A 70 éves Hézső Ferenc gyűjteményes életmű kiállítása

Amikor Hézső Ferenc festőművész Endre fia levéltári kutatómunkával föltárta a Hézső család származását, 1723-ig jutott. Valamennyien vásárhelyiek voltak. Parasztok és iparosok, akik mindennapi munkájukkal beépültek Vásárhely hétköznapjaiba. A 20. század elejétől közülük már néhányan szociális érzelműek voltak. Ebbe a világszemléletbe született Hézső Ferenc is, aki sohasem tért el elődei elkötelezett emberi tartásától, és ez nemcsak  értéket jelentett számára, hanem meghatározta festői világát is.

Amikor 1973-ban Hódmezővásárhelyen és Szegeden önálló kiállítást rendezett, ezek katalógusában vezérgondolatként Dante: Isteni színjátékának az emberi erőre vonatkozó két sorát közölte:

"Nem születtek tengni, mint az állat,

Hanem tudni és haladni előre."

Önmaga bemutatását néhány tömör sorban, ars poeticának is beillően így fogalmazta meg:

"Hódmezővásárhelyen születtem 1938-ban. Iskolámat szülővárosomban, a Képzőművészeti Főiskolát Budapesten végeztem 1962-ben. Hazatérek, s azóta szüntelenül munkálkodom egy önálló festői nyelv kialakításán. A hagyományok továbbfejlesztését vállalva:

Igénylem a szoros kapcsolatot az engem körülvevő világgal. Tudatosan keresem a gyorsuló világ jelenségeinek sajátos arculatát.

Kutatom az ember és környezet dialektikus egységének képzőművészeti megfelelőjét. Törekszem a feltárt összefüggések mind mélyebb megértésére, hogy tehetségem szerint részt vehessek korunk új szimbólumrendszerének kimunkálásában!

Becsülöm azon emberi célokat, erőfeszítéseket, melyek népünk fölemelésére és más nemzetek megbecsülésére irányulnak.

Példaképem: a dolgozó, a teremtő s az alkotóember.

Szeretem népünk kulturális örökségét, vigyázom annak tisztaságát. Ezen vonzalom tudatában mint  képzőművész, mint pedagógus a hétköznapok sűrűjében munkálkodom.

Terveim, elképzeléseim kibontásához a monumentális műfaj keretei biztosíthatnának megnyugtató kifejezési formát. Szolgáljon bizonyságul az utóbbi évek termése.

Remélem, fenti elképzeléseim szellemében továbbdolgozhatom, magam s a közösség hasznára egyaránt."

Önkormányzatunk az elmúlt évben, századik születésnapján köszöntötte édesapját, aki egyszerű cipész és csizmadia volt. Feri fia sem kívánt kiválni a munkás elődök sorából. Kisdiákként elhatározta, hogy cukrász lesz. Amikor megrajzolta cégtábláját, rajztanára fölmutatta az osztálynak és meghatározta jövőjét: "Belőled fiam nem cukrász, hanem piktor lesz." Korai jövendölője azt még nem tudhatta, hogy tanulója nemcsak festőművész, hanem elkötelezett művésztanár is lesz. Vásárhelyen előbb Füstös Zoltán, Csiklós Miklós szabad iskolájában pallérozta tehetségét, majd a főiskolán Papp Gyula és Domanovszky Endre tanítványa volt.

Diplomásként visszatért szülővárosába. Előbb Újvároson két általános iskolában rajzot, majd 1966-tól 10 évig a Bethlen Gábor Gimnáziumban rajzot és művészettörténetet tanított. Már ekkor kitűnt tanári képessége is, hiszen mind a magyar, mind az egyetemes művészettörténetnek nemcsak avatott ismerője, hanem oktatója is volt. 1982-1992 között a Szegedi Tanárképző Főiskolán a Rajz- Művészettörténeti Tanszék vezetője, '84 és '87 között a Főiskola főigazgató helyettese. 1995-ben vonult nyugdíjba.

Hézső Ferenc azon kevés művészek közé tartozik, aki  az alföldi festészet szellemiségén nőtt fel  - és hatással volt rá Tornyai János, Koszta József, Endre Béla, Rudnay Gyula, Nagy István. Barátilag is közel érezte magát Kohánhoz, Füstöshöz és Almásihoz. A külföldi világhírű mesterek közül Cézanne, Van Gogh, Gauguin, Braqe, Picasso és Schagal művészete volt irányadó és meghatározó számára.

Mint művésztanár - gyakran emlegeti magát mindkét pálya gyakorlójaként - rendkívül gazdag szakmai életutat járt be. Néhány fontos adat rávilágít munkásságára:

1974-1987 között 5 állami művészeti díjat kapott.

1972-ben és 1983-ban ösztöndíjat.

1966-2000 között 9 plakettet nyert.

1970-2003 között 12 munkajutalmat vett át.

1962-1997 között 5 murális megbízatásnak tett eleget.

1963-tól napjainkig rendszeresen 7 alkotótáborban fordult meg, mindig Alföld-közelben maradva: Mártélytól a Hortobágyig, a Jászságtól Tokajig. Ahogy Petőfi Sándor, Ő is úgy volt a hegyvidékkel, hogy "csodállak, ám de nem szeretlek". Hézső elkötelezett alkotója gyönyörű Alföldünknek.

Tovább vizsgálva munkásságát, 7 művészeti szervezetnek tagja.

Mártélyon rajzszakkört, Makón képzőművészeti szakkört vezetett, és korrigáló tanérként működött Mártélyon, az Országos Ifjúsági Képzőművészeti Táborban.

1967-2008 között 89 önálló- és kamara-kiállítása volt.

1961-2007 között - nem tévedés a nagy szám - 461 csoportos kiállításon szerepelt műveivel, Sóhalomtól New Yorkig, Zentától Moszkváig. Volt olyan év, hogy 14-17 kiállításon is részt vett.

Közgyűjteményekben 166 műve szerepel. Nem egy művész ilyen számú alkotással egész életművet tudhat magáénak.

Saját publikációi pedagógiai és módszertani témakörben 7, művészet-elméleti kérdésekben  szintén 7, továbbá a kiállítási katalógusokhoz írtak száma 20, és a közművelődésieké 9. Jellemző közismertségére, hogy róla 231 cikk jelent meg.

Kristó Nagy István, Vásárhelyről elszármazott jeles írónk, a Hézső Ferencről 1986-ban írt könyvében így jellemezte őt:

"Kohán halála óta nincs kivel megosztania szakmai gondjait. Mindez azonban csak szinte keresett aggályok kimondása, mintegy a tárgyilagosság kedvéért. Hézső művészetének tiszta forrása, sodra legtöbbször úgy ragad magával (és nemcsak érzelmi tekintetben, hanem intellektuálisan is), hogy észre sem vesszük belső gátjait."

Nem véletlenül hoztam ide ezt az idézetet. Hézsőről elterjedt, hogy évek óta nem dolgozik. Ez nem igaz. Minden évben új képekkel jelentkezik. Az valós, hogy ezek száma csökkenőben van. Akkor milyen gondokkal küzd a 70 éves mester, aki máig aktív, fiatalokat készít föl egyetemi felvételi vizsgára, feleségével kishomoki kertjében ás, veteményez, természet közelben élvezi egykori szántó-vető őseinek örömét, mert látja, munkájának szépségét és eredményét.

 A rendszerváltoztatás óta tapasztalta: megváltozott körülötte az a társadalmi rétegződés, amely alkotásra ösztönözte. Képeit gyakran azok közé vitte, akiktől az ihletet kapta, és akiknek vissza akarta adni: szövetkezeti parasztoknak, gyári munkásoknak, kétkézi dolgozóknak, a tanuló ifjúságnak és az érdeklődő értelmiségieknek. Nem örült annak, amikor látta, hogy a tanyavilágot évek alatt fölszámolják és vele családok évszázados életrendjét változtatják meg. De látott egy olyan jövőt, amiben hitt, amelyben megjelentek a munkát biztosító termelő üzemek, az egészséges lakások, amelyekhez a fiatalok könnyebben hozzá jutottak, és nem népszavazással kellett kiharcolni az esélytelen anyagi körülmények között továbbtanulók tandíjának eltörlését. A kínai Akadémia 8. században élt nagyhírű miniszterének, Lu Csinek egy mondását választotta most megjelent könyvének vezérgondolatává:

"Aki kápráztatni kíván,

megelégszik a ragyogással,

de aki a lélekbe akar hatolni,

annak az érték a tökéletes."

Figyeljük meg, hogy festményeinek jelentős részén valamilyen formában ott van a nemzeti színű zászló, vagy egy szalag,  Amikor egyik kiállításán Aczél György megkérdezte tőle, hogy mit keresnek ezek a szimbólumok a képein, fölvilágosította a minisztert, hogy hagyományos magyar értéket képviselnek, és fontosnak tartom, mivel magyar vagyok. 

Életművében három jól elkülöníthető korszakot lehet mind tematikailag, mind festői eszközökkel megkülönböztetni. Alkotó útjának első egy-, másfél évtizedében a  mezővárosi élet ábrázolását egyéni megközelítésben fogalmazza meg: mint például: A Mérleges asszony, a Kútnál beszélgetők, a Lekvárfőző, a csónakból dolgozó Halászok. A Kurucz D. István alföldi képire emlékeztető Tél subába öltözött, lovat hajtó házaspárja még azt a világot tükrözte, amelyet gyermekkorában itthon látott maga körül. Csakhogy éppen ez utóbbi kép esetében is világossá válik, hogy a korábbi alföldi festőkkel ellentétben, akik hatalmas horizonttal fejezték ki a puszta természeti elsőbbrendűségét, Hézső Ferenc a látóhatárt igen magasan húzza meg, mert számára az a fontos, akit alatta kíván ábrázolni: az Ember. Manuális fölkészültségét jelzik rajzai, mint a Fametsző, az Almaszedő, a Nádarató, a Leány kakassal, vagy a Permetező.

A következő festői korszakában meglepően új megoldásokat alkalmaz. Erőteljes színvilágával, a formák bontásával a változó világ jelenségeit törekszik megjeleníteni. Festői eszköztárában megjelennek a 20. század mozgalmaitól kölcsönzött kifejezési eszközök, mint például: a montázs-szerkesztés, és az idősíkok egymásra építése. Kiderül, hogy az embereknek még nincs "szemük" az új stílus befogadására, ahogy Illyés Gyula Bartókról írt versében is kérdést tesz föl fülünk hallóképességéről, hogy "Hangzavart?", és bosszankodva válaszolja az értetleneknek: "Azt!"

Hézső Ferencet az 1950-es években a posztimpresszionizmus foglalkoztatta. Egyik nagy elődjének, Cezannenak a gondolatát a maga munkásságára is érvényesnek ítélte:

"A kritikák az utóbbi időben negatív eredményekre vezettek, és úgy határoztam, hogy kizárólag csendben dolgozom, amíg elég erősnek érzem magam, hogy elméletileg is elég erősnek érezzem magam, és meg tudjam védeni kísérleteim eredményeit."

A 20. század képzőművészeti ábrázolási módszerében két fölfogást különböztetünk meg. Egyik megoldás széles ecsetkezeléssel, tiszta, nagy foltokban fogalmazza meg mondandóját. A másik törekvés vonalas "szálkás" felépítésben, rajzos elemekkel jeleníti meg motívumait. A kubizmus képi felfogása Hézsőre is jelentős hatással volt. Mozaikszerűen analitikus szerkesztéssel hozza létre e korszakának jelentős alkotásait. Ő ez utóbbit fejleszti tovább úgy, hogy kubista elemekkel fölbontja, vagy ugyanezzel a módszerrel, mozaikszerűen összerakja a kép felületét. A tartalom minél tökéletesebb kifejezése érdekében hol analizál, hol szintetizál. Nagyon érdekes, újszerű megközelítése ez a gondolati mélységekkel egyre gazdagabbá váló festészetének. Művészetével nem illusztrál, nem irodalmi regényeket beszél el, alkotásaiból mégis családi sorsok, nemzeti változások olvashatók ki.

Ismét Cezannenak anyjához írt leveléből idézem azt a részletet, amely Hézső képeire is vonatkozhat:

"Én azért akarok a részletekkel nagyobb figyelemmel foglalkozni, mert örömöm telik abban, ha tudatosabbá és igazabbá tehetem a munkám. És higgye el, megjön az az idő, amikor az ember megveti a lábát, és akkor hívei lelkesebbek és igazabbak lesznek, mint azokéi, akiket csak hív külsőségek miatt magasztalnak."

Hézső Ferenc alkotópályájának második szakaszában jelennek meg azok a mozaikjellegű képek, amelyek az alföldi táj varázsát, hagyományait és magyarságunk értékeit fogalmazzák újra. Az 1979-ben festett Szürkegulya a Vásárhely pusztai, vagy hortobágyi szürkemarha-csorda egymásra tornyosuló, lantszarvú ökreivel és elől a kormos bika kemény tekintetével azt az őserőt fejezi ki, amely benne van e földben, és évszázadok óta változatlan, félrideg formában tartja őket életben.

Az Alföld című, 1979-ben festett olajképén, vagy a Fejfák-parasztok 1970-es datálású festményén elhunyt, föld alatt pihenő, illetve szellemükkel fejfák formájában megelevenedő, hazánk és népünk fenntartói, a testükkel porladó "Sömmi Kis Jánosok" jelennek meg, akik forradalmainkban, háborúinkban a legtöbbet adták fönnmaradásunkért és jövőnkért. Sírjeleiken évszámok, hantjuk alatt elenyészhetetlen nemzeti színű szalag jelzi azt az erőt: a magyarságtudatot, amely túlélte őket. A művész egyiken égbe repülő madarak, másikon a hanton nyíló virágok szimbólumával a népdalok tőmondatával utal halhatatlanságukra. 1975-ben Tisztelet a hősöknek című olajképén a múlt szellemi értékei előtt koszorúzó útókorral foglalja össze ezt a nagy ívű testamentumot.

Ezekben az években vált a tájábrázolással is. A tanyák mellett megjelennek a hatalmas vasoszlopokon energiát szállító vezetékek, az olajkutak lángjai, a sokasodó szövetkezeti istállók és víztornyok, amelyek jelzik a táj változását. Az 1974-ben alkotott Tájkép, vagy az 1975-ben festett Határban című festményen összefoglalóját adja a bontakozó értékrendnek. Nem foglalkozik tanyai zsánerfestészettel, hanem a változást meglátó krónikás ecsetjével örökíti meg történelmünk ezen évtizedeit. Érzékenyen figyel, és 1974-ben megalkotja Rekviem egy tanyasi iskoláért, 1982-ben a Rekviem egy jó parasztért című festményeit. Mindkettő mozaikszerű. Ismert attribútumokból állnak össze e munkái.

Picasso megjegyezte, "...hogyha az ember csinál valami újat maga, maga a teremtés olyan bonyolult, hogy ezáltal képtelenségnek tűnik. De akik csak később a nyomukban csinálják, azoknak már nincs velük gondjuk, tehát csinosra csinálhatják, így ezután mindenkinek tetszik."

Hézső Ferenc harmadik, máig tartó korszakában elemző összefoglalását adja eddigi életművének. Az 1988-ban festett Kiszikkadt föld keskeny ege alatt olyan élettelen tájat ábrázol, amelyet az aszályos pusztai táj kínál. Az összerepedezett, pikkelyes földet akár építő elemként is föl lehet szedni. Nincs értő elme, akinek erről a festményről ne jutna eszébe a Püspökladányban gyűjtött gyönyörű, esőért könyörgő pásztorénekünk, amelyben évezredes jajkiáltás szólal meg:

"Kiszáradt a tóbul mind a sár mind a víz,

a szegény barom is csak a pásztorra néz.

Istenem teremtőm, adj egy csendes esőt

a szegény baromnak jó legelő mezőt..."

Metaforikus ez a Hézső festmény? De mennyire! Régi jelképrendszerrel mutatja be "szép új világunkat", amely egyre átláthatatlanabb pusztában sodródik, amelyben nyájak vesznek el, és pásztorok tűnnek el. Aki kétkedne ebben, nézze meg az 1993-ban újra fogalmazott témát, a Kék madarat. A festményen ugyanez a kiégett, összerepedezett föld jelenik meg. A "kék madár" a boldogság szimbóluma, de vergődik a holt tájon, amelyről végleg eltűnik az égbolt, nincs hová fölrepülni! Említem még a 2003-ban készült Kórkép című festményét, amelyen villanyoszlopok közé szorult Pléhkrisztus szenved az égbolt és ember nélküli falansztervilágban. Ez a festmény juttatta eszembe Egry József egyik vallomását:

"Az alkotás nemcsak kielégülés, hanem egyben szenvedés. Az a vágya, hogy a legvégső dolgokat belezárja műveibe, és ez szenvedésekkel is jár, különösen azért, mert mindig sejtette, hogy a legnehezebbre vállalkozott: a világ átölelésére, a jelenségek mögé látni, melyet csak a nagyok tudnak elérni..."

Képein már viszonylag korán megjelenik az op-art művészeti irány, amely a 20. században együtt fejlődött az absztrakt expresszionizmussal. Kedvenc modern festői közé tartozik Vasarelly, aki hatott rá. 1976-ban két képet is fest, amelyek a tiszta őselemeket ábrázolják.  Az egyik a Vízsugár, ami egy öntöző levegőbe ívelő és sziporkázva kibomló vízcsöppjeit ábrázolja, a másik a Tűz, amely a sárga és vörös színek árnyalataival a magasba törő lángnyelvet mutatja be. Utóbbi tárlatának meghívóján is látható.

Matisseról írta egyik kritikusa:

"A legtöbb ember a szépséget a képen ábrázolt tárgyakban keresi. Azt várja, hogy ezek a valódi szép tárgyakra emlékeztessék őt. Fogalmuk sincs arról, hogy valamely mű mégis teremtheti a szépséget az önmaga eszményei által. Nemcsak utánozhatja, hanem a kifejezés erejével teremtheti meg ezt a csodát."

Ezeket a megállapításokat találónak érzem Hézső Ferenc képeire is. Hozzáteszem, hogy az igazi csoda sohasem az alkotásokban, hanem az ezeket létrehozó emberben van. Az összefoglaló életmű kiállítások azért meghatározók minden művész életében, mert alkotásaikkal mozaikképekként tárják föl azt az értéket, amely bemutatja őket.

Köszönjük Hézső Ferencnek, hogy ezzel a kiállítással bepillantást nyújtott a benne élő, megismételhetetlen világba.

*

Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!