Ajánlás:

A Hódmezővásárhelyről elszármazott Vekerdy Családnak és utódaiknak

 

 

HANNA MELÁNIA (MELA) FESTŐMŰVÉSZ

(Arad, 1892 − Budapest, 1972)

 

Hanna Mela, ahogy szülei, barátai és művésztársai szólították, nyolcvan évet élt. Különös alakja volt a magyar és a hódmezővásárhelyi művészetnek.

 

Gyökerek és kapcsolatok

A művésznő tehetsége korán megmutatkozott. Előbb iparművészeti, majd képzőművészeti főiskolát végzett. Kitűnő mestere a vásárhelyi festőiskolával rendszeres, jó kapcsolatot tartó Rudnay Gyula; évfolyamtársai többek között Barcsay Jenő és Mattioni Eszter volt.

A családjában több kiválóságról is tudunk. Egyik testvére Hanna Tibor francia-német női szalonnal rendelkezett Budapesten, ahová jeles színésznők, úri hölgyek jártak ruhát varratni. Melánia itt ismerkedett a divatos ruhákkal, amelyek számára mindig csak dekoratív jelmezt jelentettek, de ilyesmit ő sohasem hordott; ugyanakkor tömegábrázolásain is olykor áttervezve megjelentek. Együttesen itt érhető leginkább utol az ipar- és képzőművészeti fölkészültsége.

Unokatestvére Németországban élt. Innen vándorolt ki az Egyesült Államokban, ahol 1910-ben, Új Mexikóban megszületett William nevű fia, Mela másod-unokaöccse, aki nagy karriert futott be Kaliforniában. A Walt Disney rajzfilmstúdióba került. A sors itt hozta össze egy másik kitűnő művésszel, Joe Barbarával. A nevüket úgy összeolvasztották: „Hannabarbera”, hogy egy személynek vélték őket. A két művész sok világhírű mesefigurát teremtett meg. Magyarországon is sokat játszott filmjeik: Frédi és Béni, A két kőkorszaki szaki, Tom és Jerry, Foxy Maxi, Jetson család, Scooby-Do − A nagy csapat, és sorolni lehetne a további, felnőtteknek is élvezetes, remek alkotásokat. William forgatókönyvíró, rajzfilm-rendező és producer-igazgató volt egy személyben. 2001-ben Kaliforniában halt meg.

William emberi kapcsolatához Melánia közvetlenül nem tartozott, annál inkább Vekerdy Ilona, a vásárhelyi, de később az országban szerteágazó, kitűnő polgári család sarja, az akkor még a mezővároshoz tartozó, ősi Mártély halász-, majd urasági kertészközség első óvónője. 1919 szörnyű nyara volt e két településnek. A Tanácsköztársaság Makóról induló halálvonatából elrettentésképpen Szegvárig dobálták ki a környékbeli agyonlőtt, jeles magyar családok túszait, majd a királyi román hadsereg egysége szállásolta be magát. Rablásaik és erőszakoskodásaik mellett szintén túszokat szedtek a két helységből, és a vásárhelyi dr. Nagy Dezső jogász tanyájánál, július 26-ra virradóra 56 személyt embertelen kegyetlenséggel meggyilkoltak.

Ilyen történelmi helyzetben kellett a kitűnő diplomával érkező, törékeny, fiatal és művelt óvónőnek egyedül beindítani a mártélyi nyári idényóvodát, amely 1937-től már évi 7 hónapot működött teljes ellátással. Vekerdy Ilona 1940-ig vezette az intézményt.

Hanna Mela kapcsolata itt kezdődött Vekerdy Ilonával. A festőnő követve az alföldi realista festészet nagyjaink egy részét magában foglaló festőiskolát, különösen tisztelt tanárát, Rudnayt. Mela nyaranta jött velük Mártélyra, ahol a hagyományos falusi életmód mellet a Holt-Tisza és ártere, valamint az óvoda gyermekei és vezetője nyújtott számára maradandó élményeket. 

Tornyai a falu szélén vásárolt egy házat, melyet a részletfizetések miatt „Holtomig nyögő”-nek nevezett, és műteremlakásnak alakított ki. Tornyai közben Pestre költözött, és az iskolából ebbe a házba került át az óvoda. Máig is itt található. A művésznőnek igazán akkor volt élvezetes ez a hely, amikor a nyarat még az iskola udvarán tölthették, és csak akkor húzódtak be a tanterembe, ha rossz idő köszöntött be. Ilona a szolgálati lakásában adott helyet a festőnőnek. A két fiatal: Ilona és Mela életre szóló barátságot kötöttek. Mela szénnel, 36x50 cm nagyságú mellképet rajzolt barátnőjéről. Nyaranta együtt káprázatos óvodaünnepségeket rendeztek. A Vásárhelyi Reggeli Újság a következőket írta:

Nagyon kedves jeleneteket konstruált, gondolt ki és valósított meg Hanna Mela festőművész, aki szívesen segít az óvodában nyári vakációja idején. A gyönyörű ünnepély hatására eldöntötték, hogy meg kell csinálni az állandó óvodát.

Vásárhely, Mártély Vekerdy Ilona és családja, ezek fogalmak ettől kezdve Hanna Melánia életében egyre inkább összekapcsolódtak, és többet tartózkodott itt, mint Budapesten.

 

Emberi és festői kiteljesedés

Hanna Melánia rendkívül humánus természetű nő volt, aki a képeit ritkán adta el, inkább elajándékozta. Ugyanakkor határozott egyéniség lakozott benne. Társaságban nem kívánt központban lenni, de ha szót kapott, magas szintű kulturáltságról, intelligenciáról, vidámságról és csípős, de nem bántó humorról tett tanúbizonyságot.

Gál Györgyi, a Hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanárának hozzánk írt leveléből kiderült, hogy nagyszülei − nagyapja Kmetykó Károly mártélyi néptanító és szintén tanító nagyanyja −, Vekerdy Ilonával és Hanna Melával jó barátok voltak. A festőnőt nemcsak Mártélyon látták vendégül, hanem később Vásárhelyen is gyakori és kedves látogatója volt a családnak, én már innen emlékszem rá − írta hozzám küldött levelében, majd visszaemlékezését így folytatta:

Mela nekem gyermekkori élményem, aki amellett, hogy nagymamám barátnője, fantasztikus szórakoztató egyéniség volt. Élvezetesen mesélt, remek társalgó volt, trükkös, kézügyességet igénylő tréfái voltak, egyedül a rajzaiban nem ismert tréfát. Egyszer (kisgyerekként) belejavítottam egy szénrajzába, akkor megtapasztalhattam a hiúsága határait… Öt képét őrzöm, a nagynéném közel ennyit, és a Füstös képet is az iránta érzett tiszteletből vettem meg. 

Füstös Zoltán a háború után, amikor politikai természetű börtönbüntetését a Nagyfai Börtöngazdaságban letöltötte, Vásárhelyen telepedett meg. Füstöséknél Mela szintén rendszeres vendég volt, és Festőművésznő címmel ekkor festette meg a portréját, amely Gál tanárnőhöz került.

Hanna Mela Vinczi Károlyhoz ment férjhez, de nem sokat éltek együtt. Pesten volt lakása, ahol édesanyjával lakott. Attól kezdve, hogy rajongva szeretett mestere, Rudnay nyaranta Mártélyra hozta növendékeit, Hanna Mela többet volt itt és Vásárhelyen, mint Pesten. Fiatal kora óta hosszú nadrágban, és gyakran rövid kabátban járt. A cigarettát szipkából szívta, haját egyenesre és rövidre vágta, mintha svájcisapka lenne. Különös jelenség volt, akinek intellektusát szeretni lehetett.

 

Mi volt Mela számára Vásárhelyben és Mártélyban a vonzerő?

Dél-alföldi vágyódásának három oka lehetett. Először is a táj és a belőle sugárzó, egyszerre ősi és humanoid szellemiség. Amíg a szomszédos Szeged szabad királyi város, gyorsan iparosodó, polgárosodó és kulturálódó nagyvárossá vált, különösen Trianont követően, amikor Kolozsvárról ideköltözött az egyetem, kezdte elveszteni ősi gyökereit. Hódmezővásárhely és környéke egészen a kommunista diktatúra társadalomromboló hatásáig megőrizte hagyományos paraszti jellegét. Itt a földnek is lelke volt, és a gazdák Földanyaként tisztelték. Az érzékeny lelkületű, alkotó emberhez, akinek „antennái” voltak e jelek fogásához, szólt a táj és a benne élő ember, amely varázserőként hatott.

Másodszor kell említenem a Vekerdy családot. Különösen Ila nénit, ahogy az óvónőt hívták, Jola nénit és a többieket. Ez a család polgári, humán műveltségű, tiszta erkölcsű embereket nevelt, köztük orvos intézetvezetőt, Tamást, a gyermekpszichológust, aki visszaemlékezést írt a családról és ebben Melát is említi; valamin a könyvtárosok nemzedékét, Bélát és a közismert Lászlót.  E kiállítás megnyitásához is sok fontos adatot kaptunk Vekerdy Zsuzsannától. Ők képviselték azt az éltető levegőt, amelyet Melának nem kellett maszkon keresztül szívnia, mert nem volt mérgező; azonos tartalmúnak tekinthető a gyermekkorában megszokottal. A Vekerdy családnak az Oldalkosár utcában állt a házuk. Hanna Mela gyakran itt húzódott meg a második világháborút követő súlyos társadalmi és gazdasági válság idején, amikor az élelmiszer beszerzés is komoly nehézségekbe ütközött. A család zongoráján leckéket adott, hogy a fönntartásához szükséges pénzt megkereshesse.

Harmadszor említem, hogy Hanna Melát vonzották a gyermekek, akikért rajongott. Talán az ő gyermektelensége is kiváltotta ezt a kötődést. Sikertelen házasságából nem született utód, és valószínű, hogy az időnkén föltámadó, vagy szunnyadó, de elnyomott anyai érzését a mártélyi kisdedek érintették meg. Számukra örömmel készítet bábukat, díszleteket, jelmezeket, szemléltető rajzokat és festményeket, Petőfi Tisza című verséhez − Kmetykó tanító úr mintaoktatásához − illusztrációkat. Ezeket a Martonvásári Óvodamúzeum őrzi.

Hagyta, hogy a gyerekek a készülő festményeibe belefirkáljanak, bár nem szenvedhette, de végül úgyis lefestette. Mindig élményt szerzett környezetének, ahogy alkotott.  Ha ránézett egy modelljére, rögtön fölismerte, hogy mit emeljen ki belőle. Így születtek bravúros karikatúrái is.

 

Művészete

A legcsodálatosabb dolog, amit megtapasztalhatunk, a misztérium. Ez a forrása minden igaz művészetnek és tudománynak − írta Albert Einstein.

Hanna Melánia a festészet és grafika igen sok műfajában dolgozott, a család miskolci ágánál még rézkarcát is őriznek. Vázlatait a Vekerdy család mentette meg, és egy mappában gondozza. Alkotott olajfestékkel, temperával, vízfestékkel és szénnel. Rangos kiállításokon, a Nemzeti Szalonban, a Műcsarnokban, a Velencei Biennálékon és Párizsban már az 1920-as és 30-as években szerepeltek és keltek el a művei.

Témaválasztása is rendkívül gazdag volt. Festett ikonjellegű táblaképeket, bibliai és lovagkori témákat, városi és falusi életképeket, ruhatörténeti képeket, portrékat, karikatúrákat, amelyeken a fergeteges mozgás vagy az egyes figurák egyénisége lenyűgözően jelentkezett. Kiváló tájképeket alkotott, amelyeknek hangulatteremtő ereje magával ragadó. Életműve eredeti színt jelentett a huszadik század magyar festészetében.

Hanna Melánia ábrázoló tevékenységére jellemző volt az e-világ, és egy misztériummal átszőtt túlvilág ábrázolása. Vidám színekkel dolgozott, és képein sok mozgást ábrázolt. Kompozíciói gyakran a németalföldi paraszt Brueghelt idézik (Ringlispil − Bolondmalom). Hisszük, hogy a jelenlévő tárlatlátogatók hallottak valamit, vagy ismerik a világhírű lengyel matematikusról elnevezett Mandelbroth-halmazt, amelyben folyamatos színváltozásokkal csodálatos, arabeszkjellegű figurális rajzolatok láthatók. Ezek elektronmikroszkópos fölnagyításával mindig ugyanaz a bogárjellegű figura jön elő, jelezve, hogy a végtelen az anyagi − talán a szellemi világban is − lefelé utazva kitörülhetetlenül ismétlődik, és az emberi kutatás számára elérhetetlen. Így vagyunk mi Hanna Mela alkotásaival. A gondokkal teli, 1945 után egyre gonoszabbá vált fölszínes világból visszamenekült titokzatos egyéniségébe, amelynek hiába keressük mélységét, alattunk újabb tér nyílik meg, de minden dimenziójában  Hanna Mela jelenik meg lelkének meleg humanizmusával. Életműve ma még kellőképen föltérképezetlen és megméretlen.

 

Hanna Mela festményeinek anyagi értéke

A pénz sohasem fogja meghatározni a műalkotások valódi kulturális értékét, de nem tagadhatjuk, hogy a társadalom a fizetőeszközt bizonyos értékjelzőként mégis számon tartja. Tipikus példa erre Van Gogh, Csontváry és sokan mások életműve. Az említettek életükben festményeiket alig tudták eladni, ma milliókat érnek. Kiderült, hogy Hanna Mela, aki ritkán adott el képeiből, ma műgyűjtők körében kitüntetett helyen áll. Föllépve a világhálóra, 2006-ban, néhány nappal e kiállítás előtt, a következőket találtuk:

A Kieselbach Galéria és Aukciós Ház A divat története című, 1935-ben, 150x200 cm nagyságú, vászonra készített temperaképét 1997-ben még 400 ezer, most 2,4 millió Ft. értékben árulja. A Haas Galériában az Utcán című 65x90 cm vászonra olajjal festett képét 1,2 millió, a Hazafelé c. 44x54 cm vászonra olajjal festett alkotását negyedmillió Ft-ra becsülte.

 

Hanna Mela művészeti és társadalmi megbecsülése

Hódmezővásárhelyen, 1965. augusztus 22-én, a Tornyai János Múzeumban nyílt gyűjteményes kiállítását festőtársa, Füstös Zoltán nyitotta meg. Ezt követte 2005-ben, szintén Hódmezővásárhelyen rendezet kiállítása, amelyet Vekerdy László, és most 2006. március 2-án Szegeden, a Somogyi-könyvtárban rendezett kamara-kiállítása, amelyet Szenti Tibor író, néprajzkutató nyitott meg. Ezek a kiállítások sajnos lokálisak, eddig Csongrád megye két legnagyobb városára terjedtek ki, holott Hanna Melánia művészetének megismertetése országos, széleskörű kulturális ügy lenne.

Hanna Mela Budapesten, 1972-ben hunyt el, és a Farkas-réti temetőben, hivatalosan nem, de barátai által olykor látogatva, urnában nyugszik.

*