HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 1920-BAN, TRIANON ÁRNYÉKÁBAN

Megcsonkult hazánkban nem volt olyan település, amelyik ne kapott volna saját sebeket is a trianoni békediktátum következtében.

Hód és Vásárhely már a XDI. században ismert két szomszédos falu a Hód-tó partján, melyek egy településsé egyesültek. A XV. század közepén, amikor itt Hunyadi János volt a földesúr, oppidum, azaz mezővárosi rangot kapott. Ennek az ősi településnek a jobbágyai, mint védők ott voltak a nándorfehérvári viadalon, harcoltak Kossuth oldalán 1848-49-ben, és az Alföldön - Orosháza mellett - a legnagyobb véráldozatot, közel 3000 embert veszített az első világháborúban, így nem volt olyan család, ahol ne gyászoltak volna.¹

A háborút még ki sem heverte a város, amikor „A Havas ügynökség Parisból táviratban jelenti június 4-ikén:

»A magyar békeszerződést ma délután 4 óra 30 perckor alá irták.«

[...]Az aláírás s a kapcsolatos ülés tíz percig tartott. - A versaillesi régi királyi parkban az »antant dicsőség« (?) ezen vívmányának jeléül működésbe hozták a világhírű szökőkutakat."²

A helyi lapnak a „Vásárhelyi Reggeli Ujság"-nak a híradásait követve, számot adunk arróL hogy a város 1920-ban miként élte meg a békediktátumot. A szerződést még alá sem írták, amikor az elcsatolásra kijelölt területekről megindult a maradék hazába való menekülés, beköltözés. Március közepén ez a felhívás jelent meg:

„Menekültekhez!

Felhívom az összes erdélyi menekülteket, hogy személyi adataik nyilvántartásbadiktálása végett, a hivatalos órák alatt sürgősen jelentkezzenek a katonai állomásparancsnokságon[.. .]"³

Vasúti vagonokba zsúfolódva, újabb menekültek érkeztek Vásárhelyre. Családostól, és amit elhozni engedtek, némely ingóságaikkal együtt Újvidékről, ill. Szabadkáról jöttek. Közzétették az első felhívást, hogy fogadják be őket.⁴

Közben „Az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség helyi köre vasárnap délután megalakult[...] Muzsi János megnyitó beszéde után Bartha Pál tanfelügyelő, a Szövetség Vásárhelyre küldött főmegbizottja tartott beszédet,

igaz elismeréssel nyilatkozott városunk áldozatkész közönségéről."⁵ Szívünk volt de lakásunk nem, így a menekülteket kitolták egy vakvágányra és hónapokig ott szenvedtek, „éltek" az időjárás viszontagságának kitéve, összezsúfolódva, megalázó szociális és egészségügyi körülmények között.

„Szerdán délután 2 órakor különvonaton Vásárhelyre érkezett angol, francia és olasz törzstisztekből álló antantmissziof[...]

[...]megtekintették az oláhpusztitások színhelyét. Voltak a főgimnáziumban, hol a természettudományi szertárt tették tönlcre s okoztak milliókra menő károkat, voltak a Szarvasban, melyet összeronditott a mócz banda, voltak a Kalmár-gyárban, melyet teljesen kiraboltak s végül a malmokban, melyeket jogtalanul szereltek le."⁶

A menekültek tovább érkeztek, és a vagonlakók helyzete változatlan maradt. „Az oláhoktól, rácoktól és csehektől megszállva tartott területekről nap nap után többen érkeznek Vásárhelyre magyar testvéreink, kik a megaláztatás és üldözés helyett inkább a bujdosók keserű kenyerét akarják enni abban a hitben és szent meggyőződésben, hogy el kell jönni a megváltás órájának, el kell következni a szabadulás percének.

Nap nap után ott kopogtatnak ezek a földönfutó magyarok a lakásliivatai ajtaján, lakást kémek, egy egy kis hajlék után kuncognak s a lakáshivatal tétlenül áll, nem tud segíteni, mert nincs lakás[...]"⁷

Nem véletlen, hogy Vásárhely számára is talán a legfájóbb Erdély elvesztése volt, hiszen ott családtagok, rokonok éltek, de évszázados kapcsolat is összekötött bennünket. Legjobb földes urainkat, Hunyadi Jánost és Bercsényi Miklóst Erdély adta. „Kerített", azaz fallal övezett, festett fakazettás mennyezetű református templomunk, „kopjafa" sírjeleink; az Erdély, ill. városunk címerében lévő nap és félhold, az itt letelepült unitárius kis vallási közösség mind-mind közös múltat idéztek. Mi azt tartjuk, hogy ez a város az erdélyi kultúra kisugárzásának legnyugatibb települése.

Hódmezővásárhelyről 1920 májusában üzenetet küldtek Erdélybe: ,,[...]mig a rabszolga béke borongó fájdalmával szivünkben, várjuk az istenáldást s izgalmasan készülődünk a választásokra, keletről siró szellő hozza magával rabigában szenvedő testvéreinknek kínos jajszavát. Most ők szenvednek, járják a Golgotát[...]

A győzők igazságérzetében való naiv bizakodás utolsó foszlányait is széttépte a párisi konferencia békeszerződésének könyöitelensége. Ez a szerződés az ezer esztendős Magyarországot, hol a különféle nemzetiségek faji kultúrájukat a magyar liberalizmus levegőjében szabadon fejleszthették, képtelennél képtelenebb rágalmak, hamisan tendenciózus történelmi adatok elfogadásával darabokra akarja törni[...]

Ez a szerződés Erdélyt, a nemzeti és vallásszabadság klasszikus földjét[...] a nagy rómaitól való leszármazás hazug és ködös elméletének elfogadásával egy oda bevándorolt, a kultúrának alacsony színvonalán álló népfaj imperiuma alá akarja kényszeríteni.

Európa nyugati nagy államai így rójják le hálájukat az európai civilizációt védő magyarsággal szemben."⁸

Június 6-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a református Otemplomban „alkalmi istentiszteletet" tartottak.⁹

Egy hét múlva ünnepségsorozat volt városunkban Erdélyért. „Most szombaton és vasárnap a hazájukból kiüldözött erdélyi magyarság vezető embereit látja vendégül Vásárhely városa." A két napra tervezett „Székely-nap" során a Sas vendéglőben előadás hangzott el Erdélyről, este bált rendeztek, másnap délelőtt a Kossuth téren népgyűlést szerveztek, majd a Népkertben a helyi színtársulat nagy népünnepélyt tartott, amelyen elsősorban erdélyi írók műveiből mutattak be részleteket.¹⁰

Miközben a város emlékezett, a vagonlakó menekültek sorsa változatlan volt. A helyi lap kiáltványukat közölte. „Nem nyárfás és nyárfás tanyák, házak, paloták, műhelyek népe, alábbi kiáltó szóval fordul hozzátok a vagonlakók szomorú serege. Nem láttátok még őket? Aki nem látott rikató nyomort, menjen ki az állomásra. Erről szól az alábbi felhívás.

»Hol maradt a régi vendégszeretet, melyet az egész világ dicséit vagy alusztok?[...]

Soha nem volt oka panaszra egy idegennek sem és most, amikor a ti testvéreitek jönnek hozzátok házukból, tűzhelyükből kiverve román banda által,

akkor ti becsukjátok előttük ajtótokat s nem akarjátok megérteni, hogy mi is az, tűzhely nélkül lenni![...]

A vagonlakók. «¹¹

Vásárhely vezetői ekkor erélyes intézkedést helyeztek kilátásba: ,,[...]az otthonaikból elüldözöttek egészséges férőhelyekhez jussanak[...és] a vaggonok teljesen felszabaduljanak." Ha ez önként nem megy, akkor rekvirálás következik: ,,[...]olyan féleképen, hogy három szobából egyet elvesznek."¹²

Ezen a nyáron késői, nagy áradás volt, amely elöntötte a hullámteret és a gátig szaladt. Vásárhely közigazgatási része, a folyó mellé települt ősi halászfalu, a ma üdülési lehetőségéről híres Mártély, és mellette, az 1920-ban még csendes tiszai holtág, egyszeriben mozgalmassá vált a helyi vagonlakóktól: ,,[...]Mártéry valóságos »strandfürdővé« nőtte ki magát. Néhány vagonlakó család él ott az állomáson, ők teremtették meg a fürdői életet."¹³

Ne gondoljuk, hogy a békediktátum után a csonka országban maradt emberek sorsa rendeződött. Százával éltek itt is olyan családok, akiknek betevő falatuk, de még munkájuk sem volt. A törvényhatóság novemberi közgyűlése azt állapította meg, hogy a városban 11.100 ellátatlan ember él.¹⁴ Számukra hívogató lehetett a tengeren túlra való kivándorlás, amely ellen országos nyilatkozat jelent meg a helyi napilapban: „A mozgalom a dél-amerikai Peru

köztársaságba való kivándorlásra ingyenes utazás kilátásba helyezésével csábitja az embereket azzal, hogy ott mindenki nagy jólétben él és magas munkabérek mellett talál foglalkozást."¹⁵ A hirdetmény felvilágosítja az embereket, hogy rabszolgasors vár rájuk, egy a mi országunknál is szegényebb földön.

A vásárhelyi és mártélyi vagonlakók helyzete az időjárás hűvösre fordulásával egyre aggasztóbbá vált. Ekkor Szalay Pál menekült állami polgári iskolai tanár többek között a következőket írta: ,,[...]Mi most már nem a vendégszeretetre, hazafias áldozatkészségre apellálunk, hanem az államra, a törvényre, a mely minden bizonnyal ki fogja nekünk nyitni a nélkülözhető lakások ajtajait."¹⁶

Budapesten, a Szabadság téren csonka országunk négy új szobrot kívánt fölállíttatni. Egyiket a vásárhelyi születésű, akkor már hírneves szobrászművészünk Pásztor János készítette el „Szenvedó'Erdély" címmel. A 4 méter magas alkotást Horthy Miklós kormányzó is megtekintette.¹⁷

Városunkban az erdélyi Érmihályfalváról menekült tanítónő: Sófalvy Izabella költeményeit rendezték sajtó alá, és 30 koronáért árulták.¹⁸ Dr. Soós István polgármester a helyi sajtóban ismét szót emelt a még mindig 10-12 vagonlakó család befogadásáért.¹⁹

Városunkban elindult egy naivnak tűnő mozgalom is. Mind a környező országokat, mind a békediktátumot ránk erőltető nyugati hatalmakat egyesek úgy kívánták megbüntetni, ahogy azt fél évszázaddal később Indiában Gandhi tette. Bojkottáljuk a külföldi ipart, és magunk állítsuk elő termékeinket.²⁰ November vége felé a napilap szerkesztőségébe be is állított egy asszony, akin minden felsőruha a maga szőtte gyapjúból készült.²¹ A háziipar kiterjesztésére tovább folyt a propaganda, de azzal nem számoltak, hogy míg Indiában minden helyben volt, addig például a gyapjú nagyobb része az elcsatolt kárpáti, felvidéki területeken maradt.²²

Ebben az évben korán jött a tél. Október végén már kemény hidegek voltak, és 31-én befagyott a tiszai holtág.²³ El lehet képzelni, miként fagyoskodtak menekültjeink a vagonokban. „Ha a nyáron pokol volt a rekkenő hőség miatt a vagonlakás, most, hogy teljes a fainség, még nagyobb szenvedés vár azokra, kik tovább is ott volnának kénytelenek nyomorogni."²⁴

A város újabb tiltakozó gyűlést tartott: „Vásárhely város társadalma vasárnap délelőtt fél 11 órakor nagy népgyűlést tart a Kossuth-téren, hogy felemelje tiltakozó szavát a gyalázat-béke törvénybeiktatása ellen."²⁵

A menekültek kálváriája a tél szorításában úgy ért véget, hogy a városi tanács ,,[...]a nyolc családot, kik még vagonban kínlódnak, az iskolákban helyezi el."²⁶ Más kérdés, hogy szén és fa hiányában, amelyek zömében az elcsatolt vidékeken maradtak, megszűnt a tanítás. Hódmezővásárhely újkori történelmének talán legkilátástalanabb telébe dermedt...

IRODALOM

Körtvélyessy László: Hódmezővásárhely gazdasági földrajza a

századfordulón. 93-140. In: Vásárhelyi tanulmányok 10. kötet.

Hódmezővásárhely, 1985. Szerkesztette: Szemenyei Sarolta. Szenti Tibor: Vér és pezsgő. Budapest, Magvető (Tények és Tanuk).

1988. Vásárhelyi Reggeli Újság. (Lásd: VRU.) Független politikai napilap.

Főszerkesztő: Kun Béla. Felelős szerkesztő: Fejérváry József.

¹ 1910-ben Vásárhely lakossága 62.465 fő volt, az ország tizedik legnagyobb települése. (Lásd: Körtvélyessy L. 198.5. 10: 107. p.) Továbbá: Szenti T. 1988.

² VRU. 1920. Jún. 6. 2. p. (A békeszerződés aláírása.) Itt jegyezzüJk meg, hogy a
korabeli sajtó alig használta a magánhangzók hosszú ékezeteit. Nekünk betűhíven
kellett az egykori szöveget idéznünk!

³ VRU. 1920. Mára 16. 2. p. ((Menekültekhez!)

⁴ VRU. 1920. Ápr. 20. 1. p. (Vagonlakók a nagyállomáson.)

⁵ VRU. 1920. Ápr. 20. 2. p. (Megalakul, a Székely-Magyar Szövetség.)

⁶ VRU. 1920. Ápr. 30. 2. p. (Az antant-misszió Vásárhelyen.)

⁷ VRU. 1920. Máj. 9. 1. p. (Nincs lakás a menekültek részére.)

⁸ VRU. 1920. Máj. 20. 1. p. (Üzenet Erdélybe.)

⁹ VRU. 1920. Jún. 5. 2. p. (Beszéd a gyászbékéről.)

¹⁰ VRU. 1920. jún. 15. 2. p. (Nagy hangverseny, bál és népünnepély lesz.)

¹¹ VRU. 1820. Júii. 25. l.p. (Ki tanyája ez a nyálfás.)

¹² VRU. 1920. Jún. 25. 2. p. (A menekültek elhelyezése.)

¹³ VRU. 1920. Jíü. 2. 3. p. (A Dögtisza...)

¹⁴ VRU. 1920. Dec. 1. 1. p. (Ez a lakosságunk 17,8 %-a volt!)

¹⁵ VRU. 1920. Szept. 2. 4. p. (Hirdetmény ny. A Peruban kivándorlókhozf...])

¹⁶ VRU. 1920. Szept. 3. 2. p. (Nyilnak ki a lakások!)

¹⁷ VRU. 1920. Szept. 30. 1. p. (A magyar nemzet négy új szobra.)

¹⁸ VRU. 1920. Okt. 3. 3. p. (A Sófálvy Izabella verses könyve.)

¹⁹ VRU. 1920. Okt. 10. 1. p. (A polgármester a vásárhelyi vagonlakókért.)

²⁰ VRU. 1920. Okt. 19. 2. p. (Magunk fonjuk, szőjjük egyszerű ruhánkat.)

²¹ VRU. 1920. Nov. 20. 3. p. (Derék...)

²² VRU. 1920. Dec. 7. 2. p. (Pereg az orsó.)

1920. Dec. 19. 1. p. (Fonó-szövő háziipari szövetkezet Vásárhelyen.)

²³ VRU. 1920. Nov. 3. 1. p. (Beállott a Dög...)

²⁴ VRU. 1920. Okt. 27. 1. p. (Repülő bizottság tart szemlét a lakásokban.)

²⁵ VRU. 1920. Nov. 12. 1. p. (Vásárhely tiltakozása a ratifikáció ellen.)

²⁶ VRU. 1920. Nov. 16. 3. p. (Elhelyezik a menekülteket.)

Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!