SZENTI TIBOR

PARÁZNÁK

2002

Szenti Tibor

PARÁZNÁK

DÉL-ALFÖLDI SZEXUÁLIS BŰNPÖRÖK

A FEUDALIZMUSBÓL

(1723–1843)

II. teljes kiadás

2002

Ajánlás:

Bodrogi Tibor

Hermann Imre

Róheim Géza

emlékének

Kötetlektor:

Katona Imre

Részlektorok és szakmai tanácsadók:

Antall József orvostörténész

Deáky Zita néprajzkutató

Galina Béla gyógyszerész

Gémes Balázs néprajzkutató

Grynaeus Tamás orvostörténész

Juhász Antal néprajzkutató

Karasszon Dénes orvostörténész

Novák László néprajzkutató

Pócs Éva néprajzkutató

Szabó Ferenc történész

Tárkány Szücs Ernő néprajzkutató

Tóth István György történész

A kiadvány támogatói:

Dr. Kassai Miklós

a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház egykori igazgatója, aki a levéltári alapkutatást lehetővé tette.

Az Eötvös József Alapítvány

egy éves ösztöndíj-támogatása a feldolgozást segítette.

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Albizottsága

Telegdy Gyula akadémikusnak,

a SZAB egykori elnökének segítségével anyagi támogatást nyújtott.

© Szenti Tibor

A borítólapon:

Fodor József festőművész rajza látható.

ISBN 936 03 3651 0

Fényszedés: Szenti Tibor

Megjelent:

Készült:

BEVEZETŐ

Amikor Schram Ferenc 3 kötetben közzétette a Magyarországi boszorkányperek 1529–1768. című kitűnő munkáját, szembetűnő hasonlóságokat és azonosságokat találtunk a boszorkány- és a szexuális bűnpörök között. Schram köteteinek megjelenésekor már javában gyűjtöttük a dél-alföldi szexuális bűnpöröket, és ekkorra bizonyos áttekintési alapot szereztünk a feudalizmuskori levéltári anyagból. Föltűnt, hogy nem csak az azonos kor, ítélőszékek, egyházi, társadalmi és gazdasági körülmények alakították hasonlatossá a két fajta pörtípust, hanem a kor erkölcsi szemlélete alapján bűnösnek ítélt boszorkányok és paráznák tevékenysége között is sok volt az egyezés. Ebből törvényszerűen adódott, hogy jelen munkánkban, az anyag jellegének megfelelő eltérésekkel, de másolás nélkül kívántuk folytatni Schram feudalizmuskori társadalomrajzát.

Címadásunkban a parázna szó jóval többet fejez ki, mint a mai szóhasználat jelentése, amely a 20. században elsősorban a keresztény vallási kifejezések között ismert. A feudalizmusban széles körben elterjedt hétköznapi fogalom, és jogi terminus volt. A parázna személynek és tevékenysége minősítésének legalább annyi árnyalatbeli megkülönböztetése volt, akár a népi szóhasználatban a lónak. Mást jelentett a meretrix (kurva), a puella publica („mindenki babája”), és mást a scortatrix (szajha). Volt, aki paráználkodott (stuprum), mások bujálkodtak (fornicatio) vagy szajhálkodtak (scortatio). Cselekedetükkel vérfertőzést (incestus) követtek el, vagy házasságot törtek (adulteria) stb. Címadásunk szereplői, tehát a feudalizmuskori paráznák mindazt a „bűnt” elkövették, amelynek valamilyen szexuális jellege volt. Lehetőleg minél szélesebb társadalmi képet ugyanis úgy rajzolhattunk, hogy a rendelkezésünkre álló levéltári anyagból a periférikusan kapcsolódó bűnpöröket is bemutattuk.

Az eredeti, levéltári forrásanyagunkat a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely Városi és Szentes Városi Fióklevéltárában őrzik. Vásárhely esetében a városi bírói, főbírói jegyzőkönyvekből. a Protocollum Judicale (IV. A. 1006. A. 1. és A. 2.) köteteiből az ítéleteket, a hirdetőkönyvekből (Hódmezővásárhely város irataiból. 1001. C. állag, d. 1.) pedig a földesúri, városi, megyei, stb. hatósági rendelkezéseket, tilalmakat gyűjtöttük ki. Szentesről származik a bűnpörök zöme, amelyeket két fondból, a Károlyiak sedes dominalisából, vagyis úriszékének büntetőpereiből (IV. A. 53. fond), és Csongrád vármegye Törvényszékének (sedria) irataiból (IV. A. 21. fond) szöveg-, azaz betűszerinti írással gyűjtöttünk ki.

Miután a vizsgált korban a parázna-bűnpörökből olyan mennyiséget találtunk, hogy azok egy része is köteteket tölt meg, nem gondolhattunk arra, hogy országos gyűjtést végezzünk. Inkább a talált pörök által érintett dél-alföldi területről — a Károlyi család itteni birtokairól és Csongrád vármegyéből — kívántunk elmélyültebb (és nem reprezentatív, hanem ¾ a szónak nem pejoratív értelmében ¾ „mélyfúrásos”) földolgozást adni.

A pörök nagy mennyisége lehetetlenné tette, hogy valamennyit hiánytalanul közöljük, de munkánknak nem is az volt a célja, hogy csupán adattárt vagy szöveggyűjteményt állítsunk össze. Az átvizsgált fondokban talált szexuális vonatkozású bűnpöröknek mintegy a felét — megítélésünk szerint — tudományos szempontból a legfontosabbakat gyűjtöttük ki. A bemutatott pöranyag sem teljes. A kapcsos zárójeles kipontozások jelzik, hogy a szöveg rövidebb, hosszabb részeit kihagytuk. Ezekben az iratokban ugyanis nagyon sok volt az ismétlés, a cselekményt előre nem vivő, jelentéktelen részlet. Nem egy pörben tucatnyi tanút hallgattak ki. Ők az azonos kérdésekre gyakran egyforma válaszokat adtak. Ilyenkor a pör szempontjából legértékesebb tanúvallomást idéztük, a többiek elbeszéléséből csak az eltérő, az addigiakhoz képest újat mondó részleteket. Néhány esetben, a cselekmény szempontjából azonosat nyújtó részleteket csak akkor jegyeztük ki, ha fontos volt a kifejezés, a nyelvi változatosság. Helytakarékossági okokból külön nem jelöltük, ha a pör teljes anyagából egy-két lapot egészében kihagytunk. (Ilyenek voltak pl. a latinul leírt, ill. a gótbetűs német szövegek, amelyek többnyire az ítéletek magyar megfelelőjét tartalmazták; vagy a hatóságok közötti hivatalos levelezés, amely dagályos, bürokratikus nyelvezeten a küldött anyag fölhasználásáról rendelkezett stb.)

A vizsgált pöranyag rendkívül eltérő. A földolgozás során nem lehetett egységes szempontokat érvényesíteni. Gyakran nincs meg a teljes pöranyag. (A levéltárakat az elmúlt évszázadok során szakszerűtlenül költöztették, kilakoltatták, háborús cselekmények, a rossz tárolási körülmények, a felelőtlen és hozzá nem értő kezelő emberek károsították, hivatalból, különböző ideológiák szerint „selejtezték” stb.) Gyakran csak a Protocollum Criminale köteteibe bemásolt pörrészletre, például az ítéletre találtunk, de az előzmény, maga a dobozolt ügyirat hiányzott. A legtöbb esetben a helyzet fordítva volt. A dobozolt anyagban megtaláltuk a pört, de az ítélet lapjai eltűntek. Némelyik pörből következtetni lehet arra, hogy az ítélet ellen fellebbeztek. Ilyenkor a pör egyes részei vagy teljes anyaga elindult a sedria, Királyi Törvényszék, a Hetek Táblája, és az uralkodó felé vezető hosszú vándorútján. Hónapok, esetleg évek múlva érkezett vissza belőle valami. Az ügyiratokból közben elvesztek, visszatartottak. A kihirdetés után elfelejtették bemásolni, vagy nem az eredeti ügyirathoz csatolták, hanem új számra és tárgyra iktatták. Kutató legyen, aki évszázadok múltán, sok folyóméter levéltári anyagban megtalálja az összefüggő részleteket, ha ugyan közben meg nem semmisültek.

A pörök szövege sokat torzult a korabeli másolásokkal. A levéltárak néhány pört több másolatban, több „változatban” is megőriztek. Ezeket bőrkötéses fóliánsok őrzik, míg dobozokba a szálas lapokra írt eredeti anyagot helyezték. Mind a két, vagy több változatot át kell nézni, és a legteljesebbet szabad fölhasználni. Ezt a módszert követtük.

A pörök közlésénél zárójelbe tettük, ha a dobozolt (D) anyagot vettük figyelembe. A vele egy sorba megadott dátum mutatja, hogy a pör melyik törvénykezési időszakhoz tartozik. A D jelzet után lévő szám a törvénykezési időszakon belül található pöranyagok közül a vonatkozó ügyirat száma. Amikor a pört a bekötött jegyzőkönyv-másolatokból ismertettük, a fondszám után a fóliáns száma következik, pl. „a. 1.” kötet, és a lapszám(ok). Nem egy esetben mind a dobozolt, mind a bekötött jegyzőkönyveket fölhasználtuk. (Ezt a pör címe után mindkét eredethely megjelölésével tanúsítottuk.) A pörök kisebb részénél ugyanis a két (esetleg több) változatban elég jelentős eltérés lehetséges, de a jobb megértéshez vagy a teljesség kedvéért mindkét változat ismertetésére szükség volt. A pörök zöménél ugyanis a másolat és az eredeti iratok között olyan a különbség, mint egy hímzés vagy szőttes két oldala között: a visszája is nagyon hasonlít a színére, de mégsem azonos vele!

A két évtizedes levéltári gyűjtőmunka során nemcsak a választott témákat rejtő iratfondokat néztük át. Egy kor, vagy átfogó téma ismertetése esetén ez soha sem elégséges! Ha nem is a választott témát érintő módszerességgel, de vizsgáltuk a polgári pöröket, a becsüjegyzőkönyveket, különféle összeírásokat, városi tanácsi jegyzőkönyveket, hirdetőkönyveket, statutumokat stb. A belőlük nyert szemlélet nélkülözhetetlen volt a szexuális bűnpörök földolgozásánál.

Az ítélkezési hierarchiában a falusi, mezővárosi tanács bíráskodása volt a legalacsonyabb rendű. Ezt követte az úriszéki, majd a megyetörvényszéki bíráskodás. Ebből adódna, hogy a klasszikus esetben, ha az elítélt panaszt akart tenni (ha a tortúrát[1] túlélte, ill. az ítélet erre módot is adott), az úriszékhez, ill. a sedriához, stb. föllebbezhetett. A vizsgált levéltári anyagunkban egyetlen bűnpört találtunk (a 407/1764. számút), amelyiket mind az úriszék, mind pedig a sedria tárgyalta. De ebben az esetben sem fellebbvitel során, hanem párhuzamosan. Bár a sedria esetében területi átfödések bőven voltak, mégis a vizsgált anyagban a megyetörvényszék és az úriszék működése területileg is elkülönült. Az úriszék a Károlyi család dél-alföldi dominiumaiban történt bűnesetekben ítélkezett, míg a sedria zömmel Csongrád vármegyének a Károlyiak, ill. más földesurak által nem birtokolt területének bűnözését vizsgálta. A föllebbezéseket valamennyi törvénykezés a Királyi Táblához küldte el. Ez csak egyfajta jogi különbséget jelent a megszokott törvénykezéshez képest, de a vizsgált területnek, mint azt a földolgozás során látni fogjuk, sok eltérő társadalmi megnyilvánulása volt, amely egyedi körülményeket hozott létre.

A bemutatott bűnesetek csoportosítása igen nagy gondot okozott. A legtöbb szexuális bűnpör eléggé összetett és a kutatótól függ, hogy melyiket hová sorolja. Természetesen, amikor a csoportokba rendezés történt, igyekeztünk a pörök legmarkánsabb tulajdonságait előnybe részesíteni, de nem állíthatjuk, hogy ez hibátlanul sikerült. A szubjektivitás kiküszöbölése alapvető szempontunk volt, de — csupán egyetlen példát említve —, a nős gazda és a szabad személy szexuális bűnpörében eléggé nehéz dönteni, hogy a közösülésük házasságtörés vagy egyszerű paráználkodás volt-e, hiszen a férfi részéről az előbbi, a nő esetében az utóbbi az igaz. Ha a nő történetesen a gazda nevelt lánya, vagy távoli rokona volt, a kor ítélete alapján incestust követett el; ha szeretkezés közben sodomáskodott is vele, a pört a perverziók közé kellett volna sorolnunk. Végül is, vállalnunk kell azt az esetleges vádat, hogy csoportosításunk egyéni jellegű, mert az elvégzett rendezési próba során a fölkért szakemberek is hasonló helyzetbe kerültek.

A csoportosításnál szembetűnő, hogy a szexuális bűnpörök között nemi vonatkozású káromkodás, kegyetlenkedés, emberölés, magzatgyilkosság, népi orvoslás, tehát első látásra nem a tárgykörbe tartozó pörök is helyet kaptak. Nem véletlen! Egyenes út vitt a durva, szexuális jellegű káromkodástól a paráználkodásig, vagy annak egyik következményéig, a megszületett gyermek elpusztításáig. Ezeket nem szabad kiragadva vizsgálni, mert az adott korban az egyének életében szorosan összefüggtek.

Az egyes pörök címét magunk adtuk. A pör lényegét néhány szóban, mondatban igyekeztünk összefoglalni. Akaratlanul is egyfajta középkorias, „boccaccios” címek születtek, s ez sem véletlen. Maguk a történetek őrizték meg a középkorias színezetet és hangulatot, a gyakran trufákra, ízes szókimondó legendákra emlékeztető hangvételt. Ezek a pörök tulajdonképpen tragikomikus esetek. Az olvasó hangulatát, érzelmét az egyik végletből a másikba dobálják. A fölháborodás, az ellenszenv, a bosszúvágy éppúgy tüzel bennünk, mint az együttérzés és a sajnálat; de a legdrámaibb történet közepén is azon kapjuk magunkat, hogy képtelenek vagyunk a helyzet komolyságához méltónak maradni, és harsány nevetésbe törünk ki, holott a történet egészén sírnunk kellene. Nem költőies megfogalmazás ez a jellemzésünk, hanem az egykori életszülte döbbenetes ellentmondások sorából, tehát a reális körülményekből fakadt összeütközés.

A pöröket olvasva, senki se keresse az igazságot! Elavult törvények, népi szokásjog, szubjektív megítélés, ritkán merész kitörés a kor dogmáiból, tarkán keverednek bennük. Mindig a kettősséget kell látnunk, mert ez a kor és ezen belül is a szexuális bűnök számtalan ellentmondást hordoztak. Ahogy minden esetben a 150-250 évvel ezelőtti bíróság sem volt képes kideríteni az igazságot, erre mi sem vállalkoztunk, mert nem késői „igazságszolgáltatás” volt a föladatunk.

Pontosan azt sem lehet megítélni, hogy a pörök mennyire voltak tényszerűek, kinek mennyire hihetünk? Nagyon sok a sablon. A bűnözők közül, egyéni lelki alkatának megfelelően, van aki a bűnét azonnal bevallja, mások makacsul tagadnak, vagy szembesítés, illetve a 18. század első felében hóhér kínzatása alatt vallanak. Nem lehet eldönteni, hogy a vallomás kierőszakolt vagy őszinte, pedig a jegyzőkönyv bizonyítja, hogy itt „önkéntes”, azaz „szabad vallomás” következik. Nem egy vádlott ellentmondásosan vallott, és többféleképpen beszélte el a történetet. Ismét mások egymásra hárították a bűn elkövetését.

Olykor világosan kitűnik, hogy a kérdező adta a vádlott szájába a hallani akart vallomást, máskor a vallomástevő szándékosan terelte el magáról a gyanút, mellé beszélt, vagy konokul hazudott. Gyakori a tudatlanságból eredő vagy a fiskálisa által sugallt, tudatos félrevezetés is, főleg a liberalizálódó 19. században, a reformkorban. A vallomások között egyetlen egy sem akadt, amelyiket tájnyelven írták volna le, pedig a jegyzőnek kötelessége volt pontosan azt és úgy írni, ahogy elhangzott. A vizsgált földrajzi terület több, jól elkülöníthető, szép magyar tájnyelvet őriz, mint az „ö”-zőt, „i”-zőt vagy „ë”-zőt, ill ezek keveredését. A tanúk és vádlottak zömében irodalmi nyelven, olykor fiskálisnak is dicséretes, kacifántos mondatokkal, szóvirágokkal tűzdelve vallottak, ahogy a nép sohasem beszélt. Bennük ritka a tájnyelvi szóhasználat. Máskor a feleleteken átsüt a naivitás, a bűnét törékenyen takargató, egyszerű beszédstílusból az őszinteség. A vallomások hitelét tehát kétkedéssel kell fogadnunk. Itt kell azonban azt megjegyeznünk, hogy a boszorkánypörök „látomásos” vallomásainál sokkal nagyobb a realitásuk!

Közhely az, hogy a korát senki sem tagadhatja meg. Ha a vallomástevők hazudtak is, vagy egyes bírók túlszínezett történetet akartak hallani, fantáziájukban azok a helyzetek, cselekedetek jelenhettek meg, amelyeket valakitől hallottak, korábban átéltek, amelyeket a korszak kitermelt. Az egész feudalizmus kori pöranyagot talán úgy érdemes tekintenünk, mint e kor szellemi termékét, amelyet a társadalom különböző rétegei: fel- és alpörösök, szakértők, fiskálisok, seborvosok, bírák és parasztok együttesen hoztak létre, ezért nagyon is jellemzőnek tatjuk őket.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a bűnesetek — a mai szóhasználattal élve — krimik. (Egyébként az egykori jegyzőkönyvek neve is ez volt: protocollum criminale.) Méghozzá megtörtént esetek. A nyomozati anyag tele van érdekes és izgalmas történetekkel, vallomásokkal, bizonyításokkal, félrevezetésekkel, hazugságokkal.

A pörök leírásánál az eredeti szöveget megkülönböztettük. (Néhány esetben az egykori írnok minden bekezdésnél idézőjelet rakott, de ez a régi jelzés értelemszerűen elválik a mi kiemeléseinktől.) A saját szövegünkben a személy- és helynevek leírását eredeti írásmóddal, de idézőjel nélkül végeztük. Ugyancsak kivételnek számít a „cir” rövidítés, és a különböző vallások nevének leírása. (Pl.: református helyett: „Reformata” — ez utóbbi fogalom ma egészen mást jelent.)

A pöranyag földolgozása során, a hivatkozásoknál nem ismételtük a pör teljes levéltári származási helyét, fondszámát, csupán a pör általunk adott sorszámát, törve a pör évszámával. (Pl.: 371/1769.)

A pörök sokrétűsége ösztönözte, hogy a talált levéltári anyagot minél több szempont szerint vizsgáljuk. A bemutatott feudalizmuskori szexuális pöranyag földolgozása két nagy megközelítési lehetőséget kínált. Egyik volt a kultúra (ezen belül az erkölcs) szempontjából történő analízis, amelyhez a pszichológia, szociográfia, a történelem és a folklór, különösen a népi gyógyszerhasználat és a népi gyógyítás, a ráolvasás, megrontás, szerelmi varázslás tanulmányozása; tehát a társadalomtudományok kínáltak segítséget. A másik lehetőséget a természettudományok nyújtották, mindenek előtt az orvostudomány egyes ágai: pszichiátria, különösen az ösztönös cselekedetek forrásának föltárása; az alkoholizálás, az orvosi, kirurgusi tevékenység, a „Visum repertum”-ok[2] elemzése; a durva beavatkozások mint a magzatűzések, kriminális abortuszok, újszülött- és csecsemőgyilkosságok vizsgálata.

Ebből a földolgozási módszerből következik, hogy egy-egy pört több alkalommal, néha szinte fejezetenként említünk. A megszokott formától eltérően, a pörökben talált egyes jelenségeket is gyakran más-más (nem egyszer szinte ellenkező) elmélet bizonyítására használtuk föl. Ezért munkánkban gyakori volt az átfedés. Kikerülhetetlen volt ez, hiszen nem egyszer eltérő megközelítésben, ugyanazon mondatokra kellett visszatérnünk, mert bennük szükséges volt a különböző jelenségeket magyarázni; vagy a vizsgált jelenségnek többféle magyarázata van. E mögött senki se keressen ellentmondást, szakmai fogyatékosságot, tudománytalan álláspontot. A pörök ugyanis mélyebben akkor ismerhetők meg, ha mind alaposabban körbejárjuk, és fölvázoljuk a bennük rejlő valamennyi lehetőséget, ill. az összefüggéseket.

Mivel igen sok kérdésre kerestük a választ, munkánk nem tekinthető egyetlen szaktudomány termésének. Elsődleges célunk az életmódkutatás volt. Föladatnak tartottuk, hogy az ország területéhez képest kis gazdasági- és földrajzi tájegység; hazánk 1100 éves történelméhez képest rövid korszak népességének életmódjába minél mélyebb betekintést nyújthassunk.

Hódmezővásárhely, 1985.

Szenti Tibor

I. rész

FEUDALIZMUSKORI ADATOK CSONGRÁD VÁRMEGYE

ÉS A DÉL-ALFÖLDI KÁROLYI BIRTOK MÚLTJÁBÓL

(Az 1699–1848 közötti másfél évszázadból)

1. VÉGLETEK

A török hódoltság alatt egyre gyérült a Dél-Alföld lakossága. A felszabadító háborúk idején valamennyi kisebb település üresen maradt. Amikor 1698-ban Misztótfalusi Miklós megírta a Maga mentsége című munkáját, Szegedtől Gyuláig már egyetlen lakott helység sem volt.

1699, január 26-án megkötötték a karlócai békét, és a kincstár fölszólította a „szétfutott” lakosságot, hogy települjön vissza. A századfordulón, amikor a katolikus Európában a barokk művészet a fénykorát élte, a magyar Dél-Alföldre többnyire kifosztott, vagyontalan földművesek érkeztek. Ez a gazdasági, társadalmi tény, valamint Erdély különfejlődése évszázadokra meghatározó maradt. Az egész Kárpát-medence térsége elmaradt a 18. sz. második felétől jellemzővé váló nyugat-európai, polgári fejlődés mögött.

Az általunk vizsgált vidéken kettős társadalmi mozgás érvényesült: egyfelől a zárt településalkotás, a beköltözés, másfelől pedig a lakott helységekből a megélhetést, munkalehetőséget adó határba való kirajzás. Megindult a földfoglalás, legeltetés és a szállásfejlesztés.

2. POLISZSZERŰ MEZŐVÁROSI FEJLŐDÉS

Bevezető

A tudományos igényű történelmi szakirodalom nehezen tűri az összehasonlítást, különösen úgy, ha korban és társadalmi szerkezetében egymástól távol eső eseményeket vagy képződményeket akarunk összevetni. Különben is, minden párhuzamosítás annyit ér, akár a költői hasonlat, vagyis a tárgyi jelenségnek csupán az elképzelt, nem egyszer erőltetett mása!

Természetesen más a helyzet, ha szemléletet változtatunk, és a történelmet mint az emberi kultúra egyik magas szintű megnyilvánulását, a történelemtudományt pedig, mint e kultúra egyik alapvetően fontos föltáró, kifejező és megőrző értékét tekintjük.

Emberi kultúra csak egy van, még ha időben és térben eltérő, sokszínű árnyalatot is mutat. Ráadásul a legfiatalabb, hiszen alig több mint másfél millió évre tekint vissza. Még inkább összeszűkül, ha az írásos történelem hétezer év körüli határait vesszük alapul, a testpecsételő, ún. pintaderák jelképmotívumaitól a gondolat-, szó-, majd hangjelek megjelenéséig.

E rövid, néhány évezredre összezsugorított történelmünkben az események is harmonikaszerűen összenyomódnak, és egymás mellé rendeződnek. Különösen így van ez akkor, ha egy társadalom valamilyen ok folytán újrakezdésre kényszerül; ill. ha új társadalom, új korszak születik.

Az ember sohasem vonhatja ki magát a természet törvényei alól, még akkor sem, ha társadalmi jelenséget kell újraszülnie. Ahogy az egyedfejlődésben röviden a törzsfejlődést ismételjük meg, úgy a történelemben is minden születő társadalom így, vagy úgy átéli a történelem gyermekkorát — annak valamennyi „gyermekbetegségével” együtt — és csak e fejlődésen keresztül jut el a magasabb, helyesebben a más szintű társadalmi fokra, amely csírájában őrzi az előző korok eredményeit, de a kiteljesedéskor merőben különbözik azoktól. Így vannak ezzel az újkori dél-alföldi mezővárosok is, amelyek a 18. században váltak karakterisztikus társadalmi képződményekké, néhány ezer földművelő család életszínterévé.

Ha a dél-alföldi mezővárosokat a mediterrán vidék poliszaival hasonlítjuk össze, első olvasásra ez dilettáns próbálkozásnak tűnhet. Ezek a városállamok ugyanis időben 3500-2500 évre vannak a paraszttelepüléseink újjászerveződésének idejétől. Azok a rabszolgatartó társadalomban fejlődtek ki, ezek pedig a magyar feudalizmus újabb korszakában.

Poliszok azonban nemcsak az ókori Keleten, ill. Görögországban voltak, tovább éltek az európai középkorban. A velencei köztársaság tengeri és kereskedelmi hatalommá fejlődött. Poliszoknak tekinthetők az észak-olasz városállamok; bizonyos mértékben hasonlatosak a svájci kantonok vagy a német fejedelemségek is. A török hódoltság után az újratelepülő magyar mezővárosok öntörvényűen tovább vitték ezt az önálló, poliszszerű fejlődést, különösen a reformkortól, amikor kialakult a mezővárosi kézművesség és polgárság szűk rétege is.

Jól tudjuk, hogy nagyon sok a klasszikus és a magyar poliszszerű városalakulatot elválasztó történelmi különbség, azonban a továbbiakban ne ezeket nézzük, hanem — a teljesség igénye nélkül — vizsgáljuk meg a hasonlóságokat, épp azon elv alapján, hogy az egyetlen emberi kultúrán belül bizonyos társadalmi jelenségek a fejlődés során újratermelődnek.

Poliszok és mezővárosok

Az ősközösségi társadalom előbb gyűjtöget és vadászik, azután letelepülve termel. Az első falvak és városok mezőgazdasági termelésből éltek. A két fő termelési ágazatuk az állattartás és a növénytermesztés volt. Az ókori, középkori poliszok, és a feudalizmuskori magyar mezővárosok termelése is ezt tükrözte. Platón a poliszok létrehozójának az emberi szükségleteket tartotta. Ezek legfontosabbikaként az élelem beszerzését. A mezővárosok esetében is a legfontosabb a táplálék megtermelése volt.

A poliszhoz mély érzelmi szálak fűzték lakóit. A mezővárosokhoz szintén. Mindkét városalakulat lakói az anyaföld szeretetén keresztül a településüket gyakran a hazával azonosították. A polisz mint az önellátó életre társult törzsek közössége, természetes képződmény volt, és politikai faktor. A mezőváros szintén, csak itt törzsek helyett a kiterjedt családok, klánok dominanciája érvényesült. Saját dolgaikról mindkét városalakulatban maguk kívántak határozni.

Az előző kultúrák népei szerint a polisz nagy család volt. A mezővárosainkban is ezt nyugtázhatjuk. A nagy család szimbóluma volt Hellászban Hesztia istennő családi tűzhelye, mely minden háztartásban jelen volt. Az alföldi mezővárosokban, falvakban a családi tűzhely a 18. században még gyakorlati és kultikus értelemmel egyaránt bírt. 1751-ben Geczy Ferenc tolvaj ügyiratában így írtak: „Ő Tőrők Szent Miklósi finak vallotta magát lenni, de most Debreczenben lakik, ot háza, tüze, feleséghe Gyermekei [vannak...]”[3] Az 54. sz. pörben, 1798-ban, a 40 éves szentesi gazda arra a kérdésre, hogy „Mi vagyonod van?”, így felelt: „Házzal, tűzzel és földel biró [vagyok...]”[4]

A poliszokban a társadalmi rendszer alapját a nemzetség alkotta. A társadalmi piramis fölépítésében őket követték a testvérségek, törzsek, törzsszövetségek. A társadalmi rétegtagolódás a mezővárosoknál is jól megfigyelhető: család, nemzetség, „had”, réteg, osztály. Ahogy a poliszban a nemzetség élén a rangidős férfi állt, ugyanúgy a mezővárosok esetében is. A polisznemzetség tagjai egy apától származtatták magukat, a mezővárosi nemzetségek szintén. A poliszban élő nemzetségeknek kölcsönösen segíteniük kellett egymást, és közös ünnepeket tartottak. A mezővárosokban szintúgy cselekedtek. Családon, nemzetségen belől sem a poliszok, sem a mezővárosok lakói (elvileg) nem házasodhattak[5], ugyanakkor mindkét városalakulatnál közös temetőbe temetkeztek.

Mindkét városmodell esetében a vezető helyekre elsősorban őslakosokat választottak. A letelepülő idegent nem, vagy csak nehezen fogadták be. (Hódmezővásárhelyen a bekerülő lakónak máig „gyüttmönt” a gúnyneve.)

Ahogy a polisz lakói sem alkottak egyetértő családot, ugyanúgy a mezővárosok is több tagjukat üldözték vagy másodrendűeknek tartva, kizsákmányolták őket. A poliszokban a társadalmi piramist a szabad polgárok, az adózó idegen telepesek, és a felszabadított rabszolgák, ill. az elnyomott rabszolgák képezték. A mezővárosokban hasonló rétegződés alakult ki: a földesúrból, nemesekből előjogon, ill. a hivatalnokokból és elöljárókból álló értelmiség elő- és szerzett jogon a kialakuló polgárság felső rétegét, az iparosokból és kereskedőkből álló réteg a polgárság alsó rétegét alkotta. Végül a társadalmi piramis alján az erősen függő jobbágyok, és a többszörösen kihasznált zsellérek helyezkedtek el. Mindkét városmodell esetében az egyes rétegek között nagyok a társadalmi és életmódbeli különbségek.

Mind a poliszoknál, mind a mezővárosoknál az elöljárókat eleinte szabadon választották, majd a hatalom öröklődött. Mindkét városmodell esetében a legnépesebb csoportot a parasztok alkották. A fejlődés során mind a két helyen e csoporthoz tartozott a kézművesek és a kereskedők kisebb részé is, azaz a kizsákmányoltak. Mezővárosainkban több iparos csak ősztől tavaszig dolgozott a szakmájában, nyáron visszamentek a földekre az évi kenyeret megtermelni.

Milétoszban Krisztus előtt 520 körül a hatalom a középbirtokosok kezébe került, a mezővárosoknál a hatalmat szintén ők gyakorolták[6], hiszen már nemcsak magukat látták el, hanem ¾ a polgárosodás következtében ¾ piacképes árutermelőkké váltak, és ez a hatalmi lehetőségeiket növelte.

A szabad polgárok antik demokráciájának alapjai a poliszokban a rabszolgamunka volt, a mezővárosokban a zsellér-, jobbágymunka. A poliszoknál a rabszolga, a mezővárosoknál az elszegényedett, ill. kizsákmányolt parasztság, és az egyre kiteljesedő betyárvilág mérgezően hatott a polgári fejlődésre. A rabszolgára, zsellérre nem lehetett rendes eszközt, felelősségteljes munkát rábízni, mert a szerszámot tönkretette, a munkát, robotot elszabotálta.[7]

A visszaéléseket mindkét városképződményben az önálló, vagyis a magának végzett termeléssel lehetett volna föloldani. A poliszokban és a mezővárosokban egyaránt megindult a belső, politikai harc a kötöttségek ellen, a törvények kijátszása érdekében. A megszerzett, kiharcolt javakat és jogokat mindkét városmodell esetében görcsösen védelmezték.

Mivel a Dél-Alföldön a hódoltság végére a falvak majdnem mind elpusztultak, és jelentős részük nem települt újra, ugyanakkor a mezővárosok megnövekedett határral, és viszonylag nagyobb néptömeggel rendelkeztek, nőtt az autonómiájuk a kisebb településekkel szemben. A poliszok szintén autonómiával rendelkeztek, és a környező határukban egyeduralkodók voltak. A polisz és a mezőváros egyaránt védelmet adott a lakóinak és nevelte őket.

A poliszok városfalakkal, kijelölt határokkal védett, és elszigetelt városállamok voltak. A dél-alföldi mezővárosok a nép utolsó menedékhelyét, az Isten házát — a Tiszántúlon többnyire erdélyi hatásként — téglából rakott, ún. kőfalakkal kerítette be, mint pl. a 18. sz. első felében Hódmezővásárhelyen az Ótemplomot. A várost — polgárvédelmi, ár- és belvízvédelmi okokból — földgátakkal vették körül. Az ezen kívül eső területen létrejöttek a termelési övek, amelyek egymást szintén élesen elhatárolják a szomszédos településektől. Ezt fokozták a Tisza-Maros-Körösök árterületén települt mezővárosok természetes, folyók általi szigeteltsége és védelme.

Mind a poliszoknál, mind a mezővárosoknál megindult a küzdelem az egyéni kiváltságok mint pl. az árumegállítási, vásártartási jog megszerzéséért. Ezzel az egymás közötti harc is kezdetét vette. Megkezdődött a versengés a hatalomért. Talán ezen a téren mutatkozott a poliszok és mezővárosok között a legnagyobb különbség. A görög, főleg az anatóliai poliszok a Krisztus előtt 750-500 közötti években egymással vetélkedve jelentős fejlődésnek indultak, míg a dél-alföldi mezővárosok kiteljesedése a harc következtében megrekedt, és évszázadokon keresztül külterjes, feudális elmaradottságban maradtak. A fejlődést gátolták még a nagy járványok, a kuruc-labanc háborús események, az időszakosan jelentkező nagy árvizek, aszályok és sáskajárások stb, amelyek a mezővárosok népességét, a társadalmi fejlődésük korábbi állapotába többször visszavetették.

A klasszikus görög poliszoknál a demokrácia után a türannoszok egyeduralma, a mezővárosoknál a rövid ideig tartó önkormányzat, saját pallósjog után a földesurak önkényuralma következett. A mezővárosok igyekeztek minden kiváltságot megszerezni vagy megvásárolni a földesuraktól. A városatyák egyre nagyobb önállóságra tettek szert, nőtt a tanácsok befolyása. A földesurat olykor még a Királyi tábla előtt is pörbe fogták. A tanácsok sajátságos rendelkezéseket alkottak, amelyeket területükön a magasabb hatóságok is elismertek vagy eltűrtek. Megindult az elszakadási törekvés a földesúri és a vármegyei hatalomtól. Előbb a jász-kunok redemptiója jött létre, majd a reformkor vége felé a többi mezőváros is a megváltásról tárgyalt. A klasszikus poliszok belső harca a türannoszok hatalma ellen közismert.

Amikor Krisztus előtt a 7. sz. közepén Thraszübulosz türannosz Miletosban, a korintoszi követ előtt a búzamezőn kitépte a többi közül kiemelkedő kalászokat, példát mutatott az uralkodás gyakorlására. Poliszok és mezővárosok, türanniszok és földesurak egyaránt arra törekedtek, hogy az átlagosnál nagyobb képességű elöljárókat, szószólókat üldözzék. Ezek a társadalmi jelenségek vezettek a poliszok bukásához, a feudalizmuskori mezővárosok fejlődésének elakadásához, és végső soron hozzájárultak a magyar feudális társadalom átalakulásához.

3. TÖRTÉNELMI KITEKINTÉS

A vizsgált területnek földrajzilag legnagyobb választóvonala a Tisza, de a folyó választó jellegű a népességi, társadalmi, gazdálkodási körülmények alakulásában is. A történészek egy része a Tiszántúlt nem minden ok nélkül máig „Barbaricumnak” tekinti. Nem egy kelet felől jött kulturális, etnográfiai jelenség itt gyökeredzett meg, és nem vagy alig terjedt tovább a folyó vonalánál. (Pl. a finnugor építészeti hagyományt őrző kontyos pásztorkunyhók és kerekólak.)

Amíg a Tiszántúlon zömében jó minőségű kötött szántóföldek és szikes legelők terülnek el, addig a Duna-Tisza közén a homokos talaj az uralkodó. Ez meghatározta a termelést. Közös jelenség volt az, hogy mindkét földrajzi térségben, a hódoltság után kiüresedett nagy határokban, a pusztákon legeltetés, félszilaj pásztorkodás folyt.

A 18. sz végén több társadalmi, gazdasági tényező együttesen változtatott a termelési ágazaton. A meginduló polgárosodás, és a vagyon átértékelődése hozzájárult ahhoz, hogy a lábasjószágok helyett a föld került előtérbe. Ezt a helyzetet siettette a keleti marhavész és a napóleoni háborúk, amelyek a gyapjú- és gabonakonjunktúrának kedveztek.

A 19. században már markánsan elkülönül a két tájegység termelési szerkezete. Míg a Tiszántúlon elsősorban a gabonatermelés, a mind nagyobb teret hódító kapásnövények és a takarmánytermesztés — Makó térségében a hagymatermelés — vált uralkodóvá, addig a Duna-Tisza közén kialakult a kertészkedés; elsősorban a szőlő-, gyümölcs- és Szeged környékén a fűszerpaprika termelése. A kertészkedés kisebb területen is jövedelmezőbb, míg a gabona és a kapások piaci kínálatra inkább a nagyobb területekről gyűjthetők be. Ez a gazdasági tény további vagyoni elkülönülést hozott létre. Különösen szembetűnő ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Tiszántúlon a 19. sz. első felében a telkek tovább aprózódtak, és a további földszerzés már az urbárium bevezetése óta mind nehezebbé vált, ugyanakkor Szegedről a homoki földek meghódítására a 19. sz. közepétől elindul a nincstelen lakosság kirajzása.

A Tisza mint választóvonal a népesség összetételét és vallási, felekezeti hovatartozását is megosztotta. A 17. sz. végén a Délvidékről Szeged környékére jelentős számú szerb, kevesebb német települt, míg a Tiszántúlon, elsősorban Békés megyébe, a magyarság közé szlovák és német anyanyelvű lakosság érkezett, bár nem egy községet szinte kizárólag ők telepítettek be. Más volt a helyzet a Károlyiak tiszántúli birtokain. Vásárhely, Szentes térségében, ill. a Csanád vármegyei Makó lakossága, de a Dunántúlról, Zombáról a vásárhelyi Pusztára áttelepült orosházi őslakosság is zömében magyar. Míg a tiszántúli lakosság nagyobb tömege protestáns — főleg református, kisebb részben evangélikus és szórványként unitárius —, addig Szeged és Csongrád elsősorban katolikus. A Károlyiak a tiszántúli lakosság közé a 18. sz. közepétől telepítenek be katolikus családokat. Ez jelentékeny felekezeti ellentétet szült, és még családi viszonylatban sem hajlandók keveredni egymással. (A vegyes házasság többnyire szülői és egyházi kiátkozással járt!)

Az egykori szabad királyi város, Szeged gazdasági, társadalmi fejlődése egészen a 18. sz. utolsó harmadáig hasonló a tiszántúliakéhoz, vagyis gyarapodó mezőváros volt. Az 1780-1820 között keletkezett gazdasági konjunktúra, a kézművesek, iparosok, kereskedők mellett gyorsan növekvő és gazdagodó értelmiség, valamint a vármegyei törvénykezés Szegedet polgárvárossá alakította. Az a feszültség, amely Szeged és a tiszántúli mezővárosok között eddig is megvolt, a hatalmi harcban tovább erősödött. Különösen markánsan jelentkezett ez a mindig rebellis magatartású, és református Vásárhely esetében. Ez a település leginkább vállalta a Szegeddel való összeütközést, de a hatalmat urasági és országos szinten is gyakran ostromolta. Amíg ugyanazon Pető-család szentesi ága ott a „rend őreként” élt, addig Vásárhelyen az itteni ág társaival együtt 1753-ban utó-kuruc zendülést szított.

A vázolt jelentékeny különbségek miatt még e viszonylag kis területen sem akarjuk a történelmi eseményeket és a társadalmi fejlődést összemosni, ezért ebben az alfejezetben a vizsgált büntetőperek szempontjából fontosabb települések feudalizmuskori sorsát külön tárgyaljuk.

Csongrád vármegye

A vizsgált dél-alföldi területen a hódoltság végére nemcsak a lakott települések, és a művelésbe fogott táj pusztult el, de Csongrád vármegye közigazgatási rendszere is. Ahol pedig nincs törvény és a rendeleteket, jogokat betartató hatalom megszűnik, ott eluralkodnak a farkastörvények.

1698 márciusa után a régi birtokosok tulajdonjoguk igazolása végett már nem jelentkezhettek. Szinte az egész vármegye a kincstár kezébe került. Az újjászervezett közigazgatásban a szegedi kamarai tisztek osztrák minta szerint kormányoztak, és a hatalmat nem a főispán gyakorolta a vármegye tisztségviselőivel. A kamarai tisztek Szeged lakóit királyi szabadosokként kezelték. Csanád és Csongrád vármegyét csak a Rákóczi szabadságharc után szervezték újjá az 1715 évi dekrétum 92. cikkelye szerint.[8] Csongrád vármegye nemesi önkormányzata 1723-ban Szegeden alakult meg, de önálló vármegyei jellegét csak 1750-ben nyerte vissza.

A vármegye legfontosabb földesúri családjai között hatalmi harc folyt. Az Erdődyek–Károlyiak csatájából gyakran a Károlyi család került ki győztesen, és 1767 után a „vármegye központjának” a Szegváron álló kúriájukat tették meg. A főispánok: Kollonich Ádám koronaőr, majd Révay Mihály, Forgách János és Pálffy Lipót, valamennyien a Károlyiak rokonai voltak.

II. József a közigazgatást államosította. Rövid uralkodása idején egyesítette Csanád, Csongrád és Békés vármegyét ismét Szegvár székhellyel, és a területet a nagyváradi kerülethez sorolta. A főispáni adminisztrátor gróf Teleki Sámuel lett, akit Haller József váltott föl.

II. Lipót visszaállította a vármegyei alkotmányosságot. Visszajött gróf Pálffy Lipót főispánnak. Ferenc király a francia forradalomtól megrettenve, ismét figyelmen kívül hagyta az alkotmányos szabadságot. 1811 után az országgyűlést a király föloszlatta, és önkényuralom kezdődött.

1805-től a magyar törvényszékeknél a pöröket magyarul lehetett ugyan elkezdeni, de a Curia ezeket nem volt köteles magyar nyelven befejezni. Ezzel a jelenséggel az általunk vizsgált pöranyagban is rendre találkoztunk. A gótbetűs német, és a latin szövegek, főleg az ítéletek leírásánál gyakoriak voltak.

A robotkizsákmányolás fokozódott. Szeged kivételével jól érzékelhető ez a vizsgált dél-alföldi területen. Növekedett az infláció, majd 1811-ben az első, 1816-ban az újabb devalváció, amikor a papírpénz értékét ²/₅-re csökkentették. A vármegyében Pálffy után 1795-ben Brunszvik József lett a főispán. Az ő utóda pedig Grassalkovich Antal herceg volt. Az összes adók II. József uralkodásától 1818-ig a vármegyében 30.000 forintról 103.299 forintra emelkedtek.

A reformkorban Csongrád vármegye az ellenzékiek közé tartozott. 1819-ben a bocskoros nemeseknek országosan szavazatjogot adtak, hogy fékezzék a vezető középnemesség ellenállását. 1825-ben 13 évi szünet után Pozsonyban megnyílt az országgyűlés, és a király több engedményre kényszerült. Az 1830 évi országgyűlés VIII. törvénycikkely megalkotása a magyar nyelv használatát több hatóságnál bevezette. Csongrád vármegyében megalakult az ellenzéki párt. 1832-től Klauzál Gábor táblabíró lett a vármegye politikai vezére. Grassalkovich Antal főispán külföldön tartózkodott, és nem foglalkozott a vármegye ügyeivel, helyettese Keglevich Gábor volt, Babarczy Imre az alispán, helyettese pedig Kárász Benjámin.

V. Ferdinánd király Metternich erőszakos uralmi rendszerét folytatta. 1831-ben Nagy Ferenc vásárhelyi ügyvéd vármegyei főügyész lett. Az 1832-es és az 1836-os országgyűlésen Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós átfogó, liberális programot dolgoztak ki. Szerte az országban a Széchenyi által népszerűsített kaszinók nyíltak, így 1833-ban Hódmezővásárhelyen is. 1836-ban a vármegye körpecsétje magyar feliratú lett. Ebben az évben Tajnay János volt a főispán. Őt követte gróf Károlyi György, aki szabadelvű, haladó párti volt.

Az 1830-as években megindultak az örökváltsági tárgyalások. Velük a szabadság eszméje is bontakozott. Szentes 1836-ban kötött örökváltsági szerződést a Károlyiakkal, utána Vásárhely, 1845-ben pedig Csongrád. Az 1832-36 évi országgyűlésen kimondták a jobbágyok szabad költözködési jogát. A városok után a községek is megkötötték az örökváltsági szerződéseket. Ezután a robot helyett a közmunka terjedt el. Az úrbéri viszonyok megszüntetésével a gazda jobban megművelte a földet. Vármegyeszerte csökkent ugyan az állatállomány, amely a pusztákról a belterjesedő állattartást folytató tanyákra tevődött át, de növekedett a minőségük.

1840-ben Szegváron új szolgabíróságot szerveztek. A főispáni székben Károlyit Földváry Antal követte. 1846-ban Kárász Benjámin helyett Bene Józsefet, és ismét Károlyi Györgyöt választották a vármegyei közigazgatás vezető állásaiba. 1846–1847-ben a Dél-Alföldön nagy éhínség volt. Ebben a korban rosszak a hitelviszonyok, és nincs beruházás. 1845 végén alakult végre takarékpénztár, és megindult a Tisza szabályozása.

Szeged

A 18. sz. első évtizede országszerte a Rákóczi-szabadságharc gondjaival telt el. 1701-ben Rákóczit letartóztatták, és Bécsújhelyre szállították. 1702-ben a bécsi udvar a Jász-Kunságot a Német Lovagrendnek eladta. Miközben zajlott a spanyol örökösödési háború, 1702-ben megalapították az első angol napilapot, 1703-ban pedig Szentpétervár alapítására és a Buckingham-palota építésére került sor, Rákóczi a tiszaháti bujdosóknak átadta a feliratos, piros zászlókat, a szabadságharc jelképeit, és maga is honi földre lépett.

Ezen események közben Szeged nem a kurucokhoz való csatlakozással foglalkozott, hanem régi városi jogainak visszaszerzésével. A kurucoknak nem is sikerült Szegedet bevenniük. 1712-ben a város szabad királyi jogait elismerték, ennek ellenére a kamarai tisztek törvénysértései orvosolatlanok maradtak. A város jogait különösen sokat nyirbálta Cometh József kamarai felügyelő. 1718-ban bekövetkezett halálával a jogok sorra visszaszálltak.

A 18. sz. közepén stabilizálódott a városi vezetés, de a lakosság életmódjában nagyok voltak a szélsőségek. A zömében szegény emberek középkorias jellegű, elmaradott körülmények között éltek. Gyakran egyhelyiséges, füstös, náddal, tapasztással készült vert- és vályog-falú házaikban, festetlen bútorokkal, közös cseréptálból étkezve éltek, akár a táj más mezővárosaiban, faluiban. A szegedi tőkefelhalmozódás viszont már kispolgári szintű volt.

A joghatóság legfelsőbb szerve a belső tanács, a magisztrátus volt. A tanácsülések elnöke és az igazgatás feje a bíró. A városi önkormányzat igazgatási tevékenységét 12 tagú belső tanács látta el, ezek voltak a szenátorok. 1715-től megjelent a polgármesteri tisztség. Élt még a „külső tanács”, és a „választott község”. Az utóbbi 60 tagú, és az egész város polgárainak választmánya volt. 1719-ben a város elnyerte polgárai felett a bíráskodást és a pallosjogot. 1722-ben két bitófát állíttatott föl. A mind gyakoribb kivégzéseknek azonban Szegeden volt egy jellegzetesebb módja is, nevezetesen a máglyahalál.

1728 nyarán zajlott le az a nagyszabású boszorkánypör, amelyre az egész ország fölfigyelt, és negatív visszhangot keltett a műveltebb Európában. Rózsa Dánielék pöre a tanács embereinek belső villongását, és az autonómista csoport visszaszorítását jelenthette. 1726 és 1744 között Szegeden 63 boszorkány ellen folyt vizsgálat. Közülük 16-ot elégettek. Hazánkban 1565-1728 között 430, 1728 és 1756 között pedig 124 boszorkányperről tudunk.[9] Az utóbbiak felét a szegedi pörök alkották. Csupán Rózsa Dánielék esetében 15 égetés történt, hárman a vízpróba következtében megfulladtak, többen pedig a börtönben a kínzások miatt haltak meg. Ennek a pörnek 21 áldozata volt. Boszorkányság címén ilyen gyilkosságsorozatot más magyar városban a saját lakosságon nem követtek el.[10]

II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelem 1735-ben meghalt. Ekkor zajlott Szegedinác Péró lázadása, ill. a békésszentandrási és a mezőtúri utókuruc mozgalom. Megjelent Bél Mátyás öt kötetes történeti-földrajzi leírása Magyarországról, és bő fejezetekkel a Dél-Alföldet is megrajzolta.

Szeged saját terrénumán 2 jobbágyközség volt: Tápé, és 1776-ban Kisteleket telepítették. 1730-ban Szőreg újratelepült. 1753 után külön jegyzőkönyvezték a polgári pereket. A városi bíróság új szerve a bíróból, a tanács tagjaiból választott ülnökökből, a jegyzőből, írnokból állt össze. II. József a várból börtönt akart létesíteni. Az eltörölt halálbüntetés helyett bevezette a gályarabságot, amely a kincstári hajóvontatást segítette.

Kelemen László, az első magyar színigazgató 1800-ban Szegeden játszott a társulatával. 1801-ben Grün Orbán nyomdát alapított a városban. Szegeden a 19. sz. elejéhez fűződik Dugonics András és Vedres István működésének jelentős része. 1829-ben megalapították a Kaszinót. 1845-ben alakult meg a Szeged–Csongrádi Takarékpénztár, majd a részvénytársaság. Ezekből az eseményekből érzékelhető, hogy Szeged a 18. sz. utolsó évtizedeitől a gyors polgárosodás útján fejlődött tovább.

Hódmezővásárhely

A kincstár hirdetésére 1700-tól Vásárhely újra benépesült. Az elmenekült és elbujdosott egykori lakosságból a megmaradt családok tértek vissza. Idegen ajkú nem volt közöttük, más vidéken született is kevés. A Hód-tó partján a mai Oldalkosár utca környékét szállták meg. 1700-ban újjáéledt a vásárhelyi református egyház is, és Erdélyből úrvacsorai kelyhet kapott. Vidékünk kikerült a budai adminisztráció felügyelete alól.

1703-ban II. Rákóczi Ferenc a kuruc fölkelés élére állt. Vásárhely későbbi földesura, gróf Károlyi Sándor csatlakozott a szabadságharchoz. Bercsényi 1709-ben árendába adta a 118.000 holdas vásárhelyi uradalmat Károlyinak, aki Schlicktől, 1722-ben 30.000 forintért megvásárolta.

A szabadságharc alatt a város lakossága kurucpárti volt, mégis sokat szenvedtek a területen zajló cselekményektől. 1705-ben a szentesieket és a vásárhelyieket egyaránt kitelepítették. 1708-ban — amikor Pápai Páriz Ferenc latin–magyar szótárt adott ki — a kurucok Vásárhelyről mindent elvittek. A városban nagy pestisjárvány tört ki, amely 1709 tavaszáig tartott. Ebben az évben itt kurucok teleltek, akik a lakosság elől a jószágot, élelmiszert fölélték.

III. Károly az 1715 évi törvényekkel szabályozta a rendi Magyarország helyzetét a Habsburg-birodalomban. Állandó hadsereget állítottak föl, amelyet a jobbágyok tartottak el. A vásárhelyi reformátusok ezekben az években a hit és a hatalom gyakorlásának helyi épületét emelték. 1713-ban a vályogtemplom mellé téglából tornyot építettek, majd az Ótemplomot 1718-24 között készítették el.

A szabadsághoz szokott vásárhelyi gazdák nehezen viselték a földesúri terheket. 1723-ban Károlyi Sándort beiktatták a Csongrád-vásárhelyi uradalomba. 1727-ben a vásárhelyi jobbágyok zendülést szítottak a robot ellen. Károlyi a robotoltatástól egyelőre elállt. Derekegyházon majorsági gazdálkodást kezdett. Még ebben az évben Vásárhelyen Erdélyi P. Sámuel megvetette a későbbi református gimnáziumi híres könyvtár alapjait. A növekvő terheket a lakosság nehezen viselte, és 1729-ben 130 család elmenekült.

1730-ban a római katolikus egyház vályogfalú templom építésébe kezdett. Egy évvel később a reformátusok már a második lelkészi állást létesítették. Pestisjárvány zajlott és boszorkánypörök. 1735-ben Szegedinác Péró lázadása folyt, amelyet Vásárhelyről Matulai Pál és Nagykovács István támogatott. Jelzi ez azt a magatartást, hogy a város mindig a „rebellisek” oldalán állt.

1743-ban gróf Károlyi Sándor halála és Lavoisier francia vegyész születésének évében a vásárhelyi Pusztát elkülönözték.[11] 1746-ban „Zenebona” vagy lakossági engedetlenség zajlott a városban az esküdtek ellen. 1751-ben az addigi legnagyobb tiszai árvíz évében a hitük miatt elüldözött 31 algyevi református család Vásárhelyre költözött. 1752-ben Ruttkay Imre megkezdte a határ fölmérését.

1753-ban zajlott a Bujdosó György–Pető Ferenc–Törő Pál-féle utókuruc-mozgalom, amelyet Mária Terézia vérbe fojtatott. Határperek kezdődtek a földesúrral. 1756-ban gróf Károlyi Ferenc úrbéri rendeletet hozott, amely kísérletnek számított az urbárium bevezetésére. Ebben az évben szentelték föl a katolikus templomot; keddre és péntekre kitűzték a heti piacok megtartását; továbbá a kínaiak által már évszázadok óta gyakorolt himlőoltást — Jennert évtizedekkel megelőzve — Vásárhelyen ebben az évben végzik először. Ekkor került sor a városban az utolsó boszorkányégetésre, bár 1759-ben Tódornét még boszorkányság vétségével vádolták. 1768-ban Mária Terézia végleg betiltotta a boszorkánypereket.

1772-ben bevezették az urbáriumot. Számtalan hatása mellett kiemeljük, hogy a birtokos jobbágság vagyonhelyzete megszilárdult, de a zsellérek, földnélküliek sorsa megpecsételődött. Megszűnt a gazdasági, társadalmi fölzárkózás lehetősége, következésképpen nőtt a nincstelenek tömege. A század végére a betyárkodás egyre hírhedtebbé teszi a Dél-Alföldet, különösen a szegedi homokhátságot, és a vásárhelyi Pusztát. 1774-ben Vásárhelyen zajlott a Dajka–Lázi–Vékony-féle lázadás az „igazi urbáriumért”.

1776-ban a Lóger és a Lakhat városrész felvidéki katolikus családokkal települt be. 1777-ben jelent meg Mária Terézia Ratio Educationis rendelete, amely a felekezeti iskolákat állami felügyelet alá helyezte. 1788-ban, Ausztrália betelepítésének évében kitört a török háború. Vásárhelyen 1794-ben önkéntes adakozásból építeni kezdték a református Újtemplomot. 1795-ben, Bonaparte tábornok feltűnése évében, amikor Martinovicsékat kivégezték, Vásárhely népét aszály és éhínség gyötörte. Bevezették a teljesítményben elszámolt robotolást.

Gróf Károlyi József a 19. század elején a Pamuk nevű határrészben kenderföldeket létesített. Szabadalmat kapott a jézusi vásárra, és új serházat építtetett. Megszerveztette a kenyerei, ill. a szikáncsi majorságokat. 1807-ben megtiltotta a tanyákon a szőlőültetvényeket.

1808-ban a Kis utcai tűzben 1150 épület pusztult el. 1816-ban a „nagy förgeteg” évében, ínség pusztított, és ekkor kezdődött Vásárhelyen Rákos–Dús–Kristó forrongása az uradalom ellen. Bekövetkezett az újabb devalváció, amikor a papírpénz értéke ²/₅-re csökkent.

Az 1824-es tarjáni tűzben 122 ház hamvadt el, és 1162 lábasjószág pusztult el. 1826-ban a három testvér: gróf Károlyi István, Lajos és György fölosztották az uradalmat maguk között, fölszámolták a derekegyházi gulyát és ménest. 1831-ben a dunai gőzhajózás megindulásának évében zajlott a nagy kolerajárvány, amely Vásárhelyen több mint 2000 áldozatot szedett. 1834-ben elkészült az új városháza. 1835-ben az újabb tűzvész a Kis és az Oldalkosár utcában pusztított.

1837-ben zajlott a zsellérforrongás. Ennek kapcsán ezer vásárhelyi ember kérte a remanentiális[12] (maradvány) föld kiosztását. 1838-ban 100 tagú külső tanács alakult a közlegelő elkülönítésére. 1842-ben megalakult az Iparegyesület, és Újvároson újabb házhelyeket mértek ki. A város és a Károlyiak között 1843-ban zajlott az ún. juhszárítószín-per[13]. 1844-től már a városnak is van téglaégetési joga. 1845-ben pusztított a legnagyobb árvíz, amely kivette a szőlőtőkéket. Megszületett Vásárhelyi Pál folyamszabályozási terve.[14]

Szentes

Szentes esetében nem az eltérések, hanem a környező mezővárosok jellegzetességeivel való hasonlóságok, ill. megegyezések voltak fontosak a feudalizmus korában. A hódoltság végére ez a település is elpusztult. Az újranépesedése után a lakosság megélhetését a földművelés és az állattartás biztosította. Lakossága zömében magyar református volt. Vásárhely lázongó magatartásával szemben Szentes inkább csendes.

1711 után kamarai birtok. 1720-tól viszont Harruckern János György hadi élelmezési igazgató lett a terület ura, akit 1736-ban királyi adománylevéllel iktattak a birtokába. A kurucharcok nem érintették ugyan a várost, de a kiköltöztetésektől és a rácok rablásaitól sokat szenvedett. Ők hozták be 1708-ban a pusztító pestist is. Ennek következtében egy év alatt 960 lakos pusztult el. „A felére leolvadt lakosság a szatmári béke után áttelepült szegedi lakossággal bővült.”[15] A pestis továbbra is a térség legveszedelmesebb fertőző betegsége maradt. 1739-ben a lakosságnak közel ¹/₃-át: 1099 embert pusztított el.

A szentesi lakosság fő jövedelmi forrása a 18. sz. első harmadában a kiterjedt állattartásból származott. 1730-tól vásártartási jogot szerzett. A természeti csapások valamilyen formában rendre visszatértek. Nagy tűzvészek pusztítottak 1740-ben és 1750-ben. Az 1760 húsvét másnapján kitört tűzben a város ²/₃ része elhamvadt. Zsilinszky szerint a kár 33.683 forint volt.[16] A nagy árvizek 1751-ben, 1816-ban és 1830-ban pusztítottak.

1775 után német ajkú katolikus lakosság telepedett le, zömmel kézművesek. 1784–85-ben Szentes város Harruckern és Keglevich bárók tulajdonában volt: 1408 lakóházzal és 1833 keresztény családdal. 1788-ban Szlatináról 119 család költözött ide. 1798-ban a Harruckern birtokot örökösei fölosztották, és 1802-ben a Károlyiaké lett. Megszüntették a börtönt, és 1803-ban magtárt alakítottak ki a helyén, a rabokat pedig Vásárhelyre vitték. 1831-ben 1100-an haltak meg a kolerajárványban.

1836-ban nemes Papi Boros Sámuel főbíró közreműködésével a lakosság magára vállalta az örökmegváltás óriási terhét, amely 1.355.072 forint és 47 krajcár, valamint 1000 darab szimpla arany fizetésére kötelezte őket. Ezt a nagy adósságot csak évtizedek múlva sikerült törleszteni.[17]

Csongrád

A török hódoltság és a felszabadító háború dél-alföldi harci cselekményei Csongrádot sem kímélték. Az elpusztult, lakatlan város a 18. sz. elején települt újra. „Csongrád város a szegedi kincstári tiszttartóság felelőssége alá tartozott, ennek feje Cometh József” volt — írta Kovács Katalin.[18]

A királyi kancellária Lipót császár nevében rendeletben igyekezett a többféle fizetendő adózást csökkenteni, mivel „[...]a koldusbotra jutott nyomorult lakosság legföljebb a temetőkben lappang még[...]”[19] A 18. században Csongrád története összefonódott a vásárhelyi uradaloméval. 1703. szept. közepén kurucok táboroztak Csongrád alatt, és vereséget szenvedtek. 600 halottjuk volt. 1701–1702-ben a város Schlick Lipóté. Bár ő csak 1722-ben mondott le róla, 1711-től gyakorlatilag a szatmári békekötő Károlyi Sándoré. A zavaros birtokviszonyokra azonban az jellemző, hogy 1730-ban Károlyi jóvátételül 6000 forintot fizetett a német lovagrendnek, mivel ők is jogot formáltak a területre. Végül is, a Károlyi-család Csongrádot 1723-tól bírta tartósan. A földesúri dézsmát a Károlyiak 1756-ig taksában rótták ki a gazdákra. A taksát pénzben fizették a földesúrnak. A csongrádi parasztok szabadmenetelűek voltak, nem örökös jobbágyok. A földesúrnak discretiot, azaz bizalmas ajándékot: 20 bőrt és 50 db. száraz halat adtak.

A földesúri család egyre jobban sanyargatta Csongrád népét. 1735-ben fölemelték a taksát 1500 forintra. Mámát és Újfalut „kiárendálták”, azaz haszonbérbe adták Kecskemétnek. 1740-ig a taksa 2000 Ft. volt. Közben, 1739-ben pestisjárvány pusztított, és 43 személy esett áldozatul. 1741-ben Károlyi Sándor az uradalmát Ferenc fiának adta át. 1746-ban a csongrádiak zavargást keltettek megnyirbált jogaik és a szaporodó közterhek miatt. A járvány közbelépésére Károlyi Ferenc visszavonta az 1741-ben kötött taksaszerződést. Ez a helyzet rövid ideig tartott, mert 1748-ban már 4000 Ft, 1755-ben pedig 4500 Ft. a város taksája.

1756-ban legelőbér és további jobbágyadók terheltek több haszonvételi lehetőséget. 1762-ben a város Károlyi Antallal 6 évig tartó új szerződést kötött. Évi 8000 Ft. haszonbér fejében átadta a településnek az összes földesúri haszonvételeket Újfaluval és Mámával együtt. Az urbárium előkészítése már 1769-ben megkezdődött. Egy háztelekre 28 hold földet, és 8 hold kaszálót adott a földesúr. Ugyanakkor a jobbágyoknak 52 napi szekeres vagy 102 napi gyalogrobotot kellett teljesíteniük.

Ezek a lakosságot megnyomorító intézkedések erősen visszavetették a helység fejlődését. Csongrád jobbágyközség uradalmi tiszttartóság volt. Élén az inspector állt. 1768–1785-ig, 17 éven át gróf Károlyi Antal a birtok kezelését Sváb Kristófra ruházta.

A reformkorban sem javult a lakosság élete. 1827-ben például még csak 1231 házat tartottak nyílván, és e „nagy faluban” mindössze 7 céh működött.[20] Az 1831-es kolerajárvány 771 halálesetet okozott.[21] Ez viszont a 11 ezernyi lakosság 7 %-a volt. 1846-ban a város lakossága — 358 jobbágy, 884 házas zsellér és 1068 házatlan zsellér — gróf Károlyi Istvántól 1 millió p[engő]f[orin]t-ért váltotta meg magát.[22]

Orosháza

Mint azt a régészeti kutatások bizonyították, a magyar középkorban azonos földrajzi helyen két Orosháza nevű község is települt, de ezek sorra elpusztultak. A hódoltság után közel félévszázad telt el, mire a környék újra benépesült. Addig a határrész a vásárhelyi parasztság külső legelője volt, amely Gyula alá ért, és e hatalmas pusztaságban rideg, ill. félrideg állattartás folyt. „Az időben harmadik Orosházát 1744. április 24-én alapították a Tolna megyei Zombáról átköltözött »szabadmenetelű takszások«.”[23]

A korszak rendezetlen vagyonhelyzetére jellemző volt, hogy a területet Harruckern János György 1720-ban zálogként kapta meg, és 1722-ben fizetett érte a kincstárnak különbözetet. 1736-ra a gyulai Harruckern-birtok kialakult: Orosháza, Gyula, Békés és Szentes helységekkel. Amikor a zombaiak betelepültek, a falu határából keveset műveltek. Száz év múlva is alig a felét, a többit legeltették. A foglalkozások lassan elkülönültek. A 18. sz. első felében kereskedő még nem élt a faluban, de a csizmadiák, takácsok már az aradi vásárba is árultak.

1748-ban Orosháza a csabai járásba került. A csoportos betelepedés 1760 táján ért véget. 1762-ben állandó szerződést kötöttek a földesúrral. A regálé-jövedelmek[24] megváltásával együtt évi 3630 Ft-ot fizettek neki. 1766-tól katonaságot állomásoztattak a faluban. 1772-ben itt is bevezették az urbáriumot. 1773-ban a „nagy förgeteg” a Marosig hajtotta a legelésző marhákat, és egy részük a folyóba fulladt. 1782-ben két evangélikus lelkészük volt. 1786-ban elkezdték építeni a téglatemplomot. 1786-ban Szegvár megyeszékhellyel egyesítették Békés–Csanád–Csongrád vármegyét II. József haláláig. 1792-ben a községben katolikus imaházat építettek.

Közben a természeti csapások itt is pusztítottak. 1784-ben szélvész döntötte romba a házak egy részét. 1795-ben a szárazság miatt nem termett semmi. 1804-ben Gyümölcsoltó Boldogasszony táján sok marha esett a hideg zivatar áldozatául. 1811–1812–1813-ban szűk volt a termés. 1816 januárjában pusztított a nagy förgeteg, amelynek csak az állatkártétele 55.085 Ft. volt. 1817-ben 40 ház égett el a tűzvészben. 1831-ben és 1836-ban kolera pusztított. A 31-es járvány 43 napja alatt 1406 ember halt meg.[25] A lakossági számhoz viszonyítva, a vizsgált területen ez az ismert legnagyobb áldozat volt, közel 13 százalék!

A Harruckern–Károlyi-család házassága révén a két nagy birtok egyesült. Az orosházi uradalmat 1803-tól külön birtokként kezelték. 1822-ben két és félszeresére nőtt a falu népének adója. Gróf Károlyiné még 1809-ben 482 Ft-ot adományozott kórházalapításra, de ez csak 1822-ben épült föl. 1832-ben készült el a katolikus templom.

1824-től a vásárhelyi intéző felügyelt az orosházi Károlyi-birtokra, amelynek egy kisebb részét Trautmannsdorfnénak engedték át. 1836-37 telén zsellérlázadás volt. 1838 márciusában 252 nincstelen állt a gyulai bűnfenyítő törvényszék előtt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a község és a földesúri család között 1837-ben megindultak a tárgyalások az örökváltságról, és a legelőelkülönözésről. 1846-ban a falu elöljárói még a császárhoz is föllebbeztek, mégis alaposan megrövidültek. A községnek vajmi kevés beleszólása volt saját ügyeinek intézésébe. A faluban volt ugyan bíró, törvénybíró, 2 hites jegyző és 12 elöljáró, de a törvénysértő jobbágyokat első fokon az úriszék ítélte el. A bíróság tagjai a gazdatisztek voltak. Harruckernnek pallosjoga is volt. A falusi elöljárók csak adót szedtek és robotra hajtottak. 1842-től a bíró már nem is botoztathatott.

1846-ban újabb ínség tőrt ki. Ekkor 72 jobbágy 78 ezer ezüst forintért megváltotta a szentetornyai 888 holdas szőlőt és ide áttelepült. 1844-ben az orosházi tanya a gazdaság központjává vált.[26]

Makó

A város egyik monográfus írója, Diószeghy András így jellemezte a török hódoltság utáni Makó oppidum regium, vagyis királyi mezőváros sorsát: „A visszatért lakosok a romok között egyelőre földalatti lakásokban húzódtak meg. A szegedi kamarai prefektura — ahova igazgatás tekintetében tartoztak, mit sem tett az érdekükben. A virágzó mezőváros hitvány faluvá süllyedt.”[27]

A Rákóczi-szabadságharc évei Makó számára is komoly megpróbáltatásokat hoztak. Károlyi Sándor és Rabutin egyformán kiszipolyozták a helységet. A lakosság Szolnokon vármunkát végzett. 1713-ban a budai kamara oltalomlevelet adott ugyan, de német katonák költöztek a városba. A lakosság 1716 évi törökellenes háborúban végzett helytállásáért a császár „királyi szabadokká” tette őket, és a kamara adócsökkentést nyújtott. Ennek ellenére még 1718-ban is 200 Rhénes forint[28] adót kellett fizetniük.

Az uralkodó 1719-ben a várost gróf Nádasdy László csanádi püspöknek és utódainak adományozta. 1730-tól Makó Csanád vármegye székhelye lett. 1740-ben Stanislavich Miklós püspök kapta meg a várost. 1751-ben gróf Engel Ferenc Antal püspöké. Ő harcolta ki a vásártartási jogot és a hetipiacokat. A város templomai a 18. sz. végén épültek föl. A város 1777-ig csak évi haszonbért fizetett, de ettől kezdve Kristovich püspöknek úrbéri szolgálatot teljesített.

Akár a többi dél-alföldi települést, Makót sem kímélték meg a természeti csapások. 1737-ben árvíz, 1738-ban pestis, 1770-ben és 1773-ban vihar pusztított. 1778-ban az éhes farkasok még az utcákat is ellepték. 1781-ben tűzvész, 1748–50-ben, majd 1783-ban sáskajárás volt. 1821-ben az árvíz kivette a szőlőt, és 747 házat elpusztított. 1831-ben 1200 ember esett áldozatul a kolerának. Ínséges évek voltak: 1777, 1778, 1806, 1816, 1830, 1834 és 1863.

1836-ban Lanovics József püspök kapta meg a várost 15 évre. 1840-ben a lakosság a helytartótanácshoz fordult orvoslásért, mivel a földesúr a községi választásokon olyan befolyásolást gyakorolt, amely a nép akarata ellen volt.[29]

Falvak

A tanyavilág az urbánus fejlődés minden civilizációs kényelmét nélkülözte, mégis egyfajta „menhely” volt. A nagy kiterjedésű, az év jelentős részében megközelíthetetlen határban a közigazgatás, a végrehajtás, a közteherviselés elől „el lehetett bújni”. Ezzel szemben a falvakban élők a feudalizmus legkiszolgáltatottabb rétege volt. Kiváltságokat nem élveztek mint egyes városok. A hatalom különböző szervei szipolyozták, de rabolták, fosztogatták a betyárok is. Ezt a helyzetet csak úgy tudták elviselni, hogy gyakran egy emberként, széthúzás nélkül segítettek egymáson. A legösszetartóbb népesség a paraszti faluközösség volt. Itt, mint hagyományos közösségben, minden embernek megvolt a maga helye, még a koldusnak és a félkegyelműnek is.

A vizsgált korszakban a falvak száma változó volt. Részben a betelepítések, részben a kirajzások miatt egyre gyarapodtak. A Hunyadiak alatt a vármegyében még 138 falu volt, de a hódoltság után 4 város és 16 község maradt. A 19. sz. elején Csanád vármegyében például 24 telepes község volt a többi mellett.[30] Ezek lakói zömmel zsellérek, akik az uraságok földjén elsősorban dohányt, vagy mint Mártélyon, kendert is termeltek. „Az úrbéres helységekben az egy-egy családra jutó földátlag alakulása is érzékelteti a telekosztódással bekövetkezett változást[...] Csongrádban volt a legalacsonyabb: 1772-ben 0,33, 1847-ben is ennyi[...]”[31]

A továbbiakban Csongrád vármegyének néhány községéről adunk egy-két fontosabb adatot. Ezekből a számszerűségekből a falvak sorsa nagyon vázlatosan rajzolódik ki.

Algyő. A 18. sz. elején kincstári falu. 1715-ben 42 jobbágy, 5 zsellér, és 6 egyéb család, mintegy 198-205 fő, zömében reformátusok lakták. 1751-ben nagy tiszai ár pusztította a települést. A kíméletlen intéző 36 református családot a hitük miatt kiűzött a faluból, akik csónakokon érkeztek Vásárhelyre, ahol befogadták őket, sőt a Vas Paléban[32] földet is kaptak.

1764-ben a lakosság 748 fő, ebből 706 a katolikus és 44 a zsidó. 1784-ben 443 házban 470 család élt. 1803-tól Mindszenttel együtt Zichy Leopoldina, vagyis a Pallavicini család birtoka lett.[33]

Csany. Már 1722-től Károlyi birtok. 1759-ben 30 uradalmi alkalmazott lakja. A 3500 holdas határból 1600 holdon dohányt termesztettek. 1828-ban 1699 lakos élt 223 házban. Valamennyien dohánykertészek voltak. Károlyi Lajos és György a birtokot egyenlő részben kapták.

Tés. A kb. 560 holdas birtok Szenteshez tartozott. A népesség kertészkedésből élt. 1828-ban még puszta, 89 házzal és 837 lakossal.

Mindszent. 1703-ban a Semseyek átengedték a községet Keglevich Ádámnak, majd kamarai kezelésbe került. 1715-ben mintegy 530 volt a lakosok száma. A falu 1733-ban gróf Erdődy György tulajdonába került, aki 1759-ig robottól és dézsmától mentesítette a lakókat. A 18. században mintegy 3000 holdas volt a birtok. 1792-ig katonaság állomásozott a faluban.

1759-ben a férfiak száma 329 fő, akik állattenyésztést folytattak, 8-an pedig iparosok voltak. A Tisza közelsége természetesen a halászatot is biztosította. 1771-ben 92 földes és házas zsellér, 29 alzsellér, 17 házas zsellér között 46 úrbéri telket osztottak ki. 1783-ban 3623, 1784–85-ben 3853 személy 587 házban lakott. A 18. században 6-7 ezer darab juhot tartottak.

1803-tól Pallavicini özvegye, gróf Zichy Leopoldina birtoka. 1827-től kompadót szedtek. 1827-ben 4911, míg 1845-ben már 8000 ember lakott a községben. A mindszenti Pallavicini-uradalomhoz tartozott az ányási birtok is.

Szegvár. Károlyi-birtok. 1727-ben megkezdték a gazdálkodást és a kastély építését. A lakosság zöme csak 1735-ben szállta meg. 1759-ben már 124 fő a férfiak száma: 82 jobbágy és 24 zsellér. Az összlakosok száma 267 volt. A 18. században rövid ideig megyeszékhelynek is kinevezték.

1771-ben 67 jobbágy, 84 zsellér és 45 „alzsellércsalád” (házatlan) lakta. 1784–85-ben 299 házban 354 keresztény család élt. 1827-ben 458 házban 3883, 1828-ban 4001, és 1852-ben 4508 fő lakott.

Kistelek. 1702-ben Ferenc József hercegnek a kun-pusztákkal együtt elzálogosították. Ezt követően 1731-ben a Kamara más pusztákkal együtt Szegednek adta. 1774-ben Szeged a pusztából 11 ezer holdat kihasított és benépesítette. 1776 szeptemberében az első betelepülők Szegedről érkeztek, majd szlovákok a Mátra vidékéről. Az első évben 26 szlovák és 81 magyar lakosa volt a falunak.

1784–85-ben 210 lakóházban 249 család: 1303 fő élt. A lakosság katolikus, 1 fő volt zsidó. 1816-ban 112 jobbágy, 225 házas zsellér és 74 házatlan zsellér élt. 1827-ben 379 lakóházban 2606 ember lakott.

*

A 18. sz. végén, amikor Károlyi Antal feleségül vette Harruckern Jozefinát, a közös birtok révén Csongrád vármegye nagyobb része és Békés kisebb része egy gazdasági igazgatás alá került, de ettől kezdve az úriszéki bíráskodás és a törvényes ügyek egy részének intézése is együtt történt.

Károlyiné hozománya volt Szentes, Szentlászló, Bökény, Kiskirályság, Orosháza, Szénás, majd Csaba, Kondoros, Gerle, Vanthát, Csorvás, Kis Apácza, Szentmiklós, Soprony és Megyer. 1798-ban fiuk, Károlyi József már az egész birtokot együtt vezette. A 19. században ezt a birtokot vásárlásokkal, és jogtalan földfoglalásokkal tovább növelték. Szentes például 1816-ig a vásárhelyi inspektorátushoz tartozott. 1810-től a földesúr még Vásárhely határából is igyekszik földet elszakítani, amikor a közlegelőn birkanyájait tartja, majd építkezik rá. 1843-ban a város és az uraság között per kezdődött a vitás területért.

1819-ben már a Károlyi-birtok a legnagyobb a Dél-Alföldön. Félegyháza, Gyula és Szeged határolta. Az uraság mindenütt árendás kertészeket alkalmazott, így pl. Szegváron, a Szentgyörgyi pusztán, Csongrádon, Felgyőn, Csanyon, Ellésen, Fehértón, Újfalun, Földváron, Sámsonban és Mártélyon. Ez utóbbi község határában 1802-ben kenderföldeket létesítettek.

4. TANYÁS GAZDÁLKODÁS

A feudalizmusban a vizsgált dél-alföldi népesség legfőbb megélhetési forrása a földművelés és az állattartás volt. A hódoltság után kialakult nagy pusztaságok, és a parlagon maradt szállási földek mindkét termelési ágat segítették. Kezdetben mindenki akkora szántót foghatott föl szabadon, amekkorát a háza népével, az igavonó állataival és a földműveléshez szükséges szerszámaival meg tudott munkálni. A lakosság szaporodásával a belterületekről egyre távolabb kellett földet fogni. Ezt naponta kijárva már nem tudták művelni. A lakóház telkén épített istállókban a pusztákról teleltetésre behajtott állatok sem fértek el. A tanácsok egyébként is tilalmazták a félrideg jószágok belterületi tartását. Ezért ideiglenes szálláshelyeket, karámokat, istállókat emeltek a szállásföldeken, ahol az időszakosan kint dolgozó, ill. jószágellátást végző emberek is meghúzódhattak. A szálláshelyek a 18. sz. közepére zömében állandósultak. Maradandó épületeket kezdtek emelni, amelyek között nemcsak az állattartást és a terményraktározást szolgáló építmények álltak, hanem többosztatú lakóházak is. A 18. sz. második felében kialakult az övezetes határhasználat. Ezekről a kérdésekről Wellmann Imre így írt:

„Az eredetileg erdős sztyepp jellegű Alföldön korábban kisebb-nagyobb foltokban kétségtelenül meglévő erdőségekből a XVIII. század elejére hírmondó is alig maradt.”[34] Ezekben az években szabadul föl a futóhomok, és sorozatban jönnek a pusztító áradások. Térségünkben a mai értelemben vett rablógazdálkodás folyik, amelyet Wellmann Imre így jellemzett:

„Lényegében parlagváltó gazdálkodás folyt: az eke alá fogott földdarabot az évek során át minden pihentetés nélkül addig használták gabonatermesztésre, míg ki nem merült, s azután legelőül, arra alkalmas részein kaszálóul szolgált, míg csak vissza nem nyerte termőerejét[...] A tanyaföld legalább két részre oszlott, s míg az egyikbe a termőre fordítás évei következtek, a másik (többi) parlagon hevert és viszont.”[35]

A kezdeti rossz módszert a „kétmezős parlagváltó gazdálkodás” váltotta föl. A talajerő-pótlás, azaz a trágyázás fejlettebb módszer volt. A kétnyomású rendszer előképe jött létre: vagyis a területcsere esztendőnként megtörtént. Egyik évben az egyik, a másikban a másik mezőben vetettek őszi és tavaszi gabonát, így váltogatva a pihentetés idejét. Wellmann szerint :

„Lényegében legelőből áll az egész határ, csak itt-ott szakítják meg a szántóföld kisebb foltjai (és esetenként a gyakran veteményeskerttel s gyümölcsössel kiegészülő szőlő); az ekés művelés ugyanis csupán a legszükségesebb kenyérrevaló előteremtésére szorítkozik. Ahol ezek a feltört földdarabok sűrűsödnek, gyakran ott végződik a kezes jószágnak szánt belső legelő, és rajtuk túl kezdődik a pusztákkal megtöbbszörözött külső legelő, a szilaj jószág birodalma[...] A szilaj pásztorkodás legfőbb részét a göbölyhízlalás alkotta.”[36]

Alig fölismert jelenség, hogy a tanyásodást nem csak a távoli határművelés segítette elő, hanem a félszilaj állattartásra való áttérés is, mivel télire a külső istállókba összeterelt jószág mellett állandó felügyelet kellett. Az ellátó személyzet részére pedig fedett helyre volt szükség.

„Az ól, melyről most már az akolkert ólaskert nevet nyer, utóbb tüzelőhellyel is kiegészül, s tanyázóhelye lesz a munkaképes férfiaknak, míg a ház az öregek, a nők, a gyermekek tartózkodására szolgál. A női és a férfimunka színtere határozottan elkülönül egymástól, az utóbbi — a tüzelős ólban töltött téli és éjszakai időt leszámítva — a szabad ég alatt folyik”[37] — állapította meg Wellmann Imre, majd így összegezte a tanyafejlődést:

„Igazában a tanyarendszer, ez a sajátos paraszti berendezkedés adott eredeti példát arra, hogyan lehessen segíteni a török kor terhes örökségéből — a településhálózat rendkívüli megritkulásából — származó súlyos gazdasági hátrányokon.”[38]

A Dél-Alföldön az egyes települések határhasználatában jelentős fejlődési különbségek jöttek létre. Juhász Antal szerint „[...]a XVIII. század elején már kialakult Szeged sajátos, övezetes használata. A város körül, a városi közös tulajdonban levő belső legelő vagy nyomás terült el, utána a fekete földeken vetéskényszerben művelt szántók voltak, majd ezeken kívül egyéni tulajdonba adott kaszálók. A határ külső övezete ismét legelő, a közös tulajdonban és használatban levő puszta.”[39]

Ez az állapot a század végére jelentősen megváltozott, amikor a munkaigényes, belterjesebb termelés terjedt el. Für Lajos így írt erről: „A XVIII. és XIX. század fordulóján kialakulni kezdő homoki tanyaképződményt a magyar tanyarendszer többi típusától, tanyakörzetétől döntő módon az különböztette meg, s a magyar agrárfejlődés jellegzetes alakzatává attól lett, hogy termelése kisebb-nagyobb mértékben a szőlőre-gyümölcsre, részint és később zöldségfélékre alapozódott.”[40]

Vedres István szerint Szegeden 1750-1760 között megindult a homoki szőlőtelepítés. Hódmezővásárhely és Szentes határában az ún. szőlőhegyeken, vagyis évezredek során az árvizek által rakott homokhátakon vagy homoklencséken ekkor már javában folyt a szőlő- és gyümölcstermelés. 1845-ben az addigi legnagyobb tiszai áradás a tőkéket kipusztította, és ettől kezdve a Tiszántúlon ez a termelési ágazat legfeljebb az önellátást biztosította. Bél Mátyás egyébként már a korábbi állapotok jellemzésével megírta, hogy a szőlő, dinnye, káposzta, dohány és zöldségfélék jól teremtek, de a „Tiszán túl gazdagabb a gabonatermés.”[41]

Szeged határában a kettős földhasznosítás 18. századi jelenség. Az egyre szélesedő kertgazdálkodás, és a szántóföldi növénytermesztés szerencsésen kiegészítették egymást. 1785-ben 2306 hold, míg 1828-ban már 3530,9 hold a szegedi szőlőbirtok.[42] Rákos István a 18. sz. végi szegedi mezőgazdasági üzemmódot így jellemezte: „A városi ház itt már csupán igazgatási központ, míg a termelés üzemhelye a tanya.”[43]

A 18. sz. közepén a szállások ¹/₅-én tartósabb épületek álltak. 1747-ben Kaltschmidt térképén már 137. tugurium[44], 1778-ban Balláén 280 szállás volt, és 42 százalékán talált épületet. 1836-42 között a Giba-féle mappán 1465 tanyát lehet összeszámolni.[45]

Ezt a jelentős fejlődést a szőlőkultúra terjedése mellett a dohány- és paprikatermesztés is elősegítette. Szeged határában 1748-tól ismert a paprikatermesztés, de csak a 19. sz. elejétől terjed, a szállásokon pedig a forradalom után. A dohánykertészkedés pedig már a 18. sz. közepétől magas szinten állt.

A vidék betelepítése, ill. az 1780-1860 közötti nagy népességkirajzás a kertészségeknek is köszönhető. (Az Erdődyek: Mindszent, Sövényháza, Dóc, Ányás, Algyő; ill. a Károlyiak: Csongrád, Vásárhely, Mártély, Sámson, Csany, Ellés uradalmát birtokolták.)

Szeged határában a kertészségek mellett a gabonatermelés is jelentős volt. Már az 1720-as évekből a szántóterületek növekedése figyelhető meg. A szántók a korszak végére a határ 15,3 százalékát foglalták el.[46] Míg itt a szállásokon parlagoló-talajváltó földművelési rendszer élt tovább, Vásárhelyen a szántó felét, ²/₃-át 4 éven át őszi gabonával vetették be, és az 5–6-ik évben a tavasziakra került sor.

A Dél-Alföldön megjelent a kukorica, amely pl. Vásárhelyen elfoglalta az ugart. Így kialakult az őszi-tavaszi vetésforgó, és a váltógazdálkodás. 1849-ben Szeged határában a bevethető földekből már csak 1872 holdat pihentettek.[47] 1777-ben a szegedi lakosság 75 százaléka mezőgazdaságból élt.[48]

Szeged, Vásárhely, Makó, Szentes esetében 1780-1820 között nagy konjunktúra jelentkezett, amelyet a mezőgazdasági termékek iránti kereslet, a török, majd a napóleoni háborúk tartottak fönn. A vagyon a 18. sz. első felében még elsősorban a beltelki házban, és a lábasjószágban volt. A század végétől, a területen kialakuló tanyás gazdálkodás következtében a megművelt föld, a mezei kert, és a szállás, a rajta álló épületek, ill. a műveléshez szükséges szerszámok, igavonó barmok képezték a vagyon fő részét.

Szegeden az első tanyák a kaszáló övezetben alakultak ki, és viszonylag sűrűn álltak. Makó, Orosháza, Szentes és Vásárhely határában viszont szórványtanyák települtek. Csongrádon a szőlőhegyek miatt a szállásrendszer kezdetben inkább a szegedihez hasonló. A városnak már a török alatt is jelentős szőlőültetvénye volt, de az a felszabadító háborúk végére elpusztult, és a 18. században együtt fejlődött újjá a szántóföldi műveléssel.

„Aki a gazdátlan földön kutat ásott, vagy tanyát épített, ezzel magáévá is tette azt[...]” — írta Kovács Katalin.[49] Csongrádot a 18. században a II. osztályú földek közé sorolták, és 36. hold jelentett egy telket. Egy holdba 2 pozsonyi mérő vetőmag kellett. A határban 358 úrbéri telek volt, amelyet 325 gazda művelt meg.[50]

Ruttkay Imre 1754-es fölmérésekor Vásárhely határában 711 szállást talált. Közülük 38 telken már épületek álltak, és 22-ön kút. 1760-ban 120 tanyát írt össze. Az 1769. évi úrbéri összeíráskor 793 házas és földes gazdának 4126 pozsonyi mérő tanyaföldet, és 19.369 pozsonyi mérő pusztai földet találtak a birtokában.

Vertics József 1774-es térképén 982 tanyatelek található. A József-kori térképen 838 olyan tanyatelek látható, amelyen épületek és 345-ön kutak álltak. 1789-ben a határban 203.027 kishold föld terült el.[51] Ugyancsak 1789-ben Kapold Imre földmérő ezt írta: „Vásárhelyen 2246 ház és a majorsági földek között számozott 605 tanya vagyon.”[52] Palugyay adata alapján, 1852-ben a vásárhelyi határban 1782 tanyában 8910 fő élt.[53]

Vertics József 1778-ban fölmérte Makó határát. A kézzel rajzolt és színezett térképen föltüntette a kialakult gazdálkodási övezetet. „A város mindkét szántóföldi övezetében — a Szállásföldeken és az Ugar területén — számos tanya létesült már. A szakaszok leírása a szállások között 252 numerizált[54] házat említ, Vertics térképén 338 szerepel. Ebből a Szállásföldön 239, Ugaron 96, Ugarszélen 3 volt” — írta Tóth Ferenc.[55]

Az 1784-es térkép Szentes határában több mint 400 szállást jelzett. Zalotay Elemér szerint „[...]igen tekintélyes azoknak a törpebirtokosoknak száma is, akiknek nincs házuk a városban s egész családjukkal néhány holdnyi földjükön épült tanyájukon laknak.”[56] Egyébként Makó, sőt az Erdei Ferenc által szabályszerű történelmi fejlődésűnek nevezett, a vásárhelyi határban álló tanyák esetében is hasonló volt a helyzet. Ezek a városi háztól nem függő, önálló tanyai gazdaságok a kapitalizmus korában egyre gyarapodó farm jellegű tanyatípushoz tartoztak.

Ugyancsak 1784-ben Orosházán Barabás Jenő 436 szállásföldön 243 tanyát talált.[57] Akár Csongrád vármegye tiszántúli területén, Orosházán is az I. osztályú földekből 56 hold volt egy jobbágytelek (sessio): 34 hold szántó, és 22 hold legelő.

A Dél-Alföld vizsgált részének lakosságát tehát elsősorban a tanyás gazdálkodás tartotta el. Nem volt ez felhőtlen jólét! A természeti csapások egymást követték. A társadalmi gondokon, és a korszerűtlen művelésen kívül ez volt az egyik fő ok, hogy például Szegeden, az „[...]utcakapitányok jelentéseiben gyakorta ismétlődnek az ilyen mondatok: »kenyere nincs, de semmilye sincs«, »élelme nincs, mások isten nevében táplálják, 4 napig is elvannak kenyér nélkül«”[58] stb. A vizsgált területen és korban csak a legkirívóbb szűk esztendőket említjük: 1728, 1790, 1794, 1799, 1805, 1806, 1816, 1830, 1834, 1840, 1845 és 1847. A Dél-Alföldön mindig a gazdasági, társadalmi gondok hatására, a szállásokon, tanyákon kipattant szikra változott a belterületi településen lánggá; amikor a mezőgazdasági termelés nem tudta eltartani a lakosságot, rendre kitörtek a legkülönbözőbb zendülések. Mégis, ennek a tanyás gazdálkodásnak köszönhető, hogy az újra megtelepülő lakosságnak, a fejlett európai országoktól ugyan elmaradva, de biztosította a növekedését, és a reformkorban elinduló polgárosodását.

5. NÉPESEDÉSI, GAZDASÁGI ÉS MŰVELŐDÉSI ADATOK

Ez a fejezet igen hiányos, és ellentmondásos, mert nem egy városunkban, községünkben még nem született korszerű történeti monográfia, amelyből egy-egy település adatai a mai kor követelményei szerint kiolvashatók lennének. A korabeli conscriptiok, vagyis a különböző összeírások nem egységes elvek alapján készültek. Az egyes hatóságok más-más szempontok szerint gyűjtötték, és dolgozták föl az adatokat. Így gyakori, hogy pl. nem a lélekszámot, hanem az adózó családfők számát vették számba, és kötötték a lakóházak számához. A történelmi hitel kedvéért ezeket eredeti formájukban közöljük. A vizsgált terület és korszak második legnagyobb lélekszámával, ill. határával Vásárhely rendelkezett. Inspectori[59] központ volt. A bűnpörök zömét ebben a városban tárgyalták. A helységekben előfordult bűnesetek és pörök száma is itt a legnagyobb. Ezért a vásárhelyi adatokat, mint a területre leginkább jellemzőket, valamivel bővebben idézzük.

Csongrád vármegye

A török hódoltság alatt a vármegyei nemesség elpusztult vagy elmenekült. 1732-ben mindössze 13 nemest írtak össze. 1769-71 között jelentős gyarapodást jelzett az összeírásuk. Vásárhelyen pl. így alakult: „Kis ucza: 20. Oldall=Kosar: 29. Uj Ucza: 16. Tarjány Ucza: 12. Összesen: 77.”[60] Ezek a családok jobbágytelkeken éltek. 1829-ben már 747-en szavaztak. Nagyobb városainkban így alakult a számuk: Vásárhelyről 318-an, Szentesről 99-en, Csongrádról 53-an, és Szegedről 126-an voltak.[61] A „nemes” szó vidékünkön azonban nem a megszokott rangot képviselte. Főurakra senki se gondoljon! Ezek a családok általában elszegényedett kisnemesek voltak, akik közül éppen Vásárhelyen nem egy paraszti sorba süllyedt, sőt, a 19. sz. első felében készített összeírások szerint olyanok is éltek itt, akik tanyán gazdálkodtak; vagy „megnemesült” jobbágygazdák voltak, akik valamilyen érdem alapján nemesi kiváltsághoz jutottak, és a polgárosodás felé haladtak.

Jellemző a vármegye elmaradottságára, hogy 1764-ben még mindössze 186 iparos élt a megyében.[62] A 18. sz. elején megindult céhes iparból még nem lehetett megélni. Legtöbben mellette földet is műveltek, és csak télen dolgoztak. Ehhez az életmódhoz az is hozzájárult, hogy a vármegye lakossága igen gyér volt.

A vármegyében gazdálkodásból élőkről átfogó összeírás 1715-ben készült először. E szerint Tápén: 48, Gyeőn (Algyőn): 61, Csongrádon: 145, Schlick generális „új Falu”-i birtokán: 75, Szentesen: 230, Mindszenten: 134, Vásárhelyen: 398, Makón: 234 volt a számuk. A vármegyében összesen: 1325 családfő élt a gazdálkodásból.

A következő számbavétel 1720-ban készült. Schlick generális birtokán, Csongrádon: 39, Szentesen: 131, Mindszenten: 75, Vásárhelyen: 326, Tápén: 50, és Győn (Algyőn): 44 volt a számuk. A vármegyében összesen: 665 családfő.[63] (A jelentős csökkenést elfogadható módon nem lehet értelmezni. )

Az 1781. febr. 1-én végrehajtott összeírás eredményeit így foglalhatjuk össze:

Vásárhely lakossága: 13.812 fő. Szentesen élt: 8364. Csongrádon 6037, Szegváron 1859, Mindszenten 2387, All-Gyöőn (Algyőn) 2192, Tápén 1222, Horgoson 1409, és Kiss-Teleken (Kisteleken) 1116. Csongrád vármegyében összesen 38.398 ember élt. Ebből kiemeltük Vásárhelyt az alábbi részletezéssel:

Katolikus: 2198, nem katolikus: 10.611, szakadár: 66, zsidó: 5. Extranei quasi Domicilliantes[64] 151, Servi[65]: 571, Ancilae[66]: 165, Pauperes ostiatium medicantes[67]: 40. Ez összesen: 13.807 fő. (A különbözet 5 fő volt!) Summa: adultarum[68]: 7346, summa minorennium[69]: 6466 fő volt.[70]

Csongrád vármegyében 1827-ben 10.525 házban 80.865 ember élt. 1828-ban 35 helységben: 3 mezővárosban, azaz oppidumban, 6 községben, vagyis possessioban, és 26 pusztán, tehát praediumon 13.437 adózó családfőt írtak össze. Városokban élt 9090, községekben 2867, és a pusztákon 1480. Összesen: 10.157 házat írtak össze.[71] Ezek elenyésző hányada épült téglából, többnyire az inspectori és kapitányházak. Téglaégetési joga ugyanis csak a földesuraknak volt. A nép vert és csömpölyeg falú, ill. vályogházakban lakott.

A következő nagy összeírást 1837-ben végezték. Néhány fontosabb adatát így összegezzük:

Csongrád vármegyében 10.487 házban 12.891 a „háznépek” száma. (A különbség: 2404.) Vásárhelyen 3417 házban 3642 a háznépek száma. (A különbség itt: 225.[72])

A férfiak lélekszáma így oszlott meg: a vármegyében élt 44.821 fő férfi, és 43.044 nő. Vagyis 1777 férfival több volt, mint nő. Vásárhelyen fordított a helyzet. Élt 14.885 férfi és 15.242 nő. 357 nővel volt több mint férfi. Az összlakosság a vármegyében: 87.865 fő, míg Vásárhelyen 30.127 fő volt.

A férfiakat így osztották be: Csongrád vármegyében élt 99 tisztviselő, 976 polgár, kézműves. 733 fő, akik nemesek szolgái voltak, 3369 parasztgazda, 10.941 zsellér és kertész, valamint 28.703 fiúgyermek. Összehasonlításul Vásárhelyen élt: 31 tisztviselő, 465 polgár, kézműves. 92 fő, akik nemesek szolgái voltak, 1163 parasztgazda, 2429 zsellér és kertész, valamint 10.705 fiúgyermek.

Tanulságosak a férfikorcsoportok adatai is. Csongrád vármegyében élt 1-17 év között (helyesen: a 0-17 éves korcsoportban): 22.522 fő, 17-40 év között 10.787 házas és 4217 nőtlen, míg 40 év fölött 6910. (Ez összesen 14.815, és az összlétszámhoz hiányzik még 70 fő. Valószínű, hogy az életkorukat nem adták meg az egykori összeíróknak.) Vásárhelyen élt az 1-17 év között 7490, 17-40 között 3966 házas és 1305 nőtlen, 40 év fölött pedig 2054 fő.

A lakosság összetétele felekezetek szerint így alakult: Csongrád vármegyében római katolikus volt 25.720. Ágostai hitvallású 641, helvéciai 17.449 fő. Görög katolikus 626. Zsidók 1-17 év között 145, feleséges férfiak 68, nőtlenek 44, a 40 éven felüli pedig 47 fő volt. Vásárhely esetében a katolikus-református hívők aránya megfordult. Római katolikus volt 3103, ágotai hiten 296, helvéciai ref. 11.024, és görög katolikus 392. Zsidó 1-17 éves korig 35, feleséges 19, nőtlen 2, és 40 év fölötti 14 fő. (Vásárhely esetében ismert a teljes: 14.885 fős létszám, míg Csongrád vármegye esetében 44.740 fő felekezeti hovatartozandósága közölt. Hiányzik 81 fő. Viszont a számláláskor otthonától távol volt 109 fő. Ez némi magyarázatul szolgálhat az eltérésre.)

Különös a nemességünk létszáma. Csongrád vármegyében élt 5094 házas és 2478 nőtlen, összesen 7572 fő, míg Vásárhelyen 1327 házas és 1208 nőtlen. Ez 2535 fő, a vármegyei összes nemes 33,5 százaléka, azaz egyharmada. Ezeket a magas számokat elgondolkodtatónak találjuk, különösen a vármegye esetében. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy 44.821 férfi élt itt, és közülük 7572 volt nemes, akkor leírhatjuk, hogy 17 százalékuk a nemesség valamelyik rétegéhez sorolható. Ez szinte lehetetlen!

Az adatokat az alábbi helységekből gyűjtötték: Vásárhely, Szentes, Csongrád, Mindszent, Szegvár, Horgos, Kistelek, All=Győ (Algyő), Tápé, Ellés, Fel=Győ (Felgyő), Csany, Síróhegy, Fehértó, Bánomhegy, Dongér, Szent György, Baks, Puszta=zer (Pusztaszer), Dotz (Dóc), Hantháza, Homok, Sövényháza, Szent Péter (puszta), Buzsák, Buzgony, Kis Körös, Mártély, Sámson, Földvár, Ányás, K[órógy] Sz[ent] Győrgy, Tés, Derekegyháza és a „Szegedi Nemes Uraknál szolgálo Nemtelenek” adataiból.[73]

Végül, a következő, részletes népességszámlálás adatai 1846-ból származtak. Ekkor a következő helységeket vizsgálták: „H[ód] M[ező] Vásárhely, Szentes, Csongrád, Kis Telek, Mindszent, Szegvár, Horgos, Algyő, Tápé, Fejér tó, Ellés, Felgyő, Bánomhegy, Csány, Síró hegy, Dongér hát, Szentgyörgy, Baks, Pusztaszer, Dóc, Hantház, Homok, Sővényház, Kovászd, Szentpéter, Kis Kőrös, Buzgány, Sámson, Mártély, Ányás, Kórógy Szent György, Derekegyház, Tés és a Szegedi nemesség szolgálatába[n]” lévők. Ezek szerint:

Csongrád vármegyében volt 10.897 ház, amelyekben 13.020 „háznép” élt. Vásárhelyen 3742 házban 3824 volt a „háznép”-ek száma. Csongrád vármegyében így alakult a férfiak száma: tisztviselő volt 119, polgár, kézműves 1287, nemesek szolgája 766, parasztok 4099, zsellér és kertész 12.945, nőtlen fiúgyermek 32.874. Összesen 52.090 fő. Az asszonyok száma 50.048 (2042 férfivel volt több.) A megye népessége összesen: 102.138 fő volt.

A vásárhelyi népesség megoszlását így követhetjük: férfiak közül tisztviselő volt 28, polgár, kézműves 549, nemesek szolgái 128, parasztok 1367, zsellér és kertész 3037, nőtlen fiúgyermek 11.605 fő. Összesen: 16.714 férfi és 17.325 asszony élt. (Itt viszont 611 nővel volt több.) A lakosság összlétszáma: 34.039 fő.

A férfi lakosságot most is vizsgálták koruk szerint. Csongrád vármegyében az 1-17 éves korosztályban 25.508 fő élt, a 17-40 évesek közül 12.559 nős és 4794 nőtlen. 40 év fölött 8253 személy volt. Vásárhelyen így alakult a férfiak lélekszáma. 1-17 év közöttiek 8277 fő, a 17-40 éves házasok 4408-an voltak, a nőtlenek pedig 1451-en. 40 év felett 2407 fő élt. (A 40 éven felüliek kis lélekszáma a halandóságot, ill. a rövid életkort tükrözte.)

Felekezetek szerint így oszlott meg a férfi lakosság Csongrád vármegyében: római katolikus 29.888, ágostai 723, helvét 19.708. görög 795. A zsidók 1-17 év között 290 fő, 17-40 éves házas 141, nőtlen 80. A 40 éven felüliek száma 96. Vásárhelyen. római katolikus volt 3577, ágostai 371, helvét 12.165, görög 430. A zsidó 1-17 éves korcsoportban 68 fő élt, a 17-40 éves házasok száma 38, a nőtleneké 8, a 40 éven felülieké pedig 27 fő volt.[74]

*

Több fontos adat maradt fenn, amely az iskolák látogatottsága, és a tanulók létszáma alapján, elsősorban a reformkori népműveltséget jelzi. 1845-ből részletes adatok állnak rendelkezésünkre. Csongrád vármegyében ekkor így alakult a diákok száma:

Horgoson tanult 143 fiú és 92 leány. Algyőn 111 fiú és 97 leány. Tápén 77 fiú és 89 leány. A falu egyébként 2500 lelket számlált. Kisteleken 111 fiú és 93 leány. A baksi kertészségekben 51 fiú és 47 iskolaköteles leány élt, de csak 14 fiú és 4 leány járt az iskolába. Síróhegyen 46 gyermekből 12 járt. A településen ekkor 300 lelket számláltak.

Csongrádon 2574 iskolaköteles gyerekből 4 iskolában 724 fő járt. Felgyőn és Vidratorokban nincs iskola, mégis 20 fiú és 10 lány tanult a jegyző lakásán, de rajtuk kívül Felgyőn 44 fiú és 36 leány, Vidratorokban 9 fiú és 7 leány volt még iskolaköteles korban, de ezek szerint ők nem tanultak.

Szentesen 1424 iskolás korú gyerek volt. 249 fiú és 132 lány tanult 4 iskolába. (Az összeírás a protestánsokat nem is sorolta!)

Mártélyon 237 lakosból 12 fiú és 8 lány járt az iskolába. Sámsonban 860 lakosból 30 az iskolás, de 92 gyermeknek kellene tanulnia. Szegváron a 6 ezer lakosból 1 fiú és 1 leányiskolában 134 fiú és 84 lány tanult. Mindszenten 8 ezer lakosból 600 iskolás korú volt, de 200 tanult. Az ányási 200 gyermekből 52 tanult. A kertészségben ekkor 900 lakos élt. Külső és belső Derekegyházán 2 iskolában 50, ill. 33 tanuló volt.[75]

Általában az iskolaköteles 6-13 éves korban lévő gyerekek ²/₃ része nem tanult. Néhány évről korábban, 1842-ből Vásárhelyről olyan részletes összeírás maradt fenn, amely az iskolaköteles korú, de nem tanuló gyerekek helyzetét magyarázza. A vizsgált korhatár 6-12 év között volt. Vásárhely összlakossága ekkor 32.089 fő körüli, amely számot az 1837-es és az 1846-os ismert adat alapján becsültek.

251 szülő (0,8 %) 334 gyermekét (1,04 %): 189 fiút (0,6 %) és 145 leányt (0,45 %) nem járattak iskolába. Az esküdtek a jelenségre keresték a választ, és ezek az indokok születtek:

1. Szegény, koldus, nincs ruhája 187 gyermeknek. (Az iskolába nem járók 56 %-a, az összlakosság 0,6 %-a.)

2. Beteg, kistermetű, ügyetlen, gyenge, visszamaradott, gyengeelméjű: 30 fő. (Ma így jeleznénk: iskolaéretlen volt a tanulni nem járók 9,0 %-a, az összlakosság 0,1 %-a.)

3. Azért nem járt iskolába, mert az messze van, ill. tanyán lakik, ahol nincs iskola: 42 gyermek. (Az iskolába nem járók 12,6 %-a, az összlakosság 0,13 %-a.)

4. A szülők nem akarnak iskoláztatni 19 gyermeket. (Ez az iskolába nem járók 5,7 %-a, az összlakosság 0,06 %-a.)

5. Szülő, aki az iskolába „nem szokta járatni” gyermekét, és nem is indokolta, hogy miért: 8 főt érintett. (Az iskolába nem járók 2,4 %-a, az összlakosság 0,02 %-a.)

6. Majd csak „a következő tavasszal járatja”: 12 gyermeket érintett. (Az iskolába nem járók 3,6 %-a, az összlakosság 0,04 %-a.)

7. „Majd járatja” egyszer, ha éppen úgy adódik: 2 gyereket jelentett. (Az iskolába nem járók 0,6 %-a, az összlakosság 0,006 %-a.)

8. Gondatlanságból nem járattak 31 gyermeket. (Az iskolába nem járók 9,3 %-a, az összlakosság 0,1 %-a.)

9. A „maga tanította” csoport 3 gyermeket érintett. (Ez az iskolába nem járók 0,9 %-a, az összlakosság 0,01 %-a.)[76]

A vásárhelyi iskoláztatás így alakult a vizsgált korszak második felében: 1795-ben tanult 820 gyermek, 1800-ban 1044, 1820-ban 1165; és 1825-ben 1539 fő tanult a református iskolában. (Az utóbbi számban a gimnazisták is beleszámíttattak.) A gimnáziumba járt 1825-ben 111, 1830-ban 161 és 1846-ban 141 gyermek.[77]

*

Csongrád vármegye gazdálkodási rendszerét az egységes adatok hiányában nehéz áttekinteni. Viszont Herczeg Mihály összeállította a Csongrád-vásárhelyi uradalom tagolódását művelési ágak szerint, a 18. sz. utolsó harmadából. Ez eligazodást nyújt a Károlyi birtokról.[78]

A határ neve és a 1200 négyszögöl/hold jobbágytelek

művelési ág (1 sessio = 58 hold.)

Csongrád város

Szántóföld és kaszáló 29.849 514 ⁵/₈

Belső és külső legelő 17.659 ⁶/₈ 304 ³/₈

Árendás föld 16.981 ²/₈ 292 ⁶/₈

Erdő (füzes) 56 1

Szőlő 915 ⁴/₈ 15 ⁶/₈

Összesen: 65.461 ¹/₂ 1128

Csany puszta

Szántóföld és kaszáló 1694 ⁴/₈ 29 ¹/₈

Legelő 892 ⁶/₈ 15 ²/₈

Mocsaras rét 2041 35 ²/₈

Összesen: 4628 ²/₈ 78 ⁶/₈

*

1100 négyszögöl/hold (1 sessió = 56 hold.)

Szegvár

Szántóföld és kaszáló 5082 ⁷/₈ 90 ⁶/₈

Legelő 5678 ¹/₈ 101 ³/₈

Árendás föld 8829 ²/₈ 157 ⁴/₈

Szőlő 117 ³/₈ 2 ¹/₈

Összesen: 19.707 ⁵/₈ 351 ⁷/₈

Derekegyháza Puszta

Szántó és kaszáló 8248 ⁶/₈ 147 ²/₈

Legelő 12.955 ⁶/₈ 231 ²/₈

Összesen: 21.204 ⁴/₈ 378 ⁴/₈

Vásárhely

Szántó és kaszáló 83.158 ⁶/₈ 1458

Belső és külső legelő 90.935 1623 ⁷/₈

Árendás földek 26.988 ⁷/₈ 481 ⁷/₈

Erdő (füzes) 71 ⁴/₈ 1 ²/₈

Szőlő 1872 ⁷/₈ 33 ⁴/₈

Összesen: 203.032 3625 ⁴/₈

Sámson puszta

Szántó és kaszáló 2617 ³/₈ 46 ⁵/₈

Dohánykertészet 884 ²/₈ 15 ⁷/₈

Szőlő 6 ⁴/₈ ¹/₈

Összesen: 3508 ¹/₈ 62 ⁵/₈

A Csongrád-vásárhelyi uradalom

Mindösszesen: 317.537 5626 ⁶/₈

*

Herczeg Mihály tanulmányában a Csongrád-vásárhelyi uradalom 3 legnagyobb településéről, és a hozzájuk tartozó határrészek forintban megadott évi taksájáról találtunk kimutatást, amely tájékoztatást nyújt a lakosság gazdasági terheiről a vizsgált korban[79]

T e l e p ü l é s e k

Évek Vásárhely Csongrád Szentes

1709-1711 1000 (?) (?)

1712-1721 2000 (?) 800

1723 3000 300 800

1725-1730 3000 300 1400

1733-1740 4600 1500 (?)

1742-1756 5600 4500 (?)

1767 (?) (?) 4000

*

A továbbiakban az egyes városok esetében, elsősorban a demográfiai adatokat, a lélekszám alakulását, és a társadalmi tagozódást vizsgáljuk.

Hódmezővásárhely

1701-ben 163 háztartásfő élt 250 családban. 1710 körül 400 házban 1500 család élt, közöttük 3 kereskedő, és 12 mesterember. 1715-ben 406 háztartásfő folt, 1723-ban 616, 1729-ben 597, 1731-ben 760, 1732-ben 843. A pestisjárvány 1738–39-ben tizedelte meg a lakosságot, amely ekkor 4918 fő volt. Meghalt 2472, életben maradt 2446 fő. 1747-ben a város összes lakossága 8155 fő volt. Az 1750-es évekre elérte a 8524 főt.[80]

Rákos István és Herczeg Mihály összefoglalták a vásárhelyi lakosság társadalmi tagozódásának néhány főbb adatát.

Rákos adatai szerint:[81]

Társadalmi 1701 1720 1729 1737 1745

kategória ht. % ht. % ht. % ht. % ht. %

Nemes 2 1,2 2 0,9 8 1,3 4 0,6 9 1,0

Jobbágy 140 85,9 286 91,0 415 68,7 501 73,2 593 68,4

Zsellér 17 10,4 14 4,5 134 23,3 146 21,4 228 26,2

Iparos 4 2,5 12 3,8 40 6,7 33 4,8 38 4,4

Összesen: 163 100,0 314 100,0 597 100,0 684 100,0 868 100,0

*

Herczeg Mihály adatai:[82]

Év Colonus, helybeli Hospes, betelepült Testvérek és Inquilinus, azaz

jobbágy-gazdacsalád jobbágy-gazdacsalád feleséges fiak zsellércsalád

1723 203 453 60 14

1729 597 458 237 139

1737 691 538 237 139

1741 497 380 53 78

1745 879 649 132 288

1750 721 579 185 101

*

1759-ben Zsilinszky 891 gazdáról tud.[83] 1764–1765-ben a lakosság így oszlott meg: Vásárhelyen és Tarjánban élt: 358, Tabánban: 360. A városban összesen 718 adózó családfő lakott.[84] Az 1770-ben kelt összeírás 426 jobbágygazdát említett.[85] 1776-ban Károlyi Antal 230 katolikus családot telepített be a város Lóger és Lakhat részeibe. 1780-ban a város összlakossága 13.812 fő volt, 1786-ban 15.822, 1796-ban pedig 16.990 személy.[86]

Nagy Ferenc 1816-os demográfiai adatai szerint Vásárhelyen 4 ezer házban 23.025 fő élt: 11.794 nő és 11.231 férfi, és megjegyzi, hogy „néhány nemes család”.

Felekezetek szerint így oszlott meg a férfiak szám: római katolikus 2477, evangélikus 281, óhitű 510, református 8135, zsidó 28 ember.[87] Palugyay Nagy Ferenc adatait átvéve, megemlítette, hogy van a Tiszán 20 vízimalom, a városban és a tanyákon 70 száraz-, ill. 6 szélmalom.[88]

1821-ben Vásárhelyen 23.025 fő, 1825-ben 26.166, 1827-ben 26.166, és ebből római katolikus 6261, görög nem egyesült hitű 762, protestáns 19.111, zsidó 32.[89] 1837-ben 30.127, 1839-ben 29.507 fő élt: római katolikus 6570, református 21.313, evangélikus 536, görög nem egyesült 1038, és zsidó 50 fő.[90]

1846-ban 32.393 lakos volt, 1848-ban Palugyay szerint 35.193 fő, ebből római katolikus 8163, görög nem egyesült 427, ágotai 500, helvét 25.539 és zsidó 564. Nemzetiség szerint megkülönböztetett 34.609 magyart, 9 németet, 11 tótot (szlovákot), és 564 zsidót.[91]

1850-ben 35.288, és 1852-ben a városban 4183 házban 29.689, a tanyákon 1782 házban 8910, összesen: 5965 házban 38.699 fő lakott.[92] Ez a szám nem egyezik a korábban leírt, foglalkozás szerint csoportosított adatok végösszegével! Azért közöltük mindkettőt, mivel ma már eldönthetetlen, hogy melyik a valósabb.

Rákos István összeállításában így alakult a város népességének társadalmi tagozódása:[93]

Társadalmi 1773 1780 1785 1808 1847

kategória szám % szám % szám % szám % szám %

Telkes jobbágy 854 46,9 936 37,9 1066 41,7 963 24,9 1396 26,9

Házas zsellér 663 36,5 1004 40,6 950 37,2 2133 55,1 2425 46,9

Ház nélküli

zsellér 301 16,6 532 21,5 540 21,1 773 20,0 1353 26,2

Összesen: 1818 100,0 2472 100,0 2556 100,0 3869 100,0 5174 100,0

*

Végül Rákos István a házak számát foglalta össze.

1755-ben 937, 1772-ben 1911, 1787-ben 2776, 1815-ben 3000, 1827-ben 3527, 1840-ben 3629, és 1850-ben 4183 lakóháza volt Vásárhelynek.[94] A számok az egyenletes és meglehetősen dinamikus fejlődést mutatták.

Szeged

1720-1729 között a város katolikus magyar lakossága 12.500 és 14.000 között alakult.[95] Ebben az időben már volt céhes ipara. 1728-ban 128, 1750-ben 324, 1777-ben 480, 1792-ben 1142 iparos dolgozott a városban. A 18. században így alakult a kereskedelem: 1728-ban 28 fő kereskedő tevékenykedett. 1750-ben 99, 1777-ben pedig 129.[96]

1784–1785-ben a lakosság száma 20.955 fő volt. 1828-ban 32.688, 1847-ben 52.593 fő. Dinamikusan fejlődött. 1839-ben adat mutatja a felekezeti elkülönülést is. Ekkor a lakosság 95,99 %-a katolikus volt, 1,98 %-a zsidó, 1,14 %-a görögkeleti, 0,87 %-a pedig protestáns: evangélikus és református.[97]

A 19. sz. első felében így alakult Szegeden az iparosok száma: 1828-ban 1090 volt, 1830-ban 2413, 1847-ben 1957 dolgozott.[98] 1806-ban 223 kereskedőről tudunk, 1828-ban 282, 1839–1840-ben 359, 1842–1843-ban 501, 1844–1845-ben 577 fő volt a számuk, kofák nélkül. Általában 4 gazdálkodóra jutott 1 iparűző.[99]

Szentes

1715-ben 230 adózó családfő élt a városban. 1720-ban a számuk visszaesett 131 főre. 1759-ben 559 jobbágy, 103 családtag és 199 zsellér művelte a határt. 1767-ben 7250 ember lakott a városban.[100] 1783-ban 8223 fő: 5883 protestáns és 1620 katolikus élt. 1814-ben 589 jobbágycsalád, 1209 házas és 601 ház nélküli zsellércsalád művelt 554 ⁷/₈-ad úrbéri telket. 1827-ben 15.840 és 1830-ban 20.060 fő lakott Szentesen.[101]

Szentes társadalmi tagolódásáról is gyűjtöttünk néhány adatot. Zsilinszky Mihály szerint 1759-ben 559 gazda volt a városban.[102] Palugyay alapján ismert, hogy 1827-ben 2271 házban 16.141 ember élt. Közülük római katolikus 5772, görög nem egyesült 418, protestáns 9861, és zsidó 90 volt. 1839-ben 20.060 főből római katolikus 6700, görög nem egyesült 600, református 12.220, evangélikus 340 és zsidó 200.

A reformkorban a városban 6248 kat. hold szántóföldet műveltek, 2569 kat. hold volt a rét és kert, valamint 4. kat. hold a szőlő. Később ez így módosult: 31.942. kat. hold szántó, 8639 kat. hold rét és kert, 780 kat hold szőlő, 14.840 kat. hold legelő, 534 kat. hold erdő, és 3293 kat. hold nádas.

A városban 11 anyacéhben dolgoztak az iparosok. A Tiszán 31 vízimalom, a határban és a városban pedig 44 szárazmalom, ill. 2 szélmalom működött.[103]

Csongrád

A városban 1715-ben 85 jobbágy, 23 zsellér és 38 egyéb adózó család élt.[104] 1759-ben 417 gazdacsaládról tudunk.[105] 1762-ben 59 zsellércsalád volt. 1784-ben 1250 lakóházban 1389 keresztény család, összesen 7142 fő élt.[106] 1827-ben 10.613 lakosból római katolikus volt 10.600, görög nem egyesült 1, református 2, zsidó pedig 10. Az 1839-es évben már 12.443 fő összlakosból római katolikus volt 12,413, görög nem egyesült 4, és zsidó 26 személy.

A reformkorban a város lakossága 170.176 kat. hold szántóföldet művelt, rét volt 6283 kat. hold, szőlő 1074 kat. hold, legelő 6392 kat. hold, erdő 143 kat. hold, és 1229 kat. hold nádas.[107]

Makó

A helységből Palugyay Imre reformkori adatai ismertek. Ezek szerint a városnak 58.110 kishold volt a területe. Ebből 22.365 kishold a szántóföld, 12.425 kishold a kaszáló, és 15.129 kishold a legelő.[108]

1827-ben 2674 házban 17.148 ember lakott. Közülük római katolikus 5367 , görög nem egyesült 1817, evangélikus 8853, és a többi településhez képest meglepően magas számot ért el a zsidóság: 1111 főt. 1839-ben 20.644 lélekből 6763 a római katolikus, 2000 a görög egyesült, 20 fő a görög nem egyesült, 10.488 a református, 253 az evangélikus, és 1120 a zsidó.[109]

Orosháza

1751-ben 185 gazda és 55 zsellér élt a faluban. Közülük 47-nek volt egész, a többinek csak töredék telke. 1839-ben már 11 ezer lakosa volt, akik 1200 házban laktak. 443 jobbágy 237 ⁶/₈ úrbéri telket birtokolt. 757 ház tulajdonosa viszont telek nélküli zsellér volt. A község határa 27 ezer kat. holdas. Ebből 6400 kat. hold volt a legelő, 700 kat. hold a szőlő, a többi pedig szántó, amelyen elsősorban búzát vetettek. 1844-ben 1137 házban 9899 fő élt. 1847-ben 10.802 lakosa volt, igen dinamikusan növekedett.[110]

Szabó Pál így összegezte a lakosság társadalmi tagolódását:[111]

Társadalmi réteg 1774 1790 1810 1830

Összeírt családfők 773 849 1139 1278

Ebből telkes jobbágy 352 394 400 369

Házas zsellér 128 195 500 533

Házatlan zsellér 200 164 141 339

*

1777-ben 23 nemes élt Orosházán, amikor az egész Békés vármegyében 45 volt. 1827-ben 47 az armalista nemes és 23 a honorácior.[112]

II. rész

BŰNPEREK

I.

KÁROMKODÁS ÉS TRÁGÁRKODÁS

1. Két asszony egymást lekurvázta

CSML HF. IV. A. 1006. A. 1. Prot. Jud[113] 2: 63.

Die[114] 16^a July. 1744.

Szabó Palnét Simon Molnárné, és ezt is amaz egymást meg kurvázván meg kövessék, a’ pénz iránt való ptensiója[115] is a’ Molnárnénak cassáltatik,[116] mellyet el lopni mondott volna a’ Molnárné Szabó Pálnét[ól].

2. Gombosné Nagynét lekurvázta

CSML HF. IV. A. 1006. A. 1. Prot. Jud. 1: 64.

Die 7^ma 1744. Augusztus.

Eadem die[117] Galambos Mihály hogy Nagy Andornét úgy szidta tűzes teremtette kurvától szakadt két Tanúk[nak] vallásokbúl nyílván valóvá tetetett, mellyért is keményen meg páltzáztatott, tudva lévén szokott káromkodása és hogy többszöris káromkodásáért is páltzáztatott.

3. Trágárkodás

CSML SZF. IV. A. 21. [Sedria[118]] (D)

Anno[119] 1749. die 10 Mens[120] Aprilis in Possione[121] all=Gyö[…] Hottus Csongradiens.[122]

Prima Testis[123] Catharina Bodroghj[124] Stephani Gera[125][…] Annor[126] Cir[127] 22[…] Sövén házára menvén egykor munkásoknak étellel Csónikon Sz: Amassan Napja elött egy héttel, mibül eredett ezén szúzat hanem visza gyüvöbe elöl hozódott ezen szókat hallotta, hogy Rest Aszszonynak Segge fordúlása Napja lészen mely napra mondotta légyen nem tudgya mivel a’ Fatens[128] akkor ă Csonikban Kórmanyos vólt.

Secunda Fatens[129] Szabó Eőrse Michäelis Szabo[130] Incola[131][…] Annor Cir 15.[…] azt vallya hogy az elöbbeni tanú Bodrogi Katha kérdezzvén a Fatenst hogy minémü ünnep nap lészen a Gyövö héten, kire felel ă Fatens tudom hogy Pinteken Szent Jakab Napja lészen de Szombaton nem tudom, mely szók után felele Nagy Gyurkáné tudom ám én, mert egy Lustos Valagú Aszszonynak napja lészen. mely szók után maga elfakatt nevetve tudniillik Nagy Gyurkáné.

A harmadik tanú, a 60 éves Gombosi Mártony, azt vallotta, hogy:

Szombaton ugy mond Nagy Gyurkáné, egy Lusta Kurva Aszony Napja lészen[…]

4. Bóka Mihály 23 éves soponyai csikós és társai „irtóztatóan” káromkodtak

CSML SZF. IV. A. 53. [Sedes dominalis[132]] a. 3.: 625-633.

Anno 1749. die 30^a Maý Cumanicalis[133] Oppidi Halas.[134]

[…]Negyedik Tanú Vana Máthe anno 44. letett hite után vallya ad. 1.^um[135] Szent Ersebeth nap elött harmadnap étzakáján meg szálván a Bugaczý Csárdán, vólt ott három Csikós, a kik minyájan ugyan káromkodtak, kiket midön intett Gödöllei Ferenc útazó társunk, már Ur Csikóssa igy felelt, Boros Uram Csikossának : Ez az Istennek leg kedvesebb Emberre, mert az Isten meg tarkázta /:himlöhelyes lévén Gödöllei:/ az Baszom teremtetett : Ezen kivül pedig hallottam tölök annyi baszom teremtettett, a menyit egy arkus papiros[136] bé nem foghat, két Leány pedig dallott ottan a kik[ne]k Boros Ur Csikóssa igy Szóllott : Ezek[ne]k én vagyok az Istenek, nincs ezeknek egyébb Istenek ennállam, mert az Istentül úgy nem félnek mint én töllem : Azomban Csurgai János béjövén, intette Boros ur Csikóssát, kinekis igy felelt, mit kérsz engem, job szeretném az Anyámat basznád meg. Egy Aszszony pedig a ki velünk vólt, halván az irtóztató káromkodást, Sopajtott [így!], mellyet meg halván Boros Ur Csikóssa ekképpen mocsksolta : Te kurva teremtette, ti az Uraitok keresményin isztok, basztok, ez a szegény Csárdásné nehezen keresi, mégis az illyeket tarttyátok kurvák[na]k : Azom[an] : az már Ur Csikóssának pályinkát töltvén az felyére ekképpen : Keresztellek tégedet a Jesus Kristusnak kissebbik fiának, mert én az öregbik fia vagyok ennekfelette az istentelen karomkodástúl már Úr. Csikóssával hajnalig meg nem szüntek.

Nagy Istvánné, Pápa Sára tanú vallotta:

[…]midön Budai Ersébeth mondotta vólna : En Istenem ne agy most menydörgést, mert mind elvesznénk miatta, arra felelt Bóka : baszom atta teremtette, ha nem Szenvedhet elég tágas a mezö, kimehecz hiszen mikor leg jobban meny dörög, én leg inkább akkor szoktam káromkodni, és négy kéz láb állok, úgy káromkodok, valamint a torkomon kitér, mert a Lovaim úgy jobban öszve állanak, mégis nem mér az Isten bántani[…]

5. A megcsalt férj káromkodik, a cigányasszony átkozódik

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 1123-1125.

Anno 1759. die 27^a Apr.

Minémű rút káromkodásokat hallott a Tanú Vak Sánta Mártony Czigánytúl, letett hite után valya megh?

Móczó István 42 éves tanú vallja:

Ezen Fatens a’ Szájábúl hallotta Sánta Mártonnak, hogy mondotta: miúlta a Feleségemet a fúrú csináló meg baszta, a menykö teremtette, azúlta énnékem csak a farát hánya mint a’ kutyának az ördög teremtette. Ezeken kivülis pedig menyi káromkodását hallotta egyszeris mászoris a’ Tanú, nyelvel sem tudgya ki mondani.

Puli Czigánynénak minémü iszonyú káromkodásit hallotta a’ Tanú letett hite után mondja meg?

Kirha Borbála tanú vallotta:

Pulinénak a’ Szájábúl hallotta a tanú sok izben hogy Férjét igy káromlotta : te Puli kutya, Puli disznó, baszom a Teremtésedet, véres gyermeket csinály a Leányodnak, s ugy bányanak velled mint vak Bartával.

Ungváry Istvánné, Kis Sára cir. 30 éves tanú vallotta:

Ezen Tanúis Pulinénak szomszédja, és Sokszor Szájábul halotta, hogy egesz háza népének azt mondotta: üssön meg a Menykü benneteket ugy Szájon reátok mint a Mák, a maga Leányának azt mondotta : basszon meg a kutya, a’ Ferjének pedig ugy kiáltozott: baszd meg az édes Anyadnak a’ vérét.

6. Káromlások

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 266.

Anno 1771. 7^a Maý.

Mi okon káromoltad az Angyodat baszsza atta teremtettével?

Pécsi Nagy András, cir. 20 éves, vásárhelyi calvinista így vallott:

Én nem tudom, mondottam é vagy Sem?

Ugy de Tanut is fog ellened állítani?

Nem állit bizony eö; mert én csak azt mondottam : baszom az Anyádat, miért mentél az Inspectorhoz[137] panaszra.

Hát azt is miért mondottad? hiszen szabad oda menni panaszra?

Azért, mert eö nékem azt mondotta Basz bundájú, a’ Feleségemet pedig pállot S. v.[138] picsájúnak mondotta; ezekért én is meg haragudtam reá.

7. Boszorkányos káromkodás kivégzés idézésével

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5. : 783-787.

Anno 1775. 28. Maў

Hódý Mihály cir. 36 éves vásárhelyi calvinistát vallatták. A föltett kérdésekre sorra tagadó válaszokat adott:

Miért káromkodtál, ollyatin káromkodással, hogy : Baszom az Istent, a ki a Kurvákat teremtette?

…

Te mondottad é azt; hogy te bizonyossa[n] tudod : hogy téged az Őrdőg el visz?

…

Te mondottad é azt; hogy jól tudod te azt, hogy vagy az Ördögök el visznek, vagy a Hohér fejedet veszi az Akasztó fánál?

…

Mi képpen mutattad Szilágyi Ersók előtt; hogy az Hohér mi formán dönti fére a te nyakadat, és tsak ugy tész a nyakad : Csisz?

8. Fölszólítás káromkodók föladására

CSL HF. 1001. C. állag. (Hirdetőkönyv) d. 1.

1780. Die. 16^a Apr.

[…]A’ Karomkodokat a’ ki fel nem adja, kemény büntetését fogja venni.

9. Káromkodók és az őket föl nem adók fenyítése

CSML HF. 1001. C. állag. (Hirdetőkönyv) d. 1.

1782. Die 25^a Aug.

[…]A Káromkodas 50 palcza büntetes alatt tilalmaztatik a Ki fel nem adja is a Karomkodot anyi büntetese leszen mint a’ káromkodonak.

10. Káromkodók fenyítése

CSML HF. 1001. C. állag. (Hirdetőkönyv) d. 1.

1786. Die 19^a. Mar.

Káromkodók fenyegettetnek 50. pálczával[…]

11. A részeg kanász garázdálkodik

CSML SZF. IV. A. 21. b. 3.: 382-385.

Anno 1790. Die 26^a 8^bris. Szentes.

Szekér Sándor kecskeméti születésű, cir. 21 éves, katolikus, házas, tési kanász lerészegedett, és Apáthi Gáspárt, valamint Holló Mátyást indokolatlanul bántalmazta. Közben káromolta őket. Erről így beszélt Holló Mátyás:

[…]Szombaton múlt egy hete, a gazdám főldgyit szántottam volna, dél tájban ki fogván az ekébűl, ledűltem, s el aludván; hát nem sok űdő múlván, hallottam, hogy valaki hozzám közelgetvén, szőrnyű nagy Káromkodással lenne, azonban fel keltem, s láttam, hogy szekér Sándor hozzám kőzelgett a szekérhez, a hol szántottam, adta teremtettével káromkodván, ki is igyenessen oda jőtt hozzám, s tsapta magát a főldhez s a gyermeknek, aki velem szántot, káromkodva mondotta: No de Baszom atta, teremtette veres fattya, baszom Kriptádat, kőrőszt fádat, Teremtődet, bezeg meg baztam a múlt éttzaka a nénédet, és más Kilencz Szűz leányokat, s a gyermeket egy bunkós bottal kétzer úgy hátba űtőtte, hogy el bukott a gyerek[…]

Szekér Sándor dohányt, pipát és bort kért a sértettektől, de ezek nem voltak kéznél. A bántalmazottak segítséget akartak hívni a gorombáskodás miatt. Holló Mátyás így vallott tovább a részegről:

[…]De baszom adta, teremtette, /:másképpen is rútúl Káromkodván:/ nem mégy el addig innen, még meg nem halsz, amint pedig mentem volna, mindétig hozzám tsapdosot a bottyával, de én magam eleibe a Kezemet tartván, úgy meg űtötte a bottyával a bal Kezemet, hogy mindgyárt elesett a bal Kezem, mikor azután megint hozzám vágott volna, meg Kaptam a bottya végit, de eő egy nagy Kést ki Kapván a holna alól, úgy hozzám szúrt, hogy ha el nem ugrottam volna, bizonyossan kőrősztűl szúrt volna. Én pedig azután szaladásnak estem[…]

12. Az asszony szemérmét mutatva káromkodik

CSML SZF. IV. A. 53.

Anno 1794. 7^bris. (D. 19. pör ügyirata.)

Anno 794. Die 13^a Julý Hód Mezô Vásárhely várossában Keresztes Sára a Vásárban tett gonosz Káromkodása ellen az alább föl jegyzett Tanúknak vallásai e képpen tétetett fel.

Kakas Jánosné Szabó Maris mint egy 30 Esztendös Cathol[ika] vallja, hogy[...] hallotta az Sátorok között a lármás Káromkodást […]Keresztes Sára akkor is a gonosz Káromkodást Jakó Mik[l]osné Kis Mihály Ersók ellen szájából öntötte mondván : B[aszom] Teremtette. B[aszom] a Szentednek a Szentit; mellyet halván a Tanú, meg Kérlelte hogy ne Káromkodnék, akkor Keresztes Sára a Tanú ellen is föl haborodott az elôbbeni Káromlásokat ellene fordítván magát publice[139] föl takarván ezen szokkal mocskolódott:

Búj ide a Pi–ba, B[aszom a] Szentedet néked is[…]

*

Anno 794. Die 14^a Julÿ[…]

Keresztes Sára a Nevem, Vásárhelyi, 40 Eszt[endős], Vigh János felesége, Reformata vagyok.

Miért vagy fogva÷

Azért hogy Kis Mihály Ersok azt mondotta Kóti Mihálynak, hogy miért vette el azt az Leányt aki Taksa-Szedö Úrnál szolgálló volt, hiszen az Kurva, én azért ôtet pirongatni hirdettem, öszve vesztünk[…]

13. Parázna káromkodás

CSML SZF. IV. A. 53.

Anno 1795. szept. (D. 1. pör ügyirata.)

Anno 1795. die 27a Junÿ in Oppido Csongrád[…]

De eo Utrum? [140]

1.^o Vallya meg a Tanú le tett hite után hol, mikor, mért és mitsoda véghetetlen Káromkodásokat követett elő Csikós Márton?

2.^o Kit tud magán kivül ezen dologban még jó Tanúnak lenni?

Primus Testis Georgius Farkas[…][141] 36 éves R[ómai] Catholicus[…]

E folyo Junius Holnapnak 24^dik Napján, az az a’ mult Csütörtökön ebédutanyi 3 óra tájban ör[eg] Csikós Márton a’ fijával együtt kotsin a’ volt Tanyája felé indulván, és a Tanúnak háza előtt meg állott, és egy itze[142] bort kért, melly bor ital közben a Csanyi Kovátsné is oda érkezett, a kiben azonnal belé veszvén oknélkül, s két izben aztat is nagyon meg verte sok ki mondhatatlan káromkodása mellett mondván, baszom atta teremtette kurvája baszom a kurvák Teremtését[...] mindezekre ismét a Fatens intőképpen mondván; ha már nem fél kend sem Tisztartómtúl, sem Birámtúl, leg alább az Istentül féllyen kend, mellyre ujjonan felelte őr Csikós Márton az Istenedtűl sem félek baszom atta teremtette, az Istenednek is szarom a’ Tányérjára, mikor kásás hurkát eszik, nints már néked Istened te, erre pofon vágván a fatenst, ‘s jól meg verte sok káromkodásai kőztt[…]

II.

MEGGYALÁZÁS EMBERI UNDOKSÁGOKKAL

14. A haragosok egymás házába undoksággal telt edényt hurcoltak

CSML SZF. IV. A. 53. a. 13.: 362.

Anno 1838. Márc. (D. 82. pör ügyirata.)

Tekintetes uriszék!

Az igazság megnyerése végett alázattal előadom : miképen helybeli lakos Markovics Antal nem tudom mi végből a’ folyó hónap 27^ike éjjelén mintegy tizen egy óra tájon egy Kantába minden undokságot öszveszedvén, azon kantát ablakomon szobámba behajította, ablakomat öszve törvén, a’ Szobában lévő házi eszközeimet öszve piszkolta, egy szóval rajta minden oknélkül gyalázatot követett el.

Megkérem ennél fogva mély tisztelettel, a’ Tekintetes uri Törvény Széket : méltoztassék nevezett Markovics Antalra a’ fenálló Törvények hatóságát kiterjeszteni, ‘s a’ rajtam elkövetett becstelenségéért érdeméhez képest mint éjjeli időben más házára rohanó embert megfenyíttetni, alázatos tisztelettel maradván

A’ Tekintetes uri széknek alázatos szolgája N[eme]s Pinthér István

V[ásár]hely Januar 29^én 838.

*

1838^ik esztendei Januar 31^én H[ód]m[ező]vásárhelyen kivett

szabad vallás.

Mi a’ neved ‘s a’ t[öbbi]?[143]

[Markovits] Horváth Antal[144] 31 eszt[endős]. R[ómai] Cathol[ika] : Vásárhelyi asztalos mester.

Mi indított arra : hogy N[eme]s Pinthér István házára éjszakának idején reá menj, ‘s annak ablakán egy mindenféle csunyasággal megtöltött Kantát be hajitván, ablakát beütni, ‘s minden nemű házi eszközeit bepiszkolni, ‘s nevezett Pinthér Istvánt illy módon megbecsteleníteni nem átallottad?

Történt : hogy Pinthér István maga e vagy felesége nemtudom, de annyi bizonyos : hogy tőlők került, ugyanazon Kantát rondasággal megtöltve házam ajtajába letették, először is házamnak utza felűl lévő falát bemázolták, ‘s csufolódó czédulákat ragasztottak, mellyet én megtudván, azon kantát felvévén, háza ablakán behajitottam, visszaakarván a’ rajtam ‘s házamon történt becstelenséget illy módon megtenni.

A vádlott addig büntetve nem volt; egy háza van.

K[elt]m[int]f[en]t. Bártfay Sándor segéd ügyész által.

*

Itéltetett.

A’ vádlot Markovits Antal a’ bépanaszlott Tettnek bosszú álásból lett elkövetését önként ismervén meg, nyoltz napi fogságra — ‘s az okozott végre hajtáskor hitelesen kitudandó kár megtérítésre biráltatott.

III.

RÁGALMAZÁS, KITAGADÁS, ELCSAPÁS ERKÖLCSI INDOKBÓL

15. Az asszony a húgát fattyúnak tartja

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 57-63.

Anno 1738.

[…]3^tio[145] Mondgya meg azt is ă Tanú, hogy Szőke Györgyné hogyan mocskolta, s Kissebbitette Hegedüs Mihálynét? Ezen szókat mondotta ě? Te Kurva Kurvatúl szűletett, az Anyád is el kárhozott, te is el kárhozoly, mert Fattyú vagy, egy Fattyú se megyen menyországban, Tolvaj vagy, s — Kurva vagy, az ördögöké s, Pluthé[146] vagy.

Tűhegyi Margaréta tanú hallotta, amint

[…]ă Város házánális azt mondották néki, [ti. Hegedűsnének, hogy] tudgya ördög ă sok kőzűl ki csinálta.

Kárász Judit tanú vallja:

Hallotta Szőke Györgynétűl, azt tartyák, felőlem hogy én Sohonnából jőttem, de én nem vagyok Sohonnai, hanem Hegedűs Mihályné egy Fattyú.

16. A megejtett leány és a fattyú végkielégítése

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 24-25.

Anno 1759. 10. Augusti.

Szabó Ilona Győről való, cir. 17. éves pápista leányt Balás András szentesi „Vámos Úr” teherbe ejtette. Erről a vámos az alábbi nyilatkozatot adta az úriszék előtt:

Tenor Cesiventionis est Sequens:[147]

Én alább meg irt Balás András M[é]l[tósá]gos Baro Harru[c]kern eö N[a]g[y]sa[ga] Vámossa, adom tudtára mindenek[ne]k valakik[ne]k illik ezen Contractualis Levelemnek[148] rendiben: Hogy én Szabo Ilonával /:a kiis töllem terehben esett:/ az eö Szülendö magzattya eránt vélle olly örökös és meg másolhatatlan alkura és egyességre léptem, az alább coramizált[149] Uri emberek elött, hogy egy átallyáb[an] adok néki száz tallért, olly conditioval,[150] ha az Férje magához veszi Feleségül, és a’ magzatot, mint önnön gyermekét ebböl tartya, táplállya és Ruházza ; [hogy] ha pedigs a’ Férj magához nem venné, tehát in illum Casum,[151] csak száz Rhenes forintokat adok néki Semel pro Semper,[152] olly véggel, hogy Sem néki, sem az eö Magzattyának rajtam, vagy maradékimon Soha Semminémü Protensioja[153] jövendöben ne lehessen : Melly penzböl táplálni, ruházni azon Magzatot tartozik.

Vásárhelyini die 18^a Augusti Anno 1759.

A nyilatkozatot aláírások zárták.

17. Az alkoholista asszonyt a férje elcsapta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1110-1112.

Anno 1769. Jan.

Szántó Jánosné, született Kovács Borbála, cir. 46. éves, szentesi Pápista asszony állt az úriszék előtt.

Talán valami rosszaságodat, részegeskedésedet tapasztalta az Urad, azért nem akar vélled lakni?

Az való, azt mondotta : hogy mindenét meg iszom s. el prédálom, nemis tagadom, mert ă mikor kaphatom meg iszom.

18. Az asszony erőszakkal rágalmazza a kovácsmestert

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 710.

Anno 1824. jan. (D. 43. pör ügyirata.)

1823^dik Esztendőb[en] tet tanúvallomása Halasi Sámuelnénak:

„Vásárra indulván Béládi Ádám de mint természetivel nem bírván tehát Halasi Sámuelné kisértésére ment színlés véget házatis Komendalt[154] néki ezen szók közbe kísértetteis„ De az Aszony nem engedvénnéki magát még pénzévelis kétszer háromszór kinálta, de mivel azt az Aszony fel nem vette és azoknak útánna szabadá hatta az pénzébeis, és kiis mutogatta de ezt fel mútógatván és még sem adta rá magát az kísértésre, az Aszony Hanem mint termeszetével nem bírván meg tórkólván hogy ha nem adol aki adta teremtete nadrág tolva fojjtogadta és ennél fogva az Aszonyság Kénteleníttetett az törisre állani„ De még addigg is torka fogva fojtogadta míg dolgát végezvén„ és még az Inast is színlés véget el kűldőtte borér és azoknakis egy egy garast adott hogy otthon ne légyen

Ezen fenteb irt tanu vallás Béládi Ádám Kováts előtt fel olvastattván mind pontrul pontra és azon hibáját el ősmervén; Melyet bizonyít az tulajdon maga keze irásával It mi előttűnk az Betsületes Kováts Czéh.”

Részben olvashatatlan aláírásokkal zárult a nyilatkozat. A pör további irataiból kiderült, hogy az asszony vallomása hamis volt. A „becsületes kovács céh” a korrupciókat szidalmazó kovácsmestert igyekezett lejáratni. Amíg a megrágalmazott a példás életét hivatalosan bizonyította, a fölbérelt, rágalmazó asszonyról kiderült, hogy kikapós életet élt.

Részletek következnek Béládi Ádám 40 éves, református, szentesi családos kovácsmester panaszos leveléből:

Tekintetes Úri Törvény Szék!

[…]Kováts Czéh Mester Nagy Ferentz, minek előtte szembe sem állított, sem ki nem halgatott, A’ maga Házánál engemet lakat alá Aristomba[155] tétetett, és más napig strásáltatott,[156] a’ mikor törvénytelenül Commissarius[157] Ur tudta és jelenléte nélkül Czéh Gyűlést tartatván — minden ki gondolható motskokkal, ijjesztésekkel, veréssel való fenyegetéssel erőltetéssel, majd ismét bíztatással : hogy úgy se leszsz abból semmi, tsak hogy tovább ne mennyen ők senkinek sem mondják[…]

Én pedig mivel azon motskos hírnek tsak hangjától is jobban féltem mint valóságától, és nelkül meg hívén bíztatásuknak, neki bódulván, nem tudván mit akarnak ‘s azt sem, hogy mit tselekszem, a’ mint állíttatik tőllem el ösmerő írás vétetett Többek is, de kivált Nagy Ferntz nehezteléssel lévén reám, azért; mivel ők a’ Czéh Pénzéből gyakran ettek ittak, melly miatt sokszor perlekedtem[…]

Béládi Ádám tanúkat nevezett meg, akiket hivatalosan kihallgattak. Részletek a tanúvallomásokból:

[…]Csonka Pál Musicus Szentesi Lakos, Refor[mata], Feleséges, 22. Eszt[endős], le tett hitére valja.

[…]Halasi Samuelrúl nem tud a Tanú Semit is mondani, hanem hogy annak Felesége jó kedvű, és mulatságos Aszony, azt pedig onnat tudja mondani, hogy a most múlt 1823^ik Eszt[endőben] a Kún Sz[en]t Mártonyi Nyári Vasárkor, a Tanút Társaival együt két Kerékgyártó Legény[…] meg fogadták, hogy éjtzakának idején a Kurtzán hajókázván, nekik muzsikáljon, ilj formán a rendelt időre a Tanu Társaival egyűt le ment a Kurtzához, ahol már ötet a nevezet két Legény várta, s. be ülvén a Ladikba fell felé evedzettek a Kurtzán s. a midön a Takáts András Házához értek a parton két Aszony állott, úgy mint Takáts Andrásné, és Halasi Sámuelné, akiket a Legények be vévén a Ladikba, és Muzsika Szoval le felé úszván, a Kajtár András Asztalos Házánál meg állottak, és a Ladikbúl ki szállottak, annak utánna mind seregestűl a Halasi Sámuel Házához mentek, és ott Mucsi muzsikálván a Tanú Társaival együt elment, mert attúl félt, hogy ha a Város Cselédje meg halja a Muzsikálást, mivel Halasi Samuel se volt oda haza, be hajtja öket mind seregestül az Aristomba, a Takáts Andrásné is el ment a Legényével egyűt haza, hanem Szabó Sándor Kerékgyártó Legény Halasi Sámuelnénál maradt.

Sebesi János 42 éves, református, szentesi kovács „le tett hite után valja”, hogy halasi Sámuel ezt beszélte neki:

[…]Szépe Béni azt mondá nékem a Kortsmában hogy a Feleségem kurva, mivel ithon nem létemben a Bognár Legényekel magát túl a Kurtzán Muzsikáltatja.

Cseke Erzsébet 31 éves, református, szentesi lakos, „le tett hite után valja”:

[…]A most legg kőzelebb múlt X^br[158] Hónapban, halasi Sámuel Sörtéseket ölettettvén le, a tanú is jelen volt a disznó torba, S a koron halasi Sámuelné nagyon meg reszegedet, ugy anyira, hogy a Tanúnak kellett el végezni a Sörtések aprólékja körül szükséges végzendőket[…], látta a Tanú. midön akor este bizonyos Nagy Istvány Nevü Szentesi Lakossal Halasiné be zárkozott a kis Házba, de a Ferjének a dolgot hírül adván az azonnal rajtuk ment, és az ajtót ki nyitotta.

[…]Költ Szentesen Boldog Aszon Hava[159] 14^ad 824.

A vallomásokat aláírások zárták.

*

Alább is írott Takáts Mester Tóth Ferentz Jó Lé[le]kel meg vallom és Bizonyítom hogy az el Mult Télen nállam töbizben Bál tartatott Halasi Sámuel Felesége ugy le részegedett hogy az ház ban el esvén Kiment és az Italt engedelemmel légyen mondva a Ház előtt Kihányta s Azontúl Pedig szemérem nélkűl ismét béjőtt Bettyáros Káromlásokal beszételenkedett hogy őtett tsúfá Teték volna[…]

Szentesen 15 : Januárius 824.

Tóth Ferentz Kortsmáros és Takáts mester.

*

Tanú bizonyította, hogy abban az időben, amikor Béládi Ádám állítólag megerőszakolta volna Halasi Sámuelnét, a kovács otthon tartózkodott, és látogatója is volt.

Itéltetett:

A’bé- vádoltatott Béládý Ádám azon vallását, melyet a’ Czéh előtt állítása szerént erőltetve tett a’ Törvény Szék Színe előtt viszsza húzván, ‘s külömben egyedül ă fel-adó ‘s vádaskodó Szánthó Zsuzsánnának vallásával terheltetvén, azt ezen vád alol a’ probák híjjányosságábol fel- mentettni. Egyébbiránt a’ Szentesi Kovats Czéhet keményen meg-intetni, hogy semmi bünbeli tettekben való vallatásokba, anál kevésbbé pedig büntetésekbe avatkozni ne- bátorkodjon, hanem minden elő forduló bünbeli eseteket egyenessen az Uradalmi Fiscalisi Hívatalnak eszközlendő orvoslás végett bé jelenteni tartozzon.

IV.

MEGRONTÁS ÉS ELKEZELÉS

19. A 46 éves asszony tanítja a 15 évest, hogy mikét szeretkezzen, és hogyan mérgezze meg az útált férjét

CSML SZF. IV. A. 21.

Anno 1756. die 1. Febr. in possione Mindszent[…] (D. Számozatlan, az ügyiratcsomó utolsó előtti anyaga.)

Kinek hivnak, és hány esztendős vagy?

Bodj Panna a nevem valami 15. esztendős lehetek.

Hova valo, és ki Felesege vagy÷

Szegeden szulettem, es most Laczik Imre Anyási lakos Felesege vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért hogy Pongracz Istvan Felesege Eőrse nekem szóllott es magahoz csabitott hogy vele tarcsak, es jarjak mert jollehet eő szóbann van /:hogy masokat szeretne ez jelesint az Urasag Kanasz Bujtárt Adamot vele kapta a Szabó Szuszi Janos az agyaban:/ de eő semi roszra nem tanit : Azután én vele tarsalkodvan beszellette hogy ha valakit szeretek, szeressem csókollyam. De en feleltem hogy van Uram akkivel meg esküdtem, de eő mondotta semit se gondolly vele; hanem mennyel kérjél én reám valami jó Emberedtűl kőlcsőn pént, és en megfűzetem, es vegyel a Szegedi Patikaban etetőt, és én meg csinalvan magam oda adom az Ferjeinknek, az után én el megyek a Kanász Bujtárhoz, te pedig el mehetcz a’ Borsi Beresihez Molnár Pistához[…]

Pongrácz Istvánné, Kovács Eőrse, cir. 46 éves vallotta:

[…]Bodi Panna hozank járván[…] egyszer az tőbbi kőzőt nagyon sohajtott mondván, jaj Aszonyom faj az én Szivem, hogy én ahoz az semihez mentem, jobb szeretnek egy rakas ganaj mellé hogy sem az Uram mellé űlni[…] beszéd kőzben én mondottam Pannanak ha nem akar az Uraval lakni tehat vegyünk Sitsont,[160] és étessűk megh az Urainkat véle[…] mert én kis koromban tapasztaltam Dorosmán hogy egy Nénem az főtt tyúk húsra Sitsánt hintvén az Uranak az kis gyermektől ki kűldőtte, és az Ura belőle évén vérrel ki hanyta ugyan de méghis megh hólt Esztendő folyasa alat, amely maradékot penigh visza hozot az G[y]ermek én a Kutyanak talra tőltvén megh dőghlőt tűle[…]

Ezen rosz szandékod nyílván ki nyilatkoztattya, hogy az Urad Vén Ember léven meghútaltad, és masokal kőzőskődtél, amint Panninak megh vallottad[…]

En soha senkivel nem főrtellmeskedtem sem penigh az kanasz bujtarral, jól lehet az probalgatván engemet, a Kanász utána[m] leskődőt, s el pirongata tűlem[…]

Az ítélet szerint Kovács Eőrse 100, Bodj Panna pedig 30 korbácsütést kapott.

20. A sikertelen kuruzslás után a gyermek meghalt

CSML SZF. IV. A. 21. b. 3.: 1090-1092.

Anno 1794. Die 2^do[161] Novembris is Oppido Vásárhely.

Özvegy Nagy Istvánné, Katczi Ilona, 57 éves vásárhelyi „Catholicus” vallomása:

Miért vagy fogva?

Azért fogadtattam meg, hogy itt Vásár helyen lakos Vetro Antal gazdának fiát gyógyitottam.

Tudtad te azt, hogy az gyógyitás meg vagyon tíltva néked, és már ezér bűntettettél is Szegh váron, még sem hagytál fel vele, ezt pedig mint a’ Főlsőség, mint pedig a T[ekin]t[e]tes N[eme]s Vármegye rendelési ellen tetted, és te még is a rendeléseket meg szegni bátorkodtál, vald meg, mi vitt e bátorságra÷

Engemet e mostani Szűk űdő vitt a gyógyitásra, noha ámbátor tudtam is a főlsőség rendeléseit, és meg is bűntettem érette, de az szűkség reá hajtott, gondolván hogy meg fogom gyógyítani a gyermeket, és igy majd egy kevés búzát fáradságomért ád Vetro Antal gazda.

Hallod e mivel gyógyitottad, s fűstőlted, holott egész holtáig az gyermek mindétig azt jajgatta, hogy az bélit, gyomrát, és az egész belső részeit szagattya, végtére a nagy kinok végett útollyára e világbúl a te szőrnyű fűstőlésed által kelletett ki múlni÷

A lábán lévő Sebetskére melly Ki volt fakadva, tettem fekete nadárnak[162] a győkerét, és főrőztettem apró bojtor ványbúl[163] főzőtt főrdőben regvel, délben, és estve mindenkor a főrdés után Czinóbiummal[164] meg fűstőltem. Ezen Orvoslásom folytatása Két napig tartott, és nap Kőzben a száját gyakran mosogattam.

Hol vetted az Czinobiumot a mellyel fűstőlted a 16. esztendős gyermeket, melly a Kezed által meg halt, és van e még az házadnál belőle÷

Azon Czinobiumot, mellyel az gyermeket fűstőltem, Makón az Apotekában[165] vettem 10. Xrokon[166] mind azokat pedig a Vetro Antal meg halt gyermekére fel fűstőltem most pedig a házamnál semmi sem találtatik.

A gyermek hol halt meg, és meddig volt az házadnál÷

A gyermek az Attya házánál halt meg, nálam pedig Két hétig fekűdt.

Voltál e valaha fogva÷

Voltam Szeghváron ugyan az illyetén gyógyitásért, de Szabadon botsajtattam.

21. Meghalt a fiatal kurva az öreg kurva mérges italától

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 243.

Anno 1827. május. (D. 17. pör ügyirata.)

A

Species facti[167]

Vak Szijártóné alias[168] Fegó Lászlóné mérgesital készítésével vádoltatik.

Folyó 825^dik Esztendei Karátsony Havának[169] 17^ik napján történtt, hogy szűletett Hanti Erzsébeth Barta Jósef Csongrádi Lakos hites Felesége, fonyott szalmás Üvegben Pálinkát egy veres Keszkenőbe takarva a’ midőn vitt volna; Bizonyos Varga Ágnes Szabó Jósef M[éltósá]gos Uraság Béressének Feleségével a’ Piartz Kőzepén mint regveli 9. óra tájban öszve találkozott, és Kérdezvén az utolsó az elsőtől, hogy hová menne? Mellyre nevezett Hanti Erzsébeth felelvén mond: a’ Vakszijártónéhoz, vagy is igazabban Fegó Lászlónéhoz majd orvosságot készítetek véle ebben a’ nálam lévő Pálinkában mivel az Uram vélem szűntelen veszekedik, és a’ mondotta; hogy tsinál ollyan orvosságot, hogy azt Férjem ha meg- issza tőbbé velem nem veszekedik; ezen beszéd utánn ki ki a’ maga Úttyát folytatván egy mástól el távoztak, és harmad napra ezutánn vagy is f[olyó] hónak 19^kén regveli 9. és 10. órák kőzőtt tőbbszer emlitett Hanti Erzsébeth meg- betegedvén, és nála Zsellérségben Lakó Konfár Klárát Szabó Mátyás Reguláris[170] Katonának Feleségét Kűldvén, hogy hivna egy Kenő Asszont, a’ Ki is tellyesíteni iparkodott Gazdasszonya szavát: elsőbben is a’ Házi Gazdasszonyát Orlik Andrásnét szollitotta meg a’ Kívántt Kenés végett, de ez magát nem ajánlván, kéntelenítetett mást keresni, a’ hol is a’ Piartzon Bizonyos Nyilas Erzsébetet mostanság Bertus Jósefnak feleségét szollította, és kértte légyen meg e’ dolognak végre hajtása végett, a’ Ki is tűsténtt el mentt, és a beteg ágyban fekűvőt a’ midőn kennte volna Kérdezte, hogy mitsoda Tagját leg- inkább fájlalná? a’ beteg — úgy mond: tsak a’ gyomromat has[o]gattya; melly alkalommal a’ Házi Gazdasszony nevezett Orlik Andrásné is azon szobába bé menvén a’ betegnél lévő tulajdon szalmás Űvegeért, és Kértte azt vissza adni, a’ Beteg az ágyából felkellvén az Űvegben lévő Italtt elsöbben ki üresitette; de mivel az Itall bűdős lévén melly az Űvegben vala a’ Gazdasszony tőbbé el nem fogatta, és bosszankodva a’ szobából ki menvén, a’ Kenő Asszony a’ Beteget kérdezte, hogy mitsoda Itallehet, melly olly bűdősséget okozott a’ szobába, hogy alig maradhatok; mellyre a’ Beteg felelvén, Biz az ollyan Erzse néni, hogy az Uramnak Kegyetlensége végett vakszijártónével tsináltattam, mellyre a’ Kenő Nyilas Erzsébeth ezen feddö szavakra fakadott úgy mond: miért tselekszed azt, hogy az Isten áldjon meg — ne add oda néki; erre a’ Beteg felellvén, jajj! úgy szóll[ván] nem érzi az én uram a’ szagot, meg- issza az azt, főképp ha Butelliában[171] adhatnám nékie; mind ezeken Keresztől esvén: Hanti Erzsébeth nehezebbedvén nyavalyájában; tőbbszer fenn szóval jajjgattva nyilatkoztatta a’ Házi Gazdasszony; és Konfár Klára előtt a’ Beteg, Óh! úgymond jó adta az Isten, hogy az Uramnak nem adtam inni ezt a’ Mérges Italt, utóbb is rabságba esttem volna e’ miatt, és semmi győnyőrűségem sem lett volna e’ világban; melly foltatott panasszárra : kérdezték a’ jelen valók töle, hogy talán ivott azon Itallból?, mellyet a’ Beteg tsak ugyan meg- vallott, hogy az idötöl fogva érezné magát igen rosszúl, a’ mióta ivott; És így az el- tűrhetetlen nyavalyájának a’ midőn semmi orvoslását nem eszközlötte volna, ugyan e’ folyó Hónak 21^kén regveli 10. óra tájjban meg- haltt légyen. — Melly esettnek Kővetkezésében : Éréntett vakszijártónét vagy is igazabban Fegó Lászlónét a’ Dolgonak Törvényes Ki nyomozása, ‘s tapasztalandó vétkének bűntetése el- nyerése okáért: béfogattatni; és Őrizet mellett a’ Te[kin]t[e]tes Uradalmi Űgyészi Hivatalhoz Vásárhelyre által Kűldetni Rendeltetvén.

Sign[atum][172] Csongrád die 21^a Decem[e]r. 825.

Fel jegyzette Tóth Istvánn hites jegyző.

N[eme]s v[ármegye] Birái által Csongrád M[ező]várossának.

*

B

Visum repertum[173]

Anno 1825 die 21^a Decembris. A’ Szomszédombúl egy Aszony hozzám jővén, azt mondotta nékem, hogy az ő Szomszédságában, egy Bizonyos Hanti Ersébeth nevű Aszony valamely Italtúl nagy Kinokat Szenved, eszt meg értvén én azonnal az beteghez sietve el mentem, és őtett látván, hogy már az útolsoban volna, meg Kérdeztem az Kőrűlette lévőket, mit ivótt, mely Kérdéssemre egy Szalmával font űveget attak az Kezembe, mondván, hogy abból ivott volna, azon űveget meg visgálván látam és eszre vettem, hogy Therebenthina[174] óhlajjal, vegyítve Fehér Plájbász[175] vólt a fenekén, erre én tsak hamar haza Szalattam hogy valami orvosságott vinnék a Betegnek, alig hogy a Szobámban értem, azonnal utánnam jővén egy Aszony oszt jelenti és hírűl hozá, hogy már meg haltt, né fáradjak, én azért oda mentem mégis, és a hólt Testet meg tekéntettem, ‘s egyszersmind meg Parantsoltam, hogy a testet fel né őltősztessék még bövebb visgálást nem tennék; Dél után 2 óhrakor Szirátz Josef és Nyilas Ferentz város Eskűtyeinek jelen létekben a test általam fel bontzoltatott, és meg visgáltatott, mely alkalmatosságal az Gyomorban, és Belegben valamely, barnás, szederjes vizet találtam, mely a bé vett ónós értzes Szertűl Származott Gyomor Gyuladást, és Ón Colicát[176] okozott, végtére ezen Gyuladás Fenévé,[177] (:Braudtá:) menvén által, halált okózott.

Mint hogy Harmadnapi Kinlodássában a betegnek Semmi segétség nem nyujtatott, sőtt senkinek mivolta tudtára sem adodott, így tehát a Negligált Cura[178] véget, per audiens Lethalis[179] Nyavaljában meg Kőlletett halni. Melyet ezen Petsétemmel, és Nevem alá irásával erősített Tapasztalás béli Levelemel bizonyitok.

Csongrádon 22^a December 825.

Verner András Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád Vár[me]gye sebb orvossa.

*

C

1826^ik eszt[endő] Junius 20^ikán H[ód]M[ező]Vásárhely Váróssában kivétetett e’ következendő

Őnkényes Vallomás

1^ör Mi a’ Neved÷ ‘s a’ t:

ad 1. Fego Lászlóné született Somogyi Borbála, 50. eszt[endős] Győri születés — Csongrádi Parasztasszony

2^or Miért fogattattál=be, vald meg igazán÷

ad 2. A’ múltt Karatsony előtt való hetekbe[n] hozzám jött egy tisztátalan asszony Hanti Er’sébeth Csongradi béres Felesége, könyörögvén, hogy adnék nékie valami italt; mellyre én vagy 6. garast kérvén tőle, abból 4. garason Szeretsen Diót, egy garason fehér plajbászt, egyen terpetén olajt vettem ‘s abból szemeláttara egy meszely[180] Pályinkába, mellyet maga hozott a’ Személy, italt készítvén, a’ vett szerek[ne]k mint egy felét, amely fölmaradt, kevervén, a’ terpetén olajat nékie vissza adtam azzal az útasitással, hogy harmadnapig igya az italt, majd meg könnyebbszik tőle, de többet ne fertelmeskedjen, és minekelőtte kezibe adtam vólna, a’ szalmás Butelliába lévő Italt elsőbb fölráztam, ‘s meg kóstóltam szeme láttára, ‘s magais ivott belőlle, azt mondván „veszett teremtette Szülém biz e’ nem rosz, 10. Ittzétis meg innék belőlle mégma” — Ez Pénteken történt, azután Vasárnap elljött ismétt hozzám délután Vetsernye után, ‘s be ugorván a’ Házba, tisztelettel legyen mondva, ezt mondotta: No szülém veszett teremtette, nemfáj már ollyan nagyon a’ Pitsám — baszok ma egész éjjel mindég mert 12. Katona szeretője vólt annak ollyan személy vólt az, az Ura igen Sokszor verteis érte — ‘s azután azzal ment ell tőlem, hogy akkor éjtzaka úgymond 3. f[orin]tot kibasz számomra, mellyre én, minthogy ollyan szagos volt — hogy az Ember alig álhatott mellette tőle ellálván, azt mondottam nékie eregy tefertelmes mert bűdős vólt aszájais ‘s még megakart tsókolni, ‘s azzal ellment, másnap óllyan híre volt, hogy hajnalba nagyon betegen tért vissza ‘s a’ Gazda asszonya Otnyik Andrásné előtt ki vallotta, hogy az egyik Szeretője nagyon megverte — azután Szerdán reggel, minthogy a’ kenés nem használtt nékie — meg haltt magam is vóltam nála Kedden reggel, ‘s minthogy aztis rebesgették, hogy meg itattam őtet, — előtte, ‘s a jelen levő 3. asszony előtt, úgymint; Otnyik Andrásné ennek menye, és egy szabadszemély előtt, aki annál a’ Harti Ersébethnél lakott — de már ell bujdosott — megkérdeztem Harti Ersébetet, hogy kiivott elsőbbis az általam készített italból÷ ‘S azt felelte, hogy igazság az, hogy én ittam belőlle elsőbb ‘s azután adtam nékie által : De már Otnyik Andrásné menyeis meghaltt.

3^or Hallodé! Akármit beszélsz te, elég az hozzá, hogy Harti Ersébeth halálát, egyedűl azáltalad készített Italban találtatótt fehér ón okozta, a seb orvosi visgálat szerént, hogy merted te tehát magadat ollyanba avatni, ‘s nem esmérvén a’ fehér ónnak veszedelmes voltát, másnak be adni?

ad 3^am Nagyon Soknak adtam már én ollyan italt, mind egyik[ne]k használt még — az eő Fertelmessége okozta bíz annak halálát, tsakhogy Verner Úr bosszankodik, hogy úgy gyógyítgatok — ‘s talán ezért tette reám ollyan nagyon az Irást, ‘s annak a’ Harti Ersébethnek attyafijátis ellenem nóstigálták[181] — aztakaván, hogy halál helyet halált szenvedjek.

...

6^or Voltál e’ mán fogva ‘s büntetve÷

ad 6^um Vóltam ott Csongrádon ennek előtte tőbb esztendőkig kurvaságért kétízbe fogva ‘s egyszer hat, máskor talán 7. Korbátsot kaptam.

7^er Mi vagyonod Van÷

ad 7^um Nintsen nékem tsaka Testem és a’lelkem.

8. Hallod e’ Asszony! Az jött ki ellened; hogy Hanti Ersébethnek ollyan szert készítettél, hogy az ura igya meg, ‘s többé ne verhessemeg őtet, és így te bizonyossan a’ más világra akartad kűldeni azurát, mert külömben hogy lehetet vólna őtet abbameg gátólni belső orvossággal hogy Feleségét nebántsa÷

8. Az igaz, hogy panaszkodott Harti Ersébeth az Urára, hogy veri a’ Katonák miatt, de én arratsak azt feleltem nékie, hogy viselje magát jól, úgy majd nem bántya, hanem aznem igaz, hogy arra a’ végre kért vólna orvósságot tőlem, mert azt a’maga Nyavajájára kérte.

9. Ő, a’mint hozzád ment, azútba Szabó Jósefnénak nyilván kimondotta, hogy a’végett megy hozzád, hogy az Urának orvosságot készíttessen véled, hogy az őtet tőbbé nebánthassa — tsak valj igazat!

9. Talán szégyenlette mások előtt megvallani, hogy millyen baja van ’s azért mondta azt, hogy az urának készíttett orvosságot — de eő azt magának készíttette.

Kőlt Vásárhelyen 26. Jun. 826.

Kováts István urad[almi] fisc[ális] Actuar[182] által.

*

E

Részletek a „Tanúk vallásá”-ból:

Első Tanú Őzvegy Otnyik Andrásné, született Bottyán Kata — valami 70. eszt[endős] R[ómai] C[atholica], Csongrádi lakos valja:

[...]azon meghólt Harti Er’sébeth mindég a’katonákkal tartott, de hozzá nem jártak, hanem eő jártt Utánnok.

Varga Ágnes 24 éves tanú hasonlóan vallott, mint Otnyik Andrásné. Varga Ágnes az elhalt Hanti Erzsébetet „Őr’se Néni”-nek nevezte. Ebből következik, hogy a meghalt asszony is korosabb lehetett.(Itt jejgyezzük meg, hogy a pöriratok hol a Hanti, hol a Harti névváltozatot használták.)

*

1827^ik Eszt[endő] Pűnkősd Hava[183] 14^ik; tőbb napjánn T[ekint]t[e]tes N[eme]s Csongrád V[árme]gyebe kebelezett H[ód]M[ező]Vásárhely Várossaba a’ M[él]t[ó]s[á]gos Gróf Károlyi Familia részéről tartatott R.[184] Itélő Úri Szék elött

Fől vétetett Bűnbéli Pőre

Az Uradalmi Fiscalisnak mint Felperesnek

Somogyi Borbála Fegó Lászlóné tilalmas orvosló mérges ital készítő s Alperes ellen.

Melly alkalommal a’ Felperes Fiscális a’ bűnnek bűntetésére és az igazság ki szolgáltatására eképpen terjeszti elő a’ Bűnbéli vádat: Minekutánna a’ vassban fogott Alperes Fiatalságát a’ feslett életben rosszalkodásban és henyélésben el tőltőtte, vénségibe nem hogy életét jobbra fordította volna, sött rosszaságban őregbedvén, a’ feslett életből származott nyavalyákat mint ahoz nem értő tsak hogy a’ henyéléshez szokott testét, a’ terhessebb munkát ki kerűlvén táplálhassa gyógyítgatni, ‘s mérges italokat készíteni nem irtódzott — Igy tőrtént hogy 825^ik Eszt[en]dei karátsony hava 17^ik napján Hanti Ersébeth Barta Jósef Csongrádi Lakos Felesége hozzája menvén az Alpereshez, a’ végett hogy nékie az ura meg itatására tudománya szerént italt készítsen, azt nem hogy el utasította ‘s fel adta volna, sőtt annak minden vonakodás nélkűl czéljának el érésére ollyan mérges italt készitett, hogy a’ midőn Hanti Ersébeth abból ivott volna, meg betegedett ‘s ugyan ahon holnap 21^ikén nagy kínok kőztt meg is holt mint ezek az A. B. C. D. oklevelekből nyílván ki tetzenek — mellyért is az E. alatt ellene Bűnbéli per rendeltetett.

Minthogy pedig Hazánk Tőrvényei jelessen az Har[mas] Tör[vény] Könyv[185] 1^ső Rész, 15^ik Czikkelye[…] az óly Méregkészitőkket, és Gyilkosokat Hohér által kivégeztetni parantsolná.

Annál fogva kéri a’ Felperes Fiscalis a’ Vassban fogott Alperest, a’ bűnnek megbosszúlására s mások példájára az élők számából hóhér pallossa által ki végeztettni.

A’ Vádbeli panasz bővebb világosítására a’ Felperes e’ kővetkezendőket terjeszti elő — Az Alperes vassban fogott kettős vétket kővetett ell, 1^szőr hogy orvosolni, és pedig veszedelmes halálos nyavalyákat orvosolni bátorkodott, 2^szor Hogy mérges italt késziteni nem írtódzott, ‘s az által halált okozott — Az 1^ső Vád tagadhatatlan azt az Alpőrős Vassban fogott maga a’ C. alatt lévő Őnvallásában elősméri, melly vétke annál súlyossabbá válik, minthogy az ollyan Kuruzsló ‘s ugy szóllván babonás Asszonyokat Felsőbb Királyi Rendelésnek jelessen az 1815^ik Eszt[en]dei Aprilis 25^ik 12451^ik szám alatt, minden orvoslástól egy átallyában el tiltja kűlőmben rendes seb orvossa lévén a’ Te[kin]t[e]tes N[eme]s Vármegyének ott helybe szűkség sem volt az ő gyógyitására — mi tőbb a’ mérges Orvoslásoknak belsőképpen való használtatása az 1812^ik Eszt[en]dei Martius 10^ki 5703^ik szám alatt Kőlt Kegyes Királyi rendelés szerént még a’ seb orvosoknak is tilalmaztatik mind ezekkel az Alperes nem gondolván szabadon őn vallása szerént mérges orvossággal gyógyítgatott. —

A’ mi a’ 2^iket illeti hogy mérges italt készített az ismét őn vallásából világos a’ hol azt mondja hogy az általa készített italba Fehér plájveist is tett, a’ mi magába mérges, és a’ mi az orvosi visgálat szerént is annak találtatott a’ B. alatt és végtére hogy az általa készített ital által halált okozott, az is világos mind a B. alatt látható orvosi bizonyítványból mind pedig a’ D alatti Tanúk vallásából kiknek is meg hitelesíttetéseket kérvén, egyébberánt pedig a’ védlői észre vételektől várván f[oly]t[atása] a f[en]t[ieknek]

Nemes Kiss Dániel T[ekintetes] N[emes] Csongrád Vármegyének Tiszti All Ügyéssze mint meg keresett védlö, a’ vasbafogott védelmére[…az alábbiakat írta:]

Hogy a’ maga feslett élete ‘s fertelmeskedésinek következésében meg halálozott Hanti Ersébeth, a vasban fogottal férje számára, készittetett volna valamely mérges italt, és hogy ezen czélra a‘ vasba fogott tudva mérges italt készített volna; ezen vád Leveli ki tétel nem probálható : Mivel a’ D. alatti 2^ik és 3^ik Tanúknak e’ kérdést tárgyallo vallomásuknak kútfeje a’ meg halálozott Hanti Ersébethnek önnön beszéde — mellynek elegendö czáf[olat]ja, a’ vasbafogottnak ezen környűl állást tagadó Önkeny vallomása. Melly szerint, őtet, a’ bujaságban mértéket nem esmérte Honti Ersébeth, a’ fertelmeskedésnek rajta el áradott nyavalyáinak orvoslásáért keresvénn meg : annak nem ártani, hanem használni kívánó Szándékbol készített olly italt; melly tapasztalása után, hasonló nyavalyákban másoknak már használt[…]

*

Itéltetett

A’ vassban fogottnak őnkényes vallásábol is világosságra jövén az, hogy a’ legfelsőbb tiltó parantsolatok ellenére gyógyíttani — ‘s a’ mi tőbb őnnőn maga ónos orvosságokat még pedig ismételve a’ Kőzőnségnek nem kis veszedelmével készíteni bátorkodott. Az azonban hogy ezen vádbeli onos italt, a’ meg halálozott Hanti Ersébeth Férje számára rosz végbol készitette volna, minthogy ezt a’ D. alatti 2^ik és 3^ik Tanuk is tsak a’ már meg holtnak életében szájjából hallották, meg mutatva nem lenne valamint az is hogy a’ meghalálozott halálának oka az el múlasztott gyógyítás hozzá járulásával az érdeklett onos ital ivása lett légyen, a Védlő Ügyész által fel hozott észre vételeknélfogva is mellyek szerént a’ Visum Repertumot készítő Seborvos sem a’ meg tekintett, ‘s még meg lévö Italt, sem a’ meg holtnak belső részeit, a’ meg kívántató pontossággal, melly után nagyobb bizonyossággal lehetett volna bizonyítványát tennie megtekinteni és visgálni el mulasztotta, ‘s ennél fogva ugyan azon Visum Repertum a’ maga erejéből sokat vesztene, proba nélkűl szűkőlkődvén e’ tekintetből a’ vassban álló Fegó Lászlóné szűletett Somogyi Borbala a’ kért halálos büntetés alól fel mentve a’ már fentebbis érintett ‘s őnn ellismerésén épűltt terheltetései tekintetéből az eddig ki állott letartóztatásabeli raboskodásán fejül, mivel Testi gyengesége miatt egyébb bűntetést nem szenvedhet, még ¹/₂ Eszt[en]dei fogságra kárhoztatik.

(Fegóné „gyógyító” tevékenységével kapcsolatban lásd még a 290. pört.)

22. A gazdájától teherbe esett szolgálólány magzatűzőszert vásárolt, de azt nem itta meg

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 1012.

Anno 1833. Ápr. (D. 33., 34., 35. periratok.)

Dolog Tőrténete

Szentesi lakos Csikós Szabó Panni, Csizmadia Kováts Sándor szólgalója felfedezi; hogy a’most nevezett Gazdájától Teherbe esvén, ennek ősztőnőzésére, Baktai Er’sébet őzvegy Szőllősi Mihálynéhoz folyamodott, kitől hallotta, hogy az illyes bajba segitenitud — ‘s egyenessen arra kérte, hogy méhébe lévő Gyermekét űzné ell; melynélfogva Ez 18 f[orint] jutalomért adottis nékie valamely italt, ‘s A’mellet holmi babonaságotis emlegetett; de ő azt meg nem ihatta, mivel az oly rosz, ‘s erős vólt — hogy a’midőn kiőntőtte ‘s a’ Kőtőjéreis folyt — azt kiégette.

E’ szerént magzattya épen maradt, ‘s ő annak eleven voltat méhében érziis. Mit foglalt magában az érentett ital, azt az ^./^. alatti Bizonyitvány eléggé mutattya. Az 1^ő szám alatti Edény 2^ik sz: alattti Kanál, ‘s 3^ik számú kiss űveg Pohár Szabó Pannától hozattatott, a 4^ik ‘s 5^ik Számú Palatzk és két vadGesztenye Baktai Er’sébetnél találtatott. Melyhez képpest mind a’hárman befogattattak ‘s kérdőre vétettek.

Szentesen 24. Oct. 1838.

Kováts István urad[almi] Fiscalis által

*

Őnként Vallomás

Melly az 1832^ik Eszt[en]dei October 26^kán következően vétetett ki;

Kinek hivnak k.[186]

Csikós Szabó Anna a’ nevem. 18 Eszt[endős] Reform[ata] Személy vagyok — Szentesi szűletés és szolgáló.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva, mivel gazdám Kováts Sándortól teherbe esvén, az ő biztatására azt el veszteni akartam[…] gazdámnak tőbszőri kérésére, hogy őtet mint Felesége[s] embert gyalázatba ne kevervén[…] Baktai Erzsók értené a’ teher vesztést[…] ahoz fojamodtam[…]

De én az illy borzasztó tetől természet szerént iszonyodván annak megivására magamat reá nem adhattam[…]

…

Kováts Sándor a nevem Csizmadia Mester 34 Eszt[en]dős Reformata feleséges 4 gyermeknek atya vagyok.

Szabó Panna nem csak azt állítja ellened hogy tőled teherbe esett hanem hogy terhét elis akartad veszteni melly végett nekie pénzt is adtál. –

Én nem adtam néki egyebet hat forintnál melyen rokoját és kőtőt vett, egyéb eránt bé bizonyíthatom hogy Vetseri Danielné béressét is rajta kapták a semmire valón és így ő egy betstelen kurva kinek pénzt adni hitelt nem lehet[…]

*

Tanúvallomások következtek:

Önkényes Vallomás

Mely az 1832^k Eszt[en]dei October 29^kén következően vetetett ki –

Kinek hivnakk

Tóth Sándor a nevem 25 Eszt[endős] Reformat[us] Feleséges — Vetseri Danielné béresse vagyok[…]

Micsoda szővetséged volt Cs. Szabo Annával –

Nékem ugyan magamnak semmi : közöm nem vólt; azt azomban, Újj János Czimborámmal, és Szarvadi Lakatos Leányával eggyűtt láttuk; — hogy ezen nevezett leány Szabó Anna, a’ 3^k Béressel Pintér Jánossal, annak Subájával bé takarva öszve ölelkezve feküdött — melly fekvésekbe mi Ujj Jánossal láboknál fogva őket öszve nyügözni akartuk de mikorra oda érkeztünk fel ébredtek — arra is emlékezek hogy midön ezen tettéért gazda fiúnk Vetseri Lajos pirongatta igy felelt „nem a te orrod juka feszűlt” — egyeberant is szemtelen beszédű pajkossággal viselte magát[…]

*

832^ik eszt[endő] 8^dik 9^berbe H[ód]m[ező]Vásárhelyen Ki vett

Őnkénti Vallomás

Mi a neved? s. a. t.

Baktai Erzsébet 43 eszt[endős] Reformat[us] Szentesi Lakos[…]

Baktai a továbbiakban így vallott a magzatűzőszerről:

[…]én szegény asszony özvegységbe elő lévén a 13 huszat elvettem és készítettem Gyermk elüzésére szert de az csak ollyan vólt hogy attúl aszógállónak semmibaja sem vólt sempedig Gyermeke elnem ment[…] én nékie csak igéreteket tettem de semmi tudományom sints a Gyermek el üzesere sem ollyan szereket készíteni nem tudok mivel soha ezelőtt senkineksem adtam sem nemkövettem illyest el[…] amit pedig az Leánynak adtam nem volt egyébb mint vadGesztenye reszelve[…]

*

Itéltetett

Az 1^ső rendű V[asba]fogott[187] Csikós Szabó Panni[…] mivel a’ dolgot fel fedezte, ‘s a’ gyermek meg is született — a’ szoptatás után töltendő 1. hónapi áristomra biráltatik; Kováts Sándor [a másodrendű vádlott] a’ próbák fogytából föl mentetik; Ellenben a’ 3^dik rendű V[asba]fogott Baktai Ersébeth őnkényes vallása szerintis a’ tzélba vett gyermek űzés fejébe tsalárdúl pénzt vévén fel, az 1^ső rendűnek ollyan szereket adott, mellyek ez e’ részben Költt visgálatbéli Bizonyítványokhoz képest veszedelmesek; de e’ felett a’ nékie tilos orvoslásba is ereszkedett — mint különben már meg rótt személy — a’ mennyiben testi büntetést nem szenvedhetne, másfél esztendei fogságra kárhoztatik.

23. Asszonyok mérges italt adnak a terhesnek, aki ettől előbb elvetél, majd meghal

CSML SZF. IV. A. 53. a. 13.: 403-404.

Anno 1838. Dec. (D. 8., 9., 10. periratok.)

1838^ik eszt[endő] Karácsony h[ava] 31^ikén[…] Felvétetett főbejáró Pere Az Uradalmi Fiscusnak — mint tiszti Felperesnek Demeter vagy Lakatos Sára 1^ő Piti Ilona 2^ik ‘s Vecseri ‘Susánna 3^k rendű — Kora Szűlést szerző ‘s kettős halált okozó gonosztévők — mint Alperesek ellen.

A’ fel-adatott Vád — a’ felperesi részről — e’ képpen terjesztetik Törvény elejébe : Miképpen az 1^ö és 2^ik rendű V[asba]fogottak — félre tévén mind a’ természet — mind a’ hazai Törvények Szentségét — a’ hozzájok folyamodott Survai Panna özvegy Gál Mihályné viselős Asszonynak oly ártalmas Szert készítettek ‘s adtakbe; melytől — a’ 3^k rendű Vecseri ‘Súsánna Bábának hozzá járultával — negyedik hónapba járó terhét — hóltan Szülvén — annak később magais áldodzatja lett[…]

Kérné a’ Felperes Fisčus — mint a három vádlottat — a’ Törvény értelmében — mások[nak] elrettentő példájárais — hóhér pallosa által — az élők közül kitörültettni[…]

*

1

1838^ik esztendei Junius 2^án Vásárhelyen kivett

Szabad vallás

Mi a’ neved ‘s a’ t.?

Demeter Sára 44 esztendős Refor[mátus]: Szentesi születés.

Miért vagy fogva?

Nem tudom.

Gál Mihálynénak miféle orvosságot adtál beszéld elő?

Nem adtam semmiféle orvosságot[…]

Mire való volt azon vitriol,[188] mellyet Geretz János által vétettél?

Nem láttam semmi vitriolt, ‘s én nem vétettem senki által.

Hijában tagadod mert te és Piti Ilona nevezett Gál Mihálynénak ollyan orvosságot készíttettetek: hogy gyermekét belőle kihajtsa, — ezt már Piti Ilona megvallotta[…]

Én ártatlan vagyok mindenben; — annyit tudok : hogy egy izben Vecseri Susanna Gál mihálynéval hozzám jött egy zubbont varatni, ekkor panaszkodott Vecseri Zsuzsinak Gálné hogy hónap száma felakadt, kérte tehát adna neki ollyas valalmit, melly azt meg meg inditja, azt kérdezte Vecseriné van e’ pénz nálad? mellyre Gálné adottneki pénzt, ezpedig el ment a’patikába ‘s hozott valamit de én nemtudom mivoltaz, kimentem azután a’ Kamrába, egykis idő mulva bejött Vecseriné, véres kézzel, azt mondta, jaj Istenem soha sem tettem illyet mint most, kinyitottam a’ méh anyát, — azután megmosván kezét, arrakérte : ne mondanám meg ezt senkinek, — mellyért nekem 20 f[orint]tot igért, mert ugymond ha ezt megtudják őtet a’ bábaságból kivetik.

Mit főztetek Piti Ilonával Kis bögrében?

Én nem főztem, hanem odamentem hozzá, láttam hogyvalamit főz de nem tudom mi volt az[…]

A vádlott büntetve még nem volt, vagyona nincs.

K[elt] m[int] f[ent] Bártfay Sándor segéd ügyész által.

Az ügyiratot további vallomásrészlettel egészítették ki:

Te azt mondtad : hogy te soha senkinek sem adtál orvosságot, pedig világosságra jött : hogy Richter Katinak is adtál még pedig négy izben ollyan szert, melly tőle gyermekét elhajtsa, azért valld meg hogy nemiszonyodtál ezen vétket elkövetni?

Igazán mondom soha sem adtam senkinek.

*

Szembesitetvén a’ v[asba] fogottal Richter Katalin, szemébe mondta annak : hogy először Schnell házához hozott egyszer mellyetmidőn a’ szembemondó megivott azonnal kihányta, — mert igen erős volt, ekkor azt mondotta neki, a’ szembemondó, hogy többet ne hozzon, mert a’ pálinkát, minthogy azzal volt készítve, a’ gyomra nem szenvedi, akkor t[udni] i[llik] másodszor borral csinálva hozott, mellyet midőn meg ivott, nagy fájdalmat és rágást érzett; — 3^or hozott veres borral elegyitett vitriolt, mellynek felét megitta, a’ felét pedig kiöntötte, mivel igen erös volt; — 4^er pedig akkor adott midön már Schnell házától elment, az ollyan volt mint a’ sózott víz, igen zavaros volt, midőn ezt megitta igen roszúl érezte magát, ekkora’ bábát hivatta magához a’ szembemondó. Ezeket pedig a’ v[asba] fogottnak férje, ki Sch[n]ellnél inas volt, tanácsolta a szembemondónak : hogy az ő felesége ezt a’ vasbafogott a’ szembemondónak : hogy csakigya azon orvosságot, lám ugy mond énis viselős voltam, de ezzel élvén, terhem elment. — De ezenszembemondást a’ v[asba] fogott tagadta[…]

Bártfay Sándor uri Széki Jegyző.

*

2

1838^ik esztendei Junius 2^án Vásárhelyen kivett

Szabad vallás

Mi a’ neved ‘s a’ t ?

Piti Ilona 59 eszt[endős] R[ómai] Cath[olika]: Szentesi születés.

Miért vagy fogva?

Nem tudom miért[…]

[…]azon vitriollal mit csináltál, ‘s mire használtad, mellyet Geretz János által hozattál?

Nem csináltam én semmit, mert nekem nem hozott vitriolt, — hanem a’ télen hozott kék követ[189] kigyóport,[190] ezt pedig azért hozattam, mert a’ lábom sebes volt, azzal hintettem be, hozott azonfelül nadragulyát,[191] ‘s ezt megfőzte ‘s azzal mosogattam, de vitriolt nekem nem hozott[…]

Mit főztél kis bögrében a’ konyhán mikor Geretz és Lakatos Sári hozzád mentek?

Romai gyökeret[192] főztem mellynek levét ittam a’ lábam végett, máskor is főztem nadragulya gyökeret, mellyel, a’ lábomat mostam[…]

K[elt] m[int] f[ent]

Bártfay Sándor uri széki Jegyző.

Piti Ilona a szembesítéskor is mindent tagadott.

*

3

1838^ik esztendei September 4^én Vásárhelyen kivett

Szabad vallás

Mi a’ neved ‘s a’ t ?

Vecseri Zsuzsanna 26 eszt[endős]. Ref[ormata]: Szentesi Bába.

Miféle orvosságot adtál te Gál Mihálynénak?

Én nem adtam semmiféle orvosságot[…] sem a’ méh anyát kinem nyitottam[…]

Bártfay Sándor segéd ügyész által.

Vecseri Zsuzsanna a szembesítéskor is minden vétkét tagadta.

*

4

Orvosi Vizsgálat

Egy Gyermek ágyas asszonyról és elvetélt Magzattyáról.

Folyó Év Maius Hónapja 27^ikén Őzvegy Gaal Mihályné Asszonynak gyermekágyas álapotját és elvetélt Gyermekét[…] hivatalosan meg vizsgálván[…] e’ következendő képp találtam ugymint;

A’ fent nevezett Aszony személy egész teste kifejlődésében a’ Hasonmérték /:Simetria:/ és a’ terhességre alkalmatos test alkotásnak valódi rendjét láthatni; mind azon által az ábrázat oly igen meg van változva, mely már a’ belső kinoknak és Győtrelmeknek leg nagyobb fokára mutat. — Hozzá intézett ezen kérdésemre, mi oka íly nagy szenvedésének? Azt felelte, hogy Demeter Sári, és Piti Ilona Agg Hajadonok reá beszéllése kővetkezésében, ezek által készített, ugyan ezek kezeiből két Héttel ez előtt oly nemü orvosságot ívott mely Méhében fogamzott Magzattyát elhajtsa; — a’ bevétel után Mindjárt égető fájdalmakat érzett, el annyira, hogy tajtékos kínok kőzőtt négy kéz láb mászkált a’ főldőn, — a’ kínok mind az ideig ostromlották még a’ szűlés meg nem tőrtént, mely a kőrnyűl állók beszédje szerint a’ be vétele után 8^ik napra történt meg nagy vér vesztés és hasmenés kőzőtt. — Az orvosság meg ivása idejétől fogva, /:mely is ennek a’ Honapnak 11^ikén történt:/ Mind ez ideig semmit sem evett; az ábrázat oly változást mutat mint aki mérget ivott, — a’ Méh-anya meg gyuladván keményen fel fúvódva vagyon, ‘s a’ Szerentsétlen most élet veszedelem kőzőtt a’ magára hagyatás, és titkolt rosz tettének majd az áldozattya. –

A’ Magzat mely ruhába takargatva ugyantsak az Anya által, ágya Szalmájában a’ körűl lévők által fedeztetett fel, — kesőbben el ásattatván már a’ Törvényes Tanuk előtt a’ főldből vétetett fel; — külsö meg vizsgálás által, kifejlődése negyedik Hónapos érettségre mutat, férfi, és már holtan szűletett. –

Szentesen 28^án Máius 838.

Sas Károly Helybeli R[endes] s[eb]orvos.

*

Orvosi Véllemény

Egy gyanus halállal ki mult 22 esztendős Aszony személyröl.

Folyó Év Maius Honapja 28^ikán ki adott Orvosi Véllemény eléggé meg mutatja, miképpen Özvegy Gaál Mihályné Méhében fogamzott magzattyát el veszítette — A’ szerentsétlen Anya — egyrészről a’ Mérges természetű, Magzat hajtó szernek, — más részről a’ magára hagyatás titkolt rosz cselekedetének Junius 2^ikán Delutáni 4. orakor, áldozattya lőn. –

T[ekin]t[e]tes Műller Ignátz Fö Szolga Bíró Úr Meghagyása ekövetkezésben, a’ Hely színén meg jelentem[…] a’ holt testen téendő vizsgálás végett, hogy fel fedezzem azon okokat mint sérelmeket Mellyek kőzbe vetetlenül, és leg kőzelebbről okai voltak a’ halálnak. –

A’ holttest kűlső felűletén, az ábrázat apró ritkás kék foltokkal, a’ szem nagy gődrének be feketűlésével, az orr csupa portzogós hegyes formájával rendkívűl meg változott: — a’ Has fel fuvodott, melynek bőre számos apró fekete foltokat mutat. –

Belsö képpen, a’ Gyomor, a’ belek, a’ Méh anya és a vizellő holyag kevés nyálkásságot és szeleket kivévén Űresek, szederjes kék foltokkal telvék, nagy mértékben fenés álapotra mutatnak; különösen a’ Vékony belek és a’ Méh anya a’ leg kisebb érintésre is őssze szakadoztak. — A’ bévett Mérges ital természetét= egy részről, mivel az egész Bélcsatorna üres volt, másrészről, mert ez már 23 napi munkalkodása után a’ testben vagy fel oszlott vagy ki űríttetett = többé nem lehete[tt] fel fedezni; — Mindazon által azt nyílván ki kell mondanunk, hogy a’ bevett ital a’ Magzat halálának egyenesen, — Az Anya halálának pedig kőzben vetve — az az, csak annyiban vala végre hajtó oka, amennyiben az orvosi segedelem elmarasztaltatott.[193] –

Szentes 5^ik junius 838.

Sas Károly Helybeli R[endes] S[eb]orvos.

A 6. pont alatti ügyiratban Richter Kati Római „Catholikus” 21. esztendős szentesi lakos ezt vallotta:

[…]Hogy Piti Elonát, és Lakatos Sárit esmeri; onnan, hogy ezelőtt valami három héttel, az egyik nekie mint terhes személynek valami italt kinált. — melytől terhét, —mely akkor 7. honapos vólt, könnyebben elfogná szűlni; — unszolásaira a Lakatos Sári házánál — ki akkor éppen nem vólt [ott]hon — által vette az italt, és azt meg kostolván iszonyú erősnek és rosznak találta, és elvetette; — egyébberánt a’ megkostolt csepptől nagy fájdalmakat érzett magában.

*

Geretz János 45 éves református csizmadia a magzatelhajtószer vásárlásáról megismételte a már ismert történetet.

*

Itéltetett

[…]a’ v[asba]fogott Demeter v[agy] Lakatos Sára, és Piti Ilona ellen, kik a’ vádat el nem esmérik[…] ezuttal felmentettnek. Végre Vecseri Susánna 3^ad rendű[…] általánosan feloldoztatik.

V.

KEGYETLENKEDÉS ÉS MEGRONTÁS

24. A szeretőtartó férj a feleségét veri

CSML SZF. IV. A. 53. a. 1.: 270-273.

Anno 1732.

1^o Tudgyaě ă tanu, vagy halottaě Kincses Miklosnak parázna életét, és In’. sz[194] felsége ellen valo karomkodását?

2^o Micsoda üldözését s- feleségének verését s- fenyegetését tudgya?

3^o Kit túd jobb tanúnak lenni?

1. Latta a fatens, hogy maga hazában sokszor meg részegedvén, Borbíró Ersókot csókolta, és az Agyánis sokszor meg viradot, és fü ellen való sokszori káromlását hallotta, pro secundo[195] eleget káromlotta mind az aszonyt, mind ă maga Feleségét.

2. […]Kincses Miklós Bor biró Ersokkal csokolódott, és tapogatodtak, és a Kancsótis hogy nem ivot, az aszszony hatához hajitotta, és szidalmazta.

3. […]Borbiró Ersókhoz járt, csókolta, tapogatta, és hogy Kincses Miklos azon háznál hált, az hol az Aszony lakot.

…

5. a Faten[s] tudja[…] Feleségének verését, és aztat látta, mi dőn a fát el vetette mondotta légyen, vedd fel ilyen teremtette, és a szádba hozd elő, mind ă pudli.

…

7. Tudgya hogy Kincses Miklós csókolta, s- tapogatta az említett Aszonyt, és hogy az Aszony zubonyát fel öltvén az Aszony agyára fedűdt, aztis hallotta, hogy az Aszony himeses bundájába fel öltözöt, s- abban hált, a maz penigh az Aszon ágyán[…]

25. Halálos verekedés

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 90-92.

Anno 1740.

Boglya Mihály és Derekas János egy lakodalomban összeszólalkoztak. Boglya orron vágta Derekast, aki a kulacsával bezúzta a boglya koponyáját. Az ügyben Dencsy Helenát[196] mint tanút hallgatták ki:

Ott volt ě ă tanú azon alkalmatossággal, ă midön Derekas János Boglya Mihályt ă kulacsal agyon ütötte, és ăzon ütés veszekedésbül esett vagy sem[…]

Dencsi Helena vallotta:

Tudgya hogy a midön a Borbélyok felakarták vólna vésni a Boglya fejét, Boglya azt mondotta : Az eö fejét bizony ne véssék, mert ha Istennek ugy tetzik, hogy meg gyógyúllyon a nélkül is meg gyógyúl, ha pedig meg hal, a nélkül is elegett élt már eö[…]

26. Kegyetlenkedés sodomai[197] módon

CSML SZF. IV. A. 21. (D.)

Anno 1750^o die 14. Marty[198]. in. Oppido Vasarhely.[199]

De eo Utrum?

1^ma[200] Tudgya e latta e avagy hallotta e a Tanu, hogy Kanász Pál All = Gyevi Nyomasi Csikós maga Felesegét rendkivül, és nem Törvény Szerént Keresztények mogyára Sodomaiúl élt légyen.

Testis 1^ma Helena Kabók, Stephani Kabók All= Gyevi Anor[um] 55. é[ves]

Mégh Kalocsán laktában Kanász Palkó maga Feleségét az erdöre ki vivén nem keresztény modgyára hanem Pogány modon cselekedet /:Melyért ugymond ha ki tudodván haláltis kén[e] nékiek rendelni:/ panaszát Kanász Palkónénak az iránt hallotta a Tanú. Egy üdöben pedig ez előtt Két Esztendövel beteg lévén Kanász Palkóné, az Ura Fényes nappall mellé fekűtt, az Aszony fal felől ki felé esvén fordulva látta a Tanú Testi Szemeivel, hógy hátúl dolgozta légyen, de Szemérem Testiben lett légyen a Ferfia azt nem tudgya. Most pedig megh fogattatásakor azt mondotta a Tanunak Kanász Palkóné, hogy a Tanú is vette észbe miért fogattatott meg az Ura ertven arrúl az rendkivűl való eletet.

Secunda Testis Anna Szabó All= Gyevi. Anor[um] 32. [vallotta]:

Az el múlt nyomtatáskor a Tanu Gyermek agyában feküvén, Kanász Palkóné is beteg lévén, hallotta töle ezen panászát, hogy ugy mond az Ura, nem úgy banik véle mint az igaz Keresztény, hanem az hatúlját miveli, s tapasztalta a Tanú, hogy Kanász Palkó valahányszor részeg volt, s Feleségével hált, mindenkor két s három nap migh fekütte, azt pedig látta a Tanú hogy egy holnapban, nem úgy mint más Aszonyokat, hanem Kétszer, s háromszoris járta /:S. V.:/ a [itt a szó elejét lehúzták] ...szám [szerszámával?], mivel az Ura megh rontotta eötet, rendkivül való elésével. Kanász Palkóné, azt is mutatta, a Tanúnak, hogy mikor az Ura ugy banik véle, miképen rendeli, eőtet, de szégyenletibe ezen Tanú Szemit sem vetette reája.

Quartus Testis Joanes Kupás[201] All = Gyevi, 35 é[ves vallotta]:

Ezen Tanú is a Tömlöczben Kivitetvén a jelentet Két rabot a Tanú Hallatára, kérdette Kanász Palkó a Feleségét, hogy hol élt véle Törököst és csak vallya megh, de a felesége egy szót sem felelt reája.

27. A részeg vőfély garázdálkodása a „Becsűlletes Varos Székin történt lakodalom”-ban

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 812.

Anno 1751.

Megh eset, hogy az emlitett lakodalmacskában ă Vőfély Kinek neve Beke János tanúlt Mesterséghe Szerént megh részegedvin, magát helytelenűl viselte és Káromkodott, ă konyhára midőn hivatala nem lett volna is ki S- be járván enyelgett, ă Szakács Aszszonyok Kőzűl egyre egy két fűlő fazék mosogató vizet reáis dűjtőt, ezt látván ă Lakadalmas nép, egyenlő képen megh útálták S- ă vőfélyt pirongatván ezt Kiáltották, mondván : Szúnyog hálló Kőlly ennek, az az valami puszta verem, és reă Kiáltásra ă Szakács Aszszony, kire az víz dűlt, ezt mondotta, akelly biz Annak.

28. Gyermek kegyetlen kínzatása

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 169-170.

Anno 1762. die 18^ra Julÿ

Vásárhely Várossában tőrtént és meg esett sérelem, egy Városunkban Lakos, és Csőszi Hivatalt viselő Emberen ugymint Rácz Istvánon, kit is bor ivó társai sullyosan meg sebesitettek, nevezetesen Pollya Márton.

1.^o A Szemermes Testin alol lévő jobb felől valo Testiculussát[202] farkas modjára ki szakasztották, én azt be helyeztetvén, be varván nagy hűséggel curáltam.[203]

2^o A fejét is be tőrték, mind ezen Species factit látták Nemzetes Bírák Uraimék is, az meg magyarázott mind két sebeit, ezen kivűl egyéb testén is sok verességek, kékségek avagy contasrók[204] lévén.

Tanult Nemes Cirurgiális professiom[205] szerént 5. hetek[ne]k elfojtása alatt, minden nap ketzer hozzá t[udni] i[llik] maga házához járván becsullettel gyogyittását vegben vittem Istenem segedelme által.

Specificatio Medicinae[206] így foly[t] Rh[enes[207] forint] Xr.[208]

1.^o Balsamum Arcei flor[209] 3 30

2.^o Ung Digestio[210] 2 42

3.^o Emp. Sper. albr rán[211] 2 20

4.^o Emp Desensio rub.[212] 1 12

5.^to Spiritus V. Camphor[213] 2 30

Suma[214] 12 14

Őt hetekig való huséges és szorgalmatos fáradságomért kivánok for[int] Rh. 20.

…

alázatos Szegény Szolgája

Hunyadi Dániel

30. Kisgyermek sütögetése forró piszkafával

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 332-333.

Anno 772. 2.^a Mar.

Miskóczi János, vásárhelyi, cir. 18. éves, Calvinista vallotta:

Mit csináltál a’ Szél János Kis Béressének Gazos Istóknak?

Én csak legyeskedtem ‘s tréfálodtam vélle.

Miképpen legyeskedtél vélle?

A’ piszka fát melegen a’ testéhez értettem, de azután mi baja lett nem tudom, hanem mások mondották azután, hogy meg Sütöttem a’ piszkafával a’ Gyermeket.

Miért égettted öszve a’ tüzes piszkafával a’ testét, úgy hogy mindenütt fel hojagzott a’ teste?

Én azt csak játékbúl cselekedtem.

Micsoda tagját égetted öszve azon gyermeknek?

A’ Szemérem testét égettem öszve.

Miokon akartad a’ nyakába kötni a’ kezét?

Mert csak tréfálódtam vélle.

Miért verted öszve a’ kezét azon gyermeknek, úgy hogy ki sebesedett, a’ midön az eke ki vetette, és a’ karjais meggörbült?

Még az öszszel vertem én azt, a’ midőn Szántottunk.

31. A latorkodó férj megveri feleségét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 793-795.

A.^o[215] 1775. 29^a Maÿ.

Csorba Döme makai, c ir. 20 éves pápista vallotta:

Miért vagy fogva,

Azért mert meg vertem a Felesegemet.

Mi képpen verted meg és miért verted meg?

Egy Piszka fát kaptam, azzal vertem meg, de miért űtöttem nem tudom, hanem egyszer az hátát meg űtottem, azután annyostúl az hajamba kaptak, huzták vonták azután a napamat[216] is meg Űtőttem.

Micsoda szokkal Káromkodtál?

Azt mondottam néki; Baszom az Anyád vérit, miért nem bőtsűlsz, egyébbel nem Káromkodtam.

Hányszor volt kőződ Fűstős Mihály felesegevel?

Nem volt tőbbszőr csak 3.szor, de még akkor nem volt feleségem, ô engemet el hivott a midőn vásznat szűtt, hogy kenyem meg csirizel a fonalát, meg kentem, az után meg kapta a Szerszámomat, és hívott, hogy menyek hozzá hálni, nem lesz othon az Ura, elis mentem, és elsőbe akkor volt vélle kőzőm, másszor ismét kéczer azután, volt velle kőzőm, [amikor] az ura a Szőlőbe volt.

Fentieken kívül Csorba Döme többször lopott is.

*

A Felesége declarálya:[217] hogy a’ fejét két helyen be űtőtte, és meg hasadott, a Csöcsit is ugy meg űtőtte, hogy ki is fog fakadni; csak azért haragudott meg, hogy kérte őtet ne kőlcse el az egy 20. xrost, a kit még meg nem ivott volt, Ezelőtt is sokszor Kínzotta, és ô mindenkor azt mondotta : hogy neki senki nem parancsol, mind az Ipát[218] mind a Napát meg verte.

32. A mindszenti asszony pókkal mérgezi a szomszédasszonyát

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 6-9.

Anno, 1779. die 29^a 8.^bris

Szakáll Ágnes, [aki] Szőrös Pál felesége, mindszenti szül[etésű] 37 éves, pápista [vallotta]:

[…]ételt küldöttem ă Szomszéd Aszonyomnak Sipka Mátyás Feleséginek

Micsoda étel vólt az?

Vágott lével Barány hús vólt, a melybül magam is ettem.

Ne hazugy ágnes, mert abban az ételben valami étető vólt?

Én nem hazudok, mert én tisztán el készitvén az ételt, kevántam azzal nékie kedveskedni.

Egy fél Galambot Sülve utóbb küldöttél e’ Sipka Mátyás Feleséginek[…]

Egyszersmind küldöttem[…]

Ne tagadd Agnes, mert bizonyossan te raktad ă Pokot mind a levesbe, mind pedig ă galamb hus közzé?

Én bizony nem tettem[…]

Hallod é az ebek is meg döglöttek azon eteltül, melyben bizonyossan valami étetőnek kellett lenni.

Attul meg nem dögölhettek az ebek[…]

*

Szigethý András mindszenti, cir. 30 é[ves] tanú [vallotta]:

[…]Sipka Mátyásné egy bögre etelt hozott elő, es Mutatta a’ Tanunak Mondván; ezzel az étellel akart engemet meg étetni Szörös Pálné, de hanyadnapi lehetett azon étel, a’ Tanu bizonyossan nem emlékezik, hanem mint egy héti lehetett, onnand vélekedik, mivel nagyon büdös vólt és undorodás nélkül nem is lehetett reá nézni anyira is inkább, mivel sok pók vólt az ételbe, es a’ bögrébe.

*

Tóth Katalin mindszenti Cath[olikus], circ. 25 é[ves vallotta]:

[…]Minek utánna öszve vesztek vólna ă Deutrumban[219] fel tett Gazdák, és gazdaszonyok, hallotta, a’ Tanu Szörös Pálnét Sipka Mátyásnéhoz fent szoval kiáltani; el vitte már az ördög két halottadat, ne busuly meg mutatom nem sok üdöre el vész utanna hat ökröd, és az után magad is[…]

33. Mivel az asszony nem hajlandó a férjével közösülni, az ember megveri

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 603.

Anno 1782. 1.^a 8.^br.

Kardos András egri, most mindszenti lakos, 40 év[ves], pápista, házas [embert vallatták]:

Miért fogadtattál meg?

Ennek előtte 5. héttel a Feleségemet Soki Ilust meg vertem, azért fogadtattam meg.

Miképpen verted az feleségedet és miért?

Ennek elötte cir. 7. héttel haza érkezvén és az Ágyban le feküdvén ă Feleségem, hogy boros voltam, ă Torkomat meg fogván fojtogatni akartt; kit is meg akartam fogni, de ă Feleségem mezételen tűlem ell Szökvén 15. napig haza nem jött, haza jövén kértem, hogy eleget tenne a köteleséginek, a ki semmi képpen reá nem álván, más nap regvel ismét kénszeritettem, hogy feküdne velem azért vertem meg az Feleségemet, elsőbben is pofon Vágtam kétszer, azután terdgyemttul tőrtem, azután szóval mondottam, ki szakasztom, baszom az Anyádat, Szemérem Testedet, ha nékem nem akarsz adni, más ne vegye hasznát, de nem tselekedtem.

Hányszor verted az feleségedet?

A Feleségem Sokszor ell Szőkvén, én azt meg vertem, anyival is inkább, hogy engemet az Város házánál miatta meg vertek, Egyszer Padláson is Gyertya világnál kerestem étszakának idein akkor is meg vertem volna.

Miért akartad a Szemérem Testit ki szakasztani?

Én nem akartam, tsak meg akartam dolgozni[…]

34. Mivel a nő többszöri közösülés után nem enged tovább a latornak, ezért az bosszúból megvágta a kurva orrát

CSML SZF. IV. A. 21. b. 3.: 310-313.

Anno 1790. Die 25^a Maÿ[…] Szegváron.

Kiszi István 35 é[ves] pápista, félegyházi szül[etésű], kisteleki lakos, házas [embert vallatták]:

Miért fogattattál meg?

Azért, hogy a Sáregy házi Korcsmában lévő Kurvának az orrát el vágtam.

Mivel vágtad, hol, és kik előtt?

Bitskával vágtam bent a bor ivó házban, és a Csárdásnak a tselédgye jelen volt.

Valóe, hogy Kivántad meg szeplősíteni?

Nem akartam.

Kanász Kata, félegyházi, 22 é[ves] pápista [így vallott]:

Miért vágta el Kiszi Pista az orrodat?

Azért, hogy nem engedtem néki magamat meg förtőztetni.

Hányszor volt Kiszi Pistával szővetséged?

Számtalanszor volt véle Kőzőm, és ugyan tsak az elmúlt esztendőben gyermekem is volt tőlle, de meg halt Ketskeméten.

Volt e, vagy vagyon e Urad?

Nékem nints, nem is volt, hanem hogy Kiszi Istvántúl meg esvén bé Kőtőttem a fejemet.

*

Kiszi Istvánról írta a bíróság:

[…]hogy tudniillik azért vágta légyen meg az orrát Kanász Katának, hogy testi Kivánt Kőzőlkedésben nékie nem engedelmeskedett, mellyetin vallásra magában szólván a Rab meg vallotta azt : hogy taval esztendőben ugyan volt nevezett Aszonnyal ennyihánszor Kőze. Dehogy mostan azon okbúl vágta volna meg az orrát, azt tovább is ezen Rab tagadgya[…]

35. A beszállásolt katonák gorombáskodásáról

CSML HF. 1001. C. állag. d. 1.

Anno 13^a Juný 791.

A hirdetés előbb fölsorolta, hogy a beszállásolt katonát mi illeti meg a gazda részéről. Ebből részletet idézünk:

[…]ha pedig ă Katonák, hogy naturalék[220] nem adatnak nékiek, ă gazdákon, a vagy azoknak Aszonyain gorombáskodnának azok panaszokat az itt lévő processualis[221] Feő Szolga Birónál avagy Eskűt urnál letehetik.

36. Veszekedés közben az egyik férfi herezacskóját körömmel kiszakították

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 11. pör.)

Anno 1796. 8^bris.

Facti Species

Anno 1796. die 8^a Octobris

Simon Janos panaszolya: Hogy most mult Szent Mihály Napi Szentesi Vásárkor múlt Esztendeje a Fatens a Sátorban borozván mint Gulyás az Gazdákkal, történt : hogy Dögei Miklós is estve felé azon Satorban oda érkezett, s- egy kantsó bort oda hozott az fatenshez Mondván : köszönd ream ezt az bort, de a fatens trefábul, mivel régi esmerösök, és baratok, azt tanálta nékie mondani szalagy nem iszom én veled, hiszen tsak most lettél te Gazda Kanász voltál Te, erre Dögei Miklos meg haragudván szorul szora anyira hogy ölben kaptak, és az Satorban huzakodtak, de harmadzori öszve menés után ugy történt, hogy öszve ölelkezve lévén ugy estek kivul a Satoron mind ketten, valamely ember, de ki volt légyen, mivel Setét volt nem tudgya a fatens labát meg fogvan, és ekkor Dögei Miklos hatalmat vévén a fatensen, annak Szemérem testét nevezetessen a Tőkit ugy meg markolta, hogy annak börit körmeivel ki hasitván, a Golyó is helyibül ki szakadván ki tsüngött, Mellyet a Borbé helre tévén, és bé varván meg gyogyitott bizonyos alku mellett, a’ fatens nékie meg engedett ugyan, de már most a Borbénak meg fizetni nem akarván, kentelenitetett ki jelenteni.

Sig[natum] : ut Supera[222]

Per Judices et Juratos[223] Oppidi Szentes.

*

Visum Repertum, die 22^a Sept. 1795.

En alább irt, Simon Jánosnak, Dőgei Miklós által meg-sértett Tök Zsacskójának, és az abból egésszen ki- fordúlt, ‘s csak a’ magsinóron tartozkodó egyik Gojójának gyogyitása végett hivattatván[…]

Mattyasovszký János Chyrurg[us].

*

Anno 1796. die 8^ra Octobris M. Oppido Szentes[…]

Mi a nevedk.

Dögei Miklós. Szentesi szűletés reformatus, feleséges cir. 47. esztendős. Házzal, földdel biró Ember vagyok.

Miért fogattattal meg?

[…]Simon János nékem azt mondotta volna : ebatta rosz kanássza, nem vagy te arra érdemes hogy reád köszőnyem a Palaczkot; mellyre én feleltem : hogy ne volnék hiszen a Palaczk is az enyim, erre ismét öszve mivelvén Anyamat, ugy mondgyák hogy öszve kaptunk volna, de hogy én mi itt fogtam Nyakát e vagy Tökit, ugy sem tudom mint a ma született Gyermek, mert olly boros voltam, hogy más vezetett házamhoz is[…]

37. A kurva elhagyott gyermekét kiteszik az utca sarába

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 17. és 18. pör.)

Anno 1805. Febr. 18.

Species facti

Kiss Uczai Tizedben[224] lako Becsei Mihálly exponálja:[225] hogy Varga Szűts Páll Vásárhellyi Cserző Varga Mester, és Feleséges Ember, ez előtt 3. Esztendővel Nyerges Ersok szabad Személlyel meg esmérkedvén a szeretetett adig gyakorlották miglen gyermek nemzésre kerűltek, lettis egy kis Léányka melly most 14^ik holnapban járo, már hogy a meg esett személlynek a Gyermek tartás nagyon terhére vagyon minden segedelem nélkűl, el végezte magában hogy a Gyermeket által adja Varga Pálnak mivel azon kívűlis Varga Pál miért miert nem? a meg esett személlyt gyakorta meg veregette, most ebben az 1804^ik Esztendőben Karátson Napja Űnnepén dél tájban a gyermeket a meg esett személly el vitte a Varga Páll édes Annyához és azt egy fiu gyermeknek /:mellyet a meg esett személly magával vitt segitségre:/ által adta, a fiu gyermek pedig a kiss Léánykát a szolgálonak által adta hogy vinné be a házba, a mint be is vitte, a meg esett személly pedig el mentt a háztól, de Varga Pálnak édes Annya kapván a kis gyermeket az Annya után akarta vinni, ezen mondásal, nesze te kurva a gyermeked ha csináltattad tarsd el, de hogy már a meg esett személly jol el mentt, az Őreg aszony a gyermeket Uttzán a kapu előtt a sárba le tette, a melly dolgot szemmel tartván a Nagy Szabo János Vám lesinéje a Gyermeket a sárbol fel vette, és a meg esett személlynek Apjához vitte Nyerges Jánoshoz, az holott akkor a meg esett személly tartozkodott, már most pedig égy Juhásznénál lakik mellynek a Neve nem tudatik.

Sign[o] Vásárhelly 29^a Xbr. 804.

per Ladislaum Kiss[…][226]

*

Benevolum Examen[227]

Minek hinak?k

Nyerges Ersoknak hinak Vásárhellyi szűletés Reformata, 21. Esztendős Nyerges Jánosnak Léánya, Varga Szűts Páltol meg esett személly vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért hogy meg estem[…] Most Pűnkőstkor ha érjűk 3. Esztendeje lészen, a Kőtélverő János házába lakván meg esmérkettem Varga Szűts Pállal maga járván hozzám ugyan ottan megesett kőzősűlésűnk, ot elis szűltem gyermekemet, engemet mindég azzal biztatván, hogy ha nékem tőlle gyermekem lészen el tartya, még pedig erős Eskűvés mellet fogatta.

Hát a Kiss gyermeket miért vitted a Varga Szűts Pál házához?

Azért hogy az apja tartsa el amint fogatta; mert engemet már most az őszel esett Aradi Vásár olta semmivel sem segitet.

Láttad é a gyermeket a mint utánnad vitte az Öreg Annya Varga Szűts Pálnak, és a sárba le tette az Utzán.

Nem latttam én hanem a velem lévő 14. Eszt[endős] gyermek a látta[…]

Nyerges Ersok még fogva nem volt.

Sig[no] Vásárhelly 29^a Xbr 804[…]

*

Benevolum Examen

Minek hinak?

Varga Szűts Pálnak Vasárhellyi szűletés Reformatus, 24. Esztendős. Cserző Varga, Feleséges Ember vagyok az édes Anyám házába lakom.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva hogy Nyerges Ersokal kőzőskőttem és tőlle gyermek származván azt most tartani nem akarom.

Mikor, hol, és kinek a házában kezdetted esmérni, és vele kőzősűlni.

A kővetkezendő Pűnkőst napján 3. Esztendeiben fordul, hogy vele meg esmérkettem, a kötél verő János házánál melly a mélly lakhaczban[228] vagyon, ottan gyakran a személlyel kőzősűlésem lévén, látom és tudom hogy gyermeke vagyon, de azt nem tudom hogy én tőllem valo é, vagy sem? Mivel a kaszaperi Őrmény Gujássa is néki szeretője voltt, oda járt hozzá, és akkor már kurva voltt, mert akőtél verő János háza akkor is mostis egész Bordélly ház e véget a gyermeket a magaménak lenni tőkélletesen el nem ősmérem.

Hallod e’ Te a Feleségedet miért kergetted el, miért nem élsz te azzal

Azért hogy hibás, és a Nemzésben semmi sem származék tőlle, meddő, melly miatt már mint T[ekintetes] Szolga Biro Ur ugy a Pap Urak előtt is meg fordultam hogy el választanának engemet tőlle.

Voltál e’ valaha fogva?

Soha sem eletemben.

*

Deliberatum est[229]

Varga Szűts Pál 40 bötütést kaptt és 24 f[orin]tot fizetett. Nyerges Ersók:

[…] successive per nuptias subsequas cohonestata existente, eandem a poena perpetrata fornicationis simpliciter absolvi.[230]

38. A terhes asszony nem hajlandó a férjével közösülni, ezért az ember állati kegyetlenséggel megkínozza

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 70. pör.)

Anno 1811. febr. 7.

Tekintetes Fiscalis Ur!

E’ folyó esztendei November Holnapnak 15^ik Napján estve történt, hogy Magyar András Helységünk Lakossa a’ Tanyáján Bogár Jósefet Béresnek meg fogadván, Megyeri Péter Kerůlô[231] Szôlô Csôsz, és Ménesi Pál Csikós Bújtárnak jelenléttekben vagy két Ittze Bor áldomást ittak[…] Magyar Andrásnak a’ Felesége a’ házban akart készítteni az Férjinek, Ágyat, de ö kivül akart hálni a’ Ház elött, a’ hol tsak ugyan azutánn a nevezett Csöszszel le is feküdtek, és Magyar András ekkor a’ feleséginek parantsolta hogy ô is ki mennyen hozzája feküdni, de az mentegetvén magát, hogy hideg van kivůl, most is beteges, jobban el fogja magát rontani, ha meg fázna, tsak bent maradott a’ házban, ekkor el kezdvén szidni a’ feleséginek Teremtésit[…] ujra kénszerítette, hogy mennyen ki véle, de a’ felesége ismervén már illyetén gonosz akadozó erköltsét, el bújt elôle a’ Teknyô alá, de ott sem maradhatott, mert világgal kereste, az alatt ki szaladt, és el lodúlt elôle, mivel pedig sehol se találta, le feküdt Keresztül az ajtoba lesvén Feleséginek bé jövetelét, a’ ki is el unván már kivül mezitláb a’ hideget türni, mint egy éj fél tájba a’ férjinek tudta nélkůl bé akart az Házba lopódzani, de az észre vévén néki esett hajánál fogva egy nehányszor a’ földhöz verte, és Kegyetlenül ütöte[…] mellyit vervén, ezen hoszszas kínzásai utánn végre a’ Feleséginek a’ Fejit a’ Pitarban lévö Tůz parázsba belé dugta, és tsufossan öszsze égette, és sütögettéssel vallatta, hogy kivel hált valaha[…] a’ feleségin el követet Kinzásait, és sütögetéseit pedig elegendöképen bizonyittyák, az Ütések, és egések helyei az ábrázattyán, még a’ füleit és órrát is akarta késsel le vagdalni, de a szegény aszszony el vántzorogván kezei közůl haza jött az Helységbe melly kínzások anyival is inkább veszedelmesek voltak hogy az Aszony terhes állapotban vagyon[…]

Szegváron, 17^a 9^br 810. alázatos Szolgai M[éltóságos] Szeghvár Helység Birái.

*

A bírák még azt is elpanaszolták, hogy Magyar András 44 eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus], Szegvári földdel biró gazda a falu legtrágárabb és legdurvább embere, akit már számtalanszor büntettek trágárságáért, és a felesége megkínzatásáért.

Magyar Andás az úriszék előtt azt vallotta, hogy a felesége összeégése véletlen volt, mert az asszony maga esett a parázsba.

*

Elvégeztetett

Magyar Andrást egy fertály esztendei tömlötzözésre, minden héten két napi böjtre, és kétszerre 120. ugy mint Vásárhelyen 60 és Szeghváron is 60. botra ítéltetni.

39. A káromkodó, verekedő, paráználkodó férj elleni családi inrtika

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 7. és 8. pör.)

Anno 1819. jún.

Az ügyiratok A-tól D-ig Simonides József trágár, verekedő magatartásával foglalkoznak. Jellemére példa az az eset, amikor a jóhiszemű kölcsönzője szemét is kiverte.

E

Tekintetes Ur[,] Fiscalis Uram!

Az én Ferjem Simonides Joseff, ez előtt mintegy két hetekkel, istentelen rút, Isteni káromlásiért, ésveszekedő verekedéseiért be fogattatvánn; míg a Város Birája keze alatt volt, egy estve magát egy tizedes által haza késértette : és most estve bennűnket : egy meg kőszőrűlt kést vévénn kezébe mind meg akart őldősni, s magát is. Látván hogy már régen gyakorlott vétke, most mindjárt vilagosságra jőn; t[udni] i[llik] hogy az én leányomtól, ez előtt két esztendőkkel egy fia született, és most ismét ugyan azon édes Leányomat másodszor is terhbe ejtette; mellyet ez előtt szűntelen tagadott mind ő, mind a’ leányom. Már most midőn mind őtőle mind a Leányomtól; világosan meg értettem hogy a dolog így van; én tőbbé Szímonides Jósefet ferjemnek esmerni nem akarom ezen fertelmes paráznaságáért, és gyilkos szándékáért; a’ ki ez altal a gonosz élet által mind engem meg rontott, mind első Ferjemtől való árva Leányomat illyen hallatlan vétekbe ejtette, és őrőkős szerentsetlenné tette : hanem én tőle Tőrvényes uton el válok. Addig pedig, míg az ő dolgát a Te[kin]t[e]tes Tőrvény Szék meg visgálná, mint hogy ő íllyen desperatus,[232] magát el szánt, meg romlott dűhős természetű; az ő ki jőhetését még Kezesség mellett is a Te[kin]t[e]tes Fiscalis Ur meg gátolni méltóztasson.

Ezen alázatos Könyörgésemnek meg halgatására, s tellyesitésére Kegyes Kezeinek tsokolási között kénszeritem a ki vagyok

A Tekintetes Urnak Fiscalis Uramnak.

H[ód] M[ező] Vásárhellyen 1819. 12. Jan.

alázatos Szegény Szolgálo Leánya

Terbets Ersébet

F

1818^ik eszt[endőben] 10^ber 31^ik napján H[ód]m[ező]vásárhelyen Vezetett kiönkéntvalo [így!] vallás:

Mi a Neved?

Simonides Jósef, 35. eszt[endős] Vasarhelyi Lakos, de Gömör megyei Rozsnyói Születés, feleség[es], Gyermekes, Házzal biró Zsellér.

Igaze hogy a mostoha Leányod tőled már egyízben meg gyermekezett, ‘s mostis Terhes?

Soha sem vóltam véle Köz, a’ Kurva másokkal tselekedett roszszat[...]

*

Bényeis Susánna, a’ vasbanfogottnak mostoha Leánnya Szembe állítatván, szemében mondotta a’ vasbanfogottnak; hogy már egy ízben meg gyermekezvén, úgy akkor, valamint mostis töle esett légyen teherben, amit a vasban álló elnem esmérvén, tagadása mellet maradt[…]

*

L

1819^ik Eszt[endő]ben Junius 30^ik napján ki-vett őnkényes vallomás.

Mi a neved? s. a. t.

Bényei Zsuzsanna, 20 Eszt[en]dős Tisza-Rőfi [így!] szűletés, hajadon, Szimonides Jósefnek mostoha Leánja vagyok.

Miért vagy fogva, valdd meg kőrnyülállásossan?

Azért, hogy mostoha atyám Szimonides Jóseffel kőzősűlvén, tőle már két élő fiú gyermekeket szűltem.

Hogy merted te ezen természet ellen való Istentelenséget el-kővetni?

Kéntelen voltam, mert máskép puskával, késsel, ‘s más egyébb gyilkoló eszkőzőkkel fenyegetett.

Miért nem adtad tehát fel mostoha atyádat az Előljáróságnak, ‘s mi szükség volt azonnal búja kívánságának engedni?

Nem mertem fel-adni, mert az el-tsapással fenyegetett, én pedig ezen idegen főldőn nem tudnék sehová menni.

Hallod e’ Mostoha Atyád azon általad reá mázoltt gonoszságot tagadja, azért tsak vald meg — hogy kitől kaptad a két fiú gyermeket?

Egy Istenem egy Lelkem, én mástól nem kaptam, mint ő tőle, a minek nem tsekély bizonysága az, hogy a gyermekek éppen ollyan ortza vonásúak, mint az mostoha Atyám, a ki azoknak - is valóságos Attyok.

Voltál e’ már fogva, vagy bűntetve?

Soha sem voltam[…]

*

1^ö Szám.

1819^ik Eszt[endő] Julius Holdk 1.^ő Napján ezen T[ekintetes] N[emes] Csongrád Vármegye Al=Űgyészének mint Assistensnek[233] hivatalos megkeresése mellett következendő Tanuk Szolgatattak ki u[gy] m[int]:

Első Tanu Hódi Pál 47. eszt[endős] Refor[mátus] Feleséges Vásárhely Várossának Bírája nem kűlőmben

Második Tanu Szabó István 66. eszt[endős] Refor[mátus] feleséges Vásárhely Várossának Törvény Bírája jó Lélekkel vallyák : hogy Józsa Erzsók Őzvegy Seres Istvánnét, ugy szinte Szappanos Jánosnét is feslett életű és Kortsmabeli rosz hírű személyeknek tudgyák.

Kőlt mint fellyebb

Kolumbán Ferentz[…] Eskütt által.

*

2^dik

Tanú-vallomás:

Balogh Ersébeth, Őzv[egy]: Szűts Győrgyné, 55. Eszt[en]dős Vásárhelyi, Reformata, jó lélekkel vallja : hogy a miólta a Tanúnak Leánya beteg-ágyban fekszik nála, az ólta Vejének Botskoros Horváth Istvánnak lakását nem tudja, sokaktól halván azt, hogy Szappanos Jánosnénál légyen éjjeli ‘s nappali tartózkodása, a Tanúnak házához pedig, a hol Horváth Istvánnak Felesége fekszik, alig megyen egyszer egy Héten. Egyébb eránt pedig Szappanosnét a Köz-hallomásból igen rosz életűnek mondja lenni. — Jósa Ersokról pedig a tanú semmit sem tud, mert hirit sem hallotta. Vásárhely, 2^a Jul. 819.

Fekete János Urad[almi] Fisc[ális] által.

*

Kádár Sára, Szántó János Felesége, 38: Eszt[endős] Vásárhelyi, Reformata jó-lélekkel vallja : hogy a múltt Eszt[en]dei tavaszkor, a mint a Szappanosné Kortsmájába ment-volna az Urát keresni, š aztat egy kűlőnős szobában Terebó Pőrzsi Kurvával edgyütt fekűdni látta volna, reá kiáltván a tanú Férjére, hogy nyissa-ki az ajtót, hogy verné meg azt-a Kurvát, akkoron Szappanosné a Tanút /:nem nézvén ennek teherben való léttét:/ egy darab fával egy nehányszor meg-űtőtte, olly annyira, hogy tsak egy hasonlóképpen Szappanosnénál tartozkodó rosz személynek segedelmével szabadulhatott meg-tőle. — Jósa Erzsókról pedig egyebet nem tud, mint, hogy tavaly egész nyáron Szappanosnénál tőbb rosz életű társnéival tartózkodott. Azt-is hozzá adja vallásához, hogy az ő férje tsak azólta ollyan rosz hozzája, a miólta Szappanosné Kortsmároskodik.

*

3^dik

Tanú Vallás

Első Tanú Mészáros Anna — vásárhelyi Dezseő István — házzal biró Zsellér, ‘s most Makón fogva lévőnek felesége 34. Eszt[endős]: vallja : a’ tanú onnét tudja, hogy Szappanos Jánosné és Jósa Ersébeth Czígéres feslett életű Személlyek mert Szappanosnéval a’ Tanú Ferje 4. esztendeig tartván, arra sokat költött véle paráználkodott; a’ Tanút pedig föl sem vette, seőtt nagyon verte ‘s kínozta, egy ízben azért : hogy azon fehér Ruháját mellyet az írtt Kurvánál el piszkolt, a’ Tanú megmosni nem akarván, azt Ki=mosás végett, Szappanosnénak küldte=el; — Jósa Ersébett p[edi]g, akasztóné szerént, mint Szappanosnénak régi Kurva Társa eránt több aszszonyoktúl hallotta : hogy Ferjeiket el-tsábitván, a’ Házasok közt rosz életet Szerzett.

Második Tanú Mészáros Andrásné, Nyíri Kata — őzvegy, 76. Eszt[endős]: Vas[ar]h[e]lyi,, Házatlan zsellér; valja : hogy veje Dezső István, vagy 4. Esztendeig, el= hagyván a Tanú Leánnyát, Szappanos Jánosnéval tartott — Feleségét pedig verte ‘s ütötte — a’mitaz egész Szomszédsággal bélehet bizonyittani.

Költ Vásárhelyen 1^a Jul. 819.

Kováts Iastván Urad[almi] Fisc[ális] altal.

*

A pörből kitudódott, hogy Simonides József felesége válni akart. A törvény a válást csak alapos indokok alapján mondta ki. Az asszony és a leánya erre okokat kerestek. Így kerültek a pörbe a kurvák is, akikkel Simonidesnek kapcsolata volt. A védőügyvéd szerint azonban még a lány, Bényei Zsuzsanna is az anyja nyomására vallotta azt, hogy két gyermekét a mostohája nemzette.

Itéltetett

[…]a vassban állót [Bényei Zsuzsannát] e’ Perbéli környülállások igen terhelnek, vetke azomban világossan bé-nem bizonyitatván[…] a törvény Szék szine előtt most ezutal keményen meg-fedettettni, és a’ tiszta, ‘s jambor életviselésre hathatosan megintettni, ‘s szabadon botsájtani[…] rendeltetett.

*

A védőügyvéd Simonides Józsefet részben kimosta a vádakból. A börtönben eltöltött 6 hónapi vizsgálati fogságon túl 55. forintot kellett fizetnie a verekedéseiből származó seborvosi kezelésre, és a bántalmazottak ruháinak tönkretétele miatt.

40. A paraszt véresre verte a katonákkal kurválkodó feleségét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 267.

Anno 1827. Máj. (D. 113. pör.)

A történet [leírása:]

Fekete János Szentesi lakos múlt Aprilis Hónap 28^kán Feleségét Répa Sárát a ^./^. alatt zárt Orvosi bizonyítvány szerént kegyetlenül meg verte —

Annál fogva Őtet mint vérengezőt a’ Tekintetes Uradalmi Törvényhatósághoz ezennel bé kísértetjük.

Kőlt Szentesen Maius Honap 1^ső Napján 827.

Szentes Városa Bírái által.

^./^.

Visum repertum

Fekete János, Feleséges Répa Sárát Aprilisnak őtődikén megverte, ugyan annak azon napjan megvis[zg]áltam következendőt tapasztaltam:

1^ör A Fején négy hűvelknyi hoszszú, egészlen a tsontig ható véres sebet.

2^or A térdén három hűvelknyi hosszú, egészlen a tsontig ható véres sebet.

3^or A hátán három hűvelknyi hoszszú, egeszlen a tsontig ható véres sebet.

4^er A’ hátán őt; farán négy; a tsombjain két; egy forma, három hűvelknyi hoszszú, másfél hűvelknyi szélessegű vaksebeket.

5^or A Vérzés igen nagy lehetett.

Ez oly kemény meg veretés lévén hogy az által az élete valoságossan veszedelembe forgot.

Kőlt Szentesen Aprilisnak 28^án 827 Eszt[endőben.]

Papp Márton Megyebeli orvos

Az orvosi fáradságomért Orvosságogkal egyűt tesznek tizen két foréntokat őszvessen.

Őnkényes Vallás

Mi a neved¸ s a’ t:

Fekete István 26 eszt[endős] ref[ormátus] Szentesi Paraszt — Napszámos.

Miért vagy fogva?

Valami 3. hete, hogy a’ Feleségemet Botommal megvertem ‘s ezért vagyok fogva[…]

Az orvosi Bizonyítvány szerént te olly nagyon ‘s kegyetlenül verted meg Hitvesedet, hogy a’ Fejin ‘s testin lévő sebek miatt azéleteis veszedelembe forgott — hogy mertél véle illy embertelenül bánni¸

Nem ért nékie semmit a’ szépszó szőrnyű rosz asszony az, nagy kurva — reám kötötte magát, azt fogadván hogy nem lesz rosz, de mindég a’ katonákkal ivott a’ Kortsmába.

Akár millyen a’ Feleseged, de véle kegyetlenkedned nem vólt szabad — miért nem tettél inkább panaszt ellene¸

Tettem már panaszt ellene voltis már sokszor behajtva — Csongrádon megis tsapatta a’ Biró kétízben azért hogy a’ Katonák után mentoda.

Vóltálémán fogva ‘s bűntetve¸

Nem voltam én.

Mi vagyonod van¸

Házam van tsak.

Kőlt Vásárhelyen 2. Maj. 827.

Kováts István Urad[almi] Fisc[alis] Actuar[ius] által.

*

Itéltetett:

A’ vassban fogott feleségén veghez vitt kegyetlenségét ugyan megvalván, ezen tettére való vetemedésének azonban a’ Feleségének feslett maga viseletét okául adván : kemény meg-fedés, és a feleségével való csendes eletre való hathatos meg-inttés mellett szabadon botsájtatik — és a’ Sérelmet gyogyitó Pap Marton Seborvosnak fáradtságáért Uradalmi Ispány Sulyok Ignátz altal rajta meg : veendő 10 forintok[na]k meg-fizetéseben marasztaltatik.

41. A rajtakapott asszonyt szerelemféltésből félholtra verte a férje

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 756.

Anno 1831. máj. (D. 65. pör.)

A tett misége

Folyó Esztendei December Hónap 11^kén Szentesi Lakos Czakó János Feleségét Szíjjártó Annát itten bé küldött peczkes nyűggel annyira meg kínozta hogy e’ miatt nevezett Felesége, kéttséges ki menetelű betegségbe fetreng. — a’ mint betegségének veszedelmes vólta az ^./^. alatt ide rekesztett Seb Orvosi bizonyítványból is részszerént ki tettszik. –

Ennél fogva Őtet mint kegyetlenkedőt ezennel, a’ Tekintetes Uradalmi Törvény hatósághoz örizet alatt kisértetjük. –

Kőlt Szentesen December 15^kén 830.

Szentes Városának N[eme]s Bírái által.

*

1830^ik eszt[endő]. Dec[ember] 16^ikán H[ód]m[ező]Vásárhelyen kivett

Őnn Vallás

Hogy hívnak¸k:

Czakó János 21. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Szentesi Béres, Feleséges.

Miért vagy fogva¸

Most a’multt Szombathon a’ feleségemet egy Legénnyel rajta kapván — nyűggel megvertem.

Hogy tudnád bebizonyítani hogy mással vólt a’ Feleséged¸

Amikor ellriasztottam azt a’ Legényt, a’hátulsó szomszédom Kozák János látta. — Elek Mihály az Anyám Báttya mondta, hogy 4^szer látta ott meg fordulni azt a’ Legényt, ‘s most 5^ödszőr én kaptam rajta.

Hogy hivják azta’ legényt¸

Gyurkó Mártonnak hivják; Nőtelen Emberaz, az Édes apjával Gyurkó Jóseffel lakik.

Hogy merted Beteges léttére oly kegyetlenül megverni Hitvesedet, hogy most Szinte kétséges fel gyogyúlé vagy sem¸

Ell tagadtamagát nem ollyan nagyon vertemmeg — tegnapis láttam az Annyánál — már jobbana van[…]

Kőltmint főntebb

Kováts István Urad[almi] Fiscalis által.

*

A vádlott büntetve nem volt. Vagyona: háza van. A pör tanúi így vallottak:

Kozák János 66 Esztendős R[ómai] Catholicus Feleséges valja

[…]Azt hogy Czakó János, a’ Fent forgó eset napján Szikszai vagy Gyurkó Mártont Házától el szalasztotta vólna nem láttam — Egyéb eránt az eset előtt nem sokkal Czakó János Házamhoz jővén Feleségét kereste, de nálam nem találván Házához vissza ment. Késöbben ismét hozzám jött, panaszolván, hogy Gyurkó Mártont a Padláson találta de meg támadni nem merte, hanem feleségét meg verte — tőlem el menetele és vissza térése ideje alatt láttam egy embert Czukor János udvaráról le sűtőtt fővel ki jönni, a’ ki felől menyem azt mondotta hogy Szikszai Márton lett légyen, de én ábrázatját nem kűlőmbőztethettem meg; ugyan azért reá nem merek eskűdni, a vólt e’ vagy sem; — egyéb eránt olykor olykor láttam Szikszai Mártont Czukor János házához menni ennek othon nem létiben.

*

Szikszai[234] Anna Czakó Jánosné élet halál közt lévő Sullyos betegsége miatt ki nem kérdezhető[…]

Kőlt Szentesen December 19^kén 830.

Szentes M[ező]városa Birái ált[al]

*

Elek Mihály és Farkas Ferentz szentesi lakosok Czakó Jánosért kezességet vállaltak Boros Sámuel jegyző eőtt, 1830. december 21-én.

*

Visum Repertum

Ma, ugy mint 13^dik Xbris 830 a, Szentes Várossa Érdemes és tisztelt tanátsa és Bírája rendelisibűl meg visgáltam és Cura aláis vettem Szíjártó Annát és ezeket találtam rajta, úgy mint, A Vállán Lapotzkáján Karján Hátán Kereszt tsontján Farán Számos Friss űtéseknek heljeit. Nagy Szív Dobogást nagy gyengeséget rettegést Nehéz Lélekzetvételt.

Az orvosi Tudomány Szerént, Eret vágtam rajta. Szív erőssítőt rendeltem. Kulső képpen. Borongatót Alázatos véleményem az, hogy ha a Fatju óldal tsontnál a’ negyediknél Fitzamodás nints, a mellett a Személj kűlőmbenis betegesnek láttatik lenni. De mi okon nem tudhatom. Tehát úgy a reá alkalmaztatot jó orvoslásra, meg fog gyógyúlni De, ha belől Sérelem érhetett, úgy Sok bajjal, orvosolható

Szentes A[nno] 13^a Xbris 830.

Sas Jósef Hites Seb : orvos.

*

1830. Dec. 28-án a szentesi plébános, Leeb Mátyás az úriszéknek azt írta, hogy Czakóné jobban van. Sas József 1831. január 2-án azt nyilatkozta, hogy betege gyógyul. 1831. január 19-én Sebők Sámuel megyebeli főorvos bizonyítja, hogy

[…]már élete meg maradása eránt, leg kissebb kétség nintsen.

*

A 65ik sz[ám] alatt[…]

Itéltetett

A’ fel adott[…] a’ Feleségén szerelem-féltésből elkövetett kissebb meg verettetésnek az orvosi hiteles bizonyítványok szerént semmi rosz kővetkeztetése [sem] probáltatik, e’ v[asba]fogott az eddig ki allott fogságának bé tudása mellett szabadon botsájtatik.

42. Szadista gyermekkínzás ostorral

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 1089.

Anno 1833. Okt.

65 : szám alatt Insperger János egy 8 Esztendős Gyermekenn elkövetett kegyetlenkedéssel, ‘s annak ostorral történt kemény meg verésével vádoltatott.

Itéltetett

A’ vasbann álló maga is elesmérte azt, hogy a’ kínzást szenvedett Gyermeket ostorral meg verte, Tanyájokonn némely veteményekbe tett kár tételéért, azombann a’ Törvény színe előtt megjelent Tanuknak fel olvasott vallomásaikból ki tetzvénn továbbá az is, hogy a’ Gyermeket meg kötötte, ‘s így a’ végbe vitt orvosi visgálatbeli előadás szerént a’ kínos megkötözést, /:ámbár a’ vasbann álló tagadná:/ rajta el követte[…] a’ vasbann állót, mint hogy a’ Testi bűntetést ki nem álhatná, két hólnapi vasonn, köz munkánn hetenként 2 napi bőjtel tőltendő tömlötzözéssel büntettetni.

43. A béres megerőszakolja, majd baltával, késsel kínozza 8 hónapos terhet viselő rokonát, aki halva szül

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 1090-1091.

Anno 1833. okt.

Az Uradalmi Fiscusnak, mint felperesnek Czeglédi Csikós Horváth István v[asba]fogott alperes ellen erőszakos vér fertéztető, ‘s Gyilkosság Fejéből inditott Főbenn járó Perébenn

Itéltetett

A’ vasba fogott Czeglédi Csikós Horváth István ellen, a Perhez D betű alatt mellékelt, ‘s a’ Törvény előtt meg hitelesített önkényes vallásából egész vilagosságra jővénn, hogy a’ folyó 1833^k Esztendei Pünkösd Hava 30^kánn Doszlop Nagy Mihály Tanyájánn mint Béres, ennek Hítvesse Keresztes Nagy Er’sébethel egyedűl maradt, ‘s rajta , ki az F alatti anya – Könyvi Kivonat szerént másod – harmadik elegyes léptsőjű[235] sogor aszszonya, minekutánna azt, mint nyóltz Hólnapi Teherrel viselős aszszonyt — saját szavai szerént meg gyomrozta, ‘s ki fárasztotta, erőszakos paráznaságot követett el; annakutánna pedig Baltával képét meg vagdalvánn, ‘s több Fogait ki ütvénn, Kését három helyekenn szúrta testébe. — Ezen iszonyú sebek, ‘s erőszak következésébenn, melyek a’ C alatti Városi si’sgálat [így!] ‘s Bizonyítvány szerént a’ szerentsétlen aszszonyt is élete veszedelmébe ejtették — s az tsak fijatal erős testi alkotásának szerentsés gyogyitásánál fogva szabadíttatott meg a’ haláltól, melynek külömbenn áldozattyává kellett vólna lennie, a’ Méhébe vólt, de meg rontsolt 8 hólnapos Terhe másnap halva született. — A’ védlö Ügyész által ezen gonosztévőnek ön vallásából merített, ‘s mentségére felhozott azon körűl állás : hogy az erőszakos megfertéztetés utánn, a’ szerentsétlen aszszony, a’ mit ez ugyan el nem esmer, az ő Szemérem Testét meg szorította, s így rajta a’ sebeket kínnyába ön védelmére okozta, enyhítéséűl tsak azért sem szólgálhat, mivel erejét, ‘s tehetségét állítása igaz vólta esetébenn is, ha attól meg fosztva nem vólt ön meg tartására, az aszszonynak, öszve kontzoltatása nélkűl is fordíthatta — tekéntetbe vétetvén mind az által fijatalsága, ‘s hogy még eddig Gonosz Tettéért meg róva níntsen, minden kínnak előre botsájtása nélkűl a’ vád Levélbenn idézett honni Törvények értelmébenn — ugyan azon Czeglédi Csikós Horváth István Gonosz tévő érdemlett bűntetéséűl, ’s másoknak rettentő példájára Hóhér Pallosával az élők sorából ki törűltetni végeztetik; ‘s a’ szerentsétlen aszszony élő Díjja fejébenn 20.~‘s gyogyításbeli Kőltségei pótlására 60 — vagy is öszvesenn 80 pengő forintok állapíttatvánn, ezen summa a’ Gonosztévő vagyonjából kifizettetni rendeltetik.

A védlő ügyész a Királyi Törvény Táblára fellebbezett, s ezt megengedték neki. (Ettől kezdve a további eljárásnak nyoma veszett.)

44. Tékozló életéért a férj verte a feleségét, mire ez felbérelte komaasszonyát, hogy jelentse föl a verekedőt erőszaktétel címén

CSML SZF. IV. A. 53. a. 14.: 80.

Anno 1840. júl. (D. 120. pör.)

Dudás Ferenczné Kristó Katalin panaszolja, miképpen ő Rácz Adám János hitvese Török Rozál mint kereszt koma asszonya kérésére mai napon Rácz Ádám Jánoshoz a’ végett ment, hogy mivel ez, a’ nevezett hitvesét házától el kergette, és másoktól néki azt izente „hogy bassza a’ Kurva Jézusát addig meg nem nyukszik míg meg nem öli.” mint Koma asszonya tudná meg, ha csakugyan olly gonosz szándékkal van e’ ellene; Rácz Ádám János pedig az ajtókat ezen panaszkodó asszonyra reá zárván, ezen minden előterjesztése sok kérései és kiáltásai ellenére is erőszakot tett, és magától ílly szavakkal, az nem tesz semmit, ez nem vétek, én felelek mindenről, régen vólt kedvem Komám asszonyra, de soha ki nem jött a’ sorja, csak most; — bocsájtotta el. — A’ panaszos asszony azonnal Tekintetes Szolga Bíró Urhoz ment a’ történetet elő terjeszteni. Honnét az Uradalmi Törvényhatósághoz utasíttatott[…] — Mellyhezképest Rácz Adám János, mint feleségével örökös czivódásban élő, zabolátlan viseletéről esméretes Jobbágy azonnal befogattatván kikérdeztessék.

Vásárhelyen, télutó[236] 6^án 1840.

Szabó László Uradalmi Fiskális.

*

1840^ik esztendei Február 7^én Vásárhelyen kivett

szabad vallás.

Mi a’ neved ‘s a’ t ?

Rátz János 44 eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus]: helybeli kovács.

Hogy merted Dudás ferenczné Komád asszonyodon az erőszakos paráznaságot elkövetni?

Én nem tettem semmi erőszakot.

Azt hijában is tagadod, mert nevezett Dudás ferenczné Komád asszonyod házadhoz menvén, te az ajtót reá csuktad ‘s fajtalan vad indulattal rajta erőszakos paráznaságot követtél el, — hogy merted ezt tenni?

Hogy ez ellenem feladott puszta vád, és hogy ezt még csak véghez sem vihettem, bizonyságot tehet Szabó János és Nagy János, ezek épen ott voltak akkor, midőn Dudás ferenczné hozzám jött. —

Feleségedet miért verted el házadtól, ezis odamutat, hogy fajtalan indulataidnak szabadabban áldozhassál ugye?

Én nemvertem, ő magától hagyott elengemet.

Fogva ‘s büntetve hányszor voltál?

Feleségemet megvertem ezért kaptam 1 honapi letartóztatást.

Miféle vagyonod van?

Házam, 9 d[ara]b sertésem, ‘s 1000 f[orint] pénzem

K[elt]m[int]f[ent]

Bártfay Sándor segéd ügyész.

*

Tekintetes Úri Törvény Szék!

Leborulva a’ legméjebb alázatossággal előterjeszteni bátorkodom, miképpen feleségem Török Rozália az ő pénz fecsérlése, ‘s tékozlása zabolátlan indulataitól vezéreltetvén, minden asszonyi álmesterségeket, ‘s fogásokat elővenni ‘s végrehajtani törekedik, csak hogy pazarló szenvedélyének áldozhassék. Én ezen mértékfeletti, ‘s minden fáradságos szorgalmamat, nem csak felűlmúló, hanem egyenesen ledöntő, és semmivé tévő prédálását hol lágyabb eszkőzőkkel, intéssel, ‘s dorgálással, hol pedig keményebb elővételekkel iparkodtam korlátolni : de mind ezeknek az az előre el nem látott, ‘s reám nézve kedvetlen, ‘s káros kővetkezése lett, hogy készebb volt engemet mintegy hússzor hítetlenűl el hagyni, mely esetről a’ Tisztelendő Lelki atyák is tanúságot tehetnek; sőtt még ezzel sem elégedett meg ezen minden házassági hűséget, ‘s kőtelességet lábai alá tapodó hűtlen nő, hogy nem lelkiesmérete ellenére nem iszonyodott ellenem a’ Törvényhatóság elébe hamis vádakkal járúlni, a’ honnan már tőbb ízben kósolta azon embertelen vad gyönyörűséget, hogy engemet tömlöczbe záratva sanyargattatott. —

Imé jelenleg is az ő kegyetlen praktikájának martalékává lettem. Saját pénzemen bérlett ki egy minden erköltsiség, ‘s emberi jó érzés nélkűl szűkőlkődő, ‘s magához hasonló el fajúlt asszony bőrbe öltözött sátánt, ki az ő kibérlésére azt a’ hamis bizonyságot nem iszonyodik, ‘s nem szégyenli ellenem tenni, mintha én rajta erőszakot tettem volna. Ezen gyalog sátán megesett személy volt, mikor a’ férje elvette és az illyenek[en] pedig nem szükséges erőszakot tenni.

Tekintetes Törvény Szék! Az ilyes erőszaktételekről a’ véges történetek sok színben emlékeznek; elcsábításokról ‘s nő elragadtatásokról eleget mondáznak, de a’ phisikai világban az ilyeneknek mai nap hitelt nem igen lehet adni; mert ha szintén az erőszaktévő férjfi az asszony erejét legyőzhetné is : még is a’ kiáltásra való tehetség megmarad : én is óhajtanám, hogy a’ vádaskodó asszony az erőszaktétel minden környűlményét terjesztené elő. De nem hogy ezen gyalázatos cselekedetet véghezvittem volna; sőtt az ílyes szándék még csak eszembe sem jutott. Mind ezen Koholmány feleségem ezer mesterségének egyik műve[…]

Ez úttal sincs egyébb czélja feleségemnek annál, hogy mivel egy kevés pénzt érez kőrűlőttem, azt már esmeretes asszonyi fortélyal tőlem ki nem varázsolhatván, álnok ‘s erőszakos patvarkodással erőlködik attól megfosztani[…]

[…]alázatosan esedezem, hogy ezen méltatlan sanyargattatás alól kegyesen felmenteni Méltóztassék, a’ legnagyobb tisztelettel lévén

A’ Tekintetes Uri Törvény Széknek

Vásárhelyen Febr[uár] 9^kén 840.

Alázatos szegény szolgája

Rácz Adám János.

Itéltetett:

Dudás Ferenczné Kristó Katalinnak azon vádja miszerint a’ vádlott általi erőszakos meg fertőztetését panaszolja Semmivel sem próbáltatván s ezáltal ell nem esmertetvén; ezúttal felmentve Szabadon bocsájtatik.

45. Az öreg gazda állítólag paráználkodott elhalt fia özvegyével, és feleségét közösen hóhérolják a szeretőjével

CSML SZF. IV. A. 53. a. 14.: 377.

Anno 1843. jún. (D. 15. pör.)

Tekintetes Ügyészi hivatal!

Helybeli lakos Nemes Papý Józsefnek hozzám intézett illy tartalmú folyamodására: […]„Alább irott kénteleníttetem alázatosan jelenteni; miképen meg pananaszolván, hogy Nemes Papÿ Ilona testvéremmel, a’ férje Vida János, minémű szemtelenséget követ; már szinte 38 évek folytak le a’ miolta a’ házassági kötéllel öszve köttettek, ugyantsak miolta emlitett testvéremnek első fia, a’ ki már második feleségével házassságba élt, kevés idő múlva az emlitett fiu meg holt, — annak özvegye nemes Kovács Sára ott maradván lakni, az ipával a’ felyebb említett testvérem férjével Vida Jánossal, azolta házoknál testvérem a’ leg keservesebb állapotban kinlodik, és majd baromi állapotban kéntelenittetik nyögni, mert a’ többször említett özvegy az ipával Vida Jánossal annyira ment, hogy már most semmi titok nincsen közöttök, világosan vér ellen való fertelmességben élnek; mellynél fogva a’ szegény testvér hugomat ütik verik, hóhérolják, anyira hogy még az elméjébe is meg zavarták, csak most a’ legközlebbi Husvét első napján a’ menye Nemes Kovács Sára a’ kovásztevő kanalat a’ fején verte széllyel testvéremnek, azt keveselte a’ személy — valami páltzát kapott, azzal a’ karját külön szinbe és daganatba hagyta, bizonyságok erre mind felső mind alsó szomszédok, kik már több izben is az uttzán reám támadtak, hogy a’ testvéremen elkövetett hóhéroltatást miért nem adom fel[…] és testvér húgomnak a’ fia Vida Mihály a’ kit is az attya elvert magától a’ nevezett személy kivánsága szerint, a’ szállásán lakik Úrbéres földjét míveli, szolgál, a’ termésből nem parancsol[…] a’ szegény kikeseritett testvér hugomat kegyes pártfogásába ajánlván, állandó teljes tisztelettel maradván Vásárhelyen 9^ik Május 1841. — A’ tekintetes Szolgabiró Urnak alázatos szegény szolgája N[eme]s Papy József.” A’ be vádlott Vida Jánost mint nős-paráznát és vérfertéztetőt le tartoztatván őt törvény szék elibe állitandót a’ T[ekintetes] uradalmi börtönökbe kísértettem, — teljes tisztelettel maradván — H[ód]M[ező]Vásárhelyen Május 17^iki 1841.

A’ tekintetes Ügyészi hívatalnak alázatos szolgája

Kovács Károly m[aga] k[ezével][237] szolga Bíró.

*

1841^ik évi Május 23^án H[ód]M[ező]Vásárhelyen kivétetett Tanú vallomások.

Elsö Tanú Baranyi Ersébeth Déső Jánosné Reform[ata]. 52 éves le teendö hitére vallja:

[…]Vida János Felesége N[eme]s Papÿ Ilona a’ háznál semmivel sem szabad, ‘s mindenütt el van zárva, ‘s férje Vida János olly keveset gondol vele, hogy a’ télen is mezitláb járt, azt is jó lélekkel vallja, hogy a’ nevezett Nemes Papý Ilona igen sokszor szaladt a’ Tanúhoz mutatván az ütések hellyeit[…] még éjj idején is szaladt hozzá, midőn[…] a’ háztól elverték és midön amazok[…] meleg házba háltak, N[eme]s Papÿ Ilonát a’ hideg szobába szoritották éjjeli hálásra[…] a’ közelebb múlt Húsvét második napján is a’ Tanúhoz menvén által N[eme] Papy Ilona mutatta karjain és testén a’ kék foltokat mellyeket rajta[…] a’ Menyetske N[eme]s Kováts Sára a’ kovásztevö kalánnal ejtett, akkor azt is mondotta a’ tanúnak, hogy ö inkább a’ kútba ugrik, mint sem többé haza mennyen[…]

Második Tanú Warga Ersébeth Laskai Istvánné Reformata, 46 éves[…] vallja, tö szomszédja lévén Vida Jánosnak[…] N[eme]s Kováts Sárával mint férj feleséggel egy ágyat tartottak vólna a’ tanú bizonyos tudománnyal nem bír, mert edgyütt nem érte őket, hanem az öreg asszonnyali bánás módot a’ leg gyalázatossabbnak mondhattya[…] még enni sem igen adtak néki ‘s mult el egész hét is hogy alig jutattak valamitskét az öreg asszonynak[…] egyszer az ablakon által nézte a’ Tanú midön Vida János az öreg asszont egy nagy darab fával ütötte verte a’ szobába, — alább való élet módja vólt az öreg asszonynak mint akármelyik szolgálónak, még az öreg a’ menyetskével a’ szobába külön asztalnál, a’ gyermekek a’ konyhába a’ földön ettek addig az öreg asszony kint éhezett ‘s egyre dolgozott, mert kénszeritve volt rá ‘s be sem igen botsájtották. —

Harmadik tanú Tóth Zsuzsánna Cseri István neje, Reformata 23 éves[…] vallja, hátulsó szomszédja lévén Vida Jánosnak igen jól tudja[…], hogy kutyának sints rosszabb élete mint az öreg asszonynak volt[…] látta nevezetessen, hogy egy ízben a’ kertbe fojtogatta N[eme]s Kováts Sára az öreg asszont kinek szája szösszel[238] is tele vólt tömve, ‘s a’ Tanú kiáltott a’ menyetskére hogy ugyan van e’ lelke, hogy ollyat nem irtódzik tselekedni, — látta más ízben hogy Vida János az úttzáról hajánál fogva húzta be az öreg asszonyt ‘s a’ pitar közepére vágta fejét kinek ösz haja szét bomolva tépve vólt, láta egyszer azt is hogy késsel kergette az öreg asszonyt ‘s oda szaladt az a’ Tanú házához az istállóba, végre egy ízbe a’ Menye N[eme]s Kováts Sára nagy káromlások között midön búzát mostak a’ kútba akarta fojtani, a’ közelebbi Húsvét másod napján pedig oda menvén a’ Tanúhoz mutatta az öreg asszony azon ütések nyomait melyeket a’ menye N[eme]s Kováts Sára rajta a’ kovásztevö kanállal elkövetett[…]

K[elt]m[int]f[ent]

Kovács Károly m[aga]k[ezével]. Szolga Biró által.

*

1841^ki Május 19^kén H[ód]M[ező]Vásárhelyen kivétetett önkényes vallomás

Mi a’ neved ‘s a’ t.

Vida János 55. esz[ten]dős Ref[ormata] Vásárhelyi földes gazda

Azzal vádoltatol : hogy Papý Ilona hites feleségedet vered, kínzod[…] és Kovács Sára menyeddel világosan vér ellen való fertelmességben élni nem iszonyodol[…]

Feleségemet nem verem, nem hóhérolom de vélle engemet vert meg az Isten, mert az soha semmit sem dolgozik ugy annyira : hogy ha menyem Kovács Sára kit férje halálátul fogva 3 árváival tartok gondomat nem viselné, már a’ féreg is régen elemésztett volna, — de én vélle tilos dolgot soha sem tettem, nem is arra való ember vagyok én már.

Hogy mersz hazudni?[…] és Vida Mihály fijadat csak azért űzted el a háztul hogy rosz életedet annál inkább folytathassad[…]

Senkit sem bántok, rosz életet sem élek mert öreg ember vagyok, vannak ellenségeim mint Laczi János Vásári bicskás[…] Vida Mihály fiam a’ tanyán lakik én nem űztem el magamtul. —

[…]itt vannak tehát már most a’ tanúk, kik gonoszságaidat jól tudván, hazugságodat meg czáfolják, és szemedbe fognak mondani mindeneket[…]

Mint feleségemet régebben mikor rosszat cselekedett, biz én néha megveregettem, mert hiszen az szabadságomban állott, — de nem emlékezem mióta csak egy ujjal sem nyúltam hozzá, — Menyemmel fertelmes életet hogy élnék azt bebizonyítani senki sem fogja, mert az nem igaz — és a’ tanuk sem valhatnak ellenem ollyas valamit, amit elnem követtem. –

Amikor a tanúvallomásokban a fejére olvasták a menyével elkövetett bűneit, a vizsgáló ügyész így szólt hozzá:

Nyúlj tehát már kebledhez, és szólj mint cselekedhetted, és cselekedhettétek ezeket?

Ellenségeim azért fogják reám, de nem igaz.

K[elt]m[int]f[ent]

Kertészffy János actuarius által.

*

1841^ik évi Május 23^án ki vétetett nyilatkoztatás

Nemes Kováts Sára Vida János özvegye Reforma[ta]. 29 éves[…] ki kérdeztetvén, magát oda nyilatkoztatta : hogy ö ipával vérfertőztetést el nem követett ‘s azzal ollyan szövetségbe nem él, ezt tsak irigységbül fogták rá, hogy a’ nyilatkoztató e’ miatt már ipa házától sokszor el is akart más helyre menni, de látván ügye fogyottságát, ‘s három árváinak eltartására való elégtelenségét az ipa, nem eresztette, — az sem igaz hogy ö napát üldözte vagy verte vólna, ‘s reményli is hogy ellene ezt bebizonyítani nem is tudja senki is. —

k[elt]m[int]f[ent]

Kováts Károly m[aga] k[ezével]. Szolga Biró által.

*

Vida János kezességen kint lévő rab újabb tettei.

Tekintetes Fö Fiscalis Úr! Nagy Bizodalmú Kegyes ‘s Jó Uram!

Alább írótt kéntelenittetem Nemes Papý Ilona Testvér hugomnak sérelmes panasszait elö terjeszteni[…] Vida János[…] Kezesség mellett a’következendő Uri Tőrvény Székig ki adatott. Az ólta még veszettebb, és nem hogy meg jobbulását várni lehetne, hanem, jo igyekezetü Fiát, a’ ki munkássága által, Ügyességét mindenek előtt ki nyilatkoztatta, még is üldözi, átkozza, a’ Tanyábol ki verni akarja, öldökléssel fenyegeti, és még Fiának sem nevezi, ezt mondván bolondul Fia vagy a’ kutyának. ‘S tsak azért, hogy tiltyák orrol hogy a’ vélle lakó őzvegy Menyével N[eme]s Kováts Sárával ne élyen abba a’ nagy vér ellen való fertelmességbe[…] azonn kivűl pedig nevezett Menyével ne tékozolyon, az Ősi Vagyonkát rettenetessen egyűtt prédályák; a’ testvér hugomat[…] a’ rajta uralkodó őldőklések meg nem szűnik; […]sem Házoknál; sem Szállásokon meg nem szenvedik, Húsvét ólta nálam tartozkodik, az illyen meg jobbulhatatlan Ember nem érdemes hogy a’ jó reménység alatti Kezességen is ki botsájtasson[…]

Vásárhelyen 18^dik Julius 1841.

a’ Tekéntetes fő Fiscalis Urnak alázatos Nyomorúlt szolgája

Nemes Papý Jósef.

*

Tekintetes Kerületi Fö Ügyész Úr! Kegyes Uram.

Papý Ilona feleségem által feladott azon vád következtében[…] (és itt leírja az ellene fölhozott vádakat, majd így folytaja:)

Házas társaknak bár egymás ellen vádaskodni ‘s egymás gyengeségeit mások elött felfedezni gyalázat, mind azon által feleségem törvén meg az útat, ‘s hamis adataival fogságra jutásomat eszközölvén, kéntelen vagyok felderíteni, hogy nevezett feleségem csak egy dolog kerülő, szóhajtó személy lévén, saját házi dólgait mellőzve az utzákra kiült vén aszszonyi csoportokba keveredve, azokkal együtt üzi a mások becsületébe mélyen ható pletykákat[…] feleségem az elüzetését panaszlotta fijával öszve egyezve töllem csekély vagyonkám felett gazdálkodást kicsikarni akará, hogy nékem Évenkénti fizetést adva én legyek a’ szolga, ök urak a háznál[…] mivel feleségem esmeretes együgyüsége következtében könnyen rászedhetö lévén, lakomat környezö csalóknak ‘s vásári bicskásoknak mindent minek szerit teheti házamból elcsenvén — kértekre kiadja; ‘s ílly czimboráiból állanak mostani tanúi is[…]

Vida János ezután kérte, hogy szabadlábra helyezzék, és a feleségét […]külön lakásra való itélettel sújtani sziveskedjék.

Kegyes Uramnak legalázatosabb szolgája

Vida János vásárhelyi lakos.

*

Az 1841^dik évi October 20^dik ‘s következett napjain[…] Felvétetett Bűntfenyítő Pöre Nemes Szabó Lászlónak, mint Uradalmi ügyésznek, és tiszti Felperesnek Vida János vasbafogott Alperes ellen.

A’ vád miségét bűnt boszúló igazság kiszolgáltatása végett következőkben terjesztvén törvény elibe : miképpen a’ vasban álló hitves feleségét Nemes Papý Ilonát meg vetvén, boldogult fiának özvegyével nemes Kovács Sárával azt kegyetlenül kínozni, űtni verni és sanyargatni meg nem szűnik; — sőt a’ most nevezett Menyével minden tartózkodás nélkül titkos szövetségben élvén, köz botránkoztatásra nős paráznaságát vérfertőztetéssel tetézni nem iszonyodott[…]

Minthogy pedig a’ házasság törés — bár férj által követtessék is el[…] a’ vér fertéztetés pedig[…] a’ meg fertőztetett vérség fokaihoz kép[est] halállal, vagy tőbb éves kemény fogsággal lenne fenyítendő

Kéri felperes Ügyész a’ vasbanfogott Vida János alpöröst[…] az idézett törvények’ értelmében bűntetni[…]

*

Tekintetes Fő Fiscalis Úr Kegyes ‘s Jó Uram!

[…]minthogy Vida János a’ többször említett Testvérem Férje, az élelemből a’ fiát is ki pusztitotta, úgy e’ szerént a’ fia is az Édes Annyát, a’ Testvéremet a’ Tanyárol el kűtte, hogy keresse élelmét mert ő nem tar[t]hattya, Igy Vida Jánosnak leg kisebb gongya nintsen Feleségének sem élelmére, sem ruházattyára, én sem tarthatom, mint magános nyomorult Ember bár ha Testvérem is[…]

Papy József ezután kérte a tekintetes úriszéket, hogy Papy Ilona eltartását törvényesen rendezze.

Maradván Vásárhelyen 10d^ik Februárius 1842. A Tekéntetes Fö Fiscális Urnak alázatos szegény nyomorult szolgája

N[eme]s Papý Josef.

*

Nemes Papy József 1842, május 26-án újabb panaszos levélben kérte az ügyészt, hogy az elméjében meggyengült, munkaképtelen húgának férje általi eltartását, élelmezését biztosítsa, és Vida Jánostól vissza követelte húgának a házhoz vitt ingóságait: „ládabeli holmijait.”

Vida János 1842. aug. 15-én Kovács István uradalmi fiskális előtt arra kötelezte magát, hogy a felesége ingóságait kiadja, és „évi kommencióban[239] megállapított természetbeli juttatásával fogja eltartani.”

Vida János egy dátumozatlan levélben az ügyésznek elpanaszolta, hogy Papy József azért írt újabb és újabb rágalmazó feljelentéseket ellene, mivel ő maga is „[…]egy dologkerülő, 7 hetenként borotválkozó, piszkos és mámorban őszült ember[…]”, aki csak azért igyekezett a húgát odacsábítani, hogy kiadott ingóságait megkaparintva, abból éljen. Végül Vida János minden vádat visszautasított.

Itélet

[Vida János…] jelen bűnvád terhe alól próbák nem létéböl mentetik fel[…] és durva bánás módja sem magyaráztathatik bűntettre[…] ezennel szabad lábra tétetik.

VI.

GYILKOSSÁGOK

46. A kurva mérgespókkal mérgezi urát, aki az asszonyt megöli

CSML SZF. IV. A. 53. a. 1.: 6-13.

Anno 1723. die 23. September in Oppido Hod m[ez]ő Vásárhelly.

Deo Eo Unam[240]

Tudgyae’ Latae’ vagy halotae ă Tanú hogy ă mikor az elmúlt ĺ722dik Esztendőbe circiter Pünkősd előt más féll hétel, ezen Tekéntetes Nemes Csongrád Varmegyében levő, és Hodmező Vásárhelly nevö mezö Várossába lakot Nehaj Csengeri Zsusannanak ă halála Kis mindazáltal mikor eshet, ha Czak törtenet szerenté mashvalaki, avagy pedigh az ura Moczy Martony altal elöre eltökelet es el szánt gonosz szándékábúl lett legyen annak halála valya megh és szamlalya elő

2^d Vallya megh aztis ă Tanu hite után, hogy ă fellyebb emletett Moczy Marton Ifjuságatul foghvást tellyes életébe miképpen, es hogyan viselte maghát és minémő eletö Ember vólt,

3^no Hatt vallyon ă megh nevezet Nehaj Csengeri Zsuzsanna hasonlo modon mind Leany korában, mind ferhezmenetele alkalmatossághával, mind holtaighlan minemö életö Aszonny volt.

4^to Vallya megh azatis ă Tanú hogy Moczy Márton feleséghe minemő merget [adott], es kivel az Uranak. 5^to A fertelmes el eset után mikor Predikator Ura[m] ennek elejes inteztetett vólna, hogy viszont ă szép házassághi Lakossokra nézve eöszve adattannak vólna az Asszony soha nem akarván allani sérvés urához minémö szokat szokot vólna [szólani]. 6^to Kiket tu[d]ha[t] ebben [a] dologban a Tannunál lenni.

Pap Catharina 36 éves vallja:

[…]hogy ezen fatens mégh ĺ5 Esztendös koraba oda szakadván az megh irt Moczy Martony hazához, es következö keppen 12 Esztendeigh véle egyött egy kenyéren Lévén, soha Iffiuságha ideitül foghvast seminemö legh kisebbigh gonosz termeszetett, és eletet azon Moczy Martonhoz nem tapasztalt volna, hanem inkább mindenkor egy Istenfélő tökélletes jó magha vieslö jambor Ember vala; el annyira, hogy házassagha alkalmatossaghavalis, mind addigh valamedigh tudni illik a gyakrabban emlitett feleséghe magha hitibe és betsólétébe megh maradott volna, igyekezet mindenkor azö Hitves Társát igaz szeretettel meg becsólnyi.

Ad^trium[241] vallya mikor ott lakott vólna veleh egyőt, ă Fatens szepen megh becsülték egymást, hanem annak utanna osztan egy bizonyos Csikoss Istvány Nevö Legénnyel elesvén ă paraznasághba egyőt tapasztaltattannak volna azután soha sem betsóte az eö ferjét, hanem mindenkor feslet életet űzte vólna. Ad 4tum. Azt bizonyitya, hogy máskülömb[en] nem tudgya ă dolgot hanem megh nevezet Moczy Marton szajábúl halotta vólna formalibus:[242] Lam mitt attak innom[…]

Kovács Erzsébet tanú vallotta:

[…]Ad 3tium.[243] ă midön eczer Csengeri Susanna ă Gonosz eletre atta vólna magát soha az eö hitves urat nem becsölte, henm feslet fertelmes életet élt volna.

Ad 4 tum.[244] Egy korban ă tőbbi közőt ă Fatens hozajok menvén, és az ajtott be nyitván, ă megh őltt Aszont ă mostani Vasarhelly Tömlöczbe raboskodo Aszszonyal /:hamariaba elgyöktannak [eldugták] egy Tálban kovász formába keveritő valamelly materiat:/ egyőtt kapta, mellyetis azonnal hamariába elduktannak, és azután az Embereh soha jora valo élete, és egesseghe nem vólt, mind addigh meghlen egy Tóth Aszszony orvossaghot adván nekie, ă be adott mérghet ki nem hánta vólna, ă Sokaig és majd halálba vezető Leulesse után való egességhének megh teressével.

Ad 4 tum. Egy korban ătőbbi között hallota ă Fatens magátúl Moczy Mártontúl formalibus, hogy megh attak ennekem innom!, és ugyan ezen fatens azon merghet étetőtt egy edénybe ă kemenczén talalvan ă kutyakkal kivanta volna megh etettnyi, de egyik sem nyalta megh ă nyelvevelis.

Ad 5 tum[245] Jol tudgya ă midon ă Makovaý Tisztelendő Esperess Predikator uram eleibe ideztetett vólna ă viszont Istenes Urnak kedvéért csak azt vallota azon Csengeri Susanna, hogy egy atalyába haza nem alanna Ferjehez, mivel az Urahoz csak eczer vólna megh esködve, de ama rosz legény Tarsaval hétszer vólna megh esködve.

Kovács Katalin tanú vallotta, hogy a rossz útra tért asszony

[…]egy darabb űdeígh Toth Szabó Mattyás hazannal azal, ă felúl megh irt vasárhellyi Tömlöczbe levő gonosz vén Aszonyal Csengeri Susanna Aszszonnak ă Nyénével arra kenszeretetett általa, hogy az eö kószvenyes Labainak meg gyogyitassára szedne merghes pokot, ha /:szarik vál[adék]ot:/ lehetneis, amint hogy osztan immit amot mégh az agy alatis mécs világnál kerestette nem czak eö véle hanem az eö ere Nehai Csengeri Susannatol koldett nékie efféle merghes pokot egy keszkenyőbe véghtére ezen fatens Lelkibe nem nyughatván, Csak ugyan végere kivánta mennyi ă gonosz vén Aszszonytúl azon pok szedes mivoltannak, es okannak, meg vallya ă Fatens Menyecskinek illy formába, hogy jöszte ez arra való eszkőz hogy mivel ez ă mi Gazdánk Toth Szabo Matyas, és Moczy Marton roszszul tartyák ă felesseghieket, ennekem ă Predikatorné fonyássomra egy mariast fogh adni es azon palinkat vévén mind ezen ă mi Gazdánk[na]k Tóth Szabó Mattyassnak, és mind Móczy Martonnak ăgyuk megh innyi, abb[a] ă pok mérget és ugy az Uranakis adgyuk jol palinkat innyi, hogy atul el aluván mi hárman, tudni illik én, és te, /:de nem tudgya kit értett ă harmadik[na]k:/ fojczuk megh ă Gazdat, ha hamar megh nem talalna halnyi, azutan fell kötem az Uradott hogy szo[l]icza elö [a] Szomszédokat, mellyek hogy így lévén ă Fatens Keresztensegúl viseltetvén megh jelentette, mind ă megh nevezet Gazdajának ezen felőle elvégezet veszedelmes dolgát annak utanna pedigh ă Hellységh Biránnakis.

47. A férj halálra veri részeges feleségét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 402-415.

A^o 1756. die 5^a Januarÿ in Vasarhely Peractum.[246]

Kovács András 34 éves kálvinista, Bodva nevezetű helységből való, így vallott feleségének, Belleges Katának a megveretéséről:

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva minthogy megvertem a feleségemet. A dolog így vólt : En a mezőről haza jővén a feleségemet részégén találtam négy kéz láb mászkálva a házam kőzepin egy kis gyermekecskével egyűtt, arra meg boszszankodtam s. a kocsi hajtó ostorral meg vertem, azután a szénvonó akadván kezébe egy nehányszor azzal űtőttem meg, hanem minthogy azt mondotta, hogy nem esett vólna az eö rajta, ha Banga Gergelyné a bor italra nem ingerlette vólna, akkor meg fogván a kezét s úgy húztam Banga Gergelyékhez, és mondottam Banga Gergelynének : Látya Kend, ez Kendet okolja, kire Banga Gergelyné azt mondja : En bizony oka nem vagyok mert háza tájára Sem vóltam Kegy[e]dh[nek], hanem eö itt vólt ma és két tepszit kért málénak valót. Arra én jobban meg boszankodván ismét kezénél fogva haza húztam úgy hogy az ing alyais le maradot róla.

Hanyad napara hólt meg az utan a feleséged?

Tizen harmad napra hólt meg az után mert Sz[ent] Tamás napja Szombatyán vertem meg, és Ujj esztendő napján elis temettük.

Valami egyébb betegsége vólte a feleségednek az előtt vagy akkoron?

En Semmi betegségét nem tapasztaltam, maga tudja, hanem a verés után Máté Istvánékhoz ment fekűnni akkor étzaka, s. azután a gyermekét haza kűldőtte hogy tartsam, s. úgy annakutánna magát is haza hoztam és othon fekűtt, még a féregis meg termet alatta. Azonban beteg ágyaban sokszor mondotta: néki azon ágyában meg kell halni, a mint megis hólt; de attól hólte meg vagy sem a jó Isten tudja.

Mi okra nézve verted meg olly szőrnyű képpen?

E vólt az oka, hogy előszöris egy S. v. Sertést őlvén, annak aprólékját nagyob reszént mind elhorta, három sák búzámat elpredálta, 4. Sák kőlesemet és hat Sák árpámat. Vólt 300 sóm marhácskámból annak nagyob részét elpredálta. Az Város Quartélyos Pénzétis[247] tolem ellopta, mert bíró Uram reám bizta vólt hogy ki szedjem.

Az ügyben azután sok tanút kihallgattak. Az ő vallomásaikból kiemelt részletekből rajzolódik ki a tragédia. A tanúknak a kihallgatások során erre a két kérdésre kellett felelniük:

1^o Mit tud a tanú Kováts András feleségének halálra való verettetéséről, vagy az előtt való betegségéről? s egéssegéről?

2.Ki[t] túd jó Tanúnak lenni ezen dologban?

Banga Györgyné, Diószegi Éva tanú vallomásából idézünk:

1^um A Tanú szomszédja lévén, látta egy alkalmatossággal tavaly Dőmőtőr tájban hogy négy kéz láb állott a maga háza kőzepin Kováts Andrásné egy kis gyermekével egyűtt s. akkor a tanúnak mondotta: En bizony 3. vagy 4. fazék mézes bort ittam meg és mind kihánytam, betegis vagyok belé, de egyébb betegségét nem tapasztalta a tanú. Azomban a más szombaton 2. hete vólt a mikor mutogatta a maga lábait a miképpen [m]eg vólt verve az Ura által, mikor pedig azután verte a Tanú szemeláttára aztis látta, a tomporát, hátát, óldalát, es mindenét, az honan magais a tanú úgy gondolya hogy azon verésbe halt meg[…]

Banga Istvánné, Nagy Erzsébet tanú vallotta:

[…]a Tanú soha nem látta Kováts által való verését mivel arra gondja nem vólt, hanem anakelőtte elégszer hallotta jajgatását s. olyankor a Tanúnak fű szomszédjai mondották : mostis a Feleségét veri Kováts András[…]

Kása Mihály tanú így vallott:

[…]a midőn az eltemetés után ki vétették az Urak a földből a testét Kovács Andrásnénak, akkor látta hogy őszve vólt verve a teste, és a tompora nagyon sebes is vólt[…]

Kondás Györgyné, Király Erzsébet tanú vallotta:

[…]Ad 2^um A szomszédjai tudnak leg jobban felőle szóllani, és azok a kik mind betegségében s. mind halála után meg fűrősztőtték Kovátsnét[…]

Juhász Andrásné, Kállai Katalin tanú vallotta:

[…]a Tanú a Tóra menvén vizért, mikor haza felé ment vólna, akkor még szólitotta Kotormány Jánosné mivel az ő Kegyelme házánál fekűtt már akkor betegen, ott lévén Máté Istvánnéis, kérték a tanút hogy vinné haza, s. úgy a vállába ragaszkodott a Tanúnak, és haza ment vele, akkor mondotta Kováts Andrásné : O! Kata Néne bizony meg halok, egyebet tőle nem hallott, hanem a tanú bé késérte, és ott hagyta[…]

Kotzka Andrásné, Debretzeni Erzsébet tanú vallotta:

[…]az után esvén nagyobb megverettetése, a tanú házához ment látogatására, s. kérte azon a Tanút, hogy mosná meg az ing allyát, akkor kezében vévén az ing allyát s. látta a Tanú hogy tiszta vér vólt s. ott lévén a férjeis Kovács András igy szóllott : I hol a keszkenője s. a főkőtőjétis vigye el Kjend s. mossa ki, ha meg dőglik úgymond az eb atta, had legyen tiszta, s. azzal a tanú ki mosá, s. tisztán adta oda s. ugyan csak abba elis temettetett. A Tanú látta testi szemeivel a nagy Sebeket Kovács Andrásnénakis testén és a mikor a férje ki fordúlt a szobából, olyankor panaszolkodott, hogy néki az ura verése miatt kell meg halni. Azután a Lepedőjétis akarván kimosni, az Ura azt mondotta : talán azért akarod kimosni, hogy ha meg hal alá akarod tenni, de nem teszed bizony azt, mert nem érdemli az eb atta, de ugyan csak ki mosta a Tanú és abban elis temettetett[…]

Győri Istvánné, Pap Sára tanú vallotta:

[…]azt mondotta [Kovácsné], hogy az Ura a lábait igen keményen megverte az ostorral, úgy hogy alig férne a csizmába[…]

[…]beteg ágyábanis feresztőtte a Tanú Kovács Andrásnét és látta hogy őszve vólt tőrve s. kinozva. Autsent, confirmat addito:[248] hogy a tomporán a bóris mint egy két újnyira elvált a testétől, féregis vólt alatta a gondviseletlenség miatt[…]

Máté Sámuelné, Kis Ilona tanú vallotta:

[…]Megverettetése után pedig mindjárt látta a Tanú a maga háza tájékán és béhívatta magához gyermekecskéivel egyűtt, meg szánván hogy az hidegen vólt, és harmadnapig vólt a Tanú házánál, akkor mondotta : Hogy az étzaka verte vólna meg az Ura keményen, a fejébőlis csorgott a vér és másokis hozzá jővén mutogatta másoknak is, hogy a fara tiszta Seb vólt, és a karjais kék vólt. Azomba[n] ott létében Sokszor mondotta : Jaj meg kell halnom az uram keze miatt, Soha meg nem maradok, eö vólt úgymond az én gyílkosom, a minthogy azon ágyából soha fel sem kőlt, hanem meg hólt. Az urais utánna jövén mondotta : hiszen Soha nem kinoztam meg egyebbkor csak mikor rosz vólt, ihol mostanis egy Subát eladtam, annak az árán búzát vettem, aztis béitta[…]

Kása Mihályné, Csőngőri Erzsébet tanú vallotta:

[…]Verését ugyan nem látta a Tanú de jajgatását hallotta, minthogy szomszédja vólt, azonban mikor az ura verte olyankor bé vólt az ajtaja zárva, azt pedig onnan tudja mível egynehányszor akart oda bemenni olyankor de bé zárva lévén ajtaja bé nem mehetett[…]

Kasza Mártonné, Vidács Anna tanú vallotta:

[…]minthogy a Tanú hólt hírét hallotta látogatására elfordúlt, de még akkor életben vólt, és szinte az Férjeis béjővén mondotta: maradgyak ott úgy mond, mert ha meg hal nem lesz kinek kinyútóztatni, s. a Tanú ottis maradott, és csak hamar azután meg hólt, szemét, száját béfogta a tanú, azután felőltőztették[…]

Kenéz Mihályné, Szilágyi Erzsébet tanú vallotta:

[…]Hanem már meg halván a mikor ki akarták nyújtóztatni, akkor látta a tomporán lévő Sebjeit, mintha S. v. az ebek kiszopták vólna, oly rút vólt, a Lába száraiis kivólt rothadva, az hasais a lába fejéig mindőszve vólt tőrve, az homlokais Sebes vólt s. még a hajais a vértől őszve állott, hogy meg Sem lehetett fésűlni[…]

Csurka Ferencné, Szűcs Mária tanú vallotta:

[…]Azt ugyan tudja S. tapasztalta : hogy egy karomkodo és részeges Aszszony vólt [Kovácsné…]

48. Önbíráskodók egy szerelmeskedő koldúsasszonyt fokosokkal agyonvertek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 572-589.

A^o 1756. die 22^a Aprilis

Részletek Horváth Mihály 32 éves vásárhelyi calvinista főbűnös vallomásából:

Miér vagy fogva?

Azért vagyok fogva, minthogy egy István nevü Ember a külsö korcsmán tegnap estve /:az hol együtt ittam vólt vélle és Iffjú Méhszáros Jánossal:/ azt mondá, hogy egy kóldús Aszonyrúl kéczeris lehúztak gyalog katonákat, paráználkodott véllek, azért menyünk úgy mond el es hajcsuk fel a Város házához, elindulván azert utánna a Csaki Pál malma alatt meg találtuk, és ott lévén az István nevü emberis, eö kezdette mingyárt verni[…] azonal tőlünk el maradott az István azon Malomnál, es miis ütöttük vertük baltákkal[249], és a Víg István bóttyáig mi ketten hajtottuk Méhszáros Jánossal. Én nállam vólt egy balta és a Méhszáros fiánális egy balta vólt, úgy hajtottuk mi ketten verve a Város háza felé Iffjú Méhszáros Jánossal én a hátat vertem[…] eleget húztuk vontuk, de tovább a Víg István bótyánál nem vihettük, mivel részegis vólt, hanem az úczábúl félre húztuk hogy kocsik reá ne menyenek azzal ott hagytuk.

Micsoda Tagjába vágta Méhszáros János az baltát azon Aszonynak?

Tulajdon szájjából hallottam hogy majd a s. v. valagába akasztom a baltát, amintis Szemem láttára oda vágta, s úgy húzta vonta azon szempillantásba s. rangatta.

Mi módon húztátok s. vontátok azon kóldús Aszszonyt?

Ugy hogy mind aketten a Szür kankojaban akasztottuk a baltánkat, s. úgy húztuk s. vontuk által az más úczára mezitelenen.

Valóe hogy vallattad azon kóldus Aszszonyt : hogy kivel paráználkodott volna? és ki bizta reád hogy azt cselekedjed?

Igenis én vallattam eötet veréssel, s. mondottais, hogy a vak káplárral Paráználkodott vólna, én reám pedig Senki azt nem bizta, hanem csak magam cselekedtem.

Hallottade hogy azon verés közbe nótát is danolt vólna a Mészáros János és mimódon?

Olly formán danolt ott: az én Uram Katona, magam katonáné, egyebet nem hallottam.

*

Részletek Mészáros János 15 éves, calvinista vallomásából:

[…]amintis azon harmadik ember Társunk bemenvén az Malom alá keresni a kóldús Aszszonyt, azonnal az Aszszony kijött én hozzám, s. én igy szóllottam : kivagy boszorkány vagy e vagy Eördög? az Aszszony pedig így felelt : Csak ide jöttem boros vagyok, egy kis Palinkat ittam s. lefeküttem vólt[…] Horváth mindgyárt baltával ütötte verte, és eltaszitotta mondván : Te voltále az a ki Czirok Katánál én hozzám tetted magadat illyen amojan atta, teremtette. Kire az Aszszony felelte : En vóltam a Kjendnek ott danoltam[…] Minthogy pedig Horváth által való eltaszítása miátt az Aszszony a földön feküt, azon vellünk való embernél lévén valami veszszö vagy Pálcza[…] azzal a lába fejét lassan ütötte mondván : Kely fel, eregy, az Aszszony arra szollott, fel kelek fel. Ugy aztán azon ember velünk tovább nem vólt, hanem elment maga dólgára[…]

Hová és mimódon vittétek el onnan az Kóldus Aszszonyt?

[…]Elérkezvén a Kisvalvaj János árkáig ott belédűlt az árokba, s. Horváth mondotta, ne hagyuk már itt vigyük el, fogjuk meg húzzuk ki az árokból, s. úgy mind a ketten meg fogván kezeit, ki húztuk az árokból; de az árokbais nagyon megh verte Horváth az Asszonyt. Onnan el indulván ismét verni kezdette mondván néki : Illyen amollyan atta teremtette vén boszorkánnya, kurvája hányszor volt közöd a’ katonákkal? arra felelt az Aszszony : Nem vólt egyszeris csak akarta meg tenni a’ vak káplár, de nem cselekedte. Arra Horvát mondotta: Hát Paraszt Legény hány vólt rajtad? felelt az Asszony : Hogy egy sem vólt.

Továbbá hova víttétek az kóldus Aszszonyt, és micsoda Szókat hallottál azon Asszonytúl?

Onnan mentünk vélle az Bécsiék árkukig s. ott el esett, és Horvát az Szür kankójába akasztotta ă Baltáját s. azt mind a’ ketten meg fogtuk, s. ugy húztuk a Víg István Bóltyáigh s. akkor mondotta a’ vén kóldús Assony[…:] hagyatok békét énnékem, inkább adgyatok egy kis hideg vizet. Akkor Horvát ismét kegyetlenül verte mondván : Ne hideg víz[…]

Valoé hogy az vizes árokba is belé esett[…]?

Igenis való hogy a’ lába benne vólt, mivel el dült az árok Parton, s. Horvát úgy mondotta : Huzzuk ki, az én lelkemre bizony ne halljon az árokba mert ugy mond énnékem Sok gyermekem vagyon. Ugy húztuk pedig ki az árokbol : hogy Horvát és én a’ Szür kankójába akasztottuk a’ Baltánkat és már akkor mezitelenen vólt, el maradott róla az Ing allyais[…]

Más valaki Segítetté vagy Sem húzni az kóldús Asszonyt?

Segített a’ Víg István Bóltyában lévö Görög, a’ kiis igy Szóllott eleve minekünk : Ne hagyátok itt az én Bóltom elött, mert az[t] fogják gondolni mások hogy én vertem meg, vigyétek el úgy mond innen, hiszen a’ Tehénnekis elég vólna annyi verés.

Ezután tanúkat halggattak ki. Az egyik föltett kérdésből megtudtuk, hogy:

[…]s. micsoda Taglyát verték azon kóldus Asszonynak, melly az verés után 3. óra múlva más napon megis hólt?

Pap István 20 éves tanú vallotta:

[…]Ejczakán nagy kiáltást hallott a Tanú, feküvén maga Bátyának ajtaja elött kívül s. mondotta Horvát : No baszom a Lelke vén kurvája ki dólgozott meg? ütvén vervén a kóldús Asszonyt, akkor mondotta az Asszony : A vak káplár akart meg dólgozni, de nem lehetett, az után ismét kinozta s. vallatta hogy mondaná meg igazán: Jaj csak ne báncsatok úgy mond: való hogy meg tette[…]

[…]húzták vonták a Tanúnak bóltyáig, ott Szeme láttára az Tanúnak ismét verni kezdették minden Tagját minden kéméllés nélkül[…]

[…]meg fogván Horvát a nyakában lévö Szür kankót, annál fogva ki rántotta az árokból, s a Méhszáros János a baltát a szemérem testébe belé vágta azt mondván : Jó Picsa vólt ez mikor a káplár birta, de most nem jó mert a Méhszáros keze alatt vagyon, ez után a Méhszáros Fia valami nótátis kezdet ott fújni[…] ezekután bémentek mind ketten a Víg Istvánék Házához s. ottis dicsekedett Mészáros János vélle hogy bezzeg belé vágtam a baltát a Szemérem testébe, de nem tudom mikor veszi hasznát a katona, onnan ismét kijövén az Házhoz így szóllót Horvát : majd ki megyek nézni vallyon nem mente el? akkor mind a ketten az Aszonyhoz mentek, és Horváth vagy háromszor meg űtötte a balta nyelével, mondván kely fel, eleget aluttál már, gyere fel a Városházához; de az Aszszony azt mondotta: az Istenértis kérlek benneteket takarjatok bé, s. vizetis kért, de sem bé nem takarták se vizet néki nem adtak[…] Horváth a Szürkankojába akasztotta baltáját és annál fogva húzta keresztül az úczán, a Méhszáros Fia pedig vagy kétzer a farába vágta a baltát s. úgy akarta húzni, de mivel abalta ott meg nem akadott, tehát eöis a Szürkankóba akasztotta és úgy húzták mind a ketten. A Tanú bal karjánál fogva akarta hogy onnan elvigyék és magais Segicsen; de Horváth azt mondotta : ne báncsa kjend mert vétek a kezét meg fogni, úgy asztán a Tanú hozzá Sem nyult. Minekutanna pedig kihúzták vólna az ucca közepire, ott hagyták, és Horváth a Tanúval maga bóltya alat lefeküt, mondván : majd meg lesem, s. ha el akar menni, fel hajtom, de mivel az Aszszony Sem költ fel, Horvát is viradtig alutt, hanem viradtakor hozzá ment Horvát, ezt mondván : kely fel eleget aludtál már, arra mondotta az Asszony : Jaj nem kelhetek fel, inkább takarjon bé kjendtek : akkor Horvát azt modá : No itt üssön a meny kü, baszom a Lelked, és így az hónaja alá csapván baltáját elment a Méhszárszék felé. Az Méhszáros fia pedig mint egy három óra tájba elment haza.

Víg Istvánné, Benyhe Ilona tanú vallotta:

[…]Mivel valami vágás vólt Horvátnak már az elött a kezén, avére elindult, és így Szollott : Eördög adta vén kurva boszorkánya, be elrontám a kezemet éretted? S. úgy bémenvén pedig Mászáros János is az Házba így Szóllott : Eördög adta vén kurvájának be az Segibe vágtam abaltát, de kiszakadot nem húzhattam vélle.

Rácz Mihályné, Czirok Catalin 38 éves tanú vallotta:

Vallya hogy az mos el múlt Télen a’ Tanúnak Házánál vólt ez az agyon vert Kóldús Asszony, s. Szinte Horvátis ott lévén Horvát nyalta s. Szopta az Kóldús Asszonyt, s. még danólt Horvátnak az Asszony azt láván a’ Sok Borivók /:minthogy a’ tanú maga házánál Város borát árulta, ott Sokan vóltak a’ Borivók:/ meg botránkoztak rajta, hogy olly nagy Szerelembe esett vélle, s. úgy aztán az kóldús Asszonyt mások ki vezették az Házból mondván : Bizony el rontya magát ez az Horvát vélle, egyebet a’ Tanú nem tud, hanem hallotta : hogy mind a Szék biró, s. mind a’ Város Tisztyei Horvátot vexálták[250] azon Asszonnyal, és igy innen gondolya hogy haragudhatott reá, mint hogy eö miatta csufolták.

*

A holttestet két kirurgus vizsgálta meg, és erről az alábbi jelentést tették az úriszéknek:

Producti Sub D. tenor est Sequens:[251]

Alább meg irttak adgyuk tudtára ezen Levelünknek rendiben, mindazoknak a kiknek illik, hogy ezen folyó 1756^dik esztendöben meg esett Sz[ent] György Havának[252] 22^dik napján az Ur T[e]k[in]t[ete]s Fiscalis Urának, és Hellységbéli Nemzetes Birák Uraimék parancsolatyokból, jelentünk meg, egy bizonyos Cserekje Jánosné Kóldús Asszony hólt testének látására, mellyetis hivatalúnkbéli kötelességünk úgy hozván magával, anatomicě[253] meg visgálván ekképpen találtuk.

1^o A fején vólt egy újnyi vágás in parte occupitis.[254]

2^o Az háta egészszen annyira meg vólt veretetve s. töretetve, hogy amidön negy szárnyú dilatatiot[255] tettünk vólna rajta a Száraz böre alatt, az törött vér, mintegy hólyagból kiomolván, Sebessen folyt vala, és a Száraz bör alatt lévő részei feketék valának.

3^tio Az Húsa a köldökin alól mind jobb és bal felől ki vólt ligatva, ezen részitis aperialván,[256] tapasztaltuk, hogy az extravasatio Sanqvinis[257] fekete s. öszve tört máj mógyára, infra Regium Umbilicalem[258] Szellyel futott vala, elválván a Száraz böre a testétől nagy darabon. 4.^o Sit V. A.[259] A Szemérem teste és az allfele baltával bévolt vágva. 5.^o A czombjai mind két felöl, lába szárai, lába feje, boka csontya, és láb újai, igen kéméletlen és kegyetlenül meg valának veretettve. Melly jelekbölis bizonyossan meg esmértük, és igaz Lelkünk esméreti Szerént attestállyuk,[260] hogy nem egyébb természeti nyavalya miatt, kellett azon Személlynek meg hólni, hanem csupán csak az elöl számlált vereségek miatt. Mellynek nagyobb bizonyságára, agyuk ezen Szokott Pecsétünkkel meg erössíttetett Recognitionalissunkat.[261] Act.[262] H[ód]M[ező] Vásárhelly die et A^o quibus supra.[263]

Daniel Hunyadi Michaël B. Péteri

Vásárhelyi Chýrurgus Chyrurgus Vásar[helyi]

49. Kisgyermek kegyetlen meggyilkolása

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 535-537.

Anno 1764^o die 17^a Julý

Részlet Dobos István Kókáról származó, cir. 25 éves, „Papista” vádlott vallomásából:

[…]Miért vagy fogva?

Egy kis gyermekemért, a dolog igy vólt : Béressi Szolgálatom után, lesz másfél esztendeje miúlta meg házasodtam Kecskeméten, de nem Kecskemétre való a’ feleségem, hanem Budán lakó Erös Bertának Leánya Maris; Ettül született Sz[ent] György nap[264] után való pénteken két fiacskám egyik István, másik János, tartottuk Sz[ent] Mihály napig[265] őket, es Sz[ent] Mihály nap tájba hozzánk jött Volenter Kata nevü Aszszony, Nagy Mihálynak Pota Vejinek házához, és igy szóllott, fejére kúlcsolvan a kezét: ted el tugd el, jobb lesz a’ fejed allyának, ezt hallották Benkőnek Leánya Pöre, Apro Juhásznak felesége, és a magam feleséghe. Ezen beszéde után Volentér Katának, János fiamat fogtam, es egy verem forma kis gödörbe a Varos alatt belé vetettem, s. földet kapartam reá kezemmel, ă kezecskéjeis ki laczott, s. azzal ott hagytam[…] földet tettem a’ Szájába hogy ne Sirhasson.

50. Férjgyilkosság a szerető segítségével

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 541.

Anno 1767^o die 21^a Januarý in Oppido Vásárhely.

Részlet Kordásné Simon Maris 20 éves gyulai asszony vallomásából:

Mert vagy fogva?

Bizony tsak azért vagyok fogva, hogy a múlt nyáron az Aradi Várnál dolgoztam Urammal edgyűt, hozzánk akadot ez az Legény, aki velem edgyűt fogva vagyon, kivel meg ismerkedvén igen nagyon egy másban szerettűnk mint hogy pedig én az Uramat nem szerettem, nem= is arra való volt, még Aradon, egy más kőzőt egy akaratunk lévén, reá állottunk, és el tőkéllettűk hogy Uramat ă világbúl ki végezzűk, a mint tehat most egyut hárman, Kókára az uram Attyafiaihoz mentünk volna, az Útban az Uramat fejszével agyon utőtte az ă Legény hogy mindgyárt meg holt.

Tehát igaz az, hogy te vagy oka az Urad halálának?

Én az Uram halálának oka nem vagyok, nem= is volt akaratom arra hogy meg őletessék, hanem ez a’ Legény mivel igen belém szeretett, maga szandéka volt, eö tette fel magában hogy meg őli, de én arra reá nem alottam sőt intettem hogy azt ne cselekedgye, de eö még= is tsak el vegezte maga fel tett szándékát, amint mondám most az úton mikor Kókára akartunk menni, az Uram Keziben lévén ă fejsze, meg Szegény Uram, hogy ă Legény beléje kőtelőczőt, ă fejszét előmbe vetete hihető ă Végre hogy oltalmazzam de ă Legény kervén tőlem ă fejszét, és azzal fenyegetvén, hogy ha oda nem adom engemet= is meg őll, ugyan tsak keziben adtam.

Császár István 20 esztendős, kálvinista, Tolna vármegyei nyíki fi elmondotta, hogy Péterin kívül fogták meg emberölésért. Egyebek között így vallott.

[…]most hogy Attyafiaihoz akaránk vala meni Kókára, csak reá vettek ă gonoszok s= maga fejszeivel kétszer főben űtvén őtet meg őltem, és az útbúl ki húzván testét ă hóban takartam.

Hát az aszony mit csinált?

Eö elore ment csak magam vesződtem véle[…]

51. Az apa a kisfiát kisértetnek vélte, ezért agyonmarcangolta

CSML SZF. IV. A. 21. b. 116.: 224-225.

Anno 1769. die 3^a 9^birs.

A vádlott így vallott a megyetörvényszéki kihallgatás során:

[…]Bozó Tántzoss Imrének hínak Mintszenten születtem ě világra, de most Ányásson laktam, mint egy 40. esztendős pápista vagyok.

Miért fogtak meg?

Tegnap mint egy Vetsernye tájon az Ányássi Kortsmára mentem egy 4. esztendős fiacskámmal egyűtt Bort inya, az hol= is bele izeledvén ă Borba, egész setét etszakáigh ott ittam fiacskámmal edgyűtt; osztan hogy haza felé indúltam ă Kortsmábúl, egy bestia Késértet akadott előmbe, olyanok voltak ă fűlei mint ă Tásti Kutyának, és hosszú mint ă nyuzott Juh, hát egyszer ă Gyermeket csak elvesztem magam mellől, ă kit= is midőn Keresnék, ă Késértett csak előttem ténfergett, meg haragudván reája, és őklőmmel le vertem ă főldre, és mind addig vertem, még meg nem holt; Másnap regelre kelvén mindgyárt mentem keresni ă fiamat Lantos Mátéval, Kósendával, és Bába Jánossal gondolván hogy az én fiam ă faluban lehet, hol= is nem találván fiamat, hát ă mint ki mennénk oda, ă hol ă Késértetet őklőztem, ă helyett fiamat láttam, és meg találtam holtan szegényt.

Az egyik tanú elmondotta, hogy Bozó alias Tánczos Imrét, amikor a kocsmában elfogták, azt beszélte, hogy:

[…]igen is eő meg őltt [egy] gyermeket, nem tudgya masé, vagy magaé ě? de ez eötet Késértette[…] és az midőn őklivel ă főldhez verte volna, ă fűleit Keziben is akadtak, és Lába kőzé vévén ă fejét, ă Két vékonyát nagyon meg verven Kezeivel meg őlte[…]

Ezt követően […] Tántzost az Uraság udvarában Lánczra tették[…]

*

Hogy osztan más napra kelvén az idő Tánczossal edgyűtt, meg indúltak Keresni ă testet, egyenessen oda vitte ě Tanút, ă hol meg őlve találták ă Gyermekét, Kit= is meg visgálván találtuk ă Két Vékonyát, és Czomb=fait őszve marczangolva, és tőrve evel meg sirata magát nagyon Tánczos ă Testét bé vitték és el temették[…]

A tanú azt is elmondotta, hogy az apa

[…]úgy őlte meg ă fiát Késértet gyanánt.

A másik tanú szerint, mikor a holttestet vizsgálták:

[…]a Két vékonyánál igen meg volt marczangolva, mellyrűl azt allétották, mint ha eő azt aczéllal dőfőlte volna de ugy is lehet, mivel nagyok ă Kőrmei, aval sértegette meg[…]

A pörből az is kiderült, hogy a gyilkos apa tettének elkövetésekor nem volt túlzottan boros. A gyilkosságra elsősorban a kísértettől való babonás félelme, és a látomástól való szabadulási kényszer késztethette.

52. A részeg férj éjszak agyonüti feleségét, mivel az nem főzött neki

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 850-851.

Anno 1775. 27. Xbr.

Ugyan János cir. 30 éves, kecskeméti pápistát vallatták:

Miért vagy fogva?

Azért mert ă Feleségemet agyon Űtőttem.

Miként tőrtént Feleséged meg olettetése beszéld el?

Tegnap este 8. óra tájban, haza menvén, a’ hol tudniillik Feleségem Zsellérűl lakott Martony János házánál, már akkor mint ă Gazda, és ă Gazdaasszony aluttak, és ă Feleségemis, de ugyan tsak ă Gazda fel érezvén fel költötte ă Feleségemet, ă ki is ki nyitván az ajtót, eőszve csináltam az Anyát, és ă Szűletését, meg parancsolván hogy világot gyújtana, ă mintis ă Gyertyát meg gyujtván Kérdezem tôlle ha főzőtě valamit, mivel pedig semmit se fôzött, haragomban, boros is lévén, egy gyalog Széket[266] fel kaptam és fôben hajtottam azután ujra fel vettem azon széket, és ugy mászszor is fôben űtőttem ă mely űtés után azonnal le rogyott ă főldre, azután az asztalhoz le űltem, de mint hogy láttam hogy már meg hólt, el akartam menni, de sokáig sehová sem mehettem, hanem sokára el indúltam Kecskeméth felé, és ott ă szőllőknél le fekűdtem, ă hol is ă Hadnagyok utol érvén meg fogtak[…]

(A pör további része hiányzik.)

53. Kéjgyilkosság rablással

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 1. pör.)

Anno 1796. Apr.

Aõ 795 Die 28^a Febr. in Oppid[o] H[ód] M[ező] Vásárhely

Kinek hinak à = n =[267]

Sárközy Mihály a Nevem 22. esztendős Reformatus, ide valo születés feleséges Doszlop Istvánnak béresse vagyok

Vald meg Mihály hogy mikép ‘s mi okbul ölted meg Samsonyi Kertész Gáspár István feleségét?

Az öszel Gaspar Istvának meg gyerekezvén az sogor aszonya én voltam Kereszt apja — s ugy az ura Testverjének ă feleségevel az Tanyánkra jövén ott meg lattam, s meg szerettem, én azoban arrul soha véle nem beszellettem, hanem Húshagyó Ked[268] elött egy héttel estve ă midön ă Szalláson már mások le feküdtek volna én az Gazdám Lován Lo Háton Gáspár István Házához menvén tudván azt, hogy az Férje oda haza nem volna, mivel ă Makai szállassokon szalmat hordott Komlosrul, s ă mint az Házhoz értem be Kopogtam az ablakján hogy eresztene be, kérdezett azután hogy mit akarnék : én tsak arra kértem hogy eresztene be, ‘s be is eresztett, hogy azután be eresztett meg mondottam neki szándékomat hogy közösködne vélem, de eö magát nem engette, én azomban erövel eötet ă földre lenyomván meg tettem véle azután pedig ă földön levén kiáltott hogy megmondaná az urának, és ki fogna kiáltani mit tettem véle, én azért megharagudván egy bunkosbottal meg ütöttem, azután fojtogattam is, és otthagytam eötet.

életben volt ě még akkor ă midön ott hagytad, vagy talán hogy a földre le ütötted ismét véle közösködtél, vald meg hányszor?

Akkor ugyan hogy ott hagytam még meg nem halt, mert amind a bunkos bottal megütöttem ismét le essett, és én eötet fel takarván hogy kialtozott fojtogattam és ă szaját be fogtam, de akkor nem közösködtem vele, hanem én is megijedvén gondolván hogy igen rószúl vagyon el szaladtam onnénd s nem is láttam akkor hogy fel kelt volna.

Hova szaladtál igyenessen, s mikor vitted el onnénd ă piros Csizmát, Dohányt és ă Lábra valót s hova tetted azokat?

ott az Házban lévén ă padon ă Csizma azt az Hazbúl vittem el, ă Dohány pedig ă pitvárban — de Labravalot nem vittem, s mind ă Csizmát, mind pedig a Dohányt haza vittem ă Szallásra s- ottan az Istáloban ă Lo dudvában takartam a Dohányt pedig a Jászolban hogy azután hire futamodott az Gyilkosághnak — s- az én Ingem véres volt Üstökös Ilona az Gazda Aszonyom Testverje kerdezvén hogy miért volna véres az ingem azt mondottam hogy az orom vére folyt, de eö engem tsak késztettvén s- arra is hogy az el lopott Csizmát, s- Dohányt hoznam bé kénszeritvén be vittem ă Csizmát, és meg vallottam néki gyilkosságomat, Üstökös Ilona azután azt mondotta hogy égetnénk meg az Kemenczében, ugyazután be vettette az Kemenczében maga, és meg égett

*

Ezen környül allason be hivatattván Üstökös Ilona azt valllya, hogy az Csizma el égetésre, az Rab kérte eötet — s- mint egy félven töle, ne talan véle is azt tselekedne a mit Gáspár Pistanéval, mivel hogy vas villa is volt a Kezében — igen is eö egette meg az Csiznmát[…]

*

A midön azon Aszony[na]k [a] Hazához mentél föl tetted ě azt magadban hogy ha nem engedelmeskedik kivánsagodnak eröszakot is teszel rajta.

Mi tagadás benne minthogy azt is tudtam hogy Németh Joskát taval el vádolta az Urának azért hogy eötet az közösködésre kérte, én is gondoltam hogy nékem sem fog engedelmeskedni, de bennem levén az reá valo vágyodás gondoltam hogy eröszakot is teszek rajta ha külömben nem engedelmeskedik — de hogy attul, vagy abbul Halállya történyen meg sem gondoltam.

Voltál ě valaha fogva –

Soha sem voltam.

Vagyon ěvalamid hogy az meg halt Aszony árvainak tartássára adhass –

Semim sintsen nékem az Apám az öszel Debellásra ment lakni,[269] magam ugy maradtam itt Béresnek.

*

Tanúvallomások részletei következnek:

Anno 1795. 11^a Febr. Homoki Sárának Sámsonyban történt éjtzakai szerentsetlen meg öletésenek az alább irt mód szerint tétetett meg vizsgálása.

1^o Jó Ersébet 26 esztendös Cálvinista Vásárhelyi születés most Sámsomi Kertészné azt vallya, hogy a midön a Konyanak[270] enni vitt vólna, ezen meg öletett Asszonynak háza, uttyában esvén mint Atyafiához, be ment látogatásul, ‘s meg rémülve látta a menyét a földön a ház közepin ki terítve, vérbe keverve, és meg halva lenni; ‘s siettséggel az Urához Szabó Gáspárhoz szaladott, ‘s mind a ketten magok segedelmével emelték fel azon hólt asszonyt[…] azt is észre vette a fatens, hógy a meg ölettetett asszony a midön azon gonosz tévö bé ment hozzá szalmát vett kezébe, s tüzi szerszámot, hogy világot tsinályon a házba, de a gyilkos ezt nem engedte, söt a midön a hólt Testet a földröl föl emelték, mind a meg dörsölt szalma, mind pedig a tűzi eszközök a hólt mellett találtattak, de ki által ölettetett meg azt a fatens nem tudhattya.

2^o Szabó Gáspár 34. esztendös Ref[ormátus] Vásárhelyi születés most Samsomi Kertész leg közelebb szomszédja vallya, hogy ezen meg öletett Asszonyra semi gonoszra törekedö életet észre nem vett, söt mindenkor tisztességes, ‘s jo hirbe, s névbe vólt Sámsonyban […]hanem az ábrázattyán látzottal a karmolasok, és fujtogatások, mivel mind orra mind szája kék vala, a fejin pedig mely lyuk vala[…]

3^o Szabó Gáspárné 56. esztendös Calvinista vásárhelyi születés, most Sámsomi Kertészné azt valya, hogy a midön Jó Erzsébet első fatens hozzá szaladt volna meg rémülve, a fatens is oda ment, ‘s látta Homoki Sárát a földön ki feszítve, ‘s pendelyét szemére vetve, a két lábát is tsudálatossan két felé huzva, orrán száján folyni a vért, meg meredve, s azt osztan reá terdelvén a meg hóltnak Lábaira, egyengette ki[…]

54. A tékozló, iszákos kurvát agyonveri a férje

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 8. pör.)

Anno 1798. 7bris.

Anno 796. die 18^a Septembris oppido Szentes[…]

1^o Mi a Neved sa[többi]

Gulyás Veres András Őtsödi szuletés, de még Gyermek koromban ide szakadtam, az olta itten laktam, s. Házzal, tüzzel és földel biró, mint egy 40. vagy több esztendős Reformatus ember vagyok.

2^o Miért jőttél a Tömlőczben a múlt ejczaka magad önként?

Azért, mivel tegnap, mintegy Kilencz óra tajban regvel a Szálláson a Feleségemet meg vervén, délután, mint egy 4 óra tajban a verés után meg holt.

3^o Miért verted meg oly kegyetlenül, s- mivel verted, menyi ideig, és mi indithatott olly nagy kegyetlenségre, hogy szinte agyon verjed?

Azért, mivel előtte valo napokban két éjjel, egyszer a Derekegyházi Gyurka nevezetű Nagy Barom Gulyással, és egy ugyan oda való János nevezetű Tóth Legény Katonával hált a Szállásomon, a mellyet nékem a Nap Számos Tselédgyeim ugy mint Tsapó Perzsi Szolgállóm és Pataki Ilona Nap Számos Leánnyaim, a midőn a mult Péntekre viradóra az Erdőrűl haza érkeztem meg mondották. Szombaton regvel osztan Szemire teritvén ezen, és más számtalan fajtalan Cselekedeteit, még azt mondotta /:Nem bánom biz én, hogy tselekedtem, nem is hagyom ollyan egy- Regementért[271] mind Kend a Mátkaimat, erre én szörnyen meg boszankodtam, és a mint a Szegen a Kunyhóba egy darab Kötelet találtam, azt őszve fonyván verni kezdettem, és avval fen álva vertem, eleget kűldőttem, hogy menyen el tőllem, tsak a szomszéd házhoz is, tsak menyen el szemem elől, de semiképpen el nem ment, tsak szenvedte a verést, azután a midőn láttam, hogy elég volna, fel hagytam a veréssel, és le fektettem az ágyba, a honnét, mivel a Házba Kenyeret sütőttek melege lévén ki kéreczkedet, és én ki is vittem a szinbe helyet tsináltam nékie, és le fektettem, de ottan tsak hamar a hasát fajlalván, kenőt, hogy hivassak, kért; de senkit sem találván egy kis idő mulva, hanyta, vetette magát, kezdet halaványodni, és mintegy 4 óra tajban meg holt, az után ki nyujtóztattam, és kotsira tévén haza hoztam a Házhoz, magam pedig az Uraság Tömlocz Házához jőttem, a hová valónak gondoltam magamat lenni ezen tettemért[…]

per Josep Halász.[272]

*

A továbbiakban a tanúvallomásokból vett részleteket közlünk:

Aõ 796. Die 5^a October in Oppido Szentes[…]

Kutas Mihály 54 éves tanú vallotta:

[…]Jól esmérte a’ Tanú annak Feleségét Dezső Juditot is, és jó Lélekkel vallya, hogy hirit soha sem hallotta, hanem mindenkor Szóbeli vólt, és a’ viselete is nem ólly sorsú gazda Feleségéhez hanem Kurvához illő vólt[...]

A’ Tanú akkor Eskűtt Biró lévén, minthogy az ő Házához mentt ezen már meg hóltt aszszony édes Attyával őr[eg] Dezső Mihállyal, és Testvér Nénnyivel Tóth Ferencznével, és kértek a’ Tanút, hogy vedje reá Gulyás Veres Andrást, hogy vegye viszsza magához meg fogja magát jobbítani, és az aszszony maga is sirva égre, Főldre fogadta, hogy soha tőbbé gonosztévő nem lészen, jól tudja azt, hogy Házátol el verte, azért hogy tolvalyképpen a’ Buzáját el adogatta, és azt is tudja, hogy az Attya és Nénnye kérésére ismét magához fogadta[…]

A Tanú távol lakván azután tőllők maga nem tapasztalhatta, de másoktól mindenkor még roszszabb hirit hallotta, mert azután nem tsak tolvaly, hanem Kurva, és Káromkodó Hírben is forgott, a’ mint hogy azért ezen esztendőben a’ Város Házánál meg is verték.

[…]az egész Város rosznak tartotta, és magán vagy az Apján kívűl Soha Senkitől jót nem hallott felőlle[…]

A tanúk a gazdát példás életű embernek ismerték; ezt a városi tanács az iratokhoz csatolt bizonyítványával is igazolta.

*

Vida Mihály 43 éves tanú vallotta:

[…]A’ Kerdésben forgo aszszonyt is jól esmérte a’ tanú gyermekségétől fogva, és jól tudja azt hogy miólta Aszszony, mindenkor gonosz feslett életű, kurválkodó, részeges vólt, edgy szóval ollyan a’ kiben mindenféle gonoszságok fel találtattak, mellyek edgy leg roszszabb aszszonyban a’ világon szoktak lenni, és még mikor a’ Lakodalma vólt már akkor is a’ Vőfényhez tette magát, és a’ Tanú még meg akarta őklőzni, hogy nem akart a’ Férje mellé fekűnni[…]

[…]még a’ Lakodalma idején el kezdette Kurvaságának eleit, azután is egész életében tsak ollyan vólt azon kívűl, hogy még ahoz tőbb gonoszságokat is toldott, és azokat a’ legfőbb grádusig[273] gyakorlotta, kivált a’ Káromkodásban már annyira mentt, hogy akármellyik Verbunkos[274] Katona sem tett volna túl rajta, a’ mellyel a’ Férjet Szintúgy illette, mint másokat.

[…]Aki azt az Aszszonyt esmérte azt minden tudja[…], az ollyan rosz vólt, hogy annál roszszabbat gondolni sem lehet[…]

*

Anno 796 Die 19^a 7^br. In Oppido Szentes[…]

Pataki Ilona 15 éves tanú vallotta:

[…]Mikor a’ Házban el kezdette verni, a’ Tanú azt nem látta, mivel őket a’ Gazda az Istálloba ki kűldőtte Dohányt fűzni, és maga Feleségével a’ Házban maradott : hanem annak utánna látta azt, mikor az Istálloba előtte ki hajtotta, hogy őszve vőlt tőrve, minden teste kék vólt, és a’ vér a’ képéről folytt, és ottan mind addig verte, míg edgyet rúghatott.

[…]akkor mi okon vesztek őszve azt nem tudja, de tudja azt, hogy részeg edgyik sem vólt. Hanem gondollya, hogy abbol eshetett a’ veszekedések, hogy a’ Gazda az előtt való Héten az Erdőre lévén Béressével, addig a’ Felesége a’ Tanyán a’ Dohány kőzőtt, mellyet a’ Tanú másod magával szedett, iszonyúképpen átkozta, szidta, Kutya, baszsza, veszett, és más minden irtoztató Teremtettékkel káromolta a’ Férjét háta megé, a’ mellyért is midőn a’ Tanú kérte, hogy ne káromollya Férjét ólly rettenetessen; arra is azt felelte : Mennyetek utánna ti is baszszátok meg őtet, a’ meg titeket, hogy az Isten soha se hozza haza, veszszen oda a’ Kutya teremtette, az Isten Sűllyeszsze el oda az eb adta teremtettét.

Azonkívűl a’ múltt Szombaton vólt edgy Hete, még a ’ Férje az Erdőre vólt Derekegyházárol három Pásztorok, és a’ Kasznár Ur Katonája, a’ Tanyájokra menvén, edgy darabig a’ Pásztorok is ott voltak; de végre azokat tsúnául káromolván el űzte onnét a Gazdaszszony, és tsak maga maradott a’ Katonával a’ házban mint egy éjfélig, akkor a’ Katona ki menvén a’ Házból a’ Lovának abrakot vitt és azután a’ Ház előtt fekűdt viradtig[…]

A’ Házban mivel verte légyen [ti. az ura a rossz asszonyt], a’ tanú mivel nem látta, nem tudja : hanem midőn az Istálloba ki hajtotta, oda a’ Tanú Leány Társával ki Szolgállója edgy borjú kőtelet vitettvén, és Feleségével meg fogatván őszve fonta, és az Istállóban azzal verte, és azután a’ Konyhába[n] a’ Szegre akasztotta[…]

Mióltától fogva a’ tanú őket esemri, szűntelen veszekedtek, azért pedig mivel az Aszszony Számtalanszor meg részegedvén paráználkodott, a’ Férjét mindenkor motskolta, káromolta, és mindenét prédálta, pusztította[…]

55. A megesett leány 3 hónapos gyermekét a Kurcába fojtja

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 481-482.

(D. 11. pör, 1829 márciusából.)

1829^k eszt[endő] Bőjtmás Hava[275] ‘s tőbb Napjain H[ód]m[ező]Vásárhelyen[…]

Főlvétetett Bűnbéli Pőre

Az Uradalmi Fiscalisnak mint Főlpőrősnek Orosz Anna Gyermekét vesztette Gyilkos, ‘s vasban fogott Allpőrős ellen.

[…]a’v[asban]álló Orosz Anna meg felejtkezvén portájához illő ‘s azt díszesitő tiszta életeől — szűzességét, feslett ‘s búja életnek feláldozni elég vakmerő és szemtelen lőn; nevezetessen még az 1827^ik esztendőbe[n], bizonyos Varjú Mihály Vándorló Kováts Legényhez adván magát, a’ sokszori testi Kőzősűlések foganatossak ‘s ő viselős lett. Megszűletvén amúltt 1828^ik eszt[en]dei Martius 6^ikán Leány magzattya — azt tsak mintegy 3. Holnapig dajkálni, ‘s annak utánna félre tévén édes, anyai, szent kőteleit, a’ Természet szava ‘s maga istentelen ellszánásával, ellannyira vetemedett : ell, hogy azt mint élő; ép, ’s tulajdon Gyermekét, tartózkodása Helyétől elég távol folyó Kurtza vizébe borzadást okozó módon, t: i: Az artatlan kiss dedet derekánál tartva, annak fejét avizbe ledugta — sokláig tartó, kínnal ’s azért embertelenűl bele fullasztotta ‘s megőlte — annak utánna p[edi]g aviz szélin lévő Iszapba, azt nem annyira elltakarítani, mint a’viz mosásának, ‘s némely állatok[na]k martalékjára kitenni, nem iszonyodott;[…]

[…]Orosz Annát[…] Kínzás mellett, Hóhér Pallosa által, megérdemlett Bűntetése, ‘s mások’ ellrettentő példájára — az élők számából kivégeztettni[…] kérte a felperes ügyvéd.

VII.

SZERELMI VARÁZSLÁS

56. A feleség szerelmi étetést végez, hogy elhidegült férjét visszahódítsa

CSML SZF. IV. A. 21. (D. 2. pör.)

Anno, 1809. Sz[ent] Mihály hava[…][276]

Szalaÿ János, szentesi református lakos, a törvényszéken bevádolta feleségét, hogy az elprédálja a vagyonát. Az asszony feslett életű, és ezért kéri a hatóságot, hogy […]éngemet, az Házasság béli kőtelitöl fel óldozni kegyessen méltóztasson[…]

A törvényszék 7 tanút hallgatott ki az ügyben. A vallomásaikból idézünk:

Első Tanú Vetseri Istánné 25. esztendős Reformata Szentesi lakos jó Lélekkel valja. A’ Tanú[…] elmenvén Szalai János Házához, és annak Feleségével beszélgetvén az Urának kűlőmbb kűlőmbbféle Kegyetlenségeit hozta elő, és aztat is, hogy Ő bizonyos Sasi Aszszonynak javaslásábul egyedűl azon okbúl, hogy őtet az ura szeresse, hozzá hajlandó legyen, és őtet ne verje, ne űldőzze, a’ maga s. v. ganéját lisztel őszve kevervén abból az Urának Pogátsát sűtőtt, és azt véle meg étette; de mivel ez semmit sem használt, ismét azon Aszszony adott néki bizonyos fűvet hogy azt borba vagy etelbe főnzé meg az Urának, de ezt meg nem tselekedte mivel akár egy, akár más féleképpen tselekedte volna, azt az Ura észre vette volna. Ismét Ugyan egy Szentesi Aszszony adott Néki valami fűvet és azt Tarhonyába és Lentsébe meg főzvén meg étette az urával, de az sem használt. Mellyeket a’ mint tőbbszőr is mondotta, mind azért tselekedte hogy őtet az ura ne bántsa, mive igaz az, hogy Szalai János, mért, mért nem a’ Tanú nem tudgya a’ Feleségit gyakran verte, és most sem szenvedheti. Hogy pedig az Urát más módon meg akarta volna étetni, vagy Annak az holmiját prédálta vólna, vagy rosz és feslett életű lenne azt a’ Tanú sem nem látta, sem nem tapasztalta és nem is hallotta[…]

2^ik Tanú Fehér Mátyásné 32. eszt[endős] Pápista, Szentesi Lakos valja.

[…]a’ Tanú Szalai Jánoshoz mint Szomszédhoz el menvén, látta hogy most nevezett Szalai János a’ Feleségének Ládáját fel akarta tőrni[…az anyja kulcsokat hozott és végül fölnyitották…] és abbúl a’ Felesége ruháját ki hányván, egy papirosba valamit bé takargatva talált, mellyet fel-bontván nem másnak, hanem kőrőm Darabok[na]k nézte nézte [így!] és hagyta a’ Tanú, de mire való[k] lehettek a’ Tanú nem mondhatya[…]

3^ik Tanú Miskóltzi Őrzse 50. esztend[ős] Reformata, Szentesi Lakos[…vallotta:]

[…]múlt szűretkor Szalai Jánosné egy kanta mustot kűldőtt a’ Tanú által az édes Annyának, oly kéréssel, hogy nékie szappant adgyon, a’ mint is azon Kanta Mustért nékie az Annya egy jó darab szappant kűldőtt[…]

4^ik Tanú Lajos Ádám 32. eszt[endős] Reformatus Szentesi Lakos[…vallotta:]

[…]mivel Szalai Jánossal egyűtt Deszkát mettzettek és faragtak, hogy most múlt Télen bizonyos napon reggel elő jővén a’ munkára, Annak nyála igen nagyon folyt, és a’ végett mint egy egy [így!] hétig nem is dolgozhatott, hanem tsak hevert, mellyet igyenessen vatsorájának tulajdonitott[…]

57. Kártyavarázslat

CSML SZF. IV. A. 53. a. 13.: 284.

Anno 1837. Máj. (D. 3. pör.)

Dolog története

E’ Fólyó Esztendei Böjt elö Hava[277] 29^dik napján tőrtént hógy hellybeli lakós Őz[vegy] Banga Istvánné panasz képpen azt adta előmben hógy ö hozzá ment ezeknek előte mint egy Esztendővel Kárólly Jósefné ‘s tőlle azón varázsló beszédjeivel hógy a’ kamrájában valami pénzek vólnának elásva ótt még egy kakast és egy tyukótt is meg őletett vélle mellyett is magával ónnant el vitt kitsalt tőlle egy sellyem, egy nyakba valo kendött, egy szakajtó kendőtt, egy inget, egy pendelyt, 18. ez[üst] f[o]r[int] kész pénzt, egy párnátt mellyett is egy bizónyós aszszónnak el adótt a’ varázsló kinél is a’ meg tsalattatótt aszszóny reá ösmervén tőlle mint tulajdónátt el is vitte, mellyért is Kárólly Jó’sefnétt bé fógatván tölle azón ellene bé panaszlótt dólóg felöll kérdést tettem ki is azt adja elő hógy ö nékie a’ panaszós aszszóny maga adótt egy pár nátt és kétt ezüst huszast azért hógy tsináljón meg néki hógy a’ szómszédja valami Daru nevezetü legyen a’ szeretője. — mellyért is őtett mint varázslótt a’ Tekintetes Uradalmi Ügyészi Hívatalnak bővebb vizsgálatt végett tisztelettel által adom.

Vásárhellyen 29^dik Február 836.

Beretvás Lajos Kapitán.

*

836 Esztendő Martius honap 8^a H[ód]m[ező] vásárhelyen kívett

Önkénti Vallás

Mi a neved? s. at.

Kolompár Lutza 27 esz[tendős] Vásárhelyi lakos Karl Josef Felesége Czigány

Özvegy Banga Istvánné aztadta elő hogy te hozzaja mentél és tölle több holimkat[…] kitsaltál?

Banga Istvánné maga hívott házához a végett hogy valami képpen Varázsolnám azt ki nékie hogy őtet Daru nevezetü ember elvenné tehat 25 f[o]r[in]t[ot] fog fizetni én ki úgyis más munkához nem szoktam tehát nékie Varázsoltam, Kártyát is vetettem nekie amiért ő énnekem ennivalot adott Két ezüst huszast 1 Kenyeret félvéka Lisztet 1 pendelt 1 vankost deezt viszszavette Két tyúkot — egyebet nemadott.

Bangánétól te ki tsaltál még egy Selyem és egy nyakravaló Kendöt és 18 f[o]r[int] kész pénzt?

Az nem igaz hogy énnékem egy Selyem Kendőt egy nyak kendőt adott volna és 18 f[orint] kész pénzt ha adott bizonyittsa be ki elött adta.

Szemben állíttatott Banga Istvánné V[asba]fogottal Kínek szemibe mondotta az hogy […itt fölsorolta, hogy miket adott neki], mivel őtet a tatosokkal fenyegette[;…]

Ezen Szembe Mondásra a V[asaba]fogott az fentebbi vallomása mellett kitartott[…]

Elmondotta, hogy a fölpörös a nevezett holmikat nem azért adta neki, amiért állította, […]hanem azért hogy Daru Jánost kit szeretett Férjenek Varázsolni [akart.]

Kolompár Lutza büntetve még nem volt, vagyona nincs.

Dombrús János fiscalis actuar[ius] által.

*

Itéltetett

A’ feladott csalfálkodás semmikép sem próbátatván, ennélfogva, a’ probák hijjanya miatt, szabadon bocsájtattni rendeltettik. –

VIII.

TÁRSKERÍTÉS ÉS FÖLKÍNÁLKOZÁS

58. Az anya katonának küldi az udvarlót, akit nem akarnak a lányához adni

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 50-54.

Anno 1738. Februarÿ

Dohányosné azért küldte a legényt katonának, hogy más leányát el ne vetessék vele a szülei.

1^mo Tudgyaě? Láttaě? Hallottaě ă Tanu? hogy Szénásy János iffjabbik nőtelen Fiát, Jánost ezen ok alatt hogy Dohányos Jakabné leányát néki el nem hatták Feleségül venni, maga Dohányos Jakabné szöktette vólna el?

Szűcs Istvánné, Barcza Helena tanú így vallott:

Ezen folyó holnapnak 7^dik napján¸ 7^ma Februarÿ 1738. Pénteken ă Fatens beteg lévén az ágyban fekűtt, és házához menvén Dohányosné, kérte ă Fatens Lakó Aszszonyát Nyuzonét, No Pőrke kértekě tégedet Szénásiék hogy gyalázd meg az én Leányomat : Melyre felelt Nyuzóné : Kértek, de lám nem mocskoltam meg, melyre felelt Dohányosné : Jól tetted hogy megnem mocskoltad, mert meg kerestem vólna, mi okért mocskoltad vólna meg, s- ez után Dohányosné ă Fatens loczáját őkőllel vervén, mondotta, mért haragszik Szénásy János, hogy az én Leányomat el akarja venniă Fia; mert Isten Sz[ent] Háromság ugy Segéllyen Tiz esztendö mulva is az övé lesz az én Leányom, mert sem Szénásy nem baszhattya meg ă Fiát, sem én nem baszhatom meg az én Leányomat. Ha Tiz Esztendő mulva fegyerben jőn haza is ă fia, mert fegyverben jönn, akkoris nem ă Szénásy házát keresi meg hanem az enyimet[…]

Közben Szénásyné odaérkezett a tanú udvarába, és összevitatkoztak Dohányosnéval:

[…]Kinek felelt Dohányosné czoki kuttya vólt ă lelked, czóki disznó volt még ă lelkedis, mit félsz tűle, ha arany kell aranyat adok, ha tallér kell tallért adok, ha eö egyet ád, adhatok én ötöt, hatotis, van nékem annyi marhám mint néki, mert ă kit járnak is másé; én miáttam ment el, én szöktettem el nem tagadom, se Bíró, se Pap elött, nem vész el, Tiz esztendő mulva ha haza jön Katona ruhában én hozzám jönn nem az Attya házához, mert azt mondotta : Dohányosné elne add ă leányodat, mert Tiz esztendö mulva is buját látod, ha el ment is nem ment pokolban, meg gyün az ha egyéb képen nem lehet, utánna viszem ă Leányomat mindenütt meg eskűttetik egy Aranyért[…]

Nyúzó Erzsébet tanú azt vallotta, hogy Dohányosné így beszélt neki:

Én nem tagadom hogy nem én szöktettem el a’ fiát, én szöktettem, én attam néki 3. márjást, vervén ă mellyét ugyan dobogott, nem tagadom se pap, se Bíró elött, utánna viszem a Leányomat, s- meg mondom néki, ne Szénásy János baszd meg mert én nem baszhatom meg ă Leányomat, Szénásy sem baszhattya meg ă maga fiát[…]

Daru György 50 éves tanú vallomásából idézünk, aki Dohányosné életére árulkodik, mondván:

[…]Tovább[á] nyílván tudgya és lattya minden nap ă Tanú, hogy Dohányosné házátúl ki nem szakad Csikós, Gulyás, és más ridegh, minden pasztorok pajtási, minden ridegek akár honnénd jojjenek ismerősei, és minden rosz Aszszonyok, igen ritka nap ha maga othon vagyon, hogy ă féle rosz hazánál ne vólna, ă mikor pedig nem jönnek, maga Kocsira űll valami gyermekkel, és kimégyen ă mezzőre, s- harmad napig s- tovább is Kin vagyon, és egyik pasztortul ă másikhoz mégyen.

Nyilván tudgya azt is hogy akár honnan jojjőn akarmi rosz eö nála talállya helyét, mert gyakran három s- négy rendbéli is vagyon házánál.

E felett szomszédgyait nyelvével huzza vonnya, és nyilván meri mondani, hogy eö senkitül nem fél, mert ha egyik vállán nehéz, ă másikra fordéttya[…]

59. Két leány kurválkodása és kerítése

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 176-181.

Anno 1742.

Részlet Végh János tanú vallomásából:

[…]6^ta Hallottta ă Fatens Joska Csikos Bojtárjának Kérdő Jánosnak tulajdon maga szájából, hogy az Öszszel ă midön Városunkban [ti. Vásárhelyen] Szénás Ersók meg fogattatott vólt, azzal dicsekedett emlétett Csikos Bojtár, hogy azon éczaka is Szénás Ersokkal közösködött. Szénás Ersók is maga ă Fatensnek azt mondotta, hogy Éczaka azon Csikós Bojtár Kardossal ă Tömlöczhez ment, mivel már akkor katona vólt, ă Strásákra[278] Kardott huzott, és öket meg ijesztvén ă Lakatot ki nyitotta, és véle ott is közösült.

Azt is tudgya, hogy Czigány Panna Szénás Ersoknak nyilvánságossan Keritöje lévén, sokszor ă Legényel együt maga házában zárta, és maga kin strasált.

Ad ^3tin Tudgya hogy ă múlt Öszszel Szénás Ersók itten Varosunkban gyanús életéért incaptivaltatván[279] megverettetett.

Ad 4^tu Almás Ersók, ă fatens házánál lakván Laczkó nevü Legénytöl hallotta, ă kivel el Szökött hogy Almás Ersok az Ura most is élne Eszláron[…] (Ti. Szénás Erzsók elhagyott ura.)

60. A kerítő csárdás kurvát tart vendégeinek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 738.

Anno 1757. die 13.^a Januarÿ.

Aszalós Judit kurva vallotta:

[…]Vólte ezeken kivül többekkel közöd és hol, s. kivel?

Igenis vólt közöm Szentessi Kormány Mihály nevü Andras Beressével Katalin[280] tájba vagy háromszor az Kórógyi Csárdán.

Ki vólt keritöd?

Maga a Csárdás mondotta, említett András Béresnek és Társainak; van az másik házba menyecske, menyetek oda, holot már én bé zártam vólt magamat és aluttam, nemis tudtam mikor béjött.

Tudtae a Csardas vagy a Felesége hogy fertelmeskedtél?

Mind az ketten tudták hogy Andrással a másik Házba háltam[…]

61. Az asszony bárányért árulja magát a juhászoknak

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 948-949.

Anno 1758. die 5^a Mensis May.

Szűcs Mártonné Tok Erzsébet cir. 39 éves kecskeméti vádlott vallotta:

[…]Micsoda szókkal árultad magadat a Juhászok[na]k beszéld elő

Én csak azt mondottam adjatok Juhászok egy Báránt énis adok Néktek egyszer érette

Miért ittál a Katonákkal edjűtt?

En nem ittam.

Boros Jutka szemében mondotta, hogy Tok Ersok edjűtt ivott a katonákkal, megis reszegedett, az uton az Ház mellett való Nádon alutta ki magát[…]

62. A pásztorok báránnyal akarnak fizetni a közösülésért

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 949-950.

Anno 1758. die 5^a May.

Oláh Martzi cir. 40 éves, szegedi lakos, Nagy Mihály fejős juhásza vallotta:

Miért vagy fogva?

Csak azért minthogj tegnap, midőn be hajtottuk a Fejős Juhokat őszve szóllottunk az Szabó Gergelly Juhásszával, hogj igyunk vagj egj itze bórt a mintis el mentűnk is ittunk ‘s onnan haza felé indulván, engemet Meg állitott Jancsi Juhász hogj várakoznék, a mintis meg álván hozott egj Báránt, s az egyiket nékem adta a’ másikat maga tartotta.

Hová akartátok vinni azon két Báránt

Azt mondotta Jancsi Juhász, hogj eő S. v. gyakhatnék, ezeken gyakni kellene, arra én mondottam : Vagy van a Kaszármában, talalsz ott. [Ti. kurvát.]

Ki[t] vettél eszre, hogj afféle rossz életű lakna a Kazármaban?

Tudom hogj a’ Kazárma szomszédjában lakik egj rossz Aszszony, ‘s midőn a’ Juhokat ki szoktuk hajtani ‘s bé hajtani a mindenkor azt kiáballya Juhászok adjatok egj Báránt, adok egyszer vagj ketzer egj Bárányért.

Seres János 30 éves, szikszói születésű, Szabó Gergelly [így!] fejős juhásza vallotta:

[…]Ugyan csak vald meg kihez akartad a Bárányokat vinni.

Én igazán meg vallom : Hogj rám ért a Tekerés, ‘s mint hogy egj Ringjo lakik a Kaszármában és midőn a’ Juhókat szoktam ki ’s bé a’ mellett hajtani; mindenkor azt kiábállja Juhászok adjatok egj Báránt, majd adok egyszer úgy enis ahoz akartam menni de rajta vesztettem.

Micsoda esmeretcseged vagyon azon Ringjóval?

Soha leg kissebb esmeretcsegem nem vólt véle hanem most akartam véle esmérkedni[…]

63. A csárdásné arra kényszeríti az elhagyott fiatalasszonyt, hogy szájából itassa a dudást

CSML SZF. IV. A. 21. (D.)

Anno 1759. Márc. 16.

[…]Fazekass Rósi Gepes György Felesége, Körösi, 19 Esztendös Papista.

Hol vagyon a Férjed?

El hagyott nem tudom hol vagyon

Most micsoda szolgalatb[an] voltál?

Sáregy házán a Csardán szolgálló voltam.

Miért vagy fogva?

Gondoltam azért hogy ez elött circiter 3 héttell egy Felegyházi Dudás nálunk lévén egymás szajábúl bort ittunk.

Vólte közöd vele?

Nem volt soha is.

Mi vitt arra hogy azon Dudást a szadbúl itattad[…]?

Puskás Kata kétszer ütött megh a Fokossall, és ökörhaitó ostorrall is vert, s úgy kénszeritett engemet arra söt arais ingerlett, hogy hallyak a Dudassal[…]

Büntetésül 30 korbácsütést kapott.

64. Az asszony a cobját mutogatva, magát kínálja

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 324-328.

Anno 1763. die 14.^a 8^bris

1.^o Esmérié a Tanú Tabányi Nagy Katát, a kit Nagy Kata Ferkénénekis hívnak? Ha esmeri

2.^o Micsoda roszszaságot tapasztalt a tanú emlitett Nagy Katához, és valoé, hogy sok rosz emberek jarnak az eő Házához reszegeskedni?

Mészáros István cir. 48 éves, vásárhelyi tanú vallotta:

ad 1.^o Jól esméri a Tanú Tabányi Nagy Katát, mer néki Tű szomszédja., az honnan ad 2^o Csak most leg kőzelebb ez elött egy héttelis tapasztalta a Tanú, hogy Nagy István nevű Becsűlletes Embernél lévén Lakodalomba és a Násznéppel Leány kérni mentek az uttzán a Leányos Házhoz, kőzel esett el menetelek Nagy Kata házához, mellyet látván Nagy Kata ki állott ă Násznép eleibe. s. fel fogodzott s. ă ket czombját vervén mondotta : ez ám a Szép czomb. Aztis hallotta Csalától a Tanú, hogy tavali esztendőbenis egy alkalmatossággal Czirok Kata Korcsmáján a sok bor ivók kőzőtt fel fogódzott mezitelenen, ki mutatván Szemérmét, kinálta vélle az bor ivókat, atta teremtette káromkodástis csak szorta azután a gyalog Katonákis oda érkeztek, melyre ă tőbb bor ivók el oszlottak Nagy Kata pedig továbbis ott maradott a Gyalog Katonákkal Aztis hallotta a Tanú az előttis nem egyszer, sem kéttzer fel fedezte maga szemérmét, s. ugy mutogatta mindeneknek. Aztis bizonyossan tapasztalta ă Tanú, hogy Nagy Kata házához mindenféle Csikós, Gulyás, Juhász jár reszegeskedni. Vak Ferke Juhászt, Vak Miska Kanászt, de már ez meg hólt, elégszer látta nálla, a kik bor innya oda jártak. Soha nincsen rosz eletu Aszszony nélkűl az háza, Kurvákat szokott ott tartani, s az el mult Eőszszel ă rosz emberekkel, egyik háztól a másikhoz járt bor innya. A Katonák sem karomkodnak jobban mint eő káromkodik, a Szomszédokkal veszekedik, a Szomszédok miatta Ludat, Tyukot sem tarthatnak, mind meg emészti a bor ivókkal.

Eo additô:[281] hogy az Urais Szinte ollyan rosz valamint ă Felesége, mert ha jó vólna nem engedné Látta az Urais midőn Felesége fel fedezte magát : de egyet sem szóllott rea, meg sem dorgálta.

Csala János cir. 36 éves tanú vallotta:

1.^a A Tanú esméri jól Nagy Katát, mivel által ellenben Szomszédjában lakik. Ad 2^o Arra emlékezik a Tanú, hogy egy izben bor innya vólt a Tanú Czirok Kata Korcsmáján, s. ott egy korsóbor lévén kezeben fel fogodzott, s. azt mondotta egyik bor ivónak Ihol vagyon am Sárközi ă szép czomb, arra Sárközi azt mondotta, én ugy mond kevés vagyok ahoz, inkább el adom, kire a Tanú azt mondotta : én adok érte 2. ittze bort ad néki, de azzal csak el mult a beszéd, ennél egyebet nem tud ă Tanú.

Sándor András cir. 52 éves tanú vallotta:

[…]Aztis tapasztalta a Tanú, hogy Juhászszok, Gulyássok oda járnak bor innya, kivált Sz[ent] György nap tájba. Az is igaz hogy igen részeges, mert gyakran tele iszsza magát, mikor modgyát ejtheti. Imbre Jancsi Gulyás egész hétenis el ivott nalla mig notelen vólt.

Lugaszi István, cir. 52 éves tanú vallotta:

[…]Ad 2.^o A Tanú jelen lévén Nagy István Nász Népénél, látta hogy Nagy Kata ki álván háza eleibe fel fogódzott, ésa mezitelen czombját verte, mondván szép inak ezek, arra Sándor András mondotta néki. Eregy csúnya azzal eszed te kenyeredet.

[…]Aztis tapasztalta, hogy igen részeges Aszszony, mert részegségebe fel járja az egész Tabánt, Semmi jó Ember nem tart házához hanem a roszszak[…]

Nagy alias Crajczár Kata, Varga Ferencné, tatai születésű, cir. 45. éves katolikus gyanúsított minden vádat tagadott. A 9 éves leánykája, Erse viszont anyja ellen vallott. Elmondota, hogy tíz esetben a szomszédoktól különféle baromfit lopott, amelyeket megettek, ill. eladtak.

65. Rafinált asszonyok fölkínálkozásukkal a kereskedőt zsarolták

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 871.

A. 766. 17. Xbr.

Elek Caspárné Högyös Kata cir. 24 éves, vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Hányszor volt közöd Zachariás Göröggel?

Csak kéczer vólt vélle közöm a Pinczéje Végébe való Boltba.

Miért adtad reá magadat, holott jo Ferjed vagyon.

Mert az Uramis csak kurvázott es azután, minekutánna egyczer vélle közösködtem, meg mondottam az öreg Dencsi Istvánnénak, hogy csak jár Utánnam a Görög, melyre eö azt mondotta : Nó meny oda még egyczer, majd reá Szedgyük, jol meg húzzuk, Ugyis esett a dolog midön oda mentem, és már bé tette az ajtót, ugy jött rajtunk a’ Vén Dencsiné, s. miképpen egyezett véle, nem tudom, ugy értettem hogy adott egynehány forintokat.

*

„Eöreg Dencsi Istvánné” tovább kerített, mert Csipkés Istvánné Erszényes Sára, cir. 17. éves, vásárhelyi calvinista asszonyt is rávette, hogy menjen el Pap András göröghöz. Csipkésné így beszélt Dencsiné biztatásáról:

[…]mennyek bé hozzá [ti. Pap Andráshoz], s. zárkózzam bé, majd ök meg lesik, mert már ök ugy Szedték reá Zachariás Görögötis, fizetett nekik egynehány forintot, s. majd ezis fog fizetni, es én ugy cselekedtem, s. midön el végeztük dolgunkat, bé zárva lévén az ajtó, ugy jöttek az ajtóra, s. akkor alkura kérték a’ Görögöt es 50. f[orintot] kértek tölle[…]

66. Az asszony föltakarván magát, a háját mutogatta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 183-184.

Anno 1770. 1.^a Xbris.

Csányi István cir. 35 éves, a Pest vármegyei Biáról való calvinista vallotta:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Fejes Andrásnéval paráznaságba estem, és már a’ múlt Sz[ent] Mihály napkor múlt esztendeje, miólta mindenkor Parázna életet élek vélle.

Miképpen esmerkedtél meg vélle?

Csak úgy, hogy bor ital kőzben égyczer feltakarta magát, és az háját ki mutatta, akkor mindjárt gondoltam, hogy nem a’ jobbak féle, azután abrakot kértem tőlle, égy szakasztóval adott is a’ kamorába, de magam is utánna bé menvén, magamnak is adott égyczer akkor elsőben, azután valamikor módját ejthettem, számtalanszor vólt véle kőzőm.

Vetted e’ észre, hogy mással lett vólna kőzi Fejes Andrásnénak?

Igen is vettem, mert a’ Levai Varga János fiával Jánossal is kellett lenni kőzi, mert nagy Confidentiaban[282] vólt azzal is, láttam, hogy annak a’ nyakába borúlt, akkor vettem eszre, hogy már reám unt, és őtet kezdette kedvelni[…]

67. Bájitallal kerítenek a nők

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 816-817.

Anno 1775. die 4^a Julÿ

A Nyitra vármegyei Névérről elszármazott Nagy Ádám 22 éves „Catholika” áll az úriszék előtt:

[…]Mi útátúl fogva esméred azon személyt, hogy esmérkedtél meg vélle, s. ki volt az Kerittőd?

Imre Mihályné Mészáros Anna 27 éves, szegvári „Catholika” volt a szóbanforgó személy. Nagy Ádám így felelt a kérdésre:

Ugy esmerkedtem meg vélle : hogy Bakos Andrásné Csalogatott házához, mihelyt oda érkeztem azonnal hirt adott azon Személynek, [ti. Mészáros Annának, aki] mindgyárt ott termett, annyira meg rontottak, még Bakosné házához nem mentem, Sem nem ehettem, Sem nem ihattam, a mint véllem hogy valamely itallal vették oda járásomat[…]

68. Kerítőnő segít a fiatalasszonynak öreg férjét megcsalni

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 999.

Anno 1782. 9. Xbr.

Kókaj Kis Jánosné Fekszi Kata cir. 24 éves, vásárhelyi pápista áll az úriszék előtt:

[…]Kivel estél paráznaságba?

Eőzvegy Mucsi Márton fijával = Marczival kőzöskődtem vagy haromszor.

Hogy merted Magadat erre adni?

A’ Kurczina János Felesége kéretett hozzá mondván hogy vén az Uram ne szeressem kűlőmbet is találok őnálla.

Kivel bizonyítod meg hogy Kurczináné vólt a’ keritőd?

Kalamisnak Feleségével és Káplár Katával meg bizonyítom mert ők is látták hogy gyakran járt hozzám Papp János Feleségét Pap Ersókot is máshoz kerítette a’ Magyar Palkóhoz mert éjczaka is ki csalta a’ szőllőbe a’ Menyecskét a’ Legényhez.

Mással kivel vólt közöd?

Nem vólt senkivel mással[…]

69. A férfi pénzért akarja a barátja feleségét megkapni

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 634-636.

Anno 783. Die 23.^a Febr.

Elekes Jóseff 18 éves, mindszenti nőtlen, pápista tanú vallotta:

[…]Mint hogy pedig Pelikán Ferencz Szabo Samu feleségével Apolloval enyelgett s- mar azutanis Pelikán Ferencz ki vevén Kendőiben be Kőtetett penzit az Asztalhoz vágta mondván, van pénzem Apollo adgyál Pinnát pénzt adok hogy netalantan Pelikan Ferencz valami veszedelembe az emlitett Szabonéval esne, az ablakon nézte akor látam hogy Pelikan Ferencz a falu Dudvaja melé ledűlt, de én Ki sem mentem a házbul[…]

70. A gazda a szolgálólánynak mutogatja a péniszét, majd közösülni próbál

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 9. pör.)

Anno 1805. Nov. 11.

Species facti

Anno 1805, die 20^a Maÿ történt : hogy a’ midön Bányaÿ Mártony Szegvári lakosnak 15. esztendöben járó Leánya Boris nevezetü, ugyan tsak Szegvári lakos Magyar Andrásnál szólgálatban lett vólna, azt fent meg irt napon, az Tanyán, Gazdájával, és Béressel edgyüt, valyogot vettek, este felé az nevezett Magyar András Gazdája, az Beressét Ropár Györgyöt az ökör tsordára el kűldvén, az ökrök[ne]k haza hajtása végett, az Leányt pediglen bé vivén az szállásán lévö pitarban, mint egy nyóltz óra tájban, és subáját le teritvén, mutogatta Szemérem testét az Leánynak, mondván : de szép, az után meg kapván, Subájára le vágta, és az erőszakot annyira, a mennyire meg tette, biztatván az Leányt, hogy többekkel is lett vólna már illyetény tselekedete, még sem vólt semmi baja. Ezek után félvén az többszöri tselekedetitől is az Leány, midőn vinya ment vólna az mondott Magyar András, ki szalat az pitarból, és az szöllő ároknál utól érvén, viszsza vitte szólgálóját, de vélle többször el nem követte dolgát, egyébb képpen, ha nem gyakor izben mutogatta néki szemérem testét. Melly állapotot az bővebb meg visgálás, és érdemlett büntetésének el vétele végett alázatossan az Te[kin]t[e]tes Uri Szék[ne]k Substernáljuk.[283]

Sign[o] Szegvár die 26^a Maÿ 1805.

N[emes] N[emzetes] Szegvári Birák[…]

Az ügyiraton további kiegészítő szöveg olvasható:

[…]Barbara Bányai[…] kétzer el szalatt, de mindenkor vissza hajtott útolérvén engemet Magyar András a Tanyájára a holis utollyára meg nyomott, és noha az exponens[284] ritt is kiabaltt is, mégis a szoknyáját is el szakajtotta, és az exponensre le is feküdt, és mivel egészen meg nem hagyta magát az expone[n]s egészen véghez nem vihette a tselekedetet, hanem immár azon reggel el szaladt az exponens, elárulta az édes anynyának, azután pedig környül állásossabban a Gazdaaszonynyának panaszolkodott, és többé nemis ment oda visza a Gazdájához

Az examinaltt[285] Vásárhelyi Bába megnézvén a kérdéses Leányt, Szűzen találta[…]

*

Magyar András 40 esztendős, „R[ómai] Catholicus” Szegvári születésű, feleséges, gyermekes, házzal és főlddel bíró gazda minden vádat tagadott:

[…]Hogy tetted az erőszakot Bányai Boris szólgálódon, beszéld elé?

Én nem tudom tettem é, vagy sem, mert seres vóltam[…]

Részegségéért és káromkodásáért már többször volt fenyítve. A gazda 12 Rhénes forint büntetést fizetett, és 50 botütést kapott […]sua servili, quam deflorare volebat[…][286] miatt.

71. Az özvegy üzleti vállalkozásból szül a magtalan gazdának

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 440.

Anno 1828. okt. (D. 113. és 114. pör.)

A’ történet

Folyó Esszt[en]dei October Hónap 27^kén Helybeli lakos Gazsi Pálnak hites Felesége az eránt nyujtván panaszát hogy az Ő Férje bizonyos Német Sára özvegy asszonnyal házasság tőrő szövettségbe élne — a’ bé panaszlott elő állíttatván, a’ nevezett Személlyel eggyűtt Önként meg ősmérék, hogy egymással valósággal tíltott testi társalkodásba éltek nem csak hanem Német Sára ugyan Gazsi Páltól teherbe is vagyon[…]

28, oct. 828.

Szentes M[ező] Városának N[emes] Bírái által.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ neved¸ ‘s a’ t:

Gazsi Pál 48. eszt[endős] Nográd megyei Felső Sz[en]ttetor[ny]ai Szűletés — most Szenttesen 21. eszt[en]dő óltátul Deszkavágó ‘s Paraszti Crangelinus.[287]

Miért vagy fogva¸

Ell szerettem egy menyetskét Németh Sárát, mert 20. eszt[en]dő óltátúl nem lévén a’ feleségemmel házassági Gyűmőltsűnk — hogy legyen kire hagyni vagyonkámat és, mivel az a’ menyetske magát ajánlotta, tehát Kukuritza Kapálláskor két hétig egyűtt vóltunk, ‘s viselős = is lett tőlem.

Hogy mertél e’ szerént házasság tőrő lenni¸

Azt által hágtam — de már abba benne vagyok — a’ feleségem nyomorúlt, én szerettem volna Gyereket, ‘s hogy a’ familiám ellne vesszen tsak azért tselekedtem.

Vóltál e’ már fogfa ‘s bűntetve¸

Nem vóltam soha, mert ennél kűlőmben nem tselekedtem rosszat.

Mi vagyonod van¸

Házam — 900 f[orin]tos szőllőm ’s ottan 80. köblös közös főldem.

Kőltt Vásárhelyen, 29. oct. 828. Kováts István

actuarius által.

*

Őnkényes vallás

Mi a’ Neved? Ã:

Németh Sári 23. eszt[endős], Ref[ormátus], szentesi — meg esett személy — Paraszt.

Miért fogattattál be¸

Azért, hogy Gazsi Pál Tót Ember, mint szeretőm, hozzám jártt, most Pűnkősd úta, ‘s legjobban egy hetig akkor Pűnkősd hetibe, viselős=is lettem tőle.

Nékie hites felesége lévén hogy mertél házasságot rontani ‘s házas Emberrel fajtalankodni¸

Nem tudtam élelmemet keresni s ő tartott[…]

Kőltt Vásárhelyen 29. Oct. 828.

Kováts István actuar[ius] által.

*

Németh Sára fogva még nem volt, vagyona nincs.

*

Itéltetett:

A’ vasbafogott Gazsi Pál őnként meg valván, hogy Németh Sára Szabad személyel feleséges léttére paráználkodott, ‘s ezt Németh Sára Sem tagadván : amaz 1 honapi fogságal meg-bűntettetik, emez pedig kemény meg-feddés mellett szabadon botsájtatik.

72. Férje rokonai házasságtörésre unszolják az asszonyt, még legényt is kerítenek neki

CSML SZF. IV. A. 53. a. 13.: 303.

Anno 1837. Máj. (D. 105. és 106. pör.)

Történet leírtása

Helybeli lakós Kis István panasz képpen azt adta előmben, hógy az ő Feleségétt szinte helybeli Tűhegyi János ő tőlle el idegenitette ‘s magához tsábítótta, annyíra hógy őtett vég képpen ótt hagyta nevezett Tűhegyi Jánóshóz vette magátt, mely panaszszára én mind Kis Istvánnét, mind pedig Tűhegyi Jánóst bé fogadtam, ‘s őket mind kettőjőkett ki kérdeztem, kik is mind a’ ketten minden tartózkódás nélkűl meg móndótták egy mással való kőzősűlésekett, mire nézve őkett mint világós paráznákat, részint mint házasság róntókatt, a’ Tekintetes Uradalmi Ügyészi Hívatalnak bővebb visgálat végett tisztelettel által adóm.

Vásárhelyen 21^dik Februárius 837.

Beretvás Lajos M[aga]k[ezével]

Város Kapitánnya.

*

1837^ik esztendei Februarius 22^én H[ód]m[ező]Vásárhelyen kivett

szabad vallás.

Mi a’ neved ‘s a’ t ?

Tűhegyi János 25. eszt[endős] Refor[mátus] v[ásár]helyi paraszt.

Miért fogattattál be?

Azért; hogy Kis Istvánné hozzám adta magát.

Hányszor közösködtél vele?

Már két esztendeje hogy azon asszonynyal összekerültem, ‘s az óta használtam.

Hogy merted te azon Asszonyt magadhoz csábítani, ‘s férjétől elidegeníteni?

Én azon asszonyt soha sem csábítottam, ‘s férjétől elnem idegenítettem, hanem a’ férje attyafijai magok hozták hozzám, ‘s éjszakának idején kisérték házamhoz, én tehát mint fiatal ember éltem az alkalmatossággal.

Fogvás büntetve hányszor voltál?

Sohasem voltam.

Miféle vagyonod van?

Az atyámmal egy Kenyeren vagyok magamnak különösen semmim sincs.

K[elt] m[int] f[ent]

Bártfay Sándor Ügyészi segéd által.

*

1837^ik esztendei Februarius 22^én H[ód]m[ező]Vásárhelyen kivett

szabad vallás.

Mi a’ neved ‘s a’ t’ ?

Kis Istvánné Szoboszlai Zsuzsanna 23 eszt[endős] Refor[mátus] V[ásár]helyi.

Miért fogattattál be?

Azért : hogy Tűhegyi Jánossal öszvekerültem most két eszt[en]deje.

Hogy merted te férjedet elhagyni, ‘s paráznaságot mással véghez vinni?

Én férjemet sohasem hagytam el, hanem hogy ő észrevette Tűhegyivel lett közösködésemet, vert ütött engemet, ’s aztis kinyilatkoztatta : hogy engemet meg öl; én tehát elhagytam őtet, de csak annyiból a’ mennyiben fenyegetett, mert nagyon féltem.

Tűhegyi János csábitott e’ tégedet, ‘s mondotta azt : hogy hagyd el férjedet?

Sohasem csábított, sőt arrakért : becsülném meg férjemet; — ennek oka egyedül férjem testvér nényje, ki maga unszolt engemet arra : hogy mennyjek bátran Tűhegyi Jánoshoz, mindenkor pedig mondotta ezt valahányszor férjem otthon nem volt.

Hogyan kerültetek egyűvé, ’s ki adott benneteket öszve Tühegyivel legelőször?

Sándor Sámuel nevü embernél lakók voltunk a’ férjemmel, ‘s ezen ember volt abban eszköz.

Fogva ‘s büntetve hányszor voltál?

Soha sem voltam.

Miféle vagyonod van?

Semmim sincs.

K[elt] m[int] f[ent]

Bártfay Sándor Ügyészi segéd által.

*

Ítéltetett

Minek utánna az kinem sült, hogy Tühegyi János a’ 2^k rendü Vasban állót Ferjétől eltsabitotta, s igy a’ feladott vádat annál inkább nevelte vólna; ellenben világosságra jött hogy masodik rendü vasbanálló Ferjének üldözései s attyafiainak unszolasai végett vetemedett ezen botránkoztató vétekre, ennél fogva elsö rendű vasban álló a’ probák fogytábol a’ Törvény előtt meg dorgaltattván, szabadon bocsajtattik a’ 2^ik rendű pedig 14 napi tömlőczre ítéltettik. –

IX.

PRÓBAHÁZASSÁG

73. Házassági próba

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1001.

Aô 1768. Die 26^a Mensis Julÿ[…]

Serfőző Gyúrka, cir. 36 é[ves] Calvinista, Nógrád megyéből való[…] ezt vallotta:

Miért vagy fogva?

Csak azért mert meg haragudván Feleségemre kivallottam, hogy minek elötte ez előtt 4. esztendővel el vettem volna Feleségűl elsőben vagy háromszor meg probáltam ‘S véle háltam.

*

Nyilas Ilona cir. 25 éves, vásárhelyi calvinista be is vallotta férje bűnét:

Miért vagy fogva?

Azért mert őszve haragudván a’ Férjemmel egy másra vallottunk, hogy a’ midön el jegyzett, az eskettetés előtt meg ejtett, véle közősködtem[…]

74. A gazda bizonyításként ikreket nemzett egy leánynak, aki „bérszülést” vállalt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 13.: 223.

Anno 1836. aug. (D. 167. pör.)

Dolog tőrténete

Pap Erzsébet itteni lakos Zsolnai Jánosnak felesége be jelenti, és elô adja, hogy férje kivel huzamos Esztendőki[g] házasság életben tsendessen együtt lakván, ezek elôtt egy évvel bizonyos Zsidó Zsuzsi személyel, mint tulajdon hitvessével meg ösmerkedvén véle él, Kinek is emlitett férjétôl egyszerre két gyermekei születek, de mind kettô meg halálozván, azt el hagyni nem akarja; — sôt egymás között oly egyességre léptek, hogy ha töle gyermeke lenne 50 forintal vagy egy tehénnel fogja meg jutalmazni; — ki kérdeztettek mind ketten az elôl adottakat nem tagadván, annak a’ szerént volt történetét el ôsmérték — melynek következésében az alól írottak köteleségek szerént a’ T[ekintetes] uradalmi Törvényes hatóságnak, mint házasság töröket resignáljuk.[288]

Szentes 8^a Junÿ 836.

Szentes Várossa N[emes] N[emzetes] Birái.

*

Ônkénti Vallomás

Mely az alól irott napon, és módon vétetett ki.

Mi a’ neved s. a. t ?

Zsolnai János 52 esztendős R[ómai] Catholica feleséges, és Szentesi lakos vagyok.

Beszéld elô Környůlményessen mitsoda ösmerettséged vagyon Zsidó Zsuzsával.

nékem az az ösmerettségem vagyon, melyet igazán meg vallok, hogy Feleségem Pap Erzsébettôl gyermekem soha nem lévén, meg akartam próbálni hogy tehetettlen férfi vagyok é, vagy sem! Zsidó Zsuzsi szabad személyt három héti utánna való járás után azon igérettel, hogy ha gyermeket szülne tôlem, 50 f[orinto]kat vagy pedig egy tehenet adok néki, kivel közösülvén tôlem egyszerre két gyermekei születtek, de mint hogy meg haltak 5 f[orint]. 50 xkat 1 véka búzát, és egy pár csizmát adtam néki jutalomúl.

Tudhattad azt, hogy a’ szertartások szerént, hogy a’ nös paráznaságért meg büntetotz, miért adtad magadat összve az emlitett személyel?

a’ mint már el beszélettem egyenest azon ok inditott azon tselekedetre.

Voltál e’ fogva és büntettve.

tsekély tettekért a’ Városi biróság által büntettettem.

Mitsoda vagyonod van.

Házam, és 4 lovaim vagynak.

Szentes 8^a Julÿ 836.

ki halgatva Imre János notar[ius][289] altal.

*

Ônkénti Vallomás

Mely az alól írt napon, és módon vétetett ki:

Mi a neved s. a. t. ?

Zsidó Zsuzsi 38 Esztend[ős]. Reformata Szentesi születés Szabad Személy vagyok.

Mi féle ösmerettséged vagyon Zsolnai Jánossal, honnan és mirôl ösméred ötet beszéld elô ?

ezek elôtt egy esztendôvel ha jól emlékezem, több igéretei, és utánnam való járása és intselkedésével reá vett, hogy véle közösůlnék, mint hogy feleségétöl soha gyermeke nem lehetett ha gyermekem lesz tôle 50 f[orinto]kat, vagy egy Tehenet ád;— örülvén mint szegény személy igéretének, tôle két gyermekem lett egyszerre

Meg tartotta e’ igéretét vagy sem?

nem tartotta mert 5 f[orint] 50 xr[o]kat 1 véka buzánál és 1 pár csizmánál tôbbet nem adott.

Tudtad azt, hogy Zsolnainak hites felesége vagyon mért merted véle azon gonosz gonosságot el követni?

Az igaz hogy tudtam, de mint már eleve elôl beszéllettem az igéretnek örůltem.

De hallod nem elég az mert a’ két gyermeket üdô elôtt, és nem ůdejére szülted meg, azt szánt szándékossan, önkénti tselekedetbôl tettted, hogy vilagosságra ne jöjön, elkövetett búja eletetek ?

én nem tettem szánt szándékból; hanem mi képpen született idein korán nem tudhatom.

Szentes 8^a Julÿ 836.

ki halgatta Imre János not[árius] által.

*

Itéltetett:

A feladatott házasság törést, Zsolnai János maga sem tagadván; óly megintés mellet, hogy ezentúl a’házasság : Szentségét tiszteletbe tartsa, mint még soha megnem rovott Ember, 14 : napi áristomra bíráltatik; Zsidó Zsuzsi szabad személy pedig a’ tiszta életre intettni rendeltetett.

X.

A PARÁZNASÁGOK ÉS A HÁZASSÁGTÖRÉSEK HELYEI

75. Hol, hányszor és mi módon közösültek?

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 2.: 408.

Anno, 1746^to Die 7^ma 8^bris

Békési Panna kurvasága miatt áll az úriszék előtt.

[…]Vak jantsival vólte közöd?

Volt kétszer.

Hol?

Az ágyon két etzaka, le vetkezett Gazda módgyára kétszer[…]

76. A kocsmai pincében hordón is közösülnek

CSML SZF. IV. A. 21. Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlési iratai: 1725–1774. (1.-48.) 1775. I.–IV.

Anno 1748. die 1^ma May in possione All=Gyö.

De eo Utrum

1.^ma Tudgya-é látta-é és tapasztalta-é ă Tanú, hogy Gazsi Pál Gyövi Kortsmárosnak ă felesége Kéri Sóffi Paráználkodott vólna valakivel, vagy gonóságban-is esett vólna, vallyamegh hite után![…]

Secunda Testis Helena Szegi Josephi Hertzeg Conthoralis Annorum 40. Sub juramento fatetur ad Primum.[290] Taval nyár Közepén el mentem Két graitzárára eget borért, és a’ Pincze rostéllyához érkezvén senkit sem láthattam ott ben lenni, az okáért vissza-is akartam menni; akkor Sóós Istvány nevü Nötelen Legény Leugorván a Kortsmárosné mellűl az ágyrúl Kinyitotta a’ Rostélt, és mondá Kortsmárosnenak no Sófi megh attam ă bornak az Árát, ara feleltem meg attad[…] az után bé menvén ă Pinczébe testi szemeimel láttam, hogy ă Kortsmárosné, oly fertelmessen fel vólt takarva, mint ămidőn afféle testi dolgot el szokták követni, látván azért engemet bé takarta magát[…]

*

Anno 1748. die 1^ma Maÿ in Possione Al=Gyö[…]

Interrogatoriu[m][291] Responsorium[292]

Elsö alkalmatossággal hol és mitsoda

helyen és mitsoda üdö köz tájban vétkeztél Kéri Sófi Gazsi Pál Gyövi Kortsmárosnak feleségivel!

Aratás közepe tájban egy graitzárára Pálinkát mentem innya ă Kortsmára akor ă Kéri Sófi az ölemben belé ülvén ösztönt adott az elsö parázna véle való Vétkemhez.

Másodszor hol vóltál.

ismét azon üdöben ă Pinczében egy Pálinkás hordóra le feküvén Kéri Sófi vétkeztem véle.

harmadszor hol vólt.

harmadszor a házba bént a Padon.

Negyedszer

Negyedszer amidön az Urát elküldőtte vólna Vásárhelyre hagymájért, a’ Patkán[293] ugyan a’ Kortsma haznál.

Ötödször

Ötödszöris egy meszélt bort[294] menvén a’ Kortsmára innya és az ura othon nem lévén egész éjel ott háltam és ugyan az elöbbeni patkán Kétzer vétkeztem véle azon etzaka.

Hatodszor

ugyan ă pinczében egy Pálinkás hordón akkor azután megh utálván vétkeimet abban hattam eötett[…]

*

A kihallgatás során mind a korcsmárosné, mind a férje tagadták a dolgot.

77. Padon közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 517.

Anno, 1748. 1^ma July.

Sarló Jutka 30 éves, vásárhelyi asszonyt kérdezték:

[…]Hát láttade hogy Borosnéval Kovács nevű Arukátianus katona[295] közösködött vólna?

Láttam hogy borosnét meg megcsókolta, és hogy a’ padon meg is paráznitotta.

Hát magadnak kovácscsal volté kőződ?

Volt hegyes nevű Insenger katonával, midőn ő[z]vegy vóltam, ő pedig feleséges vólt, de nem tudtam, és még akkor Szathmári Davidné sem vóltam, előszszőr, a’ rengőhőz[296] dűjtőtt, azután hányszor vólt nem tudhatom[…]

78. Közösülés a földön

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 519-520.

Anno, 1748. 1^ma July.

A 77. pörből ismert Sarló Jutka a barátnőjének, Kincses Katának is átadja a katonáját szeretkezni. Erről így kérdezik Boros Jánosné, Kincses Kata 25 éves vásárhelyi asszonyt:

[…]Hol vólt előszszőr kőződ vélle?

A’ magam kamarájáb[an] a’ főldőn

Másod ízben hol vólt?

A’ Sarló Jutka házáb[an] a’ főldőn Sarló Jutka vetett ágyat.

Hát másokkal vólte kőződ?

Vólt egyszer Pető ferkével[297] a’ magam kamarájáb[an] egy kis szénán, a’ szegletb[en] tavaly mikor tehén hajtó vólt[…]

79. „Baszató komora”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 525-526.

Anno, 1748. Aug.

Bokor Susánna 32 éves vásárhelyi, calvinista nőt vallatták:

[…]Igaze hogy Budainé hivott a’ mag házához?

Igaz, és fogadta senkinek sem mondgya.

Miért hivott?

Azért hogy Andrással hállyak.

Háltále vélle a’ Budainé komorájáb[an]?

Háltam.

Hányszor vólt vélle kőződ?

Egyszer, tőbszőr azért nem, mert Nyakóné azt beszélette Noénénak, Noéné pedig nékem, hogy előszszőr Budainéval, azután a’ Żellerjével[298] kőzőskődőtt és ezért nékem tőbszőr nem kellett, hallotta, azt is a’ Budainé Żellér Aszszonyátúl, hogy Budainé azzal dicsekedett, ez az én baszató komorám, és teged is engemis meg baszhtak abban[…]

80. Istállóba közösülés

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 527.

Anno, 1748. Aug.

Czirok Kata vásárhelyi 32 éves nőt valatták:

[…]Hányszor vólt kőződ Olasz Ambrussal?

Nem tőbszőr egyszernél a’ magam istállójáb[an] tavaszszal[…]

81. Az ágasfa mellett, állva közösültek

CSML SZF. IV. A. a. 2.: 530.

Anno, 1748. Aug.

Vaszil Demeter 19 éves, Görögországból való, görög vallású legényt vallatták:

[…]Vólte tegnap estve kőződ az Asztalosnéval?

Vólt edgyszer fenn álva, az ágas mellett[…]

82. Földön közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 564-565.

Anno, 1749. 12^a May.

Szilágyi István 22 éves, Szilágyból való legényt vallatták:

[…]Hát Susával vólt é közöd és hol?

Volt egyszer Susával közöm a Beke házában eczaka a földön, és nem töbször egyszernél[…]

83. Szálláson, bunda alatt közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 41.

Anno, 1752.

Kérdő Ferenc 40 éves, vásárhelyi gazdaembert vallatták:

[…]Miért fogattattál meg?

Azért hogy Nagy Panna szolgálommal el estem.

Haltálé vele?

Igenis hogy az Szállásomon egy itczakán egy Bunda a[la]tt háltam véle. És mindenestűl ötször, vagy hatszor volt is véle közöm, valamint hogy immár Terhesis[…]

84. Szőlőkunyhóban közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 203.

Anno, 1754.

Zemko György cir. 50 éves vásárhelyi férfi így vallott:

[…]Azért fogattattam megh, hogy Karasz Susával, Sebök János Kunyhójában, melly az Szöllöben vagyon egyszer testi képpen közösültem[…]

85. Közösülés a ház pitvarában

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3: 222.

Anno 1755.

Virág Zsuzsa 36 éves, vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Miért fogtak meg?

Azért mert Nagy István Csikos az most múlt Sz[ent] Joseff napi Vásárkor házamhoz jövén, az Házam Pitvarában közöm vólt vélle.

Már annak elötte vólte többször vélle közöd?

Vólt igenis az Törvényszék elött 4. Esztendönek forgása alatt számtalan sokszor, valamikor alkalmatossága eshetett, mindenkor.

Hánszor vólt Nagy Istókkal közöd miúlta ă Törvényszék elött voltál?

Csak egyszr volt közöm vélle[…]

86. Kerti nádfal alatt közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 633-635.

Anno, 1756. 30^a Julÿ

Bodor Jutka 25 éves és Pap János 25 éves csongrádi lakosok a

[…]Bodorék kertjében a nádfal alatt kétszer paráználkodtak[…]

87. Csónakban közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 798-799.

Anno, 1757. die 8^a Mens. Julÿ

Kopasz Szilágyi Istvánné Vas Ersók cir. 36 éves tápéi calvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Paráznaságomért; mivel ez elött 14. esztendövel meg estem egy Szegedi Lakos Korom András nevü emberrel.

Hányszor vólt közöd vélle és hol?

Csak kétzer vólt közöm vélle midön mentem vólna Szegedröl Csónakon vélle csak a csónakba vitte véghez rajtam.

Mi okra nézve adtad reá magadat?

En azért adtam reá magamat mivel roszszúl élt véllem az Uram el boszszankodtam miatta[…]

88. A háznál, a földön paráználkodtak

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 18.

Anno 1760. Die 17^a Julÿ in Oppido Szentes.

Mi neved, hová való, hany Essztendős, micsoda vallason vagy?–

Fekete Kata Tesi Kertész Fekete Janos Leánya 16. Esztendős.

Miért vagy fogva? Azért hogy Szegedi Ferkóval Sz[ent] Eőrzebet tájban az ősszel ă magunk házánál paraznalkodtam egyszer éjczakának idején.

Kitűl etél teherbe?–

Szegedi Ferkótúl.

Volt-é mással valakivel kőződ?–

Soha, senkivel sem, csak akor eővele egyszer.

*

Mi Neved, hova való, hany Esztendős micsoda vallason vagy?–

Szegedi Ferencz, Szegedi András Tési Kertész Fia 17. Esztendős Pápista.

M[i]ert vagy fogva?

Azért, hogy Fekete Kata Leannyal paraznalkodtam.

Hányszor vólt kőződ vele, és mikor?

Egyszer az hazaknál ă főldőn az ell múlt ősszel ejczakának idején.

Hát a terhe kitűl való? tűled é vagy mástúl?

En nem tudom maga tudgya.

*

Az apa a fiáért és a lányért 80 forint kezességi költséget adott, ezért szabadon engedték őket.

89. Förtelmeskedés a kertben, földön és pitvarban

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 156-158.

Anno, 1761. Die 22^da 7^bris in Opido Csongrád.

[…]Vallya meg ă Tanú le tett hite szerent, hogy die 6^a 7^bris Arvai Györgynek, Nagy Judittal való világos paráznaságát láttae?[…]

Helena Tóth [így vallott:]

E folyo holnapnak hetedik napján az az vasárnapi napon estenden harangozás után, ă fönt nevezett két rosz, részegen ă Tanú szomszédságában Bűtős János kis kertyében be mentek, és ott fészket vertek magoknak az főldőn -s le fekűdtek, mint házas társak szoktak cselekedni, mellyet ă Tanú meg értvén, ă nád fal mellé ment, ă nád falon által látta testi szemeivel, hogy minekutánna dolgokat végezték, szinte ă férfi le szállott az Asszonyrúl, még pedig ă Tanú látván ezen fertelmességeket, be ment ă nád kertben, és azon mezítelen -s- fel fődőzve találta az Asszont, és port vett ă markába -s- rea szórta -s- egyűtt háltak, kővetkezett napra, ismét a Korcsmára menvén, az honnan ă Tiszán által vettetvén magukat, egyenesen Téss felé mentek.

*

Anno 1761. Die 3^a X^bris in Oppido H[ód] M[ező] Vásárhely. A más vasárnap estve fele : Jutka ă főnt nevezett betyárral, ă Tanuékhoz mentvén[…] mentek egyenessen ă plántás Kertben, ă hol ottis fészket vervén magoknak, le fekűdtek, mint házas Társak, mellyet látván ă Tanú oda ment ă nád falhoz -s- testi szemeivel látta, hogy [a] betyár reá mászott Jutkára, ezel ă Tanú, ă föllyebb emlitett Tanúhoz ment -s- mondă néki : Angyom Asszony, Biz ă betyár dolgozză már ă Jutkát[…]

… … …

[…]más alkalmatossággal ezen ă nyáron említett Jutka, egy Hallerianus gyalog István nevezetű Tot legény katonát magahoz csábította, azzal is ugyan az Tanú pitvarában kőzőskődőtt[…]

[…]midőn ă Tótth Legény Katonával kőzőskődőtt[…] az Tanú a hazban volt, és azok az pitvar ajtót be zárták, azután, midőn az Katona ki ment aztis hallotta, úgy az kőzősködésben való zőrgéseket[…]

90. Istállóban, a szénán közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 423-426.

Anno 1764. die 27. ^a Junÿ

Fekete Istók teherbe ejtette Horti Panna cir. 24 éves csongrádi lakost, akit így vallattak:

Hol volt vele kőződ?

A’ mint mondám Marhainkat tul a’ Tiszán teleltettvén Fekete Istoknak Istallojában volt véle kőzöm, a’ széna izekén fekűven.

*

Anno 1764. die 26^a Junÿ.

Fekete István cir. 19. éves csongrádi pápista vallatásából vett idézetek:

Hányszor paráználkodtál Horti Pannával, Balint Pista Feleségével, és mikor?

Ez előtt három esztendővel magamis nőtelen lévén, s. én tul a tiszán telelvén a’ Marha mellett, Horti Panna hozzám jőtt, azon Istalloban mellyben háltam s. palinkát hozott s. ki vált azután, mivel az Széken hevertem mellém Le fekűdt, és csiklandot, s. magamis fel indultam, és velle páráználkodtam égyszer.

Volté az ulta, vagy az előtt afféle kőződ, vagy dolgod azon Személlyel?

Nem volt, hanem már Feleséges Létemre, ismét el akart rontani, és Házamhoz jőtt mondván : jöjjön Kjend Házamhoz, nincs ithon az Uram, de en ki pirongattam s. nem mentem, Tunyi Csordasnét is utannam kűldőtte, azt ízenven : Ha Horti Panna házához nem megyek, mennyek az ővehez, de én égyikhez Sem mentem.

91. Előbb a kocsmaudvaron, azután a gyöpön közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 525.

Anno 1764. a die 26. Marty

Juhász Tamásné Gyöprugó Juttka, cir. 42 éves, monori pápista vallotta:

Mit kerestél a Kaparás nevü Csongrádi Korcsmán ă Gyalog Katonákkal?

En ittam ott magam, az után a Verbungos Gyalog Katonákis oda jöttek, s. elsöbe a’ Káplár addig kisirtett, hogy a korcsma udvarán néki engettem egyczer, azután midön onnan haza felé indultam, el kisirt egy köz katona, az zalis a gyöpön egyczer vólt közöm.

92. Vásárban, a kocsi alatt közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 569.

Aô 1764, die 26^a 8.^br Vásárhely

Argyelán Mári cir. 24 éves, kolozsvári „oláh hitű” vallomása:

Hányszor kurválkodtál a’ Németekkel a’ Vásárban?

Én nem tudom, mert részeg vóltam, nem tudom mit tselekedtem.

………

Fejes Hadnagy és Somogyi Tizedes referálják : Szemeikkel látták midön a’ Qvártélyos[299] Németh meg dolgozta a’ kocsi alatt. Azonkivűl Baranyás Miklós, Nagy Jósa és tőbben is látták, hogy már az előtt háromszoris dolgozta azon Qvártélyos Nemeth[…]

93. Istállóban és a szőlőben lévő szűrűben közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 770.

Anno 1766. Julÿ. 3.

Csalános Istvánné Bang Sára cir. 20 éves vásárhelyi calvinista vallotta:

[…]Csorba Mihálne Kapássával paráznaságba estem Balogh Györgyel.

Hányszor vólt vélle közöd?

Kéczer vólt vélle közöm, egyczer Szöllö kötözéskor, másodszor most a’ Szölöbe lévö Szűrüsbe.

Mit kerestél a Szöllöbe holott Szöllöd nincsen?

Csak paráználkodni mentem ki mivel a’ múlt Vasárnap öszve beszéllettünk egy mással, egyéb dolgom ott nem vólt, itthon az Apám Istallojabanis vólt kéczer[…]

94. Sütőházban, kisházban, szálláson a szobában közösültek, és egymás szájából bort „innya”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 839-868.

Anno: 1766. 13^a 7.bris.

Zsíros Ilona cir. 36 éves özvegy, sarkadi calvinista vallattásából:

[…]Hányszor volt közöd Szabo Istvánnal?

Számát meg nem mondhatom, mert 8. esztendötöl fogva valamikor modgyát ejthette, mindenkor volt vélle kőzőm, hol a’ maga Sütü házában, hol a’ kis házában, hol a’ Szállásán való Házaba[…]

Szabó István cir. 58 éves, vásárhelyi calvinista vallotta:

Vald meg igazán esmértéd e’ Zsiros Pélát?

Jol esmérem, mert az én Kis Házamban lakott, Szállásomon pedigh Tyukászom vólt a’ múlt nyáron[…]

Balta János cir. 22. éves tanú vallotta:

[…]Aztis tapasztalta, hogy a Szobában ă Szálláson való Ágyon hanyatt fordította Lazczko Vasárnapi napon Zsiros Pelát, és az hasát Zöcskölte játékból.

(Orosz a Laczkó nevű béressel együtt szolgált Szabó István Szállásán.)

Ifjú Szabó István 15 éves tanú vallotta:

[…]aztis látta, hogy Zsiros Pela, a’ meleg Savóba dugott 3. tyúkot, s. ugy koppasztotta megh[…]

… … …

[…]Tudgya aztis a Tanú, hogy Nyáron a’ több munkások sokszor a’ Buza földön háltak[…]

Rósa András cir. 40 éves tanú vallotta:

[…]a’ Pöndölét köldökigis fel takarta Laczkó Zsiros Pelának, ugy jádczott vélle[…]

Karsaÿ András cir. 21 éves tanú vallotta:

[…]egykor öten feküdtek a’ Tanuval a [szállási] Konyhába[n] akkor éjfél tájban Zsiros Pela Laczkóhoz mászott, és csókolodott vélle a Setétbe, és akár hol fekütt le Laczkó, mindenkor a’ Gunyhoba Pelával virratt fel[…]

Csanky Erzsébet cir. 47 éves vallotta:

[…]tapasztalta, hogy Zsiros Peláék házok dorbézoló ház vólt, kivált képpen a’ gyalog katonáknak fészkek vólt. Minden rossz ott hellyet talált[…] dorbézoló ház a Zsirosné háza, ott minden rossz emerek[ne]k helye találkozik[…]

Kis Klára cir. 22 éves tanú Fodor Mihál[y] legényről vallotta:

[…]azon Legénnyel egymás szájábul Zsiros Pela bortis ivott, csókolodott vélle, a gyertyátis el oltották éjczaka, dulakodtak egymással eleget, ezeket szemeivel latta.

Huszár István cir. 19 éves vallotta:

Pela ă maga Leányánakis mondotta, hogy igyon Őis Fodor Miska Szájábol, de nem ivott, es az Annya azt mondotta a’ Leányának : Igyál ebtül Szakatt, már te jobb vagy mint más.

Mérges Sára, cir. 60 éves, aki előbb hamisan tanúzott, így ismerte be a vétkét:

[…]Isten nyomorékja vagyok, és azért meg vallom, hogy nem igazak mellyeket akkoron vallottam[…]

95. Istállóban, kamrában, szőlőkunyhóban közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1042.

Aô 1768. Die 13^a 8^bris

Simon György cir. 36 éves, a Liptó megyei Német Lipcséről való pápista obsitos katona vallotta:

[…]Tavaj esztendőben minek utanna a’ Gazda Szolgálonak meg fogatta Sárát, azután 3 Holnap mulva, a’ Gazda Istállojába volt véle kőzőm, előszőr is. A’ mult Tavaszal pedig hol a’ Gazdám Kamarájában, hol az Istalloban volt véle kőzőm, a’ leg kőzelebb mult szűret előtt is egyszer a’ Szőllőben, a’ Kunyhoban, mászor ismét az Istálloban[…]

96. Az ágyon és a pitvar földjén is közösült a béres a gazdaasszonyával

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1042-1043.

Aô 1768. Die 19^a 9^bris

Özvegy Pajzán Toth Ferenczné Égető Kata cir. 25 éves, calvinistát vallatták:

[…]Hányszor volt kőződ a Béreseddel Matok Geczivel?

Már egy Holnaptol vogva vólt kőzőm, a’ Béresemmel Matok Geczivel, de számát nem tudom.

Micsoda helyen volt véle tőbbnyire kőződ?

Az Agyamon volt véle mindenkor kőzőm.

Ugy de Matok Geczi az vallya, hogy a’ Pitvarba is volt véle kőződ?

Nem tudom volt e’ vagy Sem a’ Pitvarba[n].

Mi okon adtad reá magadat,

El veszet volt az eszem.

*

Matok Gergely cir. 19 éves vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Hányszor volt kőződ a’ Gazda Aszszonyoddal?

Nem volt egyszernél tőbbszőr véle kőzőm, ithon a’ maga Pitvarába a’ főldőn[…]

97. Gyöpön közösködtek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 73-74.

Anno, 1769. Die 26. Junÿ

Kolompár Joska, cir. 18 éves, félegyházi pápistát vallatták:

[…]Vald meg igazán volt e’ kőződ és hányszor Hajdu Agnessel?

Meg vallom hogy vagy kétszer volt véle kőzőm a’ Győpőn, mert mindég utánnam járt és el állított[…]

98. Sertésólban közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 272.

A.^o 771. 23.^o 9.^br.

Barát Mátyásné Puka Kata, cir. 23 éves, szentesi pápistát vallatták:

[…]Ismered e’ Betyár Jancsit?

Ösmérem.

Múlt esztendöben Nagy Pálék lakodalmokban, Musicus lévén Betyár Jancsi, éjczakának idején miért hivattál ki ötet?

Az Ipam 5. garassát el költöttem, félvén tölle, Betyártul kérni akartam kölcsön 1. Márjást.

Nem igaz, hanem azért, hogy azután mentetek Faragó Örés s. v. Sertés Olába?

Nem tagadom, ugy vólt[…]

………

Hányszor vólt [véle közöd]?

Bizonyossan nem tudom, lehetett vagy hatszor[…]

99. Sertésólban közüsülők

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 273.

A.^o 1771. die 23.a Nov[em]b[e]r.

Gábri Jancsi cir. 19 éves, kcskeméti pápistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva,

Barát Matyó feleségéért.

Miért azért?

Mert ennek elötte két háttel vélle háltam.

Hát annak elötte hanyszor vólt vélle közöd?

Ennek elötte három esztendövel, Faragóné házánál, a’ melyben most Eskütt Ur lakik, ‘s. v. [a] Sertés Ólában, de többször nem vólt[…]

100. Az ágas mellett, a földön készült a gyerek

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 5.: 325.

Aô. 772. die 19.^a Jan.

Szántó Topogó Andrásné Faragó Sára cir. 32 éves, a Békés megyei Tenkére való calvinista így vallott:

[…]vagyon nyólcz esztendeje, miólta Tarjányi Nagy Györgyel paráznaságban élek[…]

Gyermeked vagyoné vagy nincs tölle?

Vagyon egy 7. esztendös fiam tőlle, meljet a’ magam házánál, a’ földön, az ágas mellett csinált[…]

101. Közösülés szállási gunyhóban, udvaron

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1231.

Anno 1777. die 23. X^bris

Tot Ersok cir. 18 éves szentesi hajadont a Deák István „nőtelen fia felépítette”, azaz teherbe ejtette. A leány így vallott eről:

[…]Hol vólt közötök együtt?

A szalláson lévő Guny[h]oba[n].

Mikor mentél a Deák István házához?

Urnap előtt[…] leg elöször az udvaron lévő venyige mellett volt vélle közöm, Szombat[i] napon[…] azzal amitott hogyha 6. esztendeig közösködöm is vélle eö tölle nem lesz gyermekem[…]

102. A boroskamra ponyváján szeretkeztek

CSL SZF. IV. A. 53. a. 6.: 255-256.

Anno 1779. Die 3.^a July.

Sárközi Pista cir. 18 éves calvinista, vásárhelyi juhászbojtárt vallatták:

[…]Mit kerestél a kosár Janos kamorájába[n]?

Bor innya mentem oda, egy itzét ittunk meg ott a Kosár János Feleségével.

Vald meg igazán hanyszor vólt kosarnéval kőződ?

Csak egyszer vólt vélle közöm az Hordók mellett való Nagy Ponyván[…]

103. Közösülés vízimalomban és jégveremben

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 379-380.

Ao 780. 10. Januar.

Csutora Szabó Ilona cir. 30 éves vásárhelyi calvinista hajadont vallatták:

[…]Kitül estél ismét terehbe,

Az M[éltóságos] Uraság Molnárjátul Lörincztül estem terehbe, mivel az eő cseledgye vóltam Sz[ent] György naptol kaszállásig vóltam nálla.

Hányszor vólt vélled közi?

Számát nem tudom, mert miulta nálla nem lakom, az ultais vólt vélle közöm az M[éltóságos] Uraság vizi malmába, azután megis vert, mert azt mondottam néki hogy légyen gondja a Gyermek tartásra.

Az első gyermeked, kitűl való volt?

Harcsás Gergelytül való volt.

Hogy merted reá adni magadat?

Csak benne vagyok[…]

………

Horváth Mihály Sámsoni Molnár le tett hite alatt vallya : hogy eö tulajdon Szemeivel látta, a midön Lörincz Molnár dolgozta Csutora Ilonát, az hasán feküvén a Jég Verembe[n] nappal[…]

104. Padláson történt közösülés

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 6.: 593-594.

Anno 1780. 4. Xbr.

Sisko János cir. 26 éves, vásárhelyi feleséges pápistát így vallatták:

[…]Hol és mi okon fogtak megh?

Molnár Andrásh Padlásán fogtak meg Kálé Ersókkal.

Mennyi ideje, hogy Kálé Ersókkal, Kezdettél paráználkodni, és hanyszor volt vélle Kőződ?

Nem tudom menyi ideje, de volt őtczőr, vagy hatczor vélle Kőzőm[…]

XI.

PARÁZNÁLKODÁS

105. Az asszony férje öccsével paráználkodott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 1.: 387-395.

Anno, 1735.

1^o Tudgyaé? láttaé, hallottaé ă Tanú Kovács István hitves Felesége Deső Illónának, kissebbik urával Kovács Gergellyel véghez vitt paraznaságát, vagy ahoz czelozó cselekedeteket.

Szénási János tanú vallomása:

A Fatens az el múlt Nyáron Kovács István hazához menvén vederért, s- a pitvar ajtó bent lévén téve, s- hirtelen ki nyitván látta világossan, hogy Kovács Gergelynek keze Angyának Deső Illonának ă nyakán által vólt téve, s- az egyik keze penig a lába között vólt, a fejvedöje az Aszonynak a fejérül le vólt esve, Kovács Gergely osztán a katlan mellé szaladot Csokjokat penig egy más között sokszor latta.

Szénásiné Kis Ilona tanú vallomása:

A Fatens atyának leanyát Hegedűs István feleségül el jegyezvén, mellyben Kovács Istvánis jelen vólt, s- mondotta Kovács István ă Fatensnek, hivd elöl Ilonát, s- el ment, de Kovács Gergely kissebbik ura nem bocsátotta, másodszoris el kűldőtték, akkor sem bocsatotta ezt mondván, nem megyen bizony oda, van itt bor, s- igyék, harmadszoris el küldötte Kovács István; de már akkor nem valalta az házban, hanem Hegedűs István szolgajátúl kérte, hol van Ilona? erre felelt : tudgya ördög hol jár ă kissebbik urával, s- a’ Fatens a’ hazbul ki jővén látta, hogy mind ketten egy rosz kis kertbül jöttek ki, már akkor éczaka vólt akkor vetett gyanúságot hozzájok a Fatens. Ezek után circiter egy holnappal látta a fatens vilagossan fényes nappal /:a komorajok mellett lévén egy rosz német Istalló[300]:/ hogy Kovács Gergely parasználkodot Angyával Deső Ilonával megh írt Istalóba akkor még nőtelen volt Kovács Gergely 1733. esztendőben eset Szent Mihály nap után penig három héttel a Fatens Kovács István hazához menvén Csizmát kérni, melybe a’ meszárszékbe akart menni, a pitvar ajtó, s- ház ajtó be lévén téve, a Fatens Siecségel ki nyította, akkoris látta eőket egy más hasán az ágyon, a tőbbi cseléd a’ templomba vólt, a legény hirtelen le ugrot, s- a bőr nadrágja az inába vólt akkoris gatyával edgyütt, s- az Asztalhoz menvén, ot asztalra borúlt, Deső Ilona penig a’ Fatens után ki ment /:mivel a Fatens hirtelen ki fordúlt:/ s- pihegésébe nemis tudot Deső Ilona a’ Fatensnek szollani egyebet, dűhödgyőn meg a dolga, s- bolondcsága. Az el múlt tavaszszal penigh a’ többi cseléd a templomba lévén akkoris a házban bé zárolva voltanak ketten Kovács Gergely és Deső Ilona, a Fatens zörgetett, de ki nem nyitották, hanem a Hadnagyot kűldőtte osztán oda, s- annak nyitottak megh, és csak ketten találkoztanak akkoris a házban, mellyet a Hadnagyis e’ képen bizonyitand.

Csete Ilona tanú vallomása:

Szénási János Hegedűs Istvánnak el adván leányát, Hegedűs István hivta Desö Ilonát, Kovács Istvánnét a’ lakodalomba mint nényét, s- mondotta Deső Ilona Kovács István hitves urának, el megyek én a’ lakodalomba, mert az őcsém hiv, erre felelt az ura : nem bánom, el indúlván osztán Deső Ilona, és kissebbik ura Kovács Gergely utánna menvén ezt mondotta : el nem meny tűzes teremtette, mert meg siratod, ugyan ezen lakodalombúl el kűldőtték másod napon a Fatenst hogy gyürjön Csőregének valót s- Fatens kérte, kivel? Mire feleltek : ot hon Ilona, maid segit, akkor el ment a Fatens Kovács István hazához, s- a Csőregének valót meg gyúrták, s- elis nyujtották, Zírért kűldőttte a Fatens Deső Ilonát, s- nem ment, hanem egykor Deső Ilona a’ házbúl ki ment, s- nem tudta, hóva let, mely[e]t a’ Fatens lakodalombanis kereset, de nem találta, hanem visza ment, s- bé tekintette a’ Kamorajok végébe lévő nemet Istálójába látta Deső Ilona Kovács Gergely kissebbik urával paráználkodik világos nappal, de a Fatens nékiek semmit nem szóllot, hanem visza menvén mingyárt akképen meg beszéllette Szénási Jánosnénak.

Oláh István tanú vallotta:

Látta, hogy egykor Deső Illona a Kissebbik urával ki mentek kocsin a’ mezőre, akkór Deső Illonának szopos gyermeke lévén, ithon hadta, melyen a Fatens csudálkozott, de, akkor Deső Illona ura Kovács Istvánis ithon volt[…]

*

Minek utanna Szerencsrül a’ Hohér által Csete Illona ki csapattatot vólna, és az ura /:hires tolvaj lévén:/ Nagy János exequáltatott[301] volna, le jövén a’ Fatens házához kéredzet olly véggel : hogy csak addigh Szenyvedné el hazába, míg az urának hazát a Tanácstúl visza kéri[…] a házbul gonosz személyek hivták ki, és ki ment[…]

Mihály Nagy Sára tanú vallotta:

Számtalanszor s- maid szászoris, mihelyt egysze kétszer ivott, hallotta Szénási Jánostúl mondani a Fiának : eredgy Marczi fiam nincs othon most Kovács István, bazd megh a’ feleségét[…] amidőn Szénasi Lagzija vólt, mondotta Szénasi Jánós, az Isten soha ne mencse Deső Illonát a Hohér fegyverétúl, vágja el a nyakát, és a nadrágját le tolta a’ Seggérül Kovács Istvánra, úgy fordította ezt mondván : búj ide, úgy verte a mezitelen seggit, sőt még egy hat esztendős Gyermekeis vagyon, azér azt kiáltya : Kurva kurva Kovács Istánné[…]

Részlet Nagy Mihály tanú vallomásából:

[…]Midőn a Fatens circiter másfél esztendeig lakot, hallotta Szénási Jánostúl magátúl Kovács Istvánnak othon nem létébe, hogy a’ Fiát Szénási Mártont számtalanszor kényszerítette, s- küldötte Kovács István hazához mondván : Eredgy Marczi, meny most Kovács Istvánéhhoz most nincs othon maga, bazd megh a’ Feleségét, aztis tudgya hogy Szénási János fia önkéntis elégszer ment Kovács István hazához, midőn Kovács István othon nem vólt mondván : Maid Kovacsékhoz mégyek meg baszom a’ feleségét de világos dolgot nem látot.

Főző Katalin tanú vallotta:

[…]Szénási János azt mondotta vólna a fiának, eredgy, szerelmesicsd megh Deső Illonát.

Kőhegyessy Irén tanú vallotta:

Tavaly esztendőbe[n] három nap hajszolván a Fiat Szénasi Jánosh, hallotta akor Marczi névű fiatul, hogy az Apja Szénási János maga kinszeritette vólna eötet mondván : eredgy paráznisd meg Deső Illonát, a’ mintha maga mondotta a Fatensnek Szénási Marczi, hogy probálta emletett A[ss]zonyt, de semmiképen nem engedelmeskedet nékie.

Kanai Ferenc tanú vallotta:

Egyszer alkalmatossággal Szénasi Janos ki vitte Kocsin [a] mezőre Kovács Geczi feleségét a Fatenshez fordulván [aki náluk szolgált] azután azt mondotta, csak ki kellett vólna ebül a’ vámot venni, meg kellett vólna gyakni eőtet[…]

106. A rossz életű férfi több asszonyt is teherbe ejtett, majd elszökött

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 2.: 251-254.

Anno 1743.

[…]nevezett Mólnár Mihály itten igaz neve szerint Dienes Kertész Mihály[na]k hivatatott, és Töbnire még Törvénytelen életre nem atta maghát, itten Álmodon lakott Iffiúságátúl volgva az előtt 5 esztendővel öcsém Fél egy házi László Uramnál, Béreskedvén, Dajkájának Udvarában Nagy hassat csinált, mely cselekedettért, mint rosz parázna N[emes] Var[me]gye Tömlöcziben küldötni kivánván Öcsém Ur el szöket elötte, azután Feleségét Emberséges Emberek által reconciliatiojára[302] kérhetvén, és homagiuma[303] le Tételére maghát én nékem kötelezvén 3 esztendeigh való Szolgalattyát, midön nállam második Esztendöt kezte vólna Tölteni, többet 6 hétnél abban el nem Töltett, Szolgálomat is föl csinálván, midön Szolgálóm ki vallotta vólna véle való közeskedését nűvén már annakis az hassa, azonnal el szöket másodizben, és ment Császár Béresének[304] akkor, midön az mostani Törökkel való hadakozás vala honnan amint hallottam /:Tavaly:/ oda Vásárhellyre, midön mólnárságra atta vólna maghát:/ ide jőtt vala Feleségéhez és Ujjobban véle Békélni kivánt vólna, de Felesége nem remélvén meg Térését contemnálta,[305] és visza ment oda K K K.[306] Hogy pedigh immar ottan ismét 3madszori paráznaságban, hazasság Törésben esset, ezzel nagyon neheziti ă rosz Ember doglát[…]

Almosd 20. Febr. 1743.

Álmosdi Feö Biró Varga István.

107. Az asszony a legény szájából ivott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 349-350.

Anno 1745. Jan. 5.

A tanúvallomásokból vett részletek:

1^mo Tudgyae láttae világosan a’ Tanú hogy Mezey János Lévay Mihálynéval paráználkodott?

2^do Láttae hogy a’ szájábúl bort ivott

3^no Mit tud beszéllye elő csókjok felől

Csáky Anna tanú vallotta:

Ad 1^mum nihil.[307]

Ad 2^dum Látta világosan hogy Levainé a’ nevezett Legény szajábúl ivott, ekképen, hogy a’ menyecske fel tátotta a’ száját, a’ Legény a’ maga szájábúl itatta, sőt a’ fatens a’ bórtis maga hozta a’ kortsmárúl, és mind a’ ketten fizették a’ bor árrát.

Ad 3^tium Látta hogy a’ Házban a’ Padon a’ Legény a’ menyecske mellett űllvén meg csokolta nappal vasárnap, sőt a’ szolga el akarta hagyni, és Lévay Mihály is el bocsátotta volna, de a’ menyecske nem bocsátotta.

Búzás István tanú vallotta.

Látta midőn a’ legény a’ menyecskét meg csókolta, a’ menyecske őrőmest állotta s nevette, a menyecske kedvezett a’ Legény[ne]k, a’ javát a’ Dinnyének adta a’ Legény[ne]k, látta hogy edgyűtt nevetkeztek katzagtak, egyűtt ettek ha Lévay maga othon nem vólt is, képhes vólt a’ Legénnyel a’ padláson, edgyszer fényes délben, mászszor lámpással circiter 9: óra tájba két óráig mulattak, mikor le jőttek vólna a’ menyecske azt felelte hogy bolházkodni vólt. Lent teregetéskor edgyűtt hordták a’ Disznó ólban a’ Lent estve, és sokáig mulattak a’ Gazban, othon nem vólt, sőt csókjokat is látta a’ pitvarban.

Date[308] H[ód] M[ező] Vásárhely die 5^ta Jan. A^o 1745.

108. A paráználkodás gyanúja

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 2.: 411.

Anno 1746.

Kinek hivnak?

Kis Ilonának

Esmérede ă Kerdö Fedjszolgáját?

Esmérem mert mellettünk lakik.

Volte ă minap étzaka nállad?

Volt estenden még akkor setét sem vólt

Csókolte a’ legény?

Soha sem

Mondottade hogy reá vallsz mert nagy hasa[d] van?

Nem mondottam

Igaze hogy azt mondotta Miska, meg adgya az árrát, meg csipvén a’ farodat?

Nem igaz.

Igaze egy pendelb[en] voltál és bolházkodván bei hánytad a’ bolhát?

Nem igaz.

109. A „megerőszakolt” kislány még akkor este újra hívta a fiút együtt hálni

CSML SZF. IV. A. 21.

Anno 1748. 26^a 9^br. (D. N^o 19. pör „D” jelű aktája.)

Ao 1748. 22^a 7bris. Csany[…]

Kinek hivnak[…]

Smith Katanak

Hova való vagy[…]

Csanyi

Hány Esztendös vagy[…]

13 cir citer

Volt-e közöd Lengyel Janoval[…]

volt egyszer

Eröszakossan cselekedte e’ véled azon gazságot[…]

Erövel.

Miért nem kialtottál midön Gonoszkodtál véle[…]

Azért hogy azt mondotta hogy belém üti a kést.

Megvirradván miért adta a Graiczárt neked Janó[…]

Nem tudom de el vette[m] tőle, az Anyám[na]k adtam[…]

Véres volt-e’ a Pendeled[…] Véres volt de senki sem látta mivel szoknya alatt hordotta[m]

Jelentetted e ezen dolgodat Anyád[na]k vagy másnak

Nem senkinek, mert félte[m] tőle hogy a késsel által ver.

Hittade másszor oda hálni Janót

Hittam más eczakán is de kivül hált[…]

*

Prima Testis Judith Simon[…] Anor[um] 44.

Vallya hogy minek utána a két személy egymássall Közösködött volna a Leanyt Szüz Anya meztelen tanálta fekve Jano mellett, s estvére kelvén az üdö a Láeny hazanként kereste Janót hogy ismét oda menyen hálni, a minthogy oda is ment hálni kivül halté vagy a Házban nem tudgya[…]

110. Gyakorta közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 565.

Anno 1749. 14^ta May.

Csuka János 24 éves mindszenti legényt így kérdezték:

[…]Miért vagy fogva?

Azért hogy egy Menyecskével Nánássy Sárával közösködtem.

Hányszor vólt közöd vélle?

Nem tudom Számát, de valamikor kellett Farsang eleitül húsvétig[…]

111. A szerelmes férj feleségét keresve, egy lányt talált, kivel beérte

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 2.: 583-584.

Anno 1749.

Czigány Ferke 24 esztendős vásárhelyi legény vallomása:

[…]Miért vagy fogva?

A Feleségemet keresvén egy Czigány Menyecskét találtam Szent: Mártonyon, szerelembe estem véle közösködtem véle, amikor tetczett.

*

Tuzó Maris 23 éves egri cigánylány vallomása:

[…]Miért fogattattál megh?

Azért, hogy hitetlenül éltem Czigány Ferkével voltis véle közöm 3. szor napigh[…]

112. Az elhagyott asszony alkalmi paráznaságai

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 74.

Anno 1753.

[…]Csiszár Jutka ă Nevem, Szendrej Leany vagyok, 30. esztendős, Kalvinista.

Miért fogattattál megh?

Azért hogy Kis Gyurka Házánál el esvén Horváth Istvánnyal Etzakának idejen, teherben is estem tőle.

Volte’ többel massal kőződ?

Most nem volt, hanem ennek előtte mint egy 2. esztendővel bizonyoss Katonával, de attúl Teherbe nem estem.

Vagyoné Urad?

Igenis hogy vagyon, de el hagyván engemet csak ide stova koborol s- vélem nem lakik.

Miért hagyott el az urad?

Azért hogy rosz ember. Nem akar dolgozni[…]

113. A vénember gyermeket nemzett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 267-268.

Anno: 1755.

Kádár Sára cir. 44 éves „Szakmár megyéből való calvinistát” így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva, mert Miskolczi Notarius Urnál levö egy öreg emberrel paráznaságban estem.

Terhes vagy ě vagy Sem? és kitül?

Igenis terhes vagyok az emlitett Miskolczi Uram Eöreg emberétül Német Mihálytól[…]

114. Az asszony mástól szült gyermeket a férjének, egy pár csizmáért

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 346-347.

Anno 1755.

Dobos Ágnes 30 éves szegedi katolikus asszony vallomása:

[…]Miért vagy fogva?

Azért hogy meg estem.

Mit igért azon engedelmességedért Kacska Kanász?

Igért egy pár csizmát melyet csak hamar megis adott.

Vólte Férjed a’ midön arra adtad magadat?

Akkoron Eözvegy vóltam.

Tudtaě mostani Férjed azon cselekedetedet?

Nem tudta, hanem a’ midön észre vette vólna hogy időnek előtte szűltem, tudakozta töllem kitül való légyen, de én csak azt mondottam hogy tölle való s. ugy Ferjemis csak halgatással fedezte dolgomat[…]

115. A nő katonákkal paráználkodott

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 348-349.

Anno 1755.

Benkő Kata 23 éves velencei calvinista lányt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert leg közelebb múlt Télen Molnár István Házánál lévő Jakab nevű Katonával el estem.

Hányszor vólt vélle közöd?

Többször keczernél nem vólt.

Mi vitt arra hogy az Katonához menny?

Ugy mentem hozzája hogy Telegdi Szabo István Csplároshoz fél icze bor kénri menvén, a’ katonát harmadmagával ott találván, tudakoztam töllök hogy valami ócska ingek nem vólnae el adó, kiis magáh[nak] három el adó ingét mondván, vélle együtt qvártélyára el elmentem s. egy petákon 3. inget vettem tőlle, anakutánna éjjelre egy más mellé feküdtünk s. kéczer volt közsösülesünk reggelig.

Hát mással kivel vólt közöd?

egy gyalog Eszterházianus katonával egyszer vólt közöm.

Hát még mással kivel vólt közöd?

Ugyan múlt Vasárnap a’ Bodczás Temetőbe volt közöm egyczer egy Qvartélyos katonával.

Vóltále ez elött fogva s. miért?

Vóltam ez elött két esztendövel ugyan itten Leány koromba[n] Rácz Miklóssal való testi közösülésemért. s. a’ M[éltóságos] Uraság Székin 50. korbácsra büntettem.

Vané Férjed?

Nincs, hanem hogy Rácz Miklóssal elestem akkor kötötték bé fejemet.

Mással kivel vólt közöd?

Vólt Szöke Mihály, Mihály nevü Juhászával circiter 3. héttel ez elött egyszer[…]

116. Azért a leány csábított a paráznaságra, mert a legénytől semmi sem lett volna belőle

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 350-351.

Anno 1755.

Kis Mihály cir. 17 éves vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Miért fogattattál megh?

Azért mert Czegledy István Ur Szolgálójával Tót Ersókkal paráználkodtam.

Hány izromba[309] vólt vélle közöd és hol?

Nem többször hanem csak kétszer, elösben ă Czeglédi István Uram Kamarája megett, másodszor pedigh az Kis Házában.

Valami igiretet vagy ajánlást a’ Leánynak el vétele felöl tettéle’ és mikor, hol, kik előtt?

Én egyebet nem tettem hanem a’ Debreczeni Marczi Házánál Husvét utolsó napján együtt lévén az Leánnyal akkor a kezemet, vagyis tenyeremet ki tettem az asztalra és a leány belé vágta tenyerét s. úgy akkor mondottam : Nó azt lánya Kjentek, hogy bé ata a kezét, jelen vóltak pedig az ott való Gazdának a Fia, a két Mészáros legények.

Mondottade a Leánynak hogy már eö a tied lészen, vagy egyebet mit szólótál?

En egyebet nem mondottam : hanem Senki ne bántsa, mert már a kezét nékem bé adta, és aztis mondottam hogy van két hordó borom jó lesz a lakodalmunkra; de ezeket tsak tréfábúl móndottam.

Szeretede most azon személyt és akarode házas Társúl elvenni?

Én nem szeretem és soha el sem veszem.

Miért [nem] szereted a mikor kőződ vólt vele?

Csak a Leánynak hamissága vólt azon dolog.

Hol tsokolodtatok egyűt?

A Csősz akolba a hol jádzottunk egyűtt.

Producti vero Sub C tenor Sequitur in haec verba.[310]

Benignum Examen[311]

A^o 1755 die 16 Maÿ. in Oppido Vasárhely Peractum.

Kinek hinnak hová való, hány esztendős, és mitsoda hiten való vagy?

Toth Ersóknak Vásárhelyi va[gy]ok, Cir. 17 esztendős, Kálvinista.

Miért fogattattal meg?

Azért mert Iffju Thot Ferentz Mihalyal paráználkodtam.

Hányszor vólt vele kőzöd s. hol?

Kétszer elsőb a Czeglédi István Ur. kamarája meget, és a Kis házába[n].

Mitsoda igéretek által adtad magadat paráznaságra?

Minekelőtte meg estem vólna, már annakelőtte a Debretzeni Martzi házánál, jelen létében a két Mészáros Legényeknek, Pető Istvánnak Kis Pál Margitnak és a’ Debretzeni Martzi fiúnak, nem kűlömben az Mutsi Szabó csizmadia Pál nevű legénynek jelenlétekb[en] a kezemetis bé vette, azt igérven hogy engemet elfogna venni, es én azon okból nékie engedtem. A kezemet pedig húsvét utolso napján vete be.

Vólte magadnak akaratod a roszaságra, avagy tsak talán az az Iffjú amitott el tégedet?

Igenis magamnakis vólt akaratom, mert más kűlőmben Semmi sem lett vólna belőle[…]

117. A részeges tolvaj asszony paráznasága

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 368-371.

A^o 1755. die. 24^a Julÿ.

Bozó Jutka 31 éves mindszenti pápista asszony egy ládát fölnyitván, […]s abban lévő egy hólyagból /:melyben 28 f[o]r[int] vólt[…] :/ 14 f[orin]tot eltsavarintot Megelőzően részegeskedett és paráználkodott. Az úriszéken így vallatták:

[…]Hát másut vóltále fogva?

Vóltam vagy két esztendővel ez előtt Makón laktamban Gazdaszszonyommal való részegedésért és paráznaságért, melyet ugyan ott Makón kővettem el egy Martonosi nevű házas személyel, az holottis jól meg korbátsoltak s ugy szabadúltam meg[…]

118. A csábító asszony

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 621-622.

Anno 1756.^o die 8^a Maÿ

Lengyel András cir. 48 éves vallatása:

Miért vagy fogva?

Azért hogy az múlt Karácsonyi Innepeknek elsö napján nappal, Kis Istók Ersók nevü Aszszony Sellérével testiképpen közösködtem.

Mimódon estetek egymás barácságába?

Nállam lakván az megirt Innepben azon Ersók nevű Aszszony, s. Senki nem lévén házamnál, Szép szavaival környül vett s. úgy barátkoztam öszve.

Hányszor vólt vélle közzöd?

Soha egyszernél többször vélle közöm nem vólt, ámbár Sokszor eröltetett légyenis a gonoszságra[…]

119. A katonával paráználkodó asszony öngyilkossági kísérlete

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 614-615.

Die 24^a Juny 756^o in Vasarhely[…]

Csipős Erzsébet cir. 45 éves vásárhelyi asszonyt vallatták:

[…]Miért feküdtél egy ágyba a Némettel?

Nem vóltam[…]

A föltett további, hasonló kérdésekre is tagadó válaszokat adott.

Mivel pedig két Tanú Szemébe mondotta hogy egy ágyba háltak ketten a Némettel; azon okbúl korbács alá fogattatott és examináltatott.

Vald meg igazán vólte közzöd és hányszor a Némettel?

Meg vallom igenis vólt egyszer, de többször nem vólt vélle közöm a Pitvarban.

Miért akartad magadat felakasztani?

Azért akartam magamat fel akasztani, mert mindennünnen reám tátották szájokat, hogy a minapába meg korbácsoltak a Városházánál, hogy a Németeknél vóltam[…]

120. A csősz paráználkodáson éri a szerelmeseket

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 691-692.

Anno 1756. die 15.^a Menz. 7^bris Vásárhely peractum.

Kovács István cir. 36 éves Bagostiból való calvinistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert kérdö Pannával paráznaságba akartam esni, ez elött egy hólnappal a’ Tarjányi Szöllöbe, holottis a’ Város Csőssze rajta érvén, bé adott bennünket, s. úgy estem fogságba de el sem végezhettem.

A’ Varos Csössze Méhszáros István szemébe mondotta, hogy ennek lábra valója az inába volt, s. az hasán találta, amaz pedig alatta Mezitelenen feküdött.

Kérdö Panna cir. 25 éves „Török Szent Miklósra” való calvinistát így vallatták:

[…]Vóltále fogva ennekelőtte paráznaságodert?

Igenis vóltam, mert ă fejemetis azért kötötték bé Leány koromba, de arról megh Lakoltam[…]

121. A betyár gyermeket nemz a Pusztán

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 704-705.

Anno 1757. ^mo Die 23^a Xbris.

Szilágyi Susa Ersok cir. 42 éves Kisirbül való pápistát vallatták:

[…]Aszalós Judith azt vallya : hogy Gyenge Istvánnak nem hites Felesége hanem Kurvája vagy?

Három esztendeig vóltam Szeretője, s. hit nélkül éltem vélle s. akkor kkthen[312] Laktam vélle[…]

Kitül való volt Palkó Fiad?

Sánta János nevü Betyár csinálta ă Vásárhelyi Pusztán; de már azt föl akasztották ugy hallottam[…]

122. „Közösködés”

CSML SZF. IV. A. 21.

Anno 1758. 8br. 12. (D.)

1758-ban Csengős Mártony 30 éves, református, nőtlen kecskeméti pásztort 12 florensi forintra büntették, mert Kiss Marissal három, vagy négy alkalommal „közkösködött”.

123 Teherbe esett a 16 éves leány

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.

Anno 1758. die 30^a 8^br.

Poja Kata cir. 16 éves vásárhelyi hajadont vallatták, aki Fazekas János 25 éves legénnyel paráználkodott:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Fazekas János Ifjú Legénnyel, e lestem, a kitől teherbeis estem.

Hányszor vólt véle kőzöd?

Csak kétszer[…]

124. A terhes lány rosszul eszik és iszik, majd elvetél

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 1072-1074.

Anno 1758. die 22^a Xbris.

Bogár Kata cir. 21 éves csongrádi leányt Pataki Ferencz 20 éves csongrádi legény teherbe ejtette. A leányt így faggatták az úriszéken:

[…]Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva, mert Pataki Ferenczel közösködtem szöllö érésskor az idén kéczer a’ Csongrádi Szöllöbe, s. tölle Terehbe estem; de az el múlt Vasárnap 17.^a Xbris midön Csongrádon a Tiszára le mentem, egy nád fal mellett le ültem és töllem el ment; de élö nem vólt, és igen kicsiny vólt, csak mint a’ kocsonnya ollyan vólt, mellyetis a’ kötömbe vettem de mivel fagyos vólt a föld el nem temethettem, hanem ă Tiszába vetettem.

Micsoda nagyságú lehetett azon Magzat és Férjfi vólté vagy Leány?

Lehetett mintegy más fél arasznyi és Leány vólt.

Annakelötte kivel vólt közöd és hhol?

Az el múlt Széna kaszáláskor vólt közöm egy Szabadkaÿ Palkó nevü Betyárralis kéczer, elöször a’ midön boglyáztunk, le vett ă Boglya tetejéröl, és ă Boglya tövébe közösködött véllem; Masodszor pedigh ketten ugyan eö vélle széna gyüjteni mentünk, és akkoris vólt vélle közöm; de azt tudom hogy nemettül, hanem az utolsótúl Pataki Ferencztül estem terehbe, mert csak akkor nem ehettem S. ihattam utánna úgy ă mint kellett vólna.

*

Pataki Ferencet vallatták:

[…]Hol és micsoda hellyen közösködtél vélle, s. mikép kénszerítetted ötet ă Vétekre?

Egykor Innep napon ki mentem a’ Szöllöbe, mivel pedig enen Bogár kata az Attyám Szöllejébe Pásztor lévén, bé mentem hozzá a’ Gunyhóba, ötet aluva találtam, fol verte, s. keztem vélle trefálni, és azomba csak egy szóval emlitettem ă vétekre való szándékomat, eö azonnal kész vólt[…]

125. A béres és a cselédlány a szúnyogháló alatt paráználkodtak

CSML SZF. IV. A. 21.

Anno 1759. aug. 14. (D.)

Bíró Sebők György 36 éves Rácz böszörményi calvinista „nyőtelen”, és Buzder Jutka 35 éves [Tisza]kürti calvinista, aki Orosz István felesége volt, bevallották, hogy a házban közösültek. Ügyükben tanúkat hallgattak ki. Részletek a vallomásokból:

Anno 1759. die 14^a Aug. Théss[…]

De Eo Utrum?

Vallya megh a Tanú le tett hite útán, hogy minémű paraznaságát tudja, Látta s halotta Sebők Gyurkának Végh János Buzder Jutka nveű Szolgálójával és ha tudja a Tanú beszellye megh a dolgot voltaképpen.

Prima Testis Catharina Egető[…] Annor[um] cir. 50.[…] Sebők Gyurkának Buzder Jutkával való világos paráznaságát nem látta, hanem két izben, magokat egyedül kettöjöket az házban hálni tapasztalta[…] Ládde te ugy=mond, most ment ki Gyurka az házbul, hogy én be jöttem, mellyre felelt a szolgáló, hiszen most löktem el tölem. Mégh a Tanúnak Férje is sokszor parancsolt mint szolgálojának ezen szóval: hallode te Jutka? Vagyon nékem két szunyogh hálom Csináld fel magadnak itt ell hálhatz mellettem, nem jó te néked a Legényel egy házba külömb hálni.

Secundus Testis Joannes Végh[…] Annor[um] 13[…a gazda fia vallotta:]

A Tanu[na]k sem Attya, sem Annya oda haza nem voltak, és bé estvéledven az üdő Sebök Gyurka fogta magat Buzder Jutkával, s mentek együtt a Thesi Ser Csap Székre serezni, és sokáig oda ittak, a tanu az üdő alat, ell is alutt, és nem tudhatta mikor jöttek haza házokhoz, hanem azt tudja bizonyossan, hogy Krupriska Jóseff mostani Thesi Kertész Bíró el jött a Tanuék házához, azon ejczakának vérrattára, és elsőben is szollott a Tanúhoz, kérdezvén, hogy hol volna a szolgálójok a Tanu felel a Birónak ezen szóval, ama szunyogh háló alat fekszik, az hova is Siete az emletett Biró, és fel hajtya a Szunyogh halot, az hol=ott is, együt kapta Sebök Gyurkát a Szolgáloval feküni, es azonnal az említett Szolgáló fel érezvén almábul, ki bujik a szonyogh háló alúl, és a Birót fel fordéttya határa, hasára ülvén, kezdé Csiklándozni a véghre, hogy Sebök Gyurkát, a Czinkúsát a Szunogh haló alul el iktatthassa, s a Bíró meg ne foghassa a mint is a Tanúnak szeme láttára más felül a szúnog hálóbúl ki bujván Sebők Gyurka, és a Dohányos Pajta lukas oldalán, el is illantott, akkor a sokszsor emlétett Biró, megh nem foghatta, mivel a Szolgáló hasán ült a Birónak[…]

Sebők 100 botütést kaptt büntetésül.

126. A férfi a szeretője hasán feküdt a kocsma nádkerítésénél

CSML SZF. IV. A. 21.

Anno 1760. Jun. 18. (D. 1. és 2. pör.)

Szabó Jánosné Sebők Judit, 26 éves katolikus, tápai lakos így vallott:

[…]Tapay Tot István Harangozohoz engemet hamissan Kőttek, mint ha én eő vele kőzőskőttem volna[…]

Posa Mátyás 17 éves tanú ezt vallotta:

[…]az Tapay Korcsmán borozván, Toth Jóskával Tiszt[ességgel] Szolván Kisseb szűksegekre ki mentek estve mintegy 8. ora tájban mely alkalmatosságal latta szemeivel mivel mind reajok mentek szép tiszta üdő lévén, hogy főnt nevezet Tóth István Szabó Janosné hasán heverészet az ajtó mellet lévő Korcsma nad kerétésse kőzőt le vévén tolva az gatyája, és az Asszonynak alsó inge felhajtva, mezitelen Szemérem testét is latta, de eők nékiek semit sem szollottak[…]

Tót Josephus 17 éves tápai legény ezt vallotta:

[…]Szemeivel látta Tóth Istvánt Szabó Jánosné hasán[…] az férfinak lábra valója, és amannak alsó inge fel lévén takarva[…]

A paráználkodók 50-50 botütést kaptak.

127. Az asszony két gyermeke két különböző parázna társtól született

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 42-44.

Anno 1761. 13.^a Aprilis.

Asztalos Kata cir.30 éves vásárhelyi asszonyt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Nagy János Juhásszával Oláh Jánossal az Attyám Szállásánál Paráználkodtam.

Hányszor vólt vélle közöd?

Csak egyszer vólt véle közöm.

Kitül való azon Gyermeked ă ki most kicsiny?

Varró Banditúl való, ă kiis az Attyámnál Szolgált tavaly esztendőben.

Hányszor vólt közöd Varró Bandival?

Valamíg az Attyámnál Szolgált, és alkalmatossága vólt, mindenkor vólt vélle közöm.

Vóltále paráznaságodért többször fogva?

Igenis vóltam, mert ă másik gyermekemis csak ugy lött; de azért megh lakoltam itt Vásárhelyen ez elött 2. esztendővel[…]

Deliberatum est

[…]Ideo praefata Catharina Asztalos pro Connectione 100. ictus Scutica affligari[…][313]

128. A kurafi nem vállalta tettét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 124-127.

A.^o 1761. 6.^a 8.^a

Kis Tót Mátyás cir. 22 éves Csabáról való, lutheránus férfit vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Ugy hallom, hogy Sánta Judka reám fogta hogy én csináltam fel, de én Semmit nem tudok felölle.

Vald meg igazán ne tagadd, hányszor vólt Vélle közöd?

Magamra nem vallok, mert egyczer sem vólt vélle közöm, meg lehet hogy mással fel csináltatta magát, s- most Reám akarja fogni, hogy magát reám kösse, de nékem nem kell[…]

129. Nemi betegséget kap a legény a kurvától

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 137-138.

Anno 1762.^o 18.^ra Februarÿ

Vincze Mihály cir. 22 éves ceglédi legényt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert Zsisko Katával, a kinek fejét vették paráználkodtam.

Hányszor vólt vélle közöd

Csak egyszer vólt, kőzőm vélle, s ugyan akkor el is romlottam tőlle, francza[314] ream ragadott[…]

(Lásd: a 215. pört.)

130. A lány szüleivel egy házban paráználkodott a szomszéd béresével

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 138-139.

Anno 1762. die 19^a Febr.

Rácz Ersók 16 éves vásárhelyi calvinista leányt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért hogy Egeresi Andrással, kiis most Csáki Mihálly Béresse, testiképpen közösködtem.

Hol közösködtél vélle mikor és hányszor?

Az magam ágyán éjczaka hajnal felé, egyczer, mind az Attyám s. mind az Anyám jelen vóltak az házban de aluttak.

Mit igirt tenéked Egeressi András, hogy vett reá beszéld elő?

Ennékem azt igérte, hogy csak engedgyek néki, el vesz feleségül, de én könnyen nem engedtem néki, és azért nem kiáltottam, hogy mások is meg hallották volna, s. az Isten is meg némitott[…]

131. A parázna nő sokakkal kurválkodott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 186-189.

Anno 1762.^o 23.^a 9^bris

Sugár Judka cir. 18 éves vásárhelyi kurvát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert tehrehbe estem.

Kitől estél terehbe?

Gaal János Beressetől Borka Istvántól estem terehbe.

*

Azzal vádoltatik, hogy a kanászokhoz is ki járt.

*

Hányszor vólt vélle kőződ vald meg igazán?

Nem tudom számát, mert sokszor vólt.

*

Borka Szabó István cir. 20 éves vallotta:

Énnékem Soha Sem vólt vélle kőzőm, hanem ugy hallottam, hogy Olasz Gyurká[na]k az Fiát Petit hasán is látták volna Sugár Judkának, mellyet Borka Mihályné mondott énnékem.

Olasz Péter 20 éves vásárhelyi legény elmondotta, hog Sugár Jutkával kaszálás előtt volt elsőbb köze, összesen háromszor.

A bíróságon Sugár Jutka másodszor is azt vallotta, hogy a terhessége Borka Istvántól való. A bíráknak azt kellett tehát eldönteniük, hogy ki az apa? Tanúkat hallgattak ki:

Batka Mihályné Kovács Anna cir. 32 éves vásárhelyi tanú vallotta.

[…]Igeniis jól esméri a Tanú, mivel tű Szomszédja a Tanú[na]k Sugár Judka.

Egyebet nem vett észre a Tanú hanem szinte tőrténetből fordúlt a Tanu Sugárék hazahoz és szinte akkoron az haz Szin alatt fekűtt a Leány[na]k Sugár Judkának az hasán Olasz Peti dolgozván eőtet, S. veres is vólt az lábra valójának alja hogy fel kőlt rolla, innen bizonyosan tudja, hogy Olasz Peti epitette fel, és a’ midőn a Város házához fel hivattatott volna Szűret előtt Sugár Judka, és onnan haza jőtt volna, az Apja tudakozta dolgát mit mondál ugy mond, kire felelt, csak azt mondottam a mit kjend mondott tovább is tudakozta az Attya, hogy ugyan csak mit mondott volna, arra felelt a Leány, hogy bizony nem hiszik, hogy Borka Pista csinálta volna; de ismét arra az Apja azt mondotta : csak mind halálig azt mond, hogy Borka Pista csinálta es ugy mond hogy ha reggel ki mentél a Kanászokhoz, Delbe haza jőttél ott nem háltál. Azt is tapasztalta a tanú, hogy az el mult nyáron Sugár Judka mezitelen vetkeződőtt magok udvarán, és verte a Szemérem testét, mondván bizonyos János nevű Kanász Legénynek: Baszhatnál most ne picsa ne: de azon Kanász Legény csak el fordult más felé, azután Judka is a tóba szaladott a Legények közőtt főrdeni. Egy eőreg Kanásznak is fűle halattára a Tanú azt mondotta: Végyel már baszom az arádat ha akarsz, de a Kanász azt mondotta; Nem veszlek bíz én, mert kurva leszel. Egy szoval azt is tapasztalta a Tanú , hogy Sugárekhoz minden féle rosz járatos. Borka Pistára leg kissebbet sem tapasztalt a tanú, soha nem is látta Sugárék házoknál. Sugár Judká[na]k az Annya a Tanut is kérte reá, hogy adná magát az eöreg Kereszteshez paráznaságra; de a tanú jó szót sem adott néki. Ennél egyebet nem tud. Csordás Marczit tudja jó Tanunak lenni, mert egy pajtásságon vólt Olasz Petivel, és a midőn dolgozta Sugár Judkát, akkor is ki ment hozzájok, és azt mondotta: No végezzétek el már[…] hogy midőn Olasz Péter dolgát végezte volna Sugár Judkával Olasz Péter azt mondotta Csordas Márton pajtássá[na]k hogy, de jobb volt ez az Borjú Szájánál.

Csordás Márton cir. 18 éves tanú vallotta:

Ezen Tanut az leg kőzelebb el múlt Sz[ent] Győrgy napi tájon Olasz Peti magával el hiván Sugárek házához, a Tanú az házba csak le fekűdőtt, Olasz Peti pedig Sugár Judkával az házbol ki ment, nem várhatván pedig be az házba Olasz Petit, és Sugár Judkát ki ment az Tanú, és látta, hogy az Pajtában dolgozta vala Sugár Judkát Olasz Peti, melyre a tanú azt mondá Olasz Peti[ne]k : No Peti végezd el már majd meg fogh[nak] az kerűlők, erre Olasz Peti azt mondotta. Csak eredj be mingyárt el végezem; be menvén azért a Tanú, Olasz Peti is a’ Leánnyal be ment, minek is a’ Tanú azt mondotta : No Peti fel csinálád a’ Leányt vajon jó vólté, erre Olasz Peti így felelt, de hiszen jobb vólt ez az Borjú Szájánál, S. az után mind a ketten haza mentek a Tanú Olasz Petivel, és látta azt is mind akkor, mind más nap, hogy Olasz Petinek az Gatya eleje véres vólt.

132. Takács Zsuzsának „nagy hasat építettek”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 315.

Anno 1763. die 14. Aug.

Szekula Mihályné Farkas Klára cir. 23 éves vásárhelyi tanút kérdezték:

[…]Hallottaé a Tanú Szajából Takács Susának, hogy eő néki kicsoda épített nagy hasat, és hol, s. mikor?

A Tanú egyebet nem tud, hanem hallotta Takács Susának Szájából: hogy eőtet Nagy Mihók Pista, a Nagy Mihály Béresse építette fel, és szinte akkoron a Tanú Gazdájának Dekány Andrásh Házánál volt[…]

133. Közösülés közben az asszony szíve úgy elfogódott, hogy nem kiáltott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 559-560.

Anno 1764. 7^bris hónapban.

Lévai Mátyásné Györi Ersók cir. 28 éves, vásárhelyi calvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert az el múlt Nyáron, az Hady Gáspár fejös Juhássza Csurka István le nyomott, és meg paráznitott, s tölle terehbe estem.

Miért engedtél néki?

En nem engedtem vólna, de csak hirtelen le nyomott akaratom ellen, és meg tette.

Miért nem kiáltottál?

El fogodott ă Szivem s. azért nem kiálthattam, mert azt mondotta: hogy nem lesz nékem ö tőlle gyermekem, s. enis el hittem hogy nem lesz.

Vóltále ez elött fogva paráznaságodert és hol

Voltam itt Vásárhellyen ez elött két esztendövel Szanda Mihálly nevü Betyárral[…]

134. A fattyút szült leányt a templomban „megkoszorúzták”, majd megveretett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 586-587.

Ao 1765. 16^a julÿ.

Maradi Panna cir. 20 éves pápista, kecskeméti leányt vallatták:

[…]Kivel paráználkodtál?

Kecskeméti Pusztán Sz[ent] Királyon dolgoztam és ott a’ Szent Királyi Jánosnak lovássza Ferentz, egyéb nevét nem tudom, fel csinált, biztatott, hogy Pápista leszsz érettem, mivel Calvinista vólt, de el ment Katonának, ‘s engemet itt hagyott.

Vóltálé fogva ez elött és hol?

Soha nem vóltam ; hanem Szegvári T[ekintetes] Plebanus Uram az el múlt Pénteken, midön két heti gyermek ágyba vóltam, valaki a’ Szegvári bábát hozzám küldötte, de nem tudom kitsoda ; és azt mondotta : Hallodé, készűlly mert a’ Templomba kell menned, és arra azt mondottam : Hogy mennék, hiszen még ki sem tisztúltam; de csak el kellett mennem. Minekelötte bé mentem, Plebanus uram Szalma koszorút tétetett fejembe és korbácsot a’ vállamra[315], mind addig valamig a’ Szent Mise végbe nem ment, azután bé avatott és meg is korbácsoltatott, 13. korbácsot adattatott a’ Kisbiróval.[316]

135. A templom gondviselője fedi föl, hogy a leánynak két gyermeke van

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 588.

A.^o 1765. 16^a Julÿ.

Kis Éva cir.36 éves Gyön született calvinistát vallatták:

[…]Ki csinálta azon két gyermekedet, melly karodon vagyon?

Galambosi János nevü Szentesi obsitos csinálta Szentesen Mólnár András házánál.

Mennyi ideig kurválkodtál vélle?

Új esztendötül fogva Hús hagyóig éltem vélle.

Vóltálé fogva ezen cselekedetedért?

Nem vóltam, hanem meg tudván a’ Templom Gondviselője kocsit fogadott és ide küldöttek.

Hogy merted arra a’ gonoszságra adni magadat?

El csábított.

Vóltálé ez elött fogva kurvaságodért?

Vóltam igen is és meg korbacsoltatott a’ Törvény Szék[…]

136. A lány veszi el a legény szüzességét

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 723-724.

Anno 1765. die 28^a Julÿ.

Kacska Ersók cir. 23 éves, vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert ejtszakára bé mentem a’ Samu Péter Istállójába, Búszerző Mihály mellé bé fekűdtem.

Hányszor vólt kőződ Búszerző Mihállyal, vald meg?

Énnékem nem vólt vélle kőzőm.

Mi haszna tagadod, úgy is meg vallotta Búszerző Miska, és Szemedbe is mondotta.

Én nem tselekedtem, mert nagyon aludtunk mind a’ ketten, való, hogy én meg Szerettem, ‘s egész nap azután egyűtt is ittam vélle Czirokéknál. Azt tudom, ha el nem aludt vólna, mellőlem Szűzen el nem jőtt vólna.

Coram figura Judicis fatetur Sequentia:[317]

Már meg vallom : Igen is vólt egyszer kőzőm vélle a’ Samu Péter Istállójában[…]

137. A mennyegző előtti mézes hetek

CSM. SZF. IV. A. 21. b. 115.: 438-439.

Anno 1766^ra Die 16^ra Mensis Januarÿ

A fiatalasszonyt így vallatták:

[…]Krkoska Kata Csanyi Zsellér Árendás Istvány felesége mintegy 20 esztendős vagyok.

Arendas Istvány Uraddal minek előtte ezelőt másfél héttel meg eskűttél volna hanyszor paraználkodtál? és terhes vagy e, vagy sem?

Én nem tudom Terhes vagyoke’, vagy sem, hanem igaz az hogy az legh közeléb elmult aratastúl fogva mintegy 30szor paraznalkodtam véle, mert Szerettem és engem mindétig bisztatott hogy el fogh venni a mint hogy ugyan tsak ell is vett ez elöt másfél héttel[…]

138. A serdülő fiú rákap az érett lányra, és neki ajándékokkal kedveskedik

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 732-733.

Anno 1766. Die 27^a februarÿ

Dús János cir. 16 éves vásárhelyi calvinistát vallatták Domokos Ersok cir. 18 éves makai calvinista személlyel elkövetett paráználkodási pörében:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Makai Ersébettel T[ekintetes] Füredy Predikátor Uram Szolgálojahoz jártam ejczakának idején

Vald meg igazán hányszor vólt vélle közöd?

Igenis vólt vélle közöm 4czer egyczer az Istállóba, haromszor a’ cseléd Szobába.

Valoé hogy a’ kezétis bé vetted es el gyürüzted?

En nem vettem bé az eö kezét hanem Vasárkor, vasárfiát kért töllem, s. akkor vettem néki egy garasos gyürüt; de nem házasság fejébe.

Miképpen esmérkedtél meg vélle?

Csak úgy, hogy a múlt Nyáron hozzám izent, hogy mennyek fürdeni vélle, s. magamis reá vettem magamat, es Kapitány Lászlo Uram Qvártelya mellett együtt fürödtünk s. akkor öszve beszélgetvén, igy esett esmérecségem[…]

139. A kislány szüzességét „felbontják”

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 731.

Anno 1766. Die 27^a februarÿ

Paál Kata cir. 16 éves vásárhelyi calvinista leányt így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Rákóczy Joseff az Hódÿ András Berésse az én szüzességemet fel bontotta.

miért engedtél néki

Hamis hitivel, lelkével el ámitott azt mondotta, haza viszen Feleségül, de nem vitt, hanem más Leánt el vett, s. mint hogy meg rontotta szüzességemet, én nem engedem, hogy mást el vegyen.

Bé adtadé a kezedet néki?

Való én unszoltam, hogy vegye bé a’ kezemet ; de bé nem vette.

Hányszor paráználkodtál vélle?

Nyomtatástól fogva Szent Mihály nap utanis mindenkor a’ Szálláson voltam, es valamikor néki teczett, akkor vólt vélle közöm[…]

140. A leány katonákkal szeretkezett

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 463-464.

Anno 1766^o Die 26^ra Aprilis

Pásztor Ersének [hívnak], N[eme]s Heves Vármegyébűl Pűskő bül [való], mintegy 20 esztendős vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva, hogy Venczel névű Katonával Mihály Telekén, most ismerkedvén véle, ot is Kesztem elsőben ővéle ă parázna életet annak most három esztendeje, és azután Csongrádon Kucsera Győrgy Katonával Bonter névű Katonával, Szentesen Venczel Katonával, az után ismét Szabó Jóseff Katonával ă Konti csárdás, ejczaka hozzám ki jővén kőzőskőttem véle, és Mint=Szenten is mind aval éltem, mintha igaz hitvesem lett vólna[…]

Miuta ă Kaktonakal Kurvalkodol, hány Gyermeked vólt?

Soha sem vólt ennél az egynél tőbb, amelly most vélem vagyon[…]

Honnénd és Kik által csapat attál Ki, és miért?

Szentesrűl ă Birák által jól megh Korbacsoltattam, és az után, egy cszigányal kikésértettem ă városbul.

Voltál e valaha fogva?

Voltam ennek előtte Két esztendővel Vásárhelyen Terhes lévén Majer Kőnner Kapétány Urnak kőzben vetésére, gyermekezni ki bocsajtattam; és az uta is ezen tisztatalan életben éltem[…]

141. Férfifogás

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 514.

Anno 1766^o die 24^a Novembrÿ

Sipos Mihály csanyi takácslegényt vallatták:

[…]tavali Esztendőben egy hét híján egész Esztendeig Szolnokban Szalaÿ Ilonánál Márkus Jánosnénál Kinek az Ura már 15 Esztendeje hogy el szőkőt az hol=is Takácsné lévén, én Legény képpen szolgáltam, és véle meg esvén, terhes=is let tőlem.

Minémű igerettel fértél azon Gazda Assznyodhoz, mikor, es hogyan?

En semmit sem igertem nékie ha nem eö járt utánnam, de ugyan tsak tovább fel Esztendőnél semmit sem vehetett rajtam; a mint hogy tavali Esztendö Boldog Asszony napján mentem hozzája Legénynek, és bojtben az iden addig járt kőrűlőttem, hogy tsak reá adtam magamat.

Hányszor volt Kőződ véle?

Én nem tudom mert az után sokszor volt, mind addig még nem mondotta, hogy eő már terhes volna, mellyet=is meg tudván az Istenre=is kértem hogy el ne veszesse, az Gyermeket, kinek=is tőbbet 27. forintoknál adtam[…]

142. A leánynak a cigány két gyermeket nemzett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 944-945.

Anno 1767. 4. 5. 7. Xbris.

Bottos Panna cir. 22 éves vásárhelyi pápista hajadont vallatták:

[…]Kitül valo azon gyermeked melly az öledbe vagyon?

Titó Pista nevü Czigántúl való a kitül másik gyermekemis vagyon, melly otthon az Apám házánál vagyon.

Voltále fogva ezen cselekedetedért?

Voltam Becsén fogva, es az Becseÿ Plebanus ott Vagatott rajtam 25. palczát azzal el bocsájtottak.

Az elsö gyermekeddel a’ midön terehben estél voltále fogva?

Voltam itt Vásárhelyen fogva de kezességen lévén ki bocsájtva el csalt Titó Pista, s. vélle el mentem, a Törvényszéken nem vóltam itthon, s. az ulta oda vagyok[…]

143. A leány 12 éves korában kezdett kurválkodni

CSML SZF. IV. A. 21. b. 116.: 39-40.

Anno 1768. die 23. Junÿ in oppido Vásárhely.

A vádlott nő így vallott:

[…]Fejér Julisnak hinak Győri Leány 19 Esztendős Pápista vagyok.

………

[…]Hét esztendeje vann már, miolta én Győrbűl el jőttem, egyedül magam Budára holot Pesten és egyebűtis életemet kurválkodással tőltőttem. Katonákkal és egyébb rosszakkal paráználkottam

………

Volt e valaha gyermeked? Kitül, hány és aszt hová tetted?

Ez előtt mint egy 4 Esztendővel valamelyik katonátúl terhben estem három holnap teher lévén amint mennénk más rosz társaimal egyűt az Verbunk után, az úton meg csuszamodtam a lábam a gyermek tűlem elment társaimis látták, demár azok hol lehetnek nem tudom. Ennél tőbb gyermekem soha sem volt[…]

144. A leányon „nem volt rajta a természet”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1040-1041.

Aô 1768 Die 13.^a 8^bris.

Vékony Sára cir. 26 éves, a Békés megyei Dobozból való calvinista leánynak nehéz eldöntenie, hogy ki a gyermekének apja:

[…]Kitül estél terehbe?

Meleg Ferencz Nevű Béressétűl a’ Gazdámnak estem terehbe, ugy gondolom a’ Toth Kapássával is volt kéczer kőzőm a’ mult tavaszal Szőlő nyitáskor.

Hányszor volt kőződ Meleg Ferencz Béressel?

Volt vagy kétzer a’ múlt Fársangba a’ midőn a’ Deák István házánál a’ Lakodalom tartott.

Hol volt véle kőződ?

Itthon volt a’ gazdám Istallojaba.

Tavaly esztendőbe kitűl estél terehbe?

Nem voltam terhes Senkitűl, hanem tavaly hat hétig nem volt rajtam a természet[…]

145. A börtönbéli asszony fogadkozik, hogy szabadulása után naponta kétszer is odaadja magát a katonájának

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1044-1045.

Anno 1768. Die 9^bris

Giliczó Ersokk cir. 26 éves vásárhelyi pápistát vallatták:

[…]Hányszor volt kőződ a’ gyalog Katonákkal?

Nem volt Soha is.

Mi okon mondottad tehát hogy ha a’ Tőmlőczből ki szabadulsz egy Nap kétszer is adol a Gyalog Káplárnak?

Igen is azt mondottam, de csak tréfábol, hiszen szabad tréfálni[…]

146. Az asszony az esküvő után rövidesen érett gyermeket szűlt, amelyet valószínűleg nem a vőlegénye nemzett

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1045-1046.

Anno, 1768. Die Mensis Xbris.

Deák Ersókk cir. 18 éves, vásárhelyi calvinistát faggatták:

[…]Beszéld elő kitűl estél terehbe?

Én a’ Férjemtűl estem terehbe.

Ne tagad, mert 22 hét alatt Férjedtűl nem Szűletett volna idős gyermeked?

Én tagadom, mert nem volt idős azon Gyermek.

Ugyde mind a Bába S. mind a’ kik Szoptatták azt mondgyák, hogy idős volt?

Ha mondgyák is nem jol mondgyák, mert nem volt idős.

Ne tagad, mert ugy is sokak előtt ki vallotta Sz[ent] péteri Sándor, hogy eő Csinálta?

Abban hazudik, ha azt mondotta, mert nékem Soha nem csinálta[…]

147. Két serdülő paráználkodása

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1103-1104.

Anno 1769. Jan.

Baricsa János cir. 17 éves, vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Vald meg igazán hányszor, es hol vólt vélle közöd? [Ti. Moÿses Ilonával.]

Már meg vallom : hogy vólt egyszer közöm vélle, a’ múlt Pünkösd tájba, midön a’ kocsit ki hozta a Szállásra, magam pedig már akkor oda ki vóltam a’ Gunyhóba, maga mellém jött erövel, és ugy ejtett megh.

*

Moÿses Ilona cir. 16 éves, a heves megyei Kürt helységből való calvinista hajadont vallatták:

[…]Hányszor vólt vélle közöd? [Ti. Baricsa Jánossal.]

Számát nem tudom hányszor vólt mert a Szálláson esmérkedtünk meg elsöben, s. ott a’ mikor néki teczet vólt vélle közöm, az után pedigh itthon a’ Házbais volt.

Miért adtad magadat arra a’ gonosz életre?

Azért mert azzal biztatott, hogy el veszen, mellyet észre vehetett, a’ Gazda Asszonyomis, mert eleget látta hogy jágyzott véllem, és mondottais hogy semmi hasznomat nem veszi, mikor itthon vagyok[…]

A fiú 80, a leány pedig 24 korbácsütést kapott büntetésül.

148. A szegény legény könnyen fölismeri a kurvát

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 81-82.

Anno 1769. 18.^a July.

Kotormány Susa cir. 22 éves vásárhelyi leány Huszár Palkó cir. 22 éves csabai lutheránus huszárral paráználkodott, akit így vallattak:

[…]Hogy esmerkedtél meg vélle?

Meg esméri a’ Szegény Legény a Kurvát, ha pénze van, mert a Kurva hozzá adja magát[…]

149. Az asszony maga sem tudja, hogy nyúltak alá

IV. A. 53. a. 5.: 137-138.

Anno: 1770. május havi pörök

Erdéli Andrásné Gyöngyössi Ersók cir. 21 éves szentesi calvinistát vallatták:

[…]Mit adtál innya Kincses Pistának?

En nem adtam Semmitis.

Ugy de megis franczosodott tölled, mert magadis franczos voltál?

En töllem nem franczusodott, mert en franczus nem vóltam, hanem a csöcsöm vad Semeres vólt, és a Kincses Pista Annya fözött orvosságot néki.

Vald meg aztis hányszor vólt vélle közöd?

Ennékem nem vólt ‘s hanem való az hogy a Szemérem testemet meg fogta, és magam sem tudom hogy nyúlt alám.

*

Kincses Pista cir. 17 esztendős vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Erdélyi András Feleségével az Eorményekhez ki mentem, a magunk kocsiján tavaly nyáron, és akkor meg fogtam ă Szemérem testit.

Hányszor paráználkodtál vélle?

En soha sem paráználkodtam.

Ugy de magad meg vallottad hogy közösködtél vélle?

Igenis azt mondottam hogy vélle közösködtem, de én azt gondoltam, az a’ közösködés, hogy meg fogtam ă Szemérem testét.

Mihaszna tagadod, hiszen aztis mondottad hogy meg franczusodtál tölle?

Igenis mondottam, hogy tölle franczusodtam meg, mikor a terdemre ült, mert egy kalap cseresznyét vettem tavaly, es azt ette őis, akkor ült ă térdemen, való pedig hogy mostis láczik rajtam, de nem tudom, franczue vagy Süly[318]

Mondottad é azt hogy valamit adott innod, mert az ulta nem maradhacz, majd meg hasad a szived ha nem látod?

Az igenis való, és a’ Mennyecskeis az tmondotta : hogy nem adna íjjen kopasz Szajú gyereket 30. nagyobb emberekertis de énnékem nem vólt vélle paráználkodásom[…]

150. A farával pénzt kereső kurva. „Megkoszorúzás”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 285.

A.^o 1771. die 20.^a Maÿ.

Blaskó Juhász Panna cir. 30 éves kecskeméti pápistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, hogy égy Czigány Leánytúl 7. f[orinto]kat vettem, és borra egy má[r]jást.

Tudtad é hogy lopott pénz légyen?

Nem tudtam, mert ö azt vallotta elöttem, hogy ezen éjczaka farával 14. f[orintok]at keresett vólna.

Voltál é valamikor fogva?

Nem vóltam, tsak addig, mig be hivtak Kecskeméti Urak, azután koszorút tettek a fejemre, és el bocsájtottak, mert egyéb vétkem nem vólt, csak hogy Leány koromba terehbe estem[…]

151. Együtt hálnak a fiatalok

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 298-299.

Anno 1771. 22. 9.^br.

Nagy Istvánné Dudás Ersók cir. 18 éves vásárhelyi pápista asszony vallomásából vett részletek:

[…]Hányszor háltál Kis Mihály pistával?

Csak égyszer háltam, de vélle Közöm nem vólt[…]

*

Kis Mihály Istók cir. 20 éves vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Hányszor háltál Dudás Ersokkal?

Vagy háromszor feküttem vélle vagy egy egy óráig, tovább nem, de semmit nem cselekedtem vélle.

Vald meg, hányszor vólt vélle közöd?

Soha nem vólt, mert csak tréfábúl feküttem mellé[…]

152. Az asszony alkalmi partnerei betyárok

CSML SZF. IV. A. 21. b. 116.: 495.

A^o 1772. die. 24^a X.^bris

Csernák Magdolna 30 éves adai pápista így vallott magáról:

[…]Budán születtem e világra […]ugyan Adán mentem Férjhez 12. esztendős Koromba valamelly Tapasztó Paraszt emberhez, Kivel laktam 4 ¹/₂ Esztendeig és szűltem véle Két Gyermeket a Kik már meg is haltak Kisded Korokba ugyan Adán. Azután mentem Férjhez mostani uramhoz Zsótér Pálhoz és laktam véle ket esztendeig s- egy Gyermeket szültem véle az is Kisded Korában meg holt[…]

*

Az asszony ezután a férjét elhagyta. Az országban kóborolt, több helységben járt, betyárokkal kurválkodott, a legutolsó társa megszökött tőle. Vallomását többek között ezzel fejezte be:

[…]Betyárkodtam, mintegy három esztendeig[…]

153. „Egy kis pinát” kért a vendég

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 452.

Anno 1773.

Pusé Jóskáné Győri Ersók cir. 20 éves vásárhelyi pápistát vallatták:

[…]Mellyitek vette el ă pénzét Gerhárd Jánosnak?

Bottos Panni vette el.

Ugy de te tartottad a kezét mikor Bottos Panni el vette a pénzét?

Én nem tartottam.

Micsoda Szővecséged vólt vélle?

Semmi nem vólt, hanem mellém űlt, és azt mondotta: egy kis pinát; de nem adtam[…]

154. Egy éjszaka háromszor közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 495.

Anno 1773. Szeptemberi ülésszak jegyzőkönyvei[…]

Soós Katalin cir. 26 éves pápista, alpárról származó özvegy vallotta:

[…]Bűrgés Bandi Kanásztúl Terehbe estem.

Mikor vólt vélle közöd és hányszor?

Pünkösd elött 2. héttel elsöben, az után két egész hétig valamikor teczett nékie, néha háromszoris egy éjczaka vólt közöm vélle[…]

155. A középkorú férfi és a kislány „enyelgése”

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 5.: 506.

Anno 1773. Julÿ

Derecskei Szabo János cir. 46 éves, a Bihar vármegyei Derecskéről származó férfit vallatták:

[…]Mi okon fogtak meg?

Azt mondgyák hogy meg akartam paráznitani Takács Pannát a kit örökbe tartotta[m] de én nem cselekedtem.

Szemébe mondgya Takács Panna, hogy ötet fel takarta, a maga gattyájátis meg oldotta, es reá fekütt, a Szemérem testétis az ővéhez tette, de belé nem tette.

Már ne tagad csak vald meg?

Való hogy reá feküttem, de Semit nem tettem neki hanem csak enyelgettem vélle[…]

156. A nótárius a kocsmában fajtalankodott

CSML SZF. IV. A. 21. b. 116.: 747.

Anno 1774. die 21^a Febre.

[…]Somogyi Őrzse a Nevem Szűcs Jóseff katonának a felesége vagyok Győről, mint egy 29 esztendős[…]

… … …

[…]a múltt őszel én Szegeden az ifju Aradi Kakas nevű korcsmájában a midőn szolgáltam volna, Szeged várossa Notariussa Molnár András Ur részeg fejjel bé jőtt az ivó házba S három icze Bort hozatott, aztat megiván Borozó társaival ki ment az konyhában, engemet kaparázott, s hijt, és ingerlett a Testi gonoszságra, de én szégyenlettem véle fajtalankodni, annak utánna tehát a Bor ivó Szobábul a hátulsó szobába ment és le terétvén magának az gazdám Decemberét[319], én 3. Vánkost is adtam néki, ő pedig s valamint othon, az egész ruhájábul egy ingre s- lábra valóra vetkezett, de mivel én akkoron azon szobábul ismét a Bor ivó szobában mentem, engemet el unt várni hanem le tolván tisztességel szolván az gyatyáját az inában, és az ajtóban álván nagy szóval hivott, hogy mennék már hozzája, illy formán : Gyere be már ebatta, akkor is a szemérem testét a kezében tartván a mint is mivel osztán még az ottan borozó Sóó házhoz való Tiszt is, egy Barna magas ember, mondotta volna, hogy mért nem megyek bé, midőn egyszer egy Város Nótáriussa híj magához, bémentem hozzája gyertyával, s ő a gyertyát el oltván le dűllőtt az elkészétett helyre s- engemet szoknyám, s- kőtényemet őszve fogván maga mellé rántott, és kezdett kaparászni, de azonnal a katonák a Bor ivó első szobábul gyertyával bé jővén a szobánkba, kezdették őtet hurkolni hogy nem szégyenlené magát eztet cselekedni Nótárius léttére s- főképpen midőn felesége is volna Nótárius Urnak. Én pedig fel ugrottam azonnal mellőle, de ő nékie akkor is a gatyája az inába volt[…]

Az asszony megjegyezte még, hogy […]az alatt miglen vélem olly illyetlenül bánt[…] ti. ügyetlenkedett.

157. A leány kanásszal hentereg a Rétben és a kocsmában

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 728-733.

Anno 1775^o die 21.^a Aprilis.

Csutora Pela cir. 20 éves hajadon, vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Már igazán meg vallom ; hogy Oláh Kacska János Kanásszal volt Kőzőm, és soha sem volt Harcsás Gergelyel, s- nevezetessen ă Tére Hidnál lévô Korcsmába, eô véle Kőzőskődtem akkor, és úgy ă miképpen ă Tanúk Tőrvény előtt Szemembe mondották, és ă Réten is Kőzőskődtem vélle.

*

Harcsás Gergel cir. 32 éves vásárhelyi calvinista, házasembert vallatták:

[…]Hányszor volt Kőződ Csutora Pelával?

Énnékem soha sem volt Kőzőm vélle, hanem Dávidházi István, Halász Bíró, és ă tőbb Halász Legények meg bizonyitják, hogy egy Kanászt a’ hasárúl huztak le azon rosz személynek.

*

Tanúkihallgatások során ezt a kérdést tették föl:

Mit tud a’ tanú Csutora Pelának parázna eletéreôl circumstantialiter[320] beszélje elô.

Dávidházy István cir. 35 éves vásárhelyi tanú vallotta:

Egyebet ă Tanú nem tud ; hanem ă múlt nyáron múlt esztendeje ; hogy ă Fatens Kocsin egyűtt Utazott ă Szakáll Száraz Tónál Zsíros Jánossal, akkor látta Testi Szemeivel ; hogy egy Kanásszal paráználkodott, és tsak akkor szállott le hasáról ă Kanász, Kihez ă Tanú így szóllott ; no te mit tsináltok ; de ă Leány tsak nevetett, ă Kanász pedig egy subába őszve húzta magát, mint ă Sűl disznó hogy meg ne esmérjék, azzal ott hagyták, azután gondolkodott ă Tanú, hogy meg Kellett volna Kőtőzni de midőn vissza tért ă Tanú, már akkor nem volt ott egyik is.

Lugassi Mihály cir. 26 éves helvét hitű tanú vallotta:

Tapasztalta a’ Tanú ă múlt ősszel jelen levô Nagy László és tőbben is, a’ Tére hídnál levô Csárdába boroztak, akkor ott hálván tapasztalta ă Tanú, hogy ă Csutora Leány szolgálló képpen lakván ă Csárdába, éjjszaka hozzá mént ă Kacska Kanászhoz, és eôtet meg paráznította, ezt pedig onnan tudja ; mivel Kőzel fekűtt hozzá, és jól hallotta Cselekedeteket, még ă Legény azt mondotta ; idébb fekűgy, ă Leány pedig azt mondotta ; Nó hiszen jól van már, másnap áldomást is meg tôtette ă Kanász, melyre 4. x. adott ă Leánynak, és ă Leány hozott reá bort.

Nagy László cir. 24 éves helvét vallású tanú vallotta:

[…]ott hált a’ ház Szegletibe egy Kanász is Kacska nevű[…] akkor éjjszaka eszre vette ă Fatens : hogy Csutora Pela, ă ki ă Patkán fekűtt vala, által ugorván ă Tanút, egyenessen ă Kanászhoz ment, és ott jól hallotta ă Tanú Paráznaságokat[…]

158. A szolgálólány teherbe esett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 814-815.

Anno 775. 13. Juny.

Molnár Ilona cir. 18 éves vásárhelyi calvinistát vallatták:

[…]Kitűl estél teherbe?

Fejes Mihály nevű Betyártúl estem teherben, a kivel is az Hajdai Csárdába volt kőzőm, Számát nem tudom hogy hanyszor volt, mer sokszor volt.

Fejes Mihály 28 éves, a Pest vármegyei Maglódról való lutheránust vallatták:

[…]Micsoda Leányt dolboltál fel Vásárhelyen?

A Hajdai Risu Takács, Csaplarosnak a szolgálloját, Ilus nevűt[…]

159. Az asszony és a legény fölváltva jártak egymáshoz szeretkezni

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1011-1012.

Anno 1776. 7^a 8^bris

Petrik Mihályné Ecserÿ Kata cir. 21 éves, csongrádi pápistát így vallatták:

[…]Hol lakik most Férjed, és micsoda ember, és miólta nem lakol vélle?

Most a’ jövő Tavaszhoz lesz három esztendeje, hogy Szabatkán el=hagytam őtet, a’ ki akkor Gulyás voltt.

Kitűl estél Terhben?

Agnet Mátyás nevű Takács Legénytűl.

Hányszor voltt kőződ vélle?

Leg=elsőben=is meg esmérkedtem véle Bodri Takácséknál, a’ holl=is Palántát lotsolván, akkor leg elsőben voltt kőzőm vélle, azután valamikor nékie teczett, vagy nékem kivánságom voltt, őszve mentűnk, vagy ő hozzám jővén, vagy én hozzája menvén, mivel egész nyáron kívűl az udvaron háláltak, hanem lehet már 2. hete, hogy egyútt nem voltunk.

Voltál e’ valamikor fogva?

Voltam ennek előtte hat esztendőkel Gyulán : mert innn Csongrádrul egy Németh Katonával el szőktem vólt ; ott azért meg korbácsoltattam 100. vagy hány korbácsal.

Thurÿ András Pesta nevű fiával is volt kőződ, ne tagadd ;

Hiszem, nem is volt másal, hanem tsak ő véle esztendeig éltem, és most a’ Takács Legényel.

Agnet Mátyás circiter 22 éves nőtlen, csongrádi pápistát vallatták:

[…]Ecserÿ Katával voltt é kőződ, és hányszor?

Voltt igen is elégszer ; de számát nem tudom, mivel a’ mikor vagy én hozzája, vagy ő hozzám jőtt, mindenkor paráználkodtunk.

Thurÿ István 20 éves csongrádi pápistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Ecserÿ Katalinért, melyet már Vásárhelÿ Tőmlőczbe vittek, mivel terhben esett.

Volt é te néked véle kőzeskedésed?

Nagy Boldog Aszony Naphoz múlt esztendeje, hogy testi képen kőzeskettem vélle magunk Istállójában, maga jőtt hozzám éczakának idején, akkor elsőbben egyszer voltam vélle, annak utánna tizen őtszer is végzettűk dolgunkat ; utolszor a’ szállásra is ki jőtt utánnam ; én ugyan magamat erre nem attam volna, de mindenkor őjártt utánnam[…]

160. Két férfi három gyermeket nemzett a parázna nőnek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 148-149.

Anno 1778. die 8.^a 7^bris.

Molnár Ilona cir. 25 éves vásárhelyi hajadont vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert soha férjem nem vólt, és Terhes vagyok.

Hányszor voltál es kitűl terhes?

Elsőbe Fejes Mihály Nevü Bérestül estem teréhbe ez elött 5. esztendővel, mellyért meg korbácsoltattam. Masodszor Balás nevű Verbungos Katonátul estem Teréhbe ez előtt 2. esztndővel, ezért meg nem lakoltam, Mostis Balás Katonátul estem teréhbe.

Hányszor paraznalkodtál vélle?

Számát nem tudom meg mondani mert Sokszor vólt[…]

161. Előbb a leány, majd a férfi járt a másik után

CSML SZF. IV. A. 21. b. 1.: 641-643.

Anno, 1778. Die 5.^a 7.^bris, Szegvár[…]

Kovács Ersók mintegy 14 esztendős, csongrádi pápista, aki Demeter János tési kertésznél szolgált, és Pap András 23 éves nőtlen, a Borsodban lévő „Erdő=Telek”-ről származó, Tésen, szintén Demeter Jánosnál szolgáló legény forró szerelembe estek egymással. A leányt elfogták és így vallatták:

[…]Miért fogtag meg?

Pap András vélem együtt Demeter Jánosnál szolgálván Tavaszkor az folyó esztendőben együtt haltúnk és tőbszőr meg estűnk, én ugyan elleneztem, de most emlétett Mátkám igérvén azt nékem hogy el vesz, annál inkább jobb kedvem, és igazabb szívem vólt hozzája a mint is ennekelőtte hat héttel becsületes emberekkel Demeter Jánoshoz gazdámhoz el jővén el gyűrűzte, mondván akar van nagy hasam, akara nincs el veszem, ez meg lévén egykor a gazdaszonyom Kérdést tett nékem terhes vagyok é, vagy sem¸ Melyre feleltem hogy nem, onnét esett hogy a Pap András Csongrádra bé menvén Tisztelendö Plebanus Urhoz, és a dolgot ottan meg beszélvén, én oda hivattattam és az Kedvem, és szándékom ellen a mátkámtúl el estem, Kivel az elött többször meg estem, mely dologért fogva vagyok.

Tehát tőle maradtál terhes¸

Ha maradtam vólna Terhes, nem mástúl maradtam vólna csak eő tőle, de nem maradtam.

Csongrádi bába mikor tégedet meg vizsgált mit mondott¸

Mondotta hogy teherbe estem, de én bizony nem estem, azt is mondotta hogy már Két holnapja hogy teherben estem, én pedig akkor is hónapszámos voltam.

Te jártál é a Legény útán vagy eö utánnad¸

Elöszőr mikor meg estűnk én mentem hozzája azután eö járt útánnam valahányszor az szeretet reája jőtt és alkalmatossága vólt Én ugyan nagyon szégyenlettem, de mivel szerettem a nagy szerelembe szégyennek a tűzét el óltotta[…]

162. A vak lányhoz is jártak szeretők

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 182.

Anno 1778.^o die 18. 10^bris

Kun Teöreök Janos cir. 20 éves vásárhelyi nőtlen calvinistát így vallatták:

[…]Miért fogtak megh?

Azért mert a Bakó Geczi vak leányával megestem Bekő Sárával.

Hányszor vólt vélle kőződ?

Csak háromszor vólt vélle kőzőm a magok házánál.

Miképpen beszellettetek őszve?

Csak ugy hogy azt mondotta ne fellyek tőlle, mert ugy mond az eö Béressek eötet egy egész esztendeig élte, meg sem lett tőlle gyermeke[…]

163. Mindhárom fattyat más férfi nemzette

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 219-220.

Annô 779.^o die 17.^a Aprilis.

Sugár Ilona cir. 26 éves hajadon, vásárhelyi calvinista állt az úriszék előtt:

[…]Hány gyermekeid vóltak egy vagynak?

Vagyon 3. élö gyermekem, egyik János Űres Becseitül való, másik Palko Csakány Barta Jánostul való 3dik Érsók a Tompainé Juhasszatul Istoktul való

Hányszor büntettek paráznaságodért?

Kettzer már meg tűntettettem, de mivel terhes voltam büntetést nem szenvedtem.

Hogy merted magadat erre a gonosz életre adni?

Nem tudom[…]

164. A házasember más asszonyának próbál gyermeket nemzeni

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 6.: 252-253.

Anno 1779.^o die 2^a Julÿ

Veszprémi Istvánné Zu Sára, aki cir. 78 éves — a kora elírás lehet, valószínű, hogy 18 éves, de ez az ügyiratból nem derült ki —, szalontai calvinista paráznasága miatt állt az úriszék előtt.

[…]Kitűl való azon Gyermeked melly most nem régiben Szűletett?

Az iffju Kereszturi Teöreök Istvántul való.

Hányszor vólt vélle közöd?

Számát nem tudom, mert tavaly Kis Aszszony nap tájjba kezdett vélem közösködni, az ulta valamikor tettzett néki mindenkor vólt vélem közi a mikor modgyát ejthette.

Hogy mertél ollyan házas emberrel közösködni?

Csak azért ; azt mondotta Kereszturi István ne fellyek mert eö mind a gyermekemet, mind magamat el fog tartani, mivel neki nincsen maga feleségetül, Semmi gyermeke, majd meg probálja mellyikbe vagyon a hiba ő benne é vagy a Feleségébe.

Kereszturi Teöreök István cir. 33 éve vásárhelyi calvinista házasembert vallatták:

[…]Mennyi ideig vólt nálad Szolgálatba Zu Sára mostani Veszpremi Istvánné?

A mult Ur napkor 2. esztendeje lett vólna miulta nállunk Szolgál ; hanem az idén utolso Farsangi napokon férjhez menvén akkor hagyott el bennünket.

Mikor lett meg a gyermeke?

Harmadik hete miulta gyermek ágyba fekszik.

Vald meg hanyszor vólt véle közöd?

Nekem soha nem volt egyszeris[…]

165. Két gyermek szerelme

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 6.: 1105.

Anno 783. 1.^o 7br.

Kovács Ferenc cir. 17 éves vásárhelyi calvinista, nőtlen legény rákapott a gazda kislányára és teherbe ejtette. Az úriszék előtt minden vonatkozó kérdésre tagadó választ adott. Ekkor Kálmán Kata cir. 15 éves vásárhelyi calvinista leányt kérdezték:

[…]Kitül estél terhbe?

Kováts Gáspár fiától Ferentztűl, a magunk Szállásánn, ő is oda jőtt és legyeskedett véllem, s azt mondotta : hogy el veszen. Kezemet is bé vette.

Hányszor vólt véle közöd?

Számát nem tudom, mert gyakrann el jött hozzám, és a mikor modját ejthette mindég vólt velle kőzőm.

Mennyi ideje hogy erzed Terhedet?

Én nem tudom más mondotta ; hanem hús hagyó előtt való Vasarnap estve vólt nállam, akkor volt utolszor véllem kőzi háromszor vagy negyszeris[…]

166. Öregedő nő is teherbe eshet

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 1113-1114.

Anno 1783. 1^o 7.bris

Kotormány István özvegye, Nagy Panna cir. 45 éves makai asszonyt vallatták:

[…]Kitől estél terhbe?

Fogarassi Jánostúl aki Juhász volt estem Terhbe.

Hogy merted magadat erre adni?

Mert vénségemre elment az eszem[…]

167. A parázna asszony férje megszökött

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 6.: 1114.

Anno 1783. 1. 7.^br.

Vékony Mihálÿné Inczedi Kata cir. 30 éves makai calvinista asszonyt rajtakapták, hogy egy juhásszal közösült. Az úriszék előtt kérdezték tőle:

[…]Hol a Férjed?

Tavaj Ur napja hetébe el ment tőllem kaszálni, az últa nem láttam, s nem tudom éle vagy meg halt[…]

168. Némely szülők a rosszra nevelők

CSML HF. 1001. C. állag. d. l.

Anno 17^a Apr[ilis] 791.

A M[é]l[tósá]gos Uraságh publicaltattya kőzőnségessen tapasztalva lévén hogy nem tsak ezen egy Vásárhely várossában, hanem altaljában az egész Dominiumban[321] a’ gyakor szomoru kártetelek és gonosz tolvajlások leg inkább ezen okokbol szoktak meg tartani[…]

2^o Hogy némelly szegénnyebb sorsu Lakosok számossabb fiaikat, és Leányikat időrűl időre haszontalanul magok által tartván ezeket egy részről ă henye hivalkodó, és buja életre reá szoktattyák[…]

169. A leány egy rokolyáért hagyja magát megszeplősíteni

CSM. SZF. IV. A. 53.

Anno 1796. 8bris (D. 5. per.)

Anno 796. Die 24^a Martii

Tolvaj Ersébeth reformata 23 esztendős panaszollya : Hogy ez elött három Esztendővel midön a Bátyának, ki Dőmsődi Malmában a Tiszán Legényül volt, fejér ruhát vitt volna, akkoron Galgóczi Páll oda jövén az Bátyát meg részegitette, Magát pedig az Panaszolót Csonakon az Erdőben, a hol az M[éltóságos] Uraság a füzest vágatta volt, el vitte forgátsot szedni, s- azon igérete mellett, hogy olyan szoknyát vesz, hogy soha sem volt olyan, meg szeplősitette, amint azt bizonyitya most is élő 4^dik Esztendőben járó Leány Gyermeke ; Nem kűlőmben Panaszolya azt is : hogy most mult Nyáron aratáskor Csongrádra menő útyában, szemközt jövén reá a Réten Galgoczi Páll, Másodszor ejtette Teherben ki is mint Parázna Személy az M[éltóságos] Uraság Jurisdictiojának[322] által küldettetik.

Sig[natum] : ut Supra[323]

Per Judicis, Ã Juratos Oppidi Szentes[…]

*

A : 796. Die 24^a Martÿ in Oppido Szentes[…]

Mi a NevedÃ

Galgoczi Pálnak hivnak mintegy 40 esztendős R[ómai] Catholicus Feleséges de már 14. esztendeje is hogy el ment tőllem idevaló Molnár mester vagyok.

Mirűl vádoltatol?

Hogy Tolvaj Erzsébet bé vádolt mint ha tőllem teherben eset volna.

Hogy ‘s mikor eset ezen dolog beszéld elő voltacéppen?

Soha sem cselekedtem én a roszat életembe hanem mas ingerlene reá, hogy reám vallyon meg mondgya farkas Jánosné aki vele lakot hogy kinek vetette ágyat s kivel hált.

Voltál e tőbszőr fogva?

Soha sem voltam.

per Josep Halász[…]

170. A cselédlány volt a kezdeményező

CSML. SZF. IV. A. 53.

Anno 1799. Szept. (D. 14. és 15. pör.)

B[enevolum] E[xamen] In oppido Vasarhely. 799. 14^a Aug[usztus] peractum.

Kinek hivnakÃ

Kardos Istvány [a] nevem, Ujj Magyar, Vásárhelyi lakos, feleséges, 30. esztendős, R[ómai] Catholicus, 5. gyermekeim, és Házam is vagyon.

Miért hoztak bé, beszéld elő?

Azért hoztak bé : hogy én Nagy Gy[örgy] Samunak részesse lévén, a’ szolgálójával Csende Pannával a’ Szálláson esmerecségbe, és szerelembe estem, ‘s vélle is kőzősűltem, most pedig a’ gazda Nagy Gy[örgy] Samu, azon Leányal a’ Ház előtt edjűt fekűve találván, mind kettőnket bé hozott. –

Mikor és hol kezdettél azon leányal leg elsőben esmérkedni ; és hányszor vólt már vélle kőzősűlésed?

Leg első esmerecségim vólt vélle a’ Domján Istvány lakodalmába ez előtt mintegy három esztendőkkel, de akkor leg kissebb rosszat sem kővettem el vélle, hanem csak tánczoltam vélle, most pedig Nagy Gy[örgy] Samunál egymást meg látván, azonnal meg esmerkedtünk bővebben is, — a’ minthogy a’ múlt Kis vásár után egy hettel ő az istállóba jővén nappal, engemet ottan fektembe kezdet csiklándozni, azután mellém is oda fekűdt az Subámra, de akkor egymással semmi kőzősűlésünk nem vólt, mivel a’ gyermekek is ott járkáltak, hanem azután elégszer, a’ mikor csak tetzett, vélle kőzősűltem, de számát nem tudom, hogy hány izben. –

Tudta é azt valaki, hogy te azon Leányal oly titkos szerelembe[n] vagy?

Tudta a’ kis = béres, Istvány nevezetű, és a’ 2. Gazda is Nagy Gy[örgy] Samu és Mártony is jól tudták, de vélle edjűtt nem értek.

Talán a’ Kis = béresnek is lehetett azon leanyal kőze?

En azt nem tudom, annak adhatta [magát] a’ kinek akarta.

Vóltál e’ másszor fogva?

Soha sem vóltam. –

*

B[enevolum] E[xamen] In Oppido Vasarhely 799. 14^a Aug. peractum.

Kinek hívnak? Ã

Csende Panna [a] nevem, hajadon leány, Vásárhelyi lakos, nem tudom hány esztendős, Reformata, Nagy Gy[örgy] Samunak szolgállója vagyok. –

Miért hoztak bé azon ujj Magyarral?

En nem tudom miért. –

Hányszor vólt azon Czigánnyal kőződ?

Nem vólt nékem tőbbet vélle kőzőm csak háromszor.

Ne hazudj, mert az Czigány azt valya, hogy a’ mikor teczett, annyiszor vólt, és számát sem tudja ; hogy hányszor?

Egy Istenem egy lelkem csak 3^szor vólt. –

Hol kezdettél és mikor azon czigánnyal esmérkedni?

Én a’ gazda szállásán kezdettem vélle esmerkedni. –

Ki vett tegedet arra, hogy azon Cziganyal kőzősűlnél, avagy magadnak vólt arra hajlandóságod?

Az a’ Czigány pénz igéréssel vett reá a’ roszra, de egy pár papucsnál és egy keszkenőnél tőbbet nem adott. –

Hát mással ő kívűlőtte kivel kőzősűltél, vald meg?

Sohas sem kőzősűltem senkivel is. –

Érzed e’ hogy azon czigánytól teherbe estél?

Én nem tudom, mert semmit sem érzek. –

Vóltál e’ másszor fogva?

Soha sem vóltam. – […]

171. Az öreg együtt alszik mostoha kislányával, akivel paráználkodni próbál.

CSML. SZF. IV. A. 53.

Anno 1801. okt. 26. (D. 3. pör.)

Benevolum Examen

Kinek hivnak Ã

Baranyas Mihalynak — 62 esztendös is lehetek, Vásárhelyrül való, Reformatus, feleséges, gyermekeim vannak.

Miért vagy fogva?

Én nem tselekedtem semmi roszszat, vádolnak a feleségem Leánnyával, a ki lehet vagy 12. esztendős, de én vélle semmi roszat nem tselekedtem, hanem a leányka kivánkozott mindég véllem egy ágyba fekünni, még el aludt jádzotam vélle, tsiklándozta[m] ötet.

A Tanúk szemedbe mondják múlt tavaszkor közösködtél a mostoha leányoddal?

Nem közösködtem, azt senki nem bizonyitthattya, a leányis megbizonyittya, hogy én nem tselekedtem, megis teczene rajta

Meg teczik a mostoha Leányodon, hogy megseplöséttetted?

Hintázott oda ki a tanyán, a fán ülvén mint a gyerek, avval talán sértette meg magát.

A Leányodat halották magát védelmezni mikor bántottad, és ezeket többször mondota : ne báncson kend már?

Csak ugy beszélgettünk talán, de én semmi roszat nem tselekedtem vélle[…]

die 3^a Sept[ember] 1801.

*

Verner András chyrurgus a leány szűzességi vizsgálatáról többek között ezeket írta:

[…]Annam Kovats nec in minimo laesam minus perforatum, absquě omni dubio virginem esse declaramus.[324]

1801. okt[óber] 19.

Fassio[325]

Ifju Baranyás Josef Vásárhelyi születes, mintegy 26 esztendös Reformatus, azt vallya : hogy Ö egyebet nem túd édes Attyáról Baranyás Mihályrol, hanem hogy a’ kőzelebb mult tavaszi vetéskor a’ Tanyán kint lévén a’ fatens édes Attya is kint volt mostoha Leányával Kováts Pannával, a’ holott is a’ Fatens éjtzaka a’ maga feleségével edjütt le feküvén ugy szinte a’ fatens édes Attya, meg szeretett mostoha Leányával egy nyoszojába le dűlvén a’ midön és nem sokára a fatens felesége meg taszittván ‘s fel vervén a’ fatenst, igy szollott hozzá; ugyan mért nem kél kend fel, láttya kend a’ kend Attya mindjárt el is végzi a’ most[o]ha Leányával, de a mellyre a’ fatens mivel álmos volt fel nem költ, hanem továbbra is aludni kezdett, — ezen dolognak valoságát pedig külőmben a’ fatens soha se tapasztalta.

Toth Ersebeth, vásárhelyi születés, mintegy 25 esztendős Reformata, Ifjú Baranyás Josef Felesége ekképpen vall: hogy a’ múlt tavaszon vetéskor vetni valo Zabot tserélni a’ fátens kin volt a’ Tanyán, az holott a’ fatens Ipa, és annak mostoha Leánya Kováts Panni is kint voltak, a’ midön is egy este a’ szobába a’ fatens a’ maga férjével és a’ fatens Ipa mostoha leányával együvé feküdtek, a’ kiket is a’ fatens tsak hamar be fekvések utána nagy szuszogással lenni ‘s ekképpen közösködni észre vévén; már akkor mellette el aludt férjéhez imigyen szollott: Ugyan mért alszik kend, láttya kend a’ kend Attya mindjárt el is végzi a’ Leányón, kend pedig még hozzá sem fogott. — mellyre a’ fatens férje mivel almos volt, tsak hamar ismét el aludt. — azután is a’ fatens egykor ejtzaka hallotta, midön a’ Leány azt mondotta, ne bántson kend már, és ezt 3szor repetálta.[326] –

Baumbgartner Éva Baba[as]szony vallya: hogy akkor mikor a Leányt Kovacs Pannát nézte, a szemérmes Testén egy kis Karmolást észre vett légyen, hanem a szüzességé[ne]k sértetödéssét legkissebben sem tapasztaltta volna ugyan a Leányt kerdeztetvén általa : azt felelte nékie : tsak egyszer akartt bántani az atyám de nem mehetett semmire[…]

172. A közösüléskor a legény nem találta jelét a leány szüzességének

CSM. SZF. IV. A. 53.

Anno 1802. 8.^br. (D. 27. pör.)

A^o 1802. die 28^a 8^br B[enevola] Fassio[327] in oppido Vásárhely[…]

Kinek hivnak

Kabaÿ Kata a’ nevem Vásárhelyi szűletés mint egy 18 esztendős szolgáló árva leány vagyok.

Miért irattál Instantiát[328] a’ Tekintetes Úri Székre?

Én azért irattam Instantiát : hogy Öreg Kis Mihálynál szolgálván annak Fiaval Mihállyal meg esmerkedvén teherbe ejtett, és hogy valami segedelmet rendelne élelmemre a’ Tekintetes Uri Szék.

Mikor léptél Kis Mihállyal olly szoros barátságba, és mikor kőzőskődtél leg elsőben vele ?

Én barátkozni soha sem akartam vele, még is mind azonnál a’ mult nyáron nyomtatáskor kőzőskődtűnk leg elsőbb egy másal.

Te rosz személy! azért kőzőskődtél azon Legénnyel, hogy magadat reá kőthesd, vagy pedig kurvaságoddal valamit kitsikarhass.

Nékem soha sem volt kedvem ollyan rosz tselekedetre, sőt mindenkor kértem hogy ollyatén tselekedet el kővetésére ne kénszeritene[…]

………

[…]Nekem gondolatom sem volt ara a vétkes dologra; de mivel gyakran magam voltam a’ szálláson Ifjú Kis Mihállyal és mind annyiszor ara kénszerített hogy kőzőskődnék vele, és azzal az igerettel ketsegtetett, hogy tsak engednek neki Feleségűl el fogna venni ; és a’ tőbbek kőzőtt egyszer a’ szálláson lévő házba ben szoritván, ara ismét kénszeritett hogy tselekednem kivánságát, vagy pedig ha tellyesiteni nem akarnám úgy tselekedne velem mint Derek egy házán tselekedtek az Aszszonnyal, hogy meg kötözne, és úgy is el kővetné fel tet szándékát.

Nem tsak Kis Mihállyal volt néked kőzőskődésed azért vald ki, hogy kivel közösködtél még más valakivel?

Nékem senkivel sem volt Kis Mihalyon kivül közöm és ha lett volna nem mertem volna Kis Mihályra fogni a’ terhemet, mert nem tudtam volna hogy kitűl való légyen!

Hányszor volt kőződ Kis Mihállyal?

Én azt nem tudom meg mondani hogy hányszor volt vele kőzőm, ha nem a’ hányszor tetzett mind annyiszor el kővette.

Mikor estél teherbe?

Azt nem tudom meg mondani hogy mikor estem teherbe, és nem is tudtam mind addig mig meg nem érzettem hogy terhes [vagyok].

Hát mikor érzetted meg hogy terhes vagy

Annak sem tudom meg mondani az ideit, hogy mikor érzettem meg.

*

Anno 1802. d[ie] 28^a 8^br in oppid[o] Vásárhely Benevola fassio[…]

Kinek hivnak Ã

Kis Mihály a nevem Vasárhelyi szűletés Reformatus 18 esztendős főldel biró Gazda embernek a’ fia vagyok[…]

[…]Igaz e’ az hogy te ejtetted teherbe Kabaÿ Katát?

Én eőtet nem ejtettem teherbe, mert Kis Jánosnál szolgálván újj esztendőtűl fogva Szent Jósef napig e folyó esztendőben, és Kis Jánosnak a’ Fiaval is kőzőskő[dött] a’ mint hallottam.

Ne hazudj mert te voltál az a’ Lator a’ ki leg előszőr el rontodtad azon Személt.

Az nem igaz : hogy leg először én velem lett volna kőzőskődése mert mikor leg elsőben tavaly nyáron vele kőzőskődtem már akkor nem volt szűz, mert azokat a’ jeleket mellyeket a’ Szűz Leányokon szoktak tapasztalni első kőzőskődéskor én rajta nem tapasztaltam, mivel az első vele való kőzőskődésem olly kőnnyen végbe ment mint az utolsó.

Hát mitsoda tzélbol kezdetted azon el kővetett vétkes dolgot azon Leánnyal

Nékem más tzélom nem volt, ha nem az, hogy a magam kivánságának eleget tehessek[…]

Továbbra is tagadta, hogy a lányon erőszakot tett volna, mert

[…]maga járt utánnam nem volt szükség az erőltetésre[…]

Továbbá vallota, hogy […]ahányszor módot találtam mindenkor elkövettem vele [a paráznaságot…]

Az ítélet szerint Kis Mihály

[…]24. R[henes] forintoknak a’ nevezett személly kezébe tejendő le fizetésére és ugyan 24. páltza ütéseknek el szenvedésére sententziáltattván[329][…]

Az elítélt 1802. 9.^br 1.-én beadványban könyörgött az úriszéknek, hogy a pálcázás alól mentsék föl, a vele járó nagy szégyen miatt. Mint azt megtudtuk, Kis Mihálynak Dani Mária eljegyzett menyasszonya volt, aki föltehetően nem tudott a vőlegény parázna hűtlenségéről. A nyílvános vesszőzéssel a bűntett kiderült volna. Kis Mihály attól félt, hogy a menyasszonya visszalép az egybekelési szándékától. Végül az úriszék a botozást 8 dierum arestum[330]-ra változtatta.

173. A gazda sorra teherbe ejtette a szolgálóit

CSML SZF. IV. A. 53.

Anno 1805. Maj. 13. (D. 50. pör. Lásd: a Gál János iratában.)

Extractus Matriculae Eccle[siae] Rftor[331]

H[ód] M[ező] Vasarhely:

1.^o A’o. 1796. 3^a 7 bris Tarj[án] Úttzában Ketskeméti = Sára fattya fia János~ meg kereszteltetett. Bábaja. Lukáts Jánosné. Kereszt. Attya Kotsis István. Rab : Sára.

Videatur. Matr. Tom. 2 pag. 435.[332]

2.^o A^o 1805. 29^a Martÿ. Tarj[áni] Tápai Istvan, Matsúri Kata fia János Szanto. K[ereszt] Attya. Török János. Csipkés = Judit.

Videatur. Matr : Tom. 3. pag. 312.

3.^o Aô 1805. d[ie] 2^a May. Tarján Uttzában. Gál = Jánosnak Balog = Ersebettül való fattya Ersébet~ meg kereszteltetett

K[ereszt] Attya. Katona Mihály, [kersztanyja:]Balla Anna.

Vid[eatur] : Matr. Tom. 3. pag. 319.

N[eme]s Nagy = Győrgy = Sámuel három szolgáloját szeplősitette-meg. Az utolsó most viselős; de mint hogy a’ gyermekek’ ideje nem bizonyos, még ki nem-kerestethetett.

Sig[natum] H[ód] M[ező] Vásárhely d[ie] 11.^a Maÿ 1805.

per Joannem Lendvai[…]

174. Az idős juhász közösülési kísérlete a 10 éves leánykával

CSML SZF. IV. A. 53.

Anno 1806. Szept[ember] 22. (D. 12. pör.)

Történet Le Irása

Juhos Maria, Szőke Jánosné, panaszollya ; hogy Tegnap estve az Oláh Papnak és Papnénak otthon nem létében, az Papnál Szolgálló 10. Esztendős Leánykáját bizonyos ottan tartószkodó vén oláh Juhász, Juhász Flóra, magához tsábitván, éppen mikor az Istallóban vele fajtalankodott vólna a most emlétett Oláh Juhászt, egy másik Oláh Juhászné, Tsityeán Péterné, a tselekedeten is rajta érte, és szemeivel látta, amidőn a Szalmában végig fekűdvén, és maga fertelmes eszkőzét a gatya szárán ki tolván, végig magán fekve tartotta, és a Leánykát a térgye kőzőtt szorongatta, és sivalkodtatta, a Papnak maga két kiss apró Leánykái pedig mellettek a szalmában a Paplanon űltek vólna[…] amidőn a nevezett vén parázna Juhászt, Szőke Jánosné e végett pirongatni s= fenyegetni kezdette vólna, vévén maga bottyát, s= Tarisznyáját, a Háztól tűstént el illantani akart, azomban az Exponens mindenütt nyomban kővetvén, és bátor [volt] mindjárt a Ne[me]s Lázár Ferentz Malmánál[…] reája kést is rántott a Botskor szára mellől, tőle meg nem ijedvén, tsak ugyan addig bugdosott őszsze visza a Házak kőzőtt mindenűtt utánna, még a Város végin az Arany Temető mellett bé érvén a gonosztevőt, és annak meg fogása végett a Város kűlső Magazinalis Csőszét[333] reá birván, annak segedelmével végtére is tsak ugyan a tőbbszőr nevezett, vén paráznát a Tégla=verőn túl utol érte, és erősebbek lévén ketten nála meg kőtőzték és kőtve a Város Házához bé késértették.

Kőlt Vásárhelyen 14^dik Aug[usztus] 806.

Palásty Istvány m[aga]k[ezével].

város Jegyzője által.

*

806^dik esztendőbéli Augustusnak 14^dik napján H[ód] M[ező] Vásárhely [mező]várossában az alább irtnak kővetkező Vallása vétetett.

Hogy hivnak Ã

Szőke Katinak hívnak, vagyok az helybéli Tisztelendö Oláh Papnak pesztrája, és vásárhelyi Oláh Juhásznak, Szőke Jánosnak Leánya, 10. esztendős, Ó hitű.

Mit tselekedett veled az a vén gonosz Oláh Juhász Tegnap estve az Istállóban, beszéld el bátran minden kőrnyűlállásostól?

Tegnap estve nem lévén othon sem az Úr, sem az Iffiú Aszony, tsak magam a gyermekekkel, és Tsityeán Péternével, engemet amint az udvaron a kiss gyermekekkel jádzottam, be tsalt a vén ember az Istállóba, és be tévén az ajtót, a két kiss gyermeket le űltette a paplanra a gazba, és 2 xr. adván a markomba, azt mondotta, hogy ne féllyek semit sem nem tsinál ő gyermeket, nem jőn most senki ide, tsak jádzani akar velem, és azzal le fekűdvén a szalmába, és fel hajtván az én ruhámat, engemet magára fektetett, és a gatyája szárán valami vastag hurkát ki vévén, azt akarta a Lábam kőzé szúrni, de mivel nagyon fájt, és mind én, mind a kiss gyermekek nagyon sikójtottak, Tsityeán Péterné rajtunk jőtt, és őszve szidván s= kőpdősvén a vén embert, úgy menekedtem meg tőle.

Hát mászszor tselekedett é veled ílly formán, vagy más képpen is, az a rosz ember, vagy adott é többszőr is pénzt, és miképpen beszéllett, és mit tselekedett veled, azt is tsak mond meg bátran minden félelem nélkűl?

Múlt Csűtőrtőkőn a másik héten, éppen mikor ebédelt az Ur az Iffijú Aszonnyal, akkor is bé tsalt az Istállóba, és egy xr. adván nékem, hasonlóképpen akart velem tselekedni, hanem le nem fekűdt velem, tsak az Falhoz nyomott, és a gatyájából ki vévén azt a vastagot, be akarta a Lábam kőzé szúrni, hanem a kiss gyermekek rikóltását meg halván az Iffijú Aszony, bé nyitotta az Istállót, és őszve motskolván azt a vén embert, úgy hajott ki engem az Istállóból — Mászszor is ugyan tőbb ízben már ámitgatott, hogy tsak engedelmeskedgyek néki, és elégszer még is tsókolt, és a mezítelen Testem is fogdósta, de úgy amit mondottam, tsak kéttzer tselekedett vélem.

Palásty Istvány m[aga]k[ezével] város Jegyzője által.

*

Verner András Csongrád vármegye sebb orvosa és Szekér János Csongrád és Csanád Vármegyék Belső Orvossa 1806, augusztus 16-án Szőke Katiról megállapították, hogy

[…]valamely erőszakos meg szeplősítés véget meg visgáltam, és Semmi leg kisebb sértődést, sem kűlső, sem belső részekben nem találtam[…]

*

1806. aug[usztus] 14-én[…] Juhász Flóra 53 éves, Ó hitű; Gyulai születésű, de 22 éve itteni [ti. vásárhelyi] juhász, az idén Kos pásztor[…], aki eddgi büntetve nem volt, így beszélt:

[…]én meg vallom igazán, hogy vólt a dolog, Tegnap estve amidőn az Istállóban kenyereztem, és szilvát ettem, bé jőtt a kiss gyermekekkel a Pópa pesztrája az Istállóba, és le űltetvén a kiss gyermekeket, maga is evett a szilvából, és ki nézvén az Istállóból, de senkit sem látván, azt mondotta hogy óldgyam meg a gatyámat, de én arra semit sem hajtván, maga erőszakossan az őlembe űlt, és fel hajtjván a maga pendelit, nékem a gatya száramat fel tolta maga a Leány, de én hozzá sem nyúlván a Leányhoz, úgy azután bé jött Tsityeán Péterné az Istállóba, és ki pirongatta a pesronát [így!] az Istállóból.

Itten confrontáltatván[334] Tsityeán Péternével[…] szemében mondgya, hogy Juhász Flóra fekűdt végig a szalmába, és magára fektetvén a Leánykát, azt a térgye kőzőtt erőszakossan nyaggatta, és szorongatta, és fertelmes szemérem testével az illette is.

Magával a Pesztra Leánykával Szőke Katival is szembe állítatván, a Láenyka is mindent szemében mond azon gonosztévő Olah Juhásznak, a szerént, amint a dolgot maga vallástételében meg vallotta, és azt mondja, hogy még a nyállal is kőpkődte fertelmes Testét, és úgy iparkodott azt erőszakossan be nyomni, de reá nem mehetett, mivel Tsityeán Péterné tsak hamar rajta érte a vén gonosztévőt a fertelmességen[…]

………

Amint mondják, te néked Felességed is vagyon mért tehát nem laksz a Feleségeddel, és hol vagyon a Feleséged, mit hallottál?

én nékem igen is vagyon Feleségem, és most, amint hallom, Aradon lakik, de már 16. esztendeje, hogy el hagyott, és magát a Katonák után adta, azért nem lakok vele.

Palásty Istvány M[aga]k[ezével]. Város jegyzője által.

*

Részlet az ítéletből:

[…]Tekintvén vénségét 3. holnapi Aristom=alatt Kétszerre kiszabott 80 = Páltza ütéseknek, a’mellett hetenként 3^ad napi szoros Böjtnek elszenvedésére ; a Leánkának pedig meg sértődtetésiért 20 : R[hénes] f[orin]toknak le=tételére itéltetett. –

175. A lányt ketten boldogítják, de nem tudja, hogy kitől viselős

CSML SZF. IV. A. 53.

Anno 1810. Febr[uár] 12. (D. 9. pör.)

A pör önkéntes vallomásokkal kezdődik:

1810^ik Esztendei Boldog Aszszon Hava 11^kén Szentesen[…]

Hogy hívnak[…]?

Dobai Trézsi a’ Nevem, Szentesi R[ómai] Catholica, hajadón, Piti Tamásnál szolgáltam.

Miért vagy fogva, mi bünt tettél, számláld el környül áll[ás]osan?

Piti Tamás Öreg Béressével a’ Fertő mellyéki Tanyáján a’ mult Tavasztol fogva megesmerkedvén, attol fogva mint Feleségével ugy élt véllem számtalanszor, a’ mikor néki tsak tetszet;

Hogy hivják azon Bérest most hol Kinél szolgál? és mit adott néked?

Fábián Istvánnak hivják, most Pataki Imre Tanyáján szolgál egyszer adott 5. f[orin]tot mászszor 8. f[orin]ton vett egy Pruszlikot egy Keszkenőt, és Pántlikát, egyeget nékem nem adott.

Hát mással kivel közösködtél?

Pintér Sándorral közösködtem három izben, mással soha sem voltam.

Volt e’ Gyermeked már?

Nem volt soha hanem most vagyok tőllők viselős[…]

*

1810. Eszt[endő] Boldog Aszszon Hava 11^kén Szentesen[…]

Hogy hivnak[…]?

Fábián István a’ Nevem, helybeli Feleséges gyermekes, R[ómai] Catholicus, Béres szolga voltam Piti Tamásnál most leg közelebb Pataki Imrénél szolgálok.

Miért vagy fogva, mi bűnt tettél?

Dobai Trézsit mint Feleségemet ugy éltem[…]

Hát más járt[-e] azon Leányba te kivülötted?

Pintér Sándor, Piti Tamás átalassa[335] is bele járt, és ugy mondta maga hogy leg először ö kezdette ki[…]

*

Elvégeztetett

A Raboskodónak, eddig el szenvedett 1. holnapi Tömlötzözése büntetésében tudódván, mivel a bujálkodó Társa Dobai Theresia feslett életű és testével kereskedő rosz személlyt találtatott Fábián Istvánt egyszerre el veretendő 30 páltza ütések[ne]k el szenvedésére itéltetni, Dobai Theresia, és Pintér Sándor bujákodok[na]k büntetések a Szentesi Törvény Székre halasztódván.

176. Az öreg gazda a szomszédba is utánament a kislánynak, akit a szomszédasszony előtt szeplősített meg

CSML SZF. IV. A. 53.

Anno 1813. Szept. 21. (D. 43. pör.)

E’ fojo 813^dik Esztendöben, September Holnapnak 16^dik napján, H[ód] M[ező]Vásárhelyen, e’ következendö önként valo vallástétel szolgaltatott ki.

Hamza Péter, vásárhelyi földel biro Gazda ember mitegy 48 esztendös, Reformatus, önként, és minden kénszerittés nélkül meg vallya : hogy ö vásárhelyi lakos Dudás Jánosnak mintegy 15 esztendös forma Leányával, Dudás Ilonával, a’ mult Karácsony elött 3 héttel annak emlitett édes Attya szállásán öszve jövén és azt tapogatni probálgattván észre vette, hogy a’ Leány magát leg kissebbet sem vonogatná, a’ mint is hogy Hamza Péter azt ki tapasztalván, a’ Leánynak a’ Pitarba lett azonnali ki menetelével utánna ki ment, és ottan ujjra probálgattván, minekutánna az magát nem mentegette ‘s vonogatta volna, vélle minden akadály nélköl közösködött, ‘s akkoriban kezdödött szoros esmerettsegét ‘s közösködéseit az oltátol fogva azon Leánynál gyakor izben, valahányszor tsak mod eshetett benne, fojtatta, és gyakorolta több rendbéli hellyeken, nevezetessen most nyáron is a’ szöllöben, a’ Tsérnye [cseresznye?] fa alatt.

Költ Vásárhellyen mint fellyebb[…]

*

Visum Repertum!

Hogy Dudás Ilona 13 Esztendós Reformata, a mai napon meg visgálván, is semmi erő szakot, az szemérmes Testén nem tapasztalhattam, mivel már 9^dik holnapja hogy azon tselekedettet végbe vitte. Bizonyitom Sig[no] H[ód] M[ező] Vásárhely die 19^a 7bris 813.

Steinbach[…] Orvos.

*

1813ik E[v]ben Mindszent Hava[336] 17^ik napján Ki vett Ön

Vallás Vásárhelyen

Mi Neved?

Dudás Ilona. Vásárhelyi szűletés, hajadon, mint egy 14. Eszt[en]dős[337].

Hányszor volt Hamza Péternek véled kőze, mennyi ideje hogy az paráználkodást Véled folytattya¸

Hányszor volt Hamza Péter vélem azt nem tudom, hanem most Xberben Esztendeje lészen, amiolta gyakorol.

Te maga Kerestél magatoknak alkalmatosságot¸

Én soha sem kerestem, hanem Hamza előszőr-is az szűleim tanyáján lévő Istálloban tett rajtam erőszakot, és azokutánna mint hogy az tanyája szomszédságban esik, tsak azt leste, hogy szűléim haza jőjjenek, azonnal rajtam hajtott, és az erőszakot rajtam el-kővette.

Miért nem tettél te erőll azonnal szűlőidnél jelentést?

Azért, mivel Hamza mindég azzal fenyegetett, hogy ha ezt szűlűim meg tudgyák, azonnal meg őlnek.

Hogy jőtt ezen dolog utolyára világosságra?

Tóth Jóseff szomszéd tanyájára mentem hálni, ‘s Hamza oda is éjtzaka utánnam jővén, az ágyról melyen Tóth Jóseffnével egyűtt fekűttem, le rántott, és ugyan tsak Tóth Jóseffnének szeme láttára meg paráznitott, ezt látván Tóth Jóseffné, fedezte fel az édes Anyámnak

Te néked mással-is volt már kőződ, azért tsak valy igazat.

Nékem soha sem volt.

Hertzeg Fiscalis által.

*

Sebök Trézsi Tótt Josefnek Hitvesse 28 Esztendős, Vásárhelyi Lakos Catholicus vallya, sött hittel is kész erösiteni, hogy Augustusnak közepe táján, Hamza Péter megfordúlván Tanyáján arra kérte hogy engedné Lovait Istállójában bekötni, ki is amidön evegre Tanyáján meg megfordúlván meg pillantván ott Dudás Ilonát, ezen szavakkal szóllitotta meg : Ilus ugymond mit keresel te itt hiszen tudod hogy te már az enyim vagy, ezzel a leány Hamzához nem szólván Ő viszsza ment a szállására, hanem amiddön bé setétedett ismét Hamza viszsza menvén a Tanu szállására, a midön a Szobában bé akarna menni a Kilintset meg zőrdítvén, ‘s ezt a Tanu meg halván, mint hogy a kisdedtgyétt [így!] éppen akkor szoptatta, az ajtót ki nem nyíthatván, Dudás Ilonának parantsolta, hogy nyitná meg az ajtót, és tekintené meg, hogy ki zőrdíttette meg a kilintset, kiis meg nyitván az ajtót, Hamza azonnal a Pitarban ki kapván ‘s hátára kettött ütvén, azt mondá nékie mit huzogatod ugy mond magadat tőllem, holott már jól tudod mi lényen kőztűnk, ezen rővid beszélgetés kőzőtt azomban Hamza le kapván ugyan tsak a Pitarban Dudás Ilonát meg fertöztette, de azomban a Tanu noha ezen esetet látta, de azt nem hallotta, hogy az Léány akár segedelmet kialtott, akár vonogatta volna magát. Hanem a midön Hamza már kedvét töltötte, azt kérdezte a Leánytol hogy kellene e’ nékie továbbra is a személlye, avagy nem, de erre a Léány semmit sem felelvén, Hamza viszsza tért a Tanyájára. –

Vásárhely 18^ik 7^br 813. Dombrádÿ János Uradalmi Ügyészi Irnok által.

*

Itéltetett

Hamza Péter egyszerre 40 botokkal meg fenyíttetni, és az Hajdon szüzességének lett elvételéért, ugyan annak dijjában fizetendö 40 f[orint]ban marasztaltatni.

177. A terhes nő férjhez megy máshoz, és keresi a leendő gyermek apját

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 344. p.

Anno 1822. márc. (D. 41. pör.)

Az alpörös […]így vétetett kérdőre:

Mi a’ Neved? s. a’ t:

Kiss Jósef, 42. eszt[endős] Ref[ormatus]. Vásárhelyi házzal biró Zsellér, feleséges, Gyermekes.

Miért vagy fogva?

Azért hogy Székely János Tanyáján nyomtató részes lévén, annak Tanyáján kint lévő Ersébeth Leánnyával egykor éjtzaka Közősűltem testi képpen, a’ leány az alatt férjhez ment, de a Férje ell kűdte haza minthogy terhes állapotba tapasztalta lenni, azomban én úgy tartom, hogy nem tőlem esett teherbe minthogy az én véle való közösülésem Kiss Aszszony nap[338] előtt két héttel történt, ámenyetske pedig amint hallom Jósefnapra megfog szűlni.

Hogy mertél feleséges Ember létedre nős paráznaságot követni ell?

Megösmérem hibámat, de tsak egyszóval ellenkezett vólna benne, nem bántottam vólna[…]

*

A pörben még egy levél található, amelyet az alpörös írt:

Tekéntetes Főldes Úri Tőrvény Szék

Igen Kegyes Uraim!

Nem kevés szánalommal és keserű panaszszal kéntelenítetem alázatossan fel fődőzni, miképen Székely Erzsébeth most Mutsi Péterné engemet hitembe nevembe bestelenit olly formán, hogy Leány Korában tőlem esett vólna teherbe, holot mindgyárt kevés űdőre férhez menetele után Csiki Péterné Vásárhelyi hites Bába által meg visgáltatván és kikérdeztetvén akkor azt vallotta : hogy Sogorától Testvér Nénnyének Úrától Varga Sámueltől jőtt vólna teherbe, melly állitásomat hite le tételével is meg Bizonyit és meg erősiti a’ meg nevezett Bába, még is a’ Tőrvény uttyán ezt reám fogván, és előbbi vallását mellyet a’ Bába előtt vallott meg másolván, miatta rabságba estem — Meg vallom Tekéntetes Úri Tőrvény Szék, hogy a’ múltt 1820^k Esztendőbe Szent Istvány Király Hetibe[339] egyszer tsupán kőzősűltem vele a’ kérdésben forgó szemelly édes Attya Székely János Tanyáján, de ennek is ezen személly vólt az oka, mert mind addig járkáltt utánnam, addig hizelkedet, meddig ezen bűnt véle el nem kővettem, de már akkor régen teherbe vólt, és hogy Sogoratól Varga Samueltől el vegye a’szégyent és gyalázatott, velem ezt azért tselekedte[…]

Vásárhely 11^a September. 1821.

Kis Jósef Vásárhelyi lakoss.

*

Itéltetett

A’ vád jalatt lévőt, kit önnön vallomása is terhel, hetenként két napi bőjt mellett hat heti fogságra kárhoztatni.

178. A kurvák nemi betegséget terjesztettek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 814. p.

Anno 1824. Mart[ius] és Jun[ius] hava. (D. 44. pör.)

Történet Le Irás.

Ez előtt mintegy egy holnappal a helybéli Katona Tiszt Urak által az ă panasz tétetett hogy a’ Katonák kőzzűl sokan el romlottak, és az a gyanu volt hogy a’ Kortsmákba tartozkodo Személyektől : melyet én meg értvén azonnal Baro Snihen Kapitany Urhoz mentem azonn jelentéssel hogy azonn Személyektől a’ kik instructiom[340] szerint az én fel vigyázásom alatt vagynak a’ Katonák el nem romolhattak, mivel én azokat minden héten meg visitaltatom[341] és reájok kűlőnős gondom van, melynek nagyobb el hítelére rendelyen mellem akar Chyrurgust, akar Bábát ; melyet meg is tett és a’ N[eme]s Vármegye Bábáját mellém rendelvén őszve jártuk az egész Varosson lévö Kortsmákat, es sohol olyan meg romlott Személyt nem találtunk, melyről a’ tisztelt Bába jelentéset meg tévén, a’ Tiszt Urak egész meg elégedessel voltak, és e részben valo felvigyázást tovabra is meg parantsolták : Tőrtént azomba[n,] hogy én is mesterkedtem azonn hogy ki tapasztalhassam hol ? és kitöl romolnak, el a’ Katonák, s Lándzsássaimra reá biztam hogy ilyen romlottakat a’ hol találnak jelentsék melyre a’ Terjányiak [tarjániak] azonnal jelentik hogy ök mondnak az ö Uttzájokba ă hova is én azonnal Csernitsek Chyrurgus Urral el mentem Olasz Mihály házához, és ott az :/: ide tett orvosi bizonyítvány szerint mit találtunk meg tettzik : melyre nézve Olasz Mihály mint nős parázna mind tulajdon allítása, mind Felesége vallása szerent hogy N[eme]s Gombos Ferentznétől kapta bövebb meg visgálás végett /:mint a’ ki már ki gyogyult:/ ezennel a’ Tekintetes Uradalmi Ügyészi Hivatalnak altal adatik.

Vásárhelyen 5^a Marty 824.

Keresztes Josef

Város Kapitánya által

*

Alább irot, bizonyitom hogy Amidön N[eme]s Keresztes Josef Kapitany Ural Vásárhelyi lakos Olasz Mihálynak házához mentünk volna mint az gazdát mellete lévö egy szabadságos Katonával együt orvossi képen meg vizsgálván akoris mind a kettőjöket. Dobosnak és lancérosnak[342] találtam akiknekis valások az lévén hogy igenessen N[eme]s Gombos Ferentznétül kapták légyen, melynek nem külömben hirit ezennel bizonyitom Vásárhely 5. Marty 824.

Csernisek Antal

T[ekintete]s N[eme]s Csongrad Varmegye

Hov[?] Seb Orvossa.

*

Önkényes Vallás

Mi a neved¸ ‘s a’ t

Olasz Mihály 29. eszt[endős] Ref[ormátus] v[á]s[ár]h[e]lyi paraszt gazda feleséges gyermekes.

Mitsoda nyavalyaból gyógyúltál fel legközelébb¸

Az Ágyékom megvólt dagadva ‘s kifólyt, valahány ember látta, mind annyifélének mondotta : ki azt mondotta hogy Kankó, kiazt hogy dob.

Hogy jutottál ezen fertelmes nyavalyához?

N[eme]s Gombos Ferentznével vóltam egyszer, és Burki Márival, aki Fulai Kortsmárosnál az annyával lakó képpen vólt — ‘s tsak későbben vettem észre hogy bajom van, de már nem tudom hogy mellyiktől esett a’ kettő kőzűl — de utánnam vólt N[eme]s Gombos Ferentznével egy szabadságos Katona Búza István, ’s azis úgy jártt.

Hogy merszte Feleséges léttedre törvénytelenül másokkal paráználkodni.

Úgymertem, hogy a’ feleségem mindég beteg, de ha egészségesis ártalmára van az ollyan dolog, és soha sem kívánnya[…]

Kőlt Vásárhelyen 7^a Marty Kováts Istvány által.

824.

*

Itéltetett

A’ vassban fogott nős paráznaságat őnként el ősmervén azt azt mint hogy testi bűntetést nem álhat ki 1. Hónapi rabsággal meg fenyitettni.

179. Nem tudni, hogy a lány két gyermekét ki nemzette

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 13.: 223. p.

Anno 1836. Aug. (D. 67., 68., 69. pör.)

Dolog Történtte

Alol irt alázatossan jelentem hogy e f[olyó] honap 5^ikén értésemre eset, hogy Szentesi lakos Fodor Istvány Tanyása Kiss János Mostoha Leányát éli, ‘s tőlle már két gyermekei volnának, mely gonosz tettéért Kiss Jánost a’ kit is még azon felűl Takáts Péter mint Tanya szomszéd orgazdasággal is vádol Pető Pál és Czeglédi Mihály Katonák által bé fogattam.

Kőlt Szentesen Sz[ent] Győrgy hava 9^ikén 836.

Kamocsaÿ Lászlo Mezei Biztos.

*

Ugyanezen a lapon íródott folytatólag:

Ezen — a’ dolog miben léttén elő-adó hivatalos jelentésben éréntett mostoha Leánynak — vagyis a’mán két ízben meg esett Vég Lídiának őnkéntes vallásaból kijövén az hogy második gyermeke Takács Péter szomszédjoktól lett — aki az :/: alatti potló tudósítás szerént, evégbenis Kiss Mihályt, Vég Lídiának mostoha attyát vádolta — ennél fogva Takács Péteris befogattatott — ‘s mint házasság törő, kérdőre vétetett.

Kőlt Szentesen apr[ilis] 13^kán 1836.

Kováts István Urad[almi] ügyész által.

*

Kamotsay László comissarius 1836, április 16-án kelt leveléből megtudjuk, hogy Kiss Jánost Takáts Péter, Fodor István tanyaszomszédja adta föl.

*

1836^k eszt[endő] apr[ilis] 13^kán Szentes Várossában Kivett Szabad Valllás :

Hogy hívnak¸ stb. –

Kiss János 45. eszt[endős] Ref[ormata] Szentesi őzvegy — Tanyás.

Miért vagy fogva?

A’ Comissarius Úrtól értettem anyit hogy mostoha Leányom miatt — a’kinek mán két gyermeke van — mintha azok tőlem valók lennének ; holott az első Péter fiamtól lett — ‘s minthogy e’ miatt sokat szidtak — tehát az ősszel ellment Szegedre ‘s ottan be állott Katonának ; a’másik Gyerekről pedig azt mondja, — hogy Takács Péter Szomszédtól való.

Kitől való ezen mostoha Leányod¸

Most nem régiben meghalálozott feleségem Vég Katalin még Szolgáló Leány korában, Pintér Andrásné Veje, a’mán szintén ki múltt Budai vagy Szílágyi Péter cserzi[343] Vargától esvén meg — úgy lett nékie ezen mostoha Leányom Lídia.

Mikor vetted te ell Vég Lídiát?

Amikor az első feleségem meghaltt, ez előtt 13. esztendővel.

Hát Takáts Péter tanyájától ellopott 4. d[ara]b Marhát hová sikkasztottad¸

Nem tudok a’ felől semmit.

Mit tagadod, hiszen a’ tolvajok tőled mentek oda — a’mint a’ nyomok mutatta!

Én tőlem oda nem ment senki lopni — mert nálam nem járt aféle Ember.

Hát harmadéve hogy merted Takács Péter főldjéről a Kukuritzát lopni¸

Én nem loptam soha sem.

Netagad — hiszen a’felesse Csák Mihály rajta kapott!

Engemet nem kapott rajta.

Vóltármár bűntetve¸

Nem vóltam még.

Mi vagyonodvan¸

Szegény Ember vagyok — csak a’sok Gyerekem.

K[elt]m[int]f[ent]

Kováts Űgyész által.

*

1836^k eszt[endő] apr[ilis] 13^kán Szentesen kivett Szabad Vallás:

Mi a’ Neved ? Ã

Vég Lídia — de mostoha atyámtól Kiss Lídiánakis hívnak, 19 eszt[endős] — megesett paraszt személy vagyok — idevaló születés.

Idecsatolva egy kis papíron ez állt:

1817-diki Februarius 17dikén Született 18dikán kereszteltetett : Vég Katalínnak törvénytelen Leánya Lidia — Kereszt attya : Kis Mihály — Kereszt annya : Oláh Sára

Vég Katalint — Kiss János ez előtt 13 eszt[endővel] vette ell, mint megesett Személyt.

*

Kitől és mikor estél meg?

Ez előtt 3. eszt[en]dővel estem meg elsőbb a’mostoha anyám fiától Kiss Pétertől — de ezt hogy sokat piszkolták érte ellment ‘s Szegeden be állott Katonának. A’ másik Gyerekem pedig — szomszédunk Takács Pétertől való.

Ki vólt a’te apád?

Nem vólt nekem apám.

Hogy lettél tehát?

Megboldogúltt édes anyám megesett valami Budai nevű Vargától — ‘s úgy lettem.

Azt rebesgetik — hogy Kiss János mostoha atyáddal élsz feslett életet — igazé az ?

Az nem igaz — azt csak Takács Péter mondja most már mivel ő a’hibás[…]

K[elt]m[int]f[ent]

Kovács István Urad[almi] ügyész által. –

*

Őnkénti Vallomás

Mely az alól írt napon és módon vétetett ki.

Mi a’ neved S. a. t.

Takáts Péter Refor[mátus] 38. eszt[endős] szentesi lakos vagyok.

Honnan ösméred Kis Lídia meg eset személyt ki Fodor István tanyáján lakik.

– én onnan ösmerem, hogy négy esztendeje miolta a’ Fodor István tanyáján lakik, mint szomszéd láttam a’ tanyán.

De hallod nem úgy ősmered te azon személt, mint szomszédot, hanem mint agyasodat, ne is tagad, mert a’ móstani csecsemős Gyermek a’ mint a’ személy mondja egyenest tőled való.

én tölem nem való mert én nékem betsületes feleségem vagyon, de soha semis rosz tettemről meg rovatva nem is voltam, hazudik ha azt mondgya: — de nem is első rosszasága e’ néki, mert már másod ízben eset meg.

Ne tagad mert szemedben fogja mondani Lidi, hog tsakugyan te tôled való ă gyermek.

Akár mit mond, akár mikép is fogja reám én soha eletembe vele rosz végre nem is beszélettem, de oly meg jegyzet személyhez nem is tenném magamat.

Micsoda Vagyonod van?

⁶/₈ Úrbéres földem házam, és jószágaim vagynak.

Voltál e’ Valaha buntetve?

Soha sem Voltam.

Szentes, 13^a April[is] 836.

ki halgatta Incze János notár[ius] által.

A gazda a szembesítéskor is tagadta a vádat.

*

67. 68. 69. Kiss János, Vég Lídia vérfertőztetéssel, Takács Péter pedig házasság töréssel, ‘s az első kűlőnőssen lopással ‘s orgazdasággal=is vádoltattatván;

Itéltetett:

Az első és második rendű vasban állók, miután kiváltt az önkényes Vallásában azt valja, hogy első Gyermeke mostoha attya fijától, a’második pedig a 3^ad rendű v[asba]fogottúl lett, a’követeltt vérfertőztetés terhétöl felmenthettnek ugyan a’ 2^od rendű Vég Lídia szabadszemély azomban a’tisztább életre biróiképpen intettni rendeltetik. Takács Péter 3^ad rendű, ki Vég Lídiának vallását ’s [?] szembemondását tagadván ‘s egyébbkép nem Nyomattatik, a’próbák nem létéből — úgy, valamint Kiss János 1^ső rendűis azellene feladott, de bevehető próbákkal nem támasztott orgazdaság ‘s lopás vadja alól felmentve, szabadon bocsájtattnak.

XII.

MULATOZÁSOK PARÁZNÁLKODÁSSAL

180. Az erőszakosan behajtott és megtáncoltatott asszonyok esete

CSML SZF. IV. A. 21.

Anno 1758. 7br. 30^a. (D.)

Kiss Mihály 25 éves, jászapáti pápista befogatásáról azt vallotta:

[…]hogy az el múlt Sz[ent] György nap elött hogy a Ménest béllegezni, és szamlálni bé haitották Sár egy ház halmára, magam megh borosodván, s az út félen 4. Aszonyt elöl tanálván, bé haitottam a Csárdára s tánczoltam Vélek[…]

Arra nézve, hogy a mulatozás nem csupán egyszerű táncolásból állhatott, példa a büntetés szigorúsága. Kiss Mihály 50 botütést kapott tettéért.

181. Megoldott gatyában táncolt a részeg

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 14-15. p.

A^o 1759^o die 26. Mens 8. ^bris.

Szabó Samu, cir[citer] 30 éves, túri vádlott beverte a Zanócziék ablakát. Az úriszéken így vallatták:

[…]Mit kerestél a’ Zanóczi házánál a midön onnan ki vetettek?

A Zanóczi házába kéz fogás lévén meg oldottam s. v. a gatyámat s. úgy akartam tánczolni Kristo Mártonnéval, és azért vetettek ki ă Szobából[…]

182. A táncolók pajzán dalt énekeltek, és az egyik asszony prezentált[344]

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 878-897. p.

Ao. 1766. die 7-8^bris.

A mulatozás két fő résztvevője: Nyékiné Bokor Kata cir. 28 éves, vásárhelyi calvinista, és Deák István cir. 41 éves, vásárhelyi calvinista volt. Pörükben tanúkat hallgattak ki.

Tóth Erzsébet virgo[345] vallotta:

Szent Katalin Napján[346] ittak mézes bort is, és majd 11 oráig tánczoltak, s danoltak, ott lévén Gyaponiné, Siket Samuné Urastúl és Gőrőg Miska, a’ midőn is a’ Tanu Siket Samunéval danolt, Deák Istvány pedig Nyékinével tánczolt, az ének pedig vagy is a’ danolás ez volt: Az útfélen temessétek fiaim fiaim, Seggit, valagát ki hadgyátok fiaim fiaim, az Cziganyok arra mennek, az orokat belé verik fiaim fiaim[…]

Toth Erzsébet, Dávid Sámuelné, cir. 26 éves tanú ezt vallotta:

[…]az midőn is illyen eneket énekeltek : Majd meg halok fiaim fiaim, az út félre temessetek fiaim fiaim, tőkőm Monyom[347] ki hadgyátok fiaim fiaim, az czigány leányok arra mennek fiaim fiaim belé verik ők magokat fiaim fiaim[…]

Dombraÿ István cir. 24 éves vásárhelyi tanú vallotta:

[…]látta Nyékinét Deák Istvanyal lenni az Pitvarban[…] Déák István Nyékinét meg csokolta, Nyékiné pedig Deák Istvánnak az nyakába ugrott, és az egyik lábát Nyékiné pedig Deák Istvánnak egész csipőig fel tette, ‘s ugy által is kapcsolta Déák Istványt, de az nem Sokáig volt, mert Déák Istvány az Tanu felé lévén fordulva, azt mondá Nyékinének, a’ hol lesnek a’ Déákok, mellyet meg halván Nyékiné el hagyta Déák Istványt, és az kűszőb ajtajában álván így Szollott az Tanúnak, gondolván hogy Deák légyen, tűzes éb a’ lelke Déákjai jobb volna bizony a’ gyermekeket tanítanátok[…]

Pap Mihály cir. 47 éves vásárhelyi tanú valllotta:

[…]Nyékiné jol fel emelvén szoknyáját és pendelét, vagy is hosszu ingét, az Czombját mutogatta Déák Istvánnak, és hogy néki minémű szép fejér teste volna mondotta Déák Istvánnak[…]

Deák Istvánné panaszleveléből idézünk:

[…]engemet ő Kegyelme [ti. a férje] Nyékiné Aszszonyomért ugy meg utált, hogy Nyékiné Aszszonyomnak /:Salva Venia:/ a’ Seggit is az én ortzámnál szebbnek itélte[…] de ő Kegyelme[…] engemet hol kurvának hol boszorkánynak kiáltott, és azt mondotta hogy egyik kazal nádgyát égettetésemre szánnya[…]

183. „Vadházasságkötés”

CSM. SZF. IV. A. 21. b. 115.: 522.

Anno 1766^o die Novembrÿ In Oppido Vásárhely

„[…]Darabos Agnes Duna Mellyékirűl való Kéleczi Leány voltam, s= Mély= Kúton férhez menvén az Uramhoz, most Kárász Ur Putri Nevű Csárdain való 24 Esztendős Papista vagyok.”

„Miért fogtak meg?”

„Azért, hogy Czingel Erse nevű Leány oda jőt az Korcsmánkra valamely János nevű Legenyel, s= annak feit bé kőtőttem.”

„Miért kőtőtted be ă feit mikor láttad hogy leány?”

„Én nem akartam, hanem ă Gazdám Erdődi, es Horváth Pista parancsolták, hogy kőssem bé ă feit azoknak szavára cselekedtem.”

„Mi módon kőtőtted be Czingel Ersoknak ă feit.”

„Ugy hogy egy Szabatkai Csikós= egy vajút hozot ă házban, arra űltették s= azon kőtőttem bé ă feit.”

„Ki Eskette meg Czingel Ersét Pistával és mikeppen beszeld elő?”

„En nem tudom hogy meg Eskették volna, mivel ki s= bé jártam nem vettem eszemben, hanem azt láttam, hogy Horváth Pista Szegedi lakos nádbúl egy keresztet csinált, azt az Asztalra tette, ă mellé egy kis kenyeret, nyakában egy kender hámot, magára egy lepedőt, és kérdezte Ersokot ha szeretne ě a Legényt, mire Ersók azt felelte, hogy igen=is, annak utánna mit tsináltak nem tudom, mivel bort mérni ki mentem, és egész ejszaka tanczoltak.”

*

„Czingel Ersinek hívnak, N[eme]s Győr Vármegyébűl, ugyan Győr Varossábúl való 21 Esztendős Papista vagyok.”

„Esztendeje hogy el jőttem Győrbűl, más két Asszonyal edgyűt, Atyám s= Anyám hozzám viselt kegyetlenségekért, mert hogy én Pápistává lettem eők pedig Kalvinisták igen nehezteltek reám kéntelen voltam elolők el jőnni[…]”

A vádlott elmondotta, hogyan jutott Szegedig, ahol

„[…]Kárász Uram Peteri Pusztájára, egy kiss Betyár Legényel, kit mellőlem Szabatkán el fogtak, mivel reá ismértek hogy Ura vagyon, s ot az Horgosi Csárdán voltam, mind az ideig, még most meg nem fogtak.”

„Miért fogtak meg?”

„Azért fogtak meg, hogy Kárász Uram Putri nevű Csárdáján egy Gulyás Bojtárral Szejárto János nevuvel, Horváth Istvány Szegedi Gazda, és Erdődy Mihály Kárász Uram arendatora[348] ösztönözésére meg Eskűdtem, s= Fejemet bé kőtőttem.”

„Mi modon Eskűdtél meg ki Esketet meg és kik voltak jelen?”

„Horváth Istvány Szegedi Gazda Esketett meg, ugy hogy nyakában egy kender hámot vetet, ă nyakában Lepedőt ismsét egy kőnyvet két kezében s= ugy beszélet, ha szeretném ě ă Személyt, Erdodi Mihály Putri nevű Csárda Arendatora, és Csaplarne jelen leteben aki engemet bé is kendőzőt.”

„Tudtad rosz Asszony, hogy nem szabad pap nélkűl valakivel meg eskűdni tehát miert cselekedted?”

„Én nem cselekedtem volna de Horváth Istvány, és Erdődi Mihály reă vettek, mert hogy reá nem akartam allani, meg ă hajamat= is le akarták nyírni[349], a Lagzimat=is eők tartották egy Juhot vettek Mártonossi Juhásztúl, és bor [volt,]valamenyi kellet.”

184. A mulatozás után ki-ki választott társának subája alá bújt hálni

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1084-1087.

Anno 1777. 5. febr[uar].

Nagy Ferenc Panna 21 éves, pátfalvi pápistának Szegeden, miután egy béressel közösült […]kőtőtték bé fejemet, melyért 25. Korbácsot szenvedtem[…] Ezután a vásárhelyi Hajdában Dudás Pőrsi Kortsmároshoz szegődött.

Egy alkalommal Kádár Kortsmájában több pár társaságában mulatott. Miután rájuk esteledett, az éjszakai őröktől nem mertek a városon keresztülmenni, ezért az istállóban éjszakáztak. Ki-ki a társa subája alá bújt. Panna a szalmán a Szűcs Ferenc juhász bundája alá húzódott, de nem tudta, hogy az éjszaka közösült-e vele, mert nagyon boros volt és mindjárt elaludt.

185. A gyevi révben mulatozó asszony hüvelyét pohárnak kínálta

CSML SZF. IV. A. 21. b. 1.: 291-293.

Anno 1777^o die 8^a Januari.

Kovács György 60 éves vásárhelyi óhitű, nőtlen görög vallotta:

[…]Az el mult oszszel Két izrombann[350] is mit csinált nálad nagy jutka egész iczakákonn a’ Gyevi Révbe?

Az el mult oszszel egyszer vellem együtt és Gyevi Cziganyokkal nagy Jutka ki menvénn a Gyevi Révbe mar estvefelé s. akkor ottann egyebet nem csinált nagy Jutka, hanem véllem és a’ két Révészszel mulatozott, és tanczolt egész ejczaka, s. azutánn tőbbet nem is volt nállam.

Miért Hazudcz, hogy egész éjjel tancszoltatok, hiszen a’ többiek a’ kik ott voltak el menvén magad maradtál Nagy Jutkával és együtt bé zarvánn az ajtot le is feküdtetek hajnal felé?

Akar ki mondta azt bizony nem jól mondotta, hogy én Jutkával bé zárkoztam volna, és vélle feküdtem volna Hiszen egész virattig jelenvolt a’ két revész azok tudgyák hogy mit csináltunk.

Azutánn mint egy negyed napra esmét ki menvénn a’ Révbe mit csinált nállad egesz Iczaka?

Semit sem, hanem csak Mézért gyött és nem is volt nállam egész Iczaka hanem estve egy kevéssé mulattunk azután be fogatott, és haza gyött.

A midönn dobzodtál es tánczoltál nagy Jutkával azt el vegezvinn azt mondád : hogy nem feküdtetek le, és nem volt vélle közed, hát miért mondotta azt Nagy Jutka regvel azután a’ midönn Pálinkát ivott readköszönvénn igyuk az Ur Pina aldomása?

én azt a’ Szót csak most hallom, külömben soha sem Hallottam, hiszen nem is mondotta aztat.

Azonn alkalmatossággal a’ midönn tanczoltál Nagy Jútkával, Táncz kőzbe micsoda pohárral kinált nagy Jutka?

Engem nem kinált.

Hát kinek mondotta azt meg veregetvénn Szemérem testit : Gyurka itt a’ Poharad, igyál belőlle?

Én noha jelen voltam, de eztet nem Hallottam[…]

186. Két nő a katonákkal egész éjszaka paráználkodott a kaszárnyában

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 607-608. p.

Anno 1782. 21.^a 7.^br.

Csiha Agnesh 23 éves pápista, horgosi férjes asszonyt vallatták:

[…]Az ellmúltt Eősszel mitsoda napon, és melly Holnapba hoztad volt bé Hetes Ersókot ide Szegedre.

Éppen Szegedi heti vásárkor Sz[ent] András napján[351] jöttem volt bé véle estve, mert én Vásárra jövén könyörgött, hogy hoznám bé eőtet, és itten szegődtetném bé valahová mivel ugy mond az Annya midnég kurvázza, és ruházni sem akarja, bé jövén leg először az Mészár Székek mellet, lévö kortsmába, szállottam meg véle, de a’ Leány engem ott hagyván ell mentt az Kaszárma elött való Kortsmába, én ugy mentem oda utánna, vélem volt akkor Horgoson lakó Tasiné, az pedig hogy ott voltunk dél tájban volt.

Te estve jöttél bé Horgosrúl, holl háltál akkor Ejtszaka Szegeden?

Ugyan ottan Kaszárma elött való Kortsmába háltam akkor Étszaka Tasinéval edgyütt, és az Hetes Ersok is ott háltt, de regvel ismét ell jőttem onnant Tasinéval, a Leány ott maradott.

Kik voltak azon Étszaka [a] Kortsmába, mikor ott háltatok?

Egyebet nem tudok, hanem a Katonák Tánczoltak ottan, midön a Kaszármaban doboltak, azok bé mentek a’ Kaszármába, és mi ott mardtunk, Hetes Ersók ă Kálha mellett ă főldőn fekütt én pedig egy hoszu padon, Tasinéval, és más Horgosi Asszonnyal, a kit Szőr madzagnak hivnak.

Miért hazucz, hogy Te egész étszaka abban ă Kortsmába háltál, majd Szemedbe mondgya Hetes Ersók, hogy akkor Etszaka Lajner nevezetű káplárnál a kaszármába háltál egy ágyba, Hetes Ersok pedig ottan mindgyárt melletted másik ágyba Hegedűs Jakabbal, s ottan egész étszaka fajtalankodtatok, miért tselekedted azt, mikor néked Férjed vagyon.

Ha mondgya is, nem igazán mondgya, mert én azt soha sem tselekettem, Hetes Ersok is, ha mindgyárt itten fajtalankodott volna is a katonákkal, akkor éjszaka, de én nem láttam eő akkor nem esett Teherbe, mert mán akkor is Terhes volt, azt Sokan beszélették Horgoson, és maga is beszéllétte előttem, hogy eőtet még Zab Kaszálláskor ejtették Teherbe, de nem mondotta meg ki tsoda, hanem Horgosi Kertész Ménesh Ansdrás[na]k a fia, a ki ottan Kertészek csordássa volt, azon Kertészek előtt beszéllette, hogy /:úgy mondd:/ Hetes Ersók tűle esett Teherbe, mikor Hetes Ersók ottan Szedta a’ Dohánt, ezt tudgya Horgoson lakó Nemes Panna Leányzó is, hogy Hetes Ersók Dohány Szedéskor tőbb üdőt tőltőtt azon Legénnyel, mint Sem Dohány Szedésben.

… … …

[…]tovább is szemébe mondgya Hetes Ersók, hogy nem más, hanem egyenessen Csiha Agnes vezette légyen a Kaszárma mallé lévő Szegedi Kortsmába s a hol is reá kérte volna Hegedűs Jakabb, Katonát, hogy eőtet vezené a’ kaszármába, ă mint hogy be is vezette, s véle kurválkodott is maga, Laiter Káplárral pedig Csiha Agnes egy Szobába[…]

187. Az italért csak pénz adható

CSML HF. 1001. C. állag. d. 1.

Anno 1783. Die 2.^a Nov[ember]

Senki a’ Kortsomárosok kőzzűl, részeges emberek[ne]k vagy aszszonyoknak, ruháért, vagy akárminémű jószágért Semmiféle italt ne adjon, pénzének el vesztésere és 24. pálcza bűntetés alatt.

XIII.

HÁZASSÁGTÖRÉS

188. Két asszony egy ugyanzon juhász szeretőt tartott

CSML HF. IV. A. 1006. Protocollum Judiciale A. 1.

Eadem 7: Xbr. 1735.

Molnár P: Istvánnénak Gojdár Iloná[na]k ugy Szabó P: Istvánné[na]k Lugasi Katá[na]k egy Börhas nevű Juhászszal régtül fogva gyakorlott Paráznaságok mostanáb[an] ki világosodván magok benigna Fassiójok[352] általi Nyílván valónak tetettetett melly gonosz életekért a T[ekintetes] N[eme]s Úri Törvény Széken mind ketten halálra ítíltettek vólna, hanem ha mind kettőnek Ferje meg nem Grátiázta volna, azért Urok[na]k […]Instantiájok[353] által mostani jollehet a Capitalis poenától [354] mind ketten absolváltattak[355], Uraik[na]k pedig igen nagy szegénységeket tekintvén a T[ekintetes] Uri Törvény Szék mind a két Parázna Aszszonyt 40 korbátsra publicé bűntettette ílly conditioval : Hogy ha ennek utánna leg kissebb Paráznaságb[an] találtat[na]k /:nem használván sem Urok Grátiájok[356], se pedig feje Váltságok:/ minden Grátia nelkül fejek vettettetik […]Börhas penig /mint hogy el abalt[?][357]:/ ha elöl kerül mint aféle parázna Lator törvényessen fog meg büntettetni.

189. Egy házassgátörő asszonynak és családjának fogadalma

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 2.: 358-359.

Anno 1736. Febr[uár] 8.

Mi előttűnk aláb coramizálando[358] személlyek előtt, alább Subscribált[359] Tímár András reconciliáltatván[360] egynehány holnapokig tőlle kűlőn lakott Feleségével Mólnár Katával, illyen punctumokbúl[361] álló Reversalist[362] adtak magokrúl, mellyet az Attya is a’ Menyecskének, Tugári Malombéli Molnár Győrgy megerőssített. 1^mo A Desertrig de Reconciliata[363] Aszszony részérűl 1^mo Hogy mindenféle részegítő itallal való éléstűl magát meg ójja 2^do Férje vagy más ember leg kissebb jószágának el lopásáb[an] sem léledzik. 3^tio Ferje házánál dolgához lát, edgyűtt másútt való járásával haszontalan űdőt nem tőlt, kivált az rosz társaságtúl magát meg óltalmazza, még édes Attya házához is Férje híre nélkűl nem mégyen. 4^to Magzatit Isteni félelemb[en] úgyigyekezi nevelni, hogy egyszersmind maga is azok[na]k a’ jó erkőlcsőkb[e] sz[ámítandó] életnek kővetéséb[en] erőlkődik példáúl elő menni, egy szóval senkit [sem] kíván meg botránkoztatni.[364] 2^do Férje részérűl 1^mo Meg engedvén Férje eddig való vei[t]ségeit csapongásit ezek azokról meg nem emlékezik szemére nem hánnya veti 2^do Mint illik hív egymás szerető Házas Társakhoz ád engedelmet és szabadságot Feleségének az ő javaival illendőhejen való élésre és azokbúl való dispositióra[365], edgyet mássát előtte nem rejtegeti, nem duggattya, kivált ételére valót. 3^tó Ha [vala]mib[en] tapasztallya Feleségének rendeltlen maga viseléseit nem nézi el csak veszteg halgatással, hanem meg inti feddi, és Reversálissáb[a] való maga le kőtelezésére emlékezteti. 4. Ha ezen Reversalissának valamely Punctuma ellen tapasztallya véteni, két három bizonyságot maga mellé vévén, a’ Város Házánál bíró uram[na]k bé jelenti. 3^tó Édes Attya részérűl : Hogy 1^mo Leányát magához gyakran járni nem engedi. 2^do ottan Feleségével edgyűtt Leányát meg látogattya, és mind azt mind veit oktattya tanitja, őket magok viselet lenségekrül meg feddi. Mely Reversálish ha a’ férfiú résziről lészen fel bomlása tartozik adni az Eclesiának[366] tudnillik a’ Losontzi Reformata Eclesiának f[orint] Rh[éne]s 24, ha Felesége részérűl, lészen bűntetése kalitka, azután csapás, azután Férjétűl való kűlőn szakasztás ; ha Attya részérűl f[orint] Rh[éne]s 12. tartozik adni az Eclesiának. Actum in Parochia Májori Losonciensi[367] 8 Febr[uar] 1736.

190. Az ember más asszonyával fajtalan életet élt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 63-66. p.

Anno 1738.

Részletek a tanúk vallomásaiból:

„[…]Tudgyaě? Láttaě? Hallottaě? ă Tanú bizonyossan, hogy Hegedűs Gergely felesegével Győrgy András minémű fajtalan életben élt?[…]”

… ……

Écsi Sára tanú szerint:

………

„2^do Hallotta ă Fatens midőn mondotta Góghné ez ă Hegedűsné azt mondgya hogy ez ă te Őcséd ollyan bolond szerszámú, hogy ha vólna kinek minden étzakán egy egy Gyermeket Csinálna.”

„3^tio Azt is hallotta az Fatens Goghnétúl hogy Hegedűsné az alsó ruháját mutogatta néki az alsó ruha fertelmessitett volt, mellyért piróngatta Góghné hegedűsnét.”

………

„Pro 5^to Hallotta az Fatens Goghnétul, hogy ă Goghné ágyából is hordtak maguk alá, és fertelmességek miat felettéb Csunya vére[s] lett az ágy, és az György András lábra valója is hasonlo vólt.”

Dávid Erzsébet tanú vallotta:

………

„[…]látta Andrást Hegedusné házához menni, Ünnep Napon pedig hogy szoktak az Aszszony népek az haz elejben ki ülni, aztot Hegedűsné ellenzette sőtt Hegedűsné holmi fertelmességet hordott azon helyre ă hova szoktanak szomszédgyai járni, hogy ne láthassák Andrást ott lenni ă vagy oda menni Hegedűsnéhez.”

Gyójai Éva tanú vallotta:

………

„5^to […]Uri Marczítúl hallotta ă midőn beszéllette vólna, hogy idejen regvel ă midőn ment vólna Uri Marczi Hegedűsné házahoz, egy Ümeg alyban[368] látta Hegedűsnét, és György Andrást egy lábra valóban az Hegedűsne hazában, azt felelte Hegedűsné hogy ha iffjú menyecske lettem vólna egy Gyermeket csinált vólna ez az András ă mi képpen őszve csunitotta az alsó ruhámat.”

Pap Katalin tanú vallotta:

………

[…]azt meri felelni, hogy valamint az Urával való Kőzősűlést tett szint ugy tudgya nem Szűzek egymástól, György András Hegedűsnével; […]hallotta maga urától ă Fatens hogy kétszer látta Hegedűsnét Győrgy Andrással Kőzősűlni.”

Uri Márton tanú vallotta:

………

„[…]ă midőn hegedűs Gergely hazához ment vólna étzakán nád vágóért az ablakon be szólván hallotta ă házbúl : szalagy szalagy valaki van az ablakon, azon szóra az ajtóra menvén ă Fatens az alatt ki jőtt Hegedűsné, és mondotta : Ez ăz András erőszakot akar rajtam tenni, nem tudom mit tegyek véle? Kire felelt ă Fatens : Szoptasd meg az után el megyen ă háztúl. Azt is bizonyossan tudgya ă Fatens hogy csak ketten vóltak a’ hazban gyertya nélkűl[…]”

Gogh István tanú vallotta:

„Ennek elötte egy esztendővel látta maga szemeivel ă Fatens egymás hasán in ipso actu[369] lenni, Hegedűsnét Gogh alias Győrgy Andrással, egy szóval ugy élt véle, mint maga Feleségével György András[…]”

191. A csavargó leány hasán egy házasembert kaptak

CSML HF. IV. A. 1006. Protocollum Judiciale A. 2.: 61-62.

Die 11^ma July. 1744.

Eădem Nagy Mihálynál szakadott koborló ‘s Passualis Levél[370] nélkűl csavargó Csorba Sára nevű leány minekutánna valamely Katonával lett kőzőskődését a’ kőrösi pusztán meg vallotta, és az itt lévő vásári alkalmatossággal etszakának idejen valamely itt lakó ‘Zarkó István nevű Házas embert az Hasán kaptak vólna ezen gonoszságiért a’ piatzon Szolga biro T[ekintetes] N[emes] ‘Zafiri Imre uram jelen létébe 24 korbáts űtésekkel maga érdemlett bűntetéseül és mások[na]k példájáúl meg korbácsoltatott.

Eadem ‘Zarkó István is azon cselekedetiért 24 Rh[éne]s forintokra bűntetődőtt vagy pedig 100 páltza űtésekre kinek ha gonoszsága jobban ki világosodott vólna /:őnnőnmagok el nem vállalván:/ országunk törvénnye szerint feje is el esett vólna, de mivel tagadták és egészen ki nem világosodott Felesége kegyelme is hozzá járúlt azért ennyire mitigáltatott.

192. Eklézsiakövetés

CSML HF. IV. A. 1006. Protocollum Judiciale A. 2.: 62. p.

Anno 1744. Július 11.

Eâdem Szilágyi Márton ez előtt egynéhány esztendővel valamely Aszszonnyal paráználkodván meg bűntettetett vala, de ismét el menvén ismét Szalontára lakni, azon Asszonnyal ujjabban két vagy három esztendeig közösködött és élte, de azon Aszszony el hagyván őtet ide jött hogy gonoszságábul meg térjen és Eclesiát kővessen, melly gonoszságáért mint szabad személy dupla bűntetésre úgymint 24 Rh[éne]s forintokra bűntetődőtt; és egyszersmind Eclesia követésre.

193. Rajtakapás és reversális adás

CSML HF. IV. A. 1006. Protocollum Judiciale A. 2.: 64. p.

Die 7^ma 1744. Augusztus.

Biró Mihályt az Útza Eskűttyei bé ădták hogy jóllehet már egyszer paráználkodott Dura Gergelynével, és akkor meg bűntetődvén meg tíltattak az egymással való társalkodástul még is egykor az útza Eskűtye Dura Gergelyné ágyán kapták, más tanúk fassiójából[371] is ki világosodott ezen tilalmas egymással lett társalkodások mellyért Bíró Mihály őtven páltza űtésekkel Dura Gergelyné pedig 50 korbácsolásokkal bűntettek, és újra reversalist adtak magokrúl hogy többé az ílly tílalmas társalkodásokrúl meg vonják magokat.

194. Az asszony szajhaként élt

CSM. HF. IV. A. 1006. Protocollum Judiciale A. 2.: 68. p.

Die 9^ma 1744. Augusztus

Szél Miskáné olly gonoszságokat vitt véghez hogy már régtűl fogva mint egy bordély házban részegeskedett a pásztorokkal, azoknak dallott[372] szajha módjára, mellyért a mint a’ szomszéd Tanúk bemondották a férje őtet intvén az urát az házbúl kiverte, azonban most leg kőzzelébb éczaka 11 óra tájban setétben Barna nevű Katonát ott találtak az ajtó bé lévén zárva, az hasán ugyan nem kapták de bizonyos hogy sokáig részegeskedtek egyűtt, az után az Kardot az Aszszony ágya fejénél találták az csizma sem volt lábán, a nadrágot is akkor kőtőtte meg, melly gonoszságáért 40 Korbács űtéssel megbűntettetik.

(Nem a katona, hanem az asszony kapott fenyítést. Ezekben az esetekben, amikor katona is szerepelt a pörökben, sohasem derült ki, hogy őket elítélték-e?)

195. Az öregasszony rideglegénnyel csalfálkodott

CSML HF. IV. A. 1006. Protocollum Judiciale A. 2.: 65. p.

Die 9^ma 1744. Augusztus.

Eadem. Hogy Homokiné Vizi Márton rideg legénnyel mint feleségével harom esztendőtűl fogva élt és paráználkodott[,] három tanúk vallásokbul nyílván valóvá lett, mellyért meg bűntettek, és mivel homokiné igen öreg Aszszony a’ legényel [együtt] nem verte[k meg], hanem egymástúl el tíltattak, melly gonoszságok mind a’ Tanúk[na]k fassiojokbúl, mind pedig magok nyelvek vallásokbul ki Sűlvén, és ekképen Ecclesiát kővetvén, a’ Városb[an] meg maradhatnak.

196. Az asszony egy „rideget” tartott

CSML HF. IV. A. 1006. Protocollum Judiciale A. 1.: 64. p.

Die 7. ^ma 1744. Augusztus.

Eadem Czigány Panna valmely rideg Tapátzi Jánost tartott magánál az Ura Béres lévén, kik is egymástúl el tíltattak hogy abbúl gonosz ne kővetkezzen.

197. Kurva és lator egymás szájából ettek és ittak

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 351-354.

Date H[ód] M[ező] Vásárhely, Die 8^ta Janu[ar] A^o 1745.

1^mo Tudgyae láttae vagy is hallottae a’ Tanú hogy Tapaszy János Zőldy Jósefnéval paráználkodott, avagy csak csokolódott, vagy is más valamely szerelmességnek jeleit tapasztaltae.

Dajka Pétert tanú vallotta:

Edgy ízben ló árráért ment Zőldy Josef házához, akkor boroztak, a’ Tanút is kinálták csak ketten lévén az Házban, látta azt is hogy kétszer vagy háromszor meg csókolta és mondotta Tapaszi a’ fatens[ne]k őrdőg teremtette halgass senkinek se mond.

Víg János tanú vallotta:

A’ Gajdoson borozván Tapaszi Zöldy Josefnéval és a’ fatensel, tőbbet is vóltak, Zőldiné tánzolt a’ fatensel, akkor azért meg haragudott Tapaszi és mondotta Őrdőg teremtette miért tánzolys, azután nem mert tánzolni, hanem ott hagyta a’ kortsmát, és a’ tővissek kőzzé mentek ott mit tselekedtek nem láthatta, tudgya azt is hogy Zöldiné tsak úgy kerűlt őszve a’ mostani urával mint ezzel, mint edgy két esztendeig is edgyűtt laktak hit nélkűl: Ezen tapaszit pedig Tyúk hússal tartya Zőldiné, úgy hogy a’ szomszédok baromfiat nem tarthatnak tőlle.

Rátz István tanú vallotta:

Egyebet ne tud hanem midőn a’ fejszéjéert ment vólna Zőldinéhez akkor egymás vállára rakták kezeiket.

Kan István tanú vallotta:

fatens paráznaságokat nem látta de csókjokat látta, azonban a’ miólta el tiltották tőlle az ólta is látta ejjel oda menni.

Rátz György tanú vallotta:

fatens Hogy Zőldy Jósefnéhez kapkodott Tapaszi, sőt a’ miólta el tiltattak egymástúl, mind éjjel mind nappal látta Tapaszit Zőldy Jósefnénel, azt is látta hogy Czegledy Uram Biróságáb[an] valamelly csikóssal Nyúzó Andrásnét bé hivta maga Házáb[a], és mint kerítő maga Zőldy kívűl Strásalta őket, azután Nyúzó rajta kapván, az ajtót reájok tőrte, hajnalb[an] is latta hogy Tapaszi ki ment az házbúl.

Takáts Erzsébet tanú vallotta:

Egyebet nem tud hanem mind miolta el tiltattak edgymástúl, mind az előtt ejjel nappal edgyűtt ettek ittak, edgy házban háltak, de nyílván való paráznaságot nem látott hozzájok, azt ugyan tudgya hogy a’ midőn edgyűtt ettek, edgy darab húst két fele vágtak és edgy más szájábúl meg ették, azt is látta hogy Zőldiné meg őlelte Tapaszit és játzadoztak, de csókjokat nem látta, azomb[an] egymás szájábúl bort is ittak.

Égető Katalin tanú vallotta:

A midőn Makóra ment ezen fatens a’ Vásárra, akkor egymás kezét fogták a’ Vásárban úgy Sétáltak, és kérte Ződiné Tapaszit, végyen néki edgy zubbont mondván a’ mit igirtem meg Szolgálok erétte, mellyért vett is, azután haza felé jővén Tapaszi Zőldinét, és ez is amazt csokolták kaparászták míg nem a’ Gajdosi kortsmára jutottak, ott edgymással azon őszve vesztek hogy Zőldiné a’ fatens urával tántzolt, de meg békélvén a’ tővis bokrok kőzzé mentek, edgyűtt, ezen fatens a’ Lovak téritésére oda akart menni, de Lakó Mihály meg gátolta, mondván : nem jó oda menni, mert Tapaszi van ott Zőldinével, azután oda ugyan nem ment, de látta távolyrúl hogy fel állottak a’ bokorban, ezek után kőkényt hozott a’ kőtőjében, és modotta ezen fatens nem azért voltak ott edgyűtt hanem paráználkodni, de csak halgattak, ezek után a’ tántzot meg únván a’ kocsira fel fekűttek, akkor nézte ezen fatens, mit csináltak és látta, hogy a’ pendele Zőldinének fel vólt hajtjva, Tapaszinak lábra valója meg óldva és úgy fekűttek egymás mellett, a’ Szúrrel be vóltak takarva és aluttak részegen, és ezen fatens meg is űtőtte a’ mezitelen alfelét Zőldinének és fel kőltőtte őket, és úgy jőttek haza, és azon Szedett kőkényben más nap vitt Tapaszinak ezen fatens mútatván a’ kökényt mondotta: Hej Tapaszi nem ezen kőkényt szedni vóltatok ti a’ bokorban, hanem paráználkodni, de Tapaszi tsak nevette, edgy szóval úgy társalkodtak edgy mással mint ha hitesek vóltak vólna egymáshoz mind meg tiltás előtt, mind az ólta.

………

Vári Ersók vallya hogy a’ melly étzaka a’ tőmlőtzben tették Tapaszi mellé Zőldinét, azon étzaka kétzer kőzőskődott vélle.

198. A közösüléstől lucskos pár fölfedése

CSML SZF. IV. A. 21.

a. 1752. 25^a Julÿ, Szegváron[…] (D.)

A bűnbör tanúkihallgatásokkal kezdődött:

(1.) Kiss András, circiter 36. éves szegvári lakos vallotta:

Ad 1^tum Harmadivall kaszalas tájban eszre vevén a’ tanu harmad magavall, hogy Lovász György Éjczakaknak üdejen Tóth Marton Jutkahoz gyakran elljárt harmon egy akarattal lest allottak, hogy Lovász Györgyöt Jutkávall kaphatnak, hát mint egy elö álom tájba a’ Begyik Geczi Istalojában mentek a’Jutka ágyahoz a’ midőn gondoltak hogy együtt feküsznek akkoron a’ Tanu Társa Szabó János Gyertyát Gyújtván mind a’ harmon mentek az Istáloban a’ Szunyogh halot fell emelvén, Lovasz Györgyöt levetközve Sv. Gatya megh odva és Jutkavall öszve ölelkezve aluva találták, de már akkor dolgokat is vegezték mivell az Aszszonynak az also rúhája csunya fertelmes s Locsos volt, fell költvén mind a’ kettöjöket megh akarak kötözni, de nagyon könyöröghvén Lovász György és 6. forintokat is igervén a’ Tanunak és Társajnak ott hagyak, hanem Jutka ugyan Csak egy márjást adott nékiek borra valot legh alabb hogy ötett is ell ne hajczák és gyalazatott ne tegyenek rajta. Hallotta azt is a’ Tanu, hogy Somodi Leanyahoz is megh annak elott sokat járt de azal nyilván valo paráznaságat nem tapasztalta.

(2.) Balika Flóra Fazekas Istvánné circiter 30 éves tanú vallotta:

Harmadival Nyirás Tajban a’ tanuekhoz ell jarvan Toth Márton Jutka Lovász György mindenkor Nyomaba ment a’ Menyecskét öleben vette sz[ron]gattak egymást, de nyílván valo paráznaságokat nem tapasztalta nekik.

………

(6.) Fazekas István circiter 18 éves tanú vallotta:

[…]a Fajszi Lakosok gondolván, hogy Feleséghe vólna kerdezkedöttek a’ Tanutul ha valoságos Felesege e? vagy sem Lovasz Györgynek a Tanú joll lehet Lovasz Györgytul a volt parancsolva néki hogy azt vallana hogy Jutka tulajdon Felelsége vólna néki, eö mindazon altal csak megh valotta, hogy nem Felesége hanem csak kurvája, visza térvén pedigh Fajszrul Halas alat megh hálván a’ Tanú ugyan nem latta hanem az ökör hajto Tarsa Jutkanak Tesver öcse latta, hogy ejczaka a szekére oszve feküttek, és paraznalkodtak együt, mellyet is tustent Jutka Testver öcse megh vallotta a Tanu nak onnand ell jövén bizonyos Kutya Kaparas nevezetü Vendégh Fogadohoz közell egy allo viz mellett megh szálván Az Aszszony pendölét szolnyáját fell huzván Lovász György mercsekelte az Czombját egy Czérnávall az útán a’ magáét[…]

199. Az asszony megszökött a legénnyel

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 79. p.

Anno 1753.

A vádlott így vallott:

[…]Szilágyi Szabó Boris ă Nevem Szentesi Leány, mintegy 20. esztendős Kálvinista S. Tót Istvány felesige vagyok.

Miért fogattattál megh?

Azért hogy egy Horváth Mártony nevő Iffjú Legény nálunk lakván, az Uram hite nélkül el csalt, az mintis el menvén véle, s- ide s- tova tekeregvén a Pusztákon ketszer kőzőm is volt véle[…]

200. Szerelmi zálogot adnak egymásnak

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 272-274.

Anno 1755.

A vádlott így vallott:

[…]Nagy György Kata cir[citer] 20 éves vásárhelyi Calvinista vagyok.

Miért vagy fogva, s. vagyoně Urad, hol, s. kinek hivják?

Azért hogy Kálmán István nevű özvegy Szücs Jánosnénál tartózkodó Bettyárral meg estem. Vagyon Uram itt Vásárhelyen lakik a neve Nagy János.

Mitöl fogva vagyon esmerecséged azon Bettyárral és testi közösülésed?

Esmeretségem nekem azon Legénnyel régtül fogva vagyon, de testi közösülésem először ennek elötte 3. esztendővel szöllö kötözés tájban az Edes Attyám házánál mások távoly létekben vólt.

Hát az üdötül fogva hányszor vólt vélle közöd?

Én nem tudom hányszor, hanem mindenkor, valamikor csak modgyát ejthettük.

Adotté valami ajándékot vagy tetté igiretet azon cselekedetedért Kalmány, és te adtále néki?

Adott két s. három máriást a’ mint gondolom, én pedig egy selyemel varrott s. v. gattya madzagot adtam néki[…]

201. A férfi feleségül vette a kurváját, amikor annak elhalt a férje

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 352-354.

Anno 1755.

Mi [a] neved, hová való, hany Esztendős és micsoda vallású vagy?

Nagy Pál Sára ă nevem. Makaÿ vagyok circ[iter] 33. esztendős és Calvinista.

Hányszor vólt közöd Magda Jánossasl mostani Ferjeddel az elött a’ mig öszve nem költetek vólna? Másik Urad életében vagy Eözvegységedb[en]?

Meg boldogúlt Férjem Csáki István idejében vólt kéczer ă Szálláson; de itthon hányszor lehetett nem tudom, hanem emlékezem reája : hogy az házam Pitvarábanis vólt itt az Városon. Eözvegységemben pedig mindenkor közösködtünk egymással valamikor módgyát ejthettük.

Hát mással vólte közöd valakivel, valaha?

Emlékem [szerint] soha sem vólt mással Senkivel is közöm Törvénytelenül ő rajta kívül[…]

202. Jász Szilágyi István 60 éves házasságtörése Búza Jánosnéval

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 382-386.

Anno 1755. 22. Aug. Vásárhely.

Részlet Kováts Anna tanú vallomásából:

[…]A Fatens most kőzelebb múlt Vasárnapon reggeli nyóltz óra tájban szomszédságáb[an] lakván Szilágyi Istvánnak nagy kiáltást hallott, és maga házából ki jött, és hogy a szót Szilágyi házánál lenni meg hallotta a kőzőttők lévő nádfalhoz álván látta testi szemeivel, a midőn Sziliágyi Istvánne maga házának pitvarában Búza Jánosnénak fő kőtőjét le szaggatta, melyet ugyan csak Búza Jánosné Szilágyi Istvánnak segitsegevel Szilágyinétól elragadott, és hogy Szilágyi István ezen czivódások után kőtőtte meg a gatyáját a Pitvarban, minekutánna pedig kívűl a Pitvar ajtón mutogatta Szilágyi István maga lábra valojának eleit, maga Feleségének, hogy úgy mond ihol nézd csatakose vagy Sem a Gatyam ? már akkor elment vólt Buza Jánosne, aző gatyája matzagának kőtése Pedig annakelőtte vólt az Pitvarba[n], jelen létében Búzánénak. Authenticata confirmat, hoc addito[373]: hallotta kiáltását Jasz Szilágyinénak íllyen szókkal : Jaj Lelkeim gyertek ihol az Uram Búza Jánosnét baszsza a Patkán[…]

Jász Szilágyi István végig tagadta az ellene fölhozott vádat.

203. Az asszony éjjeli vendéget fogadott a hitvesi ágyban

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 450-451.

Anno 1756^o die 2^a Januarÿ in Oppido Vasarhely peractum

Szentesi Molnár János feleségét, Peszeki Jutka 30 éves kálvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Az én gonosz cselekedetemért, mivel Paráználkodtam Szentessi Vastag Janko Czigányal.

Hányszor vólt vele közöd?

Vólt mint egy 6szor vagy 7szer de többször nem.

Hol vólt vele közöd?

Szentesen a magam ágyán mindenkor éjjel.

Mással vólte valakivel affele kőződ és mikor s. hol?

Soha nem vólt Senkivel egyébbel dólgom hanem ezzel a kit meg vallottam.

Vóltále tőbbszőr fogva efféle vagy más cselekedetedért?

Vóltam igenis Szentessen fogva paráznaságomért, ennek elötte cir[citer] 10. esztendővel az ott való Futó István Béressével István nevűvel el esvén, de azert 100 korbátsal meg lakoltam vólt, mint hogy. a Férjem meg gratiazott.

Tudván hogy Leveles vagy[374] miért kellett erre a gonosz életre adnod magadat?

Az ördögök lehettek akkor velem, s. azért tselekedtem[…]

(Lásd még a 213/1760. számú pert.)

204. Az asszonyok a saját ágyukban fogadták a szeretőjüket

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 611-612.

Anno 1756. die 1^a July.

Tót Istvánné Siti Panna, circiter 46 éves vásárhelyi kálvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert paráznaságban estem Vig Andrással.

Hányszor vólt Vig Andrással közöd és hol?

Eötczör vólt vélle közöm amagam Házába, való hogy boros vólt a Legény, ugy cselekedte meg tavaly esztendőbe, de az idén magam hittam azt mondván néki : András gyere fekügy mellém, úgy osztán mellémis feküdt, és dólgát vellem elvégezte.

Hát a Gyermekid kitül valók?

Az Férjemtöl valók, mert mind ollyanok mint az Uram, reá estek.

*

Beke Jánosné Mérges Sára circiter 30 évest így vallatták:

[…]Hányszor vólt közöd Víg András betyárral?

Nem tagadom, vólt vagy hússzor közöm Víg András betyárral a magam Házában az Ágyamon.

Tudtae a Férjed hogy Paráznaságban élsz Vig András betyárral?

Nem tudta.

Mi az oka hogy Paráznaságra adtad magadat holott tenéked jó Férjed vagyon?

Magam Sem tudom mi az oka[…]

Az asszonyok életeknek megjobbitására Reversalist adtak.

205. Nem tudni, hogy a gyermeket ki nemzette?

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 693-694.

A^o 1756.^o die 18^a Xbris in Vasarhely Peractum

Kún Panna circiter 30 éves, vásárhelyi kálvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Pap István nevű Göröggel négy esztendötül fogva paráznaságban éltem, mindenkor valamikor szerit tehettem.

Mi okból adtad magadat Pap István Göröghez?

Minthogy vélle együtt laktam, reá mostam, vélle esmérecségbe estem, a’ mint is kettei Gyermekem a kissebbek is tölle valók.

*

Pap István circiter 20 éves vásárhelyi görög valláson lévő személyt így vallatták:

[…]Vólte közöd Kún Pannával, és hanyszor s. hol?

Igenis vólt közöm vélle ez elött három esztendövel.

Valóé hogy ketteje gyermekét Te magad csináltad?

En nem tudom ki csinálta, mert eö az Urávalis hált és másokkalis hálhatott : mivel vak Jósi Csikós és Juhászokis jártak hozzá, nem külomben Sipos Pistais oda járt, ezek csókolták, szopták elottemis.

Mit igértél vagy adtál Kún Pannának azon gonosz vétek[ne]k fejében?

Ingvállat, keszkenőt, s. egyébb holmi aprólékos jószágotis adtam néki, mert féltem tölle hogy meg gyaláz[…]

206. Ha nincs otthon a férj, az asszonyt meg lehet „paráznítani”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 700.

Anno 1756.^o die 18^a Xbris is Vásárhely Peractum[…]

János Deák Ersók, circiter 30 éves, keresztúri kálvinista a kirurgus-borbély Hunyadi Dániel urammal, mintegy 10 alkalommal paráználkodott, zömében a csábító műhelyében. Az asszonyt így faggatták erről:

[…]Miképpen estetek egymás barácságába?

Ugy hogy a Férjem Sóért vólt egy ízben Makóra, s. [Hunyadi] hozzám jövén lenyomott, és meg paráznitott erövel[…]

207. A sorozatos házasságtörés büntetése

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 717-718.

Anno 1756. die 29^a Xbris.

Siskó Kata 25 éves vásárhelyi pápista asszony először Rácz Ceczivel paráználkodott:

[…]akkor meg gratiázot az Férjem, hanem pénzbéli büntetésem vólt, s. az Férjem fizetett érettem. Másodszor Asztalos Jóskával elestem, akkor 80. korbácsra büntettettem[…]

208. A kapós öregasszony

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 762-765.

Anno 1757. die 20.^a Julÿ in Vasarhely Peractum.

Farkas Gergelyné Nagy János Judit circiter 60. éves, szentesi pápista paráznaságba esett Szendi János circiter 33 éves szentesi legénnyel. Az asszonyt így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Szendi Jánossal által menvén a Tiszán, Huszka vendég fogadósnál tánczoltúnk együtt, onnan elmentünk Csongrádra, s. meg hálván egy embernek házánál ott meg háltunk, és éczaka hozzám jött én a padon feküttem, a legény pedig valami rakás lenen és vélle paráználkodtam.

Miért voltál fogva Simon Tornyán N[eme]s Tólna V[árme]gyeben?

Azért mert paráznaságban estem vólt Vaszari Joseph nevü Gulyás Bojtárral, és az Uram gyanakodott reám, hogy nem magátúl hanem a Gulyás Bojtártúl valo vólna a gyermekem.

Vólte azért büntetesed?

Nem vólt egyéb hanem korbácsoltak azzal elbocsájtottak, de hány korbácsot adtak nem tudom[…]

209. Az asszony két katonával két hétig csalfálkodott

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 3.: 975.

Anno 1758. 21.^a Juny.

Szász Jánosné Mészáros Boris 30 éves valkói, most Vásárhelyen lakó pápista, katona feleséget vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert T[ekintetes] Dessöffiánus Regementbéli Káplárral Dolronyitzivel egyszer és egy köz Katonával Szabó Jankóval egy Tóth Legény alatsony újj Utzán vagyon quartelyban két hétig valamikor akarta, mindenkor vólt kőzőm[…]

210. Az asszony egy katonával rendszeresen csalta a férjét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 976.

Anno 1758. die 27. Julÿ

Szennyes Jánosné Cséhi Mária 27 éves vásárhelyi kálvinistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Őrdőg János nevű alias Bú Szerző Katonával paráználkodtam.

Hányszor volt kőződ Őrdőg Jánossal?

Tavally Szent Győrgy napkor kezdette s. azulta mikor módgyát ej[t]hette mindenkor vólt[…]

211. Az asszony és a szolgája rendszeresen közösültek.

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 1036.

Anno 1758. die 8.^a Aug.

Petre Jánosné Posztós Panna circiter 40 éves vásárhelyi asszonyt az István nevű szolgájával gyakorlott paráznasága felől faggatták:

[…]Hányszor vólt véle kőződ?

………

Azon éjjel csak kétszer vólt de annakutánna mint egy tíz hétig, a’ mikor alkalmatosságot kereshettűnk a vetkezésre mindenkor vólt, hol a’ Szálláson hol pedig ithon a Pitvarban[…]

212. Az asszony szeretője sérvét nézte

CSM. SZF. IV. A. 21. b. 115.: 12.

Anno 1760. Die 18^ma Mensis Junÿ Oppido Vasarhelly.

A pör érdemi részét a tanúkihallgatások teszik ki:

[…]Vallya meg a Tanú le tett hite után, mit látott Szabó Eörze Tóth Demeter Tési Kertész Feleségehez igaz e, hogy Kovács András, még tavali Esztendőben nyomtatás tájban Tótth Demeternével test szerént Kőzőskődőtt légyen, és mit tud ; látott ; vagy is hallott ezen Asszonyrúl.

Most nyomtatásban lészen Esztendeje, hogy Tóth Demeternek szállást adtam házamnál, Zselléremnek fogadván eötet, történt azomban csak hamar, hogy Tótth Demeter az hazban lévén, ezen Tanú másik Zsellerinek feleségivel Kovács Mátyásnéval az Pajta felé ment, és István nevű Gyermeket 3 Kiáltván, az Pajtában talált menni, az holis az hordó mellett látta Tóth Demeternét, Kovács Andrással öszve ölelközve, Tótth Demeterné az ket kezével derekát az Legénnek által fogta ; Kovács András pediglen /:az gatyája az inában lévén:/ mind az Két Kezét Tótth Dömötörné vállára tette, mellyet ezen Tanú meg látván ell csudalkozott, és azt monda nékiek, Kegyelmetek mit csinál? Arra Tóth Demeterné azt felelte, hogy elol Kissebbik Uramnak nagy sérvesse vagyon, aztat nézem.

Látta ezen Tanú, hogy az Legény bundája le volt terítve, és az fejek alatt egy Kaczagány is volt, a mint heverésztek, de hogy fekűttek, azt a Tanú nem látta, addta eö, hogy mihelest ezen Tótth Demeter ez Zsellerűl hozzája ment lakni, azon Tót András is velek jővén, mingyárt eszre vette azon Tanú, Tóth Demeterné Uramhoz való hamis le[l]kűségét, mert Kovács Andrásnak mingyárt jó rántottát sűtőtt, hogy eszre vette pedig, hogy az Ura jőn, Tótt Demeterné még lévén az tálban, az Legény elől el Kapta, es Uratúl el Dugta, Kinek is azután holmi rosz ell hányatott, meg hasogatott Dinnyéket adott elejben. Hallotta ă mellett ezen Tanú számtalanszor, hogy Tóth Demeterné azt mondotta, hogy eő csak azt tartya, ă mit néki egy kecskeméti Asszony mondott, tudniillik : ha nem szereti is az Asszony az Urát, csak jó szint mutasson néki.

*

Stephanus Zsiros ugyan azon időben, és alkalmatossággal ezen gyermek az Dohány Száriton /:kit eők Szengának neveznek:/ látta szemeivel, hogy Kovács András le terítvén az bundáját, egy Kőleses hordó mellé az Pajtában és fejek alá egy Kaczagánt is tévén arra Tóth Dömötörné lefekűtt, Kovács András pedig Tóth Demeternére fekűdőtt, és mind addig, még engemet az Anyád Kiáltott, és én szalattam rajta volt Kovács András, meg hallván pediglen az én szavamat Kovács András, csak le fordúlt rúla és fel állván Tót Dőmőtőrné derekon által fogva Kovács Andrást, ez pediglen Tóth Demeternének Két Kezét /:az gatyája inában lévén:/ az vállára tévén, azt mondotta az két első Tanúk szavaira, hogy Kovács András Kissebbik Urának nagy Sérvését nézi.

*

Kinek hinak hova való, hány Esztendős, és micsoda valláson lévő Asszony vagy?

Szabo Eörze Tési Kertész Tóth Demeternek házas társa 30. esztendős, igaz Romai Catolica hiten lévő Asszony vagyok.

Voltál-e valamikor fogva? — Soha sem.

Hát most miért fogattattál meg, és mikor hozattattál ide?

Azért, hogy Tési Kovács Mátyásné engemet Kurvának fogott, mellyet én nem szenvedhettem, azért bőcsűlletemet kerestem ; most csütörtökön lesz egy hete, hogy ide hozattattam[…]

………

De ugyan csak igaz az, hogy Kovács András nyőtelen Legínyel kőzőskődtél?

Emlék[sz]em soha sem volt vele kőzőskődésem.

Hol vagyon most azon Kovács András?

Még tavali Esztendőben Karátsony előtt Szentes várossa nem tudom miért meg fogatta, és Szegedre gyalog Regementben kűldőtte[…]

213. A házasságtörés büntetése

CSML. SZF. IV. A. 21. b. 115.: 49-50.

Anno 1760. 29^a Novembris in Oppido Szentes

Kinek hínak, hová való, hány Esztendős, micsoda Valláson vagy?

Peszeki alias Zadonyi Molnár János Szentesi Lakoss Felesége, Szent Andráson születtem cirk[a] 36. Esztendős papista vagyok.

Miért vagy fogva?

Eőször azert, hogy Horváth nevezetű Katonával paráznaságban éltem, ă kivel háromszor volt kőzőm, tőbbszőr nem[…]

*

1761. Die 22^da Januarÿ in Opido Vásarhely[…]

Volte még más alkalmatossággal valami bajod a paráznaságért, és hanyszor?

Volt ígenis egyszer, az előtt egynehány Esztendővel, mivel egy Czigannyal vetkeztem mellyért itt Vásárhelyen tőrvént állottam, és meg is vertek azon cselekedetemért.

*

Anno 1761. Die 10^a Aprill[…]

Minthogy Peszekÿ alindits[375], Szentesi Molnár János hite szegett Felesége, mint maga szép szerivel valo s mint az T[ekin]t[e]tes Tőrvény Széke előtt ujjra is meg vallott bízonyság tételébűl és szava vallásábúl bizonyos az : hogy ő félre tévén az Isteni, és Tőrvényes parancsolatokat, férjéhez való hites kőtelességit, előszőr ugyan Czigannyal testi képpen szővetkőzőtt -s- vétkezett, mellyért éltetének meg engedésével maga bűntetését akoron el vette, és azért az Csongrádi Uraság Székének Itiletbűl meg adozott, másodszor pedig feslett életet /:azon vétekben horváth István nevű Katonával, ă Ki a Tőrvény előtt Szőmében meg vallotta, tőbbszőr is ugyan, de amit Peszekÿ Judith sem tagadgya háromszor esvén:/ semmiképpen meg nem jobbította sőtt meg rőgzőtt rosszaságabúl és gonosz szokásábúl Ki vetkőzni reménység se lehet, Hazánk Tőrvénye pedig az íllyetény másodszor, annyival inkább tőbszőris el kővetett házasság tőrő, -s- hite szegett Személlyeknek halálos bűntetést, az az ă Testi halált[376] szabott, és rendeli ; annak okáért, hogy rosz életének, és ezen le irt parazna cselekedetinek, érdemes, és Tőrvényes bűntetésit el vegye, Mester által[377] feje el vesztésére, másoknakis rettentő Példájára itiltetik.

214. Bujkál a parázna asszony

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 41-42.

Anno 1761. die 25.^a Martii[…]

Dani Gergelyné Gál Susánna circiter 36 éves gyöngyösi pápistát vallatták:

[…]miért vóltál fogva az Csongrádi Városházánál?

Azért mert valamelly István nevü Takáts Legénnyel vétkeztem, a’ kiis T[ekintetes] Hadikianum Regementbe Katonának ment.

Hányszor vólt vélle közöd?

Számát nem tudom hányszor vólt vélle közöm az el múlt Eösztül fogva.

Miképpen szabadultál meg a’ Városházától?

Minthogy aludtak a’ Város házánál lévök én csak ki jöttem közöttök.

Hol vóltál az ulta ă meddig Parochiára Szaladtál?[378]

Egy kúp nádban bujtam s. ott éltem és szomjuan vóltam, s az el múlt Ejczaka mentem Parochiára.

*

Deliberatum est

[…]verum pro prima Magistratuali 100. Scuticae ictibus castigandam determinati.[379]

215. A sorozatos paráznaságért korbácsolások, majd fejvesztés következett

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 38-39.

A^o 1761. die 21^a Aprilis.

Tóth Andrásné Sisko Kata circiter 30 éves vásárhelyi pápistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Nagy Janossal paráználkodtam ez elöt cir[citer] 7. Esztendövel.

Hányszor volt véle közöd s. hol?

Számát nem tudom hanszor volt, haném ă Száláson közösköttem vélle.

Férjeddel együtt laktále akkor midön Nagy Jánossal paráználkodtál vagy sem?

Igenis együt laktam

Férjednek el menetele után volte közöd Nagy Jánossal vagy sem?

Ném volt mert Nagy János is meg házasodott.

Kitül való ezen 7 esztendoben járó gyermeked?

Nagy Jánostúl való,

Vóltále töbször fogva paráznaságodért, és hánszor s. micsoda büntetésed volt.

Voltam 1^o Rácz Gáspárral A^o 1751. 14. Februraÿ 30. sz. büntetés, 10zel engetett. Pag[ina] 692. in Nigris.[380]

2^o Asztalos Joseffel A^o 1754. 13. Maji. 80. Korbácsot adtak, Pag[ina] 139.

3^o Sas Istvánnal A^o 1757. 13^a Januar. 715. pag[ina] dilate et.[381] A^o 1757. 29. Julÿ 150. korbácsot. adtak pag[ina] 746.

4^o Nagy Jánossal most el estem.

*

Büntetésként újabb 100 korbácsütést kapott, majd hóhér pallósa által kivégezték.

216. Az asszony másokkal egy szobában paráználkodott a szeretőjével

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 52-54.

Anno 1761. 12.^a Aprilis.

Mocsi Jánosné Alföldi Kata circiter 25 éves vásárhelyi asszonyt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Nem tudom külömben, hanem egy Sánta Vén Kapás az ágyamhoz jött éjczaka, és a’ Fejemhez tette a kezét, s. mondotta : hogy odébb mennyek : de nem mentem.

Miért mondottad tehát hogy hála Istennek hogy kívílágosodott, és hogy tovább nem mentél a’ gonosságba?

En nem mondottam.

Valóé hogy azon Sánta Kapással sokszor csókolódtál?

En nem csókolódtam Sohais.

De eo utrum?

1.^o Mit tud, látott, vagy tapasztalt a’ Tanú, Mocsÿ János Feleségének Alföldi Katának paráznaságáról Circumstantialiter[382] beszéllye elö?

Hódÿ János vallomása:

A’ Tanú egyebet nem tud, hanem tapasztalta, hogy egy ágyban feküdtek valami Szalontaÿ Ferencz nevü legényel mert Sokáig állott fejeknél azon Ágy mellett, mellyben feküdtek s. hallotta egymással való közösködéseket, mivel egy házban hálált s. lakott a Tanúis Alföldi Katával, még Puskátis fogott kezében a Tanú, mivel külömben nem merészlett közel menni hozzájok, félvén hogy Setétbe késsel, vagy egyébbel a Tanút által szúrja, és mondotta maga Feleségenek : Hallod ě Feleségem? gyujcs gyertyát, mert ördög vagyon a házba; melly szóra mindgyárt le ugrott ă Legény az ágyról, és gyertyátis gyújtottak. Melly dollgokat háromszoris hallott a Tanú, Csókolódásokatis elégszer látta a tanú ezen Legényel, és azon Legény ă Tanunak egy pár Csizmátis ígírt, csak hogy ki ne mondaná reájok a’ mit tapasztalt.

Alföldi Katais mindenkor azon kérte hogy ki ne mondaná.

A’ midön pedigh az föllyebb irt módon, a’ gyertyát meg gyújtották ă Szobába, ki ment az Házból Szalontaÿ és a Menyecske Alföldi Kata azt mondotta : Az Istennek legyen hála hogy rajtam ki világositotta a’ gonosságot, hogy Sokáig nem üztem, mert engemet úgymond tisztán ördögséggel vett reá, nagy mestersége vagyon ennek az embernek, ennél egyebet ă Tanú nem tud, hanem ez illyen dolgát nem szenvedhetvén, bé adta az Város Házánál. Minekelötte pedigh bé adta vólna a’ Tanu, egy ízbe az el múlt karácsony Innepének második napján az Vatta Fia János, és ă Szél János Csikóssa János el mentek a Tanú Házához és a’ Csikós azt tudakozta ă Tanutúl : Janos Gazda úgymond, micsoda rosszaságát tudod ennek az Asszonynak? értvén Alföldi Katát, arra ă Tanú így felelt: ha meg akarod tudni ě bizony Kurva. Azon szavára, a’ Vatta Fiával Jánossal edgyütt rajta mentek a Tanún, ă földhez csapták, agyba föbe verték, és ha a Felesége meg nem mentette vólna kezekböl, Isten tudgya hogy járt vólna kezekbe, rút káromlásokkalis káromkodott ă Csikós.

Biró Judit tanú vallotta:

[…]Aztis tapasztalta : hogy Alföldi Kata a’ maga Urához nagy idegenséget mutatott, mert csak háttal forgott felé, és vélle lévén, le huzta szemére ă keszkenöt, mellyel az feje bé vólt kötve, vévén észre Férjeis azon idegenséget, eleget szidta; de Semmi haszna nem vólt. A’ Tanúis eleget pirongatta, azért, hogy miért csókollya inkább az idegent, hogy Sem az Férjét ; de csak meg érte egy Kaczagással[…]

217. A hetedik gyermekével várandós asszony más férfival is paráználkodott

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 46.

Anno 1761. 25.^a Maÿ.

Kun Mártonné Erdös Ersok circiter 26 éves, tiszanánási vádlottat vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Hagyó Istókkal /:a’ ki Katonának állott a’ midön meg akarták fogni:/ paráználkodtam.

Hányszor vólt vélle közöd?

Vólt vagy Nyólczor Közöm velle.

Mi panaszod vagyon Férjedre hogy máshoz adtad magadat?

Ennékem Semmi panaszom nincsen, mert hat Gyermekem vólt tölle, és az hetedikkel terhes vagyok.

Miért adtad tehát magadat paráznaságra?

Magam Sem tudom miért adtam reá magamat.

Micsoda roszaságát tudod Balog Sárának?

Egyebet nem tudom : hanem eö szinte ollyan Kurva mint én vagyok ; melly gonosságát énnékem maga beszéllette Balogh Sára.

Reversalium tenor[383]

Anno 1761. 27.^a May Erdös Ersok[na] keze +. vonása, mellyet adott életének meg jobbulásáról , hogy eö Soha többé nem paráználkodik és részegitő italt nem iszik.

218. Istállóban és udvaron paráználkodott az asszony

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 47-48.

Anno 1761. 26. Maÿ.

A Kun Mihállyal paráználkodó Balog Istvánné Balog Sára circiter 30 éves debreceni asszonyt vallatták:

[…]Hányszor volt vélle kőződ?

Csak ötczer vólt vélle közöm, négyszer ă Zsigáné Istállójába, és egyszer az Udvaron.

Hogy merted arrra adni magadat, holott Ferjed vagyon?

Csak azért mert azt fogadta, hogy ha ki tudódik megh vált engemet kölcségével.

Miképpen esmérkedtetek megh edgyütt?

Csak úgy, hogy mostam reá, s. az ablakra jött ă fejér ruhájáért, s. ki szóllított az ablakon, énis ki vittem, és ollyankor véghez vittűk[…]

219. Amikor az asszony éjszaka idegen férfival közösült, úgy gondolta, az a férje volt

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 134-137.

Anno 1762.^o 4.^a Martÿ.

Tánczos György 40 éves csongrádi pápistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert paráznaságba estem ă Csongrádi Szücsnek Feleségevel.

Miképpen történt dolgod igazán beszéld elö?

Csak úgy, hogy egyűtt lévén mi ă Szücsnével Lakodalomba, meg szoritotta kezemet, S. én gonosz végre magyaráztam, azután mulacság kedvéért ă Szűcs hozzámis el jött Feleségestül, de én töllem csak el ment a Felesége, hanem én az Urával, Szabó Szomszédommal, Sivákkal, Antal Istvánnal mentem Eszes Mátyás házához mulatni s. onnan gondoltam reá magamat, ugy mentem a’ Szűcs Feleségéhez, mivel Antal István mondotta eregy héj menny el ă Szücs Feleségéhez probáld megh, es az ajtaja nem lévén bé zárva, bé mentem s. hozzá mentem, s. fel feküdtem mellé, beszéllettemis vélle, és őis csak kőnnyen engedett s. elvégeztem vélle dolgomat.

Miért adtad magadat arra holott böcsülletes Feleséged vagyon?

Már az csak megh vagyon.

*

Imre cseh Szücs Györgyné Raffaj Jutka circiter 29 éves csongrádi váglottat vallatták:

Miképpen történt allapotod beszéld elö?

A Férjem együtt mulatott Eszes Máttyás Szekbiró Házánál Sivák nevü Eskütt emberrel, Tanczos Gyurkával, és többekkel, én pedigh Házamnál már le feküdtem volt egy ágyban Gyermekeimmel, ă midön Házamban bé jött valamelly ember, én ugy gondolván s. tartván hogy az Férjem légyen, s. mellém jöven, Tótúl hozzám szóllott gale odább, melyre mondottam, hogy majd, had tegyem le ă gyermeket ; de le se tehettem hanem nyúlt ă Lábomhoz, fel hajtván ă Dunyhát, és el végezte véllem dolgát, azzal fel költ mellölem és szóllottam néki : hogy miért le nem vetkezik, talán ismét el akar menni ă mulacságra, és eö azt felelte : hogy el megyek édes lelkem, ă mintis el ment, azzal én fel költem az ágyból, magamra ruhát vettem és az Uram után mentem hogy vélle szólhassak, odais mentem es bé menvén ă Szobában, kezemel intettem néki, hogy jőjjön hozzám egy szóra, s. azt mondottam néki ugyan miért jöve el kjend ollyan hamar, talán meg haragudott kjend reám, arra azt mondotta az uram : hiszen nem voltam én estvetül fogva otthon, azzal elö mentem az asztalhoz, és azt mondottam: Jaj Istenem ki vólt én nálam, ki háboritott meg engem az én fészkembe? Arra mondotta az ott jelen lévö Antal István, egyél ne Sirj, mit gondolsz ezzel a büdös Szűcsel, En úgymond vóltam ott, ha meg tudná a Feleségem készebb vólnék a’ Tiszába úgrani. Akkor különössen egyűtt beszélgettek Sívák és Tánczos, és Sívák így szóllott midön panaszomat hallotta : hallodě ne Sirj kölle arany, talán nem vólt Semmi, s. mindenkor csak azt mondotta Sivák, hogy ne mondgyak egyebet, csak hogy a kezével kereskedett ; de Semit nem cselekedett, mert ugymond ebböl halális követközik.

Miokból gyanakozol Tánczosra?

Onnan gyanakszom, mert Szabo Ferencz Szomszédom nállam lévén eö mondotta hogy Tánczos vólt, a mintis az után Tánczos hozzám jőtt ă Mámai Vendég fogadóssal, és hítta az Uramat ă Vendég fogadós borinnya ; de az Uram nem ment, mondván : hogy nagy baja vagyon az én dolgom miatt akkor ă Takács Vendég fogadós Térdre esett és ugy kért hogy hadgyak békét ne keressem ; de Tánczos csak halgatott. Innen Tánczos ellen gyanónk lévén őtet megis fogattuk Ispány Urammal, hanem kezességen el bocsájtatott[…]

220. A katona felesége mástól lett viselős

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 190.

Anno 1762.^o die 9.^a Aug[usztus].

[…]Győri Ersok[na]k Férjemről Lévaÿ Mátyásné katona az Uram [a] Hadikian R[e]g[iment]be Vasarhelyi cir[citer] 24 esztendős Calvinista [vallotta:]

Miért vagy fogva?

Azért mert Szanda nevű Betyár Legényel paráználkodtam, a kitől terehbe is estem[…]

221. Előbb az öreggazda, majd a fia paráználkodott a szolgálóval

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 175-181.

Anno 1762.^o die 26. 9^bris.

Török György 60 éves vásárhelyi gazdát vallatták:

[…]Hányszor vólt kőződ Bang Sára Leányzóval?

Énnékem nem vólt Soha is.

Hát miért adtál berin felyűl 10. fl[orensi forintot és] 30 xr. neki uti kőlcségre?

Igen is adtam, de csak azert, mivel meg hallottam, hogy az fiamtól terehbe esett, ha gyermek ágyba fekszik, hogy legyen neki mihez nyulni.

Valoé, hogy Sok ízromban háltatok ketten egy Szobában a Szálláson Bang Sárával?

Igen is való de én nem bántottam.

*

1762. 2^da X^bris a kihallgatást tovább folytatták:

Mi haszna tagadod vald meg igazán csak hányszsor vólt kőződ Bang Sárával?

A mint emlékezem le hetett mintegy négyszer vele kőzőm haromszor a szallason, egyszer pedig ide haza Vásárhelyen.

*

1762.^o 26. 9^bris

Az öreggazda fiát: Török János circiter 36 éves parasztot vallatták:

[…]Hányszor vólt kőződ Bang Sárával?

Vólt vagy háromszor kőzőm vele

Hol vólt kőződ vélle?

A Szálláson vólt vagy kéczer kőzőm vélle, egyszer a Szobába[n], maszszor a’ Pitvarba[n]. Harmadszor ithon az Istálloba[n]

Vettedé észre ha Szűz volté a’ mikor elsőben vélle kőzőskodtél vagy Sem?

En nem tudom volté Szuz vagy Sem.

Mennyi ideje hogy leg előszszőr vólt vélle kőződ?

Kaszállás előtt vólt vélle kőzőm és a Leány Lőrincz nap[384] előtt emlegette, hogy terehbe esett.

Miért adtad reá magadat, holott becsűlletes Feleséged vagyon?

Nem Szánt Szándékból hanem csak erőtlenségből cselekedtem.

*

1762.^o die. 23.^a 9^bris.

Bang Sára circiter 17 éves vásárhelyi lány vallomása:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert Ifjú Tőrők János, Gazdámmal paráználkodtam.

Hol és hányszor vólt véle kőződ?

Előszőr is ithon a Kamrájában kért reá, hogy engedjek neki, S ugy engedtem, azután a Szállásán egész nyáron valamikor teczett néki, akkor kőzőskődőtt véllem, mert a Szálláson laktam vélle, a’ Felesége pedig ithon lakott, mivel kicsiny gyermeke vólt.

Mire kért Tőrők János tégedet, mondottaé, hogy masra valy?

Igen is azt mondotta, hogy vegyem reá valamelyik Bérest és engedjek neki, S azután mondjam reá; de én nem cselekedtem.

Ugyde a’ Tőrők György Béresse Menyhárt János, azt mondja, hogy gyakran háltál egy házba az eőreg Tőrők Győrgyel a’ Szallason, es hogy eő tőlle estél teréhben?

Igenis háltam elgészer és csak ketten háltunk, de semmit nem cselekedett énnékem hanem a Fia.

Vald meg igazán ne tagadd volté az eőreg Tőrők Győrgyel kőződ és mikor, s. hol?

Már tovább nem tagadom igen is vólt Számtalan Sokszor véle kőzőm, mert Szűzességemben is eő kegyelme rontott meg, mellynek tőbb esztendejénél, el sőb is a Szálláson , egy házban ketten háltunk, és csak amitott, hogy tőlle nem lesz gyermekem, S én azt el hittem, S ugy engedtem eő kegyelmének.

Mellyikkel vólt tőbszőr aféle kőződ?

Leg tőbszőr vólt kőzőm az eőreg Tőrők Győrgyel, és tavalyi Dínnye kapálláskor ejtett meg leg elsőben is, eleget kűszkődtem vélle mig megejtett.

Micsoda helyeken vólt kőződ az eöreggel?

Ithon a Kamarában, hol fákhoz, hol hordokhoz szoritott, az Istálloba kádhoz szoritott, a Szallason pedig deszka padhoz szoritott, s. ott volt elsőben is kőzőm.

Ki szőktetett el minekutánna eszre vetted, hogy terehbe esel?

Csak magam mentem el, és meg jelentettem Gazdámnak, s. utra valót az eőreg gazdám Tőrők Győrgy 10 fl[orensi forintot, és] 30. xr. adott béremen fellyűl, hogy a gyermekemre is ha lesz jobb gondot visellessek, eő igazgatott merre menyek.

Tudták e egy más cselekedetét vagy Sem vald meg igazán?

Nem tudták kűlőmben, hanem midőn észre vettem, hogy változik termeszetem, meg mondottam az eőregnek is hogy a Fiával is vólt kőzőm és engemet mindenképpen, arra kért az eőreg, hogy reá ki ne mondjam, őrizzem Becsülletét; de én a Lelkemet nem terhelem vélle ki mondom.

*

1762.^o die 1.^a X^bris

Varga Judit tanú vallomásából idézünk:

Az most leg kőzelebb el mult Sz[ent] Győrgy nap előtt ezen Tanu Varga Judith, Bang Sára Tőrők Győrgy és János Szolgáloját Vásárhelyi Fodor Janos hoz kivánván Szegődtetni, s a’ tőbbi kőzőtt Bang Sára azt is mondá ezen Tanunak : Én ugy mond Tőrőkőknél továbbis meg maradnék Szolgalonak ; de eőreg Bátyám Uramtól, értvén Tőrők Győrgyöt nem maradhatok, az Aszszonyok ugyan őrőmest meg marasztanának, erre a Tanú nem kérdezvén semmit csak azt mondotta : No Sára Leány gyermek lévén vigyáz becsűlletedre, erről tőbbet semmit sem szolván Fodor Jánosekhoz a Tanu bé szegődtette ; de annakutánna Tőrőkék meg marasztották, és ottan maradott Szolgálonak.

Gyevi Soos Mihályné Biró Katalin cir. 38 esztendős tanú így vallott:

A Fatens egyebet nem tud, hanem még Pestis előtt Szolgálatban lévén Tőrők Győrgynél /:akkoron a Tanú cir[citer] 14 esztendős lehetett:/ a midőn Felesége Templomba ment volna, maga Tőrők Győrgy othon az háznál maradott, és fel fekűtt hanyíttást az ágyra S. be kiáltotta a Tanut mondván : Te Leány győvel be : kire a Tanú szaladván a Szobába szemeivel látta, hogy Tőrők Győrgy a farkát fel berjesztven kezébe tartotta ; de azt látván a tanú azonnal ki szaladott az házból ennel egyebet nem tud.

Moczarÿ Istvánné Pali Ilona circiter 39 éves vásárhelyi tanú vallotta:

Ez előtt 13. esztendőkkel egy alkalmatossággal nyomtatás tájban a Tanú Pálinkás korcsmárosné lévén, S az Ura pedig a Tanúnak a Szallason nyomtatván, tőrtént a tőbbi kőzőtt, hogy ejtszakának idején Tőrők Győrgy a Tanuhoz ment, be szolván az ablakon, ha aludnaé az Tanú, mivel Tőrők Győrgy akkor bor Biró vala, az Tanú be eresztette házában, a kiis meg fogván a’ Tanú kezét az agyhoz vitte, és hogy engedne néki, arra, kuszkődvén vele igen kénszeritette, melyre a Tanú Tőrők Győrgynek azt mondotta: Ugyan bor Bíró Uram miért nem hagy kegyelmed énnékem békét, hiszen kegyelmednek derek Aszszony Felesége vagyon, arra Tőrők Győrgy azt felelte haj, ugymond eőreg már az én Feleségem és vastag, mi hallode! te is vékony én is vékony, ugy őszve illűnk mint a gyalult Deszka, de ugyan csak tellyesseggel nem engedvén néki az Tanú Tőrők Győrgyel ment a Tanutul azt pedig a tanú haza jővén az akkori Hűtvese Hegedűs Gergely tűstint meg beszéllette, a ki annakutánna Tőrők Győrgynek szemére is vetette, mellyért Tőrők Győrgy laczatván neheztelni azt mondotta; No ha azt Feleséged meg nem bizonyittya, az Pellengéhez[385] kőttetem, és jól meg verettetem, de ugyan csak ebből Semmi Sem lett ; mert Tőrők Győrgy soha elő Sem hozta.

*

Asztalos Istvánné Vadlövő Ilona circiter 18 éves vásárhelyi tanú így vallott:

A Tanú ez előtt három esztendővel Tőrők Győrgynél Szolgáloskodván, vallya hite szerént, hogy tavaszszal ki menvén tisztogatni a Tanú a Tanyára Tőrők Győrgy 3 szor vagy 4 szer is probálgatta a Tanut, meg fogván az agyra vetette, és fel fogván a Tanú szoknyáját és kaparászván a lába kőzőtt erőszakot akart rajta tenni szoval is kérvén, hogy engedjen néki de az Tanú ugyan csak nem engedvén neki, sivalkodott es kialtott, ugy magát kezéből ki vette, látván pedig Tőrők Győrgy, hogy a Tanun semmit sem vehetne, annakutánna fel hagyott vélle[…]

222. Házasságtörés utazás közben

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 208-211.

Anno 1763. die 2^a Februarÿ

Gaál Jánosné Czirok Sára circiter 27 éves, vásárhelyi katona feleségét vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert terhes vagyok

Kitűl estél terhbe?

Csala Jánostul estem terhbe.

Hánszor volt vele Kőződ vald meg igazán?

Nem volt tőbbszer Kőzőm csak egyczer, amidőn velle edgyűtt utasztam Pestre az útba egy Leanykam volt vellem 12. Esztendős.

Vette é eszre a Leányod paraznasagodat.

Nem vette mert el aludt tőbszer nem engedtem neki.

*

Csala János 35 éves feleséges vásárhelyi ember azt vallotta, hogy

[…]négyczer vagy őtczer volt velle kőzőm[…]

Hol volt vélle kőződ?

Nyomtatás tájba len magot vittűnk Lorincz uton cir[citer] 2. hete Pestre, és akkor az utban volt velle kőzőm egyebűt nem volt[…]

Csala János még arról is beszélt, hogy az asszonynak

[…]massalis volt Kőzi, mellyről Tanukatis kesz vagyok allitani[…]

223. Az asszony katona férje távollétében „kiéli” magát

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 230-240.

A^o 1763. die. 18^ra February.

Űstőkős Mihályné Heczay Ersok circiter 36 éves palkonyai asszony, aki Vásárhelyen lakott, paráznaságáért állt az úriszék előtt. A föltett kérdésekre végig tagadó válaszokat adott. Ekkor, 1763, április 21-én, az ügyében tanúkat hallgattak ki.

Molnár Mihályné Poja Erzsébet circiter 47 éves elmondotta, hogy

A Tanu edgyűt utazott, az elmult Szent Pal Napi[386] Gyulay Vasarra a’ Kerdésbén levő Űstőkősnével, Kocsisok lévén Szalay István, azon alkalmatossaggal Kaszapere felé mentek, és a Vendeg fogadohoz erkezvén Űstőkősné mindgyárt űzentt a kaszaperegi Csősztűl, Hazug Bandi Nevű Csukrék Csikosoknak /:Kiis akkoron az Andrasi Uram Gyulajonal tégergett[387]: hogy győnne ő hosza a Vendeg fogadosa, amintis el jot, hozván Magaval egy bogrăcsban főt húst, és mihelest oda erkezett mind a Kettő őszve őtvén bokáját, egy mást meg ölelték, és meg csokoltak, azzal Ustőkosne egy Marjast adván Bandinak, bé mentek a Szobaba, az holotis Usőkősne Nagy danolást, es tanczolást vitt veghez. Ez a Kor a Kelvén aztis szemeivel latta a Tanu, hogy valamely Szin alatt Ketten egy Suba alá fekűttek, és Szalay István a labokatis meg rukta, az utan onnan fől Kelvén, Ki mentek Eczaka a Gyujahoz, el virattig ott voltak, Nap fől jűtekor jővén visza. Onnan meg indulván Kocsijokon vélek edgyűt Bandiis Kocsijokra űlt, es Megyes nevű pusztaig Ustőkősnenek az őliben fekűtt, és Ket egy hazaig mentt velek egy alkalmatossagon sot maradott. A Tanu pedig tobb Tarsaival edgyűtt a Gyulay Vasarra bé ment. Az után Masnap az emlitett Bandy, Ket egy hazi Tisztartó Urammal be jőtt Gyulara, és ismet Űstőkősnet fől kereste, a Kiis szinte a Tanuval edgyűt S:V: Sertes pecsenyének sűtesében foglalatosgodott, és azonnal Uranak fogatta, a mintis azután harmadnapig ugy eltek edgyűt, mint az Ura Felesegével, mivel ott levén Kőzel bizonyos Nemet Szabonak Satora, melyben bort arult tőbbnyire ott mulattak, és paraznalkottak edgyűt, mert Szemevel latta a Tanú, hogy harom izben együt, paraznalkottak, es Magais azon Nemeth Korcsmaros, amint Maga a Tanunak mondotta, szemeivel latta, onnan Ezel tajban Borsos Nagy Isvtán Nevű Embernek hazahoz a Varosra be méntek, és ottis amint Borsos Nagy Istvánné a Tanunak beszellette, a Szobaba be menvén, és a patkara le űlvén csokoltak egy mast, es Bandi alatta Kotorazott, attyatis vetettek Szamokra a szobaba, de mivel Gyermek agyas azony volt a szobabán, a gertya eget, es azert gondolvan, hogy a szobaban az ő fertelmessegeket, tőbbenis eszre vehetik Magoknak a pitvarban csinaltattak agyat, es ott haltak. Ez így levén Masnap regvel Űstőkősne Bandival edgyűtt Ki jőtt a Vasarba a Tanúhosz, es igy szolott /:vedmeg rajta, ertven Bandit az Volegeny poharat, mert ugy mond od[a] bennis azt mondotta, hogy már 4. Esztendeje miolta el vett. Aztis szemeivel latta a’ Tanu, a midőn Juhász Nevű Gyalog Katonaval szamtalanszor paraznalkodott, hol a Hazba, hol a Komoraba, ezt pedig mind az Ura a Tanunak mind Moczo Czigany lathattak, aztis szemeivel latta a Tanu, hogy bizonyos Zsidovalis paraznalkodott a Gyulay Vasarban mellyet azon Katonaneis latott, a Kinek az ura a Tőmlőcznel Katonaskodott, ugy mind Zilagyi Janosne : Arrais emlekezett a Tanu, hogy az el mult Telen a Tanut őszve szidta illy modon: Disznotul, Kugyatul teremtetett, nem csuda, hogy en Kurva vagyokis, mert En Iffiu vagyok, az uram esztendeig sem jon haza, tarka Kugya Hitű, Kristus tagado, papista Kugya vagy, ollyan hitu vagy mind ă picsád.

Molnár Mihály circiter 50 évs vásárhelyi tanú vallotta:

A Tanu mivel az Űstőkős Hazanal lakik, jol ismeri űstőkősnet, és tapasztalta azt, hogy Juhasz Nevű Gyalog Katona, sok izben le vetkezett, egy ingre gagyara, és Ustőkősnevel edgyűt egy agyban haltak virattak, hallotta a Tanu sok izben hogy eczakanak idejen paraznalkottak egyűt, de mivel az gyertyat el oltottak szemeivel nem latta, aztis hallotta a Tanu ugyan azon paraznasag Kőzben az űstőkosne szajabul, lassan ugy mond le tőrik az agy, de azomba[n] az Katona veghez vitte maga dolgat ennel egyebet a Tanu nem tud[…]

………

[…]hogy folyo Esztendőben, most farsangbán bizonyos Poka Czigant Heczeÿ az Komorajaban le fektette, eczakanak idejen, es midón mar az egesz Haszbeli Cseled le fekudott volna ezen Poka Czigany Heczey agyara, ěs vele edgyűt verattig fekűdőtt egy agyban.

Moczo István circiter 48 éves vásárhelyi tanú vallotta:

A Tanu egyebet nem tud, hanem mivel a Gyalog verbungnak Konvenczios[388] Musikussa voltt, tehat tőrtént egy alkalmatossaggal, az el mult őszell, hogy Ustőkosneis Maga házánal bort arulvan, Juhász Nevű Gyalok Katona a Tanut el hivatta Űstőkősne hazahosz musikalni, amintis el ment, és ott Musikált egy darabig eczer latta a Tanu hogy Juhasz Katona, le vetkezik egy ingre gagyara, mint gazda szőkőt Maga hazanal le vetkőzni, Kitis latván a Tanu azt mondgya neki, Talan le akar Kend pajtas fekűtni, arra azt feleli le bizen pajtas, Kire a Fatens azt mondgya, majd Magamis le fekszem ide a patkara, és azon beszed után Juhász Katona szene lattara, a Tanunak fol fekűtt az Űstőkősne Agyara, Űstőkősne pedig a le fekvésben utolso lévén maga oltotta el a gyertyat, és melle kellet fekudni, mert mas űres agy nem volt a szobaba, az utan csak hamar keszd rőcsőgni, ropogni az agyok, mivel nem igen jo volt, mellyet meg halván maga Űstőkősneis igy szollot : Űssőn meg a Menkű lassan mert le tőrik az agy, de azzal a Katona nem gondován /:ambar jol tudta hogy a Tanu és Masoksem alussznak az hazban:/ Maga dolgat Kővette ameg Kedve tartotta.

Zlikai Györgyné Jarobicz Ilona circiter 20 éves vásárhelyi tanú így beszélt:

Vallya : Hogy az elmult Nyaron a Tanu egy Kőből buzat ki sűtvén Kenyernek, szandekozott Ki vinni, az őrmények pusztajara, a vegre, hogy Maganak elelmét Kereshesse, mellyet meg halván Űstőkősne, rea Kőttőtte Magot a Tanura hogy az ő Kenyeretis vigye Ki Magajeval, es ugyan Magát Űstokosnetis vinne el fizetest, amintis azt meg cselekette, es a Tanu Maga leven Kocsis a midőn a Szaraz ér mellyet valo Nagy Hajlasy Korcsmahoz érkeztek el estveledvén csak hamar oda jőtt valamely Bándi Nevű Ember, egy Kulács borral az ott valo Korcsmábúl és akaragya ellen a Tanúnak azon Bandi Nevű Ember, és Űstökösne ujjobban be foktak a Kocsiba ă Tanu lovát /:mivel mar Kiis foktak vala hogy ott hajjanak:/ es a Szaraz er szelere a Nagy hajlasba vitték, ott kellett Kis Gyermekevel edgyűt a Tanunak halni azomba Űstőkősneis Bándival edgyűtt a Kocsi Kerek melle le fekűttek, és ă Bándi bundajaval be ta[ka]rocztak s virattig edgyűt halták ennél egyebett a Tanu nem tud, mit cselekettek egyűt a Tanu nem visgalta mivel el alutt.

Tot Eva circiter 30 éves tanú vallotta, hogy halotta, amint Poja Ersoknak ezt mondotta:

[…]Nem csuda hogy én Kurva vagyok, mert én iffiju vagyok, az Uram esztendeig sem hal velem, de te vén Kurva vagy az urad is mindenkor mellyetted vagyon. Aztis mondotta Disznotul Teremtetett Vén Kurva Boszorgany ollyan a Hited mint a picsád[…]

224. A részeges kurva betyárral paráználkodott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 316-317.

Anno 1763. die 11.^a Junÿ.

Sebők Mártonné Lenárt Kata circiter 43 éves, Túrra való kálvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert a Deső Ferencz Betyárjával Molnár Pállal paráználkodtam ugyan a Deső Ferencz Szállásán háromszor vagy négyszer, mivel Majorosnéja voltam Deső Ferencznek Szállásán.

Mással kivel vólt kőződ vald meg igazán?

Nem volt mással, hanem maga a Gazdám három izrombais probalgatott, hogy engedjek néki, de én nem engedtem.

Vóltálé fogva tőbszőr paráznaságodért, vagy más egyéb roszszaságodért?

Nem voltam fogva kűlőmben hanem Turon mivel részeges voltam, mert meg cselekedték hogy ollyan[t] tegyek, azért vóltam a Város Házánál egynehányszor.

Miért hagytad el az Uradat?

Azért, mert a bor italomért sokat kínzott az Uram.

*

Molnár Pál circiter 30 éves nőtlen, a Nyitra vármegyei Taroskegy helységből való pápistát így vallattták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert a Deső Ferencz Szállására én mint napszamos munkás ki menvén, Lenárt Kata maga vetette az ágyát a konyhába, és maga hívott hogy feküdjem mellé, a mintis harom éjtszaka egyűtt fekudtünk es paráználkodtunk[…]

225. Amíg az asszony közösült, szeretőjének cimborája őrködött és leste őket

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 305-312.

Anno 1763. die 18.^a Augusti.

Elesdi Jánosné Czirok Kata és Pója Márton paráználkodásáról tanúkat hallgattak ki:

Hőgyős Katalin circiter 19 éves vásárhelyi leány vallotta:

A Tanú adossa lévén Czirok Katának, Len tőrni magához hivatta a Tanút ez előtt cir[citer] 2 héttel éjtczaka Ejfél után, s. szinte azután kevés idővel ment 2 ember be Cziroknéhoz be akaván a Tanuis az Uj Házba menni, Csáki Ferencz az ajtóba állott, és be nem eresztette a Szobában, hanem magais bé menvén be zárta maga után az ajtott, a Tanú az ablakra menvén, mivel a Szep hold világ be sűtőtt az ablakon, szemeivel látta a Tanú, a midőn az Hasán fekutt Czirok Katának az eő ágyán Pója Márton, Csáki Ferencz pedig belől a’ kűszőb mellett álván, nézte eőket, hogy paráználkodtak, a Tanú hivta oda a Czirok Kata Szolgaloját, hogy látná, mit cselekszik Pojával a Gazda Aszszonya, de a Szolgáló nem ment, azután mikor az hajnal hasadott, akkor jőtt ki a Szobából Pója, S. ă Tanuhoz menvén igy Szóllott az ott levő Szolgáló Leánynak Nem láttadé Csáki Ferenczet? holott maga ki jővén, Csakit a Szobaba hagyta Cziroknéval, de a Leány azt mondotta : Nem láttam bizony én, azután a Tanú a szolgálóval egyűtt be menvén a Szobába, Csáki Ferenczet le fekűve találtak ă Pitvarba, ki lévén nyitva az ajtók, s. ugy kőlt fel azt mondván mind a kettő, hogy ihol régen kőltőgettyűk ezt a Korcsmárosnét, de fel nem kőlthettyűk, akkoron Csáki Ferencz a tele hordonak aknáját fel űtvén, lopó tőkkel vett bort, s. kinálta a Tanút is meg fogván Csáki a Tanunak kezét igy szollott : héj ha te ott lettél volna majd tégedet basztalak vólna en meg. arra a Tanú azt mondotta: Nem engem bizony Soha, es eő arra igy felelt. De bizony te sem vagy jobb másnál. Első ki jővetelevel a Szobaból Pója selyem keszkenőt igirt a Tanunak, csak hallgasson, senkinek ne mondja a mit látott. Aztis mondotta, basztam én ugy mond az éjtzaka, arra a Tanú felelt: Talán nem látták, akkor igérte a Selyem kendőt, mely igéretét ă Szolgáló Leány is hallotta.

Horváth Mártonné Gaál Mária circiter 36 éves tanú vallotta:

Egyebet nem tud az Tanú, hanem ă gyalog Katonák szidták Ur napi[389] Vásárkor a Vásárba, hogy ugymond te kúrva az ejtczakais meg basztalak ă padláson, kinek neve Szabó Katona vólt. Azonkívűl kőzönségesenis az egész Városon vólt hire, hogy Szappanos Pistával esmerték egymást, és egyűtt éltek, paráználkodtak, mert az előtt cir[citer] : 5. esztendővel a Tanu oda menvén éjtzaka éjfél tájban Mosas kedvéért, látta a Tanú, hogy Szappanos Pistával egy ágyba fekűdtek, de mit csináltak mit nem a Tanú nem tudja.

Gilicszó Margit circiter 56 éves tanú ezt vallotta:

[…]Poja Mártonnal ugyan nem tapasztalta a Tanú semmi paráznaságát Elesdinének, hanem Szappanos Pistat elégszer látta a Tanú nőtelen korában, hogy csókodtak, és alais sokszor kapdosott, azomba[n] tőbbi kőzőtt aztis Szemeivel latta a Tanú, hogy az emlitett Szappanos Pistával egyűtt ketten lévén a Szobába be ment a Tanú Szinte akkor szallott le az hasáról Elesdinének, maga Elesdineis ki lévén takarózva, akkor takarta be magát, s. fel kőlt és akkor kőtőtte fejében főkőtőjétis, a Legény pedig gatyáját kőtőtte, de bundais lévén a Legényen, csak hamar más felé fordult a Gatya kőtéssel, ennél egyebet nem tud a Tanú.

Rácz, alias Cirok Kata circiter 24 éves vásárhelyi kálvinista a kihallgatásán mindent tagadott. Poja Márton circiter 30 éves is mindent letagadott. Csáki Ferenc circiter 46 éves szintén az egészet tagadta.

226. A korosabb férj féltékenységből hagyta el az ifjú feleségét

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 317.

Anno 1763. die 13.^a 7^bris.

Szírmai Mártonné Uri Ersok circiter 18 éves hatházi kálvinistát így vallatták:

[…]Hol vagyon az Urad?

Telegden vagyon még Sz[ent] Győrgy napkor mult esztendeje hogy oda ment, ott kocsiskodik Miskolczi István névű Nemes Embernél, engemet el hagyott, mivel idős ember cir[citer] 40. esztendős 3. holnapig laktam vélle, de addigis féltett, vert mindenkor.

Racz Lőrinczel hányszsor vólt kőződ vald meg igazán?

Csak kéttzer volt vélle kőzőm itt Vasarhelyen az Molnár Samuel Istállójában, mivel ugyan eő nálla lakom.

Hová lett Rácz Lőrincz?

Ugy végeztem vélle, hogy egyűtt el mennyűnk, hanem eő előre el ment Várad felé, és én azt mondottam néki, hogy Pál napi[390] Vásárkor magamis utánna megyek.

Mi okon jőttél ide, es miert nem mentél az Urad után Telegdre?

Voltam egyszer nálla Telegden, de maga othon nem lévén, az attyafiai, masokis azt mondották, hogy az Uram azt mondotta volna, hogy ha ott leszek vagy fejemet veszi, vagy ki csal az erdőre, és fel akaszt, mellyet énis meg halván nem mertem ott maradni, hanem haza mentem.

Vald meg igazán masal ezenkivűl vólté kőződ?

Nem vólt soha senkivel[…]

227. Az asszony mindazokkal paráználkodott, akikkel csak ősszeakadt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 544-546.

Anno 1764.

Gyarmathÿ Samuné Kis István Sára circiter 37 éves nádudvari, most Vásárhelyen lakó asszonyt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

En magam gonosságáért vagyok fogva mivel részeges vagyok, és Sokat loptam holmi apró cseprőt, es parázna életetis éltem már alkalmas idötül fogva.

Az alpöröst ezután a lopásairól vallatták, majd a paráználkodásait kellett fölsorolnia:

Kivel, hol és hányszor paráználkodtál?

El kezdettem paráználkodni elsöbenis Nád Udvaron Szabó Istvánal, a’ ki most Karczagon lakik ez elött 8^dik esztend[ővel] ment oda.

Coram[391] Imre Gondákkal valo paráznaságát revocálya.[392]

Ismét két Pasztorral egyik Reviczkie Gonda András Csikóssal, másik Gonda István Gulyással mind a kettö egy Testvér vólt, mostis ott laknak úgy gondolom.

Coram Imre Vizesivel valo dolgátis revocállya.

Vizessy János Juhásszalis, a ki Helység Juhássza vólt, most Karczagon lakik.

Vásárhelyen elöször paráználkodtam két Némettel, egyik Jó Györgyéknél vólt Szállva, másik Kapitány házánál lévö Sírásóval, a ki a Hadnagy Lovára visel gondot.

Hol paráználkodtál a’ Nemetekkel?

A Jó Györgyéknél valóval elsöbe kis Alberték házánál 4czer vagy 5czer, a Jóék házoknál 3szor vólt vélle közöm. A Strásán valóval az ott való Istalloba vólt hármszor közöm.

Csorba Szabo Miskávalis paráználkodtam, éjczaka a Tornácza alatt egyszer, kinekis adós voltam 1. Máriással, es egy petákkal, s. ennek fejébe el engedte. Eö ugyan eleget hivott mind a’ Szállására s. mind Sás Szedni, hogy ne dolgozzam csak mennyek ki vélle, de nem mentem[…]

228. Vadházasságban élő hites házasok

CSML. SZF. IV. A. 21. b. 115.: 488-495.

Anno 1766^o Die 11^a Septembris in Oppido Csongrád[…]

Az ügyben először tanúkat hallgattak ki. László Mária így vallott:

[…]Mikor Barna Boris Csanyi Csárdásné volt akkor üdőben egymás után 6. Esztendeig Boris mellett szolgálló keppen Lakot, szemeivel látta, es tapasztalta azt, hogy majd három Esztendőkig Juhász Ferencz szinten ugy élt Barna Boris Csárdásnéval, valamint akar melly hazas ember feleségevel szokot élni, Szántalanszor látta, hogy le vetkezve eczakának idején egy ágyban háltak, nappal=is valamikor kedvek tartotta együve dűltek csókolódtak, Kamaraba egyűt be zárkóztak, de világos gonoszkodásokat nem tapasztalta.

Nagy Zsuzsanna tanú vallotta:

Leg közelébb most az Kárász Uram pusztáján is ě fatens Borisnál lakot, de ot olly világossan, mint Sáregyházán nem mertek egyűt élni, mivel az Juhász felesége=is ott lakot, hanem azt tapasztalta hogy csárdárul csárdára együt eljártak, és sok izben mikor haza jőttek koczódtak, mondván fűle hallatára ă Juhásznak Boris, te akasztó fára való négyszer ötször jol meg dolgozol jővetben, még=is mikor haza érkezűnk, mindetig mocskolsz, talan ugyan azért, hogy kedvedre mindetig nem cselekszem.

Ekkor ismét Sár egyházán azt=is tapasztalta ě fatens beteg lévén, közel ă pincze ajtajánál fekűdőt, hogy Boris a Juhászal pinczébe ment, holot=is nagy csokolkodásokat, szuszogásokat világossan hallotta.

Latta ismét Karasz Uram csapszékin ě fatens hogy Boris midőn a Juhászal öszve veszet, és ismét oszve bekéllet, nagy szeretetibul Keziben vévén a Juhász nadrágját azt=is csokolgatta. Ismét egy ízben ugyan Karász Uram vendeg fogadójába az Csap szék udvarán holot akkor Boris hitves Ura=is jelen volt, Boris meg ragadván Juhász Ferencz Lábra valójának madzagját meg oldotta, kinek is inárul le esvén gatyája azt Boris az főldrűl fel kapván, mezítelen űzték egy mást az Udvaron.

Ismét ezt=is hallotta ě fatens Boris Szajábúl, hogy az Juhász azt mondaná néki ha meg tapasztallya, hogy eö az igaz Uraval fog hálni által üti mindgyárt késsel, ellenben amint eszrevette beszédgyébűl Borisnak eö is sajnálotta hogy az Juhász maga hitves felesegevel hált[…]

*

Volt Csanyi Csárdásné Barna Borisnak, Oláh Ferencz Juhászal vagy mással, minémű parazna életit tudgya?

Hevesi Apollonia tanú vallotta:

A fatensnél tartott szalást Ferencz Juhász feleségestűl de hogy Boris Csárdásné vagy egyszer a fatens hazánál let volna, annyivalis inkább paraznasagokat tapasztalta volna arrul semmit nem szollot azt ugyan szemeivel látta a fatens, hogy Juhász Ferencz feleséget gyakran mikor haza jőt meg veregette azt vetette okúl, hogy Borisért verné ötet az Ura mivel Boris Kurvája néki ezt fűleivel hallotta egyebet nem tud szollani felőlük.

*

Ezután a két vádlottat hallgatták ki:

Kinek hívnak, hova való, hány esztendős, és minémű vallason lévő vagy?

Oláh Ferencz az nevem, Vásárhelyi fi most pedig Horgas Sz[ent] Peteri Korcsmáros, mint egy 27 Esztendős Oláh valláson való vagyok.

Miért fogattál meg?

Azért, hogy Barna Borissal, kivel is az leg közelébb el múlt Szent György naptul fogva az Horgas Sz[ent] Péteri Korcsmákon számadó Korcsmárosságot viseltem, az előtt fél Esztendővel paráznaságban éltem az minden az emlitet Barna Boris Csani, és Sáregyházhalmi Korcsmárosne volt, én pedi mintszenti juhász voltam.

*

Kinek hivnak[…]

Barna Boris az nevem Tőszegen N[eme]s Pest vármegyébe[n] lévő helység[ben] szuletettem [így!] ě világra, mint egy 35 Esztendős igaz Romai Catholica hiten való vagyok.

Voltál ě valaha fogva?

Nem voltam, hanem egyszer ez előt harom Esztendőkkel ugyan tsak paraznaságért fizetet érettem Parika ă kivel éltem[…]

229. A viselős asszony azért hagyta el az urát, mert a férje, a napa és a sógornője is verte

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 771-772.

Anno 19. 8^br 766.

Soltécz Jánosné Balogh Sára circiter 24 éves, a Bihar vármegyei Nagy Kerekről való kálvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert viselős vagyok.

Kitül estél terehbe?

Lázár Ferencz Gazdámtol estem terehbe.

Mikor és hol vólt vélle közöd?

En Szolgálója lévén néki a mult Eöszel Szegödtem hozzá Sz[ent] György napig, azon idö alatt leges leg [e]lősször karacsony elött egy héttel, itthon az Istallojában vólt vélle közöm ötszer vagy hatszor.

Mással kivel vólt közöd Lázáron kivül vald megh?

Nem vólt férjemen kívül senkivel.

Mi okon hagytad el az uradat?

A napam miatt, mert sokszor megvert, es annak egy Menyecske Leánya, az Férjem nem bántott annyira.

Vóltále Terhes Férjedtül?

Soha nem voltam.

Voltale ez elött fogva?

Nem vóltam sohais[…]

A pörből az is kiderült, hogy a fiatalasszonyt Kósa János 20 éves béres is „használta”, és nem kizárt, hogy tőle vált viselőssé.

230. A hites asszony eldobta a főkötőjét

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 815-816.

Annô 1766. 29^a Mensis. 8^bris.

Nagy Ersokk circiter 25 éves Kis Uj Szállási kálvinista asszonyt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert el hagytam az elsö Férjemet Kis Uj Szállási Nagy ferenczet [így!], a’ kivel ugyan Kis Uj Szálláson meg eskűdtem, és ide jőttem Vásárhelyre lakni.

Miképpen jőttél Vásárhelyre, és itt kihez méntél férjhez?

Magam egyedül jőttem Vásárhelyre, és midőn érkeztem a’ Vásárhelyi határba, ă fökötömet elhajítottam, és ekkor Lázár Ferenczhez szegödtem.

Az elhagyott férjet, Nagy Ferenc circiter 33 éves kálvinista, Kis Uj Szállási lakost a feleségéről így vallatták:

[…]Hány esztendős lehetett akkor ă midőn elvetted feleségűl?

Lehetett mintegy 15. vagy 16. esztendős ă midön én el vettem, mert jó nagy Csecseÿ voltak.

Volté terhes te tölled azon Balog Nagy Ersők?

Igenis volt terhes, de a Terhét le tette, mi okbúl esett, azt sem tudom[…]

*

A fiatalasszony elpanaszolta, hogy amikor a férje feleségül vette, még kislány volt. Az ember akár az apja is lehetett volna. Sohasem szerette, ezért hagyta el a férjét.

231. Nemi betegségben szenvedő parázna

CSML. SZF. IV. A. 21. b. 115.: 681.

Anno 1767. die 6^a Juli

Csurka Ferenc 50 éves, vásárhelyi pápistát Sugár István betyár pörében vallatták:

„[…]Az múlt nyáron hanyszor volt kőződ azon asszonyal?”

„Nékem bizony soha sem volt mert vagyon harom Esztendeje, miota aszonyal sem háltam, mivel a’ Sűly[393] igen el rontotta s. v. szerszamomat nem=is vizelhettem.”

„Hát ă feleséged mért nem lakik veled?”

„Azért hogy részeges soha semmire sem mehettem véle, meg az fejér ruhámat=is bé itta búzám egyem s=másom mind el predálta.”

„Voltál e valaha Fogva?”

„Voltam Vásárhelyen akkoron, midőn Petőt fel négyelték,[394] azért hogy Kováts János aki Szek biró volt ream eskűdőt hogy két feleségem let volna, azon üdőben, de igaz nem volt, és igy el eresztettek[…]”

232. A fiatalasszony bosszúból csalta meg az urát, de nem tudja, hogy terhes-e?

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 4.: 943-944.

Anno 1767^o 4.^a 5.^a et 7.^ma X bris.

Szentesi Lászlóné Dencsi Susa, circiter 18 éves vásárhelyi kálvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Komjáti András nevü Iffjúval vagy háromszor paráználkodtam, az Attyám Dencsi Péter Szallásán a Szobába[n]

Mi okon adtad reá magadat holott jó Férjed vagyon?

Mert mindenkor kurvázott es kinzott, s. arra való bosszuságomba[n] cselekedtem.

Hol volt akkor az Férjed?

A Ferjemet itthon hagytam, es el szöktem tölle, s. gyalog mentem ki az Attyám Szállássára.

Terhes vagy ě vagy sem?

Nem tudom vagyok e vagy sem?[…]

Az ifjút, akivel Szentesiné paráználkodott, Komjáthy Andrásnak hívták, 19 éves vásárhelyi pápista legény volt. A fiatalember tagadta ezt a kapcsolatot. Az asszonyt — állítása szerint — csupán a sámsoni csárdánál egyszer látta.

233. Az asszony katonával is „megdolgoztatta” magát, mégsem esett teherbe

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 944.

Anno 1767. 4. 5. 7. Xbris.

Kotormány Susa circiter 20 éves vásárhelyi kálvinistát vallatták:

[…]Mi okon adtad magadat Bajor Jósi Verbung Katonához?

Mert el csábitott, azzal hogy el veszen, mivel már 7. esztendeje, s. többis hogy az Férjemet innen erövel el vitték Katonának.

Hányszor volt közöd Bajor Josival vald meg igazán?

Két vagy három hétig élt, tovább nem? Számát nem tudom hányszor vólt vélle közöm.

Miért adtad magadat erre az életre?

Mert el ámitott.

Estéle tölle terehbe vagy Sem?

Bár estem vólna terehbe, mert vólna mivel magamat mulatnom, de az a bajom, hogy sem az Uram[t]ul, sem ettül nem vagyok terhes.

Voltálě fogságba ez elött?

Soha többé nem vóltam[…]

234. Egy éjszaka háromszor közösültek

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1101-1102.

Anno 1769. Januarÿ 2^a.

Előbb Nagy Mihály Ferenc circiter 23 éves szentesi kálvinistát hallgatták ki:

[…]Közösködtéle Bogár Katával, hol és hányszor?

Mi tagadás benne, hozzám jövén a Tanyámra Bogár Kata, egy ejjel 3szor közösköttem vélle[…]

*

Keresztes Jánosné Bogár Kata circiter 25 éves csongrádi pápista, katona feleségét így vallatták:

[…]Vald meg igazán hányszor vólt közöd Nagy Ferkével?

Volt egy éjszaka háromszor, a midön nálla háltam a Tanyáján[…]

235. Rosa Marci szeretkezései házasságtörő asszonyokkal

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 11-13.

Anno 1769. 11.^a Mar.

Az aszony a szeretőjével elhált, miközben férje a másik ágyon aludt.

Bodka Mihályné Kovács Panna, circiter 40 éves Győről való kálvinista asszonyt hallgatták ki:

[…]Esméredé Rosa Marczit?

Esmérem anyibul hogy Szolgám volt 17 hétig meg fogadtuk Béresnek.

Micsoda Szővetséged volt Rosa Martzival?

Nékem Soha nem volt véle kőzőm hanem csak hogy béressűnk volt.

Vald meg igazán hányszor paráználkodtál véle?

Már meg vallom hogy igen is volt kőzőm Rosa Martzival az magam házánál ugyan az magam Ágyán volt véle közöm.

Ejjel volt é vagy Nappal közöd vélle, és hol volt az Urad akkor?

Ejjel volt és az Uram is othon volt de az Uram más Agyon feküt, S. Marci jött hozzám.

Mikor volt véle közöd vald meg igazán?

Arra emlékezem Hogy Husvét Innepei elött volt, de bizonyos Napját nem tudom[…]

*

Az asszony nem írta össze, hányszor közösült szeretőjével

Szántó Mihályné Gulyás halász feleségét, Szabó Ilona circiter 26 éves vásárhelyi kálvinistát vallatták:

[…]Esmeredé Rosa Marczit?

Esmérem mert a’ mult Télen nálunk lakot, mint Halász Legény.

Hányszor volt véle kőződ?

Számát nem tudom mert nem irtam fel, de volt egy néhányszor magam házánál az Ágyon.

Mikeppen esmérkedtel meg véle?

Csak ugy hogy magam laktam s. hozzánk jöt tapogato[395] kérni, de akkor nem adtam néki, hanem más este jöt hozzám S. az Uram halászni lévén akkor paráználkodtam véle.

Mondottad é hogyha tudnád, hogy Rosa Marczÿ mással kurválkodik Vásárhellyt meg nem lakna miattad.

Ugy mondottam hogy ha tudnam hogy mást Szeret én őtet nem Szeretném[…]

*

Pénzzel fizet a hites asszony a szeretője „szolgáltatásáért”

A^o 1769^o 11.^a Aprilis.

Rosa Mártony circiter 24 éves pápista szegedi házas embert, így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert az Asszonyommal Botka Mihálynéval közösködtem a’ maga ágyán, az maga Házába[n], Kinek neve Kovács Panna.

Hogyan esmérkedtél meg vélle?

Csak ugy hogy Béresse lévén, hazánál laktam és maga kedvezett, minden modon ; csak meg esmérkedtűnk egymással.

Ezenkívűl mással kivel volt afféle közöd?

Volt mással is a’ Gugás Halásznéval Szabó Ilonával közöm, a’ kivel is valami hatczor volt közöm; de ez engemet pénzen vet meg, mert borra valot mindenkor adott, a’ mikor vélle kőzősködtem ; Söt azt is mondotta ; ha meg tudná hogy mással közösködtem, meg nem maradnék tölle az Városon.

Miképpen estél véle barátságba?

Csak ugy hogy az Urával Halász voltam, a’ múlt Eösszel, S. az ura a’ Bárkával a’ Tiszanál hált, én pedig itthon a’ feleségével[…]

236. A bűnre tért asszony

CSML SZF. IV. A. 21. b. 116.: 180.

Anno 1769. die 10^a Apr[ilis].

"[…]Kováts Ilona a nevem, Szegedi vagyok, de most Győre mentem férjhez Szabó Mihályhoz, 18. esztendős pápista vagyok.”

„Miért, és ki, hol fogot meg?”

„Győn fogatott meg Tisztartó Uram azért : hogy Gyevi Kani János, Béressével, Gyurka nevű Czigányal kőzőskőttem, egyszer, akivel elis akartam szökni, de utol ért Tisztartó Úr.”

„Miért akartál véle elszökni?”

„Azt mondotta azon Czigány hogy ha véle el megyek, anyira viszen, hogy soha Magyar országot sem látom, s- úgy osztán szabadon élhetek véle.”

„Miólta vagy férjnél, és mi az oka, hogy illy nagy gonoszságra vetetted magadat?”

„Múlt Szent Mihálynaptúl fogva, és noha én az Uramat midnég Szerettem, ezen tselekedetre mind az által tsak azért attam magamat, hogy el amitott az rosz Czigány[…]”

Az asszonyt fejvesztésre ítélték, de férje megbocsájtván neki, meghagyták az életét.

237. Az ember a más felesége mellé csúszott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 236-237.

A^o 771. die 28. Martÿ

Nagy János circiter 25 éves hajdúböszörményi kálvinistát vallatták:

[…]Mi okon fogtak meg?

Azért, mert Kapocsi Ersókhoz a’ Somogyi Miska feleségéhez csusztam.

Miképpen csusztál mellé?

Csak úgy, hogy elsőben egyűtt ittunk Erdős Kata Korcsájában, az Ersókkal, Urával, és az Apjával, onnan az ő házokhoz haza mentünk, és én is a’ földre fekűdvén, az Ura is ott fekűtt, hanem a’ Menyecske az ágyon vólt, s éjczaka hozzá akartam menni Sáros bocskorommal, de a Menyecske azt mondotta, hogy vessem le a’ Bocskoromat, melyet nagy hamar le is vetettem, és mivel azon ágy elött a’ földőn fekütt az Ura, és egy beteg Öreg asszony, azokat által ugordván fel az ágyra, az ágy nagyot retsent, meljre mindnyájan fel ébrettek s láram esvén, Semmire nem mehettem.

*

Kapocsi Ersók circiter 23 éves vásárhelyi kálvinista vallomása:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert [Nagy János] alattomban mellém fel jött az ágyra, én azt gondován, hogy a’ magam férje ; de a’ midőn meg tudtam, mivel reszketett a’ keze rajtam, a’ midőn tapogatott, én az ágyrúl leszállottam, és ki mentem a házbúl, s többé fel sem hágtam az ágyra, hanem a patkára ülvén, lármát csináltam, ‘s úgy jött világosságra[…]

238. Az asszony a férjét vádolta meg azért, mert ő szeretőt tartott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 271.

Anno 771. 13.^a 8.^bris.

Jenei Györgyné Nagy Mári circiter 25 éves, a Szatmár vármegyei Jánosi nevű helységből elszármazott kálvinistát így vallatták:

[…]Mi okon szöktél el Férjedtöl:

Azért, mert az Férjem rongált, vert szidott; mivel magam meg mondottam néki, hogy ezt a’ Balog Istvánt tilcsa el a’ házunktol, de ö inkább csak bor innya járt, és öléssel fenyegetett.

Mennyi ideje, hogy Balog Istvánhoz tetted magadat?

Nincsen több égy esztendejénél, hogy vélle meg esmérkedtem, mert az elött járt utánnam vagy esztendeig, de mindjárt meg nem ejthetett, azólta pedig hányszor vólt vélle közöm, Számát nem tudom[…]

*

Balogh István circiter 24 éve Jánosiból való kálvinista legény elfogatásáról azt vallotta, hogy csak azért van börtönben,

[…]mert gyalog ejcszaka jöttem haza a’ Gazdám Hódi Pál Szállásáról[…] és nem a pörbeli személy miatt.

Balogh István elmondotta, hogy Jeneinével csak 6 hete jöttek el Jánosiból. Azelőtt az asszonnyal való szövegtsége […]csak valami egy hétig [volt] tovább nem[…]

239. Az asszony mellé idegen férfi fekszik a szúnyogháló alá

CSML SZF. IV. A. 21. (D. Szám nélkül.)

Anno 1774. oct. 19.

Anno 1774. Die 14^a 8^br. in Possessione Gyö Catharina Fazekas[…] benevole examinata.[396]

Mineved?[…]

Fazekas Katanak hinak, ide Györe valo; 18. esztendős, házas papista vagyok.

Vald meg igazán, minémű szővetséged volt néked Zombory Mihállyal; s- hanyszor vétkesztel véle testi képpen?

Nékem semmi szövetségem sem volt és soha vele meg nem estem, és nem vetkeztem.

Emlekezele hogy aratás tajban veled egész ejel egy szúnyogh háló alat hevert.

Arra emlekezem, hogy mellettem feküt, de mikor jöt mellém és mikor ment el azt nem tudom.

Tudtad e, hogy Zombory légyen, aki melletted hevert etzaka?

Nem tudtam.

Az éjtzaka csak maganyossan haltal?

Öregbik Uramnak mintegy 5 esztendős fiatskája feküt vélem, és Zombory Mihály.

Ki vert föl regvel az Agybúl?

Bakos Mátyásne jöt regvel hozám, kijs észre vévén, hogy Zombory [van] mellettem, azt modná nékem, Kata nem az Urad fekszik te melletted : kinek én azt feleltem, bizony én nem tudom ki fekszik. Ara Zombory is föl ébredvén, azonal el ment mellőlem.

Vóltál e valaha bűntetve.

Nem voltam[m], mert soha ollyas roszat nem cselekedtem[…]

*

Anno 1774. die 12 Mensis 8^br in Poss[essio]ne Gyeö[…] benevolum examen.

Mi neved te

Zombory Mihály, mintegy 19. esztend[ős] Algyöi, Catholicus Nyötelen vagyok.

Miért fogtak meg?

Még aratáskor történt, hogy az Korcsmában be vetődvén többet itam, mint sem kölletett volna, ugyan csak meg is részekedvén, éjfél tájban haza indultam, de az Atyám Háza helet, Bakos Mihály udvarában tántorottam be, és ott az kint lévő szünyog háló alá, gondolván, hogy othon vagyok, be feküdtem, holot Fazekas Kata nyúgodot, és egész hajnalig ott hevertem a menyecske mellet, s- azért fogtak meg.

Hanyszor volt közöd Fazekas Katával?

egyszer sem volt, mert én részegségem miat nem is tudtam, hogy hol fekszem, hanem csak akkor vettem magamat észre, hogy hol legyek, mikor föl keltem.

Hajnalkor, mikor föl keltél, melleted fekűtte a Menyecske?

Ott fekűt akkoris, de nékem semmit sem szóllot, én sem szollotta[m] véle, hanem mihelest föl ebrettem, azonal el mentem tűle.

[…]Ha nem közösködtél volna ă Menyecskével, meg nem büntettettel volna ă Templo[m]ra egy nehány font gyertyával.

Én meg nem büntettettem, mert véle nem közösködtem[…]

*

Anno 1774. Die 13^a 8^bris in Possessione All=Győ[…]

De eo = utrum?

Bakos Mátyásné Németh Ágnes 33 éves algyői katolikus hitű tanú vallomásából idézett részlet:

[…]ezen Tanú az Urával kint az Udvarban feküvén, holot csak éppen közel vala Fazekas Katának Szunyoghálos Ágya, aki ě Tanúnak 6. esztendös Fiacskájával fekűt, egykor tehát azon eczaka e Tanú valami Csuszamodást halván, gondolta, talántán az fiacskája lábát az Szunyog haló alul ki találta volna hanni, az Szunyogok azt csipdesik, e Tanú maga ágyábúl fel kelvén, Fazekas Katanak az ágyához ment, fel hajtván ă Szunyog hálot, mivel szép csillagos éczaka volt, látta Zomborÿ Mihályt Fazekas Katával ă Szunyog haló alat fekűdni ; ezt látván e Tanú, meg Szóllétotta Fazekas Katát, ugy mond : hallod e Kata, ki fekszik melletted, mellyre azt felelte ă Kata, hogy eö nem tudná, ki légyen, arra ezen Tanú fogja Zomborÿ Mihálynak hoszú uj szűrét /:melly ă Szunyog háló alúl egy kevéssé ki volt:/ alóla ki huzván, el vitte, Nem sok üdö múlva Zomborÿ Mihály fel Kelvén, egyenessen haza Szaladot[…]

240. A rajtakapott asszony pöre

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 657-658.

A.^o 1774. Die 15.^a 9^bris

Bencsik Ilona 21 éves pápista, csongrádi vádlott vallotta:

[…]Miért vagy fogva?

Azért hogy az Uram Fazekas Jakab bé vadolt, mint ha engemet Nagy István Palkoval egyűtt kapott volna.

Vald meg tehát hol kapott edgyutt benneteket az Urad?

Nagy Istvány Pista Istallojába mongya az Uram

Igaz e tehát hogy kőzlőtted dolgodat, Nagy Istvány Palkóval?

Igenis igaz a mint is mar Biró Uramnak ki vallottam, mert az Legény a Lakodalomban le vett lábamrúl.

Hanyszor volt kőzod azón Ifjuval?

Csak egyszer kőzlöttem vele dolgomat, mellyet ennek előtte soha nem tselekedtem, akkor is rajta kapott az Uram[…]

241. Az asszony már a számát sem tudja, hogy hányszor volt fenyítve a kurvaságáért

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 659-662.

Anno 1774. Die 29 X.^bris

Tusők János Kanász feleségét Tűkőrős Sara circiter 30 éves kisújszállási pápistát valatták, aki lopás és bűnrészesség vádjával állt az úriszék előtt:

[…]Voltál é ez előtt fogva?

Voltam, de számát nem tudom hányszor voltam fogva, Szegeden Kurvaságomért voltam fogva egy Szegedi Ember Simon Mihály csinálta a Kőzépső leányomat mely 6 esztendős, Részegségemért, lopásomért és káromkodásomért egynéhányszor voltam fogva, egynehányszor meg is korbacsoltattam[…]

*

Tűkőrős Sára felől így kérdezték […]Mády János Tehén hajtó embert:

[…]Talán volt is vélle kőződ?

Nem volt, de bár lett volna[…]

242. Le és föl mozgott a bunda az alatta közösülőktől

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1000-1001.

Anno 1776. die 29. ^a Junÿ

[…]Mit tud, látott, vagy tapasztaltt a’ Tanú Fekete Ferenczné Mohos Clárárnak Paráznaságárul. circ[umstantialiter] beszéllye elől.

Pintér Jánosné Horváth Judit, circiter 29 éves, Helvét vallású tanú így beszélte el Pap Istók circiter 23 éves, vásárhelyi kálvinista legény és Fekete Ferencné Mohos Klára circiter 22 éves, vásárhelyi kálvinista asszony parázna esetét:

[…]Pap Istók fel fekűtt Mohos Klárával az ágyára, abbul, úgymond, rosz kővetkezik[…] a’ fiók ablakon bétekintvén, szemével látta : hogy azon ablak iránt való ágyon lévén egy Suba, azon Suba alatt egymás hasán fekűttek ; a’ bunda tsak emelkedett, ‘s ismét le= lapatt egy más után, a’ két ortzájok egymás orczáján voltt, mellyet el végezvén, egymás mellet fekűttek őszve őlelkezve, arczal szorossan fekűttek; melybűl a’ Tanú világossan mondhattya : hogy akkor egyűtt paráználkottak[…]

243. Az asszony elvetette magát, a férfi pedig ráfeküdt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1009.

Anno 1776. 17. 8.^br.

Siskó Jancsi circiter 21 éves vásárhelyi pápistát vallatták:

[…]Hányszor voltt kőződ Ditséretes Mátyásnéval?

Nem vóltt soha is[…]

Dítséretesné Simon Éva circiter 32 éves kecskeméti pápista vádlottról így beszélt az egyik tanú:

Siskó Ilus, annorum cir[citer] 12. referállya: hogy ő látta, a’ midőn az Ő Sógora a’ Kertben menvén Dítséretes Máttyásnéval, a’ Mátyásné Házánál; ott’ az Aszony Máttyásné a’ főldőn el vetette magát, a’ Legény pedig fel hajtotta Szoknyáját, Pendelét, és arczall reá fekűtt, ‘s mind addig ott fekűttek, mig Lovas Geczi az ajtót reájok bé nem nyitotta; akkor ugrott el a’ Legény, és a’ Nád=falon ki=ugrott[…]

244. A kislány szeretőjével férje mellett is paráznaságban élt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1082.

Anno 1777. 19^a Jan[uár]

Fazekas Istvánné Zsiros Ersók circiter 17 éves vásárhelyi kálvinista arról beszélt az úriszéken, hogy már 2 esztendeje paráznaságban él Simony Jánossal, akitől teherbe esett. A kislány tehát 15 éves lehetett, amikor férjhez ment.

245. A mostohaanyja lett a fiú szeretője

CSML SZF. IV. A. 21. b. 1.: 396-404.

Anno 1777. die 24^a Maj. Szegvár[…]

A fiú így mutatkozott be, majd vallott tettéről:

[…]Taborosÿ Janos, ugy mondgyák, hogy 17^dik esztendöben fordultam Gyevi fi helyes gazda feleséges Papista.

Miért fogtak meg?

Ugy hallom, azért fogattattam meg, mint ha én az mostoha Anyamal paráználkodtam volna, de én mind halálig egyebet nem mondhatok, hanem hogy artatlan vagyok a’ vádolásban, es valamint hogy soha nem kőzőskődtem a’ Mostohámal ugyancsak eszem ágában sem volt, ezen fertelmes vétek.

Hányszor fekűdtél Mostoháddal egy ágyban a’ szunyog háló alatt?

Nem tagadom, hogy a’ mostohám ágyában némelykor le dűltem, és feküdtem, de vélle soha egy ágyban nem hevertem.

Ne tagad cselekedetedet ősmerd meg vétkedet, mert mind az világos, hogy tőbszőr Mostoháddal egy ágyban fekűdtél, mind pedig az, hogy eőtet sokszor őlelgetted csokolgattad, a’ szemérmes testedet nékie meg fogni engetted és efféle több irtoztato gonoszságokat véle nyílván el kővettél, azért térj magadban, és vald meg vétkedet, ugy lészen kegyelmes az Ur Istenis Lelkednek!

Uram magam ellen nem valhatok, tovább is tagadom azt, hogy valaha vélle feküdtem Egy ágyban, vagy néki testemet fogdosni meg engedtem volna, hanem arra emlékezem, hogy meg csokoltam, hányszor, nem tudom.

Miért csokoltad meg?

Magam sem tudom.

Sulÿ Julianna azt valya, hogy egyszer pujkát keresvén arra ment, te eőtet hitad be, es hogy majd madarat adsz neki, és bemenvén már akkor az ágyon hevertél szemérmes testedet mutogattad néki, azután pedig ă Mostoha Anyád hozzád ment nyaggatott faggatott és a gatyadban is belé nyúlt és szemérmes testedet markában fogta, és ugy veregette, ezt látta Suly Julis azért mit tagadod?

Igaz az, hogy én hittam bé Suly Julist, mondván néki, hogy nékem is vagyon egy pujkám ki bejűvén mingyárt nékem esett, es vélem tréfálkodott, a’ gatyámban is bé akart nyulni ă gatyám szárán, és ezt látván a’ Mostohám, ugy gyött hozzám, és el taszitotta tűllem, de az hazugság, hgy ă Mostohám fogdta volna szemérem testemet.

Biacs Ilona meg azt mongya, hogy szemeivel látta számtalanszor, hogy az Anyádat ölben fogtad, az Agyra fől vetetted, és magad melléje fekudtél, és tőbbszőr Mostoháddal egyűtt viradtal meg az ágyban, ugy van é?

Ez sem igaz.

Hallod é mit mond Kirincs Apollo, hogy egyszer bé ment hozzátok fől takarta ă szunyog hálót, mind ă kettőtöket az agyb[an] tanált?

Ott volt ugy vagyon. 2. Krajczár ára sajtot vett, és engem is az ágyban tanált, de nem ă Mostohámmal én még meg is szollítottam eőtet, győszte ide csillagom mondván, hadd csokolyalak meg.

Hát a Mostoha anyád akkor hol [l]ett volna?

A’ Pitvarban volt.

Még több is vagyon : Sipos Kata is erősiti a’ többinek vallását, azt mondgya, hogy sokszor látott, hogy Mostohaddal devajkodtal jadczodtál, hol lábodat, hol fejedet tetted ă Mostohad ölében és ugy fekűdtél keresztűl a’ hasán Mostohadnak a’ Kemencze Patkáján?

Azt nem tagadhatom, hogy sokszor őlében tetttem fejemet, hogy benne keresne, de nem rosz végre.

Eddig mind csak hazudtál, jobb leszen, ha magadban szállasz bűneidet igazán meg gyónod ugy leszen az Isten is kegyelmes lelkednek?

Uram! magam vádoloja nem lehetek ártatlan vagyok az ellenem kőltőtt vádakban az Isten előtt sem gyonhatok [e]gyeb képpen meg errűl a’ vadtúl, hanem a’ mint az Ur előtt meg vallottam; és és halalomig azt mondom, hogy leg kissebb fertelmességet a’ vagy testi kőzőskődést nem cselekedtem sem Mostohammal, sem pedig más egyeb szemelyel életemben, vagyon Feleségem éltem aval, valamelyek ellenem mondatnak mind hamiss vádolások.

Voltál é fogva valaha?

Soha sem.

*

Mi neved, hova valo, hány esztendős és micsoda valláson valo vagy?

Siha Panna a’ Nevem Nehai Taborosÿ János All=Gyevi Gazda Ember Őzvegye All=Gyevi mintegy 39. Esztendős Papista vagyok.

Miért fogattattál meg?

Azért, hogy kis gyermekem lett.

Kitül valo az a’ kiss gyerek?

Én nem tudom kitűl valo, mert tavalyi Esztendőben Kiss Asszony havában[397] Vasarhelyre bizonyos adosságom meg vétele vegett el menvén, és Vasarhelyen a’ dolgomat el végezvén estve fele All=Győre indulván, a’ rétbe el estveledtem, egy ember ă ki lovánn ült, és egy lovat is vezetett előmben állott, es lővéssel is fenyegetvén ha meg nem állok, meg fogott, és a’ tőltéshez vezetvén, ott meg nyomott, és erőszakot tett rajtam.

Attúl való hát a’ gyermek?

Igenis attul való.

Ne tagadd Panna, mert azon gyermek mostoha fiadtul valo?

bizon nem

Szemedbe fogják mondani ă Tanuk hogy vélle szonyog háló alatt fekudtél vele csokolkoztál?

Mikor vélle szunyoghálo alatt háltam akkor eőtet magamal feküdtem, ugymint az első Uramtul valo gyermekekkel

Voltél ě valaha fogva?

Soha Sem.

Görbe Jospehné Suly Julianna circiter 30 éves, katolikus tanú ezt vallotta:

Az Kerdésben forgo Taborosý Jánosnak a’ maga mostoha anyával Siha Annával egyeb szővecsegit nem tapasztalta a’ Tanú, hanem egyszer az idén a’ tobbikőzőtt /:minthogy tőbbszőr is járatos vólt Táborosy Házához:/ pujkát keresni menvén ă tanú Táborosy János házahoz Taborosy János meg Sajditotta a’ Tanut, hogy ott járna az ablakon hitta, hogy menne bé a’ házba a’ mint is a’ Tanú bé menvén a’ Konyhába a’ hol szinte akkor Siha Anna Sajtot nyomott köszönvén nékie meg állott S. mint hogy onnant is hitta Taborosy János a Tanut a’ házba madarat igervén nékie és leg inkább Siha Annának szavára mivel azt mondotta a’ Tanunak, hogy nem volna szíve be menni bement a’ Tanú, S. akkor látta, hogy Táborosy János az Agyon hevervén a’ maga szemérem testit fogdosta mely alkalmatossággal tűstént a’ Tanú után be menvén Siha anna ă Házba néki esett az ágyban heverő Táborosi Jánosnak, és az Gatyájába bé nyulván ă Tanunak szeme láttára minden szemérem nelkül fogdosta ă szemérem testit és veregette ily szokat ejtvén ne neked ugy mond a’ köll néked miért kinálod másnak ezt látván ă Tanú szigyenlétibe azt sem tudgya, hogy miképp ment ki Taborosy János házábul.

246. A házasságtörők hosszadalmas előjátéka egymás nemi szervével

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1177-1179.

A^o. 1777. die 24. Junÿ.

Husos Pap István szolgálója: Szokolai Éva circiter 17 éves kecskeméti hajadon kálvinista és Berkes Mihály circiter 26 éves vásárhelyi pápista szerelmeteskedéséről tanúkat hallgattak ki:

Mit tud a Tanu Szokolai Evának fajtalan maga viselése eránt, beszellye elő.

Részlet Tódor Erzsébet circiter 18 éves vásárhelyi tanú vallomásából:

[…]a Tanú[…] szemeivel látta a midön Berkes Mihaly Zsellerje Husos Pap Istvánnak a Csöcseit fogdosta és alább is kaparászta, a leány hasonló képpen kaparázott Berkesnek gatyájában, azután ki mentek az Juh Esztrengába, és ott egy oráig is mulattak ketten Csokolodások[na]k vége nem volt, borral, palinkával tartotta, a Szállásra is mindenkor edgyűtt jártak Feleségét verte és othon nem hált de maga ha nappal masut volt is, éttzakára haza ment Husosékhoz és ha a Leány bé ment hozzá egy, két oráig is edgyűtt voltak.

Horváth Éva 36 éves tanú vallotta:

A Tanu Sajtosnéja lévén Husos Pap Istvánnak a mult esztendöben, és a Szalláson lakván dologra ki ment Berkes Mihály az Husos Pap István Szállására, és Szokolai Éva is ott lévén Szamtalanszor szemeivel latta a Tanu midön Evát kaparászta Berkes Mihály, Eva pedig tsak állotta, ollyan játekot vittek egymassal veghez mintha Házas tarsak lettek vólna egygyütt[…]

………

[…]Itthonis az udvarán elégszer tapasztalta egymassal valo jatekokat, és hogy Berkes kaparászta[…]

247. A paráznák egymás nemi szervét fogdosták

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1173-1176.

Ao. 777. die. 17. Septembris.

Tarnyai Ádámné Vresányi Theresia circiter 25 éves szegvári pápista és Pap Dömötör szegvári görög perében tanúkat hallgattak ki. Elsőnek Szőke Pál 40 éves tanút idézzük:

[…]Vallya a fatens igaz Lelke esméretire, hogy emlétett Vresányi Theresiát az Görögnek az Bóltyában be zárva látta, ugy nem kűlőmben hajnalban az Görögnek maga házánál is tapasztalta; arra is jól emlékezik a fatens a midön Ternai Ádám alutt akkor is egy másnak Szemérmes testét fogdosni látta.

Nagy András circiter 30 éves tanút idézzük:

Vallya a Tanu[…], hogy Tornai Ádám Felesége[…] Dömötör Pap Mihállyal telyes botrankoztató nyájassagokban tapasztalta, ugyannyira hogy egymás között való Csokolkodásokat, s illyetlen fogdosásokban nem egyszer, hanem Százszor is testi Szemével látta[…]

Tégla János 23 éves tanú vallotta:

[…]az kapu felé sétálván a fatens bé tekinte a Görög ablakán, ott latta testi két Szemeivel mikor az Görög az Ágyon dolgozta Vresányi Teresiát mind azok között ugyan tsak be ment hozzájok akkoron ugrandoztak ell egy mástul, ugy kapta Vresányi Theresia az Görögnek az Leibliát[…]

*

Mennyegző férj nélkül!

A Tarnaiék bérese sem volt különb. A föntebbi pör így folytatódott a béres esküvőjének méltatásával:

A^o 1777.^o die 2.^a Aug[usztus].

Gál Jánosné Féger Susa circiter 30 éves vádlottat hallgtták ki:

[…]Miért fogtak meg?

Azért mert meg estem a Tarnaji Ádám Beressével Lehotzky Janossal a ki el szökött egy Fiam lett tőle a melly mostis él. Csak egyszer vólt véle közöm.

Massal volt é afféle dolgod?

Nem volt, de eö vélle Sem lett vólna hanem el jedzett Feleségűl, és mikor esküdni a Templomba mentünk onnan ki jött és el szökött[…]

248. A cigányasszony két némettel közösült egymás után

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 59.

Anno 1778. 22. april[is].

Baksó István cigányember felesége Oláh Kata cir. 27 éves vásárhelyi pápistát így kérdezték:

[…]Hány Némettel volt kőződ?

Kettővel kőzőskődtem csak le nyomtak, és meg tették mind a ketten egymás utánn

Hogy mertél vellek paráznalkodni?

Mert részeg voltam[…]

Baksóné fő bünetésül 60 korbácsot kapott.

249. Az asszony egy legénytől esett teherbe

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 143.

Anno 1778.^o die 8.^a 7.^bris

Horváth Ferencz circiter 18 éves vásárhelyi nőtlen pápistát vallatták szeretője, Zsiró Jóseff zsellérnek felesége Fazekas Illyés Mária circiter 30 éves vásárhelyi pápista felől:

[…]Miért fogtak meg?

Azért mert Zsirone az Apám hazánál lakván hozzám adta magát, nagyon, es le vett a labomrul.

Miképpen vett le a labodrol?

Csak ugy, hogy azt mondotta hogy eö gyermeket csinaltattna magának, kinekis én azt mondottam: hogy csinálok én, a mintis egy házba feküvén, hozzám jött, és az labamat rugdalta S magához huzott.

Hanyszor vólt vélle közöd?

Volt haromszor vagy negyszer vélle közöm[…]

Zsiróné mindent tagadott.

250. Az öregasszony fiatal szeretőt fogott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6. 220.

Anno 1779. Die 5. Aprilis.

Kis Ersók circiter 50 éves Szilágyból való kálvinistát vallatták:

[…]Esmérede Sánta Kis Gyurkának mostoha fiát?

Láttam magok házánál, mivel 3. napig voltam nállok.

Hányszor dolgozott meg azon Legény vald meg igazán?

Soha Sem cselekedte.

*

Konya Istvánné Vig Anna circiter 22 éves, és Jósa Erzsébet circiter 16 éves tanúk vallották:

Ezen Tanuk azt Szemeikkel latták a midőn Josa István házánál a Zsigmond Görőg Gazda Asszonya Kis Erzsók meg vetette az ágyát a földre és együtt a Sánta Kis Gyurka mostoha fiával azon ágyra öszve fekűttek, ott mit csináltak éttzakának idején magok tudgyák mert a gyertyát is el oltották.

*

Mar ne tagadd, hanem vald meg mivel a Tanukis Szemedbe mondották hogy együtt feküttetek?

Igenis meg vallom hogy egyűtt feküdtűnk de csak egyszer volt vélle közőm tobbszőr soha nem vólt[…]

251. A katona a más asszonyát viszi haza

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 725-728.

Anno 781. die Menz[is]. Marc[ius]

A vádlott személye és cselekedete iránt érdeklődve az asszony így kezdte a vallomását:

[…]Nagy István Kata, cir[citer] 18 é[ves] szentesi pápista, aki Thésre, Varga, alias Rasa Józsefhez most múlt Farsang utollyán, Férjhez mentem, és az alat ottis Laktam.

Mikor, és miért hagytad el az Törvényes Uradat?

Én Nem hagytam, hanem most mult Vasárnap volt Csongrádra olajért be jőttem és akkor Varga Joseff Grevenianus Katona, meg látván engemet ă maga házához be vitt, és azon üdötül fogva nálla voltam.

Hogy esméred Varga Joseff katonát?

Ugy esmérem, hogy eö akart engemet el jegyezni de mivel levelet a Regementtül nem hozot, és Szabadcságot az Házasságra Nem Nyert, azért, el Maradtam tüle.

Igaz é, hogy el akartál volt Szökni?

En nem akartam, hanem eö sok hitegetésekkel arra Kinszeritett, hogy Semmi bajom, nem lész, mennyek el véle, és a Regementnél meg esküszik vélem.

Igaz é, hogy az Házba, bent lenni nem mertél, hanem a’ Palláson töbnyire, laktál mind eddig.

Igaz, mert eö ugy javasolta nékem, és amellyeket cselekedni is Szándékozot, azt az annya is tudta.

Vasárnap éczaka, Hétfűn, Kedden, és most ezaka, hol, és Kivel háltál?

Ott háltam eö Nála, az Annya a Loczára fektetett engemet, eö pedig, annak utánna a Karjára föl vett, és maga mellé, az Agyba vett. A szerént hétfűn, és most éczaka is Cselekedet. most eczaka le is vetkezve feküttem mellette, de az elöt, nem.

Hányszor volt vélle Kőződ?

Volt valami háromszor, vagy négyczer, de többször nem.

Mért merted ezt Cselekedni?

Mert el amitott, azért.

Voltálé ez előtt fogva, és hol?

Nem voltam soha, és sehol is[…]

252. A terhes asszony fölkínálkozik szeretőjének

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 259-265.

Anno 781. 13. Marty.

Hegyesi János mindszenti lakos felesége: Vég, másképp Széles Eórsokk 20 éves pápista Talpallo Sára borbélynétul egy szoknyát vett, amellyel Mindszentre ment. Sárát a férje zaklatta a szoknya eladásáért, ezért Vég Eórsokk után ment, aki így vallott az eseményekről:

[…]és ott erőszakossan a szoknyámat le akarta vonni égy Legényel, akit kissebik Urának lenni alitott[…] még az Uczán Ketszeris nyakon fokván, meg ütött, a Szinlett Kissebik ura pedig a Szoknyámat akarta le huzni[…]

Micsoda Pajkos beszédeket tett az után ezen Borbélynál, midőn ide hoztak.

A Legénynek azt mondotta : No Peti Baszom az Anyadatt, meg Szenvecz most érettem, engem ugyan meg nem Vernek mert Terhes vagyok, de ha téged meg vernek, az után Kétszer, S- háromszoris adok én Tenéked, a Kis Bíronak pedig, csak ugy mond bocsáson ell kend, adok kendnekis égyszer, az Eőrsok pedig a Kocsisnak, de hallodé [mondta a kocsis] Kűlemb feleségem van nékem, mind te, [nem] kellesz én nékem.

*

Kis Jánosné Talpallo Sára circiter 26 éves, a Békés megyei Eöcsödön született asszony így vallott:

[…]egy Vasárhely[i] Legény a Város véginél akadván hozám[…]

Hányszor Kőzőlkettel azon Legenyel?

En ugyan egyszer Sem.

Ha te ez előttis vele nem paráz[nál]kodtál volna, miért mondottad a Kis Biró előtt, mikor Kocsin ide be hoztak, hej Peter Csinálom az Anyadatt, Szenvecz most érettem, de semmint az engem ugyan nem bantanak, mert Terhes vagyok, a te Szenvedésedért azután maid Ketzer; három Szoris adok én néked?

En nem mondottam.

Hát a Kis Birot miért hitad az Árokban hogy csak bocsáson ell, mindgyárt az arokban ácz néki¸

Én nem hitam, hanem eő tréfált, ha el eresztenélek, ugy mond adnál é, de a csak trefa volt.

Melly Nap, s- melly űdőben indultál ki a Városbul, tudtaé az Urad Szándékodott¸

Penteken regvel az uram hirivel indultam, adott 3. poltúrátis, hogy valahol halat vennék, azt ugyan nem tudta hogy ezen Legényel őzve találkoznék, de az csak tőrténetbúl eset.

Hanyszor, hol, és miért voltál fogva, hogy Szabadultál meg?

Egyszer voltam egerben azért, hogy égy Legényel el Szőktem, vele feslet életett éltem, 10 Korbácsal Szabadultam ki, Vásárhelyen hanyszor voltam, magam Sem tudom, hanem egy szer ugyan csak paráznasagomért, minek utanna meg Szűltem volna 150. Korbácsot vágtak rajtam.

*

Kerekes Péter 20 éves, vásárhelyi csizmadia, nőtlen, kálvinista ember vallotta:

[…]Hol, S- hányszor Kőzőskettél vele¸ [Ti. a borbélynéval.]

Soha Sehol Sem Kőzőskőttem.

Mikor ide hoztak, ezután miként biztatott teged a Borbélyné¸

Nekem ugyan Semmit mást nem mondott, hanem hogy egyűtt hiában Szenvedűnk.

*

Kis Janos Bobelynak Felesége Talpallo Sára iránt egyebet ki nem tanulhatunk, hanem a férjétűl nem Penteken regvel amint ő mondgya, hanem Csőtőrtőkon estenden ment el, és Tabánba Nagy Panna nevezetű Aszonyhoz ment Kerekes Peterrel edgyűt, és Kerekes Pétert azonnal Barna Gyurka paszaportosért kűldőtte, akiis oda jővén Bort hozattak volna Kerekes Pétert ellis kűldőtték, Szépe Korcsmároshoz de Gazdája ott lévén Kerekes Péternek, nem mert be menni, Űressen visza ment, és akkor Eczaka Kerekes Péter, Talpallo Sára, és Barna Gyurka Paszaportos egyűtt háltak Nagy Pannánál égy Széltiben főldőn, ugy indultak Annak utána Pénteken regvel Mint Szent felé[…]

253. A kocsmárosné a betyárral több helyen közösült

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 339-344.

Anno 1781. Die 2^a Juny.

Varga Lőrinc tési korcsmáros felesége: Zsolnay Ilus 44 éves pápista lopás és házasságtörés vétkével került vád alá. Domrády Katalin cir. 17 éves tanú ezeket vallotta ellene:

[…]tudja azt=is bizonyossan, hogy Domraj Istványnál, a ki Esztendeig Béresse volt, Sokszor volt kőze, azonkívül, hogy Sokszori Szerelmes Csokolkozásaigbúl elegendő képpen eszrevette, látta ă Tanú, hogy az Palláson nyilvánsagossan kis izromban ă hasán volt, Sőt ă második esetet, míg a Csanyinénak is mutatta, aki eztán mivel részeg volt, ă fel takart Testét Domraÿ Istvány el ugorván ugy hagyta, maga bé takarta, harmadszor ă Pajtaban, ă köteles dohányok alat ott is ă hasán lenni, nyilvánságossan látta, Tudgya azt=is a tanú, hogy ezen Legénnyel is kivel most fogattatott meg, ott harmad napig korhelkodván egy kor ejszaka mivel hold világ volt ă Tanú pedig azon Boris szolgálóval nem alutt tsak azért=is hogy mig nappal eszre vették, sok ölelgetések, és Csókjaikbúl dolgok[na]k nem jó kimenetelit, Azért is Éjszakának idein szemmel tartották, melly után látta ă Tanú hogy egy kor a világ ell ojtása után Zsolnaý Ilus négy kéz láb az Betyárhoz ment fel kőltőtte, melly után ki ment utánna ă betyár ismét bé jőttek, és egy enessen az ágyra ment mind kettő, Sőt azt=is látta ă Tanú, mivel szép hold világ volt, ă Maris Szolgáló, és ă Szolgájok András, hogy nyilván ságossan ă hasán volt, a Nyoszollya Csikorgásábúl, és annak Végén Láda Lévő Zörgésébül is elegendő képpen eszre vettek mind ă hárman hogy egyűtt kőzős kottek. Mellyre ă Tanú ă Boris Szolgáló, és az András szolga ell mentek, ă Betyárt ă Lóczán, ă hol estve le fekűtt tapogatni, hogy ă Betyár ott nem volt, ă véget minda hárman Zait inditották, és notát kezdettek nekjek mondani ă Tanú pedig világot gyujtván, de akkor már Betyár ă Loczán fekűtt, melly világ meg gyujtása és a tett Lármájok véget Zsolnaj Ilus őszve szitta ă Tanut, mellre ă Tanú mondván, de meny asszony és Vö Legény volt most kentek, Szemekre vetette, azt tagadtak is nem is, tsak vállat Vonyitotta[k], mondván Zsolnaý Ilus, ha azok vltunk is mi gonod le[e]n[d], mellyre még ă Tanú /azt mondotta:/ No ugy mond bizony kentek ă Meny asszony poharát meg adhattyák mert ă Lakodalomba is meg Szokták adni, arra Zsolnaj Ilus, eregyetek ugy mond, hozzatok még, ă Betyár pedig akkor szollalt meg mondván, ok ebadták tik tudgyátok jobban, és ugy a Tanú, és a Boris Szolgáló ellis mentek, meg hozván a Bort, ă meny asszony poharát meg is itták, ă dolgokat pedig még jobban nevették, Zsolnaj Ilus még annál jobban szidta őkte[…]

254. Bájital segít a házasságtörésben

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 1074-1076.

Anno 1783. die 18.^a Febr[uar].

Nyéki Molnár András circiter 18 éves pápista, nőtlen embert vallatták:

[…]Iványi Szabó Mihálynéval hányszor fajtalankodtál?

Én azt nem tudom hányszor vólt véle kőzőm, de ő volt itt is a rosszabb, mert ennekelötte 3. esztendőkkel, ő nálok Béresi szolgálatomat végezvén, midön már az öreg Atyámmal vóltam, és Tőrők Sz[ent] Miklóson Részt dolgoztam, haza jőttőmben estve találtam menni az Asszonyhoz, a’ kitől is el akarván bútsúzni, az ajtót előttem bé tsapta, és ecczakára véle hálni kénszeritett, mind tsak azt feszengetvén, hogy úgymond: mind bolond ember az, a ki az adományt el nem veszi. Akkor tehát leg előszőr véle a Szúnyogh háló alatt háltam, es véle cselekedtem, egyébkor pedig akkor, a’ midőn annak modgyát ejthettem.

Meddig tartott egyűtt ez a’ ti baráttságtok?

Talán majd esztendeig is tartott, de hogy az után eztet az Ura észre vette és engemet most újj esztendő nap tájban múlt esztendeje a Házánál kapott, és mind engemet, mind pedig az asszonyt jól meg verte, az óltatól fogva ottan nem vóltam[…]

*

Iványi Mihállÿ szabó felesége: Erkÿ Szabó Ersebet circite 30 éves pápista, csongrádi lakost vallatták:

[…]Mikor és hogyan léptél baracságabann Nyeki Molnár fiának Andrásnak? beszéld el.

Most Karácsonÿ elött el múlt esztendeje a hazamhoz jött a Szemtelen és mivel mind Apja mind Annya ördöngös és búbájos Emberek, és a Fia is ollyan, egy fekete üvegbenn pálinkában itatót adott, a meljtűl azután meg tántorodván kölletett vélle kőzőskődnöm, és ezt Keczer cselekedtem vélle.

Azt mondod most Karátsony előtt múlt esztendeje tőrtént 2^szer dolgod vélle?

Többszőr se annak előtte, se annakutánna azon kéttzernél nem vólt S’ nem is lett volna, ha ugy lábamról ne ejtett volna le.

Jőtt ő annakutánna is hozzám a’ végre, de hol ki darabfáztam hol a Máz fazekát fejéhez vertem, a mint is most múlt Januárius Havának 9.^dik Napján, ejczaka az erőssen be zárt ajtókon Késsel villával jőtt rajtam, és ha nem engedelmeskedek nekie azt mondotta hogy meg ől, miért őtet a Béresemmel ki vertúk ki taszigáltuk a házból[…]

255. Az asszony is előkészült a közösüléshez, amikor rajtakapták a szeretőjével

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 1109-1110.

Anno 783. 1.^o 7.^br

Gaál Ferencz circiter 46 éves vásárhelyi kálvinistát vallatták:

[…]Micsoda esmerecséged vagyon Lobostyán Istvánnéval?

Már regen esmerecségbe vagyok vélle, mellynek lehet valami öt vagy 6. esztendeje.

Hányszor volt közöd Lobostyánnéval?

Számát nem tudom, mert sokszor volt vélle közösködésem, de eppen most, midőn meg fogtak, nem volt, hanem mostis akartam vélle közösködni, de nem lehetett, mert hamar rajtam jöttek.

Minémű helyen valátok most együtt?

El mentünk ă Pintér János Istállojába, ott találtak bennünket edgyütt 9. óra tájba a mult estve, addig pedig Baginál edgyütt ittunk.

Miért adtad erre az életre magadat?

A rosz erkölcsöm vitt reá, mert nékem jó Feleségem vagyon.

Miképpen esmerkedtél meg vélle?

Ugy hogy én Tehén hajtó lévén Tárkány Székbiro idejebe bé jártam Lobostyánnéhoz egy s. két pohár borra akkor esmerkedtem meg vélle és éldegeltem. Mostis hozzá készültem volna, már éppen hozzá akartam fogni mikor rajtam jöttek meg fogtak, mert a’ gattyámis le vólt eresztve, Lobostyánnéis készen vólt fel fedezve ruhájával[…]

256. Az öreg kurva a katonával fényes nappal közösült egy gödörben

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 1292-1293.

Anno 1784. 26. July.

Kürti Andrásné Alÿ Rosi circiter 46 éves mezőkövesdi születésű, most csongrádi lakos egy katonát fog magának, akivel előbb a Tisza-parton a kamrájában közösült,

[…]majd több 20. Asszonyoknál, látták testi szemeikkel, hogy a Katonával nagy barácságossan az ucza soron vegig menvén, a Temetőn túl valo Vályog Gödörbe, elsöbeis az Asszony bé menvén, őtet követte a katona. A tajekán levő Csürhés, és jáczó Sok gyermekek azt meg eszmélvén már a gödör föliben szaladtak, már kaczagva el szaladtak, Viszkocs Eőrse e dolgot nagy Szégyennel állítván, curiositásból[398] oda ment, és in actus reali[399] őket látván, reájok köpködött, és visszatért a Csuf hirrel Töb Asszony Tarsaihoz az el követett cselekedet után vissza térvén ezen Asszony, midön ezen Asszonyoktúl meg pirongattatott volna es hogyan merte fejét olly világos napközben, annyi emberek tapasztalására, es annyi átatlan gyermekek[ne]k bontránkoztatására azt a csunyaságot el követni. Arra meg azt felelte. Nem bánnya ő ha kurvais, de Tiis nállamnál nagyobb kurvák vagytok. Innen kiteczik hogy Semmi erőszak nem vólt[…]

257. Kisebb volt a béres pénisze, mint az asszony uráé

CSML SZF. IV. A. 21. b. 3.: 251.

Aô 1784. Die 6^a Julÿ Szegváron.

[…]Szalaÿ Erzse a nevem, All=Gyevi Lakosnak Bőjthý Jánosnak a Felelsége 33. Esztendős, Pápista [vagyok.]

Miért vagy fogva?

Én nem tudom, hanem Csikós Ferencz Beres gyerek fecseget, mintha velem Közösködött volna, de az nem igaz, hanem én egésségtelen lévén, magam magamat kenvén az Istalloban, az holott az víz miatt lakni kelletett, erővel reám mászott fényes nappal, de én tőllem el taszítván, s pirongatván, magamtol el hajtottam, ezen dologért vádoltatván vagyok fogva.

Szabó Istvány Feleségestűl, és Vidács Panna Katonáne majd szemedbe mondgyák, hogy láttak benneteket mit miveltetek edgyűtt?

Meg lehet, hogy láttak edgyűtt bennűnket; Mert amint mondám akaratom ellen reám mászot, de hogy vélle roszszat el kővettem volna, azt nem mondhattyák.

Hallode, csak vald meg volt e’ kőződ azon béreseddel?

Meg vallom, hogy lett volna, de mint hogy kicsiny volt az szerszámja nem lehetett.

Hogy tudod hogy kicsiny az ő szemérem teste?

Mint hogy kissebb volt, mint az Uramé, annyira nem ért.

*

Csikós Ferencz 17 éves pápista, nőtlen mindszenti fit, aki Algyőn volt béres, így vallatták:

[…]Miért fogattattál meg?

Sűlyi Márton Istállojaban az viz miatt a Gazdám mindenestől bé vette magát, azután a Gazdám Homokon Fejőn lévén, és az Gazdaszszonyommal Sűllyi Ersebettel azon Istálloban dél előtt bé menvén, vele le fekűttem, es testiképpen a dolgomat el végeztem békével, Gazdaszszonyomnak is kedve lévén rája; Azután el végezvén az dolgomat, látam hogy ezen cselekedetűnket vidács Panna, Szabó István, Kiss János Kata az ablakon látták, az ajtót Perke Néne tette bé.

Hallod e Ferencz vald meg ezen Gazaszszonyoddal hanyszor, és hol kőzlőtted az dolgodat?

Meg vallom igazán, hogy még kéczer az Házban az ágyon veghez vittem ezen csúfos dolgot, és mihelyést kértem, készen volt, tőbszőr soha sem[…]

258. Haldokló felesége mellett házasságtörést követett el a férj a mostoha leányával

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 10.)

Anno 1796. 8^bris.

Anno 795 die 4^a Septemb[e]r

Jakus Ersók Szentesi születés Reformáta Leány vallya: Hogy a’ múltt Husvét előtt edgy Honappal, mikor még az édes Annya is életben; de beteg vólt, ő az Annya labánál lévő ágyon fekűvén, a’ mostoha attya Palotás Tóth János mellé fekűtt, és kénszerité a’ vele tejendő kőzőskődésre, és midőn nem akarna engedni, azt fogadná néki: Hogy tsak engedjen, el veszi Feleségűl, holott még akkor az Annya is éltt, és azután ő is Leányi engedelmességből engedett néki, és kőzőskődőtt vele két ízben, s terébe is esett tőlle. Hogy ez így lett légyen Palotai Tóth János a’ Leány mostoha Attya is meg vallotta: Azért is mint természet ellen való gonoszságot tselekedők, a’ Meltoságos Uraság Jurisdictiojának által kűldettnek. Signat. Szentes ut Supra per Almássi Notar[ius].

*

A^o 795. die 4.^o 7^bris in Oppido Szentes[…]

Mi a Neved à :

Jakus Erzsók 21 esztendős Reformata hajadon leány ide való Szűletés árva vagyok.

Mirűl vadolod magadat?

Arrúl hogy Palotai Tott János Mostoha Atyámtúl teherben estem.

Mi tudott az íllyeten istentelenségre vinni?

Isten tudgya Apám Ur Kenszerített szoval ‘s igérettel amidőn az Anyam beteg volt.

Voltál e’ Tőbszőr fogva?

Soha sem voltam.

[…]per Joseph Halász[…]

*

A^o 795. die 4.^o 7^bris in oppido Szentes[…]

Mi a Neved hova való hány esztendos vagy?

Palotai Tótt Jánosnak hivnak mintegy 54. esztendős reformatus őzvegy ember vagyok.

Miért fogattattal meg?

Azért, hogy az Mostoha Leányommal Jakus Ersókkal testi képpen kőzősködtem, és tőllem teherben is eset.

Mi tudott az illyen Istentelen fajtalanságra vezérelni, hol és hányszor Kőzőskődtel?

Az emberi gyarlóság, mível a feleségem mindeg oly sinlődő beteg volt, akor is az ágyba fekűt betegen, hogy az eset rajtunk. Nem volt tőbszőr Kéczernél közöm vele.

Voltál e valaha valamiér fogva?

Soha sem voltam Semmiért.

[…]per Joseph Halász[…]

Palotai ezért a cselekedetéért 5 évet ült.

259. A másnak fölkínálkozó, házasságtörő asszonynak férje megbocsájtó levelet adott, de azután a felesége agyonnyomta

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 9. pör.)

Anno 1797. 7.^bris

A pör a vásárhelyi tollnok „esetleíró”, vallomást tartalmazó soraival kezkdődött:

Kérdő Mihály, Refor[mátus] mintegy 31. esztendős, Vásárhelyi Lakos, Házzal és Szállási főldel biró gazda, valja : hogy ez előtt mintegy négy Hetekkel, midőn eő az Pusztárol, a’ hová is az Ménesre két Lovait vitte volna, az Szállására Dél után tájba viszsza ment vólna, már akkor Fodor Istvány Szíjjártó Mester Embernek Feleségét Berta Annát ott találta, a’ ki is az Fatenstől mindjárt azt tudakozta : hogy ugyan mit hallott vólna ide haza az Férjétől eő eránta, mivel már eő régen el-hagyta volna az Urát — Ily, és tőbb más beszélgetések között az idő eltelvén, az estve is ott érte azon Aszszonyt, és midőn az le-fekvésnek ideje lett volna, az Szálláson véllem kint lévő Eőcsém ki ment fekűdni; én pedig, és az az Aszszony a’ Konyhába kűlőn kűlőn le-fekűdtűnk, de minek előtte el-aludtunk volna, az Aszszony engemet az hozzá való menetelre szóval kénszeritett, a’ mint is, előttem lévén az alkalmatosság, éltem vélle, és hozzája mentem, azon éjczaka kőzőskődtem is egyszer vélle, de én sem az előtt, sem pedig az olta eő vélle soha sem voltam.

Sig[no] Vásárhely. 28.a Maÿ 796. [Olvashatatlan aláírás]

Nótár[ius]

*

Én alab írt irasal adom hogy én az én Hitves Tarsomnak ugy mint Bertha Pannanak az Kerdő Mihalyal valo tőrtinetit el engedem is én meg botsatok mindenekrűl el is feletkezek, is én az en Ides Hitves Tarsomal Bertha Pannaval bikessiges Tsendessígben fogok Ilnyi adam Vasarhelyen 14^dik Junÿ 796.

Fodor Istvány N[eme]s N[emzetes]

*

Aô 796 Die 28^a Maÿ in Oppido Vasarhely.

Kinek hinak k

Berta Panna ă nevem Fodor István ă férjem vagy 27 esztendös Aszony ide valo születés vagyok.

Miért fogtak meg, és hol

ă Házamtúl fogtak meg azért hogy Kerdö Míhály felesége az Urat tölem félti.

Igaz ě az hogy Kerdö Mihallyal ă szallássán volt Közöd

Eö engem elegszer hitegetett s- hitt — de Közöm nem volt véle.

Miért hazudsz rosz aszony hiszen Kerdö Mihály szemedben mongya

Ha már eö meg mondotta az eö dolga — tsak ugyan eö kért engem reá és hítegetett nem én eötet.

Hányszor volt véle közöd?

Soha sem volt tsak most az egyszer[…]

*

Berta Pannát ismét kihallgatták. Részletek a vallomásából:

A^o 797. die 14^a aug[usztus] in oppido Vasárhely.

[…]Az eszaka veszekedtél az Uraddal miért?

én nem veszekedtem hanem pörölt vélem.

Hát hogy történt Halála beszéld el.

én azt nem tudom — hanem én már jó álomban voltam ‘s az udvaron feküdtem az Lábánál: az Szolgálo is ott feküdt hát egyszer azt veszem eszre hogy engem lerántott az ágyrúl — s, a mint le rántott ott volt egy pörnye gödör:[400] én az pörnye gödörben estem eö meg a partyára le essett -s- a mint Rákos szomszédunk az Pörölősre altal jött — már akkor meg halt —

Hallod e’ Te meg holt Férjednek Testen voltál akkor mikor a szomszédod Rákos Mihály oda ment. nyilván ugy is begteges lévén férjed te nyomtad agyon

– én nem feküdtem rajta hanem ă mint le rántott az agyrul ‘s le essett én fel akartam eötet tamasztani, tudván azt hogy beteg[…]

Te mindenkor roszúl éltel férjeddel — nyilván azért küldötted ă más világra

Már most igen tsendessen éltünk — de hogy beteges volt tsudállatos természetü volt mindenkor rosz kedvü és pörös de különben jol éltünk ‘s eleget dajkállottam mellette[…] — de már most utoljára nem is nyelhetett ha tsak fekve nem akkor is igen kevesset[…]

*

Aô 1797. Die 14^a Augusti viradora történt Fodor István Szijjártó Mester meg halása körül való tapasztalásaim ezek!

[…]a’ mint most utóbban hallom az asszony ismét a kortsmákat vette elöl járni[…] A’ midön az ágyról le vonatott Szijjártó a’ felesége kezében engemet, hogy segíttségire lennék; amint ezt ismét a’ szomszédok, Kis Andrásnál bizonyitják nevemen nevezvén kiáltozott. Az lármára fel serkenvén, még ezeket a’ szavait értettem a’ Szijjártónak : azt gondolod, hogy mivel én beteges vagyok majd meg hurtzolhatz, de azért majd ki fizetlek. a’ mely szavaira felel az asszony salva venia : szar biz az, ‘sta meg így bánsz é én velem[…] elöbb mint a’ keritésen által ugrottam, közöttök szellyel néztem. Vévén pedig eszre hogy tovább már a’ Szijjártó a’ felesége alatt hanyat fekve magát oltalmazni nem láttatnék; által közib[ék] be ugrottam mentsegire, de akki tőbbé semmi jelit az életnek nem mutatta. Ekkor az asszonyt meg támadtam hogy az Urát vagy az ágyékát szorongatva, vagy a’ mellyít nyomkodva meg ölte vólna; a’ mint én ugyan a’ mellyin, de tsak a’ kezein támaszkodva találtam volt már akkor[…]

Rákos Mihály

260. Még a nyoszolya is leszakadt a házasságtörők alatt, de a gyerek apja ismeretlen

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 13. pör.)

Anno 1789. 7. ^bris.

Species Facti

Anno 1798. Die 20^a Septembris Szentesi Lakos Váradi Rozália, Eö Felsége[nek] Szolgálatjában Katona képpen lévő Szabó Pálnak Hítes Társa panaszképpen jelenti : Hogy ő néki Ifjú Makai Kis Jánossal 1796^ik Esztendei Húsvét elött és utánna is tsak egyszer lévén köze, és nem többször, noha az már nevezett Makai Kis János harmadszor is el-ment az Panaszolóhoz, és eröszakossan közösködni kivánt véle, el annyira, hogy a Nyoszolyáját is letörte, de a’ Panaszoló mithogy már ekkortályban a’ Szent=Gyónással élt légyen, nem engedett néki, az elsöbb Húsvét elött való Közösködések az másik el-Cserélt Szállásán, az utolsó pedig azon Szállásán, mellyet most bir a’ Panaszoló történvén ötet Teribe ejtette, és szült egy Leány Gyermeket, ki most is életben vagyon, és maga az Panaszoló tartja, többször nevezett Makai Kis János pedig nem hogy valamit tartására adna, de egy átalján vakmerőképpen tagadja, hogy tölle való légyen. Melly Vétkes Cselekedete végett sokszor irtt Makai Kis János a’ Méltóságos Uraság, Jurisdictiojának kötelességünk Szerént általunk resignáltatik.

Sig[natum] Szentesini Die et Anno quibus Supra[401]

Per Judice à Juratos Oppidi Szentes.

*

Makai Kis János 21 éves református, nőtlen ember hosszú levelet írt a tanácsnak, amelyben bizonygatta az ártatlanságát. Részlet következik a beadványból:

[…]Ő pedig Jósef napkor Nagy Pista Katonával vólt az Vásárhelyi vására, onnand haza jővén egyszeribe ment Nagy Zerendre, az honnand Húsvét Szombattyán jőtt haza, és meg lehet hogy oda jártába azon két hetek alatt kaphatta Szabó Ru‘si a’ kérdésben lévő gyermeket? A’ Szállásán lételibe is kőnnyen meg eshetett kőrűlőtte mert bizonyossan tudunk, mellyet az Atyámmal edjűtt akkor télen ‘s tavaszon tapasztaltunk, nevezni, hét v[agy] nyólcz ki gazda, ki béres vólt Legényeket; a’ kik az Ő szállására, hozzája bé jártak, ‘s ő is azokhoz[…]

Mivel pedig[…] véle nem részesűltem vagyis nem egygyesültem alázatossan Instálok[…] Szabó Rúzsi vádgya[…] alól a’ B[ecse]s N[eme]s Tanáts engemet fel szabaditani és ki menteni méltóztasson.

Die 18^a 7 bris 798. […]Iff. Makói Kis János

Szentesi Lakos

261. A 11 éves pesztonka szüzességét gazdája a Rétben vette el

CSML SZF. IV. A. 53. a. 8. (D. 24. és 25. pör.)

Anno 1798. Jan[uar].

Benevolum Examen Joannis Gál Hortulani[402] Francisci[403] Hajdu

[…]Toth Komloson Születtem, 35. esztendős, Lutheranus Hajdu Ferentz Tanyáján Arendás Kertész hét gyermekem, s Feleségem vagyon.

Miért fogattattál meg?

Hogy Rosos Ilona szolgálommal vagy háromszor közösködtem azon időben, melyben Feleségem engem elhagyván Szegeden az Katonák után járt.

Vetede észre, hogy Gyermeket kapott volna tölled? Vagy mástol valakitől?

Soha se vettem észre, mert akkor semmi baja se volt, mikor el tsaptam a házamtol, azt ugyan mondhatom felőlle : hogy diszno életű volt mindég, mert maga kérdezve meg vallotta, hogy más fél esztendő alatt meddig Vásárhelyi lakos Pál Jánosnál Szolgált akkor is, Gazdája ugy élt véle, s még jobban, mint Feleségével eötet a Rétre, s Szállásra kotsin hordozta, s mikor néki tetzet, akkor közöködött véle. Én ugyan nem tudom mitsoda Gonosz vitt most arra, hogy hozzája adgyam magamat.

Hiszen Te tsábitottad magadhoz, s te veted le labárol igéretekkel azon Leanyzot?

Soha se Csábitotam, se semmit nem ígértem, hanem eö indergedett, eö jőtt sokszor az Ágyamhoz, mikor feküdtem, s ugy estem meg véle[…]

Sámson 26^a X^br 797. Jákó Adám

*

Benevolum Examen Helena Rosos[…]

[…]vásárhelyi születés, az Atyam Rosos János volt, 18. Esztendös Reforma[tus], Gál János Hajdu Ferentz Kertésznél előbb most a Sámsoni Kortsmába Szolgálo vagyok.

Igaze, hogy azon Pál János kertészel tisztátalan parászna Eletet éltel, és miért, mond meg hányszor?

Mi tagadás benne igaz, hogy eö én vélem két hétig, a meddig Pál János Felesége oda volt én vélem mint Feleségével ugy élt. Számtalanszor közösködött, engemet sok igéretekkel magához tsábitván, no ha semmit nem adott s még az szegödöt bérem is mind eddig nála vagyon, és fizetni sem akar hív szolgálatomért. hányszor pedig közösködtünk edgyüt én számát nem tudom.

Hallode Gyermeket kaptál tölle, hová teted vald meg.

Igazán mondom, hogy soha én tölle gyereket nem kaptam, és azért sehová se tehettem[…]

Hallod e régen élsz Te parázna életet[…]

Meg vallom, hogy Vásárhelyi Gazdám Gál János vette el leg elsöbb szüzeségemet eö rontot meg leg elsöbb a Réten, Másodszor a szálláson közösködött vélem, de többször soha sem, ezért adott nékem két garast, meg parantsolván, hogy Feleségének meg ne mondgyam, mert ha meg mondom, meg öll.

A^o 1798 die 10^o Jan. Szemben alitattván Gál Jánossal Gál János egy atalyában tagadgya[…] a Rab[…] az olta valo szolgalatját igy agya elöl hogy Gál Jánosnál mint Pesztunka szolgálván esztendeig […majd itt több gazda nevét fölsorolta] és igy már az hetedik essztendő jött ki hogy itt szolgált az Gál Jánosnál –

Hallod ě ă Szám szerént akkor 11 — esztendös lehettel tehát ă midön mondod hogy leg elöször közösködtél Gáll Jánossal — azt el nem lehet hinni — azért teged valaki arra tanitott hogy valyad azt — mond meg Kitsoda –

engem senki sem tanított mert igaz[…]

262. Elvette a juhász a szeretőjétől született gyermekét és maga nevelte

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 10. pör.)

Annô 798. 7^a Febr. in Opp[id]o Vásárhely[…]

Egyetlen önkéntes vallomást talláltunk:

[…]Mi [a] Neved Ã

Borka Jutka a Nevem Lehetek 30. esztendôs R[ómrai] Catholica ide való születés, imitt amott szólgálni szoktam.

Hol van mostanában az Urad Seress Péter?

Még a nyáron ment el a Bánátba az Ötséhez, az ólta oda van

Mi dolgod van Néked a Kátai Juhászával Bessennyei Péterrel?

Addig mig Felesége szökésben vólt, szeretôm vólt. De miólta felesége haza jött soha sem voltam vele.

Ha szeretôd vólt hányszor vólt közöd vélle — vagy talán Gyermeket is kaptál töle?

én azt nem tudhatom — igaz Gyermeket is kaptam tőlle, aki most is él, de a juhász magáénak esmérvén el vette töllem ‘s Ö viseli gondját.

Miért Loptad el azon Gyermeket az juhásztól?

én tsak el vittem mint magam Gyermekét.

Hallod é roszsz Asszony még most is a miolta a felesége haza került is azon juhásznak utánna jársz még a pusztára is.

én nem vóltam véle szemibe is meg mondom.

Voltál é már fogva?

Vóltam egyszer buza Lopásért kaptam 24. korbátsot[…]

263. Az asszony panasza csalfa férjére, aki a szeretőjének verses füzeteket ad[404]

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 14., 15. és 16. pör.)

Anno 1800. I. 13.

Tekintetes Úri Törvény Szék!

Nagy alázatossággal kintelenittetem siralmas panaszimat a Te[kin]t[e]tes Úri Törvény Széknek eleiben terjeszteni : miképpen Tőrők Péter Férjemmel már Tiz Esztendeje a rendes házasságra lépvén tôlle származot Gyermekeket is szültem légyen. De tsak hamar zabolátlan fajtalan érzékenységeit vakon követvén több Esztendök folyamattya alatt nem t[s]ak hogy noha fájdalmas szivel el néztem; sött az miatt közöttünk Zenebonáinkat, és sokszori sérelmes meg verettetésemet is mind Édes atyám, mind szomszédjai, elôtt magam Kárával a Czégéres életnek ki világosittását le nyomván, el ‘s le palástoltam, de mind haszontalan lévén ; mer gonosz fajtalnaságában inkább bé fajúlván Ferjem ‘s el számlálhatatlan sok tisztátalan személlyekhez magát tsatolván, jó észre lehetô hozása reménsége alatt, de illyenektől leendô távoztatására nékie kőnyőrőgve sirván nem egy izben kértem, de már ez is elégtelen eszköz volt meg vesztegetett erköltsének meg jobbittására, hanem nem tsak hogy a rosz életů személlyekhez az egész Város népének botrankoztatására magát kötötte, de már[…] magát meg vesztegetvén, Joszágát azokra pazarolvan, engemet pedig kegyetlenül tractálván majd korán való sirban zárattatásomat akarni nyilvan való keppen tapsztaltatik[…]

Most ött esztendeje nevezetessen bizonyos Berta Panni most özvegy Szijjártónéhoz[…] egész városnál ismeretes Czégéres Kurvához magát tsapta[…]

Az írástöredékből kitűnik, hogy a kurvának a boltból vette, a felesége ládájából pedig lopta a ruhaneműt. Az asszony elpanaszolja továbbá, hogy

[…]Midôn én egy Gazdaszszony lévén egy Xral sem birhatnék, Szolgálloim Nyoltz Márjásos pénzekkel ditsekednek vala[…]

Panaszolta azt is, hogy a férje alaposan megverte.

[…]Keserves vala nékem az : midôn tudván tudtam Férjemnek egész nap a rosz életü személlyeknél való Dobzódását, Bordélyozását, a Szallásrol alattomban való haza szokését, és éjjeli el maradását, nem lévén egy Öreg is közöttünk ki ezektôl ôtet atyai képpen meg dorgálván, feslett életétôl ‘s Joszága pazarlásatól némů némů[405] képpen meg tartóztatná[…]

Elmondotta továbbá, hogy férjének maga könyörgött a megjavulásáért, de ő

[…]Kapván azonnal Karikás osatorát, vagy fokos Baltáját kémélletlenůl meg kontzolt, ‘s meg kinzott; ez vala Zsoldja Hítvesi jó kérésemnek[…]

A férj […]fajtalan életének még sem vetvén határt, és már több rosz életůeket meg únván most ismét hasonló isméretů Czégéres Kurvához Hartsás Pörzsi nevezetůhöz, akivel ugyan tsak most a szálláson együt való fekvésekben egyben fogattatott meg, adván magát, ki miat magát ismét vesztegetni jószágát pusztittani, és el tökéllet szándékkal azzal már régôl fogva roszszalkodni tapasztaltatik[…]

A férj a szomszédok hallatára azt kiabálta, hogy

[…]Határt vetek, úgy mond feleségem életének, agyon ütöm az íllyen adta, teremtettét[…] keresztet festek a vérével, azonban a késsel gyilkos módra leendô által szúrattatásom végett hozzám ugrott, de az Isten Sz[ent] Malasztya meg oltalmazott[…] Tóbiás Istvány mostani Város Gazdája ezeket bebizonyíthatja[…]

Az asszony azt panaszolta továbbá, hogy a vásárban az ura a pénzt azért nem az ő zsebébe, hanem a kurvájáéba rakta, mert az jobban megérdemli.

[…]Nagy szivbeli fájdalom az is : midôn a nagy Bú, ‘s Bánat, és keserůség miat Csötsőmös Kis-ded Gyermekemet, tejem el veszvén nem szoptathattam volna, es mostanság is mással taplaltatni kintelenittetem, mellyet látván Ferjem, Báttya Feleségének igy szóll : Hát ezt a Malatzot, úgy mond, ketten szoptattyák kentek : igy nevezné tulajdon meg kereszteltetett keresztényi ártatlan édes magzattyát Malacznak[…]

Az asszony a könyörgő levelét azzal fejezte be, hogy férjétől Divortiumot[406] szeretne kapni, és ennek megítélését az úriszéktől várja:

Vásárhely 5^a Jan. 1800. alázatos Szolgállója

Nagy Szabó Judith Török Péter Hitvesse.

*

A pörben kihallgatták a fogva lévő Hajdú István gazdaembert is, aki kivitte Hartsás Pörzsit a Török Péter szállására paráználkodni.

Hartsás Ersok 23 éves vásárhelyi református szabad személy az anyjával élt. Azt vallotta, hogy csak este közösült Török Péterrel, amikor kivitték a szállásra. Egyébként addig három törvénytelen gyermeket szűlt, mind a hármat más férfitól!

Török Péter 27 éves református nős gazda 1779. Die 20^a X^bris kelt vallomásában tagadta, hogy Pörzsivel egyszernél többet közösült volna. Török Péter kihallgatása így folytatódott:

[…]Ha nem lett volna véle már máskor is közösülésed mért adtal volna néki dalokat — mert irdogáltál volna néki oly szerelmes verseket

Néki soha sem adtam[…] az énekeket én nem irtam

ez is Hazugszág [így!] mert meg mutatya az Irássod[…] ezen Irássok is Te[…] az ajándékok adását is szemben mondja Possaÿ Panna.

Török Péter végig tagadta, hogy a két füzetnyi vers tőle való. Az úriszék előtt régebben fogadalmat tett, hogy ha a kurvával újra kezdene, megbüntetését elszenvedi. Ezt személyesen a felperes fiskálisnak ígérte meg, aki az azóta elkövetett újabb vétkét most a szemére vetette. A gazda azzal védekezett, hogy az ő bűnének a felesége az oka, aki Szent György naptól kezdve nem volt hajlandó véle enni, hanem maga mindig külön étkezett. Itt a hiányos akta végleg megszakadt.

264. A nős kertész egy lánynak sorozatban fattyú gyermeket nemzett

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 3. pör.)

Anno 1801. die 26^a 8br.

B[enevolum] E[xamen] in oppido Vasarhely. 25^a 8^br 801.

Kinek hivnak ? Ã

Darida Ersó[k a] nevem, Sámsonyi Lakos, nem tudom hány esztendős, Reformata, férj nélkül való esett=személy vagyok, most 1. esztendős forma fijú gyermekem vagyon Lakatos Istvántól Sámsonyi lakostol, de ugyan csak azon személytől most újjra teherbe estem. –

Minémű szolgálatban vagy te Sámsonyba, és azon Lakatos Istvánnal micsoda esemeretséged vagyon?

Én szolgálatban nem vagyok, hanem Sámsonyi Kertésznél Kis Mihálynál Zsellérképpen lakom. –

Lakatos Istvánnal való esmeretségem pedig onnan vagyon, hogy Jakó Ispány úrnál, 3. esztendeig egyűtt szólgálván, meg esmérkedtűnk, de abban az időben mi egymással nem kőzőskődtűnk; hanem már mintegy 1 ¹/₂ esztendőtűl fogva, a’ mikor csak lehetett, egymással kőzőskődtűnk. –

Hát most kőzelebb miért hoztak bé téged Sámsonyról?

Most is csak azért hoztak bé, hogy tőlle ismét teherbe estem. –

Lakatos István adott é, avagy igért é tenéked valamit, a’ miért magadat hozzá adtad?

Igérte azt, hogy a’ gyermeket el tartya, — de nékem semmit sem adott. –

Már ti el vóltatok egymástól tíltva, hogy batorkodtál magadat ismét hozzája adni?

[…]ő mint betyár hozzám járogatott, és azt fogadván nékem, hogy ő tőle soha gyermekem nem lenne, sokszori untatásával a’ lábomról le vett. — de azólta hogy teherbe estem, már reám sem néz. –

Mikor vólt vélle leg utolyára közöd?

A’ múlt Sz[ent] Győrgy napkor kezdett hozzám járni, és azután mintegy 4. vagy 5. hétig járt hozzám, és kőzőskődőtt vélem; azután pedgi le betegedtem, és vélle azólta nem is vóltam. – […]

*

B[enevolum] E[xamen] in oppido Vasarhely. 25^a 8.^br 801. peract[um]

Kinek hivnak? Ã

Lakatos István [a] nevem, Sámsonyi lakos, mintegy 30 esztendős, R[ómai] Catholicus, feleséges, Házzal, és földel bíró vagyok. — egy gyermekem vagyon, a’ feleségem pedig a’ másikkal teherbe vagyon. –

Miért hoztak bé Sámsonyról beszéld elő?

Engem Darida Ersók, Kurva személy miatt hoztak bé, a’ ki azt állittya, hogy a mostani terhe én tőllem vólna. — Az igaz ugyan, hogy vagy kétszér vélle, a’ múlt Tavaszszal Sz[ent] Győrgy nap után kőzősűlésem vólt; de azt hamissan fogja reám, mert ő vélle valakinek csak teczett, kőze vólt. — és igy a’ mostani terhe is mástól való lehet.

Hallod é! te azon személytől már el vóltál tiltva, és 1. gyermeked is van már tőlle, minek adtad hát ismét magadat hozza?

Én magam sem tudom, hogy miért adtam hozzá magamat, mert akkor az eszem is el ment. –

Hányszor vólt immár vélle közöd?

Énnékem tőbbet, kétszernél, kőzőm vélle nem vólt. –

Tudta é azt a’ feleséged hogy azzal a’ személyel oly tilalmas életet élsz?

Az azt tudta, de énnékem semmit sem szólt. –

Miből fogod már ettől a’ személytől való 2. gyermekeidet tartani?

Az első gyermek tudom, hogy ném én tőllem való. — ez a’ mostani teherbe lévő is nem én tőllem való; de ha az a’ személy, csak ugyan ezt én tőllem valónak lenni állíttya, úgy azt kéntelen lészek magaménak fogadni, és el tartani. –

Vóltál é már másszor fogva?

Soha sem vóltam[…]

265. A béres és a cselédlány a szálláson egymásra kaptak és fattyat nemzettek

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 19. pör.)

Anno 1802. apr[ilis].

B[enevolum] Examen in oppido H[ód] M[ező] Vásárhely die 23^a Aprilis 812. except.[407]

Kinek hivnak à ?

Nyiri István a’ nevem, 26 esztendős, Reformatus Vásárhelyi Lakos feleséges ember vagyok, most pedig Nemes Szilágyi Mihálynál szolgálok béres képpen. –

Miért hozattattál be?

A’ közelébb mult esztendöben, Takács Istvánnál szolgálván, az ottan szolgálo Leánnyal Miskotzi Katával meg esven ‘s közösködvén, töllem teréhbe esett, a’ kiis már most reám vallván fel kísértettem és bé hozattattam. –

Mi ok inditott tégedet arra, hogy te azon személlyel közösködj, és azt meg rontsad, tudtad te azt hogy az kivált képpen feleséges embernek éppen nem szabados dolog?

Én soha a’ Leány után nem mentem, és ötet a’ közösködésre nem kénszeritettem, hanem ö járt utánnam, kint a’ Szálláson sokszor éjtzaka hozzám jött; reám feküdt, sött erövel is a subám ala bujt, annyira hogy engemet tüzbe hozván meg esett ratjunk, a’ szerentsétlenség. –

Hányszor volt azon személlyel közöd, és melly idö tállyban?

Én nem közösködtem vélle többször háromszornál, az is pedig a’ mult öszszel szántáskor történt. –

Több izben is tselekedted te azt azon személlyel, és te voltál annak el tsabittoja, te vetted azt hitegetéseid ‘s tsalfa igéreteid által le lábárol, azért vald meg az egész dolgot, ‘s vélle valo tselekedetedet?

Én több izben nem tselekedtem vélle és soha sem is eröltettem ’s nem is hitegettem, hanem mindenkor ö jött hozzám, a’ midön is mindenkor küdtem el magamtól, de szót nem fogadott. – […]

A vádlott fogva nem volt, mással nem esett meg.

*

B[enevolum] Examen in Oppido H[ód] M[ező] Vásárhely die 23^a Aprilis 802[…]

Kinek hivnak à ?

Miskoczi Kata a’ nevem, Vásarhelyi születés, 20 esztendös Reformata Leány személy vagyok. –

Miért hozattattál be?

A’ közelebb mult efsztendőben özvegy Takács Istvánnénál szolgálván, kint a’ Szálláson Nyiri István ottan béreskedö Szólga nyomtatás alkalmatosságával éjtzaka fekvő helyembe hozzám jövén, mellém feküdt, és tsábitto szavaival ‘s eröltetéseivel a’ vélle valo közösködésre reá vett, a’ kitöl is teréhbe esvén, a’ dolognak ki nyomozása végett bé hozattattam. –

Te mentél és te jártál Nyiri Isván béres után, te feküdtél melléje, ’s kénszeritetted ötet a’ vélled valo közösködésre, azért vald meg az egész történetet?

Én soha egy fél lépést sem mentem utánna ’s nem is feküdtem melléje, hanem ö jött bé mindenkor éjtzakának idején hozzám a’ szobába, a’ holott sok beszédjeivel le vett a’ lábomról. –

Tudtad te azt, hogy az nem szabados dolog, és hogy annak roszsz következése lészen, azért hogy merted vélle azt tselekedni?

El hitetett sok beszédjével hogy semmi bajom sem lészen, mellyet azzal bizonyitott, hogy ö annak tanult mestere volna, mellyre nézve gyarloságból nékie engedtem. –

Hányszor volt ezen Béressel közöd?

Bizonyossan nem tudom, mivel el felejtettem, hanem az tsak ugyan jút eszembe, hogy háromszornál többször történt. –

………

Hálté ‘s volt é valaki más rajtad kivül a’ szobában, mikor ezen dolgotok történt?

Soha senki [sem] hált, ‘s nem is volt, és azért jött hozzám olly bátran. –

*

Anyagunkban ritka dokumentum következik: a megesett lány „végkielégítéséről”.

Alább irt ezennel bizonyittom; hogy minekutánna emberi gyarloságbol Miskoltzi Katalin Leány személlyel meg estem, és ötet teréhbe ejtettem volna, nevezett Miskolczi Katalinnal ugy egyeztem meg légyen hogy én ö nekie a’ Szülésnek ideje elött 6. R[hénes] f[oron]tokat fogok fizettni, olly moddal, hogy rajtam többé semmit ne praetendáljon[408] ‘s ne kereskedjen. — Mellyhez képest más részröl én is Miskoltzi Katalin ezen egyességünket helybe hagyván, ‘s az igért 6.R[hénes] f[orin]tokkal meg elégedvén igérem ‘s kötelezem magamat arra, hogy Nyiri Istvánt ezen köztünk történt dologért semmi képpen haborgattni nem fogom. Mellyet is állandobb voltára nézve mind ketten saját kezünk kereszt vonásával meg erösittyűk. –

Signa[tura] Vásárhely. die 23^a Aprilis 802.

Nyiri István +

Miskotzi Katalin +

266. A béres gyermeket nemz a gazdalánynak, mert az igazabb volt, mint a felesége

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 37. pör.)

Anno 1804. I. 23.

Anno 1803. Die 2^a 9^bris[…] Oppidi Szentes[…]

Benevolum examen[…]

[…]Kováts Mihálynak hivnak, Szentesi Szűletés vagy 28 Esztendös, Papista, feleséges Gyermekes Béres ember vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok, hogy a midön Sipos Péter Uramat mint Béres a mult esztendőben szolgáltam, Boris nevezetü Leányát teherbe ejtettem.

Hogy bátorkodtad azt cselekedni, tudván azt, hogy feleséges és gyermekes ember vagy?

Ugy bátorkodtam, hogy ő szeretett, mert midőn ő véle először voltam, oda ki a Tanyán, akkor az Apja is vele volt, ha ő tőlem nem maradhatott, volna, bizonyossan meg mondotta volna az Atyának, de ö járt utánnam, így tehát ö nagyobb hibás volt mint magam.

Igy tehát már te a Szerentse várandó Személyt feslett erköltsed végett meg rontottadt, és már gyermeke is született, hanem már te kőteles vagy a gyermekedet el tartani, hanem mit, és menyit ajánlasz nékie?

Már én meg fizettem huszon négy forintot[…]

A mint Beszédetből értem, több ízben cselekedtett véle a gonoszságot, és nem tsak a Szállásson, hanem ithon is?

Én fü Kaszáláskor kezdetem véle a Barátságot, és egész farsang három napig voltam véle Barátságban, és midőn már Molnár Josef Uramnál Szolgáltam, akkor is ha meg láthattak, akár a Szolgáló akkár a Huga, vagy maga, bé hívtak, vagy estvere rendelték el jövetelemet, mert tsak hárman voltak egy házba, tudják pedig Bírák Uraimék, hogy magam is fiatal vagyok, s ő is utánnam járt, bizony el mentem én anyival is inkabb, mivel igazabnak mondotta ő magát lenni, mint a feleségem, ‘s való hogy Kedvezett is[…]

Fogva és büntetve nem volt.

267. A takácsmester háromszor próbált közösülni a 15 éves szolgálólánnyal

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 7. pör.)

Anno 1804. Máj[us] 14.

Anno 1804. die 17^a Apr[ilis] in Oppido Vásárhelly sequens B[enevolum] Examen peractum[…][409]

Mi [a] neved?

Varga Sára a Nevem Vásárhellyi Szűletés 15. Esztendős Reformata, Varga Josef Takáts Mester Embernél e napiglan Szolgálo voltam.

Miért vagy ide álitva vald meg igazán?

En azért vagyok ide álitva hogy Husvét előtt valo héten szombaton é, avagy Pénteken, estve a Gazdám Varga Joseff engemet csalogatva roszra kénszeritet; igirt elsőbben Pénzt, azután a Csizmámra Patkot, és égy rokojának valot, én annyiba engedelmeskettem hogy az Ágyhoz mentem mivel sok hitegető szavai után az eszemet meg vette, a Felesége sem lévén oda haza, amidőn én az ágyhoz mentem, a Gazdám meg fogot engem és fel akart az Ágyra tenni, de én sirtam rittam és néki nem engedelmeskettem, sőt még azt is monotta emlitet Gazdám, hogy ne félyek mert nem lesz gyermekem tudgya ő hozzá ugy hogy nem lesz gyermek ha akarja, mivel hogy több Szolgálokkal is cselekedet ugy, de mégis tellyességel alá nem adtam magamat és el botsájtott illyen szót mondván Eb atta bolond vagy te hogy nem állasz meg jó szóra, az íllyen proba pedig háromszor tőrtént rajtam.

Az első probálás volt Husvét előtt való Héten, a melly probában S. v. a Szemérem Testét hozzám és Testtemhez értette, de én akkor sem engedtem a kőzősűlést, a Második proba is azon a héten harmad nap, nappal voltt, de a Mezitelen Testemhez tellyességel nem férkeszhetett, és akor is ebattával taszitott el magátol. harmadik proba volt most husvét után a Barta Győrgy Temetése alkalmatosságával a midőn is a Felesége a halottas Háznál Virasztoba voltt, akkoron is éjczaka hozzám jőtt, de ugyan akkor sem engedelmeskettem néki, Ő sem férhetett hozzám, azután a feleségének meg mo[n]ttam, és az Urát le pirongatta érte, részegeskedik, karomkodik, és korhelkedik, még most is ben vagyon a bérem nálla.

Soha életemben mással illyen színű kőrnyűlállásban nem voltam mivel hogy az Anyám mellet laktam ez előtt.

*

Anno 1804. die 17a Apr[ilis] in Oppido Vasarhelly sequens Benevolum Examen peractum[…]

Mi [a] neved Ã

Varga Joseff a Nevem Vásárhellyi szűletés Reformatus 25. Esztendős feleséges Gyermekes Házzal biro Takáts Mester Ember vagyok.

Miért vagy fogva?

Tőrtént hogy Husvéth előtt valo héten ugy mint Virág Vasárnap előtt valo szombaton avagy előtte valo Pénteke[n] estve midőn mind az Hárman a Patkán űlnénk és beszélgetnénk, én a Feleségem égy más mellet, és a Szolgálo is kőzél hozzám, a szolgálo gyakorta nyomogatta a Lábamat lábával, én azomba[n] hogy a feleségem le fekűtt az egyik csecsit meg tapintottam, és el állotta, a másikát, — hogy láttam engedelmességét a Testéhez is hozzá nyultam, és a patkán hanyat dőjtőttem, meg probáltam, de mivel a Léány nem volt alkalmatos a kőzősűlésre el botsájtottam, égyszer harmad nap mulva délbe[n], harmadszor pedig ejtzaka, de mindenkor el bocsájtottam mivel hogy nem voltt arra valo, éppen hogy engedelmessége által ő késztetett engem de erőszakot soha sem tettem rajta.

Vagyon Néked Feleséged, még is mással akartál kőzősűlni, még pedig olyan szolgálo Léánykával, akinek első rosz indulattyát meg kelletett volna bűntetéssel Zaboláznád nem hogy még véle égyesűlnőd?

Igaz az hogy ugy kelletett volna cselekednem, de az Őrdőg sokra viszi az Embert.

Ha égyszer előre nem tehettél semmit is a Léánykának miért probáltad meg másodszor és harmadszor?

Azért hogy ő késztetett réá engem mindenkor.

Voltál é valaha fogva?

Nem voltam soha is.

*

Accedente proprio etiam annutu militiae resignatus habetur.[410]

268. A Házasemberen a leány tett erőszakot; avagy: „kálvinista fazékban is megfő a pápista hús!”

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 47. pör.)

Anno 1804. Sept[ember]

Benevolum Examen

Mi [a] Neved Ã

Logo Istvan, Vásárhellyi szűletés Reformatus 32. Esztendős Feleséges, gyermekes, Házzal biro Zsellér vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva hogy hűtős Feleségemen kivűl más Személlyel is kőzősűltem.

Mikor, mi modon, és hányszor?

Karátson előtt mint égy 3. hettel tőrtént hogy a Léány maga indulattyábol hozzám adta magát, ha én égy hellyre le űltem ő mindjárt mellém űltt és kedveltetni kezdette magát, mivel hogy a házamban lakoul lakott, a Feleségem azt észre vévén azt mondotta a Leány[nak], Zsákay Julisnak, nem szép dolog az Julis a mit Te cselekszel. Mellyre a Léány Anyastol egyűtt mondának, soha sem láttam ollyan Aszszonyt aki az Ura S. v. farkát ugy féltse mint kend. Azután a feleségem fel hagyot velek, kőzelitvén az idő karátsoni Űnnepekre, az Űnnep estvéin midőn minnyájon lefekűttek volna éna Patkára fekűttem de már akkor a Léány Pálinkával le itatott gajdos voltam, mellém jővén első kőzősűlésemet akkoron véle el végeztem. a Léány utánnam járt mindenekben, még is én Karátson 2^od napján a Felelségem el menvén a szomszedba reggel mint égy 9. ora tájba, a Léány ezt meg sejditvén be jőtt a Házba a kiss ágyon befelé fordulva fekűttem, és a Léány mellém jőtt, és felmászott a hasamra, és meg rázott engemet akkoron én azt mondottam, el meny tőllem te adta Teremtette mer akár ki Léánya lészen az ha mellém jőn meg merem néki cselekedni, én Kalvinista vagyok Te pedig Pápista miért adod magad én hozzám felelt a Léány szemérmetlenűl a Papista hus is meg fő a Kálvinista fazékba, és akkoron meg is tettem az kőzősűlést vélle másodszor, harmadik kőzősűlésűnk ugyan nem volt, hanem azon a héten valamellyik nap estve a Patkára le űlvén a Léány mellém jőtt, és szemérmetlen indulattyábol a Gatyám alá fel nyultt; azomba[n] a hasamra fekűtt de abbol osztán semmi sem lett — mert magamrol el vetettem. azt nem tagadom hogy kétszer vele kőzősűltem, de azt nem tudhatom kitől kitől nem valo a mostani Terhe, mert a hire folyt hogy az őszel más szeretője is voltt, de én nem tudhatom bizonyosan mondani.

Ha te néked derekasabb külömb Feleséged vagyon azon Léánynál miért nem érted meg vélle a Tőrvény szerént, és mért engedtél a Léány rosz indulattyának?

Azért hogy mindetig utánnam jártt, és még itallal is meg vesztegetet engem, és ki nem álhattam gonosz intselkedéseit.

Voltál é valaha fogva?

Soha sem voltam életemben, meg hagyom e mostani szerentsétlenségemet is gyermekeimnek hogy belőlle tanuságot vegyenek.

Sig[no] Vásárhelly 14^a 7bris 804. per Ladislau Kiss[…]

*

Deliberatum est:

Ad poenam Statuti videlicet 40. baculorum Ictus condemnatus.[411]

269. Rajtakapás és nemi beteg gyógyítás

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 26. és 27. pör.)

Anno 1807. B[oldog] Asszony hava 26.

Az Eset Le Irása.

Karátsony Havának 26^ik napját követő éjjszaka, mintegy 3. óra kor éjjfél után Kiss Pál Pál Feleségestől egyűtt fel jőnvén a Város Házához, a Város Cselédgyeit fel kőltőtték, hogy jőnnének, és fognák meg a Fiját Kiss Jánost a Város Kotsissát, mert Kurva vagyon vele az Istállóba. Mellyhez képpest Nagy Mátyás Kiss Biró magával Kiss Pál Pállal, a Kotsisnak édes attyával, az Istálló ajtajára menvén, Kiss Pál Pálné, a Kotsisnak édes Annya pedig Vatsi Albert Tizedessel másik oldalról az Istálló ablakára állván, parantsolta a Kotsisnak Nagy Mátyás, hogy nyissa ki az Istállót, és fogjon tűstént egy Tiszt alá, mert sietős úttya vagyon. Mellyre a mondott kotsis Kiss János szót fogadván, azonnal az Istállót ki is nyitotta, és mind a Cselédnek, mind pedig magok Kiss János Kotsisnak Szűlei is, Férje hagyott Jakó Miklósnét, Kiss Mihály Erzsókot vele egy ágyban le vetkezve találván, addig ugyan még a Kurva a Cseléd Házban fel őltőzőtt, a Kotsis pedig a ganéjt az Istállóból ki hányta, nékik a Cselédek meg engedték, de azután tűstént mind a Két Házasság tőrő paráználkodó személlyeket kűlőn az Arestoba vetették, és regvel Biró Urnak fel jővetelével egyszer s=mind azt is, hogy nékik a Kurva 10. f[orinto]kat is adott, tsak Szabadon botsájtanák, be jelentették.

Vásárhelyen 27^ik Xbr. 806.

Palásty Istvány m[aga] k[ezével]

Város Jegyzője által.

*

806^ik esztendőbéli Karátsony Havának 29^ik napjan Hód Mező Vásárhely Várossában az alább irttnak kővetkező Vallása vétetett.

Mi a neved Ã.

Kiss Pál János a nevem, vagyok 27. eszt[en]dős, Refor[mátus]. Felességes, Vásárhelyi szűletés, mostanság Comentiós[412] Város Kotsissa.

Mért tettek Árestomba?

én igazán meg vallom, azért tettek árestomba, mert a Szűleim a Város Cselédgyeivel Karátsony éjjszakáján a Kurvát Kiss Mihály Erzsókot velem az Istálloba fekve egyűtt találták, de én három Hólnapja is van, hogy vele tsak ugyan nem kőzősűltem, sőtt akkor éjjszaka, és az előtt is régen már magamtól vaditottam, de soha tőle nem menekedhettem, mert mindég hozzám járt az Istállóba, és ha ott nem talált is, mindég jelt hagyott az Istállóba, hogy ott járt utánnam[…]

Az eflogatásakor este […]allig hogy az Istállóba érkeztem, Kiss Mihály Erzsók ismét ott termett nálam az Istállóba, és nyakamról el nem verhetvén, erőszakkal mellém fekűdt az ágyba, hanem tsak a subám szélire, nem pedgi alája.

Ugyn akkor éjjszaka, mikor meg fogtak, Kiss Mihály Erzsók mitsoda orvosságot, és mi végre adott néked palatzkban?

én nem tudom mi vólt, mi nem vólt, egy palatzkban adott valamelly Italt, mert tőle el romlottam, és azt modotta, hogy tsak azt igyam, meg gyógyúlok tőle, de én nem itam, hanem ki öntöttem a palatzkból[…]

Kiss Pál János büntetve még nem volt.

[…]Palásty Istvány jegyezte.

*

806^ik. esztendőbéli Karátsony Havának 27^dik napján[…]

Mi a neved Ã

Kiss Mihály Erzsók a nevem, vagyok 41 esztendős, Refor[mátus] vásárhelyi főldel biró Jakó Miklósnak Felesége, de már 12. esztendeje, hogy tűle kűlőn lakok.

[…] — annak pedig hogy kűlőn lakok nem én, hanem Férjem az oka, mert ő hagyott el engemet, és igy kéntelenitetvén az édes Anyámhoz venni magamat, azólta reám se néz, hanem másokkal őszve tsatolván magát, most is 5 esztendőtől fogva Őz[vegy] Trungel Istványnéval egyűtt lakik a Szálláson, és nem hogy a maga gyermekeire vólna gondja /:akik velem laknak mind a ketten, egyik Leány mintegy 15. eszt[en]dős, a másik Fiú, mintegy 13. eszt[en]dős:/ hanem a fent emlétett Kurvájának gyermekeire kőlti mindenit.

Karácsony estén […]2 óra tájba, amidőn én haza akartam jőnni, nem engedte [Kiss János Város Kotsissa] hanem kénszeritett hogy vele jőjjek haza, és még fel is akart a Lóra venni[…], de allig fekűdtem vele le az Istállóba, Kiss Jánosnak Szűlei a Város Cselédgyeivel magok tűstént rajtunk jőttek, és mind kettőnket egyűtt kapván, bennűnket Áristomba vetettek[…] –

Mitsoda orvosság vólt az, mellyet te Kiss János Kotsisnak palatzkban adtál, ki készitette azt, és miből, és mi végre készítette?

engemet maga Kiss János meg szóllitott, hogy meg kánkósodott vólna, hanem tsinállyak néki valalmit, ha tudnék rajta segíteni, úgy tsináltam néki azon Italt zab Levét vízbe, és Krétával egyűtt főzve[…]

Az asszony kurválkodásért és lopásért már háromszor volt fogva.

[…]Azon Italra, a mellyet adtál Kis János[na]k ki tanétott Tégedet?

Tudja az Isten, tsak halottam hogy az használ abba a betegségbe a mibe mondotta magát lenni.

*

Jakó Miklós megkérdeztetvén; hogy miért kergette el a Feleségét Kis Mihály Ersokot magátúl és mioltatul nem élnek együtt, feleli: hogy van mar 14. esztendeje mioltatul nem laknak együtt és pedig maga mentt el, és valami Kérdő Ferkével vagy 10. esztendövel törvénytelenül éltt, és attól lett nékie gyereke is a ki 13 esz[ten]dős, az óltátul nem lett gyereke, mert tzigéressé tette magát, mindennel közösködött, s eött többször is hitta ötet magához visza, de nem akartt visza jönni hozzáj. A 15 eszt[en]dős Leány pedig az ott vagyon az annyánál, de kértte is a fatens a Leanyt magához, de azt ki nem adta.

*

Ugyan azon Kiss Pál János 40: Páltza ütések[ne]k; Kis Mihál Erzsók pedig 2: Holnapi aristom = alatt két izben 80: korbáts ütések elszenvedésére itéltettek.

270. A leány előbb egy idegen házasembertől, majd a sógorától szül fiút

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 1. és 2. pör.)

Anno 1807. Szept[ember] 14.

Vallása Mutsi Panninak, Kotormán Mihál feleségének.

Mutsi Panni; Kotormán Mihálnak Felesége igaz Lélek esmerettye=szerént valja azt; hogy ő ugyan az Urával Kotormán Mihállal már 19^ik esztendőbe jár mostanság hogy vélle=egyűtt él mintt Felesége; de az=alatt az űdonek folyta=alatt soha leg=kevesebbet sem tapasztalt; sem más valakitűl semmit nem hallott; hógy néki valamelly személlyek; nevezetessen pedig ezen Mutsi Sári a Fatensnek tulajdon Testvér Hugának tsak valaha=is némű közössége; melly=eránt vádoltatik lett=volna; sőtt azt igaz Lélekre mondhattya; hogy Házasságoknak 19: esztendje=alatt emlitett Kotormán Mihál Férjével minden czivakodás=nélkűl élt; és hogy ekkoráig valamint egy igaz jó Férjet illett a’ Fatenst annyira meg=betsülte volt; hogy soha nállánál jobb Férjet nem kivánhat; hanem a’ Testvérének nevezett Mutsi Sárinak Teherbe lett esése alkalmatosságával magátul az emlitett Testvér Hugátúl hallotta elôször is; hogy emlitett Kotrormán Miháltúl a’ Fatensnek Férjétűl esett légyen Teherbe; melly=miatt totábbá őtett a’ Házánál nem szenvedhetvén; tsupán a’ volt az oka; hogy Mutsi Sári Testvérét magátúl el=küldötte a Fatens.

Sig[no] Vásárhely 30^a Januarÿ 807.

Németh Ferenc.

*

A^o 807. d. 30^a Januar. Sequens B[enevolum] Examen peract[um] est in oppido Vásárhely.

Kinek hinak?

Mutsi Sári a’ nevem, mintegy 23. esztendös, Reformata, ide valo meg esett szabad Személly vagyok. –

Miért hozattattál bé?

Én azért hozattattam bé, mivel már masodszor estem meg, és már két ferfiu gyermeket szültem volna.

Kitöl valok ezen két gyermekeid, vald meg igazán?

Az elsö a’ ki már 4. esztendős gyermek, valami Szabo Sámuel nevü, és Kis Uttzában lako embertül valo, a’ ki már akkor is feleséges ember volt, mikor elöször vélle meg estem. A’ második is mostani kis gyermekem pedig Kotormán Mih[ály] sógoromtúl valo. –

Miolta léptél sogoroddal szorosabb esmerettségbe és hogy fojtatta vélled fajtalan eletét beszéld el, környül állásossan?

Én kint voltam vélle a’ Tanyán, a’ midön is ejtzaka a’ Sogorom fekvö hellyemhez jött, ‘s mellém le fekűvén, azon ketsegtetéssel; hogy ö tölle már ugy se lenne gyermek, el tsábitott, ’s kettzeri vélle valo közösködésem után terhbe ejtett[…]

Mutsi Sári fogva és büntetve még nem volt.

*

Kotormán Mihály 56 esztendős, református, vásárhelyi földes gazda előbb tagadta Mutsi Sárival való kapcsolatát. Elmondotta, hogy:

[…]mint gyámoltalan Leánkát kissebb korában, gyakran az házamnál jól tartottam, és annál fogva házamhoz Testvér nénnye latogatására sokszor el járt, mind addig mig fel nevekedvén, valami Szabó Sámuel nevezetü embertöl, terhbe esvén, azon gyermekét szülte, mellyet én könyörűletességből házamnál tartok. — Most azonban, ujjra ez elött mintegy másfél esztendövel terhbe esvén, ismét férfi gyermeket szült, de mivel kitül való származását tölle nem tudakoztam, egy atalán fogva nem tudom; én töllem pedig egyik gyermeke sem valo, mivel vélle soha semmi közöm sem volt. –

1807, szeptember 14-én, […]a raboskodo Kotrormány az uri Törvény szék szine előtt elesméri hogy tsak ne kinoztasson igen is Mutsi Sárának a fatyu gyermeke ö tölle való, a mely vallomására mondódván nékie: hogy azért nem kínoztatik mert ki vallya[…] az[t] vallotta ismét hogy igen is vóltak együtt azt nem tagadhattya most, mikor evvel a mostani szopós gyermekkel teherbe essett[…]

*

[…]hogy Mutsi Sári Kotormány Mihál felességének Testvérje lévén; a vérferteztetés ellenek a’ Sogorságnak első gráditsában világos lenne; mind Mutsi Sári; mind Kotormány Mihál 3: Holnapi aristomra, minden Hétben 2: napi Böjtre, és kétszerre el=szenvedendő annak 60 korbáts, ez pedig 60 Botra itéltettek.

271. Az öreg tapasztó állva közösült az ágyon fekvő leánnyal

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 21. pör.)

Anno 1807. Szept[ember] 14.

Anno 1807. Die 21^a Aprilis[…] oppidi Szentes[…]

Mi a neved[…]

Lukáts Annának hivnak, Szakadori születés, Két esztendeje hogy az édes Attyámmal, a ki is itten Juhászkodik, Szentes Várossában lakom, vagy 14. Esztendős, Ó Hitű, mostan pedig Hadzsi Simeon Szentesi Kereskedönél mint szolgáló gyermek mellet vagyok.

Miért vagy ide állitva?

Azért vagyok ide állítva, hogy Baktai Ádám tapasztó tegnap dél utánn a’ midön a Kiss Leányal az ágyon aluttam, reám mászott, és erővel meg nyomott.

Te ne hazugy hogy Baktai Adám erővel meg nyomott volna, mert már előtte való Szombaton pénzt ígért néked, és ha meg nem egyeztél volna vélle, Gazdátnak vagy Gazda Aszonyodnak meg mondottad volna, hogy Baktai pénzt ígért, és miért?

Igaz hogy Szombaton pént ígért, de én azt szégyellettem meg mondani a’ Gazdámnak.

Hiszen te semmire való, hogy tett volna erőszakot rajtad Baktai, ha magad nem akartad volna, hiszen még magad hozzája is kapkottál, és a Lábaidat is magad helyeztetted el?

Én taszítottam magamtol, de ö tsak a’ Lábaimat fel fogta, és a dologhoz látott, Kiáltottam az Oláh aszonyt, de az nem hallotta, ‘s azt is mondottam Baktaÿ Ádámnak, hogy menne töllem, hogy majd valaki be jönn, és rajta érnek.

Cselekedted e már mászor az íllyes dolgot valakivel mással.

Soha sem cselekedtem én senkivel.

*

Anno 1807. Die 21^a April[…]

Baktai Ádámnak hívnak, Ketskemét várossa beli születés, 52 Esztendös, Catholicus, az 1771. Esztendöben Szentes várossa által Katonának adattattam, és Szolgáltam mint Katona 18. Esztendőkig, azután Haza kerülvén obsittal meg Házasottam, mostan pedgi nyoltz gyermeknek Attya vagyok, ‘s Feleségem is egészsegben vagyon, és vellem lakik.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva, hogy Hadzsi Simeon Kereskedőnél szolgáló Pana nevezetü Leányal közösköttem.

Te nem könnyen Közösködhettél, mert az Leány az eröszak tételrül vádol, hanem tsak igazán vald meg, hogy a dolog miképpen törént? mert az a N[eme]s Vármegye Bábájának meg visgálása utánn ki sült, hogy a 14 Esztendös Leány meg van sértve;

Én eröszszakkal semmit sem tselekedtem, mert én a Leányal még ez előtt, míg ebbe estem, beszélettem felöle, és Két forintot is igértem néki, és a’ midön én /:ha már tsak meg kel valani:/ a Leányt az Ágyon aluva találtam, ‘s a farát meg fogtam, a’ Leány fel érezvén a Szerszámomat meg fogta, ‘s nem kiáltott, hanem engette magát, és egyebet nem mondott, hanem tsak azt, hogy az Konyhába lévő Oláh aszony, és Szolgáló Pajtása bé talál jönni, de én tsak ugyan szándékomat el végeztem, a’ Leány fekve lévén, én pedig álottam.

Te most tsak ugyan hazuttál[…]

Igaz ugyan, hogy az oláh aszszsonyt a Kamarába fúroért küldöttem, és addig Közösködtem a Leányal, de erőszakossan semmit nem tselekedtem, mert a Leány meg egyezett benne, azt pedig innend is mondhatom, ha már meg kelletik vallanom, hogy a Leány kérésemnél fova a Lábát is el helyheztette, és igy nem kiálthatott, hanem a midön azk oláh aszonynak be jövetelét a Házba hallotta, ezen szavakat mondotta a Leány, hogy mennyen Kend fére, jön az olah aszony[…]

Baktai Ádám fogva és bütnetve még nem volt.

*

Anno 1807. Die 21^a Aprilis[…]

[…]Maria Mariskának hivnak, Szász Sebesi Születés, mintegy 30 Esztendös, Ó Hitü, Zabla Vaszili Katónának Felesége vagyok, mostan pedig Hadzsi Simeon Kereskedönél az Ősz olta szolgáló.

Mit tudsz Lukáts Annárol, és Baktai Ádám Tapasztorul?

Én tegnapi napon dél utánn a Konyhába mosogattam, és mint hogy azt jol tuttam, hogy Baktai Ádám Tapasztó az szobába volna, és azt is jol tuttam, hogy Lukáts Anna Dajka Leány a Kiss Leányal az ágyon aludna, gondolkozoba estem, bé mentem a szsobába, és széjjel néztem, de Baktai Ádámot az asztal mellett ülve talátam, a’ Leány pedig alutt az ágyon; mellyre Baktai azt parantsolta nékem, hogy mennék a Kamarába, és hoznék nékie furot, én el is mentem, és minek utánna a furoval be mentem volna a szobába, és bé nyitottam volna az ajtott Baktai Ádámot a Szolgáló Dajkával az Ágyon mezitelen, ugy a Leányt is fel hajtott ruhával láttam, de bé menetelemmel semmi kiabálást nem hallottam, sem azt nem láttam, hogy a Leány Lukáts Anna sirt volna, de még egyik sem szolt hozzám egy szot is, hanem azutánn hogy én azt láttam az ajtott bé tettem, előbb meg pirongattam, Sertésnek ‘s egyébbnek neveztem öket, és ki mentem a szobábol, azutánn utannam jövén Baktai Ádám Gazdámnál bent lévö pénzéből egy forintott ígért nékem, hogy halgatnék, de én el nem halgattam, hanem előbb aszszonyomnak a történt dolgot el beszélettem, azutánn, a’ midőn az aszonyom az Urnak meg mondotta, én az Urnak is el beszélettem mindeneket[…]

*

Az ítletből vett részelt:

[…]A’ mennyiben azon Paráználkodást a Törv[ény] Szine előtt is őnkéntel esmérte, tekintetbe vétetődvén az erőtlensége; és őregsége 24: Páltza űtésre ollyformán itéltetett; hogy ezen Bűntetését Szentesen, ahol vétkezett, szenvedgye = el.

A leányt nem büntették meg.

272. A cselédasszony nem tudja, hogy a terhessége a férjétől vagy a gazdájától való-e?

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 1. és 2. pör.)

Anno 1809. Júl. 5.

Az 1808^dik Esztendőben Karátson Havának 21^dik napján Szentes Várossában Szentes Várossa Bírái elött következendő eönként való

Vallás tétel ki vétetett.

Mi a neved[…]

Molnár Ruzsinak hívnak, ányási Szűletés, de rég olta Szentesen az édes Attyámmal és Annyamal Lakom mint egy 25 Esztendös, Catholica, Lévai János Obsitos, mostan Szegváron tartozkodó, Görbe János Szegvári Lakosnál Béreskedö Béresnek felesége vagyok.

Miért vagy ide állítva?

Azért vagyok ide állitva, hogy Kőszegi Istvánnyal most kőzelébb mult uj esztendö olta, nálla Zsellérképpen lakván, vélle ugy éltem, mint Törvényes férjemmel.

Miért vagyon az, hogy Lévai János férjed Szegváron szolgál, te pedig Szentesen Lakol?

Azért, mivel az Uram a szomszédoktol Szentesen meg tudta; hogy én Köszegi István Házi Gazdámmal Törvénytelenül élek, el ment töllem Szegvárra Szolgálni, éngemet itten hagyott, de azért jártam én Hozzája által, és ugy éltem vélle mint férjemmel.

Ha ugy éltél férjeddel mint Hitveseddel, miert nem mentél által Szegvárra Lakni, vagy miért nem mentél más Házhoz lakni, kivált ha már tudtad hogy a férjéd azért ment el Szentesről?

Azért nem mentem más Házhoz lakni, mivel Köszegi Istvány Házi Gazdám mindetig ámítgatott, ruházott, tartott, a’ Két esztendös Leánykámat is ruházta, és azért nem mehettem.

Azt vallod, hogy te szinte ugy az Uradhoz is jártál által Szegvárra, és ugy éltél vélle mint Köszegi Istvánnyal, tehát mit mondott az Urad, ha által mentél?

Pirongatodzot, Szidott, és azt is mondotta, hogy ugy éljek a mint tudok; de azért még is én mellé feküttem; én nem tagadtam azt, hogy Köszegi Istvány Gazdámtol tiszta vagyok.

Mostan Kitöl vagy Terhes igazán vald meg?

Én a’ Kettő Közzül nem tudom, hogy melyiktöl vagyok[…]

Molnár Rózsi büntetve és fogva még nem volt.

*

Köszegi István, csúfosan Trázsi István Szentesen született, 50 éves katolikus. A felesége 6 éve elhagyta. Iskolás fiát egyedül nevelte. Házzal, szőlővel birt. Azt vallotta, hogy

[…]én azon rosz aszszonyon ki adtam, Házamtol el küldöttem, de Ö ismét viszsza jött[…]

Ettől kezdve persze tovább élte a nőt. Kőszegi fogva még nem volt.

*

Itéltetett.

Köszegi Istvánt 40 páltza ütéssel, Molnár Ruzsit pedig vissza utasitatván a maga Férjéhez 40. Korbáts ütéssel meg fenyitetni.

273. A legény rendszeresen élte bátyja feleségét

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 16. és 17. pör.)

Anno 1811. I. 7.

Species Facti

1810 Esztendöbe Julius Holnapnak elsö napján Bugyi András Szentes Várossának Gazdája jelentette előttünk, hogy több gyüjtök között most Közelébb mult Kedden Bajkai István az Ángyával Bajkai János Testvér Bátyának feleségével Molnár, másképpen Kotymán Pannival a’ Szénás Ker[t]be[n] a’ Csösz által Közösködésbe tapasztaltatott légyen, melly alkalmatossággal a’ midön Kotymán Panni azt észre vette volna, hogy a Csösz Őket lesné, el szaladott, a Csösz Lóháton lévén Korbátsal ötet visza hajtotta : történt pedig a dolog fényes nappal dél utánn[…]

Bírái Szentes Várossának.

*

1810^dik Esztendöben Julius Holnapnak 3^dik Napján Szentes Várossában[…]

Mi a neved[…]?

Bajkai Istvánnak hívnak, Szentes várossabeli Születés, 18 Esztendös, Reformatus, nőtelen Szentesi Lakos Bajkai János egy fertály[413] földel biró Gazdának a fia vagyok, és avval is laktam.

Miért vagy ide álítva?

Azért vagyok ide állítva, hogy Kotymán Pannit Testvér Bátyámnak feleségét mioltátol fogva tsak a’ Házunkhoz került mindég szeretvén, vélle számtalanszor, a midön tsak mód volt benne, Közösköttem; nevezetessen most közelébb mult Héten a Város Kaszálojába gyöjtőképpen lévén vélle, akkor is közösköttem vélle, és akkor rajta is vesztettem[…]

*

1810^dik Esztendöbe Juliús Holnapnak 3^dik napján Szentesen[…]

Mi a neved?

Molnár Anna[…] 18 Esztendös, Reformat[a] Bajkai János Béres Legénynek felesége vagyok

Miért vagy fogva?

Most közelébb a nagy farsang utolján menvén férhez Bajkai János eö Kegyelméhez, ‘s mihelyest öreg Bajkai János Házához Kerültem, mindjárt Környékezni kezdett Bajkai István férjemnek ötse, és addig addig, hogy egy Holnap mulva nékie magamat meg is adtam, és az otátul fogva a’ midön tsak modot találtunk benne, mindég követtük, és folytattuk a gonoszságot[…]

*

El-végeztetett

A raboskodó Molnár Pannit 80 korbáts ütésnek el-szenvedésére olly formán szorittattni, hogy 40 korbátsot itt helybe[n], és 2 hólnap múlva az az Martiusnak 11^ik napján Szentesen is a Városháza elött 40 korbátsal fenyittessen, szinte a Czinkossa is Bajkay István 24 korbátsal itt helybe és 2 holnap múlva az az 11^ik Martiusba a[z] e[mlített] szentesen a városháza elött is 24 korbátsal büntetödjön.

274. A juhász négy egymást követő este közösült a gazdalánnyal a tanyán

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 36. pör.)

Anno 1813. IX. 21.

Tekintetes Inspector Úr

Nékünk Kegyelmes Urunk!

Szívbeli nagy keserűséggel és fájdalommal kenteleníttetűnk panaszolni és folyamodni az eránt : hogy f[olyó] e[vi] Aug[usztus] holnapnak 4^k napján Jámbor Jósefnek Juhászsza Poroszlai Nagy János nevű, az tanyán hagyott leányunkhoz menvén, azt erőszakkal meg szeplősítette. Más nap estve, ismét hozzá ment, jóllehet a’ leány az ajtót erőssen bé tsinálta; de Nagy János azt bé rontotta; a midön a’ Leány ki szabadulván, a’ tanya elött kiáltozta a’ magunk juhászszát, a’ kinek juhain lévő kolompok zörgése hallására békét hagyott a’ Leánynak[.] Más nap Augustus 6^kán a’ Magunk juhászsza bé ment a’ Tanyára, annak azonnal meg panaszolta a’ Leány szerentsétlenségét — Annál fogva fel kereste azon undok tselekedetű Juhászt és dorgálta a’ ki is boszszú álló indúlattal a’ Leányt szidta hogy miért mondotta meg. –

………

Szentesen d[ie] 14^a 7b[bris] 813.

Tekintetes Úr Inspector Urunk[nak] alázatos szolgai

Polgár György és Pap Er’sébeth.

*

A szülők följelentő levelet írtak, de a benne foglalt vádak nem voltak meggyőzőek. Úgy látjuk, a leánynak jólesett a közösülés. Azt gondolta, hogy a legény feleségül veszi. Csak akkor kezdett panaszkodni, amikor az ángyától megtudta, hogy a juhász nem legény, hanem nős.

Polgár Sári 18 éves szentesi református hajadonnak a szemére vetette a vallomást vezető, hogy:

[…]Te tsak ugyan rosz személy lehetz, mert Nagy Jantsi azt mondja, a mint hallottad is, hogy Te Biró Ur Juhásza félet Csordás, vagy Pintér Andrást is hivtad gonosz végre?

Én nem hívtam, hazudik[…]

*

1813^ik Esztendőben Augustus Holnapnak 28^ik napján Szentesen[…]

Mi a’ neved?

Poroszlai Nagy Jánosnak hivnak, Szentes várossa beli születés, 30 Esztendös, Reformatus, feleséges Gyermekes ember vagyok, Házzal bíró Szentesi Lakos, ez idő szerint Szentesi Gazda Embernek fejös Juhásza vagyok.

Tudod e’ miért vagy ide állitva?

Tudja az Isten.

Miért tettél eröszakot Po[l]gár György Leányán feleséges ember létedre?

Bizony nem tettem én az árván, maga csalogatta az embert az árva, leg jobban tudja Keresztes János Urnak Juhásza is Csordás vagy Pintér András

Miért mondod, hogy nem tettél erőszakott, hiszen az ajtot is reá be törtett étzakának idején, és ugy mentél hozzája?

Én nem törtem be az ajtot, néze meg akár ki, vagyon é valami baja, maga a Leány nyitotta fel akár hányszor.

Hogyan estél Barátságba Po[l]gár György Leányával, mi volt ennek az oka?

Ez elött mint egy egy Holnappal történt hogy én a’ Gazdámnak egy Koss tökött[414] készítettem. Biró Uramnak a Juhai ottan a Tőkén[415] járván, ennek Juhásza Pintér András dél utánn a fejés utánn mondja, hogy Po[l]gár György Leánya mai napon ötet hívta volna és tsak maga volna, mennék be velle, Czifráznánk ottan a Kos Tököt; én tehát reá adtam magamat, oda mentem, és ottan Barátságba estem velle, és akkor étzaka fejös utána mindjárt oda mentem, mert láttam, hogy az én Barmomba való[416], Ö a Pitar ajtoba fekütt a küszöbön lévén a’ feje semmi sem volt be zárva, ottan egy darabig vélle beszelgettem, ’s mint hogy láttam hogy nem bánya, mellé feküttem, és ekkor voltam vélle először, másik utánna következett etzaka ismét hozzája mentem, akkor ben fekütt a Házba, ‘s akkor zörgettem az ajtot, nékie is kiáltottam, de mint hogy elöte való étzaka keveset allut, nem hallotta bizony Ő a zörgést, és a midön én az ajtot ráztam volna, ki nyílt az ajtó magába ; még magam a Leányal együtt csináltam bé a závár tartot, még azt mondja a Leány, csinályuk bé, ne talántán az édes Attyám ki jöjjön azonnal meg láttya, hogy az ajtonak baja vagyon, és akkor másodszor háltam velle. utánna harmadik éljel ismsét vélle háltam, mert oda mentem estve, ‘s akkor is be volt zárva az ajtó, kiáltottam nékie ez azonnal ki nyította az ajtot, bé menvén pedig azonal ö zárta be az ajtot, még ugy mondja a Leány, ne talántán rajtunk üssön valaki, Harmadik estve ismét velle voltam, ugy szinte negyedik étzaka is; hanem a’ midön ötödik étzaka velle akartam lenni, oda menvén, azt mondja a’ Leány tudja már édes Anyám aszony, ‘s a mint a Leánytol eszre vettem, a dolog ugy került ki, hogy én a Leánynak azt mondottam, hogy nintsen feleségem, a Leány nem hit nékem, el ment Nagy Josef Gazdám Szállássa szomszédságába Halász Szabó Jánosné Tanyájára, ottan a Kertésztől tudakozta, a kinek felesége Ángya a Leánynak, hogy vagyon e’ feleségem, ki is azt mondotta, hogy volna feleségem, egyszersmind tudakozta a’ Kertíszné a Leánytol, hogy miért tudakozná; ez hihető, hogy valamit fetseget, és ugy került ki a dolog, de én soha eröszakot nem tettem maga akarattya volt a Leánynak, tudja Pintér András Juhász Pajtásom, a kit azon Leány tőbbször hívott, de az nem adta magát hozzá, mert nékie kedve szerént való felesége vagyon, de nékem nintsen tudják Bírák Uraimék, hogy hányszor volt Bajom a feleségemmel. Fél esztendeig is lakott különn a feleségem[…]

Bírái által Szentes Várossának, 1813^ik 7^br 22^kén Vásárhelyen Hertzegferenc Úri Szék Jegyzője.

*

Itéltetett

Poroszlai Nagy János mint Nős paráznát 40 botokkal meg fenyíttetni és azon felül Pó[l]gár Sára haj[a]don Leánynak lett meg fertőztetéséért Kinek pártabéli szerentsejét[417] is meg vesztegette, ugyan az hajadonnak fizetendö 40 f[orinto]kba marasztaltatni.

275. A férj elhagyta feleségét, mert az az ágyban oldalba vizelte; a szeretőjét pedig birtokának tekintette

CSML SZF. IV. A. 53. a. 10.: 69.

1813^dik Esztendőben Sz[ent] Mihály Hava 21^ik ‘s következett napjain H[ód] M[ező] Vásárhely Várossában tartatott Rabokat Itélő Földes Úri Törvény Szék Jegyző Könyvének 36^dik Száma

Poroszlai Nagy János Feleséges Őnként el esmérvén Bogár Sára haj[a]don szemellyel Nős paráználkodását mellyhez képest

Itéltetett

Poroszlai Nagy Jánost mint nős paráznát 40 botokkal megfenyitettetni, és azon felűl Bogár Sára haj[a]don Leánynak lett megfertőztetéséért Kinek pártabéli szerentséjét is meg vesztegette, ugyan az haj[a]donnak fizetendő 40 f[orint]ban marasztaltatni.

Meg olvasta ’s Ki adta Hertzeg Ferencz Urad[almi] fiscalis és az Úri szék Jegyzője.

*

Species facti

Poroszlai Nagy János, Szentesi Juhász, e f[olyó] Esztendei Husvéttol fogva, Csemege Erzsók nevű ugyan Szentesi születésü roszsz s fajtalan életű aszszony személlyel, öszve szövetkezett, s véle azolta fajtalanul élt; most kőzelebb mult, K[un] Sz[ent] Mártoni vásár utánn, azaz 24^ik Augustusba midönn Csemege Ersók, a Vásárrol, K[un] Sz[ent] Mártonrol, jött volna haza felé, Czira Kata nevü aszszonnyal, akivel a mint Csemege állítja, vajat vitt el adni Sz[ent] Mártonra; Poroszlai Nagy János vélek szembe találkozvánn, Csemege Ersokot arra kénszeritette, hogy szökne el vélle; mivel már ö néki volna ollyan embere aki passust írna nekiek: mellyre Csemege igy felelt : hogy : hat emberért sem hagyja el holmiát és Szentes várossát, nem kell nékem már senki ; ezenn Poroszlai Nagy János, meg haragudvánn, ezt mondotta nékie; hogy : no majd megmutatom hát néked is, hogy te se kelleszsz senkinek is, ugy öszve tőrlek; és ekkor pásztori botjával néki esvénn, sérelmessenn meg botozta, fejét is be vágta : Cira Katát is megverte. Csemege Ersóktol, ekövetkezö ruháit is el vette ; ugy mint : három rokojáját, selyem pruszlikját, egy Selyem, és egy fehér keszkenöjét, és fél holtann ruháitol meg fosztva, tsak nem meztelen hagyta.

Költ Szentesenn. 1814^ik Eszt[endő]be[n] Aug[usztus] Holnap 28^ikán.

N[emes] N[emzetes] Birái Szentes várossának.

*

1814^ik Esztendőbe[n] Augustus Holnlap. 29^ik napjánn. Szentes Várossa Birái előtt alább következö önkényes vallás vétetett ki ugy mint

Mi a neved, hová valo születés mitsoda vallású ember vagy?

Poroszlai Nagy János, Szentesi Születés, Református, 33 Esztendős, Feleséges, Juhász vagyok.

Miért vagy ide állitva?

Csemege Erzsók nevű rossz személlynek meg veréséért.

Miért verted meg ezt a személyt mi jusson?

Azért mert ezzel a Személlyel Húsvéttől fogva, ugy éltem mint tulajdonommal, rossz életet, s mikor vélle ezenn roszsz életre öszve szövetkeztem, azt fogadta előttem, és ugy kötötte magát hozzám, hogy ha ö ezentúl máshoz adná magát; vagy rajtam kivül más férfival közösülne, ha én ezt tapasztalni fogom, azt tselekedhetem vélle amit akarok, és mint birtokomba lévővel úgy bánhatok : ezenfogadását ö meg nem tartotta, mert mostanába két vagy három Héttel, valami Czira Pista nevű szentesi születésű, most közelebb katonanak allott; Recronta[418] szabadsaggal haza jővénn ahoz kaptsolta magát s. azzal kurválkodott. sött el menetelekor, Szegedenn túl Horgosig el is késérte, ezt ki tanulvánn azért vertem, hogy miért csapot máshoz, Jussomat pedig a fent irt fogadásánn kivül, azért is tartottam hozzá, hogy én ő néki szegény Legény léttemre kész pénzt adtam 35 R[hénes] f[orin]tokat. sajtot, bárányt, s más effélét is, és mindenkor jó szívvel viseltettem hozza, meg is Ö engemet, régi Szeretőjét, el hagyott, és máshoz adta magát roszszalkodás végett.

Hol verted meg és mimodonn?

A Sz[ent] Mártoni Határonn, a midönn Sz[ent] Mártoni vásárrol, fent irt Czira Pistának annyával jöttek volna, Cira Katával, a kivel valo társalkodást tölle több izbe meg tiltottam es ekkor együtt találvánn mind akettött jol meg botoztam.

Hites feleségedet miért hagytad el ezenn személlyért?

Azért mert húgyos, és ha vélle le feküdtem mindég oldalba hugyozott, ezért meg utáltam, ezenkivül akár merre járt ; reám mindég vádaskodott; ezt aroszsz. személlyt pedig ugy fogtam mint jót, és aki engem szeretett.

Voltál é már fogva?

Voltam több izbe, ezen dologért is, mellyért Szentes varossa érdemes birái által gyakrann meg intettem, hogy hagynék fel vélle egy izbe ezenn roszsz személlyel együtt az el követett fajtalanságukért meg tsapattattunk. Vásárhelyennis voltam az Uradalmi tömlötzbe[n].

*

1815^ik Eszt[endő]b[en]. Boldog Aszszony hava 23^ik ‘s azt követő napjain. H[ód] M[ező] Vásárhely Várossában[…]

A 8^ik Szám alatt:

Poroszlai Nagy János önként elesméri nős paráznaságbann lett keveredését, és ágyasnéjának általa lett megverettetését.

Itéltetett:

Nem tsak a’ nős paráznaság, hanem a’ Törvény Szék előtt az is kisűlvénn, a’ Vasbann fogottnak ön vallásából, hogy mint feleséges és gyermekes ember, kinek ezeknek inkább, mint ágyasnéjának bóldogságánn kellene iparkodni, az ágyasnéját pénzel, nevezetessen 35 R[hénes] f[orin]tokkal, és más egyébb élelembéli állapotokkal segítette, utoljára pedig azzal is öszve veszvénn, a’ K[un] Sz[ent] Mártonyi Határbann megverni, és ekképpenn élete módját felesége ’s gyermeke megvetésével fajtalansággal, és veszekedéssel folyatni bátorkodván; úgy ezen tehát valamint azon Törvényes észre vételböl is; hogy már éppen az efféle gonoszságáért 1813^ik Esztendei September 21^ik Napjánn a’ Törvény szék által 40 botokkal vólt megbűntetve, az a’ múlt 1814^ik Esztendei 9^br 14^dikén tartatott Törvény Szék alól pedig magát kihúzta, mostann egy Hólnapi Arestommal, hetenként 2 Napi kenyérenn vizenn szenvedendő böjtel, és kétszere harmintzonként el veendő 60 páltza ütésekkel megfenyíttetni.

276. A parázna asszony más embertől szüli a gyermekeket

CSML SZF. IV. A. 53. a. 10.: 849.

Anno 1819. Márc[ius] 22.

A pör a plébános följelentésével kezdődött:

Tekintetes Törvény Szék!

Alázatossan jelentem a tekintetes Törvény Széknek, hogy Kiss Mihály Musikus nötelen Czigány bizonyos házas Személyel már nagyobb időtűl fogva törvénytelenül él, sőtt ennyihány gyermekeket is vele nemzet. Én ezen házasság tőrő Személyeket már egy ízben még Istenben boldogúltt Turtsányi Fiscalis Úrnak hivatalossan fel attam, meg fenyétettek é ezen botránkoztató Személyek? nem tudom. Újra tuttomra eset, hogy a fellül említett Személyek eleitűl fogva mind ekkoráig mások[na]k botránkoztatására együtt élnek; Mire való nézve alázatossan kőnyőrgűk a Tekéntetes Törvény Széknek, méltóztassék őket mások[na]k példájára meg fenyítetni, ’s egymástúl el tiltatni. Egyéb iránt meg különbőztetett tisztelettel állandóúl maradok.

Vásárhely 19^a Mar. 1819.

Tekintetes Törvény Széknek alázatos Szolgája

Bengyel György. m[aga] k[ezével] Prépost és Plébános.

*

1819^ik eszt[endő] Mart[ius] 20^ikán

Mi a neved.

Tóth Kata, 32. eszt[endős] vas[ar]h[e]lyi. Gedai Menyhárt Katonának Felesége — Gyermekes, s most Kiss Mihály muzsikussal lakot.

Férjed lévén, hogy mersz nős paraznaságba élni Kiss Mihállyal?

Igen nyomorúltt Gyerekem vagyon ‘s azért voltam véle eddig.

Hány esztendeje, hogy véle élsz?

13. esztendeje, vagyis amiólta az Uramat elvették.

Hány gyermeked vagyon Kiss Mihálytól?

Kettő — egy fiú — egy Leány.

Hát Gedaitól volt é gyermeked?

Vólt egy — de meg haltt.

Miért nem mész a’ férjed után, vagy miért nem várod haza?

Nem tudom hol vagyon, Levelünk sem találja meg, — a’kik tsak hazajönnek a’ katonaságból mindjáját tudakozom de 9. Esztendő úta hirét sem hallom[…]

*

Kiss Mihály 30. Esztendős Makai születés, Notelen, most Vásárhelyen Muzsikus[…] ugyanazokat vallotta, mint az asszony.

*

1819. Márc[ius] 22. H[ód] M[ező] Vásárhely. [A] 133. és 134. [számok alatt.]

Kiss Mihály paráznaság, Tóth Kata p[edi]g nős-paráznaság vétkével terheltetvén;

Itéltetett:

Kiss Mihály arról vádoltatván, hogy Tóth Katalin, Godai Menyhért letteképen katonáskodó embernek Feleségével, búja életet tőbb Esztendőktől fogva élvén, azzal gyermekeket is nemzett, és ebéli gonosz tselekedetét a két rész őnként elősmervén, Kiss Mihályt ugyan, mint szabad személlyt, 24. botokkal, Tóth Katalint p[edi]g 2. Holnapi fogsággal meg-bűntetni, ’s kűlőmben jövendőre nézve, ezen botránkoztató gonosz élettől, kemény meg-dorgálás mellett, szorossan el-tiltatni : Tóth Katalin kűlőnőssen oda útasíttatván, hogy Hitves Férjének élete, s hol-létéről, a T[ekintetes] N[emes] Vármegye úttyán, magát minél előbb túdósittatván, házassági állapottyát, a tapasztalandókhoz alkalmaztassa.

277. Az elhagyott asszony engedett a csábításnak

CSML SZF. IV. A. 53. (D. Biró Susánna férjes, parázna pöre a 17. sz. alatt.)

Anno 1819. jún. 18-tól

1819^ik Eszt[endő] Junius 18^ikán H[ód]m[ező]vásárhelyen vétetett Ki Önként való Vallás.

Mi a’ Neved. Ã:

Biró Susánna, 33. Eszt[en]dős, V[á]s[ár]helyi születés paraszti munkával Keresem Kenyeremet.

Miért vagy fogva¸

Azért, hogy Dura Jósef Férjemtől törvényessen el=váltam, minthogy mástól lett Gyermekem.

Kitől lett Gíyermeked¸

Asztalos Ferentztől, aki a’ múlt esztendőben meg haltt.

Hogy merted a’ Nős paráznaságot elkövetni¸

A’ Férjem elhagyott, oda vólt vagy 6. Esztendeig, ’s mikor haza jött, magához nem vett, ’s felém sem jött, és így amint egykor, már idehaza léttekor Mindszentről jöttem vólna hazafelé, Asztalos Ferentz, a’ki Ketskemétről jött — Kotsijára felvett, ’s mind szegény aszszony engedtem kívánságának, tőle teherbe estem, de a’ Gyermekis meghalt 6. hét múlva.

Vannak e’ Gyermekeid Dura Jóseftől¸

Egysints.

Vóltále már fogva, vagy büntetve¸

Soha sem vóltam.

Kováts István Urad[almi] fisc[ális] által.

*

Ezután Biró Zsuzsanna könyörgő levelében elmondotta, hogy

[…]én tőllem Dura Josef férjem a’ Tekintetes Nemes Vár megye Törvény Szeke előtt vég képpen el választatván[…] testbéli bűntetésre itélt valamely házasságbeli hibámért[…] De mivel én szűntelen betegeskedő, és mintegy nyomorult testes vagyok, és én a’ testbéli bűntetést eletemnek veszedelme nélkűl el nem szenvedhetem, és ki nem álhatom[…], ezért annak elengedését és inkább a börtönbüntetés időtartamának fölemelését kérte.

*

Itéltetett:

[…]hetenként 3 napi böjtön vassban, és köz munkan tőltendő egy honapi aristomra karhoztatni[…] rendeltetett.

*

Részletek a válópörön hozott ítéletből:

[…]Fel Peres Dura Jósef a’ Házassági kötelezéstül vég képpen fel oldoztatni, enél fogvást All Peres Hites Társául Biró Susannátúl mint Hitetlen Házasság Törötül vég képpen ell választattni — és Fell Pörös Dura Jósef ugyan más Házasság kötésére meg hatalmaztatni; ellenben Biró Súsánna Bün Társaihoz ne talán ohajtandó Férjhez menéstől ‘s házassági kötéstől szorossan ‘s keményen el tilalmaztatni; Továbbá a’ Pörlekedő Feleknek semmi Törvényes Magzattyuk sem lévén, e jelen Pör Felsőbb meg vizsgálás és el Itélés okáért a’ Tekintetes Királyi Tábla eleibe terjesztettni[…] rendeltetett.

*

Részlet Biró Susánna kedvező ítéletért könyörgő leveléből:

Tekintetes Tőrvény Szék!

[…]mi egyűtt, mint maga Daru Josef is mondja tsak kevés ideig laktunk, az alatt pedig velem oly kegyetlenül bánt, hogy mi tőbb ízbe, Birák uraimék, és a’ Tiszteletes Urak előtt meg fordultunk és midön láttam hogy dolgomon ott sem segítenek, én mint Ifju személy a mások tanátslására el hagytam : annak utánna 6 esztendőkig Férj nélkűl élvén, én bennem is Ifjui vér lévén meg estem[…]

*

A házaságtörés esetén az 1791-ben hozott Királyi Rendelés 26^k Czikkellye 55^k § első pontja szerint:

[…]ha valamellyik házas=társ — Házasság törést követne el, a meg sértetett fél, a’ házassági Kötel[ék] fel oldoztatását telyességgel kérhetné: és ha a’ Tett, bé bizonyittatna; a Biró az Házassági Kötelet fel oldoztatottnak ki jelenteni tartozna.

*

A válást kimondó 1791-ben, az országgyűlésen megerősített és törvénnyé tett rendelet már 1786-ban Böjt más Havának 6^ik napján Bécsben keltezésre került.

*

1817. június 12-én Nagy Sámuel a’ Vásárhelyi Helvetziai Eklesia egyik Predikátora maga elé hívatta a hűtlen házastársakat. Az asszony a paráznaságát a lelkipásztor előtt is bevallotta. Alább Nagy Sámuelnek az úriszékhez írt leveléből idézünk:

[…]Én mind ezek mellett is kötelességem szerént Dura Jósefet kértem, hogy felesége Asszonyi erötlenségből esett hibáját meg botsátvánn, arról elfelejtkezvénn, vegye vissza azt magához, ezek alatt a’ fel tételek alatt, hogy az ötet ennekutánna meg betsűli, hitetlenül többé elnem hagyja, életét megjobbitja, és az útállatos parázna életről végképpen le mond[…]

A férj azonban nem tágított válási szándékától, mert azt mondotta, […]hogy [a felesége] ö eránta eleitöl fogva nagy útállattal viseltetett[…]

A pöranyag azt nem tárgyalta, hogy az asszony miért útálta az urát, és az ember miért ütötte a feleségét? A férj bűnét ritkán nyomozták, csak az asszony hibáját üldözték.

278. A szegénység kényszerített házasságtörésre

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 49-50. (D. 63. és 64. pör.)

Anno 1819. nov[ember].

Túri Ilona 41 éves vásárhelyi lakos, „közkatona felesége” és Szabó Mihály 46 éves vásárhelyi béres, nősember egy éve együtt éltek. Házasságtörő, parázna életük miatt az úriszék 30-30 korbácsütésre itélte őket és […]a további botránkoztató társalkodástól eltiltatni[…] rendeltettek.

Túri Ilona így indokolta törvénytelen együttélését Szabó Mihállyal: […]a’ Szegénységem nem engedi, hogy magam legyek[…]

279. Az asszony otthagyta durva férjét, és parázna életet kezdett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 182. (D. 74. pör.)

Anno 1820. Aug[usztus] hóban.

1820^ik Eszt[endő] Julius 20^ikán H[ód]m[ező] Vásárhelyen vétetett ki őnként Vallomás.
Mi a’ Neved. ‘s. a’ t:

Török Sára 31. Eszt[endős] Vásárhelyi — N[eme]s Makÿ Mártontól törvényessen elválasztott Személy vagyok.

Miért választattál=el törvényessen n[eme]s Makÿ Mártontól¸

Én N[eme]s Makÿ Mártonnak kegyetlenségét Kinem álhatván, azért választódtam=ell tőle.

Mikor Választattál=ell Ne[me]s Makÿ Mártontól¸

Már három Esztendeje hogy folyik Processusunk.[419]

Te nős paráznaság végett választattál=ell tőle, azért tsak vald meg gonosztettedet, mert már a’ Pörnek vége vagyon, és azért választottak el tőle mivel nőssparáznának találtattál.

Az tagadhatatlan, hogy én nősparázna vóltam, mert Makÿ vólt férjemnek [a házasságunk] alattis el szenvedhetetlen vólt az eő Kegyetlensége.

Hány, és mitsoda Gyermekeid vagynak¸

Egy 3. Eszt[en]dős Leánykám vagyon, mellyet nős paráznaság által hoztam evilágra — és egy esztendős fiatskám, amellyet Pörünk lefolyta alatt Makÿ vólt férjemtól szültem — a’ mit maga Sem tagadhatt, mert mindeg sűrűn latogatott Pörünk lefólyása alatt[…]

Kováts Istvany Urad[almi] fisc[alis] altal.

*

Csongrád Szentesi Te[kin]t[e]t[es] Uradalmak[…] Te[kin]t[e]tes Földes Uri Székéhez alázatos folyamodása Török Sárának — N[eme]s Makki Márton el választott Hitvessének.

Tekintetes Földes Uri Szék!

[…]Bűnös esetemnek enyhitö mentségéűl a’ T[ekintetes] Földes Uri Szék kegyes figyelmébe ajánlani a’ következendöket bátorkodom — […]Én ugyan is Nyertes Férjemnek, a’ Házassági kötéskor hűséget eskűttem az esküvés az ö részéröl is, reám nézve viszonos vala — De alig hogy a’ Házas élet boldog jövendökkel ketsegtető álmaiban el szenderedtem : már is a’ Hitvesi Szelidség helyett férjemben íjjesztő durvaságot — a’ Szeretet helyett, Proteus[420] csuda formajit a változó indulatokat — a’ jonak szépnek illendönek mustraji — a’ tiszta erköltsök helyett, magát a’ Szemérmet is meg tompitó Sűrű példákat — a’ hitvesi oktatás helyett /:melyel az Férj a’ gyengébb nem eránt köteles:/ rothadt beszédeket, éktelen szidalmakat — szoval a’ reménylett földi Meny Ország helyett ideig tartó Poklot találtam! És — egy ilyen paratlan, Páros életben több esztendőkig töltött nyomorult sorsom ragadott a’ botránkozás köveire, melyekben nemi-gyarlóságom a’ késértet csabitó ösvénnyen el tántorodvánn — el estem! […]a’ becstelenitöbb testi bűntetéstöl, kegyesen meg kémélni, ‘s más — jövendöbeli szerencsémnek ‘s becsűletemnek kevésbé ártó Fenyitéket rendelni — kegyessen méltoztasson[…]

H[ód] M[ező] Vásárhelyen 3^a Aug[usztus] 820.

Török Sára Vásárhelyi Lakos.

*

Itéltetett

[…]testi bűntetés helyett 1 honapi aristomra, és hetenként kenyeren és vizen való két napi böjtre kárhoztatni.

280. Szerelmi „négyszög”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 426. (D. 39. pör.)

Anno 1822. nov[ember].

Takáts Sámuel önkényes vallása

Mi a’ Neved ‘s a’ t.

Takáts Sámuel 38. eszt[endős] Ref[ormátus] — Vásárhelyi — Házzal bíró Zsellér - feleséges Ember vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért, hogy feleségem ellvádoltt holott egy újjal sem bántottam, hanem ollyan ravasz hogy nem tudok mán mitis tsinálni[…]

Kotsis István Asztalos Leányát hogy merted megszeplősíteni?

A’ Feleségem kért reá, hogy gyereket tsináljak nékie, minthogy már nékünk nem lesz ; eő meg ugyan azon asztalos fiával tselekedett úgy — ha szemembe jön nemis tagadhattya[…]

*

1822^ik Eszt[en]dei November 8^k ki vett Önkényes vallás.

Mi a’ neved s. a. t.?

Kotsis Eva 17 Eszt[endős]. Refor[mátus]. Vásárhelyi.

Mért allíttattál előmbe?

Azért hogy Takáts Sámuelnek a’ Felesége engem meg kerített az Úra részére, nékűnk a’ Felesége kűlőn ágyat vetett azután tsak ugy jártam a’ hazokhoz mint az apam házához sött többet voltam ott.

Miért tselekedted ezt mi vit reá?

Takáts Sámuel azt igérte hogy ha valami gyalázatba ejt, egyik szőllejét nékem adja és egy fias tehenet, vagy pedig el váll a’ Feleségétől és engem el vesz, pénzt is adott egyszer egy aranyat, másszor egy két forintost.

Mit mondott Takáts Sámuel Felelsége neked ‘s mit igért mikor az Ura kezére keritett?

Azt mondotta hogy ha gyerekem lenne tölle meg venne engemet, vagy pedig holtig el tartana[…]

*

Tóth Katalin önkényes vallása

Mi a’ neved s. a. t. ?

Tóth Katalin 38 Eszt[endős]. Refor[mátus]. Takáts Sámuel Felesége.

Miért allittattál előmbe?

Azért hogy engemet is bé vádoltak hogy ollyan rosz életü vagyok mint az Uram.

Hallod é magad vetted reá az uradat hogy bujálkodjon az Asztalos Leányával, tsak hogy te szinte az asztalos Fiával úgy élhes?

Én soha sem mondottam azt tsak rám fogja, ö maga mondotta hogy négy esztendeje miolta avval a’ leánynyal él de én tsak a’ tavasszal vettem azt észre, ö utált meg engemet, ‘s ezért mindeneket reám fogna már[…]

Kotsis István szintén tagadta az ellene fölhozott vádat.

*

1822^ik Eszt[en]dei November 8^k H[ód] M[ező] Vásárhelyen ki vett önkényes vallás

Mi a’ eved s. a. t.?

Kotsis István 22 Eszt[endős]. Refor[mátus] Asztalos Legény, Feleséges Vásárhelyi.

Miért állittattál előmbe?

Takáts Sámuel dolgába, azt kőltötték reám hogy a’ Feleségével ösmeretségbe voltam, én soha titkos barátságba nem voltam vele, hanem mint szomszéd Asszonyommal jó barátságba voltam[…]

*

Itéltetett:

Takáts Samuel maga meg-valván, hogy Kotsis Eva szabad szemelyel nösparaznaságot gyakorlott légyen, ezt Kocsis Eva is el-ösmervén: Tóth Katalin ellenben, azt hogy Kotsis Istványal közösült volna átalján fogva tagadván, és ezen tagadása semmi ellen probákal meg-nem czáfoltatván : Takáts Samuelt 30 paltzákal meg-fenyítetni és jövendöre nézve hathatossan arra meg-intetni, hogy Feleségét magához viszsza véven, azzal Istenes, és tiszta életet éljen Kotsis Evát pedig mint szabad szemelyt ez elsö esetben a’ Törvény szine előtt keményen meg-feddetni, szabadon botsajtatni. Tóth Katalint, és Kotsis Istványt végtére mint sem ön vallásokal sem probákal nem terheltetteket, szinte szabadon botsájtatni. Tóth Katalin egyszer ‘smind szívre hatóképpen, ‘s külőnőssen ajánltatván, hogy Férjének a békételenségre, és vele való czivakodásra okot ne nyujtson.

281. Mivel nem kellett az asszony az urának, összeállt egy legénnyel

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 567. (D. 59. és 60. pör.)

Anno 1823. máj[us]

Species facti

Melly szerént Vásárhely várossának vólt Lándsássa Vida János felfedezte, hogy helybéli Karantsi Sára, ugyantsak idevaló Rósos Jánossal hit nélkül elnek — melly feladásnál fogva mind a’ ketten befogattatván őnkényes valloásaik kivétettek[…]

*

Őnkényes vallás

Mi a’ Neved? ‘s a t:

Karantsi Sára, 26. eszt[endős] Ref[ormátus] — Vásárhelyi — férjes, gyermektelen — Nagy Bálint Juhász felesége.

Igaz é, hogy férjedet ell hagyván, Rósos János nőtelen Emberrel laksz, ’s avval élsz parázna életet¸

Minek tagadnám, az egész viág tudja — de nem én hagytam ell a’ férjemet hanem eő hagyott ell.

Mikor ‘s miért hagyott ell a’ férjed?

Másfél essztendeig sem lakott velem, mert nem köllöttem néki.

Miolta vagy Rosós Janossal?

Van már 10. esztendeje.

Hogy mersz véle hit nélkül, nős paráznaságban élni?

Ha magához venne az Uram, mán hozzá mennék, dehogy nem veszmagához tehát tsak hozzá mentem Rosóshoz.

Vólté Gyermeked Rósostól¸

Nem vólt.

*

Önkényes Vallás

Mi a’ neved? ‘s a’. t:

Rosos János 27. eszt[endős] Vásárhelyi — Nőtelen — Ref[ormátus] Paraszt

Karantsi Sárival, hogy mersz hitt nélkűl élni¸

Még eddig nem vólt kedvem megházasodni[…]

*

Itéltetett

Önként meg valván Karantsi Sára a’ vádba tett hosszassabb nős paráznaságának vétkét; egyedűl azon a’ Törvény elött is lett ajánlásánál fogva, hogy örömest menne vissza hítes férjéhez tsak venné vissza, és azért mivel még bűntetve nem volt, eddigi fogságát bétudattni, ’s Rozsostól való elltavozásra szorossan utasitattni, úgy szintén Rozsos János Nötelen embert is eddigi fogságának betudása mellett szabadon eresztetni, ’s Karantsi Sárának ellbotsájtatására sikeressen szorittatni.

282. A gazda elcsapta feleségét és fiatal leányt vitt a házához, akinek gyermeket nemzett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 850. (D. 70. és 71. pör.)

Anno 1824. 25^a 8^bris

Történet Le Irás

E Folyo Holnap 28^kán Hozzám jőtt Aratsi János Hites Felesége azonn panasszal hogy az ö Férje már két esztendö olta Kerti Katalinnal a’ ki meg akkor Leány volt, nös parázna eletet fojtat, és már tőlle gyermeke is van, e mellett őtet űti veri, s. Házátol el üldözi es a’ nevezett rossz Személyel Lakik, mely panasszára én Aratsi Jánoshoz küldöttem és a’ nevezett rossz személyt ott kapván; mind a’ kettöjöket fel hajtották a’ Város Házához, a’ valoságos Hites Feleségének pedig hogy haza mennyen meg hagytam, a’ kiis a’ szerént tselekedvén tulajdon Házához ment 3. gyermekeivel, Kerti Katalin pedig minthogy kis gyermekes, tsekély vigyázat alatt lévén a’ Város Házátol el szőkőtt, és Aratsi János Házához menvén ott a’ valoságos gazda asszonyt meg verte, képét ősszve martzongolta, és e mellett Istenit, Kristusát, sok teremtette káromlásokkal illetvén, mint haramia, a’ padlásra ment, egy ásot kezébe vévén, agyon vágással fenyigette a’ ki oda merészelne menni, és mig Landzsás nem ment addig le sem jött Mely is bővebb meg visgálás végett a’ Tekintetes Uradalmi Ügyészi Hivatalnak ezennel altal adatik.

Vásárhelyen 29^a Sept[ember] 824.

Keresztes Josef Város Kapitanya altal.

*

Őnkényes Vallás

Mi a Neved¸ ‘s a’ c:

Aratsi János, 39 eszt[endős] Ref[ormátus] Vásárhelyi, feleséges, Gyermekes, Paraszt Ember.

Miért vagy fogva?

Tavaly tavasszal ellhagyott a’ feleségem, egy szopos gyermekem lévén, nehezen vóltam vele, úgy fogadtam oda egynehány Napra egy Leányt Kerti Katát, akiis meg esvén, a’feleségem hozzám kötötte; én azigaz sokszor vóltam véle, amiólta a’ feleségem ell hagyott — de a’ Gyermeke tudja az Isten kitől való, ő ugyan azt mondja, de én nem gondolnám.

Hogy mersz te feleséges léttedre mással nős paráznaságban élni?

Amig a’feleségem ellnem hagyott tiszta életet éltem, de azolta mindég rosszabb lettem, miert elszántam magamat.

Mi vagyonod van?

Házam, és halászó eszközeim.

Kőltt Vásárhelyen 29^a Sept[ember] 824. Kováts István Actuarius által.

Vallomását 1824. 8ber 29^ikén megerősítette.

*

Őnkényes Vallomás

Mi a’ Neved? ‘s a’ t:

Kerti Kata 18. eszt[endős] Reform[átus] meg esett Személy — Vásárhelyi.

Miért vagy fogva¸

Azért hogy Aratsi János feleségével össze verekedtünk a’miúgy történt, hogy a’mint az Urával engemet föl hajtottak, tehát az ura engemet a’ Város Házától haza kűldött Kenyérért ‘s amint haza mentem, a’felesége Bitskával nékem esett, hogy föllhasítt, mellyre én a’ Padlásra fölmenvén egy asót a’ kezembe vettem ’s azt mondottam, hogy addig lenem megyek míg 1. Lándsás nem jön oda, ‘s mást nemis eresztek föl — úgy=is lett a Lándsás elő jött ‘s én lementem, de akkor megint nekem jött Aratsiné, ‘s valahogy meg sertette magát deén nem bántottam.

Úgy valjál a’mint esett a’ dolog, mert te rajta menvén Aratsinén, rútúl meg karmoltad, vérezted és afelet Istenit Krisztussát Szidalmazván végre egy ásóval mentél a’ Padlasra ‘s onnét lesem jöttél míg tsak a’ Lándsás érted nem ment.

Nem karmoltam én egy szóvalis hozzá Sem szóltam — amikor a’ Lándsás odajött annak a’ fokossába karmolta meg magát.

Hogy mertél te innét a’ Város Házátol szökve Aratsi Házához menni¸

Öszve tsúnyította magát a’gyermekem, ‘s akkor nem volt ottan senki a’cseléd Házba hogy hírt adtam volna valakinek.

Hát Aratsi Jánossal hogymersz parázna életet fólytattni!

Levett a’ lábomról, ‘s úgy lett tőle Gyermekem;

Miolta vagymárvéle?

Két esztendő ólta jártt hozzám hébe korba, a’ mikor a’ felesége ellhagyta, ‘s én viseltem gondját Gyermekeinek.

Vóltálemár fogva ‘s bűntetve¸

Nem vóltam én soha életemben.

Mi vagyonod van¸

Semmim Sints.

Kőlt Vásárhelyen 20^a Sept[ember] Kovács István

824. Actuar[ius] által.

Szemre állitatván Bíró István Lándsás ez szemébe mondotta a v[asba]fogottnak, hogy az eő Fokossával nem kartzólódott meg Aratsiné, hanem a’mint a’ v[asba]fogott lejött a’ Padlásrol ‘s Aratsiné neki esett, tehát kartozhatta meg Aratsinénak képét : A’ V[asba]fogott mind azonáltal fentebbi vallásamelett maradt.

Jegy[zette] Ugyan azon Actuar[ius].

*

Tanú Vallás.

Bunkó Kováts Jánosné, 37. eszt[endős] Ref[ormátus] Vásárhelyi özvegy Paraszt Asszony, Aratsi János Lakója valja:

a’ Tanú jelen vólt leg közelébb múltt Kedden a’midön Kerti Kata odajött házukhoz, és Aratsi Jánosnéval öszsze veszett ‘s onnét bizonyossan tudja, hogy Aratsinét más nembántotta hanem emlétett Kerti Kata, aztis hallotta a’ Tanú hogy ugyan azon Kerti kata káromkodottis akkor de miképpen azt nem tudja a’ Tanú.

Kőltt Vásárhelyen 1^a’ 8^bris 824. Kováts István Actuarius

által

*

Orvosi Bizonyitván!

Hogy Aratsÿ Jánosnak Felesége, e[zen] f[olyó] Esztendöben September honapnak 29^dik Napján meg veretettet, és Kővetkőzendőt találtam.

Az Ball Képén 3 Kartzólást, és az Ball Térde Kalátsán egy Kék fódót, és Őt holnapi Terhében mely Sérelmek Rővíd idő mulva meg győgyulni fognak minden Consequentia[421] nélkűl

Bizonyitom Sig[no] H[ód]m[ező]vásárhely Die 30^a 7bris 824.

Steinbacher Gottfried

Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád vármegy[éne]kk Hites orvossa.

*

Itéltetett

A’ vassban fogott Aratsi János maga sem tagadván, hogy Kerti Katalinnal nős paráznaságot követett légyen el, ezen tetteinek enyhitésére azt hozván fel, hogy felesége el hagyván vetemedett ebbéi gonosz tselekedetére. Kerti Kaktalin szinte önként meg valván hogy Aratsi Jánossal parázna életet élt, azt azonban tagadván, hogy Aratsi Jánosnak Feleségével ö kezdette légyen el a’ veszekedést, és a’ jelen volt Lándtsás is azt erösitvén, hogy Aratsiné adott okot a’ verekedésre, Aratsi Jánost minthogy testi bűntetést ki nem álhat, 1. Hónapi vason kőz munkán és hetenként kenyéren ‘s vizen való böjtel töltendö rabságra kárhoztattni, s a’ mellett keményen nékie meg hagyattni, hogy nős parázna életével fel hagyván hites Feleségével bötsületessen éljen: Kerti Katalint pedig mint külömben szabad személyt el követett paráznaságáért keményen meg fedve szabadon botsajtattni. –

283. A gazda gyermeket nemzett a sógornőjének

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 939. (D. 1. pör.)

Anno 1825. Ápr[ilis].

[…]Az Urad[almi] Fiscalis Posta Ferentznek mint felperesnek főbenjáro Pere Gilitza János nősparázna, ‘s vérfertőztető vassban fogott és Allperes ellen

Eképpen adván elő a’ bűnnek büntetése, és az Igazságnak ki szolgáltatása végett keresetét, és ugyan:

A’ vassban fogott Horváth Susánnával, a’ ki feleségenek testvére, nem irtozott testi képpen közösülni, ’s vele gyermeket-is nemzeni: a’ mint ez az A. B. alatt őnkényes vallásabol világos.

Minthogy pedig ezen Természet ellen való Egbe kiáltó vétket mind az Isteni, mind a’ világi, ‘s nevezetessen az 1723^ik eszt[endőnek] 11^ik Törv[ény] Czikely[e] halal büntetni rendelné:

Annak okáért kéri a’ Fellperes a’ vasban fogottat e’ szerént az elök számabol kivégeztetni.

1825^ik eszt[endő] Szent György Hava 11^ik[…] Hold-Mező-Vásárhely.

A

Species facti

A’ folyó 1824^k Eszt[en]dei Junius 21^ik ’s több Napjánis tart[atott] R[endkivül]i T[ekintetes] Úri Szék[ne]k 87^k száma alatt, nősparáznaság vétke fejéből megitéltetett Kőrősi Morváth ‘Susánna azt valván, hogy szentesi Lakos Gilitza János, szinte házas személy lettlégyen nős parázna társa, a’hoz képpest a’tisztelt Itélet folytában befogattatván, vallása e’ következendően vétetett ki:

Ön Vallás

Mi a’ neved¸ ‘s a’ t:

Gilitza János 38. eszt[en]dős Ref[ormátus] Szentesi, Gazda, feleséges, gyermekes

Miért vagy fogva?

Nemtudom.

Körösi Horváth Susanna azt valya hogy tőled esett teherbe, annál fogva, vald meg, hogy vólté véle testi közösűlésed, és hányszor?

Azt nem tagadom, hogy egyszer vóltam véle, de többször nem, azis úgy esett, hogy a’ feleségem a’kienk Horváth Susánna testvér Húga, oda hozta szolgálónak mint hogy maga beteg vólt, ’s akkor esett, a’ dolog mert három eszt[en]deig vólt beteg a’feleségem — de aza menye[cs]ke azután mindjártt ott hagyott és azólta az Attyánál lakik : a’Gyermeke tőlem való é, vagy sem? nem tudom.

Hogy vetemedtél ezen nős paráznaság és egyszersmind vérfertőztetés vétkére¸

Hogy a’ feleségem ollyan sokáig nyomorúságba vólt mint fiatal Ember tsak ellvetemedtem.

Mi vagyonod van?

Házam, és főldem.

Holvagyon Horváth Susánnának törvénytelen ágyból született gyermeke?

Azt a’ feleségem tartya és emiatt nintsen semi háborúságunk.

Kőlt Vásárhelyen 15^a Julÿ

824.

1824. 8br. 25. vallásást [a vádlott] megerősítette.

Kováts István Actuar[ius] által.

*

Tekintetes Úri Törvény Szék!

Már 19. Esztendeje miolta Férjemmel Gilitza Jánossal a’ leg nagyobb meg elégedéssel Házassági életet élek, melly idő alatt tölle három gyermeket is nemzettem — a’ múlt esztendökben azomban én három esztendeig folyvást súllyós beteg lévén Horváth Susanna szolgállóm tölle teherbe esett, ezen tettye elött én hivtelenségéről nem panaszolkodhatom sem az oltatól leg kevesebb idegenségét erántam észre nem vettem, sőtt ditsekedhetem vélle, hogy a leg szebb Házassági eletet éllyük, és semmi tzivakodás vagy szemrehányások köztűnk nem voltak, és reménylem hogy ennek utánna sem leszenk. –

Mellyre való nézve mély alázatossággal folyamodván a’ Tekintetes Úri Törvény Szék szine eleibe az eránt, hogy szegény Férjemnek ezen hibáját könyörületes szemekkel nézve, sorsát könnyebbiteni méltóztassanak, melly alázatos esedezésem mellet mély tisztelettel vagyok.

A’ Tekintetes Úri Törvény Széknek

leg alázatossasbb szolgálója

Gilitza Jánosné

*

B

Gilitza Jánost az 1824. 8. 25-én kelt ítélet alapján, kezesség fejében szabadlábra helyezték, de az ügyét tovább vitték.

*

Itéltetett:

A’ vassban fogott őnként meg-valván, hogy egy izben felesége testvérével Horváth Susanna házas Szemelyel testiképpen közösködött, de éppen ezen magába Szállott meg-vallásával azt muatván ki, hogy a’ vádbeli véteknek Sulyát, ‘s tettemes voltát nem értvén, észel azon Isteni, és emberi Tőrvénynek, melyet ezen tettével meg-Szegett, vagy tekintetét fel-sem érte, és mintegy azt nem meg-vetőleg hágta légyen által : és igy inkább a’ vad természetöl el ragadtatva, mint megrögzött gonoszságbol követvén-el vérfertőztető tettét : ide járulván azon fel hozott kőrnyül állás-is, hogy hittes Feleségének 3 esztendeig tartó betegeskedése végett attol el-lenni kéntelenítetett, kűlönben pedig ugyan azon házas társának nyilatkoztatása szerént azal mindétig hiven élt, és igy mind azek által kőnnyitetve lévén, azt az eddig ki állott rabságának büntetésül lett bé-tudása mellett még ¹/₄ esztendei vason, köz munkán, és hetenként 2 napi bőjtel tőltendő rabságra karhoztatni.

*

Gilitza János sógornőjét csupán kihallgatták, de jegyzőkönyv erről sem maradt fenn. Paráznaságáért elmarasztalásban nem részesült, pedig ő is házasságban élt. Egyébként a vádirat ellen a védő azt bizonygatta, hogy vérfertőzésről szó sem lehetett, mivel a bűn nem vérségi rokonok között esett meg. Írását így folytatta:

[…]d., nevezett Körösi Susánna egy Férjét hivetlenűl odahagyott, ‘s ugyan attól törvénytelen agyasság gyakorlásáért el is választatott, bitang buja asszony lévénn, — ki sem erőszak tétel, sem szeplösites tárgya nem lehete; nem is tekintödhetik úgy, mint egy nagyobb vétkű vérfertöztetésnek rendes tárgya. S a’ kitöl nem kétes fel tenni, hogy buja ingereivel, a’ Felesége nyomorúságában három eztendeig asszony-szűkit látott vasba fogottat maga széditette, ‘s kisértette meg csak azon egy izbeli esetre is — mellyet ezen vasbafogott egygyűgyű ártatlanságát czimzö egyenességgel önkénessen el esmért.

284. A férj elhagyta családját és összeállt egy szabad személlyel, akinek gyermeket nemzett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 134. (D. 78. pör.)

Anno 1826. Máj[us].

Tekintetes Uradalmi Űgyészi Hivatal!

Horváth János Szentesi lakos Feleséges ’s gyermekes ember, Felesége által előttűnk bé panaszoltatott hogy Bodonyi Zsuzsannával mint szabad személlyel őszve szővetkezett annál fogvást feleségével ’s tulajdon gyermekeivel nem gondoll; mellynél fogvást Horváth Jánost bé fogattuk és Bodonyi Zsuzsannával szembe állitottuk, nyílván meg vallották hogy ők eggyűtt élnek, és hogy most Bodonyi Zsuzsánna terhe Horvát Jánostol való nem tagadgya.

Mire nézve Horvát Jánost mint nyílvánságos Nős paráznát a’ Tettes Uradalmi Ügyészi Hivatalnak alázatossan resignállyuk.

tartozó alázatos tisztelettel vagyunk Szentesen 22^a Mart[ius] 826.

Tekéntetes Uradalmi Űgyészi Hívatalnak alázatos szolgái

Szentes Várossának

N[emes] N[emzetes] Birái.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved ‘s a t:

Horváth János 43. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Szentesi – Paraszt – feleséges.

Miért vagy befogva¸

Azért hogy a’múltt esztendőbe Nyomtatáskor — Bodonyi ’Susánna megesett Személlyel mintegy ötször vagy hatszor testiképpen közösködvén, aztis ellvállalom, hogy tőlem viselős.

Hogy mertél feleséges léttedre, mással közösködni, ’s ami szintén nagy hiba más feslett életű személyvégett feleséged ’s Gyermekeivel semmit sem gondólni¸

Az Isten ellvette az eszemet, dehiszen azért nem hánytam ell a’feleségemet, Gyermekeimet : nem vóltam átérő azelőtt Soha es nemis leszek többé.

Voltál emár fogva ‘s bűntettve¸

Nem voltam.

Mi vagyonod van¸

Nintsen semmim.

Kőltt Vásárhelyen 23^a Martizus 826.

Kováts István Urad[almi] fisc[alis] actuar[ius] által.

*

Itéltetett:

A’ vassban fogott őnként meg-valván nős-paráznaságát, és ezen magába való szállásával meg-jobbulásának reménységét adván, most egyszerre el-veendő 40 botokal meg-fenyítvén szabadon botsájtatik.

285. Az elcsapott feleség helyett a lakóaszony került a férj ágyába

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 300. (D. 90. pör.)

Anno 1827. Dec[ember] hava.

Történet Leírás

Fojó Esztendei October 24^kénn ezenn Városbann találtaó Szabad, és Hit nélkűl elő Személyeket előmbe rendeltetvénn, a’ többek között azt tapasztaltam; hogy Aratsi János, helybeli Lakos, és Feleséges, tulajdon hites Feleségét mágától, minekutánna több gyermekeik születtek vólna, elvervénn, egy Kerti Kati nevű szabad személyjel lakik — és ettől is már két gyermekei születtek. Kit is mint Nős paráznát — Te[kin]t[e]tes Uradalmi Fiskális, Tekéntetes N[eme]s Posta Ferentz Úrnak alázatosann feljelentek.

Vásárhely 837. d[ie]. 25 : Octob[er].

Somlyaÿ Fer[enc] m[aga]k[ezével] Város Irnokja.

"

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a. t:

Aratsi János 42. eszt[endős] Ref[ormátus] Vásárhelyi feleséges — Paraszt.

Miért fogattattál be¸

Most esztendeje ismétt ellhagyván a’ Feleségem — minthogy már egy hólnap ólta ott lakott Kerti Kata, lakóképpen, tehát tsak azutánn ott maradt, ‘s azólta egyűtt laktunk, és ámint mondja most ismétt viselős, de nem láttzik rajta.

Te már egy ízben, ugyan ezen Kerti Katával folytatott házasság törés miatt megbűntettetvén tőle tőrvényessen elltiltattál, hogy merted tehát, a’magad hites feleségének meg vetésével, őtet újjra magadhoz venni ’s véle újjolag házasság törésbe esni¸

Én nem vetettem meg a’ magam Feleségit — de már az az ő természete, hogy ell=ell hágy, ‘s minthogy Gyermekeim Vannak nem élhetek egyedűl — hanem most már ellment tőlem, minthogy ellparantsolódott.

Hányszor vóltál már fogva ’s bűntetve¸

Tsak akkor egyszer vóltam ezért a’ Bajért 1. holnapi áristommal bűntetve.

Mi vagyonod van¸

Házam van tsak.

Kőlt Vásárhelyen 26. 8^br 827. Kováts István Urad[almi

Fiscalis actuar[ius] által

*

Itéltetett:

A’ vassban fogott őnként meg valván nös paráznaságát azért mint külömben is e’ részben már meg rovott ember 30 páltza űtésekel meg-fenyitetik.

286. Az elcsapott asszony összeállt egy legénnyel

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 302. (D. 96. és 97. pör.)

Anno 1827. dec[ember]

Történet Leírás

Midőnn Fojó Esztendei November 1^ső napjára víradóra Éjjeli Kerűlést tettem vólna — egy bizonyos gyanús Háznál Hit nélkűl elő Személyeket találtam, — kiknek neveik Mekis István, és Oláh Nagy Ágnes. Kik eránt — Oláh Nagy Ágnesnek Ön előadásából az a’ tapasztalásom ; hogy Oláh Nagy Ágnes, ez előtt két Esztendőkkel elhagyvánn tulajdon hites Férjét Erdei Pált az ólta Mekis Istvánnal, a kitől már egy gyermeke is lett, mínt nős=parázna tiltott életet él. Kiket is bővebb meg visgálás s. Kegyes ellátás végett Te[in]t[e]tes Uradalmi Fiskálisi Actuarius J[eles] N[eme]s és Vitézlö Kováts István Úrnak alázatossan Feljelentek.

Vásárhelyen, 827. d[ie] 1^a Nov[ember].

Somlyaÿ Fer[enc] : m[aga] k[ezével] Irnok.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a t:

Nagy Ágnes 21. eszt[endős] Ó hitű Vásárhelyi Erdei Pál Juhász Felesége.

Férjes léttedre hogy mersz Mekis Istvánnyal élni s Házasságot tőrni¸

Ütött vert az Uram ‘s ellis tsapott viselős koromba — egy darabig az Apámnál laktam ‘s most nyárúta mosok Mekisre véle=is lakok de a’ Gyermekem az Uramtól való : vóltam a’ Kapitány Urnál főlis hivatta de akkor is azt mondotta az Uram, hogy nem kőllők neki[…]

Kőlt Vásárhelyen 2. 9^br 827.

Büntetve nem volt, vagyona nincs.

Kováts István

Urad[almi] Fisc[alis] Auctor[422] által.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved : ‘s a’ t :

Mekiss István 21. eszt[endős] Luth[eránus] Vásárhelyi Paraszt Nőtelen.

Hogy mersz te Oláh Nagy Ágnessel, akinek hites Férje vagyon, egyűtt élni ‘s véle fertlelmeskedni?

Nem tagadom hogy vóltam véle, de a Gyermeke az urátólvan, ‘s minthogy az Urától ellvált, én most őszi vásárkor vólt esztendeje, magamhoz vettem : azólta mondottam már egyszer azurának, hogy mikor veszivissza a’ Feleségét, ‘s mikor jön ell érette, de azt felelte, hogy majd akkor, ha erről jön fől a Nap — Napnyugatra mutatván. Én eddig sem tartottam vólna őtet magamnál, ha tiltották vólna, de nem tiltott tőle senki[…]

Kőlt Vásárhelyen 2. 9.^br 827.

Kováts István Urad[almi] Fisc[ális]

Auctor által.

Mekiss István büntetve nem volt, vagyona nincs.

*

Itéltetett:

Mekis Istvány úgy mint Oláh Nagy Ágnes az ellenek feladott vádat őnként meg-ősmervén: Mekis mint Szabad, ‘s le nem kőtelezett személy el kővetett paráznaságáért keményen meg feddetik : Oláh Nagy Ágnes házas Szemely pedig 1 honapi fogságal, melyet mostani szoptatása után tőltend ki, meg bűntettetik.

287. A férj elhagyta feleségét és egy lánnyal állt össze, akinek gyermeket nemzett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 340. (D. 69. és 70. pör.)

Anno 1828. Ápr[ilis] hóban.

Tellyes Tisztelettel való Draga fiscalis Ur!

Ez elott mint egy 10 Hetekkel a’ Csani Biró által arról tudosittatam — hogy bizonyos Csani Kertész Karai Lőrintz kertész földjét és Házat eladván — Feleseget és három Kis ded gyermekeit orozva elhagyta — és Csani Kertesz Török Josefnek hajadon Leányával Mariával — Kivel már tőbb esztendők olta hitetlenül el. — és már tölle Kis gyermekei is vannak — elszökött légyen. –

Kerestettem és Currentaltam[423] a’ Kerületbe mindenütt de nem talaltatott — Folyó Január holnap 12^kén Karai Lőrintz Hitves felesége. Pölgke Anna — Két atyafiával hozzám jövén — egy utazo leveletis esedezett — hogy meg szökött Ferjét Karai Lörintzet — a mint halja — a Banatba felkereshesse — és […]attam nékie passust — és szerentsesen hitetlenül meg szokott Ferjét — agyassaval egyútt meg talalta — es haza Csanra elis hozta — ez ertésemre esvén — mint Karai Lörintzet mint Agyassát Török Mariát bé fogattattam. – […]

Csongrádon 30^a Januar 828. alázatos szolgája

If[jú] Benitzky Miklos allsz[olga] biro.

*

Az alszolgabíró az útlevél hátuljára ráírta, hogy a nevezettek kocsival és két lóval milyen ügyben útaztak; valamint azt, hogy az elszökött paráznák elfogásában és hazahozatalában segítsenek nekik.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a t:

Kárai Lőrintz 34. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Csanyi faragó feleséges Gyermekes

Miért vagy fogva?

Török Máriával való társalkodásomért vagyok fogva, akitől ez előtt 5. eszt[en]dővel már lett egy férjfi Gyerekűnk, de emiatt otthon meg bűntetett a’ Plébános Úr 20. f[orin]tval. — azonban ki nem álhatván a’feleségem kissebbitését — valami 8. hetek előtt ellhagytam ‘s Török Máriával ellmentem — mert meg untam az életemet ‘s ellvoltam szánva a’sok bosszúság miatt — sokat megsirattam a’gyermekeimet, de már kinem álhattam tovább, hanem többet mégsem leszek a’tévő. — A’mostani Leánykáját kénytelen vagyok ellvállalni, holott nem tudom tőlem való e’ vagy sem — mert másokkalis tartott Török Mária, de mán azt nem tudom bizonyossan[…]

Házas léttedre kimerthetetlen Tetted azt, hogy Török Mária két Gyermeketis szűltt tőled, azért valdmeg, hogy merted azt tselekedni¸

Azt nem jól tselekedtem magamis által látom, de hiszen tudja az egész Helység, hogy mitsoda kibirhatatlan asszony a’ feleségem[…]

Kőlt Vásárhelyen 31. Jan[uár] 828. Kováts István

Urad[almi] Fisc[ális] actuar[ius által.

Kárai Lőrintznek 2 lova és egy kocsija volt. Büntetve még nem volt.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved¸ Ã

Török Mári 23. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Csayni szűletés megesett személy vagyok.

Miért hozattattál be¸

Azért, hogy Kárai Lőrintz Csanyi faragó mester Emberrel, a’kitől már két Gyermekem van, most oda vóltam a’ Batskába, de a’ Felesége haza hozott bennűnket.

Hogy mertél te hit nélkül feleséges Emberrel ílly botránkoztató életet élni¸

Tsak azért, hogy nem vólt eszem elsőbben, azután pedig kinem álhattuk a’ Felesége bánását, mert mivel a’ Tisztelendő Úr meg hagyta Kárainak, hogy tartsa a’ Gyermeket, tehát havalamit hozott, a’felesége mindég Kurvázott ‘s annyira űldőzőtt, hogy ellkellett mennűnk[…]

Kőlt Vásárhelyen 31. Jan. 828. Kováts István Urad[almi]

Fisc[ális] actuar[ius] által

Török Mária fogva, büntetve nem volt, vagyona nincs.

*

Itéltetett:

[…]Karaÿ Lörintz 1 honapi vason közmunkán, ‘s hetenként 2 napi böjtel töltendő rabságal meg-fenyitetik : Török Maria pedig érzékeny meg-feddetése mellett szabadon botsájtatik.

288. A házasságtörő férj szeretőjének gyermeket nemzett, a családját pedig koldulni hagyta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 440. p. (D. 111. és 112. pör.)

Anno 1828. 9br.

A’ történet

Folyó 1828^k Esztendei Mindszent Hava 27^k napjára virradó éjjel; — bizonyos Dékány Judka nevű Személlyel tiltott eggyütt élésről, gyanús hellybeli Lakos Iffj[ú] Kis Horváth Istvánnak lakásába, Rácz Péter Város Őrje bé menvén nevezett Kis Horváth Istvánnak Dékány Judka mellett, meleg fekvését tapasztalta.

Ugyan azon szobába Iffj[ú] Kis Horváth Istvánnak hites Feleségét ettől származott négy gyermekeivel fekűve találta, a’ ki hitetlen Férjének, a’ fent nevezett feslett személlyel szemtelen fertelmeskedését és bujálkodását, ‘s ugyan azon egy szobába azzal egy ágyba fekvését több idő ólta Iffj[ú] Kis Horváth István férje kegyetlenségétől el némíttatva szenvedni kénteleníttetik. — Nem tsak hanem Férjetöl meg vettetve, a’ mindőn az említett Dékány Judka Ágyasával, keresményét, meg eszi issza ‘s arra ruházza Ő négy gyermekei[t] házanként való koldúlással táplálja el rongyosodva.

Melly szemtelen hitetlenkedö fertelmeskedés eránt Iffj[ú] Kis Horváth István a véle élő személlyel eggyűtt elő állíttatván — Azt hogy ő nevezett Dékány Judkával régibb időtől fogva eggyűtt él és a’ Fentebb írt napra virradóra is véle ugyan azon szobába melybe Felesége is négy gyermekeivel fekűde — egy ágyba hált sőt hogy az tőle teherbe is vagyon, ugyan azzal eggyütt önként előttűnk meg ősmérte Ezen vétkes tettének és Felesége ’s Gyermekei eránt való gondatlanságának azon okát adva; hogy ő hites Feleségétől el váló Szándékban legyen.

Ezekhez képest Iffj[ú] Horváth Istvánt, mint nyílvánosságos botránkoztató szemtelenül bujálkodó nős paráznát, véle élő és tőle terhes Agyasával Dékány Judkával eggyűtt őrízet alatt, a’ Tekintetes Uradalmi Törvény hatóság bosszúlására kötelességünk szerént ezennel bé kísértetjük. –

Kőlt Szentesen Mindszent Hava 27^kén 828.

Szentes M[ező] Városának N[emes] N[emzetes] Bírái által. –

*

Őnn vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a’ t.

Kiss Horváth István 36. eszt[endős] Ref[ormátus] szentesi — faragó és falrakó —invalidus[424] katona.

Miért vagy fogva¸

7. esztendő ólta itthon lévén, mint, hogy a’ feleségem hibás, ‘s prédálós tehát meg ůtôgettem, ‘s azt megvallom, hogy Dékány Judkával vóltam egyszer, kétszer, de az nem igaz, hogy ágyast tartok, amint ellvadóltak; és az a’ Dékány Judka tőlem nem viselős.

Azon főllűl, hogy a ’ feleségedet megvered — hogy mered meg űttni ’s koldúlásra juttatni; és Dékány Judkával úgyszólván szemek láttára bújálkodni¸

Az nem igaz, hogy koldúlva tartom én — ‘s nemis bántom, ‘s tsak a’ bosszuság okozta mind ezeket[…]

Kőlt Vásárhelyen 29. oct[óber] 828.

Kováts István actuarius által

Szembe állítatván Dékány Judkával, ez szemébe mondotta, hogy tőle viselős — mellyre a’ v[asba]fogott tsak annyit felelt, hogy ő nem tudja, havaljon tőle letté viselős vagy sem[…]

Büntetve nem volt, vagyona nincs, tsak a’ mesterségem — vallotta.

*

Őnvallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a t :

Dékány Judka — 25. eszt[endős] Ref[ormátus] Szentesi meg esett paraszt személy.

Miért vagy fogva¸

Azért, hogy Horváth Istvánnak szeretője vagyok, a’kivel őzvegy N[eme]s Dobos Pálnénál egy Házba lakunk.

Hogy mersz te feleséges Emberrel fajtalankodni mégp[edi]g felesége előtt ‘s aztokozni, hogy emezt ‘s Gyermekeit meg veti sőtt koldúlni hagya?

Nem vólt annak még eddig semmibaja — én nem vagyok oka, mert nem eresztett magától Horváth István.

Kitől vagy most viselős¸

– Horváth Istvántól vagyok minden órára való[…]

Kőlt Vásárhelyen 29. oct[ober] 828.

Kováts István actuarius által.

Dékány Judka büntetve nem volt, vagyona nincs.

*

A’ 111, és 112^ik Szamok alatt

Kiss Horváth Istvány, és Dékány Judka Hazasság tőrésről vadoltatván.

Itéltetett:

A’ vassba fogott Kiss Horváth Istvány őnként meg-valván, hogy fele[sé]ges léttére Dékány Judkával élt, és ezt Dekány Judka Szabad személy sem tagadván amaz 1 honapi fogságal meg-fenyitetik, emez pedig kemény meg-dorgálás mellett szabadon botsájtatik.

289. Az ifjú férj sógornőjével paráználkodott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 555. (D. 5. és 6. pör.)

Anno 1829. dec[ember].

A pör teljes anyaga hiányzik, csak az ítélet maradt meg.

Az 5^ik és 6^ik számok alatt. Bordás János és Rúzsa Katalin vérfertőztetők ellen folytatott Főben járó Perében az Uradalmi Fiscalisnak –

Itéltetett

A’ vér fertőztetés nagy vétke mellyhez Bordás Jánosra nézve, a’ házasság törés is járul mind a’ két rendű vassban fogottak őn vallásábúl nyílván meg világosodván, minek utánna a’ másod rendbeli Rúzsa Katalint gyenge kora mellyben kivált az actionalis[425] gonosszság nagyságát tőkélletessen meg nem fontolhatván sógora által a’ kivel szővetségi fűggésben volt kőnyebben el tsábitathatott a’ halálos bűntetéstűl fel mentetni, az első rendbeli vassban állot pedig szinte fiatalsága eddig fedhetetlen élete és azon kőrnyűlállás hogy fertelmes vad Butaságában még meg rőgződve nem lévén, attul önvallásához képpest tsak kétszer ragadtatott ell könnyebbitené esztet már ki állott hosszabb le tartóztatásának bé tudása mellett még három esztendei vassban kőz munkában és hetenként két napi böjtel tőltendő rabságra, a’ másikat pedig hasonló egy esztendei Tőmlőtzre kárhoztatni.

290. A házasságtörő férj magzatűzőszert szeretne készíttetni a teherbe ejtett lánynak

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 623. (D. 71. pör.)

Anno 1830. Máj[us].

Történet le irása.

A’ most múltt Farsang utólján tőrténtt, hogy bizonyos Csongrádi Lakos Fegó László Felesége Zobák Borbála Asszonyhoz bé fogott Fazekas, vagy Tóth Istvány nevezetű Juhász ell menvén, ahol Fegó Lászlónénál azt fedezte fell, hogy baja volna, vagy is hogy Eke Istvány Gazdájának mostoha Leánya Kollár Rosália terhes volna; készitene néki valami szert; de mivel Fegó Lászlónénak a’ lába fájt, néki azt felelte, hogy most nem lehet; mivel nem mehetek, ’s utóbb az Asszonynak adott is egy forintot valtób[an]; — ezek utánn ismét későbben ell mentt a’ nevezett Asszonyhoz a’ Juhász borossan a’ szer készittetése végett igérvén egy ürüt is néki; hanem akkor Fego Lászlóné Fazekas, vagy Tóth Istvány Juhászt meg fedvén, lepirongatta, hogy ő semmi szert a’ Terhes Leánynak nem készít és igy a’ boros Juhász ell mentt, annakutánna pedig Fegó Lászlóné a’ helybéli T[ekintetes] N[eme]s Vármegye rendes Bábájának fell adván bé panaszlotta az esetet, melly esetet a’ Bába Asszony a’ Bíróságnak amidőn fell adta volna, a’ Juhász Fazekas, vagy Tóth Istvány bé fogatván, ’s egyszersmind az esethez képpest vassban örízett mellett a’ T[ekintetes] Uradalmi Tömlötzökben által késértetik.

Kőlt Csongrádon 11^a Martÿ 830. –

Major Imre jegyző által.

*

1830^ik eszt[endő] Mart[ius] 18^ikán H[ód]m[ező] Vásárhelyen Kivett

Őnkényes Vallomás:

Hogy hívnak¸ Ã:

Fazekas Tóth István 24. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Csongrádi Juhász — Feleséges gyermekes.

Miért vagy fogva¸

Egy asszony /:a’ nevét meg mondani nemtudom:/ aztmondotta, hogy ollyat készíttettem — vagy készítettni akartam vólna vele, amitől a’ Gyerek ellmegy de én nem reménylem hogy azt mondottam vólna nékie.

Hogy értsem ezt¸ Vald meg igazán haragos Eke István Gazdád mostoha Leánnyat teherbe ejteted e’ — ‘s haúgy igazé hogy terhét ellakarván űzni e’ végre Fegó Lászlónéval, zobák Borbálával valamely szert akartal roszra készíttettni.¸

A’ nyáron igaz 3^szor vagy 4^er közösültem Eke mostoha Leánnyával Rozállal, s most Terhes — de azt nem tudom tőlem van e’ teherbe vagy mástól; — azis igaz, hogy jártam annál az asszonynál részeg fővel, de azt sem tudom mivégre.

Hogy mertélte házasság tôrésbe esni — ‘s feleséges léttedre mással paraznalkodni ‘s még gyermek vesztésrőlis gondolkodni¸

Soha eszembe, gondolatomba sem vólt az, hogy ellveszíttsem — hanem hogy a’ Leány utánnam jőtt, tehát tsak úgy esett meg rajtam.

Valjon nem a’ Személy késztetetté Gyermeke ellvesztésére való Szernek tsináltatására¸

Nem mondta az, magam sem gondolom hogy mondottam vólna annak az Asszonynak.

Miért adtál tehát nékie egy f[orin]tot¸

Aztnem tudom megmondani[…]

Kőltt mint fentebb. Kováts István Urad[almi] Ügyész

által.

Büntetve, fogva nem volt, vagyona 20 darab birka.

*

Itéltetett

A’ vassba fogott az ellene vádbavett nös paráznaság vétkét el-ösmervén, azt azomban, hogy ő Eke Istvány Leánya terhének elűzésére szert készitettni iparkodott volna, tagadván : a’ meg-vallott nősparáznaságáért 30 bot ütésekel megfenyitetik, a’ más rendű vád alol pedig fel-mentetik.

291. Miután a férj elkergette feleségét, összeállt egy szabad személlyel

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 1098.

Anno 1833. okt[óber].

101 és 102. : számok alatt Takáts Sámuel nős paráznasággal vádoltatván, Szűr Szabó Kata pedig, hit nélkűl való vélle éléssel vádoltatvánn –

Itéltetett

Minthogy a’ v[asba]fogott Takáts Sámuel Törvényes feleségét magától elkergette és más Személyhez adta magát, e mostani személyel élni eltiltásával egy hónapi hetenként 2 napi bőjtel tőltendő tömlötzözéssel bűntettetni, Szűr Szabó Kata pedig, mint szabad személy szabadonn botsáttatni.

292. Az ötgyermekes apa otthagyta családját a fiatal sógornőért, akinek fattyat nemzett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 13.: 236-237. (D. 23. és 24. pör.)

Anno 1836. Dec[ember]

Dolog története

Még az 1833^ik Esztendô mint egy Junius holnapban Berényi Sándor itteni lakos felesége testvérjét Fazekas Zsuzsánnát mint hajadont teherben ejtvén, véle Újjvidék Várossában a’ mint az ide :/: visza útasitó Levélből ki világosodván vette lakását, — hátra hagyván ⁴/₈ úrbéres földjét, és 5 neveletlen gyermekeit hallomásbol feleségének Sz[abad] K[irályi] Újjvidék várossának Magistratussa[426] eránta meg kerestettvén honyába vissza kisértetett. Kit is kőtelességünk szerént mint nös paráznát a’ T[ekintetes] uradalmi Törvényhatóságnak által adatik.

Szentes 24^a Maÿ 836. Szentes N[emes] Várossa

N[emes] N[emzetes] Bírái.

*

Tekéntetes Fô Bíró Úr

Nemes Városi Tanáts!

Városúnk Lakosa Berényi Sándor feleségével együtt leendő utazás színt alatt, itten tőlűnk úti levelet kérvén ki feleségét, és Őt Gyermekeit három évek előtt hítettlenül el hagyta, és hítvesének hajadon Leány testvérével vétkesen oszve szővetkezvén azzal egyűtt, el szökött.

Ezen gonosztévő felöl azon hírt vettűnk, hog Ő Sz[abad] királyi Újvidék városában tartozkodna és közelébbi nyaron varosi Pandur-szolgalatban lett légyen.

Mihez képest hivatalos tisztelettel, és bizodalommal kérjűk fent tisztelt Te[kin]t[e]tes Fő Bíró Úrat és a Nemes Tanatsot meltoztassanak nevezet Berényi Sándor gonosztévő, és ál-Orczás felesége fel kerestetése eránt, sikeres rendeléseket tetetni, ‘s meg talaltatások esetére őket mint kettöjöket szoros őrízet alatt Szentesre — viszsza utasítani, — Kik és hasonlo esetekben szíves keszségünket le-köttve tellyes tísztelletel vagyunk

Kőlt Szentessen Majus 6^a 836. tartatott Tanács Ülésből

Fent tisztelt Úraságtoknak

Kész kőteles Szolgai Szentes M[ező] Városa Bírai és Tanácsa

*

Önkénti Vallomás

Mely az alól írt napon, és módon vetetett ki.

Mi a’ neved?

Berényi Sándor 36 esztendôs Református ⁴/₈ Urbéres földel biró szentesi lakos vagyok.

Mi inditott tégedett arra, hogy ezek elôtt 3. esztendökkel Feleségedett 5 gyermekeidett, és vagyonod itt hagyod, kivel, és mi módon szöktél el, hol tartozkodtál ez ideig

egyenest az inditott feleségem 5 élô Gyermekeim és vagyonomnak itt hagyására, hogy feleségemnek testvér Öttse,[427] házamnál lakván, tölem teherben eset, — hogy el palástolhassam több atyám fiai elôtt is 3. Lovú Kotsimmal, az érintett feleségem testvérjével el szökvén Újjvidékre mentem; most a’ városnál lévén szolgálatban haza kisértettem

Azon személynek kivel el szöktél, hány gyermeked volt már töle?

Azon üdötôl két gyermekúnk voltak, egyel pedig teherben vagyón[…]

Büntetve nem volt, vagyona az úrbéres földje.

Szentesen, Majus 21.^én 836. ki halgatta Imre János

not[árius] ált[al].

*

Önkénti valomás

Mely az alól irt napon, és módon vetetett ki.

Mi a’ neved?

Fazekas Zsuzsánna 26 esztendôs Tési születésů megesett személy vagyok.

Kitôl estél meg?

Berényi Sándortól.

Berényi Sándor azt mondja hog atyádfia néked?

igen is atyámfia, mert a’ feleségének testvér öttse vagyok.

Berényi Sándor kért e’ a rosz tselekedetre, és egyes akarattal szöktetek e’ el?

a’ rosz tselekedetre az igaz hogy ô kért, de a midôn már tôle teherben estem, egyes akarattal szöktünk el.

Hány gyermeked van eddig Berényi Sandortúl?

egy meg halt, egy elô, egyel pedig terhes vagyok[…]

Büntetve nem volt.

Szentes. 24.^a Maÿ. 836.

ki halgatta Imre János not[árius] ált[al]

*

Ezenn Írást elő mutató Szentesi Reformatus lakos Berényi Sándor, ez elött 3 esztendővel, engedvén vétkes indulatjának felesége testverjevel el szökött, el hagyván hitetlenül házas társát s gyermekeit; mostanában pedig Ujj Vidékről, hogy tartózkodott, haza kisértetvén előttűnk meg jelent, törvényes feleségével eggyütt, tőredelmes szivvel és sírással el esmerte esztelen vétkes tselekedetét, elő adta melly szivessen bánja és szegyenli ő ezt, ‘s melly sok gyötrelmet, és lelki esmeret vadjait okozott néki távol létéb[en] ezenn bűne — bocsánatot kért az Istentől, feleségétől, és tőllünk és, ígérvénn, hogy ő botránkoztató gonoszságát fedhetetlen élete, feleségéhez gyermekeikhez való tántoríthatatlan hűsége által igyekszik hellyre hozni.

Mi is tehát, valamint az ő ártatlan eletű felesége is, kővetvénn Mennyei Atyánknak példáját ki az ő tékozló fiát is midőn annak meg térését látta kegyelmébe fogadta, ő néki meg bocsátottunk ‘s Ekklesiánk kebeleb[e] visza fogadtuk, szivére kötvénn : hogy ezutánn magát fedhetetlenül viselje, feleségéhez és gyermekeihez való hűségét meg kettőztesse, és minden botránkoztató cselekedetektől magát szorgalmatosan meg ójja. Az Isten és elöttünk tett fogadásáról soha el nem felejtkezvén

Mellyről adtuk, alázatos kérésére, ezen bizonyság levelünket

Szentesenn, Junius 25^dikén 1836.

Kis Bálint m[aga]k[ezével] Dobosy Mihály m[aga]k[ezével]

Doktor és I. Esperes Prokátor.[428]

*

Tekintetes Uri Tőrvény Szek

Én az 1831dik. esztendőben az Édes Atyajim egy het allatt mindketten meg halálozván Árvaságra maradtam.

Melynél fogva az atyafijak Javalásábol az találtatodot — hogy mivel Négy testvérje Szentesen vagyon Férjnél. — mindegyiket ki ki válalja fel szolga kepen Bérki Fizetes Melet.

Ere valo nézve tehát Engemet el válalt Berenyi Sándor az testvér nénémnek. Férje oly fel tétel melet. —

Hogy ő Engemet Mint Feleségének testvérjét ki házasít — és még az az idő eljö mint szolgálo Leánynak bért fizet. —

De az Midőn esztendőknek el forgása alat mindég az tanyáján tartot es mint szolgálo Lejánynak parantsolt, sokat késztetet az roszaságra hol egy féle, hol más féle igéreteket tet — Utolyára Egy koből vetés beli igéretek Melet az Labomrol levet. És engemet teherbe ejtet.

És engemet az Jővendő beli szerentsémtől meg fosztót. Mely gyalázatot, hogy észre vet Légyen — sokat erőltett az el-szökésre. hol egy hol más fele képen Ijesztet, hogy majd mint Lészen sorsom az Atyafijak kőzot Enél Fogva Mint Leány gyermek rá álotam és véle Három Esztendejig oda laktam És Már most harmad magamal vagyok.

Az Melyeknek is élelmeknek meg adatásajert az Legnagyob alázatoságal esedezem az Tekéntettes uri Tőrvény Szek kegyes szine előt En Fazekas Zsúsána

Az Melyert is Maradok holtig hiv tisztelöje es allázatos szegény szolgáloja az Tekentettes uri tőrveny szeknek.

*

Tekintetes Uri Törvény Szék!

Alázatos tisztelettel le borúlva bátorkodok fojamodni, és a Te[kin]t[e]t[es] uri Törvény Szék Kegyelméért esedezni, az eránt

Beényi Sándor Férjemhez ez elött 17 esztendőkkel férjhez menvén, 14 esztendöt a’ leg szebb békességbe éltünk egygyűtt; ugy hogy semmi háborgás köztünk nem volt, de ezt a szép békességet igen meg zavarta egy szerentsétlen eset, ugyan is: a testvéremet, mint árvát magunknál tartottuk, ‘s az Uram vélle lakván annyira el tévejedett, hogy tilalmas társalkodást kezdett vélle, de mind e mellett is házi békességünk meg volt; ugy: hogy én Semmi veszélyről nem is álmodoztam, de az Uramat a’ lelki esméret mardosván nem volt nyugodalma, ‘s hánykódó gondolati közt arra jött, hogy engemet itt hagyván, testvéremmel együtt titkon el ment ‘s igy 3 esztendeig öt neveletlen gyermekeimmel a’ leg nagyobb gyászba és bánatba maradtam, kiváltképpen az fájván; hogy még tsak leg kissebb okát sem gondolhattam mi vihette arra az uramat, hogy leg kissebb Zürzavar nélküli életünk íly váratlanúl ketté Szakajtsa, mind addig : mig bútsúzó irását meg nem leltem, tsak akkor tudtam meg hogy hanykódó lelki esmérete nem pedig hozzám való szeretetlensége okozta bujdosását azt képzelvén boldogtalanúl, hogy a’ vélle futó belső szemre hányásokat így el halgattatja; ettöl fogva nem ohajtottam szivesebben semmit; mint őtet fel találni, hogy néki igaz szivből meg engedvén, magamnak hüséges férjemet, ‘s öt gyermekeink Édes Attyokat viszsza szerezzem; meg tudván hol létét tsak ugyan haza is késérödött, az ólta tapasztalom hogy erántam való hüséges szeretetet még távol létibe is meg nem szünt, melynél fogva én is néki meg engedtem.

Alázatossan esedezek annakokáért a’ Te[kin]t[e]tes Uri Törvény szék Kegyes szine elött, hogy a’ mit Férjem szerentsétlen el tévejedésével a’ Törvények ellen vétett is, békességes élhetésünk, és Öt neveletlen gyermekeink nevelhetése tekintetéböl Kegyelmesen el engedni meltoztasson.

Alázatos tisztelettel lévén Szentesen d[ate] 7^a Januar 837.

A’ Tekintetes Uri Törvény Széknek

alázatos szolgálója

Fazekas Ersébet

Berényi Sándor hitvesse.

*

A 23-dik, és 24-dik számok alatt[…]

Itéltetett.

[…]az 1-ső rendű, mint egyszersmint házaság tőrő, egy esztendei vason, köz munkán, ‘s hetenkénti 2 napi bőjt mellett töltendő tőmlőtzözésre, másod rendű vasban fogott pedig, nemének gyengesége tekéntetéből, ‘s azért is mivel ő házassági kőtés által máshoz nem volt kötelezve fél esztendei[g] szinte vasonn, ‘s szokott munkákba hetenkénti 2 napi bőjtők meg tartása mellett töltendő arestomra ítéltetik.

293. A leány a sógorától gyermeket szült

CSML HF. Törvényszéki iratok: H. M.: 112.

Anno 1840. jan. 30. és ápr. 8.

Anno 1842. május 6. Hódmezővásárhely.

Tóth Ilona panaszkép előterjeszti miképpen Baricsa János sógora által a szállásra leendő szolgálat végett kivivén tőle megterhesedett, meg is gyerekesedett, amit a jelen volt Baricsa János is elősmért és a csecsemő tartására holnaponként másfél évig 3 váltó forint ajánlása mellett barátságosan a panaszolkodóval megegyezett.

294. A 15 éves lány sógorától esett teherbe

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 14.: 307. (D. 1. pör.)

Anno 1842. Okt[óber].

A

Történet leírása

Folyó 1839^k évi Szent Jakab Hava[429] 3^kán Farkas Jósef Csongrádi Új Magyarnak felesége most 15^k évben járó hajadon leányától Rozáliától azon Őn Vallást vévén : hogy jelen terhes állapottya, nem azon Fejér Imre Csizmadia legénytől való, a’ kire eddig a’ szűlőinek vallott, hanem vejétől Bodor Jánostól, mint a’ leány testvér nénnyinek hites férjitől, és hogy a’ nevezett Csizmadia legényre Bodor János Sogorának javaslásából ártatlanúl vallott légyen; ezen őn vallást a’ leányától ekképen meg értvén, Farkas Jósefné, — a’ férjének a’ kit ekkor a’ Váradi Vásártól vejével egyűtt haza várt, Szentesig eleibe ment, tudtára adván férjének a’ leány vallását leg kevésbbé sem tagadta azt, ‘s a’ Réven által jöttök alkalmával a’ vádoltatott Bodor János a’ Tiszába ugrott, de onnét Ladik segítségével kifogattatván az Ipa által városunk köz házához mint bünös behozattatott, a’ ki is a’ terhes leánnyal szembe állittatván, azt mondotta szemeiben hogy ő hozzá a’ leány nagy hajlandóságot mutatván, valamint elöször, úgy azutánn is számtalanszor, sőtt már terhes állapotjában is a’ midön modját ejthette, vélle közösködött; — ellenben a’ leány azt valja, hogy Bodor János be dugván a’ száját, erővel vette le őtet lábáról, és a’ midön a’ leány terhesnek nyilatkoztatta néki magát, azt javasolta, hogy Fejér Imre Csizmadia legényre valjon, a’ kivel a’ leány egy lakodalomban tőbb ízben tánczolt; — ennek következésében Bodor János mint ön vallásával megesmért vérfertoztető kötelességűnk szerint ezennel az illető Tekintetes Törvényhatóságnak által adatik. — Költ Csongrádon 1839^k évi Szent Jakab hava 8^kán

Csongrád Várossának

N[emes] N[emzetes] Birái által.

*

Az uradalmi fiskális a vádat főbenjáró bűnként indította az alperesek ellen, és […]az atyafiság 1^ő fokozatánál kárhoztatva, azt kinos halállal parancsolná bűntettetni[…] valamely kínnak előre bocsájtásával; — hóhér pallosára ítéltettni.

*

B

839 év Sz[ent] Jakab havának 8^án Csongrádon ki vett ön vallás

Mi a’ Neved ‘s a t.

Bodor János, 25 Eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus], feleséges szegedi születés ‘s Csongrádi házatlan zsellér.

Hogyan feledkezhettél el magadról annyira, hogy hitvesed iránt tartozó férji hűségedet meg szegve, sogor asszonyoddal vérfertőztetés bűnét kövesd el?

Kérem alássan, az enyelgés, a’ tréfa, a’ barátság, bele kevert a’ bajba, ollyankor az ember eszén kívűl van, és csak illyenkor tér magához. –

Ezen bünt elöször mikor, és továbbá hányszor követted el?

Kérem alássan hányszor azt nem tudom számot nem tartottam reá, azt tudom hogy nem csak egyszer.

Miolta tart tehát ezen állitásod szerint[i] szövetség köztetek?

Szüret tájtol fogvást, ‘s lehet még valamivel előbb is. –

Sogor asszonyod vallása szerint te rajta eröszakot követtél el, hogyan bátorkodtad azt tenni?

Kérem alássan én eröszakot nem tettem, nem volt az se pusztán se mezőn, hanem egy udvarba hol két házban 15en laktunk, hogy lehetett volna itt eröszakot tenni — hiszen ha én eröszakot vittem volna véghez — panaszkodott volna ő mindgyárt.

Miért dugtad be tehát száját, midön vétkes ösztönödet követve, a’ vérfetozte[t]ési[t] véghez vitted?

Nem igaz az hogy én be dugtam a’ Száját. –

Miért ingerelted, a’ Néked terhes állapotjárol hiv vallomást tett Sogor asszonyodat, hogy magad undok vétkét, idegen ártatlanra valja?

Lakodalomba volt, ‘s mondták, hogy a’ csizmadia legénnyel nagy barátságban volt, sokat tánczoltt, ‘s Sogor asszonyom kérdezte tőllem, nem jó volna e’ reá fogodzani — én azt mondtam nem bánom, tegyen a’ mit akar, probálja meg. –

Büntetve nem volt.

[…]a’ mi kis pénzem volt az Ipam elvette — az ő pénzével kereskedtem.

Ekkor Farkas Roza szemébe mondotta a’ vasbanfogottnak, hogy őtet mindég a’ háznak reá gyujtásával fenyegette ha vétkes tettét valakinek felfedezendi, és hogy a’ rosz tettek elkövetése alkalmával száját mindenkor be dugta, hogy ne kiálthasson[…]

*

1840^k évi Télutó hó 1^ő napján H[ód]m[ező] Vásárhelyen folytatva tartatott N[eme]s Úri Törvény Szék előtt — Bodor János — fentebbi mellesleges szabad vallomását — annál fogva mivel azt, úgymond — Ipa Farkas Jóseftől féltében tette — a’ ki ítet nagyon meg kínozta, ‘s a’ tőbbek kőzőtt bajusszát szálanként tépte ‘s szemének kivájásával fenyegette — egészben vissza vonván a’ kérdéses vádat általánossan tagadta.

Jegyzé Kovács István mint Uriszéki Jegyző.

*

C

839 év Sz[ent] Jakab hava 8^án Csongrádon ki vett ön vallás

Mi a’ neved ‘s a t.

Farkas Roza, 14 Eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] Farkas Jósef helybéli lakos leánya vagyok. –

Hogyan feledkezhettél el magadról annyira, hogy nöi szemérmed megvetésével — Bodor János sogoroddal, Isten ‘s ember előtt tetemes bünét, a’ vér fertoztetésnek el kövessed?

Én soha nem vetemedtem volna ennyire de mindig avval fenyegetett, hogy ha nem engedek kivánságának meg öl éjjel mikor alszunk, ránk gyujtya a’ házat, — én hát csak édes Apámat féltve engedtem kivánságának. –

………

Sogorod állitása szerint Ti, egymással szép szövetségben valátok, mikor keletkezett ezen szövetség köztetek?

Tavalj már a’ szőllő már ért, mikor leg elöször ezen vétket vélem elkövette, — szülöim nem voltak ollyankor soha sem ide haza — feleségét mindig el küldte valahová — és ahhoz nem keresett soha sem ágyat semmit, csak patkát vagy földet és számat be fogva rajtam eröszakot tett[…]

Büntetve nem volt, vagyona nincs.

*

1840^ik évi Julius 20^án tartott uri Törvény Szék alkalmával a’ v[asba]fogott fentebbi vallását átaljában visszavonta, a’ visszahúzásnak azonokát adván, hogy ugymond azért vallott Bodor Jánosra, mert tudta, hogy ezt az ipa nagyon kedvelli, ‘s igy a’ v[asba]fogottal nemfog kegyetlenül bánni, különben pedig attól tarthatott, hogy ha ezt nem teszi, az apja elveri házától.

Jegyzette Bártfay Sándor uriszéki Jegyző.

*

A D alatt Bodonyi Susánna 53 éves, öreg Tisza Farkas felesége, mint tanú, 1839, Mindszent hava 11-én azt vallotta, hogy látta Bodor Jánost a városháza előtt Farkas Jósef által kisértetve, és […]látta, hogy bajussza ki volt szagatva Bodor Jánosnak, ruhája csupa víz volt, és tetemesül meg verettnek láttzott[…] A tanú akkor föl sem ismerte. A vádlott azt panaszolta, […]hogy Ipa Farkas Josef által ocsmányitatott annyira el[…]

*

E

Tekintetes Úr!

Parantsolatja következésében[…] E fojó Év Julius 4^én a midönn Bodor János Csongrádi Cigány az Ipával Farkas Jozseffel a’ Kompon a Tiszánn keresztül jöttek vólna, az említett Bodor János a Tisza közepe tájánn a Kompból ki ugrott, kit is a Révészek észre véve s tsolnakra ugorván, azonnal ki fogtak[…] nem tudván a’ magát el ölő szándékának okát tökélletessen ki tapogatni, kezét hátra köttetve az emlitett Ipának olj meg hagyásal adtam által, hogy sértetlenül adná által a Csongrádi Érdemes Bíróságnak[…]

A biztos végül elmondotta, hogy Bodort ekkor nem látta megkínozva, de lehet, hogy ezután ez megtörtént.

Kőlt Bőldi Rév. October 13^án 1839.

alázatos szolgája N[eme]s Kiss Ferent[z] Tisza Bőldi Biztos.

*

A továbbiakban anyakönyvi kivonatok, orvosi bizonyítványok következtek, majd az ítélet, amelyet föllebeztek és a Királyi Itélő Tábla az első fokú határozatot jóváhagyta. Ebből néhány mondatot idézünk:

[…]Mi Első Ferdinánd[…] ezennel emlékezetül adjuk, hogy ezen nyolcz száz negyvenkettedik esztendei Augusztus huszonötödik napján Királyi Itélő Táblánk[…] vitézlő hivünk Kovács Istvánnak mint Vásárhelyi Uradalom Ügyészének, Bondor János 1^ö és Farkas Róza 2^ik vérfertőztetésről illetőleg házasságtörésről vádolt alperesek ellen[…] az alpereseknek próbák hijányából való feloldoztatásukkal bevégzett[…] büntető perét megvisgálván és birálván, ugyan az következőleg itélt légyen.

Itéltetett

Az Úriszék Itélete helyben hagyatik[…]

Költ Szabad Királyi Pest Városunkban ezen nyolc száz negyvenkettedik évi September havának nyolczadik napján[…]

XIV.

A HÁZASTÁRS FÖLKÍNÁLÁSA

295. Az asszony a férje kérésére mással csókolódzott, a tanú fiától pedig teherbe esett

CSML SZF. IV. A. 21. (D.)

Anno 1738. die 1. ^mo Mensis Martÿ in Possessione All Gyö.

Kökény Istvánné Szabó Judith Paráznasági pörében tanúkat hallgattak ki:

Tudja é halottae ă Tanú vagy vilagossan láttaé Szabó Judith[na]k. Kökény István felesegének Paráznaságát, Mikor és kikkel Vallya meg hiti után.

Szűcs Ilona cir. 55 éves tanú vallotta:

[…]reszegségét ă Deutrumb[an] nevezet Asszonnak elégszer látta de paráznaságát soha sem. Baba lévén ă Fatens Csók[jokat] elégszer látta Csokos Poháron,[430] hogy másokkal Csokolódzott; De mindenkor az ura ingatta rea.

*

Kökény István azt mondja hogy ă felesége akkor sem vólt szüz mikor el vette, mert ă ki élte Leány koráb[an] azzal az emberrel kaszált is.

*

Balog György cir. 14 éves vallotta:

[…]addig mulattak a Tudva levő He[ly]sigen Kőkény Istvánné es Gazos Istók edjütt míg ezen gyermek a fel becskorát [így!] le vetette. Vallya azt is hogy Magok Actusát el nem Végezhette, De Sem azelött Sem az után nem Vette észre hogy edjmásh[nak] kedveztek volna[…]

296. A rossz szerető asszony fölkínálása kipróbálásra

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 132-138.

Anno 1742.

Részletek a tanúk vallomásából.

Németh János tanú vallotta:

[…]Kiss Gazsi maga házánál Lantos Pállal együt iván, és reszegeskedvén, ugyan lantos Pálnak beszéllette ugy mond: az előbbeni feleségemnek az egyik ujja is jób vólt mint mostani feleségének egész testye, és az elöbbeninek csak az széllyére tette is jóbban esset, mint evvel ha egészlen el követi is, mert két oráig is el veszödik mostanival még sem végezheti el, Lelkem Palkom, erigy, probáld meg tehecze néki valamit, és el menvén : vedd reád az én szürömet, és zörgesd az ajtót, mert az én feleségem nagyon álmos; és meg nittya az ajtot, s- még eö huzodozik az ajtóban üly le az ajtó mellett való patkára, mintha le vetkőznél, az után meny hozzá, s- taszicsd meg bellyeb megyen, az után fü felé fordúly, az után ismét forduly hozá, be felé, és meg teheted néki, ă mit akarsz.

Szalma András tanú ezt a történetet így beszélte el:

[…]ülly az patkára mint [ha] le vetkőznél, az után fekűgy mellé, és ne szólly semit néki forduly jób oldaladra ki felé, azután fordúly be, azt teheted néki a mit akarod.

*

Ezen Tanúnak mondotta az Varga Pál: hogy Komám Aszsony meg van már, értvén tudni illik: hogy Gazi feleségével kőzősködött, s- paráználkodott[…]

297. Feleségét közösülésre bíztatta férje, hogy a férfit rajtakapja

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 829-831.

Anno 1775. 7^a Junÿ.

Galgó János csanyi csősz feleségét, a Bazs megyei Makoláról való, cir. 26 éves Kováts Rosi pápista asszonyt vallatták:

[…]Mi okon fogtak meg?

Azért mert Khlivinyi Ferencz ő kigyelme; Csanyon az hol árendátor vólt, tavaly aratáskor rajtam jőtt, és erőszakot akart rajtam tenni, s. annyira voltam miatta, a kűszkődés miátt, hogy vér is ment tőllem, mint a harhátul, de mégis neki nem engedelmeskedtem akkor, hanem azután Pünkösd előtt két héttel az idén ismétt utánnam járván, azzal ámitott : hogy ő majd jó ruhát tsináltat nékem és 100 f[orintot] is ád, tsak engedgyek néki, s engettem neki azért az igéretért vagy Kéczer, harmadikszor akarta volna, de hogy nem akartam neki engedni, azt mondván hogy meg csalt már, mert semmit nem fizetett.

Meg fizette é?

Minek utánna kértem tőlle azt mondotta, hogy a Biró nélkűl nem fizet, menyűnk a Biróhoz s. ugy mentem panaszra Tisztartó Uramhoz.

Hogy mertél neki engedni, holott jó férjed vagyon?

Mert meg csalt az igerettel, azomba[n] mások előtt beszéllettem, hogy erószakot akart rajtam tenni, és hogy igert is ha engedek néki, mások is azt mondották hogy bolond voltam, hogy anyi pénzér[t], nem engettem neki, nevezetessen mondotta Csanyi Tőrok fer[enc]: Őreg Gálfi, ugy osztán csak rea adtam magamat, mert ugymond az urak majd ki ráztak volna őtet a pénzébűl.

Részlet, Galgó Janó circiter 40 éves, a Trencsény vármegyei Eravotyiczrúl való férfi vallatási jegyzőkönyvéből:

[…]Mi képpen tanitottad Feleségedet hogy Chlivinyivel közösködjön?

Csak azt mondottam neki hogy fekűgyőn le vélle, ha hozzá megyen, majd én elment utat adok, de azonnal vissza tértek hogy rajta meg foghassam, ugy is cselekedett, a Feleségem, s már dolgozta, mikór rajta értem, akkor mondotta hogy ne bántsam, nékem 100 for[intot] ád, és ruhát is csinaltat, de se pénzt nem adott, se ruhát fele[sé]gem[nek] nem csinaltatott

Hogy merted Feleségedet oly vétekre indittatni?

Csak Chlivinyin akartam gyalázatot tenni, mivel már ezelőtt panaszolta Feleségem, hogy őtet gyakran probálgatta paráznaságra és színte rajta értem[…]

XV.

HÁZASTÁRS ÉS HÁZASPÁR CSERÉK

298. A házasok párt cserélnek egymás között

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 106-110.

Anno 1740.

A pör Tóth Erzsébet kihallgatásával kezdődött:

[…]1^mö Vallya : hogy Rosival edgyüt száma nélkül paráznasággal vétkezett.

2^dö Vallya azt is : hogy Györi Istok adott ă Rosy kezében egy Aranyat, oly véggel, hogy azzal emlétett Tótth Ersébetet ö hozzá is hodicsa, ă mint hogy azon Györi Istokkal is vétkezett, és mihelyt azzal dolgát el végezte azonnal Rosihoz kellett ismét menni.

3^tió Vallya aztis : hogy Lázár Samu ă Száraz éren ă Város Csikoossát Matyó nevűt ă Fatensnek utánna küldette, és ottan azzal is ă Fatens paráználkodott, és eddig is meg vallotta vólna, de Samú a Tőmlőcz ablakára ment és kérte, hogy ha ă többit ki vallya is, ezen Matyóval való dolgát ki ne vallya, mert ă még Tömlöczben nincs, étellel segítheti.

*

Ezután Gyula város előljárói a következőket állították:

[…]Mi aláb meg irattak vallyuk, és recognoscállyuk[431] hogy mi Városunknak lakossai kőzül huszonött személyeket egyben szolitván meg eskűttettük : hogy ki ki hite után vallaná meg, mit tudna, s- mit látott vólna Rachel Ersokhoz, az ki most Tóth Ersoknak hivattya magát, és Rosy Mihályhoz; ă mint is hitek után unanimi Voto[432] vallyák, hogy mindenkor gyanúság vólt hozzájok, hogy Rosy Rachel Ersokot, annak Ura pedig Risival éltek.

299. Az elhagyott asszonynak két férfi hét gyermeket nemzett

CSML SZF. IV. A. 21. (D. 2. pör.)

Anno 1798. die 10^a Januarÿ

Anno 1797. die 19^a Aug. Szegvár[…]

B[enevolum] Examen

Mi [a] neved?

Víg Ersók a’ nevem Vásárhelyi születés R[ómai] Catholica mintegy 36 Esztendős Mintszenti lakos Hegyesi Jantsi felesege vagyok.

Mitsoda ember az Urad, és hol vagyon?

Rossz koborló, most a’ Betsei Tömlötzböl Szegedre küldetett[…]

Hát te miért hagytad el az Uradat.

Nem hagytam én, mert eö hagyott el engemet ez elött már 14 Essztendökkel, és már most meg házasodott újjra Ludson valamelly Kertésznek a’ leányát vette el.

Hát Argyelus Istvánnal mitsoda esmerettséged van?

Hogy az Uram el hagyott, hallván hirét hogy Adán vagyon, oda mentem keresni, és ott akadtam Argyelus Istvánra[…]

Te meg talán ehez állottál Feleségnek.

Kéntelen voltam véle, mert hallottam hogy az elsö szeretőjének orát fülit el vágta az Uram, a’ Masodikat pedig, a’ Szabatkai földön egy föld házba gyermekestöl, és terhessen bele égette, azért nem batorkodtam én többé hozzá allani.

Volt e ettöl az embertől gyermeked?

Volt 6, de közzülük 2 elö 4 pedig meg holt, a’ harmadik, és leg nagyobbik elö gyermekemet Szabatkán, mikor az Uramat kerestem valami Tot Péter nevezetű tsinálta[…]

Büntetésül 24 korbácsütést kapott.

300. A férj összeállt egy asszonnyal, míg az elhagyott feleség egy másik férfival

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 7. és 8. pör.)

Anno 1800. V. 12.

B[enevolum] E[xamen] In oppido Vásarhely. 3^a Mar[tius]. 1800. peract[um].

Kinek hivnak? ÃÃ

Kis Ersók [a] nevem, Jakó Miklósné, 33. esztendős, Reformata, 2. gyermekeim is vagynak.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva, hogy tegnap múlt egy hete, éjfél után 1. óra tájban Kérdő Ferencz hozzám jőtt, a’ Nagy hajú Kanász házánál, a’ hol én béres-házban lakom, és mind a’kettőnket az 50. Ház gazdák bé hajtottak. –

Azon 2. gyermekeid a’ Férjedtől valók é, vagy pedig Kérdő Ferencztől?

Mind a’ kettő a’ Férjemtől való, mert az egyik most 6. esztendős, a’ másik pedig 9^dik esztendőbe jár, én pedig Barta Mik[lós] úr Biróságában, úgymint 793/4^dik esztendöben vóltam, és hagytam el a’ Férjemet. –

Hány esztendeje már annak, hogy Kérdő Ferenczel ilyen titkos szerelembe élsz?

Bizonyosan nem tudom, van már 7. vagy 8. esztendeje. –

Az alatt az idő alatt vólt é gyakran kőződ Kérdő Ferenczel?

Nékem vólt vélle közöm hogy egy holnapba egyszer, hol 3. hétbe egyszer, de igen gyakran nem vólt.

Hát az alatt az idő alatt a’ mig a’ házánál laktál, hányszor vólt kőződ vélle, és tudta é azt a’ Kérdő Felesége?

Nékem az idő alatt, mig a’ háznál laktam, véle semmi kőzőm nem vólt, a’ felesége sem vett mi utánnúnk semmit is észre.

Néked Férjed van, miért hagytad azt el, és miért adtad más Férjfi alá magadat?

En csak azért hagytam el a’ Férjemet, a’ miért ő engemet el hagyott, mert ő Kohánét fogta fel, és azzal élt rosz életet, engemet pedig a’ miatt húzott ‘s vont, a’ szólgálóját is Tavaj fel csinálta; Kohánétúl pedig meg is franczúsodott, igy hát, ha én néki nem kellettem, ő se kellett nékem; nem is kell mind addig, valamig a’ rosz életből ki nem tisztál; lakolyon ő is úgy, valamint én. –

Vóltál é már a’ Kérdővel való rosz élet miatt el tíltva, és meg bűntetve?

Voltam ez előtt egynéhány esztendővel, és akkor 24. korbácsokat is kaptam[…]

*

B[enevolum] E[xamen] In oppido Vásárhely. 3^a Mar[tius] 1800. peractum.
Kinek hivnak? ÃÃ

Kérdő Ferenc [a] nevem, Vásárhelyi lakos, 42. esztendös Reformatus, Feleséges 5. gyermekeim vagynak, hazzal biró Zsellér vagyok. –

………

Jakó Miklósnét esméred é és hány esztendeje hogy vélle esméretseged van?

Igen is emérem már régtöl fogva, de nem tudom hány esztendeje. –

………

Mennyi ideje lakott az Asszony a’ Házadnál és Ház bért mit fizetett?

Fű=Kaszálláskor jött hozzám és most 2. hete hogy tőllem el ment, de nékem Ház bért nem fizetett[…]

Voltál é már másszor fogva?

Igen is voltam, — mert már 8^dik esztendeje, a’ midőn özvegy valék, ugyan csak akkor is ettől az asszonytól hajtottak bé, és 24. pálczákkal bűntetődtem[…] –

301. Házastársak csereberéje fattyú gyerekekkel

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 29., 30. és 31. pör.)

Anno 1805. Máj[us] 13.

Species Facti

Haraszty Jutka Csorba Jánosnak Felesége panaszképen jelenti, hogy Betsei Mihaly ennek előtte 8 esztendővel el vévén Házas Társul az Exponensnek Leányat Hartsás Julis, azzal 6 esztendőkig betsűletessen élt ugyan, de az után nem tudom mi okból Betsei Mihály az Exponensnek meg nevezett leányát meg vetvén, magát Keresztes Márihoz adta olly annyira, hogy már kőzel esztendős gyermekeis vagyon ugyanazon roszsz személlytől. Mivel pedig az Exponensnek Leányais még fiatal, ‘s nem utolsó személly, és az Urának Keresztes Márival lett egybe szővetkezését tapasztalta, Magais az Urára nézve rosz életre adván magát teherbe esett. A mellyetis az Exponens, mint ezen rosz életűeknek annyok, tovább nem nézhetvén már a’ város Biráinakis fel adta, és e folyó holnapnak 20^án éjjel maga mellé város tselédjeit vett, és ugyan azon Betseire Keresztes Márinál reá talált, ‘s béis rekesztette a tőmlőtz házba. Azért is esedezik az Exponens : hogy ezen rosz életűnek mentűl jobb módon meg zaboláztassanak.

Sign[o] Vásárhely d[ate] 22^a Apr[ilis] 805.

Alexander[433] Rósa[…]

*

Betsei Mihály 28 éves, vásárhelyi református, feleséges vallotta.

[…]Miért valtatok el egy mástól?

Azt egyébb nem okozta, hanem hogy a Feleségemnek valamit parantsoltam, arra nem hajlott, hanem mindenben az Ipam, és Napam szavára hajtott, a kik nékem mindég ellenkezőni voltak[…] legnagyobb oka pedig az is volt az el válásunk[na]k hogy a’ Feleségem soszor ugy meg itta magát, hogy azt sem tudta hol légyen. –

[…]most pedig tőlem nints Teherbe, mert van két esztendejeis : hogy véle nem voltam : hanem valahol a’ kortsmákon kapta, az hol éjjel nappal fertelmeskedett.

Hát te kihez adtak magadat?

Én Keresztes Márihoz adtam magamat.

Gyakran kőzőskődtél e véle, van e tőle gyermeked[…]

A’ mikor módom volt kőzösködtem véle, egy férfi gyermekemis vagyon tőle, valami fél esztendős[…]

A felesége a szembesítésnél mindent tagadott. 1805. április 22-én Hartsás Julis azt vallotta, hogy a terhét Nagy Mihály 37 éves római katolikus, nős, többszőr büntetett lovas bojtártól kapta, de ez a vádaskodást tagadta.

Keresztes Mári 30 éves, református zsellér — akinek az urától egy lánya volt, kit iskolába járatott —, és a férje 11 éve volt már katona, így vallott:

[…]Mien szövetséged vagyon Betsei Mihályal?

Ennek előtte egy esztendővel megesmérkedvén a’ Vásárba vele, meghódított engemet, és azóltától hozzám járatos vóltt. Teherbe is ejtett, egy gyermekem vagyon tőlle[…]

23. apr[ilis] 1805.

*

Hartsás Julis 26 éves református, vásárhelyi elhagyott asszony vallomásából:

………

[…]az Urad kőzőskődőtte a kurvájával addig még egyűtt éltetek?

Kőzőskődőtt már akkoris Keresztes Márival, még az Csende Pál menyévelis Nagy György Sárával [is] egy ágyban találtam[…]

Az aktára később újabb vallomást jegyeztek:

[…]a’ múlt Sz[ent] Győrgy napi Szegedi vásárról az Exponens haza akarván jőnni, az hajóba ment, a honnant az Hajós legények az Exponenst egy palatzkal bé kűldőtték a Tisza szélén lévő kortsmába, a’ midőn pedig az Exponens bé ment azon kortsmába, ott találta az urát Betsei Mihályt, Keresztes Sárival, Keresztes Márinak annyával[…] Keresztes Sári meg ragadta az Exponenst, és az ágy mellé le húzván ideastova rángatta ugyan, de mégis Bets[e]i Mihály meg szabaditotta, a nagyobb veszedelemtől[…]

Vásárhely, 6^a Maji 805.

302. A két feleség férjet, a két férfi asszonyt cserélt, és hitetlenül éltek a másik házastársával

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 967. (D. 123., 124. és 125. pör.)

Anno 1825. Ápr[ilis]

A párcsere sémája:

A – Puskás János ß hites pár à B – Pintye Panni

vadházasokß{ }à vadházasok

D – Pátzi Sári ß hites pár à C – Besenyei János

Hites párok: A—B, és C—D.

A párcsere után kialakult vadházasok: A—D, és B — C.

*

Species Facti

Melly szerént az adatott fel hogy Sámsonyi lakos Puskás János felesége Pintye Panni Besenyei János most Bodzáson Hengenműller Arendator Úr Juhászával — ellenben Besenyei János Felesége Pátzi Sári Puskás Jánossal mint egy 16. Eszt[en]deje hitetlenül élnek, ‘s az utóbbiaknak 4. élö gyermekük is vagyon.

Költ Vásárhelyen 31^a Jan. 825.

Medveczky Antal

Ugyész altal.

*

Őnkényes Vallás

Mi a neved s. a. t ?

Puskás János 51 Esz[ten]dős O Hitű Sámsonyi lakos, Toth Istvány Juhássza. Feleséges.

Miért vagy fogva?

Azért hogy Pátzi Sáraval 14. Eszt[en]dő olta hit nélkűl laktam.

Hogy mertél te Házas létedre mással hit nélkűl élni?

Azért mert a’ feleségem el hagyott, leg először 7. Eszt[en]deig a’ Verbunkal járt azután hogy haza jött én Számadó voltam, a’ feleségem a’ bujtárokkal tartott most pedig már 16. Eszt[en]deje hogy Pátzi Sárának az Urával élt.

Hallod e azért hogy a’ Feleséged rosz volt nem kellett volna néked máshoz adni magadat?

Hogy beteges voltam szűkségem volt a’ gondviselőre de mindnyajan azt tanátsolták, hogy ha ö el ment mással én is fogjam fel annak a’ feleségét, azt is gondoltam hogy már tőbbé nem jön vissza.

Voltak é gyermekeid Pátzi Sárátol?

Volt 6. kettö meg halt 4. meg van.

Hites Feleségedtől volt é gyermeked?

Soha sem volt?

Már egyszer el kisértetett tőlled Pátzi Sára a’ Hites Férjéhez hogy merted azt ismét magadhoz fogadni?

Én nem fogattam, én othon sem lakom hanem a’ Pusztán ö el jött a’ Gyerekekhez ‘s azt mondotta hogy halálig el nem hagya öket.

Mi Joszágod van?

Házam, 30. darab Juhom.

Költ Vásárhelyen 9^a Apr[ilis] 825.

*

Őnkényes vallás

Mi a’ neved ‘s a’ t ?

Pátzi Sára 43 Eszt[en]dős R[ómai] Cath[olikus] Szentesi Születés Besenyei János Bodzási lakos Felesége

Miért vagy fogva?

Azért hogy 14. Eszt[en]deje miolta Puskás Jánossal élek.

Hogy mersz te házas létedre Puskás Jánossal elni?

Azért mert az Uram el hagyott.

Hallod é az nem elegendö ok arra hogy az Urad el hagyott, tehát tenéked is máshoz kellett magadat adni, mert te azért tisztességessen élhettél volna, vagy szolgálattal vagy kézi munkával kereshetted volna kenyeredet?

Mind azt tanátsolták hogy mennyek hozza.

Volt é azon idö alatt Gyermeked Puskás Jánostol?

Volt 6. gyermekem 2 meg halt 4. élö most is terhes vagyok véle.

Hites Társadtól volt é Gyermeked?

Volt kettö, egyet el vitt magával az meg halt a’ másik nálam halt meg.

Te már egyszer vissza kisértettél Hites Férjedhez hogy merted azt ismét oda hagyni és Puskás Jánoshoz vissza jőnni?

A’ férjem azt mondotta hogy nékie nem kellenek a’ gyerekek mennyek vissza van irásom is Arad Vármegyétől hogy vissza jöhessek. –

Mi jószágod van?

Házam van, a melyet Puskás Jánossal szereztem.

Költ Vásárhelyen 9^a Apr[ilis] 825.

*

Őn vallás

Mi a’ neved s. a. t. ?

Pintye Panni 48 Eszt[endős] O hitü Puskás János Felesége Vásárhelyi születés.

Miért vagy fogva?

Azért hogy el hagytam az Uramat.

Mikor és miért hagytad el az Uradat?

Pűnkősdkor múlt 16. Esz[ten]deje hogy el hagytam azért mert vert.

Az alatt az idö alatt hol jártal, kivel, és mit tselekedtél?

A’ Bánátba laktam Besenyei Jánossal, semmi rosszat nem tselekedtem egyéb, hogy véle éltem mint magaméval.

Az alatt az idö alatt miólta Besenyei Jánossal éltél lett é gyermeked?

Volt kettö, de meg haltak.

Mitsoda gyermekek voltak leány é vagy fiu –

Mind a’ kettö Fiu gyermek volt.

Hol haltak meg és mennyi idösek voltak?

Egyik homorba a’ Bánátba Janosnak hivták más fél hetes volt — a’ másik Hajdusitzon Josefnek hivták tsak házi keresztséget ért egy oráig élt. –

Természetes halállal haltak é meg, vagy pedig a’ haláloknak te voltál eszköze?

A nehézség el ütőtte öket el kékűltek úgy haltak meg.

Mennyi ideje hogy el haltak?

Az utolsó valami 8. vagy 9. Esztendeje hogy meg halt a’ másik Isten tudja mikor.

Puskás János hites Társadtól volt é gyermeked?

Nem volt soha sem.

Hogy mertél illy sok esztendökig más szinte Házas emberrel élni?

Tudja az Isten, tsak hogy az Uram vert, hát hozzá adtam magamat.

Az nem elegendö ok mert ha a’ Férjed kegyetlenségét ki nem álhattad is, nem volt szűkség máshoz adni magadat, tisztességes szolgálattal el tarthattad volna magad?

Ö tsábított el. Vissza kívánkozol é Hites Férjedhez?

Vissza szivessen mert meg untam a’ bujdosást.

Mi vagyonod van?

Nints semmim.

Költ Vásárhelyen 31^a Janu[ár] 825.

*

A 123., 124. és a 125. szám alatt:

Puskás János, Patzi Sárával és

Pintye Panna Bessenyei Jánossal

üzött huzamossabb nős paráznasággal vadoltatván

Itéltetett:

A vassban fogott Puskás János, ugymint Pátzi Sára-is őnként el-ősmérvén, hogy tőbb esztendőktöl fogva egygyűtt nős parázna életet folytattak, azokat ezen gonoszságokért Egy honapi vason, közmunkán, és hetenként 2 napi böjtel töltendő rabságal meg fenyitetni, és a’ ki allott rabsága után Patzi Sárát hites ferjehez Bessenyeÿ Jánoshoz vissza utasítatni. Pintye Pannit pedig, aki üdöközben meg-szökött, a’ midőn bé fogatathatik, a’ Törveny eleibe leendő allítatása végett előre jegyeztettni.

*

A pört egy magánlevél zárta, melyet a két ügyvéd váltott egymás között:

[…]Épen most kaptam ezen Levelet mellynek értelmében méltóztasson Fiscalis Úr ezen Sámsonyi ember által ugyan tsak a Sámsonyi Birónak meg hagyni, hogy Pátzi Sárit Besenyei Jánosnak törvényes Feleségét Hadnagy által Bodzásra késértette a Férjéhez[…]

303. Az egyik házastárs elhagyván férjét, másik a feleségét, összeálltak

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 135. (D. 82. és 83. pör.)

Anno 1826. Máj[us]

A’ dolog Mi vólta

Otlakán Győrgy Szentesi szűletés Ó hitű Oláh, Feleségét és 3 gyermekét két esztendök elött hitetlenül el hagyván, — Juhász Rósi szinte szentesi szűletés Férjét Kállai Imrét ugyancsak két esztendők előtt el hagyó személlyel világnak indúlt — kik is Szentán folyó esztendei Martius 7^kén el fogattatván ide Szentesre kísértettek. –

Minekutánna ezen két esztendők le fojta alatt eggymással töltött Nős parázna életeket önként meg vallották volna –

Őket kőtelességünk szerént a’ Tekintetes Uradalmi Tömlöczbe kisértetjük –

Költ Szentesen Szent György Havának 14^kén 826.

Szentes N[emes] Városának N[emzetes] Birái.

*

Őnkényes Vallás

Mi a neved¸ ‘s a’ t :

Juhász Rúzsi 30. esztendős, R[ómai] C[atholikus] szentesi — Kállai Imre Hitvesse — Gyermekes, Parasztszemély.

Miért vagy fogva?

Azért, hogy két esztendő ólta Otlakán Győrgy Juhásszal éltem hit nélkűl

Mikor hagytad ell hites Férjedet ‘s hogy merted azt tselekedni?

A’múlt Farsangba vólt két esztendje — azért mentem ell p[edi]g Otlakán Győrgyel Szentára, hogy majd ottan nem háborgat bennűnket senki — mivel az uram oda tsavargott ‘s nem tudtam élni ‘s úgy mentem osztán Otlakánhoz kiss fijammal egyűtt — a’kimán 16^ik esztendőbe jár, ‘s ottszolgál Szentán mint Juhász Bojtár, mostis vóltam Szemre a’ Város Házánál azurammal de nemfogad vissza, dehogyis fogadna vissza mikor nyomorék ‘s magát se bírja tartani.

Hát Otlakán Győrgytől vólté Gyereked?

Nem volt egy Tsöp se, az Uramtól is tsak kettő lett ‘s az egyik még kitsi korába haltt meg.

Tudtadé te, hogy Otlakánnak van hites felesége?

Tudtam de a’feleségének nem kellet akkor — hanem már most kell neki s azt mondja, hogy bolond vólt akkor.

Vóltál émár fogva, ‘s bűntetve?

Nem vóltam Sohasem

Mi vagyonod van?

32. darab Juhunk ‘s egyebünk amit ottan szereztünk mind ottmaradt Szentán Lengyel István Gazdánál.

Kőlt Vásárhelyen 19. Apr[ilis] 826. Kováts István

actuarius által.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ neved¸ ‘s a’ t :

Otlakán Győrgy 30. eszt[endős] Óhitű Szentesi Szűletés feleséges gyermekes Juhász.

Miért vagy fogva¸

Azért, hogy a’magam Feleségének nem köllötttem, ‘s nemis akart vélem Szentára ellmenni, ahová szolgálni mentem — ‘s úgy vettem magamhoz Juhász Rúzsit, ‘s két esztendeig úgy éltem véle, mint feleségemmel, dehit nélkűl.

Hogy merted feleséges léttedre masnak Feleségét magadhoz venni ‘s azzal Nős paraznaságba ollyhosszassan élni ‘s lettetőled Gyermeke?

Mit tsináljak, mikor a’magam felesége nemjött vélem osztán meg ollyan büdös annak a’ szája, mint a’ dög — ‘s a’mikor ellakartam vinni aztmondotta, hogy megböjtöli azt a’napotis mellybe ellhagyom, Juhász Rúzsitól p[edi]g nemlett Gyerekem egysem; hanem a’ fija, aki azurától való, velünk vólt — ellvittem vólna én a’magam gyerekeitis, de nem adta ide a’feleségem.

Hány gyeremeked van hites feleségedtől¸

Háromis, kettő fiú egy meg Leány.

Vóltálémán fogva, ‘s bűntetve?

Gyanúra voltam egyszer véve — de szabadon eresztettek.

Mi vagyonod van¸

32. Birkám maradt Szentán ‘s egyébb Huminkis

Kőlt Vásárhelyt 15 ^apr[ilis] 826. Kováts István urad[almi]

fisc[alis] actuarius által.

*

Itéltetett:

Ugy az egygyik, mint a’ másik vassban fogott nősparáznaságokat meg-valván, ‘s azzal, hogy tulajdon gyerme[ke]iket el-hagyták, nős-paráználkodások üzese tekintetéből hoszszabb üdeig idegen földre vették magokat, különőssen terheltettvén, Ottlakán György 40 botot, Juhász Rozsi pedig szinte annyi korbáts űtésekel meg-fenyítettnek.

304. Félig cserélt házaspárok

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 286-287. (D. 37., 38., 39. és 40. pör.)

Anno 1827. dec[ember]

Történet

E Folyo Honap 13^kán Tet jelentetvén az hogy Babos Mártony helybéli Cigány muzsikus hit nélkül egyűtt lakik már 3^ik esztendö olta Bodi Annával is már két kis Leánykája is van tőlle és már tőbszöri meg intés utánn is nem akar a nös paráznasággal fol hagyni. Ugyan Babos Menyhárt Mártonnak Attyafia, és annak Feleségével, Kutula Klárával már szinte 6 esztendő olta hit nélkül élvén mindenkor a’ Bánátba szőktek, és már sok meg intések utánn is, Sőtt Fe’ő Tisztelendő Prepost Urnak tőbb intesei, es előtte tett szidásaik sem használván ez eljőtt esztendővel ismét a’ Bánátba szöktek, és most haza jövén azonnal mint koborlokat, nős paráznákat be fogattam, Kiket is ezennel a’ Te[kinte]t[e]s Uradalmi Űgyészi Hivatalnak bövebb meg visgálás végett altal adok Vásárhelyen 14 Jul[ius] 822 Kereszty Josef

Város Kapitánya

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a’ t :

Babos Márton 26. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Vásárhelyi Muzsikus –

Miért vagy fogva?

A’ Feleségem egynehányszor ellhagyván engemet unoka Bátyám Babos Menyhárttal, énis főlfogtam egy asszonyt Bódi Annát, ‘s két esztendö ólta két Gyerekünk lett mert Szennyesbe nemlehettem kellet az asszony.

Hogy mertél te hitetlenül mással élni¸

Elluntam azutánna való járást ‘s mástvettem, mert szegyenlettem Szennyesbejárni[…]

Vagyona csak egy ház, büntetve nem volt.

1827^k eszt[endő] octóber 5^ikén

*

Őnvallás

Mi a’ neved sa :¸

Bódi Panna 24. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Vásárhelyi — azuram B. Marjási R[e]g[i]m[en]tbéli közkatona.

Miért vagy fogva¸

Azért hogy Babos Martonnál 3^ik eszt[en]dőbe[n] lakok már ‘s két Gyerekemis lett tőle.

Hogy mersz férjes léttedre Nős Paráznaságba élni¸

Ha itthon volna az Uram nem estem vólna abbaa’ Gyalázatba —

Babos Mártont pedig ellhagytaa Felesége, ‘s úgy vett Magához.

Büntetve nem volt, vagyona nincs.

Kőlt Vásárhelyen 16. Julÿ. 827.

*

Őnkéntes Vallomás

Mi a Neved¸ ‘s a’ t :

Rátz v[agy] Kutula Kalára, Babos Marton Muzsikás Hitvese 27. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Makai Szűletés.

Miért vagy fogva¸

Az Uramal nem élhetvén jól, ’s az attya ‘s annya által ellvadíttatván a’ Háztól, Bizonyos Botyi [Babos] Menyhárthoz Mentem ‘s véle 6. esztendeig éltem, de Gyermekem egyiktől sem lett.

Te e’ szerént nemtsak házasság törésbe, hanem egyszeris mind vérfertőztetés bűnébe estél, mert Menyhárt, Férjednek Unoka-Báttya, hogy mertél ílly botrankoztató életet olly sokáig folytatni¸

Én nem folytattam vólna ha vissza vett vólna az Uram de hogy Gyerekezett a’ más asszonyától, sehogy sem kőllők nékie.

Vóltál emár fogva, ‘s bűnt[etve]¸

Szeged Varossában 12^ot kaptam[434], azért, hogy ebbe az életbe voltam — ezelőtt 2. eszt[en]dővel.

Mi vagyonod van¸

Nintsen nékem Semmim.

Kőlt Vásárhelyen 16. Julius. 827. Kováts István

actuarius által

*

Őn Vallomás

Mi a’ Neved¸ ‘s a t :

Babos Menyhárt 33. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Vásárhelyi Muzsikás feleséges Gyermekes.

Miért vagy fogva¸

Minthogy a’ Feleségem nem szeret, tehát ellmentem a’ Városból egy asszonnyal a’kiengemet Szeret — t[udni] i[llik]: Babos Márton Feleségével Kutula Katival — ’s véle 6. vagy 7. eszt[en]dő ólta élek de Gyerekűnk egy sem vólt.

Babos Mártony néked őtséd lévén, de különbenis mint feleséges Ember hogy mertél Nős paráznaságot ‘s egyszersmind vérfertőztetést ellkövettni ‘s azt olly hosszas ideig folytatni.

Meg esett rajtunk, de már észre jöttünk — akkor nem gondoltukmeg így; az atyafiságunk ollyan[…] hogy a’ Nagy apáink vóltak Testvérek.

Kőltt Vásárhelyen 16. Julii 827.

Kováts Istvany actuar[ius] által.

Büntetve még nem volt, vagyona nincs.

*

A 37^ik és 38^ik számok alatt Babos Mártony, és Bódi Anna nösparáznaságrol vádoltattván.

Itéltetett:

A’ vassba fogottak nős paráznaságokat önként meg-valván, nemű nemű enyhitékül azomban reájok nézve az szolgálván, hogy Babos Martonyt a’ felesége el hagyta, Bodij Annának ferje pedig Katona, mindkettöjök 1 honapi vason, köz munkán, és hetenként 2 napi böjtel töltendő rabságra ítéltettnek. Bodij Anna mostani szoptatása után tölthetvén ki ezen rabságot.

*

A’ 39^ik és 40^ik Számok alatt:

Babos Menyhárt, és Kutula Klara vérfertőztető nős paráznaságrol vádoltattván.

Itéltetett:

A’ vassba fogottak őnként meg-ősmervén azt hogy egygyütt éltek, a’ köztök lévő sogorság azomban távolabb valónak lenni talaltattván, mind kettőjők egy egy hónapi vason, köz munkán, ‘s hetenként 2 napi böjtel töltendő rabságal, és Babos Menyhárt 25 páltzakal, Kutula Klára pedig szinte annyi korbátsal meg. fenyítettnek.

XVI.

CSOPORTOSAN VÉGZETT PARÁZNÁLKODÁS; CSOPORTSZEX

305. A lány egymást követően két katonával közösült

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 947-948.

Anno 1758. die 5.^a Mensis Aprilis.

Boros Jutka 18 éves vásárhelyi leányt vallatták:

[…]A’ Turiné Korcsmáján micsoda három Katonával barátkoztál mái Napon?

Az egyik[ne]k Urfi nevét hallottam, a ketteinek Nevét nem tudom.

Hányszor vólt közöd azon Katonákkal mái napon?

Csak a ketteivel vólt, mert annak Felesége vólt.

Ennek előtte hanyszor vólt kőződ a katonákkal?

Tőbszőr nem vólt ennek előtte, hanem csak a mint meg vallottam ma vólt a kettővel afféle dolgom[…]

306. A német katonák egymás után közösültek a kukta feleségével a Hajda vendégfogadóban

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 330-334.

Anno 1763. die 1.^a Xbris. in Oppido Vásárhelly

De eo utrum?

1.^o Esmérie a Tanú Gaján Ilonát, az Qvartélyos kapitány kuktájának Feleségét, s. ha esméri?

2.^o Micsoda paráznaságát tapasztalta, hite után vallya megh, és kit tud jo Tanúnak lenni?

Lakatos István circiter 25 éves, a Hajda ursági vendégfogadó Educillatorisa[435] vallotta:

Ad 1.^um Esméri Gaján Ilonát mert számtalanszor ivott azon korcsmába, mellyen ă Tanú korcsmároskodik, a Németekkel. Ad.2^a Szemeivel látta a’ Tanú az el múlt kaszáláskor Vasárnap estve hogy a Deutralis[436] Gaján Ilona az Hajdai korcsmán ivott a’ Németekkel és ott számtalanszor paráználkodott ugyan a Qvartélos Németekkel, elsőben a’ nagy Borivó szobában, egyik Német a’ Fejénél állott, másik a Lábánál, harmadik pedig az hasán fekütt, és dolgozta. Onnan a Tanú ki hajtotta, és kivül a’ Lúd ól mellé vitték a Németek, ottis egyik a’ fejénél vólt, másik a Lábánál, az harmadik az hasán fekütt, ugy paráználkodtak vélle; mellyeket a Tanú szemeivel látta, és fel sem eresztették, hanem mind egymás utan hat vagy hét Német paráznaság kedvéért vólt körülötte, s. nevezetesen pedigh hárommal való paráznaságát a Tanú jól látta.

1764. die 16.^a Februarÿ.

*

Lakatos Istvánné Borsos Ilona circiter 27 éves Educillatoris Hajdaiensis Conthoralis[437] tanú vallotta:

Ad 1.^u A Tanú esméri Gaján Ilonát a Kuktának Feleségét annyiból hogy tőbbi között az el múlt kaszáláskor is meg fordult a tanúek Korcsmájokon. Ad. 2.^um Az eö paráznaságárol egyebet nem tud, hanem Vasárnapi napon Vecsernye után mintegy fél órával oda érkezvén a’ Tanu Korcsmájára, ă Deutralis Asszony, a Qvartélyos Németekis cir[citer] hatan már akkor ott boroztak a Nagy Szobába[n], s. reájok be nyitván a’ Tanú az ajtót, Látta : hogy az egyik Németh térdig lé vólt tolva a plundrája,[438] s. mezitelenen állott a’ Lábánál, az Asszony pedig már mezitelenen fekütt hanyatt, várta a jó Szerencsét, másik a fejénél lévén által ölelte s ugy csókolta, mellyet látván a Tanu, mindgyárt ki ment a Szobából, bé tévén maga után az ajtót, melly dolog után a Németek, plundrájok[na]k meg oldasokkal jöttek ki egyenként ă Szobából, es mikor mindnyájan dolgaikat a Szobába el végzették, ă Tanú gondollya, az után fel kőlt Ilonais, és a Németek[ne]k Tótúl azt mondotta a tTanú felől : Ez az Asszony járatos az Inspectorhoz, engemet bé ád, hanem incsétek meg, ă mintis a Tanu ki taszigálta azon rossz Asszont a Szobából, es a Németek fenyegették, hogy ha bé vádollya azon Asszonyt, fel égetik és ha ezer hóhér es akasztofa lesszis a ki őket fel akasztya, mégis darabokra vagdallyák ha bé vádollyák, s. azért mind eddig sem mert ellene szóllani. Azon napon a’ Nemetekis egymás között öszve vesztek azon rossz Asszonyon, azt hányván egy más szemére, te már haromszor es te már négyczer vóltál rajta /:értvén Paráznaságokat:/ en pedig ugymond csak kéczer cselekedtem, mellyért mezitelen kardal egy mást verték, s. ismét ki vitték ă Lúd ól mellé, ott az hasánis látta a Tanú a’ Németet a’ midön dolgozta, és azután Plundrája le eresztve jártak keltek; Onnan ismét vitték a kóróba, es ottis kécségh kivül azt mivelték. A Szobába[n] Czivakottak egymással hogy mellyik mennyen reá elösször, az Asszony pedig mezitelenen várta őket hanyatt feküve. Aztis tapasztalta a Tanú hogy azon rossz Asszony valamelly ember[e]k az Aranyáki[439] Szöllejébe járván Szöllö kötözni, odais utánna jártak a’ Németek, és vissza jövet Sokszor bé tértek a’ Tanu korcsmájára bor innya, s. kérték a Tanút, hogy ne jelencsen Semmitis, elsöbe ugyan szép szóval, az után káromkodtakis a Tanú ellen.

*

Kulcsár Mihályné Gaján Ilona circiter 40 éves, a Nógrád vármegyei Bankáról származó, lutheránus vádlottat vallatták:

[…]Hányszor vólt kőződ a Qvartelyos Németekel az el múlt Nyaron, az Hajda Korcsmán?

Az való hogy voltam egyszer az Hajdan az el múlt Nyaron, akor Németek is voltak vagy negyen ott s. az egyik el vitt kezemnel fogva, ki vezetett, S azzal emlékezem, hogy paraznalkottam, tőbbel vólté vagy sem efféle dolgom nem tudom mert igen reszeg voltam akik jozanok vóltak azok jobban tudgyák[…]

Az ügyiratból még megtudtuk, hogy a férjével együtt 8 évig csaplároskodtak Nógrádban.

*

Deliberatum est.

[…]100. Scuticae ictus[440][…]

307. A házaspár a szolgálólányt is az ágyukba véve, úgy közösült a férj

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 941-943.

Anno 1767^o 4^.a 5.^a et 7^ma Xbris.

Szabó Eörse circiter 27 éves mezőkövesdi pápista asszonyt, aki a katona férjét már 10 éve nem látta, így vallatták:

[…]Kitul való ezen Gyermek melly az Eőledben vagyon?

Goóg Antaltúl, Csongrádi lakostul való ezen Gyermekem.

Miképpen esmérkedtél megh vélle?

Ugy esmérkedtem meg : En laktam Csongrádon Sz[ent] Györgyi Szabo Péternél, de ott nem maradhattam, hanem Goog Antalnak Felesége reá vett, hogy énis feküdgyem az eö ágyokra, belöl feküdvén az Feleséghe, én Szélül, az Ura pedig kőzépben, de akkor az ölelgetésnél egyebet véllem nem cselekedett, melly ámbátor gyakorta meg esettis; hanem Sokszor meg pirongatta az ágyrúl az urát Gógné, és hozzám küldötte az Ágyamra éjszaka, vonogattais magát eleinten Goóg, de ugyan csak oda jött, s. ollyankor néha néha közömis vólt vélle, azomba[n] juh fejni a Felesége a midön ki szokott menni, engemet oda ki nem bocsájtott, hanem az Urával otthon hagyott ollyankor vélle egy ágyba feküdtem, melly dolog tartott, a’ mig nálla laktam, nyomtatáskor mentem hozzá, és Sz[ent] Márton napkor terehbe estem, Gog Antal el vitt Kecskemétre, s. ott hagyott, az után, a múlt Fársangon feleségestül egy Véka Lisztet, egy kenyeret, s. egy darab Szalonnátis hozott Utánnam Kecskemétre, azután Zöld Vásárkor Gog Antal 10. for[into]tis hozott utánnam s. nékem adta, a Kalocsáék asztalán olvasta megh.

Hányszor volt közöd Goóg Antallal?

Számát nem tudom, mert sokszor vólt.

Mással kivel vólt közöd?

Nékem nem vólt senkivel.

Vóltále ez elött fogva?

Nem voltam sohais.

*

Goóg Antal circiter 40 éves csongrádi pápista vádlottat vallatták:

[…]Hányszor vólt közöd Szabó Ersókkal és hol?

Volt vagy tízszer vélle közöm, midön Szentára le vittem, az Urát keresni, magam házánális vólt az eö Ágyán, a magam Agyánis.

Valoé hogy hárman az Feleségeddel es Szabo Ersokkal egy ágyba feküdtetek?

Való hogy vagy kéczer az ágyamra jött Ersók fekünni, Szélül fekütt többszer nem tudom, hanem egyszer az Istállobais oda jött fekünni, de én csak meg öleltem, egyebet néki nem cselekedtem.

Mondotta ě a Feleséged hogy menny Ersókhoz?

Mondotta igenis, hogy mennyek Ersókhoz, s. odais mentem mindenkor; de ollyankor közöm vélle nem vólt, hanem másszor[…]

308. Két férfi és két nő mentek a szállásra paráználkodni

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 151.

A.^o 1778. Die 6.^a Aug.

Takács István circiter 19 éves orosházi lutheránus betyárt vallatták:

[…]Miért fogtak megh?

Azért hogy a Szállásra ki menvén Batta János Betyáral [aki circiter 26. éves, Kun Szent Mártonyból származott és pápista] a Számtarto Uram kocsiján, két Dámát vittünk ki, egyik a Pogye Leánya, másik valami Asszony vólt, de nevét nem tudom.

Mi végre vittétek ki?

Azért hogy véllek hallyunk, a mintis elsö ejtzaka a Béres a Pogye leányával hált, más éjtzaka Battával. A menyecskével két éjtzaka én háltam[…]

XVII.

BIGÁMISTÁK ÉS „HÁREMTARTÓK”

309. A bigámista öregember

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 365-367.

Anno 1745. Die 27^ma Juny.

Részletek a vádolt férj vallomásából:

[…]Targosi másként Jávorka Márton[…] Hetven esztendős vagyok.

………

[…]Azért fogtak meg mert két Feleségem vagyon.

Hol vagyon az első Feleséged.

Pesten vagyon

Mikor és és miókra nézve hagytad el?

Ennek előtte mint[egy] 29 esztendővel azért hagytam el, mert nem akart velem lakni.

Hol eskűdtél meg vélle[…]

Pesten eskűttem, és mint egy három fertály esztendeig laktam vélle.

Az első Feleségedet kinek hivták

Pintér Katalinnak.

Második Feleségednek mi a neve[…]

Francsik Maria, kivel is Aszód névű N[emes] Pest V[á]r[me]gyé[ben] lévő Helységb[en] ez előtt 12 esztendővel eskűttem[…]

Mostani Feleséged tudtae hogy néked más Feleséged vagyon

Akkor nem tudta mikor őtet elvettem, hanem annakutánna, mikor már két leányka gyermekem vólt tőle, akkor tudta meg[…]

310. A bigámista asszony

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 365-372.

Anno 1745. Juny.

[…]Mi a neved –

Juhász Őrse

Hová való vagy

Szentesi[…] Mint edgy 38 esztendős

Miért fogtak meg,

Azért hogy két eskűtt Uram van

Az elsőnek mi a neve[…] –

Nagy András, kivel is ez előtt mint edgy 26 esztendővel eskűdtem meg Szentesen.

Hány esztendeig laktál az első Uraddal?

Mint edgy kilentz esztendeig.

Annakutánna az első Urad hová ment, te é őtet vagyő tégedet hagyott el?

Én őtet el nem hagytam, hanem ő hagyott el engemet.

Hány esztendeig nem lakott veled?

Egész 17 esztendeig.

Azon 17 esztendők alatt hallottál e valami hírt most nevezett Uradnak élete felől

Nem hallottam Sőt inkább testvér Nénnye Nagy Panna, minek előtte második férjemhez mentem vólna azt mondotta hogy ne várjam az öttsét mert Soha sem jő haza, azért bizvást máshoz ferjhez mehetek.

Második Férjednek mi a’ neve

Mogyorósi Gergely.

Hol és mikor eskűttél meg vélle.

Acsádon N[emes] Bihar V[árme]gy[é]be[n] most karai[t]sonkor múlt 3 esztendeje.

*

Másodszor az acsádi református prédikátor az esperes által adott „Bizonyság Levél” alapján adta össze őket.

[…]Az el múlt 1719^dik esztendőben, vette el őtet Feleségül Nagy András nevű ember kivel is élt edgyűtt nyóltz esztendőkig, mely nyóltz esztendők alatt szűlt nékie hat gyermeket, kik[ne]k őte meg halálozván edgy ferjfi kőzzűlők most is életben vagyon[…]

Szentes, die 19^ma Junÿ 1741.

311. A bigámista férj egyik felesége „fattyat vetett”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 88-92.

Anno 1761. die 4.^a Februarÿ

Német, másként Radócsi György circiter 46 éves Egyházas Radócsról való pápista alpöröst vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva mivel két élö Feleségem vagyon, és az én dolgom igy vólt : Mint hogy az elsö Feleségem Hajdú, alias Korbácsos Panna fattyat vetett, nem élhettem vélle, mert Semmiképpen életét meg nem jobbította, arra nézve Rátót nevü Helységbe fel fogtam egy Asszont, ă ki azt állitotta, hogy katoná[na]k ment az Ura, s. ugy éltem vélle mint Feleségemmel, egy gyermekemis vólt tölle; de megh hólt Szentessen ez elött cir. 8. esztendövel. Azután ismét ezen mostani Feleségemet Rosztoczki Máriát el vettem Szentes Várossába, es ugyan ott megis esküttem vélle ez előtt cir[citer] 7. esztendövel[…]

312. A gazda a háznál és a szálláson is tart mgának asszonyt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 900-901.

Anno 1775. 27. Xbr.

Pócsay Kata circiter 18 éves törökszentmiklósi calvinista hajadont vallatták:

[…]Miért fogtak megh?

Azért, mert én Szolgállója lévén Szabó Gergelynek, enegemet megh rontott, mert már 2. esztendeje miólta él, még felesége nem volt is mindég Kőzőskődőtt véllem, azzal hitetvén; hogy feleségül el fog venni, az ólta is mi ólta még házasodott, mindég él, eô Kegyelmé[ne]k két felesége volt, az egyik ithon volt, engemet pedig a’ Szálláson tartott, ott élt.

Hol, s. mitsoda helyen vett lé ă Lábodról elsőbbe?

A’ Szálláson levô pitvarba ejtett meg, ă Házbanis ă mikor téczet bé jőtt hozzám.

Szabó Gergely circiter 24 éves vásárhelyi calvinista mindent tagadott.

*

Az a. 5. kötet 1083 lapján némiképpen eltérő adatokkal, Pócsay Kata újabb pöre található:

Pócsaÿ Kata circiter 22 éves törökszentmiklósi calvinista hajadon 1777. január 19-én azt vallotta, hogy

[…]Szabó Péter fiával Miskával Paráználkodtam.

Hányszor volt véle kőződ?

Számát nem tudom : mert én a Szállásokon lakván, egész nyáron mindenkor éltt, mikor módgya voltt benne[…]

313. A férfi két hites asszonyt tartott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 10.: 770-771. (A 2. szám alatt.)

Anno 1818.^ik Eszt[endő] Sz[ent] Mihály Hava 28^ik naptól H[ód] M[ező] Vásárhelyen

………

Fel-vétetett, s el-ítéltetett az Urad[almi] Fiscalisnak, mint Fel-Peresnek, Kementzeÿ István all-Peres ellen támasztott Főben járó Pere;

Itéltetett:

Úgy ön-vallásából, valamint a tőbbi a Perhez ragasztott Irományokból ki-sülvén, hgy a vasban fogott előszőr a Csanyi Sz[ent] Egyházban tőrvényessen meg-eskűdőtt légyen Kiss Katalinnal 1810^ik Eszt[endő]ben 19^ik Febr[uár] utóbb p[edi]g Jaszberényben 1816^ik Eszt[en]dei Junius 26^ik napján, Kováts Erzsébethtel, és így ugyan ezen hites-Társók[na]k a D. és E. alatt zártt ön-vallásokból-is a vasban-fogott, hogy egy üdőben 2. hites Feleséget tartott légyen, kétségen kívűl valóvá tétetődvén, az első Felesége Kiss Katalinhoz, a Vátzi Sz[ent] Széknek az J. alatt ki-jelentett Határozásához képpest is viszsza-útasittatni, a 2^ik Feleségétől p[edi]g el-tíltatni, egyébberánt a kértt halálos bűntetéstől, tsak egyedűl Védlő-Fiscális Úrnak, védelmében elől-hozott kőrnyűlállásokhoz képpest fel-oldoztatni, azomban, mint Szentség-tőrőt 3. Eszt[en]dei vason, kőz-munkán hetenként 2. napi bőjtőn tőltendő Áristomra, és 25^kén el-veendő 300. páltza űtésekre kárhoztatni.

*

A pör föllebbezésre került. A Királyi Tábla az ítéletet helybenhagyta. Két évvel később az egész anyagot bemásolták:

IV. A. 53. a. 11.: 109. (A 2. szám alatt.);

Anno 1820. augusztus; illetve D. 1. pör, az

Anno 1821. jan[uár havában].

További részletek a pör anyagából:

1818^ik Eszt[endő]ben Sz[ent] Győrgy Hava 27ik ‘s tőbb napjain. H[ód] M[ező] Vásárhely Várossában[…]

Fel-vétetett

N[eme]s Hertzeg Ferentz Uradalmi Fiscálisnak, mint Fel-Peresnek Főben járó Pere Kementzei István Csongádi Lakos, ‘s all-Peres ellen. –

Eképpen adván elől az igazságnak ki-szolgáltatása végett keresetét : az vasban fogott, hogy bújálkodó telhetetlenségének, és testi győnyőrűségének annál tőbb áldozatokat tehessen, megvetvén Kiss Katalin életben lévő Feleségét, ugyan más Feleséget is vett magának Jász-Berényből Kováts Ersébetet, és mind az kettővel annak rendi szerént, a mint az Egyházi és Világi Tőrvények kivánnyák meg-eskűdőt, a mint bizonyíttatna az A betű allatt.

Mivel pedig az eféle Polygamusoknak[441] nevezett két Feleségűeket hazánk Törvényei az nős-paráznákhoz hasonló bűntetéssel parantsolnák meg-bűntettetni, az 1625 = 6 per Art[iculus][442] : 40. 1630. 1599 = 36 Tőrvényekhez képpest.

Annál fogva kéri az Fel-Peres Fiscális masoknak példájokra, ‘s maga meg-érdemlett bűntetésére az élők számából hóhér pallossa által ki tőrűltetni[…]

*

Az első fokú ítélet:

1818^ik Eszt[en]dei Sept[ember] 28^ik ‘s tőbb napjain H[ód] M[ező] Vásárhely várossában tartott Rabokat-ítélő Úri Széken

Itéltetett;

Úgy őn vallásából, valamint a tőbbi a Perhez ragasztott Irományokból ki-sűlvén, hogy az vasban-fogott először a Csanyi Sz[ent] Egyházban törvényessen meg-eskűdőtt légyen Kiss Katalinnal 1810^ik Eszt[endő]ben 19^ik Febr[uár] utóbb pedig Jász-Berényben 1816^ik Eszt[en]dei Junius 26^ik napján Kováts Ersébettel, és igy, ugyan ezen hites-társaknak az D. és E. alatt zártt önvallásokból is a vasban fogott hogy egy időben két hites Feleséget tartott légyen, kétségen kívűl valóvá tétetődvén, az 1^ő Felesége Kiss Katalinhoz a Vátzi Sz[ent] Széknek az F. alatt ki-jelentett határozásához képpest is viszsza útasíttatni, az 2^ik Feleségétől pedig el-tiltatni. Egyébb eránt a kértt halálos bűntetéstől, tsak egyedül Védlő Fiscalis Úrnak védelmében elől-hozott kőrnyűlállásokhoz képpest fel-oldoztatni, azomban mint Szentség-tőrőt, 3. Eszt[en]dei vason, kőz-munkan, tehtenként 2. napi bőjtőn tőltendő Áristomra és 25^ként el-veendő 300 páltza-űtéseke kárhoztatni.

Mind a két Fél ezen Itélet-tételt fellyebb viszi.

*

A fellebbezést elfogadták. Az elítélt minden évben folyamodást adott be enyhítésért; főleg a testi fenyítés ellen tíltakozott. Egy alkalommal nem létező nemességére, máskor pedig idős korára és a rossz testi állapotára hivatkozott. A védő ügyvédje úgy mentette meg a haláltól, hogy hosszú katonáskodására hivatkozott, mely […]szolgálatát a hazának saját vére áldozásával tette[…]

Az elítélt egyik folyamodványa tanúsította, hogy az ítéletet először helybenhagyták, mert 1820, július 27-én ebből már másfél évet és az ez alatti időre járó ütéseket kiállta. A seborvos megállapította, hogy erősen köszvényes volt, lába megdagadt, járni is alig tudott és „Chronikus nyavalába” szenvedett. A rab még erős fulladására is panaszkodott. A testi büntetését egyelőre fölfüggesztették.

*

A

Anno 1818 die 29^a Mar[tius] Csongrádon[…]

B[enevolum] Examen

Mi a’ Neved, hány Esztendős [vagy], te.?

Kementzei István, 45 Esztendős, R[ómai] Cath[olikus], Feleséges, Csongrádi Lakos, obsitos Katona vagyok.

Esméred é Kiss Katalin Aszon személlyt, hunnan esméred, vald meg kőrnyűl állásossan?

Igenis esmérem, és pedig onnan esmérem (:ha már megkell vallanom:) hogy véle meg Eskűttem tőrvényessen, és Hites Feleségem volna a’ rosz személly, de mindétig Isten káromló, és engem szomorító volt.

Mi következett abbul, hogy káromkodó; és szomorítód volt Kis Katalin Hites Feleséged, azért Hitetlenűl elhagyni őtet nem kellett volna, a’ mi pedig leg nagyobb [bűnöd, hogy] Hites feleségednek nevezett Kiss Katalinnak életében [hogyan mertél] más Feleséget venni? Valdmeg hol Házasodtál meg, és kit vettélel Feleségűl másodszor?

Én Kis Katalint még Katonaságomban hagytam el, és az Obsitomnak kinyerésében annyira fáradoztam bizonyos Kováts Erzsébet őzvegy Aszon személlyel (:aki Czeglédi szűletés:) hogy szerentséssen meg nyervén Obsitomat, és a’ most nevezett Kováts Erzsébettel Jász Berénybe Tőrvényessen őszveis eskűttem.

Igy tehát tenéked ugyantsak két élő Feleséged vagyon, hogy merted azt tselekedni?

Az igaz, hogy én nékem két élő Feleségem vagyon, de én azt azért tselekedtem, hogy az elsőt elhagytam, hogy az által a’ Lélek veszedelmet elkerűlni fogom[…]

*

A további vallomását már Vásárhelyen vették ki:

Első hites feleséged Kiss Katalinnal, és második hites Kováts Ersébettel, hány Gyermeket nemzettél ‘s életben vagynak é a’ Gyermekek¸

Nékem Kiss Katátúl egy Gyermekem sem vólt, amásodik feleségem Kováts Erzsébettől pedig egy esztendős fiú gyermekem vagyon életben.

Életben vagynak é mind a’ két tőrvényes Feleségeid, és hól laknak¸

Igen-is életben vagyon mind a’ kettő, Kováts Ersébeth, t[udni] i[llik] a’ masodik, Csongradon, az első pedig ú[gy] m[int] Kiss Katalin, aki engemet felis keresett, és a’ Csongrádi feő Tisztelendő Úrnál elvádlott, most a’ Ketskeméti földén Kiss Latzinál úgy nevezett Pérari Tanyáján tartózkodik[…]

………

1818. Apr[ilis] 13-án, Vásárhelyen[…]

*

D

A^o 1818. die 11^a May. Ketskemetini.

Kis Katalin 45. Esztend[ős] R[ómai] Cath[olikus] Ketskeméti szűletés elől adja e’ kővetkőzendőket: Ez előt mintégy 9. Esztendőkkel meg halálozván Szemetkei Istványnak első Felesége Lapeta Jutka azt a’ Mindszenti főldrűl Chorvai Istvány Tanyájárul el is temették, ‘s ez után kevéssel a jelentőt vette Feleségűl[…] Kementzei Istvány a’ jelentővel tsak két Esztendeig lakott égyűt, akkor pedig el hagyta, azolta is gyakran meg fordult a’ jelentőnél, de mindenkor tsak hamr el ment tőlle ‘s azt beszélgette, hogy Ő a’ nemességének keresésében fáradozik, ‘s Nemesi Joszágait keresi, ‘s biztatta is szűntelen a’ jelentőt, hogy ma holnap Javainak birtokában lép és Űveges Hintokba fog járni[…] Valahányszor meg fordult Kementzei Istvány a’ jelentőnél, mind annyiszor szivességét mutatta a’ jelentőhez és azzal tőbbszőr kőzősűlt is. A’ jelentőnek Kementzei Istványtul gyermeke soha sem volt. Hogy pedig Kementzei Istványnak harmadik Felesége is van azt a’ jelentő tsak a’ folyo Esztendei Martius Honapban tudta meg ‘s azolta azzal beszéllett is[…] Ketskeméti Lajos Husz Sándortul hallotta a’ Jelentő beszélleni, hogy Kementzei Istványnak Egerben is volna Hites Felesége, de hogy ezigaz é vagy sem, nem tudja.

*

E

1818^ik Esztendő Maius Holnapnak 3^ik napján az alul írt személly Csongrad váróssaban kihalgattatott[…]

Kováts Erzsébet, 34 esztendős vallása szerént, R[ómai] Cath[olikus], Tekintetes Nemes Pest Vármegyéből Czeglédi Szűletés vallya : Hogy Bizonyos Bari János Obsitos Katona által mint hajadon leány személly Feleségül vétetvén, avval 12 esztendőket töltött, és Jász Berényben laktak — Meg halálozván nevezett Bari János, aki utánn a’ fatens őzvegyi sorsban maradott — Azon özvegyi sorsában találkozott Kementzei István Garasos Katona[val], aki a’ fatenst Feleségül megkérte, — a’ valóságos Obsittya utánn Kementzei Istvánnak, maga a’ fatens is fáradozott Kementzei Istvánnal együtt; és minek utánna a’ garasokrol remmitiált[443] volna Kementzei István az Őrőkős Obsittyát meg kapta, és annak utánna a’ fatenssel Jász Berénybe az Anya Szent Egy Háznak Törvénye, és Szokása szerént a’ Templomba oda való Tiszt[elendő] Plébános Úr által meg eskűttetett, melly Esküvése történt 1816^ik Eszt[endő]ben Junius Holnapnak bizonyos napján — Annál fogva Kementzei Istvánnak valóságos, és Hites Felesége.

N[emes] N[emzetes] Bírái Csongrád várossának[…]

*

F

Tekintetes Feő Fiscalis Urunk!

Kementzei István két Feleségű Rabnak Obsittya eránt személlyessen elmentűnk Feő Tisztelendő Plébános Úrhoz[…]

Fent Tisztelt Plébános Úr az kérdéses Obsitnak visza jővetele eránt azt méltóztatott mondani, hogy mind ekkoráig visza nem kűldetett a’ Sz[ent] Széktül, hanem ugyan onnan túdósításbeli parantsolatot vett olly formán, hogy a’ meg nevezett Kementzei Rabnak másodszori Feleségét végképpen elűzze, megse engedgye, hogy Kementzeinek megszabadulásával ugyan avval czimboráskodhasson. –

………

Csongrád 16^a Sept[ember] 818.

alázatos szolgái

N[emes] N[emzetes] Csongrád Várossa Birái.

314. A bigámista obsitos katona pöre

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 622. (D. 62. és 63. pör.)

Anno 1830. máj[us].

Történet Le írása

T[ekin]t[e]tes N[eme]s Borsod Vármegyébe helyheztetett Miskoltz Várossába[n] születet Ró’sa ‘Susánna azt nyílatkoztatya ki, hogy ö Borús Jánossal, minek előtte opsitott kapót volna ösmeretségbe volt mint ottan kvártéjba lévö Katonával, minek Utánna pedig Sz[abad] K[irályi] Szeged Varossába[n] opsityát ki kapta volna Ismét Miskoltzra ment, s őtet hites feleségének el jegyezte s rendes háromszori hirdetés után az ott lévő Predikátor vélle őszve is Eskette, amelyet Rosa Súsánna bizonyít is hogy Miskoltzonn valo Reformăta Sz[ent] Eklesiának az Protukulomából[444] mindenkor ki fog tetzenni de, más fél Esztendeig lakvánn egyűtt őtet hitetlenűl el hagyta ennél fogva kéntelenítetet Pest Vármegyébe helyheztetett Tinye Helységébe valami T[ekin]t[e]tes Aszonysághoz szolgálatba állani, a hol is a[z] Esztendei szolgálatya után jó paszust kapván s holmi aprolékos árúlásra atta magát, mely véget szinte T[ekin]t[e]tes Báts Vármegyébe helyheztetett Balya Városába Utazott a hol is valami Salamon Antal nevü Emberrell öszve szővetkezvénn minden utó Levele mellett is bé fogatatot s ki kérdeztetet férje felől, s ki vallotta hogy néki Vásárhelyi Borús János vólna az hites Férje — Melynél fogva Rosa Súsánna tsak ugyan őrizet mellett az ő hites urához Borús Jánoshoz késértetvén, azonnal az bővebb ellátás végett az T[ekin]t[e]tes Ugyeszi Hívatalnak fel jelentek.

13. Martii 830. Papÿ János

Kapitány.

*

1830^ik Esztendei Pűnkősd hava 5^ik ‘s tőbb Napjain[…] H[ód] M[ező] Vásárhely várossában[…] tartatott R[endes] Itélő T[ekintetes] Úri Széken

Fől vétetett Criminalis[445] Pere

Az Uradalmi Fiscalis N[eme]s Posta Ferentznek mint Föl pörösnek

Borus János Két Feleségü vassba-fogott 1^ső rendű ‘s

Nagy Ersébeth Bűntársa mint 2^ik rendű Allpörösök ellen.

[…]Az 1^ső rendű Alperes Borus János az 1821^ik Esztendei Februarius 11^kén Miskoltzon Rózsa ‘Susannával annak rendje Szerént egybe kelvén, azt nem sokára el hagyni ‘s hitetlenül 1826^ik Esztendei Februarius 6^kán itt H[ód] M[ező] Vásárhelyen a 2^ik rendű Alperes Nagy Ersébettel magát ismét forma szerint copuláltattni[446] ‘s eképpen a’ Tőrvényszék szentségét két Feleségűség ‘s házasság tőres által kétszeressen meg sérteni nem átallotta[…]

Minthogy pedig a’ Hazai Tőrvények ‘s nevezetessen 1599. 36. 1625. 6. és 1633. 40. de kűlőnőssen a’ tőrvénnyé vált, bé vett szokás ezen Házasság tőrést is magába foglaló vétket ‘s Gonosztettet halállal parantsolná meg bűntettettni[…]

………

[…]az 1^ső rendű vassbafogott Borús János második házasságát mint tőrvénytelent fel találni ‘s magát a’ kétszeres vétkü Borús János v[asba]fogott Alpöröst, érdemlett bűntetéséűl ‘s mások példájára Hohér Pallossára ítéltettni. — Nagy Ersébeth 2^od rendű Allpöröst pedig mint vétkes Bűntársát példássan meg fenyítettni.

*

C alatt egyházi igazolást találtunk arról, hogy Borus János a néhai Rósa Ferentz árva református lányát Susánnát törvényesen feleségül vette.

*

B

1830^ik eszt[endő] Martius 13^ikán H[ód]m[ező] Vásárhelyen kivétetett e’ következő

Őnvallas:

1. Hogy hívnakÃ

Borús János 43. eszt[endős] Reformatus, Vásárhelyi szűletés — Óbsitos Katona s most Paraszt Ember vagyok, Feleséges — gyermektelen!

2. Miért vagy fogva¸

Egy Miskóltzra való rosz Személy miatt kit Rúzsa Susanak hívnak, ‘s a’kit katonaságomba ismertem [meg] — és a’ki most ide jővén engemet Férjének vall — hol ott nékem tsak ismérősöm vólt.

3. Hallod é! Ezt hijjába tagadod ha úgy van — mert az a’ Miskóltzi Házasok Protocollumába bele lesz írva azt p[edi]g tsak úgy írják, ha a’ dolog meg esik — hatehát Rúzsa Susánnával ottan egybe keltél netagad, mert azúgyis kifog világosodni¸

Már ha utánnam jőtt, mihaszna tagadom — az úgy van — a’mint a’ Katonaságtól megszabadúltam — utánna való Farschangra ellmenvén Miskóltzra — ottan Rúzsa Súsánnával, ennek lak Házánál, N[eme]s Hideg János Házába azodavaló Tiszteletes Úr által, úgy mint a’mostani Feleségemmel őszve adattam, s véle valóságos házasságba léptem.

4[.] Hogy vetemedtél ezen tőrvénytelenségre, ‘s kétfeleségűségre¸

A’ Kénytelenség vitt reá, mert sikettségemért megútáltt, ‘s egyátaljába nem akartt velem idejőnni, ‘s úgy vettem ell Nagy Ersébetet.

5. és 6. Büntetve nem volt, vagyon nincs.

7. Meg mondottad é második Feleségednek, hogy Rúzsa Súsannával már azelőtt megeskűdtél¸

Nem mondhattam, mert nemis éltem Rúzsa Súsánnával.

Kováts István Urad[almi] Ügyész act[uarius] által.

*

1830^ik eszt[endő] Majus 5^ik H[ód]m[ező] Vásárhelyen kivett

Őnvallás.

Hogy hívnak à :

Nagy Ersébeth 27. eszt[endős] Reform[átus] Vásárhelyi Borúzs János opsitos Katona Felesége.

Miért állíttattál elő¸

Nem tudom.

Ferjed[nek] Borúzs Jánosnak másik Feleségeis lévén, hogy mertélvele tőrvénytelenűl egybekelni, tudván, hogy nemszabad két feleséget egy Embernek ellvenni¸

Nemtudta azt senki sem kérem szépen.

4. esztendő ólta lévén felesége azalatt tsak meg tudhattad, miért nem jelentetted¸

Soha sem mondta, elő sem hozta — mastól sem hallottam.

Vagyoné Gyermeked Borúzs Jánostól¸

Nints, nemis vólt.

Büntetve nem volt.

Kováts István Urad[almi] r[endes] Fiscalis által.

*

Itéltetett

[…]az 1^ső rendű vasba fogott Nagy Ersébeth 2^ik Tőrvénytelen Feleségével való további élettől el tíltva ‘s első hites Feleségével folytatandó életre útasítva el kővetett vétkéért az eddig ki állott tömlőtzőzésének büntetésül lett bé tudása mellett még egy esztendei vason, kőz munkán ‘s hetenként 2. napi böjtel tőltendő rabságal meg fenyítetik: a’ 2^od rendű vassba fogott ellenben a’ bé hozottaknál fogva, mint az 1^ső rendű v[asba]fogottnak Feleséges voltát nem tudó ezen vád alól átalján fogva fel mentve szabadon botsájtatik.

XVIII.

IMPOTENCIA

315. „Szelíd legény” volt az asszony férje

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 737-741.

Anno 1751. die 25^ta Maji.

Kinek hínnak?

Enyedy Sarának az Uramrúl pedigh Levaj Andrásné vagyok.

Hol Szűlettél, hány esztendős és micsoda hiten való vagy?

Én szűlettem Nagy Bányán s- vagyok cir[citer] 22 esztendős Calvinista.

Miért vagy fogva?

A Roszszaságomért.

Micsoda Roszszaságodért?

Mert Szabó alias Fazekas Jánossal az Arányaki Szőllők mellett paráználkodtam.

Hol volt akkor az urad?

A Szőllőben Kapálni, ugyan a Fazekas János Apjanak Szőllejében.

Hányszor volt véle közöd?

Kétszer volt, mind a kétszer azon ă helyen volt ăhol megh mondám.

Mással voltě kőződ?

Soha senkivel tőbbet nem volt hanem csak azzal.

Mi az oka hogy arra adtad magadat?

Én igaz lelkemre megh vallom, hogy az Uram nem ollyan mint más, mert tehetetlen, ha pedigh én nékem nem hisznek az urak, kérdeztessen megh az Uram, maga sem tagadhattya.

Hány esztendeje miulta az Uraddal lakól?

Lehet mintegy 5, vagy 6. esztendeje.

Volté valaha Gyermeked az Uradtúl?

Én nékem soha sem volt Gyermekem, sőt ami nagyobb mégh mikor el akart venni, akkor is azt mondotta felőle, kérője az Őreg Pap István Ur, hallode Sára, én latom e Szeléd Legény, de mindenkor úgy hallottam, hogy nincs férfisága, de mind hogy akkor Gyermek észszel voltam, s nem tudtam megh gondolni, csak hozzá mentem.

Panaszolkodtálě valaha valakinek, Uradnak tehetetlensége felől, S kinek?

Nagy Denesnének, Kerék gyártó Nagy Istvánnénak, az őreg Szakállas Pap Istvánné Aszszonyomnak, Tabányi Toth Marczinénak, ă tőbbi nem jut eszembe.

Ugyan csak vagyoné tehetsége az uradnak és valaha vihetteé véghez az urad dolgát teveled?

Soha Sem vihette, mert ollyan mint az holt Emberé.

Miért eddigh hírt nem adtál Tisz[teletes] Predicator Uraiméknak?

Azért mert azzal ijjesztettek hogy ha az Uramnak kedve nem lesz, az el válásra, ugy Sem választanak el, azomban kőltségem Sem lévén, mivel árva vagyok, tudtam hogy ănélkűl megh nem eshetik. Hiszem hazasságának két első esztendeiben mind csak azzal csalogatott, hogy megh kőtőtték S- aként romlot el, de már most magha sem tagadja, hogy Iffjú legény korábanis ollyan volt.

Vetted ě eszre hogy lészen Gyermeked attúl ă Legénytűl akivel kőződ volt?

Úgy teczík, vagyon reménségem de bizonyossan nem tudom.

*

A vallomást követően meghallgatták a férjet is:

[…]Kinek hinak?

Levaÿ Andrásnak.

Hány esztendős lehecz?

Lehetek 30 esztendős.

Hol Szűlettél?

Hernád Németibe Miskólcz mellett.

Hány esztendeje lehet miulta megh hazasodtál?

Lehet őt vagy hat.

Volté kőződ azúlta Feleségeddel Enyedi Sárával?

Sok rendbéi kemény tagadása után, ugyan csak nagy nehezen megh vallotta, hogy volt ugyan akarattya, de nem Lehetett tőle Soha is.

Gyógyittattad ě valaha magadat?

Gyógyíttattam Vásarhelyen lakó Vikony Győrgyel, akijs borban adott valamit innom, de Semmit nem használt.

Miképpen eset rajtad aza dolog?

Én arra Gyanakszom, hogy amelly vén Aszszony, vén Pap Istvánnénál lakot, a rontot volna megh.

Micsoda jelbűl vetted eszre, hogy azon Vén Aszszony rontott volna megh?

Onnan vettem észre, hogy addigh erőmet abbúl ă dologbúl mégh megh nem házasodtam érzettem, de azután Soha Sem[…]

316. A tehetetlen asszony

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 862-863.

Anno 1757. die 19.^a Septemb[e]r

Kovács Ferenczné Mólnár Kata cir. 18 évest vallatták Vásárhelyről:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert paráználkodtam Lázár Ferenc Gazdámmal.

Hányszor vólt közöd Lázár Ferenczel és hol? s. mennyi idötül fogva?

Valamikor teczett néki, a mikor módgyát ejthettük, az elmúlt Karacsony előtt egy hólnappal mentem férjhez az Uramhoz; de mivel az uram tehetetlen az últa szeretjük egymást Lázár Ferencz Gazdámmal. Vólt pedig közöm vélle itthon a Kamarájaba, es a Mezei Szállásan, Számát nem tudom hányszor.

*

Kovács Ferenc circiter 40 éves tatai calvinistát így vallatták:

[…]valóe hogy tehetetlen vagy és nem vólt közöd Feleségeddel miolta elvetted?

Nem való; mert Számát Sem tudom hányszor vólt vélle dolgom; de ö azt akarta vólna : hogy éjjel kéczer s. háromszoris tettem vólna néki.

Lázár Ferenc circiter 41 éves vásárhelyi calvinista vallotta:

[…]Most szüretkor két esztendeje miúlta Kovács Ferencznével közösködni kezdettem még leány korába, s. azúlta Kovács Ferencznével közösködni kezdettem még Leány korába, s. azúlta valamikor mógyát ejthettem, mindenkor vólt vélle közöm, hol a házamba, ithon, hol pedig a Szállásomon lévö Hazamba.

317. A férjnek nincs férfiassága

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 139-140.

Anno 1762^o Die 4^ta Martý

Kemecz Andorné Kis Eva 30 éves vásárhelyi vádlottat vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert Mészáros Jánossal paráznaságba estem, a kitől egy Leánykám is Szuletett, és most az el mult uj esztendő napján lész esztendős.

Miképpen tőrtént dolgod?

Ugy hogy Szomszédunkb[an] Szabó Gergely házánál lakodalom lévén, Mészáros János is ott vólt, S engemet ejt Szakának idején az uram ki vervén az házból magam is oda mentem, de mikor ismét haza akartam menni utánnam jőtt, és meg fogván kezemet, az Istallob[a] bé vezetett, és velem kőzőskődőtt, mondván, hogy eő el vált a maga Feleségétől, és ha ugy mond engedek néki soha meg nem fogy a pénzem anyit ád, ugy osztán én is engedtem néki.

Miért adtad ra magadat, holott néked férjed vagyon?

Igen is férjem volna; de Soha három esztendőktől véllem kőzi nem vólt, miolta vélle lakom, mert Semmi férfisága nincsen soha nem is hált véllem.

Voltálé ez előtt fogva paráznaságodért, és micsoda bűntetésed vólt?

Vóltam igen is Eőzvegységem[en]: paráznaságomért itt Vásárhelyen fogva ezelőtt 4. esztendővel S akkor meg korbácsoltak[…]

318. A javakorabeli asszony más férfit is kipróbál, hogy meddőségéről megbizonyosodjon

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 1046-1047.

Anno 1768. Die 12^a Xbris.

Molnár Pál circiter 22 éves, a Pest vármegyei Alpárról való pápista állt az úriszék előtt:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Szegvári Szűcs Geczinével vagy kétzer paráználkodtam.

Miképpen vetetél véle szővecséget?

Csak ugy hogy a’ Kortsmába lévén, ő is, egy Kancso Bort réá kőszőntem mondván : Isten adgya Kendet alám, arra igy felelt : hogy cselekedné kend Anya forma Aszszonyal, Kire én azt mondottam : azért hogy Anyám forma Aszszony, ha akarja meg lehet, ugy osztan egyszer én a’ Szőlőben lévén kapálni eő pedig a’ Szállásra menvén ki felé, bé tért hozzám és előszőr is a’ Kunyhoba kőzőskődtem véle másodszor kívűl a’ Kerteken, a’ Nádfal mellett volt vélle dolgom.

*

Szegvári Szűcs Gergelyné Gulyás Panna circiter 30 éves, a Csanád vármegyei Fűldéákról való pápistát vallatták:

[…]Hányszor volt vélle [Molnár Pállal] kőződ vald meg?

Már meg vallom : hogy igen is volt vagy kéczer kőzőm vélle, egysezr az Udvarunkba, másodszor a’ Szőllő Kúnyhónkba, mellyet azért cselekedtem : mivel Sok háborúságot szenvedtem az Férjemtől, hogy gyermekem tőlle nem volt, engemet vetett okúl, holott az én fajtám mind szapora faajta volt, ugy osztán meg akartam probálni, ha lész é tőlle gyermekem vagy sem? egyéb reá nem vitt.

A kísérlet eredménye a pöriratokból nem derült ki. Az asszony a „maga életének meg jobbulásárol valo kezes levelet” adott.

319. Az asszony panasza öreg férjének tehetetlenségére

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 252.

Aô 1771. die. 10. Julÿ.

Király Jánosné Varga Boris circiter 36 éves apáti pápistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Táncos István őzvegyen maradván, maga házát el adta, ‘s azután az Uram Zsellérnek hozzánk bé fogadta, en pedig mosogattam reá, ‘s igy egymás esmerettségibe és Szeretetibe estünk.

Hányszor vólt közöd Tánczos Istvánnal?

Vólt valami ötször vélle közöm.

Hogy merted reá adni magadat, holott becsülletes férjed vagyon?

Mondottam az Uramnak, hogy mivel maga öreg ember, ezt az ifjú embert ne fogadja a házunkhoz : de ö nem fogadta [meg a tanácsot], igy osztán én is csak reá adtam magamat a’ gonoszságra.

Mással kivel és hol vólt közöd?

Nem volt. Senkivel, és most sem cselekedtem vólna, de az Uram igen tehetetlen a’ maga kötelességének cselekedésére : mert ha tudtam volna hogy oljan lesz, soha hozzá nem mentem vólna[…]

320. A férj szerszáma semmit sem ér

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1080.

Anno 1776. 20^a Jan[uár].

Olajos Józsefné Szabó Thérsi [Trézsi!] 20 éves, kecskeméti pápistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért : hogy Kutasÿ Antalné reám fogta, hogy Ifjú Dani Kovács János fiával kőzöskettem volna.

Igaz é tehát, hogy véle közlőtted dolgodat? és hányszor, ‘s mely tájon?

Igaz, hogy egyszer tselekettem véle, a Kamara végin gazra dűltűnk; úgy vittűk végbe dolgunkat, de nem tőbszer.

Hát ezen Danyi Jancsival miért tseleketted?

Azért : hogy az Isten is el vette eszemet, mind pedig az uramé semmit sem ér; melyért el is akarok tőlle válni[…]

321. Férjuram a feleségét csigázta, de tehetetlen volt

CSML SZF. IV. A. 21. b. 3.: 799-801.

Anno 1792. Die 3^a Julÿ in Poss[ess]ione Kiss telek[…]

Madarász Eőrzse 35 éves újszászi (Ujszáznak írva!) születésű pápista, aki a „sáregyházi korcsmában el hagyván az uramat”, alpörösként állt a bírái előtt:

[…]Miért fogadtattál meg?

Azért, hogy az Uramtúl elszőktem.

Miért szőktél el az Uradtúl, és hany esztendeje?

Azért, hogy mindég vertt, csigázott, és egyszer s mint tehetetlen, miolta pedig tőle elszőktem, annak most Sz[ent] Márton napkor[447] 4. esztendeje lészen[…]

Azóta nemzettek neki 2 törvénytelen ágyból való gyermeket.

XIX.

APAKERESÉS

322. A hatóság apát keresett az elhalt kurva fattyának

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 863. (D. 30. pör.)

Anno 1832. apr[ilis].

Történet Le irása

Hejbeli Lakos Takáts Miháj elöttem meg jelenvén, azt a panaszát terjeszti elő, hogy Gojdár Ersébeth nevezett fogadott Leánya Baritsa János Özvegye ezelőtt mint egy harom Esztendővel férjétől el maradván, özvegységébe valaki által teherbe esvén az múlt őszel meg betegedet, maga pedig az tavaszal meg holt, amint Takáts Miháj állitja Gojdár Ersébet, halála előtt enyehány napokkal, többek hallatára ki vallotta hogy a gyermek Baritsa Ferentztől valo sőt szemibe is azt monta volna, még is mostani az gyermekről gondoskodni Baritsa Ferentz nem akar.

Melynél fogva Baritsa Ferentz mint nős parázna bé fogatatván, a bővebb visgálat, s az életben levő gyermek tartása véget az Te[in]t[e]tes Ügyészi Hivatalnak resignálom.

Papÿ János Kapitány.

*

Őn vallás

Mi a’ neved s. a t. ?

Baritsa Ferentz, 24 Eszt[en]dős Refor[mátus] Feleséges gyermekes vasárhelyi paraszt –

Vald meg igazán mit vétettél mivel vádoltatol?

Engem avval vadolnak hogy Gojdár Er’sebetet Baritsa Jánosnét Fel tsináltam volna pedig kurva volt mindenkinek kellet eljárt hozzá.

Gojdár Er’sébeth reád vallott szemedbe is monodtta.

Mondotta másra is de én tiszta vagyok.

Hogy merte volna szemedbe mondani ha vélled dolga nem lett volna?

A kurvának se Istene se lelke — mondhatta. –

………

Költt Vasarhelyen 1.^a 9. 831.

Medveczky[…]

Baritsa Ferenc büntetve nem volt; van 4. lova és 1. fertály földje.

*

Itéltetett:

[…]a’ probák hejjanyosságabol fel mentve szabadon botsájtatík.

XX.

NEMI ERŐSZAK

323. A katona megerőszakolta a leányt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 1063.

Anno 1759. 20.^a Marty.

Mocsi Sára circiter 18 éves vásárhelyi asszonyt vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Paráznaságomért vagyok fogva, mivel még midön Leány fövel vóltam egy nállunk Quartélyozó János nevü Dessöffianus Katonával vétkeztem.

Miért adtad arra magadat?

Engem derékon kapott a’ katona, és csak magunk lévén otthon, fel vetett az ágyra, és rajtam eröszakot tett, kéczeris le kapálocztam az Ágyról; de ismét fol vetett, kiáltottamis : de senki nem hallotta.

Panaszoltadé valakinek az últa ezen dolgodat?

En Soha Senkinek nem panaszoltam mind addig, valamíg Férjemmel öszve nem költem.

Hányszor vólt közöd azon Katonával?

Nem vólt egyczernél töbszer vélle közöm, mert mihelest véghez vitte rajtam azonnal el szökött ă katona, az últa Soha nemis láttam.

**

A lányt hajánál fogva cibálták ki a szeretője alól

IV. A. 53. a. 3.: 1091-1094.

Anno 1759. die 6.^a Mensis Julÿ.

Mocsi Sárát tovább vallatták:

[…]Vald meg igazán kivel vólt közöd?

Már most igazán meg vallom hog Kaszap Jóseppel vólt közöm.

………

Tudtae Mólnár Samuné hogy közösködtél Kaszap Jóseppel?

Tudta mert egyczer a’ midön Kaszap Josef az hasamon feküdt, hajamnál fogva húzott ki alólla, s. megis vert. Elis vett vólna engemet Kaszap Jóseff; De Mólnár Samuné Néném Aszszony nem engedte, mindenkor eö Kegyelme ellenzette, és minek utánna a Méhszároshoz mentemis [feleségül] nyakamba borult, s. azt mondotta: No elhadcz már engem édes Lelkem, és sirt rajtam, tapasztaltam, hogy öis szeretett engemet[…]

Kaszapot a sok hazugságáért megpálcázták, utána bevallotta, hogy Mocsi Sárával volt köze.

324. A gazda a tanyán erőszakolta meg a 14 éves cselédlányt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 267-270.

Anno 1762.^o Die 4^a Marty.

Szalay Kata circiter 14 éves csongrádi leányt vallatták:

[…]Mi kép jártál Tanczos Györgyel Csongradi lakossal vald meg igazán?

Úgy jártam hogy Tavalÿ őszi veteskor Gazdamnak Tánczos Győrgynek mint szolgaloja a Szallasán levén, hajanalba eczer Maga beresseit ell küldőtte vontatni, es Maga a Tanyanal maradott, enis ott voltam s fekűttem es egy szűrt vetettem Magamra, hogy abban fekugyem, és amidőn ell mentek a Tanyárúl a Beresek hozzám jőtt, és egy Kődmőnt vetett a Fejemre s azon Szűrt mellyben fekkuttem le huszta rolam, ugy hogy csak alig meg nem fullattam alatta, azzal reám fekűtt, és mezitelen testevel az én Mezitelen testemre fekűtt, fől takarván engemet és már erőszakott tett volna rajtam, de a beresek egyik őkrőtt el szalajtottak, és szinte oda szaladott az hol voltunk azt latvan ugy ment el rolam nagy iszonyu karomkodassal fogantatasatis szidván a Bereseknek. Kijaltottam volna de hogy fejemet be takarta, leheletettis alig vettem s Kapaloczodtam azután beket hagyott.

Csak vald meg igazan volt é az ő szemerem teste, a te szemerem testedbe vagy sem?

Nem tagadhatom mert benne volt csak hogy veghez nem vihette rajtam, sub sede Dominali ita qualificat,[448] rajta fekűtt mezitelen de nem tette bele Tanczos Maga szemerem Testétt csak akarta, el kővetni.

Hányszor probált e fele keppen?

Harom izben probált, de azt nem cselekedhette tőbszőr.

Panaszolkodttadé valakinek azon bajodat

En nem panaszolkodtam mert szegyellettem mondani, hanem eő beszellette, hogy minek ugymond neki az aszóny, mivel Leanytis talal.

Nem vetted é eszre hogy massalis lett volna affele dolga Tanczos Győrgynek?

Nem vettem[…]

A gazda a vallatásnál természetesen mindent letagadott!

325. Együgyű gyereklány megerőszakolása

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 240-246.

Anno 1762. Die 14^a May in Oppido Csongrad peractum.

Vőrős Halasz Susa circiter 10 éves, csongrádi pápista kislányt vallatták (A leírás a szokottnál is nehézkesebb és hibás!):

[…]Beszeld elő mitt cselekedett neked Csóngradi Zsiga Czigany s mikeppen volt a’ dolog?

Az en dolgom igy volt. Most az el mult Szent Husvett űnepeibe ludakat ki hajtottam a Fűszfakhoz, Bekény[449] felé, szinte az hol vagyon Zsiga Cziganynakis háza, meg latván engemett az emlitett Czigány, hozzam jőtt, es mind a Kett Kezemett meg fogta s bé vitt maga hazahosz, mondván majd Crajczart adok hozzal palinkát, és azonnal bé vivén be zarta maga ajtajat /:mivel csak maga voltt otthon:/ és engemett a főldre fektetett, pőndőlkemet fől hajtotta, és ream fekűtt, és a szemerem testét, az en szemerem testembe tette, és csak jartt a fara rajtam.

Miért nem kialtottal a midőn azt akarta cselekedni?

Mihelyest le nyomott mindgyart, a Szamba tette a Nyelvét, es nem kiálthattam, inkabb majd meg fullattam a Nyelvetűl.

Sokaig fekütte rajtad

Elig sokaig fekűtt a míg a karta addig.

Jelentettede valakinek ezen dolgot?

Mihelest onnan haza mentem mindg[y]ar mondottam szaraz fejű Janosnenak a ki engemett őrőgbűl tartt.

Tőbszór hite Magadhoz azon Czigany tegedett?

Engemet soha nem hivott tőbszőr, ambar a ludakat mindenkor arra hajtogattam ki.

Mit szollott azután a Czigany minekutanna el vegezte velled azon dolgot?

Azt mondotta hogy senkinek ne mondgyam mert ha valakinek meg mondom meg ver es aztis mondotta, hogy mindenkor arra hajcsam az ludakat, de en nem hajtottam többe[t] arra.

*

A kislányt Bálint Katalinnal megvizsgáltatták:

A Tanút egy hett mulva hivattak Birák Uraimék, a Varos hazahosz, ezen leánykanak occulate[450] leendő még visgalasará, mellyetis visgálván szemeivel latta és tapasztalta : hogy ezen Kis leanyka szűzessegebén még rontatott, mert serelmetis latta az eő testecskejében[451], melly bizonyos jele volt aző meg rontattatasa. […]amidőn a Leanykat visgalta volna, tapasztalta hogy az Leánykanak a kis hasa meg dagadott és a szemerem testecskée meg kékűlt, ugy hogy mostis Santitt benne.

*

Faragó Jánosné Pap Mária tanú vallotta:

A Tanú Zsiga Czigany ellen egyebet nem tud mondani, hanem az el mult Szent Győrgy Napján a belsű Korcsmara mentt, s mindhogy a Fatensnek háza Kőzel légyen azon Korcsmahosz ott szokot a Korcsmaba el jarni, az emlitett ember, s szinte a meg mondott Naponis ott ménvén Zőrget kezében valami pénszt s azt mondotta: Gyere ihol vagyon 8. Marjás, majd kezedbe adom, agyal eczer, de ăFatens arra azt mondotta, eregy csunyă vén ember mény dolgodra, annak elotteis sokszor menvén Korcsmara palinkat vitt, a Faténshész Ferjének otthón nem létébe, és be ménvén hazogba Kénszerettette hogy engegyen néki, de mindenkor ki mentt előlle.

Történ pedig Sz[ent] Győrgy Napután 3^ad Nappal, hogy ezen Zsiga Kuli Nevű Cziganynak hazanál levén, a Fatens azon hasz előtt mentt el, és Zsiga igy szollot a Fatensnék, Te Kurva miért hireztel engemet, hogy en palinkat hordok neked, azzal visza mondotta neki, es ő rajtam jot űtt a pőrővel[452] s a Karomat le űtötte s meg verzett engem, és mindgyart panaszrais gyűttem az Varos házahosz, és megis fogtak, és az ulta rabsagbais vagyón, Sokszor a Fatens Maga hazaba alig szabadultt meg tűlle, hogy meg nem paráznitotta, mindenkor kénszerítette paráznaságra. […]minek utanna meg szeplősítette volna a Leanykat Zsiga Czigány, tehát a Leanyka meg panaszolta a Tanúnak, mi kepen bánt velle, és hogy csalta be az hazba, ott ugy mond le fektette őtett, a labait ugyán ki szelesittette, és paraznasagát kedve szérént el tőltotte, rajta, ugy hogy ő Maga a szemerem Testét az ővebén tette, a Nyelvett pedig a szajabán.

A kislányt Takács Andrásné Karsay Anna vásárhelyi asszony is megvizsgálta, és megállapította, hogy […]azon leányka meg vagyon rontva, s szemérem testében meg sertetett.

Nedo Zsiga circiter 60 éves csongrádi pápista cigány a föltett kérdésre, hogy „Miért vagy vogva?”, így válaszolt:

Azért hogy reám fogta Vőrős Halász Susa Leányka, hogy En paraznaságbeli erőszakott tettem volna rajta, de én nem cselekedtem.

*

Az ügy ezután a csongrádi tanácstól Vásárhelyre, az úriszékre került. Elsőnek az örökbefogadó szülőket hallgatták ki. 1763, április 21-én a kislány mostohaanyja: Varga Jánosné Németh Barbara circiter 32 éves csongrádi asszony ezt vallotta:

Ezen tanu a Csongradi Vörős Halasz Susa Nevű mint egy 8. vagy 9. Esztendős Leánykajat, ez előtt 2. Esztendővel fol fogva őrőgben, mostansagis nala tartya, valla azert hite szerént hogy ő soha eletében semmi leg kissebb jelt, nem ismert az Leanykán, hogy meg rontatott volna testi keppen valami embertűl, noha ambator soha nem emlegetteis az leanyka, de leg alabb eszre vette volna a Tanú, a midőn mosott reaja, melly dolgot a Tanú hogy tudni illik : Nedó Csongradi Czigany Zsiga altal rontatott volna meg az Leányka, csak akkor hallotta meg, midőn már az Varos hazanál most esztendeje, jart Csongradi Fenekesne ezen dologh eránt, addito ex super abundati[453] es, hogy ezen Susa Nevű őrőgben tartott Leánykaja, mindenkor csak ollyan fél eszű volt, akar mire rea lehett venni, es a mitt nekie mondanak mindeneket bizonyít, ami illeti az mostansagis meg tecző nyavalajat az Leanykanak, arrul sem tud ő Semmit mert eő nem latta, de hogy miojta nala vagyon, mindenkor olly Sánta, vagy hentes midőn jart ezen Susa Leányka az bizonyos sőt az edes Annyais oly héntes modón járt[454], sőt midőn tudakoszta volna, hogy mikor esett meg Zsigaval, arra azt felelte, hogy a Nyáron mikor ho volt[…]

A nevelőanyja vallomásának ellene szólt a két bába vizsgálata, akik egymástól függetlenül a kislányt megrontva találták.

326. Nyolc éves kilsány megerőszakolása

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 580.

A^o 1765^o die 23^a Marty in [Oppido] Vásárhely Peractum.

Székely János circiter 20 éves szentesi kálvinistát így vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért, mert Szentesen betyárkodván egy Gyenge Mári nevü leánnyal paráznaságba estem, kinekis mintegy háromszor közösködtem.

Micsoda helyen és ki házánál vólt a’ féle dolgod Gyenge Márival?

Szentesi Kabai András Sogorom házánál lakván Gyenge Maris, az ott való Istállóba közösködtem vélle.

Vóltále fogva ez előtt, és hol efféle cselekedetedért?

Igenis vóltam Szentesen fogva ez elött cir[citer] 6 esztendövel,[455] azon okbúl, mivel részeg vóltam, és a’ nyomás[456] felé ki indúltam, ‘s ott találtam egy cir[citer] 8. esztendős Leánykáját Útasi Jánosnak, ‘s azon leánykát megragadván, rajta erőszakot akartam tenni, gatyámatis meg óldottam és reá hasaltam ‘s hozzáis fogtam, de mivel a’ Leányka nagyon kiáltott, valami lovas emberek rajtam jöttek és meg fogtak, tömlötzbe vittek, véghez nem vittem.

Micsoda büntetésed vólt azon cselekedetedért?

Nem vólt semmi büntetésem, mert Felséghes Királyné Aszszonyunktúl levél érkezett, hogy a’ rabok mind megszabadúljanak, ‘s énis azokkal megszabadúltam[…]

327. A gazda még a gyerekágyat fekvő asszonyt is megerőszakolta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 590-593.

A.^o 1765. Mart.

Balla János circiter 62 éves bajomi kálvinistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert egy Oláh Aszszony el vádolt, hogy rajta eröszakot tettem vólna, de én nem cselekedtem.

Vald meg igazán, hányszor tettél azon oláh aszszonyon eröszakot, és hol?

Meg vallom, hogy egyszer hozzám jött, én a’ padon feküttem, ‘s akkor egyszer paráználkodtam vélle, többször Soha Sem.

Ugyde azt vallya az oláh Aszszony, hogy eröszakot tettél rajta?

Én nem tettem erőszakot mert magánakis kedve vólt reá.

Valóé, hogy be dugtad az Aszszony Száját?

Nem dugtam.

Valóé, hogy két izromba[n] paráznítottad meg?

Csak egyszer vólt.

Mi okon kékek a’ czombjai és a’ Csecse, nemde nem azért é, hogy vélled küszködött, a’ mint az oláh Aszszony mondja?

Én nem tudom.

*

Gyöngyösi Jánosné Pap Katalin circiter 48 éves vásárhelyi tanú vallotta:

Szomszédja lévén a’ Tanú Balla Jánosnak esméri igenis és azt is tudja, hogy Kúlcsár Todor Juhász feleségén eröszakot tett, mert ugyan fojó esztendöben, Virág héten,[457] Pénteken, jókor reggel, gyermek ágyban feküvö Kulcsár Todorné hozzá ment a’ Tanúhoz, és Sirva panaszolta néki; hogy úgymond az éjtszaka Balla János Gazdám eröszakot tett rajtam, lássa Kend, minémű kékek a’ czombjaim és mellyem; a’ mint valoban ugyantsak kékekis vóltak.

Tavaly esztendöben bizonyos Ersók nevezetü Zsellér Aszszsonya lévén Balla Jánosnak, hallotta tölle, hogy azért nem maradhatott és lakhatott Balla Jánosnál, mert szüntelen utánna járt és kérte paráznaságra. E’ szerént Zsuzsa nevű Zsellér Aszszsonyais panaszolkodott a’ Tanúnak, hogy ö is azért ment el Balla Jánostúl. Harmadévi is vólt Balla Jánosnak egy Miskóltzi Aszszony Zsellér aszszonya, de nem soká vólt nálla, mert egy alkalmatossággal Balla János ki vitte magával Kocsin a’ Szállására, mivel maga felesége roszszúl volt, hogy búzát fognak a’ Verembül szedni; de balla a’ kerékhez szorítván azon Miskoltzi aszszonyt eröszakot akart rajta tenni; mivel pedig az aszszony magát tellyességgel nem engedte, a’ sok küszködés után arra kérte, hogy már csak a’ Szemérem testét hadgya nékie meg fogni, máskép mindjárt meg fog halni, úgy azután meg fogta és békét hagyott nékie, a’ kiis haza jövén tüstént a’ Tanúnak meg beszéllette e’ szerént a’ mint felül elő számlálta. Melly Miskoltzi aszszony azután csak hamar el ment Házátúl Balla Jánosnak és Urastól edgyütt Miskóltzra mentek; addito eô,[458] hogy azon Miskóltzi aszszony megis mutatta kék czombjait, a’ Tanúnak, mellyek sokkal kékebbek vóltak, mint Kúlcsár Tódornéé, és jobban öszsze vóltak törve.

Balogh Mihályné Sipos Erzsébet circiter 37 éves vásárhelyi tanú valotta:

[…]harmadéve egy Miskóltzi Aszony Zsellérje lévén Ballának, azt is probálta, mert maga az aszony keservesen panaszolta a’ Tanunak, hogy egy alkalmatossággal ki vívén ötet Balla János maga Szállására, a’ kerék közzé Szorította és eröszakot akart rajta tenni, de semmiképen nem hagyván magát azon Miskóltzi Aszony, azt mondotta néki Balla János : édes Sárám! csak a’ Szemérem Testedet hadd meg-fogni, mert mindjárt meg-halok, úgy azután el lankadván az asszonyis, a’ Szemérem testét meg hagyta fogni[…]

Szoboszlaj Jánosné Kis Susanna circiter 22 éves vásárhelyi tanú vallomásának részlete:

[…]tavaly esztendőben nálla zsellérképpen lakván, egy alkalmatossággal midön fűtőért az Istállóba ment vólna a’ Tanú, Balla János lovainál lévén, meg kapta a’ Tanút, kérte hogy engedjen nékie, de a’ Tanú nem engedett mondván: Hogy gondolja Kend, hiszen Apám lehetne Kend nékem; de tovább is ostromolván, azt mondotta Balla Jánosnak : Hadgyon békét Kend, mert majd kiáltok, mivel Balogh Mihály Szomszéd a’ ház elött vagyon, meg-hallván majd bé adgya Kendet. Mellyre Balla azt mondá a’ tanúnak: jaj hallodé ha bé ád, ottis téged vernek-meg, mert nem fogják hinni, továbbis kérte a’ Tanút hogy engedne nékie, ne kiáltson, de látván hogy Semmire Sem mehet; azután a’ Tanút el eleresztette, mellyetis meg beszéllvén az Urának, csak hamar el mentek Balla Jánostúl más helyre lakni. In reliquo[459] a’ Tanú egyebet nem tud Balla Jánosra, mert azután háza felé Sem kivánkozott menni[…]

328. Az ágyra fölvetett leány megerőszakolása

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 378.

Anno 1765^o Die 10^a Mensis in Oppido Vásárhelÿ

[…]Pernijés Margitnak [hívnak] Thési mintegÿ 26 esztendős Papista vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért, hogy most leg közelebb ell múlt Sz[ent] György nap tajban Veszendő Mihálÿ nevezetű Czibakházi arendátorral meg estem.

Miképpen, és hol estél véle megh?

Ugy estem, hogy az aszonyom Szolnokban ment a Templomban csak magam maradtam a’ Gazdámmal oda haza, ellesteledvén, vélem gyertyát gyújtatott, azt bé vévén mingyárt Derekon kapot, az agÿára föll vetvén azonnal rajtam erő szakossan megh tette.

Hogy tehetett volna rajtad erőszakott, hamagadnak is kedved arra nem vólt?

Megh tette biz az, mert keménÿ erős ember vólt, és akkor boros is vólt eleget voltam azon, hogy valami képpen a kezébűl ki szabadulhattam volna, de semmi képpen sem szabdulhattam megh tűle[…]

329. A legény a leányt földhöz vágta és megerőszakolta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 507-508.

Anno 1773. Julÿ

Bunko Kovács István circiter 20 éves, vásárhelyi kálvinistát, Surányi András béresét így vallatták:

[…]Mi okon fogtak meg?

A Becseÿ István Leányaért.

Mit cselekedtél néki?

A Cseresznye fa alatt ă Szöllöbe le nyomtam mert a földhez vágtm s. a gatyámat az inamba bocsajtottam és már a Szerszámomat a Leánynak Szemérem tesébe beléis tettem, de a Leány nagyon kiabált, es annak kiábálásara oda jött egy Asszony, s. akkor hagytam felbe dolgomat.

Hogy merted reá vetni magadat?

Mert mindég arról gondolkoztam hogy jo volna már egyczer azt probalni, s. most csak reá attam magamat.

Mit keresett nállad?

Másod magával jött a Szöllök mellett lévő uton, én pedig a Gazdám Szöllejébe kapaltam, be hivtam öket Cseresznyere, béis jöttek s. ettek; de mihelest en azt az egyiket meg kaptam, és a földhez Ütöttem, ă másik el Szaladott[…]

330. A megerőszakolt lány teherbe esett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1079.

Anno 1776. 5^a 9^bris

Molnár Ferenc takácslegény a csanádi püspök Maros melletti vendégfogadójában, ahol senki sem látta, megerőszakolta Füles Ilona circiter 16 éves vásárhelyi kálvinista hajadont, majd azután még vagy háromszor közösült vele. A lány teherbe esett.

331. A kislányt a német katona karddal kényszerítette a közösülésre

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1179.

Anno 1777.

Egy utazó német katonát 2 éjszakára elszállásoltak egy vásárhelyi házban, ahol karddal kényszerítette a 16 éves Tot Kata hajadont, hogy megadja neki magát. A lány teherbe esett.

332. Kényszerhelyzetben közösült a lány

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 1182-1183.

Anno 1777. die 12. 7.bris.

Amikor Csernyák Erzse circiter 19 éves szarvasi lánytól megkérdezték az úriszéken, hogy […]hol és kitül kaptad a nagy hasat?, így válaszolt:

[…]Győri Ferentz nevezetü mostani Vásárhely varossa Gazdájánál szolgaló lévén, ki küldöttem eö kegyelmétül arpát a Tavasszal vetésre rostálni, mely Szállás távol lévén a Várostul ott kelletett hálnom, s akkor éttzakán a Gazdamnak János nevezetű kissebbik Béresse hozzám jövén addig kenyszerétett meddig magamat azon gonosz tselekedetre nem botsatottam.

Volt é többszőr véle közöd?

Volt ugyan azon éttzakán masodszor is, de többé se véle se mással nem.

Miért adtad magadat akkor is azon gonoszságra?

Mivel magunk voltunk tsak ketten a’ Szálláson, féltem a mint fenyegetett, hogy ha nem tselekszem meg öl[…]

333. Három kilsány erőszakos megrontásának kísérlete

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 51-54.

Anno 1778. die 8.^a Februarÿ

Fazekas András circiter 58 éves (máshol 50 éves), az Árva vármegyei Oszada községből való pápista az úriszék előtt „istentelenségeit” tagadta.

Notandum[460]

1.^o Öreg Kása Janos nevü, Eörzse leánykáját melly cir[citer] 7. esztendös vagy 6.^ot akart meg megrontani, a mint az leányka vallya, de sivalkodása utánn, mivel többenn is vóltak a háznál kivül eztet ell botsátotta.

2.^o Ezen kiss leányka, és masik hasonló hozzája ki mentek és tsak Lantos Istvány vera nevü cir[citer] 5. vagy 6. esztendös Leányka bent maradott eztet is meg akarván rontani egyebet nem tehetett nekie, hanem lába kőzé nyomván tsak polluálta[461] eötet, amint eztet a Leánykának az alsoja meg mutattya, melly itt a város hazánál tartatik.

3.^o Bizonyos hogy 9. esztendönek elötte is egy leánykát akart meg rontani hanem rajta erte az Annya, ugy meg szabadította, ettűl mihelyest azon Leánynak az annya haza fog jönni, a fassioját által küldöm az Urnak.

4.^o Vólt feleségét is által küldöttem, minthogy bigám[ist]a lévén, nem írtózott a Tekentetes Nemes Vármegye Sedriájának tilalma ellenn ujjra edgyütt lakni az Városnak nagy botránkozására. Ennek a neve Kakas Kata Arva vármegyébűl[…]

*

Fazekas Andrást újra vallatták:

Anno 1778. die 6.^a Aprilis.

[…]Eöreg Kása Jánosnak Eörzse nevü Leánykáját mi okon akartad meg rontani Szűzességét fel tőrni?

En nem akartam csak a nagy irigységbül fogták reám a szomszédom.

Miért Sivalkodott tehát a leány S akkor bocsatottad el?

Nem Sivalkodott bizony az. Igaz hogy az agyamra tettem, de csak azért hogy ott alá S fel ne járkállyanak.

Lantos István Vera nevű 5. vagy hat esztendős Leánykájátis miért akartad meg rontani?

En nem akartam, eztis írigységbül fogták reám.

Mi haszna tagadod hiszem a mag is meg láttzik a Leányka pöndölénn?

Csak téjjel meg csöpögtették és reá fogták hogy mag volna, de nem az.

A további kérdésekre is tagadó válaszokat adott. Ezután tanúvallomások következtek:

1.^o Iffjabbik Kása János Eörzse nevü cir[citer] 6. esztendös Leánykája vállya, hogy most napokban, a melly 5.^a Februarÿ vólt delután. Fazékas András Hazánál fonyogattván öreg Kása Panna nevü, és Lantos István Vera nevezetű, és mind egykorása [így!] Leánykákkal edgyütt, a ketteje ugymint, Kása panna, és Lantos Vera, a házbul ki menvén, mindgyárt fel kapta az agyra és az ruhácskáját fel emelte, igen hánkolódott, és Sivalkodott, mivel a Ketteje is bé jőtt el bocsátotta.

2.^a Lantos Vera cir[citer] 6. esztendös azt vallya, hogy a másik két leányka ki menvén az udvarra eötet az ágyra le vetette, és fel emelvén a szoknyátskáját, és az alsóját, a lába köze nagyon nyomta, valamit, Sivalkodott, mivel fájdalmakat szenvedett a két Leányka bé nem mehetett a házba, mivel az ajto bé vólt zárva, hanem az ablakon látták, hogy az agyonn Kiábált a vera Leány, ezeket mind Panni, mind pedig Eörzse illy formánn beszéllik, melly dolog hérűl esvén az Annyának, Fazékas hazahoz ment.

3.^o Lantos Istvánn az Fazikas András házához menvén, már akkor a vera Leánykája Kemenczénél fel állott, és midőn haza hivta vólna, Fazekas András ell nem akarta bocsáttani, hanem had lenne még tovabb is a meleg házban, de a kis Leányka haza menvén meg beszellette miként bánt vélle az Ágyonn, és hogy nagyon valamit nyomott a lába kőzé, akkoris fajlalta, akor az Annya meg tekentvén mind testecskéjét, mind pedig a ruháját, latta hogy az alsója a kis Leányé igen pecsétes, és még irzes [véres?] vólna, ugy osztán a város házánál fel adván a midön mar kerestetett vólna, nem vólt oda haza, hanem harmad napra tul a kőrősőn való Réten meg fogattatott.

4. Septinia[462] Februarÿ ezen kis Leánykát visitaltattván Tott Kata nevezetű Bába által Feő Biro Uram Jelenletiben referálta, hogy sem az kiss hasánn, sem másutt, nem láttzott semmi kékség, annyival is inkább, hogy irótálta volna, hanem az alsojan lévö pecseteket igazi férfi magnak allitotta lenni, azon alsoja város hazánál tartatik.

5.^o Doka Kata, Kasa Mihály Felesége vallya hogy cir[citer] 9 esztendönek előtte fenyes nappal S. v. a sertés olbann találta le eresztett gatyával terdenn állva Fazikas Andrást, midön 5. esztendős Leanykáját vévén, a két kezét maga vallára tette, és ugy az kivánságát akarta vólna a’ fertelmes tölteni, kiis lattván Istentelen szandékban lenni eppen mikor feleje ment volna, egy Szekertzét a földön láttván, és aztat fel vévén beléje akarta volna vágni, a midönn el ugrott, és tovább fél esztendőnél bujdosott valahol az Országban gondolván azután hogy már a dolog feledékeny ségben ment vólna a Csongrádi földre ell jött ugyan, de a Városra bé nem mert jönni miglen a Feleségenek meg nem fogadtam, hogy fel nem adgya, ammit fogadtam is olly ertelemmel, ha meg joobittya magát és soha többé az illyen Istentelensegekre nem adgya magát[…]

334. A kislány panasza, hogy a béres az alfelét is megerőszakolta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 423-425.

A.o 1780. 8. May.

Deák Ferenc circiter 24 éves szentesi kálvinistát, Fekete István sámsoni béresét vallatták:

[…]Valoe hogy eröszakot tettél ă Mészáros András Leányán Ilonán?

Nem tettem eröszakot, hanem ö maga fogdosta a gatyám madzagát, s. maga huzott a padkára, oda fekütt, s. ott egyczer volt vélle közöm.

Ne tagad mert eroszakossan rontottad meg?

En nem rontottam, mert a mikor vélle közösködtem szeretettis.

Ugy de a’ Seggit meg rontottad?

Nem rontottam.

*

Mészáros Ilonát — circiter 11 éves szentesi kálvinistát, aki most Sámsonon, a nénjénél lakik — az úriszéken kihallgatták:

[…]Miképpen bánt vélled Deák Ferencz?

Ugy hogy a Padra le döjtött es mezitelenen reám fekütt, a Lábomat kétfelé huzta es ă maga Szerszámát belém tette, az en Szemérem testembe erövel, es eröszakot tett rajtam, az után mindég fajt es mostis fáj a testem, a kést kezébe vette, hogy ha meg mondom a lessz a gyilkosom, es hogy Sivalkodtam pofonis vágott, modnván : hiszem nem eszlek meg.

Egyebet mit cselekedett vélled?

Azután meg forditott, és az alfelemmelis azt cselekedte eroszakosan abbais belé nyomta, fájt nagyon, véres vóltam, mostis Sebes vagyok belé, azután Sirva panaszoltam Néném Asszonnak.

Próbálté annak elötte tégedet többszer.

Akart valamit, már az elöttis; de én kiáltottam, és a Kis Leányok bé jöttek a kiabálásomra, úgy hagyott békét; most pedig hijába kiáltottam, mert a’ kis Leánykák messze vóltak, nem hallották.

A kislányt azután megvizsgáltatták és az alábbi látleletet adták ki róla:

[…]Meszáros Ilona, a fellyebb meg nevezett Deák Ferencz által, eröszakos testi kivánsággal mind elöl, mind hátul probáltatott ugyan, de az Legénynek Szemérem teste nagysága, a Leánynak pedig gyenge idejére nézve ugyan Szemérem Testinek kicsinysége miatt a fertelmesseget egészen el nem követhette es ugy azon Leanyzo Szüzességében Szeplőtelenül meg maradott, mivel véghez hem vihette az el kezdett eröszakot.

335. A gazda az utastársát négyszer kínozta meg a „farkával”

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 590-593.

A.^o 1780. 4. Xbr.

Gerendál István özvegyét: Gráffi Zsuzsa circiter 40 éves, Liptó vármegyei pápistát így vallatták Szőke Albert circiter 25 éves „apátfalvai” pápista, most csanyi ketész felől:

[…]Mi modon erőszakot tett rajtad Csáni Kertész Albert Nevezetű beszéld el?

………

Homoki Csárdán innend fel vévén a maga Kocsijára Albert Kertész, egy darabig más Két Kocsival edgyűt mentűnk egyszer el maradot azon Kocsiktúl, és félre vivén egy darabon az úttúl, a Lovait Ki fogta, azután mindgyárás Kért tőllem, hogy adgyak néki, de én nem tettem sok féle képpen magamat, hogy tudnia illik : ă nagy vétek légyen, Szentség tőrés, és ě mellett, már 2. esztendeje nem kőzőskődtem férfival, még gyermekem is lehet, de mind ezek haszontalanok voltak, hanem elsőbbenis a Kocsin volt vélle Kőzőm, akkor a midön az uton mentűnk a Kocsival, nem Szóllottam néki hogy ne bántson, gondoltam, hogy tőbszőr nem fogja cselekedni, de az után meg állot ă Kocsival, a tőbbiek el mentek akkor le rántván lábamnál fogva, meg tette, és ismét egy kevéssig el hagyván, ismét még háromszor, és mindenkor el végzette, az Kőzőskődést véllem, hanem akartam engedni, mindgyárt botra Kapot, és azzal akart verni.

Mint hogy nem mesze voltatok az úttól, miért lármát nem Kiáltottál?

Senkitsem láthattam, Kiabáltam is, de akkor iszonyú Képpen Káromkodott, az után Kéntelen voltam vélle halgatni, és szenvedni.

Talán néked is volt Kedved azon gonoszságra?

Nékem nem volt, de mivel a Derekamat nagyon meg rántotta, és fájt, az után semi erőm nem volt, csak úgy bánt véllem, amint magának teczett, s. negyszer ellis végezte velem ă dolgát.

Miképpen jőt világosságra a ti dolgotok?

Mert meg Kinzot a farkával, azért én adtam fel[…]

336. Az ifjú éjszakánként magányos asszonyokra törte az ajtót, és erőszakot követett el rajtuk

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 4. pör.)

Anno 1790. Junÿ.

Species Facti

Váradi Samuel N[eme]s Bihar V[árme]gyében hellyheztetett Hoszu=Pályi nevü Hellységböl eredendö, egy darab idötöl fogva itt Samsonon s most utoljára én nálam mint Kotsis lakott, a ki ellen is három rendben az panasz elöttem le tétetett, hogy eö Félre tévén mind Isteni mind a Felebaráti Szeretetett Mások[na]k Feleségeire Étzakák[na]k idején rajta megy, s késeléssel ijesztgeti /:a mint magok az Aszonyok panaszolták:/ az ajtokat rájok töri és a roszra erölteti, a mint is ide accludáltt Benevolum Examenböl[463] ki tetzik, hogy házasság Törést tselekedett. Mellyre nézve mint házasság Törö, és Etzakákon Hazakat be Törö a ki az M[éltóságos] Urasság házát is […]lálni[464] batorkodott, hogy az haza Törvényei szerént érdemlett Büntetést meg kapja az 5. Törvény Szék[ne]k be küldetik, és az Vásárhelyi Tömlötzre expediáltatik.[465]

Szyg[no] Samson 27^a Aprilis 1790.

Tákó Ádám Ispány.

*

Benevolum Examen.

1^o Mitsoda Varmegyéböl, mitsoda Helységböl eredendö vagy?

Bihar V[árme]gyéből, Hoszu=Pályi nevezetü Hellységböl valo vagyok.

2^o Mi [a] neved?

Váradi Samuelnek hinak

3^o Mitsoda vallásu vagy?

Reformatus vagyok.

4^o Hány Esztendős vagy?

Husz Esztendős lehetek.

5^o Miért Fogatatál meg, mi Tsint tettel?

Azért fogattattam meg, hogy már három rendbe étzakának idején az mások házára az én Felebarátim Feleségeire, midön Férjek oda haza nem volt ra mentem, és az ajtot reájok törtem, s nevezetessen elsöbben Latzki Mihály kertész ithon nem létében házához mentem és az Pitvar ajtonak kilintsét be törvén ejtzakának idejjen belljebb kéreszkedtem hogy be botsaj[tan]ának azt adván okúl, Kóti Ferentz Dudást keresem de onnan szépen el jöttem.

Másodszor Szabo Josef kertész itthon nem létében étzakának idején Feleségehez mentem, és a konyhába azzal paráználkodtam ugyan azon étzaka másodszor oda menvén be nem akart ugyan botsájtani, de még is be eresztet az Aszony, s véle öszve veszvén ugy szaladott az Aszony a szomszédban lako Hadnagyhoz, a ki is onnan engemet az Biro házához vezetett, hol Biro uram meg pirongatván el eresztett

6^o Hányszor közösködtél a Szabo Josef Feleségével?

Ötzör vagy hatzor paráználkodtam véle,

7^o Mit kerestél azon M[éltoságos] Urasság házánál az Béresnek itthon nem létében, hol Felesége lakik és mi végre törted be az konyha Tábláját, s az vass rostilyon miért bujtál be midön az Béresné be nem akart botsájtani Etzakának idején?

Egy Imre nevezetü Jó Barátom hít engemet oda, hogy Tojást ehessünk, a mellyet loptam volt, s mint hogy kéreszkedésemre be nem botsájtott gondolván hogy aluszik ugy törtem bé az Táblát, s bujtam be, hogy fel költsem, és a Társamat ugy botsajtottam be a pitvarba, akkorára az Aszony is ki jövén világot gyujtott a Tojást meg ettük, s el mentünk.

Sig[no] Sámson Die 27^a Ap[r]ilis 1790.

Kovats Janos Kertiz Biró Tákó Adám Ispány.

*

Delictum ob quod interceptus

Ob adulterium, et plurium Mulierum ad idem violentam Sollicitationem.

Exitus ě Carceribus

30^a Septembris dictate ea reflexione debilioris constitutionis, ac propterea ad Locum originis reinviatus. [= bűntett, amely miatt elfogták: paráznaság miatt, és mert több nőt erőszakkal erre csábított. Kiengedték a börtönből szeptember 30-án abból a megfontolásból, hogy gyenge testalkatú és ezért visszaküldték eredeti lakóhelyére.]

337. A meghiúsult erőszak

CSML SZF. IV. A. 21. b. 3.: 361-362.

Anno 1790. Die 21^a 7 ^bris Mindszenten[…]

Bozó András circiter 30 éves mindszenti, feleséges pápistát, aki házas zsellér, de most „szőllőpásztor”, így vallatták:

[…]Miért fogtak meg?

Azért, hogy Marton János Kertésznek hajadon Leánya panaszt tett reám, mintha én ő rajta erőszakot akartam volna tenni.

Úgy vagyon /:hogy te erőszakot akartál rajta tenni:/ a panasz vald meg igaz e az?

Én nem akartam rajta erőszakot tenni, azt nem igazán mondgya, henam tsak tréfálkoztam vele.

Hallode nagy vastag tréfa volt az, hogy te ollyan Leány személlyt, a szőllő tőke kőzé le nyomván, alsó ruháját fel fődőzted, és a magad gatyáját is le toltad; úgy fekűdtél reá, igaz e az vald meg.

Az igaz, hogy én a Leányt le nyomtam, mellém fektetvén, de a ruháját én fel nem hajtottam, sem pedig a gatyámat meg nem oldottam, hanem tsak tsiklandoztam tréfálkozván vele.

A Manga Pista Felesége Pap Gyurának a Menye és a Borka Jánosnak a Kiss Leánya rajta értek gonosz tselekedeteden, majd szemedbe is meg mondgyák hogy mit tselekedtél, és hogy azon leány, Kit te lenyomtál, az eő lármájokra sirva szabadúlt ki alóllad, azért jobb, hogy igazán meg mondod tselekedetedet.

Ha szememben mondgyák, sem igazán mondgyák, mert én semmi roszat sem akartam vele elkövetni, való ugyan, hogy a Leánya midőn a Kezembűl ki szabadult, sírt, de azért sírt, hogy a Kendőjét az szőllő őrzés fizetésért elakartam tőlle venni, nem pedig egyébb dolgomért, azért ha ezerszer reám eskűsznek is én soha sem vallok egyebet, a mit eddig vallottam.

*

A bíróság záradéka:

Martony Erzsébet mindszenti, circiter 18 éves hajadon elmondotta, […]hogy őtet Bozó András Rab a Szőllő Tőkéhez vágta, a két kezét két felé fogta, gatyáját le oldván, a Leányra rá dűltt, de ugyan tsak gonosz szándékát végben nem vihette mivel szűntelen forgott a Leány alatta[…]

338. Erőszakkísérlet

CSML SZF. IV. A. 21. b. 3.: 528-533.

Anno 1791. Die 2^a Martÿ Mindszenten[…]

Kapai István circiter 18 éves vásárhelyi „szegény ember cálvinista nőtelen fiát” így vallatták:

[…]Mitsoda gonosz indulattal vetemedtél arra, hogy a mindszenti csárdásnak Szeri Josefnek Leányán erőszakot tettél¸

Én nem tudom, tselekedtem e vagy sem, mert nagyon részeg voltam.

Hogy nem tudnád, mit tselekedtél, holott a Tiszán a Csonakon, midőn rajta értek, el tudtál menni, és még akkor is úgy Kiáltottál vissza, mondván: no baszom az annyát, jőhet már utánnam akár ki, nem félek, meg miveltem a Leányát; tehát te nem voltál részeg, vald meg volta Képpen tselekedetedet¸

Én nem tudom, mentem e a csonakon, jőttek e utánnam, vagy sem, azt sem tudom, mi Képpen fogtak meg[…]

*

Productum sub ^./^.

Visum Repertum, Az Mind szenti 8. esztendős leány felett, mellyet 9^ik Aprilisnak ezen folyó esztendőben meg tettem: Bizonyítom, hogy meg visgálván erőszak után az szemérem testét, semmi leg Kissebb erőszakot nem tapasztaltam rajta, mivel azon fent nevezett test az maga előbeni természeti Constitutioban[466] éppen meg maradott; Hogy pediglen egy Kevéssé nagyobbnak tettzik, mintsem azon esztendőket illetne, az az oka, hogy az Leánynak egyébb teste is jó Compactiójú,[467] és hogy az ollyan személyeknek természetek után nagyobb szokott lenni és vagyon.

Sig[no] 9^a Aprilis 1791. Vurmp[…] N[emes] Vármegye Chirurgussa.

339. Erőszakos petting

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 14. pör.)

Anno 1796. Ápr[ilis].

Species Facti

Anno 1795. 26^a 7^bris Csongrádi Benkő Andrásnak kenderét vitte áztattni, Sámsoni lakos Kurutz János Feleséges, gyerekes ember maga szekerén fent ült Benkő Andrásnak hajadon Leánya mint egy 16. Esztendős ülvén magánossan a Szekeren. A mint a Sámsoni Földről ki értenek a Czigány járásra, Kurutz János fel üll a Szekerére közel a Leány mellé ki subával be volt takaroszva, és mond néki, Hát Judka vane már szemérem szöröd, nints nékem felel az Lány, akkor még közeléb ülvén Kurutz mond de majd meg nézem én vane, vagy nints akkor az Leányt tapogatni, gatyáját meg oldván rá feküdni s dolgát végezni ambár az Leány esenkedne, s az dolognak ki mondásával fenyegetni nem iszonyodott; Es igy szüzeségetöl eröszakossan meg fosztani.

Haza jövén az Leány panaszolkodott Mostoha Annyának az rajta történt dologrol, ki eztet tsak tréfának lenni vélte, az után panaszolkodott sírva a Leány szomszéd Aszonyok[na]k Szekeres Jánosnénak, ki nem hivén az Leány beszédének ruháját meg visgálta, és azont véresnek lenni tapasztalta. Azért a Leánynak édes Atyát meg szollitotta, s mint egy meg támadta Szekeresné, hogy Leányán törtent dolgot miért fel nem venne. Erre Csongrádi Benkö András szomszédgyát Kurutz Jánost magához szollítván a dolognak valoságát ki tanulni akarván ígérte néki, hogy eö ezen dolgot örök feledékenységbe hagyná, tsak hogy Kurutz nyilván vallaná meg, mi modon esett az dolog, s lehete félni attol, hogy az Leánynak Nagy hasa lesz. Erre felelt Kurutz János: No szomszéd Ur az igaz, hogy egy kitsit bántottam, de nem ugy mint Feleségemet, a Természetet se hagytam nála azért nem kel félni, hogy nagy hasa lesz, ha pedig a lesz, mindenkor itt leszek én; hogy pedig ezen mondását visza ne huszhassa Kurutz Benkö András kévánta, hogy eztet még valaki elött is meg erösitené Ugyan azért Szekeres Jánosnét el hivatván Benkö; azon Aszony elött is ugy, a mint felyebb, vallota Kurutz hogy eö tsak egy kevéssé bántotta a Leányt.

Sig[no] Sámson 1^a 8^bris 795. Jákó Adám Ispány.

*

Benevolum Examen Joannis Kurutz Incola Praedii Sámson quod Vislationem Virginis incusati. [= Kurutz János, Sámson puszta lakosa kegyes vizsgálata szűz megrontása okából.]

Hová valo vagy, hány Esztendös, Mitsoda vallásu, és sorsu ember vagy?

Tersztenya várossábol Toth országbol van eredetem, Nyir=atdonyba laktam, onnan jöttem Samsonba lakni, 36. Esztendös Romano Catholicus Feleséges gyermekes kertész dohány termesztö vagyok.

Voltále valaha fogva?

Soha világ eletembe.

Hat mostan mitsoda Történetben estél, beszéld elé volta képpen.

Vittem Csongrádi Benkö András kenderét Komlos alá ásztatni Judka Leanyával szekeremen két Tinaimon, gyalog menvén a szekér mellet egész a Czigány járásig, ottan felültem a szekeremre és mellé ültem a’ Leánynak kérdezvén tölle : vane farod, mondotta nints, én fel fordítván pendelyét meg tapogattam, s gatyámat meg oldván rá döltem, ujjaimal bele nyulván midön láttam, hogy nem lehet, tsak rajta tsiszolottam, s, ereszvén a Természet meg indulását, magam felre rántottam, s úgy ment el tőllem, de én egyebet nem tsináltam, nem is ereszkedtem belé.

Oltalmazta, védelmezte e magát a Leanyzo?

Az igaz, hogy mondotta ne bántson kend, de nem igen nagyon taszigáltt. s mikor rajta feküdtem akkor is azt mondotta mit akar kend, feleltem, bolontságot. ezek után le akart a Leányzo szállani a szekeremröl de én nem engedtem hanem magam szállottam le, és mentem a Tinok előtt.

Hallode, el van rontva az Leány, hát mit himezel hámozol, vald meg közösködtél e volta képpen véle.

En ugy mint Aszonyal szokás nem közösködtem, s nem is rontottam el egyébbkép hatsak akkor nem, midön Ujjaimal elöte visgáltam, lehete véle közösülni, vagy sem?

Sig[no] Sámson 1^a 8.^br 795. Jákó Adám Ispány.

*

Kurutz büntetése 3 havi börtön, 80 botütés és a szülőknek 4. Ft. 30. xr. vérdíj fizetése volt.

340. Idős férfi erőszaktétele

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 16. pör.)

Anno 1796. Ápr[ilis]

Anno 1795. 19^a 8^br Vásárhely

[…]Kinek hinak [é]s [a] t[öbbi]

Iván Gyurka a nevem 50 esztendös Darvasi születés Bihar var[me]gyeböl Olá hitü Özvegy a Pánczél, Pintér, Korsós[…] Juhasza vagyok

Miért fogtak meg?

Valamely aszszony Személly a tanyák között hozzám jövén ajánlván magat a buja tselekedetre ugy, ha nekie egy Juhot adnánk, én meg tselekedtem, és közosködtem is véle nem tagadom, mint hogy pedig az igért Juhot meg nem adtam ugy adott be.

Ne hazudj, mert magad hitad ki a Tanyák közzé hogy egy döglött Bárány vagyon ott, hozná bé azt a tselédjenek; ‘s azután ott kérted az vélle való közlésre, ö azomban nem engedelmeskedvén erőszakot akartál rajta tenni.

Én azt meg mondottam azon asszonynak, mit akarok vélle és minek elötte ki mentünk volna a Tanyák közzé már akkor meg igértem Nekie a bárányt igy nem tettem rajta eröszakot, mivel maganak is kedve vólt reá.

Hiában tagadod, mert majd szemedben mondja azon aszszony.

Én nem bánom ha szemedben mondja is, tudom nem mondhat egyebet tsak a mint vólt.

Itten szemben állittatván a rab azon aszszonyal, azt vallya, hogy a tanyára bé menvén a rab, azt kérdezte az aszszonytol ithon van é az Urad, az felelte a rabnak, hogy nints, de mindjárt elő jön, azt mondta azonban a rab, jöjj ki a földek végire, ott van egy döglött bárány hozd be én Neked meg mutatom hol van, azomban el menvén az aszszony, és midön már távoly vólt a Tanyátol le kapta az asszonyt, és ottan közösködött vélle, midön kialtani akart az asszony a segedelemért a torkát fogta bé a rab hogy ne kiálthasson.

Ezeket mind hallottad mit felelsz reá?

Én azt mondom, örökké, hogy Nékie is tsak olyan szándéka vólt reá mint Nékem.

Vóltál é valaha fogva?

Vóltam egyszer hat napi árestomban de meg nem vertek[…]

341. Erőszakos enyelgés egy 13 éves lánykával

CSML SZF. IV. A. 53. a. 9. (D. 64. pör.)

Anno 1809. Jan[uár] 23.

Tőrténet

Erdei, másképp Mótzán Ilona, 13^d[i]k esztendőben járó Leányzó, és Magyar Ferentz Vásárhelyi Főldel bíró Lakosnak szolgállója, panaszollya : hogy e folyó 8^br hólnapnak 10^d[i]k napját kővető estve most nevezett gazdája a Szállására ki jőnvén, és az Exponens Leány gyermeket /:aki magányossan lévén a szálláson, már ekkor a pitar ajtó megett belőlről le fekűdt:/ erőszakossan a Főldőn fektében le nyomván, rajta el tőkéllett fertelmes indúlatot, és paráznaságot el kővetni, és azt őssze s= vissza martzangolni iparkodott, de végtére tsak ugyan fel hagyván minden erőszakoskodással, amidőn az Istálló előtt ki fekűdt, az Exponens Leány gyermek alattomban ruházattyait a Ház ablakán ki rakván, és a Házból ki lopódzván, még akkor késső éjjszaka lopva az édes annyához haza szőkőtt — […]a panaszolkodó Leány gyermek a Ne[me]s Vár[me]gye hites Bába Asszonyával rend szerént meg visgáltatott, aki ugyan azt referállya, hogy a Leányzó maga valóságos szűzességében épen találtatott, de az erőszakoskodó tselekedetnek, és martzangolásnak jelei a Leánynak testén most is meg esmérszenek.

Kőlt Vásárhelyen 12^a 8^br 808.

Palásty István

Város Jegyzője által.

*

Benevolum Examen

Kinek hínak Ã

Magyar Ferentznek, circit[er] 34. eszt[endős] Reformatus, vasarhelyi születés Feleséges, foldel biró Gazda ember vagyok.

Miért hoztak be?

[…]be menttem a pitarba, a hol is a szolgálomat magányossan találtam és boros lévén tréfáltam vele, a subamra hol leültt maga a Leány hol felkeltt de én vele nem feküdtem lesem, trefabul le dülttem, de nem rosz végre.

Te meztelenül is fekudtél azzal az 13. eszt[en]dös szolgaló Leányal, és eröszakot is követtél rajta, hijába tagadod? a Lábait is paraznasságbol haraptad, a mint megteczik rajta?

Én sem eröszakot nem követtem rajta, se nem haraptam, hanem enyelgettem vele, a mint maszoris tréfálkoztam vele[…]

Szembe állétatván Magyar Ferentzel 13 eszt[en]dős Leány Erdey amásképpen Motzán Ilona[…] a Leány azt el esméri : hogy az elött is treffalkodott vele, és fogdosta, a Csetsét huzta; de egyebet nem tett, hanem most fél oranal is tovább feküdött mellette, a pendelét fel huzta, és a labra valóját is le eresztette és noha kergette magatul ötet lökdöste is még sem mentt el, hanem a labatis martzingoltta, az rtzáját harapta : a mint lökdöste ötet ezeket mondotta a Magyar Ferentz[…] miért lökdösel engem seött aztis kertte hogy tsokolná ötet : hanem a Leany azt feleltte : tsokolya a Zsidó. Ezekre Magyar Ferentz tsak azt mondja, hogy részeg vóltt, és nem tudja mit tselekedett[…]

Voltal e mar fogva?

[…]egyszer gyanubul hittak fel engemet a varos Birái, Hajdu Mihaly vádjára, minta én Gajdan János[na]k a Lakodalmánál Fiu Ersokkal paraznalkodtam vólna, pedig azt sem bantottam.

Sig[no] Vasarhely 12^a 8^br 1808.

*

Részlet az ítéletből:

[…]a’ Leányzó a’ Tőrv[ény] előtt nékie szemébe mondotta; hogy a’ Kőzőskődésre minden illetlenséggel késztette — légyen : […]Magyar Ferentzet 40. Botütésre; a’ Botránkoztatásra hozott; és az illetlen Kőzősködésre késztetett Leányzónakpedig az egész esztendei Bérének ki = adássán = felűl még a Betsűletének; és tisztaságának rontásáért 20 R[hénes] f[orin]t[o]k[nak] fizetésére szoríttatni. –

342. A kovácsmester megerőszakolta a 13 éves cselédlányt

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 46. pör.)

Anno 1812. Ápr[ilis] 13.

Történet leirása

E’ folyó Esztendö Aprilis Holnapnak 2^dik éttzakáján Szabó György Kováts Nór Zsuzsanna 13 Esztendös szolgálló Leánykájával egy szobába hálván, éttzakai 9 óra tájban a’ nevezett Leánykát fekvö ágyából hivta a’ Kováts a’ maga tulajdon Ágyába, hogy menne hozzá feküdni, de a’ Leány menni nem akart, mellyért őszve Kurvázta a’ Kováts; Már több hivása utánn oda ment a’ Leánynak ágyához, és ölibe fogván vitte a’ maga ágyába : hogy pedig a’ Leánynak sikoltásával elne árultassék az ágyon lévö Dunyhával bédugta a’ szájját, és főrtelmes indulattyából[…] az ártatlan Leányzót meg fertőztette[…]

N[emes] N[emzetes] Birái Csongrád Várossának.

*

Visum Repertum!

Noór Zuzana 13^o Esztendős Leány felűl, Kin is ezen folyó 1812^o Esztendőben Aprilis Holnapnak 2^ik napján Ejtzakan Szabó Győrgy által meg szeplősitettvén, Melyetis én alább írt; más nap regvel 8 óhra tájban meg vísgáltam, és ezen kővetkezendő jeleket találtam, ugy mind

Az Szűz Hártya meg szakadva, és az Szemérem Testbűl egy kevés vér foldogált ki látzatott.

Mind ezekbűl az jelekbűl ki tetzik az Erőszak tétel[…]

Verner András Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád Vár[me]gye sebb orvossa.

*

A vallatásnál a kovácsmester tagadta a vádat, sőt ocsmányul bemocskolta volna a kislány becsületét:

[…]ennek elötte 10 hetekkel Műhelyemben dolgozó Thrézsi Sándor nevű Legény Jászberényi születés, a’ midön el ment töllem, nékem meg vallotta, hogy úgy élt zsuzsával, mint tulajdon feleségivel[…]

Az egyik kovácslegény tanúként így vallott:

[…]egy ízben Csongrádi vásárkor, a’ Tanúnak Gazdájánál több Zsidók lévén szálva, mint ha a’ Zsidókkal egy szobába félt volna hálni Nór Zsuzsanna; a’ Tanúhoz ment a’ Műhelyben fekűdni, és véle aludt egy ágyban, de a’ Tanú nem vette észre, hogy valami rosz indulatból feküdt volna hozzája[…]

A kovácsmester a felelősségre vonás elől másnap Mindszentre gyalogolt, ahol a felelsége betegen feküdt.

*

El végeztetett

Szabó Györgyöt, mint házasságbeli személlyt az Uradalomnak statutuma[468] szerént 40. botokkal meg fenyítetni, és a’ meg szeplôsített leány vér díjjának az az : 20 R[hénes] f[orin]tok[na]k […]fizetesében marasztaltatni.

343. Az erőszak nem bizonyítható!

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 249. (D. 62. pör.)

Anno 1821. január.

Történet

Melly szerént Csáki Kata Te[kin]t[e]tes Horváth Jósef Feő Szolga Biró Urnak Tanyásnéja panasz képpen elö adgya : hogy most leg kőzelébb mult Vasárnap, folyó October Hol[napna]k 8.^kán estvéli 7, és 8. Óra kőzt innen a’ Városról két lovú kotsin midőn a’ Tisztelt Urnak Tanyájára ki felé ment volna az ugy nevezett Rátz Uton a’ tanyák kőzt utol ért egy ló hátas, és egy gyalog Embert egyűtt menni tőrtént hogy a’ gyalogos Ember elvált a’ Lóháton lévőtől és tsak hamar a’ Ló hátas a’ panaszolk[od]ónak kotsijához nyargalt és arra kénszerítette hogy meg ályon és Őtet vegye fel a’ kotsijára minthogy a’ panaszolkodó az Embert nem ősmérte meg nem állott és kotsijára fel nem vette hanem meg vagdalván Lovait azon Embertől menekedni akart, de ez sem használt, mert azon ló hátas a’ Ló mellé ugratván azt Zabolájánál fogva meg tartóztatta és ilyen szavakkal baszom az Istenedet a’ panaszolkodót kénszerítette hogy vegye fel azt mondván hogy Ő bizonyos Kis Pál fia légyen Azonban a’ panaszolkodó azonnal észre vette hogy rosz Ember légyen, mivel a’ Kis Pál fiának lenni nem ősmérte : — kérdezvén továbbá a’ panaszolkodó hogy mi végre allította meg zabolánál fogva kotsijába lévö lovat erre ismét azon ló hátas azt felelte mondván baszom az Istenedet azért hogy meg akarlak baszni; — ezek után tőbb felesőlődések közt a’ lovát a’ Kotsi Lőtshőz akasztván a’ kotsira felugrot és ott sok kűszkődések kőzt erőszakos képpen a’ panaszolkodóval közösülni akart de arra semmiképpen nem mehetet az után le ment a’ panaszolkodó Kotsijárol és tsak azt várta hogy a’ panaszolkodó Helyből elhaladgyon el ment a’ maga utyára[…]

Kőlt Vásárhelyen 10^ik 8^br 820.

Kolumbán Ferentz Eskűtt által.

*

Varga Mihály 18 Eszt[endős] vásárhelyi — feleséges gyermekes — Ref[ormátus] — az atyámmal egy Kenyéren vagyok, aki főldes gazda[…], az önkéntes vallomásában mindent tagadott. A panaszkodó nőt nem látta, nem is ismerte. Ugyancsak a vele lévő gyalogos béres: Forrai István is azt vallotta, hogy az asszony békességben haladt a tanyára. A bíróság a vádlottat fölmentette, a vádat pedig elejtette.

344. A 14 éves kislányt a búzában erőszakolták meg

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 11.: 820. (D. 67. pör.)

Anno 1824. Jun[ius]

Történet le Irása

Folyo Esztendőbe[n] Majus 27^ik napján hozzám jőtt Martso Istvánné azonn panasszal hogy ő Kotsiját, lovát, a’ tanyára egy 14 esztendős Leányátol ki küldvén midön a’ leány egyedül maga vissza felé jött volna egy ember a buzába erővel be huzván rajta eröszakot tett; és midön engedelmeskedni nem akart volna fujtogatta, és ruháját is meg szaggatván tsak ugyan meg szeplősitette ă mint az ide[…] mellékelt examinatus Bábának attestatuma bizonyittya, de hogy ki lett légyen azonn ember nem tudta a Leány, sem nem esmérte, hanem azt mondotta hogy ő reá esmérne, melyre nézve én mindjárt két lándzsást adtam mellé, de akkor meg nem találtattam; hanem e folyo junius 4^kén ismét hozzam jött a’ nevezett aszony azonn jelentessel hogy azonn eröszak tevötöl valami olyas hirt hallottak hogy a’ tanyákon reá akadnának, ekkor ismét melle adtam két Lándzsásokat, a’ Leány mindenütt velek lévén tőbb tanyákat meg visgálván, tsak ugyan végtére reá esmért Budai János Novák János beressére, kit is meg fogván be hoztak, elősször ugyan tagadta, de azután maga is el beszellette a dolgot. Mely is bővebb meg visgálás végett a’ T[ekintetes] N[eme]š Uradalmi Ügyészi Hívatalnak ezennel által adatik.

Vásárhelyen 5^a Juny 824.

Keresztes Josef Város Kapitanya altal.

*

Budai János Önvallása.

1824 Eszt[endő] Junius 8^ikán H[ód]m[ező] Vásárhelyen e’ következendő őnkényes vallás vétetett ki:

Mi a’ neved ‘s a’ t¸

Budai János 20. eszt[en]dős Ref[ormatus] Vásárhelyi, nőtelen Novák János Béresse.

Miért vagy fogva, vald meg igazán¸

Most leg közelébb múltt áldozó tsötörtökön[469] a’kutasi útszélen Tanyánk eránnyában egy elladó kiss Leány az árokba űlvén, oda mentem hozzá ‘s ott őszve beszéltűnk, azután bementünk a’ Búzába ‘s ottan egyszer közösködtünk, eő aztat mondja hogy erővel húztam be, a’ Búzába s erőszakot tettem rajta de az nem igaz, mert néki = is vólt reá kedve.

Hogy merted te azon fiatal Leányzót szűzességétől erővel meg fosztani, mert az nem igaz, hogy eő nékie=is kedve lett vólna hozzá, hiszen úgy miszükség vólna a’ dolgot nékie maga gyaláztatásával fel adni!

Én erővel nem bántottam mert az állotta, nem kiabáltt sem semmit nem tsínáltt[…]

Szemre állitatván Martsi Judka Leányzó, ez szemébe mondotta, hogy áldozó Tsötörtökön, a mint a’ Tanyáról hazafelé jött volna, a’ V[asba] fogott azután utanna sietvén megkapta ‘s szidalmazások között a’ Buza közé huzta, azután hogy nekiabálhasson a’száját befogta, ’s a’mint tőle menekedni akartt vólna, a’ködmönit=is elszakajtotta, ‘s azután a’kezit hatra fogta — a’pendelit felemelte, ‘s így rajta erőszakot tett légyen, amit a’ v[asba] fogott ezuttal elismertt, egyedül azon kőrnyűlállás eránt, hogy káromkodott, és a Ruháját elszakajtotta volna azt valván hogy arra nem emlékezik.

Hogy vetemedtél te ílly nagy baromi tselekedetre — hihető már te többszöris próbáltad az íllyes erőszakot paráznaságokat¸

Még soha nem tselekedtem többet, nem tudom én hogy vetemedtem reá, tsak nagyon nagy kedvem vólt akkor[…]

*

Itéltetett:

A’ vassban fogott őnkényes vallásabol az ki tetzvén, hogy Martsi Judith az vele el kővetett paráznaságban meg-nem egyezett; azomban ki nem sűlvén, hogy az erőszak valamely kűlőnős kegyetlenkedésel vitetett légyen végbe a’ vassban fógott által; ugyan azon vassban fogottat mint még semmi egyebb gonosz tettről meg-nem rovottat, és fiatalt ¹/₄ esztendei vasba, köz munkán, és hetenként két napi bőjtel tőltendő rabságra, és 30 paltza ütésekre kárhoztattni.

345. Az elmegyenge lány az erőszak következtében teherbe esett

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 170. (D. 95. pör.)

Anno 1826. Nov[ember].

Species facti

alázatos Könyörgô Levél

Tekintetes Uradalmi Fiscalis Úr!

Az Isteni gondviselés, több gyermekeim között adott, 3 életben meg tartott egy Kata nevů Leányt, a’ ki mind Testében a’ nyavalya töressel eggyütt járó más nyavalák miatt a’ dolgozásra alkalmatlan, mind elméjének gyengesége miatt a mások szánakozásának tárgya. Ezt a’ Lelkében testében nyomorékot egy, a’ Szomszedomban lakó Magonyi Mihály nevů nőtelen, a’ rossz nevelés miatt minden féle gonoszságra hajlandó, ‘s azt követô ifju, a’ fajtalan pajkos indulattól vezéreltetvén, alattomos és ellenemre esett hozzánk való járásában teherbe ejtette, melylyet mi Szűlék tsak mostanába vettűnk észre, midön már mozgó gyermek van a’ mehében, és nem sokára szűlendô is. — Annyi esze a’ Leánynak még is van, hogy midőn pirongattuk, és faggattuk vólna: kitöl való a’ terhe? meg tudta mondani, hogy Magonyi Miska tett erőszakot rajta.

Midön azt a’ Betsülletes Helybeli Biráknak tartozaskeppen és tanáts adaskeppen be panaszoltam vólna; azok útasitottak a’ Tekintetes Uradalmi Fiscalis Urhoz.

Mithogy én Szegény Ember vagyok, és másik illyen nyomorúlt gyermekem is van — a’ meg születendö gyermeket nem nevelhetem, Házamnál neki helyet sem adhatok, de az Annya is még a’ koldulasra is elégtelen — a’ kire vall, az is egy élhetetlen — ‘s meg lehet hogy el is tagadja gonosz tettét, mi tévő legyek? Meltoztassek Tekintetes Fiscalis Ur keserves panaszomat kegyesen szivére venni, és bôlts tanátsával meg vigasztalni — nagy alázatosan instalom[470] — a’ ki ezért háladatosságomat igerven, tisztelettel vagyok.

Sámsomban 1826dik Esztendőben, Mayusnak 29dikén.

Tekintetes Uradalmi Fiscalis Urnak

Szegény Szolgája Gubás Varga János

Sámsomi Kertész.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a’ t :

Magonyi Mihály 27. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Samsonyi — Nőtelen — Paraszt.

Miért vagy fogva?

Gubás Varga János Szomszédunk reámfogta, hogy a’ Leánnyát bántottam, vagyis föltsináltm, p[edi]g én soha oda sem jártam — mert az nagyon hamis Ember.

Gubás Varga János nem fogta reád, hanem maga azon nyomorék és elmétlen Leánnya, aki tőled teherbe esett valja azt hogyte erőszakot tettél rajta! — azért valj igazat¸

Nem tettem én — hanem az attya veri, hogy másra ne mondja tsak én reám.

Elő állitatván Varga Kata — olly elmétlennek bizonyította magát — hogy a’ v[asba] fogottal való szembe állíttatása alkalmával semmihasznát sem lehetett venni, értetlen — ‘s egymással ellenkező kifejezései miatt : hanem szembe állítatván a’ v[asba] fogottal Gubás Varga János, ez szemébe mondotta, hogy eő meg esett Leánnyát soha sem bántotta a’ végett, hogy a’ v[asba] fogottra valjón, mert az azt minden erőltetés nélkűl kívallotta — hogy a’ v[asba] fogott egy éjtzaka háromszoris erővel reáfeküdt, ‘s maga a’ szembemondó=is többízbe látta önnön házánál — de a’ v[asba] fogott mindent, mégaztis tagadta hogy a’szembemondó házánál jártvolna.

Vótálemarfogva ‘s bűntetve¸

Éjjeli Kóborlásért egyszer hatot tsaptak rajtam ott Sámsonyban.

Mi vagyonod van?

Nintsen semmim.

Kőltt Vásárhelyen 10. Junÿ 826.

Kováts István urad[almi] fisc[ális] Actuar[ius]

*

Az Tekintetes Kováts Istvány Actuarius Ur Parantsolata Szerint meg jelent Gubás Varga János Leányával egyűt az Leánynak az atya az Méltoságos Uraság Szérűlyén volt tiz hétig akor mikor az a Magonyi Mihály az házanál helytelenkedet mást Senkit mást nem tapasztaltak ott hanem tsak őtett amelyről Bizonyságot tehetnek sokan amelyről mi is Samsomi Bírák Bizonyságot tészűnk hogy ezen Magonyi Mihály sok engedetlenségel volt elenűnk mi[ál]t[al]unk meg volt Parantsolva hogy este imit amot nekoborogjon demindég elenünk járt mint Szofogadatlan Rosz ember melyért Testibűntetést is kapot már érte szólunk

Melyről Bizony ságot tészűnk mi Samsomi Bírák

Kelt Samsonban Junius 9dik 826dik Biro Ugy mint Szabo Istvány És eskűt Jahor Ferentz Tized gazda Boros Istvány.

*

Mi alább meg nevezett Sámsomi Biró, és Esküttek ezen Levelünknek rendiben illendô tisztelettel jelentyük, és bizonyittyuk, hogy az alább meg irt napon elönkbe jövén Magyonyi Mihály Kertész Lakos Társunk, és Felesége Lengyel Ersébeth egynehány Tanuival, kértek betsűlletesen bennűnket, hogy a’ Vásárhelyen raboskodo Mihály nevů Fioknak szabaditására nézve, ezen Tanuiknak Vallásteteleiket halgatnánk ki es Tekintetes Actualis Urnak parantsolatjára Irásba tétetni ne Sajnállanánk — mit tudnánk az ô Fioknak Magonyi Mihálynak eddig való maga viseletéről, és nevezetesen arról, hogy köztünk lakó Gubás Varga János Kata nevü Leányával valo belsô titkos esemrettségéről, leginkább arról, hogy ahoz mint Szeretőjéhez járt e? és mondhatni e’ hitelesen, hogy az ejtette vólna teherbe?

Mi annak okáért az elô állított Személy Tanúkat jó Lelki esmeretekre meg intettük, és meg kerdeztük e’ két dolgok felőll

1^őr Mit tud a’ Tanu mondani Magonyi Mihálynak eddig való maga viseletérôl?

2^or Titkos, és tilalmas társalkodást az emlitett Varga Katával vette e’ eszebe? és gondolja e’, vagy tudja e’ bizonyosan, hogy a’ méhében lévő terhe attól, és nem mástol volna.

Az alább irt Tanúk ekképpen feleltek, és azt mondották, hogy azt, ha kivántatik Eskűvéssel is a’ Tőrvény Szék előtt meg erősíteni készek.

Elsô Tanú Szilágyi Mátyás, Sámsomi Kertész, R[oma]no Catholikus 45 esztendős

ad 1^mum Vallja, hogy említett Magonyi Mihaly mindég ôgyelgô, korheles vólt, de azt soha se látta, hogy valaha valakiét bántotta volna, vagy más kárt tett vólna.

Ad 2^um Hogy valami titkos társalkodása lett volna Varga Janos Kata nevů Leanyával, nem tapasztalta, sôt hallotta tölle, hogy ô Gubástól fél, és ötet, ha lehet kerüli, nem hogy a’ Házzához járna[…]

Mind a 6 tanú így vallott.

*

Itéltetett

A’ vassban fogot azt tagadván, hogy Gubás Varga János hajadon Leányán erőszakos paráználkodást követett volna-el, és ezen tagadasa semmi ellen próbkákkal meg-nem czáfoltattván, az ezenvád alol a’ probák elégtelenségek végett felmentve szabadon botsájtatik.

346. Nem sikerült megerőszakolni a megtámadott leányt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 1101-1102. (D. 124. pör.)

Anno 1833. okt[óber]

Csarmaz István vásárhelyi lakos erőszakoskodási peréből az ítéletet ismerjük:

Itéltetett

Minthogy a’ vasbann álló a’ Leányzónn az Erőszakot el nem követte, hanem hogy a’ végre megtámadta az ön vallomásából is ki tettzett, ezen elkövetett Tettéért tekéntve fijatal korára 20 korbáttsal meg fenyítve szabadon eresztetni.

347. Erőszakkísérlet

CSML SZF. IV. A. 53. a. 14.: 364. (D. 15. pör.)

Anno 1843. jún[ius].

Tőrténet írás,

Sámsón Kőzségének számadó kanászsza Tarján Jánós panasz képpen azt adta előmben hógy az leányát fólyó hó 12ⁿ az sertvéseknél Sámsón alatt kínt hagyta még ő maga az gazdájinál Kenyérért járt, mely Leányán helybeli lakós kűlőmben Tot Jánosnak juhász bojtárja Puskás Pál erőszakót kővetet el, mellyért is azt béfógatván őtet a’ Tekíntetes Uradalmi Űgyészi Hívatalnak tísztelettel által adom.

Vásárhelyen Martz[ius] 16ⁿ 842.

Beretvás Lajos m[aga] k[ezével]

Város Kapitánnya.

*

1842^ki Martius 18^án H[ód]m[ező]vásárhelyen kivétetett önkényes vallomás

Mi a’ neved ‘s a’ t ?

Puskás Pál 15 éves, Ó hitű, nőtelen juhász bojtár. –

Tarján János Sámsomi kanász leányán hogy mertél erőszakot tenni?

Én nem tettem.

Akasztófára való, hogy mered azt tagadni a’ mit valósággal megtettél, mikor annak apja a’ sertvesektöl kenyérért ment?

Ő a’ sertvés, én a juhok mellett lévén, — a’ nagy szél miatt a’ gödörbe húzodtunk, — ‘s ottan heveréztünk de én hozzá sem nyultam, bár ő eleget mondotta, — eszembe sem volt az a’ gonosz cselekedet, — nem tudom ki mondhatta hogy erőszakot tettem, vagy tehettem volna, mert ártatlan vagyok — nem bántottam, — és az ellenem ki sem sülhet mit nem cselekedtem.

Semmire való, ha te azon gazságra, gonoszságra nem vetemedtél volna, miért panaszkodott volna sirva attyának hogy te erőszakot követtél [el] rajta?

Nézze meg bár ki — hogy bántottam mondani senki sem fogja, de nem is mondhatja.

Fogva ‘s büntetve hányszor voltál?

Soha sem.

K[elt] m[int] f[ent].

Kertészffy János acturius által.

*

Itélet:

15. Puskás Pál

Szűznek erőszakos szeplősítésével vádoltatván; ellene Bűnpernek indítatására alap nem találhatott — ‘s ehhez képest szabad lábra tétetett.

XXI.

VÉRFERTŐZÉS

348. A nagybácsi az unokahúgát akarta élni

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 537-541.

Anno 1764. die 19^a 7^bris.

[…]A’ Fatens egyebet nem tud, hanem az idén, midön a város Szenáját gyüjtotték Csongrádon a fatenstis kocsin ki vitte maga Tanyájára Szöke János Báttya, es ott essö lanyházván, bé ment a Tanu az Istállóba, s. a Battyais utánna ment, es ott hozzája ment a Báttya, s. elsöbenis kéczer a’ melyéhez kapdosott, de nem karta néki engedni, azután le eresztvén gattyáját, es fel takarván Judkának Ingallyát reá fekütt, de mivel Jutka el fordult, és magát csavargatta, Semmit nem tehetett neki, hanem az inához tette a Szemérem testét, ö pedigh kiáltott es Sirt.

Másodczor Rozs gyüjtéskor csak ketten voltak Judka a Báttyával, es akkor is meg fogta és le döjtötte, felis akarta takarni a pendelét, de mivel kiáltani akart, es nemis igen messze vóltak oda mások, attól tartott hogy meg hallyák, s. csak fel bocsajtotta.

Harmadszor is ugyan Rozs gyüjtés alatt meg fogta, de akkor öszve szidta mondván : Héj Isten nyila üsse meg a’ Kezedet, miért nem hagycz békét, akkor el eresztette, es többszer nemis bantotta, hanem mindenkor szidta mondván : Baszom a Lelkedet, baszom a Nemzecségedetis ă hol termettél.

*

A leány szüzességét az apja vette el

Szőke Erzsébet apja elleni vallomásából idézünk:

[…]Fatensnek az Apja elsöben magok házánál, az Annyát elküldötte onnan hazúl, es ugy le döjtötte az földön, s. mezitelenen reá feküdt ă fatensnek Mezitelen testére, de csak dörgölte maga szemérem testével a fatensnek szemérem testét, s. egy Leány erekezvén az ajtora, ugy költ, s. ugrott fel rólla.

Másodczor. A zab Boglya alatt a Szállásonis le döjtötte estve, és le tolván az Apja maga gatyáját s. fel fedezvén Ersoknak Szemérmét, reá fekütt, es belé tette maga szemérem testét az Ersokéba, es fájt neki s. rajta vólt egy darab ideig, és mozgatta a farát rajta s. jajgatván Ersók, azt mondotta neki az Apja : Halgass mert majd meg ütöm az orrodat, azután jajgatni sem mert, intetteis az Apját Ersók mondván : Apám Uram ne báncson kjend engem, mert én Leánya vagyok Kjendnek, arra azt mondotta : Csak halgass.

Harmadczor : A Szérűn, a Boglyák közöttis Pénteken délbe az Annya Ersoknak kenyér Sütni haza jött a Városra, és a masik Kis Leány Társa a’ Szálláson lévő Szobába bé ment, akkoris rajta ment az apja le tolván gattyáját, es fel fedezvén Ersok[na]k Szemérmét, akkoris hozzá fogott erövel, es belé tette, de a magok Kutyája oda menvén Zörgött, s azt gondolta az apja hogy valaki megyen oda s. ugy ugrott le rólla, csak félbe hagyta. Ersók akkoris Sirt, mivel fájt néki a’ Szemérem teste.

*

Szőke János circiter 50 éves, a Pozsony megyei Rétéről való pápista vallotta:

[…]Miért vagy fogva?

Azért mert Szöke alias Belán Judkán eröszakot akartam tenni, es arra el tökéllett Szándékom vólt; de csak le döjtöttem, es veghez nem vittem, mert meg bantam.

Vagyon e Feleséged?

Vagyon, most Csongrádon lakik, Varga Panna.

Miért adtad magadat arra hogy Judkával fertözködni akartál, holott ă Testvér Báttyád Leánya az?

Az Eördög ingerelt reá.

A magad Leányán hányszor tettél eröszakot?

Valo dolog, hogy Leányomnak pöndölét fel hajtottam, és énis mezitelen testemmel reá feküttem; de bele nem tehettem hanem a természetet csak a lába köziben bocsájtottam, mert Sirt a Leányom fájlalta Szemérem testét.

Mi okon Sirt a Leányod ha belé nem tetted, hiszen a’ nélkül nem is fájhatott neki?

Csak a Szélibe tettem es azért Sírt s. azért fájlalta.

Ugy de a’ Leanyod Szemedbe mondgya, hogy 3szor veghez vitted rajta?

Arrol nem tehetek ha szemembe mongyais.

Hanyszor tettél ă Leanyodon eroszakot igazán Vald megh?

Háromszor akartam rajta eröszakot tenni elsöben szénakaszáláskor, az Anyát az háztúl el küldöttem kaszás keresni, akkoron akartam a Patka mellett valo Kis ágyon veghez vinni. Másodszor Zab gyüjtéskor, akkoris jajgatott. Harmadczor tegnap múlt egy hete, az élet Boglyák között, ă Szálláson akartam veghez vinni; de akkoris reá feküttem es belé nem tehettem.

Mi okbúl indultál arra, hogy a Leányodon tégy eröszakot?

A rossz természet vitt reá.

Vóltále ez elött fogva es hol, miért?

Voltam paráznaságomért itt Vásárhelyen, büntetésem volt 40. k[orbács?] akkoron paráználkodtam Száraz fejűnével.

Die 19.^a 7.^br 764. Vasarhelyen Confrontáltatván a Leányával Ersokkal, Szemébe mongya az Apjának : hogy a’ Zab vontató alatt eröszakot tett rajta az apja, melyre az Apja azt felelte : Hozzá fogtam de egészen el nem végeztem.

349. A fiatalember az ángyának nemzett gyermeket

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 995-996.

A.^o 1782.^o die 9^a 8^bris

Versegi Molnár Tamás circiter 22 éves, versegi nőtlen pápista embert vallatták:

[…]Hányszor fajtalankodtál az Anyáddal[471] Szegedi Katával?

Soha tőbbszőr nem hanem csak egyszer.

Ne tagadd, hiszen Teherben is esett tőlled, s meg is lett, meg is halt a’ gyermeked?

Soha egyszernél többszőr nem vólt.

Melly idő tájban fajtalankodtál véle?

Farsang tájbann lehetett

Jártatok e’ sokan az Angyodhoz 4. esztendőktől fogva, miolta őzvegységben vagyon?

Nem járt oda senki, és ha valami ollyas betyár tőrténetből béfordult is, mindjárást ki pirongatta, egyedül egy Kecskeméti béres Legény vólt 5. szőr vagy 6. szor a’ Házunknál.

*

Versegi Mólnár János özvegyét, Szegedi Kata cir. 30 éves alpári pápista személyt így vallatták:

[…]Kitől lett az Gyermeked?

Tavaly eőszel Kecskemétről itt lévén az őrlős Szekerek, a’ tőbbi kőzőtt egy Imre nevezetű Béressel más Nevit nem tudom, meg esmérkedtem, Azzal vólt egyszer kőzőm mert meg igérte hogy Feleségűl el vészen attúl lett a’ gyermekem is.

Hányszor vólt vélle kőződ?

Egyszernél tőbbszőr nem vólt.

Hát az Urad Testvér öcsével hányszor fajtalankodtál?

Azzal is csak egyszer vólt kőzőm bizonyossan tudom ha Farsangban vólt e’ vagy elébb.

Miért adtad magadat oly Nagy istentelenségre, hogy az Férjed Testvérével is fajtalankodnál?

Azért Mert eő engemet arról feddett hogy semmi Csavargókat a’ házamhoz ne bocsássak igy tehát hogy reám ne pörölyön néki is engedelmeskedtem[…]

350. Az unokahúg megerőszakolása

CSML SZF. IV. A. 53. a. 10.: 457.

1816.^ik Esztendőben Sz[ent] András Hava 4^ik ‘s tőbb napjain [Hódmezővásárhelyen, az 50-51. számok alatt:]

A

Tőrténet

Melly szerént a. f[olyó] 1816^ik Evben Junius 5^ik napján Bodai István vásárhelyi Lakos Panaszossan elől adgya, hogy Testvér Báttya ezek[ne]k előte Hat Hetekkel az Katonaságból ki szabadúlván tudni illik Bódai Mihály, az édes Annyánál vett magának lakást, hol — hasonló képpen az panaszolkodónak Leánya-is Katalin mint Nagy Anyánál tartózkodván, az emlitett testvérje az Leányzót annyira el-tsábitotta, és le vette lábáról, hogy azt valósággal az testi kőzősűlésre ősztőnőzvén, tsak ugyan meg fertőztette, amint az panaszos az édes Anya Tanyáján Junius 5^ik napja viradóra eőket rajta-is kapta, melly rettentő gonoszság, hogy jobban világosságra jőhessen, Bodai Mihály és Bodai Katalin el-fogattatván, őn Vallások a fent irt napon és Evben eképpen vétetett ki.

Mi Neved?

Bodai Mihály 40 Esztendős, Vásárhelyi Nőtelen, Obsitos katona.

Miért fogattattál el. Vald meg igazán?

Én nem tudom.

Te testvéred Leányával Katalinnal paráználkodtál, azért vagy fogva.

Én nem paráználkodtam.

Ne tagad hiszen testvéred rajta ért, az Leány pedig Szemedben fogja mondani?

Én nem bánom, de nem igazán fognak beszélni

No tsak szálly magadban és vald meg, hogy hányszor kőzősűltél Bódai Kata Húgoddal?

Én azt meg vallom hogy háltam véle vagy háromszor, hanem testi Kőzősűlésem nem volt véle.

Itt Szemben állíttatván Bódai Katalinnal ez szemében mondotta hogy kéttzer eőtet meg szeplősitette, amit mikor mostan az vasban fogott — is olly formán el-esmér, hogy eő a személyre reá nem fekütt hanem tsak oldalvást Kőzősűlt véle Kéttzer.

Voltál e már fogva, vagy bűntetve?

Az Katonaságnál voltam bűntetve, hanem a Civilis Justusnál[472] soha sem.

Hertzeg Ferencz urad[almi] fiscalis által

1816^ik Esz[tendő]ben 9^ber 11^ik napján H[ód] M[ező] Vásárhelyen tartatott Rabokat Itélő főldes Úri Tőrvény Széken újjan meg kérdeztetvén, vallomását, noha Bodai Katalin az Tőrvény színe előtt-is Szemében Mondotta, hogy eőtet kéttzer formaliter el-hálta, és erővel nyomta le, még-is mindenekben meg erősitette.

Hertzeg Ferenc Urad[almi] fiscalis és az Úri Szék.

*

Mi [a] Neved?

Bodai Katalin, 17 Esz[ten]dős, vásárhelyi, Hajadon Személly az Apám Házánál lakok.

Te néked édes atyád Testvérje Bódai Mihállal hányszor volt testi Kőzősűlésed?

Nékem soha sem volt, hanem apám eljőtt kéntelen voltam azt hazudni, mivel egy ágashoz kőtőtt, és addig vert még azt nem hazudtam, hogy Testvérjével kőzősűltem.

Ne hazudoz mert majd Bábával fogsz meg nézettetni¸

Én nem bánom de én ollyan Szűz vagyok, mint az mai Szűletett Gyermek.

No látod már az Bába meg tekéntett és pedig az N[eme]s Vármegyének hiteles Bábája, ki azt vallya és bizonyittya, hogy nem vagy Szüz¸

Már meg vallom, hogy az nagy Anyám Szállásán kéttzer kőzősűltem Bódai Mihály Bátyámmal, melly úgy tőrtént hogy erővel nyomott le az Tanyabéli Házban, melly dolgot én az édes Atyámnak-is meg panaszoltam.

Hát annak előtte volt e valakivel Közősűlésed?

Nem volt soha senkivel.

Mi módon, és igéretekkel vett le lábadról Bódaÿ Mihály Bátyád?

Az sok ígéretekkel, hogy t[udni] i[llik] ruhát annyit fog venni, a mennyi tsak fog kelleni.

Voltál-e már fogva vagy büntetve?

Sohasem fogva sem bűntetve nem voltam.

Herzeg Ferencz urad[almi] fiscalis által.

*

1817^ik Esz[endő]ben Sz[ent] Győrgy hava 14^d napján Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád Vármegyében helyeztetett H[ód] M[ező] Vásárhely várossában az M[él]t[ósá]gos N[emes] Károlyi Gróf Károlyi Familia által tartatott Bűntető Főldes Úri Tőrvény Széken

Fel vétetett

N[eme]s Hertzeg Ferentz Uradalmi Fiscalisnak, mint Fell-peresnek Főben járó Pere

Bódai Mihály vér szerént való Attyafiával kőzősűlő Rab, ‘s All-peres ellen.

E képpen adván elől az Uradalmi Fiscalis az bűnnek meg-bűntetése, és az igazságnak ki szolgáltatása végett Keresetét : Minekutánna t[undi] i[llik] az vasban fogott eő Császári Királyi Felségének katonai szolgálattyát ell-hagyta vólna, haza jővén, lakását az édes Annyához vette, kinél testvér eőttse Bódai Istvánnak Katalin nevezetű Leánykája-is tartózkodott, mint Nagy Annyánál, tőrténtt azomban idő kőzben, hogy az vasban fogott édes Annya tanyáján Istentelen szándékának ell-kővetésére alkalmatos időt találván, az ártatlan Hajadon Szűzet, kivel második vérbéli grádusban vagyon, félre tévén Isten, ‘s Ember Tőrvénnyeit, ell-hálni, és két izben meg Szeplősíttetni nem irtódzott, amint bizonyíttatnék az A. és B. betűk alatt.

Mivel pedig Hazánk Tőrvénnyei az efféle vér szerént atyafival való kőzősűlendőket az első és második grádusban az 1723^ik Eszt[en]dei 11^ik Törvény Czikkelly szerént kínos Halállal parantsolnák meg fenyíttetni.

Arra való nézve kéri az fel-peres, az All-perest meg-érdemlett bűntetésére, és másoknak józan peldájokra, előre botsájtván az kínzást, akasztó fára ítéltetni, és ekképpen az Jámboroknak számából ki-tőrűltetni fenttartván a fent[artan]dokat.

A’ vasba fogott Al=Pőrős Bodai Mihály részére N[eme]s Nagy Ferencz meg keresett Tiszti védlő, az actionalis[473] vádra nézve észrevételeit ezekben teszi:

Minden bünbe kissebb a vagy nagyobb a’ gradus, valamint az azt el követő személjekre nézve is az imputatio[474] hol kissebb, hol nagyobb. A’ vérek[ne]k között valo kőzösülés büne gradusát, a’ véreknek egymáshoz kőzelebb, vagy távolabbi grádusa határozza: p[éldának] o[káért] Kissebb az oljan vérrel való közösűlés vétke, meljet ha Dispensatio[475] elözött volna és a’ házassági szertartás, bün lenni azonnal meg szűnt volna, Az imputatiót a’ személjekre nézve nagyobbitja, a’ sokszori valósággal el=követett tselekedet, ugy szintén ha az emlitett bünnel nös paráznaság vagyon öszve köttetve, ’s ha azt egy olj valaki követi el, a’ kit az erköltsiség fentartására, ‘s gyakorlására szerentséssebb tartalékok vezethetnek. p[éldának] o[káért] minden tudja hogy melj nagy külömbség légyen egy hadi élethez szokni kéntelenittetett ember erköltse, természti ösztöne, ‘s vonattatása, mint egy olj emberé kőzt, a’ ki amazzal éppen ellenkező sokkal szelidebb heljheztetéssel szerentsésittetett.

Ezen principiumok[476] szerént már, ha ugyan tsak igaz volna a’ vasban fogott ellen fel adott vád, t[udni] i[llik] a’ vérrel való közösülés, a’ volna a’ leg első kérdés, hogy miljen Gradusba legyen az a bün? Az Irományok azt mutatják, hogy a’ fentforgo személjek a’ második Gradusba legyenek egymáshoz, Ezt a’ gradust az ország Törvénnyei a’ vallásbeli principiumokhoz képpest meg kűlőmbőztetik. Az Evangelicusok[477] szertartásához képpest, a’ második Gradusba a’ Fejedelem dispensastioja mellett a’ Házasság öszve kelés meg történhetik. Ha azért olj személjek t[udni] i[llik] azon szertartáshoz tartozok, mint a miljen a’ vasba fogott is, követték volna el az Actionalis tettet, önként következik hogy akkor tsak politice[478] és nem Criminaliter vétkezteknek itéltethetnének; de még ekkor is mellette állanának a férjfinak mint hadi életet viseltnek, az elöbbeni könnyítő védlöi észrevételek. A’ mi ílleti ezen kérdést, hogy tsak ugyan igaz legyen e’ az Actionalis vád, a’ vagy sem? — A’ Leány személj állitja, a vasban fogott tagadja. A Leány állítását a’ Bábai visgálás láttzatik erösiteni : azomba[n] ezen visgálásbol tsak azt lehetne el hinni, hogy a’ kérdéses Leánynak szüz alkottatása meg rontatott de hogy mikor, hogy és ki által, további bizontalan kérdésbe marad. És igy ezeket elöre botsájtván fel tartja egy kevéssé a fel tartandókat.

A felpörös fiscális pontról pontra cáfolta és elutasította a védőügyvéd állításait.

A’ Védö. Az Actionalis 1723. 11 Törvény Czikkelj, még abból az idöböl valo, a’ midönn a’ Protestánsokkra nézve is az 1^től fogva, a’ 4^dik grádusig az öszve házasodás tiltva volt; de az ólta az 1792. 26^dik Czikkeljének 11^dik §^a olta, a 3^dik ‘s 4^dik gradusra nézve egy átaljában dispensálva vannak[…]

*

A B alatt rövid német nyelvű orvosi igazolás található a megszeplősített lány szüzességének elveszítéséről.

A C alatt keresztlevél van, amelyet a vásárhelyi helvét hitű (evangélikus) egyháznál Nagy Sámuel pap állított ki:

Anno 1777. Kereszteltettek Septemberben. 11^dik. Szülék: Bódai János, fija. Mihály.

Kiállítva: H[ód] M[ező] Vásárhelyini 8^da Aprilis 1817.

*

1816.^ik Esztendőben Sz[ent] András Hava[479] 4^ik ‘s tőbb napjain H[ód]m[ező] Vásárhelyen.

Az 50-51 szám alatt. Bódai Mihály és Bódai Katalin vérbeli paráznaságokat magok sem tagadván.

Itéltetett:

Ezen rettentő ‘s egyszersmind botránkoztató gonoszságnak nagyságához képpest Bódai Mihály ellen Bűnbeli Pert határoztatni; Bódai Katalin fiatal leányzót pedig, ki magát rajta elkövetett erőszak tétellel mentegeti, és azt az Környűl állások hihetővé tészik, szabadon botsájtatni.

*

Az 6^ik Szám alatt:

Megvizsgáltatott az Urad[almi] fiscalisnak mint fel-peresnek Bódai Mihály Allperes, vér szerént való attyafiával Kőzősűlő Rab ellen inditott főben járó Pere,

Itéltetett:

Bódai Katalin, kivel az vasban fogott, az keresetben vett Bűnt ell-kővette, az múltt 816^ik eszt[en]dei 9^ber 4^dik ‘s tőbb napjain tartatott főldes Úri Tőrvény Széken meg-lévén ítélve, arról itt tőbbé szó nem támadhatván, az vasban fogottnak fel-adott vérbéli Paráználkodását illeti, leg-inkább az A. alatt foglaltt Őn-vallásával terheltethetne, de a’ mennyiben ottis tsak olly formán adán elől, az meghitelesítés alkalmatosságával az Tőrvény előtt-is, hogy eő nem az természetnek rendes folyamattya szerént, hanem tsak oldalvást szeplősítette vólna meg Bódai Katalint, ezen őszve kelésből pedig világossan ki-hozni nem lehetne, hogy éppen ez által, az Leány tőkélletessen meg-fosztatott vólna Szűzességétől, és ha az B. alatt foglalt Bábának Bizonyítvánnya Szerént megvólna is fosztva, azon kérdes az Perbéli Irományokból ki-világosítva éppen nintsen, hogy az Leány nem más, hanem az vasban fogott által vesztette ell-szűzességét, melly észrevétele az védlő fiscalisnak, tsak onnét is nagy figyelmet érdemel, hogy az meg-szeplősítettet személy, őn vallása szerént kétszer kőzősűltt az vasban fogottal, és ezen tilalmas Paráznaságot, még-is az rajta lett kapásig fel nem jelentette, ebből tehát az kővetkeztethetvén, hogy az efféle búja szerelmekre hajlandósága lévén, Szűzességétől egészlen más által fosztódhatott meg, ide járúlván, hogy ha bátor, az keresetben vett vád, az vasban fogott ellen kisűltt vólna is, az fel-hozott Actionalis Tőrvénynél fogva, védlő fiscalis Ur[na]k elől-adása szerént, már mostan eőtet, az Actionalis Bűntetés alá tőkélletessen, a’ mint t[udni] i[llik] ott parantsoltatik, verni nem lehetne, mivel azon Tőrvény az által igen meg lágyíttatott, a’ midőn későbben az Koronás Fejedelem, csakugyan az eő általa K[?] ki adandó Dispensátio mellett, az 2^ik Vérbéli grádusban való őszvekelést-is meg engedte, ezen fent irtt okoknál tehát, eőtet az fel-peres fiscalis által kértt kinos halállal meg ejtendő Bűntetés alól feloldóztatni, — Ellenben ideig tartó Bűntetésének ell-vétele végett, mentségere nem szolgálhatván az vasban fogottnak, hogy az B. betű szerént az paráználkodást tsak oldalvást kővette ell, mert azzal is meg mutatta, az nagyobb roszra tőrekedő, és bűntetést érdemlő Szándékát, a’ mi tőbb; már tsak az személyhez való le-fekvés-is, kivel második vérbéli gradusban vagyon, kűlőnős fenyítéket érdemel, nem pedig még azt valamennyire meg is szeplősitteni, az sem vétetődhetvén itt tekéntetben, Védlő Fiscalis Úrnak állitása szerént, hogy Katona lévén, az hadi Embernek erköltse, természeti ősztőne, és vontatatása, sokkal ellenkőzőbb légyen azon élettől; mellyet már mostan az polgári életben folytatt, mert az Tőrvénytelen tselekedett, akár melly életben-is, mindenkoron bűntetést hoz maga után. — Az fent irtaknál, és azon oknál fogvais tehát, hogy az megpanaszlott, az Paráználkodást másodszoris gyakorolta, és ez által magát az bűntetésre annál inkább érdemessé tette, az eddig szenvedett fogság vétkében tulajdonittatván, még azon felűl mái napal, vagy-is a’ f[olyó] 817^ik eszt[en]dei Aprilis 14^ik Napjától számítván Egy ‘s fél eszt[en]dei vason, Kőz munkán, hetenként 3. napi Bőjtőn tőltendő Áristomra, az maga kőltségén, — mivel az Seborvosnak bizonyitása szerént, az teste Bűntetést ki nem álhatná, itéltetni, és ezen Itélet tétek tellyesítésben vétetni.

351. Az apa mindkét lányát megerőszakolta, majd gyakorta élte őket

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 825. (D. 95. pör.)

Anno 1824. Jún[ius]

A pör részleteit a levéltári rendezéssel összeállított sorrendben közöljük:

1822^ik Eszt[endő] Böjt Más Hava 20^ik ‘s több napjain T[ekin]t[e]tes N[eme]s Csongrád V[árme]gyebeli Hold Mezö Vásárhely Várossában a’ M[é]l[tó]s[á]gos Gróf Károlyi Ház által tartatott Rabokat ítélő Úri Széken –

Felvetetett Föbejáró Pere

N[em]zetes Bedői Markos Mihály Uradalmi Fiscalisnak, mint Felperesnek.

Nagy Mátyás 1^ső, Nagy Ersébeth 2^ik Nagy Julianna 3^ik, és Piti Judith 4^ik rendbeli vasban állók mint rész szerént vérferteztetö nös paráznák, rész szerint pedig ezen rettentő Gonoszságnak tudója, és ki nem adója ellen –

Mellynek rendiben a’ Tiszti kereset kővetkezendőkben terjesztetik elő. — Nevezett Nagy Mátyás 1^ső rendű Rab meg felejtkezvén minden Isteni, ‘s Polgári Törvényekről, ‘s mint egy az emberiségböl egészlen ki vetkeztetve, azon borzasztó vad indulatra vetemedett, hogy hites Feleségét meg vetvén, saját hajadon Leányát Erzsébetet meg szeplösiteni, ‘s azzal miglen Férhez nem ment, mint egy Félesztendö elfolyása alatt, szűntelen paráználkodni; Továbbá pedig midön ezen meg gyalázott szűlötjét Férhez adta volna, hogy Gonoszságának mértéke ne légyen, Kissebbik Leányát is Juliannát, sem annak, sem az Annyának Könyörgése ellent nem álhatván, barom indulatjának fel áldozni, ‘s azon gonoszságát egy holnapig, miglen felnem adattatván vasba fogattatott, szakadatlanúl űzni, ‘s igy emberi voltát a’ baromságig lealatsonyitani ’s a’ Kőz Társaságot hallatlan módra meg botránkoztatni nem irtódzott — a’ mint ez az A. egész az E. betű alá Foglalt Próba levelekből, ‘s a’ vasban álló Rabnak önvallomásából is egészlen világos.

Hasonló borzasztó gonoszsággal terheltetik a 2^ik rendbeli vasban fogott Nagy Erzsébet is — a’ ki nem írtózván az 1^ső rendű Rabbal mint tulajdon attyával, kitöl életét vette, szemérmét ki vetkezni, ugyan avval ezen gyalázatba nem tsak egyszer merűlt, hanem azt huzamos ideig ‘s mint önnön maga a’ C. alatt meg valja fél Esztendeig folytatta, ‘s az által ezen rettentő vétekben lett megegyezését kérdésen kivül valonak tette. — Folytatta a’ Gonoszságot Nagy Julianna 3^ik rendbeli Rab személy-is, ki az 1^sö rendü vasban fogottnak hasonlóúl tulajdon szűlőttje — noha tudta az 1^sö rendü Rabnak mint Attyának saját Leányával lett gyalázatos életét, még sem borzadván fel a’ véteknek szőrnyetekétől, attyának átkozott házát el nem hagyta, sött annak baromi kivánságát szinte ki elégíteni, ‘s avval egy holnapig folyvást kőzősűlni nem irtodzott : a’ mint ez a’ D. alatt lévö önkényes vallomásból, ‘s az A alá rekesztett Történet Leírásból világos, A’ 4^ik rendü vasban fogott pedig Piti Judit, mint az 1^ő rendbeli Rabnak Hitvesse az E. alá zárt vallomásánál fogva is tudván Férjének tulajdon szűlettyeivel üzött gonoszságát, azt huzamos ideig elnézte, ’s abba mint egy meg egyezett, ‘s az által a’ perbeli gonoszságot mint egy elö mozditotta.

Minthogy pedig az illyetén borzasztó Gonoszságot maga a’ természet is kárhoztatná, ‘s hazánk Törvényei, nevezetessen pedig az 1723^ik esz[tendei] 11^ik Törvény Tzikkely Czégéres halálra itélné, ‘s az íllyetén gonoszságot tudók ‘s azonnal fel nem jelentők is érzékeny bűntetésre lennének érdemesek:

Annál fogva a’ Felperes Uradalmi Fiscalis maga tőrvényes Jussaihoz ragaszkodva, kéri a’ vasban álló 1^ő, 2^ik, és 3^ik rendű Rabokat el követett gonoszságaíknak érdemlett bűntetése, és másoknak rettentő példája végett, az élők számából kinosabb halál nemével /:cum exasperatione[480]:/ ki végesztetni, a’ 4^ik rendü vasban allót pedig Píti Juditot gonoszságához mérséklett bűntetésre kárhoztatni[…]

*

Az 1.^o rendü vasbanfogott nagy Mátyás részéről Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád V[árme]gyének Tiszti Feö Ügyessze Nemes Nagy Ferencz, mint a’ Te[kin]t[e]tes Csongrádi és Szentesi Főbenjáro Hatalmat gyakorlo Uradalmak nevében meg kerestetett Védlő elö álván; annak védelmét következendőkben kivánja a’ Te[kin]t[e]tes Törvényszék eleibe terjeszteni u[gy] m[int]

Vádoltatik az 1^ő rendü vasbanfogott Nagy Mátyás maga két Leányinak meg fertőztetésével, vagyis a’ tiltott grádus között lévő, ép ‘s okos elméjü személyek között tudva, össze fekvéssel történt, nemzö testekkel valo szerelembéli nyilvánságos közösködés bűnével.

Ezen bűn neme mivoltának előbocsájtott meghatározásábol nyilvánságos tehát az; hogy : a’ ki illyen bűn nembeli vádat, valaki ellen előmozdít; annak : mind a’ tiltott grádust, mind a’ személyjeknek ép elméjeket, ‘s minden belső lappangó betegség nélkül való léteket, ‘s nem csak az öszvefekvést, hanem, a’ nemzö testekkel valo szerelembeli nyílvános közösködést is, a’ nemzö magnak be bocsájtását, világos, ellene mondhatatlan, ‘s egésszen meg gyözö próbákkal keljen meg mutatnia; kivált abba a’ grádusba, a melybe az itt meg törtentnek lenni követettetik; azért : mert századok alatt sem halható sött a’ Keresztények közt csak nem egésszen hitel felett valo is az e’ féle bünnös történet.

[…]valjon ezen 1^ö rendü vasbanfogott, mind elméjére, mind külsö alkottatására nézve, tökélletes, ép ‘s egésséges, ‘s minden belsö lappangó betegségtől egésszen ment-é? vagy sem? — Ezen kérdés a’ Pörbeli Irományokkal még eddig próbálva nincs, de az, a’ védlőnek csekély értelme szerént, ezután se lészen probálható; mert: annak tudhatása, hogy valaki egészszen tökélletes ép elméjü e’, és hogy ha nem, tehát milyen grádusba nem? az orvosi tudományon is felül vagyon, pedig az orvosok is emberi erötelenség alatt valók, velök eggyütt Tudományjok is, és igy az a mi illyen esetben a’ Törvény széki végsö, de még is erötelenség alá vettetett Orvosi Tudományonn is felül vagyon, hogy hogy lehetne probálható a’ védlő nem láthatja — pedig tudnivalo, hogy a’ Bűn, csak akkor Bűn, ha az a’ szabad akarattól származott, szabad akarat pedig hogy csak tökélletes ép elmétől származhasson, a’ védlőnek vélekedése szerént senki sem fogja tagadni! — példának okáért : ha egy belsö forroságban lévö maga ellen, általa el követett Gonosztettekröl állitolag beszéllene, vagy Istent, Szenteket, Kriályt, s egyebeket karomolna; — vagy ha egy más, az orvósoknál leg inkább ösmert Satyriasisbol,[481] priapismusbol,[482] az az : szerelmi nyavalyábol származó Meredés, Csuszás ‘s mászásban szenvedésből tilltott grádusbeli erőszakot tenni — kérdés? lehetne e’ az olyat szabad akaratú bünösnek nevezni?? — A’ Védlö képes azt merni mondani hogy nem, mert az okát már elöbb meg mondotta.

[…]valja ezen 1.^ö rendü vasbann álló, a’ követésbe vett vérfertőztetést, valosággal, a’ nemzö magnak be bocsájtásával követte-é-légyen-el? — […]mert még azon esetben is, ha hogy a’ B, C. D. E. alatti önkényes vallásoknak, a’ miatt, csalhatatlan hitelt lehetne is adni, azokbol még akkor is csak öszve fekvés, csuszás és mászás mint is a’ 3^dik rendü vasban fogott t[udni] i[llik] a’ kissebbik Leány mondja, sülne ki; de a’ Nemzö Mag be bocsájtása éppen nem : pedig, ugy itt is, valamint a’ Polygamiaban és a’ Nös paráznaságban, ennek meg mutatása a’ fő környűl állás. De a’ Védlőnek észre vétele szerént, nem csak e’ nincs meg próbálva, de még csak az öszvefekvés és Csuszás Mászás sincsen[…] szükséges arra is vigyázni, hogy az önkényes vallást csak akkor lehessen bátor, és Csendes lelki ösmérettel Törvény reguláúl venni; ha hogy az egy Jozan eszü, értelmes, magát el határozni tehetös, szoval : okos embertől származott. Ellenben : hogy a’ Csecsemôknek éretlen idejű Gyermekeknek, Dühösseknek, bódúltaknak, Féleszüeknek, bolondoknak, lappangós betegségűeknek, haborodott elméjüeknek, a Fekete vér szamtalan nemű betegségeiben sinlődőknek, eleteket meg unottaknak, magok el vesztésére törekedőknek ‘s több e’ féléknek önkényes vallásaikat éppen semmibe se lehessen venni, azt egy ember barát sem fogja tagadni[…]

………

Ezután a védlő az önvallások hitelét próbálta venni, és többek között hiányolta a bizonyításul szlgáló bűnjeleket:

[…]Bünjel[et], legalább a’ Védlő nem talál. Egy lehetett volna, de az is mindég kétes, az t[udni] i[llik] ha hogy a’ vittatott meg szeplősíttetésnek, Jeleit is, Foganatját is lehetne, és lehetett volna mutatni. De látjuk a’ Pörbeli Irományok utánn, hogy az Öregebb Vádoló Leány, minden elöbbi meg szeplösíttetés foganatja nélkűl ment légyen Férjhez, ellenben azt, hogy annak Férje, szüzessége ellen ki kelt volna, meg mutatva lenni se azon irományokból, se más egyebekböl nem látjuk. A’ Kissebb Leány meg szeplősítésének se mutattatik se foganatja, se jele’ próbája. Sött a’ mi a’ foganat nem létét illeti : arrol, az ide 1.^ö szám alá kapcsolt Hites Bizonyitvány jól áll is, felel is[…]

………

A védő ügyvéd a továbbiakban a lányokat és az anyát inkább vádolta, mint védte. Arra hivatkozott, hogy összebeszéltek apjuk elvesztésére és cinikusan vallottak, nem pedig a bűn súlyától roskadozva. Talán az örökség gyors megkapraintására vágytak, tette föl a kérdést, majd így folytatta:

[…]az öregebb vádolo Leánynak nem lehetett vólna módja ha igaz a’ mit állít, mindjárt, Attyának elsö probájátol, eröszakjátol menekedhetnie?, le lehetett volna, vagy küzdéssel, vagy rimánkodással, vagy el futással, és a’ Háztol el távozással, vagy ha ennek módját éppen nem találhatta, hagyta volna magát inkább meg kinoztatni. Igy leg alább lett volna jele a’ követett eröszak tétel probálásának, ‘s igy se ötet folyvást nem élte volna, se a’ másikon nem Csuszkált mászkált volna, a mit hinni nem lehet. De mit lehessen gondolni még, azon fanyar tekéntetü, lelkében el rejtezett Vádoló Feleségröl is, kiröl fel sem lehet tenni, hogy a’ mint késöbben lehetett vádoló, szint ugy annak előtte nem lehetett volna; hiszen az asszonyi nemet e’ féle mérséklésre sem tűz, sem viz, sem agyon ütés fenyegetése reá nem fogná birhatni — készebb volna szemét ki kaparni Férjének ha mindjárt akarni követné is, ‘s egyszersmind nem szünne meg Leányát Házától végképpen el kergetni, nem hogy folyvást illyet be hunyt szemmel el nézni tudhatan[…]

………

Ezután az úriszék a 2-ik, 3-ik és a 4-ik vádlott mellé N[eme]s Medveczkÿ Antal Hites Ügyészt rendelte ki védlőnek, aki a 2-ik rendű vádlott védelmében, többek között ezeket írta:

[…]a’ 2^ik rendü vasban fogott az Attyával mint egy meg egyezöleg, szinte búja kivánságának eleget kivánván tenni, folytatta légyen ezen természet ellen való bűnt; vagy pedig azt, hogy valami kűlőnős hajlandóságból, ‘s szivbéli vonzódásból egymásba szerelmesekké váltak[…]

Ez a védő ügyvéd úgy védte az ügyfeleit, hogy mindenért az apát vádolta. A két védő véleménye eltért, sőt egymás ellen pörlekedtek, és mind inkább a védenceik bűnösségét támasztották alá, ezzel a felperest segítve. A vádló rendre cáfolta a védlő állításait. Arra nézve, hogy az 1-ső rendű vádlott lehet-e épelméjű, így vélekedett:

[…]hogy pedig a’ vassban fogott valamely elme tebolodásnak, vagy Betegségnek jeleit adta volna valamikor, ‘s külőnőssen a’ Bűn el-követése üdeje alatt, azt senki nem bizonyithatja[…]

………

[…]ha a’ bünöstől el-ösmertetik a’ magnak bé[bo]tsájtásárol kételkedni nem lehet, és a’ Bűn Jelre szűkség nintsen. — Akkor kívánhatná e’ Bűnre nézve a’ védlő Úr a’ mag bé-botsájtásának probáját kűlőnőssen a’ Felperestől, ha a’ vassban álló őn maga világosan nem vallaná annak általa lett tőkélletes el-követését és talán maga védelmére azt állítaná, hogy ő tsak probált[…] — De a’ vasban álló minden erőltetés nélkül, igen-is egygyűgyű, ‘s semmi mesterséget magában nem foglalo Kérdésekre, Istenéhez fordulván, magába szálva tette őnkényes vallását ‘s még űdő jártával is meg-gondova a’ Tekintetes Törvényszék előtt-is azt meg-erősítette, hogy úgy a’ második, mint a’ harmadik rendbeli vassban álló tulajdon véreivel a’ kereset ala vett írtóztató Bűnt valóságossan el-kővette légyen[…]

………

Az úriszék mind a felperes, mind a védlő ügyvédektől további bizonyitásokat, önkéntes vallomásokat kért a tisztázás végett. Ezek megtörténte után a felperes ügyész többek között így írt:

[…]A’ felyebbi kegyes Itélet következésében történt további C. és D. alatti vallatásokbol a kereset alá vett Bűnnek az 1^ő rendű vassban álló által úgy a’ 2^ik mint a’ 3^ik rendű vasban alló Leányival tett tökkélletes végre hajtása még-világosabban kisülvén, és igy az 1^ö rendű vassban fogott Védlője előtt abban leg-inkább hejjányosnak tetzett Felperesi probák, hogy azok szerént az eddig, hogy a’ nevezett 1^ő rendű vassban fogott szemérem testének a’ 2^ik és 3^ik rendű vassban fogottak szemérem testekbe való bé-tevése, és magjának béeresztése nem lett légyen bizonyos, ezen ujjabb önvallásokal, a’ melyek az íllyes Bünökben, ‘s nevezetessen, ‘s különössen ezen esetben az 1^ő rendű vasban fogott őnvallásának fel-világosítására egyedül szolgalhatnak, és más kútföböl probák nem-is meríthetnek, ki-potoltatván, az 1^ő rendű vassban fogott kárhoztatására a’ Törvények által állapított leg-főbb, és bízonyossabb probát, az ön el-ösmerést t[udni] i[llik] melyet minekutánna már Tőrvényessen authenticálva vagyon, viszsza húzni nem-is lehet, semmi meszsziröl huzott, és mesterségessen őszve szőtt elmélkedések nem homályosíthatván, a’ Felperes kéri el-fogadtatni[…]

………

*

Sem az első, sem a többi rendű vádlott védelmét nem találván elégségesnek, a felperes ragaszkodott a korábbi kérését végrehajtani.

Az elsőrendű vádlott védője ezután kifogásolta az önvallást, amely nem volt eléggé szakszerű. Kérdések maradtak el, és így tisztázatlanok, hogy például az elsőrendű vádlott mit értett lányai megszeplősítésén? Az erőszakot a kérdező vetette föl és nem a vádlott szájából hangzott el stb.

Az erőszaktétel fogalmát az elsőrendű vádlott védője így magyarázta:

[…]p[éldának] o[káért] ha valaki mondaná, ez vagy amaz erőszakkal meg Csokolt, öszve fogdosott, s mellém fekűdt tudni való hogy ez is eröszak tevés, szeplösites és parázna élet neme volna, de máson ismét felmezételenitve Csak külsöképpen tétetvén eröszak, tudni valo hogy ez is, ‘s még ehhez ki tudja mennyi hozzá járúlható buja kívánság töltése is, eröszak tétel volna — és igy tehát, az eröszak Nevezetesen, nem egyedűl az a’ testi közösülés ertetik, melly szerént a’ külömbözö nemüek, szemérem testjeiknél fogva a’ Nemzö mag be bocsájtása, és el fogadásával bujálkodnak[…]

*

A felperes ismét visszautasította a védlő sikertelen próbáit, és az ügyet ítélkezésre bocsájtotta.

Az úriszék Nagy Mátyást halálra ítélte, a többi vádlottat fölmentette. A föllebbezések során született végső ítélet szövege:

95. Szám alatt:

Fel-olvastatván, ‘s ki-hírdettetvén

Nagy Mátyás vérfertőztető nős parázna 1^ő, Nagy Ersébeth 2^ik, Nagy Juliánna 3^ik és Pithi Judit 4^ik rendbeli Rabok ellen az Uradalmi Fiscalisnak le-folyt, és a’ N[emes] M[agyar] Curia által-is el látott, sőtt Ő Felsége eleibe-is terjesztett Főben járó Pereben hozatott Itéletek, és tekintve K[egyelmes] K[irályi] Parantsolat, melyeknél fogva az 1^ő Rendű vassban fogott a’ halálos büntetes 8 esztendei vassban kőzmunkán, és hetenkint két napi böjtel tőltendő rabságra, és fél esztendőnként el-szenvedendő 30 páltza űtésekre változtatván a’ 3 utolsó rendbeliekre nézve az Uri Tőrvény Szék ítélete helyben hagyatik.

Végeztetett:

Az első rendű vassban fogottnak már előbb még a’ f[olyó] esz[tendő] 29^ik Majusban tartatott Uriszékben tudtára adattván a’ reája szabott bűntetés, a’ 3 utolsó rendű Rabokat a’ fel olvasott helybenhagyó K[irályi] Itéletek kővetkezésében szabadon botsájtattni.

824. 21. Juny.

*

Az A alatt az eset rövid leírása áll, amelynek közlését az ismétlések elkerülése miatt mellőzzük.

B

A. 18^a Xbris 1821. Szentes Várossába Szentesi lakos Nagy Mátyás Önken[t való] vallástétele.

1^o Mi a neved, hány Essztendős ? etc.[483]

1. Nagy Mátyás 42 Esztendős R[ómai] Cathol[ikus] feleséges Szentesi Lakos.

2^o Miért fogadtattál bé?

2. Azért mert feleségem fel adott hogy Ersebet es Juliánna leányomat meg szeplesősitettem, és velek parázna életet éltem.

3^o Hát igazé az, hogy te olly rettenetes bünt vittél véghez, és tulajdon magad gyermekeivel parázna életet éltel.

3. Igaz, nem tagadom.

4^o Ersébet leányodon mikor tettél elöször eröszakot.

4. Kukoritza kapálásbol haza jövén, feleségem Julis leányommal a Vadasba ki ment, Ersébet leányom othon maradott, de mitsoda nap volt azt nem tudom akkor tettem rajta előszőr eröszakot.

5^o Igaz é, hogy a’ botot az ágyhoz tetted, és Ersebeth leanyodat agyon-veréssel fenyegetted?

5. Igaz.

6^o Juliánna leányodon mikor tettél elöszőr eröszakot?

6. Katalin napkor éjtzaka tettem elöször eröszakot, azután folyvást éltem.

7^o Vagyon é valami vagyonod?

7. Házam vagyon, egyébb vagyonom nintsen, és egy nehány darab faragó Ezközeim.

8^o Voltál é már fogva, vagy meg büntetve?

8. Nem voltam sem fogva sem meg büntetve.

Szentes Várossa M[egválasztott] Bírái.

1822^k eszt[endő] Böjt Más Hava 20^kán T[ekintete]s Csongrád V[árme]gy[é]ben Holdmezö Vásárhelyen tartott Uri Szék elött ujra megkérdeztetvén a’ Vasban álló Nagy Mátyás Rab, — Önvallását ujra megerösitette –

Bizonyíta az Uri Szék Jegyzője ‘s Urad[almi] Fiscalis

Markos Mihály.

822^ik eszt[endő] 9^ber 4^ikén A T[ekintetes] Úri Szék végezésénél fogva, tovább így kérdeztetett:

9^o Vald meg egyenessen, hogy hányszor, ‘s meddig folytattad, Leányiddal a’ Paráznaságot ‘s erőszakot?

Az alól írtt alig tette meg ezen Kérdést, a’ vasba állónak. Ez azonnal, fentebbi vallásának ellenéreis azt kivánta vallani, hogy azt félelemből tette ‘s és erészben nem vétkes mellynél fogva, minden további kérdésekkel fel hagyattatott.

Költ mint fentebb –

Kováts István Urad[almi] fisc[alis] Actuar[ius] által.

*

A. 18^a Xbris 1821. Szentesi Lakos Nagy Ersébet Nagy Mátyás Édes Attyának leanya őnkent vallja.

1^o Mi a neved hány Esztendős [vagy]?

1. Nagy Ersébet, Nagy Mátyás Édes atyámnak leanya 20 esztendös, R[ómai] Catholica, mostan Molnár Farkas Josef Hítes társa vagyok.

2.^o Beszéld elöl környűl allásossan hogy történt az, hogy Édes Atyád rajtad eröszakot vitt véghez?

2. Nepom[uki] Szent János napján[484] az Édes Anyámat ki küldötte Julis Őtsémmel, engemet pedig az Édes Atyám otthon fogott, azt mondotta, hogy ki mégyen a malomba, azomba[n] el menvén Édes Anyám, az ajtót bé zárta, egy nagy botot az ágy fejhez tett, ‘s engem fel vetett az ágyra, azt mondván, hogy ha tsak egygyet kukkansz-is, itt halsz meg. Könyörögtem, rímánkodtam, de semmit sem használt, az eröszakot rajtam veghez vitte, meg főrtőztetett.

3.^o Volt é Édes Atyáddal többszőr is közösűlésed.

3. Attol az időtől fogva egész Ersebeth napig,[485] míg férhez nem mentem, a’ mikor akarta, mindétig volt velem kőzősülése.

4^o Hát Édes Anyád tudta é Atyádnak ezen roszsz tettét?

4. Tudta, de Edes Atyám azt mondotta, hogy ha meg tudja, hogy mi gonosz tselekedetét ki mondjak, mindnyájunkat agyon ver, Édes Anyámat, ha intette, gyakran öszve törte.

Szentes várossa M[egválasztott] Birái.

822^ik Eszt[endő] Mártius 20^ik ‘s több Napjánn a H[ód]m[ező]vásárhelyen tartatott Úri Szék előtt Nagy Ersébeth előtt a’ túlsó lapon vett vallomása felolvastatván, azt helybe hagyta — amit bizonyít

822^ik eszt[en]dei 9^ber 4^ikén

Kováts István Actuarius.

az Úri Szék végzése folytában tovább így kérdeztetett:

5^o Fentebbi vallomásodból kijön, hogy előszőr erőszakossan bánt véled az atyád, a’midön meg förtöztetett; de hát azután folyvást kénszerítette’ mindég?

5. Mindég kénszerített, mert ellis akartam menni a’háztól, hogy kikerüljem, de azt mondotta, hog akár hova megyek megtalál, és agyon ütt.

6^o Tökéletessen végezte é=ell mindétig a’ fajtalan tettét vagyis a’magját beléd botsájtotta e’ a’ szemérem testével a’magad szemérem Testét illetvén meg¸

6. Igenis bele eresztette a’magotis, de semmi következést sem vettem észre.

7^o Voltál emár fogva ‘s bűntetve¸

7. Soha sem voltam.

Költ mint följebb –

Kováts István Urad[almi] ügyészi Actuarius által.

A […]vassban fogott Nagy Erzsébeth ezen vallását mindenekben helyben hagyta ‘s meg-erősítette.

Jegyzé Posta Ferentz Urad[almi] Fiscalis, és a’ T[ekintetes] Uriszék Jegyzője.

*

Die 18^a Xbris 1821 Szentes Varossába Szentesi Lakos Nagy Matyás Leanyának Juliánnak Őnként vallomása.

1^o Mi a neved hány Esztendős? ec[etera]

1. Nagy Juliánna Nagy Mátyás Édes atyám kissebbik leánya 15 Esztendős R[ómai] Cath[olikus] hajadon.

2^o Beszéld elől kőrnyűlállásossan hogy tett rajtad Édes Atyád erőszakot, és előszőr mikor kőzős[k]ődőtt veled?

2. Katalin estvéjén le fekűdtem Édes Anyámmal egyűtt, édes Atyám pedig a másik ágyba fekűdt, az Édes Anyámat magához hívta, mit tsínáltak, mit nem, azt nem tudom, de kevés idő mulva az Édes Anyámat magátol el vervén engemet kivánt maga mellé, a midön az Édes anyám tudván már hogy Erzsébet nénémmel is parázna életet élt, könyörgött hogy ne vegye el szűzességemet, de addig káromkodott, és agyon veréssel fenyegetett, hogy oda kellet mennem, S belől melléje kellett fekűdnőm ‘s mint egy óra mulva, sok konyőrgéseim, Édes Anyám Sírása, és rimánkodása semmit sem használván, az erőszakot rajtam meg tette, meg fertésztetett.

3^o Volt e’ azutann is közösűlestek egy mással?

3. Minden éjtszaka, de kívált most a leg kőzelebb mult vasárnapra viradora ötször tsúszott, mászott rajtam.

Szentes Várossa M[egválasztott] Birái.

1822. márc. 20-án a vallomását jóváhagyta.

*

1822^ik Eszt[endő] 9^ber 4^ikén a’ T[ekintetes] Úri Szék végzése következésében így folytattatott kikérdeztetése.

4^o Ha már, fentebbi vallomásod szerént elöször kényszrítés által vétkeztél Atyáddal, de valjon azután kénszerített e’ mindég?

4. Mindég kénszerített, fél éjtzakais ríttam a’ Patkán, és nem akartam hozzá menni, amikor hívott de azután mindég Bottal fenyegetett, ‘s úgy vett reá.

5^o Te kikerülhetted vólna Atyádnak ezen fajtalan kivánságát, ha mindent ellkövettél vólna, de jele, hogy meg egyeztél benne, mert semmit sem próbáltál szabadításodra¸

5. Nem mertem semmit is tenni mert azzal íjjesztett, hogy agyon űtt, ha leg kissebbet teszekis. ellmenni sem mertem házától a’nagy félelem miátt, hogy majd agyonütt.

6^o Tudtad e’, hogy Nénédelis úgy tett, az előtt attyád?

6. Tudtam, de még sem gondoltam vólna, hogy még vélemis úgy tegyen.

7^o Mit értettél te fentebb az által, amikor ezt felelted, hogy 5.ször tsúszott mászott rajtad az attyád?

7. Azt értettem, hogy öttször tette még akkor úgy, hogy szemérem Testét az enyémhez tette, ‘s a’magotis belé eresztette.

8^o Voltál e’márfogva ‘s bűntetve?

8. Soha sem voltam.

Költ mint följebb

Kováts István Urad[almi] Ügyészi Actuarius által.

1822. 9^ber 20-án a vallomását helyben hagyta.

*

Die 18^a Xbris 1821. Szentes varossába Nagy Mátyás feleségének Piti Judithnak Őnként vallomása

1.^o Mi a neved, hány Esztendős [vagy]? e[t]c.

1. Piti Judith, 40 Esztendös, R[ómai] Catholica Szentesi lakos Nagy Matyásnak hites felesege

2^o Add elől panaszodat, ‘s ad okát ide jővetelednek?

2. A ferjem tulajdon maga leányaival, vagy is leányaimmal buja életet élt, és minden szemérem nélkül tudtomra velek közősködött, sokat intvén férjemet ezen vétkes cselekedetéről.

3^o Mikor vetted észre, hogy nagyobbik leanyoddal Ersébettel kőzősködött?

3. Nepom[uki] Szent János napján haza jővén a kukoritza kapálásbol, én a kissebbik lányommal ki mentem a vadasba, addig Ersebet Leányomat meg förtőztette, haza jövén a Leány sírva panaszolkodott.

4^o Szemére vetetted e’ ferjednek ezen gonosz tselekedetét?

4. Igen sokszor, de mindég gyílkolással rettentett, ha tsak egy szo is ki jön a számbol.

Szentes Várossa M[egválasztott] Bírái.

1822. Marc[ius] 20-án vallomását megerősítette.

822^ik Eszt[endő] 9^ber 24^kén a’ T[ekintetes] Úri Szék Végezése következésében folytatólag így kérdeztetett:

5^o Julis kissebbik Leányodnak, Férjed által lett megfertőztetése hogy esett¸

5. Az úgy esett, hogy éjtzaka magához hívta, eleget könyörögtünk nékie, de egy Botot fogvánfel agyon ütéssel fenyegette, ‘s úgy azután kenytelen vólt reá állani

6^o Miért nézted ell ólly sokáig Férjednek ‘s Leányidnak ebbéli Istenetelenségeket, miért nem vóltál rajta, hogy azokat meggátóljad és előbb adjad=fel?

6. Nagyon íjjesztett, és azt mondotta, ha általam kitudódik lábaimnál fogva akaszt a’ Gerendára ‘s úgy ver agyon — azért nem mertem fel adni — aztis mondotta hogy eő tudja mindenfelé a’ járást, és majd ellmegy valamerre.

7^o A’ mikor tehát tsak ugyan ellvádoltad Ferjedet, miért nem féltél akoris?

7. Már akkor ell=szántam magamat, hogy vagy élek, vagy halok, de tovább nem nézem ell.

8^o Miért nem kértél idő közben valakitől tanátsot e’részben?

8. Férjem lett vólna gyámolunk, a’ kinek mindnyájunkat ápolgatni kelletett vólna; — Szomszéd aszszonyom Horváth Kovács Jánosnénak ‘s lakója Sípos Évának panaszolkodtam, de az utóbbik azt=felelte, hogy jobb, ha halgatunk, mert Aradonis esmert egy ollyan Leányt, és az Attyával együtt haltt meg a’ Tömlöczbe.

9^o Voltal emár fogva ‘s bűntetve?

9. Soha sem vóltam.

Költ mint főlljebb

Kováts István Urad[almi] fisc[ális] Actuarius által.

1822^ik év 9ber 20-án a vallomását jóváhagyta, és ekkor a következő kérdéseket tették föl neki kiegészítésül:

Volt-e’ kőzted, és Férjed közőtt ezen esetek előtt valamely gyülölség? Melyre ezt felelte : Jól is éltünk, de veszedelmek-is forogtak kőztűnk. –

Tovább : Mi adott okot arra, hogy gyűlőlségben éltetek?

Felelte: Az, hogy az előtt-is más Aszszsonyal élt Férjem. –

Tovább: Vert-e’ valamikor Férjed? Felelte : Vert azért.

Jegyzé Posta Ferentz

Urad[almi] Fiscalis és a’ T[ekintetes] Uriszék Jegyzője.

*

Részlet az egyik orvosi igazolásból:

[…]Szentes várossa Érdemes Birái által, Szentesi Lakos Nagy Mátyás Hajadon Leánnyának a’ béli meg megvizsgállására, hogy terhes e’ vagy nem?, meg kerestettem : A’ Kérdéses Leányt meg vizsgálván azt terhetlennek találtam[…]

Kőlt Szentesen Szent Győrgy Hava 4^ik napján 1822^ik Esztendőben.

Spigersperger Antonia

Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád Vármegye hítes Bábája.

*

Orvosi Bizonyitván[y]!

Hogy, Hold mező vásárhelyen, az Uradalmi Tőmlőtzében Raboskodó Nagy Mátjás, 50 Esztendős, Feleséges, R[ómai] Catholica, 5^dik holnapja, hogy az száj, és láb Fájásban, /:Scorbut[486]:/ Betegeskedik, oly nagyon, hogy az egé[s]z Testén Kik fótok, /Maculas Scorbutiias[487]:/ látzatnak, de már az Betegsége jobbúlásra fordult, melyet hitem szerént Bizonyitam.

Sig[no] Hold Mező vásárhely die 12^a Maÿ 823.

Steinbacher Gottfrid Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád varmegy[e]b[eli] Híteles Seb Orvossa.

XXII.

HOMOSZEXUALITÁS

352. Rab homoszexuális kísérlete

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 7. pör.)

Anno 1805. Jan. 18.

Harmos Ignátz rabtárs vallomása:

Alább irt adom tudtára akiknek illik hogy most folyó 1804^dik Esztendőben meg esett Februariusnak 8dik napján ezen Szegeden lévő Királyi javétó házban Raboskodó N[eme]s Ivanósits Matyás ugyan itt Raboskodó N[eme]s Német Ferentzen erő szakot akart Sodomai[488] Paráznaságaval tenni.

1^o Hogy N[eme]s Német Ferentz Korán le vetkőződőt és le fekűdt farral ki felé meg részegedvén N[eme]s Ivanósits Mátyás hasonlóképen későbben le vetkőződvén és hozzá ment le fekűdni az ágyban és az takaródzóját róla le taszitván és az Szemérem testét az lába kőzé taszitotta amellyre N[eme] Német Ferentz meg fordúlván és arra N[eme]s Kamhal Jóseff be jővén meg dorgálta és úgy mentel nagy Káromkodassal az Ágyárúl[…]

*

[…]Nemes Ivanósits Mátyás, ugyan it rabóskodó Nemes Németh Ferentzel paráznalkodot, mely sodóma paráználkodássát ónnan túdom:

1. Midőn én az Kónyhábul bémentem, tehát Ivanóssits Mátyás épen akór húzta ki az szemérem testit Németh Ferenznek az alfeliből, mely tettéért akór minyárt piróngattuk, de még ő akór is kárómkodótt, és

2= Nem-hógy meg jobbittotta vólna magát hanem még más nap regel lévetkeződőt szűz anya mezételenre és úgy járkált az szóbában minnyájúnk lattára, hógy ő vízúm repertumot tsinál az szemérem testivel, az ezt is még piróngattúk, és ő még arra fakadót

3= Hogy miért ne tselekedné talán azt góndoljúk, hogy el kárhozik, avagy véttek, az mind bólond aki ójat gondol az Kárhozás ‘s vagy az űdvesség fellől, mert sé pókol sé Meny. órszág, tsak ójan az ember mint az óktalan állat, mert ha még hal akór az Lelke vagy Lóban vagy disnóban mégyen, és az átváltozik, Ki tudgya még Ferntz Tsássár is Fiáker Ló lehet Pesten és az Kúrvákat hórgyak rajta, mert már József Tsássár régen Lóva váltózott;

4= Nem tsak ezék hanem még ki móndani is írtóztató, midőn étzer Kártyázót és vesstet, hát Káromkodót akár is Király János nevű pajtása piróngatta hogy ne Kármokodgyón, még veri az Isten, ő ezt fellelte reá hógy ich seis in dein Gótt und erlősen in maúl,[489] és akor még kapót egy Készt és hózá hajtótta de a kész meg hibádzót és az kutya fejében mént, és igy nem is igen merték még szólitani, és ha fenyégettűk, azzal tartótta hógy el tagadgya az Istenis, hogy nem igaz.

5= egy sóval talán leg rószabb erkőltsű ember az világón, mert őbene minden félle rószaságot fel léhet nálla találni[…]

Kőlt Szeged 10. Martiusba 1804 esztendőben. Kamhal József.

A rab tanú kérte, hogy a világ legrosszabb emberét, Ivanóssits Mátyást vigyék el tőlük egy másik házba.

*

Madarász János rab vallomásából idézünk:

[…]most folo 1804^ik esztendőben meg eset 8^ik Februariusban ezen Szegeden lévő Javéto Házban raboskodo N[eme]s Ivanossich Mátyás ugyan itt raboskodo N[eme]s Németh Ferenczen erőt akart tenni Sodomai paráználkodásával.

1. Mellyet ben lévén az szobában láttam, hogy N[eme]s Németh Ferencz Korán levetkőződvén le fekűdt ágyára és békével nyugodni akart ki felé forditott farral.

2. Hogy N[eme]s Ivanossich Mátyás meg részegedvén, levetkőződőt fel álván szemérem teste ment az N[eme]s Német Ferentz ágyához, fel hajtván takarodzoját /: mint hogy N[eme]s Németh Ferencznek betegsége miat nem szabad gatya madzagot hordozni:/ bele ugorván ágyában és szemérem testét nagy hirtelenséggel lábai kőzé taszitván, melyre N[eme]s Németh Ferentz megfordulván, a melyre N[eme]s Kamhal Josef bé jővén az szobában, dorgalni kez[d]vén őtet el ment ágyárul nagy Káromkodással, kit rosz természete miat bántani nem mertűnk, mivel még valamellyiket meg őlt volna, mint is vagyon példánk.

6. Hogy meg dorgáltuk mondotta hogy ő az Istent is meg tagadja, ollan rosz erkőltsű; és teli vagyon gonoszsággal, hogy lehetetlenség véle lakni, mellyet nem is akarunk. Ki nem lehet mondani roszaságát.

Kőlt Szegeden az 11^ik Mart[ius] 1804.

353. A takácsmester fajtalankodik az inasával

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11: 241. (D. 27. pör.)

A pört 1815-ben kezdték el, és Anno 1821. január hónapban fejeték be.

Szentesről följelentés érkezett az úriszékre:

Az 1816^ik Esztendőben Bőjtmás Hava 26^dikán kihalgatván Szentesi lakos és Takács Mester Kotsis Mihály Kérésére, az előmbe állított Tanukat, kik is a’ kóvetkezendőket vallották, ugy mint

Első Tanu Somodi János Szentesi lakos Takáts Mester Református Feleséges 37. esztendős Hitinek letétele ajánlása mellett vallya, Hogy ezek előtt 9 esztendőkkel a’ Tanu a Vándorlásbol haza jövén Takáts Balog Istvánhoz állott Legénynek, a’ hol talán egy hétig dolgozván, történt, hogy az elszökőtt Pista nevü Takáts Inast valamellyik a’ házi tselédek Közzűl meglátta, hogy az uttzán ment volna, a’ Ki azonnal megmondotta Balog Istvánnak, hogy az elszőkőtt Inast az uttzán menni látta légyen, arra Balog István megparantsolta, hogy mennyenek utánna, és hijják őtet vissza, a’ mint azt azonnal vissza is hitták, a’ Ki minekutánna a’ Házban béérkezett volna, Balog István azt Kérdezte tőlle mondván: Hallod-é hol Koborlasz te, és miért hagyogatol te el engemet, miért gyalázod te az én hazamat, arra a’ gyermek azt felelte mondván: Jol tudja Kegyelmed, hogy miért hagyom én el Kegyelmedet, Balog István arra azt mondá : hogy ő nem tudja, hanem mondja meg az okát : a gyermek ugyan egy darabig vonogatta magát, és Ki nem akarta mondani, hanem minekutánna őtet Balog István veréssel fenyegette volna; a’ Gyermek az egész Ház nép elött jól megérthető szavakkal mondotta : jól tudja Kegyelmed, hogy mikor a’ pintzébe voltunk, Kend a’ Szemérem Testét a’ számba tette, arra Balog István nagy tűzbe jővén a’ gyermeket igen nagyon megvere, Balog Istvánnak az édes annya pedig a’ dolognak előbeszéllessen a’ pitarba lévén, meghallotta, hogy a’ gyermek mit mondott, arra az ajtót Kinyítota, Kezeit őszve tsapván mondá : jaj átkozott gyermek megőltél mind engemet, mind pedig a’ gyermekemet.

A második tanú: Nagy Ferentz szentesi lakos takácsmester ugyanezt vallotta.

Kamotsay Sándor m[anu] p[ropria][490] Te[in]t[e]tes N[eme]s Csongrád Vármegyének örök eskűttye[…]

*

Copia[491]

Alolirt ezennel Tanubizonyságot teszek arrol, hogy ez előtt, mint egy kilentz esztendőkkel, Borbély István mostoha fiamtol, a’ Ki most Herczeg Eszterházy Gyalog Regementjébe szolgál, hallottam azt, hogy Balogh István Szentesi Lakos Takáts Mester ember mint Gazdája, le híván fiamat a’ maga pintzéjébe, a’ Szemérem testét a’ Szájába tette, és a’ magot oda fakasztotta, mellytől fiam meg betegedvén, S nem álhatván ezen, rút tselekedetet T[isza] Főldvárra haza jőtt, nem tőlthetvén el a’ harmadik Inas esztendőt.

Melly hallasbeli Tudományomra adom ezen Kezem Keresztvonásával megerősitett Tanubizonyság levelemet. T[isza] Főldváron 1815^dik esztendőben. Karátsony Hava 29^dik napján. Német Győrgy[…]

Én is Német Ilona ugyan arrol tészek tanubizonyságot hogy Borbély István mostoha őtsémtől hallottam azt, hogy Balogh István Szentesi Takáts Mester ember, a’ Kinél én mint szolgálo szolgáltam, mostoha Őtsém Borbély Istvánnak Szájjába tette a’ szemérem testét és Borba mosogattatta véle : melly mit vélebánást nem álhatván Borbély István mostoha őtsém T[isza] Főldvárra hazajőtt de Tisza Földvárról, midönn emlitett Mostoha Őtsém Balog Istvann előbbeni Gazdajahoz Szentesre Szűléim altal vissza Küldettetne, minthogy annak szemébe mondotta vólna az őtsem ezen rút véle valo banást, annyira megverte, hogy a’ ruháján altal jőtt a’ vér, melly véres ruhát, én mostam ki Kevés napok mulva[…]

Német Ilona kezem X vonása[…]

*

Őn Kényes Vallás:

Mi a Neved, s. a. t.

Balog István, 55. Eszt[endős] Ref[ormátus] Szentesi Szűletés — Feleséges, Gyermek[es] Takáts Mester Ember.

Miért [vagy] fogva¸

Azért, hogy némelly Emberek természet ellenvaló tisztátalanságot fogtak reám. –

Igaz e’hát, hogy ennek előtte több esztendőkkel, Borbély István Tanuló Inasoddal természet ellenvaló paráznaságot Követtél el¸

Tsupa merő átkozott Költemény — lelkem esmérete és életem módjais ellenkezőt bizonyítanak.

Úgyde, sok Tanú és maga azon Ifjú=is mostanában p[edi]g Katona, aztvalják, hogy tsak ugyan elkövetted azon természt ellen való vétket¸

Bémutattam immár mentő Levelemben, hgy a’ Tanúk mind ellenseges indulattal vannak ellenem, azomban egy sem valja adolgát úgy amint fel=adódott, maga azon Ifjúis ‘s most Katona tsak az Intentiót[492] valja[…]

Költ Szentesen Aug[usztus] 16^ikán 820[…]

*

Ezután Balog István hosszú levélben tagadta fajtalan bűneit. Ehhez a levélhez néhány hivatalos okiratot is csatolt, újabb bizonyságául annak, hogy a vádak koholtak, és a tanúk mind parázna életű emberek voltak. Egyike ezeknek Gilitze János.

Farkas Sándor Szentes város hiteles jegyőzje Gilitze parázna bűnét tanúsította, és arról az alábbiakat írta:

1819^ik Esztendei November Hónap 27^ik Napján Szentesi születés és Lakos Harangozó Mihály; Reformatus, Feleséges 27. esztendös hit le letételének ajánlása mellett következendő Tanu vallást tette. Ugyan is.

Hogy ez elött mint egy 5 esztendökkel Szentesi Körösi Horvát István Leánnyát Zsuzsannát magához feleségül vette, és mind addig míg vő Társa Gilitze János feleségét magához nem tsábította, és az elött gyülöletessé nem tette szép tsendességbe és Békességbe éltek : mig a’ Fatens a’ dolgot tőkelletessen észre nem vette, hogy vö társa hozzá ment tsak azt gondolta hogy Atyafiságbol mégyen látogatni, ugy annyira hogy a’ midőn a’ Tanú feleséget hűségtelensége végett magátol el botsájtotta is : ismét magába térvén feleségét magához visza fogadta: de továbbá azt is tapasztalta a’ Tanú hogy ha a’ Háztol valamely dolga végett kéntelenittetett el menni, már ollyankor Gilitze János a’ Fatens feleségénél azonnal meg jelent, és gyakran éjtzakánként bé zárkozva a’ Fatens feleségével találta Vő Társát[…] a’ Tanu felesége /N[eme]s Vármegye előtt/ meg intetettvén a’ Tanunak visza adattatott: Ugyan azon napon estve a’ Fatens elment Ipa Házához hogy majd szép szóval feleségével beszél és haza hívja, a’ midön a’ Tanu Ipa Udvarának keríttéséhez ért meg állván halgatodzott, hát szuszogást, nyögést, és nyöszörgést hallott setét lévén a’ Fatens jobban széjjel nézett, hát ekkor látta hogy Gilitze János Vőr Társa feleségével a’ ki már akkor 3 holnapos mozgó gyermekkel[493] terhes volt közösködött[…]

Ilyen ember volt tehát Gilitze, Balog István egyik vádlója.

Itéltetett:

A’ bé-vádoltatott Balog Istvány ellen fel-adott Természet ellen való Bujálkodásnak vétke egyedül a’ Borbély Istvány gyermek[ne]k semmi tekintetből hitelt nem érdemlő vallásán fundáltatván,[494] az elő állitott Tanuk pedig vallomásaikat vagy ugyan ezen gyermektól, vagy olyanoktol, akik szinte attol vették, nyert hallomásokon építvén, és így semmi helyes probával a vád bé-nem bizonyitatván, Balogh Istványt mint semmi valosagos probákal nem terheltettetet ezen vád alol tőkélletessen fel-mentettni.

354. A juhász sodomai vétke a kanász fiúval

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 128. (D. 49. pör.)

Anno 1826. Máj[us].

Species facti /= Tőrténet le írása./

Csikós János Szentesi lakos Vetseri Mihály Juhássza e’ folyó Hónap 7^kén ugyan a’ nevezett gazda Kanásszával ‘sodomáskodott melly tettét Csala Sándor Kanász elő mondása utánn maga is ugy adta elő, hogy estve bent a’ szállási Házba nevezett Kanász gyermek az ágyon fekűdt oda ment hozzá, és annak szemérem testét fogdosván Júh tsapónak kérte, tovább a’ gyermeket arra kénszerítette hogy gatyáját oldgya meg, megis oldotta, mellé fekűdt hasra fordította reá mászott és tőbb probállás utánn a’ gyermek all vágánnyában szemérem testét úgy bé nyomta, hogy a’ gyermek kiáltani kéntelen volt, ‘s az által tőlle a’ vér 3^ad napig folyt.

Melly tőrtént dolgot a’ Kanász gyermek a’ gazda fiának Jánosnak nem sokára meg is beszélte.

Kiket is mint valoságos vétkes személlyeket a’ T[ekinte]tes uradalmi Űgyészi Hívatalnak ezennel alázatossan resignálunk

Szentes 23^a Jan[uár]. 826. Szentes N[emes] Várossának N[emes] Bírái.

*

1826^k eszt[en]dei Januar: 26^ikán H[ód] M[ező] Vásárhelyen vétetett ki e’ következő

Őnvallas:

1. Mi a’ Neved: ‘s a t:

1. Csala Sándor 12. eszt[endős] Ref[ormátus] Szentesi Vetseri Mihály Kanász Gyereke.

2. Miért hozattattál be?

2. A’ Gazdám Juhássza, Csikász János meg=paráznitott, azért hoztak be: melly dolog most Vasárnap volt két hete, éjtzaka történt olly formán, hogy Vatsora után a’ Béres és a Gazdafia kimenvén feküdni a’ Jószághoz, a Juhász azt mondotta, hogy míg a’ Pipája kinem ég, addig bent marad — ‘s azután én az ágyon ellaludtam, és azon vettem észre, hogy a’ fejemet a’ subárol lenyomva tartotta, ‘s a’ Gatyám lelévén óldva, a’ Faszát a’ seggemből kihúzta, mellyre én ellsivalkodtam magamat, eő p[edi]g nékem ezeket mondotta „megnemond senkinek, tsak tsekélység ez” ‘s azután kiment.

3. Meddig tartott azon tett, melly szerént tégedet Csikász János meg paráznított?

3. Nem tudom azt, amikor bele tette, tsak a’mikor észre vettem ‘s elljajdúltam magamat, a’kkor húztaki, ‘s akkor ugrott ell tőlem aztis mondván „megijedtél most” de én nem szollottam nékie Semit — hanem a’múltt héten meg mondottam a’gazda fijának, és a’ Beresnek, ezek a’gazdának, agazda pedig az Anyámnak, ‘s ez adta fel a’ Város Házánál.

4. Vettél e’ azután észre a’ testeden valamit, ‘s fájt e’a segged?

4. Egyebet nem vettem eszre, tsak hogy harmadnapig vér jött a’ segemből ‘s fájt, de mármost nem fáj.

5. A’ dolog úgy adódik elő, hogy elsőbb, amint az ágyhoz ment Csikász János Juhász, amellyben tefekűdtél, a’szemérem Testedhez nyúltt, ‘s azt Juhtsapónak kérte azután p[edi]g te a’ Gatyádat mególdván, úgy követtétek ell egyes akarattal a’ feladott természet ellen való paráznaságot — tsak vald meg a’dolgot úgy amint volt?

5. Eő ódta meg a Gatyámat mert én nem ódtam — meg; — hatudtam vólna hogy eő úgy tselekszik majd kiáltottam vólna — az azelőtt való nap esett a’mikor a’ Petsemet Juhtsapónak kérte ‘s fel nyúltt a’ Gatya száramon — de nement egészen oda, ‘s akkor ellugrottam.

6. Hát ezek előtt, tselekedete’ hasonló képpen Csikász János Juhász veled?

6. Nemtselekedett — tsak akkor egyszer.

7. Hallode fiú! Csikász János tagadja állitásodat, azért valják igazán, hogy miért terheled őtet?

7. Tsak azért mondom mert megharagudtam reá, hogy úgy tselekedett vélem — híjjába tagadja, mert a’ Város Házánál megvallotta Szentesen, Hernyi Pálnak p[edi]g azt mondotta, aki bekésértt bennünket, hogy mondjameg nékem, hogy tagadjam vissza.

8. Vóltále’már fogva ‘s bűntetve¸

8. Nem vóltam.

9. Mi vagyonod van¸

9. Semmim Sints.

Kőlt mint feljebb

Kováts István Urad[almi] fisc[ális] actuarius által.

*

1826^k eszt[en]dei Jan[uár] 26^ikán H[ód]m[ező] Vásárhelyen vétetett ki ekővetkezendő

Őnkényes Vallás:

1. Mi a’ Neved? ‘s a t:

1. Csikász János, de Csikós Jánosnak=is irnak hibából, 40. eszt[endős] Ref[ormátus] Szentesi, Vetseri Mihály Juhássza, feleséges gyermekes.

2. Miért vagy fogva?

2. A’ Gazda Kanász Gyermeke azt vallotta Szentesen a’ Város Házánál, hogy meg paráznítottam — de én azt nem tselekedtem.

3. A’ Gyerek környűlállásossan vall, hogy egyízben a’ szemérem teste felé nyúlván azt Juhtsapónak kérted, azután más nap, vagyis most Vasárnap múltt két hete éjtzaka az agyon szemérem testedet, a’hátulsó részébe dugtad ‘s azt tsak akkor vetted ki, A’mikoraz álmából fel ébredvén, elljajdúlt, ‘s teakkor ellugorván ezeketmondottad, [„]megíjedtél most megne mond senkinek tsak tsekélység ez” — nem látni által, hogy mi indíthatná a’ fiút ílly nyomos elő adásra, ha tsak afel adott dolog úgy nem történt vólna, annál fogva szálj-magadba ‘s valjál igazán¸

3. Haszontalan Gyerek az, tele van hijábavalósággal, hazudik: nem gyerek vagyok már én, soha sem vólt nékem egész életemben semi bajom — sem velem másnak.

4. Majd szemedbe mondja a’ Gyerek¸

4. Márha mondja, hamissan mondja.

5. Szemre állítatván a’ vasban állóval Csala Sándor ezszemébe mondotta, hogy őtet a’ vasban álló paráznitotta meg a’ Tanyán, Vasárnap múltt két hete, a’mit a’ Város házánál nemis fogadott; mellyre a’vasban álló fentebbi fogadásától ellnem tavozván azt visszonozta, hogy eő a’ Gyerek Vallását azért Vállalta ell Szentesen anotáriusok előtt mivel Boros notarius veréssel fenyegette, ‘s a’ Város Cselédje Korbáttsal állott háta megett — a’mit a’ Vasban allo soha sem próbálván, nagyon meg ijedt.

6. Miért kérted tehát kísérőtőket, hogy birjareá Csala Sándort hogy tegyen tagadást?

6. Nem kértem én.

7. Vóltál emár fogva ‘s bűntetve?

7. Nem vóltam Soha.

8. Mi vagyonod van?

8. Semmi Sints.

Költmint fentebb

Kováts István Urad[almi] fisc[alis] actuarius által.

A jegyzőkönyv így folytatódott tovább:

9. Hallod e’! tegedet Szentesen veréssel senki sem fenyegetett, sem hátad megett Korbáttsal nem állott minden vallatásod abból állott hogy a’ Gyerekkel szembe állíttattál, ‘s minthogy elejénte tagadást tettél, tehát Boros Notarius aztmondotta, hogy hanyakadközé vernének, majd kivallanád, amit tselekedtél, demind addig nem vallottál semmit még tsak agyermek szemedbe nem mondta — azért még nem áll, abbéli mentséged hogy, a’ megvallásra erőltettettél vólna — és így szálj magadba ‘s valj igazat¸

9. Azigaz nem ütöttek, de Boros Notarius Uram azt mondotta, ide egy kemény Embert had üsse — Farkas Notarius Uram p[edi]g azt mondotta, hogy tsak valjam ki majd más nap 10. 12. korbátsot kapok, avval kibotsájtanak.

10. ha ártatlan vólnál, 10. 12. Korbáttsal való megfenyités=is reád nézve terhes lett vólna, és mégis reménykedsz hogy kőnnyen szabadúlsz, tettedet megvallottad — jele, hogy most tsak azért tagadod, mivel nagyobb bűntetésstől tartasz, annálfogva valjál igazat¸

10. Én nem tselekedtem más nap ottis megmondottam Farkas Uramnak, hogy ne írja mert nem tselekedtem, a’ mikor a’ Levelet írták, ‘s ide akartak késérni.

Kőltt Vásárhelyen 21. feb[ruár] 826.

Ugyanazon fiscarius által.

*

Pósta Ferenc uradalmi főfiscálisnak Szentes város bírái ezt írták:

Tekéntetes Uradalmi Fő Fiscális Úr!

Csikász János Vetseri Mihály Juhásszának azon hamis elő adására hogy ő a’ vallatás kőzben Boros Sámuel Notárius Úr által fenyegettetett volna, alázatossan azt válaszolhattyuk, hogy a’ fenyegetés tsak az volt, mint hogy tettét tagadta, hogy ha Nyaka kőzzé vernének majd ki vallaná a’ mit tselekedett, de Csikász János mind addig semmit sem vallott még Csala Sándor gyermekkel nem Confrontáltatott, akkor önként meg vallott mindeneket ugy mint Csala Sándor szemébe mondotta, és ambár néki szó is adatott, hogy talánn akkor midön meg vallott bünét követte részeg volt, erre is azt mondotta hogy ő nem volt reszeg és vallomását erősítette, a’ vallatáskor jelen volt Farkas Sándor Nótárius, és Pál Jósef Eskűtt Biró.

Hernyó Pál kisérő is az eránt ki hallgattatott, ha vallyon mondotta e’ Csikász János azt hogy Csala Sándornak mondja meg hogy tagadja vissza Szentesen tett vallását, melly kérdésre Hernyó Pál azt vallotta hogy néki Casala Sándor eránt semmit sem szollott.

Melly alázatos jelentésűnk felett tartozó alázatos tisztelettel vagyunk Szentes 3^a febr[uár]. 826.

Tekéntetes uradalmi Fő Fiscális Ur[na]k

Alázatos Szolgái Szentes N[eme]s Várossának M[egválasztott] Birái.

*

Itéltetett:

A’ vassban fogott az ellene támasztott vádat átalján fogva tagadván, ‘s erre nézve egyedül a’ büntársának Csala Sandor gyermeknek vallásárol terheltettvén, ugyan azon vasban fogott átalján fogva szabadon botsájtatik.

XXIII.

BESTIALITÁS[495]

355. Borjúval való közösülés

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 435-439.

Anno 1746. Die 14^ta December.

[…]Mi alább meg irtak jó lelkünk esméreti szerint sensibiliter recognoscállyuk,[496] Hogy az Aszszony T[e]k[in]t[e]t[e]s Majos Ersébeth Aszszony jőven T[ekintetes] Nemes Maramaros V[á]r[me]gyében Szigeti Vásárra 1743^ban Farki pál névű szekeressével, és a’ midőn viszsza jőtt az Aszszony a’ vásárrúl meg szállott Taratz kőzőn maga jószágában, és estvéli űdőre jutván az Aszszony meg nevezett szekeresse részeg lévén, egy űsző borjút meg kőtőzőtt a’ színben a’ szekér lőtséhez, és vélle paráználkodott, és a’ midőn gonoszságát kővette, gyenge lévén a’ borjú nagyon bőgőtt, kinek is bőgésére ki mentűnk, láttuk hogy Farki pál előtt le esett a’ borjú, és maga pedig az hátán fekűvén, a’ szemérem teste is a’ borjúban volt, hanem magúnk húztuk ki a’ borjút alólla, maga pedig Farki pál a’ részig fűvel, mind virattig azon az helyen fekűdőtt; Mi pedig reggel midőn felőlle beszélgettűnk vólna hogy mi tevők légyűnk vélle azon gonoszságáér, az előtt az űdő alatt el szőkőtt hová nem tudhattyuk. Melyrűl adtuk ezen jó lelkűnk iméreti szerint kereszt vonásainkat meg erőssítetett levelűnket, illyen betsületes nemesi rendek előtt 1745. Die 25^ra Mens[is] January úgymint Gencsy Ersébeth T[ekintetes] Majos Ur Hitves társa Költsei Péter, Szakadáthi Ferentz, Martinits András keze X vonása, Kimmús János keze X Szücs Pál X.

356. Tehénnel közösülés

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 775-779.

Annó 1751. 29^a 9^bris

Baján, máskülönben Szabó Julianna kálvinista asszonynak két férje volt, ezért elfogták. Arra a kérdésre, hogy az első ura, Pap Mátyás él-e még, így felelt:

[…]Azt nem tudom, mert azúlta hogy Szekszárdon Rabságban hattam őtet, Soha Sem láttam tőbszőr, hírit Sem hallottam.

Mi képpen eset ă Rabságba?

Ugy hogy én bé vádoltam eőtet, mert testi szemeimmel láttam, midőn ă Tehénnel kőzőskődőt.

Tudhatod tehát, ha megh Szabdúlte, vagy megh égettetett?

Nem tudom mert azonnal elmentem onnét[…]

357. Tehénnel fajtalankodás

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 89-91.

Anno 1761. Die 25^a Aprill[is] in Oppido Szentess[…]

[…]Mi [a] neved, hová való vagy, hány Esztendős, és micsoda valláson?

R. Biro Mihály Szentesi fi, 20. Esztendős Kalvinista vagyok.

Miért vagy fogva?

Azért, hogy el arúltak a’ Béresek, hogy én Tehénnel vétkeztem, de ă nem való, mert csak haragbúl Kőtőtték reám.

Ha nem vétkeztél ă Tehénnel, mi szűkség volt a’ szállásrúl azonnal el szőknőd?

Én nem szöktem, ha nem csak el jöttem, mivel Katonának igyekeztem mindenkoron menni[…]

*

Anno 1761. Die 16^a Mens[is] Aprill[is] in Oppido Szentes[…]

Vallya meg ă Tanú le tett híte szerént, hogy az ell múlt vasárnap az az 12^a currentis Bíró Mihály, minek előtte Katonává lőtt legyen, az előtt Vaczÿ István szentesi Lakoss Béresse, minémű sodomai vétket kővetett ell, volta képen vallya meg a Tanú ă dolgot, hogy miképpen lehetett -s- eshetett meg.

Az ellmult vasárnap, az az 12^a April[isában] ă Tanú ă Kiss fias Juhoktúl Vörös Miska Kis Béressel, midőn az Vaczi István Gazdájoknak szallására nap le ment tájba, be ment volna, testi szemeivel latta, hogy Biró Mihály, ă Váczÿ Istvány Darú Tehenét, ă rudas fával ă nád fal mellé szoritván, egy kis széket a Tehén farkához tévén, arra fől állott és testelkedett vele, mellyet látván a’ Tanú ell szőrnyűlkődőtt benne, és ezen szókra fakada: Aha te Diszno mit csinálsz, ă kor Bíró Míhály azon testelkedéstűl főn hagyott, le ugrott, és az jászlas Lovak kőziben szaladott, gatyáját, nadrágját ott kőtőtte oszve, ă Tehénnek pedig ă természete színteúgy, azon főcsőgőtt Locsogott ă csunyaságtul, azután látta, hogy azon szék ă Kereszt jászlon által vettetett, ă rudas fa pedig az Istallo Kereszt Gerndájára fől tétetett, mind ezek után fogta magát, és a subáját, Kődmenyit Kankóját, és más ruházattyát, a Gunyhóbúl lopva fel szedvén el szőkőtt.

Annô 1761. Die 5^a Men[sis] 7^bris Coram figura Judicÿ Authenticatus Confirmat, eô additó,[497] hogy úgy látta szerszámát ă Tehénbe, mint ă Kést a’ hüvelbe, és mozgatta ă farát rajta Biró Mihály, ă Tehénnek farkát ă maga czipőjére tette említett Biro Mihály, ell nyúlván ă tehén előtte, semmit nem rugdalozván[…]

358. A béres kutyával közösült

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 443-448.

Anno 1764. 4^a Julÿ[us]

De eo utrum?

1^o Esméredé Vörös Istvánt [, aki Makóról való, circiter 20 éves, pápista], Vásárhelyi Kovács Péter Béressét? S. ha esméred

2^o Vald megh igazán láttadé hallottadé, avagy tapasztaltadé, Vörös Istóknak a’ Kutyával valo fertőzését és hol mi moddal[…] beszéld elől?

Nagy András circiter 22 éves tanú vallotta:

Ad 1^um. A’ Tanunak Béres Társa Lévén, a’ kérdésben lévő Vőrős István, igenis esméri Őtet. Ad 2^dum Pűnkőst hetiben valo Szerdán, a’ Tanu kapálni volt a Kenyere háton levő Szőlős Kertyében Gazdájának, az Deutralis Béres Társával, és már egyűt kaszálgatván, Osonna tájba a’ Tanu így szollott Béres Társának; majd el megyek meg tekintem a’ Gazda Lovát ha nem ment e’ a’ kárba Arra az Deutralis István Béres Társa igy szollott : nem banom Csak mennyen el Kjend, majd én addig Megyet eszem. Ezen szók után a’ Tanu el indult, Gazdája Lovának Tekintésére, és mivel hamar meg Látta a’ Lovat hogy jo helen legel, alig ment égy hajtásra azon nyomban visza tért, véle lévén a’ Gazda Kutyájais égy nyősteny komondoron kívűl, melyis István Béres Társával ott maradott, a’ hol kapáltak. Mire a Tanu visza érkezett látta testi Szemeivel, hogy említett István Beres Társa azon nyősteny Komondorral fajtalankodik, a’ Kutya fekűvén István pedigh rajta léven, a’ Megy Sűrűsbe; Kitis a’ Tanu meg Látván, és ő is a’ Tanut meg sejtvén, le fordult, a’ Kutyarul, melly Dolognak Csudálkozásán, annyira meg ijedett, hogy a’ Lábánis alig allott és Istvánnak igy szollott István: mitűl ijedtel meg hiszen nincsen Semmi bajod. Mire a’ Tanu azt felelte én csak valoba meg ijedtem mert alig állok Lábomon, mely dologért a’ Tanu dorgálván Istvánt, István arra kérte a’ Tanut; hogy senkinek ne mondja, had szolgálhassa ki Kovács Pétert, ád egy Borjut a’ Tanunak és ha két vagy három Marjásra meg szórul mindenkor ád neki, de a’ tanu azt felelte, hogy nincs reá szűksége[…]

A történteket a másik béres elbeszélte a gazdájuknak, aki lóbékót rakott a fajtalankodóra és a városházára vitte. A föntebbi tanú a bírák előtt elmondotta,

[…]hogy Veres István szemérem testit, ugy látta a Kutya valagában, mint a’ kést a’ hűvelben, mikor azután kapalni mentek latvan hogy azon kutya nyalná a’ Valagát, Vörös István azt mondotta a’ kutyának: nyalhad már éb adta.

Vörös István vádlott mindent tagadott.

359. Borjúval fajtalankodás

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 392.

Anno 1765. Die 13^a Augusti in Oppido Vásárhely[…]

Szabó János 14 éves szegedi fi, A Szent Péteri Pusztán, Karasz Miklós úr szolgálatában azon kapatott, hogy hajnali 3 órakor belopódzott a borjúólba, az egyik borjút a földre fektette és úgy közösült vele.

360. A betyár előbb a kancát, majd a tehenet dolgozta meg

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 197-199.

Anno 1770. 16. 9. ^bris.

Kapás István circiter 20 éves, vásárhelyi kálvinista ellen, aki nemes Kovács Márton uram betyárja volt, tanúk vallották, hogy ő a jószágokkal közösült. Az egyetlen, aki ezt látta is, a 12 éves Balogh János volt. A vádlott tagadta a tettét. Részlet a pörből:

[…]Maga az fatens vólt egyedűl, a’ ki látta az Deutrális dolgot, és más Senki jelen nem vólt, melly igy történt: Ez előtt mintégy 3. héttel a’ fatens kin lévén Kovács Márton Uram Szállásán, Kapás Istókkal, a’ tőbb Cselédek távoly lévén a’ Tanyátúl, Kapás Istók bé hajtatott egy Tehenet az Istállóba, és annak horgas inát a Jászol hoszszához meg kőtőtte, a’ fejét pedigh az ágashoz, azután egy kis székre fel-állott, és úgy dólgozta meg azon megh kőtőtt Tehenet, mellyet látván a’ Tanú onnan el szaladott a’ Deső János Szállására, félvén Kapás Istoktúl, és ott meg beszéllette a’ Cselédeknek, azután viszsza ment a’ fatens a’ Tanyájokra, ‘s akkoron a’ Kovács Márton Ur. Cselédgyei is a’ Tanyára érkeztek, de már akkor más Tehén vólt az istállóba bé kőtve, mellyet kapás Istók kötött bé, a’ szék pedig mellyen álott, akkor is ott vólt, és a Cselédek Vasas Marczi és Dóktor Tót Jancsi is láthatták, a’ kőtél is a’ főldőn hevert, mellyel a’ Tehén lába meg vólt kőtve, és tehén ganés is vólt azon kőtél.

Annak előtte pedig már égyczer, egy kanczáját is meg dolgozta Kovács Márton Ur[na]k, mellyet szemeivel ugyan az fatens nem látott, hanem csak innen gyanakszik, mivel szemeivel látta, a’ midőn a’ kanczát meg kőtőzte, és a’ földre le dőntőtte, ‘s nagyon el verte magát a’ Kancza, ekkor pedig Kapás Istók a’ fantens a’ több Lovaknak forgatására el-küldötte[…]

361. Borjú volt a szerelmi társ

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 636-640.

1774. die 11.^a Maÿ.

A följelentést követőleg az esküdtek kiszálltak a borjú megvizsgálására. Ennek eredmdényéről jelentést tettek:

[…]a vegre ki kűldettunk volna, hogy Rimkaszer Simonnak, Sopos kancza Borját, mellyel Gyaraczkÿ Mihály Pünkősd havának most mult Nyolczadik napján vétkezni praetendaltatik[…][498] Tapasztaltuk azon Borjúnak Testén a farka alatt S. V. a Szemérem testén alól és felűl mint egy Unnyi Szélességű Száraz véres jeleket, mind az Ember kis Ujjának egyik iczének szélessége, tapasztaltuk aztis : hogy S. V. a Szemérem teste egy kevéssé kékes[…]

Gyarackÿ Mihály circiter 36 éves túrkevei kálvinista bérest, most betyárt így vallatták:

[…]Rimkaszszernek Istallojában mit kerestél tegnap estve?

Ott Szolgált a Feleségem Simon Gazdánál és ahoz mentem.

Vald meg mit tselekedtél a Borjúval az Istalloba?

Nem tselekedtem semmit is.

Mitűl véres a Gatyád?

Tegnap előtt a Tőrők Istvány Ura[mnak a] Lovat vittem ki a Sarkalyi Szőllőkhőz, s oda ki hagytam mivel azon űltem attul véresedett el a Gatyám.

Hát a Borjú mitűl véresedett el?

Nem tudom.

Mitűl Marha Szaros a Gatyád párkánya és madczagja?

Attul mert tegnap előt a Ganét vágtuk fel, a Török Istvány Uram Szállásán.

Valoe hogy akkor kőtőtted a Gatyádat, a midőn Simon és nálla lévő Kereskedő be mentek az Istálloban?

Nem kőtőztem bizony én mert azt nem látta Se Simon Se más.

Mi okon bőgetted a Borjút?

Én nem bőgettem, hozzá sem nyultam a borjuhoz[…]

Rimkaszszer Simon 38 éves katolikus tanú vallotta:

[…]a Tanú ki ment az estve Későn a maga istallójába [meg]tekintésére a Bőgő Borjúnak s. a midőn a Juh Kereskedovel bé mentek az Istállóba, azt tapasztalta, hogy a Deutralis Ember a Gatyáját szinte akkor Kőtőzte, kit is gyanúba vett a Tanú hogy a Borjúval vetkezet volna, mivel mind a Borjú véres meg mostis, mind pedig azon legénynek Gatyája hasonló véres, a mint meg lathatni[…]

*

[…]hogy a Borjúnak a segg veg hurkájais ki volt fordulva, és véres volt, azon estve pedig mind a Teheneket meg fejték, azon Borjúnak semmi baja sem volt[…]

………

Fassionÿs Tortularils tenor est Sequens.[499]

Vald meg igazán vétkeztél e’ a’ Borjuval?

[…]Elmentem mint egy 6 ora tájban Simon Rimkaszszer házához ahol Feleségem szolgállo volt akarván velle beszélni, de mivel Feleségemmel nem beszélhettem be mentem az Istallóba ahol a Borjunak néki mentem és azt le dőtvén, meg paráznitottam amidőn is Borjú Böggésire a Gazda és a Juh Szedő ki jőttek de én akkor boros voltam[…]

362. A béres kisszékre állva közösült a tehénnel

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 46. pör.)

Anno 1811. Pünköst Hava 6.

Tőrténet

E folyó Aprilis Hóldnapnak 17^d[i]k napján Radits Ferentz Város hites Hadnagya a Rárósi útnak tőltésére, és igazitására ki ki rendeltetvén, és e végre a szomszéd szállásokról oda az embereket zavarván, úttyában Gulyás István szállására is be fordúlt, és egyebet ottan a Béresen Hódi Péteren kívűl senkit nem találván, eszre sem vette Hódi Péter, amidőn Őtet allig egy hagyitásnyira, a Ház végiben lévő szin alatt be kőtőtt egyik Tehénnek faránál, egész készűletben, egy széken helyheztetett tsomó izék tetejébe fel állva, és a gatya szárát fel fogva, másik kezével pedig a tehén farára támaszkodva, azon barommal való fertelmeskedő szándékban a Marha Istállótól meg látta, és tsak akkor ugrott le a Tehén farától a székröl a fellyebb mondott móddal el készűlve, és még egy hosszú darab fával a Tehenet a fal mellé is oda szoritva, mikor a nevezett Város Hadnagyát a Kutyák a Háztól elejbe szaladván, az Istállo előtt kőrűl vették, és ugatták — Melly borzasztó készűletért ugyan a Feladó akkor a mondott Béresnek semmit sem szóllott, hanem ki adván néki a parantsolatot, azonnal minden szemrehányás nélkűl onnand tovább ment, de tsak ugyan haza jővetelével tűstén a Város Házánál az egész tőrténetet kőrnyűlállásossan fel adván, egynehány nap múlva azután, mivel akkor a mondott Legény a gazdájának szállásáról mindjárt meg szőkőtt, ugyan azon Feladó Város Hadnagya által be hozattatott.

Vásárhelyen 26^a Apr[ilis] 811.

Város Jegyzője Palásty István által.

*

Szemben állitatván a Város Hadnagyával Radits Ferentzel, a bűnős ugyan tagadja, hogy néki sem gatya szára fel fogva nem vólt, sem izéket a szék tetejére nem tett, sem a Tehenet valamelly darab Fával a Fal mellé nem szoritotta, hanem tsak azért állott a székre, hogy a padlásra galamb fiakért akart fel menni, nem pedig hogy azon barommal kőzőskődő szándékban vólt vólna, de az Város Hadnagya a bűnős által el tagadott minden környűlállássokat a szerént, amint látta tapasztalta, és elől adta, szemében is megmondván, előtte is tsak azt vallotta, hogy azon barom tselekedetre el tőkéllett indúlattyáról, és szándékáról annyival inkáb kételkedni nem lehet, mivel a padlásra járó Lyuk nem is a tehén faránál vagyon, ahová ő a széket helyeztette.

Mint fellyebb Város Jegyzője által.

*

A’ 46^dik szám alatt

Hódi Péter, barommal leendő közösüléshez való készülésébe találtatván, és ezen fertelmes készülettye a’ szemmel látó Tanú által fel adódván

El végeztetett

A’ Raboskodó Hódi Péter, e fertelmességhez való, hanem a’ Hadnagy látásával meg akadályoztatott szándékja az el szökése által is be bizionyittatván, noha ezen cselekedetét a’ Törvény színe elôtt egészen el nem esmervén, simitani akarta, egy fertály esztendei rabsgára, minden hétben 3. napi bőjtre, és kétszerre el szenvedendö 50 korbáts ütésekre itéltetni.

363. A béres csikót hágott

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 940.

Anno 1825. Ápr[ilis] (D. 2. pör.)

Történet le írása.

E folyó Hónap 25^k napján Kővér Kiss János, Sajtoós János, Átsi Kováts Ferentz, Szeder Ferentz szállásán részesek, a’ mint a’ szűrűn bé ágyaztak a’ Kívűl volt Lovakat abrakolni hajtották, Marázsi Antalt mint Szeder Ferentz béressét el kűldőtték, hogy az Istállóba delelni bé ment ‘s őszve kőtve volt egy Lovat és egy csikot melly Kantza volt, hajtaná ki a’ szűrűre, a’ nevezett béres el is ment, de mivel igen sokáig oda maradt, úgy hogy már nem győzték tovább várni, tehát Kővér Kiss János eggyik részes utánna ment hogy hová maradt oly soká majd meg nézi, ez minden lappangás vagy leskelődés nélkűl ment az Istállóhoz, ‘s a’ mint az ajtón bé lépett látta hogy Marázsi Antal béres a’ Kantza Csikónak faránál egy széken fenn állott gatya szárat Kezébe tartván akkor eresztette le a’ midőn ezt meg látta és a’ Csikó farát Kezével meg tőrűlvén a’ székrűl le ugrott, ezt látván Kővér Kiss János meg szollította, hogy mit tselekedett, az érdeklett béres felelvén semmit sem, azzal a’ Lovat és Csikót ki hajtotta a’ szűrűre és ott ezek[ne]k is a’ tőbbi Lovakkal edgyűtt abrakot adott, és még a’ béres az abrakot a’ Lovakhoz el vitte addig Kővér Kiss János a’ már két meg nevezett részes Czimboráinak meg beszélte hogy mit látott a’ béres észre vévén, hogy a’ tőbbinek meg beszílte Kővér Kiss János a’ tőrténetet magát el vonta a’ Kukoritza Kőzzé, a’ Keresés Kőzbe magába vísza ment a’ szűrűre, a’ részesek is oda menvén Sajtoós János eggyik részes meg szollította Marázsi Antalt, mondván néki ugyan Antal miért tselekedted azt a’ mit tselekedtél, erre felelt hogy tőbbszőr nem tselekedte, ismét Sajtoos János Kerdezte tőlle, hát most elvégezted e’ egészlen, mellyre azt felelte most el végeztem, ezek utánn Sajtoos János meg kőtőte és vélle eggyűtt mind a’ három részes a’ Kik előtt valotta hogy a’ Csikóval való egész kőzősülést végre hajtotta Város Házához bé jőttek: a’ kit is midőn kérdőre vettűnk, azt felelte hgy nem tsak ő, ha nem béres Czimborája Szűts Bálint is tselekedték, kit is szinte bé fogatván Marázsi Antallal eggyűtt a’ Tekéntetes Űgyészi Hívatalnak ezennel alázatossan resignálunk

Szentes 27^a Aug[usztus] 824.

Szentes Várossának M[egválasztott] Bírái.

*

1825. Apr[ilis] 11. H[ód]m[ező]v[ásár]helyen

Fel vétetett

Urad[almi] Fiscalis Posta Ferentznek mint Fellperesnek Főbenjáro Pere Marázsi Antal vassban fogott mint Allperes ellen

Eképpen adván elő a’ Bűnnek büntetése, és az Igazságnak ki-szolgáltatása végett Törvényes Keresetit, ugyan-is: A’ vassban fogott Marázsi Antal a’ mult 1824^ik eszt[endő] Augustus Hónap 25^ik napján Szeder Ferentznek, a’ kinél mint béres szolgált, nyomtató Lovaival Lévő egy Kantza Csikajával bűnhődni nem irtózzott, mely Természet ellen való Egbekiáltó tettén Kövér Kiss János nyomtató ember által rajta-is kapatott: a’ mint ez az A. B. D. betűk alatt bizonyítatik;

Minthogy pedig Országunknak Törvényé vált szokása, és a’ Criminalis Praxisnak[500] 73^ik Czikelye szerént az illyes gonosz tettek a’ vétkesnek azon oktalan álatal való meg-égetését rendelné, a’ melyel a’ vétek el-követtetett:

Annak okáért kéri a Fellperes ezen rettenetes tettéért Marázsi Antalt eképpen az élő[k] számábol ki-végeztettni[…]

*

1824^ik Eszt[endő] Aug[usztus] 29^ikén H[ód]m[ező] Vásárhely Várossában elkövetkezendő Önkényes Vallás vétetett ki ú[gy] m[int]:

1.^o Mi a Neved? ‘s a’ t:

A[d] 1^mum Marázsi Antal, 17. eszt[endős] R[ómai] Cat[holikus] Szentesi, nőtelen, Szeder Ferentz Béresse.

2^o Miért vagy fogva¸

Ad 2^dum Most leg közelébb múltt hétfőn, a’ Lovak[na]k az Istallóba Zabot vívén, Kányó János nyomtató utánnam jött az Istallóba ‘s én éppen akkor a’ Csikóra fölugrottam, ‘s végig mentem rajta egyebet nem tsináltam — ‘s eő mégis azt mondotta, mit tsináltál ebatta, most meg dolgoztad a’ Lovat, én azt feleltem, ne beszéljék kend ollyanokat, láttya Kend mit sinálok, ’s akkor is felugrottam azon Tsikóra, meg harapott a’ Tsikó. –

3^o Minek vólt tehát azon Kantza Tsikó faránál a’ kiss Szék?

Ad 3^ium Nem a’faránál vólt, hanem a’fal mellet ott allottam fel reája, ‘s úgy ugrotam fel a’ Tsikó hátára, még a’gatyámat megis fogta — Amikor Kányó János bejöttis megmutattam nékie, hogy miként ugrottamfel reá, őis látta

4^o Miért Bujtál eltehát a’Kukoritzaba, ugy hogy alig akadtak reád?

Ad 4^tum Én nem bujtam ell hanem aszükségemet vegeztem ottan, ‘s azután magamban mentem a’szűrőhöz mire ők odajöttek már akkor a’ Lovakat derekassan hajtottam az ágyáson, de ők, t[udni] i[llik] a’ nyomtatók, ugymint, Sajtoós János, Átsi Ferentz, és Kányó János békót vetettek a’ labomra, a’kezemet pe[di]g hozzá kötvénis Istrangal úgy vallattak.

5^o Meg vallottad e’, az emlétett nyomtatók előtt, hogy azon tsikó Kantzával közöskodtél?

Ad 5^tum Amit ők mondottak én mindazt utánnok mondottam mert kinomban aztsem tudom mit tsinálok, de én magam semmit sem vallottam magamtól.

6^o Minek múlattál olly sokáig az istállóba, úgy hogy már nem győztek vissza várni és az egyik nyomtató Kövér Kiss János, vagy amint tenevezed Kányó János utánnad vólt kénytelen menni?

Ad 6^tum Nem abba az Istálloba vóltam mindég, mer minek előtte Kányó utánnam jött, a’másik Istállóbais voltam ’s ottan az otsút söpröttem öszve.

7^o Hát Szűts Bálint Béres gyerekre miért vallottad, hogy eőis úgy tselekedett¸

Ad 7^tium Soha sem vallottam azt, mert nem láttam hogy tselekedte vólna[…]

Kováts István

Actuar[ius] által.

*

A C alatt a tanúk azt mondták el, amit társuktól hallottak.

A D alatt található az ítélet, melyben a második béres gyereket fölmentették, Marázsi Antal ügyét pedig továbbvitték.

Miután a tanúvallomások nem bizonyultak meggyőzőeknek — a béresgyerek mindent tagadott —, meghozták az ítéletet:

[…]azon vassban fogottat ezen vád alol a’ probák hijjányosságábol fel menteni[…] rendelték.

364. A parasztember 4 hetes üszővel közösült

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 969.

Anno 1825. ápr[ilis] (D. 130. pör.)

Species facti

Szeghvári Bakó Ferentz, a ki már múlt 1823^ik Esztendőben is Oktalan állattal fajtalan búja közösülésbe tapasztaltatott, Szinte most is e folyó Aprilis Holnapnak 4^ik napján, alázatossan ide mellékelt Bizonyítvány szerént oktalan állattal, hasonló bujaságbéli közösülésbe találtatott. — annak folytába az Emberiségbül kivetközödö Bakó Ferentzet, a Tekéntetes Vásárhelyi Uradalom Tömlötzeibe alázatossan által resignáljuk. –

Költ Szeghváron Szent György Hava 7^ik Napján 1825^ik Esztendőben.

Szegvár Helysége N[emes] N[emzetes] Bírái.

*

Elsö Tanú Magyar Ferentz 30 esztendös R[ómai] C[at]h[olikus] vallású Feleséges Szeghvári leteendö hitére valja : hogy most múlt hetfön 4^a Aprilis dél után az Szomszédgyához Ludányi Mihályhoz a Kert résen által akart volna menni, akkoron Ludányi Mihálynál lakó Bakó Ferentz egy Üszö bornyút a tanúnak szeme láttára ott a kertben meg dolgozott, a Tanú ezen a szörnyü cselekedeten a mit még életibe többet soha sem látott, úgy el szörnyüközött hogy Bakó Ferentzet meg se szólithatta, hanem késöbben Ludányi Mihály és Vigh Jóseff szomszédgyait meg szóllitotta, tudosította ezen elkövetett parázna Tárgy eránt, egyszers mind kérte is eôket hogy szemmel tartanák, és jól vigyáznának Bakó Ferentzre annyivalis inkább, mint hogy már az elôtt más alkalommal is ilyes rosz cselekedetbe tapasztaltatott.

A mádosik tanú, Ludányi Mihály 34 éves vallotta:

[…]Magyar Ferentz meg beszéllette hogy Bakó Ferentzet látta, a Tanúnak kiss Üszö bornyuját meg dolgozni[…] valja továbbá a tanú, hogy azon kérdésbe[n] forgó kiss üszö bornyúja meg tsak negyedik hétbe jár[…] azon nap Bakó Ferentz lakossa boros volt, ‘s ide amoda lármázva járkált, melyért is a Tanútul meg szóllitatott, hogy mit ögyelegne, miért nem fekszik le[…]

A harmadik tanú Vígh Jóseff 28 éves, aki szintén csak hallomásból ismerte a történetet, ugyanezeket beszélte el.

*

1825^k eszt[endő] Apr[ilis] 9^kén H[ód]m[ező] Vásárhelyen e’ következendő

Őnkényes Vallás vétetett ki.

1. Mi a’ neved? ‘s a’ t.

1. Bakó Ferentz Cir[citer] 19. eszt[endős] R[ómai] Cat[holikus] Szeghvári, feleséges, Paraszt.

2. Miért vagy fogva?

2. Azt fogták reám hogy Bátyám Ludányi Mihály 1. holnapos Borját bántottam vólna, holott nékem van feleségem.

3. Ki ‘s mit fogott reád, valjál világossabban?

3. Magyar Ferentz kőtötte reám, hogy megbasztam a’ borjút — de minek tselekedtem vólna azt van hala Istennek felelségem.

4. Meg lehet mégis hogy közöskodtél /:tiszteségesebben legyen mondva:/ a’ Borjúval — mert te most leg közelébb múltt Húsvét másod napján — 4. Apr[ilis] 825. —részegis vóltál amint mondatik, azomban az illyes tettről gyanús ‘s megrovottis vagy! tsak vald meg igazán, mert hiszen Magyar Ferentz látott ‘s majd szemedbeis megmondja.

4. Én nem tselekedtem. Sem most sem azelőtt akkor nap ittam egy kevés Pálinkát de reszeg nem vóltam.

5. Hányszor vóltál fogva, ‘s bűntetve?

5. Most másodszor vagyok fogva de bűntetve még nem vóltam.

6. Mi vagyonod van,

6. Nintsen nekem semmi.

*

Itéltetett:

A’ vasban fogott ellen támasztott iszonyatos vádra nézve nem tűntetvén elegendő Bűnjelek elő azt még most a’ ne talán bövebb Bűnjelek[ne]k elő adhatásokig Bűnbeli Per alá nem vétetve szabadon botsájtatni.

365. Kutyával való közösülés gyanúja

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 1091. (D. 67. pör.)

Anno 1833. okt[óber]

[…]Kardos Antal Csongrádi Ifjú azzal vádoltatvánn, hogy Kutyával közösködött vólna

Itéltetett

A’ fel adott vád a’ bé panaszlottnak tagadása ellenére, a’ ki szólgáltatott két tanúval, kiknek vallásából a’ Közösűlés valósága ki nem jött[…] az próbák nem létéből ezen vád Terhe alól felmentetik[…]

XXIV.

MAGZATVESZTÉS, ÚJSZÜLÖTT- ÉS CSECSEMŐGYILKOSSÁG

366. Az asszony megölte nem igaz ágybéli csecsemőjét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 1.: 31-34.

Anno 1724. die 15^ra Mens[is] Februarÿ

Bódi Erzsébetnek Zafiri Imre görög kereskedő gyermeket nemzett. Részlet a pör megmaradt anyagából:

[…]azon Bodi Erzso nevö Asszony, az kinek nem igaz agy béli Gyermeke született, ez aztat megh ölte, midön az examenre[501] vonatatott.

1. Hogy ă Gazda Asznya Kecskemetre ment, nagypentekre ă Devociora,[502] csak ketten marattak az Hazba Fiscus uram hozaja ment kenszerétette az fajtalansághra kérte az aszszony ne cselekegye? mert eö Iffiú, Gyermeke leszen, arra Fiscuz ur mondotta: nem Chinalok en neked Gyermeket, és közös vólt vele.

2. Hogy ă Gazda Aszony haza jöt Kecskemétrul Nagy Szombathra az ünnepekre, ismét Szentesre ment, mint urastúl, Czak ketten marattak akkoris, Fiscuz mondta akkoris az Asszony sok szóval vetekedett véle, hogy nem megyen, mert Gyermeket Chinál nekie, Fiscuz ur akkoris azzal bíztatta ne felyen nem cinal nekie Gyermeket, és ugy be hozta az ágyrúl ă Gazda Aszony agyára vette szénte ugy reszkedett mint az nyár Levél az paplannal be takarta, es közölt véle.

3. Hogy immár az Asszony észre vette, terhbe esessét, megh jelentette Fiscuz ur[na]k, hogy nagy hassa van, Fiscuz ur kerdezte, kitúl? Az Asszony mondotta Kigyelmetül Fiscuz ur, öld megh mind en ream [valljon a gyermek] és azertis eölte megh, és ă véghre, hogy meg öllye két mariazt adott Fiscuz ur az Asszonynak.

4. Az Asszony vallotta hogy midön feje felu legyen az Hóher pallossa, akkoris azt kialtya, nem más Chinálta, és nem vólt más oka az Gyílkosságnak, hanem Fiscuz uram mert atul félt, hogy megh öl vagy megh lö, ha rea valok, és megh gyalázom, mert azal fenegete. Ezen valus [vallás] lett illyen becsületes Emberek elöt Bujaki Mihály Esköt Bondor Demeter, Jan Albert, Nagy Mihály, Barna István die 15^ta Januar 1724[…]

367. Kiss Gyurkáné Solymos Ersébeth magzatelhajtási pöre

CSML SZF. FIV. A. 53. a. 2.: 34-39.

Anno 1736.

Ábrahám Erzsébet tanú vallotta:

[…]A’ Fatens Bába lévén a’ Deutrumban Specificalt[503] Kiss Gyurkáné Kerti Varganéval oda hivatta, éppen most esztendeje, mellyre oda menvén tapogatta Kiss Gyurkánénak a’ hasát, s- bizonyossan tudgya hogy Viselős vólt, már akor a’ vér is meg indult tőlle, az után azon terhet hová tette nem tudgya. Az el mult Szőlő kőtőzéskor is oda hivatta ă Fatenst, akkor is meg tapogatván ă hasát terhesnek érzette lenni, de akkor is már ă Vér meg indult Kiss Gyurkánétul.

………

[…]Ez idén is meg vallotta hogy Terhes, de soha Ki nem vall érette, csak el kell menni tűle, ezt is hallotta hogy Kiss Gyurkáné beszéllette: Galambos Kati tanitotta reá Lopjon egy Kasza fiu tokot, és háromszor tőlcse teli vizzel igya meg, az után hajcsa ă Kutban soha se féllyen hogy viselyős legyen, vagy ha lészen is, el kell menni töle[…]

368. A bigámista nő Aradról hozott fűvel hajtatja el a magzatát

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 147-155.

Anno 1754.

Szűcs Kata 30 éves tiszaföldvári kálvinista nő a gazdasszonya ládájából két ízben pénzt lopott, ezért került törvény elé. A vallomásában többek között ezekről beszélt:

[…]3^o Vald megh hol Eskűttél meg a ’ másik Uraddal,

Sohol sem Eskűttem, uram Sem volt, hanem csak úgy éltem véle másfél esztendeig hit nélkül.

4^o Az melly Gyermeket ezen második Uradtúl kaptál hová tetted?

Történt hogy ez előtt in 5 esztendővel mind Vásárhelyrűl Bodzás nevezetű Pusztára Mentem Szolgálnyi, holis Ottan lévő Szőcs György nevezetű szolga Legénnyel meg ismerkedvén tőle Teherben estem, mellyet eszre vévén, mintegy három holnap múlva nevezett Szűcs Gyurkának mondottam, hogy tőle Teherben estem, mi tévő legyek?, eö pedig meg jelentette akkori Gazdaszszonyomnak Komaromi Istvány Feleségének, Kiis engemet kérdezvén hogy micsoda bajom volna, és valóé az hogy teherben estél volna Gyurka Szolgámtúl, Kire mondottam hogy igenis való. Arra felelt biztatván engemet, hogy ne búsúllyak, mert úgy mond el megyek Aradra, hozok olly fűvet, hogy el megyen tőled ă Gyermek, ha meg iszod italba, mellyre Én azt mondottam ugyan hogy vétek volna az, és valamikor akkor bajom lészen de emlétett aszszony azt mondotta, hogy nagyobb bajod lészen úgy, de így meg nem tudgyák, és így a fűvet el hozván Aradrúl, Nékem Palinkába két izromban, úgy mint estve reggel bé atta az aszszony palinkába innom, Ă mintis azt meg iván el ment ă Gyermek tőlem, de még akkor elő nem volt, ugyan csak a Nevezett legénnyel is temette el. Ezekre pedig nékemis osztán mint hogy a’ nevezett Gazdaszszonyom ösztönözött, akaratom volt az italt bé vennyi, mert a legény megis vert, hogy bé nem akartam vennyi. Hogy pedig Azon Legénnyel hit nélkűl éltem, Komárominéis jól tudta, és semmi képpen nem hatráztatott.

Coram Figura Judicis benigne post Torturam addidit:[504]

Hogy ă Gyermek Férfiú volt, és már jó korácska, maga Komárominé ă midőn el ment tőlem Vízben tette az Gyermeket, és úgy nézte megh, mi légyen, s- maga szépen az Aszszony egy Iskátulába[505] tévén az Legénnyel el temette. Szűlnyi pedigis Komárominé az Legennyel ă pinczébe vittek[…]

369. Magzatelhajtás

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 749-755.

Anno 1757. die 12^a Mens[is] Febr[uar] in Oppido Vásarhely Peractum

Benkő Kata circiter 20 éves vásárhelyi kálvinistát vallatták:

[…]Kitül estél teherbe?

Ferencz Katonától estem teherbe nyomtatáskor az elmúlt nyáron, eö lévén villássa a Száraz éri Csárdásnak, akkor esett a dolog, engemet meg fogadott a Csárdásné, hogy legyek nálla, s. fejér ruhát adott ott való szolgálatomért.

Hová lett azon terhed, a’ mely Ferencz Katonától való?

Ez elött egy héttel magamat meg tapodtattam Paszulkarónéval, s. az által elment tölem eö tapodta megh a vállamat és derekamat [is].

Tudtae Paszulkaróne hogy terhes vagy?

Mondotta egyszer vagy kétszer, hogy nagy hasad vagyon néked Kata, de én arra Semmit nem szóllottam.

Miért tapodtattad meg magadat, holott tudtad hogy terhes vagy?

En nem tudtam hogy terhes vagyok, de azt gondoltam, hogy nem lesz néki ártalmas.

Hány hólnapi vólt a terhed?

Mintegy hat hólnapi vólt.

Micsoda nagyságú volt a’ gyermeked a’ ki tőled elment?

Mintegy két jó arasznyi vólt.

Miképpen ment eltöled és azután hová teted?

Csak ugy ment el, hogy a tapodás után egy óra múlva vér ment el tölem, az után mingyárt ă gyermekis töllem elment; de már meg hólt vólt, mert a feje öszve vólt zúzva, én a földröl felvettem, s. néztem ugy tudtam hogy megh hólt, mivel halva láttam, azután gondolkodtam hogy hová tegyem, úgy osztán a’ földbe valami vakondok dúrásba kezemmel el temettem.

Jelentettede valakinek hogy elment tölled a gyermeked?

En Senkinek Sem jelentettem.

Miért tapodtattad meg magadat?

De már csak meg vallom, mert a’ magam Lelkem esméreteis vádol hogy azért tapodtattam meg magamat, hadd menyen el tölem a gyermekem, gondolván hogy talán meg nem fogják tudni, hogy terhes vóltam.

Ferencz Katona nem adotte tanácsot a gyermeked elvesztése eránt?

Nem adott, Söt inkább azt mondotta, hogy ha gyermekem lesz eltarcsuk.

*

Az ügyben tanúkat hallgattak ki. Láda Jánosné, Szabó Katalin circiter 27 éves asszony vallomásából idézünk:

[…]a Tanúnak 9. esztendös Fiacskája az elmúlt Télen Uj esztendö után egy nappal referálta a’ Tanunak, hogy eö a Szomszéd árokba talált egy kis gyermeket halva, nem héjjában [magzatburokban] vagyon ám úgy mond Benkö Katának a’ Csöcsi keszkenövel békötve, de azt a gyermek más nap mondotta meg, meg találasa után, s. már akkor a varjak, tyúkok elis hordották a kis gyermeket[…]

………

[…]amint a gyermek mondotta az hol fekütt a kis gyermek, ott látott a Tanú vértis, mintha egy tyúkot öltek vólna meg, a gödröcskébe a hol a feje vólt: az új föld hányás is, mint a vakondok dúrás úgy lácszott.

*

Láda Mihály tanú vallomásából idézünk:

[…]a Deutralis dolog eránt, azt tudgya bizonyossan mondani: Hogy az elmúlt télen egykor történt a dolog, minthogy Szomszégyában Paszulkarónénak lakik az Attya, tehát kivitt reggel egy ásott ezen gyermek, és azzal kimenvén az ott való árokba, látta hogy az ároknak fenekébe egy helyen dombos vólt az újonnan hánt föld, mint a vakondok dúrás, az ásóval azt kezdette fesziteni, s. elvetvén a’ földet, ott talált egy kis férjfi gyermekecskét, s. az ásóval onnan kitette az árok partyára, látta hogy a nyakacskája véres vólt, és a földis véres vólt a nyaka alatt, a fejének Semmi baját nem látta, szep fekete hajais vólt a nyaka alatt, a fejének Semmi baját nem látta, szep fekete hajais vólt a füle mellett, de eö akkor nem mert Senkinek Szóllani, hanem látta, hogy onnan elmenetele után a Varjak, tyúkok, kutyák oda mentek, és Széjel hordták, az után estve velé mi dön az Apja a Szállásra kiment vólna, akkor mondotta meg az Anyának. Az után Mónus Tizedes, és Egetö harmad napra oda jöttek, ökis látták a vért. Látot ezen kivül a kis gyermeknek lábánál hólyag formátis vérest. A Szájabanis föld vólt a kis gyermeknek. Mivel pedigh igen vastagnak lenni látta az elöt Benkö Katát, és az elött a Csöcsin keszkenöt Sem hordozott, az után pedig vékony vólt, és keszkenöt kötöt a csöcsire, innen gondolta, hogy a Benkö Kata gyermeke vóltt vólna[…]

370. A férjet azért rontották meg, hogy a feleségének ne tudjon gyermeket nemzeni

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 917-924.

Anno 1758.^o die 28^o Martÿ in Vásárhely Peractum[…]

Nagy Jánosné Nagy alias Tatár Kata circiter 32 éves vásárhelyi kálvinistát vallatták:

[…]Miért vagy fogva?

Paráznaságomért, mivel Kálmán Istvánnal paráznaságba estem

Kitül valo az ulolsó Gyermeked?

Kálmán Istvántól való, mivel hozzám jött s. vellem közösködvén tölle terélyben estem.

Hányszor vólt közöd vélle?

Csak egyszer vólt közöm vélle.

Vóltále többször fogva pazánaságodért?

Igenis vóltam Kálmán Istvánnal fogva már egyszer itt Vásárhellyen.

Kitül vóltál terhes Leány korodban?

Való dolog hogy Vörös László Béressével vóltam együtt a Vörös László Szállásán való háznak Pitvarában, de Semmit ott nem cselekedtünk.

*

De eo utrum?

Nagy Jánosnak elromlása felöl mit hallott vagy tapasztalt a Tanú, hogy eö tölle Feleségenek Gyermekei nincsenek?

Mezei Erzsébet, circiter 55. éves tanú vallomása:

A’ Tanú maga szájábúl hallotta Nagy Jánosnénak Tatár Katának, hogy még Leány korába vólt egy Szeretöje a’ Vásárhelyi Vörös László Béresse de a Nevét nem tudgya, es hogy azt mondotta vólna az ă Béres neki, hogy, Kata, ad ide az edgyik kötöd madczagát és Bohusnakis /:értvén mostani Férjét:/ az ö Gatya madczagát, majd ugymond ollyat cselekszik neki, hogy az Férje Soha sem közösködhetik velle, s. azt mondotta maga Tatár Kata, hogy odais adta, a’ mintis az últa Semmi hasznát nem veheti, maga mondotta Tatár Kata.

Aztis mondotta: hogy ötet edgy Asszony arra tanította: hogy vegyen egy uj Lakatot, s. tegyen belé három buza szemet, kerüllye meg vélle háromszor a’ kutat, az után csuklya bé, és vesse a’kutba, Soha nem közösködhetik vélle az ura; de azt meg cselekedte ě vagy Sem? a Tanú nem tudgya.

Tapasztalta aztis ă Tanú, hogy leány korába nagyon meg vastagodott Tatár Kata egy izbe s. tüstent, hogy ă Tanú egyszer, abban az idöben Tatár Kata Annyának Házához ment, és szinte akkor jövén haza az Annya Szegedrül, nagy jajgatást hallott ott a’ Tanú, s. az Háznak ablakai ruhákkal bé vóltak dugva nappal, s. tudakozta a’ Tanú: mi lelte Katát? arra felelt az Anya: Eördög Lelke baja, az hideg lelte ki, mindenkor úgy uti a’ guta mikor az hideg ki leli, akkor vagy két hétig edgy végbe feküdtt Tatár Kata, s. az után midön föl költ, látta hogy meg vékonyodott, onnan a’ Tanunak nagy gyanúja vólt reá hogy terhes vólt, és gyermekét el vesztette vólna. A’ Csecsei is vastagok vóltak és Szücs Bába Asszonytis be hivatta az Annya, a’ mint a’ Bába az Annyának referálta s. nézette, ha terhes ě az ö Leánya vagy Sem? ă Bába azt mondotta : hogy 4. Holnapi Terhe vagyon.

Korsós Ferencné Boros Ilona circiter 40 éves tanú vallomásából idézünk:

A’ Tanú magátúl hallotta Tatár Katátúl és az Annyátúl: hogy Nagy Jancsinak ezer egyedikje vagyon, és azért tölle gyermeke nem Lehet Feleségének. Aztis tapasztalta ă Tanú hogy Leány korába igen vastag vólt, hanem egy izbe midön olly vastag volt, hideg lelös is vólt egy darabig, s. fől kelvén beteg ágyából, az után meg vékonyodott. Hogy pedig az hideg lelte vólna ki, és hogy meg csömöllött, azt a Tanú az Annyátul hallotta. Aztis hallotta ă Tanú: hogy egy béres szeretöje lett vólna, és attól vólt nagy hasa, és ă mint Katától hallotta a’ Tanú, azt javasolta néki, hogy annak hadgyon békét, érje meg azzal a’ kit az Isten néki adott. Maga beszéllette aztis Kata, hogy az utánis el jött az ă Béres Szeretöje és mondotta Katának: Hallode! ha már ahoz ă Legényhez mentél, csak mardj véle békével, hanem ad ide az haj fonódat vagy kötöd madczagát, soha több gyermeked az Uradtól nem lessz, ha mindgyárt 30. esztendeig az Uraddal lakolis, és odais adta ă kék gyólcs kötöjének madczagát néki. Ezt maga Szájából Katának hallotta a Tanú. Ezen dolgot a’ Tanú meg beszélvén a Kata Annyának, még haragudott érette az Annya s. gyülölségbe vólt a’ Tanúval miatta.

Pircsi Istvánné Szél Erzsébet circiter 40. éves tanú vallomásából vett részletek:

[…]vallya az Deutri punctumra:[506] Hogy Tatár Katától hallotta, hogy az eö Urának ezeregyedikje vagyon, és azért nem lehet gyermeke. Leánykorábais latta ă Tanú hogy nagy hasa vólt Tatár Katának, ă Csőcseitis látta ă Tanú hogy dobár [dombos] vólt, s. onnan gondolta, hogy terhes légyen[…]

………

[…]az után föl kelvén az ágyból, láttă ă Tanú hogy el apadott az hasa; de vólte gyermek nálla vagy Sem? ă Tanú azt nem tudhattya, mert nem visgálta: Hallotta aztis ă Tanú magátúl Damián Katátúl, hogy Tatár Katát a’ Szeretöjével Leány korába edgyütt kapta vólna a’ Szálláson. Menyecske korábais a’ Tanú házához fonókába menvén Tatárkata, ă Szájábol illyen szót hallott a Tanú: Ugy féltem én Ersók Asszony hogy énnékem gyermekem lessz Leány koromba. Kire felelt ă Tanú: Hiszen goromba ha nem csinálták hogy lett vólna.

Csáky Péterné Szabó Anna circiter 27 éves tanú vallomásából:

[…]hallotta ă Tanú, hogy ezer egyedikje vagyon ă Kata Urának, és azért nem lehet gyermeke, de az mi légyen? ă Tanú nem tudgya[…]

………

[…]Látta ă Tanú, hogy igen vastag vólt, és Csöcseiis dombossak vóltak[…]

Csala Jánosné Damián Catharina circiter 45 éves tanú vallotta:

[…]ă Tanú Vörös László szállására menvén, ott vólt egy Házacska, s. annak Pitvarába Látta Leány korába Tatár katát, egy Béres Szeretöjével, hogy öszve ölelközött, s. csak ketten vóltak, és magához szorította[…]

………

[…]panaszolta ă Tanú Búza Györgynek, mondván: O! bizony Tatár Kata nem jó Leány, mert öszve ölelközve láttam egy szőke bajuszú Legénnyel, arra felelt: de bizony az Annya Sem jó, hogy vélle edgyütt ott tartya ă Leányt ă Legénnyel[…]

………

[…]az ă Béres Legény, ă Gatyájátis kezeibe csomóba tartotta.

Boros Jánosné Gyöngyössi Sára circiter 77 éves tanú vallotta:

[…]egy izbe ă Tanú meg intette Tatár Katának az Annyát, mondván: Sogor Asszony, miért küldi kjend azt ă Leány=gyermeket magát ă Mezöre; […]azt pedig azért mondotta a’ Tanú, mivel már akkor tele vólt az egész Tarjány Ucza vélle, hogy Tatár Katának nagy hasa vólna[…] Tatár Katát pedig Soha ă Tanú nem tapogatta[…]

*

Examen Torturale Catharina Nagy:[507]

Kitül estél Terehbe Leány korodba?

Azon Legénytül estem én Terehbe, kit Pólya Marczinak hivnak, a’ Szálláson.

Hová tetted terhedet?

A’ Szálláson ugyan azon Legénnyel ă Kút mellett el temettük a’ gyermeket.

Hány holnapi volt ă terhed, midön el vesztetted?

Hat holnapi Terhem vólt, s. eleven vólt mikor el szültem, ugyan azon Legény Pályinkába, valamelly fűvet adott, mellytül el ment.

Ki volt jelen a’ midön szültél, és hová tettétek a’ Magzatot?

Senki más nem vólt, hanem Én, és azon Legény, a’ midön meg szültem és el temettük.

Kinek ösztönözésebül vesztetted el gyermekedet?

Annak ă Legénynek ösztönözésebül vesztettem el Terhemet, ă kivel közösködtem.

Ki hazánál szültél?

Nihil.[508]

Intette valamikor Anyád hogy ne paráználkodgyál?

Titkon cselekedtem mindent, eleget intett az édes Anyám; de szót nem fogadtam, meg is vert.

Magad vóltále az oka hogy Férjedet el rontottad ă Gyermek Nemzéstül?

Semmi baja nincsen.

Ugyan csak vald meg igazán ki vólt oka ă gyermeked el vesztésének?

Ugy vólt: hogy mi öröltünk éjtczaka ă Bangáék Malmokba, S akkor mondottam a’ Szeretömnek: No terhes vagyok én, mit csinállyak? Arra mondotta a’ Szeretöm: Ne busully, el viszlek S. meg esküdgyünk együtt, az után egy idő múlva ki mentem ă Szállásra, s. ott lévén Marczi Pálinkát adott nékem, mondván: Idd meg ezt a’ Füves Pálinkát, azután ne búsully Semit, mellyen azt értettem, hogy ha meg iszom el megy ă gyermekem, ă mintis meg ittam, és harmadnapra el ment töllem ă Gyermekem, mellyetis a’ mint meg mondottam, Marczi temette el.

371. A parázna viszonyból szűlt gyermek meggyilkolása

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 2-10.

Anno 1769^no die 11.^a Mensis Aprilis in Oppido Vásárhely.

………

1.^o Kinek hivnak, hová való, hány esztendős, és micsoda hiten valo vagy?

Ad 1.^m Borbély Pannának, Férjem volt Sz[ent] Péteri Mihály, Vásárhelyen születtem e’ Világra, circiter 40. esztendős, Calvinista vagyok.

2^o Valoé hogy terhes voltál?

Ad 2.^m Nem való, hanem meg állott rajtam a’ természet Sz[ent] Mihály Nap elött, egy héttel, és az últa nem volt rajtam, mellynek hetedik Holnapja, hanem tégnap mult egy hete, hogy el indult rajtam.

3.^o Micsoda formán indult el rajtad a Természet?

Ad 3.^m Csak ugy hogy a Derekam fájt 3^a Aprilis hetfőn reggel és mig reggel a Templomba voltak, addig el indult rajtam, jelen volt Döriné is, mert tűstént oda hivatam, hogy a Derekam kezdet fájni. Elsőben viz zuhant el tőlem; s. azon ijedtem el, azután pedig vér is ment, alut vér darabok mentek tőllem.

Dorinéval Confrontáltatván Dőriné Szemébe mondgya: hogy ő jelen nem volt, a’ midőn meg indult Borbély Pannán a’ Természet, és leg kissebb alut vér darabokat sem látott, mellyet maga Borbély Panna Sem tagad Sub. Confrontatione.[509]

4^o Hova tetted azon vért, melly vért vettél előszőr Fejőben?

Ad 4^m A leánykám ki őntőtte a’ Nád fal tővibe.

5.^o Mi okon tartottad bé zárva az ajtot, akkor Hétfőn egész Nap, hogy ugy jártál?

Ad 5.^m azért mert a’ főldőn fekűdtem, és csak jött s ment, hol egyik s. hol másik, hozzám, azért zárattam bé a’ kis leánykámmal, a’ mint hogy akkoris bé volt zárva, a’ midőn Tőrők Istvánné, Juhász Ferenczné az édes Anyám, és Szakmáriné is, hozzám bé akartak jőnni.

6.^o Vald meg igazán kitűl estél terehbe? mert nem igaz hogy csak alut vér ment vólna tetőled?

Ad 6.^m Már igenis meg vallom, hogy a’ Csonka Kapitány Sz[ent] Mihály Nap elött egy Héttel bé jöt hozzám, és erőszakot tett rajtam, S. attol estem volt terehbe; de nem volt tőbb azon terhem; hanem Sz[ent] Mihály nap elött egy héttel a’ die 22.^a Septembris 1768.

7.^o Mi okon hírdeted mások elött, hogy nem vagy terhes, holot jol tudtad terhes létedet?

Ad 7.^m Azért mert ugy gondolkodtam hogy talán nem vagyok terhes.

8.^o Mitül ment el tehát a’ Terhed beszéld elő?

Ad 8.^m En nem tudom, mert én semmi nehéz munkát nem dolgoztam, és Semmi leg kissebb változását egésségemnek nem érzettem, a’ mitöl el mehetett volna, hanem egyszer csak meg indult rajtam, és Semmi egyébb nem ment tőlem alutt vérnél.

Két hites Bábák által ugy mint Asztalos Illona, Fejér Mátyásné, és Dio Szegi Eva Banga Gergelyné által visitáltatván,[510] azok Szemébe azt vallyák: hogy ö valosággal gyermeket szűlt, mellyet azon okbúl esmérnek,

1.^o Hogy teje Csetseiben elegendö, és böven vagyon, mint szoptatos Aszonynak

2.^o A’ Méhinek állásárol is esmérik, mellyet most fel vettek, mivel nem volt helyén.

3.^o Az Ing allya is Saskos, mint mikor a’ Gyermek ágyas Aszony tisztulni szokott gyermek ágyába.

9.^o Hová tetted a’ Gyermekedet mely tőlled szűletett, mond meg?

Ad 9.^m Nem gyermek hanem csak alútt vér volt, mellyet én el ástam a’ kertembe a’ nád fal tővibe, és meg is mutatom ha oda kikisérnek.

Ki menvén az Eskütt Biró Kaszap Péter pro oculata[511] véle egyűt a’ kertében, jelen lévén Banga Gergelné Bába is, reá akadtanak a Secundinójára,[512] melly Mássanak neveztetik, rajta lévén a’ köldök kötele is, a’ gyermeknek, melly meg mutattya, hogy a’ gyermek nem kicsiny volt, azután az Arestomba vezettetett, mivel a’ Gyermeket nem akarta meg mútatni, hol légyen és Examene continualtatott.[513]

10.^o Mutasd meg hol a’ Gyermeked, ha már meg mutattad azt, a’ mibe a’ Gyermek volt?

Ad 10.^m Jaj Istenem! bizony nem volt egyéb. Azután ismét gondolkozása után azt mondotta: hogy a’ Gyermek is csak ott közel vagyon, el ásva, majd ugymond azt is meg mutatom, de a gyermek csak egy újnyi, igen kicsiny. Ujabban ismét azon kertben ki vezettetvén, Semmit nem mutatott.

Die Sequenti denuo Benevolum Examen Continuatum est:[514]

11.^o Mivel tegnap meg nem vallottad a’ Gyermekedet, és a’ Bábák is meg visgálván meg esmérték a’ Szemedbe mondották, hogy Gyermeket Szűltél, már most vald meg igazán, hová tetted, mert a’ gyermek tartó Mássa is meg bizonyitja, hogy gyermeked Született?

Ad 11.^m Már tovább csak nem is títkolom: hogy igen is Gyermeket Szűltem, de eleven nem volt, hanem halva Szűltem, és én el temettem S. V. a’ Diszno Olamba, a Válu alá a’ Válúnak a’ Tyuk ól felől valo végibe, mellyet tégnap is meg mondottam volna, de Szántam a’ Szüleimet, hogy keserűséget okozok nékik, azt gondolván, hogy így nem jön világosságra, inkább el títkolhatom, mely Fiu gyermek volt, és igen nagy gyermek, de Soha könyebben nem Szültem mint azt.

12.^o Az hólt Gyermeket lehetetlen volt könyen Szűlni, mert erőt nem vehet magának azért vald meg igazán?

Ad 12.^m Jaj Istenem! hát mit mondgyak.

13.^o Vald meg tehát már azt is, miképpen őlted meg?

Ad 13.^m Én nem öltem, hanem halva Született és harmad napig az Ágyamon tartottam, de soha meg nem merevedet, mert olyan volt mint a’ Kocsonya, mellyet ruhába bé takartam és ugy temettem el.

A’ Gyermek deputatus[515] Eskűtt Biró által azon helyen meg találtatván, holot az delinquens[516] vallya, elő hozattatott a’ Város Házához, mely nagy és valósággal idős, a’ mint két Bábák és két Juratus Chyrurgusok[517] által oculáltatott. Kinek is az ora és Szája körül kék volt, a Szíve eránt is kékség tapasztaltatott.

14.^o Mi okon Bábát nem hivtál magadhoz?

Ad 14.^m Nem gondoltam hogy ideje volna a’ Szülésemnek azért nem hívtam.

15.^o Már most azt is vald meg kitűl estél terehbe?

Ad 15.^m En már azt is igazán meg vallom, hogy Pap András Görög építette énnékem azon gyermeket.

16.^o Hanyszor volt véle közöd?

Ad 16.^m Vagyon egy egész esztendeje miolta engemet testi képpen él.

17.^o Tudta é hogy Terhes vagy?

Ad 17.^m Igen is jol tudta, mert Karácsony előtt meg mondottam néki, de még eő haragudott.

18.^o Mivel a’ Tömlöczben is meg mondottad Rab=Társaid előtt, hogy élő volt az Gyermeked, már itt le [ne] tagad, vald meg igazán, miképpen halt meg?

Ad 18.^m Igen is valo, hogy elevenen Szűletett, mert tátogot is, de nem Sirt, én az Ágyamra fel tettem, és ott bé takartam hogy Senki ne lássa, és mi képpen holt meg ott, én nem tudom.

19.^o A köldökét mi okon bé nem kőtőtted?

Ad 19.^m Az eszem sem volt helyén azért nem kötöttem be.

Die 24.^a Aprilis denuo Examinata est Sequentibus:[518]

20.^o Vald meg már egyczer és ne tagad, miképpen ölted meg a’ gyermekedet?

Ad. 20.^m En egy Desácskába belé Szültem melybe már az elött viz volt, azon kívűl a’ mely tőlem el ment, azon vizben fulladott a’ gyermek.

21.^o Mi okon meg nem kereszteltetted?

Ad 21.^m Azért mert féltem hogy bajom lész miatta, hamarébb ki nyilatkozik a’ Göröggel valo Szövecségem.

22.^o Mi okon ki nem vetted a Désácskábol, hogy belé ne fulladott volna?

Ad 22.^m Azért mert attul féltem ki világosodik paráznaságom, hogy ollyan rosz alá valo Göröghöz tettem magamat, és a’ Görög is azt mondotta, hogy ha reá ki vallom ollyanba kevér, hogy meg hallya az egész Város, mert azt fogja reám kialtani, hogy miolta a’ Férjem meg holt, mindenkor él engemet, holot az nem való.

23.^o Ugy de ha az Déssába holt volna a’ Gyermeked a’ Szemeit nem láttad volna, te pedig azt beszélletted a’ Rabok elött hogy Szép fekete Szemei vóltak?

Ad 23.^m Igen is való, hogy én beszéllettem, hogy fekete Szemei voltak, mert holta után néztem és láttam a’ Szemeit mivel az egyik Szemét fel nyitottam.

24.^o A’ melly nap Szültél mit kereset nálad a’ Görög?

Ad 24.^m Azon Napon Kaposzta kérni volt nálam, és más Nap Dél tájba is oda jött, és én azt mondottam néki: Az In vesztett volna Török Országon, a’ hol van a’ Gyermeked, de már akkor halva volt, mellyre eö azt felelte: jobb is lett volna, hogy oda mentem volna, mint sem ide jöttem a’ Pogányok kőzzé, ki is meg tekintvén a’ Gyermeket azt mondotta: Te gyilkos miért ölted meg? tedd el, hogy a’ föld se tudgya meg, de én néki is csak azt mondottam, hogy halva Szültem, Minek utánna pedig már harmad Nap Mulva el temettem volna, azután a’ Görög ismét hozzám jött, és mondotta hogy majd el temeti s. akkor mondottam néki, hogy már én el temettem.

25.^o Miul[ta?] azt mondottad hogy Csonka Kapitanyal is volt közöd valoé vagy Sem?

Ad 25.^m Azt is már meg vallom, hogy nem igazán vallottam Csonka Kapitányra, mert arra is csak a’ Görög kért, hogy holt emberre vallyak, eő ugymond le fizeti érettem a’ bűntetés Pénzt 12. forintot.

Per Franciscum Török Fiscalem.[519]

*

Anno 1769. die 9.^a Mensis May in oppidó Vásárhely, Coram figura Judicii adstans Rea in vinculis constituta Coram perlectam hanc fassionem in eo qualificat dicendo:[520] Nem tudom élt e’ vagy Sem a’ gyermekem a’ midőn Szűltem, mert én a’ Désábul a’ melyben Szűltem vala, csak hamar ki vettem, tiszta ruhába takargattam, és az ágyamra a’ párna alá tettem, hogy Senki ne lássa, reliqua omnia Confirmavit, et Superaddidit sequentia:[521] a midőn egy heti volt a’ gyermek ágyam, akkor is azon görög hozzám jőt, az Agyamra mellém fekütt és kénszerített, a’ paráznaságra, de én vélle nem cselekedtem.

Tenor attestati Chyrurgici Sub B. est Sequens:[522]

*

Visum Repertum

Alább meg irattak, presentibus recognoscalyuk:[523] Hogy itt Hód-Mező Vásárhellyen Tek[in]t[e]tes Nemes Csongrád Vármegyében die 10^a Mentis Aprilis A mi 1769.^m az Urnak Tek[in]t[e]tes Fiscalis Török Ferencz Urunknak Parancsolatyábul az Város közönséges Házánál meg jelenvén és ottan találván néhai Sz[ent] Péteri Mihályné, Borbély Pannának egy meg holt kis Férfi gyermekét, melly a’ Város asztaljára halva elönkbe hozattatott vala, a’ mi Chyrurgusi Mesterségünk és kőtelességűnk szerént, azon hit alatt, mellyel kőtelessek vagyunk, Tek[in]t[e]tes Nemzetes Szolga Biró Veres András és Eskűtt Balog Ferencz Uraiméknak jelen létekben meg visgálván, rajta illyen jeleket találtúnk: Primo. A’ Szája és Ora kék volt. Secundo, a’ Szive eránt a’ Kis dednek a’ teste kék volt, Tertio, A’ Köldöke egy ujnyira nyult, és nem volt el meczve, hanem el Szakasztva, Sem bé nem volt kötve, melly miatt minden vére el folyhatott. A Gyermek pedig idős volt, mert könyen lehetett egy Singnyi,[524] haja és körmei Szépen meg voltak, Mind ezen jelekbül itélyük valoságos erőszakos halálát a’ Kis dednek, Melly dolognak bizonyságára, le tett hitűnk szerént, ki adtuk ezen saját Subscriptionkal és pecsétűnkel meg erősíttetett Testimonialis Levelűnket[525] Datum Vásárhely Die 17.^a Aprilis 1769. ^no

Andrea Veres Hottus[526] Francisco Balogh

Hunyadý Dániel Vásárhelyi Juratus Chyrurgus

Kis János Vásárhelyi Juratus Chyrurgus.

*

Benignum Examen Sub C. est hujus tenoris: [527]

………

[…]Kovács Görög Gyurka, Maczédoniábul való, cir[citer] 48 é[ves] Görög hiten való vallatásából idézünk:

………

2.^o Ennek elötte circiter 16. esztendövel micsoda Szövecséged vólt Borbély Pannával, az Férjének életében?

Ad 2.^m Nékem egyébb bajom nem volt, ha nem mivel azon idöben egy udvaron laktam Sz[ent] Péterinével, nem maradhattam tölle, mindenkor kénszerített engemet vélle valo paráznaságra, ugy anyira hogy két egész esztendeig mindenkor öriztem magamat tölle; de azután csak el ejtett lábamról, és véle paráznaságba éltem egy egész esztendeig mindenkor mikor modunk volt benne.

3.^o Miképpen jött világosságra az akkori cselekedetetek?

Ad 3.^m Ugy jött világosságra: hogy én előttem két Aszszony beszéllette, hogy Kürti Toth Istvánhoz jár Szentpéteriné szerelmeteskedni, mellyre én azt mondottam: Hát a’ Kurva nem éri meg én velem! mely Szavaimat azon két Asszony mind Szentpéterinének, S mind az eő Annyának meg mondották, és engemet a’ Város Házához citáltak, S ott is meg vallottam hogy én véle paráznaságba éltem, Szemébe is meg mondottam.

4.^o Volt é Valami büntetésed néked vagy Szent Péterinének?

A’ dolog igy tőrtént: Mivel Szinte akkor Szent Péterinének mostoha Apja Bátorý Mihály volt Város Bírája, engemet arra kért, hogy csak azt mondgyam, hogy Bátorinétul való féltembe vallottam ez eő Kegyelme Leányára, és tagadjam visza, s. midön az akkori Dominalis Inspector[528] Szaplonczay Illyés uram maga eleibe hivattatott, akkor csak azt feleltem: hogy Bátoriné Asszonyomtúl valo féltembe vallottam réá; De csak hamar más nap, én meg bánván ezen hazugságomat, hivatlan el mentem az Inspectorhoz, és meg vallottam azt is, ki kért reá hogy ki ne mondgyam, paráznaságunkat, mer való, hogy én paráználkodtam Borbély Pannával, azután Törvény Székre kelvén, ottis Szemébe mondottam, de eő tagadta. Azután én rajtam harmincz pálczát verettek, Borbély Panna pedig Szabadon haza ment, ekképpen let vége dolgunknak.

Ao 1769.^no Die 10.^a

*

[…]Sequens Torturale Examen Anna Borbélly Infanticidae.[529]

1.^o Miképpen ölted meg a’ Gyermekedet és kivel beszéld elő? és

2.^o Kért e’ reá a’ Görög Pap András, hogy öld meg a gyermekedet?

Ad 1.^m et. 2.^m Azon idvességemre a’ mellyel az Ur In eleiben akarok menni, meg vallom már igazán, azon gyermekemnek el vesztését, a’ melly is igy történt: Hogy regel mint egy kilencz ora tájba, Szorongattatván a’ Szüléstül, a’ pitvarbol bé vittem egy kis Désácskát, kevés viz is lévén benne, arra ültem, és a’ Gyermeket abba el Szültem mellyet is hogy az mássa el ment töllem, azon Desácskábol ki vettem, elevenen azon gyermekemet tiszta ruhában fejét S. mindnét be takartam, az agyamba a’ Derekaly alá tettem a’ végre, hogy ott meg fulladgyon, a’ mint hogy ot meg is fulladott. Erre pedig vitt engemet az bestelenségnek el kerűlése, és azon Görög Pap Andrásnak /:kitül a’ Gyermek Származott:/ tanácsa, a’ ki is engemet arra ősztönzött elöször is hogy valamelly jó kemény purgatót[530] vennék be, de ezt nem cselekedtem, azután hogy a’ Gyermek nevekedet bennem, magamat ruhával Szorongattam, hogy viselöségemet meg ne esmerjék, azt mondván az emlitett Görög, hogy mihelest meg Szűletik a’ gyermek, egy tűt Szúrjak a’ feje lágyába, úgy meg ölhetem, s. temessem el valahová. Midön pedig a’ Gyermek a’ Dérékaly alatt meg fult volna, mindgyárt Dél után az Görög hozzám jött, és látván a’ Gyermeket, hogy már halva volna, azt mondotta : No már jol vagyon, csak Zárjam a’ Ládába azután tegyem a’ földbe, mert eleget tesznek el ország Szerte, Estvén ismét oda jöt azon Görög Pap András, asot kért tőlem, hogy eö majd valahová el ássa, de nem lévén ásom, a’ Gyermek csak a’ Derékaly alat maradott, és magam harmad napra S. V. az Sertés alomba a válú alá el ástam, az hol meg találtatván onnan hozattatott ide, az város házához.

3.^o Voltál e’ többször ez elött terhes és kitöl az Férjed halála után?

Ad 3.^m Nihil.

4.^o Kovács Görög Gyurkával mennyi ideig éltél az Férjednek életében paráznaságba?

Ad 4.^m Kovács Görög Gyurkával még az Uram életében őtször vagy hatszor, magam házánál a’ midön az Uram valamerre el fordult közösködtem.

5.^o Kivel temetted el a Gyermekedet?

Ad 5.^m A mint megmondottam : egyedül magam temettem el[…]

*

Itt jegyezzük meg, hogy a 185. pörben is ugyanez a Kovács György szerepelt!

372. A lányt két bába vizsgálta meg, hogy szült-e?

CSML SZF. IV. A. 21.

1770. Ápr[ilis] 27. Szeged[…]

Nem dobozolt anyag, önálló pörirat része.(A többri része nincs mellékelve.) A Szeged szabad királyi városban megvizsgáltatott Nagy Judit mindszenti leányról tájékoztat.

Visum Repertum

………

De Eo Utrum

Primo: Mennyi ideje lehet hogy Gyermeket Szűlt volna Nagy Jutka, kirűl az Fatens azt vallotta, hogy szűlt?

Secundo: Hány holnapi Gyermeke lehetett, mivel azt vallotta az fatens, hogy nem kicsiny lehetett?

Tertio: Hány Gyermeket szűlhetett, égyet é vagy tőbbet?

Quarto:[531] Vagyon é oly szűz Léány, vagy meddő Aszony, kinek Csőcse bimboja kőrűl a bőre barnás volna¸

Quinto:[532] vagyon e’ olly szűlés után valo személly, a kinek Csőcs bimboja kőrűl a szűlés utanis fejéren marad a bőre¸

Sexto:[533] Hány Linéát, vagy erett látott az fatens Nagy Jutkának kőldőkitűl fogva a szemérem Testeig barnát, s- mit ért a Linéán?

Septimô:[534] Ez a Linea, vagyis ér, vélle szűlettik é az Léányal, a vagy csak akkor támad előszőr a mikor szűlni kezd¸

Octavô:[535] A szűz Léánynak hasa keményé vagy lágy

Nono:[536] A melly Léányon a Természett el nem indulhat, hanem meg reked, mellytűl az hasa meg dagad de az után el indulván rajta a Természett az hasa meg lapad, laczik é az olyan személynek hasán valami Ráncz, vagy Linea, avagy Sem¸

Decimô:[537] A szűlő Aszony hasának ranczossága szűlés után, mennyi ideig szokott tartani?

Undecimô:[538] Midön meg reked a szűz léányon az havs [havi] Természet, meg tőrténhetik e’, hogy ă Csőcseiben Tej forma Materia legyen, melly által a Csőcsis jobban nevekedik¸

Duodecimô:[539] Minden szűz Léánynak égy forma Mertekű é a szemérem Testének ajtaja, vagy kinek Nagyobb, kinek Kissebb¸

Decimo Tertiô:[540] Miről ismérheti az fatens, hogy Nagy Jutka szemérem Testenek ajtaja /:amint vallásában mondotta:/ most Nagyobb, mint sem az alőtt volt, latta é az előtt, ă mig ezen hirben nem Keverték, vagy sem¸

Decimô Quartô:[541] A szemérem test ajtajának Tagulása, leheté Tőrténetből, ugy mint vakarásbul, dőrdolésbűl, vagy valamely Instrumentom[542] által valo irritatiobul, gyakor be nyomásbul¸[543]

Decimô Qvintô.[544] A szemérem Testnek szaját é, vagy a Méhnek száját érti a fatens maga vallásában, amidőn azt vallya, hogy Tagassabb, mint sem a csupa Kőzőskődes által szokott lenni Nagy Jutkának.

Prima Testis Honesta Matrona facilia Maindl Romano Catholica annor[um] cir[citer] 52. Jurata obstetrix Ci[vi]t[a]tis Szegediensis praevie deposito corporali juramento fetet[ur] ad. 1^um[545] a Fatens azt nem tudhattya, és nemis tudgya hogy mennyi ideje lehett annak, hogy Nagy Jutka Te[in]t[e]tes N[eme]s Csongrad vármegye Tőmlőczib[en] raboskodo Szemely, Gyermeket szűlt. ad 2^m Azon jelbűl mellyet ă fátens az emlitett Rab Személy hasán tapasztalt, ugy ítili, hogy mint égy hét holnapi Gyermek lehetett, mellyet Szűlt. ad 3^um Azt nem tudgya bizonyossan hányat de ugyan csak ugy véli, hogy csak égy Gyermeket szűlt. ad 4.^um Oly Szűz Léány avagy meddű aszonyt a ki Gyermeket, és Gyűmőlcsőt nem hoz, nem tapasztalt, és ugy itili nincsis, akinek az Csőcse bimboja Kőrúl a bőre Kerekessen barnásnak láczana, ha csak Természet szerént magais Testiben nem barna. ad. 5^m Ha hogy pedig az Aszonyi, avagy Léányi Személyek Gyermeket szűlnek, a szűlés után nem marad a Csőcse bimbojuk kőrűlete fejér, ámbátor magok Testiben fejérek legyenek is, hanem mindék barnáb lészen, hanem ha szoptatyák Gyermekeiket égy ideig, ugy gyakorta tőrténik, hogy meg fejéredik azon Csőcs bimboja Kerűletye. ad 6^m Az Nagy Jutka Rab Léánynak az hasán kődőktűl fogva a Szemérem Testéig igyenessen le, csak égy erett avagyis barnás Linéát látott, melybűl azt bizonyossan itili hogy égy Gyermeke lehetett. ad.7^um Az ollyatin Aszonyi, avagy Léányi Személlyek hasán valo barnás Ér, és jel soha Sűz Léányon nem láczatik, és nemis szűletetik vélek, hanem csak akkor támad az, mikor az Gyermek a méhiben meg elevenedik. ad 8^m Ha hogy az Szűz Léányok ép és egességessek tehát az hasok hógy szokott lenni, ugy hogy marokal őszve lehet szoritani, ha hogy pedig nem egésségessek némellyek[ne]k oly kemény az hasuk valamint az Terhes és viselős aszonyok[na]k szokot lenni, kivált az Servésesek[ne]k és az kiket az Természet nem igen jár azok[na]k is meg keménykedik az hasok és olyasok mint a viselős aszonyok ad 9^um Amely Léányon a Természet meg reked, és amiát a hasuk meg dagad, annak utánna pedig, meg indulván a Természete, a hassa meg lapadása után az hasán Szoktak kékes és vöröses erek és Léniak maradni az hasokon. ad 10.^mm A szűlő Aszonyok[na]k a kik égy két Gyereket Szűlnek az hasuk ranczossága némellyek[ne]k el mulik, és némelyek[ne]k nem, mert Kűlemb kűlemb féle Testi Tulajdonságok, és a kik tőbb Gyermekeket Szűlnek éppen el nem oszlanak az hasok[na]k ránczosagai, de ugyan csak az hasok[na]k bőrén a kik Gyermeket szűlnek, akár egyet, akár tőbbet Szűlés után mindenkor maradnak valamely Kevés Kékes fejeres ránczocskák, ad 11^m Az Szűz Léányok[na]k ha hogy az honapi Természet meg reked az Gyakran meg tőrténik, hogy az Csőcsei is fől szoktak dagadni és meg telni, valamint az viselős Aszonyok[na]k, és abbul Tej forma fejer, Sár viz avagy Mataria szokott jőnni ad 12^m A Szűz Léányok[na]k ă Szemérem Testűk nem égy forma Nagyságu[a]k, mivel némellyek, szűkebek az ajtaján, nemellyek pedig bővebbek, és- öblőssebbek az elein. ad 13^m Az Nagy Jutka rab Személynek Szemérem Teste ajtaját az fátens nem tudgya hogy most Nagyobé mint sem az előtt volt, mivel ezen hir előtt eőtett nem vizitálta, hanem hogy az méhe ajtaja Nagyob min[t]csem égy Szűze Szokott lenni, és hogy azon ajtaja az melly által az Aszonyi alátak [állatok?] foganni szoktak valamennyire meg légyen sértve. ad 14^m A Szemérem Test ajtajának Tagulása gyakorta meg Tőrtényhetik ha hogy a Személek nagyokat Sokszor ugornak és ollankor Sokszor az Szűzeség hártyája is meg szokot repedni ha pedig valamely Személy Tőrténettűl az lábait valami nagy erőtetésben igen szejel veti ugy hogy a hasalat valo nyilo Csontok is ropogjanak, ollankor Méhnek ajtajais a Testiben azon Nagy erőtetéstűl meg szokot nyílni. ad 15^m Az Te[in]t[e]tes N[eme]s Csongrád vármegye előt tett fassiojában Nagy Jutka Rab Léányzonak Szemérem Testének ellső Száját avagy ajakjait érti a fátens hogy most tágassabb légyen egész az Méhe ajtajáig.

Secunda Testis Magdalena Ambrosin Obstetris hujus Annor[um] cir[citer] 51^m Romano Catholica Jurata Examinata Fatet[ur] ad 1^mum[546] Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád Vármegyénel Raboskodo Nagy Jutka nevű Személynek mikor lehetett Gyermeke, és mennyi ideje lehet annak a Tanu nem tudgya, ad 2^m Mivel azon Nagy Jutkának a hasán nevezetesebb Jeleket látott fátens azért ugy itili hogy leg alább 6. vagy 7. holnapi Terhe, és Gyermeke lehetett néki, ad 3^m Azon Nagy Jutkának hogy csak égy Gyermeke lehetett ugy itili a Tanu, és azt vallya hogy égy Bába Aszony sem tuthatya bizonyossan azt mondani, hogy az Aszonyok[na]k kinek kinek hány Gyermekeis lehetek. ad 4^tum Sem Szűz Léányakon a Tanu azt nem tapasztalta, hogy az Csőcsűk bimboja Kőrűl valo bűre barnás volna, hanem piroskás szokott lenni. ad 5^tum Igenis találtattnak oly Aszonyok a kiknek Szűlés után a Csőcs bimboja Kőrűl valo bűr fejéren marad, de csak ha firfiu Gyermeket Szűll, de ha léányt Szűlnek, barna fog lenni. ad 6^tum Az Nagy Jutka hasán Kődőkitűl fogva egész [a] Szemérem Testig Le, a fatens Csak égy barna Eret, vagy is Lineát tapasztalt, hanem azon Kívűlis apro fejér ránczocskát hogy látott rajta jutt esziben. ad 7^um Azonnal barna Ér avagy is Linea hogy Léányzoval soha sem Szűletik, hanem csak akkor szokot támadni az Aszonyi rendnek hasán, amikor eő viselős és Terhes azt tapasztalta a Tanu. ad 8^m Minden Szűznek aki Szűz Léányzo az hassának hogy Keménynek kőll lenni azt bizonyosnak mondgya a Tanu, mert ha puha az hassa a Léánynak és a csőcsej már az bizonyos jele hogy már nem Szűz. ad 9^mum Ha hogy valamely Szűz Léányon a Természet meg reked, és atul a hassa meg dagad, annak~utánna el indulván rajta a Természet, a hassa ha meg lapadis, azért a hassán Semmi barna Er, sem Lénia, nem szokott támadni, ámbátor a hasán imit, amot, Kis fejér ránczocskák maradnakis, mert az ollan barna Linea az Terhes Aszonynak hasán csak az Aszonyi, és firfijui őszve elegyűlt Magbul szokot Származni. ad 10^m A Szőlo Aszonynak hassa ránczoságaj gyermek Szűlés után ha el oszlanakis valamenyire, de mégis őrőkőssen meg lehet eőket látni. ad 11^m A Szűz Léányok[na]k ha az havi Természetek meg reked, hogy gyakorta meg szoktak telni, és nevekedni az Csőcseig, s- abbul oly Tej forma Sár vizis szokott jőnni azt tapasztalta a fátens, de azért azutánis az ollan Szűzek[ne]k nem szokott lágy lenni ă Csöcseig, ad 12^m A Szűz Léányok[na]k Szemérem teste ajtajuk hogy égy forma nem lehet, adgya okát hogy mindenikének az Testihez Proportionált[547] Szemérem Tesinek kel lenni, kinek Kissebb, kinek nagyobb, aminemű a Test. ad 13^m a fátens Nagy Jutka Rab Személyt ezen hir előtt soha sem látta, mindazon által mégis tapasztalja hogy most Nagyobb ă Szemérem Testében az méhének ajtaja, és bőveb mint az előtt Szűz Korában lehetett, és onnat itili hogy bizonyossan gyermeke lehetett, mert csupa kőzőskődésbűl ă Méhnek ajtaja meg nem szokott bővűlni. ad 14^m Hogy Kőzőskődés nélkűl és a Léánynak Szemérem Teste első ajtaja, avagy ajakja ámbár Nagy ugrásal, avagy vakarásal illesteis, meg nem Szokott tágulni, henam Nagyobb firfiui Szemérem Testitűl sokszor meg essik, hogy az Aszonyi Szemérem Teste meg szokott repedni. ad 15^m Az Nemes vár[me]gye előtt tett vallásában a fátens nem az Szemérem Testnek ajakjait, hanem az Méhinek ajtaját érti, hogy őblóssebb és Tágassabb, mivel az Csupa kőzőskődésbűl nem szokott meg tágulni, hanem belső ki szándékozo erőtetéstűl szokott meg esni.

Super qvă modô Provio per nos peracta Inqvisitione P Sentes extradedimus Literas Testimonialy. Szeged 27^a April 770.

Andreas Dugonics Senator Georgius Volfordty Senator

Georgius Jankho Cancellista.[548]

373. A koldús asszony a puszta ég alatt szűlt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 5.: 905-909.

Anno 1775. 27. Xbr[…]

Mi [a] neved?

Nagy Panna ă Nevem, Ketskeméthi, 28. esztendős, Pápista Aszszony vagyok.

Mi okon fogtak meg?

Ma egy hete; hogy Mintszentrôl, ide Szegvárra jőttem kéregetni, mert az hoszszas betekség miatt, ugy mint hideg lelés, és fehér vér miatt, melly mostanság is győtőr, nagyon ki fogytam, és [az] eleségbűl szűkőlkődtem, Szombaton, és Vasárnap itt voltam, hétfűn pedig délután ki váczkolódtam a Sz[ent] Győrgyi Kertészekhez, mert Mintszentre akavrán menni, az el nyomott hideglelés miatt tovább nem mehettem, ott Varga Mihálynál kértem Szálást, ă ki is meg engedte Ugyan; hogy ott maradhassak, és egy éjszaka ott is háltam, de más nap dél elôtt kőrnyül vétetvén ă Gyermek szűlési fájdalmaktúl, és eszre vévén; hogy gyermekezni akarok, mivel magam kértem; hogy hozzanak Bábát, ă Gazda maga othon nem lévén, ennek Leánya, és Eöcse még nem Szenvedtek az háznál, hanem onnand el hajtottak, ott volt akkor éppen Szabó Jóskáné is, kit kértem hogy adna szállást, ki azt felelte; hogy eö nékie háza tele légyen élettel, és meg nem férhetek, hanem mennék az harmadik szomszédban ott jó meleg ház vagyon, és ott el is maradhatok, arra kértem tovább; hogy Késirtene tehát oda, de eô nem tovább, tsak ă maga kertje végéig jött el véllem és azután viszsza tért, kéntelen voltam azért, ha mind nagy erôtlenséggel is magam menni, és mikor már majd éppen Szilágyi Miklósnak az hová igazíttattam az házánál lettem volna, ă Kutyák reám támadtak, melyekteôl megijjedvén és viszsza akarván ă Kutyák felé fordúlni, éppen ă Szilágyi Miklósnak Konyha ajtaja elött mintegy 2. lépésnyire ă végseô vajodás el ért, és ott le kukorodván, holtan Szűltem meg Gyermekemet fényes nap dél elött. Csak hamar ki jött az házból Szilágyi Miklósné is, és maga is látta az hótt Gyermeket, azért fogattattam tehát megh, mintha én öltem volna megh Gyermekemet.

A Gyermekednek ă fején Karczolások voltak, és más egyébb halálos nyomások is láczottattak, azért ne tagadd, mert té voltál Gyilkossa?

Azon semmi egyéb Karczolás nem vólt; hanem hogy sokáig az ingem aljában volt ă Gyermek, az hajacskája Száratt az Ingemhez, és Úgy Szakadott fel ă Bôre

Azt mondád elôbb; hogy mihelyest még Szűlted, azonnal ott volt Szilágyi Miklósné is tehát nem sokáj volt az inged aljában?

Uram! majd egész estvélig ott volt, mert a’ Bába tsak Uzsonna tájba jőtt ki, ă ki az után el vette alóllam

Tudtad ě hogy visellős vagy, azt is tudnod kelletett; hogy kőzelgecz ă Gyermek Szüléshez, miért indultál Útnak?

Tudtam hogy visellôs vagyok, de még nem vártam egy hétre is Szülésemet.

Kitôl kaptad ă Gyermeket?

A’ Férjemteôl.

Minek hívják az Uradat, és hol lakik?

Nagy Gyurká[na]k, Kecskeméthen hagyott el még ă Tavasszal, holott Bagaria Jánosnál Juhásztúl Szolgált onnan jőtt Mint-Szentre, Bujákiakhoz, de hogy én utánna jőttem tsak hamar innenis előbb állott

Magadat az Apád nevérűl hogy hivnak

Az Apámat Nagy Ferencznek, Anyámat pedig Balogh Katának hitták, ezek is Kecskeméthen laktak.

Hol eskűdtél megh az Uraddal, és mikor?

Ketskeméthen, ennek elôtte 13. esztendeőkkel.

Voltak, vagy vannak ě Gyermekeid?

Egy fiam 3. esztendeök elött halt megh Izsákon, egy pedig él, Mintszenten vagyon Horváth Jánosnál 9. esztendeös.

Voltál ě valaha fogva?

Soha Sem voltam.

*

Tanúkihallgatások következtek:

[…]Mi képpen Szűlte Nagy Panna ezen esztendeöben 8^br havának elein ă Szegvári Kertészeknél ă Gyermekit? volta képpen beszélye elô ă Tanú.

Szilágyi Miklósné Tóth Ilona circiter 30 éves szegvári katolikus vallotta:

Az [de]utrált Űdôben ă fatens feküvô beteg lévén egy Kocza Leánykát ă kit tartot, el kűldőtt húsért ă faluba, ă ki mivel sokáj járt; nagy nehezen fel vánczorgott, beteg ágyábúl, meg akarván nézni; ha jonne-ě már az el küldött Leány ă hússal, akkor látta Nagy Pannát ă Pitvar ajtó elôtt, mint egy két lépéssel lé kukorodva lenni, Még ijjedvén ă Tanú tôlle, kérdi ôtet mi baja, és honnan való légyen? ă ki igy felelt; Meg szaporodtam és Mintszenti vagyok, Mire ă Tanú azonnal ă Szomszéd Leányát el kűldötte a faluba Bábáért meg visgálván ă Tanú ă Gyermeke’t, látta hogy halva légyen ă Gyermek, nem is hallott ă Tanú semmi rivást, ámbár ă Pitvar ajtóhoz igen kőzel esett ă Szűlés, De ă Tanú Semmi véres helyet nem tapasztalt.

Kovács Györgyné Sűly Erzsébet 66 éves szegvári catholika vallotta:

A’ Deutralt időben el küldött Szilágyi Miklósné egy Leánykát ă Tanúhoz ă faluba; azért hogy menne ki a Kertészekhez, mivel ottan némely asszony Gyermeket Szűlt halva, ă Tanú, azt mondá; hogy Keresztelôje vagyon, ha annak vége lészen azonnal ki fog menni, Midôn ki ment volna, már akkor ă Gyermek Szűlô Aszszsony ă Szobába vala, egy kis vaczkon Űlvén, visgálván ă Tanú, s, látván; hogy nagy ă gyermek, igy szólla ă Szűlô Aszszonyh[oz], jaj átkozott, hiszen nagy gyermek ez, én azt gondoltam; hogy valami Kis Gyermek légyen, erre a Szűlô Aszszony; jaj ă feje bôre is az alsómhoz ragadott azt is meg visgálván ă Tanú; látta; hogy akkora hajas bôr mint az ujjának egy ize az alsó ingéhez vala ragadva, de nem ă hajas, hanem a’ húsos felével, mely bőröcske fejének oldaláról való volt, ă mássa is ott vala alatta ă Gyermekkel együtt ă Szülô Aszszonynak, de a Tanú nem tapasztalta ă pitvar ajtó elôtt ă Szülésnek semmi jeleit; hogy tudni íllik Véres lett volna ă hely, de ă Gyermek halva volt midôn ă Tanú látta.

Azon Bôröcskénél, mely miatt meg nem halhatott egyébb jelt nem tapasztalt ă gyermekén, Mely halva Szűletett-é vagy sem másképpen, ă Tanú nem tudhatja.

Nagy Panna Delinquens azt mondja; hogy vér nem is ment el tôlle ă Gyermekkel, tsak némely Zöldes Materia, nem is mehetett vér; mert ă vérben sokáj[ig] betegeskedett[…]

374. Sorozatos magzat- és újszülött gyilkosságban vétkes anya

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 427-433.

Anno 1780. 8. May.

Horváth Mihályné Csontos Erzsók circiter 30 éves vásárhelyi kálvinista asszonyt így vallatták.

[…]Hány gyermeked volt egész életedbe[n]?

Volt tíz gyermekem, és mostis viselös vagyok a tizen egyedikkel.

Kik voltak Bábáid minden gyermekeiddel Számláld elö és mennyi idöre haltak meg? [Ti. a gyermekeid?]

1.^o Leg elsö vólt Korsós Ferenczné es az elsö gyermekem élt 2. esztendös koráig himlöbe halt meg.

2.^o Varga Jánosné vólt az után 5. gyermekeimmel Bábám, azok közzül csak egy ért köröszcséget, a tőbbi halva lettek.

3.^o Az hetedik[ne]k is Varga Jánosné vólt Bábája, melly egy hétig élt, a nehézség törte ugy halt meg, Szűrősne Csúti Kata latta es Nagy Jánosné.

4.^o A nyolczadikkalis Vargáné volt [a] Baba ez ötöd napig élt nem volt idös, a nehézség törte, látták Szürös Gyuláné, Nagy Jánosné, Csúti Kata.

5.^o A kilenczedik halva lett, három Bába vólt véllem, Sugárné, Vargáné es Korsosné.

6.^o A tizedik elö vólt, egy hétig elt, a nehézség törte, Vargáné vólt Bábája, a’ Szomszédomis látták, hogy a Nehézség törte, Balognéis látta, hogy nehézséges vólt.

Miért tehát kettes gyermekednek a fejeis Zörgött mint a Csont?

En nem tudom ha csak a midön az Uram Sokat vert, a miatt nem haltak meg.

*

Varga Jánosné Kovács Erzsébet circiter 46 éves vásárhelyi kálvinista tanú vallomásából idézünk:

[…]Az Fatens volt Csontos Ersok[na]k Bábája kilencz gyermekeivel; de az elsövel Korsosné vólt Bábája, az után mindenikkel az Fatens volt Bába, innen tudgya a Tanu hogy egymás után öt gyermeke halva Született, kik közzül kettönek a feje öszve volt törve. A hetedik elevenen Született, de hasárol és lábárol darabonként Szakadozott le a böröcske. A nyolcadikis eleven vólt, de a Tanu egyik[ne]k sem vólt halálán jelen. A kilenczedik halva született, akkor Korsosnéis vagy Sugárne egyűtt volt az Fatensel. A Tizedik[ne]k semmi baja nem volt egésséges Fiu gyermek vólt tsak hogy kicsiny volt, ez is miképpen halt meg a Tanu nem tudgya, az Annya es a vén Annya leg jobban tudhattyák mert azok voltak mellette. Azt ugyan elgeszer hallotta a Tanú Csontos Ersok[na]k Szájábúl, atta teremtettével Karomkodván: hogy a Kutya teremtésü Horvát fattya, nem kell néki, nem Szarja az ö kötöjét. Maga a Tanuis gyanakodott reá hogy az Annya miatt volt azon Gyermekek[ne]k baja, mert a mint pmittálva[549] a feje ketteinek öszve voltak törve ugy zörgöttek mint a csont a fejek. Arais emlekezik hogy egyik gyermekét Borkáné másodmagával temettékel a Tarjanyi Szöllök meleltt, de a kutyák ki asták es ugyan a kuttyák és varjak ették meg.

*

Arany Jánosné Erdös Judit circiter 41 éves vásárhelyi tanú vallotta:

[…]A midön halva hordozta a gyermekét, a Tanu elött, es mások elöttis jó kedvel beszéllette. No ugymond meg halt már a bubám nállam, nem érzem mozgását, holott más jámbor asszonyok az ollyatén véletlen történetet inkáb Sirva panaszolnák mások elött.

*

Balog Miklósné Csikos Anna 26 éves vásárhelyi kálvinista vallotta:

A Tanú jol esméri Csontos Ersebetet, es az utolso Gyermekének Születésén jelen vólt, s. látta hogy nem nagy volt a gyermek, de beteg nem vólt, ép és egésséges vólt, mert a Tanú magais meg Szoptatta vagy négyczer, a beteg gyermek pedig nem Szopik, az után nagy hamar csak azt hallotta a Tanu hogy meg halt a Csontos Ersók gyermeke, de mi okbúl halt meg a Tanú nem tudgya, mert az elött való napis Szoptatta, a midön utánna való ejczaka meg halt a gyermek[…]

Azt pedig maga Szájábúl hallotta a Tanú Csontosnénak, midőn a Csontosné Kertébe vólt az eö Házánál, ott lévén a Tanúis, mutatott a Tanúnak egy füvet, mellyről igy szóllott. Ez a fü ám az, kirül azt mondgyák hogy én azt iszom ettül megyen el a gyermekem, melly ollyan forma volt, mint a mák[na]k Levele melyre a Tanu Semit nem felelt néki.

*

Biró Mihályné Gulyás Judit circiter 24 éves vásárhelyi helvét (evangélikus) vallású tanú vallotta.

A Tanu Csontos Ersok[na]k több Gyermekérröl Semit nem tud szollani, hanem az utolsóról jó lelki esmérettel vallya: hogy az egésséges, Szép, es ép kis gyermek vólt, Szoptattais a Tanú, és körösztölöjébeis jelen volt[…] Hogy pedig Csontos Ersók rossz nyelvü, karomkodo es részeges Asszony legyen azt másokis tudgyák; az Ura pedig egy jó jámbor ember.

*

Szűrös Györgyné Nagy Erzsébet 30 éves vásárhelyi helvét vallású tanú vallotta:

[…]a melly süly fű[550] vagyon a kertyébe attul menne el az eö gyermeke, de ugymond az csak süly fű.

A tanúvallomásokból kiderült, hogy Csontosné utálta a férjét, akit rendre átkozott, meglopott; a gyermekeit pedig sorra megölte.

*

Benyhe Mártonné Pásit Judit 39 éves tanú vallotta:

[…]Csontos Ersók emlegette a Tanu elött aztis, hogy ö magát valami füvel szokta füstölni, melly eránt a Tanuis gyanót vetett hozzá, hogy talán magátúl vagyon hogy meg halnak gyermekej. Aztis mondotta egy izbe[n a] Szülése előtt a Tanu[na]k : No Judka Néne, már vérest vizellek, tudom hogy meg hal ă gyermekem; de okát nem tudhatta, mi okbul.

*

Halász Andrásné Kis Anna 36 éves tanú vallotta, hogy […Csontos Ersók] többet volt részeg mint Sem józan[…]

*

Deliberatum est:

[…]150. ictus, per 50. tribus[?][551]

375. Magzatgyilkosság

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 486-490.

Anno 1780. 11. May.

Apaczuros Pál özvegye: Szepessi Panna circiter 30 éves csongrádi pápistát így vallatták:

[…]Kitűl estél Terhbe?

A Zselléremtűl Szilágyi Gyurkátul, estem terhbe.

Ki volt melletted, mikor a Gyermekedet ell Szűlted?

A Szilágyi Gyurka Felesége, Judittka volt mellettem.

Miért Bábát nem hivattál, magad mellé?

Szilágyi Gyurkáné mondotta: hogy ne hijjak Bábát, mert ha hat lésszenis én ugy ell takarétom, hogy soha senki meg nem fogja tudni.

Mennyi üdős volt azon Gyermek?

Nem tudom Mennyi űdős volt, hanem nem volt élő, midőn meg Szűltem.

Hányszor kenetted magadat Szilágyi Gyurkánéval?

Igenis kent, de nem tudom, mennyiszer, hanem azon napon is reggel, amidőn meg szűltem a Gyermekemet, meg Kent, és biztatott mindenkor, hogy attúl ne feljek, mert eő azt ell takarittya, hogy a főld sem tudgya megh értvén a Szuletendő gyermekemet.

Micsoda tanacsot adott, néked Szilágyi Gyurka, az első terhed eránt?

Mindenkor arra kért, hogy ha halálra kellis mennem, eő reá ne vallyak.

Mitsoda italt ittál az első terhed előtt, a’ midőn a Gyermeked ell ment tőlled?

Mivel ell allot rolam a természet azt Comendálták,[552] hogy ha fenyő magot vizbe főttet iszom, ell indul rajtam, ennél egyebet nem ittam[…]

376. A leány elveszítette terhét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 714.

Anno 1781. die 17. Martÿ

A pör tanúkihallgatásokkal kezdődött. Gazsó Helena circiter 50. esztendős, csongrádi római katolikus tanú ezt vallotta:

[…]A Tanú szomszédcságában Csorba Zsuzsának lakván, gyakorta látta eötet, és még is esmérte, hogy terhesedik, azon jelekbül, hogy az emlöje és hasa, tapasztalható Képpen nyöldögél.

*

Nagy Ilona circiter 52 éves csongrádi római katolikus tanú beszélte el:

[…]lám a Zsuzsa Leány micsoda vastag volt, és már most egyszerre Kiüresedett[…]

*

Csorba Zsuzsa circiter 16 éves csongrádi vádlott pápista vallatásából idézünk:

[…]Kitűl estél Teherbe?

A Manyo Ferencz névű fiátúl estem teherbe, tűle a Múlt Nyáron, Kovács Joseff Szállásán, a midön Szenát Gyűjtőttünk.

Miért nem jelentetted meg az Anyád[na]k, vagy annak, az Menyecske Ángyodnak?

Azért mert Szégyellettem, meg jelenteni, ha nem minek utánna Tüzellőt Szedegetni, Ki mentem a Szöllök felé, és Szedtem is, azt haza felé, akarván hozni, el szültem, ă Gyermekemet, most Vizkereszt-hetibe.[553]

Hová tetted ă Gyermekedet?

Csak ott hagytam ă Gyöpön.

Micsoda, nagyságú volt ă Gyermeked?

En nem tudom, mert oda sem tekéntettem, csak ott hagytam.

Tuttad é azt, hogy aki ă Gyermekét el veszti, halál van a Fején?

Nem tudtam, ámbár tudtam, hogy az emlitett Legényel meg estem, de nem tudtam hogy terhes vagyoké vagy sem.

*

Manyo Ferencz circiter 19 éves csongrádi pápista vallatása:

[…]Vetted e’ észre, hogy Terhes volt Zsuzsa?

Láttam, hogy vastag volt, és Kérdeztem is tölle, ha terhesé, de eö mindég tagadta, és azt mondotta, hogy fel van akadva.

Menyi ideje,hogy eszrevetted, hogy nem ollyan vastag.

Vagyon három, vagy 4 hete, miulta eszrevettem, hogy nem ollyan vastag, s tudakoztam tölle, mi az oka, hogy nem ollyan vastag, de eö azt mondotta, hogy Ki ütöt már rajta, a csunyaság[…]

377. A viselős asszony gödörbe lépett és elvetélt

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 346-347.

Anno 1781. Die 21^a Junÿ

Szűcs Ersébet 35 éves, férjezett mindszenti pápistát így vallaták:

[…]Miért fogattattál meg?

Tavalyi Esztendőben Számtartó Uramnál 2. holnapig Szolgáltam, ottan az uraság katonájával meg ösmerkedtem és Terhes is marattam tőle, ă midön már [a] gyermek 6. holnapos volt, egy Véka buzát ă hatamon vivén putnoki Palkó udvarába egy gödörbe estem, az után mindgyárt harmad napra halva hoztam [a világra] azon gyermeket.

Hallode vald meg igazán hiszen már akkor is dombos volt ă hasad, hogy számtartóhoz mentél, tehát kitűl való?

Nem egyébbtűl, tsak tsak azon Bálint Katonájátúl való volt, minthogy közöm volt elsőbb Kukoricza főldón mikor Kukoriczát szedtünk, azután az udvaron 3.^or mással senkivel sem.

Hány Esztendeje, hogy ell hagytad az uradat, és miert?

Tizenkit Esztendeje, hogy az Uram Szegeden Kanászkodott, hová lett, hová nem, Soha hirit sem hallottam.

Volt ě több fattyú Gyermeked?

Négy Esztendők előtte két ellő Gyermekem lett egyszerre, Csongrádi molnártúl Mencsir Andrástúl melly bűnemért Plebanus Uram által Templom előtt meg bűntettettem[…]

378. Koraszülés dézsába

CSML SZF. IV. A. 53. a. 6.: 807-810.

Anno 1781. 12. Xbr.

Czéh Margaretha circiter 28 éves Németországból való pápista, férjes asszonyt vallaták:

[…]Miért nem hivattál Babát magadhoz?

Magam voltam nem tudtam kit küldeni.

Hol szültél a Szobádba e vagy a Pitvarba?

A’ Konyhába Szültem a Désába és a Désába azért töltöttem a vizet hogy ki nem járhattam ne legyen bűdős.

Elő volt e’ vagy halva Szűlte[d]?

Én nem tudom a fájdalom miatt élő volt e’ vagy Sem, és én magam mindjárt meg kereszteltem de nevet nem adtam neki.

A Desabol kicsoda öntötte ki a vizet és mi volt benne?

Mivel a mássa is benne volt az Apám ontótte ki oda ki.

Minek utanna meg érzetted, hány holnapra Szülted?

Két holnapra Szültem meg erzesem utánn

Mennyi nagysága volt azonn Leánykadnak?

Fel röf hoszusagú volt.

Volt e Haja?

Nem tudom volt e vagy sem.

Mi bajodat erzetted a’ midönn hordoztad?

Hideglelős es fogfajos voltam

Ki vagta el a’ Köldökét és mivel?

Magába el szakadott a midőnn a gyermeket ki vettem a Desábol[…]

379. A katonával paráználkodó kislány magzatűzőszertől szülte a gyermekét, akit a tóba vetett

CSML SZF. IV. A. 21. b. 2.: 621-627.

Anno 1782. Die 7.^a Julÿ

A 186. pörből ismert Hetes Ersok 14 éves horgosi pápista, szabad személy paráznasági ügyének folytatása. A kislányt így vallatták:

[…]Miért fogadtattál meg?

Horgosi Birák által fogadtattam meg azon gyanúbúl, mint ha ă Terhemet ell vesztettem volna, holott Terhes Sem voltam Soha is.

Ne hazudgy, majd a Horgosi Bába Szemedbe mondgya, hogy Terhes voltál, azért vald meg hová tetted az Gyermekedet?

Igaz hogy nézett ă Horgosi Bába, de nékem soha sem mondotta, hogy Terhes volnék, és nem is voltam.

Férjed nem lévén, miért kőtőtted hát bé ă fejedet, ha Terhes nem voltál?

Az ellmúltt Télen haza menvén innent Szegedrül reá vettek az Horgosi Asszonyok hogy kötném bé a fejemet, mert úgy mond Látszonn rajtam hogy Terhes volnék, noha nem voltam Terhes, meg fogadtam a Szavokat.

Hát miért vallottad az Horgosi Birák előtt is 15. Januariusba, midön examináltak,[554] hogy Te Terhes vagy?

tsak azért mert féltem hogy meg korbátsoltatnak.

Már ne is tétováz, hanem jobb hogy, ha meg vallod őn ként, mert az világos hogy Te az ell múltt ősszel tőbbnyire itten a’ Szegdi Kaszármába laktál, és otan a’ katonákkal kurválkodván teherbe estél, vald meg kivel, és hányszor kőzoskődtél, és kitűl estél Teherbe.

Azt nem tagadom, hogy gonosz életet viseltem, és annak is Cziha Agnes Horgosi Lakos Berta Miska Felesége volt az oka, mert az ell múltt ősszel be tsalt ide Szegedre, azt mondván, hogy itten bé Szegődtett Szolgálónak, s minekutánna bé jöttem volna véle, egyenessen ă Kaszárma előtt lévő Kortsmába vitt, s ottan ă Katonák Tánczolván, azokkal Barátságban esett Csiha Agnes, s bé estveledvén az üdő egy Katonát Hegedűs Jakab nevezetüt reá b[esz]éllett, hogy engemet vinne bé a Kaszármába, ă mint ugy is esett, mert azon Katona meg fogván ă kezemet, bé vitt ă Kaszármába, ă maga szobájába, és akaratom ellen le fektetvén ă maga ágyára mellém fekűtt, és azon étszaka kétszer kőzőskődőtt vélem.

Volt ě még más valaki azon Szobába, vagy tsak magatok ketten voltatok?

Voltak ottan több katonák is, de már akkor aluttak, és Csiha Agnes is ott volt Lajner nevű káplárral, fekűdvén az Ágyban, és paráználkodván véle.

Ha néked arra az Gonoszságra akaratod nem volt, tőbb katonák is lévén a Szobába, miért nem kiáltottál reájok?

Akartam kiáltani, de azzal fenegetett az a Katona, hogy ha kiáltok, mindgyárt agyon űtt, és mivel azzal is bísztatott, hogy ha engedelmeskedek néki, ell veszen feleségül, úgy azután tsak engedelmeskettem nékie.

Az sem igaz, hogy néked azon Katonával tsak kétszer let volna kőződ hiszen Te nem is laktál oda haza, hanem itten a Kaszármánál tartoszkodtál nem pedig más végre, hanem hogy ottan az katonákkal fertelmeskedgyél azért hanem ă meg nevezett katonával, másokkal, kikkel paráználkodtál és hányszor?

Én bizon mással senkivel Sem, hanem tsak Hegedűs Jakabbal mivel bisztatott, hogy ell veszen Feleségűl, azután majd három holnapig Kaszárma előtt való Kortsmába tartószkodván úgy éltem véle, mint Férjemmel mind addig miglen Szabadsággal ell nem mentt, Szentesre, de Teherbe még sem estem tűle.

Azt már híjába hazudod, hogy nem voltál Terhes, és ha magad nem vallod, majd mindgyárt meg vizsgáltatlak az Bábákkal, azok mejd Szemedbe mondgyák, hogy terhes voltál, azért még van üdőd, ha meg akakrod magad őn kint Vallani, s hová tetted ă Gyermekedet?

Már meg vallom, akkor eleinte mindgyárt Teherben estem azon Katonátúl, [a] Kortsmába, a hol tartoszkodtam, egyszer estve /:de nem tudom mennyi mennyi üdővel:/ fájdalmakat érezvén ki menetem az udvarra, s ottan az Árnyék Szék mellett meg álván, ell ment tűlem a Gyermek, ă melly tsak egy újnyi nagyságú vala, és nem is volt eleven, mellyet ugyan ottan az Árnyék Szék mellet ell ástam, azzal bé menvén az házba, mivel újra érzettem fájdalmakat, ismét ki mentem oda, a hol az után megint ellmentt tűlem valami mint egy két őkőlnyi nagyságú, de nem egyszerre, hanem darabokkal, s azt is ott ástam ell.

Mondotad e’ azt valakinek ottan, hogy ell mentt tűled a Gyermek?

Nem mondottam senkinek, mert Szégyenlettem meg mondani, hanem az Kortsmáros Szolgálója Rosa nevezetü eszre vette a konyhán hogy véres volnék tudakozta is, hogy mi bajom volna, de annak is tsak azt mondottam, hogy a’ Természet volna rajtam.

Midőn Gyermekeztél, miért nem kiáltottál oda valakit, vagy leg alább a Gyermeket miért nem mutattad meg valaki[ne]k?

Mert féltem, hogy majd szóba vesznek, hogy talán magam hajtottam ell magamtúl valami által.

Hallod e azt vallottad előbb hogy az Gyermek ell menvén tűled aztat a Kortsmába Árnyék Szék mellet ástad el, láttad magad is, hogy ott a’ hol mutattad, kerestettem, ottan még tsak ă főld sintsen meg mozgatva, nem hogy ă Gyermek volna ottan ell ásva? Azért hová tetted vald meg igazán?

Már akár mit tsinyálnak véllem nem tagadom, Sánczon kivűl Kukoricza város felé Toba vetettem, a’ gyemek pedig mikor azon Tóba vetettem, eleven volt, nyihogott is mint ă matska.

Ki adta néked azt az rosz Tanátsot, hogy ă Tóba vesd ă Gyermekedet?

Senki Sem tsak magamtúl tselekettem, mert gyermek voltam, nem tudtam mit tselekszek.

Te most ismét Terhes vagy kitűl estél Teherbe és mikor?

Nem tudom terhes vagyok ě vagy Sem, de ha Terhes vagyok, nem mástúl, hanem Hegedűs Jakabtúl mert most ismét a’ midőn Loger[555] tartatott, itten Szegeden egyik Lóger alatt úgy éltem véle mint ha férjem lett volna.

Voltál ě többször fogva?

Soha Sem.

*

Hetes Erzsébet további vallomása 1782. 7.^a 8.^br:

[…]a Gyermek pedig midön az Tó mellet ell mentem, elnem [eleven] volt, és midőn bé vetette a Tóba nyifogott is és azt mondgya; hogy halva lett volna az Gyermeke, s egy Tenyérnyinél nem is lett volna nagyobb.

Vald meg hát igazán mitsoda italtul kergetted ki magadbúl az Gyermeket, és ki adta néked azon italt?

Pogye Kata Czigány Leány készítette, és adta nékem az italt de nékem akkor nem mondotta, hogy mire való légyen azon ital, hanem mikor már az Gyermek ell mentt tűlem, az után jelentette, hogy az ollyan ital volt, ă mellytűl az Gyermek[ne]k ell kelletik veszni, azt is mondotta, hogy ollyas itallal már eő is három Gyermeket hajtott volna ki magátúl.

*

A magzatvesztési pör Anno 1783. Apr[ilis] havában tovább folytatódott az IV. A. 21. fond b. 2. kötet: 79-104. lapjain:

Anno 1782. Die 17^a Julÿ in Possesione Szegvár[…]

Hetes vagy Csikós Eőrzse 14 éves leány, aki a Pest megyei Olcsán született, de most horgosi lakos további vallatása következett:

[…]Kitől és hogy estél meg?

Geretta Ferencz Paszaportos[556] katonátul estem teherben mostan, kivel számtalanszor paráználkodtam; De az elebbeni terhem volt Hegedűs Jakab Karolyi Regementyéből valo katonátol[…]

………

Ki ősztőnőzőtt arra, hogy a Gyermekedett igy el vesztenéd?

Senki sem.

Netagad, hiszen te valami szerrel is éltél, hogy a Gyermek el mennyen tőlled?

Valamely Pogye Kata nevezetű Czigány Leány, aki akkoriban a’ katonakkal ott ringyoskodott, de most Vásárhelyen vagyon, adott ez napon midőn estve az Gyermekem el ment, reggel egy pohár bort, hogy meg innám, El vévén a kezéből így szollitottam meg: Te Kata micsoda sárgás bor ez, hogy igyam én ezt meg? Melyre ő igy felelt: Bolond nem lész attol semmi bajod is csak id meg. Azután mindgyárt érzettem a Fájdalmat, a mint estvére el is ment tőllem az gyermek.

*

A^o 1782. 4^a Novem[e]r Al=győ[…]

[…]Pogye Kata az én nevem, Vásárhelyen Czigány Nemzecségbűl szüllettettem, most Szegeden Korcsmában Kaszárna előtt szolgáltam, Pápista, magam sem tudom hány Esztendós vagyok, Férjem nélkűl vagyok, nem is volt soha Uram.

Hányszor voltál fogva?

Vásárhelyen számtalanszor, és meg is bűntettettem, hogy Korcsmákban jártam. Szegeden, hogy keszkenőket bicskáztam[557]. Pesten hogy Lógerben flangéroztam, a hol is az hajamat el nyirvén el eresztettem.

Szembesítés következett:

Szemében mondgya Hetes Eőrzse Pogye Katának: Tudgya Kend, ugymond: Kata Néni, mikor a Kaszárna elől el indultunk a Piarcz felé, azt mondotta Kend: Ladé Erzsók, már én három Gyermekett hajtottam ki magambol olyan itallal, és annyi Gyermekem lett volna, ha olyan itallal nem éltem volna, mint a’ minéműt néked adtam, hogy az Fejem alá nem rakhattam volna[…]

………

Már nem tagadom, hogy másokkal nem kőzőskődtem volna: Mert Vásárhelyi Maksa Béressével Vajda Joskával fél Esztendeig edgyűtt éltem, mikor modgyát ejthettűk, holott meg is bűntettettűnk. Szegeden Felsö Varosi Gazda Béressével Pomerczky Marczival ki Szabadkai fi volt, kétt Esztendeig hasonlóképpen. Nem kűlőmben Horvát János Karolianus Katonával egy esztendeig éltem[…]

Hol, és miért, hanyszor nyirte el az Hohér az hajadat és mikor?

Ez előtt 3. vagy 4. Esztendővel edczer Szegeden Tolvajságban tapasztaltatván, ott nyirt meg az Hóhér.

*

A^o 1783. Die 26. Febr[uár...] Szegváron[…]

[…]Ne tétováz, hanem csak vald meg, és beszéld elől voltaképpen hol, es minémű italt adtál Csikós Eőrzsének, hogy a Gyermeket el veszejcse?

Szegeden adtam neki az kukoricza Varoson Kyrják Korcsmájáb[an], nékem pedig Pesten adta egy menyecske, sárga por volt.

Tudtad é mire valo azon Sárga Por?

Tudtam igen is: Mert meg mondotta azon Menyecske, hogy az a Por Gyermekett vesziteni valo.

Hát te hány Terhedet, és Gyermekedett vesztetted el azon Sárga Porral?

Már hármat, ketteje egy könyöknyi nagyságu Gyermek volt, ugy hogy kett holnapra már elő is hoztam volna őkett, elevenek voltak, mellyekett az kaszárnához kőzel az Sáncz mellett kőzel az kertekhez a hol Bodcza Fák is láczanak konyha késsel csinálván nekik Gödröcsket el ástam. Az harmadik Leanka nem volt eleven: Mert csak negyed fél holnapi volt, ezt Vásárhelyen, Toth Sofinak kertye mellett lévő Árokban, hasonlo módon csinálván Gődrőcskét késsel ástam, és el temettem. Hány Esztendeje lehet annak, hogy a kétt nagyobbik Gyermekedet vesztetted el?

Az élsőtt hogy el vesztettem mint egy négy Esztendeje, A másodikat utanna más fél esztendőre, az utolsótt pedig mely négy holnapos volt mint egy más fel esztendőre, és ezen Terhem után nagyon meg betegedtem és mint egy nyolcz hetig feküdtem.

A midőn az Terhedett el vesztetted, és az Gyermekedett el ástad, hová mentél annakutánna feküdni, ki Házánál tartozkodtál, és micsoda idő tájban?

Én onnét az Sáncz mellől sehova sem mentem, hanem ott feküdtem; Az Kaszármabol ki hordott szalmában, három, vagy Negyed fél Nap, az hová az kurvák, és katonák hortak ennem, de micsoda ido tajb[an] lehetett azt nem tudom, hanem emlékezem arrul, hogy az első Kaszálláskor, az masik Őszszel, az harmadik pedig karácson után lett meg.

Hallod é Kata, ugyan nem sajnállodtad é tulajdon eleven Gyermekeidett el veszteni?

Sajnálottam igen is, de már késő volt, mikor már meg esett vélem az szerencsétlenség.

Ha sajnállottad az Elsőt, miért vesztetted el az Másodikat?

Azért, mert féltem az Nemzecségemtől.

Sirt é nagyon azon kétt Nagyobbik Gyermek, a midőn meg Szűltél, és őkett el ástad?

Nem sirhattak nagyon: Mert az bé vett ital őkett nagyon meg bagygyasztotta, hanem csak mozgottak mint az kocsonnya[…]

380. A férj is segít megölni felesége fattyát, akit a pincében elástak

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 18. pör.)

Anno 1799^o 23^a Martii Ketskemethini

[…]Bona Er’sébeth Simony János Felesége 36 Esztendős Refor[mátus] Ketskeméthi valja; E Tanú Vasárnap mult egy hete ugy mint 10^a Marty a’ piatczon lévén, midőn onnan reggel 9. 10 ora tájba meg jött volna, ment a’ hátra lévő Kamrájába, mely is a’ háztol jól távol vagyon, és ott találta Sűlek János feleségét Kopornyik Rosáliát, ki is a’ Kamra ajtoba fekűdt, sok vér lévén kőrűlőtte. Midőn a’ verről azt mondotta volna a’ Tanú, hogy annak a’ Szüléstől kellett esni, Kopornyik Rosália azt felelte, hogy ő gyermeket nem szűlt, hanem az csak havi tisztulás. A vér ugyan nagyábol el volt seperve, de egészen csak ugyan el nem titkoltathatott, minthogy nagy helyet foglalt el. Ebből tehát gyanuságba esett a’ Tanú a’ Szűlésről de abbol ismét bizonyos lett hogy ugyan a’ mondott időben és helyen a’ Tanú, egy hordoba bé nézvén, ott egy Ló hátra valo ‘sákot talált és abba valamit lenni tapasztalt, mely ‘sákot is a’ Tanú fel emelvén igy szollott: jaj pokolra való gyerek van ebbe? melyre Kopornyik Rosália fel kelvén fekvő helyéből a’ sákba nézni a’ Tanut nem engedte, és azt felelte: Néném Asszony! sem nem nézett, sem nem ritt, halva lett. Ekkor elő=jővén Sűlek János a’ Kamrába, a’ Tanú őket ott hagyta, 11 orakor pedig már az nap mind a’ kettő az asztalhoz űlt ebédre.

Hogy viselős volt Kopornyik Rosália azt aki csak jol meg nézte észre vette.

Hogy szűlni akart abbol vette észre a’ Tanú, mert velek egy szobába lakván, amenyetske azon éllyel sokszor ki járt, és másszor soha fekűnni a’ Kamrába nem ment.

A’ Férjének is kellett tudni a’ dolgott, mert a’ vitt felesége alá vánkust és bundátt, és ketten azon kűlső Kamrában bé zárkóztak amelyet onnan bizonyit a’ Tanu : mert a’ Kamrába bé akarván a’ szűlés előtt menni abba bé nem mehetett. A’ Tanúnak férje ezen időben az háznál nem volt. A Gyermeket hová tették a’ Tanú nem tudja.

Szomor Fiscalis

*

Anno 799. 29^a Marty in Opp[id]o Vásárhely

Mi [a] Neved Ã

Sülek János szentesi születés 27. esztendös Reformatus, mostanában Ketskeméti Mészárszék árendátora vagyok.

Mitsoda Gyermeket temettél el, és hová Ketskemethen?

A Feleségem meg Gyermekezvén, az én jelen nem létemben, ‘s mivel halva láttam, annak gödröt ástam a Pintzében, és Simon János árendátor Társammal, kivel egy házban lakom, temettük a gyermeket el.

Tőlled lett é azon Gyermek mit gondolsz?

töllem nem lehetett, mivel az hazasodásom nem régen esett.

Tudtad é hogy terhes a Feleséged, avagy mond meg nem emlegette é azt vagy Ô, vagy más?

én soha sem tapasztaltam semmit benne.

Láttad é a gyermeket?

Láttam mert a gyermek a zsáknak tsak a szájában vólt téve ‘s azon módon el temettűk[…]

Április 6-án a vallatását tovább folytatták:

………

4^o Nem igaz az hogy te a’ szülésröl semmit sem tudtál[…]

Én semmit sem tudtam a’ szűlésről, hanem tsak a’ vért láttam. Gondolom a’ feleségem is azért titkolta-el tőlem, hogy szült: mert félt, hogy meg-útálom.

5= Hogy ne tudtad vólna hogy a’ feleséged szűlt, hiszen a’ gyermeket is magad temetted-el?

Én harmad nap múlva tudtam meg, hogy a feleségem szűlt, megtudtam pedig Simony Jánostól és Kún János Uramtól[…]

Kún János Uram azt is mondotta, hogy el-lehetett vólna azt a’ gyermeket tartani[…] kár vólt meg-ölni[…]

*

Április 16-án tovább vallatták:

Mikor vetted el ă Feleségedet

Hus hagyo elött egy Héttel 29^dik Januar ezen esztendöben

Tudtad ě hogy Terhes akkor = avagy azután tapasztal[ta]d ě Terhes voltát?

én akkor sem tudtam ă midön el vettem bár tudtam volna ‘s azután sem vettem eszre Terhes Letét. –

Látod ě ez hazugság annál érzékenyetlenebb ember is eszre vehette volna azt — ki vált midön ejjel nappal véle voltál?

én nékem soha fajdalmirúl nem pnaszolkodott, és én mindenkor jozan eletü ember az ilyen álapotot nem gondolhattam[…]

s minthogy ă vért láttam ă Kamarăban kérdeztem mi volna az — azt felelte hogy az Aszonyi tisztulás esedt volna meg rajta[…]

………

[…]hogyan essett az gyermeknek halála, mert eröszakossan mult ki az világbul az bizonyos — a feje öszve léven törve — nyilván te törted azt öszve — feleségeddel egyűt.

– Az Istenem tudgya hogy nem tselekedtem -s- azt sem hiszem hogy feleségem tette volna hogy a feje öszve volt törve azt láttam ă midön Ketskeméten most oda lett küldetetésemkor meg mutatták — meg törénthetett akkor ă midön azt állva szülte — hogy pedig álva kellet néki szülni abbúl gondolom hogy sem subam ă melyel be volt takarva sem vánkussok, melyek ott voltak bé nem voltak măzolva[…]

A vádlot a továbbiakban is tagadott.

*

Anno 799. 29^a Martÿ in Opp[id]o Vásárhely.

Mi [a] Neved Ã

Pokornyik Rozália Vásárhelyi születés, mint egy 18. esztendös R[ómai] Catholica Sülek János Ketskeméti Mészáros Felesége vagyok.

Mi okon hozattál be?

Azon gyanuságból, hogy az halva született gyermekemet Ketskeméten meg őltem –

Hallod é kilentz héttől a midön Uraddal meg esküdtél, lett a Gyermeked, kitül való vólt az?

Mostan is itt Csavargó Lôrintz Jánostol ki Amidôn az atyám szék aréndás volt, Nállunk szék álló Legény vólt.

hányszor vólt vele közöd?

én azt meg Nem mondhatom mert számát nem tudom.

Tudtad hogy Terhess vagy, miért nem örzötted a Gyereket, hogy meg ne halna Nállad?

én azért Nem gondoltam hogy tehes vagyok, mert akkorón is mindenkor meg vólt rajtam az havi tisztulás.

Miképpen szülted el a Gyermeket, és ki jelen letében?

én az uramnak panaszoltam, hogy engemet a hideg borzongat, ‘s le is feküdtem a kamrába, az uram az udvaron lévô juhokkal bajoskodván ream huzta a kamra ajtót, ‘s addig el lett a gyermekem -s mindjárt bé is takartam ottan; különben ottan senki jelen nem vólt.

a Tanu Bona Erzsébeth, azon gyermeket nem a földön, hanem az hordóban találta, egy nyeregre, vagy Ló hátra avaló Zsákkal be takarva, melyben ha élô vólt is a gyermek, könnyen meg fuladhatott?

sokká az földön vólt a gyermek, minek elôtte az hordóban tettem volna, föl is vettem magam, ‘s nézegettem, de abban semmi elevenség nem lévén az hordóban tettem, ahol a Tanu is látta.

Mit gondolsz idôs vólt e Gyermeked, és Nagyotska lehetett é?

idejére lett é, avagy Nem? azt nem tudhatom, elég az, hogy a gyermek illô nagyságú vólt.

Indős[558] vólt é ezen gyermek szülése eránt az urad?

soha sem mondottam az Uram[na]k tsak akkoron, a midôn meg lett.

Ha a gyermeked halva lett mi módon őlted azt meg, nem de nem valamely ital által, vagy szántszándékkal való Ugrás által melyel az tölled el mehetet, avagy törtenetből való el esés által?

ezen kérdésben tett szókra semmit nem mondhatok, mivel azokból semmit nem érzem magamat [hibásnak].

Ki temette el a Gyermeket, és hová temettetett?

at Uram temette el az udvaron lévô pintzébe[…]

A vallatás április 15-én tovább folytatódott. Az asszonynak a szülést kellett elbeszélnie:

[…]akkor lehetett hét ora ă midön ă Kamarăba mentem s- alig vóltam ott mint egy kilenczed fél oráig, elöl vett az fajdalom egy Kád szélenek meg dültem meg fogodzván ‘s álva el lett az gyermekem ă midön el lett az földre néztem ‘s láttam hogy semit nem mozog fel vettem de nem látván elevenséget benne egy zsakban ă mely ippen egy kis hordoban ott volt bele tettem, bé takarva[…]

*

Faggatták, ki törte össze a gyermek fejét? A boncolás szerint a gyermek a születés után ugyanis lélegzett, viszont a bűnjelként megmutatott koponyacsontok erőszakos törésről árulkodtak. Az asszony sem magát, sem az urát nem vádolta.

*

[…]Meg egyszer intelek az igaz mondásra — imé látod é ezen töredek Koponya darabot — ezek ă gyermeked fejébül valok

Nem tettem nem tselekedtem nem vallhatom — igen is látom de en nem tettem.

Miért nem hittál valakit legalább akkor ă midön meg lett ă gyermeked ha már elöbb nem hittál –

hogy szüllessemhez nem hittam ă szégyen nem engedte azután pedig ă szüllessem után el szédültem, ‘s- bádgyott voltam -‘s szegyen lettem is ki nyilatkoztattni[…]

Április 22-én már csak egyetlen kérdést kapott:

[…]A köldökét az kiss gyermek[nek] be kötötted ě

nem kötöttem[…]

*

1799^o 9^a Apr[ilis] Ketskeméthini[…]

Simony Mária 15 esztendős, református tanú vallotta:

[…]Sűlek János maga vívén utánna feleséginek vánkust, és a’ subáját. Ezek ketten a’ Kamrába bé-zárkóztak, maguk után a’ Kulcsot ki-vévén az ajtóból[…] Sűlek és Sűlek Jánosné egísz ebédig ketten mindég a’ Kamrában voltak, Sűlek János néha onnan ki-fordulván, láttam, hogy háromszor vitt Sűlek János Karafinába[559] vizet, azt mondván, hogy nagyon szomjúh[o]zik a’ felesége.

*

1799^dik Esztendőben 2^dik Aprilísban a pincében elásott fiúgyermeket a szemlézők óvatosan, saját kezükkel kiásták és azt tapasztalták, hogy

[…]a Gyermek oly nagy, és erős tagokkal valo, hogy két holnapi szűletett Gyeméknek is beillet volna[…] ambár halálának huszon harmadik napján a földbűl fel vétetett, megis a kűlső testén semmi rohatság sem láczotott, a Feje szép fekete nagy hajjal [volt…]

[…]az ártatlannak feje koponyájja őszve vagyon zuzva, tőrve, melynek az egész feje kűlső tapogatással oly puha vala, mintha tsak egy pihés vánkost tapogattunk volna:

[…]jobb felűl kívűl az Abrázatján valamely űto eszkőznek, vagy csizma sarkának jeleit tapasztaltuk[…]

*

Szomor Máté kecskeméti fiskális, így jellemezte Süleket egy csatolt levélben:

[…]Sűlek a’ mellett, hogy ő egy vérengző, Isten káromló, goromba-kevély, mint itt nálunk tudatik[…]

Ezután a fiskális Sülek hazugságait, a vallomásának ellentmondásai alapján bizonyította, majd megjegyezte:

[…]Illy tsavargásai Sűleknek egy részről arra mutatnak hogy ő valóságos gyilkos, más részről, hogy ezen vétkét emberséges emberek bele=keverésével akarja hamis lelkűséggel palástolni, és mintegy oszlatni[…]

381. A leány zabigyereket szült, kinek átvágta a torkát és az árokba temette

CSM.L SZF. IV. A. 53. (D. 1. pör.)

Anno 1801. Ápr[ilis] 7.

Species facti

Anno 1800. die 4^a Junii Kozák János Uj-Magyarnak Felesége Lakatos Mári panaszképpen jelenti elöttűnk; hogy mivel Rebeka nevü Leányának tisztátalanságát tapasztalván, és más szomszédok is mondották hogy mi baja lehetne Leányának, tehát tudakozta, és mint hogy a szép szoval semmire sem mehetett, keményebben kezdett a dologhoz fogni, artzul csapdosván kérdezte ujjonnan, hogy mi baja? melyre azt felelte, hogy mivel megterhesedett Mezei Jósef obsitos, és Mint szenti Lakostol, ma pedig harmad napja ugy mond, hogy Czakóék iránt az árokba a Terhet le tette, és azzonnal a Gyermekét meg őlte légyen /:a mint is Chyrurgus Urnak visum repertumma bövebben meg bizonyittya:/. Mely Törvénytelen cselekedetinél fogva Kozák Rebeka a Méltoságos Uraság Jurisdictiojának általunk alázatossan resignáltatik.

Sig[no] Szentes die 26. Junii 1800.

M[egválasztott] Birája és tanátsa Szentes Várossának.

*

Anno 1800. Die 25.^a Junii in Oppido Szentes[…]

Mi a neved, hová való Szűletés hány Esztendős, és mitsoda vallású személy vagy?

Kozák Rebekának hivnak, szentesi szűletés 18. Esztendős, Catholica, és hajadon Leány vagyok.

Miért vagy el Fogva?

Azért, mert meg estem.

Nem azért, hogy meg estél, hanem valamiért másért¸

Azért tehát, hogy a Férfi Gyermekemet amidőn meg lett, azonnal meg őltem.

Te gonosz! tehát miért őlted meg, és Hol?

Azért őltem meg, hogy az a rosz ember Mezeÿ Jóska, a ki Mintszenti Lakos és obsitos, kitűl teherben estem ingesztelt arra, hogy mihelest meg lesz, azonnal meg őljem: Meg őltem pedig Czakóék iránt lévő árokba éppen Pűnkősd első napján[560] midőn regvel kiss Misére mentek.

Mivel őlted meg?

Meg őltem ott az árokban heverő darab hegyes Fátskával, vagy Forgáts darabbal.

Azt a hegyes Fátskát, vagy Forgáts darabott hová szúrtad a Gyermekednek, és minémű tetemehe?

A torkába szúrtam.

Az édes Anyád tutta é, hogy magad tehes vagy, avagy hogy azután a Gyermeket meg őlted?

Az édes Anyám semmit sem tudott, hanem a’ midőn tisztatalanságomat tapasztalta, és a Szomszédok is a midőn éltek a gyanú perrel, akkor Faggasztott az édes Anyám, és amidőn meg vallani nem akartam, még veréssel is fenyegetődzőtt sőtt pofon is vágott, és akkor meg vallottam, hogy a Temető keritésinek árkában volna a Gyermek el ásva.

Tehát miért nem jelentetted előbb is az édes Anyádnak, hogy magad Terhes volnál?

Azért mert féltem, és szégyenlettem meg jelenteni.

Midőn a Gyermeket el temetted vagy is inkább titkon el ástad mi módon vájtál néki gődrőtt, ki adott néked ásót, vagy kapát?

Azzal a Fátskával ástam a gődrőtt, a mellyel meg őltem[…]

A leány büntetve még nem volt. Április 7-én bevallotta, hogy Mezeÿ Jóska nem vette a gyilkosságra, ezt csak hazudta.

*

Visum Repertum

[…]A’ jobb Fülén alol három únyira vólt egy széles szúrás, az hol a’ Nyak=élet=eret, vissza=menô Nyak=vér eret, és a’ lehelô Gégének a’ Fejét egészlen keresztül vágva találtam; az íllyen szúrás pedig el=kerülhetetlenül halálos[…]

Szentesen Die 4^a Junÿ Anno 1800.

Horváth Jósef Chÿrurgus.

*

Anno Die 29. Januarii in Oppido Szentes[…]

Mezeÿ Jósef Mint szenti Szűletés, 29. Esztendős, Romai Catholicus, házas Személy, Nemes Jellasits Gyalog Regemetytében 10. Esztendeig és 10. Holnapig katonsákodtam[…] elvállalta a cigánylánnyal való parázna kapcsolatát, mert „nagyon szerette”, de azt nem, hogy ő bírta volna rá a gyilkosságra.

382. Az anya úgy vágta el a kislánya nyakát, akár a csirkéét

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 1. pör.)

Anno 1803. Sept[ember]

Csongrádi Ersébet ellen 1802 Esztendőben Sz[ent] Győrgy Havának 26^ik és kővetkezett Napjain H[ód] M[ező] Vásárhellyen tartatott uri Tőrvény Széknek

Sententiája[561]

A Vásárhellyi Lakos Pásztor Mihálynak Felesége Csongrádi Ersébeth ellen, ki bizonyosodván az világosan; mind a tulajdon maga Szája vallása, mind a meg hiteltetett Tanuknak Bizonyság tétele által, nem kűlőmben az hűtős orvosoknak Visum Repertumábol is, hogy Ő Csongrádi Ersébeth, maga saját 8. napi ép, és egésséges Csetsemős Léány Gyermekét, a Pőrhez Zárt kis késsel, két halálos sebet a Torkán, és mellyén vágván, kegyetlenűl, és gyílkos modon szánt szándékbol, és csupa rosz akaratbol, ép, és egésséges észszel meg őlte légyen; azon okbol ezen Rab Személy a maga gonosz és gyilkos cselekedetének érdemlett bűntetésére, másoknak pedig példájokra a pallos által téendő Fő vétellre itéltetett.

Melly Itélete a T[ekinte]tes Uri Tőrvény Széknek, a Condemnáltt[562] Rab személy mellet assistáltt[563] Fiscalisnak kévánságára, a Felséges Királlyi, és Septem Virális[564] Táblákra felkűldettetvén, mind a két Táblán jová hagyattatott.

Végre pedig

Eő Császári s- Kirallyi Felsége Második Ferencz Királlyunk kegyelmes színe eleibe Csongrádi Ersébeth ellen az Uri Tőrvény Szék által hozott Itélet téltel kűldettetvén, azon gyermek őlő Rab személly Csongrádi Ersébeth otis a Királlyi kegyelemnek meg nyerésére méltatlannak ítéltetett, és a sententiának veghez vitele Eő Császári Királlyi Felségének nevében is, a Felséges Magyar Királlyi Udvari Cancellaria által meg parantsoltatott.

*

Visum Repertum

Részletek Verner András chyrurgus és Joannes Carolus Szekér Physicus[565] 1802. 11^a Februarÿ Vásárhelyen készült jelentéséből:

Poztós Ersébeth egy hetes Léányka főlűl, a’ Kit-is az maga édes Anya Csongrádi Ersébeth, ezen foljó Esztendőben 1802. Februariusnak 9ⁱ Napján estve valamely éhles, és hegyes Eszkőz által meg Sebesített, és ugyan azon estve 8^. óhrakor meg hólt[…]

1^o Kűlsőképen, az melynek [mellnek] jóbb oldalán, és a Két Agyékok Contusiokal[566] el vala boritva.

2^o Az Nyakának jóbb részén, az Lehelő Gége Keresztűl, mint egyiznyi Szélessen által vágva találtatott.

3^o Az Melynek jóbb oldalán, az második, és harmadik óldaltsont kőzőtt, által vágva, és az Tűdőnek jóbb Szárnya félig által Szurva találtatott, mely Sérelem miatt Az melynek űregébe sok vér ki őntődőtt.

Mind ezeket az Tőrténeteket így találván, egy értelemben Per absolut[um] Lethalisnak[567] itéltűk lenni[…]

*

Species facti.

Jáger Jóseffné Szabó Ilona, Vásárhelyi lakos, mintegy 26. esztendős Reformata exponálya : hogy ő Zsellérképpen Hatvani Jósefnek egy kűlőnős Kis=Házába[n][568] lakván, Posztos Istvánnak Felesége is Csongrádi Ersébeth ugyan azon udvarba[n] Hatvani Jóseffel mint Házi gazdával egy Házba[n] lakott. –

Csongrádi Ersébethnek a’ szűlése ideje el kővetkezvén, le betegedni a’ Fatens Kis Házába ment ez előtt 8. napokkal, — Tegnapi naponn pedig, u[gy] m[int] e’ fojó hólnapnak 9^dik napján a’ Fatens őrőltetés vegett a’ Malomba Lévén, onnan, delutánni 3. óra tájban haza érkezett, ‘s bé menvén a’ Házba, Csongrádi Ersébeth a’ Házban fel ‘s alá járkált. — halván pedig a’ Fatens a’ bőlcsőben fekűvő, és már akkor le takargatva lévő kis gyermeknek hőrgését, azonnal Csongrádi Ersébethez ekképpen kezde szóllani: ez a’ Kend gyermeke úgymond beteg, és nehezen ha meg nem hal. — mely szavai után a’ Fátens a’ kis gyermeket a’ Tekenő=bőlcsőből fel vévén, azt az Ablakhoz vitte, nézegetvén, hogy mi baja vólna? Látván pedig a’ Fatens a’ Kis=gyermek ruháját véresnek lenni, azonnal tudakozta Csongrádi Ersébetet: hogy miért vólna azon Kis gyermeknek ruhája véres? és mi lelte vólna a’ Kis gyermeket? Melyre Csongrádi Ersébeth felelt: csak ne mondja kend meg valakinek, meg vallom kend előtt igazán, hogy azon Kis gyermekre az orsó hegye esett, és a’ sértette meg a’ testét. –

A’ Fatens látván, hogy Csongrádi Ersébeth meg ijjedve légyen, biztatta őtet, hogy senkinek se fogna szóllani: — egyszersmind Csongrádi Ersébetet arra kérte; hogy segítene néki a’ Kútról sűtni való vizet hozni — melyre Csongrádi Ersébeth a’ Kutra vizért menvén, az alatt a’ Fatens a’ Házi gazdának Hatvani Josefnek, a’ Kis gyermek állapottya felőll hírt adott, és mind ketten a’ kis gyermeket ujjonnan a’ Tekenő=Bőlcsőből ki vévén és ki takargatván, azonnal a’ testén lévő, bé dugva vólt jukból a’ vér ki bugyant, melyet látván, azonnal a’ Házi gazda a’ szomszédba emberekért ment, Csongrádi Ersébetnek meg kőtőzése végett, a’ midőn Csongrádi Ersébeth is haza érkezvén, azután csak hamar a’ szomszédokból jött emberek által meg kötöztetett, és Tőmlőczbe hozattatott. –

Sig[no] Vasarhely. 10^a Febr[uar] 802.

Vallya a’ Fatens azt is: hogy a’ meg őlettetett leány=gyermek egész[s]éges lett légyen, és azt a’ Bába asszony is jó Karban hagyta légyen. — hanem Csongrádi Ersébethnek minden napi élelmére valója sem lévén, néha a’ Fatens is főzőtt számára, leg többet pedig Fel fődi Veres István házától hordottak számára főzeléket és kenyeret. — sig[no] Vasarhely 10^a Febr[uar] 802[…]

Posztos István minek előtte meg őletett a Gyermek egy nappal elébb estve haza jőtt de a Feleségéhez nem szólván semmit, szomoruan le űlt elsőbben a Tanu Székére, azután le fekűt a ház kőzepére, de sem a tanu sem a felesége nem vehették szavát, a Felesége meg szolitotta ugyan hogy minek jőtt haza, de Posztos István semmit sem felelt, tsak szomorúan Űlt, mikor a Főldre le fekűtt, a felesége magához hitta: mondván Ágyat vetek Társam, fekudjek kend ide, de ő le nem fekűdt, egész éjtzaka nem szollottak semmit égymáshoz, és reggel mikor fel keltek tsak azt mondotta a Tanu, no István majd réád virad, de még sem szollott semmit, sem a Tanuhoz, sem a Feleségéhez és reggel elis ment, azolta hogy a Gyermek szűletett két nap két ejtzaka othon volt Posztos István, de a Tanu semmit nem vett észre, hogy akkoris valamirol Tanácskozott volna, a Feleségével, mert sokszor ki ment a Tanu fűtteni, vizet hordani, ha beszéllettek is égymással azt nem is vehette észre, az ugyan igaz hogy Posztos István arrakérte a Tanut, hogy a Gyermeknekis visellye gondját, és ha valami baja lesz hogy űzennye ki neki, megis mondta, hogy a Gazdájátol Szabo Gergellytől a béréből fog kérni, de annál többet a mint legelsöbben adott a Feleségének nem hozott semmit.

[…]die 26^a apr[ilis] a 1802. Vásárhely[…]

*

A^o 1802. 10^a Febr[uar] in Oppido Vasarhely[…]

Kinek hivnak? Ã

Csongrádi, másképpen Benkő Ersébeth [a] nevem, vasarhelyi lakos, mintegy 30. esztendős Reformata vagyok, a’ Férjem nevéről Posztós Istvánnénak neveztetem, a’ kivel már esztendőket házasságban éltem, és egy 4: esztendős fijú gyermekem is vagyon tőlle életben. — most Zsellérképpen Hatvani Jósefnál lakom. –

Miért vagy fogva, beszéld elő?

Én azért vagyok fogva: hogy a’ Férjem Posztós István a’ ki most Szabó Gergelynél vagyon szólgálatban, engemet még viselős állapotomban, sőt mikor a’ Kis=dedemet meg keresztelték, és azután is őrőkkőn őrőkké arra kért, és ősztőnőzőtt: hogy a’ Kis: Dedemet őlném meg, mivel ő úgymond /:absit blasphemia:/[569] bassza, fikja teremtettét a’ szolgálatot meg únta, és tőbbé soha sem szólgál, hanem ha a’ gyermeket meg őlőm, azután mennénk el valami Falúba innen lakni — igy az ő sokszori sűrgetésére Jáger Mihály házánál, a’ holott a’ gyermek-ágyamat fekűdtem, tegnap dél után, estve felé, egy bicskával, a’ Kis gyermekemet, a’ ki egy heti idejű vólt, a’ nyakánál tett szurással meg őltem, és a’ Házba hagytam. –

………

jelen vólt e’ akkor a’ Férjed, a’ mikor te azon Kisdedet meg őlted? és meg halt e’ mindjárt a’ gyermeked azután, hogy a’ kést belé szúrtad?

A’ Férjem akkor jelen nem vólt, hanem ide haza a’ gazdájánál vólt — de csak ugyan tudta ő azt, hogy én a gyermeket meg fogom őlni, mivel az ő sok sűrgetésére meg igértem néki és fogadtam: hogy meg fogván a’ gyermekemet őlni. — De a’ gyermek nem halt meg mindjárt a’ szúrás után, hanem még azután is életben vólt, hogy engemet meg fogtak –

………

Hát a’ gyermek-ágyadat meddig fekűdted, és miért nem tőltőtted ki annak rendje idejét?

A’ gyermek ágyamat csak egy hétig fekűdtem; de azután kéntelenittettem fel kelni a’ gyermek ágyamból, mivel Kenyerem nem vólt, és a’ Férjem gazdája is, a’ bériből, Búzát vagy Kenyerre valót nem adott, és így, hogy másnak dolgozhassam a’ Kenyérért, azért szakasztottam félbe a’ gyerek=ágyamat. — addig pedig, míg a’ gyermek ágyamat fekűdtem 1. hétig, a’ szomszédok tartottak. –

Te nem csak egyszer szúrtad a’ Kis gyermekbe a’ Kést[…]

Az igaz, hogy kétszer szúrtam, mivel a’ Férjem is azt mondotta nékem: hogyha egy szurással meg nem talál halni, tehát kétszer is belé szúrjam a’ kést. –

………

Itten szembe állittatván a’ Férjével, e’ szerént mindeneket a’ Férjének szemébe mond. — a’ Férje ellenben mindeneket el tagad Tolvajnak és részegesnek állítván a’ Feleségét, — ellenben a’ Felesége a’ Férjének azt veti szemére: hogy ő lett vólna a’ Tolvaj, és ő hivta vólna ezt el magával holmikat lopni. –

Másnap az asszony újabb vallomástételre jelentkezett:

Én a’ tegnapi vallomásomban hibáztam abban: hogy ijjedtemben a’ Férjemet Posztos Istvánt vádoltam, mintha ő kért és ösztőnőzőtt vólna engemet a’ kis gyermekemnek meg őlésére. — de már magamba térvén, a’ lelkem-esmérete sem engedi, hogy azt hamissan ő reája fogjam, mivel igazat szólva, soha engemet a’ Férjem arra nem ősztőnőzőtt, sőt ebbéli gonosz szándékom felőll nem is tudott semmit. –

Ki ősztőnőzőtt tehát tégedet arra[…]

Engemet az őrdőgoknél egyéb arra nem ősztőnőzőtt, nem is tudta azt senki én kivűlőttem.

*

A^o 1802. 10^a Febr[uar] in oppido Vasarhely[…]

Kinek hivnak Ã

Posztós István [a] nevem, Vásárhelyi lakos, mintegy 27. esztendős, Reformatus vagyok[…] Ház nélkűl való Zsellér. –

Mikor? és mi végre kérted te a’ Feleségedet arra, hogy a kis gyermekét őlné meg?

Én soha életemben őtet a’ kis gyermekének meg őlésére sem most, sem ennek: előtte nem kértem, nem is tudtam néki ezen gonosz szándékát, mivel én ide haza sem vóltam. –

………

Én soha sem mondottam néki sem azt, hogy a’ gyermeket meg ölje, sem pedig azt, hogy én a’ gazdámat el hagyván, más Faluba mennénk lakni. –

………

Adtál e’ te a’ Feleségednek élelmére való pénzt, avagy Búzát? és vólt e’ annak mostani beteg=állapottyában miből élni?

Igen is élelmire adtam akkor, A midőn a’ gyermeket meg keresztelték, a’ Béremből 2. R[hénes forinto]kat, a’ melyből 17. xkon egy kenyeret vettem, Húsért fizettem 2. Fontért 9 xr. Búzát is kerestem a’ múlt nyáron a’ más Tallojából Részességemmel 2 ¹/₂ Köblöt, de azt a feleségem el adván, annak árát el prédálta és meg itta, már most Kenyérnek való Buzám nincsen. –

Honnan? és miből élt hát mostan a’ Feleséged, ha Kenyérnek való Búzátok sem vólt?

Fonásával kereste már most élelmét. –

Hát te miért nem segítetted őtet a’ gazdádnál lévő Béredből, Búzával avagy pénzel? és miért vesztegettetek annak a’ kis gyermeknek Keresztelőjére oly bőven, holott tudtad a’ magad szegénységét?

Én segíthettem vólna őtet, ha a’ gazdám adott vólna; de az se pénzt vagy Búzát, noha kértem is tőlle, nem adott. — A mi pedig a’ Keresztelőre tett kől[t]ségtől meg maradt, azt a’ feleségemnél hagytam; én pedig akkor a’ Szállásra ki mentem[…]

Büntetve sohasem volt.

383. Vérfertőzés és magzatgyilkosság

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 2. és 3. pör.)

Anno 1804. Majus 14.

Olasz Anna teherbe esett a sógorától. A lány anyja javas emberekhez fordult segítségért, akik különböző füvekből orvosságot készítettek „innya”, vagy fürdőt főztek, mert a „leány dagadt, sűlyös”. A kúra azonban nem használt. Panna megszülte a gyermekét, akit a sógora a tabáni temetőben elásott. Mire a tettére fény derült, a tetem elrothadt és nem lehetett megtudni, hogy az anyja a csecsemőt halva szülte-e, vagy élve?

A pör a lány orvosi viszgálatával kezdődött.

Visum Repertum!

Olasz Panna 20 Esztendős Gyanus Személy felűl, a Kitis én alább irt, és Baza Ersok Vásárhely várossának Eskütt Bábajával Die 23^a Julÿ 1802. Szorgalmatossan meg visgáltunk, és az Gyermek Szűlésnek e’ Kővetkezendő Jeleit találtuk:

1^mo Az Tsetsei meg Dagadva, és az nyomás után Tej folydogált ki.

2^o Az hassa Lágy, Rántzos, és veres Stráfok látzattak lenni.

3^o Az Szemérem Csont főlőtt Kemeny Golyobist találtam mely azt jelenti hogy az Méh egiszen nem huszta magát őszve.

4^o Az Szeméremnek Gyeplője jelen nem volt.

5^o Az Fehéressen sárgáló nedvességnek ki folyássa az Szemérembűl, mely aszt Gyermek agyi Tisztullást jelentette

6^o Az Méhnek tágassága, és az Ajakoknak meg Dagadássa jelen volt.

Mind ezekbűl az jelekbűl elegendő Képen ki tetzik az, hogy valoságos Gyermeket Szűlni Kőlettett. Melyetis éhlő Petsétemmel, és tulajdon Kezem írásával Bizonyitok.

Sig[no] Vásárhely die 23^a Julÿ. 1802.

Verner András Hottus Csong[radiens] Chyrurg[us]

*

A^o 802. die 27^a Augusti in Oppido Vásárhely sequens B[enevolum] Examen peract[um] est.[570]

Kinek hivnak à ?

Olasz Panna a’ nevem, Vasárhelyi Lakos Olasz Borus Pál Gazda ember Leánya, mintegy 19. esztendös, Reformata személy vagyok. –

Miért vagy fogva?

Kis János Sogoromtól terhbe esvén, ez előtt 6 hetekkel nappali 12 ora tájban az udvarunkon lévö Gödörbe menvén szükségemre, töllem egy férjfiu Gyermek el ment, mellyet azonnal fel vettem és ruhába takargattam; de mint hogy abban semmi elevenséget nem tapasztaltam, sött egészszen holtnak lenni láttam volna, az nap estve felé haza jövén, a’ Sogorom, a’ dolgot néki mindjárt jelentettem, kiis azt a’ következett éjtzaka el vitte és valahova el temette. Melly dologért már most fel gyogyulván bé hozattattam, és aristomba zárattattam. –

Panna tagadta, hogy terhessségét akár ő, akár más tudta volna.

[…]Hogy ne tudtad volna, hiszen Pünköst után valo héten a’ sogoroddal meg tapogattattván hasadat, magad mondottad nékie, hogy a’ hová a’ kezét tette volna, ottan volna a’ Gyermek?

Igen is az ugy volt, de ö akkor is azt mondotta, hogy az nem gyermek volna, ezt erösitette Toth Jútka Bába is, mivel az engem négyszer meg kenvén, mindenkor azt mondotta, hogy az tsak kötés[571] volna, azomban én magam is Bennem a’ gyermeket mozogni soha sem éreztem. –

Mely idö tajban estél sogorodtól terbe, és mikor volt legelőször közöd Sogoroddal, hányszor gyakoroltátok azt egy más között?

Én nem tudom mely idő tájban estem tölle terhbe, a’ leg első közösködésünk Sz[ent] Mihály Nap tájba esett, azután pedig nem egyszer sem kétzer történt közöttünk, de a’ számát nem tudom. –

………

*

A^o 802. d[ie] 2^a Aug[usztus] in Oppido Vasarhely[…]

Kinek hivnak à ?

Kis János [a] nevem, Vásárhelyi lakos, 22 esztendős, Reformatus, feleséges, Ház nélkűl való Zsellér vagyok, most az Ipamnál Olasz Borús Pálnál lakom.

Beszéld el, miért vagy fogva?

Én azért vagyok fogva, hogy a’ múlt Péngteken vólt 2 héte, úgymint 16^dik July[usra] virradóra, az feleségem testvérjétől Olasz Anna hajadon Leányától születtetet Kisdedet a’ Temetőbe ki vittem. –

………

[…]az Ipam házától, nevezetessen a’ Konyhából, egyenesen a’ Tabányi Temetőnek egyik Sarkánál a’ főldbe ástam. –

………

[…]a’ feleségem pedig a’ Szálláson vólt. –

………

[…]Hol? és miképpen esett leg első őszve szővetkezésed a’ Leánnyal?

Azt az Isten tudja, én magam sem tudom meg mondani. –

Kiss János azt vallotta, hogy a feleségével jól élt és egy kislánya is született tőle, Büntetve még nem volt.

*

Olasz Péterné 47 éves, Bereczki Mihály zsellérje július 23-án ezt vallotta:

[…]Én pedig kérdezvén a’ hajadon leánytól: hogy kivel lett volna kőze?, és mikor lett vólna leg kőzelebbről a’ tisztulása? tehát ő ezen kérdésemre az ágyon csak mosojgott és nevetett. — a’ tisztulása felőll sem tudott sem a’ leány maga, sem pedig annak édes annya bizonyost meg mondani, hanem csak őtőltek, ‘s hatoltak a’ beszédben. — A’ Csecseit is látván, hogy meg lennének télve, és a’ terhes=asszonyok modjára, a’ Csecseinek szinte meg vólna repedezve, tehát én a’ leánynak jelentettem: hogy úgymond a’ Csecseid is már szépen meg teltek. — melyre a’ leány mosojodva felelt: Igen is a’ Csecseim csak meg telnek, de bezzeg a’ karjaim vekonyodnak[…]

Húsvét hétfőjén is elment az asszony a lányhoz és ott találta nála „Űres Becsei Mihályt /:a’ ki orvosolni is szokott:/” Becsei azt mondotta, hogy

[…]a’ Leányba esztendős kőtés légyen[…] a’ mely személyekben régi kőtés vólna, azokban olyan mozgás vólna, valamint a’ terhes asszonyokban. –

………

[…]Hát valami orvosságot adott e’ Becsei Mih[ály] a’ Leánynak?

Igen is hagyott ottan egy Butelkát, a’ mely félig vólt orvosságal[…], — de én azt nem tudom, hogy az üvegbe micsoda féle orvosság lehetett; hanem a’ szine olyan forma vólt, mint az Életből főzőtt pálinka,[572] a’ minthogy azon orvosság Elet=pálinkába vólt készítve[…]

*

Becsei Mihály 62 éves vásárhelyi, református házas zsellér, július 25-én azt vallotta, Pannát többen megvizsgálták. Mindenki azt állapította meg, hogy a „leányzó kötésbe[n] légyen”, ezért ő már nem vizsgálta, csak ez ellen kezelte.

[…]Miből állott azon orvosság, a’ melyet te Kőtés ellen adtál a’ leanynak?

A’z orvosság Pálinkából állott, a’ melybe Butykórót[573] tőrve csináltam és azt minden nap kétszer itattam vélle, — de más orvosságot ezen kívűl nem adtam néki. –

Azt tagadta, hogy magzathajtót adott volna a lánynak.

*

Bárány Mihály 64 éves öcsödi születésű, de 9 éve vásárhelyi református, házas zsellér vallotta, hogy ismeri Olasz Annát:

[…]számára főztem is egy főrdőt, a’ szüléinek kérésekre, a’ mely főrdőben a’ leány 5. ízben meg is főrdőt egy más után, de a’ nyavalyáját bizonyosan nem tudom, mert az édes annya csak azt mondotta felőlle hogy sű[ly] vólna a Leányban, a’ minthogy a’ gyomrának felső részét tapogatván, azt keménynek lenni találtam, és magam is csak azt gondóltam, hogy sű[ly] légyen a’ Leányba. –

………

[…]én úgy főztem néki a’ fűrdőt, mint sűllyős személynek, a’ ki daganatban vagyon, hogy annak daganattya lappadna. –

Vasatag vólt e’ a’ Leány a’ Daganat miatt?

Igen is vasgtag, még pedig nagyon vastag vólt, de én azt csak sű[ly]=daganatnak lenni véltem[…]

Hányszor adtál azon Leánynak innya orvosságot, és mivel kőtőzted annak daganattyát?

Attam néki egy palaczk orvosságot italára, hogy abból minden nap 3. izben inna. — a’ pedig Te=mondád fűből[574] tiszta vizbe vólt főzve. — de én a’ daganatot kűlőmben nem kőtőztem, hanem az gyómrát száraz ruhával kötöttem fel. –

………

A’ múlt Esztendóben is orvosoltam én őtet, Ital-félével, mivel akkoriban olyatén kinokba vót a’ Csőmőr miatt, hogy a’ mint a’ Szűléi mondották, a’ ganéj is jőtt a’ száján, de akkor daganat rajta nem láczott[…]

*

Cujus pana irrogatia a die publicata sententia in effectum dedneenda veniet.[575]

384. Magzatelhajtás füvekkel és csecsemőgyilkosság

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 1. pör.)

Anno 1804. die 17^a septembris[…] Vásárhely[…]

Az ügyet 1805, május 13-án tárgyalták:

Benevolum Examen

Anno 1804 die 8^a Aug[usztus] in Oppido Csongrád[…]

Mi [a] Neved à ?

Horváth Judith Néhai öz[vegy] Varga Jóseff el maradott őzvedgye Csongrádi szűletés Pápista 64 esztendős vagyok.

Hová tetted azon Ártatlant, akit Anna Leányod szűlt?

Keller János /:akinek a Házánál zsellérségben lakok:/ udvarán lévő gödör lukban temettem, és takartam bé[…]

………

[…]azon lukban bé is takartam, amellyet mutattam, hanem azon lukban a Gazda Kutyája meg fiazván, és még akoron azon fias Kutyának egy fia is lévén, amellyet ki vettem azon lukbúl, és úgy tettem azon Kutya fiának a helyére az ártatlant, s=bé takartam és így a Kutyánál egyébb ki nem húzta onnéd.

………

[…]Én nem öltem meg, mert meg halt, azért temettem el, és más napra azért nem hattam, és nem is mondottam senkinek Groblavits Chyrurgus Ur, és Bába előtt is azon okbúl tagattam a szülést, hogy szégyenlettem. Leányom esetét; és még két Leányom hajadon, azokat is tekéntettem.

………

[…]Midőn meg lett igaz hogy mozgot, és eczer rivását is hallottam, mellyért Őrzsének is kereszteltem, mivel Leány volt, de mindgyárt meg halt magátúl[…]

Tudván azt hogy a Leányod már viselös micsoda italt attál Nékie, és mi okbúl?

Borsika fűvet[576] attam nékie inni vízben eczer, a Természetnek meg indulása véget, de többször, és mást nem attam.

Ne tagad mert más italt is attál még nékie, és nem a Természet meg rekedése, és el indulása végett, hanem hogy a gyermek el mennyen tőle[…]

Bárdosné, vagy is Vass Györgynével fejér borban szeléd sáfránt,[577] és Babért[578] főzettem nem a gyermeknek el menése, hanem a Természetnek el indulása végett, én egyébb italt nem attam Leányom[na]k.

Midőn te ezen italt Leányodnak Bárdosnéval, vagy is Vass Györgynével fözetted, mondottad e Nékie hogy Leányod viselős?

Nem mondottam, és leg kissebbet sem jelentettem hogy viselős, hanem hogy a Természet meg állott nála, és nem járja.

Midőn te Leányodnak azon Italokat kiszítetted és tsináltattad, s- nékie innya attad, már akoron jól tuttad: hogy viselös, mért cseleketted vald meg?

Tuttam már akor hogy Leányom viselős, amidőn az Italokat készittettem, és véle meg itattam, de tsak azonokbúl itattam meg véle; hogy a Természet induljon meg véle; nem pedig a gyermek el mennyen[…]

*

Ezután Vass Győrgyné Galambosi Éva 50 éves asszonyt faggatták, hogy miért főzte a lánynak az italokat és mi lelte tőle? 1804, augusztus 8-án így vallott:

[…]nem más rosz végre tsináltam azon Italt, hanem a Természet[ne]k el indulásáért, és én egyébb italt nem is attam, nem is tsináltam, mitül hánt, és mért jöt orábúl, és száján a Vér én nem tudom[…]

Később még azt vallotta, hogy […]az ollyan füveket a maga Leánnyának is mikor megvólt dagadva, be adott, és segétett raja[…]

*

Anno 1804. die 8^a Aug[uasztus] in Oppido Csongrád[…]

Mi [a] Neved à ?

Varga Anna 23 esztendős Pápista[…]

Kitül estél Terhben?

Bizonyos Fekete Mihály Ne[me]s Auffendberg Gyalog Reg[iment] Köz Katonátúl[…]

………

[…]Kéczer volt véle közöm[…] Keller János házánál, a hol zsellérségben az édes Anyámmal laktam, mással nem kőzösköttem soha is.

Mikor szülted el a Gyermekedet, hol[…]

Tegnap múlt egy hete az az 31^a Julÿ[usban] Keller János Házánál az udvaron éjfél tájban szültem el, az édes Anyámnál egyébb senki jelen nem volt[…]

[…]Mihelest el szültem, én el dűltem[…] engem pedig azután, a midön az árva lant el temette [az anyám], a házba derekamnál fova bé húzott[…]

Ki adott italt néked, és mitsoda itallal éltél, s= hányszor?

Vass György Felesége[…] adott eczer fejér borba, az keserű ital volt, háromszor ittam meg azt, az édes Anyám hozta haza hántam tőle, az óromon, és számon a vér is jőtt.

Mi okért ittad te azon italt vald meg?

Azéárt hogy a gyomromat tappasza meg[…]

*

A fölhasznált füvekről két szakjelentés készült. A részletesebbet itt közöljük:

Phÿsicusi jelentés Joannem Carolus Szekér aláírásával, 1804. 7^bris 5. Vásárhelyen;

Non vocatur[579] Borsika-fű sed[580] Borsotska-fű /:Kis:/ Kis Borsotska fű,[581] Temondád-fű, Bűdős-fű,[582] Erdei és Mezei vad retek.[583] Latine Iberis, Thlaspi minus; Thlaspi alterum minus umbellatum, nasturtii hortensis folio narbonense. Lebelii. Gallice Nostar Sauvage. Itallice Thlaspi. Germanice[…][584]

Ez Fűnek ize, leve ollyan mint a Nasturtiumnak vagy Kerti tormanak,[585] de a’ hűvellyei ollyak, mint a Vad Mustáré /:Thlaspi:/[586] tsak hogy kissebbek, mellyekben két Verhenyeges magotska van.

Kűlső Hasznai. Kőszvény ellen a’ meg zuzott levelek, a’ fájos: tagra Kőttetvén. Galenus[587] és Democrates[588] tanúbizonyságai szerint kiváltképen használnak.

Nota[589] 1^o Temondád-fűnek azért neveztik, mivel a’ Régiek ezzel szokták volt a’ Hidegleléseket gyógyítani, a’ Talpokra kötőttik.

2^o Némellyek állitják; a’ ki ez fűnek győkerét nyakara kőti, annak fog fájását el veszi.

Borsotska-fő /:Nagy:/ Nagy Borsotska-fű, Palatzka-fű, Temondád-fű, Vad-Mustár, Vad-torma. Latine Thlaspi majus, Tlaspi Arvense siliquis latis Bauhini[…][590]

Hasznai. Az Elsővel egyezők. Ezen Kivül, Ki iszik róla abban a’ sűlt tisztitja.

Propinata hac Herba semel in aqua Abortum non procuravit proinde a Crimine procurati abortus Juditha Horvath absolvatur.[591]

Szeléd Sáfránt, és Babért fejér borban főzőt italnak Bárdosné.

Ezután a szereknek a latin leírása következett majd az utolsó mondat:

Bárdosianam per potum ex his Quoad 1^um et quoad 2^am praeparati Abortus procurati ream non esse. Sig[natum] Vasarhelyini Die 5^a 7^bris 804[…][592]

385. A terhes gazdalány máshoz ment férjhez, és a titokban megszült ikerfattyait átdobta a kerítésen a szomszédba

CSML SZF. IV. A. 53. (D. 8. és 9. pör.)

Anno 1808. ápr[ilis] 4.

1808. eszt[endő] Aprilis holnap[na]k 4^dik és utanna következett napjain[…] H[ód] M[ező] Vasarhely varossaba tartatott Uri széken

Fel vevödött Föbe Járó Pöre[…]

Iffiab Kováts Jóseff[ne]k. Hitvesse Mészáros Apolló[…] ellen[…]

A Főlperes elő adja: miképpen az Alperes Mészáros Apolló 1807 eszt[endőben] minek előtte Ferjhez mentt vólna egy néhány hólnappal elébb, seőtt mar a mostani férje által el is jegyeztetve lévén, mégis az édes attyanak kotsissával Banffy Ferentzel több izben Istentelenűl el követett paráználkodása miatt Teherbe esvén, Férjhez mentele utánn ött hetekre az az 1807. eszt[endő] 21^dik Xb[er]be éjjel a Férje mellöl a hazbul az udvarba ki menvén; és az anyóssát is és más a házba lakozó öreg aszonyt el áméttván hogy a hasa fájna, kint az udvarban a mint a két gyermek[ne]k szülését siettetvén a Terhétűl megszabadultt, a szegény ártatlan és eleven szüleményeit kegyetlenül a szomszédjának udvarába által vettette, és az által is, nem külömben az éjjeli hideg üdőben oda kint mezitelenül hagyva azokat megis őlltte[…]

………

[…]halálos büntetésre nevezetessen fő vételre itéltetni rendeltetnének[…]

*

A^o 807 die 25^a Xbris in Oppido Csongrád[…]

B[enevolum] Examen

Mi [a] Neved à ?

Mészáros Apolló Cir[citer] 17 esztendös R[ómai] Catholica Csongrádi születés és Ifju Kováts Jóseff Csongrádi Földel Biró Gazdának Hitvesse vagyok[…]

………

[…]Mikor, hol es, hányszor és Kivel Közösköttél még te Leány korodban?

Bánfi Ferencz Béresünkel múlt Húsvét előtt mint egy Két héttel közösköttem elsöben az ides Atyám Háznánál Nappal az Istalóban, azután is több izben, mellynek számát nem tudom, holis az Istalóba, hol pedig a Zsindeles színben, egyébbel nem volt közöm senkivel, míg férhez nem mentem, azolta pedig tsak az Urammal[…]

………

[…]É fél után most múlt hetfén[…] ki mentem az udvarba lévö Istáló mellé, és ottan szűltem el mind a két Magzatomat[…]

Mért nem jelentetted tehát azt meg az ides Atyád[na]k, úgy szülédnek, és mért mentél férhez tudván azt, hogy mással közösköttél, viselös vagy[…]

Azért nem jelentettem az ides Atyámnak, és Anyám[na]k hogy közösköttem már mással, hogy nem mertem, hogy viselős vagyok pedig azt nem tuttam, azt azért nem jelentettem senkinek is[…]

*

A visum repertumok szerint a két gyermek idétlen volt. Haj és köröm nélkül születtek, szemük és péniszük alig volt. Bár az utóbb szűlt gyermek hasa megkordult, egyik sem volt életképes. Az anyából sem ment el azonnal a méhlepény, csak délután, az orvosi beavatkozás hatására. Az anya igen beteg volt a szülés után, azonnal börtönbe se lehetett kísérni, mert:

[…]Nevezett Mészáros Apolló még egészlen ki nem tisztúlt, a gyermek tartója is el agott, és így tökélletessen az egésségére még nem jött[…] — írta 1808. január 14-én a csongrádi Hodossÿ Ime nótárius az úriszéknek.

*

A^o 807. die 27^a Xbr. in Oppido Csongrád[…]

B[enevolum] Examen

[…]Bánfi Ferenc cir[citer] 28 eszt[endős] R[ómai] Cat[holikus] Feleséges, Gyermekes Csongrádi szűletés Házatlan Zsellér és Mészáros Imre Csongrádi lakosnak Kotsissa vallatásából idézünk:

[…]Holy, hányszor, mikor elsőben, és utolján közösköttél te Mészáros A’pollóval Gazdádnak Leányával[…];

A Ló Istálóba hajnalba önként jött hozzám elöször mikor a szőlő Kőtőző Csillát, vagy is Sássot szedni kezdették, azután több izben is voltam véle, mellynek számát nem tudom, és utolján véle közösköttem egy héttel elöbb, mint sem meg eskűdött[…], és mindenkor az Istálóba.

………

[…]Mondottam in A’pollónak; hogy ha férhez mégyen Nem lészen jó a dolog, de el fordulván, el nevette magát, hogy a Szüleinek meg nem jelentettem, azt bánom. Gyanakodtam de nem tudtam bizonyossan, hogy viselös, egy kitsit látzott rajta hogy vastagszik, és minthogy közöskedtem vele azért gondolom hogy viselös[…]

A „Tanúknak Vallásai” során újat nem tudtunk meg.

*

Az ítéletből:

[…]a’ Raboskodó Mészáros Apolló ¹/₂ esztendei Tőmlőtzőzésre, Kétszerre elszenvedendő 50 űtésre; és minden Hétben 2 napi Bőjtre marasztaltatni.

[…]Bánfÿ Ferencz[…] a nagyobb Példának Okáért Csongrád Várossában Vasarnapon 40; Páltza ütésekkel a Piatzon büntetődgyön=meg bétudódván nékie a’ Bűntetésében az eddig elszenvedett Tőmlőtzőzése. –

386. Magzatgyilkos parázna

CSML SZF. IV. A. 53. a. 10: 342-344; 506, és 664.

1816^ik esztendőben Pűnkősd Hava 6^ik s tőbb napján H[ód] M[ező] Vásárhely Várossában

Az 14^ik és 15^ik Szám allatt:

Herzeg Ferentz Urad[almi] Fiscalis Urnak, mint fel Peresnek főben Járó Pere Aggot Sára 1^ső és Kristó Nagy István 2^ik Rendbéli Rabok, és All Peresek ellen.

Itéltetett:

Az fel Peres Fiscalisnak elől adott panaszok és Tőrvényes orvoslást kivánó keresetét, az Vasban fogot 1^ső rendbéli Rab személy Aggott Sára az A. betű allatt őnként meg valván, és kőrnyűl állásossan elől adván, hogy t[udni] i[llik] Saját Méhétől Szakadott Tsőtsőmőjét, a midőn édes Anya Házánál estvéli 8. óra tájban meg szűlte volna, ugyan azon Ártatlant, az haj fonojával előbb meg fojtván, az Pápista temető mellet lévő gődőrben el rejtette, a mint az D. alatt ki halgatott, és nagyobb Hitelesség okáért, meg hiteltetett 2. Tanúk=is vallanák, s eőt az C. alatt lévő orvosi visgálat is azt mutatná, ‘s bizonyitaná, annál-fogva ambátor az fent álló Tőrvények Rendszabásai, ‘s Parantsólatyai szerént az Vasban fogott Gyilkos Személy az Jámbórok számából kinos halállal való ki mulást érdemlene, tekéntetben vévén azomban, az Védlő Fiscalisnak mentségében elől hozot azon Feő, és éppen ezen Kőrnyűl álláskor szolgálható okokat hogy az efféle meg esett személyek betsűletyek[ne]k fent tartások végett sokra vetemednek, annál=is inkább; hogy ezen az Vidéken nem tsak Jó Barátyaik, Ember Társaik, hanem Szűlői=is, az efféle meg esett Személyeket, űldőzőben vévén, őrőkőssen szokták gyűlőlni és Atyai és Anyai Kegyelmekből, ki rekeszteni, ezen tekéntetből tehát, az előre botsájtandó kinos haláltól el álván, az Fel Peres Fiscális által elől hozot Tőrvények parantsolatyánál fogva, más ílly Gonosz Tévőknek példájokra, és maga meg érdemlett bűntetésére, Hohér Pallosára ítéltettni; — az 2^ik Rend[ű] Rabok pedig, kire az női Paráznaság, tsak az 1^ső Rend[ű] Vasban fogot vallómása utánn bizonyosodhatna, és azt=is az Tőrvény Szék alatt bé nyujtott E. alatt meg hitelesített vallással per forgatná, mint ártatlant szabadon botsájtani. Az Védleő Fiscális Úr ezen halálos Itélett tételt az Tőrvénynek kővetkezésében fellyebb viszi.

A pör a királyi táblára került.

*

1817^dik Sz[ent] Győrgy Hava 14^ik ‘s tőbb napjain[…] H[ód] M[ező] Vásárhelyen.

Az 1^ő Szám alatt:

Felolvastatott, ‘s ki hirdettetett eő Cs[ászári] ‘s Kir[ályi] felségének a’ folyó 1817^ik esztendeni Januarius Hólnap 24^ik Napjáról az 963^ik szám alatt Királyi feő Várossa Bétsből kőlt, ‘s Kegyelmessen ki-adott Kegyelmező levele, mellynek folytában Aggot Sára saját szüleménnyét meg őlő Gyílkos személy, a’ fent forgó Kőrnyűl állások tekéntetéből, azokhoz járúlván eő Cs[ászári és] Kir[ályi] Felségének Cs[ászári] ‘s Kir[ályi] Kegyelme ‘s kegyessége az halálos bűntetéstől, mellyre az feő Tőrvény Székek által —, is megbiráltatott, fel oldoztatván, a’ helyet 4 eszt[en]dei vasban, Kőz munkán; és hetenként tsupa kenyéren, ‘s vizen tőltendő két napi bőjtel való áristomra, és fél esztendőnként 25; Korbátsok[na]k ell szenvedésekre ítéltetett;

Itéltetett:

Ezen kegyelmessen ki adott Királyi Kegyelmező Levelének foglalattyát, az vasban fogott Személynek, az ezt meg-előzőtt Tőrvényes Itélet tételekkel edgyetemben tudtára adatni, mint hogy azonnal az Törvény Szék szine előtt tudtára-is adódván, előtte Szórúl Szóra fel-olvastatott meg-magyaráztatott, és olly formán tellyesítés alá vétettetett, hogy mivel az Perben kőzben jőtt Itélet tételek, az Kegyelem úttyán meg váltóztattak, tehát az 4. esztendei Fogság ez mai napról, az az 1817^ik esztendei Aprilis 14^ik napjáról, vagy-is az Kegyelmező Levélnek Kőz hirré lett tételétől Számittatván, kezdetét vegye.

A

1816^ik Eszt[en]dei Apr[ilis] Honap 5^ik Napján Szentes várossa Érdemes elől járói előtt alább Kővetkezendő őnkényes vallás tétel vetetett ki.

Mi a’ Neved¸

Agot Sára, Szentesi, 24. Esztendős, Reform[átus] megesett személy vagyok.

Miért vagy ide állítva¸

Azért, mert a’ magam Csőtsőmőmet el vesztettem.

Hol Szűlted azt el, mikor, és ki volt akkor melletted¸

Az Udvarba lévó Kamrának végén estenden 8 ora tájba, senki sem volt mellettem, tsak magam egyedűl voltam, és még tsak az Anyám sem tudta bajomat.

Ki vitte a’ Gyermekedet a’ Gődőrbe, Ki Kőtőzte a’ Nyakára a’ fekete Gallantot, mellyel a’ Kisded megis fojtatott, és a’ Kis Tők Zsatskóját is ki szakasztotta, vagy vágta el¸

Magam vittem a Papista temető árok parton lévő verembe, mellybe Dudva volt hányva, és oda mezételen letettm, és már akkor nem élt, mert hogy nehezen szűltem, és tsak magamba voltam, a’ Kezemmel meg szoritottam úgy, hogy mikorra kiszűltem már holt volt, a’ Gallantot pedig én nem Kőtőttem a’ Nyakára, és az nem is Gallant volt, hanem selyem Keszkenőnek a’ széléből volt, a’ volt a’ Kőtőm madzagához hozzá toldva, abból szakadt el, és nem tudom hogy a’ Karjára hogy tekerődzőtt, a’ Tők Zatskóját pedig én nem magam szakasztottam el, hanem amint meg szűltem, a’ Kutyák kőrűl vették, és nyalták, meg lehet hogy akkor a’ Kutyák harapták el.

Ha te a Nyakára magad nem Kőtőtted volna a’ Szűleményednek azon Gallantott, vagy selyem Kendő szélit, tehát az annak Nyakán nem találtatott volna, hanem a’ Kezén, amint te mondott[ad] lett volna, de az Aszszonyok, akik leoldották, azt mondják, hogy a’ nyakán volt¸

Én Nem kőtőttem a Nyakára, annak nemis volt a’ Nyakán semmi=is.

Mi ok inditott tégedet arra, hogy a’ Gyermekedet el vesztetted, Kért valaki annak elvesztésére vagy nem¸

Engem Czifra Mári Kért annak elvesztésére tőbb ízbe, és adottis egyízbe Kenyeret szalonnát, hogy mennyek el Vásárhelyre, és ha meg lesz a’ Gyermekem veszejtsem el, nem fogja azt senki=is meg tudni.

Hallod é rosz személy mitsoda esmeretséged volt tenéked Czifra Marival hogy esmerkedtél meg azzal¸

Mikor Soos Péternél szólgáltam, akkor annak az Ura ott Juhasz volt, és ott esmerkedtem meg véle, az őszszel egykor elhéjt magához, és akkor eő mondotta, hogy terhes vagyok, mert én magam nem tudtam még akkor nem is érzettem, és adott=is akkor egymás után háromszor innom, hogy attól a’ Gyermek el fog tőlem menni, de azért el nem ment.

Kivel tudnád azt meg bizonyittani hogy tégedet Czifra Mári Kért a’ Gyermeked ell vesztésére, és hogy háromszor innodd=is adott¸

Azt senki sem látta, és nemis tudja, mert mindenkor tsak Ketten voltunk ollyankor, és énnekem annál nemis volt jobb Barátom, mivel mindég roszra Kért.

Czifra Mári már volt elő állitva egy ízbe ate vallásodra, de az azt vallotta, hogy téged nemis igen esmér¸

Hogy ne esmérne mikor mindég jártam hozzá, még mikor Soos Péternél szolgáltam=is, és eő tudta minden bajomat.

Vald meg igazán gonosz személy, hogy kitől való volt azon elvesztett Gyermeked¸

Kristó Nagy Istvántól volt, én egyébbel nem kőzőskődtem, azzal=is tsak éppen egyszer, akkor=is erőszakot tett rajtam.

Ki volt akkor a’ Szálláson, volt e más Cseléd vagy nem¸

Nem volt senki, tsak a’ Gazdámmal voltunk Ketten.

Ide Haza a’ Gazdád Házától kihez szőkdetseltél esténként¸

Soha sem mentem én sem egyik, sem másik szomszédba szökne, lassak nem kűldőttek.

Mikor a’ Gazdaszonyod eltsapott, miért mondtad azt, hogy várjanak, mert majd rájak teritesz¸[593]

Én nem mondottam egyebet, mikor el botsájtott, hanem tsak azt, hogy miért Kurvázott engemet, holott én az nem vagyok, és a’ Napát=is kérte a’ Gazdaszonyom, hogy mondgya meg nékem, hogy a’ Házától mennyek el, mert azt hallya hogy terhes vagyok.

Hallod e’ Gyilkos Személy az a’ hír=is folyik felőlled, hogy már ezek előtt Kétszer lettél volna terhes, és pedig nevezetessen egy ízben akkor lettél volna, mikor Soós Péternél szolgáltál, hát akkor Kivel Kőzőskődtél, és az szűleményedet hova tetted, vagy mi móddal vesztetted=el azt¸

Én soha sem voltam tőbbet, ha lettem volna, tehát az is szinte világosságra jőtt volna mint a mostani tselekedetem.

Voltál e’már fogva, vagy bűnetve¸

Én nem voltam soha=is sem fogva, sem bűnetve. –

Kőlt mint fellyebb

Biráji Szentes várossának.

*

1816^ik Eszt[endőben] Apr[ilis] Hónak 6^ik Napján Agott Sára Rab személy, Bokor András, Méhes Ferentz, Balogh Mihály, és egy Kiss Leány mint egy 10. Eszt[en]dős Kováts Sára nevezetű elő állitatván mint Tanúk, Szemébe mondották Agott Sárának, hogy a Balogh Mihály Legényével igen nagy esmeretségbe volt, és azzal az Ágyon Méhes Ferentz Ju[h]as[z] gyermek látta=is hentseregni, de Agot Sára ezen mondásokat, mind meg másolta, vagy=is hamisitotta, és tsak álhatatossan abba maradt, hogy eő mással nem Kőzőskődőtt Nagy Istványon kivől — kőlt mint fellyebb ugyan azon Birák által.

*

1816^ik Eszt[en]dei Sz[ent] Győrgy Hava 22^ik Napján H[ód] M[ező] Vásárhely várossában folytattatott őn vallásának a’ vétele.

Sára! szálj magadba, ‘s valj igazat, hiszen az orvosi Bizonyitványon kivől számosabb Tanúk=is azt valják, hogy Gyermekedet egy fekete selyem Keszkenőnek Széllével fojtottad meg úgy, hogy azt háromszor igen szorossan tekerted az Nyakára, és ezen Keszkenőnek az szélle, nem Kezén hanem az Nyakán találtatott, és a’ Nagy Szoritástól a’ helye=is meg lattzatott igen szembetűnőképpen.

No már meg vallom, hogy egyedül magam, az hajamban levő fonómmal, melly=is egy fekete selyem keszekenőnek szélle volt, Gyermekemet megfojtottam úgy, hogy azzal az nyakát meg szoritottam olly erősen, hogy tsak hamar oda lett, de egyebét nem bántván, azonnal el vittem az Dudvában, és az Verem kőrűl lévő szeméttel bé takargattam.

Ezekutánna szemben allitatván Czifra Marival, és Kristó Nagy Istvánnyal, mint hogy ezek az őket terhellő vallomását az vasban fogotnak szemében=is hamisnak lenni alhatatossan mondották, ahhoz képpest továbbáig kerdeztetett:

Ne tőkkélletlenkedj, és valj igazat mert sem Czifra Mári, sem Kristó Nagy István ellenek tett vallomásodat el nem esmérik¸

Már azt=is meg vallom, hogy egyedűl magamtól, a’ nélkűl hogy azt valaki tanátsolta volna, fojtottam meg magzatomat, és azt sem igazán vallottam, hogy Czifra Mári adott volna innom a’ végett, hogy terhemet magamtól el hajtsam, — hanem hogy Kristó Nagy Istványtól voltam terhes, az való, és Lelkem esmérete után, másra nem valhatok senkire.

Kőlt mit fellyebb

Kováts István Urad[almi] fisc[ális]

*

816^ik Eszt[en]dei Apr[ilis] 25^kén továbbra Kérdeztetett:

Tőbb hiteles Tanúk azt vallyák, hogy te bizonyos Borza Sándor nevű, Túri Szűletésű asztalos Legénnyel, hoszassabb ideig parázna életet éltél, ki is amidőn meg hallotta hogy terhes vagy, azonnal minden Levél /:Khunrsoft:/ nélkül el szőkőt, annál fogva tsak vally igazat, és artatlan Embert hamis vallásoddal ne terhelly, mert úgy=is az Tanúk vallása hitelesebb, mind az tied.

Már én egyébbre nem valhatok Nagy Istvánnál, mert ezőnékem senkivel mással, de Borza Sándorral sem volt semmi Kőzőm=is.

*

Ezután 816^ik Eszt[endő] Sz[ent] Győrgy hava 23^ik Napján H[ód] M[ező] Vásárhelyen Kristó Nagy István 29 éves, szentesi, feleséges, gyermekes, házzal. földdel bíró gazdát kihallgatták, akire Aggot Sára vallott. A szembesítés után is tagadta, hogy Sárát ő ejtette teherbe.

*

1816. március 15-én Borbási Mihály ordinárius bíró megvizsgáltatta Sas József chyrurgussal a kisfiú holttestét. Részletek a fölvett vizsgálati jegyzőkönyvből:

1^ma A Feje tetején találtatott három Kartzolás melj a kőzőnséges takarókon keresztűl Nem ment.

2^ik A nyakán találtatott egy Galandotska, meljel a kisded meg fojtatot mej Galandnak bé vágása a Bőrőn Látzatot.

3^a […]a Kődők Sinor pedig kőtetlen talaltatot.

4^to A Szemérem Testének semmi baja nints hanem a ferfi vesszőnek alsó részéről fogva a Tők zatsko egiszlen ki vagyon szakasztva[…]

*

Tanúvallomások következtek 1816. Sz[ent] Gy[örgy] hava 22. és 24 napján, Vásárhelyen:

Hajdú István 50 éves római katolikus, házas zsellér vallotta:

[…]Kőzel az Papista Temető árkához egy tőltésnek tsinálásában foglalatoskodván, ott nem mesze lévő három, dudvával bétűltőtt, veremnek egyikében /:a’ hova eőtet ottan latható vér vezette:/ Agot Sárának meg fojtot Csetsemőjére talált, ‘s aztat onnét ki vévén minthogy holtnak tapasztalta, mindjárt az verem mellé, le tette az főldre, a honét=is az ottan tsak hamar termet 1^ső Tanú Bugyi Jánosné aztat fel vette[…]

*

Első Tanú Mészáros Anna, Bugyi János szentesi Házzal Főldel biró Gazdának Felesége, Gyermekes, 52 Eszt[en]dős R[ómai] Cathol[ikus] azt vallya: Hogy eő a’ vasba fogott Agot Sárának Csetsemőjét az Pápista Temetőnek Árka mellett lévő Dudvában, Turulyo [Hajdú] István szentesi Zsellér Emberrel /:a’ hova eőket, az ott látható vér vezette:/ véletlenül fel találván, ‘s ugyan azon okból véle haza felé sietett hogy eőtet meg főrőztvén, életre hozhassa, de menőben szomorúan tapasztalta, hogy annak Nyaka egy fekete selyem Keszkenőnek széllével meg volt szoritva, és órán, száján jőtt az vére, — mellyre=is megijedvén, Keseregve Kiáltott, az akkor arra menő Molnár Ferenczné, és Farkas Pálné felé: hogy „jőjjenek ‘s lassák az Gyermek[ne]k állapottját[”], — kik=is elől jővén, az Gyermeket meg nézték, ‘s Molnár Ferentzné az Nyakán lévő Keszkenő széllét, azonnal megis tágította, de ez háromszor olly igen szorossan volt az nyakára tekerve, hogy az nagy nehezen lehetett meg tágittani; — tapasztalta ezen kivől a Tanú meg fojtott Csetsemőnek a Testén azt=is, hogy az Tők Zatskója=is fel volt szakajtva, de azt Későbben az seb orvos, és város Biráin kivől, tőbb igen számossan őszve gyűlt más Emberek=is látták. Ezek[ne]kutánna a’ Gyermeket a’ Tanú haza vitte meg főrőztette, de életet nem lelvén benne, azt Ki=is teritette, mellyet mint egy három órák után, az gonoszságnak bővebb ki nyomozása végett, az Városi Biróság tőlem elvitt.

*

Részletek a Kristó Nagy István kérésére kihallgatott tanúk vallomásaiból:

1816^ik Esztendei Aprilis Honap 6^ik Napján Szentes Várossa Érdemes Elől Jároi előtt[…]

Első Tanú Bokor András Szentesi Lakos, béres ember, Házatlan Zsellér, Refor[mátus], Feleséges, 25 eszt[endős], jó Lélekkel és Hit letételének ajánlása mellett vallya, hogy a’ mult nyáron Kristó Nagy Istvánnak városon lévő Házánál Istálló tetejét építvén, egy egész hétig mindég éjjel nappal ott volt, mert a’ Gazda és Gazdaaszszony kint laktak a’ szálláson, ithon a’ Háznál a gazdaaszszonynak az édes Annya lakott és a’ szolgállo Aggott Sára, azon egy hét alatt mint hogy a’ Tanú minden éjjel ot hált, azt világossan tudgya, hogy míg tsak egy éjtzaka sem hált oda haza a’ szolgálo a’ Gazdája Házánál, hanem estve, mindgyárt elszőkőtt mihelyst az őreg Gazdaszszony le nyugodott és más nap tsak hajnalba jőtt haza, de azt a’ Tanú nem tudgya, hogy az említett szolgálo hová járt légyen portázni.

2^ik Tanú Méhes Ferentz Vezsenyi szűletés 14 esztendős gyermek, Reform[átus], vallya hogy a’ mult Nyáron Kritó Nagy István szologállója Aggott Sára Balog Mihály Asztalos Mester ember Gazdájának Házához, mikor pedig a’ Nagy Istvánnál oda Haza nem voltak akkor a’ Legényével ment oda máskor pedig a’ szolgállo jőtt a’ Gazdája Házához éjtzaka mint egy két hétig szűntelen őszve jártak, és a’ Leány a’ Tanúnak még Czipót is sűtőtt hogy tsak valakinek ne szollyon és meg ne mondgya hogy a’ Legénnyel barátságba van; és a’ szolgállo a’ Legénynek is a’ Gazdájátol Tejet és savot is minden nap vitt.

3^ik Tanú Balog Mihály asztalos Mester, Házzal biro Lakos, Refor[mátus], feleséges 38 esztendős jo Lélekkel vallya, hogy a’ mult nyáron volt egy Borza Sándor nevű Túri szűletésű Legénnye, ki is a’ Parázna életbe igen elmerűlt ifijú volt, ’s minden féle roszasságot el kővető, és a’ maga szolgálloját is az Tanunak élte, az emlitett Legény, kit is a’ Fatens felesége egyűtt is kapot a’ maguk szolgállójokkal és akkor mind a’ legényt mind peddig a’ szolgállot el Csapta a’ Tanú, és most kőzelébb mult vásárhelyi vásárkor monta a’ Tanú az el Csapott Legénynek Vásárhelyen, hogy gondolkozzon a’ Gyemrek felől mert már meg szűletett, és azon okra valo nézve, már Vásárhelyről elszőkőtt, mint hogy magát bünösnek érzette, még tsak Kundschaftot[594] sem vitt magával.

*

1816^ik Esztendőben Pűnkősd Hava 6^ik Napján[…] H[ód] M[ező] Vásárhelyen[…]

………

Itt a’ szerelemnek és a’ gyalázatnak az Ön szeretettel valo öszve ütközés szomorú következésit lehet Szemlélni. A’ szerelem és az ön szeretet, a’ természetnek munkáji egyenként véve kibe kibe nagyobb avagy kisebb mértékbe. A’ szerelemben valo szabados kiereszkedést a’ Törvény bölts okoknál fogva tilalmassá tette.

A tilalomnak által hágása leg=tőbbet a’ magát unszoló alkalmatossággal egyedül gyarlóságbol esik meg, de minekutánna megesett, a’ törvénytől ki szabott gyalázattól való félelem szorongattatásai lepik meg a’ gyarlóságba esettet, a’ mikor osztánn a’ gyalázattal rettegö a’hoz képpest a’ mint testi ‘s lelki alkotása vagyon kettségbe esvén, irtoztató dologra vetemedik[…]

………

Most pedig a’ midôn már tapasztalhatni, hogy mind az emberi érzékenységek naprol napra jobban pallérozódnának, mind az erköltsi ki miveltetes oriási lépesekkel haladna előre, bizvást lehetne reményleni, hogy az a’ czél, a’ mellynek el éréséért a’ fent írt idökbe vért kelletett ontani, most a vérnek meg=kiméllésével is el elérettethetne[…]

*

1817.^ik Eszt[endő]ben Sz[ent] András Hava 24^ik naptól H[ód] M[ező] Vásárhelyen.

A 40^ik szám alatt

Aggot Sára, hogy az Urad[almi] Tőmlőtzben mint Rab-személj teherben esett, maga is el-esmérvén;

Itéltetett

Mihelyest a Gyermek szűlést, és annak a mejjtől leendő el-választását, a vasban fogott végzendi; azonnal jelentessen fel a Tőrvény Szék[ne]k, addig pedig olly útasitással előre jegyeztessen, hogy néki a leg-feljöbb Helyről ki szabott bűntetése fűggőben tartasson. Egyéb eránt Orosz Miklós Tőmlőtz Katona ellen, kitől magát teherben állittya lenni, ezennel visgálat rendeltetik.

387. A lány megölte saját szüleményét.

CSML SZF. IV. A. 53. a. 10.

1817^ik Eszt[en]dei 9^br 24^ik napjától 3^ik szám. Folyamatba vétetett az 1817^ik Eszt[endő] Sz[ent] György Hava 14^ik napjától 5^ik számon.

A

1817^ik Esz[endő]ben Ma[r]t[ius] 28^ik napján Hold Mező Vásárhely várossában Ki vett őnként való vallás.

Mi [a] nveved?

Kiss Sára, H[ód] M[ező] Vásárhelyi 21 Esztendős Refor[mátus] Hajadon meg esett Személly vagyok, Kűlőmben az édes Atyám Kiss Pál mellett tartózkottam.

Miért fogattattál el — vald meg igazán?

Azért hogy a folyó Essztendei Martius 15^ik napján Hold Mező Vásárhelyi Lakos Szekér Joseff tanyáján estvéli 8 órakor az tanyabéli épűletnek ablaka allatt egy ferfiú gyermeket szűltem, melly tsak ugyan Szekér Jóseftől való volt, és ezt meg őltem.

Hogyan őlted meg azon ártatlan Kisdedet, beszéld elől Kőrnyűlállásossan?

Minek utánna az Kisdedet elszűltem, azt most sem tudom, hogy holtan e vagy elvevenen, tőrténetből esett hogy erőtlen-is lévén, de Sáros tsúszos út-is volt az ablak allatt, tehát vagy Nyakára, vagy más tagjára reá hágtam, de tsak azonnal inen az előttem lévő Kőtőmben fel-fogtam, és az házban bé vittem. Mivel pedig ott-is sok ideig mozgását nem hallottam estvéli 9 órakor ki vittem az fás Kertben, és ott egy széles Ménta bokor[595] mellé mezételen el-temettem, de mivel attól tartottam, hogy onnét az Kutyák ki fogják kaparni, tehát Mar[tius] 18^ik napján dél előtti 11 óra tájban, amidőn tudni-illik Senki Sem volt az tanyán, az Menta Mellől fel-ástam, és ruhában takargatván az Szénás Kert árkában mellyebb gődőrben ástam, mellyben mind addig fekűtt a méglen az Vármegye Bábája jelenlétében Mar[tius] 26^ik napján meg nem fel-nem vettem, és az Városra bénem hoztam.

Hallod e az Gyermek ép volt, tehát annak mivel időre jőtt az világra elevennek kellett lenni, azért tsak vald meg gonosz tettedet.

Azt sem mondhatom hogy elevenen hoztam e az világra, de azt Sem hogy holtan.

Te az Kisdednek kész akarva hágtál az nyakára, a mi Ki-is vagyon tőrve az Seb orvosnak visgálattya szerént, azt pedig tsak azért tseleketted, hogy hamarébb meg haljon?

Én nem akartam Kész akarva, hanem úgy tőrtént amint már fentebb vallottam, a Setétben tudni illik tőrténetből reá hágtam, hanem melly tagjára, azt nem tudom.

Az Gyermeken bitskával tőrtént két Szúrások-is vagynak az oldalán, hát ezt mikor tseleketted?

Egy Istenem egy lelkem, én az gyermeket Sem késsel sem más eszkőzzel meg nem szurkáltam.

Úgy láttzik, hazugságaidból mintha te ezen ártatlan kisdedet meg Sem akartad volna őlni, ha úgy mi szűkség volt az teher viselés ideje allatt, tagadni, hogy te nem vagy terhes, de mi szűkség volt a szűlés idejekor az Házból az ablak alá Szűlni menni, és ezen szűlést Senkinek fel nem jelenteni, hanem az ártatlant Két helyre is el-ásni?

Tsak azért tselekettem ezt, mivel féltem az apámtól.

Tutták e szűlőid amidőn az Kisdedet az Házban bé vitted?

Nem tutták.

Hát az Bába előtt miért tagattad te ezen dolgot any[ira] álhatatossan?

Azért hogy az Szűléimtől nagyon féltem.

No tehát tsak vald meg mi kép hágtál az gyermek nyakára, és mi képpen szurkáltad meg?

Már az igaz hogy noha setét volt, de még-is már meg vallom hogy az nyakára reá hágtam, hanem hogy meg szurkáltam volna azt tagadom.

Ki szurkálhatta volna tehát meg az Gyermeket, hol=ott náladon Kívűl azt hogy hol légyen senki sem tutta?

Én nem tudom.

Az Bába beszédgyéből az kőrnyűlállások azt mutattyák, hogy már néked tőbb gyermeked-is volt, hová tetted azokat ad elől?

Ennél az egynél tőbb soha sem volt.

Ki ingerelt tégedet arra, hogy Gyermekedet elveszitd, vallyon nem az Maga Szekér Jóseff e?

Engem arra senki sem ingerelt, Seőtt az Attya Szekér Jóseff, amidőn meg hallotta ezen szomorú esetet, az Gyermek[ne]k lett el-vesztését nagyon Sajnálta.

Hallod e te magad-is meg vallod, hogy az ártatlan Kisdednek hová lett el-ásását náladon Kívől senki sem tutta, ugyan azért, azt náladon kívől más az Késsel meg sem szurkálhatta, hogy tehát sorsodon Kőnnyebbithess, szálly magadban, és valdd meg, hogy miképpen és mely helyen az Kertben a vagy más hol szurkáltad meg az Kisdedet?

Én amint már meg valottam az Kisdeden egy szúrást sem tettem.

Voltál e már fogva vagy bűntetve?

Sohasem fogva, sem bűntetve ne voltam.

Hertzeg Ferentz Uradalmi fiscalis által.

Április 14-én hasonlóan vallott.

*

B

Visum Repertum!

1817^dik Esztendőben, Martius Holnapnak 28^dik napján Regvel, Tőrvényessen meg hivatattam, Kiss Sárának 21 esztendős Reformata valásu, Gyermekét, mellyed [így!] halva találtatott visgálására végett és kevedkőzendoket, az Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád vármegye hiteles Babának jellen létében találtam ugy mint.

1^mo Az Gyermek, minden jellébűl ki tetzet, hogy idöre szűletettet egésségesnek, és épp, kéz, lábnak látzadot.

2^do Meg visgálván a Kiss holt Testét Szembe tűnő volt, előszór az Képe Fekete, az jobb oldalán tsontja mellet egy Bitskával való szúrás, és ugyan a masodik szúrás jobb felén az Kereszt tsontján, melly Szúrások az első bé hatol, és a Maját meg sértette, a második szuras tsak az tsontig bé hatol, de azt meg nem sértette

3^tio Az második nyak tsontot (ugy mondva) Nyaka tsikaját tőrve találtattot.

Jegyzés!

Hogy azon nyak tsontnak törése, a Fekete Képe azt jellentik, hogy erőszakos, Fojtogatás által meg öletettet az tsőtsemes Gyermek, A mi azon Kés szurások[at] illeti, mivel a Bába Aszon jelenlétében a Feldbül fel vévődőt, és azon Rongy Ruhát a mellyben bé takarva volt meg visgálta és semi szurást, avagy vágást nem látot az Ruhán, mellyet hogy ugy vagyon Hitűnk szerint Bizonyitjúk.

H[ód] M[ező] vasarhely die 30^a Marti[us] 817.

Gottfrid Steinbacher Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrad vármegyek sebb orvossa Resznicsek Anna T[ekin]t[e]tes Var[me]gye Babaja.

*

Itéltetett.

Ezen Kegyes Itélet tétel az vasban Fogott Személy előtt maga valóságában az T[ekintetes] Királyi Tábla, és az F[öldes] Úri Tőrvény Szék Itéleteivel Fel-olvastatván, Nékie annak uttasitásban leendő vétele tuttára adatott.

………

[…]mint saját Szűleménnyét meg őlöt, maga meg érdemlett buntetésére, másoknak pedig józan Példájokra, az jámborok számából, Hohér Pallossa által, ki tőrőltetni, el álván az előre botsájtandó Kínzástól, tsak egyedűl azon okból, hogy az vasban fogottnak a’ részben, hogy Terhét titkolta, mentségére szolgálhat, mivel az e’ féle megesett Személlyek, ezen az Főldőn, az leg nagyobb gyalázatban ejtetnek, — és nem tsak szűlőik, hanem még Attyakfiai általis tsúfossan meg vettetnek.

*

Az ügy a Királyi Tábla elé került fellebvitelre.

Részlet a felperes fogalmazásából:

[…]Az Fell-peres Fiscalis az ezen rettentő bűnnek meg-bűntetése, és az igasságnak ki szolgáltatása végett, az ártatlannak vérével az égre kiáltván; Keresetét eképpen adgya elől: Az vasban fogott Hajadon személy még az múltt 1816^ik eszt[endő]ben H[ód] M[ező] Vásárhelyi Lakos Szekér Jósef nőtelen sorsú emberrel búja Szerelmet folytatván, annak az lett az kővetkezése, hogy teherben esvén, a’ folyó 1817^ik eszt[endő]ben Martius 15^ik napja estvéli óráin, ugyan tsak Szekér Jósef tanyáján az Háznak ablaka alatt terhétől meg-szabadúlván, egy férfi gyermeket szűltt, kit-is félre tévén Isten ‘s Ember Tőrvénnnyeit, az Istentelenségeket bűntetőket, kinos halállal alattomban megőltt[…]

Az ügyirat további részeleteiből nem derült ki, hogy végül milyen büntetést szenvedett a csecsemőgyilkos lányanya.

388. A kislány a mostoha bátyjától szült csecsemőjét a tanyai kutyákkal etette meg.

CSML SZF. IV. A. 53. a. 10.: 809.

1818^ik Eszt[en]dőben Sz[ent] Győrgy Hava 24^ik naptól H[ód] M[ező] Vásárhelyen, a 3. és 4. sz[ám] alatt.

Fel vétetett az Urad[almi] Fiscalisnak mint Fel-Peresnek Főben járó Pere Rúzs Ilona gyilkos Rab személly 1^ő, és ennek ágyasa Mészáros Pál 2^ik rendű Rab ‘s all-Peresek ellen;

Itéltetett:

Bizonyos lévén ugyan az vasban fogottnak az A. alatt elől-mutatott őnkényes vallásábol, hogy a B. alatt foglaltt Mészáros Pál mostoha báttyától teherben esett, és ugyan azon terhét Mostoha Attya Mészáros Ferentznek Tanyáján el-szűlte a Pitvarban, és azoknak utánna a világra jőtt tsőtsőmőt a ház végire ki-vitte, ugy azis, hogy előszőr őnknyes vallásának ki-vétele alkalmatosságával azt hazudta, hogy a szűletett gyermeket a kis kertben ásott főld alá temette, későbben p[edi]g azt vallotta, hogy a ház végire ki-tévén, nem tudja, hogy onnét hová lett légyen azt gyanítván, a midőn későbben kiment, és a kutyákat valamit gyalogatni látta, hogy talán azok ették meg. Mivel azomban a Perbéli Levelekből ki-nem sűlne, hogy az kisdedet életben hozta volna a világra, és azt azoknak utánna meg-őlte volna; idejárulván, hogy az eféle meg-esett személljek ezen a vidéken úgy a Szűlőktől, valamint Attyokfiai, és Lakos társaiktol külőnős meg-vetés űldözés, és az Atyai kegyelemből leendő ki rekesztés alá szoktak jőnni, őtet a Fel Peres Fiscális által kért kínos haláltól a Tőrvények értelme szerént azon tekéntetből fel-oldoztatni, mivel azok az eféle esetben kűlőnőssen meg-kivánnyák, hogy az elevenen világra jőtt gyermeknek valósággal lett el-őlettetése meg-próbáltasson; ellemben ki-világosodván, hogy teherben lett ejtését soha senkinek fel nem fedezte, a szűletett gyermeket p[edi]g, bár akár hová tette, hanem senkinek meg nem mutatta, kővetkezésképpen vagy el-ásta, vagy az Tanyabéli kutyák eledelévé tette és így el-sikkasztotta; — 2. Eszt[en]dei vason, kőz-munkán, hetenként 2. napi vízen kenyéren tőltendő Áristomra, és 3. Holnaponként 25^vel számítván, elveednő 200. korbáts űtések[ne]k el-szenvedésekre kárhoztatni – Mészáros Pált p[edi]g, mint nőtelent, kővetkezésképpen szabad személyt, kire kűlőmben is semmi ezen Tárgyhoz járuló terhes vétkes tselekedet nem bizonyosodik, sőtt az meg-esett kérdéses személjnek Férhez leendő vételéről gondolkodott, a Tőrvény Szék előtt leendő meg-dorgálás után szabadon botsájtatni.

Az ügy föllebbezés során a Királyi Táblára került.

*

N[eme]s Hertzeg Ferentz Uradalmi Fiscalisnak mint Fel-Peresnek Főben járó Pere[…] Eképpen adván elől keresetét az bűnnek meg-bűntetése, és az igazságnak ki-szolgáltatása végett: Ruzs Ilona t[udni] i[llik] 1^ő rendű rab-személy az bújaságra tőrekedett fajtalanságtól el-ragadtatván és annak kővetkezéseit noha jól tudta, azt még is megvetvén, és pártájából ki-vetkőzvén, ‘s azt letévén, Szűzességét Mészáros Pál Mostoha Battyának, ‘s 2^ik rendű Rabnak az múlt 1817ik Eszt[en]d[ő]ben által adta, és magát teherben ejtette, a melly testbéli kőzősülésből származott szerelem gyermeket, minek utánna a f[olyó] Eszt[en]dei Boldog Aszszony Havában az Tanyai Ház pitvarában el-szűlte volna, félre téve Isten ‘s Ember Tőrvényeinek szentségét előre el-határozott szándékkal kívetkőzvén minden emberi természetből az őn maga vérében ‘s testében kegyetlenkedni, és az elszűltt ártatlan méhétől szakatt tsőtsőmőt az ház végire ki-vinni, és az Tanyát őrző ugató ebek és Kuvaszok eledelévé tenni nem írtódzott[…]

Ezt követően a felperes és a védlő vitája következett. Utóbbi természetesen enyhíteni igyekezett a történteket.

*

A

Önként Vallomás

Melly ki vétetett febr[uár] 9^k és 10^k napjain 1818.

Kinek hivnak.

Ruzs Ilona a’ nevem 15 Esztendős R[ómai] Catholica, Vásárhelyi születés vagyok most Dunaháti Mészáros Ferencz mostoha Atyám házánál lakom. —

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva hogy gyanúságba estem mintha terhes lettem volna pedig én nem voltam.

Nem zörög a’ Levél ha a’ szél nem fújja, te rólad sem kerekedett vólna az a hir ok nélkül; vald meg hát szép szerével kitôl, mikor estél teherbe, és terhedet hová tetted?

Mészáros Pál mostoha Bátyámmal, Pünkösd tájban a’ Tanyán lévén egy ejtszaka, a’ mint a’ Házba az ágyon feküdtem mellém feküdt, és osztán alsó ruhámat fel hajtván reám feküdt és rajtam erőszakot tett, mellyet én mint az ollyas dolgokban tapasztalatlan meg nem akadályoztattam, nem is gondoltam mi következése lehessen annak.

Eröszakosan bánt e’ véled Mészáros Pál Bátyád midön veled köze vólt vagy pedig magadnak is hajlandóságod volt arra hogy veled dolga legyen?

Én magam is szerettem és most is szeretem Mészáros Pált, igaz ugyan mondottam hogy ne bántson de csak meg esett a’ dolog.

Azon ejtszakától fogva hányszor vólt véled köze Mészáros Pálnak?

Még ezen kívůl kéttszer vólt vélem köze minthogy a’ tőbszőri őszve jővetelre alkalmatosság sem vólt ezen kívűl töbször nem emlékezem. –

Hallod e’ az íllyes szoros barátkozásnak terhesség, annak gyermek szűlés a következése, — te is bizonyosan teherbe estél csalóka bátyádtól vald meg tehát egyenesen terhedet mikor és hol tetted le?

Ez előtt mintegy két héttel a tanyán lévén éjfél tájban rosszúl lettem, és a’ házból ki menvén tôlem valami igen nehezen ment el, mi vólt mi nem azt nem tudom elég az hozzá, hogy a’ Kútyánk oda jôvén ottan valamit meg evett, de mit evett azt nem tudom.

Hogy tehát csak ugyan terhes vóltál és valami töled nehezen ment el azt meg esméred, hát a Havi tisztúlás mi olta nem vólt rajtad?

Miolta Pál Bátyám velem vólt azólta Havi tisztulás rajtam nem vólt.

Mind a’ magad beszédébôl, mind a’ kőrnyűlállásokból, mind a’ N[eme]s Vár megye Bábája, és Város Chyrurgusa hiteles bizonyításából világos hogy gyermeked lett, és hogy már az érett gyermek vólt, hová tetted azt, vald meg, mert már a tagadás semmit sem használ?

Az egész dolgot nyílván meg mondom tehát — pénteken múlt egy hete éjfél tájban fájdalmakat érzettem, a’ mikor is ki menvén a’ Ház végénél kínok között egy gyermeket szűltem, fiút e’ vagy Leányt azt nem tudom de halva születvén, a’ kis kertben, ásott főld lévén ottan a’ föld alá ástam és takartam. — oda jőtt utánam egy kutya is de azt el hajtottam, magam pedig a’ Házba vissza mentem — végre más nap Pál Bátyámmal haza jöttem.

*

Ezen vallomása után — a’ N[eme]s V[á]r[me]gye Bábája, Város hites cseledjeivel ki kűldetvén Mészáros Ferencz tanyájára a gyermeket a’ mondott hellyen most bünben álló Rúzs Ilonával eggyütt lévén meg keresték, de nem találták mi hez képest újra kérdőre vétetvén vallotta mint következik. –

*

Tegnap meg keresték veled egygyütt föld alá takartnak állított gyermekedet ott hová ásottnak mondád de mint tudod ottan nem találtatott hová tetted tehát?

Meg szűlvén hajnal előtt szombatra virradóra a’ Tanya Ház pitvarában gyermekemet azt azonnal kezembe vettem a’ Ház végéhez ki vittem, de semmi mozdulását észre nem vévén a’ Ház végénél le tettem, es ottan hagytam.

Hová lett hát a’ ház végétôl a Gyermek ki vitte el?

Én nem tudom ki vitte el hanem midön ismét meg nézése végett ki mentem egyebet nem találtam ott a Tanyabeli kutyáknál mellyek valamin nyalakodtak.

És így te istentelen rossz személy, tulajdon véredet gyermekedet azt az ártatlant, oktalan állatok prédájává őnként adtad, hogy mívelhetted ezen szörnyű dolgot?

Én azt nem gondoltam hogy a’ kutyák meg eszik, mert midön másodszor ki mentem olly szándekkal vóltam hogy majd fel veszem és valahová el teszem vagy meg mondom Pál Bátyámnak, de már akkor semmit sem találtam.

Kerested e’ tehát valahol ha a’ vólt a’ széndékod hogy ki jelentsed ezen esetedet, és a gyermeket fel vedd?

Kerestem a’ le tétel hellyén és a’ Ház megett de nem találtam.

Vólt e’ Szivedben valamelly keserüség vagy fájdalom avagy sírtál e’ ezen írtóztatóságon?

Minekutánna nem találtam meg sirattam de már az akkor semmit sem ért.

Mit gondoltál magadba, midőn arra határoztad magadat, hogy a’ kutyáknak add eledelül gyermekedet.

En semmit sem gondoltam, hiszen az eszem sem vólt hellyén, azután gondoltam osztán.

Mitôl féltél mitől tartottál, vagy mi alól akartál menekedni az által, hiszen tudod azt hogy a meg terhesedett gyermeket szůlô Leányokat senki sem bántja senki sem kínozza?

Én nem tudtam azt fel gondolni nem értem fel ésszel, a gyalázatjától féltem. –

Ládd e’ Pál Bátyád azt mondja hogy el vett vólna feleségeul, kijelentetted volna, mert nem mondottad hát meg nékie, vagy Anyádnak, vagy valamelly atyádfiának?

Én nem mondottam azt senkinek, nem is tudta senki mert szégyenlettem és nem mertem mondani. –

Vóltál e már fogva vagy bűntetve.

Nem vóltam soha sem semmi nemzettségem.

Kőlt Szentesen, Febr[uár] 10^kén 818. Eszt[endő]ben.

M[ező] Városi Bírái előtt.

*

B

Önként vallomás

Melly ki vétetett Február 10^kén 818

Kinek hivnak.

Mészáros Pál a’ Nevem 21 Esztendős R[ómai] Catholicus, szentesi Colonus[596] Mészáros Ferencznek fia vagyok — Nőtelen.

Atyádnak mostoha Leányával Rúzs Ilonával mitsoda Szövettséged vagyon?

Nem egyébb mint hogy háromszor véle háltam és véle közösködtem.

Melly idô tájban eshetett elsô el hálása azon Leánynak?

Azt bizonyosan nem tudom, hanem úgy gondolom, hogy Pűnkősd előtt vólt.

Mitsoda ígérettel vetted arra ezen Leányt hogy kívánságodra tisztességéről el felejtkezzen ‘s akaratodnak szűzességét fel áldozza. –

Én semmi féle ígéretekkel arra nem ketsegtettem, hanem egyformán hajlandósgáunk lévén egymáshoz, ezen vétkes cselekedetet el követtük.

Tudhattad te azt hallomásból is hogy az ílly barátkozás után, a’ Fehér személlyek meg terhesednek és gyermekek is szűletik, mikor vetted hát észre hogy a Leány terhesedni kezdett.

Én nem vettem észre rajta soha arra nem is olly igen űgyeltem hanem úgy gondoltam, hogy a Leány kővér vólt, mások is úgy hitték azt[…]

A további kérdések is erre vonatkoztak. A legény általában tagadott. Azt vallotta, hogy ha biztosan tudta volna a leány terhességét, feleségül vette volna.

*

C

Bizonyítása,

Annak hogy az 1818^dik Esztendeji Februarius 9^dik Napján Rús Ilonát mint Terhességgel vádoltatot Szeméjt meg visgálván rajta ezen kővetkezendő orvosi Észre vételeket fedeztem légyen fel, ugyanis,

1^mo Mind a két Tsetseit Téjjel majd meg telve.

2^do A Szűlés után szokot Szemérem Testeknek el Lágyúlását.

3^o A Szűz Hártjának el veszését.

Mejnek nagyob hitelére ezen, Jó Lélek szerént a Dolog valóságához képest, készűlt Bizonyság Levelemet szokot petsétem alat, nevem aláirásával meg erőssitve ki adtam.

Szentesen, 818 Februariusnak 10^kén

Sas Jósef Chyrurgus.

Spigelsperger Angtonia Te[kin]t[e]tes N[eme]s Vármegye Bábájának keze X vonása.

*

D

Atestatum Medico-Chirurgicum![597]

Hogy Ruzs Illona 15 esztendős vásarhelyi szűletés, mostanában Vásárhelyen az Uradalmi Tőmlőtzében Raboskodik, általam meg visgálván, és őtet egésségessnek találtam ugy hogy az Testi Bűntetést az esztendeihez valóképest el szenvedheti, mellyet hitelessen Bizonyitok.

Sig[no] H[ód] M[ező] Vásárhely die 30^a Aprilis 818.

Stembacher Gottfrid Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád vármegy[éne]k Hiteles Sebb Orvossa.

*

1819 márciusában a pörben végső ítélet született:

A’ 2^ik Számra

Itéltetett:

Ruzs Ilona[…] ellen[…] a’ T[ekin]t[e]tes Királyi Tábla által is helyben hagyott[…] Itélet ki hirdetése napjátol fogva számitandó két 2 esztendőknek le folyta alatt a’ reája mért szenvedésnek el-vétele mellet szabadon botsájtatni.

389. A megesett lány elássa az újszülöttjét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 33-34. (D. 6. és 7. pör.)

Anno 1819. November.

B

24^a July 1819. Szentesi Varossában[…]

Kinek hivnak, hany esztendős? etc.

Sajtos Sára 26 esztendős Reformata, hajadon, Szentesi lakos.

Miért fogattattál bé?

Ezen holnapnak 3^dik napján szültem halva egy gyermeket, a kit azon nap estve az udvaron el ástam.

Mit hazudsz hiszen élö gyermek volt az?

Nem volt, halva lett el tölem.

Kitöl való vólt az gyermek?

Árnot Jánostol a ki tavali Esztendöben Milliom Szabo Istvánnál Béres volt, feleséges ember.

Ki kért arra hogy gyermekedet el veszejtsd?

Senki sem kért engemet arra, és nem=is vesztettem=el.

A vármegye Bábája meg visgálván azt állitja hogy tenéked már más izben is volt gyermeked, hát azt hová tetted?

Soha sem volt, gyermekem, nem is éltem az előtt parázna életet.

Mikor ismerkedtetek öszve Árnot Jánossal?

Már a mult nyáron mindég egygyütt voltunk.

Tudta e’ valaki ezen allapotodat, és ha tudta ki vólt az?

Nem tudta azt egy Lélek sem[…]

*

Visum Repertum.

[…]meg visgáltam egy Hólt Emberi Magzatot, a kiis mint egy három Hetes lehetet. a formáját már alig lehetet ki venni, mert őszve vólt Rothadva, a hunnan nem lehetet már fel bontani, mert merő Takonyá vólt válva. és rettenetes Szagos volt. mindazon által hihető hogy Halva Szűletett. vagy, a Szűletés után mingyárt meg Holt. kűlőmben az hirtelen anyira őszve nem Rothadt hatot vólna nem látszot rajta Semmi Seb : haj Sem. a nyaknak ki Tekerise. Mejetis Hitelesen erősitek

Kőlt Szentesen. die 24^dik Julÿ 819.

Sas Josef Törvényes Seb : Orvos.

*

Alol irtt jelen Levelemnek rendiben el esmérem, hogy minekutánna Sajtos Sárát meg visgáltam, olly jeleket találtam testén, mellyek azt mutatták hogy nem most gyermekezett elöszőr, nevezetessen a Kiss hasnak őszve esése, mehanyának öszve huzása, és a maga vallomása szerént hogy a tisztulás tőbb izben rajta meg rekedett[…]

Szentes 26^a July 1879.

Antonia Erdelyi V[árme]gye Bábája.

*

26^a July 1819 Szentes Varossába Arnot János Szentesi Lakos őnkén[ti] vallástétele[…]

Mi a neved hány esztendös etc?

Arnot János 24. Esztendös, feleséges, Reformatus Szentesi lakos, Dél=Ebéd Kováts Mihály Béresse[…]

Tagadta, hogy közösült volna a lánnyal.

[…]Hijjaba tagadod te azt világossan reád sül, mert Milliom Szabo Istvannak örökbe fogadott Leánykája Baranyi Maria is vette észre, a ki Sajtos Sárával fekűdött, hogy gyakran Sára mellé fekűdtél.

Az igaz hogy tréfábol, ‘s pajkosságbol néha mellé feküdtem, de nem abbol a végből hogy én véle paráználkodjam, mert nékem a feleségem külömb személy, és arra nem szorultam hogy Sajtos Sarával paráználkodjam, mivel feleségem egy héten kétszer is ki jött hozzám[…]

*

Részlet következik a felperes uradalmi fiscalis fogalmazványából:

[…]Mivel pedig Hazánk Tőrvénnyei, nevezetessen az Hármas Tőrvény-Kőnyv 1^ő Részének 15^ik és 105^ik Titulussa, és ismétt az 1723^ik Eszt[en]dei 11^ik tzikkellye, tsötsömőjőket meg-ölőket és a Nős-paráznakat halállal parantsolnák meg-bűntetni

Arra való nézve, kéri a Fel-Peres az 1^ő rend[beli] Rabot [Sajtos Sárát] hóhér pallossa alá vettetni, az 2^ik rendbélit [Árnot Jánost] pedig akasztó-fára ítéltetni[…]

*

Itéltetett

[…]a kért halálos bűntetés alól[…] ugyan fel-oldoztatni[…] az eddig való tőmlőtzőzést vétkében tulajdonittatni, és ezen Itéletnek ki-mondásától még ¹/₂ Eszt[en]dei vason, köz-munkán hetenként 2-napi bőjtőn töltendő Áristomra, és 25^ként el-veendő 50 korbátsokra ítéltetni.

Az 2^ik rendű Rab Árnóth János ellen, a Keresetben vett nős-paráznaság tökélletessen ki nem sűlvén, a próbák fogyatkozásából fel-oldoztatni, és szabadon botsájtatni.

390. A lány a búzában szült csecsemőt a földbe elkaparja.

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 34. (D. 8. pör.)

Anno 1819. novemberében.

Anno 819 die 1^a 7^bris in Oppido Csongrad[…]

Benevolum Examen

Mi a neved, hány esztendős à ?

Nagy Theresia, 18 esztendős, R[ómai] Cath[olikus] Mind Szenti születés, és mostanság Csongrádon Pintér Imre kertészinél Szél Mihálynál voltam Szolgálatban.

Miért vagy fogva?

Én azért fogattattam bé, hogy egy mostanában 10 hetek elött szűlt leány gyermekemet eltemettem.

Mi móddon temetted el, beszéld elö környül állásossan.

Én erezvén magamat terhesnek leni, minthogy hajadon leány voltam, azt nagy szégyennek tartottam kinyilatkoztatni, azért mindétig titkoltam, senkinek nem mondottam, és nemis vette rajtam észre senki hogy terhes vagyok: Hanem egyszer, mellynek már 11 hete lesz, környűl fogván a’ fájdalom, alattomossan elmentem a’ búza vetések közé, ‘s ottan megis szültem a’ kisdedet, aki egy leány gyermek volt — minthogy véghetetlen fájdalmat éreztem, magamon kivül voltam, elerötlenettem, és ezt soha sem tapasztalván, de még ez illyen szűlésben lenni mást sem látván, nem tudtam, mit kellessék mivelni; akaratom ellen a’ köldökét ki szakasztottam a kis dednek minthogy az igen hoszszú volt, nem tudtam hova kellessék tenni, vagy mit kellenék véle tselekedni — akisdednek elfolyván vére, tsak hamar meghalt — én azon megijedvén, tsak ottan a’ buza főldbe egy gödörbe bé ástam — minthogy pedig a’ bádjatság végett el árultattam, semit sem tagadván esetemet, a’ Gazdámnak magam meg mutattam az elásott kisdedet.

Voltál e’ már valaha fogva?

Sohasem voltam.

*

A pörben hosszú receptúra szerepelt, amelyet a gyermekágyas leánynak írt Verner András megyei seborvos.

Itéltetett

[…]az eddig töltött Tömlőtzőzés vétkében tulajdonittatván, mái naptól még 1. Eszt[en]dei vason, köz-munkán, hetenként 2 napi bőjtőn tőltendő áristomra, és 25^ként el-veendő 100. korbáts űtésekre, nem kűlőmben az C szerént gyógyítására forditott Orvosi szerek[ne]k 30. f[orint] 12 Xkra rúgó kielégitésére ítéltetni[…]

391. Meghiúsult magzatelhajtás

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 105-106. (D. 59., 60., 61. és 62. pör.)

Anno 1820. márciusa.

Species facti

A leg kőzelebb mult szombaton Hamza Mihály feleséges, és gyermekes ember, ki Dőgei Sárát teréhben ejtette, Dőgei Sárával edgyütt elmentek Hamza Janosnéhoz, a ki arra kérettetett hogy szerezzen ollyan aszszonyt ki Dőgei Sáribol a gyermeket, ki már 3 holnapos vesztené el; Hamza Jánosné Varga Jánosnét ki már több Esztendőktől fogva Ferjével nem lakik és buja fertelmes eletéről ismeretes volt fel kereste és meg kérdezte nem tudna e’ valami orvosságot terhes személynek bé adni, mellytöl a gyermek a személytöl el menne; Varga Janosné fel válalván ezen mesterséget 4 f[orin]tokért, melly summábol 2 f[orin]tokat Dőgei Sari azonnal le is fizetett, és az orvosság el készitését, és bé adását, mai napra meg határozta. Azomba[n] szombaton estve Hamza Janosnénak férje a tanyárol meg erkezvén, Hamza Janosné férjének a dolgot elöl beszellette, a ki is feleségét azonnal vasárnap hajnalba Hamza Janosné, Hamza Mihálynéval bé is tellyesitettek, az alatt az idő alatt mig ezek oda jártak Hamza Janos a város Házánál jelentette az elöljaroság elött Varga Janosné által fel válalt mesterséget, ‘s Varga Janosné bé fogatatott.

Sig[no] Szentes 3^a Januray 1820.

Szentes Varóssa M[egválasztott] Elöljároi ‘s Bírái.

*

Varga Jánosné ön Vallása.

1820. 4^a Jan. 1820[…]

Varga Jánosné Horváth Judith 34 Esztendös R[ómai] Catholica, ura hagyott Szentesen Zsellérkeppen lako [asszonyt vallatták:]

[…]Miért fogattattál bé?

Hamza Janosné, Dögei Sárával a leg közelebb mult szombaton estve hozzám jottek, hogy Dőgei Sárának mehében levő gyermekét, veszejtsem el, melly dolgot 4 f[orin]tokért magamra fel válaltam, és hogy a mai napra el készíttem az ahoz valo szert, és bé fogom Dőgei Sarának adni.

Hány leánynak vesztetted el már gyermekét, vald meg igazán.

Nem vesztettem egynek is, nem is tudok hozzá semmi mesterséget, hanem Hamza Jánosné, ugy jött hozzám hogy minekutánna már több Esztendöktől fogva Hites férjemmel nem lakom, és másokkal volt kőzősűlésem, talán valami mesterséget tudok hogy gyermekem nem lett.

Mitsoda szert adtál volna bé Dőgei Sarinak, ígéreted szerint.

Én tsak ámitottam, nem is adtam volna néki semmi szert, azért is hallasztottam Kedre hogy majd addig ki adom Dögei Sárit, hogy roszsz szandekba vagyon.

Miért vetted hát fel a 2 f[orin]tot?

Mivel ferjem semmi segittseggel nints hozzám, a szűkség kénszeritett, reá, de semmi szándékom nem volt a lelek el vesztésében[…]

Szentes Varossa M[egválasztott] Birái.

*

Hamza Mihály ön Vallása

1820. 6^a January. Szentes Varossába.

Hamza Mihály 32 éves református, feleséges embert így vallatták:

[…]Miert fogattattál bé?

Dögei Sári tölem teréhbe esett.

Mikor esmerkedtetek őszve, és hányszor közösködtetek egy mással?

Kender mag nyővéskor, és őtszőrnél többször nem közösködtem véle.

A[z] hallatik hogy Dögei Sári már a nyáron is terhes volt, és anyád adott akkor néki valami italt, attol ment el [a] gyermeke, igaz e’ ez, vald meg.

Nem volt, nem tudok benne semmit, magvas Kender nyővéskor adtam magamat hozzá, arrol sem tudok semmit, hogy anyám adott volna Dőgei Sárinak valami italt[…]

*

1820. 3^a January Szentes Várossába Dőgei Sára Önként vallástetele.

Dögei Sára, hajadon 19 Eszt[endős] Reformata, Szentesi születés [vallatása:]

[…]Tudott e’ Edes Anyád ezen roszsz szandekodba valamit?

Nem tudott semmit, még azt sem tudta hogy viselős vagyok, mind addig mig Hamza Jánosné, Hamza Mihály néval vasárnap reggel hajnalba reánk nem jöttek, és Edes anyámnak meg nem mondották, hogy vigyázzon reám, mert a gyermeket el akarom veszteni, és Vargáné már fel is valalta 4 f[orin]tokért[…]

*

1820. 3a January. Szentes Varossába Szentesi Lakos Hamza Janos Hítes Társának Dési Annának Önkén[t]vallás tetele.

Dési Anna, 23 Esztendős, Reformata Hamza János Hites társa [vallatása:]

Miért fogattattál bé?

Miko Janosné Napam azt mondotta hogy mennyek által Vargánéhoz hogy ha Dögei Sárinak gyermekét el tudna veszteni, kérnem meg, hogy tselekedné meg, mivel Kisebbik Uramtol Hamza Mihálytol ki feleséges ember terehbe esett.

Ki világosította ki azt hogy Dőgei Sári gyermeke el vesztését fel válalta Vargáné.

Én mentem Hamza Mihálynéhoz hogy mennyünk el Dögei Sára Annyához, és mondjuk meg néki, vigyazzon a lányára[…] és el is mentünk Vasárnap hajnalba.

*

Tekintetes Fő Fiscalis Ur!

Varga Janosné a Tekintetes Szentesi Uradalom Katonájának Varga Janosnak Hites Társa, ki már több esztendötöl fogva hitetlenül Férjét-el hagyta, és buja nős parazna életet élt, mostan Hamza Mihály feleséges s, gyermekes embertöl terehbe esett Dőgei Sárit, azzal hitette el, hogy a méhében levö 3 holnapos gyermeket el tudja veszteni[…]

Szentesen 4^a Januar 1820.

alázatos szolgái Szentes Varossa M[egválasztott] Bírói.

*

Tekintetes Fő Fiscalis Ur!

[…]Hamza Mihaly bé fogattatván, ‘s Dögei Sarival szembe állittatván, el válalta hogy ő tőle esett teherbe Dőgei Sári. Dőgei Sári pedig szemében azt mondotta, hogy azzal vette le lábárol, ne féllyen semmit, mert már két leánybol vesztette ö ki a gyermeket, 10 f[orin]tokért, most is segit Hamza Mihály Dőgei Sárin, ha teherbe találna esni : melly biztato szavait Hamza Mihály tagadja. Eszre vévén Dőgei Sári hogy terhes, most a leg kőzelebb mult őszszel Hamza Mihály annya vitt Dögei Sarinak valami fűvet hogy vízbe inná meg, de Dőgei Sári nem tselekedte, a fű most is meg vagyon mellyet előttünk bé mutatott a leány. Hamza Mihály Annya ágyba fekvö öreg aszszony, azt ez uttal altal nem küldhetjük[…]

Szentesen 6^a January 1820.

alázatos szolgai Szentes Várossa M[egválasztott] Bírái.

*

Itéltetett:

Ámbátor Varga Jánosné vassbanfogott nem tagadná, hogy a 2^ik rendbéli vassban fogott Hamza Mihály által meg ejtett Dögeÿ Sárának méhében lévő gyermek el-vesztésében eszközlenni akart volna, minthogy azomban azt őnnként el-ősmérné, hogy ezen színlett, de soha annak végbe vitelére nem intézett czélbol két forint előre való jutalmat el vett légyen Dőgeÿ Sárátol, azért mint csalót, és roszban járót 30 korbatsokal; Hamza Mihaljt pedig önként el ösmért nős parznasagáért, és azért, hogy a’ Dögeý Sari gyermek el-hajtásában eszköz, és fizető volt, 1 honapi vasban, közmunkán ‘s hetenként 2 napi Bőjtön toltendő fogságra és két ízben el veendő 50 botokra; Dogeý Sárit végtére mint a’ ki eltökellet szándekal volt terhének mesterséges el űzésében, gyermeke meg-szülése, és szoptatása űdeje után ¹/₂ esztendei rabságra karhoztatni, addig pedig jo kezesség mellett Szabadon botsájtatni. Dessý Annát pedig, a’ ki az elöbbenieknek a’ gyermek el-űzésében szinte társnak lenni vádoltatik, de mostani gyermek agyi betegsége végett elő nem allítatthatott, meltó bűntetésenek ki szabása végett előre jegyeztetni.

392. A leány vetélése

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 971. (D. 135. pör.)

Anno 1825. Ápr[ilis]

Őnkényes Vallás

Mi a’ neved? ‘s a’ t:

Kardos Sára 19. eszt[endős] /:egy Mező Hegyesi Emberrel hitnélkűl éltem, akiottan öreg béres Jánosnak hijják:/ Ref[ormátus] — Vásárhelyi.

Miért vagy fogva?

Kapitány Uramnak valaki ellvádóltt hogy Gyermekem vólt, pedig nekem nem vólt.

Tsak vald meg hova sikkasztottad magzatodat, mert annyi Bizonyós hogy szűltél, azt a’ Bábais meg Bizonyíttya?

Azt nem mondhattya, mert én vastag sem voltam, nem félek e’részben azért Istenemtől, azt nem valhatom magamra a’minem igaz.

Hól ‘s kinél tartózkodtál te a közelébb múltt Hetekben?

2. hete hogy haza jöttem az előtt Komlóson tartózkodtam egy Embernél a’ki közel lakik a’ falu Házahoz de mere nem tudom ‘s onnét jártam Mezőhegyesre.

Meddig tartózkodtál Komlóson azon egy Háznál?

Ott mindég, amig tsak Mező Hegyesre jártam, éppen harmadfél holnapig.

Jobb vald meg, hogy mimódon szűltél, ‘s hova lett a’ Gyermek mert hiszen azt úgy sem lehet palástolni¸

Megmondom tehát, hogy annak előtte ahogy ide jöttem egy héttel ott Komlóson, azon háznál a’hol laktam, delútán hétfői napon a’ hasam kezdett fájni, mert tisztulásomis vólt ‘s a’mint az ól elött azudvarban, a’ Kamara véginél egy darab fal melléleűltem valami kiss újjam nagyásgú ollyan forma valami ment ell tőlem, mint mikor még a’tojás hártyájába van tsak, hamegölik, vagy meg döglik a’ tyúk — de egyébb eránt nem vólt semmi bajom — azután azt ugyan azon a’ helyen ell=ástam.

Te bizonyosan erőszakkal vesztetted ell a’vagy mesterségessen kergetted ki magadból magzatodat tsak szálj magadba, és vald meg!

Attól az Istentől nem félek hogy meg őltem vagy valamit ittam vólna — mert terhes semvóltam, tsak ollyan vólt mint a’tojás a’kerekségeis én felsem bontottam; ellmerek odamenni akárkivel, ‘s reá akadok ahová én aztat tettem.

Vóltál emán fogva ‘s bűntetve¸

Nem voltam soha.

Mi vagyonod van:

Semmim Sints.

Kőltt Vásárhelyen 8. Apr[ilis] 825.

*

A bába határozottan azt állította, hogy a lány szült. A vádlottat a helyszínre kísérték, de a megjelölt helyen semmit sem találtak. Az ítélet fölmentéssel zárult.

393. Az elvetélt magzatot a szerető az árnyékszékbe dobta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 972. (D. 141. pör.)

Anno 1825. Ápr[ilis]

C

2^ik Történet le irása.

Tőrtént Melly szerént H[ód] M[ező] Vásárhely Gera István Pintér mester, és Hites Társa Marton Rozália önként személyessen elő alván felfedezik, és elő adják azt : hogy most legközelebb mult Nagy Szombaton vagy is folyó 825^ik Esztendei Sz[ent] György Hava 2^kán estvéli, 9, és 10 óra közt Özvegy Nemes Biró Jánosné Aszonynak Házánál a’ hol a’ feladó, Gera István Zsellér képpen lakik szükséges dolga végett ki menvén, észre vette, hogy a’ Kertbe Ujlaki nevezetü Reformatus Tanító[598] Gödröt ás, ekkor a’ nevezett Tanító hihetö hogy a’ feladót ottan lenni megsejditette, a’ Gödörnek ásásával felhagyván magát félre huzással mint egy el rejtette — A’ Feladó; Ujlakinak ezen tettét gyanu alá vévén, — bé ment szobájába és fent nevezett Hitves Társát e dolog felöl figyelmetessé tette; és egyszer ‘s mind nékie mondotta, hogy menne ki, és nézné miként Ásná Ujlaki a’ Kertbe a’ Gödröt — a’ ki is kimenvén tsak ugyan látta Ujlakit a’ Kertbe egy fához mintegy lépésnyire gödröt ásni, — de maga a’ feladó is Ujjabb gyanú alá vévén Ujlakinak ebbéli tettét /:Annyival inkább mivel már az elött közönséges hit után tudta azt, hogy a’ Házi Aszony[na]k Leánya N[eme]s Biró Lidia Ujlakitól terhes lenne:/ a’ kertbe kiment, és a’ sokszor megnevezett Ujlaki Tanítót, a’ Gödör Ásás közben kérdezte mi végre ásná azon gödröt? ez, ekkor igy felelt a’ feladónak hogy oda, egy Ágatskát akarna ültetni ezen közben ki jött a’ Házi Aszonyis oda és a’ gödörnek bé huzását a’ vagy félben hagyását javasolta Ujlakinak mondván hogy reá érünk erre az Innepek után is — ‘s azzal Ujlaki a’ Gödör ásással fel hagyván a’ kertböl bementek, — Azomban a’ feladót, nyughatatlanitván Lelki esméretében ezen gyanus esett — özvegy N[eme]s Biró Jánosné Aszonyt mint Házi Aszonyát egész tiszttelettel megszóllitotta és tölle kérdezte hogy tsak ugyan valóságal mondaná meg mi végre ásta, légyen Ujlaki a’ Gödröt? — erre N[eme]s Biró Jánosné Aszony igy felelt — Magának arra semmi gondja — mennyen bé a’ szobájába és aludjon — ennél fogva a’ Feladó tsak ugyan el is ment alunni de Lelki esméretének furdúlásai a’ Feladót szüntelen tsak arra késztették : hogy ezen elötte felette gyanus dolgot világosságra hozhassa — Ugyan azért ezt leg elsöbben is a’ szomszédjának Kováts Jósefnek tudtára adta, megmutatván nékie Ujlaki által a’ kertbe ásott gödröt; melly már akkor, az az másnap Vasránap v[agy] is Husvét napján reggel bé temetve volt — Ugy szinte Tiszteletes Uraknak is valamint Kamotsaÿ Ferentz Commissarius Urnak is a’ fent írt gyanus Esetet kivilágositás okáért feljelenteni elnem mulatta, és azért tsak ugyan azt most ez úttal is Lelki esmérete szerént bővebb ki világosíthatás okáért továbbá is fel adni el nem mulathatja. Annál is inkább, mivel a’ midőn Kamotsaý Ferentz Commissarius Ur által ki küldetett Pusztai Katonák jelenléttekben a’ kérdéses és gyanu alá esett ‘s Ujlaki által ásott Gödör fel bontatott, és ki tisztitatott volna, ottan talált közönséges ganéjon kivül, egy olyan friss pernyébe öszve hempelgetett Csomó találtatott — mellyet a’ midőn a’ feladó jobban visgált, és megszagolt, és a’ Pusztai Katonákkalis visgáltatott, ‘s szagoltatott volna annak rendkívül való és kiálhatatlan büdösségét érezni lehetett — A’ Ház Aszony is meg jelent a’ kertbe és a’ midön ezen gyanus Csomó eránt a’ feladó kérdezné őtet — lábával kezdette azt rugdosni azt mondván hogy : az ganéj, és minden Esztendôben igy szokta fáinak tövét meg ganéjoztattni.

Kőlt Vásárhelyen 6ik Apr[ilis] 825. Kolumbán Ferentz

Eskütt által m[aga] k[ezével]

*

B

1^ö Történet Le-írás. Speties Facti

E folyo Esztendeji Szent György Hava 6^kán Kikúldettem Nemes Biro Jánosné aszonynak Lidia Leányanak Kis Gyermekinek elvesztéssiknek ki nyomozása véget akit is Új Laki Istvány Reformata Prfoesszorra el vesztetek szinte azoknak bé fogadtatásuk e’ránt, magammal el hidtam a’ Tekintetes Nemes Vármegyének Hites Bábáját, és a’ Léánt még az Háznál az Bába meg is visgálta, kinek is Gyermek szúlését az mejjiröl megis ösmérte, Uj Laki Istvány Professzort is hejben találtam, minek elötte az Visgálo Ur elejbe kisirtettem volna Kénszerítettem Őket a’ Gyermeknek hol lettéröl és annak elö adássárol amint is Uj Laki Istvány meg vallotta, hogy a’ Leány N[eme]s Biro Lidia amint Kezében adta estenden egy darabb rongyba bé volt kötve magával el vitte és a’ Gyermekek Arnyék Székében bévetette, azzal én e’ rendelést meg tedtem egy útzabeli másik Emberrel és Egy aszonyal el kúldöttem egy Hernyozóval keresték de azzal meg nem lelték, hanem későbben magam is oda mentem és a’ pervátának[599] rostélját föl bontatam és egy Lajtorján Lampassal egy paraszt Embert be eresztettem akiis amint egy rongyba bé volt takargatva megtalalta ‘s ki adta, a’ tsunyaságtól ki mósadtatam a’ Hites Bábához és Stájpacher Orvos Urhoz el kúldettettem, akiknek is Visum repertúmokból által lehet látni annak törtenetet. –

Költ Vásárhelyen Aprilisnak 8^kán 825. Kamotsaý Ferent[z]

Comissarius.

*

Az A alatt Horváth Jósef főszolgabíró előadja, hogy Újlaki István magát önként föladta. Az irományokat az úriszéknek átküldte.

A D alatt az orvosi vizsgálatról kiállított bizonyítványból egy részletet közlünk, amely a magzatra vonatkozott:

Elöször Hogy azon Foetus[600] 3 holnapig let légyen az Anya Méhében, nem az idöre jőtt, nem is élt még, és leány Gyermek volt,

2szór A Feje Koponya lágy tsontját egy mástól el válón, a Bal részén pedig a Feje tsóntját ki fordulva találtam.

3szor Semi erő szakkot nem tapasztaltam a Foetus Testén, mely is hogy igy lett légyen Hitelessen Bizonyitom.

H[ód] Mezó vásárhely 7^a Aprilis 825. Steinbacher Gottfried

Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád vármegye[ne]k Hites orvossa.

*

Az E alatt újabb orvosi bizonyítvány található, amely azt tanúsítja, hogy április 6-án a leány […]4 Napja légyen, hogy Gyermeket szűlt[…]

*

F

1825^ik Esztendei Sz[ent] György Havának 8^kán H[ód] M[ező] Vásárhely Várossában ki vétetett Őn Vallás

Mi a’ Neve s. a. t ?

Ujlaki István 19. Esztendős Reformatus Nőtelen Kardszagúj Szállásáról N[agy] Kunságból való születés ez ideig itt Vásárhelyen Sub Rector[601] voltam Publicatus[602] nemes nem vagyok hanem Praetensus.[603]

Nemes Bíró Lídia Hajadon személyt miolta esméri és vélle élt e szorossabb barátságba?

Esztendő ólta, miolta t[udni] i[llik] nállok Koszton vagyok, és egymást szerettük.

Tudja e azt mi lett vége egymás szeretetüknek — és tudja e azt hogy N[me]s Bíró Lidia magátol teherbe esvén — Méhében Magzatott hordott?

Azt én megvallom : hogy egymást szerettük de én azt nem tudom esett e töllem Teherbe vagy sem, és hordott e méhében gyermeket vagy sem.

[…]volt e [nagyszombaton] N[eme]s Bíró Lídiánál, beszélje el környül állásossan, igazan?

[…]Igen is voltam[…] Ő feküdt az ágyba[n] és nékem mondotta hogy Ő roszul van, a’ tisztulása meg idnult, hanem ott van az Ágy főbe egy Csomó melly tölle vérrel elment, azt ruhába bé takargatta, és azt én tegyem el, én azt[…] az Oskolai Árnyékszékbe bé vetettem, én meg sem néztem; Ö ugyan mondotta egy Szavával [,hogy] alig ha nem gyermek de nagyon kitsinke, ezért meg sem kivántam nézni.

[…]Özvegy Nemes Bíró Jánosné Aszony Kertjébe a’ fához egy lépésnyire miért ásta a’ Gödröt?[…]

[…]oly végből hogy a’ Nagy Aszony fájának tövét meg ganéjozni akartam[…] — ezen gödör ásás pedig már azután történt a’ midön én a’ fent említett Csomót a Cloacába[604] vetettem és ismét Lídiához visza mentem[…]

*

G

1825^ik Esztendei Sz[ent] György Hava 8^kán H[ód] M[ező] Vásárhely Várossában ki vétetett Önkényes Nyilatkoztatás

Mi a’ Neve s. a. t ?

Nemes Biró Lidia 18. esztendös Refor[mátus] vallásu H[ód] M[ező] Vásárhelyen lakozó Özvegy Nemes Bíró Jánosné Aszonynak Hajadon Leánya vagyok[…]

Nagyon sok kérdés és kitérő válasz után végre így mondotta el a történetet:

[…]Igen is én szůltem, hogy pedig méhemben gyermeket hordoztam mikor vettem észre legelöször, ámbátor bizonyossan nem tudván meg nem mondhatom : hanem még is azt leg bizonyossaban mondhatom hogy Karátson tájban vettem észre leg elöször változásomat, és Karátsontól fogva nem láthattam tisztulásomat, én még ez után sem gondoltam azt hogy Méhemben Magzatot hordok hanem mindenkor tsak azt hittem hogy a’ természeti tisztulásom fel akadt[…] most leg közelébb mult Nagy Szombaton[…] magam egyedül vóltam tsak hirtelen jött kevés fajdalom után a’ felakadt természeti tisztulásnak meg indulását vélvén egy Csomónak tőllem lett elmenését minden fajdalom nélkűl tapasztaltam mellyet én Öszve aludt vérnek lenni gondoltam azt pedig igaz Lelkem esmérete szerént meg vallom hogy ezen Esethez semmi eröszakos mód sem magam, sem más által nem járult — hanem tsupán a’ természeti folyás[…]

Újabb kérdések után így beszélt tovább:

[…]Igaz hogy én azután azon öszve aludt vérnek gondolt Csomot fel vettem és visgáltam de a’ mint abban nagyon kis kezetskét meg pillantottam nagyon megijedtem, és azt gondoltam hogy bizonyossan Gyermeknek kell lenni, ‘s azzal le tettem, de az utánn minthogy nagyon kitsike volt, és nem élő; tehát én azt egy rongyba bé takargattam[…] — az után az édes Anyámis Haza jött, kérdezte hogy mi bajom én az édes Anyámnak tsak azt feleltem : hogy roszul vagyok a’ tisztulás el indult rajtam, és a’ többiröl az édes Anyámnak még ekkor semmit sem szóllottam. — az után hozzánk jött Ujlaki István[…] annak titkon a’ Fejem alatt lévö Csomót által adtam[…] — Nem titkolhattam az után tovább a’ dolgot az édes Anyámnakis kijelentettem, és fel fedeztem a ki mindjárt nagyon meg keseredett[…]

Ezután a segédtanítóról faggatták, mire őt így jellemezte:

[…]Ujlaki István Tanitó én hozzám hüséggel, és szeretettel viseltetvén nékem azt fogadta hogy Feleségül el veszen — de külömben is minek utánna igy estem tudtam bizonyossan hogy a’ gyermek az Övé[…]

A’ Szülés elött tudta e Ujlaki István hogy tölle terhes légyen?

Azt hogy én Terhes vagyok, azt Ö sem tudta, és én sem tudtam tsak azt tudta hogy a’ holnap szám rajtam el=állott, és Ő tsak azt hitte véllem együtt hogy majd el indúl magába a’ holnap szám.

Költ mint fellyebb

Kolumbán Ferentz Eskütt által.

*

H

Tanuk Vallása

[…]Nagy István 36. eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] Pusztai Katona [vallotta:]

[…]a’ Tanu és Társai Gera Pintérnek jelenléttében az emlitett gödröt fel bontván ‘s azt kitisztitván elsöbben a’ föld közt találtak egy Csomó Marha Ganét Tyúk Ganéval öszve zavarva — […]

A másik két tanú is azt vallotta, hogy a gödörben csak ganét leltek.

*

I

Horváth József főszolgabíró az „Első Alispán úrnak” írt levelében elmondotta, hogy a vásárhelyi nemes lány a vetélést követően az anyja házában ápolásra szorul, míg a tanító […]itt Helyben fogva tartatik[…]

Ápr[ilis] 8^án 825.

*

A K alatt további kiegészítéseket kértek a pörhöz. (A perirat itt megszakadt, az ítéletet nem tartalmazta.)

394. Az anya az elszült lányát egy garabolyban a szögre akasztotta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 1042.

Anno 1825. szept[ember]

A

Történet le írása.

Kőzelébb mult November Hónap 30^kán Városunk Kőz Házá hoz Hívatalossan bé jelentetett, hogy Szentesi Házzal és Urbáriális Főldel[605] bíró Őzvegy Barta Jánosné szűletett Kútas Ilona Kint a’ Szállásán gyermeket szűlt légyen, a’ hová is azonnal a T[ekinte]tes N[eme]s Vármegye Bábája egy város Cselédjével eggyűtt ki kűldetett, ‘s az Aszonyt már akkor el szűlt gyermeke eránt a’ Bába Aszony kérdőre vévén, meg vallotta, hogy az a’ Pitarba[n] egy Garabolyba téve szegre vagyon fel akasztva, a hol tsak ugyan a’ Kis Leány gyermeket meg halva meg is találták, s azonnal a’ városra haza hozták, más nap pedig N[eme]s Sebők Sámuel Orv[os] Physicus, és Papp Márton Chyrurgus urak által meg vizsgáltatott, mellyről a’ bé adott vísum repertumot ide ^./^. alá zárva alázatossan bé küldettetik: A’ midőn pedig Barta Jánosné Kérdőre vétetett az eránt hogy le tett terhét kitől kapta meg vallotta hogy Szeder Mihálytol, a’ ki is lakását Szentes Várossábol Botsára vette, most pedig Szentesre maga dolgába jővén éppen a’ tőrténet meg esése alkalmatosságával, ‘s bé fogatattván Szeder Mihály, meg vallotta, hogy ő Barta Jánosnéval mint hogy Gazdája volt, tőbbszőr kőzősűlt, és a’ gyermek mellyet szűlt ő tőlle való volt; Kit is mint Nős paráznát a’ Tekéntetes Uradalmi Űgyészi Hivatalnak ezennel alázatossan resignálunk.

Szentes 4^a Decemb[e]r 824.

Lakos Mihály Ord[inarius] Bíró. Páll Josef Esküt Bíró.

*

1825. 8^ber 19-én az uradalmi fiscalis; Pósta Ferenc úr, a vádiratában többek között ezeket rögzítette:

[…]Özv[egy] Barta Jánosné tilalmas Szövetségbe lévén[…] Szeder Mihaly feleséges Gazdájával, attol teherbe esett, és méhébe fogadott magzatyát mesterségessen még világra jötte előtt különös gyermekvesztő szerel kivánta magátol el-űzni; ezzel azomban nem boldogulván[…] kint ă Szállásán, a’ hova czeljának nagyobb titokal leendő el-érése végett magát vette, meg-szülte volna, azt azonnal a’ világbol ki-végezte, és minden emberi, annál inkább Szűlei érzékenység nélkül garabolyba téve, egy Szegre fel-akaszktotta. De nem első tette vala ez a’ vassban fogottnak, mert ennek előtte két esztendőkel — és szinte teherbe esven ugyan tsak parázna tarsátol Szeder Mihálytol, gyermekét még három honapos korában magátol el-űzte — Mindezen szörnyülséges tettnek végbe vitelére pedig fő eszközül szolgált[…] Őzv[egy] Varga Jánosné, a’ki őnként meg valja, hogy ő tőle gyermek vesztő szert kérvén Barta Jánosné, annak italt adott — is, ámbár az akkoron a’ czelzott kővetkezést nem Szűlte[…]

[…]kéri a fellperes az 1^ő vassban állót, és annak a’ gyermek vesztésre szert szolgáltató 3^ik rendű vassban fogottat halálal hasonlítható testi bűntetésel, ‘s tömlötzőzésel, a’ 2^ik vassban fogottat pedig mint nős paráznát szinte kemény testi büntetésel meg-fenyitettni.

*

1825. 8.^ber 19. Vásárhelyen az úriszék ezt az ítéletet hozta:

[…]az 1^ső rendű raboskodó Őzvegy Barta Jánosné[…] üdő kőzben Szentesi lakos N[eme]s Miketz Mihalyhoz Férjhez menvén[…] A’ 2^ik rendű vassban fogott Szeder Mihály pedig az 1^ső rendű vassban fogottal el kővetett nős paráznaságát tagadván[…] végre a’ 3^ik rendű vassban fogott Özv[egy] Varga Jánosné ellen a vád alaptalan, mert […]a’ mennyiben Bartáné egésséges szűlést tett, ‘s a’ gyerek tsak a’ kőldők szinornak helytelen meg kötésitől veszett el, az ezen raboskodó által nékie adatott italnak semmi káros kővetkezése sem tapasztaltatván, mind Szeder Mihály, mind Őzvegy Barta Jánosné ezen vád alól átalján fogva fel mentve szabadon botsájtattnak.

*

Visum repertum

Őzvegy Barta Jánosnénak 28^dik Novemberbe Szűletett, szűletése után mint valja egy fertály oráig éllhetett, meghalt leány gyermekét Deczembernek 1^ő napján meg visgalván kővettkezendőt tapasztaltuk:

1^őr A nyak gerintznek [l]ett volna valmelly megsértődése ugy látzott; azzért az a rész fellbonczolodott, de azon semmi változást nem lellvén melly az erőszakos Halállt okozhatta volna.

2^or A Kőldők sinyor egy vékon czérnával tágan megkőttve; itt az ellvérzés míját való okoztatott halállt gondolván, de mind a kűlső, mind a belső, meg visgálás után semmi jele nam talalltatta az ell vérzésnek

Ebőll semmi sem sűllki az aszszonyra.

Kőltt Szentesen Decembernek 4^én 824 Esztend[őben]

Sebők Sámuel Papp Márton

Te[kin]t[e]tes Csongrád Vármegye Te[kin]t[e]tes Csongrád Vármegyének

Orv[os] Physicussa Orvos Chirurgusa.

*

C

Őnkényes Vallás

Mi a’ neved ? ‘s a’ t :

Őzvegy Barta Jánosné 36. eszt[endős] Ref[ormátus] Szentesi házzal földel biró Gazda Asszony : Szűletett Kútasi Ilona ⁵/₈ Sessió főldem ‘s ahoz való Jószágom [van.]

………

[…]a’ Gyermek[ne]k Semmi baja semlett vólna, de a’mint a’ kődokit meg akartamköttni, reám jött az ájúlás, azt nem tudom jó formán hogy esett.

Ez elött 2. Esztendövel midön vér folyásba voltal a’ V[árme]gye Bábája meg visgált ‘s úgy talalta hogy 3. holnapos gyermeked ment el tőlled kitől estél akkor teherbe?

akkor is Szeder Mihálytol.

Később azt mondotta, hogy azért vallott maga ellen, mert a föltett kérdést nem értette.

*

D

Őnkényes vallás

Mi a’ nved? ‘s a t.

Szeder Mihály 37 eszt[endős] Nagy Bútsai Pest v[árme]gyei születés és lakos — Paraszt Árendás Ember feleséges Gyermekes.

Ezen Asszony most leg közelebb meg gyermekezvén, Gyermeke amint valja, ‘s teis megvallottad, tőled való — vald meg ittis, hahogy érzed?

Soha sem vallottam én, most sem válalom, mert nem érzem magamat bűnősnek[…]

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ neved¸ ‘s a’ t.

Varga Jánosné Született Horváth Judith, 30. eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] Szentesi gyermekes Őzvegy — varró[…]

Önvallását az F alati összefoglalásból idézzük:

[…]Barta Jánosné szülése elött két Héttel a’ Tanúhoz mentt, hogy adna néki gyermek vesztö Italt, mivel szégyenli, hogy Szeder Nagy Mihálytól teherbe esett; mely kérésre a’ Tanú Barta Jánosnénak Keserű Rósolitzot[606] adott; ennek megivása után Barta Jánosné ismét a Tanúhoz mentt azt mondván, hogy az adott ital jobban használt az ö gyomrának, mint sem ártott vólna a Gyermeknek; és kérte hogy adna más italt az ö czéljához képpest. Mellyre a Tanú azt felelte ha erössebb az Isteni hatalom nyugodjon meg, és neveszesse el a gyermekét, inkább a Tanú, ha meg születik a gyermek, fel fogadja azt, és gondját viseli. Erre Barta Jánosné felelte, hogy ö már Szeder Nagy Mihályal meg egyezett arra az esetre is ha meg születik a’ gyermek, óly módon, hogy Szeder Nagy Mihály az Asszonyt magához Botsára fogja vinni gyermekezni. Ezen Idötöl fogva a Tanú Barta Janosnét szemmel tartván, hogy a gyermekét el ne veszesse, a midön hallotta hogy Barta Jánosné a Tanyájára ki mentt, hirt adott a Tanú Rátz Nagy Mihálynénak, hogy jelentse fel Barta Jánosnét, mivel a’ lelkem el nem viheti, ha az a’ gyermekét el találja veszteni, mivel azt mondta hogy Karátsonyra vár[…]

*

A H alatt a bába ismert vallomása és vizsgálata van. A G alatt Sebők Sámuel orvos jelentése az ismertekhez képest újat nem tartalmazott. Az I alatt Műller Ignátz főszolgabíró jelentése található Barta Jánosné szülésével kapcsolatban. Ez újat szintén nem tartalmazott.

395. A lány a titokban szűlt gyermek nyakát kitekerte, majd az árnyékszékbe dobta

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 244. (D. 18. pör.)

Anno 1827. május.

A pör aktái jórészt hiányoznak. Nincs meg a bizonyítási anyag, a tanú- és az önvallomások jegyzőkönyve.

1827^k eszt[endő] Pünkösd hava 14^k ‘s több napján[…]

Főlvétetett Bűnbéli Pöre

Az Uradalmi Fiscalisnak mint Fölpörösnek Luli Er‘sébeth Gyermekvesztő V[asba] fogott ‘s Allpörös ellen.

[…]Miképpen a’v[asba]fogott Alpörös Luli Er‘sébeth leg közelébb múltt 1826^ik eszt[en]dei Pűnkősd hava 14^ikére virradóra, erköltstelen feslett élete következésében titkon meggyerekezvén Szülöttyének elsöbb a nyakát kitekerni ‘s azután azt az árnyék székbe vetni és így az anyai Szent kötelességnek ellvetése a’természeti és polgári Törvények[ne]k félre vetésével magzattyát ellőlni nem iszonyodott[…]

A felperes halálbüntetés kiszabását kérte a hajadonra. A vádlott a terhességét eltitkolta és segítség nélkül szűlt. Csongrád bírái 1826. május 19-én jelentették, hogy a lány […]mostanság fekszik, ‘s nagyon beteg[…], és ezért egyelőre nem tudják a börtönbe átküldeni.

[…]A vasban fogot Luli Ersébeth[…] önkényes vallásában azt valja, hogy ő a Ház mellett gyermeket Szűlt és asztat a nélkül, hogy tudta volna, ha elevenen születetté, vagy sem, az Arnyékszékben vetette — Az[…] orvosi Bizonyítvány pedig aszt erősiti, hogy az Árnyékszékben meg talált Gyermek nyaka jobb felé ki volt tekerve és mivel a vízben tett Tűdeje felűl lebeget elevenen szűletett: — melly próbáji az Actionalis gonosz tettnek még akkor is, ha a’ vassban fogottra nézve enyhítő kőrnyűlállásnak el fogattatik hogy[…] szűlése előtt belső Fájdalmak között magához orvost hivatni kívánt, tőkéletessen meg bizonyitván ugyan a’ vasban fogott által olly Istentelen lépésnek voltaképpen tőrtént elkővetése, mellybűl a’ Gyermek halálának minden esetre elkerűlhetetlenűl kővetkezni kellett: — de az ha a’ Gyermek az Árnyékszékben vetetése, idejében még életben volt e’ és így a’ vassbanfogott valóságos Gyílkolója lett-e’? még az említett és kellő Határtul eltávozónak méltán gyanitható Seb orvosi Bizonyítvány mellettis minden kétségen kívűl levőnek azért nem esmértethetvén : hogy egy késztűl a gonosz szándékkal elfoglalt Anya bizonytalanságában a’ holt Gyermeknek is ki tekerhete nyakát[…] a’ vassban fogott ebbéli kételkedhetés tekintetéből a’ kért halálos bűntetéstől fel mentetik és elkővetett Gonoszságának megboszúlására bűntetésűl be számítván a’ már 11. Holnapokig szenvedett Tőmlőtzőzésre még 3. Esztendei vason kőz munkán hetenként 2. napi bőjtel tőltendő rabságra, és Fertály Esztendőnként el veendő 25. Korbáts űtésekre kárhoztatik.

396. Magzatvesztés. A pör során két gyermekhulla, de egy anya találtatott.

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 278. (D. 3. pör.)

Anno 1827. Dec[ember]

A

Történet Le Irása

A’, kőzelebb mult 1826^ik esztendőbe[n] Xbr 29^kén hozzám jőtt egy asszony azonn jelentéssel hogy uly uttzánn a’ to part alatt lévő kutban egy kis gyermek van ezenn jelentésre én azonnal egy landzsást el kűldőttem akki is másokkal egyűtt a’ kutbol ki vette és ugy találtatott hogy ezenn akkortajba szűletett kis leánykának a’ nyakába két darab tégla volt kőtve, egy rossz pamuk kőtő daraba; melyet is a’ Város Hazához fel hozvánn én azonnal helybéli Doctor Urnak meg jelentettem, Ki is azzonnal a’ kis dedet meg vísgálvánn; hogy találta adando visum repertuma meg fogja mutatni. /:A’ kutba pedig ugy találtatott meg hogy a’ vizet éppenn akkor hordóra merték és ki láttzott hogy gyermek van azonn tsekély vízbe:/ Ennek kővetkezésébenn én azonn talált gyermeknek annyát azolta minden szorgalmatos keresésem utánn is meg nem találtam. Tőrtént azomb[n] hogy e’ folyo Holnap 11^ikén gyanura Martos István Paraszt gazdának leányát a’ N[eme]s Vármegye Bábája által meg visgáltattam akki is a’ leányt ugy találta hogy a leány gyermek szűlés utánn fekszik mellyet a leány tagadott de mihelyt a’ Bába énnékem jelentést tett magam el mentem és a’ leány kevés tudakozodásom utánn meg mondotta hogy ö szűlt, és midőnn mondottam néki hogy tehát ő volna annya azonn kutba vetett kis leánykának ő ara azt felelte hogy ő nem tudja hová lett a’ gyermeke mível Beretzk Péternek által adta; Beretzk Pétert is meg szollítottam hogy a’ Martso Judith Gyermekét /:akki ugyan az ő hazánál meg gyermekedzett:/ hová tette. Melyre a’ nevezett minden tétovázás nélkűl azt mondotta hogy eő maga ki vitte a tanyájára és ott el temette mellyet én azonnal Te[kin]t[e]tes Horváth Lajos Szolga=Biro Urnak fel jelentettem nem külömben helybeli Doctor Urnak is; ennek kővetkezésebenn Te[kin]t[e]tes Szolga Biro Urnak rendeléséből én és Berettzk Péter Doctor Urral ki mentűnk a’ Tiszteletes Beretzkné asszony tanyájára a’ hol is szemünk lattára a’ tanyán levő kertnek árkábol Beretz Péter ki ásta azonn kis gyermeket mellyet oda ugyan eő temetett az előtt egy holnappal, a’ meg talált kis gyemeket magunkal haza hozvánn tegnapi naponn Doctor Ur meg visgálta, miképpen találta adando visum repertuma meg fogja mutatni. Mely is bővebb meg visgálás vegett ezennel a’ Tekintetes uradalmi Űgyészi Hivatalnak által adatik. Vásárhelyen 14^a Jan[uár] 827. Josef Keretzhy Város Kapitánya által.

*

Visum et Repertum

1827^ik Esztendőnek Januarius 11^ken Berhidaÿ Város Kapitány Úr, és az én jelenlétemben Őzvegy Beretzkiné Asszonynak Tanyáján lévő árokban négy hét előtt Fiátul Pétertől el temettetve egy kisded Gyermeket ki ásott, melynek meg vizsgálását és fel bontzolását f[olyó] eszt[en]dei Januarius 12^kén véghez vittem ‘s találtam, hogy a’ kisded erős test alkotású és ritka nagyságú Férfiú gyermek vala — A’ külső résziben semmi hiba nem volt észre vehető, agyagos főldel a’ melyben mezítelen el volt ásva, be volt fedve a’ Fő koponya és a’ mellyre valami[n]t őszve volt nyomva a’ tehertűl, a’ mi rajta fekűdt, — a’ köldők zsinórja 6.-7 hűvelknyi hosszaságú volt mely meg nem volt kötve — A kezdődő rothadásnak jelei voltak a’ szag, orrának el rothadása, és a’ kűlső hártyának /:Epidermisnek:/[607] nemelly helyeken kőnnyű el válása. –

Ki nyitván a’ mely Űregett az egészlen a’ tűdőrűl el foglalva találtam, a’ nagyobb vér edények és a’ szív üressen voltak, a’ Tűdő nagy kőnnyű és leg kissebb hólyagok sem találtattak rajta mellyet vizben tévén le nem ülepedett.

A’ Fő koponyában semmi vér kiöntésnek vagy vér sokaságának, hanem inkább az ellenkezőknek jeleit észre vehettem — Jelen létemben Keresztes Jósef m[anu] p[ropria] Város Kapitányának

Mind ezekböl az kővetkezik t[udni] i[llik]

1^mo A’ kisdednek Testi alkotásából ‘s nagyságából hogy minden bizonnyal a’ meg szülésig az annya méhében élt légyen.

2^mo A’ Fő Koponyának, szívnek, és e nagyobb vér edényeknek mivoltábol hogy a’ meg szűlés alatt a’ kisded meg nem halhatott, ezeket erőssíti a’ Tűdőnek állapottya is, mellybe a’kezdő rothadás nem egyebet okozhatott, mint ezeket az említett változásokat, mellyeket lélekzet vétele a’ meg szűlés után okoz, a’ mellynek mind jelen voltanak.

A’ mi a’ halálnak nemit illeti melybe a’ kisded meg halt az vér edények üressége és kőldők zsinórnak állapottya leg hihetőssebbé teszik azt hogy a’ vér elvesztése okozta volna a’ kisdednek halálát.

H[ód] M[ező] Vásárhely 31^ik Januar 827. Toppertser Tamás m[anu] p[ropria] az orvosi Tudományok Doctora.

*

1827^ik Esztendei Karátsony Hava 3^ik ‘s tőbb napjain[…] Posta Ferentz Uradalmi Fiscalis[…] vádiratot fogalmazott:

[…]a’ vasban fogott hajadon személy még a’ múlt 1826^ik Eszt[endő]ben Vásárhelyi lakos Beretzk Péter nőtelen sorsú emberrel búja szerelmet folytatván; annak a’ lett a’ kővetkezése hogy teherben esvén a’ múlt Eszt[en]dei Karátsony hava 22^k regveli 5. orakor Férfi gyermeket szűlt[…] szűlőttjét rongyba tekergetve egy ládaba vetvén, meg fullasztotta[…]

Hivatkozott az 1723 évi 11ik Törvény Czikkelyre és a Hármas Törvény Könyv 1-ső Rész 15^ik Czikkellyére, és ezek értelmében:

[…]a’ vassban fogott gonosz személyt, meg érdemlett bűntetésére, másoknak pedig űdvességes példájára az élők száma kőzűl a’ Hóhér pallossa által ki tőrőltettni[…]

*

B

1827^k eszt[endő] Bőjtmás Hava 22^ikén H[ód]m[ező] Vásárhely Várossában e’ következő Őnvallás vétetettki:

1^o Mi a’ neved¸ ‘s a’ t :

ad 1. Martsó Judith 16 eszt[endős] Ref[ormátus] Vásárhelyi — meg esett Személy.

2^o Vald meg igazán, hogy miért vagy fogva?

ad 2. A’ múltt Kartásony előtt való Csütörtökön estve, a’ mint a’ Padlásról tsőrőr [csőves] Kukoritzát hoztam vólna /:Beretz Péterné asszonyságnál lévén szolgáló keppen:/ nagyon rosszúl lettem, ‘s panaszolkodtam de nem tudtam, hogy mi a’ bajom, ‘s azután Péntekre virradóra 5. ora tájón egy fiú Gyermeket szűltem, de nem élt az, mert egy nyikkanását sem p[edi]g leg kissebb mozgását sem tapasztaltam, ‘s azután minekutánna kipihentem magamat, a’ főldről, a’hol lett, főlvettem ‘s egy kötő darabba bele takargattam és a’ Kutzkóba tettem, megtudta ezt az asszonyis, de nem tudom, hogy megnéztee’ a’ Gyermeket vagysem, hanem, ottan, járt, a’ Tseléd szóbába, ‘s azután reggeli harangozáskor haza jövén az ifjú Beretz Péter Gazda, akitől való vólt a Gyermek, ez a’ Gyereket által vette ‘s valahová ellvitte, ‘s minthogy kiderűltt most már aztis tudom hogy a’ Tanyára mert oda ment akkor Kotsin — de én akkor még nem tudtam.

3^o Kivette=ell tőled azon Gyermeket — ki vágta=ell a’ Kőldök ‘sinórt és bekőttetetté az azután¸

ad 3. A’mint a’földön ülve szűltem magaba szakadt=ell a’ kőldöke, ‘s minthogy ottan senkisem vólt, s én magammalis jóttehetetlen vóltam tehát azt senki sem kötötte be — én, a’mint fölvettem aztis láttam, hogy közepe táján szakadt=ell, de nem tudom hogy megszokták kötni — mert azt még nemis hallottam.

4. Mikor estél teherbe?

ad 4. Most esztendeje, így a’ Bőjtbe lehetet, a’mikor először, a’ mint a’ Padlásra fölmentem Tojásért utánnam jött Beretz Péter ‘s akkor előszor tsaltt meg ‘s azután tőbbszöris vóltamvéle a’mikor megtsalhatott — ‘s Kukuritza éréskor éreztem meg hogy viselős vagyok, mert a’ Hasam nyőlt ‘s kemény vólt : egyébbről nem tudtam.

5.^o Közösülésed idejét azon idővel, amellyben méhedbe a’ Gyermeket meg érezted — és azzal, a’midőn ellszűlted őszve vettvén, azt lehet kihozni, hogy a’ Gyermek érett vólt, ‘s te azt vagy magad, vagy más által megőlted, tsak hogy titkot tsinálhas belőlle, azért valjáligazán:

ad 5. Igaz lelkemre mondom, hogy halvavólt én nem bántottam más sem bántotta senki, nemis titkoltam semit, tudták azta’ Háznál mind.

6.^o Kikvóltak akkor a’ Háznál, a’mikor szűltél¸

ad 6. Az asszony — Tóth Judka Szolgáló — ‘s azután tsak hamar hazajött Péter Gazdais.

7.^o Orvos Urnak Bizonyítvánnya, a’ki Magzatodat megvi‘sgálta, egyenessen oda mutat, hogy elő gyermeket szűltél — azért még egyszer intlek, valj igazan hogy miképpen törént azon Gyermeknek halála¸

ad 7. Nem lévén reám senkinek gondja a’ Gyerek kőnnyen meghalhatot a’ hideg főldőn — de én legkissebbet sem tapasztaltam, hogy élt vólna; mihelyest tsak annyi erőm lett, hogy lábra álhattam, mindjártt fölvettem, egy kiss kék kötő darabba takargattam, és a’ kutzkóba tettem — otthagytak engemet magamba, világot sem gyútottak[…]

1827. május 14-én vallomásához hozzátette, hogy:

[…]regveli 5 orakor szűlte gyermekét, és a’ mint a’ földről fel-vette, ‘s el-tette, mindjárt bé jőtt a’ Szolgálló, és az-is meg-nézte, de a Sem találta élőnek lenni[…]

*

1827^k eszt[endő] Május 11^kén H[ód]m[ező] Vásárhelyen e’következendő

Önvallás

vétetett ki u[gy] m[int]:

Hogy hivnak ‘s a’ t :

Toth Judka Bétsi György obsitos Katona Felesége 23. eszt[endős] Ref[ormátus] Vásárhelyi Paraszt személy[…]

………

[…]az Asszony szobájába 9. órakkor lefekűvén, Martsó Judka nem jött=be, hálni, — hanem a’ hideg Tseléd házba maradt, holott őis bent szokott hálni az asszony szobájába — ‘s a’mikor kétízbenis érte kűldőtt az asszony mindég azzal mentegette magát, hogy fáj a’feje ‘s nem jőtt be, aztis izente nékie azasszony hogy habenem akarjönni mennyen haza, szép hóld világ van — de hazasem akartmenni. Reggel 6. órakkor fölkelvén az asszony, mindjártt bement hozzá, ‘s aztkérdeztetőle Hogyvagy nagy beteg? akiketis azt felelte, hogy a’ Feje fáj — azután főlkeltt, bement ágyalni ‘s arokkára űltt — ‘s minthogy nagyon halovány vólt, tehát ismétt tudakozta tőle az asszony hogymiért ollyan fakó? — de ekkoris a’főfajást adtaokúl, azomban én abba a’ hideg szobába a’hol Martsó Judka hált, a’keszkenőmet keresvén — a’kutzkoba lévő Ládájából vettem ki, de az ő rongyos kötőjébe valamit észre vévén, a’mint meg néztem nagyon megijedtem látván hogy egy kisded férjfiú hólt Gyermek, mellyet elejénte Malatznak véltem a’ Ruhán által — ‘s azután azon módon otthagyván azon Gyermeket a’ ládába a’ hogy vólt betéve, de be nem tsukva — nemszóltam senkinek, mert azt tudtam hogy tudja az asszony; azomban már ekkor az asszonynak a’fija Beretz Péter is hazajővén a Rétről, otthon volt — ‘s azután délfelé azifjú Berecz Péter Gazda kiment a’ Tanyára, Martsó Judkát p[edi]g azifjú asszony hazakűdte : hanem a’ Gyermekkel mit tsináltak, azt nem tudom, mert a’ Tóra vóltam ‘s a’mikor vissza jöttem, már Berecz Péter nem vólt otthon — más nap p[edi]g bele tekintvén Martsó Judka Ládájába, már a’ Gyereket nem láttam ottan, az a rongyos kőtő p[edi]g, a’mellybe belevólt takargatva a’ Gyerek, a’ Kutzkoba vólt.

Kőltt Vásárhelyen mint főntebb

Kováts István Urad[almi] fisc[alis] actuarius által.

*

Itéltetett:

[…]terhes voltát titkolván, szerencsés szüléséről ‘s szűlötjének fel-tartásárol természetes Kötelessége szerint is gondoskodni elmulasztotta, ezen vetkes el mulasztásáért a’ mit ki állott 9 honapig tartott fogságának bétudása mellett még egy esztendei, ‘s hetenként 2 napi böjtel, de vas nélkül töltendö rabságra kárhoztattatik.

397. A kútba ölt újszülött

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 278. (D. 4. pör.)

Anno 1827. Dec[ember]

A

Történet

E folyo honap 17^kén valamely bizonyos hir utánn fel hivattam Fejes Pál Leányát Annát, Kit is Doctor Urnak távol létébe, két examinatus Bábák[608] által meg visitáltatván a’ nevezett Leányt ugy találták, hogy ö néki ez előtt kevés idővel gyermeke született, melyet ö mind a’ visitatio előtt, mind azután nagyon tagadott. De midön a’ Bábák mind az én, mind az edes Annya jelen letükbe mellyéböl telyet fejtek ki, tagadni nem lehetett, és én tsak azt kerestem hogy a gyermekét hova tette, annak utánna kevés időre azt is meg mondotta, hogy a gyermeket Csáki István vitte el, mint a’ kiröl valo volt, és hova tette, nem tudgya; Csáki István pedig már ez elött egy holnappal meg halván el temettetett és mi ugy gondoljuk hogy azon kis Fiutska, a’ kit mi a közelebb mult esztendőbe[n] December utolyan a’ kutba találtunk, mivel ezenn kut igen közel esett hozzajok, a’ volt. Mely is bővebb meg visgálás végett ezennel a’ T[ekin]t[e]tes uradalmi Űgyészi Hivatalnak által adatik Vásárhelyen 19^a Jan[uár] 827.

Keretzhy Josef Város Kapitánya által.

*

A vádiratban Pósta Ferenc ez alkalommal is pallós általi fejvesztést kért.

Részletek az ovosi vizsgálati levélből, amely a kútban talált gyermeket jellemezte:

[…]Az emlitett Kisded, érett férfiu gyermek vala[…] az nyaknak bal oldalán azon tájon, a’ hol a’ nagy vér edények találtatnak, egy mély benyomás. A’ Köldök Zsinor 6-7 hüvely[k]nyi hosszu[…] Kinyitvan a’ főkoponyat, azt telli kiöntött vérel találtam, melly vér még folyo alapotban volt.

Ezek az fel számlalt Környűlálások, erőszakos halálnak végbe menetett jelentenek : melly nemire nézve, meg fujtás által okozott véres szél űtés volt[…]

Toppertser Tamás az Orvos Tudományok Doctorra.

*

D a református egyház igazolása volt arról, hogy […]Ujj Utsza lakosa Csáki István 35. eszt[endős] pokolvar[609] áldozata lett 1826 decemberében.

*

C

1827^ik Boldog Asszony Hava 20^kán H[ód] M[ező] Vásárhelyen a következendő Őnkényes vallás vétetett ki u[gy] m[int]

1.^o Mi a’ neved ? ‘s a. t.

Fejes Anna 17. Esz[ten]dős Ref[ormatus] Vásárhelyi meg esett személy Paraszt.

2.^o Miért vagy fogva?

Karátsony előtt még két héttel Hétfőn estve egy gyermeket szűltem kivül a’ kotsi szinbe; a’ mikor pedig ellment tőllem a’ Gyerek, Csáki István, a’ kitől való vólt a’ Gyerek, éppen arra jött, mert keresztűl szokott az Udvarukon járni mint szomdszéd, ‘s fől vévén a’ Gyermeket, azt mondotta hogy ne mondjam meg senkinek hogy Gyerekem lett — mert nem életre való ‘s valahová el vitte — én akkor elszédűltem, de a’mikor vissza jött, kérdeztem hogy hová tette, de tsak azt felelte hogy jól el tette; Idején [nem] is lett az meg, mert nem is erzettem még, nem is látzott rajtam semmi, magam sem tudtam, hogy viselős vagyok, mert még a’ mikor meg lett előtte való vasárnap is Gojdár Páléknál lakodalomba voltam — hanem akkor hétfőn le tőrt a’ Lajtorja foga alattam ‘s leestem — azután mindenem fájt, ‘s amikor este odabé ettek, én ki mentem, ‘s úgy lett meg a’ gazos földön.

3.^o Mikor lettél viselős?

A’ múlt nyáron megygy éréskor, a’ mikor mind a’ szőllőkbe voltak, ‘s magamba maradtam.

4^o Azon gyermek, a’ mellyet te szűltél, a’ hózzátok kőzel esö Tó aljon lévö Kútba, a múltt ujj esztendöt meg elöző napon találtatott meg, s ottan nem sokáig lehetett — azomban Csáki István, a’ kiről azt mondod, hogy azon Gyermeket el vitte — ujj esztendő elött tized nappal halt meg, és igy vallomásod nem lehet igaz, azért valjál igazán!

A’ mikor én Karátsony elött 2. héttel lebetegedtem, még akkor Csáki Istvánnak nem volt semmi baja, ‘s akkor mindjárt ő vitte el a’ Gyermeket — a’ mikor pedig a’ kútbol vették ki azt a’ Gyereket, már akkor nem vólt semmi bajom, mert fől jártam a’ Piartzon is voltam ‘s hallottam hogy leltek ottan Gyereket, de mint mondják, az nagy Gyerek volt, és igy nem az enyím volt az, mert az enyim kitsike volt, nem is látzot rajtam mikor viselős voltam, ‘s ugy tartom hogy időtlen volt[…]

Fogva nem volt, vagyona nincs.

*

Itéltetett:

[…]Az Allpőrős ezen vád alol a’ probák hijjányosságábol fel-mentve szabadon botsájtatik.

398. A vérfertőző kisdedgyilkos

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 276-277. (D. 1. és 2. pör.)

Anno 1827. dec[ember].

A pörből csak az ítélet maradt meg:

[…]Simon Julianna 1^ső és Borsi János 2^ik rendű Alpőrősők, amaz ugyan mint Gyermeke vesztő ‘s vér fertőztető, emez pedig mint ugyan tsak vér fertőztető s egyszersmind Házasság Tőrő ‘s vassban fogottak ellen támasztott Főben járó Pere mellyben

Itéltetett

Az első rendű vassban fogott Simon Julianna[…] ön vallásában el ősmérvén az Istálloban természteses szűksége végzése végett magát bé zárta és ottan egy holt Leány Gyermeket szűlt, mínekutánna a’[…] hiteles orvosi Bizonyítványból ki világosodva az, hogy a’ született Gyermek vallása ellenére nem halva, hanem elevenen jött a’ világra, hogy tovább annak halála a’ kőldők Zsinór elvágatása által tőrtént vérnek elfolyásából kővetkezett, ugyan azon vassban fogott gyermeke szánt szándékos meg ölésével nyílvansagos, és leg nagyobb gyanújában esett, annál inkáb hogy Gyermeke kőldők Zsinórját el vágván a’ szükséges kőtést meg tenni el mulasztotta[…] Próbák elégtelenségéből a’ szán[t]szándékos Gyermek ölés terhétől fel oldoztatik ugyan, tekintvén azomban azt, hogy nem tsak terhét titkolta, hanem az istállóba kőzbe jött elzárakozással is gyermeke halálára nyílván okot nyújtott az ílly nagy tekintetű vétek sullyában meg bíráltatik — ellenben a’ vér vertőztetés eránt noha aztat maga elősmérte részszerént azért, mert harmadik személy meg kimillese tekintetéből őn ellenére is nem igaz vallást tehetett részszerént pedig azért mert meg marasztalása nemű neműképpen állított Bűntársa kárhoztatását is magában foglalná fel mentetik — és rabságának bé számítása mellett nyomorult [testi] alkotása testi bűntetést ki zárván, még egy esztendei vas nélkül, de [hetenként] két napi böjtel töltendő fogságra itéltetik : a’ második rendü vassban fogott pedig ki egyedűl amannak próbát nem tevő állításával terheltetik a’ Próbák hijjanyosságábol szabadon botsájtattni rendeltetik.

399. A lány állva vetélt az úton, és magzatát átlépve, tovább ment

CSML. SZF. IV. A. 53. a. 12.: 312-339. (D. 35., 36. és 37. pör.)

Anno 1828. Ápr[ilis]

Mi Sámsomi Bírák És előll Járok Ezen Levelűnk által adjuk tutára Tekintetes Fő Fiskális Urrunk nak Vásárhelyen hogy Sámsomi Lakos Magonyi Mihály nak haj[a]dony Léánya meg esset és mán Kétt hete miota a Gyermekét el sikasztota amejet ugyan tsak meg is vallott előtűnk amelynek nagyobb Bizon ságára az hej béli bábákal meg nézetűnk és valo ságos nak va[ll]ják mert mind a tsőtséből téj győn mind egyébb a’lapotya mutatya hogy gyermek volt benne de az anya azt vaja hogy semit setud benne és egy őreg aszony dulonénevezetű isvilágosságra jőtt hogy az alat akétt hét alat Kétzer vagy három szor meg kente miutamán agyermek kiveszet belőlle Ijen modon minem hihetyűk hogy az annya és az őreg duloné netudnának valamit mert az kezűk által keletett elveszni agyermek nek Már most bekisirtetűk volna denem aravalo hogy ide győhesen Sem gyalog sem kotsin hanem kűlőnös helyet Rendel tetem néki ahol bábának ismeg Paratsoltam hogy gongyátviselje[…]

die 15^ken ezen fojo holnapnak 827 dik Én

Szabo Istvány Bíro

És Juhász Ferencz Eskűtt Jelenvoltak.

*

1827^k eszt[endőnek] Karatsony hava 27^ikén H[ód]m[ező] Vásárhelyen e’kővetkesző

Őn=Vallás vetetett=ki ú[gy m[int]

1. Hogy hívnak ‘s a’ t¸

ad 1. Magonyi Őrzsi 17. eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] Sámsonyi Kertész Magonyi Mihály megesett Leánya.

2. Miért vagy fogva?

ad 2. A’ jövő Vasárnap lesz 4. hete amint déltájon, az édes anyám Házához, Lengyel Rúzsához mentem vólna, hirtelen megfájúltt a hasam, ‘s álva ellment tőlem mintegy 4. hólnapi Terhem — ami tsak hamar megesvén, úgy hogy senki sem vette észre — azután vissza mentem, ‘s otthon le űlvén a’ vér ment tőlem — kérdeztékis hogy míleltt¸ — De nem mondtam. Az édes anyám kenetettis Dulónéval, vagyis Setén [máshol Sötény] Jó‘sefnével — de nem tudták hogy mi a’bajom — jól lehet az Anyám tudta hogy megestem ‘s azzal fenyegetett, hogy elltsap.

3. Mikor estél teherbe, vagyis inkább mikor érezted előszőr, hogy viselős vagy¸

ad 3. Makai Vásár után két héttel, amelly Vásár az Er‘sébethi előtt szokott tartattni, — a’mint Makai Molnár Mihály Tanyáján pénzért Dohányt szedtünk a’nénémmel, estem=meg — ‘s azután egy holnap múlva vettem észre, hogy viselős vagyok, mivel a’ természet ellmaradt — ‘s nem jártt.

4. Mitől ment ell tőled a’ Gyermek vald megigazán:

ad 4. Az előtt egy héttel Miska Bátyámmal a’ malomba levén — Kerekes István előtt főlfordultunk, ‘s azután valamígtsak ellnem ment tőlem a’ Gyerek, mindég beteges vóltam.

5. Eltt e’ azon Gyermek vagy sem a’melly tőled, a’ mint vallod, ellment — ‘s hol van az?

ad 5. Nem vólt az élő — én ott hagytam azon módon az úton, melly a’ Kertészek kőzt visz — Bálint Győrgy háza irányába; nem tudom mi lett belőlle.

6. Ez bizonyossan hazugság, mert azt valaki tsak észre vette vólna — azonba[n] nints nyoma, hogy reá akadtak vólna azért Valjál igazán¸

ad 6. Én nem hazudok, mert az úgy esett.

7. Hát az anyád hogy tudta meg, hogymegestél¸

ad 7. Látta, hogy vastag vóltam.

8. Miért nem jelentetted valakinek álapotodat, ‘s miért nem mutattad meg valakinek Gyermekedet, ha mindjártt idétlen vóltis az?

ad. 8. Nem mertem, mert az édes Anyám mindég Szidott[…]

Büntetve nem volt, vagyona nincs.

Kováts István Urad[almi] Fisc[alis] actuarius által.

*

Tekéntetes Fiscalis Úr!

Legközelebb múlt December Holnapnak 27^ikén irott és hozzám küldött hivatalos Rendelésének kővetkezésiben, a Sámsomi Kertészek Bíráját el hivatván Néki meg hagytam hogy maga mellé vévén egy Eskütt társát, Magonyi Ersébeth meg esett személytül el ment Gyermeket Balint György Nevö Sámsomi Kertészek Háza irányában nagyon vigyázva meg keressék akik is aki adott Rendelést szorgalmatossan tellyesítvén, azt felelték, hogy Eök a nevezett személytül el ment Gyermeket meg nem találták, Melyrül ezennel tévén Hivatalos Tudósíttásomat, magamat Úri szívességében ajánlván Nagy Tisztelettel maradtam tekéntetes Fiscalis Urn[a]k

Sámson 1^ső Január 828. alázatos szolgája Wildsch Antal.

*

Őn Vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a’ t:

Magonyi Mihályné, Lengyel Őrzsébeth 60 eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] Vásárhelyi Szűletés — Sámsonyi Kertész felesége.

Miért vagy fogva¸

Azért, hogy a’ Leányom Őr‘sébeth viselős lévén, a’ mint a’ Biró előtt vallotta, egy két okolnyi nagyságú gyerek ment=ell tőle. — de nékem nem mondotta, mert nékem tsak azt mondotta, hogy a’ vér fújtafől, az akadtmegbenne, ‘s azment ell tőle: oda hívtam osztán Dúlónét, hogy kennye meg majd jobban takarodik tőle a’vér, de a’ Tsetsit meg nem néztűk, ‘s tsak azzalvóltunk, hogy Vér ment tőle.

Mitől ment ell a’ Gyermeke¸

Nem tudom — ha tsak attúl nem, hogy a’mikor az előtt a’ Báttyával amalomba vólt tehát főlfordúltak — ‘s a’ nagyobbik Leányom mondotta, hogy azúta mindég darvadozik[…]

Kőltt Vásárhelyen 27. Xbris 827.

Kováts István Urad[almi] Fisc[alis] act[uarius]

Büntetve még nem volt. Háza és 2 rossz lovuk volt a vagyonuk.

*

Őnkényes Vallás

Mi a’ Neved¸ ‘s a t :

Őzvegy Setén Jó‘sefné Gál Borbála 82. eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] Sámsonyi Kertészné.

Miért vagy fogva¸

Magony Mihály Leánnyát mint szomszédjók megkentem, az Annya Kérésére, ‘s azt mondotta a’ nevezett Leány, hogy a’ hasa fáj — ‘s Véres vólt — de nem nézhettem meg igazán — mert nem hagyott igazán magához nyúlni[…]

Tebizonyossan egyet értettél Magonyiékkal, ‘s valamivel kiűztétek leányokból a’ Gyermeket, tsak valj igazat.

A Krisztus Jézus, hite segittsen hatsak tudtamis benne valamit[…]

Kőltt Vásárhelyen 27. Xbris 827. Kováts István actuar[ius] által.

Büntetve nem volt. Csak háza van.

*

Itéltetett

A’ vassban fogott Magonyi Erzsébeth őnkényes vallása ellenere sem annak hogy ő elő gyermeket szült volna, sem annak, hogy azon szülemény el-sikkasztásában akar Magyonyi Mihályné, akar Özv[egy] Söten Jósefne eszkőzök lettek volna jelei elő nem terjesztettvén, az Rendes Perbe való foggattatásokal ugyan felhagyattatik : Magonyi Erzsebethnek azomban azért, hogy bár üdőtlen szüleményét is a’ temetéstől termeszettlenül meg-fosztotta, az eddig ki állott rabsága büntetésűl be-tudatik, Magonyi Mihályné, és özv[egy] Sötén Josefne pedig ezen vád alol a’ probák hejjánnyossagabol fel mentettnek.

400. A hajadon kitekerte fattyúgyermekének nyakát és az árnyékszékbe dobta

CSM. SZF. IV. A. 53. a. 12.: 502. (D. 130. pör.)

Anno 1829. márc[ius].

A

Történet le irása.

1826.^dik. Esztendőben folyó Majus Hónak elein Csongrádi lakos Nasch Moritz Izraelita bizonyos Luli Erzsébethet mint hajadon Leányt gyermeke mellé száraz dajkának[610] meg fogadta; — azomban történtt folyó Hónak 14^kén éjtzaka Luli Erzsébeth meg betegedett, és hajnalban a’ Ház elött kin fekűdtt; a’ mikor Polyák Gergely házi gazda fel kellvén, mindjárt gyanakodott, a’ környűlálláshoz képpest, ‘s kezdett az udvarában vizsgálódni, és ugyan tsak s. v. az Árnyék szék mellett rendkivül való vértt látot, azon meg űttkőzvén, az árnyék széket vizsgálta, mellyben darabb hoszú forgáts fát, ‘s vért látott, mellyekböl egyenessen azt vélte, hogy Luli Erzsébeth hajdon Leány bizonyossan gyermeket szüllvén, az árnyék Székbe vetette volna; Nasch Moritz Lakójának pedig Felesége az elött meg gyermekezvén, a’ T[ekintetes] N[emes] Var[me]gye Bába Aszonya oda jártt, a’ hová éppen akkor is el jövén, a’ nevezett Házi gazda azonnal panaszolta a’ dolgot néki, hogy Luli Erzsébeteth vizsgálná meg, ne talán gyermeket szülvén, el őlte volna. a’ Bába Aszony meg vizsgálván, azonnal látta, ’s tapasztalta, hogy gyermeket szültt, ki a’ helybéli sebb orvos Úrnak fel jelentvén, a’ leány kérdöre vétetett, ‘s utobb meg vallotta, hogy üdőtlen gyermeket szüllvén, ‘s az árnyék székben vetette; melly esetben a’ Biróság által Nagy János, és Kádár György Tanátsbéli Eö Kegyelmék ki küldettvén, a’ hol jelenléttekben az Árnyék székből a’ szép nagy Leány gyermek a’ ganaj közzül ki vétetett, a’ Bába által fel mosatván, sebb orvos Úr magához vitette a’ hol a’ Kisded Leány Gyermek a’ kétt Tanáts béliek előtt fel is bontatott, mellyröl szólló Visum Repertum sub. A. ide mellékeltetik.

Költt Csongrádon 14.^a Maÿ. 826.

Feljegyzette Hajos Imre

Csong[rádi] Not[á]r[ius]

*

Visum Te Repertum sub B

Ezen fólyó 1826: Esztendőben Majus holnapnak 14: Napján reggel 5 orakor, Lebenstain Borbála Tekéntetes N[eme]s Csongrád Vármegye Bábája nékem aszt jelentette; hogy bizonyos Luli Ersébeth gyermeket Szűlt, és asztatt el rejtette;[…] meg vallotta, hogy ő egy időtlen gyermeket szűlt, és aszt az Árnyék székbe vetette, […]az Gyermek azon árnyék székben meg találtatott, én a’ gyermeket a’ jelenlévő Bábával meg mosattam meg visgáltam Kűlső, és Belső részeit, és aszt találtam: Az nyaka jóbb felé ki vólt tekerve, az belső részei fel bontzolás után, meg mutatta az Tűdőjét vízben tévén mivel a fejűl a vízen lebeget; hogy elevenen épen Keletett szűletnie, mely Probáim által aszt bizonyíthatom, mint hogy az Gyermeknek elsőben az Anya jobra ki tekerte a Nyakát, azután pedig az árnyék szék otsmányságába bele nyomta, ezek által okoszta valosagossan halálát[…]

Május Holnapnak 14.^o Napján 1826 : Esztendőben

Verner András Te[kin]t[e]tes N[eme]s Csongrád vár[me]gye sebb orvossa.

*

C

826^ik eszt[endő] Sz[en]t Iván hava[611] 19^ikén H[ód]m[ező] Vásárhely Várossában kivétetett

Őnkényes Vallás

1.^őr Mi a’ Neved¸ ‘s a’ t :

ad 1.^m Luli Ersébeth 25. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Csongrádi születés — meg esett Paraszt személy, és szolgáló voltam.

2.^or Miért fogattattálbe, vald meg igazán:

ad 2.^m Én meg=vallom, hogy a’múltt Pűnkősd Vasárnapjára virradóra belső fájdalmakat érezvén — a’ Gazdám Móritz ‘Sidó Szolgálóját Rímótzi Pannát, úgy nem különben a’ házi Gazda Polyák Gergelynek=is Szolgáloját Pernyés Klárát kikk az udvaron háltak, kimenvén hozzájok, megkértem őket, hogy mennyenek Verner Úrhoz, akiottan Csongrádon orvos — ‘s hivják=ell, mert rosszúl vagyok — de Rimótzi Panna aki én vélem vólt, szolgáló, még aztfelelte majd jön az egy Czudar Szolgálónak, ‘s egyik Sem ment — azután ellmentem a’ Ház hátamegé ‘s ott Gyermeket Szűltem a’nagy kínok között azt semtudom mit tsináltam elejénte bőgtem ordítottam, mint azoktalan állat, ‘s mégsem jött senki segíttségemre — Azután eszemen kívül lévén, azt Sem tudom mit tsínáltam ‘s a’Gyerek hova lett, tsak akkor láttam hogy Árnyék székbe vetettem, A’mikor onnét kivették ‘s megmondották. –

3^or Az jön=ki ellened, hogy te magad=is jóltudtad, hogy magzatodat azÁrynék=székbe vetetted — mert arra tsak a’te megvallásod után akadtak, ‘s úgy vették ki onnét — azért valjál igazábban¸

ad 3^m Amikor kérdezte Verner Úr, hogyhova tettem, azt feleltem, hogy hatsakaz Árnyék székbe nem vetettem a’nagy kínba, keressékott, s megis lelték.

4^er A’ Seborvosi Visgálatról szólló Bizionyítvány szerént, az őn általad szűltt — ‘s árnyék székben vettetett Leány Gyermek[ne]k a’ nyakais jobbfelé kivólt tekerve, hát ezt te tselekedted e’ ‘s miokból¸

ad 4^m Azt én nem tselekedtem — hatsak akkor nem esett, amikor bele hajítottam[…]

………

ad 6^um Amikor eszemre jöttem eleget sírtam, halehetett volna megfordítottam volna, de hiszen hogylehettem vólna én ollyan, hogy szántszándékkal bajt tsináljak magamnak[…]

………

8^or Hány óra tájban szűlted meg a’ Gyermeket¸

ad 8.^m Éjfél után két óra tájba.

………

10^or Mikor ‘s kitől estél teherbe¸

ad 10.^m A’múltt esztendőben Nagy boldog Asszony[612] tájba — Kováts Pál Posta Legénytől — a’kimost Comissárius Úrnál Béres, ‘s a’kivel a’ Posta Mester Úrnál két esztendeig egyűtt szolgáltam; minthogy azal bíztatott hogy ellvesz.

11^er Te a’ Seborvos előtt azt vallottad, hogy azon Gyermek időtlen vólt, p[edi]g ezen mostan tett feleleted szeréntis, de a’ Seborvosi visgálatnál fogvais az érett szűlés vólt — ‘s annál fogva vald meg igazán, hogy miért állítottad azt időtlennek¸

ad 11^m Nem tudom én vólte’, nem vólt üdőtlen — azt sem tudom én hogy vóltam, ‘s mit beszéltem[…]

Vagyona: […]nintsen egyébb a’ Ruhámon kivül. Büntetve nem volt.

Május 14-én még azt kérdezték tőle, […]hogy eletben volt a’ gyermek mikor meg-szülte? Azt felelte, hogy azt nemtudja, mert sötét volt nem látta[…]

Jegyzé Posta Ferentz Urad[almi] Fiscalis, és a T[ekintetes] Uri Szék Jegyzője.

*

A’ 130. Szám alatt

Fel-olvastatott, ‘s ki hirdettetett a’ Fő Meltoságos M. U. Cancellarianak 1829^ik eszt[endő] Januarius Honap 16^ik napján Bétsben költ kegyes Le-irása, mely szerént Luli Erzsébeth Rabszemélynek a’ reá szabott 150. korbátsok helyett fel-esztendei rabság rendeltetik.

Végeztetett:

A fel-olvasott, és ki hirdetett ezen H[ivatalos] Le-írás Luli Erzsebethnek megmagyaráztatván, az Zsinor mertekül, és tellyesités vegett azUradalmi Fiscalis Hivatalnak ki adattatik.

*

Orvosi Bizonyítvány

[…]Lulli Ersebeth[…] a’ nevezett Tömlöczben el szenvedett több nevezetes betegségek következésében, kik eletét is tőbb ízben leg nagyobb veszedelemben hozták; most olly gyenge egészségel, és test a’lkotásal bir : hogy sem most, sem jövendőben leg nagyobb veszedelem nélkül, valami testi bűntetést el nem szenvedhet.

H[ód] M[ező] Vásárhely 15. November 828.

Toppertzer Tamás T[ekin]t[e]tes N[eme]s Csongrád Vármegye Tiszteletbeli Physicus, és Vásárhelyi Uradalomnak Orvossa.

*

A csongrádi plébános nem adta ki az úriszéknek a lány keresztlevelét, mert a megkereszteltek anyakönyvében nem szerepelt. (A „pogányság” ebben a korban igen különös.)

*

Sub D. Tanúk Vallása

1^ő Tanu Piti Tóth Panni de Rimótzinakis tsúfolnak 17 eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Naisch Móritz Csongrádi Kereskedő szolgálója — hajadon — valja.

[…]éjfél után 1. órakkor oda jött hozzánk Luli Ersébeth az Asszonyom Dajkája, arra kért bennűnket, hogy mennyünk Verner Úrért mert has rágása vagyon és kőldök Tsömörje[…]

Naischné azt felelte neki, amikor jelentkeztek nála, hogy :

[…]egy szólgálonak éjfél után 1. órakkor nemjön ell [az orvos, hanem] tsináljunk nékie herbathét[613] és melegittsünk nékie fődőt a’hasára;[…]

2^ik Tanú Pernyés Klári 15. eszt[endős] R[ómai] C[atholikus] Csongrádi hajadon, szolgáló [vallja:…] Lúli Ersébetet kikérdezték ‘s úgy sűlttki, hogy Gyereke lett ‘s azt a’ Pityerébe[614] lelték[…]

A kikérdező az orvos és a bába volt.

3^ik Tanú Nasch Sarolta — Szűletett Mertzen 20. eszt[endős] hebrea.[615] [vallotta Luli Örzsiről, hogy]

[…]has fajásról panaszolkodván, a’ Tanú adott nékie Székfű[616] Theát[…] nem vették készre hogy viselős vólt, mert maga nemmondotta, ‘s a’ testének görbesége miatt a’ hasa nem láttzott nagynak[…] amikor Bábát kellet volna hozattni=is Doctort kért ‘s mindjájokat abba a’ hiszembe hagyta, hogy tsak a’ Hasafáj[…]

………

Vásárhelyen 25. Junius 826.

Kováts István urad[almi] fisc[alis] actuar[ius].

*

Az uradalmi fiscalis pallós általi fővesztésre ítéltetését kérte.

401. A megesett lány második gyermekét is megszülte, de az ólban a patkányoknak hagyta étekül

CSML SZF. IV. A. 53. a. 12.: 555. (D. 4. pör.)

Anno 1829. dec[ember].

1829^ik Esztendei Karácsony Hava 1^ső ‘s tőbb Napjain[…] H[ód] M[ező] Vásárhely Várossaba[…] Fől vétetett Bűnbéli Pőre

Az Uradalmi Űgyésznek mint Főlpőrősnek

Tompai Anna Gyermek vesztő vassban fogott Allpörös ellen.

[…]a’ vasban fogott Alpőrős Tompai Anna vásárhelyi már ez előtt is meg esett személy folyó Esztendei Böjt más hava 20^ikán búja életének kővetkezésében ismét Gyermeket szűlvén, a’ helyett hogy arról mint már tapasztalt személy ‘s Anya kőtelessége szerént gondoskodott volna, azt kivül a’ szülés alkalmatlan helyén a’ ragadozó állatok ‘s a’ hideg idő prédájára ott hagyta és igy annak ellvesztését okozni nem átallott[…]

[…]az Alperes vasban álló Tompai Annát a’ felhozott Törvény értelmébe[n], mások példájára ‘s gonoszságának meg érdemlett bűntetéséűl hóhér pallossa által az élők számából ki töröltetni [rendelte…]

*

A

Tőrténet Le írása

E folyo 829 Esztendei Februarius Holnap 19^k Napján Tompai Mihály az Feleségével Felyes Ersébetel valami dolog véget Szeged Várossába mentek s. azalat az idő alat az ő Férjet nem ösmerő Menyetske Leányok, akit ők még terhesnek lenni sem gondoltak, meggyerekezett, s a tőlle születet gyermeket a Patkányok kölönös prádályára az Ol szinbe a gaz kőzzé tette mind anélkül hogy valakinek túttára adta volna, s amikor haza érkezett volna az Mostoha Anya Felyes Ersébet látván bátyadságát az Aszonynak kérdezvén tőlle hogy mi balya volna : azt felelte hogy ő vér folyásba van, ebbe ugyan kételkedvén az ő Mostohálya más nap a gyermeket a gaz közt meg is találta a Város Házához fel jelentvén, amit T[ekintete]s Topertzer Doktor ur visgálása után ugy talált hogy azon gyermek épen születet hanem az Anya fulytotta volna meg, az ugyan bőveben ki fog tetzeni T[ekintete]s Doctor Úr Visum Repertumábol melyre való Nézve ezen fent emlitet kétség nélköl valo gyilkost az ő beteg ágya mia[tt] bé nem fogathatam, hanem tsak írásom által a bővebb ellátás s meg visgálás véget az T[ekintete]s Ugyeszi Hivatalnak jelentés mellet Rezignálom.

N[eme]s Papÿ Janos

Kapitany.

*

Visum à Repertum

1829^dik esztendőben Februariusnak 23ikán egy talált Kisded gyermeknekvisgálását és fel bontzolását Papi Városi Kapitány Úr jelenlétében véghez vittem, és Kővetkezendőket találtam.

Az említett Kísded, leány gyermek vólt, éredt mint az hajnak hosszasága, és a’ Kőrmöknek Keménysége bizonyitja ; rodhadásnak semmi jeleni[…] A’ test húsatúl nagyobb részint meg fosztva, nevezetessen : a Képe, úgy hogy a’ nyelve a’ száj nyíláson ki tsüngne, a’ nyaknak kivalt képen bal óldala; a bal karja egészen hibázott, hasonloképen a’ bal lábának nagy része. A’ köldök zsinór kőzzel a testhőz el szakítva.

Fel nyitván a’ fő koponyát[…], az agy velő fel olvadt álapotban vólt.

A’ mely üregét ki nyítván, a’ tüdőt vérel meg telve találtam, a lehelő tső /:trachea:/[617] tágas a tüdő vágás alatt ropogott — vizbe eresztve le nem ült[…]

A’ le irt Kis dednek külsö és belső test alkotása ollyan vólt, hogy az anya méhen kivül életit folytathatta volna[…] a’ vérnek sokasága a’ tüdőkben pedig meg akadályoztatott lélekzet vétel által tőrtént halált jelentenek[…]

………

[…]meg=szülés alatt, vagy az előtt történt; — mint azután erőszakos meg fujtástúl származott — halá[l]ra mutatnak.

H[ód]M[ező] Vásárhely 1. Marzii 829.

Toppertzer N[eme]s Csongrád V[árme]gye B[eiktatott] Physicus

Papÿ János Város Kapitánya.

*

C

1829^ik eszt[endő] Bőjtmás hava 16^ikán H[ód] m[ező] Vásárhely Várossában kívétetett e’ Kővetkezendő

Őnkénti Vallás.

1. Hogy hívnak, hány esztendős, millyen sorsú, ‘s vallasú vagy¸

ad 1. Tompai Anna, 20. eszt[endős] Reform[átus] Vásárhelyi szűletés — meg esett szemely vagyok.

2. Miér vagy fogva, valj igazat¸

ad 2. Most Csőtőrtőkőn lesz 4. hete, az édes atyám ‘s mostoha Anyám Szegeden lévén sóért, én akkor estve a’, Kút mellet, a’jégen elltsúsztam, ‘s segre esvén nagyon meg Űtőttem magamat, akkor mindjártt orromon számon jőtt a vér, úgy hogy, hatsak egy kitsít köhintettemis, mindjártt kibudgyantt, azutan egész éjjel rosszul vóltam, a’ hideg mindég leltt őrőkké ; reggel tűzre valóért menvén az ólba, ottan aludt vér ment tőlem alúl, a’ szemérem Testemből — a’ derekam ‘s hasam fajt ‘s azontúl azt sem tudom milett belőllem, mert tsak a’ sok aludt=vértláttam ottan — ‘s azt sem tudom hogy mentem vissza a’ Házba, — akkor nap haza jővén az atyám ‘s mostoha anyám, más nap, a’ mint tűzrevalóért ment vólna a’mostohám, megtalálta a’Gyermeket, ‘s a’Bábát oda hiván, ez azt mondotta hogy Lány ‘s idétlen, azis vólt az, mertt 22^ik hétbe vóltam akkor viselős; – ‘s e’miatt vagyok itten.

3. Tulajdon szád vallása szerintis tudtad viselős voltodat, s mégis úgyadod elő szűlésed kőrnyűlállását mintha azt észre sem vetted vólna, a’milehetetlen, mert néked már máskoris lévén Gyermeked, bizonyossan kellett tudnod, hogy szűltél, azért ne tagadjál semit, a’mi megtörtént ; ‘s vald meg, hogy a’ Gyermeknek mit tsináltál¸

ad 3. Amint Isten hogy főlőttűnk van, ollyan igaz, hogy hozzá sem nyúltam, s nem tettem reá’ a Kezemet, azt érzettem, láttamis hogy gyerek ment elltőlem, de semmi mozdúlását nem látván, minthogy senki sem vólt gyámólításomra tsak ott hagytam.

4. Vólt e’ naladon kívűl valaki még a’ Háznál?

ad 4. Amostoha anyám 3. Kiss leánykája, kettő oskolás, a’ 3^ik kissebb, és más senki sem.

5. Ezek kőzűl valamellyiket ellkűdhetted vólna segedelem után, a’vagy hamár ezt ellmúlasztottad, mindjártt hírt kellet vólna adni mihelyest az atyád, s mostoha Anyád haza érkezett, mert hiszen így ellkellett mindenesetre a’Gyermek[ne]k veszni¸

ad 5. Nem arra valók azok a’ Leánykák, ‘s éppen a’kor az Iskolába készűltek, gondját viseltem volna én, mint a’ másiknak, mely mostis=éll, de magammalis jót tehetetlen vóltam, azt gondoltam majd meg láttya a’mostohám, ha kimegy.

6. Amint feladódott ellened, te titokba tartottad viselős vóltodat, ebbőlis kitettzik, hogy ellakartad magzatodat sikkasztani¸

ad 6. Nem mondtam senkinek, az igaz de nemis titkoltam, nemis láttzott még rajtam meg, hogy viselős vóltam, azt gondoltam majd megadja az Isten, hogy ollyan Szerentséssen leszmeg, mint a’másik.

7. Azis adódott=fel ellened, hogy a Gyermek amellyet szűltél, élő vólt ‘s megfojtatott, azért ismétt kérlek, valj igazán¸

ad 7. Nem volt az élő, mertt tsak észre vettem vólna mozgásából, de sem nem rít, sem nem mozgott, nem éltt az, — ki folytotta vólna meg, én megnem folytottam, mertt hozzá sem nyúltam — ha megőltem vólna, megmondanám, mert tudom, hogy az Isten előtt számot kell adni mindenről — más ottan nem vólt, mint az anyám.

8. Mikor estél Teherbe¸

ad. 8. Az ősszel, a’mikor az a’ nagy szélvész, ‘s jég esső vótt, utánna nem sokára — de éppen a’ napját nem tudom.

9. Vóltál e’ már büntetve¸

ad 9. Nem vóltam.

10. Behozadtatásodkor, miféle vagyonod vevődtek által tőled¸

ad 10. Tsak a’rajtam valóm lévén nem vevődött=ell tőlem semi.

Kőltt mint főntebb

Kováts István Urad[almi] Fisc[alis] actuar[ius] által.

*

A 4^ik szám alatt[…]

Itéltetett

[…]azon kőrnyúlállás, hogy már ez előttis szülvén, magzattyát fel neveli részére mentségűl szolgálna, a’ gyermek vesztés vádja, ‘s annak kővetelt bűntetése alól fel oldoztatik ugyan, azomban az, hogy akar élő, akar meg halt kisdedét, kívül, a’ hol azt meg szülte, ell hagyta s arról[…] a’ lehetőségig nem gondoskodott — eddigi hosszassabb letartóztatása nékie bűntetésűl tudodik.

402. A leány brutálisan meggyilkolta újszülött gyermekét

CSML SZF. IV. A. 53. a. 14.: 357-358. (D. 254. pör.)

Anno 1842. Okt[óber].

1838^ik eszt[endő] Karácsony H[ava] 31^kén[…] H[ód]m[ező] Vásárhely Városában[…] tartott Úri Törvény Széken

Felvétetett Bűnbéli Pere

az Uradalmi Fiscusnak mint tiszti felperesnek Brinzik Er‘sébeth — gyermekvesztő v[asba]fogott ‘s alperes ellen.

[…]Miképpen a’ fogva lévő Brinzik Er‘sébeth — leányhoz illő szemérmetesség félre tétele mellett — magát a’ búja ‘s feslett életre adván — ennek folytában teherbe esett, — ‘s egy tőkéletesen ki alakított férjfi magzatot szűltt; de a’helyett, hogy ezt anyailag Szivéhez Szorítsa — fenn maradásáról gondoskodott vólna — a’ természett Súgárlását semmibe sem véve — ‘s a’ Tőrvények szentségét feledve — ugyan azt — minek emlétésére=is minden érzékeny ember borzad — saját kezeivel meg semmisitetni ‘s megölni nem iszonyodott; amint ez 1.^ő szám alatti saját ön Vallásából ‘s 2ik Sz[ám] alatt ide mellekeltt orvosi látlelet — ‘s véleményes Bizonyítványból egész világosságra jőn[…] Ennél fogva kérné a’ felperes Fiscus — érdemlett bűntetéseűl ‘s mások[na]k=is elrettentő például — hóhér palllosa által kívégeztettni[…]

*

Itélet:

[…]Brinzik Er‘sébet Rab Személy a’ felette hozott halálos bűntetéstől Kegyelmesen felmentetve ennek helyébe — 4. évi, vason közmunkán, szokott hetenkénti 2 napi böjtön töltendő börtönöztetése és az alatt folyvást minden szeszes italoktóli viszsza tartóztatása rendeltetett[…] Szabadulása jövő 1847. évi Januar 30^kára tétetik.

*

1838^ik esztendei Martius 21^én H[ód]m[ező]vásarhelyen kivett

Szabad vallás.

Mi a’ neved ‘s a’ t ?

Brinzik Ersébet 18 eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] helybeli hajadon.

Miért vagy fogva beszéld el körülállásosan?

Az ugy történt : hogy én Kontraszti molnárnál szolgáltam, az asszony, nem tudom miért miért nem a’ Bábával megnézetett nem vagyok e vastag? a’ Bába azt mondta; hogy vastag vagyok, későbben ismét a’ német Bába által nézettek meg ez meg azt mondta : hogy nem vagyok, és igy valami háromszor nézegettettek meg, egyik bába vastagnak a’ másik ismét nem annak mondott; — Kontraszti molnártól eljöttem a’ szolgálatból be álltam Maczelka Jánoshoz, onnan valami három hétre haza jöttem a’ városra elementem a’ német Bábához az akkoris aztmondota : hogy nem vagyok vastag. Én nem tudtam magam az vagyok e nem e mert sohasempróbáltam az ílly állapotot, — ismét beállottam Dániel Göröghöz szolgálni, mintegy Két hónapig ottis voltam, midőn a’ Konyhán főztem volna egyszerre roszul lettem, kimentem a’ házvégibe egykis szín alá, ott alig állottam meg, azonnal meglett a’ kis gyerek, — nemtudom élt e vagy nem? mert azse nemmozdúlt, de nem nyikkant egyetis, én tehát a’ szégyent akarván kikerülni, hirtelen azott lévő ‘s két fára felállitott kád alá tettem, az alatt a’ kád alatt volt egy két kapa sarga föld, azt elébe taszitottam a’ kis dednek : hogy a’ kutya valahogy kinevegye, — azután bementem a’ házba, ‘s azonnal elhivattam Vörösnét, a’ Bábát, ez engemet kérdezett hogy mi bajom van? ‘s én mindent el mondtam neki, valamint aztis hogy a’ gyereket hová tettem; mellyre a’ Baba kiment ‘s a’ Kis gyereket kivette a’ kád alól, ‘s behozta a’ szobába, azután velem együtt kocsin eljött a’ testvéreimhez hol a’ gyereket felförösztötte, ‘s azt mondta : ihol van nézék, ugy sem idős gyerek ez. A’ szülés történt Jósef[618] napelőtti vásárban egy héttel.

Beszéld el mikép ölted meg gyermekedet? ‘s hogy nem iszonyodtál ezt cselekedni?

Az igaz : hogy a’ szégyent kikerüljem valahogy, az egyik ujammal feje lágyát benyomtam, azután a’ szín alatt lévő ‘s feltámasztott kád alá tettem, ‘s a’ mint mondtam egy két kapa ottlévő sárga földet taszitottam reá, hogy a’ kutya kine vegye, — így eltemettem, az Isten elvette eszemet mikor ezt tettem, de a’ félelem és szégyen miatt nemis tudom mit cselekedtem.

Hát a száját miért szakítottad be azon kísdednek?

Azt nem tettem ‘s nemis tudom miként történhetett.

Csakugyan feltett szándékod volt tehát azon gyermeket megölni?

A’ szégyen és félelem vittek ennyire hogy azt cselekedtem.

Mi inditott arra : hogy ezen irtóztató cselekedetet véghez vidd?

Nem volt semmi más csaka’ szégyen és felelem

Fogva ‘s büntetve hányszor voltál?

Soha sem voltam.

Miféle vagyonod van?

Semmim sincs.

K[elt] m[int] f[ent].

Bártfay Sándor segéd ügyész által.

1838. aug[usztus] 21-én a vallomását helybenhagyta.

*

1841^ik jévi Januarius 24^én folytatólag.

1838^ik eszt[endő] Martius 21én tett önvallásodban azt adtad elő, hogy tégedet több rendbeli Bábák néztek meg, és egyik azt mondta volna, hogy viselős vagy, későbben a’ másik hogy nem vagy, mellyik Bába volt a’ ki azt mondta, vastag vagy, mellyik a’ ki azt állította hogy nem vagy? ki rendeléséből történt az, hogy ezen Bábák tégedet megnézzenek, és kiáltal hivattad szülésed után a’ Dániel úr házához a’ Bábát?

Én Kontraszti Ferencznél, a’ ki vásárhelyről Pécsre kőltőzőtt el szolgáltam egy folytában 5 esztendeig, mivel azoknál egy Juhászné volt, de a’ ki már meghalt, és aztmondta, Kontrasztiné asszonynak, hogy talán vastag eza’ leány, értvén engemet, azért az asszony reám haragudott, megvert, én tehát a’ miatt, mivel parancsoltais, hogy házától tisztuljak, ezvolt őszi vásár után 3 héttel /:a’ vásárhelyi őszi vásár volt 1837^ik év oct[óber] 16^án:/ elmentem a’ testvér nénémhez Brinzik Julishoz, a’ki Juhász István Béres embernél volt férjnél; még aznap mindjárt utánam oda küldött Kontraszti Ferenczné egy öreges paraszt asszony bábát, hogy nézzen meg, de én akkor nemvoltam otthon a’ háznál, és mivel az asszony engem nem ismert, helyettem az anyám testvérjének Restás Istvánnak a’ leányát, ki ottlakott meg akarta nézni, de az nem engedte magát — az után én hazajövén, engem nézettmeg és aztmondta hogy vastag vagyok, ‘s azzal elment, még aznap hivatta oda a’ sógorom Restás István és felesége Czuczi Panni, a’ néném, a’ német Bábát veres mihálynét hogy nézzen meg, igaz e hogy terhes vagyok? az meg nézett, és aztmondta hogy nem vagyok vastag, igy szóllott: ugyvan benne gyerek, mint én bennem, magát értvén, — még aznap elhivatta oda eza’ német Bába, de kivel nemtudom, Kotzka Borist, a’ ki neki segédje volt, azis aztvallotta, hogy nem vagyok vastag. — mikor azok elmentek, odajött a’ zsidó Bába, a’ki a’ szomszédbanlakott, hogyhallotta hogy néztek, de az nem avatkozott a’ dologba. Veres Mihályné azt mondta : jöjj elhozzám 3 hétre, majd akkor megint megvizsgállak. — Három hét mulva elmentem hozzá, és akkor csak megtapintott, ‘s aztomondta : elmehetz fijam, nincs semmi bajod; így én uj esztendö előtt 2 hónappal beállottam szolgálónak Maczelka Jánoshoz, a’ ki gazda ember és a’ Lógerban[619] lakik, ottkitöltöttem az időmet, ott semmit sem vettek észre rajtam, de magam sem hittem hogy bajom volna, mivel mint mondám, a’ vármegye Bábája veres Mihályné mondta, hogy nem vagyok vastag. — uj esztendőben Dánielékhoz állottam szolgálatba, és ott voltam Gergely napig,[620] a’ mikor bajom lett. — Kimentem a’ szín alá, ott csak mindjárt meglett a’ gyermek, a’ Kád alá tettem, és a’ cseléd szobába visszamentem, így szóltam Zsuzsi nevü szolgálónak a’ ki ott volt, eredj Zsuzsi Bábáért, a’ Kenő asszonyért, ugy hívják Halászné, — mikor azelőjött, én a’ patkán ültem, de nem birtam magamat. — Bejött a’ szobába Dánielné asszony, kérdezte, mibaj? — az a’ kenö asszony azt mondta : nemtudom én, hiszen nincs ennek semmi baja, talán roszúl van; — azután jött veres Mihályné, be hívta azifjú asszony, megnézte a’mellyemet, mondta, neked gyermeked lett, hol van ? akkor megmondtam neki, hogy a’ színben van a’ Kád alatt; azután ők kímentek, én meg azalatt igen roszúl lettem, nem láttam semmit, azt sem tudtam, hogy vittek el Dániel urtól a’ testvér néném házához

K[elt] m[int] f[ent]

Bártfay Sándor ügyészi actuarius által.

1841, január 29-én a vallomását jóváhagyta.

*

Visum repertum

Marzius 13kan 1838^ba[n] Böhm Seborvossal egy kis ded hólt testinek meg visgalásat és fel bonczolásat véghöz vittem, és következendőket találtam:

A’ Kisded ferjfi gyermek vala; tökeletes éredtségü mint azt hajanak hosszasága, Körmeinek keménysége, tagjainak kialakitása bizonyitotta. Köldök zsinorja valami 4-5 hüvelynyi hosszaságú, inkább el szakítva mint el metzve, friss, nem fonyadt, ‘s kötezetlen vólt. A’ külbőr szine viaszkos fejérségű volt.

Az homlok csont felső része le vólt nyomva; bal szeme külsö szegleténél karczolásnak jelei látszottak, hasonlo csekely karczolások nyomai nyakának mind hátulján, mind elején találkoztak. A’ szajnak jobb szeglete másfél hüvelynyi hosszaságra be vólt szakitva; az also állkapcza két helyen összetörve.

Lefejtvén a’ koponyának közönséges takaroit, azok ‘s a’ koponya csontok közt vér kiömlésekre akadtak; az agy üregben semmi szabálytalanságot nem találtu[n]k. Kinyitván a’ száj űreget ‘s a’ torkot a’ le írt sérelmek következésébe találtuk, az fő határós lágy részekben illy nagy erőszakkal közvetetlenül járo összezúzásokat, a’ nyel csöt vérel meg töltve. A’ mel üregben sérelmet vagy szabálytalanságot nem találtunk; a’ tüdők recsegtek mind nyomásra, mind Kés alatt; vízben úsztak, mind egészek, mind fel darabolnák. Az hasüregben más szabálytalanságra nem akadtak, mind vérre a’ gyomorban.

H[ód]m[ező] Vásárhelyt. Mártius 15 ken 838.

Dr. Toppertser.

*

A visum repertum második része hosszas és körülményes bizonyítása volt annak, hogy a gyermek élve született, és kegyetlenül erőszakos halállal, idegenkezűség következtében halt meg.

A „3” lapon Gróf Vécseÿ Sándor[621] vásárhelyi „Apát ‘s Plebános” kiadta Brinzik Erszébet születési anyakönyvi kivonatát. (Itt Krizsik-nek írták az apját.)

*

Te[kin]t[e]tes Kovács Fiskális Úrtól követelt kérdéseire felelek.

Brinzik Erzsébet alattomosanni szűlését Hítvesemnek testvérhúga vette észre, a’ midön t[udni] i[llik] a szobába bémenvén hol a’ szolgáló szítált, azt vérrel fedve látta volna, és azon nyomon valamit tőlle elesni tapasztalt, ezt látván a’ feleségem testvére kérdezte, hogy mi baja, ő azt felelte „lámmé kis asszony ez kinzott engem, és mégis azt modták hogy terhes vagyok, most már látják, hogy nem igaz” erre hitvesem huga megijedvén, a boltban levő testvérének hirt adott, ki hívta, kiis a dolog rossz mi voltát látván veres mihályné Bábáért küldött,

Ez elérkezvén, a’ leánytól leesett mássáról szűlést történni állított és hitvesemmel a’ szolgálót részint vallatva, részint ijesztve arra bírták, hogy azon helyen t[udni] i[llik] a kádhoz, hol a’ gyermek el ásva volt vezette, hová őket külömben a’ vér minden felőli fekvése-is vezette volna, oda érvén a’ nagy kád alatt le ázott gyermeket a’ kapással fel vétették, és azonnal kocsiba fogatván a’ fent nevezett Bába asszonyal együtt Brinzik Julis testvéréhez vitette, melynek nagyobb bizonyságául saját kezem írásával erősitem.

H[ód] M[ező] Vásárhelyen. 20 Január 1841.

Moyzes D András.

*

Veres Mihályné hites bába a fentiekkel megegyező vallomást tett az uradalmi fiscálisnak, a pör „6” lapján. A továbbiakban megtudtuk, hogy a csecsmőhullát Erdei Péter 60 éves óhitű, Bihar vármegyei születésű ember ásta ki a kád alól. A pör „8” lapján Moyzes Dániel Andrásné Gyuritza Anna beszélte el a halott kisded megtalálásának történetét.

A gyermekvesztő első fokú, halálos ítéletét 1842. december 3-án, a „Királyi Törvényes Táblán”, a „Hét személyes Tábla” is megerősítette. Ezt követően került a kegyelmi kérvény a császár elé, aki megkegyelmezett a gyilkos lánynak.

*

Az ítélet: 254. [szám alatt.]

Olvastatott Ö[mélltósága] Cs[ászári] s. Kir[ályi] Felségének Bétsben f[olyó] e[vi] Jan[uár] 5^kén kelt legkegyelmesebb leírása : mely szerént Brinzik Er‘sébet Rab személy a’ felette hozott halálos bűntetéstől Kegyelmesen fel mentetve ennek helyébe — 4. évi, vason közmunkán, szokott hetenkénti 2 napi böjtön töltendő börtönöztetése és az alatt folyvást minden szeszes italoktóli viszsza tartóztatása rendeltetett. —

Tudomásúl vétetik, s pontos végrehajtása megrendeltetvén szabadúlása jövő 1847^k évi Januar 30^kára tétetik.

Különös e pörben, hogy a máskor rendre kinyomozott törvénytelen apa kiléte itt még szóba sem került, pedig a lány nem magától vált terhessé.

403. Magzatűző és gyermekvesztő pöre

CSML SZF. IV. A. 53. a. 14.: 258-259. (D. 258. pör.)

Anno 1842. Okt[óber].

Tekintetes Járásbéli Fő Szolga Biro Ur, Kegyes Urunk!

E folyo Ho 6^ka viradojára Helységünk határában nevezetessen Öz[vegy] Fazekas Mátyás Kukoriczásába tsak az napi születésű férfi gyermeketske elásva ‘s már meghalva találtattván azt ugyan tsak Öz[vegy] Fazekas Mátyás fia Ferentz, Kozségünk házához megvizsgálás ‘s kinyomozodás végett bé is hozta. — Mellynek következésében Kebelünkben találtato ‘s teherrel ellátott még a’ lányok sorába magókat számlalo gyanus személlyeket elénkben idézvén a többek között az elásva ‘s már halva találtato kisded Kebelünkbéli Bánfi Ferentz Kertész Anna nevü még hajadon leányáé a helybéi Orvos Ur, ‘s Bábák vizsgálása, ‘s e későbben a nevezett Bánfi Annának önkényes elválalása utánn is lett, melly kisdedetskét is hogy ö maga mint halva szültett ásta legyen el Bánfi Anna gyilkolo anya is nyilván megvalotta; —

Ellenben ugyan ezen álítását Bánfi Annának afelbontás után tapasztalt Orvosi Lát-lelet voltaképpen megczáfolya, ‘s a Kisdednek életben valo születését bizonyittya; — Mellynél fogva is a többi terhes személlyeket már méhekben létező Kisdedeiknek Annyai modon leendö gondviselések eránt figyelmeztettvén, s azok eránti felügyelőséget a bajlodok szüleiknek is szoros köteleségükben tévén szabadon bocsájtottuk, Bánfi Annát pedig Kisdedének nyilvános elföldelö gyilkosát, várván Te[kin]t[e]tes Járásbéli Fő Szolga Biro Urnak őn bőlts bélatasa szerént kegyessen teendö rendelését jelenleg Helységünk házánál fogva tartyuk, Kikis ebbéli alázatos hivatalos jelentésünk tétele utánn magunkat kegyeiben ajánlva meg különböztetett alázatos tisztelettel maradunk

Tekintetes Járásbeli Szolga Biro Urnak Szeghváron 7^a August[us] 839. alázatos szolgái Szeghvár Helysége N[eme]s N[emzetes] Bírái.

Ezt követően Bártfay Sándor uradalmi segédügyész 1839, november 25-én, Vásárhelyen elrendelte a pörbefogásukat.

*

C

Orvosi Lát-lelet ‘s Vélemény

1839^ik Évi Kis Asszonyhó 6^ikánn Szeghvár Helysége Elöljárosága által, egy a’ Tanyák közti kukoritza vetésben, a’ földbe félig be ásva talált, hólt férfi magzatnak visgálatára fel szollittatván, ‘s a fenn kitett napon a’ vi‘sgálatot a’ helység Közházánál — két e’ végre rendelt hites Tanúk jelenlétébe véghez vivénn — külső képpen:

1^ör Az egész testet fekete föld porral bé motskolva a’ Főt fekete sůrů 1 ¹/₂ hüvelyk hosszú hajjal bé növe, a’ szempillákat hosszasnak erösseknek, a fület portzogos keményeknek, a’ Koponyát jó formájú gömbölyegnek, a’ kútatskákat rendszeres nagyoknak, a’ körmöket a’ kéz ‘s láb ujjak hegyeit meghaladóknak, ‘s keménykéknek, a’ Tököket a Tök zatskóba le ereszkedve — a’ test egész súllyát mérték hijjánnyába — hozzávetőleg — 6-7. polgári fontot[622] nyomónak, hosszaságát pedig mérték szerént 18 ¹/₂ hůvelyknek[623] tapasztaltam. –

2^or A test a’ reá tapadt motsoktól megmosattatván viasz szinů halaványnak, a hát hosszába több apró kékes fóltok le hámzással, az al-pofákon[624] a’ sejt szövés keményedése le hámzással, szinte a’ Tök bórék /:Scrotum:/[625] le hámzva tapasztaltattak; külömben az egész testen semmi éktelenség vagy sértés jelei nem vóltak. –

3^szor A’ Köldök zsinor, a’ testbe oltódásától, 5 hüvelyknyire el szakadva, le kötetlen, vértelen, ‘s halaványnak tapasztaltatott. —

A továbbiakban a belső szervek vizsgálatát részletezte, melyeken elváltozást ugyan nem észlelt, de a tüdők levegővel voltak megtelve.

[…]A’ visgálat folyta[tása] alatt — a’ büntettel terhelt Major Anna 20 Eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] Szegvári leány[…] meg visgálva következkőket tapasztaltam.

1^or Az emlôk nagyok dagadtak, a’ csecs bimbok udvarai barnák nagyok kevés nyomásra téjjel áradozók –

2^or Az Al test nagy púha tésztas tapintatú daganatot képző, az Anya-Méh a szemérem tsontok felett egy nagy golyó alakú daganatba össze húzódva vagyon. –

3^or A’ Méh hüvelyből — a’ szülö kül nemzö részeit s alsó ruháit bé motskoltt gyermek ágyi folyás (Lochia) vissza tartoztathatlanúl ‘s nagy mennyiségben ürül ki –

4^er A test átalyános melege, a’ rendest túl hágva valoságos lázas mozgalmakat mutató érveréssel vagyon szövetkezve ‘s a’ szülô átallyános gyengeségével párosulva.

Költ Szegvártt a’ fellyebb írtt naponn és Évben

Bétsi Jósef m[aga] l[évő] k[ezével]

T[ekintetes] N[emes] Csongrád Megyei rendes Sebész által.

Az orvosi véleményben többek között megállapította még „a’ magzatnak el vérzés által történt halálát.”

*

839^k Eszt[endő] Aug[usztus] hó 7^kén Szegváron ki vétetett Önkényes vallás

Hogy hívnak s. a. t. ?

Major Panna, Major István Leanya R[ómai] Cath[olikus] 18. Eszt[endős] Szegvári Lakos ‘s meg esett személly.

Mikor betegettél le, kik voltak jelen a’ lebetegedéseden — és hol betegedtél le?

Ifiú Szersényi János Szállásán a’ hol kertészkedtünk betegedtem le mult Vasárnap éjtzaka hétfűre viradora a’ Szénás kertbe a’ hol tsak egyedül magam voltam — hogy azután a’ gyermek meg született fel vettem de hogy meghidegűlve halva láttam meg ijedtem ‘s ott ismét le tettem, és úgy bé mentem az hazba a’ hol az Anyám meg szóllított hogy menni kellene már Urbariumba[626] Derekegyházára én szolni nem mertem, hanem fel készültem ‘s elöbb ki mentem a Kiss Gyermekemhez azt fel vettem egy ruháskába bé takartam és elvíttem Öreg Fazekas Mátyás Kukoritzájába és ott elástam, én azután innen egyenessen mentem Derekegyházára Urbariumot szolgálni. –

Hallod e’ hogy a’ Gyermek épen lett meg és élt az nyílván való az orvosi látleletből — hogy merted tehát azon ártatlan gyermeket meg ölni — vagy mint élőt eltemetni?

A’ meg lehet hogy születésekor élt de én a’ nagy kinba nem tudom élt e’ vagysem, hanem hogy egy keveset magamhoz jöttem akkor felvettem de már akkor halva volt egészszen elhidegűlve ‘s megmeredve — azért tettem azután el. –

A’ szülés alkallmával a’ Gyermek a’ mássával együtt született e’ vagy elkülönözve — hát a’ ködök sinorral mit tsináltal beszéld elő környül álláson?

Mivel igen nagy kinba voltam semmire sem emlékezem, hogy lett meg a Gyermek, sem annak mássáról sem tudok semmit sem — én annak Köldök sinorjához sem nyultam — tsak annyit tudok, hogy mikor a’ Gyermeket sokidőre velvettem már akkor halva volt[…]

Vagyona nincs, fogva még nem volt.

1840. január 22-én Kovács István uradalmi ügyész tovább vallatta a leányt:

[…]meg kérdeztetvén egyszer smind az eránt, miert nem jelentette valakinek szűlés álapotját¸ erre azt felelte: hogy édes annya éppen akkor oda jártt a’ Szegedi búcsún — ‘s más asszony ottan a’ tanyán akkor nem vólt[…]

Az 1840 év Xber 28-án Bártfay Sándor fiskális actuarius a lányt tovább vallatta:

[…]Mikor adott neked italt Major Vera hány nappal a’ szülés előtt, és hogy érezted magadat utána?

Egyik hét utolján adta, én meg azután a’ következő héten megbetegedtem, a’ bevett italra semmi változást nem éreztem.

Miért nem jelentetted te mostoha apádnak azt hogy vastag vagy, avagy pedig, hogy gyermeket szűltél?

Nem mertem megmondani, mert féltem hogy megver[…]

Mennyi időben tellhetett az a’ mikor szültél, azon időtől fogva felocsódásodig?

A’ szülés reám jött éjfél tájban, ‘s mikor magamhoz jöttem már hajnallott[…]

*

Szegvár bírái 1839. augusztus 13-án az uradalmi főügyésznek jelentették, hogy Major Veron vásárhelyi lakost az uradalmi börtönbe vitték, mert […]Bánfi Anna kisdedét elföldelő gyilkos Annya úgy[…] mint Barna Anna még terhét ugyan hordozó megesett személyek elöttünk magokat óda nyilatkoztatták hogy ezen Major Veron adott légyen nékiek, valami erös italt, mellytöl Barna Anna mint még kevesebb idejű terhű tsak változást, Bánfi Anna pedig eröltetett szülést szenvedni kéntelenitetett[…]

*

1840^ik esztendei Télhó[627] 18^án Vásárhelyen kivett önvallás

Mi a neved ‘s a’ t?

Major Vera Tót Pál Jósefné 56 eszt[endős] R[ómai] Cath[olikus] helybeli lakos.

Barna Annának olly italt adtál mellytől gyermeke tőle elment hogy merted ezt tenni¸

Én nem adtam semmiféle italt az Isten őrizzen az ílly gondolattól.

Hijában tagadod mert azmár bizonyos hogy ezt cselekedted, azért szálj magadba ‘s vallj igazán¸

Ha én ezt elkövettem, az Isten azonnal tegyen kőbálvánnyá[…]

1840. augusztus 5-én szembesítették vele Major Annát, aki rávallott, hogy adott neki magzatűszőszert, de Major Veron hajthatatlan maradt és tovább tagadott.

1840. augusztus 3-án Kis Barna Panni 28 éves szegvári lakos azt vallotta, hogy Major Verától nem kapott magzatűzőszert. Hite szerint nem votl terhes, csak a természet állt meg rajta és ettől lett vastag. Azért, hogy a vérzése újra meginduljon, a patikában vásárolt mindenki által hozzáférhető szert.

1841. január 13-án szembesítették a szegvári bírákkal, de továbbra is tagadott. Erre a bírák írásba adták, hogy Kis Barna Panni igenis kinyilatkoztatta nekik, hogy kapott „[…]terhek elenyészésére, vagyis méhekbe fogantaknak el ölésére Major Veron Vásárhelyi lakostól[…]” ilyen szert.

Kovács István uradalmi ügyész a Major Anna és Major Vera fejének elvesztését kérte.

*

Az ítélet: 258. [szám alatt.]

A Uradalmi Fiscusnak, mint Tiszti Felperesnek Major 1^ő Major Vera 2^k: s folyta[tó]lag Kis Barna Panni 3^k rendű vádlottak ellen le folyt, s. a’ T[ekintetes] Kir[ályi] ítélő táblára felyebbezett perében hozott Itéletet: mely szerént az Úri Szék az első rendűt 3 évi vason közmunkán — hetenként 2 napi bőjtön töltendő rabságra, s. évnegyedenként 25vel elveendő 300 korbáts ütésekre kárhoztató bűntetés — egy évi — korbáts ütések ellmellőzésével ki tőltendő hasonló áristomra le szállíttatik — s. a’ 2^od, 3ad rendűeket próbák fogytából fel mentő ítélet jóvá hagyatik, olvastatván – […]

Jegyzette Kovács István

Urad[almi] R[endes] fiskális úri széki Jegyző.

XXV.

ÖSSZETETT SZEXUÁLIS BŰNÖK

404. Homo- és biszexuális fajtalankodások gyermekgyilkosságokkal

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 415-444; 492-545; 810-838.

Anno 1756. die 5^a Januarÿ in Oppido Vasarhely Peractum[…]

Kinek hivnak, hová való, hány esztendős, és mitsoda hitű vagy?

Barta Isatvánnak, Vásárheli vagyok, circiter 43 esztendős, Calvinista vagyok.

Hány gyermekid vóltak mi últa házasságban léptel az Feleségedel?

Vólt az kőzelebb meg hóltal 12 gyermekem.

Hány esztendeig élted a gyermekid számláld elő egymás után?

Az első élt 3. hétig, a tőbbi ki 4. ki 3. nap élt, tovább nem.

Esmértede valami nyavalyáját, a mostan meg hólt gyermeked[ne]k, mit, és kik látták?

En egyebet nem esmértem, hanem Varga Ferentzné hozzám jővén, akinek cir[citer] 9. Márjással adós vóltam, eö fel vévén azt mondotta : ez bizony beteg, nem életre való, a nyavalya tőri, a mintis tajtékot túrt ki a száján ezt látták Kántorné Aszszonyom és Varga Ferentzné.

Micsoda vőrősség vagy kékség látszott a nyakán?

Egyébb nem vólt, hanem minek előtte meg hólt vólna engemet felkőltőt a Feleségem cir[citer] 3. óra tájban reggel, s. azt mondotta, mindjárt oda lesz ez a gyermek, mert csak alig piheg, a mintis én felőltőzvén elmentem Vecseiné Aszszonyom Vejinek Feleségéért, hogy vinné fel a keresztségre, de a mikorra oda jőtt már akkor meg hólt vólt mert felvette es a gyertyához tartván az állacskája csak le esett, s. én fel nyomtam, meg lehet hogy ott látzott volna mi jel, de én leg kissebb jelt sem tapasztaltam rajta. Mikor pedig a koporsóba tették ott vólt : Mucsi Istvánné, Tót Pálné, Szent Péteriné. A bába fereztette meg halála után a gyermeket.

A Bábátúl hallottade egésségét vagy betegségét azon leg kőzelebb meg hólt Leányodnak?

Eö azt mondotta csudálya hogy az Anya méhében meg nem hólt, mert a nyakára tekeredet a kőtel, kétzer vagy háromszoris vólt rajta.

Jelen vóltále mindenik[ne]k halálán?

Igenis mindeniknek halálán jelen voltam, de más idegen soha senki nem vólt egyiknekis halála órájain Sára Szolgálomon kívűl az 1745 […olvashatatlan.]

Mit akartál cselekedni ez előtt egy esztendővel való őszszel Takács János[na]k?

En Semmit nem akartam cselekedni vélle.

Miért mondottad a Feleségednek hogy ha tudakozzák tőle a gyermeked dólgát, csak azt mondgya hogy nem cselekedte?

En úgy mondottam : magad magadra ne valy, mert magadnak gyilkosa leszel, ha meg nem őlted.

Mi okból esett illyen beszéd kőztetek?

Csak abból esett ; hogy tudtuk azt hogy kínra húznak bennünket, minthogy gyermek őléssel vádoltatúnk.

Melly nap vólt erről való beszélgetéstek?

Miúlta Dús Jánostúl meg hallottam hogy ellenem eskűttettek azulta minden nap arról Sopánkodtúnk egymással.

*

Baranyi Elona, Barta István felesége, cir[citer] 32. esztendős, Makai Kalvenista vallatása:

[…]Esmértede valami nyavalyáját az mostan leg kőzelebb meg hólt gyermekednek, s. mit, és kik látták?

Esmértem igenis, mert a nehéz nyavalya tőrte, és az orrán száján ment a tajték, melyet jól látot Varga Ferentznéis, még azt mondotta: E bizony meg nem el, nemis szopók, mert halál[na]k fia.

A főbűnös szülők hazudoztak. Ekkor inquisitióra kerültek, vagyis kínvallatásnak vetették alá őket. Az utolsó kisded haláláról 16 tanút hallgattak ki. Kisebb eltérésekkel egyformán vallottak. Részletek:

1^o Mit túd a Tanú Barta István Uramnak ez előtt 4. héttel szűletett kisded Leánykájának, szűletéséről, életéről, egességéről, betegségéről, avagy haláláról? vagy az előbbenyiekről?

2^o Kit túd ebben jó Tanúnak lenni?

Békési Jánosné, Kónya Katalin tanú vallotta:

Ad 1^um A Tanú letett hite után valya : Hogy a kérdésben forgó gyermek Vasarnapon szűletvén dél után két óra tájban, magais oda által ment, s. látta testi szemeivel, hogy ép és egésséges kövér Leány gyermek vólt akkor a Tanú haza menvén, ismét reggelre viradóra hétfőre 4. órakor maga Barta István fordúlt a Tanúhoz illy szókkal szólván: Szomszéd Aszszony jőjjőn által Kjend mert a gyermek nagyon rószszúl vagyon fel kellene keresztségre vinni; arra a Tanú felelt : hogy vólna beteg holot tegnap semmi baja Sem vólt, arra mondotta Barta István : Hejszen szabad az Ur Isten a nagyobbakalis, akkor fel készűlvén, által ment a tanú a Barta István házához s meg tekintvén a gyermeket látta hogy meg hólt, s. Szól a Tanú : E bizony meg hólt, arra Barta István mondotta : No bizony az ólta hólt meg miolta ott vóltam, a Tanú azonnal ment Mocsi Istvánnéhoz oda hivta, és a Bábát Szűcsnétis elhivta hogy látnák a halotatskát s. egyűt nézték és láttak tulajdon testi szemeikkel hogy a torkán vagyis gégétskéjén vőrős vólt, egyébűt rajta Semmi jelt nem láttak, a honnan a Tanúnak nagy gyanúja esett, hogy Szűléi által esett vólna halála.

Varga Ferenczné, Posztós Erzsébet vallotta:

[…]oda ment a Tanú az kisdedhez s, ki takarván látta hogy szép és egésséges, még aztis mondá : Ez bizony olyan nagy fejű mint Kjend, ertvén azt az Apját a ki oda bé vólt akkoris, elnevetvén magát Barta István azt mondotta úgy kitudja kivólt az Apja[…]

Valamennyi tanú azt vallotta, hogy a halott gyermek „[…]kezecskéje meg nem merevedett.”

Pap Mihály tanú vallotta:

[…]Egyebet a tanú nem tud, hanem ez előtt cir[citer] 12 esztendővel a tanú Barta István Urammal lakván, akkoris csak hamar meg hólt a gyermek, ‘s még Czombos Bába azt mondotta : tudtam bizony azt, hogy meg hal, mert a ruhából Soha ki nem moshattam s. v. a ganéját[…]

Vagyis, a szülők nem engedték meg a bábának, hogy az újszülöttet tisztába rakja és megfürdesse, így elfertőződve, kínos halállal szenvedett ki. A bába azonban ezt a különös bánásmódot senkinek sem jelentette.

Barta (Tóth) Istvánné, Varga Katalin tanú elmondotta:

[…]Sokszor gyertya gyútatkor ment haza a tanú Barta István házától, a midőn a kis gyermeket leferesztették, ép egésséges állapotban hagyta, és mindenkor csak azt cselekedte : hogy étzaka jőtt hásokhoz s. mondotta : No bizony meg hólt a gyemek, azon egész ház cselédestől csudálkoztak, hogy a nagy, szép egésséges gyermek oly hírtelen meg hólt, és bizonyara fájt a Lelke belé a Tanú[na]k hogy a dolog úgy esett[…]

Gyulai Anna tanú vallomásából idézünk:

[…]ez előtt ket vagy három gyermekének szűletésen jelen vólt, és mindennap meg látogatta a Barta Istvánné Aszszonyom kis gyermekét, és mindenkor győnyőrű szép egésségesek vóltak, úgy hogy már egésségesebbeket Soha nem lehetett látni leg kissebb jelet a nyavalya tőrésnek, vagy valami más betegségnek ingyen Sem látta, mert nem vólt;[…] a Tanú Sopánkodván rajta hogy meg hólt a gyermek tudakozta illy formán Bartánétól : O édes Aszszonyom ugyan mitől hólt meg ez a gyermek, hiszen az estve itt vóltunk Semmi baja nem vólt, hát ugyan a nyavalya tőrte : Arra Bartáné mondotta : nem láttam bizony én hogy törte volna, hanem csak egy kis nyálatska jőtt ki a száján s. úgy hólt meg.

Budai Anna tanú vallotta:

A Tanú ez előt két esztendővel és nem mostanában Bábája vólt Bartha Istvánne Aszszonynak, akkor vólt egy szép egésséges kis Fiacskája[…] Azon gyermek meg kereszteltetett T[iszteletes] Szőnyi [Benjámin] uram által, de a gyermek[ne]k Apja othon nem vólt[…] Barta István haza érkezett a Túri Vásárról a Tanunak haza menetele után Másnap ismét jókor oda ment fereszteni s. azonba[n] mondja a gyermek Anya: de ne boncsa azt kjend, mert az apja az estve gyertya gyútatkor jőtt hazza s. ezis neki betegedvén még éjfelbe meg hólt. Mégis ugyan csak főreszteni akarta a Tanú, de az Anya azt mondotta : Ne háborgassa Kjend jól vagyon ez, úgy[…]

Asztalos Istvánné, Dohányos Sára vallotta:

A Tanú egyebet nem túd mondani hanem egy izromba eljőtt a Tanú házához Barta Istvánne, és igen meg vólt az Urátúl kinozva, amintis mutatta a hátát és az őszve vólt tőrve nagyon s. így szólott Bartáné : Ni édes szomszéd Aszszony el kell nékem bujdosni, ha úgy mond kurva vagyokis, eö tett engemet kurvává, akkor én nem akartam házamnál tartani, onnan elment Pápai Ferentz Uram házához, az után Mocsi Jánoshoz s. úgy annak utánna avatttak haza[628] : Szó beszéd kőzbe hallotta : hogy mihelyt meg nézi Barta István a gyermekét mindjárt meg hal[…]

Takács János 33 éves vásárhelyi tanú vallotta:

Hogy most elmúlt őszszel egy esztendeje lészen, hogy Barta István a maga feleségét kűldotte a Tanú után mondván : hogy menne oda estve amintis oda ment, és hozatot a maga borából 3. vagy 4. itze bort s. azt meg itták egyűtt, a felesége pedig lefekűdt, és elalutt, meg iván a bort, és Barta egy gatyában lévén, a Tanuis egy gatyában vólt, s. a patkán űlvén a Tanú, hozzá ment Barta István, és a veszszejét kezzébe adta s. meg ölelte csókolta mondván : Engedj János engedj; én arra mondottam én bizony nem engedek. Azután ki hivta a Boros kamarájáb[a] s. ottis meg ittak mint egy két itze bort s. akkor a gatyájához nyúlt a Tanúnak Barta és kaparászot a gatyájába s. akkoris keményen erőltette hogy engedjen néki, de a Tanú Semmiképpen nem engedett Barta Istvánnak, hanem látván hogy nem jó végre bánik a Tanúval, onnan kiment haza és mindjárt másnap beszéllette mindenek[ne]k mit akart Barta vele cselekedni.

Dús János tanú vallotta:

[Barta István…]aztis mondotta, hogy aző mostani Leánykájais szép egésséges vólt csak hogy meg tőrődőt Sít, rit ugyan s. addig irgattuk forgattuk a kezünkbe, őrűltűnk néki, hogy a bizony egyszer ugyan a kezünkbe csak meg hólt[…]

*

Torturam adjudicari. Tortura Subjici

Benignum Examen Stephani Barta Coram Juditio die 9^a Jan. 756. peractum. Et demum interatis vicibus confirmatum.[629]

Vald meg igaz Lelkedre Pap Mihályt te kénszerítetted e a feleségeddel való kőzősűlésre?

Igenis már meg vallom minden cselekedetemet : hogy én magam kénszeritettem Pap Mihályt a feleségemel való kőzősűlésre a mint is jelen létemben egynehányszor vólt vele kőzi, azon okból mivel ő mondotta mi az oka hogy a Kegyelmetek gyermeke élő nem lehet, talán jó vólna ha ă mag őszve elegyedne máséval, én még úgy mond, magvas ember vagyok, ha élővé lenne meg cselekedném, úgy énis reá állottam.

Más természet ellen való vétked vólte Pap Mihályal mikor menyi ideig és hol?

Igenis számtalan Sokszor vólt: Elsőbenis úgy esett vele dólgom, hogy én a Túri Vásárra menvén egyűtt Pap Mihályal, és az útban megersztvén egy helyen, maga Pap Mihály hozzám jőtt, és a gatyámat meg óldotta, s. azt mondotta: Hallottam úgy mond hogy Kevib[en] is úgy cselekedet egy Ember, addig hizelkedett kőrűllőttem, hogy magamatis reá vett, úgy énis felindultam, és természet ellen való vétket vélle elkővettem, az utan pedig egesz 4. esztendeig szűntelen és számtalan Sokszor éltem abban az Istentelen gonosz vétekben Pap Mihállyal. Volt pedig olyankor a’ mikor nállam laktában vele vásárokra jártam Szállásomon és magam házánális mindenkor éjjel vólt efféle cselekedetűnk.

A Feleségeddel vólte efféle természet ellen való vétked, es hányszor?

Igenis Sodomin vétkem vólt az Feleségemmelis akkor tájba a mikor Pap Mihályal vólt, és vólt a Feleségemmel vagy 3szor vagy 4szer.

Engedette őnként tenéked az Feleséged vagy Sem, a midőn Sodomai vétekre kénszerítetted?

Valamint a tőbbit meg mondottam, aztis meg mondom, hogy őnként cselekedte a Felesegem Soha leg kissebbet Sem szóllott eránta.

Vólte mással valakivel Sodomai vétked vagy Sem s. kivel?

Már csak meg mondom : hogy nékem 18. esztendős koromba vólt afféle dólgom Mocsi Jánossal, aző apjának Istállójába, eö vitte rajtam veghez, én pedig nem cselekedtem, es eö engemet vérbe is kevert.

Mocsi Simpliciter negativ confronta one. Joannes Pajzán Tót aeque negat in confrontaitone.[630]

Ismet : őkőr Pásztor koromba vólt Sodomai vétkem Pajzan Toth Jánossal eö lehetet mintegy 17. vagy 18. esztendős, vólt pedig 5.szőr vagy 6. szor és amenyiszer eö én velem, anyiszor én eö véle cselekedtem a’ Szálláson.

Stephanus Barta Tót aeque negat in confrontatione.[631]

Ismét : Tot Barta Pistával 20. esztendős korába vólt afféle gonosz Sodomai vétkem akkor időben aző Istállójókba éjjel, vólt pedig 10.szer vagy 12: szer nőtelen korúnkba esett a dolog, és eö cselekedte énnékem.

Varga accerSitus qualificat in confrontatione.[632]

Ismét : Varga Ferentzel vólt Sodomai vétkem ez előt két esztendővel a’ kamarába l. szer de tőbbszőr nem vólt.

Ugyan csak vald meg hány gyermekednek haláláról vagyon tudományod, és minémő?

Vagyon tudományom őt gyermekimnek haláláról; mert mindeniknek kékségét láttam, és onnan tudtam hogy eö vólt oka, melyért megis vertem.

Miért nem adtál ezeránt hirt a M[éltóságos] Uraság Tisztének?

Nem akartam lármazni és gyalázatott magúnkon csinálni.

Miképpen gyújtottad fel Faragó Mátyásnak házát?

Ugy gyújtottam fel hogy az magam konyhájából tűzet vettem, azt csőpűben tettem, és az háznál lett lévő nád falba tettem, s. úgy gyuladott fel, és meg égett s. onnan ismét hozzam haza mentem. Lehet pedgi circ[iter] 6. esztendeje.

Ugyan tsak vald meg miképpen tőrtént a Gyermekidnek meg őletéssek?

Két gyermekim természet szerént való halállal hóltak meg, a tőbb[i] 10. gyermekeim Feleségemmel egymásnak őnként való akaratyából esett halálok, mivel mithogy szegény állapottal vóltúnk, rajtunk el szaporodnak gyermekűnk, nem tathatyuk, más kezei lábai lesznek, és én mondottam : mit cselekedjünk?, arra mondotta a feleségem : hiszem kőnyű arrol tenni, s. Én tudakoztam : miképpen? az feleségem mondotta : vagy ágyékát vagy torkát, vagy szíve iránt meg kell nyomni, mindjárt meg hal s. mások sem veszik észre, a mintis úgy cselekedett a feleségem az én eltőkéllett akaratommal együtt.

Producti Sub. N^o 6^o Tenor est talis:

Benignum Examen Helenae Baranyi. Coram iuditio, die 9^a Januraÿ. 756 in Vasarhely Peractum.[633]

Vald meg igazán kik fojtották meg a te 12. gyermekidet?

Az első természeti halállal hólt meg, a másikis, a harmadikis. Ketteit meg nyomtam szoptatásba s. úgy hóltak meg, a tobbit torkánál fogva kezemmel fojtottam meg.

Mi okra nézve cselekedted ezeket?

Azért cselekedtem mert mindenkor kínzott az uram hogy úgy mond szaporán lésznek gyermekim, és azon okból cselekedtem, hogy már ezután nem lesz baja velek.

A Férjed megegyezette ezen cselekedetedben vagy Sem?

Nem egyezet, mert én magamtól cselekedtem.

Micsoda tanátsot adott az Urad, hogy ha tudakozzákis gyermekid meg őlését mit felejj?

Azt mondotta az Uram hogy ha kimondom magamnak gyilkosa leszek s. eleget mondotta hogy Semmit meg ne valyak.

Kénszeritette vagy Sem az urad mással való Paráznaságra es kivel?

Igenis kénszerített Pap Mihályal S. vóltis velem kőzi Pap Mihálynak az uram Pap Mihály mellé maga feltett az agyra, azt Parancsolta hogy kőzősűlyek vele, mivel jelen vólt, és ott állott, mig veghez vitte a dólgot, vólt pedig egy nehány izben kőzőm Pap Mihállyal, mindenkor az Uram jelen létében, sőt az Uram óldotta meg elsőben a gatyáját s. kitette a veszszejét s. úgy vitte veghez a dólgot.

Vólte az Uradal természet ellen való kőződ és hányszor, s mikor?

Igenis vólt két izben természet ellen való kőzőm vele ez előtt cir[citer] 3 esztendővel azt mondván az Uram hogy ha Pap Mihálynak engedtél, miért nem engedel nékem ? én osztán ugy engedtem, mert kinozniis akart, hogy nem akartam ebben néki engedni.

Vettede észre hogy mással valakivel affele természet ellen való dólga lett vólna az Uradnak?

Nem vólt kedveseb emberre Varga Ferentznél és Pap Mihálynál, azért ezekre gyanakodom, hanem azt láttam : hogy ezek[ne]k kűlőn kűlőn jelen létekben az Uram a’ veszszejét kitette a’ gatyából a Setétbe; de mit cselekedtek, mit nem ? nem tudom.

Takáts Jánossal természet ellen való kőzősűlését lattade vagy Sem az Uradnak?

Azt nem láthattam, mert engemet a konyhába tűzelni ki kűldőtt, és magok a’ Setétbe vóltak Takáts Jánossal a’ Szobába, és onnét mind a’ ketten ki menvén, a’ Kamarába, ott mit cselekedtek? mit nem? nem tudom, ot vóltak circiter egy óráig, Varga Ferentzel hasonlóképpen sokszsor vóltak a’ kamarába, de mi végre ? nem tudom.

Nőtelen korábae vagy feleséges korába vólt kőződ Pap Mihályal?

Mind nőtelen mind feleséges korába vólt velem közi Pap Mihály[na]k.

Varga Ferentzel vólte afféle kőződ vagy Sem?

Nem vólt Soha vélle kőzőm.

Elte vagy már meg hólt vólt a gyermeked a mikor Vecseine Menye után ment az Urad hogy komaságra elhívja?

Míg a Koma után járt én addig fojtottam meg.

Ha egésséges vólt a gyermeked, miért ment az Urad ejtzaka efélle koma után, miért nem nappal?

Azért mert magam az alatt akartam meg fojtani, amint úgy is cselekedtem[…]

*

[…]Bartáék mindenkor Csomorkányon, Mocsi Jánosék pedig Férgeden szántottak[…]

*

Kis István 50 éves vásárhelyi tanú vallotta:

[…]Justificalt[634] Barta Istvánt Soha Sem látta a Tanú, hogy akkor időben[635] ökrök után járt vólna,[636] mert eö csak egy tekergö vólt, Se jó Deák, Se jó Paraszt ember nem vólt, ha a Bátya meg riasztotta, mingyárt elballagott, Sokszor hamarább haza ért eö mint a Kocsijok, Söt a Szálláson Sem Sokat vólt, mert eö néki a dolog büdös vólt[…]

Azt is megtudtuk, hogy Bartáék és Tót Istvánék szállása egymás szomszédságában volt. A két gyerek együtt nőtt föl, de nem voltak barátságban.

János István 39 éves tanú vallotta:

[…]nemis ollyan ember vólt Barta István, hogy mással társalkodott vólna, mert eö egy durczás, és erkölcsös Iffjú vólt, leg kissebbért fel pattant, nem szánta vólna mindgyárt az embert által késelni, és igy eö véle Senki nem tarthatott, S. nemis társalkodhatott[…]

*

Benignum Examen

Anno 1756. die 26^a Julÿ in Oppido Vasarhely Peractum.

Kinek hivnak, hová való, hány esztendős, és micsoda hiten való vagy?

Varga Ferencznek, Vásárhelyi vagyok, circiter 35. esztendős, Calvinista.

Miért vagy fogva?

Azért vagyok fogva, minthogy a jövő szüretkor két esztendeje lesz, hogy vak Barta engemet Házához hivatott és egy akós[637] hordót adott kezembe hogy abroncsolnám meg, akkor hozzám kapott, és S. V. a veszszömet meg fogta mondván ? miért jársz gatya szárba, arra mondottam mit kapkodik Kend, hiszen nem gyermek már Kjend, azzal a hordótt elvittem házamhoz, és othon meg csináltam. Hogy pedigh reám kiáltott az onnan esett : mivel Újj esztendö Szombatján eljött Házamhoz, és azt mondotta Feleségemnek, Eörse ihol majd úgy járúnk a gyermekünk miatt mint Másásné[638] arrais a Sok vén Aszszony reá esküdött, ezt pedig azét mondotta, mivel már az elött rebesgetödött hogy maga vólna oka gyermekei halálának. Történt azomba[n] : hogy midön meg fogattatott az én Feleségem eö vólt ellene leg nagyobb bizonyság, mert azzal akart takarózani, de az igasságott ellene kimondotta, úgy arra való boszszúságaba engemet meg gyalázott.

Mi okra nézve társalkodtál véle a’ mint ő magais szemedbe mondotta?

Egyébkor Soha házánál Sem vóltam, hanem ha adós vólt, ollyankor adósság kérni mentem hozzá.

Mi haszna tagadod, hiszen szemedbe mondotta Barta, hogy vélle vólt Sodomaj vétked?

En nem tehetek rólla ha szemembe mondottais; de én vélem soha afféle cselekedete nem vólt; hiszem ha azt meg cselekedte, hogy a maga Saját magzatyait meg öldöste kezeivel, engemet, és az en becsülletemetis az eö Istentelen gonosz szájával könyen meg ölhette, mindazáltal úgy gondolom, hogy ollyan Istentelen embernek az Urak Sem adnak hitelt, aki nem csak gyilkos vólt, hanem gyujtogató és maga Feleséget más alá adó gonosz ember is vólt, amint hallom.

Jobb volna ha szépen meg vallanád hol és hányszor vólt Bartával aféle cselekedeted?

En hamis Lelkem esméretivel magamra nem mondhatom nemis mondom, mert egy Istenem egy Lelkem soha nem cselekedtem.

*

Többek között az is kiderült, hogy Barta Istvánné igyekezett Pap Mihály feleségét mérges pitével megetetni, de csak Pap Mihályné szolgálója betegedett meg, azután ő is meggyógyult. Papné a pite keserű ízét érezve, kiköpte.

Kecskeméti Sámuel tanú Barta Istvántól hallotta beszélni, hogy […]Soha sem lattam Szeb testet, Fejéreb Testet mint ă Pap Mihally teste; ellenben az Aszonyi szemellyeket rutolta, Bűdősők[ne]k, és Csunyák[na]k lenni mondotta, mely beszédgyét Soha Sem tutta addig mire magyarázni, valamig meg nem fogattatott, és az eő gonossaga eránt a’ dolog ki nem nyilatkozott[…]

405. Kegyetlenkedés, paráznaság és erőszaktétel

CSML SZF. IV. A. 53. a. 11.: 50. (D. 65. és 66. pör.)

Anno 1819. novemberében.

Részletek a házastársak leveleiből, amelyeket az úriszéknek írtak.

1. Kőházi János férj leveléből:

[…]a mult 818^dik esztendőben October 16^dikán a midőn a Feleségem el hagyot és mostanáik is azon Curafiával lakik = és én mint a ki nek kőtele alá voltam zárva velle egyűt /:magamat azhoz tartottam, Azon kőzben meg hallottam hogy a Nemes Monus kotsmában tartózkodot a mint is igaz volt és mint jó férje haza akartam hivni és ugyan akkor is azon felleb meg nevezetel volt ottan Fodor László, és Karantsi Pállal mint Kortsmaros béli roszalkodtak azt mondottam néki te rosz aszszon mért nem mégy haza és nem akart arra hazza akartam lűgdősni és azon két Curafiak nékem jőttek és mint felesegemmel nem parantsolhattam és hogy haza nem kűlthettem azon ember[e]k nékem jőttek és meg vertek[…]

Az állítása szerint többször is megverték.

Vásárhelyen 24^dik Martii 1819.

2. Fullajtár Anna feleség leveléből:

Tekintetes Uri Törvény Szék!

Alább irt fájdalmas szivvel kéntelenittetem panaszolni; miképpen Kőházi János raboskodó Férjem több rendbéli irgalmattlan és minden emberiséget fellyül haladó kegyettlen Kinzásai sött halállal fenyegető ki álhatattlan gonosz=Tettei által, hohér modjára engemet meg martzangolván, egyettlen egy és méltán feltehetö Életemnek meg tartása arra kénszeritte: hogy említett feslett és gonosz erköltsű Férjemtöl külön való Lakást válaszszak.

Az ö meg romlott és veszedelmes Természete ötet annyira el ragadta, hogy kotsmáros léttére oda haza nem maradhattván kiis Tudomány szerént a’ többi kotsmákat vette éjjel nappal a’ nyakába a’ holott is, minek utánna a’ sok borozás és más hozza hasonlo garázda Tanátsadok által vére fel zavartatott volna, a’ lett reám nézve a’ leg szomorúbb következés: hogy illyetén többszöri alkalmatossággal, a’ nélkül hogy reám valaha leg kevesebbet tapasztalhatott volna ‘s bizonyitthattnak; éktelen és égre kiálto káromkodásai között kurvázott, kegyettlenül vert, kínzott. — sőtt a’ mit igen nagy kéntelenség mellett, egész szégyennel, és szeméremmel hozok elő, a’ leg nagyobb dühösséggel nékem esvén, egy balta nyélel szemérmes Testemet annyira feszegette ‘s kinzotta; hogy utánna nagy ideig, és több hetekig járni való tehettségem sem vala. — de különössen, irtoztato gonosz Tetteit, ‘s rajtam el követett kinzásait meg azzal tetézte: hogy egykor estve, vagy is Északának idején egész dühösséggel haza rohanván, az ajtokat bé zárta, és a’ kulcsokat elölem el rejtvén, le térdepeltetett, ’s mint valamelly kegyettlen Hohér a’ Késit kezibe tartván, az engemet ki végezni, ‘s meg ölni való el tökéllett szándekát rettentésemre ki fakasztotta. — Illyetén kéttségbe esett allapotomban. nekis addig rimánkodtam, és könyörögtem; hogy engemet egészszer ijjesztö hangon le feküdni parantsolt. — Mellyre szót fogadni kéntelenittettvén, ö pedig mellettem való fektében szüntelenül a’ fenyegető Gyilkot avagy kést, a’ keziben tartván, egész étzakamat a’ halált képzeltető kinos rémüléssel kénszerittettem ki huzni. — Miglen osztán reggel felé ő a’ kést az ágy alá el vettvén, és az után el aludván, tölle meg menekedhettem. –[…]

………

Vásárhellyen d[ate] 3^a 9^br 819.

Fulajtár Anna. –

*

Species Facti

Melly szerént Pátzli Jakab, Vásárhelyi Lakos, ‘s Németh Szabó Mester Panaszossan jelenti; hogy ezeknek előtte mintegy 4. Holnapokkal, a midőn Kmetykó János Koplalói Kortsmárosnak kis leánykája meg-holtt volna, a Panaszolkodónak hajadon Leánya Éva, aki akkor Kmetykónál, mint sógoránál lakott, fel-kűldettetvén a Padlásra szalonnáért, utánna a Padlásra fel-ment Kőházi János, ki is tsak ugyan ott tartózkodott, és az emlitett Leányon erőszakot tévén, azt, a mint már mostan ki-tettzik, teherben hozta. Pátzli Jakab ebéli Panaszszának kővetkezésében a fent-nevezett Kőházi János be-fogattatván, eképpen vétetett-ki ön-vallása:

Ad^o 19a Maÿ. 819.

Mi a neved? s. a. t.

Kőházi János, Csongrádi 30 Eszt[en]dős, Feleséges, Kováts mester ember vagyok, de már 2. Eszt[en]deje, miólta nem űzőm mesterségemet.

Miért vagy fogva[…]?

Azért, hogy Pátzli Jakab szabónak Éva nevezetű Leányával a Koplalói Kortsmában[…], a szobában edgyűtt hálván, véle kőzősődtem.

Hogy merted te, ezen szegény leányzót teherbe ejtvén, őtet annyira szerentsétlenné tenni, hogy életének el-vesztésével kivánnya a szégyent el-kerűlni?

Az nem bizonyos, hogy én tőlem esett teherbe, mert mások-is voltak már ő véle kőzősűlésbe, ‘s igy a sok kőzűl ki-tudja, mellyikűnktől esett teherbe.

Hallod e’, a Leányzó azt vallja, hogy a midőn ő a Padlásra mentt volna szalonnáért, te utánna menvén, erőszakossan kővetted el rajta azon Istentelenséget?

Én nem tettem rajta erőszakot, hanem tulajdon hajlandósága birta őtet arra, hogy vélem el-kővesse a kérdéses vétket.

Te néked Hites Feleséged lévén, hogy mertél ezen gonosz tselekedeted által nős-paráznaságban keveredni?

Most Úr-napi vásárkor lesz Esztendeje, hogy a Feleségem engemet el-hagyván, nem él vélem.

Hányszor kőzősűltél te azon általad szerentsétlenné tett hajadon személyel?

Háromszor, egyszer a Koplalói Kortsmában, kétszer pedig a Pék-Kortsmában[…]

Itt szemben állíttatván a vasban-fogott, Pátzli Éva terhes személlyel, ez szemében mondotta, hogy a sikoltást meg nem engedte nékie, és hogy egy kendőt-is ígértt nékie, tsak ne sivalkodjon, de a vasban-fogott előbbeni vallomásánál meg-maradván, az erőszakot álhatatossan tagadja, Pátzli Éva egyébberánt a vasban-fogottal háromszor lett kőzősűlését el-esmérvén.

Kováts Istvány Actuar[ius] által.

*

1819^ik Eszt[endő] Május 21^ikén H[ód] M[ező] Vásárhelyen e kővetkezendő őnkényes vallás vétetett-ki:

Mi [a] neved? s. a. t.

Fulajtár Anna Vásárhelyi 26 Eszt[en]dős, Kőházi Jánosnak Felesége, most pedig a Gőrbe Kortsmában lakok.

Miért vagy fogva, vald meg igazán?

Gondolatom szerént azért hogy az Urammal edgyűtt nem élek.

Férjed lévén, hogy mersz nős paráznaságba élni Therdon Lászlóval és Karantsi Pállal?

Én nem éltem, mert az tsak a Férjemnek ellenem tett hamis vádja.

Ne tőkélletlenkedj, hanem vallj igazat hiszen a te bisztatásodra ‘s ingerlésedre verték meg Férjedet két ízben a fent-nevezett Kurafiak?

Én nem ingerlettem senkit, nemis voltam jelen a Férjemnek se edgyik se más meg-verettetésén.

Mi birtt téged arra, hogy a Férjedet el-hagyván, tőbb Kortsmábban tegyél búja indulataidnak eleget?

A sok Istentelenségeket, mellyekkel engemet illetett, a midőn hol puskával, hol késsel fenyegetődzőtt, mán ki nem álhatván, kénteleníttettem őtet el-hagyni.

Azért éppen nem kellett volna Férjedtől el-menni tudtad, hogy vagynak Elől-Járói Férjednek, a kik az ő gonoszságait meg-akadályoztathatyák, miért nem folyamodtál azokhoz?

Folyamodtam már én egyszer a T[ekintetes] Űgyészi Hivatalhoz, de azon Folyamodásom, hogy ‘s mi okbúl, nem tudom, sikertelen maradt.

Hány helyet tartózkodtál azólta, a miólta Férjedet el-hagytad?

Két helyet, a Testvér Nénémnél, az Arany-potykában, és a Testvér Őtsémnél a Gőrbe Kortsmában.

Miért nem mész tehát mán mostan Férjedhez, holott eleget hítt már magához?

Engemet nem hítt soha, sőtt most egy Holnapja, a Gőrbébe jővén, az oromat akarta késivel el-vágni.

Voltál e’ már fogva, vagy bűntetve?

Sohas sem voltam.

Fekete János Urad[almi] Fisc[alis].

*

Itéltetett:

Fulajtár Anna ellen a nős-paráznaság ámbátor gyanús emberekkel láttzatott társaságban lenni, még-is ki-nem sűlvén, az alól-fel-oldoztatni. Ellemben Kőházi János őnként maga meg-valván, hogy Pátzli Jakab Vásárhelyi szabónak Leányával vétkessen Kőzőskődőtt melly nős-paráznaságáért, de azért-is, hogy ezen pártában lévő személynek, jővendőbéli szerentséjében nem kevés tsonkúlást tett 40 botokra kárhoztatni, úgy nékie, valamint Fulajtár Anna 2^ik rend[ű] rab aszszony, és Hítes Feleségének a Tőrvény-színe előtt meg-hagyódván, hogy őszve-békéllyenek, és a Házasok eránt fent-álló világi ‘s Anyaszentegyházi Parantsolatokhoz képpest magokat alkalmaztatván, jővendőre nézve, ha az nagyobb bűntetés sullját el-akarják kerűlni, magokat ahoz alkalmaztassák;

406. A szexőrült férj nemi betegséget kap, feleségét pedig kínozza

CSML SZF. IV. A. 53. a. 13.: 372. (D. 20. Pör.)

Anno 1838. Aug[usztus]

Itéltetett:

Lovas János házassági hívtelenség miatt Feleségétől elválasztatott férj a’ leg felsőbb ítélő Székek által meg fenyíttetni rendeltetvén –

Eddigi fedtelenség tekéntetéből 8 napi Áristomra ítéltetett. –

*

1837^k eszt[endő] Jun[ius] 22^kén Szentes M[ező] Városában kivett

Szabad Vallás:

Hogy hívnak ‘s a’ t :

Lovas János 34. eszt[endős] Ref[ormátus] Szentesi — feleséges — Paraszt

Miért állíttattál elő?

Nem tudom.

A Tekintetes N[eme]s Vármegye Törvény Széke — úgy nem különben a’ Királyi ítélő- valamint a’ felséges hét személyes táblák általis — házasság tőrés tekintetéből választatván el hitvesedtől — vald meg hogy mertél a’ fenálló törvények ellenére házasság tőrésbe esni?

Én nem estem házasság törésbe, akik ellenem meg eskűdtek, azok hamissan eskűdtek, csak, hogy el vagyok ásztatva.

Ezt hijába tagadod, mert ez már meg van ítélve — csak szálj magadba ‘s vald meg!

Bem cselekedtem.

Vóltál e’már bűntetve?

Soha sem.

Kőlt mint fentebb

Kováts István Urad[almi] Ügyész által.

*

Alólirottak Nagyságos Babarczÿ Imre Úrnak Cs[ászári és] Kir[ályi] Tanácsos, és Tekintetes Nemes Csongrád Varmegye Rendszerént való All Ispányának f[olyó] Esztendő Sz[ent] Jakab hava 13^an H[ód] M[ező] Vásárhelyen Szegedi Lakos Lovas Jánosné született Gyulai Sára részére Kiadott törvényes meghagyása folytában az Itten alább foglalt Kérdő Pontokra e’ Következendő Tanú vallást vettünk Ki u[gy] m[int]

Kérdö Pontok:

Lovas Jánosné Gyulai Sára részére:

1^ő Esméri e’ a’ Tanú a’ Kérdeztető Gyulai Sárát; hát annak Férjét a’ nevezett Lovas Jánost e’sméri e’?

2^ik Ha esméri, vallya meg letett Hitére, hallotta, látta vagy tapasztalta e’ a’ Tanú, hogy a’ nevezett Lovas János igaz ok nélkűl motskolta, szidta, és üldözte volna a’ nevezett Feleségét; és ha igen, adja elö azt a’ Tanú Környülállásossan?

3^ik Tudja e’, vagy hallotta e’ a’ Tanú, hogy a’ nevezett Lovas János emlitett Felesége eránt tartozott házassági hivségét és tisztaságát megtartotta, vagy pedig hogy kielégithetetlen természettel birván, a’ szabad személyekkel is széltire társalkodott volna; és ha igen fedezze fel a’ Tanú az általa látott íllyetén Kihágásait Lovas Jánosnak, úgy amint látta, és tapasztalta Környűlményessen?

4^ik Hát a’ Kérdeztetö Gyulai Sárát mitsoda életü, és maga viseletű Személynek tudja, és esméri a Tanú?

5^ik Kit tudna mind ezekre nézve jó Tanúnak?

Az első kérdésre valamennyi tanú válsza igenlő volt, hiszen azért hallgatták ki őket, mert a kérdéses házaspárt ismerték. A negyedik kérdésre vonatkozólag egységesen az volt a válaszuk, hogy

[…]Gyulai Sára példás maga viseletéröl esméretes, a’ honnét sokan is tsudálkoztak rajta, hogy Lovas Jánosnak ollyan betsületes Felesége lévén másokkal telhetetlenkedik és éjjelenként is más házájára jár[…]

Végül az ötödik kérdésre válaszolva, a tanúk újabb személyeket neveztek meg kihallgatás céljából. A legérdekesebbek a második és a harmadik kérdésre adott válaszok voltak:

Az első tanú, Török Antal 47 éves kevesebbet tudott, mint a felesége. A […]Második Tanú Kopasz Illona Török Antal Szegedi Polgár Hitvese 48 Esztendős R[ómai] C[atholikus] Vallású [aki] letett Hite után valja:

1^söre Gyulai Sárát és ennek Férjét Lovas Jánost a’ kik mind a’ ketten a’ Szomszédban T[ekintetes] Szabó László Fiskális Úrnál szolgáltak, jól esmérem.

2^ra Több ízben mint szomszéd beszédes lévén a’ nevezett Gyulai Sarával, ötet innep napokon gyakran megis látogatvan, azt tapasztaltam, hogy Férje ötet minden helyes ok nélkül szidta, és még veréssel is fenyegette.

3^ra Tavaly esztendöben tapasztaltam hogy Lovas János Csada Julis nevü cselédünkkel nagy eggyet értésbe ereszkedett, azután hozzája a’ mikor csak idöt vehetett magának nappal is által jött, éjjelenként még a’ Keritésemet is által ugrálta, csak hogy nevezett Csada Julishoz juthasson, és azzal buja kivánságát kielégithesse. Egy Bizonyos napon dél tájban a’ szoba ablakján lévö Tábla kinyilt én azon szobába benéztem és akkor láttam hogy Lovas János Csada Julison feküdt és egygyütt közösültek. Ezeket tapasztalván a’ Férjemnek a’ dolgot meg mondottam sőtt Szabó Fiskális Úrnak is feljelentettem. Midön Lovas Jánost megtámadtam volna az eránt hogy betsületes Felesége lévén miért követ el íllyen dolgot ő a’ maga rendkivül való természetével mentette magát és azt mondotta hogy a’ részben jobban megegyez más Asszonyok természetével mint a’ maga Feleségével; Kérdeztem töle azt is hogy hol veszi a’ Pénzt, mivel mindég volt nála, azt felelte: az Ura teremtésit, van a’ Padláson buza, zab, eladok belölle, és mindjárt van Pénz.

4^re […]maga Lovas János is ditsekedett nékem hogy igen jó Felesége van[…]

Harmadik Tanú Kovács Ruzsa R[ómai] C[atholikus] Csongrádi születés hajadon Leány 18 esztendős Szegeden Vörös Annánál szolgáló valja[…]

………

2^ra Járatos lévén Gyulai Sárához több izben tapasztaltam, hogy Férje ötet ok nélkül szidalmazta és vele gorombaságokat tett, sött egy izben midön Felesége ötet az étel felet a’ kószállásról intette és kérte volna hogy oda haza tartózkodjon, Lovas János a’ mellette lévö kést hirtelen kezébe kapta, és illyen szók között „baszom a’ teremtésed megöllek” a’ maga Feleségének szúrt, mellyet a’ jelen volt Hevesi Panna látván, a’ Lovas János kezét ellökte a’ Kést megkapta, de mivel az éles volt az ujjait megsebesitette Gyulai Sára nagyon megijedt és azután sírt, én pedig haza mentem.

3^ra Mult Esztendöben Török Antal Szegedi Polgárnál szolgálván tapasztaltam, hogy Lovas János Csada Julishoz kapott, azzal szerelmeskedett, több ízben rajta értem öket a’ midön egygyüt közösültek.

2^ra Sok izben tapasztaltam hogy Lovas János Feleségét helylyes ok nélkül szidalmazta. — Egy bizonyos napon Gyulai Sára Férjét szép modjával megszóllittotta, hogy a’ Városon széjel ne járjon, foglalja magát jóban és tartózkodjon oda haza; erre Lovas János szörnyüképpen megharagudott, a’ maga késit felkapta, és illyen szok közben „halgass baszom a’ teremtésed!” Feleségéhez szúrt, de az rettenetessen megijjedett, a’ Kés elől hirtelen elhajlott, én pedig Lovas János Kezében a’ Kést megkaptam, melly a’ kezemet is megvágta, és ekkor többé nem bántotta Lovas János a’ Feleségét mert ez szép szóval könyörgött néki. Ez útán is tapasztaltam hogy Lovas János a’ Feleségével durván bánt, aztat üldözte, és a’ kését magánál kiköszörülve hordozván Feleségét azzal ijesztette. Gyulai Sára e’ felöl nékem több izben panszolkodott, és mondotta hogy az Úra elvan romolva már a’ rosz személyektöl, és mégis szüntelen azon van hogy ötet is elrontsa, a’ mint hogy Késöbben elis rontotta. A’

3^ra Mint Mosóné gyakran a’ háznal hálván engemet Gyulai Sára felköltött éjjel, és vélle töbször elmentem az Úrát keresni az Istalóba, de azt nem találtuk, hogy hol volt azt nem tudom; késöbben mosáskor tapasztaltam hogy a Lovas János Lábravalója véres genyettséges és bűdös volt, ebböl gondolom hogy a’ rosz Szenmélyektöl elvolt romolva. Én dorgáltam is Lovas Janost hogy mint más ember betsülje meg magát, de ö azt felelte hogy nem minden ember egy forma.

………

Ötödik Tanú Dezsö Illona Reformata Vallású Szentesi szűletés T[ekintetes] Szabó Lászlo Fiskalis Úrnál öt esztendö óta szolgálo, — hajadon, 18 esztendös, letett Hite után valjja, az

………

3^ra Lovas János a’ mikor csak modját ejthette széllyel járt, sött éjtszaka is kiszökött az Udvarból, a’ mit onnét tudok mivel gyakran kereste éjtszaka véllem a’ Felesége, de oda haza nem találta; Szegeden a közel lévő Korcsmákban lappangot mihelyst Fiskalis Úrat othon nem érzette, és a’ Korcsmákban a’ személyekel társalkodott, mint Kocsis az Úrral Mintszentre gyakran járván onnét is az a’ Hire jött, hogy valamely Zsotér nevezetü ember a’ Feleségével érte, — máskor ismét két Mintszenti ember utanna jött Mintszentröl Szegedre, hogy egyiknek eltsábitotta a Feleségét, és azt magával elhozta volna, ezek még az Udvarba is bejöttek és az Asszony végett az Istálot is ossze keresték és Lovassal pereltek, de mivel a’ kit kerestek nem találták, onnét el távoztak. Felesége elött azzal mentette magát Lovas János, hogy az egyik ember Feleségével, Mintszenten tánczolt, és csak azért gyanakodnak rája. Ezen dolgot Fiskalis Urnak bejelentettünk, de azt Lovas felöl nem hitte. A’ szomszédban Török Antalnál volt egy Leány, ahhoz is elkapott Lovas, és végezetre rossz nyavalyába esett, mellyet nékem a’ Mosóné Hevesi Anna mosás alkalmatosságával a Lovas Lábravalója tisztatála[tla]nságából mondott. Ezt megtudta a’ Felesége is Lovasnak és mikor estefelé haza jött szemére vetette[…]

A késelési jelenet leírása után a vallomás így folytatódott:

[…]Lovas János pedig annyira elromlott, hogy a’ Kertésznével alig tudtuk az undorodás miatt kimosni a’ ruháját, melly véres genyettséges és felette büdös volt, és még ekkor is azon eröltette a’ maga Feleségét szünet nélkül, hogy háljon vele, a’ késit élesre kiköszörülte, azt mindég maganal hordozta, azzal rémitette ‘s üldözte Feleségét. Egyszer kivált ide haza egy egész Hétig magunk maradtunk, ekkor ismét fenyegetődzöt, hogy a’ nála lévö késsel megtsonkitja a’ Feleségét, azt szidta mocskolta az ágyát a’ késsel kiakarta hasogatni : Felesége minden rimankodása nem használt, ‘s végezetre el is rontotta a’ Feleségét, ugy hogy az nagy beteg lett, és magát Doktor által gyógyittatta: ezután a háztól mind a’ kettöjöknek el kellett távozni; — az óta mi történt Lovas Jánossal nem tudom. –

Melly eképpen általunk kivétetett Tanúvallások valóságáról adjuk ezen nevünk alá irásával és elö petsétünkkel is meg megerösitett Bizonyitványunkat. Szegeden Julius 19^én 1835.

P[ecsét] H[elye]

Horgosi Karasz Benjamin. Csong[rád] Warm[egye] fö szolga Biraja.

P[ecsét] H[elye]

Temesvári Antal. T[ekintetes] n[eme]s Csongrád Var[megye] Eskutye.

*

Helvétziai Vallástételt követő Gyulai Sárának mint Felperesnek ugyancsak Helvétziai Vallástételt tartó férje Lovas János mint Alperes, valamint szinte Tekintetes Nemes Kiss Dániel Úr megyebeli Fő-Ügyvéd mint Házasság Tiszti Védelmezője ellen 1835^k esztendei Karácson’ hava’ 3^k napján Szegvár’ Helységében tartatott Tekintetes Nemes Csongrád Vármegye’ Törvényszéke előtt indíttatott — házassági örökös elválást tárgyaló — Pörében

1836^k esztendő Kisaszszony’ hava’ 31^kén T[eki]n[tetes] Csongrád Vármegyének Szegvár[o]tt tartott polgári Törvényszéke’ alkalmával

Ítéltetett:

26. Miután a’ C. alatti meghitelesített tanúvallomásokkal az Alperesnek hívsége’, tisztasága’ megrontása, — sőt telhetetlen indulatjábol természetesen megragadt nyavalyával eröltetett Felperes Feleségének is béfertőzése azzal-jóra vezérleni kívánó szándékáért kegyetlen, sőt életét is fenyegető bánásmódja nyílván volna: a’ D. alati Lelki -Pásztori egyeztetés [amely hiányzik az ügyiratból] sikertelen maradván, az ezen házasságbol származott egy gyermekröl a’ Felperes édes anya’ részéröl oklevelekkel is tanúzott édes anyai gondoskodás pedig további köz intézkedést meg nem kívánván: a’ fentlévő kegyelmes Rendszabásokhoz teljesen alkalmaztatott keresetű házassági kötés’ felbomlása megállapíttatik. –

Feljegy[zé]

Kaszap Mihály m[aga] k[ezével]

fő-Jegyző által.

*

Mi Első Ferdinánd, Isten’ Kegyelméböl Ausztria’ Császárja, Magyar és Cseh Országok’ e’ néven ötödik, Dalmát, Horvát, Tót, Galliczia és Lodoméria Országok’ Apostoli Királya; Lombárdia’, Velencze’ és Illyria’ Királya; ausztriai Fő-herczeg; Lotharingia’, Szalczburg, Stájer’; Karinthia’, Felső és Alsó Slézia’ Herczege, Erdély’ Nagy Fejedelme, Morva’ Márk-Grófja, Habsburg’ és Tyrolis’ Grófja satb. ezennel emlékezetül adjuk, hogy ezernyolczszázharminczhatodik esztendei Karácson’ hava’ tizenötödik napján Királyi Ítélő Táblánk Pest Vármegyénkben kebelezett Szabad Királyi Pest Városunkban, tudniillik Magyar Országunk’ köz Törvénykezésének helyén, és idején a’ perlekedők’ ügyeinek megvizsgálása, és a’ Törvény ‘s Igazság szerinti megfontolása végett Bírói széket ülvén, Hívünk Gyulai Sárának Lovas János ellen Csongrád Vármegye’ Törvényszéke előtt indított, ‘s a’ házassági kötés’ tökéletes feloldozásával befejezett — onnan pedig a’ Házaságot védő Tiszti Ügyész által közben tett feljebbhívás’ következésében Királyi Ítélő Táblánkra bővebb ellátás végett felhozott Váló Perét megvizsgálván és bírálván, e’ következendőképpen ítélt légyen

Itéltetett:

A’ Megye’ Törvényszéke’ Ítéletének jóváhagyásával a’ Tiszti Ügyész a’ C. alatti tanuvallásokbol kivilágló Paráznaság’ megboszszulására útasíttatik, ‘s Alperes Lovas János Csada Juliánnával való Házasságra lépéstöl eltíltatván, a’ Per foganatszerzés végett viszszaküldetik.

Végtére ezen Ítélet annak rendje szerint kimondatván, és Hétszemélyes Táblánkra ezernyolczszázharminczhetedik esztendei Bőjt’ első hava’ tizenötödikén e’ szavakkal ítélt légyen

Ítéltetett:

A’ Királyi Tábla’ Itélete helybenhagyatik. Melly Pernek az előre bocsátott mód szerint mind a’ két Táblánkon történt megvi‘sgáltatásárol, és bírálásárol a’ fent megnevezett Felperes’ igazi’ jövendőbéli biztosítására szolgáló hiteles bírói Királyi pecsétünkkel megerősített ezen Ítéleti Bizonyság Levelünket kiadandónak véltük; a’ köz Igazság úgy hozván magával. –

Költ Szabad Királyi Pest Városunkban Bőjt’ más hava’ hatadok napján ezernyolczszázharminczhetedik esztendőben.

P[ecsét] H[elye]

Olvasta ‘s kiadta Sárdi Somssich Pongrácz m[aga] k[ezével] [a] Sz[ent] István Rend’ közép Keresztese, Cs[ászári és] K[irályi] f[ensége] Személyes Jelenlétnek t[örvény] sz[éki] H[ely]t[art]ója s Tanácsnoka, Baranya V[árme]gye’ Fő Ispánja.

Kis Csoltói Ragályi Tamás m[aga] k[ezével]

Előadó Királyi T[ábla] Bíró.

XXVI.

KIEGÉSZÍTŐ PÖRÖK

amelyek további adatokat nyújtanak a paráznaság büntetéséhez, a népi gyógyításhoz és a fiatalkorúak nemi életének kezdetéhez.

BÜNTETÉSEK

407. Taliga vonása Kecskeméten

CSML SZF. IV. A. 21. b. 115.: 317-319.

Anno 1764. 20^a Febr[uary] in Vásárhely peractum[…]

Balog István kecskeméti tanút vallatták:

„[…]Micsoda paráznaságit tapasztaltad Orosz Erzsébetnek?”

„Egyebet nem tudok, hanem láttam Kecskemét Várossában, hogy az Kurvák Taligáját vonta.”

Orosz Erzsók 46 esztendős Jász Kisorből való asszony vallotta.

„Miért fogtak Kecskeméten Taligába?”

„Azért mert azt mondottam : Bassza meg ă ki azt ă Taligát csináltatta, ezen szavamért belé fogtak.”

*

IV. A. 53. a. 4.: 423-424.

Anno 1764. 20^a Februraÿ[…]

Balogh István circiter 20 éves kecskeméti pápista tanút az úriszéken is kihallgatták:

[…]Micsoda Paraznaságat tapasztaltad Olasz Ersébetnek

Egyebet nem tudok, hanem láttam Kecskemét Varossába, hogy a’ Kurvák Taligáját vonta.

408. Bigámista asszony tolvaj férjének talicska tolása Budán

CSML SZF. IV. A. 53. a. 2.: 802-805.

A^o 1752. die 2^a Maji[…]

Tóth Judit 30 éves péczeli bigámistát vallatták:

[…]Vaně Urad?

Volt nékem Uram, de nem tudom éle vagy megh holt, mert kilencz esztendeje hogy nem láttam múlt akkor, amikor Szombathi Mihályhoz akadtam. Pesten volt fogva két izben is lopasért, egyszer ugyan az Apja megh szabaditotta, máskor pedigh ítéltetett Budára ă Talicska tolásra[…]

FIATALKORÚAK NEMI ÉLETÉNEK KEZDETE

409. Egy házasság kezdete

CSML SZF. IV. A. 53. a. 3.: 676-680.

Anno 1756. die 4^a Xbris[…]

Aszalós Judit 25 éves zsákai asszony vallotta:

[…]Ez elött 14. esztendővel mentem Férjhez Turkevibe[n…]

Akkor tehát 11 éves volt.

410. Megesett a lány, mert a legény házasságot ígért

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 946.

Anno 1767. 4. 5. 7. Xbris[…]

Révaÿ Kata circiter 16 éves vásárhelyi pápista leány szerelembe esett Venczelaÿ János gombkötő legénnyel. A fiatalember házasságot ígérve kapta meg a leányt, aki teherbe esett tőle, pedig csak kétszer közösültek. Venczelaÿ a terhesség hírérte kereket oldott és inkább beállt katonának, semmint megházasodott.

411. A német káplár csábította el a lányt

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 946.

Anno 1767. 4. 5. 7. Xbris[…]

Czitek Ilona circiter 16 éves győri születésű kálvinista lány így vallott a német káplárral történt megeséséről:

[…]Csak egyczer vólt véle közöm, a’ kis Szobába hivott, és magának bort vitetett, s. ugy ejtett megh, maga ölön fogott, s. fel tett az ágyára.

412. A paráznaságnak terhesség lett a vége

CSML SZF. IV. A. 53. a. 4.: 947.

Anno 1767. 4. 5. 7. Xbris[…]

Parti Ersókk circiter 17 éves csongrádi pápista cigánylány odaadta magát Kálé István 24 éves legénynek, akivel […]vólt vagy tizszer vélle közöm[…] — vallotta.

NÉPI GYÓGYÍTÁS

413. A nehézség gyógyítása

csml szf. iv. a. 53. A. 4.: 542-543.

Anno 1764. 7^bris 19[…]

Szabó János circiter 20 éves kecskeméti pápistát „ház fel verés” miatt vádolták, de tiltott kuruzslással is szerzett pénzt. Az úriszéken erről így vallatták:

[…]Miért tetted magadat Doctorra es a betegektül pénzt csaltál?

Egy Legénnek adtam győmbért[639] öszve törve czúkorral, nehézség ellen, erre adott 2. Máriást[…]

**

III.

rész

SZEXUÁLIS ÖSZTÖNMEGNYILVÁNULÁSOK

1. A „MEGKAPASZKODÁS” ÉS AZ „ELSZAKADÁS”

A gyermekgyógyászok által jól ismert Moro-reflex a csecsemőnél könnyen kiváltható és nem más, mint átkarolási mozdulat. Megkapaszkodás az anyába: a testbe és szőrzetébe. „A megkapaszkodásnak, mint ösztönös eredetű viselkedési mintának legfontosabb szerve a kéz, kivitelezése, cselekvésben való megjelenése pedig a tenyérreflex vagy más szóval: a fogó reflex. Ha az újszülött tenyerét valamilyen tárggyal vagy a mutatóujjunkkal megérintjük, az ujjaival átfogja[…] Az ujjak összezárulnak, válaszként a tenyér érintésére” — írta a Mérei F.–V. Binét Á. szerzőpáros.[640]

Ennek az ősi ösztönnek azonban változnia kellett az ember esetében, mert „[…]az emberi csecsemőnek nem áll megkapaszkodásra alkalmas szőrzet a rendelkezésére” — írta Hermann Imre.[641] A fölnőtt embernél ez az ösztön olykor még megnyilvánul. Ilyen például a veszélyhelyzet, amikor a szorongás, félelem, fájdalom hatására megmarkoljuk és erősen szorítjuk a szék karfáját, a gépkocsi kormánykerekét stb. Igyekszünk megkapaszkodni, egy nálunk erősebb tárgy vagy lény oltalmát élvezni.

Markos Gyöngyi a makói népszokásokról fogalmazta, hogy a fájdalom „[…]enyhítésére különböző tanácsokat adott a bába a szülő asszonynak: fogja meg a párna csúcsát, ágy szélét, vagy amibe tud, kapaszkodjon.”[642] J. Hillaby egy, az afrikai Rudolf-tó környékén élő néger törzsnél tett látogatásáról többek között ezt írta: „[…]egy csokoládészínű, óriási szemű csecsemő[…] olyan szorosan csüngött az anyján, hogy fejjel lefelé kellett kezelnem[…] Az anya kicsomagolta a lepelből a gyereket, ám az nem akart leszakadni meleg, megnyugtató melléről, és nekem meg kellett forgatnom a csecs körül a gyereket.”[643]

H. Damm a pápuák között látta: „A kicsiket, akik kezdetben nem viselnek ruhát, anyjuk kosárban vagy hálótarisznyában mellén vagy hátán cipeli magával. A már ülni tudó gyermekek számára az Új-Guinea déli részén élő marind-animok asszonyai hordszékfélét fabrikálnak, melyben a nagyobb gyermeket anyjuk hosszabb távolságokra is magával viheti a hátán.”[644]

Temesváry R. írta: „Az aradmegyei német nők gyermeküket, ennek három éves koráig »Manteltuch« nevű, télen parketből, nyáron vászonból készült 2-3 méter hosszú kendővel szorosan megukhoz pólyázzák, úgy hogy ezt a ruhadarabot mellkasuk és a mellükhöz szorított gyermek teste köré csavarják; így azután szabadon marad a kezük a munkához s gyermekükkel minden fáradság nélkül járnak-kelnek.”[645] Ezek az utóbbi példák azt is világosan megmutatják, hogy az anya, a szülő is megkapaszkodásra készteti gyermekét, szinte magához láncolja s a biztonságáról gondoskodik.

Jens Bjerre a kalahári sivatagban élő busmanokat vizsgálva, többek között ezeket jegyezte le róluk: „Vállukon lovagoltatják a kicsikéket, azok meg belekapaszkodnak hajukba[…]”[646] M. Mead az új-guineai arapesek életét vizsgálva azt találta, hogy a gyerekek „[…]élénken reagálnak a cirógatásra, és arra csimpaszkodnak vagy az után másznak, aki éppen utoljára simogatta vagy csiklandozta meg őket.”[647] Ugyancsak M. Mead figyelte meg Új-Guineában, a kannibál mundugumoroknál, hogy a gyermekét ha már nagyobb, az anya a nyakába ülteti és „[…]megtanítja, hogy jól megkapaszkodjék bele anyja sűrű hajába, így védekezve a leesés ellen[…]”[648]

A megkapaszkodást a gyermek az apánál is keresi, hiszen számára az oltalom és a biztonságérzés a legfontosabb. J. Bjerre az új-guineai kutubuknál figyelte meg, hogy az „Első két évében a kisfiú anyja mellett él annak kunyhójában, a kanyában. Ezután azonban az apa gondozásába kerül[…] A kisfiúk apjukkal alszanak[…] A kisfiúk, akiket apjuk szemmel látható szeretettel gondoz, a szó szoros értelmében annak ágyékkötőjén lógnak[…] A lányok anyjukkal alszanak a kunyhóban, és ugyanilyen szorosan kötődnek hozzá, egésszen addig, amíg férjhez nem mennek.”[649]

H. Damm az ausztráliai bennszülöttek között figyelte meg a szülők kölcsönös nevelését. Itt erősen működött a születésszabályozás, „Ha azonban a gyermeket mégis fölnevelik, nagy szeretettel veszik körül, olyannyira, hogy gyakran veszekedésre kerül sor a szülők között, ha valamelyikük megszidja vagy megüti.”[650]

Ugyancsak H. Dammtól, a melanéziai szokásokból idézünk: „A férfiak kötelessége a csecsemőkről való gondoskodás. A férfi nemcsak magával cipeli vagy térdein hintáztatja a gyereket, de neki kell szétnyomkodott növényi táplálékkal etetni, megmosdatni, sőt »tisztába is tennie«.”[651]

A fa az emberiség őstörténetében mint az első „ősanya”, „faősanya” szerpel. Első nagy traumánk akkor ért bennünket, amikor a biztos menedéket adó fáról, amelybe kapaszkodhattunk, több millió éve lekerültünk a szavannára, és közvetlenül életveszélybe jutottunk a ragadozóktól.[652] A faősbe való kapaszkodás, a fa tisztelete kultusszá vált az emberi kultúrában, és folklórizálódva a mai napig több civilizációban előfordul. J. G. Frazer példái közül néhányat említünk: „A kelet-afrikai wanikák szerint minden fának, különösen pedig minden kókuszdiófának, megvan a maga szelleme. »Egy kókuszdiófa elpusztítását ugyanakkora bűnnek tartották, mint az anyagyilkosságot, mivel ez a fa ugyanúgy élteti és táplálja őket, mint ahogyan az anya gondoskodik gyermekéről.«”[653]

„Ha a fáknak van levelük, akkor természetesen éreznek is. Ezért kivánságuk kényes műtétnek számít[…] Az odzsibvék »nagyon ritkán vágnak ki zöldellő vagy élő fákat, mivel úgy vélik, hogy fájdalmat okoznak ezeknek.«”[654]

A fa azért is „anya”, mert terem. Nem egy nép megfenyegeti az „anyaszimbólumát” vesztett, vagyis meddő fákat: ”[…]sok délszláv és bolgár paraszt fenyegetően lóbálja a baltáját a nem termő gyümölcsfa felé[…]”[655]

”A Maluku-szigeteken a virágzó szegfűszegfákkal úgy bánnak, mint a terhes asszonyokkal[…] az elővigyázatossági szabályokat azért tartják be, hogy a fa ne váljék ijedtében meddővé[…]”[656]

„A maorik tuhoe törzsénél »azt hiszik, hogy egyes fák termékennyé tudják tenni a nőket. Ezeket a fákat bizonyos mítikus ősök köldökzsinórjával hozzák kapcsolatba; az újszülöttek köldökzsinórját még nemrégiben is ide akasztották. A meddő nőnek át kellett ölelnie az ilyen fát«[…]”[657]

J. G. Frazer leírta, hogy a fába egyes népek, mint például az igoritok az elhalt szellemét vélik élni és továbbélni. Így a fa, akár a terhes anya, magába fogadja őket. Sokszor egy-egy „szent fában” egész falu elhalt népének szelleme lakozik.[658]

A tetűnt azték birodalomban „[…]az esőisten kertjében élnek a gyermekek lelkei, a fákon laknak és virágok nedveit szívják[…] a fákon emlők nőnek és a gyermekek ezt szopják naphosszat.”[659]

Sárkány Mihály Fekete-Afrika négereiről jegyezte le, hogy „Magányuk és elkeseredettségük enyhítésére több népnél szokás, hogy a növendék lány fababát kap, amitől a termékenység elősegítését is remélik. Az ilyen babát a zaramók első gyermekük születéséig megőrzik.”[660] A kislányok magányukban ebbe kapaszkodnak. Több ez, mint játék, „anyapótlék”, amely az édesanyától és a közösségtől való elszakadásuk traumáját enyhíti.

Az ember törzsfejlődésében a második, egyedfejlődésében az első krízis, a megszületés, amikor elhagyjuk az addig biztonságot nyújtó anyatestet. Az anyától való első elszakadás megrázkódtatásairól Róheim Gézát idézzük: „[…]a gyermek a születés pillanatában traumát, megrázkódtatást szenved el, amely az addig csak jóltevő, védő és tápláló anyát egyszerre félelmetes boszorkánnyá varázsolja.”[661]

„[…]a megszületés traumatikus hatása részben az anyával való belső kapcsolat hirtelen megszakításában rejlik[…]”[662] Mint Róheim folytatja: „A csecsemő szempontjából a megszületés egy erőszakos, akaratán kívül történt elszakadás az anyától és az ekkor érzett szorongás kiindulópontja minden emberi félelemnek[…] Az első trauma[663] akkor éri az egyént, mikor megválik az anyai test oltalmától, mikor elválasztják az anyatejtől.”[664] „[…]Macduff azért rettenhetetlen, mert nem élte át a megszületés aggodalmát, hisz úgy vágták ki anyja méhéből.”[665]

Mint azt korábban már láttuk, az anyától való elszakadásnak az élet további korszakaiban is vannak fokozatai. H. Damm írta a melanéziaiakról: „Guadalcanalon (Salamon-szigetek), ahol a férfi és a nő külön kunyhóban lakik, a fiú már 3-5 éves korában elhagyja az anyai hajlékot és az apánál alszik, míg a lány anyjával marad.”[666]

A kultúrembernél a megkapaszkodás átalakul. A tánc például mindenki számára látható, társadalmilag jóváhagyott egymásba való testi kapaszkodás, amelynek során esetleg a lelki kötődések is kezdenek kialakulni. Ez az ősi ösztönünk legtöbbször mégis rejtett lelki megnyilvánulásokban jelentkezik. Ilyen például a fiatal házasok életében az első mélyebb megbántódással járó veszekedés, amelynek hatására a fiatal asszony hazaszalad az anyjához. Lelkével mintegy belekapaszkodik abba a lénybe, aki évtizedeken keresztül gondozta. Számtalan ilyen és hasonló példát ismerünk a felnőtt ember megkapaszkodási ösztönének, a látványos Moror-reflextől való eltávolodása és átváltozása során.

Már a fenti példánk is mutatja, hogy a megkapaszkodás belső késztetésének kiegészítő párja az elszakadással járó trauma. A fiatalok életében átélt viharos nézeteltérés az első elszakadás volt közös életükben, amikor még békességgel egymásba kapaszkodtak. Az elszakadás krízist okozott, amelyet csak egy újabb megkapaszkodással lehet rendezni, hogy a lelki egyensúly helyreálljon. Ha az érzelmi szálak, vagy egyéb, a végleges elválást korlátozó körülmények erősek, a trauma után a két fiatal ismét egymásba kapaszkodik. „Édes a kibékülés”.[667]

Az emberi élet egészen az egyedi lét végéig naponta szüntelenül megismétlődő elszakadások és megkapaszkodások láncolatából, a csoporton belül betöltött pozíció- ill. biztonságkeresésekből, megbizonyosodásokból, megerősítésekből, traumákból, és a kör végén, az újabb megkapaszkodásból, a velejáró megnyugvásból áll, majd az alap lelki helyzet visszaállásával fejeződik be. Addig megnyugtató az életünk, amíg naponta több megkapaszkodást élünk át, mint elszakadást. Általában 60 éven túl sajnálatosan megfordul a helyzet, és több elszakadásban van részünk. Az idős, vagy magára hagyott fiatal azért válhat lelkibeteggé és juthat el akár az öngyilkossági kísérletig, mert megkapaszkodási próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, majd belemerül az elszakadás áthídalhatatlan tengerébe.

A vizsgált feudalizmus kori büntetőpörökben ez az elszakadási–megkapaszkodási folyamat a szerelmi élettel, házasélettel kapcsolatban is több helyen megnyilvánult. A 228/1766. pörben a nő hosszabb idő óta vonzódott szeretőjéhez, és egyre hevesebben ragszkodott hozzá. Az egyik tanú a folklór szempontjából ismert jelenséget beszélt el: a nő ”[…]nagy szeretetibul Kezibe vévén a Juhász nadrágját azt=is csokolgatta[…]” Ez az a tipikus jelenség, amikor az ösztön a józan ész fölé kerekedve, ha a kedves távol van, az őt helyettesítő vagy megszemélyesítő tárgyba is képes belekapaszkodni, akár a majomgyerek az ún. fantomanyába, vagy akár egy szőrös bőrdarabba.[668] Az ösztönmegnyilvánulás így válik kulturjelenséggé és kialakul a fétis,[669] amelyet jelen esetben a férfi nadrágja képvisel. Hasonló esetet írtak le a 24/1732. pörben. „[…]Kincses Miklós[…] az Aszony Zubonyát fel öltvén az Aszony agyára fekűdt, aztis hallotta, hogy az Aszony himeses bundájába fel öltözött, s- abban hált[…]”

Rokonszenv és szexuális vágy hajtotta a 221/1762. pörben szereplő öregedő férfit a fiatal asszonyhoz, hogy saját feleségét mellőzve, a másikba kapaszkodjon. Így ajánlotta magát: „[…]eőreg már az én Feleségem és vastag, mi hallode! te is vékony én is vékony, ugy őszve illűnk mint a gyalult Deszka.”

A bűnpörök természetük szerint, az elszakadás traumájának átalakult emberi megnyilvánulásait jóval nagyobb számban őrizték meg. A házastársak, családtagok közötti rejtett vagy szembetűnő ellentétek, gyűlölségek gyakran bűnök elkövetéséhez, házasságtöréshez, a házastárs meggyilkolásához, stb. vezettek. A pörökben megőrzött vallomások a két ember közötti ellentét mélyebb lélektani okait tárják föl, amelyek a rejtett ösztönökben gyökereznek.

A 19/1756. pörben az asszony így beszélt férjéről: „[…]jobb szeretnek egy rakas ganaj mellé hogy sem az uram melle űlni[…]” Az 54/1798. pörben az asszony „[…]nem akart a’ Férje mellé fekűnni[…]”, mert ki nem állta. (Durva hasonlattal olyan volt ez, mint amikor a kanca „nem veszi föl” a csődört.) Hány ilyen szerencsétlen házasság volt, amely mindkét felet tönkrette! Az előbbi szakkifejezést ebben a korban egyébként az emberekre is használták. A 39/1819. pörben az egyik tanú így vallott a megromlott házasságáról: „[…]a’ Tanút pedig föl sem vette, seőtt nagyon verte[…]”

A 216/1761. pörben „[…]Alföldi Kata a’ maga Urához nagy idegenséget mutatott, mert csak háttal forgott felé, és vélle lévén, le huzta szemére ă keszkenőt[…]” A 280/1822. pörben az asszony vallotta az uráról: „[…]ö utált meg engemet[…]” A 277/1819. pörben a férj vallotta a feleségéről, hogy „[…]ö eránta eleitöl fogva nagy útállattal viseltetett[…]” A 281/1823. pörben az asszony vallotta férjéről, hogy „Másfél esztendeig sem lakott velem, mert nem köllöttem néki.” A 282/1824. pörben szintén az asszony vallotta férjéről, hogy „[…]őtet űti veri, s. Házátol el üldözi[…]”

A 286/1827. pörben az asszony vallotta: „Ütött vert az Uram ‘s ellis tsapott viselős koromba[…] azt mondotta az uram, hogy nem kőllők neki[…]” A 287/1828. pörben a férj beszélte: „[…]tudja az egész Helység, hogy mitsoda kibirhatatlan asszony a’ feleségem[…]” a 351/1824. pörben a feleséget kérdezték: „Mi adott okot arra, hogy gyűlölségbe éltetek?” Így válaszolt: „[…]Az, hogy az előtt-is más Aszszonnyal élt Férjem.”

A házasélet során a felek valamelyikén olyan rejtett, többnyire biológiai hiba jelentkezett, amely azelőtt nem volt észlelhető, vagy a házasélet alatt alakult ki, de jelenléte elhidegülést és gyűlöletet, majd valamilyen formában elszakadást eredményezett. A 303/1826. pörben a férj azért hagyta el a feleségét, mert „[…]ollyan büdös annak a’ szája, mint a’ dög.” A 314/1830. pörben vallotta a férj a feleségéről, hogy „[…]sikettségemért megútáltt[…]”

A szubhumán főemlősöknél[670] megfigyelték, hogy egyes anyák türelemmel viselik, ha a beléjük kapaszkodó kölyök elvégzi rajtuk a dolgát, míg mások — és ezek vannak többségben — eltartják maguktól az ürítkező apróságot, sőt izgalomba, dühbe jönnek, ha a nem kívánt váladék éri őket. Ezekben az esetekben az anya hamarosan elválasztja ivadékait és az átélti az elszakadás traumáját.

A pűnpörökben erre a jelenségre is találunk emberi példákat. A 282/1824. pörben a vizsgálati fogságban lévő anya azért szökött meg az áristomból, mert a vele lévő csecsemője „[…]öszve tsúnyította magát[…]” és ezt nem tűrhetvén, hazafutott tisztába tenni. A 374/1780. pörben az anya rendre azért hajtotta el méhében fogant magzatát, mert „[…]Horvát fattya, nem kell néki, nem Szarja [össze] az ö kötöjét[…]” Az elszakadást a házaspár között is létrehozza a váladékkal történt nem kívánt érinkezés. A 275/1813. pörben kérdezték a férjet, hogy miért hagyta el a jó feleségét? Így felelt: „Azért mert húgyos, és ha vélle le lefeküdtem mindég oldalba hugyozott, ezért meg utáltam.”

2. A „BŐRÁPOLÁSOS SZOLGÁLAT”

A megkapaszkodás ösztönének részletösztöne a lelki traumával járó elszakadás, amelynek egyik megnyilvánulása a bőrápolásos szolgálat. Hermann Imre szubhumán főemlősöknél végzett megfigyelések leírása után fölteszi a kérdést: „Jelentkezik-e azonban az embernél is bőrápolásos szolgálat, a megkapaszkodásnak ez a fontos pótló művelete?”[671]

A válasza kézenfekvő: igen, például a tetvészkedés, fodrászkodás, hámló bőrpikkelyek tépdesése, pattanások, faggyúmirigyek kinyomkodása, a haj, szakáll, szőrzet húzogatása, sodorgatása, kitépdesése, körömvágás, bőrtisztogatás, sebkezelés, szálkák eltávolítása, a bőrfölszín zavaró egyenetlenségeinek eltűntetése stb. A bőrképletek leszakítása, eltávolítása az anyától való elszakítás drámai ismétlése.[672] A csecsemőnél, mint írtuk, pólya akadályozza az (anyába való) megkapaszkodás ösztönét, amely így céljagátolttá válik, de nem tűnik el, hanem később, mint bőrápolásos szolgálat bukkan elő. Embernél, állatnál egyaránt a szorosan vett csoporttársak összetartozását erősíti, és a testi tisztálkodást, gyógyítást, fodrászkodást jelenti.

Altbäcker Vilmos ezt írta a majmokról: „A rangsor megerősítését segíti, hogy bizonyos tevékenységek — például a kurkászás — a dominanciaviszonyoknak megfelelően folynak: az alacsonyabb rangú tisztogatja a felette állót. Ez is a rangsor elismerését, így a nyílt összecsapások kiküszöbölését szolgálja[…]”[673]

B. Malinowski a melanéziai Trobriand-szigeteken élő törzsi közösségek szerelmi életéről többek között így fogalmazott: „[…]a szerelmesek belemélyítik ujjaikat egymás hajának sűrű bozótjába, símogatják vagy tépik is.”[674] A szerelmeskedést egyik adatközlője, Monakewo bennszülött beszélte el: ”[…]egy nagy fához érkezünk, leülünk, kutatunk egymás fején és megesszük a tetveket, megmondjuk a nőnek, hogy közösülni akarunk.”[675]

A bőrápolásos szolgálat nem minden esetben felhőtlen. Ugyancsak B. Malinowski jegyezte föl a Yauszáról, amelyet a déli szigeteken lakó nők gyakoroltak: „[…]meztelenül rontanak rá a férfira[…], kiszaggatják a férfi haját, s addig kínozzák, verik, amíg nincs már ereje felkelni és továbbmenni[…]”[676]

H. Damm könyvében a melanéziaiakról azt olvashatjuk, hogy az újszülöttön rituális cselekményeket végeznek:„[…]parázs fölött megfüstölik, haját levágják és megfestik, vagy fejecskéjét háncscsíkkal körülkötik, hogy koponyája hosszirányban nőjön[…] A gyermekek tisztántartására már kiskorától kezdve nagy figyelmet fordítanak. Vagy olajjal dörzsölik le a gyerek arcát, vagy vízben fürdetik meg[…]”[677]

Samoán a „[…]taupon sok időt fordított a testápolásra, mivel a körzetben a legszebb nőnek számított. Mindennap megfürdött a tengerben, testét illatosított kókuszolajjal kenegette, hogy bőre puha és rugalmas legyen[…]”[678]

Boglár Lajos az Amazonas felső folyása mentén élő tikuna indiánokról írta, hogy a leányt az első menstruációja után alakos, maszkos tánc közben így avatják föl: „A lányt csakhamar körbefogják a vendégek, s valamennyien tépnek a hajából egy-egy szálat. Ezután bekötik a fejét kendővel, s azt addig kell viselnie, amíg a haja ismét ki nem nő.”[679] Ettől kezdve fölnőttnek számít és szabadon élhet nemi életet, vagy házasságot köthet. L. Clark fogalmazta: „A két indián[…] az ízzó nap elől a kalibába húzódtak, s leguggolva egymás hosszú fekete hajában bolhászkodtak.”[680]

László Gyula egy, az ókorban keletkezett, és az Árpád-kori magyar történelemben is föltűnő mondakört vizsgált. Az Ermitage gyűjteményében van a szibériai aranylemezek egyike: a csernigovi ivókürt, amelyen a vitéz kedvese ölébe hajtja fejét, aki annak haját kurkássza. Nálunk a Szent László-legenda középkori ábrázolásai — pl. a román-kori templomok falfreskóin — mutatják be a kun legyőzése utáni jelenetet. Fa alatt ül egy lány. A megpihenő győztes az ölébe hajtja fejét. A lány kurkászni kezdi a vitézt, mire a kellemes bőringerre álomba szenderül. A jelenet a 16. század elején festő perzsa Behzâd mester Leila és Madjnůn idilljét ábrázoló miniatúráján is megtalálható.

Ezek kapcsán László Gyula a Molnár Anna népballada két változatát is idézi, amikor az asszony elrablója megpihen:

I. II.

„Elértek egy burkus fához, „Gyere velem arra helre,

Leültek az árnyékába, Keress egyet a fejembe,

Leültek az árnyékába. Talált egyet a fejibe,

Elszunyadott az ölibe.”

Molnár Anna, édes kincsem,

Nézz egy kicsit a fejembe, (Ung megyei gyűjtésből.[681])

Nézz egy kicsit a fejembe.

Addig nézett a fejébe,

Míg elaludt az ölébe,

Míg elaludt az ölébe.”

(Udvarhely megyei gyűjtés

Kibédről.[682])

László Gyula így magyarázta a balladákban leírt jelenséget: „Az Ung megyei változat pedig nyiltan megmondja, hogy a »nézz egy kicsit a fejembe« annyit jelent, hogy keress tetveket a fejemben.”[683]

A bőrápolásos szolgálat nem ért véget az élettel, ez a halottnak is kijárt, sőt, mint látni fogjuk, még a halottal is „végeztették”. H. Damm a melanéziaiak szokásai között följegyezte, hogy „A halott mosdatása és díszítése, továbbá a temetés leginkább a házas rokonok feladata, akik gyászukat azzal juttatják kifejezésre, hogy hajukat levágják, testüket befestik és sanyargatják magukat.”[684]

László Gyula írta a honfoglaló magyarokról: „Nem lehet ezután kétségünk abban, hogy halottainkat mosáskor deszkára vagy nyírfakéregre tettük, s ezzel együtt vittük ki a temetőbe.”[685]

A temetés alatt otthonmaradt nőkről ezeket olvashatjuk: „A beltireknél az a szokás, hogy mialatt a férfiak kint vannak a temetésen, egy öreg asszony, aki nem tartozik a rokonsághoz, kibontja az özvegy haját és félig levágja, hét nap után ismét befonja, addig zilált hajjal jár. A kazak kirgizeknél egy idegen asszony mind az özvegynek, mindpedig lányának kibontja hajfonatait, majd hét nap mulva ugyanez ismét befonja.”[686]

Kiss Lajos hódmezővásárhelyi gyűjtéséből ismert, „Hogy az árván maradt kicsi tetves ne legyen: anyja holt kezével símítják le a fejét.”[687]

Az ókori Görögországban a gyász fontos része volt a saját ruházat és a szőrzet megtépdesése. A hazai folklórunkból jólismert halottsirató asszonyok itt is elvégezték a halott melletti szertartásokat. Ezek, „A ruhájukat és hajukat szaggató siratók[…]”[688] voltak.

Az ókori Kínában a halotti szertartás egy része így zajlott a nemeseknél: „[…]megmosták a testet, majd a hajat, közben levágták a kéz és láb körmeit[…]” Ezután a ruháit a „Nagy Kiállításon” bemutatták. Ekkor este „[…]a holttestet elhelyezték a fekete selyemmel bélelt koporsóba, amelynek a négy sarkában zacskóba kötve a levágott kéz- és lábkörmöket, a levágott és elhullajatott hajat helyezték el, amelyet a halott egész életében gondosan megőrzött, hogy egészben mehessen a másvilágra.”[689] Kiss Lajos Hódmezővásárhelyről ehhez igen hasonló szokást jegyzett föl. A halott koporsóba tétele után: „Beleteszik a koporsóba, a feje alá, ami hajat életükben kifésültek és összeszedtek, egy kispárnában.”[690]

Ipolyi Arnold eurázsiai példáit idézzük az ókori népek szokásaiból: „A skythák (Herodotosz 4. 71.) királyuk halálakor füleiket megmetélik, hajokat lenyírják, karjaikat felvágják[…] A heleneknél is tudja még a hősrege, (Homérosz: Iliász. 23. 152.) Patroklos elégetésekor Achilles levágja haját, s megholt barátja kezébe teszi.”[691] A fej szőrzete: a haj és a szakáll a mondák világában még különleges erővel is bír, mint a bibliabeli Sámson haja, vagy a magyar népmesében, a Fehérlófiában a Hétszünyű Kapanyányimonyók, vagy az Északnyugat-európai mesékben a törpék szakálla. Nem csoda, ha védik. Elvesztése az erő, a hatalom elveszítését jelenti.

A bőrápolásos szolgálat újabb formáját M. Mead találta Samoán: a megszöktetett lány büntetése gyakran az, hogy „[…]alapos verésben részesül, sőt nemegyszer a haját is leborotválják.”[692] Ezzel megbélyegzik, megszégyenítik.

Fogadalmakból, pl. betegségtől való szabadulás érdekében, hindu nők kopaszra nyíratkoznak. Magyar parasztjaink az esetleges rontás megelőzésére, a levágott vagy kifésült hajat elégetik. Magyary-Kossa Gyula írta, hogy „Olykor az elítéltek haját is levágták. Ősrégi szokás ez, mely már az Árpádok korában is divatozott[…]”[693] Az ösztönkésztetésből eredő hajjal való foglalatosságon túl itt is a megszégyenítés dominál.

László Gyula írta: „A mongóliai Noim Ulában kiásott nagy halomsírban 17 levágott hajfonat került elő, s más helyen is találtak a sírokban varkocsokat.”[694] Máshol így fogalmazott: „A kancatej-fürdőről szóló mesénkben a túlvilágra jutott hőst a tejfürdő százszor szebbé teszi, mint amilyen volt.”[695]

A hagyományos parasztéletből szintén ismerünk bőrápolásos szolgálatot. A Bihari–Pócs szerzőpáros leírta, hogy „[…]nem volt szabad a csecsemő körmét egyéves koráig levágni, nehogy »lopós« legyen, inkább szoptatás közben rágta le az anya.”[696] A bolhászkodásról ezt jegyezték föl: „Így emlékszik vissza egy idős asszony a század elején egy szegedi tanyán töltött gyermekkorára:

»[…]Az egyik gyermek felsírt, tütüt (vizet) kért, a másik nyiheledzett, anyám levetkezte, megkereste a bolháját.«”[697]

Mint láttuk, a bőrápolásos ősi ösztönünket a kultúra széles körben elterjesztette. Megjelent a szépítkezés, ápolás, büntetés és öncsonkítás szokásai között — ez utóbbi két esetben az adott fejezeteknél még visszatérünk rá —, és korán föltűnt a halotti szertartásokban is.

A viszgált pöranyagunkban szintén megtaláltuk a bőrápolásos szolgálatot, ill. annak a társadalomban átalakult résszletösztöneit. A 294/1842. pörben a parázna férfit ipa „[…]meg kínozta, ‘s a’ tőbbek kőzőtt bajusszát szálanként tépte ‘s szemének kivájásával fenyegette.” A 379/1782. pörben az egyik vádlott, aki ismert kurva volt, így vallott paráznaságának büntetéséről: „Pesten hogy Lógerben flangéroztam, a hol is az hajamat el nyirvén el eresztettem.”

Az 56/1809. pörben a levagdalt vagy lerágott körömdarabkákkal találkoztunk, amelyeket az asszony eledelül használt, szerelmi varázslásra: „Szalai János a’ Feleségének Ládáját fel akarta tőrni [s abban] egy papirosba valamit bé takargatva talált, mellyet fel-bontván nem másnak, hanem kőrőm Darabok[na]k nézte.” Mind a szubhumán főemlősök, mind az ember a lerágott körmöt, kihuzgált szőrt vagy sebdarabkát többnyire elrágcsálja, megeszi. Itt az asszony mással etette meg.

A 107/1745. pörben, amikor a paráználkodók a padlásról lejöttek, „[…]a menyecske azt felelte hogy bolházkodni vólt.” A 108/1746. pörben a parázna nőt megkérdezték, hogy „Igaz, egy pendelb[en] voltál és bolházkodván bei hánytad a’ bolhát?” A 245/1777. pörben a fiú elmondotta, hogy a mostohaanyjának „[…]sokszor őlében tettem fejemet, hogy benne keresne.” Szinte a Molnár Anna ballada ismétlődik meg.

A kurkászás, tetűkeresés ezen módja, főleg az európai középkorban, széles körben elterjedt volt. A nép legalsó rétegeiben, és a patríciusok, ill. az urolkodók között egyaránt ismert volt, sőt még a pompájáról híres francia Napkirály udvarában is a tetűfészekké vált tornyos frizurákat külön erre a célra készített, díszes tűkkel szurkálták.

Az újszülött gyermeket a gyermekágyas korszakban az anya megkímélése érdekében gondozta, tisztázta, fürdette a két nagyanyja, a bába, rokonok és a szomszédok. A környezet, a „csoport” fölváltva végeztek bőrápolásos szolgáltot. A 404/1756. pörben is az egyik tanú „[…]a midőn a kis gyermeket leferesztették[…]” hazament.

A bőrápolásos szolgálat és a gondozás az embernél a halottra is kiterjedt. Az utolsó tiszteletadás előtt igyekeznek a halál, a végső szenvedés nyomait elsimítani. A tetemet megfürdetik, megfésülik, ha kell megborotválják és fölöltöztetik. A hagyományos magyar parasztélet századaiban a bába a gyermekágyas korszakban az anya helyett fürösztötte a kisdedet. A halott csecsemő esetében is elvégezte ezt a szolgálatot. A 404/1756. pörben „A bába fereztette meg halála után a gyermeket.” A 47/1756. pörben a férj úgy megverte a feleségét, hogy az 13 nap múlva kiszenvedett. A tanúk elbeszélték, hogy „[…]beteg ágyábanis feresztőtte a Tanú Kovács Andrásnét[…]” Az ápolás közben látták, hogy „[…]a tomporán a bőris mint egy két újnyira elvált a testétől, féregis vólt alatta a gondviseletlenség miatt[…]” vagyis, a bőre alól nem szedegették ki — a valószínűleg legyek által odarakott — álcákat, nyűveket. Ezek itt (és nem biológialilag) a szőrzetben lévő rovarélősködőkkel rokoníthatók. A halál után „[…]szemét, száját béfogta a Tanú, azután felöltöztették[…]”, de negy sajnálatukra, „[…]még a hajais a vértől őszve állott, hogy meg Sem lehetett fésülni[…]”

A bőrápolásos szolgálat ösztönmegnyilvánulása jóval árnyaltabb, mint ahogy itt néhány fontosabb megjelenési formáját ismertettük, és az emberiség cselekedeteiből máig világosan kibogozható. Különböző szokások, divatok, hiedelmek formájában tovább különülve, a jövőnkben még sokáig fogja színezni a kultúránkat.

3. A NEMI BŐR ELVESZTÉSE

Hermann Imre könyvének két különböző részében is foglalkozott a „szexual skin”, azaz a nemi bőr elvesztésével. Ez a szerv a szubhumán főemlősöknél a szaporodási időszakban nagyon fontos „jelzőrendszerként” fogható föl. Az anogentiláis[698] testrészen elhelyezkedő vérbő, erős piros, lilás színű, kitüremkedő, különleges bőrképlet, „[…]amely az ösztrusz idején megduzzad, és majdnem ellenállhatatlan ingerként hat a hím nemi aktívitására.”[699]

Ez a nemiségben (de nemcsak az ivarzási szakaszban) fontos szerv az embernél visszafejlődött. Az anogenitális részen szinte teljesen megszünt. Nem véletlen, hogy ez a hiány mindkét nemnél ösztönös hiányérzetet idézett elő, amely tudat alatt a nőben kasztrációkomplexust[700], a férfiban pedig agressziót válthat ki. „[…]férfiak az analíziseikben gyakran panszolják, hogy a nő szexuális izgalmának nincs semmiféle látható jele[…] nem nehéz fölfedeznünk ennek a »szemrehányásnak« a biológiai alapját: a nemi bőr hiányát” — fogalmazta meg Hermann.[701]

Föl kell tennünk azt a jogos kérdést, hogy a természet megfoszthatott-e ettől a fontos szervtől úgy, hogy helyette semmivel sem kárpótolt bennünket, és csak az elszakadási trauma sajátságos formája maradt meg belőle? Szó sincs róla. A természet háromfajta helyettesítésről gondoskodott. Először is, a szubhumán főemlősökkel előnyben, testtájszerte több és jobban igerelhető erogén zónánk alakult ki. Ezek izgalmi állapotba hozása, a verbális visszajelzés mellett, jól érzékelhető, látható egyéb jelzéseket közvetítenek. (Kipirulás, megduzzadás, a megszokottól erősebb váladékozás stb.)

Másodszor azt is megállapíthatjuk, hogy a nemi bőr nem tűnt el teljesen, csupán átalakult és így, elaprózódva ugyan, de a test különböző tájain jelent meg. Az élénkpiros, vagy erősen pigmentált, többnyire nyálkahártyával, ill. az elszarusodó felhámrétegtől elütő bőrképlettel, kültakaróval fedett testrészeink sorolhatók ide, mint pl. a vulva esetében a kisajkak, csikló és hüvely; a végbéltájék, az ajkak, orrnyukak, a száj egész belső része a nyelvvel, és főként a női mellbimbó (papilla mammae) körül kialakult élénk színű udvar (areola mammae), amely úgy látszik, hogy az emlőn fejlődőben, ill. terjeszkedőben van.

Ezek a „speciális” testtájak erogén zónák. A szexuális kultúrában mind nagyobb szerepük lévén, továbbfejlődő szerveink közé sorolhatók. Katona Ferenc említi, hogy „[…]az emlő növekedésével és az emlőbimbó környékének fejlődésével új szexuális ingerforrások keletkeztek.”[702] A kis- és nagy szeméremajkak növekedtek; izgalmi állapotban pedig megduzzadnak. A fölegyenesedéssel együtt járt, hogy a mellek szembetűnővé váltak. A közösülés többnyire arccal szembefordulva történik, amely egyedülálló emberi tulajdonsággá vált.

Nemi izgalomra a fölsorolt szervek jól reagálnak, amely nemcsak a partner viselkedésében nyilvánul meg, hanem látványban is. A vékony bőrrel, nyálkahártyával, vérerekkel erősen beszőtt testtájak megtelnek vérrel; megduzzadnak, megkeményednek, a mellbimbó és a csikló erekcióba jönnek. A bennük lüktető vér hatására a korábban rózsaszín vagy halvány piros színárnyalat élénk pirossá, vörössé változik. Ez az a színhatás, amely ősi ösztöneinkben él és intenzíven reagálunk rá. „[…]az embergyerek[…] piros tárgyak láttára már újszülött korában is az izgalom jeleit mutatja” — írta Hermann Imre.[703] Egyébként Hermann is az élénk vörös női ajkat és a mellbimbó körüli színes, enyhén rücskös udvart jelöli „nemi bőrként”, azaz „prezentációs szervként”, amely gyors változásával most már a kellő jelzést adja.

Az embernél az erotikus ingerekre nemcsak a föntebb fölsorolt, speciális bőrfelületek mutatnak gyors színváltozást, hanem ez az egész testen észlelhetők. A hatás annál szembetűnőbb, minél fehérebb a bőr. Az ingerekre a perifériás erekben intenzív véráramlás keletkezik. A bőr fölmelegszik, „kitüzesedik” és „kivörösödik”, ahogy az arcon az „elpirulás” vagy a láz szembetűnően meglátszik. Ennél a folyamatnál következett be egy érdekes „ellentétes” jelenség, amely csak az emberre jelemző. Az izgalomkeltő vörös szín eléréséért küzdő ősi ösztön úgy elégülhet ki, ha a partner minél világosabb, ugyanis a fehér bőrön nyilvánvalóan szembetűnőbb a kipirulás.

Az egykori nemi bőr és a szőrzet elveszítése helyett a harmadik, kialakult pótlék, a világos bőrszín elérésére való ösztönös törekvés lett. Ez az újabb „szexideál” egyes népeknél, különösen az erőteljesen pigmentáltaknál, hagyományos szokásrendszert hozott létre. Néprajzi megfigyelésekből közismert az a szokás, amikor egyes színesbőrű törzsek az eladósorba került lányokat hónapokra sötét kunyhóba különítik el, hogy „kivilágosodjanak”. Az ilyen nők ugyanis vonzóbbak és jobban „elkelnek”. Antoni Judit így fogalmazott: „Polinéziában a fehér bőrszínt és a kövérséget tekintik a szépség jelének[…] A világos bőrszín és a kövérség elérésére Tahitin külön »intézetek« működtek, ahol az előkelő fiatalokat sötét, fénytől óvott helyen hizlalták[…]”[704]

M. Stingl tapasztalta: „[…]kit tartanak szépnek a polinéziaiak?[…] Húsvét-szigetén járva írtam a fehér szüzek furcsa barlangjáról. A barlangban huzamosan tartózkodva próbálták a leányok kifehéríteni a bőrüket. De ugyanúgy igyekeztek bőrüket kifehéríteni az Óceánia egyéb szigetein élő polinéziaiak is. A Tonga-szigeteken például — főleg a főnökök leányai — hónapokon, olykor éveken át kenték testüket egy állítólag ugyanilyen hatást kiváltó különleges olajkeverékkel.” Megjegyezte még, hogy más szigeteken a fiúkat is sötét kunyhóban fehérítik és hízlalják.[705]

H. Dammot idézzük: Samoa-szigetein a faluszűzet, a taupout „[…]a nehéz földművelő munkától megkímélték, és nem volt szabad halásznia sem, nehogy a bőre lebarnuljon, a nemes ember ugyanis világosabb bőrszínével tűnt ki a közemberek tömegéből. Curcumagyökérből készített púder felrakásával igyekeztek még világosabbá tenni bőrük színét.”[706] (Ez utóbbi cselekedettel az eredeti törekvés már továbbfejlődött és szépítkezési szokássá vált. A fehér bőr itt már rangot, a csoportból való társadalmi kiválást jelentett.)

A női parasztideált vizsgálva, Nagy Zoltán a hódmezővásárhelyi Pusztán, ismert szokás alapján, így írt a kislány szépségéről. „Különösen az aranyszőke, göndör hajú, fehér bőrű felelt meg a paraszti ízlésnek.”[707]

Az eladósorba került parasztlány esetében, szinte megismétlődött az a szokás, mint amelyet a természeti népeknél a fény kerüléséről megfigyeltek. A magyar parasztlányok alaposan elfödték a testüket, ha napon kellett dolgozniuk. Nagy Zoltán ezt tapasztalta: „Az arcát különösen féltette minden lány. Igyekezett azt az erős napsütéstől eltakarni, de karját is védte.”[708] Hozzátehetjük, hogy a nőnek külön erotikus értéket adott — nemcsak viszonylagos rejtettsége miatt — a fehér váll, nyak, comb és kebel.

Markos Gyöngyi a makói hagyományos parasztszokások között ezeket említette: „[…]amikor az anya először vitte valahova a gyermekét, a háziaszony tojást ajándékozott a csecsemőnek. Mielőtt a kisdunnába dugta volna a tojást, az alábbi szöveg kíséretében körmbesimogatta (körülkerekítette) a gyermek arcát, hogy olyan szép kerek és fehér legyen, mint a tojás.”[709]

Ma is közismert, hogy az örökbefogadó magyar szülők a gyermekotthonokban elsősroban szőke, fehér bőrű, kékszemű gyerekeket keresnek maguknak. A nők természetesen, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy egyik fontos nemi vonzerejük a fehér bőrben rejlik, ezért csábításra, prezentálásra is fölhasználják. (A napozás, lebarnulási hóbort csupán divat és nem állandó jelenség!)

A feudalizmus kori bűnpörökben is megtalálható a fehér bőrnek mint „értéknek” a fölismerése. Vig Károly 17. századi, Marosvásárhelyen gyűjtött pöreinek egyikében az asszony így vallott megunt uráról: „[…]bizony szánom az én szép fejér testemet az ő rút, fekete testére vesztegetni[…]”[710]

Az általunk vizsgált pörökben a legtöbb prezentálás ide sorolható, amikor a nő felfogja ruháját és elől vagy hátul mutogatja fehér combját, farát. Gondoljunk például a 182/1766. pörre, amikor Nyékiné fölhúzta a szoknyáját és „[…]néki minémű szép fejér teste volna mondotta Déák Istvánnak.” Még a homoszexuális férfinál is a másik fehér testszíne volt a vonzó. A 404/1756. pörben Barta István ócsárolta a női testet, mert — mondotta — „[…]Soha Sem lattam Szeb Testet, Fejérebb Testet mint ă Pap Mihálly Teste.”

4. KASZTRÁCIÓFENYEGETÉS ÉS KASZTRÁLÁS

Az elszakadási trauma egyik legdrasztikusabb formája a kasztráció. Réme az emberré válás óta fenyeget bennünket, amióta tudatosan használhatjuk ezt a módszert mások ellen. A nemző vagy termékenységet adó erő férfi és nő hatalmát biztosítja. A nemétől megfosztott ember nem termékeny többé, vagyis csökkent értékű. A csoport biológiai fönnmaradását, a faj szaporodását csak az apától és az anyától lehet várni. A családban ezért övék a hatalom.

Az első letelepült kultúrák állandó földműveléssel foglalkoztak, és kezdetben matrilineáris[711] társadalmak voltak. Az összetartás a „család anyjának” köszönhető, aki a leszármazást női ágon biztosította. Néhány nemzedék múlva a konkrét személy képe már elmosódott, mítizálódott. Jótevő szellemmé vált. Arcára maszkot helyeztek, hogy egyéni vonásait elfödve átváltozott alakját hangsúlyozzák. „Trónra” ültették és bevitték a lakókunyhó féltett, belső terébe, hogy áldásos szelleme, elsősroban a termékenység, másodsorban a védelem mindig közöttük legyen. A sárból való megformálásuk után így váltak „agyag istenné”, ahogy Kalicz Nándor találóan nevezte a dél-európai idolokat. Máshol, mint az észak-görög szigetvilágban, a küklád-idolokat nemes kőből, többnyire márványból, alabástromból csiszolták ki.

A földművelés egyik legfontosabb eszköze az aratósarló[712] volt, amelyet obszídián-[713] kovakőpengékből készítettek. Akinél a sarló, az biztosította az aratást és vele a táplálást. A sarló tehát a neolítikumban[714] a hatalom kifejezőjévé vált, akár a középkori királyok kezében a jogar. Kalicz Nándort idézzük:

A Kárpát-medencében „A tiszai kultúrát valamivel megelőzve délen a női istenség mellett kialalkult a férfi főisten, »Kronosz« kultusza, akit mindig aratósarlóval ábrázoltak, azzal az eszközzel, amellyel elválasztotta a földet az égtől[…]” A tiszai kultúrában „[…]hazánkban első ízben tűnt fel a férfiisten ábrázolása, méghozzá olyan nagyszerű alkotással képviselve, mint a szegvári férfiisten. Első ízben a magyarországi újkőkori művészetben az istenséget ismertetőjegyével, attribútumával, az aratósarlóval, trónuson ülve ábrázolták.”[715] (Tegyük hozzá, fején lapos maszkot visel, tehát már nem egy meghatározható személy, hanem személytelenné vált isten.)

Az óegyiptomi mitológiában a sarló szerepe tovább bővült. D. Mereskovszkíj így írt erről: „Az egyiptomiak azt mondják, hogy mikor Osirist eltemetik, az elvetett szem a földbe rejtőzik és a csírázó magban új életre ébred” (Plutarchos,»De Iside et Osiride«).

»Osiris a magban lévő élet ura« (»Halottak könyve«, 147.) Osiris »a kenyér lelke« (batau). Ezért »gabonát elvetni« így van kifejezve: »Osirist eltemetni«. Az aratás ünnepén a király aratja le sarlóval az első kévét és megöli Osirist s az emberek a kenyérből, a megölt istenből táplálkoznak. »Én vagyok Osiris, én vagyok Nepra (gabonaisten), akit learatunk«, mondja egy halott magáról az egyik sírfölíraton.

………

A csírázó mag titka tehát a feltámadó test titka.”[716]

A kasztrálás vagy magtalanítás azonos tehát a halállal. A magból viszont új élet fakad, amikor elvetve ismét kicsirázik. A kasztráció, bármilyen ellentmondásos is, elkerülhetetlen következménye a továbbélésnek; úgy is fogalmazhatunk, hogy a kasztrálást a föltámadás, az élet megújulása, megfiatalodása követi. A kasztráció nem más, mint az élet levágása, amelyet az európai középkori ábrázolások a sarló helyett a halált megszemélyesítő csontváz[717] kezében kaszával jelöltek; azonban maradjunk még az eredeti legendakörnél.

A borotvaéles sarló tehát ártó fegyverré vált, és nemcsak a hatalmat jelentette, de azt az eszközt is, amellyel a hatalmat el lehet venni. A neolítikumban született férfi istenség a görög mitológiában meg is cselekszi ezt apjával. V. Zamarovský fogalmazta: „Kronosz egy óvatlan pillanatban atyját acélsarlóval megfosztotta férfiasságától, s ezzel hatalmától[…]”[718]

R. Graves a történetet így beszélte el: „Földanya bosszúból rávette a titánokat, hogy támadják meg apjukat. Meg is cselekedték, éspedig Kronosznak, hetük közül a legfiatalabbnak a vezetésével, akit anyjuk felfegyverzett egy kovakő sarlóval. Álmában lepték meg Uranoszt, és a könyörtelen Kronosz kiherélte a kovakő sarlóval. Azután bal kezével megmarkolta apja nemiszervét[…], és a Drepanon-foknál a sarlóval együtt a tengerbe hajította.”[719]

A tengerbe vetett sarló ugyan elmerült, de az emlék tovább élt. A sarló a kasztrálás egyik eszköze maradt, akár más kultúráknál a szintén meggörbített élő szőlőmetsző kés vagy a birkakörmölő és herülő kacorbicska. A középkori Buhara piacán, a tömeg előtt a halhálraítélt nyakát görbekéssel vágták el. Az éles szerszám mindig kasztrálásra, áttételesen az élet továbbvitelének elvágására ingerelt. Mint azt feudalizmus kori pöreinknél látjuk, éles körömmel vagy foggal is ki lehet szakítani a herezacskót. A foggal való herélés a magyar pásztorok körében a hagyományos parasztéletben az utolsó évekig ismert gyakorlat volt.

Az ember a kasztrálást, vagyis a közösségben a folytonosság, a továbbélés lehetőségének megszüntetését, azaz a családi halált évezredek óta elterjedten büntetésül alkalmazta. A legtöbb népnél ez a „természet elleni fajtalanság”, pl. a sodomia megtorlása volt. Magyarországon Werbőczi Tripartituma 1514-ben elrendelte, hogy a szabad hajdúkat, vagyis az útonálló betyárokat, ha elfogatásukkor fegyver volt náluk, heréljék ki.[720]

Losonczy István Szabolcs vármegyei földesúr 1549-ben ezt a törvényt hozta: „[…]az mely házas ember mással latorkodik, az pelengérhez szegezzék az szerszámát és egy sarlót adjanak kezében, hadd metsze el ő maga” — adta közre Magyary-Kossa Gyula.[721]

A kasztrálás kultúrtörténetéhez hozzátartozik a kínai vagy a mohamedán török háremek őreinek; illetve énekeseknek különleges, a mutálás előtti hangjuk megőrzése végett még a barokk korban Angliában is divatos, a gyermekkorban elszenvedett megférfiatlanítása. Az eunuchokat megfosztották nemüktől és ezzel elválasztották őket természetes hatalmuktól, nemzőképességüktől, valamint az eredeti csoportjuktól. Horváth Pál a korai keresztények vélekedését írta le a nemiségről, és beszámolt arról, hogy közöttük az aszkétikus irányzat győzött. Ennek egyik megnyilvánulásaként a férfiak gyakran önként kiherélték magukat, hogy a nemiségük ne uralkodjon a természetük fölött.[722]

A Bibliában Máté ezeket írta a „Házassági elválás”-ról: „Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért.”[723]

A megfosztás, elszakítás motívuma az ember ősi ösztönéletében az anyától való elszakadásban jelentkezik. Hermann Imre szerint az „[…]eredeti veszélyhelyzet a fiúnál a kasztrációfenyegetés, vagyis az, amikor apja vagy ennek helyettese azzal fenyegeti, hogy péniszétől erőszakosan megfosztja.”[724]

P. Ariès beszélte el a 3 éves XIII. Lajos francia infánsról: „Soha nem akarja megengedni, hogy a [Verneuil] márkiné megfogja a mellbimbóját, dajkája ugyanis kitanította, mondván: Monsieur, senkinek se engedje megfogni a mellbimbóját vagy a fütyijét, mert még levágják.”[725]

A vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben a „péniszt levágó apát”, a fenyegető veszélyt a törvénykezés helyettesítette. A régi törvénykezésben ui. nem voltak nők. A bírók, ügyészek, jegyzők stb. mind férfiak, akik a vádlottakat meg akarják fosztani a szabadságuktól, életüktől, és elszakítják őket a környezetüktől. A bűnös elítélése, megbélyegzése társadalmi kasztrációt, fájó elszakítást jelentett, amely büntetés a vádlott hatalmától, jogaitól való megfosztással járt. Kasztráláskor az ellenfél megcsonkításával ezeket az ősi félelmeket is kiváltják. Hermann Imre így fogalmazott: „[…]a kasztrációfélelem mélyén, nőnél éppúgy, mint férfinál, a szeretett személy elvesztésének félelme rejlik.”[726]

Nem véletlen, hogy a kasztráció, elsősorban a hímek, férfiak esetében ösztönös veszélyeztetés volt, hiszen az agresszió fallikus fenyegetésben is megnyilvánult: „Minden kultúrában gyakori a férfi nemi szervekre utaló fallikus fenyegetés. Érdekes, hogy sok majomfaj hímjeinek nemi szerve feltűnő színű és agresszió esetén erekcióba kerül. Ezek a majmok a támadást megelőzően nemi szervüket jól látható módon az ellenfeleik felé fordítják” — idéztük Csányi Vilmos etológust.[727] Mindehhez Buda Békla néhány mondatát illesztjük: „[…]a hím péniszfitogtatása (penile display) univerzális agressziós jel, ami primitív népek között is megvan, de megvolt még a lovagkorban is, amikor a páncélzaton feltűnő nagy helyet képeztek ki a hímvessző számára, mintegy elrettentésként, fenyegetésként, vagy megvolt az ókorban, amikor a határokat a fenyegető falloszú Priapusz-figurák őrízték.”[728]

Ezek után csoda-e, ha a vetélytársak és az ellenségek először is e fenyegető szervtől, az agresszió jól látható, színes jelétől akartak megszabadulni, és a kasztrálással a rájuk váró, veszélyeztető hatalomtól kívántak menekedni?

Az emberi társadalomban a kasztrálásnak több oka volt. Elsőnek említjük az „ellenség” megbüntetését. A kasztrálással a szaporodásból iktatták ki őket, ezzel az egész nemzetségüket kipusztulásra ítélték. (Ez a „kései” fejlemény akkor jött létre, amikor már ok és okozat közvetlenül kapcsolódott.)

Másodsorban említjük a rituális kasztrálást, amely jelképes az avatási szertartásokon, valós esemény a különböző különleges szerepköröknél, mint pl. háremőrzés, vallási fogadalom stb.

Harmadszor a házastársi hűség megőrzésére szolgált, amikor nőknél pl. részleges csonkításokat végeztek, amely az örömszerzést időlegesen vagy véglegesen megszüntette, de a termékenységet nem befolyásolta.

Sárkány Mihály a szudáni, etiópiai és szomáli néger nők sorsáról így írt: „[…]infibuláció: gyermekkorban összevarrják, összekapcsolják a lányok kis szeméremajkait szüzességük megőrzése végett.”[729] A „varratokat” csak a házasságkötéskor távolítják el. (Egyes törzseknél a szeméremajkak összekapcsolását minden közösülés után elvégzik, ill. szeretkezés előtt kibontják. Így a nő „kasztráltsági” érzete állandósul!)

A „kasztráció” másik formáját az afrikai matrilineáris övezettől északra, a dogonoknál és bambaráknál figyelték meg: „Hasonló hatású a klitoridektómia: a csikló végét vagy az egész csiklót kicsippentik, leégetik, s ezt gyakran úgy végzik el, hogy egyúttal a kis szeméremajkakat is levágják.”[730] Ezzel a szexuális örömszerzés genitális forrása az idegvéződésekkel rosszul ellátott hüvely marad, amely csak lassú és gyenge ingerképzésre alkalmas, ezért az így megcsonkított nők legtöbbje sohsem jut el az orgazmushoz.

A kasztrációhoz tartozik a haj és a szakál erőszakos levágása is. Ezt büntetésként használja az emberiség a történelem kezdetétől napjainkig. A bűnöző rabsága máig azzal kezdődik, hogy megfosztják fejét a különféle szőrzetétől.

Fölmerül az ellenérv, milyen összefüggés lehet itt a nemzőképesség megfosztása és a fej lekopaszítása között? Kétségtelen, hogy a kopasz ember általában nem veszti el a nemzőképességét. A két látszólag szélsőséges, mégis szorosan összefüggő jelenség között ismét a történelmi mítosz segít és teremt kapcsolatot.

Mindkét nemnél a haj kiemelt szerepet játszik a nemiségben. A vele kapcsolatos bőrápolásos szolgálat a szerelmi aktusban az előjátékhoz járul hozzá. Hajzat nélkül ez a fontos szeretkezési részlet elmarad, csonkul. Nőknél a hajnak fokozott szerpe van, hiszen az egyik legfontosabb testrész, amely a nemiséget kifejezi, és ez nemcsak az európai civilizációkban, egyes korszakokban divatszerűen érvényesül, hanem megtaláljuk a természeti népeknél is.

Mint láttuk, a nemzőképesség erőt és ezzel együtt hatalmat jelent. Ismert, hogy a haj és a szakáll is hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. A Bibliában leírt Sámson ereje a hajában volt. A Fehérlófia cimű magyar népmese gonosz manójának, a Hétszünyű Kapanyányimonyóknak pedig a szakállában van az erje. Amikor megfosztatnak tőlük, erejüket vesztik. Egy fajta kasztrálás áldozataivá válnak, hiszen az erejét vesztett ember olyan, akár a herélt, vagyis nemzőképtelen.

A 16-17. századi úriszéki pörszövegekből ismerjük, hogy a 476. pörben, amelyet 1678. jan. 10-én jegyeztek Garamszentbenedeken, a legény előbb hitegette a lányt, majd útját állta, levágta a hajfonatát és azt magánál tartotta. Testcsonkítás miatt 20 forintra ítélték. Az eredeti szöveget idézzük: a legény „[…]Zachar Juditnak uttiját ell allotta, ěs haijat hajfonoival ell metczette, s maij napighis maganal tarttija[…]”[731]

Ugyancsak ebből a pörgyűjteményből olvassuk, az 502. pörben, amelyet a semptei uradalomban 1691. jún. 25-én jegyeztek be, hogy egy jobbágy a társának szakállát erőszakosan levágta, és ezért az úriszék vérdíjat szabott ki rá az uraság javára.[732]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörök közül a 48/1756. pörben a nemi szerv durva megsértése, a szeretkezésre képtelenné tevés egy koldúsnőn következett be, amikor hajdani szeretője bosszút állt rajta: „Méhszáros János a baltát a szemérem testébe belé vágta azt mondván: Jo Picsa vólt ez mikor a káplár birta, de most nem jó mert a Méhszáros keze alatt vagyon[…]”

A 354/1826. pörben a kanászgyerek így panaszkodott az őt megrontó juhászra: „[…]a’ Petsemet Juhtsapónak kérte ‘s fel nyúltt a’ Gatya száramon.” Közismert kasztrációs fenyegetések: a „levágom a kukacodat”, „kitépem a farkadat”, „lecsavarom a csigádat” stb. Ezek közé illeszthető a juhász kasztrációfenyegetése is, aki szavainak hitelére már nyúlt is a gyermek péniszéért, hogy leszakítsa.

A 33/1782. pörben tipikus kasztrációfenyegetéssel találkozunk. Az asszony nem akart a részeges urával közösülni, mire az megverte. A történet lényege: harc a nőért, hogy az asszony az övé legyen, de ő ezt elutasítja. Ekkor jött a verés és a verbális kasztrációfenyegetés: „[…]ki szakasztom, baszom az Anyádat, Szemérem Testedet, ha nékem nem akarsz adni, más ne vegye hasznát[…]”

A 30/1772. pörben a kasztrációfenyegetés tettlegességbe csap, és a kasztráció egy kegyetlen kínzási módjával, a kiégetéssel találkozunk. A legény a gyerek kezét a nyakába akarta kötni, majd karját összeverte, hogy az kisebesedett és meggörbült. Félévre rá „A’ piszka fát melegen a’ testéhez értettem[…]” A teste mindenütt fölhólyagzott. A szexuális indítékra jellemző, hogy a vallatásnál, amikor megkérdezték tőle, hogy „Micsoda tagját égetted öszve azon gyermeknek?”, a legény így válaszolt: „A’ Szemérem testét égettem öszve.”

A 29/1762. pörben ivócimborái kegyetlenül összeverték a vásárhelyi csőszt. A virtusukra jellemző, hogy agressziójuk a nemisége ellen irányult és kasztrációszándékban nyilvánult meg. A kirurgus többek között ezt írta. „[…]A Szemérem Testin alol lévő jobb felől valo Testiculussát [heréjét] farkas modjára ki szakasztották, én azt be helyeztetvén, be varván nagy hű séggel curáltam.”

A 36/1796. pörben „[…]Dögei Miklos Hatalmat vévén a fatensen, annak Szemérem testét nevezetessen a Tőkit ugy meg markolta, hogy annak börit körmeivel ki hasitván, a Golyó is helyibül ki szakadván ki tsüngött[…]” A „kasztrálás” után az orvos „[…]csak a’ mag-sinóron tartozkodó egyik Gojojának gyogyitása végett hivattatván[…]”

5. ÖNCSONKÍTÁS

A szubhumán főemlősök esetében az elszakadásra való törekvés egyik tipikus megnyilvánulása az ujjak és a farokvég leharapása. Ideg- és elmebajos embereknél előfordul, hogy leharapják az ajkukat, megcsonkítják nemi szervüket, és egyéb testrészeiket. Az etnológia ősidőktől fogva az ujjcsonkítás számos esetét ismeri.[733] Ez legtöbb esetben a fölnőtté avatással, máshol a gyásszal függött össze.

Az ausztráliai bennszülött törzseknél a fiúk férfivá avatási szertartásakor az anyától és a boldog gyermekkortól való végleges elszakadás traumáját kifejező seregnyi fájdalmas öncsonkításra, testrészektől való megfosztásra került sor. H. Dammot idézzük: „[…]a különböző öncsonkítások és kínzások, mint például a haj kiszaggatása, a melen és ülepen kőkéssel ejtett sebek[…], továbbá az orr válaszfalának átfúrása[…]; a metszőfogak kiverése, és végül — a délkeleti törzsek kivételével — a megmetszés.”[734]

László Gyula szerint Herodotos beszámol azokról a szkíta törzsekről, amelyek halott királyukat átviszik temetni egy másik néphez. A gyászolók „[…]levágnak egy darabot a fülükből, hajukat körülnyírják, karjukat megvágják, arcukat és orrukat összekarmolják és balkezükön nyilat szúrnak át[…]”[735]

Szintén László Gyulát idézzük: „A hunokról azt írja Priscos, hogy a temetéskor »mint ezen népeknek szokása, hajuknak egy részét levágták és idomtalan arcukat sebekkel éktelenítették.«”[736]

Az öncsonkításnak egyik periférikus változata, amikor az anya a szülést követően ösztönösen végrehajtja gyermekétől az első elszakadást. A szinte még az anya testének számító méhlepénytől úgy fosztja meg gyermekét, hogy el- vagy kitépi annak a köldökzsinórját; a csonkot, ha marad, nem köti el. Ez a durva beavatkozás minden esetben az újszülött elvérzésével jár és az anya gyermekének gyilkosává válik.

A 371/1769. pörben az orvos látlelete megállapította, hogy a halott csecsemőnek „A’ Köldöke egy ujnyira nyult, és nem volt el meczve, hanem el Szakasztva, Sem bé nem volt kötve, melly miatt minden vére el folyhatott.” A 390/1819. pörben a szült lány így vallott: „[…]a’ köldökét ki szakasztottam a kis dednek[…] akisdednek elfolyván vére, tsak hamar meghalt[…]„ A 394/1825. pörben, amikor az anya gyermekét „[…]meg-szülte volna[…]” a köldökzsinórját rosszul kötötte meg és a gyermek elvérzett. A 396/1827. pörben „[…]a’ köldök zsinórja 6.-7 hűvelknyi hosszaságú volt mely nem volt kötve[…]” A 398/1827. pörben az anya „[…]Gyermeke kőldők Zsinórját el vágván a’ szükséges kőtést meg tenni el mulasztotta[…]” A 402/1842. pörben az orvos írta a halott gyermekről: „[…]Köldök zsinorja valami 4-5 hüvelynyi hosszaságú, inkább el szakitva mint el metzve, friss, nem fonyadt ‘s kötezetlen[…]” A 403/1842. pörben „A’ Köldök zsinor, a’ testbe oltódásától, 5 hüvelyknyire el szakadva, le kötetlen, vértelen[…]”

Az öncsonkítás legmarkánsabb pédája a saját élet ellen való törés, az élettől való megfosztás, azaz az öngyilkosság. A 119/1756. pörben a 45 éves asszony katonával paráználkodott. A megkorbácsolása után szégyenlette, hogy „[…]mindenünnen reám tátották szájokat[…]”, ezért öngyilkossági kísérletet hajtott végre. A 294/1842. pörben a vádoltatástól szorongva, „Bodor János a’ Tiszába ugrott[…]”

6. KERESÉS, VÁNDORLÁS

Hermann Imre megállapítja, hogy „A megkapaszkodás és az elszakadás kívánságának jelei mellett[…] újabb vonást fedezhetünk fel: a folytonos keresést, a megkapaszkodsára alkalmas személy keresését.”[737]

A serdüléshez közeledve, élettanilag a kószálás igénye lép föl. „Nem találja a helyét” — mondják rájuk. Ez a magatartás sok esetben nem változik meg a pubertás kor befejeződésével. A kóborlás, csavargás, elmenekülés az érzékeny, ill. szűk látókörű embereken a fölnőtt korban is gyakran urrá lesz, különösen akkor, ha gondjaikat nem tudják másként megoldani. (Ma is szép számmal vannak eltűnt, időnként itt-ott fölbukkanó emberek az egész országban, lakott földrészeken.)

„[…]fokozatos belső és külső elszakadás [jelentkezik] a szülőktől, családtól, gyakrabban bizonytalan nemi késztetések, amelyek az ésszel még teljesen meg nem értett cél felé hajtják, a felfedezés élvezete, a kiváncsiság. A lehangoltságnak és a megszökés vágyának magyarázataként, különösen gyöngeelméjűeknél, a nemi tényező komolyan számításba veendő[…]” — írta Hemann Imre.[738]

A bemutatott feudalizmus kori szexuális jellegű bűnpörökben nem elmebajosok szerepelnek ugyan, de a szellemi korlátozottságuk gyakran egyértelmű, hiszen gondjaik megoldására a vándorlást, elszökést választották. Ifjúkori kalandvágyuk az érett emberi korban is munkált bennük és rögzült. A nemi késztetésük szintén egyértelmű. Nem egyszer jó feleséget, férjet, családot hagytak ott egy bizonytalan sorsért, a másik nő vagy férfi miatt. Ebben a korban hiába kell még útlevél hazán belül is. A Monarchia területe nagy, benne okmány nélkül is évekre vagy végleg el lehetett tűnni.

Talán a legtipikusabb cselekedet a 186/1782. és a 379/1782. pörben, a serdülő Hetes Erzsóké, aki otthonról elszökött. Erős nemi vágya terhességbe vitte, majd csecsemőgyilkosságba sodródott. A 167/1783. pörben a férj megromlott szerelmi viszonyára hivatkozva elszökött. Felesége ezt vallotta: „Tavaj Ur nap hetébe el ment tőllem kaszálni, az últa nem láttam[…]” A 141/1766. pörben Márkus Jánosné férje szitnén tartós szökésben volt, mert „[…]már 15 Esztendeje hogy el szőkőt[…]” A 199/1753. pörben az asszony így valott a legényről: „[…]el menvén véle, s- ide s- tova tekeregvén a Pusztákon ketszer kőzőm is volt véle.” A 236/1769. pörben a nő így vallott: „Gyurka nevű Czigányal kőzőskőttem, egyszer, akivel elis akartam szökni, de utol ért Tisztartó Úr[…] mondotta azon Czigány hogy ha véle el megyek, annyira viszen, hogy soha Magyar országot sem látom.” A 251/1781. pörben az elcsábított asszony vallotta katona szeretőjéről: „[…]hitegetésekkel arra Kinszeritett, hogy […]mennyek el véle[…]” A 252/1781. pörben a nő azt vallotta, hogy „[…]égy Legényel el Szőktem, vele feslet életet éltem.” A 262/1798. pörben a nő vallotta szeretőjéről: „Addig mig Felesége szökésben vólt, szeretôm vólt.” A 282/1824. pörből megtudjuk, hogy „Tavaly tavasszal elhagyott a’ feleségem[…]” A 285/1827. pörben szintén a férj beszélte a feleségéről, hogy „[…]az az ő természete, hogy ell=ell hágy.”

A 292/1836. pörben a férj így vallott: „[…]felelségem testvérjével el szökvén Újjvidékre mentem.” A sógornő ezt mondta: „[…]egyes akarattal szöktünk el.” A 299/1798. pörben a feleség beszélte férjéről: „[…]Nem hagytam én, mert eö hagyott el engemet[…] Hogy az uram el hagyott, hallván hirét hogy Adán vagyon, oda mentem keresni.”

A 303/1826. pörben Otlakán György és Juhász Rósi hitetlenül elhagyták házastársukat, és együtt „[…]világnak indult[ak…]” (Szentesről Zentáig jutottak.) Az asszony azzal védekezett, hogy „[…]az uram oda tsavargott[…]”, azért állt össze és szökött el ő is mással. A 304/1827. pörben Babos Menyhárt és Kutula Klára „[…]a’ Bánátba szöktek [és…] mint koborlokat, nős paráznákat be fogattam.” A 321/1792. pörben az asszony szintén szexuális okból szökött el a férjétől, aki őt csak „csigázta”, de nemileg tehetetlen volt. Az asszony 4 évig bújkált és közben 2 gyermeket szült idegen férfiaktól. A 377/1781. pörben egy másik asszony így beszélt férjéről: „Tizenkit Esztendeje, hogy az uram Szegeden Kanászkodott, hová lett, hová nem, Soha hirit sem hallottam.”

A 406/1838. pörben az asszony a férjét „[…]a’ kószállásról intette és kérte volna hogy oda haza tartózkodjon[…]” A férj azonban „[…]a’ mikor csak modját ejthette széllyel járt, sött ejtszaka is kiszökött az Udvarból.” A 302/1825. pörben párcsere után az egyik fél a Bánátba ment, de már visszatérne hites férjéhez, „[…]mert meg untam a’ bujdosást[…]” — vallotta.

A 404/1756. pörben az egyik tanú így jellemezte a vádlott Bartát: „Soha Sem látta a Tanú, hogy akkor időben ökrök után járt vólna, mert eö csak egy tekergö vólt[…] ha a Bátya meg riasztotta, mindgyárt elballagott, Sokszor hamarább haza ért eö mint a Kocsijok[…]”

Az elszökést követő elrejtezés egyik tipikus korabeli példáját, az asylumba való vonulást említhetjük. Ebben az esetben a vándorlás fizikai távolsága többnyire lerövidült. A bűnösök a legközelebbi menedékhelyre futottak. A parókia a megkapaszkodást, elbújást jelentette, ill. biztosította számukra. A 214/1761. pörben a vizsgálatvezető ezt kérdezte: „Hol voltál az ulta ă meddig Parochiára Szaladtál?” A nő így vallott: „Egy kúp nádban bujtam s ott éltem és szomjuan vóltam, s az el múlt Ejczaka mentem Parochiára.”

7. A MELEG KERESÉSE

Hermann Imrét idézzük: „A megkapaszkodás ösztönének részletösztönét és a keresés ösztönének specializálódását[…] látom a meleg tárgyhoz való odasímulásban és a meleg keresésében. A megkapaszkodás az anyába biológiailag a csecsemő testhőmérsékletének biztosítására is szolgál.”[739]

Egyes népeknél nagy jelentősége van annak, ha a gyermeket az anyja elzárja magától és testmeleg nélkül, mintegy „ellenséges világban” nő föl. Ugyanakkor például „[…]a balinéz gyermek sohasem válik meg a felnőttektől[…] A kisgyermek mindenütt együtt van anyjával és testvéreivel — a karjukon, a csípőjükön, a hátukon hordozzák, amíg meg nem tanul járni[…] Kevés helyen találkoztam annyi szeretettel és gondoskodással körülvett gyermekkel, mint ezen a szigeten. Életük első negyedévében csak anyjuk és testvéreik testmelegét érzik.” — tapasztalta H. Uhlig.[740]

Hiba volna azt gondolni, hogy a meleg keresésének részletösztöne csupán a gyermekkorban lenne fontos, és ehhez az időszakhoz lenne kötve. Egész életünkben végigkísér bennünket. A felnőttkorban természetesen más megnyilvánulásai vannak. Erősen befolyásolja pl. a hidegtől való félelem, a tűzzel való „megbarátkozás” és a szexuális tevékenység. Erőss László a japánok 17-20. századi szerelmi életével kapcsolatban említette, hogy „Olvashatunk a szeretkezés előtti forró rituális fürdőkről[…]”[741] A fürdés „rítusa” jelzi, hogy elsősroban nem tisztálkodási szokásról van szó.

Az európai középkorban külön „intézmény” volt a főrdőház, ahol férfiak, nők mezítelenül együtt fürödtek. A meleg levegő, gőz és víz bizonyos határig jólesik a testnek. Fölmelegszik tőle és a szexuális kívánalmait fokozza. A mérsékelt és hideg égövi, vadon élő gerinces állatok párzása, az utód fölnevelése szempontjából legalkalmasabb évszakhoz kötött. Az emberi szexulaitásnál a meleg mesterséges keresése a természetet pótolja.

A meleg keresésével „nyomozni” és megbizonyosodni is lehet egyes szexuális tevékenységekről. Az így szerzett élmény a „fölfedezőben” is erotikus ingereket kelthet, a tapasztalással kialakuló fantáziakép segítségével.

A 288/1828. pörben egy gyanús házba az egyik éjszaka „[…]Rácz Péter Város Őrje bé menvén nevezett Kis Horváth Istvánnak Dékány Judka mellett, meleg fekvését tapasztalta.” Ehhez a „fölfedezéshez” föltétlenül az kellett, hogy az őr fölhajtsa a takarót és megtapogassa, kezével érzékelje a szerelmesek testének melegét az ágyban.

A 371/1769. pörben az anya a megölt gyermekét ruhákba rejti és ágyában, a melegen tartja. Így vallott róla: „[…]harmad napig az Ágyamon tartottam, de soha meg nem merevedett, mert olyan volt mint a’ Kocsonya[…]”; vagyis a meleg hatására nem állt be a hullamerevség. Az ágyba, kuckóba, ládába, kosárba, rongyokba csomagolt és rejtett gyermekeknek az anyák, a csecsemőgyilkosság után ösztönösen, továbbra is a meleget keresték. Az anya úgy viselkedett, mintha a gyermeke még élne. A természetes halál után is úgy vélték, hogy a halott életereje még „jelen van”, és féltették a hidegtől.

8. AZ ELBÚJÁS

Hermann Imre egyes betegeinek megfigyelése során tapasztalta, hogy náluk „[…]a takaró alá bújást a szülő koitusz szorongásos reakciójaként ismerjük meg. A gyermek ilyenkor teljesen elhagyatva érzi magát, hiszen szülei egymásba kapaszkodnak, neki nem jut menedék, hiába is keresne segítséget, csak az elbújás marad számra.”[742] Ez a magyarázat eléggé egyoldalú, vagy ehhez képest az elbújás jelensége jóval árnyaltabb, de az bizonyos, hogy az elbújás ösztönös cselekedeteink közé tartozik.

A 38/1811. pörben a tehes asszony nem kívánt a férjével közösülni, ezért „[…]el bújt elôle a’ Teknyô alá[…] A 184/1777. pörben a kocsmában mulatozók éjszakára hálni a választott párjukkal, ki-ki a saját subája aljá bújt, hogy mások ne lássák és ne zavarják őket. A 251/1781. pörben a vétkes asszony elmegy a szertője házához és elbújik. „Igaz e’, hogy az Házba, bent lenni nem mertél, hanem a’ Palláson többnyire, laktál mind eddig” — kérdezték tőle a vallatásán. A vádlott válasza: „Igaz[…]”

A pörben szereplő közösülök nagyobbik része istállóba, színbe, kertbe, házba bújik. Gyakran be is zárkóznak, jóllehet egyedül vannak és rejtekhelyükön egyébként sem keresnék őket. Más szokásaik, cselekedeteik is utalnak ara, hogy az aktussal sem szeméremből bújnak el, hanem ösztönösen. ( A középkorban ismert az a jelenség, hogy egymás, sőt a gyerekek előtt is nyiltan, szégyenkezés nélkül éltek nemi életet, a királyi nászéjszaka részleteinek megfigyelése pedig kötelező jellegű volt az udvar legfölsőbb körében.)

9. SZORONGÁS ÉS FÉLELEM

A félelem, szorongás, rettegés, egymáshoz közeli idegrendszeri megnyilvánulások. Ha a félelem állandósul, előbb-utóbb bekövetkezik a szorongás. Amikor a szorongást kiváltó tárgy, esemény vagy személy továbbra is fönntartja a veszélyhelyzetet, rettegés lesz rajtunk úrrá, amely kiélezett körülmények között, pl. háborúban sorozatos tűzharc során, akár az őrületig fokozódhat. Polgári körülmények között inkább a kiégési szindrómával találkozunk, amely az embert a másik végletbe, a teljes közönybe viheti.

A vizsgált feudalizmus kori bűnpörök tele vannak a szorongást és félelmet átélő vádlottak vallomásaival. A megesett lány fél tettének következményeitől, a súlyos felelősségre vonástól. Eltitkolt terhessége állandó szorongást vált ki benne. A szorongó, üldözött ember asylumba, azaz egyházi menedékhelyre menekül.

A szorongás és félelem tipikus megnyilvánulásával találkozunk az 51/1769. pörben, amelyben az alkoholos befolyásoltság hatására, a sötétben, az apának látomása támad. A gyermekgyilkosságra elsősroban a kísértettől való babonás félelme és a látomástól való szabadulási kényszer késztethette.

Hermann Imre írta, hogy „[…]a múlt visszatérése és az objektív valóság felcserélése képzelt valósággal sarkalatos pontjai a szorongás felfogásnak is.”[743] Ebbe a megállapításba jól beleilleszthető az apa szorongása, aki megölte 4 éves kisfiát, mert „[…]ez eötet Késértette[…]”

Hermann megállapította, hogy a gyerek a szülőt gyakran kísértetnek látja, és a „[…]veszettnek képzelt valóságos kutya sokszor helyettesítői a haragos apának.” A gyermekkori képzelet, az alkohollal fölzaklatott idegállapot során, az apában elevenedett meg, és fiát látta kísértetnek. Még a kutya motívum is előkerült. Az apa így vallott: „[…]egy bestia Késértet akadott előmbe, olyanok voltak ă fűlei mint a Tásti Kutyának[…]”

A 38/1811. pörben a rettegés és félelem mutatkozik meg az agresszív férj miatt: „[…]a’ felesége ismervén már illyetén gonosz akadozó erköltsét, el bújt elôle a’ Teknyô alá, de ott sem maradhatott, mert világgal kereste[…]” Az 53/1796. pörben a kéjgyilkos az erőszaktételét az asszony fojtogatásával és fejbeverésével érte el. Amikor látta az áldozata állapotát, félni kezdett, mert így vallott: „[…]hanem én is megijedvén gondolván, hogy igen rószúl vagyon el szaladtam onnénd[…]” A 176/1813. pörben a lány azért nem tett szüleinek jelentést arról, hogy a legény őt „éli”, mert „[…]azzal fenyegetett — vallotta a leány —, hogy ha ezt szűlűim meg tudgyák, azonnal meg őlnek.” Ezért inkább szüntelen szorongásban élt.

A 219/1762. pörben a házasságtörő férj így beszélt félelméről. „[…]ha meg tudná a Feleségem készebb vólnék a’ Tiszába úgrani.” A 221/1762. pörben az öreg gazda és a fia közösen élték a cselédlányt, aki teherbe esett. A lány így vallott az apa szorongásáról. „[…]engemet mindenképpen, arra kért az eőreg, hogy reá ki ne mondjam, őrizzem Becsülletét[…]” A 371/1769. pörben a csecsemőgyilkos anyától kérdezte a bíró, hogy a gyermeket „Mi okon meg nem kereszteltetted?” Az asszony ezt felelte: „Azért, mert féltem hogy bajom lész miatta[…]”

A 379/1782. pörben a 14 éves leányanya a horgosi bíráknak azt vallotta, hogy terhes, de „[…]tsak azért mert féltem hogy meg korbátsoltatnak.” Ebben a pörben a másik vádlott, egy cigányasszony szintén megölte a gyermekeit. Vallatásakor kérdezték tőle: „Ha sajnállottad az Elsőt, miért vesztetted el az Másodikat?” Így válaszolt: „Azért, mert féltem az Nemzecségemtől.”

Ha a félelem állandósul, mert valamilyen tényező fönntartja, a szorongás és rettegés fokozatain át akár a gyilkosságra is képessé tehet. A 387/1817. pörben a csecsemőgyilkos anya így indokolta cselekedetét: „Tsak azért tselekettem ezt, mivel féltem az apámtól[…] az Szűleimtől nagyon féltem[…]” A 366/1724. pörben a megesett asszony szeretőjétől, ő pedig a botránytól félve rettegésben élnek, ami csecsemőgyilkossághoz vezet. Az asszony így vallott: „[…]nem vólt más oka az Gyilkosságnak, hanem Fiscuz uram mert atul félt[em], hogy megh öl vagy megh lö, ha rea valok, és megh gyalázom[…]”

A 368/1754. pörben a gyermekvesztés indítéka a szerető brutalitásától való félelem volt. A lány abortív szert iszik, amiről ezt mondotta. „[…]akaratom volt az italt bé vennyi, mert a Legény megis vert, hogy bé nem kartam vennyi.” A 371/1769. pörben szintén a szerető fenyegetésétől való félelem motiválta a gyermekvesztést, amelyről az anya így beszélt: „[…]féltem hogy bajom lész miatta, hamarébb ki nyilatkozik a’ Göröggel valo Szövecségem[…] a’ Görög is azt mondotta, hogy ha reá ki vallom ollyanba kevér, hogy meg hallya az egész város[…]”

A 379/1782. pörben a lány azért titkolta el a terhességét és szült titokban, mert „[…]féltem, hogy majd szóba vesznek[…]” Itt a verbális agressziótól való félelme mutatkozott meg. A 380/1799. pörben a félelem újabb formáját ismerhetjük meg, amelyet a társadalmi élet sokrétű árnyaltsága hozott létre. Az asszony mástól szűlt gyereket a férjének, akivel közösen meg is ölték a fattyút. Erről vallott az ura: „[…]a’ feleségem is azért titkolta-el tőlem, hogy szült: mert félt, hogy meg-útálom.” A 381/1801. pöben a cigánylány azért nem mondotta el anyjának a szülését, „[…]mert féltem, és szégyenlettem meg jelenteni.”

A 385/1808. pörben az asszony más férfitől viselősen ment férjhez, és titokban szült ikreit áthajította a szomszédba. Arra a kérdésre, hogy tehességét miért nem jelentette az anyjának, így válaszolt: „Azért nem jelentettem[…], hogy nem mertem[…]” Itt is a rettegése vezetett a gyilkossághoz. A 388/1818. pörben a lány gyermekének elpusztítását ezzel indokolta: „Én nem tudtam azt fel gondolni nem értem fel ésszel, a gyalázatjától féltem[…]”

A 399/1828. pörben a tehres lány azért élt félelemben, mert „[…]az édes Anyám mindég Szidott[…]” A 403/1842. pörben az áldott állapotban lévő lány titkolta terhességét, és a szülését a nevelőapjától: „Nem mertem megmondani, mert féltem hogy megver[…]”

Ezekből a pörrészletekből az látszik, hogy az emberi félelmet, szorongást gyakrabban a társadalom okozza és tartja fönn, nem azok a természeti erők, amelyek az állatok ösztöneire hatottak.

10. SZÉGYENÉRZÉS, ERKÖLCSI SZORONGÁS VAGY BŰNTUDAT

Hermann Imre részletesen elemzi a szégyenérzést. Néhány fontosabb gondolatát így foglalhatjuk össze: „A szorongás indulatának egyik fontos származéka a szégyenérzés.”[744] „A szégyen érzése mármost valóságos gyűjtőhelye a szorongásmotívumoknak[…]”[745]

A bemutatott pöranyagban gondoljunk a megesett lányokra, akik a szégyen miatt sem merik a terhességüket beismerni és azt a végsőkig titkolják. „A megszégyenített vissza akar vonulni, el akar rejtőzni, nem akarja, hogy bárki is lássa[…]” — jelezte Hermann.[746]

A megesett lányok igyekeznek a ruhájukban úgy elrejtőzni, hogy a terhességük ne legyen fölismerhető. Amikor vajúdni kezdenek, különvonulnak, elbújnak, hogy a várható esemény rejtve mardjon. (Hozzá kell tennünk, hogy ebben a szorongásban természetesen benne van az az ösztönmegnyilvánulás is, amely a szülő állatoknál ismert. Részben azért bújnak el, mert az esemény alatt és után egy ideig a maguk, ill. kölykeik nyugalmát akarják biztosítani; részben pedig féltik, hogy más állatok fölfalják őket — emberi társadalomban az „igéző szemek” elől rejtik, a „szemmel veréstől” is védik —, ezért a biztonságukat keresik. Társadalomban a megesett nőnél ezektől függetlenül a szégyenérzés és az erkölcsi szorongás az uralkodó jelenség.)

„[…]a szégyenérzést sajátos szociális szorongásnak is lehetne nevezni[…] a szégyenérzés a társadalom lelkiségéből fakad[…]” — fogalmazta meg Hermann Imre.[747] A feudalizmus kori falu, mezőváros lakosa erősen kapcsolódott a közösségéhez. Csoporton belül minden egyénnek megvolt a maga szerepe. Cselekedeteiket a közösség szabályozta, ezért az a csoport ügye volt. A tiltott szeretkezés és következménye ezért sohasem magánügy! Az egyén jól tudja, hogy a közössége a paráznaságot megveti, ezért szégyenli a tettét. Így alakul ki az erkölcsi szorongás vagy bűntudat, amely a fölöttes én fejlődéséből fakad, és az egyénre jelemző. Hermann így magyarázta a szégyen és a bűntudat különbségét: „Amott kollektív szokások áthágása, itt vétkezés abszolút elfogadott törvények ellen.”[748]

Amikor a szégyen hangban nyilvánul meg, vagyis az egyén — pöreinkben a gyanúsított, ill. vádlott — bevallja a szégyenkezését, ez a bűn tudatos beismerését jelenti. Hermann így osztályozta a tárgyalt jelenségeket: „A szorongás három fontos leszármazottja a féltékenység, a szégyen és a bűntudat érzése.”[749]

Pöranyagunkból néhány idevágó vallomást emeltünk ki. A 376/1781. pörben a magzatvesztő anyát arról kérdezték, hogy a terhességedet „[…]Miért nem jelentetted meg az Anyád[na]k[?…] Azért mert Szégyellettem, meg jelenteni[…]” — vallotta. A 379/1782. pörben a megesett lányt arról faggatták, hogy „Mondottad e’ azt valakinek ottan, hogy ell mentt tűled a gyermek? Nem mondottam senkinek — válaszolta —, mert Szégyenlettem meg mondani[…]”

A 380/1799. pörben a fattyút szült anyát kérdezték, hogy a szüléshez miért nem hívott segítséget? Így válaszolt: „[…]ă szégyen nem engedte[…]” A 384/1804. pörben a fattyút nagyanyja kutyaverembe dugta és titkolta lánya szülését. Erről így vallott: „[…]azon okból tagattam a szülést, hogy szégyenlettem. Leányom esetét; és még két Leányom hajadon, azokat is tekéntettem.” Ez utóbbi mondatrész a társadalmi elváráshoz való igazodás jele, amely olyan erős, hogy képesek voltak gyermeket ölni.

A 388/1818. pörben a lány ezt vallotta gyermeke megölésének indokául: „[…]mert szégyenlettem és nem mertem mondani.” Vagyis, szégyen és félelem ismét „rokonérzésként” társultak, egymás mellett jelentkeztek. A 390/1819. pörben a lány így vallott gyermekvesztésének indítékáról: „Én erezvén magamat terhesnek lenni, minthogy hajadon lány voltam, azt nagy szégyennek tartottam kinyilatkoztatni, azért mindétig titkoltam[…]”

A 394/1825. pörben az anya azért űzte ki méhéből gyermekét, „[…]mivel szégyenli, hogy Szeder Nagy Mihálytól teherbe esett[…]” A 402/1842. pörben a gyermekvesztés indítéka az volt, hogy „[…]a’ szégyent akarván kikerülni[…]” Máshol így vallott a vádlott: „[…]az Isten elvette eszemet mikor ezt tettem, de a’ félelem és szégyen miatt nemis tudom mit cselekedtem.” A 405/1819. pörben a teherbe ejtett lány az „[…]életének el-vesztésével kivánnya a szégyent el-kerülni[…]”

11. HIRTELEN ZÖREJEK

Hermann Imre a következőket írta a hirtelen zörejekről, mint a szorongás egyik leszármazottjáról: „[…]tipikus helyzetét adják a megrázkódtatásos ijedtségkiváltásnak a hirtelen zörejek, melyek átjárták a gyerek testét, és reflektorikusan megkapaszkodásos mozdulatokat váltanak ki[…] A zajok majmoknál is ijesztő hatásúak. Gua [a kísérleti majom] pl. minden játéktól félt, ami hangot adott, és minden hirtelen zajra összerázkódott.”[750]

Kívülálló számára a közösülés érzékelése frikciós vagy ritmusos mozgások és hangok sorából áll. A mozgásoktól meg-megreccsenő ágy, vagy a közösülőktől származó időszakos, meg-megszakadó zihálások, kiáltások hirtelen zörejnek tekinthetők. A feudalizmusban tárgyalt bűnpörökben a közösülések jelentős részét éjszaka végezték, amikor a csöndben egy-egy reccsenés vagy hörgés hangosabban hallatszik. A sötétségben az ismeretlen neszek még félelmetesebbek. A közösülés zaja azért kelthet félelmet, mert vele a legyőzés, magáévá tevés, erőszakoskodás, fájdalomokozás motívuma is megjelenik. Az ilyen hangokat halló ösztönösen kapaszkodik. Megfogja pl. az ágy szélét, vagy a hangok hatására kiváltódó erotikus fantáziakép során az akaratlanul merevedő péniszét.

Az is jellemző, hogy a hirtelen zörejekre nemcsak a gyermek vagy a szubhumán főemlősök érzékenyek és ingerlékenyek. Ez a megnyilvánulás megmarad a fölnőtt korban is. Idézett pöreinkben a tanúk a sötétben kiélesedett hallással és élénkebben működő fantáziával hallják a környezetükben közösülőket. A hangok alapján úgy beszélnek az eseményekről, mintha látták volna (az érzékszervek átveszik a szerepet és a „fül lát”), avagy maguk élték volna át a történetet. A sötétségben kiélesült hallás — akár nyelvünk szemölcsei az apró tárgyakat, ételmorzsákat — fölnagyítja a zörejeket. A természeti népeknél jól ismert ez a jelenség, ezért a zörejeket és a vele keltette rettegést, az elszakadás traumáját tudatosan kerülik. Kénytelenek is, hiszen a zörej erkölcsi normát hozott létre. Így született meg ellentétpárja a csöndhöz való kötődés, amely egyes törzseknél a szerelmesek egyik vagy kizárólagos lehetőségévé vált a találkozásokra és a közösülésre.

M. Mead a mundugumorok szokásáról így írt: a szerelmeskedés egyik módja, „[…]ha az elfogadott szerelmes éjjel besurran a lány hálókosarába. Az apák, ha úgy óhajtják, hálhatnak serdülő leányaikkal azok házasságáig, és az anyák hasonló jogokat élveznek fiaikkal kapcsolatban.”[751] (Itt a szülők őrző szerepéről van szó!) Ugyancsak M. Mead fogalmazott a samoai szerelem különös formájáról, az „éjszakai szerelemtolvajlásról”.[752] A legény igyekszik a legnagyobb csöndben bemászni a mély álomba merült kunyhólakók közé, odabújni a lányhoz és „megerőszakolni”. Az erőszaktétel fogalma olykor valóságos agressziót föd. Mindezt hangok nélkül kell elvégezni, mert a hirtelen támadt zörejek az ébredők vad indulata miatt szinte életveszélyesek. Ezért a szerelemtolvajlás a rettegés jegyében történik. (Lásd az erről szóló külön fejezetünket.)

A hirtelen zörejek a kultúrnépeknél is ösztönös védekezést, a szerelemben viszont szokást hoztak létre. Az ókori Spártában a férjek sötétedés után szinte ellopakodtak feleségükhöz. Szerelmi életük „[…]éjszaka történt, a legnagyobb titokban.”[753]

A hirtelen zörejek észlelése kultúránkban, a fölnőttek között is változatlanul megkülönböztetett helyen áll; különösen az éjszakai szeretkezések neszei. Vig károly a 17. századi marosvásárhelyi bűnpörök egyikéből így idézett: „[…]az ágy bűnös, mihelt a katonák idejőnek, mindjárást az ágyat ropogtatják.”[754] (Vagyis, megindul a szeretkezés.)

Az általunk vizsgált feudalizmus kori, szexuális bűnpörökben a közösülés hangjait így örökítették meg.

A 89/1761. pörben a tanú „[…]hallotta, úgy az kőzősködésben való zőrgéseket.” A 171/1801. pörben „[…]a’ fatens tsak hamar e fekvések után nagy szuszogással lenni ‘s ekképpen közösködni észre vévén.” A 157/1775. pörben „[…]jól hallotta ă Tanú Paráznaságokat.” A hallásnak tehát itt is nagyobb szerepe volt az észlelésben, mint a látásnak! A 174/1806. pörben az öreg juhász kivette merev péniszét, a kislányt ráfektette, „[…]a térgye kőzőtt szorongatta és sivalkodtatta.”

A 216/1761. pörben a tanú „[…]hallott egymással való közösködéseket.” A 223/1763. pörben „[…]hallotta [a] tanu ugyan azon paraznasag kőzben az űstőkosne szajabul, lassan ugy mond le tőrik az agy[…] csak hamar keszd rőcsőgni, ropogni az agyok.” A 228/1766. pörben a tanú, a szeretkezőknek „[…]nagy csokolkodásokat, szuszogásokat világossan hallotta.”

A 237/1771. pörben az asszony egyedül feküdt az ágyban, de mellette a földön töben is aludtak. Az elbeszélő tanú vallotta az egyik ügyetlen férfiról, egy „szerelemtolvajról”, aki „[…]azokat által ugordván fel az ágyra, az ágy nagyot retsent, meljre mindnyájan fel ébrettek s lárma esvén.”

A 253/1781. pörben az egyik tanú vallotta, hogy „[…]a Nyoszollya Csikorgásábúl és annak végén Láda Lévő zörgésébül is elegendő képpen eszre vettek mind ă hárman hogy egyűtt kőzőskottek.” Végül, a 353/1815. pörben a tanú „[…]halgatodzott, hát szuszogást, nyögést és nyöszörgést hallott setét lévén[…]”, majd kivette, hogy a veje a 3 hónapos terhes feleségével közösült a kerítés mellett.

12. HINTÁZÓ ÉS RITMUSOS MOZGÁSOK

Hermann Imre a „más természetű kiváltások” között, a genitalitáson kívüli nemiség részeként tárgyalta a hintázó és ritmusos mozgásokat. Könyvében ezt találjuk róla: „Hintázó és ritmusos mozgások nemi izgató hatására nagy valószínűséggel következtethetünk. Ismerjük, mennyire általánosan szeretik a majmok a hintázást[…]”[755]

Ezek a ritmusos mozgások a párzási mozdulatokkal kapcsolhatók össze. Fiziológiailag ismert, hogy alhasi vérbőséget, erekciót, nemi izgalmat lehet velük kiváltani. Hermann idesorolja a csiklandozást, símogatást, a bőr és az izmok ritmusos összehúzódását és az általuk kiváltott nemi izgalmat is. Közismert, hogy a döcögő, kattogó, ritmusos mozgásban lévő vonatszerelvényben hosszabban utazóknál gyakori az alhasi vérbőség által teremtett nemi izgalom. Nem véletlen, hogy a fülkékben látni lehet szerelmeskedő párokat. „Csiklandás — és gyönyörérzés a testnek bármely ingerelhető részén felléphet. Különleges erővel jelentkezik a nemi tájékon és valamivel enyhébben a nők mellén, az ajkon, a bőrön és az izmokban” — írta Hermann Imre.[756]

A hintázó, ritmusos mozgások kiváltotta erotikát a japán kultúra fejlesztette kielégülést hozó szexuális játékká. Erőss László így írt erről: „Ha egy japán fiatalasszony csukott szempillákkal, átszellemült arckifejezéssel ringatódzik egy hintaszékben, a környezetében levők nem zavarják, hanem tapintatosan tudomásul veszik, hogy bizonyára a gésa-golyócskának, Ben-Wa-készüléknek vagy Rin-no Tamának nevezett gömbökkel játszadozik éppen. E két — tojás nagyságú — gömb közül z egyik üres, a másikban, amelyet a japán nők kicsi férfinak neveznek, egy kicsiny ólomgolyó vagy fémnyelv van, amely a legkisebb mozdulatra nekiütődik a gömb falának, s rezgésbe hozza azt. Először az üres golyót helyezik be a hüvelybe, fel egészen a méhig, s csak utána a másikat. Azok a nők, akik a Rin-no Tamát használják, ezért szeretnek szívesen függőágyban vagy hintaszékben feküdni: a golyó gyenge rezgései ugyanis többször is eljuttatják őket a gyönyör csúcspontjaira.”[757]

Kaljánamalla fogalmazta a közösülési mozdulatokról. a „[…]magát hintaként mozgató nő a férfi lingamját[758] saját szerelemtemplomába vezeti és csípőjét mozgatja[…]”[759]

A lányok kedvelt szórakozása a hintázás, mivel gésa-golyók nélkül is van erotikus hatása. A 171/1801. pörben a mostohaapát azzal vádolták, hogy a 12 éves lányát megszeplősítette. A férfi ezzel védekezett: „[…]Hintázott oda ki a tanyán, a fán ülvén mint a gyerek, avval talán sértette meg magát.”

A vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben a dél-alföldi közlekedésre jellemző ritmusos mozgások által keltett szerelmi vágyra találtunk példákat. A magyar földutak hirhedtek voltak. Esőzésben, vizes esztendőkben a sár miatt szinte megbénult a közlekedés. Amikor megszáradt, az összevágott, gödrös úton, a göröngyök között a rugózás nélklüli prasztkocsik és szekerek döcögve, rázva vánszorogtak. Ez a mozgás alhasi vérbőséget váltott ki. Ha egy kocsin férfi és nő együtt közlekedtek, az erotikus fizikai vágy csakhamar előtérbe került és olyankor — akár erőszak révén is — sor került a közösülésre.

A 149/1770. pörben a 17 éves fiú vallotta, hogy „[…]Erdélyi András Feleségével [utazván…] a magunk kocsiján tavaly nyáron[…] meg fogtam ă Szemérem testit[…]” A 222/1763. pörben férfi és nő kocsin utaztak egymás mellett. A vádlott férfi így vallott a történtekről: „Nyomtatás tájba len magot vittünk[…] Pestre, és akkor az utban volt velle közöm[…]” A 223/1763. pörben az asszony kocsin útazott egy férfival a Száraz-érig, majd „[…]Űstőkősneis Bándival edgyűtt a Kocsi Kerek melle le fekűttek, és ă Bándi bundajaval be ta[ka]rozztak s virattig edgyűt haltak.”

A 228/1766. pörben csárdáról-csárdára kocsin közlekedtek a pusztában. Az egyik nő így beszélt férfi kocsistársáról: „[…]te akasztó fára való négyszer ötszsör jol meg dolgozol jővetben[…]” A 277/1819. pörben az asszony így vallott: „Asztalos Ferentz, a’ki Ketskemétről jőtt — Kotsijára felvett, ‘s mind szegény aszszony engedtem kívánságának, tőle teherbe estem.”

A 335/1780. pörben a kocsizás alaposan fölizgatta a férfit. Az asszony így vallott a történtekről: „[…]elsőbbenis a Kocsin volt vélle Kőzőm”, majd a kocsiról „[…]le rántván lábamnál fogva, meg tette[…] ismét még háromszor[…]” is elvégezte vele. A 339/1796. pörben a 16 éves lány mellé fölül a férfi a szekérre és „[…]akkor az leányt tapogatni, gattyáját meg oldván rá feküdni, s dolgát végezni[…] nem iszonyodott.”

A ritmusos, rázó mozgások nemcsak a különneműek között hozhat létre nemi gerjedelmet kiváltó ösztönkésztetést, hanem a homoszexuálisok között is. A 404/1756. pörben a két barát: Barta István és Pap Mihály együtt kocsiztak Vásárhelyről a túri vásárra. Útközben „[…]maga Pap Mihály hozzám jött, és a gatyámat meg óldotta[…] úgy énis felindultam, és természet ellen való vétket vélle elkövettem.”

A csiklandozás, símogatás, ütögetés, harapdálás, az ujj, ajak és a női mell erotikus szopása, vagy a karmolások az emberi társadalomban szexuális előjátékként, ill. közösülés során a nemi izgalmat fokozó tevékenységként alakult ki. A ganitalitás kultúrájává vált. A szexuális kultúra egyik mérőtesztje ezen ingerek tudatos kiváltása, alkalmazása; ezek változatos és gyakori cselekvése.

B. Malinowski tapasztalta, hogy a melanézok szeretkezés közben az ágyékot és hónaljat is símogatják. A nő a körmeit a férfi vállába és hátába mélyeszti.[760] M. Mead az új-guineai mundugumorokról írta: „Az előjátékot a gyors találkozókon a karmolásokból és harapásokból álló heves küzdelem jelenti, melynek az a célja, hogy a legrövidebb idő alatt a legnagobb izgalomra gerjedjenek.”[761]

A ritmusos mozgással, símogatással, dörzsöléssel együttjáró bőringer erotikus hatása nagyszerűen egyesül és jut kifejezésre az új-guineai Wahgi-völgyben élő bennszülött serdülő gyerekek csoportos szerelmi játékában. Antoni Juditot idézzük, aki elbeszéli, hogy a szertartási házban 10-12 pár jön össze. Lábukat összeérintve énekelnek. „[…]a dal ritmusára egymáshoz dörgölik az arcukat, orrukat, homlokukat, szinte az eksztázisig folytatva a műveletet, órákon át.”[762]

H. Uhlig a balinéz szerelmi előjátékot így jellemezte: „A balinéz szerelem: szex. Itt nem csókolóznak, nem udvarolnak, a gyengédséget a bőrön át érzékeltetik, előbb az arcukat dörzsölik egymáshoz, majd egész testük is egyre szorosabb kapcsolatba kerül egymással.”[763]

Kaljánamalla jegyezte le a mai Pakisztánban található, egykor Mután környékén élőkről: „A málavabeli nő a szerelmi előjátékban szenvedélyes[…]; gyönyör tölti el szívét, ha kézzel ütik.”[764] A Gudzsarátban — Tapti és Dévagad folyó között — élők szerelmi előjátékáról ezt tudjuk meg: „Az Ábhirából való nő örömét leli abban, ha karmolják és harapdálják, vágyik az ölelésre, szívét sok csókkal lehet rabul ejteni.”[765] A kilencedik szthalában általában az indiai szeretkezésben az előjáték gyakorlatáról állította: „A szeretők nyakán, kezén, combján, farán, mellén, hátán, hónaljában, szíve táján, oldalán, arcán éles körömtől származó karmolások vannak.”[766] Figyelemreméltó az is, hogy közösülés közben különböző tenyérállással ütéseket mérnek egymás testére.[767]

Vig károly a 17. századi, marosvásárhelyi bűnpörök egyikében hoz példát a ritmusos mozgások és a szerelmi előjáték összefüggésére: „[…]látám, hogy Csillag ezt az vargánét az térdén táncoltatja vala[…]”[768]

Az általunk vizsgált bűnpörökben, néhány idevágó előjáték-típusnál szintén találtunk példát. A 170/1799. pörben a legény így beszélt a lány aktívitásáról: „[…]engemet ottan fektembe kezdett csiklándozni, azután mellém is oda fekűdt az Subámra[…]” A 171/1801. pörben a 62 éves férfi és a 12 éves nevelt lánya egy ágyban feküsznek. Az öreg így vall a kapcsolatról: „[…]a leányka kívánkozott mindég véllem egy ágyba fekünni, még el aludt jádzottam vélle, tsiklándozta[m] ötet.”

A 341/1809. pörben a férfi „[…]treffalkodott vele, és fogdosta, a Csetsét huzta[…] a labatis martzingoltta, az ortzáját harapta[…] aztis kertte hogy tsokolná ötet[…]” A 90/1764. pörben a legény így beszélt a lány nemi aktívitásáról: „[…]az Széken hevertem mellém le fekűdt, és csiklandot, s. magamis fel indultam, és velle paráználkodtam[…]” (Az előjátékról egyébként a szerelmi kultúra részeként külön fejezetben részletesen írunk.)

13. A ROMLÁS KÖVETKEZMÉNYEINEK ELTÜNTETÉSE

Ez az ősi ösztönünk ellen működő eljárás közel áll a bőrápolásos szolgálathoz. Magába foglalja az öngyógyítást, a romlást okozó „idegen” eltávolítását, mint pl. a szálkakiszedést, gennykinyomkodást stb. „Ezeknél a bajnak nem megelőzése, hanem a gyógyítás próbálkozása folyik, amely a már bekövetkezett rosszat akarja jóvátenni” — jelezte Hermann Imre.[769] Ahogy a bőrápolásos szolgálat sem szorítkozhat csupán a saját testfelület kurkászására, úgy a romlás következményeinek eltüntetése sem kizárólag öngyógyításban nyilvánul meg. Azokat az elemi, főleg manuális tevékenységeket, amelyeket magunkon elvégzünk, gyakran társaink testén is épp olyan szorgalommal gyakoroljuk.

Schram Ferenc részletesen tárgyalta a boszorkányok gyógyító tevékenységét.[770] A kurvák és környezetük gyógyító törekvései megegyeznek a boszorkányokéival, azzal a különbséggel, hogy az eseteinkben a titokzatos babonák elválnak a valódi gyógyító mesterségtől. Legfontosabb volt a kenés, fürösztés, kötözés, különböző füvek, növényi részek, néhány kémiai anyag, mint pl. a kékkő, ón, cinóbrium használata; olajok, zsír, háj, ürülék, nyál stb. alkalmazása. Füstöltek, gőzöltek, inakat húzogattak, érintéssel, törülgetéssel, bemetszéssel, kivágással kuruzsoltak.

Kétségkívül a legelterjedtebb népi gyógyítás a kenés volt. Külön kenőasszonyok működtek. (Általában nehezen élő özvegysszonyok, ill. kiöregedett bábák, kurvák és boszorkányok voltak.) Saját főzeteikkel, kenőcseikkel kenegették, gyúrták, ápolták saját és mások különböző testrészeit. Kenéssel gyakran találkozunk azon nők esetében, akiken „elakadt a természet”, azaz nem jött meg a havi vérzésük; azután terheseket kezeltek így, vagy akiken rajta volt a „Boldogasszony árja”, azaz a szülés utáni tisztulás, ill. erős méhvérzés.

A 257/1784. pőrben Szalaÿ Erse azt vallotta, hogy „[…]egésségtelen lévén, magam magamat kenvén az istalloban.” A 399/1828. pörben a lány az elvetélés után vallotta, hogy „Az édes anyám kenetettis Dulónéval.” A 375/1780. pörben a gyanúsítottat kérdezték, hogy „Hányszor kenetted magadat[?…]” mire így válaszolt: „Igenis kent.” A 383/1804. pörben, mivel úgy vélték, hogy a lány nem terhes, hanem „kötés” van benne, ezért „[…]Toth Jútka Bába is, mivel az engem négyszer meg kenvén[…]”, kezelte őt. A 21/1827. pörben arról beszéltek, hogy „[…]a beteg ágyban fekűvőt a’ midőn kente volna[…]” Végül, a 259/1797. pörben a feleség megunván beteg férjét gondozni, és kezelni, így fakadt ki: „[…]eleget dajkállottam mellette.”

14. A MEZÍTELENSÉG

A ruházat a mezítelenséggel együttjáró szégyenérzetünket oszlatja el, de arra is szolgál, hogy benne elbújjunk. „A szégyenélmény szerkezetének egy további vonása a lemeztelenítettség érézése” — idézzük Hermann Imrét.[771] Amikor a ruhától megfosztjuk magunkat vagy társainkat, ez a rejtőzködés utolsó lehetőségétől való teljes megrablásunkat jelenti.

Az őstűz, amelyik elpusztította a „faanyát”, az elveszítés traumáját okozta, és „[…]visszahozza azt az időt, amikor lemeztelenített, kitaszított, hontalan volt[…]” az ember.[772] Fogoly- és haláltáborokból megmenekült emberek beszélték, hogy számukra az volt az egyik leglesújtóbb élmény, amikor átöltözés, közös fürdés végett parancsot kaptak az egymás előtti vetkőzésre. Ha az ember teljesen mezítelen, és ki van téve a mások (sokszsor kegyetlen) vizsgálódásának — bizonyos korokban és társadalmi rétegekben —, ez a megalázás és a kényszerítés okozta teljes kiszolgáltatottság érzését kelti. Nincs hová bújni, menekülni. (Az elbújás, bezárkózás a szégyenérzés egyik megnyilvánulása.) Az ember többnyire még a szőrzetét is elveszítette. Nincs, ami védené csupasz testét, olyan, mint a csigaházától megfosztott, puha portorhú remeterák. Úgy érzi, bármi történhet vele.

A középkorban, ill. a feudalizmus korában a kínvallatásnak előírt fokozatai voltak. A hóhér az eszközök bemutatása után mezítelenre vetkőztette a vádlottat. (Nőknél a büntetés része volt a már említett hajnyírás is, a testi ékességtől való megfosztás. A haj mögé szintén el lehetett rejtőzni. Takarhatta legalább a nyakat, vállat, mellet.) Ez is a kínzás egyik fokozata volt. Ezzel a hóhér azt jelezte, hogy mostmár teljesen az övé a teste, kiszolgáltatott, a ruhái, haja sem védik. Hajdú Lajos a Praxis Criminalisra hivatkova „6 fokú tortúráról” tett említést. Az „[…]1. fokozat a gyanúsítottnak a hóhér által történő levetkőztetése és a »nekikészülődés«[…]” volt.[773]

Hermann Imre szerint „A megszégyenített a közösségből való kizártságát érzi a legsúlyosabb csapásnak.”[774] A mezítelenség a legteljesebb kiszolgáltatottság a szerelemben is: a mezítelen testet már nem lehet a társ elől elrejteni. A szerelmi gyönyör béklyójában a másik azt csinál vele, amit kar. Aki levetkőzik, egyszersmind tudatosan kiszolgáltatja magát a másiknak. Voltak korok, amikor még a házastársak sem szívesen mutatkoztak egymás előtt mezítelenül, sőt még a szeretkezésnél sem vetköződtek csupaszra, hanem csak a nemi szervüket szabadították ki a ruha kötelékéből. Így a legnagyobb kéjmámor pillanataiban sem voltak a másik félnek teljesen kiszolgáltatva. Testük és lelkük egy részét még ekkor is „ruhák” védték.

Amikor a szerelmesek, főleg a nő mezítelenre vetkőzött, ez a teljes bizalom jele volt; a szerelem olyan hőfoka, amikor testét-lelkét fölkínálta, rábízta, átadta, sőt kiszolgáltatta társának. Ez a fölajánlkozás azt jelentte, hogy az élete fölött a másik fél rendelkezik, és ő teljesen megbízik benne. Ebben az esetben a szégyenérzés megfordul. Szándékosan keresik a mezítelenséget, mert a szerelemben, az érzelemben való föloldódást és a vele járó bizalmat — a verbális kinyilatkoztatás helyett vagy mellet — ezzel az ösztönös cselekedettel lehetett leginkább értésre juttatni.

Érdekes volt e téren a magyar parasztság kettős magatartása. A feudalizmus korának prüdériája, különösen a gazda viselkedésmódja, és ellentéte: a gátlástalansága. Mindkét szeretkezési mód körükben ismert jelenség volt: az is, amikor „gazda módjára vetkeztek”, vagyis mezítelenül szeretkeztek; és az is, amikor csak a legszükségesebb ruhadarabtól váltak meg az intim percek idejére. Különös módon, mindegyik forma a hatalommal függött össze. A társadalmi, családi hierarchiában a gazda volt a csúcson: a család feje, az első ember, a vezér, aki nem tartott mástól. Megengedhette magának, hogy mezítelen legyen, hogy a feleségét minél nagyobb, vagyis egész testfelületével birtokolhassa, „élhesse” — ahogy mondották.

A másik szeretkezési módnál, amikor ruháitól csak részben szabadult meg, éppen a fennsőbbsége, családban betöltött vezető szerepe nem engedte meg, hogy magát még a legintimebb percekben, a hozzá legközelebb álló ember, a felesége számára is kiszolgáltassa. Testének, lelkének a rajtamaradt ruha „várat” jelentett, ahová méltósága megőrzésére egész életében visszavonulhatott. Ezzel a jelképpel és szokással is őrízte kiváltságos családi hatalmát. Ez a kettős magatartási forma azután mindvégig megmaradt és jellemezte őket. Ennek is köszönhető, hogy az őket fölületesen ismerő kutatók, szépírók, hol a prüdériájukat, hol a bujaságukat hangsúlyozzák. Való igaz, hogy egyénenként, területenként, koronként, vallási hovatartozandóság és társadalmi rétegződés szempontjából jelenős eltérések voltak közöttük, de mindig e két szélső határ között cselekedtek, amelynek, ha nem is az egyetlen, de alapvető inditéka volt a személyes hatalom nagysága.

A mezítelenség lehet szokás és divat: mindkettőre a csoportos megnyilvánulás a jellemző, míg az előbb tárgyalt jelenségek az egyén autonómiáját és individuumát jellemzik. Természeti népeknél, ahol ezt az éghajlat lehetővé teszi, a teljes vagy részleges mezítelenség általános, szinte az egész törzsre jellemző. Gyakori viszont, hogy legalább a nemi szerveket valami természetes anyagból készült fedővel rejtik. (Pénisztok, háncszacskó, fűszoknya stb.)

Fejlettebb fokon az egyes testrészek lemeztelenítése divattal, kultúrhatással függ össze. Gondolhatunk az ókori krétaiak mezítelen női kebleire, vagy a reneszánsz mély dekoltázsára, amely ettől kezdve, bizonyos körökben és eseményeken, a mai napig kötelező, ill. ajánlott öltözködési móddá vált. Napjaink nudizmusának terjedése szintén a csoport-összetartozást erősíti, és nincs összefüggésben a szégyenérzéssel, ill. a szorongással. Ugyanaz a nő, aki a tömegben, ahol a teste a többiekéhez hasonlóan az általánost képviseli, szégyenkezés nélkül vetkőzik mezítelenre, ugyanakkor az orvos előtt, ahol már individuumnak számít, szégyenkezve fedi föl magát; esetleg a mezítelenséggel járó szégyenkezés miatt csak a betegsége elhatalmasodásakor jelentkezik az orvosnál.

A mezítelenséggel kapcsolatban néhány kultúrtörténeti példát idézünk, jelezve vele a témakör árnyaltságát.

A balinéz nők egyetlen, hagyományos ruhadarabja az indiai eredetű szarong volt, azaz, a csípő köré tekert „szoknya”. A második világháború után Szukarnó elnök tiltotta meg a „csupasz keblek viseletét”. H. Uhlig így értesült erről: „[…]sok meztelen mellű nőt, főleg idősebbeket, látni még ma is az utcán; otthon pedig továbbra is meztelen felsőtesttel járnak. Férfi nem érintheti az asszony szarongját, mert az tisztátalan, mivel felszívja a menstruációs vért. Alsóneműt ugyanis a balinéz nő éppúgy nem viselt, mint melltartót.”[775]

M. Stingl a mikronéziai Yap-szigetek divatjáról fogalmazta: „A nők még mindig növényi rostszoknyát viselnek. Testük felső része meztelen. A férfiak derekukra kötött színes »thunak« nevezett ruhadarabot hordanak. Egyébként őket sem takarja semmi más.”[776] H. Damm írta a pápuákról: „Míg a kisleányokat csak egyszerű csípőzsinor övezi, a hasonló korú fiúknál az övet kákából készült farokrész díszíti[…] A viselet akkor a legdíszesebb, amikor a fiatalok elérik a »házasuló kort«[…] Míg a lányok korábban is viseltek kötényt [10 éves koruk körül kapnak faháncsból készült rojtszoknyát], addig a fiúk most takarják el nemi szervüket. A ruha egyetlen nagy kagylóhéjból, vagy — mivel ez nagyon drága — kókuszdióhéjból áll.”[777]

A mezítelenséget ne tévesszük össze a szexualitással! A mezítelenül élő, jobbára csak fűszoknyát, ágyékkötőt használó melanézok sem viszik a nemi életüket a nyilvánosság elé, a rituális ünnepeket leszámítva; genitális részeiket csak a szeretkezés idejére teszik szabaddá. B. Malinowski erről így vélekedett: „[…]a nemi érintkezést a magányosság és illendőség legszorosabb határai között kell végrehajtani[…]”[778] Antoni Judit ugyancsak a melanéziaiakról írta, hogy „Amikor a pár egyedül van, levetik öltözéküket, s egymás mellé fekszenek[…]”[779]

Arra vonatkozóan, hogy a mezítelen nő testének birtoklása a kultúrnépek között mindig hatalmi kérdés is volt, és ennek fitogtatásával nem bújtak el a világ szeme elől, jó példát találunk az ókori Izraelben. Raj Tamás erről így fogalmazott: „Dávid lázadó fia, Absálom[…] a palota tetején rendezett bemutató előadást: ott sátrat épített, és nyilvánosan magáévá tette apja ágyasait, hadd lássák a város lakói, hogy a királyság most már az övé.”[780]

Castiglione László az ókori görög szokásokról írta: „A spártai lányok meztelenül végezték gyakorlataikat az ugyancsak ruhátlan tornászó ifjak szeme láttára.”[781]

László Gyula idézi: „[…]Ibn Fâdhlannak a volgai bolgárok fürdőzéséről írott sorait: »Fürdés végett férfiak és nők közösen mennek be a vízbe, mezítelenül, a nélkül, hogy magukat bármivel is eltakarnák[…] Minden igyekezettel azon voltam, hogy a nőket rávegyem, hogy fürdéskor födjék be magukat, de ebben nem értem célt.«”[782]

Klaniczay Gábor a középkori európai fürdőházakról többek között ezeket közölte: „Az egyébként elítélt meztelenség ott engedélyezve volt: a férfiak legfeljebb egy rőzsecsomóval (Wadel), a nők pedig kis szoknyácskákkal takarták el nemi szerveiket, a fürdőslányok pedig lenge, áttetsző öltözetet viseltek.”[783] Az egyház a 16. századtól kezdve már tiltotta a fürdőházi mezítelenséget.

„Buda visszafoglalása után azonban csakhamar újra felkapták a közös fürdés szokását s Townson még 1793-ban is némi megbotránkozással írja, hogy a budai fürdőkben mezítelen és majdnem-mezítelen fiatal emberek és leányok együtt fürödnek, nagy hancurozás közt[…]”[784]

Róheim Géza a magyar és szomszéd népek legkülönbözőbb folklór hagyományában fedezett föl mezítelenséget. A román asszonyok közül a vihar elhárítása végett „[…]egyik levetkőzve tükröt tart a felleg felé, hogy az szégyelve rút képét, eltávozzék.” A huzul nők seprűt, lapátot, élével fölfelé állított baltát visznek ki a szabadba, majd „Karjukat keresztbe fonva, felemelik ezeket a szerszámokat és ezt a kuruzslást igen gyakran mezítelenül hajtják végre.”[785]

„Szent-György-nap éjszakáján meztelenül szedik a palóc asszonyok a harmatot, mert csask akkor lesz hasznos.”[786]

„Ismét találunk egy példát a coitust utánzó ellenszerekre; éjfélkor a gazdasszony mezítelenül köpüli vajjá a megrontott tejet.”[787] „A Côtes-du-Nordon az asszonyok mezítelenül szedik a harmatot[…]”[788]

„A mezítelenség a magyar és a szomszédos népek folklorejában nemcsak védekező varázslat gyanánt szerepel. Így például a göcsejiek »fekete héten« meztelenül vetik a mákot.” A mezítelenség szimbólikus értelmét „[…]a szomszédos népek varázslásában is megtaláljuk. Mégpedig: a mezítelenség mint védekezés valami rontás, betegség vagy más veszedelem (tűz) ellen, a mezítelenség a termékenységet hozó szertartásokban (vetés) és a szerelmi jóslásnál.”[789]

Az eddigi példák során csak nők szerepeltek. Szó sincs arról, hogy a mezítelenség folklórja csupán a szépnemre korlátozódna. Róheim Géza néhány szokást említ a férfiak mezítelenségével kapacsolatban is:

„A meztelen vető férfi jelzi az átmenetet a védekezőtől a termékenyítő szertartásig; látszatra a szertartás jelentheti a bajok távoltartását a vetéstől éppúgy, mint a föld megtermékenyítését. Kelet-Poroszországban a parasztok mezítelen vetnek[…]”[790]

Valószínűleg román-szláv eredetű szokás megtestesítője lehetett a téli ünnepkörhöz tartozó maszkos alakoskodó, a „matahala”, a moldvai csángóknál. Húshagyó hétfőn és kedden többek között „[…]szánkókon vagy szekereiken hordókat visznek ki és a hordókban meztelen legények vannak elbúva, bundákba burkolódzva. Mikor a szekér a nép közé ért, hirtelen kibujnak a legények a hordóból és bundából és elkezdenek mezítelenül futkározni[…]”[791] (A hordó az anyaméhnek is megfelel. A belőle mezítelenül kiugró ember a hajdani avatási szertartásban az újjászülető jelképe volt.)

Papp Gábor a reneszánsz erkölcsiségről írva, többek között kifejti, hogy az antik mezítelenség visszatért a képzőművészeti ábrázolásba. A királyok bevonulását pedig mezítelen szép nők fogadták. A 17. századra már szabályozni kellett a nők ruhadivatját, amely sok mindent láttatott.[792] Ebben a korban egyébként nagy szenzáció volt, ha mezítelen emberi testet láthattak: ilyet leggyakrabban az intim kapcsolat perceiben lehetett kilesni. Vigh Károly, a 17. századi, marosvásárhelyi pörök egyikében György úr szeretkezéséről ezt találta: „[…]az felsőinge felfogva volt [a nőnek] — az legény penig az ajtó megé futott és ott kötötte fel a gatyáját.”[793]

Ez a félig ruhátlan szeretkezés — készenléti, menekülő helyzet, a hitvesi ágyban is érvényesült, és — általánosan elterjedt volt a magyar Dél-Alföldön, mind a feudalizmus, mind a kapitalizmus évszázadai során.

A 120/1756. pörben „A’ Varos Csösze méhszáros István szemébe mondotta, hogy ennek lábra valója az inába volt, s. az hasán találta, amaz pedig alatta Mezitelenen feküdött.” A 75/1746. pörben Békési Panna vallotta az úriszéken, hogy Vak Jancsival az éjszaka kétszer közösült az ágyon, „[…]le vetkezett Gazda módgyára[…]” A 109/1748. pörben a tanú vallotta a közösülőkről, hogy „[…]a Leanyt Szüz Anya meztelen tanálta fekve Jano mellett[…]” Egyébként már a közösülés előtti vagy nélküli levetközés, lemeztelenedés maga is „halálos bűn” volt, és azonos értékű a paráznasággal, házasságtöréssel.

A 156/1774. pörben a nótárius a kocsmában, „[…]valamint othon, az egész ruhájábul egy ingre s- lábra valóra vetkezett[…] le tolván[…] az gatyáját az inába[…]” A 198/1752. pörben a tanúk „Lovasz Györgyöt levetközve Sv. Gatya megh odva és Jutkavall öszve ölelkezve aluva találták[…]”. Az asszony alsóruhában feküdt. A 223/1763. pörben a tanú látta, hogy a paráználkodó „[…]Juhasz katona, le vetkezik egy ingre gagyara, mint gazda szőkőt [így!] Maga hazanal le vetkőzni[…]” (Itt a csupaszság ellentétes „gazdaszokása” nyilvánult meg. Érdekes, hogy ez a népi szokás olyan ismert volt, és annyira polgárjogot kapott, hogy a hivatalos, bírói ügyiratban is rendre példaként emlegették.)

A 225/1763. pörben a legényen bunda volt és csak a gatyáját oldotta meg. Az asszony pedig „[…]ki lévén takarózva[…]”, akkor takarta be magát, amikor a paráznaságon érték. Még a főkötőjét is akkor köttte a fejére. Ezt a jegyzőkönyv, mint különösen figyelemre méltó bűnt említi. Szemérmes asszony ugyanis még az ágyban sem válik meg a főkötőjétől.

A 228/1766. pörben a tanú látta, hogy „[…]le vetkezve eczakának idején egy ágyban háltak[…]”, máskor pedig „[…]mezítelen űzték egy mást az Udvaron.” A 251/1781. pörben a katona a más asszonyát viszi haza az ágyába, aki úgy szokik, hogy előbb ruhástól közösül, majd „[…]most eczaka le is vetkezve feküttem mellette, de az elöt nem” — vallotta. Ez utóbbi mondatrészt mentségére beszélte el, a gátlást ugyanis nagyon nehéz legyőzni. Ebben a korban hamarabb lehet egy asszonyt megkapni, mint mezítelenre vetkőztetni! A 253/1781. pörben a házasságtörő asszonyt a tanú úgy látta meg, hogy „[…]ă fel takart Testét Dombraÿ Istvány el ugorván ugy hagyta[…]”

A 255/1783. pörben a házasságtöréshez így készültek: „[…]a gattyámis le vólt eresztve, Lobostyánnéis készen vólt fel fedezve ruhájával[…]” A 267/1804. pörben arról dicsekedett a 15 éves leány, hogy bár a gazdája háromszor próbált vele közösülni, egyszer csalogatóként a péniszét is hozzá érintette, „[…]de a Mezitelen Testemhez tellyességgel nem férkeszhetett.” Vagyis, a test teljes birtoklása nem következett be, és ez csökkentette a „bűn” súlyát. A 271/1807. pörben az 52 éves, közösülni próbáló férfi mezítelen volt, míg a 14 éves kislánynak csak fel volt hajtva a ruhája. A 327/1762. pörben a nő vallotta. „[…]mezítelen testevel ez én Mezitelen testemre fekűtt, fől takarván engemet[…]”

A 325/1762. pörben a 10 éves gyereklányt a 60 éves cigányember így szeplősítette meg: „[…]engemett a főldre fektetett, pőndőlkemet fől hajtotta, és ream fekűtt[…]” A 348/1764. pörben a nagybácsi unokahúgával akart közösülni: „[…]le eresztvén gattyáját, es fel takarván Judkának Ingallyát reá fekütt[…]” Miután a kísérlete nem sikerült, beérte a saját lányával: ”[…]le döjtötte az földön, s. mezitelenen reá feküdt ă fatensnek Mezitelen testére[…]” ezután többször úgy közösült vele, hogy „[…]le tolván az Apja maga gatyáját s. fel fedezvén Ersoknak Szemérmét, reá fekütt[…]”

15. TÁPLÁLKOZÁS

Anyaság, szoptatás, erotikus szájingerek

Az anyaság legnagyszerűbb föladatai közé tartozik a gyermekről való gondoskodás. Ez a csecsemő ápolásából és szoptatásából tevődik össze. Amikor a kisded természetes úton táplálkozik, az anyába kapaszkodik. Többnyire markolja annak mellét, vagy elérhető ruháját. A mellbimbóba szájával kapaszkodik. Ha ez nincs a közelében, az ujját kapja be és azt szopja, különösen akkor, ha az elszakadási ösztön jelentkezik benne.

J. Bjerre a Kalahári sivatagban élő busmanokról azt jegyezte föl, hogy a gyermek „[…]először más asszonyok tejét szívja. Ha történetesen senkinek sincs teje, éhenhal[…]”[794] Más helyütt ezt írta róluk: „A kicsi gyerekekkel sokat foglalkoznak. Nemcsak szülőanyjuk gondozza őket, hanem a többi asszony is, kiváltképp a hajadon lányok[…]”[795] Végül megtudjuk róluk, hogy „A busmanok három-négy éves korig szoptatják gyermekeiket[…] Aligha lehet korábban elválasztani, mert nem tudnak elegendő megfelelő táplálékot biztosítani a gyermek számára.”[796]

M. Mead a samoai gyermeknevelésről tapasztalta, hogy „Ha az anyának kiapad a teje, akkor a rokon asszonyok között keresnek neki egy szoptatós dajkát.” Az első héttől kezdve mellé táplálják a csecsemőt: „Az anya előbb megrágja az ételt, az ujjai hegyére teszi és úgy helyezi bele a kicsi szájába[…]”[797] (Ez egyébként igen elterjed szokás volt, a magyar parasztasszony a megrágott étellel kisdedét a saját szájából etette. Az etológusok és szexológusok szerint innen ered a nyelves csók, amikor a szeretett társat szánkból akarjuk „etetni”.) Ha a samoai anya nem lesz terhes, 2-3 éves koráig szoptatja gyermekét, aki az elválasztásig vele alszik és belé kapaszkodik. Ezután egy nagyobb, de serdületlen lányra bízza dajkálni, aki a csípőjén hordozza. A megkapaszkodás a táplálkozástól a szállításig tart, és a mell után a derék átkarolása következik.

Helyenként állatkölyköket, növendékállatokat is szoptatnak a nők, mint ahogy a folklór tud állatok által szoptatot gyermekekről is. („Farkas”- és „medve-gyerekek”. Pl. Maugli R. Kipling: Dzsungel könyvé-ben.)

J. Bjerre Új-Guineában ezt látta: „[…]ott ült egy asszony, és egy kismalacot szoptatott. Frank azt mondta, hogy az ilyesmi egészen köznapi dolog, különösen, ha a malac megbetegszik. Az asszonyok látják el a disznókat, és úgy gondoskodnak róluk, mint saját gyermekeikről. Olyan asszonyt is látott már, aki az egyik mellén cscsemőt, a másikon kismalacot tartott.”[798] (Kéziratunk lektorálásakor Katona Imre megjegyezte: a magyar parasztasszonyok körében sem volt ritka, hogy kutya- vagy sertéskölyköt szoptattak. Ilyet még maga is látott korábbi gyűjtőutjain. Fészekből kiesett, röpképtelen kismadarat pedig szájukból itatva, táplálva neveltek föl. Ezt magunk is tapasztaltuk anyai nagyanyáktól. Ezek példái az anya és a gondozottja közötti szoros kötődésnek, ill. a megkapaszkodásnak egyik eleme, amely állatokkal kapcsolatban is hatékonynak bizonyul.)

H. Damm ezt jegyezte föl: a melanéziaiaknál szokás, hogy „Különösen az asszonyok törődnek sokat a fiatal állatokkal. A malacokat az első tizennégy hónapban megkötik, s mint a kisgyereket, úgy táplálják, gyakran mellüket nyújtva nekik.”[799]

A gyermek és a malac táplálása azonos értéket jelenthetett, mert megjegyezte: „Mivel nincsenek tejelő háziállataik, az anyák arra kényszerültek, hogy gyermekeiket hároméves korukig is szoptassák. Ezalatt újabb gyerek felnevelésére nem is gondolhattak.”[800] Így vált a szoptatás születés- ill. népességcsökkentő szabályozássá. Magyar parasztasszonyoknál sem volt ritka, ha 2-3 évig szoptattak, de gazdavallomásból olyan hódmezővásárhelyi esetről is tudunk, amikor az anya iskoláskorig szoptatta gyermekét.

Az asszony melléből nemcsak a kisgyerekekkel és állatokkal, hanem felnőtt férfiakkal és asszonyokkal is szoptathatott tejet. Temesváry Rezső így írt erről: „Valamely szomszéd vagy rokon nő idősebb gyermekét gyakran használják a bimbón való közvetlen szopásra is[…] vagy fériak által szoptatják[…] vagy más asszonynyal[…], a ki esetleg külön ezzel foglalkozik[…] A szerbek e czélra kutyakölyköket alkalmaznak (Bácsm.); Ugocsamegyében kis kutyákon kívül czigányokat is használnak erre.”[801]

M. Mead az új-guineai arapesekről azt jegyezte föl, hogy „A csecsemőt az anya testéhez idomuló hálószatyorban tartják; sokat dajkálják is, és ha sír, mindig az anyja keblén nyugtatják meg. Az elválasztás után az anya még évekig száraz emlőjét adja a megrémült vagy beteg gyermekeknek.”[802] Megjegyezte, hogy ujjszopást nem figyelt meg, de a gyermekek játszanak az ajkukkal. Vagyis az ajak ujjpótlékként szerepel.

Ellenpélda is ismert. Az új-guineai kannibál mundugumorok a gyermekekben tudatosan az agressziót nevelik, és az ősi megkapaszkodás, szeretettel táplálás helyett az elszakadást siettetik. Az a kosár, amelyben a csecsemő nevelkedik, és az anya a homlokára akasztva, háncson a hátára lógatva cipeli „[…]túl vastag, hogy az anyai test melegéből bármennyit is átengedjen[…]”[803] A gyermeket nem becézik, nem szoptatják szeretettel, és ha beteg, mérgesek rá. Ezek következtében a gyemek az „[…]ujjait inkább rágcsálja, mint szopja.”[804]

A hagyományos magyar parasztélet évszázadaiban általánosan elterjedt szokás volt, hogy a csemcsemőt egy szűkebb vagy tágabb közösségben, például a nagycsaládban vagy rokonok, ismerősök, szomszédok bizonyos alkalmakkor megszoptatták. A parasztbábák olykor ezt szintén megtették. Tárkány Szücs Ernőt idézzük: „Nagycsaládban, ahol a szoptatás nem késleltethette a napi munkát, sok helyen úgy oldották meg ezt a problémát, hogy az egyik szoptatós asszony maradt otthon, és ő szoptatta meg a többi asszony gyerekét is[…]”[805] (Meg kell jegyeznünk, hogy ebben a korban a mértéktelen cigarettázás, szesz és feketekávé, netán drogfogyasztás, az állandó stresszes élet idő előtt még nem apasztotta el a nők tejét.)

Az ősi ösztönmegnyilvánulásra a középkor folyamán a keresztény vallásos neveltetés hatott, és így a segítségnyújtás az európai kultúrkörben erkölcsi kötelességként is jelentkezett. Ha az édesanya a gyermekét valamiért nem tudta megszoptatni, helyette ezt elvégezte az a másik anya, aki éppen otthon volt. Erről a „vendégszoptatásnak” nevezhető jelenségről a 19. századi szentesi református egyházi följegyzéseket vizsgálva, Filep Antal adott hírt: „Ha az anyának még teje nem volt, valamelyik közel lévő szoptatós asszonnyal jól tartották[…]” az újszülöttet.[806] Temesváry Rezső e „kölcsönszoptatásról” jegyezte föl: „Némely vidéken azt tartják, hogy minél több asszony osztozkodik ezen emberbaráti műben, annál jobb a gyermeke. Néhol az egész utcza szoptatja az újszülöttet.”[807]

Erre a szokásra jó példát találtunk a 374/1780. feudalizmus kori bűnpörben, amikor „[…]a Tanú magais meg Szoptatta vagy négyczer[…]” az újszülöttvesztéssel vádolt anya gyermekét. Egy másik tanú vallomásából kiderült, hogy ő is szoptatta, tehát a csecsemő szinte „körbejárt” a női melleken. A 146/1768. pörben a parázna asszony tagadta, hogy érett gyermeket szült. „Ugyde mind a Bába S. mind a’ kik Szoptatták azt mondgyák, hogy idős volt.” (Vagyis érett, időre született a gyermek.)

A gyerektől való anyai elszakadás, a szoptatás-képtelenség fájdalma tükröződik a 263/1800. pörben, amelyben az édesanya így panaszkodott: „Nagy szivbeli fájdalom[…] Csötsömös Kis-ded Gyermekemet, tejem el veszvén nem szoptathattam volna, es mostanság is mással taplaltatni kintelenittetem.”

Az anyasági ösztön be nem teljesülése, az elszakadás, elvesztés tipikusan emberi részletösztön. A 233/1767. pörben a házasságtörő asszonyt megkérdezték, hogy teherbe esett-e? Így felelt: „Bár estem volna terehbe, mert vólna mivel magamat mulatnom, de az a bajom, hogy sem az Uram[t]ul, sem ettül nem vagyok terhes.”

A száj — az ajak és nyelv — közismerten az ember erogén zónáihoz tartoznak, akár a női mell. A szopás nem csupán táplálkozás, de mind az anya, mind a csecsemő számára erotikus jellegű élvezetet is nyújt. Ez az ösztönös cselekvés természeti népeknél, de bizonyos kultúrnépeknél is, akár a serdülő korig megmaradhat. Erre vonatkozóan Hermann Imre jelentékeny számú etnológiai példát említ, Bartels összeállítása nyomán.[808]

Temesváry Rezső fogalmazta: „A 1¹/₂-2 évig tartó szoptatás egészen rendes, sőt úgy a magyaroknál mint más nemzetiségűeknél a 3-4 évig tartó szoptatás sem tartozik a kivételek közé[…] a nő esetleg — mint ezt magm is láttam egy esetben — újszülöttjével együtt az idősebb (3-4 éves) gyermekét is szoptatja[…] említik, hogy a gyermek zsámolyra vagy székre állva is szopik még. Egy esetben (Biharm.) 6 évig, egy másikban (Szatmáron.) 7 évig szoptatta a nő a gyermekét.”[809]

A szopás, mint föntebb olvashattuk, a fölnőtt korban sem ismeretlen, de a táplálkozás ösztöne átalakul és az orális jelegű erotikus tulajdonság marad meg benne. A szájjal való ingerlés a szeretkezés alapeleme lesz, és különösen a közösülés előtti előjáték során kap nagy jelentőséget. Ezt a viselkedést a szubhumán főemlősöknél is megfigyelték, de a nőivarú folyató patások péráját is előszeretettel nyalogatják a bikák.

A 48/1756. pörben az ivócimborák látták, hogy „[…]Horváth nyalta s. Szopta az Kóldús Asszonyt[…]” A 205/1756. pörben Pap István vallotta Kun Panna szeretőiről, hogy „[…]ezek csókolták, szopták elottemis.” (Különös, hogy a fellacióról, cunnilinguációról[810] egyetlen említést sem találtunk.)

A szoptatásnak a folklórban szerelmi varázslással kapcsolatos megnyilvánulása is volt. A 190/1738. pörben az asszony szabadulni akart heves udvarlójától, és tanácsot kért: „Ez az András erőszakot akar rajtam tenni, nem tudom mit tegyek véle?[…]” A pör tanúja ezt a tanácsot adta neki: „Szoptasd meg az után el megyen ă háztul.” Vagyis a megszoptatott férfi kielégül és nem akarja a közösülést. Ezzel az ösztön visszahat, és az elszakadást hozza létre.

A csecsemőt nemcsak megszoptatták, de elterjedt volt a szájból való rendszeres etetés és itatás is. Hermann Imre erről így vélekedett: „Azt a módot, amellyel az anya szájából mintegy beleköpi a tejet, megrágott tarót, banánt a kisgyermek szájába, itt is, ott is megfigyelhették. Az emberi gyermek is kap vizet íly módon.”[811] Temesváry Rezső említi, hogy hazánkban elterjedten alkalmazták kisgyermekek táplálására az összerágott cukros, pálinkás csócsát, amelyet a gyermek szájába egy rongyba kötve dugtak be.[812] (Így gyorsan terjedhettek a legkülönbözőbb betegségek.)

Ahogy a szopás erotikus ingerként továbbél a fölnőtt korban, úgy az orális táplálás is. Az ősi ösztön kiindul a megkapaszkodásból, folytatódik az ápolási szolgálattal, a gondoskodással, majd a társ egy fajta fölkínálkozása következik — ezért a prezentálásnál is foglalkoznunk kell vele —, amikor például a hússal, borral teli szájt föltátva odatartja, vagy odaviszi a másik szájához, és végül kölcsönös erotikus élvezetben, az ajak, nyelv csókolódzó, szopó mozgásában fejeződik be. Egyébként, „[…]a népdalok szerint, a szájból való itatás a kedvesség legfőbb jele” — fogalmazta Katona Imre, tanulmányunk lektora, a megállapításainkhoz kiegészítésül.

A vizsgált korban pöreinkben több helyen is találtunk rá példát. A 107/1745. pörben „Levainé a’ nevezett Legény szajábúl ivott.” A 197/1745. pörben „[…]a’ midőn edgyűtt ettek, edgy darab húst két fele vágtak és edgy más szájábúl meg ették[…] egymás szájábul bort is ittak.” A 94/1766. pörben „[…] azon Legénnyel egymás szájábul Zsiros Pela bortis ivott.” A 63/1759. pörben „[…]egy Felegyhazi Dudás nálunk lévén egymás szajábúl bort ittunk.”

16. GENITALITÁS

Az egyik legérdekesebb és legfontosabb témakör a genitalitás, amely szinte az egész szexuális kultúrát és erkölcsiséget magába foglalja. (A 16–26. fejezetekben a genitalitás különböző típusait és árnyaltságát vizsgáljuk.) Hermann Imre így fogalmazott: „A genitalitás kétségtelenül az ősi ösztönök egyike[…] Legjellemzőbb sajátossága az élvezet.”[813] A genitalitás — a nemtől függetlenül — a partnerrel nem törődik, csak a késztetést végrehajtó ösztönnek, kielégülésnek nyers, az erőszakban pedig durva kiélésére törekedik. Az élvezetszerzés fontosságát és sokrétűségét rögtön megértjük, ha ismét Hermannt idézzük, aki a majmok genitalitásáról részletesen írt: „A fiatal emberszabásúak serdülőkoruk előtt — fiziológiai lehetőségeik határain belöl — végrehajtják mindazokat a szexuális ténykedéseket, amelyeket a szüleik.”[814] A serdült majmokról ezeket jegyezte föl: „Fiatal állatok, hím- és nőneműek, sok nemi szabadsággal rendelkeznek, nem érzik őket vetélytársaknak, úgy látszik, mintha minden heteró- és homoszexuális kapcsolat nyitva állna számukra. »Számos esetben meg lehetett figyelni, hogy nőstények éretlen hímekkel a vezető szeme láttára érintkezésbe léptek anélkül, hogy az utóbbi közbelépett volna.«”[815]

Az érett életkorban a majmok még kevésbé válogatnak. Közösülnek élővel, hullával és különböző tárgyakkal. Fiatalokkal és öregekkel. Szülőkkel, testvérekkel és rokonokkal. Hímekkel és nőneműekkel. Mono- és polygám, „homoszexuális”, ill. heteroszexuális kapcsolataik természetesek és elterjedtek.[816]

A genitalitást az emberréválás során igyekeztünk humanizálni és szalonképessé tenni. Más kérdés, hogy ez a szocializációnkkal ránkerőszakolt gátlásos magatartásforma a kultúrmázzal együtt abban a pillanatban lepattan rólunk, amint az addig elfojtott ösztön akár külső, akár belső (pszichés) nyomásra fölülkerekedik. C. Rycroft Eriksont (1963.) idézve, így vélekedik a genitalitásról (genitality), nemiségről:

„Míg a pszichoanalízis esetenként túlzásba vitte a genitalitást mint a társadalom egyetemes terápiájának hangsúlyozását, és így új szenvedélyt és új eszközt nyújtott mindazoknak, akik így (sic) akarták értelmezni tanításait, nem mindig jelölte meg mindazt a célt, amelyet a genitális fogalmának voltaképpen kellett volna, sőt muszáj lett volna tartalmaznia. Annak érdekében, hogy tartós társadalmi jelentősége legyen, a genitális utópiájának a következőket kell magában foglalnia:

1. kölcsönös orgazmus,

2. egy szeretett társsal,

3. a másik nemből,

4. akiben az egyén képes és kész kölcsönösen megbízni,

5. és akivel képes és kész összeegyeztetni

– munkáját,

– alkotótevékenységét,

– pihenését.

6. Úgy, hogy gyermekének is biztosítani tudja a kielégítő fejlődés minden stádiumát.”[817]

A gond csupán az, hogy C. Rycroft kritika nélkül átvette Erikson definícióját, amely a genitalitást és a genitális fogalmát tökéletesen összekeverte. Ők ugyanis a nemiség idealizált megnyilvánulását és véghez vitelét írták le, holott a valódi, hermanni genitalitásnak ehhez semmi köze.

Az embernél már a félidős, tehát mozgásképes magzat esetében, az ultrahang készülékkel látni lehet, hogy többek között két, jól elkülöníthető cselekvést végez: olykor az ujját szopja, ill. a nemi szervét piszkálja. Vagyis a genitalitás, mindenenesetre a szexuális tevékenység már ekkor elindul, majd a születés után a nemi örömszerzés és a kielégülésre való törekvés mind határozottabban folytatódik. A gyermekpszichológusok megállapították, hogy a csecsemő nem játékbaba, akit következmények nélkül lehet csókolgatni, simogatni, nemi szervét piszkálni, hanem érző lény, aki ezeket az ingereket nagyon is „fogja” és fejlődő ösztönkésztetésében elraktározza. Gyermekgondozók, óvónők megfigyelték, hogy már a 3 éves kisgyermek nemi szervét hintázó mozdulatokkal az ülő alkalmatossághoz dörzsöli, vagy kezével céltudatosan maszturbál.

Az első szexuális érési folyamat 0-5 éves korig tart, majd a nemi fejlődés „megtorpanása” után, a 11-14 éves kortól bekövetkezik a serdüléssel járó intenzív szexuális érdeklődési és érési folyamat. Ennek során, amit a kutatók a szubhumán főemlősök szexuális viselekedéséről megállapítottak, az emberre is jellemző. Mégcsak azt sem mondhatjuk, hogy valamelyik genitalitási megnyilvánulás — az európai jellegű civilizációs fölfogás szerinti perverzió — hiányozna az embernél, avagy „szalonképesebb” lenne, mint az állatoknál. Sőt, éppen az emberi szellem által irányított ösztön tudatosan válhat visszataszítóvá, ahogy az erkölcsvédők mondják: állatiassá, brutálissá; természetesen ismét csak valamelyik kultúra és kor megítélése alapján.

A 324/1762. feudalizmus kori bűnpörben egy gazda így beszélt paráznaságáról: „[…]minek ugymond neki az aszony, mivel Leanytis talal.” Vagyis, számára sem a saját, sem a mások a felesége, vagy idegen lányok nem jelentettek erkölcsi tíltást. Akit megkaphatott, azzal közösült.

A genitalitás a nemi élvezet minél teljesebb és minél változatosabb kiélésére törekszik, és ennek során, végső fokon egyéni önzést jelent; még akkor is, ha a kultúrember a szeretkezés során a társa kieglégülésére odafigyel. M. Mead a samoai fiatalokról írta, hogy a fiú a kiválasztott leányt előbb közvetítőn keresztül igyekszik megkapni, de „A gyakorlott szerelmes idővel nem szorul közvetítőre, és arra törekszik, hogy az udvarlás minden gyönyörét megízlelje.”[818]

Történelmi példákon vizsgáljuk meg a humán genitalitás néhány gyakori módját. A samoaiaknál öreg és fiatal kapcsolatáról szintén M. Mead állapította meg, hogy „A fiatal lányok első szeretői igen gyakran idősebb vagy elvált férfiak.”[819] A fiút pedig öregebb nők vezetik be a nemi életbe. Két tapasztalatlan fiatal ritkán kerül össze.

A partner-változatosság igénye igen erős az embernél. Egyes törzsi népeknél pedig — korhoz és a társadalomban betöltött helyhez kötve, erősen behatárolt, rövid életszakaszban — kialakult népi szokás a promiszkuis[820] viselkedés. M. Mead a samoai fiatalokról írta: „[…]nagyon gyakori, hogy mind a lány, mind a fiú több hasonló természetű viszonyt is folytat egyidejűleg.” (Egy éjszaka a lány két fiút is kielégíthet.)[821] Ennek következtében, „Az a körülmény, hogy a lány úgyszólván szabadon élhet nemi életet, a magyarázat arra, hogy miért nem fakadnak a merev és öntudatos nyugati civilizációban élő lányokéhoz hasonló komoly konfliktusok szexuális életük talajából.”[822]

M. Malinowski „a szabadosság szokásos alakjai” között a Trobriand-szigeti törzsi közösségekben a nemi kicsapongások egész sorát figyelte meg. A kayasza ünnepen a nő kezdeményez. Többek között ezekrő tudósított: a „[…]kayasza idején minden korlátozás megszűnt. Nemi aktusokat nyilvánosan, a főtéren hajtottak végre; az orgiában házaspárok is részt vettek; férj és feleség minden gátlás nélkül, még egymástól hallótávolságban is, szabadon viselkedett.”[823]

Az ulatile-kirándulások során a fiúk átruccannak a közeli faluba az ott kiszemelt lánnyal közösülni. A katuyauszi pedig a lányok szerelmi kalandja. Ezek a kirándulások viszont mentesek az orgiától. A párok külön-külön közösülnek az őserdőben. Ha a szerelmi kalandozásról visszatérő lányt a saját felubeli férfiak elkapják, többen lefogják és a szeretője büntetésből nyilvánosan közösül vele.[824]

A Yausza, a nők orgasztikus támadása volt. Igazi genitalitás. A határban csoportosan gyomláló nők az arra tévedő magányos férfit megerőszakolják. „A férfi szabad zsákmánya az asszonyoknak mindenben, amit nemi erőszak, obszcén kegyetlenség, szennyes pollucio[825] és bántalmazás megtehet.”[826] Ilyenkor közösülnek a férfival, kiálló testrészeivel maszturbálnak, orrához, szájához dörzsölik a nemi szervüket, széklettel, vizelettel szennyezik be egész testét. (A szubhumán főemlősök gyakorta kevesebbel beérik!)

M. Mead az Admiralitás-szigetek különös prostitúciójáról, a foglyul ejtett nőkről beszélte el: „Az ilyen foglyul ejtett lány azonban lényegében a csoport közös prostituáltja. A közösség nőtlen férfitagjait rendszerint a közösen használt prostituált egyesíti.”[827]

A tárgyakkal (nem fantomszeretőről, műbabáról van szó!) való közösülési kísérlet, maszturbálás mindkét nemnél ősidők óta elterjedt. Sárkány Mihály az afrikai pogoroknál törzsi szokásként említi a szeretkezésre való fölkészítés során a földbe szúrt ágacskát, amelyhez a lányok a szeméremtestüket dörzsölik. „[…]a kultikus fával való érintkezés nemi élményt is nyújt” — fogalmazta.[828]

A homoszexualitás is több nagy kultúrában ismert, és egyes társadalmi rétegekben kiterjedt volt. Csongor Barnabás a hajdani Kínával kapcsolatban többek között ezt írta: „A homoszexualitás az uralkodó körökben ismeretes volt; tilalmak[…] nem korlátozták. Partnerül elsősorban a nőies szerepeket játszó színészfiúk kínálkoztak.”[829]

Az ókori Görögországban, különösen Spártában, a csoportszex-orgia volt elterjedt, amelyet a férfiak a hetérákkal[830], a feleség kizárássával végeztek. Castiglione László a genitalitásnak eme formájáról így emlékezett: többségükben ezeket a lakomákat „[…]a részegségbe fúló és gátlástalan szeretkezéssel fűszerezett mulatozások alkották.”[831]

A csoportosan elkövetett nemi tevékenység másik változatával Kis-Ázsiában, a korai keresztény nikolitáknál találkozunk, akik nőközösségben éltek. A csoportházasság mindig, mág tartó ideológiai tartalmat is kapott, mert „[…]hacsak valaki nem áldoz naponta a testiségnek, nem juthat az üdvösségre” — nyilatkozta elvükről Horváth Pál.[832]

A csoportos nőhasaználat is a majomhordán belől uralkodó viszonyokat tükrözi. Papp Gábor E. Fucks leírását idézi a reneszánsz Európa parasztközösségeiről: „Akkoriban az egész női cselédség feltétlenül ki volt szolgáltatva a parasztlegényeknek, a szolgáknak és azonfelül még magának a parasztnak is. A cselédlányok voltak a vidék szabad vadjai[…] Számos férfi ölelését tűrték el, állandóan teherben voltak, és nagyon gyakran azt sem tudták, melyik férfitól, mert hiszen ami férfinépség csak egy gazdaságban volt, mind osztozott bírásukban.

Természetesen ez nem volt tudatos erőszaktétel[…] A lány is bizonyára a legtöbb esetben azt gondolta: ennek így kell lennie, mert hiszen ő nemcsak elcsábított és megkívánt valaki volt, hanem egyúttal vágyakozó is, aki szavakkal és mozdulatokkal hívta fel a férfi kamratársát, hogy fekhelyét ossza meg vele, vagy magától ment a férfi ágyába. És ennek következtében ezt az állapotot bizonyára nem érezte gyalázatnak, hanem sokkal inkább élete legkellemesebb oldalának.”[833]

A genitalitás témaköréből végül az állatokkal folytatott, általánosan elterjedt paráználkodás egyik történelmi példáját említjük. Péter Katalin a 17. századi Magyarország szexualitását vizsgálva, a következőket fogalmazta meg: „Miskoci Csulyák István zempléni esperes nem állít valótlant, amikor leírja, hogy egyházlátogatásai során a falavakban nemcsak házasságtörőket jelentettek neki, de olyanokat is, akik állatokkal üzekednek.”[834]

A fölsorolt példák is bizonyítják, hogy a genitalitás az ember egyik legfontosabb ősi ösztöne. A fajfenntartás szolgálatában néha „eltévelyedik”, de alapvető oka az, hogy a szexuális kívánalom olykor elemi erővel uralkodik és tőr föl bennünk. Ennek során — akár a szubhumán főemlősöknél —, ha az ösztönkiváltódás perceiben nem talál méltó partnert, szerényebbel is beéri; ill. a fajfönntartás szempontjából célra nem vezető „társakkal” is kapcsolatba kerül. Ez végül szokásban, tehát állandó cselekvésben rögzülhet, és nem a genitalitás végső okát, a faj fönntartását célozza, hanem az egyén pillanatnyi vagy már rögzült (imprinting) kielégülési módját, ösztönkésztetésének egyfajta, számára leggyakrabban elérhető beteljesülését, ezért a könnyebb ellenállás irányába progrediálódik.

Feudalizmus kori bűnpereinkben a genitalitásnak sok példájával találkozunk. nagyobb csoportokra tagolva, Hermann beosztását követve, alább a legfontosabbakat bemutatjuk.

17. A PROMISZKUIS VISELKEDÉS. AZ „IDEGEN TEST VARÁZSA”

A szakemberek között régi és megnyugtatóan máig sem eldöntött vita, hogy az ember monogám vagy poligám természetű-e? Ösztöneinkben minden esetre erősen él a több partner kívánása. Még a legjobbnak mondott monogám házasságokban is gyakori, hogy egyik vagy másik fél időszakosan külső szerelmi kapcsolatot létesít. Az idegen test vonzza. Házastársának elhagyási szándéka nélkül, tehát nem lelki rekonszenvből — ez legföljebb másodlagosan alakulhat ki —, hanem ösztönös testi kívánalomból alkot mással is szexuális viszonyt.

Akiknél erős az ösztönös belső késztetés és fölszínes az ellene kiépített emberi gátlás, ott gyakoribb a promiszkuis szerelmi kapcsolat, ill. a partnercsere. Férfiaknál ez akkor jelentkezik gyakran, ha a feleségük beteg, szült, távol van stb., tehát az otthoni nemi élet elmarad vagy megszokottá, unottá vált. Nőknél is mindez lehetséges, és elsősorban a férj impotenciája válthatja ki. Az a jelenség is általános, hogy mindkét nembéliek életében új személy jelenik meg, aki nagy hatással van rájuk, és ennek következtében előbb-utóbb, rövidebb vagy tartósabb nemi viszony alakul ki közöttük. Ez a vonzalom az idegen test varázsa.

Vigh Károly 17. századi marosvásárhelyi pörgyűjteményében Nagy Péterné Gyulai Annók 1640 tavaszán mondott szavait idézi: „Isten úgy segéljen, hogy mindenkor tartok egy szeretőt, kettőt[…]”[835] Egy másik eset: „Láttam ugyanakkor Gál Istókot is és más legént is: egymást szidták, hogy »lélek kurva, hogy komáddal te is egy lyukban fúrtál.«”[836]

A feudalizmus kori, vizsgált bűnpörökben gyakori jelenség volt, hogy az asszony mellé az ágyba éjszaka nem a vele egy szobában háló férje bújt, hanem a szeretője. Ilyen esetről szólt a 235/1769. és a 239/1774. pör is. A 21/1827. pörben a kurva mondotta: „[…]nemfáj már ollyan nagyon a’ Pitsám — baszok ma egész éjjel mindég mert 12 Katona szeretője vólt annak[…]” — beszélte róla a másik öreg kurva a kihallgatáson. A 115/1755. pörben Benkő Kata 23 éves lány katonákkal és másokkal rendszeresen közösült. A 288/1828. pörben a férj a szeretőjével abban a közös szobában bujálkodott, ahol a felesége és négy gyermeke is háltak. Szeretőjének is gyermeket nemzett, a családjával pedig nem törődött.

A 106/1743. pörben egy férfi sorra több asszonyt is elcsábított. Nekik gyermeket nemzett, majd mindenünnen elszökött. A 127/1761. pörben a nőnek mindkét szeretője egy-egy gyermeket nemzett neki. A 131/1762. pörben Sugár Judka 18 éves lány, akit „fel is építettek”, kanászoknál hált és legényekkel mezítelen fürdött a tóban. Köztudott volt róla, hogy szeretőket tartott. A 143/1768. pörben a promiszkuis kislány 12 éves korában jött el Győrből „[…]Budára holot Pesten és egyebűtis életemet kurválkodással tőltőttem. Katonákkal és egyéb rosszakkal paráználkottam” — vallotta. Rendszeresen katona-verbunk után járt.

A 140/1766. pörben „[…]Venczel nevű Katonával Mihály Telekén[…] Kesztem elsőben ővéle ă parázna életet[…] azután Csongrádon Kucsera Győrgy Katonával Bonter nevű Katonával, Szentesen Venczel Katonával, az után ismét Szabó Jóseff Katonával[…] Mint=Szenten is mind aval éltem, mintha igaz hitvesem lett vólna[…]” — beszélte el szexuális élettörténetét a nő. A 152/1772. pörbeli kislány 12 évesen férjhez ment, szült két gyereket, majd kóborolva kurválkodott mindenfelé.

A 160/1778. pörben a nőnek két férfi három gyermeket nemzett. A 163/1779. pörben a 26 éves Sugár Ilonának mindhárom gyermekét más férfi nemzette. (Paráznaságáért egyszer sem tudták megcsapni, mert mindig viselős volt.) Vigh Károly 17. századi, marosvásárhelyi pörei közül Varga Mihály elcsapta kurva feleségét, aki három gyermeket magával vitt, hármat az urának hagyott. „[…]az katona kérdette az asszonytól, hogy »melyik az mi fiunk?«, s az asszony penig azt mondotta reá, hogy »hiszen látod, melyik, hogy nem olyan fekete mint a többi«.”[837]

A 217/1761. pörben a házasságtörő asszony vallotta férjéről, hogy „[…]hat Gyermekem vólt tölle, és az hetedikkel terhes vagyok.” Az idegen test varázsának tipikus esete ez, hiszen a hat gyermek után még mindig kíváncsi és terhesen is kipróbál egy alkalmi partnert. Férjét szereti, tettét nem tudta különösebben megindokolni. A pillanatnyi kívánalomnak engedett. A 221/1762. pörben az öreg Török György gazda valamennyi cselédjét, szomszédját próbára teszi és akit lehet „megparáznít”.

A 260/1798. pörben a vádlott apajelölt beszélt a teherbe ejtett nő promiszkuitásáról: „[…]hét v[agy] nyólcz ki gazda, ki béres vólt Legényeket; a’ kik az Ő szállására, hozzája bé jártak, ‘s Ő is azokhoz.” Mintha csak az előzőekben idézett E. Fucks sorait olvasnánk a reneszánsz európai parasztközösségekről. Ezek az állapotok a magya Dél-Alföldön konzerválódni látszanak és még a 19. században is ismeretesek voltak. A 241/1774. pörben a nő vallotta: „[…]számát nem tudom hányszor voltam fogva, Szegeden Kurvaságomért.”

A 223/1763. pörben az asszony férje katona, ezért mindenkivel szeretkezett. A 91/1764. pörben a nagyvérű nő így vallott paráználkodásáról: „[…]elsöben a’ Káplár[…] a korcsma udvarán néki engettem[…] onnan haza felé[…] el kisirt egy köz katona, az zalis a gyöpön egyczer vólt közöm.” A 227/1764. pörben szintén a nő promiszkuitásával találkozunk: „[…]parázna életetis éltem már alkalmas időtül fova” — vallotta, majd tételesen fölsorolta a szeretőit. A 205/1756. pörben az aszony „[…]az Urávalis hált és másokkalis[…] vak Jósi Csikósa és Juhászokis jártak hozzá, nem külomben Sipos Pistais oda járt.”

A 248/1778. pörben gyorsan zajlott a partnercsere. „Hány Némettel volt közöd?” — kérdezték a nőt. „Kettővel kőzőskődtem csak le nyomtak, és meg tették mind a ketten egymás után.” A 305/1758. pörben is a nővel egymás után két katona közösült. A 190/1738. pörben a férfi aktívitása mutatkozik meg: „[…]ez ă te Őcséd ollyan bolond szerszámú, hogy ha vólna kinek minden étzakán egy egy gyermeket csinálna.”

A 263/1800. pörben Hartsás Pörzsi 23 éves szabad személy három gyermekét három férfitól szűlte. Ugyancsak a 263/1800. pörből megtudjuk, hogy a férj sem volt különb a rossz nőknél: „[…]gonosz fajtalanságában inkább bé fajúlván Ferjem ‘s el számlálhatatlan sok tisztátalan személlyekhez magát tsatolván[…] Joszágát azokra pazarolvan.” A 264/1801. pörből megtudjuk a nőről, hogy „[…]ő vélle valakinek csak teczett, kőze vólt.” A 269/1807. pörben így jellemezték a vádlott nőt: „[…]tzigéressé tette magát, mindennel közösködött[…]”

A 270/1807. pörben a nő két férfitól 2 gyermeket szűlt. A 272/1809. pörben az asszonyt a férje és a gazdája is élte. Amikor teherbe esett, nem tudta, ki a gyermek apja. A 273/1811. pörben az asszony férje öccsével is közösült. Az egykori paraszt nagycsaládban csábító az együttélés. Gyakori, hogy a nem vérségi rokonok elszeretik egymást, „titkos szövetségre lépnek”, de ez ritkán tudódik ki, ill. a család szégyenből és félelemből takargatja. „[…]Testvér Bátyámnak feleségét mioltátol fogva tsak a’ házunkhoz került mindég szeretvén, vélle számtalanszor, a midön tsak mód volt benne, Közösködtem.” A 274/1813. pörben a juhász négy estén keresztül élte a gazdalányt, „[…]mert láttam, hogy az én Barmomba való[…]” — mondotta. Olyan kifejezés ez, mint amilyet a lovak párzása esetén használnak, amikor a kanca „fölveszi” a csődört. Vagyis biológiai egyezést és lelki rokonszenvet jelent.

A 292/1836. pörben az ötgyermekes apa a fiatal sógornőjével elhagyta a családját és az új asszonynak is három gyermeket nemzett. A 293/1840. és a 294/1842. pörben a lánynak szintén a sógora nemzett gyermeket. A 295/1738. pörben az asszony a férje ösztönzésére mással csókolódzott, és ismét mástól esett teherbe. A 302/1825. pörben egy asszony „[…]7. Eszt[en]deig a’ Verbunkal járt azután hogy haza jött[…] a’ bujtárokkal tartott most pedig már 16. Eszt[en]deje hogy Pátzi Sárának az Urával élt.”

A 306/1763. pörben a Hajdában, a tiszti kukta feleségét egymás után több katona is „élte”: „[…]az Asszony pedig már mezitelenen fekütt hanyatt, várta a jó Szerencsét[…] Onnan ismét vitték a kóróba[…]” és ott tovább fajtalankodtak vele. Erőszakról szó sem volt! A 319/1771. pörből megtudjuk, hogy ha a férj idős és ritkán elégíti ki fiatal feleségét, annak vágya ifjúhoz hajtja. Miután a 320/1776. perben az asszony azt vallotta, hogy „[…]az uramé semmit sem ér[…]”, ezért a másik férfi szerszámát próbálta. A 322/1832. pörben a tanú vallotta: „[…]kurva volt mindenkinek kellett eljárt hozzá. […]A kurvának se Istene se lelke[…]” A 380/1799. pörben a lány terhesen feleségül ment egy másik férfihoz.

A 349/1782. pörben az asszony a férje öccsével közösült. A 383/1804. pörből megtudjuk, hogy a lány a sógorától esett tehebe. A 386/1816. pörben a férfiban olyan erős volt a szexuális késztetés, hogy a vele kapcsolatba kerülő nőkkel sorra közösült. A magzatgyilkos lány pedig éjjelenként maga járt a férfi után. A 404/1756. pörben az egyik vádlott, Pap Mihály mindenkor készen állt a paráznaságra. Bartáné így beszélt róla: „[…]Mind nőtelen mind feleséges korába vólt velem közi Pap Mihály[na]k.”

A 406/1838. pörben Lovas Jánosról vallották: „Felesége lévén másokkal telhetetlenkedik és éjjelenként is más házájára jár[…] a’ mikor csak idöt vehetett magának is által jött, éjjelenként még a’ Keritésemet is által ugrálta, csak hogy nevezett Csoda Julishoz juthasson[…] ő a’ maga rendkívül való természetével mentette magát.” A férfi promiszkuitása nemi betegséghez vezetett. Felesége panaszolta az egyik tanúnak, hogy „[…]az Úra elvan romolva már a’ rosz személyektöl, és mégis szüntelen azon van hogy ötet is elrontsa, a’ mint hogy Késöbben elis rontotta.” Ide illik egy 17. századi marosvásárhelyi pör Vig Károly gyűjtéséből. Szalontai Gergely olyan nagyvérű volt, hogy nemi betegséget kapott, de ezzel nem törődött, még a terhes asszonyt is megpróbálta: „Én még az első gyermekemmel nehezes voltam, mikor eccer házunkhoz jött[…] csak Isten tarta meg tőle, hogy el nem ronta, mert ugyan ez lába közé fogott vala.”[838] Ugyancsak innen idézzük azt az esetet, amelyből megtudjuk, hogy a másik nő szerelme édesebb, mint a feleségé: „[…]meghiggyenek, asszonyemberek, azt — úgymond — hogy soha nem gyakott ő édesebb p...t annál, mint az Varga Menyhártnéé.”[839]

A nő szintúgy igényli a változatosságot. A marosvásárhelyi pörökben az egyik asszony így vallott a megunt uráról: „[…]eleget csókolgattam — úgymond — minden testét, de bizony szánom, az én szép fejér testemet az ő rút, fekete testére vesztegetni: az ördög is elunna egy zsombokon ülni is.”[840]

18. FIATALKORÚAK MEGRONTÁSA

Buda Béla szerint a kiegyensúlyozott szexuális partnerkapcsolathoz szerelem, tehát kölcsönös vonzódás és egyforma életkor, azonos fiatalság szükséges. Fontos, hogy a partnerek között ne legyen nagy korkülönbség.[841] A feudalizmus kori párkapcsolatokban elég gakori jelenség, hogy fiatalkorú lányok idősebb, olykor 40-50 éves férfiakkal létesítettek nemi kapcsolatot. Ezek egy része elcsábítás és erőszakos helyzet volt.

Az egyik leggyakoribb genitalitás az, amikor az idősebb férfiak kölyöklányokat választanak szexuális partnernak. Ráadásul éppen a 6-11 éves korban, amikor a nemi fejlődés a leglassúbb. Nyilvánvaló tehát, hogy nem a lányok nemi vonzódása váltja ki a férfiak vágyát, hanem a saját belső gerjedelmük. Az ilyen alacsony értelmi szinten lévő emberben a társadalmilag kialakított gátlás fölszínes, míg az ősi hordaösztön erősebb.

Mint közismert, az az erkölcsi norma, miszerint csak fogamzóképes, ill. nagykorú nő alkalmas a szexuális kapcsolatokra, az emberré válás után jóval később alakult ki, és nem is minden nép szokásai között volt ismert. Inkább kultúrtörténeti jelenség, és a kereszténység terjedésével áll kapcsolatban.

A gyermeklányok megrontása bizonyítja, hogy a valláserkölcsi gátlás másodrendű volt. Ha a férfiak egy része a gyermekben valamilyen női vonást fedezett föl, szexuális cselekedetre szánta el magát. A lány éretlensége nem számított, csak az, hogy a kéjvágyuk kielégüljön. A genitalitás tiszta esetei ezek a cselekedetek.

A példák intőleg szolgálnak. Nagyon meg kell vizsgálni, hogy egy cselekmény mögött, amelyet a társadalmi háttér befolyásol, milyen típusú késztetés volt? Valóban „betegesen elferdült” lelki folyamat következtében kialakult „perverzióról” van-e szó, vagy az ősi ösztön tört fölszínre? Az ókori pederasztiák[842], mint államilag elismert szeretkezési módok, nem bizonyultak bűnnek!

Az ösztönkésztetés tipikus példája volt a 174/1806. pör, amelyben az 53 éves juhász a 10 éves kislánnyal fajtalankodott. A gyermekány korát tekintve, a legkevésbé valószínű, hogy az ő nemi érdeklődése váltotta ki a férfi paráznaságát, amivel magát a juhász menteni akarta. A 171/1801. pörben a 62 éves férfi a 12 éves kislányt éli. A gyermeklány befogása a nemi életre tipikus genitalitás volt.

A 261/1798. pörben a kislányt 11 éves korában tette magáévá egyik gazdája. A 267/1804. pörben a takácsmester háromszor próbált közösülni a 15 éves szolgálólánnyal, aki még fejletlennek bizonyult a nemi életre. A 324/1762. pörben a gazda háromszor próbálta a 14 éves cselédlányt. Péniszét a hüvelyébe is dugta, de megzavarták, és a közösülést egyszer sem vihette rajta véghez.

19. VÉRFERTŐZÉS

Az álatetológusok megfigyelték, hogy a gerincesek legtöbb osztályában ösztönösen kerülik a közvetlen családtaggal létesülő szexuális kapcsolatot. Igaz, hogy a rágcsálóknál és főleg a majomhordákban előfordul a rokonok közötti párzás, ez azonban többnyire a vezérhím tudta nélkül történik, és általában egyik heves fiatal hím kísérlete valamelyik idősebb és elnéző nővérével vagy az anyjával, de ez a viselkedésmód a horda szaporodását nem befolyásolja.

Az emberré válás után tudatosult, hogy egészséges utódok csak a nem vérségi szexuális kapcsolatokból származhatnak, ezért már korán kialakultak a legkülönbözőbb tabuk, tíltások, mítikus magyarázatok az incestus ellen, a faj fennmaradása érdekében. Bár a S. L. Washburn és C. S. Lancaster szerzőpáros a vérfetőzésről szólva azt fejtegették, hogy az embernél ez azért vált tilalommá, mert növelte az eltartásra szoruló, éretlen tagok számát a csoportban.[843] Ennek az elméletnek nem vitatjuk a realitását, de elsődleges, meghatározó szerepét igen. Valószínű, hogy a túlnépesedéstől való tartózkodás is része volt az incestus-tilalom kialakulásának. Mindenesetre, a természeti népek között is a mai napig igen szigorú elbírálás alatt áll.

B. Malinowski írta a Trobriand-szigetek lakosságáról, hogy „[…]a vérfertőzési tabu igen korán működésbe lép, és a fiút az anyjával és főként nővéreivel való minden ilyenféle érintkezéstől távoltartják.”[844] A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A melanéziai szigetlakók általában 4 nemzetségre tagolódnak. „[…]a nemzetségen belüli házasságot és nemi érintkezést nem engedik meg[…]”[845] Az áthágása nem is jelent kísértést. „Az exogámia[846] abszolút tabu[…]” — szögezte le B. Malinowski.[847] Legyen az bár a saját nembeli, de nem vérségi egyén, vagy vérségi rokon, a tabu érvényes és áthágni vérfertőzésnek számítana. Más kérdés, hogy titokban azért itt-ott megteszik. A legrosszabb vérfertőzésnek számít a testvérek: a fiú és nővére közötti közösülés, és nem az anya és fia közötti. Különös, hogy a saját lánnyal való incestust már nem sújtja természetfölötti büntetés, ugyanakkor „Nagyon jó, ha a fiú apja nővérével közösül.”[848] Ugyancsak helyes, ha a fiú az apai nővér lányával, vagyis az első unokanővérével követ el incestust. Ismert, hogy e vérségi fokon is gyakran előfordulhat születési rendellenesség.

M. Mead megfigyelése szerint Samoán vérfertőzésnek számít, ha a férfi asszonyának húgát, fogadott lányát vagy a háztartásában élő, tőle függő nőt szeretőjeként használja.[849]

J. G. Frazer írta az ókori görög-római kultúrával kapcsolatosan, hogy „[…]a vérfertőzés bűne a közhiedelem szerint éhinséget idéz elő, s ebből következően a termékenység istennője előtt kellett az engesztelő áldozatot bemutatni.”[850] (Pl. Dianának, a termékenység istennőjének ligetében.)

A magyar feudalizmus korában a vérfertőzés mást jelentett, mint most. A jelenlegi biológiai értelemben vett „vérfertőzés” csak közvetlen vérségi rokonok között, tehát szülők és gyermekek, testvérek, a szülők rokonai, unokatestvérek, nagybácsik nagynénik között jöhet létre. A meny, a vő, az anyós és az após a másik család számára idegen vérvonalat jelent. A mai jog pedig már a közvetlen első unokatestvérek közötti házasságot is lehetővé teszi. Igaz, hogy az incestus a család biológiai hibáit fölerősítheti, de ugyanígy kihozhatja és megsokszorozhatja az értékeit is.

A török hódoltság utáni újratelepülés évszázadában az incestus törvényét a család minden tagjára kiterjesztették, összevonva a biológiai vérvonal és a jog szerinti rokonság fogalmát. A kánonjog szerint, a harmadfokú rokonok közösülése is vérfertőzés, míg a római (új) jog szerint ezek hatodfokú rokonoknak számítottak, „[…]ezért a karnális kapcsolatuk már nem incestus.”[851] A gyermeket a Biblia a szülőkkel szembeni teljes engedelmességre oktatja. A „Hármaskönyv I. 53. szerint a gyermek inkább az Istennek, mint a szülőnek köteles engedelmeskedni.”[852] Isten előtt az incestus halálos bűn, ezért a gyermek nem teljesítheti a megtévedt szülő erre vonatkozó kérelmét vagy parancsát!

A vérfertőzés esetei a feudalizmus utolsó másfél évszázadában országosan megszaporodtak. Húg a bátyjával, fiú a mostohaanyjával, az apa és a mostohalánya, harmadfokú vérrokonok, mostohatestvérek, férfi a sógornőjével, másodfokú rokonok, a férj fitestvérének özvegyével stb. Az özvegy sógornővel való incestust nem ítélték vérfertőzésnek.[853]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori dél-alföldi szexuális bűnpörök között is találtunk „különböző grádusbeli” incestusokat. A 171/1801. pörben a 62 éves férfi egy ágyban hál és nem hagy békét a 12 éves mostohalányának. Pörük során az egyik tanú vallotta. „[…]a’ fátens kin volt a’ Tanyán, az holott, a’ fantens Ipa, és annak mostoha Láenya Kováts Panni is kint voltak, a’ midön is egy estve a’ szobába a’ fatens a’ maga férjével és a’ fatens Ipa mostoha Leányával együvé feküdtek, a’ kiket is a’ fatens tsak hamar be fekvések utána nagy szuszogással lenni ‘s ekképpen közösködni észre vévén[…]”

Az ösztönmegnyilvánulás tipikus esete a 348/1764. pör. A nagybácsi előbb az unokahúgát próbálgatta, de végül beérte a saját lányával: „[…]le tolván az Apja maga gatyáját s. fel fedezvén Ersoknak Szemérmét, reá fekütt, es belé tette maga szemérem testét az Ersokéba[…]” Arra a kérdésre, hogy miért cselekedte, így válaszolt: „[…]a rossz természet vitt reá[…]”

A 349/1782. pörben a legény az özvegy ángyának nemzett gyermeket: „[…]Hányszor fajtalankodtál[…] Szegedi Katával?

Soha tőbbszőr nem hanem csak egyszer

Ne tagadd, hiszen Teherben is esett tőlled, s meg is lett[…]”

A 350/1816. pörben Bódai István panaszolta, hogy testvér bátyja a katonaságtól szabadulva „[…]az édes Annyánál vett magának lakást, hol — hasonló képpen az panaszolkodónak Leánya — is Katalin mint Nagy Anyánál tartózkodván, az amlitett Testvérje az Leányzót annyira el-tsábitotta, és le vette lábáról, hogy azt valósággal az testi kőzősűlésre ősztőnőzvén, tsak ugyan meg fertőztette[…]”

A 351/1824. pörben az apa mindkét lányát megerőszakolta és folyamatosan élte. A korabeli jogászi nyelv így ítélte meg: „[…]az emberiségből egészlen ki vetkeztetve, azon borzasztó vad indulatra vetemedett.” Lányait „[…]barom indulatjának fel áldozni[…]” nem restellett, „[…]igy emberi voltát a’ baromságig lealatsonyitván[…]” nem írtódzott. Ugyancsak az uradalmi fiskális fölperes följelentéséből idézünk: „[…]Nagy Mátyás[…] azon borzasztó vad indulatra vetemedett, hogy hites Feleségét meg vetvén, saját hajadon Leányát Erzsébetet meg szeplösiteni, ‘s azzal miglen Férhez nem ment[…] szüntelen paráználkodni; Továbbá[…] Kissebbik Leányát is Juliannát[…] barom indulatjának fel áldozni[…]” bátorkodott.

A 353/1815-1821. pörben a férj rajtakapta a terhes feleségét, hogy a vőjével közösült: „[…]a tanu Ipa Udvarának kerittéséhez ért[…] szuszogást, nyögést és nyöszörgést hallott[…] Vő Társa feleségével a’ ki már akkor 3 holnapos mozgó gyermekkel terhes volt közösködött[…]”

20. NEMI ERŐSZAK

A genitalitás egyik tipikus megnyilvánulása a nemi erőszak. Ez a jelenség már a szubhumán főemlősöknél ismert, és az ember történelmében a jelenig tart, ill. folytatódni fog a jövőben is. Emberré válásunk nehéz vívódásához tartozik ez az évmilliókkal mérhető, hosszú és lassúnak tetsző fejlődés.

Ha az erős, szexuális belső késztetés következtében a kielégülésre törő ember a szokásos unszolásra nem kapja meg a kiszemelt partnert, vagy erre reménye sincs, erőszakot tesz rajta. Az sem ritka, ha a közeledés minden előzmény nélkül, azonnal az erőszakkal kezdődik. Fizikai erejüket kihasználva, elsősorban férfiak tesznek erőszakot a gyengébb nőkön, de nők is követnek el erőszakot. (Gondoljunk csak a már tárgyalt melanéziai Yauszára!) Homoszexuális emberek között is előfordulhat nemi erőszak a fiatalabb és gyengébb rovására.

A cél elérésére az erőszaktevők fizikális és lelki kényszert, ill. egyszerre mindkettőt egyaránt alkalmaznak. Fontos az erőszakkísérlet is, hiszen általában nem a kísérletezőn múlik, hogy ösztönét nem élhette ki.

Kétféle erőszak létezik. Az egyik a durva genitalitás, amely kultúrális máz nélkül jelentkezik. Ezt az emberek, ill. a társadalmak egyöntetűen elítélik és szigorúan büntetik. A másik típusnál a genitalitást kultúrális mázzal burkolják. Ilyen esetben az elkövetőket már törzsi vagy rétegengedmény védi, és a cselekmény többé nem bűn, hanem eltűrt vagy megkövetelt, mindenféleképpen szabályozott viselkedésforma. Ilyenkor általában valamilyen rituális erőszakot hajtanak végre. Mind a természeti népek, mind a középkori nyugat-európai társadalmak esetében a fiatal legények csoportos erőszaktétele a férfivá avatás ünnepségével függött össze.

A feudalizmus kori szexuális bűnpörök sok nemi erőszaktételről tanúskodtak a Dél-Alföldön. A 371/1769. pörben egy meghiúsult erőszakról beszélt a sértett: „[…]a midőn egy heti volt a’ gyermek ágyam, akkor is azon Görög hozzám járt, az Agyamra mellém fekütt és kénszerített, a’ paráznaságra, de én vélle nem cselekedtem[…]” A 405/1819. pörben Kőházi János kovácsmester „[…]az emlitett Leányon erőszakot tévén, azt […]teherben hozta.”

A 329/1756. pőrben a sértett így beszélt: „Engem derékon kapott a’ katona, és[…] fel vetett az ágyra, és rajtam eröszakot tett[…]” A 325/1762. pörben a 10 éves kislányt a 60 éves férfi erőszakolta meg. A genitalitásra jellemző az életkorok szélsősége. A 326/1765. pörben a 14 éves gyerek a 8 éves kislányon tett erőszakot. Ebben az esetben a két gyerek éretlensége a szembetűnő.

Az egyik legagresszívabb férfi a 327/1765. pörben már 62 éves, mégis valamennyi szolgálóján erőszakot akar tenni. Még a gyermekágyat fekvő anyát is megerőszakolta. Kérdezik a gazdától, hogy a sértettnek „Mi okon kékek a’ czombjai es a’ Csecse, nemde azért e’, hogy vélled küszködött[?…]” A 344/1824. pörben a fiatalember a búzába vonszol egy kislányt és megerőszakolja. A genitalitásra jellemző ösztönkésztetéséről így valott: „[…]nem tudom én hogy vetemedtem reá, tsa nagyon nagy kedvem vólt akkor[…]”

Pöreink alapján még hosszasabb lehetne a nemi erőszakok különböző eseteinek fölsorolása. Azonban ez a cselekmény nem csupán genitalitás — ezért nemcsak itt tárgyaljuk —, hanem az „igazság ideáljának megsértése”, ahogy Hermann Imre fogalmazott, és egyszerre agresszió is. Így a további nemi erőszakot tárgyaló pöröket ezeknél a fejezeteknél mutatjuk majd be.

21. BIGÁMISTÁK, POLIGÁMOK, POLIANDROK ÉS „HÁREMTARTÓK”

Koronként és tudományáganként más-más megítélése volt a címben tárgyalt jelenségeknek. A feudalizmus utolsó másfél évszázadában pl. az volt a bigámista, aki a törvényt becsapva úgy házasodott kétszer, hogy az előző házastársától törvényesen nem vált el; ill. hitvesét a halál még nem vette el. Az ilyen ember, legyen férfi vagy nő, általában elhagyta a házastársát. Messzire költözött, ahol nem ismerték, és ott az egyházat, törvényt becsapva, újra hivatalos, de törvénytelen házasságot kötött. Így azonos időben két férje vagy felesége volt.

Arra vonatkozóan nem találtunk feudalizmus kori bűnpört, hogy ezt a cselekménytípust három vagy több férjjel (poliandria), ill. feleséggel (poligínia) követték volna el. Ugyanakkor a genitalitás rabja az olyan „nagyvérű” ember, aki nem éri be egyetlen házastárssal, hanem mellette különböző számú időszakos vagy állandó ágyast, ill. szeretőt tart. Közöttük rangsor található. A törvényes vagy első asszony általában a „fő”-feleség. A többi nőjével a látszat kedvéért sem kíván törvényes házasságra lépni, mégis — ahogy a pörökben olvasható — „úgy él velük, mint házastársukkal”. Ezeket a poligám „háremtartókat” vagy ágyastartókat tehát nem jogi, vagy gazdasági, hanem biológiai értelemben tárgyaljuk együtt. Érdekes, hogy a több férjet tartó asszonyok esetében sem a szakirodalom, sem a vizsgált pörök egyértelműen nem tájékoztatnak arról, hogy a férjek között volt-e olyan pontosan meghatározható rangsor, mint az ágyas asszonyok között. Kivétel csak Tibetben volt.

A történelemben mind a kultúrnépek, mind a törzsi civilizációk megannyi példát adtak a tárgyalt jelenségre. Az ősi ösztön, a genitalitás ebben a jelenségegyüttesben is kultúráltan átalakult, „megszelídült”, társadalmi gátlás alá került, és anyagi számítások motiválják. M. Mead írta az új-guineai mundugumorokról: „[…]társadalmi eszménykép a nagy, többnejű háztartás, melyben egy férfinak nyolc vagy akár tíz felesége van.”[854]

B. Malinowski szerint a Trobriand-szigeteken a vezetőnek gazdagnak kell lenni, hogy hatalmat gyakorolhasson. Ehhez viszont sok feleség kell, hogy azok rokonai a drága hozományt és az ajándékokat vigyék. A sok feleség viszont előbb-utóbb megcsalja a főnököt.[855] H. Damm a pápuákról ki is fejtette, hogy „A poligámia azonban semmi esetre sem mondható általánosnak. A többnejűség okai inkább gazdasági, mint erotikus jellegűek.”[856] Kijelentése így vitatható. Az anyagi és szexuális indíttatás ugyanis összemosódik. Ezeken a szokásokon a genitalitás minduntalan „átsüt”.

M. Stingl a mikronéziai Truk-szigeteken ezt tapasztalta: „A bigámia és a pligámia egyáltalán nem szokatlan[…] Truk szigetein azonban hallottam az ellenkező esetről is, a poliandriáról, a többférjűségről, amelyet eddig csak a Himalája lejtőin élő tibeti törzseknél tett utam alkalmával ismertem meg[…]”

A „[…]közös feleségnek lehetett egyszerre akár tíz férje is. Ez bizonyára lehetséges volt. Már azért is, mert a truki nők egyik fő erénye, hogy fáradhatatlanok a szerelemben.”[857] Elbeszélte, hogy a szerelmi „viadalban” rendszerint a nő a győztes.

Antoni Judit példája Új-Guineából, a Wahgi-völgyben élő bennszülöttek szokásait idézi. Ismert náluk a „kettős házasság”, a nővércsere és a poligámia. Ezzel életükben vége az ifjúkori, szenvedélyes szerelemnek, szeretkezéseknek. „[…]a férj általában csak annyiszor közösül feleségével, ahányszor ezt a gyermeknemzés szempontjából szükségesnek véli.”[858]

A surinámi bozótnégerekről Agüero Irma azt írta, hogy ismert náluk a böbbnejűség: „Egymást követően a férfiaknak általában négy-öt feleségük van életükben, az asszonyoknak meg három-négy férjük.”[859] Ez a jelenség az európi jellegű kultúrákban is törvényes lehet, ha valaki többször elveszíti a házastársát vagy hivatalosan elválik tőle. Utóbbinak már jelentős részben szexuális indíttatása lehet.

Az ókori Kínában a patríciusoknál „[…]az ifjak nem egy, de több leányt vettek el egyszerre[…]”[860] Közülük az egyik mindig a főfeleség volt. A kínai császárról azt tudjuk, hogy az „Asszonyaival való kapcsolatait is hasonló meggondolásoknak vetették alá: a királynő, akinek a Hold volt a jelképe, teliholdas éjszakákra volt fenntartva, a következő éjszakákon pedig a másodfeleségek következtek hierarchikus rendben lefelé a hónap végéig, hogy azután a hónap elejétől hierarchikus rendben felfelé következzenek egymásra.”[861]

Nagy Károly a tibeti szokásokat említette: „A tibetiek lakta összes területeket számítva a század elején — akkori vizsgálatok szerint — tíz családból egy poligám volt. A többnejűség a gazdagoknál dívott[…] a férj felesége nővéreit is feleségül vette.”[862] Leírását így folytatta:

„A többnejűségnél gyakoribb volt — tíz családból kettő — a többférjűségen alapuló házasság (poliandria). Ez Tibet valamennyi vidékén előfordult Amdo kivételével[…] Ez a családforma nem volt idegen sem a földművesektől, sem a pásztoroktól[…] A poliandriának az volt a leggyakoribb formája, hogy néhány fiútestvér vett egy lányt közös feleségül. A lány azonban mindenekelőtt a legidősebb fivér felesége volt, csak vele — tehát egyszer — ülte meg a lakodalmát, a többi fivérrel csupán házaséletet élt[…] Amelyik férj bent időzött az asszonynál, az a lábbelijét jelként a küszöb előtt hagyta[…] az ilyen házasságban született gyermekek mind őt [a legidősebb fivért] tekintették apjuknak[…]

Néha több barát, akiknek vérségi közük nem volt egymáshoz, esküvel testvériséget fogadott, s egy lányt vettek feleségül. Előfordult továbbá, hogy egy monogámnak indult házasságban a feleség kérésére a férj hozzájárult további férj — vagy férjek — csatlakozásához.”[863]

Kaj Birket-Smith megállapítása szerint, a poliandria általában a leánycsecsemők meggyilkolásának következtében, a kevés számú nő miatt következik be, mint pl. a dél-indiai todáknál vagy a mágneses sarok körül élő netszilik eszkimóknál.[864] Az ókori Spártában, ha két fivérnek közös birtoka volt, egy feleségen osztozott. Indiában a dravidák és mundák között is élt a szokás.[865]

Karsai György szintén arról tudósított, hgy az ókori Indiában mind a többnejűség, mind a többférjűség ismert volt. „Szokás volt, hogy fiútestvérek vagy unokatestvérek egy közös feleséget tartottak.”[866]

Raj Tamás a zsidónép ősi házassági szokásait ismertetve azt írta, hogy „Az ókori Izraelben csak a főpap élt monogámiában, a többiek boldogan vállalták a többnejűség örömeit és nehézségeit.”[867] A genitalitás hatása itt is kiütközött.

A poligám élet Európában is általánosan ismert volt. A tárgyalt jelenségek zömében az élvezethajszolást, a genitalitást tükrözik. Periklész századában, az ókori Spártában az asszony számára tilos volt a házasságtörés, de az ura ágyast tartott, a hetairákhoz járt.[868] „Ha valaki egészséges sokgyermekes asszonyt megkívánt, a férj beleegyezésével élhetett vele, hogy így még több egészséges utód jöjjön a világra.”[869]

A Képes Krónika IV. (Kun) László magyar király életéből, a 13. sz. végéről ezt említette: „László király felesége apuliai Károly király leánya volt. Ő azonban megvetette a házastársi nyoszolyát, és kun leányokkal hált: Édua, Köpcsecs és Mandula volt a nevük; de volt sok más ágyasa is.”[870]

Papp Gábor a reneszánsz korról írva elbeszéli, hogy a 16-17. században szaporodik a bigámia, amelyet megtűrtek. A 30 éves háborúban lecsökkent a férfiak száma, ezért kötelezték őket a gyermeknemzésre. Németországban elrendelték, hogy a férfiak két asszonyt vegyenek feleségül.[871] Az uralkodó osztályról szólva ezt jegyezte le: „Számos királyi, ill. fejedelmi udvarnál az udvarhölgyek voltaképpen az illető uralkodó nem hivatalos háremének tagjai voltak.”[872]

A többnejűséget az iszlám országok népei közül számosan máig gyakorolják. Vallásuk egy családban a családfőnek négy feleséget tűr meg. Kiss Imre a háremek általános elterjedéséről ír és megemlíti, hogy az ágyasság létrejötte kettős erkölcsiséget szűlt.[873]

A különleges poligám szokások között kell említenünk az ún. pirrauru házasságot. A közép-usztráliai dieriknél ismert. A férj, a saját feleségével való házassága mellett pirrauru viszonyba léphet több olyan asszonnyal is, akik más férfiak feleségei. Ezt a különös kapcsolatot a férjek és a törzsfőnök engedélyezi. A viszony akkor él, ha az igazi férj távol van. Ilyenkor a megegyezésben lévő másik férj védelmezi és éli az időszakosan magányossá vált asszonyt. Az Amur-torkolati giljákoknál és a tunguzoknál a férj fivérei élnek házastársi jogokkal a sógornőjüknél, a férj távollétében. Indiában a szantaloknál ismert szokás, hogy a férj öccse támaszt igényt bátyja feleségére; míg a férj, feleségének húgaira tarthat számot.

Kelet-Afrikában az akambáknál a többnejű férfi feleségeinek házas fiai esetében, az első feleség legidősebb fiának joga van a legidősebb féltestvérének feleségeire, míg a korban következő fiúnak a következő féltestvér feleségeire stb.[874]

Ezzel az igen bonyolult kapcsolatrendszerrel eljutottunk a levirátushoz, vagyis a sógorházassághoz. Ebben az esetben általában a halott férj fivére köteles feleségül venni az özvegyet. A dél-afrikai bantuknál a fiú örökli apja feleségeit, míg a saját anyja a halott férj öccsének lesz a felesége. Ez a szokás egy fajta „életbiztosítást” is jelent.[875] A másik hasonló kapcsolattípus a szororátus vagy sógornő-házasság. A férfi felesége halálakor jogosult vagy köteles feleségül venni ennek hajadon húgait.[876] Ezek mögött anyagi praktikum, a barátság fönntartása a másik családdal és szexuális indíttatás is megbúvik. Az együttéléssel ez utóbbi vitathatatlan! A házasság viszont ezt korlátozza, ezért az ember minden agyafurt praktikát kitalál, hogy genitalitási ösztöne érvényre juthasson. E. R. Service fogalmazta: „[…]a házasság intézménye az egyik leggyakoribb módja a szexuális ösztönök mérséklésének kultúrális szabályok és tilalmak útján.”[877]

H. Maspero az ókori Kínából egy szertartást említ, amely a csoportházasság emléke volt: „[…]valamennyi fivér egybekelt egy család valamennyi leányával[…]” Más kérdés, hogy valószínűsíteni lehet, miszerint a terhesség jelentette a házasság véglegességét.

A magyar dél-alföldi feudalizmus korából a 309/1745. pörtől a 314/1830. pörig a genitalitásnak ezeket a sok színnel árnyalt formáit mutattuk be, de a jelenségekre más pörökben is találtunk példákat. A 173/1805. pörben a gazda sorra teherbe ejtette a szolgálóit. A reneszánszban is előforduló jelenség volt, hogy a nőt több férfi élte. A 221/1762. pörben a gazda és a fia rendszeresen közösült Bang Sára szolgálójukkal. A fiatal gazdának a városi háznál felesége is volt. A cselédlány így vallott róla: „[…]a Szálláson laktam vélle, a Felesége pedig ithon lakott, mivel kicsiny gyermeke vólt.”

A 255/1819. pörben a vizsgálóbíró így pörölte az asszonyt. „Férjed lévén, hogy mersz nős paráznaságban élni Therdon Lászlóval és Karantsi Pállal?” A 275/1815. pörben „Poroszlai Nagy János önként elesméri nős paráznaságbann lett keveredését, és ágyasnéjának általa lett megverettetését.” A megverés, bántalmazás a szerelemben nemcsak büntetés, a düh kiadása vagy bosszú, hanem a másik teljes birtoklásának kifejezése is.

A — pörgyűjteményünkben nem szereplő — ügyiratból: a IV. A. 53. fond, 1814. márc. 28-án kelt 27. és 28. sz. dobozolt aktákból megtudjuk, hogy Halmosi János 30 éves, Heves megyei bigámista — feleséges parázna — 2 éve élt a 22 éves református, férjes Szűts Katával. Tettét így indokolta: „[…]ezt pedig azért tselekedtem, mivel hites feleségem, még én az M[éltóságos] Uraság által allitott Divisióban[878] katonáskottam, addig magát feltsináltatta.”

Targosi, másként Jávorka Márton 70 éves a 309/1745. pörben ezt vallotta: „Azért fogtak meg mert két Feleségem vagyon.” Ráadásul mindkettővel törvényesen megesküdött. A 310/1745. pörben Juhász Őrse 38 éves szentesi asszony, arra a kérdésre, hogy „Miért fogtak meg”, így válaszolt: „Azért hogy két eskűtt Uram van.” A 311/1761. pörben a 46 éves Radócsi György így vallott: „Azért vagyok fogva mivel két elö Feleségem vagyon[…]”

A korra jelemző volt az a gazda, akinek a felesége a városi házában lakott, a tanyán pedig az ágyasával élt. A 312/1775. pörben a cselédlány így beszélt: „[…]eô Kegyelmé[ne]k két felesége volt, az egyik ithon volt, engemet pedig a’ Szálláson tartott, ott élt.”

A 313/1818. pörben Kementzeÿ Istvánt azért ítélték el, mert 1810-ben a „Csanyi Szent Egyházban” megesküdött Kiss Katalinnal, majd 1816-ban Jászberényben Kováts Erzsébethtel. Így „[…]egy üdőben 2. hites Feleséget tartott légyen[…]” A 314/1830. pörben Borús János feleségül vette a miskolci Rózsa Zsuzsannát, majd őt elhagyván, Vásárhelyen Nagy Erzsébettel adta össze magát, és ezért „két Feleségűség” vádja terhelte.

A 316/1757. pörben a nőbigámista férje mellett megtartotta régi szeretőjét, aki így beszélt: „[…]két esztendeje miúlta Kovács Ferencznével közösködni kezdettem még leány korában, s. azúlta valamikor mógyát ejthettem, mindenkor vólt vélle közöm[…]” A 356/1751. pörben Szabó Juliannának két férje volt. Az elsőt azért útálta meg és hagyta el, mert tehénnel (is) közösült. (Hivatalos válás nem jött létre.)

22. FELESÉG- ÉS PÁRCSERE, TRIOLIZMUS ÉS CSOPORSZEX

A perverziók ezen eltérő típusait a genitalitás fogja össze. A szubhumán főemlősöknél a párcsere ismert, a triolizmus ritka, míg a valódi csoportszex — ahol nem a közös helyszín és időpont, hanem a háromnál több egyednek egyszerre, egymáson gyakorolt szexuális tevékenysége a lényeges — ismeretlen. Ezeket a nemi szokásokat a genitalitás minél intenzívebb kiélésére, a fokozott és maximálisan elérhető kéjélvezet keltésére az ember vezette be, majd gazdasági és társadalmi szempontok alakították, tovább színezték, olykor kultúrjelenséggé tették.

A genitalitás ezen perverziói az emberré válás óta széles körben elterjedtek és soha ki nem vesznek. Korszakonként fölerősödnek vagy háttérbe szorulnak. Ugyanakkor L. H. Morgan teoriája megdőlt, miszerint az ember kezdetben promiszkuitásban élt, amelyben a szabad szexuális érintkezés a csoporton belől ismert volt. Ez a jelenség a föltevés szerint ugyan nem volt ismeretlen, de kivételes alkalmakkor, rituális cselekményként űzhették. (Pl. termékenységvarázsláskor.) A matrilineáris, majd a patrilineáris poligámia létezése közismert, amelyeket a monogámia követett.

A. P. Elkin Ausztrália őslakóiról szólva elmondja, hogy a feleségcsere és a feleségek kölcsönadása gyakori volt. Más kérdés, hogy ezt a jelenséget elsősorban nem a genitalitás fűtötte, hanem a gazdasági érdek, hiszen a kölcsönadott asszonyért ajándékokat vártak. Feleségüket szinte árúba bocsátották, prostituálták.[879]

Antoni Judit szerint Ausztráliában: „Élete folyamán sok nő lesz két vagy több férfinak a felesége, s ismeretes az időleges feleségcsere szokása is. (Pirrauru házasság.) Féltékenység nincs, csak tulajdonféltés.”[880] Új-Guineában, a Wahgi-völgyben élő bennszülöttek a szertartási házban csoportosulnak, ahol 10-12 pár jön össze. „A felügyelő idősebb asszony figyelmezteti őket a társasjáték íratlan szabályára, a partnercserére. Időnként egy-egy pár kioson a házból, és eltűnik a bozótban — az eseményt természetesnek tekintik.”[881]

M. Stingl leírása szerint, „[…]a Marquises-szigeteken[…] az esküvői szertartás végén, a menyasszony magához szólította az összes jelenlevő férfit. Ezután lefeküdt egy fehér gyékényre, a násznép pedig körben helyezkedett el. A menyasszony ezután mindegyik férfival úgy szeretkezett, mintha férje lett volna, az egész vendégsereg szeme láttára. Az ilyen teljesítmény után természetesen napokig pihennie kellett. De nem sajnálta. Minél több férfit elégített ki az esküvői szertartás folyamán, annál nagyobb volt a tekintélye a községben.”[882]

K. Birket-Smith arról írt, hogy „Ha a vadászszerencse hiánya vagy járványos betegség alapjaiban rázza meg az eszkimó társadalmat, a közösség belső összetartozását általában feleségcserével erősítik meg.”[883] Az átmeneti feleségcseréről szólva leírta, hogy ez az eszkimóknál és az afrikai hottentottáknál is ismert. Ugyanakkor, „A polinéziaiaknál és a mikronéziaiaknál közeli barátok olykor nevet cserélnek, és ezzel megszerzik egymás házastársi jogait, a név fölvételével ugyanis mindegyikük azonosul a másikkal.”[884]

Délnyugat-Afrikában a hereróknál két férfi kötelezheti arra magát, hogy feleséget és marhát cserélhet, majd segítik egymást. Az ókori Spártában a feleségcsere a vendégbarátsággal járó kötelezettség volt.[885] A marha- és a feleségcsere itt is jelzi, hogy mindkettő csak árúcikk és érzelmi kötődés legföljebb másodsorban fűződik hozzájuk. Az USA délkeleti részén élő indiánoktól és a tibetiektől a kedves vendég a vendéglátó feleségét, lányát kapja meg a befogadó házigazdától az egész vendégeskedés idejére.[886]

Áttérve az időszámításunk utáni európai szokásokra, Horváth Pál a nemiségről a korai keresztény vélekedéseket vizsgálva, Kr. u. az 1-2. századról, a libertinus irányzatról szólva fogalmazta, hogy „Isten mindent közösen készített az embereknek, tehát a nőt is közösen rendelte a férfi számára.” (A ritualizált csoportszex „szeretetlakomákba” torkollott.)[887]

Klaniczay Gábor szerint, a 11. századtól megjelentek az eretnek szekták, akik fekete miséiken egymással csoportosan közösültek. Az viszont már csak toposz, hogy a születendő gyermekeket megölték, elégették, hamvaikat kenyérbe sütve áldozati ételül elfogyasztották, mások szerint a lisztet a vérével gyúrták össze. Az ilyen vallomásokat általában kínzásokkal kényszerítették ki, és nem egyebek, mint a középkori misztériumok világi torzképzetei.[888]

A 13. században bontakozott ki a begina- és begárdmozgalom, amely a szeretkezést vallási köntösbe bújtatva szabad szerelmet hirdetett. Az adamiták az utcán is mezítelenül jártak. A közösülést házasságon kívül is természetesnek vették, noha párkapcsolatban éltek, de a házaságot elítélve, teljes egyenlőséget hirdettek. Gyülekezeti ünnepségeiken nem voltak ritkák a csoportos szerelmi rítusok sem.[889]

A Széchyek Gömör vármegyei úriszéki büntetései között, a 394. pör 1637. okt. 27-én, Balogváron zajlott. Ebből megtudhatjuk, hogy egy nővel három férfi közösült: „[…]Szenth símoni Konya Miklos, Konya Istok és Konya Míhalj[…] Mak Janos feleseghett, Zophitt egy eghesz étczaka színtén ugy bírtak, valamint akartak, az anija pedeh, Gall Zophy ugyan a kamraban vélek egyűt vala, magha engedett nekyek, hogj az leanyaval latorkogjanak.”[890]

Vig Károly a 17. századi, marosvásárhelyi szexuális bűnpörök között több, csoportosan elkövetett genitalitást is említ. A triolizmus példája, amikor az asszony két katonával egyszerre közösült. „Azt is láttam, hogy néha kettőseleg is hevertenek az ágyában az katonák, őmaga előttök állott.”[891] Egy másik esetben a tanú erről vallott. „Az ablakomról láttam ezt az Vargánét: öt katona hozta vala[…] elnyújtóztaták, az fejét az első garádicsra tevék és az szememmel láttam, hogy az kettei meggyaká.”[892] A következő pörben egy éjjel a mezőn négy férfi közösült az asszonnyal: „[…]kérkedett vala, hogy aval az asszonnyal paráználkodtak, úgymint Miklós, Nánási, Kis Szabó Márton, Simonfi megtötték neki.”[893] Végül: „Börveinét idehítták az legények vacsorára és ágyat vetettek neki az ház közepin, neki, az sok lator legény.”[894]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori pörök közül kiemelünk néhányat. A 252/1781. pörben ezeket olvashatjuk: „[…]akkor Eczaka Kerekes Péter, Talpallo Sára, és Barna Gyurka Paszaportos egyűtt háltak. Nagy Pannánál égy Széltiben főldőn[…]” A 280/1822. pörben a férj beszélte a szeretőjéről: „Feleségem kért reá, hogy gyermeket tsináljak nékie, minthogy már nékünk nem lesz; eő meg ugyan azon asztalos fiával tselekedett úgy.” Ez a párcsere és a meddő asszony esete hasonlít ahhoz az ókori spártai szokáshoz, amelyről Castiglione László így írt. „Ha egy házasság bizonyos ideig meddőnek mutatkozott, a férj tudával, sőt biztatására a feleséggel más férfiak közösültek[…]”[895] („Kollektív házasság” lett belőle.)

A 286/1827. pörben az asszony így panaszkodott: „Ütött vert az uram, ‘s ellis tsapott viselős koromba[…]” Az asszonyt terhessége ellenére egy másik férfi azonnal fölvállalta. Így vallott róla: „[…]én most őszi vásárkor vólt esztendje, magamhoz vettem: azólta mondottam már egyszer azurának, hogy mikor veszivissza a’ Feleségét[…?]” A 287/1828. pörben „Karai Lőrintz kertész[…] Feleseget és három Kis ded gyermekeit orozva elhagyta — és Csani Kertesz Török Josefnek hajadon Leányával Mariával — Kivel már tőbb esztendők olta hitetlenül el — és már tölle Kis gyermekei is vannak — elszökött légyen.”

A 298/1740. pörben két házaspár cseréjéről olvashatunk közösülés végett. „[…]Rosy Rachel Ersokot, annak Ura pedgi Risival éltek[…]” A 299/1798. pörben is párcsre történt, majd az elhagyott asszonynak két férfi hét gyermeket nemzett. A 300/1800. pörben a férj egy asszonnyal, elhagyott felesége pedig egy másik férfival állt össze. Az asszony vallotta férjéről: „[…]ő Kohánét fogta fel[…] a’ szólgálóját is Tavaj fel csinálta[…]” — az aszony pedig egy zsellért választott magának.

A 301/1805. pörben a katonák sorra közösültek a vásárhelyi Hajda vendégfogadóban a kukta feleségével. Az egyik tanú így vallott: „[…]és ott számtalanszor paráználkodott ugyan a Qvartélos Németekkel, elsőben a’ nagy Borivó szobában, egyik Német a’ Fejénél állott másik a Lábánál, harmadik pedig az hasán fekütt, és dolgozta.” Egyszerre négyen vettek részt a szexuális cselekményben, amely nem volt erőszaktétel!

A 307/1767. pörben triolizmust követtek el. A házaspár harmadiknak a szolgálólányt vette az ágyukba: „[…]Goog Antalnak Felesége reá vett, hogy énis feküdgyem az eö ágyokra, belöl feküdvén az Feleséghe, én Szélül. az Ura pedig középben.” A 308/1778. pörben a szállásra két pár ment ki éjszakára szeretkezni, közben párt cseréltek.

A 315/1751. pörtől a 321/1792. pörig olyan eseteket mutattunk be, ahol a férj impotens volt. Szintén ősi ösztön szabályozza, hogy ilyenkor — ahogy a hordatársadalomban is előfordult — az asszony más férfiakhoz ment kielégülésért. Az ilyen esetekben gyakori a promiszkuitás, a triolizmus és a párcsere is.

A 404/1756. pörben szintén triolizmusra találtunk példát. A férj így vallott: „[…]én magam kénszeritettem Pap Mihályt a feleségemel való kőzősűlésre a mint is jelen létemben egynehányszor vólt vele kőzi[…]”

Az asszony, férje tevőleges szerepéről is beszélt a szeretkezés során: „[…]az Uram Pap Mihály mellé maga feltett az agyra, azt Parancsolta hogy kőzősűlyek vele, mivel jelen vólt, és ott állott, míg veghez vitte a dólgot, vólt pedig egy nehány izben kőzőm Papp Mihállyal, mindenkor az Uram jelen létében, sőt az uram óldotta meg elsőben a gatyáját s. kitette a veszszejét s. úgy vitte veghez a dólgot.” A triolizmusnak itt az a ritka esete forgott fönn, amikor a két férfi nem a nővel, hanem egymással kezdte meg a nemi cselekményt.

23. HOMOSZEXUALITÁS

A homoszexualitás eredetét, pontos meghatározását és klinikai elkülönítését ma sem tökéletesen ismeri, ill. végzi az orvostudomány. Jelenleg két eltérés is kimutatható náluk: a szaporító sejtben gén- és az agyban anatómiai elváltozást. Ettől függetlenül, a liberális polgári szemlélet, amely az egyenlőséget hirdeti és a kirekesztést elítéli, a homszexualitást nem betegségnek, nem is perverziónak, hanem sajátos állapotnak, szociológiai megfogalmazásban „másságnak” tekinti.

Természetes, hogy a 20. század második felében a kultúrállamokban már nem üldözték őket, hanem az egészséges szexualitású emberekkel azonos társadalmi elismerést, jogot és humánus bánásmódot igyekeztek számukra biztosítani. Ettől függetlenül, biológiailag és a társadalom számára a szaporodó, a családi, ill. közösségi továbbélést biztosító, a nemzetet fönntartó szexuális magatartást tekinthetjük normálisnak, hiszen általánosan jellemzővé váló homoszexuális magatartással néhány nemzedékváltás elmaradása után az emberiség kihalna. Ezért az elmúlt évszázadok során több társadalom — különösen a szélsőséges, diktatórikus jellegűek — inkább üldözték mint segítették vagy eltűrték. Egyes vallások, mint. pl. a mohamedán vagy a zsidó–kersztény kimondottan ellene voltak. Utóbbi már sokat enyhített rajta. Magunk részéről a homoszexualitást biológiai szempontból a természet tévedésének tekintjük, és egyetértünk a társadalomnak azzal a magatartásával, hogy mindaddig nem szankcionálható, amíg ez a nemi magatartás és cselekedet bűnesetek elkövetéséhez nem vezet.

A homoszexualitás jelentkezése és megnyilvánulása szerint igen sok típusa ismert. Van, aki gyermekkora óta saját neméhez vonzódik. Született nemi eltévelyedő. Van, aki „beleszületik” egy ilyen közösségbe, amelyben számára ez a követendő magatartási példa; az imprinting ebben az irányban alakul ki, tehát kinevelődik benne. Ismét mások úgy vonzódnak saját nemükhöz, hogy a másik nemet elviselik, közömbösek vele vagy undort, esetleg gyűlöletet éreznek irántuk. Van aki nagy lelki megrázkódtatás, szerelmi csalódás után dönt úgy, hogy soha többé nem kezdeményez érzelmi és testi kapcsolatot a másik nemmel, ezért a benne munkáló vágy kiélése a saját neműek felé fordítja. A másik nemtől való távolodásuk során megmaradhatnak ennél az elhatározásnál, de testi-lelki homoszexuális partnerkapcsolatot nem létesítenek, vagy több fokozatban közeledhetnek saját nemükhöz és találnak náluk vigaszt, egészen a teljes homoszexuális magatartás gyakorlásáig. Az egyik homoszexuális lelkileg kötődik saját nemű társaihoz, a másik fizikailag kívánja, vagy egyszerre mindkét jelenség együtt van nála. Akad csöndes, szemlélődő, befelé forduló, passzív homoszexuális ember is, aki ugyan saját neméhez vonzódik, de ezt titkolja, és sohasem keres azonos nemű párkapcsolatokat, de a másik neműekkel sem köt szövetséget. Gyakori a biszexuális, aki mindkét nemmel létesít nemi kapcsolatot. Legkülönösebb a transzvesztita, aki nemi értéktévesztésben szenved, és a másik nemhez tartozónak érzi magát. Nemi szervét gyakran „át” is operáltatja, és a másik neműek szexuális hormonjaival kezelteti magát. Szexuális életet így a kezdetben vele azonos neműekkel él. A példákat nem soroljuk tovább, hiszen a homoszexuális emberek és viselkedésmódjuk között nincs két azonos!

A homoszexuális tevékenységet már a szubhumán főemlősöknél is megfigyelték, esetünkben természetesen egyidős az emberré válással. Nincs kimutatás, amely bizonyítani tudná, hogy a történelemben az időben előre haladva, a számuk minként változik? Emelkedik, csökken, stagnál vagy ingadozik? Az bizonyos, hogy a társadalom nagyban befolyásolja: megtűri, elismeri, támogatja, tíljta vagy üldözi, és ezek szerint kétségtelenül változhat a számuk. Állítólag egyes társadalmakban és társadalmi rétegekben a 4-7 százalékot is elérhetik, attól függően, hogy a közösség mennyire engedékeny a szabad viselkedésben és verbális megnyilatkozásban; ill. mennyire merik magukat őszintén megmutani. A passzív homoszexuális magartásúak a populációban valószínűleg jelentékenyen emelnék a statisztikai arányt, de ők a szabadságuk biztosítása ellenére is gyakran titokban tartják „ferde” belső késztetésüket.

Azt nehéz lenne szociológiai szempontból kimondani, hogy ez a magatartás aberrált, mert a másságot humánus szempontból tolerálni kell, de ez mindig külön energiát jelent. Még a természeti népek sem egyformán viselkedtek a homoszexuálisokkal szemben, bár példáink szerint, a legtöbb elfogadta. M. Mead a samoai gyerekekről többek között leírta, hogy a serdült fiúkat általában párosával metélték körül. A közös sors miatt „Gyakran együtt is alszanak az ilyen párok, és a bartái kapcsolat néha homoszexuális viszonnyá alakul.”[896] Könyvének „A lázadó lány” c. fejezetében arról írt, hogy a serdült lányok között gyakori a homoszexualitás, amely az egymással szorosabb baráti kapcsolatban lévők között fejlődik ki.[897] A legtöbb esetben ezeket a homoszexuális érintkezéseket az váltja ki, hogy ellenkező nemű partnerük nincs, vagy erős tiltás, törzsi tabu szabályozza, hogy a más neműekkel nemi kapcsolatot kezdeményezzenek, de amint erre lehetőségük lesz, szexuális életükben a heteroszexuláis tevékenység és magatartás lesz az egyedül uralkodó.

M. Stingl írta, hogy M. Mead a Tau nevű samoai szigeten 30 fiatal lányt figyelt meg. Közülük 14 még a pubertás körül sem volt férfival, de „[…]huszonegynek voltak homoszexuális tapasztalatai, és három kivételével, valamennyi maszturbált.”[898] Nagyon fontos azt tudni, hogy ezek a viselkedésformák a házasságkötés után megszünnek, mindkét nem gyermekeket nevelő, heteroszexuális életet él, és nemi eltévelyedése többé nem jelentkezik.

W. Thesinger az Irak délkeleti részén törzsi közösségekben, faluközösségekben élő mocsári arabok életmódját tanulmányozta. Az ókorban ismert amazonokhoz hasonló, különös nőket figyelt meg, akikről könyvének egy párbeszéde így tájékoztatott:

„– A mustardsil nőnek született — magyarázta Amara. — Ezen nem segíthet, de férfi szíve van, és ezért férfi módra él[…]

– Férjhez mennek a mustardsilok?

– Nem, nőkkel hálnak, akárcsak mi.” — válaszolta a férfi.[899]

Különös jelenség arab népességben, ahol az iszlám terjedt el. W. Thesinger még nőkhöz vonzódó, álhermafroditával is találkozott az egyik mocsári szigeten: „[…]egy ízben tömzsi, középkorú, a szokásos fekete lepelbe burkolt nő csoszogott be, és gyógykezelést kért. Szokatlan, inkább férfias arca volt, és amikor fölemelte ingét, teljesen szabályos, rendes nagyságú férfi-szervet fedett fel.

– Nem vágnád le és csinálnál belőlem igazi nőt? — kérlelt.”[900]

W. Wrage a Dél-marokkóban megfigyelt berberekről adta hírül: „Több helyütt fiatal legényeket látunk andalogni, kéz a kézben, mint valami szerelmespár. Lágy mozdulataik ifjonti szelídségét ellensúlyozza furcsamód félelmetesnek ható haj- és szakállviseletük. Azt mondják, hogy e fiatalemberek közül sok homoszexuális.”[901]

Az ókori Spártában, Periklész századában a férfi rendszeresen ágyast is tartott, hetairákhoz járt, de igazán sem a feleségével, sem más nőkkel nem volt boldog. A kielégítő partnerkapcsolatot a férfiak közötti elmélyült barátság nyújtotta, amely előbb-utóbb szerelemmé is válhatott.[902]

Buda Béla a 18. század fölfogását így jellemezte: „A titoktartásra szükség volt, hiszen akkor a homoszexualitás már nemcsak súlyos bűnnek számított, hanem törvények is voltak ellene: nem egy államban halállal büntették. A halálbüntetés csak később változott át hosszú szabadságvesztéssé, nyilvános megszégyenítéssé vagy száműzetéssé.

A XVIII. században az orvosi leírások már beteges dolognak minősítették a homoszexualitást, de büntethetőségének eltörlése még nem került szóba. A XVIII. század végétől a XIX. század derekáig az orvoslásban az ún. degenerálódási elmélet uralkodott, amely a viselkedés különféle betegségeit, zavarait — köztük a homoszexualitást is — az elkorcsosulással próbálta magyarázni.”[903]

Az általunk vizsgált korszakban, a magyar feudalizmus utolsó másfél-évszázadában, a homoszexualitást a keresztény egyházak „halálos bűnként” kezelték, a társadalom nemi eltévelyedésnek, „fajtalanság”-nak bélyegezte, üldözte és büntette. Más kérdés, hogy — a vizsgált bűnpörök tanulsága szerint — a legtöbb homoszexuális cselekmény akkor került nyilvánosságra, ill. felelősségre vonásra, amikor ezzel a belső késztetéssel visszaélve, valamilyen más bűnt is elkövettek, amelyet egyébként szintén üldöztek.

Homoszexuális cselekedetet találtunk nemes, iparos és parasztember bűnpörében egyaránt, a területen jelenlévő társadalmi rétegek számarányának megfelelően. Elgondolkodtató viszont az a tény, hogy a parasztok között kitudódott homoszexualitás ebben a korban jóval többnek tűnik, mint az az elmúlt évszázadban fölszínre kerkült. A parasztság annyira elhatárolta magát ettől az „eltévelyedéstől”, hogy egyik adatközlőnk szerint az ő körükben „ismeretlen volt”, sőt még az olyan tyúkot is azonnal levágták, amelyiket tojózáson vagy kukorékoláson érték.

A magyar feudalizmus dél-alföldi mezővárosaiban, falvaiban, szállásain, ahol a fölvilágosodás és a reformkor szelleme a tanulatlan nép között ismeretlen, ahol a babonák még erősen élnek, a homoszexualitás nem a kultúra, az urbanizálódás, az „elkorcsosuló emberi érzelmek megnyilvánulása”, nem „divathóbortként terjedő ínyenc passzió”, hanem nyers genitalitás. A „primitív” ösztönélet erősebb, mint a gátlások, és akiben hajlam mutatkozik a saját neme iránt, nem válogat, csak a kielégülésére törekedik.

A 352/1805. pörben az akkori társadalom szemében más deviáns cselekedeteket is elkövető vádlott: „N[eme]s Ivanossich Mátyás meg részegedvén, levetkőződőt fel álván szemérem teste ment az N[eme]s Német Ferentz ágyához […]akinek betegsége miat nem szabad gatya madzagot hordozni[…]” — vallották a rabtársak, majd így részletezték a történteket: „N[eme]s Német Ferentz Korán le vetkőződőt és le fekűdt farral ki felé meg részegedvén N[eme]s Ivanósits Mátyás hasonlóképen későbben le vetkőződvén és hozzá ment le fekűdni az ágyában és az takaródzóját róla le taszitván és az Szemérem testét az lába kőzé taszitotta[…]”Egy másik vallomás szerint: „Midőn[…] bémentem, tehát Ivanóssits Mátyás épen akór húzta ki az szemérem testit Németh Ferentznek az alfeliből[…]”

A 353/1815-1821. pörben a takácsmester az inasfiúval fajtalankodott: „[…]mikor a’ pintzébe voltunk, Kend a’ Szemérem testét a’ számba tette” — vallotta a gyerek. Az anyja kiegészítette. „[…]a’ Szemérem testét a’ Szájába tette, és a’ magot oda fakasztotta, mellytől fiam meg betegedvén[…]” A fiú mostoha nővére így vallott: „Szájjába tette a’ szemérem testét és Borba mosogattatta véle.”

A 354/1826. pörben „[…]estve ben a’ szállási Házba nevezett Kanász gyerek az ágyon feküdt[…]” A 40 éves juhász a 12 éves gyermeknek „[…]szemérem testét fogdosván Júh tsapónak kérte[…] arra kénszerítette hogy gatyáját oldgya meg[…], mellé fekűdt hasra forditotta reá mászott[…] a’ gyermek all vágánnyában szemérem testét úgy bé nyomta, hogy a’ gyermek kiáltani kéntelen volt[…], tőlle a’ vér 3^ad napig folyt.”

A 404/1756. pörben Barta István bi- és homoszexuális életet élt, de az utóbbit jobban kedvelte. Az egyik tanúvallomás szerint Barta így beszélt: „Soha Sem lattam szeb Testet, Fejéreb Testet mint ă Pap Mihály teste; ellenben az Aszonyi szemellyeket rutolta, Bűdősők[ne]k, és Csunyák[na]k lenni mondotta[…]” A pörben Takács János vásárhelyi tanú vallotta:

„Barta egy gatyában lévén a Tanuis egy gatyában vólt, s. a patkán űlvén [Barta házában] a tanú, hozzá ment Barta István, és a veszszejét kezzébe adta s. meg ölelte csókolta mondván: Engedj János engedj[…] a boros kamarájáb[an borivás után] akkor a gatyájához nyúlt a tanúnak Barta és Kaparászot a gatyájába s. akkoris keményen erőltette hogy engedjen néki[…]”

„Pap Mihály hozzám jőtt, és a gatyámat meg óldotta” — beszélte Barta István. — „[…]addig hizelkedett kőrűlőttem, hogy magamatis reá vett, úgy énis felindultam, és természet ellen való vétket vélle elkővettem[…]” Négy esztendeig nagyon sűrűn fajtalankodtak egymással: „[…]nékem 18. esztendős koromba vólt afféle dólgom [Sodomim vétke] Mocsi Jánossal, ező apjának Istállójába, eö vitte rajtam veghez, én pedig nem cselekedtem, és eö engemet vérbe is kevert.”

„Ismét: őkőr Pásztor koromban vólt Sodomai vétkem Pajzan Toth Jánossal eö lehetet mintegy 17. vagy 18. esztendős, vólt pedig 5. szőr vagy 6. szor és amenyiszer eö én velem, annyiszor én eö véle cselekedtem a Szálláson[…] Ismét Tot Barta Pistával 20. esztendős korában vólt afféle gonosz Sodomai vétkem[…] aző Istállójokba éjjel, vólt pedig 10.szer vagy 12:szer nőtelen korúnkba esett a dolog, és eö cselekedte énnékem[…] Ismét: Varga Ferentzel vólt Sodomai vétkem ez előt két esztendővel a’ kamarában 1. szer de tőbbszőr nem vólt.”

Bartáné mondja Varga Ferencről és Pap Mihályról: „[…]láttam : hogy ezek[nek] kűlőn kűlőn jelen létekben az uram a’ veszszejét kitette a’ gatyából, a Setétbe[…]” Varga Ferenc 35 éves tanú vallotta: „[…]hozzám kapott, és S. V. a veszszömet meg fogta mondván: miért jársz gatyaszárba[?…]”

24. BESTIALITÁS

A genitalitás másik tipikus megnyilvánulása az állatokkal való közösülés. Az emberiség történetében perverz partnerként mindaz az állatfaj szerepel, amelynek egyfelől legalább akkorára táguló szeméremrése vagy kloakája van, amely a nemi vágy kielégítése céljából a férfi erigált péniszét befogadni képes; másfelől akkora pénisze van, vagy orális, ill. tanult (idomított) manipulatív vagy lingvális készséggel rendelkezik, amellyel gyakrabban a nő, ritkábban a férfi szexuális vágyát kielégítheti. Ezeknél különösebb esetek is adódhatnak, amikor férfiak nem az állat péráját, hanem a száját használják. Egyes perverz férfiak állítólag idomított majommal orálisan keltenek ejakulációt; vagy egy 20. századi vásárhelyi bűneset szerint, a kanászgyerek perverziójával a tyúkok fenekét repesztette meg, tehát a baromfi kloakája mégsem az ő mérete volt.

A szakirodalom alig foglalkozik a bestialitással, elsősorban a felelősségre vonását tárgyalják és az ítéleteket közlik. Pedig ez a perverzió is a legtöbb kultúrában ismert lehetett. Bodrogi Tibor egykori egyiptomi tanítványának, Saber El Adlynak (Center of Folklore Al Bursa El Kadima, Kairó) szóbeli közlése szerint, az iszlám szigorú tilalma ellenére, Egyiptomban a legtöbb falusi serdülő fiú közösül tehénnel, bivallyal. Főleg az utóbbit részesítik előnybe, mivel a bivaly pérája símogatásra izgalomba hozható és emiatt befogadóképessé válik.

Az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörök között csak férfiak állatokkal folytatott perverzióit találtuk. Ezek egy részét szodómiának is nevezik. Annak több oka van, hogy nők perverziójára nem leltünk; és nem bizionyító arra nézve, hogy titokban ne fordulhatott volna elő. Mindenesetre, a nő, ha akar — akár mennyire nem kívánatos is — épp a genitalitás miatt hamarabb talál magának férfipartnert, mint a férfi nőt, ezért föltételezhető, hogy a genitalitásnak ez a típusa a vizsgált vidéken a férfiak között jóval gyakrabban fordult elő. Mivel állattartó mezőgazdasági területről van szó, a férfiak itt foglalkozásszerűen gondozták az állatokat, rendszeresen velük tartózkodtak, míg a nők jóval kevesebb időt töltöttek közöttük, és anatómiailag is bonyolultabb let volna velük fajtalankodni.

Pöreink közül 11 volt bestialitással foglalkozó: a 355/1746. pörtől a 365/1833. pörig. A 360/1770. pörben két különböző állatfajtával folytatott perverzió is szóba került. Borjúval 4, tehénnel 4, csikóval 1, lóval 1, kutyával 2 alkalommal fajtalankodtak. A 355/1746. pörben a szekeresnek „[…]a’ szemérem teste is a’ borjúban volt.” A 356/1751. pörben az asszony ezt vallotta uráról: „[…]láttam, midőn a’ Tehénnel kőzőskődőt.” A 357/1761. pörben a tanú vallotta a béresről: „[…]úgy látta szerszámát ă Tehébe, mint ă kést a’ hüvelbe.” Hasonló megfogalmazást találtunk a 358/1764. pörben, ahol „István Beres Társa azon nyősteny Komondorral fajtalankodik.” A tanú „Veres István szemérem testit, ugy látta a Kutya valagában, mint a’ kést a’ hűvelben.”

A 359/1765. pörben Szabó János 14 éves szegedi fiú hajnali 3 órakor a borjúólban az egyik borjút a földre döntötte és úgy fajtalankodott vele. A 360/1770. pörben a betyár „[…]egy kis székre fel-állott, és úgy dólgozta meg azon megh kőtőtt Tehenet[…] egy Kanczáját is meg dolgozta.” A 361/1774. pörben a vádlott vallotta: „[…]a Borjunak néki mentem és azt le dőtvén, meg paráznitottam.” A 362/1811. pörben a vádottat a ”[…]Ház végiben lévő szin alatt be kőtőtt egyik Tehénnek faránál egész készűletben, egy széken helyheztetett tsomó izék tetejébe fel állva, és a gatya szárát fel fogva másik kezével pedig a tehén farára támaszkodva, azon barommal való fertelmeskedő szándékban találták”.

A 363/1825. pörben a béres a cimborájával együtt csikót hágott. A 364/1825. pörben a parasztember 4 hetes üszővel közösült: „[…]Bakó Ferentz egy üszö bornyút a Tanunak szeme láttára ott a kertben meg dolgozott[…]” A 365/1833. pörben kutyával való közösülés gyanúja merült föl Kardos Antal csongrádi ifjúnál. Végül, a 131/1762. pörből közvetetten értesülünk az egykori bestialitásról. Miután a legény közösült a lánnyal, összehasonlításképpen ezt mondotta: „[…]de jobb volt ez az Borjú Szájánál[…]” A perverzió itt azért is kiemelkedő, mert a legény a péniszét a borjú szájába adta, mintha az egy tehén tőgynegyede lenne, és „leszopatta”.

25. A NEMI CSELEKEDET KILESÉSE

A gyermek egyik megrázkódtatása az, amikor az apja birtokába keríti az anyját. A szülők eltávolítják maguktól a ragaszkodó kisgyereket, aki újfönt átéli az elszakadás traumáját. B. Malinowski írta a Trobriand szigeteken élő melanéz törzsi népek megfigyeléséről: „[…]a gyermekek sokat hallanak az idősebbek nemi életéről, és sokat tapasztalnak belőle. A házban, ahol a szülőknek nincs módjuk különvonulni, a gyermeknek módja van rá, hogy a nemi aktusról gyakorlati tapasztalatokat szerezzen.”[904] (Egyébként hasonló volt a helyzet egészen a legújabb korig a cigányoknál és a cselédeknél is, szerete Európában.)

M. Mead a mundugumoroknál tapasztaltakról írta, hogy a szeretkezésük „hempergő dulakodás”, de ezek a nemi cselekmények mindig titokban történnek. Ha pl. gyermekek kilesik őket és ezt észreveszik, a dühük a gyilkosságig fokozódhat.[905]

Az ösztön a fölnőtt korban is megmarad, de módosul. A legtöbb kultúrában a voajörséget nemi eltévelyedésként tartják számon. A fölnőtt gyakran meglesi a szeretkezőket és inkább az irígység, vagy a hiányérzet tölti be az egykori félelmét. Az elszakadás traumája viszont épp oly mély sebet hagyhat, hiszen beleképzeli magát a szeretkezők helyébe, és fáj neki, hogy ő ebből kimaradt, ettől elszakadt. Más kérdés, hogy voajörök esetében a kilesett szexuális cselekedet nemi gerjedelmet, ill. kielégülést okoz és később ezért végzi. Így vált át az elszakadás traumája élvezetet kereső genitalitásba. Nem véletlen, hogy megannyi roszindulatú tanú akad, akik leskelődésük miatt pontosan el tudják mondani a tapasztalataikat. A pöreinkben sok ilyen eset szerepelt. Ezek közül példaként néhányat említünk:

A 76/1748. pöben „[…]Soós Istvány nevű Nötelen Legény Leugorván a Kortsmárosné mellűl az ágyrul[…] mondá[…] megh attam ă bornak az árát[…]”, vagyis közösült vele, beszélte el az egyik tanú. A 77/1748. pörben „Láttam hogy borosnét meg megcsókolta, és hogy a’ padon meg is paráznitotta.” A 89/1761. pörben a tanú leselkedett: „[…]a nád falon által látta testi szemeivel, hogy minekutánna dolgokat végezték, szinte ă férfi le szállott az Asszonyrúl[…]”

A 92/1764. pörben a „Fejes Hadnagy és Somogyi Tizedes referálják: Szemeikkel látták midön a’ Qvartéllyos Németh meg dolgozta a’ kocsi alatt[…]” a leányt. A 103/1780. pörben „Horváth Mihály[…] tulajdon Szemeivel látta, a midön Lörincz Molnár dolgozta Csutora Ilonát, az hasán feküvén[…]” A 105/1735. pörben a fatens „[…]látta eőket egy más hasán az ágyon[…]”

A 198/1752. pörben a paráználkodók kifigyelésére „[…]harmon egy akarattal lest allottak[…]” A 202/1755. pörben a tanú „[…]kőzőttők lévő nádfalhoz álván látta testi szemeivel[…]” a közösülést.

A 225/1763. pörben az egyik tanú a helyiségben belülről, a másik pedig kivülről, az ablakon keresztül leselkedett: „[…]a tanú az ablakra menvén, mivel a Szep hold világ be sütött az ablakon, szemeivel látta a Tanú, a midőn az Hasán fekutt Czirok Katának az eő ágyán Pója Márton, Csáki Ferencz pedig belől a’ kűszőb mellett álván, nézte eőket, hogy paráználkodtak[…]” A 273/1811. pörben írták, hogy „[…]midön Kotymán Panni azt észre vette volna, hogy a Csösz Őket lesné[…]” Végül hasonló volt a helyzet a 257/1784. pörben, amelyben a vádlott ezt vallotta: „[…]el végezvén az dolgomat, láttam hogy ezen cselekedetűnket vidács Panna, Szabó István, Kiss János Kata az ablakon [át] látták[…]”

26. EGYÉB PERVERZIÓK

A genitalitáshoz tartozik mindaz a kielégülési mód is, amelyet a különböző civilizációk természetellenesnek, perverznek ítéltek meg. Ez korok, népek, vallások, kultúrák és társadalmi rétegek szerint változik. Egyetlen példát említünk. A mi kultúránkban az orális fajtalankodás tilos és bűnös cselekedetnek számított, egészen az utóbbi évtizedekig, amikor is a szerelmi együttlét, elsősroban az előjáték természetes, szinte ajánlott módjává vált.

Az orvostudomány (szexológia) szerint semmi sem lehet elítélendő, amely a partnereknek megfelelő szeretkezési módot nyújt, és nem társadalom-, ill. önveszélyes. Ennek megfelelően, ma sok itt tárgyalt esetet, főleg az anális közösülést nem lehet perverziónak ítélni. Azért szerepelnek mégis itt, mert a feudalizmusban egyértelműen elítélendő, perverz bűnnek számítottak. A genitalitás szempontjából, a perverziónak, mint társadalmi ítéletnek, természetesen nincs jelentősége, csak a kielégülést célozza, és nem a hozzá vezető utat elemzi valamilyen, ember által kitalált szempont szerint.

A vizsgált pörkben, az eddig tárgyaltakon kívül — nem számítva a maszturbációt, szájból evést, ivást, a női mellek erotikus ingert keltő szopását, a fölajánlkozást és egyéb önmutogatást — négy további perverziótípust találtunk. A valóságban ennél jóval több lehetett és azok végrehajtása valószínűleg igen sokféle. Ezek viszont nem kerültek a kor bűnüldözési szűrőjébe és feledésbe mentek.

Leggyakoribb perverziónak a „sodomia” bizonyult. Megítélése egyébként nem egységes sem a történelemben, sem az orvostudományban. A legújabb orvosi szótár szerint is „szodómia (sodomia) 1. bestialitás; 2. anális v[agy] orális nemi közösülés.”[906] (Az állatokkal való fajtalankodásra megfelelő szavunk a bestialitás.) A genitalitást tárgyaló alfejezetünkben említett sodomián az anális közösülést értjük.

A 26/1750. pörben Kanász Pál a „[…]maga Feleségét rendkivül, és nem Törvény Szerint Keresztények mogyára Sodomaiúl élt légyen[…] hátul dolgozta légyen[…]” Ebben a pörben szerepel még a „[…]nem keresztény modgyára hanem Pogány modon cselekedet”, és a „[…]hol élt véle Törököst” kifejezés is a sodomiára. Ezekből úgy tűnik, mintha a keresztény magyarok ezt a közösülési módot a törököktől tanulták volna. A 334/1780. pörben arra a kérdésre, hogy „[…]a’ Seggit meg rontottad?”, a kislány így válaszolt: „[…]meg forditott, és az alfelemmelis azt cselekedte eroszakosan abbais belé nyomta, fájt nagyon, véres vóltam, mostis Sebes vagyok belé[…]”

A 404/1756. pörben Barta István így vallott: „Sodomim vétkem vólt az Feleségemmelis akkor tájba a mikor Pap Mihályal volt[…]” homoszexuális viszonya. Egyébként ezt a vétket a felesége önként cselekedte vele.

A másik típusú perverziót a 405/1819. pörben találtuk. Erről a sértett asszony így beszélt: „[…]a’ leg nagyobb dühösséggel nékem esvén, egy balta nyélel szemérmes Testemet annyira feszegette ‘s kinzotta; hogy utánna nagy ideig, és több hetekig járni való tehettségem sem vala.” A 30/1772. pörben a vádlottat így kérdezték: „Miért égetted öszve a’ tüzes piszakafával a’ testét, úgy hogy mindenütt fel hojagzott a’ teste? — Én azt csak játékbul cselekedtem — Micsoda tagját égetted[…] — A’ Szemérem testét[…]” Itt a kasztrálási motívum került elő, amely mögött a majdani vetélytárs megsemmisítése dominált.

A 335/1780. pörből megtudjuk, hogy egy út során az özvegyasszonyt a kocsihajtó 4-5 alkalommal megerőszakolta. Kérdezik tőle: „Miképpen jőt világosságra a ti dolgotok? — Mert meg Kinzot a farkával, azért én adtam fel” — válaszolta a sértett. Ezek a cselekmények jelzik, hogy vannak olyanok, akik abban találnak örömet, ha a másik ember nemi szervét gyötrik, ezzel fizikai sérelmet és lelki bántalmat okozva neki. Ettől elégülnek ki.

Gyakori az éretlen gyermekkel elkövetett fajtalankodás, a pedofilia is. A 333/1778. pörben egy 55 éves férfit az anya az 5 éves lányával a disznóólban kapott „[…]le eresztett gatyával terdenn állva[…], midön[…] Leanykáját vévén, a két kezét maga vallára tette, és ugy az kivánságát akarta vólna a’ fertelmes tölteni[…]”

A 351/1824. pörben a vérfertőző apa tette kapcsán más szexuális vétkeket is sorol a védlő: „[…]orvósoknál leg inkább ösmert Satyriasisbol, az az : szerelmi nyavalyábol származó Meredés, Csuszás, ‘s mászásban szenvedésből tiltott grádusbeli erőszakot tenne[…]” Ez a perverziótípus is erőszakos „közösülés”, amikor a merev péniszt a két comb között, vagy a fanszőrön, pubendán, szeméremajkakon (más változatokban a két mell között, a hónalj alatt) dörzsöli, tehát a hüvelybe nem történik behatolás.

A genitalitásról eddig elmondottak is világosan tükrözik, hogy ha az ösztön tőr a fölszínre, minden más közömbössé válik: személy, hely, időpont stb. (Nem véletlen, hogy külön fejezetben foglalkozunk majd a közösülések helyével.) A legdúsabb fantáziát is túlszárnyaló körülmények között: hordók, padok tetején, istállóban, ólban, kádhoz szorítva, egyszóval, ahol a nemi gerjedelem rájuk ért, közösültek. A 403/1842. pörből az derült ki, hogy egy újszülött-gyilkosság során a Csongrád megyei Szegváron, ebben a kis lélekszámú községben is egy időben annyi terhes lányanya volt, hogy beszélni kellett velük leendő gyermekük iránti felelősségükről, hiszen már a teherbe esésükkor is a józan ész és az egyházi, társadalmi tilalmak ellenére az ösztönük kerekedett fölül.

Erről az erős genitalitásról, urolkodó ösztönről irodalmi példának „A teremtés himnuszából” Szabó Lőrinc fordításában egy szép verszakot idézünk:

„Megszületett a Szerelem, a lélek

magva és ura minden ösztönöknek;

nemlétig érő gyökerét a létnek

ma is a vágyban keresik a bölcsek.”[907]

Ugyanakkor sokféle indiai vágyat fogalmazott meg Kaljánamalla: „A[…] férfi bőségesen élvezze a gyönyört az őzek, szamarak, kutyák és a bivalyok módján.”[908] Végül a Koránt idézzük, amely a hálószobán belüli perverziót oldotta föl a genitalitásnak engedve:

„Asszonyaitok a ti szántföldetek,

Műveljétek meg kedvetek szerint.”[909]

27. AGRESSZIÓ

Bevezető

Mindaddig, amíg a lét- és fajfenntartás a kizárólagos „parancs”, csupán az adott kis embercsoporton belül, „kötelező” az összetartozás. Ugyanakkor a nagyon eltérő szinteken már sokkal pusztítóbbak az ellentétek, pl. a törzsi és osztálytársadalmak (gyarmatosítók) között, de belejátszhat ebbe az ideológia (politika, világnézet, vallás) és sok más is. Ellentét esetén, a mindenkori csoporton kívül, nem tartják meg az emberi együttélés legelemibb szabályait sem, és ez sajnos mindmáig jellemző jelenség.

Az európai kultúrákban korábban keményebb volt az élet. A küzdelem elsősorban a megmaradásért folyt. Több volt a büntetés és a megaláztatás is. Ezek a maradványok, „hagyományok” maffiákon, diktatúrákon belül tömegesen máig föl-fölbukkannak. Széles földrajzi területeken olyan elképesztő agresszióban nyilvánulnak meg mint a törzsi társadalmak, kultúrák lefejezése, a hitleri és sztálini népirtások, a faji és osztálygyűlölet, a rendre kitörő háborúk és testvérirtások. Utóbbinak tipikus példája volt a vörös kmerek kambodzsai, vagy az Afrikában most zajló hutuk és tucik közötti vérengzés.

Már a korábbi nem-kor-vagyon-rang szerinti hierarchizált társadalom lehetővé tette a kisebb-nagyobb hatalommal való visszaélést, sőt ehhez még eszmei háttérrel is szolgált. Például a társadalmi fölépítmény alján a férfi uralma a nő fölött vagy a fölnőtté a gyermek felett; a csúcson pedig a torz küldetéstudat: Attila, mint „Isten ostora”, az iszlám „szent háborúja”, Mao mint, az „emberiség megváltója” stb.

Az etológusok rendre fölteszik a kérdést, hogy valójában milyen az ember: agresszív vagy toleráns? Hajlamosak vagyunk humánus szempontból úgy felelni rá, hogy bár valószínűleg öröklött tulajdonságunk az agresszivitásra való hajlam (és nem ösztön!), mégsem ez jellemző ránk, hanem az együttműködés. Az R. E. Leakey és R. Lewin szerzőpáros könyvében olvasható a definíció: ha föltesszük a kérdést. „[…]»az emberek bizonyosan hajlamosak az egymás iránti agresszivitásra«, csak azt állítjuk szembe, hogy »nem, valószínűleg inkább együttműködésre hajló állatok vagyunk«[…]«”[910] Bizonygatják, hogy szám szerint jóval több a segítőkész, mint a romboló ember. Ez igaznak tűnhet békés és konszolidált körülmények között, de ahogy a megmaradásunk vagy valamilyen fő célunk elérése veszélybe forog, a kultúrmáz lepattan rólunk és, azonnal fölülkerekedik az agresszív késztetés.

Más kérdés, hogy a velünk született agresszivitás hajlamát tanulni kell, a csoporton belül elsajátítani. Tehát az agresszivitásunkhoz nagyban hozzájárul az imprinting; az, hogy mit láttunk és tanultunk meg a közvetlen és távolabbi csoporttársaktól: a szülőktől, rokonoktól, barátoktól, iskolatársaktól, falu- vagy országközösségtől stb. Mi vált követendő példává, esetleg eszménnyé. Ezek ellenkezője is igaz, ha a hajlamot a neveléssel kiépített társadalmi gátlásokkal igyekszünk egyensúlyban tartani vagy elnyomni. Ugyancsak elgondolkodtató az a magatartás, amely minden agresszivitást igyekszik elfojtani. Az ilyen ember nem boldogul, a csoport szélére sodródik, elnyomják. A megfelelő arány elérése, hogy ember maradhassunk, az egyik legnehezebb föladat.

Jean Goodal a természetben élő csimpánzok: biológiailag „unokatestéreink” megfigyelése során tapasztalta, hogy az azonos területen élő egyik horda néhány hónap alatt teljesen kiirtotta a másik fajtárs-hordáját, és az adott élőhelyen ők váltak uralkodóvá.

Az egész élővilágban óriási a protein éhség, ahogy ezt a természettudósok meghatározták. Bár a legtöbb állat a másikat eszi, hogy megfelelő fehérjéhez jusson, de növényi fehérje nélkül sem lehet meglenni. Ugyanakkor egyes növények, így a rovarevők nemcsak gyökérzetükön keresztül táplálkoznak és leveleikkel asszimilálnak, de az állati fehérjét is fölhasználják. A fejlett emlősök, így az ember esetében is — bár mindenevők vagyunk — állati fehérje nélkül nem tudunk egészségesek maradni. Az addig gyümölcs- és növényevőként ismert majmoknál, így a csimpánzoknál megfigyelték a rendszeres vadászatot, zsákmányolást és állati fehérje fogyasztást. Kiderült, hogy a szervezetünkben termelődő ellenanyagok csak állati fehérje bevitellel fejtik ki teljes hatásukat, ezek vérben oldott molekuláihoz tudnak kötődni. Nem véletlen, hogy a vegetáriánusok szervezete előbb-utóbb legyöngül, fogy a terhelés- és munkabírásuk, ill. — különösen a fertőző betegségekkel szemben — csökken az ellenállóképességük. A proteinszerzés viszont harccal, agresszióval, a másik élőlény elpusztításával és bekebelezésével jár. (Így érvényesül a fajunkra is kötelezően érvényes darwini kiválogatódás elve.) Aki ebből humánus vagy valamilyen elvi okból kimarad, szervezete megsínyli és megáll a fejlődése. Korábban úgy gondolták, hogy a húsevés az agressziót fokozza. Mára egyértelművé vált, hogy a proteinhiány az, amely az érte való küzdelemben a harci szellemet erősíti.

Fejtegetéseinket a továbbiakban a tudomány pontos meghatározásaival támasztjuk alá.

Az agresszióról

Darwin óta tudjuk, hogy minden ösztön mélyén „[…]ott él a törekvés egy régebbi állapot helyreállítására. Az a korábbi állapot pedig, amelynek a visszaállítására a halálösztön törekszik, az élettelen, szervetlen anyagnak az állapota, amelyből az élet valaha kisarjadt. A halálösztön kifelé irányulva mint romboló vagy agresszióösztön jelenne meg” — fogalmazta Hermann Imre.[911] A halálösztön a libidós nemi- vagy életösztönök ellen törekszik. Az élőlényekben mind a szaporodás és túlélés, mind a pusztulás ösztöne egymásba oltva létezik.

Fölmerül a kérdés, hogy az agresszió egyáltalán az ember ősi ösztöne-e, sőt ösztön-e egyáltalán? Az agresszivitásunkkal kapcsolatban keletkező kérdésekre a válaszok gyakran szélsőségesen megoszlanak. Érvek és ellenérvek egyaránt fölsorakoznak. Néhány fontosabb megállapítást idézünk:

Hermann Imre a szubhumán főemlősökkel kapcsolatban megállapította, hogy „Az agresszió sajátos cselekedeteiként a harapást, ökölcsapást és rúgást kell tekintenünk.” A tárgyakkal való fenyegető hajigálást, a majmokra oly jellemző tevékenységet is itt említette.[912] Figyeljük meg, manapság a legtöbb társadalmi tüntetés, sportszurkolók összeverekedése azzal végződik, hogy autókat borigatnak, kirakatokat betörnek, rendfönntartókat megdobálnak. Az emberekkel kapcsolatban ezt írta: „[…]bár nincsen agresszióösztön, mely a halálösztön vagy halálindíték működési módja lenne, és nincs is agresszióösztön általában, de van agresszióösztön a vetélytárs ellen.”[913] Hermann naivan humanizáló törekvése megnyerő, ám de túlhaladott. Mert ki is az én vetélytársam? Mindenki aki rajtam kívül él és mozog. Döbbenetes, de pontosan ideillik a fehér ember primitív szlogenként emlegetett ideálja: „Ki a jó indián vagy néger? A halott.”

Csányi Vilmos szerint: „Ahogyan az állatvilágban, úgy az embernél is kifejlődtek az agresszív viselkedés ritualizált formái, és voltaképpen ezek a leggyakoribbak. A nyelvöltés, a köpés, a pucér fenék vagy a nemi szervek mutogatása, mind agresszív fenyegetés, és nemcsak a primitív társadalmakban, hanem még a fejlettebbekben is gyakori.”[914] A verbális agresszió: a káromkodás, átkozódás, szitkozódás, ócsárolás, csúfolódás, megszégyenítés viszont egyedül csak az emberre jellemző. Buda Béla az emberről megállapította, hogy ha már nem képes az indulatain uralkodni, vagy kitör belőle a támadás, vagy „[…]pótcselekvések jelentkeznek, pl. káromkodás és a verbális indulat-levezetés más módjai[…]”[915] Vagyis, fajunk lehetőségeit kihasználva, az agressziókésztetésünket továbbfejlesztettük.

Ranschburg Jenő meghatározása szerint: „Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy — nyílt vagy szimbolikus formában — valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon.”[916] Itt az agresszió ösztönjellegéről már szó sem esik. „[…]beszélhetünk romboló, közösségellenes, ún. antiszociális vagy a közösség és az egyén érdekeit szolgáló proszociális agresszióról” — írta.[917] (Ezeken kívül megkülönböztetünk még „zsákmányoló, instrumentális, indulati, támadó, védekező” stb. agressziót is.)

A kérdés ellentmondásosságára, hogy ti. van-e ösztönös emberi agresszió, a kannibalizmus is egyfajta példának szolgál. Vajon az emberevés agresszivitás-e, vagy rituális cselekedet? A kérdésföltevés már ott gondot okoz, hogy a rituális művelet az ösztönös cselekedetből válik értelmessé. A kannibalizmust a társadalom és természettudományok mégis a misztikum felől kezdték értelmezni, holott, ellentmondásosan, a misztikumot épp a tudományok vetették el.

A kannibalizmus indítéka sokféle. Az avatáshoz „szükséges” trófea vagy az utána következő lakoma alapanyagának megszerzése; emberáldozat, bosszú, halott-tisztelet, az ellenség erejének megszerzése, félelem a bosszútól. Korábban úgy gondolták, hogy a kannibalizmus nem függ össze a táplálkozással. Kiderült, hogy ez így megint nem igaz, csak nagy általánosságban. Elszigetelt közösségekben, pl. a Húsvét-szigeteken, ahol — valószínűleg a kevés művelhető földterület, az eltartóképesség hiánya miatt — nem tartottak háziasított állatokat, a madáremberek rituális célzattal fészket raboltak, tojásokat fogyasztottak, és ezzel kiirtották az ott fészkelő fajokat, ezt követően már a patkányokat is elfogyasztották, végül egymást falták föl. Több új-guineai bennszülött törzsnél megfigyelték, hogy a ritualizált kannibalizmusuk a proteinéhségre vezethető vissza. A 18. században Cook kapitány és hajólegénysége is ennek esett áldozatul a csendes-óceáni szigetvilágban. Ha nincs vadászható, vagy háziasított állat, a fehérjét mindenáron meg kell szerezni, akár emberevéssel is. Ahhoz, hogy az embert zsákmányként tekintsük, tehát elejtsük, megöljük és elfogyasszuk, nem kevés agresszivitásra van szükség.

Nézzünk néhány életmódbeli példát az agresszióra. J. Bjerre az új-guineai Mizio-völgyben, az ibanok és ejákok között zajló törzsi háborút így jellemezte: „A pajzzsal, dárdával, buzogánnyal felfegyverzett csoportok egyenesen egymásnak rontottak. Nem hajították a dárdát, hanem ellenfelükbe döfték, miközben a másikat körültáncolták, és igyekeztek nagy pajzsukkal elhárítani az ellencsapásokat.”[918]

Az sem elhanyagolható, hogy mint írta: „Az utóbbi években a felföldi kerületekben több mint hetven, vérbosszúból eredő gyilkosságra derült fény.”[919] J. Bjerre ugyanebben a könyvében az emberevő boszavik törzsről írta, hogy megrontást föltételezve, a rontókon a következőképpen álltak bosszút: „[…]a törzs férfiai elhatározták, hogy a négy [rontó] embert megölik. Dorongokkal és kövekkel ütötték agyon őket. A gyilkosságban a törzs valamennyi férfitagja részt vett, még kilencéves kisfiúk is.”[920]

L. Clark a dél-amerikai kannibál kampákról még egyértelműbb, bosszútól nem motivált agressziót beszélt el: „Portyázások alkalmával a kampák kifürkésznek egy falut, vadásztábort vagy közösségi házat, s az így kiszemelt célpontot közvetlenül pirkadat előtt rohanják meg […]az összes férfit lemészárolják, a sebesültek koponyáját pedig bezúzzák. Az asszonyokat, gyermekeket és csecsemőket foglyul ejtik, majd rabszolgának adják el a telepeseknek. Kevés olyan felnőtt kampa férfi akad, aki legalább egy embert meg ne ölt volna.”[921] Mindez 1946-ban történt! A cselekvést itt új jelenség: a nyereségvágy is motiválta.

A fölsorolt esetek egyike sem kimondottan kannibalisztikus, még ha emberevők hajtották is végre, de a telepek kíméletlen lerohanása sokban hasonlít az elmúlt századok tömeges, agresszív rabszolgaszerzési módjaihoz.

Az emberi agresszió „ősi ösztönének” igazolása tehát a tudományok mai álláspontja szerint, egyértelműen el nem dönthető, ahogy a „hajlam” sem kizárólagos indíték. Egyáltalán mi a hajlam, és miért születik velünk, ha nem ösztönös? Az öntudatlan, vagy még nem szocializált kisded miért durva és agresszív a másik hasonló korú gyermekkel szemben? A kérdés megoldását nehezítik ideológiai és (ál)humánus elvek is, amelyek az emberi agresszió eredetét javunkra igyekeznek megszépíteni. Magunk részéről ebben a kérdésben leginkább a R. E. Leakey–R. Lewin szerzőpáros alábbi megállapításával rokonszenvezünk:

„Az emberek öröklött módon nem hajlamosak különösebb mértékben sem az agresszivitásra, sem a békességre. Az emberi társadalmakban fellelhető magatartásmintákat túlnyomó részben a kultúra hozza létre.”[922]

Ennek a megállapításnak az igazságát M. Mead nagyszerűen igazolta az új-guineai kannibál mundugumorok életmód-vizsgálatakor. Kimutatta, hogy gyermekeiket tudatosan nevelik agresszivitásra és kegyetlenkedésre. „A mundugumor fiúgyermek ellenséges világba születik bele[…]” — írta; tehát maga is ellenségesen fog e világgal szemben viselkedni.[923] Csányi Vilmos megállapítja, hogy az etnográfusok szerint a dél-amerikai janomamo vadász-társadalom az ismert legagresszívebb embercsoport.[924]

A 13. századi tatárok hadjárataikra magukkal vitték a gyermekeiket, akik az ellenséges gyermekek legyilkolásában gyakorolták a kegyetlenkedést, tanulták az agressziót.

Az agresszió nemcsak a társadalomban eltanult viselkedés. Erre vonatkozóan egy másik törzsi társadalom, az arapesek agresszió-ellenes magatartása is jellemző, amelyet szintén M. Mead írt le: „A gyermekeknek a verekedést megtiltják. A civakodókat a felnőttek szétválasztják, két különböző irányba elvezetik, és azután megengedik neki, hogy a sárban hemperegjenek, marják, harapják magukat, és ezzel adják ki mérgüket.”[925] Az agresszivitáshoz tehát a méreg, düh, indulatkitörés mint kísérő magatartásjelenség gyakran társul.

B. Malinowski a melanéziaiaknál figyelte meg, hogy „A vágy megfékezésére való képtelenség, amely követelő és agresszív nemiséghez vezet, megvetéssel találkozik mind a férfinál, mind a nőnél, de igazán visszataszítónak csak a nőnél érzik.”[926]

M. Mead ugyanakkor a mundugumoroknak még a szeretkezését is agresszív cselekedetként írta le. A házasok bekísérik egymást a bozótba, ahol lopva és gyorsan szeretkeznek, „[…]mikor is megengedett dolog a hempergőző dulakodás. Az ilyen erdei találkozások gyönyörét fokozza, ha a szeretkezést mások kertjében bonyolítják le, miközben tönkreteszik a yampalántákat.”[927]

A mundugumor társadalom viselkedése a biblikus Kain–Ábel testvérháborúhoz hasonlatos, és Hermann megállapítását igazolja a vetélytárs-agresszióról. M. Mead azt írta róluk, hogy nem szerveződnek nemzetiségi csoportokba, hanem „[…]a mundugumor társadalom szervezete az azonos nemhez tartozó természetes ellenségességének elméletén alapszik[…]”[928]

Az agresszió az örömszerzésre is esélyt ad, élvezetet nyújt, jó agressziót végrehajtani. Egyik tipikus esete a gyengébben elkövetett bármilyen jellegű erőszak, sérelem, amely ellen a legyőzött tiltakozik. Ezek közül a leggyakoribb genitalitás a nemi erőszak. Sárkány Mihály az afrikai nandik és ilatongák viselkedéséről többek között azt írta, hogy ha a fölserdült fiúk a „fiútáborba” vonulnak, a korcsoportuk ünnepet tart. Ilyenkor „[…]végigrohannak a falun és környékén, s az útjukba eső leányokkal, asszonyokkal szerelmeskednek; ha azok ellenállnak, megerőszakolják őket.”[929] Ez a viselkedés az avatási szertartás részeként értelmezhető. Itt az agressziót a fölnőtté érés tudatosulása váltja ki.

Klaniczay Gábor a középkori Európa nemi erkölcseit vizsgálva, megemlíti az 5-10 fős, általában 16-26 éves férfiak „legényavatási” szokásainak egyikét, amikor elsősorban rossz hírben álló nőkön csoportos erőszakot követtek el: „A forrásokban leírt megerőszakolások 80 százaléka társas, nyilvános, a beavatkozni nem merő szomszédok és rokonok szeme láttára lezajló esemény volt.”[930] A történetben elgondolkodtató, hogy bár rituális vagy szokásjogot képviselő eseményből indul ki, de az erőszakvégzéskor az emberből kibúvik az állat, vagyis viselkedése visszavezet az ösztönhöz.

Nemcsak a középkori köznép erkölcsei voltak ilyen agresszívak. J. Huizinga így fogalmazott az arisztokráciáról: „[…]legalább kifelé meg tudták teremteni az udvari szerelem tisztaságának látszatát. A valóságban ugyanis megdöbbentően durva maradt a magasabb osztályok nemi élete.”[931]

Pelle János szerint, a 17-18. századi Franciaországban „A libertinusok számára a hódítás legfontosabb eszköze a színlelés.”[932] A libertinusok szívtipró, lélekölő emberek voltak. Agresszív, tudatos magatartásukra az volt a jellemző, hogy a kiszemelt áldozataikat „leszakították, majd eldobták”. Nem véletlen, hogy ez a korszak termelte ki De Sade márkit, akiről a szadizmust nevezték el.

A szadizmussal eljutottunk az agressziónak egy újabb megjelenési formájához, amely semmivel sem különb, mint az előzőleg tárgyalt erőszak-féleségek. E. Fuchs az angolokról állította, de a középkortól kezdve a feudalizmus végéig az egész Európára jellemző volt az agresszió szadista-kéjes tömegélvezete: „[…]a legborzalmasabb ilyenfajta színjátékok, melyeknél előbb megkínozták s azután részletekben ölték meg az áldozatot, a nézők nagy tömege számára s megint első sorban a nők számára csupán az érzéki gyönyör borzalmas ingerlői voltak.”[933] E szokás gyökerei az ókori római cirkuszok véres látványosságán keresztül visszavezetnek bennünket a keleti háborúkban ejtett hadifoglyok tömeges, szadista lemészárlásáig, vagy a hordatársadalom hadjárataiig.

Kultúrtörténetünkben a sok borzalmat megunva, az agresszió ellen ható társadalmi erők is jelentkeztek. Péter Katalin a 17. századi Magyarország szexuális erkölcsi magatartását a fönnmaradt bűnpörökben vizsgálva, a tanúk szavaiból megállapította, „[…]hogy a perekben tárgyalt sok borzasztó ügy korántsem elfogadott, megszokott, a közfelfogás által szentesített cselekedet, hanem éppen ellenkezőleg, helytelenített, kirívó dolog.”[934] Sajnálatos viszont, hogy ezek a „borzasztó, egyedi dolgok” igen nagy számban fordultak elő. Alább hozzáteszi, hogy „A XVII. században nem a kapcsolatok emberi méltóságát sértő magatartás vált gyakoribbá, ahogyan sokan állították, hanem az új magatartási norma megjelenésével a viszonyok megítélése lett szigorúbb és egyben érzékenyebb.”[935]

Péter Katalin megállapításához hozzá kell tennünk, hogy ez nem általánosítható az egész Kárpát-medence magyar népességére. Jellemző volt Erdélyben és a Habsburg császári fennhatóság alá került országrészben. A Dél-Alföldön a 18. század elején kezdődik meg az elnéptelenedett területre a visszaköltözés, de ez a korszak sem zavartalan. A század első felében a táj népe fölgyorsulva mintegy „átéli”, „megismétli” a történelem előző, viharos évszázadaiban végbement erkölcsi szokásokat. A durva erőszakok, látványos kínzások, boszorkányégetések még rendületlenül tartottak. Gondoljunk csak az 1728-as szegedi borzalomra, ahol a Rózsa Dániel-pör 21 áldozatot követelt és Európa is fölfigyelt rá.[936] Bár ez tipikus magyar (értelmiségi) magatartás volt, azért gondoljunk arra, hogy a szegedi boszorkánypörnél későbbi és tömegesebb, sokszor kegyetlenebb üldözések voltak a „művelt” Nyugaton vagy akár Amerikában is.

A hivatalos tortúrák, a sanyargatások, hóhérolások, ütlegelések, kegyetlenkedések durvítják az embereket, akik ezt a környezetüknek, családjuknak adják tovább. Ezekhez az agresszív cselekedetekhez a történelem is hozzájárult, hiszen a harci cselekmények nem szűntek meg a területen. Az 1740-es évekig több hullámban tatárok, kurucok, labancok, császári várőrség; ill. a természet részéről fekete himlő és pestis pusztított. Például Hódmezővásárhely lakossága megtizedelődött, többször a városból is újra elkényszerült. Ilyen körülmények közt a hadak és a visszaköltözők nyomában ott járt az agresszió. Az ellene ható társadalmi erők csak a 18. század utolsó harmadában erősödtek meg, bár nehéz a jószándékú erkölcsi visszavezetést az olyan cselekedet mögött érezni, amelyet pl. a katolikus és protestáns papok követtek el a parázna nőkkel, nyilvánosan megszégyenítve, megveretve őket a templomban és az előtte lévő tereken, a tömeg szadista hajlandóságát, agresszióját fenntartva és élesztve. Ugyanakkor a bűnösnek ítélteknek a csoporton belüli dominanciáját a legalsóbb fokra szorítva, ezzel rajtuk uralkodva és őket kiközösítve. Ezekben az évtizedekben szélesedik ki a betyárkodás, amely az agresszióra adott válaszként az agresszió újabb, kegyetlen hullámát indította el a vizsgált területen.

Az általunk földolgozott feudalizmus kori, dél-alföldi bűnpörök az agresszió különböző változatairól, mint akkor élő általános jelenségekről tanúskodnak. Az átvizsgált iratfondok itt nem tárgyalt egyéb bűnesetei között igen sok az agresszió és a kegyetlenkedés. Mindennapos, hogy kisgyerekeket kocsival elgázolnak, félholtra vernek. Állatokat indokolatlanul kínoznak. A gyerek is, ha teheti, megveri, olykor megöli a szüleit. A nők sem kivételek. Közülük igen sok verekedik. A fegyver hamar eldördül, és gyakori pör a megsebesítés, agyonlövés tárgyalása. A legtöbb gyilkosságot nem a hirtelen harag váltja ki. Végrehajtásuk nem azonnal történik. Föl kellett figyelnünk a megkínzásra, a brutális, lassú halállal történő megölésre is.

Bár a reformkor kétségtelen fölvilágosodást, szellemi fejlődést jelent, a lakosság körében — sajnos — a különböző agresszív bűncselekmények nem csökkentek. 1825 körül sok az ún. vérengzés. Testvérek is megvérzik, félholtra verik egymást. 1820 körül föltűnően sok a feleséggel folytatott kegyetlenkedés. Talán ennek is tulajdonítható, hogy szaporodik a válópörök száma. Az asszonyok egyre kevésbé tűrik a férj brutalitását. A durvaság ugyanis egyfajta megszokássá, esetleg kívánalommá válhat.[937] Ha mind az elkövetőnek, mind az elszenvedőnek az „adok-kapok” bizonyos „élvezettel” jár, harmonikus és „törvényes” állapottá válik, vagyis ezen az agresszión még a szigorú keresztény–keresztyén egyházak sem háborodnak föl. Akkor válik a dolog bűnténnyé, ha a szenvedő fél érzékeny és testi gyötrelme lelki válságot, elszakadást eredményez. A brutalitás ösztönösen szexuális vetületű.

Az önmaga ellen ható agresszióról, az öncsonkításról, a „meghívott halállal” járó öngyilkossági cselekményekről; az újszülött-gyilkosságokról, vagy a prezentálás, azaz a magamutogatás során megnyilatkozó agressziós cselekedetekről részben már tettünk említést, ill. a továbbiakban majd külön fejezetekben tárgyalni fogjuk. Itt az agresszió egyéb formáit tárgyaljuk részletesebben.

28. VERBÁLIS AGRESSZIÓ

Közismert, hogy az embernek gyakran jobban fáj, ha leszidják, szavakkal ostorozzák, mintha tettleg bántalmazzák. A testi sérelem olykor nem okoz olyan maradandó, mély nyomokat, mint a lelki megkínzatás. Ezt eléggé jól ismerik az emberek, és különösen, mióta írott és elektronikus médiák állnak rendelkezésünkre, kíméletlen mocskolódás, üldözés, szóval verés, gyalázás folyik szerte a világon. Ez a rossz szokásunk a kultúra előrehaladtával (és nem fejlődésével!) sem csökken, sőt növekvő tendenciát mutat. Ha valakit nem lehet megbotozni, nyilvánosan a szavaimmal ütlegelem. A verbális agressziók között leggyakoribb az átkozódás, káromlás és káromkodás. Utóbbiban élen jártak a katonák és a cselédek.

B. Malinowski azt írta a melanéziai emberek verbális agressziójáról, hogy a durva nemi vonatkozású szavakat használják csúfolódás, sértegetés, gyalázás céljából, de káromkodásra, tehát az istenség(ek), a szellemek mocskolására nem.[938]

Az 5/1759. pörben a vádlott asszony így átkozódott: „[…]üssön meg a Menykü benneteket ugy Szájon reátok mint a Mák[…]” (A mák főzetét és füstjét bódításra — levét ma drogozásra — használják. Akit a mennykő, azaz a villám megüt, az is elveszti az eszméletét vagy az életét.) „[…]a’ Ferjének pedig ugy kiáltozott: baszd meg az édes Anyádnak a’ vérét.” Csányi Vilmos állította, hogy „Gyakori a szexuális töltésű, többnyire a vérfertőzési tabu megsértésére felhívó verbális utalás.”[939] (Az anyád vére kifejezés jelentése = az anyád szülötte, azaz gyermeke.)

A 6/1771. pörben a vádlott káromkodása így hangzott: „[…]baszom az Anyádat, miért mentél az Inspectorhoz panaszra[…]” A 11/1790. pörben a részeg kanász így káromkodott. „[…]Baszom atta, teremtette veres fattya, baszom Kriptádat, kőrőszt fádat, Teremtődet, bezeg meg baztam a múlt éttzaka a nénédet[…]” A 13/1795. pörből szintén a vádlott káromkodását idézzük: „[…]baszom atta teremtette kurvája baszom a kurvák Teremtését[…]”

A 31/1775. pörben a vádlott így káromkodott: „[…]Baszom az Anyád vérit[…]” Az 54/1796. pörben egy megölt rossz asszonyt így jellemeztek: „[…]a’ Káromkodásban már annyira mentt, hogy akármellyik Verbunkos Katona sem tett volna túl rajta.” A 64/1763. pörben Nagy Kata kurvát így jellemezték: „A Katonák sem karomkodnak jobban mint eő káromkodik[…]” Megjegyezzük, hogy a verbális agresszió nemtől független. A káromkodás „mértéke” pedig ebben a korban, mint láttuk, a katona volt.

29. AZ ERŐSZAK. A NEMI ERŐSZAK ÉS A SZADIZMUS ESETEI

Nem véletlen, hogy ez a harmadik fejezet, amelyben többek között a nemi erőszakról is írunk. Nem fölösleges ismétlésekről van szó! Az ösztönkésztetés végrehajtódása során a genitalitás és az agresszió valóban rokoníthatók, mégis különbséget kell tenni közöttük. Az ember belső késztetéséből származó cselekvéssor jóval árnyaltabb, mint a szubhumán főemlősök esetében. Nálunk társadalmi, eszmei és érzelmi hatások alakítják, ezért egyetlen cselekmény megítélése is több értelmezést, ill. színezetet kaphat. Ezek vázolásáról nem lehet lemondani, de egyben arra is figyelmeztet, hogy megítélésükben vigyázni kell a kategórikus kijelentésekre; a motivációk eldöntésében, mérlegelésében.

Tárkány Szücs Ernő írta: „Erőszak jellemezte a legények már ismert kocsmai verekedéseit, amelyek sokszor életre-halálra folytak.”[940] Említi még, hogy a verekedéseknek két formája volt ismert: az erőszak és az istenítélet. A nyers erőre vagy a sorsra bízták a kimenetelét.

A 11/1790. pörben olvashattuk: „[…]a gyermeket egy bunkós bottal kétzer úgy hátba űtőtte, hogy el bukott a gyermek[…]” A vádlott ezen kívül még egy másik embert is megtámadott: „[…]nem mégy el addig innen, még meg nem halsz[…] — mondotta a sértett, majd hozzátette: — […]hozzám tsapdosott a bottyával[…]” A 13/1795. pörben az egyik tanú vallotta Csikós Mártonról: „[…]a Csanyi Kovátsné is oda érkezett, a kiben azonnal belé veszvén, oknélkül, s két izben aztat is nagyon meg verte[…]”

A 24/1732. pörben a férj a feleségének „[…]a fát elvetette mondotta légyen, vedd fel ilyen teremtette, és a szádba hozd elő, mind ă pudli.” A bot kutya módjára történő vitetése kihallgatások, ill. kihallgatottak megalázásának máig gyakorolt egyik módja! Hermann Imrét idézzük: „A kutyaidomításra való reminiszcencia megnyitja az azonosítás útját a kutyával. Ez az azonosítás pedig jól beillik a szégyenérzés légkörébe, ahol a magát alávetés követelése[…] rabszolgaszerű megadást parancsol.”[941] Kincses Miklós „[…]a Kancsótis hogy nem ivott, az aszszony hatához hajitotta, és szidalmazta.”

A 25/1740. pörben két férfi a lakodalomban összeszólalkozott. Az egyik orron vágta a másikat, mire ez kulacsával bezúzta a vetélytárs koponyáját, aki belehalt sérülésébe. A 28/1761. pörben a nyomorék férfi így vallott egy kisgyermek kegyetlen megkínzásáról: „[…]Lábánál fogva fel akasztottam a Szálláson[…] és háromszor meg űtőttem.” Agressziós hajlamára jellemző volt, hogy egy évvel előtte veszekedésért katonának akarták állítani. A 30/1772. pörben így kérdezték a legényt szadista cselekedete felől: „Miért verted őszve a’ kezét azon gyermeknek, úgy hogy ki sebesedett[…], és a’ karjais meggörbült?” A 31/1775. pörben a részeges férjéről beszélte a felesége, hogy neki „[…]a’ fejét két helyen be űtőtte, és meg hasadott, a Csöcsit is ugy meg űtőtte, hogy ki is fog fakadni[…] Ezelőtt is sokszor Kínzotta[…]”

A 39/1819. pörben az apa mostoha lányával közösült, majd egy nagy késsel az egész családot és magát is meg akarta ölni. A 42/1833. pörben a testileg gyönge férfi egy 8 éves gyermeket megkötözött, majd „[…]a’ kínzást szenvedett Gyermeket ostorral meg verte[…]” A 43/1833. pörben a béres a rokonának terhes asszonyát „[…]meg gyomrozta, ‘s ki fárasztotta, erőszakos paráznaságot követett el [rajta]; annakutánna pedig Baltával képét meg vagdalvánn, ‘s több Fogait ki ütvénn, Kését három helyeken szúrta testébe[…] a’ méhébe vólt, de meg rontsolt 8 hólnapos Terhe másnap halva született.” A 48/1756. pörben a kolkúsasszonyt halálra kínozták a suhancok. Az orvosi látlelet tanúsága szerint, „Az Húsa a köldökin alól mind jobb és bal felöl ki vólt ligatva[…] A Szemérem teste és az allfele baltával bévolt vágva[…]” A legtöbb elvetemült gyilkosságnak nem volt megfelelő indítéka, csupán az agresszív, szadista, belső késztetés űzte az elkövetőket.

Az 53/1776. pörben a 22 éves nős béres azért kéredzkedett be a más asszonyához, mert közösülni kívánt vele. Az asszony pörölte, hogy kibeszéli a gonoszságát, mire a férfi fojtogatni kezdte, bottal agyonütötte és megerőszakolta. „[…]bennem levén az reá valo vágyodás gondoltam hogy eröszakot is teszek rajta[…]” — vallotta. Az egyik tanú látta az áldozatát és így beszélt róla. „[…]a földön kifeszítve, ‘s pendelyét szemére vetve, a két lábát is tsudálatossan két felé huzva, orrán száján folyni a vért[…]” tapasztalta.

A 133/1764. pörben a nő így beszélt a megerőszakolásáról: „En nem engedtem vólna, de csak hirtelen le nyomott akaratom ellen, és meg tette.” A szadizmus egyik agresszív cselekedetének számít az is, miként a 191/1744. pörben olvashattuk, hogy a csavargó lány hasán egy házasembert kaptak. A közösülést ilyenkor nem hagyták befejezni, hanem durván szétcibálták őket. A 157/1775. pörben is „[…]egy kanászt a’ hasárúl huztak le azon rosz személynek.” A 323/1759. pörben a lány asszony-nénjéről beszélte, hogy „[…]a’ midön Kaszap Josef az hasamon feküdt, hajamnál fogva húzott ki alólla, s. megis vert[…]”

A 327/1765. pörben a gazda fizikai küzdelmet folytatott a szolgálójával. „[…]a’ sok küszködés után arra kérte, hogy már csak a’ Szemérem testét hadgya nékie meg fogni, máskép mindjárt meg fog halni, úgy azután meg fogta[…]” jellemző volt a küszködés fokára, és a férfi agressziójára, hogy az aszony „[…]megis mutatta kék cszombjait[…]”

A 328/1765. pörben a lány panaszolta, hogy a gazda „Derekon kapot, az agÿra föll vetvén azonnal rajtam erő szakossan megh tette[…] Megh tette biz az, mert keménÿ erős ember vólt[…]” A 329/1773. pörben a 20 éves legény vallotta, hogy a lányt „[…]a földhez vágtam[…] és már a Szerszámomat a Leánynak Szemérem testébe beléis tettem[…]” A 332/1777. pörben a lány kényszerhelyzetben engedett, mert „[…]féltem a mint fenyegetett, hogy ha nem tselekszem meg öl.”

A 334/1780. pőrben a férfi a 11 éves kislányt erőszakolta meg kegyetlenül. A gyerek így vallott: „[…]ă maga Szerszámát belém tette, az en Szemérem testembe erövel, es eröszakot tett rajtam[…]” Késsel és pofozással fenyegette. „Azután meg forditott, és az alfelemmelis azt cselekedte[…] mostis Sebes vagyok belé.” A 351/1824. pörben az apa lányait megerőszakolta. Az agresszív fenyegetés itt is jelen volt: „Igaz é, hogy a’ botot az ágyához tetted, és Ersebeth leanyodat agyon-veréssel fenyegetted? — kérdezték tőle. — Igaz.” — vallotta. A másik lányát és a feleségét is agyonveréssel fenyegette meg.

A legtöbb bírtóság elé állított férj a feleségén élte ki szadista agresszióját vagy perverz genitalitását. A vizsgált bűnpörök egy részéből kiderült, hogy a nők már a lakodalom napján „nagy idegenséget éreztek” a férjükkel szemben. A szexuális cselekmények elől elzárkóztak. Életük folytonos veszekedésből, félelemből, szorongásból állt. Az agresszió gyakran odáig fokozódott, hogy a férj másnak lökte oda az asszonyát, vagy brutális kínzásai esetleg gyilkosságba torkolltak. A bűnpörökben fennmaradt kérdések zöme nem hatol olyan pszichológiai mélységbe, hogy a házaspár között milyen indítéka volt az ellenszenvnek? Az esetek egy részéből csupán sejteni lehetett, hogy a kettőjük gondját pszichikai, biológiai össze nem hangolódás eredményezte.

Ugyancsak a 351/1824. pörben, az elsőrendű vádlott védője így fogalmazott a nemi erőszak értelmezéséről: „[…]ha valaki mondaná, ez vagy amaz erőszakkal meg Csonkolt, öszve fogdosott, s mellém fekűdt tudni való hogy ez is eröszak tevés, szeplösités és parázna élet neme volna, de máson ismét felmezételenitve [így!] Csak külsöképpen tétetvén eröszak[…] ‘s még ehhez ki tudja mennyi hozzá járulható buja kívánság töltése is, erőszak tétel volna[…] nem egyedül az a’ testi közösülés ertetik, melly szerént a’ különbözö nemüek, szemérem testjeiknél fogva, a’ Nemzö mag be bocsájtása, és el fogadásával bujálkodnak[…]”

A 404/1756. pörben az asszony azt vallotta a férjéről, hogy „Igenis kénszerített Pap Mihályal[…]” közösülni. „[…]az Uram Pap Mihály mellé maga feltett az agyra, az Parancsolta hogy kőzősűlyek vele, mivel jelen vólt, és ott állott, mig veghez vitte a dólgot.” Az ilyen szadizmus még rosszabb a nő számra, mint a megerőszakolás, mert ott védekezhet, fizikailag küzdhet. Ha veszít is, a passzív szerepét viselheti, de a rákényszerített közösülésnél testben és lélekben föl kell adnia magát. Aktívan kell szolgálnia a két férfi testi és lelki agresszióját.

A 405/1819. pörben a feleség ezeket írta: „[…]Férjem több rendbéli irgalmattlan és minden emberiséget fellyül haladó kegyettlen Kinzásai sött halállal fenyegető ki álhatattlan gonosz=Tettei által, Hohér modjára engemet meg martzangolván[…] nékem esvén, egy balta nyélel szemérmes Testemet annyira feszegette ‘s kinzotta; hogy utánna[…] járni való tehettségem sem vala[…], hol puskával, hol késsel fenyegetődzőtt[…]”

30. KÜZDELEM A NŐÉRT

A szubhumán főemlősök hordájában mindig van ivarzó, tehát fogamzóképes nőstény, akinek a megtermékenyítéséért az állandóan tettrekész hímek ádáz küzdelmet vívnak. „A küzdelem központjában álló nőstény a harc alatt tisztán passzív szerepet tölt be[…] Amikor a viaskodás megindul, az a hím, amelyik birtokában tartja, meghágja[…] mialatt ellenfelei[…] megpróbálják, hogy a nőstényt elcibálják alóla[…] A viaskodás szüneteiben a pillanatnyi gazdája »bolházza« és meghágja[…]” — fogalmazta meg Hermann Imre.[942]

Bármilyen durván hangzanak ezek a megállapítások, az embernél is sok szempontból hasonló a helyzet. Az ösztön analóg magatartást teremtett, amelyet a társadalom elfogadott és finomabb kifejezéssel illet. A harc közben a nő kisajátítására, magántulajdonná tevésére, a fölötte való uralkodás megszerzésére kitaláltuk a szimbólikus kézfogót, amely a feudalizmusban így hangzott: „Bevettem a kezét”, vagyis elköteleztem. A „meghágja” kifejezés helyett pedig ott a jóval szalonképesebb „magáévá tette” szópárunk.

Az is igaz, hogy ez a magáévá tevés jóformán arra a néhány percre szorítkozva biztos, amikor a közösülés folyik. Zuckermam két éves londoni megfigyelése alapján, amelyet a „Majomdomb” páviánjainak viselkedésével kapcsolatban végzett, azt tapasztalta, hogy ha a rangsor csúcsán álló hím kielégült és megpihenni félrehúzódott, az ivarzó nőstényt a horda soron következő „agglegényei” titokban gyorsan meghágták.

Az iszlám Próféta ezt mondta muzulmán híveinek: „A nők és az illatszerek illékonyak, jól el kell hát zárni őket.”[943] Nem csoda, hogy a nő kizárólagos birtoklásáért elkeseredett, élet-halál-küzdelem folyik az emberi társadalomban is. Ha a szubhumán főemlősök hordájában nem tudnak egy nőstényen megegyezni, kegyetlenül összetörik és meg is ölik. Ezzel áll helyre a hordán belüli rend. Az elpusztult majmok sérülései súlyosak: az anogenitális táj szétroncsolása, borda- és koponyatörés a jellemző.[944] Az embernél sincs ez másként, ha a szerelemféltés, a birtokklási jog megsértése végsőkig kiéleződik. (Láttunk már ezekre példákat a genitalitás és az agresszió tárgyalásánál.)

Az emberi kultúrtársadalom igyekezett az ösztönök megfékezésére humánusabb módszereket kiépíteni. Ezek módozatai ősidők óta ismertek, általánosan elterjedtek és párhuzamosan egymás mellett élnek. Legegyszerűbb lenne a tiszta vonzalom alapján történő párválasztás, amelyet külső tényezők nem folyásolnak be. Elvileg ez a forma lehetséges. Több népnél kialakult szokás ez, amely koronként vissza-visszatér, ámde a másik fél „vonzóképességét” sokszor tudat alatt is külső körülmények (pl. a hozománya, vagyona) „színezik” és befolyásolják.

A nőszerzés következő módja kizárólagosan gazdasági, hatalmi nyerészkedés révén zajlik, amely a legszélesebb körben ismert. A nő „árúcikk”, akinek az adott korban és társadalmi rétegben kialakult „tarifája” van, és ezt meg kell fizetni — terménnyel, kagylókkal, kézműves tárgyakkal, állatokkal, pénzzel stb. —, vagy az értékét le kell dolgozni, szolgálni kell érte. (Utóbbinál gondoljunk csak a bibliabeli Jákobra, József apjára, aki feleségeiért évekig volt kénytelen leendő apósánál ingyen dolgozni!)

A nőszerzés gazdasági kényszerét a történelem során nőrablással és a felek közötti kölcsönösen megállapodott, ún. nővércserével lehetett enyhíteni. Sárkány Mihály Fekete-Afrikáról szólva ismert házasodási formának nevezte mind az asszonyrablást és leszolgálását, mind a nővércserét, de csökkent értékű nőt pl. bronzrudakért is lehetett vásárolni. A tőlük származó gyerekek azután az anya ágazatába kerültek.[945] A Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. szerzőpáros az ókori Spártában szokásos házasságról így fogalmaztak: „A leányokat az ifjak elrabolták, s csak titokban érintkeztek velük[…]”[946]

A nőért való küzdelem néhány finomabb, durvább példáját az általunk vizsgált, feudalizmus kori bűnpörökben is megtaláltuk. A 116/1755. pörben a legény közösüléssel és kézfogóval igyekezett a lányt magának megszerezni. Így beszélt erről: „[…]együtt lévén az Leánnyal akkor a kezemet, vagyis tenyeremet ki tettem az asztalra és a leány belé vágta tenyerét, s. úgy akkor mondottam: no azt lánya [látja] Kjentek, hogy bé ata a kezét[…] Senki ne bántsa, mert már a kezét nékem bé adta.”

A 176/1813. pörben a 48 éves gazda „használni kezdte” a kiskorú lányt. Ellobbanó ifjúsága utolsó reményével kapaszkodott a fiatal nőbe és félt az elszakadástól. Amikor a kislány az ő tudta és beleegyezése nélkül a szomszéd tanyában aludt „[…]Hamza oda is éjtzaka utánnam jővén, az ágyról melyen Tóth Józseffnével egyűtt fekűttem, le rántott, és ugyan tsak Tót Jóseffnének szeme láttára meg paráznitott” — vallotta a gyermek. Tóthné elmondotta, hogy a lány nem védekeztt, hanem tűrte. Beszélte még, hogy amikor a férfi berontott, így szólott a lányhoz: „Ilus ugymond mit keresel te itt hiszen tudod hogy te már az enyim vagy.”

A korabeli bíróságok előtt gyakori vallomások azok, amelyek a „megszerzett” nőktől erednek és a férfi agressziójáról szólnak. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy a férfi mint magántulajdonát élte a szeretőjét, akinek mindenben, főleg a férfi szexuális vágyának kielégítésében eleget kellett tennie, és neki teljes hűséggel tartozott. A vallomások gyakori fordulatai ezek voltak: „Úgy éltek edgyütt, mint úr a feleségével”, „valamikor néki teczett, akkor vólt véle közöm”, vagy a féréfiak vallomásából idézve: „Úgy éltem véle mint tulajdonommal”. Ezeket az eseteket találjuk a következő pörökben: 139/1766, 147/1769, 154/1773, 164/1779, 170/1799, 172/1802, 209/1758, 210/1758, 211/1758, 221/1762, 223/1763, 228/1766, 261/1798, 272/1809, 273/1811, 335/1780 stb. A fölsorolt sok pör is bizonyítja a jelenség gyakoriságát.

A következő, drasztikus esetekben a férj veri a hűtlenkedő feleségét. Akár a hordában, amikor a nőstény szenvedésével vagy halálával áll helyre a rend, ezekben az esetekben is tipikusan ez a jelenség mutatkozott. A 40/1827. pörben a férj féltékeny volt, mert asszonya mindig a katonák után járt. Az úriszéken fejére olvasták, hogy „Az orvosi Bizonyítvány szerént te olly nagyon ‘s kegyetlenül vered meg Hitvesedet, hogy a’ Fejin ‘s testin lévő sebek miatt azéleteis veszedelembe forgott[…]” A férj így vallott: „Nem ért nékie semmit a’ szépszó szőrnyű rosz asszony az, nagy kurva[…] mindég a’ katonákkal ivott a’ Kortsmába.”

A 41/1831. pörben „Czakó János Feleségét Szíjjártó Annát itten bé küldöt peczkes nyűggel annyira meg kínozta hogy e’ miatt nevezett Felesége, kéttséges ki menetelű betegségbe fetreng.” Arra a kérdésre, hogy „Miért vaga foga¸”, a férj így felelt: „Most a’multt Szombathon a’ feleségemet egy Legénnyel rajta kapván[…]”, az eredeti egyensúlyt, felesége hűségét kívánta visszanyerni és a nemi hűtlenségéért megbünette.

A 72/1837. pörben az asszony vallotta férjéről, „[…]hogy ő észrevette Tűhegyivel lett közösködésemet, vert ütött engemet, ‘s asztis kinyilatkoztatta : hogy engemet meg öl[…]” A 221/1762. pörben így vallott a cselédlány a gazdájáról, aki szerelmi közeledésével ostromolta: „[…]eleget kűszkődtem vélle mig megejtett.” A 275/1813. pörben a birtokba vett szeretőről így beszélt a kurafi: „[…]ugy éltem mint tulajdonommal[…] fogadta előttem[…] ha ő ezentúl máshoz adná magát[…] azt tselekedhetem vélle amit akarok, és mint birtokomba lévővel úgy bánhatok[…]”

A 306/1763. pörben a csoportszex különös esetét írták le a vásárhelyi hajda urasági vendégfogadóban, ahol a német katonák a kukta feleségével közösültek és összevesztek, harcoltak a nőért. Az egyik tanú így beszélte el ezt a „hordába illő” történetet: „Azon napon a’ Németekis egymás között öszve vesztek azon rossz Asszonyon, azt hányván egy más szemére, te már haromszor es te már négyczer vóltál rajta /:értvén paráznaságokat:/ en pedig ugymond csak kéczer cselekedtem, melyért mezitelen kardal egy mást verték[…] A Szobába [is] Czivakottak egymással hogy mellyik mennyen reá elösször, az Asszony pedig mezitelenen várta őket hanyatt feküve.”

31. A NŐ NEMI AKTÍVITÁSA

A nő nemi aktítivitását, a fölkínálkozástól az választja el, hogy míg az utóbbi önkéntes cselekedet, addig az előbbiben agresszív elemek is jelentkezhetnek; a nő a kezdeményező és rákényszeríti szerelmét a férfira.

Katona Ferenc az emberi szexualitás speciális vonásasiról ezeket írta: „Az ösztrus eltűnése óriási jelentőségű az emberre nézve. Megszüntek a periódikus szexuális tevékenység hullámai[…] A szexuális izgalmat főként mindkét fél magatartása hozza létre, mindkét fél ingerforrás a másik számára.”[947] Mivel az ösztrus helyett kialakult erősebb látási, tapintási, szaglási és beszédingerekkel a kéjvágy bármikor kiváltható, ezáltal a nő nemi aktívitása erősödött.

A nőknél a szexuláis kezdeményezést a kultúra, a társadalom által kifejlesztett erkölcsi normákkal szabályozza; egyes népeknél és korokban pedig kimondottan gátolja. (Pl. a konfuciánus, vagy a viktoriánus korban stb.) Néhány kultúrtörténeti példával bemutatjuk a női nemi aktívitás sokszínűségét:

M. Malinowski a Trobriand-szigetek lakóinak szeretkezéséről írta. „[…]a nemi szenvedély nyers kiélésében a nő aktívabb.”[948] A paráznaságról pedig így fogalmazott: „Ha egy nőnek nincs valakije, aki hozzá menne, maga kezdeményez és önként megy egy férfihoz, az ilyet paráznának nevezzük.”[949]

Antoni Judit az Új-Guineában élő bennszülött nőkről ezt írta: „Mivel a lány tudja, milyen kevéssé valószínű, hogy hozzámehet ahhoz, akihez szeretne, a házasság előti nemi kapcsolatban éli ki magát.”[950] Ugyanakkor, „A Tonga-szigeteken a közismert szeretőt természetfölötti erővel megáldott férfinak tekintették, s azok a lányok, akik még nem szereztek szerelmi tapasztalatokat, előszeretettel keresték fel az ilyan férfiakat.”[951]

M. Mead az új-guineai kannibálokról írta: „Házasság előtt lehet egy lánynak egy sereg szerelmi ügye, melyek mindegyikét ugyanaz a heves erőszak jellemzi, de abban veszély is rejlik. Ha a dolgot felfedezik, az egész közösség megtudja, hogy már nem szűz, pedig a mundugumorok nagyra értékelik lányaik és aráik érintetlenségét.”[952]

Sárkány Mihály Fekete-Afrika egyes törzseit vizsgálva, többek között kiemelte: „Az ilatongáknál ellenben az asszonyok ünnepségeken szerezhetnek nyilvános és törvényes szeretőt maguknak, aki azután tartósan velük él, sőt férjük még fizetni is kénytelen a szeretőknek.”[953]

Agüero Irma a bozótnégerekről többek között ezeket jegyezte meg: „Ha az asszony nem megy férjhez közvetlenül a válás után, hanem egy ideig szórakozik, és sok kalandja lesz, a vének tanácsa nem szól közbe, hacsak nem követ el vérfertőzést, ha nem keveredik valamilyen botrányba, vagy ha szabadossági korszaka nem nyúlik túlságosan hosszúra.”[954]

Áttérve a régi nagy kultúrákra, L. Sz. Vasziljev a kínai Csou-kor elejének erkölcsi szokásait vizsgálva, az asszonyokról megjegyezte, hogy „[…]a feleségek szabadon elhagyhatták férjük házát, találkozhattak más férfiakkal, sőt meg is csalhatták férjüket.”[955]

Végül Kaljánamalla Ananga-Rangája kilencedik szthalájában az indiai nők szeretkezéséről ezt találjuk: „[…]a szerelmi mámortól remegő nő fogaival megragadja és erőszakosan harapdálja ura ajkát, s a férfi is ugyanezt teszi vele[…]”[956]

A magyar dél-alföldi, feudalizmus kori nők szexuális aktívitása a társadalmi tiltások és erkölcsi megvetés ellenére, semmivel sem volt szemérmesebb, mint más népeké. A 21/1827. pörben megállapították, hogy „[…]a’ bujaságban mértéket nem esmerte Honti Ersébeth.” A 76/1748. pörben „Kéri Sófi az ölemben belé ülvén ösztönt adott az elsö parázna véle való Vétkemhez.” A 93/1766. pörben a nő járt a szeretője után. Kérdezte tőle a bíró: „Mit kerestél a szöllöbe holott Szöllöd nincsen? Csak paráználkodni mentem ki[…]” — válaszolta.

A 97/1769. pörben a 18 éves legény így vallott a leányról: „[…]kétszer volt véle kőzőm a’ Győpőn, mert mindég utánnam járt és el állított[…]” A következő női vallomásban benne van a kiszemelt férfipartner gyengébb nemi érdeklődése fölötti szomorsúság is. A 116/1755. pörben a bíró így kérdezte a nőt: „Vólte magadnak akratod a rosszaságra[…]?

Igenis magamnakis vólt akaratom — válaszolta a nő —, mert más kűlőmben Semmi Sem lett vólna belőle.”

A 118/1756. pörben a 48 éves férfi ezt vallotta Ersókról: „Sokszor eröltetett légyenis a gonoszságra.” A 136/1765. pörben a nő befeküdt a legény mellé. Így vallott: „[…]ha el nem aludt vólna — ti. a legény —, mellőlem Szűzen el nem jőtt vólna.” A 147/1769. pörben a 17 éves fiú beszélte a 16 éves lány nemi aktívitásáról, hogy a szállási gunyhóban „[…]maga mellém jött erövel, és ugy ejtett megh.” A 157/1775. pörben „Csutora Pela, ă ki ă Patkán fekűtt vala által ugorván ă Tanút, egyenessen ă Kanászhoz ment[…]”

A 159/1776. pörben a legény ezt vallotta a szeretőjéről: „[…]maga jőtt hozzám éczakának idején[…] a’ szállásra is ki jőtt utánnam[…] mindenkor őjártt utánnam[…]” A 224/1763. pörben a férfi vallotta: „Lenárt Kata maga vetette az ágyát a konyhába, és maga hívott, hogy feküdjem mellé, a mintis harom éjtszaka egyűtt[…] paráználkodtunk.” A 249/1778. pörben a legény ezt vallotta szeretőjéről: „[…]hozzám jőtt, és az lábamat rugdalta S magamhoz huzott.” A 254/1783. pörben a férfi így panaszkodott a szeretőjére, annak erőszakossága miatt: „[…]ecczakára véle hálni kénszeritett, mind tsak azt feszengetvén, hogy úgymond : mind bolond ember az, a ki az adományt el nem veszi.”

A szóval kényszerítés is gyakori volt. A 259/1797. pörben a férfi ezt vallotta: „[…]én pedig, és az az Aszszony a’ Konyhába kűlőn le-fefűdtűnk, de minek előtte el-aludtunk volna, az Aszszony engemet az hozzá való menetelre szóval kénszerített, a’ mint is, előttem lévén az alkalmatosság, éltem vélle, és hozzája mentem, azon éjczaka kőzősködtem is egyszer vélle[…]”

A 261/1798. pörben a férfi vallotta a fölkínálkozó kislányról: „[…]eö indergedett [így!], eö jőtt sokszor az Ágyamhoz, mikor feküdtem, s ugy estem meg véle.” A 266/1804. pörben a férfi vallotta a leányról: „[…]ö járt utánam, így tehát ö nagyobb hibás volt, mint magam.” A 267/1804. pörben a férfi azt vallotta a kiskorú leánnyal való paráznaságáról, hogy „[…]ő késztetett reá engem mindenkor.”

A 266/1804. pörben a házasemberen a nő tett erőszakot: „[…]a Léány maga indulattyából hozzám adta magát.” Máshol így beszélt: „[…]a Léány utánnam járt mindenekben.” A 269/1807. pörben a férfi ezt vallotta a nőről: „[…]tőle nem menekedhettem, mert mindég hozzám járt[…] és nyakamról el nem verhetvén, erőszakkal mellém fekűdt az ágyba.”

A 282/1824. pörben a feleség és a szerető nő harca folyt egyazon férfiért. A nők összemarakodtak. A szerető így vallott. „[…]a’ felesége Bitskával nékem esett, hogy fölhasít […]én [a padlásról] lementem, de akkor megint nekem jött Aratsiné[…] Ugy valjál a’mint esett a’ dolog, mert te rajta menvén Aratsinén, rútúl meg karmoltad, vérezted[…]”

A 316/1757. pörben a férj ezt panaszolta a felesége nemi aktívitásáról: „[…]ő azt akarta vólna : hogy éjjel kéczer s. háromszoris tettem vólna néki.” Amikor a 318/1768. pörben az asszonynak nem lett a férjétől gyermeke és ő magát termékenynek érezte, aktívitása egy másik férfi ágyába vitte. A bíróságon így vallott: „[…]meg akartam probálni, ha lész e’ tőlle gyermekem vagy sem?”

Ha a csábítás, erőszak nem segített, általában jött a fondorlat, olykor a mágia, varázslás. A női nemi aktívitásra az is jellemző, hogy a kiválasztott férfi megnyeréséért ádáz, több „fronton” is folyó küzdelmet folytattak, és ebben később vesztették el a türelmüket, mint hasonló helyzetben a férfiak.

32. AZ IGAZSÁG IDEÁLJÁNAK MEGSÉRTÉSE

A agresszió egyik emberi megnyilvánulása az igazság ideáljának megsértése, amikor „[…]a gyöngébbik bízzék az erősebb igazságosságában, és ezzel kiszolgáltassa magát agressziójának” — fogalmazta meg Hermann Imre.[957] vagyis, ez az „ösztönünk” a „farkastörvényre” hasonlít, amikor a diktátum az erősebbtől származik, ez válik joggá, amely őt védi, vagy az érdekeit segíti, de jaj a legyőzöttnek, aki kiszolgáltatott az erősebbnek![958] Így azután az „igazság ideálját” az agresszióban győztes megsérti, a vesztes pedig elszenvedi. Jól tükrözi ezt a társadalom egy része által is „szentesített” állapotot a 45/1843. pör, amelyben az öntudatos férj így kevélykedett a vallomásakor: „[…]felességemet régebben mikor rosszat cselekedett, biz én néha megveregettem mert hiszen az szabadságomban állott.”

A 232/1767. pörből megtudjuk, hogy az asszony azért csalta meg a férjét, mer ő „[…]mindenkor kurvázott es kinzott, s. arra való bosszúságomba[…] cselekedtem.” A 179/1820. pörben házaséletére így panaszkodott az asszony: „Én N[eme]s Makÿ Mártonnak kegyetlenségét Kinem álhatván, azért választódtam = ell tőle[…]”, mert — a továbbiakból kiderült —, hogy „[…]a’ Hitvesi Szelidség helyett férjemben íjjesztő durvaságot[…] rothadt beszédeket, éktelen szidalmakat[…] Poklot találtam!”

Erre a deviáns magatartásra jó példa volt a 404/1756. pörben megsiemrt Barta István, akit az egyik tanú így jellemzett: „[…]nemis ollyan ember vólt Barta István, hogy mással társalkodott vólna[…] leg kissebbért fel pattant, nem szánta vólna mindgyárt az embert által késelni, és így eö vélle Senki nem tarthatott.” Bartáné sem volt különb, aki Pap Mihály feleségét mérges pitével akarta megetetni, de annak csak a szolgálója betegedett meg tőle.

Az agressziónak e csoportjába is besorolhatók az erőszakos nemi közösülések, különösen akkor, ha azok fenyegetéssel, veréssel, az áldozat megfélemlítésével jártak együtt, hiszen ezek a cselekmények az erősebb akaratának, mint „ideáljának” rákényszerítése volt a gyengébbre. Vizsgáljunk meg néhányat ebből a szempontból, az eddig még nem tárgyalt pörök közül.

A 335/1780. pörben a férfi az útastársát négyszer erőszakolta meg. „[…]csak úgy bánt véllem, amint magának teczett — vallotta — […]meg Kinzott a farkával.” Ha a nő tiltakozott, „[…]mindgyárt botra Kapot, és azzal akart verni.”

A 336/1790. pörben egy ifjú éjszakánként magányos asszonyokra törte az ajtót és erőszakot követett el rajtuk. Ha az asszonyok tiltakoztak, egy késsel fenyegette meg őket. A 337/1790. pörben a lány azt tapasztalta, hogy őt egy férfi „[…]a Szőllő Tőkéhez vágta, a két kezét két felé fogta, gatyáját le oldván, a Leányra rá dűltt, de […]szűntelen forgott a Leány alatta[…]”, ezért az erőszak nem siekrült. A 339/1796. pörben a férjes ember erőszakos petting-félét végzett a lánnyal. Erről így vallott: „[…]ujjaimal bele nyulván midön láttam, hgy nem lehet, tsak rajta tsiszolottam.”

A 340/1796. pörben a férfi „[…]le kapta az asszonyt, és ottan közösködött vélle, midön kialtani akart az asszony a segedelemért a torkát fogta bé.” A 341/1809. pörben a férfi a kislányt „[…]erőszakossan a Főldőn fektében le nyomván, rajta[…] paráznaságot el kővetni, és azt őssze s= vissza martzangolni iparkodott[…]”, majd „[…]a Lábait is paráznaságbol haraptad[…]” — olvasták a fejére. A küszködés során még „a Csetsét húzta” és „az ortzáját harapta”.

A 342/1812. pörben a kovács a 13 éves szolgálólányt „[…]förtelmes indulattyából meg fertőztette.” Végül, a 344/1824. pörben a férfi a kilsányt „[…]megkapta ‘s szidalmazások között a’ Buza közé huzta[…] a’ száját befogta[…] a’ kezit hatra fogta — a’ pendelit felemelte, ‘s így rajta erőszakot tett légyen.”

33. AZ ENGEDELMESÉG

„Miközben a felnövő ember szüleinek vagy a domináns vezetőnek engedemeskedik, lemond ösztönei maradéktalan kielégítéséről, és megtanulja, hogy azokat összehangzásba hozza a közös érdekeivel” — írta Hermann Imre.[959]

Az engedelmesség eléréséhez hatásos módszer a fenyegetés és testi fenyítés; a szeretetre építve pedig csábítással regulázás és az értelemre hatás. Mind a családon, mind a társadalmon belül a legkézenfekvőbb engedelmességre szorítás a fenyítés, amely a másikra gyakorolt kényszer.

A szeretet utáni vágyra építéssel a társadalom nem bírt engedelmességre nevelni. Legföljebb a vallás igéri, hogy ha jók leszünk, majd üdvözülünk. Az emberiség kultúrtörténete tele van az engedelmességre szorítással és megalázkodással. Fölsorolni sem lehet, hány változata színezi ezt a megnyilvánulásunkat. Az eddig idézett szerzőktől néhány eltérő példát mutatunk be.

Az engedelmesség legfőbb föladata — és ez a legnagyobb erénye is —, az emberi agresszió megfékezése. A megalázkodás, meghódolás, a másik indulatának engedni: a továbbélést, a győzelmet jelentheti az agresszor fölött. Az agresszió ellen hat, ha például a támadónak átnyújtunk valamilyen tárgyat. „Erre utalnak az olyan régi népszokások, hogy az idegent kenyérrel és sóval kínálják” — fogalmazta Csányi Vilmos.[960]

H. Maspero az ókori kínai nép szokásai közül közölt figyelemreméltó példákat. A közrendűek között a tavaszi kiköltözés után a fiatalok mezei éneklése és közösülése szabaddá vált. „[…]mikor azonban eljött a tél, s a családok visszatértek a tanyára, elváltak egymástól. A nyáron megengedett találkák tilosak lettek[…] a nyári szabados erkölcs helyére a tél szoros erkölcsisége lépett[…]”[961] A fiataloknak, ha ősszel nem keltek egybe, engedelmeskedniük kellett és szerelem végett csak a következő tavasszal találkozhattak újra. A kínai patríciusok egyszer házasodhattak és az egyik fél halála után is „pár” maradtak. Az özvegynek engedelmeskednie kellett abban, hogy nem házasodik újra.[962]

L. Sz. Vasziljev említi a Kr. e. 551–497-ben élt Konfuciusz koráról, hogy a nő saját és férje családjában is jogfosztottan élt. „[…]egész ifjúságukat apjuk házának női felében töltötték, és még csak közel se mehettek idegen férfiakhoz.”[963] A lány mindenben engedelmességgel tartozott a szüleinek. Férjhezmenetele után helyzete annyiban változott, hogy akkor az anyósának tartozott föltétlen engedelmességgel, és ha lányt szűlt, tovább romlott a helyzete.[964]

A legtöbb kultúrában, főleg a törzsi népeknél, szigorú tilalom kötötte, és az ezzel járó abszolút engedelmesség korlátozta a nemi életet bizonyos élettani folyamatok alatt, vagy egyéb szokások miatt. Agüero Irma írta, hogy a surinami bozótnégereknél „Házaséletet csak akkor szabad élni, amikor a gyermek önállóan tud járni, s már nem szopik, tehát a 11-14. hónapos korától.”[965] Az özvegynek pedig engedélyt kell kérnie minden egyes alkalommal az elhunyt házastárs ágazatvezetőjétől, ha a másfél, két éves gyászidő alatt nemi életet akar élni.[966] Az ágazatvezetőnek engedelmességgel tartozik.

Boglár Lajos a dél-amerikai Xingu-vidék kanitu rítusáról tájékoztatott, amelyben a nők alacsonyabb rangját hangsúlyozzák. „[…]ha egy nő meglátja a tiltott hangszereket, kötelezik, hogy a közöség minden férfi tagjával közösüljön[…]”[967] Ez a büntetés még a kiskorú lányokat is sújtja, de nekik ezt a „büntetést” a nemi érettségük után kell kiállniok. A nők ebben a szokásban a falu férfiainak teljesen kiszolgáltatottak és engedelmeskedni tartoznak.

A középkori japán nő legfőbb föladata „[…]gyermeket szülni, amíg képes erre, és a férfiak nemi vágyait engedelmesen, sőt lelkesen kiszolgálni[…]” — találtuk Erőss László tanulmányában.[968]

Az araboknál a nő föltétlen házastársi hűséggel tartozott férjének. Kiss Imre így írt az engedetlenség megbüntetéséről: „A házasságon kívüli nemi kapcsolat, a paráznaság (ziná) a legsúlyosabb bűnök közé tartozott, s az érte kijáró száz korbács felért a bibliai megkövezéssel.”[969]

A korai keresztények aszkétikus ága hasonlóan vélekedett, mint az arabok. Horváth Pál szerint „[…]a kereszténység[…] a nemiséget a házastársi kapcslatra korlátozta, s az azon kívüli nemi életet mint paráznaságot és házasságtörést[…] sommásan elítélti.”[970] A házassági hűségnek mindkét házastárs köteles volt engedelmeskedni. Az európai középkorban a házastársi hűség mindinkább a nőre korlátozódott ismét. Klaniczay Gábort idézzük: „A házasságtörő feleségre[…] súlyos büntetés, számos középkori jogszokás szerint halálos ítélet várt, ha ugyan az asszony nem a férj önbíráskodásának esett áldozatul[…]”[971]

Végül Buda Béla a magyar parasztokról szólva, a nők engedelmességéről ezeket jegyezte meg: „Amíg be nem kötötték a fejüket, a család szigorúan vigyázott ártatlanságukra[…], ahhoz mehettek férjhez, akit a szülők választottak ki számukra[…] Nem meglepő, hogy a nemi élet a nő részéről legtöbbször csak házastársi kötelesség volt[…]”[972]

Feudalizmus kori bűnpöreinkben a következő példákat találtuk az engedelmességre. Ide sorolható a legtöbb és az előzőekben már bemuttott erőszaktétel is, amikor a nő az erősebb és agresszívabb férfi indulatának, fenyegetésének és testi erejének engedelmeskedni volt kénytelen.

A 39/1819. pörben a tanúskodó Mészsáros Anna azt panaszolta, hogy a férje a korcsmárosnéval paráználkodott, és a „[…]tanút pedig föl sem vette[…]” Ebben a pörben a feleség vágyódott volna férje közeledésére, de el kellett viselnie, hogy a férfi más asszonyát szerette.

A 288/1828. pörben a férj veréssel birta a feleségét az engedelmességre. „[…]mint, hogy a’ feleségem hibás, ‘s prédálóss tehát meg ůtôgettem”. A 294/1842. pörben a férj erőszakosan élte a lányt, akinek közösüléskor még a száját is befogta, hogy ne kiálthasson, valamint „[…]őtet mindég a’ háznak reá gyujtásával fenyegette ha vétkes tettét valkienk felfedezendi[…]”

A 404/1756. pörben az egyik legkülönösebb példát talláljuk. A férj engedelmességre szorította a feleségét, hogy a bartájával közösüljön, majd a férjével kellett sodomáskodnia. Erről így vallott: „[…]vólt két izben természet ellen való kőzőm vele […]azt mondván az Uram hogy ha Pap Mihálynak engedtél, miért nem engedel nékem? én osztán ugy engedtem, mert kinozniis akart.”

A 405/1819. pörben a férj agressziója az asszonyt engedelmességre késztette. A vallatáskor így panaszkodott: „[…]éktelen és égre kiálto káromkodásai között kurvázott, kegyetlenül vert, kínzott[…] a’ Késit kezibe tartván, az engemet ki végezni ‘s meg ölni valo el tökéllett szándekát rettentésemre ki fakasztotta.”

A 406/1838. pörben az engedelmesség szintén „idomítással” volt kikényszeríthető. Az egyik tanú azt beszélte az asszonyról, „[…]hogy Férje ötet minden helyes ok nélkül szidta, és még veréssel is fenyegette.” A 406/1838. pörben a férj feleségének állandó engedelmességét szüntelen ijesztgetéssel préselte ki: „Lovas János a’ Feleségével durván bánt, aztat üldözte, és a kését magánál kiköszörülve hordozván Feleségét azzal ijesztette.”

Összegezésül elmondhatjuk, hogy az emberi agressziót veleszületett, belső gátlás nem fékezi. A társadalom viselkedése hozza létre, amelyet az egyén vagy a csoport eltanul. A nőért való harcban már jóval több az ösztönös viselkedési elem. Valamennyi agressziós cselekedetet bosszú, akarat-rákényszerítés, uralkodási hajlam, szadisztikus örömszerzés és sok más lélektani tényező motiválja. Ezzel az agressziót elszenvedő igazsága sérül meg, és új norma születik, amely a legyőzött érdekét a győztes érdeke, igazsága alá rendeli.

A vesztes az agresszióban elszenvedett testi-lelki kényszer hatására engedelmeskedik. Ez a helyzet egyértelműen jelzi, hogy az agresszió nem egyedülálló jelenség. Kiegészítő párja az engedelmesség. Az agresszió igazán csak ott érvényesülhet, ahol van engedelmes egyén, vagy csoport, különben az összeütközés mindkét csoport pusztulásával, a faj fönnmaradásának veszélyeztetésével járna. Az álatvilágban az egyedek, nemek összecsapása is rendszerint fenyegetéssel, blöffölő magartással jár együtt. Egymást rémísztgetik, elijesztik és ez rendszerint hat, ha nem, a bekövetkező agresszió során a legyőzött vagy magát megadó behódoló testhelyzetet vesz föl, amely jelzés a győztes számára, hogy az agressziónak nics tovább értelme, és a rend helyreáll. A létet alapvetően és eredendően veszélyeztető magatartás éppen ezért nem lehet veleszületett ösztön.

34. FÖLKÍNÁLKOZÁS, CSÁBÍTÁS,

NEMI JELLEGŰ CSÚFOLDÓDÁS ÉS KERÍTÉS

(Általános rész)

A fölajánlkozás a genitális tesrészek mutogatása (prezentálás), az emberi társadalomban is meglehetősen sokféle, de valamennyi mélyén belső, szexuális késztetés rejlik. Ezeket is a közösségen belüli tanulással, tehát másokat látva és utánozva lehet követni. Ez a prezentációs magatartásforma a csoporton belül hierarchikus sorrendet is kialakíthat, hiszen az a személy, aki (testével, szemérem részével) fölkínálkozik, alárendeli magát a másiknak. E magatartással haragot is csillapíthat. Az agresszió egyik megfékezése lehet, ha félelemben lévő személy a düh elfojtása végett a nemiséget ajánlja föl. A látvány, a mozdulatok és az ezt kísérő biztató beszéd a másik félben szexuális ingert képezhet, amely a dühét kívánalomba fordítja át. Így pl. nemzetségi fokon a két harcoló csapat közé beálltak a teljesen mezítelenre vetköződött asszonyok, mintegy fölajánlva magukat, hogy ezzel is békére bírják a férjeket.

Az ellenkező hatásra való törekvés is ismert. A mezítelen altest mutogatása csúfoldódást jelent, főként ha azt megfelelő taglejtések és hangok is kísérik (verbális agresszió). Ilyenkor viszont a „gonosz” elriasztása és a másik megalázása, dühének fölkeltése a fontos; vagy éppen a csúfolódó vezeti le tehetetlen dühét, és a „csúnya, gusztustalan testrésszel” áll bosszút. A genitálék mutogatásával a nép rontást épp úgy idézett elő, mint ahogy elhárított. Ebben az esetben tehát a prezentálás kettőssége ellentétes. A nők mezítelen feneküket ősikdők óta ráverik a haragosaikra, ellenségeikre.

László Gyula közölte a Kolozs megyei Magyarszentpál Árpád-kori templom romjából való pillérfőről, hogy „A kőfaragó a pillér fejére meztelen nőszemélyt faragott, amint mélyen lahajolva bal karjára támaszkodik, s a nézők felé fordított hatalmas tomporát jobb kezével még szét is húzva mutogatja.”[973] Majd így folytatja: „[…]a magyarszentpáli asszony varázslómozdulata, úgy látszik, a földkerekség minden népénél s minden korban használatos volt. Nyilván olyan dologról van szó, ami embervoltunkkal szinte egyidős.[974] Manapság is szerte a világon ezzel a mozdulattal becsmérlik egymást a veszekedő bárdolatlan asszonyok[…]”[975]

Azt, hogy a prezentálást az emberi kultúra milyen sokrétűen és finoman árnyalta, nem ismerte föl. A szemmelverés, ártás és elhárítás jelensége mögött nem látta a genitálék mutogatásával való összefüggést. „Az ágyék mutogatása és a piros színnel való védekezés sehogyan sem illeszkedik e babonaanyag térszínrajzába” — írta László Gyula.[976] Ugyanakkor — bár Hermann Imre ősi ösztönkutatásának idevonatkozó eredményeit nem említi, (valószínűleg nem ismerte vagy művelődéstörténeti fejtegetésével nem kívánt idáig elmenni) — jól érzékelte, hogy a prezentálás az emberiség őstőrténetében messze vissza vezet bennünket, mert így fogalmazott: „A halvány nyomokat követve úgy vélem, hogy e szokások a régebbi kőkor örökségéből alakulnak, s talán még továbbra is visszavezethetők: állati létünk ősemlékezéseit rejtik magukban.”[977]

Szintén László Gyula írta: „[…]amikor II. Géza alatt Zimonyt ostromolták a bizánci csapatok, egy magyar boszsorkány kiállott a válfalra, hamut szórt a görögökre, azután szoknyáját felemelve, hátat fordított, s lehajolt hátsó részeit mutatva nekik[…] Bűvölő asszonyaink még ma is fejüket lehajtva, lábaik között néznek hátrafelé.”[978] A várfalra állt, ülepét mutogató asszony cselekedetében ezeket a motívumokat találjuk: prezentálás, nemi jellegű csúfolódás; a hamuhintés pedig nem más, mint a később tárgyalandó meggyalázás; varázslás, amely a várvédők védelméül szolgált. László Gyula említi, hogy „A régi skóciai templomokban a belépőket a szemmelverés ellen az oszlopfőkre kifaragott s nemi szervüket mutogató nők védelmezik.”[979]

A zimonyi „boszorkány” esetét Trócsányi Zoltán munkájában részletesen megismerhetjük, a 13. századbeli Joannész Kinnamosz görög történetíró följegyzéséből. A történet 1150-ben történt, amikor Manuel császár ostromolta Zimonyt. A görgök a vár elfoglalása után iszonyatos vérengzést vittek véghez. „A halottak között találtak egy nőt, akinek »az a tesrtésze volt nyíllal átlőve, amelyen ülni szokott«[…]” Ezután Kinnamosz elmondja az esetet: a nő „[…]szemérmét félretévén, szoknyáját felemelvén, arccal elfordulván, »nates inspiciendas praebabat Romano [görögöt kell érteni] exercitui« — azaz, »farpofáját mutatta a görög seregnek«, miközben varázsigéket énekelt mormogó hangon[…] De egy katona a várfal alól célbavette nyilával és szegénykét éppen azon a helyen találta el, »quem eiiciendis natura excrementis fecit«, azaz »amelyet a természet arra rendelt, hogy a sár eltávolodjék rajtja.«”[980]

35. GENITÁLÉK FITOGTATÁSA, CSÚFOLÓDÁS,

RONTÁST ELŐIDÉZŐ ÉS ELHÁRÍTÓ PREZENTÁLÁS

M Stingl írta a mikronéziai szigetlakókról, hogy a truki nők nemi szervüket díszítik, mutogatják, büszkélkednek vele és növelik, mert „[…]ami nagy, az szép[…] Két haragban álló nő nyilvános párbaja a szigetlakók egyik legismertebb, hagyományos szokása volt. A nézők »véleményezték« a meztelenre vetkőzött vetélytársnők testi méreteit, sőt egyes szerveik díszítését.”[981]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori pörök tanúsítják, hogy a magyar „női bájak mérete” is egy fajta csábító értéket képviselt. Amikor Nagy Kata a kocsmában „[…]fel fogodzott, s. azt mondotta egyik bor ivónak Ihol vagyan am Sárközi ă szép czomb, arra Sárközi azt mondotta, én ugy mond kevés vagyok ahoz, inkáb el adom[…]”; vagy az alább idézett 66/1770. pörben, ahol a magát föltakaró asszony akkora „bájt” villantott ki, hogy a tanú csak a háját látta.

Ádám Péter írta, hogy a 12. századi délfrancia, udvari szerelemben, amely egy férjes asszony utáni epekedésben nyilvánult meg, a hosszú szerelmi ostrom végén, a kitartó trubadur azzal nyerte el érzéki beteljesülését, hogy a nő föltárta és megmutatta mezítelen testét.[982]

E. Fuchs Belgiumból, a brüsszeli Kirmessen ünnepekről írta, hogy a középkortól a 19. sz. közepéig ezen a napon az egész népesség, mintegy 4-5 ezer pár, egy meredek lejtőn gyülekezett. Ettek, ittak, majd „[…]páronként összefogódzva hangosan sikoltozva gurultak le a hegy lejtőjén. S egyáltalán nem kellett szégyelnie magát annak a szép asszonynak, akinek nuditása [meztelensége] ilyen alkalmakkor mindenki szemének lakomájául szolgált[…]”[983] Vagyis, a pázsiton hentergő nők, mivel akkor még nem hordtak alsónadrágot, megmutatták teljes alfelüket. E szokás elterjedtségére jellemző volt, írta E. Fuchs, hogy a cseh Eger vidékén „vajashordó görgetésnek” hívták, de hasonló néven ismerték Angliában is.

Vig Károly a 17. századi marosvásárhelyi szexuális bűnpörök közül, 1629-ből a következő esetet írta le: „[…]Balog Györgyné Várbeli Máténak és feleségének az seggit vervén: »Jönnétek ide, elég hús vagyon az seggemen, egyetek, igyatok«.”[984]

Róheim Géza jegyezte le: a vihar elhárítására az oláhoknál „Az asszonyok a pitvarba lépnek, a szoknyát a fejükre húzzák és Szent Illést hívják segítségül.”[985] A huzul nőkről megjegyezte, hogy „[…]a jégesőt meghívják a terített asztalhoz vendégségbe és ilyenkor úgy mennek ki elébe, hogy a szoknyát a fejük fölé csapják.”[986] Felső Pfalzban „Mezítelen a vihar ellen bűvölő asszony is, vagy legalább a szoknyát felcsapja a fejére.”[987]

A kérdéskörben még mélyebben tekint vissza a következő két megfigyelés. A rutén asszonynak nem szabad prezentálnia, mert „[…]Az ördög búvóhelyet keres és ha az asszony felfogja a szoknyáját, támad egy nyílás, ahol az ördög bebújhat.”[988] Az is kiderült, hogy „A vihar félelmet vált ki, a félelem ősi levezetője a coitus. A férfi megtámadja a boszorkányt; a nő mezítelenül megadja magát a viharnak.”[989]

A prezentálás rontáselhárító jelentésével függ össze a szemmelverés megelőzése verbális „fenékfitogtatással”. Jung Károly gombosi gyűjtéséből idézünk: „Hogyha valaki tóta a gyereket itt a kocsiba[…] oszt akkó aszongya, ugye: A’, mijen szép kis gyerek, csupa apja! A’, mondom, hajnye, de szép kis gyerek, mondom, seggükbe szemetek Szent Iván-napig!! Azé, hogy ne tudjanak csudákoznyi azon a gyereken, hogy emenjen a szemük.”[990] Ugyancsak Jung írta, hogy Galgamácsán a szemmelverés elhárítására szenes vízből egy cseppet tettek a beteg nyelvére, mondván: „A seggibe a szeme, aki ártott vele!”[991]

Dél-alföldi pöranyagunkban, a 64/1763. iratban „Nagy Kata ki állott ă Násznep eleibe, s. fel fogodzott s. ă ket czombját vervén mondotta: ez ám a Szép cszomb.” Egy másik tanú így beszélt róla: „[…]a sok bor ivók kőzőtt fel fogodzott mezitelenen, ki mutatván Szemérmét, kinálta vélle az bor ivókat.” A 66/1770. pörben Fejes Andrásné „[…]feltakarta magát, és az háját ki mutatta[…]” A 76/1748. pörben „[…]láttam — vallotta a tanú —, hogy ă Kortsmárosné, oly fertelmessen fel vólt takarva, mint ămidőn afféle testi dolgott el szokták követni.” (T.i. a közüsülést.) A 89/1761. pörben „[…]azon mezítelen -s- fel fődőzve találta az Asszont[…]”

A 131/1762. pör, az alcsoporton belül, a vizsgált jelenség legtipikusabb esete. „Sugár Judka mezítelen vetköződőtt magok udvarán, és verte a Szemérem testét, mondván bizonyos János nevű Kanász Legénynek: Baszhatnál most ne picsa[…]” A 182/1766. pörben „Nyékiné jol fel emelvén szoknyáját és pendelét, vagy is hosszu ingét, az Czombját mutogatta Déák Istvánnak, is hogy néki minémű szép fejér teste volna[…]” Ezekben az esetekben a fölajánlkozó magamutogatás azonos időben kétféleképpen következett be: cselekedetben és szóban.

A 198/1752. pörben „Az Aszszony pendölét szoknyáját fell huzván Lovász György mercsekelte az Czombját egy Czérnávall az útán a’ magáét.” A 243/1776. pörben „[…]az Aszony Máttyásné a’ főldőn el vetette magát, a’ Legény pedig fel hajtotta Szoknyáját, Pendelét, és arczall reá fekűtt” Ismert jelenség, amikor a nő úgy kínálta föl magát, hogy hanyatt feküdt a férfi előtt és ruhái fölcsúszva, kilátszó mezítelenségével keltett vágyat.[992]

A szemérmét természetesen nemcsak a nő mutatja ki, hanem a férfi is. Jung Károly gyűjtéséből idézünk: „[…]szó sincs arról, hogy a genitáliák démonűző[…], egyben rontó funkciója csupán a női nemre korlátozódnék[…] A fallikus ábrázolatok, valamint az ugyancsak ide tartozó csipisz- vagy fügemutogatás máig is ismert gesztusa[…] ugyancsak a genitáliák (vagy a coitus) rontáselhárító szerepére alapozódik.”[993]

Magyary-Kossas Gyula arról írt, hogy a 15-16. században Németországban divat volt a ruhán a latz, azaz a nadrágon kivül hordott péniszzacskó: „[…]szemérmetlen penis-exhibitio volt ez, óriás méretű latz-okkal, melyek büszkén hirdették az ámuló külvilágnak: »ilyen legény vagyok én!«”[994] Az új-guineai bennszülöttek között igen elterjedt a pénisztok, amely annál rangosabb, minél hosszabb. Üreges nővényi szárból, termésszárból készül, amelyet a falloszukra húzva viselnek, és általában a derekukig, gyakran a mellükig főlér.

A „péniszfitogtatást” társadalmunk perverziónak: exhibicionizmusnak ítéli. A 70/1805. pörben a gazda a szálláson „[…]mutogatta Szemérem testét az Leánynak, mondván: de szép[…]” Erőszakos közösülés után még többször is mutogatta a lánynak a péniszét, úgy tetszik, nagyon el volt tőle ragadtatva. A 156/1774. pörben a nótárius az ivóházban levetkőzött és közösülni hívta az egyik ott tartózkodó nőt: „[…]gyere be már ebatta, akkor is a szemérem testét a kezében tartván[…]” A 174/1806. pörben a juhász az „[…]maga fertelmes eszkőzét a gatya szárán ki tolván[…]”, a kislánynak mutogatta és végigfektette rajta. A 221/1762. pörben „Török György […]fel fekűtt hanyíttást az ágyra S. be kiáltotta a Tanut mondván: Te leány gyűvel be[…] Török György a farkát fel berjesztven kezébe tartotta.” Végül, a 245/1777. pörben a bíró szemére veti a 17 éves fiúnak, hogy behívtad a lányt és „[…]az ágyon hevertél szemérmes testedet mutogattad néki.” Ekkor bejött a féltékeny mostohaannya, aki megveregette a fiú péniszét, mondván „[…]a’ köll néked miért kinálod másnak.” (Ti. gyakorta ő használta.)

A magamutogatás egyik változatát a 190/1738. pörben találtuk, amikor közvetlenül nem a mezítelen nemi szervet mutatták ki, hanem a szexuális tevékenység következményével dicsekedtek. „Hegedűsné az alsó ruháját mutogatta néki az alsó ruha pedig fertelmesített volt.” Vagyis, a férfi magjával szennyezett.

A 202/1755. pörben egy férfi részéről találkozhattunk ezzel a jelenséggel: „[…]a Pitvar ajtón mutogatta Szilágyi István maga lábra valójának eleit, maga feleségének, hogy úgy mond ihol nézd csatakose.”

A következő esetekben a genitális mutogatás csúfolódással, mások meggyalázásával járt együtt. A 12/1794. pörben a 40 éves asszony magát „[…]publice föl takarván ezen szokkal mocskolódott: Búj ide a P...ba, B[aszom a] Szentedet néked is.” A 105/1735. pörben Szénási János „[…]a nadrágját le tolta a’ Seggérül Kovács Istvánra, úgy fordította ezt mondván: búj ide, úgy verte a mezítelen seggit[…]” A 185/1777. pörben kérdezi a bíró: „Táncz kőzbe micsoda pohárral kinált nagy Jutka?[…] kinek mondotta azt meg veregetvénn Szemérem testit : Gyurka itt a’ Poharad, igyál belőlle[…]”

36. A „CSÓKOS POHÁR”

A hüvelyt pohárnak fölkínáló csúfolódás az orális nemi tevékenységgel függ össze. (Több olyan, az elmúlt évtizedekben megtörtént mulatozásról kaptunk hírt Hódmezővásárhelyről, amikor a félrészeg, részeg társaság orgiáján bort vagy pezsgőt öntöttek a nő hüvelyébe és azt a férfiak kiszürcsölték. Másik esetben főtt tojást illesztettek a szeméremajkak közé, és kiették.) Ahogy a női nemi szervet ajakkal érintik, „megcsókolják”, ugyanolyan orális erotika érvényesül a pohárnál is, hiszen annak szélét szintén szájba kell venni. A pohár itt a hüvelyt szimbolizálja. Így alakult ki a csókos pohár, máshol vőlegény- vagy menyasszonypohár stb. fogalma, mely minden esetben a pár elhálásával kapcsolatos. Aki közösült, „kiitta” a „szerelem poharát”. Ha a legény közösült, kötelessége volt az áldomást meginni, amely a lány iránti házasodási fogalmat jelképezte. Az áldomás tehát fogadalommá, esküvé alakult és kultúrálisan tovább bővítette az eredeti, erotikus cselekményt.

A „pohár” kultúrtörténeti emlékei szerteágazóak, de valamennyi kapcsolatban áll a szexuális áldodmásivással, ill. ösztöntevékenységgel. Az egyik legismertebb volt a „Boldogasszony pohara”, amelyet a szűlt nő kitisztulása után közösen ivott ki a család. „Ez nem más, mint a felépülés után bemutatott ősi áldozat emléke” — írta László Gyula.[995] (Ugyancsak itt említi a finnek „Ukkon poharát” is, amely szintén áldomáspohár volt.) Bálint Sándor Szeged környéki szokások alapján részletesen ismertette a „Boldogasszony poharát”, amelyre nagyon vigyázni kell, mert ha eltörik, a gyerek szerencsétlen lesz. A hat heti gyermekágy-fekvés után az anya először elmegy a templomba az „avatásra”. Amikor innen hazamegy, már terített asztal várja. Így fogalmazott róla:

„Ezen a Boldogasszony pohara néven emlegetett és az egész szegedi nagytájon ismeretes áldomáson csak asszonynép vehetett részt[…] a legöregebb asszony vagy a bába a poharat a jobb tenyerére tette, és eláldotta, azaz felköszöntötte az apát, anyát, újszülöttet[…] Ugyanaz a pohár járt körbe[…]” A sándorfalvi tanyákon a bába mondta a köszöntőt, „[…]aki mondókája közben tele pohárral a kezébe forog. Végül a bort megissza.

Régi tömörkényi asszonyok a Boldogasszony poharát: mézes pálinkát, már benn a templomban, mindjárt az avatás után megitták.”[996]

„Klárafalván az »újaszony-poharát« mindjárt a lakodalom végén ellakják: az ünnepelt édes, cukrozott borral kínálta végig a násznépet.”[997]

Magyary-Kossa Gyula háromféle poharat említ, amelyből áldomást ittak: „[…]mikor könnyűvérű őseink karácsonykor megitták a szent István poharát[…]” — írta.[998] A mesterségek gyakorlata közben is sor került áldomás ivásra. A kirurgus úgy vált sebészmesterré, ha „[…]két-három apródesztendő[…] után, feltéve, hogy a szokásos »társpoharat« — »convivium sociale vulgo társpohár vocatum« — vagy a helyette megállapított váltságpénzt megadta[…]”[999] A köszöntő poharat pedig akkor itták, amikor az új tag a céh régi tagjait a befogadáskor megvendégelte. Ez a köszönő-pohár elsősorban a „remekebédet” helyettesítette.[1000]

A 157/1775. pörben Csutora Pela a kocsmában egy kanásszal közösült. „[…]másnap áldomást is meg tôtette ă Kanász, melyre 4. x. adott ă Leánynak, és ă Leány hozott reá bort.” A csókos pohár kiivását tanúk figyelték, akik a legényt igyekeztek rávenni a törvényes nászra. A csókos pohárból való ivás tehát erkölcsi kényszerhelyzetet teremtett, amelyből az íratlan népi szokásjog szerint nem volt kiút, ha a férfi őrizni kívánta a becsületét. Az elmondottak hitelét pontosan igazolja a 185/1777. pörben a bíró, aki fejére olvassa a férfinak szeretője szavait. „Nagy Jutka regvel azután a’ midönn Pálinkát ivott readköszönvénn igyuk az Ur Pina aldomása[t] meg veregetvén Szemérem testit: Gyurka itt a poharad[…]”

A 223/1763. pörben ez állt: „[…]igy szolott /:vedmeg rajta, ertven Bandit az Volegény poharat, mert ugy mond od[a] bennis azt mondotta, hogy már 4. Esztendeje miolta el vett[…]” A 253/1781. pörben a tanuk a közösülés végignézése után „kis izromban” ezt mondották a párnak: „[…]meny asszony és Vö Legény volt most kentek[…] tsak vállat Vonyitottak [azok…] mi gondod lesz[…]” — kérdezte a vádlott nő, mire az egyik tanú így szólt: „[…]kentek ă Meny asszony poharát meg adhattyák mert a Lakodalomba is meg Szokták adni[…]” ezután a szeretkezők bort hozattak és megitták a „menyasszony poharát”. A 295/1738. pörben a tanú „[…]elégszer látta Csokos Poháron, hogy másokkal Csokolódzott[…]”

37. A SZÁJ FÖLKÍNÁLÁSA

A fölkínálkozás egyik különleges formája, amikor — a nemi szerv példájára — a borral vagy étellel teli szájat nyújtják csábításra; a mulatságot erotikus inger váltja ki. A genitálék mellett az ember erogén zónáihoz tartozik az ajak, a nyelv és a teljes szájüreg is; ezek összeértetésén és linquációján van a hangsúly, nem pedig a táplálással, éhségcsillapítással függ össze. A szájból etetés és itatás a teljes bizalom jele is volt azzal szemben, akinek fölkínálták, de már a csecsemő, ill. az állatkölykök, főleg madráfiókák szájból való táplálása nem ehhez az erotikus jelenségkörhöz tartozik.

A 63/1759. pörben olvasható: „[…]egy Felegyhazi Dudás nálunk lévén egymás szajábúl bort ittunk” — vallotta a vádlott nő. A 94/1766. pörben „[…]azon Legénnyel egymás szájábul Zsiros Pela bortis ivott […]Pela ă maga Leányánakis mondotta, hogy igyon Őis Fodor Miska Szájábol[…]” A 107/1745. pörben „[…]Levainé a’ nevezett Legény szajábúl ivott, ekképen, hogy a’ menyecske fel tátotta a’ száját, a’ Legény a’ maga szájából itatta.” A 197/1745. pörben „[…]a’ midőn edgyűtt ettek, edgy darab húst kétfelé vágtak és edgy más szájábúl meg ették[…] egymás szájábúl bort is ittak.”

38. A KÉZ BEVÉTELE

A kéz bevétele szintén népszokássá vált. A nemi szerv, száj fölkínálása után a kéz, a tenyér kitétele is szimbólikus fölajánlkozás volt. Ha a társ elfogadta, vagyis kezet fogott, belecsapta a tenyerét, „bevette a kezét”, ez azt jelentette, hogy vállalta a tartós, legális kapcsolatot. A házassági ígéretet kézfogással kellet megpecsételni. Az ilyen cselekedet még a törvény előtt is elfogadott volt, akár a becsületszó vagy a fölesküdés. Tárkány Szücs Ernőt idézzük: „A nép a kézfogásnak már ősidők óta rendkívül komoly értelmet tulajdonított. A 18. századi Kecskemétről írta Szabó Kálmán: »Régente a leánykérésnél a kéz nyújtása (adása) s a legény részéről a leány kezének bevétele (elfogadása) volt a jegyajándék mellett a legény komoly házasulási szándékának a legfőbb bizonyítéka[…]« A jel, a kézfogás kölcsönös ígéretet, elkötelezettséget jelentett arra, hogy a fiatalok egymással házasságra lépnek.”[1001]

A 116/1755. pörben olvashatjuk: „[…]együtt lévén az Leánnyal akkor a kezemet, vagyis tenyeremet ki tettem az asztalra és a leány bele vágta tenyerét s. úgy akkor mondottam: Nó azt lánya [látja] Kjentek, hogy bé ata a kezét[…] Senki ne bántsa, mert már a kezét bé adta[…]” A 138/1766. pörben a bíró azt kérdezte hogy „Valoé hogy a’ [lány] kezétis bé vetted es el gyürüzted?” A 161/1778. pörben a terhes leányt a szeretője szintén „[…]el gyűrűzte, mondván akar van nagy hasam, akar nincs el veszem[…]” A nők nemi aktívitása abban is megnyilvánult, hogy a házassági igéretet ők maguk igyekeztek kizsarolni a szeretőjüktől. (A két utóbbi pör esetében érdemes még fölfigyelnünk a nép körében a jegygyűrű korai megjelenésére.) A 139/1766. pörben a vizsgáló kérdezte a gyanúsítottat:

„Bé adtadé a kezedet néki?

Való én unszoltam, hogy vegye bé a’ kezemet; de bé nem vette.”

A 165/1783. pörben a cserbenhagyott, terhes kislány azzal indokolta vétkét, hogy a mátkája a „Kezemet is bé vette.”

39. A FŐKŐTŐ

A kialakult népi szokásjogban a női főkötőnek szimbólikus jelentése volt. Azt a nőt, akinek a fejét bekötötték, lefoglalták egy férfi számára. Az asszonnyá válás látható külső jele volt, ha a nő főkötőt viselt. Ez a szimbólum kifejezte, hogy vőlegénye, vagy férje van és más férfi számára tabu, hozzáférhetetlen. Ezekről így írt Tárkány Szűcs Ernő:

„A menyasszony kontyolásának (bekontyolás) a szertartása nemcsak a fejbekötést foglalta magába, hanem a fiatalasszony egész külső átváltozását is: elvették leányságának a jelét, a koszorút, a pártát, haját kontyba kötötték, rá főkötőt, fejfátyolt vagy kendőt tettek, és ugyanakkor át is öltöztették. A lányt szimbólikusan a kontyolással vették fel az asszonyok közösségeibe, menyecskét csináltak a lányból.”[1002]

A 34/1790. pörben olvasható, „[…]hogy Kiszi Istvántól meg esvén bé Kőtőttem a fejemet.” A 115/1755. pörben kérdezték az asszonytól: „Vané Férjed? Nincs, hanem hogy Rácz Miklóssal elestem akkor kötötték bé fejemet.” Vagyis, a fej bekötéséhez elég volt, ha a lány elveszítette a szüzességét. A 120/1756. pörben a nő vallotta: „[…]ă fejemetis azért kötötték bé leány koromba[…]”, mert paráználkodáson kapták. A 183/1766. pörben számon kérték, hogy „Miért kőtőtted be ă feit mikor láttad hogy leány?” A 184/1777. pörben a 21 éves lány béressel közösült. Ezzután „[…]kőtőtték bé fejemet[…]”

A 230/1766. pörben egy kisújszállási asszony elhagyta a férjét és Vásárhelyre jött. „[…]midön érkeztem a’ vásárhelyi határba, ă fökötömet elhajitottam[…]” — vallotta. Itt érjük tetten a fölkínálkozást, amikor a szimbólumát elvetette, ugyanis a főkötő levétele (máskor a jegygyűrű eldugása) a tilalom, a tabu föloldásának jele: viselője szabaddá vált mások számára; ékességétől való önfosztást végzett. Ez a legfinomabb formája a fölajánlkozásnak; mintegy jelképes fölkínálkozás volt a férfiak számára. A 388/1818. pörben olvashatjuk: „[…]pártájából ki-vetkőzvén[…]” Pártát a szűzek viseltek. A lány tisztességtelenül elveszítette az ártatlanságát, fölajánlkozott mások prédájára.

40. CSÁBÍTÁS

A fölkínálkozás egyik szélsőséges megnyilvánulása a csábítás is. Mindkét nemre jellemzőnek tartjuk. Állatetológiai megfigyelések szerint, a nöstények tüzelésekor maguk keresik meg a párjukat és kezdeményezik vele a közösülést.

A 74/1836. pörben a férfi ajánlotta egy nőnek, hogy „[…]ha töle gyermeke lenne 50 forintal vagy egy tehénnel fogja meg jutalmazni.” A 236/1769. pörben az asszonyt elcsábították a férjétől. Így vallott róla: „[…]én az Uramat mindég Szerettem, ezen tselekedetre mind az által tsak azért attam magamat, hogy el amitott az rosz Czigány[…]” A 240/1774. pörben a menyasszony vallotta: „[…]az Legény a lakodalomban le vett lábamrúl[…]”, ezért újdonsült férjét sebtiben megcsalta. A 182/1824. pörben a nő panaszolta szeretőjéről: „[…]levett a’ lábomról, ‘s úgy lett tőle Gyermekem[…]

A 265/1802. pörben a szolgálólány panaszolta: „[…]éjtzaka fekvő helyembe hozzám jövén, mellém feküdt, és tsábitto szavaival ‘s eröltetéseivel a’ vélle valo közösködésre reá vett[…] sok beszédjeivel le vett a’ lábomról. –” A 267/1804. pörben az elcsábított kislány mondta gazdájáról: „[…]igirt elsőbben Pénzt, azután a Csizmámra Patkot, és égy rokojának valot[…]” A 325/1762. pörben a nő így vallott csábítójáról: „[…]Zőrget kézében valami pénszt s azt mondotta: Gyere ihol vagyon 8. Marjás, majd kezedbe adom, agyal eczer[…]”

41. A „PUTIFÁRNÉ TÍPUS”

„József pedig szép termetű és szép arczú vala.

És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemét, és monda. Hálj velem[…]

És lőn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de ő nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön[…]

És megragadá őt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem.”[1003]

A Biblia történetének csábító asszonytípusa ősidők óta ismert. Az erős érzékiség egyik megnyilvánulása, amikor a nő csábítással nyiltan törekedik nemi vágya beteljesülésére. Igen keskeny a határ a nő aktívitása és fölajánlkozása között. Az előbbi agresszívabb és kényszerítő, az utóbbi csábító. A fölkínálkozás idővel „megfinomodik”; a nő nem mezítelen genitáléját mutatja, hanem egész lényét fölajánlja. Ezt elsősorban szóban teszi, kultúráltsága szerint egyszerűbb vagy árnyaltabb, esetleg költői kifejezéssel, ún. virágnyelven, magatartásával, öltözködésével, testének illatosításával, sminkkel stb; ill. félre nem érthető mozdulatokkal, azaz testbeszéddel, de mindenképpen célratörően.

B. Malinowski a Trobriand-szigetlakóknál azt tapasztalta, hogy a halottsiratás éjszakáján néhány vendéglány fölajánlkozott a férfiaknak. Ez a szokás az idegenek vendéglátásához is hozzátartozott.[1004] A vendégjognak e szexuális formája sok más alkalommal is érvényesült.

Amint bemutatott pöreink tanúsítják, a női fölajánlkozásnak két formája alakult ki a társadalomban: az egyik típust a „vére” hajtja és pusztán a kielégülésre tör. A másik vágyával magát ajánlja föl valamilyen érdekből, például nyerészkedésből, kitűzött cél, rang, siker stb. elérésére és másodlagossá válik, esetleg időszakosan teljesen gátlás alá kerül az érzékiség késztetésének beteljesülése. A fölkínálkozásnak ez a típusa már a prostitúcióval rokon, de attól az különbözteti meg, hogy nem állandó, nem a testéből él, hanem alkalmi: egy cél elérése a fő, s ha ez beteljesül, a nő általában visszavonul.

A 31/1775. pör Putifárné-típusú asszonyáról beszélte a férfi, hogy „[…]meg kapta a szerszámomat, és hívott, hogy menyek hozzá hálni[…]” A 71/1828. pörben „[…]az a’ menyetske magát ajánlotta[…]” — beszélte a férfi. A 90/1764. pörben a férfi így beszélt a nőről: „Házamhoz jőtt mondván : jöjjön Kjend Házamhoz, nincs ithon az Uram[…] mellém Le fekűdt, és csiklandot, s. magamis fel indultam, és velle paráználkodtam[…]”

A 131/1762. pörben Sugár Judka „Egy eőreg Kanásznak is […]azt modotta: Végyel már baszom az arádat[…]” A 204/1756. pörben a nő beszélte: „[…]magam hittam azt mondván néki: Andras gyere fekügy mellém, úgy osztán mellémis feküdt, és dólgát vellem elvégezte.” A 235/1769. pörben a fölajánlkozó nő a férfi szerelmi szolgáltatását megfizette. Erről a férfi így vallott: „[…]engemet pénzen vet meg, mert borra valot mindenkor adott, a’ mikor vélle kőzősködtem.”

A 234/1769. pörben a férfi vallotta szeretőjéről: „[…]hozzám jövén a Tanyámra Bogár Kata, egy ejjel 3szor közösköttem vélle.” A 252/1781. pörben a terhes asszony a férfiaknak ajánlgatta magát. Így beszélt: „[…]engem ugyan meg nem Vernek mert Terhes vagyok, de ha téged meg vernek, az után Kétszer, S. háromszoris adok én Tenéked, a Kis Birónak[…mondta:] adok kendnek is égyszer.” A 265/1802. pörben Nyíri István vallotta a szolgálólányról: „[…]ö járt utánam, kint a’ Szálláson sokszor éjtzaka hozzám jött; reám feküdt, sött erövel is a subám ala bujt, annyira hogy engemet tüzbe hozván meg esett rajtunk a’ szerentsétlenség.”

A 268/1804. pörben „[…]a Léány utánnam járt mindenekben […]a Léány mellém jőtt, és felmászott a hasamra, és meg rázott engemet[…]” A 269/1807. pörben „[…]ha ott nem talált is — ti. a nő —, mindég jelt hagyott az Istállóba, hogy ott járt utánnam[…]” Végül a 290/1830. pörben a férfi ezt vallotta. „[…]hogy a’ Leány utánnam jőtt, tehát tsak úgy esett meg rajtam.”

42. CSALÁDTAG FÖLKÍNÁLÁSA

Sárkány Mihály a patrilineáris kenyai nandik és a matrilineáris zambiai, ill. zimbabwei ilatongák között említi e jelenség előfordulását: „Ha a rokonok meglátogatják egymást, a vendégbarátság azt is magában foglalja, hogy a vendég korcsoporttársának felajánlják a feleségüket. A férj, aki egyébként éberen őrzi feleségét, ilyenkor elmegy egy másik kunyhóba aludni.”[1005]

Az ókori Spártában fontos volt, hogy vagyonutód szülessen a családban. „[…]ha a férjtől nem fogant meg a nő, az maga vezethetett be feleségéhez megfelelő fiatalembert, s az így megfogant magzatot a házastársak sajátjuknak tekintették.”[1006] Vagyis, a férj a cél érdekében fölkínálta feleségét.

Tárkány Szücs Ernő több példát is említ a jelenségre vonatkozóan a magyar nép életéből. Egyik helyen ezt találjuk. „Katona Imre bocsátotta rendelkezésünkre a következő feljegyzéseit:

»Tálasi István professzor 1935 körül Györffy Istvántól hallotta, hogy Vikár Béla, a kitűnő népdalgyűjtő a századforduló táján Szegváron (Csongrád m.) dolgozott. Egy idős parasztgazda felajánlotta: ‘Fiatalúr, ha akarja, válasszon valakit!’ Emlékezete szerint a menyecskék közül; a paraszt hozzátette: ‘Már megbeszéltem velük.’ Ez nagycsalád volt[…]”[1007]

Ez a szokás az eszkimóknál feleségcsere formájában élt: ha egy férj hosszabb időre eltávozott, feleségét annak a társának ajánlotta föl, akitől adandó alkalommal hasonló viszonzást várt. Az ausztrál őslakóknál a messziről érkezett rokonról való „gondoskodáshoz” tartozott a nő fölajánlása, stb. A jelenség: családtag, feleség szexuális célú fölkínálása, meglehetősen elterjedt volt, és valamilyen változatával a legtöbb kultúrában lehet találkozni. Ez a cselekedet bizonyos értéket is kifejezett. Ahol a családban több lány élt, ott az „értékük” is kevesebb volt. (Kiházasításuk, férjhez adásuk, a lakodalmuk megrendezése gazdaságilag sem volt könnyű, ezért fölajánlották őket, azzal a gyakran nem titkolt reménnyel, hátha a próbatevő kedvet érez majd a lány megtartására.) A feleség fölkínálása már jóval többrétű jelenség.

A vizsgált feudalizmus kori pöreinkben leggyakorib a feleség, azután a férj, majd az egyéb családtag, mint pl. a saját lány fölajánlása szexuális célra. Ezekben az esetekben valami gátolta a saját fölkínálkozást, ezért került sor mások ajánlgatására. A cselekedet a fölkínálóban is szexuális izgalmat válthat ki.

Az 58/1738. pörben az anya így kínálta föl a lányát kedvesének: „[…]ne Szénásy János baszd meg mert én nem baszhatom meg ă Leányomat[…]” A 280/1822. pörben az asszony ajánlotta föl férjét egy másik nőnek. Az ember így beszélt róla. „Feleségem kért reá, hogy gyemeket tsináljak nékie, minthogy már nékünk nem lesz[…]” A 295/1738. pörben a tanú beszélte az asszonyról: „[…]elégszer látta[…], hogy másokkal Csokolódott; De mindenkor az Ura ingatta reá.”

A 296/1742. pörben a férj fölajánlja rosszul szeretkező feleségét. A férfi így vallott: „[…]az elöbbeni feleségemnek az egyik ujja is jób vólt, mint mostani feleségének egész testye[…] lelkem Palkom, erigy probáld meg tehecze néki valamit[…]” A 297/1775. pörben a bíró kérdezi a férjet, hogy „Mi képpen tanitottad Feleségedet hogy Chlivinyivel közösködjön? […]mondottam neki hogy fekügyőn le vélle, ha hozzá megyen[…]” Végül, a 404/1756. pörben Barta István így vallott: „[…]én magam kénszerítettem Pap Mihályt a feleségemel való kőzősűlésre a mint is jelen létemben egynehányszor vólt vele kőzi[…]” A férj az aktust végignézte, végigélvezte.

43. KERÍTÉS

A torz társadalmi „fejlődés” következménye, amikor közvetlenül nem a nő vagy férfi kínálja magát, hanem az egy szeméy közbejöttével, közvetítésével történik; vagyis a kerítő végzi a fölajánlást.

Az 59/1742. pörben „Czigány Panna Szénás Ersoknak nyilvánságossan Keritöje lévén, sokszor ă Legényel együt maga házában zárta, és maga kin strasált.” A 60/1757. pörben Aszalós Judit vallotta: „Maga a Csárdás mondotta, említett András Béresnek és Társainak; van az másik házba menyecske, menyetek oda[…]” A 67/1775. pörben a legény vallotta: „[…]Bakos Andrásné Csalogatott házához, mihelyt oda érkeztem azonnal hirt adott azon Személynek [ti. Mészáros Annának , aki] mindgyárt ott termett[…]”

A 68/1782. pörben az asszony így vallott: „A’ Kurczina János Felesége kéretett hozzá mondván hogy vén az Uram ne szeressem kűlőmbet is találok őnálla.” A 72/1837. pörben a férfi így beszélt szeretőjéről: „[…]a’ férje attyafijai magok hozták hozzám, ‘s éjszakának idején kisérték házamhoz[…]” A 197/1745. pörben „[…]Nyúzó Andrásnét bé hivta maga Házáb[a], és mint kerítő maga Zőldy kívül Strásálta őket[…]” A 263/1800. pörben Hajdú István kivitte Hartsás Pörzsit a Török Péter szállására, hogy ott a gazdával paráználkodjon.

44. FÖLDÍSZÍTÉS ÉS MEGGYALÁZÁS

A szubhumán főemlősök rendszeresen ékesítik magukat ágakkal, levelekkel. Ha tükröt tartanak elébük, abban magukkal acsarkodnak, vagy tükörképüknek udvarolnak, hízelegnek. Nárcisztikus viselkedésük gyakori. Az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben gyakran visszatérő jelenség a már említett párta és főkötő. Az ezekkel történő „földíszítés” nemcsak társadalmi, hanem szexuális vonatkozású is, mivel az első a szüzességet, a második a szüzesség elvesztését, az asszonnyá válást jelképezi. Ezek a szimbólumok társadalmi jelképekké váltak. A nárcisztikus megnyilvánuljások így alakultak általános népszokássá.

A mások földíszittettsége, a látvány a többi emberben ingert vált ki, ezért ennek elérése céljából nemcsak öndíszítést végzünk, hanem társainkat is fölékesítjük. Ha a fölékesítés büntetést szolgál, amelyre pöreinkből több példát ismerünk, dühöt és szadisztikus cselekedetet provokál; ugyanakkor a bűnhődőben a meggyalázás lelki traumát okoz: elszakadást a társaktól.

45. FÖLDÍSZÍTÉS

Ez a cselekedet a legékesebben a 183/1766. pörben, a „vadházasságkötés” során nyilvánult meg. A történet alakoskodó, népi színjátékot idéz. (Párhuzamát lásd: Ujváry Zoltán: „Játék és maszk.” Dramatikus népszokások. II. k. Debrecen, 1983.) idézett pörünkben egy templomi katolikus esketési szertartást majmoltak a kocsmában, ahol egy párt „összeadtak”. A „pap” magát és a környezetét díszítette föl. A segítők a „menyasszonyt” látták el főkötővel: „[…]egy Szabatkai Csikós = egy vajút hozot ă házban, ara űltették s = azon kőtőttem bé ă [lány] feit[…] Horváth Pista szegedi lakos nádbúl egy keresztet csinált, azt az Asztalra tette, ă mellé egy kis kenyeret, nyakába egy kender hámot, magára egy lepedőt[…] ismét egy kőnyvet két kezében[…]” tartott. (A történetben a vályú a templomi pad, a kenyér pedig nyilvánvalóan az ostya, vagyis az „Úr teste”, nyakában a kenderhám a papi stóla, a lepedő a reverenda vagy papi ing, míg a könyv a Biblia szimbóluma volt.)

A vallás egyes szertartásait majmoló színjáték gyakori volt a nép között és többnyire valamilyen csúfondáros „földíszítés” jellemezte. A 4/1749. pörben a kocsmabeli társaság részegeskedvén, az egyik legény az „[…]Ur Csikóssának pályinkát töltvén az felyére ekképpen: Keresztellek tégedet a Jesus Kristusnak kissebbik fiának, mert én az öregbik fia vagyok[…]” Itt a meggyalázás a büdös pálinkával való leöntés volt. A pálinka, mint élvezeti szeszes ital egyébként is méltatlan ahhoz, hogy szentségkiszolgáltatást végezzenek vele.

A fölcicomázás másik példája a jegyajándék, ill. szerelmi zálogadás volt, amely a mai napig széles körben elterjedt szokás. Tárkány Szücs Ernő írta: „A jegy adása az elígérkezés bizonyosságaként kötelező volt[…] A jelek egy részét nyilvánosan is viselni kellett[…]”[1008]

A 205/1756. pörben a férfi elmondotta, hogy „Ingvállat, keszkenőt, s. egyébb holmit apróklékos jószágotis adtam néki[…]”, ti. a szeretőjének, amivel fölcicomázta. A 200/1755. pörben a nő beszélte, hogy milyen szerelmi ajándékot készített a szeretőjének: „[…]egy selyemel varrott s. v. gattya madzagot adtam néki.”

46. MEGKOSZORÚZÁS

A következő bűnpörökben a „földíszítés” társadalmi méretű megszégyenítést jelentett. Ez a jelenség is közismert volt. Tárkány Szücs Ernő Mikulik Józsefre hivatkozva közölte, hogy „A 18. században a városokban, főlg protestáns környezetben valóságos vallatásnak (szüzességi vizsgálat) vetették alá a fiatalokat[…] Rozsnyón pl. egy jegyespárt már nem találtak ártatlannak, ezért arra ítélték őket, hogy a becstelenség jelvényével, nyakukban szalmakötéllel menjenek az esküvőre[…]”[1009]

Az ágyas nőkről szólva, Kardos Lászlóra hivatkozva említi, hogy „Bakonycsernyén az ilyen lányt régen szalmakoszorú alatt adták férjhez, ha végül erre adta a fejét.”[1010] Magyary-Kossa Gyula írta: „A paráználkodásnak legenyhébb büntetése az volt, hogy a paráználkodó párokat »megszégyenítő módon« összeeskették s azután a városból kiutasították.”[1011] Ugyancsak ő írta: „Gyakran megtörtént, hogy a »förtelmes személyek« fejére szalmakoszorút helyeztek vagy pacalt kötöttek a nyakukba s a hóhér így vesszőzte ki őket a városból. Esetleg az utca népe — ha nem rokonszenvezett a deliquenssel — sarat és mindenféle piszkos hulladékot dobált rájuk[…]”[1012] Lábjegyzetében írta, hogy „[…]az angol köznép sarat és ganéjt[…] dobált nemetközben a kéjnőkre.”[1013] (Ez már a váladékkal, undokságokkal való meggyalázás, „fölékesítés” témakörét is érinti.) „A toll- vagy szalmakoszorúval való megbélyegzés szintén igen régi büntetsémódja a feslett életű nőknek, úgy nálunk, mint a külföldön, mely sok helyütt egész a 19. század közepéig fennmaradt.”[1014] A következő példa szintén szalmakoszorúzásról szól: „Szennyesi Katalin házát, mivelhogy ottan férfiakkal dorbézolt, lebontották, őt magát megszalmakoszorúzták, s a városból kikergették.”[1015]

Az alábbi példákban kendőnek, ill. lepedőnek jutott a „fölékesítő meggyalázás” szerepe. Harsányi Györgyöt stuprum violentum[1016] miatt fővételre ítélték: „[…]a leány pedig többé pártát nem viselhet, hanem gyolcsot kössön a fejére[…]”[1017] Gyulán a „[…]»legények után járó« leányokat a templomban »az egész nép előtt« egy kőre állították és letakarták lepedővel” — írta Kósa László.[1018]

Magyary-Kossa Gyula a következő megszégyenítésekről írt. „Szandró Mária, habár leány volt, keszkenőt kötött a fejére és a »Bika ház«-nál a katonákkal arcátlanul viselkedett, ezért 36 pálcát kapott, szarvat tettek a fejére s a hóhér kíséretében végig vitték a városon, honnan azután száműzték[…]”[1019] „Kis Katalint paráználkodásért a mester megverte, egy hétig csöngettyűs szarvakat hordott a fején s a városból kiverték[…] egy kikapós leánynak kosszarvakat kötöttek a fejére, a hóhérral megverették s a városból kikergették.”[1020]

A 134/1765. pörben, amikor Szegváron a megesett lány megszült és „[…]midön két heti gyermek ágyban vóltam[…]” — vallotta, ekkor a katolikus pap kiküldötte érte a bábát, hogy a lány jelenjen meg a misén. „[…]mennék, hiszem még ki sem tisztúltam; de csak el kellett mennem[…]” — panaszolta a lány, majd így folytatta: „Plebanus Uram Szalma koszorút tétetett fejembe és korbácsot a’ vállamra, mind addig valamig a’ Szent Mise végbe nem ment, azután bé avatott és meg is korbácsoltatott[…]” A szalmakoszorú töviskoszorúként, a korbács pedig vesszőnyalábként Jézus megszégyenítésének és megkínzatásának eszköze volt a képzőművészeti ábrázolásokban. Ahogy Krisztust a töviskoszorúzás után megverték, a paráznát is megkorbácsolták, majd „beavatták”: az asszony fejére kendőt kötöttek. Ezek tipikus esetei a nárcisztikus agressziónak, esetenként mások szenvedésének látványa érzéki vágyat is kiválthatott.

A vallási szimbólumok átterjedtek a polgári életbe is. A „megkoszorúzás”, mint erkölcsi büntetés, azaz a meggyalázás, a hatalom eszközévé is vált. (Hasonló megszégyenítés volt a talicskatolás is, de szakirális színezet nélkül.) A 150/1771. pörben az egyik kurva így panaszkodott: „[…]be hivtak Kecskeméti Urak, azután koszorút tettek a fejemre, és el bocsájtottak, mert […]Leány koromba terehbe estem[…]”

47. MEGSZÉGYENÍTÉS

A 407/1764. pörben Balog István kecskeméti tanút így vallatták: „[…]Micsoda paráznaságit tapsztaltad Orosz Erzsébetnek?” „Egyebet nem tudok, hanem láttam Kecskemét Várossában, hogy az Kurvák Taligáját vonta.” A 408/1752. pörben az asszony vallotta az uráról, hogy „[…]ítéltetett Budára ă Talicska tolásra[…]” Ez a „talicska” olyan eszköz volt, amellyel ha valakit „földíszítettek”, tolására kényszerítettek, megalázták és megszégyenült.

A 140/1766. pörben a kurva így beszélt nyilvános megszégyenítéséről: „[…]megh Korbacsoltattam, és az után, egy cszígányal kikésértettem ă városbul.” Az utóbbihoz hasonló megszégyenítés volt a kaloda, kalickába zárás, vagy szégyenkőre állítás is. A 179/1836. pörből megtudjuk, hogy a kor társadalma ágyasnak nevezte azt a kurvát, akit nős-parázna személy tartott ki. A férfit pedig „meg jegyzett személynek”, vagyis a társadalom által megszégyenített, bélyeges embernek hívták.

48. MEGBÉLYEGZÉS, ÉKESSÉGEKTŐL MEGFOSZTÁS

Ennek a témakörnek a legrégebbi írásos emléke a sumér-akkád-új babilóni irodalom egyik kitűnő, az „Istár pokolra száll” című eposzában olvasható. Amikor a szerelem és termékenység istennője leszállván az alvilágba, annak mind a hét kapujában elvesznek tőle egy-egy ékességét. Végül mindenétől megfosztva, ezzel szinte megbélyegezve, mezítelenül lép be nővére: Ereskigál hajlékába, a holtak birodalmába.[1021]

Az ókorba visszanyúló, de középkori jellegű a megbélyegzés, meggyalázás, amikor a gonosztevő vagy bűnös haját, fülét, orrát, esetleg kézfejét levágták. Ez a csonkítás stigmatizáció egyébként a megbélyegzés egyik legdurvább módja volt. Ugyancsak Magyary-Kossa Gyula közölte, hogy Kálmán király alatt a hamis tanúzók arcára keresztforma jelet égettek. II. Ulászló alatt az okmányhamisítók homlokára és mindkét arcára a pecsétnyomót égették bele. Erdélyben a bűnös hátára a hóhér szénnel akasztófát rajzolt, ezt belevágta, majd puskaporral bedörzsölte, maradandó tetoválást hagyva. II. József elrendelte, hogy az ítéletben mondják ki, hogy az akasztófa és más jelek melyik és hány arcfélre égetendők. Titkos bélyegzés az akasztófa rajzolatának a lágyékba sütése bal felöl. Egyes vidékeken a templomkulcsát tüzesítették meg és így bélyegezték meg vele a bűnös homlokát.

Közismert megszégyenítés volt a haj és szakál lenyírása, amely az „ékességektől való megfosztást” jelentette. Ezek Szent István óta ismert eljárások voltak. „Ha egy nőnek a haját levágták, az a becstelenség (különösen a titkos prostitució) jele volt[…] A rabok szakállát és bajuszát egészen leborotválták, csak a fejük búbján hagytak török módra egy kis varkocsot.”[1022] (Ma föltűnősködni vágyó fiataloknál, hippiknél lehet hasonló frizurákat látni. Ők nárcisztikus jelleggel díszítik így magukat.) Ismert, hogy ez a megszégyenítés az embereknek gyakran jobban „fájt”, mint a bélyeg beégetése.

A 34/1790. pörben egy nő odaadta magát. A viszony miatt önként kötötte be a fejét, tehát megtörtént a nárcisztikus földíszítése. A kurafinak ez azonban nem volt elég. Cselekedetét így beszélte el: „[…]a Sáregy házi Korcsában lévő Kurvának az orrát el vágtam[…] Bitskával vágtam[…]” el. A 38/1811. pörben égetéssel történt a meggyalázás. Az ittas férj közösülni akart terhes feleségével, aki viszont nem volt erre hajlandó. A férfi elkapta, majd „[…]mellyit vervén, ezen hosszas kínzásai utánn végre a’ Feleséginek a’ Fejit a’ Pitvarban lévö Tůz parázsba belé dugta, és tsufossan öszsze égette, és sütögetéssel vallatta[…] még a’ füleit és orrát is akarta késsel le vagdalni[…]” Állatok fülét bicskával csipkézte ki a pásztor, az egyedeket ezzel bélyegezve meg, hogy beazonosíthatók legyenek. A 299/1798. pörben az asszony így vallott a férjéről: „[…]az oromat akarta késivel el-vágni.” A 406/1838. pörben a férj azzal fenyegette a feleségét, „[…]hogy a’ nála lévö késsel megtsonkitja.”

A megszégyenítés példája az egyéni ékességtől való megfosztás is. Utalunk itt a 379/1782. pörre, amelyben a magzatűzésért elfogott cigánylány bevallotta, hogy korábban Szegeden és Pesten a hóhér „[…]az hajamat el nyirvén[…]”, ezzel meggyalázták. A kopasz nő az európai kultúrákban nevetség tárgya. A 202/1755. pörben „Szilágyi Istvánne maga házának pitvarában Búza Jánosnénak fő kőtőjét le szaggatta.”

49. MEGGYALÁZÁS VÁLADÉKOKKAL

A következő pörökben az emberi undokságokkal, elsősorban az ürülékekkel és nyállal történő meggyalázásokat mutatjuk be. Bármilyen különös is, az emberi váladékok vonzók, ill. taszítók egyaránt lehetnek, attól függően, hogy kitől származnak, hol helyezkednek el és milyen körülmények között kerülnek velük kapcsolatban. A szeretkezés bizonyos formáiban, az egyénektől függően, ezek az emberi „undokságok” erotikusan serkentők is lehetnek. Az embernél közismert jelenség, hogy a saját váladék „illata” sohasem olyan taszító — egyeseknél kimondottan kellemes érzést kelthet —, mint másoké. Az állatvilág egyedei vadász- vagy tartózkodási terület megjelölésére saját ürülékét, mirigyváladékát használja föl. Párját is ezzel csalogatja. A nyál az étellebontást megkezdő, alapvető enzimekkel élettanilag az egyik legfontosabb elválasztási termékünk. Segíti a száj nyálkahártyájának nedvesen tartását, a bevett étel csúszóssá tételét, összerágott, kiköpött étel, ital erjesztését; de arra is alkalmas, hogy pl. egyes népek mítoszaiban az isten ezzel ragassza össze a sárból gyúrt embert. Ha viszont a nyál a külvilágba jut, a legtöbb kultúrember számára undort kelt, fokozottan hat, ha köpés formájában kerül ki. A leköpés: meggyalázás.

Hasonló a helyzet az egyéb ürülékekkel történő meggyalázással is. (A szerző 1963-ban, Hódmezővásárhelyen, házasságkötése után, bélsárral összemocskolt, otromba, gyalázkodó szöveget tartalmazó levelet kapott attól a távoli, nem vérségi rokonától, akit az esküvőre nem hívott meg a család.) Elgondolkodtató tény, hogy a pörök vádlottai az emberi undokságokat valmilyen formában tárolták, így undorukat legyűrték. (Az állatok az ürülékkel a saját bundájukat is összekenik, „beillatosítják” magukat.) Esetenként a vizelet, bizonyos preparált fekáliák orvosságul is szolgálhattak (ún. ganajpatikákban és kuruzslók egyaránt terjesztették); ismert eszközei voltak a szerelmi varázslásnak is, akárcsak a menstruációs vér.

B. Malinowski a Trobriand-szigeteken élő melanézokat vizsgálva, azt találta, hogy a széklettől kimondottan undorodtak. Még a két, nemek szerint elválasztott latrinát is a falutól távolabb helyezték el. Ürülékkel való beszennyeződésük kínt okozott, és igyekeztek minél hamarabb megtisztulni tőle.[1023]

Magyary-Kossa Gyula mintegy összefoglalót ad a témáról: „Mária Terézia tudvalevőleg igen szigorú rendeleteket hozott a titkos prostitució megfékezésére s ezen rendeletekben is mindig szerepel a városból való kivesszőzés vagy kikorbácsolás[…], minden hozzávalóval (tortúrával, zsákbavarrással, sárral dobálással, leköpdöséssel, a lenyírt fej beszurkolásával.) egyetemben.”[1024]

A 14/1838. pörben a sértett panaszolta a vádlott tettét: „[…]egy kantába minden undokságot öszveszedvén, azon kantát ablakomon szobámba behajította[…] a’ Szobában lévő házi eszközeimet öszve piszkolta[,…] rajta[m] minden oknélkül gyalázatot követett el.” A vádlott válaszából idézünk: „[…]tőlűk került, ugyanazon kantát rondasággal megtöltve házam ajtajába letették, először is házamnak utza felűl lévő falát bemázolták ‘s csufolodó czédulákat ragasztottak[…]” rá.

A vallomásokból tehát kiderült, hogy az undokságokat összegyűjtötték és egy kantával ide-oda hurcolászták, még a falat is összekenték. Vig Károly is említett egy ürülékkel kapcsolatos, 17. századi, marosvásárhelyi pört: „[…]két hét múlva ment ki s egy kis ganés sarat vetett reá.”[1025] Az a cselekedet, hogy csúfolódó szövegeket tartalmazó papírt ragasztottak a falra, írással való meggyalázás volt.

A 190/1738. pörben „[…]Hegedűsné holmi fertelmességet hordott azon helyre a hova szoktanak szomszédgyai járni[…]”

50. MEGGYALÁZÁS NEMI VÁLADÉKOKKAL

Az undorító emberi váladékok között szerepel pl. a közösülésből származó férfi mag, amely a nő alsó ruháját „fertelmesíti”; ill. a nő különböző tisztulási végtermékei, amelyek szintén a pöndölt csúnyították.

A 190/1738. pörben beszélte a vádlott: „[…]ha iffjú menyecske lettem vólna egy gyermeket csinált vólna ez az András ă mi képpen őszve csunitotta az alsó ruhámat.” A 371/1769. pörben a szülést, vetélést követően az asszonynak „Az Ing allya is Saskos[…]” volt. A 198/1752. pörben, közösülés után „[…]az Aszszonynak az alsó rúhája csunya fertelmes s Locsos volt.”

51. MEGGYALÁZÁS PORRAL

Róheim Géza különös szokást ismertet: „Voigtlandban farsang hajnalán a leány meztelen söpri ki a szobát és a szemetet más ajtaja elé önti. Így azután a bolha mind átköltözik a szomszédba.”[1026]

A feudalizmus általunk vizsgált korszakában a Dél-Alföldön sem volt ismeretlen a szeméttel, porral való meggyalázás. A 89/1761. pörben, amikor a tanú „[…]mezítelen -s- fel fődőzve találta az Asszont[…]” úgy gyalázta meg, hogy „[…]port vett a’ markába -s- rea szórta[…]”

52. SZAVAKKAL, LEKÖPÉSSEL GYALÁZÁS

A verbális meggyalázás rokona az írásosnak. A szavakkal való agresszív gyalázkodás egyik tipikus módja a káromkodás. László Gyula írta: „A XIII. és XIV. században az istenkáromlás s a mocskos szájú káromkodás olyan járványszerűen terjedt, hogy az egyház a vétkesek ajakát levágatja, s nyelvét kitépeti[…] I. Endre 1047-ből való tilalma s a XIII. századból való felső-magyarországi intézkedések szigorúan büntetik azt, aki. »Istent, isteni anyját, a szenteket káromolja, vagy a kereszténység szentségei felől gonoszul beszél.«”[1027]

A 174/1806. pörben, amikor a szolgálóasszony ésszrevette, hogy a juhász a kislánnyal próbált közösülni, „[…]őszve szidván s = kőpdősvén a vén embert[…]” A 256/1748. pörben egy csongrádi öregasszony fényes nappal a városszéli gödörben többek szemeláttára közösült. „Viszkocs Eőrse e dolgot nagy Szégyennel állítván[…] in actus reali őket látván, reájok köpködött, és visszatért a Csuf hirrel Több Asszony Társaihoz.” Ebben az esetben még a hír is „csúf” volt, nem csoda, ha a többi asszony megpirongatta az elkövetőt. Ők tehát nem a nyálukat, hanem a bemocskoló, meggyalázó szavaikat hányták rá, mert az asszony „[…]annyi emberek tapasztalására, es annyi ártatlan gyermekek[nek] botránkoztatására azt a csunyaságot el követni[…]” merészelte.

A 257/1784. pörben a gyermek a mások által látott közösülést szintén „csúfos dolognak” mondotta. A „fertelmességük” kifejezés sem csak a váladékokat jelölte, hanem a parázna cselekedetüket is. A 297/1775. pörben a férj paráználkodásra buzdítja feleségét, hogy utána rajtakaphassa őket. „Chlivinyin akartam gyalázatot tenni[…]” — vallotta. A verbális meggyalázás tipikus esetét találtuk a 119/1756. pörben. A vádlott így panaszkodott: „[…]mindenünnen reám tátották szájokat, hogy a minapába meg korbácsoltak[…]”

A 259/1797. pörben a beteg férj fizetni akart feleségének az ápolásért, mire az asszony a dologra ezt felelte: „[…]salva venia : szar biz az.” A 13/1795. pörben szintén szóval végzik az ürülékkel való meggyalázást: „[…]az Istenednek is szarom a’ Tányérjára, mikor kásás hurkát eszik[…]”

A verbális meggyalázás máig közismert módja a gyalázkodó hasonlítás, méltatlan párhuzam. Vig Károly egy 17. századi erdélyi pörből jegyezte ki: „[…]az seggi is szeb Börveinének a te orcádnál.”[1028] Vagy: „[…]az én seggem szebb a te orcádnál.”[1029]

A 223/1763. pörben a vádlott így szidalmazta társát. „[…]tarka Kugya Hítű, Krisztus tagado, papista Kugya vagy, ollyan hitu vagy, mind ă picsád.” A szóbeli meggyalázás másik módja az, ha — mint az előző példánkban is láttuk — valakit állathoz hasonlítunk. A 271/1807. pörben, amikor a szolgáló rányitott a közösülőkre, „[…]meg pirongattam, Sertésnek ‘s egyébnek neveztem őket” — vallotta. Az 5/1759. pörben ezt a mocskolódást olvashatjuk: „[…]te Puli kutya, Puli disznó, baszom a Teremtésedet, véres gyermeket csinály a Leányodnak, s ugy bányanak velled mint vak Bartával.” (Ezen átkozódás, főleg a „véres gyermeket csinály a Leányodnak” részlet tipikus cigány szokás, ill. szóhasználat volt. Náluk a törzsi társadalmi hagyományok, a vérfertőzés tabuja még elevenebben élt, mint az európai kultúrnépekben. A súlyosabb vétkeket is enyhébben ítélték meg, mint a vérfertőzést.)

53. A FAŐSANYA, A BÁBU ÉS A TŰZ

Az emberiség életében a tűz mindig a legnagyobb varázs volt: alkotott és pusztított, félelmet keltett és védelmet nyújtott. Melegével pótolta az elveszített szőrzetet. Hermann Imre írta: „Az életet megsemmisíti, de az életet melengeti is[…]”[1030] De ehhez „Az embernek mindenekelőtt le kellett küzdenie ösztönös félelmét a tűztől[…]”[1031] Az ősemberi hordák, vagy a természeti népek környezetében a tűz volt az anyag leglátványosabb átalakítója. Nem véletlen, hogy ritusközponttá vált. Fölhasználták mágiára, istenként imádták, világosságot terjesztett, égitestet szimbolizált, fémet olvasztott (mellesleg még ételt is puhított) stb. Ősi ösztöneinkbe is kitörülhetetlenül „beleégette” (imprinting) magát. Hermann Imre a tűz és az ösztön összefüggéseit életművében több kapcsolatban is tárgyalta. Tőle idézünk:

„A tűz birtokbavételéhez szükséges ösztönlefékezések ismét elősegítik az emberré válást.”[1032] A tüzet megfékező és megtartó ember maga volt Prometheus. „Sokan szeretik a tüzet, szívesen nézik.”[1033] Vagy, „[…]ambivalens a tűz »morális« jellege: gonosz, de a gonosznak a megbüntetésére és megtisztítására is szolgál.”[1034] A mai napig fölhasználjuk az emberek megkínzására, „megbüntetésére”, boszorkányégetésre. „Tűzvészek szemlélete sokszor ébreszt agressziós élvezetet[…]”[1035] A legismertebb történelmi legenda Néró császáré, aki a fölgyújtott Róma lángtengerét nézve, énekét a lantjával kísérte.

„[…]a tűzélmény középontjában tulajdonképpen az égő anyag van[…]” — fogalmazta meg Hermann Imre.[1036] A fa, mint máshol láttuk, az anya szimbóluma. Néprajzi párhuzama, az életfa, amelynek törzsén az ember mint levél kapaszkodik és táplálkozik annak nedveiből. „A tűzrakás tehát megismétli a fától való elszakadás traumáját — írta Hermann —, a hűtlenné vált faanyát a megsemmisülésnek veti oda áldozatul.”[1037]

Az ősanya égetése, a tűz keltette bódulat és az ősanya helyébe való képzelet, a „visszakapaszkodás a fára” motívumok nagyszerű példáját írta le A. P. Elkin Ausztrália őslakóiról. A fiúk beavatási rítusának utolsó részlete így zajlott: „A jelöltek izzótűz körül ülnek, és nézik mindaddig, míg szinte elkábulnak; vagy sűrű füsttel égő tűzbe lökik őket, parazsat hajigálnak rájuk, végezetül a férfiakkal együtt meztelen lábukkal széttapossák a tüzet.”[1038]

J. Bjerre szintén férfiak avatási szertartását közvetítette Új-Guineából: „[…]láttuk, hogy kis tüzek égnek a kunyhó egész hosszában végighúzódó középső járaton. Kibírhatatlan hőség volt, az emelvényeken előre-hátra táncoló férfiak teste fénylett a verejtéktől[…] Fél tucat fiú állt az alacsony tető alatt egy sorban, a járat végén. Egyszer csak, Varago intésére, nekifutottak az izzó hamuval borított középső járatnak, miközben a férfiak vesszőikkel vadul csapkodták őket. Csak néhány fiú érzett utána fájdalmat, de egyikük sem kapott komoly égési sebeket; az izzó parazsat többnyire hamu borította.”[1039]

„Az emberré válásnak abban az időszakában, amikor az ember őse még részben fán élt, az anyának mind a négy végtagjára szüksége volt ahhoz, hogy függeszkedjék, megtámaszkodjon, ugorjon. Csecsemőjét csak úgy hordozhatta, ha az kapaszkodott belé, ennek volt eszköze a tenyérreflex, amely nélkül tehát az újszülött elpusztult volna” — így fogalmazott a Mérei Ferenc–V. Binét Ágnes szerzőpáros.[1040]

Amit tehát világosan látnunk kell, hogy a megkapaszkodásnak egész sorozata alakult ki és ebből a láncolatból egyetlen szem sem eshet ki. Az alap a fa, mint „ősanya”. Belé kapaszkodott a szubhumán főemlős és őbelé, mint anyába a gyermeke. H. F. Harlow ennek az elméletnek a „fantomanya” vagy „műanya” kísérlettel bizonyította realitását, és igazolódótt Hermann Imre megkapaszkodási hipotézise.[1041]

A faősanyát a kultúra megszemélyesítette. A fából bábut faragtak, amely „mű-, ill. fantomanyaként” arra alkalmas, hogy az ember az anyja helyett belé kapaszkodjon, majd az elszakadás traumájaként átélt fájdalom megbosszulásáért tűzre vesse. Előképe az idolokban (képmásokban) már a kultúrtörténelem hajnalán jelentkezett. Az ember fából kifragta, később, a neolitikumban csontból, kőből (a görög szigeteken márványból az ún. Kyklád-idolok készültek) és agyagból kiformálta a bábukat. Nemiségük a lábak között jelzett, egyik csúcsával lefelé, másik kettővel a csípők felé irányuló háromszöggel, a jókora tomporral, a mellekkel vagy a fonatmintát utánzó, gazdag „ruhadíszítéssel” egyértelműen anyát ábrázolt. (Csak később, a neolitikum végén, az aeneolitikumban vagy kőrézkorban terjedt el a trónuson ülő férfiidol, mint pl. a Szegvár-tűzkövesi ún. „Sarlós isten”, vagy a többnyire jókora erigált pénisszel ábrázolt Kyklád-idolok.)

A legtöbb idolnak nincs feje! (Pl. a „Gorzsai Vénusznak”, a „Kökénydombi Vénusznak”, vagy a Szegvár-tűzkövesi női idolnak stb.) Ahol a fejet ábrázolták, csupán elnagyolt szemek, száj és orr látszik vagy arcán maszkot visel. Az ős így válik istenné, a személy, az anya kívül- és fölülálló személyiséggé. A neolitikumban, a letelepült paraszti kultúrákban a termékenység isteneként jelentek meg, akár a faősanya.

Ha a közösség munkáját nem termékenyítik meg, nincs szaporulat és tűzre vetik, akár a meddő fát. Az elégetsében a megsemmisítés jelentkezik, amelyet az emberi testre is átvisznek. A gorzsai edényalakú idodlban utólag beletett és megégett koponyacsont-darabkákat találtak. Más hasonló edényidolokban pedig megszenesedett gabonaszemek voltak. A megkapaszkodás az ősanyában: a termékenységben; az elszakadás traumája: a halálban, a tűzben való elpusztulásban nyilvánul meg. A bábuvá formálódott faősanya-szelleme az ősi ösztönmegnyilvánulásokban és folklórszokásaink között egyaránt föllelhető.

Ösztönmegnyilvánulásra utal a Péter Katalin által hitelesen megrajzolt, rejtélyes életű Báthory Erzsébet életében egy jelenet, amikor szolgáló nőkkel együtt utazva, az egykorú pörirat szerint, az egyik asszonnyal „[…]ahol megszállottak, kivetette az emléjét vele, és az hasábfára tette, mintha gyermeket szoptatott volna.”[1042]

Sinka István 1939-ben a „Bor-Ökrösné” című balladájában azt a történetet dolgozta föl, amikor az anya a Körösbe taszította fiát, majd beleőrült és a gyermeket helyettesítő bábut babusgatta:

„[…]Beszélik a régi népek

Bor-Ökrösné felől,

hogy megy éjjel, megyen nappal

ütött lelke elől.

………

Két korsóját minduntalan

csörgeti, úgy hozza

s mécsvilágnál fabábuját

holt fiakint mossa.”

Itt az ösztönkésztetés fordított helyzetét látjuk, amikor az elszakadás traumáját az anya hozta létre, de ebbe nem a gyermek rokkant bele, mert őt megsemmisítette, hanem maga az anya. A tragédiában itt is jelen van a halál, bár a bábu az élőt jelképezi és pótolja. László Gyula sírjeleink közül elsősorban a gombosfákat[1043] a régi bábuk, ősszobrok egyenes leszármazottainak tartja.

A bábu, mint az anyával szoros kapcsolatban lévő gyermek, népszokásaink között is föltűnik. Kiss Lajos Hódmezővásárhelyről gyűjtve, így emlékezett: „A kisbaba helyére az anya mellé teszik a mángorlósulykot, hogy az álmát el ne vigyék, rossz, rívó ne legyen.”[1044] A legtöbb sulykolófa anthropomorph, vagyis törzse, válla, nyaka és feje van. Általában akkora, mint egy csecsemő és ez helyettesíti a gyermeket, amikor a templomban van. Kiss Lajos azt is leírta a gyerekről, hogy „Ha kiveszik a bölcsőből, a mángorlósulykot kell a helyére tenni, hogy az álmát el ne vigye, aki felvette.”[1045] Végül: „Az örökösen rívó, sivatag [így!] gyereket úgy teszik csendessé, hogy a mángorlósulykot megfürösztik, és annak a levében fürdetik meg a nyűglődő kicsit.”[1046]

Ahogy a neolitikum végén, a matriarchátust fölváltva megjelent a patriarchátus kezdetét jelző férfi idol, úgy alakult a faősanya képe is és hímneművé vált. A májusfák már nem ősanyát jelképeznek, hanem erigált péniszt. „Ha a szerető udvarán egyenesen álló fa értelmét szexuál-szimbólisztikusan fogjuk fel, a kapcsolatot a bajkiűzés és a zöld ág kitűzése között Ferenczinek[1047] a genitalitásról való felfogásában talláljuk meg”[1048] — fogalmazta Róheim Géza, majd így folytatta: „Szertartásainkban is a félelem szimbólumai a boszorkányok, varázslók és kiűzetésüket nyomon követni a phallikus jelentőségű zöld ág a szerető kapufélfáján.”[1049]

A faősanyából apába váltás folyamata népszokásaink között is megfigyelhető. Abaújtorna megyében „Éjjel az ifjak az erdőben összegyűlnek és tánccal és dallal töltik az éjszakát, a különös csak az, hogy éjfélig bús, szomorú, azután pedig hajnalig vidám, pajkos nótákat énekelnek. A fa eldöntéséhez hasonlóan, a fa növekedésének is megvan a maga szimbólikus jelentősége” — adta közre Róheim Géza.[1050]

A faősanyába való kapaszkodásunk szerelmi kötődés, mert az anya a legfőbb érzelmi és érzéki szerelmet nyújtja. Méhében nevel, hüvelyén keresztül tol, csúsztat a világra, a hasán tart és a melléből táplál. Ezek erotikus élvezetek is. Mindezt összefogja odaadó szeretete, amely egyedülálló és semmivel sem pótolható. Ennek az anyának elvesztését siratják a fát kivágó legények éjfélig, de a fa élete a földíszítéssel és fölállítással férfiszimbólum formájában újjászületik, és hajnalig ennek örömére énekelnek pajzán dalokat.

A fa, zöldág öröműnnepe az egész tavaszt átfogja. „A Nyárád mentén a szerelmi vallomást jelentő fenyőgallyat húsvét reggelén teszi a legény kedvese kapujára és itt nem is beszélnek »május«-fáról, hanem »húsvét«-fáról[…]”[1051] Róheim máshol ezt közli: „Liptó megyében is pünkösdkor járnak a májusfával. A májusfát vivő legény köszöntőt mond a leányra, hogy úgy virágozzék, mint ez a májusfa.”[1052]

A férfit megszemélyesítő faős fallikus, termékenységjelképe itt is a bábu megjelenéséhez vezet. A thrákiai Viza körüli falvakban a téli ünnepkörben, húshagyó után, „[…]Egy rongyos öregasszony kosárban hoz egy bábut, a gyermek egy hetedik hónapban született fattyút ábrázol[…] ez »Dionysos Liknites« a rostában felmutatott gyermekisten, aki maga a Phallos, termékenység géniusza.”[1053] (Túl a faszimbólumot jelentő, gyermeket utánzó bábu hagyománykörén, mint azt J. E. Harrison és Th. Reih kimutatták, a szokás a törzsi közösségek avatási szertartásához is tartozik, hiszen az ifjú mint gyermek meghal és férfiként újjászületik.)

Sziléziában „Az aggszüzek vagy a hűtlen szeretők száraz ágat vagy egy szalmabábut kapnak. A szalmabábut Csehországban a hoppon maradt leányok kapják, az ilyen »Dotterman« mintegy pótléka az igazinak.”[1054]

László Gyulát idézzük. „Obi ugor rokonainknál az özvegy nő nyírfabábut készít elhunyt férjéről, hat hónapig a tisztelethelyen tartja, étellel vendégeli s vele alszik[…] A halott bábujának elkészítése[…] igen régi finn szokás[…] Az erdei cseremiszek a halott emlékére egy hársfabotot vágnak le s azzal éppen úgy bánnak, mintha élő ember lenne, először megfürdetik.”[1055]

„Az osztjákoknál pedig egy bábut faragnak az elhúnyt képmására. A bábut felöltöztetik a halott ruháiba, ugyanolyan ékszerekkel, mint amilyeneket az elhúnyt viselt. Különös tiszteletben részesíti a nő elhúnyt férje képmását, minden étkezésnél maga mellé ülteti az asztalhoz, csókolgatja, nyájaskodik vele, mintha élő férje volna, éjjel pedig maga mellé veszi az ágyba és ott folytatja vele szerelmeskedését.”[1056]

Végül, a faős akár anya, akár gyerek, férfi vagy ezeket megszemélyesítő bábu formájában élt kultúránkban tovább, a megkapaszkodást és az elszakadást fejezi ki. Az is vitathatatlan, hogy mindenek közül az anya elpusztítása, elégetése a legfájóbb, mert vele a szerelem és szeretet veszik el. A tűz mindig ezt a kínt juttatja fölszínre és valamiképpen kapcsolatba kell kerülni vele. A lángokból el kell lopni a legfontosabb hamvadó értéket, az anyai termékenységet, mert ennek birtokában adható új élet, és csak vele vihető tovább az élet.

J. G. Frazer megfigyelései és néprajzi párhuzamai szintén megerősítik Hermann faanya-elméletét. A tavasszal elégetett bábukat, „[…]az úgynevezett Halál képmásait igazában a fa szelleme vagy a növényzet szelleme képviselőinek kell tekinteni[…] — fogalmazta. — Azt is meg kell jegyezni, hogy néha bábu helyett élő vagy kivágott fákat égetnek el mind a tavaszi, mind a nyári örmtüzeken.”[1057]

A faős mint termékenységet hordozó és adó lény a gyermekáldást is elősegíti, ha az „ősanyát” a tűz elpusztítja. J. G. Frazer ezt írta: „[…]az a szabályos, hogy a legutóbb férjhez ment menyecskének kell átugrania azon a tűzön, amelyen a szalmabábut húshagyókedden megégették, valószínűleg termékenységét kívánja előmozdítani[…mert] a faszellemek sajátos vonása, hogy utódokkal áldják meg a nőket; ezért jogos az a feltevés, hogy a lángoló figura, amelyet a menyecskének át kell ugrania, a fa vagy a növényzet megtermékenyítő szellemének képviselője.”[1058]

A tűzgyújtás, fa és fabábu égetése földrészünkön elterjedt népszokássá vált. A tűz varázsos erejével gyógyítottak is. Ezekről a folklorizálódott szokásokról, népünnepélyekről J. G. Frazert idézzük: „Európa-szerte emberemlékezet óta fennáll az a szokás, hogy a parasztok az év bizonyos napjain örömtüzeket gyújtanak, s ezeket körültáncolják vagy átugorják.”[1059] Ezek az örömtűz-ünnepek nem kötődtek a naptárhoz. Különböző népeknél más-más időszakban zajlottak, így mind a négy évszakra jellemzőek voltak.

„[…]Európa számos vidékének parasztsága ősidők óta szabálytalan időközökben is, baj és szerencsétlenség idején a tűz rítusához folyamodik, mindenekfölött akkor, ha marháit járvány támadja meg” — fogalmazta J. G. Frazer.[1060] Szláv népeknél „A kúrának alávetett állatok között tehenek, disznók, lovak, sőt néha kacsák szerepelnek.”[1061]

Bulgáriában tűzkúrát végeztek: „[…]a beteg állatokat áthajtották az izó parázson, néha szabályszerű sorrendben: elsőnek a disznókat, azután a teheneket, s legutoljára a lovakat. Olykor az állatokat kétszer-háromszor is átterelték a füstön és a lángon úgy, hogy némelyiküket halálra is pörkölte.”[1062]

A tűz rítusszerepe szinte napjainkig, mindenesetre a hagyományos parasztélet végezetéig Európa-szerte annyira fontos volt, hogy „Az örömtűzből az emberek eleven szenet vittek haza, s ezzel élesztették újjá a tüzet házukban.”[1063]

László Gyula a honfoglaló magyarok és az ázsiai rokonnépek életében szintén kimutatta a tűz fontosságát. A tűzben istenséget és a velük azonosult, ill. hozzájuk megtért őseik lelkét látták, tisztelték. Többek között így fogalmazott: „Az oszétoknál a nagycsaládnál a tűzhely azonos a nagycsaláddal, a tűzhely kétségkívül az ősök tiszteletének helye.”[1064]

László Gyula említi azt a magyar népmesét, amelyet Berze Nagy János gyűjtött a királyné héthalált halt és újra éledő két fiáról. A sírjukon nőtt fákból ágyakat készítenek, amelyeket elégetnek. A tűzből szikra pattan. „[…]a lélek a tűzből pattant szikrán keresztül száll tovább.”[1065] Ha a tűzből nem pattan szikra, a lélek hamvába hal. Mivel a tűzben emberi lélek van, így „[…]jelképezi az örökké égő családi tűz az őst s [ezért] nem szabad a tűznek kialudnia.”[1066]

László Gyula a hiedelemkörre egy néprajzi példát is említett: „Göcsejben a tüzet ellátják bőven étellel s azt tartják, hogy a tűz nagyböjtben párosul. Szinte megszemélyesítve fogják tehát még ma is föl, amint régen kétségtelenül azonosították a család ősével.”[1067] Az 54/1796. pörben Gulyás Veres András öcsödi születésű, szentesi gazda a vallomásában így mutatja be magát: „[…]Házzal, tüzzel és földel biró, mint egy 40. vagy több esztendős Reformatus ember vagyok.” A tüzet legfontosabb vagyonai között említi, méghozzá átvitt értelemben. A családjára használja. A kor embere azt értette alatta, hogy családi tűzzel, azaz feleséggel, gyerekekkel, öreg szülőkkel, elhalt szeretteik emlékével (esetleg szellemével) rendelkezik.

László Gyula arról nem tett említést, hogy ismerte, vagy alkalmazta volna Hermann Imre vonatkozó megállapítását, következtetésében mégis hasonló eredményre jutott, amikor egészen visszamegy az emberi történelem hajnaláig, ahol a tűz mítosza kialakult. Így vélekedett: „A tűznek ősként való tisztelete kétségtelenül még az ember őskorából származik[…]”[1068]

A tüzet pedig, ezt az „őselemet” csak a mezítelen nő tudja megsemmisíteni. Nő, aki anya lehet, aki tud szülni, újra teremteni. Róheim Géza írta: „Az erdélyi szászoknál, ha egy mezítelen hő háromszor körülfutja azt a helyet, ahol tűz támadt, a tűz elalszik.”[1069]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben a fabábu szerepe hiányzik, de a tűz több helyen szerepelt. Találkoztunk már a 30/1772. pörben azzal a legénnyel, aki a gyermeknek „A’ piszka fát melegen a’ testéhez értette[…]” A 38/1811. pörben a vádlott így vallott: „Faragó Mátyásnak házát Ugy gyújtottam fel hogy az magam konyhájából tűzet vettem, azt csőpűben tettem, és az háznál lett lévő nád falba tettem[…] és meg égett s. onnan ismét hozzam haza mentem.” Itt már nem a tűzzel való fenyegetést láttuk, hanem a vele való megsemmisítést. Az is jellemző, hogy a tettes megvárta, amíg a tűz ég, lángol. E tette alapján elképzelhető, hogy gyönyörködött benne (lásd: Néró-legenda), és csak ezt követően tért haza.

A 306/1763. pörben a közösülő német katonák a paráznaságuk tanúját fenyegették meg, hogy „[…]ha bé vádollya azon [parázna] Asszonyt, fel égetik.” A 299/1798. pörben a tűz emberpusztító hatalma és a tettes ösztönének fölülkerekedése nyilvánult meg az asszony elbeszéléséből, hogy miként cselekedett férje a szeretőjével: „[…]a’ Masodikat pedig, a’ Szabatkai földön egy föld házba gyermekestöl, és terhessen bele égette.” A fa-ősanya és a pörben szereplő gyermekes, terhes anya ösztönös azonosulása, vagyis a termékenység elpusztítása, az együtt megkezdett élet tovább folytatásának megszakasztása érvényesült.

54. A BOSZORKÁNY

Szinte áttekinthetetlen az a szakirodalom-mennyiség, amely a boszorkányokról íródott. A „boszorkányság” jelenségével hazai irodalmunkban is jeles könyvek és tanulmányok foglalkoznak, elsősorban a történelem, folklór és az orvostörténet területén.

Róheim Géza szerint minden édesanya boszorkány, mert maga az „anya” az „ősboszrorkány”. Így fogalmazta meg: „A születés pillanatán kívül az anya az énfejlődés folyamán még egyszer változik boszorkánnyá, mikor a kis gyermek másodszor kénytelen lemondani egy nagy élvezetről, az elválasztás idején.”[1070]

Hermann Imre a boszorkányokat a „küzdelem a nőért” témakörben tárgyalta. A „jelenséget” a „tömeges”, azaz a „horda felé törekvésnek” ítélte. Könyvében, többek között így vélekedett: „[…]a boszorkányt különösen nemi természetű vádakkal illetik: a boszorkány szemérmetlen teremtés, aki minden lelkifurdalás nélkül dönti romlásba, csábítja el a férfit, sőt egész birodalmakat is tönkretesz[…] az ördöggel való fajtalankodás az egyik vádpont. Az ördög succubusként szerepel, hogy a férfi ondóját megszerezze, és mindjárt rá incubusként, hogy a nyert ondót boszorkányba üríthesse[…]”[1071]

Hermann azt is kiemelte, hogy a boszorkányégetések kultúrtörténetünkben összefüggnek az özvegyek elégetésének szokásával, az anya megsemmisítésével, a faősanya elpusztításával, megégetésével, mert a tűzben, amelyben a fa vagy a boszorkány elég, az anya pusztul el. Ezeket a megállapításokat alátámasztja J. G. Frazer, aki európa tűzünnepeiről többek között ezt közölte: „Gyakran égetnek meg szobrokat az ilyen tüzekben, vagy megjátsszák egy élő ember megégetését.”[1072]

J. G. Frazer az „Emberek megégetése a tűzben” fejezetében följegyezte, hogy az elégetett emberi képmásokat, bábukat (mint pl. a Kisze-babát) sok helyen „boszorkánynak” is nevezték, és „[…]aki elpusztítja a boszorkány képmását, valójában elégeti őt magát is.”[1073] Megjegyzi, hogy ezek a képmások alig választhatók el a „Halál képmásaitól, amelyeket tavasszal égetnek meg.”[1074]

Klaniczay Gábor az európai középkorról írta, hogy az anabaptisták, a 16. századi újrakeresztelők szektája létrehozta a nemi szabadságot és a többnejűséget. Ezt megelőzőleg indul el a látványos boszorkányüldözés.[1075] László Gyula a boszorkányokról így fogalmazott: „Külsőleg csak a kereszténységgel való küzdelemben csunyulhattak meg, eredetileg ledér leányzók lehettek, akik öreg korukra minden praktikát kitanultak[…] Régebben ha valaki »bűbájos volt«, törvény elé vitték, s biztos volt, hogy bűbájosságával feslett életmódja párosul.”[1076]

Markos Gyöngyi a makóiak boszorkányhitéről tudósított: „A boszorkány tudománya például a helyi vélekedés szerint onnan van, hogy foggal született. Különösen rontó, ártó szándéka jelentős, mely mind az állat, mind a csecsemő megrontásában jelentkezik.”[1077]

J. G. Frazer írta, hogy a fa és a bábú azonos, mindkettő a fa szelleme.[1078] A megégetett emberek és állatok boszorkányok, tehát ártó szellemek. „[…]az ilyen nyomorultak kivégzése mögött valójában az a számítás húzódik meg, hogy bőséges aratást biztosítanak a földműves erőfeszítéseit megbénító és reményeit meghiúsító egyik fő ok elhárításával.”[1079] A faanya termékenység-áldását így biztosították maguknak akkor is, ha a faanya elégetésével, a tőle való megválás traumájától szenvedtek. Az örömtüzek, boszorknyégetés ezért eredt ösztöneinkből; és a valóságban tragédiába torkollott, különösen azok számára, akik hozzátartozóikat veszítették el, vagy akiket megégettek.

Már Hermann boszorkányjellemzésénél láttuk, hogy az ilyan embert gyakran szexuális bűnök elkövetésével is vádolták. Schram Ferenc földologzása alapján, a teljesség igénye nélkül, tegyünk néhány összehasonlítást és azonosítást a boszorkány, ill. a kurva között.

Szent Ágoston óta a nő minden rossznak a forrása. A nő buja, késjsóvár, csábító és kielégülése eléréséhez mágiát is használ, amelyet az ördögtől nyer el. A kialakulás iránya az, hogy kurvából lesz tapasztalatokat gyűjtve, idősebb korában a bába, bábából a boszorkány, aki az ördöggel elhál. (A közbülső szerep elmaradhat, de bábából is lehet közvetlen boszorkány. Ezt a kérdést a bábánál érintjük.) A kurva elsősorban azért közösül mindenkivel, mert megfelelő kielégülést nem nyer. Az ember elveszítette a szubhumán főemlősök „os priapiját”, vagyis az ún. péniszcsontját, ezért a férfi a közösülésben nem nyújthatja azt, amit az ördög, akinek „[…]penise csontból van és hideg.”[1080] A kurva, aki gyakran a bába vagy javas mesterséget is űzi, ezekért az ismeretekért előbb-utóbb az ördöggel, akár a férjével elhál és megkapja tőle a „tudományt”. Így válik boszorkánnyá.

Megfigyelték, hogy jelentős kataklizmák során, mint pl. járvány, éhinség, háború, nő a megélhetési prostitúció. A kurvák számával együtt szaprodik a boszrorkányok száma. Ők a könnyen élő réteg, akiket mindenki irigyel, aki csak éhezik, ellátatlan, ezért bármikor kész az üldözésükre és a vesztésükre. Ezekben a korszakokban megnövekszik a boszorkánypörök száma.

A boszorkány és a kurva szorosabb kapcsolatára utalnak az ördöggel kapcsolatos káromkodások is. A 7/1775. pörben ez olvasható. „Baszom az Istenit, a ki a Kurvákat teremtette[…]” A kurvák „teremtője” az ördög, akivel a boszorkány nyilvánosan elhál, „megesküdik”, szolgálatába szegődik, átlényegül, imádja, stb. A 13/1795. pörben ez a közismert fordulat van: „[…]baszom a kurvák Teremtését[…]”

A kurva szerelmi varázslást, megigézést, megrontást, gyógyítást egyaránt végez, a boszsorkány úgyszintén. Bár a „maleficát” elsősroban a boszorkányra értik, a kurvára is ráillik. Magyary-Kossa Gyulát idézzük: „A kéjnő társadalmi helyzetét mindenesetre súlyosbította az a nemcsak nálunk, hanem sok más nép közt is elterjedt felfogás, mely közeli kapcsolatban hozza a meretrixet és a boszorkányt, a bűvölőt, varázslót, a betegségokozó szépasszonyt.”[1081]

Alább pedig ez olvasható: „A magyar népi felfogásról (boszorkány+kéjnő) megemlíthetem még, hogy a somlóvidéki nép szerint a boszorkányok mind fehér májúak.[1082] (Ethnographia, 1928. évf. 95.)”[1083]

Schram fölfigyelt a boszorknyok gyakori költözésére, migrációjára.[1084] A kurvák szintén állandó nyüzsgésben, kóborlásban találhatók. Pöreink tele vannak olyan vádlott személyekkel, akik a Habsburg-birodalom legkülönbözőbb részeiből, olykor több száz kilóméterről érkeztek a Dél-Alföldre. Nem véletlen, és ez nem csupán a korabeli társadalom üldözéséből, a „bűnös” meneküléséből fakad. A vándorlás, elbújás fejezetben említettük, hogy a nemi érésben fölszínre törő ösztönmegnyilvánulás náluk a szexuális hormontermelődés végéig megmarad, és fönntartja nyugtalan, kóborló, kalandvágyó természetüket. Ebben az értelemben is, „hajtja őket a vérük”.

Schram fölfigyelt arra is, hogy a „kvártélyos” német katonáknak nagy szerepük volt a boszsorkányok megtalálásában és a velük folytatott különböző jellegű viszonyban.[1085] A katonák és a kurvák kapcsolata talán még szorosabb, mindenesetre, ha egy településre délelőtt megérkeznek, este már ismerik azokat a „házakat”, amelyekbe nyugodtan bekopogtathatnak valamilyen szexuális szolgáltatásért, élvezetért. A kurvák rendre követik a katonaság mozgását és gyakran hónapokig, évekig együtt vándorolnak, a csapat után mennek.

A boszorkány külseje épp úgy változatos, akár a kurváé. A boszorkány leggyakrabban szép nő vagy nyomorék.[1086] Valamiképpen elüt az átlagtól, a „rendestől”. Nagy általánosságban ezt a kurváról is elmondhatjuk. A legtöbb csinos, kapós. A csúnyák, rossz testalkatúak nem kapnak meguknak férjet vagy álandó szeretőt, ezért ott és akkor szerzik meg maguknak a férfit, ahol és amikor alkalmuk nyílik rá. Schram a külsőnél tárgyalta az életkort is. A boszorkány lehet fiatal vagy öreg. A kurva szintúgy. A „vén kurva” szóhasználatunkban a mai napig él, és némi jelentésmódosulással elsősorban a rosszindulatú, ártó nőszemélyt értjük alatta.

Erkölcsi életük a „mesterségük” folytán úgy összefolyik a boszorkányokéival, hogy erőszakolt lenne szétválasztása. Fiatal korukban kurválkodnak, érettebb korban bábák vagy boszorkányok. (Arra azonban már itt figyelmeztetünk és később erre visszatérünk, hogy a bábaszororkányok számarányát nem szabad túlzással kezelni!) A legtöbb boszorkánypörben a tanúk csak a kurvaságot vagy a bábaságot tudják bizonyítani. Schram így írt egy helyen a boszsorkányokról: „Kiemelkedik a perbe fogottak közül nemes Szabó Pálné Miskolcon (akit már elítéltek egy alkalommal paráznaság miatt), városbeli és környéki legények összeszámlálták egymás között, hányukkal volt már viszonya, találtak »circiter 163 legényeket«.”[1087]

Mind a boszorkánypörökben,mind az általunk talált parázna cselekedeteket tárgyaló pörökben van még egy föltűnő azonosság: a boszorkány és a kurva zömében halmazati bűncselekményeket követ el. Némelyiknek a kisebb tolvajlástól az emberölésig igen széles a bűnjegyzéke és „szinte eltörpül” benne az alapmotívum, a boszorkányság vagy kurválkodás.

A boszorkány és a kurva szerepéről a közvélemény ítélete eltért. Abban egyezett meg, hogy mindkét cselekményt bűnnek és üldözendőnek tartotta. Ugyanakkor a boszorkánytól a legtöbben féltek, míg a kurvát csak megvettték, de az sem volt ritka, ha a parázna nő a környezete számára nem volt ellenszenves. Vizsgáljuk ezeket részletesebben.

Bár a 18. század elején a boszorkányt és a kurvát egy bizonyos idő múltán, ill. bűneik szaporodásával a helységből kiutasították, megkínozták vagy megölték, velük szemben mégis más volt a hatósági megítélés. A kurva általában enyhébb büntetésbe részesült. Amíg 1768-ban Mária Terézia a Habsburg birodalomban a boszorkányüldözést végleg betiltotta, a kurvák hivatalos és erkölcsi üldözése a mai napig világjelenség maradt! (Egyébként a boszorkányokban való hit és félelem sem tűnt el nyomtalanul.)

A boszorkány és a kruva előbb-utóbb kuruzslásra adta a fejét. Mindkettőnek pozitív cselekedete volt a meggyógyításra való törekvés; mindkettőnek negatív a megrontás, ill. magzatelhajtás, csecsemőgyilkosság. A „mestersége” miatt a házastársa sem a boszorkányt, sem a kurvát nem szerette. Előbb a deviáns magatartásukért gyalázták őket, azután pedig üldözték. A „bonum publicum”, azaz a jó közösség szempontjából mind a két „mesterség” deviáns! Mind a boszorkány, mind a kurva egyaránt félt attól, hogy cselekedetei napvilágra kerülnek; de féltek az elfogatástól, a bebörtönöztetéstől, megkínzatástól, megszégyenítésektől és a kivégzéstől is.

Ha a bábáktól indulunk ki, megítélésük a kor szelleme szerint úgy ágazik el, hogy egy részükből boszorkány, másik részükből pedig kurva válik. A közös eredet és a továbbiakban is a közös cselekmények következtében nem véletlen, hogy Komáromy Andor Sós Pálné pörében „boszorkány kurvákról” ad hírt.[1088] Az általunk gyűjtött pörökben azt is megfigyeltük, hogy a kurva ügyében a bába előbb-utóbb valamilyen szerepet játszott.

Ahol töb a nő, gyakoribb volt a paráználkodás és jobban terjedt a szifilisz, amelyet a boszorkány megrontásának tartottak. A boszorkány és a kurva szerepe ennél a nemi betegségnél is összefolyt. Egyébként mind a boszorkány, mind a kurva általában igen tiszta — máig ismert szólásmondás a „nagy kurvaság, nagy tisztaság” —, pedáns, szorgalmas, eltér környezetének, csoportjának tagjaitól, akik ezért irígyek lesznek rá, és elbőb-utóbb hírbe keverik, bemocskolják, föladják őket. Kis százalékban természetesen ismert a magára nem adó kurva is. Ők kapják meg a „piszkos”, „büdös” kurva jelzőt, ill. „riherongy” nevet.” A boszorkányokra ezek a kifejezések nem voltak érvényesek.

A boszorkány és a kurva kérdésének megítélésében a fő hangsúly tehát nem a devianciára, hanem a „másságra” terelődik. Ismert biológiai és társadalmi tény, hogy egy csoport csak a rá jellemző tuljdonságokkal rendelkező egyedeket tűri el; minden eltérő jellegűt elüldöz, megől; még akkor is, ha annak tulajdonsága pozitívan hatna a környezetére.

Ahogy a kurvák tevékenysége szexuális jellegű, úgy a boszorkányok cselekedeteinek nagy része is az. Az 1486-ban VIII. Ince pápa által kiadott Summis desiderentes affectibus kezdetű bulla bevezetőjében ezeket írtták: az „[…]olyan mindkét nembeli személyek, akik[…] nővel s férfival paráználkodó démonok hatalmát kihasználva[…] korlátot nem ismerő vétkeikkel és bűneikkel az asszonyok magzatát, az állatok vemhét[…] befojtják és kiirtják[…] továbbá gátat vetnek a férfiak nemző-, a nők fogamzó-képességének; és megakadályozzák a férfiakat abban, hogy feleségükkel szembeni, az asszonyokat abban, hogy férjükkel szembeni házastársi kötelességüket teljesíthessék[…]”, azokat boszorkányoknak minősítették.[1089]

Az általunk gyűjtött feudalizmus kori dél-alföldi büntetőpörökből a „boszorkányság” apró, finom jelenléte szűrhető ki, amely még a boszorkányüldözés betíltása után jóval, a reformkorban is mélyen benne volt a nép tudatában. Mivel Komáromy, Schram és mások fölgyűjtötték, közreadták — föltételezhetően a legtöbb a Dél-Aldölfön — lezajlott boszorkánypört, ez esetben a mi föladatunk épp az egyéb pörökben eddig lappangó utalások föltárása volt.

A 7/1775. pörben a bíró ezt kérdezte a vádlottól: „[…]Te mondottad é azt; hogy te bizonyossa[n] tudod: hogy téged az Őrdőg el visz?[…]” Az ördöggel való cimboraság és az elkárhozás, vagyis az ördög tulajdonába, hatalmába való kerülés ezekben a századokban mindkét nemnél közismert volt, és mint föntebb láttuk, a boszorkánysággal is szorosan összefüggött.

A 11/1790. pörben a vádlott agressziós kitörésében így káromkodott: „[…]baszom Kriptádat, kőrőszt fádat, Teremtődet, bezeg meg baztam a múlt éttzaka a nénédet, és más Kilencz Szűz leányokat[…]” Mint az közismert, a boszrkányság elnyeréséhez meg kellett tagadni az Istent, amely jelének, a keresztnek a megtaposásából és verbális cselekményből: fogadalomból, ill. átkozódásból állt. A részeg ember szájából olyan átokszöveg hallható, amely meggyaláz mindent, amely a hívő és erkölcsös ember számára „szent”, mintha csak egy boszorkányeskün, próbatételen mondta volna. Végül, a kilences szám mágikus volt.

A 44/1840. pörben a kurva jellemzésénél az ördöggel való azonosítás, vagyis a boszorkánykép ismét előjön: „[…]egy minden erköltsiség, ‘s emberi jó érzés nélkűl szűkőlkődő, ‘s magához hasonló el fajúlt asszony bőrbe öltözött sátán[…] ezen gyalog sátán megesett személy volt, mikor a’ férje elvette[…]”

A 46/1723. pörben a kurva azt vallotta, hogy „[…]az Urahoz csak eczer vólna megh esködve, de ama rosz Legény Tarsaval hétszer vólna megh esködve.” A keresztény egyház dogmája szerint, a „házasság az égben köttetik”, vagyis halálig szól, tehát élő pár között csak egyszer jöhet létre, és isteni áldás kíséri. A kurva a szeretőjével hétszer esküdött. A hetes szám mágikus. Többször esküdni egyazon élő személlyel, ördögi praktikát jelent, amely a boszorkányság egyik elkötelezettségét föltételezi.

A 48/1756. pörben a koldúsaszonyt a sihederek „[…]atta teremtette vén boszorkánnya, kurvája[…]” szavakkal illették, és a két fogalmat itt is azonos értékben, egy személyre használták. Így szólították meg: „[…]kivagy boszorkány vagy e vagy Eördög?” Abban a cselekedetükben, hogy az asszonyt kegyetlenül agyonverték, nemcsak az előzőekben már említett szexuális indíték rejlett, hanem az ördög szolgálatában álló boszorkánytól való babonás szabadulási vágyuk is.

Az 51/1769. pörben, amelyet korábban már idéztünk, amikor a hazatérő apa előtt a sötétben „[…]egy bestia Késértet akadott előmbe[…]”, és a mellette ülő kisfiát nagy körmeivel halálra marcangolta, valószínű, hogy boszorkány jelent meg az ördög képében, mert a „[…]fülei mint ă Tásti Kutyának és hosszú mint ă nyuzott Juh[…]” A középkortól kezdve az ördögnek jól ismert képzőművészeti ábrázolása volt a hosszú, vékony fül, amely a juh vagy kecskebakk fülére emlékeztetett. Kutya és különféle állatok képében is a boszorkányok szoktak kísérteni. Így tehát a boszorkány és az ördög kapcsolódott az apa látomásában. Akár a koldúsasszony esetében, babonás félelmétől ő is a kísértet megsemmisítésével akart megszabadulni. Azzal a túlzott igyekezettel pedig, ahogy az ilyen nem kívánt embertől, lénytől a legszörnyűbb kínzásokkal igyekeznek megválni, a biztos halál bekövetkezését, a teljes megsemmisítést remélik.

Az 57/1837. pöben Banga Istvánné szemébe mondta az úriszéki tárgyaláson a szerelmi varázslást végző Kolompár Lutzának, hogy „[…]őtet a tatosokkal fenyegette[…]” Vagyis, a varázslónak hatalma van a táltosok haragjával sújtani a neki engedetlen nőszemélyt. A 67/1775. pörben Nagy Ádám vallotta a bájitallal megrontó nőkről: „[…]annyira meg rontottak, még Bakosné házához nem mentem, Sem nem ehettem, Sem nem ihattam, a mint véllem hogy valamely itallal vették oda járásomat[…]”

A 182/1766. pörben az asszony így panaszkodott a férjére: „[…]ő Kegyelme engemet hol kurvának hol boszorkánynak kiáltott, és azt mondotta hogy egyik kazal nádgyát égettetésemre szánnya.” E vallomásból két fontos dolgot kell kiemelnünk: az egyik a fejezetünk elején fejtegetett kurva és boszorkány összefüggés, amely a népben gyakran, mint itt is, azonosításhoz vezetett; a másik pedig a nádmáglya kérdése. A fában szegény Alföldön a tüzelő nagy érték. A boszorkányok megégetéséhez többnyire nádat használtak, különösen az árterek, erek, tavak, mocsaras területek közelében, mint amilyen pl. Hódmezővásárhely is volt ebben a korban. Egyik idős paraszt adatközlőnk a nádmáglya tényét, családi emlékezet alapján is megerősítette.[1090]

A 216/1761. pörben egy szobában két pár fekszik külön ágyon. Amikor az egyik pár közösülni kezdett és nyikorgott az ágyuk, a másik fekhelyen a férj így szólt a feleségéhez: „[…]ördög vagyon a házban[…]” Babonás félelmükben világot gyújtottak, mire a paráználkodó nő így beszélt: „[…]Az Istennek legyen hála hogy rajtam ki világositotta a’ gonosságot, hogy Sokáig nem üztem, mert engemet úgymond tisztán ördögséggel vett reá, nagy mestersége vgyon [benne] ennek az embernek[…]” A férfi az ördögtől nyert tudományával ejtette meg a nőt, vagyis boszorkánynak számított.

A 223/1763. pörben a férfi így gyalázta a nőt: „Disznótul Teremtetett Vén Kurva Boszorgany ollyan Hited mint a picsád.” A kurva és a boszorkány jelzők összekapcsolódása itt is szerepel. A néphit a majmot és a disznót a két legförtelmesebb állatnak tartotta, szüntelen fajtalankodó hajlamuk, ill. tisztátalanságuk miatt. A disznóval a vén kurva így függött össze. A vén kuva kevesebbet ad magára, mint a fiatal, jóval tisztátalanabb. A nép így is emlegette őket: „büdüs kurva”. A hite pedig olyan romlott, mint a kurva szeméremteste, amelyet bárki birtokolhat.

A 254/1783. pörben a nő így panszkodott alkalmi szexuális partnerére: „[…]mivel mind Apja mind Annya ördöngös és búbájos Emberek, és a Fia ollyan, egy fekete üvegbenn pálinkában itatót adott, a meljtűl azután meg tántorodván kölletett vélle kőzőskődnöm.” Ekkor időben már jóval túlvagyunk Mária Terézia boszorkánypöröket betíltó rendeletének évétől, de a néphitben a boszorkányság minduntalan, itt is utolérhető. Igaz, a pör kapcsán nem a boszorkánysága miatt ítélték el a vádlott fiatalembert, aki — akár a szülei — bűbájos mesterségét az ördögtől tanulta; többek között az olyan szerelmi bájital készítését is, amelytől a fogyasztója elveszíti saját erejét és „elvarázsolva” kiszolgáltatott lesz. A férfi itt tehát a rontás mesterségét gyakorolta.

A 315/1751. pörben az asszony a házasságtörés miatt az ura szexuális tehetetlenségére hivatkozott, aki „[…]azzal csalogatott, hogy megh kőtőtték S- aként romlot el[…]” A férje így vélekedett: „[…]amelly vén Aszszony, vén Pap Istvánnnénál lakott, a rontott volna megh.” A bíró kérdi tőle, hogy „[…]Micsoda jelbűl vetted eszre, hogy azon Vén Aszszony rontott volna megh?” A férfi így válaszolt: „[…]addigh erőmet abbúl ă dologbúl mégh megh nem házasodtam érzettem, de azután Soha Sem[…]” Vagyis az öregasszony rontó hatalommal, boszorkánytudománnyal rendelkezett. A 370/1758. pörben ez olvasható: „Eördög Lelke baja, az hideg lelte ki, mindenkor úgy uti a’ mikor az hideg ki leli[…]” Az ördögtől megszállott ugyanis hideglelős tüneteket produkál. Emberi természetén az ördög kerekedik fölül.

55. GYERMEKRABLÁS, GYERMEKKITEVÉS, GYERMEKVESZTÉS

A gyermekrablásos részletösztön a szubhumán főemlősöknél elterjedt, az ember fajfejlődése során pedig mitizálódott, folklorizálódott. Kultúrtörténetünk ismert jelensége ez, és máig ható gyakorlat. A 262/1798. pörben a nő gyermeket szült szeretőjétől, akit egymástól el-elrabolnak, mivel a kisdedet mind a ketten birtokolni akarják. Az asszony így vallott: „Gyermeket is kaptam tőlle[…] de a juhász megáénak esmérvén el vette töllem ‘s ö viseli gondját.

Miért loptad el azon Gyermeket az juhásztól?

én tsak el vittem mint magam Gyermekét.”

A gyermek elrablásának, elrejtésének Hermann szerint mintegy ellentétösztöne a csecsemőgyilkosság és a tetem elrejtése. Pöreinkben ennek egyik megnyilvánulásaként a megölt magzatot a nők átadják szeretőjüknek, aki elviszi, „elrabolja” tőlük, azzal, hogy ő majd elrejti. Az apa, aki elviszi a gyermekét, vagy az anyjával megöletteti, a mitológiai Kronost személyesíti meg, „[…]vagy csak távol van, mint Zeus, amikor a titánok szétszaggatják Dionysost[…]” — fogalmazta meg Hermann Imre.[1091]

A gyermekgyilkosság egyidős az emberrel, ezért nem véletlen, hogy megannyi módja ismeretes és kultúránkban szinte valamennyit beépítettük; ideológiát, mítoszt alakítottunk ki hozzá. Különösen a fogyatékosok, a lánygyermekek és az ikrek voltak veszélyeztetett helyzetben.

Más kérdés, hogy az emberi fajra jellemző csecsemőgyilkosságokat nem minden család végezte, sőt ez a tendencia a fejlődéssel együtt visszaszorult. Máig leginkáb a megélhetési gond és a szégyen motiválja. Már az ősember is erősen ragaszkodott kicsinyéhez és ha meghalt, a túlvilágra fölkészítette. Erről így vélekedett V. Gordon Childe. „Százezer évvel ezelőtt a neandervölgyi embereknek nevezett különös teremtmények ünnepélyesen temették el halott gyermekeiket és rokonaikat, s élelemmel, szerszámokkal látták el őket.”[1092] Amit ezekből többek között nagyon fontos látnunk és gondolatban elraktároznunk a következkő fejezetben említettek jobb megértéséhez, az az, hogy már a történelem hajnalán kialakul a túlvilági mítikus kép, amely a mai napig elkísér bennünket és jelentékenyen befolyásolja életünket.

A gyermekesztésnek három formája lehetséges. A fogamzásgátlás praktikáival eleve megakadályozni a nemzést — ezek legegyszerűbb módja az önmegtartóztatás —, a nem kívánt terhesség megszakításával, azaz a magzatűzésekkel, és végül a legdrasztikusabb módszer a megszült gyermek elpusztítása. Fejezetünkben inkább az utóbbi kettővel foglalkozunk részletesebben.

M. Mead a poligám új-guineai arapeseknél azt tapasztalta, hogy „A szülei által nemkívánatosnak tartott arapes gyermek pusztulásra van ítélve. Ha a gyermek lány, s a szülőknek már több lánygyermekük van, megölhetik, hogy minél előbb születhessen fiúgyermek. Ha bármi véleménykülönbség van a szülők között, a csecsemőt megölik, mivel a gyermek növekedéséhez elengedhetetlen az apa és anya együttműködése a szoptatási tabu megtartásában. Azt a gyermeket, akit megtartanak, az anya megmossa, ő köti el a köldökzsinórt is, majd rögtön szoptatni kezdi.”[1093]

J. Bjerre Új-Guineában, Vaszemi faluban, a kutuba törzsnél ezt jegyezte föl: „Még nem is olyan régen szokás volt, hogy egy ikerpárból a később született csecsemőt megölik. Az ikerszülést ugyanis természetellenesnek tartották.”[1094]

M. Mead az új-guineai mundugumorok vizsgálata során azt látta, hogy a benszülöttek a Yuat folyó vizének zavarosságát úgy magyarázták, mint amelyikben „[…]valószínűleg vízbetaszított újszülött csecsemők vannak[…]”[1095]

Antoni Judit Ausztrália és Óceánia vándorló törzseiről írta: „Régebben ikrek születésekor a második gyermeket rendszerint megölték, a beteges, nem teljesen ép gyermeket szintén, s ezt tették az első után nem sokkal született második gyermekkel is. […]bár általában hat gyermeket szültek, közülük két fiút és egy lányt neveltek föl.”[1096] Ezen törzsek asszonyai a gyermekeket ugyanis 4-5 éves korukig szoptatják, közben magukon cipelik és egyszerre lehetetlen lenne több apróságot hordozniok. A meghagyott gyermekeket viszont odaadással nevelik.

H. Damm írta a melanéziaiakról, hogy „A fogamzást megfelelő szerekkel gátolják meg, melyeket öregasszonyok állítanak elő iparszerűen, vagy pedig megölik az újszülöttet.”[1097] Ugyancsak H. Dammot idézzük a pápuákról: „Az asszonyok számával párhuzamosan ugyanis növekszik a férfi birtokában levő vagyon, és ezel emelkedik a tekintélye is. Ebben az esetben utódainak száma is nagyobb, és ezek szintén segítenek vagyona gyarapításában.

A gyermekáldásnak mindig örülnek; a gyermek a pápuáknál is erősíti a házassági köteléket. Ha egy házasság gyermektelen marad, nem ritka eset, hogy a férfi visszaküldi a feleségét annak nemzetségéhez és a menyasszonyváltságot is visszaköveteli. Így nem csodálhatjuk, hogy a pápuáknál — az ausztráliaiakkal ellentétben — a gyermekölés nem szabály, hanem éppen ellenkezőleg: ritka kivétel. A magzatelhajtást viszont ismerik és mindenféle mágikus szert felhasználnak, hogy kedvező eredményt érjenek el. Ennek okát mindenekelőtt a hosszú, gyakran három évnél is tovább tartó szoptatási időben kell keresnünk.”[1098]

J. Bjerre a Kalahári sivatag busmanjainál, a szüléssel kapcsolatban figyelte meg: „[…]Ha csak az anya hal meg, előfordul, hogy a csoportból valamelyik asszony elvállalja a gyermeket, de megesik, hogy az újszülöttet az anyjával együtt elevenen temetik el, mert nincs, aki gondját viselje a gyermeknek.”[1099] Ma ezt „megélhetési gyilkosságnak” neveznénk, amelyet a Kalahári sivatagban a természet kemény rendje diktálja.

H. Uhlig Bali-szigetéről hasonló szokást jegyzett föl: „Az egynemű ikrek áldást hoztak, a különneműek azonban bajba sodorhatják az egész családot. Régebben megölték ezeket az ikreket, családjukat pedig elkergették a faluból[…], attól félnek, hogy különben nem lesz elég víz a rizstermeléshez, nem sikerül az aratás vagy elhull a jószág.”[1100] H. Uhlig utánajárt, hogy miért félnek a különnemű ikrektől, és ezt a magyarázatot kapta: „[…]az ikrek az anyaméhben szeretkeztek, tehát vérfertőzést követtek el[…]”[1101]

H. Maspero az ókori Kína gyermekvesztő hagyományaiból idéz: „Az első három napon a gyermeket magára hagyták egy bezárt szobában, ahová senki sem léphetett be, még azért sem, hogy megetesse; a fiút ágyra tették, a leányt a földre[…] Ezután, ha életképességének sírással tanújelét adta, a család feje döntötte el, hogy befogadja-e a családba, vagy kitéteti: kitaszítás esetén megölték vagy kitették; ha befogadta, egy […]szolga emelte fel a gyermeket[…] és bevitte az asszonyházba, ahol az anya vagy a dajka megszoptatta.”[1102] Az ikreket fölnevelték, de a hármas ikreket megölték.

Csongor Barnabás a régi Kínáról szólva ezt írta: „[…]a leányt kevésre becsülték, olyannyira, hogy inség idején egészen a mi századunkig szokásban volt, hogy a leánycsecsemőket vízbe fojtották[…] E gyermekgyilkosságokért senkit sem vontak felelősségre[…]”[1103]

A Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. szerzőpáros az ókori görög magzatvesztésről így fogalmaztak: „Bár a görög családapa nem volt olyan feltétlen hatalom a családban, mint a római pater familias, neki is megvolt az a joga, hogy a gyermeket ne nevelje fel. Ebben az esetben a legtöbb államban a gyermeket irgalmatlanul kitették valahová, útfélre vagy járatlan helyre, bepólyázva és ilyen vagy amolyan ismertető jegyet téve mellé. A szerencsétlen gyermek ti. vagy elpusztult, ha senki sem találta meg, vagy valaki felnevelte[…]”[1104] Ebben az esetben legalább szikrányi esélyt kapott az életben maradáshoz. Ugyanakkor közismert a Taigetosz-hegység sziklája, ahonnan az ókori görög Spártában a nyomorék és gyönge csecsemőket letaszították.

Kiss Imre az arab pogányság koráról írta: „[…]a nemek közötti egyensúly fenntartásának érdekében még a nemkívánatos leánygyermekek élve eltemetésének szokása is érvényben volt.”[1105]

Klaniczay Gábor az európai középkor idevágó szokásait így jellemezte: „Hallunk abortuszról és a terhességet elhajtó növényi szerekről is[…] Mindamellett a születésszabályozás legelterjedtebb középkori módjának az újszülött elveszejtésének számos — népszokásszámba menő — módozatát tekinthetjük.”[1106]

Pelle Jánost idézzük: „A XVIII. századi Franciaországban, de az egész korabeli Európában olyan erkölcsi felfogás uralkodott, amely szöges ellentétben áll mai erkölcsi normáinkkal. Elsősorban a házasságon kívül született gyermekek sorsa iránti közöny elképesztő: a szó legszorosabb értelmében tömegesen tették el őket láb alól[…]

Minthogy abban az időben a fogamzásgátlásnak egyetlen hatékony módját sem ismerték, a művi abortusz pedig erősen veszélyeztette az anya életét, a társadalom ilyen brutális módon szabadult meg a »felesleges« szájaktól.”[1107]

Temesváry Rezső írta a magyar népről: „Mély megdöbbenéssel és szomorúsággal vettem ki a kérdéseimre kapott válaszokból azon tényt, hogy a magzatelhajtás széles ez országban mindenütt a legkiterjedtebb mértékben gyakoroltatik[…]”[1108] A születésszabályozások egyikére folklorikus példát említ: „[…]a leány az első néhány csepp [menstruációs] vérét egy rózsatőre önti[…] e czélra egyágú rózsatőt vagy — fát keresnek ki, hogy ne legyen a nőnek soha több gyermeke egynél (Gödöllő).”[1109]

A gyermekvesztésben a nőnek jó segítőtársa volt a bába, később egyes orvosok. Borús Rózsa írta Topolyáról: „Aki nem akarta, hogy gyereke legyen, az a bábaasszonyhoz fordult, s az »csinált neki valamit«. A nemkívánt magzattól kulccsal, tollal, zöldséggel, tormával próbáltak megszabadulni. Présgyökereket vettek a patikában, meszet oltottak, annak a gőzére ültek[…]” stb.[1110]

Beck Zoltán a Vásárhely-pusztai parasztoknál gyűjtötte: „A Pusztán az 1910-es években kezdték a születéseket szablyozni, de általánossá csak az első világháború után vált[…] A nem kívánt gyereket művi beavatkozással vetették el. Aki meg tudta fizetni, az orvoshoz ment, volt, akinek a bába intézte el. Ez persze titkos volt[…]”[1111]

Az egyik legmegrázóbb csecsemőgyilkossági módot Markos Gyöngyi írta le Makóról: „Ha belehalt a szülésbe az asszony — ami elég gyakran előfordult — akkor a bábát okolták[…] Az árván maradt újszülöttől úgy igyekeztek megszabadulni, hogy megszoptatták a halott anya tejéből[…] Legtöbbször a már fertőzött tej fogyasztása elérte a célját, meghalt az újszülött is.”[1112]

Filep Antal szokásleírásokat adott közre Szentesről, a református egyház 19. századi jegyzőkönyveiből: „Néha az illyen gyengélkedő kisdedeket a Paróchián keresztelteték meg a Lelki Pásztorok; de ha tsak lehetett a templomba kereszteltette az illyeneket is, a Bába, hadd lássák millyen sok gyermek születik az ő kezénn[…] ha kereszteléskor a főkötő madzagát a Bába meg nem tudja oldani, tsak hátra vonnya azt, majd megfojtván a kisdedet. — Ha a templomba sírt a kisded a bába motskos ujját a szájába tette, hogy kinnyába rágja azt[…] Haza vitetvénn az el fázott gyermek alszik fél nap is és sokszor tsak a nagy fázás utánn következett forróságból származott nyavalya által serkentetik fel. — Amikor belé áll a nyavaja törés, s el sem haggya míg elrongált testéből artatlan lelke ki nem szakad[…] Nézzük meg tsak a holtak Laistromát, mindjárt szemünkbe fog tünni melly sokan halnak meg a tsetsemők közzül minden Esztendőbenn a nyavalya törésben, kik nagyrészint a hellytelen vélek való bánásnak áldozatjai.”[1113]

Buda Béla a hagyományos magyar paraszti erkölcsökről többek között ezeket fogalmazta meg: „[…]gyakori volt a sok bajt okozó magzatelhajtás[…] Az »egykés« vidékeken nem volt ritka a magzat elpusztítása sem, vagy az önmegtartóztatás mint születésszabályozási mód.”[1114]

A magyarországi gyermekvesztés módjait legkiterjedtebben Gémes Balázs foglalta össze: „A népi születésszabályozás (magzatelhajtás) Magyarországon a XIX-XX. században” címmel. (MTA. Néprajzi Kutató Csoport. Budapest, 1987.) Munkájában a legelképesztőbb módokat, ötleteket írta le, amelyeket a nép a mai napig alkalmaz, hogy nem kívánt terhességétől megszabaduljon. Sajnos igaz a mondás: „A nő két dologért mindent megtesz: hogy legyen, és ne legyen gyereke.”

Elgondolkodtató, hogy a gyermekkitevést (ma reklámszatyorban a kukába dobják, parkban elhagyják), gyermekpusztítást, megsemmisítést pöreink szerint zömében a nép alsóbb osztályában élő, erős feudális függőségben lévő „szolgák”, jobbágyok, zsellérek, cselédek, béresek, juhászok stb. cselekedték. (Ma a középosztálybelieknél sem ritka!) A kisdedpusztítás a legtöbb kultúrában gazdasági „szükségszerűség” volt. (Ma is ez uralkodik, de az elkövetés tényei közül pl. a kényelemszeretetet sem lehet száműznünk.) Az emberiség kultúrtörténetéből egy pogány szokást Hermann Imre említett: „A rabszolgák nagy seregének egy része ugyancsak kitett gyermekekből adódott.”[1115]

Magyary-Kossa Gyula könyvében találtuk: „1691-ben is fölmerül a panasz, hogy különösen a soproni várbeli cselédek és szövőasszonyok közt sokan titkos kéjelgést űznek, fattyaikat kiteszik az uccára[…]”[1116] A jegyzőkönyvnél Szabó Jenőt idézzük: a közgyűlés kérte a tanácsot, hogy a szajhák üldözését tartsa napirenden, „[…]mert a szajhanépség egyre tódul a városba és ha gyermeket szül, azt a vadállatnál is kevesebbre becsüli, utakra, utcákra kirakja.”[1117] Megjegyzi, hogy 1689-ben a Sopronban született 238 gyerek közül 6 volt törvénytelen.[1118]

A születésszabályozás: a szaporodás biztosítása és a túlszaporodás gátlása közismert jelenség. R. E. Lakey–R. Lewin szerzőpáros a humán őstársadalmakról és a természeti népekről megjegyezték: „Két oka van annak, hogy e társadalomban elvárják a nőtől, hogy folyamatosan szüljön: egyrészt a magas csecsemőhalandóság, másrészt a nők alacsony száma a csoportokban.”[1119]

A S. L. Washburn–C. S. Lancaster szerzők a vadászó hominidákról írva, a humán hordatársadalom születésszabályozását jellemezték. „Ma a földművelő társadalmakban a nőtöbblet problémája nem látszik súlyosnak, de a vadászok esetében annak számított, s olyan szigorúan kezelték, hogy gyakori jelenség a lánygyermekek elpusztítása.”[1120]

V. G. Childe az ókori görög születésszabályozásról fejtette ki, hogy „A gazdag és a szegény polgárok egyaránt magzatelhajtással és csecsemőgyilkossággal tizedelték családjukat, a rabszolgáknak pedig alkalmuk sem volt arra, hogy népes családot alapítsanak.”[1121]

H. Gerol az inkák természetes szaporodásának társadalmi szabályozásáról ezt írta: „[…]a népszaporulatnak arányban kell lennie a rendelkezésre álló, megművelhető földdel.”[1122] A hatóság fölemelte vagy csökkentette a házasságkötés korhatárát és ezzel szabályozta a házasságkötéseket.

A gyermekölés a nemkívánt utód és a túlszaporodás ellen eleinte ösztönös, azután tudatos, de mindenféleképpen természetes védekezés volt. Az ösztönös utódpusztításra az állatvilágban számtalan példát találunk: halaknál, hüllőknél; szűkös, aszályos időben a gólya is kihajigálja a fészekből utódainak egy részét, amelyeket ösztönös megérzése szerint nem képes fölnevelni; de a legjobb példák egyike kétségtelenül az emlősöknél van. Különösen a rágcsálók és a macskafélék, a szülést követően gyakran fölfalják kicsinyeiket. (Ebben a magatartásformában nem a proteinéhség vagy a tejláz enyhítése a fő ok.) Amikor a patkányok és a vele rokon emlősök között bekövetkezik a túlnépesedés; vagy a környezet eltartóképessége, a táplálék erősen csökken, fokozódik bennük a kannibalizmus. Ha az ember környezetében olyan körülmény áll elő, hogy az nem kedvez a szülőknek, ill. a gyermek fölnevelésének, ettől a tehertől való szabadulásként gyakran választják a legegyszerűbb, ősi módot, vagyis megsemmisítik az ivadékukat. A ralatív túlnépesedést kiegyenlíthették járványok (pl. a középkori pestis, fekete himlő), vagy a háborúk is stb.

A magyar feudalizmusban, a vizsgált korszakban a gyermekvesztést természetesebben fogták föl, mint a 20. századi társadalmak. „Angyal lett belőle”, mondták. Az apák be sem mentek kiskorú gyermekeik virrasztására és a koporsót is ölben vitték ki a temetőbe, valamelyik családtag sírjában lábtul „elkaparni”.

A gyermekélet különösen esendővé vált, ha a házasság fölbomlott és új kapcsolat jött létre. (Az új domináns hím oroszlán is megöli az előző, ún. alfa hímtől származó gyönge utódokat, hogy újra párosulva az ő génjei éljenek tovább.) Igen gyanús, hogy humán környezetben az addig egészséges kisdedek az új családi kötelékben gyorsan elpusztultak. Ilyen „gyanús” eseteket a korabeli bíróságok is vizsgáltak.

A 302/1825. pörben a különvált házaspár mindkét tagja új, „vadházassági” kapcsolatot létesített. Az első pár esetében kérdezik az asszonyt: „Hites társadtól volt e’ Gyermeked?” Így válaszolt. „Volt kettő, egyet el vitt magával az meg halt a’ másik nállam halt meg.” A házaspárcsere során a másik asszony az új embertől szült gyermekeket, akikből „[…]Volt kettő, de meg haltak[…] Egyik[…] más fél hetes volt — a’ másik[…] egy oráig élt[…]” E vallomás gyanússá vált, mert a bíró is megkérdezte tőle, hogy „Természetes halállal haltak e’ meg, vagy pedig a’ haláloknak te voltál eszköze?” A felelet további gyanút ébreszt: „A nehézség el ütötte őket el kékűltek úgy haltak meg.” A tünetek alapján valószínű, hogy megfojtották őket.

A 303/1826. pörben a különvált pár mindkét tagja vadházasságot létesített. Kérdezik az asszonyt, hogy a szeretőjétől született-e gyermeke? „Nem volt egy Tsöp se, az Uramtól is tsak kettő lett ‘s az egyik még kitsi korába haltt meg.” Jól ismert, hogy ebben a korban egyébként is nagy a gyermekhalandóság. Esetünkben azonban a riasztó szegénység, a magát is eltartani képtelen, nyomorék férj, mint tény indítja el bennünk a szaporulat mesterséges csökkentésének gyanúját.

A 374/ 1780. pörben a gyanú már a bizonyossághoz van közel. Az anya itt is arra hivatkozott, hogy a meghalt újszülötteket „[…]a Nehézség törte[…]” A fojtogatás egyedül nem vezethetett célra, mert szemére vetették, hogy „[…]kettes gyermekednek a fejeis Zörgött mint a Csont[…] hasárol és lábárol darabonként Szakadozott le a böröcske[…]” Az is kiderült, hogy 8-10 gyermekét valamilyen szerrel még a méhében megölte és utána elvetélt, mert az egyik tanúnak újságolta, hogy „[…]meg halt már a babám nállam.” A bíróságon csak azt vallotta, hogy „halva lettek.”

Mindig gyanút ébreszt az a terhes, aki „megkenette magát”, miként a 375/1780. pörben, mert a kenés gyakran arra szolgált, hogy méhen belül a gyermeket összetőrje; nem véletlen „úgy zörgött a feje, mint a csont.” (Értsd: a fejében a koponyacsontok zörögtek, ez pedig úgy lehetséges, ha azokat összetörték.) A 369/1757. pörben a gyanú már tetten is érhető. Az asszony így vallott. „[…]magamat meg tapodtattam Paszulkarónéval[…] a tapodás után egy óra múlva vér ment el tölem, az után mindgyárt ă gyermekis töllem elment; de már meg hólt volt, mert a feje öszve vólt zúzva[…]”

Az áttanulmányozott többezer bűnperben az sem volt mindennapos „baleset”, hogy egy terhes „gödörbe esik”. Gyanú ébred bennünk magzatvesztésre a 377/1781. pör olvastán is, amelyben a nő így vallott. „[…]egy gödörbe estem, az után mindgyárt harmad napra halva hoztam [a világra] azon gyermeket.”

A 379/1782. pörben szintén bebizonyosodott a szándékos magzatvesztés abortálással, amely a riasztó szegénységgel, a fölnevelés nehézségeivel függött össze. A cigányasszony így vallott: „[…]annyi Gyermekem lett volna, ha olyan itallal nem éltem volna[…], hogy az Fejem alá nem rakhattam volna[…]” Itt részben a magzatvesztés egyik legáltalánosabb módjára, a megfullasztásra célzott, részben pedig az utána való elrejtésre.

A gyermekvesztés olyan általános, hogy a nők egymást biztatták rá, a 386/1816. pörben még fizetség is járt érte: „Engem Czifra Mári Kért annak elvesztésére tőbb ízben, és adottis egyízbe Kenyeret szalonnát, hogy mennyek el Vásárhelyre, és ha meg lesz a’ Gyermekem veszejtsem el[…]” A szerető szintén fizet a gyilkosságért. A 366/1724. pörben a megesett asszony szeretője így biztatta a nőt: „[…]öld megh mind en ream [vallj] és azertis eölte megh, és a véghre, hogy megh öllye két mariazt adott Fiscus ur az Asszonynak.”

A 371/1769. pörben az asszony cinikusan vallja, hogy inkább ölt, mint szeretőjét bemártotta volna: „Erre pedig vitt engemet az bestelenségnek el kerűlése, és azon Görög pap Andrásnak[…] tanácsa[…]”, aki így beszélt neki: „[…]eleget tesznek el ország Szerte[…]” láb alól.

A 374/1780. pörben a magzatgyilkosság egyik módszeréről az anya így vallott, amikor arról kérdezték, hogy mitől haltak el sorra benne a magzatok: „En nem tudom ha csak a midön az Uram Sokat vert, a miatt nem haltak meg.” A 380/1799. pörben az asszony vallotta, hogy „[…]egy Kád szélének meg dültem meg fogodzván ‘s álva el lett az gyermekem[…]” Ezután a fejét összetörték és a pincébe eltemették.

A 381/1801. pörben a cigánylány azért ölte meg újszülöttjét, „[…]hogy az a rosz ember Mezeÿ Jóska, a […]kitűl teherben estem ingesztelt arra, hogy mihelest meg lesz, azonnal meg őljem[…]” A 383/1804. pörben a nő beszélte: „[…]nappali 12 ora tájba az udvarunkon lévő Gödörbe menvén szükségemre, töllem egy férjfiu Gyermek el ment[…]”, majd a szeretője elásta.

Az egyik legtipikusabb eset volt a 404/1756. pör, ahol az anya a hóhérolás egész sor gyakorlati receptúráját alkalmazta. Így vallott: „[…]vagy ágyékát vagy torkát, vagy szíve iránt meg kell nyomni, mindjárt meg hal s. mások sem veszik észére.” Ez az eljárás visszacseng a 259/1797. pörből, ahol úgy halt meg a férj, hogy az asszony agyonnyomta: „[…]vagy az ágyékát szorongatva, vagy a’ mellyít nyomkodva.” Vagyis, mind a hasi, mind a mellkasi légzést meggátolta. Úgy tetszik, ebben a halálnemben nagy ügyességre tettek szert, melynek valóban nyoma sem maradt, míg a nyak összeszorítása legtöbbször elváltozást okozott. (Ezek: nyelvcsont eltörése, cianótikus arc, a szájból habos nyál folyik, a nyomás területén kékes lila véraláfutások keletkeznek stb.) Valószínűsíteni lehet, hogy a boszorkányok „megnyomta” tettében is ilyen vagy hasonló cselekedet rejlik. Ezt a módszert egyébként kínzásnak is használhatták, hiszen a fuldoklót sok mindenre rá lehetett venni, vallomásra kényszeríteni.

A 404/1756. pörben az asszony férje pontosan számon sem tartotta a gyilkosságokat, mert így vallott: „Vagyon tudományom öt gyermekeimnek haláláról; mert mindeniknek kékségét láttam, és onnan tudtam hogy eö vólt az oka[…]”, vagyis a felesége. Máshol azt beszélte, hogy „[…]10 gyermekeim Feleségemmel egymásnak őnként való akaratyából esett halálok.” Arra a kérdésre, hogy miért gyilkollták meg sorra a gyermekeiket, az apa így felelt: „[…]mivel minthogy szegény állapottal vóltúnk, rajtunk el szaporodnak gyermekűnk, nem tarthatjuk [őket…], ezért meggátolták a család túlszaporodását, és egyensúlyban tartották az ellátásukkal.

A szegénység természetesen egyedül nem teljes értékű ok a bűnözésre. A szegénység, tudatlanság és elmaradottság valóban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyakran vétkeztek az adott társadalmi és az általános emberi erkölcsi normák ellen. De attól óva intünk, hogy ezeket kizárólagos okként ismerjék el, mert akkor a szegényeket a bűnözés vádjával, sőt a „bűnöző réteg” bélyegével látnánk el. Nagyon sok szegény keserves körülmények között is vállalta sorsát, gyermekeit becsülettel fölnevelte, és emiatt nem követett el élet elleni bűnöket.

A gondolatkört tovább bővítve, ezek után vizsgáljuk meg, hogy a megölt gyermekekkel mi történt? Az emberi ösztönök és gondolkodásmód újabb kultúrtörténeti, életmódbeli mélységei tárulnak föl. Az általunk vizsgált feudalizmus kori büntetőperes anyagban, a 383/1804. pörben a gyermek apja és az anya sógora fogta az elszűlt gyermeket és Vásárhelyen, a „Tabányi Temetőnek egyik Sarkánál a’ földbe ástam[…]” — vallották. Itt az elrejtés, a szándék volt a lényeges, bár nem elhanyagolható az a tény, hogy temető árkába, sarokba a számkivetettek, bűnösök, kereszteletlen pogány személyek kaptak helyet, akikről a társadalom igyekezett megfeledkezni.

A 393/1825. pörben a lány éretlen magzatot vetélt, amelyet „[…]egy rongyba bé takargattam.” Vagyis elbujtatta. Ezután jött a szeretője és „[…]annak titkon a’ Fejem alatt lévö Csomót által adtam.” A férfi elmondotta, hogy amikor a pólyát átadta neki a nő, arra kérte, hogy „[…]azt én tegyem el, én azt[…] az Oskolai Árnyékszékbe bé vetettem.”

A 396/1827. pörben lévő gyanúsított nő „Férfi gyermeket szűlt[…] szűlőttjét rongyba tekergetve egy ládába vetvén, meg fullasztotta.” Ezután átadta a szeretőjének, aki azt „[…]a’ tanyán levő kertnek árkába[…]” ásta el. A 397/1827. pörben a lány, amikor rosszul lett „[…]ki mentem — vallotta —, ‘s úgy lett meg a’ gazos földön[…]” a gyermek. Ezután elvitte a szeretője, megfojtotta, majd a kútba dobta.

A gyermek kitevése, otthagyása szintén jól ismert cselekedet. „Nemzedékről nemzedékre szállt a gyermek megevésének megszűnése után és vele egyidejűleg a gyermek kitevésének szokása: hadd egyék meg az állatok” — olvashatjuk Hermenn Imrénél.[1123]

Megjegyezzük, hogy a legújabb kultúrantropológiai kutatások szerint, a hordatársadalmat követően, a kannibalizmus dogmája elfogadhatatlan. Mint azt korábban már fejtegettük, történelmünkben a kannibalizmus ugyan napjainkig jelen van, de semmiképpen sem általános, inkább kivételes, elszigetelt és kényszerűségből vagy rítusként fordul elő. Ugyanakkor állításának befejező részére, a gyűjtött pöreinkből bizonyító példákat mutatunk be. A csecsemőgyilkosságok egy részében ugyanis az anyák a szülés után gyermekeiket az állatok martalékául hagyták.

A 393/1825. pörben láttuk, hogy a gyermeket az árnyékszék gödrébe, a 397/1827. pörben pedig kútba dobták. De vetették folyóba, tóba, vagy egyenesen egy dézsa vízbe szülték bele. Az elrejtés egyik tipikus módja vízzel, folyadékkal kapcsolatos. Hermann a megannyi kultúrtörténeti forrásból és példából kiemeli, hogy Rómában a csecsemőket a Tiberisbe fullasztották.[1124] A bemutatott pöranyagban ennek az ősi ösztönnek több fajta megnyilvánulásával találkoztunk:

A 37/1805. pörben az anya 14 hónapos kisklányát elvitte a kurafijához, aki a gyermekét nem vállalta, ekkor a nagyanya, vagyis „[…]az Őreg aszony a gyermeket [az] Uttzán a kapu előtt a sárba le tette[…]” A 376/1781. pörben a nő így vallott: „[…]haza felé[…] el szültem, ă Gyermekemet[…]

Hová tetted[?…]

Csak ott hagytam ă Gyöpön[…]” A 399/1828. pörben a lány elmesélte, hogy fájni kezdett a hasa és útközben „[…]álva ellment tőlem mintegy 4. hólnapi Terhem[…] Nem vólt az élő — én ott hagytam azon módon az úton[…] nem tudom mi lett belőlle[…]”

A vizsgált pörökben a csecsemőgyilkosságot elkövető nők egész sorozatát találták ki a félrevezetésnek. Messziről indították az események föltárását és hosszadalmas kérdezkősködés után jutottak el a beismerésig. Előbb nyilatkoznak, hogy ők terhesek sem voltak, csupán „a természet volt bennük fennakadva.” Ezt követi az a vallomás, hogy „víz zuhant el tőle” és vér is jött ki. Majd azzal folytatódik a történet, hogy a „szülemény” — mert szó sincs érett gyermekről — csak pár ujjnyi volt és halva lett meg. Azután bevallják, hogy rendes nagyságú volt, de holtan született. A bűntény beismerése előtt úgy nyilatkoznak, hogy a csecsemő megszületése után „csak keveset nyivákolt”, és rögtön meghalt. Végül bevallják, hogy az ép, egészséges gyermeket kegyetlenül megölték.

Ezeknek az „orozva szüléseknek” és gyilkosságoknak a nők részéről több tipikus magyarázata ismert. Az első szinte megegyezik a paráznaság vétkének indoklásával, hogy ti. „[…]az Isten elvette eszemet[…] nemis tudom mit cselekedtem.” (Lásd pl. a 402/1842. pörben.) másodszor arra hivatkoznak, hogy senki sem volta a szülésnél, aki segített, még ha ezt igényelte volna is. Harmadszor pedig azt vallották, hogy a gyermekük haláláért a szüléssel járó fájdalmak a felelősek, amelyek elterelték a figyelmüket. Bágyadtak voltak, elerőtlenedtek, sőt elájultak.

Az mindig gyanús, ha egy nő egyedül szül; ha a fájások kezdetekor nem szól senkinek, hanem elbújik és hagyja gyermekét elvérezni, meghalni, ha ő maga nem is nyúl hozzá életvesztő szándékkal. Orvosilag egyébként indokolható ez a magatartásforma. Jól ismert jelenség, hogy a szüléssel járó nagy megterhelés, főleg a rejtett pszichikai gyengeséget és betegséget kihozhatja. Ilyenkor az anya rövidebb, hosszabb ideig a beszámíthatóság dolgában olyan korlátozottá válik, tudata ködössé lesz, hogy a tanult, tehát emberi viselkedési normák gátoltak lesznek, és az ősi ösztönök megnyilvánulása előtt szabaddá válik az út. Ilyen időszakban valóban elfogadható, hogy az anya a bűncselekmény tudata nélkül megöli gyermekét. Arra azonban föl kell hívnunk a figyelmet, hogy ez a jelenség igen ritka, a szült anyák között legföljebb ezrelékes, sőt tízezrelékes arányban jelentkezik, és koránt sem olyan mértékben, mint az a vizsgált pörökben mutatkozott.

A ködös tudatállapot során gyakori, hogy az anya nem is vesz tudomást a megszült gyermekről, hanem sajátmagával foglalkozik, esetleges agresszióját önmaga ellen követi el.[1125] Leggyakrabban viszont azért pusztítja el újszülöttjét, mert az kapaszkodni próbál belé, és ezt zavart állapotában agresszióként éli meg. Föltámad benne az ösztönös védekezés. A „támadásra” támadással felel, vagyis úgy szünteti meg a veszélyeztető, kínos helyzetet, hogy megsemmisíti gyermekét. Ezt követően, amikor már a test tehetetlen és nem veszélyezteti az anya nyugalmát, tehát helyreállt a megszokott rend, esetleg magához emeli és dajkálni kezdi.[1126] Föl kell tehát tételeznünk, hogy e leírt jelenségek a vizsgált pörök időszakában már eléggé széles körben ismertek lehettek, és nem egy csecsmőgyilkos anya magát mentve, tudatosan félrevezető módon hivatkozott erre az állapotra.

Az anyák harmadik csoportja arra hivatkozott, hogy munka közben, egyik helyről a másikra haladtában, úgy bonyolította le a szülését, mint a testi szükséglet elvégzését, nem törődve a világra hozott magzattal, ott hagyva a tetthelyen, vagy sebtében elkaparva, elrejtve; és az eredetileg megkezdett tevékenységét, ill. a tervezett munkáját folytatta tovább. (Pl. a 403/1842. pörben a megszült lány úrbéri robotba ment dolgozni.)

Az állatvilágból, különösen a folyton vonuló csordák és hordák esetében — mint pl. az antilopok, gnúk — jól ismert jelenség, ősi ösztön, amikor a szült nőstény az ivadékával rövid pihenő után rákényszerül arra, hogy életük védelmében tovább vándoroljanak. Az előembernél, ill. a vadászó, gyűjtögető hordatársadalom idején ez a viselkedésmód még elképzelhető, esetleg általánosítható. A szülési trauma kiváltotta zavart magatartás alkalmasnak látszik arra, hogy ez az ösztönös jelenség embernél is a fölszínre tőrjön, és az anya viselkedésében jelentkezzék. Ennél viszont markánsabb jelenségnek érezzük azt a szintén ösztönös megnyilvánulást, hogy az anya erőt vesz, „nem hagyja el magát”. Ehhez lehetőséget nyújt az addigi életmódja: nehéz munkája, természetközelsége, fizikai erőnléte, ezért ösztönösen cselekszik tovább arra a belső késztetsére, mint a szégyen, titokban tartás, félelem; és ez a magatartása, ti., hogy a szülést, a gyermekellátást a megkezdett napi tevékenységének csupán egy közbülső, esetleg éppen zavaró tényezőjének tekinti, az újszülött pusztulásához vezethet.

A 403/1842. pörben jellemző társadalmi képet találtunk arra vonatkozóan, hogy a terhes gyanús személyek száma milyen jelentékeny volt. Amikor egy olyan kis létszámú faluban, mint a vizsgált korban Szegvár volt, egy gyermekgyilkos lányt kerestek, több terhesre leltek, akik törvénytelen módon, házasságon kívül éltek és figyelmeztetni kellett őket anyai kötelességükre, a gyermek elfgogadására és fölnevelésére; majd erről a lányanyák szüleinek is szóltak.

A 366/1724. pörben csecsemőgyilkosság igazolódik. „[…]az kinek nem igaz agy béli Gyermeke született, ez aztat megh ölte.” A 404/1756. pörben abból a mondatrészből, hogy „[…]tudtam bizony azt, hogy meg hal, mert a ruhából Soha ki nem moshattam[…]” az újszülött elrejtése, halálra szánása fejeződik ki. Azzal, hogy a gyermeket pólyába dugták és a bábának onnan sohasem volt szabad kivenni, tisztába rakni, a szülei a csecsemő kínos halálát tudatosan idézték elő.

A következő halálesetekhez elmerülésnek, megfulladásnak van köze. Az elrejtés egyik vagy végső helye víz, ill. híg massza, pl. emberi ürülék volt. A módszer elterjedtségére jellemző, hogy Vigh Károly a 17. századi, marosvásárhelyi pörök között kutatva, az egyiket így ismerteti: a megszült kislányt az anya előbb „[…]az moslékos cseberben vetette s ott állott egy ideig, s azután[…] ö maga vitte az kamoraszékre, gazt is ő maga vetett reá.”[1127]

A 124/ 1758. pörben a terhes lány idő előtt szűlt, „[…]de mivel fagyos vólt a föld el nem temethettem — vallotta —, hanem ă Tiszába vetettem[…]” a magzatot. A 371/1769. pörben az anya először azt vallotta, hogy „En egy Desácskába bele Szültem melybe már az elött víz volt[…] azon vizben fulladott.” Szeretője ugyan azt javasolta, hogy „[…]egy tűt Szúrjak a’ feje lágyába, úgy meg ölhetem[…]” Végül is, mint olvasni fogjuk, az anya más módszert választott. Tűvel az agy halálos sértése még a 20. században is ismert csecsemőgyilkossági eljárás volt. Tényként leírhatjuk, hogy a leggyakoribb gyilkosság a tehetetlen csecsemők elpusztítása volt (és maradt), amelyet általában latrociniumként, azaz különös kegyetlenséggel hajtottak végre. Szabó Jenőnél olvasható, hogy 1939-ben Sopronban Lukovits Anna szégyenében úgy ölte meg gyermekét, hogy előbb katlanban megfőzte, azután a kútba dobta.[1128]

A 378/1781. pörben az anya szintén azt vallotta, hogy „A’ Konyhába Szültem a Dézsába[…]”, amelybe vizet töltött. A 379/1782. pörben a kislány a Szegeden megszült gyermekét „Kukoricza város felé Toba vetettem[…] — vallotta — a’ Gyermek pedig mikor azon Tóba vetettem, elven volt, nyihogott is mint ă matska.” A felelősséget magára vállalja és a vallomásában tettét ösztönös cselekedetnek ítéli meg: „[…]magamtúl tselekedtem, mert Gyermek voltam, nem tudtam mit tselekszek.”

A 395/1827. pörben a vádlott „[…]titkon meggyerekezvén Szülöttyének elsöbb a nyakát kitekerni ‘s azután azt az árnyék székbe vetni[…] nem iszonyodott.” Jellemző az emberi undokságokkal teli gödörbe rejtés. E hely megválasztása az egyik ősi módja az emberi társadalomban a nem kívánt, tehát „undok” gyermek vagy személy meggyalázásának és elbújtatásának. (A második világháborúban a fölszabadult és fölbőszült táborlakók őröket fullasztottak a latrinába.) Kállay István írta, hogy Lehmann Kata szüleményét az árnyékszékbe dobta. (Szerencsére innen még élve kivették.)[1129]

A 393/1825. pörben, mint láttuk, a gyermeket az apja az iskolai árnyékszékbe vetette. A 400/1829. pörben a lány kitekerte gyermeke nyakát, majd a nagy szülési fájdalomra hivatkozva, azt sem tudta, hogy mit csinál „[…]‘s a’ Gyermek hova lett, tsak akkor láttam hogy Árnyék székbe vetettem.” A 396/1827. és a 397/1827. pörből megtudjuk, hogy a vásárhelyi „[…]uly uttzánn a’ to part alatt lévő kutban egy kis gyermek van[…] a’ nyakába két darab tégla volt kőtve.”

Néprajzi megfigyelésünk szerint, a hódmezővásárhelyi lakosság körében a közel múltig előforduló jelenség volt, hogy a család a nyitott ásott kútba nem csupán véletlenül ejtett különböző holmikat, hanem gyakran szándékosan vetettek bele többé nem használt, a család által eltaszított tárgyakat. Ilyenek voltak pl. a törött üvegek, cserepek, vasdarabok, amelyek mindenütt máshol balesetet okozhattak a telken mezitláb járóknak, és az állatoknak.[1130]

Jellemző közegészségügyi kép volt a 19. század első harmadában a kútba vetett gyermek. Mint a pör beszámolt róla, a hullára akkor akadtak, amikor róla lemerték, elszállították a vizet és azt közben elfogyasztották. Ilyen higiénés körülmények között nem volt véletlen, hogy néhány év múlva, 1830-ban és 1831-ben a pusztító kolera-pandémia a Dél-Alföldet nemcsak elérte, de a lakosságot alaposan meg is tizedelte. Ma már jól ismert, hogy a kolera leginkább a fertőzött vizekkel terjed.

Az alábbi pörrészletekben a megölt újszülöttet a földbe rejtették. Az esetek kisebb részében végeztek mélyebb elhantolást, zömében azonban éppen csak elkaparták, eldugták őket. Mint azt látni fogjuk, a kis hullákat többnyire tisztátalan helyekre rejtették és ennek folklorisztikus jelentősége volt.

A 371/1769. pörben az anya azt vallotta, hogy a gyermeket „[…]el temettem S. V. a’ Diszno Olamba, a Válu alá[…]” A 49/1764. pörben az anya így vallott. „[…]egy verem forma kis gödörbe a Varos alatt belé vetettem, s földet kapartam reá[…]” A 370/1758. pörben a lány terhes lett a szeretőjétől. Megszült gyermeküket „[…]azon Legénnyel ă Kút mellett el temettük[…]” A 379/1782. pörben a nő két magzatát kiűzte méhéből, majd „[…]konyha késsel csinálván nekik Gödröcsket el ástam […a harmadikat] hasonló módon csinálván Gődröcskét késsel ástam, és el temettem.” A 381/1801. pörben a cigánylány a temető „[…]árkába a Terhet le tette[…]”, majd így vallott: „[…]Meg őltem ott az árokban heverő darab hegyes Fátskával, vagy Forgáts darabbal[…] A torkába szurtam[…] Azzal a Fátskával ástam a gődrőtt, a mellyel meg őltem.”

A 380/1799. pörben az újszülött gyermek fejét összetörték, ezután a férj elbeszélte, hogy „[…]gödröt ástam a Pintzében, és […]árendátor Társammal[…] temettük a gyermeket el.” A 389/1819. pörben a lány a gyermekét megszülte és „[…]azon nap estve az udvaron el ástam” — beszélte. A 390/1819. pörben a lány vallotta: „[…]alattomossan elmentem a’ búza vetések közé, ‘s ottan megis szültem a’ kisdedet[…] a’ köldökét ki szakasztottam[…] elfolyván vére, tsak hamar meghalt[…] azon megijedvén, tsak ottan a’ buza főldbe egy gödörbe bé ástam.” A 396/1827. pörben a lány halott magzatát „[…]a’ tanyán levő kertnek árkában[…]” ásta el. Végül, a 403/1842. pörben az anya arról vallott, hogy „[…]a’ Szénás kertbe a’ hol tsak egyedül magam voltam — hogy azután a’ gyermek meg született[…] fel vettem egy ruháskába bé takartam[…]”, majd „[…]elvittem Öreg Fazekas Mátyás Kukoritzájába és ott elástam[…] Fazekas Mátyás Kukoriczásába tsak az napi születésű férfi gyermeketske elásva ‘s már meghalva találtattván.”

A következő két pörben a föld és a víz, e két őselem egyaránt szerepet játszott a megölt csecsemők elrejtésében. A 368/1754. pörben a nő azt vallotta, hogy „Szűlnyi pedigis Komarominé az Legénnyel ă pincébe vittek[…] ă Gyermek Férfiú volt, és Komárominé[…] Vízben tette az Gyermeket, és úgy nézte [majd] egy Iskátulába tévén az Legénnyel el temette.”

A Dél-Alföldön mai napig élő népszokás, hogy a fölnevelni nem kívánt kismacskákat, kutyakölyköket előbb egy vödör vízbe belefullasztják, majd elföldelik. Ennek a szokásnak az az észszerű magyarázata, hogy a víz 1-2 perc alatt a tüdejükre fut és gyorsan megfulladnak, míg a földben negyedóráig is szenvedhetnek. Az eredmény természetesen ugyanaz, mintha elevenen elásnák őket, de ekkor nem látható a kínszenvedésük. A vízbefullasztáskor végig lehet nézni a végvonaglást. Még az érzékeny lelkű ember is — a rossz érzésétől verítékezve, de — oda-odanéz. Az agresszív ösztönök által keltett kíváncsiság és kívánalom, a gyötrelemmel járó pusztulás szadisztikus, erotikus élvezete ilyenkor öntudatlanul kielégül.

A 371/1769. pörben, mint korábban láttuk, az anya szintén dézsába szülte gyermekét. Köldökét nem kötötte be. Három napig az ágyában „[…]a’ párna alá tettem, hogy Senki ne lássa[…] az agyamba a’ Derekaly alá tettem a’ végre, hogy ott meg fulladgyon[…] az ora és Szája körül kék volt, a Szíve eránt is kékség tapasztaltatott[…]” A szülés utáni megfojtás igazoldódott, majd „[…]ruhába bé takartam és ugy temettem el” — vallotta.

Az 55/1828. pörben a fiatal lányanya néhány hónapos gyermekét a következőképpen pusztította és dugta el: „Az artatlan kiss dedet derekánál tartva, annak fejét avízbe ledugta — sokáig tartó, kínnal ‘s azért embertelenül bele fullasztotta ‘s megőlte — annak utánna p[edi]g aviz szélin lévő Izapba, azt nem annyira elltakarítani, mint a’viz mosásának, ‘s némely állatok[na]k martalékjára kitenni, nem iszonyodott[…]” Cselekedetének minden részlete tipikusan ősi ösztön-megnyilvánulás volt.

A szülést követően egyes állatoknál, az anya a szervezetében lejátszódó erős idegi, hormonális változások hatására, vagy lázas időszakban megeszi a kölykeit. Ezt az ember az állatokkal végezteti el. Az emberiségre jellemző, általánosan elterjedt szokás, hogy az elpusztított újszülötteket, az elhalt embereket állatokkal etetik meg. Megsemmisítésük végső helye az állatok gyomor-béltraktusa, ahonnan undorkeltő módon jutnak a talajra. Az ilyen „eltakarításnak” egész sora élt, sőt jelenleg is gyakorlat Tibetben. Más kérdés, hogy itt a végterméket nem a salakanyagban látják, hanem — pl. a madarak esetében — többnyire ritualizált „égbe temetésnek” fogják föl.

Benedek István Henry Savage Landor könyvére hivatkozva ezt írta. „[…]a tömeg hétszer körüljárja a tetemet, és némi távolságra visszahúzódik, hogy a hollók és kutyák darabokra téphessék[…] a lámák [ezután] közvetlenül a test mellé ülnek, és késükkel a még megmaradt húst darabokra vágják. Az első falást a főláma fogyasztja el, utána az imádságot mormoló többi láma eszik belőle, majd a rokonoknak és barátoknak dobják az immár majdnem teljesen lekopasztott csontvázat, akik mohón felfalják az utolsó darabka levakart húst is.”[1131] Ritualizált kannibalizmussal állunk szemben, amelynek fő lelki motívuma, hogy az elhaltat befogadják magukba.

Nagy Károly fogalmazta: „A múlt században még előfordult, hogy a halottat disznókkal etették meg[…]”[1132] A következő két „eljárást” ma is gyakorolják. Tibetben a halottat kiviszik a faluból a boncolási helyre. Itt „[…]a tetemboncoló nekifog, nagyon szakszerűen levagdalja a húst a csontokról, és odaadja a keselyűknek[…] A csontokat — ide értve a koponyát is[…] — egy arra rendeltetett kőedényben péppé zúzzák, campával összekeverik és azt is a keselyűknek adják[…] az égbe temetettnek egyszerűen nem marad nyoma.”[1133] Végül a témával kapcsolatban könyvében ezt találtuk: miután a hullára „[…]egy nagy követ kötöttek, beleengedik a vízbe. Őt nem a keselyűk eszik meg, hanem a halak; elvileg semmi különbség[…]”[1134] Nagy Károly itt megjegyezte, hogy a földbe a legritkábban temetkeznek. A „Földtől” misztikusan félnek, még az ateisták is kerülik. (A Föld különleges szerepét később részletesen tárgyalni fogjuk.)

Róheim Géza gyűjtéséből idézünk: „Az urjankháj tatárok kenderolajat öntenek a halottra, hogy a kutyák hamarább megegyék és minél hamarabb falják fel a kutyák a holttestet, annál jobban örül a rokonság.”[1135] Szabó Jenő írta a középkori Sopronban tárgyalt egyik perről: „[…]1679-ben ítélkeztek Hetyei Magdolna felett is. Ez a huszonhét éves cselédlány brutális módon végzett törvénytelenül született gyermekével. Kivitte a bánfalvi erdőbe, ott kenyérvágó késsel elmetszette a torkát és a holttestet az állatok és enyészet prédájául hagyta.”[1136]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori pörök közül az alábbi kettőnél is az újszülöttet állatok falták föl: a 388/1818. pörben a 15 éves kislány a mostoha bátyjától terhes lett, és „[…]a’ Tanya Ház pitvarában gyermekemet meg szűlvén azt azonnal kezembe vettem a’ Ház végéhez ki vittem[…] le tettem, es ottan hagytam[…]” A bírák előtt kétszer mesélte el, hogy az eset miként történt, de mindig másként. A történeteiben egy lényeges vonás volt, hogy a gyermek eltűnésében a kutya szerepe mindig világosan kitűnt. Amikor a lány később kiment a tanyából megnézni a ház végénél letett gyermekét, tapasztalatáról így vallott: „[…]egyebet nem találtam ott a Tanyabéli kutyáknál mellyek valamin nyalakodtak.” Az egyik vallatója meg is jegyezte: „[…]azt az ártatlant, oktalan állatok prédájává őnként adtad.”

A 401/1829. pörben a lány decemberben, a hidegben egy disznóólban szült. „[…]a tőlle született gyermeket a Patkányok különös prádályára az Ol szinbe a gaz kőzzé tette.” Mint az az orvosi látleletből kiderült, az előbb megfojtott újszülött köldökét nem kötötte el. Karját, arcát, nyakát a patkányok csontig lerágták.

A következő bűnpörökben a csecsemők elrejtési módjában két motívmot, a földet és az állatok táplálékául hagyást egyaránt fölleltük. A 369/1757. pörben az anya a földre abortált. Így vallott a továbbiakról: „[…]a’ földbe valami vakondok dúrásba kezemmel el temettem[…]”, de mire ezt a szomszédasszonya megtudta „[…]már akkor a varjak, tyúkok elis hordották a kis gyermeket.” A 374/1780. pörben „[…]egyik gyermekét Borkáné másodmagával temettékel[…] de a kutyák ki asták es ugyan a kuttyák és varjak ették meg.”

A 384/1804. pörben a magzatgyilkos anya beszélte, hogy „[…]Mihelest el szültem, én el dűltem[…] Ezután […]Keller János udvarán lévő gödör lukban temettem, és takartam bé[…]” a gyermeket; majd a lány anyja így folytatta a történetet, hogy „[…]azon lukban a Gazda Kutyája meg fiazván[…] úgy tettem azon Kutya fiának a helyére az ártatlant, s = bé takrtam és így a Kutyánál egyébb ki nem húzta onnéd.” (A csecsemőgyilkosság után az anyja tettéről így beszélt a lány: „[…]a házba derekamnál fogva bé húzott[…]”, és csak ezután látta el. Számukra fontosabb volt előbb a gyermek elvesztése.)

A 386/1816. pörben a lány elszült gyermekét „[…]az haj fonojával előbb meg fojtván, az Pápista temető mellett lévő gődőrben el rejtette[…]” Erre a helyre „Dudva volt hányva.” (Az ürülék tehát ismét előkerül.) A lány a dudvás gödörbe vetett csecsemőhulláról azt vallotta, hogy „[…]az Verem kőrűl lévő szeméttel bé takargattam.” Újabb vádra elmondotta, hogy „[…]a’ Tök Zatskóját pedig én nem magam szakasztottam el, hanem amint meg szűltem, a’ Kutyák harapták el.”

A pörökben szereplő állatok nem egyedülálló „kísérői” az élet- és halál mezsgyéjén tevékenykedő embernek. Egyes népeknél a helyi földrajzi körülmények között kialakult, jellemző állatfajok gyakran szerepelnek, de kétségtelen, hogy valamennyi kultúrában föltűnik a kutya, mint a legjellemzőbb állat. Mielőtt a csecsemőgyilkosság jelenségkörét tovább tárgyalnánk, néhány példán keresztül vizsgáljuk meg a halálba induló, vagy az élet küszöbén átlépett, ill. már a túlvilágon járó ember és a kutya szoros kapcsolatát.

A legközismertebb a görög-római mitológiában a Kerberosz . V. Zamarovskýt idézzük: „Kerberosz (lat.: Cerberus) — alvilági kutya[…] három fejet visel, nyaka körül kígyók tekeregnek, farka sárkányfejben végződik; iszonyatos külseje jól illett a Hádész alvilági birodalmában betöltött feladatköréhez. A bejáratot, de még inkább a kijáratot őrízte: a halottakat készségesen bebocsátotta, vissza azonban nem engedett senkit. Ébersége, óvatossága közmondásos lett[…]”[1137]

Főzy Vilma több indián népcsoport túlvilági hitét tanulmányozta. Többek között ezt írta: „Az azték pokolba kerülnek mindazok, akiket sem a Nap, sem Tlaloc nem választott ki, gyakorlatilag, akik természetes halállal halnak meg. A 9. rétegű alvilágon való áthaladás 4 évig tart, és a szenvedések után a lélek ekkor végleg elenyészik. Az első szinten egy folyón kell átkelni, egy kutya segítségével, amelyet a halott mellé temetnek útitársul.”[1138]

A maja elképzelésről pedig ezt olvashatjuk: „A túlvilági úton itt is fontos a kutyakísérő: valóságos állatot, vagy ábrázolását temették a hallott mellé, mint ezt az ásatási leletek is bizonyítják.”[1139] „A huichol halott lelke[…] A jobb oldali ösvényen[…] különböző állatokkal találkozik (egy fekete kutyával, amelyik nem engedi átkelni egy folyón, varjúval, oposszummal, férgekkel.) […]Útját nehezíti, hogy magával kell cipelnie mindazokat a nemi szerveket, amelyekkel élete során kapcsolata volt.”[1140] (Elgondolkodtató a keresztény bűnhöz hasonló vezeklés, hogy ti. a paráznaságért valamiképpen itt is bűnhődni kell.)

A mai mexikóiak hiedelmében, a halál után „A büntetést érdemlők viszont egy olyan helyre érkeznek, amely tulajdonképpen a hódítás előtti világra emlékeztet. A szenvedéseket nehéz terep (folyón való átkelés — egy kutya kíséretében —, sivatagok, hegyek, hideg szél, éhség és szomjúság), és állatok (valós vagy mítikus lények) okozzák.”[1141]

Istvánovits Márton a Grúzia északkeleti hegyvidékén élő hevszur nép mondaköréből írta le, hogy „A lelkekért — a halál beálltakor — elhunyt rokonaik jönnek el[…]” Ők a „lélekvezetők”. „Ezek a lélekvezetők vezetik át tehát az élők viklágából (szamzeo »nap/fény/ország«) szulethibe a lelkeket[…]” a nagycsaládjuk körébe. „[…]félelmes hőséggel lángoló szuroktavon hajszálhíd vezet át[…] a kis bűnösök átjutnak e hídon, s nagy kiterjedésű mezőre érnek, melynek közepén hatalmas várbástya áll[…] Ennek bejáratát két kutya, s egy óriás testű öregember őrzi.”[1142] (Érdemes összevetni a magyar népi hiedelemmel, amelyben a léleknek a túlvilágon egy nagy mezőn kell átkelni, ahol szúrós, tövises borkrok között vezet az út. Érdemes botot is vinni, amelyre a lélek támaszkodhat vagy kutyát űzhet vele. Ez a „túlvilági mező” több agrártársadalomban ismert.)

Végül Temesváry Rezső jegyezte le ezt a kalotaszegi hiedelmet: „Ha egy kutya a terhes nő kapuja előtt kapar és gödröt ás, a nő holt gyermeket fog szülni[…]”[1143]

A 387/1817. pörben a lány este, a tanya ablaka alatt, az udvaron szült és gyermeke nyakára taposott, eltörte annak csigolyáját és a testét összeszúrkálta. A hullát előbb a kertben elásta, de attól tartott, hogy „[…]onnét az Kutyák ki fogják kaparni[…]”, ezért fölvette, „[…]ruhában takargatván az Szénás Kert árkában mellyebb gődőrben ástam[…]” — vallotta. Végül a 402/1842. pörben a lány a szín alatt állva szült, majd úgy beszélt tettéről, hogy az ott lévő „[…]‘s két fára elállitott kád alá tettem, az alatt a’ kád alatt volt egy két kapa sarga föld, az[t] elébe taszitottam a’ kis dednek : hogy a’ kutya valahogy kinevegye.” A falánk kutya elhárítása, mint a féltés kiváltotta motívum már későn jelentkezett és hazugnak bizonyult, mert bevallotta, hogy előbb az újszülöttnek „[…]ujammal feje lágyát benyomtam.” Cselekedetében nem a fölébredt anyai bűnbánat, inkább az attól való félelem motivált, hogy gyilkos tette kitudódik.

Hermann Imre írta, hogy a „kitett”, elrejtett gyermek motívumára ott találunk, „[…]ahol az anya bolyongó, otthontalan, sőt üldözött.”[1144] A bemutatott bűnpörökben erre is találtunk jó példát. A 373/1775. pörben a vándorló koldúsasszonyt nem fogadják be és a puszta ég alatt „[…]holtan Szűltem meg Gyermekemet fényes nap dél elött[…] sokáig az ingem aljában volt ă Gyermek[…]”

56. „POKOLRA SZÁNÁS”

Ortutay Gyulától idézünk: „Mihelyt az anya ráébred áldott állapotára — olvashatjuk népszokásaink között —, boldog állapotát azonnal jelenti a segítő Anyának, Szülő-boldogasszonynak. Így hát a születő gyermek fölött már őrködik az égi hatalom: pogány hagyomány és keresztény hit összefonódott szép szimbóluma.”[1145]

Ortutaynak sem e mondataiból, sem az ezeket követő magyarázatából viliágosan nem derült ki, hogy a keresztény hit elemeivel milyen pogány mítosz forrt itt egybe? A paraszti pantheizmus másik istensége, a Föld-Anya társult a kultuszhoz és gyakran, épp a legtanulatlanabb paraszti rétegek esetében, erőteljesebben jelentkezett, mint a keresztény hatás.

Rövid magyarázattal tartozunk arra vonatkozóan, hogy a nép hiedelmében a föld három régióból áll. Amin járunk, az a talaj. A hevenyészve ide elkapart, megölt gyermek csupán természettudományos szemléletünk szerint van a földben. Nem véletlen, hogy az elrejtés egyik módja volt az „elkaparás”, vagy ”földet löktem rá” stb., ahogy a pörökben vallották.

A mélyebb régió a barázda alja, ahová a magot elvetik, a fát elültetik; a sír, amelybe végtisztességgel a halottakat eltemetik, a talaj alatt van, s ez a Földanya, amely magába fogadja a hozzá végleg megtérőt, de termékenyítő élettel áldja meg a szunnyadót, pl. a belévetettt magot.

Bálint Sándor írta: „Öregektől hallottuk, hogy nem szabad a termőföldben nőtt gazt, gyomokat szidni, hiszen igazában ezek a Föld édes gyermekei. Amit az ember vet bele, az csak mustoha.”[1146] Máshol ezeket írta: „A Föld, népünk ajkán Főd, kedveskedve anyafőd archaikus szemlélete különösen a Fődanya kultuszában jut kifejezésre[…] Ha valamelyik gyerek[…] a földet veri bottal, azt kiáltja neki a másik: në verd jó anyád hasát, nagyon fáj az annak!”[1147]

Noszlopi László így fogalmazott: „Az ember történelem előtti gondolkodása (szimbolikus vagy animisztikus gondolkodás) szerint a »föld« és »anya« szavak jelentése azonos. Az észak-amerikai indiánok, ha valaki leül a földre, azt mondják: leült anyja ölébe. A rómaiak mondájában Brutus, az utolsó Tarquinius mostohafia, amidőn hazatért Delphiből, a kapott jóslás értelmében megcsókolta a földet, mint mindnyájunk édesanyját.”[1148]

Ugyanakkor nem ellentmondás, hanem az éltető Földanya ereje az, hogy egyes hiedelmek szerint, hatása a földfelszínre, azaz a talajra is van. Temesváry Rezső írta, hogy „A gyermeket sok helyütt születése után vérrel bekenik, különösen a kezét és a lábát s a legény távozásáig a földre teszik az asztal alá.”[1149]

Beck Zoltán a Vásárhely pusztai parasztok halotti szokásai között említi, hogy „Régen szokás volt[…], hogy a haldoklónak a földön vetnek halottas ágyat[…] a hiedelem szerint így könnyebben visszatér az anyaföldbe.”[1150]

A Földanya ereje tehát a talajon keresztül is átsugárzik, de ehhez kölcsönös, kereső kapcsolatra van szükség. A Földanya és az éppen megszületett, vagy a most távozó jelentkezése érvényesül; de a kölcsönhatás és a hit itt is fontos.

Ugyancsak Temesváry említette ezt a szokást: „[…]ha a gyermek talpához, mikor járni kezd, olyan kést fennek, a melylyel valakit megöltek, minthogy így minden rossz a gyermekből a késre száll át; a kést azután nehányszor a földbe kell szúrni, hogy így a földnek adják át ezt a rosszat.”[1151] Földanya szerepe így bővül ezzel a szokással: befogadóvá válik és föltehetően ítélkezővé, aki azért fogadja be a „rosszat”, hogy bűnhődését cselekedje, és nyilvánvalóan nem azért, hogy tőle maga váljék kárhozottá.

Ha a halottat a Földanyának akarjuk átadni, ehhez meg kell teremteni a kapcsolatot. Szarvas Zsuzsa az ortodox zsidó temetkezési szokásokról többek között ezt fogalmazta: „Maga a fakoporsó ősi zsidó szokás maradványa, eredetileg csak szállításra használták. Ennek bizonyítéka a Szabolcsban még ma is meglévő szokás, hogy a koporsó alsó táblája kihúzható, s így a sírba eresztéskor a halott közvetlenül egyesülhet a földdel. Ugyanezt szolgálja a koporsó beszögeletlenül hagyása is.”[1152]

Aki ugyanis halálában a Földanyával keresi a kapcsolatot, az a továbbélésre, föltámadásra keresi a lehetőséget. Főzy Vilma ezt írta az aztékokról: „Föld és halál egymással összefüggő dolgok: egyrészt a halottak lakóhelye, Mictlan [alvilág] a föld alatt van[…] a föld a halál és az újjászületés hordozója.”[1153]

Az általunk vizsgált feudalizmuskori bűnpörök csecsemőgyilkos asszonyai, lányai épp ezt az újjászületést, a bűnök kitudódását kerülték azzal, hogy megölt gyermekeiket nem a Földanyának adták át. Vagyis a gyermekvesztők azért nem készítettek rendes sírt, mert „A sír maga a második anyaméh, ahová az ember holta után visszakerül[…]” — közölte Róheim Géza.[1154]

László Gyula ezzel rokongondolatokat említett, amelyek a honfoglaló magyarok mítoszában föllelhetők. Minden ember háromszor (némely asszony négyszer) születik. Először, amikor a világra jön. Másodszor, amikor fölnőtté avatják és családot alapíthat — a gyermekből fölnőtt születik —, harmadszor akkor, amikor szülés után a tisztátalan anya kitisztulása befejezdődött és egy újabb avatással a családja, ill. a közössége számára született újjá. Végül akkor, amikor meghal átmegy, „beleszületik” a túlvilágba.[1155]

Vagyis, a lélek elindul a testből egy másik világba (talán a „negyedik dimenzióba”, mert — a legújabb keresztény hittételünk szerint — a túlvilági élet nem helyhez kötődik, hanem állapot.) P. Ariěs írta: „Középkori művészetünkben a lelket nemtelen, általában nem nélküli kisgyermek szimbolizálta[…] A haldokló is gyermeket bocsát ki a száján — jelképe annak, hogy a lélek útnak indul.”[1156]

Gyermekvesztőnek nemcsak azt az anyát kell értenünk, aki újszülöttjét megölte, hanem azt a férjet, szeretőt stb. is, aki például a kadávert átvette és „elrejtette”. Mert ezeknek már lett volna arra módja, hogy rendes, mély sírt ássanak — a bűntett így kevésbé derült volna ki —, ők azonban mégsem tették. Így nemcsak a szülésben kimerült nő, aki mélyebb gödör ásására alkalmatlan volt, hanem a cinkosai is vádlottak, lelkiismereti szempontból is!

Ezek után vizsgáljuk meg a föld „anyaságát”, anyaszerepét. A föld kultusza széles körben elterjedt jelenség és még a kultúrnépeknél is a mai napig élő hagyomány. Ez a hiedelem a földművelő, zömében matrilineáris (anyajogú) kultúrákban virágzott, ahol a föld a termékenységgel, az anyasággal és az életadással függött össze. A földbe vetve, a száraz, élettelennek látszó mag kicsírázik és a Gabonaanya eltartja a parasztokat. (A Dél-Alföldön közismert, hogy a búzét Élet-nek nevezik.)

Róheim Géza közölte: „A földművelés eszerint az anya megtermékenyítése, az ős-incesztus szimbolikus megismétlése[…] jellemző, hogy a gyűjtő gazdasági fokon élő népeknél a fa, a földművelőknél a föld, az állattenyésztőknél a tehén, szóval mindig a tulajdon legfontosabb eleme az anya szimbóluma.”[1157]

J. G. Frazer írta, hogy „[…]a világ más részein élő kezdetlegesebb népek tudatosan alkalmazzák a szexuális közösülést, mint eszközt a föld termékenységének növelésére, és néhány rítus, amely még mindig megtalálható Európában vagy legalábbis nemrégiben még ismert volt, ésszerűen csak egy hasonló gyakorlat csökevényes maradványaként magyarázható meg.”[1158]

„Az ültetés előtti négy napon a közép-amerikai pipilek megtartóztatják magukat a feleségüktől »azért, hogy az ültetés előtti éjjelen szenvedélyüket a legteljesebb mértékben tudják kielégíteni; sőt — mint mondják — bizonyos személyeket egyenesen megbíznak azzal, hogy a szexuális aktust pontosan abban a pillanatban végezzék el, amikor az első magokat a földbe vetik«. Feleségük igénybevételét ebben az időben a papok a férjekre vallásos kötelességként róják ki, ennek elmulasztása esetén nem szabad elültetniük a magot.” — adta közre J. G. Frazer.[1159]

„Németországban a gabonát széltében Gabonaanya néven személyesítik meg. Tavasszal, amikor a gabona hullámzik a szélben, a parasztok azt mondják: »ott jön a Gabonaanya«, vagy. »A Gabonaanya szalad végig a földön«[…]” — fogalmazta J. G. Frazer.[1160]

A Malmizs körzetében élő votjákok (udmurtok) a Földasszonyt tisztelik, akit Muhilcsinnek neveznek.[1161]

Egyes népeknél különböző okokból megtartóztatták magukat attól, hogy a földre lépjenek, vagy a földet megérintsék. A törzsi társadalmakban például a pubertásba lépő lányokat kunyhókban különítették el. A menstruáló, tehát tisztátalan nő nem szennyezhette a földet. A japán mikádót a 16. században, vagy a mexikói zapotek főpapot, Tahiti és Sziám uralkodóit a vállukon vitték, avagy szőnyegen járt, hogy a bennük élő szent delejt megvédjék, amely a földre lépve kiszivároghatott volna belőlük.[1162] Földanyának ezzel újabb tulajdonságát ismerhettük meg: az elszívó, magába olvasztó erejét.

H. Uhlig Bali-szigetéről vett példát említ: „Az újszülött három hónapig nem érintheti a földet: ezalatt az anyja vagy idősebb testvérei állandóan hordozzák[…] Az a nap, amikor a gyermek először érinti a földet, élete első nagy ünnepe.”[1163] Azt is megtudjuk, hogy a „Nők csak aratás idején léphetnek a rizsföldre[…] De itt is szigorúan veszik a menstruációs tabut.”[1164] A Földanyát tehát védik a tisztátalanságtól. Kövekezésképpen ő maga a valódi Tisztaság, amely óvandó érték.

H. Maspero az ókori Kínáról írta, hogy a Földnek istenkultusza volt. Tavasszal, amikor a parasztok megkapták a jelet a földművelésre, addig nem végezték el az áldozatokat, míg nem esett, „[…]mivel »a földisten nem iszik régi vizet«, ezért megvárták az első esőt, és akkor áldoztak a falvakban neki.[1165]

L. Sz. Vasziljev beszámol arról, hogy Kínában a matrilineáris neolitikumban Földanya-kultusz volt, amely a termékenység mellett még a halottkultusszal is összefüggött. A Sang–Jin-kortól viszont Földisten, azaz hímnemű lett és fallikus szimbóluma a kínai grafikában tükröződik.[1166]

A sámánasszonyok — írta L. Sz. Vasziljev — „[…]a hatalmas Földanya papnőit testesítették meg, és szerepük különösen észrevehetővé vált akkor, amikor esőre volt szükség s termékennyé kellett tenni a földet. Ilyenkor vonultak ki a meztelenre vetkőzött sámánasszonyok a szántóföldekre.

Ez a mágikus szertartás széleskörűen elterjedt a világon, mind az ókorban, mind a viszonylag közeli múltban.”[1167]

Sárkány Mihály Fekete-Afrika matrilineáris, gumós növényekből, gyömölcsökből élő törzseinek szokásait vizsgálva, a nőket, mint termelő munkát végzőket figyelte meg. Az egyébként elég általánosnak vehető föld és a nők termékenységének kultusza, itteni „[…]szélsőséges megjelenési formája az évente rendezett asanti jamünnepeken fordult elő: ott és akkor egy fiatal nőt elevenen eltemettek, hogy bőséges legyen a jamtermés.”[1168] A földművelés kezdő fokán a termékenységi célzatú élve eltemetés másutt (pl. Indiában az írtásos gazdálkodóknál) is egészen a közel múltig ismert volt. Földanyának ezzel újabb arculatát ismerjük meg. Nemcsak életet ad, de áldozatul életet is fogad el. Cserében a termést biztosítja. Ez a kultusz évezredek múlva a véreskezű pantokrátorokig vezet, mint pl. az egyes indián istenek, akiknek az oltárán rítus során kioltott embervér folyt. A Föld istene vagy istenanyja az érte föláldozottként elhalt embert kegyesen befogadja, magába zárja és óvja. Itt a túlvilági boldogság még nem állapot, hanem hely, sziget, ahol békesség vár a mártírra.

Ipolyi Arnold földkultusszal összefüggő kutatásából példát idézünk. „[…]a föld azon jóltevő anya, melynek méhéből minden ered, melyen minden tenyészik, nől, gyümölcsöz, s melybe ismét minden visszatér, az elégetett, a beléje temetett holttetem por s hamuvá lesz[…]”[1169]

Ezt a mondást, hogy „[…]a föld tetemedet úgy fogadja halva, harmadnapon úgy ki ne vesse” — Ipolyi így magyarázta: „[…]E harmadnapi földbőli kivetést én saját pogány hitnézetnek veszem[…] itt a föld általi átkos kivetés értetik, s azonos a pogány hitnézettel: hogy a föld nem tűri magában a gonoszat[…] nem érdemes, hogy a föld hordja[…]”[1170] A magyar nyelv kiválóan érzékeltet: a bűnöst életében a föld elnyeli, halálában pedig kiveti.

„[…]az újon szülöttnek mindjárt születésekor legelől is a földre kellett letétetnie, honnét atyja felemelte[…]” — tudjuk meg Ipolyitól.[1171] Vagyis, előbb a földnek mutatták be, s ha „Ő” már tudomást vett róla, akkor történt a családba való befogadása.

Német hősregére hivatkozva azt írta, hogy „[…]a legyőzött haldokló hős kéri ellenét, tenne szájába földet, hogy nyugodtan halhasson meg[…]”[1172]

A föld bajban, kórban is segít. Kecskeméti néphitre hivatkozva közölte, hogy „[…]a kinek a torka fáj térdepeljen le a földre, és egymásután háromszor mondja: »édes anyám föld neked mondom torkom fáj«, és annyiszor csókolja meg a földet. Miben tehát nyilván birjuk még a földről mint édes anyáróli pogány képzetet, ki különös bajokban megsegít[…]”[1173] Bálint Sándort idézzük. „Ha valakinek fáj a torka, ezt kell mondani: Fődanyám, torkom fáj! Neköd panaszkodom, gyógyídd mög!”[1174]

„Collao lakói így imádkoznak a földhöz: „Minden dolgok anyja! Én is hadd lehessek gyermeked!« A peruiak betegség esetén azt hitték, hogy a Föld-Anya haragszik, és az ő oltalmáért könyörögtek a szülő nők” — közölte Róheim Géza.[1175] Ugyancsak ő fogalmazott így: „[…]lengyel néphit szerint van égből lehulló és földből jövő harmat, verázserővel csak az előbbi bír.”[1176]

A védai korból, Észak-Indiából, Laurijá mellett, régi sírhalomból előkerült aranylemez domborított női alakot mutat. Baktai Ervin így fogalmaz róla: „Feltűnően emlékeztetnek az Indus-völgy kapcsán ismertetett ősi Anya-istennő vagy a Termékenység Istennőjének ábrázolásaira, az asszonyi jelleget kiemelő részek hangsúlyozásával. Rowland Prithivi, a Földistennő képének tartja, s támogatásul idézi a Rig-véda egyik temetkezési énekét: »Térj anyádhoz, a Földhöz, a messze szétterjedő, jóságos Prithivihez[…]«”[1177]

Egy korábbi munkánkban már foglalkoztunk azokkal a „panteista hatásokkal”, amelyek a feudalizmusban kibontakoztak a magyar dél-alföldön, főleg református parasztok, az egyszerű nép, a „természet gyermekei” között. Gondolatuk szinte továbbélése és újabb fölbukkanása a többezer éves indiai temetkezési éneknek, pedig ők azután nem „vádolhatók” azzal, hogy ismerték volna a Rig-véda archaikus szövegét.

1766-ban, majd 1794-ben egy-egy vásárhelyi asszony végrendeletében így kezdte a hagyatkozását: „[…]legelsőben lelkemet Teremtő Istenemnek; Testemet pedig ő Annyának a’ Földnek ajánlván[…]”, ill. „[…]Testemet pedig az én Anyámnak a földnek ajánlom[…]”[1178] A természetközelben élő parasztok egy része „[…]a lélekteremtő Istent is a Föld szülöttjének tartja.”[1179] A Föld (mint isten) számukra minden élet teremtője és forrása. Innen születik növény, állat; az ember is „porból” van és a Földanyához tér meg. Az örök természeti körforgás során további élet fakadhat belőle, ill. tovább él a gyermekeiben. Kezdő fokon az egész természet: testvér, rokon, ős stb. kerete, ill. része az emberi társadalomnak, és viszont. A föld tehát jóságos erő, amelyet nem szabad emberi bűnökkel megsérteni vagy beszennyezni. Megbántása esetén ugyanis elveszítik jóindulatát és termékenységével nem áldja meg a munkájukat. Ez az éhhalállal lenne egyenlő, és a parasztok ösztönösen talán a terméketlenségtől félnek a legjobban.

A keresztény parasztok között, a 18. sz. második felére, felekezeti hovatartozandóság nélkül, a testet a földnek ajánló formula országosan elterjedt toposszá vált, és gyakran feledésbe ment a mítikus időkig visszanyúló, eredeti jelentése, máshol, mint pl. Hódmezővásárhelyen, a parasztok között még a 20. sz. első felében is élt; tudatosan használták és ismerték a „Föld-Anya”, „Föld, mint Isten” fogalmakat.

A gyermekpusztítás, a gyermektől való erőszakos elszakadás az ember kultúrtörténetében, a kereszténység hatására, a középkor folyamán tovább bővült. Kialakult a bűntudat, a szégyenérzet, a titkolódzás és a felelősségre vonás miatti rettegés, amely a gyönge idegzetű egyének között ellentétes indulatként agressziót válthatott ki, ill. a meglévőt növelhette. Az agresszió a gyermekpusztítás változatosan szadista eseteit eredményezte.

Jellemző, hogy a bemutatott gyermekvesztési bűnpörök jelentős részében a megölt csecsemőt akkor sem ásták mélyre, ha ehhez a föltételek meglettek volna. Igyekeztek a „Földközelséget” kerülni. A halva született vagy korán elhalt csecsemőket az egész térségben általában a család elődeinek sírjába ásták bele, tehát nem titkos akció volt, mint ahogy a temetőlátogatáskor a részvétüket a sírban nyugvók is együtt kapták meg. A „rejteni való” gyermekhulllát viszont lyukakba, vakondtúrásokba, gödrökbe dugták vagy vetették. Azért nem ásták mélyre, hogy ne adják vissza a földnek; olykor sietségből, hátha más eltakarítja stb. Így a föld sem tudta méhébe visszafogadni, „nem született bele a túlvilágba”, és a történtekről nem vett tudomást. Az a félelem tehát, hogy a befogadott, megölt gyermek a föld segítségével mítikus bosszút állhat, vagy a bűntől meghalt gyermeket a föld kiveti magából mindenki szemelláttára, nem kísértett tovább.

A feudalizmusban a főbenjáró vétség miatt kivégzett gonosztevőket a vár, a börtön vagy a temető árkában jeltelenül kaparták el. Ezzel a társadalomból, az emlékezetből is végleg kitörülték őket. Ugyanígy végezte nagyon sok „nevesincs” újszülött, akiket a társadalmon és a természeten kívül, a figyelő Isten gondviselő szeme elől rejtettek el.

Nem lett volna kötelező a megölt csecsemőt emberhez méltatlan helyre dugni: ganéba, disznóvályú alá, a kutya vackolta lyukba stb. Ennek az elrejtési módnak azonban külön jelentőséget ad a meggyalázás, hogy a föld se fogadja be őket. Vagyis, ezeket a csecsemőket, a keresztény hitvallás szerint, pokolra szánták. Példát hozunk arra is, amikor a magzatvesztő anya a testéből kiűzött gyermeket nem szánta pokolra. „[…]semmi szándékom nem volt a lelek el vesztésében[…]” — vallotta a 391/1820. pörben. Tudatosan tett különbséget a „test” és a „lélek” elvesztése között, és ezt ki is nyilatkozta. Ebben az esetben csupán a gyermek természetes megszülését és fölnevelését igyekezett a magzat elhajtásával elkerülni, de vallásos érzülete szerint az újabb vétket, a lélek pokolra szánását kerülni akarta.

A megyetörvényszéki anyagunkban, 1760. nov. 29-i bejegyzéssel (IV. A. 21. fond: b. 115. kötet 49-50. p.) talált halálos ítéletet így jellemezték: „[…]íllyetény másodszor, annyival inkább tőbbszöris el követett házasság törő, -s- hite szegett Személlyeknek halálos bűntetést, az az a Testi halált szabott[…]” Itt is egyértelmű az utalás arra, hogy csak a „földi életet” vehetik el, de a „lelke Isten ítélőszéke elé kerül”.

Nagy Károly arról a Tibetben kialakult szokásról tudósított, amikor az elhalt „[…]terhes nőből kivágják a gyermeket és külön temetik el, nehogy démon váljék belőle[…]”[1180] Vagyis, a földnek visszaadott magzattal a lelkét is szándékosan ajánlották föl egy jóságos, erős hatalomnak, amely megvédte a rossz szellemektől, démonoktól. Keresztény pantheizmus és a reinkarnációs lámaista hit a vallások előtti, pogánykori hiedelemben találkoztak. Erről erősít meg bennünket László Gyula is, aki a honfoglaló magyarok hitvilágát rekonstruálva, többek között ezt közölte: „A halott testből vándorútra indult lélek pedig többszörösen formát vált, míg végre a hetedik halál után újjászületik ismét a családban.”[1181]

Népmeséink is vallanak erről az ősi néphitünkről. Egyikben Grynaeus Tamás a szegedi mesemondó Engi Tüdő Vince elbeszélését idézi. Ebben az ablak alatti rózsafán annyi rózsa nyílik, ahány elvetélt, „elcsinált” gyermek volt a családban.[1182] A másikban László Gyula egy Berze Nagy János által elemzett mesét foglal össze. Egyik részlete: „A királyné két gyermeket szül[…] Ármánykodás folytán a két gyermeket elássák, belőlük két arany körtefa nő[…]”[1183] Hét metamorfózis után a történet inkarnációval fejeződik be: ismét két aranyhajú gyerek születik.

Tudjuk, hogy két gyermek együttes napvilágot látása, azaz ikrek születése a legtöbb népnél szerencsétlenséget jelentett és egyikét elpusztították. Itt az ármánykodás e szokást jelölhette. A holtakat ügyetlenül visszaadták a Földanyának, aki termékenységével újra életet adott nekik két fa alakjában, majd a Földisten életereje végül ismét hús-vér gyermekeket szült. Vagyis visszatérhetnek és vallhatnak az ellenük elkövetett bűnről. Ezt nem akarták a feudalizmus korabeli magzatvesztő anyák sem; ettől is féltek, ezért biztos megsemmisítő helyet kerestek.

A földnek a talaj, majd a Földanya alatt a harmadik, szintén mítikus régiója a pokol. Legjobban szemlélhető ez Dante elképzelésében, amelyet az ókori görög-római mitológiából, a Talmudból, de főleg a Koránból merített, majd dús költői fantáziával elegyített és írt meg. Az Isteni színjáték 34. énekének jegyzetében rajzot láthatunk: „A Föld keresztmetszete Dante képzelete szerint” címmel.[1184] ezen középen a szárazföldektől körülvéve egy, a Föld középpontja felé irányuló és szűkülő, keskeny tölcsér a pokol. Az ördögök tehát a Föld tüzes közepében, „gyomrában” laknak.

Kurt Seligmann könyvéből néhány idevonatkozó fontos adatot tudtunk meg az ördögökről: „A bölcsesség könyve, az alexandriai judaizmus terméke, megismétli, hogy a halált a Sátán hozta a világba, és »azok, akik kitartanak az ördög oldalán, halálra lelnek.«”[1185] Alább ezt találtuk: „[…]az ördögök a föld belsejének lakói, földi ügyekben tapasztaltabbak, mint a jó angyalok[…]”[1186]

J. Bjerre a Kalaháriban élő hegyi damákról megjegyezte, hogy „Gamab nevű istenük befolyást gyakorol mindennapi életükre[…] ő irányítja az élet meg a halál kérdéseit.” Ez az isten meglehetősen közeláll a pokol rosszindulatú lényeihez, mert — fogalmazta J. Bjerre — „Gamab azért ragadta magához az embereket a halottak birodalmába, mert az ottaniak kedvenc eledele az emberhús. Ez az oka annak, hogy a régi sírokban csak csontvázak találhatók, a korábban elhaltak ették meg húsukat.” [1187]

A pokol a megsemmisülésnek az a mítikus helye, ahonnan nincsen visszatérés, föltámadás, ahol a bűnök az azt magukon hordozó áldozatokkal ember és Isten elől eltűnnek. A pokol az elrejtés legbiztosabb helye. Ez a hely tárul föl az éhes állatok torkában és gyomrában. Amikor az újszülöttet a jószágok takarították el, az emberek kettős és biztonságos elrejtést választottak. A bűnt nem ismerhették meg a társak, és nem vehetett róla tudodmást a föld. Nem maradt utána jóformán semmi, amit bűnjelként kiáshattak és azonosíthattak volna. Néhány bűnesetet vizsgáljunk meg a föntiek szempontjából.

Kállay István 18-19. századi úriszéki pöröket vizsgálva írta, hogy Horváth Kata gyermekét a földre dobta, majd a szobába a kender közé rejtve, 3 napig ott tartotta. A gazda fiától teherbe esett szolgáló a gyermekét megfojtotta és a ganéba ásta el. Sebők Ilona a megszületett gyermekének nem kötötte el a köldökzsinórját, de a száját teletömte tyúkganéval. Az 1800-as évek elején egy lány a gyermekét „[…]a dunyha alá tette és kegyetlenül megfojtotta.”[1188] Szabó Jenő 1777-ből Kappel Mária soporoni nő tettét így jellemezte: „A gyermeket születés után rögtön megölte, a nála lévő zsebkéssel kétszer a torkába szúrt[…] a gyermek holttestét, amelyet ágyában rejtett el, el akarta ástni[…]”[1189]

Az általunk vizsgált 387/1827. pörben a szülés után kérdezte a nő a szeretőjétől, hogy hová tette a gyermekét? A kútba dobta. Így vallott róla: „[…]jól el tette.” A 49/1764. pörben a tapasztalt asszony „[…]igy szóllott, fejére kúlcsolva a kezét: ted el dugd el, jobb lesz a’fejed allyának[…]”, mint ha ugyanis a földnek adja. A misztikus mondanivaló közlését az asszony mágikus, jövendőmondó testhelyzetben, fejére kulcsolt kézzel végezte, jelezve szavainak elvont tartalmát. A 371/1769. pörben az anya így vallott: „[…]a’ Désábul a’ melyben Szűltem vala, csak hamar ki vettem, tiszta ruhába takargattam, és az ágyamra a’ párna alá tettem, hogy Senki ne lássa.” Vagyis, a földbe ne kerüljön. Az asszony fekhelye titkos és intim, ahová más nem nyúlhat, főleg a gyermekágyi fekvés hat hete alatt. Így az ide rejtett bűnnek csak ő marad tudója. A nő szeretője pedig így fogalmazott: „[…]tedd el, hogy a’ föld se tudgya meg[…]” Ebben az esetben már konkrét megszemélyesítésről és kinyilatkoztatásról van szó.

A 23/1838. pörben az anya szándékosan megszakította a már félidős terheségét és belehalt. „A’ Magzat mely ruhába takargatva ugyantsak az Anya által, ágya Szalmájában, a’ körűl lévők által fedeztetett fel[…]”, mint nem az e világi és nem az „üdvösségre” szült, hanem pokolra szánt gyermek került elrejtésre. A 375/1780. pörben az asszony szülésénél segítkező sorstárs előbb így beszélt: „[…]ha hat lésszenis én ugy ell takarétom, hogy soha senki meg nem fogja tudni.” Később pontosan megfogalmazta, hogy „kire” gondolt: „[…]eő azt ell takaríttya, hogy a főld sem tudgya megh.”

Már eddig is több példa bizonyította azt, hogy a gyermekvesztések során a legjobban az ikrek voltak veszélyben. Markos Gyöngyi gyűjtötte Makóról: „Óvakodnak az asszonyok a két gyermektől, azért, mert egy gyermeket is nehéz volt fölnevelni, nemhogy kettőt.”[1190] A 385/1808. pörben az anya így vallott. „[…]É fél után[…] ki mentem az udvarba lévö Istáló mellé, és ottan szűltem el mind a két Magzatomat.” Ezután megtudjuk, hogy nem ásta el az ikreket, egyelőre jószágok sem ették meg, hanem „[…]a szegény ártatlan és eleven szüleményeit kegyetlenül a szomszédjának udvarába által vettette, és az által is, nem külömben az éjjeli hideg üdöben oda kint mezitelenül hagyva azokat megis őlltte.” Ha tehát a földnek nem merte őket adni, magzatait vajon kinek szánta? Állatok martalékának, vagy megfagyásra, emberhez méltatlan halálra, azaz pokolra. Fölvetődik itt még a „szomszéd” kérdése is. A szomszéd többnyire kerítéssel elhatárolt, másik világ, amely az elrejtéshez alkalmas lehet. Ami nincs az én portámon, az nem látszik, az nem tartozik hozzám, lemondtam róla.

Más fejezetünkben szóltunk az embert megszemélyesítő báburól. Itt azt az általános népi szokást említjük vele kapcsolatban, ahogy a 385/1808. pörben az asszony megszabadult nem kívánatos gyermekeitől, azaz átdobta őket a szomszédba. Róheim Géza írta a tavaszi ünnepkörhöz kötött kisze, ill. különböző bábuktól való megszabadulásról: Nógrád és Hont megyében virágvasránapon „Egy szalmából és rongyokból készült bábut nagy örömujjongással kivisznek a falu határáig és ott átdobják a szomszéd falu területére. Az ujjongás mindannak a bajnak szól, amelytől a kisze kihajításával megszabadulnak.”[1191] Akár a pokolra szánt gyerek, a kisze egyik megjelenési formája, jelentése is a „halál képmása”

Amikor az ikreket szült asszony megszabadult súlyos lelki terhet jelentő gyermekeitől; amikor a kiszebábut átdobták a szomszéd határba és ezáltal fölszabadultak, olyan volt, mint a születéskor az elszakadás érzése, vagyis a belőle kiszakadtnak volt csak megrázkódtatás, az anya számára viszont a teher letételét, megkönnyebülést jelentett. Róheimet idézzük: „A születési trauma azonban nemcsak a veszedelem, hanem a leküzdött, elmúlt veszedelem és félelmet megszüntető hatása szorosan kapcsolatos ennek a megkönnyebülésnek érzetével.”[1192]

László Gyula arról számolt be, hogy a jakutoknál és a magyaroknál, amikor a fiú gyermeket keresztelni viszik, „[…]az újszülött kezébe földet s mezei munkára való szerszámot adnak.”[1193] Vagyis, ezt az utódot az életre szánják, a Földanyával megáldják. A pokolra ítélt újszülött szájába viszont ganét tömnek, pervátába, kútba, tóba, szomszédba stb. vetik.

A 394/1825. pörben, amikor az anya az elszült gyermek köldökzsinórját rosszul kötötte el és elvérezve meghalt, ezután a tanyapitvarban „[…]minden emberi, annál inkább Szűlei érzékenység nélkül garabolyba téve, egy Szegre fel-akasztotta.” Ez a föld és ég közötti semleges területen való „lebegés”, a kitaszítás tipikus példája. Befogadó hely. Föld, állat nincs, csak búvóhely, az elrejtés ténye. Ez zajlik le azoknál az eseteknél is, amikor az elszült gyermeket jól bepólyázzák, hogy senki se lássa, azután a rothadással nem törődve, napokig az ágyban, a párna alatt, szalmában rejtegetik, vagy a kuckóban, ládában stb. tartják. Ha jól elássák, esetleg az emberi számonkérés elől is megmenekülhettek volna. Az emberi törvénynél azonban nagyobb szerepet kapott a mítikus felelősségre vonástól való félelmük. Katona Imre kéziratunk széljegyzeteként megemlítette, hogy „Schram Ferenc sok 19. századi adatot talált rá, hogy a leányanyák a galga-mentén párnákat raktak csecsemőikre; a halotti anyakönyvi bejegyzések tele vannak fulladásos halállal.”

A 382/1803. pörben az anya az elszült gyermekének nyakát zsebkéssel elvágta. A vallatásnál megkérdezték tőle, hogy a gyermekölésre „[…]Ki ősztőnzőtt tehát tégedet[?…]” Az anya így felelt: „Engemet az őrdőgoknél egyéb arra nem ősztőnőzőtt[…]” Itt már a mítosz helyett a keresztény vallásos kép jelentkezett. Az ördögök a pokol fajzatai.

A 370/1758. pörben Tatár Kata lányfejjel szült, de csecsemőjét senki sem látta. Amikor nappal vajúdott és a házból jajgatás hallatszott ki, bedugták az ablakokat. A szomszédoknak gyanús volt az eset, és később a pörben az egyik tanúskodó megkérdezte, hogy „[…]mi lelte Katát? arra felelt az Anya: Eördög lelke baja, az hideg lelte ki[…]” Az anya az ismert szólással öntudatlanul utalt az elkövetésre kerülő cselekményre, hogy a lánya lelke már az ördögé, a megszületendő gyermeket sem életre szüli, hanem az ördögnek, vagyis pokolra szánja.

A 380/1799. pörben az asszony egy „Ló hátra valo ‘sákot talált és abba[…]” dugta elszült fattyát, „[…]mely ‘sákot is a’ Tanú fel emelvén, igy szollott: jaj pokolra való gyerek van ebbe?” A 15/1738. pörben az egyik asszony az örökösödésnél húgát ki akarja semmizni a vagyonból, mert testvérét fattyúnak, vagyis törvénytelen gyereknek tartja. Átokszöveget szór rá: „Te Kurva Kurvatúl szűletett, az Anyád is el kárhozott, te is el kárhozoly, mert Fattyú vagy, egy Fattyú se megyen menyországban, Tolvaj vagy, s — kurva vagy, az ördögöké s, Plutné vagy.” Ezen sorokat elemezve, az általánosan elterjedt hiedelem az volt, hogy a kurva bűnös, nem jut a menyországba, hanem elkárhozik. Sőt, a kurva maga is ördöggé válik: „Pluthné”,[1194] az egyik főördög felesége lesz. A kurva nem más, mint tolvaj, aki ellopja magzatától az igaz megdicsőüléshez vezető életet, és ezért a magzatvesztő, rossz asszonytól született „fattyú” is pokolra jut. Az ilyen gyerek tehát elve pokolra van szánva!

Az elbújás, gyermekvesztés, mint a megkapaszkodás ellentétösztöne, az elszakadás traumájából keletkezett ösztönös cselekedet, így végződött a pokol vallásos fantázia-képével. Vizsgáljuk meg befejezésül ezt a legendakört.

A 9 hónapnál korábban elhajtott magzat és a mesterséges beavatkozás nélkül megszült, majd ezután elpusztított csecsemő között alig volt különbség. Azt tudjuk, hogy némely vidékeken a magzat életkora befolyásolta ugyan a bűn mértékét, így egyes területeken a gyermek az asszony méhében már új életnek számított a megtermékenyüléstől, máshol a megmozdulásától, azaz a félidős terhességtől, ismét máshol csak a születés pillanatától, mégis, nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy mind az éretlen embrió, mind a megszült csecsemő elpusztítása pokolra szánásnak számított, különösen úgy, hogy a szigorú keresztény egyházi kívánalom szerint meg sem keresztelték. A kereszteletlen gyerek lelke csak az égben bolyong, de a mennyországba nem engedik be.

Elsők között Temesváry Rezső írta le, hogy „Csak egynémely vidéken, különösen az Alföldön, itélik el legalább is theoria a magzatelhajtást, mert azt tartják, hogy a ki a magzatát elhajtja, annak ezt a pokolban tálalják föl, hogy megegye.”[1195]

Tárkány Szücs Ernő így foglalta össze a kérdéskört: „A magzatelhajtást — rendszerint a fogantatás pillnatától — bünnek, gyilkosságnak tekintették. Gémes Balázs kutatásaiból azt is tudjuk, hogy nem mindenütt érvényesült ilyen merev szabály, mert amíg a magzatnak — felfogásuk szerint — »nem volt lelke«, védelemben sem részesült[…]” A magzatelhajtó „[…]aszonyokat ugyanis nemcsak a közvélemény ítélte el, az állam büntette meg, hanem rettegniük kellett földöntúli hátrányoktól is, pl. hogy a pokolra kerülnek, az ördög áldozatává válnak stb. De még a hatvanas években is a legelterjedtebb visszatartó erő volt az a hiedelem — az osztrák határszéltől Moldováig —, hogy az asszonynak az elvett vagy elhajtott magzatát a túlvilágon meg kellett ennie. És ettől nagyon komolyan féltek is.”[1196]

Gémes Balázs középkori ábrázolásokat mutatott be a „[…]ha valaki elveteti vagy elhajtja a magzatát — a túlvilágon meg kell ennie” témakörből. Ilyen pl. a bihari Középes (Románia) templomának 18. századi freskója, vagy a hunyadi Guraszáda (Románia) templomában lévő ábrázolás, avagy egy 1530 körül készített diósgyőri kályhacsempe figurája. Valamennyi a pokolba jutott nőt ábrázolta, amint az ördögök föltálalták neki elpusztított gyermekeit. Az asszonyok pedig ették őket.[1197]

Mint láttuk, a bűn megtorlásához két tényező fontos. Az egyik, hogy a Földanya tudomására jusson, a másik pedig, hogy a tettes az ördögök birodalmába kerüljön. Főzy Vilma írja, hogy a mai mexikói halottak közül „Valóban »pokolravalónak« tulajdonképpen csak a gyilkosokat, házasságtörőket és az ördöggel cimborálókat tartják.”[1198]

A szülés, Földanya szerepe, és a halál közötti öszefüggésekre Kiss Lajos talált hódmezővásárhelyi példát. „Azt tartják, hogy a teherben levő asszony, ha meghal, azért megszüli a gyermeket a koporsóban, különben nem venné be az anyát a föld.”[1199] A Föld[1200] azért is válik mindig magához vonzó „Anyafölddé”, mert „A mássát elássák a kertben, azért vágyik vissza az ember szülőhelyére, szülő házába. »Nem hiába ott ásta el apja a mássát, oda vágyik vissza meghalni is.«”[1201]

Ha a Földanya tudomására jut, hogy az asszony elemésztette gyermekét, nem veszi be; a nő halála után nem térhet nyugovóra az anyaföldbe. Ezt a fogalomkört Bálint Sándor így foglalta össze: „Aki elhajtja magzatát, régi szőregi asszonyok szerint a fejét meg nem eheti és ezt a kötőjében hordja. Kálmánynak mesélték, hogy egy asszony szaladgált éjszakának idején. Már tizenegy gyerekét mögötte, azaz elhajtotta. A tizenegy fej ott volt a kötőjében. A föld nem vette be [az anyát], mindig csak szaladgált.” Kálmány szerint is az ilyen asszonyokat „Haláluk után nem veszi be a föld.”[1202] (Pócs Éva hívta föl a figyelmünket A. Dieterich. 1913. könyvére,[1203] amely a Földanya kérdéskör addigi legteljesebb összefoglalója volt, és több megállapítása az itt kifejtetteket támasztja alá.)

A magzat- és csecsemőgyilkos asszony, ill. az elpusztított gyermeke számára marad tehát az egyetlen lehetőség, a pokol, ahol az ördögökkel cimborálhat. K. Seligmann könyvének 72. képén (168. old.) „Boszorkányok gyermeket ajándékoznak az ördögnek” (Fr. M. Guaccius: Compendium Maleficarum, Milánó, 1608.) Pierre de Lancre (?–1630.) „A gonosz angyalok és démonok álhatatlanságá”-ról szóló könyvében részletes leírást adott a boszorkányszombat tevékenységéről, amelyet nagy rézkarcon is bemutat: „A boszorkányszombat” Zianko után Pierre de Lancre: „Tableau de l’ inconstance des mauvais anges”, Párizs, 1612. A kép jobb oldalán lent „[…]különböző társadalmi helyzetű asszonyok ülnek az ördögök oldalán, akikkel megosztják borzalmas étküket — egy megfőzött csecsemőt[…]”[1204] Jobbra fent: „[…]Egy térdeplő boszorkány és egy lepkeszárnyú démon gyermeket ajándékoz az ördögnek.”[1205]

Bár a boszorkányság vádja alól a legtöbb magzatvesztő és csecsemőgyilkos asszony menetsült, ill. ez a vád a feudalizmus kori szexuális bűnpöreinkben már nem szerepelt, nem is felejtődött el teljesen, hiszen a boszorkánypörökben gyermekvesztés is föl-föltűnik! Pöreink gyermekvesztői tettüket a világ előtt a boszorkányság, vagy gyilkosság vádja nélkül, a túlvilág előtt pedig a Földanya tudta nélkül akarták végrehajtani, hogy ők maguk minden felelősségrevonástól mentesüljenek, ugyanakkor halálra szánt gyermeküket a legjobb rejtekhelyre, a pokolra juttassák.

*

Végezetül és kiegészítésképpen tanulságos, ha összefoglaljuk és összehasonlítjuk a vizsgált pörökben talált gyermekvesztési módokat és a halott csecsemők elrejtésének helyeit.

A gyermekvesztés módja

A módozat eset

I. Vetélés

1. Méhében (hasában) összetörette a magzatát 1

2. Magát „megkenette”, ezzel magzatát a méhében összetörette 1

3. Magzatűzőszertől elvetélt 4

4. Magát megütötte, utána halva szült 1

5. Művi beavatkozás nélkül vetélt 3

6. Kriminális abortusz történt 1

7. Szülés előtt 2 héttel javashoz fordult gyermekűzőszerért

és ettől megszült 1

8. Kocsival fölborúltak, a lány azóta darvadozik, és 4 hónapra vetélt 1

II Halva szült

1. Halott gyermeket hozott a világra 1

III. A megszült gyermeket elvéreztették

1. Köldökét nem kötötte el és elvérzett 4

2. Az anya az újszülött köldökét kiszakította és elfolyt a vére 1

IV. Megfojtás

1. Pántlikával fojtotta meg 1

2. Kezével torkát elszorítva fojtotta meg 9

3. Ágyékát, szíve táját, torkát erősen megnyomta 2

V. Párnával, ágyneművel, bepólyázással fojtotta meg

1. Ágyban, derékalj alá tette 2

2. Rongyba csomagolva ládába rakta 1

3. Rongyba csomagolva kuckóba rejtette 1

4. Ruhába csavarta 1

VI. Élve temették el, földdel fojtották meg

1. Gödörbe dobta és földet tett a szájába, majd betemette 1

VII.Vízbe fojtotta

1. Dézsa vízbe beleszülte 2

2. Vízbe rakva vergődését nézte 1

3. Tóba dobta, Tiszába vetette 2

4. Derekánál fogva a gyermek fejét a vízbe ledugva fojtotta meg 1

VIII. Magára hagyta

1. Az anyja pöndölaljában, ellátatlanul halt meg 1

2. A gyepen elhagyta 1

3. Az udvaron magára hagyta 1

4. Az úton magára hagyta 1

5. Ikreit a szomszéd udvarába átdobta 1

IX. Törés, tekerés, zúzás által történt meghalasztás

1. Nyakára hágott és eltörte, majd késsel megszúrta 1

2. Nyakát kitekerte 1

3. Fejét összetörték 1

X. Szúrással, vágással végeztek vele

1. A feje lágyába (a kutacsokba) tűt szúrni biztatták 1

2. Hegyes fával a torkába szúrt 1

3. Késsel torkán, mellén halálos sebet ejtett 1

XI. Ápolás hiánya

1. Anyja sohasem engedte tisztába tenni 1

XII. Több csecsemőn halmozottan elkövetett élet elleni erőszak

Ezek:

Ujjával feje lágyát, nyakát, gégjét, száját, szíve táját, ágyékát megnyomták, azon vörös és kék foltokat hagytak; száját beszakították, köldökét elszakították, nem kötötték be, alsó álkapcsát eltörték, a kisededet nyavalya törte, tajtékot túrt a száján, orrán, a kezével fojtotta meg, szoptatáskor megnyomta.

A halott csecsemők elrejtésének helye

I. Az ágyában találtak rá

1. Három napig az ágyában volt 1

2. Az ágy szalmájába dugta 1

II. Épületen belül temették el, dugták el

1. A pitvarban garabolyban szegre akasztotta 1

2. Színben egy kád alá dobta és földet rakott rá 1

3. Zsákban a pincében ásták el 1

4. Disznóólban a vályú alá temették 1

III. Földbe temették

1. Az udvarban elásták 2

2. Tanyakert árkába, kút mellett eltemették 2

3. Egy dobozban eltemették 1

4. Árokba, gödörbe ásva rejtették el 3

5. A város alatti gödörbe dobva földet kapart rá 1

6. Temető sarkába, árkába ásta el 2

7. Búzaföldön egy gödörbe elásta 1

8. Kukoricaföldön elásta 1

IV. Vízbe rejtette

1. Nyakába téglát kötve, a kútba dobta 1

2. Tóba vetette 1

3. Folyóba (Tiszába) dobta 1

V. Árnyékszékbe dobta

1. Rongyba kötve pervátába hajította 1

2. Árnyékszékbe vetette 1

VI. Állatok martalékául hagyta

1. Vakondok túrásába bekaparta 1

2. Varjak és tyúkok elhordták az árokból 1

3. Patkányok rágták szét az ólszínben 1

4. A víz mosásának és állatok martalékául hagyta 1

5. Udvari gödörbe dugta, ahol a kutya fiadzott 1

6. Kutyák kezdték ki a gödörben 1

7. Kutyák megették a tanyaudvarban 1

IV.

rész

SZEXUÁLIS KULTÚRA

BEVEZETÉS

A szexuális magatartás normái az emberré válással egy időben kezdtek kialakulni és elkülönülni. Maga a szexualitás viszont a fajfejlődésünkben jóval messzebb nyúlik vissza és öröklődik. Ott van több cselekedetünkben — pl. a bőrápolásos szolgálatból eredő szépítkezésben, fodrászkodásban —, többségüket pedig a társadalom és a vallások megbélyegezték, bűnnek nyilvánították, harcoltak ellenük és a vétkeseket megbüntették. Sokszor már észre sem vesszük, erkölcscsőszként hogyan lépük föl olyan esetekben, amelyek pl. a szomszéd népeknél jogszabályokban ugyan nem rögzített, de társadalmilag kívánatos megnyilvánulási formának számítanak, titokban esetleg mi is gyakoroljuk, de róla kifelé más véleményt hangoztatunk.

Az ember számára sok szexuális megnyilvánulás koronként, népenként, ill. földrajzi megtelepedéstől függően, visszataszítóvá vált. Az ezeket tovább gyakorlókat az ellenük folytatott harc kizárta a kultúrából. Máshol ugyanezek a jelenségek a kultúra meghatározó jellemzőivé váltak és az ezektől eltérő magatartású egyéneket üldözték.

A kultúrát már igen pontosan meghatározták, bár rendre összezavarják a civilizációval. Az erkölcs fogalma azonban a mai napig sem kellően tisztázott, és a legtöbb ember a prüdéria, ill. a nemi kilengések összehasonlításával hozza összefüggésbe, holott az erkölcs az embertársainkhoz való viszonyulás valamennyi formáját magába foglalja. (Mások megbecsülése, felebaráti szeretet, megbízhatóság, segítségnyújtás, kitartás, hűség stb, stb.)

Nem véletlen, hogy az erkölcs megítélésében az emberek igen szélsőségesek. Vizsgálni kell, hogy kinek az erkölcseiről van szó? Keleti, nyugati, törzsi stb. kultúrkörben élőkéiről-e? Az ateizmustól a legszélsőségesebb (pl. ön- és társadalompusztító) szektákig melyik vallási hitközösségbe tartoznak? A társadalmukban melyik réteget képviselik? (Óriási a különbség pl. a két világháború közötti magyar parasztságon belül a középbirtokos gazda és annak alkalmazottai között kialakult életforma és magatartás között.) A gazdasági helyzet mindig alapvetően meghatározta az erkölcsöt. Papp Gábor így fogalmazta ezt meg: „[…]a gazdasági lét és a szexuális morál mindenkor keresi a kapcsolódási pontokat, az erkölcs alkalmazkodni próbál a gazdasági szükségszerűségekhez, a gazdasági érdekek pedig igazolást keresnek az erkölcsi normákban.”[1206]

Tovább sorolhatnánk még a jellemzéshez fontos szempontokat, de változatlanul csak általánosságban maradnánk. Az erkölcsön belül változatosabb, még inkább egyénileg elkülöníthető a nemi erkölcs. Ha az egyén kultúrkörében valamelyik szeretkezési mód megvetett, de az illető vérmérsékletének, belső késztetésének ez a legkedvezőbb a teljes nemi kielégüléséhez, számára ez válik követendő „erkölcsi normává”. Ha ilyenkor az egyén a csoportjában társadalmilag domináns személy, magatartását a többiek átvehetik és ezzel a nemi erkölcsöt formálják. Az egyén számára a nemi erkölcs a szerelmi életben, a szexualitásában tanúsított magatartásával azonos. A társadalomban a sok egyed sajátos nemi erkölcse együttesen vezet a reájuk jellemző szexuális kultúra kialakításához. Kaj Birket-Smith a törzsi népek szexuális életéről megjegyezte, hogy „[…]az egész kultúrára alapvető hatással van.”[1207] Ez a megállapítás általánosan is, minden népre jellemző.

A bemutatott feudalizmus kori bűnpörökben vizsgált szexualitás és a szerelem bizonyos szintje még akkor is megmaradt bennünk „állatinak”, ha a magunk állandó gyönyörszerzésére „emberi” módon fejlesztettük tovább. A társas munka, a beszéd, a gondolkodás és a jövőben való tervezni tudás mellett — ez utóbbinak egyik megnyilvánulása a halál elől való menekülés —, ezekkel azonos értékszinten az ösztrusztól, vagyis az ivarzási szakasztól függetlenné vált szexualitás is hozzájárult emberré válásunkhoz. Huizinga írta: „A civilizációnak a szerelmet mindig a képzelet fátylával kell borítania, fel kell emelnie, hogy feledtesse kegyetlen valóságát.”[1208] (Vagyis megmaradt állati magatartását.)

Az egyes embercsoportok időben, térben és „fajilag” bármennyire is távol állnak egymástól, egy egységes biológiai lénynek a viselkedésmódját, ill. életmódját mutatják, így egyetlen közös humánkultúráról beszélhetünk. A hasonlóságokat és az azonosságokat egymástól távol eső civilizációkban is megtaláljuk, a különbségek pedig csupán ezt a nagy emberi kultúrkört gazdagítják.

Bodrogi Tibor írta Frazer könyvének, Az aranyág-nak méltatásában: „[…]a primitív társadalmak vizsgálatát az antik kultúrák és a paraszti folklór tanulmányozásával köti össze.”[1209]

Egyetlen és kizárólagos mérce híján ezt a módszert mi is biztonsággal vállalhattuk. Ahogy a „primitívnek” mondott kultúrák is méltó helyet foglalnak el az emberi társadalomban, úgy a „fejletlenebbnek” ítélt korszakok is beletartoznak a világtörténelembe.

Az elmondottakból következik az a kérdés, hogy vajon szabad-e összehasonlításokkal, következtetésekkel különböző tudományágak megállapításait bizonyságul használni? Elfogadhatjuk Kaj Birket-Smith gondolatát, hogy „A spekuláció önmagában nem vezet sehová; viszont hipotézisek nélkül a kutatás meddő folyamat.”[1210] Földolgozásunkba ennek értelmébe vonunk be különféle tudományok eredményeit. Ám Péter Katalin 17. században följegyzett és általa vizsgált megannyi drasztikus bűnpör tanulmányozása során attól óv, hogy általánosítsunk, „[…]mert jóllehet valóban minden szörnyűség előfordult, a valós elemekből mégis valótlan kép alakulna ki a kirívó, a társadalmilag visszautasított magatartás általánosítása miatt.”[1211]

A bűnpörök elemzése során figyelembe kell venni, hogy a durva bűncselekményeket, ill. a bűnnek a paráználkodással kapcsolatos enyhébb változatait az egyes emberek követték el, és a legtöbb jelenség nem társadalmi méretű, noha évezredeken keresztül törvényszerűen ismétlődnek, mint pl. a csecsemőgyilkosságok. A vizsgált jelenségek összetettek és gyakran ellentmondásosak. A legjobb válaszok sem merítik ki a kérdésekre adható valamennyi feleletet. Ugyanakkor a szavakat lehet úgy válogatni, alkalmazni, hogy bizonyságul szolgáljanak akkor is, ha állításunk eleve hamis.

A bűnpörök nem egy olyan jelenséget is bemutatnak, amely az ember történetében valaha ösztönös nemi megnyilvánulás volt, de az egyes társadalmakban elveszítették szexuális jellegüket és átalakultak. Ma már senki sem következtetne a hajdani eredetükre. Az egyik ilyen ismert jelenség, amikor az emberek munkavégzés után, ünnepnapokon csoportosan kiülnek a házaik elé a kispadra. (Pl.: a 190/1738. pörben: „[…]Ünnep Napon pedig hogy szoktak az Aszszony népek az haz elejben ki ülni[…]”) Pihenésük aktív, mert elsősorban gondolatokat cserélnek, főként pletykálnak; míg mások manuálisan is tevékenykednek: például kötnek, morzsolnak, fonnak, vakaródznak, gyermekeket fésülgetnek, kurkásznak stb. Ez a „társas pihenő-tevékenység” idővel népszokássá vált. (A jelenség-együttessel külön fejezetben foglalkozunk.)

Végül fölmerül a kérdés, hogy a vizsgált feudalizmus kori bűnpörök vádlottjai milyen szellemi képességű, elmeállapotú emberek voltak? Szó sincs arról, hogy őket válogatás nélkül ideg- vagy elmebajos, esetleg beszűkült értelmi képességű embereknek tartanánk. Az esetek egy részében egyszeri, többnyire fiatal kori megbotlásról volt szó, amelyet nem csupán a bűnüldöző hatóságok, hanem az egész társadalom szigorúan ítélt és büntetett, főleg azonban el nem felejtett. Így a kiközösítéssel sok, egyébként normális lelkialkatú embert indított el a társadalmi lecsúszás útján, amely a kényszer- és peremhelyzetben bizonyos beszűküléshez vezetett.

A pörökben szereplő vádlottak jelentős részére azonban nem ez a jellemző. A társadalom normáinak megszegése, az alkalmazkodó képesség kisebb-nagyobb hiányossága mindig eltérő magatartást tükröz, még akkor is, ha a korlátok betartása nehéz. Zömében az alkalmazkodóképes emberek maradnak fönn és viszik tovább a fejlődést. Az átvészelés nagyobb erény lehet, mint az önpusztító ellenállás. Az elmúlt évmilliók során — leszámítva néhány hirtelen kialakult nagy geológiai, klimatikus stb. természeti változást — nem sűrűn volt igazi evolúciós vagy revolúciós robbanás, az életet inkább a fokozatos fejlődés vagy a lassú „belenövés” jellemezte. Így van ez az ember egyéniségével is. Ritka kivétel az a forradalmár, aki úgy tör utat, hogy a régi helyett magasabb szintű életet teremt. Csakhogy a pörökben szereplő vádlottakra a „kitörésükkel”, azaz a bűncselekményükkel nem az építés, hanem a rombolás volt a jellemző. Pusztították a kor, a társadalom által kialakított normákat és ezáltal a saját sorsukat, jövőjüket is. (A francia forradalom utolsó korszakáról terjedt el a máig érvényes szlogen, amikor a forradalmárok már egymást pusztították, hogy a „forradalom a saját gyermekeit is megeszi”.)

A bűnpörök zömében az elkövetett bűncselekmények nem jártak egyedül. Az esetek nyomozása során gyakran kiderült, hogy maga a cselekmény is összetett, de más, kisebb-nagyobb vétségek is megelőzték, tehát halmazati jelenségről van szó. Aki egyik késztetésén nem tud uralkodni, annál gyakran a másik is aktivizálódik. Az ilyen jelenség még nem deviáns, de a társakétól eltérő, akik a kialakított normákat azon az áron is vállalják, hogy egyes tulajdonságaikat gyakran lelki kényszerítéssel, akaraterővel, de féken tartják. Az ember épp addig teljes értékű tagja a közösségének, amíg ennek normáit önmaga fölé tudja helyezni az esetleg ezzel ellentétes belső késztetésének.

A pörökben szereplő vádlottak jelentős része érzelmileg és szellemileg beszűkült egyéniség, akiknél nincs meg a megfelelő belső erő az indulatok megfékezésére. (Vigyázzunk azonban, ez az ítélet, a mai kor szellemével született és nem biztos, hogy a vizsgált korban élő ember szemléletével is elfogadható volna.) A vádlottak között jelentős egyéni különbségek találhatók. Gondoljunk pl. a 325/1762. pörben szereplő kislányra, aki a nevelőanyja szerint elméjében igen korlátozott, vagy a nagyon is ravasz, de több és igen súlyos szexuális bűnnel, gyilkosságokkal terhelt, a 404/1756. pörben szereplő Bartáékra, akikre szintén a beszűkült érzelmi élet és a gátlástalanság volt a jellemző!

Mindezek és sok kultúrtörténeti ismeret birtokában vizsgálhatjuk meg a feudalizmus kori bűnpörökben található szexuális kultúra árnyaltságát.

1. NEMI ERKÖLCS

Mint azt a bevezetőnkben elmondottuk, ami az egyik embernek kötelezően előírt, követendő norma, az a másiknak tiltott gyakorlat, ezért az emberi kultúrában a nemi erkölcsök tekintetében a legnagyobb szélsőségeket találjuk; de úgy is fogalmazhatunk, hogy a kultúránkat a legtöbb színnel a szexuális morál árnyalja. Arra nem vállalkozhatunk, hogy közülük ideált emeljünk ki. Értékítéletünk részben egyéni, részben pedig korunkat tükrözi, ezért nem általánosítható, csupán támpontot nyújt. A feudalizmus kori büntetőperekben talált erkölcsi jelenségek jobb megértéséhez és az emberi kultúrában való elhelyezésük érdekében bő, de nem teljes válogatást nyújtunk más népek és korok nemi erkölcsiből.

2. KETTŐS MAGATARTÁS

Erőss László írta, hogy Japánban a nemiséggel kapcsolatban nem alakul ki olyan bűntudat, mint Európában.[1212] J. Huizinga két idevágó megjegyzését idézzük: a 12-13. századi Franciaországban „Az egyház igen erőszakosan, de jobbára eredménytelenül igyekezett visszaszorítani az alsóbb osztályok durvaságát és szabadosságát.”[1213] Jól látta, hogy „A középkor szerelemtanában két különböző áramlatot figyelhetünk meg. A szokásokban és az irodalomban egyaránt fellelhető a magamutogató, végletes trágárság és a prüdéria határán mozgó, túlbuzgó formalizmus.”[1214]

Castiglione László szerint: „Az idők folyamán egyre több tilalom, misztifikálás és álszenteskedés rakódott rá a nemi életre, amelyet végül szégyellni való bűnnek kezdtek tekinteni.”[1215] H. Uhlig így jellemezte a balinéz őszinteséget: „Ahol a szexualitás bűn, ott a romantikus érzelmi rajongás nemesíti, sőt megdicsőíti a szerelmet. A testtel és funkcióival természetes kapcsolatban álló balinéz embernek nincs szava a plátói szerelemre[…]”[1216]

Horváth Pál a korai keresztényeket úgy jellemezte, hogy eleinte két végletes magatartás tükröződött a nemi erkölcsükben, a szabadosság és az önmegtartóztatás.[1217] Pelle János a 18. századi, szabad gondolkodású franciákat így látta: „A libertinage a polgári puritanizmus és a konzervatív valláserkölcsi normák ellen lázadó, sajátosan kétarcú, anarchikus jelenségként fogható fel.”[1218]

Nagy László: A rossz hírű Báthoryak-ról írt könyvében, az Anna és vádlói c. fejezetben így foglalta össze a 17. századi erdélyi szexuális erkölcsiséget:

„Éppen a marosvásárhelyi periratok tanúsítják, hogy az oly puritánnak tudott Erdélyben — még az általában szigorúbb erkölcsi normákat követő városokban is — mennyi »huncutságot« követtek el a polgárasszonyok! Ezek a nők számos vallomás tanúsága szerint ma is imponálóan bátornak tűnő elveket vallottak és követtek a nőnek az örömszerző szerelmi élethez való jogáról. Az egyik kihallgatott férfi például elmondja, hogy a vele szeretkező férjes asszony nem engedte neki, hogy megszakítsa a nemi aktust akkor sem, amikor meglátták őket, hanem a szó szoros értelmében fogva tartotta őt mindaddig, amíg csak ki nem elégítette. A vallomások szerint nem egy olyan eset is előfordult, hogy tisztes polgárasszonyok egyszerre több férfival szeretkeztek, amiből nem csináltak égbekiáltó ügyet![…] Tisztes polgárok asszonytársaságban azzal dicsekedtek, hogy »szeretőjük öle bizony sokkal édesebb« a feleségükénél, és szégyenkezés nélkül taglalták előttük szeretőjük szexuális teljesítőképességét. Mindez arra int bennünket, hogy felülvizsgáljuk mindazokat a hiedelmeket, amelyek szigorú erkölcsi életet tételeznek fel a 17. századi Magyarországon vagy Erdélyben. Még a vérrokonok közötti szexuális kapcsolatokat is sokszor »nagyvonalúan« kezelték, jóllehet — mint már jeleztük — a legsúlyosabb büntetendő cselekmények közé tartozott.

Azt is helytelen lenne feltételeznünk, hogy csupán az alsóbb néposztályok között terjedtek el ilyen szabadosságok! Cserei Mihály említi például a 17. század második felében élt, előkelő, gazdag Bánffi Dénesről, hogy az »nagy nyájas ember lévén«, a szép asszonyokhoz nyilvános mulatságokon is »minden szemérem nélkül« hozzájuk »kapdosott«, vagyis intim helyeken fogdosta őket. S ha elolvassuk Kemény János, vagy Don Diego de Estrada írásaiban, hogy milyen erkölcsi »szabadosságokat« nézett el Bethlen Gábor második feleségénél, Brandenburgi Katalinnál, akkor egészen más színben tűnnek föl a Báthory Annával kapcsolatos dolgok, még akkor is, ha netán igazak lennének azok a vádak, amelyeket állítólagos házasságtöréseiről terjesztettek.”[1219]

Buda Béla a hagyományos magyar paraszttársadalomról többek között megjegyezte, hogy a középréteg kettős erkölcsben élt, a férfinak minden szabad volt, a nőnek semmi. „Az egész társadalomra jellemző volt a nemiséggel kapcsolatos titkolódzás és álszemérem.”[1220]

A feudalizmus kori dél-alföldi szexuális büntetőperekből a kettős magatartás többszörösen érzékelhető. Mást hirdettek és cselekedtek a hatalom képviselői. A nép erkölcsiségét szigorúbban ítélték meg, mint a magukét. A nép a családon belül is kettős magatartást mutatott. A férfiak szabadossága és a nők erkölcsi tilalmai között nagy volt a szakadék. A nép egyes tagjai kegyetlenül elbántak saját osztályos társaikkal. Olykor egy-két kiérdemesült kurva jobban üldözte az erkölcstelennek ítélt fiatalokat, mint a hatóságok. Vizsgált bűnpöreink jelentős része is úgy született, hogy besúgták, följelentették egymást.

3. A NEMI SZERVEK ÉS A NEMI TEVÉKENSÉG NYILVÁNOSSÁGÁNAK ERKÖLCSI MEGÍTÉLÉSE

Európában a nemi szerveket és a velük kapcsolatos élettani funkciókat — természetesen beleértve a szexuális tevékenységet is — nagyobbrészt titok övezte, csupán a középkori, vaskos népi szokásokban bukkant elő „nyers valóságuk”. Ezt a fogalomkört legföljebb az orvostudomány ejthette ki a társadalom megvetése nélkül, vagy a keresztény egyházak, amelyek a bűn egyik formáját látták bennük. A bűnhöz vezető út elkerülésére többnyire körülírták, de ábrázolni sem az egyház, sem a világi hatóságok nem engedték. (Az aktokon ebben az időben fügefalevél födte vagy saját kezükkel takarták el a genitális testrészt.)

Ugyanakkor a legtöbb törzsi kultúrában, az ókori Görögországban, a római birodalomban, és a keleti kultúrákban napjainkig, a nemi szervek ábrázolása, vagy a nemi tevékenység megvetés nélkül a beszéd tárgya lehetett. Indiában például a nem mohamedánok által lakott területeken, a lingam (pénisz) és a jóni (külső női nemi szerv) „isteni tiszteletnek” örvendett. A lingam előtt meddő nők imádkoztak gyermekáldásért, írta Karsai György.[1221]

4. A SZÜZESSÉG MINT ÉRTÉK

A kettős nemi erkölcs a törzsi társadalomban is gyakran érvényesült, és különösen szembetűnő volt a szüzesség kérdésében. Ebből a szempontból tipikus jelenséget tükröz Samoa. M. Mead ezt jegyezte föl róluk: „[…]a szüzesség növeli egy lány vonzerejét.”[1222] A nászéjszaka után a falunak bizonyítják a nő addigi ártatlanságát. Ha pedig nem volt szűz — amely a szabados szerelmi életük miatt gyakran megesett —, csalafintasághoz folyamodtak.

M. Stingl elbeszélése szerint, a samoai falvaknak taupoja, azaz: falu szüze volt egy kiválasztott és rangot jelentő szűzlány. Sarkítva a dolgot, majdnem úgy fogalmazhatunk, hogy a taupot azért nevelték, hogy „megmentse a falu lányainak becsületét”, ezzel a közösség erkölcsi értékét. M. Stinglt idézzük: „A taupo szeplőtlen szüzességére, amely becsületet szerzett az egész községnek, büszkék voltak annak lakosai[…] a falu szüzének legfőbb ékessége az érintetlensége volt, a házasságkötés előtt be kellett ezt bizonyítani. A defloreálást, vagyis a szüzesség elvételét teljes nyilvánosság előtt végezték a vőlegény falujában[…] az összes többi lány[…] teljesen szabad és változatos nemi életet élt[…]”[1223] De Melanéziában, az Admiralitás-szigeteken „Az eljegyzést nem bontják fel olyankor, ha kiderül, hogy valamelyik félnek már volt megelőző szexuális kapcsolata.”[1224] J. Bjerre az új-guineai kutabákról írta: „Fiúk és lányok nem érintkeznek szabadon egymással, és nem szokás a lányokat éjszakánként felkeresni kunyhójukban. Ha két fiatalnak házasság előtt nemi kapcsolata van egymással — ami természetesen előfordul — ezt a társadalom nem helyesli.”[1225] Hasonló megítélésről számolt be Antoni Judit Óceániából: „[…]a Doba szigeten a hajadon leányok szigorúan megőrzik érintetlenségüket, s a közösség elítéli a házasság előtti nemi kapcsolatot.”[1226]

Agüero Irma a Surinamban (volt Holland Guyanában) élő bozótnégerekről azt jegyezte föl, hogy a szüzek köztiszteletben állnak. A lány szüzességére az anyja vigyáz, sőt őrködik fölötte. Ha az elcsábítás megtörtént, a férfi köteles volt megfizetni a szüzességőrzés díját.[1227] Dél-amerikai indián törzseknél, pl. a tupinambáknál „A szüzességet a lányok a törzsi társadalomban nem titokban vesztik el, hanem a közösség tudtával.”[1228]

Romuald Koraś elbeszéli, hogy Örményországban is a szüzesség érték. A nászéjszaka után a lány szüleinek bizonyítani kell a megőrzött ártatlanságot azzal, hogy piros almát osztanak a násznépnek: „Hétfőn reggel a menyasszony szülei eleget tettek a régi, »karmir chindzornak« nevezett szokásnak. Büszkén kínálgatták az almát. Karine megőrizte a tisztaságát. Az almák vérvörösek voltak.”[1229]

Áttérve európai kultúránkra, Nagy László így fogalmazott a 17. századi erdélyi körülményekről: „A szüzesség megőrzése sok esetben csupán értéknövelő tényező volt, nem pedig erkölcsi felfogás eredménye.”[1230] Jávor Katalin a 19. századi helyzetet a bodrogközi Cigánd község presbiteri jegyzőkönyve alapján így jellemezte: „Korszakunkon belül a szüzesség és a házas állapot értékének bizonyos fokú csökkenésével egyidejűleg, egy — az egyház értékrendjével ellentétes — értéknéző, anyagias szemlélet térhódítására utal néhány adatunk.”[1231]

Vajda Mária a balmazújvárosi parasztság 20. század eleji életéből idézi az egyik vallomást. „Vót olyan is itt a faluba, hogy a násziccakán jött rá az ember, hogy leverték előtte a harmatot, és kérem szépen otthagyta az asszonyt. El is választották tűle, mer ugyi mán próbált vót.”[1232] Kapros Márta az Ipoly menti falvak társadalmát vizsgálva megállapította: „Abban a kérdésben, hogy a házasság előtt hányan vesztették el érintetlenségüket a leányok közül, természetszerűleg csak feltevéseink lehetnek. A fiatalság társas érintkezésének szabályai, a család, közösség ellenőrzése erős korlátot jelentettek, ennek ellenére a magam részéről nem tartom kifejezetten ritka előfordulásúnak.”[1233] Végezetül Buda Béla összefoglalóan így jellemezte a magyar parasztság — tegyük hozzá, elsősorban a gazdák és nem a cselédség — hagyományos életmódjában a szüzességre való törekvést: „[…]a házasság előtti nemi életre példa legfeljebb rendkívüli időkben — mondjuk a világháborúk alatt — fordult elő nagyobb számban, egyébként mélyen elítélték és büntették az ilyesmit.”[1234]

A szüzesség értékcsökkenése kétségtelenül a keresztény erkölcsi rend értékveszítését is jelenti és csak másodsorban függ össze gazdasági tényezőkkel. A szüzesség biológiai értéket képviselt. Egyfelől azt biztosította, hogy a genetikai állománya még érintetlen, más nem termékenyítette meg, így az őt defloráló férfi biztos lehet abban, hogy a születendő gyermek tőle származik. Másfelől azt jelezte, hogy a szűz fiatal. Ez az értékrend ismét változott. Egy idősebb férfi számára a fiatal, deflorált lány nem jelentett csökkentértékűséget, sőt a férfit megkímélte a testi-lelki betörés és tanítás olykor kényelmetlen gyakorlatától. Így alakult ki a „hajadonnal”, a fiatal „betört” nővel már a középkorban jelentkező új, szerelmi érték. Ez tükröződik a 324/1762. általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörben, amikor a gazda kinyilatkozta: „[…]minek ugymond neki az aszóny, mivel Leanytis talal.”

A 175/1810. pörből megtudjuk, hogy a deflorált lány jó szeretővé vált, mert „[…]mint Feleségemet ugy éltem[…]” — vallotta a férfi. „[…]más járt[-e] az Leányba te kivülötted?” — kérdezték tőle. — „[…]Piti Tamás átalassa[…] leg először ö kezdette ki[…]” — válaszolta.

A szülők jelentős része szigorúan őrködött gyermekük szüzessége fölött. Ezt használta ki a férfi, aki erőszakkal megszeplősítette a leányt, majd rettegsében tartotta. A sértett így beszélt: „[…]Hamza mindég azzal fenyegetett, hogy ha ezt szűlűim meg tudgyák, azonnal meg őlnek.”

5. A TERMÉKENYSÉG MINT ÉRTÉK

A szüzességgel szöges ellentétben állt az az erkölcsi magatartás, amely a nők érintetlenségét nem sokra becsülte és fölé helyezte termékenységüket. Ez az erkölcsi norma azoknál a társadalmaknál alakult ki, amelyek gazdasági vagy hatalmi szempont miatt minden áron a bizonyosan saját vérvonalú utódlást tekintették a legfontosabbnak. Ilyen társadalmak voltak a földművelők, pásztor- és nomádtörzsek. Ebbe a csoportba tartoztak a katonák, a rang szerint magas hivatali állást betöltő patríciusok és az uralkodók családjai. A meddőség náluk egyenesen katasztrófa volt, amiért számtalan házasság fölborult. Nemzés céljából feleséget, lányt fölajánlottak vagy cseréltek, de ugyanezt tették gazdasági haszonlesésből is. Ez utóbbi a prostitúcióval rokon, de nem azonos módszert jelentett.

B. Malinowski a melanéziai Trobriand-szigeteken tapasztalt szokásokról többek között ezt fogalmazta: „A házasság előtti tartós viszony kizárólag személyes elemekre van alapozva, s csak azok tartják fenn.”[1235] Más kérdés, hogy egyes rituális ünnepeken mindkét nem hűtlenkedik és a félrelépésnek titkosnak kell lennie. Egyébként ez az időszak a próbaházasság velejárója.

Amikor Samoán az „[…]udvarlás megérik a tényleges lánykérésre, a fiú egyre több ízben ottmarad éjszakára is a lánynál, és a házasságot a legtöbb esetben már jóval a tényleges megkötése előtt elhálják” — írta M. Mead.[1236]

H. Maspero az ókori Kínában a földművelők egybekelését így írta le: „A tavasz második hónapjában[…] a király[…] megnyitotta a házasságok évadját, egy hivatalnok[…] kihirdette a parasztoknak, hogy eljött »a fiúk és lányok egybekelésének« ideje. Ez volt egyébként az a pillanat, amikor a téli lakásokból kiköltöztek a több család közös otthonát jelentő kunyhókba[…] A tizenöt évet betöltött fiúk és lányok kimentek énekelni a mezőre csoportosan vagy párosával[…] Dal dalt követett, s az éneklés a szabad ég alatti egyesülésben végződött. A szerelmesek egész tavasszal és nyáron át minden nehézség nélkül láthatták egymást és találkozhattak; mikor azonban eljött a tél, s a családok visszatértek a tanyára, elváltak egymástól[…] Ősszel, ha a leány teherbe esett, a szeretők összeházasodtak[…]”[1237] A próbaházasság egyik változata volt ez. Megjegyezzük, hogy ha nem történt meg a teherbe esés, a „dobolás, éneklés és szeretkezés” a régi vagy egy új szeretővel a következő tavasszal ismétlődött, mindaddig, amíg a lány 20, a férfi pedig 30 éves nem lett. Ennek a szokásnak az volt a lényege, hogy a lánynak már a házassága előtt teherbe kellett esnie, bizonyítva termékenységét. Házasodásra csak ezután vált alkalmassá.

Tibetben „[…]a társadalom még a törvénytelen gyermek anyját is jóval többre tartotta, mint a gyermektelen nőt” — fogalmazta Nagy Károly.[1238]

Klaniczay Gábor szerint, a kora középkorban a puszta együttélést is törvényes kapcsolatnak ismerték el a frankok és a germánok. (Ma általános szokásként ismert az európai jellegű kultúrákban is.) Ha „[…]egy nő már bizonyította a termékenységét, nem hátrány volt, hanem előny.”[1239]

Kapros Márta az Ipoly menti falvakban talált vonatkozó szokásokról ezeket jegyezte föl: „Ritkán ugyan, de előfordult, hogy a fiatalok egy-két évig is — jobbára a leány szülei házánál — együtt éltek, úgy tekintették őket, mintha házasok lettek volna.”[1240] A házasság előtti nemi élet következményeként így idézi egyik adatközlőjét: „Te mán beszélhetsz, hisz’ hasas tehén vótál, mikor elvettek!”[1241]

Buda Béla így jellemezte a magyar parasztság szexuális kultúrájának idevágó részét: „Csak egy-két vidéken adódott mód a házasság előtti kipróbálásra, az özvegyasszonyok nagyobb nemi szabadsága vagy egy-egy kikapós falu széli fehércselédnek a megtűrése révén.”[1242]

Tárkány Szücs Ernőtől olvashatjuk: „Erdei [Ferenc] teljesen indokoltan állapítja meg, hogy a parasztságnál régen a szerelmi élet a házasság előtt és a házasságon kívül zajlott le, mert a házasság olyan szigorúan kötött és fegyelmezett életet kívánt, amelyben a szerelemre már nem jutott hely. Persze csak a szerelemre, és nem a szerelem biológiai követelményeire.”[1243]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori büntetőperek közül a 127/1761. pörben a lány két gyermek megszülésével bizonyította termékenységét. Amikor megkérdezték tőle, hogy „Voltále paráznaságodért többször fogva?”, így válaszolt: „Igenis vóltam, mert ă másik gyermekemis csak ugy lött[…]” Egyébként a lányok teherbe ejtéséről szólnak az alábbi perek és ez a tömeg mutatja a jelenség előfordulásának gyakoriságát:

132/1763., 134/1765., 135/1765., 140/1766., 142/1767., 143/1768., 144/1768., 150/1771., 158/1775., 160/1778., 165/1783., 172/1802., 173/1805., 175/1810., 179/1836., 186/1782., 221/1762., 258/1796., 264/1801., 265/1802., 266/1804., 270/1807., 271/1807., 290/1830., 292/1836., 293/1840., 294/1842., 376/1781., 379/1782., 383/1804., 387/1817., 381/1801., 388/1818., 389/1819., 390/1819., 391/1820., 393/1825., 396/1827., 397/1827., 399/1828., 400/1829., 401/1829., 402/1842., 403/1842., 405/1819., 410/1767.

A 16. századtól a parasztok között Európa-szerte meghonosodott a vendégéjszakák, próbaéjszakák intézménye, amelyek általában a lány teherbe ejtéséig tartottak. A falu természetesnek vette ezt a kapcsolatot, legföljebb a lány koszorú nélkül ment az esküvőre. „A parasztok között, akiknek erkölcsei még nagyon egyszerűek, nem könnyen esik meg, hogy valaki, aki szeretőjét teherbe ejtette, azt faképnél hagyja. Feltétlenül magára vonná az egész falu gyűlöletét és megvetését” — idézett Papp Gábor egy korabeli német szerzőt.[1244]

Tárkány Szücs Ernő a házassági próbáról így írt: „Erről olyan esetben beszélhetünk, ha a fiatalok azzal a feltétellel éltek együtt vagy jártak össze, hogy ha meghatározott időn belül (rendszerint egy év) a leány gyermeket fogan vagy szül, házasságot kötnek, egyébként pedig szakítanak egymással.”[1245]

A 73/1768. pörben a férj ezt vallotta: „[…]minek elötte ez előtt 4. esztendővel el vettem volna Feleségűl elsőben vagy háromszor meg probáltam ‘S véle háltam.” A 74/1836. pörben szintén a férj vallotta: „[…]Feleségem Pap Erzsébettôl gyermekem soha nem lévén, meg akartam próbálni hogy tehetettlen férfi vagyok e’[…]” Ennek érdekében egy nőt anyagi ígéretek fejében teherbe ejtett, hogy gyermeket szüljön neki.

A 137/1766. pörben a nő beszélte: „[…]30szor paraznalkodtam véle[…], engem mindétig bisztatott hogy el fogh venni a mint hogy ugyan tsak ell is vett[…]” A 164/1779. pörben a nő így beszélt szeretőjéről: „[…]azt mondotta Kereszturi István ne fellyek mert eö mind a gyermekemet, mind magamat el fog tartani, mivel neki nincsen maga feleségetül, Semmi gyermeke, majd meg probálja mellyikbe vagyon a hiba ő benne é vagy a Feleségébe.” A férj próbája az új nemzőtárssal sikerre vezetett.

A 318/1768. pörben egy asszony beszélt félrelépéséről: „[…]Sok háborúságot szenvedtem az Férjemtől, hogy gyermekem tőlle nem volt[…] holott az én fajtám mind szapora fajta volt, ugy osztán meg akartam probálni, ha lész é tőlle gyermekem [ti. az alkalmi szeretőtől] vagy sem?”

Az életképes gyermekek nemzése érdekében a biszexuális családnak segítségére sietett egy barát. Így ajánlotta magát a 404/1756. pörben: mivel „[…]a Kegyelmetek gyermeke élő nem lehet, talán jó volna ha ă mag őszve elegyedne máséval, én még úgy mond, magvas ember vagyok, ha élővé lenne meg cselekedném, úgy énis reá állottam” — beszélte a férj. Ezután a feleség beismerte, hogy „[…]az Uram Pap Mihály mellé maga feltett az agyra, azt Parancsolta hogy kőzősűlyek vele[…]”

Sárkány Mihály írta Fekete-Afrikáról, hogy a patrilineáris kenyai nandik és a matrilineáris zambiai, ill. zimbabwei ilatongák körében bizonyos föltételekkel mód van arra, hogy a feleség a férj tudtával mással is élhet nemi életet. Az ilatongáknál „Barátok között az alkalmi feleségcsere is ismeretes[…]”[1246]

A vendégéjszakák és próbaházasságok következményeit, a megszült gyermeket a 18-19. században gyakran már nem vállalták a férfiak, hanem cserbenhagyták, becsapták az elcsábított lányokat, asszonyokat. Az a szigorú erkölcsi kép, amelyet Papp Gábor írt le a 16. századi német falvak parasztjairól, Európa szerte bomlott. Nálunk a jelenség a 18. század második felében kezd szaporodni, és csak az önkényuralom kezdetével tér vissza egy időre a régi erkölcsi norma.

A 139/1766. pörben így beszélt a nő: „Hamis hitivel, lelkével el ámitott azt mondotta, haza viszen Feleségül, de nem vitt, hanem más Leánt el vett, s. mint hogy meg rontotta szüzességemet, én nem engedem, hogy móst el vegyen.” A 147/1769. pörben a lány vallotta: „[…]azzal bíztatott, hogy el veszen[…]” A 165/1783. pörben szintén ez a panasz hangzik el: „[…]azt mondotta: hogy el veszen.”

A 169/1796. pörben föltűnik az anyagi érdekeltség, amely közrejátszott az elcsábításban. A nő így vallott erről: „[…]azon igérete mellett, hogy olyan szoknyát vesz, hogy soha sem volt olyan, meg szeplősitette[…]” A 170/1799. pörben tett vallomás szerint „[…]pénz igéréssel vett reá a’ roszra, de egy pár papucsnál és egy keszkenőnél tőbbet nem adott” — panaszolta a lány a cigánylegényt vádolva. A 172/1802. pörben „[…]azzal az igerettel ketsegtetett, hogy tsak engednek neki Feleségül el fogna venni[…]” Végül a 247/1777. pörben odáig jutott a dolog, hogy „[…]mikor esküdni a Templomba mentünk onnan ki jött és el szökött[…]”, ti. a vőlegény.

Az a tény, hogy egyes népeknél és társadalmi osztályoknál a termékenység milyen értéket jelentett, akkor vált igazán szembetűnővé, ha a házastársak egyike meddőnek bizonyult. Ez bekövetkezhetett potenciaképesség birtokában és hiányában egyaránt. Ilyenkor minden erkölcsi megkötést fölrúgtak, félretették a szemérmet, és anyagi áldozatot hoztak, még partnert is kerítettek. Tibetben „[…]ha egy fivérekből álló férjcsoport kollektíven sem tudott utódot produkálni — egy kívülálló férfit vontak be[…] az így született gyermek is a legidősebb fivér, vagyis a családfő gyermekének számított” — írta Nagy Károly.[1247]

A feudalizmus kori Magyarországon a parasztságot a meddőség többszörösen sújtotta. Egyrészt nem számított igazán a törvényes frigy sem valódi családnak gyermek nélkül. Szégyen és fogyatékossági bélyeg volt. Másrészt érzelmi hiányt okozott. Harmadszor gátolta a gazdaságos termelést, hiszen a gazda vagy iparos ember „kiscselédjeinek” nevezte és „ingyenmunkásnak” tartotta gyermekeit. Végül azokon a területeken, ahol földesúri–jobbágyviszony volt, ha a gazda vagyonutód nélkül halt meg, az örökség az uraságra szállt.

Tárkány Szücs Ernő írta: „Ha a férfi minden igyekezete ellenére nem tudott feleségénél helytállni, és az utód utáni vágy legyőzte az erkölcsi gátlásokat, nemzőtársat hívott feleségéhez. A nemzőtárs mindig idegen, a család előtt ismeretlen legény volt, aki erre meghatározott ellenszolgáltatásért vállalkozott.”[1248]

Szabó Jenő Sopronból ismertet példát. 1716-ban Fritz János felesége, Anna asszony férje előzetes engedelmével és bocsánatával közösült mással. A molnárok céhmestere „[…]magától Fritz Jánostól hallott olyan kijelentést, hogy megbocsátana a feleségének, ha az mástól esne teherbe, mert az asszonynak az ágyban vele »nem sok az öröme«[…]” A férj nővére „[…]eskü alatt vallotta, hogy testvére igazában nem férfi, hiányzik a nemi szerve[…]”[1249]

A 37/1805. pörben olvashatjuk: „[…]a Feleségedet miért kergetted el, miért nem élsz te azzal

Azért hogy hibás, és a Nemzésben semmi sem származék tőlle, meddő[…]”

A 233/1767. pörben olvashatjuk, hogy az asszony szeretőt tartott, de „[…]sem az Uram[t]ul, sem ettül nem vagyok terhes.” A 249/1778. pörben az asszony egy legényt csábít el: „[…]mondotta hogy eö gyermeket csináltattna magának[…] egy házba feküvén, hozzám jött, és az labomat rugdalta S magához huzott” — beszélte a legény kalandját.

A 18. században a vagyonutód biztosításáért bérszülést is vállaltak. A 71/1828. pörből megtudjuk, hogy „Ell szerettem egy menyetskét Németh Sárát, mert 20. eszt[en]dő óltátúl nem lévén a’ feleségemmel házassági Gyűmőltsűnk — hogy legyen kire hagyni vagyonkámat és, mivel az a’ menyetske magát ajánlotta[…] két hétig egyűtt vóltunk, ‘s viselős=is lett tőlem.” A nő így vallott a dologról: „Nem tudtam élelmemet keresni s ő tartott[…]”

A 74/1836. pörben „Zsidó Zsuzsi szabad személyt három héti utánna való járás után az igérettel, hogy ha gyermeket szülne tôlem, 50 f[orinto]kat vagy pedig egy tehenet adok néki, kivel közösülvén tôlem egyszerre két gyermekei születtek, de mint hogy meg haltak 5 f[orint]. 50 xkat 1 véka búzát, és egy pár csizmát adtam néki jutalomúl.”

A 114/1755. pörben a szülés után a 30 éves asszonyt kérdezték:

„Mit igért azon engedelmességedért Kacska Kanász?

Igért egy pár csizmát melyet csak hamar megis adott.”

A 307/1767. pörben a nő sorolta a szüléséért való fizetségét: „[…]egy Véka Lisztet, egy kenyeret, s. egy darab Szalonnátis hozott[…] 10. for[into]tis hozott[…]” (Példáinkban érdemes fölfigyelni arra, hogy a vizsgált korban micsoda értéket jelentett akár egy véka liszt vagy darab kenyér, érdemes volt érte másnak szülni, kitéve magát a társadalom vagy a szűkebb csoport akár egész életre szóló megvetésének is. De azt szintén látnunk kell, hogy mennyire értéktelen volt az élet, hogy néhány forintért, kevés élelemért gyermeket szültek.)

A tevékenység sajátosan akkor is érték volt, ha a következménynek, a gyermek és anyja tartásának egyik vagy másik, ill. egyik fél sem örült. A szülést követően akkor is gondoskodni kellett a családról, ha nem követte törvényes házasság. Ilyenkor a nő és gyermeke rendszerint végkielégítést kapott. Ez a szokás máig él, sőt törvénnyel szabályozott. Kapros Márta írta az Ipoly menti falvak megesett lányait vizsgáló tanulmányában: „Felajánlottak egy bizonyos összeget — emlékezet szerint elég volt 50-60 pengő is — a leány szüleinek, »oszt ki vót fizetve életfogytiglan.«”[1250]

A 16/1759. pörben Szabó Ilona algyői 17 éves leányt a szentesi Balás András vámos teherbe ejtette. Így fogalmazott. „Adok néki száz tallért, ha Férje magához veszi Feleségül, és a’ magzatot, mint önnön gyermekét ebböl tartya[…] ha pedigis a’ Férje magához nem venné[…], csak száz Rhenes forintokat adok[…]” Adományát végkielégítésnek szánja, mert kiköti, hogy „Sem néki, sem az eö Magzattyának rajtam, vagy Maradékimon Soha Semminémü Protensioja jövendöben ne lehessen.”

A 221/1762. pörben olvasható ez a részlet: „[…]miért adtál berin felyűl 10 fl[orensi forintot és] 30. xr. neki uti kőlcségre?

[…]mivel meg hallottam, hogy az fiamtól terehbe esett, ha gyermek ágyba fekszik, hogy legyen neki mihez nyulni.”

A 265/1802. pörben ez áll: „[…]a’ Szülésnek ideje elött 6. R[hénes] f[orin]tokat fogok fizettni, olly moddal, hogy rajtam többé semmit ne[…] tendáljon ‘s ne kereskedjen.” A 266/1804. pörben a szült lánynak a házas ember fizet: „Már én meg fizettem huszon négy forintot[…]”

A 280/1822. pörben „Takáts Sámuel azt igérte hogy ha valami gyalázatba ejt, egyik szőllejét nékem adja és egy fias tehenet[…] pénzt is adott egyszer egy aranyat, másszor egy két forintost.” (A pénz csupán a szerelmi szolgáltatást honorálta.) A 393/1840. pörben a férj gyermeket nemzett a sógornőjének. A férfi „[…]a csecsemő tartására holnaponként másfél évig 3 váltó forint ajánlása mellett barátságosan a panaszolkodóval megegyezett.”

6. A HŰSÉG

A nemi erkölcs körében úgy tetszik, hogy a házastársi hűség a legbizonytalanabb és legvékonyabb szál. Az emberiség kultúrájában föl-fölbukkan, még egyes természeti népeknél is ismert fogalom, de vele párhuzamosan mindig ott van a hűtlenség is.

B. Malinowski Melanéziában végzett megfigyelése szerint, a házasok a vőlegény szüleinek házába költöznek, ahol szégyellik a nemi életet. Éppen ezért a házaséletben megváltozik az előírt etikett. „A Trobriand-szigeteken sohasem lehet ellesni gyengéd tekintetet, szerető mosolyt vagy szerelmi enyelgést férj és feleség között.”[1251] Ennek ellenére „[…]a Trobriand-szigeteken a házastársi szeretet valóságos lehet, ha talán nem is mindig mély.”[1252] A házastársi hűséget a szereteten kívül elősegíti az, hogy „A jog, a szokás és a közvélemény szerint a nemi kisajátítás kizárólagos.”[1253] Vagyis a házasságot itt sem egyedül a szeretet vagy a nemi vonzalom hozza létre, hanem gazdasági, jellembeli és észszerű motívumok diktálják. „[…]a viszonyban a nő tesz szolgálatot a férfinak, és ennek fizetnie kell.”[1254] Ez az anyagiasság még a házasságban is érvényesül. Ez természetesen nem prostitúció, mert a nő mindig önként és szerelemből adja magát a férjének, de ezt illik jutalmazni. Ezért viszont a férj elvárhatja felségétől a hűséget.[1255] Más kérdés, hogy ezt mennyire tartják be, hiszen pl. Mikronéziában, a Truk-szigeteken a házastársi hűség már nem jellemző, itt mindkét házastárs csalja egymást.[1256]

Ázsia egyes kultúráiban erősen élt a házastársi hűség. „[…]a régi Tibetben is a monogám házasságokban nagyon komolyan vették a hűséget. Ha a férj tetten érte a feleségét valakivel, mindkettőjüket büntetlenül megölhette a helyszínen.”[1257]

A romantikus szerelmet, az érzelmek ki- és beteljesülését a két nem között, a rómaiak hozták létre, és az egyszerűbb néprétegekben, ahol gazdaságilag sem volt arra mód, hogy ágyast, feleségeket tartsanak, vagy gyakran újra nősüljenek, kialakult a hűség.[1258]

A házasság Jézus szerint megszentelt, ezért fölbonthatatlan kapcsolat. Ahogy a házasság előtt az önmegtartóztatás és a szüzesség értékké, ill. követelménnyé vált, ugyanez jellemezte a házastársi hűséget is.[1259]

Az európai történelemben a hűségnek, mint ideálnak a lovagkorban kezdődött a szélesebb körű terjedése. A reneszánszban lágy erotika kísérte „a hős sírig tartó szerelmét”, amilyen például a Rómeó és Júlia története.

A 17. században a szeretőtartás helyett a barokk házastársi hűség gyökerezett meg. Az érett testi szerelem a házasságba szorult vissza, írta Péter Katalin.[1260] „[…]a társadalom alsóbb rétegeiben is a házastársi szerelem volt az általánosan elfogadott magatartási forma.”[1261] Az egymáshoz kötöttséget, a hűséget így jellemezte: „[…]azt tartották természetesnek, ha a házasok együtt tevékenykednek, a feleség a férjét szereti, azaz szereti a férjét és annak kedveskedik.”[1262]

1837-ben Angliában Viktória királynő veszi át a hatalmat. Ebben a korban a szerelem a házasság keretei között is prűd gyakorlattá válik, és az erkölcsök Európa-szerte szemforgató módon megmerevednek. Kialakul egy házastársi „aranykalitka”, amelyben férj és feleség egymás rabjaivá, ill. rabtartóivá válnak.

A 161/1778. pörben a lány és a legény egymásba szerettek, majd közösültek. A szerelem hűségesnek bizonyult, mert — vallotta a lány — a legény „[…]gazdámhoz el jövén el gyűrűzte [ti. a vallomást tévő lányt], mondván akar van nagy hasam, akar nincs el veszem[…]” A 200/1755. pörben az a különös eset áll fönn, hogy az asszonyt a hűség nem a férjéhez köti, hanem egy betyárhoz: „[…]Esmeretségem nekem azon Legénnyel régtül fogva vagyon, de testi közösülésem először ennek elötte 3. esztendővel[…]” volt. Hűségük megpecsételésére még pénzt és szerelmi zálogot is adtak egymásnak.

A 201/1755. pörben a férfi hűsége olyan erős volt szeretője iránt, hogy amikor annak elhalt a férje, feleségül vette. A 274/1813. pörben a gazdalány csábítgatja a nős juhászokat. Az egyik így beszélt: „[…]Pintér András Juhász[…], a kit azon Leány tőbbször hívott, de az nem adta magát hozzá, mert nékie kedve szerént való felesége vagyon[…]”

A 292/1836. pörben az ötgyermekes apa elhagyta családját fiatal sógornőjével, akinek gyermeket is nemzett, de felesége hűséges maradt, visszavárta és megbocsátott neki. Az úriszéknek így írt erről: „[…]nem ohajtottam szivesebben semmit; mint őtet fel találni, hogy néki igaz szivből meg engedvén, magamnak hüséges férjemet, ‘s öt gyermekeink Édes Attyokat viszsza szerezzem[…]”

7. A SZERETET ÉS HIÁNYA

A magyar nyelv pontosan elkülöníti és fogalmakra osztja ezeket a szavakat: szeretet, szerelem, szexualitás. A hétköznapi életben is gyakran találkozunk egyik vagy másik érzés megjelenésével. (Már pl. az angol love szó mind a szeret, mind a szerelem fogalmakat jelenti, és csak a mondat értelméből, a szövegkörnyezetből derül ki, hogy adott esetben melyik fogalomról van szó.) Az igazság azonban az, hogy ezek a fogalmak az esetek nagyobb részében nem tisztán, egymástól elkülönülve jelentkeznek, hanem keverten, és nagy gondot okoz, hogy a jelenséget melyik csoportba soroljuk? Az erős nemi késztetés mind a szeretetet, mind a szerelmet kiválthatja és azok keverten, egyszerre jelentkezhetnek és hathatnak. Egyes életkorokban, egynemű, ép lelkialkatú és fejlett személyiségű emberek: barátok és családtagok között tiszta vonzódási formák, a szeretet különböző hőfokú és alapú módjai létezhetnek, de a reproduktív korszakban, különnemű, más családból származó párkapcsolatban ez már elég ritka. Az érzések, belső késztetések keveredési arányát legpontosabban a pszichoanalízis állapíthatja meg, de naiv elvárás lenne százalékos kimutatást követelni tőle.

Közismert, hogy a szeretet szerelemmé és beteljesülve szexualitássá alakulhat, de a láncolat fordítva is lehetséges, hogy a testi kielégülés kereséséből, a pillanatnyi örömszerzés kergetéséből átalakulások és lelki érés során tartós párkapcsolat születhet. (Előforduló jelenség, hogy az örömlányokat olykor feleségül veszik, és ezt a frigyet tartós szerelem, hűséges házasság követi.)

A vizsgált feudalizmus kori szexuális bűnpörökben elsősorban a genitalitásból eredő szexualitás található meg. Nem csodálható, hiszen a pörök jelentős része a mai értelemben véve is bűnözést tárgyal. A különböző típusú erőszakos nemi cselekedetekben elsősorban a vágy öncélú kielégítése uralkodik. Ezután a szerelem következik, jóval kisebb arányban és elvétve pedig a szeretet megjelenése. A szexualitás, a durva genitalitás jól elkülöníthető. A szerelem és a szeretet már ezekben a pörökben is kevert vagy összeolvadt. Nem vállalkozunk az elkülönítésére. Gyakran csak úgy lehet tudni, hogy melyik jelenségcsoporttal állunk szemben, hogy a szeretet vagy a szerelem hiányát tudjuk érzékelni.

Ebben a korban a férfi a szeretőjéhez általában csak néhány „havi cikluson” keresztül jár, amíg a nő teherbe nem esik. (Durva hasonlattal, az állatvilágban ezzel a párzási időszakot lehet összevetni.) Amikor megtörténik a baj, partnerét gyáván és felelőtlenül otthagyja. A bíróságon, miután a tettéért felelősségre vonják, nem átallja a nőt befeketíteni. Csak azért, hogy ne tegyék felelőssé a gyerek és a nő tartásáért, még akkor is azt híreszteli, ha az asszony szüzességét ő vette el és rajta kívül mást nem eresztett magához közel, hogy a szeretője „mindenekkel paráználkodott” és a gyermek nem tőle van. (Lásd pl. a 222/1763., a 264/1801., vagy a 287/1828. pört, mint tipikus eseteket.)

Ebből az erkölcsi képből következik, hogy a legtöbb „bűnös viszonyt” az érzékiség, a virtus, a „trófeagyűjtés”, a hasonló társakhoz való fölzárkózás és az önzés motiválta. A nők jelentős része arra panaszkodott, hogy partnerük durva, nem ismeri a kedvességet és az első alkalommal is inkább az erőszak játszott szerepet a megejtésükben, semmint a kölcsönös örömszerzés keresése.

A 337/1790. pörben a vádlott férfi mondja a lányról, hogy „[…]nem akartam rajta erőszakot tenni, azt nem igazán mondgya, hanem tsak tréfálkoztam vele.

Hallode nagy vastag tréfa volt az, hogy te ollyan Leány személlyt, a szőllő tőke kőzé le nyomván, alsó ruháját fel fődőzted[…]”

Közismert gyakorlat volt az is, amikor a fiatalokat a vagyon, a rang vagy egyéb társadalmi okból a szülők választották ki egymásnak. A jegyespár nem, vagy alig ismerte egymást. A templomban elindult a kihirdetés, és mielőtt érzelem alakulhatott volna ki közöttük, máris a nászéjszakán, az ágyban eszméltek egymásra. Valamivel jobb helyzetben volt a legény, aki egyes vidékeken — így a vizsgált korban Hódmezővásárhelyen is — többnyire maga járhatott az „asszonynak való” után, de a kiválasztás ebben az esetben is egyoldalú volt, mert a kapcsolat csak az ő rokonszenvére alapult, a lányt gyakran meg sem kérdezték felőle. A nemi kívánalom azután meghozhatta a házasságban a boldogságot: a kölcsönös szeretetet, de épp a gyorsan beteljesülő szexuális gyakorlattal kiváltott undorkeltés egy életre el is ronthatta. Ebben az érzelmi sivár szerető- és asszonytartásban kincsként villan föl olykor az őszinte szeretet.

Idézzük föl H. Uhlig megállapítását a balinéz szerelemről, aki szerint ez nem más, mint szexualitás. Az sem magas szintű, hiszen az előjáték szegényes és a közösülésen van a fő hangsúly.[1263]

B. Malinowski fogalmazta: „A szerelem a melanéziai embernek éppen úgy szenvedély, mint az európainak, és többé-kevésbé megkínozza a testet-lelket[…]”[1264]

A 17. századi Magyarországon a házasságkötéseknél a személyes érzelmek mellett a gazdasági érdek dominált, állítja Péter Katalin, és a jól sikerült gazdasági jellegű házasságban az érzelem is kivirult.[1265]

Nagy Károly a jelenkori tibetiekről tudósított: „[…]a fiatalok ma közvetlen ismeretség alapján, általában szerelemből kerülnek össze.”[1266]

A vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben szembetűnő a szeretet hiánya. A 116/1755. pörben a csábító férfit vallatják: „Szeretede most azon személyt és akarode házas Társul elvenni?” — kérdezik, majd a vádlott ezt feleli: „Én nem szeretem és soha el sem veszem.” Erre ezt kérdezik tőle: „Miért [nem] szereted a mikor kőződ vólt vele?” — a férfi a tettét ezzel magyarázta: „Csak a Leánynak hamissága vólt azon dolog.”

A 216/1761. pörben az egyik tanú vallotta a csalfa asszonyról: „[…]eleget pirongatta, azért, hogy miért csókollya inkább az idegent, hogy Sem az Férjét; de csak meg érte egy Kaczagással[…]” A 219/1762. pörben a nemi kívánalom, a kéj keresése és a durvaság érvényesült. Az éjszakai szerelemtolvaj más asszonyához lopódzott be és udvarlás helyett annyit parancsolt az ágyban fekvő nőnek, hogy „odább”, majd mellé fekve közösült vele.

A 304/1827. pörben a más férfihoz állt asszony így vallott arról, hogy bűnös viszonyt „[…]nem folytattam vólna ha vissza vett volna az Uram de hogy Gyermekezett a’ más asszonyától, sehogy sem kőllők nékie.” A szerető nyilatkozta: „Minthogy a’ Feleségem nem szeret, tehát ellmentem a’ Városból egy asszonnyal a’kiengemet Szeret[…]”

A legvisszataszítóbb esettel a 19/1756. pörben találkozunk, amikor a szeretet hiánya undorba, gyűlöletbe csapott át. Az asszony így vallott: „[…]jobb szeretnek egy rakas ganaj mellé hogy sem az Uram melle űlni[…]”

A valódi szeretetről a Biblia ad ma is érvényes, szép leírást:

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom.

………

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik föl.

………

Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.”[1267]

Hasonlóan nemes válasz és költőien szép vallomás olvasható a 161/1778. pörben, amelyben a 14 éves lány beszéli el a 23 éves szeretőjéről, hogy „Először mikor meg estűnk én mentem hozzája azután eö járt utánnam valahányszor az szeretet reája jőtt és alkalmatossága vólt Én ugyan nagyon szégyenlettem, de mivel szerettem a nagy szerelembe szégyennek a tűzét el óltotta[…]”

Ilyen tiszta érzésnek költőien szép megfogalmazását olvasva, keserűség és düh ébred bennünk, ha arra gondolunk, hogy a szeretetből fakadó szerelem nem „szentesített” beteljesüléséért meghurcolás, megalázás, büntetés és a szerelmesek elválasztása járt a feudalizmusban.

Az 50/1767. pörben a tilalmas szerelem vége gyilkosságba torkolt, így vált „halálos szerelemmé”. A csalfa asszony szeretőjével megölte hites urát, mert „[…]hozzánk akadot ez az Legény[…] kivel meg ismerkedvén igen nagyon egy másba szerettünk[…]” — vallotta a vádlott asszony.

A 136/1765. pörben a lány beszélte Búszerző Miskáról: „[…]való, hogy én Szerettem[…]” A 183/1766. pörben „[…]kérdezte Ersokot ha szeretne ě a legényt, mire Ersók azt felelte, hogy igen=is[…]” A 266/1804. pörben a feleséges embert kérdezték, aki megrontott egy gazdalányt és tőle gyereke lett: „Hogyan bátorkodtatt azt cselekedni[…?]” Mire így felelt: „Ugy bátorkodtam, hogy szeretett[…] igazabnak mondotta ő magát lenni, mint a feleségem, ‘s való hogy Kedvezett is[…]”

A 268/1804. pörben szintén a házasember beszélte a csábító nőről, hogy „[…]a Léány maga indulattyábol hozzám adta magát, ha én égy hellyre le űltem ő mindjárt mellém űllt és kedveltettni kezdette magát[…]” A 273/1811. pörben a legény így beszélt: „[…]Kotymán Panit Testvér Bátyámnak feleségét mioltátol fogva tsak a’ házunkhoz került mindég szeretvén[…]” A 275/1813. pörben hangzott el ez a vallomás: „[…]ezt aroszsz. személlyt pedig ugy fogtam mint jót, és aki engem szeretett.”

A 283/1825. pörben a házastársi szeretet nemes megbocsátásban nyilvánult meg. Az asszony férje törvénytelen gyermekét sajátjaként nevelte. A megbotlás miatt nincs közöttük harag. Amikor az embert el akarják ítélni, az asszony siet segítségére és enyhe büntetésért könyörög, „[…]hogy szegény Férjemnek ezen hibáját könyörületes szemekkel nézvén, sorsát könnyebbiteni méltoztassanak[…]”

A 323/1759. pörben a szerető férfi a „[…]nyakamba borult, s. azt mondotta. No elhadcz már engem édes Lelkem, és sirt rajtam, tapasztaltam hogy öis szeretett engemet[…]” A 388/1818. pörben beszélte a nő: „Én magam is szerettem és most is szeretem Mészáros Pált, igazz ugyan mondottam hogy ne bántson de csak meg esett a’ dolog[…]” A 393/1825. pörben a férfi beszélte szeretőjéről, hogy „[…]nállok Koszton vagyok, és egymást szerettük.” A megesett lány pedig így vallott: „[…]én hozzám hüséggel, és szeretettel viseltetvén nékem azt fogadta hogy Feleségül el veszen[…]”

Az alábbi pörökben a szerelem és a szexualitás összefonódott eseteivel találkozunk. A 19/1756. pörben olvashatjuk: „[…]én vele tarsalkodvan beszellette hogy ha valakit szeretek, szeressem csókollyam.” A 37/1805. pörben így jellemezték a „bűnt”: „[…]a szeretetett adig gyakorlották miglen gyermek nemzésre kerűltek[…]” A 137/1766. pörben ez állt: „[…]30szor paraznalkodtam véle, mert Szerettem[…]”

A 170/1799. pörben lévő vallomásból idézünk: „[…]a’ Szálláson esmerecségbe, és szerelembe estem, ‘s vélle is kőzősűltem[…]” A 334/1780. pörben ez a vallomás olvasható: „[…]a mikor vélle közösködtem szerettemis.” A 381/1801. pörben a katona elvállalta a lánnyal való parázna kapcsolatát, mert „nagyon szerette” őt. Végül a 388/1818. pörben az ösztönös szexuális vonzódás példájáról vallott a lány szeretője: „[…]egyformán hajlandóságunk lévén egymáshoz, ezen vétkes cselekedetet el követni.”

8. A FÉLTÉKENYSÉG

A féltékenység meghatározása nehéz. Egyes korokban és társadalmi rétegekben is mást-mást érthetnek alatta. Valószínűsíteni lehet, hogy egyidős a hordatársadalomban a párválasztás és a vele kapcsolatban létrejövő hűség kialakulásával. A szubhumán főemlősök között már ismert az a jelenség, amikor a vezérhím megvédi és elzavarja vetélytársait a közösségébe tartozó nőstényektől, ha azokat inzultálják. Az etológusok megfigyelése szerint az állatoknak abban a csoportjában is érvényes a betolakodó vetélytárs elűzése, ahol az alfa nőstény tartja össze őket. Ahol a rivalizáció valamilyen formája kialakul, ott gyökeret ver a féltékenység is, amely lehet szexuális, szellemi, gazdasági stb. irigység. A féltékenység mélyen gyökerezik az emberi természetben és összefügg a családszervezettel. Vizsgáljuk meg e kérdéskört részletesebben.

A R. E. Leakey–R. Lewin szerzőpáros szerint, az emberi viselkedésnek két alapvetően meghatározó eleme van: az ősi ösztön és a szociális helyzet. Ez utóbbi viszont három fontos tényezőtől függ. A 1. család szerepétől, 2. a tanulástól, vagyis a szándékosan átadott és szerzett tapasztalatoktól: a szocializációtól és végül 3. a társadalmi háttértől. Esetünkben az ember újkori történelmében, a társadalmi háttérnek különösen három fontos összetevője van: a származás, az egyénnek a társadalmon belül betöltött szerepe és a gazdasági helyzete. Mindezek együttesen határozzák meg az egyén lelki és morális tulajdonságait, az egyéniség fejlettségét, valamint a reakcióit. A féltékenység kitörhet agresszívan, lehet visszafojtott önemésztő és alattomos.[1268]

Már az előzőekből kitűnik, hogy a féltékenység összefügg a gazdasági kapcsolattal is. A S. L. Washburn–I. Devone szerzőpáros szerint „Az emberi családrendszer eredeti három problémát vet föl: 1. a gyámoltalan, lassan növekvő emberi csecsemő kifejlődése; 2. hogyan szűnt meg a párzási ciklus; és 3. hogyan alakult ki a hímnek mint gazdasági gondoskodónak a szerepe.”[1269] Majmoknál „[…]a párzási ciklus, a többekkel való sorozatos párzás, valamint a gazdasági felelősség hiánya az emberétől alapvetően különböző mintát jelent.”[1270]

A féltékenység lényege tehát a birtoklás, amely lehet szerelemféltés és gazdasági jellegű. Ez a két modell a leggyakoribb. A szerelmes birtokolni kívánja társa teljes testét, szellemiségét és lelkét. Ezt még időlegesen sem kívánja senkivel megosztani. Partnerét legszívesebben elzárná a világtól. (Ez egyfajta „aranykalitka”, azaz „szerelmi börtön”.) Aki ennek ellene cselekszik, legyen az maga a társ vagy a konfliktust kiváltó harmadik személy, a szerelmes érzelmét rabolja, rombolja és a tulajdonát veszélyezteti, esetleg károsítja. Ebben az esetben ui. a társat biológiai értéknek tekinti, aki testével szolgálja párját; kiszolgálja a társát és a családját; gondoskodik a család továbbéléséről, tehát a nemzéssel vagy szüléssel részt vesz a szaporodásban és az utódnevelésben. Ha valaki ezt a folyamatot rövidebb-hosszabb ideig veszélyezteti, akkor tőr ki a féltékenység a párjában. Ebben az esetben ugyanis veszélyezteti, akadályozza vagy meggátolja, hogy génjeit egyedül a kiválasztott társsal ossza meg, és az közös gyermekükben továbbvigye az életét. Ezekből az is következik, hogy a szerelemféltés az egész élővilágban természetes jelenség, csak az a kérdés, hogy milyen mértéket ölt, meddig megy el, meddig tolerálható és mikor válik beteges, rögeszmés, esetleg pusztító bizalmatlansággá. Az ugyanis nem szerelem, nem is szeretet, ha a páromat reális határok között nem féltem a kapcsolatunkba belépni kívánó, abból részesülni akaró harmadik vagy több személytől.

Az emberi kultúrákban mindkét modell megjelent és gyakran egymás mellett él. A szerelmi partner vagy házastárs gazdasági értékként ősidők óta ismert. Korábban már foglalkoztunk a társkerítéssel, párcserével, a lány, feleség fölajánlásával vagy a szexuális vendégbarátsággal. Ezek a cselekedetek valamilyen haszonlesésből fakadnak, de kibontakozhatnak kényszerhelyzetben is, amikor kevés a nő és a barát számára „közkinccsé” válik, mint pl. az eszkimóknál, amikor átengedik asszonyukat a nekik kedves jövevénynek; vagy egyes ausztráliai törzseknél, ahol a távozó férj azért adja át asszonyát az otthonmaradó barátnak, hogy távollétében gondoskodjon a nőről. Az is szempont lehet, hogy ha átadom a nőmet, viszonzásul én is megkapom az így megjutalmazott feleségét.

A más asszonyával való közösülés a féltékenység fölmerülése nélkül lehetséges ünnepi rítusok vagy játékok alkalmával is. Ilyet írt Róheim Géza két általa vizsgált ausztráliai bennszülött törzsnél. Az arandáknál ltatának, a lurittyáknál pedig pulapának nevezett játékban „[…]a férfiak megfújják trombitáikat (uluru), és a nők már tudják, mit is jelent ez. Követik a férfiakat a bokorba, és ott közösülnek velük. A korábbi szeretőnek joga van ltatakor a férjes asszonyra is, ha még tetszik neki a nő.”[1271]

A mai korban a nő vagy férj féltékenység nélküli átadása, cseréje többnyire akkor következik be, ha a házaspár szerelme már kialudt, unalmassá vált, válságba került; ha mindkét fél újdonságra vágyik, esetleg ettől várja házasságában a szerelem megújulását, a normális féltékenység újjászületését.

Az árúba bocsátás eljuthat a prostitúcióig, amikor a feleséget, szeretőt haszonszerzés végett adja-veszi a férje vagy partnere, és a nő a szerelmi szolgáltatásáért fizetést kér. Ilyenkor a féltékenység számításból az „árucikket” és nem a szerelmet, mint lelki megnyilvánulást érinti. Az ilyen családi vagy szerelmi viszony gazdasági érdekeltségű.

A nagycsaládban, ahol közös volt a termelés, a gazdasági javak megszerzése, együtt élt több házaspár, a féltékenység nem került előtérbe. Közismert a magyar parasztság egykori nagycsaládi szervezete, ahol gyakran előfordult, hogy rákaptak egymás feleségére, férjére, nővérére, unokafivérére stb, és a dolog általában a „családban maradt”. A pörök is többnyire úgy jöttek létre, hogy az incestusról kívülálló tett jelentést.

A 273/1811. pörben a legény rendszeresen élte bátyja feleségét, aki így beszélt erről: „[…]mihelyst öreg Bajkai János Házához Kerültem, mindjárt Környékezni kezdett Bajkai István férjemnek Ötse, és addig addig, hogy egy Holnap mulva nékie magamat meg is adtam, és az otátul fogva a’ midön tsak modot találtunk benne, mindég követtük, és folytattuk a gonoszságot[…]”

A 289/1829. pörben az ifjú férj a sógornőjével paráználkodott. A 292/1836. pörben az ötgyermekes apa otthagyta családját a fiatal sógornőért, akinek gyermeket is nemzett. A 293/1840. pörben a lány a sógorától szült. A 294/1842. pörben a 15 éves lány szintén a sógorától esett teherbe. Így beszélt a férj: „[…]nem volt az se pusztán se mezőn, hanem egy udvarba hol két házban 15en laktunk[…]”

Nagy Károly hasonló helyzetet írt le Tibetből, „[…]ahol a nagy család lakott együtt — apák és fiúk[…] —, ott az idősebb férfiak igényt támasztottak a fiatalasszonyok egyikére-másikára. Felsőbb körökben pedig elismert dolognak számított régen az apák joga fiaik feleségére.”[1272]

A 41/1831. pörben Czakó János 21 éves szentesi béres egy legénnyel rajtakapta a feleségét. Ő — és a további pörök egyes szereplői — már alaposan kimutatták féltékenységüket. „A’ Fel adott[…] a’ Feleségén szerelem-féltésből elkövetett kissebb meg verettetésnek az orvosi hiteles bizonyítványok szerént semmi rosz kővetkeztetése [sem] probáltatik[…]”

A 72/1837. pörben a házasságtörő fiatalasszony azt vallotta férjéről, „[…]hogy ő észrevette Tűhegyivel lett közösködésemet, vert ütött engemet, ‘s aztis kinyilatkoztatta : hogy engemet meg öl[…]” A 226/1763. pörben az idősebb ember szerelemféltésből hagyta el ifjú feleségét, aki így vallott: „[…]mivel idős ember cir[citer] 40. esztendős 3. holnapig laktam vélle, de addigis féltett, vert mindenkor.”

A 228/1766. pörben a hites házasok más partnerekkel vadházasságban éltek és a férfi jobban féltette a szeretőjét, mint a feleségét. Az egyik tanú szerint „[…]az Juhász azt mondaná néki ha meg tapasztallya, hogy eö az igaz Uraval fog hálni által üti mindgyárt késsel[…]” Fordítva is állt a féltékenység, mert ez a tanú elmondotta, hogy „[…]amint eszrevette beszédgyébűl Borisnak eö is sajnálotta hogy az juhász maga hitves felesegevel hált[…]”

A 235/1769. pörben az asszony beszélte szeretőjéről: „[…]ha tudnam hogy mást Szeret én őtet nem Szeretném[…]” A 259/1797. pörben a gyanúsított nő azt vallotta, hogy „[…]Kerdö Mihály felesége az Urat tölem félti.” A 268/1804. pörben a csábító nő mondja szeretője feleségének: „[…]soha sem láttam ollyan Aszszonyt aki az ura S. v. farkát ugy féltse mint kend.”

A 275/1813. pörben a férj elhagyta feleségét és szeretőjével élt, aki megcsalta. „[…]ezt ki tanulvánn azért vertem, hogy miért csapot máshoz[…]” A 406/1838. pörben a férj és barátai az elcsábított asszony után járva „[…]még az Udvarba is bejöttek és az Asszony végett az Istálot is ossze keresték és Lovassal pereltek[…]”

9. SZERETŐTARTÁS

A szeretőtartás fogalma megosztott. Egymásnak szexuális partnerei lehetnek. a legény és a hajadon, két házas ember és gyakori az az eset is, amikor az egyik fél házas, a másik nőtlen vagy hajadon. Lehet még továbbá homo- és biszexuális kapcsolat is. Vannak vidékek, ahol a szerető szó nem fedi azt a fogalmat, hogy köztük szexuális kapcsolat lenne, csupán szerelmesek egymásba és gyakran találkoznak. (Mai szóhasználattal: együtt járnak.) Kapros Márta az Ipoly menti falvakban vizsgálta ezt a kérdést, és tapasztalatáról többek között ezeket jegyezte le: „Ha egy lányra azt mondták »szeretője van«, az annyit jelentett, hogy udvarlója van. A szeretőből nem feltétlenül lett később férj, gyakran azonban mélyebb, tartósabb kapcsolat alakult ki ilyenkor a fiú és a leány között, amibe a szexualitás is beletartozhatott.”[1273] Tehát nem föltétlenül velejárója volt, mint manapság.

Más kérdés, hogy mit tartunk szexualitásnak? Mindjárt a közösülésre kell-e gondolnunk, és ez egyedül kimeríti a fogalmat? Aligha! Az indiai kultúrában ismert például a „szemerotika”. Két ember szerelmes tekintete úgy kapcsolódik össze, hogy egymást föltüzelik, nem is beszélve a szemjátékról, amely biztatást táplál, kérést stb. közvetít vagy nyújt, „beszél”.

Nálunk is ismert ez az igéző, szerelmes tekintet — népmesénk csillagszemű juhásza —, de kultúránkban a szexualitás mégis a testrészek érintkezésével kezdődik, jelesül a kézfogással, simogatással, majd a csókolódzással, pettinggel és így jutnak el a közösülésig. A szeretőtartás általában (de nem kizárólag) föltételezi ezt a fokozatosságot, de gyakran nem épít a tartósságra. Egy embernek lehet persze folyamatos és kitartó kapcsolata is, amely esetleg életre szól, mégsem lesz belőle házasság. Gyakori jelenség, hogy a szeretőket váltogatják vagy párhuzamosan többel is tartanak rövidebb-hosszabb viszonyt, amely a személyektől függően lehet fölszínes vagy mély érzelmi kapcsolattal összefűzve.

Kósa László gyűjtött egy pört a 19. sz. elejéről, Gyuláról, amelyben arról a „köztes állapotról” találunk említést, amikor az asszony már elért arra a fokra, hogy tiszta erkölcsiségét a további csábításra föladta: „1819. d. 14. Febr. Cseke Mihály[…] felesége ú[gy] m[int] Kiss Julianna[…] magát olly personátosan viselte, s ollyan feleleteket adott, amellyből merő ingadozás, és az tetszett ki, hogy már Kiss Julianna a Szemérmetességet is levetkezte.”[1274]

Az általunk vizsgált dél-alföldi feudalizmus kori büntetőperek közül a 64/1763. pörből megtudjuk, hogy Nagy Kata kurvánál „[…]Imbre Jancsi Gulyás egész hétenis el ivott nalla mig notelen vólt[…]” A 66/1770. pörben Csányi István vallotta Fejes Andrásnéról: „[…]Sz[ent] Mihály napkor múlt esztendeje, miólta mindenkor Parázna életet élek vélle.” A 68/1782. pörben „A’ Kurczina János Felesége kéretett hozzá mondván hogy vén az Uram ne szeressem kűlőmbet is találok őnálla” (Talált is!)

A 87/1757. pörben Kopasz Szilágyi Istvánné szeretőt szerzett. Az úriszék előtt így indokolta tettét: „En azért adtam reá magamat mivel roszszúl élt véllem az Uram el boszszankodtam miatta[…]” A 111/1749. pörben így vallott a férj: „A Feleségemet keresvén egy Czigány Menyecskét találtam[…]” A 114/1755. pörben a hajadon terhesen ment férjhez, de nem a szeretőjéhez! „Tudtaě mostani Férjed azon cselekedetedet?” — kérdezték tőle. — „Nem tudta, hanem a’ midön észre vette vólna hogy időnek előtte szűltem, tudakozta töllem kitül való légyen, de én csak azt mondottam hogy tölle való s. ugy Ferjemis csak halgatással fedezte dolgomat[…]”

A 121/1757. pörben Szilágyi Susa Ersokot megvádolták azzal, „[…]hogy Gyenge Istvánnak nem hites Felesége hanem Kurvája vagy?

Három esztendeig vóltam Szeretője, s. hit nélkül éltem vélle[…]” — válaszolta.

Nem volt minden szerető egyformán kedves. Erről tanúskodik a nő a 125/1759. pörben, amikor megjegyzik neki, hogy „[…]Ládde te ugy=mond, most ment ki Gyurka az házbul, hogy én be jöttem, mellyre felelt a szolgáló, hiszen most löktem el tölem.” A 128/1761. pörben a kárvallott apajelölt így igyekezett elhárítani magától a felelősséget: „[…]meg lehet hogy mással fel csináltatta magát, s- most Reám akarja fogni, hogy magát reám kösse, de nékem nem kell[…]” Volt, aki ígért és ennek bedőlve vált szeretővé. A 130/1762. pörben „[…]azt igérte, hogy engedgyek néki, el vesz Feleségül[…]”

A szeretők váltogatásáról a következő bűnperek adtak hírt: a 159/1776. pörben az asszony elhagyta férjét és többekkel szeretkezett. Elsősorban ő járt a férfiak után. A 160/1778. pörben a lánynak két férfi három gyermeket nemzett. A 235/1769. pörben a férfinak több asszony volt a szeretője.

A 166/1783. pörből megtudjuk, hogy a szeretőfogadásnak és tartásnak magas a fölső korhatára. A 45 éves terhes nőt kérdezték paráznaságáról: „Hogy merted magadat erre adni?” Így felelt: „Mert vénségemre elment az eszem[…]” Ez utóbbi esetben nyilvánvalóan a jól ismert „kapuzárás előtti” utolsó testi-lelki föllángolás, az elszalajtott cselekedetek pótlása és a kíváncsiság motivált.

Tartós kapcsolatnak ígérkezett a 201/1755. pörben a csábítás, amikor is a férfi elszerette a más asszonyát, akit a férj halála után feleségül vett. Ez is egy fajta becsület volt.

A következő két pör a promiszkuis szeretőviszonyra vet fényt. A 205/1756. pörben Pap István Kun Pannát élte és boldogította, akinek két gyermeke született, de Pap szerint „[…]eö az Urávalis hált és másokkalis hálhatott : mivel vak Jósi Csikós és Juhászokis jártak hozzá, nem külomben Sipos Pistais[…]” A 215/1761. pörben az asszony paráználkodott Nagy Jánossal, akitől fattyat is szült, majd Rácz Gáspárral, Asztalos Joseffel, Sas Istvánnal és természetesen a férjével is.

10. HŰTLENSÉG

Hűtlenség következhet be a szeretők és a házastársak között. Utóbbiak kerültek a korabeli bírák elé. Már az előző fejezetben, a szeretőtartás vizsgálatakor láttuk, hogy minduntalan a megcsalás ténye forgott fönn, a hűtlenség pedig még markánsabban fejezi ki ezt a cselekedetet.

A nemi erkölcs legváltozatosabb formáit kétségtelenül a szexuális és házastársi hűtlenségben találjuk meg. Ezen a téren csak árnyalati változatok vannak a törzsi népek és az európai civilizációk között.

M. Mead írta a samoai szokásokról: „A házasságot gazdasági és társadalmi szükségszerűségnek tekintik[…]”, ezért nem vonatkozik rá a szexuális kötelezettség. Így tehát „A házasságtörés nem vezet szükségszerűen a házasság felbomlásához.”[1275] M. Mead így összegezte: „[…]a kizárólagos birtoklás, a féltékenység vagy a tántoríthatatlan hűség ismeretlen fogalmak.”[1276] A férjnek több szeretője van, bár a feleségét is szereti. Ha a házastársak hosszabb ideig távol vannak egymástól, hűtlenkednek. M. Stingl a Marquises-szigeteken azt tapasztalta, hogy „[…]a házasságon kívüli nemi érintkezés nagyon általános volt. Különösen intenzívek voltak a nők kapcsolatai férjük fiú testvéreivel, és a férfiak érintkezése feleségük nőtestvéreivel[…] A férjek feleségük átengedték vendégüknek[…]”[1277] Ezekben a kultúrákban a házasságban kialakult szeretetet külön tudták választani a szexualitástól. Utóbbit úgy fogták föl, mint éhes gyomornak a jóllakást, vagyis testi szükséglet kielégítését, amely nem befolyásolta házastársi érzelmeiket.

J Bjerre új-guineai megfigyelései is hasonlóak voltak. „Ha egy férfi panaszt emel felesége ellen hűtlensége miatt, az asszonyt háromhavi fogságra, kedvesét pedig arra ítélték, hogy egy-két disznót adjon a férjnek engesztelésül. Ekkor a férj megbocsát neki, és a két férfi megint jó barát. A férjet nem hitvesi érzelmében, hanem tulajdonjogában sértették meg, hiszen feleségeit megvásárolta, és fizetett értük.”[1278] Róheim Géza a közép-ausztráliai törzseknél figyelte meg a csoportos, promiszkuis közösülést a tauhan és a mwadare ünnepeken, amikor házas emberek is részt vettek az aktusban. „Sewóban valóban megtörténik; sok férfi koitál egy nővel a yamházban.”[1279] Agüero Irma írta a surinami (egykori holland guyanai) bozótnégerekről: „A házasságon kívüli kapcsolatokat csak formálisan és elvileg ítélték el.”[1280]

Castiglione László az ókori görög szokások között említette, hogy „A férfinépség a nemi élet örömeinek teljességét voltaképpen többnyire csak a házasságon kívüli nemi kapcsolatokban találta meg[…]”[1281] Szeretőik a fiúbarátok és a hetérák voltak, vagyis biszexuális életet éltek. Ami pedig a rómaiak idevonatkozó erkölcseit jellemzi, ezt alighanem a Terentiustól származó mondás fejezi ki legjobban: „In eodem luto haesitare = ugyanabban a mocsokban heverni.”[1282] Vagyis, a házastársak mindegyikénél előfordult és gyakori volt a hűtlenség.

A középkori Európából egyetlen példát említünk, amely kitűnően mutatja a „promiszkuis”, kicsapongó nemi életet, a minduntalan jelenvaló hűtlenséget. Buda Béla írta a szifiliszről, hogy az a 15. században az akkori utazási sebességgel terjedt. Az intenzív nemi élet során gyakori volt a partnercsere. A kórtól való félelem és a betegség terjedése szigorította a nemi erkölcsöt. Érdekes helyzet alakult ki a parasztság között, akik elzártan éltek a forgalomtól, így mentesek maradtak a vérbajtól. Ennek következtében tovább élt közöttük a nemi szabadosság.[1283]

Vig Károly 17. századi marosvásárhelyi bűnpörei közül az 1640-ből származó „Kalácsot, fügét, inget” c. fejezetben a házastársi hűtlenséget egy-egy mondattal így idézte: „Asztalos Mártonnénak kopasz az eccéje s igen ízetlen az esseznek.”[1284] Vagy: „[…]nem jámbor asszony az, kinek levonszák az legént a hasáról.”[1285] Végül: „[…]egyiket kicsapták, s az másik folyat vele.”[1286]

Róheim Gézától a következőket idézzük: 1721-ben Csuba Ferenc híres táltos volt, aki megtréfálta a csökmői (Hajdú-Bihar megyei) parasztokat, akik el akartak vonszolni egy óriási hím sárkányt a mocsárból. Csuba kötelet erősített a mocsárban egy fához és a holdfénynél nem a sárkányt, hanem ezt húzatta a falusi parasztokkal, de megmondta nekik, hogy „[…]akinek volt valamilyen viszonya a más feleségével, az jobban teszi, ha ledobja a kötelet, mert a sárkány valószínűleg őket akarja felfalni. Egy ember sem maradt a kötél mellett, mindegyik rohant, hogy mentse az életét.”[1287] A hagyományos paraszti életben, a hódoltság után mind inkább követelménnyé vált a prüdéria és a házastársi hűség. Tárkány Szücs Ernő erről így fogalmazott: „A házastársi hűség[…] azonos lehetett a nemi hűséggel, tehát nemi kapcsolatot harmadik személlyel nem volt szabad létesíteni[…]”[1288] Mint láttuk, ez nem egészen valósult meg, hiszen kettős magatartás alakult ki.

Az eddig vizsgáltak összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy a nemi erkölcsök alakulását több tényező segítette, de leginkább a nemi tevékenységet ösztönző emberi késztetés. A mikronéziai Truk-szigeteken élt ez a közmondás: „Amíg szeretni tud az ember, addig nem hal meg, addig halhatatlan[…]”[1289] Vonatkozik ez az egyéni életre, de átvitt értelemben az egész emberiségre is. Amíg lesz nemi élet, addig ezt folyton változó erkölcsi normák fogják szabályozni.

Vizsgáljuk meg ezek után a feudalizmus kori bűnpörökben talált és a szexuális tevékenységgel összefüggő erkölcsi jelenségeket. Miután a tárgyalt pörök mind bűnesetek, eleve valamennyit úgy kell tehát fogadnunk, hogy a kor társadalmi erkölcsi normáinak megszegése során keletkeztek. Az egyes pörökben is több morális vétség rejlik, ezért a teljességre nem törekedhetünk, csupán a mennyiségi arányokat tartva, néhány példát ragadunk ki.

A bemutatott pörök között a házasságtörés külön fejezetet alkot, de szerepel a „paráznaságok és a házasságtörések helyei”, a „házastárs fölkínálása”, a „házastárs és házaspárcserék” vagy a „csoportosan végzett paráználkodások” stb. fejezetekben is. Vagyis a bűnpörök jelentős része ezzel foglalkozik.

Az asszonyok gyakran hivatkoztak arra, hogy azért hűtlenkedtek, mert a férjük „kurvázta”, verte őket, bizalmatlan, féltékeny volt velük szemben, nem hitt a tisztességükbe és ezért bosszúból csalták meg őket, vagy egyszerűen azért, mert ez a bánásmód nem elégítette ki őket, boldogságra vágytak, és ezt ott szerezték meg, ahol megkapták. Más kérdés, hogy nem gyakran, de az emberekben azért megbánás is mutatkozott és föl-fölcsillannak

A lelkiismeret szikrái.

A 255/1783. pörben a házasságtörő tehénhajtót kérdezték az úriszéken: „Miért adtad erre az életre magadat,

A rosz erkölcsöm vitt reá, mert nékem jó Feleségem vagyon.”

A 166/1783. pörben a 45 éves asszony egy juhásztól esett teherbe. Ugyancsak az úriszéken kérdezték tőle, „Hogy merted magadat erre adni?

Mert vénségemre elment az eszem[…]”

Ebben a történelmi korban, a bemutatott bűnpörökben kevesebb az őszinte beismerés és a bűnbánat, mint a morális magatartás egyik-másik megnyilvánulása. Az eddigi két pörrészletben ezek a motívumok csillantak föl. A következő és egyetlen ilyen pörben a megbánás, illetve a tanulság levonása is föllelhető az őszinte, szép vallomásban:

A 268/1804. pörben a nős zsellért elcsábította egy lány. Az úriszéken korholják érte, miért is a férfi így fogadkozott: „[…]meg hagyom e mostani szerentsétlenségemet is gyermekeimnek hogy belőlle tanuságot vegyenek.”

Bár korábban láttunk erre ellenpéldákat is, ebben a korban elsősorban mégis a parasztságnál a nagycsaládok zömének van értékes összetartó és erkölcsvédő szerepe. A családfő, a vagyont és hatalmat gyakorló atya őrködött a fiatalok viselkedése fölött. Szép példáját olvashatjuk ennek a 263/1800. pörben, ahol az asszony így panaszkodott kurvás férjére: „[…]nem lévén egy Öreg is közöttünk ki ezektôl ôtet atyai képpen meg dorgálván[…]” a jó útra térítette volna.

A továbbiakban pöreinkben a házastársi hűtlenségnek, a megcsalásnak különböző eseteit mutatjuk be. A 64/1763. pörben „[…]az Urais Szinte ollyan rosz valamint ă felesége [Nagy Kata kurva], mert ha jó vólna nem engedné Látta az Urais midőn Felesége fel fedezte magát : de egyet sem szóllott rea, meg sem dorgálta.” A 72/1837. pörben „[…]Kis István[…] Feleségétt szinte helybeli Tűhegyi János ő tőlle el idegenitette ‘s magához tsábítótta[…]” A vádlott vallotta: „Már két esztendeje hogy azon asszonynyal összekerültem, ‘s az óta használtam.” Ez a „használtam” kifejezés egyben minősítés is, hiszen az ilyen kapcsolatnak és asszonynak hasonló az értéke, mint egy olcsó ruhadarabnak, amelyet darabig viselünk, de ha megkopik eldobjuk.

A 232/1767. pörben a fiatalasszony így vallott férje megcsalásáról: azért tette, „[…]Mert mindenkor kurvázott es kinzott, s arra való bosszúságomba[n] cselekedtem.” A 264/1801. pörben „Tudta é azt a’ feleséged hogy azzal a’ személyel oly tilalmas életet élsz?

Az azt tudta, de énnékem semmit sem szólt.-”

A 272/1809. pörben a cselédasszony férjét és a gazdáját egyaránt használta. Utóbbiról így nyilatkozott: „[…]Kőszegi Istványal[…] ugy éltem, mint Törvényes férjemmel.” A 279/1820. pörben ezt a lírai vallomást olvashatjuk: „[…]nemi-gyarlóságom a’ késértet csabitó ösvénnyen el tántorodván — el estem!” A 280/1822. pörben olvasható: „Kotsis István Asztalos Leányát hogy merted megszeplősíteni?

A’ Feleségem kért reá, hogy gyereket, tsináljak nékie, minthogy már nékünk nem lesz; eő meg ugyan azon asztalos fiával tselekedett úgy[…]”

A 283/1825. pörből idézzük: „Hogy a’ feleségem ollyan sokáig nyomorúságba vólt mint fiatal Ember tsak ellvetemedtem” — vallotta a férj beteg párjára hivatkozva. A 311/1761. pörben az asszony lépett félre. A férje így beszélt. „Mint hogy az elsö Feleségem[…] fattyat vetett, nem élhettem vélle[…]”

11. A MEGKÖVETÉS

A büntetőpörök közül 15 foglalkozott megkövetéssel. Az elsőt 1735-ben, az utolsót pedig 1836-ban tárgyalták. Leírhatjuk, hogy a feudalizmusban vizsgált időpontra a házasságtörések hivatalos megbánása jellemző volt. Más kérdés, hogy „Ennek alkalmazását Mária Terézia 1769-es, majd II. József 1786-ból származó rendelete, kizárólag az önkéntvállalás eseteire szorítja le” — fogalmazta meg Jávor Katalin.[1290] A rendelkezéseket nem tartották be. Gyakran éltek kényszerrel, ill. a bűnösök a vállalásuknak nem tettek eleget.

A megkövetések hivatalos eljárása az európai kultúrákban, a keresztény ideológiát vállaló közösségekben volt ismert. Kiinduló alapja az a tiltás, amely a Tízparancsolatban két pontban is megfogalmazódott. „Ne paráználkodj” és „Ne kívánd felebarátod feleségét[…]”, vagyis, ne törj házasságot! Ezek a tettek ugyanis halálos bűnnek számítottak.

Az Úr kinyilatkoztatásai gyakorlati példákkal is szerepelnek a Bibliában. Leviticus szerint az Úr még a pusztai vándorlás során mondta Mózesnek azokat a tilalmakat, amelyek a vérfertőzésre, a homoszexuális és bestiális szeretkezésekre, ill. a házasságtörésre vonatkoztak. Az utóbbi így szólt: „Ne oszd meg ágyadat néped fiának feleségével [ti. ne hálj a más feleségével], attól tisztátalanná válsz.”[1291] (Nem kötekedésként említjük, hogy miért csak a „néped fiának feleségét” emelte ki? Más népek fiának asszonyaira vajon nem vonatkoztak az intő tételek, vagy ez a leszűkítés csak az emberi megfogalmazás, netán a fordítás hibájaként tudható be?)

A feudalizmus a keresztény egyházak ideológiai befolyása alatt állt, nem egy országban és korban a hatalmon is osztozott. Ennek megfelelően, a paráznaság és a házasságtörés bűnével vádolt személy az egyházi és a világi hatalom előtt is köteles volt tettével elszámolni. Hasonló jelenségnek a legtöbb ókori kultúrában és a törzsi népeknél nyomát sem találtuk. Ez a bűn esősorban a családot érintette. Mind a felelősségre vonás, mind pedig a megkövetés a házastársak között intéződött el, esetleg a vétkes harmadik személy és a paráználkodók szülei voltak még benne érintve.

A 292/1836. pörből egyértelműen kiderült, hogy nálunk a feudalizmusban az említett bűnök megbánása sokkal körülményesebb volt. Az ötgyermekes apa elhagyta családját fiatal sógornőjével, akinek „fattyakat nemzett”. Bűnét súlyosbította az a tény, hogy felesége számára ez a meggondolatlan cselekedet szinte hihetetlen volt. Így panaszkodott: „[…]életünk íly váratlanul ketté Szakajtsa, mind addig [nem tudtam], mig bútsúzó irását meg nem leltem[…]” Évek múlva ráleltek a bujdosó vadházasokra és hazatoloncolták őket Szentesre. Itthon a házasságtörő férj „[…]tőredelmes szivvel és sírással el esmerte esztelen vétkes tselekedetét, elő adta melly szivessen bánja és szegyeli ő ezt, ‘s melly sok gyötrelmet, és lelki esmeret vadjait okozott néki távol létéb[en] ezen bűne — bocsánatot kért az Istentől, feleségétől, és tőlünk[…], és bűneit: hűsége által igyekszik helyre hozni.”

A leírtakat elemezve kiderült, hogy ebben az esetben a megkövetés menete, a lelki tortúra fokozatai ezek voltak: a bűnösnek

1. A bűnre való ráeszmélése, annak súlyának belső mérlegelése.

2. Vétkét mások előtt is töredelmesen beismerte.

3. Megbánást mutatott és kifejezte szégyenkezését.

4. Lelkiismeret furdalását kinyilvánította.

Ezek után bocsánatot kért:

5. Az Istentől.

6. Az egyháztól.

7. A feleségétől.

De mindez kevés volt. Ki kellett jelentenie, hogy

8. A továbbiakban hűséges lesz és

9. ezzel igyekszik bűnét feledtetni.

Csak ezt követően rendelkezett írásban a szentesi református egyház úgy, hogy a megtérőt az eklézsia a keblére visszafogadta. Ez a nyilatkozat került az úriszék elé. Ugyancsak az úriszékre címezte megbocsátó levelét a megcsalt és elhagyott feleség is. Ez a két visszafogadó írás enyhítette a bűnös világi ítéletét, de még így is böjttel szigorított börtönbüntetést kapott. Ennek kitöltése után térhetett vissza a családba és a társadalomba. Bár ezzel a hivatalos visszafogadás és elnézés megtörtént, de az emberek szemében a bűn bélyege élete végéig ott virított rajta.

A pör által tárgyalt esetben a megbocsátást a feleség emberséggel, érzelemmel teli levele indította el. Ezután következett az egyház engesztelődése, amely már nehezebben ment és végül a hatóság eljárása, amely csak enyhítést hozott. Legfontosabb a három közül mégis az asszony szerepe volt, hiszen a visszafogadással a korábban megkezdett házaséletük folytatását vállalta. Pais István Bibliamagyarázata szerint: „Hadd utalok a Példabeszédek c. könyvre is, amely a csalfa női bájjal, szépséggel szemben a feleség erkölcsi- emberi derekasságának dicséretét zengi (31, 10-31), s amely egyúttal óvja a férfit az őt fenyegető, rossz útra vivő nőktől, az eszeveszett, tőrbe csaló szerelmi vágytól (7, 1-27).”[1292]

Egyházi sugallatra a megbocsátó házastárs olykor csak akkor enyhült meg, ha a bűnös nyilvánosan ismerte el cselekedetét és kért bocsánatot. Kósa Lászlót idézzük: „A gyulai jegyzőkönyvekben egy helyen találkoztunk olyan esettel, amikor elkóborló feleségét a férj annak nyilvános penitenciatartása[1293] után volna hajlandó visszavenni[…]”[1294], mert kiderült, hogy „[…](1806) 31. Martii. Czinger István panaszra jött, hogy felesége 10 Holnapi kóborlás után hazatért[…]”[1295]

Milyen távol voltak ezek az eljárások a krisztusi (liberális) megbocsátástól! Amikor Jézus elé vezettek egy házasságtörésen ért nőt, hogy ítélje el, a Mester így szólt: „Aki bűntelen közületek, az dobjon rá először követ”, mire mindenki eltávozott s nem akadt, aki az ítéletet végrehajtotta volna az asszonyon. „Jézus pedig ezt mondta neki: »Én sem ítéllek el téged, menj el, és többé ne vétkezz!«”[1296] A tilalom föloldásáról tehát szó sincs, hiszen a csalfa nő figyelmeztetéssel került elbocsátásra. Nem tudjuk, mi lett volna Krisztus álláspontja akkor, ha az asszonyt másodszor vagy többedszer is ugyanezzel a bűnnel állítják elébe, de az ismert, hogyan bántak el a 18. század közepén a visszaeső házasságtörővel:

A 203/1756. és a 213/1760. pörből kiderült, hogy a 36 éves asszonyt rendszeresen paráznaságon kapták. Előbb 100 korbácsütést kapott, mert a férje meggráciázta. „[…]tudván hogy leveles vagy”, vagyis a megjobbulás reményében kezes levelet adott, de ő mégis „hite szegett feleség” lett, vagyis újra házasságtörésen érték. Ezért „Testi halált” szabtak rá és „Mester által feje el vesztésére, másoknakis rettentő Példájára ítéltetik.” Ez a végzés megegyezik a Leviticus által az Úrnak tulajdonított kinyilatkozással, amely szerint, „Ha valaki férjes nővel házasságtörést követ el, mégpedig, aki embertársának feleségével házasságtörést követ el, az halállal lakol: ő is, bűntársa is.”[1297]

Azt is látnunk kell, hogy akin lehetett, segítettek. Igaz, a megbocsátás nem sok keresztényi mérsékletet mutat, gyakran itt e földön átveszik az Úrnak a túlvilágra ígért büntetését; vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy a családi erkölcs tisztasága fölött szigorúan őrködtek. A 189/1736. pör tipikus példa erre. A losonci református egyház levele maradt ránk, amely tanulságos. E szerint, az asszony néhány hónapig külön élt és fajtalankodott. Férjével összebékítették és reversalist, azaz kötelezvényt adtak magukról.

I. Az asszony tilalmai:

1. nem iszik részegítő italt, 2. nem lop, 3. otthonról nem mászkál el, 4. rossz társaságba nem keveredik, 5. még a szüleihez is férje beleegyezésével megy el, 6. gyermekeit erkölcsös életre neveli, 7. ebben nekik példát mutat, 8. senkit meg nem botránkoztat.

II. A férj kötelességei:

1. Megbocsát feleségének, 2. a bűnét nem emlegeti, 3. hagyja, hogy a felesége a férj javait élhesse, 4. előle nem dug el semmit, 5. főleg az ennivalót nem félti tőle, 6. de ha úgy látja, hogy az asszony ismét hibázik, nem hallgatja el, 7. hanem megfeddi, 8. emlékezteti a kötelezettségére, 9. a dolgot a városházán tanúkkal igazolva jelenti. A bűntelen férjet talán még szigorúbb, minden esetre összetettebb szabályok közötti életre szorították, mint bűnös feleségét.

III. Az asszony apjának kötelességei.

1. Lányát nem engedi gyakran magához, 2. de otthonában a feleségével együtt gyakran meglátogatja, 3. vejével együtt okítja őket, 4. hibáikért megfeddi őket.

Ha az érintettek a reverzális pontjait fölrúgják, a losonci református egyház részére:

a férj — 1. fizet 24 Rhénes forintot,

a feleség — 1. kalickázást, 2. korbácsolást, majd 3. fővételt szenved,

az atya — 1. 12 Rhénes forintot ad. Vagyis az egész család kollektív bűnössé válik és együtt szenvedi meg a vétket. (A kollektív bűnösség veszélyét ma már világosan látjuk, hiszen a 20. században egész népeket, népcsoportokat érintett, és pl. a II. világháború alatt és után kitelepítésekkel, megsemmisítésekkel büntették őket csak azért, mert ilyen vagy olyan néphez tartoztak.)

A továbbiakban időrendben tekintsük át röviden az általunk gyűjtött, idevonatkozó bűnpöröket. A 188/1735. pörben két férjes asszony „[…]egy Börhas nevű Juhászszal régtül fogva gyakorlott Paráznaságok mostanáb[an] ki világosodván[…]” önkéntes vallomásuk alapján, ezért őket az úriszék halálra ítélte volna, „[…]hanem ha mind kettőnek Ferje meg nem Grátiázta volna[…]” őket, vagyis kegyelmet kértek feleségüknek, ezért csak 40-40 korbácsütésre változtatták a büntetésüket, „[…]Uraik[na]k pedig igen nagy szegenységeket tekintvén[…]”, de meghagyták nekik, hogy ha legközelebb a legkisebb paráznaságba találtatnak, „[…]minden Grátia nelkül fejek vettettetik[…]”

A 191/1744. pörben a nős férfit egy csavargó lány hasán kapták, de a dolog teljességgel nem derült ki, és a „Felesége kegyelme is hozzá járult”, ezért nem büntették fővesztésre. A 192/1744. pörben az asszony Szalontán élt vadházasságban egy férfival, de hazajött „Eclesia követésre” és bűnéért 24 Rhénes forintot fizetett. A 193/1744. pörben Bíró Mihályt kétszer kapták paráználkodásban Dura Gergelynével. A férfit 50 botütésre, az asszonyt pedig 50 korbácsütésre ítélték, és „[…]újra reversalist adtak magokrúl[…]”, hogy többé nem vétkeznek. Ez fontos fordulatot jelent e korai időszakban, mert másodszorra is lehetőséget kaptak arra, hogy megtérjenek.

A 195/1744. pörben Homokiné három évig egy rideg legénnyel élt, de az asszony idős volt és ezért nem verték meg, viszont egymástól eltiltattak és eklézsiát kellett követniük. A 204/1756. pörben két asszony Víg András nevű betyárral rendszeresen paráználkodott. Ezért: „[…]életeknek megjobbítására Reversalist[…]” adtak. A 207/1756. pörben a parázna asszonyt a férje meggráciázta és fizetett is érte. A házasságtörő így kerülte el a fővesztést.

A 217/1761. pörben a hetedik gyermekével várandós asszony más férfival paráználkodott. A házasságtörés kitudódása után, a sokgyermekes anya életének megjobbítására reverzálist adott és fogadalmában azt is megígérte, hogy kerülni fogja a részegítő italok fogyasztását. A 236/1769. pörben a 18 éves asszony megszökött és házasságtörést követett el egy cigány férfival. Amikor visszatoloncolták, a férje megbocsátott neki, így megkímélték a lefejezéstől. A 259/1797. pörben a házasságtörő asszonynak írásba adta a férje, hogy megbocsát neki, de a nő ezzel mit sem törődve, agyonnyomta beteges urát. A 318/1768. pörben a 30 éves asszony más férfival is próbálkozott, hogy meddősége vádját kivédje. Gonosz cselekedete miatt, a „[…]maga életének meg jobbulásáról valo kezes levelet[…]” adott.

12. APAKERESÉS

Az apakeresés a törzsközösségekben élő természeti népeknél szinte ismeretlen. A rituális jellegű szexuális orgiák során, vagy a vendégnek fölajánlott asszonnyal való közösülés után senki sem kereste, hogy a születendő gyermeknek ki a természetes biológiai apja. A család a jövevényt sajátjaként befogadta és fölnevelte. Genetikailag olykor még hasznosnak is bizonyult ez a fajta vérkeveredés.

A keresztény kultúrák már érzékenyen reagáltak a családi élet tisztaságára. A középkorban, előbb a vagyon- és hatalomöröklődés szempontjából leginkább érdekelt patrícius rétegben, később a birtokos parasztság között is egyre szigorúbban vették a vérségi leszármazást, és megszületett a törvénytelen gyermek, a „nem törvényes ágyból” való fattyú fogalma. „Az ilyen gyermek sorsa általában rendkívül nehéz, megbélyegzett, életpályája rögös volt, és sok bizonytalan tényezőtől függött” — írta Tárkány Szücs Ernő.[1298]

Miként a 179/1836. pör is példázza, a „fattyúvetés” gyakran öröklődött, hiszen a törvénytelen gyereket nem szívesen fogadták be erkölcsös családba, így neki is a házasságon kívüli utód nemzésére vagy szülésére maradt lehetősége. Példát idézünk: a nő zabigyereket szült Szilágyi Pétertől. Ezt követően feleségül ment egy özvegy emberhez. A házasságba magával vitte törvénytelen lánykáját, aki 16 évesen előbb a mostoha apjának fiától, majd a szomszédban lakó nős embertől szült fattyakat.

A csábító férfiak szinte minden esetben őrizni akarták látszólagos erkölcsi tisztaságukat és ennek érdekében igyekeztek a felelősséget áthárítani. Tipikus esete volt ennek a magatartásnak a 221/1762. pör, amelyben a megesett cselédlányt gazdája eljárásáról így faggatták: „Mire kért Tőrők János tégedet, mondottaé, hogy masra valy? Igen is azt mondotta, hogy vegyem reá valamelyik Bérest és engedjek neki, S aszután mondjam reá[…]”, hogy tőle terhes, holott a gazdájától volt. A reformkori pörökben a férj nélküli terhes nők és a magzatgyilkos anyák esetében már alig kérdeztek az apáról, csak a nő paráznaságát, az anya gyilkosságát tudakolták. Ez a jelenség tükröződött pl. a 390/1819. és a 401/1829. pörökben is.

Foglalkoznunk kell még azzal, hogy az apaság megállapításának két, egymással összefüggő eljárása van: a vér szerinti egyezést biológiai, genetikai, laboratóriumi módszerekkel végzik, és a jog szerintit tanúk kihallgatásával, pörös úton a bíróságon folytatják le. Az előbbi igen bonyolult eljárás. Vércsoport- és génvizsgálatot indokol, az antropológiai módszer koponyaméret és egyéb alkati összehasonlításokat, amelyek még a 20. sz. végén sem adtak minden tévedést kizáró eredményeket. Az általunk vizsgált korban ezek a fogalmak és eljárások teljesen ismeretlenek voltak, így az apaságot csak jogi úton lehetett keresni és bizonyítani. Ezért az apa valódisága gyakran kétséges volt és maradt.

A 144/1768. pörben „Meleg Ferencz Nevű Béressétűl a’ Gazdámnak estem terehbe, ugy gondolom a’ Toth Kapássával is volt kéczer kőzőm[…]” Az apa tehát bizonytalan maradt. A 175/1810. pörben a lány két szeretője közül valamelyik teherbe ejtette, ezért kérdezik tőle: „Volt e’ Gyermeked már?

Nem volt soha — válaszolta —, hanem most vagyok tőllők viselős[…]” A 177/1822. pörben a nyomtató részes vallotta, hogy a tanyán a gazda lányával „[…]Kozősűltem testi képpen, a’ Leány az alatt férjhez ment, de a Férje ell kűdte haza minthogy terhes állapotba tapasztalta lenni, azonban én úgy tartom, hogy nem tőlem esett teherbe[…]” A lány egy helyütt azt beszélte, hogy a „Sogorátol[…] jőtt vólna teherbe[…]” A 208/1757. pörben vallotta az asszony: „[…]az uram gyanakodott reám, hogy nem magátúl hanem a Gulyás Bojtártúl valo vólna a gyermekem.”

Mint láttuk, gyakran nemcsak a férj, vagy a lány szeretője, de maga a terhes vagy az anya is teljesen bizonytalan volt az apa személyében. A bíróság sem vizsgálódott tovább, hanem paráznaságért vagy házasságtörésért megbüntette az éppen kéznél levő személyeket, elsősorban a nőt, rajta kívül pedig a gyanúsítható apajelölteket.

13. VÁLÁS ÉS KÜLÖNÉLÉS

M. Mead a samoai házasságot úgy jellemezte, hogy az eléggé ingatag és a válás nem jelent gondot. Valamelyik fél fogja a motyóját és visszaköltözik a szüleihez.[1299] Agüero Irma a surinami bozótnégerek szokásai között említette, hogy „A válás éppoly egyszerű, mint a házasságkötés. Általában az asszony a kezdeményező[…]”[1300] Ez a helyzet a legtöbb törzsi társadalomra jellemző, kivételt elsősorban azok képeznek, ahol a házasságnak gazdasági szerződéskötés jellege van és a nőért szüleinek fizettek. Az inka civilizációban már kultúráltabb a családi élet. Harry Gerol írta, hogy „[…]csupán házasságtörés esetén engedték meg a különválást.”[1301]

Az ókori kultúrákban is hasonló jelenségekkel találkozunk. A házasságok nem „az égben köttettek”, hanem társadalmi, gazdasági hátterük volt, így a válás sem jelentett olyan gondot, mint a keresztény világban, ahol a házasság „szentség”, amelyet Isten rendelt el és azt ember föl nem oldhatja, csak a halál. Kiss Imre fogalmazta a korai arab szokásokról, hogy a rossz házasságban mind a két fél elválhatott. A nő részéről például az egyik válóok a férj impotenciája volt.[1302]

Tárkány Szücs Ernő szerint: „Néprajzosok és szociológusok felsorakoztatott nyilatkozataiból még arra tudunk következtetni, hogy a magyarságnál a válás ritkán következett be.”[1303] Ennek egyik oka vallási, másik pedig gazdasági jellegű volt: „A tényleges válás jogi része, tehát a házasság körüli és a vagyonjogi viták legkorábban egyházi bíróságok elé tartoztak.”[1304]

Már a 18. században több olyan rendelkezés született, amely a családvédelmet és az élet védelmét szolgálta. Magyary-Kossa Gyula írta, hogy 1781-ben hozott rendelet szerint, a teherbe esett hajadonokra nem volt szabad nyilvános polgári vagy egyházi büntetéseket szabni. Ezzel elsősorban a megszégyenítéstől igyekeztek mentesíteni, hogy esélyt adjanak neki a férjhez menéshez. 1790-től a kitett gyerekek elhelyezése lelencházakban történjen. 1791-től, ha a gazda a cselédlányt teherbe ejtette, nem csaphatta el, hanem köteles volt az anyáról és a gyermekről is gondoskodni. 1799--től pedig az országban szülőházak létesítését szorgalmazták, ahol a nők titokban szülhettek.[1305] Sajnos, ezek jelentős része nem valósult meg; egy-két nagy városban működtek csak igen szűkös körülmények között, és az egyház sem békült meg a korszerű, „polgári liberálisnak” nevezhető szellemiséggel, ill. józan belátást, humánus intézkedést célzó rendeletekkel.

A katolikus egyház erősen védte a házasság szentségét. A válást nem engedélyezte. Rábeszéléssel, megszégyenítéssel, fenyítéssel, mindenféle eszközzel igyekezett a házasságot összetartani. Hasonló volt a helyzet a protestáns egyházak esetében is, legföljebb végső esetben engedtek. Ilyen következett be akkor, ha házasságtörés történt, és a házastársakat már nem lehetett összebékíteni. Ennek egyik kézzelfogható esete volt, ha a feleség a szeretőjétől esett teherbe. Így beszélt az asszony a 277/1819. pörben: „[…]Dura Jósef Férjemtől törvényessen el=váltam, minthogy mástól lett Gyermekem.” A 283/1825. pörből megtudjuk, hogy „[…]Férjét hivetlenül odahagyott, ‘s ugyan attól törvénytelen agyasság gyakorlásáért el is választatott[…]”

Nagy nehézségek árán, hosszú időre elválasztották akkor is a házaspárt, ha az egyik fél életveszélyben volt a másiktól, ha a társukat rendszeresen kínozták, verték, koplaltatták. A 279/1820. pörben feleségét „rosszul tartotta” a férje: szidta, mocskolta, goromba volt hozzá. Ezért az asszony ezt az életet tovább nem bírván, elhagyta az urát és nem volt hajlandó vele élni. Így vallott erről: „Én N[eme]s Makÿ Mártonnak kegyetlenségét Kinem álhatván, azért valasztódtam=ell tőle.” Végül idekívánkozik még egy pörrészlet a 286/1827. számú, tanúskodott válásról. Mekiss István vallotta a szeretőjéről: „[…]az Urától ellvált[…]”, de azt nem tudjuk meg, hogy miért?

Az általunk vizsgált korszak legvégén, a 45/1843. pörben jelent meg az a bírósági végzés, hogy a válást követően köteles volt a férj kiadni felesége ingóságait és kötelezték rá, hogy évi kommencióban megállapított természetbeli juttatással fogja eltartani. Az mindenesetre a kevés számú példából is egyértelmű, hogy a válás nagyon ritka volt a feudalizmus utolsó másfél évszázadában. A 18. században a vizsgált pöreink között egyetlen válást tárgyalót sem találtunk, a néhány említett eset a reformkorban született. Az viszont előfordult, hogy a 302/1825. pörben „[…]a’ ki allott rabsága után Patzi Sárát hites ferjehez Bessenyeÿ Jánoshoz vissza utasítatni[…]” rendelkeztek. Mint a 303/1826. pörből megtudjuk: „[…]a’ magam Felességének nem köllöttem, ‘s nemis akart vélem Szentára ellmenni[…]” — vallotta a férj, de ezzel mit sem törődve, az asszonyt visszakényszerítették a házasságba.

A lakosság érzékelve ezt a túlhaladott jogi és vallási szemléletet, magán segített. Törvényes válást a hosszadalmas és meghurcoló eljárás miatt nem kezdeményezett, hanem faképnél hagyta házastársát és külön élt. Volt, aki visszament a szüleihez, mert ez nagyobb védelmet jelentett, legtöbben azonban újabb párkapcsolatot, vadházasságot alakítottak ki azzal, akivel éppen összeálltak. Amikor látszólagosan hivatalos nevet adtak az ügynek — például gondviselő, cseléd, bérlő stb. —, meg sem volt fogható, hacsak a paráznaságon rajta nem kapták őket.

A reformkorban megnövekedett a különélők száma. A nők leggyakrabban azt hozták föl cselekedetük igazolására, hogy a férjük részeges, veri őket, goromba velük. Gondoljunk csak a 279/1820. pörre, amelyben az asszony — nyilvánvalóan fiskálisa megfogalmazásban — költői szóvirágokkal így vallott: „[…]alig hogy a’ házas élet boldog jövendökkel ketsegtető álmaiban el szenderedtem[…] a’ reménylett földi Meny Ország helyett ideig tartó Poklot találtam![…] nyomorult sorsom ragadott a’ botránkozás köveire[…] nemi-gyarlóságom a’ késértet csabító ösvényen el tántorodvánn[…]” bűnbe esett. A férfiak pedig azért hagyták ott a feleségüket, mert azokról kiderült, hogy kurva, prédálós, lusta és szóhajtó (pletykáló), ill. testi hibája van, vagy nem úgy szeretkezett, ahogy azt az ura elvárta tőle.

Ha a törvénytelen elhagyásból nem lett pör, a családfők a megunt feleségről, de még gyakran a gyerekeikről sem gondoskodtak. Az „elhagyás” alatt nem minden esetben azt kell értenünk, hogy külön is költözködtek. A testi-lelki elszakadás, teljes különválás akkor is megtörtént, ha például egy fedél alatt maradtak, de ebben az esetben az elhagyott család sorsa még rosszabb volt, mintha elhurcolkodtak volna, mert életük pokollá vált. Némelyik asszony állatsorban élt a gyermekeivel, akikről nem gondoskodtak, miközben változatlanul cselédként dolgoztatták és kihasználták őket. Az említett esetben a törvény előtt sem sokat kereshettek, jogorvoslás helyett még meg is dorgálták az illetlen árulkodásért. Az ilyen asszony és gyerek teljesen kiszolgáltatottan élt.

A kettős erkölcsi magatartásra utalnak azok az ellenpéldák, amikor idős vagy özvegy ember maga és főleg gyermekei gondviselésére a házastársát ellátó asszonyt vitt a házhoz. Bár többnyire nehéz volt bizonyítani a tényeket, a rosszindulatú szomszédok, irigy rokonok nyelve miatt hamarosan a törvény előtt álltak, mint „hitetlenül élő paráznák”, vagy akik úgy éltek együtt, mint „a hites társak”. Természetesen, akadt közöttük vétkes és sok volt az ártatlan is. A bíróság úgy ítélte meg a dolgot, hogy „nem zörög a haraszt…” és az esetek nagyobb részében eltiltattak egymástól, mit sem törődve a magára maradt család ellátatlanságával.

A 19. sz. elején a különélés vádjával a törvény előtt álló asszonyok mind gyakrabban korholták férjüket, mondván, hogy ők a hibások — miként példa erre a 269/1807. pör is —; holott alperesként a nő állt vádlói előtt, ő keveredett folyton a bűnbe. Bármit kérdeztek az elkövetett tettei felől, szüntelen csak elhagyott férje gonoszságait sorolta, fűt-fát kiabált rá, még ha esetleg évtizede, hogy már nem is látta. Ezzel igyekezett elterelni magáról a vallatói figyelmét.

14. A KERESZTÉNY EGYHÁZAK ÉS A NEMI ERKÖLCS

A vizsgált területen zömében református és római katolikus lakosság élt. Mindkét egyház szigorúan vette a nemi erkölcsökre vonatkozó vallási előírásokat, és azokat drákói szigorral betartatta. A szexualitás a házasság számára volt fönntartva. A középkori keresztény egyház a „[…]házasságot — a szexualitás örömszerző formáit lenyesegetve — a puszta utódnemzés funkciójára akarta redukálni” — írta Klaniczay Gábor.[1306] Miután az emberekbe kisgyermek koruk óta azt nevelték bele, hogy a szexuális élvezet bűn, érzelmi és érzéki sivárságot, hidegséget termeltek ki, főleg a nőkben. Nem volt józan, mértéktartó, ám de örömet szerző út biztosítva. Így azután nemzedékek rontották el egymást a fölösleges bűntudattal.

A többségében vallásos parasztok számára a szexualitás azért is jelentett halálos bűnt, mert ez Istennek nem tetsző cselekedet volt, tehát az Istentől való elszakadást jelentette. Az ilyen ember a halálos bűnnel élt együtt szüntelen rettegésben. A társak a paráznában eleve kárhozatos, a pokolra ítélt, ördöggel cimboráló embert láttak, akit ezért üldöztek. Az ilyen ember „bélyeges” volt, az egyház pedig úgy határolta el magát tőle, akár az ördögtől.

Az erkölcsi magatartásban megnyilvánuló kettősség, a már említett nemi szabadosság és a bigott, vallásos prűdség évszázadok során párhuzamosan élt egymás mellett. Családok adták át egymásnak és nemzedékek tanulták meg ezeket a szociális magatartásformákat. E két viselkedési normából született meg a közös, álszemérmes embertípus, aki az éppen elvárt szerep szerint játszott.

A „bűnben” együttélőket gátlástalanul elválasztották egymástól. Az ilyen „erkölcsi” büntetés nagyon sok embert, családot, ártatlan gyermekeket tett szerencsétlenné, de az „elv” érvényesült, az erkölcsösséget helyreállították. Egyház és társadalom a „ragadós”, rossz példától jobban félt, mint magától a bűntől vagy a bűnöstől.

Ebben a korban a felekezetek közötti egyenlőtlen harc rendkívül kiélesedett. A katolikusok azt hirdették, hogy az egyedüli üdvözítő vallás az övék. Gyűlölték a szakadár protestánsokat és a Monarchia világi hatalommal is igyekezett őket elnyomni, korlátozni. (Pl. templomépítési tilalom ill. megkötöttségek.) Az intézkedések közül talán a legdurvább az volt, hogy a hajlíthatatlan református papokat gályarabságra hurcolták. A protestánsok a „képfaragó és bálványimádó” katolikusokat vetették meg, és a saját ideológiájukat tartották emelkedettnek.

A 138/1766. pörben vallotta a lány: „[…]Esztendeje hogy el jőttem Győrbűl[…] Atyám s=Anyám hozzám viselt kegyetlenségekért, mert hogy én Pápistává lettem eők pedig Kálvinisták[…]” A 268/1804. pörben így pörölte kurváját a vádlott férfi: „[…]én Kalvinista vagyok Te pedig Pápista miért adod magad én hozzám[?] felelt a Léány szemérmetlenűl a Papista hus is meg fő a Kálvinista fazékba[…]” A 371/1769. pörben a görög kereskedőnek mondta elvetélt szeretője, hogy „[…]vesztett volna Török Országon[…]” (Értsd alatta: veszett volna Törökországban.) „[…]mellyre eö azt felelte: jobb is lett volna hogy oda mentem volna, mint sem ide jöttem a’ Pogányok kőzzé[…]” Vagyis mindegyik vallás a saját hívő szemében az „egyedül üdvözítő” és a többi „pogány, eretnek”. Katona Imre egész tanulmányt írt erről a „népi előítéletek tér és idő feletti rendszeréről.”[1307]

A vallási ideológia a büntetőpörökben is érzékelhető. A 213/1760. pörből ismert a „testi halál” kifejezés, amely e korban bizonyság arra, hogy a lélek elpusztíthatatlan. De a 89/1761. pörben a testi szemeivel való látást is kihangsúlyozták, hiszen az ember a „lelki szemeivel” is érzékel. Ezek a gondolatok elsősorban a katolikusoknál éltek erőteljesen. Nem csoda, hogy a törvényes hatalmat bírók a pörök lefolytatásába, főleg pedig az ítéletekbe belevitték vallásuk ideológiáját, ill. fölhasználhatták azt a más vallású vádlottakkal szemben.

A legszembetűnőbb az, hogy a feudalizmus e kései, utolsó másfél évszázadában is érvényesült az egyházak független jogi hatalma és akárcsak a középkorban, önálló bíráskodást és végrehajtást gyakoroltak. Nem egy bűnös el sem jutott az úriszék vagy a sedria elé, mert a helyi pap elintézte a „bírói teendőket”. Mintha hatóság lenne, maga fogatta el a parázna bűnöst, ő szabta ki rá a büntetést mások meghallgatása nélkül és hajtatta végre azt. Több pör is tanúskodik e gyakorlatról. Hódmezővásárhelyen a 18. században a református Ótemplom és nem a városháza előtt volt a szégyenkő elhelyezve, ahová vasárnap délelőtt kötözték vagy állították föl a vétkeseket a templomba igyekvő „jámbor” hívők gúnyolódásának, köpködésének, dobálásának kitéve.

A 135/1765. pörben a 36 éves nő beszélte az úriszéken: „[…]a’ Templom Gondviselője kocsit fogadott és ide küldöttek.” Ebben az esetben az egyházfi az elfogatást és elzáratást intézte. A nő bűne az volt, hogy egy obsitos katonától teherbe esett és ikreket szült. A 134/1765. pörben a szegvári plébános megszégyenítésként a templomban, a mise alatt szalmakoszorút és korbácsot rakatott a megesett és fattyat szült lányra, utána pedig a kisbíróval 13 korbácsütést veretett rá.

A 142/1767. pörben a törvénytelen gyermeket szült lány vallotta: „[…]az Becseÿ Plebanus ott Vagatott rajtam 25. palczát[…]” A 239/1774. pörben hangzott el: „Ha nem közösködtél volna[…] meg nem büntettettel volna ă Templo[m]ra egy nehány font gyertyával.” A 287/1828. pörben a házasságtörő férj gyermeket nemzett egy lánynak, s „[…]emiatt otthon meg bűntetett a’ Plébános Úr 20. f[orin]tval[…]” — vallotta.

A 304/1827. pörben „[…]Fe’ő Tisztelendő Prepost Urnak tőbb intesei, es előtte tett szidásaik[…]” hangzottak el. A 313/1818. pörben ez olvasható: „[…]az első Felesége Kiss Katalinhoz, a Vátzi Sz[ent] Széknek az J. alatt ki-jelentett Határozásához képpest is viszsza-útasittatni, a 2^ik Feleségétől p[edi]g el-tíltatni[…]” rendeltetett. A 161/1778. pörben a paráználkodó 14 éves lányt terhesen is el akarta venni a szeretője. Már el is gyűrűzte, amikor „Csongrádra bé menvén Tisztelendö Plebanus Urhoz[…] és az Kedvem, és szándékom ellen a mátkámtúl el estem[…]” A 377/1781. pör vallomásából többek között megtudjuk, hogy „[…]két ellő Gyermekem lett egyszerre, Csongrádi molnártúl[…] melly bűnemért Plebanus Uram által Templom előtt meg bűntettettem[…]”

15. ERKÖLCSI „TUDATHASADÁS”

Szóltunk már a társadalom kettős magatartásáról, amely a szabadosságban és a prüdériában, ill. az álszemérmes magatartásban nyilvánult meg. Ez a helyzet az egyénekben, a vallomások alapján úgy ölt testet, hogy a legtöbb vétkes egyik énje nem akarja a bűnt elkövetni, vagy nem gondol annak következményeivel. Például a 219/1762. pörben a parázna férfit arról kérdezték, hogy „Miért adtad magadat arra holott böcsülletes Feleséged vagyon?” A vádlott így felelt: „Már az csak megh vagyon.” Arra a kérdésre, hogy „miért paráználkodtál”, hasonlóan „bölcs” és „okos” felelet ez a változat is, hogy „mert az eszem is elment”. (Pl.: a 264/1801. pörben, vagy a 267/1804. pörben adott válasz, miszerint: „[…]az Őrdög sokra viszi az Embert.”) A 87/1757. pörben Vas Ersók csalta a férjét és megkérdezték tőle, hogy miért cselekedte? Így válaszolt: „[…]mivel roszszúl élt véllem az Uram el boszszankodtam miatta.” Az ilyen és hasonló, bizonytalan feleleteket az ügyészek is általában úgy ítélték meg, amint azt az 55/1829. pörben olvashattuk: „[…]meg felejtkezvén portájához illő ‘s azt díszesítő tiszta életeől[…]”, vagyis az erkölcsi követelményekről.

Az ilyen embereknek a partnerekkel szembeni igénynívójuk alacsony volt, kölcsönös megbecsülést, kitartást nem is igényeltek. Gyakran promiszkuis magatartást látunk tőlük. Viselkedésük alacsony erkölcsi szinten rögzül és beérik az érzelemszegény, kultúrálatlan kapcsolatokkal. A 371/1769. pörben az asszony így vallott: „[…]a’ midön az Uram valamerre el fordult közösködtem.” A 269/1807. pörben a férj így panaszkodott a feleségére: „[…]nem lett gyereke, mert tzigéresé tette magát, mindennel közösködött.”

Az erkölcsi normák föladására a másik véglet az volt, ha a megtévedt ember úgy érezte, hogy tisztátalan lett. Neki már úgyis mindegy, hogyan viselkedik, mert „elromlott”. Ez a nihilizmus visszavezet az első típushoz. Az ilyen ember a társát empátia nélkül „éli”, és csupán kielégülése tárgyának tekinti.

A hatóságok ítéletében még érdekesebb erkölcsi „tudathasadás” következett be a 19. század elején. A 386/1816. pörben egy fiskális a következőket írta: „[…]midôn már tapasztalhatni, hogy mind az emberi érzékenységek naprol napra jobban pallérozódnának, mind az erköltsi ki miveltetés oriási lépésekkel haladva előre[…]”, vagyis egyfajta fejlődést érzékeltetett. Egy évvel korában, a 275/1815. pörben a házasságtöréssel, paráználkodással gyanúsított szentesi juhász a bírái előtt már azzal merte nyíltan vádolni a szeretőjét, hogy őt „megcsalta” és elhagyta. „[…]ahoz kaptsolta magát[…], miért csapot máshoz[…]” Panaszolta, hogy szegény ember léttére megfizette a nő szerelmi szolgálatait, mégis elhagyta. A fizetséget féllegális indoknak hozta föl a nő hűtlensége ellen. Pedig az alapbűn az ő feslett élete volt. Panaszát nem utasítottá vissza. Az is kiderült, hogy a szeretője Czira Pistával állt össze „[…]a kivel valo társalkodást tölle több izben meg tiltotam[…]” — beszélte a juhász szemérmetlenül. Így kerül be lassanként a szubkultúra a jogi és erkölcsi legalitásba. A 283/1825. pörben a sógornőjével paráználkodó férfi mentsége az volt, hogy „[…]asszony-szűkit látott [a] vasban fogott[…]”

A 350/1816. pörben a védőügyvéd más erkölcsi normával ítélte meg a polgárt és a védenc katonát. Utalt arra, hogy a katona nyersebb, keményebb az élete, ez enyhíti cselekedetének súlyosságát, ezért más elbírálásban kell részesíteni. Bár a bíróság ennek az okoskodásnak nem adott helyet, az erkölcsi ítélet, a kettős mérce megszületett.

Hasonló jelenségnek, a társadalmi igazságtalanságnak a tipikus esetét láttuk a 14/1838. pörben. A nemes gúnyolódó levél kíséretében emberi undokságokkal teli kantát helyezett el M. Horváth asztalos küszöbére. Az iparos ezen fölháborodva, a kantát visszavetette a nemes házába. Hiába volt a nemes a provokáció elindítója, sértetlen maradt, sőt ő tett följelentést. Az iparos embert ítélték el.

16. A NYILVÁNOSSÁG KIZÁRÁSA

A kettős erkölcsi megítélés egyik tipikus példája volt, amikor parázna bűncselekmények súlyosságát napszakhoz kötötték. Aki nappal, világosban vagy mások által látható módon szeretkezett, annak a bűnét súlyosabban ítélték meg, mintha ugyanazt a cselekményt éjszaka, sötétségben, ill. mások szeme elől rejtve követte el. Egyfelől társadalmi és egyházi félelem volt a rossz példától, másfelől ez az álszemérmes erkölcsi magatartás újabb, tipikus megnyilvánulása. Ami nem látható vagy nem kerül nyilvánosságra, abból nagyobb baj nem lehet. Ezzel a magatartásformával tág teret biztosítottak mindenféle perverziónak és szexuális bűncselekménynek. Hol vagyunk már a középkori nászágy és családon belüli szeretkezés nagy nyilvánosságától!

Az emberiség történetében a jelenség persze nem volt egyedülálló, csakhogy az éjszakai szeretkezés erkölcsi megítélése kultúránként változott. B. Malinowski írta a melanéziai szigetlakók szexuális szokásairól: „Minden szerelmi előjátékot a sötétség leple alatt kell végrehajtani.”[1308] Ebben az esetben a cselekmény intimitása, a két ember magánügye állította föl ezt a korlátot.

A Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. szerzőpáros így fogalmazott az ókori spártai házasságról: „[…]az éj sötétjének leple alatt úgy kellett házaséletet élniük, hogy azt senki más ne vehesse észre. Ez sokszor olyan jól sikerült, hogy voltak, akiknek már gyermekük is született, mire feleségüket nappal először meglátták.”[1309] Napközben a férj a férfiközösségben élt, ott hált éjszaka is, innen kellett elszöknie a feleségéhez. Ezt a helyzetet azért idézték elő, mert „[…]a vágyódást és az egyesülés hevességét fokozták[…]” vele.[1310] Ezzel nem az erkölcsöt szabályozták, hanem a közösülés hevességétől harciasabb, életerősebb utódot reméltek.

A magyar feudalizmus kori Dél-Alföldön a gyanúsítottnak a kihallgatáson pontosan el kellett mondania, hogy hol és mely napszakban paráználkodott. A bíró általában azt kérdezte, hogy „hol volt véle közöd?”, mire az alperes többnyire így válaszolt: „a magam ágyán, mindenkor éjjel.” Minden ettől eltérő válasz a deviancia mértékét erősítette, és fokozhatta a büntetés mértékét.

A 227/1764. pörben a nő vallotta, hogy „[…]Csorba Szabó Miskávalis paráználkodtam, éjszaka[…]” — tette hozzá a dolog enyhítésére. A 235/1769. pörben a vizsgálatvezető így kérdezett rá a paráználkodás napszakára: „Ejjel volt e’ vagy Nappal közöd vélle[…]” A 75/1746. pörben a nőt kérdezték, hogy hol paráználkodott? Felelte: „Az ágyon két etzaka[…]” A 76/1748. pörben a kurafit kérdezték, hogy „[…]hol és mitsoda helyen és mitsoda üdö köz tájban vétkeztél[?…]” Többek között így felelt: „[…]egész éjel ott háltam és[…] Kétzer vétkeztem véle[…]” A 82/1749. pörben kérdezik a paráznát, hogy „[…]Hát Susával vólt é közöd és hol?” A felelet: „Volt egyszer Susával közöm a Beke házában eczaka a földön[…]”

17. A MEGTÉVEDT SZERELMES ÉS A BŰNÖS CSÁBÍTÓ

Fejezetünkben a bűnösök „egymásra mutogatásáról” kell szólnunk. Egyfajta erkölcsi magatartás az is, ha valaki nem meri vállalni tettének következményét és helyette magát „szentnek, mártírnak” beállítva, a másikat igyekszik felelőssé tenni, bemocskolni, kurvának vagy latornak kikiáltani. Jól ismert jelenség a „szende szűz”, akit „megejtettek”, elcsábítottak, megerőszakoltak vagy ígéretekkel ámítottak, és a „tisztességtudó férfi”, akit a nők a legkülönbözőbb szerelmi csábításokkal vittek bűnbe.

Valamivel több azoknak az eseteknek a száma, ahol férfiak igyekeznek a sértett szerepében tetszelegni és a partnerüket eláztatni a bíróságok ellőt. Pontosan kitapintható oka van ennek is. Az ilyen esetek nagyobb részében a férfi ugyanis idősebb és jóval tapasztaltabb, mint a szeretője. Legtöbbjük nősember, akinél a paráználkodás a házasságtörés bűnével súlyosbodik, ezért a nő erkölcsi terhére újabb becstelenséget rárakva, egérutat igyekeznek nyerni.

Az emberi becstelenségnek egyébként fokozatai vannak. Akadtak olyan személyek, akik túlhajtják a vádaskodást és fiatalkorú szeretőjüket hétpróbás kurvának igyekeznek beállítani, akinek szerelmét a közösség sok latorja élvezte. Ezért azután a gyereknek sem lehet tudni, ki volt az apja.

Gyakoriak azok a pörök, amelyekből soha ki nem derült az igazság. Mind a két parázna a másik terhére vallott és alaposan eláztatták egymást. A nők leggyakoribb és legközönségesebb védekezése az, hogy a férfiak erőszaktételére hivatkoznak. Miután az ilyen cselekmények elkövetésekor ritkán akad valódi szemtanú, az egyik vagy másik fél állította tanúk szavahihetősége pedig nagyon kétes, csupán a kiformálódó erkölcsi kép marad meg róluk. Néhány példát idézünk:

A 169/1796. pörben kérdezik a 40 éves molnárt, hogy „Mirűl vádoltatol?

Hogy Tolvaj Erzsébet bé vádolt mint ha tőllem teherben esett volna[…] Soha sem cselekedtem én a roszat életembe hanem mas ingerlene reá, hogy reám vallyon[…]”

A 170/1799. pörben a férfi így hárította szeretőjére a bűnt. „[…]engemet ottan fektembe kezdett csiklandozni, azután mellém is oda fekűdt az Subámra[…]” A nő viszont így vallott: „Az a’ Czigány pénz igéréssel vett reá a roszra[…]”

A 172/1802. pörben a 18 éves szolgáló ezt mondotta teherbe ejtéséről: „[…]Nekem a gondolatom sem volt ara a vétkes dologra: [de ő] mind annyiszor ara kénszeritett hogy kőzőskődnék vele[…]” A gazda fia így védekezett: „Én eőtet nem ejtettem teherbe[…] és Kis Jánosnak a’ Fiaval is kőzőskő[dött] a’ mint hallottam[…] maga járt utánnam nem volt szükség az erőltetésre[…]”

Különösen elgondolkodtató az az erkölcsi magatartás, amikor a férjes asszony más emberétől szül, vagy a hajadon eltitkolja terhességét és hamarjában máshoz megy feleségül. Ilyen esetet találtunk a 177/1822. pörben, amikor az egyik szeretője el kezdte keresni a „kakukkfióka” apját. A 114/1755. pörben az özvegyasszonyt szeretője teherbe ejtette, ezután férjhez ment. Kérdezték tőle: „Tudtaě mostani Férjed azon cselekedetedet?

Nem tudta, hanem a’ midön észre vette vólna hogy időnek előte szűltem, tudakozta töllem kitül való légyen, de én csak azt mondottam hogy tölle való[…]”

A 146/1768. pörben a bíró azzal vádolta a férjes asszonyt, hogy „[…]22 hét alatt Férjedtűl nem Szűletett volna idős gyermeked.” (Az „idős” itt érett, tehát 36 hetest jelentett.)

18. KÜLÖNFÉLE ERKÖLCSI VÉTKEK

A bemutatott bűnpörökben nagyon sok erkölcsi vétek található. Befejezésül néhányat csoportosítás nélkül, érdekességként emeltünk ki közülük. Ezekkel is az a célunk, hogy az erkölcs egyéni sokszínűségét bizonyítsuk.

Gyakori megfogalmazás a törvénytelen gyermek érkezésére, miként a 366/1724. pörben is olvashatjuk, hogy a nőnek „nem igaz agy béli Gyermeke született.”

Minél iskolázatlanabb, elmaradottabb a nép, annál inkább foglalkozik a mások dolgával, elferdítve a tényeket. A felelőtlen és rosszindulatú pletykázásnak egyik tipikus példáját olvashatjuk az 58/1738. pörben: „[…]szomszédgyait nyelvével huzza vonnya[…] senkitül nem fél, mert ha egyik vállán nehéz, ă másikra fordéttya.”

A 329/1773. pörben a szexuális kíváncsiság odavezetett, hogy a 20 éves béres erőszakot tett. „[…]mindég arról gondolkoztam hogy jo volna már egyczer azt probalni, s. most csak rá attam magamat.”

A nemi kívánalom tudtul adása gyakorta olyan egyszerűen, természetesen és triviálisan történt, akár egyes törzsi népeknél volt szokás. A 318/1768. pörben a férfi így vallott. „[…]egy Kancso bort reá kőszőntem mondván: Isten adgya Kendet alám[…]”

A gyakori és megszokott házastársi hűtlenségre, a másik házastársának kipróbálására találunk példát a 268/1804. pörben, ahol a kurva így beszélt aszonytársához, akinek kívánta a férjét: „[…]soha sem láttam ollyan Aszszonyt aki az Ura S. v. farkát ugy féltse mint kend[…]” A 235/1769. pörben az asszony így beszélte el férje megcsalását: „[…]az Uram is othon volt de az uram más Agyon feküt, S. Marci jött hozzám.” Így beszélt a kurafi a 235/1769. pörben: „[…]az Ura a’ Bárkával a’ Tiszianál hált, én pedig itthon a’ feleségével[…]”

Ezek a pörök azt is igazolták, hogy a nők egy része általában szabadszájú volt. Maguk és mások nemi életéről gyakran és igen durva hangnemben nyilatkoztak. Részben a neveltetésükből, részben pedig a további életmódjukból következett, hogy szégyen- és szeméremérzésük megkapott. Trágárságban is fölvették a versenyt a férfiakkal és igyekeztek őket túlszárnyalni. Bár a társadalom zömében kiközösítette őket, megmaradt az a réteg, ahol ez a magatartás érvényesülhetett, mert elismert viselkedési normának tartották. A sok közönséges szóbeszédből példaként itt néhányat idézünk. A 22/1833. pörben, a közösülését követően, így felelt a kurva a pirongatásra: „[…]nem a te orrod juka feszűlt[…]” A 202/1755. pörben Jász Szilágyiné, amikor házasságtörésen kapta a férjét, a látványra így kürtölte össze a környezetét: „[…]Jaj Lelkeim gyertek ihol az Uram Búza Jánosnét baszsza a Patkán[…]” Az apa pedig így bíztatta a fiát a 105/1735. pörben: „[…]eredgy Marczi fiam nincs othon most Kovács István, bazd megh a’ feleségét[…]”

19. BÜNTETÉSEK

A bűn fogalmának megszületésével egyidős a büntetés is. Amikor a bűn tudatosult, ellene föllépett az egyén, a szűkebb közössége és a társadalom. A bűn elítélését és az ítélet végrehajtását önbíráskodással, az alkalomra kijelölt csoporttal, ill. erre a föladatra kiképzett állandó személyekkel, hivatallal foganatosították. A Bibliában is föllelhető „szemet szemért, fogat fogért” elv az emberiség kultúrtörténetében már korán kialakult és gyakorlattá vált. Az európai joggyakorlatban nem olyan régen, de általában megszűnt, míg a törzsi kultúrákban több közösségben ma is alkalmazzák. A kegyetlen megtorlás nagyon korán jelentkezett. Például az ókori Izraelben „[…]halálbüntetéssel sújtották a férjes asszony házasságon kívüli nemi kapcsolatát.”[1311] (A bibliabeli példa alapján tudjuk, hogy megkövezés várt rá.) A büntetésnek e súlyos, valamilyen kínhalállal járó formája átterjedt szinte az egész kultúrvilágra, és Magyarországon még a 18. században is gyakorolták.

A büntetési joggyakorlat szakirodalma szinte áttekinthetetlen. Csupán a középkori és újkori magyar büntetéssel foglalkozó munkák könyvtárakat töltenek meg. A teljesség igénye nélkül, inkább kiragadott példákkal utalunk egyes részleteire. Az általunk vizsgált korszak büntetési jogrendszere mélyen gyökerezett a középkorban, egészen vissza a Szent István-i jogalkotásig és bűnüldözésig. Az ítéletek indoklásában gyakran hivatkoznak a „Hármas Könyvre” és más régi törvényekre. 1675-ben született meg a Corpus Juris Hungarici, de a vizsgált korszak joggyakorlatában, ill. büntetés-végrehajtásában Mária Terézia és II. József rendeletei is átformálóan hatottak.

Mint korábban láttuk, az egyháznak is szerepe volt a bűnüldözésben, ill. az erkölcsi normák kialakításában és szigorú betartatásában. Tóth Pétert idézzük: „Az ókor végi társadalom és egyház fejlődésének folyamatában öltött végérvényesen formát a szexualitás megítélésének keresztény eszméje, amely felfogás szerint a férfi és a nő kapcsolatának egyedüli — a keresztény erkölcs követelményeit kielégítő — színtere a házasság. E felfogás gyakorlatilag még ma is érvényesül, a XVIII. században, pedig legalábbis elméletileg fel sem merült a megkérdőjelezése. Ha például a szankcionálás: a gyakorlati és elméleti büntetőjog oldaláról közelítjük meg a kérdést, azt kell tapasztalnunk, hogy devianciának — etimológiailag. az útjáról való letérés — minősült és ennélfogva büntetendő volt minden olyan szexuális cselekmény, amelyet az egyház nem hagyott jóvá, közöttük több olyan is, amelyet a modern pszichiátria már semmiképpen sem illet ezzel a jelzővel (a házasságtörés, a paráznaság stb).”[1312]

Az egyház szigorússágának ellentmondása volt az asylum, vagyis a menhely jogköréhez való ragaszkodás. Ez följogosította az egyházat, hogy a templomba menekült, az egyháznál menedéket kérő üldözötteket befogadja és ne adja ki. Hosszabb-rövidebb ideig megannyi közönséges bűnnel, így házasságtöréssel vádolt személyek is menedéket kaptak és megbújhattak a világi számonkérés elől. Szegeden például II. József idejéig a ferenceseknek és a minoriták kolostorának is volt menedékjoga. Az asylanst nem vettették tortúra alá és nem büntették halállal. 1776-ban Mária Terézia megszüntette ezt az intézményt, melyet II. József törvénnyel megerősített. A keresztény egyházak, a polgári bűnüldöző szervektől függetlenül, a vétkezőket önhatalmúlag is elítélték. Alkalmazták a testi fenyítést, a megszégyenítést, kiseprűzést, az egyház kebeléből való kitagadást, az eklézsia megkövetést, az egyház javára adandó pénz vagy viasz-szolgáltatást stb. A hívő számára az egyik vallásról a másikra való áttérés szabadságát hivatalosan csak az 1844. évi törvény biztosította.

Az általunk vizsgált területen a bűnöst tehát megbüntethette. a házastársa (többnyire a férj a feleségét), a lakosság is végzett önbíráskodást, azután valamelyik egyház, a földesúr az úriszék bírái által, a sedria és a helyi tanács bírái meghatározott kereteken belül, kisebb, és nem főbenjáró bűnökben. Jó volt, ha a kor beérte egyetlen elszámoltatással. Magyarországon először 1772-ben nyílt fenyítőház, gróf Esterházy Ferenc áldozatkészségéből, a Pozsony vármegyei Szempczen, 109 fővel. Az elítéltek addig a vármegye, a helység vagy az uraság börtönében raboskodtak. A rabtartásnak nem voltak egységes szabályai, ill. a meglévő előírásokat rendre megsértették és a rabok gyakran embertelen körülmények között sínylődtek, nem egyszer el is pusztultak. Elképzelhető, hogyan gyakorolták felügyeleti és ellenőrzési jogaikat, azok, akiknek ez kötelességük lett volna.

A szegedi fenyítőházban 1772–1800. között 373 rabot tartottak: 251 férfit és 122 nőt. Közülük 139 ült lopásért fél – 12 évig, 33-an gyermekgyilkosság miatt 1 – 6 évig, bigámiáért 2 fő 2 – 2 évig, házasságtörésért 4 fő 7 hónaptól 12 hónapig, nemi erőszakért 3 személy 1 – 3 évig, bestialitásért 4-en 2 – 8 évig, vérfertőzésért 12 fő 1 – 10 évig, sodomitaságért 2 fő 3 – 6 évig, fiúgyermek „megfertőzéséért” 1 fő 6 évig, feslett életmódért 10-en 1 – 6 évig, és így tovább.[1313]

A feudalizmusban az utolsó másfél évszázad bűnözési adatait vizsgálva, valamennyi börtönkimutatásban a legtöbb elítélt (condemnalt) a tolvajokból került ki, őket viszont mindig a szexuális bűnözők követték. Bár igen sok törvény állt a bűnüldözés és végrehajtás szolgálatában, egységes ítélkezésről sző sem volt. Adott bűnt egyes területeken és más-más időpontokban többféleképpen ítélték meg. Az ítéletek tele voltak szubjektivitással. Ugyanazon vétekért hol súlyos, hol enyhe büntetést szabtak ki. Nálunk a vádlottat a följelentővel, a vádlóval és a tanúkkal szembesítették. Nyugat-Európában az ítélethozatalhoz ez sem kellett. Az 1771. V. 14-i királyi rendelettel a 60 forintnál nagyobb értékű pereknél fellebbezéskor a tanács helyett a tárnoki székhez került az ügy. A malefactor, vagyis a gonosztevő vizsgálatát a városi kapitány, egy szenátor és a város tiszti ügyésze végezte.

Vásárhelyen a tanács jogszolgáltatást is végzett. Büntetőügyekben általában a tanács, mint testület hozott ítéletet. Az ítéletben a törvény mellett a közösség törvényei, szokásai is megnyilvánultak. Ez árnyalta, de meg is változtatta a rendeletek alapját. A tanács hatáskörét a vármegye is rendszabályozta. Az úriszék pedig általában a parasztbíráskodás föllebbviteli fóruma volt. Birtokain Károlyi Ferenc 1741-ben pontosan megszabta a városi hatáskört és a főbenjáró bűnök az úriszékre kerültek.[1314]

A büntetés-végrehajtás sokáig őrizte a középkori kegyetlenséget, de ezt másként ítélték meg a vizsgált korban, mint mi a 20. század végén. A kegyetlenkedés mozgatórugója nem elsősorban a perverzió és szadizmus volt — bár ezek sem kizárhatók —, hanem egyházi dogma. Hitték ugyanis, hogy a bűnös testet minél jobban meggyötrik és az minél inkább szenved, Isten annál jobban megbocsát a túlvilágon a léleknek. A kínzásokat tehát a bűnös lelki üdvének érdekében végezték.

Hazánkban Martinovicsék kivégzése egybeesik a fölvilágosult, humanitárius abszolutizmus idejével: 1775. és 1790. között. 1775–1776-ban Mária Terézia kiadta a kínvallatások korlátok közé szorításáról szóló rendelkezést, majd II. József 1779-ben betiltotta a tortúrát. Helyette hajóvontatás és közmunkavégzés lépett, de ezt II. Lipót 1790-ben eltörölte.[1315]

1782–1783-ban Hont vármegye akkori székhelyén: Kemencze községben egy nagyszabású faji per zajlott. 133 cigányt vádoltak meg és hallgattak ki „emberevés” miatt. Néhány év alatt a környékről ugyanis nyomtalanul eltűnt 27 ember. Úgy gondolták, hogy erre a jelenségre az egyetlen magyarázat az, hogy a nagyszámú, a munkát többnyire kerülő cigányság megölte és elfogyasztotta őket. 53 férfi és 31 nő, vagyis 84 személy tett „beismerő vallomást”. Közülük 16 nőt lefejeztek, 16 férfit fölakasztottak, 6 férfit kerékbe törtek, Sárközi Györgyöt és 2 alvezérét felnégyelték. Tehát rövid időn belül 41 főt kivégeztek.[1316]

Az uralkodó 1782-ben korlátozta a halálbüntetések végrehajtását, ugyanakkor az évtized végére megtöbbszöröződött a bűnözők befogása és elhelyezésük már égető társadalmi gonddá vált. Ijesztően nőtt a bűnözés a Monarchiában. A kormányzat 1783. aug. 7-én megtiltotta az igazság megvallásának kicsikarására alkalmazott, tortúrát helyettesítő testi fenyítést is. A bűn bevallására irányuló kínzások és a fizikai kényszer alkalmazása nem szűnt meg teljesen. Elvétve ugyan, de hol itt, hol ott találjuk jelét még a 19. század elején is. A 270/1807. pörben félelmében mondja a vádlott: „[…]tsak ne kinoztasson” —, és cserében megvallotta bűnét. Ugyanakkor kiterjedten alkalmazták a „jóságos vallatást”, a benevolum exament.

A kínvallatásnak vagy tortúrának meghatározott „menete” volt, de ettől is eltértek. Bemutatunk néhányat közülük. Az osztrák Praxis Criminalis 6 fokú tortúrát ismert, az elsőtől, a vádlottnak hóhér által történő levetkőztetésétől és a „nekikészülődéstől” kezdve a hatodik fokozatig, a test ismételt nyújtásáig. Badó, az 1751-es munkájában a kínzásnak 11 grádusáról írt: 1. a bíró általi szelíd, majd szigorúan vett fenyegetés kivallatás által. 2. Hóhér általi fenyegetés. 3. A hóhér előkészületei: levetkőztetés, eszközök bemutatása, végtagok összekötözése és égő tűznek a test felé közelítése. 4. Kezek és ujjak összeszorítása vékony zsineggel. 5. Létrára fektetés és a test nyújtása. 6. Forró vassal égetés. 7. Ujjak összepréselése, éles vas behelyezése a nyelv alá. 8. Égetés gyertyával, szalmával és szurokfáklyával. 9. A leborotvált fejbőrre jéghideg víz lassú csöpögtetése. 10. A test forró fémmel, szurokkal való égetése. 11. Spanyol csizma. kivájt, belől éles vasakkal teli fával a lábak préselése.[1317]

Szabó Jenő 8 fokozatú tortúráról írt. Az egyes fokozatok 7-8 perctől fél óra időtartamra vonatkoztak. A kínzás során a következő fokozatot napok, esetleg egy-két hét múlva alkalmazták, addig a vétkesben nőtt a rettegés. Szabó szerint a tortúra fokozatai ezek voltak: 1. a kínzóeszközök megmutatása a vádlottnak. 2. Az ujj-, ill. hüvelykszorítás. (Sopronban helyette zsinegezést alkalmaztak.) 3. Kötelezés, madzagolás. (Sopronban a csigáztatás, testnyújtás.) 4. Tűzfogó vas vagy csipesz használata. 5. Vaskerékkel való kínzás. 6. Spanyolcsizma. 7. Tűzzel való égetés és tüzes fogóval való tépés. 8. Kínzás a ló alakú padon.[1318]

Tápay-Szabó Gabriella Szegedről 3 fokú tortúrát írt le: 1. a hóhér eszközeinek mutogatása. 2. Ujjak szorítása. 3. Spanyolcsizma.[1319] Kállay István kutatása szerint az úriszéki bíráskodásban a tortúra 7 fokozatú volt, de általában 4-et alkalmaztak, hiszen elég volt kiállni, gyakorta még ezekbe is belehaltak. 1. Az eszközök bemutatása. 2. Az ujjak összenyomása. 3. Vonás, húzás, csigázás és feszítés. 4. Spanyolcsizma és égetés. A tortúrát a büntetés súlyosbításának fogták föl. Kivégzés előtt gyakran még akkor is alkalmazták a főben járó bűnös esetében, ha már beismerte vétkét és nem volt mit bevallania. A halál megváltás volt számára az elviselt szenvedések után.[1320] 1772-től a tortúrára ítélt bűnösöket a megkínzás előtt sebész vizsgálta meg, hogy a büntetést egészségünk és életünk veszedelme nélkül kiállhatják-e? 1788-1789-ben II. József megvonta az uradalmak és a királyi városok pallosjogát. Ettől kezdve elvileg minden halálos ítélet elbírálása a király elé került.

A föntiekben tárgyalt általános ismeretek vázlata után az általunk vizsgált dél-alföldi térség ítélkezését és büntetés-végrehajtását jellemezzük. A Károlyi család 14 birtokközpontjából 8-ban, így a Csongrád-vásárhelyi uradalomban is működött úriszék. Két ülés között az uradalmi ügyészek, a jegyzők, az írnokok és a tisztek működtek. Az 1729 : 28. tc. után az úriszéki létszám általában 5-ben állandósult. elnök, a 2 convocatus[1321] és a 2 „törvényes bizonyság”, azaz tanúk, akik a törvényesség betartását ellenőrizték az ülés során és a hozott ítéletekben. Ők a szolgabíró és egy esküdt voltak.[1322]

Az úriszéket általában kéthavonta hívták össze, később ritkábban. Az impensios[1323] ügyeket 15 napon belül napirendre kellett volna tűzni. Nagy munkák: vetés, betakarítás, behordás stb. idején nem üléseztek. Az úriszék időtartama 1-15 napig tartott. Fenyítő úriszéket ott tartottak, ahol uradalmi tömlöc volt, pl. Szegváron, Szentesen, Csongrádon és Vásárhelyen.[1324]

Az úriszék ítélete ellen föllebbezni lehetett a sedriára, innen a királyi táblához. A mezőváros ítélete az úriszékhez, innen a földesúrhoz vezetett. Mária Terézia idejében kegyelem útján lehetett az uralkodóhoz is folyamodni, s ettől kezdve ez a gyakorlat rendszeressé vált. Pöreink tanulmányozása során persze az ettől elütő gyakorlattal is találkoztunk. Az első és másodfok ezen esetekben pl. nem az úriszék, ill. a sedria volt, hanem mindkettő elsőfokú bíráskodást végzett. Az úriszék esetében az uradalmi határ volt az irányadó, amely földrajzilag nagyjából a Tiszántúlon a Tisza vonaláig terjedt, a mindszenti uradalmat kikerülve, mintha egy területi megállapodás lett volna érvényben, a Duna-Tisza közén pedig gyakran egészen kis bűnesetek során is első fokon a megyetörvényszék ítélkezett.

Az urasági börtönviszonyok is eltértek egymástól. Abban viszont nagyon is egységesek voltak, hogy „A szabadságvesztést — 9 hónaptól fölfelé — a halállal egyenértékű büntetésnek tekintette az úriszék.”[1325] A felelet igen kézenfekvő volt: „A rabok a hosszú büntetést nem mindig bírták ki, viszonylag nagy volt a halálozási arány.”[1326]

Az uraságénál a sedria börtönhelyzete sem volt különb. 1785-től megkezdődött a megyei büntető törvényszékek folyamatos ítélkezése. Szigorú büntetésekkel sújtották a gyermekeket is. Általában a közmunkára ítélés volt a leggyakoribb büntetés, hogy ezzel ingyen munkaerőhöz jusson a vármegye. A nemeseket igen szigorú ítéletekkel épp úgy börtönbe zárták, akár a nemteleneket. „[…]az elmúlt évtizedekben a nemesi osztályuralom kegyetlenségéről oly gyakran alkalmazott általánosítások igaztalansága szembetűnő[…]” — fogalmazta meg Hajdú Lajos 1985-ben.

Általában az is igaz volt, hogy törvénytelenül és szigorúbb büntetéseket szabva ki, mindig az idegen elítéltekkel jártak el, mint a saját területük gonosztevőivel. Gyakran kijátszva a rendelkezést, a kivégzésről csak akkor adtak hírt, amikor azt már végre is hajtották; míg a saját bűnösök esetében megengedték, hogy a kegyelmi kérvény elmenjen az uralkodóhoz, aki a halálbüntetéseket rendre börtönözésre változtatta. Más kérdés, hogy a hosszú börtönbüntetés megaláztatásokkal teli, lassú halált, sok szenvedéssel járó elsenyvedést jelentett.

Az ítélethozatal és büntetés-végrehajtás helyi történetében még közelebb kerülünk a sokrétű gyakorlati megoldásokhoz, ha vázlatosan betekintünk egy-két mezőváros életébe. Vásárhelyen a török hódoltság alatt a városi önkormányzat végezte az igazságszolgáltatást. A kuruc kor után némely esetben a szegedi katonai bíróság is mondott ítéletet, de zömében a városok bíráskodtak. 1722-től kezdve a pallosjogot a Károlyi család gyakorolta. Tőle a főbenjáró hatalmat az újra megalakult Csongrád vármegye vette át. „A kisebb ügyeket, az értük járó büntetéspénzzel együtt a városi tanácsnál hagyta a földesúr” — írta Herczeg Mihály[1327], majd így folytatta: „Criminális bírságokon kívül melyek a tizenkét forintos bírságot felyül haladgyák, mind kisebb nagyobb bírságokat inclusive[1328] tizenkét forintig nékiek engedtem” — olvasható a vásárhelyi Fióklevéltár tanácsi iratok 1731-ből származó 1. cs. 67. sz. urasági intézkedésben.[1329] 1772-től, az urbárium bevezetésétől már csak a kisebb büntetéseket szedhették a városok. A mezőváros esetében, miután 1809-ben még a szentesi tömlöcből is Vásárhelyre hozták a rabokat, a börtönköltségek felét az uradalom fizette. A tömlöc egyébként az egész csongrádi uradalom területéről fogadott rabokat, olykor 80-90 befogottat és elítéltet is. 1848. április 6-án a kerületi ügyész megszüntette az úriszéket. Az uradalmi tömlöcöt a vármegye 1848. május 17-én átvette. A tömlöchadnagy, 4 hajdú és a tömlöcorvos szolgálata itt véget ért.[1330]

Ezek után Rákos István kutatási eredményei alapján vizsgáljuk meg, hogy magának a mezőváros önkormányzatának milyen hatásköre volt, hogyan állt föl a büntető testület? „A főbíró a földesúri joghatóságot képviselte.”[1331] Továbbá: „Az új főbíró maga választotta ki az esküdtek közül a számadásokért felelős másod- vagy esküdtbírót.”[1332] Végül: „A város többi tisztségviselőjét az egybegyűlt lakosság választotta meg: a törvénybírót, két városgazdát (külső, belső), árvák gyámját (tutor), a jegyzőket. Az esküdtek választására az uradalmi tisztek távozása után került sor.”[1333]

Az esküdtek száma 12-24 között változott. Az úrbérrendezés után 24 főben állandósult. A tizedesek száma pedig 6-ra emelkedett. 1770-től megjelent az utcakapitányi (lándzsás) intézmény, 1780-tól pedig az utcákat is kisebb egységekre osztották. Az utcakapitány fölügyelete alá 1789-ben 30, 1792-ben 10, 1795-ben 50 ház tartozott. (Ezek pl. az „50 ház gazdák” voltak.)[1334]

1820-tól a bűnözés visszaszorításában részt vettek: a városi kapitány, a kerülő hadnagyok, csőszök, tűzvigyázók, pusztai kerülők. A bor- és székbíró mellet megjelent a székmester és a ménesgazda. A korszak végén már volt város fiskálisa (prókátora) is. A város ítélkező testülete 12-25 pálca büntetést szabhatott ki, a súlyosabb esetek már nem hozzá tartoztak. „A tanács tiltotta a henyeséget, a kocsmázást, ügyelt a jó erkölcsre. Kötelezővé tette a templomba járást, alkalmazottait feljogosította még a családi élet felügyeletére is.”[1335]

Kovács Katalin kutatása alapján a 18. századi Csongrád város közigazgatási, bűnüldözési múltjába tekintünk vissza vázlatosan. „A legnevezetesebb döntő befolyást Csongrád város életére, sorsára, fejlődésére a XVIII. század elejéig maga a városi hatóság gyakorolta. Ez állott helyt a vármegye hiánya és szervezetlensége idején tisztán a józan okosság, a jól-rosszul értelmezett jog és a körülmények szerint. A beállott szükség következtében a nép maga vette kezébe minden korlát és határ nélkül az önkormányzat jogait és végzett minden nem rátartó kisebb-nagyobb és legnagyobb fontosságú ügyekben, még olyanokban is, melyek rendes körülmények közt a királyra és az országgyűlésre néztek volna[…] bíráskodott élet és halál felett, nem egyszer túltéve magát minden tételes jogon és törvényen, csupán józan eszének, az emberiességnek, vallásának és lelkiismeretének sugallatára hallgatva.”[1336]

Az „atyáskodó” helyi bíráskodásra és büntetéskiszabásra jellemző volt, hogy „A városi hatóságot a maga teljességében a tanács gyakorolta, melynek tagjai a bírón, nótáriuson kívül az esküdtek vagy tanácsbeliek voltak[…] A bírát a földesúr befolyása nélkül választhatták[…] A lakosság minden képzelhető peres és perenkívüli ügyét a bírák a városházánál intézték el[…] A város vallási, erkölcsi és anyagi ügyei felett tőlük telhetően atyai módon őrködtek[…]” – ti. a bírák. A fenyítést viszont „[…]a templom előtt a »lóczán« végrehajtották.”[1337]

Írnunk kell még arról, hogy a hatóság választása az uradalmi tisztviselők jelenlétében történt. Ezen elsősorban az inspector volt jelen. A leköszönő városi bíró helyett másik hármat javasolt. Közülük egyet a helység megválasztott, ezután pedig előbb a templomban a pap „meghiteltette”, majd a választás színhelyén a szolgabíró úgyszintén. Az új bíró maga választotta a másod-vagy esküdtbírót; a lakosság pedig a többi tisztségviselőt: az esküdteket, jegyzőket, a komisszáriust vagy város kapitányát, az adószedőket, bakterokat stb. A választások újévkor, majd november 1-én történtek és többségükben csak egy évre szóltak.

A 18. század végén a városi hatóságot továbbra is a tanács gyakorolta, élén az elsőbíróval. Mivel a mezőváros sűrűn botoztatott, az uradalom a botütés jogát elvette. Egyébként is, nagyobb fontosságú ügyekben az úriszék ítélt.

Károlyi Ferenc az 1748-i taksaszerződésben megengedte, hogy a polgári ügyeket a bírák uraimék intézzék, de a bírságpénz az uradalomé lett. 1790-ben már „[…]ítélni fognak az olyan vétkes dolgokban, lopásban, károsításban, becstelenítésben, kisebb veszekedésekben, melyeknek értéke 12. r[hénes] forintot, büntetése pedig 25 pálczát felül nem halad.”[1338]

Ezek után nézzük meg, hogy általában milyen büntetések voltak hazánkban és az általunk vizsgált Dél-Alföldön. Az elfogott rabokat igen gyakran megkötözték. Ide tartozott a láncrafűzés, amelyről Vajna Károly így írt: „Éjszakára a priccsen egymás mellett fekvő és megvasalt rabok lábán levő láncz közepén alkalmazott karikán keresztül egy hosszú lánczot húztak, melynek egyik vége a falba volt erősítve, másik végét pedig az átellenes falhoz lakatolták oda.”[1339] Ez a módszer már testi fenyítésnek is számított, hiszen a rab mozgásában erősen korlátozott volt, súlyt cipelt és ez az egész bánásmód fizikai fájdalmat okozott neki.

A leláncolásnak rokonai voltak a kéz- és lábvassal való súlyosbítás. Ezek változatai, a nehéz vas, nagy vas vagy nyűgvas, a katonavas vagy keresztvas, a lábvas, a kurtavas. A lábvasak súlya átlagban 13-15 font volt, de akadt 60 fontos is. Leláncolásnál a nyakán, két kezén és két lábán éjjel-nappal nehéz láncot viselt, szorosan kovácsolva. Derékvasnál a derekára húzott szoros vasabronccsal a kijelölt helyre éjjel-nappal állva odaerősítették. A farkas gúzst elsősorban katonákon alkalmazták. Ülő helyzetben, a fölhúzott lábai előtt a csuklóit összekötötték. A térde alatt és a könyöke fölött hosszú botot dugtak keresztül, így ebből a kényelmetlen testhelyzetből nem tudott elmozdulni.

A büntetés súlyosbítását jelentette a különböző testi fenyítés. A bíróságok „keze” könnyen eljárt és a vádlott ritkán úszta meg verés nélkül. Gyakori volt a 12-50 pálca, többnyire azonban 25 pálcaütést adtak. A vesszőcsapás 10-50. Hasonló mértékben alkalmazták a korbácsütést is. A vesszőzés válfaja volt nőknél a seprűzés. Egyszerre 100-nál több pálcaütést nem adhattak, mert „A büntetés végrehajtásakor már az ötödik erőteljes ütésnél vér mutatkozik.”[1340] Az ütéseknél ezeket az eszközöket használták: pálca, korbács, vessző, lapát vagy furatos, azaz olyan kerekfejű lapát, amelynek a közepén lyuk volt, hogy ne fogja a levegőt és ez által az ütés erejét; továbbá ismert volt még a csákányütés, kancsukázás, bikacsökkel verés, tövissel való csapás és a talpbőrrel való megverés.

Hajdú Lajos a 18. sz. végi büntetéseket vizsgálva, azt találta, hogy általában 32 bot volt a „teljes adagú” büntetés.[1341] Az ütlegek anyaga, vastagsága és természetesen az ütések ereje, egyáltalán a végrehajtás brutalitása erősen eltért. A büntetését kitöltőt a távozásakor, mintegy ráadásként gyakran még jól elverték. Az ítéletekben a humánum és a bosszú egyaránt jelen volt, tehát újabb terület, ahol kettős magatartás érvényesült.

A tömlöcözés, ill. megveretés súlyosbítása volt a böjtöltetés és a szeszes italoktól való teljes eltíltás. A rab csak kenyeret és vizet kapott ilyenkor. Büntetése hetente 1-3 napos böjt lehetett. Más kérdés, hogy keményen dolgoztatták őket, így a koplalás fokozott igénybevételt és szenvedést jelentett. Az életfogytiglani rabok mindig böjtöltek. A dolgoztatás közmunkavégzésből állt. Ez lehetett házi munka a fenyítőházban vagy tömlöcben, külső munka a helyiség utcáin, terein, sáncmunka, csatornaásás és hajóvontatás. Legkegyetlenebb volt a gályarabság. Tömegesen ilyen ítélet született 1675-ben, amikor elfogták, megdolgoztatták, megkínozták, majd embertelen menetelés után Velencében eladták a protestáns papokat.[1342]

A halálos büntetések közül első helyen kell említenünk az akasztást, amely a „kezdetek óta” ismert volt Magyarországon, sőt már a honfoglaló magyarok is gyakorolták. A középkorban, de gyakran még a 18. sz. elején is elrettentésül a hulla hetekig, hónapokig a bitón rothadt, amíg az alatta lévő verembe le nem esett.[1343] Akasztást hajtottak végre egyes, kettes, hármas stb. és tömeges kivégzésre alkalmas akasztófákon, ill. akasztásra készült építményeken. A mezővárosok határában még a 19. sz. közepén is voltak akasztófa-dombok. A kivégzést nagy szakszerűséggel végezték és két módszert alkalmaztak. Egyik volt a megfojtás, amikor a nyakra szorult kötéltől levegő nélkül, ill. agyi vérellátás és ennek következtében oxigén hiányában az elítélt megfulladt. A másik pedig úgy történt, hogy a kötélen függő testen a koponyát kiemelték a tartó nyakcsigolyából (Atlas) s ennek következtében a nyúltvelő megszakadt. Ez a „nyakkitekerés” azonnali halállal járt.

A lefejezést pallóssal, kettős élő, súlyos karddal hajtották végre. Karóba húzással, élve elföldeléssel a 18-19. században már nem találkoztunk, de egyes vidékeken és különös kegyetlenséggel elkövetett bűneset megtorlásaként előfordulhatott. Bár igen elterjedt volt még a kerékbetörés, szexuális bűnök megtorlásaként általában nem ezt a kivégzési módot alkalmazták. Vajna Károly így írt: „Kerékre fektetve és rákötözve vasbottal törték össze, törték bele a kerék küllői közé az elítélt tagjait. Vagy a csupasz földre avagy fahasábokra, vagy pedig egy X alakú fakeresztre fektetve és lekötözve súlyos kerékkel illetőleg kalapáccsal ütve végezték ki a bűnöst.”[1344] Megjegyezte még, hogy „Olyan kereket is használtak, a melynek fala élesre volt faragva, de olyat is, melynek falából egy jó tenyérnyi széles és arasznyi hosszú vaspenge állott ki. Evvel vagdalták inkább mint törték össze az elítélt testét.”[1345]

Egyébként 1736-ban Budán Szegedinácz Perot és társait így végezték ki, fölülről kezdett ütésekkel megtöretve. 1785. február 28-án Gyulafehérváron Hórát és Kloskát is kerékbe törték, majd fölnégíyelték. Az első, a koponyára vagy nyakára mért ütés már halálos volt. Ictus gratialisnak, azaz kegyelmi ütésnek nevezték. A legsúlyosabb büntetés volt, ha a megtöretést a végtagokon kezdték. Ezt a halálmódot előtte gyakran ezekkel a kínzásokkal is „fűszerezték”: a kivégzendő hátából egy-több szíjat hasítottak, élve horogra akasztották, izzó fogóval a húsát szaggatták, élve máglyára dobták, két kezét levágták, nyelvét kitépték és „lófarkán megkínozták”, ló után kötve a földön meghúzatták.

Végül elterjedt kivégzési mód volt a máglyahalál is. A 18. sz. első felében még kiterjedten alkalmazták. Ebben elől járt a Dél-Alföld, különösen Szeged (1725–1728-ban Rózsa Dánielék esete) és Vásárhely, ahol még 1756-ban is égettek, ez volt az utolsó helyi boszorkányégetés, amiről tudunk. A máglyához 2 öl, vagyis 16 m³ fára és még több ágra, szalmára volt szükség.[1346] Az olyan fában szegény vidéken, amilyen Vásárhely is volt, a boszorkányégetéshez nádat használtak.

Szeremlei így foglalta össze a súlyos fizikai büntetések, kínzások és kivégzések példáit, amelyek a Dél-Alföldre általánosan érvényesek voltak: „[…]a rossz cselekedet szigorú büntetését mindenkivel éreztették. A büntető eljárásnak, mely a kínvallatással már a vizsgálatnál kezdődött, kérlelhetetlen szigora, sőt kegyetlensége a hegedűben való kísértetés, a botozás, a bilincsekbe és súlyos láncokba való tevés vagy verés, a kalodába való zárás, a kipellengérezés, a sanyarú raboskodás, a városból való kicsapatás, az akasztás és a fejvétel, melyeket néha a tagok kerékkel való megtörése előzött meg: méltán elrettentőleg hatott az emberekre s a vétkes hajlamok elfojtására vezetett.”[1347]

Az idézet jelzi, hogy nem minden bűncselekmény járt ilyen szigorú büntetésekkel. Az enyhébb fokozatokat összefoglalóan úgy tudnánk jellemezni, hogy megszégyenítések voltak. Következményük volta megbecstelenítés és a becsület elvesztése. A családból, közösségből, sokszor a településről való kitiltással jártak, amely büntetések a feudalizmusban súlyos következménnyel, az életút kettétörésével végződtek. mindenesetre, életre szóló bélyeget hagyott az elszenvedőn. A büntetések nagyobb részét a hóhér hajtotta végre. Bár ezek a megszégyenítések zömében lelki sérülést okoztak, nem választhatók el minden esetben a fizikai szenvedéstől sem. A kalodázás, nyelvlakat alkalmazása, vagy a megbélyegzés (billogvas besütése) erős fájdalmakat váltott ki. ezeket az eljárásokat zömmel az egyházak is alkalmazták, mégis külön kell tárgyalnunk a világi büntetésektől.

A leggyakoribb egyházi büntetés volt a már részben említett eklézsiakövetés. Egyedülálló magyar büntetéstípus, amely a reformált vallás révén terjedt el. Szorosan véve, vezeklést jelentett, amely révén a bűnös megtisztulva még visszatérhetett a közösségébe. ha nem végezte el az eklézsiakövetést, kiközösítették az egyházból és a településről kiveszőzték, ahol élt. A 18. században a paráznaságot, házasságtörést fenyítették vele. A megszégyenítés a következő volt. A bűnös egy hétig fekete posztóval leterítve járt, majd magát kitakarva, a templomban bűnbánó szöveget mondott a gyülekezet előtt. (A szöveget a „szájába adták”.) Ezután reverzálist adott az egyháznak, de ezt kérhette tőle a tanács is. Misztótfalu mezőváros jegyzőkönyvében 1739-ből, a 49. pont alatt[1348] Balog Sára többek között ezt nyilatkozta paráználkodásának elhagyására: „[…]magistratus [tanácsi] uraimék halált érdemlendő fejemről még ezúttal az halálos sentenciát [ítéletet] elfordíták íly kemény reverzális adásom alatt[…]”[1349]

Kósa László szerint, „Az egyházi büntetés legsúlyosabb foka az eklézsiakövetésre vagy peniteálásra ítélés volt[…] 1781-ben II. József eltörölte a nyilvánosan megszégyenítő büntetési módokat, így a kötelező peniteálást is. Az 1791 évi budai protestáns zsinat kánonjai is a durva büntetés helyett a lelkiismeretre hatást, hivatkozást, intést jelölték meg a követendő egyházi fegyelmezési módként.”[1350]

A következő megszégyenítéseket az egyház és a világi hatóságok egyaránt alkalmazták. Elsősnek említjük a megkoszorúzást. Vasárnap délelőtt a nagymisén vagy istentiszteleten a bűnös fejére szalmából, gazból font koszorút helyeztek, amelyet szégyenszemre a szertartás végéig hordoznia kellett, fittyet hányva Isten házára, cirkuszi mutatványt végezve. Sokkal szigorúbb büntetés volt a testi-lelki gyötrelemmel járó nyakvas alkalmazása. Vajna Károly azt írta, hogy „[…]Munkácson a nyak- és kézláncz egész 1835-ig ott csüngött a róm[ai] kath[olikus] és ev[angélikus] ref[ormátus] templom bejáratánál.”[1351]

Elsősorban világi büntetések a következő megbecstelenítések voltak: stigmatizálás vagy megbélyegzés. A titkos megbélyegzés az akasztófának a bal lágyékba való kitörülhetetlen bekarcolásával érték el. Alkalmazták még a szemöldökön, a homlokon, a háton és az arcon is. Az utóbbiakat tüzes vassal égették be. Ezzel a módszerrel nemcsak a szexuális bűnöket sújtották. Vajna Károly így foglalta össze a megbélyegzés hazai történetének alakulását: Szent István II. könyvének 31. fejezetében a boszorkányról azt találjuk, hogy aki ha másodízben találtatik a vétekben „[…]a templom kulcsával keresztforma bélyeg süttetvén mellére, homlokára és a válla közé[…]” Kálmán király törvényeinek I. könyvében a 83. fejezetben elrendeli, hogy a hamis tanúságtevő „[…]arczára keresztforma jegyet égessenek vassal[…]” II. Ulászló 1498. évi dekrétumának 14. cikke elrendelte, hogy a hamisítóknak a „[…]homlokukra és mindkét orczájukra a tüzes pecsét bélyegét süssék.” Az 1791-es erdélyi törvények „Art. nov. 38. t. cikkében” a tagcsonkítást eltiltják és helyette „[…]csak bélyeget legyen szabad még pedig a bűnösök hátára sütni.” Összehasonlításul Vajna megjegyezte, hogy 1780-ban Oroszországban „[…]a gonosztevőt homlokán, orrán és fülén megbélyegzik s a szibériai bányákba küldik.”[1352]

A következő megbecstelenítési mód az volt, amikor a bűnösnek valamilyen látványos helyen kellett állni vagy ülni. Ilyen volt pl. a szégyenpolc. Délben hajadon fővel, vasra verve, nyakában a bűnét táblán jelölve közszemlére kiállították egy magas polcra (platformra). A kalodázás többféleképpen történt. Brugónak vagy hegedűnek hívták a kéz- és nyakkalodát, de volt lábkaloda is. A kalodák fából és vasból készültek. Akadt álló nyakló kaloda is. (A bennszülötteknél villa alakú faágat alkalmaztak erre a célra.)

A szégyenoszlop már a 13. században ismert volt. „[…]a becsületvesztés — a közvélemény szerint (de nem a törvény szerint) — két tényezőtől függött, attól t.i. hogy a büntetés hol és attól hogy ki által hajtatott végre.” — fogalmazta Vajna Károly.[1353] A pellengérre állított nyakába szégyenkövet vagy szégyentáblát akasztottak, de néha, miként a ránk maradt bazini kakastollas maszk is mutatja, „[…]pellengér-álarcot is nyomtak a fejébe vagy a nyakába akasztották a lopott holmit[…]”[1354] A kakastoll, mint a bujaság jelképe, nyilvánvalóan a paráznaság bűnében szenvedő földíszítését szolgálta. A szégyenkövet a bűnhődőnek a nyakában kellett cipelnie egy meghatározott útvonalon és adott időben vagy vele a szégyenoszlophoz kötötték. A szégyenketrec a tolvajok, feslett életű emberek, főleg parázna nők és csendháborítók bezárására szolgált. A keresztre-feszítés úgy történt, hogy az elítélt bűnöst néhány órára keresztforma ácsolathoz, mint szégyenoszlophoz kötötték.

A falóra és a faszamárra a bűnöst ráültették, rajta gyakran meg is verték. hasonlatos volt a bakhúzás is. Egy gerenda alá négy keréken guruló lábat ácsoltak. Erre a bakra ültették szégyenkoszorúval a fején a parázna nőt és a többi kurva húzta. Máshol taligát tolattak velük. Az is megszégyenítésnek számított, ha az utcán közmunkavégzésre fogták a bűnöst, vagy istrángot vetettek a nyakába és úgy kísérték.

A nőiesség kifejezése a haj, a férfiasságé a bajusz és a szakáll. Ráadásul ebben a korban a tisztességes nő erényét hosszú haja, a férfiét pedig arcának ápolt szőrzete hirdette. Vagyis, ezeket az erkölcsösség látható jelének is tekintették. „[…]a kéjhölgyeknek és más erkölcstelen nőknek le szokták vágni a haját” — közölte Vajna Károly.[1355] A természet ezen ékeitől elsősorban tehát a paráznákat, házasságtörőket fosztották meg (decapillatio és rasura capillorum), de a börtönbüntetést töltők is erre a sorsra jutottak. Egyébként szintén a legrégebbi büntetéseink közé sorolható. Szent István király II. könyvének 6-ik fejezetében is megtalálható.

A pacalvetés a terhes, parázna nők büntetése volt. Elsősorban Kecskemétről ismert. A terhes nő más testi fenyítést nem bírván el, „[…]az elítéltnek paczalt vetettek a nyakába s úgy kergették ki a városból[…]”[1356] Ezenkívül gyakran még harasztot vagy szénát is kötöttek a fejére, ill. a nyakába. Ismert volt a kényszerű séta vagy meghurcolás is: „[…]a tolvajnak a lopott holmit a hátára kötötték és úgy kisérték végig a falun, mialatt az éjjeli őr folyvást fújta mögötte hosszú kürtjét.”[1357]

A kiseprűzés: megszégyenítés, ütlegelés és száműzés is volt egyszerre. Elsősorban a parázna nők büntetésére szolgált. A szajhát a piacról a település határáig, félmeztelen verte a hóhér. „Reizner: Szeged története c. munkája a gyanús nők kiseprűzésének számos esetét közli ” — tudósított Tápay-Szabó Gabriella.[1358] Máshol szintén Szegedről szólva ezt írta: „A gyanús nőket a lehetőség szerint kiparancsolták a városból, a paráználkodó, vagy botránkoztató magaviseletű polgárokat pedig szigorúan megfegyelmezték.”[1359]

Igen drasztikus megszégyenítés volt az önmeghazudtolás. A bűnösnek a nagy nyilvánosság előtt el kellett mondania, hogy másokra milyen rágalmat szórt és ezután meg kellett magát hazudtolnia: „[…]ebül hazudtam, mert rosszul és rágalmazására mondottam[…]” a sértettnek.[1360] Ezután förtelmes jelenet következett. A száját a kezébe adott kutyaganéval háromszor meg kellett ütögetni vagy a hóhér vödörben lévő emberi undokságokat, ürüléket mázolt a szájára, arcára, ill. betömte vele a száját.

A rágalmazók és házasságtörők büntetése volt a nyelvlakat is. A bűnös kihúzott nyelvére lakatot csuktak és így vezették végig az utcán. Később „fogó vettetett a nyelvére.”[1361] A megszégyenítés véres csonkításba torkollott azoknál a rágalmazóknál, akik másokat házasságtöréssel vádoltak, de azt nem tudták bizonyítani, ugyanis levágták a nyelvüket. Nyelvkitépést szenvedtek még az istenkáromlók is a középkorban.

Számtalan példa bizonyítja, hogy a testi büntetést vagyoni büntetésre lehetett váltani, ill. a büntetés kiszabása elve pénz vagy természetbeli juttatás volt. Ilyen pl. a vérdíj vagy homagium. A nemteleneknél a testi épség megsértése, verekedés, megvéreztetés esetén 40 forint volt a büntetés. De pénzbírsággal sújtották a meretrixeket, azaz a kurvákat is, és ezzel a házasság megbecsülésére próbálták őket rászorítani. Az asszony- és gyermektartás kötelezettségét elmulasztó szintén bírságot fizetett. A parázna férfiak a joghatóságnak bikapénzt fizettek.

Végezetül csupán említést teszünk arról, hogy az egyházi és a polgári büntetés mellett katonai fenyítéssel is találkozunk. Ezek még kegyetlenebb eljárások és büntetés végrehajtások voltak. Ismerünk pl. egy 1739. ápr. 20-án kelt, 60 cikkből álló hadi regulát, amely a paráznaságon ért katonákra halált osztott. Kiemeljük a vonatkozó négy cikkelyét:

„11. Házasság tőris, Tisztatalan élet, Kurválkodas, és termiszet ellen való bujasag ugyanazon criminalis constitutio szerint bűntetessik[…]”, vagyis halállal.

12. Ágyasok és kurvák nem tarthatók a táborban, a megszegő halállal lakol.

21. Erőszak esetén a büntetés halál.

22. Azok is, akik az erőszakra elcsábítanak, halállal fizessenek.[1362]

Áttérve a bemutatott dél-alföldi szexuális bűnpörökre, vizsgáljuk meg, hogy milyen ítéletek születtek az egyes bűnesetek elbírálása után. Előbb a külföldi és magyar párhuzamos büntetéseket, majd — az általunk összeállított büntetőpörös szöveggyűjteményben alkalmazott csoportosítást követve — a dél-alföldi eseteket, első fejezetként az istenkáromlást (blaszfémia), káromkodást és a trágárkodást tekintjük át.

A leggyakoribb bűntény a lopás volt. A káromkodás gyakorisága a tolvajláséval szinte azonos számban fordult elő, az egész ország magyar lakta vidékein. Szigorú büntetésekkel igyekeztek gátat vetni a mocskos beszédnek, de úgy tetszik, nem volt elrettentő. Ezt a fajta bűnelkövetést minden társadalom ismerte Európában és e kontinensen kívül is. A törzsi kultúrákban sem volt szabad az isteneket szidalmazni és ezt a tőlük, ill. a törzs bíráinak ítélete miatti félelemből be is tartották. Európában gyakran előfordult, főként az egymás mocskolását végző trágár beszéd, de korántsem olyan mértékben, mint nálunk, ahol a gyalázkodást még Isten nevével is fűszerezték.

Az 1563 : 42. tc-re hivatkozva, a káromkodásért botozás, nyelvkitépés és fővesztés járt, de megjelent a szabadságvesztés is.[1363] Hajdú Lajos azt írta, hogy 1761-ben Mária Terézia tapasztalata szerint, Magyarországon nőtt az istenkáromlás.[1364] Szegeden a 18. században a káromkodásért és a csúnya beszédért testi fenyítés, pénzbirság és tömlöc járt.[1365] Hódmezővásárhelyen istenkáromlásért 1775-ben is halálos ítéletet hoztak.[1366] Még azokat is megbüntették, akik a káromkodókat nem adták föl. 1726-ban 100 pálcát kapott egy káromkodó. Később 30-60, majd 12 csapás volt a jutalma, ill. kalodázás. Ennek az enyhülésnek köszönhető, hogy a reformkorban már általános volt a káromkodás.[1367] Herczeg Mihály külön vizsgálta a vásárhelyi cselédek társadalmi rétegének életét és azt találta, hogy az 1740–1778 között tetten ért káromkodók, tettük mértékének megfelelően, 15-30-50-60. pálcaütést kaptak.[1368]

Az általunk vizsgált bűnpörökben egy esetben ítélkeztek káromkodás, istengyalázás miatt, ill. találkoztunk két tilalommal. A 2/1744. pörben a káromkodó férfit megverték. Ismét e bűnben találván „keményen meg páltzáztatott”. A 9/1782. sz. hirdetés alapján „A Káromkodás 50 palcza büntetes alatt tilalmaztatik.” A káromkodó személyt föl nem adó úgyszintén! A 10/1786. tilalomban ugyanezt a büntetést megismétlik.

Pörgyűjteményünkben két olyan esettel találkoztunk, amikor büntetésként a megszégyenítést taliga tolással intézték el. A 407/1764. pörben Orosz Ersók 46 éves Jászkisorból való asszony vallatásából idézünk:

„Miért fogtak Kecskeméten Taligába?”

„Azért mert azt mondottam: Bassza meg ă ki azt ă Taligát csináltatta[…]”

A 408/1752. pörben „[…]ítéltetett Budára ă Talicska tolásra[…]” Itt jegyezzük meg, hogy a taligatolás annyira beleivódott a köztudatba, hogy a dél-alföldi fazekasok folklorizálták és rigmusként még a 20. században is belekarcolták a pálinkás butellák oldalába. Egy vásárhelyi példa.

„Aki e butellának szorul lopására,

Jusson olyan uraságra,

Pesttől Budáig taliga tolásra.”

Megszégyenítés volt a kurva hajának lenyírása is. A 379/1782. pörben Pogye Kata azt vallotta, hogy néhány éve Pesten „Lógerben flangéroztam, a hol is az hajamat el nyirvén el eresztettem.” Kérdi tőle a bíró, hogy „[…]hanyszor nyirte el az Hohér az hajadat és mikor?” Vagyis, ezt a megszégyenítést hóhér által hajtották végre.

Megkoszorúzásra példát láttunk a 134/1765. pörben, ahol a szegvári „Plebanus Uram Szalma koszorút tétetett fejembe[…]” A 150/1771. pörben a kurvának a kecskeméti urak „koszorút tettek a fejembe” — vallotta.

A 140/1766. pörben a kurvát megkorbácsolás után egy cigánnyal kikísértették a városból.

A következő bűntípus volt a meggyalázás emberi undokságokkal. Ez a tett épp úgy elterjedt a lakott kontinenseken, mint nálunk, de az ellene alkalmazott vonatkozó irodalmi adatot vagy példát nem találtunk. A 14/1838. pörben egy nemes ember a nemtelen asztalos háza falát csúnyasággal bekente, és egy undorítóságokkal teli kantát gúnyolódó írások társaságában otthagyott az iparos küszöbén. Az asztalos a kantát visszavitte és bedobta a nemes ablakán. Ezért 8 napi fogságot szenvedett és kártérítésre kötelezték. A kezdeményező nemest nem büntették meg.

A rágalmazás, kitagadás és elcsapás szintén az ismert bűnök közé tartozott, bár az ajánlott és az általunk hivatkozott szakirodalomban kevés nyomát találtuk. Esetünkben is egy, a 18/1824. bűnpör végződött megtorlással. A szentesi kovácsok céhe igaztalanul nemi erőszaktétellel rágalmazta meg az egyik tagját. A dolog kitudódott, és a céh kemény dorgálásban részesült, valamint eltiltották az önbíráskodástól.

A megrontás és elkezelés a hazai joggyakorlatban elsősorban a boszorkánypörökben ismert, vagy egy-két sebészt, bábát, javast vádoltak vele. A népi gyakorlatban pedig számtalan eset fordult elő, de az ilyen vajákosok és kuruzslók többnyire hamarosan boszorkányhírbe keveredtek és bűneiket ezen a címen tárgyalták. Az általunk vizsgált pöranyagban négy büntetéssel járó esettel találkoztunk.

A 19/1756. pörben a 46 éves kurva étető mérget akart a férjeknek beadni, ezért ő 100, a másik asszony pedig, aki a férjét el akarta vele veszteni, 30 korbácsütést kapott. A 21/1827. pörben egy mérges italt keverő ügyében hoztak ítéletet. „[…]az Har[mas] Tör[vény] Könyv 1^ső Rész, 15^ik Czikkelye” alapján a fölpörös „[…]az óly Méregkészítőket, és Gyilkosokat Hohér által kivégeztetni parantsolá.” Ezért hóhér pallósa által kéri kivégeztetni. Hivatkozik még arra, hogy „[…]az ollyan Kuruzsló ‘s ugy szóllván babonás Asszonyokat Felsőbb Királyi Rendelések jelessen az 1815^ik Eszt[en]dei Aprilis 25^ik 12451^ik szám alatt” minden orvoslástól eltiltották; valamint „[…]a’ mérges Orvoslásoknak belsőképpen való használtatása az 1812^ik Eszt[en]dei Martius 10^ki 5703^ik szám alatt Kőlt Kegyes Királyi rendelés szerént[…]” még a seborvosoknak is eltiltattak. A pörbefogott kuruzsló egyébként több esztendővel azelőtt kurvaságáért már két alkalommal volt fenyítve: egyszer 6, máskor 7 korbácsütést kapott. Most a mérges italkészítésért a vizsgálati fogságon fölül, még félévi börtönt kapott. Az ítéletből két fontos dolog kiviláglik. Az egyik az, hogy Mária Terézia tiltó rendelete előtt ez az asszony minden valószínűség szerint boszorkányság vádjával állt volna bírái előtt, hiszen kurválkodott, megrontott, mérges italt készített és ¾ ahogy a fölpörös a reformokban még mindig nyilatkozott, hogy a pörbefogott „babonás” asszony ¾ ezek együttvéve éppen elegendőek lettek volna a máglyahalálra vagy a fővételre. A másik észrevételünk az, hogy a cselekmény társadalmi veszélyessége, azaz a gyilkossági kísérlet súlya ellenére föltűnően enyhe volt az ítélet.

A 22/1833. pörben ugyanakkor az alperesnél vadgesztenyét és egyéb veszélytelen szereket találtak, mégis titkos orvoslásért, ill. kuruzslásért, ha a testi büntetésre alkalmatlan, másfél évi börtönre ítélték. Ez az ítélet a bűncselekményhez képest igen súlyos volt. A 23/1838. pörben is az ítéletek végleteit találtuk. A fölpörös a gyanúba fogott három asszonyra pallós általi halált kért, mert magzatűzőszert készítettek, amelytől a magzat megszületett, de utána az anyával együtt meghalt. Mivel a vádakat kellőképpen nem lehetett bizonyítani, ezért mindhárom vádlottat szabadon engedték.

A bűn újabb típusát kegyetlenkedés és megrontás címen gyűjtöttük össze. Közülük 11 végződött értékelhető büntetéssel. Itt a megrontásnak más fogalma van, mint az előző bűntípusnál láttuk és ezt a példát igazolják. Egyébként a kegyetlenkedés, verekedés, megvérzés, sodomiával való fizikai megrontás egészen közönséges és elterjedt bűn volt, amellyel valamennyi, a tárggyal kapcsolatban megjelent szakirodalom foglalkozik. Herczeg Mihály a vásárhelyi cselédeknél vizsgálta és több példát említett.[1369] Szeremlei az egész város lakosságára vonatkoztatva azt írta, hogy ezen bűnökért 1720–1740 körül még 100 pálcát, egy évi bilincsben teljesítendő közmunkát és bírságot szabtak ki, de a reformkorban „[…]közönségesen 12 pálcza járt a verekedőknek.”[1370]

Tápay-Szabó Gabriella ismert földolgozásában Szegedről szintén megállapította, hogy a büntetések enyhék voltak: ritkán tömlöc, gyakrabban pénzbírság. Fizetni kellett a tanácsnak, a pórul jártaknak fájdalomdíjat és a sebésznek kezelési díjat. Kovács Mátyás „[…]úgy megverte Szellő Istvánt, hogy belehalt. Miután ez kezdte a verekedést, Kovácsot csak homagiumra, azaz 40 f[o]r[in]tra ítélték.”[1371] Más kérdés, hogy „A verekedés közben történt emberölést a gyilkosságtól megkülönböztették.”[1372] A „hirtelen fölindulásból” elkövetett halálokozás ugyanis nem számított gyilkosságnak és testi sértésként büntették. Magyary-Kossa Gyula egy sodomia büntetését hozza példának. 1799-ben Szakál Pétert ezért a bűnéért 6 évre ítélték.[1373] Úgy tetszik, hogy a halállal járó súlyos bántalmazás sem volt olyan erkölcsileg elítélendő, mint amikor a fizikai rontás enyhébb fokon, de szexuális úton következett be.

Az általunk gyűjtött bűnpörökben a 26/1750. számú foglalkozott sodomiával. Miután 1750-ben Kanász Pál análisan „élte” a feleségét, „Melyért ugymond ha ki tudodván haláltis kén nékiek rendelni”. A 33/1782. pörben, mivel az asszony nem volt hajlandó a férjével közösülni, megverte. A férjet az asszony megkínzásáért a városházán szintén megverték. A 37/1805. pörben a nős parázna férfi gyermeket nemzett a kurvának, akit ezzel „megrontott”. 40 botütést kapott érte és 24 forintot kellett fizetnie. A megesett nő közben házasságot kötött és ezzel „jó útra tért”, ezért őt fölmentették.

A 38/1811. pörben a feleségével kegyetlenkedő férjet egy fertály évi börtönre, heti 2 napi böjtre és előbb Vásárhelyen 60, utána otthon, Szegváron is 60 botütésre ítélték. A 39/1819. pörben egy durva, verekedő férj két gyermeket nemzett a mostoha lányának, de az apaság tényét nem tudták rábizonyítani. Verekedéséért viszont, a vizsgálati fogságon túl, 6 havi börtönre ítélték, valamint a seborvosnak és a széttépett ruha csináltatási díjaként 55 forint kártérítést kellett fizetnie. A 40/1827. pörben a paraszt úgy megverte kurva feleségét, hogy halálos veszedelembe került, majdnem elvérzett. Ezért „kemény meg-fedés”-be részesítették, továbbá intették a feleségével való „csendes eletre”. Az orvosnak pedig a felesége gyógyításáért 10 forintot ítéltek meg, ezután szabadon bocsátották.

A 41/1831. pörben a béres szerelemféltésből úgy elverte a feleségét, hogy az kis híján belehalt. Amíg fölépült, a férjet vizsgálati fogságba tartották és figyelték, hogy mi lesz az asszonnyal? A nő szerencsére erős szervezetűnek bizonyult és meggyógyult, mire a férjet szabadon engedték, mert ekkorra már a vétke „kisebb meg verettetésnek” minősült. Így a büntetését a vizsgálati fogságával letudták. A 42/1833. pörben a gazda egy 8 éves gyermeket a kerti kártételéért kegyetlenül megkötözött és ostorral összevert. Miután a paraszt a testi fenyítésre alkalmatlannak bizonyult, 2 havi vason, közmunkán, heti 2 napi böjttel súlyosbítva, tömlöcre ítélték.

A 43/1833. pörben egy béres a 8 hónapos terhes rokonasszonyt előbb késsel és baltával megkínozta, majd megerőszakolta. A nő ezután halott gyermeket szült. Az ítélete megkínzatás nélküli, pallós általi halál volt. Az asszonynak vérdíjként 20, gyógykezelésre 60 pengőt kellett fizetnie. Az ítéletet megföllebbezték. Az eredménye ismeretlen. A 44/1840. pörben a feleségét megverő férjet 1 havi „letartóztatásra” ítélték. (Különös a büntetésnek ez a jogi megfogalmazása.) A 45/1843. pörben az 55 éves vásárhelyi gazdát a felesége hóhérolásával és menyével folytatott vérfertőző kapcsolattal vádolták. Az ügy próbák hiányában a vádlottak szabadon bocsátásával zárult.

Következő bűntípusként a gyilkosságok szerepelnek. Az egész világon közismert, elterjedt cselekedet, amelyet valamennyi büntetéssel foglalkozó szakirodalom részletesen tárgyalt. Évszázadok alatt kialakult, hogy a cselekmény korcsoportonként is elkülönült. Meggyilkolhattak felnőttet, gyermeket, újszülöttet és még meg nem született magzatot. A gyilkosság az emberi agresszió része, de sérült lelkű, ill. aszociális emberben indulat nélkül is kialakulhat, előre megfontolt szándékkal. Ez viszont csak az emberre jellemző pusztítási mód. A gyilkosság önmagunk ellen is irányulhat, de ezzel itt nem foglalkozunk. A gyilkosokat minden társadalom és valamennyi bíróság keményen büntette.

Tápay-Szabó Gabriella a 18. századi Szegedről a következő példát említette: „A gyilkosságot halállal büntették és a kivégzést, hacsak a király kegyelmet nem adott, végre is hajtották. Például: Harangozó Erzsébet férjét megölte. Halálos ítélet. Király jóváhagyta. Kivégzés a jövő pénteken.”[1374]

Kállay István úriszéki bíráskodást földolgozó könyvében elbeszélte, hogy Pautner János 1752-ben, világos nappal egy lányt megtámadott, kegyetlenül megvert, a kertbe vonszolta, megölte, majd a hullával közösült. Egy év múlva egy másik lánnyal ugyanezt tette. Nyakánál kezdett kerékbetörésre ítélték.[1375]

Az általunk vizsgált bűnpörökben egy gyilkosság fordult elő. Az 55/1829. pörben a lányanya 3 hónapos gyermekét kegyetlenül a Kurcába fojtotta. Cselekedetéért a felperes megkínzás után pallós általi kivégzést kért rá. (Az ítélet végrehajtásáról nem találtunk bizonyítékot.) Meg kell jegyeznünk, hogy a vizsgált korban igen nehéz volt elkülöníteni, hogy mi számított gyermek- vagy csecsemőkornak, hiszen a mai, gyermekgyógyászok által használt korcsoport szerinti elkülönítést ¾ amely szerint a 0-5 napos gyermek újszülött, 1 héttől a 9-12 hónapos koráig csecsemő, és 1 éves korától már kisgyermek ¾ még nem ismerték. Más kérdés, hogy a bűnpörökből a legtöbb újszülött-gyilkosság pontosítható, hiszen közvetlenül a szülés után történt, és úgy látjuk, hogy az általunk vizsgált anyagban a 2-3 hetes csecsemőt is még ideszámították. Részben ezért, ezeket a bűneseteket külön tárgyaljuk, részben pedig azért, mivel tejesen más megítélés alá estek a nem előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságok, ha azok az úszülött-ellátás tudatlanságából, vagy a szüléskor esetleg föllépő tudatzavar során következtek be.

A gyermekgyilkosságnál maradva, ezt Európaszerte a legkegyetlenebb bűnnek tartották, így hazánkban is és ezért a megtorlás a legszörnyűbbek közé tartozott. Szabó Jenő így írt erről: „Az infanticidát, a gyermekgyilkos nőt igen szigorúan büntették. Némely helyen elevenen eltemették s utána kihegyezett karóval átszúrták testét. Kivételes kegyelemnek számított, ha csupán fejét vették. Szászországban a gyermekgyilkos nőt kutyával, macskával és kígyóval együtt zsákba varrták és vízbe fojtották.”[1376] Ezután a soproni ítélethozatalokról tett említést. „Sopronban a gyermekgyilkos nőt fővétellel büntették. A 17-18. század folyamán előfordult tizennégy (ismert) eset közül nyolcban a város bírói széke halálos ítéletet hozott.”[1377] Magyary-Kossa Gyula a debreceni levéltár adataiból idézett: „1606-ban Szappanos Istvánnét és leányát elevenen eltemetik; ugyanez a büntetés ér 1619-ben egy »gyermekrekkentő aszszonyt«, 1627-ben egy Erzsébet nevű személyt, 1639-ben Kovács Lászlónét, 1651-ben Ádám Erzsébetet.”[1378] Máshol így fogalmazott: „Egy névtelen szerző 1683-ban útleírásában említ egy ilyen élményét: »Azt is láttam, amikor egy rosszéletű nőt, aki gyermekét megölte, elevenen eltemették és egy izzó vaskarót vertek a szívén át.«”[1379]

A következő bűntípus csoportosításunk szerint, a szerelmi varázslás volt. A jelenség valamennyi lakott kontinensen, törzsi kultúráknál, ókori népeknél, a középkorban és az újkorban is elterjedten ismert volt, de korántsem tartozott a bűnök közé, sőt nem egy korban, ill. országban támogatott kultusza volt. A keresztények már rossz szemmel nézték és legföljebb megtűrték, de inkább tiltották, tekintettel arra, hogy a dolgot fekete mágiának, az ördög praktikájának fogták föl, és hazánkban is gyakran a boszorkányok cselekedetei közé sorolták. Igazán társadalmi konfliktus akkor vált belőle, ha a varázslás által a varázsló hatalmába került személy valamilyen testi szenvedést, fogyatékosságot, pl. a „nemző erő megtörését”, azaz impotenciát kapott — ezt egyébként a VIII. Ince pápa által 1486-ban kiadott „Summis desiderentes affectibus” kezdő bullájának 7. fejezete tárgyalta —, továbbá ha erkölcsileg károsodott, pl. a módos gazda a varázslás hatalma alatt feleségül vette a szegény cselédlányt, akit a család nem hozzá szánt, avagy anyagi kár érte. A büntetésekkel foglalkozó hazai szakirodalomban a szerelmi varázslást alig említik, elsősorban a megrontás, elkezelés és a boszorkánypörök ismertetésénél találkozunk vele.

Az általunk vizsgált bűnpörökben az 57/1837. pör foglalkozott szerelmi mágiával. A „varázslót” próbák hiányában a csalás — pénz és természtbeni javak kicsikarása — alól fölmentették. Magáért a varázslásért, a táltosokkal való fenyegetőzéséért pörbe sem fogták.

A kerítés és fölkínálkozás volt a következő bűntípus. Már korábban, a prezentálással foglalkozó fejezetben bemutattuk, hogy a fölkínálkozás ősi ösztön-megnyilvánulás, amely a törzsfejlődés során az állatvilágból magunkkal hozott tulajdonság. Ebből következik, hogy széles körben elterjedt és ismert bűn volt, amelyet általában szeméremsértő magatartásnak, magamutogató beteges viselkedésnek minősítettek és büntettek.

A kerítés egyik megnyilvánulása a fölkínálkozás. Célja az volt, hogy vagy szerelemből, vagy haszonszerzésből, egy vagy több alkalomra, esetleg házassági céllal partnert szerezzenek. Társadalmi összeütközés a kurválkodás, bordélyozás miatt következett be és szigorúan büntették. A büntetésekkel foglalkozó szakirodalom is elsősorban a tiltott, kereskedésszerűen űzött kéjelgéssel összefüggésben tárgyalja. Magyary-Kossa Gyulát idézzük: „[…]a titkos kéjelgésnek legborzalmasabb büntetése az elevenen eltemetés volt, melyet[…] Kassán még a 17. század második felében is alkalmaztak[…]”[1380] Máshol így fogalmazott a kurválkodásról: „A vízbedobás, fejvesztés, hóhér vagy az utcai kapitányok általi kiseprűzés, tizenkét mérföldre való kiutasítás[…] évszázadokon át divatban volt. A kiseprűzés előtt néha deresre húzták[…] a kétes erkölcsű nőket, s korbáccsal, bikacsökkel, csákánnyal, lapáttal, furatossal, tövissel[…] s a középkorban valószínűleg talpbőrrel is verték őket[…]”[1381]

Kállay István írta, hogy szigorú büntetés járt a kurválkodásért. A meretrixet (máshol scortatrix = szajha) 1725-ben Gyuláról a hóhér vesszőzte ki. 1732-ben a német katonákkal kurválkodót megbélyegezték és Styriába száműzték. Prostitúcióért 40 kemény korbács járta. 1780. decemberében 11 meretrix állt a vásárhelyi bírák előtt. 12-14. korbácsütést kaptak. Összehasonlításként: ugyanekkor az asszonyok 80-150 ütést, a lányok 24 ütést és carcert = fogdád szenvedtek.[1382]

Szeremlei Hódmezővásárhelyről azt írta, hogy az éjjel „korhel kompániába” összejöttek esetében a gazda házát lerontották, a háziasszonyra — általában ő volt a kerítő — 24 korbácsot mértek, a gazdát a városból kicsapatták és többé nem kapott házépítési engedélyt. A gyanús házak látogatói pedig 24-36 ütést kaptak. „A bordélyt a lelkészek, mikor a bírák elnézők voltak, följelentették a vármegyére is.”[1383]

Magyary-Kossa Gyula Koncz Ákost idézve, Debrecen régi büntetéseivel foglalkozva, a prezentálás elítélésére is hozott példát: „[…]exhibitio (büntetése 40 korbács)[…]”[1384]

A 63/1759. általunk vizsgált bűnpörben a parázna asszony a csárdában magát fölkínálva, a férfiakat a szájából itatta, ezért 30 korbácsütést kapott. A 70/1805. pörben az exhibicionista nős parázna a szolgálólánnyal is közösülni akart, ezért 50 botütést szenvedett és 12 rhénes forintot fizetett. A 71/1828. pörben a férjnek a hites feleségétől nem lett gyermeke, ezért kerített egy özvegyasszonyt, akit megtermékenyített, hogy vagyonát vérségi utódra hagyhassa. Ezért egy havi börtönt kapott, míg a nőt kemény megfeddés után eleresztették. Végül a 72/1837. pörben a feleség elhagyta a férjét és parázna életre tért. Kerített és összeállt egy legénnyel. A legényt megdorgálták és eleresztették, míg az asszonyt 14 napi tömlöcre ítélték.

Ezzel sem a prezentációs, sem a kurválkodási esetek nem értek véget, más bűntípusoknál is rendre előfordultak, ezért ezeket ott jelezni fogjuk. Azt ugyanis világosan látni és tudni kell, hogy a szexuális bűnök sokkal összetettebbek, mint más, közönséges bűnök, akár pl. a lopás, súlycsonkítás, becsapás stb. Egy-egy szexuális bűnpörben párhuzamosan, gyakran azonos súllyal, több jelenséget is találunk.

Áttérve a paráználkodás — stuprum, fornicatio, scortatio — bűnére, mindjárt a sok és egymástól gyakran jelentősen különböző esetek mutatják, hogy ez a cselekmény az emberré válást követően, a bűn fogalmának megszületése óta általánosan elterjedt volt és minden kultúra, valamennyi kor másként ítélte meg. Olyan mennyiségű szakirodalom foglalkozik a büntetésével, hogy ennek bemutatása lehetetlen lenne, ezért néhány példával kell beérnünk.

„A paráznát mindennel szabad büntetni” — találjuk Baranyai Dezsi János: Adagia Graeco–Latina–Hungarica 1598. évi munkájában. [1385] Ez meghatározó az ilyen bűncselekmények megítélésében. Nem véletlen, hogy tűzzel-vassal büntették. Szeremlei írta Vásárhelyről: „[…]a paráznák elleni szigorú eljárás a lakosság nemi életének oly tisztaságát eredményezte, hogy törvénytelen szülöttek a városban egyáltalán az egész időszak alatt ép’ oly ritkaság számba mentek, mint a házassági elválások.”[1386] A nagy tiszteletű Szeremlei Császár Sámuel, az MTA levelező tagja, ezzel a mondatával a lakosságot akarta védeni. Így nem vette figyelembe például az újszülött-gyilkos leányanyákat, akik ezt a vétket előbb paráznasággal kezdték.

Az általunk vizsgált korszak után, de ahhoz időben még közel, a 19. sz. utolsó harmadából 16 évről maradtak meg idevonatkozó adataink a levéltárban őrzött polgármesteri jelentésekből, amelyek jelesen bizonyítják, hogy az élve született gyermekek közül milyen sok volt a „nem törvényes ágyból való”.

Év élve szül. száma törvénytelen %

1878 1956 142 7,3

1879 2030 174 8,6

1880 2030 171 8,4

1881 2031 145 7,2

1882 1902 155 8,1

1883-ből nincsenek adatok

1884 2172 156 7,2

1885 1963 164 8,3

1886 2078 136 6,5

1887 2088 120 5,7

1888 2040 127 6,2

1889 2041 116 5,7

1890 1979 105 5,3

1891 1920 167 8,7

1892-ből nincsenek adatok

1893 1837 105 5,7

1894 1864 101 5,4

1895 1315 66 5,0

A 16 évi százalékot átlagolva — 5,0–8,7 százalékos szélső értékek között —, kiderült, hogy e vizsgált korszakban az évente élve született gyermekek mintegy 6,6 százalék volt ún. törvénytelen, vagyis házasságon kívül született.

Egyébként Szeremlei a feudalizmus kori leggyakoribb bűnök között a tolvajságot és a paráználkodást egyaránt a második helyen említette, melyekre rendszerint halálos ítéletet mondtak ki, de később 20-150 ütés járt értük. A két nem közül a nőket föltűnően nagyobb szigorral ítélték meg.[1387]

Szeged esetében „A »parázna asszonyokat«, akiket tetten értek, 1742-ben a »Praxis Criminalis Carolinae 76 Articulusa« szerint a városi pellengérnél a hóhér által adandó harminc vesszőcsapásra, ennek utána a városból kivezetésre és számkivetésre ítélte a törvényszék[…]”[1388]

Egyébként ez osztrák–német törvény volt. Tehát Szegeden is hasonló volt a helyzet, mint Vásárhelyen, vagy az országban máshol, mert „A városvezetés és az egyház a 18. század első felében hallatlan szigorral őrködött az erkölcs felett, s a részletekig menően szabályozta a mindennapi életet[…] a város vezetése, a vele szorosan összefonódott egyházzal, középkorias szigorral ügyelt a közrendre, az emberek életvitelének szabályszerűségére.”[1389]

A szakirodalom a paráználkodás fogalmán belül igen sok példát, utalást hoz az egyes bűntípusokra és azok büntetésére. A legérdekesebbek közül néhányat idézünk. Magyary-Kossa Gyula írta: „Szabolcsmegyében a pusztákon vadházasságban élő pajkosok és paráználkodó latrok dolgában (ugyancsak az 1600-as években) elrendelik, hogy az ilyen nőnek az orrát vágják le, visszaesés esetén fejezzék le vagy dobják vízbe, a férfit pedig a hóhér verje meg.”[1390] Egy másik eset: „Szabó Márton három fejletlen leányt akart megrontani, 50 botra ítélték, a deresen meghalt.”[1391]

Varga Endre 16-17. századi úriszéki perszövegeket közölt. Kötetében a 251. pör 1668. ápr. 14-én a Sopron megyei Nagylózs mezőváros lózsi uradalmából származott. Nős jobbágy egy lánnyal paráználkodott. A férfit fejvesztésre, terhes szeretőjét pedig megvesszőzésre és a városból történő kiűzetésre ítélték.[1392] A 288. pört 1622. jún. 30-án a lózsi és hédervári uradalomban történt bűneset kapcsán Pápán tárgyalták. Az özvegyasszony egy borbélylegénnyel paráználkodott. Mindkettőt pellengérre állítják, megvesszőzik, majd a városból kiűzik. Ha visszatérnek, lefejezik őket.[1393]

Tápay-Szabó Gabriella szegedi példái: „Dávid Eörse, vásárhellyi Bitang asszony az nemes Városbúl kiigazíttatott.”[1394] Kertésznét a férje esti 8 óra után egy diákkal megfogta. A nő tagad. Ítélet: „[…]mindkettő haját levágni, a nő pedig 3 pénteken át 100-100 korbácsot kapjon.”[1395] Haraszti Pált 1738. VII. 28-án paráználkodásért 30 botra ítélték.[1396] „Josa Mihály teherbe ejtette Rósa Gergely cselédjét. 50. bot. Ha a gyerek meglesz, 3 éven át 30-30 f[o]r[in]t. Dábó János juhász jótáll érte, hogy Jósa nem szökik el, így szabadon bocsájtják.”[1397]

Kállay István úriszéki büntetőperes anyagában a gyakori példák alapján Hódmezővásárhely „előkelő” helyet kapott. Kállay tapasztalata szerint, a 17. században a paráznaságért általában pallós, vagy pedig „nehéz büntetés” járta. Csak a 18. században enyhült az ítélet. Kállay egyébként tévesen ezt írta: „[…]teljesen megszünt a kerítés, amit 100 évvel korábban még igen szigorúan büntettek.” (Hivatkozott: Eckhart 1954. 143-144. és Varga 1958. 34.)[1398] Pörgyűjteményünk VIII. fejezetében és több más fejezetben is hivatkozásban láttuk, hogy az általunk ismertetett dél-alföldi büntetőpörökben több kerítés szerepelt. A jelenség tehát továbbélt és prostitúcióval, paráználkodással jelen korunkig tovább terebélyesedik.

Kállay összegyűjti a 18-19. századi, paráznaságért kirótt úriszéki büntetéseket. Ezeket írta: a hóhér a bűnöst kikorbácsolta a helységből. Egy évi rabság járt érte 4x25 korbácsütéssel. Másnak 24 korbácsütés. Vita libidinosa (feslett élet) miatt 200 korbácsütést kapott egy férfi és katonának adták. Ismét más 25 pálcát. Valaki 12 rhénes forintot fizetett bűnéért az uraságnak. Más 12 rhénes forintot fizetett és 24 korbácsütést szenvedett. Három paráznasági bűnpörben 1774-ben az ítélet 40-40 bot volt, a nőknek pedig 20-20 korbács járt ki. Szentesen 1775-ben 30 korbácsütést adtak. A nemes nőknek a katolikus egyház részére 3 viaszgyertyát kellett vinniük. 1767-ben férfi és nő éjjelre egy szobába bezárkóztak, ezért 12 botütést kaptak. 1782-ben az erdődi úriszék megtiltotta a fonókat, „[…]mert ott kedvetlen tapasztalatok születnek.”[1399]

1723-ban a teherbeejtésért; ill. két gyermeke házasságon kívül született Zalka Krisztinának, ezért 4 hónapi börtönt kapott, minden pénteken 12 korbácsütéssel, majd kiseprűzték az uradalomból. 1728-ban 24 rhénes forintot kellett fizetni azért, mert a lány teherbe esett (impregnatio). A férfit általában megpálcázták, pénzbüntetést fizetett és kötelezték a gyermek eltartására.[1400]

1806-ban egy férfi ajándékokkal bírt egy lányt a paráznaságra, kitől azokat elvette, amikor megszült. Kötelezték az ajándékok visszaadására vagy értékük megtérítésére és 24 rhénes forint gyermektartásra.[1401] Utólagos házasságkötés esetén az úriszék gyakran eltekintett a büntetéstől. A 17. században a parázna legényektől „bikapénzt” szedtek. A nők büntetését a szoptatás, gyermekágyasság idejére fölfüggesztették.[1402]

Pörgyűjteményünkben a Dél-Alföldről 24 olyan parázna esetet ismertetünk, amelynek büntetését is közöltük. A 74/1836. pörben az 52 éves nősember próbaházasságképpen, hogy magtalan-e, egy szabad személynek ikreket nemzett, akik meghaltak. Mivel az eset a férfi részéről házasságtörésnek minősült, ezért őt a házasság szentségének tiszteletben tartására intették és 14 napi börtönt kapott. A parázna nőt pedig a tiszta életre intették és szabadon eresztették. A 88/1760. pörben az apa a paráználkodó fiáért és a szeretőjéért 80 forint kezességi díjat fizetett és így szabadon engedték őket. A 105/1735. pörben Csete Ilona paráznaságáért Szerencsről a hóhér által kicsapattatott. A 115/1755. pörben Benkő Kata lány paráznaságáért 50 korbácsütést kapott. A 119/1756. pörben a 45 éves nő „korbács alá fogattatott”, mivel egyszer katonával elhált. A 122/1756. pörben a parázna pásztort 3-4 közösülésért 12 florensi forint megfizetésére ítélték.

A 125/1759. pörben a béres a szúnyogháló alatt hált a cselédlánnyal és közösült vele, ezért ő 100 botütést kapott, de a leányt nem büntették. A 126/1760. pörben a korcsma nádkerítésénél nyilvánosan szeretkezők 50-50 botütést kaptak. A 127/1761. pörben a gazdalánynak két férfi nemzett fattyúgyermekeket. Az elsőért is megbüntették, de ennek mibenléte nem derült ki. A második után 100 korbácsütést kapott. A 134/1765. pörben a teherbe ejtett leányt a szegvári katolikus plébános a szülés után 2 héttel a gyermekágyból kiveretvén, a templomban „megkoszorúzza” és a mise alatt mint szégyen-attribútumot, korbácsot kellett a vállán tartania. Ezt követően a kisbíróval még 13 korbácsütést is adatott neki. A 137/1766. pörben a nő több alkalommal katonákkal paráználkodott, majd „fattyat szült”. Büntetését így beszélte el: „[…]jól megh Korbacsoltattam, és az után, egy czigányal kikésértettem, ă városbul.”

A 142/1767. pörben a leány azt vallotta, hogy egy cigány gyermeket nemzett neki és ezért néhány éve 25 pálcaütést kapott. Megjegyezzük, kemény büntetés volt, hiszen a botozást elsősorban férfiak szenvedték el. A 150/1771. pörben így vallott a nő: „Kecskeméti Urak[…] koszorút tettek a fejemre, és el bocsájtotak, mert egyéb vétkem nem vólt, csak hogy Leány koromba terehbe estem.” A 159/1776. pörben a lányra 100 korbácsütést mértek, mert Csongrádról Gyulára szökött egy német katonával. A 163/1779. pörben szerencsés volt a lány. Háromszor kapták el házasságon kívül szerzett terhességben. Mindig mástól kapta gyermekét, de az állapota miatt egyszer sem tudták megbüntetni. A 172/1802. pörben a 18 éves gazdalegény teherbe ejtette az ugyancsak 18 éves szolgálólányt. Ezért előbb 24 forintot kellett fizetnie és 24 pálcaütésre ítélték, de könyörgésére a botozást „8 dierum arestumra” változtatták. A 174/1806. pörben az 53 éves parázna férfi a 10 éves pesztonkát szexuálisan akarta kipróbálni. A vétkes korát tekintve, „csak” 3 havi börtönre, közben hetenként harmadnapi szoros böjtre, kétszerre kiszabott 80 pálca ütésekre, és 20 rhénes forint letételére büntették.

A 175/1810. pörben a paráználkodó férjet a vizsgálati fogságon túl 1 havi börtönre és 30 pálcaütésre ítélték. A 176/1813. pörben a paráználkodó gazdát 40 botütésre ítélték. A lány szüzességének megrontásáért külön 40 forintot kellett fizetnie. A 177/1822. pörben a megesett lány, hogy a terhességét ne a valódi apára hárítsák, mással is közösült, és az állapotát ezen utolsó szeretőjére akarta fogni. Ez a dolog teljességgel be nem bizonyosodott, ezért az egyszeri paráznaságért 6 heti fogságra ítélték, amelyet heti 2 böjtnappal szigorítottak. A 178/1824. pörben a nemi beteg nős parázna, minthogy testi fenyítésre alkalmatlannak bizonyult, 1 havi börtönt kapott. A 179/1836. pörben a cselédlány két fattyat szült házasság nélkül. Az apák nem tudódtak ki. „[…]a’tisztább életre bíróiképpen intetni rendeltetik[…]”, és szabadon bocsátották. A 371/1769. pörben a görög kereskedő egy fiatalasszonnyal paráználkodott. A férfit 30 pálcaütésre ítélték. Az asszony ítélete nem tudódott ki.

A mulatozások, dorbézolások melegágyai voltak a paráználkodásnak. Az alkoholos állapot föloldotta a gátlásokat és a nemi ösztön csakhamar a fölszínre tört. Bene Ferenc házát 1754-ben elrontják, mert a korhelyeket házába befogadta. Elnézte azok korhelykedését és paráznaságaikat.[1403] A 180/1758. pörben Kiss Mihályt azért ítélték 50 botütésre, mert „[…]az út félen 4. Aszonyt elöl tanálván, bé haitottam a Csárdára s tánczoltam Vélek.” A 184/1777. pörben a 21 éves lánynak, miután egy béressel közösült, Szegeden bekötötték a fejét. Paráznaságáért 25 korbácsütést kapott.

A házasságtörés (adulteria) éppen olyan elterjedt bűn volt, mint a paráználkodás. A két bűntípust gyakran nehéz elkülöníteni, hiszen az egyik fél általában házas volt, olykor mind a kettő. Ezt a bűnt a legtöbb kultúra üldözte, máshol eltűrték vagy szemet hunytak fölötte. Egyes társadalmi rétegekben és korokban pedig követendő cselekménynek tekintették. M. Mead a samoai szokások között említette, hogy „[…]a megtévedt nő egyetlen büntetése az volt, hogy férje kitaszította otthonából. Ha a taupóról [a főnök egyik, a falu szűzének választott leányáról] kiderült, hogy már nem szűz, rokonai megverik, de más büntetése nincs.”[1404] A nemi hűtlenség tehát nem számított „halálos bűnnek”, mint a keresztény világban. „A házasságtörőket halálra ítélték, de a házastárs »életet ajándékozhatott« (nem mindig tette!), vagy a király adott kegyelmet. Szégyenoszlop, bot vagy korbács s a polgárjoggal nem rendelkezők kiseprűzése volt a büntetésük. Ellenőrizték a különváltan élőket[…]” — olvassuk Szeged jogéletéből.[1405]

A házasságtörést országszerte szigorúan büntették. „A régi magyar büntetőjog egyik legsúlyosabb bűncselekményének ugyanis a házasságtörés számított. »A kik ezen bűnben találtattak, azoknak mindkét nemen levőknek a piaczon a hóhér által fejök levágassék.«”[1406] Az ítéleteket a Hármaskönyv I: 105., az 1723: 11. tc. és az 1723: 12. tc., P.C. 17., 81. és 82. alapján hozták meg. A halálos ítéleten kívül találkozunk még súlyos testi büntetésekkel, rabsággal és pénzbüntetéssel is.

Varga Endre úriszéki pörszövegei közül a Sopron megyei lózsi uradalomból a 230. pört mutatta be 1643. jan. 17-ből. A férjes nő hosszú időn keresztül csalta a férjét, a szeretőjétől „[…]megh hasasulva mastis nehezkes.” Ezért szülés után lefejezésre ítélték.[1407]

Tápay-Szabó Gabriella írta: „A XVIII. században Szegeden, épp úgy mint az ország többi részein, rendkívül szigorúan ítélték meg a házastársi hűség megsértését. Az ítélet legtöbbször halálos, azonban a megkárosított fél hűtlen házastársának »az életet ajándékozhatja« és ilyen esetben az ítélet legtöbbször pénzbírságra, néha testi fenyítékre és kiutasításra változtatható.”[1408] Természetesen Szegeden is érvényesült, hogy „[…]nemcsak a hűtlen félt büntették, hanem bűntársát is, — enyhébb formában (pénzbírság, tömlöc, testi fenyíték.)”[1409]

A házasságtörést bizonyítani kellett. A büntetések közül megemlítjük még a szégyenoszlophoz állítást és a tortúrát. Arra vonatkozóan, hogy a hatóság a házasság szentségét mennyire tartotta tiszteletben, jó példa a következő: „Petriczky János fiát Pált, aki egy szűzet megszeplősített, kiengedik a börtönből, mert házasságot ígért.”[1410] Vagyis, elnézték parázna bűnét, amikor a házasságnak még az ígéretével ugyan, de jó útra tért. Könyörtelenné váltak, ha erről az útról valaki lelépett.

Ahogy az életnek minden területén, ahol az erkölcs érvényesült, a szexuális bűnöknél, így a házasság szentségénél is kettős magatartás volt a vizsgált korszakban. Szeremlei az egyik legnagyobb mezőváros, Vásárhely esetében mutatott be példákat. Megállapította, hogy „A házastársak és családtagok törhetetlen hűséggel ragaszkodtak egymáshoz[…]”[1411] Százalékot nem ismerünk, de kutatási tapasztalatunk szerint, a lakosság jelentős hányada megsértette ezt a hűséget. Szeremlei máshol így fogalmazott: „Tiszta volt általában a házas és a házasságon kívüli nemi élet is s e részben nemcsak a tisztviselők, hanem az egész lakosság szakadatlanul a legszigorúbban vigyázott; a családok és rokonok nem tűrték a félrelépést, még kevésbé a kicsapongást s a vétkesnek lakolnia kellett.”[1412] Nem is akárhogy! „Paráznaságért s házasságtörésért (1730.) eleintén a vármegye is halállal fizetett, kevésbé súlyos eseteket azonban a lelkészek elé utasitottak. A vétkeseknek általában espereshez s papi törvényszékekhez (1720–30.) is kellett járniok.”[1413] A fővételre ítélt, de meggráciázott asszony büntetését előbb 100 korbácsütésre változtatták és a városból kitiltották, később már 40 korbácsütéssel is beérték. Természetesen nemcsak az egyház őrködött az erkölcsi tisztaság felett. „A kapitánynak feladata volt az egyes családok erkölcsét házaiknál is szorosan ellenőríztetni.”[1414]

A „másik” oldal Vásárhelyen is a házassági kötelék megsértése volt. Arra vonatkozóan, hogy ez nem volt ritka eset, Kállay István leírja, hogy mezővárosunkban, 1770-ben 12 házasságtörést egyszerre tárgyaltak. Ekkor már a férfiak 40 botot, a nők pedig 40 korbácsütést kaptak. Ugyanakkor 1 évi együttélésért egy asszony 80 ütést kapott.[1415] 1776-ban a vásárhelyi Mohos Klára botrányosan egy ágyban feküdt egy férfival, ezért mindketten 1 heti áristomot kaptak, de ebből 3 napot kenyéren és vízen töltve.[1416] Kállay több esetet is említett, amikor a házasságtörésekért fővesztést kért az ügyész. Ahol a házastárs megbocsátott, ott a halálos ítéletet áristomra, pénzbüntetésre, megcsapatásra enyhítették, ahol viszont a házastárs nem kérte a házasságtörő fölmentését, az ítéletet végrehajtották. Előbb tehát lemondott életéről és kitaszította a társadalom, de a végső döntést a megcsalt házastárs kezébe helyezte. Ha ő eltaszította magától, az élők között nem volt tovább helye. Rendkívül kegyetlen bánásmód volt ez, különösen egy botlásért.

1773-ban Vásárhelyen Kocsis Sára két férfival követett el „commercium curmit”. A férje kegyelmet kért, ezért „csak” 80 ütést kapott.[1417] Egy másik esetnél, mivel az asszonynak a gyermekeit kellett ellátni, vétkéért 3 pénteken kalodába zárták és 30-30 lapockacsapást mértek rá.[1418]

Áttérve az általunk gyűjtött házasságtöréssel foglalkozó pörökre, 46 esetben találkoztunk büntetésekkel. A 188/1735. pörben két asszony kurva módra paráználkodott egy juhásszal. Az úriszék mindkettőt halálra ítélte. A férjek meggráciázták őket, ezért csak 40-40 korbácsütést kaptak, de ha még egyszer e bűnben vétkeznek, semmi sem menti meg őket a haláltól. Vagyis, a házastársi kegyelem a visszaesőnél már nem volt érvényes. A pásztor meglógott, de ha elfogják, paráznaság vétkéért fog bűnhődni. A 189/1736. pörben a házasságtörő asszony reverzálist adott. Ebben a levélben az állt, hogy ha ismét bűnbe esne, „[…]lészen bűntetése kalitka, azután csapás, azután Férjétűl való kűlőn szakasztás.”

A 191/1744. pörben a házassgátörésen kapott asszonyt a piacon 24 korbácsütés elszenvedésére ítélték. Az eset „nem tudódott ki teljesen”, ezért a házasságtörő férfi felesége kegyelmet kért urának, különben a fejét vették volna. A férfit 100 pálcaütésre vagy 24 rhénes forint megfizetésére ítélték. A 192/1744. pörben a nős parázna férfi bűnébe újra visszaesett, majd saját jószántából kivánt megtérni. Ez enyhítő körülmény volt. Eklézsiát követett. Dupla büntetésül 24 rhénes forintot fizetett. A 193/1744. pörben a visszaeső nős paráznák reverzálist adtak magukról. Az asszonyt 50 korbácsütésre, a férfit pedig 50 pálcaütésre büntették. A 194/1744. pörben a katonával paráználkodó asszonyt — bár nem kapták rajta, de tette szinte bizonyos volt — 40 korbácsütést kapott. (A katona büntetéséről nincs említés.)

A 195/1744. pörben egy öregasszony paráználkodott a legénnyel. A férfit megcsapták, de az asszonyt idős kora miatt nem verték meg. Miután eklézsiát követtek, a városban maradhattak. A 203/1756. pörben Peszeki Jutka férjes asszony egy béressel paráználkodott. „[…]mint hogy. a Férjem meg gratiazott”, így 100 korbácsütést szenvedett. A 204/1756. pörben hosszabb időtől fogva viszonyt folytató, házasságtörő asszonyok álltak az úriszék előtt, de a halálbüntetéstől megmenekültek, tekintve, hogy „[…]életeknek megjobbítására Reversalist” adtak. A 207/1756. pörben Siskó Kata előbb Rácz Geczivel paráználkodott. „[…]akkor meg gratiazott az Férjem — vallotta —, hanem pénzbéli büntetésem vólt, s. az Férjem fizetett érettem. Másodszor Asztalos Jóskával elestem, akkor 80. korbácsra büntettettem.”

A 213/1760. pörben feje elvesztésére ítélték a többrendbeli visszaeső házasságtörő asszonyt. A 214/1761. pörben az elítélt házasságtörő asszony megszökött a börtönből és egy kúp nádban bújkált. Ezért 100 korbácsütést kapott. A 215/1761. pörben az úriszéken a 30 éves vásárhelyi Tóth Andrásné nemi beteg házasságtörőt ítélték el. Az első esetért 1751-ben 10, a másodikért 1754-ben 80, a harmadikért 1757-ben 150, a negyedikért 100 korbácsütést kapott, majd a fejét vették. 1762-ben egykori szeretője: Vincze Mihály is az úriszék előtt állt, a Tóthnéval való paráználkodásáért. Ő tehát az ötödik szeretője volt a promiszkuis asszonynak.

A 217/1761. pörben a hetedik gyermekével terhes, férjes asszony egy katonával paráználkodott, ezért reverzálist kellett adnia. Megígérte, hogy nem tesz többé ilyet, életét megjobbítja és részegítő italt sem iszik. A 221/1762. pörben Török György borbírót paráználkodási kísérletért vádolta egy asszony, mire Török így felelt az urának: „No ha azt Feleséged meg nem bizonyittya, az Pelengéhez kőttetem, és jól meg verettetem[…]” A 228/1766. pörben „[…]paráznaságért fizetett érettem Paprika ă kivel éltem[…]” A 236/1769. pörben a paráznaságon ért asszonyt halálra ítélték, de az ura meghagyta az életét. A 239/1774. pörben a részeg férfi befeküdt a szúnyogháló alá a más feleségéhez. Ezért a templomban „egy nehány font gyertyával” kellett fizetnie.

A 248/1778. pörben a cigányasszony egymás után két német katonával közösült. Ezért a nőt fő büntetésül 60 korbácsütésre ítélték. A katonák bűnhődéséről itt sem esik szó. A 252/1781. pörben Talpalló Sára 26 éves így emlékezett parázna életére: „[…]egerben azért, hogy égy Legényel el Szőktem, vele feslet életett éltem, 10 Korbácsal Szabadultam ki, Vásárhelyen[…] paráznasagomért, minek utanna meg Szűltem volna 150. Korbacsot vágtak rajtam.” A 258/1796. pörben az apa gyermeket nemzett a mostoha lányának. Ezért a férj és apa 5 évet raboskodott. A 268/1804. pörben a házasságtörő férjet 40 pálcaütésre ítélték. A 269/1807. pörben a nős parázna kocsist 40 pálcaütésre, a férjét elhagyott, cégéres kurvát, aki a latorját „el is ronta”, vagyis nemi betegséggel megfertőzte, 2 havi börtönre ítélték és két ízben elveendő 80 korbácsütést is kapott. A házastársaikhoz egyiket sem küldték vissza.

Már az eddigi ítéletekből is látnivaló, hogy a vizsgált területünkön a gyakorlat meglehetősen más, mint ahogy azt a szakirodalmakban általánosították. Találkoztunk olyan esettel, amikor az első házasságtörés után már fővétel volt, és olyannal is, akit a harmadik után sem büntettek halállal, csupán megkorbácsolták. A 19. században ez a kép továbbra sem rendeződik, csupán a büntetések enyhülnek.

A 270/1807. pörben a nős parázna vétkét „[…]elesméri hogy tsak ne kinoztasson.” A beismerését követően: „[…]a mely vallomására mondódván nékie : hogy azért nem kinoztatik mert ki vallya[…]” Mindkét parázna 3 havi börtönt kapott, heti 2 nap böjttel és 2 részben elszenvedendő 60 botütésre ítélve, a kurva pedig 60 korbácsütésre. A 271/1807. pörben az 52 éves parázna férfit „[…]tekintetbe vétetődvén az erőtlensége és őregsége 24 : Páltza űtésre[…]” ítélték. Ezt ott kellett neki elszenvednie, ahol a bűnt elkövette, vagyis Szentesen, hogy ez által megszégyenüljön. A leányt, akivel közösült, nem ítélték el, mert csak 14 éves volt. A bíróságok ekkor már az életkort és a fizikai állapotot is mérlegelték.

A 272/1809. pörben a házasságtörő asszonyt, aki maga sem tudta, hogy kitől terhes, 40 korbácsütésre ítélték, majd visszautasították a férjéhez. Valószínű, hogy ez volt neki a legnagyobb büntetés. Szeretője 40 botütést kapott. A 273/1811. pörben a házasságtörő asszonyt 80 korbácsütésre ítélték. Ezt két részben kellett elszenvednie: felét a börtönben, másik felét pedig 2 hónap múlva, ha szabadul, szülővárosában: Szentesen, a városháza előtt kapja meg. A szeretőjére is hasonló sors várt: 24 korbácsütés helyben, 2 hónap múlva, ha szabadul, a szentesi városháza előtt megkapja a második adag 24 korbácsütést. A 274/1813. pörben a nős paráznát 40 botütésre ítélték és 40 forintot kellett fizetnie a megrontott lánynak.

A 275/1813. pörben elítélték a visszaeső házasságtörőt. Előbb 1813-ban egy hajadon szüzességét vette el. Ekkor 40 botütést kapott és a lánynak a „[…]pártabéli szerentséjét is meg vesztegette”, ezért neki 40 forintot kellett fizetnie. Másodszor, hogy bűnbe esett 2 részletben 60 botütésre ítélték és heti 2 napi kenyéren és vízen való böjtölést szenvedett, 1 hónapi börtönbüntetéssel. A 276/1819. pörben a parázna asszony más férfitól gyermeket szült, és szeretőjével évekig férjeként élt. Ezért őt 2 hónapi fogságra ítélték. Keményen megdorgálták és férjéhez való hűségre kötelezték. A szeretője 24 botütést kapott.

A 277/1819. pörben a férjes asszony mástól esett teherbe. Ekkor már orvos vizsgálta meg és döntött abban, hogy rossz egészségi állapota miatt testi büntetésre alkalmatlan. (Korábban ez ritkán volt mentő körülmény, a bűnöst jól megverték.) Így a nőt 1 hónapi börtönre ítélték, méghozzá vasban, közmunkán, heti 3 napot böjtön töltve. A „megesés” egyébként változatlanul nagy szégyen volt. A 279/1820. pörben, miután a férjét is elhagyó, parázna életet élő asszony kérelmét elfogadták, hogy elállnak a testi büntetésétől, 1 hónapi börtönt szenvedett, heti 2 naponként kenyéren és vízen böjtölve. A 280/1822. pörben a nősember a szomszéd lányával paráználkodott. A férjet 30 pálcaütésre ítélték és arra kényszerítették, hogy feleségét visszavegye, vele jól éljen. Miután a lány „szabad személy” volt, dorgálás után eleresztették. A büntetés ezen a téren is tovább enyhült. Ha valaki szabad személy volt, a testét szabadon odaadhatta, csupán egyházának a lelkéért, a társadalomnak az erkölcsért volt felelős.

A 281/1823. pörben az asszony nem kellett a hites urának, ezért elhagyta és összeállt egy juhásszal. Az ítéletben mindkettőjüknek beszámították a vizsgálati fogság idejét. A kurafitól — akivel már 10 éve éltek vadházasságban, de közös gyermekük nem született — végleges megválásra ítélték. A 282/1824. pörben a feleségét elcsapó, egy fiatal asszonyt magához vevő és vele házasságtörő életet élő férjet — mivel testi büntetést nem állhatott ki — 1 havi vason, közmunkán, hetenként kenyéren és vízzel való böjttel töltendő börtönre ítélték. Az ítélet szövegében az nincs, hogy mennyi a heti böjtös napok száma. Kötelezték továbbá arra, hogy a feleségét visszavegye és vele jól éljen. A szeretőjét pedig „elpirongatták” tőle. A kurvát tehát nem büntették, szabadon elbocsátották.

A 283/1825. pörben a parázna férj gyermeket nemzett férjes sógornőjének, vagyis kettős házasságtörés következett be. A felperes a férfira halált kért, de a felesége könyörgött. Elbeszélte, hogy jól élnek, semmi gondja nincs az urával, legyenek vele elnézőek. Ezután kezesség mellett szabadon eresztették. Beszámították a vizsgálati fogságát, majd negyedévi vason, közmunkán, heti 2 napi böjttel súlyosbítva bebörtönzést szenvedett. A sógornőt csak kihallgatták, de meg sem fenyítették. A védő helyesen bizonyította, hogy ez nem vérfertőzés volt. A 284/1826. pörben a nős parázna szintén gyermeket nemzett a szeretőjének. Megjobbulásának reménységét adván, 40 botütés után szabadon bocsátották.

A 285/1827. pörben a férj elcsapta feleségét és a magához vett fiatal lánynak két gyermeket nemzett. Bűnéért 30 pálcaütést kapott, de előbb a szeretőjétől eltiltották és 1 havi börtönt töltött. A 286/1827. pörben a juhász elzavarta a feleségét, aki hit nélkül összeállt egy parasztlegénnyel. Utóbbi, mint szabad személy, csak szigorú dorgálást kapott, míg a házasságtörő asszony 1 havi börtönt, amelyet a gyermeke szoptatása után kellett letöltenie. A 287/1828. pörben a kurvát tartó férjet először 20 forintra büntette a plébános úr, mert a lány fattyú gyermeket szült. A férj megszökött a nővel együtt. Visszahozták és az úriszéken 1 havi vason, közmunkán, heti 2 böjttel súlyosbítva börtönbüntetést kapott. A kurvát, „érzékeny meg-feddetése mellett” szabadon bocsátották.

A 288/1828. pörben a férj magához vette a kurváját és együtt éltek, egy szobában a hites feleségével, ill. a 4 gyermekével. A férj a családjáról nem gondoskodott és azok koldulni kényszerültek. Mindezért 1 hónapi fogságot kapott, míg a terhes kurvát „kemény meg-dorgálás” után elengedték. A 289/1829. pörben a fiatal sógor megszeplősítette sógornőjét, ezért a fölpörös halálos ítéletet kért rájuk, mint „vérfertőzőkre”. A föllebbezés után a férfi a vizsgálati fogságon túl, még 3 évig vasban, közmunkán, heti 2 napi böjttel szigorítva bebörtönzést szenvedett. A sógornőt pedig „[…]hasonló egy esztendei Tőmlőtzre kárhoztatni” rendelték. Ez igen súlyos büntetés volt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az alpörös vallomása szerint mindössze kétszer közösült a sógornőjével. Viszont a testi fenyítés már elmaradt.

A 290/1830. pörben a házasságtörő juhászt, aki a teherbe ejtett szeretőjének magzatvesztő szert akart készíttetni, s ezt a vádat bizonyítás híján elejtették, felesége megcsalásáért 30 botütést kapott. A 291/1833. pörben a férj elkergette feleségét és összeállt egy szabad személlyel. A szeretőjétől eltiltották és 1 havi börtönre ítélték, heti 2 napi böjttel szigorítva. A kurvát, mivel nincs férje, nem bántották, holott kitudódott a bűne. A 292/1836. pörben a nős parázna gyermeket nemzett a sógornőjének és elszökött vele. A férj 1 évig vason, közmunkán, heti 2 napi böjttel szigorítva, börtönbüntetést kapott. Sógornője vason, közmunkán, heti 2 napi böjtöléssel börtönbüntetést szenvedett. A nőre nézve, mint enyhítő körülmény, először fogalmazták meg, hogy „nemének gyengesége tekéntetéből”. Tehát a neme, azaz nőisége miatt megérdemlett büntetését mérsékelték, pedig eddig a nőt, a „gaz csábtót”, a „minden rossznak forrását” gyakran szigorúbban fenyítették, mint a férfit.

A 294/1842. pörben a cigány férj gyermeket nemzett a 14 éves sógornőjének. Előbb mindkettő elismerte vétkét. Utóbb a cigányrokonság összefogott és az alperesekkel visszavonatták az eredeti vallomásukat. Ettől kezdve mind a család, mind a vádlottak mást vallottak. Az ügy egyre zavarosabbá vált és a Királyi Tábláig jutott a föllebbezés. Itt próbák hiányában fölmentették őket. Más kérdés, hogy ilyen esetekben — hasonló lesz a helyzet pl. a 402/1842. pörben is — a perek nagyon elhúzódtak és addig a „vasban fogottak” börtönben sínylődtek. Ez a két utóbb említett pör esetében 2-2 évet tett ki.

A paráználkodás és házasságtörés egy különös módja volt a házastárs- és a házaspárcsere. Ezt a bűntípust külön nem tárgyalják, pedig az emberré válás óta általánosan elterjedt volt. Törzsi népeknél, egyes rítusok során, de közönségesen is gyakran elkövetik. A 299/1798. pörben az elhagyott asszonynak két férfi hét gyermeket nemzett. A társak egymást cserélték az asszony ágyában. A nő mindezért 24 korbácsütést szenvedett. A 300/1800. pörben a kurválkodó, férjcserélő asszonyt rossz élete miatt ezelőtt néhány évvel 24 korbácsütésre, szeretőjét pedig 24 pálcaütésre ítélték.

A 302/1825. pörben a házaspárcserét végrehajtott nős paráznák 1 hónapi vason, közmunkán és heti 2 napi böjtön eltöltendő bebörtönzést szenvedtek. Az egyik párnál az asszonyt hites urához visszaparancsolták, a másik asszony viszont megszökött. Ennek ítéletét megkerüléséig „előre jegyezték”. A 303/1826. pörben a nős ember feleségét, az asszony pedig urát hagyta el. Szentesről Zentára mentek és ott összeállva 2 évig éltek együtt. A férj 40 botütést, az asszony 40 korbácsütést szenvedett. A 304/1827. pörben Rátz Klára összeállt férje unokabátyjával. Első ízben ezért Szegeden „12^ot kaptam” — valószínű, hogy korbácsütést. Élettársával ekkor 1-1 hónapig vason, közmunkán, heti 2 napi böjttel súlyosbított börtönt viseltek. A férfi 25 pálcaütést, a nő 25 korbácsütést kapott. A párcsere másik két vádlottja: Babos Mártony és Bódi Anna vadházasok 1-1 havi vason, közmunkán, heti 2 napon böjttel szigorított börtönbüntetést kaptak. A 414/1735. pörben a házasságtörést elkövető asszonyok büntetése — akár ebben a korban a lótolvajoké —, ha másodszor estek ebbe a vétségbe, halál volt.

A csoportosan végzett paráználkodás a genitalitás ösztön-megnyilvánulásaként épp úgy ismert, mint kultúrjelenségként. Korábbi fejezetekben, a belső késztetést elemezve, ókori, középkori és a törzsi társadalmak rituális szokásai közül több, csoportosan elkövetett szexuális orgiát, ill. bűntényt mutattunk be. A büntetésekkel foglalkozó szakirodalom külön ritkán tárgyalja, így a jelenség és az ítélet együtt fordul elő a paráználkodásokkal.

A triolizmust, vagyis a három ember együttes szeretkezését gyakrabban említik. Kállay István is írt néhány úriszéken tárgyalt, hármasban elkövetett paráznaságról. 1762-ben az egyik férfi 12, a másik 40 botütést kapott e bűnéért. 1806-ban 2 férfi 32-32 botütést, a nő 25 kemény korbácsütést szenvedett a triolizmusért.[1419] (A „kemény korbácsütés” említése föltételezi, hogy ezt a büntetéstípust, egyáltalán az ütlegelést „lágyan” is végrehajthatták.)

Herczeg Mihály a vásárhelyi cselédek büntetését vizsgálva, említ egy esetet, amikor a törökszentmiklósi Szabó János Gajdán Istvánnéval és Sárközi Máriával 1779-ben „éjjel-nappal együtt szerelmeskedett”. Szabó 50, Sárközi 24 korbácsütést kapott.[1420] Szabó Jenő Sopronból említi, hogy „Friedler András felesége 1541-ben egyszerre két férfivel[…] folytatott viszonyt[…]”[1421]

Az általunk gyűjtött esetek közül a 306/1763. pörnek ismert az ítélete. A vásárhelyi Hajda urasági vendégfogadóban a kukta felesége többek szeme láttára 6-7 német katonával, egymást követően vagy 14-18 alkalommal közösült. „Helytállásáért” az asszony 100 korbácsütést kapott.

A szexuális bűnök következő típusa volt a közönségesen ismert bigámia, amelyet szintén évezredek óta gyakorolnak. Törvényeink szerint, kegyetlenül büntették. 1647. okt. 15-én Győrben ítélkezett a pannonhalmi uradalom úriszéke. A Bencés rendi monostor főapátjának ugyanis pallosjoga volt. A pör szerint, a jobbágyasszonyt elhagyta a férje, ezért magát szabadnak gondolva, másodszor is férjhez ment. Bigámia címén az úriszék fejvesztésre ítélte.[1422] Vagy: a 399. pör 1647. febr. 1-én Balogváron zajlott, amely a Gömör vármegyei Széchyeké volt. A jobbágyasszony elhagyta az urát és visszament az apjához. Ott özvegynek adta ki magát és újra férjhez ment. Ítélete: a második férjnek az asszonyt le kell fejeztetnie.[1423] A 18. században is többnyire pallós járt érte. Az ítélethozatalnál hivatkoztak az 1599: 36. és az 1625: 6. tc. alapján, a P.C. 2: 77-re.

Tápay-Szabó Gabriella írta Szegedről: „Halállal büntették a bigámiát s polygamiát is. 1744-ben Vörös Mihályt bigámia miatt lefejezték.”[1424] Szeremlei Cs. Sámuel Vásárhelyről jelezte, hogy 1780-ban a kétnejű férjet lefejezték.[1425]

Az általunk gyűjtött bűnesetek közül a 313/1818. pörben az ítéletet 1820-ban bigámiáért hozták meg, hivatkozva az „1625. 6., az 1632. 40. és az 1599. 36.” törvényekre. Az első fokú ítélethozatal előtt a felperes ügyész kérése: az élők sorából „Hóhér pallossa által ki tőrűltetni”. Az ítélet végül így alakult: a bigámistát visszautasították elhagyott, első feleségéhez, a másodiktól elválasztották. Továbbá 3 évre bebörtönözték, közmunkára ítélték heti 2-szeri böjttel súlyosbítva, és 25-ével elveendő 300 botütést kellett elszenvednie. Ebben a korban ez rendkívül szigorú büntetésnek számított.

A 279/1820. pörben a bigámista asszony szeretőjét a védlő ügyvéd azzal tudta a súlyos büntetés alól fölmenteni, hogy katona volt és a hazáját védte. Ez a demagógia polgárjogot nyert. Második, jó feleségétől elűzték és vissza kellett térnie az elsőhöz, akivel rosszul éltek. A vallásos szemlélet erősebben érvényesült a hivatalos joggyakorlatban, mint a humanitárius igazságkeresés. A 314/1830. pörben — ugyancsak a föntebb említett 3 törvényre hivatkozva — a felperes bigámiáért pallós által történő kivégzést követelt. Az ítélet: a bigámistát a második feleségétől eltiltották és utasították, hogy az elsőhöz térjen vissza. A vizsgálati fogságán túl még 1 évig vason, közmunkán, heti 2 napi böjtöléssel szigorított börtönre ítélték. A második feleségét büntetés nélkül szabadon bocsátották.

Az impotencia a betegségek között van számon tartva, a feudalizmusban azonban a bűnök között is szerepelt. Főleg a boszorkánypörökben gyakran fordult elő, hiszen megrontás, a „férfi erő elvétele”, ill. „megkötése” címén a boszorkányokat vádolták az impotencia okozásáért. A másik gyakori bűn a paráználkodás, amelyet az asszonyok a férjük nemi tehetetlensége miatt követnek el, ill. ezzel magyarázzák feslett életüket. A biológiai tudatlanság miatt, gyakran a meddőséget is összekeverték az impotenciával és a nők emiatt más férfitól estek teherbe.

Magyary-Kossa Gyula 1771-ből Erdélyből írt le vonatkozó példát. Egy nemes házaspár férfitagját felesége impotenciával vádolta, és az orvosi vizsgálat után elválasztották őket, mert kiderült, hogy „1. A herék nem valami nagyok, a herezacskó lecsüngő, az ondózsinór vékony edényekből összeszőtt, a hímvessző mintegy összehúzódott és dörzsölésre, szorongatásra sem mutatja a merevedés semmi jelét sem[…] 2. […]jóllehet, az ágy melege következtében beáll néha a hímvessző merevedése[…], hogy azonban magot választott volna ki álmában, vagy[…] pollutiót szenvedett volna valamikor, arra nem emlékszik a Méltóságos Báró. Ha tehát a dolog annyira áll, hogy még ifjúságában, a szerelmi képzelődések és álmatlanság korában sem esett meg vele sohasem, ez a mag természetes hiányát bizonyítja” — fejeződik be a részletes elemzés.[1426]

A 318/1768. általunk gyűjtött pörben a házasságtörő asszony, aki azért próbál ki egy legényt, hogy a férjétől nem lett terhes, „[…]maga életének meg jobbulásárol valo kezes levelet” adott. Ezzel az ügyet lezárták.

A nemi erőszakot a genitalitásnál részletesen tárgyaltuk. A büntetőpörök, ill. velük foglalkozó szakirodalom gyakori témája ez, hiszen a szubhumán főemlősöktől vezető több millió éves hosszú út minden szakaszában, a mai napig valamennyi népnél gyakorta előforduló jelenségről van szó, amelyet kevés kivételtől eltekintve, bűnként tartanak számon és a társadalom üldözi, szigorúan bünteti. A nemi erőszakot nem egyszer tragikus kegyetlenséggel hajtják végre, és mind az elkövető, mind pedig az elszenvedő egész további életének alakulását meghatározza a társadalmi reagálás következménye.

Kállay István kutatási eredményei alapján ismerjük, hogy a 17. században az úriszéken az 1522: 36. tc. alapján, a nemi erőszakot többnyire még halállal sújtották. A 18. században már enyhült a büntetés: megcsapatás, néhány havi börtön és szinte mindig az uradalomból való kitiltás járt érte.[1427] Hajdú Lajos a 18. századi büntetésekről írta, hogy a nemi erőszakért elsősorban börtön járt, mellékbüntetésként pedig megveretés.[1428] Ugyanakkor Szeremlei leírt egy vásárhelyi esetet, amikor 1780-ban a 12 éves lánykát megerőszakoló diákot lefejezték.[1429]

Az általunk gyűjtött pöranyagban 9 nemi erőszakért kirótt büntetéssel találkoztunk. A 326/1765. pörben azt vallotta az alperes, hogy azelőtt mintegy 6 esztendővel amnesztiát kapott és Mária Terézia a többi rabbal együtt szabadon bocsátotta. Hasonló vallomással nem találkoztunk a vizsgált korszakban más bűneseteknél. A megbocsátás olyan ritka volt, akár a fehér holló. Aki mögött becsukódott a börtön ajtaja, azt csak a büntetése letöltése után engedték szabadon. A 339/1796. pörben a nemi erőszakot elkövető nős parázna férfit 3 havi börtönre, 80 korbácsütésre ítélték, és kötelezték, hogy a megrontott lány szüleinek 4 forint 30 krajcár „vérdíjat” fizessen. A 341/1809. pörben a gazda 13 éves cselédlánnyal erőszakoskodott. Ezért 40 botütést szenvedett, továbbá kötelezték arra, hogy a lány egész évi bérét kifizesse, és ezen felül 20 rhénes forint „rontási díjat” adjon neki, noha a közösülésig nem jutott el, így tehát a lány szüzessége érintetlen maradt.

A 342/1812. pörben a nős embert nemi erőszakért 40 botra ítélték, és a megrontott lánynak 20 rhénes forintot kellett „vérdíjként” fizetni. A 343/1821. pörben a gazdalegény erőszakoskodni kezd egy magányos asszonnyal az úton, de erre nem találtak tanút, ezért a vádat elejtették, hiszen a vádlott tagadott. Különös viszont, hogy ha a vád alaptalan, miért nem ítélték el a rágalmazót? Mindezekben a bűnpörökben, a reformkorban már semmire sem „találtak” bizonyítékot, miközben ezek korábban oly bőségesen csörgedeztek. A 344/1824. pörben az erőszakot tévő fiatalembert negyedévi vasban, közmunkán, heti 2 napi böjttel súlyosbítva, rabságra és 30 pálca ütésre ítélték.

A 345/1826. pörben a nőtlen fiatalember két vétkével állt a bírái előtt. Az éjszakai kóborlásért „egyszer hatot tsaptak rajtam” — vallotta, de egy elmegyenge lány erőszakos teherbeejtéséért próbák hiányában fölmentették. A 346/1833. pörben a fiatalember erőszakoskodott, de a közösülést nem tudta véghez vinni, így 20 korbácsütést kapott. A 347/1843. pörben nem lehetett bebizonyítani, hogy a 15 éves juhászgyerek erőszakot követett-e el a lányon egy gödörben, így a vádat próbák hiányában elejtették.

A vérfertőzések minden korban a legsúlyosabb bűnnek számítottak. Van olyan föltevés, hogy már az írott történelem előtt gátolni kezdték a saját családon és hordán belüli szexuális kapcsolatot. Ugyanakkor az ókori Egyiptom fáraói anyjukat, nővérüket is feleségül vették, hogy csak egy példát említsünk; sőt a vallási, még inkább a világi hatalmi helyzetük megerősítése miatt, a vérségi házasságot ösztönözték is. Az „egykézés” mellett a magyar parasztságnál eléggé gyakori volt a családon belüli házasság, amikor első unokatestvérek léptek egymással frigyre, hogy a vagyon egyben maradjon.

Biológiai tényként ismert, hogy a családon belüli házasság az utódoknál a genetikai hibák összeadódásával a fizikai és mentális állapotot, az életképességet ronthatja, a leszármazóknál rejtett betegségek progrediálhatnak, jelentkezhetnek, de a pozitív tulajdonságok is halmozódhatnak, és az utód egyes testi vagy lelki adottságai kedvezőbbek lehetnek, mint a szülők esetében voltak. A „vérfertőzés” mégis nagy felelősséggel jár, hiszen gyakoribb a negatív tulajdonságok erősödése. Ezért a társadalom a vérfertőzés ellen vallási, általános erkölcsi nézetekkel, és hatósági intézkedésekkel egyaránt védekezett. Mint azt korábbi fejezetünkben, a genitalitás tárgyalásánál már jeleztük, a 18. században vérfertőzésnek számított a családon belüli nem vérségi szexuális kapcsolat is — pl. a sógornővel folytatott viszony —, de a reformkorban már igyekeztek ezt a kérdést a vérségi leszármazási vonal alapján pontosítani.

Magyarországon általában a sógornőkkel kapcsolatos paráználkodás az úriszékeken már a 18. század második felétől mentesült a vérfetőzés vádja alól és ezeket az eseteket házasságtörésként, vagy egyszerűen csak paráználkodásként kezelték. Viszont nagyon szigorúan vették a mostohaanyával és a fogadott lánnyal való nemi viszonyt. A vérségi, saját anyával, apával, fiúval, lánnyal elkövetett vérfertőzést, főleg az 1723: 11. tc. alapján ítélték el. A Sopron megyei lánzséri uradalom (ma Burgenlandban található a hely) az Esterházy családé volt. Kismartonban, 1676. okt. 29-én tárgyalt vérfertőző pörben a mostohalányát teherbe ejtő apát fejvesztésre ítélték.[1430] Tápay-Szabó Gabriella szegedi esetet említ. „Szomorú Mátyás galántai születésű 40 éves, mostoha leányával, Borbálával aratáskor vétkezett a mezőn. A leány terhes lett.” A bűnét beismerte. 1754. jan. 10-én halálra ítélték. Január 13-án a városháza előtt kalodába tették és a következő hétfőn lefejezték.[1431]

Az általunk gyűjtött anyagban két vérfertőzés végződött ítélettel. A 350/1816. pörben egy katona követett el incestust. E bűn megtorlásaként kínos halál járt. Ebben a pörben is első fokon kínos halára és akasztófára ítélést kért a fölpörös. A paráznaság oldalági rokonával esett meg, ezért a „Tiszti védlő” közbelépett. Azt jegyzi, hogy a „Fejedelem dispensatioja mellett a’ Házassági őszve kelés meg történhetik[…]” unokatestvérek között, mert „[…]az Koronás Fejedelem[…] az 2^ik Vérbéli grádusban való őszvekelést — is meg engedte[…] azon Tőrvény az által igen meg lágyittatott.” Vagyis, elnézték az unokatestvéri, sógori, ill. a nagybácsi és nagynéni vérfokozatban elkövetett vérfertőzést. A bűn elkövetője katona volt. A közfölfogás szerint — és ez tükröződött a védő soraiból is — a katona vétkét, annak „keményebb élete miatt”, enyhébben ítélték meg. Ezt az okoskodást a pört tárgyaló úriszék elutasította, mondván, hogy „[…]az Törvénytelen tselekedett, akár melly életben-is, mindenkoron bűntetést hoz maga után.”

Bár az unokatestvérek közötti házasságot az esetet tárgyaló úriszék sem vette vérfertőzésnek, ezt a cselekedetet az egyházak ebben az időben még változatlanul elítélték, bár a törvényesen összeházasulókat kénytelenek voltak összeadni. A szóban forgó pörben a következő ítélet született: a katonát a vizsgálati fogságán túl másfél évi, összesen 2,5 évi börtönre kárhoztatták és közmunkán, heti 3 napi böjttel súlyosbították. A saját költségén köteles volt magát a tömlöcbe eltartani. Ez igen szigorú ítélet volt ekkor. Egyébként a kínos halál alól ebben a korban általában azzal mentették föl a főbenjáró bűnösöket, hogy ezen a vidéken a családjuk és a környezetük úgyis erősen elítéli és kiközösíti őket.

A 351/1824. pörben a vérfertőző apára és megrontott két lányára a fölpörös kínos halált kért. A védő — az eddig tárgyalt bűnpörök között először — az apa ép elmeállapotát tette kérdésessé, arra hivatkozva, hogy csak korlátolt ember követhet el ilyen súlyos, természet ellen való vétket. Az esetet tárgyaló úriszék első fokon az apát halálra ítélte, a lányokat és az anyát, aki időben nem adta föl az urát, hanem bűnrészességet vállalt, fölmentették. Föllebbezés után az apát 8 esztendei vasban, közmunkán, heti 2 napi böjttel töltendő rabságra és félévenként 30 pálcaütésre ítélte a „Curia és ő Felsége”. A többi vádlottat fölmentették.

Ebben az időben a vallástevés után néhány nap múlva, újra fölolvasták a lejegyzett vallomásokat, és azt a vallomástevőknek helyben kellett hagyni, vagy cáfolni, ill. kiegészíteni.

A feudalizmus a szexuális bűnök közé sorolta a homoszexualitás puszta tényét is és büntette. Még a szakirodalmak is ritkán említenek ilyen példát, így évszázadokon keresztül az a hamis kép élt a köztudatban, hogy ez a „bűntípus” alig fordult elő. A valóság viszont az, hogy a népességben semmivel sem volt kisebb számú homoszexuális, mint pl. ma, csupán a bűn bélyegétől megszabadult emberek mostanság nyíltan vállalják eltérő szexuális magatartásukat. Koncz Ákos debreceni példáját átvéve, Magyary-Kossa Gyula írta, hogy „Bondás Jánost társával együtt lefejezték[…]”[1432] (A büntetés-végrehajtás időpontja a közlésből nem derült ki.)

Az általunk gyűjtött anyagból két pör ítéletét ismertük meg. A 353/1815-1821. pörben az inasával homoszexuális perverziót folytató iparosembert a vád alól fölmentették, mivel a tanúzás a valóságos próbákat nem állta ki, csupán a gyermek elbeszélésére építettek, amely önmagában kevés volt. A 354/1826. pörben a kanászgyerek azzal vádolta meg a 40 éves juhászt, hogy az erőszakkal a végbélnyílásába lökte péniszét és így fajtalankodott vele. Mivel tanú nem volt, a juhász pedig tagadott, fölmentették őket a vád alól. Azért kell többes számban írnunk, mivel az ilyen fajtalan bűnnél még az elszenvedő, a megerőszakolt, ill. a vétlen társat is bűnösnek minősítették és elítélték.

A bestialitás vagy állatokkal folytatott fajtalankodás a legalantasabb és legüldözendőbb bűnök egyike volt. A középkorban Európában, így Magyarországon is, általánosan elterjedt büntetést alkalmaztak, és találtunk az általunk vizsgált Dél-Alföldödn is. Mind a rajtakapott embert, mind az oktalan állatot máglyán égették el. Hamvaikat szétszórták, hogy ilyen bűn után még „poruk se’ maradjon!” A 17. században rendre ez a büntetés járta. Az ítélethozatalnál a Praxis Criminalis 19: 73-ra és a P.C. 73: 4-re hivatkoztak. Gyakran sodomai néven is emlegették, amely ma megtévesztő lehet, holott férfi esetében arra utalt, hogy a bűnös valamilyen állat hátsó felét használta, esetleg száját (pl. szopós borjú esetében) perverziójához. Ha az állatba boszorkány bújt, strigának is nevezték.

Szabó Jenő soporoni példát említett. 1730-ban Müller János a balfi erdőben „[…]nadrágját leeresztve, egy farönkön állva, két szorosan egymáshoz kötött kanca közül az egyikkel[…] közösülni akart.” Ezután a tényállást így egészítették ki: „[…]közösülése a legutolsó alkalommal a kancával ténylegesen megtörtént, magja a kanca hüvelyében ömlött el.” Müller Jánost lefejezték, a lovat pedig agyonverték. Ezután mind a kettőt elégették és hamvaikat szétszórták a szélben.[1433]

Az általunk gyűjtött, bestialitással foglalkozó pörök közül 4 esetben ismertük meg az ítéletet. A 356/1751. pörben egy asszony állt az úriszék előtt, aki elmondotta, hogy első férjét bevádolta, mert „[…]testi Szemeimmel láttam, midőn ă Tehénnel kőzőskődőtt.

Tudhatod tehát, ha megh Szabadulte, vagy megh égettetett?” — kérdezték tőle. Az ítélethozatalkor az asszony már nem volt ott, nem tudott választ adni, de az világos, hogy a 18. sz. közepén még élt a bestialitásért kirótt máglyahalál büntetése. A 362/1811. pörben a tehénel közösülő bérest egy fertály esztendei rabságra ítélték, heti 3 napi bőjttel és 2-szer elveendő 50 korbácsütéssel súlyosbítva. A 363/1825. pörben a bérest társai csikóhágással vádolták, és a P.C. 73. cikkelye szerint, „[…]a’ vétkesnek azon oktalan álatal való meg-égetését rendelé.” A vádlottat végül is próbák hiányában fölmentették.

Végül a 365/1833. pörben a kutyával közösülő ifjút is a vád alól próbák hiányában fölmentették. Jól érzékelhető, hogy a 19. században már nem villant a pallós, nem lobogott a máglya egyetlen állattal fajtalankodó ítéletében sem, a vizsgált területen. Úgy tetszik, hogy keresték a megoldást a fölmentésükhöz.

A magzatvesztés és újszülött-gyilkosság közönségesen nem tárgyalható a gyilkosságokkal együtt. Mint azt a korábbi fejezetek egyikében a témával kapcsolatban részletesen leírtuk, a csecsemőgyilkosság szándékában, belső késztetésében épp úgy eltért a gyilkosságoktól, mint a mitikus hullaelrejtésben, vagy az újszülött-ellátás ismereteinek hiányában. Ez az ősidők óta gyakorolt bűn általánosan elterjedt volt minden lakott kontinensen. Az európai jellegű civilizációk az ókorban gyakran eltűrték, sőt ösztönözték. Gondoljunk például az építőáldozatokra, a görög Taigetosra, vagy a római birodalomban kitett csecsemőkre, akik közül a szerencsés túlélők általában gladiátoriskolába kerültek. Törzsi társadalmakban a népességi szaporodás egyensúlyban tartása miatt a mai napig gyakorolt szokás.

A keresztény kultúra üldözi és szigorúan megtorolja. Ha a gyermekgyilkosság nem volt bizonyítható, akkor a vádlottat gyakran paráznaságért vagy házasságtörésért ítélték el. A 19. sz. első felében gyermekvesztőt általában már nem ítéltek halálra, vagy az ilyen súlyos ítéletet a föllebbviteli bíróság enyhítette. A feudalizmusban a Hármaskönyv I: 15. és a P. C. 69. alapján ítéltek. Az esetek nagy részében az újszülöttek és csecsemők meggyilkolását „különös kegyetlenséggel” hajtották végre. 1769. nov. 7-én Mária Terézia a „magzatölés megelőzését tárgyazó” rendelkezést hozott. Ezt II. József 1781-ben kiegészítette.[1434] Hajdú Lajos szerint, a gyermekvesztő esetében, Csongrád vármegyében ítéltek a legszigorúbban.[1435] Nem véletlen, hiszen a pörök mennyiségéből valószínűsíthetjük, hogy ezt a bűncselekményt itt követték el a legtöbben. Ennek okai között a szociális elnyomorodással járó tudatlanságot első helyen említhetjük.

„[…]infanticidium esetén jóformán soha nem keresik a partnert, a »csábítót«, aki a gyakran szinte gyereklány korú nőt felelőtlenségével nehéz helyzetbe juttatta” — írta Hajdú Lajos.[1436] Egy lány állva szülte gyermekét az erdőben. A köldökzsinór elszakadt és a gyerek meghalt. Az anya másfél évi börtönt kapott, negyedévenkénti 25 korbácsütéssel súlyosbítva.[1437]

Magyary-Kossa Gyula a Pest vármegye 1732-es gyűlésén hozott határozatából idézett. „[…]mivel sok rosz aszszonyok, maguk terheinek tagadása[…] terhes voltuk meg nem jelentése és azáltal magok gondviseletlensége és iszonyú kegyetlensége miatt, sok ártatlan gyermekölések naprul napra tapasztaltatnak[…]”, ezért hóhér által fejvételre ítéltetnek.[1438]

Szatmári Erzsébet a „[…]méhmagzatát rutafűvel akarta elpusztítani.” Vétkéért megvesszőzték.[1439] „Vasas Györgyné újszülött gyermekét megölte[…] a gyermek felmetszetvén tüdeje a vízen úszott[…]” Halálra ítélték.[1440] Nagy Erzsébet „[…]elejétől fogva titkolta terhes állapotát[…] a holt gyermek fején és nyakán a doktor és borbély nagy erőszak jeleit találta[…] elsőben jobb kezét levágták, azután lefejezték.”[1441]

Az úriszéki pörszövegek között 1657. jún. 18-án a Vas vármegyei Ostffyasszonyfán tárgyaltak egy ügyet. Özvegy jobbágyasszony paráználkodott. Ebből származóan gyermeket szült és megölte. A földesúr tömlöcében újabb gyermeket szült. A gyermekgyilkosságot tagadta, így a pör további vizsgálattal végződött. Az ítéletről nem kaptunk jelentést.[1442]

Tápay-Szabó Gabriella szegedi példákat említett. „Móricz Erzsébetet kiseprűzték a városból, mert gyermekét kitették.”[1443] „Szakmári Éva újszülöttjét megölte, ezért pallossal lefejezték.”[1444]

Az általunk vizsgált anyagban 20 magzatvesztési és újszülött-gyilkossági pörben ismertük meg az ítéletet. A 374/1780. pörben az asszony sorozatban magzatelhajtást végzett. Ezért 150 korbácsütésre ítélték, amelyet 3 alkalommal 50 ütésenként kellett elszenvednie. A 377/1781. pörben az elhagyott asszony törvénytelenül ikreket szült. Haláluk körülménye nem világosodott ki, ezért paráznaságért marasztalták el: „[…]melly bűnemért Plebanus Uram által Templom előtt meg bűntettettem.” (Az, hogy milyen ítéletet hajtottak rajta végre, az ügyiratból nem derült ki.)

A 382/1803. pörben az újszülött-gyilkos anyára első fokon pallós általi halált kért a vádló. A királyi tábla és a hetek táblája jóváhagyta az ítéletet. II. Ferenc király és a „Felséges Magyar Királlyi Udvari Cancellaria” is jóváhagyta. A nőt kivégezték. A pörszövegben először jelent meg az „ép, és egésséges észszel” kifejezés, amellyel a vádlottat terhelték, hiszen nem „gyöngeelméje” vitte a bűnbe.

A 385/1808. pörben az ikreit elpusztító anyára fővétellel végehajtandó halált kért a fölpörös. Végül az ítélet szerint fél évi börtönt kapott, kétszer elveendő 50 korbácsütéssel és heti 2 napi böjttel súlyosbítva. Szeretőjét a vizsgálati fogságon túl 40 pálcaütésre ítélték, amelyet az elkövetés helyén vasárnap a piacon kellett elszenvednie.

A 386/1816. pörben, amíg a magzatvesztő lány pöre folyt, a börtönben az egyik őrtől ismét teherbe esett, ezért a büntetéseket nem lehetett rászabni. Különben is, „[…]az a’ czél, a’ mellynek el éréséért a’ fent írt időkbe vért kelletett ontani, most a vérnek meg=kimélésével is el elérettethetne” — mert — „midôn már tapasztalhatni, hogy mind az emberi érzékenységek naprol napra jobban pallérozódnának, mind az erköltsi ki miveltetes oriási lépesekkel haladna előre” — fogalmazta meg a védelem. A terhes nő addigi vétkének megtorlása tehát, előre jegyeztetett, vagyis időlegesen akkorra fölfüggesztették, amikor a szülés után az anya a szopós gyermekét magától már elválasztotta.

A 387/1817. pörben Kiss Sára 21 éves vásárhelyi cselédlány titokban gyermeket szült és megfojtotta. Ezért az úriszék első fokon kínzás nélkül, de pallós általi halálbüntetésre ítélte: „[…]maga meg érdemlett buntetésére, másoknak pedig józan Példájokra, az jámborok számából, Hohér Pallosa által, ki tőrőltetni[…]” rendelkeztek. Az ügy a Királyi Táblára került. További sorsa ismeretlen. A 388/1818. pörben a 15 éves magzatvesztőt 2 esztendei vason, közmunkán, heti 2 napi böjttel súlyosbítva börtönre és 3 hónaponként 25, összesen 200 korbácsütésre ítélték. A fiatalembert, aki a lányt teherbe ejtette, a törvény előtt megdorgálásra ítélték és szabadon eresztették.

A 389/1819. pörben a „Hármas Törvény-Köny[v] 1^ő Részének 15^ik és 105^ik Titulussa, és ismétt az 1723^ik Eszt[en]dei 11^ik tzikkellye” alapján ítélkeztek Sajtos Sára 26 éves szentesi hajadon fölött, aki Árnot Jánostól teherbe esett és ezt eltitkolta. Megszülte, majd megölte csecsemőjét. Ezért a fölpörös kérte a bűnöst „hóhér pallosa alá vettetni”, szeretőjét pedig „akasztó-fára ítéltetni”. Az ítélet szerint, a nőt addigi börtönöztetését betudva, még félévi vason, közmunkán, hetente 2 napi böjttel súlyosbítva, és 25-ével elveendő 50 korbácsütésre kárhoztatták. A szeretőjét próbák hiányában a vád alól föloldozták és szabadon bocsátották.

A 390/1819. pörben a magzatvesztő hajadont a vizsgálati fogságán kívül 1 évi vason, közmunkán, heti 2 napi böjtön senyvedve, börtönre ítélték és 25-ével elveendő 100 korbácsütést kapott. Gyógyíttatásáért 30 forint 12 krajcárt is fizetett. Azt meg sem kérdezték, hogy ki volt a gyermek apja, így ő eleve meg sem bűnhődött. A 391/1820. pörben a magzatvesztésre készülődő asszonyt, mint csalót és rosszban járót 30 korbácsütésre ítélték.

A nős parázna férfit paráznaságáért és a magzatelhajtásra késztetésért 1 hónapi vasban, közmunkán töltendő börtönre, heti 2-szeri böjtölésre és 2-szer elveendő 50 botütésre ítélték. Szeretőjét, a teherbe ejtett lányt, a megszülése és a szoptatási korszak után fél évi börtönre ítélték, de addig jó kezesség alatt szabadon bocsátották. A magzatvesztési kísérletben cinkos, de most gyermekágyat fekvő asszonyt „méltó büntetésére” előre jegyezték.

A 394/1825. pörben a magzatvesztő anyára, ill a magzatvesztő s szert adó asszonyra egyaránt „[…]halálal hasonlítható testi büntetéssel, ‘s tömlötzőzésel[…]” járó ítéletet kért a felperes. A parázna férfit pedig, aki a gyermeket nemzette, „[…]szinte kemény testi büntetésel meg-fenyitettni[…]” akarta. Az úriszék viszont mindhármat fölmentette a vád alól, mert a gyermek a köldökzsinór szakszerűtlen elkötése miatt vérzett el, bár az orvos elvérzést meg sem állapított. A vádlottakat szabadon bocsátották. A vádaskodás és az ítélet végül is igen homályos maradt.

A 395/1827. pörben a lány megölte újszülött gyermekét és az árnyékszékbe dobta. A fölpörös ezért halált kért rá. 11 hónapnyi vizsgálati fogság után további 3 esztendei börtönre ítélték, amelyet vason és közmunkával kellett eltöltenie, heti 2 napi böjttel súlyosbítva és fertályévenként még 25 korbácsütést is kapott.

A 396/1827. pörben a fölpörös a magzatvesztő lányra a Hármas Törvénykönyv I. részének 15. cikkelye és az 1723. évi 11. törvénycikkelye alapján pallós általi kivégzést kért. Az ítélet: a 9 havi vizsgálati fogság után még 1 évig tartó börtönbüntetést kapott, amelyet heti 2 napi böjttel súlyosbítva, de már vasba fogás nélkül szenvedhetett el.

A 397/1827. pörben a lány titokban szülte meg gyermekét és megfojtotta. A fölpörös pallós általi halált kért rá büntetésül. A bűnösre nem bizonyították rá, hogy az ebben az időben a közkútban talált gyermekhulla az övé volt, ezért próbák hiányában szabadon bocsátották. A 398/1827. pörben a gyermekvesztő lányt, mivel „[…]nyomorult alkotása testi büntetést ki zárván[…]”, bűnéért a vizsgálati fogságán túl 1 évi vas nélküli, de heti 2 napi böjttel töltendő fogságot szenvedett.

Különleges eset volt a 399/1828. pör és annak ítélete. A megesett lány az úton haladva elvetélt. Az embriónak nem adta meg a rendes temetést, hanem azt az útban elhagyta. A büntetését a vizsgálati fogságával beérték és szabadon engedték. A 400/1829. pörben a cselédlány megszülte gyermekét, majd kitekerte a nyakát és árnyékszékbe vetette. A fölpörös ezért pallós általi fővesztést kért rá. A föllebbezés Bécsig jutott, a Kancelláriára. Itt az előző helyen rászabott 150 korbácsütés helyett félévi rabságra ítélték, amely „[…]zsinor mertekül, és tellyesités vegett az Uradalmi Fiscalisi Hivatalnak[…]” kiadatott végrehajtásra. Ebben a pörben jól nyomon követhető volt, hogy föllebbezésről föllebbezésre liberalizálódott és csökkent a büntetés súlya, és a végső ítélet már formálissá tette a bűnhődést. Szinte kedvet teremtettek az emberölésre, hadd fogyjon ez a szüntelen szabadságáért küzdő, rebellis nép!

A 401/1829. pörben a magzatvesztő anyára pallós általi halálbüntetést kért a fölpörös. A korábban jelzett előzetes megkínzatás már nem is szerepelt. Az anyának ez a második gyermeke volt, ezért nem büntették. Az apát sem keresték meg. A gyermekvesztőnek csupán a vizsgálati fogságot kellett elviselnie, utána szabadon engedték. Erre is azért került sor, mert a magzatáról nem gondoskodott kellőképpen. Milyen finom megfogalmazás egy gyilkosság kapcsán! Más kérdés, hogy a pörök nagyon elhúzódtak és addig a „vasban fogottak” börtönben sínylődtek. (Ez a 294/1842. vagy a 402/1842. pörben például 2-2 évet tett ki.) Ha a gyanúsítottak ártatlannak bizonyultak és elengedték őket, még annyit sem mondtak neki, hogy „bocsánat, tévedtünk”.

A 402/1842. pörben a fölpörös a magzatvesztő anyát hóhér által pallóssal kéri kivégeztetni. A Királyi Tábla ezt jóváhagyta, de a császár kegyelmet adott neki. Ítélete: 4 évi vason, közmunkán, heti 2 napi böjttel súlyosbítva és szeszes ital fogyasztásától eltiltva, börtönbüntetést kapott. A 403/1842. pörben a gyermekvesztő anyára halálbüntetést kért a fölpörös. Ezt az úriszék nem vette figyelembe, hanem 3 évi vason, közmunkán, heti 2 napi böjttel börtönre ítélte és negyedévenként 25, összesen 300 korbácsütést kapott volna. A Királyi Tábla a börtönt 1 évre mérsékelte, a korbácsbüntetést is eltörölte, de a vasban fogást, közmunkát és a böjtölést változatlan formában meghagyta.

A következő típusú bűnpörökben halmozottan követtek el különféle bűncselekményeket. A 405/1819. pörben a férj fenyegetésekkel elűzte magától hites feleségét és parázna életre adta magát. Egy ízben megerőszakolt egy lányt és ezzel a „[…]pártában lévő személynek, jővendőbéli szerentséjében nem kevés tsonkúlást tett[…]” Ezért 40 botütést kapott, és elhagyott feleségével össze kellett békülnie.

A 406/1838. pörben a szexuálisan telhetetlen, házasságtörő férfit előbb elválasztották a feleségétől, akit nemi betegséggel is megfertőzött. Ettől függetlenül, az ártatlan feleséget kötelezték gyermekük eltartására. A férjet újabb parázna életéért büntették és megtiltották, hogy a kurváját feleségül vegye. A pörök 1836-tól zajlanak és a föllebbezés a királyig jut, aki jóváhagyta a büntetéseket. A férj közben tovább paráználkodott a kurvával, így 1838-ban az „[…]eddigi fedtelenség tekéntetéből 8 napi Áristomra ítéltetett.” A jelképes büntetés és az indoklás egyenesen nevetséges volt.

Az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörök ítéleteivel kapcsolatban az egyes, konkrét esetek során már több megállapítást végeztünk. A továbbiakban összefoglalásként néhány általános észrevételünket írjuk le. Elsőnek arról kell beszámolnunk, hogy bár a büntetések megítélésében a jog is fejlődött, a vizsgált 121 év alatt a testi fenyítés, a vasban töltendő börtön, közmunka, megszégyenítések, böjtöltetés és a kivégzések jellemzik a büntetés végrehajtását. Ennek ellenére még e rövid korszak alatt is három időhatárt tudtunk megkülönböztetni. Az első 1723-tól, a vármegyerendszer, ill. a Károlyiak Csongrád-vásárhelyi uradalmának birtokbavételétől Mária Teréziának a boszorkánypöröket betiltó rendelkezéséig, 1768-ig tartott. Az alkorszakban az ítéletek végrehajtásában szigort, középkori jellegű kegyetlenséget találunk.

A következő alkorszak a napóleoni háborúk befejeződésével zárult, beleértve II. József ellentmondásos rendelkezéseit, és a századfordulót követően, a büntetések végrehajtásának enyhülését. A harmadik alkorszak a reformkor volt az 1848-as polgári forradalomig. (Ezt alább részletesen tárgyalni fogjuk.) A vizsgált korszakot egyébként úgy is elkülöníthetjük, ha „felezőpontnak” (vagy „félidőnek”) a századfordulót tekintjük, és a 18. században, ill. a 19. század első felében gondolkodunk, csakhogy így éles a határ. Van egy szigorú, középkorias jellegű, ill. egy enyhülő, polgári, feudalizmus kori bűnmegítélés és ítélkezés, de így a közte lévő átmenetet nem érzékeltetnénk, amely nagy hiba lenne. Ezért is vállalkoztunk arra, hogy a bűnpörök gyűjtésével nem álltunk meg az évszázad fordulóján; a földolgozásban pedig a török hódoltság alóli fölszabadulástól a 48-as polgári forradalomig a feudalizmust fejlődő egységnek, évek egymásból következő korszakának tekintettük.

A bűn kitudódása után valamelyik helyi vezető írásban följelentést tett. A fölpörös ügyész összeállította a vádiratot és a vonatkozó rendeletek alapján ítéletet kért a gyanúsítottra. (Az sohasem derült ki, hogy gyanúsítottból mikor vált valaki vádlottá, hiszen a bizonyítási eljárás, tanúk kihallgatása gyakran ezután történt meg, vagy a vádirat megfogalmazásával párhuzamosan.)

A vádirat végül is összeállt. Ehhez jobb esetben tudományvételre vagy tanúk kihallgatására = inquisitio magistratualisra = hatósági vallatásra volt szükség. Kezdetben ezt is gyakran úgy ejtették meg, mintha vádlott állt volna a bírái előtt: tegeződő, durva szidalmak és fenyegetések között. Ezzel igyekeztek megfélemlíteni és őszinte, igaz vallomásokra bírni a kihallgatottakat. A 94/1766. pörben például ezt olvashattuk: „Isten nyomorékja vagyok, és azért meg vallom, hogy nem igazak mellyeket akkoron vallottam[…]” — beszélte az egyik tanú.

A lakosságból adódó önkéntes följelentők gyakran végeztek magánnyomozást a vélt vagy valós bűn kiderítése érdekében, és a tanúzáskor apró részletekig elbeszélték a vádlott cselekedeteit. Számtalan, föloldhatatlan ellentmondásos vallomás született, amelyeknél sem akkor, sem az eseteket most újra értékelve, nem lehet igazságot tenni. Nem véletlen — korábban már hivatkoztunk arra —, hogy a bűnpöröket kollektív társadalmi „alkotásoknak”, a korra jellemző gondolkodásmód tükreinek kell tekinteni.

A legtöbb megkérdezett azt sem tudta pontosan megmondani, hogy hány éves? Gyakori az ilyen válasz: „cir[citer]” ennyi és ennyi éves vagyok. Polgári anyakönyvezés még nincs, csak egyházi. Ezt nem mindenütt vezették pontosan. A gyermeket a születést követően napokkal, hetekkel vitték a templomba megkeresztelni, és akkor már nem emlékeztek a megszületés napjára, hanem következtettek. Az évet sem tartotta észben a család, és mire valaki fölnőtt, legföljebb hozzávetőleg tudta a korát, különösen, ha az egyházi anyakönyvezés helyéről messze elkerült és nem volt módjában az adatnak utána nézni, vagy tudatosan akart torzítani. Így történhetett, hogy egy pöriratban ugyanazon személy életkorát több, eltérő évszámmal is bejegyezték. (Ez persze más adatokra is vonatkozott!) Az egész vizsgált korszakra jellemző volt, hogy az adatszolgáltatás megbízhatatlan. A 176/1813. pörben pl. a kislánynak 13, 14 és 15 éves kort jelöltek meg, de nem arról volt szó, hogy a pör 3 évig húzódott és közben a lány korosodott.

A bűnpörök tanúzása során a kisgyerekeket is kihallgatták, de a vallomásukat nem vették figyelembe. Ezt a vádlottak rendre ki is használták és szembesítésnél, vagy a gyermek vallomásának fölolvasásakor meghazudtolták őket. A gyermekek vallomása alapján már a feudalizmus utolsó másfél évszázadában sem ítéltek el senkit. Ilyen példáink találhatók a 353/1815. és a 354/1826. pörökben is.

A bíróságok nemcsak a gyermekeket kezelték le, de az öregeknek sem adták meg a kellő tiszteletet. Különösen föltűnő volt ez a gyakorlat a nemes és nemtelenek esetében. A fiatalabbakból álló bíróságok még a 70 éves nemtelent is atyáskodva vagy kimondottan sértegető szándékkal tegezték, de ha nemes volt az illető, az ifjút is magázták. Ilyen eset volt még a reformkorban is, pl. a 393/1825. pörben.

A közbiztonság Európaszerte igen gyönge volt. Szeremlei írta, hogy pl. 1774-1787 között Rómában 22 ezer gyilkosságot követtek el.[1445] A Monarchiában is hiába üldözték és büntették a legkülönbözőbb bűncselekményeket, egyre inkább elszaporodtak a kegyetlen formában végrehajtott bűnök, és a 18. század végén kialakult a betyárvilág, amely beleszövődött az egész társadalomba. Sajnálatos módon ezen a téren is Hódmezővásárhely vezetett. 1819–1820-ban a csongrádi uradalom börtönében, a nyári 6 hónap alatt 21 elítélt rab ült különböző bűnökkel, és 13 volt közülük a vásárhelyi illetőségű. 1835-ben 84 rab közül 49 fő, 58,3 százalékuk volt vásárhelyi.[1446]

A vádlottak és a tanúk kihallgatása nem folyt egységes elvek szerint. Előfordult, hogy előbb a tanúkat hallgatták ki részletesen, akik mindenfélét összehordtak. Ezután hallgatták meg a vádlottakat, akiknek ilyen esetekben nem is magukat kellett védeniük, hanem a sok valótlan állítást cáfolniuk. Máskor pedig, mint pl. a 228/1766. pörben is történt, a bűnös kihallgatása sematikus volt, és ki sem terjedt a tanúk által elbeszélt tényekre, azok elsikkadtak; vagy a gyanúsítottat rendre azért nem hallgatták ki, mert a bíróságok a tanúk állításait tényként elfogadták és ezután a valóság tisztázása már nem is érdekelte őket. Nem egy olyan bűnpöraktával is találkoztunk, amelyből hiányzott a tanúkihallgatási jegyzőkönyv, de még utalás sem volt arra, hogy valamikor ilyet készítettek volna. Az ilyen esetekben a bűntényről a vádlott vallomása szerepelt, és a vádat összeállító fölpörös terjengős beszámolója.

Ameddig lehetett, természetesen a gyanúsított pörben fogott is hazudott és elterelte magáról a gyanút. A bűn „bevallásának” egyik tipikus szóhasználata, fordulata ez volt: „ha már be kell vallanom, hát elmondom, hogy[…]” — és ezután egyéniségétől függően, több-kevesebb beleélési tehetséggel előadta kitalált meséjét. Pl. a 271/1807. pörben is ezt történt. Egyébként az idézet beismerő vallomáskezdet azért vált be, mert ettől a történet őszintének hathatott és előfordult, hogy a szavaiknak hitelt is adtak.

Szó sincs arról, hogy a bírák született ostobák lettek volna, akiket lépten-nyomon becsaphattak. A színjáték inkább arra volt jó, hogy valamit enyhítsen a büntetésen, amely ¾ főleg a 18. század első felében ¾ embertelenül szigorú. Nem volt véletlen, hogy mielőtt pl. a parázna férfit befoghatták volna, gyorsan beállt katonának, pedig tudjuk, hogy ez is egy fajta büntetésnek számított, hiszen a monarchiabeli katonaságnál embertelen körülmények uralkodtak, és ezt ismerve, több büntetés azzal végződött, hogy a vádlottat katonának adták. Aki tehát ezt önként vállalta, az önmaga fölött ítélkezett, de még mindig jobbnak tartotta a 12-20 éves idegen szolgálatot, mint az úri vagy polgári pör stációi közben elszenvedhető, olykor az életének elvesztésével, gyakran tartós megnyomorodásával járó körömszaggatást, sütögetést, nehéz vasak hordozását stb. Elképzelhető, hogy milyen tortúra elől menekült a katonasághoz, aki tehette. Más kérdés, hogy a félelmetes büntetések sem tartották vissza az embereket a bűnözéstől. A legtöbben tudták, hogy mi vár rájuk, mégis vállalták egy-két órás édes öröm, paráznaság vagy más bűncselekmény kedvéért.

Az egyik leggyakoribb „népnevelő” eszköz volt nőknek a korbács, férfiaknak pedig a botütés. Egyszerre 12-60 ütést is elszenvedtek, ha nem haltak bele. Ez a fenyítési módszer azután kinevelte az emberekben az egymás iránti kegyetlenkedést, a brutalitást. Bűncselekményeik során a legtöbben ugyanolyan kegyetlenséggel jártak el ártatlan áldozataikkal szemben, mint amelyekben ők részesültek, vagy amelyet majd elszenvednek. Ebből az ördögi körből a társadalom nagyon nehezen tudott kibontakozni.

A reformkorban azután gyorsan változtak a körülmények. Az 1820-as évek körül az orvosok egyre több bűnöst mentettek föl a testi fenyítés terhe alól. A társadalom így próbálta elkerülni a még mindig használatos régi törvényekben előírt durva büntetés-végrehajtásokat. Már az fejlődés volt, hogy orvost engedtek a börtönbe, aki megvizsgálhatta a vádlottakat és dönthetett a testi fenyítés mértékéről. Ez egy évszázaddal azelőtt még elképzelhetetlen volt és a 14 éves kislányt is félholtra, nyomorékká verték. Amikor a titokban szült lányok arra a kérdésre, hogy terhességüket miért nem vallották be a szüleiknek, azt felelték, hogy „nem mertem megvallani”, a társdalom és a család őszintétlenségével, a bensőséges kapcsolatok hiányával éppen úgy szemben találhatjuk magunkat, mint a túlzott testi büntetéstől és lelki megalázástól való félelemmel.

Az asszonyok kiszolgáltatottsága valamit enyhült a vizsgált korszak utolsó harmadában, de még mindig megalázó volt a helyzetük. A családban a férj az úr és a nő birtoktárgya urának. A 45/1843. pörben a gazda azt vallotta, hogy amikor a felesége neki nem tetsző dolgot művelt, gyakran „[…]megveregettem, mert hiszen az szabadságomban állott.” A család, a szomszédok, a társadalom teljes közömbösséggel szemlélték a családi viszály során sértett asszonyokat. A 47/1756. pörben a férje által félholtra vert nőn még segíteni lehetne. A szomszédok át is járnak hozzá „gusztálni”, de legföljebb a sajnálatig jutnak el. Az elfertőződő sebeivel szenvedő asszony a gondviselés hiányában a szemük előtt pusztult el. Amikor már a férgek is ellepték, világossá vált előttük, hogy ezt nem úszhatja meg, mégsem segítettek rajta. Ilyen egyébként a 48/1756. pör is. Ezekben nem jelentgetik föl egymást, pedig a gyilkos férj cinkosává válnak. A bűnpörökből kitűnik, hogy a bíróság sem vonta felelősségre őket és bűnük megtorolatlan maradt. A 41/1831. pörben hasonló cselekmény során az ítéletként szánt vizsgálati fogság betudása, és a vétkes férj szabadon bocsátása már szinte nevetséges.

Más a helyzet, ha a nő „szabad személy”, nincs férjnél. 1833-ban akkor sem büntették meg, amikor parázna vétke nyilvánvalóvá vált. Ez a cselekmény a polgári ítélkezés szemében ekkorra lelkiismereti kérdéssé szelídült, amellyel csak az egyháznak, ill. az Istennek kellett elszámolni. Végül is, a nő részéről házasságtörés nem történt. A 401/1829. pörben a nő két törvénytelen gyermeket is szült. Az elsőért meg sem büntették, a másodiknál pedig már a teherbeejtőt sem kutatták.

A szüzességet változatlanul védték. A 341/1809. pörben a törvény a cselédlányt is megvédte a gazdája erőszakoskodása miatt. Mint láttuk, bár a lány szüzessége megmaradt, a gazda a próbálkozásért 40 botot kapott és 20 forint bírságot fizetett, a lánynak pedig egész évi bérét! A nők egy része, elsősorban a szabad személyek kihasználták a büntetés és büntetés-végrehajtás enyhülését. A legtöbb, valamilyen bűntettet elkövető kurva a törvény előtt azt vallotta, hogy parázna életéből korábban már született ugyan gyermeke, de meghalt. Ezek mind gyanús, kiderítetlen esetek, és valószínűsíteni lehet, hogy újszülött-gyilkosságok voltak. A reformkorban viszont már nem nyomoztak utánuk.

A büntetéseket, ha kiszabták, és ha a vádat eleve nem ejtették el, még nem biztos, hogy végre is hajtották. Gyakori volt, hogy a büntetést az elítélt betegsége, állapota vagy megszökése miatt nem lehetett végrehajtani; a 391/1820. pörben például a vádlott gyermekágyi fekvése miatt. Ezért az ítélethozatalt, vagy a büntetés végrehajtását előre jegyezték. Ezekből az aktákból többnyire nem derült ki, hogy a vádlottat később mire ítélték, a büntetést kiállta-e, vagy mennyit töltött ki belőle? A büntetések általános enyhülésével növekedett a bűnözés, főleg a kegyetlenkedések, vérengzések és az újszülött-gyilkosságok. 1810-től föltűnően emelkedtek az „erőszakos ragadozások” is, amelyek a betyárkodás kiszélesedésével függtek össze.

A reformkorban megerősödött a védő ügyvédek szerepe. Megjelent a szócsűrést mesteri fokon művelő fiskális, aki gyakran még a gyakorlott bírákat is összezavarta. A 19. század elején a bűnpörökben már rendszeresen megtaláljuk a hivatalból kirendelt védőügyvédeket, akik hosszú és körmönfont beszédekkel igyekeztek védencüket a vád alól kimosni. A 386/1816. pörben az úriszék egy magzatgyilkos lányt első fokon halálra ítélt. A védőnek a végrehajtás előtti megkínzatást sikerült megakadályozni. (A Királyi Tábla tovább enyhített és meghagyta az életét.) A pörben a tartalom a jogi viták, a szavak csűrése-csavarása felé billent, ahol maga az eset már másodrendűvé vált, szemben a 18. századi gyakorlattal, ahol éppen fordítva volt. Hasonló esetet találtunk a 405/1819. pörben, vagy a 344/1824. pörben is, ahol az új nyelvezet tipikus példájaként így kérdezik az erőszaktevőt: „Hogy vetemedtél te ílly nagy baromi tselekedetre.”

Minden valószínűség szerint, nem maga, hanem ügyvédje írta az úriszéki fiskálisnak azt a könyörgő és megalázkodó levelet, amelynek befejező sorait idézzük a 39/1819. pörből: „Ezen alázatos Könyörgésemnek meg halgatására, s tellyesítésére Kegyes Kezeinek tsokolási között kénszerítem a ki vagyok A Tekintetes Urnak Fiscalis Uramnak alázatos Szegény Szolgálo Leánya[…]” stb. Az ilyen nyelvezeten írt szöveg egyre gyakoribb, és a büntetések enyhítésére fogalmazódtak, nem az igazság megismerését célozták. Ugyanakkor távol állhatott a néptől ez a cikornyás fogalmazás, mert pl. a 364/1825. pörben, amikor arra kérte a bíró a vádlottat, hogy „[…]valjál világosabban”, a paraszt egyszerűen így fogalmazott vétkéről: „Magyar Ferentz kőtötte reám, hogy megbasztam a’ borjút[…]” Jellemző, hogy a nép a szexuális életnek jóformán csak durva kifejezéseit ismerte és gyakorolta.

A hivatalos iratok fogalmazásában, gyakran ugyanazon vallomás leírásában a lejegyző hol egyes szám első, hol pedig harmadik személyben fogalmazta a tanú mondatait. A helyesírás is szinte kiismerhetetlen és egyéni. Szabály nélkül, a mondat közepén igéket, tárgyakat írnak németesen, nagy kezdőbetűvel, kettőzik a ma eggyel írandó, s eggyel írták a ma kettőzött betűket; az írásjeleknek más a gyakorlata, a kettőspontot pl. olykor külön írták és vesszőként, mondatrész elválasztóként használták stb. Az egyes szavak helyesírásában nincs következetesség. Gyakori, hogy ugyanabban a mondatban, vagy iratban ugyanazt a szavat többféleképpen is leírták.

Az 1810-es évektől, ahogy a bűnök esetében rohamosan változott a társadalom ítélete, egyre több vádlottat mentettek föl, mert az elkövetett bűnt meggyőzően nem sikerült bizonyítani. Ennek ellensúlyozására a vád egyre keményebben fogalmazott. Vérfagyasztó, égbekiáltó bűnről, baromi nagy indulatról stb. papol és elrettentő ítéletet kér, de szinte semmit sem tudtak alátámasztani a vádaskodásukban. A tanúk egyszeriben rossz tanúkká válnak s a pörbefogottak mindig mindent letagadtak. Az ítéletekhez nincs biztos fogódzó és sok bűnös kap mentelmet. Az 1820-as évektől a paráznákat kezesség mellett mind gyakrabban szabadlábra helyezték a pör lefolytatásáig. Az ilyen ügyek inkább mulatságos vígjátékok.

A 275/1813. pörben egy szentesi juhász a szeretőjét azzal merte hivatalosan vádolni, hogy megcsalta és elhagyta. Ezt mint sérelmes és becstelen dolgot panaszolta, holott ő nős volt, és az alapbűnt, a házasságtörést — amely pár évtizede még fővétellel végződött — ő követte el. A társadalom szemlélete megváltozott és oldódott a bűnök megítélésének súlyossága. Szeretőjének, aki Czira Pistával állt össze, a perelő juhász vádaskodását ¾, hogy ti. „[…]a kivel való társalkodást tölle több izben meg tíltottam” — mint erkölcsi normát fogadták el.

Az „égbeköttetett házasságok” polgári elválasztása is megtörtént. Igaz, hogy egyelőre ez még nehéz, elsősorban akkor lehetséges, ha a házastárs főben járó bűnt követett el és emiatt vele a társadalmi együttélés is megnehezült. Házasságtörés esetén például az 1791-ben hozott „Királyi Rendelés 26^k Czikkellye 55^k § első pontja szerint ha valamellyik Házas=társ — Házasság törést követne el, a meg sértetett fél, a’ Házassági Kötel[ék] fel oldoztatását telyességgel kérhetné: és ha a’ Tett, bé bizonyittatna; a Biró az Házassági Kötelet fel oldoztatottnak ki jelenteni tartozna.” (Lásd: a 277/1819. pörben.) Ezt a válást kimondó rendelkezést az országgyűlésen megerősítették és az így törvénnyé vált. Már 1786-ban, „Böjt más Havának 6^ik napján” Bécsben keltezték. A végrehajtása öt évig váratott. Gyakori alkalmazására viszont csak a reformkorban került sor.

TÁRSADALMI KÉP AZ ÉLETMÓD TÜKRÉBEN

1. TANYA ÉS ÉLETMÓD KAPCSOLATA

A török hódoltság alatt a Dél-Alföld elpusztult, a lakosság megmaradt része elmenekült vagy elbujdosott. A művelésbe vett földek elvadultak, visszavette a természet. Kivétel talán csak a Szeged környéki kaszálók voltak. Itt valószínű, hogy a szállások átvészelték még a fölszabadító háború harci cselekményeit is, hiszen Juhász Antal kutatásai alapján már a 17. század végén tudomásunk van arról, hogy a térségben szállások voltak.[1447]

A Viharsarok egész területén más a kép. Csak a 18. század elején kezdődik meg a tömeges visszaköltözés, ill. a betelepítés. Amíg kevés a lakosság, szabadon foghatnak földet, de egyelőre a művelt területen nem építkeznek. Erre például Vásárhely határában csak a Puszta elkülönözése, 1743 után, Orosházán pedig az 1744 évi beköltözést követően került sor. A gazdaság: a városi és tanyai termelés, ill. életmód leginkább e két településen volt szoros egységben. Ezt nem véletlen nevezte Erdei Ferenc történelmileg „szabályszerűen fejlődő” tanyatípusnak.[1448]

Már az Árpád-kori településeknél jól megfigyelhető volt a maradandó épületek többosztatúsága. Ez az épülettípus a tanyásodásnál a tanyaház fejlődése és használata során alakult ki. Vidékünkön tanya általában kétféle termelést szolgálva jött létre. A pusztákon a maradandó építkezést mindenütt tiltották, hogy a terület az állatok szabad legeltetését szolgálhassa. Bár arról gyakran kapunk értesülést, hogy a rendelkezést megsértették. Kezdetben a gyöngébb jószág kiteleltetésére elsősorban a pusztaszéleken és a tanyaföldeken emeltek istállókat. Ezekben nem épült választófal, csupán az igénybevétel szerint különült kétosztatúra. A nagyobbik felében az állatok, egyik sarkában pedig a pásztorok húzódtak meg, ahol a kitapasztott padlón tüzet gyújtottak. Ezek a rendeltetésszerűen kétosztatú épületek voltak a tüzelős istállók és tüzelős ólak. A vásárhelyi Pusztán a kiosztás, 1852 után is maradt belőlük még néhány.[1449] Az itteni félrideg pásztorkodásnak a tanyásodás szempontjából ezek lettek a „központjai”, ugyanis a termelőhelyre való kiköltözés után az istálló körül épültek föl a lakó- és tároló épületek, valamint az ólak.

A tanyafejlődés második típusa a lakott belterületről a szántóföldre való kitelepülés során alakult ki. A gazda a szántó legmagasabb pontján kezdte el az építkezést. Kora tavasszal először kunyhót épített. Családjával ide kiköltözve termelt, és vele párhuzamosan építkezett. Elsőnek tanyaház épült, hogy télire a család biztonságos helyre költözhessen. A ránk maradt becsüjegyzőkönyvek tanúsága szerint,[1450] a gazda anyagi helyzetétől függően, rögtön többosztatú épületet emelt. Egyosztatú a 18. sz. végén már alig volt, kevés kétosztatúval még az 1840-es években is találkozhatunk, zömében azonban a háromosztatú tanyaház terjedt el: szoba, konyha és kamra beosztással, de nem volt ritka a négy-, ötosztatú ház sem. A gazdaság fejlődésének függvényében, mellettük bővült az épületek sora az állattartó és a tároló létesítményekkel.

Szólnunk kell még arról, hogy a vizsgált dél-alföldi területen, a történelmileg szabályszerűen fejlődő tanyatípus (Vásárhely, Orosháza), az állattartó és a kertészetre szakosodó termelési mód mellett már a 18. század második felében megjelentek a farmjellegű tanyák, amelyek önálló termeléssel és értékesítéssel, valamint — a szálláshelyt illetően — a zárt településtől független, állandóan kintlakó családdal rendelkeztek. Ilyenek Hódmezővásárhely határában is gyakoriak lehettek, hiszen a II. József által elrendelt lakossági összeírás alkalmával szinte már könyörögtek a tanyaiaknak, hogy a kijelölt összeíró helyekre jöjjenek haza magukat bejegyeztetni.

A 18. sz. közepén még szállásokról, a század végére fejlett szállás-tanyákról, a reformkorban tanyákról és a 48-as forradalom küszöbén már tanyarendszerről beszélhetünk. A feudalizmus kori termelési kötöttség egyre kevésbé érvényesült és fölváltotta az önálló gazdálkodás. A becsüjegyzőkönyvek tanúsága szerint, a 18-19. sz. fordulóján, a külterületi településformát már néprajzilag is tanyának nevezhetjük.

A ránk maradt vásárhelyi hirdetőkönyvek néhány, a tanyásodás fejlődésére vonatkozó, fontos példáját idézzük:

„Valakik a Szállásokon laknak, tsak azért, hogy a M[éltóságos] Uraság dolgát és a Városét kerülhessék, e’ héten mindnyájan jöjjenek bé és jelentsék magokat, különb[en] a Szállások el vétetődik.”[1451]

„Már a Conscriptor [összeíró] urak a Szállásokon járnak: minden ember a városon lévő háza numerusát [számát] a Szállására ki vigye és a Szállásán lévő házára kivül fel Szegezze olly helyre a honnan az eső le ne mossa, hogy mikor oda érkeznek elő adhassa vagy meg mutathassa, 25 pálcza el múlhatatlan büntetés alatt.”[1452]

A következő hirdetésben a tanya szó is megjelenik, méghozzá abban az értelemben, ahogy azt a külterületi termelőhelyet ma is nevezzük: „Akiknek Szénájok az Orarium [katonai depó = raktár] részére ell foglaltatott és a külső Helységbéliek által Tanyájokrul a Szénájok ki hordattatik[…]”[1453] stb. A szállás-tanya fogalom alkalmazására és a kintlakás terjedésére jellemző ez a hirdetés: „Valakik a’ szállásokon koborlokat, avagy alamizsna kéregetőket bé fogadnak Tanyájokra 24 pálcza ütésekkel, az olyatén koborlók is hasonlóképpen fognak büntettetni.”[1454]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori szexuális bűnpörökben is megőrződött a tanya képe. A 18. sz. második felére a városok körül kialakult a termelési övezet. Ennek során a belterületről a termelési helyre vitették ki, vagyis a szálláson létesíttettek terménytároló helyeket, mivel a földbe ásott gabonás vermek sok balesetet okoztak. Az egyik legfontosabb vonatkozó értesülést a 327/1765. pörből kapjuk. Gyöngyösiné Pap Katalin tanú vallotta: cselédasszonyát „[…]Balla János ki vitte magával Kocsin a’ Szállására, mivel maga felesége roszszúl volt, hogy búzát fognak a’ Verembül szedni[…]” A 221/1762. pörből megtudjuk, hogy a tanya gazdája télen át a városi házában élt, „[…]tavaszszal ki menvén tisztogatni a Tanú a Tanyára[…]” ezután költözött ki a cselédség és a gazda termelni.

A szántóföldi megszállás kintlakás céljából a kunyhóépítéssel vette kezdetét, és ez a helyzet még a 19-20. sz. fordulóján is ismert volt. A 147/1769. pörben a 17 éves vásárhelyi vádlott így vallott: a cselédlány „[…]a’ kocsit ki hozta a Szállásra, magam pedig már akkor oda ki vóltam a’ Gunyhóba[…]” Ugyanebből az időszakból máshol már a szálláson lévő házról beszéltek, benne szobát említve. A szoba minden esetben a gazdasági, ill. állattartó épületegységektől már elkülönült lakóterületet jelentett. Az 54/1798. pörből megtudjuk, hogy a szálláson kunyhó és ház időben párhuzamosan állt. A kezdetben lakóhelyet betöltő kunyhó a tanyaház fölépülése után funkciójában átalakult és zömében tárolóhely lett. „[…]a Kunyhóban egy darab Kötelet találtam[…]” — vallotta a vádlott férj, aki „[…]regvel a Szálláson a Feleségemet meg vervén[…]”, olyan alaposan ellátta a baját, hogy utána az asszonyt „[…]mivel a házba Kenyeret sütőttek[…]” ott fektette le, ahol sérüléseibe belehalt. Az életmódra vonatkozóan kapunk még egy értesülést. Amikor az asszony befejezte életét, „[…]ki nyujtóztattam, és kotsira tévén haza hoztam a Házhoz.” A feudalizmusban a pórnép számára a fölravatalozás és a temetés mindig innen, a beltelki háztól történt.

A 388/1818. pörben a „Tanya Ház pitvaráról” tettek említést. A tanyaház fogalma ekkor már közkeletű volt. A 179/1836. pörben a paraszt foglalkozása: „Tanyás”. Ez jelzi, hogy a tanyai gazdálkodás igen sokrétű volt és a lakosság jelentős részének biztosított kenyeret. Időben visszatekintve, 1810-ben már így hirdettek: „Tiszteletes Kontsek Urnak Tanyásra vagyon szűksége a’ Kinek Kedve vagyon hozzá, jelentse magát nála.”[1455] A 224/1763. pörben így beszélt a vallomástevő: „Majorosnéja voltam Deső Ferencznek Szállásán[…]” A majorosné itt tanyásnét jelentett, tehát nem uradalmi majoros gazdálkodásról volt szó. A fogalom valószínű, hogy már a 18. sz. közepén ismert volt.

A tanyán az egyik, hanem a legfontosabb épület az istálló volt.[1456] Ma már nem egészen világos, hogy miért alakult így. Kétségtelen — a pörök tanulsága szerint —, az élet több részlete zajlott itt, mint a tanyaházban. Ebben a korban az ember és az állat kapcsolata jóval szorosabb volt, mint később. A jószágtól és a velejáró bűztől, tisztátalanságtól nem undorodtak úgy, mint a 20. században. Az istállóban szeretkeztek, szültek, pihentek, tisztálkodtak, gyógykezeltek, főztek, táplálkoztak és meghaltak, miközben a jószágot ellátták, segítettek neki az ellésben és olykor egy-egy megtévedt, perverz férfi még közösült is velük. Ma már bizonyíthatatlan, de talán a házat becsben tartották, kímélték, szinte „tisztaszoba” jellege volt, ill. elsősorban kenyérsütésre és a gyerekek, öregek éjszakai pihenésre használták. (A legény fiak, de gyakran még a gazda is istállóban, eresz alatt, színben aludt.)

Az istállóban „élés” korán kialakult. Mint előbb írtuk, kezdetben a pásztorok, ill. a jószágnál kint telelő béresek lakták. A maradandó épületek emelése során tért nyert a „német istálló”, amelyről már a 105/1735. pörből értesültünk. A beszállásolt, elsősorban osztrák-német katonák rövid szőrű hátaslovai nem bírták a téli hideget, ezért a gazdákat arra kötelezték, hogy istállóikat tegyék zárttá. A lepadlásolt, hídlással ellátott „melegistállók” a leghidegebb télen is alkalmasakká váltak emberi tartózkodási helyül.

A 327/1765. pörben a vallomástevő zsellérasszony „fűtőért az Istállóba ment.” Vagyis, nemcsak takarmányt, de tűzrevalót is tartottak benne. A 257/1784. pörben egy algyői lakos arról beszélt, hogy „[…]az Istalloban, az holott az víz miatt lakni kelletett[…]”, betegségében magát „kente”. A „lakni kellett” kifejezés jelzi, hogy folyamatos és hosszabb itt tartózkodásról lehetett szó. Az is kiderült, hogy az istállóban, valószínű annak egyik szegletében ásott kút lehetett. Célszerű, hiszen télen nem fagy be és itatáshoz a vizet sem kell messziről hordani. Más kérdés, hogy trágyalé és víznyerő egymás közelében, egy födél alatt milyen egészségtelen lehetett.

Az istállóban való rendszeres lakást jelzi a 406/1838. pörben lévő helyzet is. A feleség, amikor megérkezik, az istállóban keresi parázna férjét, hátha ott éri tetten. Ugyancsak ebben a pörben a megcsalt férj barátjával Mindszentről jött. Felesége szeretőjének házához ment és a kurafi istállójában kutatott. Úgy gondolta, hogy feleségét a kurafi szöktette meg és vele az istállóban él.

Számtalan eset jelzi, hogy a nemi élet fő színtere az istálló volt. Jó búvóhelynek bizonyult. Itt szeretkezett mind a gazda, mind a cseléd, függetlenül attól, hogy a tanyatelken ház is található volt. Ezekről és ugyancsak az istállóban történt szülésekről, valamint az itt elkövetett csecsemőgyilkosságokról más fejezetben írtunk.

2. A CSALÁD

Az életforma jobb megismerése miatt megvizsgáltuk, hogy 1723 és 1843 között milyen, a családdal kapcsolatos jelenségeket találtunk pöreinkben a Dél-Alföldön, és ezek miként illeszthetők be a magyar családról alkotott általános képbe. Összehasonlításul elsőnek Morvay Judit összefoglalásából idézünk néhány idevágó, fontos részletet:

„Család: azoknak az embereknek társadalmilag elismert csoportja, akiknek egymáshoz való viszonya vérségi vagy házassági kapcsolaton alapszik[…] Általában családon két generáció, szülők és nem házas gyermekek együttélő csoportját értjük, a szakirodalomban ezt kiscsaládként is jelölik[…] családnak mondjuk a 28-30 tagot számláló, négy generációt is magában foglaló, együtt élő ún. nagycsaládot[…] A magyar parasztságnál a patriarchális családforma volt az általános, vagyis a legöregebb férfi, ill. a kiscsaládoknál a házaspár férfitagja rendelkezett gyakorlatilag a család vagyonával, ő ellenőrizte és irányította a családtagok erkölcsi magatartását, elsősorban ő képviselte a család társadalmi presztízsét, ennek előnyeit ő használta ki, a családba fogadás szokásánál az ő véleménye érvényesült. A család a paraszti életformában egyúttal munkaszervezeti csoport, amelyben a családtagok nemüknek életkoruknak megfelelően szigorúan megszabott munkakörökben dolgoztak a családfő irányítása alatt[…] a paraszti jogszokás a családfőnek nagyobb hatalmat tulajdonít: a családtagokat megütheti, esetleg elűzheti, házasságukba, magatartásukba beleszólhat, vagyonával életében szabadon rendelkezik, fiait kizárhatta az örökségből, felesége vagyonát sokszor elszámolási kötelezettség nélkül kezelhette[…]”[1457]

A Balassa I.–Ortutay Gy. szerzőpáros így jellemezte a gazda feleségét: „A család másik kiemelkedő, de teljességében a gazdától függő egyénisége a gazdasszony. Ez általában a gazda felesége, csak néha fordult elő, hogy a gazda halála után, amennyiben fia ebbe beleegyezett, továbbra is megmaradt gazdasszonynak. Feladata — lányai és menyei segítségével — elsősorban a házbeli és ház körüli munka ellátása. A mezei munkában nemigen vett részt, legfeljebb csak a nagy betakarítások idején vitte ki az ebédet a földeken dolgozóknak.”[1458]

A szerzőpáros leírta, hogy a gazdasszony gondoskodott a főzésről, kenyérsütésről, tejföldolgozásról stb. Továbbá gondoskodott az egész család ruházkodásáról, a lakás rendben tartásáról, a mosásról, a kert gondozásáról, az élelmiszerek konzerválásáról, tárolásáról stb. Végül így jellemezték:

„A gazdasszony egyben anya is volt, akinek a gyermekek nevelése egyik legfontosabb feladatának számított[…] Az anya csupán segítségül vette lányait és menyeit a háztartásban, mindig csak részletmunkát végeztetett velük, míg a munka összefogását mindig fenntartotta a maga számára.”[1459] Ezekhez a tömör megfogalmazásokhoz kár lenne bármit is hozzátennünk, annál is inkább, mivel a megállapítások egyeztek azzal a képpel, amelyet a pörökben a családfőről és a gazdasszonyról találtunk.

A gyerekek helyzetét, sorsát részletesen itt nem tárgyaljuk. Ők minden szempontból, jogok nélkül, a családtól kapott megannyi kötelezettség végrehajtásával kiszolgáltatottak voltak, főleg a házi munkát végző lányok. A legények is apjuktól koldultak vagy loptak annyit, hogy apróbb személyes igényeiket, esetleg szórakozásukat fedezhessék. A gyerekek sorsa olykor a cselédekéivel volt azonos. Nem véletlen, hogy a családfő gyakran nevezte gyermekeit „kiscselédeknek”.

Végül magyarázattal tartozunk a család fölépítéséről, amely pöreinkben az egyes személyek vérségi fokát, családon belül elfoglalt helyét és a kornak megfelelő elnevezéseket tükrözi. László Gyula a honfoglaló magyar nép életének vizsgálata[1460] során kimutatta, hogy az egyes megszólítások, elnevezések, mint pl. a „kisebbik uram”, azaz a férj öccse, a „nagyobbik uram”, vagyis a férj bátyja, de ritkán lehet maga a férj vagy annak apja, vagyis a fiatalasszony apósa is, az „öregebbik uram”, tehát az após, vagy a férj bátyja stb, milyen mélyen gyökereznek nyelvünkben és több, mint 1100 éve semmit sem változtak. A vonatkozó teljes szókészletet itt nem ismertetjük, hiszen ezt többek között elvégezte már a Magyar nyelv értelmező szótára, de a vizsgált pöreinkben előfordultakról említést kell tennünk.

A 239/1774. pörben a fiatalasszony vallomásában az „Öregbik Uram”-ról beszélt. A 105/1735. pörben a „Kissebbik ura” szóhasználat szerepelt sógoraként, mint a férje öccse. A 374/1780. pörben ezt a kifejezést használták a nagyanya, nagymama fogalmára, hogy „Vén Annya” és ez nem volt becsmérlő. A 275/1813. pörben „Poroszlai Nagy János önként elesméri nős paráznaságbann lett keveredését, és ágyasnéjának általa lett megverettetését.” Az „ágyasnéja” a szeretője, kurvája volt. A 287/1828. pörben a férfi a kurváját szintén ágyasnak nevezte. A fogalmat Tárkány Szücs Ernő így foglalta össze: „Hosszabb-rövidebb ideig lakott egy-egy férfinál megfelelő ellenszolgáltatás fejében, formálisan cselédlányként, gondozóként, szakácsnőként, de valójában nem ezt, hanem az egyéb szolgálatait, tevékenységét fizették meg.”[1461] Hozzá kell tennünk, hogy ez nem számított prostitúciónak, amely nyílt kéjelgésből, a test kiárusításából állt, hanem valódi szolgálattevésnek, amely tartós folyamat volt és néha házassághoz is vezetett.

A 386/1816. pörben a „szülemény” nem más, mint az anya újszülött gyermeke. A 351/1824. pörben a nagyobbik lány „Julis Ötsém”-ről beszélt, vagyis az „ötsém” kifejezéssel a húgát nevezte meg, amely szó ma a fiatalabb fiútestvért jelöli. A 292/1836. pörben a férj a sógornőjét, vagyis a felesége húgát így fejezte ki: „feleségemnek testvér Őttse”. A 294/1842. pörben az ipam az apóst jelenti.

A feudalizmus általunk vizsgált utolsó másfél évszázadában, a Dél-Alföldön a családszervezetre az egyik kifejezés volt az „élet”. Érdekes és fontos, hogy az élet szóval jelölték meg a kenyérgabonát is, jelesül a búzát, főleg a Tiszántúlon. A 348/1764. pörben aratás után nyomtatásra a szérűre összehordva az „élet Boglyák között, ă Szálláson[…]” kifejezést említették, amely a búzakévékből összerakott asztagokat jelölte. A paraszti földműves kultúrában ez az élet, vagyis a gabona, ill. a belőle sütött kenyér táplálta a családot; azt az „életet”, amely a családtagokból létesült, és gyakran három, négy nemzedék együttlakása során élt közösségben. A 373/1775. pörben egy szegvári asszony azzal utasította el a szülni akaró, födél nélküli koldust, hogy „[…]eö néki háza tele légyen élettel, és meg nem férhetnek[…]”

Korábban, a tűzről tárgyalt fejezetben már szóltunk az 54/1796. pörben arról a gazdáról, aki a „Mi vagyonod van?” kérdésre elősorolta, hogy ő „Házzal, tüzzel és földel biró[…]” ember. A „tűz”, a „házi tűz” vagy „tűzhely” kezdetben valóban a tűz helyét jelölte, vagy magát a házban ki nem aludható, tehát élő tüzet. Róheim Géza megállapítása szerint, a göcsejiek „[…]a tüzet teljesen személyiséggel bíró külön lénynek fogják fel.”[1462] Időben menjünk vissza az emberiség őstörténetébe, hogy megértsük a tűznek, mint személyiségnek, szellemnek a magyarázatát. Ismét Róheim Gézát idézzük:

„Ha tekintetbe vesszük, hogy a tűzhely a házban ugyanazt jelenti, mint az uterus [anyaméh] a női testben[…], akkor megértjük magának a tűznek és a hozzáfűződő tilalmaknak jelentőségét. »A tűznek nem szabad kialudni«, mert a látható láng csak szimbóluma annak a másik hevületnek, amely az emberben magában ég és amely nélkül a család valóban kihalna. A votják »vor-sud«, »a szerencse megtartója«, a tűzhely hamuja, amelynek elvesztése minden reménység végső elvesztését jelenti a votják számára. Wasiljev feltevése szerint ez a vor-sud eredetileg identikus volt a nemzetség ősanyjával[…]”[1463] Az oszétoknál is a tűzhely a nagycsaláddal azonos és az ősök tisztelete van benne.[1464] A 18. századi gazda esetében is a háztól és földtől külön elválasztott „tűz” fogalma a családját: feleségét, gyermekeit, szüleit együttesen jelölte.

A gazdák családtagjaikat a „Mi vagyonod van?” kérdésre adott feleletben úgy sorolták föl, mint a „vagyontárgyaikat”; mintha az „élet” adható-vehető tárgy lenne. (Pl. a 179/1836. vagy a 292/1836. pörökben.) A 72/1837. pörben a legény azt vallotta, hogy neki nincs vagyona, csak az apjának, mert „Az atyámmal egy Kenyeren vagyok[…]” Hasonló helyzetet ismerünk meg a 45/1843. pörből is, ahol a legény az apja „[…]Úrbéres földjét miveli, szolgál, a’ termésből nem parancsol[…]” A családfő kezében van minden vagyon, aki kurvájával „[…]az ősi Vagyonkát rettenetessen egyűtt prédályák.” Így a gyerek az apja halála után csak a maradékot fogja örökölni és nem mindazt a vagyont, amelynek megszerzésében ő is fáradozott.

Az 53/1796. pörben Sárközy Mihály 22 éves vásárhelyi református béres elpanaszolta, hogy a földesúri terhek elől 1794-ben elszökött jobbágyok között volt az apja is, akivel addig közös kenyéren éltek. Az apa Torontálvásárhelyre (a mai Debeljačara) ment és magával vitte a közös vagyont. A család szétesett és a fia vagyon nélkül maradt: „Semim sintsen nékem az Apám az öszel Debellásra ment lakni, magam ugy maradtam itt Béresnek” — panaszolta teljes kiszolgáltatottságát.

A parasztcsaládban az étkezésnek szigorú rendje volt. Hierarchikus, rangsor szerinti sorrendben ültek és szedtek az ételből. A Balassa I.–Ortutay Gy. szerzőpáros ezt a szokást így foglalta össze: „A családi életet minden vonatkozásban szigorú patriarchális vonások szabályozták. Megnyilatkozott ez az étkezés rendjében is. A fő helyen a gazda, a családapa ült, és mellette foglaltak helyet kor szerint rendben a fiai, ezeket a vők követték, és végül a szolgák következtek. Elsőnek mindig a gazda nyúlt a tálba, és ennek megfelelően a legjobb részeket szedte ki. Utána következtek meghatározott sorrendben a férfiak. A nyelvterület egyes részein az asszonyok addig nem is foghattak étkezéshez, míg azt a férfiak be nem fejezték. Ekkor adtak a gyerekeknek, és a maradékból a maguk számára is merítettek. Rendszerint nem is az asztalnál foglaltak helyet, hanem kisszéken, küszöbön ülve a térdükön fogyasztották el ennivalójukat.”[1465]

A bűnpörök természetéből következően, a vádlottak a megszokott erkölcsi rendet fölrúgva, a területünkre is jellemző képet megváltoztatták, ha a család életében „külső kapcsolatteremtést” létesítettek. A 45/1843. pörben egy ilyen eset révén kialakult új „evési rendről” olvashatunk: „[…]még az öreg a’ menyetskével a’ szobába külön asztalnál, a’ gyermekek a’ konyhában a’ földön ettek addig az öreg asszony kint éhezett ‘s egyre dolgozott[…]” Vagyis a gazda fölváltotta idősödő feleségét. Anélkül, hogy elvált, vagy asszonyát a háztól elüldözte volna, fiatal kurvát vett magához, akit olyan rangban tartott, mintha felesége volna. Ugyanakkor nejét éheztette, dolgoztatta, a legnagyobb nyomorúságba taszította. Az ilyen eset volt a „háztűzrontás” , amelyről Tárkány Szücs Ernő ezt írta: „A belső szokás szabta meg, hogy mit kellett házasságtörésnek (régen háztűzrontásnak) vagy ezzel egyenértékű magatartásnak tekinteni[…]”[1466]

A házasságtörést és a külső szerelmi kapcsolatok kialakulását elősegítették a házakhoz kényszerrel betelepített, ún. quartelos német katonák, akiket a lakosságnak kellett bizonyos fokon kiszolgálni, lakásukról gondoskodni. Miután a földművelés a férfiakat a tél elmúltával a szállásra kényszerítette, a nők egy része a falusi, városi házban magára maradt a fiatal, tettre kész katonákkal, és megannyi pör bizonyítja, hogy az erőszakos nemi közösüléstől kezdve, a kölcsönös vonzalom kialakulásáig megannyi parázna cselekménnyel forgatták föl a család szigorú erkölcsi rendjét. Megdöbbentő, hogy egyetlen pört sem találtunk, amelyben a bűnös katonákat elítélték vagy akár csak kihallgatták volna, ugyanakkor a nőket még akkor is meghurcolták, ha vétlen szenvedői voltak a történteknek. (Pl. erőszak.)

Minden településen lehetett olyan nőket találni, akik házasságon, családon kívül estek teherbe, és esetleg hajlamosak voltak arra, hogy az állapotukat eltitkolva megszültek, majd az újszülöttüket orozva elpusztították. A 403/1842. pörben Szegváron, egy csecsemőgyilkosság kapcsán a bírák „[…]a többi terhes személlyeket már méhekben létező Kisdedeiknek Anyai modon leendő gondviselések eránt figyelmeztettvén, s azok eránti felügyelőséget a bajlodok szüleiknek is szoros köteleségükben tévén szabadon bocsájtottuk[…]”

Gyakran más volt a helyzet, ha a parázna kapcsolat a „családban maradt”, mert főleg a feleségek tolerálták férjük kilengését. Az esetek nagyobb részében a család e belső ügyéről nem is tudott senki, és még a törvénytelenül történt nemzés is titokban maradt. A szégyen, a büntetés, a társadalmi kitaszítástól és a családfőtől való félelem, ill. függőség miatt elnézték a megbotlást. A 283/1825. pörben napvilágot látott, hogy a gazda gyermeket nemzett a sógornőjének, akit, mint a felesége testvérét cselédként maguknál tartották. Kérdezik a gazdát: „Holvagyon Horváth Susánnának törvénytelen ágyból született gyermeke?

Azt a’ feleségem tartya és emiatt nintsen semi háborúságunk.”

3. Gazda és cselédviszony

A feudalizmus kori gazda-cselédviszony tisztázása az egyik legnehezebb föladat, mivel valamennyi társadalmi rendszer a maga szemszögéből ideológiai kérdést alkotott belőle. Egyes jelenségeket sarkítva vagy eltorzítva, hol a gazdák, hol a cselédek javára vagy rovására értékelték. A téma nem szűkíthető le jobbágy–zsellér ellentétre, mert egy „vazallusjellegű” társadalomban e két társadalmi réteg is kiszolgáltatott volt, és a robot-, dézsmakötelezettséggel, az urbárium röghöz kötésével, a taxás ellenőrzéssel stb. a gazdaréteg olykor kiszolgáltatottabb helyzetbe került, mint a nincstelen zsellérek, akikről már nem volt több bőr lehúzható. A feudalizmus mindenkit elnyomorított, aki nem tartozott az uralkodó osztályba, de mint közismert, itt is ádáz harc folyt a hatalomért és a birtoklásért.

A gazda a kor szorításában, de viszonylag önálló gazdálkodást folytatott. A földesúr megszabta, hogy a művelési területéből mekkora darabot, mivel vessen be és ezt a termést neki értékesítse. Mint azt például a 70/1805. pör is mutatja, bár feudalizmus van, még az úriszék sem jobbágynak, hanem gazdának nevezte a földdel, birtokkal rendelkező szántóvetőket és miként a 71/1828. pörben olvashatjuk, a nőket is inkább a „paraszt” jelzővel illették.

A gazdálkodásban a jobbágygazdát segítették az ¹/₈ teleknél kisebb földön gazdálkodó, ill. nincstelen zsellérek, akik mezőgazdasági bérmunkából éltek. A gazda vállalkozó és munkáltató volt, aki meghatározott bérért igyekezett a cselédjéből a legtöbb hasznot kihúzni. A módosabb portákon előbb a „katonaházak” — vagyis a Mária Terézia rendelkezése óta a lakosságnak kötelezően eltartandó német katonák elszállásolására épített kis házak — tűntek föl, amelyek később „zsöllérlakások”, „cselédházak” lettek. Mindebből látni lehet, hogy az életmódjuk, az egymás közelségében való lakásuk szoros köteléket jelentett. A 300/1800. pörben a cseléd mondja, hogy a gazda „[…]házánál, a’ hol én béres-házba[n] lakom.”

Miután az 1772-ben bevezetett urbárium hatására lezárult a fölemelkedés és a földhöz való szabadon jutás minden lehetősége, egyrészt gyorsan szaporodott azoknak a száma, akik a vagyonból kirekedtek, másrészt azoknak, akik az öröklés révén elaprózódó birtok miatt elszegényedtek. Nem véletlen, hogy például Vásárhelyen már a 18. sz. végén a zsellérek száma két-, háromszorosa a jobbágyokénak.[1467] A vizsgált térség helyzetére jellemző, hogy a megélhetési gondok, a társadalmi kényszerhelyzetek elől való menekülés során a Tisza–Maros–Körösök árterében egyre több a katonaság, valamint a földesúri terhek elől megugrott szegénylegény és kialakult a betyárvilág.

Arról szó sincs, hogy a határból elfogytak a művelésbe fogható földek, csupán a földesúr birtokában voltak, aki ezeket bérbe adta, de elsősorban a teljesítőképes gazdáknak. A szegénysorban élők sem fizetni, sem a dézsmakötelezettségeknek eleget tenni nem tudtak. Vásárhelyen 1781-ben a „Méltóságos Uraság Publikáltatta”: „Minden gazda a’ ki mellett Maradvány föld van és fel akarja venni, jelencse magat az Urasagnal.”[1468] Vagy 1782-ben: „A Mé[l]t[ósá]gos uraság a’ Sz[ent] Erzsébeti út mellett lévö Barta György Szallása mellet Hód számra födet fog osztani akinek szükséges légyen holnap oda menyen.”[1469]

Mint azt Herceg Mihály megjegyzi: „Vásárhelyen ahhoz, hogy valaki elmehessen a »szomszédos uradalomba« cselédnek, erkölcsi bizonyítványt kellett váltani.”[1470] Ezzel a társadalommal nagyon könnyű volt összeütközni, hiszen a megkötések és a szabályozatlan földesúri tilalmak, amelyeket az uraság intézői gyakran kényük-kedvük szerint szaporítottak, minduntalan súlyos korlátozást jelentettek. Wellmann Imre jellemző idézetet hoz a 18. századból: „Cserei Mihály még óva inti fiait: »A jobbágyokon ne kegyetlenkedjetek, erejük felett ne szolgáltassatok, ha vét, mindjárt ne verjétek, megemlékezzetek arról, hogy ők is szintén olyan emberek, mint ti vagytok[…]«”[1471]

Wellmann az országos kép alapján velünk hasonló megállapításra jut, amikor azt is leírja, hogy a szegénység egy része kerüli a munkát. Idézzük: „Országszerte elszaporodtak a koldusok, a csavargók, a betyárok, a szegénylegények, mint az ellenük hozott nagyszámú rendelkezés mutatta. Kétségtelen, egy részük nem is akart szolgálatot vállalni (a »rideg legények«, »betyár« kifejezések eredetileg ilyen el nem szegődött emberekre vonatkoztak), főképp ha bő volt a termés, s a megélhetés kevesebb gondot okozott.”[1472] De más gond is gyakran adódott. Azokon a portákon, uradalmakban, ahol mindkét nemű cselédség nagyobb számban élt, előfordult, hogy „egymásra kaptak”. A szerelmeskedés elvonta figyelmüket a munkától. A 147/1769. pörben a 17 éves béres és a 16 éves cselédlány paráználkodtak, „[…]mellyet észre vehetett, a’ Gazda Asszonyomis, mert eleget látta hogy jágyzott véllem, és mondottais hogy Semmi hasznomat nem veszi, mikor itthon vagyok[…]” A 186/1782. pörben olvashatjuk ezt a vallomást: „[…]Horgosi Kertész Ménesh András[na]k a fia, a ki ottan a Kertészek csordássa volt, azon Kertészek előtt beszéllette, hogy /:úgy mond:/ Hetes Ersók tűle esett Teherbe, mikor Hetes Ersók ottan Szedte a’ Dohánt, ezt tudgya Horgoson lakó Nemes Panna Leányzó is, hogy Hetes Ersók Dohány Szedéskor tőbb üdőt tőltőtt azon Legénnyel, mint Sem Dohány Szedésben.”

Mindezek ellenére, azt vitatni se szabad, hogy a cselédség általában jobban kiszolgáltatott volt, mint a gazdaréteg. A gazdák érdekét egyre sokasodó rendelkezések védték. Más kérdés, hogy úgy általánosítani történelmi tévedés lenne, hogy a gazda mind gonosz kizsákmányoló, míg a cseléd kisemmizett mártír. Az együttélést az emberek közösen alakították és „emberre válogatja”, hogy ki miként bánt a cselédjével. Elsősorban vizsgáljunk meg néhány, az egész területre és korra igen jellemző előírást, amelyeket a vásárhelyi hirdetőkönyvek őriztek meg.

A 18. század utolsó harmadában megszigorították a cselédség munkavállalását. „Sem szolga sem szólgálo ă gazdajat el ne hadja. Mert ă ki Katonanak valo Katonanak adatik; ă ki pedig Nem arra valo 50 pálczája leszen.”[1473] „Hogy minden féle oláh cselédet el bocsassanak most Demeter Napkor.”[1474] Majd: „Amelly gazda oláh Cseledet el nem bocsattya 50. paltzaja lészen.”[1475] Ez a rendelkezés nem faji diszkriminációt fedett, hanem a helyi magyar cselédség munkabérét védte. Területünkre ugyanis elsősorban Bihar vármegyéből olyan szegénységben élő román pásztorok érkeztek, akik szolgálataikat kevesebb bérért is elvállalták, mint a magyarok. Nem véletlen, hogy a következő rendelkezést hozták: „A T[ekintetes] N[eme]s Var[me]gye által cseledek szamára ki szabott bér és komentio ezután jobban meg tartassék.”[1476]

A hirdetőkönyvben 1783-ban találkozunk az „Embörpiac” elrendelésével, amelynek egyértelműen az volt az oka, hogy a gazdák könnyen rátalálhassanak a munkaerejüket áruba bocsátó cselédségre és válogathassanak közöttük. Más kérdés, és ez is az igazsághoz tartozott, hogy a munkavállalónak sem kellett házalni, hanem tudta, hogy ha kiáll a „köpködőre”, oda helyébe jönnek és létrejön a találkozás. „A’ munkások ezután a’ Piaczon keressék a’ Gazdát, és a’ Gazdák a’ munkásokat.”[1477]

A társadalmi jelenség árnyaltságát az is jelzi, hogy nehéz volt, szorgos, megbízható cselédet kapni. A gazdák az ilyen embert „fogták”, sőt többletfizetés beígérésével munkaerő-csábítást végeztek, amelyet a vármegye igyekezett szabályozni. „A’ T[ekin]t[ete]s N[eme]s V[árme]gye parancsolatja, melly már publicaltatott is, hogy a’ Kaszásnak egy Máriásnál tőbbet senki ne adjon, a kaszás is tőbbet kérni ne merjen, mert akár gazda, akár kaszás, a’ ki ez ellen tselekszik, 25 pálczát kap.”[1478]

Az év kezdetén minden munkásnak mintegy két heti éves pihenő járt. Mivel a jószágot és egyéb ház körüli munkákat a gazdaságban ekkor is el kellett végezni, a gazdák gyakran vétettek az előírás ellen, a cselédet pedig a több kereset vonzotta, ezért föladták a szabadságukat. 1784-ben a szigorítás erre is megszületett: „Senki Új esztendő naptúl fogva kezdődően, semmiféle Cselédet, Sem Juhászt, Sem bérestk.. oláhot tartani Sem bé fogadni 100. pálcza bűntetés alatt ne merészeljen.”[1479]

A jó cselédet megbecsülték, a tisztességesen dolgozó, rendes magaviseletű munkásnak „ára volt”. A munkaerő-csábítás elsősorban őket érintette: „Senki a Gazdák kőzzűl a máshoz bé állott cselédet ne tsalogassa, sem a Cseléd, a mely Gazdához már bé szegődőtt, azt, másoktól jobb fizetést várván el ne hagya, külőmb[en] mind a Gazda mind a Cseléd meg bűntettettnek.”[1480]

Könnyebb egy rendeletet hozni, mint azt betartatni. Így járt a hatalom az „Embörpiac”-cal is. Cseléd és gazda ugyanis a kocsmákba húzódott a szerződéskötést nyélbe ütni, mert magyar embernél minden vétel és eladás után íratlan jogi népszokás szerint, ősidők óta járt az áldomásivás, amelyről nem mondtak le. A templom előtt ezt viszont nem lehetett megejteni. Ezért 1795-ben a korábbi rendelkezést pontosítással és kiegészítéssel megismételték:

„[…]hogy senki tőbbé a’ Korcsmákon Munkásokat keresni és fogadni ne merészelyen, hanem a’ midőn a’ nép a’ Templomokbúl ki megy, az kőzőnséges piaczon; kűlőmben a’ kik ezt nem cselekeddik, mind a’ fogadó, mind a’ fogadandó múlhatatlanúl azonnal arestomban vitettetni ‘s meg bűntettetni fognak. –”[1481]

A hatalom a gazdát és a cselédet szinte elválaszthatatlanul összekötötte, mintha az házasság lenne, és a szerződést mindkét félnek egyre nehezebb volt fölbontania. Így gyakran előfordult, hogy a cseléd egy éven át is kiszolgáltatott volt a rossz gazdának, amíg a szerződése le nem járt. 1806-ból való ez a tilalom: „Senki a’ maga szolgáját avagy Szolgálóját helyes ok nélkül a szolgálatból el ereszteni ne bátorkodjon; hasonlóképpen a’ Szolgák és Szolgálók is bizonyos ok nélkül a’ gazdájokat el hagyni meg ne próbállyák 12 pálcza, avagy Korbács büntetés alatt. –”[1482]

A feudalizmus rideg, emberi méltóságot sértő világa fölszínre hozta az alantas indulatok tömegét. A cseléd és a gazda egymást igyekeztek kijátszani és becsapni. 1834-ben látott napvilágot az a rendelkezés, amely új év után elvette a férfi cselédek addig kötelező pihenőidejét és azonnali munkába állásra kötelezte őket. Ez a megkötés a gazdáknak kedvezett. A rendelkezés első fele viszont arról is árulkodik, hogy a cselédség egy része az újév utáni pihenőidőt arra fordította, hogy a kocsmákban dorbézolt és munkavállalás címén több gazdát becsapva, előleget vettek föl, amit azután soha meg nem fizettek. Ezzel a trükkel gyakran távoli vidékre is elmentek. Fölfogadták őket, azután hazaszöktek. Bottal üthették a lábuk nyomát!

„Minden bérért szolgáló Cselédek[ne]k kőz hirűl adatik, hogy két helyre el állani, ‘s mindenik helyen foglalot venni, nem szabad s akik illyen esetben találtatnak 12 Páltzával fognak bűntetődni.

Továbbá keményen tíltatik a Cselédeknek az ujj esztendőben való éjtszakai dorbézolás, Gyanus házaknál való Czéczozás — mulatás — az illyenek szintén 12 Páltzákkal büntetődnek –

Valamint az ollyan Cselédek is kik az ujj Esztendő után 2 nappal Gazdájokhoz helyre nem állanak.”[1483]

A cselédség lelkiismeretlen része, miután nem az ő tulajdonában volt, nem törődött a birtok sorsával. 1783-ban Vásárhelyen így figyelmeztettek: „A’ Szállások kőzőtt Sok károkat tesznek a’ Semmi tilalmat nem tartó Cselédek, a’ kikis nem tsak a’ fűvet, de a’ búzátis vagy meg étetik, vagy annyira le gázoltatják jószágaikkal hogy el szenvedni épen nem lehet: azért kiki ezek kőrűl úgy vigyázzon, hogy ha kézben kerül és a’ kár tetel reá bizonyosodni fog, dupla bűntetéset fogja venni.”[1484]

Ezek a tilalmak azután évente megismétlődtek, majd a kapitalizmus korában szinte már föloldhatatlan osztályellentét alakult ki a cseléd és gazda között. Csoda-e, ha a dölyfös parasztindulatok már a 18. sz. végén megszülettek, és a gazdaréteg nem egy tagja az alacsonyabb paraszti sorból származókat lenézte. Ennek elviselése főképp lelkileg volt nehéz és jogosan bántotta a szegények önérzetét.

A 36/1796. pörben mulatni egy sátorba került a föltörekedett újgazda és a régi módos paraszti sarj. Előbbi a borozásnál koccintani és barátkozni akart a másik, kissé már kapatos gazdával, mire ő így utasította vissza: „[…]nem iszom én veled, hiszen tsak most lettél te Gazda Kanász voltál Te[…]” Az ilyen megnyilvánulás persze ismét csak egyesektől eredt, nem mindenki viselkedett így embertársaival, a cselédséggel szemben.

Az eddigiek során elsősorban a férfi cselédséget érintő tilalmakat és kötöttségeket láttuk. Írnunk kell arról is, hogy ebben a korban a női cselédséget a vizsgált területen általában nem egész évre fogadták. Leggyakoribb volt a 229/1766. pörből ismert tipikus munkaidőszak. Balogh Sára például így szegődött szolgálónak: „[…]a mult Eöszel Szegödtem hozzá Sz[ent] György napig.” Ettől az időtől fogadták a juhászokat, csordásokat, csikósokat és a kondásokat, amikor az istállózó jószágot — a kezes állatokat kivéve — kiverték a pusztákra. A 103/1780. pörből megtudjuk, hogy „[…]az eő cseledgye vóltam Sz[ent] György naptol kaszállásig[…]” A munka időszaka ebben az esetben még rövidebb volt. Nem véletlen. Aki csak tehette, a betakarítás idejére szabaddá téve magát, aratóbetyártként, summásként, takaróként elállt dolgozni, mert így a keserves nyári hónapok alatt összegyűjthette az évi fejadagát.

Vásárhelyen olyan tilalom is született, amely a gazdák ellenében a cselédséget igyekezett védeni. 1790-ben hirdették, hogy az ínség miatt a gazdák a cselédeiket nem bocsáthatják el január 1-ig, utána pedig fogadják meg őket újra.[1485]

A termést az időjárás viszontagságai elől — vihar, jégverés, aszály, belvíz, elszóródás, a szem „mögszorulása” — rágcsálók kártétele, mezei lopások kivédésére stb. — minél hamarabb biztonságba kellett helyezni, ezért az egész parasztság — gazda és cseléd egyaránt — keményen dolgozott. Az egyház fölfigyelt erre, amely szigorúan tilalmazta az ünneprontókat, akik a vasárnapokat és a vallási ünnepeket nem tartották be, nem jöttek templomba, hanem helyette dolgoztak. Így járt 1805-ben a vásárhelyi Kádár János „földes gazda” is, akit azért vádoltak a sedria előtt, mert a részesei vasárnap a szűrűről a gabonát a városba hordták. Munkájukkal a termést kívánták biztosítani attól való félelmükben, hogy a közelgő „eső az életöt elrontja.”[1486]

Végezetül szólnunk kell arról, hogy az általunk vizsgált pöranyag tanulsága szerint, milyen volt a cselédség sorsa a gazda házában vagy szállásán, amikor és ahol szorosabb családi közelségbe kényszerültek egymással, ahogy a 373/1775. pörben említik: „[…]háza tele légyen élettel[…]” Az eddigiekben elsősorban a negatív jelenségeket vettük sorra. Azonban figyelmeztetnünk kell: hazug és igazságtalan történelmi, szociológiai kép lenne a gazdaréteget úgy beállítani, mint a kegyetlen elnyomás basáskodó, korhely, henye életet élő urait, akik a kiszolgáltatott cselédlányokat „megszeplősítik”, béreseiket pedig kiszipolyozzák.

Korábban a néprajz életmódbeli megfigyelései már föltárták, hogy volt egy patriarkális kép is, amelyben a gazda együtt dolgozott, egy asztalnál étkezett a cselédjeivel. Becsülettel megfizette őket, gyakran elnézte nekik, ha megkárosítják. Ha a cseléd megházasodott, de még a nagy vásárok idején is ajándékot adott, olykor a kialkudott béren fölül természetben juttatott neki. A társadalmi ítélet tehát úgy jogos és valósághű, ha egy réteg fölött nem pantokrátorként, sommásan olyaténképpen ítélkezünk, hogy „jó” vagy „gonosz”, hanem egyedenként vizsgálunk, mert a munkatartó jelleme épp úgy egyéni, „emberre válogatja”, mint a munkásé. Az igazság az, hogy a jó gazdának és a jó cselédnek igen nehéz volt egymásra találni, de ha ez megtörtént, gyakori volt, hogy családtagként éveket töltöttek és dolgoztak együtt. Ha a gazdának nem volt vagyonutódja, olykor a cselédjére hagyta birtokának egy részét, másik részét az egyházra vagy a városra.

Gondoljunk bele, mit ért az a munkaerő, akit mindennap látomtól vakulásig dolgoztattak, nem volt megállása, rosszul táplálták és még lelkileg is megalázták. Néhány hét múlva a munkája már semmit sem ért. A jó gazda emberségből és számításból egyaránt mérsékletes maradt, mert neki sem volt mindegy, hogy a fogadott munkásai miként látják el a föladatukat. Tehát ebben a történelmi, szociológiai kérdésben is kettős magatartás érvényesült, akár az erkölcsi élet területén.

Ismert képet kapunk a 354/1826. pörben, amikor megtudjuk, hogy „[…]a Béres és a Gazdafia kimenvén feküdni a’ Jószághoz[…]” az éjszakát rendszeresen együtt töltötték az istállóban. A Dél-Alföldön ez a szokás egészen a hagyományos parasztélet megszűnéséig jellemző volt. Hasonló a helyzet a gazdalányok és cselédlányok vonatkozásában is. Ők a házban aludtak. Ahol cselédház volt és télen hidegnek bizonyult, a szolgálókat fölengedték a gazdaházba. Erről ad hírt a 396/1827. pör is. Az egyik megesett cselédlány titokban akart szülni: „[…]az Asszony [a gazdaasszonya] szobájába 9. órakkor lefekűvén, Martsó Judka nem jött=be, hálni, — hanem a’ hideg Tseléd házba maradt, holott őis bent szokott hálni az asszony szobájába[…] ‘s a’mikor kétízbenis érte kűldőtt az asszony[…]”, magát azzal mentette ki, hogy fejfájása miatt nem megy be a többiekhez.

4. „MI VAGYONOD VAN?”

Szegénység, munkakerülés, bűnözés és kegyetlenkedés

A címben szereplő kérdést a pör tárgyalása során, a személyazonosság tisztázásakor tették föl, nem véletlen. Az általunk vizsgált levéltári anyagban 1796-ban találtunk az első olyan pörre, amely a vádlott és tanúk vagyonhelyzetét tisztázta. Hazánkban ez a polgárosodás kezdete, amikor a polgári jólét föltételeként a vagyon kerül előtérbe. A francia forradalom reformgondolataitól, főleg az egyenlőségtől, a vele járó vagyonmegosztási törekvésektől is féltek. Ebben a korban I. Ferenc (1792–1835) viszonylag hosszú, 33 éves uralkodása idején a napóleoni háború a nép számára elszegényedést, a polgárosodó réteg számára a hadiipar és kereskedelem révén konjunktúrát idézett elő.

A vagyoni helyzet tisztázása az úriszék vagy a megyetörvényszék előtt azért is volt fontos, mert ha valakinek vagyona van, a testi fenyítésről mind inkább a bírságolás felé tekintő büntetés-végrehajtó joggyakorlat tudni akarja, hogy az ítélet milyen mértékű legyen. Hiába ítélnek valakit jelentős pénzbírságra, ha szegény és a büntetést vagyonelkobzás vagy árverés útján sem lehet rajta behajtani. Az is kellemetlen lehet, ha valakit megsarcolnak és kiderül róla, hogy vagyona miatt befolyásos ember, aki bosszút állhat. A tanúk esetében pedig úgy mérlegeltek, hogy a vagyonosabb réteg szavahihetőbb, jobban lehet bízni vallomásuk hitelében. A jog mind inkább az uralkodóvá váló polgári réteg érdekeit szolgálta. Ebben a törvénykezésben a Dél-Alföld zömében szegényparaszti tömege hátrányos, sőt kiszolgáltatott helyzetbe került.

A nyomor szinte elképzelhetetlenül nagy. Ha akkor ismert lett volna a filmezés és valaki dokumentum-fölvételeket készít, belőlük hasonló látvány tárulna elénk, mint amit a jelenben a harmadik világ elnyomorodott népeiről, szubkultúrájáról nap, mint nap kapunk. Egész családoknak alig volt betevő falatuk. A gyöngék: elsősorban a kiskorúak, a nők és az öregek teljes kiszolgáltatottságban éltek. Az újszülött-gyilkosságok egyik motivációja a szegénység volt. Féltek az újabb éhes szájtól, és az eltartható létszám szabályozását emberöléssel végezték. Az emberek sokat éheztek, koldultak és előbb-utóbb vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére kényszerültek. Ma úgy mondjuk: megélhetési bűnözőkké váltak. A nők szolgálóként gazdáiknak teljes odaadással tartoztak. Ha férjhez mentek — különösen, ha kevés vagyont vagy semmit sem vittek a házasságba — , az uruknál kegyelemkenyéren éltek. Kapcsolatuk gyakran megromlott és tűrhetetlen életük miatt megszöktek. Íme egy korabeli körözés Vásárhelyről:

„Tar[jáni]: Becsei Jánosnak Felesége Bartók Mária, ez előtt 2. hetekkel, a’ Férjétől egy Ingvállba, mezit-lább, kék-babos rokojába alattomossan elszökvén, holléte nem tudatik; a’zon személy 18- esztendős, Lutherána, magas sugár termetü, sovány, tiszta ábrázatu[…] a’ ki hol-tartózkodása felőll valamit tudnak, adjon hírt a’ Férjének[…] avagy késérje a’ város házához 1. k[rajcár] jutalma lészen.”[1487]

Ez a társadalom a szellemi elmaradottságban, analfabétizmusban élő rétegek között kitermelte a lustaságot, munkakerülést, züllött erkölcsi életet. Megállapításunk nem egyenlő azzal, hogy „ha már szegény, mind becstelen!”, mert számtalan család inkább a nyomort vállalta, semmint a bűnözést. A pontos társadalomrajzhoz hozzátartozik e jelenségcsoport szépítés nélküli bemutatása is. Kialakult egy jelentős szubkulturális réteg, amely a családban uralkodó szellemként „belenő” a lopásba, hazudozásba, kurválkodásba, bűnözésbe és nem is keresi az életének megjobbításához vezető helyes utat.

Bél Mátyás így jellemzett: „A betűvetést és a többi tudományt nem lusta, vagy lomha jellemük miatt, hanem a szegénység miatt kénytelenek elhanyagolni[…] A lányok azonban itt is sietnek megházasodni. Nem így a férfiak.”[1488] További okulásul tallózzunk a vásárhelyi első gyűjteményes hirdetőkönyvbe és idézzünk néhány idevonatkozó tilalmat:

„Káromkodók fenyegettetnek 50. pálczával. Az Innep szegések tilalmaztatnak.”[1489]

„[…]némelly szegénnyebb sorsu Lakosok számossabb fiaikat, és Leányikat időrűl időre haszontalan magok által tartván ezeket egy részről ă henye hivalkodó, és buja életre reá szoktattyák más részrűl pedig ă kőz jót annyiban károsíttyák hogy az helybéli jobb tehetségű gazdák ésmérős, és ithon valo családokat nem kaphatnak, az ollatén számossabb gyermekek[ne]k pedig az főllebb emlétett szegénnyebb Atyák sem dolgot magok kőrűl ádni nem tudván ell nem kerűlheti, sem az Attya sem a’ gyermek, hogy ha mindenkor nem rosz[as]ágbolis de leg alább szűkség ből leg gyakrabban tolvajságra ne adgy[a] magát.”[1490]

„Bővebben lévén mindenütt midenféle eletnek a termése, és ě szerént a Kenyér Keresésnek modja, oly annyira el húzta magát a Szegénység az aratás, és nyomtatás által való élet kereséstôl, hogy az uraság, ki a szükség idején sok irgalmassággal viseltetett a Szegénységhez, takarókra és nyomtatokra alig tehet szert[…]”[1491]

A 21/1827. pörben a kuruzsló öreg kurvát így jellemezték: „[…]a’ henyéléshez szokott testét, a’ terhesebb munkát ki kerűlvén táplálhassa gyógyítgatni, ‘s mérges italokat készíteni nem irtódzott.” Amikor a 112/1753. pörben megkérdezték az asszonyt, hogy „Miért hagyott el az urad?” A nő így válaszolt: „Azért hogy rosz ember. Nem akar dolgozni[…]” Nem véletlen, hogy Kiss Lajos a vásárhelyi szegény emberekről írt munkájában még a 19. sz. második felében, a 20. sz. elején talált ezen rétegbeli embereket is a „könnyen élők” csoportjába osztotta, és élesen elkülönítette azoktól, akik becsületes életet éltek, de a szipolyozó társadalom miatt maradtak nincstelenek.[1492]

A szegénység és munkakerülés gyakran szétválaszthatatlan szövevényébe tartozik a 404/1756. pörből már jól ismert Barta István, akit így jellemeztek maguk a sorstárs tanúk: „[…]eö csak egy tekergö volt, Se jó Deák, Se jó Paraszt[…] a Szálláson Sem Sokat vólt, mert eö néki a dolog büdös vólt[…]”; vagy: „[…]eö egy durczás, és erkölcsös Iffjú vólt, leg kissebbért fel pattant, nem szánta vólna mindgyárt az embert által késelni, és így eö vélle Senki nem tarthatott[…] maga Feleségét más alá adó gonosz ember[…]” volt. Barta önérzetesen így indokolta többszörös csecsemőgyilkosságukat: „[…]minthogy szegény állapottal vóltúnk, rajtunk el szaporodnak gyermekűnk, nem tarthattyuk, más kezei lábai leszenk[…]”[1493]

Ehhez a súlyos társadalmi képhez hozzátartozott még a kegyetlenkedés is. Ez a hatalom és a bűnösök megtorlásában éppen úgy megnyilvánult, mint a gazdag és szegény nép viszonyában, de a népesség szenvedő rétegében sem kímélték egymást. A 382/1803. pörben az éhező anya késsel szurkálta össze csecsemőjét, hogy megszabaduljon egy tehertől. Jellemző, hogy amikor a szomszédok a még vergődő kislányra rátaláltak, akinek „[…]a’ testén lévő, bé dugva vólt [egyik] Jukból a’ vér ki bugyant[…]”, nem a gyermek életének megmentésére törekedtek. A házigazda bosszútól ajzva a szomszédba ment segítségért, hogy az anyát megkötözzék. A bűnös nő olyan szegénységben élt, hogy könyöradományból tengette életét. Férje béresként szolgált. Tragikus történetéről így vallott a gyilkos:

„A’ gyermek ágyamat csak egy hétig fekűdtem; de azután kéntelenittettem fel kelni a’ gyermek ágyamból, mivel Kenyerem nem vólt, és a’ Férjem gazdája is, a’ bériből, Búzát vagy Kenyerre valót nem adott, és így, hogy másnak dolgozhassam a’ Kenyérért, azért szakasztottam félbe a’ gyerek=ágyamat. — addig pedig, míg a’ gyermek ágyamat fekűdtem 1. hétig, a’ szomszédok tartottak. – ”

A 373/1775. pörben a terhes koldus asszonyt senki se fogadta be. Ott szült meg fényes nappal az utca porában és ellátatlan gyermeke elpusztult. Elbeszélte, hogy az újszülött az ing aljában „[…]egész estvélig ott volt, mert a’ Bába tsak Uzsonna tájba jőtt ki, ă ki az után el vette alóllam.” Közben jöttek-mentek, nézegették, de egyetlen szegény vagy gazdag sem segített rajtuk.

A sanyarú szociális helyzetre és a nép közömbösségére jellemző az, hogy pl. a 396/1827. pörben a cselédlány titokban megszülte gyermekét, aki utána elpusztult. Az anyát magzatvesztéssel vádolták. Ő így fakadt ki bírái előtt, vádolván cselédtársait és gazdáját: „Nem lévén reám senkinek gondja a’ Gyermek könnyen meghalhatot a’ hideg főldőn[…] otthagytak engemet magamba, világot sem gyútottak[…]” Egyébként mai ésszel gondolkodva, a legtöbb gyilkosságnak nem volt valódi, elfogadható indítéka, ha a primitív, szadista ösztönkésztetést nem soroljuk ide. A gyilkosságok kisebb része származott a végső elkeseredésből, kiuttalanságból, a negatív indulatok, zabolázatlan dühkitörések korlátlan elszabadulásából.

A 34/1790. pörben a szerető bosszúból késsel elvágta kurvája orrát, amiért az nem volt hajlandó vele az ő kénye-kedve szerinti időben közösülni. A 41/1831. pörben „[…]a’multt Szombathon a’ feleségemet egy Legénnyel rajta kapván — [peckes] nyűggel megvertem” — vallotta a férj. A 157/1775. pörben nem várták meg, amíg a rajtakapott szeretkezők az aktust befejezik, hanem a nőnek „[…]egy kanászt a’ hasárul huztak le.” Róheim Géza Közép-Ausztráliából, az egyik legbarbárabb törzs életéből írt le hasonló példát: „[…]az arandák társadalma a nemi ösztön megnyilvánulására éppúgy reagál, mint bármely más társadalom: vannak, akiket bosszant a dolog, s megpróbálják szétválasztani a szerelmeseket.”[1494]

A 22/1833. pörben „[…]Szabó Anna, a’ 3^k Béressel Pintér Jánossal, annak Subájával bé takarva öszve ölelkezve feküdött — melly fekvésekbe mi Ujj Jánossal láboknál fogva őket öszve nyügözni akartuk[…]” A 269/1807. pörben a házaspár a fiát sem kímélve: „[…]mintegy 3. óra kor éjjfél után Kiss Pál Pál Feleségestől egyűtt fel jőnvén a Város Házához, a Város Cselédgyeit fel kőltőtték, hogy jőnnének, és fognák meg a Fiját Kiss Jánost a Város Kotsissát, mert Kurva vagyon vele az Istállóba.”

A bírói ítéletekben gyakran olvasható, hogy a büntetést azért enyhítik hivatalosan, mert pl. a 386/1816. pörben „[…]ezen a Vidéken nem tsak Jó Barátyaik, Ember Társaik, hanem Szűlői=is, az efféle meg esett Személyeket, űldőzőben vévén, őrőkőssen szokták gyűlőlni és Atyai és Anyai Kegyelmekből, ki rekeszteni[…]” Ez a „közerkölcsi ítélet” olvasható a 387/1817. pörben is. Idézet a magzatgyilkos lány ellen hozott első fokú ítéletből: „[…]mivel az e’ féle megesett Személlyek, ezen az Főldőn, az leg nagyobb gyalázatban ejtetnek, — és nem tsak szűlőik, hanem még Attyakfiai általis tsúfossan meg vettetnek.” Vagy a 388/1818. pörben: „[…]Lakos társaiktol külőnős meg-vetés űldözés, és az Atyai kegyelemből leendő ki rekesztés alá szoktak jőnni[…]” a megesett és magzatvesztő nők.

A 285/1827. pörben a csélcsap asszony elhagyta férjét, ő viszont gondoskodni kívánt a vele maradó kisgyerekeiről, azért összeállt egy idegen nővel, aki gyermekei gondviselését vállalta. Ekkor az álhumánus keresztény erkölcsön alapuló törvény lépett közbe és hatalmi erővel zavarta el a pótanyát. Így beszélt a kárvallott férj: „Én nem vetettem meg a’ magam Feleségit — de már az az ő természete, hogy ell=ell hágy, s’ minthogy Gyermekeim Vannak nem élhetek egyedül — hanem most már ellment tőlem [a másik nő is], minthogy ellparantsolódott.”

A 292/1836. pörben az ötgyermekes apa a fiatal sógornőjével hagyta el családját. A család nyomorba került. Közben az új kapcsolatból is három gyermek született, de velük mit sem törődve, a férjet visszatoloncolták korábban elhagyott családjához. Ekkor meg a sógornője került koldusbotra. A nő könyörgése az úriszék előtt: „[…]Már most harmad magamal vagyok. Az Melyeknek is élelmeknek meg adatásajert az Legnagyob alázatoságal esedezem[…]”

A létküzdelemben a kiszolgáltatott fiatal lányok, asszonyok a nekik ígért pár forintért, kendőért, csizmáért hajlandók magukat odaadni. Sok férfi helyzetével visszaélve, apróságokért, vagy házasságot ígérve kapja meg és ejti teherbe a szerencsétlen teremtéseket, akiket kiszolgáltatva a hatalomnak és a kegyetlen embereknek, a bajban magukra hagynak. A 264/1801. pörben vallja a leány: „[…]sokszori untatásával a’ lábomról le vett. — de azólta hogy teherbe estem, már reám sem néz. –”

Arra vonatkozóan, hogy az Alföldön elterjedt volt a fedezet nélküli házassági ígérgetés, Tóth István György kutatásából vonatkozó részletet közlünk: „A nagykőrösi Zaka Katát nem kellett beidézni, magától jött a bírákhoz, hogy — mint elmondta — paráznaságától bűnbánat társával tisztuljon meg. Jövetelének majdnem olyan fontos célja lehetett azonban, hogy most levezekelendő vétke társát, gazdája fiát házassági ígérete betartására kényszerítse. Ő ugyanis, amikor megkörnyékezte a lányt, »fogadta álhatatosan, hogy elvesz feleségül, és ha az atyja egybekelésünket ellenezné, kész lesz elhagyni az atyja házát is érettem« — mondta a fiú több tanú előtt.”[1495]

A 292/1836. pörben a lány egy köböl vetés ígéretére adta oda magát. A test árulása és a megélhetés biztosítása nyilvános prostitúció nélkül, családon belül is kialakulhatott. Nem csodálkozhatunk azon, ha a házasságkötés gyakran puszta vagyonszerzésből jött létre, és ez a hideg számítás olykor még a vadházasságok során is érvényesült. A 278/1819. pörben a parázna nő arról panaszkodott, hogy „[…]a’ Szegénységem nem engedi, hogy magam legyek[…]” A 304/1827. pörben a férfi így indokolta kapcsolatteremtését: „[…]mert Szennyesbe nemlehettem kellet az asszony.”

Az általunk vizsgált bűnpörökben a „Mi vagyonod van?” kérdésre ezek a feleletek születtek:

A 36/1796. pörben a 47 éves gazdának háza és földje van.

Az 53/1796. pörben a 22 éves béresnek: „Semim sintsen.”

A 259/1797. pörben a 31 éves gazdának háza és szállási földje van.

Az 54/1798. pörben a 40 éves gazda „Házzal, tüzzel és földel biró.”

A 264/1801. pörben a 30 éves gazdának háza és földje van.

A 70/1805. pörben a 40 éves gazdának háza és földje van.

A 282/1824. pörben a 39 éves férjnek: „Házam, és halászó eszközeim vannak.”

A 282/1824. pörben a 18 éves szabad személynek: „Semmim Sints.”

A 283/1825. pörben a 38 éves nős gazdának: „Házam, és földem” van.

A 302/1825. pörben az 51 éves juhásznak: „Házam, 30 darab Juhom” van.

A 302/1825. pörben a 43 éves asszonynak: „Házam van, a melyet Puskás Jánossal szereztem.”

A 302/1825. pörben a 48 éves asszonynak: „ Nints semmim.”

A 364/1825. pörben a 19 éves nős férfi vallja: „Nintsen nekem semmi” vagyonom.

A 392/1825. pörben a 19 éves lány vallja: „Semmim Sints.”

A 394/1825. pörben a 36 éves özvegy gazdaasszonynak: „⁵/₈ Sessió főldem ‘s ahoz való Jószágom” van; ill.: „házzal földel biró Gazda Asszony.”

A 352/1826. pörben a 12 éves kanászfiúnak: „Semmim Sints.”

A 352/1826. pörben a 40 éves juhásznak: „Semmi Sints.”

A 284/1826. pörben a 43 éves családos parasztnak: „Nintsen semmim.”

A 303/1826. pörben a 30 éves parasztasszony Zentán összeállt egy juhásszal. Közös szerzeményük: „32. darab Juhunk, ‘s egyebünk amit ottan szereztünk mind ottmaradt Szentán Lengyel István Gazdánál.”

A 303/1826. pörben a 30 éves juhász vallotta: „32 Birkám maradt Szentán ‘s egyébb Huminkis.”

A 345/1826. pörben a 27 éves nőtlen parasztlegénynek: „Nintsen semmim.”

A 21/1826. pörben az 50 éves férjes parasztasszonynak: „Nintsen nékem tsaka Testem és a’lelkem.”

A 40/1827. pörben a 26 éves „Paraszt-Napszámos”: vallotta: „Házam van tsak.”

A 304/1827. pörben a 26 éves cigány muzsikusnak: „Vagyon egy háza.”

A 304/1827. pörben a 24 éves vadházastársnak, Bódi Pannának „vagyona nincs.”

A 304/1827. pörben a 27 éves Rátz Kutula Klári feleségnek: „Nintsen nékem Semmim.”

A 304/1827. pörben a 33 éves Babos Menyhárt muzsikusnak „vagyona nincs.”

A 285/1827. pörben a 42 éves parasztnak: „Házam van tsak.”

A 286/1827. pörben a 21 éves juhász feleségének nincsen vagyona.

A 286/1827. pörben a 21 éves nőtlen parasztnak nincs vagyona.

A 399/1827. pörben a 17 éves megesett kertészlánynak nincs vagyona.

A 399/1827. pörben a 60 éves anyjának „háza van és 2 rossz lovuk.”

A 399/1827. pörben a 82 éves kenőasszonynak csak háza van.

A 287/1828. pörben a 34 éves faragónak 2 lova és egy kocsija van.

A 287/1828. pörben a 23 éves kurvájának semmije sincs.

A 288/1828. pörben a 36 éves nős faragó és falrakónak nincs vagyona: „tsak a’ mesterségem”, vagyis a tudása és munkaereje.

A 288/1828. pörben a 25 éves parasztlánynak semmije sincs.

A 71/1828. pörben a 48 éves „deszkavágó és paraszti Crangelinusnak”: „Házam — 900 F[orin]tos szőllőm ‘s ottan 80 köblös közös földem” van.

A 71/1828. pörben a 23 éves özvegyasszonynak annyira nincs vagyona és nem tudja magát eltartani, hogy a deszkavágó parasztnak gyermekszülést vállal bérben.

A 400/1829. pörben a 25 éves szolgálólánynak, „nintsen egyébb a’ Ruhámon kivül.”

A 314/1830. pörben a 34 éves obsitos katonának, most „Paraszt Ember”-nek vagyona nincs.

A 290/1830. pörben a 24 éves juhásznak 20 darab birkája van.

A 41/1831. pörben a 21 éves béresnek háza van.

A 322/1832. pörben a 24 éves parasztnak 4 lova és 1 fertály földje van.

A 179/1836. pörben a 45 éves tanyás így vallott: „Szegény Ember vagyok — csak a’sok Gyermekem” van.

A 179/1836. pörben a 38 éves parasztnak: „⁶/₈ Úrbéres földem házam, és jószágaim vagynak.”

A 74/1836. pörben az 52 éves paraszt vallotta: „Házam, és 4 Lovaim vagynak.”

A 74/1836. pörben a 38 éves nő egy gyermektelen nős embernek azért vállalt gyermeket szülni, mert ő szegény és a gazda 50 forintot vagy 1 tehenet ígért neki a gyermekért. Koraszülésből halott ikrek lettek, a gazda ezért 5 forint 50 krajcárt, 1 véka búzát és 1 pár csizmát adott neki. Ez volt minden vagyona

A 292/1836. pörben a 36 éves jobbágynak „⁴/₈ úrbéres földje és 5 gyermeke vagyon, 3 lova és kocsija.”

A 72/1837. pörben a 25 éves gazdafiú így vallott: „Az atyámmal egy Kenyeren vagyok magamnak különösen semmim sincs.”

A 72/1837. pörben a 23 éves férjes asszonynak semmije sincs.

A 14/1836. pörben a 31 éves asztalosmesternek egy háza van.

A 23/1838. pörben a 44 éves nőnek semmije sincs.

A 44/1840. pörben a 44 éves kovácsnak: „Házam, 9 db. sertésem, ‘s 1000 f[orint] pénzem” van.

A 294/1842. pörben a 25 éves zsellér cigány vallotta: „a’ mi kis pénzem volt az Ipam elvette — az ő pénzével kereskedtem.”

A 294/1842. pörben a 14 éves cigánylánynak nincs vagyona.

A 402/1842. pörben a 18 éves cselédlánynak „semmim sincs.”

A 403/1842. pörben a 18 éves lánynak semmi vagyona sincs.

Ha a fönti fölsorolásban leírtakat összegezzük, kiderül, hogy mindössze 40 pörben kérdeztek a vádlott vagy tanú vagyoni helyzetéről, 58 személyt. Ebből mindössze 4 pör esett a 18. századra, a többi a 19. sz. első felére, de két pör kivételével e kérdés a reformkorban, 1824-től válik rendszeressé. A megkérdezettek közül 27 főnek volt kisebb-nagyobb vagyona, de egyik sem jelentős. Semmije sem volt 31 embernek, de közülük hajadon, legény, ill. kiskorú volt, akit a szülei tartottak el: 8 fő. Megítélésünk szerint ebbe a csoportba sorolhatók még azok a korosabb feleségek is, akik úgy vallottak, hogy vagyonuk nincs, hiszen ők eltartottak és a családban egyedül csak a férjüknek, vagy az apósuknak, a mindenkori családfőnek volt vagyona.

A fönti adatok szerint, a bűnözés csak a szubkultúrát érintette volna, de ez így nem igaz. A pörök sok ember vagyonnyilatkozatával adósak maradtak. A legtöbb gazdag társadalmi, főleg azonban családi összeütközésével a polgári pörökben, éppen vagyonviták során találkozunk. Több rétegnek, így a nemeseknek, katonáknak nincs, vagy nem maradtak fönn a bűnpörei, ill. azokat itt nem vizsgáltuk. A döntő az, hogy a szegény tömeg jóval nagyobb volt, mint a vagyonos, így több bűnözőt is érintett. Arról nem beszélve, hogy a nincstelenség, a megélhetésért folytatott harc sok embert sodort a bűn útjára.

5. AZ ALKOHOLIZÁLÁS

Az alkoholfogyasztás valamilyen formában minden lakott kontinensen ismert. Néhány népet, törzset, vallási felekezetet nem számítva, az alkoholos italokat erjesztéssel, főzéssel és párolással különböző gyümölcsökből, növényrészekből, magvakból, mézből és tejből állítják elő. Ma már a legeldugottabb területekre is eljut a szesz, ha másként nem, kereskedelmi vagy csempész úton, kész termék formájában, hiszen az egyik legjobban jövedelmező üzletág.

A szeszfogyasztás társadalmi fokmérő is. A szociális helyzet és a fölvilágosultság egyik jelzője. Szoros összefüggésben van a fogyasztók anyagi helyzetével. Leginkább absztinens az életét szerető, az egészségét értékként kezelő középréteg. A gazdag azért iszik, mert megteheti, a szegénynek pedig szinte egyetlen „kikapcsolódási”, búfelejtő lehetősége; ugyanakkor továbbrontja az egyén, család vagy közösség anyagi helyzetét. Hozzájárul a gond pillanatnyi feledéséhez, de nem old meg semmit, sőt a nehézségeket fokozza.

Vizsgáljuk meg az alkoholnak az emberi szervezetre gyakorolt hatását. Jól ismert, hogy súlyosan károsítja az idegrendszert. Megbetegíti a szívet, érrendszert, vesét; az egész keringési és emésztési rendszert: utóbbiban a hasnyálmirigyet, a gyomor és béltraktust, valamint a méregtelenítő májat. Hozzászokást vagy alkoholizmust és függőséget alakíthat ki, amelynek súlyos tüneteit alkoholbetegségnek ismerjük. Olyan tehát, akár a kábítószer. Ha az alkoholistától hirtelen megvonjuk a szeszt, elvonási tünetek jelentkeznek nála. Az idegrendszert olyan mértékben károsíthatja, hogy a szenvedélybetegnek gyötrő látomásai támadnak és beleőrülhet. (Vízióiban pl. patkányok, fenevadak harapdálják, menekülne előlük, de képtelen.)

Igen pontosan ismert az egyszeri fogyasztás által kiváltott reakció, amelyet négy „befolyásoltsági fokozat”-ban, vázlatosan ismertetünk. A dr. Somogyi E.–dr. Budvári R. szerzőpáros ezeket írta: „A felszívódott alkohol hatását főleg a központi idegrendszerre fejti ki: az idegsejtek oxidációs folyamataira deprimálólag, bénítólag hat. A vér alkoholkoncentrációjának növekedésével újabb és újabb agyi mezők, ill. centrumok laesiója [sérülése] következik be.”[1496]

Alkoholfogyasztás után, a befolyásoltság első fokozatánál a véralkoholszint 0,20–1,50 ‰-ig emelkedik. A befolyásoltság még igen enyhe. Népszerűen „szalonspiccnek, kapatosságnak” nevezik. Már ekkor megindul a frontális lebeny (homlokcsonti agylebeny) laesiója. Közismert, hogy ebben az agymezőben helyezkedik el többek között az intellektuális központ. A gátlások fölszabadulnak, az önkontroll csökken és elveszik, ugyanakkor az önbizalom megnő, kellemes, eufóriás, kábult érzése lesz az ivónak. A figyelme, a vigyázása és az akaratereje csökken, de bőbeszédű lesz. Ilyenkor nagyon szereti vagy utálja az embereket, az egész világot. Érzelmeit, érzéseit és véleményalkotását mind szabadabban kinyilvánítja. Arca kipirul, pulzusa szaporává válik, és a kötőhártyák enyhén belövelltek lesznek.

A tovább ivó ember az alkoholos befolyásoltság második, közepes fokozatába kerül, amikor a véralkoholszintje 1-50–2,50 ‰ lehet. Az agyban a parietalis (falcsonti) és temporalis (halántékcsonti) lebeny szenved sérülést. Az ivó érzelmei tompulnak, beszéde akadozóvá, dadogóvá válik. Hajlamot érez a trágár beszédre, a viharossá fokozódó dühkitörésekre. Testén úrrá lesz a remegés, ügyetlenség és egyensúlyzavarokkal küzd.

A harmadik vagy súlyos fokozatnál a véralkoholszint 2,50–3,50 ‰ lehet. A diencephalon (köztiagy), az occipitalis lebeny (nyakszirti) és a cerebellum (kisagy) sérül. Ebben az állapotban apathia (közöny), eltompulás, tájékozódási- és emlékezőképességi zavarok: tér- és színlátási zavar, kettős látás lép föl. A hajszálerek általános kitágulása jelentkezik, majd az ivó kómába esik.

Végül a negyedik, igen súlyos, gyakran halálos fokozat esetében a véralkoholszint 3,50 ‰ felett van és klinikailag kialakul az alkoholmérgezés. Az agyban a rhombencephalon (hátsóagy) és a medulla oblongata (nyúltvelő) sérül. Vagyis az alkohol a befolyásoltság kiterjedésével az agynak egyre mélyebb, egyre „ősibb” , az életben maradáshoz legnélkülözhetetlenebb részeit pusztítja. Mély eszméletlenség alakul ki. A vérnyomás leesik, periférikus collapsus (elernyedés) lép föl. A test hőmérséklete 30 ^oC alá süllyed. Corneareflex (szem szaruhártya-reflex) kiesés és tág pupilla (szembogár) jelentkezik. Bénul a légzőközpont, esetleg a szívműködést beidegző központok és beáll a halál.[1497]

Mivel a feudalizmus utolsó másfél évszázadában a magyar Dél-Alföldön általános volt a szegénység, ez a társadalmi helyzet az alkoholizálást is elősegítette. Férfi és nő egyaránt hozzájutott az alkoholhoz és igen nagy mértékben italoztak. A nép szeszes itala elsősorban a bor és a pálinka volt. Mindkettőt zugban, maguk is előállították, de gyártási, főleg kimérési joga elsősorban a földesúrnak, ill. a tanácsnak volt. A kocsmák is zömében az uraság, ill. a helyi tanács tulajdonában vagy használatában voltak és ezeket évente árendálták, vagyis bérbe adták.

Az alkohol hatása alatt, befolyásolása következtében a történelmi kezdetektől napjainkig számtalan bűncselekményt követtek el. A Somogyi E.–Budvári R. szerzőpáros így írt erről: „Vannak ún. »tipikus alkoholos bűncselekmények«, amelyeket jórészt alkoholos állapotban követtek el, mint pl. a hatósági közeg elleni erőszak, izgatás, garázdaság bűntette, de jelentős szerepe van az alkoholos befolyásoltságnak a nemi erkölcs elleni merényletekben, valamint az ember élete és testi épsége elleni bűncselekmények előidézésében is. Mivel az ilyen bűncselekmények zömét úgyszólván maga az alkoholhatás létesíti, enélkül többségük létre sem jönne, paradoxon lenne ezeket éppen az alkoholhatás miatt a büntetés súlya alól mentesíteni, mintegy menlevelet adva az ittas egyének társadalomveszélyes cselekményei számára.”[1498]

Az utóbbi mondat jelenkori tudományos, ill. társadalmi ítélet. Jogosságához nem férhet kétség, hiszen a bűn elkövetését szeszes befolyásoltság előtt eltervezve, utána az ember alkoholt fogyaszthatna és a bűnt azzal a hátsó szándékkal követhetné el, hogy szeszfogyasztása a tettét majd enyhíteni fogja. A vizsgált bűnesetek befejezésének időszakában, a feudalizmusban, a megítélés nem így történt. Ekkor a vádlottak még hivatkozhattak az alkoholos befolyásoltságukra. A bíróság előtt gyakran védekeztek a vád és a büntetés enyhítése érdekében ezekkel a szavakkal, hogy „nem tudom, mit cselekedtem, mert »megborosodtam«”.

A 268/1804. pörben „gajdos voltam”. A vádló és az ítéletet hozó bíró ezt a kifogást mérlegelte és rendre el is fogadta. A 19. sz. közepétől egyre inkább terjedt az alkoholos állapot mentőtényezőként való elismerése. Jávor Kata cigándi presbiteri jegyzőkönyv-vizsgálata alapján írta: „Az ittas állapot beszámításánál bizonytalanságot tapasztalunk: »a részegség őtet nem menthetven« (1845) — olvassuk egy ízben. Máshol meg elfogadják a magyarázatot: »ha mondta is nem ő mondta, hanem az ital mondatta vele.«”[1499]

Magyary-Kossa Gyula írta, hogy „Az alsóbbrendű osztályhoz tartozó nők, s különösen a dajkák közt azonban elég gyakori lehetett a borral élés[…]”[1500] Kósa László a 19. sz. első feléből, Gyuláról ad hasonló képet: Hévi András „[…]az ő Feleségével való kegyetlenül bánásának okául a Felesége részegeskedéseit adja, a kinek is osztán a bor többek között a nyelvét is felvágja és Szenvedhetetlenné teszi.”[1501]

Az általunk vizsgált pörökben is gyakori a részeges, korhely, vagyonát elprédáló, akik egy része „hitös feleség” volt. A kor egyik népi típusává vált és beletartozott az akkori életmódba. A 117/1755. pörben a 31 éves Bozó Jutkát Mindszenten lopáson érték. Vallomásában így beszélt korábbi életéről: „Makón laktamban Gazdaszszonyommal való részegedésért és paráznaságért[…] jól meg korbátsoltak.” A 45/1843. pörben így beszélt a férj: „[…]nevezett feleségem csak egy dolog kerülő, szóhajtó személy lévén[…]”

A 44/1756. pörből a férj vallomásának részletét idézzük: „[…]a feleségemet részegen találtam négy kéz láb mászkálva a házam kőzepin[…] Sertést őlvén, annak aprólékját nagyob reszént mind elhordta, három sák búzámat elpredálta, 4. Sák kőlesemet és hat Sák árpámat. Vólt 300söm marhácskámból annak nagyobb részét elpredálta. Egy szóval eleitől fogva valamim vólt mindenemet elpredálta. Az Város Quartélyos Pénzétis tolem ellopta[…] egy karomkodo és részeges Aszszony vólt.” A 64/1763. pörben Nagy Kata kurva állt vádlói előtt, mert „[…]a Szomszédok miatta Ludat, Tyukot sem tarthatnak, mind meg emészti a bor ivókkal.”

A 231/1767. pörben Csuka Ferenc 50 éves vásárhelyi ember így vallott a feleségéről: „[…]részeges soha semmire sem mehettem véle, meg az fejér ruhámat = is bé itta búzám egyem s = másom mind el predálta.” A 17/1769. pörben Szántó János elcsapta korhely feleségét, aki így vallott: „Az való, azt mondotta: hogy mindenét meg iszom s. el prédálom, nemis tagadom, mert ă mikor kaphatom meg iszom.”

A 18. sz. utolsó harmadában a részegeskedés már odáig fajult, hogy pénz híján az emberek ruháikat, használati tárgyaikat is elitták. A vásárhelyi hirdetőkönyvben olvasható az a közzé tett tilalom (187/1783.), amely fölszólította a kocsmárosokat, hogy részeges embereknek, ill. asszonyoknak „ruháért vagy akárminémű jószágért” italt ne adjanak.

Az 54/1798. pörben a férj a feleségét a „Házától el verte, azért hogy tolvalyképpen a’ Buzáját el adogatta.” A férj szerint „[…]miólta Aszszony, mindenkor gonosz feslett életű, kurválkodó, részeges vólt[…] Az Aszszony Számtalanszor meg részegedvén [másokkal] paráználkodott[…]”. A 382/1803. pörben az újszülöttgyilkos anyára így vallott a férje: „[…]a’ más Tallojából Részességemmel 2 ¹/₂ Köblőt [kaptam], de azt a feleségem el adván, annak árát el prédálta és meg itta.” A 301/1805. pörből megtudjuk, hogy „[…]a’ Feleségem sokszor ugy meg itta magát, hogy azt sem tudta hol légyen.”

A 288/1828. pörből tudjuk, hogy az asszony „Férjetöl meg vettetve[…] ő négy gyermekei[t] házanként való koldúlással táplálja el rongyosodva.” Férje így vallott: „[…]mint, hogy a’ feleségem hibás, ‘s prédálós tehát meg ůtôgettem[…]” Az 56/1809. pörben a férj elpanaszolta, hogy felesége elprédálta a vagyonát, mert az asszony feslett életű. Ezért odáig jutott, hogy kéri a hatóságot „[…]az Házasság béli kötelitöl fel óldozni kegyessen méltóztasson.” A 44/1840. pörben a vásárhelyi kovács így jellemezte elcsapott feleségét: „[…]az ő pénz fecsérlése ‘s tékozlása zabolátlan indulataitól vezéreltetvén, minden asszonyi álmesterségeket, ‘s fogásokat elővenni ‘s végrehajtani törekedik, csak hogy pazarló szenvedélyének áldozhassék.” A női rafinériához tartozott a színlelés. A 212/1760. pörben egyik asszony így tanítja a másikat: „[…]ha nem szereti is az Asszony az Urát, csak jó szint mutasson néki.”

Az italozó életmód maga után hozta, hogy a nők is halmozottan követték el a bűncselekményeket. A 227/1764. pörben a vádlott így vallott magáról: „[…]részeges vagyok, és Sokat loptam[…], es parázna életetis éltem[…]” A 241/1774. pörben is őszinte beismerést olvashatunk: „[…]Kurvaságomért voltam fogva[…] Részegségemért, lopásomért és káromkodásomért[…]” A 267/1804. pörben a férfi volt a bűnös. A cselédlány így vallott a gazdájáról: „[…]részegeskedik, karomkodik, és korhelkedik, még most is ben vagyon a bérem nálla.” Amikor halmozottan férfi és nő követtek el élet- és vagyonellenes bűncselekményeket, két közös kapcsolat mindig kimutatható köztük, az alkoholizálás és a paráználkodás.

Pörgyűjteményünkben külön fejezetbe helyeztük el a „mulatozások paráználkodással” témakörbe tartozó pöröket. Részben a nyilvános házakban, részben a kocsmákban, csárdákban, de a „dorbézoló házakban” is alkoholos befolyásoltság hatása alatt rendszeresen pajzánkodtak. A dorbézoló házak gyakran eltűrt, vagy üldözött helyei voltak a kocsma és nyilvános ház sajátos keverékének. Ezekben a magánházakban a tulajdonos — aki maga is feslett életű volt, és minden hatósági, földesúri tilalom, ill. adókötelezettség alól kivonta magát — kerítők közreműködésével fiatal lányokat és erre kapható férjes asszonyokat fogadott. A betérő férfiakkal táncoltak, dorbézoltak, hol nyíltan szeretkeztek, hol pedig a párok el-eltűntek egy másik helyiségbe, esetleg a nő lakására vonultak vissza.

A 180/1758. pörben Kiss Mihály 25 éves legény így vallott: „[…]magam megh borosodván, s az út felén 4. Aszonyt elöl találván, bé haitottam a Csárdára s tánczoltam Vélek[…]” A 181/1759. pörben Szabó Samu 30 éves vallotta: „A Zanóczi házába kéz fogás lévén meg oldottam s. v. a gatyámat s. úgy akartam tánczolni Kristo Mártonnéval[…]” A 182/1766. pörben „Szent Katalin Napján ittak mézes bort is, és majd 11 oráig tánczoltak, s danoltak[…] Deák István Nyékinét meg csokolta, Nyékiné pedig Deák Istvánnak az nyakában úgrott, és az egyik lábát Nyékiné Deák Istvánnak egész csipőig fel tette, ‘s ugy által is kapcsolta[…]”

A 183/1766. pörben a lány vallotta: „Azért fogtak meg, hogy Kárász Uram Putri nevű Csárdáján egy Gulyás Bojtárral[…] meg Eskűdtem, s= Fejemet bé kőtőttem.” A 185/1777. pörben Kovács Györgyre ráolvasták a bűnét: „A midönn dobzodtál es tánczoltál nagy Jutkával azt el vegezvin[…] hát miért mondotta azt Nagy Jutka regvel azután a’ midönn Pálinkát ivott readköszönvénn igyuk az Ur Pina aldomasa[t]?” A 186/1782. pörben „Kaszárma elött való Kortsmába háltam akkor Étszaka Tasinéval edgyütt, és az Hetes Ersok is ott háltt[…]” — vallotta a pör egyik nő vádlottja, aki elmondta, hogy katonákkal szórakoztak.

A csoportosan vagy triolitásban elkövetett közösülések egy része is alkoholos állapotban és többnyire kocsmákban történt. A 305/1758. pörben Boros Jutka 18 éves leánynak „A’ Turiné Korcsmáján” volt mulatozása és ott ivott a katonákkal, de „[…]Csak a ketteivel vólt kőzőm egyszer egyszer[…]” A 306/1763. pörben „Gaján Ilona az Hajdai korcsmán ivott a’ Németekkel és ott számtalanszor paráználkodott[…]”

Némelyek az italkészítésben ínyenc mesteri fokra fejlődtek, és magukat kínáló, egyre különlegesebb keverékeket állítottak elő. A mézes bor közönséges volt, minden kocsmában mérték. A 76/1748. pörben a legény „eget borért”, vagyis égetett borért ment a kocsmába. Ez lehetett borpárlat, de inkább is pálinka. Magyary-Kossa Gyula Pápai Páriz Ferencre hivatkozva[1502] például a rozsólis-ról írt, amely ágyaspálinka volt. Ezt úgy készítették el, hogy különböző fűszereket 3-8 napig pálinkában áztattak. Egyes fűszernövények a készítményt színesre festették. Vidékünkön az ágyaspálinka a mai napig úgy készül, hogy az üveg aljára többféle aszalt, vagy frissen szedett és összevágott gyümölcsöt helyeznek, majd pálinkát rétegeznek fölé. Több hetes, hónapos összeérés után a kiáztatott gyümölcsről leöntött pálinkát fogyasztják. Whisky jellegű égetett szeszt is készítettek, mert a vásárhelyi tanácsnak tilalmaznia kellett a gabona ilyen jellegű fölhasználását: „Minden féle életből a pálinkának főzése tilalmaztatik.”[1503] Úgy voltak vele, hogy a lakosság elsősorban táplálkozzon és ne igyon.[1504]

Nem véletlen, hogy a vizsgált korban az alkoholfogyasztás általánossá vált. Ezt bizonyítják az általunk gyűjtött pörök is. A 408 büntetőpör közül 54 esetben motivált az alkohol, ez 13,2 százalékot jelent. Különösen szembetűnő volt az alkoholos befolyásoltság a nemi erőszaktételek és a fajtalanságok során, de rendre megtalálhatók az általunk nem vizsgált, egyéb bűntények: a lopások, „erőszakos ragadozások” vagy rablások stb. között is. Gyűjtésünkben a következő esetekkel találkoztunk:

A 18/1824. pörben „[…]Halasi Sámuel Felesége ugy le részegedett hogy az ház ban el esvén Kiment és az Italt engedelemmel légyen mondva a Ház előtt Kihányta[…]” A 36/1796. pörben a vádlott így vallott: „[…]olly boros voltam, hogy más vezetett Házamhoz is[…]” A 40/1827. pörben hangzott el ez a jellemzés: „[…]szőrnyű rosz asszony az, nagy kurva[…] mindig a’ katonákkal ivott a’ Kortsmába.”

A 47/1756. pörben a megvert asszony így beszélt az alkoholbefogadó képességéről: „En bizony 3. vagy 4 fazék mézes bort[1505] ittam meg és mind kihánytam, betegis vagyok belé[…]” A 48/1756. pörben az agyonvert koldusasszony „részegis vólt.” Azt mondotta előbb, hogy „[…]boros vagyok, egy kis Palinkat ittam[…]”[1506]

A sör ivása ebben a korban a nép között még nem gyakran fordult elő. Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerték! Inkább ritkábban jutottak hozzá és gyöngébb alkoholtartalma miatt kevésbé becsülték. Az alkoholmámort kereső embernek az a célja, hogy a szesz hatása minél hamarabb bekövetkezzen. A sört elsősorban az „úri” és a polgári réteg fogyasztotta. A Károlyi család már a 18. században német serfőző mestereket hozatott birtokaira. Vásárhelyen a 19. sz. elején serházat építettek. (Az előtte álló tér elnevezésében a név máig fönnmaradt.) A 70/1805. pörben azt kérdezték a nemi erőszaktevő, részegségéért többször büntetett gazdától, hogy bűncselekedetét miként tette? Így válaszolt: „Én nem tudom tettem é, vagy sem, mert seres vóltam[…]”

Az 51/1769. pörben a vádlott így vallott: „[…]az Ányássi Kortsmára mentem[…] Bort inya, az hol=is bele izeledvén ă borba, egész setét etszakáigh ott ittam[…]” Az 52/1775. pörben vallotta a férj, hogy feleségét „[…]haragomban, boros is lévén, egy gyalog Széket fel kaptam és fôben hajtottam[…]”

A 61/1758. pörben „Tok Ersok edjűtt ivott a Katonákkal, megis reszegedett[…]” A 64/1763. pörben Nagy Kata „[…]az el mult Eőszszel ă rosz emberekkel, egyik háztól a másikhoz járt bor innya[…]” A 105/1735. pörben a vádlott „[…]Számtalanszor s- maid szászoris, mihelyt egyszer kétszer ivott[…]” vétkezett is. A 136/1765. pörben beszélte a lány a legényről, hogy „[…]egész nap azután egyűtt is ittam vélle[…]”

A 156/1774. pörben „[…]Molnár András Ur részeg fejjel bé jőtt az ivó házba[…]” és ott szeméremtestét mutogatta. A 169/1796. pörben megtudjuk, hogy kézfogót tartottak és az egyik vendég lerészegedvén, megoldott gatyában akart az asszonnyal táncolni. A 180/1758. pörben a vádlott vallotta: „[…]magam megh borosodván[…]”

A 184/1777. pörben a lány együtt töltötte az éjszakát a juhásszal, annak bundája alatt, a vásárhelyi Hajda vendégfogadóban. Csak azért nem tudta, hogy közösült-e vele, mert „boros volt.” A 194/1744. pörben „[…]sokáig részegeskedtek egyűtt[…]” A 197/1745. pörben „[…]boroztak, a’ Tanút is kinálták[…]” Azt is látták, hogy „aluttak részegen[…]” A 204/1756. pörben is „[…]boros vólt a Legény[…]”

A 223/1763. pörben „[…]ott lévén[…] Satora, melyben bort arult tőbbnyire ott mulattak, és paraznalkottak edgyűtt[…]” A 224/1763. pörben az asszony azt vallotta, hogy azért volt fogva, „[…]mivel részeges voltam[…]” Az urát is azért hagyta el, „[…]mert a bor italomért sokat kínzott az Uram.” A 227/1764. pörben így vallott a 37 éves asszony: „En, magam gonosságáért vagyok fogva mivel részeges vagyok[…]” A 237/1771. pörben „[…]egyűtt ittunk Erdős Kata Korcsmájában[…]” — vallotta az egyik vádlott. A 238/1771. pörben „[…]ö inkább csak bor innya járt[…]” oda.

A 239/1774. pörben a vádlott így vallott: „[…]az Korcsmában be vetődvén többet ittam, mint sem kölletett volna[…] meg is részekedvén[…]” A 246/1777. pörben olvasva megtudjuk, hogy „[…]borral, palinkával tartotta[…]”; míg a 238/1771. pörben „[…]ö inkább csak bor innya járt[…]” oda. A 255/1783. pörben „[…]Baginál edgyütt ittunk.” A 248/1778. pörben kérdezték a 27 éves Oláh Katát:

„Hány Némettel volt közöd?

Kettővel közösködtem csak lenyomtak, és meg tették mind a ketten egymás utánn

Hogy mertél vellek paráznalkodni?

Mert részeg voltam[…]”

A 253/1781. pörben „[…]Csanyinénak is mutatta, aki eztán mivel részeg volt[…] meg hozván a Bort, ă meny asszony poharát meg is itták[…]” A 259/1797. pörben „[…]az asszony ismét a kortsmákat vette elöl járni[…]” A 268/1804. pörben vallotta a férfi: „[…]a Léány Pálinkával le itatott gajdos voltam[…]” A 290/1830. pörben „[…]ell mentt a’ nevezett Asszonyhoz a’ Juhász borossan[…]” A 295/1738. pörben „[…]reszegségét ă[…] nevezett Asszonnak elégszer látta[…]” A 306/1763. pörben a kukta felesége a Hajda vendégfogadóban német katonákkal csoportban közösült. Azért cselekedte, mert „[…]hatan már akkor ott boroztak[…]” és „[…]igen reszeg voltam[…]”

A 326/1765. pörben a férfi azért erőszakoskodott egy 8 éves kislánnyal, mert „[…]részeg vóltam[…]” A 328/1765. pörben az elkövető „[…]akkor boros is vólt[…]”, amikor a lányt megerőszakolta. A 338/1791. pörben „[…]nagyon részeg voltam” — beszélte a fiú, amikor erőszakot kísérelt meg a lányon. A 341/1809. pörben a férfi a cselédlánnyal erőszakoskodott, mert „[…]boros lévén tréfáltam vele[…]” (A tréfa jó durvának sikerült!)

A 355/1764. pörben „[…]az Aszszony meg nevezett szekeresse részeg lévén[…]” egy borjúval közösült. A 361/1774. pörben „[…]én akkor boros voltam[…]” — vallotta a legény, amikor egy borjút hágott. A 364/1825. pörben „[…]azon nap Bakó Ferentz lakossa boros volt[…]”, amikor szintén borjút erőszakolt meg.

A gyermekvesztések egy részében is kapcsolat van az alkohollal, sőt a szeszes italt abortív szerként használták föl. A 368/1754. és a 370/1758. pörben a vetélést pálinkába tett „fűvel”[1507] érték el. Az előbbi pörből idézünk: „[…]Palinkába két izromban, úgy mint estve reggel bé atta[…]” A 374/1780. pörben a csecsemőgyilkos „[…]Csontos Ersók rossz nyelvü, karomkodo es reszeges Asszony[…] többet volt részeg mint Sem józan[…]” A 379/1782. pör vádlottja azt vallotta, hogy „[…]meg is bűntettettem, hogy Korcsmákban jártam.” A 382/1803. pörben a vallomástevő „[…]Tolvajnak és részegesnek állítván a’ Feleségét[…]”

Ehhez a társadalmi képhez hozzátartozott az a körülmény is, hogy a Dél-Alföldön ebben a korban nagyon sok ivóhely volt, ahol gátlástalanul lehetett alkoholizálni. A vásárhelyi hirdetőkönyvekben 1835-ből két vonatkozó tilalmat találtunk: „Tapasztaltatván némelyek a Kortsmárosok kőzűl, hogy az ugy nevezett Pint voinra folytott édes borra szert tevén, azt a város borával — a Városi Kőzőnség kárositásával magokat gazdagitva méregették –[…]”[1508] „Tapasztalván a Betsületes város, hogy az alattomos bormérök ugynevezett Kurta Kortsmák[1509], a Városnak tettemes kárositásával felettébb meg szaporodtak — Melyre nezve az íllyen szant szandékos karositoknak ezennel tudtukra adódik, hogy ha ezentúl illyen esetbe kapatnak, — boraik minden, bor méréshez való edényekkel együtt tőllők el hozatnak ‘s Confiscáltatnak -”[1510]

Magyary-Kossa Gyula a térség legnagyobb települését így jellemezte: „Szegeden már a 18. század közepén (1750-ben) 81 kocsma, 53 pálinkamérés és 16 sörmérés »virágzott«[…]”[1511] Ezek után vizsgáljuk meg, hogy időrendben hány italmérést találtunk a vizsgált területen és korban, az általunk gyűjtött büntetőpörökben.

1. A 197/1745. pörben „Gajdosi kortsma” Vásárhely határában.

2. A 76/1748. pörben „Gyövi Kortsma” Algyőn.

3. A 4/1749. pörben „Bugaczij Csárda”.

4. A 198/1752. pörben „Kutya Kaparas nevezetü Vendégh Fogado”.

5. A 60/1757. pörben „Kórógyi Csárda”.

6. A 305/1758. pörben „Túriné Korcsmája” Vásárhelyen.

7. A 63/1759. pörben „Sáregy házán a Csarda”.

8. A 125/1759. pörben „Thesi Ser Csap Szék”.

9. A 126/1760. pörben „Tapay Korcsma”.

10. A 325/1762. pörben „belsű Korcsma” Csongrádon.

11. A 219/1762. pörben „Mámai Vendég fogadó”.

12. A 306/1763. pörben „Hajda” Vásárhelyen.

13. A 64/1763. pörben „Czirok Kata Korcsmája” Vásárhelyen.

14. A 223/1763. pörben „Kaszaperi Vendég fogadó”.

15. A 223/1763. pörben „Száraz ér mellyet valo Nagy Hajlasy Korcsma”.

16. A 91/1764. pörben „Kaparás nevű Csongrádi Korcsma”.

17. A 183/1766. pörben „Putri Nevű Csárda”, a Szentpéteri pusztán, Kárász úr tulajdonában.

18. A 183/1766. pörben „Horgosi Csárda”.

19. A 288/1766. pörben „Csanyi Csárda”.

20. A 228/1766. pörben „Karasz Uram csapszéke”.

21. A 228/1766. pörben „Horgas Szent Péteri Korcsma”.

22. A 228/1766. pörben „Karasz Uram vendég fogadója”.

23. A 228/1766. pörben „Sáregyházhalmi Korcsma”.

24. A 140/1766. pörben „Konti csárda”.

25. A 232/1767. pörben „Sámsoni csárda”.

26. Az 51/1769. pörben „Ányássi Kortsma”.

27. A 237/1771. pörben „Erdős Kata Korcsmája” Vásárhelyen.

28. A 156/1774. pörben „az ifjú Aradi Kakas nevű korcsma” Szegeden.

29. A 157/1775. pörben „ă Tére Hidnál lévô Korcsma”, másutt: „Csárda”.

30. A 158/1775. pörben „Hajdai Csárda” Vásárhelyen.

31. A 184/1777. pörben „Kádár Kortsmája„ és „Hajda” Vásárhelyen.

32. A 335/1780. pörben „Homoki Csárda”.

33. A 252/1781. pörben „Szépe Korcsmája” Vásárhelyen.

34. A 379/1782. pörben a „szegedi kaszárnya előtt lévő korcsma”.

35. A 379/1782. pörben „az kukoricza Varoson Kyrják Korcsmája” Szegeden.

36. A 186/1782. pörben a „Mészár Székek mellett lévő kortsma” Szegeden.

37. A 186/1782. pörben a „Kaszárma előtt való Kortsma” Szegeden.

38. A 34/1790. pörben „Sár egy házi Korcsma”.

39. A 321/1792. pörben a „Sáregyházi korcsma”.

40. A 299/1798. pörben „Thesi Ser Csap Szék”.

41. A 261/1798. pörben „Sámsoni Kortsma”.

42. A 301/1805. pörben „Tisza szélén lévő kortsma” Szegednél.

43. A 405/1819. pörben „Nemes Mónus Kotsma” Vásárhelyen.

44. A 405/1819. pörben Kmetykó János „Koplalói Kortsmá”-ja Vásárhelyen.

45. A 405/1819. pörben „Pék Kortsma” Vásárhelyen.

46. A 405/1819. pörben „Görbe Kortsma” Vásárhelyen.

47. A 405/1819. pörben „Arany-potyka” Vásárhelyen.

48. A 178/1824. pörben Fulai kocsmája Vásárhelyen.

(Nem minden pörből lehet megtudni, hogy a csak említett ivóhely a térség melyik településéhez tartozott. Ahol ezt megjelölték, odaírtuk.)

6. KURVÁLKODÁS

Ősi ösztöneink közül az egyik legmarkánsabb a fajfenntartó. Ez a belső késztetés gyakran olyan erősen jelentkezik, hogy ideiglenesen egy sor más, fontos ösztön-megnyilvánulást képes elnyomni, és akár önpusztító módon is fölszínre tőr. A szexuális vágy kiélése mélyen visszanyúlik az állatvilágba, vagyis idősebb az embernél. A humanizálódó szexualitás részben már a szubhumán főemlősöknél is tanulmányozható.

A szexuális kívánalom kiélését az emberi társadalom az erkölcsi normák megteremtésével kezdte korlátozni. A kurválkodás egyidős a civilizált emberrel. Gyakran „ősi mesterségnek” nevezik, és erkölcsi megítélése koronként, népenként, sőt társadalmi rétegenként eltért. A szerelmi szolgáltatás lehetett az állam, sőt a vezető vallás vagy kultusz által támogatott, ill. megszervezett, legális tevékenység. A középkor óta inkább csak megtűrt, majd mind inkább üldözött szakma. Minél jobban tiltották, annál jobban terjedt. Az bizonyos, hogy a társadalom képtelen meglenni a bordély intézménye nélkül, és e téren állandó tiltás, támogatás vagy tűrés, azaz kettős magatartás érvényesül, de maga a tevékenység mindig fönn marad. Háborúk, rendkívüli körülmények, ínség esetén kiterjed. Azok a személyek, akik erős akaratukra hivatkozva megfékezik magukban a túlburjánzó nemi késztetést, nézzenek szembe azzal is, hogy ösztönéletük milyen erővel jelentkezik, kutassák ki mennyi a nemi hormonszintjük, és ne ítélkezzenek!

Az ember kultúrtörténetének hajnalán a sumér-akkád, asszír-babilóniai INNIN–ISTÁR-kultusztból eredően több vallás ismert papnőinek bordélyozásáig terjedően, sokfajta szervezett kéjelgés volt. Hamarosan már kultusz sem kellett hozzá. A prostitúciót Kínában ősidők óta gyakorolták, és a középkorban „magas szintre került”.[1512] Japánban szinte minden faluban voltak nyilvános házak, ahová a szegények adták be a lányukat. Ezek „[…]tizennégy éves koruktól huszonkét éves korukig voltak kötelesek ellátni foglalkozásukat, utána férjhez mehettek. A szegény sorsú japán férfiak általában az örömházakból nősültek.”[1513]

Az ógörögöknél a vallási prostitúció során, az „[…]APHRODITÉ-szentélyekben leányok százai adták át magukat korlátlan szeretkezésre az odagyűlő férfiaknak. Ezek a lányok szüzességüket áldozták fel az istennőnek, hogy kegyeit elnyerjék, a rítust végrehajtó férfiak pedig ingyenesen és minden további kötelezettség nélkül részesülhettek a nemi örömökben.”[1514]

Ugyancsak a görögöknél találjuk a HETAIRÁKAT, ezeket a művelt társalgónőket, akik barátságukat pénzért árulták, tehát ideiglenesen töltötték be a férfi életét. A rabszolganők ágyasok voltak, csak a testi szükségletek kielégítését szolgálták.[1515]

Raj Tamás az ókori Izrael szerelmi életéről írva megjegyezte, hogy a Biblia ugyan tiltotta a prostitúciót, azért az mindig volt.[1516] Kiss Imre az arabokról szólva hasonló helyzetet közölt. A Korán szigorúan tiltotta a prostitúciót, az azonban ennek ellenére élt.[1517]

A középkori európai keresztény világ erkölcsei mélyen gyökereztek az ókori „pogány” kultuszokba, és a prostitúciót az inkvizíció sem tudta kiirtani, csupán korlátozta, ill. egyes megnyilvánulásait „megszelídítette”. Ugyanakkor ara is bőven találunk történelmi példákat, hogy e tevékenység minden addiginál vaskosabb formában jelentkezett.

Klaniczay Gábor írta, hogy a tiltások ellenére, a 11-12. században a tanácsok által ellenőrzött bordélyok létesültek. A prostituáltak 30 év fölött férjhez mentek. Ilyen intézmény volta a középkori fürdőház.[1518] Buda Béla arról számolt be, hogy Kolumbusz 1493. március 15-én tért vissza az óhazába. 1495-ben a szifilisz már Magyarországon pusztít! Egy-egy országos, nagy ünnepre többezer prostituált érkezett az adott városba. Az egyház tagjai is rendszeresen használták a prostituáltak szerelmi szolgáltatásait. (1499-ben a 60 év fölötti Bakócz Tamás esztergomi érsek szifiliszét kezeltette.) A katonaság a 18. sz. végéig mindenfelé szabad szerelmi prédának tekintette a lakosságot, de ettől eltekintve, a seregeket prostituáltak kísérték.[1519]

A törzsi kultúrákban élő természeti népeknél szintén a tiltás és támogatás kettős erkölcsi normáját alkalmazták. A számtalan, ismert példa közül a következőket ragadjuk ki. Antoni Judit írta, hogy „[…]a Mikronéz Palau-szigeteken az egyik falu főnöke 10 hónapra kölcsönadott egy másik falu főnökének egy csoport leányt, akik e falu férfiházában éltek 300 napig, mint e falu férfiainak szeretői.”[1520]

Sárkány Mihály Fekete-Afrika törzsközösségeit vizsgálva, az ilatongákról többek között megjegyezte: „Előfordult az is, hogy pénzért vagy ajándékért szeretkeznek valakivel.[…]”[1521] Ha az eset kitudódott, a férj tehenet követelhetett fájdalomdíjként. Nyugat-Afrikában „A hauszák körében elterjedt szokás, hogy az asszonyok többször váltják fel életükben a feleségi állapotot a prostituáltéval. Helyzetük ezzel egyáltalán nem romlik, újraházasodási esélyeik pedig egyenesen javulnak.”[1522]

Magyarországon újkori történelmünkben a prostitúció és a kurválkodás bizonyíthatóan a török hódoltság alóli fölszabadító háborúkban jelentkezett, és a vendégfogadókban mind inkább intézményesült. 1686-ban a soproni közgyűlések szóvá tették, hogy „[…]egyre másra tűnnek fel a városban a munkát kerülő, csavargó nőszemélyek, akik más, tisztességes lányokat lebeszélnek a munkába állásról és szajhaéletre csábítanak[…]”[1523] Egy évvel később a téma ismét a közgyűlés elé került, ugyanis mind nagyobb gonddá nőtt a városban a zabigyerekek kérdése. A tanács dühösen válaszolt: „Mindenki jól tudja, hogy a városi bíróságnak milyen eszközei vannak, és nem tud minden szögletben kurvákat hajkurászni.”[1524]

Tárkány Szücs Ernő írta, hogy „A múlt század [19. sz.] közepétől váltak általánossá a bordélyházak, amelyekben hatósági ellenőrzés mellett, [a] tulajdonos vállalkozása folytán álltak szexuális célra rendelkezésre, teljesen üzleti alapon[…] Sokan kaptak közülük betegséget, amit azután továbbadtak[…]”[1525]

A török hódoltság alóli fölszabadító háborúk idején a Dél-Alföldön elpusztultak a még fönnálló falvak, városok. Vásárhely pl. 8 évig volt lakatlan. A táj elbujdosott, ill. elmenekült lakossága, továbbá a földes urak által betelepítettek a már korábban tárgyalt kettős erkölcsi normák között éltek. Egyfelől a területen működő két vezető keresztény, keresztyén egyház, a római katolikus és a református, az újjáalakuló tanácsi elöljárókkal szigorúan őrködött a családi élet és a nemi erkölcsök tisztasága fölött. Másfelől, a nép között a hosszú háborúskodással, bujdosással, analfabétizmussal járó farkastörvények uralkodtak, amelyben a szexuális szabadosság a középkori durvaságokat sem nélkülözte. Ennek megfelelően, középkori jellegű, szigorú törvényeket érvényesítettek. A katolikus egyház a paráználkodást „halálos bűnnek” bélyegezte. A közösülés a házaséleten belül is csupán a gyermeknemzést szolgálhatta, és nem az egyéni örömszerzés módja lehetett. Ezekből következett, hogy a szexuális ”bűncselekményeket”, különösen az üzletszerű kéjelgést, a 18. században, kezdetben halállal sújtották.

A nemi ösztön ebben a korban is nagyon sok embernél erősebben jelentkezett, mint a halálfélelem, és a szexuális bűnesetek száma a közönséges tolvajlások, betyárkodások számával vetekedett. A gyűjtött büntetőperek alapján vizsgáltuk a jelzett kor kurválkodásának történetét. Elsőnek a kurva szó — meretrix; scortatrix = szajha — helyi jelentéseit és a bennük rejlő fogalmakat tisztázzuk.

A Dél-Alföldön kurvának számított az a nő,

1. aki szerelmi vétségbe törvénytelen párkapcsolat során került. (Ezek lányok voltak.)

2. Aki a törvényes férjét megcsalta. A „megcsalás” alatt nemcsak a közösülést kell értenünk, hanem más szerelmi, szexuális cselekményeket is. (Pl: titkos találkozások, levelezések, testi, lelki vonzódás és ennek egymás tudtára adása, csókolózás, petting; ezek bármelyike — a közösülést is ideértve —, ha a nő ezen cselekményeivel valamilyen csalódásáért a hites társán kívánt bosszút állni.)

3. Az a hajadon, férjezett, elvált, ill. özvegyasszony, aki promiszkuis életet élt, azaz szeretőit gyakran cserélgette, vagy párhuzamosan több szexuális társat tartott.

4. Aki szexuális vágyának kielégítése végett rendszeresen ismert és ismeretlen férfiakkal nemi kapcsolatot létesített. (Köztük olyan asszonyok is voltak, akik házasságban éltek. Kicsapongásaikról a család, különösen a férj vagy tudott és ezt eltűrte, esetleg biztatta is rá, vagy nem tudott.)

5. Az a nőszemély, aki megélhetés vagy keresményhez jutás miatt időnként közösült, függetlenül attól, hogy társadalmi vagy személyes kényszer hatására cselekedett-e.

6. Aki rendszeresen, tehát ipar- pontosabban szolgáltatásszerűen kéjelgett; akinek ez volt a mestersége. Többnyire a nap minden órájában szexuális hajlandóságot kellett mutatnia. Később e szolgáltatásokat a hatóságok időben korlátozhatták.

Meg kell jegyeznünk, hogy e fölsorolás szerint az egyes csoportok között gyakran nagyok a különbségek. A szélsőséges megnyilvánulásokat mind a törvény, mind a nép másként ítélte meg és aszerint is büntették. Más csoportok között viszont csak árnyalati különbségek voltak, és az életvitelükben ezek a határok a későbbiek során összemosódtak.

A részletesebb vizsgálódás előtt röviden vissza kell térnünk a kurva szexuális cselekményének megítélésére. A közhiedelemmel ellentétben, nemcsak az számított kurválkodásnak, ha az együttlét közösüléssel fejeződött be. A szexuális érintkezésnek számtalan formája van az ún. szemerotikától, a triolitáson túl, a csoportos nemi orgiákig. (Leírást találtunk pl. egy hosszan tartó pettingről, amelyet már ebben a korban is a teljes nemi kielégülésig folytattak.)

A vizsgált pörök is többféle szexuális cselekedetet írtak le, így „csókolódást, tapogatást, ujjal való szüzességi vizsgálatot, »törökös élést« (anális közösülést), homo- és biszexuális érintkezést” stb. A kurva prostitúciós cselekménye során nem közösült mindig. A pörökben leírták, hogy a kocsmában egész este csókolózott és táncolt. Mást a tanúk sem tudtak rábizonyítani, de ez elegendő volt, hogy pörbe fogják. Ennek kettős oka volt. Az egyik az, hogy nem a hites urát ölelgette, tehát cselekménye mások számára rossz példával szolgáló, parázna bűn volt. A másik ok jóval reálisabb, az ti., hogy az elfogyasztott italért nem ő fizetett, hanem a gavallérja; vagyis a szórakoztatásért díjat fogadott el. Más kérdés, hogy a vizsgálaton igyekeztek kideríteni, hogy a nemi cselekedet melyik formáját gyakorolták, meddig „süllyedtek a bűn örvényébe”, hogy annak megfelelő szigorúsággal hozhassák meg az ítéletet.

Az elkövetett bűnesetek egy részében kimutatható, hogy a kurválkodásba, különösen az üzletszerű kéjelgésbe a nőket vitathatatlanul társadalmi kényszer sodorta, és tettüket a már tárgyalt szegénység, a súlyos megélhetési gondok motiválták. Azonban, nagyon sok elesett, koldussorban vagy cselédként dolgozó, kiszolgáltatott nő inkább a nehéz munkát és a sanyarú életet választotta, mint az erkölcstelen, de könnyebb életmódot. Vagyis, meggyőződéssel azt állíthatjuk, hogy a legtöbb kurvában hajlam is volt a léha élet iránt, és a partnerek változatossága színt vitt az életébe. Sorsát tehát elfogadta. Ezt az életmódot gyakran kereste és elégedett volt vele. Ez a kettősség jól érzékelhető a vizsgált bűnpörökben. A 386/1816. pörben a védő fiskális egy pör kapcsán ezt írta: „Itt a’ szerelemnek és a’ gyalázatnak az Ön szeretettel valo öszve ütközés szomorú következésit lehet Szemlélni.”

Arra a kérdésre, hogy miért váltak kurvává, a nők — a vizsgált pörök alapján — ritkán adták azt az őszinte választ, hogy azért, mivel jólesett nekik és kívánták a paráználkodást. Gyakori feleletük az volt, hogy „mert elment az eszem”, „elfogódott voltam” stb. Azután hivatkoztak arra, hogy bűnbe vitték őket; hogy a csábítás erősnek bizonyult, így a könyörgésnek és az indulatnak engedtek, sőt erőszakot tettek rajtuk.

Az okok között kutatva azután kiderült, hogy az asszonyok egy része azért vált kurvává, mert az ura lekezelte, nem becsülte, rosszul bánt vele, sőt éheztette, nem gondoskodott róla és rendszeresen, gyakran indokolatlanul veri. A nőt általában alacsonyabb rendűnek tartják. Sajnálatosan ebben a fölfogásban a Biblia vulgáris félreértése is vétkes. Az első asszony, Éva már elkövette a csábítás bűnét, a nő csak tisztátalan, „asszonyi állat”. A római katolikus és még néhány vallás előírásában a papok nem is nősülhetnek. Nem egy vallás a templomokban, gyülekezeti helyeken a nőket külön ülteti, ill. elkülöníti a férfiaktól és bizonyos vallási rítusoktól. A feudalizmus kori nő hátrányos helyzetéért úgy állt bosszút, hogy megcsalta a férjét és ott szerzett magának szeretetet, örömet és nemi kielégülést, ahol ezeket valamilyen formában megkapta.

A kéjelgésnek a legkülönbözőbb módjai alakultak ki, és ezen parázna cselekedetek elkövetésének többféle helye létesült. Ezek szerint a kurvák is „kasztokra” különültek. Elsőnek ismerkedjünk meg a legjobban elterjedt „szabad személy” fogalommal. (A personam liberum; libidinosa vita = szabados élet fogalmak gyakran megjelennek.) Tárkány Szücs Ernőt idézzük:

„Az Alföldön majd minden kocsmában működtek a »személ«-ök, akik formálisan ugyan kiszolgálólányok voltak, de hamar, sokszor éppen a kocsmáros üzleti érdekeiből és kívánságára férfiakkal is foglalkoztak[…] A szabadlányok saját zsebre dolgoztak, és magánházaknál laktak[…]”[1526]

A szabad személynek ritkán volt védelmezője vagy munkaadója. Inkább az utóbbi volt gyakoribb, aki kihasználta, üzletében saját javára engedélyezte a nő tilalmas nemi tevékenységét. (Pl. a kocsmárosok.) A „futtató” — aki a kurvákon élősködik és kényszert alkalmaz — a mai értelemben még ismeretlen volt. A szabad személyek többnyire teljesen függetlenek voltak, akik egyik nap itt, másik nap amott tevékenykedtek. Egy-egy jómódú szeretőnél akár hetekig is élősködtek, míg tovább álltak, mert a kötöttséget, megszokást nem viselték el, mindig a változatosságot keresték.

Vajda Mária balmazújvárosi adatközlői még ismerték a szabad személyeket. Az egyik vallomástevő így szólt a hortobágyi rideg pásztorokkal kapcsolatban: „[…]ha elmentek a kocsmába vagy a vásárba, ott bijon kirázták a kík gatyát alaposan. Mer ugyi vótak olyan szabad nőcselídek, mer ahogy az ördögnek is gyújtanak világot, hát nekik is híbe-hóba csak vót olyan napjok, hogy hát tudták a termíszetjöknek a követelísit teljesíteni.”[1527] Egy másik vallomástevő szerint: „Vótak olyan menyecskék, akik adtak egy kila szalonnáir is, vagy elmentünk a szabadjányokho a kuplerájba, meg az azelőtti világban majdnem minden kocsmában vótak ilyen borjányok.”[1528]

Kiss Lajos a hódmezővásárhelyi vásári körülményeket ismertette: „[…]a sütögető sátrakban szembetűnő, szép személyű ún. szabadlányok vonzották a sátorba a vendégeket, megnyerő külsejükkel, dalolásukkal. Nem üzleti lányok voltak ezek, hanem magánháznál lakó, maguk kezére dolgozó fiatal fehérnépek. A sátor végében ponyvával elkerített helyen vacok állott, ott fogadta vendégét a szabadlány.

Mikor a sátort megnyitották zeneszó mellett, a szabadlány a sátor elé kitett asztalra felugrott, és ott táncolt térdigérő szoknyában, borosüveggel a kezében, a rengeteg nép bámulata mellett.

Ha nem volt vendég vagy kurafi, a szabadlánynak ki kellett állani a sátor elé, ahol a pecsenyét sütötték. Ott fitogtatta magát kackiásan kiöltözve[…] Karja, melle szabadon hagyva[…] Arca kifestve[…]

Az 1890-es évektől elmaradtak a szabadlányok a sütögető sátrakból.”[1529]

A 223/1763. pörben a gyulai vásárban, sátorban bort ittak és paráználkodtak. Ez jelzi, hogy a szokás már a 18. sz. közepén is Alföldszerte élt.

Tárkány Szücs Ernő a „közösanyák”-ról fogalmazva, többek között megemlítette, hogy ők „[…]a szilajpásztor rideglegényekhez, tehát nőtlen legényekhez jártak ki a pusztára, de a többi pásztornak is rendelkezésére álltak. A nyugtalan, bővérű nők fehérnemű-javítás vagy mosás ürügyén keresték fel a pásztorokat.”[1530]

A 19. században az erkölcsi normák többször is változtak. A reformkorban már sokat enyhült a társadalom szigora. A szexuális cselekmények és a házasság elleni vétségek megítélése az elkövetőkre nézve kedvezőbbé vált. A 386/1816. pörben a védőügyvéd ezt írta: „Most pedig a’ midôn már tapasztalhatni, hogy mind az emberi érzékenységek naprol napra jobban pallérozódnának, mind az erköltsi ki miveltetes oriási lépesekkel haladna előre[…]”

A szabad személy kifejezést — miként a 388/1818. pörből kitűnik — a férfiakra is alkalmazták, de elsősorban mégis a nőket illették így. Több jelentése volt. Ezek közül a legáltalánosabb értelmezése: a nem házas, azaz a házasság kötelékétől nem „béklyózott”, nem foglalt, tehát szabad embert jelölte.

A szabad személy második jelentése erkölcsi tartalmú és szintén gyakori volt. Eszerint, a szabad személy szexuálisan, nemi erkölcsében volt szabad. Cselekedeteivel nem tartozott senkinek sem elszámolni, szabados, „erkölcstelen” életet élt. Főleg az ilyen nőt tekintették szabad prédának, akit nem lehetett ellenőrizni, mint a házasságban élőt.

Végül olyan, elsősorban alacsony társadalmi rétegekből származó, pórszemélyt is jelentett, akit munkaköri viszony, házasság, családi függőség, földesúri vagy hatósági kötelem nem korlátozott. Szabadon élhetett, és ide-oda vándorolt. Ez utóbbi azért volt különös, mert éppen a jobbágyszármazásúak szabad költözködését szigorú törvény szabta meg, és csak indokolt esetben kaptak ún. Személyes levelet, amely kötött időre és helyre vonatkozó utazási engedélyt jelentett. A szabad személy ezzel nem sokat törődött, vagy „szolgáltatása” fejében a hatósági ember mindig hozzájuttatta a szükséges úti okmányokhoz. A 302/1825. pörben például az asszony „[…]a’ Verbunkal járt […majd] a’ bujtárokkal tartott.”

A szabad személy így minden cselekedetét szabadon határozta meg. A feudalizmusban gyanús volt, az életmódja kihívó. Könnyen került vád alá, mert védelmet nem élvezett és nem álltak ki mellette. Nem egy vidéken üldözték őket, vagy megszégyenítették. Szabad életmódjuk rögtön fölvetette azt a kérdést, hogy miből élnek — méghozzá többnyire nem rosszul, divatosan, kirívóan öltözködve —, amikor sokan nehéz munkával is sovány koszton tengődtek, ócska ruhákban jártak. Az irigység gyorsan a nyomukba szegődött és okkal vagy anélkül, kurva, boszorkány, tolvaj jelzőkkel illették, avagy be is pörölték őket. Különösen nehéz helyzetbe kerültek, ha „fattyat vetettek”; ill. sokan akkor váltak „személlyé”, amikor a baj megtörtént. Hasonló helyzetet írt le Kapros Márta az ipolymenti falvak népi gyakorlatából:

„Sokan közülük »nem rendes személy«-ekké váltak. Mint falujukban tudni vélik, mind gyakoribb lett a partnercsere, nem volt ritka, hogy családos emberrel folytattak viszonyt vagy léptek alkalmi kapcsolatba. Életformájuk egyre ziláltabbá vált, a falu közössége egyértelműen elítélte, kirekesztette őket.”[1531] Ezután többnyire vándoroltak és gyakran a Monarchia több államában is megfordultak, de az északi országrészből leggyakrabban a termékeny, jobb megélhetést biztosító Alföldre vették útjukat. Magyary-Kossa Gyula a szabad személyek meghatározására ezeket a fogalmakat jelölte meg: „libera persona = tisztátalan, fajtalan személy; meretrix.”[1532]

A szabad személyek ún. házakban telepedtek meg. Különösen sok akadt belőlük Hódmezővásárhelyen, főleg a tabáni és tarjáni ősi városrészekben. Az itteni lakosság ezeket az örömtanyákat „dorbézoló házaknak” is nevezte és a bűn fészkének tartotta. Ide katonák, pásztorok, polgári személyek, tisztviselők, iparosok, tehát különféle rétegbeli házasságtörők jártak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ahová becsületes, vallásos, erkölcsös és házasember a lábát sem tette be! Itt ittak, dajvékoltak, mulatoztak és szeretkeztek. Nem egyszer csoportos szexuális tevékenységekben is részt vettek, máskor pedig a partnereiket megzsarolták. Ezekbe a társaságokba alkalmanként meghívott „tisztes” férjes asszonyok is megfordultak, kiegészítve az otthoni, egyoldalú választékot.

A 223/1763. pörben így vallott az asszony: „[…]nem csuda, hogy en Kurva vagyokis, mert En Iffju vagyok, az Uram esztendeig sem jon haza[…]”, ugyanis katona volt. Ezekben a házakban máskor férjüket elhagyott asszonyok húzódtak meg a szeretőjükkel, mint pl. a 286/1827. pörben, ahol „[…]egy bizonyos gyanús Háznál Hit nélkül élő Személyeket találtam” — vallotta a följelentő.

A 37/1805. pörből kiderült, hogy Vásárhelyen, a Lakhat nevű városrészben „[…]akőtél verő János háza akkor is mostis egész Bordélly ház[…]” volt. Az 58/1738. pörben panaszolták, hogy „[…]ă féle rosz hazánál ne vólna[…] gyakran három s- négy rendbéli is vagyon házánál[…]” A 64/1763. pörből megtudjuk, hogy „Nagy Kata házához mindenféle Csikós, Gulyás, Juhász jár reszegeskedni[…] Soha nincsen rosz eletu Aszszony nélkűl az háza, Kurvákat szokott ott tartani[…]”, és peresze közöttük ő volt a legrosszabb kéjnő.

A 65/1766. pörből ismert, hogy az öreg Dencsiné és társa fiatal nőket kerített, akik tehetős férfiakkal közösültek, „[…]majd ök meg lesik[…]”, rajtaütnek és megzsarolják a gavallért: „[…]majd ezis fog fizetni[…] s. akkor alkura kérték a’ Görögöt es 50 f[orintot] kértek tölle[…]” A 68/1782. pörben Kurczina Jánosné fiatal asszonyokat kerít a közösülőknek, még „[…]éjczaka is ki csalta a’ szőllőbe a’ Menyecskét a’ Legényhez.”

A 79/1748. pörben az asszony a házában egy kamrát tartott, és az odacsalt gavallérokhoz „jó nevű asszonyokat” csábított. Így beszéltek róla: „Budainé azzal dicsekedett, ez az én baszató komorám, és teged is engemis meg baszhtak abban[…]” A 94/1766. pörből megtudjuk, hogy „Zsiros Peláék házok dorbézoló ház[…] Minden rossz ott hellyet talált[…]” A 131/1762. pör egyik vallomása szerint, „Sugárékhoz minden féle rosz járatos.” A 194/1744. pörből ismert, hogy az asszony „[…]mint egy bordély házban részegeskedett a pásztorokkal, azoknak dallott szajha módjára[…]”

A nők ezekben a házakban gyakran beígért pár koronáért, apró ajándékokért is képesek voltak szeretkezni. Egy részük az aktus után meg sem kapta a jutalmát, mert a „sírig hű szerető” megugrott, de erre számíthattak. Ugyanakkor sok nőhöz állandó gavallérok jártak, kialakult klienskörük volt, akiktől az utolsó fillérüket is kihúzták. Ezzel az üzletelés kiegyenlítődött.

Más kérdés, hogy a férfiak egy része „erkölcsi kötelességének” érezte, hogy fizessen. Ajándékát gyakran már a légyott előtt, mint „előleget” az asztalra tette vagy a közösülés után kedveskedett valamivel. Az eljárás ma talán különös és megalázónak tűnik, akkor azonban a pörökben egyetlen nő tiltakozását sem jegyezték föl, pedig sokan nem azért adták oda magukat, mert testüket árúnak tekintették, hanem szerelemből vagy egyszerűen kéjvágyból. A nemi élvezeten túl az ajándékot vagy pénzt ráadásként kapták. A pénzkeresés és az ajándék elfogadás ténye kibogozhatatlanul összeolvad.

Amikor Nagy Kata kurva a 64/1763. pörben az utcán az arra haladó násznép előtt fölfogta a szoknyáját és a „[…]czombját verte, mondván szép inak ezek, arra Sándor András mondotta néki. Eregy csúnya azzal eszed te [a] kenyeredet.” A 69/1783. pörben „[…]Pelikán Ferencz ki vevén Kendőiben be Kőtetett penzit az Asztalhoz vágta mondván, van pénzem Apollo adgyál Pinát pénzt adok [érte…]” A 150/1771. pörben olvasható a nőről, hogy „[…]ezen éjczaka farával 14 f[orintok]at keresett vólna.” A 153/1773. pörben nem sikerült az alku. Győri Ersók beszélte Gerhárd Jánosról: „[…] azt mondotta: egy kis pinát; de nem adtam[…]”

A 175/1810. pörben a lány beszélte mátkájáról: „[…]egyszer adott 5 f[orin]tot mászszor 8. f[orin]ton vett egy Pruszlikot egy keszkenőt, és Pántlikát[…]” A pör jegyzőkönyve megállapította róla, hogy „[…]feslett életű és testével kereskedő rosz személly[…]” volt. A 200/1755. pörből kiderült, hogy a kurafi „[…]Adott két s. három máriást[…]” a nőnek. Az asszony is jutalmazta a szerelmi teljesítményt, mert „[…]egy selyemel varrott s. v. gattya madzagot adtam néki[…]”

A 205/1756. pörben vallja a férfi: „[…]Ingvállat, keszkenőt, s. egyébb holmi aprólékos jószágotis adtam néki[…]” A 227/1764. pörben vallja a nő: „[…]Csorba Szabo Miskávalis paráználkodtam[…] kinekis adós voltam 1. Máriással, es egy petákkal, s ennek fejébe el engedte.” A nő jó szeretőnek bizonyulhatott, mert a férfi cserében a kitartását is vállalta volna. „[…]Eö ugyan eleget hivott[…] hogy ne dolgozzam csak mennyek ki vélle[…]” ti. a szállásra — vallotta.

A 235/1769. pörben férfi prostitúcióval találkozunk. Így vallott a kurafi. „[…]Szabo Ilonával [volt] közöm[…], de ez engemet pénzen vet meg, mert borra valot mindenkor adott, a’ mikor vélle kőzősködtem[…]” A 261/1798. pörben a fizetség a hallgatás ára volt. Így vallott a nő: „[…]közösködött vélem[…] ezért adott nékem két garast, meg parantsolván, hogy Feleségének meg ne mondgyam[…]”

A 275/1813. pörben így panaszkodott a férfi: „[…]Jussomat […]azért is tartottam hozzá, hogy én ő néki szegény Legény léttemre kész pénzt adtam 35 R[hénes] f[orin]tokat, sajtot, bárányt, s más effélét is, és mindenkor jó szívvel viseltettem hozza, meg is ö engemet, régi Szeretőjét, el hagyott[…]” A „jó szívvel viseltettem hozzá” ráadás volt, hiszen nem lett volna köteles érzelmeit is átadni, a beszédében ezért hangsúlyozta ki ezt. A 292/1836. pörből megtudtuk a nőről, hogy a szeretője „[…]Egy koből vetés beli igéretek Melet az Labomrol levet”.

A 297/1755. pörből kiderült, hogy a szerelmi szolgáltatásért járó fizetséget még a hatóság is féllegálisan elismerte. Így panaszkodott a nő a vallatáskor: „[…]azzal ámitott: hogy ő majd jó ruhát tsináltat nékem és 100 f[orintot] is ád, tsak engedgyek néki, s engettem[…]” A tárgyalást vezető meg is kérdezte tőle, hogy a férfi „Meg fizette é?”, de a béradás elmaradt, ezért a nő az igazát kereste. A 317/1762. pörben is a nő kárvallásról panaszkodott: „[…]ha ugy mond engedek néki soha meg nem fogy a pénzem annyit ád[…]” — vallotta szeretőjéről, de a fizetésből nem lett semmi.

A 340/1796. pörben a férfi beszélte. „Valamely aszszony[…]ajánlván magát a buja tselekedetre ugy, ha nekie egy Juhot adnánk[…]” A 350/1816. pörben a lányt a nagybátyja élte, méghozzá „[…]sok ígérettekkel, hogy t[udni] i[llik] ruhát annyit fog venni, a mennyi tsak fog kelleni.”

Az örömházak másik típusára az volt a jellemző, hogy nem önállóan működtek, hanem szoros kapcsolatban voltak valamelyik közeli kocsmával. Amikor szükség volt a nőkre, a kocsmáros üzent neki, hogy jöjjenek vendéget mulattatni, más esetben pedig a vendéglős ezekbe a házakba küldte a testi szerelemre vágyakozókat. A 406/1838. pörben ez a mondat található: „[…]a’ Korcsmákban a’ személyekel társalkodott, mint Kocsis az Úrral.” Bár a nők maguknak dolgoztak, munkájuk „gyümölcséből” a kocsmáros is részesedett. Olykor a dologi haszonból, máskor a szexuális örömekből is kijárt neki.

A legtöbb csárdásné — korábbi szabad személy — elvegyült az örömlányok között és ő is „gyűjtötte” a vagyont. Volt persze kivétel is, ahol csak a „puffmama” szerepét töltötte be, vagy ezzel az üzleti ággal nem törődött. A 4/1749. pör egyik vallomásából megtudjuk, hogy „[…]Te kurva teremtette, ti az Uraitok keresményin isztok, basztok, ez a szegény Csárdásné nehezen keresi [a kenyerét], mégis az illyeket tarttyátok kurvák[na]k[…]” — kiáltozta egy férfi a helyi ivóban.

Az örömházak következő típusa a legszerényebb volt. Ebben általában egyetlen szabad személy tevékenykedett. Ritkábban magát ajánlgatva szerezte a vendégeit, akiket szobára vitt, de gyakoribb volt, hogy fölhajtót alkalmazott. Ez lehetett a prostitúcióból kivénült asszony, de olyannal is találkoztunk, hogy ezt a szerepet a lány anyja töltötte be.

Ezek a házak gyakran jó szolgálatot tettek a helyi hatóságoknak is. A 178/1824. pör tanúsága szerint, a vásárhelyi helyőrség német parancsnoka bevádolta a tanácsnál, hogy „[…]a Katonák kőzzűl sokan el romlottak, és az a gyanu volt hogy a’ Kortsmákba tartozkodo Személyektől[…]” A dolog kellemetlen volt a helyi Csernitsek seborvosnak, akinek kötelességei közé tartozott a kocsmák örömlányait ellenőrizni és kiszűrni a nemi betegeket. A felelősséget azzal hárította el, hogy a dorbézoló házaknál lévő, ellenőrizhetetlen kurvák terjesztették a bajt. Egy gyanús ház lakóit és a közeli kocsma örömlányait föl is adta. Szerinte nemes Gombos Ferencné házában és a Fulai kocsmárosnál lakó Burki Mária terjesztették a betegséget.

Részben a bűncselekmények megelőzésére, a közbiztonság fokozására, részben pedig az éjszakai dorbézolások, kurválkodások korlátozására szolgáltak azok a vásárhelyi tilalmak, amelyekhez hasonlót a vizsgált korban országszerte hoztak. 1810-ből származik az első: „A’ városban estvéli 8. órai harangozás után senkinek lámpás nélkül fel — ‘s alá járni meg nem engedtetik. –”[1533]

A másik tilalom 1838 telén született: „A ki tánczbeli köz mulatságot vagy Bálat adni akar az Járásbeli szolga Bíró Úrnak fel jelentse: — egyebaránt minden Kortsma bor vagy ser Csapszék pálinkás bolt és hasonló köz mulató helyek — a’ Nemtelenekre pedig Tiszti fenyitő pörbe fogás fenyitéke s Büntetese terhe alatt — a tulajdonos vagy haszon bérlö által télen 9 orakor, nyáron 10 orakor be zárattassanak.”[1534]

Szabad személlyé úgy is válhatott a nő, hogy egy „fejlődési” folyamaton ment keresztül. Az eladósorba került szűz lányok pártát hordtak. Ezt csak akkor hagyták el, ha elvesztették a szüzességüket. Ez volt a „pártából kivetkőzés”, amely jelenthetett hajadon vagy férjezett állapotot is. Ezután a fejét főkötővel kötötte be. Ezzel azt tudatta, hogy már valakié: a hites uráé vagy a szeretőjéé. Amikor a fejkötőt is elvetette, lemondott az „asszonyságáról”, vagyis szabad személlyé vált, akit meg lehetett kapni, ill. tettével egyetlen férfinak sem tartozott elszámolni. Ezzel a madár kirepült az „aranykalitkából” és vágya szerint ágról ágra szállt.

A kurvák jelentős része katonákkal tartott kapcsolatot. Leggyakoribb eset az, ha a férj katona és mivel évekig távol volt, az asszony megcsalta. A feudalizmusban a „katona feleség” státusz gyakran elegendő a kurvasághoz. Nem egy katona neje még azután is szeretőt tartott, hogy a férje hazatért.

Olyan asszonyok is voltak, akik férjüket követték a katonasággal és így váltak kurvává. A nők egy másik része ismeretlenül csatlakozott a katonákhoz. Lógerban, azaz lágerban, táborban „flangérozik”, markotányos nőként, szeretőként, kurvaként kíséri a vonuló hadat, ill. megtelepszik a kaszárnyák szomszédságában. A katonák gyakran be-belopják a kaszárnyákba, ill. a „házakba” keresik föl őket. Az ilyen kurvák a katonákkal számolatlanul közösülnek, egy-egy alkalommal több katonának is engednek. Amikor az alperestől megkérdezték, hogy hol van a felesége, némelyik pörben úgy válaszolt, hogy „a katonák után adta magát”.

A kurvát nagyon sok jelzővel illették. Leggyakoribb volt ezek közül a „Cégéres, cígéres”, vagy „czégéres életet élő”. A 39/1819. pörben „Czígéres feslett életű Személlyek” volt a minősítésük. A 263/1800. pörben pl. ezt találtuk: „[…]Barta Panni most özvegy Szijjártónéhoz[…] egész városnál ismeretes Czégéres Kurvához magát tsapta”. A 269/1807. pörben az elhagyott férj így határozta meg promiszkuis felesége viselkedését: „[…]mert tzigéressé tette magát, mindennel közösködött.”

Később a cégéres kurvából vált a „bárcás”, amikor a közigazgatás engedélyezte és számon tartotta őket. Más helyen „vén, mocskos, büdös” és „lustos”, ill. „lustos valagú”-nak, azaz loncsos, szutykos, csatakos kurvának említik. A lustos kifejezés régi keletű. 1633-ban Vig Károly az „Ó, Istók…” c. marosvásárhelyi pörismertetőjében említi: „Te vagy fertelmes, lustos kurva[…]”[1535] A 3/1749. pörben „Rest Aszszonynak Segge” napjáról, majd „Lustos Valagú Aszszonynak”, ill. „Lusta Kurva Aszony”-nak napjáról beszéltek.

Azt a kurvát, akit nős, parázna férfi tartott ki, a 179/1836. pörben „ágyasnak” nevezték. A vádlott férfi „meg jegyzett személy”-nek mondotta. A kurvát senki sem becsülte. Baritsa Ferenc a 322/1832. pörben így jellemezte a rossz asszonyokat: „A kurvának se Istene se lelke.” A 148/1769. pörben egy katona ezt vallotta: „Meg esméri a’ Szegény Legény a Kurvát, ha pénze van, mert a Kurva hozzá adja magát[…]” A nőknek egyébként sem volt valami nagy becsületük egyes, öntelt férfiak előtt. Íme egy példa a 225/1763. pörből. A férfi ezt mondta a nőnek: „[…]héj ha te ott lettél volna majd tégedet basztalak vólna en meg[…] engem bizony Soha[…]” — válaszolta a nő, mire a férfi dölyfösen így felelt: „De bizony te sem vagy jobb másnál.”

A hivatásszerűen kéjelgő szabad személyt és a rossz életű, szexuális kicsapongást végző nőket a feudalizmusban is megkülönböztették. Mindkettőt megvetették és üldözték, ha lehetett ki is közösítették. A pénzért kéjelgők még hátrányosabb helyzetben voltak, mint a promiszkuis életet folytató szeretők.

A patriarkális társadalomban, ahol a férfiak a jogot hozták és a joggyakorlatot is a kezükben tartották, a kurvapecér gavallérok megítélése enyhébb volt, mint a kéjnőké. Hivatalosan persze szigorúan elítélték a rajtakapott pár mindkét tagját, de a nő bűnének kitudódása további életére súlyos hátrányt, férjhez menetelének gátját jelentette.

Bár a 405/1819. pörben először föltűnik a „Curafi” szó, még nem elterjedt. A „kurafi, lator” kifejezések a 19. sz. végétől váltak általánossá. Ugyanakkor a vizsgált korban előfordult a gavallér és a szerető kifejezés, valamint a rossz tulajdonság, a szexuális bűn körülírása, amely a vádlott jelzőjeként szerepelt.

A kurva, és a „kurválkodás” fogalommal kifejezett valamennyi szexuális cselekmény az emberi kultúrtörténet része, így mélyen beleágyazódott a feudalizmus korába is. Hozzátartozott az életmódhoz. A tevékenységet a talált bűnpörök alapján mutattuk be, de a jelenségek erkölcsi megítélése nem volt föladatunk.

A LÉLEK ÉS A TEST ÉLETMÓDBELI SZEREPE A BŰNPÖRÖKBEN

Az alcím témája sok fejezetet jelenthetne, de az általunk vizsgált szexuális bűnpörök meghatározó jelleggel három témakör kidolgozását tették lehetővé. A lélek kapcsán a pörökben jelentkező istenképet igyekszünk megrajzolni, míg a test életmódbeli szerepét a viselet és a táplálkozás bemutatása adta vissza a legjobban. Itt ezeket vesszük sorra.

7. ISTEN ÉS VALLÁS A BŰNPÖRÖKBEN

Amikor a zsidó-keresztény Jahve-Úristen magát minősítve Mózesnek „bemutatkozott”: „Vagyok, aki vagyok”[1536] — utalt arra, hogy az egyetlen elpusztíthatatlan, az öröktől fogva létező, magára eszmélt „ősenergia”, aki nem a semmiből teremti meg az anyagi világmindenséget, hanem azt magából elrendezi.[1537]

Amíg a 18. századi fölvilágosodás nagy gondolkodói — élükön Volterral — azt hitték, hogy a korszerű természettudományok filozófiája az ateizmus, a 20. sz. legnagyobb gondolkodói, akik az anyag-energia-tér-idő-gyorsulás (mozgás) összefüggéseit eladdig legmélyebben ismerték meg — kiemelve pl. A. Einsteint —, nem voltak istentagadók. Jóllehet, az ő istenképük panteisztikus, szubjektív egyéni és nem követi a Biblia olykor egysíkú istenrajzolatát, a jó és gonoszt elválasztó fölsőbbrendű lény elfogadásában. Még ha műszereinkkel nem is bizonyítható, de épp a tudományok előrehaladásával mind inkább érzékelhetővé válik, hogy lennie kell az „összerendező és igazgató” erőnek, amely talán a három ismert dimenzió határain túl működik, de nem misztikus, képzeletbeli szférában, hanem az anyag számunkra még ismeretlen formájában van.

A feudalizmus utolsó másfél évszázadában természetesen erről még mit sem sejtettek. A nép körében elsősorban a Biblia teremtésmítosza volt ismert. Azt mindenki tudta, hogy „Én vagyok a’ ti Uratok Istenetek”,[1538] és ha a tízparancsolat alapján folytatjuk, ezt az Urat imádni és tisztelni kell.

Isten elrendezte, „megteremtette” az ismert világot, majd első „fazekasként” az őselemből, a földből gyúrta (és nem mintázta, ahogy a szoboralkotást nevezzük) az embert, méghozzá nem is akárhogyan: „Teremte azért Isten embert az ö képére, az Istennek képére teremté azt: férfiúvá és asszonyi-állattá teremté őket.”[1539]

Valószínű ez az a pillanat, amikor az ember életében, a „kettősség” megjelent — amelyet láttunk az erkölcsi életében, a történelmi helyzetekben, ahogy a szlogen az „éremnek két oldala van” meghatározással az igazság sokrétűségét jelzi — és mindenütt végigköveti az ember életét. Mert Isten egyfelől az elporló földet jelöli a teremtésünkre használt anyagként — és nem a csillagport, ahogy a mai asztrofizikusok költőien szép, de tudományos hitelű megfogalmazása jelzi —, és belőle testünket formálta ki, amely pusztuló; másfelől saját arculatára a lelkünket önmagából adta, hiszen a mozdulatlan sáremberbe saját „energiáját” lehelte. Mivel ez a rész bennünk isteni, a lélek halhatatlan. Itt van tehát az a kettősség, amely a „félisteneket” jellemzi, akik „pusztuló elpusztíthatatlanok”! Egy részük elenyészik, másik részük, a „lényegi tartalom” viszont megmarad. Ezeket a gondolatokat majd jól érzékelhetjük a feudalizmus hétköznapi emberének gondolkodásmódjában, itt a magyar Dél-Alföldön is, ahol — különösen a protestáns többségű Tiszántúlon — valamivel mindig „pogányabbak ” voltak, mint más vidékeken.

A nép lelki életében, miként ezt a folklór föltárta, gyakran erőteljesen éltek a pogány kori hiedelmek. (A csecsemővesztéseknél jeleztük ezt mi is a „pokolra szánt gyerek” történetében, egy korábbi fejezetünkben.) Vallástörténeti fejtegetésekre itt nincs mód, annyit azonban el kell mondanunk, hogy népünk felületesen több monoteista vallás tanával megismerkedett. Honfoglalásunkkor a kazár birodalomból hozzánk csatlakozó zsidók is érkeztek a Kárpát-medencébe. A másfélszázéves török hódoltság alatt területileg az iszlám került hozzánk közelebb.

A tanult réteg találkozott az ateizmussal és távoli népek vallásszemléleteivel. Az általunk vizsgált korban a művelt emberek előtt ismert volt a hinduizmus, bramanizmus és buddhizmus nem egy tézise, a halállal járó teljes megsemmisülés, a vágyak kihalásával járó halálon túli nirvána, természetben való teljes föloldódással, vagy a halál utáni lélekvándorlás esetében. A különböző vallásfilozófiákból nyert tanítások azután az egyénben sajátos keverékként, nem egyszer zavaros nézeteket teremtve jelentkeztek.

Az istenkép eltorzult formában leggyakrabban a káromkodásokban nyilvánult meg. Népünknél a durva beszéd szokássá vált, amelyet Szent István óta szigorúan üldöztek. Az általunk gyűjtött pörökben is előfordultak. Néhányat bemutatunk közülük.

A 4/1749. pörben „[…]az Isten meg tarkázta /:himlőhelyes lévén Gödöllei:/[…]”, vagyis az Istennel bizonyos cselekedetet hajtatott végre. Ugyancsak ebben a pörben, a csikós olyan rondán káromkodott a bugaci csárdában, hogy „[…]Budai Ersébeth mondotta volna: En Istenem ne agy most menydörgést, mert mind elvesznénk miatta[…]” A természeti erőtől való babonás félelem és a zöngést, villámlást Isten haragjaként, sőt megtorlásaként fölfogó jelenség a pogány kori, valamint a keresztény tanítás keveredését mutatja.

Ebben a pörben még egy részlet utalt a sajátságos istenképre. A csárdában dorbézoló két csikós közül az egyik a másikának „[…]pályinkát töltvén az felyére ekképpen: Keresztellek tégedet a Jesus Kristusnak kissebbik fiának, mert én az öregbik fia vagyok ennekfelette az Istentelen karomkodástúl már Úr. Csikóssával hajnalig meg nem szüntek.” A jelenetben a csikós szinte eljátszotta Keresztelő Szent Jánosnak vagy pap utódainak szerepét, de az egész magasztos szertartásból gúnyt űzve, büdös pálinkát öntött a társa fejére. Arról nem is szólva, hogy Krisztus családtalan volt. A káromlása végül is az, hogy magát és dorbézoló társát kinevezte Jézus fiának, meggyalázva, leminősítve Istent, akinek ilyenek a „gyermekei”.

A 12/1794. pörben az asszony szemérmét kimutatva így káromkodott: „B[aszom] a Szentednek a Szentit[…]”, aki csak Isten lehet, mert Ő a „Szentek Szentje”. A 13/1795. pörben az egyik legundorítóbb káromkodás zajlott. Farkas György kérlelte a káromkodót, hogy „[…]leg alább az Istentül féllyen kend, mellyre ujjonan felelte őr Csikós Márton az Istenedtül sem félek baszom atta Teremtette, az Istenednek is szarom a’ Tányérjára[…]” A káromkodó úgy beszélt, mintha mindenkinek „külön” Istene lenne, aki nem azonos az övével és akit nyugodtan lehet sértegetni, hiszen a káromlás annak a fejére száll vissza, akié az Isten. Ez a „sokistenhitűség” távol áll a keresztény monoteizmustól.

A 39/1819., a 387/1817. és a 404/1756. pörben viszont a vádlottak azt vallották, hogy „Egy Istenem egy Lelkem” van. Esküdözésükkel az Istent idézik tanúként, hogy ártatlanságukat bizonyítsák vele. Ez az istenkép viszont teljesen megegyezik a bibliaival, amely szerint egy Isten van, aki lelket lehelt az emberbe, így születésekor mindenki kap magának az isteni lélekből egy darabot, amely halhatatlan. Ez a fölfogás két másik pörben is tükröződött. A 213/1760. pörben a bűnösre „Testi halált szabott” a bíró, jelezve, hogy csak a testét lehet megölni, lelkét majd Isten bírálja. A 357/1761. pörben a tanú „testi szemeivel látta” a cselekményt. A pontos megjelöléssel elkülönítették a „lelki szemeit”, amelynek létezését hitték.

Egyébként az esküdözés és benne Isten tanúnak idézése más kifejezésekkel is ismert volt. A 399/1828. pörben olvasható: „A Krisztus Jézus hite segíttsen hatsak tudtamis benne valamit[…]” Krisztus a keresztény katolikus egyház megalapítója. Az ő hite az esküdöző számára a legbiztosabb „koronatanú”. A 401/1829. pörben ez állt: „Amint Isten hogy főlőttűnk van, ollyan igaz[…]” a vallomása. Ugyanebben a pörben: „[…]majd megadja az Isten, hogy ollyan Szerentséssen leszmeg [a gyerek], mint a’másik” — beszélte. Úgy tetszhet, hogy e pörbeli vádlott erősen vallásos, hiszen az istenfélelem, a ragaszkodás, a fölöttünk lévő Istenbe vetett hite jelentékeny — csakhogy újszülött gyilkossággal állt vádlói előtt, amely a kor vallásos fölfogása szerint az egyik legszörnyűbb halálos bűnnek számított, amiért halálbüntetés járt. Őszinteségét tehát nem hihetjük.

A 403/1842. pörben ez az esküdözés hangzott el: „[…]az Isten azonnal tegyen kőbálvánnyá”. Az idézet a bibliabeli történetnek: Lótnak és családjának menekülése az elpusztuló Szodomából, amikor is a figyelmeztetés ellenére Lótnak „[…]hátra tekinte az ő felesége, és sóbálvánnyá lőn.”[1540] A vádlott ebben a kijelentésében az Isten büntetését is magára kéri, ha szavai hazugok volnának.

A 352/1805. pörben nemes Ivanóssits Mátyás a legundorítóbb káromkodást eresztette világgá: „Ich seis dein Gótt und erlősen in maut”, vagyis, „A te Istenedbe hatolok és szájába eresztem magom”. Isten ilyen megbecstelenítését csak istentelen ember követhette el. Amikor rabtársai intették a börtönben elkövetett homoszexuális erőszakkísérlete miatt, azt felelte, „Hógy miért ne tselekedné talán azt góndoljúk hógy el kárhozik, avagy véttek, az mind bólond aki ójat gondol az Kárhozás ‘s vagy az űdvesség fellől, mert sé pókol sé Meny. órszág[…]” Tehát az Istenbe vetett hitet, valamint a keresztény bibliai képet: a kárhozat és üdvösség túlvilági képével együtt elvetette és megtagadta.

Azt tudjuk jól, hogy az ateizmus is egy fajta hit; mégpedig hit abban, hogy nincs Isten. A vádlott esetében nem erről volt szó, mert ő nem tagadta a lélek létezését, csak azt nem tartotta isteni eredetűnek. Milyen volt tehát az ő antihite? Folytassuk tovább a magyarázkodását. „[…]tsak ójan az ember mint az óktalan állat, mert ha még hal akár az Lelke vagy Lóban vagy disnóban mégyen, és az átváltózik, Ki tudgya még Ferentz Tsássár[1541] is Fiáker Ló lehet Pesten és az Kúrvákat hórgyak rajta, mert már József Tsássár[1542] régen Lóva váltózott.”

A vádlott a lélekvándorlást vallotta, méghozzá nem a nirvánába torkollást, hanem az előző élete szerint büntetésnek számító átváltozást, mert még a Monarchia legnagyobb urának, a császárnak a lelke is az embernél alacsonyabbrendű állatba, kocsis lóba vagy disznóba költözhet. E nem éppen hízelgő túlvilági kép és vallási elképzelés a többi nemes rangú bűntársban megbotránkozást váltott ki. Ivanóssits Mátyást a világ legrosszabb emberének jelölték és kérték maguk közül eltávolítását. Az ilyen „pogány beszéd” még a bűnöst is elrettentette, hiszen eredendően merőben más vallásfilozófiára nevelték.

8. VISELET

A vizsgált táj és kor népességének viseletét több kutató is földolgozta. Alaposan ismerjük a korabeli Magyarország népviseletét. Így könnyű dolgunk van, mert vázlatosan érintjük a kutatások eredményeit és ezzel összehasonlítjuk az általunk vizsgált büntetőpörökben talált ruházati darabokat. Gáborján Alice[1543] így jellemezte a Magyar Alföld népviseletét általában:

Férfiaknál: kalap, bunda, suba, szűr, guba, ködmön, ujjas kabát, bekecs, hátibőr, bőrnadrág, tüsző, lobogós ing és gatya.

Nőknél: a hajban masni, főkötő, vállkendő, suba, kis bunda, bőgallér, női ing, blúz, pruszlik, szoknya, kötény, alsószoknya, tarka harisnya, papucs.

A földolgozások egyik sajátos hibája, hogy az egyes ruhadarabok viseletének időbehatárolásával adósak maradnak. Ugyancsak itt kell elmondanunk, hogy a már régen nem hordott és kevésbé ismert viseleti darabok nevének magyarázatát a szerzők, különösen Bálint Sándor hivatkozott tanulmánya, ill. a Néprajzi Lexikon megadja, ezért ezekkel itt nem foglalkozunk. A ma már archaikus viseleti darabokat a tanulmányokban leírtak szerint, szöveghűséggel adjuk vissza.

A viselet legarchaikusabb rétegét, az általunk vizsgált kor ruhadarabjait Vásárhely vonatkozásában Szeremlei sorolta föl. Tanulmányából idézünk:[1544]

Férfiaknál: kalap, süveg, báránybőr sipka, hátibűr, köpönyeg, ködmön, suba, szűr, dolmány, atilla, ujjas mándli, mente, bekecs, kankó vagy csurak, nyárikabát, posztóruha, kék lajbli, mellény, pantalló, nadrág, ing, gatya, bőrből „harisnya”, bőrkapca, csizma, bakancs, bocskor, papucs.

Nőknél: pártaöv, fátyol, főkötő, fejkendő, palást, kurta köntös, kabát dufla zubbony, ködmen, köpönyeg, mente, lajbli, pruszlik, karesia ruha, felső ruha, kötény, szoknya, kamuka szoknya, rázsa szoknya, ing, ingváll, magyar váll, pöndöl, csizma, papucs, topánka.

Anyaguk, mintázatuk és szabásuk szerint még további változatokat is jelölt. Meg kell jegyeznünk, hogy a fölsorolásban nemcsak parasztviseleti, hanem a mezőváros más rétegeinek: iparosoknak, kereskedőknek és értelmiségieknek is néhány ruhadarabját említette. Nem véletlen. A viselet divatozást jelent és anyagi kérdés is volt, hogy ki milyen ruhát viselt. A mentét vagy köntöst elsősorban polgárasszonyok hordták, de ha meg tudta fizetni, a módos jobbágy is készíttettetett a feleségének.

Bálint Sándor a szegedi nagytáj népviseletét[1545] elsősorban társadalmi rétegződés alapján vizsgálta. A szegedi népviselet a 18. században már jól követhető volt. Így fogalmazott: „Világosan elkülöníthető a parasztviselet, vagyis a hagyományos, jelentős mértékben még a helyi önellátásra (vászon, bőr) támaszkodó népviselet, továbbá a színesebb polgárviselet[…]”[1546]

Az egész vizsgált területre jellemző, hogy a használati ruhadarabok eredetük szerint két nagy csoportra oszthatók. A házi készítésű bőrből, szőrméből és vászonból elsősorban a határban élő „mezei emberek” ruházkodtak, míg a manufakturális hazai, ill. import kelmékből főleg a polgárok és polgárosodó néprétegek.

Bálint Sándor szerint „A férfiviselet természetesen konzervatívabbnak tetszik, a nőké színesebben követi a divatot[…]”[1547] A határban: tanyákon élők, pusztai emberek, parasztok és pásztorok így öltözködtek: „Nyáron ingben, gatyában, bocskorban, nagyszélű kalapban dolgoznak még ma is elég sokan[…] Télidőben ragaszkodtak a báránybőr sapkához, subához, csizmához[…]”[1548] Hétköznap „[…]a nők még mindig bekötik a fejüket, szoknyát, blúzt és kötényt viselnek.”[1549]

A viseletet az alábbi tagolás szerint tárgyalta:

Alsóruházat férfiaknál: üng, gatya, nőknél: üng, pöndöl, gyermekeknél: pendely; lábbeli férfiaknál: kapca, csizma, bocskor, papucs, nőknél: „botos” = vastag harisnya, bocskor, csizma, mamusz, fapapucs, papucs; felsőruházat férfiaknál: hátibűr, suba, szűr, szűrkankó, dolmány, ujjas, lajbi, kabát, nadrág ködmön, bekecs, daku, kuzsu; nőknél: mejjedző, brudnyák, bekecs (mente), kendő, bunda, asszonykabát, kacabáj[1550], kötő, pruszlik, rékli, cicrékli, blúz, szoknya, rokolya, cicszoknya (gyapotszövetből), slafrok (egybeszabott női ruha) és nagykendő; fejrevaló férfiaknál: kalap, sapka, süveg, kucsma, nőknél: kendő, párta. Elterjedt volt a szőrszövetből készült ún. pipiszőrös kendő.

Nagy Gyula a vásárhelyi Puszta viseletét gyűjtötte föl.[1551] A Pusztát 1852-ig osztották ki, tehát csak ezt követően — az általunk vizsgált korszak után — népesedett be. A Nagy Gyula gyűjtési eredményét mégis összefoglaljuk, s annak egyik oka az, hogy a nép körében a divat a 19-20. századfordulóig meglehetősen konzervatívan őrizte a régi hagyományokat; másrészt az ő földolgozása a legrészletesebbnek bizonyult, ezért szemléletet nyújt.

Férfiak viselete, kisgyermekkorban, a lábukon: kapca, harisnya, csosza, bocskor, csizma, bakancs; fejükön: főkötő, sipka, kalap, báránybőr sapka; alsóruhájuk: hosszú ing vagy pöndöl, ing, gatya: fölsőruhájuk: mejjes kíkkötény, ubbony, piros mellény, kezeslábas, kabát, nadrág, pantalló.

Iskolás gyermekeknél, a lábukon: csizma, cipő; fejükön: kalap, sapka, kúpalakú posztósipka, báránybőr sapka (kucsma); alsóruhájuk: gatya, ing; fölsőruhájuk: kesztyű, csizmanadrág, gombos pantalló, bekecs, lajbi, kötő, ünneplő ruha, télikabát, undercukk.

Legényviselet a lábon: boksz és zsíros csizma; a fejen: szalmakalap, színes posztókalap, kucsma; alsóruha: ing, gatya, szűkgatya; fölsőruha: csizma- és sonkanadrág, mándli, lajbi, pitykés mellény, kékposztóruha, télikabát, kabát, szűr és suba.

Idős férfiak lábán: csizma; fején: kucsma, fekete kalap; alsóruhájuk: ing, bő- és szűkgatya; fölsőruhájuk: kabát, kötény, mejjes kötő, mellény, mándli, bekecs, kiskabát, nagykabát, ellenzős nadrág, suba, szűr.

Nők viselete, kislányok lábán: harisnya, mamusz, cipő, bakancs; fején: fejkendő, szalmakalap, fityula; alsóruhájuk: ing, vagy pöndöl, vászoning, kezeslábas bugyi, alsószoknya, alsórokolya; fölsőruha: egyenesderekú, nyakán pertlivel összehúzott ruhácska vagy rokolya, kötő pargetruha, vállaskötő, nagykabát, suba.

Nagylányoknál a lábon: harisnya, félcipő, papucs; fejükön: fejkendő; alsóruhájuk: vállon gombolós ing, nyitott és csukott bugyi, fűző, kombiné; fölsőruha: blúz, szoknya és tunika (meghosszabbított aljú blúz)[1552], rokolya, amely kétrészes, pruszlik, egyrészes ruha, ünneplő ruha, nagykabát.

Fiatalasszonyok lábán: harisnya, cipő, papucs, bőrpapucs, csizma, panglis cipő; fejükön: fejkendő; alsóruhájuk: ing, bugyi, kombiné, fűző; fölsőruhájuk: kötő, nagykendő, blúz, szoknya, ruha, kosztüm, főruha (fekete szövetruha), mejjeskötő, pelerin, nagykabát, suba.

Középkorú asszonyok lábán: harisnya, papucs, cipő; fején: kendő; alsóruha: alsószoknya, alsóruha; fölsőruha: kötő, felsőruha, bekecs, kuzsu, ködmön, kabát.

Öregasszonyok lábán: harisnya, felkötő, cipő, topánka, fűzős posztócipő; fején: fejkendő; alsóruha: féling és pöndöl; fölsőruha: fekete ruha és kendő.

A Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltárában őrzött becsüjegyzőkönyvekben, az 1794–1849. közötti vonatkozó adatok szerint,[1553] a férfiaknál használatos ruhanemű: csizma, gatya, fehér ruha, birkabőrnadrág, suba, ködmön, kankó, bunda, nadrág, szűr, leibli, kék mente, köpönyeg, csávált bunda, ujjas lajbi, szűr, bekecs, pantallon nadrág, nagy kankó, mellény, pár kesztyű, kalap, sipka, fekete báránybőr kucsma; a nőknél: cipő, csizma, pöndöl, ingváll, fejér ruha, alsószoknya, selyempruszlik, szoknya, kötény, bunda, ködöm, selyemkendő, főkötő, selyemkeszkenő. Meglehetősen szegényesnek mondható.

Végezetül vizsgáljuk meg, hogy az általunk gyűjtött büntetőpörökben milyen ruhadarabokat említettek. Férfiaknál: csizma, gatya, lábravaló, suba, ködmön, kankó, bunda, ing, kacagány, nadrág, bőrnadrág, szűr, leibli; míg a nőknél: pár papucs, „ümeg aly”, alsó ruha, pendel (máshol pöndöl), vagyis hosszú ing, „ing alya”, ingváll, fejér ruha, kék gyolcskötő, pruszlik, szoknya, kötény, „hímeses bunda”, zubbon (zubony), szűrkankó, leányka ködmön, rokolya, selyempruszlik, selyemből nyakbavaló kendő, selyemkenő, pántlika, fejvédő, főkötő, selyemkeszkenő, fehér keszkenő, „haj fonoja” = szalagja = „fekete Gallant”.

Érzékelhetjük, hogy ez a fölsorolás mennyire egybeesik a becsüjegyzőkönyvek adataival és a Szeremlei által leírtakkal, de beleillik a többi szerző által megadottakkal is. Az szintén kitűnik, hogy a pörökben leírt ruhafajták csak a legszükségesebb használati darabokat tükrözték, talán a kacagány kivétel, amelyet a nép kevésbé viselt. Más kérdés, és ezt nem téveszthetjük szem elől, hogy a pöröknek természetük szerint nem volt föladatuk divattörténeti ismertetést adni.

Kétségtelen, hogy a jegyzőkönyvek a föntiek mellett, a feudalizmus utolsó másfél évszázadában még további ruhadarabokat is említhettek volna, de a legfontosabbakat fölsorolták. A nép ilyen szegényesen öltözködött. Zömében házi készítésű alapanyagokból maga állította elő a ruházatát, amely nagyon egysíkú, szinte „egyenviseletnek” hathatott. Kivétel persze ebben a korban is akadt, és nemcsak a polgárság köréből, hanem a paraszti, ill. iparos-néprétegből is, és erre megkülönböztetett figyelemmel reagáltak. Az 54/1798. pörben az egyik tanú így beszélt a megvert asszonyról: „[…]a’ viselete is nem ólly sorsú gazda Feleségéhez, hanem Kurvához illő volt.” A ruha tehát kifejezte viselője társadalmi és vagyoni helyzetét, de az erkölcsi életét, a csoport által történt értékelését is.

9. TÁPLÁLKOZÁS

A nép táplálkozása, akár a ruházkodása, szintén egysíkú volt. Szó sincs róla, hogy a „nemzeti ízeket”, a „magyar konyha” készítményeit alábecsülnénk, bár a korszerű orvostudomány igen negatív véleménnyel van róla. Általában a zsíros, nehéz ételek, a puffasztó káposzta, burgonya, a száraz hüvelyesek, valamint a köles túlsúlya, az erős paprika, bors használata, ugyanakkor a kevés fűszerezés[1554] és a túlzott italozás jellemezte. Közismert, hogy a nép körében a hét minden napjára kialakult étrendet gyakoroltak és az hétről-hétre, évről-évre egyhangúan ismétlődött.

Jellemző, hogy nemcsak az erkölcs volt kettős, de az étkezési szokások is végleteket mutattak. Létezett egy nagyon szegény réteg, amely alultápláltnak nevezhető. Különösen itt, a Dél-Alföldön periodikusan 7-11 évenként váltogatták egymást a bő és a szűkesztendők. Az aszály gyakran évekig elvitte a termést, azután jöttek a „vizes esztendők”. Akinek nem volt tartaléka, az kétségbeejtő helyzetbe került: koplalhatott, koldulhatott és a tanácsi, földesúri könyöradományokból tengődhetett.

Közismert, hogy például 1794 és 1796 között valóságos éhínség járt ezen a tájon A jobbágyok ekkor szöktek el Szentesről, Szarvasról, Makóról és Vásárhelyről Torontálba, és megalapították Debellást vagy Torontálvásárhelyt (mai nevén: Debeljačat). A vásárhelyi Városi Levéltár hirdetőkönyvében ez olvasható: „A’ szükölködő szegénység a’ héten a Város házához gabonájért ne jöjjön, mivel a’ héten senkinek sem fog adódni.–”[1555]

A másik véglettel szintén rendszeresen találkozhatunk. Még a legszegényebbek is gyakran keresték a dorbézolást és a lakomák lehetőségét. Ha valamit eladtak vagy szerződést kötöttek; amikor csak pénzhez jutottak — kevés kivétellel — azt azonnal áldomással szentesítették meg, olykor az egész hasznot elitták. A keresztelőt, lakodalmat és a temetés utáni tort nagy lakomák jellemezték. Ha a családnak semmi tartalékja sem maradt, akkor is napokig tartottak a vigasságok, főleg a 18. sz. első felében. A menyegzőre többszáz vendég, a keresztelőre és a torra pedig a széleskörű család érkezett, olykor távoli vidékekről is. Ilyenkor még a koldusokat is illő volt a maradékból megvendégelni. Így a tartalékok gyorsan fölemésztődtek, különösen, ha nagy volt a család és sok az éhes száj.

1786-ban Vásárhelyen így hirdettek: „A’ nagy lakodalmazás valamint ennekelőtte a’ T[ekintetes] N[eme]s V[árme]gye által tilalmaztatott, úgy mostanis tíltatik.

A’ Czéhek lako[má]zásai és vendégeskedései tiltat[na]k.”[1556]

Szeremlei Cs. Sámuel összefoglalása szerint,[1557] — fontossági sorrendben — 1700–1848 között a nép italként vizet, bort, pálinkát és sört fogyasztott. Táplálékai pedig ezek voltak: szalonna, kenyér, pirítós, száraztészta, köleskása, tarhonya, túrós lepény, krumpli, paszuly, borsó, lencse, hagymafélék, rizs, paprika, tök, dinnye, uborka, savanyúság, szárma, tej, túró, sajt, zsendice, sertés, birka, marha, aprójószág; paprikás, főtt és sült húsok, zsír, olaj, hal, rák. (Utóbbiakat a Tisza, Hód-tava, a megannyi ér és tó nyújtotta.)

Kiss Lajos fölsorolása szerint — amelyből a rák- és halételek már hiányoznak — így alakult:[1558] kenyér, lepény, pite, málé, kalács,[1559] kifli, perec, rétes, csöröge, tyúkláb, fánk, száraztészták, dörölye, pëlla, levestészták, táska, csipödött, galuska, tarhonya, krumpli, kolbász, pecsenye, paprikás hús. Bár Kiss Lajos fölsorolása inkább a 19. sz. második felétől nyert adatokra épült, a legtöbb, általa is fölsorolt ételt a 18. században, sőt — a paprikást kivéve, amelyet csak Amerika fölfedezése után ismerhetett meg népünk — a magyar középkorban is megtaláljuk. Ez azt jelzi, hogy a népi táplálkozás is rendkívül konzervatív. A kialakult főzési, fogyasztási szokásokon, a gasztronómiailag „jónak” ítélt ízeken és aromákon nem voltak hajlandók jelentősen változtatni. Ugyanezt a törvényszerűséget tapasztalhattuk Bálint Sándor és Nagy Gyula gyűjtésében is. Utóbbi szerző így foglalta össze a vásárhelyi Puszta lakosságának táplálkozási szokásait:[1560]

Reggelizésnél „Általában kenyér, szalonna és tej járta[…] Sokszor kása, görhe, málé, porósza, vagy sült krumpli volt a reggeli[…]” De volt hurka, kolbász és fenéken sült lepény is.[1561] A legfontosabb táplálékok pedig ezek voltak:

Kenyér, lángos, „vese”, pompos, pampuska, bodag, lepény, barátfüle, kalács, kifli, csőröge, pogácsa, perecek, piték, hájas tészta, bocskor, palacsinta, málé, görhe, csíramálé, tejesparósza, rétes, tyúkláb, zsíronkullogó, száraztészták, gombóc, dörölye, galuska, levestészták, tarhonyás ételek, levesek, paprikások, szószok és főzelékek, sült húsok, tojás, főtt és pattogatott kukorica. Jól érzékelhető, hogy a szénhidrátok és a zsíros ételek túlsúlyban voltak.

Bálint Sándor a szegedi nagytáj népének táplálkozását foglalta össze.[1562] Általánosságban így jellemzett: „[…]a táplálkozás nemcsak elsődleges életszükséglet, biológiai kényszerűség, hanem szinte művészet: kultusz és kultúra, azaz szertartás és művelődési érték is.”[1563] Ezeket az ételféleségeket említette:

Kenyér, kalács, lángos, hajtogatott, sósbodag, perec, rétes, béles, guba, kifli, lepény, fánk, tarhonya, levestészták, csöröge, gombóc, galuska, száraztészta, halászlé, csipötke, pogácsa, kásák, krumplis ételek, tojás, kukoricás ételek, főzelékek, savanyúság, tök, káposzta, paszur, borsó, lencse, spenót, répa, karaláb, növényi olajok, gyümölcsök, lekvárok, befőttek, méz, tej és termékei, teknősbéka, rák, hal, vadak, húsételek, nyúl, szamár, birka, kecske, baromfi, sertés, marha, ló.

Megjegyezte, hogy „Igen kedvelt eledel a bárányleves, vagyis a báránydzsiger néven emlegetett báránybelsőségből főzött és köménymaggal, babérlevéllel, ecettel ízesített leves. Kerül bele csont, főleg lábszárcsont is. Még vagy rizs fő bele, vagy zsömlét szelnek a tányérba, és erre merik rá a leves levét.”[1564]

Máshol így fogalmazott: „Tanyai különlegességnek számít a mustméz is[…]”[1565] Leírta továbbá, hogy „Az ebéd népünknél egészen a legutóbbi időkig két fogásos volt: leves, utána kedden és pénteken száraztészta, más napokon keményfőzelék: töröttpaszuly, krumplikása, sárgakásából készült keménykása, zöldfőzelék. Föltét nem mindig volt, vagy háziszalonnából sült töpörtő, főtt füstölt hús, ritkásan hentestől, mészárszékből való friss hús. Szombaton egytálétel szokott az asztalra kerülni: paprikáskrumpli, krumplistarhonya savanyúsággal, esetleg — ha még volt belőle — egy-egy darabka belefőzött házi füstölt kolbásszal.[1566] Vasárnap húsleves, utána főtt leveshús vagy paprikás belefőzött krumplival, újabban nokedlival, sőt csíkba vágott tésztával, savanyúsággal.”[1567]

Végül: „A vacsora egyébként legtöbbször ebédmaradékból, vagy a reggelihez hasonló, hideg ételből, így szalonnából, túróból szokott állani. Tanyán leginkább frissen főzött, gyorsan készülő tarhonyaleves, tésztaleves, pirított tarhonya, kruplistarhonya, keménykása, télen kukoricagölődényleves.”[1568]

Ezek után nézzük meg, hogy az általunk vizsgált bűnpörökben miként jelentkezett a táplálkozás. Mint azt az alkoholról szóló fejezetben láttuk, italként leggyakrabban bor, pálinka, sör került az asztalra. Az asszonyok elsősorban a mézes bort itták: a 47/1756. pörben „[…]3. vagy 4. fazék mézes bort ittam meg[…]” — beszélte a részeges asszony. A 182/1766. pörben szintén „mézes bort innya”.

Az ételféleségekben is sanyarúan szegény a választék. Először a szénhidrátokat vesszük sorra. A 47/1756. pörben „[…]két tepszit kért málénak valót.” A 105/1735. pörben a lakodalomban zsírral „[…]gyürjön Csőregének valót”, majd el is nyújtották. Ebben az esetben a készítés módjáról is kaptunk leírást. A 223/1763. pörben Barta Istvánné „mérges pitével” akarta Pap Mihálynét megetetni.

A húsételek közül a 32/1779. pörben találtuk a „Galambot Sülve” és a „Vágott lével Barány hús vólt[…]” ételeket. A 94/1766. pörben „[…]a’ meleg savóba dugott 3. tyúkot, s. ugy koppasztotta megh.” Föltételezzük, a tyúkokat azért savóba helyezte, hogy ez aromásította. Mindenesetre, más szakleírásokban ilyen konyhatechnológiával nem találkoztunk. A 223/1763. pörben pedig „S: V: Sertes pecsenyének sütése” folyt és „bogrăcsban főt hús” készült.

Nem véletlen, hogy a pörökben szószok, mártások, főzelékek egyszer sem fordultak elő. Az igazság az, hogy ezeket kevésbé szerette népünk, és ritkábban fogyasztotta, szinte csak akkor, amikor már mást nem talált.

10. NAPTÁR ÉS IDŐMEGHATÁROZÁSOK

Az időszámítás a kultúrembert évezredek óta kíséri, fegyelmezi, olykor kötelezi és rabságba ejti; az egyéni, ill. társadalmi életet egyaránt szabályozza. Az időszámítás — ahogy az ősmúltból a legújabb kori történelmi kor felé haladunk — egyre inkább „zsarnokmódra” beleszól életünkbe. Gondoljunk a nem kívánt terhesség elkerülésére az ovulációt kiszámító, ún. naptári védekezésre, vagy a munkánkat érintő határidők szorítására, hogy csak két szélsőséges esetet említsünk. Az időszámítás fontos része a több ezer éves naptár, amely kultúránkat rendre befolyásolja, és amely kultúránként is igen eltérő lehet.

A parasztember, mint a „természet gyermeke”, szintén erősen kötődik az idővel való számításhoz. Években, évszakokban, naptári ünnepekben, ill. munkáját befolyásoló időszakokban, egyéni és családi életét meghatározó fontos dátumokban — születés, keresztelés, esküvő, elhalálozás stb. —, ill. napszakokban gondolkodik.

A keresztény vallások által meghatározott ünnepek erősen befolyásolták az életét. A reformátusok jóval kevesebb, míg a római katolikusok igen sok előírt ünnepet tartottak be. Az „ünneprontókat”, vagyis azokat, akik a vallásuk által előírt napon dolgoztak és gyülekezetük szertartásain nem vettek részt, üldözték vagy megbüntették.

Dömötör Tekla így foglalta össze az ünnep fogalmát. „Létrejöttük fontos társadalmi szükségletet elégít ki, ünnepet minden emberi kultúra ismer. A megszokott életritmus ilyenkor megváltozik, a napi munka helyet ad az ünnepi cselekményeknek, melyek gyakran serkentő hatásúak (tánc, ének, versenyek, futás stb.), ill. a közösséget érintő múlt események, szóbeli vagy imitatív [utánzó] felidézésével a közösség összetartozásának tudatát fokozzák. — Az ünnepek létrejötte kezdetleges fokon a táplálékul szolgáló növény- és állatvilág, továbbá az emberi élet fő fázisaival kapcsolódik össze: a születés, megújulás, halál ünnepei. Az időszámítás, a naptárkészítés fejlődésével párhuzamosan kialakulnak a naptári ünnepek, és a mezőgazdasági munka fontosabb — főleg kezdő és végző — fázisai és részben naptári ünnepekké lesznek.”[1569]

Máshol így fogalmazott a naptári ünnepekről: „Lehetnek egyházi, nemzeti, nemzetközi, közigazgatási, társadalmi ünnepek, továbbá csak kisebb közösségek által megünnepelt, de szintén évente visszatérő ünnepek, jeles napok.”[1570]

Azt is világosan kell látnunk, hogy a szentek egy naphoz kötött ünnepeit leszámítva, a legtöbb vallási ünnep több napos vagy hetes, vagyis ún. ünnepkörhöz kötött. Ezt figyelembe véve, az évet nem kezdhetjük újévkor, hiszen előzményei átnyúlnak az óévbe, és összefoglalóan karácsonyi ünnepkörnek nevezzük. Ezzel eljutottunk a legnagyobb vallási ünnepekhez kötődő datálásokhoz, liturgikus időhatárokhoz. Manga János szerint „[…]a római liturgiában megjelölt időszakok egyike, amely advent első vasárnapjával veszi kezdetét és vízkereszt nyolcadával végződik.”[1571]

Bálint Sándor így fogalmazott: „A hagyományelemek főleg a téli napfordulóhoz kapcsolódnak, és a vegetáció, emberi egészség és boldogulás érdekeit, a betegség és halál démonainak elriasztását szolgálják. Az év kezdetén mágikus és liturgikus cselekményekkel meg szeretnék ismerni, kipuhatolni, illetőleg befolyásolni az új esztendő fordulatait.”[1572]

A fogalmakat természetesen magyarázni és rendszerezni kell, hiszen a karácsonyi ünnepkör széttagolt, benne más, kisebb időhatárok között előírt ünnepek is vannak. Vizsgáljuk előbb az adventet. Manga Jánost idézzük: „[…](lat. »az Úr érkezése«): a karácsonyra való előkészület ideje, az egyházi év kezdete, az a karácsony napját megelőző időszak, amely az András napjához (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal kezdődik. Eredete az 5-6. sz.-ba nyúlik vissza, s eleinte heti háromnapos böjttel volt összekötve”[1573] Tátrai Zsuzsanna írta: „Advent a karácsonyi előkészület négyhetes időszaka. A katolikus egyház eredetileg minden héten szerdán, pénteken böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el. A vallási előkészületeket a böjtön kívül a hajnali misék, roráték jelentették.

Az advent időszakában tilos volt a zajos mulatság, tánc, lakodalom.”[1574] Megjegyezte még, hogy advent a betlehemesek fölkészülési ideje is. Fontosabb névnapjai között az Andrást, Borbálát, Miklóst és Lucát említette.

A karácsonyról Manga János ezt jegyezte föl: „[…]a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja. Krisztus születésének december 25-i megünnepléséről szóló első adatokkal a 4. sz.-ban találkozunk.”[1575] Továbbá megjegyezte, hogy „Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint, karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja.”[1576] Bálint Sándort idézzük: „A téli napforduló örömünnepére, a föld jövő évi áldásának, a család és jószág gyarapodásának kiérdemlésére, a szellemvilág megvendégelésére az európai pogány népek nagy, kultikus célzatú áldomásokkal éltek.”[1577] Megjegyezte még, hogy nálunk erre a decemberi disznótorok emlékeztettek. „A keresztény ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi-lelki tisztálkodással készül, hogy így érdemelje ki a karácsony, illetőleg új esztendő áldásait.” [1578]

Mielőtt tovább vizsgálnánk a karácsonyi ünnepkör egyes napjait és időszakait, időrendben tekintsük át az általunk gyűjtött feudalizmus kori, dél-alföldi bűnpörökben, a vonatkozó naptári meghatározásokat.

A 118/1756. pörben olvashatjuk: „[…]az múlt Karácsonyi Innepeknek elsö napján.” A 316/1757. pörben: „[…]az elmúlt karacsony elött egy hólnappal.” A 216/1761. pörben: „[…]az el múlt Karácsony Innepének második napján.” A 229/1766. pörben: „[…]karacsony elött egy héttel.” A 379/1782. pörben „[…]az harmadik [gyermek] pedig karácson után lett meg.” A 254/1783. pörben „Most Karácsonÿ elött el múlt esztendeje.” Végül a 176/1813. pörben „[…]a’ mult Karácson előtt 3 héttel.”

Ebből a karácsonyt sűrűn emlegető időmeghatározásokból láthatjuk, hogy az ünnepkört népünk az év egyik idő-támpillérjéül emlegette, és nemcsak az „Innep első és második napját”, december 25–26-át vette viszonyításul, hanem az előtte, utána lévő heteket, napokat is ehhez igazította. Karácsony vigíliája [virrasztása] december 24-e, Ádám és Éva napja, „[…]más néven karácsony böjtjén, bőved estén, a szinte forgatókönyvszerűen előírt cselekmények a karácsonyi asztal körül történtek.”[1579]

„Karácsony napja (dec. 25.) az otthon és család bensőséges ünnepe” — írta Bálint Sándor.[1580] Tátrai Zsuzsanna jellemzésében: „A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt.”[1581]

Karácsonyhoz tartozik a fenyőfa díszítése. „A manapság ráaggatott papírlánc, angyalhaj halványan most is idézi a kígyót, a rákötött gyümölcs a bibliai almát, a betlehemi Újszülöttet, aki ez emberiségnek a megváltás kegyelmét hozza.”[1582] Bálint Sándor még megjegyezte, hogy „Az alma tehát nemcsak a tudás fájának titokzatos gyümölcse, hanem Isten ajándéka az ő egyszülött Fia is.”[1583]

December 26-án, karácsony másnapján van István. Ez a regölők napjaként is számon tartott, főleg a Dunántúlon. „A leggyakoribb keresztnevek közé tartozik a magyar nyelvterületen az István. Minthogy a karácsonyi ünneppel is egybeesik, külön ünneplő szokásai alakultak ki” — írta Tátrai Zsuzsanna.[1584]

A karácsonyi ünnepkörhöz két, jeles napok közé határolt időköz is tartozott. A „két karácsony közéről” Bálint Sándort idézzük: „[…]a karácsony estéje és újév, másként a nagykarácsony és kiskarácsony napja közé eső, dologtiltó időszak.”[1585] Katona Lajos egy másik időszakot is említett: „[…]a Karácsony estéje és Vízkereszt közé eső tizenkét napot, sőt utóbb a Karácsony előtti tizenkettőt is olyanféle szent időnek tekintették, aminők voltak a rómaiak azon napjai, amelyeken az ő szavuk járása szerint »mudus patet«, vagyis a felsőbb hatalmak, az istenek a földön járnak. Tehát minden malaszttal és áldással teljes időnek[…]”[1586] Ebbe az időszakba tartozott Jézus neve napja, „[…]az újév és vízkereszt közé eső vasárnap[…] Régebben ekkor volt több helyen a cselédfogadás napja, hogy mintegy Jézus nevében és áldásával történjék a szolgálat.”[1587] Amikor tehát a dél-alföldi bűnpörökben a karácsony előtt és után való hetekre, napokra hivatkoztak, az ünnepkör föntebb említett, legfontosabb időszakait jelölték meg.

A liturgikus időhatárok közül a következő, legnagyobb a húsvéti ünnepkör. Manga János így jellemezte: „[…]a római liturgiában kialakult időszak, amely egyrészt a húsvét ünnepére való előkészületi időt, másrészt az ünnep folytatásának idejét foglalja magában.”[1588] A húsvéti ünnepkör „[…]a Septuagesima (hetvened), azaz a farsang utolsó vasárnapja előtti vasárnappal kezdődik és a pünkösd utáni szombattal ér véget. A húsvéttól a pünkösd utáni szombatig tartó időszakot húsvéti időnek is mondják[…] Húsvét napjától a fehérvasárnapot megelőző szombatig tartó napokat húsvét hetének nevezik. Egyik-másik fölosztás a pünkösd szombatjától András napig (nov. 30.) tartó időszakot a pünkösdi ünnepkörbe sorolja.”[1589]

Dömötör Tekla összefoglalójában: „A naptári ünnepek egy része mindig a naptári év egy és ugyanazon napjára esik, a luniszoláris ünnepek esetében azonban időpontjuk változó, húsvét időpontja pl. mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap, s így időpontja márc. 22. és ápr. 25. közt bármely vasárnapra eshet, ehhez igazodik a farsang, böjt és a pünkösd ideje is.”[1590]

Az általunk vizsgált bűnpörökben a húsvéttal kapcsolatban ezek az utalások fordultak elő: a 327/1765. pörben „Virág héten”. A 235/1769. pörben tett vallomás szerint, „Husvét Innepei elött volt.” A 258/1796. pörben „[…]a’ múltt Husvét előtt edgy Honappal.” A 385/1808. pörben „[…]múlt Húsvét előtt mint egy két héttel.” Végül a 393/1825. pörben „[…]most legközelébb mult Nagy Szombaton.”

Az időmeghatározások itt is jelzik, hogy a húsvét ünnepkörébe több jeles nap tartozik. „Virágvasárnap és nagyhét rendesen április elejére esik” — fogalmazta meg Bálint Sándor,[1591] majd így folytatta: „Virágvasárnap népünk számára elsősorban a barkaszentölés ünnepe. A barkás fűzfaágat már előző nap piacon, vagy mostanában a templom előtt szokás megvenni.”[1592] Végül: „Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását[…]”[1593]

A nagyhét, „Egy XVIII. századi följegyzés szerint sanyarúhét[…]”[1594] A nagyhét első fele, vagyis hétfőtől szerdáig a böjtön kívül nincs különösebb hagyományhoz kötve. Ugyanakkor „Nagycsütörtökön Rómába mönnek, azaz elnémulnak[…] a harangok.”[1595] A következő napon, „[…]nagypénteken egyébként teljes a csönd. A tűz kialszik, mert különben leégne a ház, a tükröt fekete kendővel takarják le[…]

A böjt is ezen a napon a legszigorúbb. Reggeli nem volt. Délben is régebben csak olajjal készült ételeket[…] ettek, amelyeket már nagycsütörtökön megfőztek.”[1596]

Az ünnepkör következő két napjáról Bálint Sándornál ezt olvashatjuk: „Nagyszombat, Húsvét. Voltaképpen szintén az archaikus tavaszi tisztálkodás, megújulás készségének és az ősi, szakrális pogány hagyományt jelentős mértékben szublimáló [megtisztító] liturgiának kettősségét tükrözi.”[1597] Összefoglalóját így folytatta: „A nagyszombat este tartott föltámadási körmenet nyilvánvalóan egy archaikus tavaszkezdő szokásnak, a határjárásnak szublimációja, az ember közvetlen életterének: otthonának és mezejének, a zsendülő határnak mágikus körbe foglalása, a gonoszok ártalmának kizárása a közösségi kozmoszból. Ebben a szemléletben gyökeredzik egyébként a búzaszentelő és úrnapja hagyományvilága is. E hit szerint a feltámadt Krisztus hatalmát megjelentik a földnek, megfenyegetik és megszégyenítik vele a gonosz szellemeket, amelyektől a természeti csapások erednek.”[1598]

Az ünnepkör következő jeles napja volt húsvéthétfő. Erről szintén Bálint Sándort idézzük: „Húsvét másnapja, más néven húsvéthetfe, a fiatalság ünnepe, a tavaszi bálak, zajos, zenés mulatságok egykori kezdete. Ezen a napon szokásos a játékos locsolkodás[…], amely eredetileg kultikus-erotikus célzatú volt, és az asszonyi termékenység előidézésére, biztosítására szolgált.”[1599] Megjegyezzük, hogy idős vásárhelyi reformátusok szerint, a húsvéti locsolás a „mögfeszítött Krisztus halálakor eleredt esőt jelképezi.” Egyébként a húsvéthétfő „[…]a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.”[1600]

A locsoláson kívül a húsvéti tojás adása is hozzátartozott az ünnep hétfőjéhez. Erről Györgyi Erzsébet ezt írta: „A húsvéti tojás a húsvéttal mint egyházi ünneppel szoros kapcsolatban van, az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi.”[1601] Bálint Sándor szerint: „A tojás az életnek, újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból új élet kel, éppen úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására.”[1602] Megjegyezte még, hogy „A tojás Krisztus-szimbólum, a feltámadt Üdvözítő jelképe.” Itt kell elmondanunk, hogy a tojás szimbolikája hamarabb kezdődött, ill. „pogány” népeknél is föltűnt, mintsem egyedül a keresztény kultúrához lenne köthető. Díszített tojáshéj pl. Szeged környéki avar sírból is előkerült. A tojás a tavaszi megújulás során az élet indulását, az újjászületést jelenthette. Sírba is azért rakhatták, hogy a halál túlélését, az életbe való visszatérést elősegítse.

A ünnepkörhöz a fehérvasárnap szorosan hozzátartozott. A húsvét után egy héttel következő vasárnap neve volt. Ezek a napok, hetek, fogalmak tartoztak tehát a pörökben említett húsvétkörnyéki időmeghatározásokhoz.

A nagy keresztény vallási ünnepek közül a következő pünkösdhöz kötődik. Bálint Sándor szerint a zöldfarsang vagy kistél „[…]a húsvét és pünkösd között eltelő időszaknak a neve. Ilyenkor ugyanis a nagyobb dologidő fölkerüléséig, még szoktak menyegzőt, lakodalmat ülni.”[1603]

Tátrai Zsuzsanna így írt pünkösdről: „[…]a keresztény egyház egyik fő ünnepe, mely a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik.”[1604] A zsidó vallásban ekkor „[…]az első gyümölcsök, majd később a tízparancsolat adományozásának az emlékét ülték. A keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus menybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.”[1605] Megjegyezte, hogy „A máj. 10.–jún. 13-a között mozgó ünnep alkalmasnak bizonyult a tavaszi és nyári napforduló ősi európai szokásainak és hiedelmeinek a továbbélésére.”[1606] Végül: „Pünkösd neve a görög pentakosztész »ötvenedik« szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Pünkösd a húsvét függvényében mozgó ünnep, május 10-e és június 13-a között.”[1607] Bálint Sándor így fogalmazott: „Pünkösd ünnepe népünk tudata szerint igazában a tavasz teljesedése. Már vigíliája, vagyis pünkösd szombatja is félünnepnek számít.”[1608]

Az általunk gyűjtött pörökben pünkösdre vonatkozóan ezeket az időmeghatározásokat találtuk: a 46/1723. pörben „Pünkösd ellőt más féll hétel.” A 358/1764. pörben „Pünkőst hetiben valo Szerdán.” A 147/1769. pörben: „A’ múlt Pünkösd tájba.” A 154/1773. pörben „Pünkösd elött 2. héttel.” A 361/1774. pörben „Pünkösd havának most mult Nyolczadik napján.” A 297/1775. pörben ”Pünkösd előtt két héttel.” A 388/1818. pörben „Pünkösd tájban.” A 71/1828. pörben „Pünkösd hetibe.” A 400/1829. pörben „a’múltt Pünkösd Vasárnapjára virradóra.”

A nagy egyházi ünnepek sorában az Úrnapja jön. A „[…]pünkösd után következő második hét csütörtökjén tartott ünnep, amikor az egyház Krisztus testét, az oltáriszentséget ünnepli.”[1609] Bálint Sándor fogalmazta: „[…]a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre eső parancsolt ünnep.”[1610] Az „Utolsó Vacsora”, a „Kenyér és Bor” kiváltságos ünnepe volt, az „Oltáriszentség” emlékezetére rendelt nap, amelyet nagy körmenetekkel ünnepeltek. Tátrai Zsuzsanna ezt írta:

„A pünkösd utáni második hét csütörtökje. Az e napon tartott körmeneteknél ún. úrnapi sátrakat készítettek az oltárok fölé a falu különböző pontjain, újabban csak a templom körül. Az úrnapi sátrakat zöld gallyakkal, virágokkal díszítik. Az úrnapi sátrak díszítményeit mint szentelt növényeket később mágikus célra használták — a földművelésben, állattartásban, sőt az ember- és állatgyógyításban.”[1611]

Bálint Sándor Szegedre vonatkozóan megjegyezte, hogy az „Úrnapja, vagyis az Oltáriszentség ünnepe ahhoz a kevés jeles napunkhoz tartozik, amelynek megülésére már a szegedi középkorból is vannak adataink.”[1612] A körmenet mellett ismert volt még az úrnapi búcsú is.

Az általunk gyűjtött pörökben, mindössze kétszer, a 18. században említették ezt az ünnepet. A 324/1762. pörben „Ur napi Vásárkor” és a 164/1779. pörben „A mult Ur napkor 2. esztendeje.”

A további, de kisebb jelentőségű vallási ünnepek közül a húshagyó említése a vizsgált bűnpörökben többször is előfordult. A 135/1765. pörben „Hús hagyóig”. A 165/1783. pörben „hús hagyó elött való Vasarnap.” Az 53/1796. pörben „Húshagyó Ked elött egy Héttel.” A 380/1799. pörben pedig „Hus hagyo elött egy Héttel” szerepelt.

Húshagyó a farsangi időszak 3 utolsó napja. Első napja a húshagyóvasárnap, másként farsangvasárnap vagy ötvenedvasárnap, a farsang utolsó, negyedik vasárnapja. Bálint Sándor fogalmazta: „[…]a farsang utolsó három napjának ősi, középkori hagyományokra emlékeztető megnevezése. Másként farsangháromnapok, röviden háromnapok. Egyenként így nevezik: húshagyóvasárnap, húshagyóhetfe, húshagyókedd, másként farsangvasárnap, farsanghetfe, farsangkedd. A Lányi-kódexben még a húshagyószombat is előfordul. A három nap egyébként valamikor a mulatozás, vendégeskedés, egyszóval a farsangolás ideje volt. A jókedv, bohóskodás vasárnap és kedden volt a legnagyobb. Nem dolgoztak, a munka mindenütt megállott. Vendégeket vártak és fogadtak. Batyubálba jártak, de — mint már mondottuk — lakodalmat ezeken a napokon nem ültek.”[1613] Megjegyezte még, hogy „A néprajzi kutatás már régen megállapította, hogy a nagy evésekkel, dús lakomákkal, sűrű vendégeskedéssel, másfelől a mágikus eredetű alakoskodással a természetet is hasonló bőségre akarták rábírni.”[1614]

A következő egyházi ünnep a 344/1824. pörben tűnik föl: „Most leg közelébb múltt áldozó tsötörtökön”. Ez a nap a római katolikus liturgia szerint Jézus mennybemenetelének ünnepe. Bálint Sándortól annyit tudunk meg róla, hogy „[…]a hívek pirosbetűs ünnepként tartják számon, de néphagyomány alig fűződik hozzá.”[1615]

A 141/1766. pörben „[…]tavali Esztendö Sarlós Boldog Asszony napján” idézetet találtuk. Ez a nap július 2-án van. Tátrai Zsuzsanna írta, hogy „A nap elnevezése utal az aratás egykori módjára, amikor még a nők arattak sarlóval.”[1616] Ezt a napot bizonyos fénnyel ülték meg. Ekkor szenteltettek fodormentát. Bálint Sándor hozzáteszi, hogy „[…]Mária Erzsébetnél való látogatásának napja a jámborabb asszonynépnek máig kedvelt ünnepe.”[1617]

A dél-alföldi büntetőpörökben a 159/1776. számú egyik vallomásában olvashatjuk, hogy „Nagy Boldog Aszony Naphoz múlt esztendeje”. A 400/1829. pörben „A’ múltt esztendőbe Nagy boldog Asszony tájba”. Ez a nap: augusztus 15-e, Mária mennybemenetelére emlékezik, és ekkor Magyarország kezébe ajánlását is ünnepeljük. Népünk ezen a napon virágokat és gyógynövényeket szenteltet. Ezekkel füstölték a betegeket, de égi háború esetén is a viharkár elhárítására ezekből égettek. Ettől a naptól kezdve asszonyok nem fürödhettek a folyóvízbe.[1618] Bálint Sándor szerint a szegedi nagytáj népe mentát, napraforgót és virágokat szentelt. „A Lányi-kódex Nagyasszony néven emlegeti.”[1619]

A 177/1822. pörben „Szent Istvány Király Hetibe” meghatározás szerepelt. Első magyar királyunk 1001–1038. között élt és uralkodott. Az egyház szentté avatta. Leopold király 1790-ben visszaadta a Szent Koronát, azóta augusztus 20-án ünnepeljük. (Ez a nap újabban az új kenyér ünnepévé is vált.) Ez a dátum a gólyák költözésének kezdetét is jelzi. Szép idő esetén jó gyümölcstermés ígérkezik.[1620]

A 164/1779. pörben olvashatjuk, hogy „tavaly Kis Aszszony nap tájjba”. Szeptember 8-ra esik, és Szűz Mária születésének napja. Nagyboldogasszony és Kisasszony napjához időszak is kapcsolódik, a két Boldogasszony köze: augusztus 15.–szeptember 8. között. Ezt „[…]az asszonyi munkában tartották fontosnak. Tyúkot ültetnek, tojást raknak el, mert eláll. A téli holmik szellőztetésének ideje.”[1621] Bálint Sándor szerint a „Nagyboldogasszony és Kisasszony napja közötti időszak a szegedi néphit szerint is vállalkozásokra különösen kedvező.”[1622]

A következő naptári témakörben, a vizsgált pörökben talált előfordulások alapján, a névnapokhoz kötött szentek ünnepét vesszük sora. A 233/1763. pörben ezt találtuk: „Az elmult Szent Pal Napi Gyulay Vasar.” Közelebbi dátum nincs, így valószínűsíthető, hogy nem a június 29-én tartott Péter-Pál napját, az apostolfejedelem Pál ünnepét jelzik, hanem január 26-át. (Bár megjegyezzük, hogy mindkét időszakban voltak vásárok.) Január 26-át egyébként „[…]Pálfordulásnak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, amely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. A néphitben időjárás-, termés- és haláljóslás napja.”[1623] Népünk „Jórafordító Pál”-nak is nevezte. Bálint Sándort idézzük: „[…]Szent Pál megtérésének napjához időjárási regula fűződik, ami nyilván kalendáriumi eredetű: ha fényös Szent Pál, mindön termés szépen áll.”[1624]

A 85/1755. pörben „[…]az most múlt Sz[ent] Joseff napi Vásárkor” és a 172/1802. pörben „Szent Jósef napig” időmeghatározásokkal találkoztunk. Ez a jeles nap március 19-re esik. Tátrai Zsuzsanna írta: „A hagyomány szerint a madarak megszólalnak ezen a napon, mert »Szent József kiosztotta nekik a sípot«. Időjárás- és termésjóslás is fűződik József napjához, sőt haláljóslás. Az Alföldön úgy vélik, ha szivárvány látható, a széles sárga sáv jó búzatermést, a széles piros sáv bő bortermést ígér.”[1625] Bálint Sándor megjegyezte, hogy „[…]József napja már a tavasz kezdetét jelenti”[1626], majd azt írta, hogy „A múlt század [19. sz.] első felében voltak csikósok, csordások, gulyások, akik ezen a napon kezdték a szolgálatot.”[1627]

György napja április 24-e. A következő bűnpörökben fordult elő: a 210/1758. pörben „Tavaly Szent György napkor”. A 328/1765. pörben „[…]most leg közelebb ell múlt Sz[ent] György nap tájban”. A 264/1801. pörben „A’ múlt Sz[ent] Győrgy napkor”. Tátrai Zsuzsannát idézzük: „Az igazi tavasz kezdetét a néphagyomány e naptól számítja[…] Az ókori Rómában Paliliát ünnepelték, mely pásztorünnep volt. E hagyomány továbbélése mutatható ki a hazai állattartás szokásaiban is.”[1628] Ekkor volt az állatok első kihajtása a pusztákra, legelőkre. „A pásztorok, béresek szegődtetésének ideje volt Szent György nap, mely a következő Szent Györgyig vagy Szent Mihályig volt érvényben. A pásztorok megajándékozásának egyik alkalma is volt.”[1629] A magyar néphit ezt a napot rontásra, varázslásra alkalmasnak tartotta.

Bálint Sándor így jellemezte ezt a jeles napot: „Ismeretes, hogy Szent György a középkorban a katonák, lovagok, vitézek védőszentje volt[…] Szent György vitéz, akinek alakját különben maga az Egyház is legújabban a legendák világába utalta, küzd meg archaikus középkori felfogás szerint a sárkánnyal, akinek karmai közül kiszabadítja a szüzet, a tavaszi természet, és gyermekjátékainak tanúsága szerint elhozza a jó meleget.”[1630]

Szent György „Névnapja a kikelet ünnepe, amikor a jószágot évszázadokon át bűvös szertartások között hajtották ki a nyári legelőre.

Még a múlt században [19. sz.] is Szent György napján állottak a pásztorok, kocsisok, cselédek szolgálatba. Ezen a napon voltak a városi tisztújítások, és így pirosbetűs ünnepnapnak számított. Ettől kezdve az esti harangszó Szent Mihályig 8, a hajnali pedig 4 órakor történik.”[1631] Ilyenkor van egyébként a harmatszedés vagy harmathúzás is.

A 351/1824. pörben olvashattuk: „Nepom[uki] Szent János napján”, vagyis május 16-án. Tátrai Zsuzsannát idézzük: „A hajósok, dereglyések, hídvámosok, vízimolnárok védőszentje volt. Tiszteletére valóságos vízi körmeneteket rendeztek.”[1632] Hozzátehetjük, Nepomuki Szent János a gyónási titok megtartásáért szenvedett mártírhalált.

A 3/1749. pörben szerepelt „Szent Jakab napja”, amelyet július 25-én ünnepelnek. Ekkor volt az időjóslás egyik napja, amikor a következő év időjárását igyekeztek kipuhatolni. Tátrai Zsuzsanna fogalmazta: „A Jakab-napi időből különböző módon jósoltak a várható téli időjárásra.”[1633] A zab aratását Jakab-napig befejezték.

Ugyancsak a 3/1749. pörben ezt a „különös” vallomást találtuk: „Sz[ent] Amassan Napja előtt egy héttel”. „Amassan” nevű szentet nem jegyeztek föl és nem őriz a keresztény egyház. A pör eredeti szövege sem adott ún. olvasati gondot. Nyilvánvaló, hogy elírás vagy szavak rövidített formában történt összeírásáról lehet szó, amely a 18. sz. első felében nem egyedülálló, a maitól eltérő helyesírási jelenség. A szövegkörnyezet és az említett Jakab-napja, mint közeli dátum alapján, föltételezzük, hogy „Szent Anna Asszony” nevének eltorzulásáról lehet szó, de hangsúlyozzuk, hogy ez nem több, mint fikció. Ennek ellenére, mivel a talált szavak megfejtésére ennél elfogadhatóbb magyarázatunk nincs, és Amazon nevű keresztény szentet, de esetleg a fekete mágiában ismert gonosz szellem, vagy negatív mitológiai személy nevét sem találtuk, a Szent Anna napját vettük vizsgálat alá. Bálint Sándort idézzük. „[…]népiesen Szent Anna asszony a szegedi tájnak és népének máig a legtiszteltebb bibliai alakjai közé tartozik.”[1634]

Emlékeztetőül idézzük föl a pör eredeti szövegének néhány rövid részletét: A tárgyalást a sedria Algyő községben folytatta le. Bálint Sándor azt írta, hogy „[…]Algyő gótikus eredetű templomának Anna-titulusa[…]” a középkorba nyúlik vissza.[1635] A pör egykori szereplői, egy héttel Szent Anna napja előtt csónakon Algyőről Sövényházára, a mai Ópusztaszerre mentek. „[…]az elöbbeni tanú Bodrogi Katha kérdezzvén a Fatenst hogy minémű ünnep nap lészen a Gyövö héten, kire felel ă Fatens tudom hogy Pinteken Szent Jakab Napja lészen de Szombaton nem tudom[…]”, vagyis Jakab július 25-én, egy nappal később van, amely akkor ezek szerint szombatra esett, július 26-án Anna volt. Az eredeti pörszöveg így folytatódott: „[…]mely szók után felele Nagy Gyurkáné tudom ám én, mert egy Lustos Valagú Aszszonynak napja lészen.” Máshol „Rest Aszszonynak Segge fordúlása Napja”, ill. „Lusta Kurva Aszony Napja lészen[…]”

Bálint Sándor írta, hogy „A Szent Annának szentelt kedd egyébként évszázadokon át, még századfordulónkon is asszonyi dologtiltó nap volt.”[1636] Elsősorban kik tartották be ezt? A munkát kerülő, rest asszonyok. Vagyis Szent Anna napja a nép ajkán egyes személyek megbélyegzésére pejoratív eredettel is bírhatott. Az eredeti perszöveg vallomása miért emelte ki a „Lusta Kurva” vagy „Lustos Valagú Asszony” napját? Egyáltalán, hogyan került e szentnek a neve a kurvák, megvetett szexualitással összefüggő személyek szájára, amikor „[…]Szent Anna kezének szegedi kultusza még századunk elején is virágzott”?[1637] A feleletet Bálint Sándornál találtuk. „Régen a szegedi asszonyvilágnak volt legkedvesebb szentje: magtalanok, áldott állapotban levők pártfogóul tisztelték. Pünkösd után gyermekáldásért, könnyű szülésért kilenc kedden böjtöltek. A böjt nagyjából éppen névünnepével fejeződött be.”[1638] De az arravaló személyek mulatságot és bálokat is tartottak. Ilyenkor szakadt meg a kender töve.

A 221/1762. pörben a „Lőrincz nap előtt” kifejezést találtuk. Szent Lőrincnek, II. Sixtus pápa diakónusának (szerpapjának) augusztus 10-én van a napja. Az év legnagyobb csillaghullása augusztus 8-12. között zajlik. Földünk ekkor rendszeresen a Naprendszerben keringő kisebb, a légkörbe érve többnyire teljesen elégő, magányos aszteroidákkal, ill. nagyobb meteorrajjal találkozik.

Katona Lajost idézzük: „Óangol egyházi naptárak az augusztusi tömeges csillaghullást »Szent Lőrinc tüzes könnyei«-nek nevezik.”[1639] Bálint Sándor szerint: „[…]a fa növekedésében megállapodik, és a néphiedelem szerint abban az esztendőben már nem fejlődik tovább.”[1640] Tátrai Zsuzsanna így fogalmazott: „A közhiedelem szerint a dinnye e naptól kezdve már nem olyan finom, mert lőrinces[…]”, vagyis nyálkás, túlérett.[1641] Vásárhelyen szólás-mondás: „belefosott Szent Lőrinc”.

Szent Mihály napja, amely igazán a jeles napok egyike, szeptember 29-re esik. Az arkangyalról így vélekedett Tátrai Zsuzsanna: „E napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt[…] A cselédfogadás ideje is Szent Mihály volt.”[1642]

Szent Mihály „[…]egyházi tanítás szerint a mennyei seregek vezére, aki majd az Utolsó Ítélet harsonáját megfújja. Ő az emberi cselekedetek mérlegelője, a halottak másvilági útjának kísérőtársa. Mindezek a mozzanatok a középkor és a régi vágású parasztnép tudatában Mihály arkangyal tiszteletét, tekintélyét igen nagyra növelték”[1643] — jegyezte meg Bálint Sándor, majd így folytatta: „Szent Mihály napja az őszi napéjegyenlőség tájára esik, ott áll a tél kapujában[…]

E nap a gazdasági évek nevezetes őszi fordulója. Valamikor eddig legelt a Szent György-napkor kieresztett marha a pusztán. Sokszor eddig szolgáltak a gulyások, csikósok, béresek[…]

Kezdődhet a kisfarsang, vagyis a lakodalmazásnak őszi, Katalin napjával záruló időszaka.”[1644]

Az általunk gyűjtött bűnpörökben a Mihály napnak a következő említéseit találtuk: a 105/1735. pörben „Szent Mihály nap után penig három hétel.” A 139/1766. pörben „Szent Mihály nap utanis”. A 236/1769. pörben „Múlt Szent Mihalynaptul fogva.” A 371/1769. pörben „Sz[ent] Mihály Nap elött, egy héttel.” (Ez egyébként 1768. szept. 22-re esett.) A 68/1782. pörben „[…]a múlt Sz[ent] Mihály napkor múlt esztendeje.” A 36/1796. pörben „Szent Mihály Napi” vásárról beszéltek. A 383/1804. pörben „Sz[ent] Mihály Nap tájba esett.”

Nem véletlen, hogy a Szent György napot, a gazdasági év, a tavasz egyik fontos kezdőnapját és a Szent Mihály napot, a gazdasági év befejeződésének, ill. az ősznek egyik kiemelkedő napját a vizsgált pörökben is legtöbbet emlegették, az időt hozzá viszonyították, hiszen a dél-alföldi népesség zöme mezőgazdaságból élt, és az időszámításukat e két alapvető dátum határkőként jelölte.

A 47/1756. pörben a „tavaly Dőmőtőr tájban” mondatrész szerepel. A tesszáliai vértanú napját október 26-án tartották. Ez a szent a 18. századtól pásztorok patrónusa. Neve napját juhászújévnek is hívták, mert a számadók ekkor számoltak el a gazdáiknak. Ezen a napon állatvásárokat tartottak.[1645] Bálint Sándor szavaival mindehhez még hozzátehetjük, hogy „Szent Dömötör a keleti egyház közkedvelt alakja, vitézek, katonák patrónusa.”[1646]

A 321/1792. pörben ezt olvashatjuk: „[…]most Sz[ent] Márton napkor 4. esztendeje.” A 182/1766. pörben „Sz[ent] Márton napkor terehbe estem.” A november 11-én tartott Márton naphoz „[…]csak időjárási regulák fűződnek.”[1647] Valamikor — így a feudalizmus általunk vizsgált korában is — a gazdasági év egyik őszi „sarkköve” volt. „Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak.”[1648] Ezen a napon sok hízott liba került az asztalra. „Szent Márton napján a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje.”[1649]

Az Erzsébet nap fontosságát ismét a pöranyagban való gyakoribb előfordulás mutatja. A 4/1749. pörben „Szent Ersebeth nap előtt harmadnap étzakáján.” A 88/1760. pörben „Sz[ent] Eőrzebet tájban az ősszel.” A 351/1824. pörben „Ersebeth napig.”

Szent Erzsébet magyar volt, Árpádok sarja és 1207–1231 között élt. November 19-én ünnepelték. „Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz. Ha Erzsébet napon havazik, azt mondják: »Erzsébet megrázta a pendelyét.«[1650] Magyarországi Szent Erzsébetet a nevét viselő nők védőszentként tisztelik.

A 60/1757. pörben „Katalin tájba” kifejezés szerepel. A 182/1766. pörben „Szent Katalin Napján.” A 351/1824. pörben pedig „Katalin napkor éjtzaka” szóhasználattal találkoztunk. A 305-ben meghalt Alexandriai Szent Katalin szintén védőszent és november 25-én tartották a napját. Tátrai Zsuzsanna többek között azt jelezte, hogy „Katalin-naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódnak. Ilyenkor is szoktak vízbe tenni gyümölcságat, s ha az karácsonyra kizöldül, a kíváncsiskodó lánynak közeli férjhezmenetelt jósolt. Az ágat ez esetben katalinágnak nevezik.”[1651]

Bálint Sándor azt írta, hogy „Katalint Jézus a legenda szerint menyasszonyául választotta. Ezért tekintik az eladólányok országszerte megértő pártfogójuknak.”[1652] (Alexandriai Szent Katalin évszázadokkal később élt, mint ahogy Krisztus járt a földön!) Egyébként november 25-e „[…]az új borral kezdődő kisfarsang utolsó napja, amelyen túl valamikor sem bál, sem pedig lakodalom nem szokott lenni egészen nagyfarsangig.”[1653]

A 186/1782. pörben „Szegedi heti vásárkor Sz[ent] András napján” — olvashatjuk. András apostol Szent Péter bátyja volt. Névnapját november 30-án ünneplik. Népünk szerette ezt a nevet, a névnaphoz szokások tartoztak. Tátrai Zsuzsanna fogalmazta: „A legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. Többnyire a lányoknak magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Próbáltak álomból jósolni.”[1654] Bálint Sándor szerint is „[…]a szerelmi varázslat időpontja volt. Főleg lányok mesterkedtek azon, hogy kipuhatolják, ki lesz a kérőjük, milyen lesz a vőlegényük.”[1655] Szent András napja azonban nemcsak jóslást hozott. „András napja a kalendárium szerint ott áll a gazdasági év végén és az újnak fordulóján. Hagyományvilága azonban már határozottan a jövendő, kezdődő új esztendő felé mutat.”[1656]

Bűnpöreinkben Szent Tamást, az év egyik utolsó jeles névnapját is említették. A 47/1756. pörben ezt találtuk: „Sz[ent] Tamás napja Szombatyán.” A Bibliában hitetlen Tamásként ismert apostol napja 13 nappal van korábban újév előtt, december 21-én. Tátrai Zsuzsanna így írt róla: „E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódnak. Többnyire azonban arról nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. Az ekkor vágott disznónak tamásháj a neve. Kelések gyógyítására találták alkalmasnak.”[1657]

Mint az eddigiekből láthattuk, nem minden szent napját vizsgáltuk meg, csupán az általunk gyűjtött bűnpörökben előfordultakat. Az ezekhez fűződő népszokások viszont a dél-alföldi táj népességére, ennek zömét képező parasztságra, életmódjának lényegére világítanak rá. Összefoglalásul Manga Jánosnak a „szentek ünnepei”-ről írt mondatait idézzük: „[…]azok a naptári ünnepek, jeles napok, amelyeken a r[ómai] k[atolikus] egyház valamely szent emlékét ünnepli. Az egyház szentjei mindnyájan kapnak a naptár valamelyik napján helyet, de nem mindegyik szent névnapja volt parancsolt ünnep.”[1658] Miután a vizsgált táj jelentős népessége protestáns volt, a parancsolt ünnepeket sem mindenkor tartották be, sok volt közöttük az ünneprontó.

Az egyházi ünnepek között nincs számon tartva az év első napja, január 1-e, vagy újév napja. Annál inkább tekinthető ez polgári ünnepnek, amely a vizsgált bűnpörökben is többször szerepelt, mint viszonyítási időpont. A 404/1756. pörben olvashatjuk: „Újj esztendö Szombatján.” A 317/1762. pörben: „[…]az el múlt uj esztendő napján.” A 135/1765. pörben „Új esztendötül fogva.” Végül a 172/1802. pörben szintén „Újj esztendőtűl fogva.”

Bálint Sándor szerint „Újév (jan. 1.) vagy kiskarácsony Krisztus körülmetélésének ünnepe.”[1659] Tátrai Zsuzsanna így fogalmazott: „Az évkezdet napja hosszú történeti fejlemény eredménye. Az ókori Rómában március 1-jével kezdték az évet. Január 1-je a Julius Caesar-féle naptárreform után, i.e. 153-tól vált évkezdő nappá, melyet Janus tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg[…] A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. Az egyházi év advent első napjával kezdődik.”[1660]

Az egyházak által parancsolt ünnepek között a legáltalánosabb a vasárnap volt. Ősi keletkezésű „bűvös szám” alapján” hét napfölkelténként ismétlődik. Istennek a Bibliában elrendelt, a „dolgos hétre” következő pihenő napja. Az „isteni lustaság” napját Ő maga fölértékelte és megszentelte. Íme az „Aranyas Biblia” szerint:

„2. Mikor pedig elvégezte vólna az Isten heted napon az ö alkotmányát, a’ mellyet tsinált vala, a’ hetedik napon megszünék minden tsinálmányától, mellyet tsinált vala.

3. Es megáldá az Isten a’ hetedik napot, az az, megszentelé azt; mivelhogy azon szünt vólna meg minden ö tsinálmányának tsinálásától, mellyet teremtett vala az Isten, hogy azt elvégezné.”[1661]

A vasárnaphoz azonban a hét napjain keresztül jutunk el. Amikor a hetedik napot Istennel kapcsolatban említettük, a „lustaságot” nem pejoratív értelemben írtuk, hiszen a Mindenhatónak, aki a mindenség Világbírója, a Mózes I. Könyvében leírt teremtéstől nyilvánvalóan nem kellett kifáradnia. Ebben az idézetben elsősorban a Biblia megírásának kora, embere; ennek a kornak és a bibliai népeknek, az életterük éghajlatán kialakult mentalitása tükröződik: azaz a „keleti kényelem”, egy fajta valós emberi lustaság, és amelyet vitathatatlanul ázsiai eredetű népünk is szinte a „génjeiben hordozott, ill. megőrzött”. (Más kérdés, hogy a Kárpát-medence éghajlata és a paraszti termeléssel járó szigorú munkarend, főleg a protestáns lakosságot, mint láttuk, gyakran ünneprontásra kényszerítette.)

Ebből a szempontból, cinizmus nélkül, de némi humorral érdemes áttekinteni Bálint Sándor tanulmányát, amelyet a hét napjairól írt. „Az esztendő ünnepei, jeles napjai a hetek és napok rendjéből, a hét napjainak egymásutánjából emelkednek ki. A napoknak a hét egységébe foglalása még az ókor hagyományain, részben a Biblia előírásain alapszik.”[1662] A hét nap közül egyetlen buzdít igazi munkára, a hétfő, amikor „szerencsés nap van”, és „érdemes” (tehát nem szükséges vagy kell!) „nagyobb munkába kezdeni.” Talán még ide sorolhatjuk a csütörtököt is, amikor nincs kifejezett munkatiltás, de emlékeztet arra, hogy az „[…]az Utolsó Vacsora emléknapja.”[1663] Az asszonyoknak pedig nem jó fésülködni, vagyis a személyi tisztálkodást érdemes kerülni.

Hanem a többi négy-öt nap a munkavégzés szempontjából katasztrófa! Mindjárt itt a második nap, a kedd, amely „nem szerencsés nap.” Idézzük: „Öregek szerint nem jó tehát valamit kezdeni, így építkezésbe fogni, lányt kérni, lányhoz járni, lakodalmat ülni, sütni, mosni.”[1664] De például a tápaiak szerint a kedden vetett termést a jég fogja elverni; és így tovább… A női és férfi munka egyaránt sújtva van. Sugallja tehát a népi hagyomány, hogy ezen a napon nincs értelme dolgozni, mert annak úgy sem lesz haszna, áldás nem kíséri. „A napot a Keddasszony szómágiás névvel illetett Szent Anna tiszteletére szokták jámborabb öregasszonyok felajánlani.”[1665]

Szerdán Szent Józsefet dicsérik, különben is, „[…]az európai szakrális hagyomány a szerdát a Szentléleknek és nem Mindenszenteknek szenteli[…]”[1666] Egyébként a szerda „lakodalmas nap”. A lakodalom köréhez pedig inkább a vidámság, az ifjú pár ünneplése, a jókora evések, ivások fűzik népünket. A térségben aligha akadt paraszt, aki lánya vagy fia menyegzőjén mondjuk végig építette, szántotta, kapálta vagy dolgozta volna a napot.

Azt gondolhatnánk, hogy majd a hét vége kedvez a munkának. Itt van például péntek, amely lendületes, utolsó hajrával megváltja az addig eltékozolt napokat. Csakhogy a péntek „[…]részben megtisztelt, részben szerencsétlennek tartott nap.”[1667] Ez a koldusok kéregető napja és a hústól való megtartóztatás, a böjt és az imádkozás kötelező. Következésképpen, „Pénteken nem jó semmi új munkába, vállalkozásba kezdeni.”[1668] Ismét itt a munkáról való lebeszélés, amelyet a rendelt böjt biológiailag is elősegít. Melyik parasztember szereti nehéz testi munkáját éhezve, vagy kevés kalóriával végezni?

Talán még a szombatban bízhatunk. De ez Szűz Máriának szentelt nap. A vizsgált tájon kisvasárnap. Ezen a napon az asszonyok fehér kötőt és fejkendőt kötnek. Ezek pedig — még a gyerek is tudja —, hogy mondjuk nem a kapálás, disznóölés, takarítás, meszelés, vagy egyéb nehéz házi munkák alkalmával kerültek a nőkre, inkább a finomabb ételkészítéskor, Vásárhelyen például a hagyományos szombati lepénysütéskor. Ezen a napon délben még a protestánsoknál is leállt a heti munka és ilyenkor tisztálkodtak.

Így érkeztünk el a vasárnaphoz. A vizsgált pöreinkben is több említése található. A 202/175. pörben „kőzelebb múlt Vasárnapon”. A 89/1761. pörben „vasárnapi napon” és „A más vasárnap” (az elmúlt, azaz másik vasárnapon). A 306/1763. pörben „Vasárnapi napon”. A 165/1783. pörben „Vasarnap estve vólt”. Végül a 391/1820. pörben „vasárnap reggel hajnalban”.

Közismert, hogy vasárnap a munkától való teljes tartózkodás, sőt tilalom ideje. Aki ezt megszegte — legyen katolikus vagy protestáns —, a vizsgált korban nem egyszer komoly büntetést kapott; állhatott a temploma előtti szégyenoszlophoz kötve vagy deresre húzva botütést szenvedhetett, mint ünneprontó. Az már enyhítésnek számított, ha pénzbírságot kapott, vagy gyertyát kellett adományoznia. Alig múlik el év, hogy például a vásárhelyi tanács hirdetőkönyvében ne lenne szigorú tiltás és fenyítéssel való fenyegetés azok ellen, akiket vasárnap vagy egyéb ünnepnap munkába találnak. Micsoda ellentmondás ez ismét, amikor ugyanezen hirdetőkönyvekben azért feddik a lakosságot, mert — főleg az egyes szegényebb szülék — trehányságra, dologtalanságra nevelik gyermekeiket.

A történelem folyamán birodalmak bukását okozta már a naptár, vele kapcsolatban az uralkodó vallás által előírt egyre több és szigorúbb hitbeli, ill. polgári kötelesség; amikor a valós élet építése helyett mind több időáldozatot is kívántak, amely a kultúra pusztulását eredményezte. Gondoljunk pl. az aztékokra, majákra. A magyar feudalizmusban is egyre ellentmondásosabb gonddá fejlődött az ünnepekkel kapcsolatos vallási előírás és kényszer, amelyet a fejlődő, polgárosodó társadalom már képtelen volt összeütközés nélkül, maradéktalanul teljesíteni.

A 3/1749. pörben egy különös „profán ünnepnappal” is találkoztunk. Más célzattal már említettük a „Rest Aszszonynak segge fordúlása Napja lészen”, a „Lustos Valagú Aszszonynak napja lészen” és a „Lusta Kurva Aszony Napja lészen” kifejezéseket, és igyekeztünk bizonyítani a nép egy rétegének különös, lustaságszámba menő „ünnepét”, amely messze esett a rendelt egyházi, tilalmakkal tűzdelt ünnepnapok hangulatától.

A vasárnapok azonban mindig ünnepnek is számítottak. Nemcsak azért, mert egy részük valamelyik szent napján volt megtartva, gyakran egy héten keresztül vagy a hét utolsó napjain, szombaton és vasárnap, hanem több más szempontból is. Eredetük messze visszavezet az ókori nagy kultúrák piacozásaihoz és fórumünnepeihez; a keleti bazárok vásárlási és kapcsolatok teremtésére egyaránt alkalmas lehetőségeihez; a mi esetünkben az Árpád-korig. A városok arra törekedtek, hogy a királytól, ill. a földesúrtól elnyerjék a vásártartási jogot. Ezzel általában együttjárt az árumegállítási és vámolási jog is. Ezek együttvéve jelentős hasznot hoztak a településnek.

A vásárokra messze földről érkeztek az árusok, kereskedők és a vásárlók. Az idegenforgalom szintén a települést fejlesztette. A vásároknak azért is volt nagy jelentősége, mivel a néhány helyben működő szatócsbolton kívül nem működtek még áruházak, bevásárló centrumok, mint manapság, ahol mindenfélét lehetett volna kapni.

A vásárokra messziről érkező mozgóárusok gyakran más országokból is jöttek, hozták az ő tájuk máskor nem, vagy csak nehezen beszerezhető termékeit, „egzotikus” áruit. A vásár a helyi iparnak és kereskedelemnek is nagy szolgálatot tett, hiszen tanultak, ill. a hozzájuk érkező kereskedők cserébe elvitték az ő árújukat.

Egy-egy település évente 4-6 vásárt is rendezett. Ilyenkor a lakosság „bespájzolt”; negyedévre beszerezte a legszükségesebb holmikat, fűszereket stb. A Dél-Alföldön mindig az őszi vásár volt a legnagyobb. Ekkor még az utak zömében járhatók voltak. Ilyenkor a közelgő télre kellett berendezkedni, amikor a hosszú esőzésektől, fagytól, hótól járhatatlanná vált határban elszigetelődtek, és arra voltak utalva, amit a nyáron és az őszön maguknak elraktároztak.

Minél nagyobb volt egy település, ill. földrajzilag minél inkább fontos közlekedő és göbölyhajtó utak közelébe esett, annál nagyobbak voltak a vásárok. Az általunk vizsgált területen: többek között Szegeden, Kecskeméten, Csongrádon, Szentesen, Gyulán, Félegyházán, Csabán, Makón és Vásárhelyen rendszeresen nagy vásárokat tartottak. Nem véletlen, hogy az utóbbi település a középkori első írásos említések óta már a nevében is benne hordozta a vásár szót, és a sokadalomról Kiss Lajos néprajzkutató a 19–20. századforduló körüli évtizedek hangulatát és adatait fölelevenítve „Vásárhelyi híres vásárok”[1669] címmel könyvet írt.

Az említett területen ésszerű beosztással zajlottak a vásárok, tehát nem egy időpontban, hanem egymást követően. Vagyis, ahogy például Szegeden véget ért egy vásár, az azt követő napokon kezdődött Vásárhelyen. Innen tovább vonult a kereskedők hada a következő helyre, pl. a makai vagy a szentesi vásárba. Így járták sorra a Dél-Alföldet, az Alföldet, egész országrészeket.

Az általunk gyűjtött pörökben is rendszeresen hivatkoztak egy-egy vásárra, amelyek ezekben az esetekben időpont-meghatározóvá váltak, ill. több esetben a vásár helyére, a településre is utaltak. A vásárok az év hónapjaiban elhelyezve, általában januárban, a jézusi vásárral, vagyis az újév és vízkereszt között lévő Jézus neve napján kezdődtek és november végén, András napkor értek véget. Ezeken kívül voltak kisebb vásárok is, amelyeket elsősorban a nagyobb településeken tartottak és hetivásár volt a nevük. (Ezek hetipiaccá váltak.) Ezeknek a feudalizmusban jóval nagyobb volt a jelentőségük, mint a mostani heti piacoknak, és ezeket a nagy vásárok közben, ill. után is megtartották, így karácsony előtt szintén sorra kerültek.

A vizsgált pöranyagban ezeket a vásárral kapcsolatos időmeghatározásokat találtuk. A karácsonyi ünnepkör végén, a január 26-i Pálfordulóhoz kötődött a 223/1763. pörben „[…]az elmult Szent Pal Napi Gyulay Vasar” említése. Kora tavasszal, március 19-e, József nap körül volt a második nagy vásár. A 85/1755. pörben „[…]az most múlt Sz[ent] Joseff napi Vásárkor”. A 402/1842. pörben „A’ szülés történt Jósef napelőtti vásárban egy héttel”. A 324/1762. pörben „Ur napi Vásárkor” és a 405/1819. pörben „Most Úr-napi vásárkor lesz Esztendeje” mondatokat találtuk. A neve alapján csak valószínűsíteni tudjuk, hogy a 182/1766. pörben említett „Zöld Vásár” szintén tavaszra, esetleg nyár elejére eshetett.

A nyári vásárt egyes településeken nem tartották meg, máshol pedig, ahol kirakodtak, a legnagyobb dologidők miatt csak egy-két napos, helyi, kis vásárok voltak. A 262/1798. pörben olvasható, hogy „A’ múlt Kis vásár után egy héttel.” A vallomás 1799-ben, aug. 14-én keletkezett. Nyárra eshetett az 1814. aug. 24-én kelt vallomás alapján, a 275/1813. pörben így idézett vásári időszak: „[…]most kőzelebb mult, K[un] Sz[ent] Mártoni vásár utánn”.

A térség legjelentősebb vásárát szeptember 29-én tartották. A 36/1796. pörben olvasható: „Szent Mihály Napi Szentesi Vásárkor múlt Esztendeje”. A 37/1805. pörből csak az derült ki, hogy „[…]az őszel esett Aradi Vásár olta”. A 402/1842. pörben a vádlottat nem igaz ágyból származó terhessége miatt elzavarták és „ezvolt őszi vásár után 3 héttel”.

A 399/1828. pörben olvasható: „Makai Vásár után két héttel, amely Vásár az Er’sébethi előtt szokott tartattni”. Végül, a 186/1782. pörben az év egyik utolsó vásáráról így tettek említést. „Szegedi heti vásárkor Sz[ent] András napján”.

A pörök következő időmeghatározása az emberélet fordulóihoz és eseményeihez kötődött. Közismert, hogy a családi nagy Biblia vagy a kalendárium elől-hátul üres lapjaira évszázadok óta bejegyezték a család életében legfontosabb dátumokat, így a születést, keresztelést, házasságkötést és elhalálozást. A gazdaréteg számára az állatok szaporodása is fontos volt, ezért gyakran két, a családtagokra vonatkozó dátum között olyan bejegyzés is helyt kapott, hogy pl. „Mögellött a Riska”. Így a borjazás „előlépett” és az emberélet eseményei, fordulói közé ékelődött.

Az általunk gyűjtött pörökben ezeket a vallomásokat találtuk: a 46/1723. pörben „Ifjúságha ideitül foghvast”. A 105/1735. pörben „[…]akkor ment a mezőre[…], amikor szopós gyermeke volt”. Ugyanebben a pörben: „Minek utanna Szerencsrül[…] kicsapattatott”. A 201/1755. pörben „Meg boldogult Ferjem Csáki István idejében”. A 404/1756. pörben „18 esztendős koromba[n]”, máshol: „[…]ökör Pásztor koromba[n]”, ill. „[…]nőtelen korunkba[n] esett a dolog”. A 385/1808. pörben „[…]egy héttel előbb, mint sem meg esküdött”. A 351/1824. pörben „Ersebeth napig, míg férhez nem mentem”.

A paraszti írásbeliség gyakran tartalmaz olyan időmeghatározásokat is, amelyek történelmi eseményhez kötődnek. A régi följegyzésekben rendre olvashatunk ilyen és hasonló datálásokat, hogy például „Kossuth-apánk idejiben”, „[…]a nagy háború alatt” stb. A vizsgált büntetőpörök között a 106/1743. pörben ezt olvashatjuk: „[…]midön az mostani Törökkel való hadakozás vala”. Arra vonatkozóan, hogy milyen eseményt említett a vallomástevő, Szeremlei Császár Sámuelt idézzük:

„Károly király ugyanis minden igaz ok nélkül ujra háborut inditott a török ellen, ez pedig azon kivül, hogy roppant seregeket állitott ki ellenünk, az időközben elhalt Rákóczy Ferenc fiát, Józsefet is lábra állitotta, Erdély fejedelmének kinevezte s Magyarország fellázitásával megbizta[…] A háború csúfos vereségeket hozott a császári seregekre s ezeken kivül egy rettenetes csapást az ország lakosságára, t.i. a pestist, mely legelőször Temesvárt, a török földről visszatért katonaságnál lépett fel[…]”[1670]

A családi és történelmi datálások mellet a táj emberének másik fontos időmeghatározása a gazdasági munkavégzéshez kötődött. Ezzel ismét elérkeztünk a kor újabb kettős magatartást kiváltó okához: az egyházi ünnepekkel járó munkatilalmak ellen dolgozó természeti tényezőkhöz, a józan ész diktálta szorgalomhoz, amelytől a lét, a mindennapi kenyér függött. A legtöbb parasztnak, főleg a protestáns jobbágyoknak beígérhettek bármilyen ünneprontásért járó büntetést, ha eljött a betakarítás, a föld megmunkálásának időszaka. A jó gazda vajúdó lovát, tehenét sem hagyta magára, ha a csikó vagy borjú világra segítse és mondjuk egy vasárnapi körmeneten való részvétel között kellett választania.

Az alább fölsorolt munkafolyamatok pontos időpontját ma már lehetetlen megállapítani és visszafelé fölkutatni. Igyekszünk megadni azt a leginkább elfogadható időszakot, amikor pl. az „első fűkaszálás” volt, vagy éppen a „szőlő érése”. Köztudott azonban, hogy voltak viszonylag hűvös, esős és száraz, meleg nyarak, enyhe, ill. hideg telek, amelyek előre hozták a természet ébredését vagy ebben elmaradást okoztak. Ma is ismert a gazdászok megállapítása, hogy az időjárás miatt „két-három héttel előre van, vagy elmaradt a természet”. Az egyes időpontok meghatározásánál szélsőséget nem vehettünk figyelembe, bár lehet, hogy a vallomás évében éppen ez módosította a sokéves időjárási tapasztalatot, hanem egy-egy munkavégzés időpontjaként az évszázados megfigyelések és gyakorlat alapján a legoptimálisabb időbehatárolásra törekedtünk.

Az általunk gyűjtött és bemutatott pörökben előforduló gazdasági munkavégzést kora tavasztól a tél végéig egy teljes év tükrében követjük nyomon. Vizsgáljuk előbb a kora tavaszt. A 144/1768. pörben olvasható: „[…]a’ mult tavaszal Szőlő nyitáskor”. A munka márciusban végezhető el. A 385/1808. pörben „[…]mikor a szőlő Kőtőző Csillát, vagy is Sássot szedni kezdették”. A szövegkörnyezetből kitűnt, hogy ez a „[…]múlt Húsvét előtt mint egy Két héttel” történt, vagyis március környékén.

A tavaszi munkákról szólunk. A 198/1752. pörben találtuk: „Harmadival Nyírás Tajban”. Minden valószínűség szerint birkanyírásról van szó, amelyet Szent György napra, a jószág pusztai legeltetésre való kiadása előtt végeztek el. A 221/1762. pörben ez áll: „[…]tavaly Dinnye kapálláskor ejtett meg”. A dinnyét az év 100-ik napján vetették, amely többnyire nagyhétre esett. Ezt követően kb. 3 hétre kellett megkapálni. Ez május elején lehetett.

A 198/1752. pörben „Harmadival kaszalas tájban”. A 124/1758. pörben „[…]az el múlt Széna kaszáláskor”. A 131/1762. pörben a vádlottnak „kaszálás előtt” volt vele köze. A 306/1763. pörben „[…]az el múlt kaszáláskor”. A 348/1764. pörben „[…]szénakaszáláskor az Anyát az háztul el küldöttem”. A 379/1782. pörben „[…]az első [gyermek] Kaszálláskor [született]”. A 300/1800. pörben „Fű=Kaszálláskor jött hozzám és most 2. hete hogy tőllem el ment”. A 266/1804. pörben „[…]fü kaszáláskor kezdettem véle[…]” Az első kaszálás április végén volt. Ha jó idő járta, a füvet május, június elején újra vághatták. Volt olyan év, hogy a harmadik kaszálást is elvégezhették. Biztos azonban az első kaszálás ideje, a továbbiak már az időjárás függvényei voltak.

Májusban következett az első kaszálás utáni szénagyűjtés, a száradástól függően. A 348/1764. pörben „[…]az idén, midön a Város Szenáját gyűjtötték”. A kora nyári munkákhoz tartozott a 351/1824. pörben említett „Kukoritza kapálásbol haza jövén”, és a 71/1828. pörben a „Kukoritza Kapálláskor két hétig egyűtt vóltunk[…] akkor Pűnkősd hetibe”. A kukorica kapálását április végén, május első felében végezték.

Ugyancsak májusra esik a szőlő kötözése. A 367/1736. pörben olvasható: „Az el mult Szőlő kőtőzéskor”. A 200/1755. pörben „[…]ennek elötte 3. esztendővel szöllő kötözés tájban”. A 93/1766. pörben „Szöllö kötözéskor”.

A következő évszak a nyár. Június közepéhez az alábbi munkavégzések fűződtek: a 348/1764. pörben „Rozs gyűjtéskor”. A 397/1827. pörben „A’ múlt nyáron megygy éréskor”. Júliusban következett az aratás. A 76/1748. pörben ez állt: „Aratás közepe tájban”. A 137/1766. pörben „[…]legh közeléb elmult aratastúl fogva”. A 297/1775. pörben „tavaly aratáskor”. Ugyancsak júliusban, annak is az elején volt a 391/1820. pörben említett „Kender mag nyővéskor” és „magvas Kender nyővéskor”.

A nyomtatást július-augusztusban végezték. A 60/1757. pörben „[…]nyomtatáskor az elmúlt nyáron”. A 212/1760. pörben „[…]tavali Esztendőben nyomtatás tájban”. A 222/1763. pörben „Nyomtatás tájba”. A 139/1766. pörben „Nyomtatástól fogva”. A 182/1767. pörben „[…]nyomtatáskor mentem hozzá”. A 265/1802. pörben „[…]nyomtatás alkalmatosságával éjtzaka”. A 172/1802. pörben „[…]a’ mult nyáron nyomtatáskor”. Nem is gondoltuk volna, hogy a legnehezebb munkák során volt idejük és kedvük a pörökből kitűnő, viszonylag nagy számban szexuális „bűnöket” elkövetni. Más kérdés, hogy a fokozott munka biológiailag nemcsak fárasztó, de a vért is megmozgatja.

A nyár végéhez és az ősz elejéhez tartoztak a következő munkák. A 124/1758. pörben „[…]közösködtem szöllö éréskor az idén”. A 294/1842. pörben „[…]a’ szőllő már ért”. A 396/1827. pörben „[…]kukoritza éréskor éreztem meg” a terhességet. A szőlő- és kukoricaérés eléggé összeesett: augusztus közepétől szeptember második feléig tartott. Évszázadokkal ezelőtt a kukoricaszedés is nagyjából erre az időszakra esett. A 377/1781. pörben olvasható: „[…]mikor Kukoriczát szedtünk”.

Az őszi vetések szeptember végén kezdődtek. A 324/1762. pörben ez áll: „Tavaly őszi veteskor”. A szőlő szüretelését a Dél-Alföldön októberben végezték. A zamata az érés utáni aszúsodáskor fejlődött. A 404/1756. pörben vallották: „[…]a jövö szüretkor két esztendeje lesz”. A 316/1757. pörben ez áll: „Most szüretkor két esztendeje”. A 95/1768. pörben „[…]a’ leg kőzelebb mult szűret előtt”. A 294/1842. pörben „Szüret tájtol fogvást”.

A szüret mindig egy fajta népünnep volt, amelyet bálakkal tettek még örömtelibbé. A török hódoltság után a Dél-Alföldön elsősorban a Tiszántúlon voltak jelentős szőlőültetvények. A szentesi, vásárhelyi homoklencséken létesült szőlőhegyeken az uraság termeltetett a jobbágyaival. Neki volt kocsmatartási és szeszárusítási monopolhelyzete is. A Duna-Tisza közi homokhátságon kiterjedt szőlőtelepítés jóval később, a 19. sz. második felében indult el. A szüretről Tátrai Zsuzsanna így emlékezett meg:

„A szüret időpontja a 18-19. században hagyományosan meghatározott volt, valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól (szept. 29.) Simon-Judás (okt. 28.) napjáig. Az Alföld több vidékén Szent Mihály-napkor kezdték a szüretet.”[1671]

Az időjárástól függően, késő ősz, tél eleje volt a november hónap. Erre az időszakra többek között ezek a munkák maradtak: a 24/1732. pörben „[…]látta, mi dőn a fát el vetette”. A 265/1802. pörben olvasható ez a vallomás: „A’ mult öszszel szántáskor történt”.

A december és március közé eső téli időszakban egyetlen gazdasági munkát sem említettek. Ez a kép ugyan megfelel a leírt „hagyományos” szemléletnek, de az is ismert, hogy a befűtött kemencéhez hátát támasztó és napszámra pipázó parasztról szóló életmódleírás szépirodalmi ihletettségű, és semmi köze sem volt a jószágát ellátó, szerszámát javító, kosarat, szőnyeget, kelmét stb. szövő ember valóságképéhez. Az viszont tény, hogy az igazi munkának a kinti mezőgazdasági munkát tartották, és az időmeghatározásokat ezekhez igazították.

A vizsgált térség lakosságának a napot, hetet, hónapot és évet számláló datálása szintén föllelhető a gyűjtött bűnpörökben. Vizsgálatunkat kezdjük a leghosszabb időszaknál, az évnél. A 190/1738. pörben olvashatjuk, hogy „Ennek elötte egy esztendövel látta”. A 404/1756. pörben „[…]egész 4. esztendeig szüntelen”, vagy „[…]ez előt két esztendővel”. A 169/1796. pörben találtuk: „[…]ez elött három esztendővel midön[…] fejér ruhát vitt volna”. Utóbbi idézet azért is érdekes, mert a vallomástevő számára a fehér ruha vitele volt a dátumozás. Úgy tetszik, hogy ez az esemény olyan fontos vagy megragadó volt számára, hogy fölidézhette az időpont azonosítása végett. A szegénységről szólva már elmondottuk, hogy egy ruhadarabért olykor prostitúcióra is képesek voltak.

Fontos tudnunk, hogy az egyes hónapoknak nemcsak a ma ismert nevük volt, hanem a hónapra legjellemzőbb vallási ünnepnek, szent napjának nevét is használták rá. Íme a fölsorolás:

Hónap Archaikus neve 20. sz. végi neve*

Január Boldogasszony hava Fergeteg hava

Február Böjtelő hava, Télhó, Télutó, Jégbontó hava

Tavaszelő hava

Március Böjtmás hava Kikelet hava

Április Szent György hava, Szelek hava

Tavaszelő, Tavaszhó

Május Pünkösd hava Ígéret hava

Június Szent Iván hava Napisten hava

Július Szent Jakab hava Áldás hava

Augusztus Kisasszony hava Újkenyér hava

Szeptember Szent Mihály hava Földanya hava

Október Mindszent hava Magvető hava

November Szent András hava Enyészet hava

December Karácsony hava Álom hava

(*Magyar Adorjántól származik.)

A 105/1735. pörben „Ezek után circiter egy holnappal”. A 361/1774. pörben „Pünkösd havának most mult Nyolczadik napján”. A 245/1777. pörben „[…]tavalyi Esztendőben Kiss Asszony havában”. A 258/1796. pörben „[…]a’ múltt Husvét előtt edgy Honappal.”

A hetek számlálása szintén gyakori volt. A 404/1756. pörben előbb hét említése, azután nap szerepelt: „Az első 3 hétig, a többi ki 4. ki 3 nap élt”. A 327/1765. pörben találtuk: „[…]fojó esztendöben, Virág héten, Pénteken”. Ebben a pörben előbb a hetet, azután ezen belül szintén a napot határozták meg. A jelzett nap pedig a nagypéntek volt. A 390/1819. pörben ez áll: „10 hetek elött”.

A nap megjelölése is szerepelt. A 164/1779. pörben olvasható: „[…]az idén utolsó Farsangi napokon”. A 185/1777. pörben már a nap földarabolása is megtörténik: „Azutánn mint egy negyed napra”. A vizsgált pöranyagban a legkisebb időegységgel, az óra meghatározásával is találkoztunk. A 202/1755. pörben olvasható, hogy „[…]a kőzelebb múlt Vasárnapon reggeli nyóltz óra tájban”. A 306/1763. pörben: „Vecsernye után mintegy fél órával”.

Az év és nap aprózásával a természetes időmeghatározások újabb típusát vehetjük vizsgálat alá. Nézzük előbb itt is a hosszabb időhatárokra, a negyedévekre bontott évszakokat. A vizsgált pöreinkben ezek a kifejezések fordultak elő:

Tavasz. A 144/1768. pörben „[…]a’ mult tavaszal”. A 159/1776. pörben „[…]a’ jövő Tavaszhoz lesz három esztendeje”. A 161/1778. pörben „Tavaszkor az folyó esztendőben”. A 39/1819. pörben „[…]a múltt Eszt[en]dei Tavaszkor”.

Nyár. A 76/1748. pörben „Taval nyár közepén”. A 376/1781. pörben „a Múlt Nyáron”. A 262/1798. pörben „Még a nyáron ment el a Bánátba”. A 172/1802. pörben „a’ mult nyáron”. A 397/1827. pörben „A’ múlt nyáron”.

Ősz. A 156/1774. pörben „a múltt őszel”. A 379/1782. pörben „[…]az masik [gyerek] Őszszel [született]”. A 365/1802. pörben „[…]a’ mult öszszel szántáskor történt”. A 37/1805. pörben „az őszel esett”. A 401/1829. pörben „Az ősszel”.

Tél. Ahogy a gazdasági munkavégzések időmeghatározásánál már láttuk, az évszakok említésénél is igazolódott, hogy a tél, mint valami „holt szezon”, alig volt említve, hiszen a több, mint 400 gyűjtött bűnpörben csak egy helyen, a 369/1757. pörben szerepelt: „[…]az elmúlt Télen egykor”. Ez a meghatározás is elég bizonytalan időt jelölt. Ugyanakkor láttuk, hogy a karácsonyi ünnepkörben gyakori volt az időszak említése.

A napszakoknál jóval részletesebben elkülönült az időszak meghatározása, mint a szokásos reggel, nappal, éjszaka fogalmában. Nyelvünk olyan finom megkülönböztetést tesz, mint a hajnal, kora reggel, pirkadatkor stb. Ezeknek megfelelően vizsgáljuk a pörökben talált napszakok említését.

Kora reggel. A 190/1738. pörben „idején regvel”, vagyis korán reggel olvasható. A 223/1763. pörben „el virattig”. A 327/1765. pörben „jókor reggel”. A 391/1820. pörben „reggel hajnalba”. A 400/1829. pörben „[…]pünkösd Vasárnapjára virradóra”.

A reggel időszakát nem is említették. A nappal szintén csak jelezve van.

Nappal. A 118/1756. pörben „[…]az múlt Karácsonyi Innepeknek első napján nappal”. Annál árnyaltabb és szebb az este megannyi meghatározása.

Este. A 108/1746. pörben „[…]estenden még akkor setét sem vólt”. A 404/1756. pörben „Menne oda estve”. A 357/1761. pörben „[…]nap le ment tájba”. A 89/1761. pörben „[…]nap le ment tájba”. A 89/1761. pörben „[…]estenden harangozás után”. Ugyanebben a pörben: „A más vasárnap estve fele”. A 306/1763. pörben „Vasárnap estve” és „Vecsernye után”. A 328/1765. pörben „esteledvén”. A 165/1783. pörben „Vasarnap estve vólt”. A 391/1820. pörben „[…]a leg közelebb mult szombaton estve”.

Éjszaka. A 108/1746. pörben „a’ minap étzaka”. A 4/1749. pörben „harmadnap étzakáján”. A 190/1738. pörben „minden étzakán”, „étzakán nád vágóért” ment. A 198/1752. pörben „Éjczakának üdején”, „mint egy elsö álom tájba”, „ejczaka a szekére oszve feküttek”. A 228/1766. pörben „eczakának idején”. A 265/1802. pörben „[…]nyomtatás alkalmatosságával éjtzaka”. A 388/1818. pörben „egy ejtszaka”, és „éjfél tájban”. A 351/1824. pörben „Katalin napkor éjtzaka”.

A visszaemlékezők jelentős része már nem tudta a pontos eseményt adott időponthoz kapcsolni, hanem csupán „tól-ig” terjedő időszakot határozott meg. Ezek egy része a naptárban is létező időhatárokat jelzett, mint például böjtben, farsangban stb, másik része pedig a vallomástevő által meghatározott, új időszak volt. Ahol lehetett, megadtuk az időhatár magyarázatát.

A 110/1749. pörben olvasható: „farsang eleitül húsvétig”. A 223/1763. pörben „[…]folyo esztendöben, most farsa[n]gbán”. A 182/1766. pörben „a múlt Far’sangon”. A 164/1779. pörben „az idén utolso Farsangi napokon”. A 266/1804. pörben „[…]fü kaszáláskor kezdettem véle[…] és egész farsang három napig voltam véle”.

A farsang rendkívüli fontossággal bírt a nép életében. Nagy mulatozások időszaka volt, amely vigalmak gyakran nemek szerint is elkülönültek. Az ilyenkor gyakori szokások között találunk téltemetést, termékenységvarázslást, termésvarázslást, állatalakoskodást, táncokat és ugrásokat stb. Ujváry Zoltán így fogalmazott: „Farsang vízkereszt napjától (jan. 6.) hamvazószerdáig tartó időszak. A szokások és hiedelmek zömének szempontjából azonban többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja a farsangot.”[1672] Így ítéli: „Legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes, alakoskodás, amely majdnem minden farsangi szokásban előfordul”.[1673] Megjegyzi, hogy „Világi és egyházi írók, katolikus papok és prot[estáns] prédikátorok egyöntetűen elítélik a farsangi mulatozást, amelyet az ördög ünnepének tartanak.”[1674]

Bálint Sándor írta: „A farsangi jókedv, mulatság eredetileg a tavasz eljövetelén érzett örömnek volt archaikus kifejezése. A nagy evésekkel, dús lakomákkal mintegy a természetet is hasonló bőségre akarták ösztönözni.”[1675] Máshol így fogalmazott: „A régi egyházi hagyomány szerint a farsang vízkereszt napjával kezdődik és hamvazószerdáig tart. hosszúsága évről-évre változik és attól függ, hogy a márciusi holdtöltéhez igazodó húsvét napja mikorra esik[…]

A farsang eredetileg voltaképpen a tavasz elővarázslására és ünneplésére irányuló kultikus műveleteknek, viselkedésnek volt időszaka és ebből az örvendezésből máig is sokat megőrzött. E kozmikus ujjongás előtt az Egyház aszkétikus fegyelmének is meg kellett hajolnia”.[1676]

Tátrai Zsuzsanna a farsangot a nagyböjttel vetette össze. „A farsang időszaka vízkereszttel, január 6-ával kezdődik, és a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetével zárul.”[1677] A farsangi párválasztásról írta: „A farsangi mulatságoknak rendkívül fontos szerepük volt a párválasztásban. Az egész magyar nyelvterületen számos adat bizonyítja, hogy a lányok ilyenkor adták a legényeknek a bokrétát a kalapjukra.”[1678] A farsangi időszak azért volt kedves az egész lakosságnak, mert „A farsangi mulatságok minden korosztály számra lehetőséget adtak a táncra, szórakozásra.”[1679]

A 135/1765. pörben megnevezett „Új esztendötül fogva Hús hagyóig éltem vélle” időszak jóval hosszabb volt, mint a farsang, hiszen a január 1-–január 6. közötti héttel bővült. A farsang után mindig a böjtölés időszaka következett. Pöreinkben is többször szerepelt a böjt. A 141/1766. pörben „[…]bojtben az idén”. A 396/1827. pörben „[…]a’ Bőjtbe lehetett”. Csak valószínűsíteni tudjuk, hogy mindkét esetben a nagyheti nagyböjtről lehetett szó, hiszen böjt évente többször is előfordult. Vizsgáljuk meg a róla szóló szakirodalom néhány idevágó részletét.

Bálint Sándor írta, hogy „Ádám és Éva ünnepe hamvazószerda és nagypéntek mellett katolikus népünknél a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap.”[1680] Ádám és Éva napját (december 24.) másként karácsony böjtjének is nevezték. A Hoppál Mihály–Manga János szerzőpáros így határozta meg magát a böjtöt:

„Böjt: tartózkodás az étkezéstől (teljes böjtölés) vagy csak a hústól és zsíros ételektől bizonyos napokon, a nap délelőttjén vagy hosszabb időszakokban. Az egyház a kereszténység első századaitól előírja hívei számára a különböző napokon, vigíliákon tartandó böjtöket (kántorböjt), amelyek napjainkig az esztendő egy-két napjára korlátozódtak. A katolikus és prot[estáns] családok idősebb tagjai karácsony vigíliáján és nagypénteken általában délig — karácsony vigíliáján néha egész nap — teljes böjtöt tartottak, semmit sem ettek, legfeljebb vizet ittak. A r[ómai] k[atolikus] vallású falvakban az I. világháború előtti időkben a szerdai és pénteki napokon kívül a nagyböjt ideje alatt, hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig számos család böjtölt, sem húst, sem zsíros ételeket nem ettek.”[1681]

Bálint Sándor a nagyböjtről ezt az összefoglalást írta. „Nagyböjt, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt, az egyházi évben hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő, Jézus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak, amelynek kisebb megnevezett egységei, hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak.”[1682] A nagyböjt kezdetének első napja volt hamvazószerda. A hamu a bűnbánat szimbóluma.[1683] Tátrai Zsuzsanna megfogalmazásában:

„A hamvazószerda húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40. napos böjt a 7. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe”.[1684]

A 402/1842. pörben „uj esztendöben[…] Gergely napig”, vagyis március 12-ig. A 172/1802. pörben az említett időszak „újj esztendőtűl fogva Szent József napig”, tehát március 19-ig terjedt. Mindkét esetben a tél végét, tavasz kezdetét jelezték.

A 103/1780. pörben „Sz[ent] György naptól kaszállásig”, vagyis április 24-től a hó végéig, május elejéig. A következő két időszak jelölése a nyár közepétől ősz közepéig, ill. végéig tartott. A 139/1766. pörben „[…]nyomtatáskor mentem hozzá, és Sz[ent] Márton napkor terehbe estem”, vagyis november 11-én.

Már ennél a csoportnál is láttuk, hogy az időszak meghatározásában több bizonytalanság fordult elő. Zömében csak az egyik dátum, a „tól-ig” időhatár kezdő vagy befejező része volt biztos, naptárban pontosan megállapítható nap, míg a másik része egyházi ünnepkörhöz vagy gazdasági munkavégzéshez kötődött, amelyeket magukat is csak körülbelül lehet megállapítani.

A népi időmeghatározás zöme viszont teljesen bizonytalan, amelyben nincs semmiféle egyházi, polgári, ünnepi vagy naptári fogódzó. Egy-egy fogalmat: ünnepet vagy gazdasági munkavégzést hozzávetőleges viszonyítási alapként néha említenek, de mivel a vallomásban pontos időmeghatározást kellene adni, ebből ez ki nem derül. Az alábbiakban befejezésül időrendi sorban valamennyi, a pörökben talált bizonytalan időmeghatározást közöljük.

A 105/1735. pörben „Egyszer alkalmatossággal”. A 190/1738. pörben „Ünnep Napon[…] az ház elejben ki ülni”. A 26/1750. pörben „Egy üdöben[…] ez elött Két Esztendővel”. A 200/1755. pörben „[…]régtül fogva vagyon”, a „[…]távoly létekben volt”. A 47/1756. pörben a „más szombaton”. A 404/1756. pörben „egy izromba”, „egy nehány izben”, „avattak haza”, „Történt azonba[n]: hogy midön[…]”, „akkor tájban a mikor Pap Mihályal vólt”, „[…]az uram jelenlétében”. A 369/1757. pörben „[…]az elmúlt Télen egykor történt”. A 210/1758. pörben „Tavaly Szent György napkor kezdette s azulta mikor módgyát ejthette mindenkor vólt[…]”

A 124/1758. pörben „Egykor Innep napon”. A 213/1760. pörben „[…]az előtt egynehány Esztendővel”. A 357/1761. pörben „[…]minek előtte Katonává lőtt legyen”. A 227/1764. pörben „[…]már alkalmas idötül fogva”. A 137/1766. pörben „[…]minek előtte ezelőt másfél héttel”. A 95/1768. pörben „[…]a’ leg kőzelebb mult szűret előtt”. A 147/1769. pörben „a’ múlt Pünkösd tájba”. A 235/1769. pörben „Husvét Innepei elött volt, de bizonyos Napját nem tudom”. A 251/1781. pörben „[…]most múlt Farsang utollyán”. A 349/1782. pörben „Farsang tájbann lehetett”.

A 273/1811. pörben „Most közelébb a nagy farsang utolján”. A 388/1818. pörben „Ez elött mintegy két héttel[…] éjfél tájban”. A 390/1819. pörben „[…]egy mostanában 10 hetek elött”. A 401/1829. pörben „Az ősszel, a’mikor az a’ nagy szélvész, ‘s jég eső vótt, utánna nem sokára”. A 314/1830. pörben „[…]a’mint a’ Katonaságtól megszabadultam — utánna való Farschangra”. A 290/1830. pörben még a felperes is így fogalmazott: „A’ most múltt Farsang utolján”.

Úgy látjuk, hogy ezekben a népi időmeghatározásokban a hivatalok, bíróságok is belenyugodtak, és alkalmazkodtak hozzájuk, mert „[…]egyes törvényszékek nem időtartamban, hanem határnapig (pl. vízkeresztig, húsvétig vagy pünkösdig, esetleg valamelyik szent — György, Mihály stb. — ünnepnapjáig) tartóan szabták ki a börtönbüntetés időtartamát” — írta Hajdú Lajos.[1685] A 294/1842. pörben „Szüret tájtol fogvást, ‘s lehet még valamivel előbb is”. Ezek a bizonytalan időmeghatározások mutatják, hogy magukban a vallomásokban is mennyi volt a bizonytalanság.

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy mint azt láttuk, egy-egy pörben többféle időmeghatározással is találkoztunk; ill. egy-egy időmeghatározást olykor két-, háromféle besorolásban is szerepeltetnünk kellett. Ilyen volt például a 4/1749. pör: „Szent Ersebet nap elött harmadnap étzakáján”. Ebben viszonyíthattunk az Erzsébet naphoz, az előtte 3 nappal jelzett pontos naphoz, és az éjszaka révén pedig a napszakhoz is.

A datálás — még ha tele is volt bizonytalansággal — mégis meghatározó volt a nép életében. Különösen a parasztság esetében, ahol az életmódot a természet befolyásolta, és a vele kapcsolatos időmúlás kiszámíthatatlan volt, „másként telt az idő”, mint ott, ahol rendre határidőket kellett betartani, és azt valamilyen kronométerrel percnyi pontossággal szükséges volt mérni. A fölsorolt napok, főleg az ünnepkörök azt is jelezték számunkra, hogy a lakosság melyik időszakokban ért rá, ill. érzett rá késztetést és követte el a legtöbb szexuális jellegű cselekményt.

A NEMI ÉLET

1. SZEXUÁLIS FÖLVILÁGOSULTSÁG ÉS TUDATLANSÁG

A különböző kultúrákban és korokban a szexuális ismeretek átadása és befogadása szélsőségesen eltérő példákat mutat. A nemi fölvilágosultság a magas kultúrákban általában valláserkölcsi szabályozás alatt állt; de a hitéletnek a törzsi közösségekben is befolyása volt rá. Az ókori Indiáról szólva, Karsai György megjegyezte, hogy „A nemi felvilágosítás egy részét elvégezte a természeti vallás kereteiből kinövő Siva-lingam kultusza[…]”[1686]

Az európai keresztény kultúra nem minden országban alakított ki bigott erkölcsi prüdériát. De Dainville francia jezsuita pap ezt írta a 16. századi francia gyermekekről: „Minden megengedett volt előttük: a durva beszéd, az illetlen cselekedetek és helyzetek; mindent hallottak, mindent láttak.”[1687]

J. Huizinga szerint „Sem a katolikus tan, sem a protestáns puritanizmus nem képes megszüntetni a nászágy csaknem nyilvános voltát, és mindez még a XVII. században is tovább élt.”[1688]

XIII. Lajos francia királyt eszmélése után mindenféle szexuális ismeretekre megtanították. Az 1600-as évek elején, Heroard az infáns orvosa aprólékosan följegyezte az oktatás mibenlétét. P. Ariěs így írt erről: a királynak „Négyéves korára szexuális nevelése befejeződött: »A királynéhoz vezették, ahol Mme de Guise megmutatja neki a királyné ágyát, mondván: Monsieur, íme, itt csinálták önt.«”[1689]

A természeti népek megannyi példát szolgáltatnak, miként és mikor végezték el a fiatalok szexuális fölvilágosítását. M. Stingl a samoaiakról írva megjegyezte, hogy „A jó korán szerzett nemi tapasztalatokat a kiegyensúlyozott nemi kapcsolat biztosítékának tekintik.”[1690] Ezért szüzességet nem is vártak tőlük.

J. Bjerre a fölvilágosítás különös szertartásáról számolt be Új Guineából, amikor a legényeket az önmegtartóztatásra buzdították. A férfivá avatás szertartás befejező részeként alakoskodás kezdődött. „[…]az egyik ajtóban hirtelen két nőnek öltözött férfi jelent meg olívaolajjal bekent testükön fűszoknyát és különböző női díszeket viseltek, és műkebleket raktak fel magukra[…] A két »asszony« lassan haladt keresztül a kunyhón, egészen közel a férfiakhoz, hogy »felajzzák« őket[…] A derültség egyre növekedett, és néhány merészebb férfi, kezében hímvesszőt szimbolizáló rövid bottal, táncoló léptekkel az »asszonyok« nyomába szegődött[…] Az előadás alapgondolata meglehetősen egyértelmű volt: mulatságos formában akarták a nőtlen férfiak fejébe vésni, hogy tartsák távol magukat az asszonyoktól, különben valami bajuk esik.”[1691]

M. Mead az új guineai arapesekről azt írta, hogy a 6-7 éves gyermekek neveltetése nemek szerint elkülönül. A kislányt eljegyzik és idejének egy részét férje szüleinek házában tölti. A fiúk csak 12-13 éves korukban kezdenek el rendszeresen dolgozni.[1692]

B. Malinowski szerint Északnyugat-Melanéziában a gyerekek valamivel nagyobb pajtásaiktól tanulnak, akik már fölvilágosultak. Érzékiségük és temperamentumuk határozza meg, hogy milyen mélyen merülnek bele az élvezetbe.[1693]

Róheim Géza Európából vitt játék állatfigurákat adott a Közép-Ausztráliában élő 10 év körüli aranda fiúnak, aki „Megmutatja, hogyan közösül a kis kecske a majommal; eközben a kígyó koitál a kecskével, annak végbélnyílásán keresztül.”[1694]

Sárkány Mihály a Fekete-Afrikában élő matrilineáris társadalmakról ezt írta: „Nemi tapasztalatokra ugyan többnyire már egészen fiatalon szert tesznek, a fiúkkal vagy idősebb férfiakkal érintkezve, a serdülőkorban mégis hosszú, rendszerint több hónapos oktatást kapnak a nemi életre vonatkozólag.”[1695]

A közép-afrikai bantu lányokat néhány idősebb asszony a falutól távol eső kunyhóban gyermekgondozási és férjjel való bánási oktatásba részesíti. „Ennek során szexuális nevelést is kapnak. Az asszonyok a lányokkal összefogódzva tanítják meg hanyatt fekve, oldalt fekve és állva a férfiaknak kedves mozdulatokat.”[1696]

„A parék kis agyagfigurákat használnak a különféle testhelyzetek megjelenítésére”[1697] — írta Sárkány Mihály. Megjegyezzük, hogy mai szexológusok — így pl. a magyar Lux Elvira drótból hajlított figurákon („pálcaemberkéken”) — mutatják be pácienseiknek a közösülés különböző testhelyzeteit.

A pogorók „Egészségügyi nevelésben is részesülnek. A növendékek az asszonyok nagylábujján [értsd: a lábuk nagyujján] gyakorolják, hogyan kell a férfiak hímvesszőjét megmosni a szeretkezés után.”[1698]

A matrilineáris övezet keleti felén a fiatalok oktatása „[…]többnyire házasságkötéssel fejeződik be.”[1699] A tanulás több hónapos magánya alatt egy fababát kapnak „társul”, erős ösztönéletükben szükségük van arra, hogy ebben „megkapaszkodjanak”.

Boglár Lajos fogalmazta, hogy „Baldus szerint a korai nemi kapcsolat a közép-brazíliai tapirapéknál semmiféle testi-lelki megrázkódtatást nem okozott, mivelhogy a közösség a gyermeket erre — lelkileg — megfelelően előkészítette. Hozzá kell azonban tennem, hogy a felkészítés nem mindig csak lelki: több példánk van arra, hogy az anya ujjával perforálja lánya hímenjét (szűzhártya), még kislánykorában. A kelet-perui őserdei indiánoknál ezt a műveletet férfi is végzi, gyakran éveken át készítve fel kiszemeltjét a házaséletre. Hasonló módon jártak el a tupinambák is, ahol mindig felnőttek vezették be a fiatalokat a nemi életbe.”[1700]

L. Clark a dél-amerikai indiánokról tudósítva azt írta, hogy „Az idős asszonyok kioktatják az ifjú feleséget a szerelmi élet titkaira. Ennek eszközei[…] a szexuális aktus különféle pozícióit ábrázoló fafaragványok.”[1701]

Az emberi kultúrában, ezen belül a szexuális nevelésben sok hasonlóság akad, hiába választ el bennünket óceán, civilizáció vagy évezredek. Rasszoktól független, eltéphetetlen, együttes kötelékünk a nemi ösztön, amelyre gyöngyszemként fűzzük föl a különböző szokásokat. Az aktust utánzó figurák a nevelés közös eszközeinek bizonyulnak, legyenek bár agyagból, fából vagy drótból.

Az is elgondolkodtató, hogy egyes népeknél mennyire későn jelentkezik a nemi fölvilágosítás és mennyi tudatlanság eredhet belőle. Boglár Lajos az elszigetelt dél-amerikai indián törzsekről a következőket jegyezte föl: „[…]az indián asszonyok jó része nem talál közvetlen összefüggést a közösülés, a menstruációnak az elmaradása és a terhesség meg a gyermekszülés között.”[1702] E tudatlanság következtében „Néhány tupi nyelven beszélő törzsnek a tagjai szerint szoros kapcsolat van a szeretkezés és a gyermek születése között, de az apa szerepe a fontosabb. Gyermektelenség esetében ezért is okolják elsősorban az apát”. A szurui indiánok így mondják: „[…]Amikor még az apám hasában voltam[…]” A guarami törzs szerint: „[…]a fiú az apától, a lány az anyától ered.” Tudománytalan vélekedés az is, hogy „A tapirapék és a krahok szerint ha egy asszony több férfival szeretkezett, gyermekének több apja is lehet.”[1703]

Az elmúlt század végén elterjedt volt „[…]Mombasában gazdag arab és szuahéli családokban, hogy a lányok nevelésére asszonyokat fogadtak fel körükből” — írta Sárkány Mihály.[1704] Nekik is a fejlett part menti szerelmi kultúra, így pl. a prostitúció kialakításában nagy szerepük volt.

Amikor Angliában a 19. században bekövetkezik a viktoriánus korszak, „A szexuális felvilágosítás, pontosabban annak hiánya szempontjából Londonban (és persze Bécsben, Budapesten, nemesi és nagypolgári, de kispolgári körökben is) viktoriánus prüdéria uralkodott.”[1705] A nők nem tudták, hogy mi vár rájuk a nászéjszakán, de gyakran a férfiak sem ismerték, hogy szexuális életük megkezdése érdekében mit kell tenniük. Ugyanakkor sok volt a prostituált.

A Dél-Alföldön a szexuális „kultúra” az általunk vizsgált korszakban, tehát a hódoltságot követő feudalizmusban alakult ki. A lakosság zöme földművelésből és állattartásból élt. A parasztság rétegeiben az orális fölvilágosítás szinte ismeretlen volt. A fiatalok a legtöbb tapasztalatot a házi állatok párzása során nyerték vagy egy-egy kilesett szeretkezés során. A szülőktől legföljebb tiltásokat kaptak.

Buda Bélát idézzük: „A fiúk gyermekkoruktól kezdve dolgoztak, sok nemi tapasztalatra nem tehettek szert, s amikor felnőttek, a házasság várt rájuk. A házasélet nemi aktivitását a rendszerint sűrűn sorjázó gyermekek és az asszonyok gyakori szülési szövődményei korlátozták. Egészen általános dolog volt, hogy a harmincas éveit taposó parasztember be is fejezte a nemi életét. (Ezt egynémely vidéken az mutatta, hogy a férfi kiköltözött az istállóba.)”[1706] Buda Béla jól látta, hogy „Szexuális nevelés nem létezett, vagy pedig csak tiltásokból állt. Fogamzásgátlási módok alig voltak használatosak; legfőképp a megszakított közösülés dívott.”[1707]

F. Nagy Géza így fogalmazott: „[…]Varsányban néhány nemzedékkel ezelőtt még társadalmi szinten egységesen elvárták, hogy a menyasszony szűz legyen. Elvben még a férfiakkal szemben is hasonló igényekkel léptek fel.”[1708]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori szexuális jellegű bűnpörökben különböző jelenségekkel találkoztunk, amelyek mind a fölvilágosulatlanság körébe tartoztak. Az egyik leggyakoribb eset az, amikor a férfi bízik a nemi „tudásában”, és csábításként azzal ösztönzi a lányokat, hogy tőle biztosan nem lehet teherbe esni. Valamennyi nő teherbe esett, egy részük ennek következtében állt a bírák előtt!

A 70/1805. pörben az erőszaktevő férfi „[…]biztatván az Leányt, hogy többekkel is lett vólna már illyetény tselekedete, még sem vólt semmi baja.” A 101/1777. pörben így panaszkodott a várandós lány csábítójára: „[…]azzal amitott hogyha 6. esztendeig közösködöm is vélle eö tölle nem lesz gyermekem[…]”

Más kérdés, hogy éppen ez a pör veti föl a kettős magatartás tényét, amely a szexuális erkölcsben megnyilvánult. A 168/1791. számú tilalomban Vásárhely földesura arról panaszkodott, hogy „[…]némelly szegényebb sorsu Lakosok számosabb fiaikat és Leányikat[…] ă henye hivalkodó, és buja életre reá szoktattyák[…]” Sajnos, ez igaz. A 101/1777. pörben a lány úgy lett terhes, hogy az anyja, Zsíros Pela a kocsmában arra oktatta, hogyan igyon a legény szájából bort, mint azt ő is tette. Fölvilágosítása arra már nem terjedt ki, hogy a nem kívánt terhesség miként kerülhető el.

A 133/1764. pörben olvashatjuk ezt a vallomást: „[…]azt mondotta: hogy nem lesz nékem ö tőlle gyermekem, s enis el hittem hogy nem lesz.” A 174/1806. pörben az öreg juhász a pesztonkát biztatta, aki így vallott: „[…]ne féllyek semit sem nem tsinál ő gyermeket[…]” A 221/1762. pörben ez a vallomás olvasható: „[…]csak amitott, hogy tőlle nem lesz gyermekem, S én azt el hittem, S ugy engedtem[…]”

A 264/1801. pörben a nős ember, miközben otthon derekasan nemzi az utódokat, két gyermeke születik a kurvájától is, aki így panaszkodott rá: „[…]azt fogadván nékem, hogy ő tőle soha gyermekem nem lenne[…]” — azért másodszorra is kísérletezett. A 265/1802. pörben ez a vallomás állt: „El hitetett sok beszédjével hogy semmi bajom sem lészen, mellyet azzal bizonyitott, hogy ö annak tanult mestere volna[…]” — mármint a védekezésnek. A 267/1804. pörben többek között ez áll: „[…]azt is mondotta emlitett Gazdám, hogy ne félyek mert nem lesz gyermekem tudgya ő hozzá ugy hogy nem lesz gyermek ha akarja, mivel hogy több Szolgálokkal is cselekedett ugy[…]”

A 270/1807. pörben a nő így vallott: „[…]mellém le fekűvén, azon ketsegtetéssel; hogy ö tölle már ugy se lenne gyermek, el tsábitott[…]” A 366/1724. pörben, amikor a fiatal asszony kérlelte a férfit, hogy ne közösüljön vele „[…]Fiscuz Ur mondotta: nem Chinalok en neked Gyermeket[…]”

Nem csak a férfiak bátorították a nőket, de fordítva is megtörtént. A 162/1778. pörben a vak lány így ösztönözte szeretőjét: „[…]mondotta ne fellyek tőlle, mert ugy mond az eö Béressek eötet egy egész esztendeig élte, meg sem lett tőle gyermeke[…]” Ezek az esetek meggyőzhetnek bennünket arról, hogy a jelenség mennyire általános volt.

Ugyanakkor, egyes fiatalok a saját tapasztalataik alapján a nemi élet terén szert tettek néhány ismeretre. Ez azonban nem tanult, hanem empirikus tudás volt, és nem terjedt ki minden fontos kérdésre, főleg nem a kölcsönös, önzetlen örömszerzés módjaira, csupán arra szorítkozott, amely jelenségeket megélt.

A 172/1802. pörben a 18 éves fiút azzal vádolták, hogy „megrontotta” a lányt. Ő így vallott a tapasztalatairól: „[…]mikor leg elsőben tavaly nyáron vele kőzőskődtem már akkor nem volt szűz, mert azokat a’ jeleket mellyeket a’ Szűz Leányokon szoktak tapasztalni első kőzőskődéskor én rajta nem tapasztaltam, mivel az első vele való kőzőskődésem olly kőnnyen végbe ment mint az utolsó.” A 221/1762. pörben a férfi tájékozatlanságot árult el: „Vettedé észre ha Szűz volté a’ mikor elsőben vélle közőskodtél vagy Sem?

En nem tudom volté Szuz vagy Sem” — felelte.

A 15 éves lány a járatlanságára hivatkozott a 388/1818. pörben, amikor a mostoha bátyja erőszakot tett rajta: „[…]mellyet én mint az ollyas dolgokban tapasztalatlan meg nem akadályoztattam, nem is gondoltam mi következése lehessen annak.”

A tudatlanság következő nagy témaköre az alábbi részekből áll össze:

a/ A lány nem ismeri a menstruáció elmaradásának okát.

b/ Amikor kiderül a baj, nem a gyermekvesztést kívánják véghez vinni, hanem a havi vérzést helyreállítani.

c/ A lánynak fogalma sincs arról, hogy terhes.

d/ Bár környezete látja, hogy a dereka „vastagodik”, nem gondolnak terhességre. Beérik azzal, hogy hízik a jámbor, bizonyosan jó étvágya van, amire többnyire nem is cáfol rá.

Ezek a jelenségek változatos módon jelentkeztek a gyakorlatban:

A 379/1782. pörben a megkérdezett nő így felelt: „Nem tudom terhes vagyok ě vagy Sem[…]” A 380/1799. pörben a férj így vallott fattyat szült feleségéről: „[…]én akkor sem tudtam ă midön el vettem bár tudtam volna ‘s azután sem vettem eszre Terhes Létét.” Az asszony többek között így beszélt szüléséről: „[…]idejére lett é, avagy Nem? azt nem tudhatom[…]”

A 383/1804. pörben „[…]a’ tisztulása felőll sem tudott sem a’ leány maga, sem pedig annak édes annya bizonyost meg mondani[…]” A 384/1804. pörben az anya orvosságokat itatott a viselős lányával. Így vallott erről: „[…]de tsak azonokbúl itattam meg véle; hogy a Természet induljon meg véle; nem pedig a gyermek el mennyen[…]”

Pöreinkben egyébként elég gyakran hivatkoztak a menstruáció elmaradására vagy bekövetkezésére. Ezekből látni lehet, hogy a terhesség és a havi vérzés közötti élettani összefüggést a legtöbben már ismerték. A 144/1768. pörben vallotta a nő, hogy „[…]nem volt rajtam a természet[…]”, vagyis nem menstruált. Amikor a vérzés nem jött meg, „fel van akadva”, ha megjött, mint pl. a 376/1781. pörben is, „Ki ütött már rajta, a csunyaság”.

A 385/1808. pörben a teherbe ejtett felség szeretője így vallott: „Gyanakodtam de nem tudtam bizonyossan, hogy viselös[…] minthogy közösködtem vele azért gondolom hogy viselős[…]” A pörben szereplő asszony, aki szintén terhesen ment férjhez, ezt mondotta: „[…]hogy viselős vagyok pedig azt nem tuttam[…]”

A 386/1816. pörben Czifra Mári ösztönözte a nőt megszült gyermeke elvesztésére: „[…]eő mondotta, hogy terhes vagyok, mert én magam sem tudtam még akor nem is érzettem[…]” A 388/1818. pörben a megesett lány 21 éves szeretője beszélte: „[…]Én nem vettem észre rajta soha [a terhességet,] arra nem is olly igen űgyeltem hanem úgy gondoltam, hogy a Leány kővér vólt, mások is úgy hitték azt[…]” A 393/1825. pörben a 18 éves lány terhes lett, de „[…]én még ez után sem gondoltam azt hogy Méhemben Magzatot hordok hanem[…] hogy a’ természeti tisztulásom fel akadt[…]”

A 396/1827. pörben a 16 éves szolgálólány így vett tudomást a terhességéről: „[…]kukoritza éréskor éreztem meg hogy viselős vagyok, mert a’ Hasam nyőlt ‘s kemény vólt : egyébbről nem tudtam.” A menstruáció elmaradásáról, a szerteágazó terhességi tünetekről, a magzat mozgásáról említést sem tesz; valószínű, hogy ezekről nem is hallott. A 397/1827. pörben a nő érett fiúgyermeket szült. Előtte való vasárnap még egy lagziban táncolt, s a környezete sem vett rajta észre semmit. „[…]nem is erzettem még, nemis látzott rajtam semmi, magam sem tudtam, hogy viselős vagyok[…]”

A 400/1829. pörben sem vették észre, hogy a lány érett gyermeket szült. A jelentés így szólt róla. „[…]nem vették észre hogy viselős vólt, mert maga nemmondotta, ‘s a’ testének görbesége miatt a’ hasa nem láttzott nagynak[…]” Még inkább elgondolkodtató a 401/1829. pörben annak a lánynak az esete, akinek már volt egy fattyú gyereke, de mialatt a szülei Szegeden voltak „[…]az ő Férjet nem ösmerő Menyetske Leányok, akit ők még terhesnek lenni sem gondoltak, meggyerekezett[…]” — immár második alkalommal! Egyébként az esetek egy részében előfordulhatott, miként a 371/1769. pörben is, hogy a nő a terhességét észlelvén, szándékosan rejtette: „[…]hogy a’ Gyermek nevekedett bennem, magamat ruhával Szorongattam, hogy viselöségemet meg ne esmerjék[…]” — vallotta. Azt már kevésbé ismerte föl, hogy ezzel a tettével a magzat fejlődését gátolta[1709], de ez az ilyen nőt nem is érdekelte.

A 402/1842. pör kapcsán fölvetődik az a kérdés, hogyan várunk kellő ismereteket a fiataloktól, amikor a kor szakemberei is bizonytalanok a dolgukban. A megesett és szült lány így vallott: „[…]valami háromszor nézegettettek meg, egyik bába vastagnak a’ másik ismét nem annak mondott[…] Én nem tudtam magam az vagyok e nem e mert sohasempróbáltam az ílly állapotot[…]”

A fölvilágosulatlanság következő nagyobb témaköre a szüléshez, az újszülött ellátásához, ill. a magzat- és csecsemőgyilkosságokhoz fűződik. Nem egy lány „vétlen” vált gyilkossá. Egyszerűen a tudatlansága miatt ölte meg a gyermekét. Mit is várhatunk tőlük, amikor nem egy olyan akad közöttük, aki nem tud arról, hogy a szülés fájdalmak jelentkezésével jár együtt. Amikor az ún. jósló, később pedig az erős fájások megérkeznek, halálfélelem és kétségbeesés lesz rajtuk úrrá.

A 383/1804. pörben a nő délben szükségét érezve az udvari gödörbe ment, de a hasprés nem székletett, hanem egy érett fiúgyermeket produkáltatott vele. A 390/1819. pörben a lány így emlékezett a szüléséről: „[…]ezt soha sem tapasztalván, de még ez illyen szűlésben lenni mást sem látván, nem tudtam, mit kellessék mivelni[…] a’ köldökét ki szakasztottam a kis dednek[…] nem tudtam hova kellessék tenni, vagy mit kellenék véle tselekedni[…]” A 396/1827. pörben ugyancsak a szült lány vallotta a gyermeke köldökéről: „[…]nem tudtam hogy megszokták kötni — mert azt még nemis hallottam”.

A tudatlanságot fokozta a környezet közömbössége, nemtörődömsége, a segítőkészség hiánya és a rosszindulat, amelytől a szorongatott helyzetben lévő szerencsétlenek féltek. Ugyancsak a 396/1827. pörben vallotta a lány, hogy „[…]nem lévén reám senkinek gondja a’ Gyerek kőnnyen meghalhatott a’ hideg főldőn[…] ott hagytak engemet magamba, világot sem gyútottak[…]”

A kép így vált teljessé e fájdalmas vallomással: a kiszolgáltatottság, a megalázottság, az embernek, mint értéknek a semmibe vétele árnyalta a Dél-Alföldön a kor szexuális tudatlanságát. Az életmódbeli gondok gyökerei nagyon mélyek.

2. SZEXUÁLIS KULTÚRA

A nemi erkölcs és a szexuális kultúra az emberré válás hajnalán egy tőből fakadt, mégis az erkölcs csupán a teljes tudatosulás után fejlődött, míg a kultúra a történelemben mélyebbre visz bennünket vissza. A tanulás és a tapasztalatok megszerzésében már a szubhumán főemlősöknek is részük volt, hiszen egész közlésrendszer alakult ki a csoportokon belül. Katona Ferenc szerint, „A szexuális magatartás tehát fontos helyet foglal el a társas élet szimbolikájában.”[1710] A főemlősök esetében ugyanis a „Csoportos életük, érintkezési formáik a szexuális élet és magatartás fejlődésének legfontosabb rugóivá váltak. Ez meghatározta az emberi szexualitás kibontakozás körülményeit is.”[1711]

Világosan látnunk kell, hogy „Fejlettebb emlősök szexuális magatartásának tekintélyes része tanult, és nem veleszületett.”[1712] Vagyis a szexualitást már nem csak ősi ösztönök irányítják, hanem a szociális csoporton belüli tapasztalatszerzés. Az ember hosszú gyermekkora az elődök addig fölhalmozott hatalmas tudásanyaga elsajátításának időszaka. Katona Ferenc határozottan leszögezte, hogy „A szexuális magatartás tehát a főemlősökben már nem veleszületett, hanem tanult működés, amely minden bizonnyal a nagyagy funkciójához van kötve.”[1713]

Az embernél agykérgi beidegzés lépett az idegi-hormonális szabályozás mellé. (És nem ennek elhagyásával.) Az ösztrusz évszakhoz való kötődése helyett a tanulással szerzett tapasztalat szinte bármikor segít a vágy fölelevenítésében, és az annál inkább kiteljesedhet, minél inkább kultúrált a nemi tevékenység. „A szexuális élet szabályozása tehát a szűkebb keretek között zajló ösztönös vezérléstől a szabadabb, változatosabb vezérlés irányában fejlődött. A nemi tevékenység, a szexuális magatartás lényegesen bonyolultabbá vált.”[1714]

A fizikai érintkezés kiművelése mellett egy talán még bonyolultabb rendszerrel, az emberi lélekkel is harmóniát kell teremteni, és a partnerrel meg kell tudni találni a megfelelő kapcsolatot. Verebélyi Kincső írta: „[…]az emberi psziché, egységes lévén, bizonyos földrajzi és társadalmi körülmények hatására az időben és térben egymástól távol álló népeknél is hasonló vagy majdnem hasonló jelenségekkel, elgondolásokkal[…] »elemi gondolatoknak«[…] és népekre jellemző gondolatoknak[…] nevezett gondolati-pszichológiai produktumokkal lehet találkozni.”[1715] Különösen vonatkozik ez a szexuális életre, amely leginkább „internacionalista”.

A társadalom „korszerűsödésével”, főleg a keresztény kultúra terjedésével a szexualitás szabad fejlődésében megtorpanás, sőt visszalépés következett be, amely alaposan hatott a szexuális kultúrára is. Székács István írta: „A retardáció [visszamaradás] következtében fellépő elfojtás leginkább a szexualitás elítélésében nyilvánul meg, s ennek következménye egyebek között a morál és a retardáció következtében traumaként megélt libidinózus [nemi vágyódással járó] jelenségek elfojtása — a kultúra ontogenetikus [egyedfejlődéssel kapcsolatos] elméletének megfelelően ezek a társadalmakban szokásos rítusokat, ceremóniákat és a gyermeknevelésben megnyilvánuló traumák megismétlését jelentik. A civilizáció és az elfojtás tehát közös forrásból, az ember fejlődésének retardációjából származik. Ebből nyilvánvaló, hogy az elfojtás minden civilizáció velejárója, s minél nagyobb szerepe van valamely civilizációban a retardáció lelki következményeinek, annál kiterjedtebb és hatékonyabb az elfojtás, annál több a morálként jelentkező tilalom[…]”[1716]

R. Karaś örmény tiltást említ, amely az elfojtás példája: „Hétéves kortól fölfelé az anya nem csókolhatja meg a fiát. A szülők tartózkodóak, sőt ridegek gyermekeikkel szemben.”[1717]

A szubhumán főemlősökéhez képest, az ember gyermekkora hosszú és retardált. Tudjuk, hogy bár a petefészek mérete és a peteszám már 4 éves korra a fölnőttével azonos, mégis szomatikusan még 10 év kell, mire használni tudja és még több, mire pszichésen is éretté válik rá. Addig is a szexualitást kulturálisan, például erkölccsel szokták elnyomni.

A törzsi kultúrákban, ahol a szexualitás természetes és nem üldözendő megnyilvánulás, bár bizonyos korlátokat állítottak föl, mégis szabadon bontakozhat ki. A samoaiak nézete egybeesik a mai korszerű szexológus orvosok véleményével. „A nemi életet a polinéziaiak nem tartják valamilyen magától értetődő kapcsolatnak, hanem művészetnek, amelyet meg kell tanulni” — fogalmazta M. Stingl.[1718]

Szerte a világon számtalan boldogtalan házasság van, és a legtöbb válással is végződik, mert a házastársak egyikének — még tragikusabb, ha mindkettőnek — a szexuális élete kulturálatlan. A szexuális kultúra része az emberi kultúrának, és valóban művészet is, hiszen mindkettőhöz érzelmi fölhangoltság, tudás és szomatikus ismeretek egyaránt szükségesek. Kultúránkban a szexualitás semmivel sem alacsonyabbrendű, mint a „magas művészetek” bármelyike, és ahogy azokat, ezt is hosszabb gyakorlat útján lehet elsajátítani. minden művészeti, kulturális tevékenység, így ez is elsivárosodhat. Ezért — akár a többit — a szexuális kultúrát is védeni és fejleszteni szükséges.

A szexuális kultúra szerte a világon törzsek, népek és társadalmi rétegek szerint kitermelte a magára jellemző, másokétól eltérő formáit és szokásait. Ezek azonban bennünket nem elválasztanak, hanem összekötnek — még ha egyik-másik megnyilvánulását valamelyik csoport elutasítóan fogadja is —, hiszen az emberi faj egységes kultúráját színezik. Néhány példán keresztül vizsgáljuk meg, hogy a szexuális kultúra milyen ágakat hajtott az elmúlt évezredek során napjainkig.

H. Maspero az ókori Kína szokásait vizsgálva, a szexuális kultúrát a házassági szokások bemutatásával illusztrálta. „A közrendűek, akiknek sem kultuszaik, sem szertartásaik nem voltak, nem ismerték természetesen a patríciusi házasságot (hun) sem, náluk csak egybekelés (pen) létezett.”[1719] A nemi élet természetesebben zajlott, mint a patríciusoknál, akikről azt írta, hogy „A nemzetség vallási csoportosulás volt, amelynek fő jellemvonása az volt, hogy tagjai között feltétel nélkül mindennemű szexuális kapcsolatot megtiltott: a nemzetségen belül sem törvényes házasság, sem ágyassági viszony nem volt lehetséges[…]”[1720] A család férfiágon öröklődött. A családfő az úr és feleségének őt szexuálisan is szolgálnia kellett. A házasságuk vallási aktus volt és csak egyszer házasodhattak. Ezért a külső nemzetségekből származó ágyasok tartását természetes módon gyakorolták.

Kiss Imre az arabokról írva elbeszélte, hogy a menstruáló nővel való közösülést nem büntették ugyan, de tilalmazták.[1721]

A középkori Európára a keresztény egyház valláserkölcse hatott, s ez meghatározta a szexuális kultúrát is. Klaniczay Gábor az egyház állásfoglalásáról szólva többek között ezeket írta: „A nemi érintkezésnek csak azt a formáját tekintették erkölcsösnek, ahol a férfi van felül a hanyatt fekvő nő testén, mert ezt tartották a megtermékenyítésre legalkalmasabbnak, továbbá ez a pozitúra felelt meg a parancsoló, aktív férfiról és a magát alávető passzív nőkről alkotott képzeteknek. Azt, hogy a nemi aktus közben a nő legyen felül, a férfira nézve megalázónak, az állatokra emlékeztető formát emberhez méltatlannak, a megtermékenyítést kizáró orális és anális nemi érintkezést és az önkielégítést súlyos bűnnek tekintették. A sűrűn megismétlődő tiltások azonban ezek meglétére utaltak.”[1722]

A vallási ideológia tehát igyekezett befolyásolni a szexuális kultúrát és gátolni annak természetes kibontakozását. A teológusok arról is vitáztak, „[…]szükséges-e, kívánatos-e a férfinak arra törekednie, hogy a nő is kielégüljön.”[1723] Elképesztő mentalitás! Éppen ez a beavatkozás szégyenítette meg és szegényítette el az ember szexuális kultúráját. A 15. századtól kezdve azután jelentősen megváltozott ez a nézet, amikor Galenus álláspontja győzedelmeskedett, miszerint a nő és férfi szexuális nedvei egyaránt szükségesek a megtermékenyítéshez és ehhez a nő orgazmusa is elmaradhatatlan. Klaniczay írta, hogy „[…]a teológusok a nő kielégítésére szólították fel a férfiakat, sőt azt is megengedték, hogy adott esetben, ha arra szükség van, a nő önkielégítéssel segítsen magán.”[1724]

Azért sok illúziónk nem lehet. A szexuális kultúra még a magyar parasztság hagyományos életmódjában is rendre visszaszorult, vagy kettős erkölcsi magatartás szerint éltek. Buda Béla kritikája: „A magyar parasztkultúrát — az egyház erős hatása miatt — az jellemezte, hogy a nemiséget visszaszorította.”[1725]

A törzsi civilizációkban fölszabadultabb, de itt is számtalan rituális gáttal korlátozott szexuális kultúrával találkozunk. A legtöbb társadalomban az emberré válás óta napjainkig a legfőbb gond a nemi tisztálkodással van. A nemi szerv szemérmes födése, titkolása maga után hozza, hogy a tisztántartására is kevés gondot fordítanak. Az igénytelenség megnyilvánul abban, hogy az egyén önmagával, de a partnerével szemben is igénytelen. Elfogadja a másik közeledését akkor is, ha az ápolatlan szagot áraszt, és a nemi élet után sem tisztálkodnak. B. Malinowski írta a Trobriand-szigeteken élőkről, hogy „[…]amikor egy nő leveti fűszoknyáját a sötétben, felébredhet a vágy.”[1726] Midőn valaki nem lát, marad a hallás, tapintás, ízlelés és a szaglás. E négy érzékelés irányít és a szaglásban a természet emberei kifinomultabbak.

A törzsi kultúrákban ugyanakkor óvakodnak a havi vérzésben lévő nőktől. „A férfi nem hál együtt feleségével vagy szeretőjével havibaj idején, de megmarad ugyanabban a kunyhóban[…] nem alszik ugyanabban az ágyban.”[1727] Elképesztő viszont, hogy a menstruáló nők tisztasági okokból naponként abban a ciszternában mosakodnak, amelyben a férfiak is, és ahonnan az egész falu az ivóvizet veszi. A mi fölfogásunk szerint gusztustalan és fertőző, az övék szerint a víznek legalább szaga van és íze.

A szodómia is visszataszító számukra. Az egyéni tisztaságra viszonylag sokat adnak. Arra a férfira, aki análisan érintkezik azt mondják, hogy „[…]ez a férfi sz...ral közösül.” A bélgáz kiengedése egymás előtt nagy szégyen. „[…]egy bennszülött tömeg lényegesen kellemesebb, mint az európai parasztok valamely gyülekezete” — írta megvetően B. Malinowski.[1728]

M. Mead szerint: „Polinézia sok részében minden nőt, de elsősorban a menstruáló asszonyokat, fertőzőnek és veszélyesnek tekintenek. Ezért szigorúan felügyelnek minden menstruáló nőre[…]”[1729] Másik helyen úgy írt az arapesekről, hogy a pubertás kortól kezdve minden menstruáló nőt elkülönítenek egy kunyhóba, ahol „[…]összetekert csalánt helyez a vulvájába teste növekedésének elősegítése végett.” A fiúk pedig megtanulják idősebb társaiktól „[…]a penis-bevagdosás megfelelő rítusát, hogy lecsapolják a »rossz vért«.”[1730]

A szexuális kultúra nemcsak testi, hanem lelki, erkölcsi megnyilvánulásokból is áll. M. Mead a samoaiakról jegyezte föl, hogy ha a serdülő lány „[…]anyává lesz anélkül, hogy előtte férjhez menne, akkor ha lehetséges, hasonló helyzetben levő lányokkal, kétes házassági kötelékben élő asszonyokkal, elhagyott vagy rossz hírbe keveredett fiatal feleségekkel barátkozik.”[1731]

Sárkány Mihály fogalmazta Fekete-Afrika népeit kutatva, hogy „[…]a matrilineáris leszármazást követő zambiai undembuk körében a házasságkötés után a férjnek minden előjáték mellőzésével kell magáévá tenni a feleségét[…]”[1732] El lehet képzelni, milyen fölhám- és nyálkahártya-sérülésekkel járhat a kellően sikamlóssá nem vált nemi szervek dörzsölődése. Ez is hasonlóan kegyetlennek tűnő beavatkozás: „A matrilineáris övezet keleti felén az oktató asszonyok ujjaikkal tágítják a lányok hüvelyét, vagy fafalloszt[…], esetleg kukoricacsövet használnak erre a célra; nyújtják a kis szeméremajkakat[…]” is.[1733] Más, főleg mohamedán vallású népeknél pedig ennek ellenkezőjét: csikló és kis szeméremajak kimetszést végeznek.

A Kalahári sivatagban élők a terhesség elleni védekezésben mutatnak fogyatékosságot. J. Bjerrét idézzük: „[…]a busmanok nem ismerik a fogamzásgátlás módszereit, ezért előfordulhat, hogy egy vagy több gyermek születik az alatt, míg az anya még első kicsinyét szoptatja.”[1734]

Agüero Irma a surinami bozótnégerek szexuális kultúrájából említett egy különös példát. „A terhesség alatt a házastársak mindvégig heves nemi életet élnek, hiszen úgy vélik, hogy a gyermek csak így kaphatja meg édesapjától a testi erejét és lelki szilárdságát is.”[1735] Ebben az időszakban a pár lelkileg is legközelebb van egymáshoz.

Boglár Lajos szerint, a dél-amerikai indián törzseknél „A nemek közötti ellentét a törzsi társadalmaknak egyik eredendő mozgatóereje, gazdaságilag, politikailag és vallásilag egyaránt.”[1736] Ez határozza meg a nemi kultúrájukat is, amely nem mentes a gyűlölködéstől sem. Érdekes, a nemi élettől való megtartóztatás szokásait figyelte meg, amelyek egyben születésszabályozást is jelentettek, hiszen közösülés nélkül évek telnek el. Ezt jegyezte le: szülés után „[…]a brazíliai tapirape törzs asszonya addig nem érintkezhet férjével, amíg a gyermekét szoptatja; a kraho indiánok szerint az anyának addig kell várnia, amíg gyermeke járni nem kezd. A bolíviai csamakokóknál két év az önmegtartóztatás határa. Az amazóniai taulipang indiánok a tilalmat az apára is kiterjesztik: egy évig nem érinthet meg asszonyt.”[1737]

Áttérve az európai szerelmi kultúrára, megállapítható, hogy ezt a házasságon belül érvényesítve, az egyház erkölcsi alapon szabályozta. Tóth Péter írta: „Az ókor végi társadalom és egyház fejlődésének folyamatában öltött végérvényesen formát a szexualitás megítélésének keresztény eszméje, amely felfogás szerint a férfi és a nő kapcsolatának egyedüli — a keresztény erkölcs követelményeit kielégítő — színtere a házasság. E felfogás gyakorlatilag még ma is érvényesül, a XVIII. században, pedig legalábbis elméletileg fel sem merült a megkérdőjelezése. Ha például a szankcionális: a gyakorlati és elméleti büntetőjog oldaláról közelítjük meg a kérdést, azt kell tapasztalnunk, hogy devianciának — etimológiailag: az útjáról való letérés — minősült és ennélfogva büntetendő volt minden olyan szexuális cselekmény, amelyet az egyház nem hagyott jóvá, közöttük több olyan is, amelyet a modern pszichiátria már semmiképpen sem illet ezzel a jelzővel (a házasságtörés, a paráznaság stb.).

Ha mindezt összevetjük a pszichológia mai álláspontjával, érdekes eredményeket: átfedéseket és eltéréseket kapunk. A hagyományos pszichológiai iskolák szerint is létezik tudniillik egy »út«, amelyet fajfenntartási ösztönnek neveznek, ezen ösztön zavarait: csökkenését, fokozódását és a perverziót pedig devianciának. E három terület közül a két utóbbit a keresztény morál is bünteti, mint paráznaságot és szodómiát, míg a legelsőt tulajdonképpen erényként tartja számon.”[1738]

Azzal, hogy a keresztény egyház erkölcsileg szabályozta a szexuális életet, annak kultúráját is befolyásolta. Az ösztönkésztetésből eredő tevékenység így gyakran nem egészült ki tanultakkal, különösen, hogy a fölvilágosítás is elmaradt, mivel „bűnös cselekedetekről, disznóságokról” nem illett, sőt bűn volt beszélni. Mivel a külső nemi kapcsolatok is tiltva voltak — köztudott, hogy a hitvestárssal, a „gyerekeik apjával vagy anyjával” a legtöbb ember nem próbál olyan szexuális cselekményeket, amelyeket a szeretőjével megtesz — a nemi élet kultúrája igen szegényessé vált. Fejezetünkben megannyi idevonatkozó példát említünk, de valójában a további fejezetek is mind ezt mutatják be, az ismerkedéstől a potenciafokozó ételek fogyasztásáig.

A szexuális higiénéhez tartozott a nemi szervek, a száj és az egész test tisztasága, ill. természetes illatának érvényre juttatása. A 21/1827. pörben a kurva „[…]ollyan szagos volt — hogy az Ember alig álhatott mellette[…] bűdős vólt aszájais[…]” A 39/1819. pörben a férj a feleségével akarta kimosatni az alsóneműjét, amelyet egy kurvával összemocskolt: „[…]azon fehér Ruháját mellyet az írtt Kurvánál el piszkolt, a Tanú megmosni nem akarván[…]” Valószínűleg a kultúrálatlan, vad közösülés okozhatta a 131/1762. pörben az egyébként nem szűz lánnyal, hogy „Olasz Petinek az Gatya eleje véres volt.”

A 134/1765. pörben a szült lányhoz a szegvári plébános bábát küldött, hogy hozza be megszégyenítésre a templomba. A lány panaszkodott: „[…]Hogy mennék, hiszem még ki sem tisztultam; de csak el kellett mennem.” A másik érdekes eset a férfipartner ügyetlenségéről, a szexuális életben megnyilvánuló gyakorlatlanságáról tanúsít, amely kiváltotta a nő méltatlankodását. Így beszélt közösülésük kísérletéről: „[…]maga mellé rántott és kezdett kaparászni[…]”, majd „[…]az alatt miglen vélem olly illyetlenül bánt[…]”

A szexuális kultúrához tartozik, hogy egy nő fölismerje és meg tudja mondani, hogy mikor esett teherbe. A 172/1802. pörben „[…]nem tudom meg mondani hogy mikor estem teherbe[…]

Hát mikor érzetted meg hogy terhes vagy

Annak sem tudom meg mondani az ideit, hogy mikor érzettem meg.”

Az egyéni önzés tipikus jelensége a szexuális kultúrálatlanságnak, amely a partnerre nem figyelve, csak a saját kielégülésére törekedik. Az általunk vizsgált korban ez jellemző magatartás volt. A 172/1802. pörben kérdezték a vádlottat: „Hát mitsoda tzélbol kezdetted azon el kővetett vétkes dolgot az Leánnyal

Nékem más tzélom nem volt, ha nem az, hogy a magam kivánságának eleget tehessek[…]”

Több pör is foglalkozott újfönt a ruha tisztátalanságával, amely arra utalt, hogy a közösülés egy részénél nem vetették le a ruháikat, a férfi magot a nő alsó ingébe, kötényébe eresztették, ill. közösülés után a váladékokat ide törülték. A 190/1738. pörben olvasható: „[…]az alsó ruha pedig fertelmessitett volt[…]”, vagy „[…]fertelmességek miat felettéb csunya vére[s] lett az ágy, és az György András lábra valója is hasonlo volt.” Végül a szeretője így beszélt: „[…]őszve csunitotta az alsó ruhámat.” A 198/1752. pörből megtudjuk, hogy a vádlottak a „[…]dolgokat is végezték mivell az Aszszonynak az also ruhája csunya fertelmes s Lócsos volt[…]” A 371/1769. pörben a szült asszonynak „Az Ing allya is Saskos[…]” volt. A 403/1842. pörből kiderült, hogy „A’ Méh hüvelyből — a’ szülö kül nemzö részeit s alsó ruháit bé motskoltt gyermek ágyi folyás (Lochia) vissza tartoztathatatlanúl ‘s nagy mennyiségben ürül ki.” Az a szokás ugyanis, hogy a nő szülés után, menstruálás alatt sem használt bugyit. Vatta nem volt, legföljebb nyílt sebekre helyeztek elhasznált, fehér vászonból készített tépést. A vulvára rakott rongydarab csak a 19. sz. végén, a polgárság körében kezdett terjedni, de szociográfiai és társadalom-néprajzi leírásokból ismert, hogy még a két világháború között is, egyes vidékek cselédlányai havi vérzésükkor a piros színű szoknyára, kötényre bízták a nedvek („saskó”) fölszívását, elrejtését.[1739]

A 379/1782. pörből megtudjuk, hogy amikor a kislány az udvaron vetélt, „[…]az Kortsmáros Szolgálója Rosa nevezetü eszre vette a konyhán hogy véres volnék tudakozta is, hogy mi bajom volna, de annak is tsak azt mondottam, hogy a’ Természet volna rajtam.”

Az érett asszony és egy kisfiú csupán azért nem tudott egymással közösülni a 257/1784. pörben, mert „[…]kicsiny volt az szerszámja nem lehetett[…] kisebb volt, mint az Uramé, annyira nem ért.” Szexuális összeférhetetlenség más téren is volt és jelezte a kulturálatlanságot. A 296/1742. pörben olvasható a férj panasza: „[…]elöbbeni feleségemnek az egyik ujja is jób vólt mint mostani feleségének egész testye, és az elöbbeninek csak az széllyére tette is [ti. a péniszét] jóbban esset, mint evvel ha egészlen el követi is, mert két oráig is el veszödik mostanival még sem végezheti el[…]” a közösülést.

A szexuális életet át- meg átszőtte a brutalitás. El lehet képzelni, hogy milyen élvezetet nyújtott az erőszakoskodó férfi a 297/1775. pörben annak a nőnek, aki így panaszolta el esetét: „[…]rajtam jőtt, és erőszakot akart rajtam tenni, s annyira voltam[…] a kűszkődés miátt, hogy vér is ment tőllem, mint a marhátul[…]”

Elvetnénk a sulykot, ha azt állítanánk, hogy a szexuális élet teljesen kultúrálatlanul zajlott. A következő fejezetekben, a nemi cselekedetek földolgozásánál olvasni fogjuk, hogy a szeretkezésnél nem egyszer meglehetősen kifinomult technikát alkalmaztak, és akkor is ismertek már annyit, mint az e téren mai átlag tudású európai ember, de ez a tudás jóval kisebb rétegre korlátozódott, mint jelenleg.

3. SZEXUÁLIS NYOMOR

A szexuális élet kultúrálatlanságát többek között a szexuális nyomorúság is szülte. Fejezetcímünket nem az önkényes névadás alkotta, hanem a pöranyagból volt kiolvasható. Azon viszont csodálkozunk, hogy az általunk átnézett nem kevés szakirodalomban párhuzamos példák említését sem találtuk — e témát helytelenül talán a szerzők sem tartották fontosnak —, mintha a jelenség más kultúrákban ismeretlen volna, pedig szó sincs róla.

A különböző eredetű tiltások vagy egyéb társadalmi, természeti körülmények hatására (elzártság, nincs ismerkedési, találkozási lehetőség, gátlásosság, rossz küllem stb.) mindenütt föllelhető az a jelenség, amikor az egyén testben és lélekben fölkészült a nemi élet megkezdésére, ill. rendszeres gyakorlására, de ehhez nincs partnere. Az okok között tovább kutatva, lehet, hogy az egyén csoportjában, ismeretségi körében nincs megfelelő, rokonszenves, az ő érzelmeit viszonozni tudó ember. Társadalmi, egyházi, családi tiltás miatt nincs mód az egyén szexuális vágyának kiélésére. Kevesebb a másik neműek száma és nem jut mindenkinek pár. Gazdasági helyzete sem teszi lehetővé, hogy akár törvényes házasság révén, akár prostituált használatával nemi életét folytathassa.

Nem soroljuk tovább a valós okokat, hiszen megannyi akadály lehetséges, és ezek létrehozzák a szexuális nyomorúságot, amely nem egy egyénnél a személyiség kibontakozását gátolja, vagy az egyéniségét torzíthatja. Az ilyen ember ingerült, embergyűlölővé válhat, és az alkalmat kihasználva vagy megteremtve, a bűnözést is kockáztatva, akár erőszakos cselekedetre ragadtatja el magát; esetleg önkielégítéssel enyhít vágyán, ill. egyéb utakat keres és talál. Szexuális nyomor házasságon belül is létezhet. Ismert például a terhességi utolsó szakasz és a gyermekágyi fekvés alatt elrendelt önmegtartóztatás, valamelyik házasfél betegsége, távolléte, az éppen köztük lévő harag, kialakult tartós ellenszenv stb. esetén.

Vizsgált anyagunkban a 277/1819. pörben így panaszkodott a vádlott asszony. „A’ Férjem elhagyott, oda vólt vagy 6. Esztendeig, ‘s mikor haza jött, magához nem vett, ‘s felém sem jött[…]” Az asszony ezután szeretőt keresett és talált magának. „[…]mind szegény aszszony engedtem kívánságának, tőle teherbe estem[…]”

Ugyancsak a 277/1819. pörben az előbbi asszonytól ez a vallomás hangzott el: „[…]mi egyűtt[…] tsak kevés ideig laktunk, az alatt pedig velem oly kegyetlenül bánt[…] annak utánna 6 esztendőkig Férj nélkűl élvén, én bennem is Ifjui vér lévén meg estem[…]” A 283/1825. pörből a házassgátörő férjről megtudjuk, hogy „[…]a’ Felesége nyomorúságában három esztendeig asszony-szűkit látott[…]”

A további példákat azért nem soroljuk, mert idetartoznak az erőszakos nemi közösülések, állatokkal folytatott perverziók, a házasságtörések egy része, amelyekről már korábban részletesen írtunk.

4. ISMERKEDÉS, KÖZELEDÉS

Amikor az emberekben érzelem vagy vágy támad egy másik ember iránt, avagy egyéni elhatározásból, ill. a csoport elvárása, esetleg unszolása, netán kényszerítése alapján párkapcsolatot kíván vagy kell kialakítani, az első fontos föladat, hogy ismerkedjen. A kiszemelthez úgy kell közelednie, hogy minél hamarabb célt érjen. A világ bármely kultúráját vagy csoportját vizsgáljuk, azt találjuk, hogy az ismerkedésnek az egyénre jellemző, de a közössége által kialakított normái vannak. Ezek a normák a szexuális kultúra részévé váltak, és meghatározók az egész további kapcsolatra.

A kapcsolatteremtésnek és annak szorosabbra fűzésének egyes népeknél bonyolult, nem egyszer szimbólumokkal jelző rendszere alakult ki. Gyakran közvetítőt alkalmaznak a két ember között, aki lehet egy harmadik ember — például hivatásos kapcsolatépítő férfi vagy erre alkalmas, a csoportjukban mindenkit ismerő öregasszony, a folklórból jól ismert kérő —, de lehet élettelen tárgy is, amely egész jelképrendszert testesíthet meg. Jó példát találunk erre a M. Stingl által leírt szokásokban, amelyeket a mikronéziai Truk-szigeteken gyűjtött. Itt a férfiak a szerelmi kezdeményezésük szimbólumát, egy szépen faragott botot, a felai-t magukkal vitték a faluba. Megannyi folklórpélda és összefüggés alapján ismert, hogy a bot, különösen a faragott, megmunkált pálca erotikus jelentőségű és többnyire falloszt szimbolizál; mint ahogy a májusfával hasonló üzenetet közvetíthetnek annak az európai lánynak, akinek a háza előtt fölállítják; ill. a lányos háznál otthagyott és kitett vagy elfogadott szűrrel stb.

„[…]a kezdődő szerelmi játék számára — a truki erkölcsök szerint — jobban megfelel az éjszaka, mint a nappal.”[1740] A kezdeményező férfi egy éjjel elviszi tehát a felaiját és bedugja a kunyhó növényi levelekből készült vékony falán. Ha a lány „[…]behúzza az egész felait a kunyhóba, ez azt jelenti[…], hogy: »gyere be és szeress!« Ha azonban a leány visszanyújtja a kunyhóból a felait (tinau), a válasz egyértelműen elutasító.”[1741] Ez a fából készült „szerelmi közvetítő” tartalmát illetően olyan, akár egy élő személy, aki házasságot készít elő. Az előbbi jelbeszéddel, az utóbbi hangos szóval építi a kapcsolatot a kijelöltek között.

A Truk-szigeteken M. Stingl azt is nyomon követhette, miként változott a népi hagyomány, amikor külső kulturális beavatkozás érte a szigetlakókat. Miután az amerikaiak bevezették a faépítkezést, a felait nem lehet a kunyhóba bedugni, ezért „civilizált” mintára levelezni kell. „[…]mivel a jelenlegi erkölcs megkívánja a truki leányoktól, hogy a találkára hívó első és második levélre ne válaszoljanak[…]”, ezért 2, sőt 3 levelet is kell küldeni és hosszan várni a szerelem beteljesülésére.[1742]

Az Új-Guineában élő kutubuknál a lány választ és ezt közvetítőkkel a fiú tudomására hozza.[1743] Közép-Ausztráliáról szólva, Róheim Géza így fogalmazott: „Az erőszakos udvarlás tehát nemcsak a lurittya férfi, hanem a lurittya nő igényeinek is megfelel; a jó férj — mint másutt — itt is csak az erős, hatalmas férfi lehet, aki mintegy pótolja a mindenható apát is.”[1744] Elbeszélte, hogy „[…]ami Közép-Ausztráliában normálisnak számít, csak abban különbözik az európai normáktól, hogy hiányzik belőle az intenzív, gyengéd és részben szublimált tárgykapcsolat. Az ausztrál férfiak képesek nagyon erős vágyat érezni egy bizonyos nő iránt, azonban nem romantikus szeretők. Kőkorszaki kultúrviszonyaik között genitális szexualitásukra inkább agresszív és kevésbé gyengéd vonások jellemzőek, mint a civilizált világban.”[1745]

Agüero Irma a surinami bozótnégerekről említette: „A szülőknek nincs beleszólásuk a párválasztásba. Így az udvarlás ösztönösen és nagyon költői módon megy végbe.”[1746] Írta még, hogy fontos náluk is a nemi jellegű jelbeszéd, pl. a különféle „jelek” faragása, amelyek a bozótnégerek kezdeti nyelvi és etnikai különbözőségére mutatnak, és nem utolsó sorban a külvilágtól való teljes elkülönülésre törekednek, hogy egymás számára, magukra maradhassanak.[1747]

A kultúrnépeknél, így az európai jellegű civilizációkban is általánosan elterjedt ismerkedési módok közül említjük azt, amikor egy közvetítő segítségével két embert bemutatnak egymásnak; amikor társas összejöveteleken beszélgetésbe elegyednek egymással, vagy egyik fél bemutatkozik a másiknak; de a levél- és virágküldés, az ajándékozás, az ún. testbeszéd, mimikai jelzés, „szemezés”, kézjelek adása (a gesztikulálás, amelyben az európai latin népek, különösen az olaszok jeleskednek) és így tovább, mind kapcsolatkialakító módszerek.

Az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben is találunk ismerkedésre utaló példákat. A 108/1746. pörben „[…]mondotta Miska, meg adgya az árrát, meg csipvén a’ farodat[…]” A női fenékre paskolás, vagy a megcsípése tipikusan primitív szexuális-jellegű közeledési mód. Legtöbbször minősíti az adót és a kapót is, ha utóbbi ellenkezés nélkül fogadja. A 218/1761. pörben kérdezik a nőt: „Miképpen esmerkedtetek megh edgyütt?” Így válaszolt: „Csak úgy, hogy mostam reá, s. az ablakra jött ă fejér ruhájáért[…]”

A 219/1762. pörben „[…]egyűtt lévén mi ă Szücsnével Lakodalomba, meg szoritotta kezemet, S. én gonosz végre magyaráztam[…]” ugyancsak a 219/1762. pörben a közeledést mindjárt közösülési kísérlet ösztönzésével kezdeményezték: „Antal István mondotta eregy héj menny el ă Szücs Feleségéhez probáld meg[…]” A 235/1769. pörben „[…]maga kedvezett, minden modon; csak meg esmérkedtűnk egymással.”

A 264/1801. pörből megtudjuk, hogy „Lakatos Istvánnal való esmeretségem pedig onnan vagyon, hogy Jakó Ispány úrnál 3. esztendeig egyűtt szólgálván, meg esmérkedtűnk[…]”, ezt követően másfél év múlva kezdtek nemi kapcsolatot. A 301/1805. pörben vallotta a nő, hogy „[…]megesmérkedvén a’ Vásárba vele, meghódított engemet[…]” Végül a 319/1771. pörben vallotta az asszony, hogy a szeretőjét „[…]az uram Zsellérnek hozzánk bé fogadta, en pedig mosogattam reá, ‘s igy egymás esmerettségibe és Szeretetibe estünk.” Mind a férfi, mind a nő közvetlen használati darabjai, ruhái, különösen az alsóneműk erotikus ösztönzők és kapcsolatépítők, még akkor is, ha a vágy nem fetisiszta jellegű.

5. A NEMI ÉLET KEZDETE ÉS FELSŐ KORHATÁRA

A nemi élet kezdetét több civilizációban a házasságkötés után tehetjük, de az erkölcs és az egyéni késztetés ezt az általánosítást minduntalan fölboríthatja. Több törzsi kultúrában nincs összefüggés a házasságkötés és a nemi élet kezdetével. A keresztény és mohamedán népeknél is változik az erkölcs. Koronként szigorodik vagy éppen lazul. Ezért kategorikus ítéletet nem lehet alkotni, csupán példákat fölsorakoztatni.

Hermann Imre kutatási eredményeiből korábban már láttuk, hogy a szubhumán főemlősök között a nemi élet a teljesen fejletlen, gyermeksorban lévő egyedek fölhasználásával is gyakori. Ilyenkor mindig egy érett egyed próbálgatja az éretlent, és ennek nincs különösebben káros következménye. Mint látni fogjuk az embernél, a törzsi kultúrák némelyikében is ismert ez a jelenség, sőt serdületlen gyerekek között is előfordul. Ez a szexuális gyakorlat elsősorban a kőkorszakban lévő törzsi kultúrákra jellemző (lásd pl. Közép-Ausztrália lakóit), de Dél- és Kelet-Ázsiában a magas szintű civilizációkban sem ritka, mint pl. Indiában.

A nemi élet kezdetét nem minden esetben a közösülés bekövetkezése jelenti, bár kétségtelen, ez az általánosan elfogadott magatartás. Megelőzhetik a különböző nemi cselekmények. Mindkét neműek részéről előbb a magányos maszturbációk, majd az egyes nemek több egyedének közösen végzett, többnyire manipulatív nemi játékai, amelyek a nemi szervek mechanikus izgalomkeltését szolgálják. Ezt követik a heteroszexuális közös játszadozások, szerelmeskedések, a csókolózással, simogatással, markolászással, egészen a pettingezéssel bekövetkező orgazmusig. A nemi életbe tehát van egy természetes „belenövés”, fejlődés, tanulás által való megközelítés és célba érés is. Az ember szempontjából bizonyos, hogy az ennek hiányával, a rögtön közösüléssel kezdődő nemi élet a leginkább hátrányos.

Az európai kultúrában szinte elképzelhetetlen az a korai nemiség, amelyről Róheim Géza beszámolt a szomáliak esetében: „[…]a fiúk már hétévesen a lányokra vetik magukat, és péniszüket ahhoz a lapos részhez dörzsölik, ahol a vagina be van varrva. Eközben néha ejakuláció is beáll, de természetesen behatolás nélkül.”[1748]

Orvosbiológiából ismert, hogy a csecsemőkor után a pubertás korig a szexuális fejlődésben van egy „látens korszak”, amikor a gyerekek testi-lelki szexuális érdeklődése és fejlődése „mozdulatlan”. Úgy tűnik, hogy ezt a megállapítást nem lehet általánosítani. Korunkban, főleg a film, video, televízió, diszkó és az olvasmányok megannyi korai indíttatást adnak, hogy az érdeklődés már a kisgyermekkorban is kialakuljon a szexualitás iránt. Egyes törzsi kultúrákban pedig a társadalmi együttlét nevelő hatása, a tilalmak hiánya és a természettel való szoros kapcsolat indítja el a szexuális tevékenységet.

Róheim Géza egy közép-ausztráliai nő elbeszélését idézte: „Amikor kislányok voltunk, gyakran mentünk a fiúkkal a bozótba[…] Kis kunyhót építettünk, ott játszottunk a fiúkkal. Kimentek, hogy keressenek valami ennivalót, azután együtt ettünk, majd koitáltunk és együtt aludtunk a fiúkkal.”[1749] A nő elbeszélését Róheim saját élményével is megerősítette: „Magam láttam, hogyan vág a homokba egy kb. hároméves peccsentára fiú egy kb. kétéves kislányt, hogyan fekszik rá, és tesz szabályszerű koituszmozdulatokat.”[1750] Az arandákról szólva elbeszélte, hogy amikor házasságra lépnek, a férfi jóval öregebb a feleségénél. „Azt mondhatjuk: egy lány számára a »legmegfelelőbb« férj apja anyjának fivére lehet.”[1751]

M. Stingl a mikronéziai Romanom-szigeti megfigyeléséről írta: „A felnőtt vőlegény és a kiskorú menyasszony között akkor tartottak valamiféle esküvőt, amikor a kislány hat-hét éves lett. Az igazi esküvőre az első menstruáció után került sor.”[1752] A truki „[…]valamennyi lánynak, közöttük olyanoknak is, akik még szinte gyermekek, amennyiben képesek az együttélésre, bekötötték már a fejét.”[1753]

Az új-guineai szokásról J. Bjerre írt: „Legkorábban egy hónappal az ajándékok kicserélése után, ha már egészen biztosak a dolgukban, engedi meg a menyasszony apja a vőlegénynek, hogy az feleségét magával vigye a bozótba, és ott magáévá tegye.”[1754] Antoni Judit az új-guineai Wahgi-völgyben élő bennszülöttekről írta, hogy „[…]12-13 éves koruktól udvarolnak.”[1755] Továbbá elbeszélte, hogy gyakori volt a gyermekkorban történt eljegyzés. A kislány odaköltözött a másik klánbeli apósjelölt házába és ő nevelte föl a fiának.[1756] Ausztráliában és Óceániában egyébként „Sok törzsben a menyasszony már 9-11 éves korában időről időre a leendő férj táborába költözik, majd végül nemi életet él vele, tekintet nélkül korára, s arra, hogy nemileg érett-e már vagy sem.”[1757]

M. Mead ugyanakkor az arapesekről azt írta, hogy nem szeretik a korai nemi életet. A fiatal jegyespárt még őrzik is, nehogy elháljanak.[1758] B. Malinowski az Északnyugat-Melanéziában lévő Trobriand-szigetek lakosságát vizsgálva azt írta, hogy „[…]a bennszülöttek már zsenge korukban megismerkednek a nemiséggel. E korai éveknek szabályozatlan és mintegy szeszélyes érintkezése a serdülőkorban többé-kevésbé tartós kapcsolatba rendeződik[…]”[1759] Az előbbi mondatát később így magyarázta: „A gyerekek igen korán közvetlen és gyakorlati módon vezetik be egymást a nemi élet rejtelmeibe. Serdülés előtti szerelmi életük sokkal előbb megkezdődik, mintsem a nemi aktust igazán végre tudnák hajtani.”[1760] A lányok már 4-5 éves korban kezdik a nemi életet, pontosabban: „Azzal játszanak, hogy közösülnek.” Ezt viszont a bozótba elbújva kell cselekednük. A valóságos nemi élet azonban a lányoknál 6-8, míg a fiúknál 10-12 éves korban következik be.[1761] „[…]Az idősebbek nem avatkoznak be a gyerekek nemi életébe.”[1762]

A serdülő korban fiúk és lányok elköltöznek a szüleiktől és a vérfertőzés kizárása miatt, nemek szerint is elkülönülnek. Ebben a korban „[…]a személyes vonzódásnak is van szerepe, s ezzel a kapcsolat nagyobb állandóságra törekszik.”[1763] A fiatalok elkötelezettséget nem vállalnak egymás iránt, tabuk és konvenciók még nem kötik őket. szabad „paradicsomi életük” van. A nemi életük viszont most már szenvedély. Lassan kialakulnak a párkapcsolatok és egyre hosszabb ideig tartanak.[1764]

M. Mead a samoaiak hasonló magatartását írta le serdülő korukban: „Amikor a kislány tizenöt éves lesz[…] a helye megváltozik. A fölnőttek és a fölnőttekhez korban közelállók világát ellenségesen szemlélik. Úgy érzik, hogy szerelmi ügyeik után kutatnak.”[1765] Samoán lassabban érik a nemiség beteljesülése és ezt régi szokások nehezítik. „Az első, amit egy kislány a fiúkkal kapcsolatos magatartást illetően elsajátít az, hogy a fiúkat kerülni kell, és velük szemben ellenségesen kell viselkedni. Megtanulja tiszteletben tartani a fivér-nővér tabut[…]”[1766] Ez az állapot viszont nem tart sokáig: „A pubertás kezdetét elérő lányok és az éppen körülmetélt fiúk egymás iránt tanúsított ellenséges magatartása megszűnik, de még egyik nem sem ébred teljesen nemisége tudatára.”[1767]

Már az eddigi példák is jelezték, hogy a téma megítélése milyen nehéz; mennyi eltérés és azonosság van a szokásokban, mennyire nem lehet sommásan ítélni. Még inkább elkülönül és e téren megannyi színt mutat a tabló, ha futólag a többi kultúrába is bepillantunk.

Boglár Lajos a dél-amerikai indián rörzseket vizsgálva, a tikunákról azt írta, hogy „Habár az első nemi kapcsolat általában a menstruáció megindulása után létesül, több olyan törzsről tudunk, ahol tizenéves kislányok (az első vérzés előtt) együtt élnek férfiakkal.”[1768] Mekkora különbség volt ehhez képest a középkori, nagy kultúrájú inkabirodalomban a családi élet terén. H. Gerol írta, hogy Tahuantinsuyuban „A 18-20 éves lányok 24-26 éves legényekkel házasodtak össze ünnepélyes, közös szertartással. Habár a házasodásnál a szerelem és az egyéni hajlandóság nem sokat jelentett, a férfi bizonyos általános konvencióknak megfelelően a saját közösségén belül választhatott asszonyt. Házasságkötéshez a szülő és a közösség hozzájárulása kellett.”[1769] Agüero Irma a surinami bozótnégerekről írta, hogy a férfiak 30, a nők 20-22 éves korukban házasodtak. A jegyesek között ideálisnak az 5 éves korkülönbséget tartották.[1770]

Az arab törzseknél „A nemi viszony létesítése nem volt alsó korhatárhoz kötve — csak fizikailag megvalósítható legyen.”[1771] Tibetben nincs polgári esküvő. A fiatalok összeköltöznek és elkezdik a házas-, ill. nemi életüket. „Tibetben valóban nincs házasságlevél, sem semmiféle egyéb írásos dokumentálása a házasságkötésnek. És a lámák is legfeljebb megáldhatják a frigyet[…], de ennek az együttélésnek ők sem adnak semmiféle hivatalos, »törvényes« mezt” — írta Nagy Károly.[1772]

Szűz Mária, Jézus Krisztus édesanyja 13 év körüli arámi kislány volt az „angyali üdvözlet” idején, amikor megtudta, hogy fiat fog szülni.

R. Karaś így jellemezte az örmény házasodási szokásokat: „Kissé nyugtalanított az ifjú pár fiatal kora. A szülők és a vendégek megmagyarázták, hogy délen és keleten jóval korábban érnek a fiatalok[…] Ezenkívül az örmény nők gyorsan öregszenek, következésképp idejekorán férjhez kell menniük. A korai házasság még senkinek sem ártott meg[…] nagy előnye, hogy még fiatalon felnőtt gyermekeik vannak.”[1773]

László Gyula a honfoglaló magyarokról írta: „Valószínűleg attól a kortól kezdve házasodhattak, illetőleg mehettek férjhez, amely kortól a család tagjai közé számították őket. Ez pedig a fiúknál 10 év körül, a leányoknál 11-12 év körül következett be. Solt fejedelem 13 éves korában nősült meg.”[1774]

Papp Gábor a reneszánsz Európa erkölcsi szokásairól írva Nidhardt von Reuenthal párbeszéd leírását idézi, amelyben egy 16 éves parasztlány vitatkozott az anyjával, akinek a fejére olvasta, hogy „Te csak tizenkét éves voltál, amikor megszabadultál szüzességedtől[…]” A veszekedésből kiderült, hogy a fiatal mama a lánya elől sorra elhalászta ajánlkozó szeretőit, és a rendre hoppon maradt lány elunta a dolgot. Papp Gábor megjegyezte még, hogy ebben a korban a nőknek a 14 éves kort tartották ideálisnak a házasságkötéshez.[1775] Ugyanakkor a reneszánszban megszületett a nagy darab, telt nő ideálja, a „rubensi madonna”. Az ideális érett emberi kor mindkét nemnél 40 év körül volt.[1776]

Schram Ferenc a magyar feudalizmus kori boszorkányperek földolgozása során írta, hogy a vádlottak zöme fiatal volt: a 35-45 éves nő a korai házasság miatt gyakran már nagymama, ezért öregnek mondták, de ez a meghatározás a lányától való elkülönítésre is szolgált.[1777]

Az általunk vizsgált bűnpörök tele vannak a nemi élet és a házasság kezdő időpontjaival, és fölső időhatárait jelző adatokkal. Fejezetünk további részében ezeket részletezzük.

A 109/1748. pörben a 13 éves kislánynak úgy megtetszik a nemi élet, hogy azt maga keresi. A 409/1756. pörben Aszalós Judit 25 éves asszony azt vallotta, hogy „Ez elött 14. esztendővel mentem Férjhez Turkevibe.” Akkor tehát 11 éves volt! A 19/1756. pörben a 15 éves nő már férjes asszony és férjét akarja mérgezni. A 230/1766. pörben a férfinak a házasságra alkalmasság fő szempontja az volt, hogy a lány másodlagos nemi jellegét kifejező testrészek, genitálék fejlettek-e? A férj így vallott menyasszonyáról: „[…]lehetett mintegy 15. vagy 16. esztendős ă midön én el vettem, mert jó nagy Csecseÿ voltak.” A lány viszont arról panaszkodott, hogy a férje olyan idős, hogy akár az apja is lehetett volna. (A férj a házasságkötéskor 23 év körüli, mégis nemzedéki ellentét húzódott a mögött, hogy felesége elhagyta.)

A 233/1767. pörben a 20 éves asszony vallotta: „[…]már 7. esztendeje, s. többis hogy az Férjemet innen erövel el vitték Katonának.” vagyis 12-13 évesen mehetett férjhez. A 410/1767. pörben a 16 éves vásárhelyi lány kétszer közösült a legénnyel, aki házasság ígéretével csábította el és teherben hagyta. A 411/1767. pörben az algyői Czitek Ilona 16 éves lány a német káplárral közösült. A 412/1767. pörben Parti Ersókk 17 éves csongrádi lány tízszer közösült a 24 éves legénnyel. Fejér Julis győri lány 12 éves korában otthagyta szüleit a 143/1768. pör szerint, és Pesten kurválkodni kezdett.

A 152/1772. pörben Cernák Magdolna budai lány vallotta: „Adán mentem Férjhez 12. esztendős koromba.” Négy és fél évig élt az urával és szült neki 2 gyermeket, akik meg is haltak „kised korukban”. A 373/1775. pörben az akkor 28 éves asszony 13 évvel azelőtt, tehát 15 éves korában ment férjhez. A 244/1777. pörben Zsíros Ersók 17 éves vallotta, hogy 2 esztendeje él paráznaságban és terhes is, de nem a férjétől. Tehát 15 éves kora előtt mehetett férjhez. A 245/1777. pörben az algyői gazdafi 17 éves korában már nősemberként csalta a feleségét.

A 161/1778. pörben Kovács Ersók 14 éves lány teherbe esett. A 376/1781. pörben Csorba Zsuzsa 16 évesen vetélt. A 186/1782. pörben Hetes Ersok 14 éves korában szült, és a 379/1782. pör szerint meg is ölte csecsemőjét. A 165/1783. pörben a 15 éves lány terhes, de a 17 éves fiúja még azután is egy alkalommal közösült vele, de ekkor 3–4-szer egymás után.

Az 53/1796. pörben a 26 éves Jó Ersébet vásárhelyi asszony „[…]látta a menyét a földön.” Tehát már nős fia volt! Ez a szülést illetően csúcsteljesítmény! A 261/1798. pörben a 11 éves pesztonkát a gazdája a Rétben megszeplősítette: „Halod ě ă Szám szerént akkor 11- esztendös lehettel tehát ă midön mondod hogy leg elöször Közösködtél[…]” — számolták ki a korát a jegyzőkönyvben. A 267/1804. pörben a 15 éves cselédlánnyal pettingelt a 25 éves, feleséges takácsmester: „[…]hanyat dőjtőttem, meg probáltam, de mivel a Léány nem volt alkalmatos a kőzősűlésre el botsájtottam[…]” — vallotta.

A 70/1805. pörben a gazda szintén pettingelt a 15 éves cselédlánnyal. A 341/1808. pörben a 13 éves cselédlányt megerőszakolták. A 342/1812. pörben a kovács megerőszakolta a 13 éves cselédjét. A 388/1818. pörben a 15 éves lány gyermeket szült és megölte. A 280/1822. pörben a 17 éves lánnyal a szomszéd férj 4 éve nemi életet élt. Eszerint a nő 13 éves korában kezdte. A 396/1827. pörben a 16 éves lány szült és megölte a gyermekét. A 294/1842. pörben a 14 éves cigánylány teherbe esett.

A pörök következő típusában a nagy korkülönbséggel végrehajtott erőszakos, vagy a közös akarattal végzett közösüléseket mutatjuk be. A 113/1755. pörben Kádár Sára 44 éves teherbe esett „Miskolczi Uram Eöreg emberétül.” A 202/1755. pörben Jász Szilágyi István 60 éves vásárhelyi nősember közösült Búza Jánosné ifjú asszonnyal. A 208/1757. pörben Farkas Gergelyné 60 éves szentesi lakos „valami rakás lenen” közösült a 33 éves legénnyel. A 208/1757. pörben Farkas Gergelyné 60 éves asszony fiatal emberekkel közösült.

A 325/1762. pörben Nedo Zsiga 60 éves csongrádi cigány megerőszakolta a Vörös Halásznak Susa nevű 10 éves kislányát. A 221/1762. pörben Török György 60 éves vásárhelyi gazda éli fiatal cselédlányát.

A 327/1765. pörben Balla János 62 éves vásárhelyi gazda minden közelében lévő nőt megerőszakolt. A 185/1777. pörben Kovács György 60 éves a gyevi révben szeretkezett. A 250/1779. pörben Kis Ersók 50 éves asszony egy fiúval közösült. A 164/1779. pörben egy 78 éves asszony 3 hete fekszik gyermekágyat, mivel a 33 éves fiatal házasember szeretője gyermeket nemzett neki. Az eredeti pörszövegben nem volt olvasati gondunk, ezért — bár hitetlenkedve — nyomatékkal fölhívjuk a figyelmet az asszony korára. A 166/1783. pörben az özvegyasszony 45 évesen esett teherbe. A 256/1784. pörben a 46 éves asszony nappal egy csongrádi vályogos gödörben katonával szeretkezett.

A 171/1801. pörben a 62 éves apa megszeplősítette a 12 éves nevelt lányát. A 174/1806. pörben az 53 éves juhász a 10 éves pesztonkával próbálkozott, de a lány kis szeméremteste miatt nem sikerült a közösülés. A 270/1807. pörben az 56 éves nősember gyereket nemzett a 23 éves sógornőjének. A 271/1807. pörben az 52 éves férfi a 14 éves lánnyal közösült. A 176/1813. pörben a 48 éves gazdát pörbefogták a 14 éves kis Iluskával, akit egy évvel azelőtt megejtett. (Megjegyezzük, hogy a „megejtés” nem teherbe ejtést jelentett, hanem a szüzesség elvételével járó közösülést.)

Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy a vizsgált korban a 10-16 év közötti lányok szexuális élése gyakori volt. A nők 40-60 év között még aktívak, és az 50-62 év közötti férfiak szintúgy.-

6. ÖNKIELÉGÍTÉS

Amióta veszélytelen műszeres segédlettel belelátunk az anyaméhben fejlődő embrió életébe, többféle mozgása mellett azt figyelhetjük meg, hogy az ujját szopja és a nemi szervét fogdossa. Tisztázás, fürdetés közben, amikor a még öntudatlan, mezítelen csecsemőnek lehetősége adódik, a nemi szervéhez nyúl, és egyre átszellemültebb arckifejezéssel piszkálja: látszik, hogy kedvére való foglalatosságot művel. A nemi szervvel való játszadozás mindkét nemnél az embrió megmozdulását követően, a halálig kísér bennünket. A kisgyermekre éppen úgy jellemző, mint a serdülő korúra, a fölnőttre vagy a korosodó emberre.

A nemi élet része az autoerotizmus, amely elvezethet az önkielégítéshez, s ez nem más, mint örömszerzés, hiánypótlék és a belső ösztönkésztetés, a nemi vágy partner nélküli kiélése: fizikális ingerléssel és erotikus fantáziálással. Önkielégítést nemcsak a magányos ember végez, de partnerkapcsolatban az előjáték, a petting része is lehet. A kölcsönös maszturbálás olyan ügyességi és beleélési szintre juthat, hogy az orgazmusig vezethet, esetleg a pár nemi életének egyik fontos részévé válhat! (Ott lesz „betegessé”, helyesebben: ott szegényedik el, amikor a nemi élet a közösülést már nélkülözi és beéri a maszturbálással.)

Az önkielégítést Európában mind egészségügyi, mind valláserkölcsi megfontolásból évszázadokon keresztül üldözték. A korszerű szexológia elismeri, sőt olykor a gyakorlását javasolja. (Pl.: serdülőknél az erogén zónák fölfedezéséhez, vagy terápiás céllal elhidegülő párok esetében stb.) Akárhogyan is van a dolog, bevallottan vagy tagadva, állati létünk természetes velejárójaként emberi életünk mindennapjait is érintő, soha ki nem vesző, szexuális életünkre jellemző cselekmény marad. (Elaggott férfiaknál is megfigyeltek merevedést, amikor ösztönösen péniszét kezdte fogdosni, húzogatni.)

Azokban a kultúrákban, ill. korokban, ahol mint természetes élettani megnyilvánulással számoltak vele, és a szexuális örömszerzés egyik módjaként elismerték, jelentősen kultúrálódott. Stimuláló és ajzó eszközök egész sorát alkalmazták az ókorban már ismert „godmisék”-től, a középkori japán hüvelygolyókon át korunk elektromos vibrátoráig, műpéniszéig. Ezek egy része a korszerű szexológiai terápiát is haszonnal szolgálják.

A rendelkezésünkre álló szakirodalmi adatok alapján vizsgáljuk meg, hogy az önkielégítés korok és népek gyakorlatában miként változott, és milyen módszerekkel gazdagította az ember szexuális kultúráját.

Róheim Géza egy közép-ausztráliai fiú játszadozását így írta le: „Wilikutu fogta a gumibabát, hozzádörzsölte hímtagját; és nemcsak hogy azt mondta, »muranyi«, koitál a »lánnyal«, de azt is megfigyelhettem, hogy nemi szerve megmerevedett, sőt néhány csepp ondófolyadékot is kilövellt.”[1778] (A leírás alapján inkább a dülmirigy-folyadéknak, mint a közösüléshez szükséges síkosító előváladéknak a megjelenését láthatta, hiszen az is kilövell és színtelensége miatt jól megkülönböztethető az ondótól, amely nemcsak pár csöppből áll.)

A törzsközösségekben nem csupán a gyermekeknek, hanem a fölnőtteknek is közös időtöltése az önkielégítés. „Esténként a település férfi tagjai együtt ülnek, és ki-ki saját vagy szomszédja péniszével maszturbál. Ez egyfajta játék — fogalmazta Róheim Géza. — Majd összehasonlító vizsgálatokat folytatnak annak megállapítására, kinek van a legnagyobb vesszeje. A piccsentáráknál és mularataráknál különösen két kereszt-unokafivér számít e játékban a legmegfelelőbb partnernek.”[1779]

Ha egy szokás az egész közösségre jellemző, arra a legbiztosabb jel az, amikor a rituális életükbe beépül, és nemcsak hétköznapi gyakorlatot, hanem ünnepi cselekvést testesít meg. Róheim különös rítusonániát írt le a közép-ausztráliai törzsek életéből. „Ezeket a szertartásokat jellemző ismertetőjegyek azok a sas-, illetve héjatollak, amelyek a szertartás résztvevőinek testét fedik.” A testhez erősítésük így folyt le: „Az ehhez használt ragasztószer ugyanis nem egyéb, mint az a vér, amelyet a pénisz subincisiós nyílásából nyernek.” Ez nem más, mint a pénisz szárán alól, a húgycsőbe fúrt mesterséges lyuk, amelyen közösüléskor az ondófolyadék a szabadba és nem a hüvelybe távozik. (Így védekeznek a nem kívánt terhesség ellen!)

Róheim így folytatta megfigyelésének leírását: „Ahhoz, hogy a nyílásból vér fröcsköljön elő, a pénisznek félig erektált állapotban kell lennie. Ezt az onánia egy formájával idézik elő, jellemző ez azokra a népekre, amelyeknél a subincisio szokása dívik. Addig húzogatják az előbőrt az urethrán, ott, ahol fel van vágva, amíg be nem következik az erekció. Ekkor fognak egy kis pálcát vagy egy finom kőkést, és megszúrják vele a subincisiós nyílást, amíg vér nem freccsen elő belőle — vagy saját testükre, vagy pedig valaki máséra, aki letérdel, hogy a kifreccsenő vér a testére hulljon.”[1780] Meg kell jegyeznünk, hogy a testre fröccsenő meleg vér, ondó, undort nem keltő emberi váladékok erotikus bőringerként hatnak, amelyek vágyakozást eredményezhetnek, ritka esetben, előzetes, erős szexuális fölgerjedés esetén pedig akár orgazmushoz is vezethetnek.

B. Malinowski fogalmazta meg Északnyugat-Melanéziában végzett megfigyeléseiről, hogy a maszturbáció mindkét nemnél ismert és gyakori, de megítélésük szerint elsősorban a bolondok végzik.[1781] (Megjegyezzük, hogy a szellemileg és mentálisan beszűkült embereknél a szexuális megnyilvánulások hamarabb, ill. szabadabban valósulnak meg, mert nincsenek olyan erős gátlás alatt, mint az erkölcsi előírásokat betartó átlag ember esetében.) M. Meadot idézzük: „A maszturbálást az arapesek elítélik, és nem élnek vele.”[1782]

Róheim Géza azt jegyezte föl, hogy a szomáli fiúk ismerik a nyilvános onániát. „Felnőtt asszonyok így kiáltanak a fiuknak: »ka’aso«, azaz állítsd fel a péniszedet, onanizálj!”[1783]

Kiss Imre az arabok nemi életét tárgyalva azt írta, hogy „A nemek társadalmi érintkezésének korlátozása miatt nagyon elterjedt az önkielégítés (isztimná)[…]”[1784]

Áttérve a magyar középkor végére, Vigh Károly marosvásárhelyi pörgyűjteményéből idézünk. 1631-ből származó iratban a nagyvérű Szabó György esetét tárgyalták, aki „Erősen bedergeti vala az szerszámát s mondja vala, hogy fogjam meg” — vallotta az asszony.[1785]

A törzsi kultúrák és az Európán kívüli népek mindig másként gondolkodtak az önkielégítésről, mint a keresztény Európa. Itt a 18. sz. elején támadt föl az üldözése. Erről így írt Buda Béla: „Az önkielégítés elleni küzdelem kezdetét 1710-re teszik[…]”[1786] Londonban ekkor jelent meg Bekker orvos könyve az onánia ellen. Ebben ezt a szexuális játékot önfertőzésnek nevezte. Gerincvelő-sorvadással járó testi ártalommal fenyegette meg gyakorlóit, és önmarcangoló lelki válságot, ill. bűntudatot ültetett beléjük. 1760-ban Tissot könyve franciául jelent meg Lausanneban hasonló tartalommal.

Az általunk vizsgált dél-alföldi feudalizmus kori büntetőpörökben is találkoztunk néhány olyan leírással, amelyből a nemi szervvel való játszásra s a belőle következő önkielégítésre utaltak. A 221/1762. pörben „[…]a Tanú beszaladván a Szobába szemeivel látta, hogy Tőrők György a farkát fel berjesztven kezébe tartotta[…]” A 245/1777. pörben olvasható. „Táborosy János az Agyon hevervén a’ maga szemérem Testit fogdosta[…]”

További példákat itt azért nem említünk, mivel a következő két fejezetben látni fogjuk, hogy az önkielégítésnek, vagy csak szexuális játéknak indult cselekmény gyakran miként vált párkapcsolatban végzett előjátékká vagy pettingé; illetve, hogy az ilyen cselekményeknél milyen fontos szerepe volt (és van!) a kéznek, amely az erotikus kultúrában önálló cselekménysort indított el.

7. ELŐJÁTÉK ÉS PETTING

A korszerű szexológia a nemi életben rendkívül fontosnak ítéli az előjátékot, amely a partnerhoz való közeledés megfelelő kultúrájával és technikájával veszi kezdetét, ezután jön a közvetlen testi érintkezés. A közösülésre csak az orgazmus előtt érdemes sort keríteni, addig az előjátékon van a hangsúly. A nemi élet annál kultúráltabb, minél változatosabb és hosszabb az előjáték, ill. az aktust követő utójáték, amely mindkét embert átvezeti a teljes elernyedés és megnyugvás szakaszába. (Az utójáték mindig rövidebb, mint az előkészítés, gyakran el is marad, az általunk vizsgált szakirodalom és a pörök szinte nem is foglalkoztak vele.)

A szexuális előjátékhoz viszont mind a két fél fölszabadult, aktív tevékenysége szükséges. A nemi élet teljes kibontakozását gátolja, és az együttlét kultúráját szegényessé teszi, ha valamelyik partner szégyenlős, gátlásos, passzív, lassan oldódik vagy türelmetlen; ha nem ismeri a saját és a társa erogén zónáit, ingerlésre legérzékenyebb testtájait, és ha nem gyakorolta be az orgazmus késleltetésének módszereit. Az élményt adó szexuális életben az előjáték során mindkét ember testileg-lelkileg lázban ég, és ezt az izzást magas hőfokon hosszú percekig kell biztosítani. Nem könnyű dolog! Megfelelő tanulás, gyakorlat kell hozzá és a partnerek közötti összeszokás, harmónia.

Vizsgáljuk meg, hogy a különböző népeknél és más-más történelmi korban, hogyan alakult az előjáték gyakorlata. A nemi cselekmények során a legfontosabb, hogy az erogén zónák ismertek legyenek és megfelelő ingerlést kapjanak. Róheim Géza fogalmazta a közép-ausztráliai „vadon gyermekeiről”, hogy „A mellbimbót mint erektil és örömszerző szervet a fiú gyakran azonosítja a péniszével.”[1787] Leírásában máshol azt találtuk, hogy „A mell talán a legfontosabb erogén zóna Duau népe számára. A szép mellű, fekete és feszesen álló mellű nő a férfi boldogsága.”[1788]

A gyerekek az Európából nekik vitt állatfigurákkal játszottak. Egyikőjük az apaszimbólummá vált kígyóval megcsókoltatta az anyaszimbólumú majmot. Ezután „Másodszor az anya vagináját csókoltatja meg vele — ez a gyöngédségnek olyan formája, amelyről tudjuk, hogy ő maga is szívesen alkalmazza kislányokkal szemben.”[1789] A témával kapcsolatban megemlítette még, hogy „A fiúk a lányok vaginájához vagy anusához teszik az ajkukat, vagy beledugják az ujjukat, azután megszagolják, a nyelvükkel is ezt teszik[…] A felnőttek többé-kevésbé szégyellni szokták a cunnilingust.”[1790] Megjegyezte, hogy „A nemi közösülés egy másik szimbolikus kifejezése. »a vaginából inni«.”[1791] A „csókos pohár” fejezetben már írtunk erről.

Az előjáték során nemcsak a női nemi szervet izgatják orálisan. „Moriha, egy jumu asszony kijelentette, hogy a felláció [a pénisz szájjal való ingerlése, szopása] gyakorta előfordul. A gyermekek viselkedéséből kitűnik, hogy az olyan perverziós formák sem ritkák, amelyekben keverednek az orális és anális elemek.”[1792] Az utóbbiról szólva elbeszélte, hogy „Az anális erotikust az jellemzi, hogy számára különösen fontos szerepet játszik a far az előttes örömszerzés során. Az ilyen ember a nagy fenekű nőket részesíti előnyben, előszeretettel viseltethetik a coitus a tergo [hátulról végzett közösülés] vagy a coitus per anum [a nő végbélnyílását használja közösülésre] iránt, vagy más, az anusszal összefüggő szexuális cselekvést végez.”[1793]

A közép-ausztráliai embereknél, ahol az élet legtöbb eseménye, ünnepe a törzs nyilvánossága előtt, a csoportban zajlik, az előjáték és a nemi élet elkülönül. Róheim Géza így írt le egy ilyen eseményt: „Ők ketten először egymás szemébe néznek, azután a férfi megy[…], titokban, hogy a tömeg ne lássa, de az asszony azt látja, hogy a férfi megy[…] erre az asszony felkel, és elindul titokban.

Mindketten mennek[…] és egy helyen találkoznak. Az asszony közelebb jön a férfihoz, és[…] összedörzsölik a mellüket[…] Erre a férfi elviszi a nőt oda, ahol sűrű a bozót, és ott lefekteti.”[1794]

B. Malinowski a Trobriand-szigetek őslakosságát vizsgálva elbeszélte, hogy közöttük a csókolódzás, mint szerelmi előjáték nem volt szokás, de az oralitást gyakorolták, bár szégyellték bevallani. A mezítelen párok összetapadtak, karjukat és lábukat összekulcsolták, az orrukat pedig összedörzsölték. Egymáshoz simították az arcukat és a szájukat is. Szívták egymás nyelvét vagy összedörzsölték, az alsó ajkukat e játszadozás során véresre harapták. Egymás fején sokat harapdáltak, ugyanakkor a pénisz, csikló, hüvely ingerlését, dörzsölését általában nem végezték. [1795]

Új-Guineában „A leleplezés veszélye sokszor kevés időt és teret hagy a szerelmeseknek, ezért az ilyen kapcsolatokra inkább a szenvedély, mint a gyengeség a jellemző. Az idő sürgetése miatt a gyors találkozókon az előjátékot a karmolásokból és harapásokból álló heves küzdelem jelenti. Ennek az a célja, hogy a legrövidebb idő alatt az elérhető legnagyobb izgalmat keltse fel bennük” — írta Antoni Judit.[1796]

H. Uhlig Bali-szigetének lakóit vizsgálta. Témánkkal kapcsolatban azt írta, hogy „A szerelmi játék inkább a fiatal állatokéra emlékeztet, mintsem a szerelmes emberekére. Hamar összetalálkoznak, és ki is próbálják[…] egyetlen tabut ismernek: a menstruáció napjait. Ilyenkor a nő tisztátalan[…]”[1797]

Az ókori és középkori Indiában a szeretkezések előjátéka már nem ennyire a durva testiségben nyilvánult meg. Sokkal kifinomultabb kultúrát hoztak létre. Ennek összegyűjtött tárháza az Ananga-Ranga, amely tanításnak is beillik. Néhány érdekes és fontos részletét példaként idézzük. „A Látaka országbeli [Gudzsarát déli része a Maki és Tapti folyó között] nő arra vágyik, hogy átöleljék, s gyorsan izgalomba jön, ha ajkát ütik.”[1798] (Az „ütés” alatt nem verést, kínzást, hanem vérbőséget okozó ütögetést kell értenünk.) „A Kámbódzsában [belső-Bihar és Nyugat-Bengál területén, a Ganagesz déli partján] született nők nem ismerik a körömmel karmolás művészetét, kielégülésük a közösülésből és keblük dörzsöléséből jön létre.”[1799] Kaljánamalla az előjáték legfontosabb részének az ölelést tartja, amelynek nyolc változata van. „Az ölelés után a bölcsek csókkal illetik a nő alsó ajkát, szemét, arcát, fejét, száját, kebleinek közét és a nyakát[…] A Láta országbeliek[…] a két hónaljat, a szerelemhajlékát [értsd: a szeméremtestet] és a köldök tájékát is csókolják[…]”[1800]

A csókról többek között azt írta, hogy „Amikor a vágytól remegő nő kezével letakarta szeretője két szemét, és nyelvét annak szájába dugva behunyt szemmel csókol, azt a költők vandika vagyis »bebörtönző« csókolásnak hívják.”[1801] A karmolás itt is szerephez jut, de szintén nem a fájdalmat, kivérzést okozó durva fölhámsértésről van szó, hanem arról, amely „szerelmi őrületbe” ejti a partnert. A „[…]nem látható vonalú, az arcra, kebelre és ajakra ejtet, kéjes szőrfelborzolódást előidéző karmolást a tudósok[…] »bevájtnak« nevezik.”[1802] Karmolást ejtenek még a fejre, combra, mellre, mellbimbóra és a vulvára.

A harapás sem hiányzik az előjátékok sorából, „[…]ahol a körmökkel karmolunk, ugyanott kell a fogakat használnunk.”[1803] A harapás olykor elég durva lehetett, mert a felső ajkat és a nyelvet is fölsértették. Ismertek még harapást a fog és a fölső ajak különleges kapcsolatából is.

Egy különös mozdulat is hozzátartozik az előjátékhoz. „Még a hideg nő is egy pillanat alatt elernyed, ha combjait széttárják.”[1804]

Ahogy az európai társadalmak a római birodalom bukása után a kultúra más területein is hanyatlást mutattak, ez a szexualitásban is megnyilvánult. Ádám Péter a középkori udvari szerelem bemutatásakor említette, hogy a testiség szinte mellékessé vált. Inkább a lelki epekedés volt a korra jellemző udvarlási szokás. Erre pedig még a titkos pásztorórák során is elsősorban az enyelgés volt a jellemző, amely a jazer-ben, a petting-féle nemi cselekedetben, játékos szexuális udvarlásban csúcsosodott ki.[1805]

Nem csoda, ha az újkori, hagyományos magyar paraszti szexuális életre, a 18-19, de még a 20. sz. derekán is a tudatlanság, sivárság volt a legjellemzőbb. Vajda Mária balmazújvárosi adatközlőjét idézte: „Megtapogattam, a szoknyáját meg felhajtottam, egybül megleltem rajta a vakrühöt, osztán elótottam. Nem tőtöttük mink avval az időt, hogy simogassuk, vagy beszélgessünk vele. Simogattam addig, amíg kanolni nem lehetett.”[1806] Ez a durvaság a török hódoltság során alakult ki, és átvezetődött a következő századokra. Vig Károly marosvásárhelyi 17. századi pörgyűjteménye szinte tárháza a szexuális cselekmények leírásának, amelyek között megannyi előjáték és szerelmi petting olvasható.

Egy 1629-es pörben olvasható: „[…]az tűz előtt az karszékben ülnek vala s az féllába Varga Mihálynénak az katonának az ölében vala, a jobbkeze penig az katonának az asszonnak az lába között jár vala. Úgy rántá osztán le az katona az ingét, szoknyáját az asszonnak, mert felfordította vala az térdéről.”[1807] Vargáné lánya ezt vallotta az anyjáról és annak szeretőjéről: „[…]az katona az ölében veszi anyámat — úgymond —, s az ágyra viszi s úgy játszodnak egymással. Csecsét, mijét megszopta, tejét markába fejte s megitta az katona.”[1808]

Ugyancsak egy 1629-es pör tanúvallomását idézte: „[…]nem váj az én feleségemben úgy senki, mint az tiedben, hogy könyökig váj Csonka János.”[1809] Egy 1631-ből való pörben Mészáros Máténé Anna asszony vallotta: „[…]akkor éjjel ugyan ott hálánk mind egymás széltében. Ez az Szalontai Gergely túl feküdt uramon. Eccer csodálom, ki kezében az csecsem, mert elsőbben azt tudám, hogy uram tapogatja[…] még ugyan sokáig hagyám ott az kezét. Egykor eszemben vőm, s hát Szalontai Gergely által nyúlt uramon: ő fogdossa az csecsemet és másuvá is kezde nyúlni.”[1810] Egy 1630-as évbeli pörben olvasható: „Szőke Péter az falnak támasztotta volt és az csecsit kivonván csókolta.”[1811]

1638-ból való pörben vallották. „Sombori Gyurkát is látván, hogy az előruha alól voná ki az kezét, én még mondám: »A hitetlen kurva, mit kotorász ott?«[1812] Hasonló ügybuzgalomban találták 1641-ben az egyik nőt is: „[…]az az szoknyás asszony az nadrágában váj vala az székel legénnek.”[1813]

Az általunk vizsgált dél-alföldi, feudalizmus kori szexuális bűnpörökben a durva és kifinomultabb szerelmi előjátékok sora található. Bár ezeket időrendbe mutatjuk be, érzékelni lehet, hogy a korszak elején talált erotikus játékok és a korszak végén leírtak között nincs eltérés. Más szóval, a szexuális kultúra területén az átlag ember életében kitapintható fejlődést nem találtunk.

A 366/1724. pörben a férfi „[…]be hozta az ágyrúl ă Gazda Aszony agyára vette színte ugy reszkedett mint az nyár Levél az paplannal be takarta, és közölt véle.” A 24/1732. pörben Kincses Miklós nősember kurvát tartott. „Kincses Miklós Bor biró Ersokkal csokolódott, és tapogatodtak”, majd „[…]az Aszony Zubonyát fel öltvén az Aszony agyára fekűdt[…]”, „Borbíró Ersókot csókolta, és az Agyánis sokszor meg viradot[…]” A 105/1735. pörben „Kovács Gergelynek keze Angyának Deső Illonának ă nyakán által vólt téve, s- az egyik keze penig a lába közöt vólt[…] Csokjokat penig egy más között sokszor latta.”

A 190/1738. pörben beszélte az asszony: „Ez az András erőszakot akar rajtam tenni, nem tudom mit tegyek véle?[…]” A tanú ezt tanácsolta neki: „Szoptasd meg az után el megyen ă háztúl.” A férfi szoptatása nemcsak erotikus cselekmény, szerelmi játék, hanem mágia is, vérének lehűtését és elidegenítését várták tőle. Hasonló leírással a szerelmi varázslások igencsak nagy „példatárában” sem találkoztunk.

Arra vonatkozóan, hogy az előjáték minősége nem lehetett valami magas szintű, példa a férj kifakadása, aki így jellemezte közösülését a feleségével: „[…]két oráig is el veszödik mostanival még sem végezheti el.” A 296/1742. pörben ezt a tanácsot kapta a fiatalember a közösülés kezdeményezésére: „[…]meny hozz, s- taszicsd meg bellyeb megyen, az után fü felé fordúly, az után ismét forduly hozzá, be felé, és meg teheted néki, ă mit akarsz.” Ebben a mágikus jellegű szertartásban ismét szerelmi varázslást érzékelünk, ahogy a kívánt nő elnyerése érdekében a férfival különböző forgásokat végeztetnek.

A 107/1745. pörben „[…]levainé a’ nevezett Legény szajábúl ivott, ekképen, hogy a’ menyecske fel tátotta a’ száját, a’ Legény a’ maga szájábúl itatta.” A 197/1745. pörben „[…]a’ kocsira fel fekűttek, akkor[…] a’ pendele Zőldinének fel vólt hajtva, Tapaszinak lábra valója meg óldva és úgy fekűttek egymás mellett[…] fatens meg is űtőtte a’ mezítelen alfelét Zőldinének.” A 198/1752. pörben „Lovasz György[…] a’ Menyecskét öleben vette szorongattak egymást[…] Az Aszszony pendölét szoknyáját fell huzván Lovász György mercsekelte az Czombját egy Czérnávall az útán a’ magáét.”

A 48/1756. pörben „Horvát nyalta s. Szopta az Kóldús Asszonyt, s. még danólt Horvátnak az Asszony[…]” A 205/1756. pörben Pap István vallotta Kun Panna szeretőjéről: „[…]ezek csókolták, szopták elottemis” — ti. a többi férfi szeme láttára, akik Pannához jártak. A 370/1758. pörben olvasható ez a tanúvallomás. „Látta Leány korában Tatár katát, egy Béres Szeretöjével, hogy öszve ölelközött, s. csak ketten vóltak, és magához szorította[…]”, „[…]az ă Béres Legény, ă Gatyájátis kezeibe csomóba tartotta.”

A 124/1758. pörben így vallott a szerető: „[…]bé mentem hozzá a’ Gunyhóba, ötet aluva találtam, fol vertem, s. keztem vélle trefálni, és azomba[n] csak egy szóval emlitettem ă vétekre való szándékomat, eö azonnal kész vólt.” A 181/1759. pörben beszéle a vádlott: „A Zanóczi házába kéz fogás lévén meg oldottam s. v. gatyámat s. úgy akartam tánczolni Kristo Mártonnéval[…]” A 212/1760. pörből a tanútól idézünk: „[…]látta Tóth Demeternét, Kovács Andrással öszve ölelközve, Tóth Demeterné az ket kezével derekát az Legénnek által fogta; Kovács András pediglen /:az gatyája az inába lévén:/ mind az Két Kezét Tótth Dömötörné vállára tette.”

A 221/1762. pörben „Török György[…] fel fekűtt hanyíttást az ágyra S. be kiáltotta a Tanut mondván : Te Leány győvel be : kire a tanú beszaladván a Szobába szemeivel látta, hogy Tőrők Győrgy a farkát fel berjesztven kezébe tartotta[…]” Ezután az egyik elbeszélés szerint „[…]meg fogván a’ Tanú kezét az agyhoz vitte, és hogy engedne néki arra, kuszkődvén vele igen kénszerítette[…]” A másik vallomás alapján: „[…]a Tanut, meg fogván az agyra vetette, és fel fogván a Tanú szoknyáját és kaparászván a lába kőzőtt erőszakot akart rajta tenni szoval is kérvén, hogy engedjen néki[…]”

A 223/1763. pörben beszélte a tanú: „[…]a patkara le űlvén csokoltak egy mast, es Bandi alatta Kotorazott, attyatis vetettek Szamokra[…]” A 225/1763. pörben a tanú ezt látta: „[…]csókodtak, és alais sokszor kapdosott.” A 348/1764. pörben olvasható: „[…]elsöbenis kéczer a’ melyéhez kapdosott, de nem akarta néki engedni, azután le eresztvén gattyáját, es fel takarván Judkának Ingallyát reá fekütt, de mivel Jutka el fordult, és magát csavargatta, Semmit nem tehetett neki, hanem az inához tette a Szemérem testét, ö pedigh kiáltott es Sirt.” Később így vallottak: „[…]le döjtötte az földön, s. mezitelenen reá feküdt ă fatensnek Mezitelen testére, de csak dörgölte maga szemérem testével a fatensnek szemérem testét[…]” Ez a hüvelyen kívüli, többnyire a női combok között és a fanszőrben való dörzsölődés igen ismert volt ebben a korban, ma a pettinghez hasonlíthatnánk azzal a különbséggel, hogy még a férfi így is elérhette az orgazmust, addig a nők élvezetére — bár teljesen kizárni nem lehet, de — semmi leírás, vallomás sem utalt.

A 228/1766. pörben ez állt: „Boris meg ragadván Juhász Ferencz Lábra valójának madzagát meg oldotta, kinek is inárul le esvén gatyája azt Boris az főldrűl fel kapván, mezítelen űzték egy mást az Udvaron.” A 94/1766. pörben „[…]ă Szálláson való ágyon hanyatt fordította Lazczko Vasárnapi napon Zsiros Pelát, és az hasát zöcskölte játékból.” Ezt követően „[…]a’ Pöndölét köldökigis fel takarta Laczkó Zsiros Pelának, ugy jádczott vélle.” Egy másik vallomásból idézünk: „[…]egykor öten feküdtek a’ Tanuval a Konyhába, akkor éjfél tájban Zsiros Pela Laczkóhoz mászott, es csókolodott vélle a Setétbe.” Kiderült, hogy „[…]azon Legénnyel egymás szájábul Zsiros Pela bortis ivott, csókolodott vélle, a gyertyátis el oltották éjczaka, dulakodtak egymással eleget.” A gyertyaoltás motívumával hangulati elem színezi a szerelmi játékot.

A 182/1766. pörben „Déák Istvány Nyékinét meg csokolta, Nyékiné pedig Deák Istvánnak az nyakába úgrott, és az egyik lábát Nyékiné Deák Istvánnak egész csípőig fel tette, ‘s ugy által is kapcsolta Deák Istványt[…]” Miután ebben a korban a nép lányai, asszonyai nem hordtak bugyit, azzal, hogy egyik lábát fölemelte és a férfi derekára kulcsolta, a szoknyája is fölcsúszott, és mezítelen vulvájával dörzsölődhetett, sőt közösülhetett a férfival. A közösülésnél ismert testhelyzetek egyike következett be. A 307/1767. pörben triolitásukról ezt vallotta a cselédlány: „Goog Antalnak Felesége reá vett, hogy énis feküdgyem az eö ágyokra, belöl feküdvén az Feleséghe, én Szélül, az Ura pedig kőzépben, de akkor az ölelgetésnél egyebet véllem nem cselekedett[…]”

A 147/1769. pörben Moÿses Ilona vallotta, hogy a gazdasszonya „[…]eleget látta hogy jágyzott véllem, és mondottais hogy Semmi hasznomat nem veszi, mikor itthon vagyok.” A 149/1770. pörben beszélte az asszony a 17 éves, tapasztalatlan legénnyel történt esetéről: „[…]a Szemérem testemet meg fogta, és magam sem tudom hogy nyúlt alám.” A legény vallomása: „Erdélyi András Feleségével[…] a magunk kocsiján tavaly nyáron[…] meg fogtam ă Szemérem testit[…] mondottam hogy vélle közösködtem, de én azt gondoltam, az a’ közösködés, hogy meg fogtam ă Szemérem testét.” Elképesztő naivitás vagy szándékos tettetés motiválta a vallomását.

A 155/1773. pörben a kislány beszélte nevelő apjáról: „[…]ötet fel takarta, a maga gattyájátis meg oldotta, es reá fekütt, a Szemérem testétis az ővéhez tette, de belé nem tette.” A 46 éves férfi vallotta: „Való hogy reá feküttem, de semit nem tettem neki hanem csak enyelgettem vélle.” Itt ismét a lány genitális testrészén való dörzsölődés, pettingezés esetét ismerhettük meg. A 31/1775. pörben egy „Putifárné-típusú” asszony szerelmi kezdeményezéséről vallott a férfi: „[…]ô engemet el hivott[…], az után meg kapta a Szerszámomat, és hivott, hogy menyek hozzá hálni, nem lesz othon az Ura, el is mentem[…]” A várható szerelmeskedésből mutatóban előleget adott az asszony, amikor vágykeltésből megfogta a férfi péniszét.

A 247/1777. pörben elő- és utójáték egyaránt szerepelt. A tanúk látták a házasságtörő asszonyt előbb a férjével, utóbb pedig a görög kereskedő ágyán „[…]a midön Ternai Ádám alutt akkor is egy másnak Szemérmes testét fogdosni látta[…]” — Ternai volt a férje. De látták a göröggel is „[…]egymás között való Csokolkodásokat, s illyetlen fogdosásokban nem egyszer, hanem Százszor is testi Szemével látta[…]” A 246/1777. pörben „Berkes Mihaly[…] a Csöcseit fogdosta és alább is kaparászta, a leány hasonló képpen kaparázott Berkesnek gatyájában, azután ki mentek az Juh Esztrengába, és ott egy oráig is mulattak ketten Csokolodások[na]k vége nem volt[…]” Ez a szerelmi játék a pettinghez állt legközelebb vagy az is lehetett.

A 245/1777. pörben részletező, alapos leírása van az előjátéknak és a pettingelésnek. A mostoha anyja a 17 éves házas fiúval élt nemi életet. Az ifjúnak szemére is vetették a kihallgatáson, hogy az asszonyt „[…]sokszor őlelgetted csokolgattad, a’ szemérmes testedet nékie meg fogni engetted és efféle több irtoztato gonoszságokat véle nyílván el kővettél[…] ă Mostoha Anyád hozzád ment[…] a gatyadban is belé nyúlt és szemérmes testedet markába fogta, és ugy veregette[…] az Anyádat ölben fogtad, az Agyra fől vetetted, és magad melléje fekudtel[…] Mostohaddal devajkodtal jadczadtál, hol lábodat, hol fejedet tetted ă Mostoha ölében és ugy fekűdtél keresztűl a’ hasán Mostohadnak a’ Kemencze patkáján[…]” A mostoha fiú „Táborosy János az Agyon hevervén a’ maga szemérem testit fogdosta mely alkalmatossággal tűstén a Tanú után be menvén Siha anna ă Házba néki esett az ágyban heverő Táborosy Jánosnak, és az Gatyájába bé nyulván ă Tanunak szeme láttára minden szemérem nelkül fogdosta ă szemérem testit és veregette ily szokat ejtvén ne neked ugy mond a’ köll nékéd miért kinálod másnak[…]”

A 333/1778. pörben az 58 éves férfi az alig 5-6 éves kislányt próbálta: „[…]meg akarván rontani egyebet nem tehetett nekie, hanem lába kőzé nyomván [a péniszét] tsak pollnálta eötet, amint eztet a Leánykának az alsoja meg mutattya[…]” Kitűnt még, hogy „[…]eötet az ágyra le vetette, és fel emelvén a szoknyátskáját, és az alsóját, a lába köze nagyon nyomta, valamit[…]” — vallotta a kislány, aki szüzességében megmaradt. Itt az egyoldalú, de ejakulációval végződő pettingelést olvashattuk.

A 165/1783. pörben a lány beszélte játékukat: „[…]legyeskedett véllem, s azt mondotta : hogy el veszen. Kezemet is bé vette.” A 255/1783. pörben a férfi elbeszélése szerint az előjáték már végbe mehetett vagy éppen abba akartak fogni, mert „[…]hozzá készültem volna, már éppen hozzá akartam fogni[…], mert a’ gattyámis le vólt eresztve, Lobostyánnéis készen vólt fel fedezve ruhájával.”

A 339/1790. pörben Martony Erzsébet mondotta, „[…]hogy őtet Bozó András Rab a Szőllő Tőkéhez vágta, a két kezét két felé fogta, gatyáját le oldván, a Leányra rá dűltt, de ugyan tsak gonosz szándékát végben nem vihette mivel szüntelen forgott a Leány alatta.” A vallomás egyrészt jelzi, hogy a rab minden bevezető szerelmi játék nélkül, vad genitalitást, erőszakot követett el; másrészt mutatja, hogy abban az esetben, ha a nő mozgásában nincs megfelelően korlátozva és nem akarja a közösülést, az meg nem történhet!

A 339/1796. pörben ismét a dörzsölődéssel elkövetett pettingelés került elő. A férfi az ejakuláció során megszakítja ritmusos mozgását és az ondót nem a lány testére eresztette. Első közeledése is tanulságos, ugyanis nem vágykeltésből nyúlt a szeméremrésbe, hanem — akár a tyúknál a tojást kémlelik — ő azt tapogatta ki, hogy mennyire „bejáratott ” a lány, avagy még szűz. Eközben lehetséges, hogy a szűzhártyát megrepesztette. A 16 éves lány mellé fölült a férfi a szekérre, „[…]közel a Leány mellé[…], és mond néki, hát Judka vane már szemérem szöröd, nints nékem felel az Lány, akkor még közeléb ülvén Kurutz mond de majd meg nézem én vane, vagy nints akkor az Leányt tapogatni, gatyáját meg oldván rá feküdni s dolgát végezni[…] nem iszonyodott.” Kurutz mondta a lány apjának: „[…]egy kitsit bántottam, de nem ugy mint Feleségemet, a Természetet se hagytam nála[…]”A parázna férfi újabb vallomásából: „[…]mellé ültem a’ Leánynak kérdezvén tölle: vane farod, mondotta nints, én fel fordítván pendelyét meg tapogattam, s gatyámat meg oldván rá döltem, ujjaimal bele nyulván midön láttam, hogy nem lehet, tsak rajta tsiszolottam, s. ereszvén a Természet [ondó] meg indulását, magam felre rántottam, s úgy ment el tőllem, de én egyebet nem tsináltam, nem is ereszkedtem belé[…] En ugy mint Aszonyal szokás nem közösködtem, s nem is rontottam el egyébbkép hatsak akkor nem, midön Ujjaimal elöte visgáltam, lehete véle közösülni, vagy sem?”

A 261/1798. pörben olvasható: „[…]eö indergedett, eö jőtt sokszor az Ágyamhoz, mikor feküdtem.” A 265/1802. pörben találtuk: „[…]sokszor éjtzaka hozzám jött; reám feküdt, sött erövel is a subám ala bujt, annyira hogy engemet tüzbe hozván meg esett rajtunk a’ szerentsétlenség” — beszélte a férfi vádlott. A 267/1804. pörben ez állt: „Az első[…]próbában S. v. a Szemérem Testét hozzam és Testtemhez értette[…] de a mezitelen Testemhez tellyességel nem férkeszhetett[…]” Az elkövető 25 éves takácsmester, aki a szexuális közeledést a felesége közelében cselekedte, így vallott: „[…]a Szolgálo is kőzél hozzám, a szolgálo gyakorta nyomogatta a Lábamat lábával, én azonba[n] hogy a feleségem le fekűtt az egyik csecsit meg tapintottam, és el állotta, a másikat, — hogy láttam engedelmességét a Testéhez is hozzá nyultam, és a patkán hanyat dőjtőttem, meg probáltam, de mivel a Léány nem volt alkalmatos a kőzősűlésre el botsájtottam.” A szüzességi vizsgálat ismét előkerült.

A 268/1804. pörben így vallott a nősember a csábító lányról: „[…]ha én égy hellyre le űltem ő mindjárt mellém űltt és kedveltetni kezdette magát[…] a Léány mellém jőtt, és felmászott a hasamra, és meg rázott engemet[…] estve a Patkára le űlvén a Léány mellém jőtt, és szemérmetlen indulattyábol a Gatyám alá fel nyultt; azonba[n] a hasamra fekűtt[…]” A 70/1805. pörben lévő tanúvallomásból idézünk: „[…]a Tanyájára [menvén] meg nyomott[…] az exponensre le is feküdt, és mivel egészen meg nem hagyta magát az expone[n]s egészen véghez nem vihette a tselekedetet.”

A 174/1806. pörben talált esetleírásból idézünk: „[…]a Szalmában végig fekűdvén, és maga fertelmes eszkőzét a gatya szárán ki tolván, végig magán fekve tartotta, és a Leánykát a térgye kőzőtt szorongatta.” A kislány így vallott: „[…]le fekűdvén a szalmába, és fel hajtván az én ruhámat, engemet magára fektetett, és a gatyája szárán valami vastag hurkát ki vévén, azt akarta a Lábam kőzé szúrni.” Egy másik vallomásából idézünk: „[…]le nem fekűdt velem, tsak az Falhoz nyomott, és a gatyájából ki vévén azt a vastagot, be akarta a Lábam közé szúrni[…] elégszer még is tsókolt, és a mezítelen Testem is fogdósta.” Végül: „[…]még a nyállal is kőpkődte fertelmes Testét, és úgy iparkodott azt erőszakossan be nyomni.”

A 271/1807. pörben a 14 éves leánynak mondotta a bíró: „[…]még magad hozzája is kapkottál, és Lábaidat is magad helyeztetted el[…]” A lány ezt vallotta a vádra: „[…]ö tsak a’ Lábaimat fel fogta, és a dologhoz látott[…]” A parázna férfi pedig így beszélt: „[…]a Leányt az Ágyon aluva találtam, ‘s a farát meg fogtam, a’ Leány fel érezvén a Szerszámomat meg fogta, ‘s nem kiáltott, hanem engette magát.” A 341/1808. pörben a vádleírásban ez szerepelt: „[…]treffalkodott vele, és fogdosta, a Csetsét huzta[…] most fél oranal is tovább feküdött mellette, a pendelét fel huzta, és a labra valóját is le eresztette[…] a labatis martzingoltta, az ortzáját harapta[…] aztis kertte hogy tsokolná ötet[…]”

A 176/1813. pörben a gazda a lánykát a szállásán „[…]tapogatni próbálgattván észre vette, hogy a’ Leány magát leg kissebbet sem vonogatná[…]” A pitarban „[…]ujjra probálgattván[…] vélle minden akadály nélköl közösködött.” A 389/1819. pörben a parázna férfi így vallott a lányról: „[…]tréfábol, ‘s pajkosságbol néha mellé feküdtem.” A 294/1842. pörben a vádlott jól jellemezte azt a szellemi, lelki állapotot, amely a szexuális cselekmény alatt beáll: „[…]az enyelgés, a’ tréfa, a’ barátság, bele kevert a’ bajba, ollyankor az ember eszén kívűl van, és csak illyenkor tér magához.”

A pörökben szereplő előjátékok és pettingek bemutatása után fölmerül a kérdés, hogy ezen a téren milyen fejlettségi szinten állt a kor emberének nemi élete? Nagyon érdekes volt számunkra így együtt látni a szerelmi élet során leírt előjátékokat és két szélsőséget összehasonlítani velük. A törzsi kultúrákban leírt legprimitívebb motívumokat a mai korban gyűjtött szexológiai földolgozások eredményeivel; ill. a közel állati szintű szeretkezést és a legkultúráltabb nemi élet tapasztalatait.

A pörökben talált leírások alapján jóval több a primitív szexuális közeledés és játék, mint a kifinomult. A legértékesebb, magas szintű előjáték pedig mind a feudalizmus kori, mind korunk átlag emberének nemi életéből egyaránt hiányzik. Még mindig közelebb áll hozzánk az állati lét, mint a kultúrember magatartásformája. Bizonyítják ezt a rendkívüli körülmények, amelyek hatására még a kifinomult, kulturált emberről is tojáshéjként pattan le a vékonyka emberi máz.

8. KÉZEROTIKA

„Mágikus erő” a kézben

A kézerotika része ugyan a szerelmi játéknak, fontossága miatt mégis külön kell tárgyalnunk. A kéz szerepe az egész szexuális érintkezés, sőt a megelőző szerelmi praktikák, mozdulatok „beszédes” taglejtések során meghatározó. Egyes párok, egyének esetében azonos vagy nagyobb jelentőségű is lehet, mint az aktus beteljesülésekor a nemi szervek találkozásának izgalma.

A kéz a beszéd mellett a legfontosabb közvetítő két ember, vagy embercsoportok közötti kapcsolatteremtésben, de olykor egy kézmozdulat többet jelez, mint a kimondott szó. Már Arisztotelész így fogalmazott: „Az ember kezét a természet az emberi test legfontosabb szervévé és eszközévé tette.”[1814] Emberré válásunk egyik alapföltétele az volt, hogy hüvelykujjunk a tenyér felé fordulhat, ezáltal létrejött a biztos fogás; vele a szerszám használata és készítése. Kezünk mind finomabb műveletek elvégzésére vált alkalmassá, így alakult ki mellső emberi végtagunk, amely minden más állati végtagtól különbözik.

A kézen rajta van az ember egyénisége. Gyakran többet árul el, mint az arc, mert ez lehet álarcunk is, de kezünket tartósan nem tudjuk elrejteni, hogy az életünk által rávésett jellemrajzunk titok maradhasson. Nem véletlen, hogy a képzőművészeti ábrázolásban a portré mellett a kéz kapott jelentős hangsúlyt. A kéz lehet „szerszám”, eszköze a munkadarab elkészítésének, de lehet szellemünk kulcsa is, amely szíveket és elméket egyaránt nyithat.

Tárkány Szücs Ernő a Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyei Tószegről, 1732-ből említett egy házasságtörő asszony reverzális levelét, amelyben többek között ez állt a házasságtörés módjairól: „[…]imitt amott való beszélgetésben, Tánczban, mulatságban, csók adásban, Szemmel jeladásban, kézzel és lábbal való Intésben, mások által való üzengetésekben[…]” stb.[1815]

M. Mead írta, hogy Samoán a leány apró jelekkel értesíti a fiúját, amikor megért benne, hogy odaadja neki magát: „A lány talán majd egyszer int neki, felhúzza a szemöldökét, vagy jelt ad a kezével. Figyelnie kell, figyelnie éberen és állandóan. Nehogy elmulassza a jelet.”[1816]

A kezünkkel nemcsak munkát végzünk, vagy gondolatainkat fejezzük ki, hanem egyik legfontosabb szervünk is, amellyel egyéniségünket, érzéseinket, belső késztetéseinket tudatosan vagy öntudatlanul is átvisszük egy másik emberre vagy csoportra. A kéz sugallta „erő” nem más, mint „mágia”, amelynek nem a misztikus oldalát kutatjuk, hanem a történelmi példák sorával azt az útját követjük végig, amelyet évezredek során bejárt. Természetes, hogy az előző korokban sok babonás hiedelem is fűződött hozzá, amelyeket a mai természettudományok elvetnek. Ma egyes jelenségeket inkább a bioáram egyéni erősségével, az akaratátvitel képességével, és főleg a benne való hittel magyarázunk, de ezek sem tökéletesen fejtik meg a kézerotika lényegét.

Az viszont mindenki előtt ismert, hogy sima, (nedves), finom tárgyat, emberi bőrt simogatva, hajba, szőrzetbe kapaszkodva, női emlőt tapintva, megnyugtató, kellemes érzetünk támad, és ez erotikusan hat ránk, esetleg közvetlenül szexuális ingert vált ki.

Az érintés, a másik lényből átsugárzott energia legszebb képzőművészeti ábrázolása Isten teremtő ujja, amellyel lelket vitt át Ádám testébe. A freskót Michelangelo 1508–1512 között a Sixtus-kápolna mennyezetére festette, és a művelődéstörténet „Ádám teremtése”-ként ismeri. A jelenség egyébként fordítva is ismert, amikor haldoklóból kerül át a „delej”, és ebben az esetben is a kéz a közvetítő: „Azt mondják, hogy aki kezet fog a haldoklóval, arra átszáll annak az ereje” — írta Beck Zoltán a Vásárhely pusztai parasztok népszokásáról.[1817]

A kézből átsugárzó energiának gyógyító erőt is tulajdonítottak. Ismert, hogy Jézustól kezdve sokan végeztek ilyen műveletet. Magyary-Kossa Gyula így írt erről: „Ősrégi időkre visszavezethető a primitív népeknek az a hite, hogy fejedelmi személyek, királyok, császárok kezének érintése gyógyító erővel bír[…] A kézzel való érintés, az ujjak rátevése már a keleti népek és a görögök őskorában is úgy szerepel, mint nemcsak a megáldásnak, hanem a gyógyításnak is egyik módja, gesztusa.”[1818]

Ma is ismert a Fülöp-szigeteken élő, ujjal „műtő” mágusok tevékenysége, sarlatánkodása. A kézerotika remek példáját írta le Shakespeare: Rómeó és Júlia című tragédiájában, amikor a két fiatal a bálban először érinti egymást:

„Rómeó [Júliához]

Ha ily szentséges oltárt meggyalázok

Hitvány ujjammal, bűnömért vezeklek:

Ím, ajkam, ez a piruló zarándok,

Letörli csókkal rút nyomát kezemnek.

Júlia

Kegyes zarándok, ujjaid ne sértsd meg:

Simításuk csak buzgóság adója;

Ha jámbor ujjak szent kezéhez érnek:

Hívek borulnak össze tiszta csókra.”[1819]

Az orvostudomány ismer olyan betegséget, amelynek polydactylia, azaz sokujjúság a neve. Ez a genetikai rendellenesség abban nyilvánul meg, hogy az ember kromoszómaképe abnormális, és ennek következtében fölös számú ujjal, csontperccel születik. Diószegi Vilmos: „A pogány magyarok hitvilága” című könyvének 26-29. számú képein jeniszeji, jurák-szamojéd és jakut népek 6-7 ujjas sámánkesztyűit, ill. sámánruhákon lévő kézfejábrázolásokat közölt. Diószegi nemcsak a finnugor testvérnépeknél mutatta ki a polydactyliások mágikus erejébe vetett hitet. „A Csík megyei Gyergyóditrón úgy tudják, hogy[…] Aki gyerek hat ujjal született, ebből ilyen jövendő-mondó lett” — írta.[1820] A jelenséget így foglalta össze: „A táltos testében tehát az általános emberi testhez viszonyítva bizonyos többletet találunk: több fogat, ritkábban több ujjat.”[1821] (Megjegyezzük, hogy a polydactylia Magyarországon sem ritkább, mint a „többfogúság”. Köztudott, hogy Ady Endre is „táltosnak” születvén, kézfejein 6-6 ujja volt. Közülük a fölös számú csökevényest műtéttel távolították el.)[1822]

H. S. Landor is megfigyelte a polydactyliát Tibetben, a vallási miszticizmusban élő nép között, és így írt róla: „[…]láttam sok golyvás embert itt, [vagy] hogy egyik-másiknak több ujja van kezén vagy lábán[…]”[1823]

Ha a kéz normális számú ujjal rendelkezett, mágikus cselekmények között, fogadalmak miatt, avatási szertartás részeként, a gyász jeléül, vagy varázslók saját megkülönböztetésükre gyakran csonkolták. Ezzel is kiváltható volt a kéz bűvös ereje; vagy éppen a benne föltételezett misztikus lénytől való szabadulás miatt végezték el az amputációt.

A barlangi sziklafalakon hemzsegnek a kézábrázolások. Ezek lehetnek tiltó, óvó jellegűek, mesterjegyek stb. Nincs egyetlen és végleges magyarázatuk, ezért vitatható Hermann Imre alábbi megállapítása:

Miután „[…]a kéz a megkapaszkodás végrehajtó szerve[…]”,[1824] a kézcsonkítás az elszakadás egyik formája volt a valós világtól, hogy ezáltal kapcsolat létesüljön a túlvilággal, egy másik dimenzióval, azok szellemeivel. Az aurignaci korból, a gargasi barlang falán olyan ábrázolások maradtak fönn, amelyek „[…]valóságos emberi kezet használtak sablonnak, mégis a legtöbb ábrán egy vagy több ujjnak, egynéhányon valamennyi ujjnak utolsó két perce hiányzik” — fogalmazta Hermann,[1825] majd példaként említette, hogy neurotikusok, idegbetegek gyakran támadtak saját testük ellen, és kikezdték, kitépték, leharapták egyes tagjaikat, többek között az ujjaikat. Hermann Imre idézett adatához egyetlen valószínű és meggyőző párhuzamot említett Katona Imre, e tanulmányunk lektori véleményében: „A busman ifjú vadásszá avatása előtt kiválaszt egy állatot, vele vértestvérséget köt: egyik saját ujjpercét vágja le, vagyis keze fejét megcsonkítja. Ettől kezdve a kiszemelt egyedet és annak »testvéreit« sem vadássza.”

H. Damm írta az új-guineai pápuákról: „Hasonlóan különös szokás ezen a vidéken, hogy a nők pulzusukat [értsd: verőerüket] elkötve, kő- vagy bambuszkéssel egyik ujjízületüket levágják. Ez kétségtelenül a legsajátosabb öncsonkítások közé tartozik. Vajon csak külső jele a gyásznak, vagy áldozatnak szánják-e? Esetleg mágikus rítussal volna Dolgunk? Nem tudjuk” — bizonytalankodott.[1826]

Trócsányi Zoltán a levert Vata-féle pogánylázadás egyik utólagos eseményéről írta: „A csata után a király kezére került János úr pogány bűbájos nője, Rasdi is[…], akit Thúróczy krónikája »Varázsló« néven említ. Amint a Bécsi Képes Krónika 47. cikke elmondja: »Ezt a bűbájos asszonyt a legkeresztényibb Béla király elfogatta és addig tartotta a börtönben, míg ez kezét-lábát lerágta és úgy halt meg.«”[1827]

Magyary-Kossa Gyula Bornemisza Péter első református püspök 1578-ban kelt „Ördögi Kísértetekről” szóló munkájában ezt találta: „Némelyek afféle ördögi mulatságot is találtak, hogy egymás kezét verjék, hegyes és sarkantyús gyűrűt csináltatnak, s úgy ütik a lány kezét, hogy a vér kijő a tetemekből.”[1828] A játék kézcsonkítási emléket is idézhetett, de lehet szadisztikus jellegű szexuális indítéka, vagy vágykeltés.

Főzy Vilma írta a hajdani mexikói azték indiánok halottkultuszáról: „A nyugati égbolton a Nap kíséretét a harcosoktól a szülésben meghalt asszonyok lelkei veszik át. Bizonyos meghatározott napokon visszatérnek a földre, és a nőkre, gyermekekre nagyon veszélyesek. Arcuk koponya-arc, kezükön-lábukon hatalmas karmok vannak. Nevük cihuateteo (isteni asszony). Mielőtt istenséggé válnának, különleges erővel bírnak, ezért próbálják megszerezni ujjukat az ifjú harcosok, védelmező amulett gyanánt.”[1829]

J. Bjerre, amikor Új-Guineában, a Bismarck-hegység és a Schräder-hegység között fekvő pigmeusok völgyében: Simbaiban egy orr-átfúrási szertartásra gyülekeztek, „Észrevettem a tömegben egy öt-hat éves kislányt — írta —, akinek a mellén amulettként egy levágott, megfüstölt gyermekkéz lógott, a nyaklánca pedig egy felnőtt kezének ugyancsak megfüstölt ujjperceiből állt. Azt mondták, hogy a kéz a kislány bátyjáé volt, akit vagy egy évvel azelőtt megtámadtak és megöltek. Azzal, hogy a kezet amulettként viseli, bizonyítja a halott fiú szellemének, hogy még mindig gondol rá. A füstölt ujjpercek más rokonoktól származtak. Később láttam egy idősebb özvegyet, aki férjének kezét viselte amulettként.”[1830]

Közismert középkori büntetés volt, hogy a tolvaj keze fejét levágták. Az iszlám országokban több helyen még ma is gyakran alkalmazzák. Jemenben elrettentésül napokig láthatók a kiakasztott levágott kézfejek.[1831]

Szintén Magyary-Kossa Gyula fogalmazta, hogy nemcsak a csonkolt kéznek, de a levágott ujjaknak is mágikus erőt tulajdonítottak: „Egyptomban némely mohamedán nő a váltóláz elleni amulétumképpen keresztény vagy zsidó hullákról levágott és megszárított ujjakat hord a nyakán. Ugyanilyen célra szolgált az indiántörzseknek az a szokása is, hogy ellenségeik levágott ujjait konzerválták és amulétumnak tartogatták. Újszülött (kereszteletlen) gyermekek ujja régebben még Európában is becses amulettként szerepelt[…]”[1832]

Máshol pedig erről számolt be: „[…]az Óbudán 1865-ben kivégzett Takácsról, kinek még a kisujját is levágták, mert a babonás emberek nálunk is, külföldön is azt tartották, hogy az akasztott ember kisujja és hüvelykujja, sőt egész keze szerencsét hoz, mindenféle betegség elleni apotropaeikum [rontás ellen védő…], sőt gyógyszer és szerencséthozó szer, embernél, állatnál egyaránt. 1698-ban a gróf Apponyiak egyik őse, A. Péter, egy akasztott embernek levágta a kezét és a tarsolyában hordozta, mert azt hallotta, hogyha az abrak közé keverik, akkor a lova »győző és hústartó« lesz.”[1833]

Bálint Sándort idézzük: „Kálmány jázovai följegyzése szerint a keresztséget nem ért gyermeket ki szokták ásni. Azt tartják, ha az ujjait meggyújtják: ha száz lélek alszik is a házban, egy sem bír fölébredni.”[1834] Megjegyezzük, hogy a „pogány” újszülött és az akasztott ember ujjait a betyártok is talizmánként használták a Dél-Alföldön. Részben a sötétben való látásukat várták az ujjaktól, részben pedig azt, hogy tőlük válnak láthatatlanná a gaztettek elkövetésekor.

A kezet, a kézmágiát és vele természetesen a kéz tulajdonosát is óvták. Borús Rózsa a topolyai parasztokról írta, hogy szülés után „A bepólyázott csecsemő kezefejére rózsafűzért csavartak, hogy a rossz szellemektől védjék.”[1835] A kéz olyan különleges érzékszervvé alakulhat, hogy a vakok „látnak” vele, egyes személyek pedig ujjaikkal a színeket is érzékelik, „kitapintják”.

Nem véletlen, hogy a kéz a szexualitásban is alapvető föladatot kapott. Mivel a kéz a legtöbbfélére használatos, így a szexuális kisegítő és előkészítő szerepe is magától értetődő. Magyary-Kossa Gyula Bornemisza Péter föntebb említett munkájából idézi a következőket: „[…]ki baráttáncot kezd, ki tapogatós táncot és abban mind fülét, száját, orrát, mejjét, csecsét mind talpig eltapogatja[…]”[1836]

P. Ariěs francia szerző az 1600-as évek elején élt Heroard udvari orvos aprólékos följegyzéseiből így idézett: „XIII. Lajos még nincs egyéves, s »torka szakadtából nevet, amikor dajkája ujjaival fütyijét birizgálja.« E bájos tréfát a gyermek azonnal utánozza[…] Első három évében senki nem botránkozik meg rajta vagy lát rosszat benne, ha tréfából megérintik ennek a gyermeknek a nemi szervét[…]”[1837]

Helyesen beszélte egyik hódmezővásárhelyi paraszt adatközlőnk, hogy „A vak nász a sötétben is lát.”[1838] Az intim szeretkezés az éj leple alatt történt és ujjaikkal, kezükkel mindent érzékeltek, ami számukra a szexuális beteljesüléshez fontos volt. A kézerotikáról a feudalizmus kori bűnpöreinkben is igen sok említést találtunk. Ezek egy részét ebből az új szempontból, a kézerotika felől megközelítve mutatjuk be.

Az első jelenségkörbe azok a cselekmények tartoznak, amelyek a heteroszexuális kapcsolatban a kéz érintésétől, a kezek összekulcsolódásától kezdve, a nemi szervek erőteljes ingerléséig, a szexuális játék és izgalomkeltés fontos részei. Az eljegyzés régi neve is kézfogó volt. Ennek során esetleg csak az ujjak hegyét érintették össze.

A 116/1755. pörben a férfi vallotta: „[…]akkor a kezemet, vagyis tenyeremet ki tettem az asztalra és a leány belé vágta tenyerét[…]” Itt a kéz erős érintkezésével a megkapaszkodás, ezen keresztül a férfiszerzés kapott hangsúlyt. A 317/1762. pörben a kézfogás, az ujjak találkozása már olyan tartós volt, hogy elvezetett a közösülésig. Az asszony vallotta a szeretőjéről: „[…]meg fogván kezemet, az Istallob[a] bé vezetett, és velem kőzőskődőtt[…]”

A 24/1732. pörben „[…]Kincses Miklós Bor biró Ersokkal csokolodzott, és tapogatodtak[…]” A 105/1735. pörben „[…]Kovács Gergelynek keze Angyának Deső Illonának ă nyakán által vólt téve, s- az egyik keze penig a lába közöt vólt[…]” A 149/1770. pörben az asszony ezt vallotta a szeretőjéről: „[…]a Szemérem testemet meg fogta, és magam sem tudom hogy nyúlt alám.” A legény egyszerűen így vallott: „[…]a magunk kocsiján tavaly nyáron[…] meg fogtam ă Szemérem testét.” A 327/1765. pörben a gazda a szolgálóasszonyát „[…]arra kérte, hogy már csak a’ Szemérem testét hadgya nékie meg fogni, máskép mindjárt meg fog halni, úgy azután meg fogta[…]”

A 170/1799. pörben a legény mesélte a kezdeményező leányról: „[…]ő az Istállóba jő[v]én nappal, engemet ottan fektembe kezdett csiklándozni, azután mellém is oda fekűdt az Subámra.” A 171/1801. pörben az öregember a mostoha kislányáról, akivel egy ágyban háltak, ezt vallotta: „[…]még el aludt jádzottam vélle, tsiklándozta[m] ötet.” A 174/1806. pörben egy kislány így vallott az öregember próbálkozásáról: „[…]elégszer még is tsókolt, és a mezítelen Testem is fogdósta[…]” A 176/1813. pörben az öreg gazda a 13 éves lánnyal próbálkozott: „[…]öszve jövén és azt tapogatni probálgattván[…]”

Föl kellett figyelnünk arra az egyébként természetes jelenségre, hogy az idős, tapasztalt férfiaknál a kézerotikának milyen nagy szerepe volt. A szexuális játék jelentős részét ez töltötte ki és nem törekedtek azonnal a közösülésre. A szexuális tapasztalat mellett nyilvánvalóan az életkor is befolyásolta ezt a tényt, amely a libidó csökkenésével járt együtt.

A 197/1745. pörben a pár a vásárban „[…]egymás kezét fogták[…] Tapaszi Zöldinét, és ez is amazt csokolták kaparászták[…]” A 245/1777. pörben a fiú fejére olvasták: „[…]Mostoha Anyád hozzád ment nyaggatott faggatott és a gatyádban is belé nyúlt és szemérmes testedet markában fogta, és ugy veregette[…]” A 246/1777. pörben a tanú látta a zsellért, amint Szokolai Évának „[…]a Csöcseit fogdosta és alább is kaparászta, a leány hasonló képpen kaparászott Berkesnek gatyájában[…]” A 247/1777. pörben a tanú a paráználkodókat „[…]egymásnak Szemérmes testét fogdosni látta[…]”

A 267/1804. pörben a takácsmester a szolgálólányáról vallotta: „[…]az egyik csecsit meg tapintottam, és el állotta[…]” A 271/1807. pörben az öreg parázna beszélte: „[…]a Leányt az Ágyon aluva találtam, ‘s a farát meg fogtam, a’ Leány fel érezvén a Szerszámomat meg fogta[…]” A 339/1796. pörben a férfi így vallott erőszakos pettingjéről: „[…]fel fordítván pendelyét meg tapogattam[…] ujjaimal bele nyulván midön láttam, hogy nem lehet, tsak rajta tsiszolottam[…]” Újabb vallomásában így beszélt: „[…]Ujjaimal elöte visgáltam, lehete véle közösülni, vagy sem?” A 341/1809. pörben az erőszaktevő a leánynak „[…]fogdosta, a Csetsét huzta[…] a labatis martzingoltta.”

A második jelenségkörbe azok a kapcsolatok tartoztak, amelyek során a kezdeményező férfi ügyetlenül bánt a nővel. Előfordult, hogy a nőnek az „erőszak” sem esett olyan rosszul, mint a férfi ügyetlensége. A nők az ujjak határozott, gyakorlott, de kifinomult játékát kedvelik. A dörzsölés, masszírozás és simogatás helyét, ill. idejét megfelelően kell kiválasztani. A határozott, de finom érintés a nő szexuális vágyát kelti föl, és fokozza, míg a remegő, ügyetlen, vagy durva tapintás ellenszenvet, sőt undort kelthet. A finomság pedig az érzelmeiket pozitívan fokozza. A kéz kellemes játéka vezeti el őket a teljes kielégüléshez. Ha az említettek közül bármelyik is csorbát szenved, a késztetés elutasításba csap át és a nő vágya elmúltával magatartásában tiltakozást vagy panaszt válthat ki.

A 156/1774. pörben a nótárius egy nőt próbál a kocsmában megejteni: „[…]engemet kaparázott, s hijt[…] a szemérem testét a kezébe tartván[…]” A nő további megjegyzéséből kiderült, miért nem engedett neki: „[…]vélem olly illyetlenül bánt.” A 237/1771. pörben Somogyiné így vallott az úriszéken egy „éjszakai szerelemtolvajról”: „[…]alattomban mellém fel jött az ágyra [Nagy János], én azt gondolván, hogy a’ magam férje; de[…] mivel reszketett a’ keze rajtam, a’ midőn tapogatott, én az ágyrúl le szállottam[…]” Ha a férfi határozott, keze nem bizonytalanságot, hanem vágyat és férfias erőt kelt, akkor akár közösülhetett is volna.

A harmadik jelenségkörbe a homoszexuális érintkezés tartozik, amely közös maszturbálással, a szeméremtest tapogatásával, fogdosásával kezdődik. A 404/1756. pörben olvasható: „[…]a patkán űlvén a Tanú, hozzá ment Barta István, és a veszszejét kezébe adta[…később] a gatyájához nyúlt a Tanúnak Barta és kaparászot a gatyájába[n…]” Varga Ferenc tanú vallotta Barta Istvánról: „[…]akkor hozzám kapott és S. V. a veszszömet meg fogta[…]” A kaparászás, ügyetlenkedés a férfi számára is ellenszenves, bárkitől is jön a kezdeményezés.

A negyedik jelenségkörbe agressziós pusztító szándékú kézerotika tartozik. Ez az aberráció a fojtogatásban nyilvánul meg. Némely embernek egy fajta kéjes örömet okoz, ha ujjai alatt érzi a ziháló, elakadó lélegzetet, a vergődő testet. A 404/1756. pörben Bartáéknak 12 gyermekük született. Közülük 3 állítólag természetes halállal halt meg, 2 gyereket szoptatás közben nyomott agyon, „[…]a tobbit torkánál fogva kezemmel fojtottam meg” — vallotta az anya. A legutolsó kislányról ezt beszélte: „[…]Sí[r]t, rit ugyan s. addig irgattuk forgattuk a kezünkbe, őrűltűnk néki[…]”, de közben addig tették-vették, fogdosták, míg az ujjak a nyakára nem fonódtak, mert ez a gyermek is fojtás következtében halt meg.

A 33/1782. pörben a részeges férj így vallott: „[…]ă Feleségem, hogy boros voltam, ă Torkomat meg fogván fojtogatni akartt[…]” Az 53/1796. pörben a férfi vallotta a megölt nőről: „[…]egy bunkósbottal meg ütöttem, azután fojtogattam is[…]” Itt sem volt elegendő a halálos ütés, még az ujjak megkapaszkodó, fojtó mozgása is szükséges volt a belső késztetés kielégítéséhez.

9. A KÖZÖSÜLÉS MEGNEVEZÉSEI ÉS KÖRÜLÍRÁSAI

Nem könnyű megfelelni arra a kérdésre, hogy mit nevezünk közösülésnek. Biológiai értelemben az utódnemzés céljából végzett párzás, amely normális esetben — és itt nem szólunk a vérrokon, erőszakos, mesterséges, véletlen megtermékenyítésekről — a termékeny nő és férfi közös kívánalmából, ill. akaratából jön létre. Ennek során a férfi erigált hímtagja behatol a nő hüvelyébe. Kölcsönös, ritmikus ágyékmozgásuk (frikciós mozgás) következtében, az indulati csúcsra jutva, azaz az orgazmus bekövetkezésekor a férfi magja kilövell, és a méhszájon, nyakcsatornán át bejut az anyaméhbe, a megtermékenyítésre váró petesejthez. (A további élettani folyamat már a megtermékenyítéshez tartozik.) A közösülésnek változatlanul ez az első és legfontosabb föladata. A gének összeadásával az utódokban a szülők halhatatlanságát, és vele a faj fönnmaradását biztosítani. Mint láttuk, a középkori keresztény egyház is az egész „bűnös” cselekedetből ezt tartotta elszenvedhetőnek, a házaspár föladatának, az emberiség fönnmaradása, a szaporodás érdekében.

Az emberré válás egyik nagy diadala viszont éppen az, hogy a közösülést már nem az évszakok által meghatározott párzási inger határozza meg, hanem az érzelmek és a különböző módon, pl. látással, hallással, tapintással, mechanikus úton stb. fölkeltett vágy. Az egészséges ember közösülését a hormonokkal és az idegrendszerrel szabályozott belső késztetés, az egymás iránt érzett lelki vágy, a szeretet és a szerelem, az adakozókészség, ill. a megtanult erotikus kultúra által keltett nemi ingerek együttesen hozzák létre. Végeredményük a kölcsönös örömszerzés: az öröm nyújtása és kapása. Az alaptényezőkhöz járulhat még értelmi megfontolás, gazdasági nyerészkedés, rituális kényszer vagy előírás stb. Ebből következik, hogy a közösülést kiváltó okok száma igen sok, és sokrétűvé teszik a szexuális kultúrának ezen részét.

A közösülésnél szándékosan kerültük a szeretkezés kifejezést, hiszen a kettő nem azonos. Szeretkezik a csókolódzó, egymást átölelő pár, vagy a kölcsönös kielégítésre törekedő pettingezők is, anélkül, hogy közösültek volna. Ugyanakkor közösülést hajt végre a vérfertőző, az erőszaktevő és az érzelem nélkül koitáló prostituált is. A közösülésnek vannak különös formái, amelyeket sokáig eltévelyedésnek minősítettek, de ezeket a korszerű szexológia mind inkább elismer, ha azokat a pár kölcsönösen elfogadja. Többek között ezek közé tartozik az orgazmussal járó orális, anális koitusz, a női combok, mellek között végzett, hónaljárok fölhasználásával kiváltott, vagy kölcsönös maszturbálással végrehajtott együttlétek.

Társadalmilag mind inkább elfogadottá válik a homoszexuálisok közösülése is, amely utódnemzés szempontjából szintén eredménytelen. Minden kor és szexológia megítélése alapján is megvetett közösülésnek számít a különböző állatokkal folytatott fajtalanság. Az éretlen fiatalokkal végzett közösülés megítélése már nagyon különböző, nálunk ma is bűnnek számít, ugyanakkor több kultúrában eltűrték vagy kedvelték. Általában akkor minősült üldözendőnek, ha a partnerkapcsolatban kényszer érvényesült vagy kárt tett az ifjúban.

Az emberiség kultúrtörténetében tallózva, néhány fontos, idevágó leírást idézünk, amelyek azt mutatják, hogy a különböző népek, társadalmi rétegek és korok emberei hogyan vélekednek a közösülésről. A nemi szervek az ábrázolás kezdete óta témaként szerepelnek és mivel nem volt még polgári ízlés, pornográf jelentéssel sem bírtak. Ellenkezőleg. Kezdetben termékenységi jelek, majd szimbólumok voltak. Ezekhez később egyre több mitikus, egyházon kívüli transzcendens és vallási képzet csatlakozott.

Róheim Géza a magyar és vogul mitológiát tanulmányozva azt írta, hogy „A sámán sok kelléke fallosz- és vaginaszimbólumokkal van díszítve, de sohasem szűz vaginával, mert az rossz szerencsét hozna.”[1839] A fallosszal kapcsolatban is érdekes következtetésre jutott: „[…]a sámán repülése erekciót jelent, és a repülő állatok is az erekció szimbólumai.”[1840] Az altáji török törzsek közül a telentek sámánja „égi repülése” közben ezt énekli:

„[…]Átkelve a Kemak folyón jöttem,

Hogy teherbe ejtsem Kemak asszonyait.

Mint kélelábú madárnak

Olyan a péniszem, amely körbejár,

A fiatalok kérték

De nem adom nekik a péniszt.

Mint a vöröslábú madárnak

Remegő a péniszem

A lányok könyörögtek érte

De nem adom nekik a péniszt.

Abakhan és Sahaj felett jöttem,

Teherbe ejtettem Abakhan lányait.

A fiatal lányok hüvelye olyan, mint a gyűszű

A vénasszonyok hüvelye olyan mint a zsák szája.”[1841]

Áttérve a nemi szervekkel folytatott közösülésre, ősi erogén késztetésünk az emberiség történelmében ismét messze vezet bennünket. Az anyával vagy az apával való közösülés mindkét nemű gyermekben él. A férfiakban — részben ennek következtében — megtalálható a homoszexuális érdeklődés. „A biszexualitás az a gyógyszer, amit az Ödipusz-komplexus ellen felírnak” — fogalmazta meg Róheim Géza.[1842]

Az ősi ösztönkésztetés mellett, a nemi szervek mágiájával kapcsolatban a közösülés mágiája is kialakult. Korábban már láttuk, hogy egyes földművelő kultúrákban a papok rituális közösülést rendeltek el. Törzsközösségek férfivé, nővé avató ünnepein stb. szintén rituális közösülést hajtottak vége. Ezek jelentős része termékenységvarázslást szolgált. Babonás koitálásról is tudunk a feudalizmus korából. „Kincset úgy lehet megszerezni, hogy ha egy ember és felesége az árokban szeretkezik, azon a helyen, ahol a kincs el van ásva.”[1843]

A mágia tudománya egyes személyeket arra is képessé tett, hogy fölismerjék azokat, akik valamilyen módon közösültek. 1711-ben egy asszony „[…]ki tudta választani az összes olyan lányt, akit (484-et) a németek megerőszakoltak Debrecenben.”[1844]

A mítoszok és mágia világából lépjünk át a valóságba és nézzünk meg a közösülésre néhány gyakorlati példát. A pápuák beszélték, hogy „Csak akkor közösülnek, ha a gyerek már alszik.”[1845] B. Malinowski írta a Trobriand-szigeteken élőkről, hogy közösülés után a két szerető egymás karjában fekszik. Ilyenkor szerelmes szavakat suttognak, amelyeknek az a lényege, hogy hűséget, örök szerelmet fogadnak egymásnak.[1846] Bár ismert a nimfománia, a túlhajszolt szexuális élet megvetés tárgya. A közösülés összeférhetetlen bizonyos biológiai állapotokkal; így pl. a terhes-, ill. szoptató nővel nem szabad koitálniuk, és természetesen tilos volt az incestus is![1847]

A közösülésnek több fázisa van, az erotikus fantáziálástól, előjátéktól az utójátékig. Ebből valamennyi nép legfontosabbnak a „csúcsra jutást”, vagyis az orgazmust tartja. Kaljánamallát idézzük: „A gyönyör idején a kiváló ember[…] egy pillanat alatt felismeri azt, hogy a nő a gyönyör közelébe került[…] a nőhöz közel férkőzve bocsássa ki magvát.”[1848]

Ezzel az indiai (szanszkrit nyelvű irodalomi) megállapítással szöges ellentétben áll a kínai tao-tanítás, amely viszont éppen arra oktat, hogy a közösülés során a férfi igyekezzék a nőt teljesen kielégíteni, de ő ne minden alkalommal bocsássa ki a magvát. Takarékoskodjon a férfi erővel, amely hosszú élettel ajándékozza meg, ugyanakkor közösülése során a lelki kielégülésre törekedjék, amely többet jelenthet számára, mint a pollúció.[1849] Ismét más a véleménye több európai kultúrán nevelkedett szexológusnak. Szerintük nem baj, ha a nő csak minden harmadik, negyedik közösülésnél jut el a csúcsra, lényeg az, hogy az együttlétek örömet szerezzenek számára. Az ellentétes példák mutatják, hogy kultúránként mennyire megoszlanak a vélemények szokás, a nép karaktere és a tanítás befolyásolása miatt. Ma világviszonylatban mind inkább az a nézet az elfogadott, hogy az a közösülés a jó, amelyet mind a két fél kikötések nélkül elfogad és gátlások nélkül gyönyörét leli benne.

Róheim Géza a szomáliak közösüléséről szólva elbeszélte, hogy a lányokat 7 éves korukban infibulálják. A csiklót, gyakran a kisajkakat is kimetszik, majd a szeméremrést összevarrják. „Amikor a férj az asszonyt a nászéjszakán kinyitja, az kétszer vérzik: először, amikor a kés felhasítja, másodszor akkor, amikor a pénisz átfúrja a szűzhártyát.”[1850] Vannak olyan esetek is, amikor a szeméremrést egy másik nő nyitja ki. „Amikor ez megtörtént, a férj rögtön közösül vele, és ez nagyon fájdalmas. Vannak nők, akik ezek miatt a fájdalmak miatt elhagyják férjüket.”[1851]

Kiss Imre az arab közösülési technikáról ezt írta: „A késleltetett magömlés (imszák) segítségével elérhető majdnem egyidejű kielégülés, úgy látszik, gyakori volt, bár a némely vidéken máig is élő excisio (a csiklókimetszés) barbár szokása mintha ellentmondana ennek.”[1852] Az viszont bizonyos, hogy közösülésnél a pár összehangoltságát épp az jelenti, hogy az orgazmus késleltetését ismerik, és közel azonos időpontban, vagy egyszerre érnek el a csúcsra. Ennek alapkövetelménye, hogy az érzéki feszültséget ki tudják tartani, hogy a partner fölkészülését bevárhassák.

Ezek tudatában milyen szomorú a hagyományos magyar parasztkultúrában, a hajadonoknál általában tapasztalt jelenség, a kielégületlenség. Kapros Márta az Ipoly menti falvak népességének szexuális életét vizsgálva, azt írta, hogy „A jobbára riadt, szorongással teli, alkalomszerű aktusok a lányok számára ritkán jelentettek pozitív élményt.”[1853]

A magyar feudalizmusban a közösülésnek a nép nyelvgyakorlatában igen sok kifejezése és leírása született. Vigh Károly marosvásárhelyi pörgyűjteményében ezeket találtuk: „[…]az falnak támasztotta Varga Mihálynét az katona, s hogy bejuték az ajtón, az inában esett az katonának az gatya.” „[…]Varga Mihály mondotta, hogy mikor az ablakon látta volt, hogy az feleségének az féllába az hóna alatt volt az katonának s az fele az vállán[…]” (1629-ből.)

„[…]az uram éjjel reáment vala.” „[…]eccer éntőlem benne kéré vala, de én nem adék.” „Görbe Istvánnénak megtette volt leánykorában.” „[…]csak isten tarta meg tőle, hogy el nem ronta, mert ugyan az lába közé fogott vala.” „[…]benne kér tülem.” (1631-ből.) „[…]hol csináltad, te legény, ezt az menyecskét ilyen hamar?” „[…]mível volt neki”, azaz „művelte” a nőt. „Az asszony is mellé feküdt és úgy ílte, mint szer[e]tte.” (1631-ből.)

„Szabó Jakabné odabe mondotta: »Jaj, lassan, lelkem, Szabó István, mert igen fáj.«” (1633-ból.) „Hányszor adál neki benne?” (1634-ből.) „Úgy mentetek egybe, mint az folyató ebek!” (1636-ból.) „Látám szememmel, hogy ezt az Varga Miklósnét Nagy Miklós az Csizmadia Lőrinc háza falához támasztotta vala, úgy bastolja vala.” A legény odaérkezett a közösülőkhöz és ijedtében el akart menni, „[…]de az asszony megfogta az monyát, nem eresztette addig el míg dolgát el nem végezte.” „Csillag György megtötte Varga Miklósnénak.” (1638-ból.)

„[…]ihon most teszi az uram az kemence megett Kállainénak.” „[…]lefeküdt az ura mellé kívül, az farát kivetette, az legény úgy tette meg neki[…] Az ura mondta, mit csinál, s még az asszony megütötte az urát és azt mondta az urának, hogy »bizony ha neked is fájna az gyomrod, te is tekergenél.«” (1639-ből.) „[…]láttam, hogy a mely mag el szokott az férfitől menni az lepedőjén[…]” volt Asztalos Mihálynénak. „Csiszár Dávid az köpönyeg alá vonta vala, s ott ekecelt vele[…]” (1640-ből.) Egy csoportszex során „[…]megtötték neki”. (1641-ből.)[1854]

A közösüléssel kapcsolatban elmondottakat legjobban Róheim Géza szavaival foglalhatjuk össze: „Szeretném hinni, hogy mindenki, aki mentes az előítéletektől, igazat ad nekem, amikor azt állítom, hogy az ember szexuális élete talán majdnem olyan fontos, mint azok a kőszilánkok, amelyek egy balta készítésekor lehullanak.”[1855] A szexualitás akkor is erősen befolyásolja életünket, amikor még, vagy már nem gyakoroljuk a nemi életet.

Ezek után bemutatjuk az általunk gyűjtött feudalizmus kori bűnpörökben talált, a közösülésekre vonatkozó kifejezéseket és körülírásokat.

1723.

„[…]elesvén ă paraznasaghba egyőt tapasztaltattanak volna.” „[…]feslet életet űzte.” „[…]feslett, fertelmes életet élt.”

1724.

„[…]közös vólt vele.” „Gyermeket Chinál nekie.”

1735.

„[…]látta eőket egy más hasán az ágyon;” „paráználkodik világos nappal.” „Bazd megh a’ Feleségét”, „eredgy, szerelmesicsd meg Deső Illonát”, „eredgy paráznitsd meg Deső Illonát”, „csak ki kellett vólna ebül a’ vámot venni, meg kellett vólna gyakni eőtet.”

1738.

„[…]sem Szénásy nem baszhattya meg ă maga Fiát, sem én nem baszhatom meg az én Leányomat”, „az alsó ruha pedig fertelmesitett volt.” (Ti. a nőé.) „[…]ă Goghné ágyából is hordtak maguk alá, és fertelmességek miat felettéb Csunya véres lett az ágy, és az Győrgy András lábra valója is hasonló volt.” „[…]ha iffjú menyecske lettem vólna egy Gyermeket csinált vólna ez az András, ă mi képpen őszve csunitotta az alsó ruhámat.” „[…]valamint az Urával való Kőzősűlést tett szinte ugy tudgya hogy nem Szűzek egymástól.” „[…]látta maga szemeivel ă Fatens egymás hasán in ipso actu lenni[…] egy szóval ugy élt véle, mint maga Feleségével.”

1740.

„Győri Istokkal is vétkezett, és mihelyt azzal dolgát el végezte[…]”

1742.

„[…]az elöbbeninek csak az széllyére (ti. a hüvely szélére) tette is jobban esset, mint evvel ha egészlen el követi is” a közösülést. „erigy probáld meg tehecze néki valamit.”

1743.

„Törvénytelen életre atta maghát.” „Nagy hassat csinált.” „[…]föl csinálván.”

1744.

„[…]az Hasán kapta vólna.”

1745.

„[…]edgyűtt nevetkeztek katzagtak, egyűtt ettek[…] a’ Legennyel a’ padláson, edgyszer fényes délben, mászszor lámpással[…] két óráig mulattak, mikor le jőttek vólna a’ menyecske azt felelte hogy bolházkodni vólt.”

1746.

„Vak jantsival vólte közöd?[…] Az ágyon két etzaka, le vetkezett Gazda módgyára kétszer.” „Volte a’ minap étzaka nállad? Volt estenden még akkor setét sem vólt.” „Farki pál előtt le esett a’ borjú, és maga pedig az hátán fekűvén, a’ szemérem teste is a’ borjúban vólt.”

1748.

„Láttam hogy borosnét meg megcsókolta, és hogy a’ padon meg is paráznitotta.” „[…]előszőr, a’ rengőhőz dűjtőtt, azután hányszor vólt [közösülésünk, azt] nem tudhatom.” „Azért [hívta Budainé Bodor Zsuzsannát a maga házához,] hogy Andrással hállyak.” „[…]ez az én baszató komorám, és teged is engemis meg baszhtak abban.” „Vólte tegnap estve kőződ az Aszstalosnéval? Volt edgyszer fenn álva, az ágas mellett.” „[…]ösztönt adott az első parázna véle való Vétkemhez.” „Soós Istvány nevü Nötelen Legény Leugorván a Kortsmárosné mellűl az ágyrúl[…] mondá Kortsmárosnenak no Sófi megh attam ă bornak az Árát[…] ă Pinczébe testi szemimel láttam, hogy ă Kortsmárosné, oly fertelmessen fel vólt takarva, mint ămidőn afféle testi dolgot el szokták követni[…]” Az egyik legény beszélte el: „Pálinkát mentem innya ă Kortsmára akor ă Kéri Sófi az ölembe belé ülvén ösztönt adott az első parázna véle való Vétkemhez.” Miután „[…]a két személy egymássall Közösködött volna a Leanyt Szüz Anya meztelen tanálta fekve Jano mellett, s estvére kelvén az üdő a Leány hazanként kereste Janót hogy ismét oda menyen hálni[…]” Kérdezte a 13 éves lánytól a bíró, hogy „Véres volt-é a Pendeled[…] — Véres volt de senki sem látta mivel szoknya alatt hordotta[m].”

1749.

„[…]szeretném az Anyámat besznád meg.”

1752.

„[…]szolgálommal el estem.” „Lovasz Györgyöt levetközve Sv. Gatya megh odva és Jutkavall össze ölelkezve aluva találták, de már akkor dolgokat is végezték mivell az Aszszonynak az also rúhája csunya fertelmes s Locsos volt[…]”

1754.

„[…]testi képpen közösültem.”

1755.

„[…]mit ígírt azon engedelmességedért Kacska Kanász?” „Mi vitt arra, hogy az Katonához menny?” ”Vólte magadnak akaratod a roszaságra[…] Igenis magamnak is vólt akaratom, mert más kűlőmben Semmi Sem lett vólna belőle.” „[…]mutogatta Szilágyi István maga lábra valójának eleit, maga Feleségének, hogy úgy mond ihol nézd csatakose vagy Sem a Gatyam?” „[…]az Uram Búza Jánosnét baszsza a Patkán.”

1756.

„Paráználkodtam.” „[…]volt vele köze.” „[…]dolgom volt vele.” „[…]vélle elesvén” Eőrsével „[…]vele kapta a Szabó Szuszi Janos az agyban” az urasági kanászt. „[…]egy kóldús Aszonyrúl kéczeris lehúztak gyalog katonákat, paráználkodott véllek.” „Paraszt Legény hány vólt rajtad?” — kérdezték a kodusasszonyt. „[…]baszom a Lelke vén kurvája ki dólgozott meg?” „[…]vólt vele kőzi.” „[…]jó vólna ha ă mag őszve elegyedne máséval[…] magvas ember vagyok, ha élővé lenne meg cselekedném[…]” „Paráznaságba estem.” „[…]magam hittam azt mondván néki: Andras gyere fekügy mellém, úgy osztán mellémis feküdt, és dólgát velem elvégezte.” „Miért feküdtél egy ágyba a Némettel?[…] Két Tanú Szemébe mondotta hogy egy ágyba háltak ketten a Némettel[…]” „Mimódon estetek egymás barácságába? Szép szavaival környül vett s. úgy barátkoztam öszve[…] Sokszor eröltetett légyenis a gonoszságra.” „[…]ennek lábra valója az inába volt, s az hasán találta, amaz pedig alatta Mezitelenen feküdt.” „[…]vélle esmérecségbe estem.” „Miképpen estetek egymás barácságába?” „[…]ketteje gyermekét Te magad csináltad?” (Itt meg kell jegyeznünk a kettős ideológiai fölfogás ellentmondását, azt, hogy a gyermek nemzését a férfi cselekedeteként ismerik el, miközben a vallás szerint Isten adja a gyermekáldást. Vagyis a férfi csak eszköz, „szerszám” a Teremtő kezében.) „[…]lenyomott, és meg paráznitott erövel.”

1757.

„Tudtae a Csordas[…] hogy fertelmeskedtél?[…] tudták hogy Andrással a másik Házba háltam.”

1758.

„[…]tölle terélyben estem.” „Ugy féltem én Ersók Asszony hogy énnékem gyermekem lessz Leány koromba. Kire felelt ă Tanú: Hiszem goromba ha nem csinálták hogy lett vólna.” „[…]adjatok Juhászok egy Báránt énis adok Néktek egyszer érette.” „Azt mondotta Jancsi Juhász, hogy eő S.v. gyakhatnék.” „Én igazán meg vallom: Hogy rám ért a Tekerés[…]” „Hányszor vólt véle kőzöd?[…] a’ mikor alkalmatosságot kereshettűnk a vétkezésre mindenkor vólt.”

1759.

„Engem derékon kapott a’ katona[…] fel vetett az ágyra, és rajtam eröszakot tett.” „[…]a’ midön Kaszap Josef az hasamon feküdt, hajamnál fogva húzott ki alólla[…]” „[…]miúlta a Feleségemet a fúrú csináló meg baszta[…] azúlta énnékem csak a farát hánya mint a’ kutyának.

1760.

„Tóth István Szabó Jánosné hasán heverészet az ajtó mellett lévő Korcsma nad kerétése kőzőt le vévén tolva az gatyaja, és az Asszonynak alsó inge felhajtva, mezitelen Szemérem testét is latta.” „Test szerént kőzősködött.” „Bassza.” ”Paráznaságban éltem.” „[…]vélle vétkeztem.” „[…]testi képpen szővetkőzőtt -s- vétkezett.” „[…]közösködött.” A bűnbe „esvén” vele. „Házassággtörő, -s- hite szegett” „[…]parazna cselekedet.”

1761.

„Sodomai vétek.” „[…]testelkedett vele.” (Ti. a tehénnel!) „[…]ă tehénnek pedig ă természete színteúgy, azon főcsőgőtt Locsogott ă csunyaságtul.” „[…]úgy látta szerszámát ă Tehénbe, mint ă Kést ă hüvelbe, és mozgatta a farát rajta.” „[…]fészket vertek magoknak az földön -s le fekűdtek, mint házas társak.” „[…]minekutánna dolgokat végezték, szinte ă férfi le szállott az Asszonyrúl.” „mezítelen -s- fel fődőzve találta az Asszont.” „[…]feküdtek -s- egyűtt háltak.” „[…]a betyár reá mászott Jutkára.” „[…]ă betyár dolgozza már ă Jutkát” „[…]agyára föll vetvén azonnal rajtam erő szakossan megh tette.” „ki szóllított az ablakon, énis ki vittem, és ollyankor véghez vittűk.”

1762.

„[…]hozzá mentem, s. fel feküdtem mellé, beszéllettemis vélle, és őis csak kőnnyen engedett s. elvégeztem vélle dolgomat” — beszélte a kurafi, miután szeretkezett a más feleségével. Amikor az asszony gyermekével egy ágyba lefeküdt, éjszaka a mulatozásból idegen férfi jött be hozzá „[…]s mellém jövén, Tótúl hozzám szóllott gale odább, melyre mondottam, hogy majd, had tegyem le ă gyermeket; de le sem tehettem hanem nyúlt ă Lábomhoz, fel hajtván ă Dunyhát, és el végezte véllem dolgát[…] szóllottam néki: hogy miért le nem vetkezik[…] én fel költem az ágyból, magmara ruhát vettem[…]” A bevádolt férfi azt ajánlotta az asszonynak, hogy a bíróságon csak azt vallja, „[…]hogy a kezével kereskedett; de Semit nem cselekedett.” „[…]sok ízromban háltatok ketten egy Szobában a Szálláson Bang Sárával?” „Vettedé észre ha Szűz volté a’ mikor elsőben vélle kőzőskodtél vagy sem? En nem tudom volté Szuz vagy sem.” „[…]kért reá, hogy engedjek neki S ugy engedtem.” „Szűzességemben is eő kegyelme rontott meg[…]” „[…]csak amitott, hogy tőlle nem lesz gyermekem, S én azt el hittem, S ugy engedtem eő kegyelmének.„[…]eleget kűszkődtem vélle mig megejtett.” „Olasz Gyurká[na]k az Fiát Petit hasán is látták volna Sugár Judkának.” „[…] az haz Szin alatt fekűtt a Leány[na]k Sugár Judkának az hasán Olasz Peti dolgozván eőtet, S. veres is vólt az lábra valójának alja hogy fel kőlt rolla, innen bizony[os]an tudja, hogy Olasz Peti epitette fel[…]; adná magát az eöreg Kereszteshez paráznaságra[…] midön Olasz Péter dolgát végezte volna Sugár Judkával Olasz Péter azt mondotta[…] de jobb volt ez az Borjú Szájánál.” „Csak eredj be mingyárt el végzem” — szólt barátjának Olasz Peti közösülés közben. „Petinek az Gatya eleje véres vólt.” „[…]engemett a főldre fektetett, pőndőlkemet fől hajtotta, és ream fekűtt, és a szemerem testét az en szemerem testembe tette, és csak jartt a fara rajtam[…] Mihelyest le nyomott mindgyart, a Szamba tette a Nyelvét[…]” „Bálint Katalin [10 éves kislány] szemeivel latta és tapasztalta: hogy ezen Kis leanyka szűzessegebén még rontatott, mert serelmetis latta az eő testecskejebén, melly bizonyos jele volt aző meg rontattatasa.” Zsiga cigány Pap Mária előtt „[…]zőrget kezében valami pénzt s azt mondotta.” Zsiga cigány Pap Mária előtt „[…]zőrget kezében valami pénzt s azt mondotta: Gyere ihol vagyon 8. Marjás, majd kezedbe adom, agyal eczer.” „Sokszor a Fatens Maga hazaba alig szabadult meg tűlle, hogy meg nem paráznitotta.” „Minek utanna meg szeplősítette volna a Leanykat.” „[…]le fektette őtett, a labait ugyán ki szelesittette, és paráznaságát[…]” elkövette vele. „[…]reám fekűtt, és mezitelen testevel az én Mezitelen testemre fekűtt, fől takarván engemett.” „[…]volt é az ő szemerem teste, a te szemerem testedbe vagy sem? benne volt csak veghez nem vihette rajtam” — vallotta a 14 éves tanyai szolgálólány.

1763.

„[…]azonnal Uranak fogatta, a mintis azután harmadnapig ugy eltek edgyűt, mint az Ura Felesegével.” „[…]az ő fertelmessegekett, tőbbenis eszre vehetik Magoknak a pitvarban csinaltattak agyat, es ott haltak.” „Juhasz Nevű Gyalog Katona, sok izben le vetkezett, egy ingre gagyara, és Ustőkősnevel edgyűt egy agyban haltak virattak[…] halotta a Tanu ugyan azon paraznasag Kőzben az űstőkosne szajabul, lassasn ugy mond le tőrik az agy.” „Juhasz Katona, le vetkezik egy ingre gagyara, mint gazda szőkőt Maga hazanal le vetkőzni[…] fol fekűtt az Űstőkősne Agyara[…] az utan csak hamar keszd rőcsőgni, ropogni az agyok, mivel nem igen jo volt, mellyet meg halván maga Űstőkőneis igy szollot: Űssőn meg a Menkű lassan mert le tőrik az agy, de azzal a Katona nem gondolván[…] Maga dolgát Kővette ameg Kedve tartotta.” „Elesdineis ki lévén takarózva, akkor takarta be magát[…] a Legény pedig gatyáját kőtőtte.” „Gaján Ilona az Hajdai korcsmán ivott[…] egyik Német a’ Fejénél állott, másik a Lábánál, harmadik pedig az hasán fekütt, és dolgozta. Onnan a Tanú ki hajtotta, es kívül a’ Lúd ól mellé vitték a Németek, ottis egyik a’ fejénél vólt, másik a Lábánál, az harmadik az hasán fekütt, ugy paráználkodtak vélle[…] és fel sem eresztették, hanem mind egymás utan hat vagy hét Német paráznaság kedvéért vólt körülötte[…]” Egy másik tanú így vallott ebben az ügyben: „[…]az egyik Németh térdig lé vólt tolva a plundrája, s. mezitelenen állott a’ Lábánál, az Asszony pedig már mezitelenen fekütt hanyatt , várta a jó Szerencsét, másik a fejénél lévén által ölelte s. ugy csókolta[…] melly dolog után a Németek, plundrájok[na]k meg oldasokkal jöttek ki egyenként.”

1764.

„[…]tapasztaltadé, Vörös Istóknak a’ Kutyával valo fertőzését[…?] István Beres Társa azon nyősteny Komondorral fajtalankodik, a’ Kutya fekűven István pedigh rajta lévén[…]”; majd rajtakapván: „[…]le fordult a’ Kutyarul [,de] Veres István szemérem testit, ugy látta a Kutya valagában, mint a’ kést a’ hűvelben[…] latvan hogy az kutya nyalván a’ Valagát, Vörös István azt mondotta a’ kutyának: nyalhad már éb adta.” „[…]a Szállásonis le döjtötte este, és le tolván az Apja maga gatyáját s. fel fedezvén Ersoknak Szemérmét, reá fekütt, es belé tette maga szemérem testét az Ersokéba, es fájt neki s. rajta vólt egy darab ideig, és mozgatta a farát rajta[…]” „Miért adtad magadat arra hogy Judkával fertözködni akartál[…?] „Leányomnak pöndölét fel hajtottam, és énis mezitelen testemmel reá feküttem; de bele nem tehettem hanem a természetet csak a lába közibe bocsájtottam[…]” Máshol: „Csak a Szélibe tettem.” „[…]le nyomott, és meg paráznitott, s tölle terehbe estem.” „Hányszor kurválkodtál?”

1765.

„Én nem tettem erőszakot mert magánakis kedve vólt reá[…] be dugtad az Aszszony Száját? Nem dugtam[…] Mi okon kékek a’ czombjai és a’ Csecse[…?]” „Balla a’ kerékhez szorítván azon Miskoltzi aszszonyt[…] az aszszony magát telyességgel nem engedte, [Balla] arra kérte, hogy már csak a’ Szemérem testét hadgya nékie meg fogni, máskép mindjárt meg fog halni, úgy azután meg fogta[…]” A tanúnak „[…]megis mutatta kék cszombjait[…] mellyek sokkal kékebbek vóltak, mint Kulcsár Tódornéé[…]”, akit szintén megerőszakolt.

1766.

„Rákóczy Joseff az Hódÿ András Berésse az én szüzességemet fel bontotta.” „[…]aval éltem, mintha igaz hitvesem lett vólna.” „[…]tisztatalan életben éltem.” „[…]le vetkezve eczakának idején egy ágyban háltak.” „[…]együve dűltek csókolkodtak.” „[…]addig járt kőrűlőttem, hogy tsak reá adtam magamat.”

1767.

„Mi okon adtad magadat Bajor Jósihoz? Mert elcsábitott[…] Két vagy három hétig élt.” A 16 éves lány vallotta: ”[…]magának bort vitetett, s. ugy ejtett megh; maga ölön fogott, s. fel tett az ágyára.”

1768.

„[…]egy Nap kétszer is adol a Gyalog Káplárnak.” „Miképpen vetettél véle szővecséget?” A fiatalember odaszólt a kocsmában a 30 éves asszonynak: „Isten adgya Kendet alám, arra igy felelt: hogy cselekedné kend Anya forma Aszszonyal[…?], ha akajra meg lehet[…]” Az asszony így vélekedett: „[…]meg akartam probálni, ha lész é tőlle gyermekem vagy sem?” „[…]terhbe estem.”

1769.

A 17 éves fiú vallotta a 16 éves lányról: „[…]maga mellém jött erövel, és ugy esett megh.” „[…]testi képpen él.” A béres így beszélt szeretőjéről: „[…]az engemet pénzen vet meg, mert borra valot mindenkor adott, a’ mikor vélle kőzősködtem[…] az Ura a’ Bárkával a’ Tiszanál hált, én pedig itthon a’ feleségével.” „Meg esméri a’ Szegény Legény a Kurvát, ha pénze van, mert a Kurva hozzá adja magát.”

1770.

„[…]magam is utánna bé menvén, magamnak is adott égyszer.” Kapás István betyár „[…]bé hajtatott egy Tehenet az Istállóba, és annak horgas inát a Jászol hoszszához meg kőtőtte, a’ fejét pedigh az ágashoz, azután egy kis székre fel- állott, és úgy dolgozta meg azon megh kőtőtt Tehenet[…] Annak előtte pedig már égyczer, egy Kanczáját is meg dolgozta[…] a’ kanczát meg kőtőzte, és a’ földre le dőntőtte, ‘s nagyon el verte magát a’ kancza[…]”

1771.

„[…]egymás esmerettségibe és Szeretetibe estünk.” „[…]reá adtam magamat a’ gonoszságra.” „Mennyi ideje, hogy Balog Istvánhoz tetted magadagt?[…] mindjárt meg nem ejthetett.” „[…]vélle háltam.” A cigánylány vallotta, „[…]hogy ezen éjczaka farával 14. f[orintok]at keresett vólna.”

1773.

„[…]mellém űlt, és azt mondotta: egy kis pinát, de nem adtam.” „[…]le nyomtam mert a földhez vágtam s. a gatyámat az inamba bocsajtottam és már a Szerszámomat a Leánynak Szemérem testébe beléis tettem [a leány kiabálására egy asszony odajött], s akkor hagytam felbe dolgomat.” „[…]mihelest en azt az egyiket meg kaptam, és a földhez Ütöttem, ă másik el Szaladott.”

1774.

„[…]ingerlett a Testi gonoszságra, de én szégyenlettem véle fajtalankodni.” „[…]veled egész ejel egy szúnyogh háló alat hevert.” A borjút hágó betyárnak ilyen kérdéseket tettek föl a bírák: „Mitűl véres a Gatyád?” „Hát a Borjú mitűl véresedett el?” „Mitűl Marha Szaros a Gatyád párkánya és madczagja?” A följelentő gazda beszélte: „Borjúval vetkezet volna[…]” A betyár vallotta: „[…]a Borjunak néki mentem és azt le dőtvén, meg paráznitottam[…]” — ismerte el vétkét. „[…]egyszer kőzlöttem vele dolgomat.”

1775.

„[…]egy Kanászt a’ hasárúl huztak le azon rosz személynek.” „Csutora Pela éjjszaka hozzá mént ă Kacska Kanászhoz, és eôtet meg paráznította.” „Micsoda Leányt doboltál fel Vásárhelyen?” — kérdezték az úriszéken. Az erőszakot szenvedő asszony beszélte: „[…]annyira voltam miatta, a kűszkődés miátt, hogy vér is ment tőllem, mint a marhátul.” A cselédlány így panaszkodott gazdájára: „[…]engemet megh rontott, mert már 2. esztendeje miólta él.”

1776.

„[…]azon Suba alat egymás hasán fekűttek; a’ bunda tsak emelkedett, ‘s ismét le=lapatt egy más után, a’ két ortzájok egymás orczáján volt[…] egymás mellett fekűttek őszve őlelkezve[…]” „[…]az Aszony Máttyásné a’ főldőn el vetette magát, a’ Legény pedig fel hajtotta Szoknyáját, Pendelét, és arczall reá fekűtt.” Az elhagyott, parázna asszony vallotta egyik szeretőjéről: „[…]azután valamikor nékie teczett, vagy nékem kivánságom voltt, őszve mentűnk, vagy ő hozzám jővén, vagy én hozzája menvén.” „[…]gazra dűltűnk; úgy vittűk végbe dolgunkat.”

1777.

A cselédlány így panaszkodott a béresre: „[…]hozzám jövén addig kenyszerétett meddig magamat azon gonosz tselekedetre nem botsatottam.” „[…]meg fogott, és a’ tőltéshez vezetvén, ott meg nyomott, és erőszakot tett rajta[m].”

1778.

„Szűzességemet fel tőrni[…]” nem átallott. „[…]hozzam adta magát nagyon, és le vett a labomrul.” — beszélte a 18 éves fiú az asszony-szeretőjéről.

1779.

„Hanyszor dolgozott meg azon Legény[…] azon ágyra öszve fekűttek[…]”

1780.

„Löricz Molnár dolgozta Csutora Ilonát, az hasán feküvén.” „[…]a mikor vélle közösködtem szeretettis” — vallotta a legény. „[…]a Padra le döjtött es meitelenen reám fekütt, a Lábomat kétfelé huzta es ă maga Szerszámát belém tette az en Szemérem testembe erövel.” „Kért tőllem, hogy adgyak néki, de én nem tettem[…] már 2. esztendeje nem Kőzőskődtem férfial.” A kocsiról „[…]le rántván lábamnál fogva meg tette[…]”

1781.

„[…]most éczaka is Cselekedet[…] le is vetkezve feküttem mellette, de az elöt, nem.” „[…]akkor Eczaka Kerekes Péter, Talpallo Sára, és Barna Gyurka Paszaportos egyűtt háltak Nagy Pannánál égy Széltiben főldőn.” „[…]ă hasán lenni, nyilvánságossan látta[…] a világ ell ojtása után Zsolnaý Ilus négy kéz láb az Betyárhoz ment[…]”

1782.

„Miért adtad magadat oly Nagy istentelenségre, hogy az Férjed testvérével is fajtalankodtál?” „[…]hogy reám ne pörölyön néki is engedelmeskedtem.” „[…]ă Feleségem mehzételen tűlem ell Szökvén 15. napig haza nem jött, ha jövén kértem, hogy eleget tenne a köteleséginek[…] kinszeritettem, hogy feküdne velem.” „Miért akartad a Szemérem Testit ki szakasztani? — Én nem akartam, tsak meg akartam dolgozni.” „[…]a’ katonákkal kurválkodván teherbe estél.” „[…]a’ katonakkal ott ringyoskodott.”

1783.

Az asszony „[…]eczakára véle hálni kénszeritett[…] úgy mond. mind bolond ember az, a ki az adományt el nem veszi.” „[…]múlt esztendeje történt 2^szer dolgod vélle?” „Lábomról nem ejtett volna le[…]”

1784.

„[…]akaratom ellen reám mászot[…] de mint hogy kicsiny volt az szerszámja nem lehetett[…] kissebb volt, mint az Uramé, annyira nem ért” — vallotta a gazdasszony. A 17 éves béres fiú így beszélt: „[…]vele le fekűttem, es testiképpen a dolgomat el végeztem békével.” „[…]kőzlőtted az dolgodat.” „[…]csúfos dolgot” művelt vele.

1790.

„Kivántad meg szeplősíteni?” „[…]nem engedtem néki magamat meg förtőztetni.” Az asszonyokat a kocsis „roszra erölteti.”

1791.

„[…]nem félek, meg miveltem a Leányát.”

1796.

„[…]hozzám jővén ajánlván magát a buja tselekedetre.” „[…]kérted az vélle való közlésre.” Egy kéjgyilkosság után: „[…]látta Homoki Sárát a földön ki feszítve, ‘s pendelyét szemére vetve, a két lábát is tsudálatossan két felé huzva.” „[…]kinek vetette ágyat s kivel hált[…?] „[…]meg szeplősitette.”

1798.

„[…]diszno életű volt mindég, mert maga kérkedve vallotta, hogy[…] Gazdádja ugy élt véle, s még jobban, mint Feleségével.” „[…]basznátok meg őtet, a’ meg titeket.” „[…]eröszakossan közösködni kivánt véle, el annyira, hogy az Nyoszolyáját is letörte. „[…]véle nem részesültem vagyis nem egygyesültem.”

1799.

„[…]annak adhatta a’ kinek akarta.”

1800.

„[…]miért adtad más Férjfi alá magadat?”

1801.

„[…]a’ kend Attya mindjárt el is végzi a’ mostoha Leányával” — ezt az irígy meny mondotta a férjének: „[…]kend pedig még hozzá sem fogott.” (Egy szobában aludtak.) „[…]a’ fatens tsak hamar le fekvések utána nagy szuszogással lenni ’s ekképpen közösködni észre vévén.”

1802.

A legény azzal kérkedett a lánynak, hogy nem fog neki gyermeket nemzeni, mert „[…]ö annak tanult mestere volna.” „[…]tselekednem kivánságát.” „[…]meg kötözne, és úgy is el kővetné fel tet szándékát.” „[…]te voltál az a’ Lator a’ ki leg előszőr el rontodtad azon Személt[…?]” „[…]az első vele való kőzőskődésem olly kőnnyen végbe ment mint az utolsó.” (Vagyis, a lány akkor már nem volt szűz.)

1803.

„[…]igazabnak mondotta ő magát lenni, mint a feleségem, ’s való hogy Kedvezett is.”

1804.

„[…]ne félyek mert nem lesz gyermekem tudgya ő hozzá ugy hogy nem lesz gyermek ha akarja, mivel hogy több Szolgálókkal is cselekedett ugy[…]” — vallotta a cselédlány gazdájáról. „[…]a Léány maga indulatyábol hozzám adta magát.” A leány ezt mondotta a nősember szeretőjének a közösülésről: „[…]a Papista hus is meg fő a Kálvinista fazékba.” (Egyikőjük katolikus, a másik pedig református volt, és a férfi errre hivatkozva akart a csábításnak ellenállni.)

1805.

„[…]a szeretetett adig gyakorolták miglen gyermek nemzésre kerűltek.” „[…]akőtél verő János háza akkor is mostis egész Bordélly ház[…]” volt. „[…]véle nem voltam : hanem valahol a’ kortsmákon kapta [ti.. a terhét], az hol éjjel nappal fertelmeskedett.” „Nagy Győrgy Sárával egy ágyban találtam.”

1807.

„[…]az istállót ki is nyitotta, és[…]Kiss Mihály Ersókot vele egy ágyban le vetkezve találván[…]” a Kiss János kocsissal. „Baktai Ádám tapasztó tegnap dél utánn a’ midön a Kiss Leányal az ágyon aluttam, reám mászott, és erővel meg nyomott.” A férfi vallotta: „[…]én tsak ugyan szándékomat el végeztem, a’ Leány fekve lévén, én pedig álottam.” Az egyik cseléd valotta: „Baktai Ádámot a Szolgáló Dajkával az Ágyon mezitelen, ugy a Leányt is fel hajtott ruhával láttam, de[…] semmi kiabálást nem hallottam[…]”

1808.

„[…]önként jött hozzám elöször[…], azután több izben is voltam véle.” „[…]paráznaságot el kővetni, és azt őssze s= vissza martzangolni iparkodott.”

1810.

„Hát más járt azon Leányba te kivülötted?[…] Piti Tamás átalassa is bele járt, és ugy mondta maga hogy leg először ö kezdette ki.”

1811.

„[…]mindég követtük, és folytattuk a gonoszságot.” „Tehénnek faránál[…] egy széken helyheztetett tsomó izék tetejébe fel állva, és a gatya szárát fel fogva, másik kezével pedig a Tehén farára támaszkodva, azon barommal való fertelmeskedő szándékban[…] meg látta.”

1812.

A kovács a kislányt az „[…]ölibe fogván vitte a’ maga ágyába[…] az ágyon lévö Dunyhával bédugta a’ szájját, és főrtelmes indulattyából[…] az ártatlan Leányzót meg fertőztette.”

1813.

„[…]mellé feküttem, és akkor voltam vélle először[…] másodszor háltam velle[…] Harmadik estve ismét velle voltam.” „Esztendeje lészen, amiolta gyakorol.” „[…]rajtam hajtott, és az erőszakot rajtam el-kővette.” A gazda a szomszédba is utána ment és „[…]az ágyról melyen Tóth Jóseffnéval egyűtt fekűttem, le rántott, és ugyan tsak Tóth Jóseffnének szeme láttára meg paráznitott.” Tóthné vallotta: „[…]le kapván ugyan tsak a Pitarban Dudás Ilonát meg fertöztette.” „Hamza már kedvét tölötte.”

1815.

„[…]ugy éltem mint tulajdonommal, rossz életet” — vele „[…]roszsz életre öszve szövetkeztem”, de a nő egy regrutához „[…]kaptsolta magát, s. azzal kurválkodott” — ezért őt megverte, mivelhogy „[…]miért csapot máshoz[…] ö engemet, régi Szeretőjét, el hagyott, és máshoz adta magát rosszalkodás végett.” A vele „[…]valo társalkodást tölle több izben meg tiltottam.”

1816.

„Legényével igen nagy esmeretségbe volt és azzal az Ágyon Méhes Ferentz[…] látta=is henteregni.” „A’ szerelemben valo szabados kiereszkedést[…]” „[…]eö nem az természetnek rendes folyamattya szerént, hanem tsak oldalvást szeplősitette vólna meg Bódai Katalint, ezen őszve kelésből pedig világossan ki-hozni nem lehetne, hogy éppen ez által, az Leány tőkélletessen meg-fosztatott vólna Szűzességétől[…] az efféle búja szerelmekre hajlandósága lévén[…]” a lánynak. Azzal, hogy a nagybácsi oldalfekvő helyzetben közösült az unokahúgával „[…]meg mutatta, az nagyobb roszra tőrekedő, és büntetést érdemlő Szándékát.” A férfi így vallott: „[…]eő a személyre reá nem fekütt hanem tsak oldalvást Kőzősűlt véle Kéttzer.” A lány megerősítette, hogy „[…]eőtet kéttzer fomaliter el-hálta, és erővel nyomta le.” Meg is állapította a jegyzőkönyv, hogy „A’ kérdéses Leánynak szüz alkottatása meg rontatott.”

1818.

„[…]bujaságra törekedett fajtalanságról el-ragadtatván[…] pártájából ki-vetkőzvén[…], Szűzességét[…] által adta.” „[…]veled dolga legyen.” „[…]akaratodnak szűzességét fel áldozza.”

1819.

„[…]engedtem kívánságának, tőle teherbe estem.” „Férjedet el-hagyván, tőbb Kortsmábban tegyél búja indulataidnak eleget?”

1820.

„Kender nyővéskor adtam magamat hozzá.” „[…]bújálkodó telhetetlenségének, és testi győnyőrűségének annál tőbb áldozatokat tehessen.”

1821.

„[…]meg akarlak bsszni” — mondotta a férfi az úton a kocsit hajtó tanyásnénak.

1822.

„Kotsis István Asztalos Leányát hogy merted megszeplősíteni? A’ Feleségem kért reá, hogy gyereket tsináljak nékie, minthogy már nékünk nem lesz.” A lány vallotta: „Takáts Sámuelnek a’ Felesége engem meg keritett az Úra részsére, nékűnk a’ Felesége kűlőn ágyat vetett[…] ugy jártam a’ hazokhoz mint az apam házához.” „[…]ha valami gyalázatba ejt.”

1824.

„[…]rajta erőszakot tett”— „[…]de az nem igaz, mert néki = is vólt reá kedve. […]mert az állotta, nem kiabállt[…] nagyon nagy kedvem vólt akkor” — ti. közösülni. Vérfertőző cselekedet leírása következik: „[…]össze fekvéssel történt, nemzö testekkel valo szerelembéli nyilvánságos közösködés[…] a’ nemzö magnak be bocsájtását.” A nagyobb leányt kérdezték az úriszéken: „Tökéletessen végezte é=ell mindétig a’ fajtalan Tettet vagyis a’magját beléd botsájtotta e’ a’ szemérem testével a’magad szemérem Testét illetvén meg¸ — Igenis bele eresztette a’magotis.” A kisebbik lány vallotta: „[…]meg fertésztetett.” Majd: „[…]ötször tsúszott, mászott rajtam.” Végül: „[…]szemérem Testét az enyémbe tette, ‘s a’magotis belé eresztette.”

1825.

„[…]most meg dolgoztad a’ Lovat.” „[…]látta a Tanúnak kiss Üszö bornyuját meg dolgozni.” „Magyar Ferentz kőtőtte reám, hogy megbasztam a’ borjút.”

1826.

„Szomszédunk reámfogta, hogy a’ Leánnyát bántottam, vagyis föltsináltam.”

1827.

„[…]a’ Padlásra fölmentem[…] utánnam jött[…] ‘s akkor előszor tsaltt meg ‘s azután tőbbszöris vóltamvéle a’mikor megtsalhatott.” (A megcsalás alatt a közösülést értette.)

1828.

„Kis Horváth Istvánnak Dékány Judka mellett, meleg fekvését tapasztalta[…]” a város őre. „Ugyan azon szobába Iffj[ú] Kis Horváth Istvánnak hítes Feleségét ettől származott négy gyermekeivel fekűve találta” és az asszony férjének és a kurvának „[…]szemtelen fertelmeskedését és bujálkodását, ‘s ugyan azon egy szobába azzal egy ágyba fekvését[…] régóta kénytelen volt eltűrni.” „[…]egymással valósággal tiltott testi társalkodásba éltek.”

1829.

„[…]szűzességét, feslett ‘s búja életének feláldozni elég vakmerő és szemtelen lőn.”

1832.

„[…]kurva volt mindenkinek kellett.” „A kurvának se Istene se lelke.”

1833.

„Szabó Anna, a’ 3^k Béressel Pintér Jánossal, annak Subájával bé takarva öszve ölelkezve feküdött[…] Vetseri Lajos pirongatta igy felelt »nem a te orrod juka feszűlt«.”

1836.

„[…]tilalmas társalkodást kezdett vélle.”

1837.

„[…]azon asszonynyal összekerültem, ‘s az óta használtam.”

1838.

„Lovas János Csada Julis nevü cselédünkkel nagy eggyet értésbe ereszkedett[…] és azal buja kivánságát kielégithesse[…] Lovas János Csada Julishoz feküdt és egygyütt közösültek.”

1840.

„[…]fajtalan vad indulattal rajta erőszakos paraznasagot követtél el.”

1843.

„[…]mint férj feleséggel egy ágyat tartottak.”

10. A KÖZÖSÜLÉSEK TESTHELYZETEI

A közösülési testhelyzetek száma egyes szexológusok szerint száz fölött van, mások szerint több százra tehető. Az bizonyos, hogy a testhelyzetek meghatározzák a nép, a társadalmi réteg és a közösülők szexuális kultúráját. Ez viszont szoros összefüggésben van az adott népesség kultúrájával, ideológiai befolyásoltságával. A közösülők minél több testhelyzetet ismernek, és ezt egy aktus alatt minél többet változtatják, a szexológusok a nemi életük ezen részét annál kultúráltabbnak tekintik.

Közép-Ausztráliában a nő a hátán fekszik, miközben „A férfi közelebb megy, a nő szétveszi a combját, a férfi térdel[…] és így koitál vele. Kezével tartja a nőt[…] az anus felett, és megemeli a testét[…] A nő pedig lábával és karjával kapaszkodik a férfiba.”[1856] Csak az aktus után beszélgetnek egymással. „[…]Duauban, Brit Új-Guineán az Európában szokásos pozitúrát tekintik normálisnak.”[1857]

B. Malinowski a Trobriand-szigetek anyajogú társadalmában a következő megfigyeléseiről számolt be. A bennszülöttek több testhelyzetet ismernek közösüléskor. „A nő hátán fekszik, lábait széttárja, és behajlott térdekkel felemeli. A férfi térdével nekitámaszkodik a fenekének, a nő lábai a férfi csípőjén nyugszanak.”[1858] A második testhelyzetben „[…]a férfi leguggol a nővel szemben, és kezét a földre támasztva feléje mozdul, vagy [annak] lábait megragadva maga felé húzza. Amikor a nemi szervek közel jutnak egymáshoz, a behatolás megtörténik. Az asszony megteheti, hogy kinyújtja lábait, és közvetlenül a férfi csípőjére támasztja, miközben a férfi karjai kívül maradnak, de sokkal gyakoribb az, hogy lábaival átkarolja a férfi karjait, és könyökére támasztja őket.”[1859]

A harmadik közösülési testhelyzet így alakul: „A pár egymás mellett oldalán fekszik, az alsó végtagokat szorosan egymáshoz nyomják, s akkor a nő felől eső lábát ráteszi a férfira, így történik a behatolás.”[1860] Ezt a helyzetet kevésbé szeretik. Az európai testhelyzetet — a férfi a nőn fekszik — gyakorlatiatlannak, illetlennek tartják és lenézik. „A férfi ránehezedik a nőre; súlyával lenyomja őt, s a nő nem tud reagálni.”[1861] Az indoklásuk ez: „[…]a bennszülöttek szemében a fehér ember túl gyorsan jut el az orgazmusig, és kétségtelen, hogy a melanéziai sokkal több időt vesz igénybe, sokkal nagyobb mennyiségű mechanikus energiát használ fel, hogy ugyanazt elérje.”[1862] A megszokott testhelyzetektől való eltérés komoly gondot okozott mindkét embertípusnak. Az európai férfiak panaszkodtak, hogy a bennszülött nők érzéketlenek, azok pedig őket ösztönözték, hogy vízszintesen mozogjanak.

A szigetlakók maguk közötti közösülésük során, a megszokott testhelyzeteik egyikében így jutnak el a kielégüléshez: „Amint az aktus előre halad, és a mozdulatok energikusabbak lesznek, a férfi[…] megvárja, míg a nő is készen áll az orgazmusra. Akkor arcát a nő arcához szorítja, átkarolja és magához emeli testét, míg a nő ugyanakkor átöleli őt, és rendszerint bőrébe vágja körmeit.”[1863]

Kaljánamalla az indiaiak nemi életéből hat fő közösülési testhelyzetet írt le, de mindegyikhez a variációk egész sora tartozik. Ezek közül néhányat szemléltetés céljából idézünk.

1. Háton fekvő: „[…]a hátán fekvő nő két lábát szeretője vállára helyezve élvezi a behatolást.” Vagy „[…]a férfi a nő egyik combját a földre helyezi, a másikat a saját fejére, és maga két kezével a földre támaszkodva vezeti be lingamját.” A hátán fekvő és „[…]a gyönyörtől remegő nő két combját összezárva felemeli, és a férfi ezeket átölelve teszi őt magáévá.”[1864]

2. Oldalt fekvő testhelyzet: „[…]a férfi szeretője egyik combját saját szíve tájékára, a másikat az ágyra helyezve közösül.” Egy másik póz: „[…]a férfi az oldalán fekvő nőt megközelíti, majd szorosan átölelve részesíti gyönyörben.”[1865]

3. Ülő helyzet: „[…]a nő jobb combjára a bal lábát, majd a bal combjára a jobb lábát helyezve a gyönyör élvezete közben hintajátékot folytat.” Vagy: „[…]a férfi úgy élvezi a gyönyörtől reszkető nőt, hogy csípőjét a nő térdei közé teszi, és folyamatosan ide-oda mozgatja[…]”[1866]

4. Állva végzett közösülés: „[…]a férfi térdeivel a nő két combját átfogva, nyakát megragadva nyújt gyönyört.” Egy másik változat: „[…]a nő két kezével megragadja a férfi nyakát, combjaival körülfonja annak csípőjét és hátsófelét.”[1867]

5. Hajlott testhelyzetben, azaz hátulról közösülés: „[…]a nő két kezét és két térdét a földre helyezi és arcát lehajtva úgy helyezkedik el a férfi előtt, mint egy tehén a férfi pedig a nő csípője tájékán elhelyezkedve végzi a közösülést.” Vagy: „[…]a nő fejét, karját, keblét és arcát a földre hajtva, a férfi pedig[…] elefánthoz hasonlóan rámászik és úgy közösül vele.”[1868]

6. Amikor a nő van felül és „férfiként ténykedik”: „[…]a nő a hátán fekvő férfit karjával átöleli, annak lingamját a jónijába bevezeti, és farát mozgatva egyesül.” Egy másik helyzetben: „[…]a hátán fekvő férfi combján elhelyezkedő nő behajtott combjait és farát kerék módjára forgatva férfi szerepét játssza.”[1869]

Kiss Imre az arabokról írta, hogy „Az érintkezés módozataival kapcsolatban az anális[…] közösülést[…] kivéve nem emeltek tilalmat, sőt[…] a szerelem tanításával foglalkozó kézikönyvek[…] a különféle pozitúrák kipróbálására és a legmegfelelőbbnek a kiválasztására buzdítottak.”[1870]

Róheim Géza a szomáliaiak közösülési megfigyeléséről ezeket jegyzete le: „A szomálik pozitúrája koitusznál következő: a nő az oldalán fekszik, a férfi a nő két lába között térdel, és az asszony egyik lábát a vállára veszi. Eközben jól láthatja saját hímtagja mozgását. A nő mindkét lábát a férfi vállára tenni és térdelve közösülni — így az arabok csinálják. — A tergo [hátulról] közösülni a nővel büntetés és megalázó. Európai módra azonban nem lehet kielégíteni a szomáli nőt, mert »ülve sokkal mélyebben bemegy«.” Ebben az esetben is „[…]a nő csak nemi szerv, a pénisz pedig fegyver!” — fogalmazta Róheim.[1871] Elbeszélte, hogy a férfi általános szokás szerint veri a feleségét. A szerelmi élet elsősorban genitalitás és nem lelki kapcsolatteremtés.

A közösülési perverziók közé sorolják az analitást. Róheim Gézát idézzük: „[…]tagadják a koitus per anumot, amelyet bevarrott prostituáltakkal művelnek, és az a tergo közösülést a nő megbecstelenítésének tartják.

Az anális és az ördög világa, Európához hasonlóan, itt is összetartozó fogalmak.”[1872]

A Vigh Károly által bemutatott 17. századi marosvásárhelyi bűnpörökben ezt a közösülési testhelyzetre vonatkozó leírást találtuk: 1622-ből „[…]Varga Miklósnét egy deák az Nyerges Tamásné csűre megett délben tizenkét órakor tájban a kerthez támasztotta vala s úgy döföli vala az kert felé.”[1873]

Tóth István György a 18. századból gyűjtött pozsonyi bűnpörben ezt találta: „Aznap este az újdonsült menyasszony már nem látta okát az ellenkezésnek: a konyhában »fölfosztván üngömet, tüzhelnek néki döntvén, vélem az dolgát állva elvégezte« — vallotta.”[1874] Mindkét magyar példában az állva közösülés igen kényelmetlen testhelyzetét írták le, jelezve a kor emberének szexuális igénytelenségét, kultúrálatlanságát.

Az általunk gyűjtött bűnpörökben ezeket a közösülési testhelyzeteket írták le:

1. Legáltalánosabb volt az európai keresztény minta szerinti póz, amikor a nő a hátán feküdt, a férfi pedig rajta. A 105/1735. pörben. „[…]látta eőket egy más hasán az ágyon.” A 190/1738. pörben „[…]látta maga szemeivel ă Fatens egymás hasán in ipso actu lenni.” A 191/1744. pörben az asszonynak „Házas embert az Hasán kaptak.” A 76/1748. pörben „Kéri Sófi az ölemben belé ülvén ösztönt adott az elsö parázna véle való Vétkemhez[…] a Pinczében egy Pálinkás hordóra le feküvén Kéri Sófi vétkeztem vele.” A 77/1748. pörben „[…]előszszőr a’ rengőhőz dűjtőtt.” A rengő átfordítható támlával, keskeny ülőkével rendelkező pad. A közösülés fekve képzelhető el rajta.

A 120/1756. pörben a csősz a legényt a leánynak „[…]az hasán találta, amaz pedig alatta Mezitelenen feküdött.” A 323/1759. pörben „Kaszap Josef az hasamon feküdt.” A 212/1760. pörben „Tóth Dömötörné lefekűtt, Kovács András pedig Tóth Demeternére fekűdőtt.” A 126/1760. pörben „Tóth István Szabó Janosné hasán heverészet[…] le vévén tolva az gatyája, és az Asszonynak alsó inge felhajtva, mezítelen Szemérem testét is latta.”

A 89/1761. pörben „Bűtős János kis kertyében[…] fészket vertek magoknak az főldőn -s le fekűdtek, mint házas társak[…] ă férfi le szállott az Asszonyrúl.” A továbbiakban: „[…]szemeivel látta, hogy [a] betyár reá mászott Jutkára.” A 131/1762. pörben a „Petit hasán is látták volna Sugár Judkának.” A 324/1762. pörben „[…]mezitelen testevel az én Mezitelen testemre fekűtt.” A 325/1762. pörben „[…]engemet a főldre fektetett, pőndőlkemet fől hajtotta, és ream fekűtt, és a szemerem testét, az en szemerem testembe tette, és csak jartt a fara rajtam.” A 221/1762. pörben „[…]a Szallason pedig deszka padhoz szorított”, vagyis padra fektette.

A 225/1763. pörben a kurafi „[…]az Hasán fekutt Czirok Katának.” A 306/1763. pörben a csoportszex során „[…]egyik Német a’ Fejénél állott, másik a Lábánál, harmadik pedig az hasán fekütt, és dolgozta[…] az Asszony pedig már mezitelenen fekütt hanyatt.” A 90/1764. pörben „[…]a’ széna izeként fekűvén[…]” közösültek. A 348/1764. pörben „[…]fel takarván Judkának Ingallyát reá fekütt[…] le döjtötte az földön, s. mezitelenen reá feküdt a fatensnek Mezitelen testére.”

A 326/1765. pörben a „[…]gatyámatis meg óldottam és reá hasaltam ‘s hozzáis fogtam.” A 94/1766. pörben az „Ágyon hanyatt fordította Lazczko Vasárnapi napon Zsiros Pelát, és az hasát Zöcskölte játékból.” A 157/1775. pörben „[…]egy Kanászt a’ hasárúl huztak le azon rosz személynek.” A 242/1766. pörben „[…]egymás hasán fekűttek; a’ bunda tsak emelkedett, ‘s ismét le=lapult egy más után, a’ két ortzájok egymás orczáján voltt.” A 243/1776. pörben „[…]az Aszony[…] a’ főldőn el vetette magát, a’ Legény pedig[…] arczall reá fekűtt.”

A 103/1780. pörben „[…]lörincz Molnár dolgozta Csutora Ilonát, az hasán feküvén.” A 334/1780. pörben „[…]a Padra le döjtött es meitelenen reám fekütt.” A 253/1781. pörben „[…]az Palláson nyilvánsagossan kis izromban ă hasán volt.” A 337/1790. pörben a férfi a nőt „[…]a Szőllő Tőkéhez vágta, a két kezét két felé fogta, gatyáját le oldván, a Leányra rá dűltt.”

A 70/1805. pörben a gazda „[…]az exponensre le is feküdt.” A 271/1807. pörben a lány vallotta, hogy midőn „[…]az ágyon aluttam, reám mászott, és erővel meg nyomott.” A 388/1818. pörben „[…]alsó ruhámat fel hajtván reám feküdt és rajtam erőszakot tett.” A 406/1838. pörben „Lovas János Csada Julison feküdt és egygyütt közösültek.”

2. A következő testhelyzetben a férfi feküdt alól és a nő volt rajta fölül.

A 268/1804. pörben a férfi vallotta: „[…]a Léány mellém jőtt, és felmászott a hasamra[…] és akkoron meg is tettem az kőzősűlést vélle.” A 174/1806. pörben az öreg juhász „[…]le fekűdvén a szalmába, és fel hajtván az én ruhámat, engemet magára fektetett, és a gatyája szárán valami vastag hurkát ki vévén, azt akarta a Lábam kőzé szúrni.”

3. Oldalt fekvő helyzetben is közösültek:

A 350/1816. pörben a katona ezt vallotta: „[…]eő a személyre reá nem fekütt hanem tsak oldalvást kőzősűlt véle.”

4. Ebben a testhelyzetben a nő a férfi ölébe ült, így közösültek.

A 174/1806. pörben az öreg juhász így beszélte el a kislánnyal folytatott közösülési kísérletét: „[…]maga erőszakossan az őlembe űlt, és fel hajtván maga pendelit, nékem a gatya száramat fel tolta[…]” és így próbálkozott.

5. A nőt hátulról koitálva hüvelyi, de anális közösülést is végeztek. Ugyancsak hátulról közösültek a homoszexuális férfiak és így történt a bestialitás is. (Ezeket itt nem részletezzük.)

A 26/1750. pörben Kanász Pál a feleségét „[…]hátul dolgozta légyen[…] Kanász Palkóné, azt is mutatta a Tanúnak, hogy mikor az Ura ugy banik véle , miképen rendeli, eőtet[…].” maga elé. A 404/1756. pörben Barta Istvánnénak volt sodomiája a férjével. A 334/1780. pörben előbb a férfi ráfeküdt a nőre, „Azután meg forditott, és az alfelemmelis azt cselekedte.”

6. A nő az ágyon feküdt, a férfi pedig az ágy mellett állt:

A 271/1807. pörben a férfi vallotta: az ágyon „[…]a’ Leány fekve lévén, én pedig állotam” — ti. az ágy mellett, a földön. „[…]a Leány[…] a Lábát is el helyheztette.”

7. A következő különös testhelyzet volt a térden állva közösülés. Ez nem általános, a testmagasság közötti nagy különbség kényszerhelyzetként szülhette:

A 333/1778. pörben a férfi „[…]le eresztett gatyával terdenn állva[…]” igyekezett az előtte álló kislánnyal közösülni, akinek „[…]a két kezét maga vállára tette.”

8. Az állva közösülésnek két formájával találkoztunk. Egyiknél a nő mindkét lábával a földön állt, a másiknál pedig valamelyik lábát a férfi derekára kulcsolta.

A 81/1748. pörben a görögöt kérdezték, hogy volt-e köze Asztalosnéval? „Vólt edgyszer fenn álva, az ágas mellett.” A 221/1762. pörben beszélte a nő: „[…]hol fákhoz, hol hordokhoz szoritott, az Istálloba kádhoz szorított.”

A 174/1806. pörben vallotta a kislány: „[…]le nem fekűdt velem, tsak az Falhoz nyomott, és a gatyájából ki vévén azt a vastagot, be akarta a Lábam kőzé szúrni.”

A 182/1766. pörben „Nyékiné pedig Deák Istvánnak az nyakában úgrott, és az egyik lábát Nyékiné Deák Istvánnak egész csipőig fel tette, ‘s ugy által is kapcsolta Déák Istványt.” egy tánc közben. Egy lábon ugrálva nem lehet táncolni, csak állva ritmikus mozgást végezni. Mivel a nők ekkor még nem hordtak buggyit, a fölemelt másik láb miatt szabaddá vált a mezítelen szeméremtest.

11. A KÖZÖSÜLÉSEK HELYEI

Más fejezetek korábbi példáiban már láttuk, hogy az emberek szerte a világon mennyire találékonyak, amikor közösülésük helyét kell kiválasztani. Erdőn, mezőn, bozótban, kunyhóban, házban, földön, széken, ágyban, tánc- és alvás közben, manapság járműben, utcán, parkban, moziban, illemhelyen, munkahelyen házi összejöveteleken; szóval fölsorolni is nehéz, hány helyen végeztek már közösülést.

Az általunk gyűjtött feudalizmus kori bűnpörökben is ezt a jelenséget figyelhettük meg. A közösülés helyének kiválasztásában három fontos tényező szerepelt. Megtaláljuk bennük a fantáziát, a kreatív választást is, de elsősorban nem ez a jellemző. Nem véletlen, hiszen az eddig érzékeltetett szegényes szexuális kultúra bizonyította, hogy a körülményeket alig vették figyelembe. Annál inkább szerepet játszott a nyers genitalitás: ahol erőt vett rajtuk a belső késztetés, a kívánalom, a következményekkel nem törődő magatartás, ott szeretkeztek. A nőt falhoz szorították, padra döntötték, hordókra szorították stb. és a kényelmetlenségükkel mit sem törődve, közösültek vele. Harmadszor pedig az alkalom adta lehetőséggel kellett élni és ez gyakran nem tűrt válogatást. A közösüléshez fontos volt a viszonylagos biztonságérzés, de olykor már ezzel sem törődtek, és a szorító idő hatására ott szeretkeztek, ahol a perc lehetővé tette.

Az ösztönkésztetés során azt a kettősséget kell látnunk, amikor a közösülők nem törődtnek a külvilággal, csak kielégülésükre törekedtek, és ennek során akár a nyilvánosság előtt is képesek voltak szeretkezni. A másik magatartás viszont az elbújást, a kitervezett rejtőzködést a biztonságuk érdekében alkalmazta.

Miután a közösülés helyének kiválasztásában a genitalitás volt a leghangsúlyosabb, a pöröket hiába néztük át időrendben, ezen a téren sem fejlődést, sem hanyatlást nem találtunk. A téma „időtlen”, ahogy az ösztön uralkodóvá válik. Ezért az eredetileg is alkalmazott módszert követve, a közösülés helyeinek leírását a pörök növekvő sorszáma szerint részletezzük.

A 27/1751. pörben a szúnyogháló alatt közösültek. Az 59/1742. pörben a katona a börtönben éjszaka „[…]véle ott is közösült.” A 65/1766. pörben „[…]a pinczéje Végébe való Boltba[n].” A 66/1770. pörben „[…]a’ kamorába[n].” A 70/1805. pörben „[…]az leányt pediglen bé vivén az szállásán lévö pitarban[…] és subáját le teritvén[…] meg kapván, Subájára le vágta.” Ezután megerőszakolta. A 75/1746. pörben „Az ágyon két etzaka” közösültek. A 76/1748. pörben „[…]ă Pinczében egy Pálinkás hordóra le feküvén.” „[…]a házba bént a Padon.” „[…]a’ Patkán ugyan a’Kortsma haznál.” „[…]a’ Pincze rostéllyához érkezvén[…] akkor Sóós Istvány[…] Leugorván a Kortsmárosné mellűl az ágyrúl.”

A 77/1748. pörben „[…]a’ padon meg is paráznitotta.” „[…]előszszőr, a’rengőhőz dűjtőtt.” A 78/1748. pörben „A’magam kamarájáb[an] a’ főldőn.” „[…]a’ főldőn Sarló Jutka vetett ágyat” a házban. „[…]a’ magam kamarájáb[an] egy kis szénán, a’ szegletb[en].” A 79/1748. pörben „[…]az én baszató komorám”-ban. A 80/1748. pörben „[…]a’ magam istállójáb[an].” A 81/1748. pörben „[…]fenn álva, az ágas mellett.” A 82/1749. pörben „[…]a Beke házában eczaka a földön” közösültek. A 83/1752. pörben „[…]az Szállásomon egy ítczakán egy Bunda a[la]tt.” A 84/1754. pörben „[…]Karasz Susával, Sebök János Kunyhójában, melly az Szöllöben vagyon.”

A 85/1755. pörben „[…]házam pitvarában közöm vólt vélle.” A 86/1756. pörben „Bodorék kertjében a nádfal alatt.” A 87/1757. pörben „[…]a csónakba vitte véghez rajtam.” A 88/1760. pörben „[…]az hazaknál ă főldőn.” A 89/1761. pörben „Bűtős János kis kertyében[…] fészket vertek magoknak az főldőn.” „[…]ă plántás Kertben[…] le fekűdtek, mint házas Társak.” „[…]az Tanú pitvarában kőzőskődőtt.” A 90/1764. pörben „[…]Fekete Istoknak Istallojában volt véle kőzom, a’ széna izekén fekűven.” „[…]azon Istalloban[…] az Széken hevertem mellém Le fekűdt.”

A 91/1764. pörben „[…]a korcsma udvarán néki engettem egyczer, azután[…] a gyöpön.” A 92/1764. pörben a nőt a „[…]Németh meg dolgozta a’ kocsi alatt” a vásárban. A 93/1766. pörben „[…]a’ Szöllöben lévö Szűrüsbe.” „[…]itthon az Apám Istallojabanis vólt” vele köze. A 94/1766. pörben „[…]a’ maga Sütü Házában, hol a’ Kis házában, hol a’ Szállásán való Házaba.” „[…]a’ Gunyhóba Pelával virratt fel.” A 95/1768. pörben „[…]a’ Gazda Istállojába[…] a Gazdám Kamarájában[…] a’ Szőllőben, a Kunyhoban” paráználkodott.

A 96/1768. pörben „Az Agyomon volt véle mindenkor kőzőm. „[…]ithon a’ maga Pitvarába[n] a’ főldőn.” A 97/1769. pörben ’[…]a’ Győpőn” közösültek. A 98/1771. pörben „[…]Faragó Örés s. v. Sertés Olába” paráználkodtak. A 99/1771. pörben „[…]‘s. v. Sertés Ólában” közösültek. A 100/1772. pörben „[…]a’ magam házánál, a’ földön, az ágas mellett.” A 101/1777. pörben „A szalláson lévő Guny[h]oba[n]” „[…]az udvaron lévő venyige mellett.”

A 102/1779. pörben „[…]kosár Janos kamorájába[…] az Hordók mellett való Nagy Ponyván.” A 103/1780. pörben az „[…]Uraság vizi malmába[…] az hasán feküvén a Jég Verembe[n]” A 104/1780. pörben „Molnár Andrásh Padlásán fogtak meg Kálé Ersókkal.” A 105/1735. pörben „[…]egy rosz német Istalló[ban…] Angyával Desö Ilonával megh írt Istalóba[n…]” „[…]a pitvar ajtó, s- ház ajtó be lévén téve, a Fatens[…] ki nyitotta, akkoris látta eőket egy más hasán az ágyon[…]” A 107/1745. pörben „[…]a’ Legénnyel a’ padláson[…] mulattak.” (A „mulat” = itt szexuális tevékenység!) „[…]edgyűtt hordták a’ Disznó ólban a’ Lent estve, és sokáig mulattak a’ Gazban.”

A 116/1755. pörben „[…]ă Czeglédi István Uram Kamarája megett, másodszor pedigh az Kis Házában.” A 119/1756. pörben „[…]a Pitvaromba[n]” közösültek. A 120/1756. pörben „[…]a’ Tarjányi Szöllöbe[n]” A 121/1757. pörben a nő fiát „Sánta János nevü Betyár csinálta ă Vásárhelyi Pusztán.” A 124/1758. pörben „[…]Pataki Ferenczel közösködtem szöllö éréskor[…] a’ Csongrádi Szöllöbe[n]” egy betyárral: „[…]ă Boglya tövébe[n]” „[…]az Attyám Szöllejébe[n…] a’ Gunyhóba[n]”

A 125/1759. pörben „[…]ama szunyogh háló alat fekszik” szeretőjével. A 126/1760. pörben „Tóth István Szabó Janosné hasán heverészet az ajtó mellet lévő Korcsma nad kerétésse kőzőt.” A 127/1761. pörben „[…]Oláh Jánossal az Attyám Szállásánál Paráználkodtam.” A 130/1762. pörben „[…]Az magam ágyán[…] mind az Attyám s. mind az Anyám jelen voltak az házban.” A 131/1762. pörben „[…]az haz Szin alatt fekűtt[…] Sugár Judkának az hasán[…] az Pajtában dolgozta vala Sugár Judkát.”

A 132/1763. pörben „[…]Gazdájának Dekány Andrásh Házánál” közösültek. A 135/1765. pörben „[…]Mólnár András házánál” szeretkeztek. A 136/1765. pörben „[…]Samu Péter Istállójába[n], Búszerző Mihály mellé bé fekűdtem.” A 138/1766. pörben „[…]egyczer az Istállóba, haromszor a’ cseléd Szobába[n].” A 139/1766. pörben „[…]a’ Szálláson.” A 144/1768. pörben „Itthon volt a’ Gazdám Istallojaba[n].” A 147/1769. pörben „[…]a Szállásra[…] a’ Gunyhóba[…]” mentek közösülni. Azután „[…]itthon a’ Házbais volt” köze. A 157/1775. pörben „[…]ă Tére Hidnál lévô Korcsmába[…] és ă Réten is Kőzőskődtem.” A kocsmában „[…]a’ ház Szegletibe[n].” A 158/1775. pörben „[…]az Hajdai Csárdába[n] volt kőzőm” vele.

A 159/1776. pörben „[…]kívűl az udvaron háláltak.” „[…]magunk Istállójában[…]a’ szállásra is ki jőtt utánnam” és ott is paráználkodtak. A 162/1778. pörben „[…]a magok házánál” közösültek. A 165/1783. pörben „[…]a magunk Szállásánn.” A 169/1796. pörben „[…]szemközt jövén reá a Réten Galgoczi Páll, Másodszor ejtette Teherben.” A 170/1799. pörben „[…]a’ Szálláson[…] a’ Ház előtt edjűt fekűve.” „[…]az Istállóba jővén.”

A 171/1801. pörben a férj az ágyban közösült a mostoha lányával. A 172/1802. pörben „[…]a’ szálláson lévő házba bent szoritván.” A 174/1806. pörben „[…]az Istallóban vele fajtalankodott vólna.” A 175/1810. pörben „[…]a’ Fertő mellyéki Tanyáján” közösültek. A 176/1813. pörben előbb a szálláson, majd „[…]a’ szöllöben, a’ Tsérnye [?] fa alatt.” „[…]az szűleim tanyáján lévő Istálloban.” Ezután a szomszéd tanyáján, „[…]le kapván ugyan tsak a Pitarban Dudás Ilonát meg fertöztette.” A 177/1822. pörben „[…]Székely János Tanyáján.”

A 186/1782. pörben „[…]a kaszármába háltál egy ágyba[n]” a káplárral. A 193/1744. pörben a férfit „[…]Dura Gergelyné ágyán kapták.” A 191/1744. pörben „[…]kőzőskődését a’ kőrösi pusztán.” A 190/1738. pörben „[…]ketten vóltak a’ hazban gyertya nélkűl.” A 194/1744. pörben „Barna nevű Katonát ott találtak az ajtó bé lévén zárva, az hasán.” A 197/1745. pörben „[…]edgy házban háltak.” „[…]a’ tővis bokrok kőzzé mentek.” „[…]a’ tőmlőtzben tették Tapaszi mellé Zőldinét, azon étzaka kétzer kőzőskődott vélle.”

A 198/1752. pörben „[…]a Begyik Geczi istalojában mentek a’ Jutka ágyához[…] a’ Szunyogh halot fell emelvén.” „[…]a szekére oszve feküttek, és paraznalkodtak.” A 200/1755. pörben „[…]az Edes Attyám házánál” közösült. A 201/1755. pörben „[…]kéczer ă Szálláson[…] az házam Pitvarábanis vólt itt a Városon.” A 202/1755. pörben a pitvarban „[…]az Uram Búza Jánosnét baszsza a Patkán.” A 203/1756. pörben „[…]a magam ágyán.” A 204/1756. pörben „[…]amagam Házába.” „[…]a magam Házában az Ágyamon.” A 208/1757. pörben „[…]én a padon feküttem[…] és vélle paráználkodtam.”

A 211/1758. pörben „[…]hol a’ Szálláson hol pedig ithon a Pitvarban.” A 212/1760. pörben „[…]az Pajtában talált menni, az holis az hordó mellett látta[…]” őket a tanú paráználkodni. „[…]az Dohány Száriton[…] le terítvén az bundáját, egy Kőleses hordó mellé az Pajtában és fejek alá egy Kaczagánt is tévén arra[…]” feküdtek közösülni. A 215/1761. pörben „[…]ă Szálláson közösköttem.” A 216/1761. pörben „[…]egy ágyban feküdtek.” A 219/1761. pörben „[…]ă Zsigáné Istállójába[n], és egyszer az Udvaron” közösültek.

A 221/1762. pörben „[…]haromszor a szallason, egyszer pedig ide haza” közösködtek. „[…]Szálláson vólt[…] egyszer a Szobába[n], maszszor a’ Pitvarba[n]. Harmadszor ithon az Istálloba[n].” Majd: „[…]ithon a Kamarájában[…] azután a Szállásán.” „[…]Ithon a Kamarában, hol fákhoz, hol hordokhoz szoritott, az istálloba kádhoz szoritott, a Szallason pedig deszka padhoz.” A 222/1763. pörben „[…]az útba[n]” Pest felé közösültek. A 223/1763. pörben „Szin alatt Ketten egy Suba alá fekűttek[…] Ki mentek Eczaka a Gyujahoz.” „[…]a pitvarban csinaltattak agyat, es ott haltak.” „[…]hol a Hazba, hol a Komoraba[n]” közösültek. „[…]egy agyban haltak.” „[…]Komorajaban[…] agyara.” „[…]a Kocsi Kerek melle le fekűttek.”

A 224/1763. pörben „[…]Deső Ferencz Szállásán[…] maga vetette az ágyát a konyhába[n].” A 225/1763. pörben a szállási szobában „[…]az Hasán fekutt Czirok Katának az eő ágyán.” „[…]meg basztalak ă padláson.” A 226/1763. pörben „[…]Molnár Samuel Istállójában.” A 227/1764. pörben házaknál többször, istállóban háromszor közösültek, és a „[…]a Tornácza alatt.” A 228/1766. pörben „[…]egy ágyban háltak.” „[…]Kamaraba együt be zárkóztak.” „[…]jol meg dolgozol jővetben”, a kocsmából jövet. „[…]Boris a Juhászal pinczébe ment.”

A 229/1766. pörben „[…]itthon az Istallojában.” A 232/1767. pörben „[…]az Attyám[…] Szállásán a Szobába[n]” A 234/1769. pörben kimentek a „Tanyámra”, és ott paráználkodtak. A 235/1769. pörben „[…]az magam házánál ugyan az magam Ágyán.” „[…]magam házánál az Ágyon.” „[…]a maga ágyán, az maga Házába[n].” A 240/1774. pörben „Nagy Istvány Pista Istallojába[n]” A 239/1774. pörben „Fazekas Katának az ágyához ment, fel hajtván ă Szunyog hálot[…]” és látta a fatens, hogy a nő alatta volt a kurafival az udvaron.

A 242/1776. pörben „Pap Istók fel fekűtt Mohos Klárával az ágyára.” A 243/1776. pörben „[…]a’ Kertben menvén[…] ott az Aszony Máttyásné a’ főldőn el vetette magát”, a legény pedig ráfeküdt. A 245/1777. pörben „[…]ágyban a’ szunyog háló alatt.” A 246/1777. pörben „[…]az Juh Esztrengába[n]”, a szálláson közösültek. A 247/1777. pörben „[…]az Ágyon dolgozta.” A 250/1779. pörben „[…]meg vetette az ágyát a földre.” A 251/1781. pörben „[…]az Agyba vett” közösülni. A 253/1781. pörben „[…]az Palláson[…] ă hasán volt.” „[…]ă Pajtaban, ă köteles dohányok alat.” „[…]az ágyra ment mind kettő.”

A 254/1783. „[…]véle a Szúnyogh háló alatt háltam.” A 255/1783. pörben „[…]ă Pintér János Istállojába[n].” A 256/1784. pörben a Tisza-parton, a kamrájában, de „[…]a Temetőn túl valo Vályog Gödörbe[n]” is szeretkeztek. A 257/1784. pörben „[…]az Iistalloban.”, „[…]az Házban az ágyon.” A 258/1796. pörben az ágyon közösültek. A 259/1767. pörben „[…]az Szálláson[…] a Konyhába[n]”. A 260/1798. pörben szintén a szálláson szeretkeztek. A 261/1798. pörben közösültek a Réten, és a szálláson, az ágyban. A 263/1800. pörben „[…]szálláson együt való fekvésekben” találták őket.

A 265/1802. pörben a szálláson „[…]a subám ala bujt.” „[…]a' szobába[n].” a szálláson közösültek. A 266/1804. pörben „[…]oda ki a Tanyán.” A 267/1804. pörben „[…]a patkán hanyat dőjtőttem.” „[…]én az ágyhoz mentem, a Gazdám meg fogot engem és fel akart az Ágyra tenni.” A 268/1804. pörben „[…]éna Patkára fekűttem.” „[…]a Házba[n] a kiss ágyon.” A 269/1807. pörben „[…]az Istállóba[…] egy ágyban le levetkezve találván[…]” őket. A 270/1807. pörben „[…]a’ Tanyán[…] fekvö hellyemhez jött.” A 271/1807. pörben „[…]a szobába[…] az Ágyon.” A 273/1811. pörben „[…]a’ Szénás Ker[t]be[n].”

A 274/1813. pörben „[…]az tanyán a Pitar ajtoba[n] fekütt a küszöbön.” A 280/1822. pörben „[…]a’ Felesége kűlőn ágyat vetett” neki. A 288/1828. pörben „[…]Kis Horváth Istvánnak Dékány Judka mellett, meleg fekvését tapasztalta”, a szobában. A 294/1842. pörben „[…]egy udvarban hol két házban 15en laktunk.” A „[…]patkát vagy földet” kereste a közösüléshez. A 299/1798. pörben a szúnyogháló alatt közösültek. A 301/1805. pörben „[…]egy ágyban találtam” őket. A 305/1758. pörben „A’ Túriné Korcsmáján” voltak közösülni.

A 306/1763. pörben „[…]az Hajdai korcsmán.” „[…]a’ nagy Borivó szobában” és „[…]kivül a’ Lúd ól mellé vitték” a német katonák a kukta feleségét közösülni. A 307/1767. pörben „[…]midön Szentára le vittem[…] magam házánális vólt az eö Ágyán, a magam Agyánis.” "[…]egyszer az Istállobais oda jött fekünni.” A 308/1778. pörben „[…]a Szállásra ki menvén[…] Azért hogy véllek hallyunk”, azaz háljunk. A 312/1775. pörben „A’ Szálláson levô pitvarba ejtett meg, ă Házbanis.” A 315/1751. pörben „[…]az Arányaki Szőllők mellett paráználkodtam.”

A 316/1757. pörben „[…]itthon a Kamarájaba, es a Mezei Szállásan.” „[…]a házamba[n] ithon, hol pedig a Szállásomon lévö Hazamba[n]” közösködtek. A 317/1762. pörben „[…]az Istallob[a] bé vezetett, és velem kőzőskődőtt.” A 318/1768. pörben „[…]a’ Szőlőben[…] a’ Kunyhoba[n] kőzőskődtem véle másodszor kívűl a’ Kerteken, a’ Nádfal mellett.” „[…]az Udvarunkba[n]” A 320/1776. pörben „[…]a Kamara végin gazra dűltűnk.” A 324/1762. pörben „[…]a Tanyanal.” A 325/1762. pörben a házban „[…]a főldre fektetett.” A 326/1765. pörben a háznál „[…]való Istállóba[n]” és a „[…]a’ nyomás felé” is közösültek.

A 327/1765. pörben „[…]a’ padon feküttem.” „[…]gyermek ágyban Feküvő” szült asszonyt fertőztetett meg. „[…]a Szállásra [vitte], a’ kerékhez szorítván” erőszakoskodott vele. „[…]az Istállóba[n]” is. A 328/1765. pörben „[…]az agyára föll vetvén” közösült vele. A 329/1773. pörben „A Cseresznye fa alatt ă Szöllöbe le nyomtam mert a földhez vágtam.” A 332/1777. pörben a szálláson közösültek. A 333/1778. pörben a háznál „[…]az agyamra tettem.” „[…]a sertés olbann.” A 334/1780. pörben „[…]a padkára, oda fekütt.” A 335/1780. pörben „[…]a Kocsin volt vélle kőzőm, akkor a midön az uton mentünk[…] le rántván lábamnál fogva, meg tette[…]” újfönt a földön.

A 336/1790. pörben „[…]a konyhába[n] azzal paráználkodtam.” A 337/1790. pörben „[…]a szőllő tőke kőzé le nyomván[…]” A 338/1791. pörben „[…]a Tiszán a Csonakon[…]” közösültek. A 339/1796. pörben a Pusztán, a „Czigány járáson.” „[…]fel üll a Szekerére közel a Leány mellé[…]” és közösülni próbált vele. A 340/1796. pörben „[…]a Tanyák között.” A 341/1809. pörben a szálláson „[…]a pitar ajtó megett belülről[…] a Főldőn.” A 342/1812. pörben „[…]egy szobába[n] hálván[…] ölibe fogván vitte a’ maga ágyába.”

A 343/1821. pörben a „[…]Rátz Uton a’ Tanyák kőzt[…] a’ kotsira felugrot[…]” és ott akart közösülni vele. A 344/1824. pörben a tanyán „[…]a buzába erővel be huzván rajta eröszakot tett.” A 347/1843. pörben „[…]a’ gödörbe húzódtak.” A 348/1764. pörben a tanyán az istállóban közösültek, majd a „[…]magok házánál[…] le döjtötte az földön.” „[…]A zab Boglya alatt a Szállásonis.” „[…]A Szérűn, a Boglyák közöttis.” „[…]a Patka mellett valo Kis ágyon[…]” a háznál. A 350/1816. pörben „[…]az Tanyabéli Házban.” A 351/1824. pörben otthon, az ágyban.”

A 352/1805. pörben börtönben, az ágyon sodomia történt. A 354/1826. pörben „[…]a szállási Házba[n…] az ágyon.” A 366/1724. pörben itthon a háznál, a férfi a fiatalasszonyt „[…]ă Gazda Aszony agyára vetette.” A 370/1758. pörben „[…]a Vörös László Szállásán való háznak Pitvarába[n…]” A 371/1769. pörben „[…]magam házánál.” A 376/1781. pörben a szálláson. A 377/1781. pörben „Kukoricza főldőn[…] azután az udvaron.” A 379/1782. pörben „[…]ă Kaszármába, ă maga szobájába[…] a maga ágyára mellém fekűtt.” A 384/1804. pörben „Keller János házánál.” A 385/1808. pörben „[…]az ides Atyám Házánál Nappal az Istalóban [majd…] pedig a Zsindeles színben.” „A Ló Istállóba[n] hajnalba[n].”

A 386/1816. pörben „[…]a’ Szálláson.” „[…]az Ágyon.” A 388/1818. pörben „[…]a’ Tanyán[…] a’ Házba[n] az ágyon.” A 396/1827. pörben „[…]a’ Padlásra fölmentem Tojásért[…]” és ott közösültek. A 405/1819. pörben „[…]a Padláson.” „[…]a Koplalói Kortsmában[…], a szobában.” A 406/1838. pörben „[…]a’ szobában.” A 411/1767. pörben „[…]a kis Szobába[n…] maga ölön fogott, s. fel tett az ágyára.”

Bizonyára föltűnt, hogy a közösülés helyeként milyen gyakran szerepelt a föld, a legkülönbözőbb formában. A csupasz föld épületen belül és kívül, búzaföld, kukoricaföld; kertben, udvaron, szállási földön végzett szeretkezés stb. A földközelségnek életmódbeli szerepe épp úgy volt, mint mágikus. A Földanya tisztelete itt a keresztény parázna bűnt elfödte és előtérbe helyezte a pogány termékenység kultuszát. A parasztember — félretéve, vagy nem törődve kényelmével — máig szívesebben ül, fekszik a földre, mint bárhová másra. A föld porából született, táplálékát innen nyeri és halálakor ide tér vissza. Nem véletlen, hogy Vásárhely környékén a haldokló embert kiveszik az ágyból és a földre helyezik, hogy Földanya segítse szenvedéseinek enyhülésében, majd mihamarabb fogadja be. Szeretkezését, a gyermek megfogantatását is gyakran földközelben végzi. Közösüléséhez olykor a földre subát, pokrócot terít le, vagy szalmán, szénán végzi, de a földközelség itt is megvan.

A patka is többször szerepelt a közösülés helyeként. A patka a kemence köré épített vagy asztalos munkával deszkából készített, keskeny ülőpad, amelyen hátukat a kemence testéhez vetve üldögélni lehet, de közösülni meglehetősen kényelmetlen, ill. elég nehéz dolog. Ugyanakkor a padka ősztől tavaszig kellemesen meleg a kemencétől, így le lehet vetkőzni és a hőmérséklet a vágyat megtartja, ill. fokozza.

A pörökben, mint a közösülés helyszínét jelölve, többször találkoztunk a „szúnyogháló alatt” kifejezéssel és helymegjelöléssel. Ennek történetéhez hozzátartozik, hogy a folyószabályozások, tavak, erek lecsapolása előtt, a Tisza–Kőrös–Maros árterében élő dél-alföldi lakosság rengeteget szenvedett a szúnyogoktól, egyéb szárnyas vérszívóktól. A folyók áradmányos területén, a számtalan vadvíz, gyakori belvíz közelsége miatt milliárd számra tenyésztek, amelyek főleg a pihenést zavarták. A lakosság elsősorban úgy védekezett ellenük, hogy az ágyat magaszőtte vékony textíliával, szúnyoghálóval födte. Ehhez viszont tartóra volt szükség.

A reneszánsz királyi, főúri hálókban álló baldachinos ágy mintájára kialakult a parasztbarokk födeles, ún. szuperlátos ágy vagy tornyos nyoszolya. Erről a fűrészelt díszes, festett deszkatetőről — amelyet az ágy négy végén esztergályozott faoszlop tartott — lógatták le a szúnyoghálót, amely sátorként körbefogta és eltakarta a benne fekvőket, így a közösülők számára rejtekhelyet is jelentett.

Ugyancsak magyarázatra szorul a „kamora”, „komora”, azaz a kamra értelmezése is. A 18. századi szállásokon és a szegény városi házakban gyakori ez a helyiség, amely rendeltetését illetően gyűjtőfogalom volt. Mint általánosan ismert, tároló helyiségként használták, benne a háztartás eszközei, élelmiszer-alapanyagok, félkész és kész termékek, valamint a gazdaság egyes, főleg kézi szerszámai együtt voltak. Azonban az egy fedél alatti egyetlen helyiséget szintén kamorának nevezték, amely lakóhelyül is szolgált, tehát benne ágyat tartottak. (Ez olykor szükségágy, házilag készült vacok vagy dikó, máskor a korszaknak megfelelő, asztalos által készített fekvő bútordarab volt.) A kényszerűség hatására tehát az ilyen helyiség betöltötte a tároló kamra, lakószoba, hálóhely szerepét, ha kéménye volt, konyhaként is használhatták és főztek, sütöttek benne. Nézőpont kérdése, hogy az ilyen „egyosztatúság” visszafejlődés volt-e a kezdetleges térbeosztás felé, vagy onnan kifejlődő forma, amely még nem érte el a választófalak beépítésének színvonalát.

12. NEMI TELJESÍTMÉNYEK

A szexuális élet „bajnokait” a természet, ill. minden kor és társadalom rendre „kitermelte”. Ezen a téren korszakos fejlődést nem észleltünk, ezért az eseteket itt is a büntetőpörök növekvő száma szerint és nem időrendben ismertetjük.

A rendkívüli nemi teljesítmény legtöbbször gyanakvást szül, de mindig az érdeklődés, olykor a viccelődés, gúnyolódás, irigykedés középpontjában áll. Itt részleteiben nem tárgyaljuk, csak érintjük az aberrációkat, amelyek a nemi szerveknek a normálistól eltérő méretéből, a hormontermelés vagy fantáziálás túlburjánzásából, erkölcsi kritikátlanságból vagy egyéb kóros állapotok következtében állhat elő.

Akiben szexuális késztetés él, megszületik annak a vágya is, hogy a nemi élvezetet minél tovább fönntartsa és többször megismételje. Az emberben élhet egy másik kívánalom is, amiért önmagát és partnerét szexuális teljesítményre serkentheti, ez pedig a bizonyítás vagy hiú kérkedés, hogy ő átlagon fölüli nemi teljesítményre, írhatjuk: produkcióra képes; hogy ő nő- vagy férfifaló, akivel e téren mások nem győzedelmeskedhetnek.

Mi a valóság? Negyven év alatt a nemi teljesítmény valóban gyakran lehet figyelemre méltó. Az erős késztetés és becsvágy, vagy a beteges élvhajhászás kétségtelen átlagon fölüli közösülési, ill. szeretkezési képességet nyújthat. A pszichés zaklatottság nem egyszer a fizikális képességeket is növeli vagy megújítja, és további közösülési kísérletekre ösztönöz. Ugyanis a legfontosabb inger nem külső, az erogén zónákra és közvetlenül a nemi szervekre gyakorolt, hanem belső, amely az agy szabályozása alatt áll. Az vitathatatlan, hogy külső ingerléssel az agyat mozgósítani lehet, ha a test fizikailag, főleg az idegi-hormoni kölcsönhatás esetében erre fölkészült.

Férfinál az első közösülés után viszonylag gyorsan jöhet a második, mivel az ondófolyadékból kevéske visszamaradhat a herék és járulékos belső nemi szervek szöveteiben. Ennek mennyiségét tekintve, jóval elmarad az első aktus során kilövellttől, de még szabályszerű ejakulációt eredményezhet. Fiataloknál ezt követően átlag csak 3 óránként telítődik annyira, hogy termékenytő közösülés jöhessen létre. Mivel ez a beidegződés akaratunktól független, közösülés ugyan hamarabb létrejöhet, ha a pénisz kellőképpen merevedett, és akár orgazmus is elérhető, de ejakuláció nélkül.

Erős késztetés mellett, kellő fiatalság és erőnlét során az agy ingere tehát megmaradhat, hathat a külső nemi szervre, amely ismét merevedhet és közösülést produkálhat. Így előfordulhat, hogy egy éjszaka valóban 3-5 aktus is létrejöhet, de ezek a nemzés tekintetéből vizsgálva, nem teljes értékűek. Azt is tudni kell, hogy az első közösülést követő minden további aktus esetében a pénisz merevedése egyre gyengébbé válik, egészen addig, amíg kellő külső serkentés hatására sem vezethető be a hüvelybe. Arról nem beszélve, hogy ilyen heroikus teljesítmény nem aknázható ki nap, mint nap, hétről-hétre. Hamarosan jelentkezik a fáradtság, a testi-lelki csömör, esetleg gyulladás, szövetsorvadás stb.

A nő esetében a túlzott nemi élet, a nimfománia ismert jelenség és így zajlik le: kezdetben, vagyis az első és második egymást követő, gyors közösülésnél a sikamlós nyálkát termelő, a kis szeméremajak belső oldalán nyíló Bartholin-mirigy működik és kiürül. A további aktusoknál az előbbi közösülésekből származó saját folyadék és a visszamaradt ondófolyadék segíthet még a síkosításban, de a hüvely egyre szárazabbá válik. Ennek következtében a pénisz nem, vagy nehezen csúszik és nyálkahártya fölsértést okozhat. Az égető fájdalom lecsökkenti a libidót, sőt az aktussal szembeni ellenállást válthat ki. Természetes körülmények között, mesterséges „kenőanyag” (pl. vazelin) használata nélkül tehát a közösülés a nő esetében is behatárolódik.

Közösülés nélküli szeretkezés, pettingezés még továbbra is elképzelhető; a mezítelen testek szoros kapcsolata és az aktus mozdulatainak folytatása, de hüvelyen kívüli „csiszolódással” — ahogy bűnpöreinkben a nép szóhasználata jelölte. Az ilyen játékokat is közösülésnek számítva, többnyire dicsekvésekből erednek a hihetetlen számok, a nemi teljesítmények fölnagyítása. Arról nem is beszélve, hogy egészséges alkatú embereknél az egyszer elért teljes testi és lelki kielégülés után jobban kívánt az egymás karjaiban való nyugodt pihenés, a szeretet eláradása, mint az újabb szerelmi bajvívás.

Éppen az általunk gyűjtött pörökben leírtak alapján tapasztaltuk azt is, hogy rendkívüli nemi teljesítménynek nemcsak az számított, amikor valaki egyetlen találkozás, alkalom során több közösülést hajtott végre, de az is, aki bár egy-egy szeretkezés során nem lépte át a reális határt, de a légyottok számát heteken át, kitartóan, naponta szaporította. Elgondolkodtató, ténylegesen melyik a nagyobb nemi teljesítmény, az egyszeri alkalommal történt több közösülés, és utána hosszabb ideig tartó pihenés, vagy az a rendszeresség, ha valaki kitartóan, naponta szeretkezik? Hosszú távon élettani megítélés szerint valószínű ez utóbbi lehetne a győztes, ámde a nép megítélése többnyire az egyszeri csúcsteljesítményt tartja előbbre.

A szakirodalomban is föl-föltűnik egy-egy leírás vélt és valós, csúcsteljesítménynek számító szexuális cselekménysorozatról, vagy különösen nagy hevülettel végrehajtott közösülésről. Ez utóbbihoz tartozik Róheim Géza leírása a szomáli férfi szándékosan megalázó aktusáról, amikor ajzószert kapván egyik feleségétől, péniszét fegyverként használja a nő ellen, akivel közösül. Az idézet ezt tartalmazza: „Ekkor hátulról közösült vele, akkora erővel, hogy felszakadt a gát a nő vaginája és az anusa között.”[1875]

Róheim a szomáli nő nemi éhségére is hozott érdekes példát. Elbeszélte, hogy az asszony elhagyta a férjét annak impotenciája miatt, majd „[…]elmegy egy idegen faluba. Ott választ magának tizenkét férfit, közösül velük, és még mindig kielégítetlen marad.” Ezután egy tevehajcsárral próbálkozik eredménytelenül. „Erre odahívja a falu összes férfiját és húszukkal közösül. Ekkor kielégül[…]”[1876] A történet legenda íze a folklorista számára alighanem egyértelmű!

Castiglione László a rómaiak nemi teljesítményéről írva, Devecseri Gábor fordításában Catullus 32-ik verséből idéz: „Otthon légy, befogadj lakodba, készülj egyfolytában kilenc ölelkezésre” — mondotta Catullus a szeretőjének.[1877]

Vig Károly 17. századi marosvásárhelyi bűnpörei között több szexuális virtuozitást is találunk. 1631-ből való pörből megtudjuk, hogy Csetri György „[…]egy éjjel tízszer is felment reá, s mégis úgy állott, mint az karó teste.” (A priapismus nevű betegség tünete ismerhető föl a leírtak mögött.) 1633-ból megtudjuk: „Abrugyi István azzal kérkedett, hogy újesztendő fejében elütötte négyszer Szabó Jakabnén.” 1641-ben „Polik János egy éjjel háromszor megtötte neki.”[1878]

Az általunk gyűjtött pöranyagban ezeket találtuk: a 21/1826. pörben a tanú vallomása szerint így beszélt a kurva: „[…]»baszok ma egész éjjel mindég« mert 12 Katona szeretője vólt[…] azzal ment ell tőlem, hogy akkor éjtzaka úgymond 3. f[orin]tot kibasz számomra[…]” Az 53/1798. pörben találtuk: „[…]két hétig[…] vélem mint Feleségével ugy élt. Számtalanszor közösködött[…]” Az 54/1798. pörből megtudtuk, hogy a fiatalasszony „[…]még a’ Lakodalma idején el kezdette Kurvaságának eleit, azután is egész életében tsak ollyan vólt.”

Az 58/1738. pörben így vallottak a tanúk Dohányos Jakabné nemi éhségéről: „[…]kimégyen ă mezzőre, s- harmad napig s- tovább is Kin vagyon, és egyik pasztortul ă másikhoz mégyen[…] akarmi rosz eö nála talállya helyét, mert gyakran három s- négy rendbéli is vagyon házánál.” A 85/1755. pörben azt találtuk, hogy a csikós Virág Zsuzsával „[…]számtalan sokszor, valamikor alkalmatossága eshetett, mindenkor[…]” közösködött.

A 98/1771. pörben Puka Kati 23 éves lány azt vallotta, hogy egy betyárral a disznóólban paráználkodott a lakodalomban. Kérdezik tőle: „Hányszor vólt? — Bizonyossan nem tudom, lehetett vagy hatszor.” A 110/1749. pörben kérdezték: „Hányszor vólt közöd vélle? Nem tudom Számát, de valamikor kellett Farsang eleitül húsvétig[…]” A 111/1749. pörben Tuzó Maris Czigány Ferkével hitetlenül élt és „[…]voltis véle közöm 3-szor napigh.”

A 149/1770. pörben a 17 éves fiú nemi teljesítményéről így vallott a 21 éves fiatalasszony: „[…]a’ Menyecskeis azt mondotta : hogy nem adna ijjen kopasz Szájú gyereket 30. nagyobb emberekertis[…]” A 154/1773. pörben ez állt: „[…]hét egész hétig valamikor teczett nékie, néha háromszoris egy éjczaka vólt közöm vélle.” A 158/1775. pörben Molnár Ilus beszélte a betyár nemi teljesítményéről: „Számát nem tudom hogy hanyszor volt, mert sokszor volt.” A 165/1783. pörből olvasható: „Hányszor vólt vélle közöd? Számát nem tudom, mert gyakran el jött hozzám, és a mikor modját ejthette mindég vólt velle kőzőm[…] Vasarnap estve vólt nállam, akkor volt utolszor véllem kőzi, háromszor vagy negyszeris.” A 190/1738. pörben találtuk ezt a dicséretet: „[…]ă te Őcséd ollyan bolond szerszámú, hogy ha vólna kinek minden étzakán egy egy Gyermeket Csinálna.”

A 200/1755. pörben kérdezték: „[…]hányszor vólt vélle közöd? […]mindenkor, valamikor csak modgyát ejthettük.” A 211/1758. pörben így vallott a vásárhelyi gazdaasszony István nevű szolgálójáról: „Azon éjjel csak kétszer vólt [közöm] de annakutánna mint egy tiz hétig, a’ mikor alkalmatosságot kereshettünk a vetkezésre mindenkor vólt[…]” Kellő kíváncsiságot és nemi éhséget árult el a hetedik gyermekével terhes asszony is a 217/1761. pörben, mert egy katonával paráználkodott.

A 222/1763. pörben Csala János 35 éves Pestre vitte a kocsiján a 27 éves Gaál Jánosnét és útközben „[…]négyczer vagy őtczer volt velle kőzőm.” A katona férjét nélkülöző asszony így vallott a 223/1763. pörben: „[…]nem csuda, hogy en Kurva vagyokis, mert En Iffiu vagyok, az Uram esztendeig sem jon haza[…]” A 228/1766. pörben csárdáról csárdára jártak és közben az úton közösültek. „[…]mondván[…]ă Juhásznak Boris[…] négyszer ötször jol meg dolgozol jővetben.” A 234/1769. pörben Bogár Kata kiment a gazdájához szeretkezni. Így vallott róla: „Volt [véle közöm] egy éjczaka háromszor, a midön nálla háltam a Tanyáján.”

A 248/1778. pörben kérdezték: „Hány Némettel volt közöd? — Kettővel kőzőskődtem csak le nyomtak, és meg tették mind a ketten egymás utánn.” A 266/1824. pörben „Minden éjtszaka, de kívált most a leg kőzelebbb mult vasárnapra viradora ötször tsúszott, mászott rajtam.” Ez az a tipikus eset, amikor már nem volt erő a péniszt a hüvelybe bevezetni és úgy közösülni. A 294/1842. pörben vallotta a férfi: „[…]ő hozzá a’ leány nagy hajlandóságot mutatván, valamint elöször, úgy azutánn is számtalanszor, sőtt már terhes állapotjában is a’ midön modját ejthette, vélle közösködött.”

A 305/1758. pörben az állt, hogy Boros Jutka vásárhelyi 18 éves lány a kocsmában 3 katonát kerített. „Csak a ketteivel vólt kőzőm egyszer, egyszer, de az harmadikkal semmi kőzőm nem vólt” — vallotta. A 306/1763. pörben, amikor a német katonák a vásárhelyi Hajda vendégfogadóban csoportosan közösültek a kukta feleségével, „Azon napon a’ Nemetekis egymás között öszve vesztek azon rossz Asszonyon, azt hányván egy más szemére, te már haromszor es te már négyczer vóltál rajta /:értvén Paráznaságokat:/ en pedig ugymond csak kéczer cselekedtem[…]” Ez az eset a „Nagy Borivó szobában” zajlott. Ezután kivitték az asszonyt a lúdólhoz és ott szintén többször is közösültek vele. „Onnan ismét vitték a kóróba, es ottis kécségh kivül azt mívelték[…]” Végezzünk számítást. A pör szerint volt ott 6-7 katona. Ha csak átlagban mindegyik kétszer közösült vele egy-egy helyszínen, az is 12-14 eset, de a három helyszín összesen már 36-42 alkalmat jelentett volna. Valószínűbb, hogy mintegy 14-18 esetben közösültek vele s ez is elképesztő! Az asszonynak ettől a teljesítménytől minden bizonnyal fájdalomérzete léphetett föl, amelyet alkoholos állapota tompított.

A 316/1757. pörben Molnár Kata vallotta: „[…]az Uram tehetetlen az últa szeretjük egymást Lázár Ferencz Gazdámmal. Vólt pedig közöm vélle itthon a Kamrájába[n], es a Mezei Szálláson, Számát nem tudom hányszor.” A férj így vallott feleségéről: „[…]vólt véle dolgom; de ö azt akarta vólna : hogy éjjel kéczer s. háromszoris tettem vólna néki.” Megjegyezzük, hogy a feleség 18, a férj pedig 40 éves volt ekkor. A gazda viszont 41 éves volt, és „[…]két esztendeje miúlta Kovács Ferencnével közösködni kezdettem még Leány korában” — tehát 16 évesen. Ez is mutatja a nő nemi étvágyát.

A 335/1781. pörben vallotta az asszony utastársáról: „[…]előbbenis a Kocsin volt vélle Kőzőm, […]le rántván lábamnál fogfa [újra] meg tette, és ismét[…] még háromszor[…]” Összesen tehát ötször közösült a kocsis az özvegyasszonnyal. A 345/1826. pörben a 27 éves parasztlegény „[…]egy éjtzaka háromszoris erővel reáfeküdt[…]” a szellemi fogyatékos lányra és teherbe is ejtette. A 371/1769. pörben olvasva megtudtuk, hogy az asszony „[…]a’ midön az Uram valamerre el fordult [elment] közösködtem [a szeretőmmel…] Ejjel volt és az Uram is othon volt de az Uram más Agyon feküt, S. Marci jött hozzám[…]” „Hányszor volt véle kőződ?” — kérdezték a másik szeretőjét. — „Számát nem tudom mert nem írtam fel[…]” — válaszolta szemtelenül. Az asszony nemi éhségét jelzi egyik szeretőjének féltékenységtől fűtött vallomása: „[…]két Aszszony beszéllette, hogy Kürti Toth Istvánhoz jár Szentpéteriné szerelmeteskedni, mellyre én azt mondottam: Hát a’ Kurva nem éri meg én velem!”

A 405/1819. pörben beszélte a kurafi a nő szexuális étvágyáról: „[…]nem bizonyos, hogy én tőlem esett teherbe, mert mások-is voltak már ő véle kőzősűlésbe, ‘s igy a sok kőzűl ki-tudja, mellyikűnktől esett teherbe[…]” A 406/1838. pörben Lovas János 34 éves parasztember „[…]kielégithetetlen természettel birván, a’ szabad személyekkel is széltire társalkodott.” Továbbá megtudtuk, hogy pedig „[…]ollyan betsületes Felesége lévén [ennek ellenére] másokkal telhetetlenkedik és éjjelenként is más házájára jár.” Ugyanis, „[…]ő a’ maga rendkívül való természetével mentette magát[…] a’ részben jobban megegyez más Asszonyok természetével mint a’ maga feleségével.” Amikor súlyos nemi beteg lett, a gatyája véres, gennyes és büdös volt, „[…]még ekkor is azon eröltette a’ Feleségét szünet nélkül, hogy háljon vele.” Késsel fenyegette és kényszerítette a közösülésre. „El is rontotta a’ Feleségét, ugy hogy az nagy beteg lett, és magát Doktor által gyógyittatta.”

13. FRIGIDITÁS, IMPOTENCIA ÉS NEMI KÉPTELENSÉGBŐL EREDŐ MEDDŐSÉG. POTENCIAFOKOZÁS

A nemi hidegség, szexuális érdektelenség és képtelenség, valamint a meddőség egyes esetei biológiailag összefüggést mutatnak. Végeredményük az egyén és család számára mindig bánatot okozott, ill. kisebbrendűségi érzést, megalázottságot váltott ki. Az ilyen embereket, nemüktől függetlenül, értékcsökkent egyedeknek tekintették. Sorsuk a megvetés, üldözés és gúnyolódás volt gyakran a családban, de a környezetükben is.

A frigiditást elsősorban a nőkre jellemző szexuális magatartásnak ismerték, holott a férfiak között is gyakori a nemi érdektelenség. Az ilyen emberek sem a másik, sem a saját nemük iránt, de még önmagukkal szemben sem mutatnak nárcisztikus érdeklődést. Nem föltétlenül impotensek, de a szexuális vágy csökkent formában van bennük vagy hiányzik. Az ilyen embereknek gyakran házasságban sem születik gyermekük. Csak kisebb részük meddő. Zömében nemzőképesek, de a gyermekáldás azért kerüli el őket, mert nem, vagy rendszertelenül, igen ritkán élnek nemi életet. Más kérdés, hogy annak eldöntése, miért viselkednek így, lelki sérülés, hormonzavar, a hormontermelés hiánya vagy más genitális oka van-e, a korszerű orvostudomány számára is gyakran komoly föladat. Az is előfordulhat, hogy valódi nemi aktus nem jön közöttük létre, csupán a szeretkezés más formáit művelik, amelyek inkább a pettingeléshez, közösen végzett maszturbáláshoz hasonlóak. Bármiként is van a dolog, a környezet kíméletlen. A végeredmény, amelyet megállapítanak, az a gyermektelenség, s ezt biológiai ismeretek nélkül meddőségnek hívnak.

A nemi hidegség, a szexuális képtelenség és a meddőség gyakran összefüggésben volt az életkorral. Akár a fiatal házasság, akár az idős korú kapcsolat révén születhetett. Mint azt a bűnpörök bizonyítják, a vizsgált korszakban gyakori volt a nemi életre még alkalmatlan korú nő szexuális használata. Mit várhatunk el attól a 11-12 éves éretlen gyermeklánytól, akit nemi fölvilágosítás nélkül férjhez adtak, vagy a sorsa csavargásra kényszerített? Nyilvánvaló, attól nem lett egyszeriben szexuális virtuóz, hogy pl. oltár elé vezették, de a korszak 60 év körüli asszonya vagy férfia sem rendelkezhetett azokkal a képességekkel, amelyek 20 éves korában megvoltak.

A nemi hidegséget és képtelenséget a tudatlanság is kiválthatta. Hiába került össze például két egészséges fiatal, ha nem tudta, hogy mit és hogyan kell cselekednie. Csalódások, keserves élmények után jöttek rá néhány dologra, de lehet, hogy a lelki törés, csömör, elhidegülés életre szóló nyomot hagyott bennük, akár a fiatalkorú, megerőszakolt lányokban, fiúkban, és ez a nemi hidegségüket fönntartotta.

A korszerű szexológia — ha nincs betegség: anatómiai eltérés vagy belső hormonális zavar — nem igazán hisz a született frigiditásban és impotenciában. Ezeket nagyon helyesen úgy látja, hogy megfelelő nevelés hatására oldhatók. Tény, hogy egyes személyeknél ez jóval több türelmet, gyakorlatot követel és lassabban fejlődik ki, mint az átlag emberben, de lényeges javulás érhető el, csak lelkük zárt kapujához meg kell találni a megfelelő kulcsot, hogy kinyíljanak és fölmelegedjenek.

Az általunk vizsgált korban ez szerte a világon még ismeretlen volt. A frigiditást, az impotenciát és a meddőséget viszont évezredek óta külső behatásokkal, főzettek, gyógyszerekkel, ajzószerekkel, masszázzsal és ráolvasó varázslásokkal igyekeztek gyógyítani. Olykor ezek kisebb-nagyobb eredményt is hoztak, ha mással nem, hát azzal, hogy az erotikus érdeklődést a fölszínen tartották.

H. Damm írta a pápuákról: „[…]a papok megpörkölik az áldozati állatok petefészkét. Ezeket a résztvevőknek nyújtják, hogy elfogyasztásukkal megnövekedjék nemzőerejük.”[1879] Róheim Géza megfigyeléseit idézzük a szomáliaiak szexuális kultúrájából. Elbeszélte, hogy egy férfi két nőt vett feleségül, akiket nem tudott kielégíteni. Ezért az asszonyok „[…]adtak neki valami keveréket, ami mézből és különféle levelekből állt.”[1880] Egy szomáli nő beszélte, aki „[…]jó illatú füveket tesz egy edénybe, és azzal illatosítja a nemi szervét. E nélkül a füstölés nélkül nem szeretünk közösülni, így viszont többször is meg tudjuk tenni.”[1881] Róheim azt írta tapasztalata összefoglalásául, hogy „Úgy tűnik, az ajzószerek használata általános.”[1882]

Raj Tamás elbeszélte, hogy az ókori Izraelben, ha a férfi házastársával szemben nem teljesítette szexuális kötelességét, az asszony válást kérhetett és férjét nevetség tárgyává tehette.[1883] Péter Katalin hasonló helyzetet írt le a 17. századi magyar nemi szokásokról: „A házaspárok tehát együtt aludtak[…] Az együtthálástól a házastársak örömöt vártak[…] A feleségét kielégítés nélkül hagyó férj sokak szerint nem érdemel kíméletet[…]”[1884]

Papp Gábor néhány évszázaddal korábbi, az európai reneszánsz korból említett érdekes példát. Egy bochumi dokumentum szerint: „Az a férfi, akinek jó asszonya van, de ő nem tudja kielégíteni az asszony jogait, vigye el az asszonyt a szomszédjához[…]” Ha ez nem használt volna, vigye tovább és hívjon hozzá férfiakat, vagy szépen fölöltöztetve, pénzzel is ellátva vigye vásárba, hogy férfiakat kapjon magának. Nem véletlen, hogy e morál ellen született meg a házasság tisztelete és a hűség szentesítése.[1885]

A Schram Ferenc által összegyűjtött magyarországi boszorkánypörök között találtunk egy tanácsot. Akinek adták, valószínű túl sokat közösült és ezáltal csökkenhetett a potenciája, mert a boszorkány ezt javasolta neki: „[…]ne szeressen sokat és ne basszék mint a ló, házasodjék meg, semmi gondja nem lesz.”[1886]

A potenciafokozó szereket, ételeket és italokat évezredek óta alkalmazzák. Az egzotikumok közül megemlíthetjük pl. az egyébként nyugtató és roboráló hatású ginszenggyökeret, az orrszarvú tülkének, a narvál és a rozmár agyarának porát, múmia hamvait, alkoholban érlelt kígyót és a különböző kábítószereket stb.

Magyarországon elsősorban bizonyos ételek fogyasztásával kívántak potenciafokozást elérni. Közismert ma is az erőleves, amelyet galambból, fiatal baromfiból, esetleg marhahúsból főztek. A galambot Egyiptomban sütve és főzve ma is potenciafokozó ételként fogyasztják. Minden formában elkészítve, de elsősorban nyersen fogyasztották a tojást, különösen a fürjtojástól vártak segítséget. Egészségre káros szer volt a kőrisbogár pora, amelyet széles körben ismertek és alkalmaztak. Fölsorolni is lehetetlen, hány féle szertől, ételtől vártak csodát.

Ezek után bemutatjuk az általunk összegyűjtött pörökben talált, a tárggyal kapcsolatos leírásokat. A 37/1805. pörben a férj így panaszkodott feleségére: „[…]hibás, és a Nemzésben semmi sem származék tőlle, meddő[…]” A 74/1836. pörben az 52 éves férj így beszélte el házasságtörését: „[…]hogy Feleségem Pap Erzsébettôl gyermekem soha nem lévén, meg akartam próbálni hogy tehetettlen férfi vagyok é, vagy sem!” Ezért a 38 éves Zsidó Zsuzsinak 50 forintot vagy 1 tehenet akart adni, ha neki gyermeket szül. A férfi részéről a bizonyítás jól sikerült. A lány ikrekkel ajándékozta meg, de azok életképtelek voltak és meghaltak.

A 178/1824. pörben a házasságtörő férj ezt vallotta: „[…]a’ feleségem mindég beteg, de ha egészségesis ártalmára van az ollyan dolog, és soha sem kívánnya[…]” A 197/1745. pörben olvastuk: „[…]Ezen tapaszít pedig Tyúk hússal tartya Zőldiné, úgy hogy a’ szomszédok baromfit nem tarthatnak tőlle.” Ugyanis összefogdosta és megetette a szeretőjével. A 212/1760. pörben az asszony szeretőjének „[…]jó rántottát sűtőtt[…]”, de a maradékot az „[…]Urátúl el Dugta, Kinek[…] meg hasogatott Dinnyéket adott[…]”

A 315/1751. pörben vallotta a feleség: „[…]az Uram nem ollyan mint más, mert tehetetlen.” Az asszony kérője így jellemezte a vőlegényt, vagyis a leendő férjet: „[…]látom e Szeléd Legény, de mindenkor úgy hallottam, hogy nincs férfisága.” Az asszony szerint a férje „szerszáma” „[…]ollyan mint az holt Emberé.” A férfi eleinte azt híresztelte, hogy „[…]megh kőtőtték S- aként romlot el.” A 316/1757. pörben Molnár Kata ezt vallotta: „[…]az Uram tehetetlen az últa szeretjük egymást Lázár Ferencz Gazdámmal.” A 317/1762. pörben így panaszkodott az asszony: „Igen is férjem volna; de Soha három esztendőktől véllem kőzi nem vólt, miolta vélle lakom, mert Semmi férfisága nincsen soha nem is hált véllem.”

A 318/1768. pörben ezt vallotta a csalfa asszony tettének indoklásául: „[…]azért cselekedtem: mivel Sok háborúságot szenvedtem az Férjemtől, hogy gyermekem tőlle nem volt, engemet vetett okúl, holott az én fajtám mind szapora fajta volt, ugy osztán meg akartam probálni, ha lész é tőlle gyermekem vagy sem?”

A 319/1771. pörből kiderült, hogy „[…]az Uram igen tehetetlen a’ maga kötelességének cselekedésére: mert ha tudtam volna, hogy oljan lesz, soha hozzá nem mentem vólna.” A 320/1776. pörből kiderült, hogy az asszony azért csalta meg a férjét, mert „[…]az uramé semmit sem ér; melyért el is akarok tőlle válni[…]”

A 321/1792. pörben az asszony elhagyta urát. Tettét azzal indokolta, hogy „[…]mindég vertt, csigázott, és egyszer s mint tehetetlen[…]” volt. A 370/1758. pörből kiderült, hogy „Nagy Jancsinak ezer egyedikje vagyon, és azért tölle gyermeke nem Lehet Feleségének.”

TERHESÉG ÉS SZÜLÉS

14. VÉDEKEZKÉS A NEM KÍVÁNT TERHESSÉG ELLEN

Szerte a világon közismert frázis, miszerint „A nő két dologért mindenre képes: hogy legyen és, hogy ne legyen gyereke.” Az előző fejezetben már láttuk, hogy a meddőség elhárítására milyen praktikákat alkalmaztak, itt a nem kívánt terhesség elleni védekezésről számolunk be.

A mindeddig gyakorolt népi eljárások legbrutálisabb, ugyanakkor a leghatékonyabb módszere volt a közép-ausztráliai kőkorszaki szinten élő törzsek primitív sebészeti eljárása. Ennek során a pénisz alsó szakaszán alul lyukat fúrtak a húgycsőbe.[1887] Közösülésnél, ha nem kívánták következményként a terhességet, ezt a szubincisiós nyílást szabadon hagyták, és a sperma rajta keresztül a földre távozott. (Ma ennél korszerűbb, ha műtéti eljárással az ondó- vagy a petevezetéket lekötik.)

Az új-guineai engák inkább önmegtartóztatást végeznek és ritkán közösülnek. J. Bjerre így írt erről: „Egy okos férfi nem érintkezik túlságosan gyakran a feleségével. Nemi érintkezés előtt pedig a markába köp, és nyálával bedörzsöli a hasát, nehogy túl sok »életnedvet« veszítsen el.”[1888]

Polinéziában az erkölcsi ítélet alapállása volt olyan, hogy a védekezésre nem is fordítottak figyelmet. M. Stingl fogalmazta: „A házasságon kívül született gyermekek azonban sem azelőtt, sem napjainkban Polinéziában nem voltak hátrányos helyzetben. És az ilyen »nem szívesen látott« utódok elleni védekezés — az abortusz és a fogamzásgátló szerek Polinéziában egyáltalában nem terjedtek el[…]”[1889]

M. Mead az arapesek szokásairól írva, szintén a férfi önmegtartóztatását említette: „Ameddig a gyermek el nem kezd járni, az apa kötelessége, hogy mellette aludjon, és ne álljon sem az anyával, se másik feleségével nemi kapcsolatban.”[1890] Egyébként Antoni Judit Ausztrália és Óceánia népeiről írta, hogy „Ismert náluk a coitus interruptus.”[1891]

Kiss Imre az arabok védekezésénél hangsúlyozta, hogy „A coitus interruptust — a fogamzásgátlás legősibb módját — Mohamed sem tartotta bűnnek[…]”[1892] Bár ezt, a megszakított közösülést, ágyassal szemben korlátlanul, feleségnél pedig csak az ő beleegyezésével volt szabad eszközölni.

A megszakított közösülés minden lakott kontinensen ismert volt, és évezredek óta alkalmazták. Az európai középkorban a keresztény egyház kíméletlenül ostorozta, mert a megtermékenyítés ellenségét vélte benne. Alkalmazói olyanok „[…]mint azok a földművelők, akik felszántják a földet, de utána a kövekre hintik a magokat.”[1893]

Vig károly 17. századi marosvásárhelyi pörei között 1631-ből származik az, amely a feleség óvintézkedésében a közösüléstől való megtartóztatás ismerhető föl. Így vallott erről a férj: „[…]sokszor nekimentem volna, de az feleségem nem engedte, mindenkor faltul vetett engemet.”[1894] Egy 1640-ből származó pör tanúvallomásában a megszakított közösülés produktuma érzékelhető volt: „[…]láttam, hogy a mely mag el szokott az férfitől menni az lepedőjén[…]” volt Asztalos Mihálynénak.[1895]

1798-ban jelent meg Malthus munkája: „Tanulmány a népesedés törvényeiről.” A túlnépesedés veszélyéről, a háborúk bekövetkezésének törvényszerűségéről írt. Vitatható gondolatai ma is követőkre találnak. Az bizonyos, hogy az ember akár magzat- vagy újszülött-gyilkossággal is igyekszik szabályozni a népesedést. Ennek legártalmatlanabb módja volt a megszakított közösülés.

Tóth István György tanulmányában fölteszi a kérdést: „[…]ismerték-e a magyar parasztok a coitus interruptust?

A kérdés, különösen a francia szakirodalmat sokat foglalkoztatta, jelentősége nemcsak a falusi erkölcsök vizsgálata, de a demográfia számára is nyilvánvaló.

Sok megesett lány vagy asszony vallotta: csak azért engedett csábítójának, mert az biztosította, hogy tőle nem lesz gyereke. Kis Zsuzsanna monori hajadont egy legény sok ajándékkal ámított el, és »azt ígérte elegett, hogy ő tülle gyermek nem lesz, mert ő már sokakkal próbálta.« Ez alkalommal mindenesetre nem volt szerencséje. A húszesztendős Jankó Kata a csallóközi Felsőbáron 1757-ben azt vallotta, hogy egy jobbágy vele »két izben közösködött, s meg is terhessétette, ugy vévén arra rá«, hogy »amidőn néki szabódott, hogy azt véle ne cselekedje, hogy — mondta — ne féllen, mert nem fog mindjárt teherben esni.«”

Hasonlóképpen csalódott egy tizennyolc éves szolgáló is: »engemet ő kegyelme [ti. a gazdája] elcsábított, hogy — úgymond — ő kegyelmétől az előző szolgálónak sem volt gyermeke, nékem se lesz[…] úgy osztán sok beszédére engedtem és tőle teherbe estem.«

Az ilyen szerelmeskedés előtti szavak persze, mint a teherbe esett lányok példái mutatják, általában a férfiak felelőtlen ígérgetései voltak csupán. Az Abauj vármegyei Baktán lakó kisnemes, Nagy János szavai konkrétabbak. Nagy uram 1754-ben teherbe ejtett egy leányt, akinek sok ajándékot igért és azt, hogy »tüle gyermeke nem fog lenni.« Nagy János elismerte a paráznaságot, az apaságot azonban nem: »mi haszna, mi haszna tagadom — mondta — nem viszem el a lelkemen, én bizony szerettem és szeretem is azt a személyt, volt is közöm véle, de nem ugy, hogy gyermeket csináljak nékie.« A pórul járt kisnemes szavai a coitus interruptusra utalhatnak.”[1896]

A feudalizmusban már ismert volt a magyar parasztság körében a „csúszás-mászás, csiszolódás”, azaz a hüvelyen kívül bekövetkezett magömlés tecnikája, a közösülésnek nem, de szeretkezésnek, pettingezésnek mondható szexuális érintkezés kapcsán. Tóth István György az általa vizsgált 18. századi pöranyagban ezeket találta. „[…]Teréz csak olyan szeretkezésbe egyezett bele, amely elkerülte a fogamzás veszélyét. A leány vallomásából világos azonban, hogy nem coitus interruptusról volt szó, a védekezésnél a kezdeményezés csak a férfitól indulhatott ki, hanem — hogy a latin terminusoknál maradjunk — intra femora [combok közötti] technikáról (azaz Teréz szavaival), »az láboimat öszve tettem, azért is szemérmes testemben Palinak szemérmes testinek éppen csak a vége ment vala bé«.”[1897]

Az interruptus és az intra femora kombinációja így történt egy férfi szavai alapján: „[…]»én ugyan okosan éltem véle — noha ugy éltem, mintha feleségem lett volna —, mert belüle kikaptam, megráztam magamét a lába között, mint ama nagy halat«, ti. mint mikor az ikrát kifejik.”[1898]

Az ismert természetes védekezések közé tartozott még a karezza vagy coitus reservatus, azaz a visszatartott magömlés, a coitus obstructus, amikor a magömlés előtt a pénisz tövét ujjal elszorították, a coitus inter mammas, amikor a nő emlői között történt meg a magömlés, az anális érintkezés és a fellatio vagy szájjal való ingerlés.

Tátrai Zsuzsanna írta a nem kívánt terhesség elleni népi védekezésről: „Azt tartották, hogy a szoptatás ideje alatt nem esnek újra teherbe.”[1899]

Az általunk gyűjtött feudalizmus kori büntetőpörökben ezeket találtuk:

A 70/1805. pörben a gazda „[…]biztatván az Leányt, hogy többekkel is lett vólna már illyetény tselekedete, még sem vólt semmi baja.” A 133/1764. pörben az erőszakról így beszélt a lány: „[…]azért nem kiálthattam, mert azt mondotta : hogy nem lesz nékem ö tőlle gyermekem[…]” A 155/1773. pörben „Szemébe mondgya Takács Panna, hogy ötet fel takarta, a maga gattyájátis meg oldotta, es reá fekütt, a Szemérem testítis az ővéhez tette, de belé nem tette.” „[…]Való hogy reá feküttem, de Semit nem tettem neki hanem csak enyelgettem vélle[…]”

A 162/1778. pörben beszélte a kurafi a vak lányról: „[…]azt mondotta ne fellyek tőlle, mert ugy mond az eö Béressek eötet egy egész esztendeig élte, meg sem lett tőlle gyermeke.” A 174/1806. pörben vallotta a leányka a vele szeretkezni kívánó 53 éves juhászról: „[…]azt mondotta, hogy ne féllyek semit sem nem tsinál ő gyermeket, nem jőn most senki ide, tsak jádzani akar velem[…]” A 221/1762. pörben Bang Sára szolgáló vallotta a gazdájáról: „[…]csak amitott, hogy tőlle nem lesz gyermekem, S én azt el hittem, S ugy engedtem eő kegyelmének.”

A 265/1802. pörben beszélte a férfi, hogy védekezésben „[…]ö annak tanult mestere volna.” A 267/1804. pörben a nő vallotta csábítója beszédéről: „[…]ne félyek mert nem lesz gyermekem tudgya ő hozzá ugy hogy nemlesz gyermek ha akarja.” A 270/1807. pörben a nő sógorától szült. Erről így vallott: „[…]midön is ejtzaka a’ Sogorom fekvö hellyemhez jött, ‘s mellém le fekűvén, azon ketsegtetéssel, hogy ö tölle már ugy se lenne gyermek, el tsábitott[…]”

A 339/1796. pörben beszélte az erőszaktevő férfi: „[…]tsak rajta tsiszolottam, s. ereszvén a Természet meg indulását, magam felre rántottam, s úgy ment el tőllem[…] nem is ereszkedtem belé.” A 348/1764. pörben „[…]le döjtötte az földön, s. mezitelenen reá feküdt ă fatensnek Mezitelen testére, de csak dörgölte maga szemérem testével a fatensnek szemérem testét.” „Való dolog, hogy Leányomnak pöndölét fel hajtottam, és énis mezitelen testemmel reá feküttem; de bele nem tehettem hanem a természetet csak a lába köziben bocsájtottam[…]” A 351/1824. pörben vallotta a megerőszakolt lány: „Minden éjtszaka, de kívált most a leg kőzelebb mult vasárnapra viradora ötször tsúszott, mászott rajtam.”

A TERHESSÉG KIFEJEZÉSEI ÉS KÖRÜLÍRÁSAI

Ha a védekezés nem járt szerencsével, vagy szándékosan végeztek gyermeknemzést, bekövetkezett a terhesség. Büntetőpöreinkben és a magyar nyelvterületen általánosan igen változatos a megjelölése, amely bizonyítja, hogy évszázadok alatt mennyi empirikus tudás és tudatlanság párosult, majd csatlakozott hozzá. Ezt a kérdést ebből és nem nyelvészeti szempontból vizsgáljuk meg.

Mi is a terhesség? A nép a szüléssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az a nő, aki gyermeket hozott a világra, „lebetegedett”. Pedig sem a szülés, sem a terhesség nem kórkép, hanem biológiai állapot, ill. foflyamat. A megtermékenyülő petesejt beágyazódik az anyaméh falába, amelyből kialakul a hajszál vérerekben gazdag placenta vagy méhlepény. Ez óvja a fejlődő embriót és szállítja hozzá az anya oxigénben, valamint oldott tápanyagokban gazdag vérét, amelytől növekedik és fejlődik. Egészséges fejlődés során a terhesség középidejében a magzat megmozdul, majd a fogamzástól számított kilenc hónapra megszületik. Ezzel véget ér a terhesség, és az újszülött megkezdi méhen kívüli, önálló életét.

A teherbeejtést és a terhességet igen változatos formában írták körül és fejezték ki. A feudalizmus kori bűnpörökben nem találkozunk az olyan szép és költői kifejezéssel, amelyet a keresztény egyházak ajánlottak, hogy „áldott állapot”, elvétve alkalmazták a viselős kifejezést, de gyakran használták a „fölépítés” kifejezést, amelyet a mai zsargon „fölcsinálásnak” nevez, azaz a nemzés, terhesség bekövetkezését jelöli vele. Schram Ferenc a magyarországi boszorkánypörök földolgozásánál ezt az idézetet írta: a „[…]gyermeket könnyű a férj »formájára építeni«[…]”, ha az nem is tőle való.[1900]

Vig Károly 17. századi marosvásárhelyi pörgyűjteményében ezeket a kifejezéseket találtuk 1630-ból: „[…]ennek előtte való nehezes voltát nem tudom.” „Mostani állapotjában penig néztem eccer, hogy igen teljes.” „Gyanakodtam, hogy nehezes.” „[…]még húsvétban megállott rajta az Szent György hava.” Vagyis a fakadó természethez hasonlítva a havi vérzést, annak elmaradását jelezte. „[…]soha nem tudta, hogy úgy vagyon dolga.” Úgy lenni = teherben lenni.

1631-ből: „[…]ettül a Szalontaítul nehezesedett meg.” „Éliás szolgálóját meghasasította volt.” „Én még az első gyermekemmel nehezes voltam, mikor eccer házunkhoz jött[…]” 1634-ből: „Te leány, nem egyedül vagy te[…]” 1640-ből: „[…]nagy hassal volt Konc Judit, de én nem tudom, mint volt belől.” „Igen nő az hasad és az farod; félek, hogy megdőjt.” „[…]pirongattam, hogy nagy hassal vagyon. Azt mondotta, hogy csak kövérkő[…]” „[…]»Azt mondják, hogy nagy hassal vagy, hasas vagy.”« Meglógatá az hasát, azt mondá: »Vagyon itt!«” „[…]ennek az leánynak az csecse s az fara s az kunnája egyszersmind nő.”[1901]

Az általunk gyűjtött bűnpörökben ezeket olvashatjuk:

1724.

„[…]nagy hassa van.”

1736.

„A’ Fatens Bába lévén[…] tapogatta Kiss Gyurkánénak a’ hasát, s bizonyossan tudgya hogy Viselős vólt.” „[…]terhesnek érzette lenni” magát.

1743.

„[…]nűvén már annakis az hasa.”

1751.

„[…]lészen Gyermeked attúl ă Legénytűl akivel kőződ volt? Úgy teczik, vagyon reménségem.”

1754.

„Az melly Gyermeket ezen második Uradtúl kaptál.”

1755.

„[…]meg estem.”

1757.

„[…]nagy hasad vagyon néked Kata.” „[…]igen vastagnak lenni láttam az elöt Benkő Katát.”

1758.

„Pataki Ferencztül estem terehbe, mert csak akkor nem ehettem S. ihattam utánna úgy ă mint kellett vólna.” „[…]hozzám jött s. vellem közösködvén tölle terélyben estem.” „Leány korában nagyon meg vastagodott Tatár Kata.” (Kriminális abortuszt végeztek rajta, majd ezt követően:) „A’ Csecsei is vastagok vóltak.” „[…]Csőcseitis látta ă Tanu hogy dobor [domború] vólt[…] Csöcseiis dombossak vóltak.”

1761.

„Sánta Judka reám fogta hogy én csináltam fel.”

1762.

„Miképpen történt allapotod” — kérdezte az úriszéken a bíró, a terhes asszonytól. „[…]észre vettem, hogy változik természetem.”

1763.

„[…]eö néki kicsoda épitett nagy hasat?” „Nagy Mihály Béresse építette fel.”

1769.

„Valoé hogy terhes voltál? — Nem való, hanem meg állott rajtam a’ természet[…] és az últa nem volt rajtam[…]” „Pap András Görög építette énnékem azon gyermeket.” „[…]viselöségem.”

1777.

„[…]hol és kitül kaptad a nagy hasat?”

1781.

[…]még is esmérte, hogy terhesedik.” „[…]azt mondotta, hogy fel van akadva[…]”, ti. a havi vérzése elmaradt. „[…]már akkor is dombos volt ă hasad.”

1796.

„[…]lehete félni attol, hogy az Leánynak Nagy hasa lesz.” „[…]terébe is esett.”

1798.

„[…]ötet Teribe ejtette.” „[…]azon két hetek alatt kaphatta Szabó Rúsi a’ kérdésben lévő gyermeket.”

1799.

„[…]viselős volt.” „[…]én soha sem tapasztaltam semmit benne.”

1800.

„[…]a’ szólgálóját is Tavaj fel csinálta.”

1801.

„[…]meg terhessedett.”

1803.

„A’ Csecseit is látván, hogy meg lennének télve, és a’ terhes=asszonyok módjára, a’ Csecseinek szinte meg vólna repedezve.”

1804.

„Vastag vólt é a’ Leány a’ Daganat miatt?” (Daganaton az embriót értették!)

1808.

„[…]nem tudtam bizonyossan, hogy viselös, egy kitsit látzott rajta hogy vastagszík.”

1818.

A teherbeejtő férfi vallotta: „[…]úgy gondoltam, hogy a Leány kővér vólt, mások is úgy hitték azt.” (Arra senki sem gondolt, hogy gyermeket várna.)

1820.

„[…]viselős vagyok.”

1825.

„[…]én vastag sem voltam.”

1827.

„[…]viselős vagyok, mert a’ Hasam nyőlt ‘s kemény vólt: egyébbrűl nem tudtam.” „[…]viselős vagyok.” A megesett lány anyja onnan tudott az esetről, hogy „Látta, hogy vastag vóltam” — beszélte a vádlott.

1828.

„Horváth Istvántól vagyok minden órára való.”

1829.

„[…]a’ sokszori testi Kőzősűlések foganatossak ‘s ő viselős lett.”

1832.

„[…]Baritsa Jánosnét Fel tsináltam volna.”

1838.

„[…]hónap száma felakadt.” (A havi vérzése nem jött meg.)

1842.

„[…]a Bábával megnézetett nem vagyok e vastag?[…] azt mondta; hogy vastag vagyok.”

16. A SZÜLÉS KIFEJEZÉSEI ÉS KÖRÜLÍRÁSAI

Fejezetünkben szintén nem nyelvészeti kérdésként foglalkozunk e témával, csupán a szülés kifejezéseit vesszük sorra, jelezve ennek változatosságát. Arra viszont érdemes fölfigyelni, hogy a közösüléseket leíró kifejezések száma milyen magas volt és milyen gyakran fordultak elő pöranyagunkban, ugyanakkor a kifejezések száma miként csökken a terhesség, majd a szülés esetében. A jelenség magyarázata egyértelmű. Az emberek fantáziáját jobban mozgatta a feudalizmusban is a nemi élet, mint annak következményei.

Kiss Lajos még seregnyi példát talált Hódmezővásárhelyről a terhesség leírására: „Az áldott állapotban levő asszony vastag, szélös, kinek nyő a ház eleje, domborodik, bölcsőre hízik, nem jól varrják a ruháját, kurta elöl valamennyi[…]”[1902] , de a szüléssel kapcsolatban már ő is adós maradt a leírásokkal. Vig Károlynál a 17. századi marosvásárhelyi pörök esetében is alig találtunk példát. 1630-ból ez olvasható: „[…]mikor reád jutott[…]” ti. a szülés. 1640-ből: „[…]bizony lerakom [a terhemet], ha lehet.”[1903]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori pöranyagban a szülésekkel kapcsolatos kifejezéseket és körülírásokat így rendszerezzük:

1757.

„[…]az után pedig vékony vólt.”

1758.

„[…]midön föl költ, látta [a tanú] hogy meg vékonyodott[…] gyermekét el vesztette vólna.” „[…]az után[…]látta ă Tanú hogy el apadott az hasa.”

1761.

„Korbácsos Panna fattyat vetett.”

1775.

„[…]kőrnyül vétetvén ă Gyermek szűlési fájdalmaktúl, és eszre vévén; hogy gyermekezni akarok[…]” „meg szaporodtam” — mondotta a koldusasszony.

1781.

„[…]lám a Zsuzsa Leány micsoda vastag volt, és már most egyszerre Kiüresedett.” „Ki ütöt már rajta, a csunyaság.” Vagyis, a szülést követően bekövetkezett az első menstruációja.

1782.

„Midőn Gyermekeztél.”

1796.

„[…]meg gyerekezvén az sogor aszonya.”

1801.

„[…]kőzőskődőtt vélem; azután pedig le betegedtem.”

1803.

„[…]le betegedni a’ Fatens Kis Házába ment.”

1818.

„[…]a meg terhesedett gyermeket szůlő[…]”

1827.

„[…]titkon meggyerekezvén.” „[…]a’ mikor pedig ellment tőllem a’ Gyerek” (Az asszony rendes időben történt szülést és nem vetélést magyarázott szavaival.) „[…]az Uram[…] Gyermekezett a’ más asszonyától”, (vagyis a férjének másik nőtől lett gyermeke.)

1829.

„[…]búja életének kővetkezésében ismét Gyermeket szűlvén.” „Meggyerekezett.” „[…]aludt vér ment tőlem alul, a’ szemérem Testemből — a’ derekam ‘s hasam fajt ‘s azontúl azt sem tudom milett belőllem.” „[…]mert tsak a’ sok aludt=vértláttam ottan.” „[…]azt érzettem, láttamis hogy Gyerek ment elltőlem.”

1840.

„[…]tőle megterhesedett, meg is gyerekesedett.”

17. A BÁBÁK

A boszorkányokkal, paráznákkal és kurvákkal foglalkozó fejezetben érintettük velük a bábák kapcsolatát. Már a névadás összefüggése is elgondolkodtató. „A boszorkány ótörök eredetű szó, a köznyelvben inkább nőt jelent, de a népi felfogásban férfi és nő egyaránt lehet boszorkány. Sokfelé nevezik bábának vagy vasorrú bábának. A bába szó szláv származék, ahol »öregasszony, boszorkány« jelentése egyaránt megtalálható.”[1904]

Szendrey Ákos így fogalmazott: „A magyar »boszorkány« szó első följegyzése 1551-ből származik. A szó azonban sokkal régibb[…] török eredetű szó a magyarban, eredeti jelentése szerint: »nyomás«, »aki nyom«.”[1905] Egyébként „1565-től van tudomásunk boszorkányperekről[…]”[1906]

R. Várkonyi Ágnes írta: „[…]szinte közhelyszámba megy a megállapítás, hogy a boszorkányok között sok a gyógyító, igen nagy részük a bábák közül került ki.”[1907]

Először a bába személyiségével foglalkozunk úgy, ahogy a szakirodalomban és a boszorkánypörökben leírtak alapján látták és jellemezték őket. A boszorkánysággal vádolt bábák általában idős, 50 és fölötti asszonyok. Jellemző rájuk, hogy túlérzékenyek, gyakran indokolatlanul megsértődnek és bosszút állnak. Bosszújuk többnyire a megrontás valamilyen formája, amelyet pénzzel, élelmiszerrel lehet velük enyhíttetni vagy rendezni.

A Komáromy-féle pörgyűjteményben található egy 1759-ből eredő vaszari példa, amelyben Németh Kata 70 éves özvegyasszony bábát és Horváth János pásztort vádolták. Ebben Szűcs János tanú így jellemezte az asszonyt: „A bábaasszony, hogy tudálékos, rontó, gyógyító légyen, ugyan ezért mindenek tartottak tőle[…] És így kit ő [ti. Horváth J. pásztor], vagy nevezett bábaasszony valami nehezteléstől fenyegettek, csakhamar esett emberi, vagy marhabeli károk.”[1908]

A boszorkánypörökben a magyarlakta területeken a bába szó helyett, de az általa jelzett fogalom helyettesítésére más kifejezéseket is találtunk, méghozzá egymástól távol eső helyeken. 1752-ből, Marosvásárhelyről származik Farkas Borbála pöre. A sértett gyerekágyas asszony férje: Gyöngyösi Márton mint tanú vallotta: „[…]reá kérte volt mostani captiva[1909] Farkasa Borbára [így!], hogy őtet fogadjam öreg asszonynak feleségem mellé[…]”, mikor szült.[1910] Ugyanebben a pörben Forrai Judit vallotta: „[…]egy alkalmatossággal gyermekágyban lévén, ugyanekkor ő volt öreg asszonyom is[…]”[1911] 1766-ban Bereg vármegyében Hetei Pál tanú vallotta:. „[…]Kömlei Márton úr visitatióra kijövén és kérdésben vévén, minemű öreg asszony, vagyis bába legyen helységben[…]” A válasz így hangzott: „[…]vagyon egy boszorkány[…]”[1912]

Ugyancsak az 1752-es, marosvásárhelyi Farkas Borbála-féle pörben Szigeti András tanú a bábát szülének nevezte, pedig nem volt családtagja, csupán nála lakott: „A szüle bús állapotban lévén[…]” — vallotta. Egy másik mondatának részlete: „[…]miképpen vagyon dolgom a szülével.”[1913]

A feudalizmusban az emberi szervezet biológiai, élettani működéséről keveset tudtak. Ez a kevés tudásanyag is néhány kolostorhoz, egyetemhez, tudóshoz, szakkönyvhöz volt kötve, és nem került el vidékre, például egy falusi közösség gyógyító emberéhez. A vidéki bábamesterség tevékenységi köre igen széles volt, amely a bajokozás és elhárítás mágiáján keresztül a természet empirikus megismeréséig sok mindent magában foglalt. Aki az élet keletkezését, a gyermek világra segítését, vagy éppen az angyalcsinálás fortélyait az átlag embernél jobban tudta, mint például a bába, az mindig gyanús volt, hogy nem cimborál-e és különös tudását nem szerezte-e a földön túli rontó erőktől; boszorkányok mestereitől, az ördögtől. Ezért a bába tudását ugyan keresték, többnyire elismerték, de gyakran kétkedéssel vették és az első gyanús jelre rásüthették a boszorkány bélyegét.

R. Várkonyi Ágnes írta: „A laikus gyógyító kiszolgáltatott. Sarokbaszorított, fájdalom és félelem gyötörte emberek indulatainak, a többi orvoslónak, közösségeknek céltáblája[…] Ha nem nyúl a beteghez, bevádolják vagy bántalmazzák. Hasonló sorsra jut, ha orvoslása kudarcot vall.”[1914] Pócs Éva fogalmazta: „Elterjedt nézet, hogy bizonyos alkati, jellembeli fogyatékosságok, deviáns életvitel, valamint bizonyos foglalkozások (bába) predestinálhatnak [előre kijelölnek, szánnak] valakit a boszorkányság vádjára.”[1915]

Tárkány Szücs Ernőt idézzük: „Tevékenységében sokszor mágikus, az egyszerű emberek előtt érthetetlen eljárásokat is alkalmazott, ezért nemegyszer boszorkányképességet tulajdonítottak neki”[1916] — ti. a bábának. Dömötör Tekla bábajellemzése, a boszorkánypörökről szólva: „Igen nagy százalékban szerepelnek a magyar perek vádlottai között a bábák, bár pontos statisztikát még nincs módunk készíteni.”[1917]

Ennek a megállapításnak ellene vall több új kutatás is. Kristóf Ildikó kimutatta, hogy az egyik legnagyobb városunkban, amely egyike azoknak, ahol a legtöbb boszorkánypör zajlott: Debrecenben a 38 vádlott boszorkánynő közül mindössze 3 volt bába és közülük is csak 1 foglalkozott gyógyítással.[1918] A hódmezővásárhelyi 30 boszorkánypörben a vádlottak közül egy sem volt bába.

Átnéztük a két legteljesebb pörgyűjteményt. Azt találtuk, hogy Komáromynál a következő 15 pörben volt értékelhető bábacselekmény: VI, XVII, XVIII, XX, CXV, CXXXIV, CCCXXIII, CCCXXVIII, CCCXL, CCCXLV, CCCL, CCCLXIV, CDXXIII, CDLI és a CDLVIII.

Schram Ferencnél először is le kell vonnunk és figyelembe venni gyakori tévedéseit, elírásait, valamint azt a tényt, hogy a bábákkal együtt emlegeti a javasokat, kuruzslókat, füves asszonyokat és a kor más gyógyítóit. Ennek következtében nála a fogalmak többször összekeverednek. (A legtöbb füves-, kenőasszony, javas stb. ui. nem volt bába.) Így írt: „A vádlottak foglalkozását tekintve nagyon sok a bába, javasasszony köztük; alig-alig van per, amelynek vádlottjáról ne olvasnánk, hogy bába volt, bábának ajánlkozott szülő nőkhöz vagy füveket szedett, gyógyított.”[1919] Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a Komáromy-féle pörgyűjteményben a Schram által hivatkozott Balázsi Erzsébet (151. p.), Villás Ignácné (155. p.), Molnár Jánosné (169. p.), Piroska Andrásné (176. p.), Szenesi Istvánné (285. p.), Szabó Andrásné (94. p.), és Kerekes szüle (93. p.) nem voltak bábák, hanem különböző népi gyógyításokat és magzatelhajtásokat végeztek.

A Schram-féle gyűjteményben az általa említett 1: 133. lapon lévő Szabó Pálné, az 1: 302. lapon említett Mázsásné, vagy pl. a 2: 490. és 498. lapokon lévő gyógyítók sem voltak bábák. De ilyen jellegű és súlyos tévedést is találtunk nála, mint pl. az 1: 206. lapon, a 61. pörben, ahol egy hely meghatározását olvashatjuk: „[…]midőn immár az Bába Sára folyásán asz altal járó keresztuton mennénk[…]” Az egész pörben más, bábára vonatkozó említés nincs is, s az egyértelmű, hogy a Bába Sára folyás (árok, ér vagy patak lehetett) földrajzi helynevet jelenet és nem a pör tárgyalásakor élő személyt!

A Schram pörgyűjteményben a következő 19-ben volt értékelhető bábatevékenység: 24, 32, 47, 151, 158, 193, 206, 266, 277, 328, 334, 349, 422, 469, 473, 474, 475, 476, 503. (Meg kell jegyezni, hogy az említett mindkét pörgyűjteményben még van további, kevés számú olyan pör, amelyben bábát emlegettek ugyan, de ezekben számunkra értékelhető bábacselekményt nem írtak le. Ezek a bábák a pörökben mint vádlottak, tanúk, netán vádlóként nem is szerepeltek.) Ha ezekhez hozzászámítjuk még Reizner Jánosnak az 1728-as szegedi boszorkánypörét, amelyben Kökényné Nagy Anna bába szerepelt, valamint az 1744-ben tárgyalt Dóka Ágnes bába pörét, kiderül, hogy mindösszesen 36 per az a „sok”, amely az általunk átvizsgált ezernél több boszorkánypörből, mint bábák tevékenységét leíró levéltári dokumentum szerepel. (Mi lehet ennek az elletmondásnak az oka? Erre részletesen a bábák boszorkánytevékenységének összefoglalójában adunk magyarázatot.)

Ugyancsak Dömötör Tekla jellemzi a tudásukat: „A bábákat Európa nagy részében különleges tudománnyal felruházottnak tartották, hiszen az emberi élet egyik legrejtélyesebb mozzanatával, a szüléssel állnak kapcsolatban. Alig van azonban ország, ahol a bába boszorkány alakja olyan pregnánsan jelentkezne, mint a magyar nyelvterület egy részében.”[1920] A Reizner János közölte szegedi boszorkánypörben, 1728 júniusában még a vádlott Kökényné Nagy Anna bába is így jellemezte tanult kolléganőjét: a szegedi boszorkányokkal „Nem jár ki a német bábaasszony, de elég babonaságot tud.”[1921]

A tudás megszerzésére és ezáltal a boszorkányok közé fölvételre egymást gyakran kényszerítették a tanulatlan, parasztbábák. A Schram-féle pörgyűjteményben, 1755-ből származó kőröstarcsai büntetőpörben Nagy Annát a boszorkányok közé állásra „[…]az Tarcsai bába kit Jancsónénak hivnak[…]” rákényszerítette. Jancsóné akkor már gyakorlatilag hozzájuk tartozott. Kérdezik Nagy Annát:

„Ezen bubajos mesterségre ki tanított és hol?

Pap Ferenczné maga házánál Jancsónéval edgyütt.”[1922]

A boszorkányságra — amelynek része volt a bábatudományok legalábbis a legfontosabb varázsló része, az „oldás-kötés” — megtanították a belépőt. Kelemen Mihály mint tanú, Jantsó Lászlóné bába 1756-ban zajlott pörében így vallott: „[…]éczaka hóld vi[lá]gán a Tóth István meg hólt Feleségét boszorkányságra úgj tanitotta, hogj seprütt kezében vévén maga elött ugratta[…]”[1923]

Dömötör Tekla a tudomány átadásával kapcsolatban megjegyezte, hogy „Ezen a területen is összekötik a bába, a boszorkány és a prostituált alakját.”[1924]

E negatív kép kialakításához hozzájárult a bába egyénisége is. Ugyanis ezt a mesterséget kevesen űzték, nem volt fölkapott, „átlagszakma”. Akik erre vállalkoztak, a közösségből valamilyen módon kirívó, többnyire deviáns személyiségek voltak, elsősorban kiöregedett kurvák, akik a szexuális élet és a „gyermekezés” sok-sok tulajdonságát megismerték. Erre a pályára határozott modorú, erős akaratú nők, vénlányok, özvegyek, idősek — s a vénasszony különben sem rokonszenves ebben a korban —, magányos nők vállalkoztak, akiket a családjukon kívül nehezen vett be a közösségük; továbbá megesett lányok, 18 és 40 közötti többgyermekes asszonyok.

Tőlünk keletre, elmaradottabb népeknél, mint amilyenek a baskírok is voltak, a bábákat gyakran megbecsülték, az élet világra segítőit látták bennük és nem ellenséget. Torma József írta: „[…]a sokszor szült öregasszonyok köréből kerültek ki. Minden faluban több bábaasszony is volt. Nagy tiszteletnek örvendtek.”[1925]

Arra vonatkozóan, hogy Magyarországon a bábák nemcsak boszorkányok, de kurvák is voltak, és ezek miatt alakult ki különös megítélésük — a boszorkány pedig általában mind kurva —, szintén a boszorkánypörök adnak példákat. A Komáromy-féle pörgyűjteményben Kolozsvárról, 1568-ból származott ez a pörrészlet: „E boszorkány, baszó bestye híres kurva, leány korában is egy boszorkány, baszó híres kurva vala.”[1926] Az 1584-es, szintén kolozsvári pörben Szeles Miklósné ügyében hangzott el: „Neste boszorkány kurva, nám eléggé trombitáltattad immár tehenemet, erezd haza boszorkány kurva.”[1927] Továbbá 1693-ból „boszorkány kurvákat” említenek.[1928] 1723-ból „Hangyás Jánosné ördög is, boszorkány is, kurva is.”[1929] 1724-ből a nőt „boszorkány kurvának mondották három ízben.”[1930] Végül 1727-ből „[…]azon két asszonyok egymásnak kiáltották volna, hogy kurva, boszorkány vagy”; „[…]lélek kurva boszorkány”[1931] vagy. Vagyis a megítélésük tovább bővült az ördög és a lélek-kurva minősítéssel. A Schram-féle pörgyűjteményben szerepel Fődi Istvánné sámsoni bába pöre 1746-ból. Idézet a jegyzőkönyvből: „[…]hallotta az Tanú Fődi Istvántul hogy mondotta az Feleségének: hogy nyilván Kurva és boszorkány.”[1932]

Makkai László fogalmazásában: „[…]néhányszor összekapcsolódik a boszorkányság a kerítéssel és a házasságtöréssel, nyilván abból a meggondolásból, hogy a paráznaságot boszorkány kotyvasztotta bájital idézi elő.”[1933] Szendrey Ákos írta a boszorkányok társadalmi helyzetéről, hogy „Sokan közülük azonban kerítéssel, kurválkodással foglalkoztak, parázna életet éltek.”[1934] Máshol megjegyezte, hogy „Szűcs Sándor feljegyzése szerint a magyar ember szótárában kurva és boszorkány ma is csaknem teljesen azonos fogalmat jelöl.”[1935]

A bábamesterség a 20. sz. közepéig vidéken alig változott. Egy-egy szülésznőt eldugott falvakban, tanyákon a boszorkányság vádja még ekkor is körüllengett, és bizony elképzelhető, hogy kettős világ élhetett bennük. Egyik volt a kornak megfelelő, tanult szülészeti ismeret, másik pedig a működési területükön évszázadok óta gyakorolt empirikus tudás elsajátítása és alkalmazása, amelyben mágikus elemek és népi kuruzslás szépszámmal föllelhető volt.

A bábák már a 18. sz. első felében szakhatósági fénycsóvába kerültek, de ez eleinte egy olajmécses pislákoló világánál is haloványabb volt, és ellenőrzésük nem is mindig az egészség, a testi élet megóvására irányult. 1731-ben a helytartótanács utasította az ország összes bábáját, hogy szükségben, vészhelyzetben a nem-katolikus újszülötteket is kereszteljék meg.[1936] Elképzelhető, hogy például az óhitű görögök vagy a zsidó szülők mennyire megalázó, durva és jogtalan beavatkozásnak érezték ezt. II. József 8059. 1787., akkor liberális rendelete már így intézkedett: „Őfelsége a császár, folyó év junius 19-én kelt, 8587-es számu rendeletében elhatározta, hogy e naptól kezdve ezer arany pénzbüntetés vagy félévi szabadságvesztés terhe alatt egyetlen szülész, borbély vagy bába se merészeljen megkeresztelni egyetlen zsidó gyermeket sem, sem veszély esetén, sem veszély ürügyeként való felhozásával, mivel a gyermekek szüleiké és csak ők rendelkezhetnek afelől, hogy meg akarják-e keresztelni gyermekeiket vagy sem.

E határozat erejével megparancsoljuk a vármegyék tisztjeinek, ugyanakkor mindenkinek tudomására hozzuk a következőket: gondoskodni kell arról, hogy a zsidó asszonyok is megtanulhassák a bábamesterséget, még pedig ugy, hogy az egyetemen vizsgázhassanak. Ekképp a zsidók között is nőni fog a bábák száma.”[1937]

A szegedi városi tanács már 1734-ben elhatározta, hogy „tanult” bábát hozat.[1938] 1788-ban II. József rendelete a sebészeket és a bábákat arra kötelezte, hogy az egyetemen levizsgázzanak.[1939] A tanult és vizsgázott bábákat nevezhetjük szülésznőnek, noha ebben a korban foglalkozásukra általánosan még a bába megjelölést használták, igen gyakran hivatalosan is.

A 18. sz. második felében Magyarországon sorra jelentek meg a bábaképzést szolgáló szakkönyvek. 1766-ban, Debrecenben fordításban jelent meg Weszprémi István: „Bába mesterségre tanító könyv[…]” c. munkája. 1772-ben Dombi Sámuel. „Bába mesterség”, és 1777-ben Steidele János: „Magyar bábamesterség” c. könyve.

A bábák képzettségük alapján elkülönültek. Tátrai Zsuzsanna így fogalmazott erről: „[…]lehetett tanult, valamint ún. cédulás vagy parasztbába. A 19. sz-ban 4 hónaptól 2 évig Bábaképző Intézetben végeztek a tanult bábák. A cédulás 4-6 hetes tanfolyamon vett részt valamelyik megyei kórházban és a körzeti főorvos [physikus] adta a működési engedélyüket. Parasztbába nem tanult, empirikus volt.”[1940] Kiegészítésül írhatjuk, hogy az oklevelet kapott szülésznő többnyire egyetemi tanintézetben tanult, így pl. Semmelweis is oktatott. A Magyar Királyi Egyetem Orvos-Sebész karára a helyi tanácstól vitt „erkölcsi bizonyítvány” alapján lehetett bejutni, és nem kis összeget kellett fizetni, amelyet vagy a küldő hatóság rendezett, vagy a hallgató maga teremtett elő. Ez a képzés 5 hónapot vett igénybe.

A parasztbábák a szülés levezetését és az egyéb bábatevékenységet az idősebb parasztbábáktól lesték el és kontárkodtak. Rendeletileg csak addig maradhattak helyükön, míg tanult szülésznő föl nem váltotta őket. Más kérdés, hogy Mária Terézia, ill. II. József közegészségügyet javító rendelkezéseinek alig volt meg a föltétele, és még egy évszázad múlva is kevés növendék végzett a szülésznő-képzőkben.

Szeremlei így jellemezte Hódmezővásárhely feudalizmus kori bábáit: „A bábák mindenkor elég számmal voltak, de mesterségöket ép úgy, mint a betegségek gyógyítását, csak a hagyomány, a tapasztalás és a józan ész után tanulták. Rendszerint az egyházak felügyelete alatt működtek, melyek őket feleskették, számukat és fizetésüket megszabták s panasz esetén a megyei főorvosnak tettek jelentést, vagy el is tiltották a mesterség folytatásától.”[1941]

A Dél-Alföldön rendszeres képzés Szegeden és csak 1884-ben indult el magyar, ill. német nyelven. Az okleveles és a parasztbába tudásszintje között állt a megyei főorvos vagy a megyei szülésznő által képzett „cédulás, eskütt, hitös vagy jussleveles” bába. Ők gyakran csak 8-10 napos képzésben részesültek és oktatóiktól erről igazolást, azaz cédulát kaptak.

Hódmezővásárhellyel kapcsolatban ismét Szeremleit idézzük: „Voltak »rendes« és »lógó« bábák, ez utóbbiak csak a szülőktől kaptak fizetést. A város tartotta nyilván, hogy mindenik felekezetnek legyen elegendően bábája. A nagy kolera idején [1831-ben] az ő számuk is igen megfogyott, a város tehát közhíresztelés útján a városházához hivatta fel azokat, »akik gondolják, hogy elég alkalmasak a bábaságra«. Ezek közül azután az orvos kiválogatta a megfelelőbbeket. Nemsokára azonban a vármegye rendes bábája jelentette az egyháznál, hogy az ekkép’ előállított »paraszt bábák igen buták s a szülő nőknél és a kisdedeknél sok kárt és veszedelmet művelnek«.”[1942]

Az általunk átvizsgált feudalizmus kori büntető pöranyagban a következő bábatípusok fordultak elő:

1. „Okleveles bába.” Minden esetben ő volt a „vármegye bábája”, említették „német bábának” is. Ő mindig „hiteles Bába” volt (pl. 1816-ban), de „hites bába”-ként, „eskütt bába”-ként és „tanult bába”-ként is említették.

2. „Czédulás bába”. Mivel „tanult” és munkája megkezdése előtt esküt tett, ő is „hiteles”, „hites” és „Eskütt Bába” volt.

3. A „német” és a „zsidó bába” nyilvánvalóan származás szerinti meghatározás volt, de mindenféleképpen a „tanult” csoportba tartozott; ennek megfelelően okleveles, hiteles vagy cédulás bába is lehetett. Innen van, hogy a pörökben ezek a fogalmak gyakran keveredtek és nehéz bennük eligazodni.

4. A „parasztbábát” egyszerűen csak bábának említették, egy helyen „Bábasegédnek”. Nyilvánvaló, hogy a tanult bábának segédkezett. Más kérdés, hogy a parasztbába mellett a betanuló „gyakornok” nő is mindaddig lehetett bábasegéd, amíg munkáját önállóan el nem látta.

A parasztbábák közül való volt a „kenőbába” is, aki rendszeres kenéssel a terhes nőt készítette föl a szülésre; ill. a szült és vetélt asszonyok kenésével igyekezett eredeti testi állapotukat, egészségüket visszaadni. Ezt a föladatot a segédbábák is gyakorolták. Ez a cím, ha kenést végeztek, kuruzsló öregasszonyoknak is kijárt, attól függetlenül, hogy más „bábatevékenységet” nem gyakoroltak. Dr. Seregély György Temesváryra hivatkozva ezt írta: „[…]a parasztbába megfordítja a méhet, elfordítja a méhszájat.”[1943] A továbbiakban így fogalmazott:

„Változatlanul kísértett a parasztbábák kegyetlen, barbár tevékenysége:

»Legveszedelmesebb e téren a bábák söpredéke lehet, akik ugy látszik, mechanikus uton a has forcirozott massálásával iparkodnak elérni az abortust.«”[1944] Szeremlei kritikája is Temesváryt erősíti: „[…]a kisdedek ápolása helytelen és rossz volt, mert a halottaknak több mint fele része közülük került ki.”[1945]

A vizsgált terület földrajzi középpontjában álló legnagyobb mezőváros: Hód-Mező-Vásárhely bábaellátását hézagosan ugyan, de sikerült hiteles levéltári dokumentumok alapján föltárni. Ezeket — ahol külön nem jeleztük — az átnézett szexuális bűnpörök csatolt orvosi, szülésznői jelentéseiből, látleleteiből nyertük, ill. hivatalos összeírásokból és a hirdetőkönyvekből.

1736-ban Ábrahám Erzsébet neve szerepelt. Schram Ferenc boszorkánypör gyűjteményében, a 90. pörben (1: 262-265.) nem vádlottként, tehát nem boszorkány szerepben találkoztunk „Sós Bába Aszony” nevével (263.). Valószínűsíthető dátum: 1740 lehet. (A pör ui. év nélkül volt közölve.) 1756-ban Budai Anna, Szűcsné és Czombos bábák voltak szolgálatban. 1762-ben Takács Andrásné Karsay Anna. 1765(?)–1780 között Korsós Ferenczné, Varga Jánosné Kovács Erzsébet és Sugárné működtek. 1769-ben Fejér Mátyásné Asztalos Ilona és Banga Gergelyné Dio Szegi Éva hites bábák éltek itt.

Az 1784-es összeírás szerint[1946] Vásárhelyen dolgozott: „Eleonora Schumajerin, Szenti Catharina” mindszenti illetőségű, továbbá „Berky Elisabeth, Komlossy Elisabeth, Paksi Anna, Simon Elisabeth, Varga Catharina, Korsos Helena, Sóós Elisabeth”, azaz 9 fő. Ugyanakkor Szentesen 7, Csongrádon 2, Mindszenten 2, Szegváron 2, míg Horgoson, Algyőn, Tápén és Kisteleken 1-1 fő. (Ők valamennyien számon tartott, tehát valamilyen vizsgát tett szakemberek voltak. Mellettük dolgozhattak még ismeretlen, számon nem tartott parasztbábák is.)

Vásárhelyen 1796-ban Lukáts Jánosné dolgozott. 1801-ben Baumgartner Éva. 1802-ben Toth Jútka és Baza Ersok. (Utóbbi a város „Eskütt Bábája”.) 1809-ben így hirdettek: „A Tekint[e]tes N[eme]s V[árme]gye tanúlt újj Bába Asszonya már meg érkezett és lakik az Ispotály Házba a Görög Templom mellett, amelly Házak[na]k szüksége lészen reá, ottan keressék.”[1947] 1818-ban Spiegelsperger Antonia, a „Vármegye Bábája”. Szentesen volt a székhelye, de Vásárhelyt is ellátta. 1822-ben Csiki Péterné. 1829-ben Lebenstain Borbála szintén a vármegye bábája volt. (A német nevek jelzik, hogy őket „német bábának” is nevezték.) Szeremlei azt írta, hogy „[…]a vármegye rendeléséből a város 19 bábának 6-6 f[o]r[in]t fizetést adott s ezenkívűl minden szüléstől 1 f[o]r[in]t 30 kr[ajcár]t határozott.”[1948]

1834-ből két hirdetés jelzi tanult bába érkezését Vásárhelyre. Az első: „Fisser Rozália hites Bába, aki a’ szülö asszonyok közül szorgalmatos fáradozásait, ‘s közölhetö segitségét ajánlja, lakik a’ Loger Kis uttzában Motsári Mihály Házafelében Varga Sámuel házával általellenben.”[1949] A második: „Csasznek Therezia hites Bába lakik Tab[ánban]: N[eme]s Lázár Jósefnénál Olasz Mihály szomszédságában — szorgalmatos s minden ki telhető fáradozásait, minden Gyermek ágyas Aszszony kőrűl ajánlja –”[1950]

1842-ben Vörös (máshol Veres) Mihályné volt a vármegye bábája és őt „német Bábá”-nak említették. Segédje volt Kotzka Boris. Mellettük szolgált egy „Bába” is, akit „öreg paraszt asszony bábá”-nak írtak. (Ekkor már rangot jelentett a vármegye bábájának lenni, jelzi ezt népes segítsége, „udvartartása” is.) Vásárhelyen ekkor már volt egy „Zsidó Bába” is. (Ez a helyi zsidócsaládok szaporodását jelentette.) Rajtuk kívül itt működött még „Halászné Bába”, aki „[…]a’ Kenő asszony” volt, vagyis, kenő-bábaasszony.

A szentesi születésű, református Dobosÿ Mihályné oklevele a „Pesti K[irályi] Egyetem”-től 1837-ből kelteződött. „Megyei Bába” volt 1846-tól és „évente 112 f. pp. kap.” Adler Ignátz kerületi főorvos 1849. dec. 31-én jelentette, hogy Dobosyné 4 éve él Vásárhelyen.[1951]

A bábatevékenység szinte „megfoghatatlan”. Mai szemlélettel nézve, mindent végeztek, ami nem rájuk tartozott, és amelyet nem kellett volna egy egészségügyi dolgozónak csinálnia! Tárkány Szücs Ernő szerint, ezek voltak a bába föladatai: keresztelési tevékenység, névadás, mágikus tevékenység, szülés levezetése, megelőző terhes tanácsadás, az anya ápolása, a gyermekágyas gondozása, megbetegedés esetén betegellátás és gondozás, gyógyítás, a keresztelő előkészítése, az anya elkísérése az avatásra.[1952] (Megjegyezzük, hogy a „gondozás” akkor még nem azt jelentette mint ma, hogy betegségtől, állapottól függetlenül, folyamatosan egészségügyi „nyomon követést”, indokolt esetben tevékeny beavatkozást végeztek.)

Deáky Zita kéziratban levő dolgozataiban így részletezte a bábák tevékenységét: „[…]jelzésszerűen vegyük számba azokat a tevékenységeket és a közösség által elvárt, esetleg kikényszerített feladatokat, amelyek koronként és tájegységenként változóan ugyan, de általánosítható az egész magyar nyelvterületre: terhesgondozás, szülési, gyermekágyi, csecsemőgondozási munkák, orvos szakértői vizsgálatok, himlőoltás, járványszemlék, halottkémi szolgálat, halottmosás, dajkavizsgálat, kenés, piócázás, érvágás, csecsemő csonkítása, esetleg megölése, füllyukasztás, zsidó gyermekek körülmetélése, jóslás, gyógyítás, óvszerek készítése, magzatelhajtás, szexuális és egyéb nemiséggel kapcsolatos problémákban tanácsadás, keresztelői ünnepek előkészítése, levezetése, avatás és megesett lányok fölkontyolása stb.” Megjegyezte még, hogy a tanult bábák szemlélete sem változott meg gyökeresen, hiszen amikor a tanfolyam végén visszatértek eredeti környezetükbe „[…]továbbra is füstöltek agot [?] főztek és váltott gyermeket cseréltek, ólmot öntöttek és szorgalmasan készítették a szenes vizet stb.” Többnyire az történt a tanult bábával is, hogy „[…]egy idő után engedve a nyomásnak és a nyomornak, munkáját a kuruzslóbábák szintjére szorította vissza.”[1953]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben, a gyűjteményünkben szereplő, ill. oda föl nem vett pörök alapján, így összegezhetjük a bába tevékenységét a Dél-Alföldön:

I. Terhesgondozás

1. Megállapítja a terhességet. (Nem kriminális ügy során!)

2. Javaslatokkal, gyógyszerrel segíti a kívánt teherbeesést.

3. A terhesség alatti rendellenességekkel hozzáforduló kismamákat segíti.

4. Gyógyítja, gondozza, keni a terheseket és a vajúdókat.

Kapros Márta írta: „A bábák tevékenységét mindenkor felkészültségük határozta meg, azonban bizonyos fokig alkalmazkodniuk kellett a páciensek elvárásaihoz is. Például általában igényelték, hogy a szülésznő kenegesse a vajúdó keresztcsontját, hátát.”[1954]

A 402/1842. pörben a 18 éves terhes lány ezt vallotta: „[…]haza jöttem a’ városra elmentem a’ német Bábához az akkoris aztmondta: hogy nem vagyok vastag. Én nem tudtam magam az vagyok e nem e mert sohasempróbáltam az ílly állaptott[…]” A 383/1804. pörben „[…]Toth Jútka Bába is, mivel az engem négyszer meg kenvén[…]” — vallotta a pörbefogott.

II. Szülés levezetése

1. A bába aktívan segít a szülésnél az anyának a gyermek világra hozatalában.

Torma József baskíriai tapasztalatairól többek között ezeket fogalmazta: „A bábaasszony beigazította a magzatot a szülőjáratokba[…] végső esetben kézzel húzta ki a bábaasszony a gyermeket.”[1955]

A 374/1780. pörben szülésnél világra segítésről tájékozódhatunk. A vásárhelyi Horváthnénak 10 gyermeke született. Bábái: Korsós Ferenczné, Varga Jánosné és Sugárné voltak. A gyermekek sorra meghaltak. Vargáné kilenc esetben volt a szülésnél — olykor másik bábával együtt — és az úriszéken így vallott: „[…]egymás után öt gyermeke halva Született, kik közzül kettőnek a feje öszve volt törve. A hetedik elevenen Született, de hasáról és lábárol darabonként Szakadozott le a böröcske[…]” A pör nem tisztázta, így nyitva maradtak ezek a kérdések: az anya előzőleg csinált-e magával valamit, hogy a gyermekei elhaltak, vagy fejük összetörése és a bőr lefoszlása a szülés közben foganatosított durva bábatevékenység következménye volt-e?

Az bizonyos, hogy a kor bábafölkészültsége az utóbbi föltételezést is erősítheti, példa erre az itt következő pörrészlet, amely nem szerepel a büntetőpör-gyűjteményünkben.[1956] A szüléslevezetésnél a bába elképesztő ügyetlensége, fölkészületlensége és barbarizmusa következtében mind az anya, mind a gyermek szörnyű kínok között elpusztult. A pör leírása „Joannes Carolus Szekér Phÿsicus”, vagyis a megyei főorvos latin nyelvű tényközlésével, 1805. április 30-i keltezéssel kezdődött. A vallatás viszont az 1804. évben folyt le:

„Anno 1804. Die 3^a Mensis 7^bris in Oppido Szentes Sequens

Benevolum Examen peractum est:[1957]

Mi neved, hová valo;

hány esztendős, és

mitsoda sorsu személly vagy?

Nagy Anna a nevem, Kécskei születés és most Szentessi lakos

Virágos Kis Istvánnak Felesége

54. esztendös Reformata vagyok.

A Bábaságot hol tanultad, és mi

olta gyakorlod meg vagy ě itten

Doctor Urak által examinálva,[1958]

és fel esküttél e’?

Rittberg nevezetü Bánátusi

Helységben kezdettem a’ Bábaságot gyakorolni és már 12. esztendeje hogy azt folytatom, még Examenen

nem voltam és felsem eskűdtem.

Ha nem vagy examinálva, és fel

sem eskűdtél, hogy merted

Cziránénál a’ Bábaságot magadra

vállalni?

Mivel én utánnam Czira Asztalos

két Cselédet küldött, hogy mennék

vajlodo [vajúdó] feleségéhez és a’

mult esztendöben Doctor Úr elött

lévén Szentesenn, nékem azt

mondotta a’ Birák[na]k recomendatioja után, hogy tsak jol

visellyem magamat, és iparkodgyak

a’ Bábaságot jol meg tanulni, majd

el fog jőnni, és engemet meg fog –

examinálni, erre nézve bátorkodtam

el menni Szüléshez közelgetö

Czira Asztalosnéhoz.

Midönn Cziránéhoz mentel

mitsoda állapotban találtad eötet,

és annak méhében lévö Gyermekét?

Minek utánna éj fél utánn Cziránéhoz hivattattam volna, hozzája menvén már akkor Gőrbéné

nevezetü eskütt Bábát ott találtam,

ki is engem igy szóllitott meg: Fiam itt baj van, mert a Gyermeknek a’ keze már kint

van; és az Aszony öszve vagyon dagadva; mellyre én mindgyárt kérdeztem ott jelen lévö Szijjárto

Istvánnét, ha adtak e’ hirt a N[eme]s V[ár]megye Bábájának

ki is azt felelvén, hogy ottan sem

lo, se kocsi nem lévén ezen nagy

essös és sáros idöben talán olly

mesziröl el se jöne gyalog, igy

azutánn magam Görbénével egyet

értvén a betegnek számára vizet

melegitteni parantsoltam, es abban ruhákat mártogatván a betegnek hasát körül raktam, ezek utánn Görbénével együtt az anya-méhböl már kint lógo kezet több izben visza tettük, de én ugy vettem eszre, hogy már akkor a’kisdednek kezetskéje el volt

törve –

Ad hanc circumstantiam constituta Görbeiana Examinata Oppidana Obstetrix cum Anna Nagy constantata et cui nunc nominata Anna Nagy sequentia ad oculos discit:[1959] Ne tagadgya kend! mert mikor én Cziránehoz érkeztem, már akkor a’ kisdednek el volt a’ keze törve. Helena Szabo autem hoc affirmante:[1960] nem igaz biz’ az; mert még akkor el nem volt törve, hanem azután tőrhetett el, midönn kóz akarattal több izben az Annya méhébe bé tettűk volna.

A Gyermek[ne]k a’ kezét

ki vágta el?

Én magam vágtam el ott a’ Háznál költsön kért egy bitskával Gőrbéné jelenlétében, és az Betegnek ágyába tettem, a’ honnan történetből az ágy alá esett.

Ezek utánn mi tévö voltál a

Beteggel, minek utánna a’

kisded kezetskéjét el vágtad volna?

Probálgattuk elvenni Görbénével egyűtt a’ Gyermeket a’ vajlodo Aszonytol, de arra nem mehetvén, a’ N[eme]s Vármegye Bábájáért el küldöttünk, a’ ki tsak ugyan el is vette a’ Betegtül a’ Gyermeket, de már akkor meg volt halva a’ Gyermek és uttánna valami fel nappal az Aszony is meg halálozott.

Anno et Die eadem, quibus in Transverso: Szentesseinsis Oppidana Obstetrix Görbeiana nominata sequentib[us] examinata extirit:[1961]

Hallod e’ Görbéné minek utánna

Te elsöbben hivattattál volna

vajlódo Cziránéhoz, és látván,

hogy a Betegnek szülő allapottya

veszedelmes légyen, ‘s tudván,

hogy vagyon a’ Varosban magadnál

tudóssabb N[eme]s Vármegye Bábája,

miért nem mentél, vagy küldtél

utánna, ha magad nem tudtál a’

Betegen segiteni?

Én eleget parantsoltam az Atyafiak[na]k a’ Háznál, de tsak az[t] felelgették; hogy kocsijok ‘s lovok nem lévén talán gyalog el sem jönne a’ Vármegye Bábája, ‘s igy tsak által engedtem Nagy Anna kezére.

Sig: Szentes ut supra[…]”[1962]

A tanulságos pör aláírásokkal, latin nyelvű záradékkal és a két ügyetlen, kétszeres gyilkos bába mindössze egy havi börtönbüntetésével zárult. Arra vonatkozóan, hogy ez az egy szentesi eset nem kirívó kor- és kórtörténet, hanem az általunk vizsgált dél-alföldi területen mindennapos jelenség volt, álljon itt Szeremlei Császár Sámuel néhány idevonatkozó mondata. A hódmezővásárhelyi bábák közül az „Egyik például leszakította a kisded feje bőrét s azt tűvel és cérnával nagy kínzások közt varrta vissza. Mire a város még egyszer megvizsgáltatta az új bábák tudományát. Később a bábák, mesterségük kitanulása végett, a megyei orvoshoz eljárni köteleztettek.”[1963]

Kapros Mártát idézzük: „Egyes vidékeken úgy tartották, nem jó mechanikus beavatkozásokkal siettetni a szülést, »hagyni kell, hogy magától kijöjjön a gyerek«. Másutt a bába kézzel igyekezett tágítani a méhszájat. A kitolás megindításához sokan szükségesnek tartották, hogy a nő hasát masszírozza, nyomkodja jó erősen, ettől a gyerek lejjebb megy, sőt, ha nem jól feküdnék, megfordul.”[1964]

III. A megszületett gyermek ellátása

1. Köldökét elvágta és elkötötte. (Nagyobb csonkot hagytak a későbbi mágiához.)

2. Megfürdette.

3. Pólyába helyezte.

Kapros Márta fogalmazta: „Amikor a gyermek világra jött, a bába elvágta a köldökzsinórt ollóval; múlt századi [19. sz.] leírások kést, sarlót, fejszét is említenek. Korábban szokás volt, hogy bőven lefolyattak a köldökzsinórból, ennek tisztító, betegségmegelőző szerepet tulajdonítottak.[1965] A köldök elkötésére kenderfonalat, pamutszalagot használtak. A bába az újszülöttet betakarta valami vászonfélébe, a barkóknál például édesanyja szoknyájába, s előbb az asszony ellátásához fogott.”[1966] Ezt követően: „[…]fateknőbe öntött langyos vízben alaposan letisztogatták a gyermeket, igyekezvén eltávolítani róla a magzatmázt (pogánybőr). Szappant nem használtak, mondván, hogy árt a szemnek. Több helyen fürdetés után valamilyen zsiradékkal kenték be az apróság testét[…] kezét, lábát külön rongydarabokkal rögzítve, belecsavarták egy pelenkául szolgáló vászonba, majd hosszú textilcsík segítségével jó szorosan végigpólyázták.”[1967]

Filep Antalnak a 19. századi, szentesi református egyháznál fönnmaradt idevonatkozó szövegközléséből részletet idézünk: „Megszületvénn a kisded egy kis ruhátskába bé takarva félretette a Bába — itt sirdogált még az anya körül dolgát végezte. Az anyát felfektetvén mikor, már a gyermek a fázás miatt szinte meg kékült meleg ferdőbe tette, meg mosogatta és az utánn megtörölvén vajjal meg kente, hogy a mint szokták mondani, a Pogány bőre könnyebben le mennyen[…] a gyermeknek a fázás miatt az álla is vaczogott, akkor bé pólálta kezeit lábait faslival[…] Hanyatt fektette, az anya lábához tette és így kellett neki 6-10 oráig lenni.”[1968]

Végezetül Kiss Lajos hódmezővásárhelyi gyűjtéséből idézünk: „Mikor az asszony letette a terhét, a bábaaszony a gyermek köldökét pertlivel elköti bokorra, azután elvágja[…] Az anyát a bába megmossa[…] rozslevélről (Secale cornutum) itatják az anyát[…]”[1969]

A 382/1803. pörből megtudjuk, hogy az anya szülését követő 8. napon egy késsel elvágta kislánya nyakát, pedig „[…]egész[s]éges lett légyen, és azt a’ Bába asszony is jó Karban hagyta légyen[…]”

IV. A megszült anya ellátása

1. A méhlepény eltávolítása és vizsgálata.

2. A gátseb ellátása: vérzéscsillapítás és borogatás.

3. Az anya „föltisztázása” a szülőhelyről.

4. Az anya tiszta ágyba fektetése.

5. Az anyának a bába adja föl a gyermekét az első szoptatásra.

6. A szülést követő rendezkedés, tisztogatás; a lakás helyreállításának irányítása is föladata volt.

7. A bába rendszeresen mosott az anyára és az újszülöttre; az anya helyett a csecsemő szükséges fürösztését is ő végezte.

Torma József gyűjtése szerint Baskíriában „Szülés után meleg vízzel lefürdették az anyát és az újszülöttet.”[1970] Markos Gyöngyi fogalmazta a makói születés hagyományait vizsgáló tanulmányában: „Az újszülött világrajötte után a bába 7-8 napig járt a gyermekágyashoz az anyát rendbetenni, figyelni rá, a gyermeket pedig fürdetni.”[1971]

Kapros Márta írta: „A placenta[…] eltávolítását segítendő, mindenütt szűk nyakú üvegekbe fújattak jó erősen az asszonnyal. másrészt hőhatáson alapuló eljárásokhoz[…] folyamodtak[…]

Megoszlottak a vélemények arra nézve, hogy szülés után meg kell-e fürdetni az asszonyt, avagy ezt jobb későbbre halasztani. Mindenütt fontosnak tartották viszont, hogy a bába megkenje, masszírozással »helyre tegye a méhét«. Hogy ne maradjon nagy hasa, vászonnal jó szorosan bepólyázták a nőt deréktól lefelé. Ismertek voltak e célból a hasra különböző borogatások is. Szintén borogatásokkal gyógyították a szeméremtestét.”[1972] Továbbá megjegyezte még, hogy „Az anya és az újszülött egészségügyi gondozása a bába kötelessége volt. Naponta felkereste a házat, ellátta a csecsemőt, megmosdatta, megkente az asszonyt, tanácsokkal látta el.”[1973]

A 373/1775. pörben a koldusasszony a puszta ég alatt, segítség nélkül szült dél körül. Gyermeke elpusztult, a „[…]Bába tsak Uzsonna tájba jőtt ki, ă ki az után el vette alóllam[…]” ti. a halott csecsemőt. A 404/1756. pörben Budai Anna bába beszélte, hogy „[…]ismét jókor oda ment fereszteni[…]”, de akkorra a szülei már megölték az újszülöttet. Ugyancsak a 404/1756. pörből megtudjuk, hogy „[…]Czombos Bába azt mondotta: tudtam bizony azt, hogy meg hal, mert a ruhából Soha ki nem moshattam s. v. a ganéját[…]”

V. Gyógyítás

1. A bába tanácsokkal, főzetekkel, gyógyszerekkel segíti a betegeket, különösen a nőket és a gyermekeket.

2. Kisebb beavatkozásokat elvégez, ezek között fő helyen áll a „megkenés”, amelyet elsősorban meddőknél, terheseknél, vajúdóknál, szült anyáknál végez. (A terhesek kenése mindig gyanús, mert ezt a műveletet gyakran a magzat fejének méhen belüli összetörése, a foetus elpusztítása miatt végezték.)

3. A bába a nemi potenciát fokozza, a nemi életet segíti.

A témakörrel részletesen a korabeli boszorkánypörökben lehet találkozni. A bába gyógyító tevékenysége általában elismert vagy eltűrt. Gyakran végez kuruzslást, amiért pörbe került. Ezen keresztül más vétkei is előkerülnek és hamarosan boszorkánysággal vádolhatják. Mint korábban láttuk, egyes bábák — főleg a tanulatlan parasztbábák — ritkábban vezettek szülést, őket és a bábasegédeket elsősorban kenőasszonyokként, kenőbábákként alkalmazták. (Pl. a 383/1804. pörben.)

VI. A bábák diagnosztizálása és szakértői vizsgálataik

1. A hozzáforduló szenvedők baját igyekszik megállapítani.

2. Bűnpör lefolytatásakor bizonyító eljárásként megvizsgálja:

a/ a nő szüzességét,

b/ a nő terhességét, a terhesség időtartamát,

c/ a vetélés és szülés körülményeit: a mellekben keletkezett tejről, a hasfal rugalmasságából és a külső nemi szervek, ill. a gát állapotából, valamint a lochia folyásából ítélte meg.

d/ prostituáltak esetében azt vizsgálta, hogy van-e nemi betegségük?

e/ Halottkémlést végezve, igyekszik a halál okát és körülményeit megállapítani. (Ez a tevékenysége szinte csak a megölt újszülöttekre és az elvetélt embriókra terjedt ki.)

Különös, hogy ennek a témakörnek szinte nincs hazai szakirodalma, ugyanakkor az alább ismertetett, változatos példák tömege jelzi a vonatkozó bábatevékenység sokrétűségét.

Szüzességi vizsgálatok erőszaktétel után

A 325/1762. pörben a 10 éves kislányt megerőszakolta egy cigány. Ezután a bírák a városházán megvizsgáltatták. „[…]szemeivel latta és tapasztalta : hogy ezen Kis leanyka szűzessegebén még rontatott[…]” A 333/1778. pörben „Tott Kata Bába” a megrontott kislány vizsgálatánál megállapította, hogy „[…]az alsojan lévö pecseteket igazi férfi magnak allitotta lenni[…]” Ugyanakkor a hymen épségéről nem nyilatkozott!

A 344/1824. pörben a 14 éves kislányt megerőszakolták, „[…]ă mint az ide[…] mellékelt examinatus Bábának attestatuma bizonyittya[…]” A 350/1816. pörből megtudtuk, hogy a nagybácsi megerőszakolta az unokahúgát, aki ezt a bírák előtt tagadta. „No látod már az Bába meg tekéntett és pedig az N[eme]s Vármegyének hiteles Bábája, ki azt vallya és bizonyittya, hogy nem vagy Szűz¸”

Terhességi vizsgálatok

Az általunk átnézett pörök nagyobb részében a terhesség megállapítására akkor került sor, ha erőszaktétel következményeként várható volt, vagy ha rájöttek a titkolt viszonyra. Ezek tehát kriminális ügyekben végzett terhességi vizsgálatok voltak.

A 351/1824. pörben az apa megerőszakolta a lányát. Szentes város bírái megkeresték Spigersperger Antóniát, a vármegye hites bábáját, hogy állapítsa meg: terhes-e a lány, vagy sem? „A’ Kérdéses Leányt meg vizsgálván azt terhetlennek találtam[…]” — írta a bába.

A 367/1736. pörben Ábrahám Erzsébet tanúként vallotta: „A’ Fatens Bába lévén a’ Deutrumban Specificalt Kiss Gyurkáné Kerti Vargánéval oda hivatta[…és] tapogatta Kiss Gyurkánénak a’ hasát, s- bizonyossan tudgya hogy Viselős volt[…]” A 370/1758. pörben „Szücs Bába Asszony” az anyja kérésére megvizsgálta a lányt, „[…]ha Terhes ě az ö Leánya vagy Sem? ă Bába azt mondotta : hogy 4. holnapi Terhe vagyon.”

A 383/1804. pörben a sógorától megesett lányt többen is vizsgálgatták és ellentétes megállapítások születtek. A lány előbb a sógorával tapogattatta meg magát, hogy terhesnek érzi-e, de a sógora szerint nem volt. „[…]ezt erösitette Toth Jútka Bába is, mivel az engem négyszer meg kenvén, mindenkor azt mondotta, hogy az tsak kötés volna[…]” Ezután egy másik bába is megvizsgálta: „[…]a’ Bába asszony is más felőll a’ Kamarában fekűvő leányt meg nézegetvén, ez is azt felelte kérdezöskődésemre, hogy ő azon leánynál gyermeket érzett vólna.”

A 402/1842. pörben szintén terhességi vizsgálatok sorozatával találkozunk. Nem véletlen, hiszen a korra jellemző tipikus szakértői bizonytalansággal, az ismeretek hiányosságával szembesülhetünk. A magzatvesztő lányhoz gyanúból a terhessége alatt küldtek „[…]egy öreges paraszt asszony bábát, hogy nézzen meg[…] és aztmondta hogy vastag vagyok[…]” Még azon a napon kérette hozzám „[…]a’ néném, a’ német Bábát veres mihálynét hogy nézzen meg, igaz e hogy terhes vagyok? az meg nézett, és aztmondta hogy nem vagyok vastag[…] még aznap elhivatta oda eza’ német Bába, de kivel nemtudom, Kotzka Borist, a’ ki neki segédje volt, azis aztvallotta, hogy nem vagyok vastag. — mikor azok elmentek, odajött a Zsidó Bába[…], de az nem avatkozott a’ dologba.” A német bába, aki a vármegye bábája volt, 3 hét múlva újra megvizsgálta: „[…]akkor csak megtapintott, ‘s aztmondta: elmehetz fijam, nincs semmi bajod[…]”, ti. nem terhes.

A kriminális vetélés és szülés vizsgálatai

Vetélésvizsgálatra példánk a 394/1825. pör, amelyben többek között ezt kérdezték: „Ez elött 2. Esztendövel midön vér folyásba voltal a’ V[árme]gye Bábája meg visgált ‘s úgy talalta hogy 3. holnapos gyermeked ment el tőlled[…]”

A szülések megállapítása elsősorban gyermekvesztési pörökben volt általános. A 371/1769. pörben a szült nőt, aki gyermekét megölte „Két hites Bábák által ugy mint Asztalos Ilona, Fejér Mátyásné, és Dio Szegi Eva Banga Gergelyné által visitáltatván, azok Szemébe azt vallyák: hogy ö valosággal gyereket szűlt[…]” (Részletes leírásban számoltak be a fizikális vizsgálat eredményéről.) A 372/1770. pörben a lányt két bába is megvizsgálta. A talált fizikai jelekről szintén hosszú leírást adtak.

A 379/1782. pörben a lány vallatója mondotta: „[…]a horgosi Bába Szemedbe mondgya, hogy Terhes voltál[…]” A bába vizsgálta a lányt. A 383/1804. pörben a lány teherbe esett a sógorától. A megszült gyermekét megölte. Amikor erre fény derült, Verner András megyei seborvos és „Baza Ersok Vásárhely várossának Eskütt Bábája” megvizsgálták és látleletükben leírták a szülés észlelésének jeleit.

A 384/1804. pörben vallotta a csecsemőgyilkos lány anyja, hogy „[…]Chyrurgus Ur, és Bába előtt is azon okbúl tagattam a szülést, hogy szégyenlettem.” A 387/1817. pörben a magzatgyilkos lányról beszélte a vallató uradalmi fiskális: „Az Bába beszédgyéből az kőrnyűlállások azt mutattyák, hogy már néked tőbb gyermeked-is volt[…]”

A 388/1818. pörben a vármegye bábája: Spiegelsperger Antónia és Sas József kirurgus megvizsgálták a 15 éves lányt, aki a mostoha bátyjától gyermeket szült és hagyta, hogy a tanyaudvaron megegyék a kutyák. A „N[eme]s Vár megye Bábája, és Város Chyrurgusa híteles bizonyításából világos hogy gyermeked lett, és hogy már az érett gyerek vólt[…]” A 389/1819. pörben Erdélyi Antónia megvizsgálta Sajtos Sárát és erről igazolást adott, miszerint „[…]olly jeleket találtam testén, mellyek azt mutatták hogy nem most gyermekezett elöszőr[…]”

A 392/1825. pörben a vallatási jegyzőkönyvben mondják a vetélt leánynak: „Tsak vald meg hova sikkasztottad magzatodat, mert annyi Bizonyós hogy szűltél, azt a’ Bábais meg Bizonyíttya?” A 393/1825. pörben a vásárhelyi komisszár írta, hogy a szült lányhoz „[…]magammal el hidtam a’ Tekintetes Nemes Vármegyének Hites Bábáját, és a’ Léánt még az Háznál az Bába meg is visgálta, kinek is Gyermek szúlését az mejjiröl megis ösmerte[…]”

A 396/1827. pörben „[…]gyanura Martso István Paraszt gazdának leányát a’ N[eme]s Vármegye Bábája által meg visgáltattam akki is a’ leányt ugy találta hogy a leány gyermek szűlés utánn fekszik[…]” A 397/1827. pörben Fejes Pál leányát „[…]Doctor Urnak távol létébe[n], két examinatus Bábák által meg visitáltatván a’ nevezett Leányt ugy találták, hogy ö néki ez előtt kevés idővel gyermeke született[…]”

A 399/1828. pörben a sámsoni bírák Magonyi Őrzsi 17 éves leányt „[…]nagyobb Bizon ságára az hej béli bábákal meg nézetűnk és valo ságos nak va[ll]ják mert mind a tsőtséből téj győn mind egyébb álapotya mutatya hogy Gyermek volt benne[…]” A 400/1829. pörben a gyanússá vált nőt „[…]a’ Bába Aszony meg vizsgálván, azonnal látta, ‘s tapasztalta, hogy gyermeket szültt[…]”

A 402/1842. pörben, miután a nő megszülte és a kád alá vetette gyermekét, visszament a cselédszobába, majd szolgálótársát kérte, hogy „[…]eredj Zuzsi[,] Bábáért, a’ Kenő asszonyért[…] ugy hívják Halászné[…]”, aki így diagnosztizálta: „[…]nincs ennek semmi baja, talán roszúl van[…]” Majd „[…]jött veres Mihályné[…] megnézte a’mellyemet, mondta, neked gyereked lett[…]” — most végre úgy látta a nőt, amint volt.

Prostituáltaknál nemi betegséget kutat

Ebben az esetben a bába hivatalos személyként, tisztiorvosi részföladatot látott el. Nemi betegség után kutatott és diagnosztizált. A 178/1824. pörben a vásárhelyi városkapitány jelenti, miszerint „[…]a Helybéli Katona Tiszt Urak által az ă panasz tétetett hogy ă Katonák kőzzűl sokan el romlottak, és az a gyanu volt hogy a’ Kortsmákba tartozkodo Személyektől[…] a’ N[eme]s Vármegye Bábáját mellém rendelvén őszve jártuk az egész Varosonn lévö Kortsmákat, es sehol olyan meg romlott Személyt nem találtunk, melyről a’ tisztelt Bába jelentését meg tévén[…]”

Halottkémlés csecsemőgyilkosságoknál

A 371/1769. pörben megtalálták és a városházára behozatták a megölt csecsemőt. „[…]a’ mint két Bábák és két Juratus Chyrurgusok[1974] által oculáltatott.” A 373/1775. pörben a megszült nőhöz későn érkezett a bába és „[…]ă Gyermek halva volt midôn ă Tanú látta.

Azon Bôröcskénél, mely miatt meg nem halhatott egyébb jelt nem tapasztalt ă Gyermekén[…]”

A 393/1825. pörben az árnyékszékből kiszedett „szüleményt” „[…]a’ Hites Bábához és Stájpacher Orvos Urhoz el kúldettettem[…]” A 401/1829. pörben a lány az ólban „elszülte” gyermekét, akit másnap a mostoha anyja megtalált „[…]‘s a’ Bábát oda hiván, ez azt mondotta hogy Lány ‘s idétlen, azis vólt az, mertt 22^ik hétbe vóltam akkor viselős[…]” — vallotta a vádlott. A 404/1756. pörben „[…]a Tanú azonnal ment Mocsi Istvánnéhoz oda hivta, és a Bábát Szűcsnétis elhivta hogy látnák a halotatskát s. egyűt nézték és láttak tulajdon testi szemeikkel hogy a torkán vagyis gégétskéjén vőrös vólt[…]” Ugyancsak a 404/1756. pörben, egy másik újszülött-gyilkosság kapcsán a bába „[…]azt mondotta csudálya hogy az Anya méhében meg nem hólt, mert a nyakára tekeredet a kőtél, kétzer vagy háromszoris vólt rajta[…]” — ti. a köldökzsinór.

VII. Hivatali szerepkör

1. Vallatást végez.

2. A bába részt vesz a bűnüldözésben és följelentést tesz.

3. Helyszíni szemlén nyomoz, bűnjelt keres.

4. Részt vesz a kihantolási szemlén.

A hazai szakirodalom ezzel a témakörrel is mostohán bánt, pedig az általunk gyűjtött pöranyag bizonyítja, hogy a széleskörű bábatevékenység egyik részét a hivatali szerepkör már a feudalizmusban is betöltötte.

A 134/1766. pörben a szegvári katolikus pap valakivel üzent a bábának, aki mint hírvivő és hivatalos fölszólító kiment az eltitkolt terhessége után „orozva szült” lányanyához, hogy jöjjön el a templomba a beavatásra és megbüntetésére.

A 290/1830. pörben a csongrádi juhász teherbe ejtette gazdájának mostoha lányát, akinek egy vénasszonnyal magzatűzőszert akart készíttetni. Az asszony nem vállalta el, sőt „[…]a’ helybéli T[ekintetes] N[eme]s Vármegye rendes Bábájának fell adván bé panaszlotta az esetet, melly esetet a’ Bába Asszony a’ Bíróságnak amidőn fell adta volna[…]”, a juhászt elfogták.

A 371/1769. pörben az elpusztított gyerek fölkutatására „Ki menvén az Eskűtt Biró Kaszap Péter pro oculata véle egyűt a’ kertében, jelen lévén Banga Gergelné Bába is, reá akadtanak a Secundinójára, melly Mássanak neveztetik, rajta lévén a’ köldök kötele is[…]”

A 387/1817. pörben a megölt és elföldelt csecsemő törvényszéki kihantolásánál Resznicsek Anna, a vármegye bábja volt jelen. Idézet a látleletből: „A mi azon Kés szurások[at] illeti, mivel a Bába Aszon jellenlétében a Feldbül fel vévődőt, és azon Rongy Ruhát a mellyben bé takarva volt meg visgálta és semi szurást, avagy vágást nem látot az Ruhán[…]”

A 388/1818. pörben a bába bűnjelt, ill. áldozatot keresett. „[…]a’ N[eme]s V[á]r[me]gye Bábája, Város hites cseledjeivel ki kűldetvén Mészáros Ferencz tanyájára a gyermeket a’ mondott hellyen most bünben álló Rúzs Ilonával eggyütt lévén meg keresték, de nem találták[…]”

A bába vallatási szerepkörére is találtunk példát. A 400/1829. pörben a „Sub D. Tanúk Vallása” alatt a kikérdező az orvos és a bába volt, de a jegyzőkönyvet az uradalmi fiskális írta alá. A kivallatott harmadik tanú beszélte az alperesről, hogy terhessége alatt „[…]a’ hasa nem láttzott nagynak[…] amikor Bábát kellett volna hozattni=is Doctort kért[…]”, s ezzel csapta be a környezetét. (Más kérdés, hogy az orvos nem fedezte föl, hogy a nő nem beteg, hanem terhes!)

VIII. „Angyalcsinálás”

1. Gyógyszereket ad a folyamatos meddőség biztosítására.

2. Gyógyszereket ad a nem kívánt terhesség ehajtatására.

3. Módszereket javasol a nem kívánt terhesség megszüntetésére.

4. Maga végzi el a kriminális abortuszt.

5. A kriminális abortusz alatt segít, vagy annak megtörténte után ellátja a nőt.

6. A halott csecsemőt megmossa, „ellátja”, vagyis fölkészíti a túlvilági útra.

7. Eltünteti a vetélt vagy megszült csecsemőt és a magzatburkot.

Különös, hogy az eddigi szakirodalom jelentős része — valószínűleg orvosetikai szempontból, a „mundér védelme és becsülete” ürügyén — szinte „lenyelte” a kérdést. Gémes Balázsnak a népi születésszabályozásról megjelent értékes gyűjteményében[1975] egy szóval sincs jelezve az angyalcsináló bábatevékenység, mintha ez csak a nép kizárólagos cselekedete lett volna. Így azután a kriminális abortuszok végzői társadalmi hovatartozásuk alapján összemosódnak, pedig mindenki tudja, hogy — különösen az előző évszázadokban, amikor az orvosi ellátás és a fogamzásgátlás elégtelen volt — a bábák jelentős szerepet vállaltak az angyalcsinálásban, ahogy a nép nevezte a terhességbe való beavatkozás magzatpusztítással járó cselekedetét.

A 23/1838. pörben Vecseri Zsuzsanna 26 éves szentesi bába és a terhes Gálné „[…]kimentek azután a’ Kamarába, egykis idő mulva bejött Vecseriné, véres kézzel, azt mondta, jaj Istenem soha sem tettem illyet mint most, kinyitottam a’ méh anyát[…]” Következményként a magzat és az anya meghaltak.

A 400/1829. pörben a szült nő gyermekét az árnyékszékbe dobta. „[…]a’ szép nagy Leány gyermek a’ ganaj közzül ki vétetett, a’ Bába által fel mosatván, sebb orvos Úr magához vitette[…]” további vizsgálatra.

A 402/1842. pörben a szülés után az anya elrejtette gyermekét és „[…]azonnal elhivattam Vörösnét, a’ Bábát[…] ‘s én mindent el mondtam neki[…] mellyre a’ Baba kiment ‘s a’ Kis gyereket kivette a’ kád alól, ‘s behozta a’ szobába[…] a’ gyereket felförösztötte[…]”, de az újszülött ekkorra már meghalt. A 404/1756. pörben „[…]A bába fereztette meg halála után a gyermeket.”

IX. A bábának a családdal kapcsolatos föladatai

1. Az anyát és a kisdedet fölkészíti a szülést követő első templomozásra és az avatásra.

2. A keresztelésnél ott van a templomban, segít a gyermeket pólyázni, keresztvíz alá tartani, a várakozás alatt a gyermek sírását nyugtatni.

3. Otthon, a keresztelői ebédnél segítkezik, pikáns szólásaival szórakoztatja a ház népét.

Filep Antal szentesi 18. századi református egyházi leírásokból idézi: „[…]A született kisdednek Kereszteltetése felől, estve vagy jó reggel a Bába hírt adván a Tiszteletes Tanítónak, azután Keresztkomákat hív[…]

A keresztelő vizet hozza a Bába valamelly tiszta edényben az Úr Házába[…] A Keresztelő hír adásával a Bábának tisztiben áll, mint másutt úgy itt is, 1 márjást fel vinni a Szüléktől a T[isztelt] Tanítónak.”[1976]

19. századi szokást említ: „A Bába a Keresztelőben kiuskodott. A melly fiatal menyetske először volt a keresztelőben abba belékötött illyen módon. A konyhaba az ajtóhoz egy üres fazekat vágott, szörnyű hatalmát jelentven ezzel[…]”[1977] stb.

Kapros Márta írta: „A Dél-Alföldön[…] a bábaasszony »köszöntötte el a Boldogasszony poharát«. Avatáskor fizették ki a bába járandaságát, ami rendeletileg megszabott összeg vagy ezzel egyenértékű terményféle volt.”[1978] Megjegyezzük, hogy Tátrai Zsuzsanna a keresztelőn ivott áldomást bábapohárnak nevezte.[1979] Avatással vált a szülésben „tisztátalan” asszony a kitisztulását követően, „tisztává” és vehetett részt közössége valamennyi eseményén, rituáléján. Újra „beleszületett” társadalmába, amelynek látható, befogadó jeleként itta ki a poharat.

A 373/1775. pörben elküldtek a bábáért, aki „[…]azt mondá; hogy Keresztelôje vagyon, ha annak vége lészen azonnal ki fog menni[…]” Ki is ment, de az ellátatlan csecsemő addigra meghalt. Ez a példa is mutatja, hogy a bába számára a keresztelő milyen fontos föladatot jelentett. (Meg kell jegyeznünk, hogy kellemest is, hiszen a bábák iszákossága közismert volt, legendák terjedtek róla, gyakran nem alaptalanul. A keresztelő vigalma alkalmat nyújtott az avatás „szertartásával”, hogy a bába is a Boldogasszony poharának „fenekére nézzen”.)

A 404/1756. pörben Budai Anna vásárhelyi bába elvitte a gyermeket „[…]T[ekintetes] Szőnyi Uram[…]”-hoz megkeresztelni. (Szőnyi Benjámin a város eleddig leghíresebb református lelkésze volt.)

X. kurvák és szeretők segítése

1. A kurváknak és partnereiknek szexuális tanácsokat adott.

2. Segítette a nem kívánt terhesség elleni védekezést.

3. Segítséget nyújtott a nemi betegségek ellen, ill. azokat gyógyította.

Ezt a cselekménysort az általunk átvizsgált levéltári fondok alapján állítottuk össze, de jelei mutatkoztak a boszorkánypörökben is. Hazai szakirodalmát nem találtunk.

XI. A bába boszorkányszerepe. A bábaboszorkány

A bába boszorkányszerepének általános jegyeit vizsgáljuk meg először, amelyek nem térnek el a többi boszorkány tulajdonságaitól. Dömötör Tekla azt írta, hogy főleg Kelet-Magyarország protestáns megyéiben „[…]minden bába boszorkány” volt.[1980] Szendrey Ákos szerint: „Legnagyobb részük mind a boszorkányperek, mind pedig a recens[1981] adatok szerint a bábák közül került ki. A bábákat általában a boszorkányok segítőinek tartották.”[1982] Néhány vonatkozó példát is említett: „A nagyszalontaiaknál a bábák a boszorkányok fő cimborái, akikkel együtt tanyáznak, mulatoznak éjféleken. Némelyeket kifejezetten boszorkánynak tartanak. Hajdúszoboszlón beszélte az egyik adatközlő: »Rígen tudom én mán, hogy minden bába boszorkány, mind tud a rontani[…]«”[1983]

A bábák tanulásának mondaköre viszont eltért a boszorkányokéitól. A bába úgy válhatott boszorkánnyá, hogy a saját gyermekét, ha nem volt, közvetlen rokonát vagy meg kellett rontani, vagy megölni. Ha egy helységben több bábaboszorkány működött, egymással vetélkedtek.[1984]

Az átváltozásukban már nincs különbség a boszorkány és a bába között. Többnyire állat, ritkábban kísértet formát vettek föl. A Schram-féle pörgyűjteményben 1729–30-ból Pirka Kata bábát „[…]macska képében járni látta a tanú.” 1755-ből az öcsödi Kata nevű bába pedig hol macska, hol bika képében jelent meg.[1985] Egyszer soklyukú sípon zenélt, másszor pedig anyaszült mezítelen járkált a gyermekágyas Kondor Mária tanú előtt.

Klaniczay Gábor Dömötör Tekla gyűjtésére (1981. 130.) hivatkozva írta, hogy „Az egymással vetélkedő boszorkánybábák állat képében is megvívhatnak egymással a mai néphit szerint.”[1986] Megjegyezzük, hogy ennek a 16-18. században még nyomát sem leltük. Elképzelhető, hogy a feudalizmusban ez a képzet még nem társult hozzájuk, az későbbi eredetű.

A bábaboszorkányokról szóló történeteket Dömötör Tekla így foglalta össze: „1. A tudomány megszerzésének módja; 2. A bába rontó tevékenysége; 3. A bába alakváltozása; 4. A megpatkolt bába; 5. A váltott gyermek; 6. A bábák tánca, röpülése, viaskodása; 7. A bábák halála, a tudomány átadása.”[1987]

Az ismert boszorkánypör-gyűjteményeket átvizsgálva[1988], a magunk részéről így foglalhatjuk össze a boszorkányokká vált bábák legfontosabb cselekményeit:

1. Kényszert alkalmaztak bábaboszorkánnyá válni,

mint azt a 1548. jegyzetben már láttuk.

2. Boszorkányságra tanították

a közéjük belépő újabb bábákat. (Lásd: a 1549. jegyzetnél.)

3. Szövetséget kötöttek az ördöggel

A szegedi Kökényné Nagy Anna bába pörében, az 1728, júniusi kihallgatásán kérdezték tőle, hogy

„Vagyon-e szövetséged az ördöggel?

Mi formában?

Vagyon szövetsége és azok segítik őket, másként semmit nem érhetnének ők. Szintén úgy látják az ördögöket czifra ruhában és az Istent megtagadták.”[1989]

Koldús Molnár Ilona 1728. évi Pest megyei pörében kérdezték:

„Kicsoda az ő Istenek?

Plutó.”[1990] Vagyis az archív pörgyűjtemény III. fejezetének 2. jegyzetében már tárgyalt főördög.

Az ördöggel való kapcsolatra az is jellemző volt, hogy Isten jelétől, a kereszttől és minden megszentelt dologtól, így az olajtól is féltek. Pirka Kata pörében a büki strázsamester felesége szentelt olajat eresztett a bába kezére, hogy a megrontott gyermeket azzal kenje, mire Kata bába „[…]a kezét mind törölgette álattomban, hogy az olajt le törölhetné róla.”[1991]

Amikor a bába megszerezte a boszorkányok tudományát, ezt fölhasználva, segített és kárt okozott. Vizsgáljuk előbb a pozitív cselekedeteit.

4. Terhes nőhöz bábának ajánlkoztak

1744-ben Bajnóczy Katalin tanú vallotta Dóka Ágnes bábáról: „[…]hasa volt az fatensnek, Dóka Ágnes bába hivataljában magát avatván[…] tapogatván az fatensnek terhes hasát, azt mondotta, hogy: híjál el engemet, úgymond, szülésed idején, én jó bábád leszek egész héten[…]”[1992]

5. Keresztelőn segít; varázslást végez

1728-ban, Pest megyében tárgyalták Koldús Molnár Ilona bába pörét. Gosztonyi János tanú vallotta: „A midőn a keresztelőt lakták volna, ezen asszony fazék hajban eleven tüzet tévén, az ajtót verte vele, minthogy az másoknál is szokásban van[…]”[1993] Valóban elterjedt népszokásról van szó. Hódmezővásárhelyen a lakodalomban borsóval teli cserépkantát vágtak az ajtófélfához.[1994] Előbbi valószínűleg a családi tűzhely védelmét, a megkereszteltnek a családba fogadását célozta, az utóbbi pedig termékenységvarázslás volt: annyi gyereke legyen az ifjú párnak, ahány szem borsó a törött cserépből szertegurult.

A bába maga is keresztelt. Torma Zsuzsanna 1729-ben zajlott pörében kérdezték: „[…]minthogy bába aszony volt, keresztelt-é valaha gyermeket, hányat, és kinek nevében?

Igenis körösztelt kisded gyermekeket, de Istennek, és nem az ördögnek nevében.”[1995]

1747-ben Totthné Csivát Dóra bábaboszorkány pörében Koncz István tanú vallotta: „[…]meg Gyermekezvén a Fatens Feleséghe, el hitták a Rab Személt Bábának, s el küldötték a Gyermeket tüle keresztelni[…]”[1996]

6. Betegségtől óv

1731-ben Kormos Judit bába megvédte a ház teheneit a betegségtől, bajtól úgy, hogy „[…]egy lánczot vont a kapun keresztül és azon hajtotta [át] a marhát[…]”[1997]

7. Gyógyfüvet termel

Bába Kis Annáról megtudtuk, hogy gyógyfüvet termelt, méghozzá „sátán fű” volt az, amellyel gyógyítani akart. „Ez a Mihalydi hataron vagyon e vagy nincs nem tudja ő ugyan vetett, de meg apró[…]”[1998]

8. Esőcsinálás

Kökényné Nagy Anna szegedi bába pörében Szűcs János tanú beszélte: „[…]sopánkodtak az legények, hogy bár csak eső lenne, hogy az port elverné — mondá Kökényné, hogy: de tegnaphoz egy hétre olyan eső lészen, valamint tavaly[…] — amint eső is lett, de csendes eső[…]”[1999] Az utóbbi szavai nyomatékosították a bábaboszorkány pozitív cselekedetét, hiszen nem romboló vihart támasztott.

9. Könnyű szüléshez imákat ajánl

1728-ban, Pest megyében Koldus Molnár Ilona bábaboszorkány pörében Gosztonyi János tanú vallotta: „[…]azelőtt circiter 10 esztendővel, azon Koldus Ilonát hivatván magához bábának, akkor azt mondotta ő kegyelmének, hogy tud három imádságot, a kit ha elmond, fölötte igen könnyen fog szülni.”[2000]

10. Varázsol

A bábaboszorkány a „tudomány” elsajátítása után éppen úgy varázsol, mint a többi boszorkány. Megjósolja a születendő gyermek jövőjét.[2001] A jóslásaihoz és varázslataihoz a következő tárgyakat használta föl: Luca-székét, frászkarikát, rontó képmást, lópatkót, vödröt, tükröt; halottak: testrészeit, ruhadarabjait és egyéb tárgyait; továbbá amuletteket, láncocskát, ágak elégetett porából készült karikácskát, offereket stb.[2002] Egy 1693-as boszorkánypör például „ódó-kötő varázsló boszorkány”-t említett.[2003]

Makkai László írta, hogy Kecskeméti Elekes János Sáros-patakon 1609–1614. között Dániel könyvét magyarázó beszédeiben többek között így fogalmazott: „[…]az mágia semmi egyéb, hanem az oldó-kötő ördöngős férfiaknak, babonás bábáknak az ő ördögi csalárd mestersége, mellyel elhitetnek egyebeket, úgy mint kik ördögnek adták magokat.”[2004]

1744-ben Szlavacskova Anna bábaboszorkány pörében Horváth Örzse tanú ezt mondotta: „[…]midön pedigh második Esztendőben Sz[ent] Iván nap tájban a Fatens második terhével bajlódott volna, hivatta bábának Zelyonét, de nem jött, és addigh nem szülhetet, utollyára el jövén sok hiressére, és küldözéssére[…] bé jövén a szobában nem hogy a Fatenshez ment volna, hanem a kemenczét megh kapván két kezével azonnal megh szülte a gyermekét.”[2005]

1746-ban Fődi Istvánné sámsoni bába pörében azt beszélték a tanúk, hogy Fődiné akasztott ember kötelével azt varázsolta, hogy a vevők a bormérőhöz menjenek. Azután 9 halott sírhantjáról földet hozatott és a megidézett vádlottnak ezt kellett széthintenie a törvény házában, hogy ne tudják elítélni. Egy nőnek olyan szert adott, amitől mindig szép piros volt az orcája. A bábaboszorkány varázslásával a saját férjét úgy hatalmában tartotta, hogy nem tudta elhagyni. A beteget kilencszer kellet megfüröszteni, nádpibe (valószínű, hogy nád pihéjébe), ezután a fekvő hasára macska mászott, amitől recsegett-ropogott a beteg belseje, majd a macska megdöglött.[2006]

Eső ellen is varázsoltak. 1714-ben Herczegh Istvánné Lengyel Katalin bába pörében Takács Judit tanú azt vallotta, hogy a bába veje búsult a sok eső miatt, amely a kertjét károsította. Erre a bába ezt mondotta neki: „[…]el mégyen az Temetőre, fel vészen egy darabb követ, fel köti az füstre mind addigh Essö nem lészen migh azon követ helyre nem tészen.”[2007]

Mesterei voltak a forgószél támasztásának. Pócs Éva írta: „Egy 1755-ös gyulai per boszorkányáról, Jancsóné bábaasszonyról azt vallják, hogy ő indította meg a forgószelet.” Az eredeti pörrészletet Schram Ferenctől idézzük: „[…]Jancsóné pedig mivel bába asszony füveket szedven hozzánk akadott s az inditotta azon nagy szelet.

Miért inditotta azon forgó szelet,

Azért hogy véle edgyütt által mennénk az Fekete Körösön[…]”[2008] Jancsónénak egyébként a varázsláshoz „némely ördögi eszköz”, így pl. kenőcs is volt a házánál.

A család szaporodása ellen szintén tudtak varázsolni. 1728-ban, Pest megyében folytatták Koldus Molnár Ilona pörét. Ebben a következő olvasható: „Fejér fonalon czinnet kötett s az kutba vetvén, azzal cselekedte meg, hogy gyermek ne legyen.”[2009]

11. Szerelmi varázslást végzett

Ebben a tevékenységben gyakran már a károkozás, az oldás és kötés határozott jegyei is fölismerhetők. Gondoljunk arra, hogy pl. valakit akarata ellenére kötnek hozzá egy másik emberhez. Dömötör Teklát idézzük: „A szerelmet, házasságot, általában a nemi életet, igen sok varázseljárás kíséri. E cselekmények célja lehet: egy személy érzelmeit magunk felé fordítani, vagy két személyt egymástól elidegeníteni. Tekintve a nemi életet körülvevő sokféle tilalmat, a szerelmi varázslás is többnyire titokban történik.

E mágikus cselekményekhez többnyire a varázslást folytató személy saját haját, körmét, váladékát stb. használja, illetőleg a megnyerni kívánt személy lábnyomát, körmét stb. használja fel[…] célja, hogy a házasság sikeres, tartós, termékeny legyen.”[2010]

Szendrey Ákos szerint a szerelmi varázsláshoz ezek a legszükségesebbek: viaszképek, narkotikumok, afrodiziákumok, növények, állatok, állati testrészek, pl. békacsontváz, illetve fölvett lábnyom.[2011] Szendrey rámutatott arra is, hogy a szerelmi varázslás egyik fontos tárgya a ruhadarab, amelynek egy fajta varázsereje van: „A ruha a személyiség része, de nem a lélek tartózkodási helye. Varázsereje inkább az ember testéhez kapcsolódik. Ez a szoros hozzátartozás telíti a ruhát titkos életerőkkel, s annál erősebben, annál hatékonyabban, minél közvetlenebbül érintkezik a ruhadarab az emberi testtel. Ezért lehet jelentősebb, erővel telítettebb az alsóruha a felsőruhánál, belső fele pedig a külsejével szemben.”[2012]

1584-ben, Kolozsváron zajlott Sós Jánosné bába pöre. Moldovás Máténé vallotta, hogy 8 éve Kajántós Jánosra vágyott. Sósné azt javasolta neki, hogy „[…]mosd meg minden testedet borba és a bort vedd üvegbe és add énnékem, csak megadom innia és tégedet el kell vennie[…]”[2013]

1684-ben ugyancsak Kolozsváron folytatták Debreczeni Kata pörét. 1684 húsvét táján a boszorkány „[…]mutatott egy füvet s azt mondta az incta[2014][…]: az ki azt kilenczszer megvizeli, az mely asszony vagy leányzó vele valamely férfit megérint: csak szeretni kell annak azt az asszonyt vagy leányt.”[2015]

1728. június havában a szegedi boszorkányok pörében Kökényné vallotta: „Borboláné az maga szerszámát [értsd: szeméremtestét] megmossa, azt adja a legénységnek innya, azért szeretik.”[2016] 1729-ben Debrecenben tárgyalták Csengeriné Bodrogközi Kata pörét, ebben olvasható: „Lábra való madzagját kivette a legénynek és elvitte, megbetegedett és azon nyavalyában azon legény meg is holt.”[2017] 1746-ban Fődi Istvánné sámsoni bába az egyik nagylánynak varázsital receptjét adta. Ezzel a kotyvalékkal a kiválasztott férfit megfoghatja magának.[2018]

12. Kísért

A Schram-féle pörgyűjteményben egy halott kisdeddel való kísértéssel találkoztunk. 1756-ban Kiss Anna bába vált boszorkánnyá. Puskás Sámuel tanú elbeszélte, hogy a gyermekágyas nővérét a bába éjjel-nappal nyomta, „[…]sőt holtan született kis gyermekit eleiben vitte[…]”[2019] Mindez akkor következett be, amikor az asszony már három hete feküdt a gyermekágyban, tehát a holtan született kisdede ekkor már nem lehetett nála, azzal már csak kísérteni tudtak.

13. A holt bába a sírból jár föl kísérteni

Idézünk az „[…]1742. Aug. 11. 18. 20. és 26-án[…] A Deési tanácsnak a’ sirból följáró halottak iránt hozott határozatai”-ból:

„1. […]azon asszonyi állatnak sirján olyan lyuk observáltatik, a melymár egynehányszor be csináltatott, de reggel mindenkor nyitva találtatik. 2^o Hogy azon temetőben ejszakának idején szertelen jajgatás hallatott. 3^o. két vagy három halottunk esvén a’ napokban kik is a tavasztul fogva mind sinlettenek, azok is szüntelen azt kiáltották, azon suspiciosa már megholt asszonyi álat öli megöket[…]”

Aug. 18-án úgy határozott a vármegye, hogy „[…]csak fel ásattassanak, u. m. 1^o Pila Bába, 2^o Szabó Miklos János [sírja…]” Szenátorokat rendeltek ki az exhumáláshoz, akiknek kötelességük volt megfigyelni, hogy „[…]ha arczulatjában pirosság, vagy valami elevenség, 2 a karonak beléjek való verettetése után valami vérnek ki ütése a karo nyoma után[…]” Bába Pila ezután „[…]sírjábol ki vétessék, és a törvény fához vitessék, ‘s ott hohér által meg égettessék[…]”[2020] Ezzel kívánták az oszló tetemet fizikailag megsemmisíteni, a halottkísértést megszüntetni.

14. Fenyeget, rémületben tart

A szempci boszorkányok ellen 1711-ben vizsgálat folyt. Bíró Éva tanú elmondotta, hogy gyermekágyban megbetegedett és bábát hívott, aki „Az után meg bantodván, hogy meg nem fizettek néki, minden étzaka Macska képiben egy lukon bé buit, és az Agy eleiben állott Aszszony képében, és az Agy fejénél lévő üres Hordot zörgetett.”[2021] Tettlegességet tehát nem követett el, viszont idegi ráhatást végzett.

1714-ben Herczegh Istvánné Lengyel Katalin bábát boszorkányság vádjával pörbe fogták. Tóth Ilona tanú beszélte, hogy kisgyermeke gyanús körülmények között megbetegedett és ezért a bábára gyanakodott. Azon a napon, amikor a bábát elfogták, odavágta a tanúnak, hogy „[…]máris azt mondgyak hogy tégedetis én Ettelek meg. De hadgyan ha én ettelek, jobb illyen egy Ördöghnek el veszni[…]”[2022] magyarázatra szorul az „én ettelek meg” mondatrész, amely a boszorkánypörök zömében — bár kannibalisztikus fenyegetésnek, ill. ténynek számít — csupán megrontást jelent és nem tévesztendő össze épp a bábák esetében a „kötelező emberevéssel”, amikor a boszorkánnyá válás egyik szigorú föltétele, hogy rítus során egyen saját gyermekéből vagy egyéb megrontott áldozatából.

1754-ben zajlott Zainé Új Judit bábaboszorkány pöre. Ebben Bárány Barbara tanú mondotta, hogy gyermekágyban feküdt és mivel nem Zainét hívták bábának, így bosszulta meg: „[…]a Padláson rettenetes nagy Zörgés támadott, annyira; hogy belső tapasztay az Padlásnak derekasint hullott; ez után az Ágyában a mint a Tanú vallya talán egy szál szalma sem vólt, a mely nem rázodott volna[…]”[2023]

1755-ben az Öcsödi Kata nevű bábaboszorkány pörében a gyermekágyat fekvő Kondor Máriának „[…]aztis modottak nekie ha nem allasz holnap az Meszarszekhez az bito fahoz viszünk és az husodat meg eszik” — ti. a boszorkányok.[2024] Ez viszont kannibalisztikus fenyegetés volt.

15. Megront

A megrontás és „kötés” a bábaboszorkány leggyakoribb tevékenysége. Igen sokfajta változatban fordult elő. A rontás alapja elsősorban a bosszú, amelyről így írt Szendrey Ákos: „Általában gyakori vád a boszorkányos bábák ellen, hogy bosszút állnak, megrontják a gyereket, anyját, ha nem őket hívják a szüléshez.”[2025] Az itt tárgyalt cselekmények mind az egészség megrontását célozták. A boszorkánypörökben talált, bábák által okozott megrontások így csoportosíthatók:

a/ Testi gyötrés

1754-ben Zainé Új Judit pörében Szórát Zsuzsanna tanú azt vallotta, hogy a bába többször csigázta, fojtogatta és gyötörte. Zainé „Ezen Nap estveli való fürösztésére a Lakó Asszonyának gyermekéhez el jött, és mindgyárt fenegette a Tanút, hogy nem adott néki Sajtot, de meg fogja bánni[…] Mingyárt azon Etszaka Szüz Anya mezitelen rajta ment a Tanun, és az lábára kötött Zainé egy Gatya Madczagot, azzal kévánta le húzni az ágyrúl[…]”[2026]

1759-ben Németh Kata vaszari bába pörében Tóth Erzsébet vallotta: „A tanú szükségére kiment; ülőhelyébe nagy forgó szél ment éppen melléje, abban benne ült Németh Kata bába harmadmagával.” A tanú bement a házába. „Onnan a szobába béballaga, a ház, a falak, az ágy teli volt boszorkányokkal[…] Ágyában a tanú hogy ledült, igen kínzották, rázták[…]” Ebbe az asszony beleháborodott. „[…]a boszorkányok közt jelen vala a bába, őtet az ágyának mind a két szélén lenni látta, pökdöste.”[2027]

b/ Megnyomás

A bábák a „tudással” átvették ezt a tipikus boszorkánycselekedetet is, a megnyomást, bár érdekes, hogy a rontások között igen ritka! 1756-ból ismerjük Kiss Anna bába pörét. Puskás Sámuel tanú vallotta: „[…]a fatens Uram ő kegyelme testvér Nénnye, mint egy három hetes Gyermek ágyas livén, s panaszolkodott, hogy emlitett Baba Kis Anna éjszaka és finyes nappal is nyomni reája járt[…]”[2028]

c/ Rontás tapogatással

A szempci boszorkányok elleni 1711. évi vizsgálat során Horváth Zsuzsanna tanú vallotta, hogy „[…]valahol Magda meg tapogatta Puskásnét, mind kék, zöld vörös, a közepin mint ha eret vagdaltak volna[…] Egy Orvos Tot Aszszony azt vallotta, meg nem orvosolhattya más, hanem a Tót Bába a ki meg vesztette.”[2029]

d/ Rontás fürösztéssel

1729–1730-ban zajlott Pirka Kata bábaboszorkány pöre. Ebből megtudtuk, hogy Varga Erzsébet, Fodor molnár felesége gyermekágyat feküdt és várta Katát, a bábát, hogy az újszülöttet megfürössze. A bába késett, ezért az ott lévő Kulcsár Dorottya bába végezte el a fürdetést, „[…]de azon förösztis után naponkínt száradott a gyermek, semmi tagját nem bírta, hatt egisz hétigh sinlődött.”[2030]

e/ Rontás mérgezéssel

1714-ben vizsgálták Herczegh Istvánné Lengyel Katalin bába boszorkányságát. A pörbe Halász Ferenc tanú azt vallotta, hogy a bába az első feleségét megrontotta, mert annak gyermekágyában nem hívták meg bábáskodni. A felesége a halála előtt ezt mondotta: „[…]én neköm az eö rosz Cseleködetei és mérge miatt kel ki mulnom az világbul azon Szavai után meg holt.”[2031]

f/ Nemzőképesség és termékenység elvétele, meddőség okozása

1584-ben, Kolozsváron zajló boszorkánypörből ismert, hogy Szigyártó Ézsaiásné két gyermekével volt gyerekágyas és „teje elvesze”. Ezért Sósné bábát okolta, mire ő meddőséggel rontotta meg az asszonyt.[2032]

1714-ben samsoni Nagy Jánosné ellen boszorkányság vádjával folyt a pör. Idézet: „2. Tudja halotta hogy Budaházi Sigmondne Aszszonyt ösztönözte és kérte had füröszsze ő meg, es az után teje el veszet s azt mondotta azon Nagy Janosné felőle, hogi ha ő jól nem teszen véle soha több gyermeke nem lészen a ki volt, és azt azert cselekedte, hogy Bábának nem hivatta.”[2033]

1728-ban, Pest megyében tárgyalták Koldus Molnár Ilona pörét. „[…]azt kérdezte tűle Bicskeyné asszonyom, hogy hány esztendeig volna megkötve a gyerek hozástúl, akkor azt felelte neki, hogy tizenkét esztendeig volna kötve.” Amikor legutóbb szült Bicskeyné, a „[…]gyerek mássát kifordította ezen asszony[…] és avval rontotta és kötötte meg említett Bicskeynét.”[2034]

1746-ban a sámsoni Fődi Istvánné bába pörében megtudjuk, hogy miután a legény nem vette el a boszorkány lányát „[…]az Tanunak Szemérem Teste, az Töki ki juladott,[2035] és megromlott vélle[…]”[2036]

g/ Egészségrontás, kötés, megbetegítés, tejelvétel stb.

Ebbe a témakörbe tartozik a boszorkánybába rontó tevékenységének legnagyobb része. A pörgyűjteményekben talált vonatkozó példáknak csupán egy részét mutatjuk be. Amelyeket itt kihagytunk, az általunk tárgyalt valamelyik példával azonos cselekményt írt le.

1584-ben Kolozsváron Sós Jánosné bába sok rontást végzett. Varga András felesége azt vallotta, hogy Sósné bosszúból, mivel a bábáskodásért kapott pénzt kevesellte, megrontotta őt. „[…]bizonyára, hogy soha az egyik kezemet nem mozdíthatom, sem az ujjamat[…]”[2037] Borbély Egyed vallotta: „Mikor feleségem gyermekágyban fekünnék, az betegség nagy sok ideig tarta rajta és nagy nyomorúságot látott.”[2038] Igyártó Tamásné vallotta: „[…]fias disznó képében jövének reám és a malaczokkal szoptaták tejemet ki és huszonnyolcz hétig feküvém bele[…]”[2039]

Kihallgatták Borbély Egyed megrontott feleségét is, aki elbeszélte, hogy Sósnét ajánlkozása ellenére sem hívták meg bábának és ezért a boszorkány megfenyegette. „Bizony, hogy megbánám, mert huszonnyolcz hétig feküdtem, de mikor senki jót nem tehetne velem, reá volt gyanóságom.”[2040]

Az 1711-es szempci boszorkánypörben Horváth Zsuzsanna tanú vallotta: „[…]Puskásne Aszszonyom betegségében Dobosné mondotta a Magda talpig ördögh; a mint hogy fizetést kérvén Puskásnétúl, nem adott, s faidalmat bocsatott rea, ugy orditott mint a Marha.”[2041]

1714-ben a sámsoni Nagy Jánosné bába pörében a sértett férje beszélte: „[…]Felesegemet nagy nehezen rea vettem hogy magat orvosolni meg engette Nagy Janosnenak de mihelt orvosolta, azonnal teje el veszett, és nagyob nyávájaban eset[…]”[2042]

1722-ben Balog Ilonát pörölték. Saradi István tanú vallotta: „Ebben az elmult fel fordult vilagban az Leanykamat meg vesztettek es gyanakottam Balog Ilonara[…]” A tanú boros fejjel megfenyegette Balog Ilonát, hogy gyógyítsa meg a lányát, „[…]mely fenyegetesere az fatensnek mondotta Balog Ilona, eredgy meny el az Bába Aszszonyhoz, el ne ally rola ő meg gyogyitya mert eő ölte meg.”[2043] (Az idézett szövegrész végén az „ölte meg” kifejezés itt sem szószerint értendő. Annyit jelent, hogy megrontotta.)

1728-ban Koldus Molnár Ilona bába boszorkánypörében olvashatjuk: „Az orrát Bicskeinének megrontota volt.

Nem tagadja és hogy ezt cselekedte haragjában és hogy egy asszony[…] ő neki adott egy kis porocskát, a ki azt mondotta neki, hogy aztat ereszsze szélnek Bicskeiné orrára; úgy aztán pitvarban lévén azon asszonynál, bébocsátották a szobába, a hol Bicskeiné volt és attól megromlott az orra.”[2044]

1729–30-ban tárgyalták Pirka Kata boszorkányságát. Fodor molnár felesége vallotta, hogy két bába is nyomorgatta az urát „[…]melly miát el sárgult, el nyomorodott, hogy maid holthoz mint elevenhez hasonlob volt.”[2045] Ugyancsak ebben a pörben Kulcsár Dorottya bába megrontotta a fatens feleségét, „[…]és annyira megh romlott, mind szollásában, mind hallásában, hogy nagyon köllött kiáltani nékj, és nehezenis felelt visza, az alatt a bal és lába el száradott[…]”[2046]

Mátay Marinka és Takács Gergölné bába ügyét 1741-ben tárgyalták. A pörből annyit tudunk meg, hogy „[…]Mátai Marinka és Takács Gergölné tudákos, és gonosz tudományukat embereknek, és barmoknak ártok legyenek[…]”[2047]

1746-ból, Földiné pöréből ismert a következő részlet: kérdezték a tanúktól, látták-e, hallották-e, „[…]hogy mondotta vólna az Sámsoni Bába Fődi Istvánné meg láttyátok hogy Sándor Jánosné három Esztendeig sem gyógyúl meg, más fenyegető szókat hallotte az Tanú[…]” stb.[2048]

1751-ből, Horváthné és Orbán Erzsébet pöréből Kis Judit tanú vallomása következik: „[…]világossan hallotta Vida Istvánné szájjábul[…] a fatens hogy mondotta engemet arra kértek hogy Kéki Jánosnét orvosollyam de ollyannal kössem, hogy né epüjjen, hanem inkább romollyon Ez pedig a ki engemet arra kért a Vastag Bába[…]”,[2049] azaz Horváthné volt. Itt a kötést közvetlenül tehát nem a bába végezte, de az ő kérésére, közbenjárására történt.

1752-ben, Marosvásárhelyen zajlott Farkas Borbála pöre. Ebben Harkó Katalin tanú azt vallotta, hogy szülését követően Farkas bába miatt „[…]az másom oda lett, nóha az uram ővig ásta volt az földbe s mégis elvitték s olyan kuruslást vittek vele végbe, hogy három egész esztendeig az fekélyből urastul ki nem tisztúlhattunk.”[2050]

1756-ban, Jantsó Lászlóné bába pörében vallották: Puskás Gáspár és Gyaraki György lábát úgy megrontotta, hogy járni sem tudtak.[2051]

A megrontásokkal kapcsolatban a következőket kell írnunk. A betegségek mai diagnosztizálását — hogy pl. mi okozhatta a gyakori szájzárt, kéz és láb meggörbülést, az elsatnyulást, a beszédkészség megromlását, a nagyot hallást, sárgaságot stb — nemcsak azért roppant nehéz lenne elvégezni, mivel az orvostudomány távdiagnózist nem ismer; továbbá, hogy irracionális dolgokról van szó, hiszen nem egy kórkép leírása boszorkányos rontás nélkül, egyéb egészségre ártalmas tényezők miatt bekövetkezhetett; hanem azért is, mivel az emberek ma hamarabb fordulnak orvoshoz és a tudomány fejlődésével jobb kezelést kapnak, mint a feudalizmusban. Így az egyes, főleg elhanyagolt betegségeknél nem alakulnak ki olyan súlyos tünetek, mint egykor, amelyek más kórképre terelhetik a gyanút, mint amely valójában fönnállt.

h/ Szült nő, gyermekágyas asszony megrontása

Az egészség megrontásának egy része a gyermekágyban fekvő, tehát egyébként is elesett nőket érintette. Ezek a cselekmények a bábák megsértése miatt bosszúból történtek. Vagy mellőzték őket, vagy szolgáltatásukért nem azt kapták, amire számítottak.

Az 1728-as szegedi boszorkánypörben Kökényné Nagy Anna bábát vádolták. Miután a tanú nem adott Kökénynének búzát, megrontotta a felesége lábát.[2052] Lantos János tanú vallotta: „[…]terhes lévén a felesége hivatta Malmos Katát. Hogy nehezen lett a gyermek, ismét hívatta Kökénynét. Összevesztek a bábák.” Kökényné ezután bosszúból kivette a Lantosné lába csontját.[2053] 1730-ban, Balog Andrásné és társainak pörében Iván Miklós tanú vallotta: „[…]Felesége Gyermek Agyban feküdött, Vörös Mihályné volt Babája, kire ezen Tanu gyanakodott, hogy eő rontotta volna megh Feleségét, látván nehesz nyavalyaban fetrengeni[…]”[2054]

1756-ban, Kiss Anna bába pörében Puskás Erzsébet tanú azt vallotta, hogy súlyos gyermekágyi betegségben feküdt, amikor a „Balkanyi helység Babaja” Kiss Anna elment hozzá és ültetni való tojást kért tőle, de nem adhatott. Néhány nap múlva a bába visszatért és az ágyán a tanúnak „[…]a labat ket fele vetvén, es agya felet fel akasztott egy üvegben livő borát, meg locsogtatta, ugy hogy takarozo paplannyara is locsolodot ki belőlle, annak utána feje alat livő párnájat ki huzta, es a fejire vetette, annak utána a hazbul ki tünt, de nem tudja mikipen[…], hanem a fatens Aszszony ő kegyelme igen meg nehezedett utánna, malyd meg is fult[…]”[2055]

i/ Gyermekrontás

A vonatkozó esetszámok mutatják, hogy a bábaboszorkányok rontó szándéka elsősorban a kisdedek, kisgyermekek ellen irányult — ők voltak a legsebezhetőbbek; általuk a szülők, az egész család is leginkább szenvedett — és csak másodsorban károsították a szült anyák egészségét.

1584-ben, Kolozsváron folyt Sós Jánosné bába pöre, akit nem hívtak meg Kőmíves Ferenczné szüléséhez. Herczeg Gáspárné tanú vallotta. „[…]másodnap menék a nénémhez és hát azon éjjel megveszett a lába az leányának[…]; még az ujjaknak helyei is az leány lábán rajtak valának és az teje is elveszett[…]” ti. az anyának.[2056]

1711-ben a szempci boszorkányok elleni pörben Slincserni Rozália vallotta, „[…]hogy az Gyermeke száját öszve kaspcsolván az Bába Aszonyra volt a Gyanuság.”[2057] 1714-ben Herczegh Istvánné és Lengyel Katalin bába pörében Toth Ilona tanú vallotta, hogy a bába mézet vitt tőle és „[…]azon Etszakára az Gyermek semmit sem aludván sit rit, mivel az kezej azon Etczaka ollyanokkal kezdettek lenni, mint az Fekete Posta, az után rút sebekkel ki fakadoztak el szarattanak[…]”[2058]

1728-ban, a szegedi Kökényné bába pörében vallotta a tanú, hogy a bába kölest majd árpát kért tőle, „[…]de nem adhatok, de megbánjátok. És mindjárt másnapra rosszúl lett az gyermek és csúszó mászóvá tette[…]”[2059] Ugyanebben a pörben Puskás József tanú vallotta, hogy Kökényné hozzá ment és azt mondotta: „[…]te nem szánnátok ezt a kést megkenni… Elmenvén a korcsmárul a fatens, mindjárt másfél hétre az gyermeke szemeit kiforgatta, noha soha sem vétett néki, hanem gyanakodik, hogy mivel bábának nem hívatta, azért cselekedte.”[2060]

1729–30-ban, Pirka Kata pörében a büki strázsamester gyermekét megrontották, és a hasán csipkedésből eredő piros folttól volt beteg, amelyet a büki bába vajjal megkent. (Nem kezelés végett tehette, inkább további megrontásként.)[2061] 1747-ben Totthné Csivát Dóra pörében a bábától elküldték a kisdedet keresztelni, s hogy ne kelljen neki többet fizetni, visszafelé jövet nem hívták meg. „[…]ezen dologh után mint edgy harmad napra a Gyermeknek a Teste megh fásult, és a Szájo öszve kumcsolodott, hogy edgy ideigh nemis szophatott[…]”[2062]

1755-ből, az öcsödi Kata nevű bába pöréből ismert, hogy a gyermekágyas Kondor Mária tanút szobájában többedmagával meglepték, táncba vitték, majd távozásukkor „[…]az ajtott ki nyitották, az fatensnek pedig ölébül az kis Gyermeket melly harom heti vólt ki ragadták és az fejit az ajtohoz verték (:a mint hogy másoknak mindeneknek következendő nap mútogatta, még az Hellység Birajanakis es a fejen az kéksegh megh latszatott a feje öszve volt dagadva:) annak utanna pedigh a Fatens az agyrúl le szálvan fel vette az kis gyermekit az földrül, az ajtó nyilásábol, és ugy makogott mint az kiss malacz, a csecsetis azon etszaka el ne[m] vette.”[2063]

1756. Kiss Anna bába pörében Ördög Erzsébet tanú vallotta, hogy Gyermeke születvén, Kiss Anna bába unszolta a keresztelésre, de szegények lévén ezt nem tehették. Ezután a bába pénzt kért tőlük a szolgálataiért, de nem tudtak neki fizetni. „[…]mingyarast kisded gyerekeinek ket szemei le ragattának[…]” Ezután ismét elhívatták a bábát, akinek kedveskedtek és ő megtapogatva a gyerek fejét és vállát, „[…]azonnal a gyermeknek a szeme kinyilt, de még e koraig is nem oly ép mint kellene lenni hanem a fejet fére tartya.”[2064]

Ugyancsak 1756-ban zajlott Jantsó Lászlóné bába pöre is. Kozma István tarcsai tanú vallotta, hogy a bába egy petákot kért tőle, amit nem tudott adni. Ezután ép csecsemőjét a fürösztő teknőben végig járatta és „[…]az kis gyermeknek szája bé záródott, és három hétig nem szophatott[…]”[2065]

j/ Állatok megrontása

Az alább ismertetett két eset jelzi, hogy állatok megrontását elsősorban nem a bábákból lett boszorkányok végezték. 1728-ban, a szegedi boszorkánypörben Varasdi Pál tanú vallotta kökényné bába állatrontásáról: „[…]egyik lova soha többet fel nem kelhetett, az másik is aszután két hét mulva megdöglött, noha annak előtte semmi gondjuk nem volt[…]”[2066] 1741-ben Mátay Marinka és Takács Gergölné pöre zajlott. Ebből idézünk: „[…]a megh irt Bába aszszon mint egy hat, vagy hét esztendővel ennek előtte Babothon lakozo Boka Györgynek egy jó szopó borját ördögi mesterségeivel megh rontotta volna[…]”[2067]

16. Rontás és gyógyítás

A legtöbb bábák ellen irányuló boszorkánypörben a következő példa alapján zajlott a rontás és gyógyítás. A bába elvárását nem elégítették ki. Erre megsértődött és rontást, zömében egészségrontást végzett. A megbetegedett vagy családja megijedt, kérlelte, adományokkal kiengesztelte a bábát, vagy éppen megfenyegette és a bába ijedt meg, aki föloldván a kötést, a beteget meggyógyította. (Összefoglalónkban ezt a kérdést részletesen vizsgálni fogjuk.) Az oldás és kötés, rontás és gyógyítás az esetek nagyobb részében tehát együtt járt. Az eddig tárgyalt rontástípusoknál is gyakori volt. Kristóf Ildikó írta, hogy „A korabeli Debrecenben is élő volt az a hiedelem, hogy a rontást az gyógyíthatja meg, aki okozta[…]”[2068] Itt néhány tipikus esetét mutatjuk be.

1728-ban a Pest megyei koldus Molnár Ilona bába a rontás megszüntetését, a meddőség oldását így végezte: „Hogy pedig fia lenne Bicskeynének, azt megorvosolná úgy, hogy a gyerek megszáradott köldökét porrá törné és azt pogácsába bécsinálván, adná be megenni, attul aztán lenne neki fia.”[2069]

Ugyancsak 1728-ban, de a szegedi boszorkánypörben Kökényné, mivel nem kapott búzát, megrontotta az asszony lábát. Ezután a férje megígérte neki a búzát és „[…]megkente nyálával Kökényné az fatens gyermekágyas felessége lábát, és mindjárt lábra állott[…]”[2070] Ugyanebben a pörben, miután Kökényné bosszúból kivette Lantosné lábából a csontot, „Malmos Kata meggyógyította.”[2071] Ez az eljárás a viszonylag ritka esetek közé tartozott, mivel a bábaboszorkányok nem, vagy nem szívesen avatkoztak egymás ügyében. Arról nem is szólva, hogy az oldást többnyire mindig az a személy tudta elvégezni, aki a megbüntetett személyen a kötést elvégezte.

1729–30-ban Pirka Kata pörében Varga Erzsébet gyermekágyas üzent Katának, hogy menjen el, de ő késvén, másik bába fürösztött, mire Kata megbetegítette a gyereket. Erre az anya megfenyegette a bábát, hogy gyógyítsa meg a kisdedet. El is ment a húga és megfürösztötte. Erre a gyermek meggyógyult. Ugyanebben a pörben Kulcsár Dorottya bába megrontotta a tanú feleségét. Ezután a tanú megfenyegette a bábát, aki erre „[…]vett egyszer valamiben kenyöt, és derekát a betegh Aszszonynak megh kente, akkor ugyan nagy fajdalmakat érzett Testiben a kenyis után, de idövel tágult nyavalája.”[2072]

1730-ban, a Balog Andrásné és társai ellen folytatott boszorkánypörben Iván Miklós tanú vallotta, hogy feleségét a Vörösné bába megrontotta, „[…]kit is Vörös Mihalyne midőn megh kenegetett, az nyavalya tágult rajta[…]”[2073] 1744-ben Bajnóczy Katalin terhes Dóka Ágnes bábát ajánlkozása ellenére sem hívta meg a szüléséhez. Ezért a bába megharagudott, és a fatens gyermekét megrontva, örökké sírt. Ekkor elhívatták a bábát gyógyítani, aki úgy oldotta a gyermek kötését, hogy „szólatlan vizet” hozatott; vagyis a vízhordás alatt a szállító cseléd nem beszélhetett és a csecsemőt ezzel gyógyította meg.[2074]

1746-ban Fődi Istvánné sámsoni bába pörében Kertész György azt vallotta, hogy megromlott mindkét szeme és hívatta Földinét, aki ezt mondotta: „[…]én meg gyógyítanám, tsak hogy az Földnek se mondjátok[…] és megis gyógyította[…]”[2075] (Ebben a pörben ismét előjön a Földanyától való mágikus félelem, ráutalva, hogy a bűnös praktikát senki, még anyánk a föld sem tudja meg.)

1747-ben Totthné Csivát Dóra bábát megsértette a Koncz család, mire ő megkötötte a kisded száját. Egy hónapi szenvedés után arra ment a bába és azt mondotta hogy nem hal meg a gyerek. Két nap múlva meg is gyógyult.[2076] 1756-ban Kiss Anna bába Sípos György tanú feleségét és kisgyermekét megrontotta: szájzárban szenvedtek. A bába a vádaskodásra „[…]mingyárást meg ijjedet, és kérte[…], hogy csak hozzanak néki Kis Létárul sátán füvet[…]”, mert „[…]ha hét ördög volna is benne ő meg gyógyítja, azzal a füvel[…]”[2077] Ugyanebben a pörben a bába megharagudott Puskás Erzsébet tanúra, amiért nem adott neki ültetni való tojást és ezért fulladást hozott rá. A család kérte a bábát, hogy könnyítsen a kötésen. A bába erre ezt a tanácsot adta, hogy amikor a sértett „[…]szarni ki migyen egy kis pirított kenyeret a szájába vigyen es nyelje le, azt mondja akkor jöjjon rá [ti. a fulladás], a midőn az emisztetibül azt ki eszi[…]” Ezt követően a betegsége oldódott és a bába sem bántotta többé.[2078]

1756-ban Jantsó Lászlóné bábát megharagította Kozma István, kinek kisdedére szájzárat küldött. „[…]ujobban fizetést igérvén Jantsónénak a gjermek meg gjógjúlt.” Gyaraki György lábát is megrontotta, de adományokért fürdővel őt is meggyógyította.[2079]

17. Gyógyítás

Ebben a fejezetben azokat az eseteket mutatjuk be, amikor a bába előzetes megrontás nélkül, de már boszorkányként gyógyít természetes úton betegségben szenvedő embereket. Dömötör Tekla írta: „[…]a bábák, kuruzslók valóban ismerték a mérgező növények, ásványok hatását, s ha nem is mágikus úton, de bizonyára itt-ott alkalmazták is ezeket egyéni érdekből.”[2080]

A gyógyításuknak két fő motívumát emeljük ki: a gyógyítás technikáját és az alkalmazott szereket. Előbbi: fürdetésből, kenésből, kötözésből, kézrátételből, fülbe súgásból és kuruzslásból állt. Fölhasználtak növényeket, állati és emberi eredetű anyagokat, ásványokat és különböző ruhadarabokból, használati tárgyakból való kuruzsló szereket. Gyógyítottak egy féle szerrel és technikával éppen úgy, mint egyszerre többfélével. Igen változatosak a betegségek is, amelyeket gyógyítottak, a bőrön keletkezett kelésektől a vakságig, a szájzártól az impotenciáig. A földolgozásban az egyes gyógyító anyagokat, eljárásokat és betegségtípusokat nehéz tisztán különválasztani, mivel ezek többnyire keverten fordultak elő a megvizsgált bűnpörökben, így az alábbi beosztásunk esetleges.

a/ Gyógyítás növény eredetű szerekkel

A bábák által ismert — többnyire mérges — növények, gombák[2081] hatóanyagai mai tudásunk alapján is orvosságként fölhasználhatók. Elsősorban a gyökeret és levelet szedték, ill. a teljes növényt. Alkalmazták zsír alapanyagot tartalmazó kenőcsbe, fürdővízbe és valószínű teaként megitatva, vagy szárított, porrátört alakban fogyasztva, ill. füstölve.

Az impotencia kezelése

1714-ben Herczeghné lengyel Katalin bába leányát, Herczegh Mariskát tanúként kérdezték a pörben, hogy „Az Anyádnak tudode valami boszorkányságát.

Más boszorkányságát nem tudgja, hanem azt tudgya, hogy füveket szedett és Embereket gyogyitot[…]” A bábaboszorkány füvekkel való varázsló-gyógyító cselekedetének a lényegét értjük meg a következő mondatból, amelyet szebben kifejezni alig lehet: „Aztis hallotta az Annya száiábul, hogy az midön ki megyen az Mezöre füvet szednyi minden féle füvek megh szomlalnak hozá[…]”, vagyis beszélnek vele, kínálják magukat neki. Majd a mondat befejező része az impotencia orvoslásához szükséges növényről tájékoztat: „[…]és utolszor az Fasz meresztö fü szollal megh.”[2082]

Megrontott orra

1728-ban a Pest megyei Koldus Molnár Ilona bába pörében „Kérdeztetett a Koldus Ilona, ha meg tudná-e gyógyítani Bicskeynét.

Azt felelte, hogy minden bizonynyal meggyógyítaná, mert ha ő mehetne a Mátra mögé, a hol van savanyú víz és a hol homor gyükeret szedett volt, ottan vagyon egy bizonyos vörös színű gyökér és alacson füve is és Pesten eleget árulnak olyan füvet, másképpen még anyafűnek hínák, a kiből legelőször fürdőt csinálván, azután megkötné vele és ha ő meg nem gyógyítaná Bicskeyné asszonyomat, minden törvény nélkül halált szenvedjen.”[2083]

Fekélyre

1729-ben Toma Zsuzsanna bába így gyógyított: „Egykor az ura fekélyekkel tellyes lévén, bizonyos Taksonyi asszony tanítván orvosságokra azon orvosságokat az urával itattván, tőle megis gyógyult[…]” Így gyógyította meg a Marcziházán élő pásztornét, hasonló nyavalyából. „Az kiket gyógyított, magokkal az mezőbűl hozattatott eszközöket és szerszámokat.”[2084] (Ti. „fűszerszámokat”.)

b/ Gyógyítás állati eredetű anyagokkal

1744-ben Szegeden Dóka Ágnes bába vak gyermeket gyógyított. Olyan gólyatojás héját kellett neki szerezni, amelyből a kisgólya nem régen kelt ki. Ezt összetörve végezte el vele a kezelést és a gyermek látni kezdett.[2085]

c/ Gyógyítás kenéssel

1711-ben a szempci boszorkányok ellen folytatott büntetőpörben Bíró Éva tanú vallotta, „[…]hogy midőn Gyermek ágyat fekütt volna megh betegedvén, hívatta a Tót Bába Aszszonyt, a kiis sok keresere el ment, és meg kenyvén mindgyárt meg könnyebbedett.”[2086]

1754-ben Zainé Új Judit pörében Vékony Erzsébet tanú vallotta, hogy a kocsmárosné beteg volt és elvitte hozzá a férje Zainét, és rázárta az ajtót, megfenyegetve, hogy ha a feleségét meg nem gyógyítja, összetöri. Erre „[…]Zainé el fakat sirva (:a korcsmárosné már akkor a földön feküdvén, csak a Lelkit lesték:) melléje le térdepölt a földre, meg kente a korcsmáros feleségét, más Nap egéséggel fel lett, és többet semmi baja nem volt.”[2087]

d/ Gyógyítás különböző módszerekkel

1714-ben sámsoni Nagy Jánosné bába vallotta, hogy Béres Gergely „[…]Leányához is el mentem, és meg orvosoltam meg is gyogyult.” Készített neki fürdőt, kente és kötözte a beteget.[2088]

e/ Kuruzslás varázslással

A nem szerelmi varázslásra, hanem orvoslásra használt kuruzslások között két típust tudtunk megkülönböztetni:

f/ Gyógyítás kézrátéttel és fülbe súgással

A „Kézerotika” fejezetünkben részletesen szóltunk a kézrátétel gyógyító erejéről, amely átsugárzó bioáramból, akaraterő átvitelből és a gyógyulásba vetett hitből tevődik össze. Mint előbb láttuk, érintéssel, tapogatással rontani is lehet, vagyis rossz delejt átsugározni, de az itt tárgyalt eljárásnak elsősorban az oldás-gyógyítás volt a fő föladata. A fülbe súgás valószínűleg szómágiát jelent, amelynek során a beteg hitét megerősítik abban, hogy meggyógyul. A ráhatásoknak és a hitnek itt is egyformán nagy súlya van.[2089]

1729-ből, a Toma Zsuzsanna bába pöréből két példát említünk. Mórosz Erzse tanú fájdalmát úgy gyógyította, hogy az „[…]fejének megtapintása s fülbesúgás által mindjárt megszüntek.”[2090] A pör további példájának korabeli megítélése is mutatja, hogy a szóban forgó varázslást elítélték. Az akkori tudományos fölfogás nem tudta magyarázni. Ifjú Rázsás András feleségét és Pintér Katalint „[…]nem megengedett módon — füvek[ből] és gyökerekből készített kenettel, — hanem pusztán keze érintésével gyógyította meg[…]” Az általa ugyancsak megrontott Szűcs Máriát is „[…]kezével illetvén, 2 nap alatt teljes egészségre hozta[…]”[2091]

A szegedi Dóka Ágnes bába 1744-es pörében olvasható: „[…]amely nyomorult emberekre csak az kezit reája tette is, mindjárást meggyógyult[…]” Amikor Bajnóczy Kata terhes volt és megbetegedett, a bába „[…]az kezit egy kis vajacskával megkenvén, az fatens hasán meghúzta, azonnal meggyógyult.”[2092]

g/ Gyógyítás ruhadarabokkal, tárgyakkal

1731-ben, Kormos Judit bába pörében Orovecz Márton tanú vallotta: „[…]az idén farsang utolján, emlitett bábát, rosszul lévén, magához hivatta, mondván, ha valamit segíthetne rajta; a mint is a bába ingérül a kötőit lemetszvén, három csomót kötött rajta és a tanúnak beadta innia, melyre azonnal meg is gyógyult. Azután ismét lakatot kért, a kezibe vévén a lakatot, háromszor csukta a hajába mondván: se, velejének, s csontjainak ereje ne lehessen.”[2093]

Ugyanebben a pörben olvasható ez a tanúvallomás is:

„[…]a gatya madzagját és a lisztes zsáknak madzagját levette, azokra csomókat kötött, azután egyiket reá kötötte s másikat levetette; és mindazon csomókat egymásután oldotta meg, mondván: valamint, hogy én ezen csomókat oldozom, szint úgy az Isten oldassa meg a te egészségedet.”[2094] A csomózásnak egyértelműen a betegség megkötése, a csomók kioldozásának pedig a már „befogott”, „megkötött” betegség megoldása, azaz elhárítása, gyógyítása volt a magyarázata.

Szendrey Ákos a rontás ellen használt gatyamadzagról egyébként ezt írta: „A boszorkányok, rontók elleni védekezésben sajátos szerepet játszik a gatyamadzag. Megakadályozzák vele a rontónak már a házba való bejövetelét is. Boszorkányok ellen általában gatyamadzaggal kötik be az ajtót, különösen, ha gyermekágyas van a házban.” Szendrey közölte, hogy asszonyok derekát is átkötik vele, ha nehezen szülnek; ill. az ártó személyek, szellemek ellen használják. Átkötik vele a gyermekek nyakát a megigézés ellen. Használják a boszorkányok „megmosása” ellen, a boszorkányok megfogására, és persze szerelmi varázslásra is, amikor az elégetett gatyamadzag hamuját (esetleg más egyebekkel együtt) pogácsába sütve a legénynek adják, hogy a lányt elvegye.[2095]

1759-ben Németh Kata bába pörében az egyik vádlott: Horváth János vallomásából idézünk: „Ezen összetekert viaszgyertya mire való?

Föl van szentölve, az én leányom szentölte föl, mikor az gyermekek betegek, akkor az nyakára teszik[…]”[2096] A katolikus dogma szerint nő nem szentelhet, tehát ez alatt is varázslást kell értenünk, és a vele történt gyógyítást pedig kuruzslásnak.

18. Halál okozása

A bábaboszorkányok legkegyetlenebb praktikája volt a gyilkosság, amikor a kötést, rontást, betegség okozását szándékos halál előidézésére végezték. 1722-ben Szűcs Erzsébet pörében olvasható: „[…]ezen Fördő füzesre [főzésre] Sebestyenne akkori öreg Bába Asszony tanitotta mondvan eztet ugy keszitven el… kik eletre avagj halalra. Dudasne nevü Aszonytol hallotta mondani én is ugi mond főztem az gyermek[emnek] megh is holt csak hamar utanna.” Kiss Judit tanú azt vallotta, hogy a fürdő után többen meghaltak.[2097] Ebben az esetben tehát a gonosz fürdő minden nemre és korosztályra hatott. A továbbiakban viszont olyan példákat találtunk, amelyekben élesen elkülönültek a fölnőtt- és gyermekgyilkosságok.

a/ Fölnőttek meghalasztása

1728-ban, a szegedi Kökényné pörében Nagypál Katalin tanú azt vallotta, hogy „[…]az ő napát az boszorkányok kezét s lábát összevonták és azt Kökényné által gyógyíttatván fatens, napa valamit olyasttalált Kökénynének szólni, hogy abban hagyván a gyógyítást, rövid időre meg is halálozott.”[2098]

1756-ban Kiss Anna bába pörében Sípos György tanú azt vallotta, hogy „Kis Anna nevű mostani Mihalydi Baba[…] ennek előtte mint egy két héttel, maga Juhásza a fatens ő kegyelminek mondotta, hogy az ő felesigét és Kisded Gyermekét, az Baba Kis Anna meg rontotta boszorkanyi mestersigivel, annyira hogy sem felesiginek kis Gyermekinek a szaját fel nem lehetett kapcsolni[…]” Az asszony 13 napra meghalt.[2099]

Ugyanebben a pörben Zótai Erzsébet tanú azt vallotta, hogy lánya gyermekágyban feküdt és más bábát hivattak hozzá, ezért Kiss Anna elment hozzájuk és kérte a lányát, „[…]hogy engedjék meg néki eczer be kötni, mingyarás meg gyogyul[…]” Meg is engedték neki, de az anya azonnal rosszul lett. „[…]és egész halála orájáig mindig azt kiáltta hogy Kis Anna bába bekötisitül kel neki meg halni[…]”[2100]

b/ Gyermekek meghalasztása

Ebbe a témakörbe több eset tartozik, jelezve, hogy a gyermekek esendőbbek voltak, és a bábákból lett boszorkányok gyűlölete a fiatal élettel szemben nagyobb volt, mint az idősebb korosztályokkal.

1584-ben Kolozsváron Sós Jánosné bába pörében „Kötélverő Lőrincz vallja: Két gyermekünk mellett lőn dajka ez [Sósné lánya, azaz] szemétbiróné anyja, az elsőt részegségében elejté és meghala a gyermek. Az második gyerekünk mikor lőn, osztán üdő mulván meghala és hallottam, hogy megprófétálta[2101], hogy gyermekünk mind halva lenne. Az után is halva lőn gyermekünk.”[2102]

1728-ban a szegedi Kökényné pörében vallotta az egyik tanú, „[…]hogy leánykájával bábának nem hívatta az fatens, más négy esztendős leánykája fél tagját és kezét az álla alá húzta és oda menvén Kökényné, mondá: ennek úgy mond, csak koporsót készítsetek, mert meg fog halni, amint meg is holt.”[2103] 1728. júniusában Kökényné (előbb Gilicsóné) ezt vallotta: „[…]Kotogány Ferencz fiát, aki az czigány házban lakik, nemrégen azért, hogy bábának nem hítták, gólyafészekben[2104] megfürösztötte és megrontotta s meg is holt utánna az gyermek.”[2105]

1730-ban, Balog Andrásné és társai ellen folytatott pörben Barna János tanú azt vallotta, hogy született egy fiacskája, de bábának nem Vörösnét, hanem egy másik öregasszonyt hívtak. „[…]a gyerek volt egy heti, a midőn Veresné Baba a fatenshez ment, szép egészséges volt, és éppen akkor szoptatta a fatens a Gyermeket, Veresné Bába el vitte a fatens karjárúl a Gyermeket a száját megh veregette, és az után soha sem szopott, csak megh holt a Gyermek[…]”[2106]

1752-ben, a marosvásárhelyi Farkas Borbála pörében Forrai Judit tanú ezt vallotta: „[…]bejűvén hozzám, pénzt kért, de nem adhatván, azon éjtszaka az kis gyermekemnek megzsugorodott az lába s meg is holt az gyermek[…]”[2107] Ugyanebben a pörben Kádár Erzsébet tanú vallotta a bábáról: „[…]hogy nem volt betegülésemben hivatalos s be nem eresztették hozzám, harmadnapra az gyermekem megholt s azután látam magam is az ágyam előtt állani Farkas Borbárát s úgy meg is nyomott, hogy nem is szólhattam[…]”[2108]

1754-ben Zainé Új Judit bába pörében Juhász István tanú azt vallotta, hogy „[…]első felesége ez előtt enyéhany Esztendőkkel Gyerek ágyat feküvén, mely mellett Zainé Bábáskodott, majd mint egy egy Hétre oda ment füröszteni a Gyermekecskét[…]”, és az anyától kért egy csupor káposztát, de nem adott. „[…]egy fél fertály múlva fel sikóltott álmábúl az Leánka, és az ajakacskája annyira le vólt kötve, hogy az után soha sem vehette az Annya Csecsit a Szájában[…]” és negyednapra meg is halt.[2109]

Ugyancsak ebben a pörben Somodi Erzsébet tanú azt beszélte, hogy Zainé volt a gyermeke bábája, akit kértek, hogy a keresztelőbe hívja a barátaikat, de Zainé nem akarta, mert már kitelt az ideje. A tanú férje erősködött, mire Zainé mérgesen engedett, de másokat hívott, mint kellett volna, és a keresztelőből hazafelé a gyermeket belevágta a hóba. A kisded otthon elaludt. „[…]reggel midőn már fel ébredet volna a Tanú a fürdoit meg készitette hogy majd meg fürözti; ki polyázta, és látta nagy rémüléssel, hogy az lábacskái öszve vannak fonva[…] noszogatták Zainét, hogy gyógyitaná meg ha el rontotta, de semmi módon ki nem gyógyult belőle, hanem abban múlt ki a világbúl.”[2110]

1756-ban, Kiss Anna bába pörében Ördög Erzsébet tanú azt vallotta, hogy a második gyermeke, amikor fölállt a földre esett és egy hétre rá meghalt, mert „[…]a Gyermeknek pedig a Laba el rodhatt az sok Fokádasi [fakadásai] miatt.”[2111] Ez azért volt, mivel Kiss Anna bábájuknak nem volt megfelelő a fizetség a szolgálataiért.

19. Kannibalizmus

Az emberré válás óta ismert a kannibalizmus. A szubhumán főemlősöknél ritka jelenség ugyan, de észlelték. Dr. Jane Goodal a csimpánzoknál figyelte meg, hogy az egyik horda a szomszédost néhány éven belül teljesen kipusztította, és főleg a megölt csecsemőket, fiatal állatokat széttépték, majd fölfalták. Leszámítva az éhezések (proteinéhség) okozta, szintén ritkán előforduló kannibalizmust, az ember esetében ez a cselekedet többnyire rituális volt. Törzsi társadalmakban gyakran előforduló jelenség, hogy avatási vagy más, elsősorban vallási ceremóniák alkalmából tűzön sütött emberhúst, szívet vagy agyvelőt fogyasztanak. A velő bekebelezése az elhalt tudásának megszerzését, ezáltal a szelleme fölött gyakorolt hatalom megszerzését is jelentette. A tibeti temetési szertartáson a hullafogyasztás a reinkarnáció jegyében történik, de a halott lelkének visszajárását is igyekeznek vele meggátolni. Végül emberevés azért is lehetséges, hogy ezzel az elpusztított teljesen megsemmisüljön, ugyanakkor a fogyasztó a megevett életerejét birtokolhassa. A boszorkánypörökben előforduló kannibalizmus leginkább az utóbbi teóriához áll közel. Minden esetben rituális jelenség, hiszen boszorkányszombatokon, boszorkánytáborban, amikor a vezér, a dudás és az ördögök is jelen voltak, tehát nyilvánosság előtt történt. A bábának a saját kisgyermekét vagy közeli családtag gyermekét kellet megennie, hogy megszerezhesse a tudományt, és ez által fölvételt nyerjen a boszorkányok közé.

Makkai Lászlót idézzük: a boszorkányok „[…]seprűn, boton lovagolva valamely hegyen vagy elhagyatott helyen tartott »boszorkányszombatokon« parázna és emberevő orgiákat, egyházi szertartásokat parodizáló »fekete misét« rendeznek a Sátánnal, s erőt nyernek tőle gyógyításra, rontásra, oldásra, kötésre.”[2112]

A bábaboszorkányok, boszorkányok kannibalizmusa Európa-szerte ismert jelenség volt. M. Bošković-Stulli Horvátországból a következő példákat hozta: „Nyomozás közben tett vallomások szerint horvát boszorkányok összejöveteleiken emberi szíveket metszettek ki, amit azután megsütöttek és megettek.” Vladimir Bayerre hivatkozva megjegyezte, hogy a boszorkányok más alkalmakkor is gyakorolták ezt a gyászos cselekményt.[2113]

Nemcsak fölnőtteket fogyasztottak. A boszorkány „[…]vesszővel kitépte a gyermeknek a szívét, felszúrta a pálcára, minek következtében a gyermek meg is halt. A boszorkányok megeszik ezt a szívet, majd kihányják[…]”[2114] Az egyik horvát monda történetében a „[…]vő megfigyelte, hogy anyósa, aki boszorkány volt, este hogyan tépte ki saját fiának szívét, hogyan tette azt a tűzhelyre, hogy megsüsse és megegye.”[2115]

Dömötör Tekla is említ boszorkány-kannibalizmust: „Guziné a maga lányát ette meg[…]”[2116] A Schram-féle pörgyűjteményben 1746-ból, Fődi Istvánné sámsoni bába pörében a tanú hallotta, hogy a sámsoni prédikátor „[…]mondotta nyilván valo Boszorkánynak Fődi Istvánnét, és tulajdon eő ötte meg az Gyermekétt[…]”[2117]

*

A bábák boszorkánykodásával kapcsolatban, összefoglalásként több tanulságot levonhatunk:

1. Mindenek előtt felelnünk kell arra a jelenségre, hogy a kutatók egy része miért túlozta el a boszorkánypörökben szereplő bábák számát? Válaszunk:

a/ A bábaboszorkányok bűnpöreiben gyakran sok tanút hallgattak ki, és ők a bábák többféle tevékenységét mesélték el. Ez a helyzet még a gyakorlott olvasót is megtévesztheti, és azt a szubjektív érzést sugallhatja, mintha rengeteg bába szerepelt volna.

b/ Mint azt Schram Ferenc földolgozásánál láttuk, a kutatók egy része nem tett különbséget a gyógyítást és rontást végző különböző foglalkozású személyek között, így pl. tarkán keveredett a bába, javas, füves asszony, „orvosasszony”, kuruzsló stb, ezért a megítélésben gyakran a szerepkörük is összevegyült.

c/ A boszorkánypörökben azért találunk viszonylag kevés vádlott bábát, mert — bár a nép szinte valamennyire rámondotta, hogy „boszorkány” — csak a legvégső esetben adták föl őket. A közösségnek ugyanis még boszorkányság gyanúja esetén is szüksége volt a gyógyító, szülést segítő nőre; különösen azokon a kisebb településeken, ahol más gyógyító ember nem működött. Ha ugyanis föladják, elüldözik, még ő sem marad. Inkább féltek tőle, mint elmarasztalták.

d/ A bábákkal kapcsolatban kialakult boszorkányhit túlélte Mária Terézia tiltó rendeletét. A szájhagyomány továbbra is őrizte, sőt „folklorizálta” a bába boszorkánytevékenységét, és átruházta a következő nemzedékekre. Ezért írásos dokumentumok nélkül is soknak tetszett a számuk.

2. A boszorkánypörökben szereplő negyven körüli bába csupán ezrelékben kifejezhető része az ország területén működött bábák tömegének, és ez egyértelműen mutatja, hogy hivatalosan milyen kevesen kerültek boszorkányság vádja alá. Az viszont igaz, hogy a nép ennél jóval nagyobb számban tartotta őket boszorkánynak, de nem adták föl, vagy nem boszorkánysággal vádolták őket.

Az általunk átvizsgált mintegy 1040 boszorkánypörben másfélezernyi boszorkány felelősségre vonásáról olvashatunk. Ebben a tömegben van a bábák 36 boszorkánypöre, tehát az arány így is csekély. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy a bűnpörkben szereplő boszorkányok társadalmi rétegződése miként oszlik meg a városi főbírótól (Szeged, 1728, Rózsa Dániel) a zsellérasszonyig, ismét az derülhet ki, hogy más társadalmi réteg mellett a bábák száma kevés. Közülük pedig „megpatkolt bábát” (Dömötör Tekla tesz erről említést) az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben egyetlen egyet sem találtunk, nem volt tehát hiteles történeti forrása. Ez a fogalom valószínűleg a 19. sz. második felétől alakult ki, és jutott a folklórba.

3. A bába valóban sok, különböző típusú büntetőper gyanúsítottja és vádlottja. Ezt az általunk gyűjtött dél-alföldi feudalizmus kori szexuális jellegű pörök is tanúsítják. Csakhogy ezekben nem varrták a nyakukba a boszorkányság vádját. A szakmai sikertelenségükért vagy a felelőtlen munkájukért vonták őket felelősségre. Tanulságos — és erre korábban már több kutató is fölfigyelt —, hogy egy közösségben miként alakult ki olyan helyzet, amikor saját segítő bábáját kezdte üldözni. Schram Ferenc megjegyezte, hogy bár gyakran perelték őket, de az ítéletek kis része végződött kivégzéssel. A büntetés kiállása után — esetleg másik közösségben —, de tovább működhettek.[2118]

R. Várkonyi Ágnes fogalmazta: „Elképzelhető, hogy a bába vagy az orvosló akkor kerül boszorkányság gyanújába, amikor megrendül benne a közösség bizalma, s a rivális ezt észreveszi és kihasználja.”[2119] Vagyis, ha többen élnek a közösségben, a megélhetésért egymással vetélkednek és bizalmatlanságot szítanak; bujtogatnak egymás ellen. Érdekes viszont, hogy a boszorkánypörökben egymással szemben tanúként alig szerepeltek. A felelősség alól kibújtak és a „piszkos, ténybeli munkát” másokkal végeztették el. „A boszorkányperek hátterében orvoslók konkurenciaharca figyelhető meg[…]”[2120] A konkurenciaharcuk eredménye az, hogy nem egymást büntetik, hanem a pácienseiket rontják meg.

Kristóf Ildikó a debreceni boszorkánypörök tanulmányozása kapcsán írta, hogy a bábák és betegek között „[…]ellentétek leggyakrabban abból adódtak, ha a paciens késlekedett a gyógyítás díjának megfizetésével, vagy ha keveset adott.”[2121] Konfliktus keletkezhetett még akkor is, ha a páciens megsértette az „Orvos Asszonyokat” körülvevő megbecsülés és a dolgaikban megnyilvánuló kedvezések elvárásrendszerét; ha megszegett hagyományos közösségi tilalmakat és szokásokat.[2122]

Végső soron mindez összefügg a bábák másságával is, amelyet egy erősen homogén társadalmi szerveződésben nehezen viselnek el. A bábák ugyanis „Büszkék tudományukra, titkolják tudásukat, kérkednek vele, túlértékelik, mentegetik. Hol racionális, hol pedig irracionális elemeivel azonosítják magukat. A hagyományos gyógyítók között sok a deviáns személyiség. Szükségszerűen magányosabbak, mint társadalmi rétegük más tagjai, irigyeik vannak, és sokféle viszállyal küzdenek. A másság, a helykeresés tudata feszültségekkel jár s a feloldást keresve sokszor megsértik az adott viselkedési és erkölcsi normákat. Kivált, akit elragad a hivatás, a tudnivágyás szenvedélye.”[2123]

A bábaboszorkány közösségellenes magatartása egy személyre, családra korlátozott rontása gazdasági okokból következett be:

a/ nem őt hívták a szüléshez és elesett a fizetségétől;

b/ nem azt és nem annyit adtak neki, mint amit és amennyit kért a szolgálataiért;

c/ a kifizetésnél csalódás érte és bosszút forralva rontott.

A bába mássága abban is megnyilvánult, hogy bár látszólag „egy a közösségből”, az átlagból emelkedett ki. A faluban, tanyavilágban „kulcsember”, aki hatalmat élvez, és a hatalom mindig sok gonddal jár. A közösségnek van egy, az egyén cselekvésére ható erősítő és szűrő hatása.[2124] A közösség ezt a másságot gyakran megtorolta. A bábaboszorkány, mint „[…]bűnbak révén — »törvényes úton« — levezetődik az agresszió, s így a kiegyensúlyozást szolgálja” — írta Grynaeus Tamás.[2125]

Az eddig elmodottakat az alábbi ábra szemlélteti:

A szülő nő és a bába között kialakuló ellentét, illetve a közösség

megszokott rendjének visszaállítása

A közösség

megszokott rendje

Szülő nő

Bába

M e g b o m l i k
				V i s s z a á l l

A szülés új helyzetet teremt ezért segítséget kér a bábától

Segítséget ad ezért adományt követel

Nem, vagy részben teljesíti	Megsértődik
	agressziója: bosszú amely rontásban nyilvánul meg

Kétségbeesik

a/ A bába kielégítése	b/ A bábát kielégítik	A rontást elhárítja
elmarad ® a rontás fennáll
¯
a bábát feladják ® elítélik

4. A boszorkánybába származását és a közösségéhez való társadalmi kötődését jellemzi, hogy az általunk vizsgált és gyűjtött valamennyi boszorkány-, ill. szexuális jellegű bűnpörben mindannyian laikus, tehát nem okleveles bábák voltak, akik az alsóbb néprétegekből, elsősorban a parasztságból kerültek ki.

5. Jelentős különbség a boszorkány és a bábaboszorkány között az, hogy a boszorkány esetében a családban gyakran öröklődik a boszorkányszerep, míg a bábát többnyire nem az anyja tanította. Nálunk elsősorban a csoporthatás érvényesült. Tudásunkat a többi bábától és bábaboszorkánytól kapták.

6. A boszorkánnyá vált bába a sátán „fajzata” lett, akit illett és kellett üldözni, mint istentagadót és a legrosszabbal, Isten megátalkodott ellenségével, az ördöggel cimborálót.

7. Az gyógyított, aki rontott. Ha más végezte a megromlott egészség helyreállítását, a ténykedés nem sikerült. Ezért gyakran rá is kötelezték, hogy a rontást gyógyítsa meg, ha nem tette, megfenyegették, ezért nekilátott az „oldáshoz”. Ezzel maga a közösség kényszerítette boszorkányos szerepkörbe.

8. A gyógyításhoz rítus kellett, és ezt a bábaboszorkány „magas szinten” művelte. R. Várkonyi Ágnes írta: „A gyógyítás a beteg együttműködésével kellett, hogy történjék. Az együttműködés kipróbált, ősi eszköze a ráolvasás[…] a ráolvasások gyógyításban betöltött helyét történetileg kezelve és a pszichoszomatikus szempontokat is figyelembe véve két további, a boszorkányperek szempontjából sem elhanyagolható körülményt is figyelembe kell vennünk. Egyrészt a szövegmondás időt ad a gyógyítónak, hogy megfigyelje a beteget, mérlegelje, mi a baja, mivel gyógyíthatja, egyáltalán gyógyítható-e[…] a beteg is ragaszkodik a rítushoz. Öngyógyító erejét fokozza, megnyugtatja, megerősíti egészsége visszanyerésébe vetett hitét.”[2126]

9. A bábaboszorkány gyógyító praktikájában fontos helyet töltött be a gyógynövények alkalmazása. Szinte szépirodalmi szinten, több pörben is úgy fogalmaztak, hogy „nekik a füvek megszólalnak”, vagyis beszélnek hozzájuk és elmondják, mire alkalmasak. „A fákkal, növényekkel beszélő ember a természetismeret ősi korát idézi. Mítoszok szabják meg az együttélés szabályait a természettel, meddig és hogyan élhet a természetből az ember. A XVI-XVII. századra már különleges képesség beszélni a növényekkel, a »beszéd« ekkor már »tudás«, az »ismeret« szimbolikus kifejezése. Azt jelenti, hogy kiválasztott, mert érti a virágok és füvek hatóerejét (virtutes herbarum).”[2127]

10. Európa-szerte ismert társadalmi jelenség, hogy amikor egy-egy országban, területen valamilyen természeti csapás: éhínség, járvány, háborúk negatív hatása stb. jelentkezik, ott nő a boszorkányüldözés. A. V. Kurocskin ukrán példát említett. A boszorkányégetések, „[…]e kegyetlen leszámolások az ún. »sötét időszakokban« szaporodtak meg, amikor a viszonylagos jólétet járványok, éhínségek, aszályok, állatok pusztulása vagy más természeti csapások zavarták meg.”[2128]

Kristóf Ildikó Debrecenről szólva azt írta, hogy „[…]a vádlottak száma mindig azokban az években volt a legmagasabb (5-8), amelyeket valamilyen természeti csapás előzött meg közvetlenül, vagy kísért.”[2129] Áttérve a Dél-Alföldre, Reizner kutatásából ismert, hogy az 1728-as nagy szegedi boszorkánypör előtt és alatt aszályos, éhínséges év járt a régióban. Megvizsgálva a térség földrajzi központjában lévő, korábban is példaként hozott Hód-Mező-Vásárhely mezőváros természeti csapásait, egybeesés mutatható ki ezek és a boszorkányüldözések között.[2130]

1708.

November 23-tól 1709. tavaszáig nagy pestisjárvány volt. Az első ismert boszorkánypör 1723-ból származott.

1729.

A súlyos terhek és a járványok miatt 130 család végleg elhagyta a várost. Ebben az évben egy boszorkánypör volt.

1730.

Két boszorkánypörrel találkoztunk.

1732.

Pestisjárvány dühöng, és boszorkánypör zajlott.

1733.

A katolikusok bábája szükség esetén keresztelhetett, a reformátusoké csak egy évtized múlva.

1734.

Évek óta marhavész pusztított. Ebben az évben 3 boszorkánypör volt.

1735.

Fegyveres fölkelést szerveztek. Szegedinac Péró lázadása a növekvő terhek ellen.

1738-39.

Pestisjárvány dühöng. 1739-ben egy boszorkánypör volt.

1740.

Három boszorkánypörről tudunk.

1744.

Egy boszorkánypör zajlott.

1745.

Szintén egy boszorkánypör volt.

1746.

Az Oldalkosár városrészben tűzvész pusztított. „Zenebona” volt a vásárhelyi esküdtek ellen.

1750.

Egy boszorkánypört jegyeztek föl.

1751.

Nagy árvíz pusztított. (A Tisza, Maros, Kőrösök kiáradtak.)

1753.

A Bujdosó–Pető–Törő-féle utókuruc zendülés és egy boszorkánypör volt ebben az évben.

1754.

Egy boszorkánypör volt.

1755.

Szintén egy boszorkánypör zajlott.

1756.

Ebben az évben volt az utolsó boszorkányégetés.

1758.

Mária Terézia egy, a városban boszorkánysággal vádolt nő pörét vizsgálatra magához kérette. Ebben az évben egyébként 2 boszorkánypör volt.

1759.

Egy boszorkánypörről tudunk.

1762.

Egy boszorkánypör zajlott.

1763.

Szintén egy boszorkánypör volt.

Vásárhelyen az eddigi ismereteink szerint 30 boszorkánypörnek maradt írásos nyoma. (Megjegyezzük, hogy a Komáromy-féle pörgyűjteményben szereplő: CDXLVII. pör (1758-ból, a 666. p.) megegyezik Schram Ferenc: I. kötetének 101. pörével (320-330. p.), de itt 1756-ból datálva.) A 30. pör közül év nélkül található 5, valamennyi a Schram-gyűjteményben. Ezek közül a 90. pör (262-265. p.) valószínűsíthető dátuma 1740. A 93. és a 94. pöré (275-280. p.) 1744-1750. közé esett, a 99. pör (306. p.) 1754, vagy 1755 év lehet. A 106. pöré (346-347. p.) 1759-1763. közé esett.

11. Grynaeus Tamás elsők között figyelt föl arra a jelenségre, hogy „[…]a boszorkánypörök számának csökkenésével egy időben megnőtt a paráznák elleni pörök száma.”[2131] Megállapítása teljesen egyezik az általunk gyűjtött szexuális jellegű pörök vonatkozó tanulságaival. Kristóf Ildikó debreceni boszorkánypöröket vizsgálva, a kor erkölcsét illetően megállapította, hogy a vádpontok között legtöbb volt a szexuális bűn. Ezek közül is a házasságtörés. (Ugyanakkor a mi tapasztalatunkkal ellentétben, Debrecenben viszonylag kevés volt a gyermekvesztés.[2132]) A társadalmi kép teljessé tételét segítve, mindehhez még hozzá kell tennünk, hogy Mária Teréziának a boszorkánypöröket betiltó rendeletét követően kezdett rohamosan növekedni a betyárbűnpörök, a „cégéres ragadozások és erőszakos megvérzések” pörszáma is. A társadalomnak mindig kell üldözendő réteg és bűnbak.

18. A NŐI VÉRZÉSEK ÉS A VETÉLÉS

Nőknél a nemi érés az első ovulációval következik be. Ezt havonta újabbak követik. Mikrovérzést kiváltva, a tüsző megreped és az érett pete kiszabadul a petefészekből. A petevezetéken át elindul a méhüreg felé. Ha megtermékenyítés nem követi, 28 napos ciklusokban a méh megvastagodott nyálkahártyája több napos vérzés kíséretében lelökődik és kiürül. Ez a menstruáció. A havi vérzés elmarad, ha a nő teherbe esik; ill. különböző — elsősorban idegi-hormonális — betegségek és kóros fogyás következtében.

A női vérzés és a vetélés vagy szülés szintén szorosan összefügg, hiszen mindkét esetben nem menstruációs, hanem a méh nyálkahártya megbolygatásával járó vérzés és tisztulás következik be. A havi vérzést a korabeli népnyelv „hónapszámnak”, a „természet megindulásának”; a „természet járja” vagy a „természet volt rajta” kifejezésekkel illette. Amikor a menstruáció elmaradt, azt mondották, hogy a „természet fennakadt benne”, vagy a „természet nem járja”.

A hagyományos körülmények között megszült asszonyt föltisztázása után belefektették a „Boldogasszony ágyába”, ahol a 6 hetes gyermekágyi fekvése során kitisztult. A lochiát „Boldogasszony árjának”, ill. „Boldoganya árjának”, máskor primitíven „saskó”-nak nevezték. Vig Károly marosvásárhelyi pörgyűjteményében, 1630-ból egy szülés utáni vérzéscsillapítás leírását adta: „[…]mit tudnának olyant, az kivel az Boldogasszony árja megállana.”[2133] Egy 1640-ből keletkezett pörben olvasható: „[…]mondottam, hogy »bizony, édes Anna aszony, terajtad az Boldogasszony árja vagyon«.”[2134]

Az általunk gyűjtött büntetőpörökben ezeket találtuk: a 144/1768. pörben vallotta a lány: „Nem voltam terhes Senkitűl, hanem tavaly hat hétig nem volt rajtam a természet[…]” A 371/1769. pörben vallotta az asszony, hogy „[…]meg állott rajtam a’ természet[…] hanem tégnap mult egy hete, hogy el indult rajtam.” Ugyanebben a pörben az asszonynak szülés után „Az Ing allya is Saskos[…]” volt. A 161/1778. pörben a 14 éves kislány terhesség gyanújába keveredett, de vallomásában azzal védekezett, hogy „[…]hónapszámos voltam”.

A 376/1781. pörben a 16 éves Csorba Zsuzsa tagadta terhességét. Szeretőjének is azt vallotta, hogy „[…]fel van akadva”. Az eltitkolt szülése után pedig azt mondotta, hogy „[…]Ki ütöt már rajtam, a csunyaság[…]”, azaz megjött a havi tisztulás. A 379/1782. pörben a nő vetélése után észrevették rajta, hogy véres, mire „[…]azt mondottam, hogy a’ Természet volna rajtam” — vallotta.

A 380/1799. pörben a 18 éves férjes asszony úgy szült, hogy előtte „[…]én azért Nem gondoltam hogy terhes vagyok, mert akkorón is mindenkor meg vólt rajtam az havi tisztulás.” Ez egyébként a terheseknél, főleg az első hónapokban ritka, de előforduló fiziológiás aberráció lehet. Szülését az egyik pörtanú a földön szétfolyt sok vérről észrevette, de a gyanúsított azt válaszolta neki, „[…]hogy ő gyermeket nem szűlt, hanem az csak havi tisztulás.”

A 384/1804. pörben „[…]a Természet meg állott nála, és nem járja.” Ugyancsak „Havi tisztulás”-ról beszéltek a 388/1818. pörben is. A 389/1819. pörben a vármegye bábája igazolta, hogy az újszülött-gyilkos lányon „[…]a tisztulás tőbb izben rajta meg rekedett[…]” A 393/1825. pörben a terhes lány azt vallotta, hogy „[…]a’ természeti tisztulásom fel akadt[…]”, illetve: „[…]a’ holnap szám rajtam el=állott[…]”

A 399/1828. pörben a lány onnan tudta meg, hogy terhes, amikor „[…]a’ Természet ellmaradt — ‘s nem jártt.” Az anyja így fejezte ki: „[…]a’ vér fújtafől, az akadtmegbenne ‘s azment ell tőle.” A baj gyógyítása végett odahívta a kenőasszonyt, „[…]hogy kennye meg majd jobban takarodik tőle a’vér, de a’ Tsetsit meg nem néztük.” A 23/1838. pörben „[…]panaszkodott Vecseri Zsuzsinak Gálné hogy hónap száma felakadt[…]” Végül a 403/1842. pörben a szült nő alsó ruháit bemocskolta a „[…]gyermek ágyi folyás (Lochia)[…] s nagy mennyiségben ürül ki.”

A vetélések is minden esetben vérzéssel jártak, de azt gyakran nehéz volt megállapítani, hogy mi okozta: betegség, biológiai-, vércsoportbeli összeférhetetlenség, baleset vagy kriminális abortusz következménye-e? Évszázadok során volt ez is, az is. Ha a gyanúsított nem vallotta be, lehetetlen volt eldönteni, hogy a baleset — pl. elbotlás, gödörbe lépés stb. — véletlenül fordult-e elő, avagy szándékosság történt?

A népi leleményesség a nem kívánt terhességtől való szabadulás során szinte föltárhatatlan. A mai tudományos fölfogás szerint is a „célravezető” eljárásoktól kezdve a misztikus varázsolásig, a viszonylag testkímélő szerek és eljárások alkalmazásától a legdurvább, életet követelő beavatkozásokig mindenfélével találkozhatunk. Jó példa erre Gémes Balázs gyűjteményes munkája, amely ezt a témát részletezi.[2135] (Ennek több pontja korunk találmánya és a 18-19. században elképzelhetetlen volt. Fölsorolásunkat a teljesség kedvéért részleteztük.)

Gémes Balázs fölosztását követve, de azt kiegészítve, így osztályoztuk az abortuszokat:

1. Közvetlen fizikai behatás. (Pl. megütés, megrúgás.)

2. „Fölpiszkálás” különböző növényrészekkel. (Pl. ággal, gyökérrel.)

3. Fölszúrás eszközökkel. (Pl. kötőtű.)

4. A magzat elszorítása, összetörése. (Pl. szoros has körüli fásli; (kenés(, erős nyomás gyakorlása stb.)

5. Vegyi anyag fölhelyezése. (Pl. timsó, kékkő stb.)

6. Folyadék-befecskendezés. (Pl. jód, alkohol stb.)

7. A méhüregbe levegő befúvás.

8. Növényi főzetek fogyasztása. (Pl. abortív növények.)

9. Kőrisbogárpor (Lytta vesicatoria) fogyasztása.

10. Kemikáliák szedése.

11. Egyéb eljárások:

a/ Hőhatás (Pl. meleg vízbe ülés, gőzölés.)

b/ Különböző besugárzások. (Pl. röntgen, rövidhullám stb. Nyilvánvalóan ez csak a 20. századra vonatkozik.)

c/ A méhnyak égetése.

d/ Reflexes módszer (Szakképzett személy válthatja ki.)

e/ Súly emelése, ugrálás (Pl. mélybe, gödörbe ugrás.)

f/ Kombinált eljárás (Pl. melegvizes fürdő + magzatűzőszer bevétele egy „kúra” alatt.)

12. Mágikus eljárások. (Elsősorban a terhesség megelőzését szolgálták, lásd a szerelmi varázslásoknál.)

A fölsoroltak közül több eljárást megtaláltunk az általunk gyűjtött büntetőpörökben is. A magzat elszorítására volt példa a 371/1769. pör. A teherbe esett nőnek azt mondotta a szeretője, hogy „[…]eleget tesznek el ország Szerte[…]”, ti. gyermeket. A nőt a vetélés megindítására előbb arra ösztönözte, hogy „[…]valamelly jó kemény purgatót vennék bé, de ezt nem cselekedtem, azután hogy a’ Gyermek nevekedet bennem, magamat ruhával Szorongattam, hogy viselöségemet meg ne esmerjék[…]”

Méhen belüli magzat összetörés is előfordult. A 369/1757. pörben Paszulkaróné „megtapodta” a terhes Benkő Kata hasát, majd „[…]egy óra múlva vér ment el tölem az után mingyárt ă gyermekis töllem elment; de már meg hólt vólt, mert a feje öszve vólt zúzva[…]” A 374/1780. pörben a bába így beszélte el Horváthné szüléseit: „[…]egymás után öt gyermeke halva Született, kik közzül kettönek a feje öszve volt törve[…] ugy zörgöttek mint a csont a fejek.” Vagyis, a „szülés”, azaz a vetélés azért következett be, mert előbb az anyaméhben a gyermek fejecskéjét összetörték és meghalt.

Megütés, ütődés következtében beállt vetélésre is volt példa. A 397/1827. pörben a 17 éves terhes lány beszélte: „[…]le tőrt a’ Lajtorja foga alattam ‘s leestem — azután mindenem fájt, ‘s amikor este odabé ettek, én ki mentem, ‘s úgy lett meg a’ gazos földön[…] kitsike volt, nem is látzot rajtam mikor viselős voltam, ‘s ugy tartom hogy időtlen volt[…] én ott hagytam azon módon az úton[…]” A 399/1828. pörben a 17 éves lány vallotta, hogy „[…]a’ malomba lévén — Kerekes István előtt főlfordultunk [ti. a kocsival] ‘s azután valamígtsak ellnem ment tőlem a Gyerek, mindég beteges voltam.” A vetélés pedig így zajlott le: „[…]hirtelen megfájult a Hasam, ‘s álva ellment tőlem mintegy 4. hólnapi Terhem.”

A 377/1781. pörben Szűcs Erzsébet terhes „[…]ă midön már [a] gyermek 6. holnapos volt[…] egy gödörbe estem, az után mindgyárt harmad napra halva hoztam [a világra] azon gyermeket.” Vig Károly marosvásárhelyi pörei közül 1630-ban leírt hasonló esetet idézünk: „[…]elesett, mikor kijött az ajtón, csak úgy suhadott el tőle[…]” a magzata.[2136]

Méliusz Juhász Péter: „Herbarium” című könyve még 1578-ban Kolozsváron jelent meg. „Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól” tanácsot ad, és a „Temondád fűről = Thlaspi” azt írta, hogy „Asszonyember rutságát indítja[…], terhes Asszonyállatban megöli a gyermeket.”[2137]

Az elmúlt évszázadok során leggyakrabban ezeket a születésgátló növényeket alkalmazták: boróka (Juniperus sabina), pásztortáska (Capsella bursa pastoris), keskenylevelű útifű (Plantago lanceolata), majoránna (Majorana hortensis), petrezselyem (Petroselium sativum), fűzfa (Salix alba), hunyorgyökér (Helleborus L.), ricinus (Ricinus communis), tikhúrfű (Stellária media), rutafű (Ruta hortensis), ezerjófű (Dictamus albus), kecskerágófa (Vitex agnus castus), mályvagyökér (Malva L.), fekete üröm (Artemisia vulgaris L.), kakukkfű (Thymus serpyllum — vulgaris L.), levendula (Lavandula L.), fahéj (Cinnamonum cassia B.), szerecsendió-virág (Myristica fragrans H. M.), sáfrány (Crocus saptivus L.), kék liliom (Lilium L.), babér (Laurus nobilis L.) A fekete ürömfüvet, kakukkfüvet és a majoránnát teának összefőzve itták. A levendula virágát mézbe fogyasztották. A szerecsendió virágát, a sáfrányt és a kék liliom gyökerének aszalás utáni porát pedig borba keverték. A babért szintén borban főzték meg.[2138]

Az elterjedten használt növényi abortívumok ezek voltak: Juniperus sabina, Bryonia alba, tengerihagyma (Urginea maritima L.), Sarsaparilla, aloe, Asorum Europeum, Ruta graveoleus, Secale cornutum, Crocus sativus, Thuja occidentalis, Petrosellium sativum, Taxus baccata, Myristica fragrans.[2139] A Monarchia 1787-es törvénykönyve 1 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta a magzatelhajtást.[2140]

Abortív füvek használatát az általunk gyűjtött büntetőpörökben is írtak le. A 22/1833. pörben „[…]Szentesi lakos Csikós Szabó Panni, Csizmadia Kováts Sándor szólgálója felfedezi; hogy a’most nevezett Gazdájától Teherbe esvén[…] őzvegy Szőllősi Mihálynéhoz folyamodott[…] ‘s egyenessen arra kérte, hogy méhében lévő gyermekét űzné ell[…] adottis nékie valamely italt[…]” Az „abortívum” pedig vadgesztenye reszeléke volt.[2141]

A 368/1754. pörben mondották a terhes nőnek: „[…]el megyek Aradra, hozok olly fűvet, hogy el megyen tőled ă Gyermek, ha meg iszod italban[…] Nékem Palinkába két izromban, úgy mint estve reggel bé atta[…] A’ mint azt meg iván el ment ă Gyermek tőlem[…]” A 370/1758. pörben vallotta a nő: „(Hat holnapi Terhem vólt, s. eleven vólt mikor el szültem, ugyan azon Legény Pályinkába, valamelly fűvet adott, mellytül el ment.”

A 374/1780. pörben a magzatgyilkos anya beszélte Baloghné tanúnak: „[…]midőn a Csontosné Kertébe vólt az eö Házánál[…], mutatott a Tanúnak egy füvet, mellyről igy szóllott. Ez a fü ám az, kirül azt modgyák hogy én azt iszom, ettül megyen el a gyermekem[…]” A pörben Szűrösné tanú vallotta: „[…]a melly süly fű vagyon a kertyébe attul menne el az eö gyermeke[…]” Benyhénének ezt mondotta: „[…]már vérest vizellek, tudom hogy meg hal ă gyermekem[…]”

A 375/1780. pörben kérdezték az anyától, hogy „[…]Mitsoda italt ittál az első terhed előtt, a’ midőn a Gyermeked ell ment tőlled?

Mivel ell allott rolam a természet az[t] Comendálták, hogy ha fenyő magot vizbe főttet iszom, ell indul rajtam[…]”

A 384/1804. pörben az anya terhes lányának „[…]Borsika fűvet attam nékie inni vízben eczer, a Természetnek meg indulása véget[…]”, azután „[…]fejér borban szeléd sáfránt, és Babért főzettem nem a gyermeknek el menése, hanem a Természetnek el indulása végett[…]” A lány azt vallotta, hogy amit ő ivott „[…]fejér borba, az keserű ital volt[…] hántam tőle, az óromon, és számon a vér is jőtt.” A 391/1820. pörben meghiúsult a magzatelhajtás: „Hamza Mihály annya vitt Dögei Sarinak valami fűvet hogy vízbe inná meg[…]”, de nem itta meg.

A következő, gyakori magzatűzés az volt, hogy kemikáliákat fogyasztottak. A 23/1838. pörben például előbb pálinkába, majd „[…]veres borral elegyitett vitriolt, mellynek felét megitta, a’ felét pedig kiöntötte, mivel igen erös volt[…]” A „kúra” hatására a nő 4 hónapos terhét elvetélte, majd ő is belehalt.

A 379/1782. pörben vallotta a nő, hogy „[…]fájdalmakat érezvén ki mentem az udvarra, s ottan az Árnyék Szék mellett meg álván, ell ment tűlem a Gyermek, ă melly tsak egy újnyi nagyságú vala, és nem is volt eleven.” Elbeszélte, hogy „Pogye Kata Czigány Leány készítette, és adta nékem az italt[…] ă mellytűl az Gyermek[ne]k ell kelletik veszni[…] ollyas itallal már eő is három Gyermeket hajtott volna ki magátúl.” A továbbiakban megtudjuk, hogy az ital „sárgás bor” volt, amelyben „sárga port” oldott föl. A cigánylány pedig 3 terhességét már ezzel hajtotta el: „[…]ketteje egy könyöknyi nagyságú Gyermek volt, ugy hogy kett holnapra már elő is hoztam volna őkett[…] Az harmadik Leánka[…] csak negyed fél holnapi volt.”

Következő csoportba a kombinált eljárások tartoztak, amelyek közül eggyel a pörgyűjteményünkben is találkoztunk. Alkohol + növényi szer bevétele + fürdő alkalmazása volt. A 383/1804. pörben a kuruzsló a terhes lányt, aki „kötésben légyen”, süly ellen kezelte. Élet-pálinkában „[…]Butykórót tőrve csináltam és azt minden nap kétszer itatam vele[…]” Főzött neki fürdőt is, „[…]a’ mely főrdőben a’ leány 5. ízben meg is főrdőt egy más után[…]”, végül „Attam néki egy palaczk orvosságot italára, hogy abból minden nap 3. izben inna. — ă pedig Te=mondád fűből tiszta vízbe vólt főzve.”

A pörgyűjteményünkből olyan esetek zárják a sort, amelyekben az abortívumok ismeretlenek maradtak. A 23/1838. pörben az asszonyok Survai Panna özvegyasszonynak mérges italt kevertek, amelyet „[…]Vecseri ‘Susánna Bábának hozzá járultával — negyedik hónapban járó terhét — hóltan Szülvén — annak később magais áldozatja lett[…]”

A 124/1758. pörben a lány vallotta vetéléséről: ”[…]egy nád fal mellett le ültem és töllem el ment; de élö nem vólt, és igen kicsiny vólt, csak mint a’ kocsonya ollyan vólt[…] Lehetett mintegy más fél arasznyi és Leány vólt[…]” A 290/1830. pörben a házasságtörő férfi magzatűzőszert szeretne készíttetni egy asszonnyal az általa teherbe ejtett lány részére. A 367/1736. pörben Ábrahám Erzsébet bába, mint tanú azt vallotta, hogy elhívatták Kiss Gyurkánéhoz, aki vizsgálata szerint terhes volt, de „[…]már akkor a’ vér is meg indult tőlle, az után azon terhet hová tette nem tudgya.”

A 378/1781. pörben vallotta a nő, hogy „Két holnapra Szültem meg erzesem utánn.

Mennyi nagysága volt azonn Leánykadnak?

Fel röf hoszuságú volt.”

A 386/1816. pörben vallotta a teherbe eset a nő, hogy a szeretője „[…]adott=is akkor egymás után háromszor innom, hogy attól a’ Gyermek el fog tőlem menni, de azért el nem ment.” A 388/1818. pörben vallotta a lány, hogy „[…]Miolta Pál Bátyám velem vólt azólta Havi tisztulás rajtam nem vólt[…]”, majd így beszélt: „[…]tôlem valami igen nehezen ment el.”

A 392/1825. pörben a lány vallotta: „[…]hétfői napon a’ hasam kezdett fájni, mert tisztulásomis vólt, ‘s a’ mint az ól elött azudvarban, a’ Kamara véginél egy[…] valami kiss újjam nagyságú ollyan forma valami ment ell tőlem, mint mikor még a’tojás hártyájába van tsak[…]”

A 393/1825. pörben a lány elvetélt. „[…]azon Foetus 3 holnapig lett légyen az Anya Méhében, nem az idöre jőtt[…]” A szeretője azt vallotta, hogy a lány „[…]feküdt az ágyba[n] és nékem mondotta hogy ő roszul van, a’ tisztulása meg indult, hanem ott van az Ágy főbe egy Csomó melly tölle vérrel elment[…]” A lány ezt is vallotta: „[…]én azután azon öszve aludt vérnek gondolt Csomot fel vettem és visgáltam de a’ mint abban nagyon kis kezetskét meg pillantottam nagyon megijedtem[…]” A 403/1842. pörben a terhes „[…]terhek elenyészésére, vagyis méhekbe fogantaknak el ölésére[…]” kapott szert, amelytől el is vetélt.

19. A SZÜLÉS ÉS A SZÜLÉSI MÓDOK

Egészséges körülmények között a magzatburok megrepedése és a magzatvíz elfolyása után, a tolófájásokat fölhasználva, erős nyomással, haspréssel a gyermek áthalad a szülőúton és elhagyja az anya testét. Ez a fiziológiás szülés; ill. a megszületés.

A legtöbb népnél ősidők óta szokás, hogy a szülő nőt segítik. Már a vajúdó anyát körülveszik és fölkészítik gyermekének világra hozatalában. Gyakori, hogy a szülő nő édesanyja, nagynénje, idősebb nővére vagy a közösség tapasztalt asszonya — aki maga is szült és több asszony szülésénél segített — tevékenyen részt vállal a szülés folyamatában. A legtöbb társadalomban külön rétegként kialakult a bába, aki hivatásszerűen, tanult mesterségként vagy empirikus úton sajátította el a szülésznői teendőket.

Az emberiség őstörténetében ez a szerepkör ismeretlen fogalom volt. A nő maga szült, sőt vajúdásával elkülönült a közösségétől és a maga segítségével hozta világra kölykét. Ez az ősi szülési módszer még ma is megfigyelhető néhány ausztráliai és új-guineai kőkori szinten élő törzsnél. A szülőasszony elkülönülése, magánya elsősorban ősi ösztönmegnyilvánulás, amikor az anyaállat félti kölykét, amelyet esetünkben már kétségtelenül bizonyos kulturális hatás, elsősorban empirikus tudás is befolyásol.

A törzsi társadalmakban magányosan szülő nők vajúdásukkor elhagyják kórokozóktól hemzsegő falujukat, a „kultúrkörnyezetüket”, és bemennek a bozótba, ahol guggoló, álló vagy térdelő testhelyzetben az aljnövényzetre, a bozót leveleire szülik (szinte kipottyantják) gyermeküket. Ebben a mikrobaszegény környezetben ugyanis nem, vagy nagyon ritkán fertőződnek és nagyobb valószínűséggel nevelhetik föl gyermeküket. (Ezt láttuk Wulf Schiefenhövel etológus eredeti filmjén, amelyet az új-guineai pápuáknál vett föl.[2142])

Vizsgáljuk meg, hogy az emberiség különböző korokban és kultúrákban miként végezte a szülést, hogyan alakult ki ennek az életfolyamatnak kultúrája, rituáléja és folklórja. H. Damm írta az ausztráliai bennszülöttekről:

A vajúdó nő „A nehéz órában azért nincs egyedül. Egy idősebb asszony kíséretében a bozótban rejtőzik el, ahol már előzőleg ideiglenes enyhelyet készítettek a számára. Itt ad életet gyermekének. A kísérő bábaasszony ledörzsöli a csecsemőt száraz fűvel, majd egy táskába vagy fatálba fekteti[…] Az apa megható figyelemmel fáradozik a szülő asszony körül. Tűzifát, vizet és élelmiszert hord össze neki arra a néhány napra, míg hazatérhet a közös kunyhóba.”[2143]

Egyes pápua törzseknél is hasonló a helyzet: „Ha egy asszony érzi, hogy közeledik az órája, elhagyja a települést, és felkeresi a bozótban félreeső helyen épített kis szülőkunyhót. Itt anyja vagy más, közeli asszonyrokona veszi gondjába.”[2144]

A melanézoknál így szülnek: „Ha az asszony közeledni érzi óráját, anyja és barátnői kíséretében egy félreeső kunyhóba vonul, mely a menstruációs házakhoz hasonlóan rendszerint a településtől távol épült. A szülést mindenféle varázsszerrel igyekeznek megkönnyíteni[…] A szülés megkönnyítését célzó masszírozás és fűtés ellenére is gyakran lépett fel komplikáció, mellyel a fiziológiai folyamat nem ismerése miatt nem tudtak mit kezdeni, s ez a fiatalasszonynak sokszor az életébe került.”[2145]

E. Damman a samoai szülést így írta le: „A szülő nőt a nyitott falé közepén a padlóra fektették[…] Az egyik (szülésznő( levetkőztette a vajúdó asszonyt, valamilyen anyagot terített alája a kemény gyékényre, majd az asszony fejét és felsőtestét ölébe véve, maga is elhelyezkedett[…] Az öreg falusi asszonyok[…] kérték a rongyokat a körben állóktól, nyugodt kézzel törölték a vért, és támasztották meg a vajúdó asszonyt[…]

Negyedóra múlva az egyik nő megfogta a gyermek fejét, és napvilágra húzta[…] Az egyik kisegítő madzagot és kést hozott a köldökzsinór elvágásához és elkötéséhez.”[2146]

Az eddigi példákból is láttuk, hogy a szülés fejlődési folyamaton ment keresztül. A magányos nő elhúzódik a közösségétől és úgy hozza világra gyermekét. Azután vajúdásában egy, majd több társa, rokona segítségére lesz, de még mindig a bozótban vannak. Ezután kialakul az erre a célra épített vagy „szakosodott” szülőhely, kunyhó — az „első történelmi szülőotthon” —, és ettől kezdve a szülés már a kultúra része, amely jellemző arra a közösségre, amelybe az anya tartozik.

A terhes, ill. szülő nő és az embrió, majd az újszülött védelmében az emberré válás után igen korán kialakulnak bizonyos szexuális tilalmak is, amelyek már határozottan kultúrjelenségek, és a törzsi közösségek életében máig tanulmányozhatók. Antoni Judit írta Ausztrália és Óceánia népeinek vonatkozó szokásairól: „A gyermek születését megelőző rövid időszakban (egy-két hétre) a férj és a leendő anya közötti nemi kapcsolatot felfüggesztik.”[2147] A szülést követően is gyakori a nemi élet tabuja, amelyet többnyire 3-4 hétig, vagyis a kitisztulásig tartanak be.

Sárkány Mihály Fekete-Afrika törzsi kultúráját kutatta. Többek között ezt jegyezte föl: „[…]a dahomeyi fonok a gyermekszülés után három évig nem tartják illendőnek a feleséggel való hálást. Ilyenformán megoldást jelent új asszony feleségül vétele[…] erre azonban mindenkor keveseknek tellett, s ezért kellett megszervezni a prostitúciót.”[2148]

Agüero Irma a surinami bozótnégerekről írta: „A szülés után azonban három hónapig az asszonynak távol kell tartania magát a férfiaktól, egy ujjal sem szabad férfit érintenie.”[2149] (Ugyanakkor a prostitúció és a homoszexualitás ismeretlen náluk.)

E fontos kultúrtörténeti kitérő után kövessük tovább a természeti népeknél kialakult szülési kultúrát. J. Bjerre tapasztalta a Kalahári-sivatag kőkori busman törzseinél:

„A szülés rendszerint a szabadban, nem messze a településtől folyik le[…] Nehéz szülés esetén elhívják a varázslót. Az varázsigéket mormol, a szellemekhez fordul segítségért, majd a vaginára illesztve száját, megkísérli »kiszívni« a gyermeket. Bonyolultabb esetekben meghal az anya és gyermeke, mert a masszírozáson túlmenően nem értenek a szülészethez.”[2150] Mindenesetre, a szülésbe újabb kultúrhatás lép be, a mágia, a természetfölötti erők segítségül hívása.

H. Uhlig Bali-sziget lakóiról jegyezte föl, hogy „A gyerekek segítenek a szülés közben és utána is.”[2151] Ez meglehetősen ritka jelenség, hiszen a szülés intimitása a fiatal korosztályok számára még a „legvadabb” embereknél is tabut képez. „Balin a szülés félig ülő helyzetben, egy e célra szőtt, új gyékényszőnyegen történik.” A segítők a szülés alatt „[…]a vajúdó asszony mögött ülnek vagy térdelnek, és hátulról átfogják.”[2152] Újabb hiedelem színezi a szülés kultúráját, mivel a bali ember szerint „[…]a család egyik ősének a lelke költözött vissza az újszülött testébe.”[2153]

Áttérve a kultúrnépekre, először is vizsgáljuk meg a Bibliában leírt szülést. Máriáról így írt Lukács: „És szülé az ő első szülött fiát; és bepólyálá őt, és helyezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.”[2154]

Abból a meggondolásból, hogy a szülés „tisztátalan dolog”, más népeknél is gyakran az istállóban zajlik, elképesztő higiénés körülmények között. (Ennél már valóban jobb a bozótban, a természetben való „gyermekezés”.) Ugyanakkor a szalma, mint a „szülőágy” része, nem jelent elítélendőt, hiszen az ágyban is többnyire szalma van, amelyen fekszenek. Csakhogy azon hetekig hálnak, míg a vajúdó alá tiszta lepedőt terítenek.

Bálint Sándor érzékenyen vette észre Jézus születésének és a dél-alföldi parasztgyerek világra jöttének ritka, ám szándékos hasonlóságait. Ezt fogalmazta: „Akinek nehéz volt a szülése, azt Tápén betlehemi istállóra gondolva jászolba ültették.”[2155] Szeremlei a vásárhelyi szokásról írt: „Ami illeti a nőt, amikor eljött az ő perce, a szoba földén lepedővel leterített szalmára fektették, hol gyermekét elszülte.”[2156]

A szalma után a föld motívuma kerül elő, és mielőtt egyes népek szülési kultúráját tovább vizsgálnánk, ezt a fontos kitérőt itt kell megtennünk. Két kultúrtörténeti, ill. folklórjelenségre kell fölhívnunk a figyelmet. Az egyik a korábbi fejezetünkben részletesen vizsgált Földanya-kultusz, amelyben a „születő” ember — legyen a világra jövő vagy e világból távozó — némely néphit szerint a Földdel, mint „Anyával” kerül kapcsolatban úgy is, hogy a szülés vagy a halál a földön következik be.

A másik folklórjelenség abból a néphitből ered, hogy a szülés és a halál rokon fogalmak, mert mindkettő „beleszületést” jelent; egyik az élők, másik a holtak világába; az evilágba, ill. a túlvilágba. Tehát nemcsak a szülő nő vajúdó, hanem a haldokló test is. Előbbi a gyermekét, utóbbi a testből kiszabadult, „megszült” lelket teremti meg.

Róheim Géza a vogul mitológiában szereplő „Világügyelő--férfiú”, azaz a Napisten sajátos szerepét is „előkép”-ként említi a szülésnél. Van egy kis csuka, aki nem más, mint a Világügyelő-férfi. Ő keresztülúszik egy öregember által őrzött hálón. „Az a keskeny nyílás a hálón, amin keresztül a kis hal végül is megmenekül, nyilvánvaló módon a vagina, és ez az epizód a születést vagy a közösülést reprezentálja[…]”[2157] Innen vezet az út az élők világába, majd a halál beálltával a holtakéba való születésig terjed.

„Hódmezővásárhelyen, mikor a nagybetegnek már a szava is eláll, akkor már »(a földön húz«, nemsokára meghal. Ilyenkor leveszik az ágyról a földre és a ház közepére a gerenda alá fektetik gyékényponyvára[…] Göcsejben a haldoklónak a földre, az asztal helyére vetnek ágyat árpaszalmából, hogy könnyebben halhasson meg. Azt tartják, hogy aki földön született (és régente a nők általában földön szültek), az nem tud az ágyban meghalni” — beszélte el Róheim Géza.[2158]

„Mit jelent a földretevés szokása? Aki a földön született, csak a földön halhat meg, mert a halál visszatérés az anyaföldbe.”[2159] A jelenség és a hozzáfűződő hiedelem más népeknél is ismert. „A litvánok és németországi lengyelek a haldoklót kirántják az ágyból és a földön kiterítik, hogy ezáltal is megkönnyítsék kimúlását.”[2160] (Fiziológiai értelemben a meleg ágyból a jóval hidegebb földre tevés a test kihűlését gyorsíthatja meg.) A túlvilágba születés után pl. a kisdednek a világosságot kell megvenni. „Palóc hiedelem szerint ugyanis a gyermek megszületik még a koporsóban is[…]”[2161] Ennyire erős volt a születés és halál közötti hiedelmi kapocs. Ennek tudatában még mélyebben látunk bele és érzékeljük a különböző kultúrák, korok, néprétegek szülési szokásait.

A tibeti szülésről Nagy Károly így fogalmazott: „A szülő nőt még századunk ötvenes éveiben is »tisztátalannak« tartották és nem engedték, hogy a lakásban hozza világra a gyermekét[…] Azt csak a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy a szülés céljára külön helyiséget építtessenek otthonukban, a szegényebb asszonyok mehettek az istállóba vagy rejtőzhettek akár a sziklák mögé.”[2162] Leírta, „Arra nincs adatom, hogy az asszonyok hány százaléka halt bele a szülésbe vagy a gyermekágyi lázba. Gondolom: nem kevesen. De még a terhességbe is[…]”[2163]

László Gyula az archaikus magyar szülési szokásokról többek között ezt írta: „A szülés régente kivétel nélkül a földön történt, rendesen guggoló helyzetben. Göcsejből azt is megtudjuk, hogy a szalmát a tűzhely közelébe terítették a földre. Úgy látszik tehát, hogy a szülés eredetileg az ős lakóhelye, a tűzhely közelében történt[…] a szüléskor csak asszonynép lehetett a házban, öregebb asszonyok segítettek a vajúdónak.”[2164]

A hagyományos magyar paraszti élet évszázadaiban, főleg a feudalizmusban, a szülést illetően több archaikus szokással találkozhatunk. A szülő nő testhelyzete szintén rendkívül változatos volt. Tárkány Szücs Ernő téma-összefoglalásából idézünk: „A szülést rendszerint a bábaasszony vezette le, akinek az anya vagy az anyós és más asszonyok nyújtottak segítséget[…] Az asszonyok régen a földön, szalmán szültek[…]”[2165]

Schram Ferenc írta: „[…]a szülni nem tudó nő számára a bába »vizet forralt, és azon vizet egy teknőbe söprűt tévén, azon által szűrvén, annak gőzére állítván, azután ágyába lefektetvén, s ott egy kevéssé nyugodni hagyván«; a vajúdó felébredt és legott megszülte gyerekét.”[2166]

Tátrai Zsuzsanna leírta, hogy a szülésnél a segítők rongyos, piszkos ruhába öltöztek. A vajúdók szültek: állva, térdepelve, kezükkel két fölfordított szakajtóra guggolva[2167], két székre vagy a szövőszékre támaszkodva, ülve, szülőszékben, vagy úgy, hogy két zsámolyra ültek, a férj ölébe ültek, fekve pedig ágyban vagy földön.[2168]

Kapros Márta leírása szerint: „A múlt század [értsd: a 19. sz.] végén leggyakoribbnak az ülve szülés látszik. A nőt két, egyik végükkel V alakban összetolt kisszékre ültették, lábait szakajtókkal, kosarakkal feltámasztották[2169], és miközben a segédkező asszonyok támogatták őt, a bába eléje térdelve várta az újszülöttet.”[2170] A palócoknál gyermek-állószéken ülve szültek. „Nehéz szülés esetén előfordult, hogy férje ölébe ültették a vajúdót, aki részint tartotta, részint átölelve az asszony derekát, segített a gyermek kitolásában[…]”[2171] Vannak adatok a térdeplő szülésre is. Továbbá: „(Az asszony előre hajolva valamiben megkapaszkodott, vagy egy széken ülő nő ölébe dőlt, s a bába mögötte elhelyezkedve »fogta ki« a gyereket. Az állva szülésről pedig a történelmi Magyarország északi területeiről származó adatok tudósítanak. A szülő nőt ilyenkor részben támogatták, részben az ágy végébe, ajtófélfába kapaszkodott.”[2172]

Vajda Mária gyűjtéséből ismert egy durva népi rigmus, amely azt bizonyítja, hogy a szülésből nem mindig kerítettek nagy ügyet:

„Bölönösi kút mellett, kisangyalom.

Meczger Kati megellett, kisangyalom.

Nem kellett neki bába,

Megellett az magába, kisangyalom.”[2173]

„Aki nehezen szül — olvashatjuk Kiss Lajostól hódmezővásárhelyi példáját —, azzal rutafüvet (Rute graveolus L.) szagoltatnak, vagy dézsára, meleg vízre ültetik, hogy könnyebben szüljön[…] A szülés ezelőtt földön, gyékényponyván történt, vagy két szék között lekuporodva, vagy a szék szélére ülve.”[2174] Tátrai Zsuzsanna szerint is a szülés leggyakrabban földön szalmán és az ágyban rongyokon történt. Mind a szalmát, mind a rongyokat fehér lepedővel takarták le.[2175] Bálint Sándor viszont szegedi gyűjtésében azt figyelte meg és írta le, hogy „A szülés régebben nem ágyban történt, hanem két kis székre tenyerelve.”[2176]

Borús Rózsa a bácskai Topolya népszokásai között említette: „[…]előfordult, hogy az asszony a búzaföldön vagy kukoricatöréskor a barázdában szülte meg a gyerekét, betakarta az alsószoknyájába s dolgozott estig. Mikor este hazamentek, megfürdették a gyereket.”[2177] Rendesen előkészített szülés esetén „[…]az anyós, az anya vagy valamely idősebb rokonasszony lehetett jelen. Bábaasszonyt csak az 1900-as évektől kezdve kezdtek hívni. Az asszonyok fekve szültek, a szülőszék ismeretlen fogalom.”[2178]

A vásárhelyi Puszta szüléssel kapcsolatos emlékeit Beck Zoltán gyűjtötte és írta le. „A megesett lányok szülésénél általában az anyjuk és a szomszédasszony segített, nem akarták a bábát hívni.”[2179] Előkészítetlen szülés a parasztság körében minden tájegységben előfordult, így itt is. „Nemritkán dolog közben szült az asszony — írta Beck Zoltán. — Olyan eset is előfordult, hogy a mezőn dolgozó asszony munka közben szülte meg, és úgy vitte haza a gyereket a kötényében.”[2180]

Az előkészített szülés így zajlott: „Nem ritka esetben a szülő nő még a bába segítségét sem vette igénybe[…] Ilyenkor egymaga szült: ágyban vagy más, e célra odakészített alkalmatosságon: két egymás mellé állított lócán vagy széken. Ha székek segítségével szült az anya, akkor letérdepelt, rákönyökölt a két székre[…] Cs. L-né 1934-ben látott hasonlót: »Összetëtte az öregasszony a két négylábas széket, ráültette a fiatalasszonyt, hogy a csöppség a székek közötti nyíláson jusson a földre helyezett ruhára.« F-né nagyanyja (1870 körül) nyolc gyereket szült szalmán. Szalmára lepedőt terített, hogy az ágya ne legyen véres.”[2181]

Temesváry Rezső a szüléssel kapcsolatban igen sok szokást, babonát írt le. Ezek közül idézünk néhány fontosabbat.

„Némely vidéken (erdélyi románok) titkolják a szülést, mert azt tartják, hogy ha valakinek tudomása van a szülésről, ez nehezebben megy; ezért ólakban elbújnak, ott a puszta földön szülnek s kötényükben viszik haza a gyermeket[…]”[2182]

A szülési helyzeteket Temesváry is fontosnak tartotta és részletesen írt róluk. Öt testhelyzetet különböztetett meg:

1. Állva szülést.

2. Térdepelve: „Ennél a szoba egyik sarkában vagy a szoba közepén a puszta vagy szalmával borított földre térdepel a nő vagy leguggol, mialatt kezével két felfordított szakajtóra vagy egy vagy két székre vagy egy szövőszékbe támaszkodik[…]”[2183]

3. A szüléshez négykézláb helyezkedik el a nő.

4. Ülve szül: „[…]a nő két, lehetőleg alacsony székre ül, úgy hogy czombjai szöglet alatt egymás mellé állított egy-egy széken nyugosznak, mialatt a vulva szabadon van vagy a nő egy felfordított széken ül vagy egy zsámolyon vagy kettőn. Lábait rendesen nem a földre, hanem két felfordított szakajtóra vagy egy vagy két kosárra helyezi[…] A nő alá gyakran valami nagyobb edényt, pl. kis fürdőteknőt tesznek a magzatvíz, vér, lepény stb. felfogására.”[2184]

5. Fekve szülés a leggyakoribb testhelyzetek egyike. „A fekve szülés vagy a földön történik és pedig vagy a puszta földön vagy piszkos pokróczon, vagy rongyon vagy e czélra a szoba egyik sarkába tett szalmán vagy szénán, a melyre esetleg piszkos pokróczot is terítenek[…] ha a szülés az ágyban megy végbe, ebből előbb a szalmazsákot és párnát kiveszik s puszta zsúpszalmára fektetik a nőt vagy e fölé piszkos ruhát vagy zsákdarabot vagy pokróczot is tesznek, de sohasem tiszta lepedőt vagy más fehérneműt[…]”[2185]

A szülést többféle módszerrel igyekeztek elősegíteni. Ezek között megtalálhatók a ma is javasolt testmozgások, a passzív erőművi behatás, mint pl. a hasra gyakorolt nyomás, a kenés, különböző szerekkel történő gőzölés és füstölés stb. Temesváry az utóbbiról így fogalmazott: „Ezen gőzök fejlesztése többnyire az illető szernek direkt forralása, néha azonban csak forró téglára vagy parázsra való öntése útján, esetleg az éjjeli edénybe történnek, a mely tárgyak fölé a vajúdó nő szétterpesztett lábakkal áll.”[2186]

Továbbá vesznek meleg fürdőt, egy dézsa forró víz fölé ülnek, vagy meggyújtott borszeszláng fölé állítják a vajúdó anyát. Fogyasztanak különböző italokat is, főleg bort, pálinkát és teákat. Végül meg kell említeni, hogy a szülésnek amulettel és mágiával történt segítése is gyakori volt. A katolikusok amulettként nyakban hordott Szűz Mária, ill. Istenanya a kisded Jézussal medált is fölhasználtak, a jó szülés érdekében a rajtuk ábrázoltakhoz könyörögve.

„Békésmegyében, ha a szülés sokáig elhúzódik, a férj meztelenül háromszor átlépi a nőt s utána szájából megitatja vízzel.” Arad megyében szülés után „[…]az arczot háromszor letörlik a lepénnyel s ebbe háromszor erősen beléharaptatják a nőt.”[2187]

Mint azt az általunk földolgozott bűnpörök is igazolják, a placentának igen sok neve volt: „Secundino, melly Mássának neveztetik”, vagy a „gyermek tartó Mássa”, továbbá burok, magzatburok, lepény, méhlepény stb. A vajúdó nő „[…]szorongattatván a’ Szüléstül”, „Az hólt Gyermeket lehetetlen volt könnyen Szűlni, mert erőt nem vehet magának[…]” kifejezések is jelzik, hogy a 18-19. században már sok mindent ismertek a szülés élettani folyamatából, de még többet nem. Az ismerethiányt kellett mágiával pótolni.

Áttérve a feudalizmus kori dél-alföldi szexuális büntetőpörökre, szüléssel kapcsolatban az alábbiakat találtuk bennük: a 380/1799. pörben a szülés alatt „[…]háromszor vitt Sűlek János Karafinába vizet, azt mondván, hogy nagyon szomjúh[o]zik a’ felesége.” A 390/1819. pörben a lány orozva szült a búzavetésben. Gyermekét elvéreztetve, a szülés helyén elásta, majd bement a tanyába. Mindezt azért tette, mert „[…]az eszem sem vólt hellyén”. Máshol így vallott: „([…]minthogy véghetetlen fájdalmat éreztem, magamon kivül voltam, elerötlenettem.” Ezt követően „[…]minthogy pedig a‘ bádjatság végett el árultattam[…], a Gazdámnak magam meg mutattam az elásott kisdedet.” Vagyis, szülés után nem feküdt, hanem újra kiment a földre dolgozni.

A 394/1825. pörben a szülés után a gyermeknek „[…]a’ kődokit meg akartamköttni, reám jött az Ájulás, azt nem tudom jó formán hogy esett.” A 396/1827. pörben a szülést követően „[…]kipihentem magamat, a’ főldről, a’ hol lett főlvettem[…] én magammalis jóttehetetlen vóltam[…]” A 397/1827. pörben a nő a „gazos földön” szült és „[…]én akkor elszédűltem[…]” A 398/1827. pörben „[…]Simon Julianna[…] az Istálloban természetes szűksége végzése végett magát bé zárta és ottan egy holt Leány Gyermeket szűlt[…]”, akiről a vizsgálat során kiderült, hogy élve lett meg.

A 400/1829. pörben „[…]Pűnkösd Várnapjára virradóra belső fájdalmakat érezvén[…] elejénte bőgtem ordítottam, mint azoktalan állat, ‘s mégsem jött senki segíttségemre — Azután eszemen kívűl lévén, azt Sem tudom, mit tsináltam[…]”, de szült gyermeke meghalt. A 401/1829. pörben „[…]estve a’, Kút mellett, a’ jégen elltsúsztam, ‘s segre esvén nagyon meg Űtőttem magamat[…] egész éjjel rosszul vóltam[…] reggel[…] az ólba[…] aludt vér ment tőlem[…] a’ derekam ‘s hasam fajt ‘s azontúl azt sem tudom milett belőllem, mert tsak a’ sok aludt=vértláttam[…] azt érzettem, láttamis hogy Gyerek ment elltőlem […]magammalis jót tehetetlen vóltam[…]”

A 402/1842. pörben a jegyző így jegyezte le a nő szülését annak vallatásakor: „[…]egyszerre roszul lettem, kimentem a’ házvégibe egykis szín alá, ott alig állottam meg, azonnal meglett a’ kis gyerek, — nemtudom élt e vagy nem?” A 403/1842. pörben „Vasárnap éjtzaka hétfűre viradora a’ Szénás kertbe a’ hol tsak egyedül magam voltam[…] azután a’ gyermek meg született fel vettem de hogy meghidegűlve halva láttam[…] egy ruháskába bé takartam és[…] elástam[…]” Így vallott továbbá: „[…]a’ nagy kinba nem tudom élt e’ vagysem, hanem hogy egy keveset magamhoz jöttem akkor felvettem[…]”, de akkorra már halott volt. „[…]mikor magamhoz jöttem már hajnallott[…]”

A szülések módjáról vall még a 386/1816. pör, amely szerint, „[…]nehezen szűltem, és tsak magamba[n] voltam[…]” A 371/1769. pörben viszont ezt vallotta az anya: „[…]Soha könnyebben nem Szültem mint azt[…]” Valamennyi vonatkozó bűnpört megvizsgálva, a szülések módjáról az alábbi statisztikát állíthattuk össze: állva szült 5, dézsa fölött kuporogva 2, földön ülve 4, ágyban 1 nő. Két alkalommal előbb székelési ingert érzett, úgy szülte meg a gyermekét; 28 alkalommal egyedül, segítség nélkül szültek. Volt 9 vetélés, közülük 3 történt segítséggel.

20. A SZÜLÉSEK HELYEI ÉS IDŐPONTJAI

Már az előző fejezetben is több szülési helyszínnel találkozhattunk. Itt ezeket rendszerezzük és egészítjük ki.

Beck Zoltán 1918-ból a vásárhelyi Pusztán egy esetet írt le, ahol a megesett gazdalányt a szülők „[…]kötéllel nagyon megverték és becsukták a kamrába. Enni is csak oda adtak neki, úgy tartották, mint a rabot a börtönben. Hideg tél volt, amikor szült. Kiszökött a kamrából és a kazlak közt szülte meg a gyereket. A kisgyerek megfagyott.”[2188] Mint azt korábban láttuk, az ilyen és hasonló szülések nem voltak ritkák a feudalizmusban, ami viszont szomorú, hogy még a 20. században is folytatódtak.

A 373/1775. pörben a koldusasszony délben a szabad ég alatt, utcán szült. A „[…]Bába tsak Uzsonna tájba jött ki, ă ki az után el vette alóllam[…]” a már meghalt kisdedet, aki addig az anyja kötényében feküdt. „[…]ă mássa is ott vala alatta ă Gyermekkel együtt ă Szülô Aszszonynak[…]”

A 379/1782. pörben a szülés-vetélés után a lány Szegeden a „[…]Sáncz mellől sehova sem mentem, hanem ott feküdtem; Az Kaszármabol ki hordott szalmában, három vagy Negyed fel Nap, az hová az kurvak, és katonák hortak ennem[…]”

A 380/1799. pörben „A’ Férjének is kellett tudni a’ dolgott, mert a’ vitt Felesége alá vánkost és bundátt[…]” A szülés után elsepert vértócsában „[…]a’ Kamra ajtoba fekűdt, sok vér lévén kőrűlőtte.” A 380/1799. pörben beszélte a nő: „[…]akkor lehetett hét ora ă midön ă Kamarába mentem s alig vóltam ott mint egy kilenczed fél oráig, elöl vett az fajdalom[…]” és ott meg is szült.

A vizsgált bűnpörökben a szülések így oszlottak meg napszakok szerint: hajnalban szült 1, reggel 1, fényes nappal 1, délben 1, este 4 és éjszaka 3 asszony.

A szülések helyei rendkívüli változatosságot mutattak. Szültek a városi házban és a tanyán, úton, mezőn, temető árkában stb. Részletezzük. Szültek a lakott hely következő részeiben: pincében 1, konyhában 2, szobában 1, kamrában 1, istállóban 1, disznóólban 1, színben 1 és udvaron 9 alkalommal. Valószínű, hogy ősi ösztönkésztetés nyilvánult meg abban, hogy legtöbben a nyílt udvart választották vajúdásuk színteréül.

A köz- és külterületen: utcán 1, szénás kertben 1, búzavetésben 1, gyöpön 1, úton 1, árokban 1, és a Tisza-partján egy nádfal mellett 1 ízben. A következő hely volt a föld. Csupasz földre szültek 4-en, ide számítva az úton, gyöpön, ház mellett stb. szüléseket is, összesen 20 alkalommal.

Föl kellett figyelnünk arra is, hogy a szülés helyét körülírásokkal igyekeztek pontosítani. Ilyenek pl. az utcán, a konyhaajtó előtt; udvari istálló mellett, udvari gödörben, udvari kamra végénél, udvari ól előtt a kamra véginél egy darab fal mellett, kocsiszínben az udvaron, a ház mellett, a ház háta mögött, a ház végében a szín alatt, a tanyaépület ablaka alatt, árnyékszék mellett, a kamra ajtóban, a tanyaház pitvarában, egy nádfal mellett a csongrádi Tisza-parton.

21. A GYERMEKÁGY. AZ ÚJSZÜLÖTT ÉS AZ ANYA ELLÁTÁSA

Dömötör Tekla írta: „A mestergerenda osztotta ketté a szobateret is. A szobának a hátsó fallal, végfallal, mestergerendával és tűzhellyel határolt negyede volt az asszonyok tartózkodási helye. Itt kapott helyet a szülőasszony sátorlepedővel eltakart ágya is. (Boldogasszony ágya.)”[2189] A dél-alföldi régióban a sátorlepedőt elsősorban a szúnyogháló váltotta föl, különösen a mocsaras vidékeken, ill. a tavakkal, erekkel sűrűn tagolt tájon, mint amilyen pl. Hódmezővásárhely határa is volt a folyószabályozásokig, ill. a mocsarak lecsapolásáig. Mielőtt az anya ide került, még el kellett őt és az újszülöttet látni. Temesváry Rezsőt idézzük: „A köldökzsinór lekötésénél, a melyet majdnem mindenütt czérnával, spárgával, kenderszösz-szálakkal[…] vagy nyálas fonállal[…] végeznek[…]”[2190], megkezdődött az újszülött ellátása. A bűnpörökből kiderült, a legtöbb újszülött-gyilkosság annak tudható be, hogy az anya szándékosan elvéreztette, vagy tudatlanságból történt, ill. ezt a műveletet magára hagyatva, segítség nélkül nem tudta elvégezni. Van, aki megszült gyermekét a méhlepénytől úgy választja el, hogy kiszakasztja a köldökét.

„A köldökből ömlő vért különben »rossznak« tartják. Ezért hosszabb ideig vérezni hagyják a gyermeket s csak ezután kötik le a köldökzsinórt[…]”[2191] Maga az „ellátás” így történik: „Csikmegyében nyálat és takonyt tesznek a köldökre vagy csak »taknyot fújnak rá«.”[2192] Az elfertőződéshez hozzájárulhat a köldökzsinór leválasztása is. „Dentál (Temesm[egye]) egy darab fára teszik a köldökzsinórt és egy fejszecsapással vágják azt át. Szatmármegyében is vagy sarlóval vagy fejszével teszik azt.”[2193]

A fölnőtté éréskor jelentkező szexualitásra gondolva, már az újszülöttnél megfigyelhető bizonyos babonák gyakorlása. „Fiút női ingen, leányt gatyán fürösztik, hogy az illető felnőtt korában tessék a leányoknak illetőleg hogy sok kérője legyen[…] subára fektetik, hogy göndörhajú legyen, nemi részeit (úgy fiúnak, mint leánynak), mézzel bekenik, hogy majdan »szeressék az ő alsó testét.«”[2194]

Külön gyermekágy nemcsak az anya számára készül. „Némely vidéken függőágyszerűen a gerendára akasztanak kosarat, hogy ebben jobban ringathassák a gyermeket[…]”[2195]

A törődés és babonás cselekmények a világ több népénél, főleg törzsi kultúrákban vagy fokozottan jelentkeztek vagy pedig teljesen hiányoztak. Ez volt a ritkább. M. Mead a samoai szülési szokásokat vizsgálva, az írta, hogy a szülés után az anya 2-3 órát tölt fekve, amennyi a deflorálás kipihenésének ideje is. „Amikor a látogatók elszélednek, az anya felkel, és folytatja megszokott teendőit. Az újszülöttel ezután már senki sem törődik különösebben[…] Személye csak sokkal később, a pubertás után válik ismét érdekessé.”[2196] (A lányt egészen a férjhez meneteléig semmibe veszik.)

Nagy Károlytól idézünk egy idevonatkozó tibeti szokást: „Az újszülöttet nem fürösztötték meg, csupán letörölgették, miután közönséges konyhakéssel elvágták és a jak szőréből készült fonállal elkötötték a köldökzsinórt.”[2197]

Az általunk gyűjtött feudalizmus kori büntetőpörökben is több utalást találtunk a szülést követő állapotokra, szokások leírására. A 369/1757. pörben pl. „[…]Benkö Katának a’ Csöcsi keszkenővel békötve[…]” találtatott, hogy a belőle szivárgó anyatejet fölfogja. A büntetőpörökben, ahol a titkolt szülés után csecsemőgyilkosság gyanúja merült föl, a legfőbb bizonyíték az volt, hogy a mellek állapotát vizsgálták meg. A 397/1827. pörben „[…]mellyéből telyet fejtek ki.” A 399/1829. pörben „[…]a tsőtséből téj győn.”

A szülés utáni fölkelés, lábadozás a jegyzőkönyvekben gyakran szerepelt. A 380/1799. pörben a tanú látta a megszült nőt 9-10 óra tájban a kamraajtóban feküdni, majd a férjével „[…]11 orakor pedig már az nap mind a’ kettő az asztalhoz űlt ebédre.”

A magyar népéletben a gyermekágyat fekvő nő a szexuális életre tilalmas „tabu” volt, s ezt legalább 6 hétig be is tartották. Nem így a 371/1769. pörben egy görög származású kereskedő. Az asszony így beszélt róla: „[…]a midőn egy heti volt a’ gyermek ágyam, akkor is azon Görög hozzám jőt, az Agyamra mellém fekütt és kénszerített, a’ paráznaságra, de én vélle nem cselekedtem.”

A 327/1765. pörben a „[…] gyermek ágyban feküvö Kulcsár Todorné hozzá ment a’ Tanúhoz, és Sirva panaszolta néki; hogy úgymond az éjtszaka Balla János Gazdám eröszakot tett rajtam, lássa Kend, minémű kékek a’ czombjaim és mellyem[…]”

A 379/1782. pörben vallotta a nő, hogy „[…]ezen Terhem után nagyon meg betegedtem és mint egy nyolcz hetig feküdtem.” A 382/1803. pörben az elég szigorúan előírt gyermekágyi időt a nyomorúság rövidítette meg. Így vallott róla a nő: „A’ gyermek ágyamat csak egy hétig fekűdtem; de azután kéntelenittettem fel kelni a’ gyermek ágyamból, mivel Kenyerem nem vólt[…]”, később vallomásában így fogalmazott: „[…]hogy másnak dolgozhassam a’ Kenyérért, azért szakasztottam félbe a’ gyerek=ágyamat.”

A 388/1818. pörben a lány szülése után nem látta el csecsemőjét, sőt hagyta, hogy a tanyai kutyák megegyék. Az emberségesség szikrája fölpislákolt ugyan benne, de elkésett vele. „Minek utánna nem találtam meg sirattam de már az akkor semmit sem ért.”

A 393/1825. pörben a nő még a vetélése után is „gyermekágyat” feküdt, mert az anyja házában ápolásra szorult. A 395/1827. pörben a szült nő „[…]mostanság fekszik, ‘s nagyon beteg.”

A 396/1827. pörben a lány segítség nélkül szült és utána sem ő, sem az újszülött nem kapott ellátást. Az anya így panaszkodott: „Nem lévén reám senkinek gondja a’ Gyerek kőnnyen meghalhatott a’hideg főldőn[…]” A 396/1827. pörben az anya szintén segítség nélkül szült, de „[…]mihelyes tsak annyi erőm lett, hogy lábra álhattam, mindjártt fölvettem [ti. a kisdedet…] otthagytak engemet magamba, világot sem gyútottak[…]” Nem is feküdt gyermekágyat, mert másnap reggel „[…]arokkára űltt[…]”

A 397/1827. pörben egy halott csecsemőt találtak a kútban, és ezért egy szült nőt vádoltak, aki ezt a cselekedetet nem vállalta. A lány két héttel karácsony előtt betegedett le és a gyermeket december 29-én vették ki a kútból. A nő ezzel védekezett a ráfogott bűneset ellen: „[…]a’ mikor pedig a’ kútbol vették ki azt a’ Gyermeket, már akkor nem vólt semmi bajom, mert fől jártam a’ Piartzon is voltam[…]”

A 400/1829. pörben a szült nő gyermeke elpusztult az ellátás hiánya miatt. Így vallott: „Amikor eszemre jöttem eleget sírtam, halehetett volna megfordítottam volna[…]” a dolgok történését. A gyerek pedig „Nem tudom én vólté, nem vólt e’ üdőtlen — azt sem tudom én hogy vóltam, ‘(s mit beszéltem[…]” Bebörtönözték, ahol olyan rossz állapotban volt, hogy az orvos igazolta, miszerint testi büntetést nem bír el.

A 401/1829. pörben „[…]látván bátyadságát[…] kérdezvén tőlle hogy mi balya volna : azt felelte hogy ő vér folyásba van[…] az ő beteg ágya mia[tt] bé nem fogathatam[…]” a szült nőt. A 403/1842. pörben így jellemezték a gyermekágyban fekvő nőt: „A’ test átalyános melege, a’ rendest túl hágva valoságos lázas mozgalmakat mutató[…] ‘s a’ szölô átallyános gyengeségével párosulva.”

A 403/1842. pörben a szült lány azért kerülhetett ilyen lázas állapotba, mert orozva szült és utána azonnal „[…]bé mentem az hazba a’ hol az Anyám meg szóllított hogy menni kellene már Urbariumba [a földesúrnak dolgozni] Derekegyházára én szolni nem mertem, hanem fel készültem (s elöbb ki mentem a Kiss Gyermekemhez[…] elástam, én azután innen egyenessen mentem Derekegyházára[…]”

22. A GYERMEKEK SZÁMA

Kultúránként, koronként, gazdasági helyzettől, vagy az egyén egészségügyi: fizikális, mentális, elmebeli állapotától függően, nagyon változatos lehet az utódok száma. Meghatározásukat az is nehezíti, hogy a gyermekeket létrehozó vagy nevelő közösséget vesszük-e alapul, egyáltalán mit lehet „alapnak” tekinteni?

Bármelyik kultúrában egy férfinak „számlálatlanul” születhetnek gyermekei. Kérdés, hogy hány anyától, és a nők egy házasságon belül éltek vagy több házasságban? Monogám, ill. poligám kapcsolat eredményeként, törvényes vagy az adott törvény által el nem ismert kapcsolatból? Monogám házasságból is születhettek gyermekek több anyától, ha a nők közben elhaltak, elváltak, és az apa újabb törvényes házasságokat kötött, vagy élettársi kapcsolatokat létesített. A többnejűségben élő kultúrákban az egy apától származó utódok száma akár három számjegyű is lehet, főleg azon fejedelmi udvaroknál, ahol az ágyasok is szülnek.

Az is közismert, hogy az apa személye bizonytalan lehet, míg az anyáé biztos. Férfiaknak lehetnek gyermekeik szerelmi kapcsolataikból, amikor az utódot az anyák eltitkolják és az apa sohasem tudja meg utódainak valódi számát. Egy nőnek elvileg akár 40 gyermeke is születhet, gyakorlatban azonban ennek fele is ritka, főleg Európában, továbbá az európai jellegű kultúrákban; ill. megélhetési gondokkal küzdő természeti népeknél.

Nagyon sok vallás, szekta vallási meggyőződésből nem tűri a fogamzásgátlást és a szaporulat szabályozását. Ezekben a családokban nem ritka a tucatnyi gyermek sem. A szexuális kultúra eddig idézett megannyi példájából esetleg azt is gondolhatnánk, hogy a szabados nemi életű természeti népeknél számolatlanul születnek a gyermekek. Ez lenne a legnagyobb tévedés. Ha a gyermekszám szabályozásában van valahol racionalizmus, ez éppen az ő szokásaikban jól tükröződik. Nagyon is figyelembe veszik a terület eltartó-képességét, a törzs, faluközösség létszámát, a termésben bővelkedő gazdasági éveket, és nem utolsó sorban az ezek együtteséből eredő vallási, mágikus előírásokat, amelyek ha kell, drasztikusan szabályozzák a szaporulatot, amennyiben szükséges újszülött-gyilkosságokkal is!

Koronként, főleg Európában, „divat” a nagy család és a kis létszámú család, ill. az „egykézés” is. A társadalmi, történelmi és természeti hatások, főleg a katasztrófák, mint a háborúk, járványok, földrengések stb, amelyek megtizedelik a lakosságot, a veszély elmúltával erős szaporaságban is megnyilvánulnak. Ismert az a különös jelenség, hogy létbiztonságban lohad a szülési kedv, sőt eljuthat odáig, amikor a fölhalmozott vagyon egybetartása érdekében egyetlen gyermeket nevelnek. (Pl. a Sárrét falvaiban, ill. a középparasztság rétegében ez eléggé általános volt.)

Tárkány Szücs Ernő írta: „A [magyar] családban élő gyermekek átlagos lélekszáma csak 2,0–2,3 között mozgott, de valójában családonként 5–5,5 gyermek született, mert a halandóság ötből három gyermeket feltétlenül elvitt. Ahhoz tehát, hogy két gyermekük legyen, az anyáknak ötször kellett szülniök.”[2198] Arra vonatkozóan, hogy a gyermekhalál mennyire hétköznapi jelenség volt, Borús Rózsa így fogalmazott: Topolyán „A gyermekhalottat is sajnálták, főleg az anyja, de ez nem hatott megrendítően.”[2199] Markos Gyöngyi Makót vizsgálta és ezt írta: „[…]a 8-10 család nem ritka, sőt több helyen is lehetett 12-14 gyermekről hallani.”[2200]

Az általunk vizsgált feudalizmus kori pöranyagban a halálozásokat leszámítva, a fölnőtté válásig fölnevelt gyermekek száma átlagban 2-3 fő, amely teljes mértékben Tárkány Szücs Ernő adatát igazolja. Ugyanakkor több pörben is találtunk magas utódszámokat. Időrendben ezek így alakultak:

1745-ben Juhász Őrzse szentesi asszonynak 6 gyermeke volt.

1756-ban a vásárhelyi Barta Istvánéknak 12 gyermeke született, de rendre megölték őket, hogy „[…]rajtuk el ne szaporodjanak.”

1761-ben Kun Mártonné Erdös Ersok 26 éves asszonynak 6 élő gyermeke volt, de a hetedikkel éppen terhes.

1780-ban Csontos Erzsók vásárhelyi 30 éves asszony a 11-ik gyermekével volt terhes. (A szüléseket tizenéves korban kellett neki elkezdeni.)

1798-ban az elhagyott, 6 gyermekes asszonynak egy másik férfi is kezdi a gyerekeket nemzeni.

1800-ban a 23 éves szabad személynek 3 törvénytelen gyermeke született 3 különböző apától.

1807-ben az 52 éves férfinak 8 gyermeke volt.

1825-ben Pátzi Sárának 6 gyermeke volt, de 2 meghalt, szeretőjétől a hetedikkel terhes. Ezeken kívül a hites urától még 2 gyermeke született.

23. ORVOSLÁS

Az orvoslás története a történelemben mélyebben nyúlik vissza, mint az emberré válás kora. Nem kell hozzá különösebb etológiai ismeret, csupán empirikus megfigyelés, hogy a megsebesült állatok miként nyalogatják sebeiket; hogy a növényevők gondosan elkerülik a mérges fajokat, ugyanakkor a ragadozók is rendszeresen fogyasztanak különböző füveket, amelyek rendezik az emésztésüket és az anyagcseréjüket. (Pl. a macska füvet legel, amelynek hánytató hatására megszabadul a tisztálkodása, bundájának nyalogatása közben lenyelt, és a gyomrában galacsinná összeállt, emészthetetlen szőrcsomótól.)

Kezdetben az állatok és az emberek gyógyítását is azonos személyek, azonos vagy hasonló megítéléssel végezték. Szumowski lengyel orvostörténész professzor így fogalmazott: „[…]a történelemelőtti emberek[nek] és az akkori állatoknak [az] életfeltételei hasonlók voltak és az alkalmazott gyógymódok néha alig különböztek egymástól.”[2201]

A természeti népeknél a legprimitívebb szinten álló törzsek esetében a gyógyítás is szegényes, vagy teljesen hiányzik. Ebben az esetben jelzés is ez arra vonatkozóan, hogy az állatvilágból kiemelkedő ember azon a szinten van, amikor elhagyja beidegzett állati szokásait, pl. öngyógyítását és még nem fedezte föl a kultúrált kezelés lehetőségeit sem.

„Ilyen nép pl. a Kubu-törzs Szumatrának azon a részén, ahol az óriási áradások miatt semmiféle kultúra sem alakult ki[…] A betegségekkel szemben teljesen tanácstalanok és a leggondosabb utánjárással és kutatással sem lehetett náluk az orvoslásnak még a csíráját sem kimutatni[…] A legközönségesebb bántalmakkal, a lázas állapottal, rheumával, nehéz légzéssel szemben teljesen közömbösek. A járványos betegség, a himlő elől elmenekülnek. A súlyosan beteg embert minden segély nélkül magára hagyják a vadonban: nem törődnek vele[…] a Kubu törzs nem hisz semmiféle természetfeletti erőben[…] A lélekben való hitnek nyoma sincsen náluk.”[2202] Éppen ezért közöttük nemcsak az empirikus, de a mágikus gyógyítás is ismeretlen.

Az emberré válás után akkor találkozunk először a gyógyításnak valamilyen pozitív, ámde primitív formájával, amikor megjelenik a hit. Hit a lélekben, valamilyen túlvilágban, a fölsőbbrendű lényekben, a velük kapcsolatot tartó papokban, jósokban, sámánokban és orvosló emberekben. Mert a test és lélek harmóniáját az ember együtt érzékeli. Ha a lelket kezeli, a test is gyógyul és megfordítva. Ezt az empirikus tapasztalatot csupán a fejlettebb orvostudomány igyekezett szétválasztani, esetleg a lélekről meg is feledkezve, csak materiálisan szemlélte az emberi testet. A legújabb kori orvoslás ismét a test és lélek elválaszthatatlan egységét szemléli és a mentális egészséget sem rendeli alá.

„A kezdetleges művelődésnek magasabb fokán, pl. Közép-Afrika némely népénél már gazdag gyógyszerkészletet találunk, az orvoslásnak már külön képviselői vannak s ezek rendesen egyidejűleg kuruzslók, varázslók és papok is; ezen a fokon különböző nehéz sebészeti műtéteket is szoktak végezni. Az ilyen kuruzsló-varázsló elkülöníti magát a tömegtől, tisztelettel veszik körül.”[2203]

Gyenes István így emlékezett meg a kuruzslókról: „A perzsa-méd eredetű mágus (mag) szó annyi mint tudós, pap, a titkos tudományokba beavatott. E sokféle jelentés azt mutatja, mennyire összefonódott a tudás a vallással.”[2204] Kiemelte, hogy „A mágusok népes családjában külön figyelmet érdemelnek a sámánok. Ők ugyanis állandóan, nem alkalmilag, hanem híveik életének minden mozzanatát érintően kapcsolatot tartottak a szellemvilággal. Egyes kutatók szerint a közönséges varázslók fölé emeli őket a teljes meggyőződés, átélés, a magasfokú hivatástudat.”[2205]

Az ókori nagy kultúrákban az orvoslás jelentős helyet kapott. Nem egyszer az államvallás papjai végezték a gyógyítást is, mint pl. Egyiptomban, ahol a mumifikálás során ismereteket szereztek az emberi testről. Ismereteik kettős jellegűek voltak: tapasztalati és mágikus. „Az orvoslást éppúgy, mint a többi tudományokat, a templomokban tanították, amelyek közül a leghíresebbek Memphisben és Thebaeban állottak. A fiatal orvosnövendékek az elméletet a hermetikus [titkos] könyvekből, a gyakorlatot pedig a templomokban tanulták, ahová a betegek nagy serege zarándokolt.”[2206] Ebben a fölfogásban az orvos egyéniségét lenézték, ártalmasnak tartották, míg az „isteni eredetű” tudomány „megszentelt” volt.

Az ókori Mezopotámiában több kultúra épült egymásra. Babylonban Hammurabi király (Kr. e. 2250 táján) törvénygyűjteményt állított össze. Ennek mintegy tíz orvosi vonatkozású rendelkezése ismert. „Az orvosok külön rendbe tartoztak s ez a rend a törvénykönyv szerint a foglalkozások között az első helyet foglalta el, tehát nagyra becsülték. Valószínűleg pap-orvosok is voltak Babyloniában s ezek inkább imával és ráolvasással gyógyítottak, mint anyagi szerekkel.”[2207]

Indiában a „[…]védák szent könyveiben gyakran találkozunk orvosi ismeretekkel. Ezek a tapasztalatnak és a természetfeletti erőkben való hitnek keveredéséből származtak.”[2208]

A kínai gyógyítás alapeleme is elvont. „A világegyetemben állandó két, egymással homlokegyenest ellentétes tényező nyilvánul meg: a hímnemű yang, (az activ, pozitiv, ősmeleg, ősvilágosság, az ég) és a nőnemű yin (a passiv, negativ, ősnedvesség, sötétség, a föld). Ha ez a két tényező összhangban van, akkor a világegyetemben egyensúly áll fenn.”[2209] Ez a fölfogás érvényesült az emberi test esetében is. Ha az egyensúly megvan, az ember egészséges, ha megbomlott, beteggé válik. A kínai orvos föladata az, hogy az egyensúlyt helyreállítsa. Mesterei a gyógyításnak. A himlő ellen pl. már Kr. u. a 11. század óta ismerték a védőoltást.

A görög orvoslásra a „bölcsészdoktorok” voltak jellemzők. Az Asklepios-szentélyekben a betegek rendszeresen éjszakáztak és álmodtak. Ebből jósoltak a papok és kezdték meg a gyógyítást. A legjelentősebb volt közöttük Hippokrates, aki Kr. e. 460-400. körül született Kos-szigetén és a nevéhez fűződik az orvosi eskü, amelynek intelmei ma is érvényesek.[2210]

Rómában igen jelentős volt az emberi anatómia ismerete. A háborúk, a rabszolgalázadások, a gladiátorküzdelmek és a cirkuszjátékok megannyi sérültje fejlett sebészetet és kezelést eredményezett. „Rómában a K. u. II. században az orvosok száma óriási mértékben megnövekedett[…] A város tele volt a legkülönbözőbb szakorvosokkal, akik csak egyes betegségekkel, szem-, fül-, bőr-, női betegségekkel foglalkoztak, voltak szakorvosok a sérv, hasvízkór gyógyítására, voltak húgykősebészek, fogászok stb.”[2211] Az egyik legjelesebb orvos volt a Kr. u. 130-ban a kis-ázsiai Pergamonban született Galenos.

Az európai középkorban az itáliai Szent Benedek-rend kolostoraiban még igen nívós orvoslás folyt. A közel hat évszázadig tartó magas szintű arab gyógyítás a meghódított pireneusi-félszigetről terjedt el a kontinensen. Az araboknál közcélú gyógyszertárak működtek, a gyógyítást tankönyvekből oktatták. Kiemelkedő orvosuk volt Avicenna, aki 980-1037. között élt. A nyugati arab kultúrához tartozott Maimonides is, a 12. század tudós zsidó orvosbölcselője. Az európai keresztény világ „orvos-ideológiáját” mégis a 354-430. között élt Szent Ágoston alakította ki. „[…]természetfeletti világnézete a legélesebb ellentétben áll minden naturalizmussal, nevezetesen a hippokratismussal is, amely azt tanította, hogy az emberben, egészséges és beteg állapotában egyaránt, minden természetes módon megy végbe.”[2212]

Európában megjelenik a boszorkányüldözés. A lázgyógyításra az „ABRACADABRA” mágikus háromszöget használták. A nemi aszkézist még a házasoknak is példaként ajánlották. Az orvostudomány tekintélye akkor kezdett emelkedni, amikor sorra beindultak az egyetemeken az orvosi karok. Szaporodni kezdtek az ispotályok, kórházak, szeretetotthonok. A nép szenvedett a megújuló járványoktól. A fekete himlő és a pestis országrészek lakosságát pusztította ki. Mindennapos volt a lues, lepra és egyes déli terülteken a malária. Gyógyszernek ott volt az alkémia és a ganajpatika megannyi förtelmes kotyvaléka. Az asztrológia áthatotta az egész orvostudományt.

„Az orvosok jórésze nálunk még a XVI. században is méltóságán alulinak tartotta a szülészettel foglalkozást, és még a holt magzat eltávolítását sem vállalták szívesen[…] hamburgi eset, melynek során 1522-ben megégettek egy orvost, aki bábaruhába bújva próbált segíteni a szülő nőkön.”[2213]

A reneszánsz, majd a fölvilágosodás az orvoslásban is megújhodást hozott. Az addig elsősorban egyházi kézben lévő, kolostorokban történő gyógyítás mind inkább áttevődött a „polgárosuló”, mindenesetre egyetemet végzett orvosok kezébe. Paracelsus, Vesalius, Vierus, Servetus, Francastorius, Paré, Bacon, Harvey, a iatrofizikusok és iatrokémikusok[2214], ill. sokan mások emelték ki az orvostudományt a középkori elmaradottságából.

Magyarországon a „[…]nagyenyedi kollégium tanára volt Pápai Páriz Ferenc, akinek 1690-ben megjelent »Pax corporis« [»A test békéje«] c. könyve az orvosi ellátást nélkülöző lakosság megsegítése céljából íródott.”[2215] Ebben a tudatlan lakosságnak, „[…]a házi cselédes gazdáknak és gazdaasszonyoknak, és az ügyefogyott szegényeknek” írt orvosló tanácsokat. A 18. században a megyék számára előírták, hogy tiszti sebészeket alkalmazzanak. A század elejétől a megyék, majd egyes nagyobb városok tanult orvosokat alkalmaztak. 1752-ben már rendelet írta elő, hogy a megyék tisztiorvosról, azaz megyei fizikusról kötelesek gondoskodni, „[…]aki lehetőleg a megye központjában lakik, és a szegényeket ingyen gyógyítja.”[2216] A német Academia Caesarea Leopoldina–Carolina Natural Curiosorum tagjai sorában 1712–1755 között már 35 magyarországi orvos-természettudóst találunk.

1770-ben kiadták a Skollanits Ferenc tisztiorvos által kidolgozott rendeletet, amely átfogó módon szabályozta az egészségügyet. Kötelezték a vármegyéket és a szabad királyi városokat, hogy egészségügyi bizottságokat szervezzenek, amelyeknek kötelességük volt a fölügyelet és az egészségügyi ellátás biztosítása. 1786-ban létesítették az országos főorvosi állást.

1806-ban a II. Ratio Educationis visszaállította az orvossebészi tanfolyam ötéves tartamát. Bene Ferenc, id. Lenhossék Mihály, Sauer Ignác, Balassa János, Wekerle György, Schöpf-Merei Ágoston, Arányi Lajos, Bugát Pál, Flór Ferenc, Semmelweis Ignác és mások a magyar orvoslást nemzetközi szintre emelték.

Rendkívül tanulságos és az általunk vizsgált területre is jellemző képet írt le Novák László a tipikusan alföldi mezővárosok, mint Kecskemét, Nagykőrös orvoslásának áttekintésével. Néhány fontos megállapítását idézzük. Mindenek előtt számba vette a mezővárosokban gyógyítással foglalkozókat. A feudalizmusban szám szerint a szülésznők voltak legtöbben.

„A bábák képzése Pesten történt, ott »examináltatták« őket. Az iskolai végzettséggel rendelkező bábák mellett azonban többségben voltak a képzetlenek, a nagy élettapasztalattal, s gyakorlattal rendelkező bábák[…]” Nagykőrös magisztrátusa elrendelte házi képzésüket. „A helyi »phisycust« bízták meg az oktatással, azzal a meghagyással, hogy a »Bábákat kik sokszorta tudat[lan]ságok miatt a’ szülő aszszonyokat a’ leg veszedelmesebb állapotra juttattyák, és hóltig kóldúsokká tészik, és gyakran halálos nyavalyákba ejtik, oktassa leg alább minden héten egyszer, és Kőtelességeknek mint lett vitelérül tölök azon alkalmatossággal számot kérjen, és ha miben tapasztalása szerint hibáztak vólna, az iránt őket jobb útra vezesse.«”[2217]

1766-ban „[…]felülvizsgálták a négy borbély működését is. Ekkor még nem volt physicus a városban, csupán seborvosok (chirurgus), és borbélyok[…] a »borbély« mesterség igen tisztes szakmának számított, elsősorban is a gyógyító tevékenység miatt[…]”[2218]

A vármegye „[…]a komolyabb szakképzettséggel rendelkező seborvosok, chirurgusok és orvosok, phisycusok szaktudása alá rendelte a helységek lakosságát, a borbélyok tevékenységének fokozottabb ellenőrzésével kívánták megakadályozni az esetleges járványokat, s a kellő szaktudás hiánya miatt bekövetkezhető halálozást.

Természetesen, a »tudós« orvosok szakmai tudása is különböző volt[…] Az orvosok, a »phisycusok« rendszerint komoly tudású emberek voltak, akik nagy szakértelemmel rendelkeztek az empirikus gyógyítás terén is.”[2219]

Novák László néhány további mondata jól érzékelteti azt is, hogy a középkorra jellemző babonás miszticizmus a 18. sz. végén még nem vált le a természettudományokról: „[…]az egyszerűbb tudományú borbélyok is orvosolhattak jól, viszont a jó orvosok között is akadtak sarlatánok, akik olyan szerekkel is gyógyítottak, amelyek nem árthattak a betegnek, de nem is rendelkeztek gyógyhatással, s ezt babonás manipulációval kívánták elérni, illetve az egyszerű emberrel elhitetni.”[2220]

A sebészek, borbélyok létszámában a bábák után következtek. Az ő munkájukhoz tartozott „[…]a sérülések, sebesülések ellátása. A mezővárosokban, falvakban oly gyakori verekedések számos esetben súlyos sérüléssel jártak.”[2221]

Végül kitért a kuruzslókra. Számukat még fölbecsülni sem lehet. Az bizonyos, hogy minden vidéken ők voltak a legtöbben; arról nemis szólva, hogy minden családban akadt egy személy, aki a bajokat házilag igyekezett orvosolni. Csak azután fordultak idegenhez, ha kudarcot vallottak. Novák László így fogalmazott: „A népi gyógyításra kevés adattal rendelkezünk a XVIII-XIX. századból[…] Természetesen a »tudákosság«, »vajákosság« tudománya vegyes fogadtatásra talált, a közmegítélésben is eltérések mutatkoztak.”[2222]

A feudalizmus korának néhány dél-alföldi adata is ide kívánkozik. Szegeden 1725 előtt csak a várbeli katonaorvosok segítségére lehetett számítani. Ezt követően borbélyok, seborvosok és bábák működtek. „A bábák a szülészeten kívül gyógyítással is foglalkoztak. Maguk készítette gyógyszerekkel, füvekkel, fürösztéssel, kenéssel és ezekkel párosuló ráolvasással »gyógyítottak«.”[2223] 1734-ben már „esküdt bába” is működött. 1747-ben 17 bába tevékenykedett. 1728-ban 4 borbély jött. 1747-ben 5 seborvos tevékenykedett Szegeden, közülük egy a „város borbélya”.

1762-től halottkémlést végeztek és részt vettek az ítélet-végrehajtásokon. 1759-től városi tiszti orvost tartanak. 1787-ben a városban 3 egészséges ivóvizet adó kutat létesítettek. 1785-ben egy halott anyán — az országban először — császármetszést végeztek. A beavatkozást Knie Márton hajtotta végre.

1808-ban már 2 phisycus és 2 kirurgus is működött. 1833-tól 3, és 1846-tól 9 seborvos végzett magánpraxist.

A 18. sz. elején gyógyszereket csak a katonaság tartott. 1729-ben megjelent az első polgári patika. 1812-től már 2, 1830-tól 3 gyógyszertár működött.

Szegeden kórházat előbb a ferencesek tartottak fenn. 1710-től a katonaság létesített; 1754-től már ispotályok voltak, amelyekben zömmel koldusokat, öregeket ápoltak és elmebetegeket. 1829-ben megnyílt a Rókusi kórház. 1838-tól az ispotály kórházzá alakult.[2224]

Hódmezővásárhelyen az 1745 évi összeírásnál az iparosok között 1 felcsert találtak.[2225] 1775-ben Kis János sebész élt itt. Werner András kirurgus 1802-től himlőoltásokat végzett a helyi tanács megbízásából. Az első gyógyszertár Simonidesz Andrásé volt, és 1812-ben kezdte el a működését.

A Dél-Alföldön 1831-ben jelentkezett a 19. századi legnagyobb pusztítást okozó keleti kolerajárvány. Csongrád vármegyének ekkor kb. 85 ezer lakosa volt. (Az 1828-as fölmérés szerint: 82.410 fő.) Megbetegedett 7 ezer ember és meghalt 2600 fő. Ebből közel kétezer vásárhelyi lakos volt.[2226] Ezt követően, 1833-ban épült föl az első kórház a mai Hódi Pál utcában.

Vizsgáljuk meg az általunk gyűjtött és a korabeli orvoslásra vonatkozó bűnpörök adatait.

1. Orvosság minősítése

A 384/1804. pörben Horváth Anna terhes lányból anyja füvekkel elhajtotta a magzatot. Szekér János Károly phisycus jelentést készített az abortív ital összetételéről. Megállapította, hogy a kotyvalékot többféle növényből készítették. „Kőszvény ellen a’ meg zuzott levelek, a’ fájos:tagra Kőttetvén. Galenus és Democrates tanúbizonyságai szerint kiváltképen használnak.” Ebben az időben Pápai Páriz Ferenc „Pax Corporis”-a már több kiadást megért, egy főorvosnak illett volna ismernie Störck munkáját, de az orvoslásban még mindig olyan mélyen éltek az ókori szerzők, hogy rájuk hivatkozott.

A „Temondád-fű” hasznával kapcsolatban nem csak tudományos fejtegetést írt le, hanem mágikus eljárást is ismertet: „[…]a’ ki ez fűnek győkerét nyakára kőti, annak fog fájását el veszi.” Egy gyógynövény, amelyet belsőleg kellene szedni, főleg fogfájás esetében, kívül nyakba kötve talizmánként, semmint valódi hatóanyagként szolgálhatott.

A „Borsotska-fű” hasznáról írva előkerült a „süly” betegség említése, de ennek eredetét nem tudjuk meg. Így fogalmazott az említett fűről: „Ki iszik róla abban a’ sűlt tisztitja.”

2. Látlelet készítés

Ezzel a témakörrel külön fejezetben kell foglalkoznunk, tekintve, hogy a vizsgált bűnpöreinkben bő és fontos anyag van róla. (Lásd. a 25. fejezetet.)

3. Rabok egészségügyi vizsgálata

Amikor a 350/1816. pörben Bódai Mihály paráználkodott az unokahúgával, Bódai Katalin 17 éves lánnyal, a vizsgálati fogságán túl még másfél évnyi közmunkán, vason, heti 3 napi böjttel súlyosbított áristomot kapott, mert „[…]az Seborvosnak bizonyítása szerént, az teste Bűntetést ki nem álhatná[…]” Ez alatt az ütlegelő fenyítés, kínzatás, kalodázás stb. értendő.

Csongrád vármegye seborvosa a 351/1824. pörben megvizsgálta a vásárhelyi uradalmi börtönben raboskodó 50 éves Nagy Mátyást, akiről megállapította, hogy az 5. hónapja fogva tartott „scorbutban”, azaz „száj és láb Fájásban” szenved, méghozzá olyan nagyon, „[…]hogy az egész Testén Kik fótok /:Maculas Scorbutiias:/ látzanak[…]”[2227]

4. Trepanálási kísérlet és terepanálás

A 25/1740. pörből megtudjuk, hogy lakodalmi verekedés során egy kulaccsal bezúzták Boglya Mihály koponyáját és „[…]a Borbélyok felakarták volna vésni a Boglya fejét[…]”, de ezt a sértett nem engedte. Sérülésébe és ellátatlanságába belehalt.

Pörgyűjteményünkben nem szerepel, de orvoslás szempontjából idetartozó, korabeli esetet találtunk a CSML. SZF. IV. A. 53. fondban (a 67. sz. dobozban), 1808. aug. 29-én tárgyalt 23., 24. és a 25. sz. aktában. A Hajtási Csárdánál Tür Mártony orosházi lakost veszekedés során a vásárhelyi csikósok fokos-baltával fejbe verték. Az ütéstől berepedt a homlokcsontja és eltört a tarkócsontja. A visum repertum szerint koponyájából „[…]agyvelő türemkedett ki.” Papp Mihály kirurgus bűnjelként mellékelte a koponyafuratot, amelyet a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak küldtünk el megőrzésre. A beteg az ütés és trepanálás után 11 hétig élet-halál között feküdt. Ha gyengén is volt, de túlélte.

A trepanációból származó, a mellékelt fényképen látható furatmag sárgás fehér színű, szabályosan kerek, szélei élesek. A csontvastagság 6,0 mm. A csontmag teljes átmérője 13,0 mm., középen 3 mm. átmérőjű kerek lyuk van, amely a csontdarabon egyenletesen keresztül hatolt.

5. Sebkezelés

A 47/1756. pörben a férje által megvert asszony otthon feküdt, és „[…]még a féregis meg termett alatta.” Szomszédai szerint „[…]a Lába száraiis kivolt rothadva[…]”, ill. „[…]a bóris mint egy két újnyira elvált a testétől, féregis vólt alatta a gondviseletlenség miatt[…]”

A 29/1762. pörben a vásárhelyi csőszt borivó társai alaposan megverték. Hunyadi Dániel seborvos kezelte. Kiszakított jobb heréjét visszahelyezte és bevarrta. Betörték a fejét és testén több kék ütésnyomot hagytak. A seborvos 5 hétig, naponta kétszer járt hozzá kezelni és ötféle gyógyszerrel kúrálta sikeresen.

A 41/1831. pörben a peckes nyűggel megvert asszonyt az orvos így kúrálta: „Az orvosi tudomány Szerént, Eret vágtam rajta. Szív erősítőt rendeltem. Kulső Képpen Borongatót [is…]”

24. NEMI BETEGSÉGEK ÉS NEMI ÚTON TERJEDŐ FERTŐZÉSEK

A szexuális érintkezéssel — amely nem föltétlenül jár heteroszexuális közösüléssel, hanem lehet homo- és biszexuális coitus, vagy heteroszexuális izgalmi játék a nemi szervekkel — nemi betegségek terjednek. Ezek a következők: 1. lues, 2. gonorrea, 3 lágyfekély, 4. a IV. nemi betegség, 5. különféle húgyivari fertőzések, és 6. korunk legaggasztóbb fertőző betegsége, az AIDS. Vizsgáljuk ezeket vázlatosan:

1. Lues venera, szifilisz[2228], bujadög, vérbaj vagy franc[ia betegség]

Kórokozója a Spirocheta pallida nevű, „dugóhúzó” alakú spirillum, amely érzékeny a higany, bizmut, jód és arzén tartalmú szerekre, ill. egyes antibiotikumokra.

„A fertőző betegségek sorába tartozik a vérbaj is, amelyet a keleti népek már régebben ismertek, Európában azonban valószínűleg csak a keresztes hadjáratok idején terjedt el. Az első nagy járvány az újkor hajnalán, a XV. század legvégén lépett fel.”[2229] Sándor Róbert így részletezte:

„Az egykori leírások szerint a szifilisz VIII. Károly francia király 1485-ben vezetett itáliai hadjárata során terjedt el Európában. A több mint 30 000 zsoldosból álló sereget a markotányos nők tömege kísérte. A legnagyobb kicsapongást a nápolyi bevonulást követte[…] Mikor VIII. Károly befejezte a hadjáratot, hadseregét feloszlatta és a hazafelé vonuló katonák egész Európában eloszlottak. A járvány először Rómában és Velencében ütötte fel a fejét, de egy évre rá már Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, majd Angliában, Oroszországban és Magyarországon is leírtak ilyen eseteket.”[2230]

Vizsgáljuk meg a magyar helyzetet. A szifilisz terjedése „[…]olyan gyorsan történt, hogy pl. egyes magyar orvosok, így a brassói Krausz Bálint 1494-ben, Manardus János pedig a XVI. század első éveiben jelzi a syphilis megjelenését Magyarországon.”[2231] Nem is csoda, hiszen az erkölcsi fölfogás is más volt, és például a „női ölelés, mint gyógyszer” a receptek között szerepelt. Az esztergomi érseknek: „Bakócz Tamásnak azt tanácsolta orvosa, hogy »ebéd után végezzen néhány nyugodt coitust«.”[2232] Ez a magatartás szöges ellentétben állt azzal, amelyet 1819-ben Nagy Ferenc írt a vásárhelyi népről:

„Erkölcsökre nézve, kivévén a pásztorok veteményes kertjében nevelkedteket, jó buzgó keresztények.”[2233] Más kérdés, hogy abban a bizonyos „pásztorok veteményes kertjében” úgy látszik, országszerte igen sokan „nevelkedhettek”, mert néhány évvel később, 1839-ben egy ismeretlen szerző így írt a Tudományos gyűjteményben: „A mai ifjú férfiak nagyobb részének kicsapongó életét tekintve, […]a régi bujakórságos nyavalyák újra kirontattak, az elragadás által valamely családban mondhatatlan kárt tettek, nem hallatlanok[…]”[2234]

Évszázadokra visszatekintve is hasonló volt a helyzet. Magyary-Kossa Gyula írta, hogy Magyarországon 1754-ben, 1765-ben 1767-ben, majd 1770-ben újabb és újabb rendeleteket kellett hozni a kurvák, ill. a luesszel fertőzött nőkkel szemben. Dél-Magyarország e tekintetben különösen érintett volt a nagy számú fertőzött miatt.[2235]

Störck Antal 1778-ban fogalmazta: „A’ Bujadögről, avagy Frantzról (De Lue venerea.)”:

„Nintsen olly nyavalya tudva, a’ melly a’ köz társaságnak annyi kárt tenne, mint a’ szerelemnek döge, mert ez szünet nélkül való és titkan lappangó pestis; Ez által számtalan és gyakran igen alkalmatos személyek vesznek-el[…]”[2236]

Arra is választ próbált adni, hogy a lueszt mi okozza? Így okoskodott:

„A’ Bujadög valami különös ragadós tsípősségtől okoztatik, melly tsipősség soha a’ mi nedvességeinknek meg-romlásából magára nem származik, hanem mindenkor másról ragad-el.”[2237]

A terjedés, megkapás módjáról már többet tudtak: „A’ Frantznak el-ragadása leg gyakrabban valami tisztátalan nőszés vagy-is aszszonnyal való közösülés által történik, ha tudni-illik az egyik, azaz: vagy a’ férfi, vagy az aszszony egésséges, a’ másik pedig frantzos.”[2238]

Fölismerték a „vétlen megkapás” vagy örökletesség tényét is. „A’ gyermekek a’ frantzot a’ szűlőjektől ugy mint valami örökséget el-káphattyák, ha vagy az egyik vagy mind a’ kettő-is frantzban vagyon.”[2239]

A luesz terjedése komoly társadalmi terhet jelentett. Megoldás nem volt rá, ezért a középkorban bűnbakot kerestek, aki felelős volt a betegségért. Megindult a boszorkányüldözés, amelynek kapcsán a bűnpörökbe bábák is keveredtek. S. Andreski az Encounter 1982. májusi számában cikket írt erről. „A »canon Episcopi« néven ismert kánonjogi törvény a IX. században kimondta, hogy mindenki, aki boszorkányokban és a boszorkányságban hisz, »kétségkívül hitetlen és pogány«. A XI. században a magyar Kálmán király törvénybe iktatta, hogy »boszorkányokról pedig, akik nincsenek, szó ne essék«.” Ezeket a későbbi századok elfelejtették, sőt az európai lueszjárvány hatására újra fölszították a boszorkányoktól való félelmet. A szifilisz elterjedésével együtt járt a boszorkányüldözés terjedése is.

Mindehhez hozzájárultak Szent Ágoston tanításai, aki „a gonoszság forrásának a nőket tartotta”. (Éva a csábító.) Ez a nézet drasztikus megerősítést nyert a 14-15. században, és szinte őrjöngésig fajult a 16. században. A katolikus papság a nemi önmegtartóztatástól ebben a században kezdett el szenvedni. A szerzetesek — főleg H. K. Malleus: „A boszorkányok kalapácsa” c. könyvében — a betegséget a boszorkányok ténykedésének tartották. (Malleus munkája 1486-ban jelent meg, a lueszjárvány 1485-ben vette kezdetét.)

A luesz okozta kórképek: a dementia paralytica, a tábesz dorsalis és az agyi szifilisz tünetei ugyanis olyanok, mint a megszállott, megrontott, „ördöggel cimboráló” ember magatartása. Az is egyszerű tény, hogy ahol sok volt a nő, több paráznaság fordult elő, és több volt a lueszben megbetegedett ember is. Következésképpen több boszorkányt kezdtek üldözni. A sok gyermekhalálért, amelyek jelentős része szintén a luesszel volt kapcsolatban, a bábákat tették felelőssé és ezért boszorkányság gyanújával üldözték őket. Ebben a korban 30 év fölött minden nőt öregnek tartottak és az öregség nem tiszteletet, hanem ellenérzést keltett. A szifilisz csakhamar döntő szerepet játszott a puritánság kialakulásában.[2240]

E fontos kitérő után kövessük tovább az 1485-ben elkezdődött európai lueszjárványt. „A betegség akkor sokkal hevenyebb és súlyosabb formában jelentkezett, mint napjainkban. Az első stádiumban keletkező kemény csomó hamar kifekélyesedett, a második stádium kiütései az egész testet ellepték, és a beteget csillapíthatatlan fájdalmak kínozták. A harmadik stádium gummái a test több helyén egyszerre fekélyesedtek ki, szinte az egész test elrohadt, és leírhatatlan bűzt terjesztett. A betegek olyan visszataszítóak voltak, hogy senki sem vállalta kezelésüket, a szifiliszes katonákat társaik sorsukra hagyták a mezőn[…] Európa lakosságának mintegy huszadrészét fertőzte meg a szörnyű betegség.”[2241] (A gyógyító Salvarsan fölfedezése után, még az 1940-es évek közepén is láttunk, a föntebb leírt szörnyű tünetek között élő, a vásárhelyi belvárosi Szentháromság római katolikus templom előtt kéregető szifiliszes koldusokat.)

Honnan származott ez a betegség és mikortól ismert? Ezekre a kérdésekre ma sincs egyértelmű és kielégítő tudományos válasz. Több kutató is azt vallotta, hogy „[…]a betegség nem is európai eredetű, azt Kolumbusz hajósai hurcolták be a kontinensünkre, elterjesztéséért tehát az amerikai bennszülöttek a felelősek. Ez az elképzelés abból indult ki, hogy Amerikában ősidők óta ismeretes volt a szifilisz, Európában viszont csak az Újvilág felfedezése után jelentkezett először.”[2242]

Kérdés az is, mennyire hihetünk ennek a föltevésnek, hiszen a történelmi tényt sokan éppen fordítva állítják, hogy ti. az amerikai kontinensre Kolumbusz hajósai hurcoltak be számos, addig ott ismeretlen fertőző betegséget, mint pl. az influenzát, himlőt, kanyarót és a lueszt, amelyekkel szemben a bennszülött lakosságnak nem volt semmiféle ellenállása és jobban tizedelte őket, mint a konkvisztádorok[2243].

Olyan nézet is van, hogy a lueszt a keresztes hadjáratokkal hurcolták be a Földközi-tenger keleti medencéjéből Európába. „Egyes kutatók egyiptomi múmiákon fedeztek fel jellegzetes szifiliszes csontelváltozásokat, mások pedig Amerika felfedezése előtti időkből származó festményeken figyeltek meg szifiliszes orr- és koponyatüneteket.”[2244]

A többi nemi betegség jóval egyszerűbb kérdéseket vet föl, különösen azért, mert nem pusztítottak olyan mértékben, mint a szifilisz, ezért a társadalmi jelentőségük, ill. a megítélésük is szerényebb volt.

2. Gonorrea, kankó vagy tripper

A luesz után a legelterjedtebb és a legkellemetlenebb nemi betegség a gonorrea. Kórokozója az antibiotikumokkal pusztítható Neisser-féle gonococcus, azaz egyfajta gennykeltő baktérium.

Többnyire közösüléssel terjed, de aszexuális úton is elkapható, pl. az újszülött a kankós anya szülőútján áthaladva megbetegedhet, vagy fertőzöttel közös ágynemű, törülköző használata stb. esetén.

3. Lágyfekély vagy ulcus molle

Kórokozója a Ducrey-féle streptobacillus, amely pálcika alakú. Sulfamid-készítményekkel könnyen gyógyítható. Terjedésére jellemző, hogy „A lágyfekélyes esetek időnkint járványszerűen megszaporodnak, amit olyan szakok váltanak fel, amikor lágyfekély alig jelentkezik.”[2245]

4. A IV. nemi betegség

Más néven: Nicolas–Favre-féle lymphogranuloma inguinale vagy venerum. Vírusfertőzés hozza létre. Régóta ismert. „Tengerészorvosok gyakran észlelték trópusi és subtrópusi gyarmati vidékeken és ezért »klimatikus bubónak« nevezték el[…]”[2246] Hazánkban ez a betegség is legjobban a déli, délkeleti országrészekből ismert. Makacs, nehéz gyógyítani. Sulfamidokkal és antibiotikummal, pl. aureomycinnel kezelhető.

5. Különböző eredetű húgyivari fertőzések

A kórokozóik egymástól lényegesen eltérnek. A gennykeltő baktériumoktól a csillós véglényekig, a vírusfertőzésektől a gombás megbetegedésekig igen sok a fajták száma. Ismertebbek a nemi érintkezés útján is terjedő, ezért a nemi szerveket megtámadó vírus okozta herpeszek, a diplococcus crassus fertőzése, vagy a trichomonas vaginalis. Ezek közül egyesek, mint pl. a legutóbb említett fertőzés is széleskörű elterjedtsége miatt szinte népbetegségnek számít. Ezeket a kemikáliák és antibiotikumok egy része jó hatással gyógyítják, bár makacs természetük közismert.

6. AIDS

Az 1970-es évek végétől rohamosan terjedő HIV-vírus okozta immunhiányos tünetcsoport, amely a jelenlegi, agresszív formájában korábban ismeretlen volt. Elsősorban a T₄ és a T₈-as fehérvérsejteket fertőzi, ill. pusztítja. Többféle megjelenési formája, tünete van, a Kaposi-szarkómától a tüdővizenyőig, a fertőzések megjelenésétől az idegrendszeri kórképig. Sajnos nemcsak szexuális úton terjed — az összes emberi váladékból kimutatható —, de még mindig a nemi érintkezéssel történő terjedési mód a legáltalánosabb. Egyelőre csak tüneti kezelése van, de gyógyíthatatlan.

*

E rövid ismertetés után vizsgáljuk meg azokat az általunk gyűjtött feudalizmus kori szexuális büntetőpöröket, amelyekben nemi betegségre utaló mondatokat találtunk. A leírtak alapján meg sem kíséreljük a pontos diagnózisukat kitalálni. Az általunk tárgyalt első négy, tehát „klasszikus”, vagy hagyományos nemi betegségek bármelyike lehetett az ismertetett esetek jelentős része. Legföljebb elfogadjuk, hogy a „frantz” valóban vérbaj, a „kankó” pedig gonorrea lehetett. Ezért az eseteket a pörök növekvő évszáma szerint és nem a betegségek fajtája alapján ismertetjük.

Mindjárt itt van a „sűly” (többnyire így írták!) nevű betegség, amely gondot okoz. Nem lehet róla pontosan tudni, hogy mi. Öregasszony köszvényes lábára is azt mondták, hogy sűlyös, „mellbetegségre” is alkalmazták, máshol a nemi betegséget jelölték vele.

A pörgyűjteményünkben nem szereplő egyik ügyirat részletét ismertetjük. (CSML. SZF. IV. A. 21. fond. b. 3.: 41. 1783. Die 1.^a Juli.) Farkas Mihály 27 éves oláh, feleséges vásárhelyi ember állt a vármegye törvényszéke előtt. Kérdezik tőle:

„Hát mit csináltál te Szentesen, már kétt holnap olta, ha Vásárhelyi vagy?

Gyogyittattam magamat ottan egy Aszszony által.

Mi bajod volt, hogy gyogyittattad magadat,

A Tőkőm sűlyős volt, és még mostan sem gyogyultam ki egészlen” — válaszolta.

Störck így írt a sülyről 1778-ban: „A’ Súlynek kezdetén közönségesen a’ testnek kemény részeiben[…] valami fonnyadás[…] és a’ gyorserőben ‘s izgathatóságban[…] valami fogyatkozás tapasztaltatik, melly miatt a’ vér maga forgásában illendőképpen nem segíthetik, és ugyan azért el-lankad, meg-aluszik, és végre meg-is tsipősödik[…]

Végre a’ súly a’ belső részeket-is el-hottya, gyakran gonosz indulatu gyuladásokat gerjeszt, mellyek hamar fenévé válnak; néha az illyen betegek és azonban a’ tüdőjekből valami fekete meg-romlott vért pöknek-ki, avagy az orrakból igen bőven ‘s keményen vérzenek, vért-is vizellenek avagy valami kemény vérhasba esnek, gyakran az egész testekbenn-is fel-dagadnak[…]

Lehet forró és hideg természetű, néha szükséges eret-is vágni[…]”[2247]

Még különösebb a süly gyógyítására vonatkozó receptura, amelyet az 1798-ból származó, Kecskeméten őrzött kéziratos orvosló könyvecskéből Novák László közölt:

„Főzd meg tiszta vizben a’ len magot, és midőn már jól meg főtt, kend ruhára és jó melegen kösd a’ mellyére, meg fakasztja. Más. ha süly akar támadni az orczádon, törd meg a’ baraszk magot kemény hajával eggyütt, és be takarván fejedet avval füstöld.”[2248]

Ugyanakkor Magyary-Kossa Gyula leírta, hogy a luesz ellen leggyakrabban cinóberfüstölést alkalmaztak,[2249] de kuruzsló nők köszvény ellen is használták. Mivel a cinóber súlyos méregnek minősül, amely halálos áldozatokat is szedett, ezért ezt a tevékenységet a helytartótanács 1784-ben rendeletileg igyekezett gátolni.

A cinóberfüstölésről idézünk egy példát, amely szintén nem szerepel a pörgyűjteményünkben. (CSML. SZF. IV. A. 21. /b. 38. doboz./ 1814. 7^a 7^bris. A 26. számú aktában található.) Egy horgosi asszony, aki másfél éve köszvénnyel az ágyban sínylődött, könyörgött ismerősének, hogy árulja el neki a cinóberrel való füstölés módját. A nő végül is engedett az unszolásnak és a patikából „cinóbriumot” hozatott, amellyel megfüstölték a beteget. Az orvos így vallott: „[…]láttam hogy halálos veszedelemben forog[…] /:mivel nyelve Szájábul ki vagyon dagadva és az Emberi képet is alig mutattya:/” Az asszony bele is halt a füstölésbe, amelyről megtudjuk, hogy cinobriumot „[…]az Patikarius sokat adott hat garason mellyet mind a’ tűzre hintettek, ‘s hordo alá bujtatva, ugy fűstőlték.”

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a süly valószínűleg többféle, ismeretlen eredetű betegség gyűjtőneve volt. (Itt jegyezzük meg, hogy a korabeli orvosi diagnosztika bizonytalanságára jellemző volt a 351/1824. pörben talált, a védő ügyvéd által fölsorolt zavaros kórképek tömege: „Dühöseknek, bódultaknak, Féleszűeknek, bolondoknak, lappangós betegségűeknek, haborodott elméjüeknek, a Fekete vér szamtalan nemű betegségeiben sinlődőknek, eleteket meg unottaknak, magok el vesztésére törekedőknek[…]” stb.)

A 129/1762. pörben olvasható: „Csak egyszer vólt, kőzőm vélle, s ugyan akkor el is romlottam tőlle, francza ream ragadott.” A 231/1767. pörben vallotta a gyanúsított férfi: „[…]a’ Sűly igen el rontotta s. v. szerszamomat nem=is vizelhettem.” A süly itt szinte bizonyosan nemi betegséget jelentett.

A 149/1770. pörben az úriszéken kérdezték a férjezett kurvától: „[…]megis franczosodott tölled, mert magadis franczos voltál? — En töllem nem franczusodott, mert en franczus nem vóltam, hanem a csöcsöm vad Semeres vólt.” A szeretője vallotta: „[…]mondottam, hogy tölle franczusodtam meg, mikor a terdemre ült[…] való pedig hogy mostis láczik rajtam, de nem tudom, franczue vagy Süly.” (A betegség ilyen jellegű kontakt érintkezéssel nem, vagy csak akkor terjedt, ha a bőrön sebzés volt és a kórokozó a véráramba került.)

A 300/1800. pörben „Kohánétul pedig meg is franczúsodott.” A 269/1807. pörben „[…]egy palatzkban adott valamelly Italt, mert tőle el romlottam[…]” — beszélte a 27 éves kocsisa. A 41 éves férjes asszony kurvája viszont így vallott: „[…]maga Kiss János meg szóllitott, hogy meg kánkósodott vólna, hanem tsinállyak néki valamit[…]” Megtudjuk a gyógyszer összetételét: „[…]úgy tsináltam néki azon Italt zab Levét vízbe, és Krétával egyűtt főzve.”

A 178/1824. pörben az volt a vád, hogy a helybéli katonák a vásárhelyi kocsmákban lévő „szabad személyöktül elromlottak”. A város kapitánya azzal védekezett, hogy „[…]én azokat [a lányokat] minden héten meg visitaltatom.” Közöttük akkor nem talált nemi beteget. A lándzsások viszont a Tarján nevű városrészben megtaláltak egy házaspárt: „[…]akoris, mind a kettőjöket Dobosnak és lancérosnak találtam.” A férfi a betegségét egy nemes asszonytól kapta a vele való paráználkodáskor. Így vallott erről: „Az ágyékom megvólt dagadva ‘s kifólyt[…] ki azt mondotta hogy Kankó, kiazt hogy dob.”

A 21/1827. pörben a kurva nemi betegségét akarta kezeltetni és mérges italt kevertek neki. Ezt követően pár nap múlva elbeszélte, hogy „[…]nemfáj már ollyan nagyon a’ Pitsám.” A kurva egyébként „[…]ollyan szagos volt — hogy az Ember alig álhatott mellette.” A 406/1838. pörben „Gyulai Sára[…] mondotta hogy az Úra elvan romolva már a’ rosz személyektöl, és mégis szüntelen azon van hogy ötet is elrontsa, a’ mint hogy Késöbben elis rontotta. […]mosáskor tapasztalta hogy a Lovas János Lábravalója véres gyennyettséges és bűdös volt, ebböl gondolom hogy a’ rosz Személyektöl elvolt romolva[…] A’ szomszédban Török Antalnál volt egy Leány, ahhoz is elkapott Lovas, és végezetre rossz nyavalyába esett[…] annyira elromlott, hogy a’ Kertésznével alig tudtuk az undorodás miatt kimosni a’ ruháját, melly véres genyettséges és felette büdös volt.”

25. VISUM REPERTUM

Ez a fejezet az általunk gyűjtött dél-alföldi, feudalizmus kori büntetőperekben leírt orvosi látleleteket osztályozza és vizsgálja. A talált jelenségek értékeléséhez a Somogyi Imre szerkesztésében több szerző által írt, és 1964-ben megjelent „Igazságügyi orvostan” c. szakkönyv vonatkozó részleteit használtuk föl. Ennek tükrében azt is vizsgálhatjuk, hogy a 270-150 évvel ezelőtti orvosi vizsgálatok és látleletek készítése milyen fejlettségi szinten állt? Hol érintkezett még mindig a népi gyógyászat szemléletével, esetleg a mágia területével, és hol közelítette meg a mai tudományos szintet?

Mindenekelőtt azt a tapasztalatunkat kell leírnunk, hogy a feudalizmus kori dél-alföldi szexuális bűnpörökben a látleleteket nemcsak orvosok írták, hanem kirurgusok, bábák, borbélyok is. Bár visum repertumokat nem írtak, de különböző hatósági élő test és hullavizsgálatokat végeztek, ill. a fölpörös bíróságon erről eskü alatt nyilatkoztak egészségügyben járatlan személyek is. Ezek közé tartozott a kiküldött rendőrkapitány, városi rendőr, az esküdtek, a bíróság jogi szakemberei és egyszerű, laikus lakosok, a pörben beidézett tanúk. Az utóbbiak közvetlenül látták az eseményt, pl. a verekedést vagy a gyilkosságot; a hatósági vizsgálat előtt „frissebben” látták a hullát vagy a sebeket. A tanúk némelyike részletes és igen pontos leírást adott, amelyet a bíróság olykor hivatalos látlelet hiányában kénytelen, de elfogadott vagy figyelembe vett.

A legkülönösebb „látleletek” kétségtelenül azok, amelyek egyedül az alperestől, ill. gyanúsítottól származnak. Gyakran előfordult, hogy egy bűntényre világosság derült, de jóval az események után, amikor már nem volt értelme látleletet készíttetni, mert pl. a verekedést követő sebek nyomtalanul begyógyultak; a vázsgálandó test eltűnt, így kényszerhelyzet állt be, pl. a magzatgyilkos anya esetében, aki újszülöttjét a folyóba dobta és a kis hulla sohasem került elő.

Az ilyen esetekben titok maradt, hogy pl. az újszülött a bűncselekmény elkövetésekor élt-e, vagy halott volt, esetleg halva is született, érett vagy éretlen volt-e? Ezekben az esetekben a „népi látlelet” készítése, és ennek hitele a vallatást végző személyek ügyességén és a gyanúsított rafináltságán múlott. A jegyzőkönyvek több, orvosi szempontból is értékelhető vallomást őriznek, amelyekből következtetni lehet az elkövetett egészség- vagy életellenes cselekményre.

Számunkra az volt a föladat, hogy ne csak a hivatalos orvosi látleleteket vizsgáljuk meg, hanem minden olyan, a tárggyal kapcsolatos vallomást, megjegyzést is figyelembe vegyünk, amelyet az egykori bűnpörök tartalmaznak.

Látleletkészítés verekedést követően

Az általunk vizsgált pörökben, két vásárhelyi verekedés közben, az áldozatok súlyos heresérülést szenvedtek. A 29/1762. pörben Hunyadi Dániel kirurgus írásbeli jelentéséből idézünk: „A Szemermes Testin alol lévő jobb felől valo Testiculussát farkas modjára ki szakasztották[…]” A 36/1796. pörben szintén verekedés közben „[…]Dögei Miklos hatalmat vévén a fatensen, annak Szemérem testét nevezetessen a Tőkit ugy meg markolta, hogy annak börit körmeivel ki hasitván[…]” Mattyasovszkij János kirurgus visum repertumában ezt írta. „En alább írt, Simon Jánosnak, Dögei Miklós által meg-sértett Tök Zsacskójának, és az abból egészen ki-fordult, ‘s csak a’ mag-sinóron tartozkodó egyik Gojojának gyogyitása végett hívattatván[…]”

Somogyi Endrét idézzük: „A bőrön a legenyhébb erőbehatás nyomásos anaemiát okoz.” Fokozatai: bőr alatti vérzés, szövetkárosodás, elszíneződés, hámhorzsolás, hámzúzódás és van repesztett seb vagy álvágott sérülés[2250] A „kiszakasztott” herék inkább ez utóbbi behatásról, a repesztett, ill. hasított sebről tanúskodnak.

A 29/1762. pörben a város csőszének további sérüléseket is okoztak: „A fejét is be tőrték[…] ezen kivűl egyéb testén is sok verességek, kékségek avagy contasrók lévén.” A leírás jelzi, hogy a veszekedés közben ezeket a sérüléseket tompa tárgy használatával okozták.

A 31/1775. pörben a férj megverte feleségét, aki azt „[…]declarálya: hogy a fejét két helyen be űtőtte, és meg hasadott, a Csöcsit is ugy meg űtőtte, hogy ki is fog fakadni[…]”

A 38/1811. pörben a férj megkínozta feleségét: „[…]hajánál fogva egy nehányszor a’ földhöz verte, és Kegyetlenül ütötte[…] a’ Fejit a’ Pitarban lévö Tůz parázsba belé dugta, és tsufossan öszsze égette, és sütögetéssel vallatta[…] a’ feleségin el követet Kínzásait, és sütögetéseit pedig elegendöképen bizonyittyák, az Ütések, és egések helyei az ábrázattyán[…]”

A 40/1827. pörben a szentesi gazda véresre verte kurválkodó feleségét. A látleletet Papp Márton „Megyebeli orvos” az eseményt követően még aznap kiállította. A férj vallomása szerint „Feleségemet Botommal megvertem[…]” Az okozott sérülések itt is tompa tárgytól eredtek. Az ütés erőssége akkora volt, hogy a bőr „A Fején négy hűvelknyi hoszszú, egészlen a tsontig ható véres seb[…]” formájában szétrepedt. De hasonló seb volt a térdén és a hátán is. Az orvos meg is jegyezte, hogy „A Vérzés igen nagy lehetett.” Ezeken kívül az asszony hátán, farán és a combjain több „vaksebet” is észlelt, vagyis az ütések ereje kisebb volt, a bőr nem repedt meg, csupán megduzzadt, ill. elszíneződött. (Az asszony darabig életveszélyben volt, de fölgyógyult belőle.)

A 41/1831. pörben a férj szerelemféltésből „peczkes nyűggel” félholtra verte feleségét. A látleletet Sas József szentesi „Hites Seb : orvos” készítette. Többek között ezeket írta: „A Vállán Lapotzkáján Karján Hátán Kereszt tsontján Farán Számos Friss űtéseknek heljeit. Nagy Szív Dobogást nagy gyengeséget rettegést Nehéz Lélekzetvételt” tapasztalt.

A peckes nyűg szintén tompa tárgynak minősíthető. Különös, hogy bőrrepedést nem okozott. Az asszony a verést követően életveszélybe került. Az orvos eret vágott rajta, szíverősítőt adott neki és „borongatót”. Előbb a plébános, azután a seborvos, majd öt hét múlva Sebők Sámuel „megyebeli főorvos” bizonyította az úriszéknek, hogy az asszony „[…]élete meg maradása eránt, leg kissebb kétség nintsen.”

A 43/1833. pörben egy férfi terhes sógornőjét „[…]meg gyomrozta, ‘s ki fárasztotta, erőszakos paráznaságot követett el; annakutánna pedig Baltával képét meg vagdalvánn, ‘s több Fogait ki ütvénn, Kését három helyekenn szúrta testébe[…] a’ Méhébe vólt, de meg rontsolt 8 hónapos Terhe másnap halva született.”

A 45/1843. pörben a tanú vallotta, hogy a férj és szeretője miként kínozták az öreg feleségét, aki a tanúnak „[…]mutatta karjain és testén a’ kék foltokat mellyeket rajta[…] Kováts Sára a’ kovásztevö kalánnal ejtett[…]” Egy másik tanú látta, amint a férje „[…]egy nagy darab fával ütötte verte a’ szobába[…]” a felességét. A harmadik tanú látta, „[…]hogy egy ízben a’ kertbe fojtogatta N[eme]s Kováts Sára az öreg asszonyt kinek szája szösszel is tele vólt tömve[…]”

A 47/1756. pörben férje egy „kocsi hajtó ostorral”, majd a szénvonóval részeges feleségét úgy megverte, hogy az hosszú szenvedés után, a tizenharmadik napra meghalt. Hivatalos látlelet nem készült. A temetés után több tanút hallgattak meg és ők beszélték el a látottakat. A tompa tárgyakkal olyan erősen verte a férj a feleségét, hogy tele lett a teste zúzódásokkal, véraláfutásokkal, bőre több helyen kirepedt és vérzett.

Néhány szemtanú vallomása: a sértett lábát „[…]tomporát, hátát, óldalát, es mindnét[…]” verte a férje. „[…]a tompora nagyon Sebes is vólt[…]” Az egyik tanú kimosta a sértett ingét, keszkenőjét és főkötőjét, amelyek csupa véresek voltak. Pap Sára tanú vallotta: „[…]a tomporán a bóris mint egy két újnyira elvált a testétől, féregis vólt alatta a gondviseletlenség miatt[…]” Vér csurgott a fejéből, a karjai kékek voltak. Kenézné tanú szerint a tomporán lévő sebek olyanok voltak, „[…]mintha S. v. az ebek kiszopták vólna, oly rút vólt, a Lába száraiis kivólt rothadva, az hasais a lába fejéig mindőszve vólt tőrve, az homlokais Sebes vólt s. még a hajais a vértől őszve állott, hogy meg Sem lehetett fésűlni[…]” Az így, tanúvallomások során összeállt „népi visum repertum” hitelét a sértett halála igazolta.

A 282/1824. pörben a gazda szeretője megverte annak öthónapos terhes feleségét. Róla Steinbacher Gottfried, Csongrád vármegye hites orvosa látleletet készített. „Az Ball Képén 3 Kartzolást, és az Ball Térde Kalátsán egy Kék fódót[…]” észlelt, amelyek következmények nélkül gyógyultak. A karcolás valószínűleg az ütlegelő nő körmétől eredt, tekintve, hogy a szemtanúk szerint a kezében nem volt semmi.

A fizikai alkalmasság vizsgálata

Erre a föladatra többnyire orvost kértek föl, és akkor végezte el, ha a gyanúsítottnak vagy pörbefogottnak büntetés-végrehajtást: pl. bebörtönzést, esetleg egyéb kínzatást kellett kiállni. A vádlottról a 19. sz. elejétől ilyen esetekben már rendszeresen hivatalos orvosi jelentés készült.

A 351/1824. pörben a vármegyei seborvos egy 50 éves, bebörtönzött férfi fizikai vizsgálatáról írta: „[…]5^dik holnapja, hogy az száj, és láb Fájásban, /:Scorbut:/ Betegeskedik, oly nagyon, hogy az egész Testén Kik fótok (Maculas Scorbutiias) látzanak, de már az Betegsége jobbúlásra fordul[…]”

A 388/1818. pörben a látleletet a vármegye seborvosa készítette. A 15 éves magzatvesztő és raboskodó lányt „[…]meg visgálván, és őtet egésségessnek találtam ugy hogy az Testi Bűntetést az esztendeihez valóképest el szenvedheti[…]”

A 400/1826. pörben Csongrád vármegye tiszteletbeli főorvosa, Toppertzer Tamás vizsgált egy bebörtönzött asszonyt. Megállapította, hogy „[…]a’ nevezett Tömlöczben el szenvedett több nevezetes betegségek következésében, kik eletét is tőbb ízben leg nagyobb veszedelemben hozták; most olly gyenge egészségel, és test a’lkotással bir : hogy sem most, sem jövendőben leg nagyobb veszedelem nélkül, valami testi bűntetést el nem szenvedhet.”

Mérgezések

A 19/1756 pörben a gyanúsítottak vallomása alapján kerekedett ki a népi látlelet. A 46 éves ányási (Csongrád vármegye, ma Mindszent határrésze) asszony beszélte, hogy „[…]egy Nénem az főtt Tyúk húsra Sitsánt hintvén az Uranak az kis gyermektől ki kűldőtte, és az Ura belőle évén vérrel ki hanyta ugyan de méghis megh hólt Esztendő folyása alat[…]” a maradékot pedig „[…]a Kutyanak talra tőltvén megh dőghlőt tűle[…]”

A szicsán szerb eredetű szó. Szublimátként ismert, de valószínűleg arzént is jelent. A szó cinnabaris-ként, cinóbrium-ként is előfordult. 1726-ban Szegeden egy polgárt is szicsánnal mérgeztek meg.[2251]

A 20/1794. pörben egy idős vásárhelyi asszony a makói patikában „Czinobiumot” vett és naponta háromszor ezzel füstölte a beteg gyermeket, aki a kúrába belehalt. Az ügyet a sedria tárgyalta. A „látleletet” a vallatója beszélte el: „[…]egész holtáig az gyermek mindétig azt jajgatta, hogy az bélit, gyomrát, és az egész belső részeit szagattya, végtére a nagy kinok végett útollyára e világbúl a te szőrnyű meg fűstőlésed által Kelletett Ki múlni¸”

A 21/1827. pörben mérges italtól halt meg a csongrádi kurva. Halála előtt Verner András Csongrád vármegye seborvosa segíteni akart rajta és megvizsgálta a „Szalmával font üveget”, amelyből a haldokló ivott. Verner ezt írta a hivatalos visum repertumában: „[…]azon űveget meg visgálván látam és eszre vettem, hogy Therebentina óhlajal, vegyítve Fehér Plájbász vólt a fenekén[…]”, vagyis ónvegyület.

Igen különös és ritka módszer volt a pókkal való mérgezés, amely két pörben is előfordult. A 32/1779. pörben egy mindszenti asszony akarta alkalmazni a szomszédasszonyán. A sedrián tárgyalták az ügyet és itt készült a „látlelet” is. Szakáll Ágnes „Vágott lével Barány húst” és „fél Galambot Sülve” vitt Sipka Mátyásnénak. Az egyik tanú vallotta, hogy az étel „[…]nagyon büdös vólt és undorodás nélkül nem is lehetett reá nézni anyira is inkább, mivel sok pók vólt az ételbe, es a’ bögrébe.”

A 46/1723. pörben az asszony pókkal mérgezte az urát. A „látlelet” Kovács Katalin tanú vallomásából rajzolódott ki. A feleség és egy másik asszony mérges pókokat gyűjtött. Azokat pálinkába rakta és „[…]ăgyuk megh innyi abb[a] ă pok mérget atul el aluván[…]” — mondotta a feleséget oktató gonosz asszony.

Szüzességi vizsgálatok

A szüzességi vizsgálatokról kiadott hivatalos látleletek a feudalizmusban is elsősorban bűnesetek során születtek. Ezek jelentős része erőszakos nemi közösülés volt. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az „erőszak” fogalma nem minden esetben reális. Előfordult ugyanis, hogy a lány szeretkezett, és ezt saját belső késztetésből cselekedte, de teherbe esett, a dolog kitudódott és mind a lánynak, mind a szüleinek előnyösebb volt erőszakra hivatkozni. Az elkövető férfinak nagyon nehéz volt a vádat elhárítani. Az ilyen ügyekben mi sem foglalhatunk állást, hanem be kell érnünk a korabeli jegyzőkönyvekben rögzített adatokkal.

Budvári Róbert szerint „A normális nemi közösülés kiviteléhez szükséges egyik előfeltétel a nemi ösztön vagy nemi késztetés — libido — megléte, másik feltétel: a férfi és a nő nemi szerveinek és nemi reflexeinek épsége.”[2252] Ha ezek a föltételek adva vannak, „A nemi kielégülés, az orgazmus, a nőnél csak akkor tökéletes, ha ezek az aktív és passzív fázisok a férfival teljesen összehangolódtak.”[2253] Elképzelhető ugyanis, hogy a közösülés erőszakként indul, de a pénisz behatolásával a nőben is vágy gerjed és ettől kezdve odaadással vesz részt az aktusban. „A nőnél csak ezután kezdődik az orgazmus, amelynek teljessége most már a nő psychés aktivitásától függ, és éppen ezért a nő nemi életében ez a leginkább sebezhető fázis.”[2254] Vagyis a vallomása gyakran vitatható, nem bizonyos, hogy őszinte.

A legtöbb társadalom, így az európai keresztény kultúrák jogalkotása már korán foglalkozott e témával. Földes Vilmos írta, hogy „A szűzesség védelme, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (pl. erőszakos nemi közösülés) kezdettől fogva szerepelnek büntető törvényeinkben, és különösen súlyos büntetés vonatkozott rájuk.”[2255] Szakértői vizsgálatok kellettek pl. „[…]a férfi és a nő közösülési képességének, illetve képtelenségének elbírálása, a termékenyítőképesség vizsgálata, a szűzesség megállapítása során.”[2256]

Manapság is „A Büntető Törvénykönyv »A nemi erkölcs elleni bűntettek« címen foglalja össze azokat a bűncselekményeket, amelyek büntetése a nemi élet általános szabadságának, az ifjúság egészséges fejlődésének és a nemi kapcsolatok társadalmi rendjének védelme érdekében indokolt.”[2257]

A szüzességi vizsgálatot gazdagíthatja az is, hogy az erőszakos közösülés miként folyt le? A cselekményt súlyosbítja, ha durvaság, kegyetlenkedés és aberráció kísérte, pl. anális közösülésnél a lány hüvelye ugyan érintetlen marad, de teste és lelke megtöretik. „A nemi ösztön az életösztönök közé tartozó fajfenntartási ösztön. Megnyilvánulási módjának normális vagy abnormális fajtáit orvosilag márcsak azért is nehéz meghatározni, mert bizonyos abnormisnak tartott megnyilvánulás más életkorban, más viszonyok vagy népek között normálisnak minősülhet.”[2258] (A „fajtalanság” egyébként nem orvosi, hanem jogi fogalom, amely valószínűleg népi kifejezésből jött a szakirodalomba, de gyökerei a Bibliáig nyúlnak vissza.)

A 171/1801. pörben a 62 éves vásárhelyi férfi rendszeresen egy ágyban feküdt felesége, korábbi kapcsolatából született 12 esztendős lányával, akivel közösülni próbált. Verner András kirurgus végezte el a szüzességi vizsgálatot. Azt írta, hogy a lány „[…] legcsekélyebb mértékben sem sérült meg, [szűzhártyája] még kevésbé lett átszakítva, minden kétséget kizáróan szűz, ezt tanusítjuk.” Rögtön fölvetődik a kérdés, hogyan állapítható meg egy lányról, hogy szűz-e? Mindenek előtt le kell szögezni, hogy ezt „A bűncselekményt csak nőn és kizárólag férfi követheti el. Másik jogi kritériuma a házasságon kívüli viszony.”[2259]

Ezek a megállapítások mára elavultak. Korábban már láttuk, hogy egyes törzsi kultúrákban a szüzesség elvételét a lány anyja, vagy a törzs megfelelő idős nője ujjal, műhímtaggal elvégezheti, ill. a lányt tanítják meg, hogy kíméletes tágítással magán végezze el a műveletet. Napjainkban a föltételek így módosultak. 1. Két leszbikus nő is okozhat egymásnak hímensérülést. A szüzességet ujjal, idegen tárggyal is el lehet veszíteni. 2. Tornázás közben, erős terpesz következtében önmagától bekövetkezhet. 3. A mai bíróságok egyes kultúrállamokban elfogadják a nő panaszát, aki házastársától erőszakot szenvedett el.

Egyébként 12 éven aluli leánynál még az annak beleegyezésével történt közösülés is erőszaknak számít. (Az erőszakosan elkövetett fajtalanság viszont nem közösülés. Előző esetünkben az öregember valószínűleg beérte ezzel.)

A szüzesség megállapításánál vizsgálandók:

Először is azt kell tisztázni, hogy történt-e egyáltalán közösülés? Ha igen, erre a bizonyítékok: a/ virgónál a szüzesség elveszítése, b/ a nemi testrész sérülései, c/ ondónyomok keresése, d/ történt-e nemi betegségek átvitele?, e/ teherbe esett-e a nő?, f/ kapott-e általános fertőzést vagy szepszist?, g/ tapasztalunk-e nála lelki traumát?

A kis- és nagyajkakon, a húgycsőnyíláson és a comissurák (összeköttetések) körül vérbeszűrődés, horzsolás és hámkarcolás lehetséges. A hüvelybemenet durva szakadásos sérülései, esetleg a gátra is ráterjedő repedés stb. észlelhető-e? Az ujjal való előzetes behatolás következménye gát-, hüvely- és végbélrepedés lehet.

„[…]a hymenszéleket ujjal körüljárva vizsgáljuk, és friss vagy gyógyuló repedéseket, illetve tapintással hegeket igyekszünk rajta keresni.”[2260]

Szüzesség elvesztésének biztos jele a szűzhártya szétrepedése. „Friss hymen-sérülés esetében, amikor a sérülés vérzik, nem vitás, hogy a sérülés néhány órával, esetleg egy nappal előbb történt. A hymen szokványos repedései általában 8 nap alatt széleiken hegesedéssel gyógyulnak, a szétszakadt szélek azonban nem forrnak össze.”[2261]

Pörbeli szüzességi vizsgálatok — erőszaktétel után

A 174/1806. pörben Verner András Csongrád vármegye seborvosa és Szekér János „Csongrád és Csanád Vármegyék Belső Orvossa” Szőke Kati sértettről megállapították, hogy „[…]valamely erőszakos meg szeplősítés véget meg vizsgáltam, és Semmi leg kisebb sértődést, sem külső, sem belső részekben nem találtam[…]” Vizsgálatuk tehát nemcsak a nemi szerv külsejére terjedt ki, hanem a hüvely épsége felől is tájékozódtak.

A 176/1813. pörben Steinbach vásárhelyi orvos a 13 éves Dudás Ilonát vizsgálta és „[…]semmi erő szakot, az szemérmes Testén nem tapasztalhattam — írta jelentésében —, mivel már 9^dik holnapja hogy azon tselekedettet végbe vitte.” Vagyis a közösülést.

A 325/1762. pörben Csongrád város bírái egy 10 éves kislányt vizsgáltattak meg, valószínűleg bábával. Igen különös a jelentése. Állítja, hogy a lány szüzességében megrontatott, „[…]mert serelmetis latta az eő testecskejebén, melly bizonyos jele volt aző meg rontattatasa.” Az már ki nem derül, hogy a szeméremtestben mi lehetett az a „szerelem”, amit látott, csak föltételezhető, hogy esetleg ondófolyadékra gondolhatott. A jelentés így végződött: „[…]az Leánykanak a kis hasa meg dagadott és a szemerem testecskée meg kékűlt, ugy hogy mostis Santitt benne.” A megkékült szemérem és a sántítás között aligha lehet összefüggés. A sántaságot viszont a lábak erőszakolt szétfeszítése, ill. rendellenes helyzetbe való kényszerítése okozhatta.

A kislányt egy vásárhelyi asszony is megnézte, aki szintén azt jelentette, hogy a „[…]szemérem testében meg sertetett.”

A 333/1778. pörben 6 éves lánykával esett sérelem. Az erőszak után előbb az anyja „[…]meg tekentvén mind testecskéjét, mind pedig a ruháját, latta hogy az alsója a kis Leányé igen pecsétes, és még irzes [véres?] volna[…]”

Ezután bába vizsgálta, de „[…]sem az kiss hassán, sem másutt, nem láttzott semmi kékség[…], hogy irótálta volna, hanem az alsojan lévö pecseteket igazi férfi magnak allitotta lenni[…]”

A 334/1780. pörben egy 11 éves kislányt elől és hátul próbálta a béres. A látlelet szerint „[…]az Legénynek Szemérem teste nagysága, a Leánynak pedig gyenge idejére nézve ugyan Szemérem Testinek kicsinysége miatt a fertelmesseget, egészen el nem követhette es ugy azon Leanyzo Szüzességében Szeplőtlenül meg maradott[…]”

A 338/1791. pörben Vurmp vármegyei kirurgus a 8 éves kislányt vizsgálta erőszakkísérlet után, de „[…]semmi leg Kissebb erőszakot nem tapasztaltam rajta[…]” A 341/1809. pörben 13 éves lányon történt erőszakkísérlet. A vármegye bábája vizsgálta meg. A „[…]maga valóságos szűzességében épen találtatott, de az erőszakoskodó tselekedetnek, és martzangolásnak jelei a Leánynak testén most is meg esmérszenek.”

A 342/1812. pörben egy 13 éves lány megerőszakolása olvasható. Verner András seborvos az esemény utáni reggelen végezte el a vizsgálatot. Az orvosi jelentés szerint: „Az Szűz Hártya meg szakadva, és az Szemérem Testbűl egy kevés vér foldogált ki[…]”

A 350/1816. pörben a 17 éves lány a nagybátyjával közösült, és a vármegye bábája vizsgálta meg, „[…]ki azt vallya és bizonyittya, hogy nem vagy Szüz¸”

A fönti esetekből kiderült, hogy a vizsgálatok csak szomatikus tényekre terjedtek ki, és még csak föl sem merült, hogy az olyan durva esetekben, amikor pl. a lány össze volt „martzangolva”, az erőszaknak komoly mentális sérülése is lehetett, amely akár egy életre kihathatott.

Terhesség megállapítása

A 351/1824. pörben a lányt a vármegye bábja vizsgálta meg. A jelentés szerint: „A’ Kérdéses Leányt meg vizsgálván azt terhetlennek találtam[…]”

Magzatelhajtás és eltitkolt szülések megállapítása

A korabeli egészségügyi szakembereknek gyakran az a föladata adódott, hogy a pörben lévő nő szülését vagy vetélését kellett megállapítaniuk. A gyanú vagy vád mindig az, hogy terhes volt, de „kiüresedett”. (Hová lett a gyerek?) Továbbá, hogy ez az állapot idő előtt: betegség, baleset, mesterséges magzatelhajtás során jött-e létre, vagy időre történt szülés által?

„Magzatelhajtásról akkor beszélünk, ha a terhesség megszakítását és az ezt követő vetélést az anya vagy más jogosulatlan személy aktív, a vetélés előidézését célzó beavatkozása idézte elő, a szülési tevékenység megindulása előtti bármely időpontban.”[2262]

Tudnunk kell, hogy „[…]a magzatelhajtás bűncselekményének jogi tárgya a méhmagzat élete, egyszersmind a teherben levő nő élete és egészsége.”[2263]

A vizsgálat során „[…]terhesség mellett szól a méhben egészben megtalált pete vagy egyes peterészek, a méh megnagyobbodása, felpuhult állapota, szövettani vizsgálata, a petefészekben talált sárgatestek, az emlőből kinyomható savó, az emlőbimbó, hasfal festenyezettsége stb.”[2264]

Vetélést többek között úgy bizonyítunk, hogy az emlők mirigyes tapintatúak. Az emlőbimbók barnásan festenyezettek, belőlük sárgás savóváladék: az előtej ürül. A hasfali középvonal szintén pigmentálódik. A nemiszervek szederjesek, duzzadtak és barnásak. A méhszájon — 12 heti terhességig — nincs elváltozás vetélés után. Friss esetben viszont a nyakcsatorna tágult, a méhből véres, savós váladék ürül. A méh megnagyobbodik és fölpuhul.

Spontán vetélés lehet pl. hormonális, táplálkozási zavarok vitaminhiány és rendellenes magzati fejlődés, méhen belüli fertőzés stb. esetén. Kiválthatják még: magas lázzal, fertőzéssel járó betegségek, a méh rákja, lenövése, fejlődési rendellenességei, vércsoport- ill. más fehérje-összeférhetetlenség, cukorbaj, szívbaj, vesegyulladás, lelki izgalom, tartós és erős stresszes állapot, mérgezés, erős testi igénybevétel, erőbehatás, ütés, sok vagy kevés magzatvíz stb. Sajnos az előző évszázadokban ezek közül többet nem is ismertek, ill. képtelenek voltak diagnosztizálni.

A magzatelhajtás bizonyítása során „[…]a trauma okozta vetélésre való hivatkozást mindig kétkedéssel kell fogadni.”[2265] A nemi szerveken található sérülések, a hüvelyboltozat átfúródása, a méhszájon lévő repedés, a méhizom hiánya vagy átfúródása mind-mind magzatelhajtásra utaló jelek.

A magzatelhajtás módjai lehetnek:

Vegyi anyagokkal történő behatás. Ezek a méhfalban alhasi vérbőséget okoznak, a burokban vérzést hozhatnak létre. Lehetnek: általános mérgek, fémmérgek, illóolaj-tartalmú növényi főzetek, drasztikus hashajtók, féregűzők és gyógyszerek. Gyakori az ólom, higany, jód, bróm, brómsav, foszfor, arzén, antimon, bárium, tallium fölhasználása.

A növényfőzetek népi magzatűző-szerek. Ezek a kismedencei szervek vérbőségét idézik elő, vagy capillaris-mérgekként hatnak: méhgörcsöt és méhvérzést okoznak. Az alább fölsoroltak súlyos, általános mérgezést okoznak: Juniperus sabina (nehézszagú boróka), Juniperus virginiana, cédrus, a thuja-félék, a fenyőfa-levélből nyert terpentin, a Petroselinum sativum, azaz petrezselyem főzete. Drasztikus hashajtásukkal válnak abortívvá: az aloe, senna, croton-olaj, rebarbara-gyökér és a szappangyökér főzete.

Gyógyszerek, pl. a kinin és az anyarozs gyári termékei.

A mechanikai módszerek lehetnek:

1. direktek, pl. hasfalon, hüvelyen át, ill. a méh és nyakcsatorna sértések;

2. indirektek, pl. hőbehatással, ülőfürdővel vagy erőltetett fizikai munkával, a test rázatásával, ill. a méh hason át történő erős masszálásával.

A hüvelybe hideg vagy forró vizet, ill. vegyi anyagokat fecskendeznek, pl. Szublimátot (higanytartalmú vegyszer), ciánkálit, arzént, karbolsavat, lizoformot és egyéb dezinficienseket, rézszulfátot, timsóoldatot, dohányfőzetet, formalint, glicerint, szódát, ecetet, szappanos vizet. (Ezek zöme az anyára nézve is halálos méreg!)

Ismert a méhbe hatolás is. Ezt végezhetik: fölszúrással, burokrepesztéssel, folyadék méhbe fecskendezésével, a méh kiürítésével (curette), levegő befúvásával. A művi népi magzatelhajtást további számos, kiváló adattal ismerteti Gémes Balázs.[2266]

Végül megjegyezzük, hogy a magzatelhajtásnak súlyos szövődményei ismertek, amelyek szintén diagnosztikus értékűek. Ilyenek lehetnek pl. a fertőzés, elvérzés, légembólia, shock, mérgezés, exitálás. Az általunk vizsgált pörökben található látleletek nem egy hasonló vagy azonos módszerekkel elvégzett kriminális abortuszt írtak le.

A 372/1770. pörben két bába is azt vizsgálta, hogy szült-e a lány? A nagyon részletes leírás több fontos, bizonyításul máig elfogadott vizsgálatra terjedt ki. Ezek közül itt néhányat említünk: „[…]az hasán kődőktűl fogva a Szemérem Testéig igyenessen le, csak égy erett avagyis barnás Linéátott [láttunk…] most Nagyobb ă Szemérem Testében az méhének ajtaja, és bőveb mint az előtt Szűz Korában lehetett[…]” Ez a fajta „sanda” föltételezés persze nem több, mint gyanú, de nem bizonyság! Vizsgálták az emlők keménységét és azt, hogy folyik-e nyomásra belőle: „Tej forma Sár viz”; puha-e a hasfal és ráncos-e? Stb.

A 383/1804. pörben hasonló vizsgálatokra került sor: „Az Tsetsei meg Dagadva, és az nyomás után Tej folydogált ki. Az hassa Lágy, Rántzos, és veres Stráfok látzattak lenni[…] Az Fehéressen sárgáló nedvességnek ki folyássa az Szemérembűl[…] Az Méhnek tágassága és az Ajakoknak meg Dagadássa[…]” jelezte Verner seborvos a szülés tényét a látleletében.

A 385/1808. pörben a szült nő „[…]még egészlen ki nem tisztúlt, a Gyermek tartója is el agott[…]” — írta a nótárius. A 388/1818. pörben Sas József kirurgus és a vármegye bábája végezte a vizsgálatot. Ezeket észrevételezték: „Mind a két Tsetseit Téjjel majd meg telve” találták. „A Szűz Hártyának el veszését” és a szeméremtest „el Lágyulását” szintén.

A 399/1828. pörben a lány elvetélt az úton és magzatát otthagyta. A sámsoni bírák bábákkal vizsgáltatták meg a nőt, és ennek eredményéről így fogalmazott a bíró, ill. egy esküdt: „[…]a tsőtséből téj győn mind egyébb a’lapotya mutatya hogy Gyermek volt benne[…]”

A 403/1842. pörben egy asszony vizsgálatát a vármegye sebésze végezte el. Arra kereste a választ, hogy a gyermekvesztéssel gyanúsított nő szült-e? Ezeket vetette papírra:

„Az emlôk nagyok dagadtak, a’ csecs bimbok udvarai barnák nagyon kevés nyomásra téjjel áradozók –

Az Al test nagy púha tésztas tapintatú[…] az Anya-Méh a szemérem tsontok felett egy nagy golyó alakú daganatba össze húzódva vagyon. –

A’ Méh hüvelyből — a’ szülö kül nemzö részeit s alsó ruháit bé motskollt gyermek ágyi folyás (Lochia) vissza tartoztathatatlanul ‘s nagy mennyiségben ürül ki –

A’ test átalyános melege, a’ rendest túl hágva valoságos lázas mozgalmakat mutató érveréssel vagyon szövetközve ‘s a’ szülô átallyános gyengeségével párosulva.”

Halottkémlés

A halottal való orvosi vizsgálódás tudományát összefoglalóan thanatológiának nevezzük. Az általunk vizsgált bűnpörökben a halottkémlésnek ezek a formái fordultak elő:

1. hulla szemléje gyilkosság után;

2.szülésben, vetélésben belehalt nő holttestének vizsgálata;

3. halott újszülött szemléje.

Nagy kérdés az, hogy melyik testet és mikor nevezhetjük halottnak? A halál ugyanis folyamat, még ha az öntudat elvesztése, a szív leállása, a légzés megszűnte esetleg egyetlen „pillanat” műve is. A thanatológia szerint a halál biztos megállapítását „[…]az életfolyamatok irreversibilis [visszafordíthatatlan] megszűnése[…]” jelzi.[2267]

A korai hullajelenségek közül gyakran a kihűléssel, kiszáradással, a hullafoltokkal és a hullamerevséggel találkozunk. A késői hullajelenségek pedig ezek: fölpuhulás, rothadás, hullabűz, penészesedés, rovar-, rágcsáló, madár, ill. nagy emlősök; vízben halak, rákok, alsóbbrendű lények kártevése; mumifikáció, hullaviasz-képződés, maceratio (a méhben elhalt embrió szöveteinek önbomlása), tőzegcserzés lehetséges.

A thanatológia megkülönböztet: természetes, erőszakos és erőszakra gyanús haláleseteket. A kriminalisztikában leggyakrabban a külső erőszak okozta testi sértéssel, az emberöléssel találkozhatunk. „Minden emberölés materiális bűntett, vagyis a tényállás megvalósulásához az szükséges, hogy a meghatározott eredmény, a halál bekövetkezzék.”[2268]

Az emberölés típusai így osztályozhatók: szándékos, amely lehet egyenes és eshetőleges szándékkal elkövetett bűncselekmény. Lehet tudatos gondatlanságból, hanyagságból, erős fölindulásból; de lehet öngyilkosságban való közreműködés, eutanáziában való segítségnyújtás és magzatelhajtás; továbbá előfordulhatnak még különböző, később bekövetkező halált kiváltó testi sértések stb.

A 48/1756. pörben egy koldusasszonyt több legény agyonvert. A holttestet két kirurgus vizsgálta meg. Ütlegelésből származó zúzódásokat és fokos élével ejtet vágott sebeket találtak rajta. Részletek a látleletből:

„A fején vólt egy újnyi vágás in parte occupitis. Az háta egészszen annyira meg vólt veretetve s. töretetve, hogy amidön negy szárnyú dilatatiot [kitágítást] tettünk vólna rajta a Száraz böre alatt, az törött vér, mintegy hólyagból kiomolván, Sebessen foly[…] Az Húsa a köldökin alól mind jobb és bal felől ki vólt ligatva[…] A Szemérem teste és az allfele baltával bévolt vágva. A czombjai mind két felöl, lába szárai, lába feje, boka csontya, és láb újjai, igen kéméletlen és kegyetlenül meg valának veretettve.”

Somogyi Endre írta: „Régebbi ismereteink szerint a fejet ért trauma súlyosságát, kimenetelét a koponyacsontok törésének kiterjedtségéből véleményezték.”[2269] A vizsgált pörben a halottkémlési jelentés nem jelzett csonttörést, valószínű, hogy a fejbőr nyílt szét. A sebek „élhatású sérülések” voltak. Ezek lehetnek: metszések, vágások, szúrások és kombinált sérülések. (A repesztett sebzés nem élhatású sérülés, tehát nem ide tartozik.[2270]) A pörben leírt többi sérülést rugdosás, ökölcsapások, ütlegelés okozták, ezek tehát tompa behatás által kiváltott bőr- és izomsérülések voltak.

Az 51/1769. pörben az apa agyonmarcangolta fiát. Cselekedetét ujjaival követte el. Különös, hogy hivatalos halottkémlésről nincs jelentés, a bíró beérte a tanúk vallomásával. Részlet: „[…]a Két vékonyánál igen meg volt marczangolva, mellyrűl azt allétották, mint ha eő azt aczéllal dőfőlte volna de ugy is lehet, mivel nagyok ă Kőrmei, aval sértegette meg[…]”

Kriminális abortusz okozta halálozás

A 18. században már igen pontos vegyelemzéssel bizonyították a mérgezéseket. A 23/1838. pörben a terhes asszonynak abortálás végett mérges italt adtak. Ettől a magzatot elvetélte, de az asszony is belehalt. Részlet a még élő női test vizsgálatából, a vetélés után: rajta „[…]a’ terhességre alkalmatos test alkotásnak valódi rendjét láthatni; mind azon által az ábrázat oly igen meg van változva, mely már a’ belső kinoknak és Győtrelmeknek leg nagyobb fokára mutat[…] a’ Méh-anya meg gyuladván keményen fel fúvódva vagyon[…]” Az asszony ezt követően meghalt, majd Sas Károly seborvos külső vizsgálatot és boncolást végzett rajta. Igen pontosan leírta a „halott arc” jellemzőit: „[…]az ábrázat apró ritkás kék foltokkal, a’ szem nagy gődrének be feketűlésével, az Orr csupa portzógós hegyes formájával rendkívűl meg változott[…]” A boncoláskor ezeket figyelte meg: „[…]a’ Gyomor, a’ belek, a’ Méh anya és a vizellő holyag kevés nyálkásságot és szeleket kivévén Űresek, szederjes kék foltokkal telvék, nagy mértékben fenés álapotra mutatnak; különösen a’ Vékony belek és a’ méh anya a’ leg kisebb érintésre is őssze szakadoztak.”

Újszülött kadáverek vizsgálata

Földes Vilmos alábbi megállapításával részben egyetértünk. Sajnálatosnak tartjuk viszont, hogy — valószínűleg korábbi politikai meggondolásból, és nem tudományos szempontból — csupán a „burzsoá társadalmat” kárhoztatja (a megjelölés történelmileg egyébként is szakszerűtlen), mert az újszülött gyilkosságok indítékai ennél jóval összetettebbek és mélyen visszanyúlnak az emberiség elő-, ill. korai történelmébe, de a jelenségtől nem mentesek korunk társadalmai sem! Az viszont igaz, hogy — a mágiát, a népszaporulat féken tartását és a belső, élet ellen ható ösztönkésztetést leszámítva — e gyilkosságok zömében elmaradottságot, szegénységet, szellemi korlátozottságot, a gyermek eltartásának nehézségeitől, a szégyentől, ill. a büntetéstől való félelmet tükröznek.

Földes szerint: „[…]a házasságon kívül szülő anyát általában nyomor, nélkülözés fenyegette, őt a burzsoá társadalomban megvetéssel sújtották és[…] e két körülmény hatását a szüléssel együttjáró kivételes testi- és lelkiállapot jelentős mértékben fokozta.”[2271] Megjegyezzük, hogy a gyilkossági okok között „[…]a szülési psychosis[…] változatlanul fennállhat[…]”[2272] — mint azt Földes Vilmos írta, de ez olyan kis százezrelékben oka az újszülött-gyilkosságoknak, hogy nem tartható számottevőnek.

Az újszülött kadáveréről meg kell állapítani, hogy halva született-e? Vélemény kell a rajta lévő esetleges sérülések eredetéről, a halál bekövetkezésének lehetséges időpontjáról. Meg kell tehát határozni, hogy 1. élve született-e? 2. A szülés után mennyi ideig élt? 3. Újszülött volt-e egyáltalán? 4. Életképes volt-e? 5. Érett volt-e? 6. Halálának mi volt a oka?

Az élve szülés külső jelei ezek: lélegzik, fölsír, mozog, nyel, ürít, a bőr korpázó hámlása és esetleges sárgasága figyelhetők meg. Belső jelei: tüdő-, gyomor és dobüreg esetében úszópróbát, ill. légpróbát kell végezni. Légzéskor ui. megváltozik a tüdő nagysága. A tüdő-úszópróbát 1670-ben Rayger Károly pozsonyi főorvos vezette be.[2273] A próba viszont nem működik, ha az élő gyermek magzatvizet, szennyvizet stb. aspirált (belégzett), nem tudott levegőt venni és így fulladt meg. Létezik kék és fehér álhalál is. Ezek akkor következnek be, ha a gyermek élve születik ugyan, de nem lélegzik. A halva született csecsemőn pozitív a próba, ha a tüdőben már rothadási gázok gyűltek össze, vagy ha magzatmázt aspirált. Ha az újszülött nyel és levegőhöz jut, ez kerül a gyomorba, ezért úszik a vízen.

Vizsgálni kell az újszülött élettartamát. A külső jeleket a köldökvizsgálattal lehet kezdeni. Itt fontos a köldökgyűrű kialakulása. „Érett magzat köldökzsinórból történő elvérzése szinte sohasem fordul elő.”[2274] (Más kérdés, mint azt látni fogjuk, hogy a köldökcsonkot kiszakítják, nem kötik el.) A köldökcsonk néhány nap múlva magától leszárad, lelökődik. 10-12 óra múlva az egész bélhuzamban levegő, gázok találhatók. Az újszülött mindig magzatmázas, véres, esetleg bélsáros. Akkor életképes, ha érett, nem szenvedett alapvető szülési traumát, nincs súlyos fejlődési rendellenessége vagy világra hozott betegsége.

Az érettségi vizsgálathoz szükséges megállapítani az újszülött testhosszát, súlyát, a fülkagyló porcos állapotát, a bőrszínt, a bőr alatti zsírszövet fejlettségét, a köldök állapotát, a körmök, haj minőségét, a herék vagy nagyajkak fejlettségét, a csontmagok méreteit, a fej körfogatát, a fejméreteket, a váll- és csípőszélességet.

Ha a magzati halál a szülés előtt következett be, tipikus jelenség lehet a méhen belüli fölázás, a maceratio. Bekövetkezhet halál az anya betegségétől, magzati károsodás vagy a függelékek elváltozásai miatt is. (Pl. lepényelhalás következtében.)

Szülés alatti magzathalál oka lehet a fulladás, a koponya megviseltetése, elvérzés vagy idegenanyagok belégzése.

Szülés utáni halálozás, a beavatkozástól függetlenül leggyakrabban a következőkből eredeztethető: éretlenség, életképtelenség, fejlődési rendellenesség, világra hozott betegség, szüléskor szerzett sérülés, rohamos szüléssel kapcsolatos károsodás. Földes szerint:

„A szülészeti gyakorlat elfogadhatóvá teszi a szülő nőnek azt az állítását, hogy a szülés teljesen váratlanul lepte meg, emiatt megfelelő előkészületet tenni nem tudott, s a magzat kemény talajra, WC-be, szennyvizes vederbe stb. eshet; eközben súlyos sérüléseket szenvedhet, illetve be[le]fulladhat abba a közegbe (szennyvíz, WC-tartalom stb.), melybe beleesett.”[2275]

Az is kétségtelen, hogy az egyedül szülő nő önsegélyekor a gyereken akaratlanul is ejthet sebet, traumát. Az újszülött elhalálozásának kriminalisztikai megítélését „Megnehezíti[…] az a körülmény, hogy a nő a szülés alatt hosszabb-rövidebb ideig öntudatlan, eszméletlen állapotba is kerülhet, és ez az idő a magára maradt újszülött halálának bekövetkezésére elégséges lehet.”[2276] Ilyenkor leggyakrabban meghalhat: fulladásban, kihűlésben, köldökzsinóron keresztül elvérzésben vagy éhezéstől. Pöreink példája szerint állatok martaléka is lehet. Fulladás állhat be, ha burokban születik, ha a köldökzsinórja a nyakára tekeredik, ha átnedvesedett ruhadarab, ágynemű tapad a légzőnyílásokra, az anyja ráfekszik, vagy a combjai között maradva nem kap levegőt stb.

Mint azt a vizsgált bűnpörök is tanúsítják, az anyák egy része akaratlagos gyermekgyilkosságot hajt végre. „Az anya az újszülött szándékos elpusztítását rendszerint kézzel vagy közvetlen keze ügyébe kerülő tárggyal végzi. Támadása az esetek túlnyomó többségében a fejre, az orr- és szájnyílás területére, valamint a nyakra irányul. Ennek oka az, hogy a szülő nő rendszerint az újszülött sírására, nyöszörgésére riad fel, s igyekszik elnémítani az árulójává váló magzatsírást. Ezért a szándékosan megölt újszülöttek halálokaként túlnyomó többségben a fulladásos halál különböző neme szerepel.”[2277]

A gyilkosságok közül leggyakoribb a kézzel történő megfojtás, orr-, szájnyílás lefödése, zsinegelés, a szájüreg kitömése ruhával, homokkal, földdel, ganéval, egyéb anyagokkal; vízbe: tóba, folyóba, árnyékszékbe, szennyvízcsatornába dobás; élve elásás: földbe, trágyadombba stb. Zsinegelésnél a nyakat szorítják el ruha övével, szalaggal és a köldökzsinórral.

A 404/1756. pör tanúskodik arról, hogy „Előállhat fulladásos halál a mellkas légzési kitéréseinek megakadályozásával is. Pl. az anya ráfekszik az újszülöttre, vagy matrac, szalmazsák alá rejti.”[2278] A hivatkozott pörben a mellkasi nyomást az anya a szívtájra gyakorolva, a szívverés aritmiáját, esetleg teljes leállását is kiváltotta.

„[…]gyakoriság tekintetében a tompa erőbehatások következnek. Ezek között is a megtaposás, a fej szétverése (pl. cipősarokkal) vagy az újszülött fejének földhöz, falhoz csapása fordul elő leginkább.”[2279]

Nem kevésbé kegyetlen módszer a koncolás, szúrás, vágás. „Metszett, vágott, szúrt sérülések is szerepelnek mint az újszülött szándékos elpusztításának eszközei. Leggyakoribb a nyakmetszés, a fej leválasztása.”[2280]

Az általunk vizsgált pörök is igazolják a kegyetlenség motívumát, ha emberölésnél érdemes egyáltalán a tényen kívül mást is vizsgálni, hiszen minden gyilkosság eleve kegyetlen brutalitás, még akkor is, ha „kíméletesen” hajtják végre. Csecsemő, tehetetlen kisded esetében a nagyobb sajnálat következtében kétségtelenül erősebb a lelki motivációnk. Földes Vilmost idézzük: „Az újszülött elpusztítását feltűnő kegyetlenség, az ölési cselekménynek sokszor jelentős mérvű túlméretezése jellemzi. Ennek magyarázata elsősorban az anya rendkívüli lelkiállapotában keresendő.”[2281] Nyomatékosítanunk kell, hogy az „anya rendkívüli lelki állapota” egyedül nagyon ritkán eredményez különösen kegyetlen újszülött-gyilkosságot. Ezt az érvet a szülészek sem fogadják el. A fő ösztönző annál inkább a csecsemőtől való erős szabadulási vágy, kényszer, mint azt föntebb jellemeztük.

„Az anya szándékos [bűn]cselekménye a megölés után rendszerint az újszülött holttestének eltüntetésével fejeződik be[…] Falun leggyakoribb az elásás (istállóban, erdőn, mezőn, szérűskertben), kútba, tóba, folyóba dobás (nemegyszer követ is köt az újszülöttre, hogy a vízbe lemerüljön), padláson, pincében, árnyékszékben való elrejtés, elégetés.”[2282]

A 371/1769. pörben tipikus esetet beszélt el a gyilkos nő: „Nem tudom élt e’ vagy Sem a’ gyermekem a’ midőn Szűltem, mert én a’ Désábul a’ melyben Szűltem vala, csak hamar ki vettem, tiszta ruhába takargattam, és ágyamra, a’ párna alá tettem, hogy Senki ne lássa[…]” Hunyady Dániel kirurgus a holttest vizsgálatáról ezt írta: „A’ Szája és Ora kék volt[…] a’ Szive eránt a’ Kis dednek a’ teste kék volt[…] A’ Köldöke egy ujnyira nyult, és nem volt el meczve, hanem el Szakasztva, Sem bé nem volt kötve, melly miatt minden vére el folyhatott. A Gyermek pedig idős volt, mert könyen lehetett egy Singnyi, haja és körmei Szépen meg voltak[…]”

A 373/1775. pörben a koldusasszony a puszta ég alatt minden valószínűség szerint halott gyermeket szült. A bába későn ment el hozzá, aki a halott újszülöttet megvizsgálta. Írásban nem tett jelentést, hanem tanúvallomást adott. A koldusasszony mondotta neki a gyermekéről: „[…]jaj ă feje bôre is az alsómhoz ragadott azt is meg visgálván ă Tanú; látta; hogy akkora hajas bôr mint az Ujjának egy ize az alsó ingéhez vala ragadva, de nem ă hajas, hanem a’ húsos felével, mely bőröcske ă fejének oldaláról való volt, ă mássa is ott vala alatta ă Gyermekkel együtt ă szülô Aszszonynak[…] ă Gyermek halva volt midôn ă Tanú látta.

Azon Bôröcskének, mely miatt meg nem halhatott egyéb jelt nem tapasztalt ă Gyermekén[…]”

A 374/1780. pörben az anya tíz gyermeket szült, de sorozatban halva, vagy elpusztította őket. Visum repertum nem íródott róluk, de a bábák, mint tanúk vallomást tettek. Csontos Ersok kilenc alakalommal volt az asszony bábája. Részlet a vallomásából: a vádlottnak „[…]egymás után öt gyermeke halva Született, kik közzül kettönek a feje öszve volt törve.” Ez megtörténhetett a szülés alatti durva bánásmód miatt, de még valószínűbb, hogy már a méhen belül elhaltak a kívülről kapott erős ütések, masszírozás, „kenés” következtében. A vallomás így folytatódott: „A hetedik elevenen Született, de hasárol és lábárol darabonként Szakadozott le a böröcske.” Ez a maceratio jele lenne, ha a gyermek az anya méhében elhalt és fölázott volna, de mivel állítólag élve született, a bőrfoszlást valószínűleg külső behatás okozta.

A 380/1799. Pörben a megölt újszülöttet a pincében elásták. „Szemlézők” vizsgálták meg és így írtak róla: „[…]a Gyermek oly nagy, és erős tagokkal valo, hogy két holnapi szűletett Gyerméknek is beillett volna[…] halálának huszon harmadik napján a földbűl fel vétetett, megis a kűlső testén semmi rohatság sem láczott, a Feje szép fekete nagy hajjal[…] az ártatlannak Feje koponyájja őszve vagyon zuzva, tőrve, melynek az egész feje kűlső tapogatással oly puha vala, mintha tsak egy pihés vánkost tapogattunk volna: […]jobb felűl kívűl az Abrázatján valamely űtö eszkőznek, vagy csizma sarkának jeleit tapasztaltuk[…]”

A 381/1801. pörben Horváth József kirurgus az újszülött hulláról ezeket írta: „A’ jobb Fülén alol három únyira vólt egy széles szúrás, az hol a’ Nyak=élet=eret, vissza=menô Nyak=vér eret, és a’ Lehelô Gégének a’ Fejét egészlen keresztül vágva találtam; az íllyen szúrás pedig el=kerülhetetlenül halálos[…]”

A 382/1803. pörben Szekér János Károly főorvos és Verner András kirurgus hullaszemlét végeztek. Az egy hetes leánykának nyakát az anyja elvágta. „Külsőképen, az melynek jóbb oldalán, és a Két Agyékok Contusiokal [zúzódásokkal] el vala boritva.

Az Nyakának jóbb részén, az Lehelő Gége Keresztűl, mint egyiznyi Szélessen által vágva találtatott.

Az Melynek [értsd: mellkasnak] jóbb oldalán, az második, és harmadik óldaltsont [borda] kőzőtt, által vágva, és az Tűdőnek jóbb Szárnya félig által Szúrva találtatott, mely Sérelem miatt Az melynek űregébe sok vér ki őntődőtt.”

A 386/1816. pörben Sas József kirurgus egy megfojtott csecsemőhulláról írta: „A nyakán találtatott egy Galandotska, meljel a kisded meg fojtatot mej Galandnak bé vágása a Bőrőn Látzatot[…] a Kődők Sinor pedig kőtetlen talaltatot. A Szemérem testének semmi baja nints hanem a ferfi vesszőnek alsó részétől fogva a Tők zatsko egiszlen ki vagyon szakasztva[…]”

A 387/1817. pörben a vármegye bábája és seborvosa vizsgált egy érett, de halott újszülöttet. Megállapításaik részlete: „[…]az Képe Fekete, az jobb oldalán tsontja mellet egy Bitskával való szúrás, és ugyan a masodik szúrás jobb felén az Kereszt tsontján, melly Szúrások az első bé hatol, és a maját meg sértette, a második szuras tsak az tsontig bé hatol, de azt meg nem sértette. Az második nyak tsontot (ugy mondva) Nyaka tsikaját tőrve találtattot.”

A 389/1819. pörben Sas József seborvos háromhetes csecsemő hulláját vizsgálta. Így írt róla: „[…]a formáját már alig lehetet ki venni, mert őszve vólt Rothadva, a hunnan nem lehetet már fel bontani, mert merő Takonyá vólt válva. és rettenetes Szagos volt. mindazon által hihető hogy Halva Szűletet. vagy, a Szűletés után mingyárt meg Holt. kűlőmben az hirtelen anyira őszve nem Rothadt hatot vólna[…]” Ez utóbbi megjegyzése valótlan. Tudjuk, hogy a gyors rothadást több külső és belső tényező összeadódása segíti elő.

A 393/1825. pörben a kurafi egy rongyba tekert magzatot az árnyékszékbe vetett, amelyet a bába és a vármegye orvosa vizsgált meg. Jelentésük részlete: „[…]azon Foetus 3 holnapig lett légyen az Anya Méhében, nem az idöre jőtt, nem is élt még, és leány Gyermek volt. A Feje Koponya lágy tsontját egy mástól el válón, a Bal részén pedig a Feje tsóntját ki fordulva találtam. Semi erő szakkot nem tapasztaltam a Foetus Testén[…]”

A 394/1825. pörben Sebők Sámuel megyei főorvos és Papp Márton megyei kirurgus kislány hulláját vizsgáltak. Fölboncolták a nyakát, de azt épnek találták. Bár a köldökzsinór egy vékony cérnával lazán volt megkötve, ettől el nem vérezhetett. Így zárták a jelentésüket: „Ebből semmi sem sűllki az aszszonyra.”

A 395/1827. pörben az „[…]orvosi Bizonyítvány pedig aszt erősiti, hogy az Árnyékszékben meg talált Gyermek nyaka jobb felé ki volt tekerve és mivel a vízben tett Tűdeje felül lebegett elevenen szűletett[…]”

A 396/1827. pörben Toppertser Tamás orvos egy négy héttel azelőtt elföldelt csecsemőhullát boncolt. Részletek a jelentéséből: „[…]a’ kisded erős test alkotású és ritka nagyságú Férfiú gyermek vala — A’ külső résziben semmi hiba nem volt észre vehető[…] a’ Fő koponya és a’ mellyre valamit őszve volt nyomva a’ tehertűl, a’ mi rajta fekűdt, — a’ köldök zsinórja 6.-7 hűvelknyi hosszaságú volt mely meg nem volt kötve — A kezdődő rothadásnak jelei voltak a’ szag, orrának el elrothadása, és a’ kűlső hártyának /:Epidermisnek:/ némelly helyeken kőnnyű el válása. –

Ki nyitván a’ mely Űreget az[t] egészlen a’ tűdőrűl el foglalva találtam, a’ nagyobb vér edények és a’ szív üressen voltak, a’ Tűdő vagy kőnnyű és leg kissebb hólyagok sem találtattak rajta mellyet vizben tévén le nem ülepedett[…] leg hihetőssebbé teszik azt hogy a’ vér elvesztése okozta a’ kisdednek halálát.”

A 397/1827. pörben Toppertser Tamás orvos egy kútban talált csecsemőhullát vizsgált. Az első kérdés, amit tisztázni kell, hogy a gyermek élve került-e bele, és megfulladt-e a vízben? Harsányi Lászlót idézzük: „Gyakrabban fordul elő kisgyermekek vízbefojtása, és nem ritka a csecsemők, különösen újszülöttek ilyen módon való megölése.”[2283] 1827-ben a vizsgálatot végző orvos a hullán nem talált fulladási jeleket. Így fogalmazott: a kisded „[…]érett férfiu gyermek vala[…] az nyaknak bal oldalán azon tájon, a’ hol a’ nagy vér edények találtatnak, egy mély benyomás [volt]. Kinyitvan a’ főkoponyát, az telli kiöntött vérel találtam, melly vér még folyo alapotban volt.

Ezek az fel számlalt Környűlálások, erőszakos halálnak végbe menetett jelentenek: melly nemire nézve, meg fujtás által okozott véres szél űtés volt[…]”

A 400/1826. pörben a bába egy csecsemőhullát vett ki az árnyékszékből. A halottszemlét Verner András kirurgus végezte. „Az nyaka jóbb felé ki vólt tekerve, az belső részei fel bontzolás után, meg mutatta az Tűdőjét vízben tévén mivel a fejűl a vízen lebeget; hogy elevenen épen Keletett szűletnie[…]”

A 401/1829. pörben a kislány hulláját ismét Csongrád vármegye főorvosa boncolta. A csecsemő „[…] éredt mint az hajnak hosszasága, és a’ Kőrmöknek Keménysége bizonyitja; rothadásnak semmi jelei[…] A’ test húsatúl nagyobb részint meg fosztva, nevezetessen : a’ Képe, úgy hogy a’ nyelve a’ száj nyíláson ki tsüngne, a’ nyaknak kivalt képen bal óldala; a bal karja egészen hibázott, hasonlóképen a’ bal lábának nagy része. A’ köldök zsinór kőzzel a testhőz el szakítva.

Fel nyitván a’ fő koponyát[…], az agy velő fel olvadt álapotban vólt.

A’ Mely üregét ki nyítván, a’ tüdőt vérel meg telve találtam, a lehelő tső /:trachea:/ tágas a tüdő vágás ropogott — vízbe eresztve le nem ült[…]” Az újszülött „[…]az anya méhén kivül életit folytathatta volna[…] a’ vérnek sokasága a’ tüdőkben pedig meg akadályoztatott lélekzet vétel által tőrtént halált jelentenek[…]” A hulla összemarcangolását, egyes részeinek lerágását a szülés helyén, az ólban lévő patkányok végezték.

A 402/1842. pörben ismét Toppertser doktor visum repertumát találtuk. Böhm seborvossal egy érett fiúcsecsemőt boncoltak, amelynek 4-5 hüvelyknyi köldökzsinórja „[…]inkább el szakitva mint el metzve, friss, nem fonyadt ‘s kötezetlen volt.

Az homlok csont felső része le vólt nyomva; bal szeme külsö szegleténél karczolásnak jelei látszottak, hasonlo csekely karczolások nyomai nyakának mind hátulján, mind elején találkoztak. A’ szajnak jobb szeglete másfél hüvelynyi hosszaságra be vólt szakitva; az also állkapcza két helyen összetörve.

[…]a’ koponya csontok közt vér kiömlésekre akadtak; […]Kinyitván a’ száj űreget ‘s a’ torkot a’ le írt sérelmek következésébe találtuk, az fő határos lágy részekben illy nagy erőszakkal közvetetlenül járo összezúzásokat, a’ nyel[ő] csöt vérel meg töltve[…]” A tüdők „vízben úsztak”, a gyomorban vért találtak.

Végül a 403/1842. pörben Szegvár község tanyavilágában, egy kukoricavetésben, félig a földbe ásva fiú csecsemőt találtak, és ezt Bétsi József megyei sebész vizsgálta meg. Előbb a haj, körmök hosszával, a fül porcogós keménységével, hossz- és súlyméréssel bizonyította a csecsemő érettségét. Még a herék leszállását is igazolta. „[…]a hát hosszába több apró kékes fóltok le hámzással, az al-pofákon a’ sejt szövés keményedése le hámzással, szinte a’ Tök bórék /:Scrotum:/ le hám[lód]zva tapasztaltattak[…]

A’ Köldök zsinór, a’ testbe oltódástól, 5 hüvelyknyire el szakadva, le kötetlen, vértelen ‘s halaványnak tapasztaltatott. - ”

Miután erőszakos kül- és belsérelmek, amelyek a csecsemő halálát okozhatták volna, nem léteztek, halálokként az elvérzés vagy szándékos elvéreztetés jöhetett szóba. A tüdők ugyanis levegővel voltak telve, tehát a gyermek a szülést követően még élt.

*

FOLKLÓR

26. NÉPI GYÓGYÍTÁS

Az emberré válás óta minden társadalomban nagy szükség volt gyógyítókra. A természeti jelenségek, a kórtünetek megfigyelése, a betegségeknél alkalmazott és beváltnak ítélt tudásanyag fölhalmozódott, amelyet egy idő után meg lehetett tanulni. Abban a közösségben, ahol tanult orvosló ember nem volt, mindig akadt tapasztalt népi gyógyász, aki igyekezett a beteg embereken segíteni. Hoppál Mihály így fogalmazott:

A gyógyítás, mint a közösség számára alapvetően fontos, társadalmilag értékes tevékenység, a szellemi kultúra része, amely mindig a figyelem homlokterébe állt. A betegség olyan élethelyzet, amely a mindennapok egyensúlyának megbomlását jelenti, mivel a közösség egy tagja kiesik a munkából, s hiányát pótolni kell, az egyensúlyt helyre kell állítani.[2284] Amikor a gyógyítás kettévált: orvostudományra és népi gyógyításra, a tudomány mind inkább elhagyta a misztikát, és ez a javasokra, tudósokra maradt. A népi gyógyítás a néphitnek az a része, amelyben keverednek a hiedelmek és a tudáselemek. A hitt dolgok a hagyománynak empirikusan nem ellenőrzött elemei, míg a népi tudás igen sok elemét az évszázados gyakorlat megerősítette (pl. gyógynövények, egyes gyógyító eljárások esetében).[2285] A népi gyógyítás magába foglalja a betegségről szóló ismereteket, és a gyógyításokhoz szükséges cselekvésekre vonatkozó utasításokat. Ezek egy része misztika, de a hiedelmek gyógyító erejét nem szabad lebecsülni. A népi gyógyítás a hagyományos köznapi kultúra részeként működött.[2286] Ez a rész viszont igen sokoldalú. Ismét Hoppál Mihályt idézzük: [...]a gyógyítás népi hagyományvilága a kultúrának azon területe, amelyben szinte egyforma arányban keverednek az empírián, a nemzedékek felhalmozott tapasztalatán alapuló gyógymódok a hiedelmek diktálta, irracionálisnak tűnő parancsokkal, elképzelésekkel.[2287] Aligha lehetne ezt jobban megfogalmazni: [...]a népi gyógyításban a tett gyógyító erejű fohász, a kimondott szó pedig orvosló tetté válik.[2288]

A folklór ma így osztályoz: [...]a népi gyógyító tudásnak két nagy szektora van, a racionális és az irracionális.[2289] Ez utóbbi a mágikus vagy babonás gyógymód, amely többnyire rokonszenven alapul. A szimpátiára épülő mágia is két részből áll: 1. az érintkezésen, és 2. hasonlóságon alapulón.

A népi gyógyításban a szónak is ereje van. A jelképekben való gondolkodás egyik jellegzetes formája volt a népi gyógyításban a szó varázslatos erejébe vetett hit.[2290] Ezek a ráolvasások, amelyek pszichológiai gyógymódok.

Fentiekből következik, hogy a népi orvosló nem volt akárki, hanem különös helyet töltött be a közösségben. A gyógyításban rendkívül fontos tényező a gyógyító személye. A beteg számára ugyanis a gyógyító egyénisége közvetíti a gyógyulásba vetett hitet, egyáltalán a gyógymód hatásosságába helyezett bizalmat, mely nélkül nincs javulás.[2291] Munkájukban óriási jelentősége volt a hitnek. Olyan személy gyógyíthatott, aki el tudta hitetni a betegeivel, hogy megváltja őket a szenvedéseiktől és visszaadja az egészségüket. Ezek a javasok mindig a nép közül kerültek ki. Természetfölötti képességekkel rendelkeztek. Az elnevezésük igen változatos volt: tudós, javas, látó, néző, tudákos, gyógyító, füves asszony, olejkár, foghúzó, csontkovács, veszett-orvos stb. Népünk különbséget tett tehát a különféle gyógyítók között.[2292] Tudásuk megszerzése sem volt egysíkú. A tudást lehetett örökölni, pl. a szülőktől. Rászületett, vagyis vele született tehetsége volt a gyógyításhoz. Ezt a születésekor néha több jel is mutatta. (Pl. burokban született, foggal jött a világra stb.) A tudást megszerezni is lehetett, akár pénzért történő tanulással, vagy a tudás ellesésével, ellopásával. Akadt közöttük olyan, aki a tudását varázslatos úton nyerte el. Végül mestersége szerint ismerte, mint pl. a bába, kovács, juhász, kondás stb.

A tudós ember rontó is volt, ezért gyakorta féltek tőle. Leggyakrabban ők kerültek boszorkány hírébe. Más kérdés, hogy valamennyit nem adták föl, nem üldözték el, mert még ilyen áron is szüksége volt rájuk a közösségnek. A gyógyítás helyét és az időpontját meg kellett választani. A néphit szerint egyáltalán nem volt mindegy, hogy mikor és hol végezték a gyógyító erejű varázscselekvéseket. [...]a legtöbb esetben a hagyománynak megfelelően választották meg az időpontot és a helyszínt is.[2293] Munkájukat befolyásolták: a szerencsétlen napok, a nap és holdjárás, az égtáj, a napszak, mágikus (szent) számok használata, mint pl. a 3, 4, 7, 9; a ház részei közül a küszöb és a tűzhely; a keresztút és a temető, a búcsújáró helyek, gyógyforrások, szent kutak; otthagyott személyes tárgyak, az offerek vagy fogadalmi tárgyak, ruhadarabok, amulettek, védőszentek képei és szobrocskái.

Ezek a segédletek rontás esetén kiegészültek például a megrontott gyermek füstölésével, rontóbábuk alkalmazásával. a piros szín a rontást elhárította, a sárga szín alkalmazható volt sárgaság ellen. A személyes tárgyak kibővültek gyűrűkkel, frászkarikával, kígyókővel vagy kigylával, mennykővel, meteorit darabbal, őskori kőbaltával, drágakő-terápiával, vas alkalmazásával és megannyi ráolvasással.[2294]

A gyógyításra törekvés már a szubhumán főemlősök, majd az előemberek idejéből ismert, tehát mélyen visszanyúlik az emberiség őstörténetébe. Bizonyítható nyomait a paleolitból, elsősorban a lakott barlangokban talált kőeszközök, emberi csontmaradványok alapján, és az ábrázolások megjelenése óta ismerjük. Az orvoslás az ókorban már valamennyi kultúrában, de a természeti népeknél is elterjedt volt.

Az igazság az, hogy az egykor gyakorolt folklorisztikus gyógyítás eredetét a nép már a l8. században sem ismerte, racionálisan nem tudta magyarázni. A legtöbb folklórelem évezredes, évszázados mitikus elképzelésből hagyományozódott az újabb korra. Még korábban, az emberré válás során, az ösztöneink miszticizált magyarázatával alakult mítosszá. Az, hogy az ösztönös gyógyító cselekedeteket ma is ismeretlen, megfejthetetlen hagyományként gyakoroljuk pl. megvágott, megszúrt vérző ujjunkat bekapjuk és kiszopjuk stb. az ösztöntől ösztönig vezető utat jelenti. Jelzi azt is, hogy továbbra is szükségünk van rá, hiába váltunk emberré. A kúltúrréteg még mindig nagyon vékony héj rajtunk és mögüle gyakran előtör az ösztön, legyen az rendkívüli helyzet vagy tudati beszűkülés esetén.

László Gyula a honfoglaló magyar nép gyógyító eljárásait vizsgálva, ezt írta: A népi orvoslás[...] Nem a természet valóságos rendjének megismerésére törekszik, hanem világszemléletre, hitre épül s ennek következtében gyógyítási eljárásai nem mások, mint szertartások és ráolvasások.[2295] A magyar sámán, a táltos más finnugor és őstörök népeknél levő sámánok példája szerint gyógyítással is foglalkozott.

Nyilvánvaló, hogy a misztikus gyógyítás mellett empirikus tudásanyaggal is rendelkeztek. Népi gyógyításunk harmadik rétegében hasznos gyógyszereket is ismer, ezeket a tapasztalat formálta ki az idők során.[2296] A magyar középkorban a különböző szerzetesrendek gyógyító tevékenysége ismert. A feladatot a kolostorokban élő gyógyító papok végezték. A rendházakban betegszobákat és gyógynövény-kerteket alakítottak ki. Megjelentek az orvosi füvészkönyvek, majd a nemesi és a paraszti följegyzések. [...]az emberek gondolkodásában ekkor még nem vált külön a betegségek eredetére, felismerésére és gyógyítására vonatkozó tudásanyag.[2297]

A tudás kezdetben import kultúrát jelentett. A középkori orvostudomány eredményeit a különböző európai egyetemeken sajátították el a magyar diákok. A népi gyógyítás története nem választható el ezekben a századokban a hivatalos orvosi gyakorlattól[...][2298]

A l7-l9. századi népi gyógyításra többek között az volt a jellemző, hogy a tudás egy része a nemesi udvarokból torzulással jutott el a néphez; ugyanakkor a népi gyógymódok bejutottak a kastélyokba, nemesi kúriákba. Ezekből a századokból ismertek a kéziratos könyvek és receptúrák. A magyar népi gyógyítás történeti adatainak áttekintése arról győzheti meg a szemlélőt, hogy nemcsak a l7-l9. századi népies gyógymódok, de lényegében a korábbi évszázadok gyógyító gyakorlata is tovább élt szinte napjainkig.[2299] Meg kell vizsgálnunk a gyógyító technikákat is. Ezek zöme fizikai hatásokon hideg, meleg, nyomás, ütés stb. alapulnak. Ide tartoznak: a masszírozás, kenés, fürdőzés, különböző gyógyfüvekkel kombinálva. Továbbá: a moxa, füstölés, gőzölés, sebek kivágása, kiégetése, kelések kiszúrása, érvágás, sebek kiszívása. A hát, derék megtaposása, nyomkodása, pohárborítás; míg csonttörés, ficam esetén sínbe rakták, fapálcákat kötöttek a végtagokhoz. Csontrakók helyre tették a ficamot.

A népi orvoslás gyakran okozott károkat: lassan gyógyuló megbetegedést, vissza nem fordítható egészségkárosodást és halált. Nem véletlen, hogy az európai kultúrában korán megjelent a kuruzslás tiltása. Nincs olyan ezzel a kérdéssel foglalkozó jogi szakkönyv, amely ne említene tiltó rendelkezéseket. A méregkészítők-et már a Hármas Könyv l^ső Rész, l5^ik Czikkelye Hohér által kivégeztetni parantsolná. Az ilyen és hasonló rendelkezések a l8. század második felétől szaporodnak és a reformkorban egyre szakszerűbbek. Az [...]ollyan Kuruzsoló s ugy szóllván babonás Asszonyokat Felsőbb Királyi Rendelések jelessen az l8l5ik Eszt[en]dei Aprilis 25ik l245lik szám alatt, minden orvoslástól egy átallyában el tiltja[...] mi tőbb a mérges Orvoslásoknak belsőképpen való használtatása az l8l2ik Eszt[en]dei Martius l0ki 5703ik szám alatt Kőlt Kegyes Királyi rendelés szerint még a seb orvosoknak is tilalmaztatik[...] A rendelkezések eljutottak a tanácsokhoz. Bekerültek a hirdetőkönyvekbe és piaci napokon, ünnepek alkalmából a sokadalom előtt a kisbíró kidobolta. Egy ilyet is bemutatunk Hódmezővásárhelyről, l838-ból. Felsöbbi parancsolat következésébe köz hírré tétetik hogy aki a városban fel s alá járkáló szem avagy fog, avagy akarmelly kuruzslókat vesz észre azeránt azonnal a Városházánál jelentést tegyenek. A „megoldást is hirdették a betegek kezelésére, pl. l839-ből: Csóré Demeter Orvos Doctor úr, ki akármely nyavalyában sinlődőknek segítségét ajánlja lakik Szilárdi Sámuel Asztalos házában.[2300] A gond ugyanaz volt az orvosokkal, mint a tanult bábákkal. A nép nem, vagy nehezen fogadta el őket. A tanult polgár távol állt a mentalitásuktól, jobban szót értettek és nagyobb bizalommal fordultak a javasokhoz. Ráadásul hamarabb találtak kuruzslót, mint tanult orvost és a szolgálatukért fizetendő tarifa is szerényebb volt.

Hat nagyobb csoportba oszthatók a javasok által használt gyógyszerek.

1. AZ EMBERI EREDETŰ NÉPI GYÓGYSZEREK

Ezek [...]kivétel nélkül babonás eredetűek. Csakúgy, mint az állatok esetében, az emberek mindenfajta váladéka valamiféle varázserővel rendelkezik.[2301] Megemlíthetjük a nyált, köpést, anyatejet, vizeletet, széklelet, vért, menstruációt, fülzsírt, körmöt, köldökzsinórt, halott ember csontját, taknyot, szárított és friss méhlepényt, fogat, szőrt, hajszálat, amellyel füstöltek. Nézzünk rájuk egy-két példát.

Igen nagy erőt tulajdonítanak az anyatejnek, hiszen abban minden olyan anyag megtalálható, amely az életben szükséges.[2302] Az anyatej többek között szemhályogot oszlat, szülést könnyít, gyerek sebes kezére fejik, nemiszervek többféle betegségét gyógyítja.

A mestergerendára eltett, összecsomózott, kiszárított köldökzsinór fontos kellék volt, amelyből később, ha a gyerek könnyen kioldotta, sorsának viszontagságaira is lehetett következtetni. Az emberi élet tulajdonképpen a köldökzsinór elszakadásával kezdődik, ezárt a néphitben fontos szerepet tulajdonítottak neki.[2303] A halott csontjairól Hoppál Mihály ezeket írta: Az embercsont, különösen pedig a koponya mágikus gyógyító erejében erősen hittek még évszázadokkal a honfoglalás után is. Ezt bizonyítja, hogy a nagy műveltségű Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisában, a l7. század végén (l69O) még így írt: Tsuda erő vagyon a meghóltt ember koponyájában...[2304] E témakörből saját gyűjtésünk is van. Hódmezővásárhely-Kopáncson, a világhírű Kökény-dombon állt Kapocsi Mihály gazda tanyája. A neolitikumból (Tiszai kultúra) a dombon előkerült emberi csontok közül a koponyatetőt galambitatónak használta. Állítása szerint, ha a galambok ebből itták a vizet, nem lettek torokfájósak és himlősek, ugyanakkor jól szaporodtak.[2305]

Az emberi eredetű váladékok a népi gondolkodás szerint mindig az egész embert jelképezik, vagyis a rész áll az egész helyett.[2306] Tegyük hozzá, hogy ez vonatkozik az emberi csontokra, bőrképletekre, szervmaradványokra is. Az általunk vizsgált feudalizmus kori büntetőperekben emberi eredetű anyagokkal történt orvoslásra nem találtunk példát.

2. ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK

Az állati eredetű népi gyógyászati anyagokat elsősorban mágikus-babonás eljárások során alkalmazták. A sámánok, majd vajákos utódaik a rossz szellemet akarták vele kiűzni a betegekből.[2307] A vadállatok közül ezekre ismer a kutatás példákat: kagyló, pióca, kőrisbogár, tetű, méh, pókháló, nyűvek, rákszem, menyhal, csuka epéje, kígyó, béka; különböző madarak, pl. sas, bagoly, gémháj; az emlősök közül: denevér, egér, nyúl, vakond, szarvas, medve, róka, farkas, vadmacska, menyét stb.

A háziállatok és származékaik közül felhasználtak: tyúkot, kakast, tojást, marhát, tejet, kutyakölyköt, szamarat, disznót, szalonnát, zsírt, szappant, macskát, lovat, birkát stb. A tejtermékek közül: a tejfelt, vajat, írót, aludttejet, tejbe áztatott libapelyhet és tejbe főtt lenmaglisztet pakolásra. Vérző sebre pókhálót, állatvesét raktak. Használtak különböző gyógycélra kiszárított disznóhólyagot, csikólépet, kutyaszart, szárított varangyos békát. De [...]külön funkciója van a májnak, a szívnek, a vérnek, az epének, az agynak, hogy csak a leglényegesebbeket említsem.[2308] A pókhálót sebre és kelésre is ráhelyezték.

Az általunk vizsgált bűnpörökben a kenéshez zsiradékokat használtak föl. Ezek egy része disznózsír, nyúlháj, birkafaggyú lehetett, de a pörök az eredetüket nem tisztázták. A 23/1838. pörben kígyóport említenek. (A szóban forgó gyógyszert az 5. csoportnál tárgyaljuk.)

Azzal még egyetlen tanulmányban sem találkoztunk, hogy magát a pókot is felhasználták volna. Két pörből ismerünk rá példát. Mindkét alkalommal a fő cél szándékos mérgezés és nem gyógyítás volt. A pók felhasználása végett, illetve a másodiknak említett pörben a gyógyító jellegű említés miatt is bemutatjuk.

A 32/1779. pörben kérdezték a megyetörvényszéken: [...]az ételben valami étető volt?, illetve: […]te raktad Pokot mind a levesbe, mind galamb hus közzé?[...] az ebek is meg döglöttek azon eteltül[...] hanyadnapi lehetett azon étel, a Tanu bízonyossan nem emlékezik, hanem mint egy heti lehetett, onnand vélekedik, mivel nagyon büdös vólt és undorodás nélkül nem is lehetett rá nézni annyira is inkább, mivel sok pók vólt az ételbe, és a bögrébe[...] Ezután az ételt hozó megátkozta az ételkapót: [...]meg mutatom nem sok üdöre el vész utanna hat ökröd, és az után magad is. Az „átokszöveg folklórértékű, mint ahogy a gyógyítás-rontás is az.

A 46/l723. pörben [...]egy Tálban kovász formában keverítő valamelly materia[...] volt, amellyel a kurva a férjét mérgezte. Az ember meg is betegedett, amíg egy asszony [...]orvossaghot adván nekie, be adott mérghet ki nem hánta. Kiderült azonban, hogy a kovászba mérget kevertek. Az asszony megbízta a tanút, hogy „[...]kószvényes Labainak meg gyogyitassára szedne merghes pokot, ha (szarik válot) [váladékot?] [...]palinkat vévén[...] gyuk megh innyi abb[a] pok mérget[...], hogy atul el aluván. A szövegből tehát kiderült, hogy a pók váladékát, ürülékét, esetleg a szétnyomott pók levét köszvényes végtag gyógyítására használták, de altatónak is megfelelt. A további szövegből kiderült, hogy a mélyen alvót ebben az állapotában akarták megölni.

3. ÁSVÁNYI ÉS MESTERSÉGES ANYAGOK

Eredetük szerint három csoportot különböztettek meg. Az első csoportba azok tartoznak, amelyek ősi, mágikus hittel, varázserővel bírnak, bár ez az eredet a történelmi újkorban már elhomályosult. Egyes szerzők ebbe a csoportba sorolták pl. a sót, a talált kövek közül a kígyókövet, nyilakövet (ménkű, kőbalta), a meteoritkövet. A második csoporthoz a korabeli technikai kultúrából átvétellel a néphez került anyagok tartoznak, mint pl. a gyanta, petróleum, puskapor, vas, terpentin, rézgálic, higany, tömjén, jód, kámfor, szesz, szurok, szalicil stb. Végül a harmadik csoportba azokat sorolták, amelyek a nép találmányai voltak. Ilyenek pl. a mész, kén, agyag stb.[2309]

Az általunk gyűjtött büntetőperekben is szerepelnek ásványi anyagok, de ezeket gyakran és kimondottan rontás, mérgezés vagy magzatelhajtás céljából használták, illetve jóhiszemű, ámde tudatlan felhasználásuk okozott bajt többnyire ezért is lett belőlük pör ; néhány esetben más anyagokkal: elsősorban gyógynövényekkel, állati eredetű anyagokkal együtt alkalmazták, ritkábban csak egyedül, társítás, keverés nélkül.

A l9/l756. pörben az asszony etető-nek, azaz mérgezésre használta a sitsont, amelyet urának adott. Az ember vérrel kihányta, de esztendő múlva meghalt. A sitson, sitsán = sirolin = Syrup Kalii Sulfoguojacol. A 20/l794. pörben egy öregasszony a gazdagyerek lábán kifakadt sebet növénnyel és fürdővel kezelte, majd a fürdés után két napig czinóbriummal (= cinóber vagy cinnabarit = Hgs) füstölte, illetve napközben a fiú füstöléstől megdagadt száját gyakran mosogatta. (A gyermek meghalt a kezelések során.)

A 394/l825. pörben [...]a Tanú Barta Jánosnénak Keserű Rósolitzot adott. (Rozsalio-csepp = Tinct. Talapae = enyhe hashajtó.) Mint magzatűző nem használt, de a terhes gyomrán javított.

Tapasztalatunk szerint az ásványi anyagokat ¾ néhány mérgezési esetet leszámítva ¾ alkalmazták önmagukban. Valamilyen gyógynövénnyel, ritkábban állati eredetű anyagokkal vegyítették. Ezért az ásványi eredetű szereket a továbbiakban az 5. részben tárgyaljuk tovább.

4. GYÓGYNÖVÉNYEK HASZNÁLATA

Mind az országos szakmai tapasztalatok, mind az általunk vizsgált büntetőperek szerint, a népi gyógyászatban a legelterjedtebben a gyógynövényeket használták föl. Ezekkel füstöltek, kenőcsbe keverve kenésre használták, teát, főzetet készítettek belőlük, borogatásra is használták. Oldatait (főleg pálinkában) megitatták. Használhatták tehát: 1. belsőleg, 2. külsőleg, 3. mágikus-babonás szokásokkal, pl. szerelmi varázslással kapcsolatban is.

Magyarországon mintegy 3000 növény él, ebből 300-at használtak föl gyógyításra.[2310] Nem csoda, ha akadt olyan füves asszony, aki 80-120 növényt is ismert és használt mások kezelésére. Ezeket többnyire maguk gyűjtötték, szárították, aprították, egyszóval kezelték.

Használatuk eredetét vizsgálva, lehetett: 1. mágikus, 2. empírikus és 3. átvétel. Ez utóbbi: a/ környező népektől, b/ hivatalos orvosi gyakorlatból. A mágikus használat: 1. samanisztikus, 2. anatik rítusokkal kapcsolatos és 3. keresztény hagyományokat tükrözhetett.[2311] A növényi gyógyhatás lehetett: 1. valóban gyógyerejű, 2. semleges és 3. mérgező; tegyük hozzá: károsító, főleg a folyamatos, hosszabb használatát követően. A hivatkozott szakirodalmak szerint leggyakrabban ezeket a növénytípusokat használták fel gyógyításra: borókafenyő (Juniperus communis) füstölésre, pálinkába feloldva. Hagymafélék, különösen a fokhagyma (Allium sativum) volt széles körűen hasznosítva; mágiára; kelésre, fülbe, mellkeményedésre, köhögésre, érelmeszesedés ellen, sömörre, hideglelésre stb. A maszlagot (Datura stramonium) fájdalomcsillapításra, füstölésre használták. A beléndek (Hyosciamus niger) szintén fájdalomcsillapító volt és füstöltek vele. A kövirózsa vagy fülfű (Sempervivum tectorum L.) levét a fájós fülbe csavarták. A háztetőn villámhárítás céljából tartották. A farkasalmával (Aristolochia-clematitis L.) kelést, visszért gyógyítottak, sebkezelést végeztek. A kakukkfű (Thymus serpyllum) jó volt köhögésre, asztmára, zsábára, köszvényre, szemölcsre, ficamara, dagadás, fejfájás, gutaütés és TBC ellen. Az ezerjófüvet (Centaurium pulchellum, C. uliginosum, C. minus.) köhögés, gyomorbántalmak ellen használták. Jó volt étvágygerjesztőnek és sebkezelésre. A fekete nadálytövet (Symphytum officinale) csonttöréskor a megfelelő testrészre kötötték. A székfű (Matricaria chamomilla L.) torokgyulladás, hörghurut, szemcsipásodás, sebmosás során felelt meg, általános gyulladáscsökkentő hatása van. A nadragulya vagy mandragora (Atropa belladonna L.) levével, főzetével szexuális hallucinációt idéztek elő. A tályog- vagy táragygyökér a hunyor-féléket (Helleborus purpurascens W. et. K.) jelöli. Bőr alá húzták gyulladások levezetésére, illetve katonaságtól menekülők öncsonkításra használták föl. Abortívum, hánytató stb. is volt. Nem soroljuk tovább, hiszen nem gyógynövény-ismertető a feladatunk.

A 20/l794. pörben egy gyógyító vénasszony a gazdagyerek lábán lévő kifakadt sebre fekete nadár gyökerét = fekete nadálytő (Symphytum officinale L.) rakott és apró bojtorványbul = bolytorján, közönséges (nagy) bolytorján (Lappa major, Arctium lappa L.) főzött fürdőben naponta háromszor: reggel, délben és este fürösztötte.

A 22/1833. pörben egy öregasszony magzatűzőszert készített egy terhes nőnek, amelyben [...]nem volt egyébb mint vadGesztenye [Aesculus hippocastanum L.] reszelve[...]

A 374/1780. pörben a terhes nő egy füvet mutatott a pörbeli tanúnak: Ez a fü ám az, kirül azt monddgyák hogy én azt iszom ettül megyen el a gyermekem[...] a melly süly fű [= foltos kontyvirág = Arum maculatum L.] vagyon a kertyébe attul menne el az eö gyermeke[...] Mint a pörből kiderült, füstölte is magát valamilyen fűvel, valószínű, hogy a sülyfűvel.

A 384/1805. pörben az anya beszélte, hogy terhes lányának Borsika füvet attam nékie inni vizben eczer, a természetnek meg indulása véget. Ezután egy asszonnyal „fejér borban szeléd sáfránt [= sáfrányos szeklice = Carthamus tinetorius], és Babért [= Laurus nobilis] főzettem, szintén a havi vérzés elindítására.

A 400/l829. pörben a vajúdó nő így diagnosztizálta magán a jelentkező szülőfájásokat: [...]has rágása vagyon és kőldök Tsömörje. Ezek ellen a gazdasszonya gyógyszerként azt javasolta, hogy [...]tsináljunk nékie herbathét [zöld szederlevélből főzték] és melegittsünk nékie fődöt ahasára. Végül is: Székfű Theát itattak vele.

A 413/l764. pörben a javasember, aki magát Doctorrá tette ezt vallotta: Egy Legénnek adtam gyömbért [Zingiber officinalis R.] őszve törve czúkorral, nehézség ellen[...]

5. KEVERT (ÁLLATI, NÖVÉNYI ÉS ÁSVÁNYI) ANYAGOK

A népi gyógyítás gyakran többféle szer együttes vagy párhuzamos adásával folyt. Ugyanez vonatkozik a felhasználás módszerére is, hiszen az orvosságnak ajánlott „keverékeket füstölték, főzték, szeszben oldva itatták, olykor párhuzamosan is.

A 21/1826. pörben az italkeverő asszony vallotta: [...]hozzám jött egy tisztátalan asszony[...] én vagy 6. garast kérvén tőle, abból 4. garason Szeretsen Diót [Myristica fragrans H. M.], egy garason fehér plajbászt [= fehér ón = Plumbum carbonic], egyen terpetén olajt vettem s abból[...] egy meszely Pályinkába, mellyet maga hozott a Személy, italt készítvén, a vett szerek[ne]k mint egy felét, amely fölmaradt, kevervén, a’ terpetén olajat nékie vissza adtam azzal az útasitással, hogy harmadnapig igya az Italt[...] de többet ne fertelmeskedjen[...] a szalmás Butelliába lévő Italt elsőbb fölráztam, s meg kóstoltam[...] Kiderült, hogy a kotyvalékot egy nemi beteg nő kapta. Átmenetileg javulhatott, mert néhány nap múlva ezt mondotta a méregkeverőnek: „[…]nemfáj már ollyan nagyon a Pitsám baszok ma egész éjjel mindég. A méregkeverő azt vallotta, hogy [...]ollyan szagos volt hogy az Ember alig álhatott mellette[...] mert bűdős vólt aszájais. A vizsgálóbíró szemére vetette az italt kotyvasztó vénasszonynak, hogy [...]egyedül azáltalad készített Italban találtatótt fehér ón okozta, a seb orvosi vizsgálat szerint[...] a kurva halálát.

A 23/l838. pörben egy terhes nőt kezelnek a vajákosok. Magzatűzőszert adnak neki. [...]a pálinkát, minthogy azzal volt készítve, a gyomra nem szenvedi[...] másodszor borral csinálva hozott, mellyet midőn meg ivott, nagy fájdalmat és rágást érzett[...] hozott veres borral elegyített vitriolt [= pirokénsav = H₂ S₂ O₇], mellynek felét megitta, a felét pedig kiöntötte, mivel igen erös volt[...] Ezután más fajta kotyvalékkal is próbálkoztak, amely [...]ollyan volt mint a sózott víz, igen zavaros, midőn ezt megitta igen roszúl érezte magát.

A pörben szereplő másik gyanúsított személy is tagadta, hogy ő vitriolt hozott volna, hanem [...]kék követ [ = rézgálic vagy rézszulfát = CuSO₄], kígyóport[...] A sértett beszélte: [...]mert a lábom sebes volt, azzal hintettem be, hozott azonfelül nadragulyát [Atropa belladonna L.], s ezt megfőztem s azzal mosogattam[...] Kiderült még, hogy Római gyökeret [= Rad sarsaparillae. Római székfű = Authemis Mobilis] főztem mellynek levét ittam a lábam végett.

A 269/l807. pörben vallotta a gyanúsított a rajta segítő gyógyító-ról: [...]egy palatzkban adott valamelly Italt, mert tőle el romlottam[...] Mint kiderült: [...]zab Levét vízbe, és Krétával egyűtt főzve[...]

6. ISMERETLEN EREDETŰ SZEREK ALKALMAZÁSA

A vizsgált pörökből az sajnos gyakran nem derült ki, hogy a kuruzslást milyen szerekkel végezték. Arra több jelzést lehet találni, hogyan alkalmazták. Rendkívül gyakori volt például a kenés. Ezt alkalmazták terhes nőn, vajúdás közben, szülés után, magzatelhajtás alkalmával, havi vérzés megindítására, csont- és ízületi bántalmakra, izomhúzódáskor, sebek kezelésére stb.

A 21/l827. pörben arról beszéltek, hogy [...]a beteg ágyban fekűvőt a midőn kennte volna[...]

Az 54/l796. pörben a megvert asszony [...]a hasát fajlalván, kenőt, hogy hivasak kért[...] A 257/l784. pörben vallotta a lány: [...]egésségtelen lévén, magam magamat kenvén az Istalloban. A 375/l780. pörben a gyanúsított magzatvesztőre rákérdeztek: „hányszor kenetted magadat[?...], mire így válaszolt: Igenis kent.

A 383/l804. pörben, mivel úgy vélték, hogy a leány nem terhes, hanem kötés van benne, ezért [...]Toth Jútka Bába is, mivel az engem négyszer meg kenvén[...], kezelgette. A 399/l828. pörben az elvetélt lány vallotta: Az édes anyám kenettetis Dulónéval.

Minden közösségben külön kenőasszonyok működtek, akik mással nem is foglalkoztak. Ők a saját főzeteikkel, kenőcseikkel kenegették, gyúrták, masszírozták a test különböző tájait. Ebben a műveletben a bőrápolásos szolgálat átalakult ősi ösztönkésztetését is fölismerhetjük. Temesváry Rezső írta: Sok helyütt a szülés után kuruzsló asszonyokkal kenetik a hasukat s nyomogattatják a méhet[...][2312]

^{Ismeretlenül maradt szereket nemcsak kenéssel alkalmaztak. A 149/l770. pörben beszélte a nő: [...]a csöcsöm vad Semeres vólt, és a Kincses Pista Annya fözött orvosságot néki. A 315/l75l. pörben az impotens férfi vallotta az orvoslójáról: „[...]borban adott valamit innom, de Semmit nem használt. A 370/l758. pörben a terhes asszony legénye [...]Pályinkába, valamelly fűvet adott, mellytül el ment[...] a terhessége.}

^{27. SZERELMI VARÁZSLÁS}

A varázslás vagy mágia az emberré válás óta kiterjedten űzött, sokrétű eljárás, amelyet babonás hiedelem ösztönöz. Hoppál Mihály írta: a Mágia: az események befolyásolásának művészete; a mágiát alkalmazó személy olyan titkos tudomány birtokában van, amelynek segítségével befolyásolni tudja nemcsak a földi történéseket, hanem a természeti jelenségeket is. Alapja az a hiedelem, hogy az ember bizonyos szituációkban (döntési helyzetekben) befolyásolni kénytelen az események menetét.[2313]

^{Pócs Éva többek között ezt írta a mágikus eljárásról: [...]olyan cselekmény, amelyet a parasztság különböző okkal, céllal kapcsolatban, de hagyományos módon, a mágia hagyományos elvei alapján a mágikus eljárások hagyományos eszközkészletét felhasználva gyakorolt és ily módon legalább egy eleme révén mágikusnak minősíthető.[2314]}

^{A szerelmi varázslás viszont az egyéni boldogulás mágiája. A szerelmi mágiát végzők [...]a hagyományos paraszti társadalomban szükségszerű, elismert, bár kétirányú tevékenységük miatt nem feltétlenül pozitív értékelésű szerepet töltöttek be.}[2315] ^{Mit jelent a kétirányú tevékenység? Az egyik valaki kárára, a másik pedig a hasznára szolgált.}

^{A szerelmi mágia legfőbb célja az ellenkező nemű személy megszerzése, magához láncolása, de elhidegítő, a párokat egymástól szétválasztó, és a nemi képességet megkötő impotenciát okozó , vagy hűtlenségért, bosszúból rontó mágikus eljárások is általánosan ismertek voltak. A legtöbb cselekmény alapját az ember tartozékainak megszerzése, ezeknek az érintkezéses mágia elvén alapuló használata jelentette.}[2316]

^{Ezek után vizsgáljuk meg azokat a módszereket, ahogy a szerelmi varázslást végrehajtották. Az egyik legelterjedtebb eljárás volt a megétetés. [...]valamilyen saját tartozék ételben vagy italban való beadása az ellenkező nemű egyénnek. Ez analógiás úton szoros kapcsolatra kényszeríti vele. Nők sokkal inkább űzték, mint férfiak.}[2317]

^{Milyen anyagokat használtak szerelmi varázslás céljából? Elsősorban saját, a megrontani vagy megkötni kívánó személy, vagy a kapcsolattól idegen ember szervrészei jöhettek számításba. Haj, köröm, szőrzet, lehámlott bőrképletek. Ezek kitűnően bizonyítják, hogy a bőrápolásos szolgálat, az emberi testfelületen való szorgos matatás, hogyan fedezhető föl egy ilyen távolinak tűnő tevékenység során is, jóllehet, hogy az eredeti ösztönkésztetés itt már áttételesen, illetve folklórrá alakulva jelentkezik.}

^{További emberi anyagok, váladékok voltak, a menstruációs vér, magzatmáz, izzadság, anyatej beadása: pogácsába sütve, süteményben, borban, pálinkában. Férfiak részéről vér vagy semen (férfi mag: ondófolyadék) használata fordult elő. Az emberi test kivetülhet, elhagyhatja önmaga földi burkát s ez az igazi mágia: [...]falon látszó maga árnyékáról vakarjon port, s pogácsába sütve adja a legénynek, akit kívánna, hogy őtet szeretné.}[2318] ^{Ez egyébként egy aranyosszéki boszorkány varázslata 1694-ből. De közismert volt a kedves lábnyomának felszedése is.}

^{A megétetésre alkalmas ételek közül, a női testtel kapcsolatba hozva, leggyakrabban ezeket említik: [...]hónalj alatt tartott cukort, háton végigcsurgatott tojást etettek meg a férfiakkal.}[2319] ^{Az összetartó, illetve szétválasztó anyagok etetés során a [...]tartozékaikat összekeverve közösen fogyasztották el: például apróra vágott hajat vagy néhány csepp vért pogácsába sütve. Szétválasztásra undort keltőek széklet, vizelet, tetű, ki nem kelt vak csibe, halott álfelkötő kendője, halottmosó víz.}[2320]

^{Mások tartozékának: hajnak, körömnek, lábnyomnak, ruhadarabnak a megszerzése, viselése, saját házba elrejtése vagy a másik féllel való viseltetése gyakori szerelmi varázslás volt. A férfi gatyamadzagán csomók kötésével erejét, hűsségét biztosították. Nyomfelszedést követően a földet kemencébe, a ház földjébe tapasztották, vagy a nők maguknál hordták.[2321] Ismert volt még a kapca- és a bocskorfőzés, füstölés is.[2322]}

^{A párt egymástól elhidegítette, ha Szent György nap előtt hangyákkal lerágatott békát, vagy denevércsontvázat használtak a varázslásra. De a kilenc rezgő nyárfalevél cérnát nem látott tűvel átszúrva és a küszöb alá téve, szintén varázslatos erővel bírt: a legény nem maradt el. A viasz elolvasztását bosszú céljából végezték. Hasonló szerepe volt bármely mágikus tárgy elégetésének: patkó, gatyamadzag, növényi szerek stb.[2323]}

^{Amíg tehát az egyik embernek használt a varázslás, a másikat megrontotta. A rontás részint a ténylegesen gyakorolt ártó célú mágia legáltalánosabb neve[...], részint a természetfeletti képességű egyéneknek, elsősorban a boszorkánynak tulajdonított rosszindulatú tevékenység.}[2324] ^{Természetesen egy-egy hagyományos közösségben nemcsak a boszorkányok rontottak, hanem sokan mások is próbálkoztak vele. A féltékenység, szerelmi gyűlölködés gyakran szerepelt az indítóokok között. Pócs Éva így foglalta össze:}

^{A rontás eredményeinek tulajdonított bajok leggyakrabban emberi és állati betegségek[...], ezenkívül bármilyen termesztett növény rossz terméshozama, a tej és tejhozam csökkenése, különböző házimunkák: kenyérsütés, köpülés, fonaltisztítás sikertelensége, szerelmesek elhidegülése[...] A közismert, adott esetben mindenki által gyakorolt rontó módszerek fő területe a szerelmi rontás volt, és a rontás másra hárítása, amely tulajdonképpen gyógyító célú rontás.}[2325]

^{A módszereket illetően, a fentieken kivül még mások is előforduldtak. A ténylegesen gyakorolt vagy egyáltalán véghezvihető módszerek a következők voltak: rontó célú szöveg, ráolvasás, átok.[2326]}

^{Akit meg akartak rontani, annak különböző testi tartozékait, használati tárgyait megszerezték, őrizték, elrejtették vagy bántalmazták. Ezzel a tulajdonosát bántották, rontották meg. Rontó hatásúnak vélt tárgyakat helyeztek el a megrontandó emberek, állatok közelében. Rontóbábuk készültek betegség átvitelére. Amikor a bábu fejébe, mellkasába (szívébe) tűt szúrtak, nyakát zsineggel szorították össze, a fekete mágia szerint megölték és a megrontott személy nyomorult elpusztulását idézték vele elő, illetve remélték tőle.}

^{A rontótárgyak és váladékok között ismertek: haj, köröm, széklet, vizelet, vér, gatyamadzag, koporsószög, pénzdarab, bábu, bab, kása, zöld béka csontváza stb. Rontómágia volt a ráböjtölés. Rontásra bizonyos időpontok a legalkalmasabbak. A böjtölést is meghatározott időben végezték, valaki megbetegítése vagy elpusztítása érdekében.[2327]}

^{Dömötör Tekla írta: A szerelmet, házasságot, általában a nemi életet, igen sok varázseljárás kíséri. E cselekmények célja lehet: egy személy érzelmeit magunk felé fordítani, vagy két személyt egymástól elidegeníteni. Tekintve a nemi életet körülvevő sokféle tilalmat, a szerelmi varázslás is többnyire titokban történik.}[2328]

^{Az eddig leírtakat mai tudományos szemlélettel vizsgálva, egyértelművé válik, hogy a szerelmi varázslást magát, de főleg ettől értékelhető eredményt várni, naiv dolognak ítéljük, és gyerekesnek tűnik. Nem véletlen! Ahogy az ember egyedi élete során hosszú gyermekkoron keresztül fejlődik felnőtté, úgy a társadalom is hosszan éli gyermekkorát, amely fejlődésünk szempontjából rendkívül fontos és magát a kultúrát hozza létre. Róheim Géza így fogalmazta meg tömören: Az emberi kultúra mint egész, meghosszabbodott gyermekkorunk következménye.}[2329]

^{Ez a gyermekkor a kárt törzsközösségekben a mai napig fennmaradt. B. Malinowski a Trobriand-szigeteken lévő anyajogú társadalmat vizsgálva, azt tapasztalta, hogy a paráznának nevezett nő, ha nem volt férfi barátja, maga szerzett. Az ilyen nőket erkölcsi megrovás sújtotta. A szégyen pedig az erotikus kudarc következménye. B. Malinowski azért beszélt itt erotikus kudarcról, mert a szerelmi vágy kiélését természetes hódítás, vagy szerelmi mágia révén kell elérni és nem olyan külső kikényszerítéssel, amely az európai típusú kultúrákban ismert. A bennszülöttek erkölcse, esztétikai ítélete a szerelmi hódítás és mágia lélektana.[2330] Nem, vagy alig különbözik ettől a magyar feudalizmus kori gyermeteglelkű nép szerelmi praktikájában megnyilvánuló mágia lélektana sem.}

^{Vizsgáljuk meg néhány, más gyűjtésekből származó, vonatkozó szerelmi varázslási példát. Kiss Lajos jegyezte föl Hódmezővásárhelyről: Az első kisgyerek születésekor gyerökzsírt [ = magzatmázt] (Vernix caseosa) szednek a tarkójáról, mert azt tartják, hogy szerelmes leány vagy asszony az ilyen zsírt annak a férfinak a ruhájához keni, akit szeret, akkor sose hagyja el.}[2331]

^{Temesváry Rezső meddőség kiváltását írta le: A fehérmegyei szerbek (Battán) a méhlepényt egy új fazékba teszik s ezt új fedéllel betakarva, a pinczébe elássák; a míg a lepény teljesen el nem rothad, addig a nőnek nem lesz gyermeke.}[2332]

^{Róheim Géza jegyezte föl: Lányok a férfi ételébe keverik menstruációs vérüket, verejtéküket vagy hónaljszőrzetüket, s ekkor a férfi teljesen beléjük habarodik. Szatmárban a lányok az anyatejet ingük alsó részén át szűrik meg (ez a rész érintkezik a vaginával), s az ezzel a tejjel készített süteményt adják szeretőjüknek.}[2333] ^{(Itt jegyezzük meg, hogy a lány inge természetesen nem a vaginájával érintkezik, hanem a pubendájával.)}

^{Göcsejben, aki valakinek a szerelmét meg akarja nyerni, az illető hónaljszőréből néhány szálat levág, azt edénybe teszi, rá bort önt, melyet néhány nap múlva leszűr és ezt a kiszemelttel megitatja.}[2334]

^{Aranyosszéken, ha a leány hónapszámos ingét kimossa és ennek vizéből vakarót csinál és azt a legénnyel megéteti, a legény beleszeret.}[2335]

^{Csehországban a férfi a táncnál fehér kendőt tesz bal hóna alá és avval törli a leány homlokát.}[2336] ^{(Állítólag Mme Ponpadourról azt tartották, hogy tánc közben a pubendáján tartott kendőt tűzött a mellére. Mind a veríték, mind a hüvelyváladék illata szexuális ingerkeltő lehet. Nemi váladékok vagy egyéb testrészletek hasonló hatáskeltését esetleg még föltételezhetjük pl. tejben oldva, helyezve, de tésztába sütve tőlük aligha remélhető vágykeltés, mivel a hőhatás megsemmisíti ezeket, illetve az íz- és szaganyagukat.)}

^{Pennsylvániai németeknél a térdről lehámló bőrrészecskéket keverik a közös ételbe.}[2337]

^{Dániában az illető vérének három cseppjét egy almába vagy kávéba cseppentve megitatja a kedvesével.}[2338]

^{Indiában a nő homlokát saját menstruációs vérével keni be, hogy férjének szerelmét lángra lobbantsa.}[2339]

^{A középkori Európa jól ismerte a szerelmi varázslatnak azt a formáját, hogy a nő menstruációs vérét keverte a férfi ételébe, italába.}[2340]

^{A test váladékaival és képleteivel űzött mágia két ellentétes célt szolgált. Ezek egy vagy két ember szerelmének tüzelésére és megtartására irányultak, de ugyanezekkel az elidegenítést, a gyűlöletkeltést is kiválthatták. Úgy tűnik, hogy az elkövető hite volt fontos, hogy a mágia hatása melyik irányban mozduljon el. (Erről persze a kiszemelt fél mit sem tudott.)}

^{HAJFONÓ, KÖTŐ- ÉS GATYAMADZAG}

^{A szerelmi varázslás egyik gyakori eszköze volt a haj- és ruhadarab megkötésére szolgáló szalag, pántlika, öv, madzag. Lehetett rontó és segítő célzatú; saját, vagy az érintett személy tulajdona. Lényege az volt, hogy olyan személyes holmi legyen, amely a testfelülettel érintkezett, így az egyén tartozékává vált, mintegy megszemélyesítette.}

^{A nép körében ismert volt a szokás, hogy a szülőasszony derekát a férje övével, vagy inkább az alsónadrágja madzagjával (gatyamadzag) átkötötték, hogy könnyebb legyen a szülés.}[2341] ^{(Szerzők megjegyezték, hogy erre a célra kígyóbőrt is használtak.) Jung Károly olyan szokást is leírt, amelyben a gatyamadzag védelmet nyújtott: Mint közismert, a gyermekágyas asszony csecsemője kicserélését [boszorkány által] elkerülendő egyéb eszközöket is alkalmazni szokott: rózsafűzért (olvasót), gatyamadzagot[...] stb.}[2342]

^{Az igazság az, hogy ezekkel a madzagokkal elsősorban a férfi szerelmét kívánták megnyerni, vagy impotenciát okoztak neki. Tipikus példát találtunk a 370/1758. pörben. A vásárhelyi 55 éves Mezei Erzsébet tanú azt vallotta, hogy Nagyné Tatár Katát egy béres szeretője így biztatta:}

[...]Kata, ad ide az edgyik kötöd madczagát és Bohusnakis /:értvén mostani Férjét:/ az ö Gatya madczagát, majd ugymond ollyat cselekszik neki, hogy az Férje Soha Sem közösködhetik velle, s. azt mondotta maga Tatár Kata, hogy odais adta, a mintis az últa Semmi hasznát nem veheti, maga mondotta Tatár Kata.

Ezután Korsósné Boros Ilona 40 éves tanú vallotta: A Tanú magátúl hallotta Tatár Katátúl és az Annyátúl: hogy Nagy Jancsinak ezer egyedikje vagyon, és azért tölle gyermeke nem Lehet Feleségének. További vallomás:

Maga beszéllette aztis Kata, hogy az utánis el jött az Béres Szeretöje és mondotta Katának: Hallode! ha már ahoz Legényhez mentél, csak maradj vélle békével, hanem ad ide az haj fonódat vagy kötöd madczagát, soha több gyermeked az Uradtól nem lesz, ha mindgyárt 30. esztendeig az Uraddal lakolis, és odais adta kék gyólcs kötöjének madczagát néki.

Érdekes állítása a fenti vallomásrésznek az, hogy a férfinek ezeregyedikje van. Szakirodalomban ezzel a fogalommal nem találkoztunk, és nem tudtuk a jelentését megfejteni; de a l8. század közepére, a történet időpontjára már a Dél-Alföldön is elhalványult az emléke, mert Csáky Péterné 27 éves ezt mondotta: [...]hallotta Tanú, hogy ezer egyedikje vagyon Kata Urának, és azért nem lehet gyermeke, de az mi légyen? Tanú nem tudgya[...]

Az bizonyos, hogy a 3, 7, 9. stb. bűvös számok közé sorolható, amelyek az egész eurázsiai folklórban föl-föltűnnek. Talán megkockáztatható, hogy a közismert arab mesesorozatban, a Seherezádé Ezeregyéjszaka meséiben is hasonló bűvös szám jelentkezik. Az bizonyos, hogy a kerek ezressel nem érték be, és épp az ezen egy számjeggyel túljutott mennyiség viselt mágikus jelentést évagy erőt.

LAKAT

A szerelmi varázslás egyik eszköze a lakat volt. Ez lehetett: nyitott, zárt, új, régi és dughattak bele valamit. Fontos volt, hogy ezt követően valamiképpen megszabaduljanak tőle, legfeljebb a kulcsát őrizték meg, és ez biztosította, hogy a nő nem esett teherbe. Temessváry Rezső példái:

[...]a menyasszony lábai elé zárt lakatot tesznek, a melyen esküvője alkalmából át kell lépnie, hogy sohasem essék teherbe. (Sopron megye.)[2343]

Körmöczön, ha a menyasszony anyja nem akarja, hogy leányának gyermeke legyen, zárt új lakatot dob a kútba; ha valaki e lakatot megtalálja és kinyitja, megszűnik a varázs. (Versényi.)[2344]

Békésmegyében a menyasszonynak zárt lakatot adnak a kezébe s annak kulcslyukát kölessel eltömik; ezen lakatot a menyasszony az esküvő után a kútba dobja, a kulcsot pedig megőrzi.[2345]

A felvidéki tótoknál, ha egy nő nem akar több gyermeket, egy lakatot dob egyik rokona sírjába.[2346]

Bár az általunk vizsgált pörben a lakat szerelmi kötést szolgált, Hoppál Mihály összefoglalásából kiderül, hogy szélesebb folklórjelentése és használata volt. Így fogalmazott: [...]a vele kapcsolatos mágikus eljárások elsősorban a lakodalom tartozékai: pl. ha a menyasszony az esküvő alatt bezárt lakatot tart magánál, majd hazaérve a kútba dobja, akkor ő lesz az úr a háznál (Nádudvar). Több helyen elterjedt hit volt, hogy ha a menyasszony a lakodalom estéjén egy lezárt lakatot dob a kútba, nem lesz az első évben gyermeke. Figyelemre méltó kultúrtörténeti háttere van lakatot tesz valakinek a szájára, lakat van a száján szólásunknak. A hallgatásnak ez a kifejezése nem szókép: négy helyen is kerültek elő sírokból meglakatolt emberi állkapcsok. Feltehetően az istenkáromlást vagy az árulást büntették ilyen elrettentő módon. Más népeknél is ismeretesek a szólás megfelelői.[2347]

A 370/1758. pörben Mezei Erzsébet tanú Nagyné Tatár Katáról: Aztis mondotta: hogy ötet edgy Asszony arra tanította : hogy vegyen egy új Lakatot, s. tegyen belé három buza szemet, kerüllye meg vélle háromszor a kutat, az után csuklya bé, és vesse akutba, Soha nem közösködhetik vélle az Ura[...]

Magyaráznunk kell a három búzaszemet. A hármas szám, mint említettük, bűvös szám, amely jelen esetben a mágiát segítette. Temesvárynál a köles, itt a búza a táplálékul szolgáló életet jelentette. Azzal, hogy az életet bezárták egy lakatba és eldobták, a termékenységüket kívánták elvetni maguktól. Ahogy a mag nem csírázhat ki egy zárt lakatban, úgy nem foganhat meg a férfi mag az ő méhükben sem.

KASZA FIU TOK

Igencsak egyedülálló szerelmi varázslásnak tekinthető a kasza fiu tok felhasználása a nem kívánt terhesség elérésére, hiszen hasonlóval a szakirodalomban nem találkoztunk. Pontosan nem tudjuk, hogy a jelzett eszköz mi is lenne? Valószínűsíthető, hogy a kaszaél fenésére használt kő tartója. Ezt a fenőtokot, vagy a Dél-Alföldön elterjedten nevezett tokmányt egy üres tehénszarvat vízzel töltötték meg, belehelyezték a fenőkövet és kivül felkötötték a derekukra. Valószínű az is, hogy a fenőkő tartója így vált a kasza fiu tok-jává, kisebb gyermekévé, tartozékává.

A 367/1736. pörben Kiss Gyurkáné beszéllette: Galambos Kati tanitotta reá Lopjon egy Kasza fiu tokot, és háromszor tőlcse teli vizzel igya meg, az után hajcsa Kutban soha se féllyen hogy viselyős legyen, vagy ha lészen is, el kell menni töle[...]

Néhány fontos megjegyzésre föl kell hívnunk a figyelmet. Mindjárt itt van a tok megszerzésének körülménye: lopjon!, hangzik az oktatás. A mágiában az fontos, varázserőt biztosít a tárgynak, ha eltulajdonítják, míg ha a sajátját vagy másét ugyan, de legálisan veszi birtokba, annak nincs ereje. A hármas bűvös szám a feltöltés elrendelésénél jelentkezik. (Megjegyezzük, hogy egy tokmányban 4-5 deciliternyi víz fér, ha teli töltik, így közel másfél liternyit kellett meginni.) Ezután ezt is el kellett tüntetni, itt a kútba dobni. Elképzelhető, hogy összefüggés lehet a lakatba zárt mag és a fenőkőtok között. Ez utóbbi ugyanis a kaszálást, az aratást, az élet begyűjtését szolgálta, és ahogy ez a fogalom, ha áttételesen is, de megjelenik; a varázslat összefüggésbe hozhatja az emberi élet, a mag eldobásával, elpusztításával, hiszen, mint a szöveg közli: [..]soha se féllyen hogy viselyős legyen, vagy ha lészen is, el kell menni töle[...]

A BÁJITAL

Mint azt a bevezetőnkben leírtuk, különböző testtartozékokat, váladékokat sőt, mint az alábbi pörünkből kiderül, vegyi és növényi anyagokat szerelmi varázslásra, italba keverve is felhasználtak. Céljuk a szerelem fölkeltése, a szerelmes fél megtartása, vagy az elhidegítés és a nemi potencia megkötése volt. A feleség elhidegült, veszekedős férje meglágyítására italt kotyvasztatott egy öregasszonnyal, a 21/1827. pörben. Mint a vizsgálatánál kiderült, az italban Therebentinát (Ol. terebentinae), fehér plajbászt (ónos vegyületet), szerecsendiót kevert, melyeket l meszely pálinkában feloldott. Az italt kedvelő nő azonban maga kezdte a kotyvalékot iszogatni, amelytől súlyos kólikát és gyulladást kapott, majd bélfekélyben elpusztult. A bájital használata tehát tragédiával végződött.

A 67/1775. pörben a megitatott legényt a varázslással kínozták és a lány közelébe kényszerítették. Azt beszélte, hogy [...]annyira meg rontottak, még Bakosné házához nem mentem, Sem nem ehettem, Sem nem ihattam, a mint véllem hogy valamely itallal vették oda járásomat[...]

A 149/1770. pörben kérdezik a 17 éves vásárhelyi legénytől, hogy Mondottad é azt hogy valamit adott innod, mert az ulta nem maradhacz, majd meg hasad a szived ha nem látod?

Az igenis való, és a Menyecskeis azt mondotta: hogy nem adna íjjen kopasz Szájú gyereket 30. nagyobb emberekertis[...]

A 254/1783. pörben egy fiatal nőt szédített el a férfi bájitala. Így vallott: „[...]mivel mind Apja mind Annya ördöngös és búbájos Emberek, és a Fia is ollyan, egy fekete üvegbenn pálinkában itatót adott, a meljtűl azután meg tántorodván kölletett vélle kőzőskődnőm[...]

A 315/1751. pörben a megrontás eszközét nem ismerjük, de a kezelését itt is itallal végezték. A pörbefogott asszony ellen az a vád, hogy nem a férjével, hanem a szeretőjével közösködik. Kérdik tőle: [...]valaha vihetteé véghez az Urad dolgát teveled?

Soha Sem vihette, mert ollyan mint az holt Emberé. (Mármint a pénisze.)

A 30 éves férj vallotta, hogy gyógyíttatta magát Vikony Györggyel, [...]akijs borban adott valamit innom, de Semmit nem használt. Arra gyanakodott, hogy egy vénasszony megrontotta, és ezt Onnan vettem észre, hogy addigh erőmet abbul dologbúl mégh megh nem házasodtam érzettem, de azután Soha Sem[...]

A CSÁBÉTEL

A szerelmi varázslás egyik leggyakoribb formája az volt, amikor a nő a férfi megszerzése vagy megtartása miatt, valamilyen testtartozékát vagy váladékát pogácsába sütve megetette a kiszemelttel. Az 56/1809. pörben egy házasságban az elhidegült férj visszahódítása volt a cél. A feleség egy sasi asszony javaslatára készítette el a pogácsát. A feleség vallomásáról így beszélt a pör egyik tanúja: [...]hogy őtet az Ura szeresse, hozzá hajlandó legyen, és őtet ne verje, ne űldőzze, a maga s. v. ganéját lisztel őszve kevervén abból az Urának Pogátsát sűtőtt, és azt véle meg étette[...] Az eljárás nem használt, így további módszerekhez folyamodtak: [...]ismést azon Aszszony adott néki bizonyos fűvet hogy azt borba vagy etelbe főzné meg az Urának[...], Ismét Ugyan egy Szentesi Aszszony adott Néki valami fűvet és azt Tarhonyába és Lentsébe meg főzvén meg étette az urával, de az sem használt[...]

A férj a felesége ládájában [...]egy papirosba valamit bé takargatva talált, mellyet fel bontván nem másnak, hanem kőrőm Darabok[na]k nézte[...]

Sem a széklet, sem a füvek, se a körömdarabok nem használtak. Ugyanakkor az egyik tanú látta a férjét, hogy [...]Annak nyála igen nagyon folyt, és a végett mint egy hétig nem is dolgozhatott, hanem tsak hevert, mellyet igyenessen vatsorájának tulajdonitott.

Különös szokást ismerhetünk meg a 190/1738. pörben. Az asszonyon erőszakot akart tenni egy férfi. Vágyelhárítás céljából azt javasolták neki, hogy Szoptasd meg az után el megyen háztul. A szerelem ebben az esetben elhárításra került. A nő „testváladékát, a tejét itt nem sütötte, nem keverte ételbe, italba, hanem közvetlenül, szoptatással kínálta föl. Az anyatejnek általános elhárító varázserőt tulajdonítottak, amellyel mágiát űzhettek, ezért az emlő szopását nemcsak a kisdednek ajánlották.

Tátrai Zsuzsanna írta: Hatásosnak tartották az emlő kiszopását más gyerek, a férj vagy ehhez értő asszonyok által[...][2348] (ennek olyan egészségügyi oka is lehetett, hogy a női mellben maradó, pangó tej gyakran emlőgyulladáshoz vagy a tej elapadásához vezetett, de ahogy ezt nem a saját gyermek szopta ki, hanem férfi vagy idegen végezte, a mágikus cselekmény föltételezése is elkerülhetetlen.) Egyébként az anyatej elapadása vagy elapasztása miatt is végeztek mágiát.[2349] Az bizonyos, írta a Hoppál M.Törő L. szerzőpáros, hogy Csakúgy, mint az állatok esetében, az emberek mindenfajta váladéka valamiféle varázserővel rendelkezik[...] Igen nagy erőt tulajdonítanak az anyatejnek[...][2350]

Leggyakoribb alkalmazása kétségtelenül a pogácsába sütése volt. Jung Károly Gönczi Ferenc cikkére hivatkozva, az alábbi adatokat közölte: Ha a feleséges ember más nőbe szerelmes, olyan szoptatós asszony csöcstejéből kérnek részére egy kanálnyit, akinek a testvére szintén szoptat. E tejet pogácsatésztába gyúrják, s a pogácsát az illető férfivel megetetik. Ezután az illető a szeretőjét elhagyja.[2351]

Olyan körülményt is ismerünk, hogy az anyatejjel nem elhárítást, hanem gyógyítást végeztek szerelmi zavar esetén. [...]néhány forrás potenciazavarok vagy nemiszervbajok esetében is igen hasznos gyógyszernek tartja az anya-tejet[2352]

^{28. VARÁZSLÁS ÉS KÍSÉRTÉS}

A továbbiakban olyan varázslásokat ismertetünk, ahol az első pörben a szerelem indító ok, de számunkra fontosabb maga a mágia, illetve a szerelem már nem játszik szerepet; majd a gyermekágyasnál az égő gyertya folklórját vizsgáljuk meg. A három pör folklóradatai között nincs tematikai kapcsolat.

VARÁZSLÁS

Az 57/1837. pör Dolog történeté-ben Beretvás Lajos városi kapitány előadta, hogy az egyik vásárhelyi özvegyasszony jelentést tett egy cigány nőről, aki őt fölkereste [...]azón varázslóbeszédjeivel, hógy a kamrájában valami pénzek vólnának elásva ótt még egy kakast és egy tyúkótt is meg őletett vélle mellyet is magával ónnant el vitt[...] Kicsalt tőle több ruhadarabot, pénzt és párnát.

A cigányasszony vallomása szerint az özvegy maga hívta őt a házához, és ajándékokat adott [...]a végett hogy valami képpen Varázsolnám azt ki nékie hogy őtet Daru nevezetű ember elvenné[...], a kapitány fogalmazása szerint az özvegy ”[...]szomszédja valami Daru nevezetü legyen a szeretője. Ezért [...]nékie Varázsoltam, Kártyát is vetettem nekie[...] beszélte a cigány nő.

Az özvegy a szembesítéskor azt vallotta, hogy azért adta az ajándékokat, mert a varázsló [...]őtet a tatosokkal fenyegette[...] A cigány nő kitartott amellett, hogy a sértett özvegy [...]Daru Jánost kit szeretett Férjenek Varázsolni[...] akart.

A történet elásott kinccsel kezdődik. Tipikus folklórelem ez, amelyről Pócs Éva ezeket írta: Az elásott kincsre, kincsőrző szellemekre vonatkozó hiedelmek az elásott kincs megszerzését természetfeletti képességekhez kötik. Ennek ellenére bizonyos kincsszerző módszerek a mindennapi mágia mindenki által gyakorolt praxisába tartozhattak.[2353]

A továbbiakban megjegyezte: [...]a kincs helyét meg lehet álmodni, vagy valamilyen szellemlény álomban tudósít erről.[2354]

Bizonyos jeles napok között a kincs helyét kék, sárga, veres láng jelzi. A kincset varázsvessző segítségével lehet megtalálni, de kincskereső varázsszöveggel és ráolvasással is.[2355]

Jól érzékelhető, hogy a cigányasszony becsapta az özvegyet. Minden praktikája arra irányult, hogy minél többet kicsaljon tőle. Ezt viszont az ismert, babonás módszerekkel végezte. A táltosok itt már ártó szellemekké változtak, és a velük való fenyegetés a kincsszerzési módszerbe jól beleilleszthető. Meg kell jegyeznünk, hogy a Dél-Alföldön a táltos eredeti, a sámánnal rokon értelme az utóbbi két évszázadban már alig föllelhető, szinte elveszett. A táltos fehér lovon száll a levegőben ahogy az egyik idős vásárhelyi adatközlő asszony beszélte és éjszaka jár rontani. Hasonló a férfi boszorkányhoz.

A pör történetében fontos elem a tyúk-, főleg kakasáldozat. Nem véletlen, hogy épp ezen a vidéken bár egyre ritkábban még a 19. század végén is építőáldozatként ismert. (Külön tanulmányban foglalkoztunk vele.[2356] A kamra földje közel áll a ház alapjához, ahol a kakasáldozatot többnyire cserépedényben elásták.

A kártyavetés elterjedése ezen a tájon a felvilágosodással, a l8. század végén kezdődött és a reformkorból már különböző kultúrtörténeti emlékek őrzik. Mind inkább elmaradnak az egykori pogány eredetű mágikus szertartások, és a varázslást a kártyából, tenyérből, írásból stb. való jóslás követte. Ezek máig élnek, és a jósnőhöz még iskolázott emberek is eljárnak. Végül is, az idézett pörben a varázslás a szomszéd férfi szerelmének megkötése érdekében történt. Ez az elem a későbbi korokban, amikor a jóslás váltotta föl, változatlanul megmaradt, de tovább bővült a jövő, a sors fürkészésével.

A TÁSTI KUTYA

Az 51/1769. pörben az apa kísértetnek nézte négy éves kisfiát és agyonmarcangolta. A különleges eset úgy kezdődött, hogy az apa elment a fiúval a kocsmába inni. Amikor rájuk esteledett, hazaindultak. Ekkor [...]egy bestia Késértet akadott előmbe, olyanok voltak fűlei mint Tásti Kutyának, és hosszú mint nyuzott Juh, hát egyszer Gyermeket csak elvesztem magam mellől, kit=is midőn Keresnék, Késértett csak előttem ténfergett, meg haragudván reája, és őklőmmel le vertem főldbe, és mind addig vertem, még meg nem holt[...] Az egyik tanú is azt erősítette meg a vallomásában, hogy az apa [...]úgy őlte meg fiát Késértet gyanánt.

A szövegből kiderült, hogy az apa nem volt részeg, aki azt sem tudta, mit csinál. Spicces állapota legfeljebb hozzájárult ahhoz, hogy a látomása elinduljon, de a kiteljesedését már az általa ismert rémképek, a kísértetekben való hite idézhették elő. A gyilkosságra a kísértettől való babonás félelme, hisztérikus rémülete, és a látomástól való szabadulási kényszere késztethette.

Az ókori Egyiptomban, Görögországban, de általában a legtöbb egykori kultúrában jól ismerték az állati szörnyalakokat. Vannak démoni lények, amelyek ember- és állatalakokban, vagy fantomszerűen, fantáziaalakban egyaránt megjelenhetnek írta Dömötör Tekla.[2357]

Vegyük külön a vizsgált jelenséget. Van egy kísértetté, rémítő szellemmé változott gyermek, és van egy szörnyű állat, amely kutya képében, hosszú, nyúzott fülekkel jelentkezett. A kísértetgyermekből változott át a kísértetállat. A folklór ezt a jelenséget jól ismeri együtt és külön-külön is. Nézzünk rájuk példákat. Dömötör Tekla írta a vérszopókról, rémalakokról:

A magyar nyelvterület jelentős részén ismerik viszont a kísérteties üszögös gyermeket. Az üszögös gyermek koraszülött méhmagzat, olyan füle és lába van, mint a patkánynak, csupasz, négy lábon jár, ide-oda futkos, még a falra is fel tud futni. Ha nem ütik agyon, visszafut az anyjába. Éppen ezért születésekor rácsapnak, összelapítják.[2358]

Megjelenik tehát egy ártó gyermeki lény, amelyiknél a füle hasonló egy szőrös állatéhoz, itt a patkányéhoz. Állati tulajdonsága is van, hiszen négy lábon jár és ide-oda szaladgál. A következő hiedelem még közelebb visz a pörbeli gyermek állatvoltához:

Kalotaszeg környékén s más, a románokkal érintkező területen ismerték a prikolicsot is (purkalics). Hol ember, hol farkas vagy kutya alakú, néha halottból válik állattá, de állandó lakhelye általában a föld alatt van.[2359]

Vannak olyan emberek is, akik farkassá tudnak válni. Már az ókori görögség is ismerte a farkasember alakját. A legtöbb európai népnél él az a hiedelem, hogy egyes emberek (főleg a pásztorok vagy családtagjaik) időnként, főleg éjjel, farkassá változnak, s megszaggatják, megölik a gondjaikra bízott állatokat.[2360]

Az elhaltak, főleg a fiatal férfiak éjszakánként a sírból kijárnak. A sírt, elsősorban az ókori Görögországban, a hegyes, köves vidéken kövek boríthatják. Utat kell adni a lélek számára, hogy könnyen kijuthasson. Faluhelyen máig alkalmazzák a sírok tetejére helyezett lyukas edényeket. A lyuk azért kell az alján, hogy a földből ezen keresztül távozhasson a szellem. Róheim Géza írta: [...]Demosthenes a Leochares elleni beszédben azt modja, hogy a legényember sírját a lutrophorosról, a vízhordó edényről lehet felismerni.[2361]

Róheim Géza írta, hogy A lélek szele az ember halála után éjjel-nappal hazajár kutya, macska és más állatok képében. Az udvarhelymegyei székelyek szerint a kísértet rendesen valamely állat, főleg kecske, meg disznó, de esetleg pulyka vagy macska alakjában szokta az embereket megkísérteni.[2362]

A hazajáró kísértet és a kutya képében érkező kísértet igen elterjedt hiedelmünk, amelyet a Dél-Alföldön is ismertek, és babonás félelemben tartotta az embereket. A félénkeket úgy megrémíti írta Róheim Géza , hogy sokszor bele is halnak, de a bátrakhoz nem mer közeledni. Ez a naiv kijelentés megmutatja a kivetítés lényegét; a kísértet nem más, mint maga a kivetített félelem.[2363]

Ez a lélektani megfigyelés teljesen egybeesik a mi magyarázatunkkal, amely szerint a babonás félelem láttatja az apával a kutyaszerű kísértetet. Ez a megtörtént és bíróságra került gyilkossági történet megfordítva és folklórként is ismert: [...]a totemizmus kétségkívül apák és fiúk őshordabeli küzdelmeinek elfojtásából keletkezett, érthetővé válik, hogy a mai göcseji mondánkban miért sebzi meg a fiú farkassá változott apját[...][2364]

Az eset a Csongrád vármegyei Mindszent község határában, Hódmezővásárhelytől mintegy 16 kilóméterre történt. Sem az elkövetés időszakában, sem korábban Tást nevű helynévvel a környékben sem találkozunk. A Tásti Kutya tehát nem helyeredetre utal. Ugyanakkor szellemekkel, táltosokkal kapcsolatos helyi gyűjtés ismert, amelyből a név, torzítva ugyan, de nagy valószínűsséggel származhat. Róheim Géza írta: ”Hódmezővásárhelyen egy szélfajtát tátorjány szélnek neveznek (táltos keltette szél). Ez nagy szél, ami azért támad, mert a táltosok küzdenek egymással.[2365] Ebben a szélben, a táltosok egymással küzdenek és velük lehet a kutyájuk is, vagy maguk változhatnak kutyává, farkassá, hogy kísértsenek. A tátorjány ( máshol tátorján) és a tásti nevek között így alakulhatott ki az összefüggés.

GYERMEKÁGYAS SZOBÁJÁBAN GYERTYA ÉG

A 223/1763. pörben az egyik tanú ezt vallotta: [...]mivel Gyermek agyas azony volt a szobában, a gertya eget[...] Hasonlóan gyertyával kapcsolatos megjegyzés volt a 404/1756. pörben. A megölt újszülöttet [...]felvette es a gyertyához tartván az állacskája csak le esett[...]

Kézenfekvő magyarázat lenne, hogy a gyermekágyas asszony szobájában éjszaka, de a kicsi és a melegtartás miatt elfedett ablakok miatt nappal is gyertya égett, hiszen a csecsemő rendszeres gondozása megkívánta a fényt. Csakhogy a gyertyát nem csupán praktikus okokból égették abban a szegény világban, amelyben gyakran betevő falat is alig akadt. (Egyébként is olaj- vagy zsírmécses pislákolt a legtöbb szegény otthonában.) Ebben a világban, a 18. század közepén még szellemek, boszorkányok, rontó emberek jártak és kihasználták a sötétséget, míg a fénytől és annak forrásától, a gyertyától tartottak.

A gyertya folklórikus jelentéstartalommal rendelkezik. Lükő Gábor szerint [...]a gyertya a nemzőtag szimbólumává vált.[2366] A pénisz az erő, az életnemzés testrésze. Népdalunk a szántó ekevashoz hasonlítja, amely feltöri a szűz ugart is, hogy belé magot vetve, a Föld teremjen. Ilyen erő világít és tart fenn állandó tüzet, amelytől a gonosz szellemek és boszorkányok félnek. Ők azok, akik elcserélik az anya egészséges gyermekét vagy megrontják.

Schram Ferenc Pirka Kata boszorkánypörében ismertette, hogy a bábaboszorkányok tüzet raktak Büki György tanú ablaka alatt és [...]egy Aszszony az ablakon bé bujt, kiis mingyárt kétt égő gyertyárt (!) az Asztalnak kétt szegletire tett. Fatens uram egyik gyértyához kapott, arra azon Aszszony valamely kosárt Fatens Uram fejben akart nyomni, ellent vetvén a kezével, megh szídta azon Aszszonyt[...][2367]

Igen érdekes, hogy abban az esetben, ha a gyertyát nem a ház népe állította, akkor rontási célból a boszorkány maga helyezte el és gyújtotta meg. A gyertya bűvös erejét a maga hasznára, vagyis rontásra fordítja. Ezt kell kivédeni és az ilyen cselekedetet megelőzni. Ipolyi Arnold írta:

A született gyermekre nézve már babonás szokásaink úgy tartják, hogy míg megkereszteltetik, gyertyát kell mellette égetni, nehogy a boszorkány felváltsa, ha pedig a gyermek máris gyanús volna hogy váltott, úgy az égő kályhatűz elébe állítandó, ha váltott fel fog szólalni, s a roszlélek ilyenkor a tűzbe rántja; vagy ellenkezőleg, ilyenkor a boszorkány féltve sajátját megjő érte, s az igazit visszaadja[...][2368]

A hiedelem szerint, tehát a gyermek fokozott veszélyben élt a keresztelése előtt, vagyis míg pogány volt. Eddig volt ugyanis a boszorkányok számára valódi érték. A keresztség már védte a gyermeket és nehezebben jutottak hozzájuk.

Minőségileg nagyot javult a helyzet, ha a gyertyát megszentelték. Az ilyen világító eszköznek a mágikus ereje is kiterjedt. Manga János írta: A szentelt gyertyákat otthon a falra akasztották, vagy a ládafiában, a szekrényben tartották, s vihar idején vagy a haldokló mellett meggyújtották; gyógyításra is használták[...][2369]

Pócs Éva szerint: A halál megkönnyítése érdekében sok helyen szentelt gyertyát adtak a halott kezébe. Annak az elterjedt nézetnek megfelelően, hogy a halott az élőket magával viheti[...][2370]

Borús Rózsa a topolyai népszokásokat vizsgálata. Azt tartották írta , hogy a megszentelt gyertya Krisztus világosságát jelképezi, mely a lélekben gyullad. Ha egy napon eljön a világvége, az örök sötétségben csak a szentelt gyertyák fognak világítani.

A tehetősebbek legalább három-négy szál gyertyát vásároltak és megszenteltették a pappal: egyet a vihar ellen, egyet a halál órájára, egyet vész ellen. Ezenkívül egyet a nagyobb ünnepekre. Hozzátette még, hogy A rossz szellemet szentelt gyertyával vélték elűzni.[2371]

29. A HÁZASSÁGKÖZVETÍTŐ, A KÉRŐ ÉS A VŐFÉLY

Kezdetben a fejezetcímben jelzett három tisztség és a velük járó tevékenység elkülönült. Az igazság azonban az, hogy főleg a Dél-Alföldön, különösen a nagyobb tömeget kitevő szegény réteg között, ahol örültek, ha egy választott ember szolgálatait meg tudták fizetni, a házassággal és lakodalommal kapcsolatos feladatok ellátására gyakran egyetlen, olyan személyt alkalmaztak, aki a házasságközvetítéstől a vőfélységig valamennyi szükséges teendőt ellátta. A feladatoknak ez az összemosódása már a feudalizmusban is érzékelhető és a 20. század derekára szinte szétválaszthatatlanná vált. A legtöbb feladat a vőfélyre hárult, ezért olyan személyt választottak, aki a vőfélységen kívül a másik két tisztséget is elvállalta. Legfeljebb az első funkció, az összeboronálás esélyeinek kipuhatolása maradt alkalmanként egy-egy lepcsesszájú, az érintett közösség valamennyi családjához bejáratos asszonyra.

A középkorban királyok, főurak udvarában a lakomáknak, vigalmaknak volt egy mókamestere, aki részben szórakoztatta, részben pedig vezette az összejöveteleket. Ezt a szokást a nép is átvette és a maga világi ünnepeihez alakította. A magyarországi polgárosodás előtt, különösen a vidéken élő parasztság számára, a legfontosabb családi együttlét az élet fordulóját jelentő házasságkötés volt, amelyre messze tájakról is eljöttek a rokonok. A lagzi napokig tartott. A sok ember fegyelmezésére, a ceremónia vezetésére a család mindig külső személyt kért föl, hogy a vigasság harag és megbántódás nélkül rendeződjön. Így alakult ki a hódoltság utáni újratelepülés során országszerte a vőfély, akiről a 18. század elejétől kezdve több leírás született.

A vőfély tekintélyt árasztó, határozott kiállású, jól beszélő férfi volt, akinek szót fogadtak. A lakziban a kor és a jelenlévő társadalmi réteg ünneplő viseletét hordta. Vidékenként eltérően kellékei közé tartozott a sarkantyús csizma, bokrétás kalap, pántlikás bot, fonott kalács, csikóbőrös kulacs és a hímzett zsebkendő. A hódmezővásárhelyiek például nem szerették a cifraságot. Itt a vőfély sötét ruhába öltözött. Kalapja mellé vagy a kabát gomblyukába egy szál virág került, a kihajtóra pedig fehér kendőt tűztek.

A hagyományos parasztélet évszázadaiban a vőfélynek tehát több feladata volt. Kezdődhetett azzal, hogy a család megbízta, legyen házasságközvetítő a vőlegény és a menyasszony, illetve ezek szülei között. Szükség szerint ő volt a kérő is. A házasságkötés előtt lovas kocsival ment a menyasszonyos házhoz és kikérte a hozományt vagy stafirungot, amely általában viseleti darabokból, háztartási és ágybéli textíliákból, bútorokból állt. Gazdák még egy borjút is kötöttek a kocsi után.

A vőfély a menyegző napján kikérte szüleitől a két fiatalt és elbúcsúztatta őket a testvérektől, rokonoktól, barátoktól. Mondandóját rímekbe szedte. Ezek csiszolódva sajátságos, de hagyományos népi verseléssé alakultak, és már a 19. században nyomtatásban is megjelentek. Minden vőfély ismerte és alkalmazta ezeket, de közülük az tűnt ki, aki az alkalomhoz illően tudott rögtönözni és ezáltal saját rigmusokat alkotott.

Amikor a kikérők után a sokadalom elindult a házasságkötő terembe, majd a templomba, előbb a zenekar kikísérte őket és a vőfély félreállt. A fiataloké volt a szó és hűségeskük hangzottak el. Ezután az ifjú pár és a násznép a lakodalom helyszínére hajtott, ahol a napszaknak megfelelően következett az ebéd vagy a vacsora. A vőfély rövid rigmusokkal fogadta az érkező vendégeket, majd az egybegyűlés után tálalták az ételeket.

Elől jött a vőfély, utána a felszolgálók. Minden fogást beharangozott, és újabb rigmusokkal ajánlott az ünneplőknek. Étkezés után, amikor az italok már kellő hangulatot adtak, a társaság táncra perdült.

A vőfély a menyasszonyt éjfélkor rostatáncra kérte: - eladó a menyasszony! kiáltással. Aki táncolni akart vele, pénzt dobott a rostába, így gyűjtötték össze a fiataloknak a közös életbe indulásukhoz szükséges összeget.

Ezután a menyasszony menyecskeruhába öltözött. Tánc közben így köszöntötte be a vőfély a szülőknek és a vendégeknek. A férj hamarosan elragadta és magával vitte a nászéjszakára. A vőfély szerepe itt véget ért, elköszönt és hazament. Ezután bomlott föl a kellően elfáradt és elázott lakodalmi sereg. A vőfélynek végig uralkodnia kellett volna magán az ivászattal, hogy a sokaságban vezetői tekintélyét megtartsa, de ez gyakorta nem sikerült. Juhász Gyula: Tápai lagzi című verse is ezt erősítette meg. Részlet:

[...]Brummog a bőgő, elhervad a hold,

Fenékig issza a vőfély a bort.[...]

A 27/1751. pörben Megh esett, hogy az emlitett lakodalmacskában Vöfély Kinek neve Beke János tanúlt Mesterséghe Szerént megh részegedvin, magát helytelenül viselte és Káromkodott, konyhára midőn hivatala nem lett volna is ki S- be járván enyelgett, Szakács Aszszonyok Kőzűl egyre egy két fűlű fazék mosogató vizet reáis dűjtött[...]

Az 54/1798. pörből megtudtuk, hogy a boldog ara akkora kurva volt, hogy „[...]mikor a Lakodalma vólt már akkor is a Vőfényhez tette magát[...] Úgy tűnik, hogy a vőfély itt sem állt ellen a csábításnak, minthogy bűnpör lett belőle.

A64/1763. pörben [...]Nagy István nevű Becsűlletes Embernél lévén Lakodalomba és a Násznéppel Leány kérni mentek az uttzán a Leányos Házhoz[...]

A 315/1751. pörben [...]mégh mikor el akart venni, akkor is azt mondotta felőle, kérője az Őreg Pap István Ur[...]

A példák után tegyünk kitekintést más népek és más magyar tájak lakodalmi szokásaira. Kiderül, hogy a házasság a törzsi kultúrákban is kialakított a mi kérőnkhöz, vőfélyünkhöz hasonló tisztségeket és feladatokat. M. Mead samoai megfigyelései között írta, hogy a fiú a kiválasztott lányt előbb közvetítőn keresztül igyekezett megszerezni.[2372] M. Stingl írta: a samoai fiú a Közeledési szándékát[...] nem nyilváníthatja ki a lánynak közvetlenül maga, hanem csak valamiféle vőfély útján, akit samoai nyelven szoának neveznek.[2373]

Az ókori Kínában vőfélyféle házasságszerzőt alkalmaztak. A menyegzőn több can is részt vett, ők voltak a vőfélyek. Miután a főfeleség jóllakott, elfogyasztották a maradék ételét. A canok is részt vettek a szertartáson.[2374]

Örményországban A jegyességi idő letelte után megjelenik a lányos háznál a kavor, vagyis a vőfély, segédjével és a zenészekkel együtt. Megbeszélik a lagzival kapcsolatos szervezési problémákat.[2375]

A szerbeknél, ha egy legény meghal, felöltöztetnek egy leányt menyasszonyi ruhába. Két koszorúval meg két vőféllyel megy a lakodalmi menetbe.[2376]

Az eddigiekből is kitűnik, hogy egyes népek a vőfélykedés feladatai közé igen eltérő, mint pl. a szerbeknél halotti szertartási szokásokat is vegyítettek és a lakodalomban több vőfélyt is szerepeltettek. Ez az utóbbi szokás Magyarországon is ismert volt. Ezek után vizsgáljuk meg a hazai vőfélyszokásokat.

Györgyi Erzsébet írta, hogy a házasságközvetítőket tájanként eltérően gügyü, pokolpemet, köszköpü, követasszony, közvetítő, cődörasszony névvel jelölték. A közvetítő tudakozódott, információkat gyűjtött, ezek alapján javaslatokat tett, ajánlott, rábeszélt. Olykor a formális leánykérés kérői tisztét is ő vállalta, de ez nem volt törvényszerű.[2377]

A vőfély kialakulását így foglalta össze: A vőfély személyében a főúri lakodalmak ceremóniamestere és a városi házasság-kötésvezető személye egyesült. Eredeti feladata így a házasságkötés szabályos végrehajtásának garantálása és az ünnepélyesség emelése, valamint szórakoztatás volt. Német földön hasonló tisztség viselője a középkor végétől ismeretes, a szomszédos országokban is megtaláljuk a megfelelőjét. A vőfélység félhivatalos tevékenységgé vált az ország nagy részén, ami rátermettséget kívánt: jó fellépést, határozottságot tekintélyes magatartásra való képességet, rugalmasságot, előadói készséget, jó emlékezőtehetséget, humorérzéket, lélekjelenlétet és becsületességet is.[2378]

Végül elbeszéli, hogy A vőfély szerepe a vendéghívással kezdődött. A lakodalom folyamán minden cselekménynek ő volt a kezdeményezője, a vezetője. Ilyenkor a résztvevők figyelmét kérte, rigmusaiban elmondta, miről lesz szó a következőkben, majd irányította a bekövetkező cselekményt. A figyelemfelkeltésben botja jelzése segített. Az ételek felhordásában ő volt az első. Fegyelemsértéseket ő volt hivatva rendezni, részegeket lecsendesíteni, összeverekedőket szétválasztani[...] A vőfély tisztsége a vendégek szétoszlatásával fejeződött be. Jutalma régebben kendő volt a munkájáért, napjainkban és az utóbbi időben megszabott pénzösszegért, jó napszámért vállalták tisztségüket.[2379]

Filep Antal 18. századi református szentesi szokások közül betűhíven egykori leírást közölt: A minapi Ki adó Násznagy, most is a Leánynak kezét fogván, s megáldván, adja néhol a Kérő Násznagy kezébe, néhol pedig a vőlegény kezébe, kik osztán a vőféllyel edjütt butsuzni a Szülékhez, vagy megköszönni dajkálkodásokat, a Házba ismét bé mennek[...]

[...]Szoktak a Leányos házhoz a vő legénnyel jöttek magokkal hozni egy darab húst, t.i. egy tehénnek első jobb felől való lábát lapotzkájával együtt, mellyet pompával most fel mutatnak mint jó akaratot, és bé adnak betsülettel a vőfély keze által, mint szintén az Atya részéről való ajándékokat[...][2380]

A 19. századból ezeket idézte: Ki nézvénn a Hazasuló személly szüleivel vagy Attyafiaival egyet értve, azt a kit feleségenek kívánt meg nyerni, elsőbenn valami ügyes Asszonnyal (gyalog sátanyoknak nevezték ezeket) meg tudatták, ha el mennek e hozzá, és ha biztató valaszt nyert a ferfi Násznaggyával együtt el ment azt meg kérni.[2381]

^{Végül: Mihelyt látta a Násznagy hogy a bortól hevesedő Ifjak s mások, az illendőség határát kezdik által hágni, a gerendánn lántzot vettetett által, és ha valamelyik hibázott, ki áltott a vőfélynek: Tsördits lántsot, a ki ezt megtévén, jel adódott mindennek a magára vigyázására[...]}[2382]

Kiss Lajos hódmezővásárhelyi gyűjtéséből ismert, hogy a vőfély a lakodalomban a menyasszonytánc végén azzal adja át a rostapénzt, hogy [...]egy esztendőre csődörgyerök lögyön[...][2383] Itt kell megemlítenünk, hogy a vizsgált évszázadokban ^{emberre is gyakran alkalmazták az állatnemek elnevezéseit. Györgyi Erzsébet gyűjtéséből már korábban olvashattunk a cődörasszony-ról, aki valószínű, hogy férfias határozottsággal rendelkezhetett; de ismert volt a kocalányka kifejezés is, pl. a 373/1775. pörben. Az összetett kifejezés a nőivarú sertés elnevezésével erősítette meg a lányka nemét és anyánakvalóságát. A csődörgyerök pedig a fiút jelölte.)}

Tárkány Szücs Ernő így írt a vőfélyről: A vőfélynek és a nyoszolyólánynak (koszorúslányok) mindkét házastárs részéről mint kíséret és testőrség, a lebonyolítás különböző cselekményeiben vettek részt, a meghívástól a házkörüli teendőkig[...] Kivált közülük a nagy vagy első vőfély (nyoszolyólány), akinek fontos szerepét a házastársak testvérei közül töltötte be valaki.[2384]

A vőfélynek nem házasságkötéssel kapcsolatos ténykedéséről is van adatunk, illetve a vőfély kifejezést nemcsak a lakodalom dirigensére alkalmazták. Róheim Géza írta, hogy a Nyárád mentén húsvét szombatjának éjjelén a legények kedvesük kapujára szép fenyőágat tettek. A legjobb táncosokat vőfélyeknek nevezik és ezeknek feladata húsvét másnapján reggel a hajnalozás[2385], a lányok meglocsolása volt.

Végezetül, Bálint Sándor a Csongrád megyei Szőreg községből említi, hogy ”[...]a halottat Szent Mihály, a mennyei vőfély kéri ki.[2386]

NÉPESEDÉSSEL KAPCSOLATOS ADATOK

1. A VÁDLOTTAK ÉS SÉRTETTEK TÁRSADALMI HELYZETE

Mivel a pörben szereplők társadalmi hovatartozása nincs meg valamennyi vizsgált perben, erről az alábbi táblázat csak tájékoztató keresztmetszetet ad. A nők csoportjában mindenütt kiemeltük a nős férfi feleségét, egy esetben a lányát, míg a többi esetben a férj nem játszott a pörben szerepet. (A betyárrétegnél az asszony maga volt a betyár!)

Az eléggé szembetűnő különbségek jelzik, hogy a pörökben vádlottként és sértettként is több férjezett nő szerepelt (49 fővel), mint házas férfi; kevesebb legény (21 fővel), mint hajadon; összesen több nő (70 fővel), mint férfi. Ha a nemeken belüli arányokat tekintjük, férfiaknál, több házas férfi szerepelt (21 fővel), mint legény; és több asszony (49 fővel), mint hajadon.

Szó sincs arról, hogy elfogadjuk Szent Ágostonnak a nőkről alkotott elítélő véleményét, de az itt talált adatok egyértelműen azt jelzik, hogy a szexuális jellegű bűnpörökben jóval több nő forgolódott, mint férfi. A tények pedig, mint a szlogen szerint ismert, makacsok!

A nők védelmében sietve kell leírnunk, hogy a vizsgált korban jogilag sokkal védtelenebbek, mint a férfiak. A genitalitás durvábban érvényesül a férfiaknál, ezért ennek sok nő önhibáján kívül áldozatává válik. A nő biológiailag is kiszolgáltatottabb, hiszen akkor a nem kívánt terhesség elleni védekezés, mai szemmel nézve, igen kezdetleges, és míg a közösülő férfi jobban kisiklik a törvény keze közül, a terhes vagy magzatvesztő nő fennakad az igazságtevés hálóján.

________________________________________________________________

Melyik társadalmi rétegbe Férfiak Nők Össz.

tarozik? Nős Nőtlen Össz. Férjezett Hajadon Össz.

________________________________________________________________

Nemes 2 - 2 - - - 2

Sub Rector (tanító) - 1 1 - - - 1

Mesterember 7 3 10 3 - - 13

Kereskedő (görög) 1 2 3 - - - 3

Katona (obsitos, szol-

gálatban lévő) 2 2 4 10 - 10 14

Muzsikus 2 1 3 1 - 1 4

Gazda (házzal, tűzzel

bíró és parasztgazda) 23 3 26 - - - 26

Gazda felesége - - - 7 - 7 7

Gazda fia (atyámmal

egy kenyéren vagyok) 2 5 7 - - - 7

Gazda lánya - - - - 6 6 6

Colonus - 1 1 - - - 1

Paraszt (árendás,

nintsen semmim) 5 3 8 2 - 2 10

Házas zsellér 7 - 7 3 2 5 12

Házatlan zsellér 3 - 3 2 - 2 5

Zsellér - 1 1 2 - 2 3

Majorosné - - - 1 - 1 1

Kertész 3 2 5 2 3 5 10

Pásztor (lovas bojtár,

juhász, fejős juhász, ka-

nász, tehénhajtó) 10 7 17 5 - 5 22

Csősz, (szőlőpásztor) 1 - 1 1 - 1 2

Halász 1 - 1 1 - l 2

Kocsmáros (csárdás,

kukta, mészárszék

árendátor) 1 1 2 4* - 4 6

Betyár 1 4 5 1٭ - 1 6

Iparosmester inasa,

segédje - 1 1 - - - 1

Béres, cseléd 5 21 26 2 - 2 28

Szolgáló (lány, asszony,

pesztra, cseléd, tyúkász) - - - 10 31 41 41

Város szolgája (kocsis) 1 - 1 - - - 1

Alkalmi munkás (kocsis) 2 1 3 1 - 1 4

Szabadszemély, meg-

esett nő - - - - 31 31 31

Nevelt gyermek, árvák - - - - 6 6 6

Özvegyek 1 - 1 13 - 13 14

Elváltak - - - 1 - 1 1

Elhagyottak - 1 1 - 4 4 5

Koldus - - - 1 - 1 1

Ismeretlen rendű és

foglalkozásbeli 13 12 25 69 10 79 104

__________________________________________________________________

Összes vétkes 93 72 165 142 93 235 400

_______________________________________________________________ = feleség = a házas zsellér lánya ٭ = maga a nő a betyár

2. A BÜNTETŐPEREKBEN SZEREPLŐK FOGLALKOZÁSA

Az alábbi összeállításunkat a büntetőperekben talált foglalkozásokról csak tájékoztató jellegűnek szabad tekinteni. Több pörben hiányzik a foglalkozások megjelölése. Ez a számszerűséget is alaposan befolyásolja. Egy pörön belül gyakran ugyanazon személy foglalkozására két különböző megnevezést írtak.

Az orvos és bába viszonylag azért található nagy számban, mert nem egyént, hanem a pörökben betöltött szerepek számát, azaz esetszámot jelez. Egyébként a vizsgált Dél-Alföldön igen kevés az értelmiség. Hasonló a helyzet a kereskedőkkel is.

Az iparosok száma és mesterségük különbözősége már jóval több, mint az értelmiségé, de ne feledjük, hogy gyakori az a típusú barkácsoló ember, aki azt a munkát végzi, ami éppen akad, ennek köszönhető, hogy hol téglarakónak, hol deszkavágónak, hol pedig tapasztónak stb. nevezik.

A terület eltartó lehetőségét elsősorban a földművelés és az állattartás biztosította. Ennek megfelelően a paraszt, gazda, zsellér, cseléd, szolga stb, illetve pásztor, juhász, gulyás, kondás stb. száma a legtöbb. Gyakori az is, hogy nincs közelebbi megnevezés. Az árendás vagy kertész általánosítás, hiszen nem minden esetben derül ki, hogy földet, boltot, ipargyakorlást árendált-e, illetve dohányt, paprikát, káposztát stb. termelt-e?

A foglalkozás megnevezése után több esetben zárójelbe írtuk, hogy: és családja. Ez azt jelenti, hogy szerepel közöttük pl. a gazda, a felesége, a lánya, a fia is, tehát ezekben az esetekben a származást jelöltük vele. A pörökben talált foglalkozások így oszlottak meg:

Deák, diák = 2.

Írnok = 1.

Postás = 2. (Ebből mester = 1, legény = l.)

Muzsikus = 5. (Ebből konvenciós = 1, cigány = 3.)

Dudás = 2.

Katona = 12O. (Ebből reguláris = 57, quartélyos = 2, gyalog = 12, obsitos = 7, német = 6, szabadságos = 1, pusztai = 1, karolinus = 1, garasos = 1, tiszt, kapitány = 5, hadnagy = 1, paszaportos = 2, közka- tona = 2, invalidus = 1, káplár = 5, verbunkos = 4, tömlötz = 1, huszár = 1, katona feleség = 10.)

Császár bérese = 1.

Hóhér = 15. (Ebből mester = 1.)

Munkás = 3.

Kovács = 5. (Ebből mester = 3, legény /vándorló/ = 2.)

Bognár (legény) = 2.

Kerékgyártó (legény) = 2.

Asztalos = 5. (Ebből mester = 3, legény = 2.)

Deszkavágó = 1.

Faragó = 2. (Ebből faragó és falrakó = 1.)

Szíjgyártó mester = 1.

Takács = 9. (Ebből mester = 4, legény = 4, inas 1.)

Mészáros = 5. (Ebből legény = 4, székálló legény = 1.)

Hentes = 1.

Csizmadia = 3. (Ebből mester = 2, legény = 1.)

Cserzővarga-mester = 3.

Szűcs = 1.

Molnár = 5. (Ebből mester = 4, malmi legény = 1.)

Gombkötő-legény = 1.

Pintér mester = 1.

Szabó = 3. (Ebből német = 2.)

Varró (nő) = 1.

Borbély = 2.

Révész = 2.

Tapasztó = 1.

Halász = 3. (Ebből mester = 1, legény =1, halászné = 1.)

Fúrúcsináló (cigány) = 1.

Sírásó = 1.

Mosó(né) = 1.

Inas = 1.

Kereskedő = 6. (Ebből görög = 5, zsidó = 1.)

Vásári bicskás = 1.

Juhszedő = 1.

Csárdás = 7. (Ebből csárdásné = 3.)

Csapláros = 3..

Kocsmáros (és családja) = 8.

Vendégfogadós = 2.

Kukta felesége = 1.

Szakácsnő = 2.

Vőfély = 2.

Vámos = 1.

Vámlesiné = 1.

Szabad személy = 11. (Ebből szóbeli személy = 1.)

Kurva = 16. (Az egyiket ringyónak írták, a másikat pedig cégéresnek.)

Koldúsasszony = 1.

Dajka = 3. (Ebből szárazdajka = 1.)

Pesztra = 2.

Gazda (és családja) = 79.

Paraszt = 22. (Ebből jelzés nélkül = 12, napszámos paraszt = 1, legény = 1, tapasztó paraszt = 1, crangelinus = 1, parasztnő = 6.)

Zsellér (és családja) = 33.

Béres (és családja) = 63. (Ebből öregbéres = 1, kisbéres = 2, béres- szolga = 1.)

Cseléd = 10. (Ebből házicseléd = 1.)

Szolga (férfi) = 5.

Szolga (nő) = 53.

Majorosné = 1.

Kertész (és családja) = 25. (Ebből árendás = 2, dohánytermelő = 1.)

Napszámos = 2. (Ebből munkás = 1.)

Kapás = 2.

Árendás = 6. (Ebből paraszt = 1, mészárszék árendátor = 2.)

Betyár = 19. (Ebből nő = 1.)

Részes = 3. (Ebből nyomtatórészes = 1.)

Szekeres = 1.

Kocsis = 1.

Nyomtató ember = 1.

Tanyás (Egyik férfi, másik nő.) = 2.

Juhász = 37. (Ebből fejős = 4, bojtár = 4, számadó = 1, oláh = 2.)

Pásztor = 8. (Ebből ökörpásztor = 1, kospásztor = 1, rideglegény = 2, ridegpásztor = 1.)

Csikós = 13. (Ebből bojtár, egyik lovas = 3.)

Lovász = 2.

Gulyás = 10. (Ebből bojtár = 2.)

Ökörhajtó = 1.

Tehénhajtó = 1.

Kanász = 11. (Ebből számadó = 1, bojtár = 1.)

Tyúkász (nő) = 1.

Csősz = 8. (Ebből szőlőpásztor = 1, kerülő szőlőcsősz = 1, magazinális csősz = 1.)

3. ÉLETKOROK SZERINTI MEGOSZLÁS

A vizsgált korszak joggyakorlata tapasztalatunk szerint , legalábbis a dél-alföldi régióban gyakran az volt, hogy a sértett is vádlottként állt a bírák előtt a parázna bűnperek során. A sértettet is hasonlóan bizalmatlan és nem egyszer goromba hangnemben hallgatták ki, gyanúsítgatták, akár a vádlottakat. Igaz, és ezt nem mentségül, hanem tényként tesszük hozzá, hogy nehéz volt eldönteni, ki a vádlott és ki a sértett? Egy példa: a megbecstelenítés, szüzesség elvétele a férfi szempontjából lehetett csábítás következménye, a nő vallomása szerint viszont erőszak. Mindkét cselekményt másként ítélték és büntették meg. Ezeket megfontolva a korukat illetően vizsgáltuk együtt a vádlottakat és a sértetteket.

__________________________________________________________________

Élet- VÁDLOTTAK ÉS SÉRTETTEK TANÚK

kor Férfiak Nők Férfiak Nők

__________________________________________________________________

7. - 3 - 1

évig (5,5,7 éves.) (6. éves.)

8. 1 1 - -

9. - - - -

10. - 2 - -

11. - 2 - -

12. 1 1 1 1

13. - 3 1 -

14. 1 5 2 -

15. 1 6 1 2

16. 1 12 - 1

17. 8 12 2 -

18. 9 25 3 2

19. 10 5 1 1

20. 19 17 3 1

21. 5 10 1 -

22. 11 6 3 3

23. 4 10 1 1

24. 9 9 2 1

25. 6 14 2 3

26. 5 15 2 4

27. 6 8 - 3

28. 5 3 - 1

29. 3 2 - 1

30. 13 31 2 7

31. 1 2 - 1

32. 4 7 - 3

33. 5 3 2 1

34. 2 1 1 2

35. 6 4 1 1

36. 8 12 4 3

37. 2 2 - 2

38. 2 2 2 3

39. 1 2 1 2

40. 13 7 2 3

41. 1 3 - 1

42. 4 2 2 -

43, 2 2 1 -

44. 1 2 1 1

45. 1 3 1 2

46. 5 5 - 1

47. 1 - 2 3

48. 3 1 2 1

49. - - - -

50. 4 2 4 5

51. 1 - - 1

52. 1 - 2 3

53. 1 - - -

54. 1 - - 1

55. 1 - - 4

56. 1 - - 2

57. - 1 - -

58. 2 - - -

59. - - - -

60. 3 2 - 1

61. - - - -

62. 2 - 1 -

63. - - - -

64. - 1 1 -

65. - - - -

66. - - - 1

67. - - - -

68. - - - -

69. - - - -

70. 1 - - -

78. - 1 - -

? - 3 - -

__________________________________________________________________

Össz 198 272 57 81

__________________________________________________________________

Mindösszesen: 470 vádlott és sértett és 138 tanú

= bigámista volt = ismeretlen korú (A 78 éves nő állítólag szült.)

A fölsorolás, kimutatás néhány fontosabb tapasztalatát így összegezhetjük:

1. A nők vállalkozóbbaknak bizonyultak a tanúskodásban. Közülük a legfiatalabb 6 éves volt, míg a férfiaknál 12 éves. Az is feltűnő, hogy több az idős korú nő tanú, mint a férfi.

2. Férfiak esetében a veszélyes korok így jellemezhetők: 17 éves korban van az első nagy kiugrás, ami a szexuális cselekedetek elkövetését illeti. Emelkedés után 20 éves korban tetőzik, 22 éves korban követi az újabb jelentős kiugrás, majd 30, 40 és 46 éves korban egy-egy nekirugaszkodás figyelhető meg. Az 50 és a 60 éves korban még tapasztalunk egy viszonylagos emelkedést.

3. Nőknél a 14 éves korban kezd a szexuális cselekmények száma emelkedni, vagyis három évvel korábban, mint a férfiaknál. Ez a jelenség a fizikai, nemi érettséggel is összefügg. Ezt a kérdést minél egyszerűbb, illetve pallérozatlanabb társadalmi rétegben vizsgáljuk, annál inkább tapasztaljuk, hogy az első menstruáció után a nőt már szexuális cselekedetekre alkalmasnak, érettnek minősítik, és ez nem számít beteges viselkedésmódnak.

A 16 és a 17 éves kor az első kiemelkedés, majd 18 éves korban jön a nagy kiugrás, amelyet a 20 és a 26 éves kor követ. A 30 éves korban ez a legnagyobb és a legaktívabb. Ezt követően a 36, a 40 és végül a 46 éves korban van még egy-egy csúcs.

4. Vizsgáljuk meg azt, hogy a kiemelkedő esetszámok, csökkenő sorrendben, hogyan alakultak életkor szerint.

F É R F I A K N Á L

Esetszám: 19 fő. 13 fő. 13 fő. 11 fő. 10 fő.

Életkor: 20 év. 30 év. 40 év. 22 év. 19 év.

N Ő K N É L

Esetszám: 31 fő. 25 fő. 17 fő. 15 fő. 14 fő. 12 fő. 12 fő. 12 fő. 7 fő. 5 fő.

Életkor: 30 év. 18 év. 20 év. 26 év. 25 év. 16 év. 17 év. 36 év. 40 év. 46 év.

4. FELEKEZETI MEGOSZLÁS

A személyi adatok felvételekor a pörök írnokai a felekezeti hovatartozandóság megjelölésében sem voltak következetesek. A vallás a személy azonosítása során gyakran nem szerepelt, máskor ugyanazon felekezet megnevezésére többféle kifejezést használtak. Mi az eredeti elnevezéseket alkalmaztuk.

__________________________________________________________________

A VALLÁS MEGNEVEZÉSE VÁDLOTTAK ÉS SÉRTETTEK TANÚK

Férfiak Nők Férfiak Nők

____________________________________________________________________

Kálvinisták, reformaták 88 104 11 15

Római katolikusok,

pápisták 59 98 8 13

Lutheránusok 6 1 - -

Helvét hitűek - - 2 3

Ó hitűek 5 3 - 1

Oláhvallásúak,Oláh hitűek 2 1 - -

Görög vallásúak 2 - - -

Hebreák (zsidók) - - - 1

______________________________________________________________________

Különösen a nehéz esetekben sok volt a református bűnöző, főleg Vásárhelyen és Szentesen.

5. TISZTSÉGVISELŐK

Ebben a fejezetben a vizsgált évek szerint, az egykori helyesírást híven követve,

1. a falu és mezőváros, valamint

2. a hivatalos hatalom tisztségeit és tisztségviselőit összefoglalóan mutatjuk be:

_____________________________________________________________

A TISZTSÉGVISELŐ MEGNEVEZÉSE A PÖR SZÁMA

_____________________________________________________________

Szolga bíró 191/1744.

Útza Eskűttye 193/1744.

Szék bíró 48/1756.

Város Tisztjei 48/1756.

Helységbeli Nemzetes Bírák Uraimék 48/1756.

Tizedes 369/1757.

Kertész Bíró 370/1759.

Vámos Úr 16/1759.

Csőszi Hivatalt viselő Ember 381/1762.

Eskütt ember 219/1762.

Ispány 219/1762.

Bor Bíró 221/1762.

Kapitány 227/1764.

Hadnagy 227/1764.

Strázsa 227/1764.

Tiszt[t]artó Uram 236/1769.

Senator 369/1770.

Cancellis 369/1770.

Notarius 156/1774.

H[al]ász Biró 156/1774.

Város hadnagyai 52/1775.

Város Gazdája 332/1777.

Kis Biró 252/1781.

Számtartó Uram 377/1781.

Kertiz Biró 336/1790.

Processualis Feő Szolga Biró 400/1791.

Taksa-Szedö Úr 12/1794.

Ör 13/1795.

Nagy Barom Gulyás 54/1796.

Eskütt Biró 54/1796.

Kasznár Úr 54/1796.

Kasznár Úr katonája 54/1796.

[N. Sz. J.] Vám lesinéje 37/1804.

Csongrád és Csanád Vármegyék Belső Orvossa 174/1806.

Város Jegyzője 352/1806.

Város Cselédgyei 353/1807.

Tiszt 353/1807.

Bíró 353/1807.

Komentiós Város Kotsisa 353/1807.

Város hites Hadnagya 353/1807.

N[eme]s V[árme]gye hites Bába Asszonya 357/1808.

Kerülö Szölö Csösz 361/1811.

Inspector 361/1811.

Gazdatiszt 361/1811.

Uradalmi Ügyészi Irnok 365/1813.

Uradalmi fiscalis 275/1813.

Úri szék Jegyzője 275/1313.

Feő Fiscalis 313/1818.

Vármegye Hiteles Sebb Orvossa 388/1819.

Város Birája 39/1819.

Vármegye All=Űgyészének mint Assistensnek 39/1819.

Csongrád Vármegyének örök esküttye 353/1821.

Commissarius Úr 18/1823.

Vásárhely várossának Lándsássa 281/1823.

N[eme]s Vármegye Bábája 178/1824.

Város Kapitánya 178/1824.

Város Eskűtyei 21/1825.

Vármegye Tiszti All Ügyéssze 21/1825.

Pusztai Katonák 393/1825.

Visgáló Ur 393/1825.

Első Alispán úr 393/1825.

Ordinárius Bíró 394/1825.

Tized gazda 345/1826.

Város Irnokja 285/1827.

Allszolgabíró 288/1828.

Város Őrje 288/1828.

Mezei Biztos 300/1836.

Uradalmi Ügyész 300/1836.

N[emes] N[emzetes] Birái 301/1836.

Prokátor 302/1836.

Doktor és I.(?) Esperes 302/1836.

Városi pandur 302/1836.

Fő Bíró 302/1836.

Tanáts [mint testület] 302/1836.

Ügyész 179/1836.

Fiscalis actuarius 303/1837.

Ügyészi segéd 304/1837.

Cs[ászári] Kir[ályi] Tanácsos 306/1838.

Uri Széki Jegyző 23/1838.

Al Ispány 306/1838.

Fiscalis 306/1838.

Fő Szolga Bíró 306/1838.

Fő-Jegyző 306/1838.

Királyi Ítélő Tábla 306/1838.

Tiszti ügyész 306/1838.

Hétszemélyes Tábla 306/1838.

Cs[ászári] K[irályi] f. (?) 306/1838.

t. (?) sz. (?) H. (?)-tója s Tanácsnoka 306/1838.

Fő Ispán 306/1838.

Előadó Királyi T. (?) Bíró 306/1838.

R. (?) s. (?) orvos 307/1838.

Segéd ügyész 14/1838.

Tisza Bőldi Biztos 309/1842.

Királyi törvényes Tábla 309/1842.

Taksa Szedő úr 309/1842.

Uradalmi ügyész és tiszti Felperes 45/1843.

Vasbafogott Alperes 45/1843.

NÉVANYG

1. A PÖRÖKBEN SZEREPLŐ SZEMÉLYNEVEK

______________________________________________________________

Év Pör- Ragadvány Családi név Utónév Becenév és

szám és előnév rövid változat

______________________________________________________________

1723. 46. Csengeri Zsuzsanna

Csikoss Istvány

Csordás Erzsébet

Dávid Erzsébet

Komáromi ?

Kovács Erzsébet

Kovács Katalin

Makovay ?

Moczy Martony

Nagy ?

Pap Katalin

Toth Szabó Mattyás

1724. 366. Barna István

Bodi Erzsébet

Bodor Demeter

Bujaki Mihály

Jan Albert

Nagy Mihály

Zaffiri Imre

1732. 24. Borbíró Ersók Ersók

Kincses Miklós

1735. 105. Csete Ilona

Deső Ilona Főző Katalin

Hegedűs István

Kanai Ferenc

Kis Ilona

Kovács Gergelly Geczi

Kovács István

Kőhegyessy Irén

Mihály Nagy Sára

Nagy János

Nagy Mihály

Oláh István

Szénási János

Szénási Marczi Marczi

1735. 414. ? Istók Istók

1735. 188. Börhas ?

Gojdár Ilona

Molnár P. Istvánné

Lugosi Kata Kata

Szabó P. Istvánné

1736. 367. Ábrahám Erzsébet

Galambos Kata Kata

Kerti Vargáné ?

Kiss Gyurkáné Gyurka

1736. 189. Molnár Kata Kata

Tugári Molnár György

Timár András

1738. 58. Barcza Ilona

Daru György

Dohányos Jakabné

Nyúzóné Pörke Pörke

Szénásy János

Szűcs István

1738. 15. Hegedűs Mihályné

Kárász Judit

Szőke Györgyné

Tűhegyi Margaréta

1738. 190. Dávid Erzsébet

Écsi Sára

Gogh György András

Gogh István

Gyójai Éva

Hegedűs Gergely

Pap Katalin

Uri Marczi Marci

1738. 295. Balog György

Gazos Istók Istók

Kökény Istvánné

Szabó Judith

Szűcs Ilona

Boglya Mihály

Dencsy Ilona

Derekas János

1740. 298. Györi Istók Istók

Lázár Samu

Matyó ?

Rachel Ersok Ersok

Risi ?

Rosy Mihály

Tóth Erzsébet

1742. 296. Kiss Gazsi Gazsi

Lantos Páll

Németh János

Szalma András

1742. 59. Almás Ersók Ersók

Czigány Anna

? Jóska Jóska

Kérdő János

? Laczkó Laczkó

Szénás Erzsébet

Végh János

1743. 106. Dienes Kertész Mihály

Fél egy házi Lászlo

Molnár Mihály

Varga István

1744. 194. Szél Miskáné

Barna ?

1744. 191. Csorba Sára

Nagy Mihály

Zafiri Imre

Zarkó István

1744. 192. Szilágyi Márton

1744. 1. Simonné ?

Szabó Pálné

1744. 193. Bíró Mihály

Dura Gergelyné

1744. 2. Galambos Mihály

Nagy Andrásné

1744. 196. Czigány Panna Panna

Tapátzi János

1744. 195. Homokiné ?

Vizi Márton

1745. 107. Búzás István

Csáky Anna

Lévay Mihályné

Mezey János

1745. 197. Czeglédy ?

Dajka Péter

Égető Katalin

Kan István

Lakó Mihály

Nyúzó Andrásné

Rátz György

Rátz István

Takáts Erzsébet

Tapaszy János

Vári Ersók Erzsók

Vig János

Zőldy Jósefné

1745. 309. Francsik Maria

Pintér Katalin

Targosi Jávorka Márton

1745. 310. Juhász Őrse Örse

Mogyorosi Gergely

Nagy András

1746. 75. Békési Panna

Vak Jantsi Jantsi

1746. 108. Kerdö ?

Kis Ilona

1746. 355. Farki Pál

Gencsy Ersébeth

Kimmús János

Költsei Péter

Majos Ersébeth

Majos János

Martinits András

Szakadáthi Ferentz

Szücs Pál

1748. 77. Borosné ?

Hegyen ?

Kovács ?

Sarló Jutka Jutka

Szathmári Davidné

1748. 78. Boros János

Kincses Kata Kata

Pető Ferke Ferke

1748. 79. Bokor Susánna

Budainé ?

Noéné ?

Nyakóné ?

? András

1748. 80. Czirok Kata Kata Olasz Ambrus

1748. 81. Asztalosné ?

Vaszil Demeter

1748. 76. Gazsi Pál

Hertzeg Joseph

Kéri Sóffi Zsófi

_______________________________________________________________

Pető Ferenc volt, az 1753-ban lezajlott BújdosóPetőTörő-féle utókuruc mozgalom egyik résztvevője.

Soós István

Szegi Ilona

1748. 109. Lengyel Jano Janó

Simon Judith

Smith Kata Kata

1749. 82. Beke ?

Szilágyi István

? Susa Zsuzsa

1749. 110. Csuka János

Nánássy Sára

1749. 111. Czigány Ferke Ferke

Turzó Maris Maris

1749. 4. Bóka Mihály

Boros ?

Budai Erzsébet

Csurgai János

Gödöllei Ferencz

Nagy Istvánné

Pápa Sára

Vana Máthe

1749. 3. Bodroghj Katalin

Gera István

Gombosi Mártony

Nagy Gyurkáné Gyurka

Szabó Eőrse Eőrse

Szabó Mihály

1750. 26. Kabók István

Kabók Ilona

Kanász Pál

Kupás János

Szabó Anna

1751. 315. Enyedi Sara

Kerék gyártó Nagy Istvánné

Levaj (Leva) András

Nagy Dénesné

Pap István

Szabó Fazekas János

Szakállas Pap Istvánné

Tabányi Toth Marcziné Marczi

Vikony György

1751. 356. Baján Szabó Julianna

Pap Mátyás

1751. 27. Beke János

1752. 409. Szombathi Mihály

Tóth Judit

1752. 83. Kérdő Ferenc

Nagy Panna Panna

1752. 198. Balika Flora

Begyik Geczi Geczi

Fazekas Istvánné

Kiss András

Lovász György

Somodi ?

Szabó János

Tóth Marton Jutka Jutka

1753. 112. Csiszár Jutka Jutka

Horváth Istvány

Kis Gyurka Gyurka

1753. Horváth Mártony

Szilágyi Szabó Boris Boris

S. Tót Istvány

1754. 368. Komaromi Istvány

Szűcs György

Szűcs ?

1754. 84. Karasz Susa Zsuzsa

Sebök János

Zemko György

1755. 85. Nagy István Istók

Virág Zsuzsa Zsuzsa

1755. 113. Kádár Sára

Miskolczi ?

Németh Mihály

1755. 200. Kálmán István

Nagy György Kata Kata

Nagy János

Szücs Jánosné

1755. 114. Dobos Ágnes

Kacska (kanász) ? ?

1755. 115. Benkő Kata Kata

Molnár István

Rácz Miklós

Szőke Mihály

Telegdi Szabo István

? Jakab

? Mihály

1755. 116. Czeglédy István

Debreceni Marczi Marczi

Kis Mihály

Kis Pál Margit

Mutsi Szabó Pál

Pető István

Thot Ferentz Mihály

Tót Erzsók Erzsók

1755. 201. Csáki István

Magda János

Nagy Pál Sára

1755. Bozó Jutka Jutka

Martonosi ?

1755. 202. Búza Jánosné

Jász Szilágyi István

Kováts Anna

1756. 47. Banga Gergelyné

Banga Györgyné

Belleges Kata Kata

Csőngöri Erzsébet

Csurka Ferencné

Debretzeni Erzsébet

Diószegi Éva

Győri Istvánné

Juhász Andrásné

Kasza Mártonné

Kállai Katalin

Kása Mihály

Kenéz Mihályné

Királyi Erzsébet

Kis Ilona

Kondás Györgyné

Kotormány Jánosné

Kotzka Andrásné

Kovács András

Máté Istvánné

Máté Sámuelné

Nagy Erzsébet

Pap Sára

Szilágyi Erzsébet

Szűcs Mária

Vidács Anna

1756. 405. Asztalos Istvánné

Baranyi Elona

Barta Istvánné

Békési Jánosné

Budai Anna

Czombos ?

Dohányos Sára

Dús János

Faragó Mátyás

Gyulai Anna

János István

Kántorné ?

Kecskeméti Sámuel

Kis István

Kónya Katalin

Másásné ?

Mocsi János

Mucsi Istvánné

Nagy Erzsébet

Pajzán Tót János

Pap Mihály

Pápai Ferentz

Posztós Erzsébet

Szent Péteriné ?

Szőnyi Benjámin

Szűcsné ?

Takács János

Tot Barta István

Tót Pálné

Vak Barta István

Varga Ferentz

Varga Katalin

Vecsei, Vecseri Istvánné

? Sára

l756. 203. Futó István

Peszeki Jutka Jutka

Szentesi Molnár János

Vastag Jankó Jankó

? István

1756. 48. Benyhe Ilona

Bécsi ?

Czirok Kata Kata

Csaki Pál

Cserekje Jánosné

Horváth Mihály

Kisvalvaj János

Méhszáros János

Pap István

Rácz Mihályné

Víg István

1756. 204. Beke Jánosné

Mérges Sára

Siti Panna Panna

Tót Istvánné

Víg András

1756. 119. Csipős Erzsébet

1756. 118. Kis Istók Ersók Ersók

Lengyel András

1756. 86. Bodor Jutka Jutka

Pap János

1756. 410. Aszalós Judit

1756. 120. Kérdő Panna Panna

Kovács István

Méhszáros István

1756. 205. Kun Panna Panna

Pap István

Sípos István

Vak ? Jósi Józsi

1756. 206. Hunyadi Dániel

Deák János Ersók Ersók

1756. 207. Asztalos József

Rácz Geczi Geczi

Sinkó Kata Kata

1756. 19. Borsi ?

Kovács Eőrse Eőrse

Laczik Imre

Molnár Pista Pista

Podj Panna Panna

Pongracz Istvan

Szabó Szuszi János

? Adam

1757. 121. Aszalós Judith

Gyenge István

Sánta János

Szilágyi Susa Ersók Susa, Ersók

1757. 60. Kormány Mihály

? András

1757. 369. Benkő Kata Kata

Egeto ?

Láda Jánosné

Láda Mihály

Mónus ?

Paszulkaróné ? ?

Szabó Katalin

? Ferencz

1757. 208. Farkas Gergelyné

Huszka ?

Nagy János Judit

Szendi János

Vaszari Joseph

1757. 87. Kopasz Szilágyi Istvánné

Korom András

Vas Ersók Ersók

1757. 316. Kovács Ferencné

Lázár Ferenc

Molnár Kata Kata

1758. 370. Banga ?

Bohus Nagy János

Boros Ilona

Boros Jánosné

Búza György

Csala Jánosné

Csáky Péterné

Damián Kata Kata

Gyöngyössi Sára

Kálmán István

Korsós Ferenczné

Mezei Erzsébet

Nagy János

Nagy Katalin

Nagy Tatár Kata Kata

Pircsi Istvánné

Pólya Marczi Marczi

Szabó Anna

Szél Erzsébet

Szücs ?

Vörös László

1758. 305. Boros Jutka Jutka

Túriné ?

1758. 61. Boros Jutka Jutka

Szűcs Mártonné

Tok Erzsébet

1758. 62. Nagy Mihály

Oláh Martzi Martzi

Seres János

Szabó Gergely

1758. 209. Dolronyitzi ?

Mészáros Boris Boris

Szabó Jankó Jankó

Szász Jánosné

1758. 210. Cséhi Mária

Bú Szerző Őrdőg János

Szennyes Jánosné

1758. 211. Petre Jánosné

Posztós Panna Panna

? István

1758. 123. Fazekas János

Pója Kata Kata

1758. 124. Bogár Kata Kata

Pataki Ferencz

? Palkó Palkó

1758. 122. Csengős Mártony

Kiss Maris Maris

1758. 180. Kiss Mihály

1759. 323. Kaszap Jósepp

Mocsi Sára

Molnár Samuné

1759. 5. Kirha Borbála

Kis Sára

Móczó István

Puli ? ? (cigányné)

Ungváry Istvánné

Vak Sánta Mártony

1759. 181. Kristó Mártonné

Szabó Samu

Zanóczi ?

1759. 16. Balás András

Szabó Ilona

1759. 63. Fazekas Rósi Rósi

Gepes György

Puskás Kata

1759. 125. Bíró Sebök György

Buzder Jutka Jutka

Égető Kata Kata

Krupriska Jóseff

Orosz István

Végh János

1760. 212. Kovács András

Kovács Mátyásné

Szabó Eörze Eörze

Tót András

Tóth Demeter

Zsíros István

1760. 88. Fekete János

Fekete Kata Kata

Szegedi András

Szegedi Ferkó Ferkó

176o. 213. Horváth István

Peszeki Zadonyi Molnár János

1760. 126. Posa Mátyás

Sebők Judit

Szabó János

Tapay Tot István

Toth Jóska Jóska

1761. 357. R. Biro Mihály

Vacz István

Vörös Miska Miska

1761. 89. Árvai György

Bűtős János

Nagy Judit

Tóth Ilona

? István

1761. 215. Asztalos Jósef

Nagy Janos

Rácz Gáspár

Sisko Kata Kata

Sas István

Tóth Andrásné

1761. 214. Dani Gergelyné

Gál Susánna

? István

1761. 127. Asztalos Kata Kata

Nagy János

Oláh János

Varró Bandi Bandi

1761. 217. Balog Sára

Erdős Ersok Ersok

Hagyó Istók Istók

Kun Mártonné

1761. 218. Balog Istvánné

Balog Sára

Kun Mihály

Zsigáné ?

1761. 216. Alföldi Kata Kata

Biró Judit

Mocsi Jánosné

Szalonta Ferencz

Szél János

Vatta Fia János

? János

1761. 311. Hajdu Korbácsos Panna Panna

Német Radócsi György

Rosztoczki Mária

1761. 128. Kis Tót Mátyás

Sánta Judka Judka

1761. 28. Bene István

Patkós ?

Szennyes Gyurka Gyurka

Szennyes Miska Miska

1762. 219. Antal István

Eszes Mátyás

Imre cseh Szücs Györgyné

Raffaj Jutka Jutka

Sivák ?

Szabó Ferencz

Takács ?

Tánczos György

1762. 129. Vincze Mihály

Zsisko Kata Kata

1762. 130. Csáki Mihály

Egeresi András

Rácz Ersók Ersók

1762. 317. Kemecz Andor

Kis Eva

Mészáros János

Szabó Gergely

1762. 221. Asztalos Istvánné

Bang Sára

Biró Katalin

Fodor Janos

Hegedűs Gergely

Menyhárt János

Moczar Istvánné

1762. 221. Pali Ilona

Pálinkásné ?

Soos Mihályné

Török György

Török János

Vadlövő Ilona

Varga Judit

1762. 131. Batka Mihályné

Borka Mihályné

Borka Szabó István

Csordás Marczi Marczi

Gaal János

Keresztes ?

Kovács Anna

Olasz Gyurka Gyurka

Olasz Péter

Sugár Jutka Jutka

? János

1762. 325. Bálint Katalin

Faragó Jánosné

Fenekesné ?

Karsay Anna

Kuli Nedo Zsiga Zsiga

Németh Barbara

Pap Mária

Száraz fejű ? Jánosné

Takács Andrásné

Varga Jánosné

Vörös Halasz Zsuzsa Zsuzsa

1762. 324. Szalay Kata Kata

Tánczos György

1762. 220. Győri Ersokk Ersokk

Léva Mátyásné

Szanda ?

1762. 29. Pollya Márton

Rácz István

1763. 222. Czirok Sára

Csala János

Gaál János

1763. 223. Andrási ?

Boros Nagy István

Csukre ?

Hazug Bandi Bandi

Heczay Ersok Ersok

Jarobicz Ilona

Juhász ?

Moczo István

Molnár Mihály

Poja Erzsébet

Poka ?

Szalay István

Tot Eva

Űstőkős Mihályné

Zlikai Györgyné

[S]Zilagyi Janosné

? Bandi Bandi

1763. 225. Csáki Ferencz

Elesdi Jánosné

Gaál Mária

Giliczó Margit

Horváth Mártonné

Hőgyős Katalin

Pója Márton

Rácz Czirok Kata Kata

Szabó Kata Kata

Szappanos Pista Pista

1763. 132. Dekány András

Farkas Klára

Nagy Mihály

Nagy Mihók Pista Pista

Szekula Mihályné

Takács Zsuzsa Zsuzsa

1763. 224. Dezső Ferencz

Lenárt Kata Kata

Molnár Pál

Sebők Márton

1763. 226. Miskolczi István

Molnar Samuel

Racz Lőrincz

Szirmai Mártonné

Uri Ersok Ersok

1763. 64. Csala János

Imbre Jancsi Jancsi

Lugaszi István

Mészáros István

Nagy Crajczár Kata Kata

Nagy István

Nagy Kata,

Ferkéné Kata, Ferke

Sándor András

Sárközi ?

Tabányi Nagy Kata Kata

Vak Ferke Ferke

Vak Miska Miska

Varga Ferenczné

1763. 306. Borsos Ilona

Gaján Ilona

Kulcsár Mihályné

Lakatos István

1764. 408. Balogh István

Orosz Erzsébet

1764. 90. Bálint István

Fekete Istók Istók

Horti Panna Panna

Tunyi ?

1764. 358. Kovács Péter

Nagy András

Vörös István

1764. 91. Gyöprugó Jutka Jutka

Juhász Tamásné

1764. 348. Száraz fejűné ? ?

Szőke Belán Judit

Szőke Erzsébet

Szőke János

Varga Panna Panna

1764. 227. Csorba Szabo Miska Miska

Gonda András

Gonda Imre

Gonda István

Gyarmath Samuné

Jó György

Kis Albert

Kis István Sára

Reviczki ?

Szabó István

Vizesi Imre

Vizessy János

1764. 133. Csurka István

Györi Ersók Ersók

Had Gáspár

Lévai Mátyásné

Szanda Mihálly

1764. 92. Argyelán Mári Mári

Baranyás Miklós

Fejes ?

Nagy Jósa Jósa(?)

Somogyi ?

1764. 49. Apro ?

Benkö Pöre Pöre

Dobos István

Dobos János

Erös Berta

Erös Maris Maris

Nagy Mihály

Pota ?

Volenter Kata Kata

1765. 328. Pernijés Margit

Veszendő Mihály

1765. 359. Karasz Miklós

Szabó János

1765. 326. Gyenge Mári Mári

Kabai András

Székely János

Útasi János

1765. 134. Maradi Panna Panna

? Ferencz

? János

1765. 135. Galambosi János

Kis Eva

Mólnár András

1765. 327. Balla János

Balogh Mihályné

Gyöngyösi Jánosné

Kis Susanna

Kulcsár Todor

Pap Katalin

Sipos Erzsébet

Szoboszlaj Jánosné

1765. 136. Búszerző Mihály

Czirok ?

Kacska Ersók Ersók

Samu Péter

1766. 137. Árendás I Istvány

Krkoska Kata Kata

1766. 140. Bonter ?

Kucsera György

Majer Kőnner

Pásztor Erse Erse

Szabó Jóseff

? Venczel 1766. 228. Barna Boris Boris

Hevesi Apollonia

Juhász Ferencz

László Mária

Nagy Zsuzsanna

1766. 141. Márkus Jánosné

Sipos Mihály

Szala Ilona

1766. 183. Czingel Erse Erse

Darabos Agnes

Erdődy Mihály

Horváth Pista Pista

Kárász

Máronossi ?

Szejárto János

1766. 139. Hód András

Paál Kata Kata

Rákóczy Joseff

1766. 138. Domokos Ersok Ersok

Dús János

Füredy ?

Kapitány László

Makai Erzsébet

1766. 93. Balogh György

Bang Sára

Csalános Istvánné

Csorba Mihálne

1766. 229. Balogh Sára

Kósa János

Lázár Ferencz

Soltécz Jánosné

1766. 230. Balog Nagy Ersokk Ersokk

Lázár Ferencz

Nagy Ferencz

1766. 94. Balta János

Csanky Erzsébet

Fodor Mihál

Huszár István

Karsa András

Kis Klára

Mérges Sára

Orosz Laczko Laczko

Rósa András

Szabó István

Zsiros Ilona

1766. 65. Csipkés Istvánné

Dencsi Istvánné

Elek Caspárné

Erszényes Sára

Högyes Kata Kata

Pap András

? Zachariás

1766. 182. Bokor Kata Kata

Dávid Sámuelne

Deák István

Dombra István

Görög Miska Miska

Gyaponiné ?

Nyékiné ?

Pap Mihály

Siket Samuné Samu

Tóth Erzsébet

1767. 50. Csiszár István

Kordás Simon Maris Maris

1767. 231. Csurka Ferenc

Kováts János

Pető ? (akit fölnégyeltek 1754-ben.)

Sugár István

1767. 307. Goóg Antal

Kalocsa ?

Sz[ent] Györgyi Szabo Péter

Szabo Eörse Eörse

1767. 232. Dencsi Péter

Dencsi Susa Susa

Komjáti András

Szentesi Laszlone

1767. 233. Bajor Jósi Jósi

Kotormány Susa Susa

1767. 142. Bottos Panna Panna

Titó Pista Pista

1767. 411. Réva Kata Kata

Venczela János

1767. 412. Czitek Ilona

1767. 413. Kálé István

Parti Ersókk Ersókk

1768. 143. Fejér Julis Julis

1768. 73. Nyilas Ilona

Serfőző Gyúrka Gyúrka

1768. 144. Deák István

Meleg Ferencz

Toth ?

Vékony Sára

1768. 95. Simon György

? Sára

1768. 96. Égető Kata Kata

Motok Geczi Geczi

Pajzán Toth Ferenczné

1768. 145. Giliczó Ersokk Ersokk

1768. 146. Deák Ersókk Ersókk

Sz.[ent]Péteri Sándor

1768. 318. Gulyás Panna Panna

Molnár Pál

Szűcs Gecziné Geczi

1769. 236. Gyevi Kani János

Kováts Ilona

Szabó Mihály

? Gyurka Gyurka

1769. 234. Bogár Kata Kata

Keresztes János

Nagy Mihály Ferencz

1769. 147. Baricsa János

Moses Ilona

1769. 17. Kovács Borbála

Szántó Jánosné

1769. 371. Asztalos Ilona

Balog Ferencz

Banga Gergelyné

Bátor Mihály

Borbély Panna Panna

1769. 371. Csonka ?

Dio Szegi Eva

Dőriné ?

Fejér Mátyásné

Juhász Ferenczné

Kaszap Péter

Kis János

Kovács Görög Gyurka Gyurka

Kürti Toth István

Pap András

Sz.[ent]Péteri Mihály

Szakmáriné ?

Szaplonczay Illés

Török Ferencz

Török Istvánné

Veres András

1769. 235. Bodka Mihály

Gugás Halász Mihály

Kovács Panna Panna

Rosa Marczi Marczi

Szabó Ilona

Szántó Mihályné

1769. 97. Hajdu Agnes

Kolompár Joska Joska

1769. 148. Huszár Palkó Palkó

Kotormány Susa Susa

1769. 51. Bába János

Bozó Tántzoss Imre

Kósenda ?

Lantos Máté

1770. 149. Erdéli Andrásné

Gyöngyössi Ersók Ersók

Kincses Pista Pista

1770. 66. Csányi István

Fejes Andrásné

Levai Varga János

1770. 360. Balogh János

Deső János

Dóktor Tót Jancsi

Kapás István

N[eme]s Kovács Márton

Vasas Marczi Marczi

1770. 372. Ambrosin Magdolna

Dugonics András

Jankko György

Nagy Judit

Volfordty György

1771. 237. Erdős Kata Kata

Kapocsi Ersók Ersók

Nagy János

Somogyi Miska Miska

1771. 319. Király Jánosné

Tánczos István

Varga Boris Boris

1771. 6. Pécsi Nagy András

1771. 238. Balog István

Hódi Pál

Jenei Györgyné

Nagy Mári Mári

1771. 98. Barát Mátyás

Betyár Jancsi Jancsi

Faragó Örés Örés

Nagy Pál

Puka Kata Kata

1771. 99. Barát Matyó Matyó

Faragóné ?

Gábri Jancsi Jancsi

1771. 150. Blaskó Juhász Panna Panna

1771. 151. Dudás Ersók Ersók

Kis Mihály Istók Istók

Nagy Istvánné

1772. 152. Csernák Magdolna

Zsótér Pál

1772. 100. Faragó Sára

Szántó Topogó Andrásné

Tarjányi Nagy György

1772. 30. Gazos Istók Istók

Miskólczi János

Szél János

1773. 153. Bottos Panni Panni

Gerhárd János

Győri Ersók Ersók

Pusé Jóskáné Jóska

1773. 154. Bűrgés Bandi Bandi

Soós Katalin

1773. 155. Derecskei Szabo János

Takács Panna Panna

1773. 329. Becse István

Bunko Kovács István

Surányi András

1774. 156. Aradi ?

Molnár András

Somogyi Örzse Örzse

Szűcs Jóseff

1774. 361. Gyarack Mihály

Rimkaszer Simon

Török Istvány

1774. 240. Bencsik Ilona

Farkas Jakab

Nagy István Palko Palko

Nagy Istvány Pista Pista

1774. 241. Mády János

Simon Mihály

Tusők Jánosné

Tűkőrős Sara

1774. 239. Bakos Mátyásne

Fazekas Kata Kata

Németh Ágnes

Zombory Mihálly

1775. 52. Martony János

Ugyan János

1775. 157. Csutora Ilona

Dávidházi István

Harcsás Gergely

Kacska ?

Lugassi Mihály

Nagy László

Oláh Kacska János

Zsíros János

1775. 7. Hód Mihály

Szilágyi Ersók Ersók

1775. 31. Csorba Döme

Fűstős Mihály

1775. 158. Fejes Mihály

Molnár Ilona

Risu ?

1775. 67. Bakos Andrásné

Imre Mihályné

Mészáros Anna

Nagy Ádám

1775. 297. Galgó János

Khlivinyi Ferencz

Kováts Rosi Rosi

1775. 312. Pócsay Kata Kata

Szabó Gergely

Szabó Miska Miska

Szabó Péter

1775. 373. Bagaria János

Balogh Kata Kata Bujáki ?

Horváth János

Kovács Györgyné

Nagy Ferencz

Nagy Gyurka Gyurka

Nagy Panna Panna

Sűly Erzsébet

Szabó Jóskáné Jóska

Szilágyi Miklós

Tóth Ilona

Varga Mihály

1776. 242. Fekete Ferenczné

Horváth Judith

Mohos Clára

Pap Istók Istók

Pintér János

1776. 243. Ditséretes Mátyásné

Lovas Geczi Geczi

Simon Éva

Siskó Ilus Ilus

Siskó Jancsi Jancsi

1776. 159. Agnet Mátyás

Bodri ?

Ecser Kata Kata

Petrik Mihály

Thur István Pesta

1776. 330. Füles Ilona

Molnár Ferencz

1776. 320. Dani Kovács János

Kutas Antalné

Olajos Józsefné

Szabó Thérsi Thérsi [Trézsi]

1777. 244. Fazekas István

Simony János

Zsiros Ersók Ersók

1777. 184. Dudás Pőrsi Pőrsi

Kádár ?

Nagy Ferencz Panna Panna

Szűcs Ferenc

1777. 247. Féger Susa Susa

Gál Jánosné

Lehotzky Janos

Nagy András

Pap Dömötör

Szőke Pál

Tégla János

Tornai, Tornyai Ádámné

Veresányi Theresia

1777. 246. Berkes Mihály

Horváth Éva

Husos Pap István

Szokolai Éva

Tódor Erzsébet

1773. 331. Tot Kata Kata

1777. 332. Csernyák Erse Erse

Győri Ferentz

? János

1777. 101. Deák István

Tot Ersok Ersok

1777. 185. Kovács György

Nagy Jutka Jutka

1777. 245. Biacs Ilona

Görbe Joseph

Kirincs Apollo

Siha Panna

Sipos Kata Kata

Sul Julianna

Taboros János

1778. 333. Doka Kata Kata

Fazekas András

Kakas Kata Kata

Kása Eörzse Eörzse

Kása János

Kása Mihály

Kása Panna Panna

Lantos Istvány

Lantos Vera

Tott Kata Kata

1778. 248. Baksó István

Oláh Kata Kata

1778. 249. Fazekas Illyés Mária

Horváth Ferenc

Zsiró Józseff

1778. 160. Fejes Mihály

Molnár Ilona

? Balás

1778. 308. Batta János

Pogye ?

Takács István

1778. 162. Bakó Geczi Geczi

Bekő Sára

Kun Teöreök Janos

1778. 161. Demeter János

Kovács Ersók Ersók

Pap András

1779. 163. Csokány Barta János

Sugár Ersók Ersók

Sugár Ilona

Sugár János

Sugár Palkó Palkó

Tompainé ?

Üres Becsei ?

Istók Istók

1779. 250. Jósa Erzsébet

Jósa István

Kis Ersók Ersók

Konya Istvánné

Sánta Kis Gyurka Gyurka

Vig Anna

? Zsigmond

1779. 164. Kereszturi Teöreök István

Veszprémi Istvánné

Zu Sára

1779. 102. Kosár Janos

Sárközi Pista Pista

1779. 32. Szakáll Ágnes

Sipka Mátyás

Szigeth András Szőrös Pál

Tóth Katalin

1780. 103. Csutora Szabó Ilona

Harcsás Gergely

Horváth Mihály

? Lőrincz

1780. 334. Deák Ferencz

Fekete István

Mészáros András

Mészáros Ilona

1780. 374. Arany Jánosné

Balog Miklósné

Benyhe Mártonné

Biró Mihályné

Borkáné ?

Csikos Anna

Csontos Erzsók Erzsók

Csuti Kata Kata

Erdős Judit

Gulyás Judit

Halász Andrásné

Horváth Mihály

Kis Anna

Korsós Ferenczné

Kovács Erzsébet

Nagy Erzsébet

Nagy Jánosné

Pásit Judit

Sugérné ?

Szűrös Györgyné

Szűrös Gyuláné

Varga Jánosné

1780. 375. Apaczuros Pál

Szepessi Anna

Szilágyi Gyurka Gyurka

? Juditka Juditka

1780. 335. Gerendál István

Gráffi Zsuzsa Zsuzsa

Szőke Albert

1780. 104. Kálé Ersók Ersók

Molnár Andrásh

Siskó János

1781. 376. Csorba Zsuzsa Zsuzsa

Gazsó Ilona

Kovács Joseff

Manyo Ferencz

Nagy Ilona

1781. 251. Nagy István Kata Kata

Varga Rasa Jozsef

1781. 378. Czéh Margaretha

1781. 252. Barna Gyurka Gyurka

Hegyesi János

Kerekes Péter

Kis János

Nagy Panna Panna

Szépe ?

Talpallo Sára

Vég Széles Eórsokk Eórsokk

1781. 253. Domraj Istvány

Dombrády Katalin

Varga Lörinc

Zsolnay Ilus Ilus

? András

? Boris Boris

? Maris Maris

1781. 377. Mencsir András

Putnoki Palkó Palkó

Szűcs Erzsébet

? Bálint

1782. 349. Szegedi Kata Kata

Versegi Molnár János

Versegi Molnár Tamás

? Imre

1782. 68. Fekszi Kata Kata

Kalamis ?

Káplár Kata Kata

Kóhaj Kis Jánosné

Kurczina János

Mucsi Marczi Marczi

Mucsi Márton

Pap Ersók Ersók

Papp János

Magyar Palkó Palkó

1782. 33. Kardos András

Soki Ilus Ilus

1782. 186. Csiha Ágnesh

Hegedüs Jakab

Hetes Csikós Ersók Ersók

Laiter, Lajtner ?

Ménesh Andrásh

Nemes Panna

Szőr madzag ? ? [asszony]

Tasiné ?

1782. 379. Berta Miska Miska

Geretta Ferencz

Horváth János

Kyrják ?

Maksa ?

Pogye Kata Kata

Pomerczky Marczi Marczi

Toth Sofi Sofi

Vajda Jóska Jóska

? Rosa

1783. 254. Erk Szabó Ersebet

Iványi Szabó Mihályné

Nyéki Molnár András

1783. 165. Kálmán Kata Kata

Kováts Ferentz

Kováts Gáspár

1783. 255. Bagi ?

Gaál Ferencz

Lobostyán Istvánné

Pintér János

Tárkány ?

1783. 166. Fogarassi János

Kotormány Istvánné

Nagy Panna Panna

1783. 167. Inczedi Kata Kata

Vékony Mihálly

1783. 69. Elekes Jóseff

Pelikán Ferencz

Szabo Samu

? Apollo

1784. 256. Al Rósi Rósi

Kürti Andrásné

Viszkocs Eőrse Eőrse

1784. 257. Bőjth János

Csikós Ferenc

Kiss János Kata Kata

Sűllyi Ersebet

Sűlyi Márton

Szabó Istvány

Szala Erzse Erzse

Vidács Panna Panna

? Perke Perke

1790. 34. Kanász Kata Kata

Kiszi István

1790. 337. Borka János

Bozó András

Manga Pista Pista

Marton János

Martony Erzsébet

Pap Gyula

1790. 11. Apáthi Gáspár

Holló Mátyás

Szekér Sándor

1790. 336. Kóti Ferentz

Kovats Janos

Latzki Mihály

Szabo Josef

Tákó Ádám

Váradi Sámuel

1791. 338. Kapai István

Szeri Josef

1792. 321. Madarász Eőrzse Eőrzse

1794. 20. Katczi Ilona

Nagy István

Vetro Antal

1794. 12. Jakó Miklosné

Kakas Jánosné

Kertesz Sára

Kis Mihály Ersók Ersók

Kóti Mihály

Szabó Maris Maris

Vigh János

1795. 13. Csikós Márton

Farkas György

1796. 339. Benkő András

Benkő Judka Judka

Jákó Ádám

Kurutz János

Szekeres Jánosné

1796. 340. István Gyurka Gyurka

Korsós ?

Pánczél ?

Pintér ?

1796. 53. Doszlop István

Gáspár István

Homoki Sára

Jó Ersébet

Németh Joska Joska

Szabó Gáspár

Sárközy Mihály

Üstökös Ilona

1796. 169. Dőmsődi ?

Farkas Jánosné

Galgóczi Páll

Halász Josep

Tolvaj Ersébeth

1796. 258. Almásssi ?

Jakus Ersók Ersók

Palotás, Palotai Tóth János

1796. 36. Dögei Miklós

Mattyasovszk János

Simon János

1797. 259. Berta Anna

Fodor Istvány

Kérdő Mihály

Kis András

Rákos Mihály

1798. 261. Gál János

Hajdú Ferenc

Jákó Ádám

Pál János

Rosos Ilona

Rosos János

1798. 262. Bessenyei Péter

Borka Jutka Jutka

Kátai ?

Seress Péter

1798. 54. Dezső Judit

Dezső Mihály

Gulyás Veres András

Kutas Mihály

Pataki Ilona

Tsapó Perzsi Perzsi

Tóth Ferenczné

Vida Mihály

? Gyurka Gyurka

? János

1798. 260. Makai Kis János

Nagy Pista Pista

Szabó Pál

Szabó Rúzsi Rúzsi

Váradi Rozália

1798. 299. Argyelus István

Hegyesi Jantsi Jantsi

Tot Péter

Víg Ersók Ersók

1799. 170. Csende Panna Panna

Domján Istvány

Kardos Istvány

Nagy Gy. Mártony

Nagy Gy. Samu

? Istvány

1800. 263. Berta Panni Panni

Hajdú István

Hartsás Pörzsi Pörzsi

Nagy Szabó Judith

Tóbiás Istvány

Török Péter

1800. 300. Barta Miklós

Jakó Miklósné

Kérdő Ferencz

Kis Ersók Ersók

Koháné ?

1800. 380. Bona Ersébeth

Kopornyik, Pokornyik Rosália

Kún János

Lörintz János

Simony, Simon János

Simony Mária

Sűlek János

Szomor Máté

1801. 381. Czakó ?

Horváth Jósef

Kozák János

Kozák Rebeka

Lakatos Mári Mári

Mezei Jósef

1801. 171. Baranyás Josef

Baranyás Mihaly

Baumbgartner Éva

Kováts Anna, Panna Panna

Toth Ersebeth

1801. 264. Dorida Ersók Ersók

Jakó ?

Kis Mihály

Lakatos István

1802. 265. Miskotzi, Miskoczi Kata Kata

Nyiri István

Ns. Szilágyi Mihály

Takács István

1802. 172. Dani Mária

Kaba Kata Kata

Kis Mihály

1803. 382. Csongrádi Benkő Ersébet

Fel földi Veres István

Hatvani Josef

Jáger Jóseffné

Jáger Mihály

Posztós Ersébeth

Posztós István

Posztós Mihály

Szabo Gergely

Szabó Ilona

1804. 266. Kováts Mihály

Molnár Josef

Sipos Boris Boris

Sipos Péter

1804. 383. Baza Ersok Ersok

Bárány Mihály

Bereczki Mihály

Kis János

Olasz Borus Anna, Panna Panna

Olasz Borus Pál

Olasz Ilona

Posztós Péterné

Toth Jútka Jútka

Űres Becsei Mihály

1804. 267. Barta György

Varga Josef

Varga Sára

1804. 268. Kiss László

Logo Istvan

Zsákay Julis Julis

1805. 37. Becsei Mihály

Kötélverő János

Nagy Szabo János

Nyerges Ersok Ersok

Nyerges János

Varga Szűts Páll

1805. 384. Bárdos Vass Györgyné

Fekete Mihály

Galambosi Eva

Horvát Judith

Keller János

Szekér János, Károly

Varga Anna

Varga Jóseff

Varga Őrzse Őrzse

1805. 301. Betsei Mihály

Csende Pál

Csorba János

Haraszty Jutka Jutka

Hartsás Julis Julis

Keresztes Mári Mári

Keresztes Sári Sári

Nagy György Sára

Nagy Mihály

Rósa Sándor

1805. 173. Balla Anna

Balog Ersebet

Csipkés Judit

Gál János

Kata Mihály

Ketskeméti János

Ketskeméti Sára

Kotsis István

Lendvai János

Lukáts Jánosné

Matsúri Kata Kata

Ns. Nagy Győrgy Sámuel

Rab Sára

Tápai István

Tápai János

Török János

1805. 70. Bánya Barbara Boris

Bánya Mártony

Magyar András

Rojpár György

1805. 352. Harmos Ignátz

Ns. Ivánósits Matyás

Ns. Kamhal Jóseff

Király János

Madarász János

Ns. Német Ferentz

? Ferentz

? József

1806. 174. Juhász Flóra

Juhos Mária

Ns. Lázár Ferentz

Palásty Istvány

Szőke Jánosné

Szőke Kati Kati

Tsityeán Péterné

1807. 269. Jakó Miklósné

Kérdö Ferke Ferke

Kiss János

Kiss Mihály Erzsók Erzsók

Kiss Pál János

Kiss Pál Pál

Nagy Mátyás

Trungel Istvány

Vatsi Albert

1807. 270. Kotormán Mihál

Mutsi Panni Panni

Mutsi Sári Sári

Németh Ferenc

Szabo Sámuel

1807. 271. Baktai Ádám

Hadzsi Simeon

Lukáts Anna

Maria Mariska Mariska

Zabla Vaszili

1808. 385. Bánffy Ferentz

Hodoss Imre

Kováts Jóseff

Mészáros Apolló

Mészáros Imre

1808. 341. Erdei Mótzán Ilona

Gajdan Jánosh

Hajdu Mihály

Magyar Ferentz

1809. 274. Görbe János

Lévai János

Molnár Ruzsi Ruzsi

Trázsi Kőszegi I Istvány

1809. 56. Fehér Mátyásné

Lajos Ádám

Miskoltzi Őrzse Őrzse

Szala János

Vetseri Istvánné

1810. 175. Dobai Trézsi Trézsi

Fábián István

Pataki Imre

Pintér Sándor

Piti Tamás

1810. 273. Bajkai István

Bajkai János

Bugyi András

Molnár Kotymán Panni Panni

1811. 38. Bogár Jósef

Magyar András

Megyeri Péter

Ménesi Pál

1811. 362. Gulyás István

Hódi Péter

Radits Ferentz

1812. 342. Noór, Nór Zsuzsanna

Szabó György

Trézsi Sándor

1813. 274. Halász Szabó Jánosné

Jámbor Josef

Keresztes János

Kertíszné ?

1813. 274. Nagy Jantsi Jantsi

Nagy Josef

Pap Ersébeth

Pintér András

Polgár György

Polgár, Pógár Sári Sári

Poroszlai Nagy János

1813. 176. Dombrád János

Dudás Ilona

Dudás János

Hamza Péter

Sebök Trézsi

Steinbach(er) Gottfrid

Tóth Jóseff

1815. 275. Bogár Sára

Czira Kata Kata

Czira Pista Pista

Csemege Ersók Ersók

Hertzeg Ferencz

Poroszlai Nagy János

1816. 386. Aggot Sára

Balogh Mihály

Bokor András

Borbási Mihály

Borza Sándor

Bugyi Jánosné

Czifra Mári Mári

Farkas Pálné

Hajdú István

Kováts István

Kováts Sára

Kristo Nagy István

Méhes Ferentz

1816. 386. Mészáros Anna

Molnár Ferenczné

Orosz Miklós

Sas József

Soos Péter

Turulyo Hajdú István

1816. 350. Bódi István

Bódi Mihály

Bódai János

Bódai Katalin

Nagy Sámuel

1817. 387. Kiss Pál

Kiss Sára

Resznicsek Anna

Spiegelsperger Antonia

Szekér Joseff

1818. 246. Mészáros Ferentz

Mészáros Pál

Rúzs Ilona

1813. 313. Bari János

Chorvai Istvány

Husz Sándor

Kementze István

Kiss Katalin

Kiss Latzi Latzi

Kováts Erzsébeth

Lapeta Jutka Jutka

1819. 276. Bengyel György

Godai Menyhért

Kiss Mihály

Tóth Kata Kata

Turtsányi ?

1819. 39. Akaztóné ?

Balogh Ersébeth

Bényei Susánna Botskoros Horváth István

Dezseő István

Fekete János

Hódi Pál

Józsa Erzsók

Kádár Sára

Kolumbán Ferentz

Kováts István

Mészáros Andrásné

Mészáros Anna

Nyíri Kata Kata

Seres Istvánné

Simonides József

Szabó István

Szappanos Jánosné

Szántó János

Szűcs Györgyné

Terbets Erzsébet

Terebó Pőrzsi Pőrzsi

1818. 277. Asztalos Ferentz

Biró Súsánna

Dura Jósef

Nagy Sámuel

1819. 389. Árnot János

Baranyi Maria

Dél = Ebéd Kováts Mihály

Erdélyi Antonia

Milliom Szabo István

Sajtos Sára

1819. 390. Nagy Theresia

Pintér Imre

Szél Mihály

1819. 278. Szabó Mihály

Túri Ilona

1819. 406. Fekete János

Fodor László

Fullajtár Anna

Karantsi Pál

Kmetykó János

Kőházi János

Monus ?

Pátzli Éva

Pátzli Jakab

Therdon László

1820. 391. Dési, Dess Anna

Dögei, Döge Sára

Hamza Jánosné

Hamza Mihály

Horváth Judith

Miko Janosné

Varga Janosné

1820. 279. N[eme]s Maka Márton

Török Sára

1821. 353. Balog István

Borbély Pista Pista

Farkas Sándor

Gilitze János

Harangozó Mihály

Kamotsay Sándor

Kotsis Mihály

Körösi Horvát István

Körösi Horvát Zsuzsanna

Nagy Ferentz

Német György

Német Ilona

Somodi János

1821. 343. Csáki Kata Kata

Forrai István

Horváth Jósef

Kis Pál

Kolumbán Ferentz

Varga Mihály

1822. 177. Csiki Péterné

Kiss József

Mutsi Péterné

Székely Ersébeth

Székely János

Varga Sámuel

1822. 280. Kotsis Éva

Kotsis István

Takáts Samu

Tóth Kata Kata

1823. 281. Karantsi Sára

Nagy Bálint

Rósos János

Vida János

1824. 18. Béládi Ádám

Cseke Erzsébet

Csonka Pál

Halasi Sámuelné

Kajtár András

Mucsi ?

Nagy Ferentz

Nagy István

Sebesi János

Szabó Sándor

Szántho Zsuzsánna

Szépe Béni

Takáts András

Tóth Ferentz

1824. 178. Burki Mári Mári

Búza István

Csernitsek Antal

Fulai ?

Ns. Gombos Ferentzné

Keresztes Josef

Olasz Mihály

(Baro) Snihen ?

1824. 344. Budai János

Keresztes Josef

Martso Istvánné

Martsi Judka Judka

Novák János

1824. 351. Ns. Bedői Markos Mihály

Horváth Kovács Jánosné

Ns. Medveczk Antal

Molnár Farkas Josef

Nagy Ersébeth

Ns. Nagy Ferencz

Nagy Julianna

Nagy Mátyás

Piti Judith

1824. 282. Aratsi János

Bíró István

Bunkó Kováts Jánosné

Keresztes Josef

Kerti Katalin

1825. 283. Gilitza János

Kőrősi Horváth Susánna

Posta Ferentz

1825. 363. Átsi Kováts Ferentz

Kányó János

Kővér Kiss János

Marázsi Antal

Sajtoós János

Szeder Ferentz

Szűts Bálint

1825. 302. Besenyei János

Besenyei Jozsef

Hengenműller ?

Medveczky Antal

Pátzi Sára

Pintye Panni Panni

Puskás János

Toth Istvány

1825. 364. Bakó Ferenc

Ludányi Mihály

Magyar Ferentz

Vigh Jóseff

1825. 392. Kardos Sára

1825. 393. Ns. Biró Jánosné

Ns. Biró Lidia

Gera István

Horváth Jósef

Kolumbán Ferentz

Marton Rozalia

Nagy István

Újlaki István

1825. 394. Barta Jánosné

Horváth Judith

Lakatos Mihály

Ns. Miketz Mihály

Müller Ignátz

Papp Márton

Páll Josef

Rátz Nagy Mihályné

Ns. Sebők Sámuel

Szeder Nagy Mihály

Varga Jánosné

1826. 354. Csala Sándor

Boros Sámuel

Csikász, Csikós János

Farkas Sándor

Hernyi, Hernyó Pál

Pál Jósef

Vetseri Mihály

1826. 284. Bodonyi Zsuzsa Zsuzsa

Horváth János

1826. 303. Juhász Rúzsi Rúzsi

Kállai Imre

Lengyel István

Otlakán Győrgy

1826. 345. Boros Istvány

Gubás Varga János

Gubás Varga Kata Kata

Jahor Ferentz

Lengyel Ersébeth

Magonyi Mihály

Szabó Istvány

Szilágyi Mátyás

1827. 21. Barta Jósef

Bertus Josef

Bottyán Kata Kata

Fegó Lászlóné

1827. 21. Hanti Erzsébet

Ns. Kiss Dániel

Konfár Klára

Nyilas Erzsébet

Nyilas Ferentz

Orlik, Otnyik Andrásné

Somogyi Borbala

Szabó Jósef

Szabó Mátyás

Szirátz Josef

Tóth Istvánn

Vak Szijártóné ?

Varga Ágnes

Verner András

1827. 395. Luli Örzse Örzse

1827. 40. Fekete János

Papp Márton

Répa Sára

Sulyok Ignátz

1827. 396. Beretzk Péter

Berhiday ?

Bétsi György

Horváth Lajos

Keresztes, Kereszthy,

Keretzky Josef

Martsó István

Martsó Judit

Toppertser Tamás

Tóth Judka Judka

1827. 397. Csáki István

Fejes Anna

Fejes Pál

Gojdár Pál

1827. 304. Babos Mártony

Babos Menyhárt

Bodi, Bod Anna

Rátz Kutula Klára

1827. 285. Aratsi János

Kerti Kata Kata

Somlya Ferenc

1827. 286. Erdei Pál

Mekis István

Nagy Ágnes

Oláh Nagy Ágnes

1827. 398. Borsi János

Simon Julianna

1828. 399. Bálint György

Dulóné ?

Gál Borbála

Kerekes István

Lengyel Őrzsébet

Lengyel Rúzsa

Magonyi Ersébeth

Magonyi Mihály

Makai Molnár Mihály

Setén, Sötény Jósefné

Szabo Istvány

Wildsch Antal

1828. 287. Renitzky Miklós

Kárai Lőrintz

Pölgke Anna

Török Josef

Török Mária

1828. 288. Dékány Jutka Jutka

Dobos Pálné

Kis Horváth István

Rácz Péter

1828. 71. Gazsi Pál

Németh Sára

1829. 55. Orosz Anna

Varjú Mihály

1829. 400. Hajas Imre

Kádár György

Kováts Pál

Lebenstain Borbála

Luli Erzsébet

Nagy János

Naisch Móritz

Nasch Sarlotta

Perényi Klára

Polyák Gergely

Piti Tótné ?

Rimótzi Panni, Panna Panni, Panna

1829. 401. Felyes Ersébet

Papi, Papy, Pap Janos

Tompai Anna

Tompai Mihály

1829. 289. Bordás János

Rúzsa Kata Kata

1830. 314. Borús János

Ns. Hideg János

Nagy Ersébeth

Rósa Ferentz

Rósa Susánna

Salamon Antal

1830. 290. Eke Istvány

Fazekas Tóth István

Fegó László

Kollár Rosália

Major Imre

Zobák Borbála

1831. 41. Boros Sámuel

Czakó János

Czukor János

Elek Mihály

Farkas Ferentz

Kozák János

Leeb Mátyás

Sebők Sámuel

Szijjártó Anna

Szikszai Gyurkó Márton

Szikszai Gyurkó Jóseff

1832. 322. Baritsa Ferentz

Baritsa János

Gojdár Ersébeth

Takáts Miháj

1833. 22. Baktai Ersébet

Csikós Szabó Panni Panni

Kováts Sándor

Pintér János

Szőllősi Mihályné

Tóth Sandor

Újj János

Vetseri Danielné

1833. 365. Kardos Antal

1833. 291. Szűr Szabó Kata Kata

Takáts Sámuel

1833. 42. Insperger János

1833. 43. Czeglédi Csikós Horváth István

Doszlop Nagy Mihály

Keresztes Nagy Ersébeth

1833. 346. Csarmaz István

1836. 179. Budai Szilágyi Péter

Czeglédi Mihály

Csák Mihály

Fodor Istvány

Incze János

Kamocsa László

Kiss János

Kiss Mihály

Kiss Péter

Oláh Sára

Pető Pál

Pintér Andrásné

Takáts Péter

Vég Katalin

Vég Kiss Lidia

1836. 74. Imre János

Pap Erzsébet

Zsidó Zsuzsi Zsuzsi

Zsolnai János

1836. 292. Berényi Sándor

Dobosy Mihály

Fazekas Ersébet

Fazekas Zsuzsánna

Imre János

Kis Bálint

1837. 57. Banga Istvánné

Daru Janos

Dombrús János

Karl Josef

Kárólly Jósefné

Kolompár Lutza

1837. 72. Bártfay Sándor

Beretvás Lajos

Kis István

Sándor Sámuel

Szoboszlai Zsusanna

Tűhegyi János

1838. 14. Markovics Horváth Antal

Ns. Pinthér István

1838. 407. Nagys. Babarcz Imre

Csada Julis Julis

Dezsö Ilona

Gyulai Sára

Hevesi Panna Panna

Karasz Benjamin

Kaszap Mihály

Kis Csoltói Ragályi Tamás

Ns. Kiss Dániel

Kopasz Ilona

Kovács Ruzsa

Lovas János

Sárdi Somssich Pongrácz

Szabó László

Temesvári Antal

Török Antal

Vörös Anna

1838. 23. Demeter Lakatos Sára

Gál Mihályné

Geretz János

Piti Ilona

Richter Kati Kati

Schnell ?

Survai Panna Panna

Vecseri Susánna

1840. 44. Dudás Ferenczné

Kristó Katalin

Rácz Adám János

Török Rozál Rozál

1842. 294. Bodonyi Susánna

Bodor János

Farkas Rózsa

Fejér Imre

Kiss Ferentz

Tisza Farkas Jósef

1842. 402. Brinzik, Krizsik Erzsébet

Brinzik Julis Julis

Böhm Mór

Czuczi Panna Panna

Erdei Péter

Gyuritza Anna

Halászné Zsuzsa Zsuzsa

Juhász István

Kontraszti Ferenczné

Kotzka Boris Boris

Maczelka János

Moyzer Dániel András

Restás István

Veres, Vörös Mihályné

Gróf Vécse Sándor

? Dániel

? Zsuzsi Zsuzsi

1842. 403. Bánfi Anna

Bánfi Ferenc

Fazekas Ferentz

Fazekas Mátyás

Kertész Anna

Kis Barna Anna

Major Anna

Major István

Major Vera

Szersényi János

Tóth Pál Józsefné

1842. 293. Baricsa János

Tóth Ilona

1843. 347. Kertészffy János

Puskás Pál

Tarján János

Tot János

1843. 45. Baranyi Ersébeth

Cseri István

Deső Jánosné

Kovács Károly

Ns. Kovács Sára

Laczi János

Laskai Istvánné

Ns. Pap Ilona

Ns. Szabó László

Tóth Zsuzsánna

Vida János

Vida Mihály

Warga Ersébeth

ÖSSZESÍTÉS

CSALÁDNÉV

A 18. században: 1301 = 65 %.

A 19. században: 703 = 35 %

Családnév összesen: 2002 = 100 %

UTÓ- ÉS KERESZTNEVEK

Férfi = 1305.

Nő = 636. (ebből [XY]-né: 203.)

Össz. = 1941.

UTÓNEVEK SZÁZADONKÉNT

A 18. században: A 19. században:

Férfi: 825 = 63,2 % 480 = 36,8 % = 1305.

Nő: 426 = 67,0 % 210 = 33,0 % = 636.

(Ebből -né: 153. 48 = 201.)

Össz.: 1251 = 64,5 % 690 = 35,5 % = 1941 = 100 %

RANGJELZÉSEK

Rang megnevezése: férfi nő összesen

Gróf 1 - 1

Báró 1 - 1

Nemes 17 5 22

Nemzetes 1 - l

Nagyságos 1 - 1

Összesen: 21 5 26

CSALÁDI NEVEK

Az alábbi táblázatunkban csak az egyes nevek jelentősebb eltéréseit adó variánsokat adjuk meg külön. A nevek utáni szám a vizsgált peranyagunkban a név előfordulásának számát jelöli. (Pl.: Asztalos 8. = az Asztalos nevűekből a vizsgált peranyagban összesen nyolc szerepelt.)

A

Aggot 1. A összesen: 29. Balika 1.

Agnet 1. Á Balla 2.

Akaztó 1. Ábrahám 1. Balog 17.

Alföldi 1. Ádám 1. Balta 1.

Almás 1. Árendás 1. Bang 2.

Almási 1. Árnot 1. Banga 5.

Al 1. Árvai 1. Baranyás 3.

Ambrosin 1. Á összesen: 5. Baranyi 3.

Andrási 1. B Barát 2.

Antal 1. Babarcz 1. Barcza 1.

Apaczuros 1. Babos 2. Bari 1.

Apáthi 1. Bagaria 1. Baricsa 4.

Apró 1. Bagi 1. Barna 5.

Aradi 1. Bajkai 2. Barta 8.

Arany 1. Bajor 1. Batka 1.

Aratsi 2. Bakó 2. Batta 1.

Argyelán 1. Bakos 2. Baumbgartner 1.

Argyelus 1. Baksó 1. Baza 1.

Aszalós 2. Baktai 2. Bába 1.

Asztalos 8. Balás 1. Bálint 3.

Bánffy, Bánfi 3. Betyár 1. Boros 10.

Bánya 2. Bécsi, Bétsi 2. Borsi 2.

Bárány 1. Békési 2. Borsos 1.

Bártfay 1. Béládi 1. Bottos 2.

Bágtor 1. Bényei 1. Bottyán 1.

Becse, Becsei 5. Biacs 1. Borza 1.

Begyik 1. Bíró 9. Borús 3.

Beke 3. Bódai 2. Bozó 2.

Bekő 1. Bódi 4. Böhm 1.

Belán 1. Bodka 1. Bőjth 1.

Belleges 1. Bodonyi 2. Börhas 1.

Bencsik 1. Bodor 2. Brinzik 2.

Bene 1. Bodri 1. Budai 4.

Bengyel 1. Bodrogi 1. Bugyi 2.

Benitzky 1. Bogár 4. Bujáki 2.

Benkő 6. Boglya 1. Burki 1.

Benyhe 2. Bóka 1. Búszerző 1.

Bereczki 1. Bohor 3. Búza 3.

Beretvás 1. Bona 1. Búzás 1.

Beretzk 1. Bondor 1. Buzder 1.

Berényi 1. Bonter 1. Bűrgés 1.

Berhiday 1. Borbási 1. Bűtős 1.

Berkes 1. Borbély 2. B összesen: 219.

Berta 3. Borbíró 1. C

Bertus 1. Bordás 1. Chorvai 1.

Bessenyei 3. Borka 4. Czakó 2.

Czeglédy 3. Cserekje 1. D

Czéh 1. Cseri 1. Dajka 1.

Czigány 3. Csernák, Csernyák 2. Damián 1.

Cifra 1. Csernitsek 1. Dani 2.

Czingel 1. Csete 1. Darabos 1.

Czirok 5. Cséki 1. Darida 1.

Czira 2. Csiha 1. Daru 3.

Czitek 1. Csikász 1. Dániel 1.

Combos 1. Csiki 1. Dávid 3.

Czuczi 1. Csikós 6. Dávidházi 1.

Czukor 1. Csipkés 2. Deák 6.

C összesen: 23. Csípős 1. Debreczeni 2.

CS Csiszár 2. Demeter 1.

Csada 1. Csonka 2. Dencsy 4.

Csala 4. Csontos 1. Derekas 1.

Csalányos 1. Csorba 5. Deső, Dezső 8.

Csanky 1. Csordás 2. Dékány 2.

Csarmaz 1. Csöngöri 1. Dési, Dess 1.

Csák 1. Csuka 1. Diószegi 2.

Csáky 8. Csukre 1. Dítséretes 1.

Csányi 1. Csurgai 1. Dobai 1.

Cseke 1. Csurka 3. Dobos 4.

Csemege 1. Csuti 1. Dobosy 1.

Csende 2. Csutora 1. Dobra 1.

Csengeri 1. CS összesen: 64. Dohányos 2.

Csengős 1. Dóka 1.

Dolronyitzi 1. Erdődy 1. Fodor 5.

Dombús 1. Erdős 3. Fogarassi 1.

Domján 1. Erős 2. Forrai 1.

Dornokos 1. Erszényes 1. Főző 1.

Dom[b]rády 2. Eszes 1. Francsik 1.

Domraj 1. E összesen: 20. Fulai 1.

Doszlop 1. É Fullajtár 1.

Dögei 2. Écsi 1. Futó 1.

Dömsödi 1. Égető 4. Füles 1.

Dőri 1. É összesen: 5. Füredy 1.

Dudás 5. F F Füstös 1.

Dugonics 1. Faragó 5 F összessen: 72.

Duló 1. Farkas 12. G

Dura 2. Farki 1. Gaál, Gál 10.

Dús 2. Fazekas 11. Gaján 1.

D összesen: 75. Fábián 1. Gajdan 1.

E Fegó 2. Galambos 2.

Ecser 1. Fehér 1. Galambosi 2.

Egeresi 1. Fejes 7. Galgó 1.

Eke 1. Fejér 3. Galgóczi 1.

Elek 2. Fekete 9. Gazos 2.

Elekes 1. Fekszi 1. Gazsi 2.

Elesdi 1. Fenekes 1. Gazsó 1.

Enyedi 1. Ferencz 1. Gábri 1.

Erdei 2. Féger 1. Gáspár 1.

Erdelyi, Erdéli 2. Fél egy házi 1. Gencsy 1.

Gepes 1. Gyenge 2. Heczay 1.

Gera 2. Gyójai 1. Hegedűs 5.

Gerendál 1. Gyöngyössi 3. Hegyen 1.

Gerhárd 1. Gyöprugó 1. Hegyesi 2.

Geretta 1. György 3. Hengenműller 1.

Geretz 1. Győri 6. Hernyi, Hernyó 1.

Giliczó 2. Gyulai 2. Hertzeg 2.

Gilitza 1. Gyuritza 1. Hevesi 2.

Gilitze 1. Gyurkó 2. Hideg 1.

Godai 1. GY összesen: 24. Hodoss

Gogh 2. H Hód, Hódi 5.

Gojdár 3. Had 1. Holló 1.

Gonda 3. Hadzsi 1. Homoki 2.

Gombos 1. Hagyó 1. Horti 1.

Gombosi 1. Hajas 1. Horváth 28.

Goóg 1. Hajdú 6. Högyös, Hőgyős 2.

Gödöllei 1. Halasi 1. Hunyadi 1.

Görbe 2. Halász 5. Husz 1.

Görög 2. Hamza 3. Huszár 2.

Gráffi 1. Hanti 1. Huszka 1.

Gulyás 3. Harangozó 1. H összesen: 90.

G összesen: 58. Haraszty 1. I

GY Harcsás, Hartsás 4. Illyés 1.

Gyaponi 1. Harmos 1. Imbre 1.

Gyarack 1. Hatvani 1. Imre 3.

Gyarmath 1. Hazug 1. Incze 1.

Inczedi 1. K Katczi 1.

Insperger 1. Kabai 2. Kádár 4.

Istók 1. Kabók 2. Kálé 2.

István 4. Kacska 3. Kállai 2.

Iván 1. Kajtár 1. Kálmán 3.

Ivánósits 1. Kakas 2. Kántor 1.

I összesen: 15. Kalamis 1. Kányó 1.

J Kalocsa 1. Káplár 1.

Jahor 1. Kamhal 1. Kárai 1.

Jakó 4. Kamotsa 2. Kárász 2.

Jakus 1. Kan 1. Kárólly 1.

Jan 1. Kanai 1. Kása 5.

Jankko 1. Kanász 2. Kátai 1.

Jarobicz 1. Kani 1. Kecskeméti 3.

Jáger 2. Kapai 1. Keller 1.

Jákó 2. Kapás 1. Kemecz 1.

Jámbor 1. Kapitány 1. Kementze 1.

János 3. Kapocsi 1. Kenéz 1.

Jávorka 1. Karantsi 2. Kerekes 2.

Jenei 1. Karasz 3. Kersztes 9.

Jó 2. Kardos 4. Kertész 4.

Jósa 2. Karl 1. Kertészffy 1.

Józsa 1. Karsa 2. Kerti 2.

Juhász 10. Kasza 1. Kérdő 7.

Juhos 1. Kaszap 3. Kéri 1.

J összesen: 35. Kata 1. Khlivinyi 1.

Kimmus 1. Kósa 1. Kutas 1.

Kincses 3. Kosár 1. Kutas 1.

Király 2. Kósenda 1. Kutula 1.

Királyi 1. Kóti 2. Kürti 1.

Kirka 1. Kotormány 5. Kyrják 1.

Kirincs 1. Kotsis 4. K összesen: 274.

Kis, Kiss 48. Kotzka 2. L

Kisvalvaj 1. Kotymán 1. Laczi 1.

Kiszi 1. Kozák 3. Laczik 1.

Kmetykó 1. Kovács 46. Laiter, Lajtner 1.

Koháné 1. Kőházi 1. Lajos 1.

Kollár 1. Kőhegyess 1. Lakatos 4.

Kolompár 2. Kökény 1. Lakó 1.

Kolumbán 3. Költsei 1. Lakos 1.

Komáromi 2. Kőszegi 1. Lantos 4.

Komjáti 1. Kötélverő 1. Lapeta 1.

Kondás 1. Crajczár 1. Laskai 1.

Konfár 1. Kristó 2. Latzki 1.

Kongtraszti 1. Krkoska 1. Láda 2.

Kónya 2. Krupriska 1. László 1.

Kopasz 1. Kucsera 1. Lázár 5.

Kopornyik, Pokornyik 1. Kulcsár 2. Lebenstain 1.

Korbácsos 1. Kún 4. Leeb 1.

Kormány 1. Kupás 1. Lehotzky 1.

Korom 1. Kurczina 1. Lendvai 1.

Korsós 3. Kurutz 1. Lengyel 6.

Lénárt 1. Manyo 1. Ménesh 1.

Lévay 5. Maradi 1. Ménesi 1.

Lobostyán 1. Marázsi 1. Mérges 2.

Logo 1. Maria 1. Mé(h)száros 15.

Lovas 2. Markos 1. Mihály 4.

Lovász 1. Martinits 1. Mihók 1.

Lörintz 1. Marton 5. Miketz 1.

Ludányi 1. Martonosi 2. Mikó 1.

Lugassi, Lugaszi 2. Martsi 1. Miskolczi 5.

Lugosi 1. Martsó 3. Moczar 1.

Lukáts 2. Matók 1. Móczó 2.

Luli 2. Matsúri 1. Moczy 1.

L összesen: 55. Matyó 1. Mocsi 3.

M Mattyasovszk 1. Mogyorosi 1.

Maczelka 1. Mády 1. Mohos 1.

Madarász 2. Márkus 1. Molnár 27.

Magda 1. Másás 1. Mónus 2.

Magonyi 3. Máté 2. Mótzán 1.

Magyar 5. Medveczk 2. Moses 1.

Majer 1. Megyeri 1. Mucsi 7.

Major 4. Mekis 1. Műller 1.

Majos 2. Meleg 1. M összesen: 140.

Makai 2. Mencsir 1. N

Makovay 1. Menyhárt 1. Nagy 83.

Maksa 1. Mezei 3. Nagy(György) 2.

Manga 1. Méhes 1. Naisch 1.

Nasch 1. Ö Pintér 10.

Nánássy 1. Ördög 1. Pintye 1.

Nedo 1. Ö összesen: 1. Pircsi 1.

Nemes 1. P Piti 3.

Németh 10. Palásty 1. Pócsay 1.

Noé 1. Pali 1. Podj 1.

Nór, Noór 1. Pap, Papp 26. Pogye 1.

Novák 1. Papi, Papy, Pap 2. Polgár 2.

N összesen: 103. Parti 1. Pója, Pólya, Póllya 5.

NY Pataki 3. Polyák 1.

Nyakó 1. Patkós 1. Poka 1.

Nyerges 2. Paál, Pál, Páll 9. Pomerczky 1.

Nyéki 1. Pálinkás 1. Pongracz 1.

Nyilas 3. Pénczél 1. Posa 1.

Nyíri 1. Pápa 1. Posta 1.

Nyúzó 2. Pápai 1. Posztós 6.

NY összesen: 11. Pásit 1. Pota 1.

O Pásztor 1. Pölgke 1.

Olajos 1. Pátzi 1. Puka 1.

Olasz 5. Pátzli 2. Pusé 1.

Oláh 5. Pelikán 1. Puskás 3.

Orlik, Otnyik 1. Pernijés, Pernyés 2. Putnoki 1.

Orosz 5. Peszeki 1. P összesen: 109.

Otlakán 1. Pető 4. R

O összesen: 18. Petre 1. Rab 1.

Petrik 1. Rachel 1.

Radits 1. S Soki 1.

Radócsi 1. Sajtos 2. Soltécz 1.

Raffaj 1. Salamon 1. Somlya 1.

Ragályi 1. Samu 1. Somody 2.

Rasa 1. Sarló 1. Somogyi 4.

Rákos 1. Sas 2. Soós 4.

Rákóczy 1. Sándor 2. Somssich 1.

Rátz, Rácz 10. Sánta 3. Spiegelsperger 1.

Restás 1. Sárközi 3. Steinbach[er] 1.

Resznicsek 1. Schnell 1. Sugár 7.

Reviczki 1. Sebesi 1. Sul 1.

Répa 1. Sebők 7. Sulyok 1.

Réva 1. Seres 3. Surányi 1.

Richter 1. Serfőző 1. Survai 1.

Rimkaszer 1. Setény, Sötény 1. Sűlek 1.

Rimótzi 1. Siha 1. Sülly, Sűly 1.

Risi 1. Siket 1. Sűlyi 2.

Risu 1. Simon, Simony 11. S összesen: 90

Ropár 1. Simonides 1. SZ

Rósa 5. Sipka 1. Szabó 68.

Rosos 3. Sipos 6. Szakadáthi 1.

Rosy 1. Siskó 5. Szakáll 1.

Rosztóczki 1. Siti 1. Szakmári 1.

Rúzs 1. Sivák 1. Szalay 5.

Rúzsa 1. Smith 1. Szalma 1.

R összesen: 42. Snihen 1. Szalonta 1.

Szanda 2. Szigeth 1. Táboros 1.

Szaplonczay 1. Szíjártó 2. Tákó 1.

Szappanos 2. Szilágyi 12. Tánczos, Tántzoss 4.

Szathmári 1. Szirátz 1. Tápai 2.

Szánt(h)ó 4. Szirmai 1. Tárkány 1.

Szász 1. Szoboszlaj 2. Temesvári 1.

Szender 1. Szokolai 1. Terbets 1.

Szegedi 3. Szombathi 1. Terebó 1.

Szegi 1. Szomor 1. Tégla 1.

Szejártó 1. Szőcs 1. Therdon 1.

Szekeres 1. Szőke 8. Titó 1.

Szekér 3. Szőllősi 1. Timár 1.

Szekula 1. Szőnyi 1. Tóbiás 1.

Szendi 1. Szőrös 1. Tódor 1.

Szentesi 1. Szuszi 1. Tok 1.

Szennyes 3. Szűcs 17. Tolvaj 1.

Szent Péteri 3. Szűrös 2. Tompai 3.

Szepessi 1. SZ összesen: 180. Toppertser 1.

Szeri 1. T Topogó 1.

Szersényi 1. Takáts 13. Tornai, Tornyai 1.

Székely 3. Talpalló 1. Tóth, Tot, Tott 46.

Szél 5. Tapaszy 1. Török, Teöreök 14.

Széles 1. Tapátzi 1. Trézsi 1.

Szénás 1. Tarján 1. Trungel 1.

Szénási 3. Tasi 1. Tsapó 1.

Szépe 2. Tatár 1. Tsityeán 1.

Tunyi 1. Varró 1. Virág 1.

Túri 3. Vas, Vass 2. Viszkocs 1.

Turtsányi 1. Vasas 1. Vizessy, Vizesi 2.

Tusök 1. Vastag 1. Vizi 1.

Tuzó 1. Vaszari 1. Volenter 1.

Tűhegyi 2. Vaszil 1. Volfordty 1.

Tűkörös 1. Vatsi 1. Vörös 4.

T összesen: 118. Vatta Fia 1. Vresányi 1.

U Vácz 1. V összesen: 93.

Ugyan 1. Váradi 2. W

Újj 1. Vári 1. Wildsch 1.

Újlaki 1. Vecsei, Vecseri, Vetseri 5. W összesen: 1.

Ungvári 1. Venczelaý 1. Z

Uri 2. Veres 4. Zabla 1.

Utasi 1. Verner 1. Zaffiri 2.

U összesen: 7. Veszendő 1. Zanóczi 1.

Ű Veszprémi 1. Zemko 1.

Űstőkős 2. Vetro 1. Zilagyi 1.

Ű összesen: 2. Vécse 1. Zlihai 1.

V Vég(h) 3. Zobák 1.

Vadlövő 1. Vékony 2. Zombory 1.

Vajda 1. Vida 4. Zőldy 1.

Vak 3. Vidács 2. Zu 1.

Vana 1. Víg(h) 7. Z összesen: 11.

Varga 26. Vikony 1. ZS

Varjú 1. Vincze 1. Zsarkó 1.

Zsákai 1. H 90 4,6.

Zsidó 1. I 15 0,8.

Zsiga 1. J 35 1,7.

Zsiró 1. K 274 13,7.

Zsíros 4. L 55 2,7

Zsisko 1. M 140 7,0.

Zsolnay 2. N 103 5,1.

Zsótér 1. NY 11 0,5

ZS összesen: 13. O 18 0,9.

Családi név össz.: 2002. Ö 1 0,05.

P 109 5,4.

A családi nevek kezdőbetűk R 42 2,1.

szerinti számszerű megoszlása: S 90 4,5.

Betű számuk százalék SZ 180 9,0.

-------------------------------------- T 118 5,9.

A 28 1,5. U 7 0,3

Á 5 0,3. Ű 2 0,1.

B 219 10,9. V 93 4,6.

C 23 1,2. W 1 0,05.

CS 64 3,2. Z 11 0,5.

D 75 3,8. ZS 13 0,6.

E 20 1,0 Össz.: 2002 100,0.

É 5 0,3. --------------------------------------

F 72 3,6.

G 58 2,9.

GY 24 1,2.

Kezdőbetűk szerint, a családi

nevek számszerű előfordulási

sorrendje:

Sorrend Betű Szám

1. K 274.

2. B 229.

3. SZ 180.

4. M 140.

5. T 118.

6. P 109.

7. N 103.

8. F 93.

9-10 H és S 90.

11. D 75

12 F 22

13 CS 64.

14. G 58.

15. L 55.

16 R 42.

17. J 35.

18. A 29

19-20 C és GY 24.

21. E 20.

22. O 18.

23 I 15.

24. ZS 13.

25-26. NY és ZS 11.

27. U 7.

28-29. Á és É 5.

30. Ű 2.

31-32. Ö és W 1.

A leggyakrabban előforduló

családnevek

1. Balog 17. 18 Szabó 68.

2. Boros 10. 19. Szilágyi 12.

3. Farkas 12. 20. Szűcs 17.

4. Fazekas 11. 21. Takács 13.

5. Gál 10. 22. Tóth 46.

6. Horváth 28. 23. Török 14.

7. Juhász 10. 24. Varga 26.

8. Kiss 48.

9. Kovács 46.

10. Mészáros 15.

11. Molnár 27.

12. Nagy 83.

13. Németh 10.

14. Pap 26.

15. Pintér 10.

16. Rácz 10.

17. Simon 11.

Családnvevek gyakorisági

sorrendje

1. Nagy 83 4,1 %

2. Szabó 68 3,4 %

3. Kiss 48 2,4 %

4-5 Kovács és Tóth 46 2,3 %

6 Horváth 28 1,4 %

7. Molnár 27 1,3 %

8-9. Pap és Varga 26 1,3 %

10-11. Balog és Szűcs 17 0,8 %

12. Mészáros 15 0,8 %

13. Török 14 0,7 %

14. Takács 13 0,6 %

15.16. Farkas és Szilágyi 12 0,6 %

17-18. Fazekas és Simon 11 0,5 %

19-24. Boros, Gál, Juhász,

Német, Pintér, Rácz 10 0,5 %

--------------------------------------------------------------------------------------

Összesen: 28,6 %-ot tesznek ki, míg a többi név együttesen: 71,4 %-ot.

UTÓ-, ILLETVE KERESZTNEVEK

Az alábbi táblázatunkban a százalékokat az összes férfi, illetve az összes női névhez viszonyítottuk.

FÉRFI

Betű sorsz. név név+becenév előfordult össz. százalék

_________________________________________________________________

A 1. Albert 4 0,3.

2. Ambrus 1 0,08.

3. Andor 2 0,1.

4. András 73+4 becenév 77 6,0.

5. Antal 13 1,0.

Á 6. Ádám 9 0,7.

B 7. Balázs 1 0,08.

8. Bálint 4 0,3.

9. Benjámin 2 0,1.

10. Béni 1 0,08.

D 11. Dániel 5 0,4.

12. Dávid 1 0,08.

13. Demeter 3. 0,2.

14. Dénes 1 0,08.

15. Döme 1 0,08.

16. Dömötör 1 0,08.

F 17. Ferenc 85+6becenév 91 7,0.

18. Flora (Nem nőt illettek vele!) 1 0,08.

G 19. Gáspár 6+1 becenév 7 0,5.

20. Gergely 16+7 becenév 23 1,8.

21. Gottfrid 1 0,08.

GY 22. György 46+14 becenév 60 4,5.

23. Gyula 2 0,1.

I 24. Ignác 3 0,2.

25. Illés 1 0,08.

26. Imre 16 1,3.

27. István 207+24 becenév 231 17,7.

J 28. Jakab 5 0,4.

29. János 270+10 becenév 280 21,4.

30. József 61+10 becenév 71 5,5.

K 31. Károly 2 0,1.

32. Körner 1 0,08.

L 33. Lajos 2 0,1.

34. László 12+3 becenév 15 1,2.

35. Lőrinc 4 0,3.

M 36. Márton 29+11 becenév 40 3,1.

37. Máté 3 0,2.

38. Mátyás 24+1 becenév 25 1,9.

39. Menyhért 2 0,1.

40. Mihály 136+9 becenév 145 11,1.

41. Miklós 14 1,1.

42. Mór 1 0,08.

43. Móricz 1 0,08.

P 44. Pál 40+6 becenév 46 3,5.

45. Péter 30 2,3.

46. Pongrác 1 0,08.

S 47. Samu 8 0,6.

48. Sámuel 17 1,3.

49. Sándor 17 1,3.

50. Simeon 1 0,08.

51. Simon 1 0,08.

T 52. Tamás 5 0,4.

53. Tódor 1 0,08.

V 54. Vaszili 1 0,08.

55. Vencel 1 0,08.

Z 56. Zakariás 1 0,08.

ZS 57. Zsgmond 2 0,1.

Férfi utó-, ill. keresztnév összesen: 1305 100,0

NŐI

A 1. Anna 38+39 becenév 77 12,1.

2. Antónia 2 0,3.

3. Apollónia, Apolló 4 0,6.

Á 4. Ágnes 9 1,4.

B 5. Barbara 2 0,3.

6. Berta 1. 0,1.

7. Borbála 6+8 becenév 14 2,2.

E 8. Erzsébet 70+65 becenév 135 21,2.

É 9. Éva 13 2,0.

F 10. Flora 1 0,1.

I 11. Ilona 57+4 becenév 61 10,0.

12. Irén 1 0,1.

J 13. Judit 26+23 becenév 49 7,8.

14. Juliánna 4+5 becenév 9 1,4.

K 15. Katalin 23+76 becenév 99 15,6.

16. Klára 6 1,0.

L 17. Lídia 2 0,3.

18. Luca 1 0,1.

M 19. Magdolna 1 0,3.

20. Margaréta 2 0,3.

21. Margit 3 0,5.

22. Mária 13+14 becenév 27 4,2.

R 23. Rebeka 1 0,1.

24. Rozália, Rozál 5+1 becenév 6 1,0.

25. Rózsa, Rúzsa 4+5 becenév 9 1,4.

S 26. Sarolta 1 0,1.

27. Sára 55+3 becenév 58 9,1.

T 28. Terézia 2+2 becenév 4 0,6.

V 29. Vera 2 0,3.

ZS 30. Zsófia csak 2 becenév 2 0,3.

31. Zsuzsánna 17+16 becenév 33 5,2.

____________________________________________________________

Női utó-, illetve keresztnév összesen: 635 100,0

Férfi név összesen: 1305.

Női név összsen: 636.

____________________________________________________

Utó-, illetve keresztnevek összesen: 1941.

A LEGGYAKRABBAN ELŐFORDULÓ UTÓNEVEK

Férfiaknál: számuk Nőknél számuk:

1. János 280. 1. Erzsébet 135.

2. István 231. 2. Katalin 99.

3. Mihály 145. 3. Anna 77.

4. Ferenc 91. 4. Ilona 61.

5. András 77. 5. Sára 58.

6. József 71. 6. Judit 49.

7. György 60. 7. Zsuzsanna 33.

8. Pál 46. 8. Mária 27.

9. Márton 40. 9. Borbála 14.

10. Péter 30. 10. Éva 13.

11. Mátyás 25.

12. Gergely 23.

13-14. Sámuel,

Sándor 17.

15. Imre 16.

16. László 15.

17. Miklós 14.

18. Antal 13.

RÖVID NÉVVÁLTOZATOK, BECENEVEK

(Itt jegyezzük meg, hogy a százalékot az alapnévhez viszonyítottuk. Például: „András előfordult összesen 77 alkalommal, ez 100,0 %. Ebből volt 4 Bandi, ez a 77-nek 5,2 %-a.)

Betű sorsz. alapnév névváltozatok, becenevek össz. százalék

_____________________________________________________________

A 1. András Bandi 4 5,2.

2. Anna Panna: 32, Panni: 7 39 50,7.

B 3. Borbála Boris 8 57,1.

E 4. Erzsébet Erse, Erzse, Ersok, Ersokk, Erzsók, Érsok, Eórsokk,

Eörze, Eőrse, Eörzse, Eőrzse,

Őrse, Örzse, Őrzse, Örés: 60.,

Pöre, Pörke, Perke, Pörsi,

Pörzsi: 6 66 48,9.

F 5. Ferenc Ferke: 5, Ferkó: 1 6 6,6.

G 6. Gáspár Gazsi 1 14,3.

7. Gergely Geczi 7 30,4.

GY 8. György Gyurka 14 23,3.

I 9. Ilona Elona: 1, Ilus: 3 4 6,6.

10. István Istók: 10, Pesta: 1, Pista: 13 24 10,4.

J 11. János Jantsi, Jancsi: 7, Janó: 1,

Jankó: 2 10 3,6.

12. József Jóska: 7, Jósi: 2, Jósa: 1 10 14,1.

13. Judit Jutka, Juttka, Judka: 22,

Juditka: 1 23 47,0.

14. Juliánna Julis 5 55,5.

K 15. Katalin Kata: 73, Kati: 3 76 76,8.

L 16. László Latzi: 1, Laczkó: 2 3 20,0.

M 17. Mária Mári: 7, Maris: 6,

Mariska: 1 14 51,9.

18. Márton Marczi, Martzi 11 27,5.

19. Mátyás Matyó 1 4,0.

20. Mihály Miska 9 6,2.

P 21. Pál Palkó 6 13,0.

R 22. Rozália Rozál 1 16,7.

23. Rózsa Rósi, Ruzsi, Rúzsi 5 55,6.

S 24. Sára Sári 3 5,2.

T 25. Terézia Trézsi, Thérsi 2 50,0.

ZS 26. Zsigmond Zsiga 1 50,0.

27. Zsófia Sofi, Sóffi 2 100,0.

28. Zsuzsanna Susa, Zsuzsa: 14, Zsuzsi: 2 16 49,9.

_____________________________________________________________

Alap férfi utónév összesen: 108 8,2.

Alap női utónév összesen: 264 41,5.

Alap utónév összesen. 372 19,1.

ELSŐ HELYRE ÍRT NEVEK:

RAGADVÁNY-, CSÚF- ÉS ELŐNEVEK

(A név után zárójelben az egynél több előfordulás száma található.)

I. Nemzetiséget jelölnek:

Horváth, Cseh, Jász, Kun, Német, Olasz (2), Oláh (2), Rácz (4), Tóth (4). Összesen: 17.

II. Helynevet jelölnek:

Átsi, Bedői, Budai, Czeglédi, Csongrádi, Derecskei, Dienes, Erdei, Erk, Fel földi, Gyevi, Iványi, Kereszturi, Kerti, Kis Csoltói, Körösi (3), Kürti, Levai, Makai (2), Nyéki, Palotai, Peszeki, Pécsi, Poroszlai (2), Sárdi, Sz[ent] Györgyi, Szentesi, Szikszai, Szilágyi, Tabányi (2), Tapai, Targosi, Tarjányi, Telegdi, Tisza, Tugári, Versegi, Zadonyi. Összesen: 43.

III. Családnevet jelölnek:

Bozó, Kristó, Markovics, Moyzer, Mutsi. Összesen: 5.

IV. Utónevet jelölnek:

Baján, Dani, Demeter, Imre, János, Mihály. Összesen: 6.

V. Tisztséget jelölnek:

Bárdos, Bíró (2), Hajdú, Trázsi. Összesen: 5.

VI. Foglalkozást jelölnek:

Csikós (2), Doktor, Fazekas (2), Gulyás, Halász, Kerék gyártó, Kovács, Molnár (2), Szabó (2), Szántó, Szür (Szabó), Varga (2). Összesen: 17.

VII. Tulajdonságot jelölnek:

Balog, Boros, Botskoros, Bú Szerző, Csorba, Gubás (2), Gulyás, Husos, Kacska, Keresztes, Kis (12), Kopasz, Kövér, Kuli, Nagy (15), Pajzán (2), Piti, Sánta, Szakállas, Száraz fejű (2), Szőke, Üres (2), Vak (4), Vég (2), Vörös. Összesen: 58.

VIII. Állatot jelöl:

Puli. Összesen: 1.

IX. Eszközt jelölnek:

Csutora, Bunkó (2), Paszulkaró, Szőr madzag. Összesen: 5.

X. Ételt jelölnek:

Dél=Ebéd, Szeder. Összesen: 2.

XI. Számot jelölnek:

Hetes, Milliom. Összesen: 2.

XII. Eredetük nem ismert vagy vitatható:

Blaskó, Bohus, Borka, Csokány, Doszlop, Kordás, Turulyo. Összesen: 7.

Mindösszesen előfordult: 168.

NÉVAZONOSSÁGOK ÖSSZESÍTÉSE

(Itt jegyezzük meg, hogy a névazonoságok csak egyes esetekben jelöltek személyazonosságot. Ez azonban a legtöbb esetben nem pontosítható. Ezekből az adatokból tehát nem lehet arra következteni, hogy egy azonos nevű ember hányszor állt valamilyen bűnnel a bírái előtt.

A név után a pörszámok olvashatók: elől a pör sorszáma, a dőlt zárójel után pedig az évszámok olvashatók. )

Név pörszámok és évszámok 18. sz. 19. sz. Össz.

======================================================

Aratsi János 282/1824, 285/1827. - 2

Asztalos Istvánné 405/1756, 221/1762. 2 -

Asztalos József 07/1756, 215/1761. 2 -

_____________________________________________________________

A összesen: 4 2 6

_____________________________________________________________

Balog György 295/1738, 93/1766. 2 -

Balog István 408/1764, 238/1771, 353/1821. 2 1

Balog Sára 217/1761, 218/1761,

229/1766. 3 -

Bang Sára 221/1762, 93/1766. 2 -

Banga Gergelyné 47/1756, 371/1769. 2 -

Barát Mátyás 98/1771, 99/1771. 2 -

Baricsa János 147/1769, 322/1832,

293/1842. 1 2

Barta István

(Tót és Vak) 405/1756, 405/1756. 2 -

Bánfi Ferenc 382/1808, 403/1842. - 2

Becsei Mihály 383/1804, 37/1805,

301/1805. - 3

Benkő Kata 115/1755, 369/1757. 2 -

Berta Anna 259/1797, 263/1800. 1 1

Bíró Mihály 193/1744, 357/1761. 2 -

Bodonyi Zsuzsa 284/1826, 294/1842. - 2

Bogár Kata 124/1758, 234/1769. 2 -

Boros Jutka 305/1758, 61/1758. 2 -

Boros Sámuel 354/1826, 41/1831. - 2

Bottos Panna 145/1767, 153/1773. 2 -

_________________________________________________________

B összesen: 27 13 40

__________________________________________________________

Czigány Anna 59/1742, 196/1744. 2 -

Czirok Kata 80/1748, 48/1756,

225/1763, 275/1815. 4 -

___________________________________________________________

C összesen: 5 1 6

____________________________________________________________

Csala János 222/1763, 64/1763. 2 -

Csáky István 201/1755, 397/1827. 1 1

CS összesen: 3 1 4

____________________________________________________________

Dávid Erzsébet 46/1723, 190/1738. 2 -

Deák Erzsók 206/1756, 146/1768. 2 -

Deák István 182/1766, 144/1768,

101/1777. 3 -

Dezső Ilona 105/1735, 407/1838. 1 1

Diószegi Éva 47/1756, 371/1769. 2 -

Dudás Ersók 151/1771, 184/1777. 2 -

Dús János 405/1756, 136/1766. 2 -

________________________________________________________

D összesen: 14 1 15

__________________________________________________________

Égető Katalin 197/1745, 125/1759,

96/1768. 3 -

___________________________________________________________

É összesen: 3 - 3

___________________________________________________________

Farkas József 351/1824, 294/1842. - 2

Farkas Sándor 53/1821, 354/1826. - 2

Fazekas János 315/1751, 123/1758. 2 -

Fejes Mihály 158/1775, 160/1778. 2 -

Fekete István 90/1764, 334/1780. 2 -

Fekete János 88/1760, 39/1819,

406/1819, 40/1827. 1 3

Fodor István 259/1797, 179/1836. 1 1

_________________________________________________________

F öszesen 8 8 16

__________________________________________________________

Gál János 131/1762, 222/1763,

261/1798, 173/1805. 3 1

Gazos Istók 30/1772, 295/1738. 2 -

Gazsi Pál 76/1748, 71/1828 1 1

Gera István 3/1749, 393/1825. 1 1

__________________________________________________________

G összesen: 7 3 10

___________________________________________________________

Győri Ersók 220/1762, 133/1764,

153/1773. 3 -

___________________________________________________________

GY összesen: 3 - 3

___________________________________________________________

Hajdú István 263/1800, 386/1816, - 2

Harcsás Gergely 157/1775, 103/1780. 2 -

Hegedűs Gergely 190/1738, 221/1762. 2 -

Hegyesi János 252/1781, 299/1798. 2 -

Hódi Pál 238/1771, 39/1819. 1 1

Horváth István 112/1753, 213/1760,

183/1766, 39/1819,

353/1821, 288/1828,

43/1833. 3 4

Horváth János 373/1774, 379/1782,

284/1826. 2 1

Horváth József 381/1801, 343/1821,

393/1825. - 3

Horváth Judith 242/1776, 384/1805,

391/1820, 394/1825. 1 3

Horváth Mihály 48/1756, 103/1780,

374/1780. 3 -

Horváth Zsuzsanna 353/1821, 283/1825. - 2

Hőgyös Katalin 225/1763, 65/1766. 2 -

__________________________________________________________

H összesen: 18 16 34

__________________________________________________________

Imre János 74/1836, 292/1836. - 2

__________________________________________________________

I összesen: - 2 2

___________________________________________________________

Jakó Miklósné 12/1794, 300/1800,

269/1807. 1 2

Jakó Ádám 339/1796, 261/1798. 2 -

__________________________________________________________

J összesen: 3 2 5

___________________________________________________________

Kádár Sára 113/1755, 39/1819. 1 1

Kálmán István 200/1755, 370/1758. 2 -

Kása Mihály 47/1756, 333/1778. 2 -

Keresztes János 234/1769, 274/1813. 1 1

Keresztes József 178/1824, 344/1824,

282/1824, 396/1827. - 4

Kerti Katalin 282/1824, 285/1827. - 2

Kérdő Ferenc 83/1752, 300/1800,

269/1807. 1 2

Kis András 198/1752, 259/1798. 2 -

Kiss Dániel 407/1838, 21/1827. - 2

Kis Erzsébet 250/1779, 300/1800. 1 1

Kis Éva 317/1762, 135/1765. 2 -

Kis Gyurka 112/1753, 250/1779. 2 -

Kis Ilona 105/1735, 108/1746,

47/1756. 3 -

Kis István 405/1756, 72/1837. 1 1

Kis János 371/1769, 252/1781,

260/1798, 383/1804,

269/1807, 363/1825,

179/1836. 3 4

Kis László 262/1804, 313/1818. - 2

Kis Mihály 116/1755, 180/1758,

264/1801, 172/1802,

276/1819, 179/1836. 2 4

Kis Pál 387/1817, 343/1821 - 2

Kis Sára 5/1759, 387/1817. 1 1

Kolumbán Ferentz 39/1819, 343/1821,

393/1825. - 3

Korsós Ferenczné 370/1758, 374/1780. 2 -

Kotormány Sára 233/1767, 148/1769. 2 -

Kotsis István 173/1805, 280/1822. - 2

Kozák János 381/1801, 41/1831. - 2

Kovács András 47/1756, 212/1760. 2 -

Kovács Anna 202/1755, 131/1762,

235/1769, 171/1801. 3 1

Kovács Erzsébet 46/1723, 19/1756,

161/1778, 374/1780,

313/1818. 4 1

Kovács Ferenc 165/1783, 363/1825. 1 1

Kovács István 105/1735, 120/1756,

329/1773, 386/1816,

39/1819. 3 2

Kovács János 231/1767, 320/1776,

336/1790. 3 -

Kovács Jánosné 351/1824, 282/1824. - 2

Kovács József 376/1781, 385/1808. 1 1

Kovács Mihály 266/1804, 389/1819. - 2

Kovács Rózsi 297/1775, 407/1838. 1 1

Kovács Sára 386/1818, 45/1843. - 2

_________________________________________________________

K összesen: 46 47 93

___________________________________________________________

Lakatos István 306/1763, 264/1801. 1 1

Lázár Ferenc 316/1757, 229/1766,

230/1766, 174/1806. 3 1

Lengyel Erzsébet 345/1826, 399/1828. - 2

Lévay Mátyásné 220/1762, 133/1764. 2 -

Luli Erzsébet 395/1827, 400/1829. - 2

____ __________________________________________________________ L összesen: 6 6 12

______________________________________________________________

Magonyi Mihály 345/1826, 399/1828. - 2

Magyar András 70/1805, 38/1811. - 2

Magyar Ferenc 341/1808, 364/1825. - 2

Martony János 52/1775, 337/1790. 2 -

Medveczky Antal 351/1824, 302/1825. - 2

Mérges Sára 204/1756, 94/1766. 2 -

Mészáros Anna 67/1775, 386/1816,

39/1819. 1 2

Mészáros István 120/1756, 64/1763. 2 -

Mészáros János 48/1756, 317/1762. 2 -

Mihály Erzsébet 12/1794, 269/1807. 1 1

Móczó István 5/1759, 223/1763. 2 -

Molnár András 156/1774, 254/1783,

135/1765, 104/1780. 4 -

Molnár Ilona 158/1775, 160/1778. 2 -

Molnár István 115/1755, 19/1756. 2 -

Molnár János 203/1756, 213/1760,

349/1782. 3 -

Molnár Kata 189/1736, 316/1757. 2 -

Molnár Mihály 106/1743, 223/1763,

399/1828. 2 1

Molnár Pál 224/1763, 318/1768. 2 -

Mónus ? 369/1757, 406/1819. 1 1

Mucsi Márton 68/1782, 68/1782. 2 -

___________________________________________________________

M összesen: 32 13 45

____________________________________________________________

Nagy András 310/1745, 358/1764,

6/1771, 247/1777. 4 -

Nagy Ágnes 286/1827, 286/1827. - 2

Nagy Erzsébet 47/1756, 405/1756,

230/1766, 374/1780,

351/1824, 314/1830,

43/1833. 4 3

Nagy Ferencz 230/1766, 373/1775,

353/1821, 18/1824,

351/1824. 2 3

Nagy György 100/1772, 373/1775. 2 -

Nagy István 85/1755, 223/1763,

64/1763, 20/1794,

260/1798, 386/1816,

18/1824, 393/1825. 5 3

Nagy Istvánné 4/1749, 315/1751,

151/1771. 3 -

Nagy János 105/1735, 200/1755,

370/1758, 370/1758,

215/1761, 127/1761,

237/1771, 274/1813,

274/1813, 275/1815,

400/1829. 7 4

Nagy Judit 89/1761, 372/1770,

185/1777. 3 -

Nagy Katalin 370/1758, 64/1763,

64/1763. 3 -

Nagy Mátyás 269/1807, 351/1824. - 2

Nagy Mihály 366/1724, 105/1735,

191/1744, 62/1758,

132/1763, 49/1764,

301/1805, 394/1825,

43/1833, 6 3

Nagy Panna 83/1752, 373/1775,

252/1781, 166/1783. 4 -

Nagy Sámuel 350/1816, 277/1819. - 2

Németh Ferenc 353/1805, 270/1807. - 2

__________________________________________________________

N összesen 43 24 67

___________________________________________________________

Pap András 65/1766, 371/1769,

161/1778. 3 -

Pap Erzsébet 68/1782, 274/1813,

74/1836. 1 2

Pap István 315/1751, 48/1756,

205/1756, 242/1776,

246/1777. 5 -

Pap János 86/1756, 68/1782. 2 -

Pap Katalin 46/1723, 190/1738,

327/1765. 3 -

Pap Márton 394/1825, 40/1827. - 2

Pap Mihály 405/1756, 182/1766. 2 -

Pál János 261/1798, 269/1807. 1 1

Pál József 394/1825, 354/1826. - 2

Pintér János 242/1776, 255/1783,

22/1833. 2 1

Pólya Márton 370/1758, 29/1762,

225/1763. 3 -

Posztós Erzsébet 405/1756, 382/1803. 1 1

__________________________________________________________

P összesen: 23 9 32

___________________________________________________________

Rátz István 197/1745, 29/1762. 2 -

Rosos János 261/1798, 281/1823. 1 1

___________________________________________________________

R összesen: 3 1 4

Sebők Sámuel 394/1825, 41/1831. - 2

Simon János 244/1777, 36/1796,

380/1800. 2 1

Simon Mária 50/1767, 380/1800. 1 1

Siskó János 243/1776, 104/1780. 2 -

Siskó Kata 207/1756, 215/1761. 2 -

___________________________________________________________

S összesen: 7 4 11

_____________________________________________________________

Szabó Anna 26/1750, 370/1758,

22/1833. 2 1

Szabó Erzsébet 3/1749, 212/1760,

307/1767, 254/1783. 4 -

Szabó Gergely 62/1758, 317/1762,

312/1775, 382/1803. 3 1

Szabó Ilona 16/1759, 235/1769,

103/1780, 382/1803. 3 1

Szabó István 115/1755, 131/1762,

227/1764, 94/1766,

254/1784, 39/1819,

389/1819, 345/1826,

399/1828. 5 4

Szabó János 198/1752, 209/1758,

126/1760, 359/1765,

155/1773, 37/1805. 5 1

Szabó József 140/1766, 336/1790,

21/1827. 2 1

Szabó Judit 295/1738, 263/1800. 1 1

Szabó Katalin 369/1757, 225/1763,

291/1833. 2 1

Szabó László 407/1838, 45/1843. - 2

Szabó Mátyás 46/1723, 21/1827. 1 1

Szabó Mihály 3/1749, 227/1764,

239/1769, 312/1775,

278/1819. 4 1

Szabó Pál 116/1755, 260/1798. 2 -

Szabó Péter 307/1767, 312/1775. 2 -

Szabó Samu 181/1759, 69/1783,

270/1807. 2 1

Székely János 326/1765, 177/1822. 1 1

Szél János 216/1761, 30/1772. 2 -

Szénási János 105/1735, 58/1738. 2 -

Szilágyi Erzsébet 47/1756, 7/1775. 2 -

Szilágyi István 82/1749, 202/1755. 2 -

Szűcs Györgyné 219/1762, 39/1819. 1 1

Szűcs Pál 355/1746, 37/1805. 1 1

_________________________________________________________

SZ összesen: 49 19 68

__________________________________________________________

Takáts István 308/1778, 265/1802. 1 1

Tánczos György 219/1762, 324/1762. 2 -

Tóth Erzsébet 298/1740, 116/1755,

182/1766, 101/1777,

171/1801. 4 1

*Tóth Ferenc 116/1755, 18/1824. 2 -

Tóth Ilona 373/1775, 89/1761,

293/1842. 2 1

Tóth István 199/1753, 126/1760,

371/1769, 302/1825,

21/1827, 290/1830. 3 3

Tóth János 405/1756, 360/1770,

258/1796, 347/1843. 3 1

Tóth József 126/1760, 176/1813. 1 1

Tóth Judit 409/1752, 383/1804,

396/1827. 1 2

Tóth Kata 331/1777, 333/1778,

32/1779, 276/1819,

280/1822. 3 2

Török István 361/1774, 164/1779. 2 -

Török János 221/1762, 162/1778,

173/1805. 2 1

_________________________________________________________

Z összesen: 26 14 40

__________________________________________________________

Varga Anna 348/1764, 384/1805. 1 1

Varga Erzsébet 384/1805, 45/1843. - 2

Varga János 66/1770, 345/1826. 1 1

Varga Jánosné 325/1762, 374/1780,

391/1820, 394/1825. 2 2

Varga József 267/1804, 384/1805 - 2

Varga Katalin 405/1756, 345/1826. 1 1

Varga Mihály 373/1775, 343/1821. 1 1

Vecseri Istvánné 405/1756, 56/1809. 1 1

Veres András 371/1769, 54/1798. 2 -

Végh János 59/1742, 125/1759. 2 -

Vida János 281/1823, 45/1843. - 2

Vida Mihály 54/1798, 45/1843. 1 1

Vidács Anna 47/1756, 257/1784. 2 -

Vígh János 197/1745, 12/1794. 2 -

__________________________________________________________

V összesen: 16 14 30

___________________________________________________________

Zaffiri Imre 366/1724, 191/1744. 2 -

___________________________________________________________

Z összesen: 2 - 2

_______________________________________________________________

Betű Hányszor fordult elő?

_______________________________________________________________ 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

A 3 - - - - - - - - -

B 14 4 - - - - - - - -

C 1 - 1 - - - - - - -

CS 2 - - - - - - - - -

D 6 1 - - - - - - - -

É - 1 - - - - - - - -

F 6 - 1 - - - - - - -

G 3 - 1 - - - - - - -

GY - 1 - - - - - - - -

H 7 3 1 - - 1 - - - -

I 1 - - - - - - - - -

J 1 1 - - - - - - - -

K 25 4 2 2 1 1 - - - -

L 4 - 1 - - - - - - -

M 16 3 1 - - - - - - -

N 5 3 2 1 - 1 1 1 - 1

P 6 5 - 1 - - - - - -

R 2 - - - - - - - - -

S 4 1 - - - - - - - -

SZ 12 4 3 1 1 - - 1 - -

T 7 3 - 2 1 - - - - -

V 13 - 1 - - - - - - -

Z 1 - - - - - - - - -

____________________________________________________________________________

Össz.: 139 34 14 7 3 3 1 2 - 1

% 68,1 16,6 6,9 3,4 1,5 1,5 0,5 1,0 - 0,5

__________________________________________________________________

Összesítés

Betű összesen százalék

______________________________________________

A 3 1,5

B 18 8,8

C 2 1,0

CS 2 1,0

D 7 3,4

É 1 0,5

F 7 3,4

G 4 2,0

GY 1 0,5

H 12 5,9

I 1 0,5

J 2 1,0

K 35 17,1

L 5 2,4

M 20 9,8

N 15 7,4

P 12 5,9

R 2 1,0

S 5 2,4

SZ 22 10,8

T 13 6,3

V 14 6,9

Z 1 0,5

_____________________________________________

Össz.: 204 100,0

MEGJEGYZÉSEK, ÉSZREVÉTELEK

Gyakori, hogy az embereknek nincs öröklődő családi neve, hanem valamilyen tulajdonságuk alapján jelzőt kapnak a keresztnevük elé. Ez később már öröklődhet és mint családnév hivatalosan elfogadottá válhat.

A hivatalos személyek neveit csak egyszer írtuk ki, holott a pörökben ugyanazon személyek neve többször is ismétlődik, pl. egy látleletet adó orvosé. Ugyanakkor a pörökben szereplő tanúk, gyanúsítottak és vádlottak nevét annyiszor írtuk, ahányszor előfordultak, de ez a névanyag csak az általunk közölt, és nem az eredeti bűnperekben szereplő, tehát teljes névanyagot tünteti föl.

A neveket a táblázatainkban betűhíven adjuk meg, csak annyi változtatást engedtünk meg, hogy a kezdőbetűket nagybetűre írtuk át ott, ahol helyesírási hibaként eredetileg kisbetűvel írták.

A családi neveknél a szoros ábécében nem vettük figyelembe az asszonyok -né szóvégződését. Előfordult, hogy a -né képzőt a férj becézett utónevéhez illesztették, pl.: Bajor Józsiné. Személyét még akkor sem lehet azonosítani, ha a valóságban egyébként azonos nőt jelentett volna, például az olyan esetben, mint 1762-ben Halász Zsuzsa és 1842-ben Halászné Zsuzsa. A férjezett nők ugyanis gyakran kapták vezetéknévként a férjük családi nevét, s a lánykori utónév megmaradt. Így két külön családból adódott össze az új teljes név. Bár ez a módszer többszőr előfordult, de alkalmazása nem volt törvényszerű.

Egy személy esetében, esetleg egy pörön belül is több becenevet használtak. Ezért az utó+becenévanyag együtt valamivel többet tesz ki, mint a tényleges személyek száma volt. Az így összeállított nevek száma tehát előfordulási esetszámot ad. Az is ismert, hogy a teljes utónevet+a becenevet használták.

A ragadványneveket csak a családnévvel együtt lehet értékelni. Gyakori volt ugyanis, hogy fordított sorrendben írták le: elől volt a családi név, utána a ragadványnév, majd az utónév következett. Pl.: Szabó Szuszi János. A családnév előtti magányos nagy kezdőbetű többnyire ragadványnév lehetett. (Pl.: N. Tatár Kata = N[agy] Tatár Kata. Ahol a családi név előtt csak egy nagybetű volt, pl.. S. Tót Sándor, ott a szoros ábécé kialakításánál a meglévő családi név nagy kezdőbetűjét vettük figyelembe, példánknál a T betűt.

A ragadványnevek némelyikét mint családnevet is megtaláljuk, pl.: Doszlop. Ilyenkor ragadványnév nincs a családi név előtt. Nehéz eldönteni, hogy melyik melyikből alakult ki? Az ilyen előnév, mint pl. Tabányi, helynévvel azonos. Az illető az adott település Tabán-i részében lakott. A foglalkozásra utaló ragadványnevek, mint pl. a Varga, Kerékgyártó stb. gyakran még a személy mesterségét jelölték meg, később az eredeti családnév el is tűnhetett és a ragadványnév vált családnévvé, amikor már a család leszármazottai esetleg más mesterséget űztek.

Ha egy peren belül két azonos nevű személy létezett, és ők egy családból valók voltak, egyikőjüket becenévvel jelölték. Ha ugyancsak egy pörön belül az azonos nevűek különböző családból származtak, akkor megkülönböztetésül az egyik vagy mindkettő elő- vagy ragadványnevet kapott. Pl. 1756-ban, a 405. perben Két Barta István szerepelt, de az egyik Tót, a másik Vak ragadványnevet kapott. Az már gondot jelent, hogy ilyen esetekben a feleségeket miként különítsük el, amikor náluk az előneveket nem mindig alkalmazták, és néha a szövegből sem derül ki, hogy az asszonynak melyik férfi volt az ura. Tehát, hogy csak névazonosságról, vagy azonos családról van-e szó? Ilyen lehet abban az esetben is, ha pl. egy férfinév után sok évvel, évtizeddel később ugyanazon név -né változata is szerepel. Reménytelen vállalkozás kideríteni, hogy férj és feleség voltak-e, ha csak a szövegből ez ki nem derül.

Névazonosság esetén, de több évtized eltéréssel történt előfordulás során az is lehetséges, hogy családtagok, pl. apa és fia voltak, vagy családtagok, pl. nagybácsi és unokaöccs, de lehet, hogy teljesen idegenek voltak. Az azonos nevűeknél a becenevet is figyelembe vettük, mint pl. 1781-ben és 1798-ban Hegyesi Jánost és Hegyesi Jantsit. Egy eseten belül, 1782-ben Mucsi Márton és Marczi valószínűleg nem azonos személyeket jelölt, hanem pl. apát és fiát.

Azokban az esetekben, amikor a személyeket azonosítani lehetett, volt, aki négy-öt pörben is szerepelt. Ők a visszaeső bűnözők, vagy a notórius tanúskodók, okoskodók, akik mindenkiről mindent tudtak és szerepelni is szerettek. Bár ebben a tanulmányrészben a névazonosságokat kutattuk, az nyilvánvaló, hogy köztük sok az azonos személy is. Ez azt is jelzi, hogy az adott korban, a vizsgált területen, a teljes lélekszámhoz viszonyítva viszonylag szűk réteg került vád alá, vagy tanúskodott, tehát a lakosság kisebb hányada vett részt a pöröket kiváltó bűnügyi cselekményekben. (Az más kérdés, hogy kik azok, akik rendszeresen horogra akadnak, kik maradnak ki a bűnüldözésből és az igazságszolgáltatásból, illetve kiket véd a törvény vagy a bűnüldöző szervek?)

Azonos nevek egy évszázad múlva is ismétlődhetnek, úgy, hogy a közbenső időszakban nem találkoztunk velük. Pl. Dezső Ilona 1735-ben és 1838-ban. Szinte kizárt, hogy azonos személyről lenne szó!

Az írnokok ferdítéseit, elírásait is nyomon követhetjük a nevek változásánál. Pl.: Hernyi, Hernyó. Bár a névváltozatokat megadtuk, azokat csak egyszer vettük számításba. Nehéz elkülöníteni a hasonló neveket, hogy egymásból származtak-e, névváltozatok-e, vagy elírás következményei-e? Pl.: Giliczó, Gilitza, Gilitze. Ugyanakkor pl. a Rózsa – Rúzsa csak tájnyelvi változat és nem becenév, ezért egynek vettük.

Az utónév, pl. a Gergely görög lehetett vezetéknév is. Pl.: Gergely Sándor. Ebben a korban még az y betűnek a családi név végén nincs olyan jelentősége, mint később, a polgárosodás korában, amikor a nemesek használták, hiszen az írnokok a „nemtelenek nevében is a szóvégi i-betűt gyakran y-nal jelölték.

Egyes vezetéknevekhez nem adtak bizonyos utóneveket, holott lehet, hogy abban a korban mind a családi név, mind az utónév elterjedt volt. (Egy ilyen megfigyelésünk: Szabó András.)

HELYSÉGNEVEK

A büntetőpörökben szereplő gyanúsítottak, vádlottak és sértettek az alábbi helyekről kerültek ki. Az esetszámok azt jelzik, hogy a helynevek a pörökben hányszor fordultak elő. A megye, ország megjelölésénél természetszerűen az 17231843 között érvényben lévő közigazgatási, ill. államhatárokat vettük figyelembe. Ahol a helységnév hiányzik, a személy azonosítása során nem említették, csak azt, hogy pl. melyik megyéből vagy országból származott.

_____________________________________________________

Helységnév Megye, ország Az előfordulás esetszáma

_____________________________________________________

Acsád Bihar 1

Ada 1

Algyő, Győ, Gyeö Csongrád 13

Alpár Pest 2

Apátfalva Csanád 1

Arad Arad 1

Álmosd Hajdú 1

- Árva 1

Bagos 1

Bajháza Vas 1

[Biharnagy] Bajom Bihar 1

Bia Pest 1

- Bihar 1

Bodva Borsod 1

Bodzás Komárom 1

Buda Pest 1

Cegléd Pest 2

Cibakhkáza Jász-Nagykun-Szolnok 1

[Békés] Csaba Békés 1

Csany[telek] Csongrád 6

Csongrád Csongrád 32

Darvas Bihar 2

Debrecen Hajdú 1

Derecske Bihar 1

Doboz Békés 1

Eger Heves 1

Egyházasradócs Vas 1

Eravotyicz Trencsén 1

Erdő=Telek Borsod 1

Ée Semjény Bihar 1

Felsőszentetornya Nógrád 1

Földeák Csanád 1

- Görögország 1

Gyöngyös Heves 1

Győr Győr 2

Gyula Békés 2

Hajdúböszörmény Hajdú 1

Hatháza Hajdú 1

Hernádnémeti Borsod 1

Horgos Csongrád 2

Hosszúpályi Bihar 1

János Szatmár 1

Jászapáti Jász-Nagykun-Szolnok 3

Jászberény Jász-Nagykun-Szolnok 1

Jász Kisor Jász-Nagykun-Szolnok 1

Kardszagúj Szállás Jász-Nagykun-Szolnok 1

Kecskemét Pest 13

Keresztúr Bodrog 1

Kélec "Duna-melléke" 1

[Jász] Kisér Jász-Nagykun-Szolnok 1

[Kiskun] Félegyháza Pest 2

Kistelek Csongrád 1

Kisújszállás Jász-Nagykun-Szolnok 2

Komárom Komárom 1

Kolozsvár Kolozs 1

Kórogy Csongrád 1

Kőrös Békés (?) 1

[Kun] Szent Márton Jász-Nagykun-Szolnok 1

[Tisza] Kürt Jász-Nagykun-Szolnok 1

- Liptó 1

Losontz 1

Ludas Heves 1

- Macedonia 1

Maglód Pest 1

Makola Bars 1

Makó Csanád 6

- Máramaros 1

Mezőhegyes Csanád 1

Mezkőkövesd Borsod 2

Mezőtúr Jász-Nagykun-Szolnok 2

Mély=Kút Pest 1

Mindszent (és) Ányás Csongrád 13

Monor Pest 1

Nagybánya Szatmár 1

Nagybucsa Pest 1

Nagykerek Bihar 1

Nádudvar Hajdú 1

Németlipcse Liptó 1

- Németország 1

Néver Nyitra 1

Nyik Tolna 1

Nyír=atdony Szabolcs 1

- Nógrád 1

Olcsa Pest 1

Orosháza Békés 1

Oszada Árva 1

Öcsöd, Eöcsöd Békés 1

Pest Pest 1

Péczel Pest 1

Püskő Heves 1

Rácz Böszörmény 1

Réte Pozsony 1

Rozsnyó Gömör 1

Sarkad Bihar 1

[Békés] Sámson Békés 7

Sáregyháza 2

Soponya Fejér 1

Szakador 1

Szalonta Bihar 1

Szarvas Békés 1

- Szatmár 2

Szászsebes Szeben 1

Szeged Csongrád 8

Szegvár Csongrád 8

Szendre 1

[Jász] Szent András Jász-Nagykun-Szolnok 1

Szentes Csongrád 58

Szikszó Abauj-Torda 1

- Szilágy 2

Taroshegy Nyitra 1

Tata Komárom 1

Tápé Csongrád 3

Tenke Békés 1

Tersztenya "Tóth országból" 1

[Magyar] Thés Csongrád 6

Tiszaföldvár Szolnok 1

Tiszanánás Heves 1

Tiszapalkonya Borsod 1

Tisza=Rőfi Jász-Nagykun-Szolnok 1

Tótkomlós Békés 1

Törökszentmiklós Jász-Nagykun-Szolnok 2

Tőszeg Pest 1

Turkeve Jász-Szolnok 1

Újszász Szolnok-Doboka 1

Valkó Pest 1

[Hódmező] Vásárhely Csongrád 176

Velence Fejér 1

Verseg Pest 1

Zsáka Hajdú 1 _______________________________________________________

Összesen: 129 helynév 481 esetben.

IRODALOM

A

AGÜERO Irma: A bozótnégerek. 42-48. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

ALTBÄCHER Vilmos: A szociális agresszió. 77-79. In: Agresszió az élővilágban. Budapest, 1986. Szerk.: CSÁNYI Vilmos.

A MAGYARORSZÁGI BOSZORKÁNYSÁG FORRÁSAI 1–[…] Budapest, 1997. Szerk.: Bessenyei József.

ANDRESKI, S.: A szifilisz döbbenete. Ecounter, 1982 májusa. (Magyarul: Valóság, 1982. 11: 126-128.)

ANTONI Judit: Ausztrália és Óceánia. 14-35. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

ARIĚS, Philippe: Gyermek, család, halál. Budapest, 1987.

Á

ÁDÁM Péter: Az udvari szerelem és társadalmi háttere. 146-152. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

B

BAKTAY Ervin: India művészete. Budapest, 1963. II. kiadás.

BALASSA Iván:–ORTUTAY Gyula: Magyar néprajz. Budapest, 1979.

BARABÁS Jenő: Tanyai település és építkezés. 80-108. In.: Orosháza néprajza. Orosháza, 1965. Szerk.: Nagy Gyula.

BARTA László: Az 1828. évi országos összeírás Csongrád vármegyében. 5-45. In.: Tanulmányok Csongrád megye történetéből V. Szeged, 1981. Szerk.: BALZOVICH László.

BARTA László–OLTVAI Ferenc: Az újratelepítéstől a polgári forradalom és szabadságharc végéig. 207-356. In: Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. Szerk.: BLAZOVICH László. Szeged, 1985.

BÁLINT Sándor: A szögedi nemzet. Második rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. Szeged, 1977. Szerk.: TROGMAYER Ottó.

BÁLINT Sándor: Táplálkozás és háztartás. 103-104. In.: A szögedi nemzet. Második rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. Szeged, 1977. Szerk.: TROGMAYER Ottó.

BÁLINT Sándor: A szegedi népviselet. 263-313. In.: A szögedi nemzet. Második rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. Szeged, 1977. Szerk.: TROGMAYER Ottó.

BÁLINT Sándor: A szögedi nemzet. Harmadik rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. 1978/79-2. Szeged, 1980. Szerk.: TROGMAYER Ottó, ZOMBORI István

BÁLINT Sándor: Jeles napok. A hét napjaihoz fűződő hiedelmek. 213-319. In: A szögedi nemzet. Harmadik rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1978/79- 2. Szeged, 1980. Szerk.: TROGMAYER Ottó, ZOMBORI István.

BÁLINT Sándor. Szülés, — Boldogasszony ágya. 24-26. In: A szögedi nemzet. Harmadik rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1978/79-2. Szeged, 1980. Szerk.: TROGMAYER Ottó, ZOMBORI István.

BÁLINT Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. Budapest, 1988. III. kiadás.

BECK Zoltán: Az élet nagy eseményei. I. Születés és keresztelés. 499-504. In.: NAGY Gyula szerk.: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975.

BENEDEK István: Tibeti orvoslás és varázslás. Budapest, 1987. II. kiadás.

BÉL Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1980/81-2. Szeged, 1984. Szerk.: TROGMAYER Ottó, ZOMBORI István.

BIBLIA. KÁROLY Gáspár fordításában.

BIHARI Anna–PÓCS Éva: Képes magyar néprajz. Budapest, 1985.

BIRKET-SMITH, Kaj: A kultúra ösvényei. Budapest, 1969.

BJERRE, Jens: Kalahári. Kőkori emberek az atomkorban. Budapest, 1964. Világjárók, 35.

BJERRE Jens: Vad Új-Guinea. Budapest, 1973.

BODROGI Tibor: Bevezetés. 5-11. In: Sir James George FRAZER: Az aranyág. Budapest, 1965.

BOGLÁR Lajos: A dél-amerikai indián törzsek. 49-56. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

BORÚS Rózsa: Topolya népszokásai. Újvidék, 1981.

BOŠKOVIĆ-STULLI, Maja: Horvátországi boszorkányperek és boszorkánymondák. 494-513. in: Ethnographia, 1990. 101. évf. 3-4 sz.

BRĂTESCU, G.: GRIJA Petru sănătate. Primele tipărituri de interese medical in limba romăn (1581–1820). Bucuresti, Medicala. 1968.

BRENCSÁN János. Új orvosi szótár. Budapest, 1983.

BUDA Béla: A szexualitás modern elmélete. Budapest, 1980. IV. Kiadás.

BUDA Béla: Bevezetés. 7-13. (I.) In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

BUDA Béla: Szexualitás ma Magyarországon. 259-266. (VI.) In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. szerk.: OLÁH Tamás.

BUDA Béla: A homoszexualitás. 233-239. (IV.) In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk: OLÁH Tamás.

BUDA Béla: Az agresszió megértésének pszichológiai korlátai. 183-194. (VII.) In: Agresszió az élővilágban. Budapest, 1986. Szerk.: CSÁNYI Vilmos.

BUDAVÁRI Róbert: A nemi élettel kapcsolatos orvosszakértői működés kérdései. 297-311. in: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

BUDAVÁRI Róbert: Az ún. nemi bűncselekmények. 312-328. in: Igazságügyi Orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

BUDAVÁRI Róbert: A magzatelhajtás. 329-344. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

C

CASTIGLIONE László: Aphrodité és Erósz birodalma. 104-127. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

CHILDE, V. Gordon: A civilizáció bölcsője. Budapest, 1959.

CHRONICON PICTUM, 1370. – KÉPES KRÓNIKA. Budapest, 1964.

CIVILIZÁCIÓ, EGÉSZSÉG, BETEGSÉG. Összeállította: SELLŐ Tiborné. Budapest, 1966.

CLARK, Leonard. A folyók keletnek tartanak. Budapest, 1969.

CS

L. CSAJÁGI Réka–RÁKOS Sándor: A kézművesek számszerű megoszlása. 316- 323. In: Szeged története 2. 1686–1849. Szeged, 1985. Szerk.: FARKAS József.

CSALOG József: Thronendes Frauenidol von Szegvár, Tűzköves. 20-23. (Tafel: 20.) In: Prähistorische idolkunst. Kultbilder und opfergaben aus Ungarn. München, 1973.

CSÁNYI Vilmos szerk.: Agresszió az élővilágban. Budapest, 1986.

CSÁNYI Vilmos: Az emberi agresszió. 167-181. In: Agresszió az élővilágban. Budapest, 1986. szerk.: CSÁNYI Vilmos.

CSIZMADIA Andor: Magyar állam és jogtörténet. Budapest, 1972.

CSIZMADIA Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Budapest, 1976.

CSONGOR Barnabás: Szerelmi élet a régi Kínában. 66-75. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

CSONGRÁD VÁRMEGYE. Főmunkatársak: KERTÉSZ János, LUGOSI Döme, ZOLTAY Elemér. Budapest, 1938.

D

DAMM, Hans: Kanaka. Budapest, 1961.

DAMMAN, Erik: Négy gyerekkel egy pálmakunyhóban. Budapest, 1971.

DANTE Alighieri: Isteni színjáték. Budapest, 1987. Ford.: BABITS Mihály.

DEÁKY Zita: „Szemelvájsz volt tanitónk” — egy kunmadarasi bába működése a XIX. század második felében. (Kézirat, én.)

DEÁKY Zita: A bába szerepe egy székely faluközösségben. (Kézirat, én.)

DEÁKY Zita: A bábák interetnikus közvetítő szerepe és kapcsolatai. (Kézirat, én.)

DIETERICH, Albert: Mutter Erde. Ein Versuch über Volksreligion. Leipzig– Berlin, 1913.

DIÓSZEGHY András: Makó város története. 9-13. In: Makó és Csanád–Torontál vármegyei községek. Magyar városok monográfiája VI. Budapest, 1929. Szerk.: BARNA János.

DIÓSZEGI Vilmos: A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1967.

DÓKA Antal: Az agresszió biológiai alapjai. 9-44. In: Agresszió az élővilágban. Budapest, 1986. szerk.: CSÁNYI Vilmos.

DÖMÖTÖR Tekla: Naptári ünnepek. 695-696. In: Magyar Néprajzi Lexikon 3. Budapest, 1980. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

DÖMÖTÖR Tekla: Ünnep. 440-441. In: Magyar Néprajzi Lexikon 5. Budapest, 1982. Főszerk: ORTUTAY Gyula.

DÖMÖTÖR Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. Budapest, 1981.

DÖMÖTÖR Tekla: A bábaboszorkány. 126-134. In: A magyar nép hiedelemvilága. Budapest, 1981.

DÖMÖTÖR Tekla: Szerelmi varázslás. 161-163. In: A magyar nép hiedelemvilága. Budapest, 1981.

E

ELKIN, Adolphus Peter: Ausztrália őslakói. Budapest, 1986. Ford: VARGYAS Gábor.

EPERJESSY Géza: A reformkori város ipara. 333-359. in: Szeged története 2. 1686–1849. Szeged, 1985. Szerk.: FARKAS József.

ERDEI Ferenc: Magyar falu. Budapest, 1940.

ERIKSON, E.: Childhood and Society, 2nd edition, W. W. NORTON, New York, 1963.

ERŐSS László: A japánok szerelmi élete. 76-82. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. szerk.: OLÁH Tamás.

F

FARKAS József–L. CSAJÁGI Réka–RÁKOS István: A város kereskedő társadalma. 391-405. In: Szeged története 2. 1686–1849. Szeged, 1985. Szerk.: FARKAS József.

FÁBER Viktor: Thanatológia. 67-90. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: SOMOGYI Imre.

FILEP Antal: Szokásleírások a 18. és a 19. századból. 115-134. in: Népi kultúra – Népi társadalom V-VI. Budapest, 1971.

FOLLAJTÁR Ernő: Megyei városok és községek II. Szentes megyei város. 3-16. In: KERTSÉZ János–LUGOSI Döme–ZALOTAY Elemér: Csongrád vármegye. Vármegyei szociográfiák I. Budapest, 1938.

FÖLDES Vilmos: A magyar igazságügyi orvostan története. 15-19. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

FÖLDES Vilmos: Az újszülött megölése. 345-355. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

FŐZY Vilma: Halottkultusz Mexikóban. 304-320. In: Mauzóleum. „A halállal való foglalkozás.” Bölcsész Index Centrál Könyvek. Budapest, ELTE, 1987. Szerk.: ADAMIK Lajos, JELENCZKI István, SÜKÖSD Miklós és KELECSÉNYI Béla.

FRAZER, Sir James George: Az aranyág. Budapest, 1965.

FUCHS, Eduard: Az újkor erkölcstörténete 1-3. Budapest, 1926. II. kiadás.

FUCHS Eduard: Népszokások. 145-154. (3. Polgári kor: 3. fejezet.) In: Az újkor erkölcstörténete 1-3. Budapest, 1926. II. kiadás.

FÜR Lajos: Kertes tanyák a futóhomokon. Agrártörténeti tanulmányok 12. Budapest, 1983.

G

GÁBORJÁN Alice: Magyar népviseletek. Alföld. 21-24. Budapest, 1969.

GERGELY András: A polgárosodó város társadalma. 484-514. In: Szeged története 2. 1686–1849. Szeged, 1985. Szerk.: FARKAS József.

GERGELY András–VASS Előd: Az egyházi és hitélet. 610-614. In: Szeged története 2. 1686–1849. Szeged, 1985. szerk.: FARKAS József.

GEROL Harry: Inkák tündöklése és bukása. Budapest. 1965.

GÉMES Balázs: Angyalcsinálás. Születésszabályozás – népi abortuszok – egyke. Háttér. 1987. 3: 65-67. (I.)

GÉMES Balázs: A népi születésszabályozás (magzatelhajtás) Magyarországon a XIX-XX. században. (II.) Budapest, 1987. MTA. Néprajzi Kutató Csoport: Documentatio Ethnographica 12. sz. I. k.

GILGAMES. Ékírásos sumer–akkád–babiloni eposzok. Budapest, 1960. Ford.: RÁKOS Sándor. Benne: Istár pokolra száll. 51-59.

GÖNCZY Ferenc: Szerelmi „teemények” Göcsejben és Hetésben. Ethnographia XVIII. 34-38, 1907.

GRAVES, Robert: A görög mítoszok. Budapest, 1970.

GRYNAEUS Tamás: A magyar boszorkány egyes vonásainak szociálpszichológiai értelmezése. 467-474. In: Ethnographia, 1990. 101. évf. 3-4. sz.

GRYNAEUS Tamás: Engi Tüdő Vince: A legenda és a valóság. 155-183. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1972-73/1. Szeged, 1974.

GY

GYENES István: Betegségek és csodák. Budapest, 1964.

GYÖRGYI Erzsébet: Húsvéti tojás. 608-612. In: Magyar Néprajzi Lexikon 2. Budapest, 1979. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

GYÖRGYI Erzsébet: A házasságkötés szokásai. 32-66. In: Magyar Néprajz VII. Budapest, 1990. Szerk.: HOPPÁL Mihály.

H

HAJDÚ Lajos: Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadában. Budapest, 1985.

HADROVICS László–WELLMANN Imre: Parasztmozgalmak a XVIII. században. Budapest, 1951.

HAHN Géza: A magyar egészség története. Budapest, 1960.

HARSÁNYI László: Vízbefúlás. 216-222. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. Somogyi Imre.

HERCZEG Mihály: Időrendi áttekintés. (Helytörténeti adattár.) 1: 701-736.. In: Hódmezővásárhely története a legrégibb időktől a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984. Főszerk.: Nagy István. Kötetszerk.: Szigeti János.

HERCZEG Mihály: Adatok a Károlyiak Csongrád-vásárhelyi uradalmának feudalizmuskori történetéhez. 61-127. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből IV. Szeged, 1980. Szerk.: Farkas József.

HERCZEG Mihály: Szolgák, cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt. 81-158. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből. Szeged, 1979. Szerk.: Farkas József.

HERMANN Imre. Az ember ősi ösztönei. Budapest, 1984. II. kiadás.

HILLABY, John: Gyalogszerrel a Rudolf-tóhoz. Budapest, 1986.

HOPPÁL Mihály–TÖRŐ László: Népi gyógyítás Magyarországon. 13-127. In: Orvostörténeti Közlemények. Ethnomedicine in Hungary. Supplementum 7- 8. Budapest, 1975. Szerk.: ANTALL József és BUZINKAY Géza.

HOPPÁL Mihály—MANGA János: Böjt. 361-362. In: Magyar Néprajzi Lexikon 1. Budapest, 1977. Főszerk.: Ortutay Gyula.

HOPPÁL Mihály. Lakat. In: Magyar Néprajzi Lexikon 3: 387. Budapest, 1980. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

HOPPÁL Mihály: Mágia. In: Magyar Néprajzi Lexikon 3: 484-485.

HOPPÁL Mihály: Népi gyógyítás. 693-724. In: Magyar néprajz VII. Budapest, 1990. Szerk.: HOPPÁL Mihály.

HORVÁTH Pál: Korai keresztény vélekedések a nemiségről. 138-145. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

HUIZINGA, Johan: A középkor alkonya. Budapest, 1979. II. kiad.

I

IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN. Budapest, 1964. Szerk.: dr. Somogyi Imre.

IMRE Mihály: A város művelődéstörténete 1848-ig. 577-700. In: Hódmezővásárhely története a legrégibb időktől a polgári forradalomig I. Hódmezővásárhely, 1984. Főszerk.: NAGY István. Kőtetszerk.: SZIGETI János.

IPOLYI Arnold: Magyar mythologia 1-2. Budapest, 1929. III. kiad.

(Ismeretlen szerzőtől): A házasságról, orvosi szempontból tekintve. (Újraközölve: Budapest, 1985. 1: 388-396. In: Tudományos gyűjtemény 1817–1841. (A hivatkozott cikk megjelent: 1839. aug. 87-93.

ISTVÁNOVITS Márton: A hevszur „Halottak Könyve”. 52-63. In: Mauzóleum. „A halállal való foglalkozás.” Bölcsész Index Centrál Könyvek. Budapest, ELTE. Szerk.: ADAMIK Lajos, JELENCZKI István, SÜKÖSD Miklós és KELÉNYI Béla. 1987.

J

JÁVOR Katalin: Egy 19. századi presbiteri jegyzőkönyv tanulságai. 71-103. In: Népi kultúra — Népi társadalom V–VI. Budapest, 1971. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

JEGESI Leontin: A fulladásos halál. 193-215. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

JOLAN Chang: A tao tanítása a szerelemről. Budapest, 1990.

JUHÁSZ Antal: Adatok a szegedi tanyák kialakulásához. Ethnographia, 1975. 2-3: 256-312.

JUNG Károly: Folklóradatok egy középkori pillérfő értelmezéséhez. 75-90. In: A szerelem kertjében. Budapest, 1987. Szerk.: HOPPÁL Mihály–SZEPES Erika.

JUNG Károly: „Katonának való pogácsó”. 1: 323-340. In: Hiedelmek, szokások az Alföldön 1-3. Nagykőrös, 1992. Szerk.: Novák László.

K

KALICZ Nándor: Agyag istenek. Budapest, 1970.

KALJÁNAMALLA: Ananga-Ranga. Kilencedik szthala. 124-135. Budapest, 1986. (Szanszkritból ford.: WOJTILLA Gyula.)

KAPROS Márta: Megesett lányok az Ipoly menti falvak társadalmában. 319-341. In: A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. Salgótarján, 1984.

KAPROS Márta: A születés és kisgyermekkor szokásai. 9-31. In: Magyar néprajz VII. Budapest, 1990. Szerk.: HOPPÁL Mihály.

KARAŚ, Romuald: Az éden felderítése. Budapest, 1979.

KARSAI György: Az ókori India. 57-66. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

KATONA Ferenc: Emberré válás. Budapest, 1974.

KATONA Imre: A népi előítéletek tér és idő feletti rendszere. A népek önmagukról és másokról. 43-58. In: Tekintet, 1992. 2. Budapest. (Jegyzi: ÖRDÖGH Szilveszter.)

KATONA Lajos: Folklór — Kalendárium. Budapest, 1982. Vál.: REISINGER János.

KÁLLAY István: Úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században. Budapest, 1985.

KERTÉSZ János–LUGOSI Döme–ZALOTAY Elemér szerk.: Csongrád vármegye. Budapest, 1938.

KISS Imre: Szerelmi élet az araboknál. 83-88. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

KISS Lajos: A szegény emberek élete. Budapest, 1955.

KISS Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956.

KISS Lajos: Vásárhelyi hétköznapok. Budapest, 1958.

KISS Lajos: A hódmezővásárhelyi ember eledelei. 52-61. In: Vásárhelyi hétköznapok. Budapest, 1958.

KOVÁTS Zoltán: Népesedési viszonyok. 109-169. In: Szeged története 2. 1686– 1849. Szeged, 1985. Szerk.: Farkas József.

KLANICZAY Gábor: Benandante – kresnik – zduhač – táltos. 116-134. In: Ethnographia XCIV. évf. 1. Budapest, 1983.

KLANICZAY Gábor: Középkori vaskosságok. 153-163. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. (I.) Szerk.: OLÁH Tamás.

KLANICZAY Gábor: Aszkézis, szabad szerelem, meztelenség. 163-172. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. (II.) Szerk.: OLÁH Tamás.

KOMÁROMY Andor: Magyarországi boszorkányperek oklevéltára. Budapest, 1910.

KONCZ Ákos: Debrecen város régi büntető joga és ennek alkalmazása a különböző büntetésekben. Debrecen, 1913.

KOVÁCS Katalin: Csongrád város a XVIII. században. Pécs, 1929.

KÓSA László: Erkölcsi kihágások és büntetések Gyulán a XIX. század első felében. 118-125. In: Békési Élet, 1979/1.

KRISTÓF Ildikó: Boszorkányok, „Orvos Asszonyok” és „Parázna Személyek” a XVI–XVIII. századi Debrecenben. 438-466. In: Ethnographia 101. évf. 1990. 3-4.

KRUZSLICZ István: A mezőváros fejlődése a visszatelepülés után. 347-448. In: Hódmezővásárhely története 1. Hódmezővásárhely, 1984.

KUROCSKIN, A. V.: A boszorkány alakja az ukrán folklórban. 514-520. In: Ethnographia 101. évf. 1990. 3-4.

L

LANDOR, Henry Savage: Utazás a rejtelmes Tibetben. Budapest, én.

LÁSZLÓ Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944. II. kiad.

LÁSZLÓ Gyula: Varázslat egy középkori falusi templomunkban. 186-210. In: LÁSZLÓ Gyula: Régészeti tanulmányok. Budapest, 1977.

LEAKEY, Richard E.—LEWIN, Roger: Fajunk eredete. Budapest, 1986.

LÜKŐ Gábor: A magyar lélek formái. Budapest, 1942.

M

MAGYAR NÉPRAJZ VII. Budapest, 1990. Szerk.: HOPPÁL Mihály.

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE 1/2. Budapest, 1984. Főszerk.: SZÉKELY György, szerk.: BARTHA Antal.

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA 1. A kezdetektől 1526-ig. Budapest, 1983. II. kiad. Főszerk.: BENDA Kálmán.

MAGYARORSZÁGI BOSZORKÁNYPEREK. Kisebb forráskiadványok gyűjteménye 1-2. Budapest, 1989. Összeállította: Klaniczay Gábor, Kristóf Ildikó, Pócs Éva.

MAKÓ ÉS CSANÁD–TORONTÁL VÁRMEGYEI KÖZSÉGEK. Magyar városok monográfiája VI. Budapest, 1929. Szerk.: BARNA János.

MAGYARY-KOSSA Gyula: Magyar orvosi emlékek 1-4. Budapest, 1929–1940.

MAKKAI László: A középkori magyar hitvilág problematikájához. 106-116. In: Ethnographia XCIV. évf. 1. 1983.

MALINOWSKI, Bronislaw: Baloma. Budapest, 1972.

MANGA János: Advent. 33. In: Magyar Néprajzi Lexikon 1. Budapest, 1977. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

MANGA János: Gyertyaszentelő. Magyar Néprajzi Lexikon 2: 359. Budapest, 1979.

MANGA János: Húsvéti ünnepkör. 612. In: Magyar Néprajzi Lexikon 2. Budapest, 1979. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

MANGA János: Karácsony. 59-61. Magyar Néprajzi Lexikon 3. Budapest, 1980. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

MANGA János: Karácsonyi ünnepkör. 67. In: Magyar Néprajzi Lexikon 3. Budapest, 1980. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

MANGA János: Szentek ünnepei. 650. In: Magyar Néprajzi Lexikon 4. Budapest, 1981. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

MANGA János: Pünkösd. 424. In: Magyar Néprajzi Lexikon 5. Budapest, 1982. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

MARKOS Gyöngyi: A születés hagyományai Makón. Debrecen, 1986.

MASPERO, Henri: Az ókori Kína. Budapest, 1978.

MEAD, Margaret: Férfi és nő. Budapest, 1970.

MERESKOVSZKÍJ, D.: Kelet titkai. (Osiris-részlet.) 71-103. In: Mauzóleum. „A halállal való foglalkozás.” Bölcsész Index Centrál Könyvek. ELTE. Budapest, 1987. Szerk.: ADAMIK Lajos, JELENCZKI István, SÜKÖSD Miklós, KELÉNYI Béla.

MÉREI Ferenc–V. BINÉT Ágnes: Gyermeklélektan. Budapest, 1976. IV. kiadás.

MIKULIK József: Magyar kisvárosi élet 1526-1715. Rozsnyó, 1885.

MISZTÓTFALU MEZŐVÁROS JEGYZŐKÖNYVE 1596–1803. Budapest, 1985. Sajtó alá rend.: Király László.

MUNKA ÉS EMBERRÉVÁLÁS. [Így!] BENCE György és KIS János összeállítása. Budapest, 1972.

N

NAGY Ferenc: Hód Mező Vásárhely Várossa rövid rajzolatja. Tudományos Gyűjtemény, Budapest, 1819. (Újra megjelent részletei: Magyar tájak néprajzi felfedezői. Budapest, 1985. 221-232. Szerk.: PALÁDI-KOVÁCS Attila.)

F. NAGY Géza: A párválasztás Varsányban. 399-428. In: Népi kultúra — Népi társadalom. Budapest, 1987. Szerk.: KÓSA László.

NAGY Gyula: Táplálkozás. 319-345. (I.) In: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975. Szerk.: NAGY Gyula.

NAGY Gyula: Öltözködés. 345-364. (II.) In: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975. Szerk.: NAGY Gyula.

NAGY Károly: Tibeti reinkarnációk. Budapest, 1987.

NAGY László: A rossz hírű Báthoryak. Budapest, 1984.

NAGY Zoltán: Az ember szépsége: a bölcsőtől a koporsóig. 456-461. (I.) In: NAGY Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975.

NAGY Zoltán: Mi a szép? 453-488. (II.) In: NAGY Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975.

NIKLAY Péter—ZALOTAY Elemér: A vármegye történetének vázlata. A török hódoltság megszűnésétől 1848-ig. In: Csongrád vármegye. Budapest, 1938.

NOSZLOPI László: Sorselemzés és kísérleti ösztöndiagnosztika. Budapest, 1989.

NOVÁK László: Egy XVIII. század végi-, XIX. század eleji orvosló könyv Kecskemétről és korának gyógyító gyakorlata. In: Bács-Kiskun megye múltjából IV. Egészségügy. Szerk.: IVÁNYI-Szabó Tibor. Kecskemét, 1982.

O

OLTVAI Ferenc: A Csongrád megyei telepes községek társadalma és igazgatása a XIX. század első felében. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből. XIX. század. Szeged, 1978. 63-131. Szerk.: FARKAS József.

ORTUTAY Gyula: Parasztságunk élete. Budapest, 1948. II. kiadás

Ö

ÖKRÖS Sándor: Hirtelen és váratlan halál. 91-112. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

P

PAIS István: Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák. Budapest, 1992.

PALUGYAY Imre: Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása. IV. Békés-Csongrád, Csongrád és Hont vármegyék leírása. Pest, 1855.

PAPP Gábor: A reneszánsz kor. 172-189. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

PELLE János: A libertinage. 200-208. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

PÉTER Katalin: A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet. Budapest, 1985.

PÉTER Katalin: Házasság a XVII. századi Magyarországon. 194-200. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

CS. PÓCS Éva: Halál. 416. Magyar Néprajzi Lexikon 2. Budapest, 1979.

CS. PÓCS Éva: Mágikus eljárás. 485. In: Magyar Néprajzi Lexikon 3. Budapest, 1980.

CS. PÓCS Éva: Gondolatok a magyarországi boszorkányperek néprajzi vizsgálatához. 134-146. In: Ethnographia XCIV. évf. 1. 1983.

CS. PÓCS Éva: Tündér és boszorkány Délkelet- és Közép-Európa határán. 177- 256. In: Ethnographia XCVII. évf. 2-4. 1986.

PUSKÁS Ildikó: Előszó. 7-23. In: Téchy Olivér: Buddha. Budapest, 1986. (Rigvédahimnusz X. 129.)

R

RAJ Tamás: Szerelem és házasság az ókori Izraelben. 89-104. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

RAJKA Ödön—SZODORAY Lajos: Bőr- és nemibetegségek. Budapest, 1951.

RANSCHBURG Jenő: Félelem, harag, agresszió. Budapest, 1983. IV. kiadás.

RÁKOS István: Gazdasági és társadalmi viszonyok Szegeden a testamentumok tükrében (1720–1848.) 97-128. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből VI. Szeged, 1982. Szerk.: Blazovich László.

RÁKOS István: A feudalizmus utolsó évszázada. 449-576. In: Hódmezővásárhely története 1. Hódmezővásárhely, 1984. Főszerk.: NAGY István. Szerk.: SZIGETI János.

RÁKOS István: Gazdaság és társadalom. I. Mezőgazdaság és agrártársadalom. 171-300. In: Szeged története 2. 1686–1849. Szeged, 1985. Szerk.: FARKAS József.

REIZNER János: Szeged története 1-4. Szeged, 1899-1900.

RITOÓK Zsigmond—SARKADY János—SZILÁGYI János György: A görög kultúra aranykora. Budapest, 1968.

RITOÓK Zsigmond—SZILÁGYI János György: Hétköznapok — ünnepnapok. 330-365. In: RITOÓK Zsigmond—SARKADY János— SZILÁGYI János György: A görög kultúra aranykora. Budapest, 1968.

Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Budapest, 1925. In: A bűvös tükör. Budapest, 1984. (I.) Vál. és szerk.: Verebélyi Kincső.

RÓHEIM Géza: Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata. Budapest, 1984. (II.)

RYCROFT, Charles: A pszichoanalízis kritikai szótára. Párbeszéd könyvek. Budapest, 1994. Ford.: RÁCZ Dániel. Kiadja az Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért kiadója.

S

SÁNDOR Róbert: Furcsaságok az orvoslás világából. Budapest, 1968.

SÁRKÁNY Mihály: Fekete-Afrika. 35-42. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk. OLÁH Tamás.

SCHRAM Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768. 1-3. kötet. Budapest, 1982–1983. II. kiadás.

SCHRAM Ferenc: A vádlottak társadalmi állása. 3. 18-24. In: SCHRAM Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768. Budapest. 1982.

SELIGMANN, Kurt: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban. Budapest, 1987.

REREGÉLY György: Fogamzásgátlás. Budapest, 1976. III. kiadás.

SERVICE, E. R.: A vadászok. 7-133. In: E. R. SERVICE—M. D. SAHLINS— E. R. WOLF: Vadászok, törzsek, parasztok. Budapest, 1973.

SHAKESPEARE, William: Romeo és Julia. (I. felv. 5. szín.) Ford.: Mészöly Dezső.

SINKA István: Bor-Ökrösné. 1939.

SOMOGYI Endre: Tompa felület okozta sérülések. 118-135. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

SOMOGYI Endre—BUDAVÁRY Róbert: Igazságügyi orvostan az orvosi gyakorlatban. Budapest, 1960.

STINGL Miloslav: Az utolsó paradicsom. Budapest, 1975.

STINGL, Miloslav: Keresztül-kasul Mikronézián. Budapest, 1979.

L. B. STÖRCK Antal: Orvosi tanítás 1-2. (Ford.: RÁCZ Sámuel.) Buda, 1778. „A’ Súlyról (De Scorbuto)” 2: 41-47. „A Frantzról” 2:78-105.

SZ

SZABÓ Jenő: Öt évszázad fekete krónikája. Soproni pitaval. 1988.

SZABÓ Kálmán: A kézfogás jelentősége a kecskeméti régi leánykérésnél. Néprajzi Közlöny, 1956.

SZABÓ Pál: A mai település története. Orosháza története az alapítástól a polgári forradalomig (1744–1848.) 241-285. In: Orosháza története. Szerk: Nagy Gyula. Orosháza, 1965.

SZARVAS Zsuzsa: Ortodox zsidó temetkezési és gyászszokások. 333-336. In: Mauzóleum. „A halállal való foglalkozás.” Bölcsész Index Centrál Könyvek. Budapest, 1987. ELTE. Szerk.: ADAMIK Lajos, JELENCZKI István, SÜKÖSD Miklós és KELÉNYI Béla.

SZEGED TÖRTÉNETE 2. (1686–1849.) Szeged, 1985. Szerk.: FARKAS József.

SZENDREY Ákos: A magyar néphit boszorkánya. Budapest, 1986.

SZENTI Tibor. Hódmezővásárhely tanyás települési rendszere a 18. századtól a 19. század közepéig. (Kézirat, 1979.)

SZENTI Tibor: A vásárhelyi tanyák adatai az 1744–1848-ból megőrzött becsüjegyzőkönyvekből. (I. rész.) 69-124. In: Vásárhelyi tanulmányok IX. Hódmezővásárhely, 1979. (I.)

SZENTI Tibor: A tanya. Budapest, 1979. (II.)

SZENTI Tibor. Parasztvallomások. Budapest, 1985.

SZENTI Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen. 109-141. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1984/85-1. Szeged, 1986.

SZENTI Tibor: A vásárhelyi lakóház eszközkészletének változásai. 2: 99-131. In: Építészet az Alföldön 1-3. Nagykőrös, 1989. (I.) Szerk.: Novák László és SELMECZI László.

SZENTI Tibor: Építőáldozatok nyomai Hódmezővásárhelyen. 205-210. In: Ház és Ember. 5. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei. Szerk.: KECSKÉS Péter. Szentendre, 1989. (II.)

SZEREMLEI CSÁSZÁR Sámuel: Hód–Mező–Vásárhely története 1-5. Hódmezővásárhely, 1: 1900., 2. 1901., 3: 1907., 4: 1911. 5: 1913.

SZÉKÁCS István: Róheim Géza a pszichoanalitikus. 643-663. In: Róheim Géza: Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata. Budapest, 1984.

SZUCHOVSZKY Gyula: Külső erőszak okozta károsodások. 113-117. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

SZUHAY-HAVAS Ervin: A viktoriánus kor — Ruha nélkül. 214-220. In: Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest, 1986. Szerk.: OLÁH Tamás.

SZUMOWSKI Ulászló: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve. (Ford.: HERCZEG Árpád.) Budapest, 1939.

T

TAKÁCSY László: Élhatású sérülések. 151-170. In: Igazságügyi orvostan. Budapest, 1964. Szerk.: dr. SOMOGYI Imre.

TÁPAY-SZABÓ Gabriella: Szeged erkölcsei a XVIII. században. Budapest, 1933. (A szerző kiadása Kner Izidor gyomai nyomdájából.) Kolozsvár–Szegedi értekezések a magyar művelődéstörténelem köréből. 21. sz.

TÁRKÁNY SZÜCS Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981.

TÁTRAI Zsuzsanna: Bába. 178-179. In: Magyar Néprajzi Lexikon 1. Budapest, 1977. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

TÁTRAI Zsuzsanna: Pünkösd. 285-287. In: Magyar Néprajzi Lexikon 4. Budapest, 1981. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

TÁTRAI Zsuzsanna. Szoptatás. 81-82. Szülés. 125-126. In: Magyar Néprajzi Lexikon 5. Budapest, 1982. Főszerk.: ORTUTAY Gyula.

TÁTRAI Zszuzsasnna: Jeles napok – ünnepi szokások. 102-264. In: Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. Főszerk.: DÖMÖTÖR Tekla. Szerk.: HOPPÁL Mihály.

TETMESVÁRY Rezső: Előítéletek, népszokások és babonák a szülészet körében Magyarországon. Budapest, 1899.

THESINGER, Wilfred: Mocsári arabok. Budapest, 1967.

TORMA József: A Nagyalföld néprajza és egy kipcsak-török nép hagyományos gyógyászata. 1: 341-371. In: Hiedelmek, szokások az Alföldön 1-3. Nagykőrös, 1992.

TÓTH Ferenc: Makó úrbéri térképei. (A makói múzeum füzetei 58.) Makó, 1988.

TÓTH István György: Szüzek és paráznák: törvényes és törvénytelen szerelem a XVIII. századi magyar falvakban. 31-38. Palócföld, XXIV. évf. 1990/2.

TÓTH Péter: A szexuális deviancia, mint egyéni és társadalmi konfliktusok feloldása a XVIII. században. 39-44. Palócföld, XXIV. évf. 1990/2.

TRÓCSÁNYI Zoltán: Két pogány-magyar varázslónő emlékezete. 2: 5-9. In: Magyar régiségek és furcsaságok 1-4. Budapest, 1924.

TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY Budapest, 1817–1841. Újra megjelent Budapesten, 1985. Szerk.: JUHÁSZ István.

U

UHLIG, Helmut: Bali, az élő istenek szigete. Budapest, 1985.

UJVÁRY Julianna: A vármegye ipara. 127-133. In: Csongrád vármegye. Budapest, 1938. Szerk.: CSÍKVÁRI Antal.

UJVÁRY Zoltán: Farsang. 54-58. In: Magyar Néprajzi Lexikon 2. Budapest, 1979. Főszerk.: Ortutay Gyula.

ÚRISZÉK. XVI–XVII. századi perszövegek. Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958. Szerk.: VARGA Endre.

V

VAJDA Mária: „Azér’ élünk, hogy szeressünk!” 4-14. Kecskemét, Forrás, 1978. X. évf. 5-6.

VAJNA Károly: Hazai régi büntetések 1-2. Budapest, 1906–1907.

VARIETAS DELECTAT. Latin mondások. Budapest, 1986. Összeállította: Hajdú István.

VASS Előd: A város önkormányzata és gazdálkodása. 515-566-596. In: Szeged története 2. Szeged, 1985. Szerk.: FARKAS József.

VASS Előd: A város bíráskodása. A boszorkányperek és a jogalkalmazás. 555- 566. In: Szeged története 2. Szeged, 1985. Szerk.: Farkas József.

VASZILJEV, L. SZ.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest, 1977.

R. VÁRKONYI Ágnes: Közgyógyítás és boszorkányhit. 384-437. In: Ethnographia 101. évf. 1990. 3-4.

VEREBÉLYI Kincső: Előszó. 7-45. In: Róheim Géza: Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata. Budapest, 1984.

VIG Károly: Asszonyok és férfiak tükre. Budapest, 1980.

W

WASHBURN, S. L.—LANCASTER, C. S.: A vadászat fejlődése. 263-288. In: Munka és emberré válás. Budapest, 1972. (Összeállította: BENCE György és KIS János.)

WELLMANN Imre: Az 1753-i alföldi parasztfelkelés. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711–1790. Budapest, 1952. Szerk.: SPÍRA György.

WELLMANN Imre. A magyar mezőgazdaság a XVIII. században. Agrártörténeti tanulmányok 6. Budapest, 1979.

WERBŐCZY Miklós: Hármas Törvény Könyv. 1514.

WRAGE, Werner: Az Atlaszon túl. Budapest, 1972.

Z

ZALOTAY Elemér: A török hódoltság megszűnésétől 1848-ig. In: Csongrád vármegye. Budapest, 1938. (Megjegyzés: a kötetben minden fejezet lapszámozása egyéni módon 1-el újrakezdődik.)

ZAMAROVSKÝ, Vojtech: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban. Budapest, 1970.

ZS

ZSILINSZKY Mihály: Csongrád vármegye története. Budapest, 1897.

(Készülőben, folytatása következik.)

---

[1] Tortúra = kínvallatás.

[2] Visum repertum = látlelet, (orvosi) vizsgálati bizonyítvány.

[3] CSML SZF. IV. A. 53. fond, Protocollum Criminale a. 2. kötete: 656-668. p. 1751. die 14. Februarý

[4] Az 54. sz. pör a CSML SZF. IV. A. 53. (D. 8. pör.) Anno 1798. 7^bris. található.

[5] Ez a kötöttség a mezővárosok lakosai között a 18. sz. végétől, amikor az urbárium megszilárdított az egyes családok vagyonhelyzetét, oldódik. A vagyon, elsősorban a földbirtok összetartása érdekében mind gyakoribbá vált a családon belüli házasodás, amikor vérségi rokonok, elsősorban unokatestvérek kötöttek egymással frigyet. Hódmezővásárhely sajnos ennek a „beltenyésztésnek” volt egyik tipikus példája.

[6] A mezővárosok esetében a feudalizimus végén megjelenik a cívis vagy polgár. (Így kapta például Debrecen a cívisváros elnevezést.) A kapitalizmusban is megtartották vezető szerepüket. Mint a legnagyobb adózó polgárok, a virilisek kaptak helyet a tanácsban, ahol mind a városuk, mind a társadalmi rétegük fejlődéséért küzdhettek.

[7] Egyik formája volt pl. a szakmányba szántás. Az urasági földekre kihajtott parasztok urbariális robotmunkában két barázda között széles földdarabot fogtak, amelyre az eke mindkét oldalról ráborította a kiszántott földet, és úgy látszott, mintha az alatta lévő területet is megforgatták volna. Eléggé általános volt a rossz munkaeszköz, pl. az eke használata, hogy a javítgatással több idő teljék el; az igavon állatok sem voltak a legjobbak, sőt az is előfordult, hogy a család fölnőttek helyett a a hozzá nem értő serdülőket küldte ki robotba.

[8] Barta L.–Oltvai F. 1985. 209.

[9] Ezeknél jóval több zajlott, amelyeket az utbbi években Pócs Éva és mások kezdenek összegyűjteni, publikálni, de az újabb kutatás még nincs olyan fokon, hogy adatokkal is rendelkezzünk.

[10] Vass E. 1985. 560.

[11] Ettől kezdve, mint önálló határrész nevét nagy kezdőbetűvel kell írni.

[12] A nép nyelvén máig is rémálisnak hangzik.

[13] Szeremlei Cs. S. 1907. 3: 513.

[14] Herczeg M. 1984. 722-736.

[15] Follajtár E. 1938. 5.

[16] Zsilinszky M. 1897. 83.

[17] Follajtár E. 1938. 2-16.

[18] Kovács K. 1929. 7

[19] Kovács K. 1929. 8.

[20] Zsilinszky M. 1897. 476.

[21] Zalotay E. 1938. II. r. 21.

[22] Zsilinszky M. 1897. 476.

Zalotay E. 1938. 20-21.

[23] Szabó P. 1965. 241.

[24] Regale = (itt) a nemesi tulajdonnal összekötött haszonvételek.

[25] Szabó P. 1965. 255.

[26] Szabó P. 1965. 241-285.

[27] Diószeghy A. 129. 11.

[28] Rhénes forint = rajnai vagy aranyforint, a kor legjobb pénze volt.

[29] Diószeghy A. 1929. 9-13.

[30] Zalotay E. 1938. 55.

Oltvai F. 1978. 72.

[31] Oltvai F. 1978. 91.

[32] A Zrínyi utca végétől a régi szegedi, mostani atkai, és a tiszai út közötti tanyaföld.

[33] Valamennyi itt tárgyalt községre vonatkozóan lásd: Zalotay E. 1938. II rész 31-68. a Csongrád vármegye c. kötetből.

[34] Wellmann I. 1979. 12.

[35] Wellmann I. 1979. 43.

[36] Wellmann I. 1979. 39.

[37] Wellmann I. 1979. 39.

[38] Wellmann I. 1979. 42.

[39] Juhász A. 1975. 2-3: 277.

[40] Für L. 1983. 7.

[41] Bél M. 1984. 14.

[42] Rákos I. 1982. 115.

[43] Rákos I. 1982. 113.

[44] Tugurium = szállás, szálláshely, szántó, amelyre épületeket emeltek; a későbbi tanya elődje.

[45] Rákos I. 1985. 269.

Juhász A. 1975. 281., 282., 295.

[46] Rákos I. 1985. 216.

[47] Rákos I. 1985. 221.

[48] Rákos I. 1985. 192.

[49] Kovács K. 1929. 29.

[50] Kovács K. 1929. 38.

[51] Szenti T. 1979. (Kéziratban.)

[52] Herczeg M. 1984. 731.

[53] Palugyay I. 1855. 522.

[54] Numerizált = számozott.

[55] Tóth F. 1988. 9.

[56] Zalotay E. 1938. I. rész: 55.

[57] Barabás J. 1965. 81., 83.

[58] Rákos I. 1985. 232.

[59] Inspector = a földesúr intézője.

[60] CSLM SZF. IV. 1. g. fond 272. Csongrád megye jobbágytelken élő nemesei 1769/71-ben. (1. füzet.)

[61] Barta L. 1985. 259.

[62] Ujvári J. 1938. 128.

[63] CSML SZF. IV. 1. g. fond. 11. és 12. Földművelők összeírása Csongrád megyében 1715-ben. (a. 11.), és 1720-ban (a 12.).

[64] Extranei quasi Domicilliantes = a (lakóhelyen tartózkodó) idegenek.

[65] Servi = szolgák.

[66] Ancilae = női cselédek.

[67] Pauperes ostiatium medicantes = vagyontalanok.

[68] Summa adultarum = a felnőttek száma.

[69] Summa aminorennium = a kiskorúak száma.

[70] CSML SZF. IV. 1. g. 259. fond. Népességösszeírás összesítője 1781. febr. 1-én. Készítette: Kászonyi Péter számvevő. (1. füzet.)

[71] Barta L. 1981. 5-45.

[72] Nem lehet tudni, hogy a „különbségek” hová lettek, és kiket érintett az ilyen gyengén számított statisztika.

[73] CSML SZF. IV. 3. b. 414. fond. Népességszámlálás megyei összesítője 1837-ből. (1. ív.) Csongrád vármegyéből, a „Nemtelen Népesség összve írásának Sommás táblázattya.” Készítette: Szomor József.

[74] CSML SZF. IV. 3. b. 456 fond. „Csongrád vármegyei Községek lakosai számának összves kimutatása az 1846-ik évről.”

[75] Barta L.–Oltvai F. 1985. 306-309.

[76] CSML SZF. IV. 3. b. 434. fond. „Névjegyzéke azon HMVásárhelyi Lakosoknak, kik gyermekeiket iskolába nem járatják 1842-ben.” (Készítették a vásárhelyi esküdtek.)

[77] Imre M. 1984. 686.

[78] Herczeg M. 1980. 65-66.

[79] Herczeg M. 1980. 73.

[80] Herczeg M. 1980. 73.

Herczeg M. 1984. 722-736.

Rákos I. 1984. 365-366.

[81] Rákos I. 1984. 434.

[82] Herczeg M. 1980. 73.

[83] Zsilinszky M. 1897. 159.

[84] CSML SZF. IV. 1. g. 9. A Vásárhely városi lakosság összeírása városrészek szerint, adózás céljából, 1764/65-ben.

[85] CSML SZF. IV. 1. f. 35. Vásárhelyi jobbágyok összeírása 1770-ben.

[86] Rákos I. 1984. 455.

[87] Nagy F. 1819-1985. 226.

[88] Palugyay I. 1855. 522.

[89] Palugyay I. 1855. 522.

[90] Palugyay I. 1855. 522.

[91] Palugyay I. 1855. 525

[92] Palugyay I. 1855. 525.

[93] Rákos I. 1984. 559.

[94] Rákos I. 1984. 451.

[95] Kovács Z. 1985. 129.

[96] L. Csajági R.–Rákos I. 1985. 320.

Eperjessy G. 1985. 333.

[97] Gergely A.–Vass E. 1985. 612.

[98] Eperjessy G. 1985. 333., 346.

[99] Farkas J.–L. Csajági R.–Rákos I. 1985. 392., 394., és

Gergely A. 1985. 488.

[100] Follajtár E. 1938. 5.

[101] Zalotay E. 1938. 6. és 139.

[102] Zsilinszky M. 1897. 159.

[103] Palugyay I. 1855. 491-493.

[104] Zalotay E. 1938. II. r.: 20.

[105] Zsilinszky M. 1897. 159.

[106] Zalotay E. 1938. II. r.: 20-21.

[107] Palugyay I. 1855. 476.

[108] Palugyay I. 1855. 280.

[109] Palugyay I. 1855. 281-282.

[110] Szabó P. 1965. 260-278.

[111] Szabó P. 1965. 281.

[112] Szabó P. 1965. 267-268.

[113] Protocollum judiciale = bírói, főbírói jegyzőkönyv.

[114] Die = nap.

[115] Ptensiója = praetensioja = követelése.

[116] Cassáltatik = töröltetik, érvényteleníttetik.

[117] Eadem die = ugyanazon a napon.

[118] Sedria = a vármegye törvényszéke.

[119] Anno = évben, évében.

[120] Mens = hónap.

[121] In Possione = in possessio = birtokában.

[122] Hottus Csongradiens = Inclyti Comitatus Chongradiensis = Nemes Csongrád Vármegyének (Algyő községében)

[123] Prima Testis = első tanú; az első bizonyságot adó.

[124] Catharina Bodroghj = Bodrogi Katalin.

[125] Stephani Gera = Gera István.

[126] Annor[um] = évben.

[127] Cir., circiter = körülbelül, mintegy.

[128] Fatens = tanú, vallomást tevő.

[129] Secunda Fatens = a második tanú.

[130] Michäelis Szabo = Szabó Mihály.

[131] Incola = lakos, jövevény, telepes.

[132] Sedes dominalis = úriszék.

[133] Cumanicalis = kunsági, kun.

[134] Oppidi Halas = halas mezőváros

[135] Ad 1.^um = az elsőhöz (az első kérdésre adott felelet indítsa.)

[136] Arkus papiros = íves papiros, egy ív papír. (Itt jelezzük, hogy az egyes szavak után betűközzel írt kettős pont /pl.: „Teremtetett : Ezen”/ nem elütési hiba, hanem ebben a korban, bár ismerték és használták a mondatrészeket elválasztó vesszőt, mégis ezt helyettesítette.)

[137] Inspector = gazdatiszt.

[138] S. v. = salva venia (sit venia) = engedelemmel szólva; megbocsátva.

[139] = nyilvánosan, hivatalosan. (Itt jegyezzük még meg, hogy a szövegben előforduló ô jelet — miután a karakterek között megfelelő nincs —, az eredeti szövegben alkalmazott különleges, hosszú ő betű helyett használtuk, amely egy rövid ö betű, és a két pont között egy függőleges vonalból álló ékezetet jelölt. Hasonlóképpen a kérdőjel helyett régen egy vízszintesen elhelyezett hullámvonal alatt alatt lévő pontot alkalmaztak, amelyet — szintén e karakter híján — a ÷ jellel váltottunk föl. )

[140] De eo Utrum? = arról, hogy vajon... (azaz: a kérdőpontok bevezetője.)

[141] Primus Testis Georgius Farkas = az első tanú Farkas György.

[142] Itze = (régi űrmérték) kb. 8 deciliternyi.

[143] ‘s a’ t = és a többi.

[144] M. Horváth Antal = az édesapja volt annak a kiváló népi fafaragónak, akinek munkáit, főleg a kisméretű alakos szobrait Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeum őrzi.

[145] 3^tio = tertio = harmadik, harmadszor.

[146] Pluthé = Pluth nevű ismert ördögé.

[147] Tenor Cesiventionis est Sequens = tenor conventionis est sequens = a megállapodás tartalma a következő: ...

[148] Contactualis levél = szerződésem.

[149] Coramizált = coram me = előttem (akik előtt aláírták az okmányt), vagyis tanúsító, hitelesítő.

[150] Conditioval = feltétellel.

[151] In illum Casum = in illum casum = abban az esetben.

[152] Semel pro Semper = semel pro semper = egyszer s mindenkorra.

[153] Protensioja = praetensioja = követelése.

[154] Komendalt = ajánlott, javasolt. (Itt hívjuk föl a figyelmet a szövegben található, nem a mai írásszabályok szerint alkalmazott, megannyi idézőjelre.)

[155] Aristomba = börtönbe.

[156] Strásáltatott = őrködtetett, vigyáztatott.

[157] Comissarius = biztos, rendőrfőnök.

[158] X^br = december hónapban. (Ez a hónapjelzés még őrzi a római decimális, azaz tízes rendszerű hónapbeosztást.

[159] Boldog Asszony hava = Nagy Boldogasszony hava = január.

[160] Sitson = sitsán = Sirolin = Syrup Kalii Sulfoguajacol.

[161] 2^do = secundo = másodszor.

[162] Fekete nadár = fekete nadálytő = Symphytum officinale L.

[163] Bojtor vány = bolytorján = közönséges (nagy) bolytorján = Lappa major, Arctium lappa L.

[164] Czinóbiummal = cinóber = HgS = cinnabarit; főleg a higanygőz súlyosan mérgező.

[165] Apoteka = gyógyszertár.

[166] Xrokon, xr. = krajcárokon. (A krajcár szó rövidítése.)

[167] Species facti = a történet leírása, a dolog mivolta; tényvázlat.

[168] Alias = másként, más néven.

[169] Karácsony hava = december.

[170] Reguláris = szabályszerű, rendes (sorkatonaság).

[171] Butellia, butella = üveg, palack.

[172] Signatum, kelt; aláírattatott, szignáltatott.

[173] Visum repertum = látlelet, orvosi szakvélemény.

[174] Therebenthina = Ol. terebentinae (vékony); vagy: terebenthiane communis (sűrű).

[175] Fehér Plájbász = plájveisz, fehér ón = Plumbum carbonic.

[176] Colica = hascsikarás, has- vagy bélgörcs.

[177] Fene = rosszseb, rák.

[178] Negligált cura = figyelmen kívül hagyott gyógymód, orvoslás.

[179] Per audiens Lethalis = hallomás szerint halálos.

[180] Meszely = (régi űrmérték) 1 meszely kb. 3. deciliternyi.

[181] Nóstigálták = a noszogat tájnyelvi változata.

[182] Fiscalis actuar, actuarius = uradalmi ügyész, jegyző. (Itt jelezzük, hogy a felső vesszővel írt betűket a szövegben az utána következő szóval kezdik egybeírni, folyószöveggé változtatni. Pl. a’lelkem. Ezekben az esetekben a kimaradt betűköz tehát nem elütés!)

[183] Pünkösd hava = május.

[184] R. = a latin sedes ordinaria fordítása = rendes.

[185] Hármas Törvény Könyv = az 1514-ben Werbőczy István által összeállított Tripartitum = Hármaskönyv = magyar szokásjog-gyűjtemény; a magyar feudális jog kódexe.

[186] k = az „et” (&) utánzott jele. (Mögé ki kell írni a „c” betűt, így lesz etc = és így tovább.)

[187] Vasbafogott = a megláncolt gyanúsított, vádlott vagy elítélt. Nem mindig kell szó szerint venni, a vasba fogott lehet szimbolikus jelentésű, és egyszerűen a fogságba tartott személyt illették vele.

[188] Vitriol = pirokénsav, füstölgő kénsav = H₂S₂O₇.

[189] Kékkő = rézgálic vagy rézszulfát = CuSO₄.

[190] Kígyópor = megszárított kígyó porrá törve.

[191] Nadragulya = Atropa belladonna L.

[192] Római gyökér = Rad sarsaparillae. Római székfű = Authemis Mobilis.

[193] Elmarasztaltatott = [helyesen:] elmaradt.

[194] In. sz. = Isten szent.

[195] Pro secundo = másodszor.

[196] Helena = Ilona.

[197] Sodomia; sodomai perverzió = a/ anális, azaz végbélnyíláson át történő közösülés. (A szövegünkben is ez szerepelt.) b/ Gyakran a bestialitást, azaz az állatokkal való közösülést értették alatta.

[198] Marty = március.

[199] In Oppido Vasarhely = Vásárhely mezővárosban.

[200] 1^ma prima, azaz első (kérdés).

[201] Quartus Testis Joanes Kupás = a negyedik tanú Kupás János.

[202] Testiculus =herécske, here.

[203] Curál = ápol, gondoz.

[204] Contasrok = ? (feloldhatatlan szó, talán sebek?)

[205] Cirurgialis professiom = seborvosi foglalkozásom.

[206] Specificatio medicinae = gyógyszer megnevezés.

[207] Rh, rhenes = rajnai (arany) forint = 60 krajcár.

[208] Xr. = a krajcár rövidítése.

[209] Balsamum Arcei flor = Ungucafum Eleni.

[210] Ung Digestiv = oszlat ír. Ung. aromatic. (Összetétele: illóolajok, Chlorophyll, azaz zöld, zsírban oldódó festék.) És ismert még az Ung. emoll.

[211] Emp. Sper. albr rán = Spermacetum = cetviasz.

[212] Emp. Desensio rub. = oszlató tapasz, érzéstelenítő, csillapító. Empl. Cetazei.

[213] Spiritus V. Camphor = szesz, benne kámfor olddva.

[214] Suma = summa = (pénz)összeg; összesen.

[215] A.^o = Anno = év, évben.

[216] Napam = anyósom.

[217] Declarálya = deklarálja = hirdeti, kinyilvánítja, világosan föltünteti.

[218] Ipát = apósát.

[219] Deutrum = de-eo-utrum = arról, hogy vajon... (a kérdőpontok bevezető sémája.)

[220] Naturalék = természetbeli javak.

[221] Processualis = járási (főszolgabíró).

[222] Signatum ut Supera = signatum ut supra = kelt mint fent.

[223] Per Judices, et Juratos = a bíró és az esküdtek által.

[224] Kiss Uczai Tized = Kis utcai tized = Vásárhelyt ekkor még nem kerületekre, hanem tizedekre osztották föl. (Összesen öt tized volt.)

[225] Exponálja = előadja.

[226] Per Ladislaum Kiss = Kiss László által.

[227] Benevolum examen = önkéntes vallomás (vagyis nem előzte meg kínvallatás).

[228] Mélly lakhacz = Mély-Lakhat = vásárhelyi városrész a Csúcsban.

[229] Deliberatum est = ítélet, döntés, határozat.

[230] Successive per nuptias subsequas cohonestata existente, eandem a poena perpetrata fornicationis simpliciter absolvi = mivel a vádlott a továbbiakban házasságot kötött, és így jó úrta tért, őt a paráznaság bűne alól egyszerűen fölmentjük.

[231] Az itt alkalmazott ů jel eredetileg az u betű feletti két pont közé húzott függőleges vonalból állt össze, és a hosszú ű betűt jelezte. A jelzett szó értelmezése, ill. olvasata tehát: Kerűlő.

[232] Desperatus = reménytelen.

[233] Assistens = (segítség; itt:) táblabíró.

[234] A pör jegyzője elírta a nevet. Helyesen: Szíjártó Anna.

[235] Másod – harmadik elegyes léptsőjű = a rokonság második, harmadik fokán álló, nem vérségi származéka.

[236] Télutó [hava] = február.

[237] Mk., mk. = a maga kezével (írta).

[238] Szösz = kender vagy len tilolása, feldolgozása közben keletkezett vékony, többnyire rövid szálak, amelyk nem kerülnek további földolgozásra. Szurokkal, kátránnyal, gyantával, zsírral átitatva kiváló tömítőanyagként használható.

[239] Kommenció = szegődmény, éves munka természetbeli bére.

[240] Deo Eo Unam = de eo utrum = arról, hogy vajon… (azaz: a kérdőpontok bevezetője).

[241] Ad^trium = ad tertium = a harmadik (ponthoz).

[242] Formalibus = e szókkal.

[243] Ad 3tium = a harmadikhoz.

[244] Ad 4tum = a negyedikhez.

[245] Ad 5tum = az ötödikhez.

[246] Peractum = lefolytatott.

[247] Város Quartélyos Pénzét = a beszállásolt katonák számára a lakosságtól összegyűjtött adót.

[248] Autsent confirmat addito = authenticata confirmat addito = hitelesítve megerősíti, hozzátéve, hogy…

[249] Baltákkal = értsd: fokosokkal, fokosbaltákkal. Erre a pörben utalást is találunk: […]Horvátnál egy jó Fokos vólt[…]

[250] Vexálták = zaklatták, gyötörték.

[251] Producti Sub D. tenor est Sequens = A D. betű alatti irat tartalma a következő:

[252] Szent György hava = április.

[253] Anatomicě = anatómiailag.

[254] In parte occupitis = a hátsó részén.

[255] Dilatatiot = tágulatot.

[256] Aperialván = szabaddá, láthatóvá téve, kinyitva.

[257] Extravasatio Sanquinis = vérömleny; a testüregben vagy a szövetek között fölgyűlt vér.

[258] Infra Regium Umbilicalem = infra regionem umbilicalem = a köldöktájék alatt.

[259] Sit V. A. = sit venia = engedelemmel szólva, legyen bocsánat [érte].

[260] Attestállyuk = tanúsítjuk, bizonyítjuk.

[261] Recognitionalisunkat = bizonyságlevelünket.

[262] Act = actum = kelt.

[263] Die et A^o quibus spra = kelt; és és nap, mint fent.

[264] Szent György nap = április 24.

[265] Szent Mihály nap = szeptember 29.

[266] Gyalogszék = négylábú, alacsony, téglalap alakú ülőrésszel ellátott, többnyire otthon barkácsolt ülőbútor, amely minden háznál volt. Egyik végébe gyakran vertek centire kiálló, hosszú vaslemezt,

és a kukoricacsővet ezen húzva morozsolták le a szemeket.

[267] Ã = n = etc. etc. = és így tovább, és így tovább… majd ezután a szokásos vallató kérdések következtek.

[268] Húshagyó kedd = húshagyó vasránap a húsvét előtti harmadik vasárnap; keddje, az ezt követő keddi nap. Mind a katolikus, mind a népi naptár jeles ünnepe. Utóbbinál vele kapcsolatban több szokás is föllelhető.

[269] „Az öszel [1794-ben] Debellásra ment lakni” = a földesúri önkény, és a gazdasági terhek elől néhány vásárhelyi jobbágycsalád úgy menekült el, hogy egy éjszaka az egész családjukat és az ingóságaikat kocsikra rakták, majd elszöktek a Bácskába. Itt alapították meg a hasonló körülmények között Szentesről, ill. Makóról verbuválódott családokkal együtt Torontálvásárhelyt, azaz a mai Debeljačat. (E kötet írójának máig élnek ott Szenti nevű, távoli rokonai, névrokonai.)

[270] Konya = kónya (szláv eredetű szó) = ló ; de itt tulajdonnév.

[271] Regement = regiment = sokaság, sereg, ezred; itt: emberek, személyek.

[272] Per Josep[hum] Halász = Halász József által.

[273] Grádusig = lépcső(fok)ig, szintig.

[274] Verbunkos = katona- vagy néptoborzó; itt: seregbeli katona.

[275] Bőjtmás hava = március.

[276] Szent Mihály hava = szeptember.

[277] Böjt elő hava = február.

[278] Strása = strázsa = őr, őrködő.

[279] Incaptivaltatván = elfogatván, letartóztatván.

[280] Katalin nap = november 25-én van.

[281] Eo additô = hozzátéve, hozzáfűzve.

[282] Confidentiaban = bizalmasságban.

[283] Substernál = beterjeszt.

[284] Exponens = panaszos fél.

[285] Examinalt = vizsgázott.

[286] Sua servili, quam deflorare volebat = a szolgálója miatt, akit meg akart erőszakolni.

[287] Crangelinus = eltorzult , rosszul írt szó, jelentése megfejthetetlen.

[288] Resignáljuk = átadjuk.

[289] Notarius = jegyző, tollnok, írnok.

[290] Secunda Testis Helena Szegi Josephi Hertzeg Conthoralis Annorum 40. Sub juramento fatetur ad Primum = a második tanú, Szegi Ilona, Hertzeg József felesége, 40 éves, esküvel vallja, először.

[291] Ingterrogatórium = kérdések.

[292] Responsorium = feleletek.

[293] Patka = kemencepatka = a kemencét körülfogó ülőhely.

[294] Meszélt bort = meszely bort = kb. 3. deciliternyit. (Régi űrmérték.)

[295] Arukátiánus katona = az ezred neve az „Arukátiánus”.

[296] Rengő = áthajtható háttámlával rendelkező, asztalos által készített, hosszú fapad.

[297] Pető Ferenc = föltételezhető, hogy azonos az 1754-ben kivégzett, a vásárhelyi utókuruc-mozgalomban részt vett egyik vezérrel, aki 1747-ben tehénhajtó lehetett.

[298] Żellér = zsellér. Az eredeti kézírásban a Ż betű fölött kis karika volt. (Ilyen jellel nem rendelkezik a szimbólumtáblázatunk.)

[299] Qvártélyos =quartelos = beszállásolt, „vendégségben” lévő.

[300] Német istálló = lepadlásolt, tehát meleg, illetve hídlással, azaz trágyalé aknával és elvezető

csatornával rendelkező lóistálló. A német katonaság lovai nem bírták a rideg tartást, szükséges

volt számukra a zárt istálló.

[301] Exequáltatott = kivégeztetett.

[302] Reconciliatiojára = megbékélésére, kiengesztelődésére.

[303] Homagiuma = vérdíja.

[304] Császár Bérese = a császár katonája.

[305] Contemnálta = megvetette, becsmérelte, lenézte.

[306] K K K. = katonának

[307] Nihil = semmi (feleletet nem ad); nem szól, mert nem tudja.

[308] Date = datum = kelt…

[309] Izromban = (régi kifejezés) ízben, esetben, alkalommal.

[310] Producti vero Sub C tenor Sequitur in haec verba = a C betű alatti irat tartalma következik

tehát ekképpen:

[311] Benignum examen = kegyes vizsgálat, azaz; kínvallatás nélküli vizsgálat.

[312] Kkthen = Kecskeméten.

[313] Ideo praefata Catharina Asztalos pro Connectione 100. ictus Scutica affligari = ezért

Asztalos Katalint a vétkéért [a közösülésért] 100 korbácsütésre ítélik.

[314] Francz = francia betegségnek nevezték a középkori Franciaországból elterjedő nemi

betegséget, a vérbajt.

[315] Szalma koszorút tétetett fejembe és korbácsot a’ vállamra = a történelemben mélyen

visszanyúló rituálé, amikor a csoport előljáróját attribútummal látják el, és vele megjelölik, hogy

ő az első. Ilyen volt a Kárpát-medencében a neolitikumban a szegvár-tűzkövesi ún. Sarlós Isten,

akinek a vállán az agrárnépesség legfontosabb szerszáma, az arató sarló látható. Amikor a

királyt megválasztották, fejére koronát, kezébe jogart vagy más jelet, pl. a fáraónál a mellén

keresztbe helyezett egyik kezébe az élet jelét az ankot, másik kezébe korbácsot helyeztek.

Amikor ezeket a szertartásokat nem méltó környezetben és személlyel eljátszották, az a

kigúnyolását jelentette. Jézust elfogatása után megvesszőzték, fejébe töviskoszorút nyomtak,

kezébe királyi pálcaként nádszálat helyzetek. A pörben említett „szertartásnak” is a megesett

nőnek a közössége előtti csúffá tétele volt a lényege.

[316] A Dél-Alföldön meglehetősen ritka, hogy a kisbírót, aki a helység dobosa, kikiáltója, vagyis

a téren a hirdetések kidobolója volt, hóhérmunkára fogják. Ugyanis a testi fenyítést a legtöbb

helyen a hóhérral hajtatták végre.

[317] Coram figura Judicis fatetur Sequentia = a bíró előtt a következőket vallotta.

[318] Süly = vérbajból eredő „rákfakadások”; ill. „rossznyavalya”, fekélykiütés.

[319] Decemberét = subáját, ill. bundáját.

[320] Circumstantialiter = részletesen, „körülményesen” (aprólékos körültekintéssel.)

[321] Dominiumban = uradalomban.

[322] Jurisdictioja = igazságszolgáltatása, törvényszéke.

[323] Signatum ut Supra = kelt mint fent.

[324] Annam Kovats nec in minimo laesam minus perforatum, absquě omni dubio virginem esse declaramus =Kovács Anna, aki a legcsekélyebb mértékben sem sérült meg, még kevésbé lett átszakítva [a szűzhártyája], minden kétséget kizáróan szűz, ezt tanusítjuk.

[325] Fassio = vallomás.

[326] Repetálta = megismételte.

[327] Benevola Fassio = önkéntes vallomás.

[328] Instantia = kérvény, beadvány.

[329] Sentetiáltattván = ítéltetvén.

[330] 8 dierum arestum = 8 napi áristom, azaz fogság.

[331] Extractus Matriculae Eccle[siae] R[e]for[matae] = a református egyház anyakönyvének kivonata.

[332] Videatur Matriculae Tomus 2. pagina 435. = lásd az anyakönyv 2. kötetének 435. lapját.

[333] Magazinalis csősz = bolti őr, raktári őr.

[334] Confrontáltatván = szembesítvén.

[335] Piti Tamás átalassa = a szemben lakó szomszédja.

[336] Mindszent hava = október.

[337] Az aktkából nem derült ki, hogy végül is 13, 14, vagy 15 éves volt a paráználkodó lány? Az esetek jó részében csak hozzávetőlegesen ismerték a születésük időpontját.

[338] Kis Asszony nap = szeptember 8.

[339] Szent István Király betében = augusztus 20 hetében.

[340] Instructio = útbaigazítás.

[341] Visitaltat = megnézet, megvizsgáltat.

[342] Dobosnak és lacérosnak = Nemi betegségek: dob = duzzanatok a combtőben, amely lehet Gonorrhoea vagy kankó; szóba jöhetett még a Lymphogranuloma inguinale, vagyis a lágyfekély. Lancéros = Sancéros = Sánker = kemény fekély = ulcus durum = syphilis. (A szó kezdőbetűje az egykori kaligrafált „S”-ből „L”-re módosult.)

[343] Cserzi = cserző varga, aki a nyers bőrt kicserzi, kikészíti.

[344] Prezentál = magát mutatja. Fölkínálkozás. Főleg a szexuálisan izgató testrészeket: fenekét, szemérmét, combját mutogatja.

[345] Virgó = szűz. Kérdés, hogy egy tanúnál miért volt ez fontos, és miként tudták meg, hogy a nő valóban érintetlen-e?

[346] Szent Katalin napja = november 25.

[347] Monyom = tojásom, azaz herém.

[348] Arendator = árendás, bérlő.

[349] A nők hajának lenyírása a kor egyik megszégyenítési, büntetési módja volt. Elítélteknél ezt a műveletet a hóhér végezte el.

[350] Izromban = ízben, esetben, alkalommal.

[351] Szent András napja: november 30.

[352] Benigna fassiójok = önkéntes vallomásuk.

[353] Instantiájok = kérvényük

[354] Capitalis poenától = halálbüntetéstől.

[355] Absolváltattak = felmentettek.

[356] Urok Grátiájok = az uruk kegyelme.

[357] El abalt (értelmetlen szó); értelemszerű jelentése = elbujkált, elszökött a felelősségre vonás elől.

[358] Coramizálando = hitelesítő, aláíró.

[359] Subscribált = alólírt.

[360] Reconciliáltatván = összebékítettvén.

[361] Punctumokbul = pontokból.

[362] Reversalis = kötelezvény.

[363] Desertrig de Reconciliata = deserta et reconciliata = elhagyott, majd urával összebékített.

[364] Tipikus szigorú feudalista megkötések, amelyek hasonlóak a máig a fréjes asszonyokra érvényben lévő iszlám tilalmakkal, eleink éppen csak a csador hordozását nem írták elő.

[365] Dispositiora = rendelkezhésre valami felett.

[366] Eclesia = ecclesia = egyház, egyházközség, egyházközösség.

[367] Actum in Parochia Májori Losonciensi = kelt a losonci főplébánián.

[368] Ümeg alyban = ingaljban = (esetleg pöndölben) = alsó ingben (vagy hálóingben).

[369] In ipso actu = magában a nemi aktusban.

[370] Passualis levél = a személyazonosságot igazoló utazási engedély.

[371] Fassiójából = tanúzásából, vallomásából.

[372] Dallott = énekelt. (Érdemes fölfigyelni a régies, szép kifejezésre.)

[373] Authenticata confirmat, hoc addito = hitelesítve megerősíti, hozzátéve azt, hogy…

[374] Leveles vagy = az erkölcsi megjobbulásáért adott kezes levél; levélben vállalta a megtérését. (Lásd pl.: 318/1768. pörben.)

[375] Alindits = alio nomine = más néven.

[376] Testi halál = kivégzés, amely által csak a test pusztul el, de a lélek tovább él.

[377] mester által =hóhér, tanult kivégző által.

[378] Parochiára szaladt = templomok melleti menedékhelyek = asylumok működtek, és a vádlott ide bújt.

[379] Verum pro prima Magistratuali 100. Scuticae ictibus castigandam determinati = jobbulása céljából 100 korbácsütésre ítélték.

[380] Pagina 692 in Nigris = a 692. lap a Fekete könyvben. (Ti. lásd ott a korábbi ítéletét.)

[381] Dilate et = [a pert] elhalasztották, „megtörték”, és…

[382] Circumstantialiter = részletesen.

[383] Reversalium tenor = a kötelezvénylevelek tartalma.

[384] Lőricn nap = augusztus 10 (és szeptember 5.)

[385] Pellenge = a kor közösségi megszégyenítő eszköze: kő vagy oszlop, amelyre a bűnhődőt fölállították, vagy hozzákötötték; nyakába gyakran bűnéről írt táblát is akasztottak, és kitették a tömeg gúnyolásának, köpködésének célpontjául.

[386] Szent Pál napja = június 29.

[387] Gyulajonál tégergett = gulyájánál ténfergett, szolgált.

[388] Konvencziós = szerződéses.

[389] Úr napja = pünkösd után 10 napra van.

[390] Pál napja = január 25. (Pálforduló napja.), és június 9. (Péter és Pál napja.)

[391] Coram = előtt.

[392] Revocál = visszavon.

[393] Sűly = lehet: vérbaj, aranyér, skorbut és többféle bőrbetegség. A vizsgált korban ugyanis több, egymástól eltérő betegséget is neveztek így. Itt valószínű, hogy vérbajról volt szó.

[394] Petőt fel négyelték = 1754. ápr. 2. Szeremlei Cs. S. 1907. 3: 295-314; Wellmann, 1952., ill. Hódmezővásárhely története. 1984. 1: 359-363.

[395] Tapogató = halászszerszám, feneketlen kas, amellyel a meder alját tapogatták.

[396] In Possessione Gyö Catharina Fazekas[…] benevole examinata = Győ községben Fazekas Katalin kínvallatás nélkül kihallgatva.

[397] Kisasszony hava = augusztus.

[398] Curiositásból = kiváncsiságból.

[399] In actus realis = valóságos nemi aktusban.

[400] Pörnyegödör = ahová a tűzrendészeti előírás szerint a pörnyét kellett kihordani, vízzel lelocsolni vagy földet húzni rá, hogy az esetleg föltámadó szél éghető anyag közelébe ne sodorja.

[401] Signatum Szentesini Die et Anno quibus Supra = kelt Szentesen, nap és év, mint fent.

[402] Benevolum Examen Joannis Gál Hortulani = Hajdú Ferencnek, Gál János kertészének önkéntes vallomása.

[403] Francisci = Ferenc.

[404] A pör iratai és a kézzel írt két verses füzet valamikor átáztak, töredékesek. A műdalokat tartalmazó füzeteket a fondból kiemelve őrzi a CSML SZF.

[405] Némů nemů = némi nemű.

[406] Divortium = szakítás, válás, válópör.

[407] Exceptum = kiszedett (vallomás).

[408] Praetendáljon = követeljen.

[409] […]in Oppido Vásárhelly sequens B[enevolum] Examen peractum = Vásárhely mezővárosban a következő [kínvallatás nélküli] vallatás véghez vitetett.

[410] Accedente proprio etiam annutu militiae resignatus habetur = saját beleegyehzésével a katonaságnak átadatott [mint újonc.]

[411] Ad poenam Statuti videlicet 40. baculorum Ictus condemnatus = az előírt büntetésre, azaz 40 botütésre ítélték.

[412] Comentiós = szegődményes.

[413] Egy fertály = egy negyed.

[414] Kostök = itt: kikészített kostök zacskó = pipadohány tartó.

[415] Tőkén = szentesi határrész neve.

[416] Az én barmomba való = nekem tetsző, nekem szolgáló. (Vesd össze ezzel a népi mondással: „a mi kutyánk fia”.

[417] Pártabéli szerentséjét = a férjhez menési esélyét.

[418] Recfronta = regruta = újonc (itt: katonai szabadság.)

[419] Processus = eljárás, per.

[420] Proteus = görög tengeri isten, aki gyakori alakváltoztatásáról volt ismert. Átvitt értelemben: az az alakját , itt modorát, indulatát folyton változtató ember.

[421] Consequentia = következmény.

[422] Auctor = felperes.

[423] Currental = köröz, nyomoz, kerestet.

[424] Invalidus = rokkant, munkaképtelen, elaggott, hadirokkant ember.

[425] Actionalis = a vádban szereplő.

[426] Magistratus = előljáróság.

[427] Feleségemnek testvér Öttse = a húga. (A férj sógornője.)

[428] Prokátor = ügyvéd, védőügyvéd.

[429] Szent Jakab Hava = Július.

[430] A csókos pohárral külön fejezetben foglalkozunk.

[431] Recognoscállyuk = elismerjük.

[432] Unanimi Voto = egybehangzóan.

[433] Alexander = Sándor.

[434] 12^ot kaptam = nem derül ki, csak a kor büntetési szokásából föltételezzük, hogy nem botozták, mert az ritka kivételtől eltekintve a férfiak fenyítése volt, hanem korbácsütést kaphatott.

[435] Educillatorisa = csaposa.

[436] Deutralis = kérdéses.

[437] Educillatoris Hajdaiensis Conthoralis = a hajdai kocsmáros felesége.

[438] Plundrája = a katonai (kincstári) nadrágja; az ócska, rossz ruhája.

[439] Valószínű, az aranyági szőlőről van szó.

[440] Scuticae ictus = korbácsütés.

[441] Polygámus = többnejű.

[442] Articulus = törvénycikk.

[443] Remmitiált = remittált = visszaküldött.

[444] Protukulomából = protocollumából = jegyzőkönyvéből.

[445] Criminalis =bűncselekményre vonatkozó.

[446] Copuláltattni = összekötni, kapcsoltatni; közösülni.

[447] Szent Márton napkor = november 11-én.

[448] Sub sede Dominali ita qualificat = az úriszék előtt így módosítja [a vallomását].

[449] Bekény = Bökény = határrész Csongrád mezővárosban.

[450] Occulate = szemmel történő.

[451] Valószínűsítjük, hogy az átszakított hymenről győződhetett meg, de a defloráció nem okozhat sántaságot. Mint a továbbiakból kiderül, ezt az anyjától örökölhette.

[452] Pörővel = valószínű, hogy pöröly, vagyis kovácskalapács lehetett. (A „cigánykovács-mesterség„ ismert ebben a korban.)

[453] Addito ex super abundati = hozzátéve ezen felül. (Ezt ugyanis már nem a kérdőpontokra felelte.)

[454] Hentesjárás = mint aki nagy darab húst, pl. féldisznót cipel a vállán, és járás közben szétvetett lábakkal támaszkodik a földön.

[455] A vádlott ekkor tehát 14 éves volt, és máris kislányt akart erőszakolni! Az ő korában az sem érdektelen, hogy részeg volt!

[456] Nyomás = a művelési övezet kialakulásával a mezővárosok belterületét körülvevő belső legelő, ahol tilos volt szállást, tanyát építeni. Itt a naponta ki- és behajtott kezes- vagy istállózott állatokat tartották, legeltették.

[457] Virághéten = húsvét előtti hét, amely virágvasárnappal ér véget.

[458] Addito eô = hozzátéve, hozzáadva, hogy…

[459] In reliquo = a továbbiakban.

[460] Notandum = jegyzés.

[461] Polluálta = polnálta = a magját ráeresztette, az ondóval lefecskendezte.

[462] Septinia = hetedikén.

[463] Accludáltt Benevolum Examenböl = a mellékelt, csatolt önkéntes vallomásból.

[464] […]lálni = a szó eleje olvashatatlan, sérült.

[465] Expediáltatik = végrehajtatik, elvégeztetik.

[466] Constitutioban = állapotban.

[467] Compactiójú = felépítésű.

[468] Statutuma = rendelete, határozata, szabályzata.

[469] Áldozó csütörtök = pünkösd előtt van 10 nappal.

[470] Instalom = könyörgöm.

[471] Az egykori tollnok elírása. Mint az a további szövegből egyértelműen kiderült, Molnár Tamás nem az anyjával, hanem az ángyával paráználkodott.

[472] Civilis Justusnál = polgári bíróságon.

[473] Actionalis = a vádiratban szereplő.

[474] Imputatio = neki tulajdonított bűn.

[475] Dipensatio = felmentés.

[476] Principiumok = alapvető okok.

[477] Evangelicusok = evangélisták, azaz „örvendetes hírt hozók”.

[478] Politice = államilag, politikailag.

[479] Szent András hava = november.

[480] Cum exasperatione = súlyosbítva, szigorítással.

[481] Satyriasis = fériaknál a betegesen túlhajtott nemi vágyban szenvedő.

[482] Priapismusbol = a pénisznek szexuális inger nélküli tartós, kóros merevsége.

[483] Etc. = az és így tovább latin rövidítése.

[484] Nepomuki Szent János cseh pap, aki a gyónástitok megtartásáért vértanú halált szenvedett. Napja: május 16-án van.

[485] Erzsébet napja = november 19.

[486] Scorbut = C-vitamin hiányos betegség.

[487] Maculus Scorbutiias = C-vimain hiánytól eredő foltok, ún. skorbutpettyek.

[488] Sodomai paráznaság = lehet anális (végbélen át történő) közösülés, vagy állatokkal folytatott fajtalanság. (Itt az előbbiről volt szó.)

[489] Ich seis dein Gótt und erlősen in maút = erősen torzult szövegő német káromlás, amelynek ez a jelentése = a Te Istenedbe hatolok és szájába eresztem magom.

[490] Manu propria = saját kezével.

[491] Copia = másolat.

[492] Intentio = szándék.

[493] A magzat csak félidőre, tehát 4 és fél hónapra mozdul meg!

[494] Fundáltatván = alapozván.

[495] Bestialitás = állatokkal folytatott perverz szexuális viszony, közösülés.

[496] Sensibiliter recognoscáljuk = megbizonyosodván róla, tanúsítjuk.

[497] Coram figura Judicÿ Authenticatus Confirmat, eô addito = a bíróság színe előtt hitelesen megerősíti, hozzátéve azt, hogy…

[498] Praetendaltatik = azt állítják róla, hogy [vétkezett]

[499] Fassionÿs Torturalis tenor est Sequens = a kínvallatás alatt tett vallomás tartalma a következő.

[500] Criminális Praxisnak = a Büntető Törvénykönyvnek

[501] Examen = vizsgáztatás, vallatás, vallomás.

[502] Devocio = ájtatosság.

[503] Deutrumban specificalt = a vallomásban fölsorolt, részletezett, elkülönített.

[504] Coram Figura Judicis benigne post Torturam addidit = a bíró színe előtt, a kínvallatás után önként hozzátette.

[505] Iskátulába = skatulyába = dobozba.

[506] Deutri punctumra = a vallatás pontjaira.

[507] Examen Torturale Catharina Nagy = Nagy Katalin kínvallatása.

[508] Nihil = semmi (nincs válasz).

[509] Sub Confrontatione = szembesíttetvén.

[510] Visitáltatván = megnézetvén (itt inkább: megvizsgáltatván).

[511] Pro oculata = szemlére.

[512] Secundino = placenta = méhlepény.

[513] Examene continualtatott = vizsgálata folytattatott.

[514] Die Sequenti denuo Benevolum Examen Continuatum est = a következő napon a kegyes vizsgálat újból folytatódott.

[515] Deputatus = küldött, követ.

[516] Delinquens = vétkes.

[517] Juratus Chyrurgusok = esküdt sebészek.

[518] Denuo examinata est sequentibus = újból vallatták a követkehzőképpen.

[519] Per Franciscum Török Fiscalem = Török Ferenc ügyész által.

[520] Coram figura Judicii adstans rea in vinculis constituta coram perlectam hanc fassionem in eo qualificat dicendo = a bíróság színe előtt bilincsbe verten állva a vádlott (!) a felolvasott vallomást így módosítja, mondván:

[521] Reliqua omnia confirmavit, et superaddidit sequentia = minden mást megerősít és hozzáteszi a következőket.

[522] Tenor attestati Chyrurgici Sub B. est. Sequens = a B. betű [alatti]orvosi bizonyítvány tartalma a következő.

[523] Presentibus recognoscalyuk = jelen levelünkkel bizonyítjuk.

[524] Sing = régi hosszmérték. Egy sing kb. 62 cm.

[525] Testimoniális levél = tanúságlevél, tanúsítvány.

[526] Andrea Veres Hottus = [coram me] Andrea Veres Inclyti Comitatus = előttem: Veres Andrásnak, a nemes vármegyének [ekütje (?)]

[527] Benignum Examen Sub C. est hujus tenoris = a C. betű alatti kegyes vallatás ílyen tartalmú:

[528] Dominalis inspector =döntő, vagy főgazdatiszt.

[529] Sequens Torturale Examen Anna Borbélly Infanticidae = a magzatgyilkos Borbély Anna kínvallatása következik.

[530] Purgató = hajtószer; lehetett hashajtó vagy abortáló szer. A hashajtó által keltett alhasi vérbőség és az okozott erős tológörcsök is vetéléshez vezethetnek.

[531] Quarto = negyedszer.

[532] Quinto = ötödször.

[533] Sexto = hatodszor.

[534] Septimo = hetedszer.

[535] Octavo = nyolcadszor.

[536] Nono = kilencedszer.

[537] Decimo = tizedszer.

[538] Undecimo = tizenegyedszer.

[539] Duodecimo = tizenkettedszer.

[540] Decimo tertio = tizenharmadszor.

[541] Decimo Quarto = tizennegyedszer.

[542] Instrumentom = (itt:) eszköz. (Egyébként hangszer.)

[543] Itt az idegen tárggyal végzett izgatásra, masturbálásra utal.

[544] Decimo Qvinto = tizenötödször.

[545] Prima aTestis Honesta Matrona facilia Maindl Romano Catholica annorum circigter 52. Jurata obstetrix civitatis Szegediensis praevie deposito corporali juramento fatetur ad. 1^um = az első tanú, a tisztességes Maindl Felicia (?) asszony római katolikus, körülbelül 52 éves. Szeged város bábája, miután letette a személyes esküt, így vallott. Először:

[546] Secunda Testis Magdalena Ambrosin Obstetrix hujus Annor[um] cir[citer] 51^m Romano Catholica Jurata examinata fatet[ur] ad. 1^mum = a második tanú Ambrosin Magdolna e város bábája, aki körülbelül 51 éves, római katolikus vallású, megvizsáltatott. Először:

[547] Proportionált = arányosított.

[548] Super qva modo Praevio per nos peracta Inqvisitione P. Sentes extradedimus Literas Testimoniales. Szeged 27^a April 770. Andreas Dugonics Senator Georgius Volfordty Senator. Georgius Jankho = (Erősen torzult szöveg, amely helyesen) = super qua modo praevio per nos peracta inquisitione praesentes extradedimus literas testimoniales = mely íly módon végrehajtott vizsgálatról a jelenlévők kiadtuk bizonyságlevelünket. Szeged, 1770, áprlis 27-én. Cansellista = írnok.

[549] Pmittálva = praemittálva = előrebocsájtva.

[550] Süly fű = sülyfű = foltos kontyvirág = Arum maculatum L.

[551] 150 ictus, per 50 tribus (vicibus) = 150 ütés, három alkalommal 50-enként.

[552] Comendál = kommendál = javasol, ajánl.

[553] Vízkereszt hetében = az új év napját követő hét.

[554] Examináltak = vallatták.

[555] Loger = láger = katonai tábor; a hadgyakorlat helye; városszéli rakodóhely, vásártér.

[556] Paszaportos =pszportos = útlevéllel, engedéllyel rendelkező.

[557] Bicskáztam = szleng szó, amely lopást, cigányul csórást jelent.

[558] Indős = indulatos, dühös.

[559] Karafina = karaffa = üvegkorsó; alól széles, fölfelé elkarcsúsodó, hosszú nyakú, fületlen üvegkancsó, kiöntésre szolgáló boros palack.

[560] Pünkősd elős napján = húsvét után 50 napra.

[561] Sententia = vélemény, ítélet, nézet.

[562] Condemnált = vádolt, elítélt.

[563] Assistáltt = segített.

[564] Septem virális = septemvirális = hétszemélyes [tábla]

[565] Physicus = orvos magasabb képesítéssel. (Általában megyei főorvosként működtek.)

[566] Contusio = zúzódás.

[567] Per absolutum Lethalisnak = teljes biztonsággal halálosnak [mondott]

[568] Különös Kis=Házába = egy különálló épületében; cselédházban.

[569] Absit blasphemia = tisztesség ne essék szólván.

[570] Sequens Benevolum Examen peractum est = a következő kegyes vizsgálat folytattatott le:

[571] Kötés = a havi vérzés elakadása, „megkötöttsége”, a „természet fennakadása” — ahogy gyakran mondották.

[572] Életből főzött pálinka = búzapárlat, gabonapálinka.

[573] Butykóró = orvosi somkóró = Melilotus off. L. Medic.

[574] Te=mondád fű = temondádfű gyökere = Eryngium.

[575] „A büntetés végrehajtását a kihirdetés napján kell megkezdeni.” (Erősen torzult latin szöveg, amelyből a büntetés módja hiányzik.)

[576] Borsika fű = borsfű = parlagi pereszlény vagy csombor = Satureja hortensis L. Satureja vulgaris (Chinopodium vulgare)

[577] Szeléd sáfrán = sáfrány[os] szeklice = Carthamus tinctorius.

[578] Babér = Laurus nobilis.

[579] Non vocatur = nem [borsikafűnek] hívják.

[580] Sed = hanem.

[581] Borsotsak-fű, Kis Borsotska fű = borsikafű = Satureja Hortensis L.

[582] Bödös-fű = Herba Sis. Nastürtiio. Büdös gönye = Bryonia alba.

[583] Erdei és mezei vadretek = Radix Cochleariae.

[584] Az 571-581 jegyzetekben fölsorolt növények akkor használt tudományos neveit foglalta össze.

[585] Nasturtium vagy Kerti torma = Armoracia lapathifolia-macrocarpa G. M. Sch.

[586] Vad mustár = /:Thlaspi:/ = Herba Bursae Pastoris = Pásztortáska.

[587] Galenus = Galénosz = pergamoni származású, római ovos, aki Kr. u. kb. 130-200 körül élt.

[588] Democrates = Democritos = abderai bölcselő, aki Kr. e. kb. 460-361. élt. Az atomelmélet megalapítója.

[589] Nota = megjegyzés.

[590] A magyarul fölsorolt füvek nevét latinul is igyekezett megadni.

[591] Magyar fordítása = Ha e füvet egyszer vízben megissza, vetélést nem okoz, ezért a szándékos vetélés vádja alól Horváth Judit fölmentetik.

[592] Bárdosianam per potum ex his quod primum et quod secundum praeparati abortus procurati ream non esse. Signatum Vásárhelyini die quinta Septembris 804. = Bárdosi, hogy ebből ivott az egyes vádpontban, és a kettes vádpontban, hogy mesterséges vetélést okozott, nem bűnös. Kelt Vásárhelyen, 1804. szeptember 5.

[593] Rájok terítesz = rájuk vallani, feladni őket.

[594] Kundschaft = (itt:) úti levél.

[595] Menta =mentafű = ligeti zsálya = Salvia nemorosa L.

[596] Colonus = jobbágy.

[597] Attestatum Medico-Chirurgicum = orvosi igazolás

[598] Újlaki István 1824–1825-ben Hód-Mező-Vásárhelyen elemi iskolai tanító volt. Lásd: Szeremlei Cs. S. 1913. 5: 1160.

[599] Perváta = ürülékes gödör, akna, udvari árnyékszék.

[600] Foetus = a fejlődő magzat elnevezése a 9 hetes terhességi időszaktól kezdve.

[601] Sub rector = segédtanító.

[602] Publicatus = a vármegyén kihirdetett, azaz: elismert nemességű.

[603] Praetensus = magát nemesnek vallja.

[604] Cloaca = csatorna, az árnyékszék ürülékes gödre.

[605] Urbariális föld = úrbéres föld, földesúri ingatlan, amelyet a jobbágy művel meg.

[606] Keserű Rósolitz = Rozsolio-csepp (?) = Tinct. Talapae. (Enyhe hashajtó volt.)

[607] Epidermis = a bőr fölső része, felhám (és nem hártya!)

[608] Examinatus bába = vizsgázott bába.

[609] Pokolvarr = Anthrax = lépfene.

[610] Száraz dajka = a/ nem anyja a gyermeknek, de szoptatja és gondozza. b/ Nem szoptatja a gyermeket, csak anyjaként gondozza.

[611] Szent Iván hava = június.

[612] Nagy Boldog Assszony = augusztus 15.

[613] Herba tea = zöld levelekből, pl. szederlevélből főzött gyógytea.

[614] Pityere, pityöre = udvari potyogtatós árnyékszék.

[615] Hebrea = héber, zsidó.

[616] Székfű = orvosi székfű vagy kamilla = Matricaria chamomilla L.

[617] Trachea = légcső.

[618] József napja = március 19.

[619] Lógerban = táborban, vásárban, rakodóhelyen. Ebben az időben városrész neve Hódmezővásárhelyen.

[620] Gergely nap = március 12.

[621] Gróf Vécsey Sándor = az aradi vértanú gróf Vécsey Károly vásárhelyi katolikus pap testvére.

[622] Polgári font (régi súlyegység) = 32 lat = kb. 0,5 kg.

[623] Hüvelyk = col = kb. 25-27 mm; a láb tizenketted része. (Régi hosszmértékek voltak.)

[624] Al-pofák = farpofák = musculus gluteus maximus.

[625] Tök bórék = herezacskó = scrotum.

[626] Menni kellene már Urbariumba = úrbéres szolgálatba, robotba.

[627] Télhó, máshol Télutó = február hónap.

[628] Avattak haza = mentek haza.

[629] Torturam adjudicari[…] = kínvallatásra ítélve Barta István kegyes vallatása a bíróság előtt 1756. jan. 9-én. És végül újból megerősítve.

[630] Mocsi Simpliciter[…] (Erősen torzult latin szöveg volt.) = Mócsi kereken tagad a szembesítéskor, Pajzán Tót János tagad a szembesítéskor.

[631] Stephanus Barta […] = Tót Barta István hasonlóképpen tagad a szembesítéskor.

[632] Varga accersitus[…] = az odahívott Varga módosítja vallomását a szembesítéskor.

[633] Producti Sub[…] = a 6. szám alatti irat tartalma a következő: Baranyi Ilona önkéntes vallomása. A bíróság előtt 1756. jan. 9. Vásárhelyen.

[634] Justificalt (szövegromlás!) = a szóban forgó.

[635] Akkor időben = vagyis: fiatal korában.

[636] Ökrök után járt volna = vagyis: szántott, szállított, dolgozott volna. (Elől az ökrök mentek, azokat hátulról terelte, ezért járt volna utánuk.)

[637] Akó (régi űrmérték) = kb. 50-54 liter.

[638] Másásné = Vecseri Istvánné, vulgo Masasni (máshol Másásné, Mázsásné stb.) Nagy Erzsébet vásárhelyi boszorkánypöre 1730. február 24-én zajlott. Lásd: Schram F. 1983. (2. kiadás.) 1: 229-233.

[639] Gyömbér = Zingiber officinalis R.

[640] Mérei F.–V. Binét Á. 1985. 15.

[641] Hermann I. 1984. 85. Hermann Imre (1889–1984) elmeorvos, pszichológus, egyetemi magántanár, a pszichoanalízis legjelentősebb magyar továbbfejlesztője. 1919-től a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület titkára, alelnöke majd elnöke. Az 1920-as években fedezte föl a megkapaszkodási ösztönkésztetést. Fő műve: Az ember ősi ösztönei (Bp. 1943).

[642] Markos Gy. 1986. 33.

[643] J. Hollaby. 1986. 50.

[644] H. Damm. 1961. 178.

[645] Temesváry R. 1899. 116.

[646] J. Bjerre 1964. 137.

[647] M. Mead. 1970. 150.

[648] M. Mead. 1970. 181.

[649] J. Bjerre. 1973. 121.

[650] H. Damm. 1961. 70.

[651] H. Damm. 1961. 261.

[652] A Dél-Afrikában talált Australopithecus koponyáján nagytestű ragadozó agyarainak behatolása látszik.

[653] J. G. Frazer. 1965. 69.

[654] J. G. Frazer. 1965. 70.

[655] J. G. Frazer. 1965. 71.

[656] J. G. Frazer. 1965. 72.

[657] J. G. Frazer. 1965. 76.

[658] J. G. Frazer. 1965. 72.

[659] Főzy V. 1987. 307.

[660] Sárkány M. 1986. 39.

[661] Róheim G.. 1925. 228.

[662] Róheim G. 1925. 243.

[663] Mint azt levezettük, és főleg Hermann Imre meggyőzően bizonyította, az embernek ez már a harmadik krízishelyzete.

[664] Róheim G. 1925. 276.

[665] Róheim G. 1925. 278.

[666] H. Damm. 1961. 264.

[667] A vele járó esetleges szerelmi öröm itt másodrendű, hiszen a szexualitás elsődleges szerepe a gének kombinációjával azok továbbéltetése, és az egyén, a faj átmentése a következő nemzedékek számára. Más kérdés, hogy az ember a szaporodás ösztönét humanizuálni tudta, és érzelmeivel gazdagította.

[668] Gyermekpszichológusok megfigyelték, hogy a csecsemő jobban fejlődik — és ez nemcsak fizikailag, hanem érzelmi reakcióban is megnyilvánul —, ha naponta többször mezítelenül kiteszik egy prémre, műszőr-textíliára, amelybe belecsimpaszkodhat.

[669] Fétis = természet fölöti erejűnek vélt, vallásos tiszteletben álló tárgy, vagy szerencsét hozónak, bajtól óvónak képzelt kisebb tárgy; kabala, talizmán is lehet.

[670] A következő nagytestű majomfajok tartoznak ide: a hegyi és síkvidéki gorillák, csimpánzok, bonobók (ezek a törpe csimpánzok, amelyeknek 97,8 %-ban megegyezik a génállománya és a szerológiai jellemzői az emberével, őket valóban unokatestvéreinknek nevezhetjük), orángutánok, gibbonok.

[671] Hermann I. 1984. 110.

[672] Heman I. 1984. 119.

[673] Altbächer V. 1986. 95.

[674] B. Malinowski. 1972. 193.

[675] B. Malinowski. 1972. 193.

[676] B. Malinowski. 1972. 183.

[677] H. Damm. 1961. 263.

[678] H. Damm. 1961. 331.

[679] Boglár L. 1986. 52.

[680] L. Clark. 1969. 121.

[681] László Gy. 1944. 419.

[682] László Gy. 1944. 418.

[683] László Gy. 1944. 419.

[684] H. Damm. 1961. 266.

[685] László Gy. 1944. 476.

[686] László Gy. 1944. 480.

[687] Kiss L. 1958. 157.

[688] Ritoók Zs.–Sarkady J.–Szilágyi J. Gy. 1968. 362.

[689] H. Maspero. 1978. 157.

[690] Kiss L. 1958. 180.

[691] Ipolyi A. 1929. 315.

[692] M. Mead. 1970. 56.

[693] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 211.

[694] László Gy. 1944. 459.

[695] László Gy. 1944. 477.

[696] Bihari A.–Pócs É. 1985. 24.

Kiss L. 1958. 157.

[697] Bihari A.–Pócs É. 1985. 24.

[698] A végbél és ivarszerv együttes területe.

[699] Hermann I. 1984. 288.

[700] Kasztrációkomlexus = nemiségtől, konkrétan a termékenyítő és ivarszervektől való megfosztás által kiváltott rettegés, kisebbrendűséget, értékcsökkenést eredményező érzet, ill. tudat.

[701] Hermann I. 1984. 293. (A nemi bőr az erős szexuáis élvezet hatására, az akarattól függetlenül beidegződve, megduzzad és kivörösödik. Biztos jele annak, hogy a hím által keltett szexuális inger elérte célját. A nők orgazmust utánzó hangokkal és mozdulatokkal félrevezethetik szerelmi partnerüket, hogy az megfelelő társ számukra.)

[702] Katona F. 1974. 433.

[703] Hermann I. 1984. 293.

[704] Antoni J. 1986. 33.

[705] M. Stingl. 1975. 245-246.

[706] H. Damm. 1961. 331.

[707] Nagy Z. 1975. 457.

[708] Nagy Z. 1975. 457.

[709] Markos Gy. 1986. 44.

[710] Vig K. 1980. 56.

[711] Matrilineáris = anyai vonalat, anyajogúságot képviselő.

[712] A sarlót, mint éles eszközt harci fegyverként, az ellenség megsemmisítésére, a borotva elődjeként szőrtelenítésre stb. is használták.

[713] Obszídián = nagyon kemény, ütésre a magkőről kagylósan lepattanó fekete vagy füstszínű lávaüveg amelynek borotvaéles vágófelülete van. (A leigázott közép- és dél-amerikai indián kultúrákban az emberáldozatok szívét obszídiánkéssel vágták ki a mellükből.)

[714] Neolítikum = csiszolt kőkorszak. Kb. a Kr. e. VIII évezredtől a II évezred végéig. (Területenként ettől eltérő korszakhatárok állapíthatók meg, így pl. egyes óceániai és ausztráliai bennszülött törzek a Kr. u.-i 20. százaban is „kőkorszakban” éltek.)

[715] Kalicz N. 1970. 38-39.

[716] D. Mereskovszkíj. 1987. 71-103.

[717] Az emberi élet fiatal időszakában, kb. 6-9 évig perszonifikációnak neveznek, ez az emberiség fiatal korszakában, a középkor végéig hasonlóan, vagyis „gyerekes” fölfogásban zajlott.

[718] V. Zamarovský. 1970. 274.

[719] R. Graves. 1970. 51-52. Zamarovskýnál tévedés az „acélsarló”, Graves írta helyesen, hiszen erre az eszközre még évezredekig kellett várniuk mind az „isteneknek”, mind az embereknek.

[720] Magyary-Kossa Gy. 1940. 4: 160.

[721] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 192.

[722] Horváth P. 1986. 145. (Hódmezővásárhelyről, a Susán városrészből van tudomásunk arról, hogy egy aszkétikus életű aglegény, amatőr festőművész a két világháború között herélési kísérletet hajtott végre magán, hogy a nemiség ne vonja el a figyelmét a művészetről, de a fájdalom miatt elájult és a kasztrálást nem bírta befejezni.)

[723] Mt. 19. 12.

[724] Hermann I. 1984. 180.

[725] P. Ariès. 1987. 129-130.

[726] Hermann I. 1984. 296.

[727] Csányi V. 1986. 174.

[728] Buda B. 1986. 187-188.

[729] Sárkány M. 1986. 35.

[730] Sárkány M. 1986. 35-36.

[731] Úriszék. 1958. 837.

[732] Úriszék. 1958. 861-862.

[733] Hermann I. 1984. 125-129.

[734] H. Damm. 1961. 73.

[735] László Gy. 1944. 458.

[736] László Gy. 1944. 459.

[737] Hermann I. 1984. 137.

[738] Hermann I. 1984. 140.

[739] Hermann I. 1984. 167.

[740] H. Uhlig. 1979. 145.

[741] Erőss L. 1986. 76.

[742] Hermann I. 1984. 151.

[743] Hermann I. 1984. 175.

[744] Hermann I. 1984. 189.

[745] Hermann I. 1984. 190.

[746] Hermann I. 1984. 191.

[747] Hermann I. 1984. 195.

[748] Hermann I. 1984. 198.

[749] Hermann I. 1984. 200.

[750] Hermann I. 1984. 183.

[751] M. Mead. 1970. 197.

[752] M. Mead. 1970. 48.

[753] Castiglione L. 1986. 111.

[754] Vig. K. 1980. 30.

[755] Hermann I. 1984. 314.

[756] Hermann I. 1984. 316.

[757] Eröss L. 1986. 76.

[758] Lingam = Indiában a pénisz neve. (Jóni = a női nemiszerv.)

[759] Kaljánamalla. 1986. 149-150.

[760] B. Malinowski. 1972. 195.

[761] M. Mead. 1970. 197.

[762] Antoni J. 1986. 22-23.

[763] H. Uhlig. 1985. 155.

[764] Kaljánamalla. 1986. 61.

[765] Kaljánamalla. 1986. 61.

[766] Kaljánamalla. 1986. 130.

[767] Kaljánamalla. 1986. 154.

[768] Vig K. 1980. 405.

[769] Hermann I. 1984. 406.

[770] Schram F. 1982. 3: 69.

[771] Hermann I. 1984. 440.

[772] Hermann I. 1984. 441.

[773] Hajdú L. 1985. 84.

[774] Hermann I. 1984. 441.

[775] H. Uhlig. 1985. 137.

[776] M. Stingl. 1979. 183.

[777] H. Damm. 1961. 178-179.

[778] B. Malinowski. 1972. 205.

[779] Antoni J. 1986. 28.

[780] Raj T. 1986. 93-94.

[781] Castiglione L. 1986. 111.

[782] László Gy. 1944. 439.

[783] Klaniczay G. 1986. 161.

[784] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 150.

[785] Róheim G. 1925. 44.

[786] Róheim G. 1925. 45-46.

[787] Róheim G. 1925. 50.

[788] Róheim G. 1925. 53.

[789] Róheim G. 1925. 54-55.

[790] Róheim G. 1925. 55.

[791] Róheim G. 1925. 207.

[792] Papp G. 1986. 186-187.

[793] Vig K. 1980. 33.

[794] J. Bjerre. 1964. 135.

[795] J. Bjerre. 1964. 137.

[796] J. Bjerre. 1964. 136.

[797] M. Mead. 1970. 13.

[798] J. Bjerre. 1973. 109.

[799] H. Damm. 1961. 247.

[800] H. Damm. 1961. 264.

[801] Temesváry R. 1899. 96.

[802] M. Mead. 1970. 149.

[803] M. Mead. 1970. 179.

[804] M. Mead. 1970. 182.

[805] Tárkány Sz. E. 1981. 139.

[806] Filep A. 1971. 127.

[807] Temesváry R. 1899. 92.

[808] Hermann I. 1984. 55-56.

[809] Temesváry R. 1899. 100.

[810] Fellació = a férfi nemi szerv szájba vétele, szopogatása. Cunnilinguació = a női nemi szervek nyalogatása.

[811] Hermann I. 1984. 57.

[812] Temesváry R. 1899. 93.

[813] Hermann I. 1984. 231.

[814] Hermann I. 1984. 236.

[815] Hermann I. 1984. 252.

[816] Hermann I. 1984. 264.

[817] C. Rycroft. 1994. 110-111.

[818] M. Mead. 1970. 32.

[819] M. Mead. 1970. 45.

[820] Promiszkuis = a partnerét gyakran váltogató, kielégíthetetlennek tetsző magatartás.

[821] M. Mead. 1970. 48.

[822] M. Mead. 1970. 71.

[823] B. Malinowski. 1972. 175.

[824] B. Malinowski. 1972. 176-181.

[825] Pollúció = nemi közösülés nélküli magömlés. Itt: maszturbálással elért magömlésre utal.

[826] B. Malinowski. 1972. 182.

[827] M. Mead. 1970. 101.

[828] Sárkány M. 1986. 39.

[829] Csongor B. 1986. 72.

[830] Hetéra (görög szó.) = irodalmilag és zeneileg művelt, de szabados életet élő nő az ókori görögöknél; ill. félvilági, utcai nő.

[831] Castigloina L. 1986. 114.

[832] Horváth P. 1984. 143.

[833] Papp G. 1986. 179.

[834] Péter K. 1986. 199.

[835] Vig k. 1980. 15.

[836] Vig K. 1980. 405.

[837] Vig K. 1980. 48.

[838] Vig K. 1980. 141.

[839] Vig K. 1980. 189.

[840] Vig K. 1980. 56.

[841] Buda B.. 1980. 198.

[842] Pederasztia = éretlen kisgyermekkel folytatott nemi tevékenység.

[843] S. L. Washburn–C. S. Lancaster 1972. 263-288.

[844] B. Malinowski. 1972. 128.

[845] B. Malinowski. 1972. 229.

[846] Exogámia = a nemzetségen vagy csoporton kívüli házasság kötelezettsége. Biológiailag ez úgy értelmezhető, hogy nem rokon szülőktől származó két gaméta egyesüléséből létrejött zigóta. (Gaméta = ivarsejt. Zigóta = megtermékenyült, fejlődésnek induló petesejt, amelyben már mindkét szülőtől származó ivarsejt örökítő anyaga benne foglaltatik, ezért új egyed kezdeménye.)

[847] B. Malinowski. 1972. 230.

[848] B. Malinowski. 1972. 245.

[849] M. Mead. 1970. 45-48.

[850] J. G. Frazer. 1965. 82.

[851] Hajdú L. 1985. 315.

[852] Hajdú L. 1985. 312.

[853] Kállay I. 1985. 232.

[854] M. Mead. 1970. 166.

[855] B. Malinowski. 1972. 143.

[856] H. Damm. 1961. 176.

[857] M. Stingl. 1979.

[858] Antoni J. 1986. 25.

[859] Agüero I. 1986. 46.

[860] H. Maspero. 1978. 114.

[861] H. Maspero. 1978. 130.

[862] Nagy K. 1987. 137.

[863] Nagy K. 1987. 137-138.

[864] K. B-Smith. 1969. 215-217.

[865] K. B-Smith. 1969. 217.

[866] Karsai Gy. 1986. 64.

[867] Raj T. 1986. 103.

[868] Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. 1968. 340.

[869] Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. 1968. 337.

[870] Képes Krónika. 1370–1964. 166.

[871] Papp G. 1986. 183. (Talán innen is eredeztethető a németek máig tartó, a prűdebb európai térségektől elütő erkölcsi szabadossága.)

[872] Papp G. 1986. 177.

[873] Kiss I. 1986. 88.

[874] K. B-Smith. 1969. 218.

[875] K. B-Smith. 1969. 219.

[876] K. B-Smith. 1969. 219.

[877] E. R. Service. 1973. 39.

[878] Divízió = hadosztály.

[879] A. P. Elkin. 1986. 130-131.

[880] Antoni J. 1986. 17.

[881] Antoni J. 1986. 22-23.

[882] M. Sting. 1975. 248. 180.

[883] K. B-Smith. 1969. 211.

[884] K. B-Smith. 1969. 213.

[885] K. B-Smith. 1969. 213.

[886] K. B-Smith. 1969. 214.

[887] Horváth P. 1986. 144.

[888] Klaniczay G. 1986. 163.

[889] Klaniczay G. 1986. 163.

[890] Úriszék. XVI—XVIII. századi perszövegek. 1958. 724.

[891] Vig K. 1980. 28.

[892] Vig K. 1980. 403.

[893] Vig K. 1980. 483.

[894] Vig K. 1980. 127.

[895] Castiglione L. 1986. 111.

[896] M. Mead. 1970. 32.

[897] M. Mead. 1970. 64.

[898] M. Stingl. 1975. 247.

[899] W. Thesinger. 1967. 185.

[900] W. Thesinger. 1967. 186.

[901] W. Wrange. 1972. 72.

[902] Ritoók Zs.–Sarkady J.–Szilágyi J. Gy. 1968. 340.

[903] Buda B. 1986. 234.

[904] B. Malinowski. 1972. 128.

[905] M. Mead. 1970. 198.

[906] Brencsán J. 1983. 475.

[907] Puskás I. 1986. 15.

[908] Kaljánamalla. 1986. 150.

[909] Kiss I. 1986. 86.

[910] R. E. Leakey–R. Lewin. 1986. 244.

[911] Hermann I. 1984. 336-337.

[912] Hermann I. 1984. 348.

[913] Hermann I. 1984. 354.

[914] Csányi V. 1986. 174.

[915] Buda B. 1986/a. 189.

[916] Ranschburg J. 1983. 90.

[917] Ranschburg J. 1983. 92.

[918] J. Bjerre. 1973. 41.

[919] J. Bjerre. 1973. 42-43.

[920] J. Bjerre. 1973. 107.

[921] L. Clark. 1969. 172-173.

[922] R. E. Leakey–R. Lewin. 1986. 252.

[923] M. Mead. 1970. 175.

[924] Csányi V. 1986. 176.

[925] M. Mead. 1970. 150.

[926] B. Malinowski. 1972. 222.

[927] M. Mead. 1970. 198.

[928] M. Mead. 1970. 165.

[929] Sárkány M. 1986. 38.

[930] Klaniczay G. 1986. 161-162.

[931] J. Huizinga. 1979. 108.

[932] Pelle J. 1986. 204.

[933] E. Fuchs. 1926. 150.

[934] Péter K. 1986. 200.

[935] Péter K. 1986. 200.

[936] Vass E. 1985. 557-560.

[937] Máig ismert mondás, amikor a férj hazaérkezik, a felesége megkérdezi: „Előbb eszik kend, vagy megver?”

[938] B. Malinowski. 1972. 222.

[939] Csányi V. 1986. 174.

[940] Tárkány Sz. E. 1981. 749.

[941] Hermann I. 1984. 439.

[942] Hermann I. 1984. 385-386.

[943] Kiss I. 1986. 88.

[944] Hermann I. 1984. 387.

[945] Sárkány M. 1986. 41-42.

[946] Ritoók Zs.— Szilágyi J. Gy. 1968. 338.

[947] Katona F. 1974. 432.

[948] B. Malinowski. 1972. 193.

[949] B. Malinowski. 1972. 223.

[950] Antoni J. 1986. 23.

[951] Antoni J. 1986. 27.

[952] M. Mead. 1970. 197.

[953] Sárkány M. 1986. 38.

[954] Agüero I. 1986. 48.

[955] L. Sz. Vasziljev. 1977. 77.

[956] Kaljánamalla. 1986. 128.

[957] Hermann I. 1984. 363.

[958] Társadalmi méretben lásd: trianoni békediktátum.

[959] Hermann I. 1984. 442.

[960] Csányi V. 1986. 176.

[961] H. Maspero. 1978. 109-110.

[962] H. Maspero. 1978. 114.

[963] L. Sz. Vasziljev. 1977. 116.

[964] L. Sz. vasziljev. 1977. 117.

[965] Agüero I. 1986. 47.

[966] Agüero I. 1986. 48.

[967] Boglár L. 1986. 55.

[968] Erőss L. 1986. 81.

[969] Kiss I. 1986. 88.

[970] Horváth P. 1986. 140.

[971] Kalniczay G. 1986. 158.

[972] Buda B. 1986/b. 260.

[973] László Gy. 1977. 188.

[974] Nem egyidős, hanem koraibb, tehát az állatvilágba vezet vissza, hiszen belső késztetésről van szó.

[975] László Gy. 1977. 197.

[976] László Gy. 1977. 200.

[977] László Gy. 1977. 200-201.

[978] László Gy. 1944. 441.

[979] László Gy. 1944. 441.

1977. 195.

[980] Trócsányi Z. 1924. 5-7. (Hivatkozik: J. Kinnamosz, Bonn. 1836. 245-246. Lásd még. Jung K. 1987. 78-79. Továbbá: Magyarország történeti kronológiája, 1983. II. kiad. 1: 110., és Magyarország története 1/2. 1984. 1203.)

[981] M. Stingl. 1979. 180.

[982] Ádám P. 1986. 150.

[983] E. Fuchs. 1926. 146.

[984] Vig K. 1980. 60.

[985] Róheim G. 1925. 43.

[986] Róheim G. 1925. 44.

[987] Róheim G. 1925. 44.

[988] Róheim G. 1925. 44.

[989] Róheim G. 1925. 45.

[990] Jung K. 1987. 80.

[991] Jung K. 1987. 81.

[992] Szenti T. 1985. 282.

Kapos M. 1984. 321.

[993] Jung K. 1987. 83.

[994] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 199.

[995] László Gy. 1944. 266.

[996] Bálint S. 1980. 3: 36-37.

[997] Bálint S. 1980. 3: 145.

[998] Magyary-Kossa gy. 1929. 1: 185.

[999] Magyary-Kossa Gy. 1929. 2: 59.

[1000] Magyary-Kossa Gy. 1929. 2: 64.

[1001] Tárkány Sz. E. 1981. 328-329.

[1002] Tárkány Sz. E. 1981. 399.

[1003] Ter. 29, 6-7-10-12.

[1004] B. Malinowski. 1972. 175.

[1005] Sárkány M. 1986. 38.

[1006] Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. 1968. 337.

[1007] Tárkány Sz. E. 1981. 285-286.

[1008] Tárkány Sz. E. 1981. 330-331.

[1009] Tárkány Sz. E. 1981. 342-343.

Mikulik J. 1885. 113-114.

[1010] Tárkány sz. E. 1981. 285.

[1011] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 192.

[1012] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 210-211.

[1013] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 211. A 72. jegyzet.

[1014] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 212.

[1015] Magyary-Kossa Gy. 1929. 4: 101.

[1016] Stuprum violentum = nemi erőszak.

[1017] Magyary-Kossa Gy. 1929. 4: 101.

[1018] Kósa L. 1979. 120.

[1019] Magyary-Kossa Gy. 1929. 4: 101.

[1020] Magyary-Kossa Gy. 1929. 4: 101.

[1021] Gilgames. Ékírásos akkád eposzok. 1960. 51-59.

[1022] Magyary-Kossa Gy. 1929. 4: 206.

[1023] B. Malinowski. 1972. 202.

[1024] Magyary-Kossa Gy. 1929. 212-213.

[1025] Vig K. 1980. 88.

[1026] Róheim G. 1925. 55.

[1027] László Gy. 1977. 190.

[1028] Vig K. 1980. 128.

[1029] Vig K. 1980. 371.

[1030] Hermann I. 1984. 468.

[1031] Hermann I. 1984. 469.

[1032] Hermann I. 1984. 470.

[1033] Hermann I. 1984. 218.

[1034] Hermann I. 1984. 219.

[1035] Hermann I. 1984. 219.

[1036] Hermann I. 1984. 221.

[1037] Hermann I. 1984. 222.

[1038] A. P. Elkin. 1986. 162.

[1039] J. Bjerre. 1973. 99.

[1040] Mérei F.–V. Binét Á. 1978. 16.

[1041] Mérei F.–V. Binét Á. 1978. 17-19. Gyermekpszichológusok megfigyelték, hogy a pójával lekötött kezű, kapaszkodni képtelen, ezen ősi ösztönében céljagátolt kisded nem fejlődik úgy mint az a csecsemő, akit szabadon egy műszörmére helyeznek, amelyben tetszése szerint tud megkapaszkodni.

[1042] Péter K. 1985. 38.

[1043] Kopjafák kerek, fej alakú faragásban végződő véggel.

[1044] Kiss L. 1958. 154.

[1045] Kiss L. 1958. 156.

[1046] Kiss L. 1958. 156.

[1047] Ferenczi Sándor (1873–1933) idegorvos, egyetemi tanár, a freudista pszichoanalizis egyik hazai úttörője. 1913-ban megalapította a Magyar Pszichoanalitikai Egyesületet.

[1048] Róheim G. 1925. 285.

[1049] Róheim G. 1925. 286.

[1050] Róheim G. 1925. 281.

[1051] Róheim G. 1925. 283.

[1052] Róheim G. 1925. 283.

[1053] Róheim G. 1925. 211.

[1054] Róheim G. 1925. 284.

[1055] László Gy. 1944. 489. (Mind Róheim Gézánál, mind László Gyulánál a „bábú” szót így, hosszú „ú”-val szedték. Mi ezt kivételesen — megtévesztő jellege miatt —, a mai helyesírási szabály szerint rövid „u”-val írtuk.

[1056] Róheim G. 1925. 194.

László Gy. 1944. 493.

[1057] J. G. Frazer. 1965. 359.

[1058] J. G. Frazer. 1965. 359.

[1059] J. G. Frazer. 1965. 347.

[1060] J. G. Frazer. 1965. 356.

[1061] J. G. Frazer. 1965. 356.

[1062] J. G. Frazer. 1965. 358.

[1063] J. G. Frazer. 1965. 358.

[1064] László Gy. 1944. 207.

[1065] László Gy. 1944. 487.

[1066] László Gy. 1944. 488.

[1067] László Gy. 1944. 381.

[1068] László Gy. 1944. 381.

[1069] Róheim G. 1925. 55.

[1070] Róheim G. 1925. 229.

[1071] Hermann I. 1984. 390-391.

[1072] J. G. Frazer. 1965. 347.

[1073] J. G. Fazer. 1965. 359.

[1074] J. G. Frazer. 1965. 359.

[1075] Klaniczay G. 1986. 172.

[1076] László Gy. 1944. 389.

[1077] Markos Gy. 1986. 37.

[1078] J. G. Frazer. 1965. 360.

[1079] J. G. Frazer. 1965. 365.

[1080] Schram F. 1982. 3: 66.

[1081] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 216-217.

[1082] Fehér májú = nimfomániás, azaz állandóan követeli a szexuálitást, partnereit gyakran váltogatja.

[1083] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 217. (A 102. jegyzet.)

[1084] Schram F. 1982. 3: 28.

[1085] Schram F. 1982. 3: 28.

[1086] Schram F. 1982. 3: 29-31.

[1087] Schram F. 1982. 3: 32.

[1088] Komáromy A. 1910. 159-160.

Schram F. 1982. 3: 41.

[1089] Schram F. 1982. 3: 55.

[1090] Szenti T. 1985. 132.

[1091] Hermann I. 1984. 161.

[1092] V. G. Childe. 1959. 14.

[1093] M. Mead. 1970. 148.

[1094] J. Bjerre. 1973. 116.

[1095] M. Mead. 1970. 158.

[1096] Antoni J. 1986. 19.

[1097] H. Damm. 1961. 262.

[1098] H. Damm 1961. 176.

[1099] J. Bjerre. 1964. 135.

[1100] H. Uhlig. 1985. 141.

[1101] H. Uhlig. 1985. 141.

[1102] H. Maspero. 1978. 117-118.

[1103] Csongor B. 1986. 68.

[1104] Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. 1968. 330.

[1105] Jiss I. 1986. 85.

[1106] Klaniczay G. 1986. 159.

[1107] Pelle J. 1986. 203.

[1108] Temesváry R. 1899. 10.

[1109] Temesváry R. 1899. 10.

[1110] Borús R. 1981. 111.

[1111] Beck Z. 1975. 499.

[1112] Markos Gy. 1986. 35.

[1113] Filep A. 1971. 127.

[1114] Buda B. 1986. 261.

[1115] Hermann I. 1984. 156.

[1116] Magyary-Kossa Gy. 1929. 1: 215.

[1117] Szabó J. 1988. 110.

[1118] Szabó J. 1988. 111.

[1119] R. E. Leakey–R. Lewin. 1986. 273.

[1120] S. L. Washburn–C. S. Lancaster. 1972. 284.

[1121] V. G. Childe. 1959. 230.

[1122] H. Gerol. 1965. 139.

[1123] Hermann I. 1984. 156.

[1124] Hermann I. 1984. 157.

[1125] A hódmezővásárhelyi Városi Tanács Kórházában az 1950-es években azért kellett a kórházbejárat közelében lévő szökőkút medencéjét elbontani, mert az egyik frissen szült anya tébolyában éjszaka megszökött az osztályról és a vízbe fojtotta magát.

[1126] Ilyen esetről tudunk Hódmezővásárhelyről, az 1970-es évekből. Az anya a kórházból való hazatérte után megfojtotta gyermekét, majd karjára emelve babusgatta. Zárt elmeosztályon több hónapig kezelték, míg a tudata kitisztult és ismét hazaengedhették. (Nem büntethető!)

[1127] Vig K. 1980. 90.

[1128] Szabó J. 1988. 97.

[1129] Kállay I. 1985. 217.

[1130] Későbbi otthonunkban, a vásárhelyi Daru u. 10 sz. ház kertjében álló ásott kútból megtisztítása során többek között rossz biciklit is húztak ki.

[1131] Benedek I. 1987. 89-90.

[1132] Nagy K. 1987. 194. (A II. világháborút követő nehéz és zaklatot történelmi korban a hódmezővásárhelyi Arany temető egyik csőszét kapták rajta, hogy hullával eteti és hízlalja a disznókat. A temetést követő délelőtt az egyik közvetlen családtag kiment a sírhoz az ilyenkor szokásban lévő koszorúk, sírcsokrok számbavételére. Megdöbbenve tapsztalta, hogy azok nem olyan rendben volta, ahogy azt az előző napon otthagyták. Az esetet jelenteni bement a csőszházhoz. Ennek udvarán kötélen száradva látta viszont halott hozzátartozójának ruháit. Mint kiderült, a kedves, éjjel kihantolt halottból ekkorra már nem maradt semmi, a disznók kapták reggeli eledelül. Itt a haszonért folytatott hullagyalázás motiválta a tettet. Egyébként más népeknél, törzsi kultúrákban szokás volt a disznókkal való halottetetés. Állították hogy az így hízlalt sertésnek finomabb a húsa.)

[1133] Nagy K. 1987. 196. Indiában a zoroasztrizmus (vallási) követői halottaikat az ún Hallgatás Tornyába platformokra helyezik föl. A tetemeket itt is a keselyűk falják föl, míg csontjuk darabokra törve a torony aljára hull, ahol porrá törik és belemossák a szent folyóba. Nyomuk itt sem marad.

[1134] Nagy K. 1987. 197.

[1135] Róheim G. 1925. 190.

[1136] Szabó J. 1988. 91.

[1137] V. Zamarovský. 1970. 259.

[1138] Főzy V. 1987. 308.

[1139] Főzy V. 1987. 308.

[1140] Főzy V. 1987. 314.

[1141] Főzy V. 1987. 312.

[1142] Istvánovits M. 1987. 54.

[1143] Temesváry R. 1899. 38.

[1144] hermann I. 1984. 161.

[1145] Ortutay Gy. 1948. 8.

[1146] Bálint S. 1980. 3: 454.

[1147] Bálint S. 1980. 3: 453.

[1148] Noszlopi L. 1989. 93.

[1149] Temesváry R. 1899. 112.

[1150] Beck Z. 1975. 520.

[1151] Temesváry R. 1899. 116.

[1152] Szarvas Zs. 1987. 333-334.

[1153] Főzy V. 1987. 309.

[1154] Róheim G. 1925. 255.

[1155] László Gy. 1977. 200-201.

[1156] P. Ariěs. 1987. 39.

[1157] Róheim G. 1984. 346-347.

[1158] J. G. Frazer. 1965. 77.

[1159] J. G. Frazer. 1965. 77.

[1160] J. G. Frazer. 1965. 239.

[1161] J. G. Frazer. 1965. 85.

[1162] J. G. Frazer. 1965. 337.

[1163] H. Uhlig. 1985. 142.

[1164] H. Uhlig. 1985. 158.

[1165] H. Masspero. 1978. 194.

[1166] L. Sz. Vasziljev. 1977. 51.

[1167] L. Sz. Vasziljev. 1977. 55-56.

[1168] Sárkány M. 1986. 37.

[1169] Ipolyi A. 1923. 288.

[1170] Ipolyi A. 1923. 290.

[1171] Ipolyi A. 1923. 291.

[1172] Ipolyi A. 1923. 291.

[1173] Ipolyi A. 1923. 291.

[1174] Bálint S. 1980. 3: 453.

[1175] Róheim G. 1984. 345-346.

[1176] Róheim G. 1925. 53.

[1177] Baktay E. 1963. 47.

[1178] Szenti T. 1985. 335-336.

[1179] Szenti T. 1985. 336.

[1180] Nagy K. 1987. 136.

[1181] László Gy. 1944. 488.

[1182] Grynaeus T. 1972-73/1. 168-169.

[1183] László Gy. 1944. 487.

[1184] A. Dante. 1987. 284.

[1185] K. Seligmann. 1987. 143.

[1186] K. Seligmann. 1987. 148.

[1187] J. Bjerre. 1964. 51.

[1188] Kállay I. 1985. 214. és 217.

[1189] Szabó J. 1988. 93.

[1190] Markos Gy. 1986. 36.

[1191] Róheim G. 1925. 240.

[1192] Róheim G. 1925. 243.

[1193] László Gy. 1944. 253.

[1194] Schram F. 1982. 3. 64.

[1195] Temesváry R. 1899. 23.

[1196] Tárkány Sz. E. 1981. 124.

[1197] Gémes B. 1987. 3: 65-67.

[1198] Főzy V. 1987. 312.

[1199] Kiss L. 1958. 153.

[1200] Nem mint égitestet írtuk nagy kezdőbetűvel, hanem mint „személyt”.

[1201] Kiss L. 1958. 153.

[1202] Bálint S. 1980. 3: 28.

[1203] A Dieterich. 1913. (Némen nyelven, sajnos még nincs magyarra forrdítva.)

[1204] K. Seligmann. 1987. 170-171.

[1205] K. Seligmann. 1987. 172.

[1206] Papp G. 1986. 183.

[1207] K. Birket-Smith. 1969. 211.

[1208] J. Huizinga. 1979. 127.

[1209] Bodrogi T. 1965. 5.

[1210] K. Birket-Smith. 1969. 368.

[1211] Péter K. 1986. 200.

[1212] Erőss L. 1986. 79.

[1213] J. Huizinga. 1979. 107.

[1214] J. Huizinga. 1979. 108.

[1215] Castiglione L. 1986. 125.

[1216] H. Uhlig. 1985. 155.

[1217] Horváth P. 1986. 138-145.

[1218] Pelle J. 1986. 200.

[1219] Nagy L. 1984. 239-240.

[1220] Buda B. 1986. (VI.) 261.

[1221] Karsai Gy. 1986. 57-58.

[1222] M. Mead. 1970. 52.

[1223] M. Stingl. 1975. 242.

[1224] M. Mead. 1970. 117.

[1225] J. Bjerre. 1973. 122.

[1226] Antoni J. 1986. 27.

[1227] Agüero I. 1986. 43-44.

[1228] Boglár L. 1986. 54.

[1229] R. Karaś. 1979. 130.

[1230] Nagy L. 1984. 239-240.

[1231] Jávor K. 1971. 99.

[1232] Vajda M. 1978. 8.

[1233] Kapros M. 1984. 321.

[1234] Buda B. 1986. (VI.) 260.

[1235] B. Malinowski. 1972. 135.

[1236] M. Mead. 1970. 52.

[1237] H. Maspero. 1978. 109-110.

[1238] Nagy K. 1987. 136.

[1239] Klaniczay G. 1986. (I.) 158.

[1240] Kaparos M. 1984. 320.

[1241] Kapros M. 1984. 326.

[1242] Buda B. 1986. (VI.) 260.

[1243] Tárkány Sz. E. 1981. 283.

Erdei F. 1940. 182.

[1244] Papp G. 1986. 180-181.

[1245] Tárkány Sz. E. 1981. 266.

[1246] Sárkány M. 1986. 38.

[1247] Nagy K. 1987. 138.

[1248] Tárkány Sz. E. 1981. 142.

[1249] Szabó J. 1988. 112.

[1250] Kapros M. 1984. 324.

[1251] B. Malinowski. 1972. 141.

[1252] B. Malinowski. 1972. 142.

[1253] B. Malinowski. 1972. 143.

[1254] B. Malinowski. 1972. 190.

[1255] B. Malinowski. 1972. 191.

[1256] M. Stingl. 1979. 180.

[1257] Nagy K. 1987. 135.

[1258] Castiglione L. 1986. 131.

[1259] Horváth P. 1986. 140.

[1260] Péter K. 1986. 195.

[1261] Péter K. 1986. 198.

[1262] Péter K. 1986. 199.

[1263] H. Uhlig. 1985. 155.

[1264] B. Malinowski. 1972. 185.

[1265] Péter K. 1986. 197.

[1266] Nagy K. 1987. 135.

[1267] 1. Kor. (Pál I. levele:) 13: 1, 4, 7.

[1268] R. E. Leakey–R. Lewin. 1986. 243-279.

[1269] S. L. Washburn–I. Devone. 1972. 238.

[1270] S. L. Washburn–I. Devone. 1972. 238.

[1271] Róheim G. 1984. 392-393.

[1272] Nagy K. 1987. 138.

[1273] Kapros M. 1984. 319.

[1274] Kósa L. 1979. 123-124.

[1275] M. Mead. 1970. 57.

[1276] M. Mead. 1970. 57.

[1277] M. Stingl. 1975. 249.

[1278] J. Bjerre. 1973. 43.

[1279] Róheim G. 1984. 538.

[1280] Agüero I. 1986. 47.

[1281] Castiglione L. 1986. 117.

[1282] Varietas delectat. 1986. 190.

[1283] Buda B. 1986. (III.) 194.

[1284] Vig. K. 1980. 448.

[1285] Vig K. 1980. 448.

[1286] Vig K. 1980. 451.

[1287] Róheim G. 1984. 172-174.

[1288] Tárkány Szücs E. 1981. 271.

[1289] M. Stingl. 1979. 181.

[1290] Jávor K. 1971. 86.

[1291] Pais I. 1992. 289.

[1292] Pais I. 1992. 338.

[1293] Penitencia = vezeklés, bűnbánat, büntetés, bünhődés. A bűnért kimért imádság, egyéb vezeklési mód letöltése.

[1294] Kósa L. 1979. 120.

[1295] Kósa L. 1979. 121.

[1296] Pais I. 1992. 604.

[1297] Pais I. 1992. 290.

[1298] Tárkány Sz. E. 1981. 141.

[1299] M. Mead. 1970. 57.

[1300] Agüero I. 1986. 47.

[1301] H. Gerol. 1965. 138.

[1302] Kiss I. 1986. 85.

[1303] Tárkány Sz. E. 1981. 274.

[1304] Tárkány Sz. E. 1981. 275.

[1305] Magyary-K. Gy. 1940. 4:169.

[1306] Klaniczay G. 1986. 159.

[1307] Katona I. 1992. 2: 43-58.

[1308] B. Malinowski. 1972. 218.

[1309] Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. 1968. 338.

[1310] Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. 1968. 338.

[1311] Raj T. 1986. 93.

[1312] Tóth P. 1990. 2: 39.

[1313] Vajna K. 1906. 1: 264-266.

[1314] Kruzslicz I. 1984. 444-445.

[1315] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 177.

[1316] Vajna K. 1907. 2: 251-298.

Hajdú L. 1985. 119-123.

[1317] Hajdú L. 1985. 84-85.

[1318] Szabó J. 1988. 25.

[1319] Tápai Sz. G. 1933. 48-49. (Tanácsi jegyzőkönyv 1746. XI. 26.)

[1320] Kállay I. 1985. 131.

[1321] Convocátus = összehívó.

[1322] Kállay I. 1985. 21. és 27.

[1323] Impensió = az alsóbbfokú ítélet súlyosbítását szolgáló föllebviteli tárgyalás.

[1324] Kállay I. 1985. 45.

[1325] Kállay I. 1985. 297.

[1326] Kállay I. 1985. 298.

[1327] Herczeg M. 1980. 106.

[1328] Inclusive = bezárólag, beleszámítva.

[1329] Herczeg M. 1980. 106.

[1330] Herczeg M. 1980. 107.

[1331] Rákos I. 1984. 569.

[1332] Rákos I. 1984. 570.

[1333] Rákos I. 1984. 570.

[1334] Rákos I. 1984. 571.

[1335] Rákos I. 1984. 575.

[1336] Kovács K. 1929. 25.

[1337] Kovács K. 1929. 26.

[1338] Kovács K. 1929. 35.

[1339] Vajna K. 1906. 1: 284.

[1340] Vajna K. 1906. 1: 289.

[1341] Hajdú L. 1985. 143.

[1342] Vajna K. 1906. 1: 553-558.

[1343] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 182.

[1344] Vajna K. 1907. 2: 227.

[1345] Vajna K. 1907. 2: 227-228.

[1346] Vajna K. 1907. 2: 294. 1. jegyzet.

[1347] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 418.

[1348] Misztótfalu[…] 1985. 94.

[1349] Misztótfalu[…] 1985. 95.

[1350] Kósa l. 1979. 1: 120.

[1351] Vajna K. 1907. 2: 126.

[1352] Vajna K. 1906. 1: 307.

[1353] Vajna K. 1907. 2: 112.

[1354] Vajna K. 1907. 2: 114.

[1355] Vajna K. 1907. 2: 90.

[1356] Vajna K. 1907. 2: 99.

[1357] Vajna K. 1907. 2: 130.

[1358] Tápay-Sz. G. 1933. 44.

Reizner János: Szeged története 3: 88.

[1359] Tápay-Sz. G. 1933. 50.

[1360] Vajna K. 1907. 2: 144.

[1361] Vajna K. 1907. 2. 142-143.

[1362] Vajna K. 1907. 2: 29-30.

[1363] Kállay I. 1985. 194.

[1364] Hajdú L. 1985. 17.

[1365] Tápay-Sz. G. 1933. 60.

[1366] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 422.

[1367] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 423.

[1368] Herczeg M. 1979. 113-114.

[1369] Herczeg M. 1979. 115-116.

[1370] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 426.

[1371] Tápai-Sz. G. 1933. 57.

Tanácsi jegyzőkönyv. 1732. VII. 11.

[1372] Tápay-Sz. G. 1933. 58.

[1373] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 229.

[1374] Tápay-Sz. G. 1933. 71.

Tanácsi jegyzőkönyv. 1726. V. 21.

[1375] Kállay I. 1985. 218.

[1376] Szabó J. 1988. 90-91.

[1377] Szabó J. 1988. 91.

[1378] Magyar-K. Gy. 1940. 4: 169.

[1379] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 207.

[1380] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 207.

[1381] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 208-209.

[1382] Kállay I. 1985. 223.

[1383] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 434.

[1384] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 101.

Koncz Á. 1913. 85.

[1385] Vig K. 1980. 15.

[1386] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 435.

[1387] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 443.

[1388] Szeged története 1985. 2: 556.

[1389] Szeged története 1985. 2: 628.

[1390] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 191.

[1391] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 101.

Koncz Á. 1913. 87.

[1392] Úriszék[…] 1958. 474-475.

[1393] Úriszék[…] 1958. 530.

[1394] Tápay-Sz. G. 1933. 51. Tanácsi Jegyzőkönyv, 1725. 187.

[1395] Tápay-Sz. G. 1933. 51.

[1396] Tápay-Sz. G. 1933. 52.

[1397] Tápay-Sz. G. 1933. 53.

Tanácsi jegyzőkönyv, 1756. II. 16.

[1398] Kállay I. 1985. 218.

[1399] Kállay I. 1985. 220.

[1400] Kállay I. 1985. 220.

[1401] Kállay I. 1985. 221.

[1402] Kállay I. 1985. 222.

[1403] Herczeg M. 1979.

[1404] M. Mead. 1970. 42. és 114.

[1405] Szeged története, 1985. 2: 629.

[1406] Vajna K. 1907. 2: 142.

[1407] Úriszék[…] 1958. 436-437.

[1408] Tápay-Sz. G. 1933. 44.

[1409] Tápay-Sz. G. 1933. 47.

[1410] Tápay-Sz. G. 1933. 51.

[1411] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 428.

[1412] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 432.

[1413] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 432.

[1414] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 422.

[1415] Kállay I. 1985. 224.

[1416] Kállay I. 1985. 224.

[1417] Kállay I. 1985. 227.

[1418] Kállay I. 1985. 226.

[1419] Kállay I. 1985. 220.

[1420] Herczeg M. 1979. 115.

[1421] Szabó J. 1988. 101.

[1422] Úriszék[…] 1958. 361-362. A 189. pör.

[1423] Úriszék[…] 1958. 735-738.

[1424] Tápay-Sz. G. 1933. 50.

[1425] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 434-435.

[1426] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 175.

[1427] Kállay I. 1985. 230-232.

[1428] Hajdú L. 1985. 140.

[1429] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 434-435.

[1430] Úriszék[…] 1958. 699-700. A 385. pör.

[1431] Tápay-Sz. G. 1933. 52-53.

Tanácsi jegyzőkönyv 1753. XII. 20. és 1754. I. 10-13.

[1432] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 101.

Koncz Á. 1913. 97.

[1433] Szabó J. 1988. 116-117.

[1434] Hajdú L. 1985. 18-19.

[1435] Hajdú L. 1985. 140.

[1436] Hajdú L. 1985. 261.

[1437] Kállay I. 1985. 217.

[1438] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 89.

[1439] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 101.

[1440] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 101-102.

[1441] Magyary-K. Gy. 1940. 4. 102.

[1442] Úriszék[…] 1958. 707-708.

[1443] Tápay-Sz. G. 1933. 52.

Tanácsi jegyzőkönyv 1745. VII. 14.

[1444] Tápay-Sz. G. 1933. 71.

Tanácsi jegyzőkönyv, 1746. X. 27.

[1445] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 450.

[1446] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 447-448.

[1447] Juhász A. 1975. 2-3.: 276-312.

[1448] Erdei F. 1942. 151.

[1449] Nagy Gy. 1968. 17.

[1450] Szenti T. 1979. 9: 69-124.

[1451] 1001. C. állag, d. 1. 1785. Die 2^o Januar.

[1452] 1001. C. állag, d. 1. 1785. Die 10^a July.

[1453] 1001. C. állag, d. 1. 24^ta Maj. 789.

[1454] 1001. C. állag, d. 2. 1795. Jan. 25^a

[1455] 1001. C. állag. d. 6. Pro 13 Januar. 811.

[1456] Szenti T. 1986. 109-141.

[1457] Morvay J. 1977. 443.

[1458] Balassa I.–Ortutay Gy. 1979. 50.

[1459] Balassa I.–Ortutay Gy. 1979. 51.

[1460] László Gy. 1944. 211.

[1461] Tárkány Sz. E. 1981. 285.

[1462] Róheim G. 1925. 107.

[1463] Róheim G. 1925. 109-110.

[1464] László Gy. 1944. 207.

[1465] Balassa I.– Ortutay Gy. 1979. 54-55.

[1466] Tárkány Sz. E. 1981. 270-271.

[1467] Herczeg M. 1979. 126.

[1468] 1001. C. állag. d. 1. 1781. Die 14^a 8br.

[1469] 1001. C. állag. d. 1. 1782. die 21^a Aprl.

[1470] Herczeg M. 1980. 113.

[1471] Wellmann I. 1979. 101.

[1472] Wellmann I. 1979. 109.

[1473] 1001. C. állag. d. 1. 23^a Aprilis. 1775.

[1474] 1001. C. állag. d. 1. Die 19^a 8^br 1775.

[1475] 1001. C. állag. d. 1. Die Xbr. 17^a 1775.

[1476] 1001. C. állag. d. 1. Die 26^a 9^br. 1775.

[1477] 1001. C. állag. d. 1. 1783. Die 22^a Junij.

[1478] 1001. C. állag. d. 1. 1784. Die 20^a Junij.

[1479] 1001. C. állag. d. 1. 1784. Die 19.^a Decemb[e]r.

[1480] 1001. C. állag. d. 1. 1788. Die 27^a Apr.

[1481] 1001. C. állag. d. 1. 29^a Mart. 795.

[1482] 1001. C. állag. d. 3. 806. 20^a apr.

[1483] 1001. C. állag. d. 7. 1834. December 28^kán

[1484] 1001. C. állag. d. 1. 1783. 25^a Maij.

[1485] 1001. C. állag. d. 1. 1790. 8.br.

[1486] IV. A. 21. b. 29. doboz. 17. sz. ügyirat: 1805. jan.

[1487] 1001. C. állag. d. 5. Pro 27^a Maij 810.

[1488] Bél M. 1984. 19.

[1489] 1001. C. állag. d. 1. 1786. Die 19^a Marc.

[1490] 1001. C. állag. d. 1. 17^a Apr. 791.

[1491] 1001. C. állag. d. 1. 17^a Julij 796.

[1492] Kiss L. 1955. 199-273. és 515-590.

[1493] Az a kifejezés, hogy ő egy „erkölcsös Ifjú volt”, nyilvánvaló elírás következménye, hiszen mind az előbbi, mind a további jellemzésében tételesen éppen az erkölcstelenségeit sorolták föl.

[1494] Róheim G. 1984. 368.

[1495] Tóth I. Gy. 1990. 2: 32.

[1496] Somogyi E.–Budvári R. 1960. 89.

[1497] Somogyi E.–Budvári R. 1960. 90-91.

[1498] Somogyi E.–Budvári R. 1960. 93.

[1499] Jávor K. 1971. 88.

[1500] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 185.

[1501] Kósa L. 1979. 1: 122.

[1502] Az 1690-ben megjelent nagy hatású Pax Corporisa (A test békéje) csak a 18. században 11 kiadást ért meg.

[1503] 1001. C. állag. d. 1. A^õ 1788. die 13^a Apr.

[1504] Bár a vizsgált térségben lakosságunk ebben az időben jóval kevesebb volt mint ma, de a földművelés akkori módszerével a termés is sokkal kevesebb.

[1505] A mézzel édesített bor — különösen nők körében — jobban itatta magát, mint a természetes ital. Különösen a rossz, savanyú, esetleg a nem megfelelő erjedéssel káros, mérgező anyagokat tartalmazó borokat tették így ihatóbbakká. Az édes íz eltompította az ilyen borok eredeti aromáját és több fogyott belőlük, mint kellett volna.

[1506] A bor és pálinka fogalmának egy mondaton belüli összekeverése kapcsán megjegyezzük, hogy a „boros vagyok” kifejezés akkor is a részegséget jelentette, ha az történetesen pálinkától származott. Arra pedig már korábban utaltunk, hogy a pálinkát „égetett bornak” is hívták. Ezek a tények vezethettek a fogalmak látszólagos összetévesztéséhez.

[1507] A „fű” kifejezés itt nem azonos a mai értelemben használt zsargon „fűvel”, amely növényi származékú drogot, ún. füves cigarettát jelent. A pörben szereplő fű növényi eredetű abortív anyagra utalt.

[1508] 1001. C. állag. d. 7. 1835. Januar 1^sö Napján.

[1509] Kurta Kortsmák = zug italmérések, ahol a saját készítésű kotyvalékokat árusították.

[1510] 1001. C. állag. d. 7. 1835^dik Esztendei Januar 11^kén.

[1511] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 178.

[1512] L. Sz. Vasziljev. 1977. 119.

[1513] Erőss L. 1986. 78.

[1514] Castiglione L. 1986. 125.

[1515] Ritoók Zs.–Szilágyi J. Gy. 1968. 340.

[1516] Raj T. 1986. 103.

[1517] Kiss I. 1986. 88.

[1518] Klaniczay G. 1986. 159.

[1519] Buda B. 1986. 193.

[1520] Antoni J. 1986. 32.

[1521] Sárkány M. 1986. 38.

[1522] Sárkány M. 1986. 40.

[1523] Szabó J. 1988. 110.

[1524] Szabó J. 1988. 110.

[1525] Tárkány Sz. E. 1981. 284.

[1526] Tárkány Sz. E. 1981. 284.

[1527] Vajda M. 1978. 6.

[1528] Vajda M. 1978. 8.

[1529] Kiss L. 1956. 91-82.

[1530] Tárkány Sz. E. 1981. 284.

[1531] Kapros M. 1984. 330.

[1532] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 216-217.

[1533] 1001. C. állag. d. 6. pro 25^a 9^br 810.

[1534] 1001. C. állag. d. 8. December 2^kán 838.

[1535] Vig K. 1980. 298. és 516.

[1536] Mózes II. könyv: III: 14. (Megjegyezzük, hogy az 1685-ben kiadott „Aranyas Biblia” szövegét használtuk föl az idézetnél, a nyelvezete miatt.)

[1537] Pais I. 1992. 38.

[1538] Mózes III. könyv: XIX: 2.

[1539] Mózes I. könyv: I: 27.

[1540] Mózes I. könyv: XIX. 26. és Lukács: 17, 31-32.

[1541] I. Ferenc 1792–1835. között uralkodott.

[1542] II. József 1780–1790. között uralkodott.

[1543] Gáborján A. 1969. 21-24.

[1544] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 170-200.

[1545] Bálint S. 1977. 2: 263-313.

[1546] Bálint S. 1977. 2: 253.

[1547] Bálint S. 1977. 2: 253.

[1548] Bálint S. 1977. 2: 258-259.

[1549] Bálint S. 1977. 2: 259.

[1550] Vásárhelyen: kacabajka. (Ezt a szót minden olyan szedett-vedett holmira is alkalmazták, amelyet nem ismertek, vagy nem illett a hordozójára.)

[1551] Nagy Gy. 1975. 345-346.

[1552] A fenekét takarta. Innen a kifejezés, hogy „tunikán billentelek”, azaz, fenékbe rúglak, de ezt egy lánynak nem illett mondani.

[1553] Szenti T. 1989. 2: 122-124.

[1554] Mátyás király reneszánsz konyhájában mintegy 40 féle fűszert használtak. A fűszer elsősorban növényi eredetű. Az étel végső színét, ízét és főleg az aromáját alakítják ki. Legtöbbjét mint gyógynövényt is számon tartják. A bennük lévő alkaloidák és illóolajok az emésztést jótékonyan befolyásolják, ill. serkentik, mások aphrodisiacumként is hatnak.

[1555] IV. 1001. C. állag. d. 2.: 1795. jan. 18^a.

[1556] IV. 1001. C. állag. d. 1.: 1786. Die 22.^a [Januar.]

[1557] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 170-200.

[1558] Kiss L. 1958. 52-61.

[1559] A legenda szerint, amikor Mária Teréziának panaszolták, hogy a népnek rosszul megy a sora, már kenyérre sem futja, a királynő azt válaszolta, hogy „akkor adjanak neki kalácsot”.

[1560] Nagy Gy. 1975. 319-345.

[1561] Nagy Gy. 1975. 267.

[1562] Bálint S. 1977. 2: 103-204.

[1563] Bálint S. 1977. 2: 104.

[1564] Bálint S. 1977. 2: 170.

[1565] Bálint S. 1977. 2: 181.

[1566] Hódmezővásárhelyen ez a menü inkább hétfőre volt jellemző, míg szombaton elmaradhatatlan volt a túrós lepény. (Itt édesen is készítették!)

[1567] Bálint S. 1977. 2: 196. (Megjegyezzük, hogy a Tiszántúlon a „csíkba vágott tészta” (az egyik száraztészta) annyira elterjedt és olyan régről ismert volt, hogy még külön edényt is kialakítottak hozzá, amelyet a fazekasok készítettek és gyakran gazdagon díszítettek. Ez volt a csíkmákszűrő. Mázatlan, ún. feketeedény formájában már a 18. századból ismert.)

[1568] Bálint S. 1977. 2: 198.

[1569] Dömötör T. 1982. 5: 440.

[1570] Dömötör T. 1980. 3: 695.

[1571] Manga J. 1980. 3: 67.

[1572] Bálint S. 1989. 18.

[1573] Manga J. 1977. 1: 33.

[1574] Tátrai Zs. 1990. 7: 228.

[1575] Manga J. 1980. 3: 59.

[1576] Manga J. 1980. 3: 60.

[1577] Bálint S. 1989. 68.

[1578] Bálint S. 1989. 68.

[1579] Tátrai Zs. 1990. 7: 243.

[1580] Bálint S. 1989. 107.

[1581] Tátrai Zs. 1990. 7: 249.

[1582] Bálint S. 1989. 34.

[1583] Bálint S. 1989. 35.

[1584] Tátrai Zs. 1990. 7: 252.

[1585] Bálint S. 1980. 3: 235.

[1586] Katona L. 1982. 262.

[1587] Bálint S. 1980. 3:241.

[1588] Mang J. 1979. 2: 612.

[1589] Manga J. 1979. 2: 612.

[1590] Dömötör T. 1982. 3: 695.

[1591] Bálint S. 1980. 3: 258.

[1592] Bálint S. 1980. 3. 258.

[1593] Bálint S. 1989. 195.

[1594] Bálint S. 1980. 3: 260.

[1595] Bálint S. 1980. 3: 260.

[1596] Bálint S. 1980. 3: 261. Megjegyezzük, hogy a tükröt akkor is mindig letakarták, amikor halott volt a házban. Ez a szokás egészen addig ismert volt, különösen a katolikusok által lakott vidékeken, amíg háztól ravataloztak.

[1597] Bálint S. 1980. 3. 263.

[1598] Bálint S. 1980. 3: 264.

[1599] Bálint S. 1980. 3: 267.

[1600] Bálint S. 1989. 312.

[1601] Györgyi E. 1979. 2: 608.

[1602] Bálint S. 1989. 303.

[1603] Bálint S. 1980. 3. 269.

[1604] Tátrai Zs.. 1981. 4. 285.

[1605] Tátray Zs. 1981. 4: 285.

[1606] Tátrai Zs. 1981. 4. 285.

[1607] Tátrai Zs. 1990. 7: 175.

[1608] Bálint S. 1980. 3. 277.

[1609] Manga J. 1982. 5: 424.

[1610] Bálint S. 1989. 346.

[1611] Tátrai Zs. 1990. 7: 184.

[1612] Bálint S. 1980. 3: 285.

[1613] Bálint S. 1980. 3: 248.

[1614] Bálint S. 1980. 3: 248.

[1615] Bálint S. 1980. 3: 277.

[1616] Tátrai Zs. 1981. 4: 193.

[1617] Bálint S. 1980. 3: 293.

[1618] Tátrai Zs. 1981. 4: 198.

[1619] Bálint S. 1980. 3: 301.

[1620] Tátrai Zs. 1981. 4: 198.

[1621] Tátrai Zs. 1981. 4. 198.

[1622] Bálint S. 1980. 3. 302.

[1623] Tátrai Zs. 1981. 4. 119.

[1624] Bálint S. 1980. 3: 246.

[1625] Tátrai Zs. 1981. 4. 143.

[1626] Bálint S. 1980. 3. 256.

[1627] Bálint S. 1980. 3: 257.

[1628] Tátrai Zs. 1981. 4. 145.

[1629] Tátrai Zs. 1981. 4: 146.

[1630] Bálint S. 1980. 3: 270.

[1631] Bálint S. 1980. 3. 270.

[1632] Tátrai Zs. 1981: 4. 175.

[1633] Tátrai Zs. 1981. 4. 194.

[1634] Bálint S. 1980. 3. 296.

[1635] Bálint S. 1980. 3: 296.

[1636] Bálint S. 1980. 3: 299.

[1637] Bálint S. 1980. 3: 296.

[1638] Bálint S. 1980. 3. 296-297.

[1639] Katona L. 1982. 328.

[1640] Bálint S. 1980. 3: 300.

[1641] Tátrai Zs. 1981. 4: 194.

[1642] Tátrai Zs. 1981. 4: 200.

[1643] Bálint S. 1980. 3: 305.

[1644] Bálint S. 1980. 3. 306.

[1645] Tátrai Zs. 1981. 4: 202.

[1646] Bálint S. 1980. 3: 307.

[1647] Bálint S. 1980. 3: 311.

[1648] Tátrai Zs. 1981. 4: 208.

[1649] Tátrai Zs. 1981. 4: 208.

[1650] Tátrai Zs. 1981. 4: 209.

[1651] Tátrai Zs. 1981. 4: 209.

[1652] Bálint S. 1980. 3: 312.

[1653] Bálint S. 1980. 3: 312.

[1654] Tátrai Zs. 1981. 4: 210.

[1655] Bálint S. 1980. 3. 312.

[1656] Bálint S. 1980. 3: 313.

[1657] Tátrai Zs. 1981. 4: 228.

[1658] Manga J. 1981. 4: 650.

[1659] Bálint S. 1989. 130.

[1660] Tátrai Zs. 1990. 7: 109.

[1661] Móze I. könyv: II. 2-3.

[1662] Bálint S. 1980. 3: 314.

[1663] Bálint S. 1980. 3: 315.

[1664] Bálint S. 1980. 3: 315.

[1665] Bálint S. 1980. 3: 315.

[1666] Bálint S. 1980. 3: 315.

[1667] Bálint S. 1980. 3: 316.

[1668] Bálint S. 1980. 3: 316.

[1669] Kiss L. 1956. 5-115.

[1670] Szeremlei Cs. S. 1907. 3: 270-271.

[1671] Tátrai Zs. 1981. 4: 203.

[1672] Ujváry Z. 1979. 2: 54.

[1673] Ujváry Z. 1979. 2: 54-55.

[1674] Ujváry Z. 1979. 2: 58.

[1675] Bálint S. 1989. 176.

[1676] Bálint S. 1980. 3: 243.

[1677] Tátrai Zs. 1981. 4: 127.

[1678] Tátrai Zs. 1981. 4: 133.

[1679] Tátrai Zs. 1981. 4. 134.

[1680] Bálint S. 1989. 68.

[1681] Hoppál M.–Manga J. 1977. 1: 361.

[1682] Bálint S. 1989. 183.

[1683] Bálint S. 1989. 186.

[1684] Tátrai Zs. 1981. 4: 148.

[1685] Hajdú L. 1985. 144.

[1686] Karsai Gy. 1986. 58. (Siva = a hindu vallásban a három főistenség egyike: az életet elpusztÍtó, megújító és újrateremtő. Lingam = a brahmanista ikonográfiában Siva szimbóla = a réfi erő kifejezője, a férfi termékenység eszköze, a hímvessző.)

[1687] P. Ariěs. 1987. 132-133.

[1688] J. Huizinga. 1979. 109.

[1689] P. Ariěs. 1987. 130.

[1690] M. Stingl. 1975. 242.

[1691] J. Bjerre. 1973. 101-102.

[1692] M. Mead. 1970. 151.

[1693] B. Malinowski. 1972. 128-129.

[1694] Róheim G. 1984. 341.

[1695] Sárkány M. 1986. 38.

[1696] Sárkány M. 1986. 39.

[1697] Sárkány M. 1986. 39.

[1698] Sárkány M. 1986. 39.

[1699] Sárkány M. 1986. 39.

[1700] Boglár L. 1986. 53.

[1701] L. Clark. 1969. 171.

[1702] Boglár L. 1986. 49.

[1703] Boglár L. 1986. 50.

[1704] Sárkány M. 1986. 39.

[1705] Szuhai H. E. 1986. 218.

[1706] Buda B. 1986. 259-260.

[1707] Buda B. 1986. 261.

[1708] F. Nagy G. 1987. 416.

[1709] Itt nem csupán szomatikus fejlődési rendellenességet kell érteni. Gyemekpszichológusok vizsgálata szerint, azok a gyermekek, akiket az anyjuk gyűlölettel hordanak ki, mentálisan is sérülnek. Az ilyen gyermekek egy éves korukig nagyobb számban hallnak meg, mint azok, akiket anyjuk szeretettel hordott ki.

[1710] Katona F. 1974. 430.

[1711] Katona F. 1974. 427.

[1712] Katona F. 1974. 428.

[1713] Katona F. 1974. 428.

[1714] Katona F. 1974. 427.

[1715] Verebélyi K. 1984. 15.

[1716] Székács I. 1984. 661.

[1717] R. Karaś. 1979. 131.

[1718] M. Stingl. 1975. 244.

[1719] H. Maspero. 1978. 109.

[1720] H. Maspero. 1978. 111.

[1721] Kiss I. 1986. 86.

[1722] Klaniczay G. 1986. 159.

[1723] Klaniczay G. 1986. 159.

[1724] Klaniczay G. 1986. 159.

[1725] Buda B. 1986. (VI.) 259.

[1726] B. Malinowski. 1972. 164.

[1727] B. Malinowski. 1972. 165.

[1728] B. Malinowski. 1972. 202.

[1729] M. Mead. 1970. 40.

[1730] M. Mead. 1970. 152.

[1731] M. Mead. 1970. 30-31.

[1732] Sárkány M. 1986. 37.

[1733] Sárkány M. 1986. 39.

[1734] J. Bjerre. 1964. 136.

[1735] Agüero I. 1986. 47.

[1736] Boglár L. 1986. 49.

[1737] Boglár L. 1986. 50-51.

[1738] Tóth P. 1990. 2: 39.

[1739] Vajda M. 1988. 30-31.

[1740] M. Stingl. 1979. 176.

[1741] M. Stingl. 1979. 177.

[1742] M. Stingl. 1979. 178.

[1743] J. Bjerre. 1973. 122.

[1744] Róheim G. 1984. 375.

[1745] Róheim G. 1984. 378.

[1746] Agüero I. 1986. 46.

[1747] Agüero I. 1986. 48.

[1748] Róheim G. 1984. 330.

[1749] Róheim G. 1984. 354.

[1750] Róheim G. 1984. 358.

[1751] Róheim G. 1984. 369.

[1752] M. Stingl. 1979. 179.

[1753] M. Stingl. 1979. 178.

[1754] J. Bjerre. 1973. 63.

[1755] Antoni J. 1986. 22.

[1756] Antoni J. 1986. 24.

[1757] Antoni J. 1986. 17.

[1758] M. Mead. 1970. 152.

[1759] B. Malinowski. 1972. 126.

[1760] B. Malinowski. 1972. 128.

[1761] B. Malinowkis. 1972. 129.

[1762] B. Malinowski. 1972. 130.

[1763] B. Malinowski. 1972. 132.

[1764] B. Malinowski. 1972. 132-135.

[1765] M. Mead. 1970. 31.

[1766] M. Mead. 1970. 44.

[1767] M. Mead. 1970. 44.

[1768] Boglár L. 1986. 53.

[1769] H. Gerol. 1965. 138.

[1770] Agüero I. 1986. 45.

[1771] Kiss I. 1986. 86.

[1772] Nagy K. 1987. 135.

[1773] R. Karaś. 1979. 129.

[1774] László Gy. 1944. 275.

[1775] Papp G. 1986. 179-180.

[1776] Papp G. 1986. 185-186.

[1777] Schram F. 1982. 3. 33.

[1778] Róheim G. 1984. 359.

[1779] Róheim G. 1984. 380.

[1780] Róheim G. 1984. 404.

[1781] B. Malinowski. 1972. 195.

[1782] M. Mead. 1970. 150.

[1783] Róheim G. 1984. 331.

[1784] Kiss I. 1986. 88.

[1785] Vig K. 1980. 163.

[1786] Buda B. 1986. (V.) 240.

[1787] Róheim G. 1984. 345.

[1788] Róheim G. 1984. 525.

[1789] Róheim G. 1984. 345.

[1790] Róheim G. 1984. 421. (Cunnilingus = a női szeméremtest nyelvvel való ingerlése, nyalogatása.)

[1791] Róheim G. 1984. 423.

[1792] Róheim G. 1984. 422.

[1793] Róheim G. 1984. 433.

[1794] Róheim G. 1984. 366.

[1795] B. Malinowski. 1972. 193.

[1796] Antoni J. 1986. 23.

[1797] H. Uhlig. 1985. 155.

[1798] Kaljánamalla. 1986. 61.

[1799] Kaljánamalla. 1986. 66.

[1800] Kaljánamalla. 1986. 127.

[1801] Kaljánamalla. 1986. 128.

[1802] Kaljánamalla. 1986. 130.

[1803] Kaljánamalla. 1986. 132.

[1804] Kaljánamalla. 1986. 136.

[1805] Ádám P. 1986. 150.

[1806] Vajda M. 1978. 10.

[1807] Vig K. 1980. 53.

[1808] Vig K. 1980. 53.

[1809] Vig K. 1980. 67.

[1810] Vig K. 1980. 138.

[1811] Vig K. 1980. 92.

[1812] Vig K. 1980. 402.

[1813] Vig K. 1980. 481.

[1814] K. Seligmann. 1987. 254.

[1815] Tárkány Sz. E. 1981. 271.

[1816] M. Mead. 1970. 51.

[1817] Beck Z. 1975. 520.

[1818] Magyary-K. Gy. 1929. 2: 13-14.

[1819] Shakespeare: Romeo és Júlia. I. felv. 5. szín. Mészöly Dezső fordításában.

[1820] Diószegi V. 1967. 55.

[1821] Diószegi V. 1967. 55.

[1822] Érdekességként megjegyezzük, hogy samanisztikus vonás az is, ha valakinek nem fölösszámú csontja van, hanem pl. négy csecsbimbóval rendelkezik. Ilyen tulajdonsággal bír egyik kiváló magyar fotóművészünk.

[1823] H. S. Landor. én. 159.

[1824] Hermann I. 1984. 131.

[1825] Hermann I. 1984. 125.

[1826] H. damm. 1961. 198-199.

[1827] Trócsányi Z. 1924. 2: 8.

[1828] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 186.

[1829] Főzy V. 1987. 307.

[1830] J. Bjerre. 1973. 163.

[1831] Al Baghedadi Abdul Selam egykori vejem szóbeli közlése Sanaaból.)

[1832] Magyary-K. Gy. 1929. 2: 13-14.

[1833] Magyary-K. Gy. 1929. 4: 182.

[1834] Bálint S. 1980. 29.

[1835] Borús R. 1981. 112.

[1836] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 186.

[1837] P. Ariěs. 1987. 129.

[1838] Szenti T. 1985. 286.

[1839] Róheim G. 1984. 133.

[1840] Róheim G. 1984. 134-135.

[1841] Róheim G. 1984. 200.

[1842] Róheim G. 1984. 418.

[1843] Róheim G. 1984. 175.

[1844] Róheim G. 1984. 175.

[1845] Róheim G. 1984. 579.

[1846] B. Malinowski. 1972. 195.

[1847] B. Malinowski. 1972. 205.

[1848] Kaljánamalla. 1986. 153.

[1849] J. Chang. 1990. (Az egész kötet erről szól, tehát konkrét oldalszámot nem lehet megadni.)

[1850] Róheim G. 1984. 309.

[1851] Róheim G. 1984. 310.

[1852] Kiss I. 1986. 88.

[1853] Kapros M. 1984. 10: 319-320.

[1854] Vig K. 1980. 52, 125, 139, 141, 162, 168, 190, 193, 298, 336, 382, 406, 411, 417, 436, 456, 460, 483.

[1855] Róheim G. 1984. 307.

[1856] Róheim G. 1984. 366.

[1857] Róheim G. 1984. 367.

[1858] B. Malinowski. 1972. 194.

[1859] B. Malinowski. 1972. 194.

[1860] B. Malinowski. 1972. 194.

[1861] B. Malinowski. 1972. 194.

[1862] B. Malinowski. 1972. 195.

[1863] B. Malinowski. 1972. 195.

[1864] Kaljánamalla. 1986. 138. és 140.

[1865] Kaljánamalla. 1986. 140.

[1866] Kaljánamalla. 1986. 142. és 144.

[1867] Kaljánamalla. 1986. 145.

[1868] Kaljánamalla. 1986. 146.

[1869] Kaljánamalla. 1986. 148.

[1870] Kiss I. 1986. 86.

[1871] Róheim G. 1984. 318-319.

[1872] Róheim G. 1984. 323.

[1873] Vigh K. 1980. 34.

[1874] Tóth I. Gy. 1990. 2: 36.

[1875] Róheim G. 1984. 316.

[1876] Róheim G. 1984. 316.

[1877] Castiglione L. 1986. 131.

[1878] Vigh K. 1980. 189. és 310.

[1879] H. Damm. 1961. 198.

[1880] Róheim G. 1984. 315.

[1881] Róheim G. 1984. 317.

[1882] Róheim G. 1984. 316.

[1883] Raj T. 1986. 104.

[1884] Péter K. 1986. 199.

[1885] Papp G. 1986. 184.

[1886] Schram F. 1982. 3: 75.

[1887] Róheim G. 1984. 404.

[1888] J. Bjerre. 1973. 61.

[1889] M. Sting. 1975. 249-250.

[1890] M. Mead. 1970. 148.

[1891] Antoni J. 1986. 17.

[1892] Kiss I. 1986. 86.

[1893] Klaniczay G. 1986. 159.

[1894] Vig K. 1980. 119.

[1895] Vig K. 1980. 456.

[1896] Tóth I. Gy. 1990. 2: 35.

[1897] Tóth I. Gy. 1990. 2: 36.

[1898] Tóth I. Gy. 1990. 2: 37.

[1899] Tátrai Zs. 1982. 5: 81.

[1900] Schram F. 1982. 32.

[1901] Vig K. 1980. 83, 84, 86, 139, 140, 141, 337, 439, 440, 442, 465. A kunna szó a vulva latin cunnus megfelelőjéből torzult alak.

[1902] Kiss L. 1958. 152.

[1903] Vig K. 1980. 84, 441.

[1904] Balassa I.–Ortutay Gy. 1979. 636-637.

[1905] Szendrey Á. 1986. 30.

[1906] Szendrey Á. 1986. 33.

[1907] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 386.

[1908] Komáromy A. 1910. A CDLI. pör: 672.

[1909] Captiva = fogoly nő.

[1910] Komáromy A. 1910. A CDXXIII. pör: 547.

[1911] Komáromy A. 1910. A CDXXIII. pör. 548.

[1912] Komáromy A. 1910. A CDLVIII. pör. 714.

[1913] Komáromy A. 1910. A CDXXIII. pör: 560.

[1914] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 399-400.

[1915] Pócs É. 1983. 1: 136.

[1916] Tárkány Sz. E. 1981. 125.

[1917] Dömötör T. 1981. 61.

[1918] Kristóf I. 1990. 3-4: 450-451.

[1919] Schram F. 1982. 20.

[1920] Dömötör T. 1981. 126.

[1921] Reizner J. 1900. 4: 387.

[1922] Schram F. 1982. A 473. pör. 3: 134.

[1923] Schram F. 1982. A 476. pör. 3: 140.

[1924] Dömötör T. 1981. 128. (Prostituálttá hivatalosan csak akkor vált valaki, amikor megkapta a bárcát, amely életformát, foglalkozást és megélhetést egyaránt jelentett. A boszorkánypörök korszakában inkább paráznát, kurvát vagy szabad személyt említhetünk.A prostituált semmi mással nem foglalkozott, csak ellenőrzött helyen való kéjelgéssel, míg a többiek lehettek kocsmákban fölszolgálók, gazdánál cselédek stb.)

[1925] Torma J. 1992. 1: 359.

[1926] Komáromy A. 1910. A VI. pör: 13.

[1927] Komáromy A. 1910. A XX. pör: 62.

[1928] Komáromy A. 1910. A CXXXIV. pör: 159.

[1929] Komáromy A. 1910. A CCCXXIII. pör: 316.

[1930] Komáromy A. 1910. A CCCXXVIII. pör: 337.

[1931] Komáromy A. 1910. A CCCXL. pör: 387. és 391.

[1932] Schram F. 1983. A 47. pör. 1: 127.

[1933] Makkai L. 1983. 1: 110.

[1934] Szendrey Á. 1986. 129.

[1935] Szendrey Á. 1986. 133.

[1936] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 84.

[1937] G. Brătescu. 1968. 44-45. (Deáky Zita szíves közlése.)

[1938] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 95.

[1939] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 212.

[1940] Tátrai Zs. 1977. 1: 178-179.

[1941] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 148.

[1942] Szeremlei S. 1911. 4: 148.

[1943] Seregély Gy. 1976. 61.

[1944] Seregély Gy. 1976. 62.

[1945] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 144.

[1946] CSM. SZF. Megyei közgyűlési iratok 42. cs. 1785. jan. 25. 60. sz.

[1947] CSML. HF. Hódmezővásárhely város irataiból. 1001. fond: „C” állag. Hirdetőkönyv: d. 5. „Publ: Pro 20^a Aug. 809.”

[1948] Szeremlei S. 1911. 4: 148.

[1949] CSML. HF. Hódmezővásárhely város irataiból. 1001. fond: „C” állag. Hirdetőkönyv: d. 7. „Junius 8^kán 834.”

[1950] CSML. HF. Hódmezővásárhely város irataiból. 1001. fond: „C” állag. Hirdetőkönyv: d. 7. „21^ik Septemb[er]. 834.”

[1951] CSML SZF. IV. B. 151. 520. 1850. Jan. 30-án. Tábla melly az Orvosi Személyzet állapotját adja elő 1849^ik évre.”

[1952] Tárkány Sz. E. 1981. 125-126.

[1953] Deáky Zita: „A bába szerepe egy székely faluközösségben.” (17-1. OT.)

„A bábák interetnikus közvetítő szerepe és kapcsolatai.” (17-2. OT.)

„»Szemelvájsz volt tanitónk« — egy kunmadarasi bába működése a XIX. század második felében.” (17-3. OT.)

(Kéziratok, amelyeket másolatban a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház Könyvtára őriz a címek után megadott leltári számokon. Ezek képezték Deáky doktori disszertációját, amelyek a megvédése után összefoglaló könyv alakban is megjelentek.)

[1954] Kapros M. 1990. 7: 16.

[1955] Torma J. 1992. 1: 359.

[1956] CSML. SZF. Az IV. A. 21 fond (Sedria), 1805. 7br. 15. aktája. (A b. 29. dobozban.)

[1957] A kegyes vizsgálat lefolytatott.

[1958] Examinálva = vizsgáztatva.

[1959] Ad hanc circumstantiam… = ezen körülmények megegyeznek Görbéné, a mezőváros vizsgázott bábája és Nagy Anna megállapításával; akinek most nevezett Nagy Anna a következőket mondja a szemébe:

[1960] Helena Szabo autem hoc affirmante = Szabó Ilona pedig ezt megerősítvén.

[1961] Anno et Die eadem… = Ugyanazon évben és napon, amelyen fordíttatott: a nevezett Szentes mezővárosi bába, Görbéné a következőkből vizsgáztatott:

[1962] Sig[natum]: Szentes ut supra = kelt Szentesen, mint fent.

[1963] Szeremlei Cs. S. 1911. 4: 148.

[1964] Kapros M. 1990. 7: 18.

[1965] Mai tudásunk szerint, értelmetlen, gyakran káros behatás ez, amely inkább mágikus, mint orvosl hatású volt..

[1966] Kapros M. 1990. 7: 19.

[1967] Kapros M. 1990. 7: 21.

[1968] Filep A. 1971. 5-6: 127.

[1969] Kiss L. 1958. 153.

[1970] Torma J. 1992. 1: 359.

[1971] Markos Gy. 1986. 69.

[1972] Kapros M. 1990. 7: 19.

[1973] Kapros M. 1990. 7: 22.

[1974] Juratus Chyrurgus = joggyakorlatot teljesítő sebész.

[1975] Gémes B. 1987. 1-296.

[1976] Filep A. 1971. 5-6: 123.

[1977] Filep A. 1971. 5-6: 129.

[1978] Kapros m. 1990. 7: 30.

[1979] Tátrai Zs. 1977. 1: 178-179.

[1980] Dömötör T. 1981. 126.

[1981] Recens = újkeletű

[1982] Szendrey Á. 1986. 128.

[1983] Szendrey Á. 1986. 133.

[1984] Dömötör T. 1981. 126.

[1985] Schram F. 1983. A 266. pör. 2: 51. A 474. pör. 3: 135.

[1986] Klaniczay G. 1983. 1: 129.

[1987] Dömötör t. 1981. 127.

[1988] Monográfiánk ezen alfejezetének lezárása még korábban megtörtént, ezért nem szerepel a földolgozásban a „Magyarországi boszorkányperek. Kisebb forráskiadványok gyűjteménye 1-2. Budapest, 1989. MTA Néprajzi Kutató Csoport. (Összeállította: Klaniczay G.–Kristóf I.–Pócs É.), valamint A magyarországi boszorkányság forrásai-nak kötetei. Balassi Kiadó. Budapest , 1997-től. (Szerk.: Bessenyei József.)

[1989] Reizner J. 1900. 4: 384.

[1990] Komáromy A. 1910. A CCCXLV. pör: 416.

[1991] Schram f. 1983. A 266. pör. 2: 51.

[1992] Reizner J. 1900. 4: 528.

[1993] Komáromy A. 1910. A CCCXLV. pör: 418.

[1994] Kiss L. 1958. 154.

[1995] Schram F. 1982. Az 503. pör. 3: 195.

[1996] Schram F. 1983. A 422. pör. 2: 625.

[1997] Komáromy A. 1910. A CCCLXIV. pör: 435.

[1998] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 415.

[1999] Reizner J. 1900. 4: 377.

[2000] Komáromy A. 1910. A CCCXLV. pör. 418.

[2001] Dömötör T. 1981. 128.

[2002] Dömötör T. 1991. 166-167.

[2003] Komáromy A. 1910. A CXXXIV. pör: 161.

[2004] Makkai l. 1983. 1: 110.

[2005] Schram F. 1983. A 193. pör. 1: 467.

[2006] Schram F. 1983. A 47. pör. 1: 126-127.

[2007] Schram F. 1983. A 349. pör. 2: 458.

[2008] Pócs É. 1986. 2-4: 206.

Schram F. 1982. A 475. pör. 3: 139.

[2009] Komáromy A. 1910. A CCCXLV. pör: 411.

[2010] Dömötör t. 1991. 161.

[2011] Szendrey Á. 1986. 246.

[2012] Szendrey Á. 1986. 317.

[2013] Komáromy A. 1910. A XVIII. pör: 38.

(A tüzelő nőstény emlősök erős nemi szagot árasztva hódítják magukhoz a hímeket. Etológiailag vizsgálva, a cselekedet értelme itt is hasonló. A szesz leoldja a bőr veríték és faggyú tartalmát, a nemiszerv és a vizeletmaradvány hormonnal elegyes, jellegzetes, vágykeltő anyagát, amelyek együttesen keltik a nő hivogató szagát. (A férfi ilyenkor illatként értékeli.)

[2014] Incta = érintett, vádlott.

[2015] Komáromy A. 1910. A CXV. pör: 139.

[2016] Reizner J. 1900. 4: 387.

[2017] Komáromy A. 1910. A CCCL. pör: 423.

[2018] Schram F. 1983. A 47. pör. 1: 126-127.

[2019] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 415.

[2020] Vajna Károly: Hazai régi büntetések II. 313.

Magyarországi boszorkányperek. Kisebb forráskiadványok gyűjteménye 1-2. Budapest, 1989. MTA. Néprajzi Kutató Csoport. (Összeállította: Klaniczay Gábor, Kristóf Ildikó és Pócs Éva.) 851.

[2021] Schram F. 1983. A 206. pör. 1: 491.

[2022] Schram F. 1983. A 349. pör. 2: 459.

[2023] Schram F. 1983. A 158. pör. 1: 424.

[2024] Schram F. 1982. A 474. pör. 3: 136.

[2025] Szendrey Á. 1986. 128.

[2026] Schram F. 1983. A 158. pör. 1: 421.

[2027] Komáromy A. 1910. A CDLI. pör: 680-681.

[2028] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 415.

[2029] Schram F. 1983. A 206. pör. 1. 491.

[2030] Schram F. 1983. A 266. pör. 2: 51.

[2031] Schram F. 1983. A 349. pör. 2: 456.

[2032] Komáromy A. 1910. A XVII. pör: 38.

[2033] Schram F. 1983. A 24. pör. 1: 62.

[2034] Komáromy A. 1910. A CCCXLV. pör: 419.

[2035] „Ki juladott” = begyulladt, gyulladás támadt benne.

[2036] Schram F. 1983. A 47. pör. 1: 127.

[2037] Komáromy A. 1910. A XVII. pör: 37.

[2038] Komáromy A. 1910. A XVII. pör. 37.

[2039] Komáromy A. 1910. A XVII. pör: 37.

[2040] Komáromy A. 1910. A XVII. pör: 38.

[2041] Schram F. 1983. A 206. pör. 1: 491.

[2042] Schram F. 1983. A 24. pör. 1: 63.

[2043] Schram f. 1983. A 32. pör. 1: 95.

[2044] Komáromy A. 1810. A CCCXLV. pör: 419.

[2045] Schram F. 1983. A 266. pör. 2: 52.

[2046] Schram F. 1983. A 266. pör. 2: 56.

[2047] Schram F. 1983. A 277. pör. 2: 129.

[2048] Schram F. 1983. A 47. pör. 1: 124.

[2049] Schram F. 1983. A 328. pör. 2: 389.

[2050] Komáromy A. 1910. A CDXXIII. pör: 551.

[2051] Schram F. 1982. A 476. pör. 3: 140.

[2052] Reizner J. 1900. 4: 373.

[2053] Reizner J. 1900. 4: 381.

[2054] Schram F. 1983. A 151. pör. 1: 400.

[2055] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 416.

[2056] Komáromy A. 1910. A XVII. pör: 36.

[2057] Schram F. 1983. A 206. pör. 1: 491.

[2058] Schram F. 1983. A 349. pör. 2: 459.

[2059] Reizner J. 1900. 4: 381.

[2060] Reizner J. 1900. 4: 381.

[2061] Schram f. 1983. A 266. pör. 2: 51.

[2062] Schram F. 1983. A 422. pör. 2: 625.

[2063] Schram F. 1982. A 474. pör. 3: 135.

[2064] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 417.

[2065] Schram F. 1982. A 476. pör. 3: 140.

[2066] Reizner J. 1900. 4: 373.

[2067] Schram F. 1983. A 277. pör. 2: 125-126.

[2068] Kristóf I. 1990. 3-4: 453.

[2069] Komáromy A. 1910. A CCCXLV. pör: 419.

[2070] Reizner J. 1900. 4: 373.

[2071] Reizner J. 1900. 4: 381.

[2072] Schram F. 1983. A 266. pör. 2: 51. és 56.

[2073] Schram F. 1983. A 151. pör. 1: 400.

[2074] Reizner J. 1900. A CCVII. 80. pör. 4: 528.

[2075] Schram F. 1983. A 47. pör. 1: 125.

[2076] Schram F. 1983. A 422. pör. 2: 625.

[2077] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 415.

[2078] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 416.

[2079] Schram F. 1982. A 476. pör. 3: 140.

[2080] Dömötör T. 1981. 58.

[2081] Mint ismert, a táplálkozási módjuk, fotoszintézis nélküli asszimilációjuk hiányában és fehérje természetük miatt a gombák sem nem növények, sem nem állatok. A sasmanizmusban ismert, hogy a sámán révüléséhez „bolondgombát” vagyis mérges gombákat, sőt kaktusz levét használta föl. (Itták, illetve szárítva füstötjét belélegezték.)

[2082] Schram F. 1983. A 349. pör. 2: 454-455.

[2083] Komáromy A. 1910. A CCCXLV. pör: 419.

[2084] Schram F. 1982. Az 503. pör. 3: 193-194.

[2085] Reizner J. 1900. A CCVII. 80. pör. 4: 529.

[2086] Schram F. 1983. A 206. pör. 1: 491.

[2087] Schram F. 1983. A 158. pör. 1: 424.

[2088] Schram F. 1983. A 24. pör. 1: 63.

[2089] A tibeti Halottas Könyvből ismert, hogy a fülbesúgást már a haldoklónál elkezdik és a halála után is addig folytatják míg (hitük szerint) a lélek a testből végleg el nem távozik. Itt fölkészítik a haldoklót és a holtat arra, hogy elérje az örök megvilágosodást. Ennek a fülbesúgásnak tehát „lelki gyógyító ereje” van, amely elsősoban mágia.

[2090] Schram F. 1982. Az 503. pör. 3: 195.

[2091] Schram F. 1982. Az 503. pör. 3: 196.

[2092] Reizner J. 1900. A CCVII. 80. pör. 4: 529.

[2093] Komáromy A. 1910. A CCCLXIV. pör. 435.

[2094] Komáromy A. 1910. A CCCLXIV. pör. 436.

[2095] Szendrey Á. 1986. 314.

[2096] Komáromy A. 1910. A CDLI. pör. 690.

[2097] Schram F. 1982. A 469. pör. 3: 124.

[2098] Reizner J. 1900. 4: 373.

[2099] Schram f. 1983. A 334. pör. 2: 415.

[2100] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 416.

[2101] Megprófétálta = megjövendölte.

[2102] Komáromy A. 1910. A XVII. pör: 38.

[2103] Reizner J. 1900. 4: 373.

[2104] Korábban bemutatott pörrészletben gólyatojást, most gólyafészket használtak a mágiához. A gólya mint gyermekhozó, tehát életet vivő madár szerepelt a néphitben. Különös, hogy itt rontottak vele.

[2105] Reizner J. 1900. 4. 386.

[2106] Schram F. 1983. A 151. pör. 1: 402.

[2107] Komáromy A. 1910. A CDXXIII. pör: 548.

[2108] Komáromy A. 1910. A CDXXIII. pör: 549-550.

[2109] Schram F. 1983. A 158. pör. 1: 423.

[2110] Schram F. 1983. A 158. pör. 1: 425.

[2111] Schram F. 1983. A 334. pör. 2: 417.

[2112] Makkai L. 1983. 1: 109.

[2113] M. Bošković-S. 1990. 3-4: 498, ill. a 498. lapon a 32. jegyzet.

[2114] M. Bošković-S. 1990. 3-4: 500.

[2115] M. Bošković-S. 1990. 3-4: 501.

[2116] Dömötör T. 1981. 128.

[2117] Schram F. 1983. A 47. pör. 1: 127.

[2118] Schram F. 1982. A 3: 30.

[2119] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 404.

[2120] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 386.

[2121] Kristóf I. 1990. 3-4: 453-454.

[2122] Kristóf I. 1990. 3-4: 454.

[2123] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 405.

[2124] Grynaeus T. 1990. 3-4: 468.

[2125] Grynaeus T. 1990. 3-4: 472.

[2126] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 396-397.

[2127] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 398-399.

[2128] A. V. Kurocskin. 1990. 3-4. 516.

[2129] Kristóf I. 1990. 3-4: 448.

[2130] Herczeg m. 1984. 1: 722-736.

[2131] Grynaeus T. 1990. 3-4: 472.

[2132] Kristóf I. 1990. 3-4: 457.

[2133] Vig K. 1980. 90.

[2134] Vig K. 1980. 474.

[2135] Gémes B. 1987. 1-296.

[2136] Vig K. 1980. 87.

[2137] Seregély Gy. 1976. 54. (Az asszony „rútságának megindítása” alatt értsd: a havi vérzésének elkezdődését.)

[2138] Seregély Gy. 1976. 56.

[2139] Seregély Gy. 1976. 62.

[2140] Seregély Gy. 1976. 57.

[2141] A szerző gyermekkorában Hódmezővásárhelyen a vadgesztenyét mint „hasfogót” elterjedten használták hasmenés megállítására.

[2142] A MTV 1. filmje: 1990. máj. 8, 15, 22 és 29-én került adásba: (Ötvenezer éves kortársaink. Expedíció Pápuaföldre, Új-Guineába( címmel. (Vitray tamás beszélget Wulf Schiefenhövellel, a Max Planck Intézet etológusával. A teljes bizonyító film videócopiája e kötet szerzőjének tulajdonában.)

[2143] H. Damm. 1961. 69.

[2144] H. Damm. 1961. 176.

[2145] H. Damm. 1961. 263.

[2146] E. Damman. 1971. 168-169.

[2147] Antoni J. 1986. 18-19.

[2148] Sárkány M. 1986. 40-41.

[2149] Agüero I. 1986. 47-48.

[2150] J. Bjerre. 1964. 135.

[2151] H. Uhlig. 1985. 137.

[2152] H. Uhlig. 1985. 138.

[2153] H. Uhliog. 1985. 140.

[2154] Lukács 2:7. (Krisztus születéséről.)

[2155] Bálint S. 1980. 3: 25.

[2156] Szeremlei Cs. S. 1913. 5: 456.

[2157] Róheim G. 1984. 98.

[2158] Róheim G. 1925. 158-159.

[2159] Róheim G. 1925. 159.

[2160] Róheim G. 1925. 160.

[2161] Róheim G. 1925. 173.

[2162] Nagy K. 1987. 136

[2163] Nagy K. 1987. 136.

[2164] László Gy. 1944. 252.

[2165] Tárkány Sz. E. 1981. 125-126.

[2166] Schram F. 1982. 3: 74.

[2167] Értsd: guggolva, kezükkel két, szájával a föld felé fordított szakajtóra támaszkodva. (Kézzel ugyanis nem lehet guggolni, csak lábbal.) Az adatok nyilvánvalóan Temesvárytól származnak. (Lásd e fejezet utolsó bekezdéseit és jegyzeteit.) Esetleg: a két, egymástól távolabb álló szakajtóra guggoltak (mintha két szék közé (ültek( volna), miközben azokat oldalt a kezükkel fogták, és a középen lévő üres térségbe szültek. (Termetesebb asszony alatt viszont az általában szalmából, esetleg gyékényből font szakajtó alighanem összeroskadt volna.)

[2168] Tátrai Zs. 1982. 5: 125-126.

[2169] Értsd:alátámasztották. Vagy: támasztékul lábai alá kosarakat raktak.

[2170] Kapros M. 1990. 7: 18.

[2171] Kapros M. 1990. 7: 18.

[2172] Kapros M. 1990. 7: 18.

[2173] Vajda M. 1978. 5-6: 8.

[2174] Kiss L. 1958. 153.

[2175] Tátrai Zs. 1982. 5: 125.

[2176] Bálint S. 1980. 3: 25. (Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy a „régebben” kifejezés, amelyet a néprajzosok rendre alkalmaznak, nem bizonyító történelmi meghatározás. Egy fiatal számára a „régen” a közel múltat is jelentheti, a példában pedig évszázadokat ölel föl. Ugyanilyen kellemetlen gond mint időmeghatározás a „múlt század”. Az idézett tanulmány megjelenésének évszámából nyilvánvalóan ki lehet következtetni, hogy a szerző melyik évszázadra gondolt, de 2001-től a 21. sz-ban élünk, és az ezt követő időben olvasó számára a múlt század megtévesztően a 20 századot jelentheti.

[2177] Borus R. 1981. 112.

[2178] Borús R. 1981. 112.

[2179] Beck Z. 1975. 499.

[2180] Beck Z. 1975. 500.

[2181] Beck Z. 1975. 501.

[2182] Temesváry R. 1899. 41.

[2183] Temesváry R. 1899. 43.

[2184] Temesváry R. 1899. 44.

[2185] Temesváry R. 1899. 44.

[2186] Temesváry R. 1899. 49.

[2187] Temesváry R. 1899. 53. Nem véletlen, hogy sok állat az ellés, kölykezés után a méhlepényt megeszi, hiszen tele van fontos hatóanyagokkal, amelyek közül az egyik pl. segíti a tejelválasztás megindulását. A méhlepénybe való haraptatás talán ennek az ösztönös cselekvésnek a maradványa is

[2188] Beck Z. 1975. 499.

[2189] Dömötör T. 1981. 196.

[2190] Temesváry R. 1899. 111.

[2191] Temesváry R. 1899. 111.

[2192] Temesváry R. 1899. 112.

[2193] Temesváry R. 1899. 112.

[2194] Temesváry R. 1899. 113. és 114.

[2195] Temesváry R. 1899. 114-115.

[2196] M. Mead. 1970. 13.

[2197] Nagy K. 1987. 136.

[2198] Tárkány Sz. E. 1981. 114.

[2199] Borús R. 1981. 131.

[2200] Markos Gy. 1986. 7.

[2201] Szumowski U. 1939. 1.

[2202] Szumowski U. 1939. 7.

[2203] Szumowski U. 1939. 7.

[2204] Gyenes I. 1964. 24.

[2205] Gyenes I. 1964. 27.

[2206] Szumowski U. 1939. 23.

[2207] Szumowski U. 1939. 18.

[2208] Szumowski U. 1939. 29.

[2209] Szumowski U. 1939. 38.

[2210] Szó szerinti idézet a „Dr.info Egészségügyi Magazin 1998/1. (III. 1.) számának 18.” p.-ról:

Az orvosi eskü

„Esküszöm a gyógyító Apollónra, Aszklepioszra és Hügeiára és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket ezennel tanúnak hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom következő kötelességeimet:

Tanáromat, akitől e tudományt tanultam, úgy fogom tisztelni, mit szüleimet, utódait testvéreimnek tekintem, oktatom őket ebben a tudományban, ha erre szentelik magukat, mégpedig díjtalanul; továbbá az orvosi tudományt áthagyományozom fiaimra és mesterem fiaira, és azokra, akik az orvosi esküt leteszik, másra azonban nem.

Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik. Senkinek nem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot se adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.

Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat. Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem a szakorvosoknak. Minden házba a betegek javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre használatától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit kezelés közben látok és hallok — akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben —, nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm.

Ha ezt az eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig tanulmányomnak és az életnek, de ha esküszegő leszek, szakadjon rám minden átok és szerencsétlenség.”

[2211] Szumowski U. 1939. 89.

[2212] Szumowski U. 1939. 140.

[2213] Sándor R. 1968. 160.

[2214] Iatro = orvos. Paracelsus tanítása alapján kialakult orosi irányzat, amely minden életjelenséget és betegséget valamilyen fizikai, ill. kémiai folyamattal magyarázott.

[2215] Hahn G. 1960. 14.

[2216] Hahn G. 1960. 18.

[2217] Novák L. 1982. 473-474.

[2218] Novák L. 1982. 475.

[2219] Novák L. 1982. 476-477.

[2220] Novák L. 1982. 477-478.

[2221] Novák L. 1982. 479.

[2222] Novák L. 1982. 479.

[2223] Szeged története 1985. 2: 153.

[2224] Szeged története 1985. 2: 153-157.

[2225] Hódmezővásárhely története. 1984. 1: 412.

[2226] Barta L.–Oltvai F. 1985. 305.

[2227] A skorbut mai tudásunk szerint C-vitamin hiánya, amely fogínysorvadással, vérzéssel és gyulladással, fogak kihullásával, fáradsággal, az ellenállóképesség csökkenésével stb. jár.

[2228] Syphilus = egy orvosi tanköltemény pásztor szereplőjéről kapta a nevét.

[2229] Civilizáció… 1966. 55.

[2230] Sándor R. 1968. 172.

[2231] Rajka Ö.–Szodoray L. 1951. 322.

[2232] Sándor R. 1968. 58.

[2233] Nagy F. 1819-1985. 227.

[2234] Tudoányos gyűjtemény 1839–1985. 393.

[2235] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 199.

[2236] Störck A. 1778. 2: 78.

[2237] Störck A. 1778. 2: 78.

[2238] Störck A. 1778. 2: 79.

[2239] Störck A. 1778. 2: 79.

[2240] S. Andreski. 1982. 11: 126-128.

[2241] Sándor R. 1968. 172-173.

[2242] Sándor R. 1968. 174.

[2243] Konkvisztádor = kalandor, rabló, a 16-17. századi, Közép- és Dél-Amerikát gyarmatosító spanyol, ill. portugál hódító, a helyi indián lakosság kegyetlen üldözője és kizsákmányolója.

[2244] Sándor R. 1968. 174.

[2245] Rajka Ö.–Szodoray L. 1951. 389.

[2246] Rajka Ö.–Szodoray L. 1951. 391.

[2247] Störck A. 1778. 41-47.

[2248] Novák L. 1982. 505.

[2249] Magyary-K. Gy. 1929. 2: 69.

[2250] Somogyi E. 1964. 118.

[2251] Magyary-K. Gy. 1940. 4: 76.

(Hivatkozik Reizner 1899–1900. 3: 202.)

[2252] Budvári R. 1964. 297.

[2253] Budvári R. 1964. 297.

[2254] Budvári R. 1964. 297.

[2255] Földes V. 1964. 16.

[2256] Földes V. 1964. 16.

[2257] Budvári R. 1964. 312.

[2258] Budvári R. 1964. 312.

[2259] Budvári R. 1964. 320.

[2260] Budvári R. 1964. 323.

[2261] Budvári R. 1964. 324.

[2262] Budvári R. 1964. 329.

[2263] Budvári R. 1964. 329.

[2264] Budvári R. 1964. 332.

[2265] Budvári R. 1964. 336.

[2266] Gémes B. 1987. 12. sz.

[2267] Fáber V. 1964. 67.

[2268] Szuchovszky Gy. 1964. 113.

[2269] Somogyi E. 1964. 124.

[2270] Takács L. 1964. 151-170.

[2271] Földes V. 1964. 345.

[2272] Földes V. 1964. 345.

[2273] Földes V. 1964. 346.

[2274] Földes V. 1964. 348.

[2275] Földes V. 1964. 351-352.

[2276] Földes V. 1964. 352.

[2277] Földes V. 1964. 353.

[2278] Földes V. 1964. 345.

[2279] Földes V. 1964. 354.

[2280] Földes V. 1964. 354.

[2281] Földes V. 1964. 354.

[2282] Földes V. 1964. 354.

[2283] Harsányi L. 1964. 217.

[2284] Hoppál M. 1990. 7:693.

[2285] Hoppál M. 1990. 7:693-694.

[2286] Hoppál M. 1990. 7: 694.

[2287] Hoppál M. 1990.7: 706.

[2288] Hoppál M. 1990. 7: 710.

[2289] Hoppál M.–Török L. 1975. 31.

[2290] Hoppál M. 1990. 7: 711.

[2291] Hoppál M. 1990. 7: 714.

[2292] Hoppál M. 1990. 7: 714.

[2293] Hoppál M. 1990. 7: 712.

[2294] Hoppál M.–Törő L. 1975. 32-34.

[2295] László Gy. 1944. 442.

[2296] László Gy. 1944. 449.

[2297] Hoppál M.–Törő L. 1975. 21.

[2298] Hoppál M.–Törő L. 1975. 21.

[2299] Hoppál M. 1990. 7: 706.

[2300] Hódmezővásárhely város irataiból. „C” állag. 1001. fond. d. 8. kötet: 16k Xbr.

[2301] Hoppál M.–Törő L. 1975. 47.

[2302] Hoppál M.–Törő L. 1975. 47.

[2303] Hoppál M.–Törő L. 1975. 29.

[2304] Hoppál M. 1990. 7: 699.

[2305] Szenti T. 1979. 162.

[2306] Hoppál M. 1990. 7: 719.

[2307] Hoppál M.–Törő L. 1975. 43.

[2308] Hoppál M.–Törő L. 1975. 45.

[2309] Hoppál M.–Törő L. 1975. 48-49.

[2310] Hoppál M. 1990. 7: 722.

[2311] Hoppál M.–Törő L. 1975. 34.

[2312] Temesváry R. 1899. 21.

[2313] Hoppál M. 1980. 3: 484-485.

[2314] Pócs É. 1980. 3: 485.

[2315] Pócs É. 1990. 7: 681.

[2316] Pócs É. 1990. 7: 681.

[2317] Pócs É. 1990. 7: 681.

[2318] Pócs É. 1990. 7: 681.

[2319] Pócs É. 1990. 7: 681.

[2320] Pócs É. 1990. 7: 681.

[2321] Pócs É. 1990. 7: 681.

[2322] Pócs É. 1990. 7: 682.

[2323] Pócs É. 1990. 7: 682.

[2324] Pócs É. 1990. 7: 684.

[2325] Pócs É. 1990. 7: 684.

[2326] Pócs É. 1990. 7: 684.

[2327] Pócs É. 1990. 7: 684.

[2328] Dömötör T. 1981. 161.

[2329] Róheim G. 1984. 638.

[2330] B. Malinowski. 1972. 223.

[2331] Kiss L. 1958. 153.

[2332] Temesváry R. 1899. 20.

[2333] Róheim G. 1984. 629.

Róheim G. 1925. 59.

[2334] Róheim G. 1925. 59.

[2335] Róheim G. 1925. 59.

[2336] Róheim G. 1925. 61.

[2337] Róheim G. 1925. 61.

[2338] Róheim G. 1925. 62.

[2339] Róheim G. 1925. 64.

[2340] Róheim G. 1925. 64.

[2341] Hoppál M.–Törő L. 1975. 30.

[2342] Jung K. 1992. 328.

[2343] Temesváry R. 1899. 18.

[2344] Temesváry R. 1899. 18.

[2345] Temesváry R. 1899. 18.

[2346] Temesváry R. 1899. 20.

[2347] Hoppál M. 1980. 3: 387.

[2348] Tátrai Zs. 1982. 5: 81.

[2349] Pócs É. 1980. 3: 315-316.

[2350] Hoppál M.-Törő L. 1975. 47.

[2351] Jung K. 1992. 1: 327.

Gönczi F. 1907. 18: 34-38.

[2352] Jung K. 1992. 1: 324.

[2353] Pócs É. 1990. 682.

[2354] Pócs É. 1990. 682.

[2355] Pócs É. 1990. 683.

[2356] Szenti T. 1989. 5: 205-210.

[2357] Dömötör T. 1981. 75.

[2358] Dömötör T. 1981. 101-102.

[2359] Dömötör T. 1981. 102.

[2360] Dömötör T. 1981. 106.

[2361] Róheim G. 1925. 187.

[2362] Róheim G. 1925. 84.

[2363] Róheim G. 1925. 187.

[2364] Róheim G. 1925. 93.

[2365] Róheim G. 1984. 205.

[2366] Lükő G. 1842. 34.

[2367] Schram F. 1983. 2: 53.

[2368] Ipolyi A. 1929. 1: 275.

[2369] Manga J. 1979. 2: 359.

[2370] Pócs É. 1979. 2: 416.

[2371] Borús R. 1981. 25.

[2372] M. Mead. 1970. 32.

[2373] M. Stingl. 1975. 244.

[2374] H. Maspero. 1978. 116.

[2375] R. Karaś. 1979. 127.

[2376] Róheim G. 1925. 187.

[2377] Györgyi E. 1990. 7: 44.

[2378] Györgyi E. 1990. 7: 47.

[2379] Györgyi E. 1990. 7: 47.

[2380] Filep A. 1971. 5-6: 126.

[2381] Filep A. 1971. 5-6: 129.

[2382] Filep A. 1971. 5-6: 131.

[2383] Kiss L. 1958. 151.

[2384] Tárkány Sz. E. 1981. 371.

[2385] Róheim G. 1925. 251.

[2386] Bálint S. 1980. 3: 306.