DEVIÁNSOK

RENDBONTÓK, TÖRVÉNYSZEGÕK, TÁRSADALMON KÍVÜLIEK

SZENTI TIBOR

Bevezetõ

A néprajzkutatók között közismert, hogy a települések, vagy az életmódvizsgálatra alkalmas nagyobb közösségek tagjai között mindenkinek megvan a maga helye! A társadalmi hierarchiát részben követõ, de részleteiben ettõl eltérõ beosztás, rangsorolás érvényesül. Az eltérés abból adódhat, hogy bár valaki tudása vagy végzettsége szerint a közösség vezetõi között foglalhatna helyet, de az életmódja, magatartása, erkölcsi megítélése miatt hátrább szorul, esetleg az utolsók közé kerül. Közülük nem egyet koronként még üldöztek is, súlyosabb esetben a közösségbõl való végleges eltávolításra, lakóhelyérõl történõ kiutasításra, vagy különbözõ fenyítések elszenvedésére ítéltek. Gondoljunk például egy bábára, akit a XVII-XVIII. században boszorkánysággal vádoltak.

Már ez a példa is mutatja, hogy a deviáns magatartási formák összefolynak, és ezeket legtöbbször csak mesterségesen, kényszerûségbõl lehet különválasztani, hiszen valakiben a fanatizmus olyan erõs lehet, hogy ölni is képes, a gyilkos, a betyár pedig lehet szegény vagy éppen alkoholista. A XIX. század végi vásárhelyi méregkeverõk egyszerre voltak gyilkosok, biztosítási csalók, szélhámosok és kuruzslók stb.

Csakhogy nélkülük nem teljes a közösség és nem egész a vizsgált társadalmi egység életmódjának bemutatása! Azt is látnunk kell, hogyan dagad, hömpölyög ez a népességi ár, és sodorja magával a legkülönbözõbb, nem deviánsoknak ítélt rétegeket. Kiderül, hogy végül már senki sem hiányzik belõle. Legjobban érzékelhetõ ez a betyárokról vagy a kurvákról szóló fejezetben. Ahogy a betyárvilágban a passzushamisító, a gyilkost asylumban (egyházi menedékhelyen) bújtató kanonok, a koncért összejátszó városi tisztviselõ is bûnrészessé válik, a kéjhölgyeket titokban látogató tisztes polgár, vagy a kerítést végzõ nõ sem rosszabb a szemforgató, õket elítélõ embereknél.

Miként a kisgyerekek csoportjában mindig akad legalább egy, aki elrontja a többiek játékát, a felnõttek között még gyakoribbak azok a személyek, akik megkeserítik mások életét, vagy nem hajlandók vállalni a közösség együttélésének néhány normáját. Õk mind rendbontók, törvényszegõk, társadalmonkívüliek, egy szóval, sommásan ítélve: deviánsok!

Néprajzon belül foglalkozunk külön-külön a boszorkányokkal, a betyárokkal, tanulmányok születtek a bábákról, de hány kötetet ismerünk például a kurvákról vagy kurafikról? A szerelmi élet tárgyalásánál megemlítjük õket, vagy Kiss Lajos a vásárhelyi szegény emberek életének bemutatásánál a "könnyen élõk" közé sorolva ír a szabad szömélyök-rõl, de lapozzuk csak föl bármelyik helységünknek a XX. sz. második felében megjelent, nem egyszer több kötetes, vaskos és korszerûnek mondott történeti-néprajzi monográfiáját, hány foglalkozik az emberi különcségekkel?

Ezekben a kötetekben pl. kiváló táblázatok, kimutatások szolgálnak az állatállomány, a legelõterület, vagy az iparosok számszerû kimutatására, ugyanakkor egyetlen sor említés sincs arról: mennyi kocsmája volt, hány nyilvános háza, és bennük hány lány tevékenykedett? Még mindig egyfajta álszemérembõl, a tények elkendõzése miatt sokan nem merik vállalni e föltárást, nehogy akár a kutatónak, akár a helységnek, vagy annak a közösségnek, amelyiket leírtak, rossz hírét keltsék. Így azután az életmód bemutatása csonka marad, szándékosan amputált, és csak az értékek összegyûjtésére törekszik. Ahogy a napot sem lehet tenyérrel eltakarni, és miként nincs oly titok, amely egyszer napvilágot ne látna, anélkül, hogy ez Hódmezõvásárhely társadalmi értékeit csorbítaná, tanulságul és a következõ néprajzos nemzedékeknek kutatási lehetõséget mutatva, e helység társadalmi árnyoldalát is láttatni kívánjuk. Munkánkhoz a társtudományokat használtuk föl, mindenekelõtt a helytörténetet, folklórt, szociográfiát és demográfiai, statisztikai adatokat.

Kuruzslók, bábák és boszorkányok

Emberré válásunkkal párhuzamosan végigköveti történelmünket a testi-lelki szenvedés. Ahogy az állatok igyekeznek magukon segíteni: különbözõ növényeket legelnek, sebeiket nyalogatják, hányást provokálnak, más állatokkal élõsködõket szedegettetnek magukról stb., a kellõen fejlett személyiségû ember is mindent megtesz azért, hogy egészségét megõrizze, ill. helyreállítsa. Fájdalmai enyhítésére viszont még az együgyû ember is rákényszerül.

Amíg kellõ orvosi tapasztalatok nem voltak, és a gyógyítás megfelelõ képzése nem indult el, illetve kevés volt a szakképzett egészségügyi szakember, virágzott az empirikus (tapasztalati) módon történõ kúrálás, vagyis a kuruzslás. Ez a mesterség sohasem hal ki. Még a XX. század végén is, amikor korszerû diagnosztikus (kórképmegállapító) és terápiás (gyógyító) lehetõségeink messze a kuruzslás szintje fölött fejlõdnek, az emberi hiszékenységet, tudatlanságot kihasználva, jelentõs tömegeket szédít, és valamilyen jogcímen, kellõ szakértelem nélkül, divatos néven összefoglalva: temészetgyógyászkodnak. Fokozottan így történt ez az elõzõ évszázadokban. Azt viszont föltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy korunkban az orvosilag elismert, tanult természetgyógyászat nem kuruzslás. Egyébként Kuruzslónak, a szó negatív jelentésárnyalatával, csak a városi szóhasználat nevezi ezeket a gyógyító személyeket.[1] A nép tudó, tudós, javas, látó vagy nézõ embereknek, asszonyoknak nevezte õket.

Történelmünkben, a gyógyító szokásaink tanulmányozásában, az õsmagyarokig tudunk visszanyúlni. Grynaeus Tamás írta: Kik voltak, kik lehettek a honfoglalás és Árpád-kori magyarság gyógyítói? Diószegi Vilmos munkássága és a nyomában fellendült kutatások idején magától értetõdõnek tûnt a válasz: a sámánok[...]

A rokon népek hagyományai szerint a sámánok potenciálisan kettõs: gyógyító és rontó hatalommal rendelkeznek[...] Ezen adatok, és e kettõsség fontos közösségi szabályzó szerepének ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy a gyógyítóknak a honfoglalóknál is meglehetett e kettõs jellegük.[2]

A sámánoknak csak ez e két tulajdonságuk lehetett? P. Vitebsky erre így felel: A sámánok egyszerre orvosok, papok, szociális gondozók és misztikusok.[3] N. Drury így toldja meg: a sámán [...]lehet egyfajta pszichikus nyomozó[...][4] Mindehhez tegyük hozzá: a sámánok önmegvalósítók, akiknek a csoportjukkal, társadalmukkal szorosan együtt van hatalmuk, energiájuk és terük az emberi test-lélek együttese fölött.

A Hoppál MihályTörõ László szerzõpáros írta: A magyarok honfoglalás elõtti gyógyító tevékenysége a samanizmussal, a gyógyító nézõ, látó alakjával kapcsolatos.[5] Diószegi Vilmos kutatása szerint, [...]az ural-altáji népek samanizmusának világképe közel állt a honfoglaló magyarok hitvilágához. A sámán (vagy sámánnõ) a szibériai népek körében a törzs varázslója (bizonyos értelemben papja, spirituális vezetõje) és orvosa volt egy személyben. Az õ feladata volt a betegek gyógyítása a betegségek, mint gonosz szellemek behatoltak a beteg testébe. A sámán speciális szertartás, a révülés keretében végezte a betegség-szellemének kiûzését a beteg testbõl.[6]

Hoppál Mihály írta a samanizmus eredetérõl: A samanizmus kialakulását egyes kutatók[...] több tízezer évvel ezelõttre teszik, a korai sziklarajzok talányos jelenetei alapján.[7] Vizsgáljuk meg a sámán személyiségét, feladatkörét bõvebben. Samanizmusnak nevezzük a Szibéria és Belsõ-Ázsia lakóinak õsi hiedelemrendszerét. E rendszer központi alakja a sámán, aki jelképesen közvetít az emberek világa és a szellemek vagy lelkek elképzelt világa között. Egyes meghatározások szerint az eurázsiai sámán legfontosabb jellemzõje, hogy tudatosan elõ tudja idézni az eksztázist az elragadtatást , amelynek során megváltozott tudatállapotba kerül; röviden: a sámán mestere az eksztázis technikájának. [...]a lélekutazás mindig valamilyen meghatározott cél érdekében történik, a közösség valamelyik tagján akar segíteni. A sámán mindig valamilyen válsághelyzet megoldására vállalkozik, magára véve a vele járó szenvedést is[...][8] A továbbiakban megtudjuk még, hogy A segítõ szellemek képzete a sámánmitológia lényeges eleme, mivel a segítõszellem kíséri a sámánt túlvilági útján.[9]

A sámánnak tehát volt egy köznapi rituális (vagy félig rituális) feladata, szerepköre is. Ez különösen a gyógyító funkcióban fejezõdött ki, hiszen a betegség bármikor jelentkezhetett és a kis közösség (a család vagy a nemzetség) tagjai közötti munkamegosztás mindennapi egyensúlyát veszélyeztette. A sámán hitvilág szerint a betegség oka mindig valamilyen szellem, melyet el kell távolítani: leggyakrabban kiszívással. Mélyen emberi modellje ez a gyógyításnak a szimbolikus cselekedetnek igen erõs lélektani hatása van, a beteg úgy érzi, hogy szenvedéseit átvállalja, magára veszi valaki más.[10]

Nem minden kutató hisz a sámán mágikus gyógyerejében, betegmentõ tudásában. P. Vitebsky a sámán megkérdõjelezett gyógyító tudományára vonatkozóan ezt írta: Akárhogy is ítélik meg a kívülállók a sámán mentális állapotát, a sámánista társadalmak egységet látnak e között és a beteg, valamint a társadalom állapota között[...] Az a kérdés, hogy: Valóban gyógyít-e a sámán?, csak kisebb része annak a kérdéskörnek, hogy: Van-e valami valóságos az egészben? Mindkét esetben a válasznak el kell szakadnia a szûken értelmezett kísérleti tudományos értékeléstõl, s az embereknek a természeti valóságértékelését kell szem elõtt tartania.[11]

Hoppál Mihály írta: Ám mindezeken kívül a sámán rendelkezik még egy további küldetéssel. Arra a szerepre gondolunk, amelyrõl igen gyakran el szoktak felejtkezni[...]: a sámán lélekvezetõ is. Leszáll az alsó világba, hogy megtalálja és visszahozza a beteg ember lelkét ezzel mintegy helyreállítja test és lélek egészségét[...][12]

P. Vitebsky érzékelteti, hogy a sámán maga a gyógyszer, ahogy a nyugati modern társadalmakban az orvos az, hiszen a kapcsolatteremtéshez egyiknél is, másiknál is rítus szükséges. Placebó (hatóanyag nélküli csaliszer) lehet a gyógyszer is, amit ad, csak a beteg higgyen benne. A rítus segít, mivel szükségleteket és érzelmeket fejez ki, s a megváltozott érzékelés segítségével megváltoztatja a beteg egészségi állapotát.[13]

A sámán gyógyításában óriási szerepe volt a párbeszédnek, ahogy ezt a mai orvos-betegkapcsolatban is érzékeljük. Mentális (lelki) téren nagy szerepe van a párbeszédnek, például a halállal kapcsolatos feszültség feloldásában, a halálélmény feldolgozásának elõsegítésében.[14]

A XX. századi, európai kultúrán nevelkedett ember számára a sámán kapcsolatának megértése nem könnyû. Ezért P. Vitebsky gondolatát idézve el kell mondanunk, hogy A sámánt és betegét gyakran szorosabb kapocs fûzi egymáshoz, mint az orvost és betegét. A jungi analitikus [elemzõ, részletezõ] szemlélet, amely a sámánt sérült gyógyító-nak látja, összekapcsolja a sámán sebezhetõségét és erejét. Nincs ebben ellentmondás, mivel az erõ a sebezhetõségen alapul. A tipikus orvosi modellben az orvos sebezhetetlen, minden képességgel megáldott figura, míg a beteg passzív, védtelen valaki. A jungi modellben mind az analitikus [lelki terápiát végzõ személy], mind a beteg sérült és rendelkezik a gyógyítás erejével. Az analitikus kivetíti sérültségélményét a betegre, hogy érzelmileg megismerje a beteget, míg a beteg kezdetben nem ismeri fel öngyógyító képességeit, hanem az analitikusra vetíti, s csak késõbb lesz képes ismét átvenni. Ez az elmélet nagyon hasonló a sámángyógyításhoz.[15] (1. ábra: Urjanhaj /tuva/ rénszarvaspásztor sámán Északnyugat-Mongóliában, 1990-ben. Kunkovács László felvétele.)

Az õsi samanizmus, a természettudományok kellõ ismerete nélkül, egy fajta primitív vallásosság bölcsõje. Ebbõl születhetett a szekták által fölkínált üdvözülési lehetõségek sokasága, a naiv transzcendencia, amely még a XX. század végén is egyes csoportokat arra ösztönöz, hogy imádkozzék az Armageddón[16], a végítélet és a világ pusztulásának elkerülése érdekében, vagy éppen UFO-kat kémleljen. Pedig mindig csak azt éljük át akár álmainkban, akár droghasználattal , ami bennünk van; amely élményeket agysejtjeink korábban elraktároztak, és ez akaratunkon kívüli, eddig ismeretlen biokémiai, biofizikai, pszichikus folyamatok hatására kaleidoszkópszerûn összekeveredve, fölvillantva, fantasztikus élményeket, fantáziálást kínál.

A sámán tehát lelkileg, drogok elõzetes alkalmazásával, önmagát révületbe, különleges lelki, fizikai, idegállapotba hozza, amelynek hatására a valóságtól eltérõ látomásai, hallomásai vannak. Szuggesztív ereje fokozódik, mellyel a betegét hatékonyabban tudja befolyásolni.[17] Népünk, a rokon népek, és általában a törzsi kultúrák esetében, a kábítószer fogyasztása szintén régi eredetû. Azt sem lehet tudni, hogy ebben a tevékenységben meddig terjed a gyógyítás, és hol kezdõdik a mérgezés. Grynaeus Tamást idézzük: Toluj herceg önként megitta a táltosok készítette varázsló vizet, majd a leírás szerint részegséghez hasonló állapotba jutott és meghalt.[18] Kóczián Géza tanulmányában írta, hogy a Solanaceae-fajokat, a Nadragulyát (Atropa belladona L.), a Datura stramonium L. és a Hyoscyamus niger L. vagy beléndeket, ill a maszlaglevelet Erdély egyes vidékein máig is gyakran felhasználják.[19] (Pl. az Atropa belladonnát pálinkába keverik, és már viszonylag kis mennyiségtõl akár egy-két napig éber, izgalmi állapotba kerülhetnek tõle.)

N. Drury viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy a sámánok által használt füveket ne nevezzük drognak. [...]egy újságíró a pejotot [Lophophora williamsii = mexikói (azték) kaktusz] drognak nevezte egy huichol sámán elõtt. A sámán kimérten csak ennyit mondott: Az aszpirin drog, a pejot szent.[20]

Ezek után miként értékelhetjük a sámánok által használt, fõleg hallucinogén, azaz a nem létezõ hangokat kiváltó növényeket? (Bár mint a továbbiakban látni fogjuk, a hallucinogének hatását a szerzõ is jóval tágabb értelemben ismertette.) Semmiként sem a mi Európa-centrikus szemléletünkkel mérjünk! Vizsgáljuk meg a kérdést a sámánok szemszögébõl.

[...]a samanizmusban használt hallucinogén növények fogalma némi pontosításra szorul. Míg a meghatározás természetébõl adódóan az ilyen növények toxikusak [mérgezõek] amennyiben ezen olyasmit értünk, ami határozott biodinamikus [az élet mûködõképességét fokozó] hatást gyakorol a testre , ez még nem jelenti azt, hogy egyben mérgezõek is, bár néhányuk (például a Datura vagy Sophora secundiflora) bizonyos dózisban [adagban] már az. Amennyire tudjuk, a samanizmusban alkalmazott hallucinogén növények egyike sem okoz függõséget. Fontos azt is megjegyeznünk, hogy ezek a növények nemcsak a kedélyállapotot módosítják, hanem drámaian és nemegyszer gyökeresen megváltoztatják az érzékelést is. A színek felerõsödnek, szellemek jelenhetnek meg, a szent növény istennek tetszhet az õt szertartásosan segítségül hívó sámán elõtt, s talán kozmikus híd vagy füstcsatorna tûnik fel a sámán látomásában, lehetõvé téve számára, hogy az égbe emelkedjék. Bárhogy nézzük is, a szent növény egy olyan tartományba vezet, amely egyszerre félelmetes és csodálatos, és ezt a vállalkozást nem veszik félvállról. Tehát ebben a vonatkozásban a hallucinogén növények rituális [szertartásos] használata nem rekreációs [felfrissítõ] hanem transzformatív [átalakító] célzatú a személy azért fog a látomáskeresésbe, hogy tanuljon vagy lásson, nem pedig azért, hogy álomvilágba meneküljön.[21]

A sámánok egy része viszont nem használ ajzószert, hiszen a sámán belsõ, lelki tulajdonságai közé kell, hogy tartozzon a révület keltése. A [...]sámán mindig segédjeivel jelenik meg, és a szeánsz a segítõszellemek hívásával, ének és dobszó hangjaira indul. A sátorban csak a tûz világít, majd az egyre elragadtatottabb dobolás és tánc hipnózishoz hasonló, megváltozott tudatállapotba juttatják a sámánt. A magyar nyelv révület-nek nevezi ezt az állapotot. Az újabb kutatások kimutatták, hogy kísérleti úton és mozgásban is elõidézhetõ egy ún. aktív éber hipnotikus állapot, amelyben a víziók igen erõs élményt adnak.[22]

A hagyományos samanizmus egyes eurázsiai vidékeken, közösségekben máig fennmaradt. A modern sámán személyiségét vizsgálva, [...]ne gondoljunk a fehér ruhás, fehér lovon ülõ arisztokrata papi sámánokra; hanem egy nagyon is köznapi alakot, szegény embereket képzeljünk magunk elé, akik egyéb kenyérkeresõ munkájuk mellett gyógyítással is foglalkoznak.[23]

Gyûjtõutaink során idõs gazdáktól több olyan adomát hallottunk, hogy Hódmezõvásárhely határában még a XIX. század végén, a XX. elején is akadt egy-egy sámán, aki gyógyított és jósolt. Történetek keringtek arról, hogy állítólag Mártélyon és Kishomokon élt ilyen ember, az utóbbi helyen még fehérló-áldozatot is mutatott be. Ezeket a többszörös áttéttel, szájról-szájra terjedõ legendákat azonban még a folklór szintjén sem sikerült lejegyeznünk és pontosítanunk.

A szibériai rokon-, ill. eurázsiai népeknél már korábban sem csak a sámán gyógyított. P. Vitebsky írta: A közösségben nem a sámánok az egyedüli gyógyítók. Gyógynövények tudoraival, bábákkal, csontkovácsokkal párhuzamosan tevékenykednek.[24] A magyaroknál is hasonló volt a helyzet.

A feudalizmus utolsó évszázadában a vezetõ réteg általában már fölismerte, és tilalmazta is ezt a fajta tevékenységet, mind hiába. 1838-ban Vásárhelyen ezt hirdették: Felsöbbeni parancsolat következésébe köz hírré tétetik hogy akí a városban fel s alá járkáló szem avagy fog, avagy akarmelly kuruzslokat vesz észre azeránt azonnal a Városházánál jelentést tegyenek.[25]

A kuruzsláshoz két jól érzékelhetõ magatartásforma tapad. Az egyik a folklór szempontjából fontos mágia, varázslás, hiszékenység keltése, amely a csodatételtõl a megrontásig igen színes képet vázoltat elénk, a másik pedig a nyereségvágyból vagy bosszúból történõ bûnözés. Mindkét típusra említünk egy-egy példát.

1758-ban jegyezték be azt a pört, amelybõl itt részletet idézünk. Nagy Jánosné 32 éves vásárhelyi asszony állt a Károlyiak úriszéke elõtt. Mezei Erzsébet tanút kérdezték: Nagy Jánosnak elromlása felöl mit hallott vagy tapasztalt a Tanú, hogy eö tölle Feleségenek Gyermekei nincsenek?

A Tanú maga szájábúl hallotta Nagy Jánosnénak Tatár Katának, hogy még leány korába vólt egy Szeretöje a Vásárhelyi Vörös László Béresse de a Nevét nem tudgya, es hogy azt mondotta vólna az Béres neki, hogy, Kata, ad ide az edgyik kötöd madczagát és Bohusnakis /: értvén mostani Férjét :/ az ö Gatya madczagát, majd ugymond ollyat cselekszik neki, hogy az Férje Soha Sem közösködhetik velle, s. azt mondotta maga Tatár Kata, hogy odais adta, a mintis az últa Semmi hasznát nem veheti, maga mondotta Tatár Kata.

Aztis mondotta: hogy ötet edgy Asszony arra tanította: hogy vegyen egy uj Lakatot, s. tegyen belé három buza szemet, kerüllye meg vélle háromszor a kutat, az után csuklya bé, és vesse akutba, Soha nem közösködhetik vélle az Ura[...][26]

1794-ben zajlott büntetõpörbõl idézünk. A vádlott: özvegy Nagy Istvánné 57 éves vásárhelyi lakos. Kérdezik tõle:

Miért vagy fogva?

Azért fogadtattam meg, hogy itt Vásár helyen lakos Vetro Antal gazdának fiát gyógyitottam.

Tudtad te azt, hogy az gyógyitás meg vagyon tíltva néked, és már ezér bûntettettél is Szegh váron, még sem hagytál fel vele, ezt pedig mint a Fõlsõség, mint pedig a T[ekin]t[e]tes N[eme]s Vármegye rendelési ellen tetted, és te még is a rendeléseket meg szegni bátorkodtál, vald meg, mi vitt e bátorságra

Engemet e mostani Szûk ûdõ vitt a gyógyitásra, noha ámbátor tudtam is a Fõlsõség rendeléseit, és meg is bûntettem érette, de az szûkség reá hajtott, gondolván hogy meg fogom gyógyitani a gyermeket, és igy majd egy Kevés búzát fáradságomért ád Vetro Antal gazda.

Hallod e mivel gyógyitottad, s fûstõlted, holott egész holtáig az gyermek mindétig azt jajgatta, hogy az bélit, gyomrát, és az egész belsõ részeit szagattya, végtére a nagy kinok végett útollyára e világbúl a te szõrnyû meg fûstõlésed által Kelletett Ki múlni

A lábán lévõ Sebetskére melly Ki volt fakadva, tettem fekete nadárnak [nadály = Symphytum officinale L.] a gyõkerét, és fõrõztõttem apró bojtor ványbúl [Arctium lappa L.] fõzõtt fõrdõben regvel, délben, és estve mindenkor a fõrdés után Czinóbriummal [cinóber = HgS = cinnabarit] meg fûstõltem. Ezen Orvoslásom folytatása Két napig tartott, és nap Kõzben a száját gyakran mosogattam.[27] A 16 éves serdülõ a gyógyítást két hétig bírta, mire kiszenvedett a mérgezéstõl.

A kuruzslásnak volt egy igen érdekes típusa is, az a fajta bûbájosság, amikor bizonyos füvek alkalmazásával kincsek felderítését végezték el. A térségünkbõl, a vásárhelyi Pusztára amely máig a gyógynövények gazdag termõhelye, Székkutason üzem épült rá[28] 1744-ben települt szomszédos Orosháza jegyzõkönyvében találtunk idevonatkozó bejegyzést:

[...]több adófizetõk valamely fûben olly boszorkányos eröt helyeztettnek, hogy az által akár melly zárok s Lakatok azonnal fel nyitattnak, minek utánna az illyes fûnek s kintseknek keresése fejében már több adó fizetök sok ezer forintokat el költvén, tönké lettenek[...]

E Megyében tanáltattván többen ollyanok, kik ezen K. [König = királyi] és K. [Kaiser = császári] Intimatumban [bizalmas, titkos] érdeklett Kintsekröl álmodozván bizonyos vas fünek [Verbena officinalis L.], babonás ereje által ahoz jutni tõrekednek[...][29]

Grynaeus Tamás így jellemezte a füves asszonyokat: [...]a népi gyógyítók egyik specialistája, aki gyógynövényeket is gyûjt, árusít. Nemegyszer pákász vagy más gyûjtögetõ foglalkozást ûzõ egyén. Elsõ írott említése 1561-bõl való[...][30]

Kiss Lajos ezt írta a vásárhelyi kuruzslókról: Úgy mondják, hogy szegény asszonyokból lettek a gyógyítós asszonyok, akik pénzszerzésbõl, tehát a megélhetésért gyógyítottak. Általában korosabb asszonyokból lettek, akik tapasztalattal rendelkeztek, de fiatalokból is, akik anyjuktól, ismerõstõl örökölték a tudományt[...] Volt aki az életbõl figyelte meg a gyógyítást. Egy valaki volt az elindítója, aztán késõbb sokaktól hallotta, látta, megfigyelte betegeken, végre maga is gyógyított. Sok megfigyelés és nagy idõk gyakorlata hozta létre ismeretüket, tudásukat. Hogy sokszor nem járt eredménnyel eljárásuk, vagy éppen bajt okozott, az inkább alapismeretek hiányában a betegség fel nem ismerésén múlott és ezért fordult károsra[...]

Természetes, józan gondolkodásuk és egyszerû megfigyeléseik mellett is valami csodálatos, misztikus légkör, homályosság vette körül a gyógyítós asszonyokat. Suttogó beszédjükben, csendes viselkedésükben is volt õsi, mágikus hatású, titokzatos[...] Úgy érezte az ember, mintha felsõ hatalmakkal, erõkkel, szellemekkel, ördögökkel, boszorkányokkal cimborálnának, hatalmuk alatt állanának, azoktól kapnák képességüket a másokra való hatásra, gyógyításra[...][31] (Lásd: 2. ábra. Plohn József: Füvesasszony. Elõször Grynaeus T. közölte: MNL. 1979. 2: 247.)

A népi gyógyászat növényhasználata eredetét tekintve többféle lehet: 1. mágikus eredetû, 2. megfigyelés, tapasztalat, 3. átvétel: a/ környezõ népektõl és b/ a hivatásos orvosi gyakorlatból.

A kérdés azonban sokkal összetettebb. A mágikus eredetû növényhasználat esetében pl. lehet samanisztikus jellegû, vagy az antik rítusokkal kapcsolatos, vagy lehet keresztény hagyomány, melyek maradványai mind a mai napig fellelhetõk a népi gyógyászatban. Másrészt a különbözõ eredetû tudásanyag erõteljesen összefonódott, összekeveredett. Pl, a hivatásos orvosi gyakorlatba igen sok népi megfigyelés került be, melyeket a népi gyógyászat késõbb ismét átvett.[32]

A hiszékeny földmívelõ nép [...]Inkább bizza beteg családtagjait javasasszonyokra, mint a doktorokra, mert ebben csak urat, embert lát, mig amabban valami künönös, felsõbb lényt[...] fogalmazott a Vásárhely és Vidéke 1909-ben.[33]

Öl a babona hirdette egy újságcikk alcíme 1913-ban. Megtudtuk, hogy Tóth Sándor Szoboszlai-utcai 27. szám alatti 28 éves munkásember lábán egy rosszindulatu támadás keletkezett. Nem ment orvoshoz, maga kezelte a sebet, mely nem akart gyógyulni. Valakitõl hallotta, hogy friss dudvával kell kezelni, attól meggyógyul. Igy is tett és ez okozta halálát. A dudva piszkos fertõzött leve vérmérgezést okozott[...]

Tóth Sándor szombaton reggel rettenetes kinok között meghalt.[34]

A XX. században fennmaradt írásos vásárhelyi források szerint a kuruzslás és varázslás már zömében hiszékeny emberek nyerészkedésbõl történõ becsapása volt, amelyeket közönséges, ámde rafinált csalók követtek el. Ismeretes annak a vásárhelyi czigányasszonynak a története, aki sok, sok czifra mesével bedcsapott egy öreg embert és minden pénzét kicsalta azzal a csalfasággal, hogy õ az Isten postása és pénzt fog neki szállitani szekérrel. Farkas Jánosné ezért a tettéért két évi börtönbüntetést kapott.[35]

Még 1901 õszén történt egy hasonló eset. Matyi Mihályné Kolompár Rozál és Bánfi Jánosné Lakatos Erzsébet vásárhelyi cigányasszonyok átkeltek a Tiszán és elmentek Kistelekre Dancsók Györgynéhez. Matyiné ezt súgta Dancsóné fülébe:

- Maguk nem is tudják, hogy mennyi kincs van elásva a kamrájukban[...] az ördög örzi, akit csak az elesancziás szent atya tud onnan elkergetni. De annak több pénz, meg ajándék kell. Azután meg a szellemet halotti tórral kell visszaidézni a földbe[...] Közben pedig, nehogy kételkedjenek benne, összebeszélt Bánfi Jánosnéval, aki szellemnek öltözve, egy napon megjelent a Dancsókné kamarájában s mint Krisztus postása, biztosította a reszketõ asszonyt a felsõbb hatalmak jóindulatáról[...]

Matyiné ismét átment Kistelekre s a kincset rejtõ kamarába vonulva, ásni kezdett. Pár perc mulva két ezüstpénzt tartva a markába, eljött s megmutatta Dancsóknénak[...]

[...]becsapták õket a ravasz czigányasszonyok, több mint 1300 korona értékû pénzt és holmit zsarolva ki tõlük.[36]

Az elsõ világháborút követõen Karasz Lajosné férje orosz fogságba került. 11000 koronányi értéket adott egy cigányasszonynak, aki azt ígérte, hogy hazavarázsolja férjét a fogságból.[37]

Bálint Sándor a vásárhelyi Puszta hiedelemvilágát tanulmányozta. Többek között így fogalmazott: Amikor még az állatorvosoknak hírük sem volt, akkor hol gyakorlatban kipróbált házi orvossággal, hol pedig bûbájolással gyógyítottak. A jószágot eszerint rontás érte, a gonosz ember praktikáját hasonlóképpen bûbájos tudománnyal orvosolták[...]

A kutyaharapást itt is szõrével orvosolják. Emlegetik veszött Tóth Samu nevét, aki a kutyákat meg tudta veszejteni, a veszett embert pedig gyógyítani. Mint mondják, napkelte elõtt, amerre ásított, arra olyan szõrû kutya veszett meg, amilyent õ akart: tarka, fekete. Nagyhatalom volt. Tóth Samu nem kért semmit sem, de a gyógyításért mindig kapott valamit[...][38]

A Bálint Sándor által összegyûjtött kuruzslások közül néhányat idézünk: Húshagyó kedden levágott és még vérzõ fekete tyúkkal kell az aprójószág udvarát körülszaladgálni, hogy a vészt távol tartsák[...]

Karácsony böjtjétõl szilveszterig nem szabad ruhát kiteríteni, mert vagy a családból hal meg valaki, vagy a jószág pusztul[...]

Ásításkor keresztet kell a szánkra vetni, nehogy a tág nyíláson belénk bújjon a résen álló gonosz[...][39]

A megrontás itt is divatos volt. A hatablaki dûlõben Olasz Mihályné tehene nem tejelt rendesen, elapadt. Gyanakodtak egy asszonyra, hogy az rontotta meg. Hozzájuk járt tejért. A pusztaföldvári tudóst kommendálták neki. Olasz Ernõ apja, Olasz István kocsival el is ment érte. A tudósember azt mondta, hogy akár a fal mellõl, akár a dudva szélébõl kerítsenek egy varangyos békát. Ezt kétfelé hasította és a disznóvályúba tette. Most a tehenet megfejte, neki már sikerült. Majd a tejet ráöntötte a békára, ahol forrni kezdett, gõzölgött és sustorgott. Egy nyírfasöprûvel addig verte a tejet, amíg volt belõle a vályúban. Most hirtelen megjelent a tejhordó asszony. A házbeliek nem szóltak hozzá, csak a tudósember: Ha te tudsz, én még többet tudok! A tehén így rendbe jött[...]

A bûbájos alakjában, akinek tudománya van a rontáshoz, de az orvosláshoz is, voltaképpen õsi táltos-képzetek villannak meg. Így a pusztaiak hiedelme szerint is megvív a szelleminek képzelt rontó betegséggel.

Imre Pál, Fehértó-parti gazda felesége beteg lett. Az orvos nem tudott rajta segíteni. Azt tanácsolta neki, hogy a sámsoni javasasszony majd megorvosolja. Az apa, Imre Péter kocsin el is ment érte. Amikor a tanyabejárón befordult, a lovak alig bírtak húzni, noszogatni kellett õket. Tûz lángolt föl többször is elõttük, kegyetlenül megizzadtak. Amikor mégis beértek, a leszállt tudósasszonyt valaki úgy pofon ütötte, hogy csak úgy csattant. Látni senkit sem láttak. A tudósasszony mégis legyõzte a beteg megrontóját, akivel viaskodnia kellett.[40]

A rostaforgatás tudományában, ha több kutató által vitatható módon is, de mások elismerésével, így Hoppál Mihállyal együtt, magunk is azt valljuk, hogy a sámándob és a rosta, különösen a Vásárhelyen elterjedt, tarhonyanagyját kiszitáló bõrszita rokonságban van egymással. Mindkettõ alakja, elkészítése igen hasonló. Mindkettõn végeznek dobolást, használatuk közben gyakran mormognak, dalt dünnyögnek; és mindkettõ a gyógyításkor is használatos. [...]a szita (ill. egyes helyeken az azonos felépítésû rosta) lett a mágikus jósló-cselekvések eszköze pl. rostafordítással próbálták megtudni, hogy ki okozta a betegséget, de vannak adatok a rostával való kuruzslásra is a gyógyító asszony késsel vagy fakanállal verte a rostát a beteg felett.[41] (3. kép. Vásárhelyi bõrsziták.)

A kuruzslás, népi orvoslás, megrontás igazi mesterei minden közösségben a bábák voltak. Kik õk, kikbõl lettek a jó bábák? A nép kiváló megfigyelõ. Egyik dalában, amelyet K. Kardos Antal gimnáziumi praeceptor [tanárjelölt] jegyzett le Vásárhelyen, így fogalmazott:

A Gólya rut nagy a lába

Mind kurvából lessz a bába[...]

Ha ez a summás ítélet teljesen nem is állja meg a helyét, sokat nem vitatkozhatunk vele, különösen nem a szakképzetlen bábák esetében. A bábaasszony a régiek hiedelmei szerint gyógyítani és rontani egyaránt tudott, õt hívták a halálos beteghez, és õ segített a szülésnél. Gyakran másfajta (és nem csak nõi) betegségek orvoslásával is foglalkozott. Gyógyító tudásuk a népi gyógyítás helyi hagyomány-anyagán alapult, a gyógyfüvek és gyógyító hatású ásványi anyagok használatán, de mint a boszorkányperek bizonyítják, jól ismerték a babonákat is.[42]

Kezdetben parasztbábák mûködtek, akik hasonszõrû elõdeiktõl tanultak, csupán empirikus [tapasztalati úton szerzett] tudásuk volt. Rengeteg kárt okoztak. Ennek felismerése után a bábaképzés elindult, és már a XVIII. század utolsó harmadában minden nagyobb településen akadt belõlük. Vásárhely szinte kiváltságos helyzetben volt, olyan sok képzett bábával rendelkezett. 1780-ból egy hirdetést idézünk:

T[ekintetes] N[emes] V[árme]gye Doktorja Rigler Ur publ[ikáltatja]: Az hites Bábák ezek: Varga Gyerekné [így!], Korsos Fedné [így!] Farkasné Czombos Kata, Nemet Baba ki, a N[eme]s Vár[me]gye Bábája, Sasné, Galambosné, Berkiné Logerbe, Varga Janosné, Korsosné, Paxine [Paksiné?] Nagy Martonne Logerbe. Masokat ezeken kivül Szülö Asszonyokhóz ne hívjanak. A fizetesuk az elsõ Szülöttül Ket Marjas, többektöl egy egy Marjás.[43]

A károkozásuk miatt rendszeresen ellenõrizték õket. Szeremlei írta: Egyik például leszakította a kisded feje bõrét s azt tûvel és cérnával nagy kínzások közt varrta vissza. Mire a város még egyszer megvizsgáltatta az új bábák tudományát. Késõbb a bábák, mesterségük kitanulása végett, a megyei orvoshoz eljárni köteleztettek.[44]

Szeremlei máshol ezt írta a bábákról: A bábák mindenkor elég számmal voltak, de mesterségöket ép úgy, mint a betegségek gyógyítását, csak a hagyomány, a tapasztalás és a józan ész után tanulták. Rendszerint az egyházak felügyelete alatt mûködtek, melyek õket feleskették, számukat és fizetésüket megszabták s panasz esetén a megyei fõorvosnak tettek jelentést, vagy el is tiltották a mesterség folytatásától.

Voltak rendes és lógó bábák, ez utóbbiak csak a szülõktõl kaptak fizetést. A város tartotta nyilván, hogy mindenik felekezetnek legyen elegendõen bábája. A nagy kolera idején [1831-ben] az õ számuk is igen megfogyott, a város tehát közhíresztelés útján a városházához hívatta fel azokat, kik gondolják, hogy elég alkalmasak a bábaságra. Ezek közül azután az orvos kiválogatta a megfelelõbbeket. Nemsokára azonban a vármegye rendes bábája jelentette az egyháznál, hogy az ekkép elõállított paraszt bábák igen buták s a szülõ nõnknél és a kisdedeknél sok kárt és veszedelmet mûvelnek.[45]

Az 1870-es években a város öt tizedébõl egy-egy kiválasztott bábát 50-50 forint segélypénzzel elküldtek bábaképzésre. A tanfolyam után kötelesek voltak a városnak abban a tizedében elhelyezkedni és dolgozni, amelyik küldte õket, és a szegényeket ingyen kellett szolgálniuk. Dr. Berger Ferenc tiszti fõorvos felterjesztést nyújtott be a Közigazgatási Bizottsághoz, amelyben többek között így vázolta a vásárhelyi bábák helyzetét:

Van a városban 6 okleveles szülésznõ[...] Mindannyian ugy szakmájuk igényelte kellõ képzettséget mint fontos feladatuk megoldásában eléggé lelkiismeretes ügybuzgóságot lankadatlan szorgalmat valamint fedhetetlen erkölcsi magaviseletet tanusítanak mûködésük közben. Ugy a város belterületén mint a nagy terjedelmû tanyákon évenkint elõforduló nagy számu szülésekhez mérten a fenti szám igen csekélynek tünik ki. Vannak azonban azonkivül ugynevezett pór bábák, kik közül, nehányan szakképzettségüket igazoló orvosi bizonylatokkal ellátvák [így!], legnagyobb részök pedig tölem nyer oktatást ugy az elméleti szülészetbõl, mint a gondozásukra bizott terhesek, gyermekágyasok s kisdedek ápolásáról, azonkívül utassitva vannak, miszerint alkalmilag elõforduló szüléseknél okleveles szülésznõk mellett segédkezve az ezen hivatáshoz megkivántató gyakorlati ismereteket megszerezhessék. Ezen a helyzet kényszerûségébõl folyó hiányos oktatás mindazonáltal az e téren elérendõ czélnak hazánk sem felel meg, miután a szülésznõknél megkivántató ismeretek megszerzése csak nagyobb szülkórodákban, szaktanárok vezetése mellett, önszemlélet utján eszközölt elméleti s gyakorlati oktatás által érhetõ el. E végbõl ugy a terhes mint a szülõ nõk nem különben az ujszülöttek jól felfogott érdekében sûrgõsen javaltatik, hogy az olyan pórbábák, kik ugy eddigi mûködésök mint a fenn érintett módon helyben nyert elméleti oktatás folytán arra alkalmasaknak bizonyulnak, alaposabb kiképeztetés czéljából városi segélyezés mellett az ország több pontján ujabb idõben felállitott ugynevezett bábaintézetekbe küldetnének.

HMVásárhelyt, 1876ki November 10-én.[46]

A bábák tehát képzettségük szerint is elkülönültek: 1. Okleveles bába. Minden esetben õ volt a vármegye bábája, említették még német bábának is. Õk mindig hiteles bábák voltak, de hites bábaként, esküdt bábaként és tanult bábaként is említették.

2. Cédulás bába. Oklevele, bizonyságlevele volt, amely a szakképzettségét igazolta. Mivel tanult és munkája megkezdése elõtt esküt tett, õ is hiteles, hites és Esküdt Bába volt.

3. A német és a zsidó bába nyilvánvalóan származás szerinti meghatározás volt, de mindenféleképpen a tanult csoportba tartozott, ennek megfelelõen okleveles, hiteles vagy cédulás bába is lehetett.

4. A parasztbábát egyszerûen csak bábának említették. A parasztbábák közül való volt a kenõbába is, aki rendszeres kenéssel a terhes nõt készítette föl a szülésre; ill. a szült vagy vetélt asszonyok kenésével igyekezett azok eredeti testi állapotát, egészségét visszaadni. Ezt a feladatot a segédbábák is gyakorolták, de ez a cím a kuruzsló öregasszonyoknak is kijárt, ha kenést végeztek, függetlenül attól, hogy más bábatevékenységet nem gyakoroltak.[47]

Levéltári kutatásaink alapján a bábatevékenységet így összegezhetjük:

I. Terhesgondozás:

1. Megállapítja a terhességet.

2. Javaslatokkal, gyógyszerekkel segíti a kívánt teherbeesést.

3. A terhesség alatti rendellenességekkel hozzáforduló kismamákat segíti.

4. Gyógyítja, gondozza, keni a terheseket és a vajúdókat.

II. Szülés levezetése.

III. A megszületett gyermek ellátása:

1. Köldökét elvágta és elkötötte. (Az esetleges késõbbi mágiához nagyobb csonkot hagytak.)

2. Megfürdette.

3. Pólyába helyezte.

IV. A megszült anya ellátása:

1. A méhlepény eltávolítása és vizsgálata. (Kiegészülhetett a lepény mágiájával, elrejtésével, elásásával.)

2. A gátseb ellátása: vérzéscsillapítás és borogatás.

3. Az anya feltisztázása a szülõhelyrõl.

4. Az anya tiszta ágyba fektetése.

5. Az anyának a bába adta föl a gyermekét az elsõ szoptatásra.

6. A szülést követõ rendezkedés, tisztogatás; a lakás helyreállításának irányítása is feladata volt.

7. A bába rendszeresen mosott az anyára és az újszülöttre; amíg az anya feküdt, helyette a csecsemõ rendszeres fürösztését is õ végezte.

V. Gyógyítás:

1. Tanácsokkal, fõzetekkel, gyógyszerekkel segíti a betegeket, különösen a nõket és a gyerekeket.

2. Kisebb beavatkozásokat elvégez. Ezek között fõ helyen áll a megkenés, amelyet elsõsorban meddõknél, terheseknél, vajúdóknál, szült anyáknál végez. (A terhesek kenése mindig gyanús, mert gyakran a magzat fejének méhen belüli szándékos összetörése, a foetus elpusztítása miatt végezték.)

3. A bába a nemi potenciát, szexuális életet segíti.

VI. A bábák diagnosztizálása és szakértõi vizsgálataik:

1. A hozzáforduló szenvedõk baját igyekszik megállapítani.

2. Bûnper lefolytatásakor bizonyító eljárásként megvizsgálja:

a/ A nõ szüzességét.

b/ A nõ terhességét, a terhesség idõtartamát.

c/ A vetélés és szülés körülményeit: a mellekben keletkezett tejrõl, a hasfal rugalmasságából és a külsõ nemi szervek, ill. a gát állapotából, valamint a lochia (méhtisztulási váladék) folyásából ítélte meg.

d/ Prostituáltak esetében azt vizsgálta, hogy van-e nemi betegségük?

e/ Halottkémlést végezve, igyekszik a halál okát és körülményeit megállapítani. (Ez a tevékenysége szinte csak a megölt újszülöttekre és az elvetélt embriókra terjedt ki.)

VII. Hivatali szerepkör:

1. Vallatást, kikérdezést végeznek.

2. A bába részt vesz a bûnüldözésben és feljelentést tesz.

3. Helyszíni szemlén nyomoz, bûnjelt keres.

4. Részt vesz a kihantolási szemlén.

VIII. Angyalcsinálás; helyesebben: Pokolra szán[48] gyermeket:

1. Gyógyszereket és tanácsokat ad a folyamatos meddõség biztosítására.

2. Gyógyszereket ad a nem kívánt terhesség elhajtatására.

3. Módszereket javasol a nem kívánt terhesség megszüntetésére.

4. Maga végzi el a kriminális abortuszt.

5. Segítkezik a kriminális abortusz alatt, vagy annak megtörténte után ellátja a nõt.

6. A halott csecsemõt megmossa, ellátja.

7. Eltünteti a vetélt vagy mesterségesen megszülesztett csecsemõt és a burkot.

IX. A bábának a családdal kapcsolatos feladatai:

1. Az anyát és a kisdedet fölkészíti a szülést követõ elsõ templomozásra és az avatásra.

2. A keresztelésnél ott van a templomban, segít a gyermeket pólyázni, keresztvíz alá tartani, a várakozás alatt a gyermek sírását nyugtatni.

3. Otthon a keresztelõi ebédnél segítkezik, pikáns szólásaival szórakoztatja a ház népét.

X. Kurvák és szeretõk segítése:

1. A kurváknak és partnereiknek szexuális tanácsokat ad.

2. Segíti a nem kívánt terhesség elleni védekezésüket.

3. Segítséget nyújtott a nemi betegségek ellen, illetve azokat gyógyította.

XI. A bába boszorkányszerepe. A bábaboszorkány:

1. Kényszert alkalmaztak ahhoz, hogy bábaboszorkánnyá tegyenek valakit.

2. A közéjük belépõ újabb bábákat boszorkányságra tanították.

3. Szövetséget kötöttek az ördöggel: pecsételéssel és az ördöggel történt elhálással.

4. Terhes nõhöz bábának ajánlkoztak.

5. Keresztelõn segítkezve varázslást végeztek.

6. Betegségtõl megóvtak.

7. Gyógyfüvet termelt, maga állított elõ.

8. Esõt csinált.

9. Könnyû szüléshez imákat ajánlott.

10. Varázsolt (általában).

11. Szerelmi varázslást végzett.

12. Kísértett.

13. Fenyegetett, rémületben tartott.

14. Megrontott:

a/ Testi gyötrést végzett.

b/ Megnyomott.

c/ Tapogatással rontást okozott.

d/ Fürösztéssel rontást végzett.

e/ Mérgezéssel rontást követett el.

f/ A nemzõképességet és termékenységet elvette; mindként nemnél meddõséget okozott.

g/ Egészségrontást: kötést, megbetegítést, tejelapasztást stb. végzett.

h/ Gyermekágyas asszonyt megrontott.

i/ Gyermeket rontott.

j/ Állatokat megrontott.

15. Megrontott és utána gyógyított is.

16. Gyógyít:

a/ Növényi eredetû szerekkel.

b/ Állati eredetû anyagokkal.

c/ vegyi anyagokkal

d/ Kenéssel.

e/ Gyógyít különbözõ, tehát kombinált módszerekkel. (Pl.: kuruzslással, varázslással, kézrátétellel, súgással, tárgyakkal, ruhadarabokkal stb.)

17. Halált okoz. (Felnõttek és gyermekek esetében egyaránt.)

18. Kannibalizmust végez.[49]

Mint láttuk, a bábák tevékenységét vizsgáló utolsó alfejezetben foglalatosságuk már összemosódott a boszorkányokéval. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez csak a bábaboszorkányok esetében volt így. Az ugyanis nem felelt meg a tényeknek, amit Dömötör Tekla írt, hogy fõleg Kelet-Magyarország protestáns megyéiben [...]minden bába boszorkány[...][50] volt. A tények makacsok, nehéz ellenük harcolni, különösen akkor, ha az ismertebb boszorkánypör gyûjtemények átvizsgálása után kiderül, hogy az ilyen sommás ítéletek mögött nincs számokkal mérhetõ realitás!

Klaniczay Gábor Dömötör Tekla gyûjtésére (1981. 130.) hivatkozva már azt írta, hogy Az egymással vetélkedõ boszorkánybábák állat képében is megvívhatnak egymással a mai néphit szerint.[51] Megjegyezzük, hogy ennek a XVIXVIII. században még nyomát sem leltük! Az elképzelhetõ ugyan, hogy a feudalizmusban ez a képzet még nem társult hozzájuk, de a boszorkányüldözések után, a boszorkányok tevékenysége a nép ajkán folklorizálódva, már ezt a jelenséget is hozzájuk kötötte.

A Komáromy Andor, a Schram Ferenc által publikált, valamint a Reizner János Szeged monográfiájában közölt valamennyi boszorkánypert, mintegy 1040-et tüzetesen átvizsgáltunk. Bennük másfélezernyi boszorkány felelõsségre vonásáról olvashatunk. Ebben a tömegben van a bábák mindössze 36 boszorkánypöre. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy a bûnpörökben szereplõ boszorkányok társadalmi rétegzõdése miként oszlik meg a városi fõbírótól (Szeged, 1728, Rózsa Dániel) a zsellérasszonyig, ismét az tûnhet föl, hogy a többi társadalmi réteg mellett a bábák száma kevés. Közülük pedig megpatkolt bábát, akirõl szintén Dömötör Tekla tett említést, az általunk átvizsgált és jelzett boszorkánypörökben egyetlen egyet sem találtunk. Ez a fogalom tehát a tényeket figyelmen kívül hagyva, a XIX. század második felétõl alakulhatott ki és jutott a folklórba.[52]

A kutatók egy része vajon miért túlozhatta el a boszorkánypörökben szereplõ bábák számát? Azokban a bûnpörökben, amelyekben bábaboszorkányok szerepeltek, sok tanút hallgattak ki, és õk a bábák többféle tevékenységét mesélték el. Ez a helyzet még a gyakorlott olvasót is megtévesztheti, és azt a szubjektív érzést sugallhatja, mintha rengeteg bába szerepelt volna.

Mint azt Schram Ferenc feldolgozásánál láttuk, a kutatók egy része nem tett különbséget a gyógyítást és rontást végzõ különbözõ foglalkozású személyek (pl. bába, javas, orvosasszony, kuruzsló stb.) között, így a megítélésükben gyakran a szerepkörük is keveredett, összemosódott.

A boszorkánypörökben azért találunk viszonylag kevés vádlott bábát, mert bár a nép szinte valamennyire rámondotta, hogy boszorkány csak a legvégsõ esetben adták föl õket. A közösségnek ugyanis még boszorkányság gyanúja esetén is szüksége volt a gyógyító, szülést segítõ nõre, különösen azokon a kisebb településeken, ahol más gyógyító ember nem mûködött. Ha ugyanis feladják, elüldözik, még õ sem marad. Inkább féltek tõle, mint elmarasztalták. (Egyébként jellemzõ a nép babonás képzetére, hogy Semmelweis egyik tanítványát, Vásárhely elsõ korszerû képzésben részesült szülésznõjét akinek szakmai tevékenységéhez kétely sem férhet [Aracsi] Szûcs Sárát /18531938/, aki 44 éven át egy városnyi mennyiségû kisgyermeket segített a világra, egyesek még a két világháború között is boszorkánysággal vádolták.)

Ebbõl a példából is látni lehet, hogy a bábákkal kapcsolatos boszorkányhit túlélte Mária Terézia tiltó rendeletét. A szájhagyomány továbbra is õrizte, sõt folklorizálta a bába boszorkánytevékenységét, és átruházta a következõ nemzedékekre. Ezért egyes kutatók számára írásos dokumentumok nélkül is soknak tûnhetett a számuk.

Egyébként nem véletlen az, ahogy Németh László a kulákasszonyt leírta a nép jellemzését összegyûjtve. (Lásd a vonatkozó alfejezetünkben.) Arról van szó ugyanis, hogy valamilyen boszorkányképre vagy bûnbakra minden korban szükség van, különösen azokban a társadalmakban, amelyek szeretnék a múltat végleg eltörölni, elvetve elõdeik tapasztalatait, majd holnapra meg akarják forgatni az egész világot, és akik ebbe a koncepcióba nem férnek bele, ellenségként szerepelnek, de csak úgy válnak ellenszenvessé, üldözendõvé, sõt megsemmisítendõvé, ha kiderül róluk a társdalom által megvetett másságuk, a boszorkányságuk. A kulák a modern idõk boszorkánya, ebbõl következik, hogy a jövõben is bárki válhat boszorkánnyá, akire a többség ezt kimondja!

A boszorkánypörökben szereplõ 36 bába csupán ezrelékben kifejezhetõ része az ország területén mûködött bábák tömegének, és ez egyértelmûen mutatja, hogy hivatalosan milyen kevesen kerültek boszorkányság vádja alá. Az viszont igaz, hogy a nép ennél jóval nagyobb számban tartotta õket boszorkánynak, de nem adták fel, vagy nem boszorkánysággal vádolták meg õket.

A bábák valóban sok és különbözõ típusú büntetõper vádlottjai voltak. Ezt igazolták az általunk gyûjtött feudalizmus kori (17231843) szexuális bûnpörök is.[53] Csakhogy ezekben a perekben nem varrták a bábák nyakába a boszorkányság vádját! Szakmai sikertelenségükért vagy felelõtlen munkájukért vonták õket felelõsségre. Tanulságos és erre korábban már több kutató is fölfigyelt , hogy egy közösségben miként alakult ki olyan helyzet, amikor saját segítõ bábáját üldözni kezdte. Schram Ferenc megjegyezte, hogy bár gyakran perelték õket, de az ítéletek kis része végzõdött kivégzéssel. A büntetés kiállása után esetleg másik közösségben , de legtöbbször tovább mûködtek.[54]

R. Várkonyi Ágnes fogalmazta: Elképzelhetõ, hogy a bába vagy az orvosló akkor kerül boszorkányság gyanújába, amikor megrendül benne a közösség bizalma, s a rivális ezt észreveszi és kihasználja.[55] Vagyis, ha egy szakmabéliek többen élnek a közösségben, a megélhetésért vetélkednek, és bizalmatlanságot szítanak, bujtogatnak egymás ellen. Érdekes viszont, hogy a boszorkánypörökben alig szerepeltek egymás elleni tanúként.

Végsõ soron mindez összefügg a bábák másságával is, amelyet erõsen homogén társadalmi szervezõdésben nehezen viselnek el. A bábák ugyanis [...]büszkék tudományukra, titkolják tudásukat, kérkednek vele, túlértékelik, mentegetik. Hol racionális, hol pedig irracionális elemeivel azonosítják magukat. A hagyományos gyógyítók között sok a deviáns személyiség. Szükségszerûen magányosabbak, mint társadalmi rétegük más tagjai, irigyeik vannak, és sokféle viszállyal küzdenek. A másság, a helykeresés tudata feszültségekkel jár s a feloldást keresve sokszor megsértik az adott viselkedési és erkölcsi normákat. Kivált, akit elragad a hivatás, a tudnivágyás szenvedélye.[56]

A bábaboszorkány közösségellenes magatartása egy személyre, vagy családra korlátozott rontása gazdasági okokból következett be:

1. Nem õt hívták a szüléshez és elesett a fizetségtõl.

2. Nem azt és nem annyit adtak neki, mint amit és amennyit kért, ill. kialkudott a szolgálataiért.

3. A kifizetésnél csalódás érte és bosszút forralva rontott.

Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bába, mint tudással rendelkezõ ember, bár látszólag csak egy a közösségbõl, az átlagból épp ismerete, mestersége és praktikái révén emelkedik ki. A faluban egyfajta kulcsember, aki hatalmat élvez, és a hatalom mindig sok bajjal jár! A közösségnek van egy, az egyén cselekvésére ható erõsítõ és szûrõ hatása.[57] A közösség ezt a másságot gyakran megtorolta. A bábaboszorkány, mint [...]bûnbak révén törvényes úton levezetõdik az agresszió, s így a kiegyensúlyozást szolgálja írta Grynaeus Tamás.[58]

Alábbi táblázatunk mindazt összefoglalja, amit e kérdésben megtudtunk:

A boszorkánybábák mind laikus parasztbábák voltak, egy sem rendelkezett oklevéllel. (Nem is rendelkezhettek, hiszen a boszorkányperek idején Magyarországon még nincs szakszerû és szervezett bábaképzés.) Jelentõs különbség a boszorkány és a bábaboszorkány között az, hogy a boszorkány esetében a boszorkányszerep és a mesterség gyakran öröklõdött, míg a bábát többnyire nem az anyja tanította.

Általában az gyógyított, aki rontott. Ha más végezte a megromlott egészség visszaállítását, a ténykedés nem sikerült vagy túl körülményesnek, lassúnak bizonyult. Ezért az ellene indított perben, vagy csak szóban, gyakran kötelezték arra, hogy a rontást gyógyítsa is meg. Ha nem végezte el, megfenyegették, ezért nekilátott az oldásnak. Ezzel maga a közösség kényszerítette boszorkányos szerepkörbe. A gyógyításhoz persze rítus és alkalom kellett, s ezt a bábaboszorkány ismerte, ill. megteremtette. Ilyen volt pl. a ráolvasás valamilyen különös napon vagy órában.

A boszorkány tudománya hatékonyságához kábító növényi szereket is felhasznált, amelyeket elsõsorban maga fogyasztott. A növényekbõl készített szerek szexuálhallucinációt is okoznak. Valószínûleg ez is felelõs a hallucinogén anyaghoz való pszichés kötõdés kialakulásáért. A boszorkánynak nagyobb élményt jelentett a szexuálhallucinációs élmény, mint a normális szexuális élmény. A boszorkányperek vádlottainak vallomásaiból tudjuk, hogy a boszorkányok meztelenre vetkõzve bekenték magukat boszorkánykenõccsel, ittak a bájitalból, a lábuk közé tett kemény tárgyon repültek a találkozó helyére, ahol ördög párjukkal szeretkeztek.[59]

A boszorkányok persze nemcsak drogfogyasztás hatása alatt végezték mesterkedésüket. Amikor a boszorkány rontó vagy gyógyító cselekedeteit végzi, a maga szintjén, pszichoterápiát végez.[60]

Dr. Laufenauer Károly ideggyógyász a XX. elején tanulmányt írt a vásárhelyi boszorkányokról. Többek között így fogalmazott: [...]azt látjuk e perekbõl, hogy nem szólva egynémely vallásos szinezetrõl, a boszorkányokban való hitnek a fõforrása elsõsorban a hagyományban, azután pedig a nevelésben és az orvosi ismeretek hiányosságában rejlett[...]

Találkozni fogunk többféle idegbajjal, a hypnosis sejtelmével és fõleg a suggestióval, melyet már akkor is gyakoroltak.

A boszorkányokban való hit mai szemüvegen át nézve nem egyéb, mint egy századokon át felnövelt és sokféle tényezõ közrehatása által magát fenntartott nagy nép-suggestio; ez hatalmas szálakkal nyult belé a nép életébe, ugyannyira, hogy még azok is elhitték, kik boszorkánysággal vádoltattak[...]

Mind az állitólagos boszorkányok, mind az ellenök terhelõleg valló tanuk, közül igen sok ideges, idegbajos, sõt elmetévelygésekben, érzéki csalódásokban és káprázatokban szenvedõ egyénnel találkozunk.[61]

Európa-szerte ismert társadalmi jelenség volt, hogy amikor valamelyik közösségben éhínség, járvány, háború, vagy természeti katasztrófa dühöngött, ott megnõtt a boszorkányüldözés. Kiválóan példázza ezt Szeged, amikor a nagy boszorkánypör idején, 1728 körül jelentõs aszály és éhínség volt a régióban; ill. Hódmezõvásárhely, ahol ha Herczeg Mihály adatait összevetjük a városban zajlott 30 boszorkánypörrel[62], akkor világosan látszik, hogy azok a természeti katasztrófák, társadalmi megrázkódtatások, amelyek a XVIII. században városunkban zajlottak, ezekkel egybeestek.

Grynaeus Tamás elsõk között figyelt föl arra a jelenségre, hogy [...]a boszorkánypörök számának csökkenésével egyidõben megnõtt a paráznák elleni pörök száma.[63] Megállapítása teljesen egyezik az általunk a Dél-Alföldrõl gyûjtött szexuális jellegû pörök vonatkozó tanulságával. A társadalmi kép és az életmód jobb megismerése végett ehhez hozzá kell még azt is tennünk, hogy Mária Teréziának a boszorkánypöröket betiltó rendeletét követõen kezdett rohamosan növekedni a betyárbûnperek, a czégéres ragadozások és erõszakos megvérzések pörszáma is. Ebbõl szintén jól kiviláglik, hogy a társadalomnak mindig kell bûnbak és üldözendõ réteg.[64]

A boszorkányok szerepét a XX. század elejére, amikor mind õk, mind a betyárok gyakorlatilag befejezték tevékenységüket, a bábák folytatták tovább. Elsõsorban magzatelhajtásban serénykedtek. A napilapok tele vannak az ellenük folyamatban lévõ vizsgálatok ismertetésével.

Zsarkó Imréné Kiss Juliánna bábaasszony [...]a ki üzletszerûen foglalkoztt az angyalcsinálással, megszabaditván gyermekeiktõl az anyákat, kinek a születendõ gyermekek terhükre voltak. Zsarkóné legutóbb 2 koronáért és 2 liter lisztért végzett magzatûzést, amikor is tette kitudódott, mert az asszony halálos veszedelembe került.[65]

1907-ben már 5 vásárhelyi bábát vádoltak angyalcsinálásért. 47 esetben 34 asszonyon végeztek tiltott magzatelhajtást, és 8 férfi volt a bûntársuk.[66]

1909-ben egy kirobbant angyalcsinálási ügyben szakértõk, tanúk és vádlottak, mintegy ötvenen voltak a szegedi királyi törvényszék tárgyalására beidézve. A vásárhelyi bábák közül Szûcs Sára, Vékony Lidia, Hegedûs Judit és Sebestyén Sára szerepelt.[67] Egy évvel késõbb Kardos Péterné 2 koronáért hajtott el egy magzatot. A bába 7 hónapi börtönbüntetést kapott.[68]

A bábákról nem maradtak fenn adomák, folklórszövegek. A vásárhelyi boszorkányokról viszont a hagyományos parasztélet végéig igen sok folklórikus visszaemlékezés élt. Ezek közül bemutatunk egyet Kérdõ Szûcs Ernõ adatközlõnk elbeszélésébõl.

Kántor Kata[69] a nagynénjitül, az Új utcábul amely ma a KlauzálMátyás utca környéke mán jócskán éjszaka, úgy 10-11 óra körül gyütt hazafelé. Az a kisház volt az üvék, amelyik a mostani múzeum mellett, a Deák Ferenc utca, Szegfû utca sarkán állt.

Szigorú röndölet volt arra, hogy sötétödés után az utcán sönki s közleködhetött, csak a strázsának beosztott, fegyverös bakterok, akik az éjszaka nyugalmát õrizték. A bakterok elfogták Kántor Katát, és mögkérdözték tûle, hogy Hun losringoltál?

Kata gyanúba keverödött, mert éjszaka csak olyan nõ járkál, aki tisztösségtelen dolgot mûvel. Bevitték a tanácsra, oszt bíróság elé állították.

Három tanú ellene vallott, hogy mögrontotta a tehenit. gy tabáni asszonyhon holdvilágnál, a kulcslyukon mönt be, és az orvosságát kicserélte. Az asszonyt a nyavalya törte.

Kántor Katát boszorkányság miatt halálra ítélték, és a Csúcsban, a Szent László utca végin, nádmáglyán még aznap elégették.[70]

Beszállásolt katonák

A Dél-Alföld évszázadok óta szenvedett az átvonuló, megszálló, portyázó és rekviráló katonáktól. 1753-ban a BujdosóPetõTörõ-féle kuruc utó-zendülés megtorlásaként nemcsak a mozgalom vezéreit végezték ki, hanem Mária Terézia Vásárhelyen elõbb laktanyát akart építtetni, majd Szõnyi Benjámin református lelkész könyörgõ versére errõl lemondva, a császári had kijelölt részét szállásoltatta el városunkban.

A módosabb gazdákat összeírták és kötelezték õket arra, hogy a hozzájuk beszállásolt katonáknak megfelelõ lakhelyet és ellátást biztosítsanak. A jókora vásárhelyi gazdaportákon ekkor épültek föl az ún quartélos házak, amelyekben a most már rendszeresen itt állomásozó katonák laktak. Kik voltak õk? A birodalom minden nemzetiségébõl összeverbuvált emberek. Miután a hadseregen belül a német nyelv volt a kötelezõ, és ezt a hosszú szolgálati idõ alatt a tót, rác, oláh, bosnyák stb. nemzetiségû katona is legalább konyhanyelvi szinten elsajátította, hiszen egymással szintén így tudtak értekezni, ezért a lakosság nem a nemzetiségük, hanem a nyelvhasználatuk alapján nevezte el, és a származásukat összemosva, nímöt katonáknak hívta õket.

Milyen ember volt a beszállásolt német katona? Mai jogítéletünk szerint már a besorozása sem volt becsületes. Fogták õket kötéllel, ahogy a népdalok, félnépi vagy mûdalok is emlegetik, húzhatott számozott cédulát, beállhatott önként, az ilyenkor járó pénzért, a gazdag polgár vagy gazda fia helyett pedig anyagi megváltásért, pl. kialkudott földdarabért stb.

A katonáskodás nagyon hosszú volt. Korábban 10-12 év, a XVIII. század végétõl, a XIX. század végéig általában 8 év. Közben nem, vagy ritkán kaptak szabadságot, így a családdal lassanként megszakadt a kapcsolatuk. A bánásmód kegyetlen és embertelen volt. A legapróbb fegyelmi vétségért is kikötés, vesszõzés, zárka, élelmezési megvonás járt. A Monarchia igyekezett a katonákat mindig a nem saját anyanyelvû, tehát idegen lakosság területén tartani, hogy minél kevesebb legyen velük a kapcsolatuk, ne barátkozzanak, és ha kell, gátlástalanul föllépjenek a lázadókkal, vagy az ellenségükkel szemben.

A katona csakhamar eldurvult. Gátlástalanságát a fennmaradási esélye érdekében fokozta. Kihaltak belõle azok az általános emberi viselkedési, erkölcsi normák, amelyek a polgári lakosságra érvényesek voltak, és deviánsokká váltak. Fiatalon hajtotta õket a szexuális vágy, amely nem szerelembõl, hanem ösztönbõl táplálkozott. Szinte katasztrófa volt a beszállásolásuk arra a családra nézve, ahol fiatal asszonyok, lányok, cselédek voltak. Az állandó zaklatás, kísértés, sõt erõszak nem egy nõ életét rontotta meg, és sodorhatta egészen a csecsemõgyilkosságig, öngyilkosságig, amint ezt fennmaradt megannyi büntetõper igazolja. Mire a terhesség kitudódott, a katona már másik országrészben szolgált, bottal üthették a nyomát.

Erkölcstelen életükhöz hozzájárult a kocsmázás, bordélyozás, a lopás, rablás, a honvédségtõl eltulajdonított kincstári felszerelés árúba bocsátása; de terjesztettek fertõzõ betegségeket, különösen vérbajt és gonorrheát; vásároltak hitelben és kölcsön kértek, de a tartozásukat ritkán egyenlítették ki. Nem csoda, hogy ahol megjelentek, ill. hosszabb idõt töltöttek, ott erkölcsi lezüllés, szégyen és megkárosodás járt a nyomukban. A fentiek hitelét néhány vonatkozó levéltári dokumentummal támasztjuk alá. Elsõnek a vásárhelyi hirdetõkönyvekben fennmaradt publikációkból idézünk, majd büntetõperekbõl mutatunk be példákat.

1783-ban hirdették: A Qvártélyosok iránt: 1. A Qvartélyos Katonának Senki pénzt kõltsõn, vagy mást egyebet hitelben 5. garasnál fellyebb ne adjon mert el veszti.

2. Senki a Qvartélyos Katonának Semmivel nem tartozik, ha ki maga jó szántából ád, õ lássa. Világosabban:

3. A Gazda a Qvartelyosnak nem tartozik kenyérrel.

4. Ha húst vitet a katona a maga pénzén, azt tartozik a Gazda aszszony megfõzni, Sót adni hozzá, és ha vagyon petreselyem Levelet, egyebet nem.

5. Ha Szalonnát és Sajtot kér a katona, fizetesse ki magát a katonával.

6. A Gazda nem tartozik a Katona Lovát itatni, Sem az Istállóból a ganéját ki hányni.

7. Ha pedig a katona a fenn nevezett dolgokat[...] a Gazdátúl erõvel Intendálná [szándékolná], a Gazda jelencse magát [...az] Uramnál.

8. A Katonát nem tartozik a Gazda estve 8. óránál tovább várni mikor otthon nincsen ha pedig 8. óra után megjön nem tartozik a Gazda nékie gyertyát gyújtani, gyújtson [a Katona.] Sõt inkább tartozik a Gazda az Urnak T[ekintetes] Kapitány Urnak panaszt tenni, ha a katona 8. óra után megyen a Quartelyra.[71]

Augusztusban a fenti rendelkezést így egészítették ki: A Qvártélyos Katonák minden orán bé jõnek, a kiknek a qvártély tartó Gazdák minden nap két két font kenyerrel tartoznak, mellyis a Xr. [krajcár] 2. fog acceptaltatni [elismertetni]; ugy mindazáltal, hogy azt a két font kenyeret senki pénzûl ki fizetni ne mereszelje, ha szintén a katona akarnáis fel venni, ezen kivûl egyébbel nem tartoznak ingyen a Gazdák nékiek tûznél, viznél, és Sónál. Hanem ha valamit akarnak, pénzért.[72]

1784-ben a katonák ellátása a lakosság terhére szigorodott: Minden Qvártélyost tartó Gazda asszony az ételt 11. orára a Qvartélyosának el vigye.[73] Két hónappal késõbb: [...]8. Az nékiek adandó ágyat a Palétás gazdák illendõképen egymás kõzõtt tsinálják ki.[74]

Egy 1791-ben kelt hirdetés fölsorolta, hogy a beszállásolt katonát mi illeti meg a gazda részérõl, majd így folytatta: [...]ha pedig Katonák, hogy naturalék [természetbelik] nem adatnak nékiek, gazdákon, a vagy azoknak Aszonyain gorombáskodnának azok panaszokat az itt lévõ processualis [perbeli] Feõ Szolga Birónál avagy Eskût urnál letehetik.[75]

1810-ben kelt hirdetés: Parancsoltatik továbbá az is, hogy senki akár melly szin alatt akár melly Katonától Katonai ruházatot, vagy eszkõzöket azok[na]k el vesztése alatt meg venni ne bátorkodjon.[76]

Szintén 1810-ben kelt a következõ hirdetés: A quártelyban lévõ n[eme]s Katonaság Fõ tisztsége a Korcsmárosokra nézve köz hirré téteti: hogy az itten quártélyban lévõ Katonaságnak, senki is a Korcsmárosok kõzzül Bort, pálinkát avagy Sert hitelbe adni ne bátorkodjon; kûlõmben a ki az ilyetén Italokat hitelbe ki adja, ha annak árát a katona meg nem fizetheti, elégedjen meg a Korcsmáros azzal, ha az olyatén hitelbe Ivott katona meg bûntettetik. -[77]

A hirdetés tartalma még két évtized múlva is érvényes volt, sõt bõvíteni kellett: A Nemes Katonaság meg keresése kõvetkezésében T[ekintete]s Szolga Bíró Úr által meg hagyatik, hogy valamint senki a lakosok közzül katonának ne költsönözzön, ugy a kortsmárosok azoknak hitelbe bort vagy más italt adni né merészeljenek; mert pénzeket minden esetben el fogják veszteni, a kortsmárosok ezen kivül a kártyázó katonákat testi büntetés terhe alatt azonnal fel jelenteni tartoznak.[78]

1811-ben kelt tilalom: A Kûlsõ és Belsõ Kis Úttzában lévõ Szentesi quártélyos N[eme]s Katonaságnak senki Kenyeret adni nem tartozik; külömben a ki azoknak Kenyeret ád; semmibe sem fog vétetni; Húsra való pénzt ugyan azon Katonák, onnön magok adni tartoznak; sõt az ide való quartélyos N[eme]s Katonaság is Húsra való pénzt minden napra ki adni tartozik. Külömben a gazdasszonyok nékiek fõzni, kûlõnõs fízetés nélkül nem tartoznak; átalyában pedig, Istállóbéli vílággal s gyertyával a gazdák nem tartóznak, mivel az helyett a város Cassájából [pénztárából] nékiék minden napra gyertya-pénz fízetõdik. -[79]

1810-bõl még egy hirdetés ide kívánkozik: A Felsõségnek Kegyelmes Parancsolattyához képest kõz hírré tétetnek a következendõk: u[gy] m[int]:

a/ hogy semminémû Katonai ruházatokat, és Fegyvereket, s egyéb akármely névvel nevezhetõ Katonai Eszkõzõket meg venni, avagy azokat árúlni, kemény feleletnek, és példás bûntetésnek terhe alatt, senki ne bátorkodjon, sõt az olyatén Katonai Eszkõzõket el adó, és meg vevõ személyeket az illendõ Helyen fel adni el ne mulassák.

b/ Minden vidéki obsitos és Szabadságos Katonák, a kik a magok Hazájokon kivûl, itten tartózkodnak, s henyéléssel tõltenék idejeket, azonnal haladék nélkül a magok Hazájokba menni rendeltetnek. azomban

c/ Az Ide való szûletésû obsítos és szabadságos Katonák, a kiknek ide haza gazdaságok nincsen, élelmeknek tisztességes meg szerzése véget, a szorgalmatos munkásságra és szolgálatra útasíttatnak; ellenkezõ esetben, a henye életûek, s a mellett a gyanús társalkodásokban s tolvajságban élõ obsítosok és szabadságos Katonák a n[eme]s Katonai Rendhez által adatni parancsoltatnak. -[80]

A katonaság legtöbbet a kocsmákban érintkezett a lakossággal. Ide tisztességes nõ nem járt, különösen nem egyedül. Az alkohol csakhamar feloldotta az egyébként sem mély gátlásokat, amelyekhez az erõs nemi késztetés társult és a két nem között megindult a szerelmeskedés. Természetesen a katonakerítéshez kocsma sem kellett. A bûn megesett a kvártélyon is. Megannyi per õrzi ezek emlékeit. Az alkohol azonban legtöbbször befolyásoló tényezõ volt.

Benkõ Katát vallatták 1755-ben. [...]Miért vagy fogva?

Azért mert leg közeleb múlt Télen Molnár István Házánál lévõ Jakab nevû Katonával el estem.

Mi vitt arra hogy az Katonához menny?

Ugy mentem hozzája hogy Telegdi Szabo István Csaplároshoz fél icze bor kérni menvén, a katonát harmadmagával ott találván, [...egyikkel] qvártélyára el mentem s. egy petákon 3. inget vettem tõlle, annakutánna éjjelre egy más mellé feküdtünk s. kéczer volt közösülésünk reggelig.

Hát mással kivel vólt közöd?

Egy gyalog Eszterházianus katonával egyszer vólt közöm.

Hát még mással kivel vólt közöd?

Ugyan múlt Vasárnap a Bodczás Temetõbe volt közöm egyczer egy Qvartélyos katonával[81]

1756-ban kelt, Csipõs Erzsébet 45 éves asszony perébõl: Mivel pedig két Tanú Szemébe mondotta hogy egy ágyba háltak ketten a Némettel; azon okbúl korbács alá fogattatott és examináltatott.[82]

1758-ban Szász Jánosné 30 éves asszony azért volt fogva, mert [...]Tekintetes Dessöffiánus Regementbéli Káplárral Dolronyitzivel egyszer és egy köz Katonával Szabó Jankóval egy Tóth Legény alatsony ujj Utzán vagyon quartelyban két hétig valamikor akarta, mindenkor vólt kõzöm[...][83]

Ugyancsak 1758-ból kelt pörbõl megtudjuk, hogy Szennyes Jánosné 27 éves azért volt fogva, [...]mert Õrdõg János nevû alias [igazi nevén] Bú Szerzõ Katonával paráználkodtam.

Hányszor volt kõzõd Õrdõg Jánossal?

Tavally Szent György napkor kezdette s. azulta mikor módgyát ejthette mindenkor vólt[...][84]

1759-ben a 18 éves Mocsi Sára vallotta: [...]paráznaságomért vagyok fogva, mivel még midön leány fövel vóltam egy nállunk Quartélyozó János nevü Dessöffianus Katonával vétkeztem.

Miért adtad arra magadat?

Engem derékon kapott a katona, és csak magunk lévén otthon, fel vetett az ágyra, és rajtam eröszakot tett, kéczeris le kapálocztam az Ágyról; de ismét föl vetett, kiáltottamis : de senki nem hallotta[...]

[...]mihelest véghez vitte rajtam azonnal el szökött katona, az últa Soha nemis láttam[85]

1778-ban Oláh Kata 27 éves férjes asszonyt kérdezték: Hány Némettel volt kõzöd?

Kettövel kõzõskõdtem csak le nyomtak, és meg tették mind a ketten egymás utánn

Hogy mertél vellek paráznalkodni?

Mert részeg voltam[...][86]

Végül egy csoportosan elkövetett közösülés perrészletét mutatjuk be 1763-ból. Gaján Ilona, a kvártélyos kapitány kuktájának felesége berúgott a Hajda vendégfogadóban. A csapos mint tanú vallotta: [...]Gaján Ilona az Hajdai korcsmán ivott a Németekkel és ott számtalanszor paráználkodott ugyan a Qvartélos Németekkel, elsõsorban a nagy Borivó szobában, egyik Német a Fejénél állott, másik a Lábánál, harmadik pedig az hasán fekütt, és dolgozta. Onnan a Tanú ki hajtotta, es kivül a Lúd ól mellé vitték a Németek, ottis egyik a fejénél vólt, másik a Lábánál, az harmadik az hasán fekütt, ugy paráználkodtak vélle; mellyeket a Tanú szemeivel látta, és fel sem eresztették, hanem mind egymás utan hat vagy hét Német paráznaság kedvéért vólt körülötte[...]

Egy másik tanú vallomásából: [...]a Qvartélyos Németekis circiter hatan már akkor ott boroztak a Nagy Szobában, s. reájok be nyitván a tanú az ajtót, Látta : hogy az egyik Németh térdig lé vólt tolva a plundrája [katonai nadrágja], s. mezitelenen állott a Lábánál, az Asszony pedig már mezitelenen fekütt hanyatt, várta a jó Szerencsét, másik a fejénél lévén által ölelte s ugy csókolta[...] Azon napon a Nemetekis egymás között öszve vesztek azon rossz Asszonyon, azt hányván egy más szemére, te már haromszor es te már négyczer vóltál rajta /: értvén Paráznaságokat :/ en pedig ugymond csak kéczer cselekedtem, mellyért mezitelen kardal egy mást verték[...][87]

A fentieket olvasva, nem csoda, ha a beszállásolt katonák magatartását nehezen viselte el a társadalom és erkölcsrombolónak ítélte. Az egyszer hosszabb ideig, egy-két nemzedéken át beivódott negatív magatartást nagyon nehéz akkor is leküzdeni, amikor a jelenség, a példa már nincs jelen, mert a lelkeket mérgezte, és a szülõk mint magatartásformát, szerepvállalást fölülbírálás nélkül, öntudatlanul átadhatják gyermekeiknek. A katonák által mutatott erkölcsi normák, a kapitalizmus korszakában, egészen az elsõ világháborúig tovább éltek, hogy a világégéssel újabb erkölcsi megpróbáltatások szülessenek. Ettõl kezdve minõségileg megváltozik a hazai katonák megítélése: akik hõsök lesznek, akikre fölnéznek, és a nép rokonszenve kíséri õket.

Dalos madár, kis pacsírta,

Ne szállj ablakomra sírva.

Mért is jönnél oda sírva?

... Katonának vagyok irva![88]

Részegeskedõk és kéjelgõk

Ezt a két deviáns magatartású embertípust nem véletlenül vettük egy alfejezetbe. Jól kiegészítették egymást, nem egyszer egy személyben összpontosulva, mindkét tulajdonság jellemzõ volt rájuk. Az ösztönkésztetés az ember számára létkérdés. Gondoljunk arra, hogy táplálkozási, vagy szaporodási ösztönünk nélkül kihalna az emberiség. Ugyanakkor káros hatásai társadalmi körülmények között jól megfigyelhetõk. Az ösztön mindig arra törekedik, hogy azt teljesítse, ami az egyénnek pillanatnyilag jó és kielégülést ér el. A következményekkel nem törõdik. Ideig-óráig jó például a mértékletesen fogyasztott alkohol, annak kellemes zsibbasztó, vagy feszültséget, gátlásokat feloldó hatása. A rendszeres és mértéktelen italfogyasztás következménye a testi, lelki és erkölcsi romlás, amelyet ma összefoglaló névvel alkoholbetegségnek nevezünk.

Az embereket gyakran csábította el az ösztönük; vitte õket italozásba és bordélyozásba. E két cselekedettõl az emberiség sohasem fog tudni megszabadulni, koronként változó mértékben mindig elõfordul. Alapja legtöbbször a paráznaság, amely a társadalmi, erkölcsi tiltások miatt megbélyegzést, számkivetést eredményezett, különösen a feudalizmusban. Az erkölcstelenség minden fajtájának melegágya, fészke volt a kocsma, csárda, italmérõ, lacikonyha; koronként és fajtánként sok-sok neve akadt, amely a részegeskedést és paráznaságot kitermelte, fenntartotta, ill. fejlesztette.

Az italmérést igyekeztek mindig különbözõ feltételek, korlátok közé szorítani, hasztalan. Úgy virágzott, mint éjjel a tök. A feudalizmusban italmérési joggal egyedül az uraság rendelkezett, késõbb a város, majd a magánvállalkozók. Egy-egy csárdát, korcsmát árendába kiadtak. Ezek közül Vásárhelyen a leghíresebb, egyben sok bûn forrása is volt Újvároson a Hajda vendégfogadó.

A hirdetõkönyveink tele vannak vonatkozó tilalmakkal: Senki a Kortsmárosok kõzzûl, részeges emberek[ne]k vagy aszszonyoknak, ruháért, vagy akárminémû jószágért Semmiféle italt ne adjon, pénzének el vesztésere és 24 pálcza bûntetés alatt.[89]

Korlátozták a zugkimérést és a saját ital árusítását: Tapasztaltatván némelyek a Kortsmárosok kõzzûl, hogy az ugy nevezett Pint voinra folytott édes borra[90] szert tevén, azt a város borával a Városi Kõzõnség karositásával magokat gazdagitva méregették ennek eleje vétele tekintetébõl közönségessé tétetik, hogy senki az ugy nevezett folytott édes bort és annak el vétetése, és azon kivûl máskénti kemény meg bûntetése terhe alatt, akár tisztán, akár más borba keverve mérni ne bátorkodjon.[91] Ismert volt az égett bor, és a gabonából készült párlat is. 1788-ban publikálták: Minden féle életbõl a pálinkának fõzése tilalmaztatik.[92] (Életnek a kenyérgabonát nevezték.)

Tapasztalván a Betsületes város, hogy az alattomos bormérök ugynevezett Kurta Kortsmák, a Városnak tetemes kárositásával felettébb meg szaporodtak Melyre nezve az illyen szant szandékos karositoknak ezennel tudtukra adódik, hogy ha ezentúl illyen esetbe kapatnak, boraik minden, bor méréshez való edényekkel együtt tõllõk el hozatnak s Confiscáltatnak [elkoboztatnak] -[93]

A zugmérésektõl, a saját haszonra termeléstõl annyira féltek, hogy a tanyákon még szõlõt sem volt szabad termelni: Eö Felségének kegyelmes parancsolatjánál fogva a Tanyai szõllõk ki irtása meg rendelve lévén, a lakosok kiknek illyen Tanyai szölejik vagynak, meg intetnek, hogy azoknak ki irtásokat magok minél elöbb tellyesitsék kûlömben a ki ezt ezen hirdetéstöl szamlalandó 15 napok alatt nem tellyesiti, az illyetén szölõnek ki irtása az õ költségén robotos erõvel fog végre hajtatni, mint hogy pedig az illyen nap számos munka sokba fog kerülni, úgy hogy a makatság miatt az executio [végrehajtás] után Könnyenn hazaikat vagy marhaikat is el veszthetik a lakosok, ennél fogva figyelmeztetnek, hogy az Executiót ne várják bé hanem az irtást magok önként tellyesitsék.[94] A hirdetést késõbb még kétszer meg kellett ismételni. Ebbõl látszik, hogy a tiltásnak nem volt sok foganatja. Amit a törvény nem bírt megoldani, azt az 1845-ös nagy tiszai árvíz megoldotta, késõbb pedig a filoxéra is besegített. A tanyai szõlõk, illetve a szõlõhegyek termése ezt követõen már sohasem volt Vásárhelyen elsõrendû termelési, jövedelmi ág.

A méltóságos uraság annál inkább termelte a szeszt: A Kûlsõ D[erek]egyházi pusztára pálinka fözö nõtelen legények fogadtatnak fel. A lenni akarók jelentsék magukat a Palinka házi Tisztségnél.[95]

A cégéres ragadozás, betyárkodás kiteljesedésével a mulatozást, kocsmai nyitva tartást szabályozni kényszerültek: A ki tánczbeli köz mulatságot vagy Bálat adni akar azt Járásbeli szolga Bíró Úrnak fel jelentse: egyebaránt minden Kortsma bor vagy ser Csapszék pálinkás bolt és hasonló köz mulató helyek a Nemtelenekre [nem nemesekre] pedig tiszti fenyitö pörbe fogás fenyiteke s Büntetese terhe alatt a tulajdonos vagy haszon bérlö által télen 9 orakor, nyáron 10 orakor be zárattassanak.[96]

[...]A bor fogyasztási adót a város maga kezelvén közhírré tétetik.

2or ki a tanyáról borát behozza köteles a behozott mennyiséget bejelenteni.

3or ki borát a tanyán leszüri elne múlassza még azon hétben bor mennyiségét a helybeli Cs[ászári] kir[ályi] pénzügy örségnél bejelenteni nem telyesítés esetében a reája szabott büntetést magának tulajdonítssa. -[97]

[...]a Korcsmák nyitvatarthatására nézve zár órául 10. óra tûzetett ki, melyen túl különös engedély nélkül a Korcsmákat nyitva tartani nem szabad[...][98]

Ezek a tilalmak szinte semmit sem értek. Magyary-Kossa Gyula a térségrõl írta: Az alsóbbrendû osztályhoz tartozó nõk, s különösen a dajkák közt azonban elég gyakori lehetett a borral élés[...][99] A feudalizmus és kapitalizmus erkölcsi szabálya szerint a nõk iszákossága még elítélendõbb volt, mint a férfiaké. Az ilyen asszonyt nem kímélték, a saját ura is gyakran félholtra verte. 1756-ból egy vásárhelyi feleségverõ férj vallomásából idézünk:

[...]a feleségemet részegen találtam négy kéz láb mászkálva a házam kõzepin[...] Sertést õlvén, annak aprólékját nagyob reszént mind elhorta, három sák búzámat elpredálta, 4. Sák kõlesemet és hat Sák árpámat. Vólt 300söm [?így!] marhácskámból annak nagyob részét elpredálta. Egy szóval eleitõl fogva valamim vólt mindenemet elpredálta. Az Város Quartélyos Pénzétis tolem ellopta[...] egy karomkodo és részeges Aszszony vólt.[100]

1767-ben kelt pörbõl, Csurka Ferenc vásárhelyi férj vallomásából idézünk:

Hát feleséged mért nem lakik veled?

Azért hogy részeges soha semmire sem mehettem véle, meg az fejér ruhámat=is bé itta búzám egyem s=másom mind el predálta.[101]

Számos részeges nõ kurvának is bizonyult. Legtöbbször már úgy jutott alkoholhoz, ha prostituálta magát. Ugyanakkor a prostituáltak nem mind voltak alkoholisták. Ezeket a ténykedéseket a kocsmák, csárdák és a dorbézoló házak segítették elõ. Ez utóbbiak gyakran eltûrt, vagy üldözött intézmények voltak; különös keverékei a kocsmáknak és a nyilvános házaknak. Ezekben a magánházakban a tulajdonos aki maga is feslett életû volt kerítõk közremûködésével fiatal lányokat és erre kapható férjes asszonyokat fogadott. Õk a betérõ férfiakkal táncoltak, dorbézoltak, mulattak. Hol nyíltan szeretkeztek, hol pedig a párok el-eltûntek egy másik helyiségben, esetleg a nõ lakására mentek. Egy 1763-ban tárgyalt perbõl ismert, hogy Nagy Kata házához mindenféle Csikós, Gulyás, Juhász jár reszegeskedni[...] Soha nincsen rosz eletu Aszszony nélkûl az háza, kurvákat szokott ott tartani[...] és persze közöttük õ volt a legrosszabb kéjnõ. Egy tanú vallotta ugyanebbõl a perbõl, hogy Nagy Kata a [...]tavali esztendõbenis egy alkalmatossággal Czirok Kata Korcsmáján a sok bor ivók kõzõtt fel fogódzott mezitelenen, ki mutatván Szemérmét, kinálta vélle az bor ivókat, atta teremtette káromkodástis csak szorta azután a gyalog Katonákis oda érkeztek[...][102]

Egy 1745-ben kelt pörben a tanú azt vallotta, hogy Látta világosan hogy Levainé a nevezett Legény szajábúl ivott, ekképen, hogy a menyecske fel tátotta a száját, a Legény a maga szájábúl itatta, sõt a fatens [tanú] a bórtis maga hozta a kortsmárúl, és mind a ketten fizették a bor árrát.[103]

1775-ben egy tanú vallotta: [...]a Tére hídnál levö Csárdába boroztak, akkor ott hálván tapasztalta Tanú, hogy Csutora Leány szolgálló képpen lakván Csárdába, éjjszaka hozzá mént Kacska Kanászhoz, és eötet megparáznította[...][104]

Ugyancsak 1775-ben a 18 éves Molnár Ilona vallotta: Fejes Mihály nevû Betyártúl estem teherbe, a kivel is az Hajdai Csárdába volt kõzõm, Számát nem tudom hogy hanyszor volt, mert sokszor volt.[105]

Azt nem ismerjük, hogy az italnak milyen befolyása volt Sugár Ilona 26 éves vásárhelyi hajadonra, de az bizonyos, hogy Vagyon 3. élö gyermekem, egyik János Ûres Becseitül való, másik Palko Csakány Barta Jánostul való 3dik Érsok a Tompainé Juhasszatul Istoktul való.[106] Bizonyság tehát az, hogy szinte válogatás nélkül szeretkezett.

Tárkány Szücs Ernõ írta: A múlt század közepétõl váltak általánossá a bordélyházak, amelyekben a nõk hatósági ellenõrzés mellett, tulajdonos vállalkozása folytán álltak szexuális célra rendelkezésre, teljesen üzleti alapon[...] Sokan kaptak közülük betegséget, amit azután továbbadtak[...][107]

A férjes asszonyok közül is gyakran váltak, ill. tették magukat szabad személlyé, akár úgy, hogy egyedül, vagy pedig a szeretõjükkel elszöktek és szabadon éltek. Ezekre egy-egy példát idézünk. Tar[jáni] Becsei Jánosnak Felesége Bartók Mária, ez elõtt 2. hetekkel a Férjétõl egy Ingvállba, mezit-lább, kék-babos rokojába alattomossan elszökvén, holléte nem tudatik; azon személy 18- essztendõs, Lutherána, magas sugár termetü, hosszas, sovány, tiszta ábrázatu, kevéssé szeplõs, sárga haju[...][108]

Múlt Januar hólnapnak 3ik napján bizonyos Versetzi Kereskedõnek Kotsissa Kováts János nevezetû az ágyassával együtt /: kit mindenütt Felességének lenni vallott :/ meg Szõkõtt[...] - A fent nevezett Kotsis, Obsitos Lovas katona amint hallatik Kiss teleki Szûletés, az igaz felessége most is Kiss Teleken tartózkodik[...] - az ágyassa pedig akível együtt el szõkõtt, magas termetû, mintegy 22. esztendõs, kerekes képü, barnás ábrázatú, Ruházattyát a Szegedi Asszonyok Szokása szerént viseli, és Szántó János Katonának vólt felessége[...][109]

Kiss Lajos a vásárhelyi vásári körülményeket ismertette: [...]a sütögetõ sátrakban szembetûnõ, szép személyû ún. szabadlányok vonzották a sátorba a vendégeket, megnyerõ külsejükkel, dalolásukkal. Nem üzleti lányok voltak ezek, hanem magánháznál lakó, maguk kezére dolgozó fiatal fehérnépek. A sátor végében ponyvával elkerített helyen vacok állott, ott fogadta vendégét a szabadlány.

Mikor a sátort megnyitották zeneszó mellett, a szabadlány a sátor elé kitett asztalra felugrott, és ott táncolt térdigérõ szoknyában, borosüveggel a kezében, a rengeteg nép bámulata mellett.

Ha nem volt vendég vagy kurafi, a szabadlánynak ki kellett állani a sátor elé, ahol a pecsenyét sütötték. Ott fitogtatta magát kackiásan kiöltözve[...] Karja, melle szabadon hagyva[...] Arca kifestve[...]

Az 1890-es évektõl elmaradtak a szabadlányok a sütögetõ sátrakból.[110]

A szabad személy fogalma már a XVIII. századból ismert volt, és folyamatosan használták a XX. századig. Egy 1833-ból kelt pörben olvasható ez az ítélet: Minthogy a v[asba]fogott Takáts Sámuel Törvényes feleségét magától elkergette és más Személyhez adta magát, e mostani személyel élni eltiltásával egy hónapi hetenként 2 napi bõjtel tõltendõ tömlöczözéssel bûntettetni, Szûr Szabó Kata pedig, mint szabad személy szabadonn botsáttatni.[111] Ebben a korban tehát a parázna hajadont nyilvánvaló nemi cselekményéért sem büntették meg.

Az általunk gyûjtött feudalizmus kori dél-alföldi büntetõperek alapján vizsgáljuk meg, hogy ki számított kurvának? A meretrix, scortatrix, puella publica, szajha, kurva szavak jelentése:

1. aki szerelmi vétségbe törvénytelen párkapcsolat során került. (Ezek hajadon lányok voltak.)

2. Aki a törvényes férjét megcsalta. A megcsalás alatt nemcsak a közösülést kell értenünk, hanem más szexuális cselekmények, például a csókolózás is ide tartozott.

3. Az a hajadon, férjezett, elvált, illetve özvegyasszony, aki promiszkuis életet élt, azaz gyakran cserélgette a szeretõit, vagy párhuzamosan több szexuális társat tartott.

4. Aki szexuális vágyának kielégítése végett rendszeresen ismert és ismeretlen férfiakkal nemi kapcsolatot létesített.

5. Az a nõszemély, aki megélhetés vagy keresményhez jutás miatt idõnként közösült.

6. Aki rendszeresen, tehát iparszerûen kéjelgett; akinek ez volt a mestersége.

Meg kell jegyeznünk, hogy e fölsorolás szerint az egyes csoportok között gyakran nagyok a különbségek. A szélsõséges megnyilvánulásokat mind a törvény, mind a nép másként ítélte meg, és aszerint is büntették. Más csoportok között viszont csak árnyalati különbségek voltak, és az életvitelükben ezek a határok a késõbbiek során összemosódtak.[112]

1880, május 20-án, 13 aláírással köztük 3 személy analfabéta, aki neve helyett keresztet rakott a vásárhelyi bormérõk és vendéglõsök azzal a kérelemmel fordultak a Tekintetes városi Tanács-hoz, hogy engedélyezzék nekik szabad leányok tartását. Beadványukból nem a Tiborc-i, hanem a Gilgames eposz Szidurijának, az istenek kocsmárosnõjének panasza hallatszik ki. Részletek:

Hallomásból tudhatni, hogy fõleg nagyobb városokban vannak oly kávés-bormérõ- és vendéglõi helyek, hol szabad leányok vannak, kik a férfiaknak a természettõl nyert s nõi nemhez vonzódó vágyaik kielégitésében eszközûl szolgálnak... Szükséges rosz ez... és éppen ezért az ily rendkivûli dolgokat még a legmagasabb hivatali helyeken is behunyt szemmel kéntelenek nézni, mert ezek hiányában a legelõkelõbb családok asszonyai-leányai is ki lennének tétetve még több szerencsétlenségeknek... mint a mennyi így is történik...

Kikbõl válnak íly nõk? annak taglalása nem tartozik körünkhöz... hanem azt bizton állithatjuk, hogy voltak s lesznek is ilyenek... ezeket emberi hatalom soha nem tilthatja el[...] ha hatalommal tiltatnék be a fentebb emlitett ûzletekben a szabad leányok létezése, akkor a titkos helyeken történnék az érintkezés, s a tisztaság, egészségesség vizsgálása s fenntartása nem foganatosittathatnék...[...]

[...]látni való tehát, hogy ezen ûzlet kiirthatatlan s eltilthatatlan addig, mig a mindenható az emberi nemet gyarlóságban fogja tartani...[...] Ezután az aláírók azt panaszolták, hogy magából az italmérésbõl nem tudnak megélni.

[...]ha a bor emllé mint a költõ is megénekelte szép leány is van, nagyon természetes, hog még oda is jut bor hová leány nélkül nem lett volna szükséges... igy világos... hogy leány mellett a regalje [haszonbér] jövedelem is gyarapszik...[...]

[...a szabad lányok] önként beállás esetén a felfogadó gazda vagy gazdasszonytól ruhára s magok kicsinositására eszközt kivánnak[...]

[...]mig egyik közülünk két leány mellett 50 f[o]r[in]t adót fizet, addig van olyan ki 4-5 szabad leányt is tart s még sem fizet annyi jövedelmi adót mint az elõbbi,

azután, vannak oly szabad leányok, kik azon reményben vannak, hogy az ûzletbõl férjhez mehetnek, mi gyakran meg is szokott történni, és nem ritka eset hogy az ilyenekbõl jó feleség és családanyák válnak, ezen nézetbõl kiindulva, nem vagyunk azzal megbarátkozva, hogy az ily szabad leányoknak könyveikbe vagy útazó leveleikbe határozottan az irattassék be, hogy kéjhölgy, mert e jelzés által megfosztathatnak reménybeli jobb jövöjüktõl is, e czím másokat elidegenithet tõlük...[...] Azt javasolták, hogy a kéjhölgy megnevezés helyett a szolgáló vagy szobaleány címet írják be nekik.

[...]Vannak városunkban oly Zug ûzlet helyek hol nem nyilvános szabad leányok által történik adózás alá még eddig nem vett ûzérkedések[...][113]

1933-ban a vásárhelyi Rotary Clubban dr. Szentkirályi Zsigmond osztályvezetõ bõrgyógyász fõorvos elõadásában ismertette a helyi Egészségvédõ Intézet nemibetegség elleni munkáját. A tagság felháborítónak találta a vázolt helyzetet, ezért dr. Csáky Lajos indítványt nyújtott be a Törvényhatósági Bizottságnak. Szentkirályi [...]adatai szerint a nemibetegek száma városunkban emelkedõben van, amit bizonyít az a körülmény, hogy az Egészségvédõ Intézetben 1930-ban 399, 1931-ben 589, és 1932-ben 655 uj nemibeteg jelentkezett és vétetett gyógykezelés alá. Fejtegetései során bebizonyitotta, hogy a nemibetegségek terjesztésében elsõsorban a háború óta különösen elszaporodott titkos prostituáltak játszanak szerepet. A nyilván tartott prostituáltak bár ezek is magas százalékban fertõzõttek az intenziv ellenõrzés és csekély számuk miatt kisebb jelentõséggel birnak. A titkos prostituáltaknál végzett vizsgálatai szerint a Vásárhelyre munkát vállalni érkezõ kávéházi felirónõk, szobaasszonyok stb. veneriás[114] fertõzöttsége 64 %., az Államrendõrség által vizsgálatra elõállitott gyári munkásnõk, házi cselédek stb. fertõzöttsége 84 %. volt.

[...]Az Erzsébet Közkórház külön prostituált osztállyal rendelkezõ 60 ágyas bõr és nemibeteg osztálya múlt évben 30 beteget vehetett fel[...] összesen, de ebben a többi bõrbeteg, sõt urológiai betegek, férfiak is beletartoztak! (Már akkor is takarékossági okokból csökkentették az osztályon ápolt betegek számát.) A kérelmet valamennyi fórumon elutasították, így mind a prostitúció, mind a nemibetegek száma tovább emelkedhetett.[115]

Más kérdés, s ez egy újabb kérelembõl derül ki, hogy a hivatalos nyilvános házak Vásárhelyen valószínûleg egy idõre megszüntek, és 1942-ben a helyi rendõrkapitányhoz Kalmár Dénesné azzal a kéréssel fordult, hogy a Búvár u. 26. sz. alatti házban nyilvános találkahely létesítését engedélyezze. A kapitány április 23-án kiadott véghatározatában a következõ föltételekkel a kérésnek eleget tett:

1. Az utcára, szomszédra, udvarra nézõ ablakok átlátszatlan, tejüveggel legyenek ellátva.

2. A telek udvari kerítése magas, tömör deszka vagy téglafal legyen.

3. A szobák kiképzését pontosan elõírta.

4. Kétfülkés, zárt emésztõvel rendelkezõ, fertõtlenített árnyékszéket kell építeni.

5. Az udvarnak éjjel is jó megvilágítása legyen.

6. A találkahelyen 3 szoba lesz, és itt csak bejegyzett, kivizsgált kéjhölgyek mûködhetnek.

7. Valamennyi vonatkozó rendelkezést be kell tartani.

8. A szoba használati díja: a fenntartó egy férfi után 2 pengõt fizet, 12 órán túl 6 pengõt.

9. A szobák tiszták, féregmentesek legyenek, az ágyak tiszta ágyhuzattal elllátva, személyi tisztálkodó eszközökkel, vegyszerekkel, irigálási lehetõséggel.

10. A kiszolgáló személyzet csak 40 év feletti nõ vagy férfi lehet.

11. Az utcán, kapu elõtt a kéjnõk kerítése tilos, a kaput zárni kell.

12. A szalon berendezését meghatározzák. Csak üdítõ italokat lehet árulni, szeszt nem, édeséget csomagolva, élelmiszert semmit. Zenét gramofonból vagy zongorán lehet szolgáltatni.

13. Ittas ember ide nem mehet, a szalonban, bordélyban mulatozni tilos.

14. A kéjnõk utcai ruhában, a szalonban fogadhatják ügyfeleiket.

15. A kérelmezõ 2 hónapon belül köteles eleget tenni az elõírt föltételeknek.

Egy 1908-ból ránk maradt Hódmezõ-Vásárhely thj. városnak A bordélyházakra vonatkozó szabályrendelete II. fejezetének 21 §-a kimondja, hogy Kéjnõ az, a ki a kéjelgést bordélyházban ûzi.[116] (Lásd: 3. ábra.)

A kurva prostitúciós cselekménye során nem közösült mindig. A perekben leírták, hogy pl. a kocsmában egész este csókolódzott és táncolt. Mást a tanúk sem tudtak rábizonyítani, de ez elegendõ volt, hogy pörbe fogják. Ennek kettõs oka volt. Az egyik az, hogy nem a hites urát ölelgette, tehát cselekménye mások számára rossz példával szolgáló, parázna bûn volt. A másik ok jóval reálisabb, az ti., hogy az elfogyasztott italért nem õ fizetett, hanem a gavallérja, latorja, kurafija; vagyis a szórakoztatásért díjat fogadott el.

Ezen cselekmények mögött mindig ott találjuk a szegénységet, kiszolgáltatottságot éppúgy, mint az erõs ösztönkésztetést, amelyet a nép költõien úgy fogalmazott meg: a vére hajtja. Semmi illúziónk ne legyen! Igaz ugyan, hogy rendkívüli nehéz gazdasági helyzetben, háborúk, éhínség idején egyes asszonyok, hogy gyermekeiknek enni tudjanak adni, kurválkodni kényszerültek, de a kurvák zömére nem ez a magatartás a jellemzõ. Õk nagyon jól érezték magukat a léha életben, a kocsmák borgõzös, pipafüstös világában, a semmittevésben, és ráadásul a bõven termelõdõ nemi hormonjaik is tüzelték õket.

A kurvák valódi tevékenységi helye a nyilvános házban, bordélyban zajlott. Egy 1805-bõl származó pörbõl megtudjuk, hogy a vásárhelyi Lakhat nevû városrészben [...]a kõtél verõ János háza akkor is mostis egész Bordélly ház[...] volt.[117]

1824-ben a vásárhelyi helyõrség német parancsnoka a tanácsnál bevádolta, hogy [...]a Katonák kõzzûl sokan el romlottak, és az a gyanu volt hogy a Kortsmákba tartozkodo Személyektõl[...][118] Kellemetlen volt a dolog a helyi Keresztes József város kapitányának és Csernitsek seborvosnak, akiknek kötelességei közé tartozott a kocsmák örömlányait ellenõrizni és kiszûrni a nemi betegeket. A felelõsséget azzal hárították el, hogy a bajt a dorbézoló házaknál lévõ, ellenõrizhetetlen kurvák terjesztették. Egy gyanús ház lakóit és a közeli kocsma örömlányait föl is adták. Szerintük nemes Gombos Ferencné házában és a Fulai kocsmárosnál lakó Burki Mária terjesztették a betegséget.

1854 decemberébõl Vásárhelyrõl egy részletes kocsmai kimutatást õrzött meg a Szentes Városi Levéltár. Már ekkor kereken 70 kocsmát írtak össze. Egy érdekes összehasonlítás kívánkozik ide. Közel száz évvel korábban a szomszédos nagy városról: Magyary-Kossa Gyula ezt írta: Szegeden már a 18. század közepén (1750-ben) 81 kocsma, 53 pálinkamérés és 16 sörmérés virágzott[...][119]

A vásárhelyi 70 kocsmában örömlányok is mûködtek. Szolgabírói véleményt csatoltak a kimutatáshoz, amely szerint 56 helyen változatlanul megengedték a kéjhölgyek tevékenységét, míg 14 csapszékben nem. Ez utóbbiaknál sem a lányok ellen volt kifogás, hanem a vendéglõsök múltja miatt, de nem a kocsmákat záratták be, hanem a lányokat kellett elbocsátaniuk. A vendéglõsök ellen ilyen vádak voltak, mint rossz erkölcsû, búzalopási gyanúból 10 napig volt letartóztatva, a péket fényes nappal kirabolták, vagy egy nõvel hit nélkül él stb.[120]

1856 februárjában már így hirdetnek: A Cs[ászári] Kir[ályi] Szolgabirói hívatalnak 476 sz. a. rendeleténél fogva szigorú ahoztartás végett közhírré tétetik:

[...]4er A kéj házak bezáratnak, és a kerítõk tõrvényes fenyítés alá vétetnek.[121]

A kéjházak természetesen hol törvény ellenesen, hol legálisan tovább mûködtek, elsõsorban a kocsmák külsõ szobáiban. A kocsmák pedig szépen szaporodtak; tönkrementek, újakat nyitottak a kereslet-kínálat elve szerint. A XIX. század utolsó harmadától néhány szórványadat jelzi, miként változott a számuk. Hangsúlyozzuk tehát, hogy az alábbi felsorolás nem a városban mûködõ valamennyi üzletet jelöli. Új engedélyért folyamodtak:

1874-ben 2 italmérés, 1 kávéház : borméréssel, és 1 kávémérés.

1875-ben 7 italmérés, 1 kávéház, és 1 vendéglõs.

1876-ban 1 italmérés, és 1 kávéház italméréssel.

1877-ben 1 bormérés, 1 bormérés és pálinkafõzés, ill. 1 kávéház.[122]

A polgármesteri jelentések a tárgyévben Vásárhelyen mûködött valamennyi vendéglátó egységet felsorolták:

1879-ben 8 kávéház, 4 szálloda (bérleményként), és 5 vendéglõ. (A kocsmákat nem említette.)

1881-ben 10 kávéház, 95 kocsma, 2 szálloda bérlõ, és 4 vendéglõ.

1883-ban 10 kávéház, 95 kocsma, 2 szálloda bérlõ, és 4 vendéglõ.

1883-ban 10 kávéház, 96 kocsma, 4 vendéglõ.

1885-ben 12 kávéház, 68 kocsma, 3 szálloda bérlõ, és 4 vendéglõ.

1886-ban 12 kávéház, 68 kocsma, 3 bérlõ, és 4 vendéglõ.[123]

A továbbbiakban megtudjuk, hogy városunkban az alább felsorolt években hány italozásra, ill. bordélyozásra alkalmas új hely létesült:

1886-ban 11 kocsma, 5 káváház és kocsma, és 2 bormérés.

1887-ben 15 bormérés, 7 kávéház és kimérés.[124]

Egy újabb fond tanúsága szerint Vásárhelyen 1891-ben kamarai választójoggal rendelkezõ 52 bormérõ volt, 5 pálinkamérõ, 1 kantinos és kistõzsdés ez utóbbi pontos jelentését nem ismerjük , 6 kávéházas, és 1 vendéglõs.[125] A XX. századra vonatkozó adatok tájékoztató jellegûek. Azt mutatják, miként változott a vásárhelyi kocsmák, vendéglõk, stb. száma. A nyilvántartásban azok szerepeltek, amelyeket megszüntettek, áthelyeztek, újonnan létesítettek, elmaradt adójukat rendezték, az ipargyakorlásukat szüneteltették vagy más személy vette át a vezetésüket.

1920-ban 2 vendéglõ és 4 kifõzde szerepelt.

1921-ben 9 vendéglõ, 4 kávéház, 1 büfé, 2 kifõzde és kávémérés, 1 szálloda és vendéglõ, 2 kifõzõ és korcsma, végül 13 korcsma.

1922-ben 18 korcsma, 7 vendéglõ, 1 kávémérés, 2 szálloda és vendéglõ.

1923-ban 15 korcsma, 5 vendéglõ, 2 szálloda és vendéglõ, végül 1 kifõzde. Más forrásból: 34 italmérõ, 5 bormérõ, 1 borkereskedõ, 8 szeszfõzde.

1924-ben 9 korcsma és 3 vendéglõ.

1925-ben 7 korcsma és 3 vendéglõ.

1926-ban 12 korcsma, 5 vendéglõ, 1 szálloda és vendéglõ.

1927-ben 15 korcsma, 1 büfé vendéglõ, és 6 vendéglõ.

1928-ban 12 korcsma, 3 vendéglõ, 1 szálloda, 3 kávémérés és kifõzde.[126]

1929-ben 7 vendéglõ, 1 kávémérés és kifõzde, 12 korcsma, 1 szálloda-vendéglõ-kávéház.

1930-ban 17 korcsma, 4 vendéglõ, 1 kávéház és kifõzde, 1 vendéglõ-kávéház-szálloda.

1931-ben 4 korcsma, 4 vendéglõ, 1 kávémérés és kifõzde.

1932-ben 10 korcsma, 1 italmérés, 6 vendéglõ, 2 kávémérés és kifõzde, 1 szálloda, 1 étkezde és kifõzde.

1933-ban 6 vendéglõ, 3 kávémérés és kifõzde, 1 vendéglõ és kávéház, 7 korcsma.

1934-ben 1 korcsma és étkezde, 1 vendéglõ és szálloda, 12 korcsma, 4 vendéglõ, 1 kávémérés és kifõzde.

1935-ben 12 korcsma, 1 szálloda, 6 vendéglõ, 1 kávéház és kifõzde, 1 vendéglõ és szálloda.

1936-ban 8 korcsma, 1 kávéház és szálloda, 1 vendéglõ. Más forrás szerint: összesen 8 szálloda mûködött.[127]

1937-ben 20 korcsma, 2 vendéglõ, 3 kávéfõzõ és kifõzde, 1 szálloda és kávéház, 1 kávéház.

1938-ban 2 vendéglõ, 11 korcsma, 1 kávémérés és kifõzde.

1939-ben 10 korcsma, 1 vendéglõ, 1 kifõzõ és kévémérõ.

1940-ben 17 korcsma, 1 kifõzõ és mosó, 2 vendéglõ.

1941-ben 16 korcsma, 1 kávémérés és kifõzde, valamint 1 szeszértékesítõ.

1942-ben 13 korcsma, 4 vendéglõ, 2 bor-sör nagy- és kiskereskedõ, 1 kávémérés és kifõzde.

1943-ban 13 korcsma, 2 vendéglõ, 1 fogadó.

1944-ben 1 korcsma, 3 kifõzõ és kávémérõ.

1945-ben 1 kifõzõ és kávémérõ, 11 korcsma, 1 kávézó és kifõzde, 1 korcsma és fogadó, 2 kifõzde.

1946-ban 3 korcsma, 1 kávézó és kifõzõ.

1947-ben 6 korcsma, 1 kávémérõ és kifõzõ, 1 vendéglõ.

Itt minõségi változás következett be, megindult az államosítás. az 1948-as év felsorolásai után mindenütt ezek a szavak álltak: megszünt, törölve.

1948-ban 26 vendéglõ, 70 korcsma, 4 kifõzde, 3 vendéglõ és szálloda, 3 kávémérés és kifõzde, 5 szálloda, vendéglõ, kávéház és kocsma.

1949-ben 7 korcsma, 1 kifõzde és 1 vendéglõ.

1950-ben már csak 1 korcsma volt. Ettõl kezdve megszûnik a nyilvántartás.[128]

A kocsmák, italmérõk, vendéglõk a szórakozás, a kéjelgés és a bûn fészkei voltak. 1905-ben olvashatjuk. [...]a hatóságok egedélyével egy italmérési üzlet áll fenn az Andrássy utcza belsõ végén, a Kossuth tér és a református ó-templom közvetlen szomszédságában, [...]mely az utóbbi idõben egy közönséges városvégi depó szinvonalára sülyedett s mint ilyen, a legfelháborítóbb és legbotrányosabb utczai jeleneteknek vált a szinhelyévé és az elõidézõjévé. Ennek az üzletnek sem szabadalma, sem engedélye nincsen ahhoz, hogy ott a testet és lelket ölõ butitó pálinkát poharas fogyasztásra árulja[...] tág kaput nyitva ahhoz, hogy a züllött, kétes exisztencziáju alakok ott összegyülhessenek, leihassák magukat és azután magukviseletével inzultálják az arra járó közönséget.[129]

Egy éjjeli mulatóhelyen [...]halálra szánta magát egy rosszutra tévedt fiatal leány, az alig 17 éves Köteles Erzsébet[...] Szerelmes lett valakibe az érzõ szivü perdita [kurva, elveszett nõ] s mert tudta, hogy szerelme hiábavaló, megitta egy fél csomag leáztatott gyufának a mérgét[...] A kórházban gyomormosás után megmentették.[130]

1908-ban Újvároson egy kocsma elõtt két aszony táncolta a macsicst, a cake-walkert és a kánkánt, majd egyikõjük, miután a szomszédot utálta, ráverte a képtelenebb testrészét.[131]

A század elején városunkban feltüntek a nõi zenekarok, amelyek [...]nem valami erkölcsnemesitõ testületek, hanem a fõvárosok pikáns nótáit és mókáit hordják a vidékre, ezért nem volna baj, ha otthon maradnának[...] kesereg a helyi újság , mert a nõi zenekar [...]inni jobban tud, mint muzsikálni.[132]

Néhány hónappal késõbb ezt olvashatjuk: Egy tucat részeg emberrel volt tegnap baja a rendõrségnek. Egy fél tucatot be is kisértek belõle a rendõrség hüvös zárkájába aludni. A másik féltucatot kellõ igazolás után elengedték, de botrányos részegségért ellenök is meginditották az eljárást. Legkellemetlenebbek voltak az ujvárosi részegek, akik mindenkit megtámadtak[...][133]

Az erkölcstelenség növekedésével párhuzamosan szaporodott a vallástalan, istentagadók száma, akik mind kevésbé tartották be a keresztény hit alapvelveit. Egy adat szerint 1911 nyarán városunkban már 444 felekezet nélküli személyt tartottak nyilván.[134] Ez az 1910-es népszámlálási adatot véve figyelembe[135], a város összlakosságának 0,71 %-a volt! Ennek többszöröse lehetett azon hitehagyott emberek száma, akik Isten- és vallástagadásukat nem jegyeztették be nyíltan.

Nem csoda, ha eleink bõven vedeltek, hiszen például 1869-ben csak a városnak termett bort Kutastól Szikáncsig és Kutastól Mártélyig, valamint a tanyák között is összeszámlálták, és a mennyiége így alakult:

I. Tizedben 383 akó 19 pint.

II. " 226 " 30 "

III. " 432 " 23 "

IV. " 352 " 24 "

V. " 154 " 36 "

Tanyákon 119 " 37 "

vagy is összesen: 1670 akó 9 pintben állapíttatott meg.

Kelt Hmvásárhelyen dec. 29. 1869.[136]

1911-ben csupán a város tulajdonában 42 ezer hektóliter bor termett. 1912-ben, a fagy pusztítása ellenére még mindig 20.856. hektóliter.[137] A kipusztult tõkéket is igyekeztek pótolni. A város kistói kertjében 7000 síma amerikai szõlõvesszõt árultak.[138]

A magyar embernek van egy szokása, amit az évek, a századok nem birnak belõle kiölni. Iszik ha öröme van, iszik ha bánata van kesereg az egyik helyi lap írója. Kiderül, hogy 1913-ban, Úrnapján, Mártélyon, a Sörös-féle új vendéglõ szomszédságában, a Hegedûs-korcsmában áldomást ittak. Figyeljünk föl a különös szokásra: Mikor õsi szokás szerint elértek a 101-ik üveghez, felhajtották az utolsó kortyot és eltávoztak a korcsmából. Csakhogy nem haza, hanem a Sörös-korcsmába vitt az utuk. Reggel 6 óra tájban a lakók kiáltozásra ébredtek. Az ivók gavallérosan a másik számláját is ki akarták egyenlíteni, de ebbõl vita támadt. A gazdadölyf, no meg a tömérdek szesz azt sugallta: vagyok én olyan gazdag, hogy a magam számláját kiegyenlítsem. Békési József és János nevû öccse a sárba gyömöszölték Kardos Sándort, aki súlyosan megsérült: 50 sebet kapott.[139]

Az italozás és kéjelgés mellett az ivókban a vendégeket is rendszeresen fosztogatták, kirabolták. 1876-ban Nagy Sándor fõkapitány jelentette, hogy Vékony Sámuel helyi lakos az orosházi hetipiacról hazafelé jövet, 5 óra tájban betért Kutason a csárdába, és egy icce bort rendelt. Ettõl azután oly kábult állapotba került, hogy csak 7 óra tájba eszmélt föl, és [...]akkor már tártzájából, mely egy trimfli [harisnya] zacskóba volt kötve nyakába akasztva a mellény belsõ zsebébe téve[...] s azon tártzából 18 f[o]r[in]t elveszett, a csárdában pedig az ottaniak közzûl csak a csárdásné Szilágyi Mári egy szolgálójával volt, a kire gyanúja van[...]

A lány: Szabó Lidi így beszélte el a történetet a csendbiztosnak: [...]õ pedig súrolás végett volt ott a midõn Vékony kérésére a csárdásné 1 itze bort adott, melybe kés högyön valami barna port eresztett, mitõl az ember rövid idõn elkábúlt, ittas állapotba lett, és õt az ember arra szóllította fel, hogy menne ki vele szobára, mit õ tenni nem akart, de a csárdásné rá beszélése folytán bele egyezett, és a csárdásné vezette be õket égõ gyertyával, és hogy az ember gatyáját megoldani nem tudta, a csárdásné bicskával vágta el, és látta midõn mellényét kigombolta és a zacskót a belsõ zsebbõl kivette és kibontotta belõle a tártzát, a tártzán levõ elasztris[140] pántlikát levette és a szoba közepire hajtotta, és látta, hogy vett ki belõle pénzt, de hogy mennyit nem tudja; midõn az ember felkelt pénzét kereste, a csárdásné õ rá ingerelte az embert, hogy kösse a csacsihoz és hajtsa el magával és üsse agyon valahol az úton az utolso rosz kurvát, mi közben õt a csárdásné levetkõztette és hajtsd el szavakkal ha nálad van szóllitotta fel. [...]

Szilágyi József m[aga] k[ezével]. cs[end]biztos. 876. nov. 9én.[141]

1908-ban a Reggeli Uságban ezt olvashatjuk: Egy cselédleány bûnös üzelmeirõl rántotta le a rendõrség a leplet. A leány két korcsmában volt alkalmazva és mind a kettõben nagyobb összegû pénzt lopott a vendégek zsebébõl, aztán tovább állott, elment Mindszentre s ott lakást rendezett be magának, szépet, elegánsat s élte világát, mignem most letartóztatták.[142]

Család- és népnyúzók

Alfejezetünk címe magyarázatra szorul. Itt nem gyárosokról, bankárokról, tábornokokról, fõurakról, vagy vezetõ államférfiakról van szó, hanem gazdaemberekrõl. Olyanokról, akik felett bár a történelem régen túllépett, családjuk és házuk népének életét mint feudális oligarchák, kényszerrel, a saját kényük-kedvük szerint basáskodva igazgatták. Õk voltak azok az Atyák, akik még idõs korukban sem adtak családos gyermekeiknek semmit. Pató Pálként hajtogatták minden feléjük irányuló kérés, közérdekû adakozás, jótékonykodás során, hogy ej, ráérünk arra még!

Ültek a gondolkodószékükben, mint valami paraszttrónusban, pipáltak, bölcseket mondtak, és közben sanyargatták családtagjaikat, cselédségüket. Legtöbbszõr magukat sem kímélték. Értelmetlen fukarságukban rongyokban jártak, koplaltak vagy a termelt javakból csak a szemetet fogyasztották el. Egyetlen céluk volt: a vagyon minden áron való gyarapítása. Ezért készek voltak gyermekeiket, béreseiket rokkanttá dolgoztatni, miközben gyakran maguk is testileg, lelkileg megrokkantak. Olykor még törvénytelen eszközöket is igénybe vettek, az orgazdaságtól a váltóhamisításig, a bérek visszatartásától a rablásig.

Amit viszont világosan tudnunk kell, egyszer s mindenkorra tisztázandóként le kell írnunk, hogy ezért a magatartásért nem egy osztály, még csak nem is egy-két réteg, a középparasztság vagy a nagybirtokosok felelõsek. Ez a magatartás deviáns volt, tehát embere válogatta, hogy miként élt vissza helyzetével. Történelmietlen tévedés lenne általánosítani, hiszen olykor a kisgazdák, szegényparasztok, sõt a legszegényebb földmunkások között is találkozunk velük. Utóbbira jó példa Bibó Lajos: Mihály lovat akar címû, valós történetbõl írt elbeszélése, ahol az ember a feleségét is befogta a megrakott kordét húzni, és mint a rossz lovat, ostorával ütötte, amikor az elhanyatlott az igában.

Kétségtelen, hogy a legtöbb népnyúzó valóban a középparasztság körébõl származott. A nép, legtöbbször a saját rétegbeliek, gúnynevet adtak nekik, ezzel is megbélyegezve, elkülönítve õket a tisztességes emberektõl. Számuk azonban egy-egy közösségben csekély, és gyorsan folklorizálódó tetteik alapján hamarosan úgy tûnik, mintha minden módos tanyafedél alatt Pató Pálok ülnének. Ezt ki is használta a szocialista társadalom elsõ két évtizede a kuláküldözés, padláslesöprés, szövetkezetbe való erõszakos kényszerítés során.

A kulák szó egyébként [...]új orosz fogalomként került hozzánk. Legjobban talán a zsírosparaszt, népnyúzó szavak magyarázzák. A lelketlen, magának harácsoló, másokat kizsákmányoló, gyakran több száz holdas paraszt modellje. Az átültetés azonban nem volt szerencsés. Nem a lényeges tulajdonságokat, hanem többnyire a birtok nagyságát vették alapul, de az 1950-es évek elején azt is igen szubjektíven kezelték, ezért kerülhetett kuláklistára sok kis- és középparaszt, kétkezi munkás, becsületes kisgazda is.[143]

Németh László már 1941-ben a fogalom veszélyességére és tisztázására hívta föl a figyelmet, bölcsen elõre látva, hogy magyar körülmények között fokozottan csak arra lesz jó, hogy ártatlan embereket meghurcoljanak. Elbeszélésébõl néhány sort idézünk:

Abban az idõben, amikor még a szovjet ötéves terv volt a legfrissebb világcsoda, nálunk is megmaradt néhány mûszóvá elõlépett orosz kifejezés. Ekkoriban akasztották a mi ötvenszázholdas, jobbára református parasztjainkra is a kulák nevet[...]

S nem csak a szó tapadt meg, hanem a hozzátartozó gunyoros, becsmérlõ íz is. A kulákság az új szélben is gonosz, önzõ, földharácsoló, magzatgyilkos, banyauralom alatt senyvedõ népfaj maradt. Ahogy a kuláknõ a fényképeken mindig vén s azonkívül még valami gonosz hatalmaskodás is van az ajkára vasalva; a szociográfiai füzetekben s az úgynevezett parasztregényekben az egész osztályból sem maradt meg: csak a vénség s a hatalmaskodás.

Engem mindig bántott ez a beállítás. Én magam is kulákcsaládból származom s más fotográfiákat hordok az emlékezetemben a nagyszüleimrõl, nagybátyáimról, ángyaimról, unokatestvéreimrõl. Tanulmányaimban zúgolódtam a torzítás ellen, szépirodalmi mûveimben próbáltam kiigazítani. Hasztalan![...][144]

Kérdõ Szûcs Ernõ visszaemlékezéseibõl idézünk néhányat.

Fukar Csáky András gazda a Pusztán, amikor a szél kergette az ördögszekérkórót, még azt is elfogta, mert szalma helyött jó volt a kemöncébe.

Fukar Csáky Mihályhoz beállított a Lévai utcai oskolábul Miklovicz igazgató tanító. Pénzt gyûjtött a Vásárhelyön fölállítandó Kossuth-szoborra. Mondta, hogy Kossuthnak köszönhetõ, hogy kendnek a telekben több mint ezör holdja van, mert azelõtt azt kend csak mûvelte, de az uraságé volt. Kend mennyit ád hát a szoborra?

Kérdi tûle Fukar Csáky Mihály: Van- fia annak a Kossuthnak? Van. Két fia mondja Miklovicz. Na hát, akkor én sönki apjának nem csináltatok szobrot. Csináltassanak a fiai.

Amikor Fukar Csáky Mihályt föltötték a ravatalra, az öreg Szappanos Mihály doktor mönt ki a házhon vizitálni. Fölemelte a halott fejit, és mögnézte, hogy az az embör, aki életiben annyira fukar volt, és olyan sokat összegyûjtött, vajon mit visz belüle magával a túlvilágra? De párna helyött csak összegyûrt újságpapírt talált a feje alatt.

Fukar Csáky Mihálynak Orosháza alatt, Gyulamezõn is volt néhány hold földje. A bérösei ide vasúton jártak ki. A vonatköltségöt a bérösöknek köllött fizetni. Amikor a gazda kimönt hozzájuk, möghívatta magát a feles feleségivel ebédre, de elõbb mögkérdözte tûle, hogy Mit fõzõl? Bablevest mondta az asszony. Na, hát én is hozzájárulok! és a zsebibül kivött gy fej vöröshagymát.

A bérösei mondták Fukar Csáky Mihálynak, hogy A kútban elkopott a vödör. Az öreg rögtön rávágta, hogy Hát akkor vögyetök! De hát a maga dolga ez, gazduram. Vögyetök csak, mert ha húzzátok a vizet, majd mögtanuljátok, hogy n harangozzatok vele, és a szélit l n verjétök. Röndben van, de akkor, ha elvégeztük az itatást, lvösszük a vödröt, oszt elvisszük, mert az a mienk. Akkor pedig, hogy itat majd a kútnál a másik? Azzal tik n törõdjetök. Ha más is itatni akar ottan, majd az hoz magának vödröt.[145]

Fukar Csáky Mihály a Verbõczi utcában lakott. Halálakor még a helyi újságok is megemlékeztek róla: A boldogult apja után csak 21 hold földet örökölt és azt végtelen takarékosságával annyira meggyarapította, hogy közel 1000 hold földet szerzett s most már õt tartották a város legnagyobb birtokos gazdájának.[146]

Egérszopó Széll György állítólag onnan kapta csúfos elõnevét, hogy a kamrában egy tejfölös köcsögben egeret talált. Amikor a farkánál fogva kivette belõle, elõbb bekapta és leszopta, hogy a ráragadt tejföl kárba ne vesszen. Róla szólnak a következõ történetek:

gyik rokona, Széll Antal beszélte neköm is, hogy Egérszopó Széll Györgynél nyomtatás után az öreg Széllné, Széll Gyurka anyja és a szolgáló szömenként szödte az elhullajtott magokat a szûrû körüli gyöpön, mert még a tyúkokba s bíztak, hogy azok majd összeszödik. A tyúk nemcsak szödöget, de kapar is így okoskodtak , oszt a szömek gy részit eltemeti.

A fölöslegöt eladta. Amikor a búzát árulta a keresködõknek, azok, ócska gúnyáját látva, gyanakodva mögkérdözték, hogy Osztán mennyi vóna? gy kevés csak. Hány zsák lönne az? Úgy négy vagonnal.[147]

Egérszopó Széll György gy nyári vásáron eladott négy szép ökröt mesélte Tóth Ernõ adatközlõnk.[148] A pénzt a kis lajbli belsõ zsebibe gondosan eltötte. Délután még jó meleg volt. A kocsin ült, és maga mellé lrakta a kis mellényt. Hamarosan elaludt, de a lovai tudták az utat, és maguktul kivitték, majd beálltak vele a tanyaudvarba. Amikor döccenve mögállt a kocsi, kifogta ûket, de a mellényrül teljesen mögfeledközött, és benne a négy ökör árárul.

Korán röggel, amikor fölébredt, eszibe jutott a kis mellény mög benne a pénz. Szaladt hamar a kocsihon, de s a mellény, s a pénz nem volt shun. Hirtelen mindön fölvillant benne. Befogta a kocsiba a két lovat, és visszamönt velük az országútra.

Hát mit ád Isten! Mögtalálta a mellényt az út porában, benne a sok pénzzel. A lajbli olyan rossz, foltos és rongyos volt, hogy azok, akik tgnap még utána gyüttek a városbul kifelé, annyira s érdemösítötték, hogy fölvögyék.

Ehhön a történethön hozzá köll még tönni, hogy Széll György gazdának mindöne ilyen volt. A lovai is mindég gazdagyalázók voltak. A kocsijai rissz-rossz, nyagda portékák voltak, hiányzó oldaldszkákkal; ülése volt is mög nem is. Ezért tudott a kis mellény lrázódni.

gyször Széll Gyurka beszélgetött a feleségivel. Mondta, hogy van mellettük gy darab föld. Mög kéne még azt is vönni. (Jelzöm, hogy a birtoka a szentösi útfélön kifelé haladva, jól kint volt, túl a Rémárison.)

Számolták a pénzüket, de nem volt ölég. gyiküknek élt még az öreganyja. Hallja a nagymama, hogy számolnak, és kevés a pénzük. Erre mondja nekik: Na, várjatok csak!

Kotorászni kezdött az ágyában, és kivött a szalmazsákja alul gy nádlis harisnya[149] szárába kötött, nagy csomó aprópénzt. Na, számoljátok csak össze, hátha ölég lösz?

Ölég is lött. Még nem is köllött mind. Az öreg mama úgy gyûjtött fillérökbül vagyont, hogy a tanyán élõ vadócgalambok fiai szolgáltak keresetül. Amikor összegyûlt gy-két kasra való figalamb, bevitte a piacra. A mama évek alatt összerakosgatta a feje alatt harisnyaszárnyba az értük kapott filléröket.[150]

Pisla Pista s írni, s számolni nem tudott beszélte Kérdõ Szûcs Ernõ. Mégis annyi pénze volt, hogy hat ökröt vött gyszörre a vásárban. Az eladó makai embör elõbb nem akarta neki odaadni a jószágot, olyan szögényös volt az atyafi.

Cseréppipáját nádszállal szítta, és ronggyal csavarta be a szárán a hézagot. Végül ráállt az alkura a gazda. Amikor mögírták a passzust, Pisla Pista azt mondta a legénynek: Baszom azt a högyös fajtádat! Gyere oda a kocsimhon, majd bangóval takargatlak be.

Az 1950-es évek elejin, amikor Rákosiék gazdasági vétség címin zár alá töttek, gy alkalommal gyütt vittek Piszkos Marton gazdával. Ez az atyafi olyan fukar volt, hogy a góréjának nem csinált alját. A beöntött kukorica gyenösen a földre szóródott, ahun a patkányok ötték, de nem bántotta ûket.

Fura gy paraszt volt. Amikor például a rossz tárolás miatt mögrohadt a gabonája, azzal vitette ki a földjire, hogy A föld adta, a föld vögye vissza.

Én osztán a börtönben a fejire olvastam az elõnevit. Fölháborodott ezön az öreg, és azt mondta, hogy Ha kint lönnénk, ezért a bíróhon fordulnék. Neköm s köllött ögyéb. Mondom neki, hogy Csak kopogtatni köll, mert igön közel vagyunk a törvényhön.[151]

Csömpe Orovecz a munkásait szerzõdéssel kötötte l - beszélte Tóth Ernõ. A részösöket kötelezte az aratás elvégzésire, ami magában természetös, de ehhön a munkáhon sok robotot is hozzácsapott. Ezök különféle tanya körüli munkák voltak, a tapasztástul a gödörásásig. A szerzõdésben még az is benne volt, hogy a kazlakat röndben köll hagyni. Mivel a szája csömpe volt, érthetetlenül hadarta a fölsorolást: Acca-racca, satöbbi. Így a munkások pontosan azt sem tudták, hogy mire vállalkoztak.

Az is igaz, hogy gy-gy részös Szent Mihályig tûle két szekér gabonát, úgy 30 mázsa körül búzát, árpát, zabot hazavihetött, ami egész kis vagyon volt. Csömpe Orovecznek annyi gabonája termött, hogy a szûrûben még szeptember közepe táján is lóval nyomtattak, és 20-25 részös dolgozott nála.

A részösök mondták is Orovecz úrnak mert így köllött szólítani , hogy A környékbeli gazdák mán mind elnyomtattak. Ekkor Orovecz úr azt mondta, hogy Azok, kéröm, szögény embörök.

A részösök csudálkozni kezdtek, mert azok a szögény embörök 40-50 holdas gazdák voltak. Így válaszoltak vissza: Orovecz úr, a szögény embörök mink vagyunk. A gazda azt felelte: Kendtök, kéröm, kutyafaszok, kendtök, kéröm igavonó barmok! Kendtökrül a krónika s ír![152]

Kérdõ Szûcs Ernõ beszélte: A 94 éves korában, 1914-ben elhalt ezör holdas Maczelka Jóska nagygazda botjával utasította röndre a hetven felé ballagó fiait, akik a vagyon mögosztásárul mertek neki említést tönni.

Elõfordult, hogy az ötven-hatvan éves fiaknak még mindég az apjuktul köllött ruhára valót kúdulni, vagy az öregöt möglopták. A hombárfúrók gy része a gazdák fiai voltak, akik alig kaptak pénzt, és rákényszerültek a lopásra. Ez az apa bûne volt. A tolvaj gyerökök a tanyásukhon rejtötték a zsák búzát, és onnan hordták el vékánként eladni, hogy n lögyön föltûnõ.

Az öreg legtöbbször tudomást szörzött a lopásrul, de általában szömet hunyt, mert a fiakban kialakult félelöm miatt az atya vesztesége így kevesebb lött, mintha neki köllött volna adni.

Amikor az unoka dicseködött a vásárban összeakadt cimborájának, hogy az apjának milyen birtoka van, möghallotta a nagyapja, és káromkodva odafordult:

Mi van a t apádnak, baszom az apád Istenit! gy szöge s! És a gyerököt mögpofozta a szólni s merõ apja elõtt.

Az elsõ világháborúba elvitt gazdafiakat úgy löhetött hazahozatni a biztos pusztulásbul, ha az apjuk földet íratott rájuk, mert azt mûvelni köllött. A katonát, mint könyéradót visszaengedték a frontrul. Az gyik nagybátyám is visszahozathatta volna gyetlen fiát, nem lött volna gond vagyont íratni rá, de inkább lmondott a fiárul, mint hogy gy talpalatnyi földet is adott volna neki.[153]

Valamennyi eddig névvel említett személy közül talán a pusztai Maczelka Mihály (18681940) volt a legkülönösebb személyiség, akirõl Móricz Zsigmond 1933. aug. 13-án Takaros Maczelka címen írt a Pesti Naplóban. Mindössze 20 kisholdja és 24 hold bérelt földje volt, de azon Kõszegfalvi Ferencet idézve :

[...]önmaga és családja munkaerejének végletes kizsákmányolásával, a mániákusságig pontos, takarékos gazdálkodással, országos hírû mintagazdaságot teremtett[...] Birtokának csodájára jártak, de példáját bár rokonai közül néhányan megpróbálták nem bírták követni. Környezetétõl a Takaros ragadványnevet kapta.[154]

Nagy Gyula írta meg az életrajzát, tõle idézünk: Az út széle gereblyélt volt, elõször kisgereblyével, azután tüsökboronával elboronálták. Ember húzta a boronát, hogy a ló patájának a nyoma ne látszon[...]

Az elsõ világháború elõtt noha volt lókapájuk kiskapával kapáltak. Hátrafelé haladva kapáltak, hogy a már megkapált földet ne tapossák össze. A kikapált gazt a kapás elõtt levõ köténybe gyûjtötték, majd kiöntötték a kukorica szélébe. Minden tõnél kézzel egy kis tányért készítettek. A nagy göröngyöket a kapa fokával szétverték[...]

A kukoricát hajason szedték. A szedõknek kés volt a kezükben (az öregnél metszõkés) és a csõ levágásakor egyforma csomót vágtak. A csövet a nyakukban lógó zsákba rakták és a kukoricaföld szélén álló kocsira borították[...] A szárt a föld színénél egyenesre vágták (másnál a vágás felülete ferde volt), hogy ne rongálja a cipõ talpát. Húsz szálat tettek egy kévébe. Madzaggal vagy fûzfavesszõvel kötötték be, ezt nem rágta el az egér[...]

Nyáron a férges és száraz leveleket egyenként letépték, de úgy, hogy a répa ne sérüljön meg[...] A kihúzott répát levelével lefelé visszaállították a répalyukba. Egy másik ember vödörbõl sikárkefével vagy ruhával a földet lemosta róla. Amikor megszáradt, a harmadik ember késsel levágta a leveleket, amelyek a répalyukban maradtak[...]

A levágott lucernarendek tövei egy vonalban álltak. Ketten-hárman marokba szedték a rendeket és kerítés mellé állították száradni. Száradás után csuhéjjal kis kévékbe kötötték. 30 kévét raktak egy keresztbe. Karóra húzták a keresztet[...]

Az udvaron mûkutat fúrattak, bárkinek szívesen adtak vizet, de mindig az öreg öntötte tele a kantákat, nem szerette, ha a kút körül vizes tócsa volt. A vályút minden héten takarították, még aratásban is kisúrolták.

A 80-100 -ölnyi virágos- és veteményeskertjüket is bekerítették. Minden tavasszal ásás közben a földet átrostálták. Nagy rostát használtak erre a célra. Az egyik ember lapátolta a rostába a földet, a másik kezével dörgölte. A rostát nem emelték fel. Amint az alja tele lett, odább tették[...] Mindig volt pálinkája. Naponta egy litert számított magának s a többit a vendégeknek szánta. Az orvos szerint a pálinka marta ki a gegõjét s utóbb rézcsövön táplálkozott, de akkor is ivott. Minden esztendõben a gyümölcsfák derekát üvegdarabbal szépen lekaparták és olajos ruhával megtörülgették[...]

A padlásfeljáróhoz egy pár gyékénypapucsot raktak s csak abban léphettek a padlásra. Ha a látogató röstellte levetni a cipõjét, zsákot terítettek a padlásra. Ámbár úgy mondják a nagymágocsi grófkisasszonnyal is levettette a cipõjét[...]

Fiait, lányait nagyon keményen dolgoztatta, de magát sem kímélte egy csöppet sem. A fiai, lányai belegörbültek az állandó megfeszített munkába. Különösen a legöregebb fia Mihály , aki legjobban szót fogadott, az görbült meg. Gyermekeinek drága ruhát vett de nem állt rajtuk a ruha, mert a sok munkában elformálódott a testük. János fia háborúban járt és fogoly volt. Ott kipihente magát.[155] Az öreg Maczelka Saját bevallása szerint napi két órát aludt.[156]

Katona Imre lektori véleményében fontos kiegészítést tett a Maczelka portréhoz. Takaros Maczelkáéknál magam is jártam; egy adalék emlékeimbõl: nem egy, hanem négy köcsögszárító karó volt a tanya elõtt, és a széljárás szerint aggatták rájuk a cserépedényeket.

„Szegények”

A török hódoltság utáni visszatelepülés óta ismert, sõt koronként növekedõben volt Hódmezõvásárhelyen is a szegénység. Ezt jelzik a zendülések, a betyárvilág kialakulása, az egyes bûnözési hullámok megjelenése és növekedése. A szegénység olykor már elviselhetetlen volt, és a mezõgazdasági lakosság szervezetlensége miatt többnyire egyéni kitörésekkel hívta föl a figyelmet sorsa jobbítására.

Ellentétben Hitlerrel, aki a szegénységet és a szegényeket megvetette, sõt mint deviánsokat a társadalomból kitaszításra javasolta, mi nem ítélünk ilyen sommásan és embertelenül. Mindenek elõtt a szegénység két típusát kell megkülönböztetnünk. Az egyik, és a nagyobb csoportba tartoznak az önhibájukon kívül, a társadalmi körülmények miatt szegénységben élõk rétege, míg a másik, a kisebb csoportba azok tartoznak, akik önhibájuk miatt, korhely, munkakerülõ, a társadalom normáit be nem tartó, sõt azokkal mindig ellenszegülõ magatartásuk miatt élnek szegénységben.

A szegénység tehát nem egyenlõ a megvetendõ vagy üldözendõ devianciával, hiszen évszázadok óta százezrek éltek szegénységben, de sorsukat vállalva, becsületesen dolgoztak, nevelték családjukat, sõt példamutató életet éltek. Nem egyszer erkölcsösebbet, mint az uralkodó osztály egyes tagjai, ill. rétegei. Az, hogy mégsem boldogultak, a társadalom hibája volt.

Ugyanakkor mindig van egy réteg, mely lusta, irigy és a más kemény munkájával megszerzett vagyonra pályázik, vagy abból kíván élni; mely kisebb részben testi, nagyobb részben lelki habitusa miatt képtelen a kitartó, fegyelmezett munkavégzésre, ugyanakkor nem retten vissza a bûntények elkövetésétõl, melyek ideig-óráig hozzásegítik életének tengetéséhez. Mi õket kívánjuk bemutatni.

Már 1791-ben ezt publikálták: [...]némelly szegénnyebb sorsu Lakosok számosabb fiaikat, és Leányikat idõrõl idõre haszontalan magok által tartván ezeket egy részrõl henye hivalkodó, és buja életre reá szoktattyák más részrûl pedig kõz jót annyiban károsíttyák hogy az helybéli jobb tehetségû gazdák ésmérõs, és ithon valo családokat nem kaphatnak, az ollatén számossabb gyermekek[ne]k pedig az fõllebb emlétett szegényebb Atyák sem dolgot magok kõrûl ádni nem tudván ell nem kerûlheti, sem az Attya sem a gyermek, hogy ha mindenkor nem rosz[as]ágbolis de leg alább szûkség bõl leg gyakrabban tolvajságra ne adgy[a] magát.[157]

Nem valószínû, hogy ezt a levéltári dokumentumot kikutatta és ismerte volna egy évszázaddal késõbb az a lapíró, aki az arzénes gyilkossági per kapcsán szinte ugyanezeket a gondolatokat újra fogalmazta: A gondnélküli élet, a pénz utáni vágy, a kényelem iránti szeretet lehettek e szerencsétlen teremtéseknél elsõ izben a lelki rugók, hogy szülõt, testvért, férjet, rokont, jó barátot és ismerõst nem kímélve, biztos kézzel földeljék el azért, hogy nehány véres forinthoz jussanak, mely pár nap mulva már könnyelmûen elfecsérlõdött kezeik közül[...]

De késõbb már bizonyára az erkölcsi vakság vitte õket ezen a bûnös lejtõn[...][158] Az újságíró néhány nappal késõbb így fogalmazott: Ezen pert megteremtõ egyének erkölcsi romlottságának és sülyedésének gyökerei mélyen benyulnak proletár társadalmunk termékeny talajába[...][159]

Tovább kutatva a levéltári dokumentumok között, 1796-ból az alábbiakat jegyezték föl: Bõvebben lévén mindenütt mindenféle eletnek [kenyérgabonának] a termése, és szerént a Kenyér Keresésnek modja, oly annyira el húzta magát a Szegénység az aratás, és nyomtatás által való élet kereséstöl, hogy az Uraság, ki a szükség idején sok irgalmassággal viseltetett, a Szegénységhez, [termény]takarókra és nyomtatokra alig tehet szert[...][160] Ennek ellenére rendszeresen ingyen gabonát osztottak szét a rászorulók között. Azt is hirdették, ha erre nem került sor: A szükölködõ szegénység a héten a Város házához gabonájért ne jöjjön, mivel a héten senkinek sem fog adódni. -[161] Ha már az egészségesek alamizsnaként nem kaptak, akkor vajon miért nem dolgoztak? A testi fogyatékosokról ugyanis külön gondoskodás történt: A Nyomorekok, koldusok magok jelencsék magokat.[162]

Egy 1756-ban kelt pörben a saját sorstárs paraszttanúk így jellemzik Barta István vádlottat: [...]eö csak egy tekergö volt, Se jó paraszt[...], Se jó Deák[...] a Szálláson Sem Sokat vólt, mert eö néki a dolog büdös vólt[...] Barta többszörös csecsemõgyilkosság miatt áll bírái elõtt. Önérzetesen így védi magát: [...]minthogy szegény állapottal vóltunk, rajtunk el szaporodnak gyermekûnk, nem tarthatyuk, [mert] más kezei lábai lesznek[...][163] Hányan váltak évszázadok során mások cselédjeivé és nyomorogtak, mégis számos gyermeket neveltek föl anélkül, hogy elpusztítottak volna belõlük egyet is, sõt, ha valaki meghalt közülük, azt legtöbbször családi tragédiaként élték meg.

Ugyancsak a szegénységre hivatkozott 1803-ban az az anya, aki összeszurkálta csecsemõjét, hogy megszabaduljon tõle. Jellemzõ azonban rá, hogy amikor a szomszédok rátaláltak a még vergõdõ kislányra, kinek [...]a testén lévõ, bé dugva vólt Jukból a vér ki bugyant[...] nem a gyermek életének megmentésére törekedett. Az anya a sorsáról így vallott: A gyermek ágyamat csak egy hétig fekûdtem; de azután kéntelenittettem fel kelni a gyermek ágyamból, mivel kenyerem nem vólt, és a Férjem gazdája is, a béribõl, Búzát vagy Kenyerre valót nem adott, és így, hogy másnak dolgozhassam a Kenyérért, azért szakasztottam félbe a gyerek=ágyamat.[164] Itt jegyezzük meg azt, hogy közismert, miszerint számtalan asszony munka közben a földön megszült, gyermekét bepólyálta és folytatta tovább a dolgát. Nem feküdt gyermekágyat, hanem végezte a feladatát, most már kettõjükért, olykor egy egész családért, és nem ölte meg csecsemõjét.

A lustaság további példáit jelzi az 1769-ben keltezett pör, amelyben a cselédfiú és lány paráználkodtak. Utóbbi vallja: [...]mellyet észre vehetett a Gazda Asszonyomis, mert eleget látta hogy jágyzott véllem, és mondottais hogy Semmi hasznomat nem veszi, mikor itthon vagyok[...][165] 1782-ben [...]Hetes Ersók Dohány Szedéskor tõbb üdõt tõltõtt azon Legénnyel, mint Sem Dohány Szedésben.[166]

1819-ben Túri Ilona 41 éves vásárhelyi asszony, akinek férje közkatonaként szüntelenül odaszolgált, és ezért feleségét nem tudta eltartani, összeállt egy 46 éves béressel, ezért az úriszék botránkoztató társalkodásukért 30-30 korbácsütésre ítélte õket. Az asszony így védte magát: [...]a Szegénységem nem engedi, hogy magam legyek[...][167]

1796-ban találtuk meg az elsõ olyan büntetõpert, amely a vagyonhelyzetet tisztázta. Amikor a kihallgatás folyt, a személyazonosságot pontosító kérdések között ez is szerepelt: mi vagyonod van? Hazánkban ez a polgárosodás kezdete, amikor a jólét és az ember megítélése dolgában föltételként a vagyon került elõtérbe. A francia forradalom reformgondolataitól, fõleg az egyenlõségtõl, a vele járó vagyonmegosztási törekvésektõl is féltek. Ebben a korban I. Ferenc császár (17921835) viszonylag hosszú, 33 éves uralkodása idején, a napóleoni háború a nép számára elszegényedést, a polgárosodó réteg számára a hadiipar és a kereskedelem révén pedig konjunktúrát idézett elõ.

Az általunk vizsgált pörök a Dél-Alföldre terjedtek ki, tehát nemcsak Hódmezõvásárhely gyanúsítottjai és bûnösei voltak benne, hanem a környezõ településekéi is. A szegénység az egész térségre jellemzõ, hiszen társadalmi méretû volt. Mivel a gazdasági helyzet összefüggött, ezért belõle Vásárhely nem szakítható ki, így tájékoztató jelleggel, 1843-ig az alábbi statisztikai adatokat mutatjuk be: 40 pörben 58 személytõl kérdezték, hogy mi vagyona van. Közülük 27 fõnek volt kisebb-nagyobb vagyona. Semmije sem volt 31 embernek, igaz, hogy közülük hajadon, legény, kiskorú volt 8 fõ. Ugyanakkor ebbe a csoportba sorolhatók azok a korosabb feleségek tucatjai is, akik szintén vagyontalannak vallották magukat, hiszen a férjük tartotta el õket és neki voltak kiszolgáltatva. Mesterségesen keltett és fenntartott szegénysorban éltek. Közülük sokan éheztek, hiszen a férj például fiatal szeretõt tartott, vagy nem törõdött az asszonnyal.

1843-ban a férj ifjú szeretõjével így hóhérolta idõs feleségét: [...]még enni sem igen adtak néki s mult el egész hét is hogy alig jutattak valamitskét az öreg asszonynak[...] még az öreg a menyetskével a szobába külön asztalnál, a gyermekek a konyhába a földön ettek addig az öreg asszony kint éhezett s be sem igen botsájtották. -[168]

Hasonló esetet ismertet Böszörményi Ede 1863-ból az esperesi jelentésekbõl. A férj kurvázta feleségét, [...]kenyerét tõle sajnálja: Kelj fel, egye meg a fene a hurkádat, sokat eszel beszélte.[169]

Kiss Lajos A jófajták alfejeztben írta a semmirekellõkrõl, hogyan válhatik valaki önhibájából szegénnyé: Már a gyermekkorban meglátszik, kibõl lesz rendes ember, kinek nem jó még a körösztülvaló csontja se. Ha feladják iskolába a rossz kölköt, csak hazulról megy el, de nem az iskolába igyekszik[...] Sok bánatot és keserûséget okoz szüleinek, kik eleinte ütik verik[...] Nagy keservesen ha egy-két esztendõt kijáratnak vele, azután kiadják kanásznak, hátha a jobbik eszét venné elõ, de a gazdát nem állja, onnan is hazaszökik. Néha bekap úrféléhez, de onnan is mihamarabb kitörik a szekere rúdja, mert a rábízott dolgot nem hajtja végre, vagy pedig rájönnek, hogy enyves, ragadó kezû. Ismét hazakerül és szülei nyakán élõsködik[...]

A komolyabbak közül is sokan elkorhelyeskednek a katonaságnál, ahol elszoknak a dologtól, s mikor kikerülnek, kötéllel sem lehet a tanyán tartani. A városba törekszenek, hogy kedvük szerint duhajkodhassanak. Az ilyeneknek nem kopik a körmük a dologban[...] Éjszaka virrad az ilyeneknek, tyúkot, libát, birkát lopnak, miért aztán a kutyalyukba (tömlöc) kerülnek. Boltot feltörnek, hombárt fúrnak, ház falát kiássák, pulykát, sonkát lopnak[...][170]

A lányok, asszonyok gyakran egy hajba való szalagért, ingvállért, rokolyáért, csizmáért odaadták magukat, a cselédek pedig azért tûrték el gazdáik testi-lelki megalázását, kihasználását, hogy munkájuk legyen. Ez a folyamat nem enyhült, sõt a XIX. század végén erõsödött. A nálunk késve jelentkezõ ipari forradalom hatására a tanyai, uradalmi gazdaságokban a kézi munkavégzést felváltja a gép, így sok nincstelen marad termelõhely nélkül. A folyószabályozásokkal kapcsolatos földmunkák szintén fogynak, megszünnek, innen is kiszorulnak a kétkezi munkások. Nem voltak véletlenek a térségben a föl-föllángoló szocialista zendülések, így Vásárhelyen 1894-ben a Szántó Kovács-féle mozgalom; ill. a rablások, gyilkosságok elszaporodása.

A nõk egy része sem volt különb a semmirekellõ férfiaktól. Kiss Lajos többek között így jellemezte a mihaszna, szegény lányokat, nõket: [...]igencsak minden hónapban kitelik az esztendõ, mert ahol csak lehet, kihúzza magát a dologból. Azon kívül balkezes, ami kezeügyébe kerül, elviszi. Otthon is kilopja apja zsebébõl a pénzt a gonosz cselekedetû[...]

Aki tanyára áll el szolgálónak, egyik tanyából a másikba mászkál. Nem a kötelességét végzi, az istállóban a béresek közt van[...] Szidják, pocskolják, még meg is agyalják, de nem ér semmit, hasznát nem lehet venni. Az ilyen lány nagy gond a szülõknek![171]

1905-ben a mágocsi uradalomba 700 munkást kerestek répát szedni. Mindössze 7 ember jelentkezett. Ekkor több bért ígértek nekik, de még így sem lett ki a létszám.[172]

1907 szeptemberének egyik éjjelén 12 bál volt a városunkban. Egy kivételével valamennyit a szegényebb néposztály rendezte, akik [...]A szegénységrõl panaszkodnak nappal és mulatnak, szórják a pénzt éjjel[...]

[...]a lelketlen anyák 12-14 éves lányaikat viszik el oda és engedik, hogy a gyenge, fejletlen gyermekek a rossz levegõjû teremben egész éjjelen át tánczoljanak[...][173]

1909-ben Bálint József írt cikket a Babakorzóról a fényûzés nyomorúságát állítva pellengérre. A fiatal lányok öltözködési szokásairól elmondja, hogy a legszegényebbek is úgy öltöznek ki, mint a dobozból kihúzott babák. A szanatóriumi népünnepélyen selyembe, virágba öltöztek.[174]

1912-bõl megtudjuk, hogy az elmúlt öt év alatt telekszabdalással 131 városi ház és 1027 tanyaépület épült.[175] Nyillvánvaló, hogy ezeket nem néhány népnyúzó, legkevésbé a lusta szegények, hanem sok átlag keresetû és életmódú polgárunk építette. Zömében a takarékos és szorgalmas kisemberek.

Betyárok

A betyár szó perzsa eredetû, onnan került át a török nyelvbe, amely a magyarba közvetítette, és dologtalan suhancot jelöl.[176] A betyár szó Vásárhelyen, eddigi kutatásaink szerint írott formában elõször a város jegyzõkönyvében 1744. jún. 21-én jelent meg, és mindjárt pejoratív formában: minden tizedben vizitálók járnak és [...]3tio Senki ord[inaris = kirendelt] Biró híre nélkül akar mi nevel nevezendõ Rideget Betyárt az házáb[a] ne fogadgyon.[177]

A betyár szónak két jelentése volt: 1. Olyan, többnyire család nélküli, szegény legényeket jelentett, akik maguk semmiféle termelõeszközzel nem rendelkeztek, és a gazdákhoz elálltak alkalmi munkákat végezni, elsõsorban aratásnál részes munkát vállaltak. Szerették a szabad életet, ezért gyakran pásztorok, számadó juhászok mellé is elszegõdtek. 2. Olyan ember, aki törvénytelen úton: elsõsorban rablással, fosztogatással, haramiaként erõszakos ragadozással; de olykor alattomosan, sunyi tolvajlással is javakhoz jutott, amelyeket többnyire elherdált. Egyik dalunk így magyarázta:

Ugy ég a tüz ha lobog, ha lobog,

Ugy élek én ha lopok, ha lopok[...][178]

A betyár életforma a létbizonytalanságot fejezte ki, és a török hódoltságot követõ visszatelepülés után gyökeret vert a dél-alföldi szegénységben. A feudalizmusban földje, telke csak a földesúrnak volt Vásárhelyen is. A jobbágyok, zsellérek magánvagyonként csupán a rajta létesített al- és fölépítménnyel, valamint személyes eszközeikkel, ingóságokkal rendelkeztek. Vándorolni és letelepedni csak az uraság, utazni pedig a tanács engedélyével, a hivatal által kiállított személyes levéllel, ún. úti levéllel lehetett. A súlyos gazdasági bajokat fokozta az országra nehezedõ Habsburg-elnyomás, mely a nemzeti öntudatot is mélyen sértette.

Senkiben nem kívánunk illúziót kelteni!, az igazságkeresõ, a nép nevében a gazdagokat megbüntetõ, a szegényeket támogató betyárhõs csupán folklór, legalábbis nálunk bizonyosan az, s ezt meggyõzõdéssel állíthatjuk. Több levéltárunkban évekig kutattuk a betyárkérdést. Félszáznál több fond, sok-sok folyóméter aktájában egyetlen olyan bûnpert sem találtunk, amely a gazdagok népnyúzó magatartását volt hívatva megtorolni. A legtöbb bûntényt az erre való hajlam hozta létre, a munka nélkül biztosított könnyebb megélhetés. Vegyük figyelembe, hány ember gazdagodott meg a rablásokból! Tettei nem váltak ismerté, kiléphetett volna a bûnözõk közül, de a kapzsisága újabb és újabb idegen vagyon megszerzésére ösztönözte, mindaddig, amíg el nem fogták. Az 1854-ben, az algyõi uradalmi intézõ: Palásthy ellen éjszaka végrehajtott gyilkosság sem volt betyárcselekmény, hiszen a lakásából semmit sem vittek el és ez igazán nem a haramiákra jellemzõ magatartás , hanem népítélet, amelyet a nyomorgatott szegény parasztok népes, ámde névtelenségben maradt csoportja, s nem egy meghatározható betyárbanda követett el.

Ebben a szubkultúrában különleges helyet foglaltak el az úri betyárok, akik országosan szép számmal lehettek, a Dél-Alföldön viszont a levéltári adatokban névvel jelölve egyet sem találtunk. Õk kalandvágyból, szadisztikus hajlamuk kiélése és további vagyongyûjtés végett élték kettõs életüket. A betyárokat maga a nép is elkülönítette. Volt közöttük lovas-, rabló-, futó-, kapca-, laci-, gyalog-, lopó-, falásó-, igazbetyár stb. Küllõs Imola ezt a rangsort korábban végérvényesen pontosította.[179]

Már a XVIII. század végén kevés pénzért vagy élelemért embereket vertek agyon. Bár a betyárok a népbõl jöttek, közönséges bûnözõk voltak, vagy hamarosan azzá váltak. [...]maga a nép is félt a betyároktól, a kiknek inkább szállást, barátságos vendéglátást nyujtott, semhogy elárulta volna õket.[180] Ezek a zsiványok gyakran saját sors- és osztályos társaik ellen fordultak. Népi hõsöknek vagy hazafiaknak nem tekinthetõk! Egy 1775-ben kelt testamentumban Kis Boldizsár módos jobbágy, Ferenc nevû fiára így panaszkodott:

[...]van egy fiam bujdosóban Kis Ferencz, a kit mind a tisztességes tudományokra elsõben, mind pedig annak utánna Mesterségre is ígyekeztem tanittatni, de haszontalan volt feslett erköltse miatt; ki is nem hogy jóban ígyekezte volna magát foglalni, Sõt naponként jobban el fajult gonosz cselekedeteiért az én sok szomorúságomra tömlöczöztetett; magamat javaimban meg Károsított, méhemet el lopván, fizettem is érette egy ízben fl[orenci forintban] 4[-et]. mivel azért ily engedetlen, szofogadatlan, és attyát szomorító s vég képpen el hagyo rossz fiú volt, néki semmit sem hagyok.[181]

1795-ben Betyár Nagy István végrendeletében pontosan megfogalmazta, hogy a betyár épp annak a közösségnek nem használt, amelybõl származott. Midõn betyárrá vált fiát az örökösödés során megrövidítette, elhatározását így indokolta: [...]Istvánnak pedig azért nem [hagy semmit], hogy õ mindég tsak betyár ember volt, az Kõzõsnek semmit sem szolgált, sem nem használt.[182]

Miként ítélhetõk meg azok a rablók, akikrõl 1855-ben ez a hirdetés keletkezett?: Héjja István helybeli lakosnak Csomorkányi útfélen esõ tanyájára Március 22én esteli 10. óra tájban 4. rablok menvén, mi után feleségét Juhász Katalint, ki 5. napos gyermek ágyas az ágyból kihúzták, verték és Kínozták 300. p[engõ] f[orin]tot bankjegyekben elvittek; felkéretnek a becsûletes lakosok, hogy miután Városunkban a lopások és rablások igy elhatalmaztak, a kik a fent elõ sorolt rablásnak elkõvetõirõl valamely tudomással bírnak, azt azonnal a rendõri hivatalnál jelentsék be, nevök el lészen halgatva. -

a rablók személyes leírása.

egy volt magas, izmos, öltözete kopott fehér szûr, és rajthuzliba[183] igen vastag hangu, a másik alacsony zömök, öltözve volt szûrkankó[184] és magyar nadrágba kettõ mivel azok kint voltak nem láttatott; a ki ezen rablókról valamely tudósitást adhat, jelentse a Polg[ár]mest[eri] hivatalnál. -[185]

Néhány hónappal késõbb: Megye fönöki rendelet folytán Tóth József helybeli lakosnak Június 11-12ik közti éjjelen 4 fejszével fegyverkezett, be mázolt képü rablók által történt megtámadtatásáról körülményesjelentés [így!] kivántatván[...][186]

(Megjegyezzük, hogy ez a hirdetõkönyv tele van olyan tudósításokkal, hogy kit, mikor raboltak ki. Rengeteg a gátlástalan cselekedet. Ezek mintegy 90 %-a zajlott tanyán és csak 10 %-a városon.)

A XVIII. század utolsó harmadára már kialakul mindaz a betyártulajdonság, ami a bûnözõt a napszámban dolgozó betyártól megkülönböztette. A haramiák társakkal, gyakran bandába verõdve, éjszaka követik el bûncselekményeiket. Többnyire lopott lovon járnak, állatokat, pénzt, ékszert, élelmiszert és ruhanemût rabolnak. Széleskörû társadalmi összefonódásuk van. Ennek is köszönhetõ, hogy 1841-tõl már fényes nappal is garázdálkodnak.

A dél-alföldi betyár földrajzilag körülhatárolható területen tevékenykedett, de ezt sem születése, sem lakhelye, sem alkalmi rablásainak színhelye szerint nem lehet egyetlen városra vagy határrészre leszûkíteni. Rablásterületük több város és falu, olykor három, négy megye is volt. 1850 után ez a helyzet még általánosabbá válik, és nehéz eldönteni, hogy ki a vásárhelyi, makai vagy szegedi rabló.

A betyárok zöme két rétegbõl került ki. Elsõnek a szökött katonákat kell említenünk. Hirdetõkönyveink tele vannak példaként itt idézett körözésekkel, hirdetésekkel: A n[eme]s Lovas palatinus Eõ Herczegsége Regementyébõl a Reserva Escadronnyától, az el követett szökések végett a gyalogsághoz avattatott 2 személyek, a múlt decembernek 27dik napján Kecskemétrõl Katonai Lovakon, a mellyeken Katonai szerszám vólt, el szöktek. - [Részletes személyi leírásuk következett, majd:]

[...]ezen 2. szõkõt Katonáknak el fogása, és az erántok teendõ jelentés kívántatik.[187]

Jellemzõ, hogy a dezertõröknek[188] idõrõl idõre kegyelmet hirdettek, az alakulatukhoz mégsem mentek vissza. Felséges Urunk[na]k kegyelmességébül, minden örökös Tartomanyokban fel kelt védelmezõ seregtõl meg szökött Katonák[na]k Generál Pardon, vagy is örökös Botsánat, és engedelem hirdettetik, ugy hogy a ki leg közelebb jövõ december holnapnak 10ik. napjáig, magát a kár a Katonai Karnál, a kár pedig a polgári Tisztviselõknél, és Elõljáróknál bé jelenti, és fel adja, vagy pedig maga Zászlója alá, mellyet el hagyott, vissza tér, és jövendõbéli maga jobbulásáról, és alhatatos hüséges maga viselésérõl szoros fogadást tészen, az ollyan, ha tsak magát kûlõnõssen, más föben járó tselekedetben is nem keverte, minden legkisebb bûntetés, vagy szemrehányás nélkül vegkepen ment marad, és elõbbeni tisztességében és tekintetében vég legesen vissza tétetik.[189]

Szabó Ferencet idézzük: Már 1849. aug. 9-én arról kapott jelentést a Csongrád megyei császári biztos, hogy a szõregi csata után a honvédek közül számosan Vásárhelyi rétnek és tanyáknak vették útjukat, Görgei táborát felkeresendõk, minek valóságát erõsíti a városi kapitánynak azon elõadása, hogy a rétenn és tanyákonn honvédek már látottak is. A jelentéstevõ Dobozy Lajos fõszolgabíró.[190]

A szabadságharc bukása után különösen sok szökött katonát és bérest keresnek, valamint a hirdetõkönyvekben több agnoszkálásra[191] történõ felszólítást találtunk. Vásárhelyen 1850 tavaszáig mindössze 95 volt honvédet tudtak besorozni. A tanyák, puszták népe rejtegette õket. A betyárüldözést késõbb már összekapcsolták a honvédek, ill. katonaszökevények üldözésével. [...]a Világos utáni betyárvilág kiterebélyesedését a szabadságharc leverését követõ barbár politikai üldözés, az önkényuralmi módszerek bevezetése nagyban elõsegítette[...] írta Szabó Ferenc.[192]

A szabadságharcban részt vevõ katonákat súlyosan megbüntették, ezért félelmükben sem tértek vissza állományukhoz. Akit utolértek, gyakran a helyszínen agyonverték, elég volt, ha a katonai uniformis valamelyik darabját rajta találták. Ennek következtében már tömeges szökésekrõl is kapunk hírt: Az alább elsorolandó 51ik gyalog ezredbeli Cs[ászári] szabadságos katonák illetõségi helyöket elhagyván tartózkodási helyek kerestetik u[gy] m[int...] és 67 nevet soroltak föl![193]

A betyárt adó következõ jelentõs réteget az állatõrzõk: gulyások, csikósok, kondások, hivatalos (és nem néprajzi) összefoglaló nevükön a pásztorok képezték. Õk a puszták szívós, szabadsághoz szokott rideg, félrideg állattartó emberei voltak, akik nehezen tûrték a kötelmeket, rokonszenveztek minden hasonszõrûvel, csavargóval. Az elrablott jószágokból, javakból gyakran maguk is részesedtek. Foglalkozásuk a hivatalos körözvényekben, hirdetésekben is összefolyik a betyárokéval. Több százra rúg az ellenük hozott, vagy velük kapcsolatos megszorító rendelkezés. Közülük néhány fontosat idézünk:

Pál Gyurka a pásztoroknál ok nélkûl való csavargásáért mások rettentésére 12 pálcza ûtésekre bûntettetett.[194] Korai adatunk van arról, hogy a pásztorokat kezdték számba venni, összeírni:

A Gazdaságok ismét intettnek, hogy Pasztoraikknak, ugymint Csikóssaiknak, Gulyássaiknak, goboljosseiknek, Juhásszaiknak, Kanászaiknak, azoknak bojtárjaiknak, Lakossaiknak, és bére[se]iknek fel iratására, a Város Házahoz fel jöjjenek.[195]

A csikósok, juhászok számbavételénél ezt hirdették: 1. Mi legyék kereszt, és vezeték neve. 2. Mellyik v[á]r[me]gyéb[ül], vagy helységbül [való.] 3. volt é már valamely rosz tselekedetiért fogva, és vett é büntetést és mit. 4. mikép viseli most magát.[196]

Szigorítják a fejadagukat: Mivel szük az idö mind a Csikósok[na]k mind a Gulyások[na]k egy hétre egy egy személyre, két kenyérnél többet senki ne adjon, mert eddig is csak a csavargók elösködtek a Pásztorok nyakánn, hogy sók vólt kenyerek.[197] Vagy: Tudva lévõ azis, hogy a pusztákon, és Taligáknál melly sok dolgot kerûlõ Csavargó emberek tartózkodnának, és tetemes károkat okoznának a Város Lakosainak, ezen karoknak el távoztatássa végett keménnyen meg tiltatik hogy senki az ollatén gonosztevõ embereket a Szállásokon meg ne szenvedgye, hanem azokat ûldõzvén meg fogják, és az elõl jároknak kezekben resignálják, azon okbul tõrténék az, hogy a Gujások és Kanászok számosabb kenyeret lon [így] summálnak hetenként[198], hogy azért az ottani lappango személyek[ne]k a Taligáknál való ételnek meg fujtassék [így!] a Gulyásoknak hetenként 6. Kanászok[na]k pedig 3. Kenyerek fog járni.[199]

1791 áprilisában már több oldalas tilalmat hirdettek pásztorokkal, betyárokkal kapcsolatban, amelybõl részletet emelünk ki: [...]a roszra hajlandobb szemelly helyes Lakosok és pásztorok, szolgák attyafiságnak ésméretségnek, és barátságnak szine alatt seõtt gyakrabban a már elõre ell tõkéllett gonosznak kõnnyebben leendõ véghez vétele végett sok jõvõ menõ haszontalan csavargó Betyárokkal és Levél nélkül bujkáló szõkevényeknek nem tsak ideig tartó megallapodást, és Szállást Házaiknak, és kint lévõ Tanyáikon szoktak adni, hanem az illeténeket magok kõzõtt hosszasabb ideig lappangtatván az Elõl Járokatis lassanként gonoszul el hitetni, miértha azok már régi helyes Lakosok volnának, és az egymás segedelmével ell kõvetett gonoszságokról gyanuban vétethessenek[...][200]

1806-ból kelt hirdetés: [...]minden gazdaságoknak parancsoltatik: hogy a Pusztákon lévõ Pásztoraiknak, személyes Levelet adjanak, különben a kik ollyan Levél nélkül találtatnak, a Pusztákon, mint gyanús, és koborló személyek el fogattatnak, és érdemlet büntetéseket el veszik. -[201] Egy hónappal késõbb: Mindazon gazdaság a Pusztáknak kerülése, és a koborló, s tolvaj Betyároknak el fogása végett, a Tavalyi mód szerént, alkalmatos Lovas embereket állitsanak a puszta-Birák mellé minden héten: és ezen rendelésnek tellyesítésére az elsõ gazdáknak szorgalmatos gondja légyen.[202]

1810-ben már röghöz kötik, mozgásukban is korlátozzák a pásztorokat. Errõl így hirdettek: [...]minden féle Pásztoroknak, valakiknek csak számadásai alatt lévõ Jószága kinn a Pusztákon és nyomásokon vagyon szorossan parancsoltatik: hogy állandóúl a Jószág mellett légyenek, és ha kûlõnõs dólgaik véget haza jõnnek is a városba, magokat a Város házánál jelentveni, onnan Czedulát vegyenek magoknak az ide haza való szükséges mutatásra; különben a kik Czedula, és engedelem nélkül ide haza tapasztaltatnak 24. pálcza ûtésekkel fog[na]k büntetõdni. -[203]

1811-bõl származó újabb tilalom: Juhokat, és egyébféle Jószágot is Pásztoroktól venni, hiteles gazda jelen léte nélkül, confiscatio [elkobzás] alatt tílalmaztatik. -[204] Utóbb már a rovott személyek, de még a lakosok nagyobb része sem tarthatott magának hátas lovakat:

A helybeli Cs[ászári és] K[irályi] Tekintetes szolgabirói hivatalnak 143 sz[ám] a[latt] kelt rendelete folytán a már nagyon elhatalmazott rablás és tolvajlás meggátlása tekintetébõl városunk területén lévõ minden rovott egyéneknek a ló tartás szigorúan megtíltatik, azért is azok, kik, magokat ilyeneknek lenni tudják, a most beállott országos vásárban lovaikat eladni iparkodjanak, mivel vásár után tõllök mint makacsoktól elfog vétetni, és köz ár verésen eladatni. -[205]

Nevetséges félelmet és a hatalom tehetetlenségét tükrözte, hogy végül már a nyergek használatának eltiltásától is eredményt reméltek: A helybeli T. Sz[olga]bírói hivatalnak meg hagyása folytán tudatik a lakosokkal hogy nyereg engedély nyerhetésére és pedig csak rendkívûli esetekben csupán jó erkölcsü és csak helybeli fõldes Gazdák tanuk elõ állítása mellett és csak 1 hóra ajánlhatnak[...][206]

A betyárokat adó rétegbe tartoztak továbbá a külön alfejezetben tárgyalt munkakerülõ szegények, de a börtönviseltek, bûnözésre hajlamos egyének, szökött jobbágyok is. Azt viszont világosan kell látnunk, hogy a betyárok fennmaradása és ténykedése évszázadokig csak úgy volt lehetséges, hogy a bûnözésben, vagy annak elfedésében megannyi segítõtársuk akadt. Kesztyûujj-szerûen belenõttek a társadalomba, akár a szicíliai maffia, sokáig ezért sem lehetett ellenük hatékonyan küzdeni. Gyakran nehéz megítélni, hogy ki a betyár és ki a nagyobb gonosztevõ, aki a bûncselekményt elkövette, vagy aki azt ösztönözte, takargatta, orgazdaként a hasznából részesedett. A betyárokból és cinkosaikból így alakult ki a betyárvilág, amely már korok, évszázadok jellemzõ megnyilvánulása volt, és számtalan elszakíthatatlan szállal kötõdött ahhoz a társadalomhoz, amely szülte és üldözte.[207]

Kik voltak õk, hogyan épült fel a társadalom másik, azaz Janusz-arca, a bûnözés világa? Elsõnek kell említenünk a nõket. Kutatásunk eredményeként külön tanulmányt írtunk róluk[208], amelyet itt összefoglalunk. Az eddigi szakirodalom, elsõsorban a folklór, a betyárokkal kapcsolatban a nõket mint zsiványfeleséget, vagy betyárszeretõt tartja számon.

A betyárvilágban a nõi szerep sokkal mélyebben erkölcsi jellegû, mint a férfiak esetében. Az egykori büntetõperes ügyiratokból ugyanis jól érzékelhetjük, hogy a legtöbb betyár-bûncselekményben vádolt nõ elõbb vagy utóbb más, fõleg szexuális bûnperekben is megtalálható. A kurvák jelentõs része itt a Dél-Alföldön betyárszeretõ, vagy éppen tevékeny részese a rablótámadásoknak. Találkozóhelyük rendre a korabeli csárda és kocsma.

Nem véletlen, hogy 1783-ban Vásárhelyen ez a tilalom született: Csavargó és papir nélkûl járó embert vagy Aszszonyt maga házához bocsátani, annyival inkább lakóul bé fogadni kemény bûntetés alatt ne merészeljék; Sõt inkább az ollyanokat jelentsék a Város házánál, vagy a M[éltóságos] Uraságnál.[209] Hasonló tilalomról számolt be Novák László Kecskemétrõl, már 1751-bõl.[210] A jelenség tehát nem volt elszigetelt!

Nagy Katalin tanú 1768-ban beszélte, hogy a vásárhelyi Rácz Miska 23 éves és Nédõ Jutka 20 éves együtt paráználkodtak. Nédõ Jutka [...]soha nem volt jó életû, mert mindenkor csak a Korcsmákat ûzte, leste, ott tanczolt, és mint egy Bétyár Aszszony ugy viselte magát.[211]

Volt közöttük orgazda. 1779-ben Nagy Andrásné Pásti Kata 35 éves vásárhelyi kálvinista asszonyt vallatták az úriszéken: Mi végre vagyon Istállodba azon Tolvaj gödör? kérdezték tõle. Repás verem volt válaszolta. De akkor Mit keresett benne a lopott Süveg?[212]

A btyárbandában nõk is aktívan részt vettek. Ilyen esetrõl tudunk pl. 1817-bõl, amikor hárman álltak az úriszéki bírák elõtt: Andrásy Sámuel, Nagy Mária, és Nyíri Sófi mind vásárhelyiek Kováts István Fõldvári Hodájának fel-verettetésével vádoltatván[...][213]

1850-ben a szegedi Lovászi József õrmester már 29 olyan személyt tartott nyilván, akik [...]útlevél nélküli csavargóknak [minõsültek és], kik folyó esztendei Aprilis havában Szeged város hatósága részérõl lakhelekre vissza utasittattak. Közülük 11 fõ férfi, a többi nõ, kik 17 és 30 év közöttiek voltak. Májusban 21 személyt kaptak el, közülük 11 volt a nõ. Szeptemberben 11 fõbõl 4 nõt találtak. Októberben 16 fõbõl 7 nõ volt. És végül novemberben 11 fõbõl 6 a nõk száma.[214]

Külön kasztot alkottak a passzushamisítók, akik jelentékeny haszonért végezték ezt a tevékenységet. A korabeli jegyzõkönyvek tanúsága szerint ezek elzüllött, korhely életmódú, kocsmai adósságokkal küszködõ íródeákok, tanácsi írnokok, kistisztviselõk voltak, akik könnyen hozzájutottak a tanács pecsétjéhez, valamint az üres nyomtatványokhoz. Mások kézírását, szignóját ügyesen hamisították. Különösen nagy volt az értéke a pásztorcédulának, személyes levélnek, vagy utazócédulának és a marhás levélnek.

Az orgazdák nagyobb része szintén a népbõl került ki. Marhakereskedõk, lókupecek, ékszerészek, zsibárusok, parasztgazdák stb. vették át a lopott vagy rablott értékeket és adták tovább. Ezen az üzleten jelentõs hasznot húztak. 1804-ben fogalmazták: [...]a Betsületes Tanáts által bé nyújtott Instantiának [kérvénynek] következtében a gyanus életü s Tolvajságban, a vagy Orgazdaságban találtató Földes gazdák szállás Földeik el vétetését, és más jámbor életû Lakosok[na]k való adattatását jóvá hagyni méltóztatott volna[...][215]

A perzekutorok[216] és a csendõrök, tanya- és pusztakerülõ katonák, késõbb rendõrök egy része a betyárokkal cimborált. Gyakran elõfordult, hogy a kiküldött fegyveresek nagy felhajtást színlelve, de szándékosan más irányba mentek, nem ott keresték a betyárt, ahol rejtõzött. Eredménytelenségüket a betyárok jutalmazták. A hatósági személyek egy része pedig nem mert a betyárokkal kikezdeni. A bõrét féltve, inkább futni hagyta õket.

A betyárcinkosok között magas rangú hivatalnokok, rendõrtisztek, zsandárparancsnokok, bírók, ügyvédek stb. is szerepeltek. Nem egy polgári család úgy gazdagodott meg, hogy nappal hivatalból betyárt üldözött, éjjel pedig a sikertelen portya után elfogadta a btyáradót.

A tanúvallomási jegyzõkönyvekbõl az a megdöbbentõ kép alakul ki, mennyire gyáván viselkedtek a megtámadott emberek. Életerõs tanyást, egész családjával és szolgálóival együtt sakkban tart, megkötöz és kifoszt egy-két korommal bekent vagy kendõvel takart arcú, sokszor csak botokkal, vagy villákkal, ásókkal fölfegyverkezett zsivány, akikrõl késõbb kiderül, hogy nem furfangjukról, netán testi erejükrõl híres lókötõk, csupán a szomszéd tanya alkalmi rablásra kapható béresei voltak. Ebbõl a magatartásból következik, hogy a veszély elmúltával gyakori a sunyi parasztok, kereskedõk alattomos följelentése. Jó példa ez arra is, hogy a nép csak kényszeredett barátja volt a betyároknak, de amint a rabló összeláncolt kézzel állt a bíróság elõtt, megjött a bátorsága; ahogy a halódó oroszlánba még a szamár is belerúg. Az ilyen ember kárvallottként vagy tanúként jelentkezett, és a gyanúsított ellen vallott.

Jólovú Marton gazda, amikor 1889-ben megfaragta lécvázas gondolkodószékét, a betyárok által rendszeresen elvitt, elrablott lovainak emlékére, a bútor háttámlájára két nyerges lovat vésett. (Lásd: ? ábra.)

A betyár számára a tanyavilág búvóhelyet és megélhetést nyújtott. Különösen kedvezett a betyárkodásnak a vásárhelyi Puszta, ahol a XIX. század közepéig tanyák sem voltak, csak a pásztorok kunyhói, talyigái, a nádas tavak és a nyílt síkság, ahol kilóméterekre elláthattak. Nem volt véletlen, hogy a Békés megyeiek gyakran jogos panasszal éltek a Puszta felõl fenyegetõ fosztogatók miatt.[217]

Károlyi Sándor a vásárhelyi bírákhoz írt elsõ levelében, 1722-ben elrendeli, hogy [...]egy rendes akasztófát állíttassanak a gonoszok megzabolázására.[218] A kettõs akasztófát (Patibulum[219] néven jelölik a kézzel rajzolt térképen) a Nyomás közepén, a szentesi úthoz közel, egy dombon: az akasztófadombon állították föl. Nem sokat ért. A pusztakerülõk õrségét a XIX. század elején már alaposan meg kellett erõsíteni.

1804-ben a tanácsülési jegyzõkönyvbe ez került: [...]ennekútána Hétrõl Hétre minden Gazdaság egy lovas embert adni köteleztessen, s = e képen a 14. Gazdaságtól 14 Lovas emberek öszve gyüjtetvén, két szakaszokra osztassanak, és Pusztákat egy s = egy Város Hadnagyának társaságában két oldalról szüntelenûl kerüljék, kiváltképpen éjtszakának idején a Barmok körül szorgalmatossan járván nagy serénységgel vigyázzanak így mind a Pásztorok bátrabbakká tétetthessenek, és egyszer s = mind Õket Gazdák fel esmérhessék, mind pedig a rossz, és kártékony Tolvaj emberek el vadittassanak.[220]

Külön alfejezetet képezhetne a Rózsa Sándornak az 184849-es szabadságharcban betöltött szerepével kapcsolatban kialakult téves szemlélet eloszlatása. (Itt csak rövid vázlatot adunk róla.) Rózsa Sándornak Vásárhelyen rokona élt és itt szeretõje is volt: Veszelka és Rózsa Szegedi illetõségû rablóknak Hold Mezõ Vásárhelyen lakó rokonai kitudása szükségeltetvén, felhívatnak a lakosok, hogy e czélra segéd kezet nyújtva azokat a Városi Biztosnál további intézkedés végett jelentsék be. -[221] Rúzsa Sándor, vagy egyszerûen csak Sándor, ahogy itt a nép hívta, gyakran megfordult városunkban, ezért õt nálunk is helyi betyárként emlegetik.

[...]Rózsa Sándor 1813. július 16-án született Szegeden, az alsótanyai pusztarészen[...] A félárván maradt Rózsa Sándor iskolába nem járt, csikósbojtárként nõtt fel. Alig 23 éves korában került elõször összeütközésbe a feudális rend törvényeivel, amikor 1836-ban két lovasbetyárral együtt két tehenet elrabolt[...][222]

1840-ben Szegeden már polgárságért könyörög, de elutasítják: Minthogy valamint egy részrül az hogy a kõnyörgönek bizonyos élete módja nints úgy más részrûl az is, hogy ugyan azon könyörgö rosz maga viseletû, sõtt már büntettve is vólt légyen köz tudományra lenne: ez okoknál fogva Nevezett Rósa Sándor ebbéli kérésétõl elmozdíttatik.[223]

Szabó Ferenc írta: Valamelyik szegedi írástudó ember segítette a betyárvezért abban, hogy 1844 végén kérvényt terjesztett elõ V. Ferdinánd császárhoz, ki nem töltött büntetésének elengedése és az ellene hangoztatott súlyos vádak eltörlése érdekében.[224] A szökésben lévõ, bujkáló bandavezérnek a szabadságharc segített. 1848. október 3-án Kossuth az alföldi toborzó útja során Szegvárról óriási viharban érkezett meg Vásárhelyre Egressy Gáborral, aki akkor írnoka volt, és Jókai Mórral, az ifjú íróval. Itt a város és a megyei elöljárói fogadták. Többek között kérték, hogy Rózsa Sándort mentesítse büntetése alól. Kossuth aláírásával amnesztiát kapott, és úgynevezett szabadcsapatot alakíthatott. (A menlevelet másnap reggel Jókai vitte, és Félágyháza körül átadta valamelyik betyárnak, talán éppen Sándornak.) Rákótzy Zsigmond õrnagynak a Szegedre írt levelébõl idézünk:

Kérem édes elnyomott közös Hazánk nevében a tisztelt tanácsot, szólítsa fel Rózsa Sándort is, hogy iparkodjon mentõl elõbb embereit öszve húzni, és hozzám csatlakozni. Jöjjön õ Becskerekre, onnan Versecre. Ha itt nem lennék, tudósítást veend itt hol létemrõl.

Kelt Versecen November hó 29-én 848.[225]

December 4-én kelt tanácsi levél engedett a kérésnek. Közben Nádasdy Sándor ezredes a következõ levelet intézte Egressy Gábor kormánybiztosnak 1848. okt. 29-én: Kormány Biztos urnak folyó hó 25-én az országos Honvédelmi Bizottmányhoz intézett, s tárgyalás végett ide áttett iratában a Rózsa Sándorféle csapat parancsnokságára nézve elõterjesztett véleménye helyeseltetvén: Kormány biztos úr ezennel oda utasittatik; miszerint parancsnokságát az emlitett csapatnak rögtön adja át Bánhídy Imrének; Szerencsey föhadnagynak pedig ezen rendelet tartalmáról értesítvén utasítsa hogy csapatjához térjen vissza.[226]

Rózsa Sándor fokosforgató, karikás ostorral és pisztollyal durrogtató legényei csakhamar megunták a fegyelmet, és visszatértek eredeti mesterségükhöz: rabolni fosztogatni kezdtek; karásony elõtt pedig a seregük is szétbomlott.

Kossuth Lajos levele Egressynek, a kormánybiztos november 27-én kelt tudósítására válaszul: Sajnálattal vette ugyan az orsz[ágos] honvédelmi bizottmány az alsó vidéki táborozásoknál, különösen pedig a Lagendorfi ütközetben magát oly lelkesen viselt Rozsa Sándor féle csapatnak felbomló félbeni lételét, és ezt éppen e perczben, midõn a hazának edzett karokra olly annyira szüksége van. -[227] Egressy azt is panaszolta, hogy Rózsa Sándorék elfogtak négy szekér lõport, amiért az igért jutalmat nem kapták meg. Kossuth Vukovicsot utasította az eset kivizsgálására.

Kossuth újabb levele került elõ, amelyet Csuka (a keresztneve hiányzik) honvéd ezredeshez írt 1848 decemberében: Egyébiránt a haza jelen helyzetében a guerilla csapatok szükségeltetvén mindenütt ezek alakítására Önnek gondja legyen[...] igaz jónak látván ha Rózsa Sándort vagy 50 legénnyel reá lehetne bírni, hogy vállalna két havi szolgálatot Nemegyei (tábornoki örnagy) alatt a Bakonyban.[228]

Egressy Gábor jelentése 48 decemberében Kossuthnak: A Szegediek nem csak bánják Rózsa Sándornak inneni elvonatását, sõt kivánni látszanak azt; s a nemzetörök vele szolgálni nem igen hajlandók. Külön csapatot kelend tehát állitani Rózsa Sándornak kinek hollétét kitudván, ma fogom felkeresni, és más csapatot a Szegedi lovas nemzetõröknek[...][229]

Markó Árpád levéltáros 1962-ben kelt levele Szabó Ferenc Békés Megyi Levéltár igazgatóhoz: A két világháború között húsz évig szolgáltam az akkori Magyar Hadtörténelmi Levéltárban[...] A 48-as levéltári anyagot kezelõ referenseim[230] többször mutattak nekem leveleket honvédparancsnokoktól, amelyekben kérik a fõvezérséget vagy a minisztériumot, hogy csak Rózsa bandáját ne küldjék hozzájuk, mert ez a társaság katonai szempontból nemcsak értéktelen, hanem káros. Ha portyázásra, hírszerzésre, vagy amit leginkább vártak tõlük vakmerõ megrohanásokra küldték, az rendesen rablással, fegyelmezetlen garázdálkodással végzõdött s özönével jöttek a panaszok ellenük.[231]

Rózsa Sándorról még századunkban is keletkeztek adomák Vásárhelyen. Bartók Ferenc fuvaros egykor 48-as katona volt. Timár nevû lovát, a híres königrtzi ütközetbõl hozta és a szélnél is sebesebb volt. Amikor megdöglött, gyászolta és bánatában a kocsmába ment, ahol ezt mesélte a cimboráknak:

[...]fuvarba mentem Aradra, az 50-es években, az egyik csárdában, hol éjszakára kifogtam, egy csomó duhaj ember mulatott. Járta a nóta, a muzsika, a táncz és folyt a bor. Az egyik mulató ember, látva, hogy nekem is mozog a lábam az asztal alatt, kényszeritett, hogy én is tánczoljak azzal a takaros fehércseléddel, aki az ölében ült s mikor amugy istenigazában megforgattam a menyecskét, egy üveg bort a fejemre öntött s azt mondotta:

- Ezért a szép tánczért ujból megkeresztellek és ezzel a menyecskével együtt a keresztfiunknak fogadunk.

- De hát kicsoda kend? kérdeztem a mulató embertõl:

- Mögmondom azt is. Én vagyok a Rózsa Sándor, e mög itt a szeretõm, a Jáger Mári!...[232] (Tetten érhetjük, amint a hírhedt méregkeverõ Jáger Mari már életében folklórizálódni kezdett.)

Rózsa Sándorról a folklór dalok és ponyvák formájában is emléket õrzött meg. Békés István könyvében két fejezetet is szentelt ennek: Rózsa Sándor betyárok csillaga 108. p., és Rózsa Sándor a Lélekidomár markában, 229. p.[233] Legutóbb Bálint Sándor a válogatásában adta közre Kálmány Lajos[234] és Szeghy Endre[235] gyûjtésébõl azt a két dalt, amelyeknek egyazon címe van: Nóta Rózsa Sándorról. Szabó Mátyás gyûjtése: Rózsa Sándor rabulejtése.[236] A vásárhelyi Dura Lajos könyvkiadónál jelent meg egy ponyva a Kis regények sorozatban, négy kötetben, amelyet Fejérváry József írt: A betyárvilágból. Rózsa Sándor esetei a vásárhelyi Erõs Molnár Áronnal címmel. ( ? kép.) Kiss Lajos: Régi népdalok Hódmezõvásárhelyrõl[237] c. gyûjtésében két dalt is közöl Rózsa Sándor nótája címmel. Ez a felsorolás csupán töredék a Rózsa Sándorról szóló folklórirodalomból.

A forradalom bukását követõen, Vásárhelyrõl meg kell még említenünk a Szabó testvéreket: Mihályt és Pált, akik Németh Istvánné Vata Mári Hatrongyos útféli tanyájában gyakran menedéket kaptak. Gátlástalan rablók voltak, akikrõl megannyi legenda, ponyvairodalom keletkezett. A testvérek orgazdája Nagy Szabó Pál volt. Dús István földbirtokos tette ártalmatlanná õket. Makó közelében, Kiszombor határában, Perjámos alatt, 1858. jún. 16-án, éjfél után 3 órakor, egy istállóban mélyen aludt a két zsivány. Dús rájuk ordított, és a felpattanó Miskát õ, vagy a róluk szóló dal szerint a zomobri nótárius, szíven lõtte. Palkót, a bátyját Dús többed magával megkötözte és Szegedre húrcolta. Halálra ítélték. A szegedi vár udvarán kikötötték és, hogy halála biztos legyen, 6 katona lõtt rá.[238]

A folklórból a Szabó gyerekek sem hiányozhatnak. Fekete, azaz Fejérváry József ponyváján kívül, Kiss Lajos népdalgyûjtésében is szerepelnek. A 29. dal Szabó Palkó nótája. A hosszú szöveget teljes terjedelmében, Kiss Lajos eredeti közlésében a Rózsa Sándor nótájával együtt alább mellékeljük:

(Lásd: a sz. képet.)

Kiss Lajos idézett kötetében még ezt írta: Azt is mondják, hogy Nótás Szabó is szóbeli embör lett, mivel cimboraságban állott Szabó Pál és Miska vásárhelyi betyárokkal, de sohase keveredett bajba, nem úgy, mint a fia Pista, ki Ráday kezébe került és fel is akasztották Szegeden.[239]

Kiss Lajos a fentebb közölt vers eredetérõl így írt: A nóták szereplõirõl meg kell említenem a következõket. A 29 számú szövege A két Szabó cím alatt megjelent a helyi lapban. Vetró Lajos Endre tette közzé. Szabó Palkó és Miska híres, nevezetes betyárok voltak Vásárhelyen és a szomszéd vármegyékben; az öreg Nótásnak rokonai, 1859-ben készítette róluk e verset[240] ti. Nótás Szabó Pál.

A betyárkodás, czégéres ragadozás, rablás, falásás, kegyetlenkedés mind általánosabbá vált. Néhány vonatkozó hirdetést idézünk az 18501860-as évekbõl: A Rablások, lopások már annyira elhatalmaztak városunkban, miként tovább az éjjeli õrök öreg gazdái hanyagságukat söt a városi lakosság némely részének makacsságát elhalgatni nem lehet, azért is szoros kötelességûl tétetik minden öreg gazdáknak és a lakosságnak, hogy kerûleteikben azonnal éjjeli õrt fogadjanak, és a felfogadott éjjeli õrt a város biztosánál be irassák, mert a kik ezen rendeletnek makacsul ellen szegûlnek azoknak részükre tulajdon költségekre a város által fog bár mi árért éjjeli ör fel fogadtatni, kinek fizetésit ha másként nem executio [végrehajtás] utján is megfogják fizetni.[241]

Hirdetmény. Tekintve a múlt évi [1854] October 28tól Csongrád megye terûletén elõ fordult rõgtön birósági eseteket, tekintve a sûrûn elõforduló s rögtönbírósági eljárást igénylõ bûntényeket, a rögtönbíróság további fen állása szükséges. -[242]

Tapasztaltatván, miként sokan csolnakokkal a víz által elöntött tanyák között járnak és ott a helyett hogy jót tennének lopnak, azért is szigorúan meghagyatik minden csólnak és hajó tulajdonosoknak, hogy csolnakjukat se maguk, se pedig más által ily czélra használni meg ne engedjék[...][243]

Gyömrõ Molnár Istvánnak a Kutasi utfelen levõ tanyáján életes kamarája gonosztevõk által kiásatván 6 köböl búzáját elvítték, a nyombautasítónak neve titokba tcrtása mellett 10 f[orin]t jutalmat ajánl. [244]

Csanki József és Péter helybeli lakosok Szöllõsoldalon levõ tanyájukról f[olyó]. hó 14én virradóra két lovaik lopattak el[...][245]

Lõkös Pálné 1579. sz[ám] a[latti] lakásáról tolvaj kulcs kinyitásával 7 véka buzája és 4 véka lisztje eltolvajoltatott[...][246]

Szél Pálnak pusztai tanyáról, f[olyó]. évi Dec[em]b[er] 9re viradora 7 zsák búza, 1 zsák liszt, 1 véka tarhonyát kamarájábol ellopatott[...]

Folyó hó 12én szombatra víradóra Toth Pál Pusztai tanyájáról, a kamara kiásása után el oroztattak[...][247] (és hosszas felsorolás következett az elrabolt ingóságokról.) Stb.

Levéltárunkban az 186364-bõl fennmaradt jegyzék, egy évig nyomon kísérte a fogvatartott személyeket, és jó társadalmi keresztmetszetet adott arról, hogy kik, miért és mennyi idõre kerültek lakat alá? Megtudjuk, hogy 107 férfi és 29 nõ, összesen 136 ember raboskodott. A férfiak foglalkozásuk szerint így különültek el:

1szolga, 3 béres, 1 csõsz, 1 dohánykertész, 10 tanyás, 38 napszámos, 19 földmûves, 4 juhász, 1 csordás, 5 kupec, 1 éjjeli õr, 1 kocsmáros, 1 kereskedõ inas, 11 iparos (csizmadia, molnár, szûcs, cukrász, ács, tálas és cserepes), 1 csavargó, 1 kiskorú (anyjával van), 2 szakmája nincs, 3 Csanád megyei elítélt rab, 1 elítélt rab, 1 jogász és 1 zongoratanító.

A nõk foglalkozásuk szerint így különültek el: 6 szolgáló, 6 napszámos, 1 földmíves nõ, 2 elítélt rab, és 14 foglalkozás nélküli.

Vallási felekezetük szerint a férfiaknál volt 80 református, 20 római katolikus, 2 görög nem egyesült hitû, 1 evangelikus, 1 izraelita, és 3 személynél nem volt jelezve. Nõknél: 23 református, 3 római katolikus és 3 esetben nincs jelezve.

Családi állapotuk szerint a férfiak között volt 18 nõtlen, 83 nõs, 1 özvegy, és nem jelezték 5 fõnél. Nõknél: 11 hajadon, 17 férjes és 1 özvegy.

Az elkövetett bûntett és vétség megnevezése, férfiaknál: 1 rablógyilkosság, 5 gyilkosság és vétkes emberölés, 1 gyilkossági bûnszerzés, 1 életbiztonság elleni kihágás, 4 rablás, 2 rablásbani elõsegítés, 1 lopás, 37 tolvajlás[248], 2 súlyos testi sértés, 1 vérfertõzés, 3 erõszakos nemi közösülés, 1 testi sértés és kegyetlenkedés, 2 veszélyes fenyegetés, 1 gyermekvesztésben való részvétel, 1 csalásban részesség, 1 gyújtás (gyujtogatás), 2 bûnpalástolás, 33 orgazdaság, 1 zsarolással párosult csalás, 6 vallásháborítás, 1kihágás.

Nõk esetében: 4 gyermekvesztés, 1 gyermekvesztésbeni részvétel, 4 tolvajlás, 2 lopás, 15 orgazdaság, 1 gyilkossági bûnszerzés, 1 bûnpalástolás, 1 gyújtás (gyujtogatás).[249]

1869-ben, amikor már elviselhetetlenné vált a közbátorság, Szegeden megjelent Ráday Gedeon királyi biztos, és hû vallatója Laucsik Márton vizsgáló bíró. Még az 1842-43-as, már feledésbe merült eseteket is elõvették. Középkori kegyetlenséggel bántak el betyárral, ellenzéki értelmiséggel egyaránt. Vásárhely hivatalos értesítést kapott a gróf úr megérkezésérõl:

Hmvásárhely város tanácsa

A Tekintetes fõszolgabírói hivatalnak

Helyben

Gróf Rádai [így!] Gedeon belügyminiszteri osztálytanácsosnak a többek közt Csongrád megye területére is, a közbátorság helyreállítása végett királyi biztosúl lett kiküldetését tárgyazó, és továbbá ezen királybiztosnak nagy horderejû mûködésébeni esély támogattatását meghagyó 147/869 eln[öki]. sz. magas belügyminiszteri leirat[...] tudomás és szoros ahoz alkalmazkodás végett megjegyeztetvén[...]

Január hó 21. tartott üléseibõl[...]

A fõbíró.[250]

Ráday két év múlva városunkba is ellátogatott:

Tekintetes Tanács!

Midõn f[olyó]. November hó 6án gr[óf]. Ráday Gedeon kir[ályi] biztos úr városunkat látogatásával szerencséltette, a tiszteletére rendezett banketten, a kiséretiben levõ Kormos Béla, Laucsik Máté, Kapeller János vizsgáló birók, továbbá Vichovich Imre fõszolgabíró s Szél Farkas s[egéd]. szolgabiró s Török Bálint elsõ alispán úrak társaságában mint a város vendégei részt vevén, tisztelettel kérem a t[ekintetes] tanácsot méltóztasék fön tisztelt urak, mint a város vendégeit fejenként illetékes 2 f[orin]t. 2 xr [korona] részvény dijt. összesen 15 f[o]r[int] 40 xr. [krajcár] kifizetés végett a közpénztárból kiutalványozni.

HMVásárhely 1871 Nov. 16án

Teljes tisztelettel A tekintetes tanácsnak alázatos szolgája

Ábrai Károly

mint bankett rendezõ.[251]

Rádayéknak sikerült a dél-alföldi betyárvilágot majdnem teljesen fölszámolni. (1872-ben távozott.) Nem így Vásárhelyen, ahol ennek az elsõ világháborúig megannyi nyomát találjuk.

A Vásárhely és Vidéke írta: Három évvel ezelõtt, 1899 szeptember kilenczedikének egyik sötét éjszakáján történt, hogy Lázár Lajos földbirtokosnak réti tanyájáról vakmerõ bátorsággal eltolvajoltak 4 darab szép lovat, melyek mintegy 2000 korona értéket képviseltek.[252]

Néhány évvel késõbb újabb betyárról tudósít a lap: [...]Érdekes vendége érkezett tegnap városunknak, a kinek nevére még sokan fognak bizonyára emlékezni. Forrai János helybeli illetõségü magyar ez a vendég, a ki most szabadult ki a váczi fegyházból, ahol nyolcz évet töltött legutóbb, mert máskor is volt lakója a hires váczi fegyháznak. Forrai egy elkésett alakja volt a régi betyárvilágnak, a kinek a lókötés volt legkedveltebb foglalkozása, de azért más egyéb is odaragadt a kezéhez, ha hozzáférhetett.[253] A börtönben 164 koronát keresett és kitanulta a szabóságot.

Tompai Ferencz nevezetes ember is volt annak idején. Most már kissé megöregedett, megtörte a sok raboskodás[...]

Tompai egyike volt azoknak, akiknek nagyon sok bajuk volt a rendõrséggel, törvényszékkel és börtönnel is. Hét vármegyében ismerték a nevét. Vásárhelyen módos gazda volt Tompai, de azért nem idegenkedett attól, hogy elkalandozva, messze vidékre, egy-egy lovat ne lopjon, hol innen, hol amonnan.

Háza volt a városban, kün pedig Kutas mellett a Kispusztán 13 hold jó földje is.

[...]Összesen vagy 56-szor állt a birák elõtt[...] Legutóbb 1904. október hó 7-én szabadult ki; akkor orgazdaság miatt volt elitélve.

[...]1905-ben lólopás miatt két évi fegyházbüntetésre itélték és Váczra vitték el a fegyházba. Innen tegnap bocsátották szabadon[...]

[...]A földecskéje, a mely még az apjától maradt rá, eluszott. Elment mindennek az ára a rabtartásra[...][254]

Zöldi Márton a Vásárhely és Vidéke 1909. áprilisi egyik lapszámában két romantikus történetet beszélt el Elek Istvánról, aki szintén híres betyár volt városunkban.[255]

Az utolsó betyár Farkas Jancsi volt. Róla is született ponyva, amelynek néhány tanúságos mondatát érdemes idéznünk:

Ki ez a Farkas Jancsi?

Egy dologtalan semmirekellõ, a ki az eszét mindig azon jártatja, hogyan lehet becsületes emberek becsületes kenyerét elrabolni[...]Negyvenkét rablás terheli Farkas Jancsit, és egy gyilkosság bûntette.[256]

Farkas Jancsi kocsin járt, dohánycsempészéssel és nagy állatok, elsõsorban szarvasmarhák elrablásával foglalkozott, de a disznótolvajlást sem vetette meg. A Tisza-szélen Maczelka Jóska volt az egyik orgazdája, a másik pedig Nemes Nagy Pál, akinek Kistelek melletti tanyájában, ahol bort is mértek, gyakran meghúzta magát. A ponyva szerint húsz évet ült már rablógyilkosságért. Amit bizonyosan tudunk, hogy 1890 õszén Tyll László csendõr fõhadnagy felszámolta Farkas bandáját, de 1891, febr. 26-án megszökött. A kisteleki csárdában elfogták és tíz évet kapott. Fiatal szeretõje, Kovács Eszti öngyilkos lett. Farkas, a szabadulását követõen a vásárhelyi Kistópart utcában lakott. Sûrûn eljárt a nagy állomás felé, a Török vendéglõbe inni. Miután ott egy legény megsértette, fokosával kizavart minden ivót, de többé nem betyárkodott.

Az egykori betyár, aki már pár éve csendes lakója a városnak, arra vetemedett, hogy a közönséges verekedõk módjára, másodmagával megtámadott Ujvároson egy mészárost miután agyba-fõbe verték, a rendõrök közbeléptére hagyták ott a véres verekedés szinhelyét[...] Ebben az idõben Farkas Jancsiról azt beszélték, hogy disznókupecséggel foglalkozott. Történt, hogy Fejes János kupectársával a Széchenyi tér 7. szám alatt, Pap Sándor kocsmájában megtámadták Kovács János mészárost, aki felindulásában hazaszaladt egy taglóért, de visszatérve vele, fejes kicsavarta a kezébõl, és a földre gyûrte, ahol taposni kezdte, miközben Farkas Jancsi egy bottal iszonyúan verte. A mészáros már sok sebbõl vérzett, amikor a rendõrök megmentették a haramiák kezébõl.[257]

1910, szept. 22-én egy újságíró beszélgetett Farkas Jancsival, az 1880-as évek hírhedt betyárjával, akit egy idõben 200 csendõr üldözött. Így jellemezte Farkas küllemét: [...]még mindig egyenes dereku öreg ember[...]

Farkas Jancsi a csendõrök hibáit így foglalta össze: 1. Mindig éjszaka akarták elfogni, amikor a sötétben könnyebben megugrott, különösen azért, 2. mert nagy zajat csaptak. Így vélekedett: Járni-kelni kell szabadon, félelem nélkül, emberek közt, városban, falun, lehetõleg közel a csendõrök fészkéhez, itt az ördög sem gyanakszik rá. Igy csináltam én. Elbeszélte, hogy ha a csendõrök polgári ruhában járnának, akkor is nagyobb eredményt érnének el, mint a sok zörgõ sarkantyúval, karddal, amely messzirõl elárulja õket. De azért én czivilben is megismerem a csendõrt, mert mind ugy jár, mintha nyársat nyelt volna.

Érdekes és fontos megjegyzést tesz a betyártörténetek folklorizálódására. Mondja, hogy volt rá példa, amikor õt egy nap alatt a nép négy különbözõ helyen is látta, miközben õ itthon heverészett Vásárhelyen; mert A nép csak képzelõdik s ezzel félrevezeti a csendõröket.[258]

Gyilkosok és gonosztevõk

A magzatvesztéstõl, újszülött-ölésen keresztül az idõs emberek elpusztításáig nagyon sokféle gyilkossággal találkozhatunk. Két egyforma körülmény nincs közöttük. A motivációk is szerteágazók, hiszen a vallási fanatizmustól a szerelmi féltésig, a szégyentõl és felelõsségre vonástól való félelemtõl a nyereségvágyból elkövetett gyilkosságokig e bûntett megannyi típusával találkozhatunk. A kiváltó ok viszont minden esetben a társadalmi körülmény elsõsorban a szegénység és munkanélküliség , amely a tudatlansággal párosul. A bûnperek vádlottjai gyakran a nevüket sem tudták leírni, helyette keresztet rajzoltak. Városunkban a református egyház hiába igyekszik iskolába kényszeríteni híveit, hiába mûködik már 1723 óta gimnáziumunk. Ebben a korban: 17001920 között, aki a butaságra alapoz, az kõsziklára épít.

Az erõszakos halálesetek száma a XIX. században rohamosan emelkedik Vásárhelyen. Böszörményi Ede kutatása szerint 18001810 között még csak 5, 18411850 között 14, míg 18511860 között már 24 fõ volt. A század elsõ felében 42, a második felében pedig 78, szinte megduplázódott,[259] míg a város lakosságának száma nem ilyen arányban növekedett.

1723-ban egy vásárhelyi asszony, Csengeri Zsuzsanna mérgezni kezdte urát. Az esetrõl Kovács Erzsébet tanú vallotta, hogy amikor elment hozzá egy másik asszonnyal találta és: [...]egy Tálba kovász formába keveritõ valamelly materiat egyõtt kapta, mellyetis azonnal hamariába elduktannak, és azután az Embereh soha jora valo élete, és egesseghe nem vólt, mind addigh meghlen egy Tót Aszszony orvossaghot adván nekie, be adott mérghet ki nem hánta vólna[...]

Kovács Katalin tanú vallotta, hogy Csengeri Kata és nõvére a köszvényes lábukra [...]szedne merghes pokot, ha /: szarik vál[adék]ot :/[...] és azt magyarázták Kovács Katalinnak, hogy [...]mivel ez mi Gazdánk Toth Szabo Matyas, és Moczy Marton roszszul tartyák Felesseghieket, enekkem Predikatorné fonyásomra egy mariast fogh adni es azon palinkat vévén mind ezen mi Gazdánk[na]k Tóth Szabó Mattyassnak, és mind Móczy Martonnak gyuk megh innyi abb[a] pok mérget és ugy az Uranakis adgyuk jol palinkat innyi, hogy atul el aluván mi hárman, tudni illik én. és te[...], fojczuk megh Gazdat, ha hamar megh nem talalna halnyi[...] A mérgezést követõen, amikor Csengeri Zsuzsa férje a hánytató gyógyszetõl jobban lett, megölte feleségét.[260] Városunk egyik legsötétebb gyilkossági sorozatát, csecsemõik elpusztításával a lustaságáról már fentebb említett, biszexuális Barta István a XVIII. század közepén folyamatosan követte el feleségével együtt. Bûnperét 1756-ban tárgyalták. Kérdezik Bartát: [...]miképpen tõrtént a Gyermekidnek meg õletéssek?

Két gyermekim természet szerént való halállal hólt meg, a több[i] 10. gyermekeim Feleségemmel egymásnak õnként való akaratyából esett halálok[...] az feleségem mondotta : vagy ágyékát vagy torkát, vagy szíve iránt meg kell nyomni, mindjárt meg hal s. mások nem veszik észre, a mintis úgy cselekedett a feleségem az én eltõkéllett akaratommal együtt.

Az asszony vallotta: Az elsõ természeti halállal hólt meg, a másikis, a harmadikis. Ketteit meg nyomtam szoptatásban s. úgy hóltak meg, a tobbit torkánál fogva kezemmel fojtottam meg.

Mi okra nézve cselekedted ezeket?

Azért cselekedtem mert mindenkor kínzott az Uram hogy úgy mond szaporán lésznek gyermekeim, és azon okból cselekedtem[...][261]

Ugyancsak 1756-ban történt városunkban, hogy önbíráskodó férfiak egy gyalog katonákkal szerelmeskedõ koldus asszonyt agyonvertek. Horváth Mihály, az egyik vádlott vallotta: [...]Csaki Pál malma alatt meg találtuk, és ott lévén az István nevü emberis, eö kezdette mindgyárt verni[...] es miis ütöttük vertük baltákkal [értsd: fokosokkal...]

Micsoda Tagjába vágta Méhszáros János az baltát azon Aszonynak?

Tulajdon szájjából hallottam hogy majd a s[alva] v[enia] valagába akasztom a baltát, amintis Szemem láttára oda vágta, s úgy húzta vonta[...] Egy bottal a lábát verték, ruhájából kiforgatták és mezítelen huzkodták, majd az árokba beledobták.

Pap István vallotta: [...]Méhszáros János a baltát a szemérem testébe belé vágta[...], ezután Horváth vagy háromszor meg ûtötte a balta nyelével, mondván kely fel, eleget aluttál már[...] De a farába akasztott fokos minduntalan kiszakadt. Végül kihúzták az utca közepére és ott hagyták. Az asszony három óra múlva meghalt.[262]

1780-ban Horváthné Csontos Erzsók 30 éves asszonyt vallatták:

Hány gyermeked volt egész életedbe[n]?

Volt tíz gyermekem, és mostis viselös vagyok a tizen egyedikkel.

Varga Jánosné bába vallotta: [...]egymás után öt gyermeke halva Születet, kik közzül kettönek a feje öszve volt törve. A hetedik elevenen Született, de hasáról és lábárol darabonként Szakadozott le a böröcske. A nyolczadikis eleven vólt, de a tanu egyik[ne]k sem vólt halálán jelen. A kilenczedik halva született[...] A Tizedik[ne]k semmi baja nem volt egésséges Fiu gyermek volt tsak hogy kicsiny volt, ez is miképpen halt meg a Tanu nem tudgya[...]

Aranyné Erdös Judit tanú vallotta: [...]A midön halva hordozta [Horváthné] a gyermekét, a Tanu elött, es mások elöttis jó kedvel beszéllette. No ugymond meg halt már a bubám nállam, nem érzem mozgását, holott más jámbor asszonyok az ollyatén véletlen történetet inkáb Sirva panaszolnák mások elött.

Amikor terhes volt, a magzatokat méhében összetörte, s [...]ugy zörgöttek mint a csont a fejek. Máskor magzatûzõ-szert ivott, a megszült gyerekeket pedig megölte.[263]

1829-ben tárgyalták Tompai Anna 20 éves lány pörét, aki immár másodszor érett lánygyermeket szült hajadon fõvel. A szülés az ólban zajlott: [...]a tõle született gyermeket a Patkányok kölönös prádályára az Ol szinbe a gaz kõzzé tette mind anélkül hogy valakinek túttára adta volna[...] Részlet az orvosi halotti látleletbõl: [...]A test húsatúl nagyobb részint meg fosztva, nevezetessen : a Képe, úgy hogy a nyelve a száj nyíláson ki tsüngne, a nyaknak kivalt képen bal óldala; a bal karja egészen hibázott, hasonloképen a bal lábának nagy része.[264] A patkányok ugyanis elevenen szétrágták.

1842-ben tárgyalták Brinzik Erzsébet gyermekvesztõ bûnpörét. A lányanya fiúgyermeket szült. Így vallott: [...]kimentem a házvégibe egykis szín alá, ott alig állottam meg, azonnal meglett a kis gyerek[...] az se nem mozdult, se nem nyikkant egyetis, én tehát a szégyent akarván kikerülni, hirtelen az ott lévõ s két fára felállitott kád alá tettem, az alatt a kád alatt volt egy két kapa sarga föld, azt elébe taszitottam a kis dednek[...]

[...]hogy a szégyent kikerüljem valahogy, az egyik ujammal feje lágyát benyomtam[...]

Részlet a halotti orvosi vizsgálat jegyzõkönyvébõl: [...]Az homlok csont felsõ része le vólt nyomva; bal szeme külsõ szegleténél karczolásnak jelei látszotak, hasonló csekély karczolások nyomai nyakának mind hátulján, mind elején találkoztak. A szajnak jobb szeglete másfél hüvelynyi hosszaságra be vólt szakitva; az also állkapcza két helyen összetörve[...][265]

Az 1874-ben zajlott gyermekgyilkosságot vallási fanatizmus motiválta. Idézzük a Vásárhelyi Közlöny Helybeli újdonságok c. rovatából A nazarénus szélmolnár áldozata címû írást:

Terjedelmes nyilatkozatott vettünk a hivõk (nazarénusok) gyülekezetének nevében Nagy János és Tóth Ferenc hivõktõl, melyben elõször jelzik, hogy Szabó Józsefnek borzasztó tettét, ki gyermekét megáldozta, magok is elitélik, másodszor csak szóbeszédnek s igy valótlannak nyilvánitják azon hirünket, mintha egy társuk ujabban lóval áldozott volna, azt kérdezik, tovább mért nem mondjuk meg annak nevét aki ezt tette egyébbiránt fönebb emlitett Szabó József is csak nevét viselte a hívõségnek, valósággal nem volt az! Fölhozzák hogy ezért õket nem lehet elitélni, hisz más felekezetbeliek közül is hányan ülnek börtönben? hányat fogatott el Ráday? végül kijelentik hogy senkivel visszálkodásba élni nem akarnak, áldozataikat a soltár szerint folytatják s végre az isten szeretõ lelkét kivánják mindnyájunkra! Ámen![266]

Böszörményi Ede írta: A nazarénusok fanatizáltságának legszomorúbb példája Sz[abó] J[ózsef] szélmolnár levágta másfél éves leánya fejét 1874-ben, a református halotti anyakönyv [VIII. k. 93. 1.] az észrevételek rovatban megjegyzi: Ábrahám módjára akarván áldozni.[267] Az utóbbi mondatot Böszörményi Ede nagytiszteletû lelkipásztor szóban így magyarázta: Mózes I. könyve 22. fejezetének 10-13. részében az olvasható, hogy amikor Ábrahám felvitte a hegyre gyermekét feláldozni, már éppen nyúlt fiáért, hogy késével elvágja torkát, amikor az égbõl Isten angyalának szózatát hallotta: Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd õt[...] , hanem helyette áldozd föl a bokorba szarvánál fogva fennakadt kost. A szélmolnár is késsel a kezében várta a mennyei hangot, de az most nem jött. Istenfélõ ember lévén, levágta hát lánya fejét. Nem kívánunk felekezeti vitába keveredni, a magunk álláspontját illetõen annyit azonban elmondhatunk, hogy a cselekedethez elsõsorban vallási fanatizmusra volt szükség, amely bármelyik szekta vagy nagy vallás hívében egyéni adottságától függõen kialakulhatott.

A hódmezõvásárhelyi Németh László Városi Könyvtár a folklór szempontjából is különleges anyagot õriz: helyi történetekbõl, dalokból álló ponyvairodalmat, amelyet vásárhelyi, szegedi és szabadkai nyomdákban állítottak elõ. Szerzõik az esetek egy részében ismeretlenek, illetve föltételezzük, hogy ezeket maga a kiadó fogalmazta. A néhány lapból álló, fedõlapjukon illusztrált füzetek datálás nélküliek, korábban sehol sem gyûjtötték és nem jegyezték be, de az eseményeket követõ napokban, hetekben már árulták õket, így mégis következtetni tudunk a megjelenésük korára. Közülük nem egy a XIX. század végén sûrûsödõ, erkölcsileg mind fölháborítóbb, helyi tömeggyilkosságokról, néha prózában, máskor pedig versben szól olvasóihoz. Becses értékek, hiszen nemcsak az eseményeket követik nyomon igen nagy tárgyi hûséggel, hanem a közvélemény ítéletét, tehát a közösség véleményét is tükrözik.

Egy fakult ponyva lapjairól, 1887-bõl megtudjuk, hogy Kotormán Ferenczné Olasz Juliannán a gyilkosa 11 mély sebet szúrt és vágott késével. A dulakodás közben még a haját is kitépte. A tettes ismeretlen maradt.[268]

Ezekben az évtizedekben Külsõ Tarján Észak-nyugati részén találtak rá özvegy Sinka Katalin holttestére, akit szerelemféltésbõl a saját szobájának gerendájára akasztott föl a menye, Karácsonyi Lidia. A családi tragédia úgy történt, hogy az özvegy összeállt Budai Istvánnal, akit a menye elszeretett. Nem akart rajta az anyósával osztozkodni, ezért elõbb megfojtotta, majd azt a látszatot keltve, hogy az idõs asszony öngyilkos lett, a testet fölakasztotta.[269]

1891-ben Mihály Lajos Erzsébet-útszéli tanyás gazda családjával dolgozni ment egy másik tanyára. A 10 éves Etelka nevû lányát otthon hagyta a 19 éves Kopornyik István béresének felügyeletére bízva. A [...]béres a kis leányt, miután megerõszakolta, torkánál fogva a földhöz nyomta és fejét egy fejõszékkel oly kegyetlenül verte széjjel, hogy mikor az orvosok boncolták a kis leány hült tetemét, 18 darabra törve találták a koponyáját. A béres véres tette után megszökött, de elfogták.[270]

A következõ megrázó gyilkosságot 1893-ban jegyezték föl. Jellemzõ, hogy több ponyva is született a rémtörténetbõl. Göczõ Florián törvénytelen gyermek volt, aki anyja egyik szerelmébõl született. Az asszony késõbb férjhez ment Diószegi Máté tanyás gazdához, aki a ponyva szerint a kutasi út elején, a Városi Téglagyár után lakott. A gazda örökbe fogadta és a nevére íratta a fattyút, de sohasem egyeztek egymással. Augusztus végén ünnepély volt a városban, ahová a legény hazajött mulatni.

A városi népünnepélyen tánczra kért egy szép kékszemû leányt, kinek nevét nem tudja. A leány nem ment el vele tánczolni s lenézte, mert szegény. Ez õt nagyon elkeserítette s haza ment a tanyára. Este 11 és hajnali 1 óra között volt otthon. Megvacsorázott, majd mikor a család elaludt [...]ekkor fogamzott meg lelkében a démoni gondolat, hogy elpusztítja apját, anyját és testvéreit, hogy vagyona legyen.[271] Behozott egy baltát és azzal az ágyukban az egész alvó családot lemészárolta. Ez bevert homlokkal, az széthasadt fejjel[272] találtatott. (A további részletek: a temetésrõl szóló siralmas versek és a nyolc meggyilkolt búcsúztatója voltak.) Flóris ezután visszament a népünnepélyre és még két lánnyal táncolt. A nyolcszoros gyilkost 1894. febr. 22-én ítélték el. Ifjú korára való tekintettel 15 évi fegyházbüntetést kapott. Jellemzõ, hogy a gyilkosságról még két további ponyva is született.[273]

A gyilkosról 1910-ben újra értesülünk. November 30-án levelet írt a vásárhelyi rendõrségre. A cikkbõl megtudjuk, hogy Diószegi Flóris leülte a rászabott 15 évet az illavai fegyházban és kitanulta a szabó mesterséget. Szabadulása után [...]uj életet kezdeni és tisztességes munkával keresni kenyerét, kivándorolt Amerikába, ahonnan most, a napokban adott elõször életjelt magáról.

Diószegi Flórián még az elmult esztendõ nyárutóján kiszabadult a fegyházból s hazaérkezve Vásárhelyre, a rendõrségen kieszközölte, hogy részére egy Amerikába szóló utlevelet adjanak, hogy szégyenével elbujdosson az ismerõs emberek elõl. Az utlevelet a börtönben teljesen megjavult embernek Darvassy Gyula rendõrfogalmazó szerezte meg[...]

Egy éve már, hogy átvitorlázott a tengeren s Clevlandban telepedett le, ahol e hónap elején meg is nõsült. Göczõ Flórián néven élt tovább. Levelében ezt írta haza:

Itt Clevelándban, ahol igen sokan vannak magyarok, nyitottam szabómûhelyt és egy magyar családnál váltottam kosztot és lakást. Ennek a családnak volt egy 22 éves leánya, aki már Amerikában született. Ezt a leányt november hó másodikán elvettem feleségül.

Most már tudom, érzem, hogy teljesen elszakadtam a multtól és megkezdtem azt az életet, amelyben becsületes munkával akarom levezekelni a bünt[...] Cleveland egyik forgalmas utcájában nyitotta meg az üzletét.[274]

Az országosan nagy felháborodást kiváltott arzénes gyilkossági pert részletesen ismertetjük, hiszen a népi kuruzslás, az önemésztõ népi mentalitás, és a deviáns életmód tipikus példáját látjuk benne. A per a szegedi királyi törvényszék kirendelt bírósága elõtt, Hódmezõvásárhelyen zajlott. A vádlottakat a tárgyalásra a szegedi Csillagbörtönbõl nagy kísérettel hozták, vitték.

Az orvul megtámadott társadalom torló hatalma, a bíróság, eljött számon kérni[...] a vádlottaktól s ezek között a boszorkányok nagy és fõ mesterétõl, Jáger Maritól azokat az ép testbõl erõszakos módon kiüzött lelkeket, akik nekik semmit sem vétettek soha életükben.

[...]némelyike sápadt, vézna, félig kiaszott arczczal ül a bírák elõtt[...] még is átvillan a nézõk lelkén a szánalom, valami, a részvétszerûségnek egy kis halovány sugára, hogy lehetnek ezek a bûnösök félig áldozatok is.[275]

Jáger Mári bába volt. Leírását, jellemzését így kaptuk meg: [...]telt ránczos arczával, szúró, bántó szemeivel[...] nézett; illetve: Jáger Mári arcza nem árult el semmit. A fagyos közöny, a semmivel nem törõdés, szinte a határtalan megrögzöttség kinyomatát festi ránczokkal telt arczára, honnét sanditva szúr két bent ülõ sötét szeme.[276] A tárgyalásokon rendre süketséget szimulált és arra hivatkozott, hogy nem érti mi történik körülötte. Dr. Balassa Ármin törvényszéki orvos a vádlottak elmebeli állapotáról így nyilatkozott a tárgyalások végén: [...]akaraterejük változást nem szenvedett s így elmebeli állapotuk a rendes s korlátoltságot nem mutat.[277]

A királyi törvényszék elnökbírója: Báró Konrádseim Oszkár, szavazóbírák: dr. Czukor Ignátz és Hevesi Kálmán törvényszéki bírók, pótbíró: Kurucz Antal. Közvádló: Dobák Béla királyi fõügyész-helyettes.Védõk: Singer Sándor ügyvéd, dr. Wilheim Arnold, dr. Draskóczy Pál, és mások. A tárgyalást 1897, március 16-án kezdték.

Elsõnek Kóti Juliánna meggyilkolását tárgyalták, aki Gulyás Kisékhez szegõdött cselédnek. Ezt követõen több életbiztosítást kötöttek rá a helyi temetkezési társulatokkal. Gulyás Kis Sámuel vádlott mondta: A feleségem iratta be a halotti társulatba[...]

Elnök: Hány helyre iratták be Kóti Julist?

Vádlott: 17 helyre.[278]

Ezt követõen megkezdõdött a mérgezése. Jáger Máritól azt kérdezik, hogy adott-e szerecsikát, higany tartalmú mérget a szegénységben élõ Kóti Juliannának, de õ ezt tagadta. Azt viszont elismerte, hogy székfû és timsó keverékét készített neki. Kóti Julianna hányt és hasmenése volt. A halála után 100 f[orint]t. hiján megkapták érte a biztosítási pénzeket. Az ügyész meg is kérdezte Gulyás Kis Sámuelt: Azt mondta a felesége ugy-e, hogy ha Julist megmérgezik, hát sok pénzt Kapnak?

Balassa Ármin kérdezte tõle: Hány órát dolgozott naponként?

Vádlott: Éjféli 1-2 óráig én voltam fent, azután a feleségem. Délbe, este egy órát pihentünk, mert iparember voltam én mindég.[279] Nyilvánvaló, hogy a sok munka, a viszonylagos szegénység és a jobb életre való törekvés motiválta tettét.

Július másodikán Varga Julianna meggyilkolását tárgyalták. Varga Julisra 14 egyletben kötöttek biztosításokat. Vádlottak: Jáger Mári, Varga Lidi, Csordás Lidi és Szappanos Juczi.

Varga Julis mérgezésére a Vásárhelyen kedvelt népi ételbe, a dörölyébe keverték bele a szerecsikát. Azonban senkit se tévesszen meg e név, hiszen Jáger hazudott, mindenki arzénport kapott! Az elnök kérdezi is tõle: Tudja maga mi a szerecsika?

Jáger M.: Tudom hogy szappanfõzésre használják.

Elnök: Hát az arzént, vagy egérkövet?

Jáger M.: Nem ismerem[...][280]

Dr. Baranyi Elek orvos, mint tanú beszélte Varga Julisról: Észrevette, hogy gyöngéd elméjû, de a húga azt mondta, ez a gyöngeelméjûség búsulásból származott.[281] Varga Julis egyébként ép, egészséges öreglány volt. A halálok: hashagymáz és bélvérzés volt. A kórtünetek sem higany, hanem arzénmérgezésnek feleltek meg.

A tanúkihallgatás során még egy jellemzõ példa került elõ népünk életébõl: Dobák: Milyen szokás van itt a városban? A halottat a szegénység is fényesen és pompával szeretik [így!] temetni?

Zsarkó Sándor tanú: igen, itt a szegénység is fényesen szeret temetkezni, egyszerû iparos temetése is belekerül 60-80 f[o]r[in]tba.

Czukor: De csak azok ugy-e, a kik így biztosítás által jutnak pénzhez?

Zsarkó S.: Igen.[282] Párhuzamul ide kívánkozik az a palóc mondás, amely a ház fényére utal, hogy Hadd korogjon, csak ragyogjon! Vásárhelyrõl is ismertek azok a kiterjedt rokonságot, szomszédságot sõt még a város koldúsait is vendégül látó halotti torok, amelyek a temetés költségeivel együtt nem egyszer fölélték a család egész vagyonát, pedig biztosítási csalás nem húzódott meg mögöttük.

Jelen perben persze jelentõs összegek forogtak vérdíjként. Palóczné Cselei Julis tanút kérdi az elnök: Hány [biztosítási] könyvet kapott maga Varga Liditõl?

Tanú: 11 könyvet, de csak 6-ra vettem ki 350 forintot.[283]

Varga Julcsát a Kincses temetõben kihantolták. [...]a bonczolás alkalmával az exhumált hulla a feloszlásnak és rothadásnak olyan stádiumában volt, hogy a halálnem constatálása [megállapítása] lehetetlen volt, hogy épen [így!] ezért ugy a hulla részekbõl, mint a koporsó deszkájából, a földbõl stb egyes darabok küldettek fel az országos mûvegyészhez, a ki a hullarészek átvizsgálása után, határozottan arzén-mérgezést állapított meg.[284]

Dobák kérdezi: [...]a két bors szem nagyságú arzén körülbelül milyen súllyal bírt?

Balassa Á.: Egyik-egyik 10-10 czentigramm, tehát együtt mintegy 20 czentigramm súlyú lehetett.

Dobák: Elégséges lehetett-e az a 20 centigramm egy élet kioltására?

Balassa: Már 10 centigramm arzén elég az élet kioltására[...]

Hevesi Bíró kérdéseire Balassa elõadja, hogy szinre és alakra nézve a szerecsika és arzén igen keveset különbözik egymástól.[285] Az arzént egyébként megtörve, por alakban keverték az ételhez.

Július 5-én így fogalmazott a tudósító: [...]Jáger Mári tudásának és ismeretének [köszönhetõ, hogy], odáig vitte e szerencsétlen embereket és némbereket, ahol pénzbeli üzlet mellett az emberi élet semmi s a méreg által való ölés megélhetési eszköz, napi foglalkozás és a becsületes munkálkodás helyett életczél.

Egyik ember játékot ûz a másik életével s ennek a játéknak eredménye halál, jutalma a nyomorult nehány forint, ritkán nehány száz.[286]

Ezután Csordás Nagy Jánosné meggyilkolásának tárgyalása következett. Lányát, Csordás Lidit kérdezi az elnök: [...]miként pusztították el maguk az édes anyját?

Vádlott: Elmondja, hogy Szalai Jáger Mári rábeszélte, hogy ha édes anyja beteg lesz, menjen el õ hozzá, õ elment, Jáger port adott, õ azt beadta neki, az édes anyja rosszul is lett, ekkor Szappanos orvost hívta el, aki jeget rendelt[...]

Elnök: Hát ha nem volt terhére az édes anyja, miért pusztitotta el?

Vádlott: Hát kérem a szegénység is[287]

Szinte refrénként tér vissza a szegénység, az elnyomorodás. [...]hányódtam, vetõdtem, nyomorogtam a más házán, oszt úgy jött az a gondolat[...], hogy megmérgezi az anyját. Miután Jáger Mári méregporát gátlástalanul beadta, az anyja egy hétre rá kiszenvedett.

Elnök: Ráállott maga rögtön a Jáger Mári szavaira, hogy menjen el hozzá méregért?

Vádlott: Ráállottam, csak beszélgettünk.

Elnök. Valami jutalmat kötött ki Jáger Mari?

Vádlott: Három forintot kért a porért anyám halála után.[288]

Csordás Lidi ezután csak akkor hajlandó tovább vallani, ha az elnök zárt tárgyalást rendel el. Ekkor Elõadja, hogy Jáger Márihoz méregért sokan jártak, egyizben az az asztalosné 100 forintot tett le Jáger Mári elé az asztalra.

Én Jáger Márinál laktam az ipammal, Hódi Ferenczczel, s ott vettem észre, hogy van valami viszony közöttük, valami szerelmi viszony, mert az ipam sokszor ajándékozott neki kukoriczát, buzát, és pénzt. Mikor azután terhére lett az öreg Hódi Ferencz, engem kezdett biztatni, hogy adjak be neki mérget. S adtunk is be neki port apránként, mitõl elpusztult az ipam, lassan elhervadva[...]

Engem még az anyám elmérgezése elõtt kért Szappanos Juczi, hogy hozzak Jáger Máritól a férje, Bán Ferencz részére mérget. Én mondtam neki akkor is, hogy hisz az ura jó ember, minek akarja elpusztitani, õ azonban egyre küldött a méregért, miután én három forintért hoztam is.

Elnök: Meg tudná-e azt mondani, hogy honnan szerezte Jáger Mári a mérget?

Vádlott: Annyit tudok, hogy valami laboránstól kapta, ki éjjel járt hozzá s Nagy Julissal mulatoztak együtt Kóti Zsófinál[...]

Elnök: Mondja, hányszor adott Jáger Mári mérget, tudja-e?

Vádlott: Ötször. Hódi Ferencznek, Béni Ferencznének, az édes anyámnak, az öreg Varga Istvánnénak és Varga Julisnak[...]

Hevessy Kálmán bíró kérdéseire határozottan bevallja, hogy a gondolat, miszerint édes anyját pénzszerzés czéljából elföldelje, tõle ered.[289]

Az viszont különös, hogy a tárgyalás során a mérget kiadó laboránsról többé még csak szó sem esett, felelõsségre vonásáról nem tudunk, holott az elsõrendû felelõsség õt terhelte volna. Az is kiderült, hogy jóval többen vittek mérget, mint ahány mérgezési halálesetre fény derült. Nagy a valószínûsége annak, hogy a tényleges arzénmérgezésben elhaltak száma sokkal nagyobb volt, esetleg a biztosítási csalás nem forgott fenn, így az esetük titokban maradt. A nép szerint Jáger Mári [...]harminc esztendõs tevékenysége alatt mintegy százra rúg[...][290] az áldozatainak száma.

Ezután az elnök Jáger Márit kérdezte: [...]mit tud maga a Csordás Lidi anyjának, a Nagy Andrásné, Hódi Judit haláláról.

Vádlott: Én nem tudok ögyebet, mint hogy Csordás Lidi panaszolta, hogy õ nagyon szegény, õ az anyjának enni ád. [Ti. mérget.]

Elnök: Hogy érti ezt?

Vádlott: Hát hogy mögeteti.

Elnök: Mit mondott maga neki erre?

Vádlott: Azt mondtam: ám te lásd. [...]a szögénysége, mög a maga iskolázatlan tökfeje vitte rá.[291]

Jáger Mári református volt. Vallását nem gyakorolta. Csordás Lidi férje: Hódi Ferenc a pletyka szerint Jáger Mári szeretõje volt. A CsordásHódi házaspár egy idõben Jáger Márinál is lakott.

A tárgyalás július 6-án Csordás Nagy Andrásné meggyilkolásának tárgyalásával folytatódott. Megtudtuk, hogy a mérget lánya ostyába adta be az édesanyjának. Varga Mihály tanú szeretõje volt Csordás Lidinek. Kovács Juliánna is lakott Jágernál egy évig. Jáger korábban már ült börtönben, itt ismerte meg Kovács Julist, aki váltóhamisításért ült. Ezekbõl az adatokból kiderül, hogy mind a személyes kapcsolatok, mind a bûnök elkövetése igen szövevényes. A szegénység tehát elég rafinériát is kölcsönzött ahhoz, hogy minél mélyebbre kerüljenek a lelki fertõben, a társadalom fenekén. Az országos mûvegyész Csordás Nagy Andrásné holttestébõl 3,2 milligramm arzénsavat mutatott ki.

Július 7. Jáger Mári mellett Csordás Lidi volt a másik fõbûnös. Átkos keze nyoma mindenik bûnügyben ott vereslik vértõl, tanuságot téve a leghatártalanabb elvadultságról és elvetemültségrõl[...] szívébõl kihalt minden jó érzés, minden természetes ösztön s nem maradt abban más, mint a legundokabb kapzsiság és kegyetlenség[...] írta a tudósító.[292] Végül is sajnálja:

Ha látjuk ezt a beteg, fogság gyötrelmeitõl összetört alakot, a mint ott áll bírái elõtt, szinte könyörgõ bizalommal tekintve rájuk; lehetetlen hogy mély szánalmat ne érezzünk irányában s ez a szánalom nem erõszakolt, nem erõvel ránk tuszkolt, de természetes, õszinte.[293]

A tárgyalás során az is kiderült, hogy a mérget leginkább savanyú ételbe, tejfölös levesbe, borba, kávéba, dörölyébe adták be. Az ételeknek mérgezéshez való felhasználása sem új keletû. Ha csak a honfoglaló eleinkkel rokon népek esetében vizsgálódunk, megtudhatjuk, hogy Borban beadott méregrõl a Szijazsar eposzban; mérgezett lepényrõl mordvin népmesékben, ételbe kevert méregrõl Geszer kán történetében és a Mongolok titkos történetében [Budapest, 1962. Fordította és közreadta: Ligeti Lajos.] olvashatunk[...][294] Európában a reneszánszban kiterjedt, úri szokás volt a megmérgezés.

Egyébként Jáger Mári így oktatta ki az ügyfeleit a mérgezés véghezvitelérõl: - Várjatok, míg annak, akkit el akartok tenni láb alól, valami baja támad. Hivassatok tüstént orvost. Ne sajnáljátok a pénzt. Az orvos felír valami medicinát [gyógyszert], hozassátok el a patikából, a benne levõ port cseréljétek el az én porommal, azt adjátok be a betegnek[...][295]

Varga Istvánné Imre Erzsébet meggyilkolásának tárgyalása következett. Varga Lidi Vargáné lánya a mérget közvetett úton, Csordás Liditõl kapta. Õt kérdi az elnök: Hát miféle érdeke volt magának ezen ügyben?

Vádlott: Megigérték, hogy majd a Julis néni eseténél nekem is fognak könyvet váltani.

Elnök: Talán már akkor meg volt a tervök a Julis elpusztítására is?

Vádlott: Igen.

Elnök: Mi tervök volt a Julis édes anyjának elölésével?

Vádlott: Hogy azután ne vigyék ki a Julist a tanyára.[296] Ugyanis nem szívesen látták a tanyán. Ennyi elégséges volt ahhoz, hogy valakit megöljenek.

Július 8. Vargáné Imre Erzsébet tárgyalása folytatódott. Megtudjuk, hogy a 75 éven felüli asszony a méreg beadása után 11 napig szenvedett, mire kimúlt. Varga Lidi a felvett biztosítási összegbõl 119 forintot kapott Búzás Jánostól, a meggyilkolt vejétõl. A mérget elõbb fekete kávéba adták be, majd kétszer levesbe.[297]

Júl. 9. Vetró Lajos Endre így fogalmazott: Hat bûneset, hat vádlott s e hat közül három anyagyilkosság, három anyagyilkos. S a három anyagyilkos között két asszony!

Csordás Lidi megöli édes anyját, Varga Lidi méreg által pusztítja el szülõjét, ifj. Horváth János anyagi bajaiban segítségül veszi az édes anyja vérdíját![298]

A tárgyaláson gyakran elhangzott Jáger Mári cinikus hazugsága, amellyel primitív módon akarta magát tisztán láttatni: Istent imádtam és embert becsültem.[299]

Ezután idõs Horváth Jánosné Kalocsai Erzsébet tanyai bábaasszony meggyilkolásának tárgyalása következett. A gyilkos: ifj. Horváth János 45 éves, aki a vallását tudakozó kérdésre így válaszol: Egy isten vallású vagyok, azaz unitárius. Minden hájjal megkent ügyeskedõ, aki foglalkozását illetõen volt szûcs, kárpitos, szatócs és tartott hentes üzletet. A mészárosság jól illett jelleméhez. Özvegy Jakó Jánosné tanú vallomása szerint ifj. Horváth bort adott anyjának, amitõl az hányni kezdett.[300]

A mérgezés után az asszony szüntelen hányt és égõ gyomra, belei csillapítására csak jeget és havat evett, ugyanis január 25-e volt. A vádlott az anyját így jellemezte: Ha jobban érezte magát, kiment a tanyára. Sokat változtatta a lakását és nagyon sokat sírt-rítt, mert siratta az apámat és a testvéremet is, a kit megátkozott és a ki õt megátkozta.[301]

Jellemzõ, hogy a tömény méreg hatására miként maródott fel és lökõdött ki a szerencsétlen asszony gyomrának szövetrészlete. Fia így fogalmazott: [...]az anyám gyomrából több szál és rost olyanféle mint a vászon rost, belõl piros, kivül fehér jött ki, nagyon bûzös volt.[302] Elképzelhetõ, milyen szenvedést élhetett meg. Fia és egy bábaasszony gondozták. Csillapíthatatlan, szörnyû fájdalmai miatt egy törülközõvel öngyilkos akart lenni, de ezt megakadályozták. Ezután mezítelen kifeküdt a hó tetejére enyhülést keresni. Az anya a mérgezés után [...]kézzel akarta kivágni a bélit, úgy fájt neki. Gyilkos fia 18 egyletbe íratta be az anyját, és annak halála után 30 forint híján 1400 forintot kapott. A hullában 22 milligramm arzént találtak.[303]

Dobák azt vallotta, hogy a haldokló fia [...]nem engedte ki az anyját a házából, mikor az esdve könyörgött[...] Maga székekkel torlaszolta el az ajtót, hogy ki ne mehessen az anyja.

Vádlott: Mert meg akarta magát ölni.

Dobák: Azt is elhiszem, mert a maga anyja biztosan részt vett a maga apja és ipa megmérgezésében, hát tudta, hogy õt is el fogják veszteni, ez az igaz, így van a dolog.[304]

Itt jegyezzük meg, hogy az anyja két testvére korábban már öngyilkos volt. A Vásárhelyre sajnos oly jellemzõ aberráció (itt: kóros eltérés), a máig kiderítetlen szociográfiai, esetleg biológiai okok miatt, halmozottan elõforduló öngyilkosságok, nem egy családot szinte predesztináltak (elõre kijelöltek) az önpusztításra. A Szõrhát nevû tanyarészen volt egy dûlõ, amelynek majd minden tanyájában elõfordult ez a deviancia.[305] (Errõl a magatartásról fejezetünkben külön azért nem emlékezünk meg, mivel dr. Böszörményi Ede több kiváló, általunk is hivatkozott tanulmányában korábban már részletesen beszámolt.)

A vádlott: ifj. Horváth János, a biztosítóktól anyja halála után annyi pénzt gyûjtött össze, hogy Szegeden 2700 forintért olyan házat vásárolt magának, amely az állami kölcsönterhelést levonva, 6-7000 forintot ért. Az is kiderült, hogy a meggyilkolt asszony túlnézõ volt, vagyis szeretõt tartott, túlnézett a férjén, más férfi után. Gyermekét is megátkozta, aki ezt követõen két hétre meghalt. Az anya a férje sírján szintén meg akarta ölni magát. Már az 1860-as években is volt öngyilkossági kísérlete, akkor alig tudták megmenteni.

Júl. 10. Asztalos Mihály tanú, ifj. Horváth szomszédja vallotta: Észrevette, hogy Horváth szinte örvendve várta édes anyja halálát. A környékbeliek elõtt feltünt, hogy a kit õ bebiztosít, az mind meghal, úgy gondolták, hogy a halállal szövetséget kötött, mert volt vagy 40 könyve. Neki egy izben azt mondta Horváth, hogy vagy 6000 f[o]r[in]tot kapott a társulatoktól.[306] Horváth Jusztina tanú szerint Horváth János anyja halála után 3800 forintot vett fel a biztosítóktól. Szarvas Pál tanú szerint Horvátéknak 21 halotti könyvet és 6 házassági könyvet adott át.[307] Különös, hogy a pontos összeget nem tudják megállapítani.

Érdekes, hogy Horváth János is, miként Jáger Mári, a tárgyalás során, amikor csak szót kap, állandóan Istenre hivatkozik, mint tanújára, aki látja az õ erkölcsi tisztaságát. Amikor szóhoz jut, állandóan a Bibliából idéz, prédikál, és szüntelenül kioktatja bíráit.

Júl. 12-én és 13-án a tárgyaláson, a tanúkihallgatások folytatódtak. Ezek során kiderült, hogy szódavizet is itattak a mérgezettekkel, és azok többek között vérvizelésben is szenvedtek.

Júl 14-én került sor Mucsi Mihály meggyilkolásának tárgyalására. A férfi alsó bajban = bujakórban = csúf bajban szenvedett, azaz el volt romolva. Ezek a kifejezések vidékünkön a XVIII. század eleje óta ismertek és nemi betegséget, többnyire vérbajt jelentettek, már amennyire az akkori diagnosztikában megbízhatunk! Az elhalt betegségét Jáger Márival gyógyíttatta, így került vele kapcsolatba. Felesége megundorodott tõle. Jágertõl üvegben valami fehér folyadékot kapott. Ez a feloldott arzén lehetett. A férje halála után a felesége víg özvegy-ként szeretõt tartott.

Az elnök a tárgyaláskor Jáger Márihoz ezt a mondatot intézi: Toth Lidi már két izben bevallotta, hogy maga tanította õt arra, hogyan küldjék az urát túl a tón. A kifejezés mögött az élõk földjét a holtakétól elválasztó mitológiai kép húzódik meg. Ennek legkorábbi irodalmi változatát a Gilgames eposzban találhatjuk. A X. tábla újasszír szövegének részlete szerint Gilgames a barátja, Enkidu elvesztése után bolyong és eljut a halál tengeréhez, ahol találkozik Szidurival, az istenek kocsmáros-nõjével. Gilgames át akar kelni a tenger túlpartjára, az alvilágba, hogy élet és halál kérdésérõl szót váltson isten-sorban élõ õsével, Um-napistivel. Sziduri így figyelmezteti:

[...]az átkelõhely messze innét, fáradságos az út odáig;

sötét vizei a halálnak tolózárként állnak elõtte!

E vízen hát miként kelnél át, megtört testû, szegény halandó?

Tolózárként gördül elébed Gilgames, hagyj föl a reménnyel!

Azaz várj csak itt látom éppen Um-napisti bátor hajósát,

Ur-sanábit; mezõn füvet szed; kézügyében a kõtáblák is

Szólítsd meg s szép szóval beszéld rá, hogy a hajón vigyen magával;

ha meghallgat, kelj át békével[...][308]

A görög mitológiából pedig így ismerjük a holtak birodalmába való átkelést: Amikor a szellemek leszállnak a Tartaroszba, amelynek fõbejárata az óceán partján egy fekete nyárfaligetben található, istenfélõ rokonaiktól egy ércpénzt kapnak. A pénzt a holttest nyelve alá dugják. Ezzel fizetik ki a kapzsi Kharónt, aki egy rozoga csónakban átviszi õket a Sztüxön. Ez a szörnyû folyó nyugat felõl határolja a Tartaroszt.[309]

Vásárhely határában tenger ugyan nem volt, de erek és megannyi tó létezett. Köztük a legnagyobb, a Hód-tó, amelyet bár ekkorra régen kiszárítottak, mégis elevenen élt a helynévben és az emlékezetben. Az itteni nép nyilvánvalóan ezt helyettesítette be a holtak tengere, ill. folyójaként. Révésze sem volt, bár egykor a bárkák több helyen is, rendre kikötöttek a partján. Esetünkben tettével maga a gyilkos bírta rá áldozatát, hogy átkeljen a tó túloldalára, a holtak birodalmába.

Júl. 15. Bán Ferenc mint tanú, Tóth Lidi másod-unokatestvére, Mucsiné szeretõje vallotta, hogy Mucsinét az anyja erõltette férjhez és urát sohasem szerette. Többször éltek külön és gyakran veszekedtek. A következõ tanú Kovács Lidi, Jáger Mári lánya, aki nem hajlandó az anyja ellen vallani. Mucsi Mihály a mérgezését követõ 20-22 napra halt meg. Hullájának darabjaiból a mûvegyész 16 milligramm arzénsavat mutatott ki.[310]

Júl. 17. A tárgyalás Kóti Julis meggyilkolásának perével folytatódott. Õt 18 helyen biztosították. Már halálakor olyan rossz állapotban volt a mérgezett test, hogy a nyútóztató asszony klórmeszet szórt a véknyára, hogy föl ne fúvódjon.[311]

Júl. 19. Dobák királyi fõügyész-helyettes megkezdi a vádbeszédet: Vádolom Jáger Máriát a Csordás Nagy Andrásné elleni gyilkosság és a Varga Juliánna elleni gyilkosság büntettében, mint bûnrészest, illetõleg mint felbujtót.

Vádolom Csordás Lidit a b[üntetõ] t[örvény]k[öny]v 70 §-ába ütközõ bûntettben, mint tettest és a b[üntetõ] t[örvény]k[öny]v. 65. és 69. §-a pontjába ütközõ bûntettekben, mint bûntársat.

Vádolom Varga Lidiát az anyja ellen elkövetett gyilkosság bûntettében, mint tettest.

Vádolom Szappanos Juditot Varga Juliánna ellen elkövetett gyilkosság bûntettében, mint tettest.

Vádolom Tóth Lidiát a férje Mucsi Mihály ellen elkövetett gyilkosságban, mint tettest,

továbbá ifj. Horváth Jánost az édes anyja Kalocsai Erzsébet ellen elkövetett gyilkosság bûntettében, mint tettest;

és Gulyás Kis Sámuelt a Kóti Julis ellen elkövetett gyilkosság bûntettében, mint bûnsegédet.[312]

Egy családban két nõt is meggyilkoltak: Imre Erzsébetet és lányát Varga Juliannát. Ifjú Horváth János apját elmérgezte egy kulacs borral, ipát, majd anyját teszi el láb alól. Kiderült, és különös a tárgyalásnál több nyoma nem maradt! , hogy mérgezte még Kaszást és Turi Jánost is. Az újabb megállapítás szerint, öt halálesetbõl tisztán 3650 forint ütötte a markát.

özv. Aracsi Sándorné Szalai Jáger Márira az elõadottak szerint a b[üntetõ] t[örvény]k[öny]v. 278 §-a alapján halálbüntetést kérek.

Csordás nagy Lídiára az elõadott indokok alapján halálbüntetést.

Varga Lídiára tekintettel, hogy a rokoni kötelékeket tépte szét, szintén halálbüntetést.

Szappanos Juditra, mint tettesre, a Varga Juliánna ellen elkövetett gyilkosság ügyében szintén a halálbüntetést.

özv. Mucsi Mihályné szül. Tóth Lidiára a b[üntetõ] t[örvény]k[öny]v 91 §-a alkalmazását, életfogytiglani fegyház alkalmazását.

Ifj. Horváth Mihályra, az elõadott indokok alapján, életfogytiglani fegyház alkalmazását.

Gulyás Kis Sámuelre, az enyhítõ körülmények folytán idõleges fegyház alkalmazását kéri kiróni.

Egyidejûleg kéri vádlottak ellen a hivatalvesztést szintén kimondani.[313]

Júl. 20-án a védõbeszédek következtek. Ezek ráesõ részébõl kiderült, hogy Jáger Mári az egész tárgyalás során csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy három izben adott ki a kezébõl szerecsikát, amely vegyületnek a lakásán a nyomozó hatóság még a nyomát sem találta.

Júl. 21-én dr. Soós István, Varga Lidi védõje beszélte: Az alacsonyabb néposztály szívvilága és mûveltsége igen elmaradott, érzelmei nem fejlettek s a külsõ behatásoknak könnyen enged.

A valóság hiánya csak növeli a romlottságot. Ma a becsület látszata a legfõbb becsület.

Az általános erkölcsi viszonyok teszik érthetõvé e boldogtalan vádlottak szörnyû bûnsorozatát is.

A halotti társulatok csábító ereje, a magánviszonyok nyomorúsága vitte bûnre Varga Lidiát is.[314]

Ítélethozatal: 1897. júl. 23-án, pénteken 11 órakor következett: Szalai Jáger Marit, Varga Lidit, Csordás Nagy Lidit és Szappanos Juczit a törvényszék kötél általi halálra, Horváth Jánost és Mucsiné Tóth Lidiát életfogytiglani fegyházra, Gulyás Kis Sámuelt pedig 6 évi fegyházra ítélte[...][315] A Vásárhely és Vidéke 1897. júl. 25-i számában Szomorú tanulságok címmel, összefoglaló erkölcsi ítéletet olvashatunk, amelyhez ma se sokat lehet hozzátenni:

A megélhetési viszonyok javítása azonban a jelen kötelessége. És e tekintetben a felelõsségteljes kötelesség vár a kormányra és a hatóságokra épp úgy, mint városunk egész társadalmára. A vagyontalan proletár elem nálunk nagyobb, mint e hazában. Ennek munkát biztosítani és megélhetést lehetõvé kell tenni, különben a szenzációs bûneseteknek jövõben is melegágya marad városunk.

A megélhetési nehézségek mellett nem hagyhatjuk figyelmen kivül az alsóbb néposztály körében a nõknek azon sajátságos és indokolatlan helyzetét, melynél fogva õk ugy szolván minden kenyérkeresõ munka alól mentesitve vannak. Házi dolgaikat a nap kis részében elvégzik s idejök legnagyobb része tétlenség és henyélés közt telik el, már pedig régi igazság szerint ez az ördög párnája és minden rossznak kútfeje. Azok az elvetemült méregkeverõ asszonyok sem merültek volna el annyira a bûnben, ha munkában és munkára neveltettek volna fel és nem lett volna annyi idejök, hogy az ördöggel czimboráljanak.

De a legszomorúbb és legsötétebb képet a bûnügy tárgyalása a közerkölcsiség megdöbbentõ aláhanyatlására nézve mutatta fel. A vádlottak közt alig találkozott egy, kinek bensõ családi élete erkölcstelen viszonyoktól ment lett volna s ez a nagy erkölcsi sülyedés képes csak megmagyarázni azt az elvetemültséget, hogy még a természet által is szentnek kijelölt vérségi kapcsolatot sem tekintették a gonosztevõk s nem kimélték a testvért, a hitvestársat, sõt még az anyát sem. Ennek a nagy erkölcsi sülyedésnek az alapját nem lehet találni máshol, mint a, sajnos, mind szélesebb körökben jelentkezõ vallástalanságban, mert a hol a mûveltség nem oly foku, hogy erkölcsi érzésre intse az embert, ott egyedül a vallás az, mely az erkölcsi rend oszlopait tartja. A mi alsóbb néposztályunk körében a vallásos hit már szélesebb rétegekben nemcsak megrendült, de teljes kihalóban van.[316]

A cikkíró végül a temetkezési társulatok, azaz a biztosítók könnyelmû és felületes ügykezelését marasztalta el. A per utóéletéhez tartozik még néhány fontos adat. Amikor az ítélethozatal után az elítélteket a Csillagbörtönbe szállították Jáger Mari egy hajtü szurással akarta az ítéletet megsemmisíteni, önakaratúlag megakarván válni szép életétõl, a mi azonban nem sikerült nékie.[317] Az történt, hogy Jáger Mári két hajtût húzott ki a hajából, ezeket kiegyenesítette és gyomron szúrta magát. Szegeden egyenesen a rabkórházba szállították, ahol megmûtötték. Bár az egyik tû benne maradt, meggyógyult.

A rabok mind fellebbeztek. Hosszú jogi csûrés-csavarás után a bûnösök valamennyi ítéletét enyhítették, így egyetlen halállal végzõdõ társadalmi megtorlás sem született. Az érdekes eset változatlanul foglalkoztatta a közvéleményt. Nyomon követhetjük a rabok sorsát. 1902-ben írták:

[...]ma már csak Jáger Mari, Szappanos Judit és Mucsi Mihályné van életben. Csordás Lidi és Varga Lidi halálában a fegyencznõk az isten ujját látják. Ez a két nõ, amint a fegyházba került, sulyos beteg lett és amint egyik betegségbõl kiépült, ujabb még kinosabb betegségbe esett. Két éven át folytonosan iszonyúan szenvedtek, míg végre a halál mind a kettõt egy napon megszabaditotta kinjaiktól.

A másik három rabnõ napjai is megvannak számlálva. Szappanos Judit van a legjobb szinben, még dolgozik reggeltõl estig, de tüdejét megtámadták a baczillusok, a tuberkulózis[...] Éjjelenkint, mikor az intézetben néma csend van, lelkifurdalások gyötrik, amelyek megfosztják õt álmától, nyugalmától. Felijed, rémalakokat lát maga körül s gyermek módjára sirni kezd[...]

Mucsi Mihályné a legcsinosabb és a legintelligensebb[...] csak a haja õszült meg idõ elõtt. Különben az õrültségnek egy specziális tünete kezd [rajta] mutatkozni. Olykor megborzad, undorodik az elébe tett ételtõl és a világért sem izlelné meg. Attól fél, hogy az étel meg van mérgezve, õt is szerecsikával akarják megölni, amint õ megölte az urát[...]

Jáger Mari, aki sulyos beteg, a kórházban fekszik[...] Mikor beszállitották az intézetbe, izgága, lobbanékony, durva, káromkodó, szenvedélyes nõ volt. Késõbb kissé fölhagyott rakonczátlankodásával, a bûnbánó nõt adta és szorgalmasan forgatta a bibliát. Feltûnõen öregszik. A még nem rég életerõs asszony ma már csak rom. Ekkor 70 éves. Panaszkodott, hogy a hasában maradt hajtûtõl szörnyû fájdalmai vannak, és emiatt van most is a kórházban. Rendre Bali bátyám-at, a hóhért emlegeti. Tõle félvén akart öngyilkos lenni.[318]

A méregkeverõk által végrehajtott biztosítási csalás a temetkezési biztosítókat is tönkre tette. Kmetykó József fõjegyzõ, a városháza udvarán, mintegy ezer ember elõtt számolt be arról, hogy a 21 társulat közül csupán 2 életképes. A város is felelõs a kialakult helyzetért, hiszen nem ellenõrzött megfelelõen, és több százra rúg azon vásárhelyi szegény családok száma, akik bottal üthetik a pénzüket. Ime, idáig jutott tehát a temetkezési társulatoknak a dolga, melyeknek ügyével a méregkeverõk tárgyalása során foglalkoztunk elõször[...][319]

Szathmáry Tihamér fél évvel késõbb már azt írja, hogy miniszteri rendelet alapján a csõdbe jutott társulatokat be kell olvasztani. Egyelõre az országos pénztár [így!] vette át õket. [...]több százezer koronára tehetõ az a veszteség, amely a részben feloszlott, részben feloszlás elõtt álló társulatoknál a tagokat érte.[320]

Jáger Mari eddig 10 évet töltött Mária-Nostrán, és 2 évet Szegeden vizsgálati fogságban. 1907-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Lánya és veje várták a vásárhelyi állomáson. Az öreg asszony vejének, Balogh Péternek a lakásán van, kint Tarján végén, az Álmos-utczában Amikor a hírlapíró meglátogatta, [...]ruhástól feküdt az ágyon, mert a lábai fájnak s menni már nem tud. Az arcza azonban egészségérõl tesz bizonyságot. A cikkbõl megtudjuk, hogy [...]egy évig volt Jáger Mari magánzárkába. Azután kimehetett a többi rabok közé. Akkor azután megtanult olvasni, kézimunkázni és attól kezdve mindig dolgozott. Keresett is csinos összeget, amibõl 50 forintot hozott haza. A többit elköltötte legnagyobb részt könyvekre. Mikor csak tehette, olvasott. A fegyházi apácák között ateistából istenfélõvé vált.

A cikkbõl továbbá megtudjuk, hogy Szappanos Juci a fegyházban suszter lett, és a templomban énekel. 1912-ben szabadul. Mucsiné Tóth Lídia pedig hímez és ezzel sokat keres. Neki már csak 4 hónapja van, azután végleg szabadul.[321]

Érdekesen alakult Istenes Horváth János sorsa, aki eleddig szintén fegyházban élt. Fia szerint ugyanis nem az apja, hanem az édesanyja, H. Nagy Mária volt nagyanyjának, H. Kalocsay Erzsébetnek a gyilkosa. Amíg a férj ült, addig a feleség meghalt, de a halálos ágyán állítólag bevallotta fiának, hogy õ végezte el a mérgezést.[322] A helyi lap írta: A legellenszenvesebb vádlott kétségtelenül Horváth János volt. Ez az erõs, sugár termetû férfiu, apró, szúrós, barna szemével, merõ szenteskedés volt elitõl-végig[...][323]

Ifjú Horváth János ügyében fellebezés után perújrafelvételt, és ennek kapcsán új fõtárgyalást is elrendeltek.[324] Horváth elõbb Illaván raboskodott és a 3960. számot viselte. Az újságíró ekkor még úgy nyilatkozott róla, hogy elõbb az anyját mérgezte el, majd Szegedre költözése után a feleségét is. Ekkor fogták le. Két gyermekük viszont szorgalmasan gyûjtögette a bizonyítékokat a perújrafölvételhez. Horváth ekkor 55 éves. (A tövényszék elõbb a perújrafölvételi kérelmet elutasította.) Közben Horváth a jó magaviselete miatt Illaváról Vácra került.[325] Kiderül, hogy állítólag azért halt meg a felesége, mert magát mérgezte meg, hiszen öngyilkossági kísérletet hajtott végre, miközben férje a fegyházból Ártatlanul szenvedõ Horváth János aláírással látta el és küldözgette leveleit.[326]

A következõ róla szóló cikk szerint Szegeden 820, míg Illaván 1111 napot, összesen 1931 napot, 5 évet és negyedfél hónapot töltött magánzárkában. Mindösszesen 12 évet és 3 hónapot ült. A rabságban mint esztergályos dolgozott, illetve pulétírozó[327], azaz politúrozó, bútorfényezõ. A 12 éve raboskodó, állítólag ártatlan Horváthot felmentik és hazaengedik.[328]

Mucsi Mihályné Tóth Lidia 1908, január 28-án kiszabadult. Miután lánykorában hozzákényszerítették egy olyan férfihoz, akit nem szeretett, urát elmérgezte és vadházasságban élt Bán Ferencel. Az életfogytig tartó fegyházat elõbb 15 évre módosították, és egy évet töltött magánzárkában. A 3653. rabszámot viselte. 12 év után azonban szabadon becsájtották. Vásárhelyen, a Könyök utca 16. szám alatti házukban élt anyjával és két lányával.[329]

Jáger Mari közben valamilyen váltóhamisítás miatt pert indított és a tárgyalásra Szegedre utazott. (A cikkkbõl több nem derült ki.)[330] A következõkben egy újságírónak többek között elmondta, hogy - A cselédeimmel vagyok, Vásárhelyen, az Álmos-utczában lakunk. Nem csinálok én már semmit, csak lefekszem, fölkelek, lefekszem, fölkelek, hogy miért? Azért, hogy imádkozzam. Nagyon öreg vagyok, nagyon bünös...

[...]Ha süt a nap, odakeczmergek, ahol süt. Leülök a zsámlira, varrok, foltozok. Pápaszemmel látok még varrni, pedig 1836-ban születtem[...] Gyermekein, unokáin kívül 2 dédunokája is van, akik nagyon szeretik. A cikkben tesz egy különös kijelentést is: Én ugyan csak egyet mérgeztem el, de elõbb be köllött volna fogni![331]

Jáger Mari, mint bûnelkövetõ, hamarosan újra hallat magáról. Kocsin [...]azért járt egyes házakhoz, mert büvös-bájos, boszorkánykenõcs [így!] és itallal gyógyitott egyes betegeket.

Régi kenõcsei, melyek eldugva hevertek titkos helyeken, ujra elõkerültek hazajövetele után és Mári néni hozzáfogott gyógyítani. Különös, hogy viselt dolgai után egyes személyeknek még mindig volt hozzá bizalma. Elõbb egy Kistópart utcai földmívest kezelt:

Reggel 8 órakor beadta Rácz Mihálynak a szert, amely zöldes-fakó szinü por volt. A földmivest nehány perczczel a szer bevétele után erõs hányinger fogta el, majd 10 óra körül Jáger Mari szemeláttára összeesett és nyomban meghalt.

A másik eset[...] Szántó Pál gorzsai tanyáján játszódott le. Szántónak a felesége, Varga Lidia volt beteg[...]

A vén boszorkány tejszerü folyadékkal kezelte az asszonyt, a ki tüdõvészes volt. Varga Lidia április 15-én elhunyt. Márit letartóztatták. A rendõrség házkutatást is tartott a vén boszorkány Álmos-utcza 27. számu házánál, ahol rengeteg titkos szert talált.[332] Az ügyben még Horváth Jánost, az egykori bûntársat is megszólaltatták.[333]

Az újabb Jáger Mari botrányt szélnek röpíti a sajtó és ismét országos ügy válik belõle. Vásárhely lesz a célpont, a bûnös város, ahol ilyesmi rendre megtörténhet. Rágalomáradat és védekezés kezdõdik. Itt is jól érzékelhetõ, hogy egyes szépírók, publicisták, ha történelmi, tárgyi alapismeretek híján vannak, ha személyiségük nem Németh László-i sámán, miként torzíthatják el az eseményeket.

A fõvárosi Az Ujság-ban Bródy Sándor írta: [...]A hely, ahol élt [ti. Jáger Mari], az ugynevezett paraszt Páris, egy óriási kiterjedésü és népességü falu, a melyben ugyszólván mindenki a buza által és a buzáért él. A földdel jóllakott és földéhes parasztok sehol ugy meg nem borzasztottak, mint e helyen. Gõg és gyülölködés czikázik ki a férfiszemekbõl; az aszonyokéból más, amit nem tudok nevén nevezni. A magyar paraszt nem érzéki és én nem értem, nem tudom hová tenni ezeket a hosszuczopfos szép vásárhelyi leányokat? A férfifajta nem szép; hamar hektikás[334] lesz[...]

[...]Fáztam e várostól, amelynek pedig vastag a levegõje a forró homoktól[...] Ugy tetszett nekem akkor, hogy az egész Hódmezõvásárhely a temetés kedvéért él és csakis erre volt berendezve.

Itt élt és mûködött Mari néni.[335]

Bródy tárgyi ismereteinek tökéletes hiányát, itt a sok közül, egyetlen fonák megjegyzése is bizonyítja, nevezetesen, hogy a levegõnk forró homoktól vastag. Megértenénk, ha sárról, agyagról, netán szikrõl regélt, vagy ha a DunaTisza-közi Homokhátságon járva tudósított volna.

A Kolozsvári Hirlapban A bönös város címmel, Hanzy aláírással újabb gyalázkodás született: [...]Mûveletlen, feslett erkölcsü felfogások, bünös, erõszakos bujaságok tipusa ez a város! Sommás ítélkezés, és nyilvánvaló, hogy ideológiájában messze túlterjedt a Jáger-féle peren. További idézet Hanzy úr cikkébõl: Rothadt gõzök, a csatornázatlan városból kiömlõ gyilkos gázok jellemzik még napjainkban is a nagy paraszt város tradicziós eredetét, melytõl elnevezését is örökölte. A lefolyt 100 év alatt mi sem változott rajta, csak a hód-ok pusztultak ki belõle.[336] Ha nem is tradiciós eredetünket jellemzi a csatornázatlanság, az bizonyos, hogy ebben az idõben mind Vásárhely, mind az összes többi alföldi település a saját szennyvizén úszik , ahogy fogalmaznak manapság a természetvédõk. Ez azonban aligha vásárhely bûne. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy nevünket a hódoktól eredeztette, hiszen egyetlen ásatás sem bizonyította; nagy határunkban eddig egyetlen hód csontocskája sem került elõ. Föltételezték még azt, hogy a település a Hód-tó félhold alakjától kaphatta a nevét. Régi okiratokban, térképeken nem egyszer szerepel a Hold-tó, Hold-Mezõ-Vásárhely elnevezés is. Szeremlei várostörténeti monográfiájában már a század elején világosan bizonyította és a helytörténészek is máig ezt vallják , hogy városunk nevének kezdõ szótagát, egykori földesuráról kapta.[337]

Még a per kezdetének évében, 1897-ben, Mezõtúron jelent meg egy ponyva: A hódmezõvásárhelyi Méregkeverõ-banda története[338] címmel. Ebben a szerzõk odáig mennek, hogy a vásárhelyi arzénes gyilkossági sorozatért a szocialistákat teszik felelõssé, mert ez olyan város, ahol Szántó Kovács Jánosnak és társainak van a fészke, akiktõl minden társadalomellenes rossz kitelik. Idézünk a verses ponyvaszövegbõl:

Hódmezõ-Vásárhely nagy és népes város,

Szegeddel, Szentessel s többivel határos,

Szocialistáknak vagyon itt tanyája,

Kik a bûnt rátolják egymásnak nyakára.[339]

Nyilvánvaló volt már akkor is, és a kutatások ezt máig sem cáfolták meg, hogy a szocialistáknak semmi köze sem volt az arzénes mérgezéshez, azt a nép felvilágosultság szempontjából legalsó rétegének tudatlanságának, a belõle eredõ elképesztõ kapzsiságának és szívtelenségének könyvelhetjük el. A per egyeseknek csupán újabb ürügyül szolgált a szocialisták, rajtuk keresztül pedig a város elleni bõszült támadásnak, amelyik település megtûrte õket. Itt is tetten érhetjük a társadalmi parázs egymásra dobálását, ahogy boszorkányméregkeverõszocialistakulák bûnbakok egymást váltják.

Nem azt vizsgálták, hogy lélekben miért elnyomorodott ez a népréteg; hogy a szocialista eszméket milyen elnyomatás szülte és tartotta fenn; hogy miért éppen a XIX. század végén halmozódtak a gyilkosságok, és jelentkezett a fennálló rendszerrel szembeszegülõ ideológia, hanem a nem tetszõ jelenségeket sarkítva állították a társadalom elé rossz példának. Ez a szocialista-ellenes gyûlölet hogy visszaütött az 1950-es években a kuláküldözésekben!

Egyébként Jáger Mári külsõ megjelenését is a végletekig torzították, testi jegyeit, hibáit gusztustalanul kihangsúlyozva eltúlozták, ahogy Németh László írta le a kulákasszonyt, a vénségtõl eltorzult banyák jellemzését. A ponyvákban és az újságcikkekben Jáger Mari mindenütt vén méregkeverõ, sánta bába, az egérkõport eladó, bûnös vénség, vasorrú bába, boszorkányok fõmestere, ráncosképû, szúró, bántó tekintetû, bent ülõ, sötét szemû szörny stb.[340]

Ifjú Bibó Lajos írásával elõször ekkor jelent meg a sajtóban. Modern mesék c. munkája több szépirodalmi tárcából állt. Az elsõ címe: A bûn és a város, valószínû, hogy a Jáger-féle újabb pör kapcsán kirobbant gyalázkodás ösztönzésére íródott.[341] Idõs dr. Szappanos Mihály két ízben is kifejti védelmét városunk mellett.

Védelmünk országos jelleget öltött. A Borsszem Jankó címû újságban valószínû Lipcsey Ádám tollából ezt olvashatjuk: [...]aki a magyar parasztot bántja, gyanusitja, rossz hirét költi: vagy bolond, vagy gazember.[342]

A helyi sajtó Jáger Mariról sem feledkezett meg: [...]már alig bir a lábain járni. Két rövid mankóra támaszkodva tipegett el a villamosig, amelyen igen elcsodálkozott.

[...]A vén bünös asszonyt már a villamoson felismerte a közönség, mikor pedig abból kiszállva, a törvényszék felé tipegett két mankóján, nagy tömeg kisérte odáig[...]

[...]ujabb üzelmei miatt megszünt a feltételes szabadasága.[343] Ekkor még közel 2 éve volt hátra az eredeti büntetésébõl. Az igazságügyminiszter személyesen döntött, hogy a szegedi Csillagbörtönbõl hová kerüljön. [...]Az exhumált holttestekbõl ugyanis Felletár, az országos vegyész, nem talált mérget. Az áldozatok tehát nem az õ kotyvalékától pusztultak el. A bíróság ennek alapján most már csupán kuruzslás czimen folytatja ellene az eljárást[...][344] Ez fordulópontot jelentett a pörben és Jáger Mari életében. Visszakerült Mária Nostrára, ahonnan az elsõ hírek szerint 1911, jún. 11-én szabadult volna.[345] De nem így történt. Bár jól viselte magát, 3 évet kapott magzatelhajtásért, 10 napot pedig a kuruzslásért. Így újabb évek vártak rá.

Az 1913-ban kiszabaduló 73 éves asszony 18 évet ült.[346] Jáger Marit az állomáson nem várták, beüzent, hogy vigyék haza, mert már nem bír járni. Jött is érte a rendõrség kocsija, és Darvassy Gyula rendõrkapitány fogadta. Szabadulása után itt készült vele az elsõ interjú: Az egykor erõs, szivós asszony most már csak roncs! A lábán állni nem tud, de szelleme ép. A kérdésre, amit hozzá intéznek bátran felel[...]

- Mostanában már évek óta feküdtem. Nem dolgoztam, nem is kerestem semmit. Üres kézzel jöttem haza. Néha olvasgattam. Szép könyveket, meg a bibliát, Krisztus urunk szenvedésérõl[...]

[...]haragszom az urakra, miért irták, hogy én boszorkány vagyok. Nem vagyok boszorkány, nem is voltam. Gyógyitottam, de nem boszorkánysággal[...][347] Vejéhez, Balogh Péter Száraz utcai házába ment haza.

A méregkeverõk a szabadulásuk után a bûnözõ életmódot már nem folytatták. Jáger Mariról a Vásárhelyi Reggeli Ujság 1913-ban hosszú riportot közölt. Többek között megtudjuk, hogy Fél emberöltõt töltött a börtönben s amikor kiszabadult, Hódmezõvásárhelyen telepedett le az unokáinál, hogy életének hátralevõ részét polgári nyugalomban élje le. Unokái szivesen fogadták a vén asszonyt, akinek oly sok vezekelni valója van. Nemcsak szeretetbõl és gyöngédségbõl, hanem azért is, mert Jáger Marinak egy kis vagyonkája is van s halála után örökölni fognak az unokák. Úgy látszik, hogy a vagyonhoz bármi áron való ragaszkodás nép- és korszellem volt. A cikk így folytatódott:

Alig tud mozogni Mari néni s a napokban mégis vonatra ült, hogy elutazzék Szegedre, s a belvárosi temetõben meglátogasson egy sírt, melyben régen elhalt, legkedvesebb lánya pihen. Veje és egyik unokája kisérte el a temetõbe a betegesen elhájasodott, mankós öreg asszonyt. Jáger Mari lerogyott az igénytelen sirhalomhoz, ahol Erzsébet leánya nyugszik és csaknem egy óra hosszáig zokogott keservesen, hangosan. Azután enni kért[...]

Ekkor ment hozzá és beszélgetett vele egy névtelen maradt újságíró. Márit idézzük: [...]Nagyon sokat összehazudoztak rólam, nagy pocskot tettek velem Most csak azért jöttem át, hogy még egyszer lássam a boldogult kislányom sirját[...] Gyerekszülésben halt meg az én kezeim közt[...]

- Hogy nem halok én még meg? Értek én ahhoz Uram-teremtõm, elég is volt már. Nagyon dagadtak a lábaim, tulsok már a háj a szivemen. Csak ne kinlódjak soká. Ha most hazamék, azt se bánom, ha nem ébredek föl többet. Tiszta a lelkiösmeretem. Most már bevallhatnám, hogy bünös voltam, mérgeztem, most már mindegy volna. De ha sohase voltam bünös! Ennek az Isten a tudója!

Elbeszéli, hogy nem él nyugodtan, máig zaklatják: Orvosságért jönnek hozzám mindég. Nemcsak magamszörü parasztok, hanem uriasszonyok is Tudják azt nemcsak Vásárhelyen, hanem nagyföldön erre, hogy nagyon jó gyógyítósasszony voltam én. Mert az voltam. Tudtam én a füvek, virágok titkát, jobban mint az orvosok, jobban mint Mészáros, a csorvási csudadoktor. Azért gyönnek hozzám most is, mert tudják, hogy nem mérgeztem én, hanem gyógyítottam. De hiába gyönnek! Mert én kikergetem õket. Szóba se állok velük, nem koméndálok senkinek orvosságot[...]

Mint az már a per során érzékelhetõ volt, Jáger Mári bizonyíthatóan maga talán nem is mérgezett, csak a mérget szolgáltatta ki, gyilkos tanácsaival együtt, hogy miként és mibe keverve adják be hozzátartozóiknak. A továbbiakban az újságíró a kuruzslásáról faggatta. Mári errõl többek között ezeket mondta:

[...]Én nem vagyok nem voltam az soha! Az a kuruzsló, aki pénzért gyógyit. De én nem fogadtam el pénzt a gyógyitásért[...] Nem mondom, ha valakit meggyógyitottam, hát az, ha tehetõs volt, adott egy malacot, káposztát, aprójószágot Hanem pénzt nem is fogadtam el[...]

A riporter kérdése kapcsán így szólt gyilkos társairól: [...]Csak azt tudom, hogy engem azok mártottak bele a mocsokba. Pedig az én dörölyémet megehette volna akárki: az ugyan nem rontotta volna el a gyomrát

A beszélgetés után még sírva ráborult lánya hantjára, alig tudták onnan elhúzni. Az unokája ennyit mondott: - Mindég a halálát emlegeti, szögény öreganyánk. Nem is élhet soká, tul a nyolcvanon[348]

Jáger Mári a városhoz fordult segítségért, hogy kereset híján nem tud megélni. Havi 6 korona segélyt kapott, de ez nem volt neki elég. Korábbi betegének feleségét, özv. Rácz Mihálynét kezdte zsarolni, hogy nekik közös titkuk van, és ha nem akarja, hogy rávalljon, miszerint õ kért mérget férje megöléséhez, akkor fizessen. Az asszony elsõ ijedtségében fizetett is. Csakhogy Mári néni kocsija ezt követõen is megállt a háza elõtt, újabb zsarolási kísérlet végett. Az özvegy elunván a dolgot, följelentést tett. Márit ismét bevitték a rendõrségre, de a kihallgatása után szabadon engedték, és visszament a veje kopáncsi bérletén lévõ tanyába, ahol egy ideje már lakott.[349]

1917 késõ õszén jött a hír, hogy Vasárnap délelõtt meghalt a Klauzál utca 132 szám alatti háznál a vásárhelyi méregkeverõk feje Szalay Jáger Mária. Aggkori gyengeségében halt el a hires kuruzsló 88 éves korában[...] utóbb a város kiadta Balogh Mária gondozásába akinél befejezte hányatott életét.[350]

Nem egy ponyva született a per kapcsán. Említettük már a mezõtúri kiadványt, amelyet Nagy K.Csató I. írt. Jellemzõ volt a tények korabeli torzítására a ponyva címlapja is, amelynek eredetét bravúros nyomozással Békés István derítette ki, és bizonyította, hogy semmi köze sincs a képen látható bolti jelenethez, a Jáger Mári-féle méregvásárláshoz. A címlapon ugyanis a Zacherin nevû a Kis Ujság 1891. évi egyik számában közreadott reklámrajzról plagizált német gyártmányú rovarirtó-szer reklámja látható.

Jáger Mari, a méregkeverõ sántabába az Eisler G. ponyvakiadónál jelent meg. A Hódmezõ-Vásárhelyi Méregkeverõk. Írta: Ifj. Nótás Szabó Pál (Ára 3 kr[ajcár].) HmVásárhely, 1897. Nyomatott Lévai F. nyomdájában. Ez a ponyva többek között így rímelt:

A boszorkány mester, hires Jáger Mári,

Tudta a módját, bár sánta volt a lába,

Ördöggel czimborás vén vasorru bába[...]

Ismerõje volt õ kilónak és latnak,

Õ adta a gyilkos mérget mind a hatnak[...]

Rég, még nem született kis csecsemõket ölt[...]

Az utóbbi mondat utalás arra, hogy mint bába, amikor a szülészetet gyakorolta, gyakran végzett tiltott magzatelhajtást, vagyis a gyilkosságot nem a mérgezéssel kezdte.

A HódMezõVásárhelyi mérgezési gyilkosság bûnöseinek elitéltetése. Írta: Zalán Elemér. (ára: 3 kr[ajcár].) Lepage Lajos könyvnyomdája, H. M. Vásárhelyen. Többek között ezt írta:

[...]meg is vendégeltek, még dörölyét gyurták

Szegény Varga Julis, mért ettél belõle?[...]

Végezetül Kõszegfalvi Ferencet idézzük: Weisz Mihály. Tanult mesterségére nézve csizmadia, egyébiránt költõ, keramikus, mûpártoló, közéleti személyiség[...] [...]mestersége folytatása mellett Cseszkó Máté, A politikus csizmadia álnéven humoros verseket írt[...] Kéziratban maradt drámát is szerzett a századvég hirhedt méregkeverõ-bûnesetérõl. (A dörölye)[351] címmel.

Vásárhely a XIX. század végi arzénes gyilkossági per után, sajnos, nem sokáig váratott az újabb rémtettekkel, amelyeket Németh László is megírt az Égetõ Eszter-ben. Megdöbbentõ büntény a tanyák között 1905, szept. 23án közölte a Vásárhely és Vidéke. (A gyilkosság 22-re virradóra történt.) Minden emberi érzést felháborító, megdöbbentõ büntény történt pénteken éjszaka városunk határában[...]

[...]egy lóhátas ember jelent meg a pusztai csendõrörsön s arczából kikelve jelentette, hogy Döme Istvánt és nejét Ladik Máriát, valamint egyik unokaöcscsüket, a kis Döme Józsefet megölték peczérczésháti 270 számu tanyájukon [, amely az iskola mellett volt...]

A szobában, melyben a butorok feldöntögetve voltak, a vetett ágyon feküdtek keresztben Döme István és a felesége, meghalva és elboritva aludt vérrel.

Az asszonynak a nyaka volt keresztülmetszve egy késsel, az embernek pedig a feje szétverve és a nyaka átszurva, szintén egy késsel. Körülöttük az ágy, a párnák, a falak mindenütt csupa vérrel voltak borítva, hogy borzalom volt nézni.

Döme József, a kisfiú az ágy lábánál, a vaczokban feküdt meredt tagokkal, halva. A koponyája szét volt verve s agya a földre locscsant ki, a hol a kifolyt vérben egy párna is hevert.

És ott volt a földön egy három arasz hosszu, összetört karabély és egy nagy, éles kanyhakés, melyekkel a gyilkosok rémes tettüket végrehajtották[...]

[...]Döme Istvánt és a kis fiut, Döme Józsefet a karabélylyal verték agyon a gyilkosok, mely a sulyos csapások folytán össze is törött, az asszonynak pedig késsel vágták el a nyakát[...] Szurtak azonban egyet a Döme István nyakába és a kis fiu fejébe is, sõt Dömének a szemét is kiszurták, hogy haláláról biztosak legyenek.

Megállapitotta végül a csendõrségi nyomozat, hogy a tanyából a gyilkosok csupán pénzt vihettek el, mert az hiányzott az utolsó fillérig[...]

Döme Istvánnak körülbelül 300 korona készpénze lehetett a tanyában, melyet közelebbrõl kapott hizott sertésekért; ez a pénz pedig hiányzik, de a pézes zacskó üresen az ágy alatt megtaláltatott.[352]

Németh Lászlóról Grezsa Ferenc így írt az eset kapcsán: A regényíró Németh lászló most dolgozik elõször forrásokból: Galyasi Miklós múzeumigazgatótól kölcsönzi Kenéz Sándor a regénybeli Égetõ Lõrincz 1900 és 1906 közt megjelenõ lapja, a VásárhelyiHíradó vaskos köteteit[...][353] Az eseményeket kövessük nyomon mi is ebbõl a lapból, össehasonlítva, hogyan jelentek meg Németh László regényében.

Miután a hullákat felboncolták, majd nagy részvét mellett eltemették õket a katolikus temetõben. A boncolás eredménye: A szerencsétlen Döme István fején az orvosi vizsgálat több, egész az agyvelõig ható ütés nyomát találták [így!], a mely már magában véve is biztos halált okozott volna. De rögtöni halált okozott volna a bal mellkason, a 7ik és 8ik borda között a belsõ részekig hatoló nagy késsel ejtett mély szúrás is.

Ladik Mária, a meggyilkolt Döme István felesége halálát agyroncsolás okozta, ami a fejére mért számtalan ütéstõl eredt. Biztos halált idézett volna elõ azonban már magában véve az a szurás is, amelyet a nyakán egy nagy késsel ejtettek, amely szurások egész a nyakcsigolyákig hatoltak. Ezeken kivül találtak még rajta szintén késsel ejtett 10 rendbeli szurást és vágást is.

Döme Pál 9 éves fia István halálát szintén több, a fejre mért ütés következtében elõ állt agyroncsolás idézte elõ. Ezenkivül rajta is az álla alatt és a nyakán több késszurás és vágás nyoma találtatott.[354]

Németh László írta: Bora hozta a hírt, hogy kinn Kardoskút felé, egy tanyán az egész családot kiirtották. Hárman voltak: a tanyás, a felesége meg egy gyerek, az ember testvérének a fia, akit az állatot hajkurászni adott oda az apja. Úgy találták meg õket vérben, összekaszabolva. Délben nagytata is hazajött s megerõsítette a dolgot: benn volt a Híradóban. Attól fogva a konyhán meg az ebédnél is csak errõl a gyilkosságról folyt a szó[...] Juszti néni az államot kárhoztatta, hogy nincs erõsebb kézzel a csavargókhoz. Õ megállítaná. Hol dolgozol, mi a munkád, s ha nem tudja igazolni magát, gyerünk be valami fogházba, kosarat fonni.[355]

Anélkül, hogy ezzel bántani kívánnánk nagy író elõdünket; és hogy ez bármit is levonna a regénye értékébõl, megjegyezzük, hogy miként itt is, más regényeknél is, fõleg a betyárkép romantikus kialakításánál, a szépírók sokat segítettek folklorizálni. Ez érhetõ tetten az Égetõ Eszter c. regény további részleteibõl is:

Így tudta meg Esztike, hogy a gyilkosságot a gyerek apja vette észre. Épp kiment a bátyjához, a fiút vitte volna haza, mert beállt az iskola. A tanyában sehol senki. Azt gondolta, tán ebédelnek, mert dél volt, s a meleg elõl behúzódtak a sötétre. Bemegy a pitvarba s onnét szól be: István, idebenn vagytok? Elképzelhetõ, mit érzett, amikor a szobába benyitott[...] Nem úgy volt, ahogy Bora tudta, hogy egy vasdarabbal ütötték le õket; a Döme tulajdon karabélyával. Csak amikor az ember fején eltört s még mindig mozgott, akkor vette ki a konyhakést a félretolható tetejû asztalból. Az meg az ember állkapcsába tört bele.[356]

Juszti néni különösen azt szerette volna tudni, mitõl félt a Döme család. Mert Döméné panaszkodott Macsinénak, hogy rossz fogja õket érni.[357] Végül: A kisfiúnak a fejebúbja egészen hiányzott. Ott feküdt az ágy végében a vackon, s amikor hallotta, hogy a bátyjáékat ölik, bebújt a dunyhája alá. Ezért verték széjjel a fejebúbját[...] Döméék egy idõ óta korán bezárkóztak. Ott ültek a sötét házban, s várták, hogy mit hoz az éjszaka[...] [A gyilkos] A kisfiút is még a sötétben ölte meg[...] Mint a kievett tojás, olyan volt a boldogtalannak a kis koponyája.[358]

Németh László a mártélyi Szomor-tanyai gyilkosságról is írt az Égetõ Eszterben: A Döméék dolgának az vetett végett, hogy új gyilkosság történt.[359] Idézzük ismét a Vásárhely és Vidékét, amely azt írta, hogy Szomor Ferenc hódmezõvásárhelyi gazdálkodónak a mártélyi uton, közvetlenül a mártélyi dombhoz vezetõ lénián[360] fekszik a tanyája[...]

Az ereszet alatt két szalmával bélelt, egyszerü deszka vaczkon, két iszonyuan megcsonkitott hulla feküdt, a Szomor Pálé és a Kádár Imréé.

Szomor Pál bal arcza teljesen összeroncsolva, a lõfegyver kilobbanó füstjétõl koromfeketére égve borzalmas látványt nyujtott.

Homlokán egy halálos lõseb, mellén közvetlen a szive fölött egy másik halálos lõseb. Mindkettõ lövés vadászfegyvertõl származik.

Szomor Pál a vaczkon keresztüldõlve fekszik, lábai a földet érik, ökleit görcsösen szorítja egybe véres mellén.

Vele szemben, a másik vaczkon Kádár Imre borzalmasan eléktelenitett hullája pihen.

Kádárt nem érte golyó, õt álmában, valami sulyos fadoronggal, vagy feszitõ vassal verhették agyon.

Feje a szó teljes értelmében darabokra zuzva s a felismerhetetlenségig eltorzitva.

Bal halántékán egy iszonyu, tátongó nyilás van, ezen verte ki a gyilkos a szerencsétlen áldozat agyvelejét, mely három méternyi magasságban, véres csikokkal lepve, boritja a tanya falát.

A földön, a vaczkon, a falon, az ereszet lábjában mindenütt csak vér, vér és tömérdek sok agyvelõ roncs.[361]

A továbbiakban megtudtjuk még, hogy Kádár Imréné, aki 33-34 év körüli asszony, a kisfiával a tanyában aludt, amikor a magányos gyilkos, valószínû egy mindszenti dohánycsempész kint végzett a két férfivel, majd bekiáltott a tanyába:

- Nyisd ki az ajtót, vagy add ki a pénzedet[...]

Az asszony elõvette a kb. 85-90 koronát és kitette az ablakba. Ezt követõen a gyilkos a padlásról elvitt még egy viseltes subát is. Az asszony többek között azt vallotta a rendõrségen, hogy

-[...]félelmemben az ágyba vetvén magamat, egész éjjel mozdulni sem mertem a fiacskám mellõl[...]

[...]Mikor pirkadt, támolyogtam ki a tanya elé s kiabáltam fel a szomszédságot.[362]

Németh László a Vásárhelyi Hiradó vonatkozó számait olvasta el. Ezekbõl a következõket tudhatta meg: a Mártély 2563. sz. tanyán éjféltájban [...]egy hatalmas dörrenés rászkódtatta meg a tanyaépület falait s rá nemsokára fájdalmas hörgés és nyöszörgés hallatszott[...]

A Kádár Imre agyveleje, akit a vadállatias gyilkos borzalmasan vert agyon, vérrel keverve, márványszerüleg tarkitotta be a falat, míg õ maga kocsonyaszerüleg megaludt vérben feküdt.

Vele szemben a Szomor Pál holtteste, a kit közvetlen közelbõl revolverrel lõttek halántékon[...]

De még ezzel nem elégedett meg az elvetemült ember, hanem, miután a szerencsétlen Szomor Pál ülõ helyzetben volt, még egyszer mellbe lõtte.

E lövés következtében a meggyilkolt inge és a paplana öt helyen meggyulladt.

A megégett paplant az udvaron a sárba tiporva találták meg.[363]

Két nappal késõbb az újság ezeket közölte: A tanyás családban állandó volt a viszály, sõt 2 évvel ezelõtt el is akartak válni. Kádár Imréné ellen több sulyos és alapos gyanu merült fel[...]

[...]A tanyán tartott házkutatás alkalmával találtak is az ágyban egy vértõl ugy, ahogy megmosott keményfából készült nehéz sulykot. Ez nem a nõ ártatlanságát bizonyitja[...]

[...Kádár Imrén] mindkét ütés tompa eszközzel, valószinüleg sulyokkal történt. Halála a hajnali órákban következett be.[364]

Egy nappal késõb: [...]a rendõrség biztosra veszi az asszony bünrészességét.[365] A következõ napon: [...]a vizsgálat vezetõi határozottan meg vannak gyõzõdve arról, hogy az asszony részes a tett elkövetésében. Szeretõje, Rácz Imre nem tud védekezni[...][366] Október 7-én már azt is megtudjuk, hogy a puska Rácz Imréé volt. Végül az okt. 8-i számban található: Rácz Imre [...]az utóbbi idõben Kádárnéval szerelmi viszonyt kezdett, e célból Kádárék lakásán többször, sõt éjjel is megfordult. A gyilkosság elõtti nap egész délután estig Kádáréknál volt, ott beszélgetett az asszonynyal és Szomor Pállal, haza várta a városról este késõn ittasan hazaérkezõ Kádárt, aki átadta neki a tõle elõzõleg vásárolt sertések járlatát[...]

[...]Kádár Imréné határozottan vallja, hogy a gyilkosság éjjelén Rácz Imre hangját felösmerte, õ volt az, a ki az oldalablakon elferditett hangon bekiáltott és fenyegetések között pénzének kiadására kényszeritette[...][367]

A két gyanusitottat másnap a szegedi királyi ügyészségnek adták át.

Németh László regényében így jelentkezik a történet: Az új gyilkosság a körtvélyesi tanyákon történt, s Bora abból a faluból való volt[...] Az asszony is benne van[...] Az asszonyt letartóztatják. Ennek a hírnek Juszti néni sem tudott ellenállni. Az asszony? A tanyásné? Értették egymást a gyilkossal magyarázta Bora[...] Hogy ez olyan türelmesen kivárta a hajnalt, s csak akkor kezdett jajveszékelni. Emlékszik, hogy elírta tegnap kapott az emléken Bora , mit kellett annak a szegény asszonynak ott kiállani. Amikor az ajtót feszegették. S hogy adta ki a pénzt az ablakon[...][368]

Németh László esetében itt is szembesülhetünk a sámánnal, aki N. Drury korábban idézett megállapítása szerint egyfajta pszichikus nyomozó. Az író a valóságélmények, a leírt nyomozati tények alapján gyûjtötte témáját, amelyet kiegészített mindazzal az elképzeléssel, amellyel szerinte a bûncselekmény végbemehetett. Ahány ember, annyi fantázia, és annyi változata volna lehetséges a történet befejezésének. Németh László a maga elbeszéléséhez fölhasználta korábbi tapasztalatait, orvosi ismereteit. Amikor rekonstruálta a lapokban le nem írt eseményeket, egyszerre végzett pszichológiai szintézist, és írt szépirodalmat. Amikor az Égetõ Eszter c. regényben a gyilkosági történetet olvassuk, azért nem kételkedünk annak valóságában, mert írósámán fogalmazta, akinek mi is a révületébe estünk. Így függenek össze a lélek megnyilvánulásai.

A Vásárhelyi Hiradó október 24-én fejezte be a történetet. Kádár Imréné Balogh Juliannát és Rácz Imrét, az állítólagos szeretõt, kellõ bizonyítékok hiányában, a szegedi királyi ügyészség szabadlábra helyezte. Kádárné hazajött Tarjánba, a Dobosi utcában lévõ házukhoz.

Különcök és bolondok

Köztudott, hogy gyakran keskeny a mezsgye az értelmesnek vélt, a különc és a bolond között. Egyes pszichiáterek teljesen épelméjû embert nem is ismernek el, szerintük mindannyiónknak van egy kis bibije. Ennek realitásába nem bocsátkozhatunk bele, inkább vizsgáljuk meg, hogy a szájhagyomány milyen különcöket õrzött meg Vásárhelyrõl. A folklórrá válás, vagy végleges eltûnés elõtt most van meg az utolsó lehetõségünk, hogy meglássuk a valódi arcát azoknak, akik köztünk jártak és éltek, csak némely vonásaikban elütöttek sors- és kortársaiktól fogalmaztuk másfél évtizeddel ezelõtt.[369]

Elöljáróban rá kívánunk mutatni Vásárhely egész lakosságának gondolkodását érintõ különcségre, amelyet az itteniek természetesnek vettek és csak a más településeken élõk tartották különcködésnek. Ez volt a mûvészkedés, és annak elfogadása. Ha egy városi ház, vagy tanya mellett állványt állítottak le, és egy szalmakalapos ember festeni kezdett, a parasztok mögé álltak, majd csodálni kezdték az alkotást. Vendégül látták a mûvészt és olykor ellátták élelemmel. Nem egy helyen így kaptak és õriztek meg kiváló mûalkotásokat. Más kérdés, hogy a gazda azért nem adta volna a lányát az éhönkórászhon, de nem nézte le a mesterségét, és fõleg nem zavarta el maga mellõl, mint tették nem egy vidéken. Befogadták a másságát, ha követendõ példát nem is láttak benne.

Ebbõl a magatartásból következik, hogy azt a parasztot sem közösítették ki, aki a gazdálkodása mellett mûvészkedni kezdett. Sõt egyfajta tisztelettel övezték. A feltétel az volt, hogy ne váljon élõsködõvé, kapa-kasza kerülõvé, hanem saját eltartása érdekében fogja mög a szërszám boldogabbik végit. Így azután nótaköltõk, festõk, fa- és rímfaragók, megannyi mûvészkedõ vált belõlük. A XX. század második felében már hivatalosan is elismerték valamennyit. Népmûvészként, naiv- és parasztmûvészként címkézték õket. Egyikbõl-másikból még amatõrsége ellenére is elismert mûvész vált. Ilyen volt például Tornyai Jánosnak a nép legalsó rétegébõl származó mindönös asszonya, Kovács Mária (Mári).

Népünk korábban egy ténykedést nem, vagy csak nehezen ismert el, s ez volt az írás. Az mindig gyanús volt, ha egy egyszerû ember nem a szerszám, hanem a tollforgatásban jeleskedett. Érje be gazdasági naplójának vezetésével, válaszoljon fiának, férjének, ha tábori lapot küld a frontról, de fölöslegesen ne firkáljon. Úgy tartották, hogy elõbb-utóbb okoskodni kezd, és vagy lenézi a sorstársait, vagy gondolataival bajt okoz. Különösen az újabb változást sürgetõ, forradalmi eszméktõl tartottak, amelyek eltérnek Kossuth 48-as szellemiségétõl. Nagy András Jánosról is az a szóbeszéd járta, hogy 1884-ben a köznek saját pénzén azért fúratott artézi kutat az Újtemplom elõtt, mert a tudomány mán sok embör eszit mögrontotta, de a hideg víz még sönkijét s.

A Szentesen, 1855. aug. 7-én született és Hódmezõvásárhelyen, 1909. nov. 3-án elhunyt Pócsy Mihályt alfejezetünkben, mint különös, hóbortos alakot említenünk kell. A helyi újságokban rendszeresen írt. Kárász József így fogalmazott róla: Gazdálkodó, író. Szentesi, illetve vásárhelyi református papi család sarja[...] Verseit és prózai mûveit vásárhelyi tájszólásban írta, fonetikusan[...][370] Ismert személyeket, társadalmi jelenségeket, eseményeket gúnyolt ki, vulgáris, gyakran obszcén kifejezéseket használt, vaskos népi humorral átszõve. Írásait a halála után kezdték összegyûjteni, de csak két kötete jelent meg: 1926-ban A tilosban és 1936-ban a Pócsy-versek.

Az 1980-as években a sóshalmiak már hangszalagra rögzítették, másolatban terjesztették, majd halálát követõen összegyûjtötték a közmegbecsülésnek örvendõ, jó humorral megáldott Csorcsán Szûcs Imre egykori gazda, téesztag parasztverseit. Ezekben önmagát sem kímélte, de elsõsorban a szövetkezetben átélt visszásságokat gúnyolta.

Czeglédi Józsefrõl Kérdõ Szûcs Ernõ gazda adatközlõnk[371] visszaemlékezését közöljük: Czöglédi József tõsgyökeres vásárhelyi paraszt volt. Az apjátul jókora vagyont örökölt, de mulatós volt, oszt gyorsan elprédálta. Közben tekintélyös ivócimborákat szörzött, akik a sok dorbézolást azzal szolgálták mög, hogy a városnál végrehajtói állást szöröztek neki. Ezt a tisztségöt nem a hivatal, hanem a lakosság mögelégödésire látta el.

Egy alkalommal, az 1860-as évek elejin, a hivatalba mönet összeakadt a városháza elõtt Nótás Szabó Pál versölõ parasztembörrel, és kérte, hogy rúla is költsön gy versöt. Nótás Szabó Pál nem sokat teketóriázott, hanem így felelt:

Suvickos csizma, nagy bunda,

Nincs is a hombárban búza.

Eltemetted apád, anyád,

Mögbaszhatod mán a kutyát.

Czöglédi József végighallgatta a versöt, de azután mögsértõdött, és lintötte Nótás Szabó Pált, hogy rúla további rímöket faragjon. A vers ögyébként talált, mert Czöglédi József a nagy szögénységben is adott magára. Jól öltözött, csizmában, bundában járt, azért emlögette ezt Nótás Szabó Pál, aki még ezt a versöt is költötte rúla:

A kaszinó elõtt járok,

Mint a páva, úgy sétálok.

Büszkén mondom Janikámnak,

Húzza el az én nótámat.

Kan Jancsi hegedûje,

Veszett vóna az erdõbe.

Ha olyan szépen nem szólna,

Én tönkre nem möntem volna.

Hozzá köll tönnöm, hogy az akkori hírös cigányprímást, Nagy Jánost Kan Jancsinak csúfolták. Õ segítött a Czöglédi vagyont elhegedülni.

Czöglédi József különcséginek híre még Budára is eljutott. Fölhívatták az udvarhon gy nagy bálba, ahová bûgatyába állított föl. Még a királynét is mögtáncoltatta.

Amikor Czöglédi József szakállasan kilépött a fodrásztul, mögkérdözték tûle az embörök: Hogy maradt kend brtválatlan, amikor a borbélytul gyün? Czöglédi József azt felelte, hogy Most én brtváltam mög a borbélyt. Ugyanis behajtotta rajta az adót.[372]

Kérdõ Szûcs Ernõ további visszaemlékezéseit közöljük. Miután Lázár Ferenc gazduramat eltemették a Dilinka temetõben, a múlt század végin, ëgy éjszaka nagyon ugattak a csõsz kutyái. Hallja ám, hogy a sírok felõl muzsikaszó gyün. Hát a Sülthús cigány muzsikált az ëgyik hantnál.

Másnap a csõsz följelentötte a muzsikust, hogy zavarja a halottak nyugalmát. Póka kapitány magáhon hívatta a cigányt, és kérdözi tûle: Miért és kinek muzsikáltál a temetõben? Feleli a cigány: Én azzal tartoztam, tekintetös úr, mert a halott kívánságát teljesítöttem. Gazduram még életiben mögfizetött érte. Oszt melyik nótát húztad?

Temetõbe körösztre száll a rigó,

Valamennyi szép asszony van, gy s jó.

A szömibe hízelög az urának,

Háta mögött szeretõt tart magának.

Tetszött a móka a kapitánynak, mert õ maga is mulatós volt. Böcsületös embör kend, möhet Isten hírivel![373]

Negyedik Kérdõ Szûcs Pétör 48-as honvéd rokonomat Mulatós Pétör gazdának nevezték. gy dáridózása után kivitte magával Béla cigány bandáját, és egész éjszaka hegedültetött velük.

Röggel, amikor a cigányok haza akartak mönni, kihúzatta a kocsit az udvarra. A muzsikusok fölültek. Pétör gazda azt mondta nekik, hogy húzzanak el még gy nótát. Azok a kocsin újra rázöndítöttek. Az ötödik nótánál gyüttek rá, hogy Mulatós Pétör gazdának esze ágában sincs hazavitetni ûket, csak muzsikáltat velük.

Ögye mög a fene a szívit Pétör gazdának, nem vitet haza szidták a cigányok, majd libasorban, gyalog hazaindultak.[374]

Mulatós, különc öregek voltak azok az emberek is, akiket ifj. Bibó Lajos író társalgás közben az utolsó Bölényök-nek nevezett. A második világháború végéig minden este a Fekete Sasban gyûltek össze. Jó modorú, a régi gazdákból és iparosokból, öreg értelmiségiekbõl összeverõdött baráti társaságokban, foglalt asztaloknál ültek és heccelõdtek. Nem egyszer vaskos tréfákkal bosszantották egymást, és nagyon szépen tudtak mulatni. Közülük is a legutolsó volt a több, mint 90 évet megélt, utolsó vásárhelyi szûrszabó mester, aki minden alkalommal alaposan felöntött a garatra. A pajzánkodásra kapható nõknek pénzt kínált, akikkel már nem tudott mást tenni, mint a szoknyájukat emelgette és simogatta õket. Arra sem kellett biztatni, hogy magyar nótákat énekelve az asztal tetején táncoljon, a poharak és karafinák között.

Röszketõs Szûcs Ferenc családi viszály miatt a tanyáját eladta, Tárkány Szûcs András szomszédnak. Amikor Tárkány Szûcsék elõször disznót vágtak, az ablakon még nem volt függöny. Mikor kinéztek, nagyon mögrémültek.

Nézzétök csak, micsoda torz alak van ott! mondta az gyik. Két nagy pofája van, de az orrát elhízta válaszolta a másik.

Ijedtükben fölkapkodták a disznótoros késöket, és kimöntek a szörnyet elzavarni. Akkor látták, hogy Röszketõs Szûcs Ferenc ijesztött rájuk, aki ltolta a nadrágját, és a mezítelen ülepit dugta az ablakba.

A töttit azzal magyarázta, hogy mert Ti ezön az õsi földemön vigadoztok, és nem híttatok mög. Mondták neki Tárkány Szûcsék, hogy Gyûjjék b, kend. De az öreg nem fogadta el a möghívást.[375]

Herczeg Mihály többek között így írt Kérdõ Mártonról: Jómódú, majd eladósodó gazda, 48-as nemzetõr, a passzív ellenállás városszerte népszerû személyisége, hírneves hazafi[...] A helybéli tanácsvezetõkkel is többször konfliktusba került. Vagyonos gazda létére, 1865-ben nem engedték szavazni[...] Késõbb fõleg elmeállapotára hivatkozva kiforgatták vagyonából. Vérvörösre festett házából (mai Toldi utca környéke) karhatalommal kilakoltatták. Különös alakja (kalapján vörös árvalányhaj, sarkantyús csizma) beillik a vásárhelyi népi igazságkeresõk sorába.[376]

Kérdõ Szûcs Ernõ folklórként értékelhetõ visszaemlékezésének néhány vonatkozó részletét idézzük: Kérdõ Mártonról az is elterjedt, hogy nem ösmer el más fajta pénzt, csak a Kossuth-bankót. gy alkalommal lóháton jött a tanyájárul hazafelé a csomorkányi úton. Tóth Samu szélmalmánál fogadtak az õrletõk, hogy Kérdõ Márton a némöt pénzt nem vöszi majd föl, mert Ferenc József képe van rajta. Ltötték elébe az útra, hogy észrevögye, majd elbújtak elõle a malomba, hogy õ viszont sönkit s lásson.

Az õrletõk a malombul lesték a hatást. Amikor Kérdõ Márton odaért a pénzhön, möglátta, és mérgesen lugrott a lovárul. A mindég nála lévõ karikás ustorral szétverte a pénzt, pedig 100 forintos volt.

Kérdõ Mártontul Világosnál elvötték a kardját. Amikor hazagyütt, fakardot faragott magának, oszt azzal járt. Amikor mög adót köllött fizetni, akkor s fogta mög a császár pénzit, hanem gallyal lükdöste a tisztviselõ elé.

Kossuth apánk tudta, hogy Vásárhelyön milyen különc életöt él Kérdõ Márton. Vásárhelyrül a gazdák gy népes csoportja röndszörösen kijárt Kossuthhon Olaszországba, és elmesélték neki azt is, hogy Kérdõ Márton a Kossuth-bankón kívül más pénzt mög nem fog. Kossuth így válaszolt nekik:

Szeretnék még gyször olyan magyar kezet szorítani, mint a Kérdõ Mártoné.

Mikor a gazdák hazagyüttek Turinbul, elmondták Kérdõ Mártonnak, hogy mit kíván a nemzet apostola, a nagy magyar szabadsághõs. Kérdõ Márton hazafias érzülete azonnal föllángolt, és úgy nyilatkozott, hogy lóháton mönjenek. Errõl a nehéz vállalkozásrul igyeköztek a többiek lbeszélni. Kérdõ Márton úgy érvelt, hogy:

Kényelmesebb lóháton, mint a vagonyban.

Végül csak abban gyeztek mög, hogy vonaton mönnek[...] Mikor a gazdák kiértek Turinba, kifogták a lovakat Kossuth kocsijábul, és azt tisztöletadásbul maguk húzták végig az utcákon[...]

1869-ben Szilágyi Virgilt választották a 48-as Kossuth-program képviselõjivé Vásárhelyön. Pünkösd elsõ napján a Hajda vendégfogadó udvarán volt fölállítva az ünnepi sátor, és ökröt sütöttek nyárson, boroshordókat vertek csapra. A lakoma ingyen volt. Öhetött, ihatott boldog, boldogtalan. Ezt a dáridót Kérdõ Márton röndözte.[377]

Áttérve a bolondokra, az õ történetük Vásárhelyen is az emlékezés ködébe vész. Mint minden településen, különösen a parasztközösségekben, az eszelõs, együgyû embereknek is megvolt a maguk sajátságos helye. Tisztelet nem övezte õket, annál több kibabrálás és kacaj, mégsem bántották õket. Mint a természeti népek legtöbbjénél, itt is eltartották õket, és amit lehetett rájuk bíztak. Nem egy közülük segített a kondás, kanász mellett, a csordás megfogadta dudásnak, de felhasználták kifutónak, bevásárlónak, árnyékszék tisztítónak stb. Dr. Meggyesi János elmeorvos már 1914-ben elõadást tartott városunkban arról, hogyan lehet a gyengeelméjû gyermekeket, fõleg a mezõgazdasgában úgy foglalkoztatni, hogy hasznosak lehessenek és állapotuk javuljon.[378]

Bukott szabadságharcunkat követõen [...]egy csaló Hódmezõ-Vásárhelyen is megfordult, a ki itt magát Petõfinek adta ki[...]

1850. április végén, egy hódmezõvásárhelyi asszony jött fel a mágocsi pusztára, ahol akkor Szendrey, Petõfi apósa lakott s Bathó tiszttartóval kivánt beszélni[...] A vele lévõ kislány meglátta a szobában Petõfi arcképét és rögtön kinyilatkoztatta:

- Nini! ez itt annak a bácsinak a képe, aki nálunk lakik!

A hír hallatán Bathó azonnal Vásárhelyre utazott, ahol beszélt az ál Petõfivel, aki valóban a költõ szakasztott mása volt, és olyan intimitásokat tudott Petõfi életébõl, amit csak a legszûkebb család ismert. Végül már a tiszttartó is megingott. Viszament Mágocsra, hogy elhivatja hozzá Szendreyt, de mire urát megelõzve, Bathó másodszorra is megérkezett városunkba, az elõzõleg 20 forintot kapott ál Petõfi ezen vett egy szép csizmát, amelyben végleg eltávozott.[379]

1901-ben Vásárhelyen már ismertük az elmebetegek számát. A belügyminiszter körrendelete alapján, dr. Berger Ferenc tisztifõorvos jelenti: [...]91 elmebeteg van városunkban és külterületén, ezek között 57 férfi és 34 nõ. Nõtlen 38, hajadon 26, házas 18 (14 férfi, 4 nõ), özvegy 9 (6 férfi, 3 nõ). Gyengeelméjû van 29 (19 férfi 10 nõ); alkoholizmusban szenved 4 férfi, hülye testi fogyatékosság nélkül 54 (32 férfi 22 nõ), testi fogyatkozással 4 (2 férfi 2 nõ.)[380]

A század elején újra megjelent városunkban egy ál Petõfi. Csaló volt-e, aki kihasznált egy sereg együgyû, hiszékeny embert, hiszen este, amikor a rendõrök keresni kezdték már nem volt sehol, vagy bolond, ki tudja? Inkább az utóbbira szavazunk. Az viszont elmondható, hogy akit még 1907-ben is azzal lehet becsapni, hogy Petõfit látja, az az itteni szólásmondás szerint, csak kalahüttyös lehetett. Idézetek egy korabeli helyi lapból:

Tegnap pedig azért került ismét szóba a Petõfi neve, mert megjelent Susánban. Persze csak a hiszékeny nép ült fel és az okosabbak nem hittek az ál Petõfinek. Ugyanis egy õsz ember állitott be a susáni házakhoz, rongyos, kopott gunyában és szánalmat keltõ ábrázattal. Szemeibõl látszott, hogy nem ép elméjü, de azért sokan hittek neki, mikor e szavakat mondta:

- Ne hagyjatok csufosan elpusztulni, hisz én a nemzet nagy dalnoka vagyok. Ne hagyjatok, ne hagyjatok!

Persze mindenütt segitettek a nyomorult emberen és elég jól jövedelmezett neki a nagy név használata.[381]

Elsõsorban a két világháború között tevékenykedett Esernyõs Nagy Sándor, aktív baloldali, aki elvetélt feltaláló volt. E minõségében persze nem õ volt az egyedüli. Dékány Dezsõ városi kamarás és pirotechnikus Vásárhelyen kiváló röppentyûket, tûzijáték-rakétákat állított elõ, és tûzijátékokat rendezett meg. A második világháborúban szovjet fogságban optikai világszabadalmai születtek. Elvitték Moszkvába tanítani, és alig akarták hazaengedni. Visszakerülése után a Budapesti Mûegyetem hadmérnöki karán sikerrel tanított.[382]

Tipikus figurája volt a városnak Mónus úr, aki megrögzött agglegényként elõbb a helyi lánylíceumba, majd a Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolába, a fizika szakos tanárokhoz rendszeresen járt. Találmányaival, elsõsorban elektromos kísérleteivel, a Magyar Rádióba és a Magyar Televízióba is szerepelt, fõleg Öveges professzor alkalmazta. Találmányainak persze nem volt gyakorlati haszna. Valamennyi tanuló lányhoz plátói módon vonzódott. A diákbálakban rendszeresen megfordult, és a nálánál emberöltõvel fiatalabb lányokat táncoltatta. Állandó gúny tárgya volt. A fiúk a bálakban fogpasztát nyomtak kopasz fejére és elkenték.

Szathmáry János építészmérnök visszaemlékezésében említi az egyik Szûcs család nagyapját, [...]nevezetes Bodrogi János tói csõszt. Mindig a kanális túlsó partján üldögélt élete fogytáig, teljes fegyverzetben. Hátán függött egy valóságos mordály, madzagon, mellette a félkéz fegyver, egy ódivatú forgópisztoly. Ha pedig valaki nem engedett a megállásra szóló parancsának, akkor jött a bot, vagy ha volt, a bicikli kerekei közé lökve ugyanazt. De elvihették tõle fél tói föld termését. Nekünk pedig mesélt Rózsa Sándorról, akinek a bandájához tartozott szerinte...[][383]

A második világháború során, nyilvánvalóan a hadi események hatására, megjelent a Csutkás Vitéz, mások szerint Csutkás katona vagy huszár. Ötven körüli férfi volt, aki rongyokban járt. Kabátját széles övvel fogta össze, és mögé balról csutkából, késõbb fából faragott kardot dugott, jobbról pedig bajonettet. Vállán bodzafapuskát hordott madzagon, fején pedig papírcsákót. Amikor a gyerekek bandába verõdve követték és csúfolták, kardjával hadonászva, puskájával durrogtatva megkergette õket. Naphosszat bolyongott a Kossuth-téren, az akkor még mûködõ Promenádon, és a Népkertben, ahol padon feküdve töltötte az éjszakákat. Könyöradományokból, kéregetésbõl élt. Egy nap eltûnt a városból.

A város utolsó parádés, helyi kiejtéssel prádés kocsisa csupán együgyû ember volt, aki a kocsmákat járta, de az ital csakhamar eszét vette. Szolgálatából megmaradt a cifra szûrszerû libériás kabátja, tollas kemény kalapja, fénylõ fekete csizmája. Borvirágos orra, kerek képe mindig vidámságot tükrözött. Utóbb elég volt neki egy pohár bort fizetni, már becsípett és az utcákon hangosan énekelve, kiabálva vonult, szerelmes szavakat dobva a szépségek felé. Sohasem kergették meg, õ sem bántott senkit. Különös, parádés öltözetével hozzátartozott az utcaképhez, akár egy hirdetõoszlop. Még az 1960-as években hangos volt tõle a város, amerre elhaladt, majd csendben távozott az élõk közül.

Az 1980-as évek bolondja igazi modern ember volt. Lyukas félcipõt, fekete bricsesznadrágot, zöld katonazubonyt, rövidre vágott, sötétkék rendõrköpenyt és vöröscsillagos tányérsapkát hordott. Õ nem hangoskodott. Még a különös ízléssel összeállított ruházatát is megszoktuk. Azt, hogy a fejében még sincs minden rendben, onnan lehetett látni, hogy elõbb a sapkáján, késõbb a köpenyén gyûlni kezdtek a legkülönbözõbb jelvények. Az elsõ világháborúból maradt Károly-kereszt mellett békésen megfért a szocialista brigádjelvény, Lenin feje alatt a véradásért kapott embléma. Amikor már vagy száz darab fityegett rajta, és úgy nézett ki, mint az 1950-es évek elején, a Ludas Matyi vicclapban ábrázolt Tito marsall, mindenféle tárgyakat kezdett magára aggatni. Kiskanalat, ébresztõ órát, fogaskereket. Utóbb egy kukából kiszedett porszívó elhasznált gégecsõvét ántántszíjként tekerte magára. Nem bántották, inkább megmosolyogták és újabb jelvényeket kapott. Õ is hirtelen tûnt el.

Valamennyi bolond közül a legkülönösebb kétségtelenül Hegyi Károly volt. Alacsony termetû, vézna öregként ismertük meg. A szentesi út mellett, Derekegyháza határszélén volt neki a birtoka. A föld nagyságát nem ismerjük, de amit utóbb megmûvelt, nem lehetett fél holdnál több. Önellátásra rendezkedett be. Õ magát nem parasztnak, hanem úrnak képzelte. Högyi Úrnak kellett szólítani. Elõbb várúrnak, majd világ urának, utóbb, amikor az elméje már teljesen elborult, Napóleon helyett egyenesen Istennek képzelte és hívatta magát a környékbeli jámbor tanyaszomszédokkal, parasztokkal, akik nem bántották, nem csúfolták, inkább elkerülték vagy sajnálkoztak rajta.

Önerõbõl épített egy többszintes várat. (? kép.) Hozzá a vályogot maga verte ki. Óriási vályogtéglák voltak ezek, amelyeket cirkuszban, erõmûvészekkel lehetett volna emelgettetni. A bejárat mellett az egyikbe belevéste a dátumot is: 1943 6 ik 31 (A június csak 30 napos! Lásd: ? kép. ) A bejárat alacsony, de széles lyuk volt, amelyen keresztül a várba négykézláb lehetett bebújni. A vártorony az építmény közepén bástyaként állt. (Lásd: ? kép.) Lépcsõ nem volt benne. Két szintjére kurta létrán lehetett följutni, amelyet minden szintre maga után húzott. Egy ízben borjút vásárolt. A parasztok azt vették észre, hogy a jószág a torony legtetején, a lõrésszerû lyukon bõg kifelé. (Lásd: ? kép.) Senki sem tudta, hogy az ártatlan négylábú miként kerülhetett oda, de hónapokig ott tartotta.

A vár körül kalászosokat vetett: egy ölnyi búza mellett hasonló nagyságú árpa, rozs, köles következett. Konyhakertjében meglehetõsen különös növények, gyomok is virítottak. Ezekbõl a gezemicékbõl kotyvasztotta szegényes ételét, mert utóbb húst már nem evett. Fogait szándékosan sorra kitördelte és ló, meg marhafogakból dróttal összefogva protézist csinált magának, ezzel rágott.

Ócska parasztkocsi kerekeibõl, darabjaiból lábbal hajtott autót készített. Nincs az az izmos élsportoló, aki a nehéz alkotmányt egy kilóméternél tovább eltekerte volna, õ a mintegy 20 kilóméterrõl egyedül járt be vele Vásárhelyre, a városházára adót fizetni, a Kossuth téren vásárolni. A megszállottsága szinte emberfölötti erõvel áldotta meg.

Négyesiné Hegyi Mária ekkor már Szentesen a Sáfrány Mihály utca 78 szám alatt lakott. Õ néha kijött Högyi Úrhoz és igyekezett becsalni magához, mert már igen csak gondozásra szorult volna, de a testvére nem volt hajlandó hozzá költözni. A baj akkor kezdõdött, amikor 1960-ban ezen a vidéken is megalakult a szövetkezet. Nem azért, mintha épp az a kis darab különálló föld akadályozta volna meg a szocialista mezõgazdaság kibontakozását, de az egytagban való gondolkodást sérteni kezdte. Az agitátorok megcélozták Högyi Úr várát is. Az alkudozás sehová sem vezetett.

Ráhagyták. Látták, hogy bolond ez. Évekig volt még várának ura. Ekkor egy harcias elnök megmondta neki, hogy nincs tovább haladék, takarodjék innen, mert a lánctalpast a jövõ héten nekiereszti a várnak és beszántják. Högyi Úr sem volt rest és hadat üzent a téesznek. Megszállottságára és hihetetlen teljesítõképességére jellemzõ volt, hogy néhány éjszaka, mert mindig a sötétség leple alatt dolgozott, ásóval méternyi mély és széles árokkal kerítette körül a várát, majd a vizes gödörbõl, amelybõl egykor a rengeteg vályogot kiszedte, elárasztotta. Amikor a traktor megérkezett, a vezetõje nem merte beleereszteni a gépet, mert ott süllyedt volna el.

Högyi Úr ekkor már Isten volt. De a szocializmusban az istenek is halandónak bizonyultak, mert elmeállapotára való tekintettel, a vár elõtt egy nap megállt a mentõautó. A bolondot két markos férfi kihúzta az omladozó falak közül és a kocsiba tuszkolta. A szentesi kórház zárt elmeosztályára került. 1978-ban 82 éves volt, amikor meglátogattuk és külön engedéllyel portrét készítettünk róla. (Lásd: ?. kép.) Többet nem láttuk, innen temették el.

IRODALOM

Bálint Sándor: Hiedelemvilág. 443-449. In: Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975.

Békés István: Magyar ponyva Pitaval. Minerva, Budapest, 1966.

Böszörményi Ede: Hódmezõvásárhelyi öngyilkosságok. 237-304. Történeti Statisztikai Tanulmányok, 1977. 3. sz.

Böszörményi Ede: Vadházasok, viszálkodó felek. 718-723. Erõszakos halálesetek. 727-728. In: Hódmezõvásárhely története II/2. Hódmezõvásárhely, 1993.

Csongrád vármegye törvényszékének (Sedria) iratai a IV. A. 21. fondban, a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltárából.

Dömötör Tekla: A bábaboszorkány. 126-134. In: A magyar nép hiedelemvilága. Budapest, 1980.

Drury, Nevill: Sámánok, látnokok. Budapest, 1994.

Fekete József álnév alatt, Fejérváry József: Vásárhely titkai. Szabó Palkó és Szabó Miska híres futóbetyárok története. Hódmezõvásárhely, 1903. A Vásárhelyi Hiradó nyomdájában készült.

Gilgames. Agyagtáblák üzenete. Budapest, 1966. Ford.: Rákos Sándor.

Graves, Robert: A görög mítoszok 1-2. Budapest, 1970.

Grezsa Ferenc: Németh László vásárhelyi korszaka. Budapest, 1979.

Grynaeus Tamás: Füves. 247-248. In: Magyar Néprajzi Lexikon 2. (F Ka) Budapest, 1979. Fõszerk.: Ortutay Gyula.

Grynaeus Tamás: Isa por A honfoglalás és Árpád-kori magyarság betegségei és gyógyításuk. Budapest, 1996. (Fekete Sas Kiadó.)

Herczeg Mihály: Kérdõ Márton. 65. In: Jeles vásárhelyiek. Hódmezõvásárhely, 1993. Összeállította: Kõszegfalvi Ferenc.

Hód-Mezõ-Vásárhely. Közérdekû társadalmi hetilap. (Megjelent: heti két alkalommal.) Fel. szerk.: ifj. Szilágyi Gyula.

Hódmezõvásárhely Város irataiból. C állag. 1001. Hirdetõkönyvek: d. 1.d. 10. kötetek. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezõvásárhelyi Fióklevéltára.

Hódmezõvásárhely története. I. A legrégibb idõktõl a polgári forradalomig. Hódmezõvásárhely, 1984. Fõszerk.: Nagy István.

II/1-2. A polgári forradalomtól az õszirózsás forradalomig. Hódmezõvásárhely, 1993. Fõszerk.: Szabó Ferenc.

Hoppál Mihály: Sámánok. Lelkek és jelképek. Helikon Kiadó, Budapest, 1994.

Hoppál MihályTörõ László: Népi gyógyítás Magyarországon. 13-176. In: Orvostörténeti Közlemények. Supplementum 7-8. Budapest, 1975. Szerk.: Antall József és Buzinkay Géza.

Jeles vásárhelyiek. Hódmezõvásárhely, 1993. Összeállította: Kõszegfalvi Ferenc.

Kárász József: Pócsy Mihály. 99. In: Jeles vásárhelyiek. Hódmezõvásárhely, 1993. Összeállította: Kõszegfalvi Ferenc.

Károlyi család sedes dominalisa = úriszéki büntetõperei a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltárában: IV. A. 53. fondban, átmásolt kötetekben és eredeti, dobozolt, aktákban megõrizve.

Kiss Lajos: Régi népdalok Hódmezõvásárhelyrõl. DebrecenKarcag, 1927.

Kiss Lajos: A szegény emberek élete. Budapest, 1955.

Kiss Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956.

Klaniczay Gábor: Benandante kresnik zduha táltos. 116-134. In: Ethnographia XCIV. évf. (1983.) 1.

Keresztyén Bibliai Lexikon 1-2. Budapest, 1993.Szerk.: Bartha Tibor.

Komáromy Andor: Magyarországi boszorkányperek oklevéltára. Budapest, 1910.

Kóczián Géza: Egyes Solanaceae fajok pszichotomimetikumként való használata a népgyógyászatban. 155-160. In: Népi gyógyítás Magyarországon. Budapest, 1979. 11-12. sz. (Szerk.: Antall József és Buzinkay Géza.)

Körtvélyessy László: Hódmezõvásárhely gazdasági földrajza a századfordulón. 93-140. In: Vásárhelyi Tanulmányok 10. Hódmezõvásárhely, 1985. Szerk.: Szemenyei Sarolta.

Kõszegfalvi Ferenc: Maczelka Mihály. 80. Weisz Mihály. 152. In: Jeles Vásárhelyiek. Életrajzgyûjtemény. Hódmezõvásárhely, 1993. Összeállította: Kõszegfalvi Ferenc.

Küllõs Imola: Betyárok könyve. Budapest, 1988.

Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek 1-4. Budapest, 1929.

Magyar Néprajzi Lexikon 1-5. Budapest. 4.: 1981., 5: 1982. Fõszerk.: Ortutay Gyula.

Nagy Gyula: Takaros Maczelka, a különös. 541-545. In: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975.

Németh László: A haldokló kulák. 362-368. (1941) In: Németh László munkái. Életmûsorozat I. Budapest, 1969.

Németh László: Égetõ Eszter. Budapest, 1956.

Novák László: A három város. Budapest, 1986.

Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 15291768. 1-3. Budapest, 19821983. 2. kiadás.

Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyula, 1964.

Szabó Ferenc: A Rózsa Sándor forrásvidékén. 49-59. In: Új Aurora. 1979. 2.

Szathmáry János: Különös Vásárhelyiek. Salgótarján, 1987. (Kézirat, a hódmezõvásárhelyi Németh László Városi Könyvtár helytörténeti gyûjteményében, 262687/1989. leltári számon.)

Szenti Tibor: Újabb adatok a Szabó testvérek betyárkodásáról I-II. 125- 135. In: Vásárhelyi Tanulmányok IX. Hódmezõvásárhely, 1979. Szerk.: Herczeg Mihály, Szemenyei Sarolta, Szigeti János.

Szenti Tibor: Betyárvilág Hódmezõvásárhelyen 1848-ig. 89-98. In: Valóság. 1980. 7.

Szenti Tibor: Parasztvallomások. Budapest, 1985.

Szenti Tibor: Pokolra szánás 202-210. In: Szenti T.: Paráznák II. 171-216. Orvostörténeti Közlemények. Budapest, 1991-1992. 133-140. szám.

Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre. 15-27. In: Kecskemét: Forrás, 1987. 7.

Szenti Tibor: Paráznák. Hódmezõvásárhely, 1993

Szenti Tibor: A bábák. 79-119. Orvostörténeti Közlemények. Budapest, 1994. 145-146. szám.

Szenti Tibor: A nõ szerepe a dél-alföldi betyárvilágban. 277-284. In: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére. II. Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1995. Szerk.: Novák László.

Szeremlei Császár Sámuel: Hód-Mezõ-Vásárhely története 1-5. Hódmezõvásárhely, 19001913.

Tanyai Ujság. Szerk. és laptulajdonos: dr. Kenéz Sándor. 1913. okt. 5. nov. 16. között hetente egyszer jelent meg.

Tárkány Szücs Ernõ: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981.

Történetek a szegedi betyárvilágból. Szeged, 1961. Bálint Sándor válogatásában.

R. Várkonyi Ágnes: Közgyógyítás és boszorkányhit 384-437. In: Ethnographia 101. évf. 1990. 3-4 sz.

Vásárhely és Vidéke. Napilap, (a Jáger-féle arzénes gyilkossági per idején) fõszerk.: dr. Endrey Gyula, szerk.: id. Bibó Lajos. Politikai és helyi érdekû társadalmi lap.

Vásárhelyi Hiradó. Politikai lap. Fel. szerk. és laptulajdonos: dr. Kenéz Sándor. 1900 1906. között megjelent elõbb heti két, majd három alkalommal.

Vásárhelyi Közlöny. Hetilap, szerk.: Ábrai Károly. Megjelenik Hódmezõvásárhelyen.

Vásárhelyi Reggeli Ujság. (Így!) Független politikai heti-, ill. napilap. Fel. szerk.: Gravácz Ferenc, fõszerk.: Kun Béla.

Vásárhelyi Tanulmnyok IX. Helytörténeti dolgozatok. Hódmezõvásárhely, 1979. Szerk.: Herczeg Mihály, Szemenyei Sarolta, Szigeti János.

Végtárgyalási Napló 1-24. Hódmezõvásárhely, 1897 jún. 23júl. 21. Méregkeverõk végtárgyalása. Jáger Mári arzénos gyilkosságai. Jegyezte: Vetró Lajos Endre. (Utóbbi a Karikás, a Vásárhelyi Hírlap, a Vásárhelyi Közlöny és a Vásárhelyi Napló kiadója, szerkesztõje, írója.)

Vitebsky, Piers: A sámán. Budapest, 1996.

RÖVIDÍTÉSEK

BML. Gy. = Békés Megyei Levéltár Gyula.

c. = címû

CsML. HF. = Csongrád Megyei Levéltár Hódmezõvásárhelyi Fióklevéltára.

CsML. Sz. = Csongrád Megyei Levéltár Szeged.

CsML. SzF. = Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára.

évf. = évfolyam

Fel. szerk. = felelõs szerkesztõ

Ford. = fordította

Fõszerk. = fõszerkesztõ

HMV = a Hód-Mezõ-Vásárhely nevû helyi lap

id. = idõs

In = benne (a jelzett kiadványban)

jkv. = jegyzõkönyv

MNL = Magyar Néprajzi Lexikon

Ol. H. = (Az) Országos Levéltár(ban a) Honvédelmi Bizotmány (ügyiratai.) (Kelt Pesten: Octob. 15. 1848. Kossuth Lajos, a honvédelmi bizotmány elnöke.)

p. = pagina = lap, oldal

Prot. Jud. = Protocollum Judiciale = városi bírói, fõbírói határozatok, tilalmak jegyzõkönyve.

sz. = szám

szerk. = szerkesztette

ti. = tudniillik

tszv = tanszékvezetõ

VH. = Vásárhelyi Hiradó

VK = Vásárhelyi Közlöny

VRU. = Vásárhelyi Reggeli Ujság

VV. = Vásárhely és Vidéke

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetõ 1.

Kuruzslók, bábák, boszorkányok 2.

Besszállásolt katonák 33.

Részegeskedõk és kéjelgõk 40.

Család- és népnyúzók 61.

Szegények 70.

Betyárok 77.

Gyilkosok és gonosztevõk 102.

Különcök és bolondok 171.

Irodalom 158.

Rövidítések 163.

---

[1] Hoppál M. Törõ L. 1975. 50.

[2] Grynaeus T. 1996. 169.

[3] P. Vitebsky. 1996. 10.

[4] N. Drury. 1994. 15.

[5] Hoppál M.Törõ L. 1975. 7-8: 35.

[6] Hoppál M.Törõ L. 1975. 7-8: 17.

[7] Hoppál M. 1994. 13.

[8] Hoppál M. 1994. 11.

[9] Hoppál M. 1994. 16.

[10] Hoppál M. 1994. 21.

[11] P. Vitebsky. 1996. 142.

[12] Hoppál M. 1994. 21-22.

[13] P. Vitebsky. 1996. 143.

[14] P. Vitebsky. 1996. 145.

[15] P. Vitebsky. 1996. 167-168.

[16] Keresztyén Bibliai Lexikon. 1993. 1: 117. Megiddó hegyét jelenti. Mitikus világhegy, amelyen az istenellenes hatalmak gyülekeznek a Mindenható Isten nagy napjának harcára. Vagyis ez lesz a végsõ nagy csata színhelye Isten és az Antikrisztus seregei között.

[17] P. Vitebsky. 1996. 102.

[18] Grynaeus T. 1966. 160.

[19] Kócián G. 1979. 11-12: 156-157.

[20] N. Drury. 1994. 81.

[21] N. Drury. 1994. 81-82.

[22] Hoppál M. 1994. 22.

[23] Hoppál M. 1994. 35.

[24] P. Vitebsky. 1996. 101.

[25] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 8. 16k Xbr. 838.

[26] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 917-924.

[27] CsML. SzF. IV. A. 21. (Sedria.) b: 3: 1090-1092.

[28] 1940-ben Vásárhelyen már 4 gyógynövénybeváltó hely mûködött: egy a városban, és három a Pusztán. (Forrás: CsML. HF. IV. B. 1439. 12. Engedélyhez kötött iparok.)

[29] BML. Gy. Orosházi Protocollum: 280-281. A Gyulán tartatott Békés m[egyei]. Köz Gyülése jegyzõ Könyve. 1548. Az 1825ik Esztendö Szent András hava 9én.

[30] Grynaeus T. 1979. 2: 247.

[31] Kiss L. 1955. 552-553.

[32] Hoppál M.Törõ L. 1975. 34-35.

[33] VV. 1909. Júl. 7. 2. p. (Kuruzslók üzelmei. A hatóságnak tenni kell valamit.)

[34] VV. 1913. Szept. 9. 3. p. (Agyongyógyította magát.)

[35] VV. 1903. Máj. 3. 8. p. (Kuriai határozat a varázsló czigányasszony ügyében.)

[36] VV. 1903. Júl. 16. 4. p. (Kifosztott babonás emberek.)

[37] VRU. 1920. Jún. 2. 2. p. (Az elkuruzsolt ezrek.)

[38] Bálint S. 1975. 444.

[39] Bálint S. 1975. 445.

[40] Bálint S. 1975. 446.

[41] Hoppál M.Törõ L. 1975. 7-8: 18.

[42] Hoppál M.Törõ L. 1975. 7-8: 28.

[43] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1780. Die 15a Jul

[44] Szeremlei S. 1911. 4: 148.

[45] Szeremlei S. 1911. 4: 148.

[46] CsML. HF. II. 525/1877. sz. t. ü. Jegyzék az egészségügyi személyzetrõl, intézményekrõl.

[47] Szenti T. 1994. 145-146: 83-84.

[48] Szenti T. 1991-1992. 133-140: 202-210.

[49] Szenti T. 1994. 145-146: 86-110. (Megjegyezzük, hogy itt csak felsorolásra volt helyünk, de a jelzett tanulmányban bõségesen nyújtottunk bizonyító példákat is.)

[50] Dömötör T. 1981. 126.

[51] Klaniczay G. 1983. 129.

[52] Szenti T. 1994. 145-146: 111.

[53] Szenti T. 1993.

[54] Schram F. 1982. 3: 20.

[55] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 404.

[56] R. Várkonyi Á. 1990. 3-4: 405.

[57] Grynaeus T. 1990. 3-4: 468.

[58] Grynaeus T. 1990. 3-4: 472.

[59] Kóczián G. 1979. 11-12. 155.

[60] Kóczián G. 1979. 11-12. 155.

[61] VV. 1903. Ápr. 16. 2. p. (A vásárhelyi boszokánypörök.)

[62] Szenti T. 1994. 145-146: 115.

Vásárhelyen egyébként a 30 boszorkánypör így oszlik meg: a Komáromy-féle pörgyûjteményben szereplõ CDXLVII. pör (1758-ból, a 666. p.-n) megegyezik Schram F. 1. kötetének 101. pörével (320-330. p.), de itt 1756-ból datálva. A pörök közül év nélkül található 5, valamennyi a Schram-gyûjteményben. Ezek közül a 90. pör (262-265. p.) valószínûsíthetõ dátuma 1740. A 93. és a 94. pöré (275-280. p.) 17441750. közé esett, a 99. pör (306. p.) 1754, vagy 1755 év lehetett. A 106. pöré (346-347. p.) pedig 17591763 közé esett.

[63] Grynaeus T. 1990. 3-4: 472.

[64] Szenti T. 1994. 145-146: 116.

[65] VV. 1906. Júl. 6. 4. p. (Angyalcsináló bábaasszony.)

[66] VV. 1907. Aug. 2. 3. p. (A bábák bûne.)

[67] VV. 1909. Febr. 27. 3. p. (Angyalcsináló bábaasszonyok.) 1909. Máj. 13. 3. p. (Vásárhelyi bábák pöre.) 1909. Máj. 14. 2. p. (Angyalcsináló bábák.)

[68] VV. 1910. Nov. 4. 2. p.

[69] Schram F. 1970. 1: 238-240. Tóth Mihályné Kántor Kata pere. (A kötet I. kiadása.)

[70] Szenti T. 1985. 132. Schram F. 1970. 1: 240. Deliberatum est [az ítélethirdetés]: lefejezés után máglyán égettessék meg. (1732. nov. 12.) K. Sz. E. adatközlõnk ezt a pert nem ismerte, tehát a szájhagyomány õrizte meg ebben a formában.

[71] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1783. 2a. Febr.

[72] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. Die 24a. Aug. 1783.

[73] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1784. Die 8a. Febr.

[74] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1784. Die 4a. Aprilis.

[75] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. Anno 13a Jun 791.

[76] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 5. pro 14a. Janu. 810.

[77] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 5. Pro 11a Juny. 810. publ.

[78] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 8. 1838. Oct 21kén

[79] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 6. pro 4a Augy. 811.

[80] CsML HF. Hirdetõkönyv. d. 6. Pro 30a Xbr 810. publ.

[81] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 348-349.

[82] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 614-615.

[83] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 975.

[84] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 976.

[85] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 1063.

[86] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 6: 59.

[87] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 4: 330-334.

[88] Id. Bibó Lajos: Tamburabál. VV. 1887. okt. 24. 87. sz.: 3.

[89] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1783. Die 2a Nov.

[90] Pint voinra fojtott édes bor = pint mennyiségû, fojtott, azaz megszellõztetéssel, kénezéssel az erjedését meggátolt, tehát nem kiforrt, nagy cukortartalmú, édes bor.

[91] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 7. 1835. Januar 1sö Napján.

[92] CsML. Hf. Hirdetõkönyv. d. 1. 1788. die 13a. Apr.

[93] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 7. 1835dik Esztendei Januar 11kén

[94] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 7. Marty 1sõ 835.

[95] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 8. 1838. Oct. 21kén

[96] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 8. December 2kán [838.]

[97] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 8. 1855. September 23ikán

[98] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 10. 1863ik év. Februar hó 8án.

[99] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 185.

[100] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 402-415.

[101] CsML. SzF. IV. A. 21. (Sedria) b. 115: 681.

[102] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 4: 324-328.

[103] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 2: 349-350.

[104] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 5: 728-733.

[105] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 5: 814-815.

[106] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 6: 219-220.

[107] Tárkány Sz. E. 1981. 284.

[108] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 5. Pro 27a Maij 810.

[109] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 6. Pro. 3a febr. 811. publ.

[110] Kiss L. 1956. 91-92.

[111] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 12: 1098.

[112] Szenti T. 1993. 111-112.

[113] CsML. HF. II. 1285/1880. t. ü. sz. (Kocsmárosok kérelme, hogy szabadlányokat alkalmazhassanak.)

[114] Értsd: venereális = nemi érintkezéssel kapcsolatos.

[115] CsML. HF. II. 400/1933. I. kérdések. Dr. Csáky indítványa a nemi betegségek elleni védekezés dolgában. 4391/1933. Kelt: 1933. Márc. 6. (Tíz aláírással.)

[116] CsML. HF. IV. B. 1428. Hódmezõvásárhely város szabályrendeleteinek levéltári gyûjteménye. 4908/1908. t.ü. számon.

[117] CsML. SzF. IV. A. 53. (Dobozolt iratok között: 1805. Febr. 18. A 17. és 18. pör.)

[118] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 11: 814.

[119] Magyary-K. Gy. 1929. 1: 178.

[120] CsML. SzF. 11984/1854. IV. B. 151. Megyefõnöki iratok. A császári és királyi megyehatóság iratai. B. állag, általános iratok. Helybeli kortsmárosokat és kéjhölgytartókat ábrázoló táblás kimutatás. Kelt: Hmv. 1854. dec. 24. Bartha Sándor polg[ár]m[ester], Peleskey János rendõr tanácsos és Ladomerszky Imre Cs[ászári] Kir[ályi] szolgabíró. Az 1854. dec. 12-én kelt 11434 sz. jegyzett Megyehatósági Rendelet következtében.

[121] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9. Február 17én 1856.

[122] CsML. HF. IV. B. 1439. 1. kötet: Vegyes ipar. 18741884.

[123] CsML. HF. HódMezõVásárhely polgármesterének évi jelentése az 1879. évrõl: 74. p., az 1881. évrõl: 107. p., az 1882. évrõl: 60. p., az 1883. évrõl: 76. p., az 1885. évrõl: 91. p., az 1886. évrõl: 86-87. p.

[124] CsML. HF. IV. B. 1439. 10. kötet.

[125] CsML. HF. IV. B. 1412. 92. A kamarai választójoggal biró kereskedõknek, iparosoknak lajstroma az 1891 évre.

[126] CsML. HF. IV. B. 1439. 11. (19201928).

[127] CsML. HF. VIII. ü. o. 651/937. Kimutatás 1936. de. 11-én a Hódmezõvásárhely területén lévõ szállodákról.

[128] CsML. HF. IV. B. 1439. 12. Engedélyhez kötött iparok. (Mindenütt a korabeli meghatározásokat, kifejezéseket használtuk.)

[129] VV. 1905. Júl. 23. 5. p. (Botrányfészek a város közepén.)

[130] VV. 1907. Nov. 5. 3. p. (A perdita sorsa.)

[131] VV. 1908. Márc. 6. 3. p. (Mulatnak az asszonyok.) A szövegben jelzett elsõ két tánc: a macsics éa a cake-walker = cake walk rövid életû szalontáncok voltak, mert korunkra már teljesen ismeretlenek. A cake walkról megtudtuk, hogy Dél-Afrikából eredt. Ezzel a tánccal Európa a néger táncok pantomimikus, játékos, humoros kifejezésformájával ismerkedhetett meg. Az ünnepi kalács körül begyeskedve táncoló társaság groteszk mozgására épülõ, s a táncosok rögtönzõ játékkészségét igénylõ táncról lévén szó. (Köszönetet mondunk Fogarassy Judit tánctanárnak a megfejtésben nyújtott segítségéért.)

[132] VV. 1912. Máj. 29. 3. p. (Nõi zenekarok.)

[133] VV. 1912. Aug. 6. 2. p. (Egy tucat részeg.)

[134] VV. 1911. Aug. 25. 2. p. (Felekezetnélküliek.)

[135] Körtvélyessy L. 1985. 10: 107. p.

[136] CsML. HF. II. 10/1870. t.ü. Összeirt borok mennyisége tizedenként. H M Vásárhely város tekintetes tanácsának Jelentése Pásztor János borfogyasztási kezelõnek Az 1869 év õszén termett ujj borok õssze irásának 6 darab õssze írási kõnyvel.

[137] VV. 1912. Nov. 26. 3. p. (Bortermésünk.)

[138] VV. 1912. Dec. 13. 2. p. (7000 szõlõvesszõ.)

[139] VRU. 1913. Máj. 24. 1-2 p. (Tragédia Mártélyon.) 1913. Máj. 25. 4. p.(A mártélyi legényháború.)

[140] Elasztris = valószínû, hogy valamilyen kezdetleges mûszövetbõl készült, vagy impregnált szalagot jelent.

[141] CsML. HF. II. 43/1876. t. ü.

[142] RU. 1908. Nov. 11. IV. évf. 305. sz.

[143] Szenti T. 1987. 7: 17.

[144] Németh L. 1969. 362.

[145] Szenti T. 1985. 140-141.

[146] VV. 1909. Ápr. 22. 2. p. (Legvagyonosabb gazdánk elhunyta.) Itt hívjuk föl arra a figyelmet, hogy a korabeli helyi lapok a hoszú magánhangzók ékezetét az õ kivételével alig használták, így írták pl. az Ujság szót is rövid betûvel. Nekünk a betûhív közlést kell követnünk!

[147] Szenti T. 1985. 141.

[148] Szenti T. 1985. 390.

[149] Nádlis szárú = gumírozott, vagy a szárvégen sûrûbben szõtt patentharisnya, hogy a combközéprõl le ne csússzon, és harisnyakötõ nélkül használható legyen.

[150] Szenti T. 1985. 141-142.

[151] Szenti T. 1985. 142-143.

[152] Szenti T. 1985. 143-144.

[153] Szenti T. 1985. 114-116.

[154] Kõszegfalvi F. 1993. 80.

[155] Nagy Gy. 1975. 541-545.

[156] Kõszegfalvi F. 1993. 80.

[157] CsML. HF. Hirdetõköny. d. 1. 17a Apr. 791.

[158] Vetró L. E. 1897. jún. 23. 1: 1.

[159] Vetró L. E. 1897. júl. 5. 10: 1.

[160] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 17a Julij 796.

[161] Cs.ML. Hf. Hirdetõkönyv. d. 2. 1795. jan. 18a. a 6. lap közepén.

[162] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1782. Die 1a 7br

[163] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 415-444; 492-545; 810-838.

[164] CsML. SzF. IV. A. 53. 1803. Szept. (Dobzolt anyag 1. akta.)

[165] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 4: 1103-1104.

[166] CsML. SzF. IV. A. 21. b. 2:607-608.

[167] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 11: 49-50.

A novemberi dobozolt pöröknél a 63. és 64. számú ügyirat.

[168] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 14: 377.

A dobozolt anyagban júniusban a 15. ügyirat.

[169] Böszörményi E. 1993. 720.

[170] Kiss L. 1955. 201-202.

[171] Kiss L. 1955. 517.

[172] VV. 1905. Ok.t. 22. 4. p. (Hazugság a szegénység.) Lásd még: Okt. 27. 3. p.

[173] VV. 1907. Szept. 24. 2. p. (Nagy a szegénység.)

[174] VV. 1909. Júl. 17. 1-2. p. (Néhány õszinte szó.)

[175] VV. 1912. Febr. 6. 3. p. (Szaporodunk, szegényedünk.)

[176] Szabó F. 1964. 57-70.

[177] CsML. HF. Protocollum Judicale IV. A. 1001. a. 2: 60.

[178] Tiszavidéki Uj Nóták. Az ifjúság számára egybe gyüjtve. Kapható: Török Pál könyvárusnál, Hódmezõvásárhelyen. Nyomatott: Nemes Ármin villanyos gyorsajtóján [így!] Hódmezõvásárhelyen. Betyáros dal. 8. p.

[179] Küllõs I. 1988. 31.

[180] VV. 1904. Jan. 19. 3. p. (A régi betyárvilág aktái.)

[181] CsML. HF. Testamentumok I. kötet: 268.

[182] CsML. HF. Testamentumok II. kötet: 13.

[183] Rajthúzli = gombos nadrág: hosszú, szûk szárú, oldalt lapos rézgombos, a szár alján esetleg bõrrel borított kék posztónadarág[...] MNL. 1981. 4: 299-300.

[184] Szûrkankó = szûrposztóból készült kabát féle, amelyet felöltve viseltek. Szûrposztó anyaga a szûrnél keskenyebb, maga a szûrkankó a szûrnél kisebb ruhadarab volt[...] MNL. 1982. 5: 138.

[185] Cs.ML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9. 1855ik évi Mártius hó 25ik.

[186] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9. 1855. Julius 8án, az 593/2403 bejegyzés. (A 3-as számjegyeket megfordítva, jobbra nézve írta.)

[187] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 3. Pro 12a Januar 806. publ.

[188] Dezertõr = francia szó, itt katonaszökevényt jelent. (További jelentései: ellenséghez csatlakozó, korábbi nézeteit, elveit megtagadó személy; áruló.)

[189] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 5. Pro 19a 9br 809.

[190] Szabó F. 1964. 46.

[191] Agnoszkálás = a halott személyazonosságának megállapítása.

[192] Szabó F. 1964. 86.

[193] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9. 855. évi Augusztus 12én a 2257/2294. hirdetés.

[194] CsML. HF. Prot. Jud. IV. A. 1006. 2: 252. 1756. die 18a. Ma.

[195] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1788. die 2a. Mar.

[196] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 18a Ma 788.

[197] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1788. die 9a Mar.

[198] Kenyeret lon summálnak hetenként = több kenyeret vesznek át gazdáiktól hetenként, mint amelyre az önmaguk ellátására szükségük volna.

[199] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 18a Jul 790.

[200] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 17a Apr 791. (A hirdetést 1790. febr. 20-án írták alá. Itt hívjuk föl a figyelmet a Tanya szó viszonylag korai említésére.)

[201] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 3. Pro 23a Marty. 806. publ.

[202] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 3. 806. 20a apr. publ.

[203] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 5. Pro 4a Mar. 810. publ.

[204] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 6. Pro 13a 8br 811. publ.

[205] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9. 1856. Januar 20án a 44. számú hirdetés.

[206] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9. Február 17én 1856. 135. tétel: 350/436.

[207] Szenti T. 1980. 7: 91.

[208] Szenti T. 1995. 277-284.

[209] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 1. 1783. Die 7a Decz.

[210] Novák L. 1986. 103.

[211] CsML SzF. IV. A. 53. a. 4: 980. (1768. júl. 26.)

[212] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 6: 361. 1779. die 22. Xbris.

[213] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 10: 669. 1817. nov. hava. 58., 59. és 60. sz. alatt.

[214] CsML. Sz. IV. B. 1106. 3/1850. Általános iratok. 1851. máj. 24.

[215] CsML. HF. Tanácsülési Jkv. 8. könyv: 72-73. 1804. febr. 10.

[216] Perzekutor = megyei csendbiztos, üldözõ.

[217] Szabó F. 1964. 76.

[218] Szeremlei S. 1911. 4: 436.

[219] Patibulum: a római kivégzõeszköznek, a keresztnek azon keresztszára, amelyet Krisztussal cipeltettek a Via dolorosán a Golgotáig. (A kereszt függõleges szára mindig a sziklába rögzítve állt.) A fölfeszített kiszenvedése után a patibulumot a holttesttel együtt leengedték. Az akasztófának így lett áttételesen a keresztszára patibulum, amelyen a kivégzett függött.

[220] CsML. HF. Tanácsülési Jkv. 8. könyv: 72-73. 1804. febar. 10.

[221] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9: 1856ik év Márczius 9én kelt 217. 597/721. hirdetés.

[222] Szabó F. 1979. 2: 51.

[223] CsML. Sz. Tanácsi Jegyzõkönyvek 1840-bõl. 514. jegyzet, 96 p.

[224] Szabó F. 1979. 2: 53.

[225] Szabó F. 1979. 2: 54.

[226] Ol. H. 104. 29. sz. (Itt mondunk köszönetet dr. Varsányi Péter István tszv. tanárnak, aki a Rózsa Sándorra vonatkozó négy, az Országos Levéltárban általa megtalált dokumentumot elsõ közlésre átengedte.)

[227] Ol. H. 104. 15. sz. 1848. nov. 30. (Kossuth L. levele Egressynek Rózsa Sándorról, és Vásárhely adakozásáról.)

[228] Ol. H. 104. 1. sz. és 286. sz. 1848. de. 23.

[229] OL. H. 104. 307. sz. Szeged, 1848. dec. 27.

[230] Referens = elõadó, itt: az a beosztott munkatárs, aki a talált anyagról beszámolt.

[231] Szabó F. 1979. 2: 55.

[232] VV. 1907. Márc. 8. 3. p. (Rózsa Sándor keresztfia.)

[233] Békési I. 1966. 108-147., és 229-264.

[234] Bálint S. 1961. 244.

[235] Bálint S. 1961. 245.

[236] Bálint S. 1961. 321.

[237] Kiss L. 1927. a 28. és a 73. számú dal.

[238] Szenti T. 1979. 9: 125-135., és Fekete (Fejérváry) J. 1903. (A ponyva utolsó lapjain.)

[239] Kiss L. 1927. 7. * lábjegyzete.

[240] Kiss L. 1927. 12.

[241] CsML. HF. Hirdetõkönyv. 6. 9. 1856ik évi Februar 10én: 93. sz.

[242] CsML. Hf. Hirdetõkönyv. 6. 9. 1855. Octóber 21én.

[243] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 9. 1855. Ápril 21én.

[244] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 10. 1863ik év Január hó 11.

[245] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 10. 1863ik év. Január hó 25.

[246] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 10. 1863ik év. Január hó 25.

[247] CsML. HF. Hirdetõkönyv. d. 10. 1863 évi December 13án

[248] A lopás és tolvajlás között nem érzünk különbséget, csupán az egykorú dokumentum szóhasználatát követtük.

[249] CsML. HF. II. 380/1864. t[anács] ü[lési határozatok]. Értesítõ jegyzék Csongrád Megye fenyítõ törvényszéke elõtt 863. évi Augustus 1tõl 864. évi Julius végéig vád alá helyezett és ítélt egyének számáról.

[250] CsML. HF. II. 24/1869. sz. t. ü. Ráday Gedeon mûködésének biztosítása tárgyában.

[251] CsML. HF. II. 1132/1871. sz. t. ü. Ráday városunkba érkezett.

[252] VV. 1902. Jún. 8. 7. p. (Lókötés a tanyák közt.)

[253] VV. 1906. Okt. 5. 3. p. (Egy régi betyár szabadulása.)

[254] VV. 1907. Okt. 12. 3. p. (Egy hires lókötõ szabadon.)

[255] VV. 1909. Ápr. 11. 5. p. (Vásárhelyi hires betyár.)

[256] Farkas Jancsi rablóvezér elfogatása és élete, vagy a kisteleki csendõrség hõstette. Nyomatott: Engel Adolfnál, Szegeden. (A Németh László Városi Könyvtár ponyvairodalmi gyûjteményében.)

[257] VV. 1907. Szept. 18. 3. p. (Farkas Jancsi megint szerepel.)

[258] VV. 1910. Szept. 23. 2-3. p. (A bujdosó betyár. Nyilatkozik még Vitális Imrérõl, a körözött sárréti haramiáról.)

[259] Böszörményi E. 1993. 727-728.

[260] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 1: 6-13.

[261] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 415-444; 492-545; 810-838.

Szenti T. 1993. 43-44.

[262] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 3: 572-589.

[263] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 6: 427-433.

[264] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 12: 555.

[265] CsML. SzF. IV. A. 53. a. 14: 357-358.

[266] VK. 1874. Máj. 3. Hatodik évf. 18.: 3.

[267] Böszörményi E. 1977. 3: 283. A 19. jegyzete.

[268] Rejtélyes gyilkosság H.M.Vásárhelyen, történt Tabánban 1887. január 23-ik napján. Nyomatott: Székely Simonnál, Szabadkán.

[269] Gyilkos asszony vagy a szerelmi féltékenység áldozata. Igaz történet. Nyomatott: Engel Adolf nyomdájában, Szegeden.

[270] Gyászfüzet Mihály Etelka erõszakos halálának emlékezetére. A magyar népnek tanulságul elõírta: Fodor Béla. A szerencsétlen leányka kiszenvedett 1891. évi julius hó 23-án. Török Pál kiadása, nyomatott Engel Adolfnál Szegeden. Az idézet helye: 3-4. p.

[271] Egy szivtelen gyilkos, ki apját, anyját és hat testvérét kegyetlen módon meggyilkolta. Török Pál könyvárus nyomatta Engel Adolf mûintézetében, Szegeden. Az idézetek helye: 5. p. (Itt jegyezzük meg, hogy a címlapon nem Diószegi Flórist látjuk, hanem egy fényképet Rózsa Sándorról, ahogy a theresienstadti börtöncellájában megvasalva, terpeszállásban áll. Békési István szerint [1966. 243. p.]ezt a Bucsánszkyék által is fölhasznált fotót még az 1868 és 1872 között megjelent Wiener Volksbücher (Bécsi Népkönyvek) új sorozatának 25. száma, a Rosza Sandor [így!] magyar rablókapitány különös élettörténete c. 40. lapos füzet címlapján közölték. A vásárhelyi ponyva címlapján lévõ kép ennek rossz másolata. A fotót egyébként Bálint Sándor is közölte: A szögedi nemzet 3. kötetében, az 513. oldalon. (Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. Szeged, 1980.) Bálint Sándor a kufsteini börtönt jelölte meg a fénykép születési helyéül. Ezekbõl a példákból láthatjuk, hogy a ponyvák egy képet hány, össze nem függõ esethez, tévedések sorozatával használtak föl.)

[272] Diószegi Flóris elitéltetésének Versei és Börtöndalai. Tanulságul a népnek. Kapható: Török Pál könyvárusnál H.M.Vásárhelyen. Nyomatott: Engel Adolf mûintézetében, Szegeden.

[273] Nyolcz ártatlan meggyilkolva. Történt H.M.Vásárhelyen, 1893. évi augusztus hó 21-ikén. Kapható: Török Pálnál. Nyomatott: Engel Adolfnál, Szegeden.

A vásárhelyi családirtó Diószegi Flóris elitéltetése 1894. február hó 21-én. Nyomatott: a Fürtös Testvéreknél Szegeden.

[274] VV. 1910. Dec. 1. 3. p. (Diószegi Flóris Amerikában.)

[275] Végtárgyalási Napló, 1897. 1: 1.

[276] Végtárgyalási Napló, 1897. 1: 2.

[277] Végtárgyalási Napló, 1897. 22: 1.

[278] Végtárgyalási Napló, 1897. 3: 2.

[279] Végtárgyalási Napló, 1897. 3: 4.

[280] Végtárgyalási Napló, 1897. 8: 2.

[281] Végtárgyalási Napló, 1897. 8: 3.

[282] Végtárgyalási Napló, 1897. 8: 4.

[283] Végtárgyalási Napló, 1897. 9: l.

[284] Végtárgyalási Napló, 1897. 9: 3.

[285] Végtárgyalási Napló, 1897. 9: 3.

[286] Végtárgyalási Napló, 1897. 10: 1.

[287] Végtárgyalási Napló, 1897. 10: 2.

[288] Végtárgyalási Napló, 1897. 10: 2.

[289] Végtárgyalási Napló, 1897. 10: 3.

[290] Békés I. 1966. 431. (Békés I. egyébként részletesen írt Jáger Máriról könyvének 429-441. oldalain.)

[291] Végtárgyalási Napló, 1897. 10: 3.

[292] Végtárgyalási Napló, 1897. 12: 1.

[293] Végtárgyalási Napló, 1897. 12: 1.

[294] Grynaeus T. 1996. 160.

[295] Békés I. 1966. 431.

[296] Végtárgyalási Napló, 1897. 12: 4.

[297] Végtárgyalási Napló, 1897. 13: 2-3.

[298] Végtárgyalási Napló, 1897. 14: 1.

[299] Végtárgyalási Napló, 1897. 14: 1.

[300] Végtárgyalási Napló, 1897. 15: 3-4.

[301] Végtárgyalási Napló, 1897. 14: 2.

[302] Végtárgyalási Napló, 1897. 14: 2.

[303] Végtárgyalási Napló, 1897. 14: 3.

[304] Végtárgyalási Napló, 1897. 14: 4.

[305] Szenti T. 1985. 322.

[306] Végtárgyalási Napló, 1897. 15: 2.

[307] Végtárgyalási Napló, 1897. 15: 4.

[308] Gilgames. 1966. 141.

[309] R. Graves. 1970. 1: 187.

[310] Végtárgyalási Napló, 1897. 19. szám összefoglalása.

[311] Végtárgyalási Napló, 1897. 21: 4.

[312] Végtárgyalási Napló, 1897. 22: 2.

[313] Végtárgyalási Napló, 1897. 22: 4.

[314] Végtárgyalás Napló, 1897. 24: 2.

[315] VV. 1897. Júl. 25. 61: 3.

[316] VV. 1897. Júl. 25. 61: 1.

[317] VV. 1897. Júl. 25. 61: 2.

[318] HMV. 1902. Júl. 17. 3. p. (A Pesti Hírlap vasárnapi cikke alapján: Jáger Máriékról. A VV. 1902. Júl. 17. 3. p. A vásárhelyi méregkeverõk címmel szintén a Pesti Hírlapot idézi.)

[319] VV. 1902. Aug. 28. 1. p. (Temetkezési társulataink.)

[320] VV. 1903. Jan. 18. 3. p. (Temetési társulataink.)

[321] VV. 1907. Szept. 28. 3. p. (Jáger Mari itthon van.)

[322] VV. 1907. Okt. 1. 3. p. (Egy méregkeverõ pörujitása.)

[323] VV. 1907. Okt. 4. 3. p. (A bibliás ember.)

[324] VV. 1907. Dec. 3. 3. p. (Istenes Horváth János. Az életfogytiglan fegyházra itélt ember pörének ujrafölvételi tárgyalása.) 1907. Dec. 6. 3. p. (A törvényszék elutasította.) 1908. Ápr. 30. 3. p. (A bibliás ember.)

[325] VV. 1908. Máj. 1. 2-3. p. (Istenes Horváth János.)

[326] VV. 1908. Máj. 9. 3. p. (Kiszabadult fegyencz.)

[327] VV. 1908. Máj. 12. 3. p. (A bibliás ember.)

[328] VV. 1909. Febr. 19. 2. p. (Istenes Horváth Jánost fölmentik.)

[329] VV. 1908. Jan. 30. 3. p. (Kiszabadult méregkeverõ.)

[330] VV. 1908. Ápr. 18. 2. p. (Jáger Mari Szegeden.)

[331] VV. 1909. Febr. 16. 3. p. (Jáger Mari a törvényszéken.)

[332] VV. 1909. Jún. 20. 2-3. p. (Szalai Jáger Marit letartóztatta a rendõrség. Alcímek: Kuruzslás, exhumálás, házkutatás.) 1909. Jún. 22. 3. p. (Jáger Mari bûnügye.) 1909. Jún. 23. 3. p. (Gyilkosságok kuruzslással.) 1909. Jún. 26. 3. p. (Jáger Mari kuruzslása.) 1909. Jún. 27. 2. p. (Hullák exhumálása. A két hullából, ruháikból és a környezõ földbõl mintát küldtek Pestre vegyelemzésre.)

[333] VV. 1909. Jún. 22. 3. p. (Horváth János és Jáger Mari.)

[334] Hektikás vagy heptikás = tüdõvészes, sorvadásos, erõs köhögésben szenvedõ.

[335] VV. 1909. Jún. 26. 2. p. (Vásárhely paraszt Páris.) 1909. Jún. 29. 2. p.

[336] VV. 1909. Júl. 2. 2. p. (Rágalmak és gyalázkodások városunk ellen.) 1909. Júl. 3. 2. p., 1909. Júl. 3. 4. p. Továbbá: 1909. Júl. 6. 2. p. és Júl. 7. 2. p. dr. Szappanos Mihály válaszai Hanzy úrnak. Júl. 6. 2. p. és Júl. 9. 2. p. Bródy a városunk részérõl ért kritika miatt a Szegedi Naplóban tovább gyalázkodott Vásárhelyrõl. Végül újabb két vásárhelyi cikk: Júl. 15. 2-3. p. (Elégtétel városunknak.); és Júl. 22. 2. p.

[337] Szeremlei Cs. S. 1901. 2: 353. Idézzük: [...]voltak olyan Hod, Hud vagy Hodus, Hudus tulajdonnevek is, melyeket nem lehet a hód állattal kapcsolatba hozni, vagyis ettõl származtatni, s a mi falunk és tavunk épen [így] ezek közé tartozik.Nevezetesen képtelenség lenne a Csanád megyei Hód-egyház falu nevében a hód állatra gondolni, s legalább is valószínûtlen azt állítani, hogy a Csanád nemzetség 1337-ki osztály levelében határunkból említett Hód-mezeje és Hód-uta elnevezések szintén a hódoktól vették volna eredetöket. (Hivatkozik: az Anjoukori okmánytár III. 364-371. Országos Levéltár Dl.. 322. dokumentumára. Amíg néveredetünkrõl más kutató érdemben hihetõ módon mást nem bizonyít, mi is ezt fogadjuk el!)

[338] Gyikó K. könyvnyomdájában készült, Nagy Károly és Csató Ignác írta.

[339] Békés I. 1966. 435.

[340] Békés I. 1966. 431.

[341] VV. 1909. Júl. 15. 2. p.

[342] VV. 1909. Júl. 20. 2. p. (Ne bántsd a parasztot.)

[343] VV. 1909. Júl. 18. 3. p. (Jáger Mari a Csillagban.), és Szept. 12. 3. p. (Kosarat fon a boszorkány.)

[344] VV. 1909. Szept. 21. 3. p. (Jáger Mari.)

[345] VV. 1911. Jún. 2. 3. p. (Jáger Mari szabadul.), és 1912. Jan. 12. 3. p. (Jáger Mari kiszabadulása.)

[346] VRU. 1913. Márc. 8. 2. p. (Hazajön Jáger Mari. Márczius 20-án telik le a büntetés.) 1913. Márc. 21. 2. p. (Megszabadult Jáger Mari. Márc. 21-én jön haza.)

[347] VRU. 1913. Márc. 22. 2. p.

[348] VRU. 1913. Június 13. 3. p. Jáger Mari temetõt látogat. Vádak a sirnál. Nem mérgeztem! Hmvásárhely, junius 12. (A cikkíró aláírása, vagy szignója hiányzik.)

[349] VRU. 1914. Jan. 9. 3. p. és Jan. 10. 2. p.

[350] VRU. 1917. Nov. 14. 3. p. (Meghalt Jáger Mari.)

[351] Kõszegfalvi F. 1993. 152.

[352] VV. 1905. Szept. 24. 5-6. p. (Háromszoros gyilkosság.)

[353] Grezsa F. 1979. 259. (A 402. p. jegyzetanyagában írja Grezsa: Rablógyilkosság a pusztán. 1905. szept. 24-tõl folyamatosan.)

[354] VH. 1905. Szept. 26. 2. p. (Háromszoros rablógyilkosság.)

[355] Németh L. 1956. 22.

[356] Németh L. 1956. 23-24.

[357] Németh L. 1956. 26.

[358] Németh L. 1956. 27-28.

[359] Németh L. 1956. 31.

[360] Lénia = vonalzó; itt: mérnök által, mérõmûszerrel kijelölt út, amely olyan egyenes, mint a vonalzó.

[361] VV. 1905. Okt. 1. 6. p. (Borzalmas gyilkosság. Kettõs gyilkosság a Szomor tanyán. Vérengzés Mártélyon.)

[362] VV. 1905. Okt. 1. 6. p. (Az okt. 10-i lapszám 4. p. cikk szerint a gyilkosságot Kádár Imréné és szeretõje: Rácz Imre követhette el.)

[363] VH. 1905. Okt. 1. 1-2. (Borzalmas rablógyilkosság.)

[364] VH. 1905. Okt. 3. 3. p. (Kettõs gyilkosság Mártélyon.)

[365] VH. 1905. Okt. 4. 3. p. (A mártélyi gyilkosság.)

[366] VH. 1905. Okt. 6. 3. p. (A mártélyi gyilkosság.)

[367] VH. 1905. Okt. 8. 3. p. (Hivatalos adatok a mártélyi gyilkosságról.)

[368] Németh L. 1956. 32-33. (Németh L. a 34. lapon fejezi be a két gyilkosság felidézését. Itt jegyezzük meg, hogy említést tesz még két fotóról is, a gyilkosság szinhelyeként vélt tanyát, és talán valamelyik meggyilkolt parasztot ábrázoló képrõl, amelyek illusztrálták volna a történteket. Kiderült, hogy e két fotó Kenéz Sándor Tanyai Ujság c. kiadványában szerepelt. Az I. évf. Mutatvány szám /1913. Szent István nap./ tehát 8 évvel az események után címoldalán egy Plohn József fénykép békés tanyai udvart ábrázol, valahol a nagy vásárhelyi tanyavilágban. A lombos fák eltakarják az épületeket. Abból, ha a gyilkosságnak ez lett volna is a színhelye, még homályosan sem vehetõ ki oldalablak, ahogy az író a regényben a pénzátadás helyét jelölte. A Tanyai Ujság I. évf. 1. sõ szám 3. lapján, a Ki a tanyára c. cikkben található egy, a folyóiratban elõször közölt parasztportré amely szintén Plohn-fotó a következõ aláírással: Egy a mi öreg gazdáink közül. Ennek a gazdának tehát ugyancsak semmi köze sem volt a mártélyi gyilkossághoz.)

[369] Szenti T. 1985. 131.

[370] Kárász J. 19. 99.

[371] Szenti T. 1985. 389.

[372] Szenti T. 1985. 137-138.

[373] Szenti T. 1985. 139-140.

[374] Szenti T. 1985. 140.

[375] Szenti T. 1985. 146.

[376] Herczeg M. 1993. 65.

[377] Szenti T. 1985. 44-48.

[378] Elõadás a gyengeelméjû gyerekekrõl. VRU. 1914. Márc.29. 3. p.

[379] VV. 1907. Dec. 6. 2. p.

[380] Városunk elmebetegeinek száma. HMV. 1901. Aug. 4. 4. p.

[381] VV. 1907. Okt. 31. 3. p.

[382] Szathmáry J. 1987. 45.

[383] Szathmáry J. 1987. 9.