KRESZ ALBERT

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TANYAFOTÓI

 

Nincs olyan kiváló alkotó, akinek ne lennének elődei. Ugyanakkor saját korától senki sem tud szabadulni. Hódmezővásárhelyen már a 19. század végén, a 20. század elején, az országos hírű fotográfus: Plohn József − Tornyai János festőművész és Kiss Lajos néprajztudós biztatására − üveglemezes kamerájával járta az irdatlan, nagy határt, és sikerült neki virágkorukban megörökíteni a hagyományos vásárhelyi gazdatanyákat. Filmes fényképezőgépével az 1960-as évek elejétől az 1980-as évek közepéig őt követte Szenti Tibor, aki még látott gondozott tanyákat, de a megindult tanyarombolásról már 1975-ben Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán c. könyvében fejezetet írt, és 1979-ben A tanya c. saját könyvét dokumentum fölvételeivel illusztrálta. A vásárhelyi tanyakutatásban ezekben az években kapcsolódott be Kunkovács László fotóművész is, archaikus népi hagyományokat föltárva, önálló fotóművészeti stílust kialakítva.

Hódmezővásárhely Tornyai János festőiskolájának megalapítása óta vonzotta a művészeket. A város vezetése mindig jó érzékkel fogadta a képzőművészeket, keramikusokat és a fotóművészeket. Utóbbiak között is rendre országos, sőt külföldön elismert, kiváló alkotók gyűltek össze, hogy egy heti erőteljes munkával ábrázolják a város pillanatnyi életének egy-egy adott témáját. Velük fotografált az elismert, nagyszerű életművel rendelkező Kresz Albert is, akinek 2009-ben ünnepeljük hetvenedik születésnapját. Ő a IV. Hódmezővásárhelyi Fotószimpóziumon − amelynek a Tanyavilág 2006 címet választották − képeivel a múltat és jelent egyszerre örökítette meg sajátos szemléletével. Vele ekkor életre szóló barátságot és szakmai kapcsolatot kötöttünk.

Amikor Kresz Albert Tornyai festményeinek szellemével kiment a vásárhelyi határba, mint érzékeny lélek, ugyanazt az erőt érezte a tájban és a benne élő emberekben, mint évszázad óta művészelődei, akik ide életük végéig visszajártak alkotni. A tanyák közötti eligazodásban valamennyi művészt, Benkő Zsolt önkormányzati, külterületi képviselő, és az általa irányított mezőőrök segítették. Utóbbiak készségesen, gyakran munkaidőn túl is kalauzolták a művészeket. Kresz Albert velük is baráti kapcsolatot épített ki. Elhatározta, hogy ezt a munkát nem hagyja abba. Az NKA pályázati támogatásával, Tóth Józsefnek ("Füles"), a MAOE Fotóművészeti Tagozata elnökének, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának segítségével, és saját költségén továbbfolytatta munkáját. Öt negyedéven keresztül, sok-sok alkalommal a természet változásait figyelve, forró, fagyos és viharos napokat átvészelve, hajtotta a belső késztetés, hogy minél többet tudjon befogadni.

Munkája nemcsak a saját művészetének gyarapítása szempontjából volt rendkívül fontos, hanem városunk külterületének megörökítésében is. Korábbi kortársainak műszaki föltételeit nem vetette el. Kiváló, de mechanikus géppel, fekete-fehér filmre készítette fotóit, amelyeket házi laboratóriumában maga dolgozott ki, és nem használt modern technikai eljárásokat. Ezzel a vásárhelyi tanyafotózás hagyományait folytatta. A fölvételeknek meghagyta dokumentum jellegét és értékét, de ezeket művészileg és főleg szemléletileg továbbfejlesztette. Minden érdekelte, ami a mai tanyavilághoz tartozik. Nem az újonnan épült gazdaságok vonzották, amelyek már farmjellegükkel és megváltozott termelési szerkezetükkel, nagyteljesítményű gépeikkel, fémvázas tároló építményeikkel a múltra nem emlékeztetnek. Láttatja a még mindig pusztuló, sorvadó tanyákat, a benne élő, és a lemenő napot idéző idős arcokat, a velük kitartó állatokat, a szegényes környezetet, az azóta megszűnt tanyai iskolákban figyelő kisgyermekeket, értéktelenné vált, elhagyott gazdasági eszközöket, és az egyre üresedő, tanya nélküli tájat. Sorozatát képpárokból építette föl, amelyekben a kisgalambot dédelgető kéztől, a sötétben szemként hunyorgó tanyán keresztül, a lepergett vakolatú tanyafalban csonka Magyarországot idéző mészfoltig megrajzolt hatalmas tablója az ember felé halad.

Kresz Albert vásárhelyi tanyafotói a társadalom változási folyamatainak utolsó pillanatait szociográfiai és művészi erővel fogták össze. Olyan érzése van az embernek, mintha az elárasztott erdélyi falvakból, már csak az elmerülő templomtornyot látnánk; magunk elé képzelve, milyen gazdag lehetett az, ami itt alábukott. Tudjuk, hogy egy csobbanás, és minden, ami emberi volt: küzdelem, bánat és öröm, emberi kacaj és zokogás, Atlantiszként örökre eltűnik. Kresz Albert valamennyi fényképénél Tanya-Golgota lábánál állunk. A kereszt már üres, mégis térdre kényszerülünk, de tekintetünket fölfelé fordítjuk, mert tudjuk, hogy egyszer, ha leapad a pusztító ár, ennél jobb világ jöhet.

 

Hódmezővásárhely, 2008. szeptember 16.