Bemutatkozás
 
IRODALOM
NÉPRAJZ
KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA
TANULMÁNYOK
MEGEMLÉKEZÉSEK
EMLÉKÉLESZTÉS
SZENTI TIBOR KÖNYVEI
AZ OSZK MEK INTERNETEN
Hódmezővásárhely Magyar Örökség-díjas
(Budapest, MTA székház, 2010. június 19.)
Kresz Albert fotóművész képsorozata
Szenti Tiborról 2010. november 24-én,
a hódmezővásárhelyi határban.
Fotóalbum Bibó Lajosról


Bibó Lajos az 1960-as évek közepén a Bibó Lajos és második felesége, Szőke Erzsébet

könyvtárszobájában, ahol a társaságát fogadta


Bibó Lajos két kedves kutyájával. Ekkor már nagyon gyöngén látott

Olcsó borból poharazgatás



Balról Vince Ferenc, Moldvay Győző, Bibó, Erzsike, A könyvtárszoba belső sarka

mögötte Szenti Tibor

Karosszékét Erdélyben faragták Íróasztalának külső lapját a "Mihály lovat akar" c. elbeszélése illusztrálja. Szintén erdélyi faragás


A 80. születésnapját a Petőfi Művelődési Központ Farkas László versmondó Bibó novellát olvas

színháztermében ünnepeltük. A színpadon balról

Sipka Sándor egyetemi docens mondta a méltató

beszédet. Ezt köszönte meg Bibó Lajos


Az ünnepség után a Fekete Sas külön termében Balról Fenyvesi Félix Lajos költő, Hézső Ferenc festő,

vacsoráztunk. Balról Varró Mária - Erdős Péter felesége, Vincze Ferenc és Erdős Péter festő

majd Lelkes István felesége. Középen Fodor József

festőművész

Hézső, Vincze, Erdős, Lelkes István festő Hézső, Vincze, Erdős, Lelkes


A kép jobb szélén pohárral a kezében Dezséri László Dömötör János és Kárász József író beszélget

evangélikus püspök, újságíró


A második személy Kurucz D. István festő, Bibóné, Bibó L., dr. Kószó Pál városi főorvos, a háziorvosa

Szalay Ferenc festő, mellette Szalayné

Bibó itt már alig lát, keresi az ételt Bibó, dr. Kószó, Moldvay Győző pohárköszöntőt mond


Az asztaltársaság. Moldvay mellet a felesége Egy másik alkalommal Szenti beszélget Bibóval a

könyvtárszobájában


Kéziratával a kertben, az 1960-as

évek közepén


Írás közben a kezei jellegzetes tartásban Portrék következnek


Ez a sorozat az 1960-as évek végén készült. Ekkor már alig látott



Halálos ágyán Kómában


Néhány órával a halála előtt Fábián Zoltán író, a Magyar Írószövetség

részéről búcsúztatta


A Bethlen Gábor Gimnázium zenekara is búcsúztatta Bibó Lajos urnája a sírnál, a gyászolók előtt


Hantolás után koszorúkkal a sírnál




Ez a hat felvétel az 1960-as évek elején készült, amikor Baba bácsival szombat esténként még a Fekete Sasba jártunk beszélgetni. Az első kép a könyvtárszobájában született, a többi az udvarában




Megjegyzés:

A fölvételek az NDK ORWO 16. dines színes diákra készültek, szintén NDK gyártmányú „Exa 1” kisgéppel. Gyakran vakum sem volt. A fölvételeket vidéki laborok dolgozták ki, ahol a színhőmérsékletet, az előhívő fürdő hőmérsékletét pontosan nem tudták betartani. A filmeket olykor színhibás hívással kaptam vissza, általában az egész tekercs vagy kék, vagy piros, avagy sárga és zöld árnyalatúra sikeredett. Gyakori volt a túlhívás, és előfordult, hogy magam is rosszul exponáltam, vagy olyan fényszegény környezetben kellett exponálni, ahol eleve nem is számíthattam jó minőségű képekre. Nem egy helyen, az emulziós rétegen durva karcolásokkal kaptam vissza az előhívott filmeket, ahogy ez több kockán is látható. Ezek ellenére, baráti körünkkel örültünk, hogy ilyen lehetőség is jutott nekünk, így legalább dokumentumértékű, ma már pótolhatatlan fotók születtek. Kérem, így nézzék ezeket a képeket.


Tisztelettel: Szenti Tibor


Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!