|
NEKROLÓG
A Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség hívei és meghívott
vendégei 2009. december 12-én este, az egyik legnagyobb vallási
örömünnepük, a hanuka alkalmából, a Péczely Attila Zeneiskola
Koncerttermében gyülekeztek. Gyönyörű imádság és zsoltár
hangjaira meggyújtották a menóra két gyertyájának szent
lángjait.
Az első sorokban ott ült egy megfáradt ember, Vanderstein János,
akinek könnyein tükröződött vissza a fény, és pár órára
feledést hozott élete megannyi megpróbáltatására. Bár
szívszorításaira panaszkodott, a Sabbathsong Klemzer Band zenéje
enyhítette fájdalmát, és akkor még senki sem gondolta, hogy
lelke utoljára telik meg szeretettel, amelyet gazdagon árasztott az
őt szeretők között, magát égetve, akár a fogyó gyertyaláng.
A következő nap már a Szegedi Belgyógyászati Klinika intenzív
osztályán, mély altatásban küzdöttek az életéért, amely
lassan szivárgott a meggyötört szívből. Többé nem láthatta a
hanuka fényeit, csak az elcsöndesülő test még fogható jelei
adták tudtul, hogy elkészülődik. Pár nap múlva, egy könnyeitől
fuldokló női hang telefonon közölte, hogy "Édesapám hajnalban
elment..."
"Mily jó a szereteted, Istenem, emberfiak szárnyad árnyékában
találnak menedéket!" - hirdeti Jahve dicsőségét a reggeli
ima, amelyet többé nem ejthet ki szája, de tudjuk, hogy ez az
istenfélő ember már az ő oltalmában, az Igazak között
gyújtotta meg a menóra további lángjait. Halálát nem kísérte
földrengés, orkánszerű vihar, a hihetetlen hír valódisága csak
az őt szerető százak és ezrek lelkében okozott örökös törést.
Ki volt ez a tiszteletre méltó ember?
Vanderstein János mindkét szülői ágról ősi zsidó családban,
1940. március 13-án, Hódmezővásárhelyen született. Édesapja a
város egyik legkeresettebb iparos embere volt, aki hajnaltól késő
estig, nehéz fizikai munkát végezve küzdött a családjáért.
Két gyermeket, Zsuzsát és Jánost nevelte. Példás polgári
életet éltek, amelyet 1944 nyara szakított meg. Az apát
munkaszolgálatra, szeretteit haláltáborba hurcolták. A nagymamát
jeltelenül elhamvasztotta a krematórium, a család a holokauszt
poklának bugyraiban vergődött.
Amikor a megfogyatkozott család ismét találkozott, az égő
sebeket gyógyítgatva, a gyerekeket az iskolák államosításáig a
Zsidó Hitközség iskolájába járatták, az apa pedig szobafestő
munkával kereste kenyerét. János az általános iskolát a Szent
István téren fejezte be, majd csatlakozott édesapja
kenyérkeresetéhez. Szobafestő és mázoló szakmából szerzett
oklevelet. Mesterként négy évtizedig dolgozott, és 1997
áprilisában ment nyugdíjba.
Sohasem gyűjtött vagyont, csak tisztességes megélhetésre
törekedett. Felekezeti és társadalmi hova tartozág nélkül,
mindenkin segített. Ezzel sok barátot és tisztelőt szerzett.
Egyik példaképe a felekezet mintaembere, Deutsch Béla belgyógyász
főorvos volt, akit a városban a "szegények orvosaként"
tiszteltek. Vanderstein János a szüleit sorra elvesztette, de
hűséges felesége, Rozika, Péter fia és Noémi lánya, majd három
szép unokája megteremtették számára a harmonikus családi
életet.
Az Izraelita Hitközség tagjaként széleskörű közéleti és
egyházi tevékenységet folytatott. Toleranciája,
kompromisszumkészsége, tárgyalóképessége, a közösségéért
csendes, szerény, de szüntelen serény munkálkodása kiváló
eredményeket szült. Amikor a második világháborút követően
bekövetkezett vallásüldözés időszakában félelemből, vagy
egzisztenciaféltésből sokan még a templomot is elkerülték,
Vanderstein János negyed évszázadig állt az Izraelita Hitközség
élén. Elnökként fő feladatának tekintette a holokauszt során
megfogyatkozott zsidó hívek összetartását, és ha szükséges
volt, szociális segítését. Ez alatt hozzá fűződik a
zsidótemető mintaszerű gondoztatása, az ősök tiszteletének
ápolása.
A vásárhelyi zsidóközösséget az is sújtotta, hogy az elárvult
zsinagógát és iskolaépületet már nem tudták fönntartani. A
templom városi tulajdonba került, az iskolában viszont
vallásgyakorlásra alkalmas ima- és közösségi termet hozatott
létre. 1990-ben ösztönzésére megalakult a Magyar-Izraeli
Baráti Társaság, melynek 1994-től haláláig elnöki szerepét
töltötte be. Ekkor alakult ki az a helyi ökomenikus kapcsolat a
zsidók és keresztények között, amely minden demokratikus polgári
államalakulat alapvető értékmérője, hogy egymás kultúráját
és emberi tisztességét megismerve, soha többé, senki számára
se legyen vészkorszak. 1994-ben társrendezőként a Magyar-Izraeli
Baráti Társaságok négynapos országos találkozóját szervezte
meg. Ezt követően többnapos, országos ankétok követték egymást
városunkban.
A Hitközség és a Baráti Társaság elnökekén példaértékű,
gyümölcsöző együttműködést alakított ki Hódmezővásárhely
város vezetésével, a történelmi egyházak képviselőjével, a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségével és az
Izraeli Állam Nagykövetségével.
Tagja volt a Történelmi Emlékbizottságnak. Elévülhetetlen
érdemei vannak a Második Világháborús Emlékkönyv és emlékmű
létrejöttében, a zsidó áldozatok neveinek felkutatásában és
megörökítésében. Minden évben, június utolsó hétvégéjén,
az ő aktív szervezőmunkájával és hathatós közreműködésével
rendezte meg a Hitközség a vészkorszak hódmezővásárhelyi
áldozataira emlékező programsorozatát, a mártír
istentiszteletet és a zsidó elszármazottak bensőséges
találkozóját.
Hitközségi elnökségének idején, aktív segítségével
alakította ki városunk 2004-ben, az egykori Zsidó Iskola helyén,
a vidéki Magyarország első állandó holokauszt kiállítását,
amely máig példátlanul nagy érdeklődést és látogatottságot
vált ki. A Hitközség számára megfelelő ima- és közösségi
termet, valamint egy irodahelyiséget hoztak létre. Ekkor került
folyamatosan sor az ország tizedik legnagyobb és legjelentősebb
zsinagógájának méltó fölújítására. Életének talán
legfelemelőbb perceit élte át, mikor az újraavatott zsinagógába
bevihette és elhelyezhette a fölszentelt Tóratekercset.
Mind a felújított zsinagóga, mind az állandó holokauszt
kiállítás gondnoki feladatait is végezte. A látogatók tízezrei
számára, akik még a tengeren túlról is érkeznek, templom- és
kiállításvezetést éppen úgy végzett, mint a zsidó vallás,
kultúra és hagyományok elemeinek szakszerű, rövid ismertetését.
A kiállítóhelyre ellátogató diákoknak a vészkorszak
túlélőjeként tartott hiteles, rendhagyó történelmi tanórákat.
A zsinagóga és a kiállítás megnyitását követően haláláig a
jó gazda gondosságával, féltő és őrző szeretetével, Isten és
egyház iránti mély alázatával vigyázott a visszakapott
értékekre.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 1997-ben
Signum Urbis Honorantis, majd 2007-ben Pro Urbe Hódmezővásárhelyért
kitüntetéssel díjazta a városért és a közösségért végzett
szolgálatait. Vanderstein János Vásárhely számára egy
személyben a Zsidó Polgárt is jelképezte. Mintakép marad minden
értéktisztelő ember számára.
A zsinagógában óra mutatja azt az időt, amikor a vásárhelyi
zsidóságot 1944-ben elhurcolták. A pokol tette mozdíthatatlanná
a mutatókat. Bennünk, akik Vanderstein Jánost szerettük és
tiszteltük, egy másik, láthatatlan óra is megállt 2009. december
17-én, 5 óra 45 perckor, amikor a klinika igazolása szerint, beteg
szíve örökre megpihent. Családjában életfája, küzdelmes
sorsában emléke, a mennyben lelke örökké élni fog!
Szenti Tibor
író, néprajzkutató,
a
Magyar-Izraeli Baráti Társaság alapító tagja
Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!
|