|
Párhuzamos élre törés!
(Gondolatok Dömötör Mihály tárlata elé)
Mi magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy figyelmünket
nem tudjuk megosztani, és gyakran csak egy irányba tekintünk.
Városunk vonatkozásában is tökéletesen így jártunk két szakma és
művészeti ág kibontakozása, majd fölvirágzása során.
Hódmezővásárhelyen a 19. század második felében
egyszerre indult el hódító útjára a helyi születésű, kiváló tehetség:
Gosztonyi József rajz- és festőművész kibontakozása az 1868/69-es
tanévben, a nyolcosztályossá vált Református Főgimnázium
rajztanárának munkába lépésével, és 1869-ben jött át Makóról
Vásárhelyre Plohn Illés fotográfus, hogy ezt követően fölnövekvő
fiával a fényképészetet művészi értékkel telítsék.
Picasso fogalmazta: „A
fényképészet éppen jókor jött, hogy megszabadítsa a festészetet
mindenféle irodalomtól, anekdotától, még a témától is.”
Városunkban egyszerre indult el a későbbi európai
kitekintésű festőiskola, és ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy a
világhírűvé vált vásárhelyi fotóművészet fejlődése. A 20. század
elején Plohn Józseffel, akihez elsősorban –és ez nagyon érdekes
jelenség – a református gazdacsaládok – és Till Viktorral
– akihez a katolikus polgári réteg járt – a fotográfiából
fotóművészet fejlődött.
Ahogy Tornyai, Endre Béla, Rudnay és mások hatására máig
meghatározóvá vált a vásárhelyi festőiskola, amelyhez a többi
képzőművészeti ág, valamint a második világháború után az
iparművészet, különösen a kerámia- és textilművészet fölzárkózott,
Plohnék után éppen úgy bontakozott ki a fotóművészet is az 1910-ben
városunkban született Elkán Lászlóval.
Elkán gyermekkorát itt töltötte, 8 évesen Pestre, majd
Bécsbe került. Hányatott sorsa végül Párizsba vitte, ahol Lucien
Hervéként 1949-ben megismerte Le Corbusiert, a 20. század egyik
legmarkánsabb építészét, és 1965-ig szinte „házi fotósaként”
egyszeriben világhírűvé vált. Olyan nagyságoknak szolgált, mint Alvar
Alto, vagy Walter Gropius.
Ahogy a második világháború után a Vásárhelyi Őszi
Tárlattal már visszavonhatatlanul irigyelt gyümölcsöt hozó fává
terebélyesedett a képző- és iparművészetünk, kellő fölkarolás
hiányában nem ilyen látványosan, de párhuzamosan növekedett az a fa
is, amelyet a fotóművészetünk reprezentált. A szintén festőművészként
indult Nagygyörgy Sándor természet- és vadászfotóival vált
világhírűvé. Eifert János a Természet, a Test, és a Tánc, e három
nagy kezdőbetűs „T”-émájával hódított kontinenseken
keresztül.
Természetesen minden gondolkodónak, alkotónak vannak
elődei, ahogy egyetlen művész sem vonhatja ki magát kora hatása alól.
Így van ez Dömötör Mihály fotóművésszel is, aki most ünnepli a 60.
születési évét, és tehetséges, szorgos munkával építette be magát
kiváló elődei sorába. Korán megismerkedett a fotózással és ettől a
szakmától nem is tért el, mert kezdetben, mint tárgyfotós elsősorban
a múzeumi követelményeknek kellett eleget tennie.
Itt ismerkedett meg a szórt és surlófények
alkalmazásával, a világítás, a fény-árnyékhatások által a téma
megjelenítésével, amelyet később, amikor a természet, az épített
környezet és az ember: a test és a portré ábrázolása terén elért, az
előmunkálatoknak köszönhetett.
Ma nyugodtan mondhatjuk, hogy a fotóművészet legtöbb
ágában eligazodik és kiemelkedőt alkot, mert fényképezőgépe hű
szolgája maradt, de a képet szemével és szellemiségével jeleníti meg.
Ez bizony sugárzó erő, amely egyszerre hat azokra, akiket
gyönyörködtet, és azokra, akiket tanít vele. Igazán mindezt akkor
fedezzük fel, amikor tárlatának képeit nézzük és hagyjuk, hogy fotói
szóljanak hozzánk.
Bevezetőben ezt az élményt ajánlom önöknek. A művésznek
pedig további termékeny alkotó évtizedeket, és a vásárhelyi
fotóművészeti panteonban minél megbecsültebb hely betöltését.
2010. március 12.
*
GONDOLATOK DÖMÖTÖR MIHÁLYRÓL
(A katalógusába írt szöveg)
A múzeumi rendezvények gyakori látogatója vagyok. Ennek köszönhetem,
hogy évtizedekkel ezelőtt, amikor Dömötör Mihály a Csongrád Megyei
Múzeumok Igazgatóságának munkatársa lett, egy magas, vékony, jóképű
fiatalembert sűrűn láttam a tárlatnyitásokon, nyakában jókora
fényképezőgéppel, vállán súlyos teleppel, hóna alatt állvánnyal
közlekedni a közönség soraiban. Kapcsolatunk lassan alakult, hiszen
más-más munkaterületen dolgoztunk és nem volt közös feladatunk.
Mihály képeit először a különböző újságokból, meghívókból, majd a
katalógusokból ismertem meg. Kezdetben a nyomdatechnika bizony
többször nem hozta ki azt az értéket, amelyet a fölvételei
tartalmaztak. Ezt később az igényes kiadványokban lehetett meggyőzően
értékelni. Először is föltűnt tárgyi fotóinak mívessége, a beállítás,
a megvilágítás, a fény és árnyék megjelenítése, a surlófény vagy a
teli fény alkalmazása, színek tompítása vagy megvillantása. Ezek
közül midig azt a módszert választotta, amelyik a tárgy
legmeghatározóbb felületét mutatták, amely alapján a szakember is
biztosan tudott tájékozódni.
A művész sohasem az iskolapadban születik. Ott a szakmát lehet
megtanulni. Számtalan kiváló fényképész élt és dolgozik ma is szerte
az országban, akik abból élnek, hogy fényképeket készítenek. Nekik
elsősorban a téma hűségére kell figyelni. Nagy baj lenne, ha egy
személy a portré fotóján nem ismerne önmagára. Csakhogy a művésznek
ezen túl is láttatnia szükséges. Elsősorban tudni kell karaktert
ábrázolni.
Amikor fotókiállítást nyitok meg, gyakran hangoztatom, hogy a masinák
– különösen az automata digitális fényképezőgépek világában –,
csak kiváló eszközei a megörökítésnek, de nem látnak az arc mögé.
Erre való az az ember, aki a felvevő mögött áll, és azt figyeli,
mikor jön el az a pillanat, amikor az arcra, vagy a tekintetbe kiül
az értelem, avagy az érzelem. Gyakran csak egy szemvillanás az egész,
és ha ekkor lemarad az exponálásról, nem portré, hanem arckép
fotográfia születik.
Dömötör Mihályban a művész akkor született meg igazán, amikor a
kiállítások megnyitója alkalmából a közönség hangulatváltozásaira, a
megnyitó személlyel való kapcsolatra, vagy a műtárgy kiváltotta
izgalom, fintor megörökítésére is vállalkozott. Ekkor egy újabb műfaj
is fogant benne, amely a múzeumi munka igazi gyümölcsét aratta; hogy
ti. mennyire hatott az alkotás a nézőre, milyen benyomások alakultak
ki egy tárlat alkalmából az emberben, elégedetten, vagy csalódottan
nézte-e a kiállítást? A tárgy és az ember kapcsolata csak azoknak a
képein jelenik meg művészi szinten, akik mindkettőt kívül-belül
megismerik.
A fényképezés egyszerre tudomány és művészet. A kettő ma már
elválaszthatatlanul összeforrt, akár a reneszánszban a műtárgyak
létrehozása. Mindkettőt magas szinten kell ismerni ahhoz, hogy valaki
igazi fotóművész legyen. Ehhez pedig az örök emberi kíváncsiságra van
szükség, amely nem áll meg egy-egy elért eredménynél, hanem tovább
kutat és megy a maga útján egyre följebb, a hírnév és a maradandóság
felé. Ha ez nem így volna, ha valakiben nem lenne meg a belső
tettvágy és célja felé törekvés, az megreked, és a pályatársak a
kifáradt versenyzőt akár közvetlenül a cél előtt is megelőzik.
Dömötör Mihály esetében a horizont úgy gyorsult és tágult, ahogy az
égitestek futnak pályájukon. Az emberábrázolás mellett megjelent a
táj, a természet visszaadása, és az épített környezetünk, amelyben
napjainkat éljük. Kiállításaira sajnos nem jutottam el, de élveztem
az albumokban megjelent fotóit. Az ő művészetét igazán a
Hódmezővásárhelyen megrendezett fotószimpóziumokon láttam
kibontakozni. Hozzám ez a város nagyon közel áll, nekem szülőanyám.
Mindent rajta keresztül látok és tudatosítok, ez a mércém, amelyhez
viszonyítok.
A vásárhelyi fotószimpóziumok jó alkalmak voltak arra, hogy a
meghívott országos-, sőt világhírű fotóművészek településemet a
legkülönbözőbb előadásmódokban láttassák. A témák közül is leginkább
a portrék és a tanyafotók vonzottak, ezek hozták számomra a
legnagyobb élményeket. Itt érvényesült Dömötör Mihály többszörös
fölkészültsége, amikor épületet kellett tájban és udvari
környezetben, belül kemencével, szobai és konyhai részletekkel
ábrázolni, amelyben legtöbbször ott van az ember arcával,
mozdulataival, testével és lelkével. Látható egyedül és párjával,
elöregedve küzdeni, hanyatló életformájának ábrázolásával, ahol
szánandó relikviának még az ötágú csillag is megmaradt a múltból.
Ábrázolni tudta, hogyan válik a tanya antropomorffá, az ember
részévé, akár az állatai, amelyek már nemcsak haszonból veszik körül.
Mivel a szomszédjai, a nálánál idősebb családtagjai régen
elköltöztek, a jószágai társakká változtak, ahogy népmeséinkben a ló
táltossá.
Ki gondolta volna, hogy Dömötör Mihály születésének hatvanadik évét
ünnepelheti! Örök ifjú maradt, aki legalább egy évtizedet
letagadhatna korából. Nemcsak egészségnek örvend, de megújulni képes.
Egyszerre lát és láttat. Az igazi fotóművészek azok, akik még a
repedt edényből is ki tudják mutatni az életformát; nemzedékek
gyökereit, a létrehozók vágyait, és fölvételeiken mindezt föltárják a
szemünk előtt. Ezt a csodát élvezhetjük az ő alkotásaiban.
Isten éltesse sokáig!
Hódmezővásárhely, 2010. január 5.
Szenti
Tibor
Dr. Lázár János
polgármester,
országgyűlési képviselő
Hódmezővásárhely
Polgármesteri Hivatal
Kossuth tér 1.
Javaslat:
Fotómúzeum létesítésére
Tisztelt Polgármester Úr!
Eifert János és Dömötör Mihály
bíztatására és segítségével, azzal a régi tervemmel jelentkezem, hogy
Vásárhelyen is létesítsünk fotómúzeumot állandó és időszakos
kiállítással. Nem bolondultam meg, hogy most, a teljes gazdasági és
társadalmi mélyponton ilyen ötlettel álljak elő. Nem a mának szól a
terv, hanem a jövőnek, amikor EU-s pályázatok lehívhatók lesznek,
amikor az önkormányzatunknak lesz annyi önrész-fedezete, hogy
elindulhat a megvalósítással.
Mire alapozom javaslatomat:
1. A fotó- és filmművészet a 20.
században, világviszonylatban végleg elnyerte művészi rangját. Önálló
művészeti ággá fejlődött. Ma egy ismert művésztől származó fotó
például 50 ezer Ft-nál kezdődik, és felső határa a rangos festmények
árával vetekedik. Mivel Vásárhelynek kiváló adottságai vannak fotó-
és filmművészet terén, nem maradhatunk le a versenyben; különösen
akkor, amikor az átszervezés és felújítás során múzeumi hálózatunk
országos rangra emelkedik, és az egyik legerősebb művészeti águnk a
fotó csak időszakos kiállításokon szerepel.
2. Szentesen Fridrich János
fényírdáját megmentették. Állandó fötótörténeti kiállítóhely lett. A
Szentesi Galéria évtizedekkel korábban magához ragadta a
kezdeményezését, és az Országos Aktfotó Kiállításnak ad helyet.
Orosházán Müller Miklós
fényképésznek önálló emlékháza van − írja Dömötör Mihály,
holott fele olyan híres, mint pl. Plohn József.
Szegeden, a Fekete házban: 150
éves a szegedi fényképészet
címmel kiállítás látható, egy megvásárolható, kiváló, összefoglaló
szakkönyv kíséretében.
A vásárhelyi film- és
fotóművészetet országos és nemzetközileg elismert, kiváló művészek
öregbítik. Városunk olyan előkelő pozícióban van ezen területen,
hogy minket csak a főváros előz meg.
3. Filmművészet
A vásárhelyi filmművészet
kimagasló alakja a vásárhelyi születésű, és Pro urbe díjjal
kitüntetett, díszsírhelyet kapott Nagy
József (Jocó) főoperatőr,
aki több mint másfélezer filmet forgatott, ebből szülővárosáról csak
velem 29-et, korábban másokkal további félszázat. Játékfilmjeit máig
bemutatják, több nemzetközi és hazai díjat nyert velük. Egyike volt,
aki a magyar televíziózás operatőri feladatait elindította.
Tanítványa és unokaöccse Halla
József folytatja
nagybátyja életművét. A Magyar Televízió egyik főoperatőrje, az év
elején a városunkról forgatott Főtér műsornak is ő volt az
operatőrje. Már kettőjük filmművészetéből külön stúdiót lehetne
létesíteni, de intézményesen gyűjteni kellene fontosabb filmjeiket,
amelyeket városunkban a VTV is rendszeresen bemutatná. Most
diplomázik Sebők
Péter, aki elődei
nyomdokain jár.
4. Fotóművészet
A Vásárhelyen 1910-ben Elkán
László névvel
született, majd Budapesten Müller
Miklós
álnév alatt alkotó, végül Lucien
Hervéként
2007-ben Párizsban meghalt világhírű fotóművészünk, aki 1949−1965
között Le Corbusier építész „házi fényképészeként”
működött. Fiatalon elhunyt fia: Rodolphe
Hervé szintén kiváló
fotóművész. (Képei Székesfehérváron az apja fotóival együtt
szerepeltek.)
Kálmán Béla
Vásárhelyen született, Budapesten vált híressé, és Bostonban
telepedett le − írta róla Dömötör Mihály. Az 1980-as években
Vásárhelyen kiállítása volt, fotóinak egy részét a Fotó Múzeumnak
adta.
Gadányi György
szintén Vásárhelyen született. Művészete Pesten, a Nők Lapjánál
teljesedett ki. A budai Mátyás templomról készített sorozata
kiemelkedő volt, belőle fotóalbuma jelent meg. Fotótörténeti írásai,
egyetemi előadásai szintén kiemelkedőek. Életművének feltárására a
Fotóművészeti Alap pályázatán 2005-ben 1.302.000 Ft-ot kapott.
Plohn Éliás (Illés)
(1833−1911), és fia: Plohn
József (1869−1944)
fényírdából alkottak fényképész műtermet. Mindkettőnek számos, rangos
fotóját őrzi a Tornyai János Múzeum, de a lakosság is. Országos
hírűvé vált Józsefnek a ’48-as portrésorozata, de a Múzeum
pályázatokon nyert pénzekből több néprajzi és helytörténeti
felvételét is kinagyíttatta, bekereteztette. Ezeket még nem is ismeri
a közönség!
Till Viktor
(1877–1945) fényképész. A város másik legnagyobb, a 20. század
első felében dolgozó, agyonhallgatott fotóművésze. Hozzá az
értelmiség és a parasztságunk rangos része járt, akik nem Plohnt
részesítették előnybe. Szobrásszá vált lányával színes technikát is ő
alkalmazott először városunkban. 1810-ben Párizsban portréit
aranyéremmel jutalmazták.
Lusztig Imre
(1924−2003.) Vásárhelyen született és halt meg. Plohn József
segéde volt. A János téren lévő műtermében haláláig dolgozott.
Portréi és ballagási tablói a második világháború után a
legkiválóbbak voltak. Üveglemezes, nagy kamerával dolgozott mindig,
akár Plohn Illés és József. Plohn után ő örökítette meg a város
legtöbb értelmiségét.
Nagygyörgy Sándor
(1933−1993) Református lelkészcsalád sarja. A Bethlen G.
Gimnáziumban érettségizett. Festőművészből vált világhírű
fotóművésszé. Párizstól Új Delhiig a világ tucatnyi nagyvárosában
volt természetfotóinak elismeréssel fogadott kiállítása. Balázs Béla
díjas, Érdemes Művész, a Hubertus Kereszt arany fokozatát, a Magyar
Fotóriporterek Kamarájának nagydíját és más, főleg nívódíjakat
kapott.
Eifert János.
A világot beutazta és nagyon sok fővárosban volt ünnepelt kiállítása.
Vásárhelyhez egy napig sem volt hűtlen, amikor kérik, rendelkezésére
áll városunknak. Öt gyermek apja. Magáról így írt:
1943.
május 8-án született Hódmezővásárhelyen. 1960–1977 a Honvéd
Táncegyüttes hivatásos táncosa. Fotózni 1968-ban kezdett. 1985-től
készít diaporámákat. Műveivel a világ rangos nemzetközi
diaporáma-fesztiváljain számos, díjat, grand prix-t nyert.
Szakmájának,
művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője,
meghatározó egyénisége. Tánc-, aktfotói, természetképei és az
alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként,
szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.150 önálló kiállítása
volt, 650 csoportos kiállításon szerepelt, 168 díjat, nagydíjat,
különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel. A világ 33 országában
fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot
állított össze.
Dömötör Mihály,
városunk szülöttje, napi kapcsolatban van Vásárhellyel. 1980 óta
dolgozik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Valamennyi Vásárhelyi
Fotószimpóziumon részt vett. Itt fölsorolhatatlan, hány könyvben,
albumban és katalógusban szerepeltek fotói. 2009-ben jelent meg
önálló Íróportrék
kötete és az Árnyképek
c. kiállítása július 12-ig volt látható a Kass Galériában. Különösen
jelentős a tárgyfotó művészete. A 60. születésnapjára
Hódmezővásárhely Önkormányzata Signum
orbis honorantis
kitüntetéssel jutalmazta, és az Alföldi Galéria valamennyi földszinti
termében, folyosóin kiváló életmű kiállítása nyílt meg.
Baranyai Antal
1973. április
5-én, Szegeden született. Vallomása magáról és művészetéről:
„Hódmezővásárhelyen nőttem fel, ahol már gyermekkoromban
meghatározó volt a természet szeretete. Általános és középiskolámat
Hódmezővásárhelyen végeztem, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző
Főiskolán szereztem diplomát biológia-környezetvédelem szakon.
Természetfotósnak vallom magam.
Tagja voltam '97-ben az Első
Magyar Transzgrönlandi Expedíciónak, mint fotós. Az itt készült
filmünket a Magyar TV és a Spektrum Televízió is műsorára tűzte.
Nagyon szeretem az északi tájakat, háromszor jártam Lappföldön is.
Fotózok lovakat, főként a
fogathajtó sportot. Igazi kihívást jelent számomra egy-egy jó
felvétel elkészítése, legyen az természet vagy lovasfotó. Tíz év
alatt több ezer felvételt készítettem lovakról és több mint ezer
fotóm jelent meg különböző kiadványokban. Könyvekben, naptárakban,
céges katalógusokban publikálják fotóimat: Lovas Nemzet, Lovas Élet,
Lovas Futár, Nemzetközi Lovasmagazin, Fogathajtó Kalendárium.
Fotókiállításaim
"Lovakról képekben" címmel az ország lovas régióiban, a
következő városokban kerültek megrendezésre: Hódmezővásárhely,
Szeged, Kecskemét, Budapest, Szilvásvárad, Jászkarajenő,
Kerekegyháza, Tiszakécske. ’98-ban elnyertem az Ezüstgerely
díjat, amely a sportfotósok egyik legrangosabb hazai megmérettetése
volt.
Jelenleg vállalkozóként
dolgozom, cégem neve Komplex Reklámstúdió Kft., arculattervezéssel
foglalkozunk, kiadványokat készítünk, weboldalakat tervezünk.
TERMÉSZETFOTÓ
KIÁLLÍTÁSOK:
Hódmezővásárhely:
Lovakról képekben Vásárhely főterén 2007.
Hódmezővásárhely:
Hódmezővásárhelyi kőfalon innen és túl 2006.
Kecskemét: Fűzfa az árterek fája
2006.
Szeged: Csongrád Megyei
természetfotósok kollektív kiállítása 2006.
Hódmezővásárhely:
Madarat tolláról.... 2006.
Hódmezővásárhely:
Négy évszak (Őszi hetek) 2005.
Zalaegerszeg: Harmónia a
természetben 2005.
Budapest: Premier 2005.
Szekszárd: Természeti pillanatok
2004.
Hódmezővásárhely:
Természeti pillanatok 2004.
Hódmezővásárhely:
Harmónia a természetben 2003.
Hódmezővásárhely:
Természeti pillanatok 2003.
Zalaegerszeg: Transzgrönlandi
Expedíció 2001.
Szeged SzögArt Galéria:
Transzgrönlandi Expedíció 2000.
Budapest
Természettudományi Múzeum: Transzgrönlandi Expedíció 1999.
Szigetszentmiklós
Művelődési Központ: Transzgrönlandi Expedíció 1999.
Kalocsa: Transzgrönlandi
Expedíció 1999.
Szeged: Természetes képek 1998.
TAGSÁGOK:
Magyar Madártani és
Természetvédelmi
Egyesület
naturArt
Magyar
Természetfotósok
Szövetsége: elnökségi tag
Magyar
Alkotóművészek Országos Egyesülete:
fotóművész
DÍJAK, ELISMERÉSEK:
1996. Találkozás a természettel
Az év természetfotósa:
különdíjak
1997. Az Első Magyar
Transzgrönlandi Expedíció fotósa
1998. Ezüstgerely díj
Sportfotó kategória - I.
helyezett
1998. Találkozás a természettel
Az év természetfotósa: Dr. Tildy
Zoltán díj
1998. Találkozás a természettel
Az év természetfotósa: madarak
és viselkedésük kategória II. díj
*
Emlékeztetek arra, hogy a
városban működő Mezőgazdasági Főiskolának 260 db. 50x70 cm. nagyságú,
paszpartuba helyezett fekete−fehér dokumentumfotót ajándékoztam
azzal a megkötéssel, ha valaha városunkból elkerülne a főiskola, vagy
megszűnne, ezeket a képeket a város tulajdonában lévő Tornyai János
Múzeum kapja meg. A többször kiállított fotók ma már pótolhatatlan
helytörténeti értékkel bírnak, tekintve, hogy azóta lebontott
tanyákat, tanyai épületeket és elhalt gazdák portréit tartalmazzák.
5. Városunkhoz
szorosan kötődő, híres fotóművészek:
Kunkovács László
néprajzi fotóival szintén bejárta a világot. Mindenütt a magyarság
ősi gyökereit keresi. Tibettől Erdélyig végigfotózta a magyarság
őstörök és kun ágának sztyeppei vándorútján álló „kőembereket”:
áldozati szobrokat. Vásárhelyen két gyűjteményes kiállítása volt. Az
egész vásárhelyi határt bejárta, és páratlan, ún. ősépítményeket
sikerült neki fotózni. Részt vett több Vásárhelyi Fotószimpóziumon.
Életművének vásárhelyi korszakára eső fotóit szeretné fölajánlani
városunknak, ha itt állandó kiállítást kapnának. 1996-ban Balogh
Rudolf díjas. (Ez a legnagyobb szakmai elismerése a fotósoknak.)
Eddig három fotóalbuma jelent meg.
A Vásárhelyi Fotószimpózium
résztvevőiként kiemelkedőt nyújtott Kresz
Albert, akinek a
vásárhelyi tanyafotóiból külön kiállítást rendeztek Vásárhelyen,
Budapesten, Aszódon, Gödöllőn; hívják Párizsba és Bécsbe. Ezekből a
képekből 2009-ben Pesten fotóalbuma jelent meg. Világhírű művész,
amerikai egyetemen is tanított.
Tóth József „Füles”
a MAOE Fotóművészeti Tagozat elnöke, több fotóalbum, nagyon sok
önálló kiállítás és díjak jelzik munkásságát. Itt már csak
fölsorolom, hogy a Vásárhelyi Fotószimpóziumon rendszeresen részt
vett még Baricz
Katalin, Patyi
Árpád, Szél
Ágnes, Balla
András, Gránitz
Miklós, Módos
Gábor, Oravecz
Attila, Siklós
Péter, Benkő
Imre, Dozvald
János,
Fejér István,
Horvát Dávid,
Iskander Bahget.
Ők éveken keresztül zsűrizett és
kiállított fotóikat hagyták városunkban. Már ez a kollekció olyan
rangos gyűjteményt tesz ki, amely maga megérne egy külön múzeumot. A
fenti nevekből és a hozzájuk fűződő adatokból érzékelni lehet, hogy
városunk páratlanul gazdag a fotóművészet területén, amely a
tárgyfotózástól a természet- és sportfotón, portréfotón stb.
keresztül a diaporámáig valamennyi ágazatot mesterfokon érinti.
Most, amikor önkormányzatunk
arra kényszerül, hogy tanintézmények összevonásával épületeket
ürítsen ki, esetleg lehetne arra gondolni, hogy egy arra alkalmas
üres intézményi helyen megnyitná az ideiglenes fotómúzeumot. Az
átalakítás miatt bezárt Tornyai János Múzeum helyett addig is lenne
egy rendszeresen nyitva tartó, és sok ember érdeklődésére számot
tartó múzeumunk, amelyet később szakmailag és műszakilag megfelelően
tovább lehetne fejleszteni, esetleg újat építeni. Talán pályázni is
könnyebb, egy már meglévő intézmény korszerűsítésére, mint új
megvalósítására.
Végül, de nem utolsó sorban, meg
kell említenem, hogy a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában
dr. Gaálné Gaál
Györgyi tanárnő évek
óta magas színvonalú média- és fotóoktatást végez. Tanítványai rangos
országos díjakat hoznak haza, amely jelzi, hogy − és először
kell leírnom − a Vásárhelyi
Fotó és Filmművészeti Iskola fölívelőben
van, komoly utánpótlással. A jövő nemzedék számára egy Fotómúzeum a
fiatalok nevelését is szolgálná, akár az Emlékpont Múzeum.
Hódmezővásárhely, 2009. július
2. – 2010. március 16.
Tisztelettel köszönt:
Szenti Tibor
Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!
|