DEVIÁNSOK

RENDBONTÓK, TÖRVÉNYSZEGŐK, TÁRSADALMON KÍVÜLIEK

                                       SZENTI TIBOR

 

Bevezető

A néprajzkutatók között közismert, hogy a települések, vagy az életmódvizsgálatra alkalmas nagyobb közösségek tagjai között mindenkinek megvan a maga helye! A társadalmi hierarchiát részben követő, de részleteiben ettől eltérő beosztás, rangsorolás érvényesül. Az eltérés abból adódhat, hogy bár valaki tudása vagy végzettsége szerint a közösség vezetői között foglalhatna helyet, de az életmódja, magatartása, erkölcsi megítélése miatt hátrább szorul, esetleg az utolsók közé kerül. Közülük nem egyet koronként még üldöztek is, súlyosabb esetben a közösségből való végleges eltávolításra, lakóhelyéről történő kiutasításra, vagy különböző fenyítések elszenvedésére ítéltek. Gondoljunk például egy bábára, akit a XVII-XVIII. században boszorkánysággal vádoltak.

Már ez a példa is mutatja, hogy a deviáns magatartási formák összefolynak, és ezeket legtöbbször csak mesterségesen, kényszerűségből lehet különválasztani, hiszen valakiben a fanatizmus olyan erős lehet, hogy ölni is képes, a gyilkos, a betyár pedig lehet szegény vagy éppen alkoholista. A XIX. század végi vásárhelyi méregkeverők egyszerre voltak gyilkosok, biztosítási csalók, szélhámosok és kuruzslók stb.

Csakhogy nélkülük nem teljes a közösség és nem egész a vizsgált társadalmi egység életmódjának bemutatása! Azt is látnunk kell, hogyan dagad, hömpölyög ez a népességi ár, és sodorja magával a legkülönbözőbb, nem deviánsoknak ítélt rétegeket. Kiderül, hogy végül már senki sem hiányzik belőle. Legjobban érzékelhető ez a betyárokról vagy a kurvákról szóló fejezetben. Ahogy a betyárvilágban a passzushamisító, a gyilkost asylumban (egyházi menedékhelyen) bújtató kanonok, a koncért összejátszó városi tisztviselő is bűnrészessé válik, a kéjhölgyeket titokban látogató tisztes polgár, vagy a kerítést végző nő sem rosszabb a szemforgató, őket elítélő embereknél.

Miként a kisgyerekek csoportjában mindig akad legalább egy, aki elrontja a többiek játékát, a felnőttek között még gyakoribbak azok a személyek, akik megkeserítik mások életét, vagy nem hajlandók vállalni a közösség együttélésének néhány normáját. Ők mind rendbontók, törvényszegők, társadalmonkívüliek, egy szóval, sommásan ítélve: deviánsok!

Néprajzon belül foglalkozunk külön-külön a boszorkányokkal, a betyárokkal, tanulmányok születtek a bábákról, de hány kötetet ismerünk például a kurvákról vagy kurafikról? A szerelmi élet tárgyalásánál megemlítjük őket, vagy Kiss Lajos a vásárhelyi szegény emberek életének bemutatásánál a "könnyen élők" közé sorolva ír a szabad szömélyök-ről, de lapozzuk csak föl bármelyik helységünknek a XX. sz. második felében megjelent, nem egyszer több kötetes, vaskos és korszerűnek mondott történeti-néprajzi monográfiáját, hány foglalkozik az emberi különcségekkel?

Ezekben a kötetekben pl. kiváló táblázatok, kimutatások szolgálnak az állatállomány, a legelőterület, vagy az iparosok számszerű kimutatására, ugyanakkor egyetlen sor említés sincs arról: mennyi kocsmája volt, hány nyilvános háza, és bennük hány lány tevékenykedett? Még mindig egyfajta álszeméremből, a tények elkendőzése miatt sokan nem merik vállalni e föltárást, nehogy akár a kutatónak, akár a helységnek, vagy annak a közösségnek, amelyiket leírtak, rossz hírét keltsék. Így azután az életmód bemutatása csonka marad, szándékosan amputált, és csak az értékek összegyűjtésére törekszik.        Ahogy a napot sem lehet tenyérrel eltakarni, és miként nincs oly titok, amely egyszer napvilágot ne látna, anélkül, hogy ez Hódmezővásárhely társadalmi értékeit csorbítaná, tanulságul és a következő néprajzos nemzedékeknek kutatási lehetőséget mutatva, e helység társadalmi árnyoldalát is láttatni kívánjuk. Munkánkhoz a társtudományokat használtuk föl, mindenekelőtt a helytörténetet, folklórt, szociográfiát és demográfiai, statisztikai adatokat.

 

              Kuruzslók, bábák és boszorkányok

Emberré válásunkkal párhuzamosan végigköveti történelmünket a testi-lelki szenvedés. Ahogy az állatok igyekeznek magukon segíteni: különböző növényeket legelnek, sebeiket nyalogatják, hányást provokálnak, más állatokkal élősködőket szedegettetnek magukról stb., a kellően fejlett személyiségű ember is mindent megtesz azért, hogy egészségét megőrizze, ill. helyreállítsa. Fájdalmai enyhítésére viszont még az együgyű ember is rákényszerül.

Amíg kellő orvosi tapasztalatok nem voltak, és a gyógyítás megfelelő képzése nem indult el, illetve kevés volt a szakképzett egészségügyi szakember, virágzott az empirikus (tapasztalati) módon történő kúrálás, vagyis a kuruzslás. Ez a mesterség sohasem hal ki. Még a XX. század végén is, amikor korszerű diagnosztikus (kórképmegállapító) és terápiás (gyógyító) lehetőségeink messze a kuruzslás szintje fölött fejlődnek, az emberi hiszékenységet, tudatlanságot kihasználva, jelentős tömegeket szédít, és valamilyen jogcímen, kellő szakértelem nélkül, divatos néven összefoglalva: temészetgyógyászkodnak. Fokozottan így történt ez az előző évszázadokban. Azt viszont föltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy korunkban az orvosilag elismert, tanult természetgyógyászat nem kuruzslás. Egyébként Kuruzslónak, a szó negatív jelentésárnyalatával, csak a városi szóhasználat nevezi ezeket a gyógyító személyeket.[1] A nép tudó, tudós, javas, látó vagy néző embereknek, asszonyoknak nevezte őket.

Történelmünkben, a gyógyító szokásaink tanulmányozásában, az ősmagyarokig tudunk visszanyúlni. Grynaeus Tamás írta: Kik voltak, kik lehettek a honfoglalás és Árpád-kori magyarság gyógyítói? Diószegi Vilmos munkássága és a nyomában fellendült kutatások idején magától értetődőnek tűnt a válasz: a sámánok[...]

A rokon népek hagyományai szerint a sámánok potenciálisan kettős: gyógyító és rontó hatalommal rendelkeznek[...] Ezen adatok, és e kettősség fontos közösségi szabályzó szerepének ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy a gyógyítóknak a honfoglalóknál is meglehetett e kettős jellegük.[2]

A sámánoknak csak ez e két tulajdonságuk lehetett? P. Vitebsky erre így felel: A sámánok egyszerre orvosok, papok, szociális gondozók és misztikusok.[3] N. Drury így toldja meg: a sámán [...]lehet egyfajta pszichikus nyomozó[...][4] Mindehhez tegyük hozzá: a sámánok önmegvalósítók, akiknek a csoportjukkal, társadalmukkal szorosan együtt van hatalmuk, energiájuk és terük az emberi test-lélek együttese fölött.

A Hoppál MihályTörő László szerzőpáros írta: A magyarok honfoglalás előtti gyógyító tevékenysége a samanizmussal, a gyógyító néző, látó alakjával kapcsolatos.[5] Diószegi Vilmos kutatása szerint, [...]az ural-altáji népek samanizmusának világképe közel állt a honfoglaló magyarok hitvilágához. A sámán (vagy sámánnő) a szibériai népek körében a törzs varázslója (bizonyos értelemben papja, spirituális vezetője) és orvosa volt egy személyben. Az ő feladata volt a betegek gyógyítása a betegségek, mint gonosz szellemek behatoltak a beteg testébe. A sámán speciális szertartás, a révülés keretében végezte a betegség-szellemének kiűzését a beteg testből.[6]

Hoppál Mihály írta a samanizmus eredetéről: A samanizmus kialakulását egyes kutatók[...] több tízezer évvel ezelőttre teszik, a korai sziklarajzok talányos jelenetei alapján.[7] Vizsgáljuk meg a sámán személyiségét, feladatkörét bővebben. Samanizmusnak nevezzük a Szibéria és Belső-Ázsia lakóinak ősi hiedelemrendszerét. E rendszer központi alakja a sámán, aki jelképesen közvetít az emberek világa és a szellemek vagy lelkek elképzelt világa között. Egyes meghatározások szerint az eurázsiai sámán legfontosabb jellemzője, hogy tudatosan elő tudja idézni az eksztázist az elragadtatást , amelynek során megváltozott tudatállapotba kerül; röviden: a sámán mestere az eksztázis technikájának. [...]a lélekutazás mindig valamilyen meghatározott cél érdekében történik, a közösség valamelyik tagján akar segíteni. A sámán mindig valamilyen válsághelyzet megoldására vállalkozik, magára véve a vele járó szenvedést is[...][8] A továbbiakban megtudjuk még, hogy A segítő szellemek képzete a sámánmitológia lényeges eleme, mivel a segítőszellem kíséri a sámánt túlvilági útján.[9]

A sámánnak tehát volt egy köznapi rituális (vagy félig rituális) feladata, szerepköre is. Ez különösen a gyógyító funkcióban fejeződött ki, hiszen a betegség bármikor jelentkezhetett és a kis közösség (a család vagy a nemzetség) tagjai közötti munkamegosztás mindennapi egyensúlyát veszélyeztette. A sámán hitvilág szerint a betegség oka mindig valamilyen szellem, melyet el kell távolítani: leggyakrabban kiszívással. Mélyen emberi modellje ez a gyógyításnak a szimbolikus cselekedetnek igen erős lélektani hatása van, a beteg úgy érzi, hogy szenvedéseit átvállalja, magára veszi valaki más.[10]

Nem minden kutató hisz a sámán mágikus gyógyerejében, betegmentő tudásában. P. Vitebsky a sámán megkérdőjelezett gyógyító tudományára vonatkozóan ezt írta: Akárhogy is ítélik meg a kívülállók a sámán mentális állapotát, a sámánista társadalmak egységet látnak e között és a beteg, valamint a társadalom állapota között[...] Az a kérdés, hogy: Valóban gyógyít-e a sámán?, csak kisebb része annak a kérdéskörnek, hogy: Van-e valami valóságos az egészben? Mindkét esetben a válasznak el kell szakadnia a szűken értelmezett kísérleti tudományos értékeléstől, s az embereknek a természeti valóságértékelését kell szem előtt tartania.[11]

Hoppál Mihály írta: Ám mindezeken kívül a sámán rendelkezik még egy további küldetéssel. Arra a szerepre gondolunk, amelyről igen gyakran el szoktak felejtkezni[...]: a sámán lélekvezető is. Leszáll az alsó világba, hogy megtalálja és visszahozza a beteg ember lelkét ezzel mintegy helyreállítja test és lélek egészségét[...][12]

P. Vitebsky érzékelteti, hogy a sámán maga a gyógyszer, ahogy a nyugati modern társadalmakban az orvos az, hiszen a kapcsolatteremtéshez egyiknél is, másiknál is rítus szükséges. Placebó (hatóanyag nélküli csaliszer) lehet a gyógyszer is, amit ad, csak a beteg higgyen benne. A rítus segít, mivel szükségleteket és érzelmeket fejez ki, s a megváltozott érzékelés segítségével megváltoztatja a beteg egészségi állapotát.[13]

A sámán gyógyításában óriási szerepe volt a párbeszédnek, ahogy ezt a mai orvos-betegkapcsolatban is érzékeljük. Mentális (lelki) téren nagy szerepe van a párbeszédnek, például a halállal kapcsolatos feszültség feloldásában, a halálélmény feldolgozásának elősegítésében.[14]

A XX. századi, európai kultúrán nevelkedett ember számára a sámán kapcsolatának megértése nem könnyű. Ezért P. Vitebsky gondolatát idézve el kell mondanunk, hogy A sámánt és betegét gyakran szorosabb kapocs fűzi egymáshoz, mint az orvost és betegét. A jungi analitikus [elemző, részletező] szemlélet, amely a sámánt sérült gyógyító-nak látja, összekapcsolja a sámán sebezhetőségét és erejét. Nincs ebben ellentmondás, mivel az erő a sebezhetőségen alapul. A tipikus orvosi modellben az orvos sebezhetetlen, minden képességgel megáldott figura, míg a beteg passzív, védtelen valaki. A jungi modellben mind az analitikus [lelki terápiát végző személy], mind a beteg sérült és rendelkezik a gyógyítás erejével. Az analitikus kivetíti sérültségélményét a betegre, hogy érzelmileg megismerje a beteget, míg a beteg kezdetben nem ismeri fel öngyógyító képességeit, hanem az analitikusra vetíti, s csak később lesz képes ismét átvenni. Ez az elmélet nagyon hasonló a sámángyógyításhoz.[15] (1. ábra: Urjanhaj /tuva/ rénszarvaspásztor sámán Északnyugat-Mongóliában, 1990-ben. Kunkovács László felvétele.)

Az ősi samanizmus, a természettudományok kellő ismerete nélkül, egy fajta primitív vallásosság bölcsője. Ebből születhetett a szekták által fölkínált üdvözülési lehetőségek sokasága, a naiv transzcendencia, amely még a XX. század végén is egyes csoportokat arra ösztönöz, hogy imádkozzék az Armageddón[16], a végítélet és a világ pusztulásának elkerülése érdekében, vagy éppen UFO-kat kémleljen. Pedig mindig csak azt éljük át akár álmainkban, akár droghasználattal , ami bennünk van; amely élményeket agysejtjeink korábban elraktároztak, és ez akaratunkon kívüli, eddig ismeretlen biokémiai, biofizikai, pszichikus folyamatok hatására kaleidoszkópszerűn összekeveredve, fölvillantva, fantasztikus élményeket, fantáziálást kínál.

A sámán tehát lelkileg, drogok előzetes alkalmazásával, önmagát révületbe, különleges lelki, fizikai, idegállapotba hozza, amelynek hatására a valóságtól eltérő látomásai, hallomásai vannak. Szuggesztív ereje fokozódik, mellyel a betegét hatékonyabban tudja befolyásolni.[17] Népünk, a rokon népek, és általában a törzsi kultúrák esetében, a kábítószer fogyasztása szintén régi eredetű. Azt sem lehet tudni, hogy ebben a tevékenységben meddig terjed a gyógyítás, és hol kezdődik a mérgezés. Grynaeus Tamást idézzük: Toluj herceg önként megitta a táltosok készítette varázsló vizet, majd a leírás szerint részegséghez hasonló állapotba jutott és meghalt.[18] Kóczián Géza tanulmányában írta, hogy a Solanaceae-fajokat, a Nadragulyát (Atropa belladona L.), a Datura stramonium L. és a Hyoscyamus niger L. vagy beléndeket, ill a maszlaglevelet Erdély egyes vidékein máig is gyakran felhasználják.[19] (Pl. az Atropa belladonnát pálinkába keverik, és már viszonylag kis mennyiségtől akár egy-két napig éber, izgalmi állapotba kerülhetnek tőle.)

N. Drury viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy a sámánok által használt füveket ne nevezzük drognak. [...]egy újságíró a pejotot [Lophophora williamsii = mexikói (azték) kaktusz] drognak nevezte egy huichol sámán előtt. A sámán kimérten csak ennyit mondott: Az aszpirin drog, a pejot szent.[20]

Ezek után miként értékelhetjük a sámánok által használt, főleg hallucinogén, azaz a nem létező hangokat kiváltó növényeket? (Bár mint a továbbiakban látni fogjuk, a hallucinogének hatását a szerző is jóval tágabb értelemben ismertette.) Semmiként sem a mi Európa-centrikus szemléletünkkel mérjünk! Vizsgáljuk meg a kérdést a sámánok szemszögéből.

[...]a samanizmusban használt hallucinogén növények fogalma némi pontosításra szorul. Míg a meghatározás természetéből adódóan az ilyen növények toxikusak [mérgezőek] amennyiben ezen olyasmit értünk, ami határozott biodinamikus [az élet működőképességét fokozó] hatást gyakorol a testre , ez még nem jelenti azt, hogy egyben mérgezőek is, bár néhányuk (például a Datura vagy Sophora secundiflora) bizonyos dózisban [adagban] már az. Amennyire tudjuk, a samanizmusban alkalmazott hallucinogén növények egyike sem okoz függőséget. Fontos azt is megjegyeznünk, hogy ezek a növények nemcsak a kedélyállapotot módosítják, hanem drámaian és nemegyszer gyökeresen megváltoztatják az érzékelést is. A színek felerősödnek, szellemek jelenhetnek meg, a szent növény istennek tetszhet az őt szertartásosan segítségül hívó sámán előtt, s talán kozmikus híd vagy füstcsatorna tűnik fel a sámán látomásában, lehetővé téve számára, hogy az égbe emelkedjék. Bárhogy nézzük is, a szent növény egy olyan tartományba vezet, amely egyszerre félelmetes és csodálatos, és ezt a vállalkozást nem veszik félvállról. Tehát ebben a vonatkozásban a hallucinogén növények rituális [szertartásos] használata nem rekreációs [felfrissítő] hanem transzformatív [átalakító] célzatú a személy azért fog a látomáskeresésbe, hogy tanuljon vagy lásson, nem pedig azért, hogy álomvilágba meneküljön.[21]

A sámánok egy része viszont nem használ ajzószert, hiszen a sámán belső, lelki tulajdonságai közé kell, hogy tartozzon a révület keltése. A             [...]sámán mindig segédjeivel jelenik meg, és a szeánsz a segítőszellemek hívásával, ének és dobszó hangjaira indul. A sátorban csak a tűz világít, majd az egyre elragadtatottabb dobolás és tánc hipnózishoz hasonló, megváltozott tudatállapotba juttatják a sámánt. A magyar nyelv révület-nek nevezi ezt az állapotot. Az újabb kutatások kimutatták, hogy kísérleti úton és mozgásban is előidézhető egy ún. aktív éber hipnotikus állapot, amelyben a víziók igen erős élményt adnak.[22]

A hagyományos samanizmus egyes eurázsiai vidékeken, közösségekben máig fennmaradt. A modern sámán személyiségét vizsgálva, [...]ne gondoljunk a fehér ruhás, fehér lovon ülő arisztokrata papi sámánokra; hanem egy nagyon is köznapi alakot, szegény embereket képzeljünk magunk elé, akik egyéb kenyérkereső munkájuk mellett gyógyítással is foglalkoznak.[23]

Gyűjtőutaink során idős gazdáktól több olyan adomát hallottunk, hogy Hódmezővásárhely határában még a XIX. század végén, a XX. elején is akadt egy-egy sámán, aki gyógyított és jósolt. Történetek keringtek arról, hogy állítólag Mártélyon és Kishomokon élt ilyen ember, az utóbbi helyen még fehérló-áldozatot is mutatott be. Ezeket a többszörös áttéttel, szájról-szájra terjedő legendákat azonban még a folklór szintjén sem sikerült lejegyeznünk és pontosítanunk.

 A szibériai rokon-, ill. eurázsiai népeknél már korábban sem csak a sámán gyógyított. P. Vitebsky írta: A közösségben nem a sámánok az egyedüli gyógyítók. Gyógynövények tudoraival, bábákkal, csontkovácsokkal párhuzamosan tevékenykednek.[24] A magyaroknál is hasonló volt a helyzet. 

A feudalizmus utolsó évszázadában a vezető réteg általában már fölismerte, és tilalmazta is ezt a fajta tevékenységet, mind hiába. 1838-ban Vásárhelyen ezt hirdették: Felsöbbeni parancsolat következésébe köz hírré tétetik hogy akí a városban fel s alá járkáló szem avagy fog, avagy akarmelly kuruzslokat vesz észre azeránt azonnal a Városházánál jelentést tegyenek.[25]

A kuruzsláshoz két jól érzékelhető magatartásforma tapad. Az egyik a folklór szempontjából fontos mágia, varázslás, hiszékenység keltése, amely a csodatételtől a megrontásig igen színes képet vázoltat elénk, a másik pedig a nyereségvágyból vagy bosszúból történő bűnözés. Mindkét típusra említünk egy-egy példát.

1758-ban jegyezték be azt a pört, amelyből itt részletet idézünk. Nagy Jánosné 32 éves vásárhelyi asszony állt a Károlyiak úriszéke előtt. Mezei Erzsébet tanút kérdezték: Nagy Jánosnak elromlása felöl mit hallott vagy tapasztalt a Tanú, hogy eö tölle Feleségenek Gyermekei nincsenek?

A Tanú maga szájábúl hallotta Nagy Jánosnénak Tatár Katának, hogy még leány korába vólt egy Szeretöje a Vásárhelyi Vörös László Béresse de a Nevét nem tudgya, es hogy azt mondotta vólna az Béres neki, hogy, Kata, ad ide az edgyik kötöd madczagát és Bohusnakis /: értvén mostani Férjét :/ az ö Gatya madczagát, majd ugymond ollyat cselekszik neki, hogy az Férje Soha  Sem közösködhetik velle, s. azt mondotta maga Tatár Kata, hogy odais adta, a mintis az últa Semmi hasznát nem veheti, maga mondotta Tatár Kata.

Aztis mondotta: hogy ötet edgy Asszony arra tanította: hogy vegyen egy uj Lakatot, s. tegyen belé három buza szemet, kerüllye meg vélle háromszor a kutat, az után csuklya bé, és vesse akutba, Soha nem közösködhetik vélle az Ura[...][26]

1794-ben zajlott büntetőpörből idézünk. A vádlott: özvegy Nagy Istvánné 57 éves vásárhelyi lakos. Kérdezik tőle:

Miért vagy fogva?

Azért fogadtattam meg, hogy itt Vásár helyen lakos Vetro Antal gazdának fiát gyógyitottam.

Tudtad te azt, hogy az gyógyitás meg vagyon tíltva néked, és már ezér bűntettettél is Szegh váron, még sem hagytál fel vele, ezt pedig mint a Főlsőség, mint pedig a T[ekin]t[e]tes N[eme]s Vármegye rendelési ellen tetted, és te még is a rendeléseket meg szegni bátorkodtál, vald meg, mi vitt e bátorságra

Engemet e mostani Szűk űdő vitt a gyógyitásra, noha ámbátor tudtam is a Főlsőség rendeléseit, és meg is bűntettem érette, de az szűkség reá hajtott, gondolván hogy meg fogom gyógyitani a gyermeket, és igy majd egy Kevés búzát fáradságomért ád Vetro Antal gazda.

Hallod e mivel gyógyitottad, s fűstőlted, holott egész holtáig az gyermek mindétig azt jajgatta, hogy az bélit, gyomrát, és az egész belső részeit szagattya, végtére a nagy kinok végett útollyára e világbúl a te szőrnyű meg fűstőlésed által Kelletett Ki múlni

A lábán lévő Sebetskére melly Ki volt fakadva, tettem fekete nadárnak [nadály = Symphytum officinale L.] a győkerét, és főrőztőttem apró bojtor ványbúl [Arctium lappa L.] főzőtt főrdőben regvel, délben, és estve mindenkor a főrdés után Czinóbriummal [cinóber = HgS = cinnabarit] meg fűstőltem. Ezen Orvoslásom folytatása Két napig tartott, és nap Kőzben a száját gyakran mosogattam.[27] A 16 éves serdülő a gyógyítást két hétig bírta, mire kiszenvedett a mérgezéstől.

A kuruzslásnak volt egy igen érdekes típusa is, az a fajta bűbájosság, amikor bizonyos füvek alkalmazásával kincsek felderítését végezték el. A térségünkből, a vásárhelyi Pusztára amely máig a gyógynövények gazdag termőhelye, Székkutason üzem épült rá[28] 1744-ben települt szomszédos Orosháza jegyzőkönyvében találtunk idevonatkozó bejegyzést:

[...]több adófizetők valamely fűben olly boszorkányos eröt helyeztettnek, hogy az által akár melly zárok s Lakatok azonnal fel nyitattnak, minek utánna az illyes fűnek s kintseknek keresése fejében már több adó fizetök sok ezer forintokat el költvén, tönké lettenek[...]

E Megyében tanáltattván többen ollyanok, kik ezen K. [König = királyi] és K. [Kaiser = császári] Intimatumban [bizalmas, titkos] érdeklett Kintsekröl álmodozván bizonyos vas fünek [Verbena officinalis L.], babonás ereje által ahoz jutni tőrekednek[...][29]

Grynaeus Tamás így jellemezte a füves asszonyokat: [...]a népi gyógyítók egyik specialistája, aki gyógynövényeket is gyűjt, árusít. Nemegyszer pákász vagy más gyűjtögető foglalkozást űző egyén. Első írott említése 1561-ből való[...][30]

Kiss Lajos ezt írta a vásárhelyi kuruzslókról: Úgy mondják, hogy szegény asszonyokból lettek a gyógyítós asszonyok, akik pénzszerzésből, tehát a megélhetésért gyógyítottak. Általában korosabb asszonyokból lettek, akik tapasztalattal rendelkeztek, de fiatalokból is, akik anyjuktól, ismerőstől örökölték a tudományt[...] Volt aki az életből figyelte meg a gyógyítást. Egy valaki volt az elindítója, aztán később sokaktól hallotta, látta, megfigyelte betegeken, végre maga is gyógyított. Sok megfigyelés és nagy idők gyakorlata hozta létre ismeretüket, tudásukat. Hogy sokszor nem járt eredménnyel eljárásuk, vagy éppen bajt okozott, az inkább alapismeretek hiányában a betegség fel nem ismerésén múlott és ezért fordult károsra[...]

Természetes, józan gondolkodásuk és egyszerű megfigyeléseik mellett is valami csodálatos, misztikus légkör, homályosság vette körül a gyógyítós asszonyokat. Suttogó beszédjükben, csendes viselkedésükben is volt ősi, mágikus hatású, titokzatos[...] Úgy érezte az ember, mintha felső hatalmakkal, erőkkel, szellemekkel, ördögökkel, boszorkányokkal cimborálnának, hatalmuk alatt állanának, azoktól kapnák képességüket a másokra való hatásra, gyógyításra[...][31]  (Lásd: 2. ábra. Plohn József: Füvesasszony. Először Grynaeus T. közölte: MNL. 1979. 2: 247.)

A népi gyógyászat növényhasználata eredetét tekintve többféle lehet: 1. mágikus eredetű, 2. megfigyelés, tapasztalat, 3. átvétel: a/ környező népektől és b/ a hivatásos orvosi gyakorlatból.

A kérdés azonban sokkal összetettebb. A mágikus eredetű növényhasználat esetében pl. lehet samanisztikus jellegű, vagy az antik rítusokkal kapcsolatos, vagy lehet keresztény hagyomány, melyek maradványai mind a mai napig fellelhetők a népi gyógyászatban. Másrészt a különböző eredetű tudásanyag erőteljesen összefonódott, összekeveredett. Pl, a hivatásos orvosi gyakorlatba igen sok népi megfigyelés került be, melyeket a népi gyógyászat később ismét átvett.[32]

A hiszékeny földmívelő nép [...]Inkább bizza beteg családtagjait javasasszonyokra, mint a doktorokra, mert ebben csak urat, embert lát, mig amabban valami künönös, felsőbb lényt[...] fogalmazott a Vásárhely és Vidéke 1909-ben.[33]

Öl a babona hirdette egy újságcikk alcíme 1913-ban. Megtudtuk, hogy Tóth Sándor Szoboszlai-utcai 27. szám alatti 28 éves munkásember lábán egy rosszindulatu támadás keletkezett. Nem ment orvoshoz, maga kezelte a sebet, mely nem akart gyógyulni. Valakitől hallotta, hogy friss dudvával kell kezelni, attól meggyógyul. Igy is tett és ez okozta halálát. A dudva piszkos fertőzött leve vérmérgezést okozott[...]

Tóth Sándor szombaton reggel rettenetes kinok között meghalt.[34]

A XX. században fennmaradt írásos vásárhelyi források szerint a kuruzslás és varázslás már zömében hiszékeny emberek nyerészkedésből történő becsapása volt, amelyeket közönséges, ámde rafinált csalók követtek el. Ismeretes annak a vásárhelyi czigányasszonynak a története, aki sok, sok czifra mesével bedcsapott egy öreg embert és minden pénzét kicsalta azzal a csalfasággal, hogy ő az Isten postása és pénzt fog neki szállitani szekérrel. Farkas Jánosné ezért a tettéért két évi börtönbüntetést kapott.[35]

Még 1901 őszén történt egy hasonló eset. Matyi Mihályné Kolompár Rozál és Bánfi Jánosné Lakatos Erzsébet vásárhelyi cigányasszonyok átkeltek a Tiszán és elmentek Kistelekre Dancsók Györgynéhez. Matyiné ezt súgta Dancsóné fülébe:

- Maguk nem is tudják, hogy mennyi kincs van elásva a kamrájukban[...] az ördög örzi, akit csak az elesancziás szent atya tud onnan elkergetni. De annak több pénz, meg ajándék kell. Azután meg a szellemet halotti tórral kell visszaidézni a földbe[...] Közben pedig, nehogy kételkedjenek benne, összebeszélt Bánfi Jánosnéval, aki szellemnek öltözve, egy napon megjelent a Dancsókné kamarájában s mint Krisztus postása, biztosította a reszkető asszonyt a felsőbb hatalmak jóindulatáról[...]

Matyiné ismét átment Kistelekre s a kincset rejtő kamarába vonulva, ásni kezdett. Pár perc mulva két ezüstpénzt tartva a markába, eljött s megmutatta Dancsóknénak[...]

[...]becsapták őket a ravasz czigányasszonyok, több mint 1300 korona értékű pénzt és holmit zsarolva ki tőlük.[36]

Az első világháborút követően Karasz Lajosné férje orosz fogságba került. 11000 koronányi értéket adott egy cigányasszonynak, aki azt ígérte, hogy hazavarázsolja férjét a fogságból.[37]

Bálint Sándor a vásárhelyi Puszta hiedelemvilágát tanulmányozta. Többek között így fogalmazott: Amikor még az állatorvosoknak hírük sem volt, akkor hol gyakorlatban kipróbált házi orvossággal, hol pedig bűbájolással gyógyítottak. A jószágot eszerint rontás érte, a gonosz ember praktikáját hasonlóképpen bűbájos tudománnyal orvosolták[...]

A kutyaharapást itt is szőrével orvosolják. Emlegetik veszött Tóth Samu nevét, aki a kutyákat meg tudta veszejteni, a veszett embert pedig gyógyítani. Mint mondják, napkelte előtt, amerre ásított, arra olyan szőrű kutya veszett meg, amilyent ő akart: tarka, fekete. Nagyhatalom volt. Tóth Samu nem kért semmit sem, de a gyógyításért mindig kapott valamit[...][38]

A Bálint Sándor által összegyűjtött kuruzslások közül néhányat idézünk:             Húshagyó kedden levágott és még vérző fekete tyúkkal kell az aprójószág udvarát körülszaladgálni, hogy a vészt távol tartsák[...]

Karácsony böjtjétől szilveszterig nem szabad ruhát kiteríteni, mert vagy a családból hal meg valaki, vagy a jószág pusztul[...]

Ásításkor keresztet kell a szánkra vetni, nehogy a tág nyíláson belénk bújjon a résen álló gonosz[...][39]

A megrontás itt is divatos volt. A hatablaki dűlőben Olasz Mihályné tehene nem tejelt rendesen, elapadt. Gyanakodtak egy asszonyra, hogy az rontotta meg. Hozzájuk járt tejért. A pusztaföldvári tudóst kommendálták neki. Olasz Ernő apja, Olasz István kocsival el is ment érte. A tudósember azt mondta, hogy akár a fal mellől, akár a dudva széléből kerítsenek egy varangyos békát. Ezt kétfelé hasította és a disznóvályúba tette. Most a tehenet megfejte, neki már sikerült. Majd a tejet ráöntötte a békára, ahol forrni kezdett, gőzölgött és sustorgott. Egy nyírfasöprűvel addig verte a tejet, amíg volt belőle a vályúban. Most hirtelen megjelent a tejhordó asszony. A házbeliek nem szóltak hozzá, csak a tudósember: Ha te tudsz, én még többet tudok! A tehén így rendbe jött[...]

A bűbájos alakjában, akinek tudománya van a rontáshoz, de az orvosláshoz is, voltaképpen ősi táltos-képzetek villannak meg. Így a pusztaiak hiedelme szerint is megvív a szelleminek képzelt rontó betegséggel.

Imre Pál, Fehértó-parti gazda felesége beteg lett. Az orvos nem tudott rajta segíteni. Azt tanácsolta neki, hogy a sámsoni javasasszony majd megorvosolja. Az apa, Imre Péter kocsin el is ment érte. Amikor a tanyabejárón befordult, a lovak alig bírtak húzni, noszogatni kellett őket. Tűz lángolt föl többször is előttük, kegyetlenül megizzadtak. Amikor mégis beértek, a leszállt tudósasszonyt valaki úgy pofon ütötte, hogy csak úgy csattant. Látni senkit sem láttak. A tudósasszony mégis legyőzte a beteg megrontóját, akivel viaskodnia kellett.[40]

A rostaforgatás tudományában, ha több kutató által vitatható módon is, de mások elismerésével, így Hoppál Mihállyal együtt, magunk is azt valljuk, hogy a sámándob és a rosta, különösen a Vásárhelyen elterjedt, tarhonyanagyját kiszitáló bőrszita rokonságban van egymással. Mindkettő alakja, elkészítése igen hasonló. Mindkettőn végeznek dobolást, használatuk közben gyakran mormognak, dalt dünnyögnek; és mindkettő a gyógyításkor is használatos. [...]a szita (ill. egyes helyeken az azonos felépítésű rosta) lett a mágikus jósló-cselekvések eszköze pl. rostafordítással próbálták megtudni, hogy ki okozta a betegséget, de vannak adatok a rostával való kuruzslásra is a gyógyító asszony késsel vagy fakanállal verte a rostát a beteg felett.[41] (3. kép. Vásárhelyi bőrsziták.)

A kuruzslás, népi orvoslás, megrontás igazi mesterei minden közösségben a bábák voltak. Kik ők, kikből lettek a jó bábák? A nép kiváló megfigyelő. Egyik dalában, amelyet K. Kardos Antal gimnáziumi praeceptor [tanárjelölt] jegyzett le Vásárhelyen, így fogalmazott:

                          A Gólya rut nagy a lába

                          Mind kurvából lessz a bába[...]

Ha ez a summás ítélet teljesen nem is állja meg a helyét, sokat nem vitatkozhatunk vele, különösen nem a szakképzetlen bábák esetében. A bábaasszony a régiek hiedelmei szerint gyógyítani és rontani egyaránt tudott, őt hívták a halálos beteghez, és ő segített a szülésnél. Gyakran másfajta (és nem csak női) betegségek orvoslásával is foglalkozott. Gyógyító tudásuk a népi gyógyítás helyi hagyomány-anyagán alapult, a gyógyfüvek és gyógyító hatású ásványi anyagok használatán, de mint a boszorkányperek bizonyítják, jól ismerték a babonákat is.[42]

Kezdetben parasztbábák működtek, akik hasonszőrű elődeiktől tanultak, csupán empirikus [tapasztalati úton szerzett] tudásuk volt. Rengeteg kárt okoztak. Ennek felismerése után a bábaképzés elindult, és már a XVIII. század utolsó harmadában minden nagyobb településen akadt belőlük. Vásárhely szinte kiváltságos helyzetben volt, olyan sok képzett bábával rendelkezett. 1780-ból egy hirdetést idézünk:

T[ekintetes] N[emes] V[árme]gye Doktorja Rigler Ur publ[ikáltatja]: Az hites Bábák ezek: Varga Gyerekné [így!], Korsos Fedné [így!] Farkasné Czombos Kata, Nemet Baba ki, a N[eme]s Vár[me]gye Bábája, Sasné, Galambosné, Berkiné Logerbe, Varga Janosné, Korsosné, Paxine [Paksiné?] Nagy Martonne Logerbe. Masokat ezeken kivül Szülö Asszonyokhóz ne hívjanak. A fizetesuk az első Szülöttül Ket Marjas, többektöl egy egy      Marjás.[43]

A károkozásuk miatt rendszeresen ellenőrizték őket. Szeremlei írta:         Egyik például leszakította a kisded feje bőrét s azt tűvel és cérnával nagy kínzások közt varrta vissza. Mire a város még egyszer megvizsgáltatta az új bábák tudományát. Később a bábák, mesterségük kitanulása végett, a megyei orvoshoz eljárni köteleztettek.[44]

Szeremlei máshol ezt írta a bábákról: A bábák mindenkor elég számmal voltak, de mesterségöket ép úgy, mint a betegségek gyógyítását, csak a hagyomány, a tapasztalás és a józan ész után tanulták. Rendszerint az egyházak felügyelete alatt működtek, melyek őket feleskették, számukat és fizetésüket megszabták s panasz esetén a megyei főorvosnak tettek jelentést, vagy el is tiltották a mesterség folytatásától.

Voltak rendes és lógó bábák, ez utóbbiak csak a szülőktől kaptak fizetést. A város tartotta nyilván, hogy mindenik felekezetnek legyen elegendően bábája. A nagy kolera idején [1831-ben] az ő számuk is igen megfogyott, a város tehát közhíresztelés útján a városházához hívatta fel azokat, kik gondolják, hogy elég alkalmasak a bábaságra. Ezek közül azután az orvos kiválogatta a megfelelőbbeket. Nemsokára azonban a vármegye rendes bábája jelentette az egyháznál, hogy az ekkép előállított paraszt bábák igen buták s a szülő nőnknél és a kisdedeknél sok kárt és veszedelmet művelnek.[45]

Az 1870-es években a város öt tizedéből egy-egy kiválasztott bábát 50-50 forint segélypénzzel elküldtek bábaképzésre. A tanfolyam után kötelesek voltak a városnak abban a tizedében elhelyezkedni és dolgozni, amelyik küldte őket, és a szegényeket ingyen kellett szolgálniuk. Dr. Berger Ferenc tiszti főorvos felterjesztést nyújtott be a Közigazgatási Bizottsághoz, amelyben többek között így vázolta a vásárhelyi bábák helyzetét:

Van a városban 6 okleveles szülésznő[...] Mindannyian ugy szakmájuk igényelte kellő képzettséget mint fontos feladatuk megoldásában eléggé lelkiismeretes ügybuzgóságot lankadatlan szorgalmat valamint fedhetetlen erkölcsi magaviseletet tanusítanak működésük közben. Ugy a város belterületén mint a nagy terjedelmű tanyákon évenkint előforduló nagy számu szülésekhez mérten a fenti szám igen csekélynek tünik ki. Vannak azonban azonkivül ugynevezett pór bábák, kik közül, nehányan szakképzettségüket igazoló orvosi bizonylatokkal ellátvák [így!], legnagyobb részök pedig tölem nyer oktatást ugy az elméleti szülészetből, mint a gondozásukra bizott terhesek, gyermekágyasok s kisdedek ápolásáról, azonkívül utassitva vannak, miszerint alkalmilag előforduló szüléseknél okleveles szülésznők mellett segédkezve az ezen hivatáshoz megkivántató gyakorlati ismereteket megszerezhessék. Ezen a helyzet kényszerűségéből folyó hiányos oktatás mindazonáltal az e téren elérendő czélnak hazánk sem felel meg, miután a szülésznőknél megkivántató ismeretek megszerzése csak nagyobb szülkórodákban, szaktanárok vezetése mellett, önszemlélet utján eszközölt elméleti s gyakorlati oktatás által érhető el. E végből ugy a terhes mint a szülő nők nem különben az ujszülöttek jól felfogott érdekében sűrgősen javaltatik, hogy az olyan pórbábák, kik ugy eddigi működésök mint a fenn érintett módon helyben nyert elméleti oktatás folytán arra alkalmasaknak bizonyulnak, alaposabb kiképeztetés czéljából városi segélyezés mellett az ország több pontján ujabb időben felállitott ugynevezett bábaintézetekbe küldetnének.

HMVásárhelyt, 1876ki November 10-én.[46]

A bábák tehát képzettségük szerint is elkülönültek: 1. Okleveles bába. Minden esetben ő volt a vármegye bábája, említették még német bábának is. Ők mindig hiteles bábák voltak, de hites bábaként, esküdt bábaként és tanult bábaként is említették.

2. Cédulás bába. Oklevele, bizonyságlevele volt, amely a szakképzettségét igazolta. Mivel tanult és munkája megkezdése előtt esküt tett, ő is hiteles, hites és Esküdt Bába volt.

3. A német és a zsidó bába nyilvánvalóan származás szerinti meghatározás volt, de mindenféleképpen a tanult csoportba tartozott, ennek megfelelően okleveles, hiteles vagy cédulás bába is lehetett.

4. A parasztbábát egyszerűen csak bábának említették. A parasztbábák közül való volt a kenőbába is, aki rendszeres kenéssel a terhes nőt készítette föl a szülésre; ill. a szült vagy vetélt asszonyok kenésével igyekezett azok eredeti testi állapotát, egészségét visszaadni. Ezt a feladatot a segédbábák is gyakorolták, de ez a cím a kuruzsló öregasszonyoknak is kijárt, ha kenést végeztek, függetlenül attól, hogy más bábatevékenységet nem gyakoroltak.[47]

Levéltári kutatásaink alapján a bábatevékenységet így összegezhetjük:

              I. Terhesgondozás:

1. Megállapítja a terhességet.

2. Javaslatokkal, gyógyszerekkel segíti a kívánt teherbeesést.

3. A terhesség alatti rendellenességekkel hozzáforduló kismamákat segíti.

4. Gyógyítja, gondozza, keni a terheseket és a vajúdókat.

              II. Szülés levezetése.

              III. A megszületett gyermek ellátása:

1. Köldökét elvágta és elkötötte. (Az esetleges későbbi mágiához nagyobb csonkot hagytak.)

2. Megfürdette.

3. Pólyába helyezte.

              IV. A megszült anya ellátása:

1. A méhlepény eltávolítása és vizsgálata. (Kiegészülhetett a lepény mágiájával, elrejtésével, elásásával.)

2. A gátseb ellátása: vérzéscsillapítás és borogatás.

3. Az anya feltisztázása a szülőhelyről.

4. Az anya tiszta ágyba fektetése.

5. Az anyának a bába adta föl a gyermekét az első szoptatásra.

6. A szülést követő rendezkedés, tisztogatás; a lakás helyreállításának irányítása is feladata volt.

7. A bába rendszeresen mosott az anyára és az újszülöttre; amíg az anya feküdt, helyette a csecsemő rendszeres fürösztését is ő végezte.

              V. Gyógyítás:

1. Tanácsokkal, főzetekkel, gyógyszerekkel segíti a betegeket, különösen a nőket és a gyerekeket.

2. Kisebb beavatkozásokat elvégez. Ezek között fő helyen áll a megkenés, amelyet elsősorban meddőknél, terheseknél, vajúdóknál, szült anyáknál végez. (A terhesek kenése mindig gyanús, mert gyakran a magzat fejének méhen belüli szándékos összetörése, a foetus elpusztítása miatt végezték.)

3. A bába a nemi potenciát, szexuális életet segíti.

              VI. A bábák diagnosztizálása és szakértői vizsgálataik:

1. A hozzáforduló szenvedők baját igyekszik megállapítani.

2. Bűnper lefolytatásakor bizonyító eljárásként megvizsgálja:

a/ A nő szüzességét.

b/ A nő terhességét, a terhesség időtartamát.

c/ A vetélés és szülés körülményeit: a mellekben keletkezett tejről, a hasfal rugalmasságából és a külső nemi szervek, ill. a gát állapotából, valamint a lochia (méhtisztulási váladék) folyásából ítélte meg.

d/ Prostituáltak esetében azt vizsgálta, hogy van-e nemi betegségük?

e/ Halottkémlést végezve, igyekszik a halál okát és körülményeit megállapítani. (Ez a tevékenysége szinte csak a megölt újszülöttekre és az elvetélt embriókra terjedt ki.)

              VII. Hivatali szerepkör:

1. Vallatást, kikérdezést végeznek.

2. A bába részt vesz a bűnüldözésben és feljelentést tesz.

3. Helyszíni szemlén nyomoz, bűnjelt keres.

4. Részt vesz a kihantolási szemlén.

              VIII. Angyalcsinálás; helyesebben: Pokolra szán[48] gyermeket:

1. Gyógyszereket és tanácsokat ad a folyamatos meddőség biztosítására.

2. Gyógyszereket ad a nem kívánt terhesség elhajtatására.

3. Módszereket javasol a nem kívánt terhesség megszüntetésére.

4. Maga végzi el a kriminális abortuszt.

5. Segítkezik a kriminális abortusz alatt, vagy annak megtörténte után ellátja a nőt.

6. A halott csecsemőt megmossa, ellátja.

7. Eltünteti a vetélt vagy mesterségesen megszülesztett csecsemőt és a burkot.

              IX. A bábának a családdal kapcsolatos feladatai:

1. Az anyát és a kisdedet fölkészíti a szülést követő első templomozásra és az avatásra.

2. A keresztelésnél ott van a templomban, segít a gyermeket pólyázni, keresztvíz alá tartani, a várakozás alatt a gyermek sírását nyugtatni.

3. Otthon a keresztelői ebédnél segítkezik, pikáns szólásaival szórakoztatja a ház népét.

              X. Kurvák és szeretők segítése:

1. A kurváknak és partnereiknek szexuális tanácsokat ad.

2. Segíti a nem kívánt terhesség elleni védekezésüket.

3. Segítséget nyújtott a nemi betegségek ellen, illetve azokat gyógyította.

              XI. A bába boszorkányszerepe. A bábaboszorkány:

1. Kényszert alkalmaztak ahhoz, hogy bábaboszorkánnyá tegyenek valakit.

2. A közéjük belépő újabb bábákat boszorkányságra tanították.

3. Szövetséget kötöttek az ördöggel: pecsételéssel és az ördöggel történt elhálással.

4. Terhes nőhöz bábának ajánlkoztak.

5. Keresztelőn segítkezve varázslást végeztek.

6. Betegségtől megóvtak.

7. Gyógyfüvet termelt, maga állított elő.

8. Esőt csinált.

9. Könnyű szüléshez imákat ajánlott.

10. Varázsolt (általában).

11. Szerelmi varázslást végzett.

12. Kísértett.

13. Fenyegetett, rémületben tartott.

14. Megrontott:

a/ Testi gyötrést végzett.

b/ Megnyomott.

c/ Tapogatással rontást okozott.

d/ Fürösztéssel rontást végzett.

e/ Mérgezéssel rontást követett el.

f/ A nemzőképességet és termékenységet elvette; mindként nemnél meddőséget okozott.

g/ Egészségrontást: kötést, megbetegítést, tejelapasztást stb. végzett.

h/ Gyermekágyas asszonyt megrontott.

i/ Gyermeket rontott.

j/ Állatokat megrontott.

15. Megrontott és utána gyógyított is.

16. Gyógyít:

a/ Növényi eredetű szerekkel.

b/ Állati eredetű anyagokkal.

c/ vegyi anyagokkal

d/ Kenéssel.

e/ Gyógyít különböző, tehát kombinált módszerekkel. (Pl.: kuruzslással, varázslással, kézrátétellel, súgással, tárgyakkal, ruhadarabokkal stb.)

17. Halált okoz. (Felnőttek és gyermekek esetében egyaránt.)

18. Kannibalizmust végez.[49]

Mint láttuk, a bábák tevékenységét vizsgáló utolsó alfejezetben foglalatosságuk már összemosódott a boszorkányokéval. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez csak a bábaboszorkányok esetében volt így. Az ugyanis nem felelt meg a tényeknek, amit Dömötör Tekla írt, hogy főleg Kelet-Magyarország protestáns megyéiben [...]minden bába boszorkány[...][50] volt. A tények makacsok, nehéz ellenük harcolni, különösen akkor, ha az ismertebb boszorkánypör gyűjtemények átvizsgálása után kiderül, hogy az ilyen sommás ítéletek mögött nincs számokkal mérhető realitás!

Klaniczay Gábor Dömötör Tekla gyűjtésére (1981. 130.) hivatkozva már azt írta, hogy Az egymással vetélkedő boszorkánybábák állat képében is megvívhatnak egymással a mai néphit szerint.[51] Megjegyezzük, hogy ennek a XVIXVIII. században még nyomát sem leltük! Az elképzelhető ugyan, hogy a feudalizmusban ez a képzet még nem társult hozzájuk, de a boszorkányüldözések után, a boszorkányok tevékenysége a nép ajkán folklorizálódva, már ezt a jelenséget is hozzájuk kötötte.

A Komáromy Andor, a Schram Ferenc által publikált, valamint a Reizner János Szeged monográfiájában közölt valamennyi boszorkánypert, mintegy 1040-et tüzetesen átvizsgáltunk. Bennük másfélezernyi boszorkány felelősségre vonásáról olvashatunk. Ebben a tömegben van a bábák mindössze 36 boszorkánypöre. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy a bűnpörökben szereplő boszorkányok társadalmi rétegződése miként oszlik meg a városi főbírótól (Szeged, 1728, Rózsa Dániel) a zsellérasszonyig, ismét az tűnhet föl, hogy a többi társadalmi réteg mellett a bábák száma kevés. Közülük pedig megpatkolt bábát, akiről szintén Dömötör Tekla tett említést, az általunk átvizsgált és jelzett boszorkánypörökben egyetlen egyet sem találtunk. Ez a fogalom tehát a tényeket figyelmen kívül hagyva, a XIX. század második felétől alakulhatott ki és jutott a folklórba.[52]

A kutatók egy része vajon miért túlozhatta el a boszorkánypörökben szereplő bábák számát? Azokban a bűnpörökben, amelyekben bábaboszorkányok szerepeltek, sok tanút hallgattak ki, és ők a bábák többféle tevékenységét mesélték el. Ez a helyzet még a gyakorlott olvasót is megtévesztheti, és azt a szubjektív érzést sugallhatja, mintha rengeteg bába szerepelt volna.

Mint azt Schram Ferenc feldolgozásánál láttuk, a kutatók egy része nem tett különbséget a gyógyítást és rontást végző különböző foglalkozású személyek (pl. bába, javas, orvosasszony, kuruzsló stb.) között, így a megítélésükben gyakran a szerepkörük is keveredett, összemosódott.

A boszorkánypörökben azért találunk viszonylag kevés vádlott bábát, mert bár a nép szinte valamennyire rámondotta, hogy boszorkány csak a legvégső esetben adták föl őket. A közösségnek ugyanis még boszorkányság gyanúja esetén is szüksége volt a gyógyító, szülést segítő nőre, különösen azokon a kisebb településeken, ahol más gyógyító ember nem működött. Ha ugyanis feladják, elüldözik, még ő sem marad. Inkább féltek tőle, mint elmarasztalták. (Egyébként jellemző a nép babonás képzetére, hogy Semmelweis egyik tanítványát, Vásárhely első korszerű képzésben részesült szülésznőjét akinek szakmai tevékenységéhez kétely sem férhet [Aracsi] Szűcs Sárát /18531938/, aki 44 éven át egy városnyi mennyiségű kisgyermeket segített a világra, egyesek még a két világháború között is boszorkánysággal vádolták.)

Ebből a példából is látni lehet, hogy a bábákkal kapcsolatos boszorkányhit túlélte Mária Terézia tiltó rendeletét. A szájhagyomány továbbra is őrizte, sőt       folklorizálta a bába boszorkánytevékenységét, és átruházta a következő nemzedékekre. Ezért egyes kutatók számára írásos dokumentumok nélkül is soknak tűnhetett a számuk.

Egyébként nem véletlen az, ahogy Németh László a kulákasszonyt leírta a nép jellemzését összegyűjtve. (Lásd a vonatkozó alfejezetünkben.) Arról van szó ugyanis, hogy valamilyen boszorkányképre vagy bűnbakra minden korban szükség van, különösen azokban a társadalmakban, amelyek szeretnék a múltat végleg eltörölni, elvetve elődeik tapasztalatait, majd holnapra meg akarják forgatni az egész világot, és akik ebbe a koncepcióba nem férnek bele, ellenségként szerepelnek, de csak úgy válnak ellenszenvessé, üldözendővé, sőt megsemmisítendővé, ha kiderül róluk a társdalom által megvetett másságuk, a      boszorkányságuk. A kulák a modern idők boszorkánya, ebből következik, hogy a jövőben is bárki válhat boszorkánnyá, akire a többség ezt kimondja!

A boszorkánypörökben szereplő 36 bába csupán ezrelékben kifejezhető része az ország területén működött bábák tömegének, és ez egyértelműen mutatja, hogy hivatalosan milyen kevesen kerültek boszorkányság vádja alá. Az viszont igaz, hogy a nép ennél jóval nagyobb számban tartotta őket boszorkánynak, de nem adták fel, vagy nem boszorkánysággal vádolták meg őket.

A bábák valóban sok és különböző típusú büntetőper vádlottjai voltak. Ezt igazolták az általunk gyűjtött feudalizmus kori (17231843) szexuális bűnpörök is.[53] Csakhogy ezekben a perekben nem varrták a bábák nyakába a boszorkányság vádját! Szakmai sikertelenségükért vagy felelőtlen munkájukért vonták őket felelősségre. Tanulságos és erre korábban már több kutató is fölfigyelt , hogy egy közösségben miként alakult ki olyan helyzet, amikor saját segítő bábáját üldözni kezdte. Schram Ferenc megjegyezte, hogy bár gyakran perelték őket, de az ítéletek kis része végződött kivégzéssel. A büntetés kiállása után esetleg másik közösségben , de legtöbbször tovább működtek.[54]

R. Várkonyi Ágnes fogalmazta: Elképzelhető, hogy a bába vagy az orvosló akkor kerül boszorkányság gyanújába, amikor megrendül benne a közösség bizalma, s a rivális ezt észreveszi és kihasználja.[55] Vagyis, ha egy szakmabéliek többen élnek a közösségben, a megélhetésért vetélkednek, és bizalmatlanságot szítanak, bujtogatnak egymás ellen. Érdekes viszont, hogy a boszorkánypörökben alig szerepeltek egymás elleni tanúként.

Végső soron mindez összefügg a bábák másságával is, amelyet erősen homogén társadalmi szerveződésben nehezen viselnek el. A bábák ugyanis            [...]büszkék tudományukra, titkolják tudásukat, kérkednek vele, túlértékelik, mentegetik. Hol racionális, hol pedig irracionális elemeivel azonosítják magukat. A hagyományos gyógyítók között sok a deviáns személyiség. Szükségszerűen magányosabbak, mint társadalmi rétegük más tagjai, irigyeik vannak, és sokféle viszállyal küzdenek. A másság, a helykeresés tudata feszültségekkel jár s a feloldást keresve sokszor megsértik az adott viselkedési és erkölcsi normákat. Kivált, akit elragad a hivatás, a tudnivágyás       szenvedélye.[56]

A bábaboszorkány közösségellenes magatartása egy személyre, vagy családra korlátozott rontása gazdasági okokból következett be:

1. Nem őt hívták a szüléshez és elesett a fizetségtől.

2. Nem azt és nem annyit adtak neki, mint amit és amennyit kért, ill. kialkudott a szolgálataiért.

3. A kifizetésnél csalódás érte és bosszút forralva rontott.

Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bába, mint tudással rendelkező ember, bár látszólag csak egy a közösségből, az átlagból épp ismerete, mestersége és praktikái révén emelkedik ki. A faluban egyfajta           kulcsember, aki hatalmat élvez, és a hatalom mindig sok bajjal jár! A közösségnek van egy, az egyén cselekvésére ható erősítő és szűrő hatása.[57] A közösség ezt a másságot gyakran megtorolta. A bábaboszorkány, mint            [...]bűnbak révén törvényes úton levezetődik az agresszió, s így a kiegyensúlyozást szolgálja írta Grynaeus Tamás.[58]

Alábbi táblázatunk mindazt összefoglalja, amit e kérdésben megtudtunk:

 

 

  A boszorkánybábák mind laikus parasztbábák voltak, egy sem rendelkezett oklevéllel. (Nem is rendelkezhettek, hiszen a boszorkányperek idején Magyarországon még nincs szakszerű és szervezett bábaképzés.) Jelentős különbség a boszorkány és a bábaboszorkány között az, hogy a boszorkány esetében a boszorkányszerep és a mesterség gyakran öröklődött, míg a bábát többnyire nem az anyja tanította.

Általában az gyógyított, aki rontott. Ha más végezte a megromlott egészség visszaállítását, a ténykedés nem sikerült vagy túl körülményesnek, lassúnak bizonyult. Ezért az ellene indított perben, vagy csak szóban, gyakran kötelezték arra, hogy a rontást gyógyítsa is meg. Ha nem végezte el, megfenyegették, ezért nekilátott az oldásnak. Ezzel maga a közösség kényszerítette boszorkányos szerepkörbe. A gyógyításhoz persze rítus és alkalom kellett, s ezt a bábaboszorkány ismerte, ill. megteremtette. Ilyen volt pl. a ráolvasás valamilyen különös napon vagy órában.

A boszorkány tudománya hatékonyságához kábító növényi szereket is felhasznált, amelyeket elsősorban maga fogyasztott. A növényekből készített szerek szexuálhallucinációt is okoznak. Valószínűleg ez is felelős a hallucinogén anyaghoz való pszichés kötődés kialakulásáért. A boszorkánynak nagyobb élményt jelentett a szexuálhallucinációs élmény, mint a normális szexuális élmény. A boszorkányperek vádlottainak vallomásaiból tudjuk, hogy a boszorkányok meztelenre vetkőzve bekenték magukat boszorkánykenőccsel, ittak a bájitalból, a lábuk közé tett kemény tárgyon repültek a találkozó helyére, ahol ördög párjukkal szeretkeztek.[59]

A boszorkányok persze nemcsak drogfogyasztás hatása alatt végezték mesterkedésüket. Amikor a boszorkány rontó vagy gyógyító cselekedeteit végzi, a maga szintjén, pszichoterápiát végez.[60]

Dr. Laufenauer Károly ideggyógyász a XX. elején tanulmányt írt a vásárhelyi boszorkányokról. Többek között így fogalmazott: [...]azt látjuk e perekből, hogy nem szólva egynémely vallásos szinezetről, a boszorkányokban való hitnek a főforrása elsősorban a hagyományban, azután pedig a nevelésben és az orvosi ismeretek hiányosságában rejlett[...]

Találkozni fogunk többféle idegbajjal, a hypnosis sejtelmével és főleg a suggestióval, melyet már akkor is gyakoroltak.

A boszorkányokban való hit mai szemüvegen át nézve nem egyéb, mint egy századokon át felnövelt és sokféle tényező közrehatása által magát fenntartott nagy nép-suggestio; ez hatalmas szálakkal nyult belé a nép életébe, ugyannyira, hogy még azok is elhitték, kik boszorkánysággal vádoltattak[...]

Mind az állitólagos boszorkányok, mind az ellenök terhelőleg valló tanuk, közül igen sok ideges, idegbajos, sőt elmetévelygésekben, érzéki csalódásokban és káprázatokban szenvedő egyénnel találkozunk.[61]

Európa-szerte ismert társadalmi jelenség volt, hogy amikor valamelyik közösségben éhínség, járvány, háború, vagy természeti katasztrófa dühöngött, ott megnőtt a boszorkányüldözés. Kiválóan példázza ezt Szeged, amikor a nagy boszorkánypör idején, 1728 körül jelentős aszály és éhínség volt a régióban; ill. Hódmezővásárhely, ahol ha Herczeg Mihály adatait összevetjük a városban zajlott 30 boszorkánypörrel[62], akkor világosan látszik, hogy azok a természeti katasztrófák, társadalmi megrázkódtatások, amelyek a XVIII. században városunkban zajlottak, ezekkel egybeestek.

Grynaeus Tamás elsők között figyelt föl arra a jelenségre, hogy [...]a boszorkánypörök számának csökkenésével egyidőben megnőtt a paráznák elleni pörök száma.[63] Megállapítása teljesen egyezik az általunk a Dél-Alföldről gyűjtött szexuális jellegű pörök vonatkozó tanulságával. A társadalmi kép és az életmód jobb megismerése végett ehhez hozzá kell még azt is tennünk, hogy Mária Teréziának a boszorkánypöröket betiltó rendeletét követően kezdett rohamosan növekedni a betyárbűnperek, a czégéres ragadozások és erőszakos megvérzések pörszáma is. Ebből szintén jól kiviláglik, hogy a társadalomnak mindig kell bűnbak és üldözendő réteg.[64]

A boszorkányok szerepét a XX. század elejére, amikor mind ők, mind a betyárok gyakorlatilag befejezték tevékenységüket, a bábák folytatták tovább. Elsősorban magzatelhajtásban serénykedtek. A napilapok tele vannak az ellenük folyamatban lévő vizsgálatok ismertetésével.

Zsarkó Imréné Kiss Juliánna bábaasszony [...]a ki üzletszerűen foglalkoztt az angyalcsinálással, megszabaditván gyermekeiktől az anyákat, kinek a születendő gyermekek terhükre voltak. Zsarkóné legutóbb 2 koronáért és 2 liter lisztért végzett magzatűzést, amikor is tette kitudódott, mert az asszony halálos veszedelembe került.[65]

1907-ben már 5 vásárhelyi bábát vádoltak angyalcsinálásért. 47 esetben 34 asszonyon végeztek tiltott magzatelhajtást, és 8 férfi volt a bűntársuk.[66]

1909-ben egy kirobbant angyalcsinálási ügyben szakértők, tanúk és vádlottak, mintegy ötvenen voltak a szegedi királyi törvényszék tárgyalására beidézve. A vásárhelyi bábák közül Szűcs Sára, Vékony Lidia, Hegedűs Judit és Sebestyén Sára szerepelt.[67] Egy évvel később Kardos Péterné 2 koronáért hajtott el egy magzatot. A bába 7 hónapi börtönbüntetést kapott.[68]

A bábákról nem maradtak fenn adomák, folklórszövegek. A vásárhelyi boszorkányokról viszont a hagyományos parasztélet végéig igen sok folklórikus visszaemlékezés élt. Ezek közül bemutatunk egyet Kérdő Szűcs Ernő adatközlőnk elbeszéléséből.

Kántor Kata[69] a nagynénjitül, az Új utcábul amely ma a KlauzálMátyás utca környéke mán jócskán éjszaka, úgy 10-11 óra körül gyütt hazafelé. Az a kisház volt az üvék, amelyik a mostani múzeum mellett, a Deák Ferenc utca, Szegfű utca sarkán állt.

Szigorú röndölet volt arra, hogy sötétödés után az utcán sönki s közleködhetött, csak a strázsának beosztott, fegyverös bakterok, akik az éjszaka nyugalmát őrizték. A bakterok elfogták Kántor Katát, és mögkérdözték tűle, hogy Hun losringoltál?

Kata gyanúba keverödött, mert éjszaka csak olyan nő járkál, aki tisztösségtelen dolgot művel. Bevitték a tanácsra, oszt bíróság elé állították.

Három tanú ellene vallott, hogy mögrontotta a tehenit. gy tabáni asszonyhon holdvilágnál, a kulcslyukon mönt be, és az orvosságát kicserélte. Az asszonyt a nyavalya törte.

Kántor Katát boszorkányság miatt halálra ítélték, és a Csúcsban, a Szent László utca végin, nádmáglyán még aznap elégették.[70]

 

              Beszállásolt katonák

A Dél-Alföld évszázadok óta szenvedett az átvonuló, megszálló, portyázó és rekviráló katonáktól. 1753-ban a BujdosóPetőTörő-féle kuruc utó-zendülés megtorlásaként nemcsak a mozgalom vezéreit végezték ki, hanem Mária Terézia Vásárhelyen előbb laktanyát akart építtetni, majd Szőnyi Benjámin református lelkész könyörgő versére erről lemondva, a császári had kijelölt részét szállásoltatta el városunkban.

A módosabb gazdákat összeírták és kötelezték őket arra, hogy a hozzájuk beszállásolt katonáknak megfelelő lakhelyet és ellátást biztosítsanak. A jókora vásárhelyi gazdaportákon ekkor épültek föl az ún quartélos házak, amelyekben a most már rendszeresen itt állomásozó katonák laktak. Kik voltak ők? A birodalom minden nemzetiségéből összeverbuvált emberek. Miután a hadseregen belül a német nyelv volt a kötelező, és ezt a hosszú szolgálati idő alatt a tót, rác, oláh, bosnyák stb. nemzetiségű katona is legalább               konyhanyelvi szinten elsajátította, hiszen egymással szintén így tudtak értekezni, ezért a lakosság nem a nemzetiségük, hanem a nyelvhasználatuk alapján nevezte el, és a származásukat összemosva, nímöt katonáknak hívta őket.

Milyen ember volt a beszállásolt német katona? Mai jogítéletünk szerint már a besorozása sem volt becsületes. Fogták őket kötéllel, ahogy a népdalok, félnépi vagy műdalok is emlegetik, húzhatott számozott cédulát, beállhatott önként, az ilyenkor járó pénzért, a gazdag polgár vagy gazda fia helyett pedig anyagi megváltásért, pl. kialkudott földdarabért stb.

A katonáskodás nagyon hosszú volt. Korábban 10-12 év, a XVIII. század végétől, a XIX. század végéig általában 8 év. Közben nem, vagy ritkán kaptak szabadságot, így a családdal lassanként megszakadt a kapcsolatuk. A bánásmód kegyetlen és embertelen volt. A legapróbb fegyelmi vétségért is kikötés, vesszőzés, zárka, élelmezési megvonás járt. A Monarchia igyekezett a katonákat mindig a nem saját anyanyelvű, tehát idegen lakosság területén tartani, hogy minél kevesebb legyen velük a kapcsolatuk, ne barátkozzanak, és ha kell, gátlástalanul föllépjenek a lázadókkal, vagy az ellenségükkel szemben.

A katona csakhamar eldurvult. Gátlástalanságát a fennmaradási esélye érdekében fokozta. Kihaltak belőle azok az általános emberi viselkedési, erkölcsi normák, amelyek a polgári lakosságra érvényesek voltak, és deviánsokká váltak. Fiatalon hajtotta őket a szexuális vágy, amely nem szerelemből, hanem ösztönből táplálkozott. Szinte katasztrófa volt a beszállásolásuk arra a családra nézve, ahol fiatal asszonyok, lányok, cselédek voltak. Az állandó zaklatás, kísértés, sőt erőszak nem egy nő életét rontotta meg, és sodorhatta egészen a csecsemőgyilkosságig, öngyilkosságig, amint ezt fennmaradt megannyi büntetőper igazolja. Mire a terhesség kitudódott, a katona már másik országrészben szolgált, bottal üthették a nyomát.

Erkölcstelen életükhöz hozzájárult a kocsmázás, bordélyozás, a lopás, rablás, a honvédségtől eltulajdonított kincstári felszerelés árúba bocsátása; de terjesztettek fertőző betegségeket, különösen vérbajt és gonorrheát; vásároltak hitelben és kölcsön kértek, de a tartozásukat ritkán egyenlítették ki. Nem csoda, hogy ahol megjelentek, ill. hosszabb időt töltöttek, ott erkölcsi lezüllés, szégyen és megkárosodás járt a nyomukban. A fentiek hitelét néhány vonatkozó levéltári dokumentummal támasztjuk alá. Elsőnek a vásárhelyi hirdetőkönyvekben fennmaradt publikációkból idézünk, majd büntetőperekből mutatunk be példákat.

1783-ban hirdették: A Qvártélyosok iránt: 1. A Qvartélyos Katonának Senki pénzt kőltsőn, vagy mást egyebet hitelben 5. garasnál fellyebb ne adjon mert el veszti.

2. Senki a Qvartélyos Katonának Semmivel nem tartozik, ha ki maga jó szántából ád, ő lássa. Világosabban:

3. A Gazda a Qvartelyosnak nem tartozik kenyérrel.

4. Ha húst vitet a katona a maga pénzén, azt tartozik a Gazda aszszony megfőzni, Sót adni hozzá, és ha vagyon petreselyem Levelet, egyebet nem.

5. Ha Szalonnát és Sajtot kér a katona, fizetesse ki magát a katonával.

6. A Gazda nem tartozik a Katona Lovát itatni, Sem az Istállóból a ganéját ki hányni.

7. Ha pedig a katona a fenn nevezett dolgokat[...] a Gazdátúl erővel Intendálná [szándékolná], a Gazda jelencse magát [...az] Uramnál.

8. A Katonát nem tartozik a Gazda estve 8. óránál tovább várni mikor otthon nincsen ha pedig 8. óra után megjön nem tartozik a Gazda nékie gyertyát gyújtani, gyújtson [a Katona.] Sőt inkább tartozik a Gazda az Urnak T[ekintetes] Kapitány Urnak panaszt tenni, ha a katona 8. óra után megyen a Quartelyra.[71]

Augusztusban a fenti rendelkezést így egészítették ki: A Qvártélyos Katonák minden orán bé jőnek, a kiknek a qvártély tartó Gazdák minden nap két két font kenyerrel tartoznak, mellyis a Xr. [krajcár] 2. fog acceptaltatni [elismertetni]; ugy mindazáltal, hogy azt a két font kenyeret senki pénzűl ki fizetni ne mereszelje, ha szintén a katona akarnáis fel venni, ezen kivűl egyébbel nem tartoznak ingyen a Gazdák nékiek tűznél, viznél, és Sónál. Hanem ha valamit akarnak, pénzért.[72]

1784-ben a katonák ellátása a lakosság terhére szigorodott: Minden Qvártélyost tartó Gazda asszony az ételt 11. orára a Qvartélyosának el      vigye.[73] Két hónappal később: [...]8. Az nékiek adandó ágyat a Palétás gazdák illendőképen egymás kőzőtt tsinálják ki.[74]

Egy 1791-ben kelt hirdetés fölsorolta, hogy a beszállásolt katonát mi illeti meg a gazda részéről, majd így folytatta: [...]ha pedig Katonák, hogy naturalék [természetbelik] nem adatnak nékiek, gazdákon, a vagy azoknak Aszonyain gorombáskodnának azok panaszokat az itt lévő processualis [perbeli] Feő Szolga Birónál avagy Eskűt urnál letehetik.[75]

1810-ben kelt hirdetés: Parancsoltatik továbbá az is, hogy senki akár melly szin alatt akár melly Katonától Katonai ruházatot, vagy eszkőzöket azok[na]k el vesztése alatt meg venni ne bátorkodjon.[76]

Szintén 1810-ben kelt a következő hirdetés: A quártelyban lévő n[eme]s Katonaság Fő tisztsége a Korcsmárosokra nézve köz hirré téteti: hogy az itten quártélyban lévő Katonaságnak, senki is a Korcsmárosok kőzzül Bort, pálinkát avagy Sert hitelbe adni ne bátorkodjon; kűlőmben a ki az ilyetén Italokat hitelbe ki adja, ha annak árát a katona meg nem fizetheti, elégedjen meg a Korcsmáros azzal, ha az olyatén hitelbe Ivott katona meg        bűntettetik. -[77]

A hirdetés tartalma még két évtized múlva is érvényes volt, sőt bővíteni kellett: A Nemes Katonaság meg keresése kővetkezésében T[ekintete]s Szolga Bíró Úr által meg hagyatik, hogy valamint senki a lakosok közzül katonának ne költsönözzön, ugy a kortsmárosok azoknak hitelbe bort vagy más italt adni né merészeljenek; mert pénzeket minden esetben el fogják veszteni, a kortsmárosok ezen kivül a kártyázó katonákat testi büntetés terhe alatt azonnal fel jelenteni tartoznak.[78]

1811-ben kelt tilalom: A Kűlső és Belső Kis Úttzában lévő Szentesi quártélyos N[eme]s Katonaságnak senki Kenyeret adni nem tartozik; külömben a ki azoknak Kenyeret ád; semmibe sem fog vétetni; Húsra való pénzt ugyan azon Katonák, onnön magok adni tartoznak; sőt az ide való quartélyos N[eme]s Katonaság is Húsra való pénzt minden napra ki adni tartozik. Külömben a gazdasszonyok nékiek főzni, kűlőnős fízetés nélkül nem tartoznak; átalyában pedig, Istállóbéli vílággal s gyertyával a gazdák nem tartóznak, mivel az helyett a város Cassájából [pénztárából] nékiék minden napra gyertya-pénz fízetődik. -[79]

1810-ből még egy hirdetés ide kívánkozik: A Felsőségnek Kegyelmes Parancsolattyához képest kőz hírré tétetnek a következendők: u[gy] m[int]:

a/ hogy semminémű Katonai ruházatokat, és Fegyvereket, s egyéb akármely névvel nevezhető Katonai Eszkőzőket meg venni, avagy azokat árúlni, kemény feleletnek, és példás bűntetésnek terhe alatt, senki ne bátorkodjon, sőt az olyatén Katonai Eszkőzőket el adó, és meg vevő személyeket az illendő Helyen fel adni el ne mulassák.

b/ Minden vidéki obsitos és Szabadságos Katonák, a kik a magok Hazájokon kivűl, itten tartózkodnak, s henyéléssel tőltenék idejeket, azonnal haladék nélkül a magok Hazájokba menni rendeltetnek. azomban

c/ Az Ide való szűletésű obsítos és szabadságos Katonák, a kiknek ide haza gazdaságok nincsen, élelmeknek tisztességes meg szerzése véget, a szorgalmatos munkásságra és szolgálatra útasíttatnak; ellenkező esetben, a henye életűek, s a mellett a gyanús társalkodásokban s tolvajságban élő obsítosok és szabadságos Katonák a n[eme]s Katonai Rendhez által adatni parancsoltatnak. -[80]

A katonaság legtöbbet a kocsmákban érintkezett a lakossággal. Ide tisztességes nő nem járt, különösen nem egyedül. Az alkohol csakhamar feloldotta az egyébként sem mély gátlásokat, amelyekhez az erős nemi késztetés társult és a két nem között megindult a szerelmeskedés. Természetesen a katonakerítéshez kocsma sem kellett. A bűn megesett a kvártélyon is. Megannyi per őrzi ezek emlékeit. Az alkohol azonban legtöbbször befolyásoló tényező volt.

Benkő Katát vallatták 1755-ben. [...]Miért vagy fogva?

Azért mert leg közeleb múlt Télen Molnár István Házánál lévő Jakab nevű Katonával el estem.

Mi vitt arra hogy az Katonához menny?

Ugy mentem hozzája hogy Telegdi Szabo István Csaplároshoz fél icze bor kérni menvén, a katonát harmadmagával ott találván, [...egyikkel] qvártélyára el mentem s. egy petákon 3. inget vettem tőlle, annakutánna éjjelre egy más mellé feküdtünk s. kéczer volt közösülésünk reggelig.

Hát mással kivel vólt közöd?

Egy gyalog Eszterházianus katonával egyszer vólt közöm.

Hát még mással kivel vólt közöd?

Ugyan múlt Vasárnap a Bodczás Temetőbe volt közöm egyczer egy Qvartélyos katonával[81]

1756-ban kelt, Csipős Erzsébet 45 éves asszony peréből: Mivel pedig két Tanú Szemébe mondotta hogy egy ágyba háltak ketten a Némettel; azon okbúl korbács alá fogattatott és examináltatott.[82]

1758-ban Szász Jánosné 30 éves asszony azért volt fogva, mert           [...]Tekintetes Dessöffiánus Regementbéli Káplárral Dolronyitzivel egyszer és egy köz Katonával Szabó Jankóval egy Tóth Legény alatsony ujj Utzán vagyon quartelyban két hétig valamikor akarta, mindenkor vólt kőzöm[...][83]

Ugyancsak 1758-ból kelt pörből megtudjuk, hogy Szennyes Jánosné 27 éves azért volt fogva, [...]mert Őrdőg János nevű alias [igazi nevén] Bú Szerző Katonával paráználkodtam.

Hányszor volt kőződ Őrdőg Jánossal?

Tavally Szent György napkor kezdette s. azulta mikor módgyát ejthette mindenkor vólt[...][84]

1759-ben a 18 éves Mocsi Sára vallotta: [...]paráznaságomért vagyok fogva, mivel még midön leány fövel vóltam egy nállunk Quartélyozó János nevü Dessöffianus Katonával vétkeztem.

Miért adtad arra magadat?

Engem derékon kapott a katona, és csak magunk lévén otthon, fel vetett az ágyra, és rajtam eröszakot tett, kéczeris le kapálocztam az Ágyról; de ismét föl vetett, kiáltottamis : de senki nem hallotta[...]

[...]mihelest véghez vitte rajtam azonnal el szökött katona, az últa Soha nemis láttam[85]

1778-ban Oláh Kata 27 éves férjes asszonyt kérdezték: Hány Némettel volt kőzöd?

Kettövel kőzőskődtem csak le nyomtak, és meg tették mind a ketten egymás utánn

Hogy mertél vellek paráznalkodni?

Mert részeg voltam[...][86]

Végül egy csoportosan elkövetett közösülés perrészletét mutatjuk be 1763-ból. Gaján Ilona, a kvártélyos kapitány kuktájának felesége berúgott a Hajda vendégfogadóban. A csapos mint tanú vallotta: [...]Gaján Ilona az Hajdai korcsmán ivott a Németekkel és ott számtalanszor paráználkodott ugyan a Qvartélos Németekkel, elsősorban a nagy Borivó szobában, egyik Német a Fejénél állott, másik a Lábánál, harmadik pedig az hasán fekütt, és dolgozta. Onnan a Tanú ki hajtotta, es kivül a Lúd ól mellé vitték a Németek, ottis egyik a fejénél vólt, másik a Lábánál, az harmadik az hasán fekütt, ugy paráználkodtak vélle; mellyeket a Tanú szemeivel látta, és fel sem eresztették, hanem mind egymás utan hat vagy hét Német paráznaság kedvéért vólt körülötte[...]

Egy másik tanú vallomásából: [...]a Qvartélyos Németekis circiter hatan már akkor ott boroztak a Nagy Szobában, s. reájok be nyitván a tanú az ajtót, Látta : hogy az egyik Németh térdig lé vólt tolva a plundrája [katonai nadrágja], s. mezitelenen állott a Lábánál, az Asszony pedig már mezitelenen fekütt hanyatt, várta a jó Szerencsét, másik a fejénél lévén által ölelte s ugy csókolta[...] Azon napon a Nemetekis egymás között öszve vesztek azon rossz Asszonyon, azt hányván egy más szemére, te már haromszor es te már négyczer vóltál rajta /: értvén Paráznaságokat :/ en pedig ugymond csak kéczer cselekedtem, mellyért mezitelen kardal egy mást verték[...][87]

A fentieket olvasva, nem csoda, ha a beszállásolt katonák magatartását nehezen viselte el a társadalom és erkölcsrombolónak ítélte. Az egyszer hosszabb ideig, egy-két nemzedéken át beivódott negatív magatartást nagyon nehéz akkor is leküzdeni, amikor a jelenség, a példa már nincs jelen, mert a lelkeket mérgezte, és a szülők mint magatartásformát, szerepvállalást fölülbírálás nélkül, öntudatlanul átadhatják gyermekeiknek. A katonák által mutatott erkölcsi normák, a kapitalizmus korszakában, egészen az első világháborúig tovább éltek, hogy a világégéssel újabb erkölcsi megpróbáltatások szülessenek. Ettől kezdve minőségileg megváltozik a hazai katonák megítélése: akik hősök lesznek, akikre fölnéznek, és a nép rokonszenve kíséri őket.

                          Dalos madár, kis pacsírta,

                          Ne szállj ablakomra sírva.

                          Mért is jönnél oda sírva?

                          ... Katonának vagyok irva![88]

 

              Részegeskedők és kéjelgők

Ezt a két deviáns magatartású embertípust nem véletlenül vettük egy alfejezetbe. Jól kiegészítették egymást, nem egyszer egy személyben összpontosulva, mindkét tulajdonság jellemző volt rájuk. Az ösztönkésztetés az ember számára létkérdés. Gondoljunk arra, hogy táplálkozási, vagy szaporodási ösztönünk nélkül kihalna az emberiség. Ugyanakkor káros hatásai társadalmi körülmények között jól megfigyelhetők. Az ösztön mindig arra törekedik, hogy azt teljesítse, ami az egyénnek pillanatnyilag jó és kielégülést ér el. A következményekkel nem törődik. Ideig-óráig jó például a mértékletesen fogyasztott alkohol, annak kellemes zsibbasztó, vagy feszültséget, gátlásokat feloldó hatása. A rendszeres és mértéktelen italfogyasztás következménye a testi, lelki és erkölcsi romlás, amelyet ma összefoglaló névvel alkoholbetegségnek nevezünk.

Az embereket gyakran csábította el az ösztönük; vitte őket italozásba és bordélyozásba. E két cselekedettől az emberiség sohasem fog tudni megszabadulni, koronként változó mértékben mindig előfordul. Alapja legtöbbször a paráznaság, amely a társadalmi, erkölcsi tiltások miatt megbélyegzést, számkivetést eredményezett, különösen a feudalizmusban. Az erkölcstelenség minden fajtájának melegágya, fészke volt a kocsma, csárda, italmérő, lacikonyha; koronként és fajtánként sok-sok neve akadt, amely a részegeskedést és paráznaságot kitermelte, fenntartotta, ill. fejlesztette.

Az italmérést igyekeztek mindig különböző feltételek, korlátok közé szorítani, hasztalan. Úgy virágzott, mint éjjel a tök. A feudalizmusban italmérési joggal egyedül az uraság rendelkezett, később a város, majd a magánvállalkozók. Egy-egy csárdát, korcsmát árendába kiadtak. Ezek közül Vásárhelyen a leghíresebb, egyben sok bűn forrása is volt Újvároson a Hajda vendégfogadó.

A hirdetőkönyveink tele vannak vonatkozó tilalmakkal: Senki a Kortsmárosok kőzzűl, részeges emberek[ne]k vagy aszszonyoknak, ruháért, vagy akárminémű jószágért Semmiféle italt ne adjon, pénzének el vesztésere és 24 pálcza bűntetés alatt.[89]

Korlátozták a zugkimérést és a saját ital árusítását: Tapasztaltatván némelyek a Kortsmárosok kőzzűl, hogy az ugy nevezett Pint voinra folytott édes borra[90] szert tevén, azt a város borával a Városi Kőzőnség karositásával magokat gazdagitva méregették ennek eleje vétele tekintetéből közönségessé tétetik, hogy senki az ugy nevezett folytott édes bort és annak el vétetése, és azon kivűl máskénti kemény meg bűntetése terhe alatt, akár tisztán, akár más borba keverve mérni ne bátorkodjon.[91] Ismert volt az égett bor, és a gabonából készült párlat is. 1788-ban publikálták: Minden féle életből a pálinkának főzése tilalmaztatik.[92] (Életnek a kenyérgabonát nevezték.)

Tapasztalván a Betsületes város, hogy az alattomos bormérök ugynevezett Kurta Kortsmák, a Városnak tetemes kárositásával felettébb meg szaporodtak Melyre nezve az illyen szant szandékos karositoknak ezennel tudtukra adódik, hogy ha ezentúl illyen esetbe kapatnak, boraik minden, bor méréshez való edényekkel együtt tőllők el hozatnak s Confiscáltatnak [elkoboztatnak] -[93]

A zugmérésektől, a saját haszonra termeléstől annyira féltek, hogy a tanyákon még szőlőt sem volt szabad termelni: Eö Felségének kegyelmes parancsolatjánál fogva a Tanyai szőllők ki irtása meg rendelve lévén, a lakosok kiknek illyen Tanyai szölejik vagynak, meg intetnek, hogy azoknak ki irtásokat magok minél elöbb tellyesitsék kűlömben a ki ezt ezen hirdetéstöl szamlalandó 15 napok alatt nem tellyesiti, az illyetén szölőnek ki irtása az ő költségén robotos erővel fog végre hajtatni, mint hogy pedig az illyen nap számos munka sokba fog kerülni, úgy hogy a makatság miatt az executio [végrehajtás] után Könnyenn hazaikat vagy marhaikat is el veszthetik a lakosok, ennél fogva figyelmeztetnek, hogy az Executiót ne várják bé hanem az irtást magok önként tellyesitsék.[94] A hirdetést később még kétszer meg kellett ismételni. Ebből látszik, hogy a tiltásnak nem volt sok foganatja. Amit a törvény nem bírt megoldani, azt az 1845-ös nagy tiszai árvíz megoldotta, később pedig a filoxéra is besegített. A tanyai szőlők, illetve a szőlőhegyek termése ezt követően már sohasem volt Vásárhelyen elsőrendű termelési, jövedelmi ág.

A méltóságos uraság annál inkább termelte a szeszt: A Kűlső D[erek]egyházi pusztára pálinka fözö nőtelen legények fogadtatnak fel. A lenni akarók jelentsék magukat a Palinka házi Tisztségnél.[95]

A cégéres ragadozás, betyárkodás kiteljesedésével a mulatozást, kocsmai nyitva tartást szabályozni kényszerültek: A ki tánczbeli köz mulatságot vagy Bálat adni akar azt Járásbeli szolga Bíró Úrnak fel jelentse: egyebaránt minden Kortsma bor vagy ser Csapszék pálinkás bolt és hasonló köz mulató helyek a Nemtelenekre [nem nemesekre] pedig tiszti fenyitö pörbe fogás fenyiteke s Büntetese terhe alatt a tulajdonos vagy haszon bérlö által télen 9 orakor, nyáron 10 orakor be zárattassanak.[96]

[...]A bor fogyasztási adót a város maga kezelvén közhírré tétetik.

2or ki a tanyáról borát behozza köteles a behozott mennyiséget bejelenteni.

3or ki borát a tanyán leszüri elne múlassza még azon hétben bor mennyiségét a helybeli Cs[ászári] kir[ályi] pénzügy örségnél bejelenteni nem telyesítés esetében a reája szabott büntetést magának tulajdonítssa. -[97]

[...]a Korcsmák nyitvatarthatására nézve zár órául 10. óra tűzetett ki, melyen túl különös engedély nélkül a Korcsmákat nyitva tartani nem szabad[...][98]

Ezek a tilalmak szinte semmit sem értek. Magyary-Kossa Gyula a térségről írta: Az alsóbbrendű osztályhoz tartozó nők, s különösen a dajkák közt azonban elég gyakori lehetett a borral élés[...][99] A feudalizmus és kapitalizmus erkölcsi szabálya szerint a nők iszákossága még elítélendőbb volt, mint a férfiaké. Az ilyen asszonyt nem kímélték, a saját ura is gyakran félholtra verte. 1756-ból egy vásárhelyi feleségverő férj vallomásából idézünk:

[...]a feleségemet részegen találtam négy kéz láb mászkálva a házam kőzepin[...] Sertést őlvén, annak aprólékját nagyob reszént mind elhorta, három sák búzámat elpredálta, 4. Sák kőlesemet és hat Sák árpámat. Vólt 300söm [?így!] marhácskámból annak nagyob részét elpredálta. Egy szóval eleitől fogva valamim vólt mindenemet elpredálta. Az Város Quartélyos Pénzétis tolem ellopta[...] egy karomkodo és részeges Aszszony vólt.[100]

1767-ben kelt pörből, Csurka Ferenc vásárhelyi férj vallomásából idézünk:

Hát feleséged mért nem lakik veled?

Azért hogy részeges soha semmire sem mehettem véle, meg az fejér ruhámat=is bé itta búzám egyem s=másom mind el predálta.[101]

Számos részeges nő kurvának is bizonyult. Legtöbbször már úgy jutott alkoholhoz, ha prostituálta magát. Ugyanakkor a prostituáltak nem mind voltak alkoholisták. Ezeket a ténykedéseket a kocsmák, csárdák és a dorbézoló házak segítették elő. Ez utóbbiak gyakran eltűrt, vagy üldözött intézmények voltak; különös keverékei a kocsmáknak és a nyilvános házaknak. Ezekben a magánházakban a tulajdonos aki maga is feslett életű volt kerítők közreműködésével fiatal lányokat és erre kapható férjes asszonyokat fogadott. Ők a betérő férfiakkal táncoltak, dorbézoltak, mulattak. Hol nyíltan szeretkeztek, hol pedig a párok el-eltűntek egy másik helyiségben, esetleg a nő lakására mentek. Egy 1763-ban tárgyalt perből ismert, hogy Nagy Kata házához mindenféle Csikós, Gulyás, Juhász jár reszegeskedni[...] Soha nincsen rosz eletu Aszszony nélkűl az háza, kurvákat szokott ott tartani[...] és persze közöttük ő volt a legrosszabb kéjnő. Egy tanú vallotta ugyanebből a perből, hogy Nagy Kata a [...]tavali esztendőbenis egy alkalmatossággal Czirok Kata Korcsmáján a sok bor ivók kőzőtt fel fogódzott mezitelenen, ki mutatván Szemérmét, kinálta vélle az bor ivókat, atta teremtette káromkodástis csak szorta azután a gyalog Katonákis oda érkeztek[...][102]

Egy 1745-ben kelt pörben a tanú azt vallotta, hogy Látta világosan hogy Levainé a nevezett Legény szajábúl ivott, ekképen, hogy a menyecske fel tátotta a száját, a Legény a maga szájábúl itatta, sőt a fatens [tanú] a bórtis maga hozta a kortsmárúl, és mind a ketten fizették a bor árrát.[103]

1775-ben egy tanú vallotta: [...]a Tére hídnál levö Csárdába boroztak, akkor ott hálván tapasztalta Tanú, hogy Csutora Leány szolgálló képpen lakván Csárdába, éjjszaka hozzá mént Kacska Kanászhoz, és eötet megparáznította[...][104]

Ugyancsak 1775-ben a 18 éves Molnár Ilona vallotta: Fejes Mihály nevű Betyártúl estem teherbe, a kivel is az Hajdai Csárdába volt kőzőm, Számát nem tudom hogy hanyszor volt, mert sokszor volt.[105]

Azt nem ismerjük, hogy az italnak milyen befolyása volt Sugár Ilona 26 éves vásárhelyi hajadonra, de az bizonyos, hogy Vagyon 3. élö gyermekem, egyik János Űres Becseitül való, másik Palko Csakány Barta Jánostul való 3dik Érsok a Tompainé Juhasszatul Istoktul való.[106] Bizonyság tehát az, hogy szinte válogatás nélkül szeretkezett.

Tárkány Szücs Ernő írta: A múlt század közepétől váltak általánossá a bordélyházak, amelyekben a nők hatósági ellenőrzés mellett, tulajdonos vállalkozása folytán álltak szexuális célra rendelkezésre, teljesen üzleti alapon[...] Sokan kaptak közülük betegséget, amit azután továbbadtak[...][107]

A férjes asszonyok közül is gyakran váltak, ill. tették magukat szabad személlyé, akár úgy, hogy egyedül, vagy pedig a szeretőjükkel elszöktek és szabadon éltek. Ezekre egy-egy példát idézünk. Tar[jáni] Becsei Jánosnak Felesége Bartók Mária, ez előtt 2. hetekkel a Férjétől egy Ingvállba, mezit-lább, kék-babos rokojába alattomossan elszökvén, holléte nem tudatik; azon személy 18- essztendős, Lutherána, magas sugár termetü, hosszas, sovány, tiszta ábrázatu, kevéssé szeplős, sárga haju[...][108]

Múlt Januar hólnapnak 3ik napján bizonyos Versetzi Kereskedőnek Kotsissa Kováts János nevezetű az ágyassával együtt /: kit mindenütt Felességének lenni vallott :/ meg Szőkőtt[...] - A fent nevezett Kotsis, Obsitos Lovas katona amint hallatik Kiss teleki Szűletés, az igaz felessége most is Kiss Teleken tartózkodik[...] - az ágyassa pedig akível együtt el szőkőtt, magas termetű, mintegy 22. esztendős, kerekes képü, barnás ábrázatú, Ruházattyát a Szegedi Asszonyok Szokása szerént viseli, és Szántó János Katonának vólt felessége[...][109]

Kiss Lajos a vásárhelyi vásári körülményeket ismertette: [...]a sütögető sátrakban szembetűnő, szép személyű ún. szabadlányok vonzották a sátorba a vendégeket, megnyerő külsejükkel, dalolásukkal. Nem üzleti lányok voltak ezek, hanem magánháznál lakó, maguk kezére dolgozó fiatal fehérnépek. A sátor végében ponyvával elkerített helyen vacok állott, ott fogadta vendégét a szabadlány.

 Mikor a sátort megnyitották zeneszó mellett, a szabadlány a sátor elé kitett asztalra felugrott, és ott táncolt térdigérő szoknyában, borosüveggel a kezében, a rengeteg nép bámulata mellett.

Ha nem volt vendég vagy kurafi, a szabadlánynak ki kellett állani a sátor elé, ahol a pecsenyét sütötték. Ott fitogtatta magát kackiásan kiöltözve[...] Karja, melle szabadon hagyva[...] Arca kifestve[...]

Az 1890-es évektől elmaradtak a szabadlányok a sütögető sátrakból.[110]

A szabad személy fogalma már a XVIII. századból ismert volt, és folyamatosan használták a XX. századig. Egy 1833-ból kelt pörben olvasható ez az ítélet: Minthogy a v[asba]fogott Takáts Sámuel Törvényes feleségét magától elkergette és más Személyhez adta magát, e mostani személyel élni eltiltásával egy hónapi hetenként 2 napi bőjtel tőltendő tömlöczözéssel bűntettetni, Szűr Szabó Kata pedig, mint szabad személy szabadonn botsáttatni.[111] Ebben a korban tehát a parázna hajadont nyilvánvaló nemi cselekményéért sem büntették meg.   

Az általunk gyűjtött feudalizmus kori dél-alföldi büntetőperek alapján vizsgáljuk meg, hogy ki számított kurvának? A meretrix, scortatrix, puella publica, szajha, kurva szavak jelentése:

1. aki szerelmi vétségbe törvénytelen párkapcsolat során került. (Ezek hajadon lányok voltak.)

2. Aki a törvényes férjét megcsalta. A megcsalás alatt nemcsak a közösülést kell értenünk, hanem más szexuális cselekmények, például a csókolózás is ide tartozott.

3. Az a hajadon, férjezett, elvált, illetve özvegyasszony, aki promiszkuis életet élt, azaz gyakran cserélgette a szeretőit, vagy párhuzamosan több szexuális társat tartott.

4. Aki szexuális vágyának kielégítése végett rendszeresen ismert és ismeretlen férfiakkal nemi kapcsolatot létesített.

5. Az a nőszemély, aki megélhetés vagy keresményhez jutás miatt időnként közösült.

6. Aki rendszeresen, tehát iparszerűen kéjelgett; akinek ez volt a mestersége.

Meg kell jegyeznünk, hogy e fölsorolás szerint az egyes csoportok között gyakran nagyok a különbségek. A szélsőséges megnyilvánulásokat mind a törvény, mind a nép másként ítélte meg, és aszerint is büntették. Más csoportok között viszont csak árnyalati különbségek voltak, és az életvitelükben ezek a határok a későbbiek során összemosódtak.[112]

1880, május 20-án, 13 aláírással köztük 3 személy analfabéta, aki neve helyett keresztet rakott a vásárhelyi bormérők és vendéglősök azzal a kérelemmel fordultak a Tekintetes városi Tanács-hoz, hogy engedélyezzék nekik szabad leányok tartását. Beadványukból nem a Tiborc-i, hanem a Gilgames eposz Szidurijának, az istenek kocsmárosnőjének panasza hallatszik ki. Részletek:

Hallomásból tudhatni, hogy főleg nagyobb városokban vannak oly kávés-bormérő- és vendéglői helyek, hol szabad leányok vannak, kik a férfiaknak a természettől nyert s női nemhez vonzódó vágyaik kielégitésében eszközűl szolgálnak... Szükséges rosz ez... és éppen ezért az ily rendkivűli dolgokat még a legmagasabb hivatali helyeken is behunyt szemmel kéntelenek nézni, mert ezek hiányában a legelőkelőbb családok asszonyai-leányai is ki lennének tétetve még több szerencsétlenségeknek... mint a mennyi így is történik...

Kikből válnak íly nők? annak taglalása nem tartozik körünkhöz... hanem azt bizton állithatjuk, hogy voltak s lesznek is ilyenek... ezeket emberi hatalom soha nem tilthatja el[...] ha hatalommal tiltatnék be a fentebb emlitett űzletekben a szabad leányok létezése, akkor a titkos helyeken történnék az érintkezés, s a tisztaság, egészségesség vizsgálása s fenntartása nem foganatosittathatnék...[...]

[...]látni való tehát, hogy ezen űzlet kiirthatatlan s eltilthatatlan addig, mig a mindenható az emberi nemet gyarlóságban fogja tartani...[...] Ezután az aláírók azt panaszolták, hogy magából az italmérésből nem tudnak megélni.

[...]ha a bor emllé mint a költő is megénekelte szép leány is van, nagyon természetes, hog még oda is jut bor hová leány nélkül nem lett volna szükséges... igy világos... hogy leány mellett a regalje [haszonbér] jövedelem is gyarapszik...[...]

[...a szabad lányok] önként beállás esetén a felfogadó gazda vagy gazdasszonytól ruhára s magok kicsinositására eszközt kivánnak[...]

[...]mig egyik közülünk két leány mellett 50 f[o]r[in]t adót fizet, addig van olyan ki 4-5 szabad leányt is tart s még sem fizet annyi jövedelmi adót mint az előbbi,

azután, vannak oly szabad leányok, kik azon reményben vannak, hogy az űzletből férjhez mehetnek, mi gyakran meg is szokott történni, és nem ritka eset hogy az ilyenekből jó feleség és családanyák válnak, ezen nézetből kiindulva, nem vagyunk azzal megbarátkozva, hogy az ily szabad leányoknak könyveikbe vagy útazó leveleikbe határozottan az irattassék be, hogy kéjhölgy, mert e jelzés által megfosztathatnak reménybeli jobb jövöjüktől is, e czím másokat elidegenithet tőlük...[...] Azt javasolták, hogy a kéjhölgy megnevezés helyett a szolgáló vagy szobaleány címet írják be nekik.

[...]Vannak városunkban oly Zug űzlet helyek hol nem nyilvános szabad leányok által történik adózás alá még eddig nem vett űzérkedések[...][113]

1933-ban a vásárhelyi Rotary Clubban dr. Szentkirályi Zsigmond osztályvezető bőrgyógyász főorvos előadásában ismertette a helyi Egészségvédő Intézet nemibetegség elleni munkáját. A tagság felháborítónak találta a vázolt helyzetet, ezért dr. Csáky Lajos indítványt nyújtott be a Törvényhatósági Bizottságnak. Szentkirályi [...]adatai szerint a nemibetegek száma városunkban emelkedőben van, amit bizonyít az a körülmény, hogy az Egészségvédő Intézetben 1930-ban 399, 1931-ben 589, és 1932-ben 655 uj nemibeteg jelentkezett és vétetett gyógykezelés alá. Fejtegetései során bebizonyitotta, hogy a nemibetegségek terjesztésében elsősorban a háború óta különösen elszaporodott titkos prostituáltak játszanak szerepet. A nyilván tartott prostituáltak bár ezek is magas százalékban fertőzőttek az intenziv ellenőrzés és csekély számuk miatt kisebb jelentőséggel birnak. A titkos prostituáltaknál végzett vizsgálatai szerint a Vásárhelyre munkát vállalni érkező kávéházi felirónők, szobaasszonyok stb. veneriás[114] fertőzöttsége 64 %., az Államrendőrség által vizsgálatra előállitott gyári munkásnők, házi cselédek stb. fertőzöttsége 84 %. volt.

[...]Az Erzsébet Közkórház külön prostituált osztállyal rendelkező 60 ágyas bőr és nemibeteg osztálya múlt évben 30 beteget vehetett fel[...] összesen, de ebben a többi bőrbeteg, sőt urológiai betegek, férfiak is beletartoztak! (Már akkor is takarékossági okokból csökkentették az osztályon ápolt betegek számát.) A kérelmet valamennyi fórumon elutasították, így mind a prostitúció, mind a nemibetegek száma tovább emelkedhetett.[115]

Más kérdés, s ez egy újabb kérelemből derül ki, hogy a hivatalos nyilvános házak Vásárhelyen valószínűleg egy időre megszüntek, és 1942-ben a helyi rendőrkapitányhoz Kalmár Dénesné azzal a kéréssel fordult, hogy a Búvár u. 26. sz. alatti házban nyilvános találkahely létesítését engedélyezze. A kapitány április 23-án kiadott véghatározatában a következő föltételekkel a kérésnek eleget tett:

1. Az utcára, szomszédra, udvarra néző ablakok átlátszatlan, tejüveggel legyenek ellátva.

2. A telek udvari kerítése magas, tömör deszka vagy téglafal legyen.

3. A szobák kiképzését pontosan előírta.

4. Kétfülkés, zárt emésztővel rendelkező, fertőtlenített árnyékszéket kell építeni.

5. Az udvarnak éjjel is jó megvilágítása legyen.

6. A találkahelyen 3 szoba lesz, és itt csak bejegyzett, kivizsgált kéjhölgyek működhetnek.

7. Valamennyi vonatkozó rendelkezést be kell tartani.

8. A szoba használati díja: a fenntartó egy férfi után 2 pengőt fizet, 12 órán túl 6 pengőt.

9. A szobák tiszták, féregmentesek legyenek, az ágyak tiszta ágyhuzattal elllátva, személyi tisztálkodó eszközökkel, vegyszerekkel, irigálási lehetőséggel.

10. A kiszolgáló személyzet csak 40 év feletti nő vagy férfi lehet.

11. Az utcán, kapu előtt a kéjnők kerítése tilos, a kaput zárni kell.

12. A szalon berendezését meghatározzák. Csak üdítő italokat lehet árulni, szeszt nem, édeséget csomagolva, élelmiszert semmit. Zenét gramofonból vagy zongorán lehet szolgáltatni.

13. Ittas ember ide nem mehet, a szalonban, bordélyban mulatozni tilos.

14. A kéjnők utcai ruhában, a szalonban fogadhatják ügyfeleiket.

15. A kérelmező 2 hónapon belül köteles eleget tenni az előírt föltételeknek.

Egy 1908-ból ránk maradt Hódmező-Vásárhely thj. városnak A bordélyházakra vonatkozó szabályrendelete II. fejezetének 21 §-a kimondja, hogy Kéjnő az, a ki a kéjelgést bordélyházban űzi.[116] (Lásd: 3. ábra.)

A kurva prostitúciós cselekménye során nem közösült mindig. A perekben leírták, hogy pl. a kocsmában egész este csókolódzott és táncolt. Mást a tanúk sem tudtak rábizonyítani, de ez elegendő volt, hogy pörbe fogják. Ennek kettős oka volt. Az egyik az, hogy nem a hites urát ölelgette, tehát cselekménye mások számára rossz példával szolgáló, parázna bűn volt. A másik ok jóval reálisabb, az ti., hogy az elfogyasztott italért nem ő fizetett, hanem a gavallérja, latorja, kurafija; vagyis a szórakoztatásért díjat fogadott el.

Ezen cselekmények mögött mindig ott találjuk a szegénységet, kiszolgáltatottságot éppúgy, mint az erős ösztönkésztetést, amelyet a nép költőien úgy fogalmazott meg: a vére hajtja. Semmi illúziónk ne legyen! Igaz ugyan, hogy rendkívüli nehéz gazdasági helyzetben, háborúk, éhínség idején egyes asszonyok, hogy gyermekeiknek enni tudjanak adni, kurválkodni kényszerültek, de a kurvák zömére nem ez a magatartás a jellemző. Ők nagyon jól érezték magukat a léha életben, a kocsmák borgőzös, pipafüstös világában, a semmittevésben, és ráadásul a bőven termelődő nemi hormonjaik is tüzelték őket.

A kurvák valódi tevékenységi helye a nyilvános házban, bordélyban zajlott. Egy 1805-ből származó pörből megtudjuk, hogy a vásárhelyi Lakhat nevű városrészben [...]a kőtél verő János háza akkor is mostis egész Bordélly ház[...] volt.[117]

1824-ben a vásárhelyi helyőrség német parancsnoka a tanácsnál bevádolta, hogy [...]a Katonák kőzzűl sokan el romlottak, és az a gyanu volt hogy a Kortsmákba tartozkodo Személyektől[...][118] Kellemetlen volt a dolog a helyi Keresztes József város kapitányának és Csernitsek seborvosnak, akiknek kötelességei közé tartozott a kocsmák örömlányait ellenőrizni és kiszűrni a nemi betegeket. A felelősséget azzal hárították el, hogy a bajt a dorbézoló házaknál lévő, ellenőrizhetetlen kurvák terjesztették. Egy gyanús ház lakóit és a közeli kocsma örömlányait föl is adták. Szerintük nemes Gombos Ferencné házában és a Fulai kocsmárosnál lakó Burki Mária terjesztették a betegséget.

1854 decemberéből Vásárhelyről egy részletes kocsmai kimutatást őrzött meg a Szentes Városi Levéltár. Már ekkor kereken 70 kocsmát írtak össze. Egy érdekes összehasonlítás kívánkozik ide. Közel száz évvel korábban a szomszédos nagy városról: Magyary-Kossa Gyula ezt írta: Szegeden már a 18. század közepén (1750-ben) 81 kocsma, 53 pálinkamérés és 16 sörmérés    virágzott[...][119]

A vásárhelyi 70 kocsmában örömlányok is működtek. Szolgabírói véleményt csatoltak a kimutatáshoz, amely szerint 56 helyen változatlanul megengedték a kéjhölgyek tevékenységét, míg 14 csapszékben nem. Ez utóbbiaknál sem a lányok ellen volt kifogás, hanem a vendéglősök múltja miatt, de nem a kocsmákat záratták be, hanem a lányokat kellett elbocsátaniuk. A vendéglősök ellen ilyen vádak voltak, mint rossz erkölcsű, búzalopási gyanúból 10 napig volt letartóztatva, a péket fényes nappal kirabolták, vagy egy nővel hit nélkül él stb.[120]

1856 februárjában már így hirdetnek: A Cs[ászári] Kir[ályi] Szolgabirói hívatalnak 476 sz. a. rendeleténél fogva szigorú ahoztartás végett közhírré tétetik:

[...]4er A kéj házak bezáratnak, és a kerítők tőrvényes fenyítés alá vétetnek.[121]

A kéjházak természetesen hol törvény ellenesen, hol legálisan tovább működtek, elsősorban a kocsmák külső szobáiban. A kocsmák pedig szépen szaporodtak; tönkrementek, újakat nyitottak a kereslet-kínálat elve szerint. A XIX. század utolsó harmadától néhány szórványadat jelzi, miként változott a számuk. Hangsúlyozzuk tehát, hogy az alábbi felsorolás nem a városban működő valamennyi üzletet jelöli. Új engedélyért folyamodtak:

1874-ben 2 italmérés, 1 kávéház : borméréssel, és 1 kávémérés.

1875-ben 7 italmérés, 1 kávéház, és 1 vendéglős.

1876-ban 1 italmérés, és 1 kávéház italméréssel.

1877-ben 1 bormérés, 1 bormérés és pálinkafőzés, ill. 1 kávéház.[122]

A polgármesteri jelentések a tárgyévben Vásárhelyen működött valamennyi vendéglátó egységet felsorolták:

1879-ben 8 kávéház, 4 szálloda (bérleményként), és 5 vendéglő. (A kocsmákat nem említette.)

1881-ben 10 kávéház, 95 kocsma, 2 szálloda bérlő, és 4 vendéglő.

1883-ban 10 kávéház, 95 kocsma, 2 szálloda bérlő, és 4 vendéglő.

1883-ban 10 kávéház, 96 kocsma, 4 vendéglő.

1885-ben 12 kávéház, 68 kocsma, 3 szálloda bérlő, és 4 vendéglő.

1886-ban 12 kávéház, 68 kocsma, 3 bérlő, és 4 vendéglő.[123]

A továbbbiakban megtudjuk, hogy városunkban az alább felsorolt években hány italozásra, ill. bordélyozásra alkalmas új hely létesült:

1886-ban 11 kocsma, 5 káváház és kocsma, és 2 bormérés.

1887-ben 15 bormérés, 7 kávéház és kimérés.[124]

Egy újabb fond tanúsága szerint Vásárhelyen 1891-ben kamarai választójoggal rendelkező 52 bormérő volt, 5 pálinkamérő, 1 kantinos és kistőzsdés ez utóbbi pontos jelentését nem ismerjük , 6 kávéházas, és 1 vendéglős.[125] A XX. századra vonatkozó adatok tájékoztató jellegűek. Azt mutatják, miként változott a vásárhelyi kocsmák, vendéglők, stb. száma. A nyilvántartásban azok szerepeltek, amelyeket megszüntettek, áthelyeztek, újonnan létesítettek, elmaradt adójukat rendezték, az ipargyakorlásukat szüneteltették vagy más személy vette át a vezetésüket.

1920-ban 2 vendéglő és 4 kifőzde szerepelt.

1921-ben 9 vendéglő, 4 kávéház, 1 büfé, 2 kifőzde és kávémérés, 1 szálloda és vendéglő, 2 kifőző és korcsma, végül 13 korcsma.

1922-ben 18 korcsma, 7 vendéglő, 1 kávémérés, 2 szálloda és vendéglő.

1923-ban 15 korcsma, 5 vendéglő, 2 szálloda és vendéglő, végül 1 kifőzde. Más forrásból: 34 italmérő, 5 bormérő, 1 borkereskedő, 8 szeszfőzde.

1924-ben 9 korcsma és 3 vendéglő.

1925-ben 7 korcsma és 3 vendéglő.

1926-ban 12 korcsma, 5 vendéglő, 1 szálloda és vendéglő.

1927-ben 15 korcsma, 1 büfé vendéglő, és 6 vendéglő.

1928-ban 12 korcsma, 3 vendéglő, 1 szálloda, 3 kávémérés és kifőzde.[126]

1929-ben 7 vendéglő, 1 kávémérés és kifőzde, 12 korcsma, 1 szálloda-vendéglő-kávéház.

1930-ban 17 korcsma, 4 vendéglő, 1 kávéház és kifőzde, 1 vendéglő-kávéház-szálloda.

1931-ben 4 korcsma, 4 vendéglő, 1 kávémérés és kifőzde.

1932-ben 10 korcsma, 1 italmérés, 6 vendéglő, 2 kávémérés és kifőzde, 1 szálloda, 1 étkezde és kifőzde.

1933-ban 6 vendéglő, 3 kávémérés és kifőzde, 1 vendéglő és kávéház, 7 korcsma.

1934-ben 1 korcsma és étkezde, 1 vendéglő és szálloda, 12 korcsma, 4 vendéglő, 1 kávémérés és kifőzde.

1935-ben 12 korcsma, 1 szálloda, 6 vendéglő, 1 kávéház és kifőzde, 1 vendéglő és szálloda.

1936-ban 8 korcsma, 1 kávéház és szálloda, 1 vendéglő. Más forrás szerint: összesen 8 szálloda működött.[127]

1937-ben 20 korcsma, 2 vendéglő, 3 kávéfőző és kifőzde, 1 szálloda és kávéház, 1 kávéház.

1938-ban 2 vendéglő, 11 korcsma, 1 kávémérés és kifőzde.

1939-ben 10 korcsma, 1 vendéglő, 1 kifőző és kévémérő.

1940-ben 17 korcsma, 1 kifőző és mosó, 2 vendéglő.

1941-ben 16 korcsma, 1 kávémérés és kifőzde, valamint 1 szeszértékesítő.

1942-ben 13 korcsma, 4 vendéglő, 2 bor-sör nagy- és kiskereskedő, 1 kávémérés és kifőzde.

1943-ban 13 korcsma, 2 vendéglő, 1 fogadó.

1944-ben 1 korcsma, 3 kifőző és kávémérő.

1945-ben 1 kifőző és kávémérő, 11 korcsma, 1 kávézó és kifőzde, 1 korcsma és fogadó, 2 kifőzde.

1946-ban 3 korcsma, 1 kávézó és kifőző.

1947-ben 6 korcsma, 1 kávémérő és kifőző, 1 vendéglő.

Itt minőségi változás következett be, megindult az államosítás. az 1948-as év felsorolásai után mindenütt ezek a szavak álltak: megszünt, törölve.

1948-ban 26 vendéglő, 70 korcsma, 4 kifőzde, 3 vendéglő és szálloda, 3 kávémérés és kifőzde, 5 szálloda, vendéglő, kávéház és kocsma.

1949-ben 7 korcsma, 1 kifőzde és 1 vendéglő.

1950-ben már csak 1 korcsma volt. Ettől kezdve megszűnik a nyilvántartás.[128]

A kocsmák, italmérők, vendéglők a szórakozás, a kéjelgés és a bűn fészkei voltak. 1905-ben olvashatjuk. [...]a hatóságok egedélyével egy italmérési üzlet áll fenn az Andrássy utcza belső végén, a Kossuth tér és a református ó-templom közvetlen szomszédságában, [...]mely az utóbbi időben egy közönséges városvégi depó szinvonalára sülyedett s mint ilyen, a legfelháborítóbb és legbotrányosabb utczai jeleneteknek vált a szinhelyévé és az előidézőjévé. Ennek az üzletnek sem szabadalma, sem engedélye nincsen ahhoz, hogy ott a testet és lelket ölő butitó pálinkát poharas fogyasztásra árulja[...] tág kaput nyitva ahhoz, hogy a züllött, kétes exisztencziáju alakok ott összegyülhessenek, leihassák magukat és azután magukviseletével inzultálják az arra járó közönséget.[129]

Egy éjjeli mulatóhelyen [...]halálra szánta magát egy rosszutra tévedt fiatal leány, az alig 17 éves Köteles Erzsébet[...] Szerelmes lett valakibe az érző szivü perdita [kurva, elveszett nő] s mert tudta, hogy szerelme hiábavaló, megitta egy fél csomag leáztatott gyufának a mérgét[...] A kórházban gyomormosás után megmentették.[130]

1908-ban Újvároson egy kocsma előtt két aszony táncolta a macsicst, a cake-walkert és a kánkánt, majd egyikőjük, miután a szomszédot utálta, ráverte a képtelenebb testrészét.[131]

A század elején városunkban feltüntek a női zenekarok, amelyek            [...]nem valami erkölcsnemesitő testületek, hanem a fővárosok pikáns nótáit és mókáit hordják a vidékre, ezért nem volna baj, ha otthon maradnának[...] kesereg a helyi újság , mert a női zenekar [...]inni jobban tud, mint muzsikálni.[132]

Néhány hónappal később ezt olvashatjuk: Egy tucat részeg emberrel volt tegnap baja a rendőrségnek. Egy fél tucatot be is kisértek belőle a rendőrség hüvös zárkájába aludni. A másik féltucatot kellő igazolás után elengedték, de botrányos részegségért ellenök is meginditották az eljárást. Legkellemetlenebbek voltak az ujvárosi részegek, akik mindenkit megtámadtak[...][133]

Az erkölcstelenség növekedésével párhuzamosan szaporodott a vallástalan, istentagadók száma, akik mind kevésbé tartották be a keresztény hit alapvelveit. Egy adat szerint 1911 nyarán városunkban már 444 felekezet nélküli személyt tartottak nyilván.[134] Ez az 1910-es népszámlálási adatot véve figyelembe[135], a város összlakosságának 0,71 %-a volt! Ennek többszöröse lehetett azon hitehagyott emberek száma, akik Isten- és vallástagadásukat nem jegyeztették be nyíltan.

Nem csoda, ha eleink bőven vedeltek, hiszen például 1869-ben csak a városnak termett bort Kutastól Szikáncsig és Kutastól Mártélyig, valamint a tanyák között is összeszámlálták, és a mennyiége így alakult:

I. Tizedben                    383 akó           19 pint.

II.   "                  226  "              30  "

III.  "                              432  "              23  "

IV.  "                             352  "              24  "

V.   "                              154  "              36  "

Tanyákon                       119  "              37   "

vagy is összesen:     1670 akó   9 pintben állapíttatott meg.

Kelt Hmvásárhelyen dec. 29. 1869.[136]                                                

1911-ben csupán a város tulajdonában 42 ezer hektóliter bor termett. 1912-ben, a fagy pusztítása ellenére még mindig 20.856. hektóliter.[137] A kipusztult tőkéket is igyekeztek pótolni. A város kistói kertjében 7000 síma amerikai szőlővesszőt árultak.[138]

A magyar embernek van egy szokása, amit az évek, a századok nem birnak belőle kiölni. Iszik ha öröme van, iszik ha bánata van kesereg az egyik helyi lap írója. Kiderül, hogy 1913-ban, Úrnapján, Mártélyon, a Sörös-féle új vendéglő szomszédságában, a Hegedűs-korcsmában áldomást ittak. Figyeljünk föl a különös szokásra: Mikor ősi szokás szerint elértek a 101-ik üveghez, felhajtották az utolsó kortyot és eltávoztak a korcsmából. Csakhogy nem haza, hanem a Sörös-korcsmába vitt az utuk. Reggel 6 óra tájban a lakók kiáltozásra ébredtek. Az ivók gavallérosan a másik számláját is ki akarták egyenlíteni, de ebből vita támadt. A gazdadölyf, no meg a tömérdek szesz azt sugallta: vagyok én olyan gazdag, hogy a magam számláját kiegyenlítsem. Békési József és János nevű öccse a sárba gyömöszölték Kardos Sándort, aki súlyosan megsérült: 50 sebet kapott.[139]

Az italozás és kéjelgés mellett az ivókban a vendégeket is rendszeresen fosztogatták, kirabolták. 1876-ban Nagy Sándor főkapitány jelentette, hogy Vékony Sámuel helyi lakos az orosházi hetipiacról hazafelé jövet, 5 óra tájban betért Kutason a csárdába, és egy icce bort rendelt. Ettől azután oly kábult állapotba került, hogy csak 7 óra tájba eszmélt föl, és [...]akkor már tártzájából, mely egy trimfli [harisnya] zacskóba volt kötve nyakába akasztva a mellény belső zsebébe téve[...] s azon tártzából 18 f[o]r[in]t elveszett, a csárdában pedig az ottaniak közzűl csak a csárdásné Szilágyi Mári egy szolgálójával volt, a kire gyanúja van[...]

A lány: Szabó Lidi így beszélte el a történetet a csendbiztosnak: [...]ő pedig súrolás végett volt ott a midőn Vékony kérésére a csárdásné 1 itze bort adott, melybe kés högyön valami barna port eresztett, mitől az ember rövid időn elkábúlt, ittas állapotba lett, és őt az ember arra szóllította fel, hogy menne ki vele szobára, mit ő tenni nem akart, de a csárdásné rá beszélése folytán bele egyezett, és a csárdásné vezette be őket égő gyertyával, és hogy az ember gatyáját megoldani nem tudta, a csárdásné bicskával vágta el, és látta midőn mellényét kigombolta és a zacskót a belső zsebből kivette és kibontotta belőle a tártzát, a tártzán levő elasztris[140] pántlikát levette és a szoba közepire hajtotta, és látta, hogy vett ki belőle pénzt, de hogy mennyit nem tudja; midőn az ember felkelt pénzét kereste, a csárdásné ő rá ingerelte az embert, hogy kösse a csacsihoz és hajtsa el magával és üsse agyon valahol az úton az utolso rosz kurvát, mi közben őt a csárdásné levetkőztette és hajtsd el szavakkal ha nálad van szóllitotta fel. [...]

Szilágyi József m[aga] k[ezével]. cs[end]biztos. 876. nov. 9én.[141]

1908-ban a Reggeli Uságban ezt olvashatjuk: Egy cselédleány bűnös üzelmeiről rántotta le a rendőrség a leplet. A leány két korcsmában volt alkalmazva és mind a kettőben nagyobb összegű pénzt lopott a vendégek zsebéből, aztán tovább állott, elment Mindszentre s ott lakást rendezett be magának, szépet, elegánsat s élte világát, mignem most letartóztatták.[142]

 

              Család- és népnyúzók

Alfejezetünk címe magyarázatra szorul. Itt nem gyárosokról, bankárokról, tábornokokról, főurakról, vagy vezető államférfiakról van szó, hanem gazdaemberekről. Olyanokról, akik felett bár a történelem régen túllépett, családjuk és házuk népének életét mint feudális oligarchák, kényszerrel, a saját kényük-kedvük szerint basáskodva igazgatták. Ők voltak azok az Atyák, akik még idős korukban sem adtak családos gyermekeiknek semmit. Pató Pálként hajtogatták minden feléjük irányuló kérés, közérdekű adakozás, jótékonykodás során, hogy ej, ráérünk arra még!

Ültek a gondolkodószékükben, mint valami paraszttrónusban, pipáltak, bölcseket mondtak, és közben sanyargatták családtagjaikat, cselédségüket. Legtöbbszőr magukat sem kímélték. Értelmetlen fukarságukban rongyokban jártak, koplaltak vagy a termelt javakból csak a szemetet fogyasztották el. Egyetlen céluk volt: a vagyon minden áron való gyarapítása. Ezért készek voltak gyermekeiket, béreseiket rokkanttá dolgoztatni, miközben gyakran maguk is testileg, lelkileg megrokkantak. Olykor még törvénytelen eszközöket is igénybe vettek, az orgazdaságtól a váltóhamisításig, a bérek visszatartásától a rablásig.

Amit viszont világosan tudnunk kell, egyszer s mindenkorra tisztázandóként le kell írnunk, hogy ezért a magatartásért nem egy osztály, még csak nem is egy-két réteg, a középparasztság vagy a nagybirtokosok felelősek. Ez a magatartás deviáns volt, tehát embere válogatta, hogy miként élt vissza helyzetével. Történelmietlen tévedés lenne általánosítani, hiszen olykor a kisgazdák, szegényparasztok, sőt a legszegényebb földmunkások között is találkozunk velük. Utóbbira jó példa Bibó Lajos: Mihály lovat akar című, valós történetből írt elbeszélése, ahol az ember a feleségét is befogta a megrakott kordét húzni, és mint a rossz lovat, ostorával ütötte, amikor az elhanyatlott az igában.

Kétségtelen, hogy a legtöbb népnyúzó valóban a középparasztság köréből származott. A nép, legtöbbször a saját rétegbeliek, gúnynevet adtak nekik, ezzel is megbélyegezve, elkülönítve őket a tisztességes emberektől. Számuk azonban egy-egy közösségben csekély, és gyorsan folklorizálódó tetteik alapján hamarosan úgy tűnik, mintha minden módos tanyafedél alatt Pató Pálok ülnének. Ezt ki is használta a szocialista társadalom első két évtizede a kuláküldözés, padláslesöprés, szövetkezetbe való erőszakos kényszerítés során.

A kulák szó egyébként [...]új orosz fogalomként került hozzánk. Legjobban talán a zsírosparaszt, népnyúzó szavak magyarázzák. A lelketlen, magának harácsoló, másokat kizsákmányoló, gyakran több száz holdas paraszt modellje. Az átültetés azonban nem volt szerencsés. Nem a lényeges tulajdonságokat, hanem többnyire a birtok nagyságát vették alapul, de az 1950-es évek elején azt is igen szubjektíven kezelték, ezért kerülhetett kuláklistára sok kis- és középparaszt, kétkezi munkás, becsületes kisgazda is.[143]

Németh László már 1941-ben a fogalom veszélyességére és tisztázására hívta föl a figyelmet, bölcsen előre látva, hogy magyar körülmények között fokozottan csak arra lesz jó, hogy ártatlan embereket meghurcoljanak. Elbeszéléséből néhány sort idézünk:

Abban az időben, amikor még a szovjet ötéves terv volt a legfrissebb világcsoda, nálunk is megmaradt néhány műszóvá előlépett orosz kifejezés. Ekkoriban akasztották a mi ötvenszázholdas, jobbára református parasztjainkra is a kulák nevet[...]

S nem csak a szó tapadt meg, hanem a hozzátartozó gunyoros, becsmérlő íz is. A kulákság az új szélben is gonosz, önző, földharácsoló, magzatgyilkos, banyauralom alatt senyvedő népfaj maradt. Ahogy a kuláknő a fényképeken mindig vén s azonkívül még valami gonosz hatalmaskodás is van az ajkára vasalva; a szociográfiai füzetekben s az úgynevezett parasztregényekben az egész osztályból sem maradt meg: csak a vénség s a hatalmaskodás.

Engem mindig bántott ez a beállítás. Én magam is kulákcsaládból származom s más fotográfiákat hordok az emlékezetemben a nagyszüleimről, nagybátyáimról, ángyaimról, unokatestvéreimről. Tanulmányaimban zúgolódtam a torzítás ellen, szépirodalmi műveimben próbáltam kiigazítani. Hasztalan![...][144]

Kérdő Szűcs Ernő visszaemlékezéseiből idézünk néhányat.

Fukar Csáky András gazda a Pusztán, amikor a szél kergette az ördögszekérkórót, még azt is elfogta, mert szalma helyött jó volt a kemöncébe.

Fukar Csáky Mihályhoz beállított a Lévai utcai oskolábul Miklovicz igazgató tanító. Pénzt gyűjtött a Vásárhelyön fölállítandó Kossuth-szoborra. Mondta, hogy Kossuthnak köszönhető, hogy kendnek a telekben több mint ezör holdja van, mert azelőtt azt kend csak művelte, de az uraságé volt. Kend mennyit ád hát a szoborra?

Kérdi tűle Fukar Csáky Mihály: Van- fia annak a Kossuthnak?     Van. Két fia mondja Miklovicz. Na hát, akkor én sönki apjának nem csináltatok szobrot. Csináltassanak a fiai.

Amikor Fukar Csáky Mihályt föltötték a ravatalra, az öreg Szappanos Mihály doktor mönt ki a házhon vizitálni. Fölemelte a halott fejit, és mögnézte, hogy az az embör, aki életiben annyira fukar volt, és olyan sokat összegyűjtött, vajon mit visz belüle magával a túlvilágra? De párna helyött csak összegyűrt újságpapírt talált a feje alatt.

Fukar Csáky Mihálynak Orosháza alatt, Gyulamezőn is volt néhány hold földje. A bérösei ide vasúton jártak ki. A vonatköltségöt a bérösöknek köllött fizetni. Amikor a gazda kimönt hozzájuk, möghívatta magát a feles feleségivel ebédre, de előbb mögkérdözte tűle, hogy Mit főzől? Bablevest mondta az asszony. Na, hát én is hozzájárulok! és a zsebibül kivött gy fej vöröshagymát.

A bérösei mondták Fukar Csáky Mihálynak, hogy A kútban elkopott a vödör. Az öreg rögtön rávágta, hogy Hát akkor vögyetök! De hát a maga dolga ez, gazduram. Vögyetök csak, mert ha húzzátok a vizet, majd mögtanuljátok, hogy n harangozzatok vele, és a szélit l n verjétök.         Röndben van, de akkor, ha elvégeztük az itatást, lvösszük a vödröt, oszt elvisszük, mert az a mienk. Akkor pedig, hogy itat majd a kútnál a másik?      Azzal tik n törődjetök. Ha más is itatni akar ottan, majd az hoz magának vödröt.[145]

Fukar Csáky Mihály a Verbőczi utcában lakott. Halálakor még a helyi újságok is megemlékeztek róla: A boldogult apja után csak 21 hold földet örökölt és azt végtelen takarékosságával annyira meggyarapította, hogy közel 1000 hold földet szerzett s most már őt tartották a város legnagyobb birtokos gazdájának.[146]

Egérszopó Széll György állítólag onnan kapta csúfos előnevét, hogy a kamrában egy tejfölös köcsögben egeret talált. Amikor a farkánál fogva kivette belőle, előbb bekapta és leszopta, hogy a ráragadt tejföl kárba ne vesszen. Róla szólnak a következő történetek:

gyik rokona, Széll Antal beszélte neköm is, hogy Egérszopó Széll Györgynél nyomtatás után az öreg Széllné, Széll Gyurka anyja és a szolgáló szömenként szödte az elhullajtott magokat a szűrű körüli gyöpön, mert még a tyúkokba s bíztak, hogy azok majd összeszödik. A tyúk nemcsak szödöget, de kapar is így okoskodtak , oszt a szömek gy részit eltemeti.

A fölöslegöt eladta. Amikor a búzát árulta a keresködőknek, azok, ócska gúnyáját látva, gyanakodva mögkérdözték, hogy Osztán mennyi vóna? gy kevés csak. Hány zsák lönne az? Úgy négy vagonnal.[147]

Egérszopó Széll György gy nyári vásáron eladott négy szép ökröt mesélte Tóth Ernő adatközlőnk.[148] A pénzt a kis lajbli belső zsebibe gondosan eltötte. Délután még jó meleg volt. A kocsin ült, és maga mellé        lrakta a kis mellényt. Hamarosan elaludt, de a lovai tudták az utat, és maguktul kivitték, majd beálltak vele a tanyaudvarba. Amikor döccenve mögállt a kocsi, kifogta űket, de a mellényrül teljesen mögfeledközött, és benne a négy ökör árárul.

Korán röggel, amikor fölébredt, eszibe jutott a kis mellény mög benne a pénz. Szaladt hamar a kocsihon, de s a mellény, s a pénz nem volt shun. Hirtelen mindön fölvillant benne. Befogta a kocsiba a két lovat, és visszamönt velük az országútra.

Hát mit ád Isten! Mögtalálta a mellényt az út porában, benne a sok pénzzel. A lajbli olyan rossz, foltos és rongyos volt, hogy azok, akik tgnap még utána gyüttek a városbul kifelé, annyira s érdemösítötték, hogy fölvögyék.

Ehhön a történethön hozzá köll még tönni, hogy Széll György gazdának mindöne ilyen volt. A lovai is mindég gazdagyalázók voltak. A kocsijai rissz-rossz, nyagda portékák voltak, hiányzó oldaldszkákkal; ülése volt is mög nem is. Ezért tudott a kis mellény lrázódni.

gyször Széll Gyurka beszélgetött a feleségivel. Mondta, hogy van mellettük gy darab föld. Mög kéne még azt is vönni. (Jelzöm, hogy a birtoka a szentösi útfélön kifelé haladva, jól kint volt, túl a Rémárison.)

Számolták a pénzüket, de nem volt ölég. gyiküknek élt még az öreganyja. Hallja a nagymama, hogy számolnak, és kevés a pénzük. Erre mondja nekik: Na, várjatok csak!

Kotorászni kezdött az ágyában, és kivött a szalmazsákja alul gy nádlis harisnya[149] szárába kötött, nagy csomó aprópénzt. Na, számoljátok csak össze, hátha ölég lösz?

Ölég is lött. Még nem is köllött mind. Az öreg mama úgy gyűjtött fillérökbül vagyont, hogy a tanyán élő vadócgalambok fiai szolgáltak keresetül. Amikor összegyűlt gy-két kasra való figalamb, bevitte a piacra. A mama évek alatt összerakosgatta a feje alatt harisnyaszárnyba az értük kapott filléröket.[150]

Pisla Pista s írni, s számolni nem tudott beszélte Kérdő Szűcs Ernő. Mégis annyi pénze volt, hogy hat ökröt vött gyszörre a vásárban. Az eladó makai embör előbb nem akarta neki odaadni a jószágot, olyan szögényös volt az atyafi.

Cseréppipáját nádszállal szítta, és ronggyal csavarta be a szárán a hézagot. Végül ráállt az alkura a gazda. Amikor mögírták a passzust, Pisla Pista azt mondta a legénynek: Baszom azt a högyös fajtádat! Gyere oda a kocsimhon, majd bangóval takargatlak be.

Az 1950-es évek elejin, amikor Rákosiék gazdasági vétség címin zár alá töttek, gy alkalommal gyütt vittek Piszkos Marton gazdával. Ez az atyafi olyan fukar volt, hogy a góréjának nem csinált alját. A beöntött kukorica gyenösen a földre szóródott, ahun a patkányok ötték, de nem bántotta űket.

Fura gy paraszt volt. Amikor például a rossz tárolás miatt mögrohadt a gabonája, azzal vitette ki a földjire, hogy A föld adta, a föld vögye vissza.

Én osztán a börtönben a fejire olvastam az előnevit. Fölháborodott ezön az öreg, és azt mondta, hogy Ha kint lönnénk, ezért a bíróhon fordulnék. Neköm s köllött ögyéb. Mondom neki, hogy Csak kopogtatni köll, mert igön közel vagyunk a törvényhön.[151]

Csömpe Orovecz a munkásait szerződéssel kötötte l - beszélte Tóth Ernő. A részösöket kötelezte az aratás elvégzésire, ami magában természetös, de ehhön a munkáhon sok robotot is hozzácsapott. Ezök különféle tanya körüli munkák voltak, a tapasztástul a gödörásásig. A szerződésben még az is benne volt, hogy a kazlakat röndben köll hagyni. Mivel a szája csömpe volt, érthetetlenül hadarta a fölsorolást: Acca-racca, satöbbi. Így a munkások pontosan azt sem tudták, hogy mire vállalkoztak.

Az is igaz, hogy gy-gy részös Szent Mihályig tűle két szekér gabonát, úgy 30 mázsa körül búzát, árpát, zabot hazavihetött, ami egész kis vagyon volt. Csömpe Orovecznek annyi gabonája termött, hogy a szűrűben még szeptember közepe táján is lóval nyomtattak, és 20-25 részös dolgozott nála.

A részösök mondták is Orovecz úrnak mert így köllött szólítani , hogy A környékbeli gazdák mán mind elnyomtattak. Ekkor Orovecz úr azt mondta, hogy Azok, kéröm, szögény embörök.

A részösök csudálkozni kezdtek, mert azok a szögény embörök 40-50 holdas gazdák voltak. Így válaszoltak vissza: Orovecz úr, a szögény embörök mink vagyunk. A gazda azt felelte: Kendtök, kéröm, kutyafaszok, kendtök, kéröm igavonó barmok! Kendtökrül a krónika s ír![152]

Kérdő Szűcs Ernő beszélte: A 94 éves korában, 1914-ben elhalt ezör holdas Maczelka Jóska nagygazda botjával utasította röndre a hetven felé ballagó fiait, akik a vagyon mögosztásárul mertek neki említést tönni.

Előfordult, hogy az ötven-hatvan éves fiaknak még mindég az apjuktul köllött ruhára valót kúdulni, vagy az öregöt möglopták. A hombárfúrók gy része a gazdák fiai voltak, akik alig kaptak pénzt, és rákényszerültek a lopásra. Ez az apa bűne volt. A tolvaj gyerökök a tanyásukhon rejtötték a zsák búzát, és onnan hordták el vékánként eladni, hogy n lögyön föltűnő.

Az öreg legtöbbször tudomást szörzött a lopásrul, de általában szömet hunyt, mert a fiakban kialakult félelöm miatt az atya vesztesége így kevesebb lött, mintha neki köllött volna adni.

Amikor az unoka dicseködött a vásárban összeakadt cimborájának, hogy az apjának milyen birtoka van, möghallotta a nagyapja, és káromkodva odafordult:

Mi van a t apádnak, baszom az apád Istenit! gy szöge s! És a gyerököt mögpofozta a szólni s merő apja előtt.

Az első világháborúba elvitt gazdafiakat úgy löhetött hazahozatni a biztos pusztulásbul, ha az apjuk földet íratott rájuk, mert azt művelni köllött. A katonát, mint könyéradót visszaengedték a frontrul. Az gyik nagybátyám is visszahozathatta volna gyetlen fiát, nem lött volna gond vagyont íratni rá, de inkább lmondott a fiárul, mint hogy gy talpalatnyi földet is adott volna     neki.[153]

Valamennyi eddig névvel említett személy közül talán a pusztai Maczelka Mihály (18681940) volt a legkülönösebb személyiség, akiről Móricz Zsigmond 1933. aug. 13-án Takaros Maczelka címen írt a Pesti Naplóban. Mindössze 20 kisholdja és 24 hold bérelt földje volt, de azon Kőszegfalvi Ferencet idézve : 

[...]önmaga és családja munkaerejének végletes kizsákmányolásával, a mániákusságig pontos, takarékos gazdálkodással, országos hírű mintagazdaságot teremtett[...] Birtokának csodájára jártak, de példáját bár rokonai közül néhányan megpróbálták nem bírták követni. Környezetétől a    Takaros ragadványnevet kapta.[154]

Nagy Gyula írta meg az életrajzát, tőle idézünk: Az út széle gereblyélt volt, először kisgereblyével, azután tüsökboronával elboronálták. Ember húzta a boronát, hogy a ló patájának a nyoma ne látszon[...]

Az első világháború előtt noha volt lókapájuk kiskapával kapáltak. Hátrafelé haladva kapáltak, hogy a már megkapált földet ne tapossák össze. A kikapált gazt a kapás előtt levő köténybe gyűjtötték, majd kiöntötték a kukorica szélébe. Minden tőnél kézzel egy kis tányért készítettek. A nagy göröngyöket a kapa fokával szétverték[...]

A kukoricát hajason szedték. A szedőknek kés volt a kezükben (az öregnél metszőkés) és a cső levágásakor egyforma csomót vágtak. A csövet a nyakukban lógó zsákba rakták és a kukoricaföld szélén álló kocsira borították[...] A szárt a föld színénél egyenesre vágták (másnál a vágás felülete ferde volt), hogy ne rongálja a cipő talpát. Húsz szálat tettek egy kévébe. Madzaggal vagy fűzfavesszővel kötötték be, ezt nem rágta el az egér[...]

Nyáron a férges és száraz leveleket egyenként letépték, de úgy, hogy a répa ne sérüljön meg[...] A kihúzott répát levelével lefelé visszaállították a répalyukba. Egy másik ember vödörből sikárkefével vagy ruhával a földet lemosta róla. Amikor megszáradt, a harmadik ember késsel levágta a leveleket, amelyek a répalyukban maradtak[...]

A levágott lucernarendek tövei egy vonalban álltak. Ketten-hárman marokba szedték a rendeket és kerítés mellé állították száradni. Száradás után csuhéjjal kis kévékbe kötötték. 30 kévét raktak egy keresztbe. Karóra húzták a keresztet[...]

Az udvaron műkutat fúrattak, bárkinek szívesen adtak vizet, de mindig az öreg öntötte tele a kantákat, nem szerette, ha a kút körül vizes tócsa volt. A vályút minden héten takarították, még aratásban is kisúrolták.

A 80-100 -ölnyi virágos- és veteményeskertjüket is bekerítették. Minden tavasszal ásás közben a földet átrostálták. Nagy rostát használtak erre a célra. Az egyik ember lapátolta a rostába a földet, a másik kezével dörgölte. A rostát nem emelték fel. Amint az alja tele lett, odább tették[...] Mindig volt pálinkája. Naponta egy litert számított magának s a többit a vendégeknek szánta. Az orvos szerint a pálinka marta ki a gegőjét s utóbb rézcsövön táplálkozott, de akkor is ivott. Minden esztendőben a gyümölcsfák derekát üvegdarabbal szépen lekaparták és olajos ruhával megtörülgették[...]

A padlásfeljáróhoz egy pár gyékénypapucsot raktak s csak abban léphettek a padlásra. Ha a látogató röstellte levetni a cipőjét, zsákot terítettek a padlásra. Ámbár úgy mondják a nagymágocsi grófkisasszonnyal is levettette a cipőjét[...]

Fiait, lányait nagyon keményen dolgoztatta, de magát sem kímélte egy csöppet sem. A fiai, lányai belegörbültek az állandó megfeszített munkába. Különösen a legöregebb fia Mihály , aki legjobban szót fogadott, az görbült meg. Gyermekeinek drága ruhát vett de nem állt rajtuk a ruha, mert a sok munkában elformálódott a testük. János fia háborúban járt és fogoly volt. Ott kipihente magát.[155] Az öreg Maczelka Saját bevallása szerint napi két órát aludt.[156]

Katona Imre lektori véleményében fontos kiegészítést tett a Maczelka portréhoz. Takaros Maczelkáéknál magam is jártam; egy adalék emlékeimből: nem egy, hanem négy köcsögszárító karó volt a tanya előtt, és a széljárás szerint aggatták rájuk a cserépedényeket.

 

              Szegények

A török hódoltság utáni visszatelepülés óta ismert, sőt koronként növekedőben volt Hódmezővásárhelyen is a szegénység. Ezt jelzik a zendülések, a betyárvilág kialakulása, az egyes bűnözési hullámok megjelenése és növekedése. A szegénység olykor már elviselhetetlen volt, és a mezőgazdasági lakosság szervezetlensége miatt többnyire egyéni kitörésekkel hívta föl a figyelmet sorsa jobbítására.

Ellentétben Hitlerrel, aki a szegénységet és a szegényeket megvetette, sőt mint deviánsokat a társadalomból kitaszításra javasolta, mi nem ítélünk ilyen sommásan és embertelenül. Mindenek előtt a szegénység két típusát kell megkülönböztetnünk. Az egyik, és a nagyobb csoportba tartoznak az önhibájukon kívül, a társadalmi körülmények miatt szegénységben élők rétege, míg a másik, a kisebb csoportba azok tartoznak, akik önhibájuk miatt, korhely, munkakerülő, a társadalom normáit be nem tartó, sőt azokkal mindig ellenszegülő magatartásuk miatt élnek szegénységben.

A szegénység tehát nem egyenlő a megvetendő vagy üldözendő devianciával, hiszen évszázadok óta százezrek éltek szegénységben, de sorsukat vállalva, becsületesen dolgoztak, nevelték családjukat, sőt példamutató életet éltek. Nem egyszer erkölcsösebbet, mint az uralkodó osztály egyes tagjai, ill. rétegei. Az, hogy mégsem boldogultak, a társadalom hibája volt.

Ugyanakkor mindig van egy réteg, mely lusta, irigy és a más kemény munkájával megszerzett vagyonra pályázik, vagy abból kíván élni; mely kisebb részben testi, nagyobb részben lelki habitusa miatt képtelen a kitartó, fegyelmezett munkavégzésre, ugyanakkor nem retten vissza a bűntények elkövetésétől, melyek ideig-óráig hozzásegítik életének tengetéséhez. Mi őket kívánjuk bemutatni.

Már 1791-ben ezt publikálták: [...]némelly szegénnyebb sorsu Lakosok számosabb fiaikat, és Leányikat időről időre haszontalan magok által tartván ezeket egy részről henye hivalkodó, és buja életre reá szoktattyák más részrűl pedig kőz jót annyiban károsíttyák hogy az helybéli jobb tehetségű gazdák ésmérős, és ithon valo családokat nem kaphatnak, az ollatén számossabb gyermekek[ne]k pedig az főllebb emlétett szegényebb Atyák sem dolgot magok kőrűl ádni nem tudván ell nem kerűlheti, sem az Attya sem a gyermek, hogy ha mindenkor nem rosz[as]ágbolis de leg alább szűkség ből leg gyakrabban tolvajságra ne adgy[a] magát.[157]

Nem valószínű, hogy ezt a levéltári dokumentumot kikutatta és ismerte volna egy évszázaddal később az a lapíró, aki az arzénes gyilkossági per kapcsán szinte ugyanezeket a gondolatokat újra fogalmazta: A gondnélküli élet, a pénz utáni vágy, a kényelem iránti szeretet lehettek e szerencsétlen teremtéseknél első izben a lelki rugók, hogy szülőt, testvért, férjet, rokont, jó barátot és ismerőst nem kímélve, biztos kézzel földeljék el azért, hogy nehány véres forinthoz jussanak, mely pár nap mulva már könnyelműen elfecsérlődött kezeik közül[...]

De később már bizonyára az erkölcsi vakság vitte őket ezen a bűnös lejtőn[...][158] Az újságíró néhány nappal később így fogalmazott: Ezen pert megteremtő egyének erkölcsi romlottságának és sülyedésének gyökerei mélyen benyulnak proletár társadalmunk termékeny talajába[...][159]

Tovább kutatva a levéltári dokumentumok között, 1796-ból az alábbiakat jegyezték föl: Bővebben lévén mindenütt mindenféle eletnek [kenyérgabonának] a termése, és szerént a Kenyér Keresésnek modja, oly annyira el húzta magát a Szegénység az aratás, és nyomtatás által való élet kereséstöl, hogy az Uraság, ki a szükség idején sok irgalmassággal viseltetett, a Szegénységhez, [termény]takarókra és nyomtatokra alig tehet szert[...][160] Ennek ellenére rendszeresen ingyen gabonát osztottak szét a rászorulók között. Azt is hirdették, ha erre nem került sor: A szükölködő szegénység a héten a Város házához gabonájért ne jöjjön, mivel a héten senkinek sem fog      adódni. -[161] Ha már az egészségesek alamizsnaként nem kaptak, akkor vajon miért nem dolgoztak? A testi fogyatékosokról ugyanis külön gondoskodás történt: A Nyomorekok, koldusok magok jelencsék magokat.[162]

Egy 1756-ban kelt pörben a saját sorstárs paraszttanúk így jellemzik Barta István vádlottat: [...]eö csak egy tekergö volt, Se jó paraszt[...], Se jó Deák[...] a Szálláson Sem Sokat vólt, mert eö néki a dolog büdös vólt[...] Barta többszörös csecsemőgyilkosság miatt áll bírái előtt. Önérzetesen így védi magát: [...]minthogy szegény állapottal vóltunk, rajtunk el szaporodnak gyermekűnk, nem tarthatyuk, [mert] más kezei lábai lesznek[...][163] Hányan váltak évszázadok során mások cselédjeivé és nyomorogtak, mégis számos gyermeket neveltek föl anélkül, hogy elpusztítottak volna belőlük egyet is, sőt, ha valaki meghalt közülük, azt legtöbbször családi tragédiaként élték meg.

Ugyancsak a szegénységre hivatkozott 1803-ban az az anya, aki összeszurkálta csecsemőjét, hogy megszabaduljon tőle. Jellemző azonban rá, hogy amikor a szomszédok rátaláltak a még vergődő kislányra, kinek [...]a testén lévő, bé dugva vólt Jukból a vér ki bugyant[...] nem a gyermek életének megmentésére törekedett. Az anya a sorsáról így vallott: A gyermek ágyamat csak egy hétig fekűdtem; de azután kéntelenittettem fel kelni a gyermek ágyamból, mivel kenyerem nem vólt, és a Férjem gazdája is, a bériből, Búzát vagy Kenyerre valót nem adott, és így, hogy másnak dolgozhassam a Kenyérért, azért szakasztottam félbe a gyerek=ágyamat.[164] Itt jegyezzük meg azt, hogy közismert, miszerint számtalan asszony munka közben a földön megszült, gyermekét bepólyálta és folytatta tovább a dolgát. Nem feküdt gyermekágyat, hanem végezte a feladatát, most már kettőjükért, olykor egy egész családért, és nem ölte meg csecsemőjét.

A lustaság további példáit jelzi az 1769-ben keltezett pör, amelyben a cselédfiú és lány paráználkodtak. Utóbbi vallja: [...]mellyet észre vehetett a Gazda Asszonyomis, mert eleget látta hogy jágyzott véllem, és mondottais hogy Semmi hasznomat nem veszi, mikor itthon vagyok[...][165] 1782-ben            [...]Hetes Ersók Dohány Szedéskor tőbb üdőt tőltőtt azon Legénnyel, mint Sem Dohány Szedésben.[166]

1819-ben Túri Ilona 41 éves vásárhelyi asszony, akinek férje közkatonaként szüntelenül odaszolgált, és ezért feleségét nem tudta eltartani, összeállt egy 46 éves béressel, ezért az úriszék botránkoztató társalkodásukért 30-30 korbácsütésre ítélte őket. Az asszony így védte magát: [...]a Szegénységem nem engedi, hogy magam legyek[...][167]

1796-ban találtuk meg az első olyan büntetőpert, amely a vagyonhelyzetet tisztázta. Amikor a kihallgatás folyt, a személyazonosságot pontosító kérdések között ez is szerepelt: mi vagyonod van? Hazánkban ez a polgárosodás kezdete, amikor a jólét és az ember megítélése dolgában föltételként a vagyon került előtérbe. A francia forradalom reformgondolataitól, főleg az egyenlőségtől, a vele járó vagyonmegosztási törekvésektől is féltek. Ebben a korban I. Ferenc császár (17921835) viszonylag hosszú, 33 éves uralkodása idején, a napóleoni háború a nép számára elszegényedést, a polgárosodó réteg számára a hadiipar és a kereskedelem révén pedig konjunktúrát idézett elő.

Az általunk vizsgált pörök a Dél-Alföldre terjedtek ki, tehát nemcsak Hódmezővásárhely gyanúsítottjai és bűnösei voltak benne, hanem a környező településekéi is. A szegénység az egész térségre jellemző, hiszen társadalmi méretű volt. Mivel a gazdasági helyzet összefüggött, ezért belőle Vásárhely nem szakítható ki, így tájékoztató jelleggel, 1843-ig az alábbi statisztikai adatokat mutatjuk be: 40 pörben 58 személytől kérdezték, hogy mi vagyona van. Közülük 27 főnek volt kisebb-nagyobb vagyona. Semmije sem volt 31 embernek, igaz, hogy közülük hajadon, legény, kiskorú volt 8 fő. Ugyanakkor ebbe a csoportba sorolhatók azok a korosabb feleségek tucatjai is, akik szintén vagyontalannak vallották magukat, hiszen a férjük tartotta el őket és neki voltak kiszolgáltatva. Mesterségesen keltett és fenntartott szegénysorban éltek. Közülük sokan éheztek, hiszen a férj például fiatal szeretőt tartott, vagy nem törődött az asszonnyal.

1843-ban a férj ifjú szeretőjével így hóhérolta idős feleségét: [...]még enni sem igen adtak néki s mult el egész hét is hogy alig jutattak valamitskét az öreg asszonynak[...] még az öreg a menyetskével a szobába külön asztalnál,   a gyermekek a konyhába a földön ettek addig az öreg asszony kint éhezett s be sem igen botsájtották. -[168]

Hasonló esetet ismertet Böszörményi Ede 1863-ból az esperesi jelentésekből. A férj kurvázta feleségét, [...]kenyerét tőle sajnálja: Kelj fel, egye meg a fene a hurkádat, sokat eszel beszélte.[169]

Kiss Lajos A jófajták alfejeztben írta a semmirekellőkről, hogyan válhatik valaki önhibájából szegénnyé: Már a gyermekkorban meglátszik, kiből lesz rendes ember, kinek nem jó még a körösztülvaló csontja se. Ha feladják iskolába a rossz kölköt, csak hazulról megy el, de nem az iskolába igyekszik[...] Sok bánatot és keserűséget okoz szüleinek, kik eleinte ütik verik[...] Nagy keservesen ha egy-két esztendőt kijáratnak vele, azután kiadják kanásznak, hátha a jobbik eszét venné elő, de a gazdát nem állja, onnan is hazaszökik. Néha bekap úrféléhez, de onnan is mihamarabb kitörik a szekere rúdja, mert a rábízott dolgot nem hajtja végre, vagy pedig rájönnek, hogy enyves, ragadó kezű. Ismét hazakerül és szülei nyakán élősködik[...]

A komolyabbak közül is sokan elkorhelyeskednek a katonaságnál, ahol elszoknak a dologtól, s mikor kikerülnek, kötéllel sem lehet a tanyán tartani. A városba törekszenek, hogy kedvük szerint duhajkodhassanak. Az ilyeneknek nem kopik a körmük a dologban[...] Éjszaka virrad az ilyeneknek, tyúkot, libát, birkát lopnak, miért aztán a kutyalyukba (tömlöc) kerülnek. Boltot feltörnek, hombárt fúrnak, ház falát kiássák, pulykát, sonkát lopnak[...][170]

A lányok, asszonyok gyakran egy hajba való szalagért, ingvállért, rokolyáért, csizmáért odaadták magukat, a cselédek pedig azért tűrték el gazdáik testi-lelki megalázását, kihasználását, hogy munkájuk legyen. Ez a folyamat nem enyhült, sőt a XIX. század végén erősödött. A nálunk késve jelentkező ipari forradalom hatására a tanyai, uradalmi gazdaságokban a kézi munkavégzést felváltja a gép, így sok nincstelen marad termelőhely nélkül. A folyószabályozásokkal kapcsolatos földmunkák szintén fogynak, megszünnek, innen is kiszorulnak a kétkezi munkások. Nem voltak véletlenek a térségben a föl-föllángoló szocialista zendülések, így Vásárhelyen 1894-ben a Szántó Kovács-féle mozgalom; ill. a rablások, gyilkosságok elszaporodása.

A nők egy része sem volt különb a semmirekellő férfiaktól. Kiss Lajos többek között így jellemezte a mihaszna, szegény lányokat, nőket: [...]igencsak minden hónapban kitelik az esztendő, mert ahol csak lehet, kihúzza magát a dologból. Azon kívül balkezes, ami kezeügyébe kerül, elviszi. Otthon is kilopja apja zsebéből a pénzt a gonosz cselekedetű[...]

Aki tanyára áll el szolgálónak, egyik tanyából a másikba mászkál. Nem a kötelességét végzi, az istállóban a béresek közt van[...] Szidják, pocskolják, még meg is agyalják, de nem ér semmit, hasznát nem lehet venni. Az ilyen lány nagy gond a szülőknek![171]

1905-ben a mágocsi uradalomba 700 munkást kerestek répát szedni. Mindössze 7 ember jelentkezett. Ekkor több bért ígértek nekik, de még így sem lett ki a létszám.[172]

1907 szeptemberének egyik éjjelén 12 bál volt a városunkban. Egy kivételével valamennyit a szegényebb néposztály rendezte, akik [...]A szegénységről panaszkodnak nappal és mulatnak, szórják a pénzt éjjel[...]

[...]a lelketlen anyák 12-14 éves lányaikat viszik el oda és engedik, hogy a gyenge, fejletlen gyermekek a rossz levegőjű teremben egész éjjelen át tánczoljanak[...][173]

1909-ben Bálint József írt cikket a Babakorzóról a fényűzés nyomorúságát állítva pellengérre. A fiatal lányok öltözködési szokásairól elmondja, hogy a legszegényebbek is úgy öltöznek ki, mint a dobozból kihúzott babák. A szanatóriumi népünnepélyen selyembe, virágba öltöztek.[174]

1912-ből megtudjuk, hogy az elmúlt öt év alatt telekszabdalással 131 városi ház és 1027 tanyaépület épült.[175] Nyillvánvaló, hogy ezeket nem néhány népnyúzó, legkevésbé a lusta szegények, hanem sok átlag keresetű és életmódú polgárunk építette. Zömében a takarékos és szorgalmas kisemberek.

 

              Betyárok

A betyár szó perzsa eredetű, onnan került át a török nyelvbe, amely a magyarba közvetítette, és dologtalan suhancot jelöl.[176] A betyár szó Vásárhelyen, eddigi kutatásaink szerint írott formában először a város jegyzőkönyvében 1744. jún. 21-én jelent meg, és mindjárt pejoratív formában: minden tizedben vizitálók járnak és [...]3tio Senki ord[inaris = kirendelt] Biró híre nélkül akar mi nevel nevezendő Rideget Betyárt az házáb[a] ne fogadgyon.[177]  

A betyár szónak két jelentése volt: 1. Olyan, többnyire család nélküli, szegény legényeket jelentett, akik maguk semmiféle termelőeszközzel nem rendelkeztek, és a gazdákhoz elálltak alkalmi munkákat végezni, elsősorban aratásnál részes munkát vállaltak. Szerették a szabad életet, ezért gyakran pásztorok, számadó juhászok mellé is elszegődtek. 2. Olyan ember, aki törvénytelen úton: elsősorban rablással, fosztogatással, haramiaként erőszakos ragadozással; de olykor alattomosan, sunyi tolvajlással is javakhoz jutott, amelyeket többnyire elherdált. Egyik dalunk így magyarázta:

                          Ugy ég a tüz ha lobog, ha lobog,

                          Ugy élek én ha lopok, ha lopok[...][178]

A betyár életforma a létbizonytalanságot fejezte ki, és a török hódoltságot követő visszatelepülés után gyökeret vert a dél-alföldi szegénységben. A feudalizmusban földje, telke csak a földesúrnak volt Vásárhelyen is. A jobbágyok, zsellérek magánvagyonként csupán a rajta létesített al- és fölépítménnyel, valamint személyes eszközeikkel, ingóságokkal rendelkeztek. Vándorolni és letelepedni csak az uraság, utazni pedig a tanács engedélyével, a hivatal által kiállított személyes levéllel, ún. úti levéllel lehetett. A súlyos gazdasági bajokat fokozta az országra nehezedő Habsburg-elnyomás, mely a nemzeti öntudatot is mélyen sértette.

Senkiben nem kívánunk illúziót kelteni!, az igazságkereső, a nép nevében a gazdagokat megbüntető, a szegényeket támogató betyárhős csupán folklór, legalábbis nálunk bizonyosan az, s ezt meggyőződéssel állíthatjuk. Több levéltárunkban évekig kutattuk a betyárkérdést. Félszáznál több fond, sok-sok folyóméter aktájában egyetlen olyan bűnpert sem találtunk, amely a gazdagok népnyúzó magatartását volt hívatva megtorolni. A legtöbb bűntényt az erre való hajlam hozta létre, a munka nélkül biztosított könnyebb megélhetés. Vegyük figyelembe, hány ember gazdagodott meg a rablásokból! Tettei nem váltak ismerté, kiléphetett volna a bűnözők közül, de a kapzsisága újabb és újabb idegen vagyon megszerzésére ösztönözte, mindaddig, amíg el nem fogták. Az 1854-ben, az algyői uradalmi intéző: Palásthy ellen éjszaka végrehajtott gyilkosság sem volt betyárcselekmény, hiszen a lakásából semmit sem vittek el és ez igazán nem a haramiákra jellemző magatartás , hanem népítélet, amelyet a nyomorgatott szegény parasztok népes, ámde névtelenségben maradt csoportja, s nem egy meghatározható betyárbanda követett el.

Ebben a szubkultúrában különleges helyet foglaltak el az úri betyárok, akik országosan szép számmal lehettek, a Dél-Alföldön viszont a levéltári adatokban névvel jelölve egyet sem találtunk. Ők kalandvágyból, szadisztikus hajlamuk kiélése és további vagyongyűjtés végett élték kettős életüket. A betyárokat maga a nép is elkülönítette. Volt közöttük lovas-, rabló-, futó-, kapca-, laci-, gyalog-, lopó-, falásó-, igazbetyár stb. Küllős Imola ezt a         rangsort korábban végérvényesen pontosította.[179]

Már a XVIII. század végén kevés pénzért vagy élelemért embereket vertek agyon. Bár a betyárok a népből jöttek, közönséges bűnözők voltak, vagy hamarosan azzá váltak. [...]maga a nép is félt a betyároktól, a kiknek inkább szállást, barátságos vendéglátást nyujtott, semhogy elárulta volna őket.[180] Ezek a zsiványok gyakran saját sors- és osztályos társaik ellen fordultak. Népi hősöknek vagy hazafiaknak nem tekinthetők! Egy 1775-ben kelt testamentumban Kis Boldizsár módos jobbágy, Ferenc nevű fiára így panaszkodott:

[...]van egy fiam bujdosóban Kis Ferencz, a kit mind a tisztességes tudományokra elsőben, mind pedig annak utánna Mesterségre is ígyekeztem tanittatni, de haszontalan volt feslett erköltse miatt; ki is nem hogy jóban ígyekezte volna magát foglalni, Sőt naponként jobban el fajult gonosz cselekedeteiért az én sok szomorúságomra tömlöczöztetett; magamat javaimban meg Károsított, méhemet el lopván, fizettem is érette egy ízben fl[orenci forintban] 4[-et]. mivel azért ily engedetlen, szofogadatlan, és attyát szomorító s vég képpen el hagyo rossz fiú volt, néki semmit sem hagyok.[181]

1795-ben Betyár Nagy István végrendeletében pontosan megfogalmazta, hogy a betyár épp annak a közösségnek nem használt, amelyből származott. Midőn betyárrá vált fiát az örökösödés során megrövidítette, elhatározását így indokolta: [...]Istvánnak pedig azért nem [hagy semmit], hogy ő mindég tsak betyár ember volt, az Kőzősnek semmit sem szolgált, sem nem használt.[182]

Miként ítélhetők meg azok a rablók, akikről 1855-ben ez a hirdetés keletkezett?: Héjja István helybeli lakosnak Csomorkányi útfélen eső tanyájára Március 22én esteli 10. óra tájban 4. rablok menvén, mi után feleségét Juhász Katalint, ki 5. napos gyermek ágyas az ágyból kihúzták, verték és Kínozták 300. p[engő] f[orin]tot bankjegyekben elvittek; felkéretnek a becsűletes lakosok, hogy miután Városunkban a lopások és rablások igy elhatalmaztak, a kik a fent elő sorolt rablásnak elkővetőiről valamely tudomással bírnak, azt azonnal a rendőri hivatalnál jelentsék be, nevök el lészen halgatva. -

a rablók személyes leírása.

egy volt magas, izmos, öltözete kopott fehér szűr, és rajthuzliba[183] igen vastag hangu, a másik alacsony zömök, öltözve volt szűrkankó[184] és magyar nadrágba kettő mivel azok kint voltak nem láttatott; a ki ezen rablókról valamely tudósitást adhat, jelentse a Polg[ár]mest[eri] hivatalnál. -[185]

Néhány hónappal később: Megye fönöki rendelet folytán Tóth József helybeli lakosnak Június 11-12ik közti éjjelen 4 fejszével fegyverkezett, be mázolt képü rablók által történt megtámadtatásáról körülményesjelentés [így!] kivántatván[...][186]

(Megjegyezzük, hogy ez a hirdetőkönyv tele van olyan tudósításokkal, hogy kit, mikor raboltak ki. Rengeteg a gátlástalan cselekedet. Ezek mintegy 90 %-a zajlott tanyán és csak 10 %-a városon.)

A XVIII. század utolsó harmadára már kialakul mindaz a betyártulajdonság, ami a bűnözőt a napszámban dolgozó betyártól megkülönböztette. A haramiák társakkal, gyakran bandába verődve, éjszaka követik el bűncselekményeiket. Többnyire lopott lovon járnak, állatokat, pénzt, ékszert, élelmiszert és ruhaneműt rabolnak. Széleskörű társadalmi összefonódásuk van. Ennek is köszönhető, hogy 1841-től már fényes nappal is garázdálkodnak.

A dél-alföldi betyár földrajzilag körülhatárolható területen tevékenykedett, de ezt sem születése, sem lakhelye, sem alkalmi rablásainak színhelye szerint nem lehet egyetlen városra vagy határrészre leszűkíteni. Rablásterületük több város és falu, olykor három, négy megye is volt. 1850 után ez a helyzet még általánosabbá válik, és nehéz eldönteni, hogy ki a vásárhelyi, makai vagy szegedi rabló.

A betyárok zöme két rétegből került ki. Elsőnek a szökött katonákat kell említenünk. Hirdetőkönyveink tele vannak példaként itt idézett körözésekkel, hirdetésekkel: A n[eme]s Lovas palatinus Eő Herczegsége Regementyéből a Reserva Escadronnyától, az el követett szökések végett a gyalogsághoz avattatott 2 személyek, a múlt decembernek 27dik napján Kecskemétről Katonai Lovakon, a mellyeken Katonai szerszám vólt, el szöktek. - [Részletes személyi leírásuk következett, majd:]

[...]ezen 2. szőkőt Katonáknak el fogása, és az erántok teendő jelentés kívántatik.[187]

Jellemző, hogy a dezertőröknek[188] időről időre kegyelmet hirdettek, az alakulatukhoz mégsem mentek vissza. Felséges Urunk[na]k kegyelmességébül, minden örökös Tartomanyokban fel kelt védelmező seregtől meg szökött Katonák[na]k Generál Pardon, vagy is örökös Botsánat, és engedelem hirdettetik, ugy hogy a ki leg közelebb jövő december holnapnak 10ik. napjáig, magát a kár a Katonai Karnál, a kár pedig a polgári Tisztviselőknél, és Előljáróknál bé jelenti, és fel adja, vagy pedig maga Zászlója alá, mellyet el hagyott, vissza tér, és jövendőbéli maga jobbulásáról, és alhatatos hüséges maga viseléséről szoros fogadást tészen, az ollyan, ha tsak magát kűlőnőssen, más föben járó tselekedetben is nem keverte, minden legkisebb bűntetés, vagy szemrehányás nélkül vegkepen ment marad, és előbbeni tisztességében és tekintetében vég legesen vissza tétetik.[189]

Szabó Ferencet idézzük: Már 1849. aug. 9-én arról kapott jelentést a Csongrád megyei császári biztos, hogy a szőregi csata után a honvédek közül számosan Vásárhelyi rétnek és tanyáknak vették útjukat, Görgei táborát felkeresendők, minek valóságát erősíti a városi kapitánynak azon előadása, hogy a rétenn és tanyákonn honvédek már látottak is. A jelentéstevő Dobozy Lajos főszolgabíró.[190]

A szabadságharc bukása után különösen sok szökött katonát és bérest keresnek, valamint a hirdetőkönyvekben több agnoszkálásra[191] történő felszólítást találtunk. Vásárhelyen 1850 tavaszáig mindössze 95 volt honvédet tudtak besorozni. A tanyák, puszták népe rejtegette őket. A betyárüldözést később már összekapcsolták a honvédek, ill. katonaszökevények üldözésével.      [...]a Világos utáni betyárvilág kiterebélyesedését a szabadságharc leverését követő barbár politikai üldözés, az önkényuralmi módszerek bevezetése nagyban elősegítette[...] írta Szabó Ferenc.[192]

A szabadságharcban részt vevő katonákat súlyosan megbüntették, ezért félelmükben sem tértek vissza állományukhoz. Akit utolértek, gyakran a helyszínen agyonverték, elég volt, ha a katonai uniformis valamelyik darabját  rajta találták. Ennek következtében már tömeges szökésekről is kapunk hírt: Az alább elsorolandó 51ik gyalog ezredbeli Cs[ászári] szabadságos katonák illetőségi helyöket elhagyván tartózkodási helyek kerestetik u[gy] m[int...] és 67 nevet soroltak föl![193]

A betyárt adó következő jelentős réteget az állatőrzők: gulyások, csikósok, kondások, hivatalos (és nem néprajzi) összefoglaló nevükön a pásztorok képezték. Ők a puszták szívós, szabadsághoz szokott rideg, félrideg állattartó emberei voltak, akik nehezen tűrték a kötelmeket, rokonszenveztek minden hasonszőrűvel, csavargóval. Az elrablott jószágokból, javakból gyakran maguk is részesedtek. Foglalkozásuk a hivatalos körözvényekben, hirdetésekben is összefolyik a betyárokéval. Több százra rúg az ellenük hozott, vagy velük kapcsolatos megszorító rendelkezés. Közülük néhány fontosat idézünk:

Pál Gyurka a pásztoroknál ok nélkűl való csavargásáért mások rettentésére 12 pálcza űtésekre bűntettetett.[194] Korai adatunk van arról, hogy a pásztorokat kezdték számba venni, összeírni:

A Gazdaságok ismét intettnek, hogy Pasztoraikknak, ugymint Csikóssaiknak, Gulyássaiknak, goboljosseiknek, Juhásszaiknak, Kanászaiknak, azoknak bojtárjaiknak, Lakossaiknak, és bére[se]iknek fel iratására, a Város Házahoz fel jöjjenek.[195]

A csikósok, juhászok számbavételénél ezt hirdették: 1. Mi legyék kereszt, és vezeték neve. 2. Mellyik v[á]r[me]gyéb[ül], vagy helységbül [való.] 3. volt é már valamely rosz tselekedetiért fogva, és vett é büntetést és mit. 4. mikép viseli most magát.[196]

Szigorítják a fejadagukat: Mivel szük az idö mind a Csikósok[na]k mind a Gulyások[na]k egy hétre egy egy személyre, két kenyérnél többet senki ne adjon, mert eddig is csak a csavargók elösködtek a Pásztorok nyakánn, hogy sók vólt kenyerek.[197] Vagy: Tudva lévő azis, hogy a pusztákon, és Taligáknál melly sok dolgot kerűlő Csavargó emberek tartózkodnának, és tetemes károkat okoznának a Város Lakosainak, ezen karoknak el távoztatássa végett keménnyen meg tiltatik hogy senki az ollatén gonosztevő embereket a Szállásokon meg ne szenvedgye, hanem azokat űldőzvén meg fogják, és az elől jároknak kezekben resignálják, azon okbul tőrténék az, hogy a Gujások és Kanászok számosabb kenyeret lon [így] summálnak hetenként[198], hogy azért az ottani lappango személyek[ne]k a Taligáknál való ételnek meg fujtassék [így!] a Gulyásoknak hetenként 6. Kanászok[na]k pedig 3. Kenyerek fog járni.[199]

1791 áprilisában már több oldalas tilalmat hirdettek pásztorokkal, betyárokkal kapcsolatban, amelyből részletet emelünk ki: [...]a roszra hajlandobb szemelly helyes Lakosok és pásztorok, szolgák attyafiságnak ésméretségnek, és barátságnak szine alatt seőtt gyakrabban a már előre ell tőkéllett gonosznak kőnnyebben leendő véghez vétele végett sok jővő menő haszontalan csavargó Betyárokkal és Levél nélkül bujkáló szőkevényeknek nem tsak ideig tartó megallapodást, és Szállást Házaiknak, és kint lévő Tanyáikon szoktak adni, hanem az illeténeket magok kőzőtt hosszasabb ideig lappangtatván az Elől Járokatis lassanként gonoszul el hitetni, miértha azok már régi helyes Lakosok volnának, és az egymás segedelmével ell kővetett gonoszságokról gyanuban vétethessenek[...][200]

1806-ból kelt hirdetés: [...]minden gazdaságoknak parancsoltatik: hogy a Pusztákon lévő Pásztoraiknak, személyes Levelet adjanak, különben a kik ollyan Levél nélkül találtatnak, a Pusztákon, mint gyanús, és koborló személyek el fogattatnak, és érdemlet büntetéseket el veszik. -[201] Egy hónappal később: Mindazon gazdaság a Pusztáknak kerülése, és a koborló,     s tolvaj Betyároknak el fogása végett, a Tavalyi mód szerént, alkalmatos Lovas embereket állitsanak a puszta-Birák mellé minden héten: és ezen rendelésnek tellyesítésére az első gazdáknak szorgalmatos gondja légyen.[202]

1810-ben már röghöz kötik, mozgásukban is korlátozzák a pásztorokat. Erről így hirdettek: [...]minden féle Pásztoroknak, valakiknek csak számadásai alatt lévő Jószága kinn a Pusztákon és nyomásokon vagyon szorossan parancsoltatik: hogy állandóúl a Jószág mellett légyenek, és ha kűlőnős dólgaik véget haza jőnnek is a városba, magokat a Város házánál jelentveni, onnan Czedulát vegyenek magoknak az ide haza való szükséges mutatásra; különben a kik Czedula, és engedelem nélkül ide haza tapasztaltatnak 24. pálcza űtésekkel fog[na]k büntetődni. -[203]

1811-ből származó újabb tilalom: Juhokat, és egyébféle Jószágot is Pásztoroktól venni, hiteles gazda jelen léte nélkül, confiscatio [elkobzás] alatt      tílalmaztatik. -[204] Utóbb már a rovott személyek, de még a lakosok nagyobb része sem tarthatott magának hátas lovakat:

A helybeli Cs[ászári és] K[irályi] Tekintetes szolgabirói hivatalnak 143 sz[ám] a[latt] kelt rendelete folytán a már nagyon elhatalmazott rablás és tolvajlás meggátlása tekintetéből városunk területén lévő minden rovott egyéneknek a ló tartás szigorúan megtíltatik, azért is azok, kik, magokat ilyeneknek lenni tudják, a most beállott országos vásárban lovaikat eladni iparkodjanak, mivel vásár után tőllök mint makacsoktól elfog vétetni, és köz ár verésen eladatni. -[205]

Nevetséges félelmet és a hatalom tehetetlenségét tükrözte, hogy végül már a nyergek használatának eltiltásától is eredményt reméltek: A helybeli T. Sz[olga]bírói hivatalnak meg hagyása folytán tudatik a lakosokkal hogy nyereg engedély nyerhetésére és pedig csak rendkívűli esetekben csupán jó erkölcsü és csak helybeli főldes Gazdák tanuk elő állítása mellett és csak 1 hóra ajánlhatnak[...][206]

A betyárokat adó rétegbe tartoztak továbbá a külön alfejezetben tárgyalt munkakerülő szegények, de a börtönviseltek, bűnözésre hajlamos egyének, szökött jobbágyok is. Azt viszont világosan kell látnunk, hogy a betyárok fennmaradása és ténykedése évszázadokig csak úgy volt lehetséges, hogy a bűnözésben, vagy annak elfedésében megannyi segítőtársuk akadt. Kesztyűujj-szerűen belenőttek a társadalomba, akár a szicíliai maffia, sokáig ezért sem lehetett ellenük hatékonyan küzdeni. Gyakran nehéz megítélni, hogy ki a betyár és ki a nagyobb gonosztevő, aki a bűncselekményt elkövette, vagy aki azt ösztönözte, takargatta, orgazdaként a hasznából részesedett. A betyárokból és cinkosaikból így alakult ki a betyárvilág, amely már korok, évszázadok jellemző megnyilvánulása volt, és számtalan elszakíthatatlan szállal kötődött ahhoz a társadalomhoz, amely szülte és üldözte.[207]

Kik voltak ők, hogyan épült fel a társadalom másik, azaz Janusz-arca, a bűnözés világa? Elsőnek kell említenünk a nőket. Kutatásunk eredményeként külön tanulmányt írtunk róluk[208], amelyet itt összefoglalunk. Az eddigi szakirodalom, elsősorban a folklór, a betyárokkal kapcsolatban a nőket mint zsiványfeleséget, vagy betyárszeretőt tartja számon.

A betyárvilágban a női szerep sokkal mélyebben erkölcsi jellegű, mint a férfiak esetében. Az egykori büntetőperes ügyiratokból ugyanis jól érzékelhetjük, hogy a legtöbb betyár-bűncselekményben vádolt nő előbb vagy utóbb más, főleg szexuális bűnperekben is megtalálható. A kurvák jelentős része itt a Dél-Alföldön betyárszerető, vagy éppen tevékeny részese a rablótámadásoknak. Találkozóhelyük rendre a korabeli csárda és kocsma.

Nem véletlen, hogy 1783-ban Vásárhelyen ez a tilalom született:           Csavargó és papir nélkűl járó embert vagy Aszszonyt maga házához bocsátani, annyival inkább lakóul bé fogadni kemény bűntetés alatt ne merészeljék; Sőt inkább az ollyanokat jelentsék a Város házánál, vagy a M[éltóságos] Uraságnál.[209] Hasonló tilalomról számolt be Novák László Kecskemétről, már 1751-ből.[210] A jelenség tehát nem volt elszigetelt!

Nagy Katalin tanú 1768-ban beszélte, hogy a vásárhelyi Rácz Miska 23 éves és Nédő Jutka 20 éves együtt paráználkodtak. Nédő Jutka [...]soha nem volt jó életű, mert mindenkor csak a Korcsmákat űzte, leste, ott tanczolt, és mint egy Bétyár Aszszony ugy viselte magát.[211]

Volt közöttük orgazda. 1779-ben Nagy Andrásné Pásti Kata 35 éves vásárhelyi kálvinista asszonyt vallatták az úriszéken: Mi végre vagyon Istállodba azon Tolvaj gödör? kérdezték tőle. Repás verem volt válaszolta. De akkor Mit keresett benne a lopott Süveg?[212]

A btyárbandában nők is aktívan részt vettek. Ilyen esetről tudunk pl. 1817-ből, amikor hárman álltak az úriszéki bírák előtt: Andrásy Sámuel, Nagy Mária, és Nyíri Sófi mind vásárhelyiek Kováts István Főldvári Hodájának fel-verettetésével vádoltatván[...][213]

1850-ben a szegedi Lovászi József őrmester már 29 olyan személyt tartott nyilván, akik [...]útlevél nélküli csavargóknak [minősültek és], kik folyó esztendei Aprilis havában Szeged város hatósága részéről lakhelekre vissza utasittattak. Közülük 11 fő férfi, a többi nő, kik 17 és 30 év közöttiek voltak. Májusban 21 személyt kaptak el, közülük 11 volt a nő. Szeptemberben 11 főből 4 nőt találtak. Októberben 16 főből 7 nő volt. És végül novemberben 11 főből 6 a nők száma.[214]

Külön kasztot alkottak a passzushamisítók, akik jelentékeny haszonért végezték ezt a tevékenységet. A korabeli jegyzőkönyvek tanúsága szerint ezek elzüllött, korhely életmódú, kocsmai adósságokkal küszködő íródeákok, tanácsi írnokok, kistisztviselők voltak, akik könnyen hozzájutottak a tanács pecsétjéhez, valamint az üres nyomtatványokhoz. Mások kézírását, szignóját ügyesen hamisították. Különösen nagy volt az értéke a pásztorcédulának, személyes levélnek, vagy utazócédulának és a marhás levélnek.

Az orgazdák nagyobb része szintén a népből került ki. Marhakereskedők, lókupecek, ékszerészek, zsibárusok, parasztgazdák stb. vették át a lopott vagy rablott értékeket és adták tovább. Ezen az üzleten jelentős hasznot húztak. 1804-ben fogalmazták: [...]a Betsületes Tanáts által bé nyújtott Instantiának [kérvénynek] következtében a gyanus életü s Tolvajságban, a vagy Orgazdaságban találtató Földes gazdák szállás Földeik el vétetését, és más jámbor életű Lakosok[na]k való adattatását jóvá hagyni méltóztatott       volna[...][215]

A perzekutorok[216] és a csendőrök, tanya- és pusztakerülő katonák, később rendőrök egy része a betyárokkal cimborált. Gyakran előfordult, hogy a kiküldött fegyveresek nagy felhajtást színlelve, de szándékosan más irányba mentek, nem ott keresték a betyárt, ahol rejtőzött. Eredménytelenségüket a betyárok jutalmazták. A hatósági személyek egy része pedig nem mert a betyárokkal kikezdeni. A bőrét féltve, inkább futni hagyta őket.

A betyárcinkosok között magas rangú hivatalnokok, rendőrtisztek, zsandárparancsnokok, bírók, ügyvédek stb. is szerepeltek. Nem egy polgári család úgy gazdagodott meg, hogy nappal hivatalból betyárt üldözött, éjjel pedig a sikertelen portya után elfogadta a btyáradót.

A tanúvallomási jegyzőkönyvekből az a megdöbbentő kép alakul ki, mennyire gyáván viselkedtek a megtámadott emberek. Életerős tanyást, egész családjával és szolgálóival együtt sakkban tart, megkötöz és kifoszt egy-két korommal bekent vagy kendővel takart arcú, sokszor csak botokkal, vagy villákkal, ásókkal fölfegyverkezett zsivány, akikről később kiderül, hogy nem furfangjukról, netán testi erejükről híres lókötők, csupán a szomszéd tanya alkalmi rablásra kapható béresei voltak. Ebből a magatartásból következik, hogy a veszély elmúltával gyakori a sunyi parasztok, kereskedők alattomos följelentése. Jó példa ez arra is, hogy a nép csak kényszeredett barátja volt a betyároknak, de amint a rabló összeláncolt kézzel állt a bíróság előtt, megjött a bátorsága; ahogy a halódó oroszlánba még a szamár is belerúg. Az ilyen ember kárvallottként vagy tanúként jelentkezett, és a gyanúsított ellen vallott.

Jólovú Marton gazda, amikor 1889-ben megfaragta lécvázas gondolkodószékét, a betyárok által rendszeresen elvitt, elrablott lovainak emlékére, a bútor háttámlájára két nyerges lovat vésett. (Lásd: ? ábra.)

A betyár számára a tanyavilág búvóhelyet és megélhetést nyújtott. Különösen kedvezett a betyárkodásnak a vásárhelyi Puszta, ahol a XIX. század közepéig tanyák sem voltak, csak a pásztorok kunyhói, talyigái, a nádas tavak és a nyílt síkság, ahol kilóméterekre elláthattak. Nem volt véletlen, hogy a Békés megyeiek gyakran jogos panasszal éltek a Puszta felől fenyegető fosztogatók miatt.[217]

 Károlyi Sándor a vásárhelyi bírákhoz írt első levelében, 1722-ben elrendeli, hogy [...]egy rendes akasztófát állíttassanak a gonoszok megzabolázására.[218] A kettős akasztófát (Patibulum[219] néven jelölik a kézzel rajzolt térképen) a Nyomás közepén, a szentesi úthoz közel, egy dombon: az akasztófadombon állították föl. Nem sokat ért. A pusztakerülők őrségét a XIX. század elején már alaposan meg kellett erősíteni.

1804-ben a tanácsülési jegyzőkönyvbe ez került: [...]ennekútána Hétről Hétre minden Gazdaság egy lovas embert adni köteleztessen, s = e képen a 14. Gazdaságtól 14 Lovas emberek öszve gyüjtetvén, két szakaszokra osztassanak, és Pusztákat egy s = egy Város Hadnagyának társaságában két oldalról szüntelenűl kerüljék, kiváltképpen éjtszakának idején a Barmok körül szorgalmatossan járván nagy serénységgel vigyázzanak így mind a Pásztorok bátrabbakká tétetthessenek, és egyszer s = mind Őket Gazdák fel esmérhessék, mind pedig a rossz, és kártékony Tolvaj emberek el vadittassanak.[220]

Külön alfejezetet képezhetne a Rózsa Sándornak az 184849-es szabadságharcban betöltött szerepével kapcsolatban kialakult téves szemlélet eloszlatása. (Itt csak rövid vázlatot adunk róla.) Rózsa Sándornak Vásárhelyen rokona élt és itt szeretője is volt: Veszelka és Rózsa Szegedi illetőségű rablóknak Hold Mező Vásárhelyen lakó rokonai kitudása szükségeltetvén, felhívatnak a lakosok, hogy e czélra segéd kezet nyújtva azokat a Városi Biztosnál további intézkedés végett jelentsék be. -[221]  Rúzsa Sándor, vagy egyszerűen csak Sándor, ahogy itt a nép hívta, gyakran megfordult városunkban, ezért őt nálunk is helyi betyárként emlegetik.

[...]Rózsa Sándor 1813. július 16-án született Szegeden, az alsótanyai pusztarészen[...] A félárván maradt Rózsa Sándor iskolába nem járt, csikósbojtárként nőtt fel. Alig 23 éves korában került először összeütközésbe a feudális rend törvényeivel, amikor 1836-ban két lovasbetyárral együtt két tehenet elrabolt[...][222]

1840-ben Szegeden már polgárságért könyörög, de elutasítják:           Minthogy valamint egy részrül az hogy a kőnyörgönek bizonyos élete módja nints úgy más részrűl az is, hogy ugyan azon könyörgö rosz maga viseletű, sőtt már büntettve is vólt légyen köz tudományra lenne: ez okoknál fogva Nevezett Rósa Sándor ebbéli kérésétől elmozdíttatik.[223]

Szabó Ferenc írta: Valamelyik szegedi írástudó ember segítette a betyárvezért abban, hogy 1844 végén kérvényt terjesztett elő V. Ferdinánd császárhoz, ki nem töltött büntetésének elengedése és az ellene hangoztatott súlyos vádak eltörlése érdekében.[224] A szökésben lévő, bujkáló bandavezérnek a szabadságharc segített. 1848. október 3-án Kossuth az alföldi toborzó útja során Szegvárról óriási viharban érkezett meg Vásárhelyre Egressy Gáborral, aki akkor írnoka volt, és Jókai Mórral, az ifjú íróval. Itt a város és a megyei elöljárói fogadták. Többek között kérték, hogy Rózsa Sándort mentesítse büntetése alól. Kossuth aláírásával amnesztiát kapott, és úgynevezett szabadcsapatot alakíthatott. (A menlevelet másnap reggel Jókai vitte, és Félágyháza körül átadta valamelyik betyárnak, talán éppen Sándornak.) Rákótzy Zsigmond őrnagynak a Szegedre írt leveléből idézünk:

Kérem édes elnyomott közös Hazánk nevében a tisztelt tanácsot, szólítsa fel Rózsa Sándort is, hogy iparkodjon mentől előbb embereit öszve húzni, és hozzám csatlakozni. Jöjjön ő Becskerekre, onnan Versecre. Ha itt nem lennék, tudósítást veend itt hol létemről.

Kelt Versecen November hó 29-én 848.[225]

December 4-én kelt tanácsi levél engedett a kérésnek. Közben Nádasdy Sándor ezredes a következő levelet intézte Egressy Gábor kormánybiztosnak 1848. okt. 29-én: Kormány Biztos urnak folyó hó 25-én az országos Honvédelmi Bizottmányhoz intézett, s tárgyalás végett ide áttett iratában a Rózsa Sándorféle csapat parancsnokságára nézve előterjesztett véleménye helyeseltetvén: Kormány biztos úr ezennel oda utasittatik; miszerint parancsnokságát az emlitett csapatnak rögtön adja át Bánhídy Imrének; Szerencsey föhadnagynak pedig ezen rendelet tartalmáról értesítvén utasítsa hogy csapatjához térjen vissza.[226]

Rózsa Sándor fokosforgató, karikás ostorral és pisztollyal durrogtató legényei csakhamar megunták a fegyelmet, és visszatértek eredeti mesterségükhöz: rabolni fosztogatni kezdtek; karásony előtt pedig a seregük is szétbomlott.

Kossuth Lajos levele Egressynek, a kormánybiztos november 27-én kelt tudósítására válaszul: Sajnálattal vette ugyan az orsz[ágos] honvédelmi bizottmány az alsó vidéki táborozásoknál, különösen pedig a Lagendorfi ütközetben magát oly lelkesen viselt Rozsa Sándor féle csapatnak felbomló félbeni lételét, és ezt éppen e perczben, midőn a hazának edzett karokra olly annyira szüksége van. -[227] Egressy azt is panaszolta, hogy Rózsa Sándorék elfogtak négy szekér lőport, amiért az igért jutalmat nem kapták meg. Kossuth Vukovicsot utasította az eset kivizsgálására.

 Kossuth újabb levele került elő, amelyet Csuka (a keresztneve hiányzik) honvéd ezredeshez írt 1848 decemberében: Egyébiránt a haza jelen helyzetében a guerilla csapatok szükségeltetvén mindenütt ezek alakítására Önnek gondja legyen[...] igaz jónak látván ha Rózsa Sándort vagy 50 legénnyel reá lehetne bírni, hogy vállalna két havi szolgálatot Nemegyei (tábornoki örnagy) alatt a Bakonyban.[228]

Egressy Gábor jelentése 48 decemberében Kossuthnak: A Szegediek nem csak bánják Rózsa Sándornak inneni elvonatását, sőt kivánni látszanak azt; s a nemzetörök vele szolgálni nem igen hajlandók. Külön csapatot kelend tehát állitani Rózsa Sándornak kinek hollétét kitudván, ma fogom felkeresni, és más csapatot a Szegedi lovas nemzetőröknek[...][229]

Markó Árpád levéltáros 1962-ben kelt levele Szabó Ferenc Békés Megyi Levéltár igazgatóhoz: A két világháború között húsz évig szolgáltam az akkori Magyar Hadtörténelmi Levéltárban[...] A 48-as levéltári anyagot kezelő referenseim[230] többször mutattak nekem leveleket honvédparancsnokoktól, amelyekben kérik a fővezérséget vagy a minisztériumot, hogy csak Rózsa bandáját ne küldjék hozzájuk, mert ez a társaság katonai szempontból nemcsak értéktelen, hanem káros. Ha portyázásra, hírszerzésre, vagy amit leginkább vártak tőlük vakmerő megrohanásokra küldték, az rendesen rablással, fegyelmezetlen garázdálkodással végződött s özönével jöttek a panaszok ellenük.[231]

Rózsa Sándorról még századunkban is keletkeztek adomák Vásárhelyen. Bartók Ferenc fuvaros egykor 48-as katona volt. Timár nevű lovát, a híres königrtzi ütközetből hozta és a szélnél is sebesebb volt. Amikor megdöglött, gyászolta és bánatában a kocsmába ment, ahol ezt mesélte a cimboráknak:

[...]fuvarba mentem Aradra, az 50-es években, az egyik csárdában, hol éjszakára kifogtam, egy csomó duhaj ember mulatott. Járta a nóta, a muzsika, a táncz és folyt a bor. Az egyik mulató ember, látva, hogy nekem is mozog a lábam az asztal alatt, kényszeritett, hogy én is tánczoljak azzal a takaros fehércseléddel, aki az ölében ült s mikor amugy istenigazában megforgattam a menyecskét, egy üveg bort a fejemre öntött s azt mondotta:

- Ezért a szép tánczért ujból megkeresztellek és ezzel a menyecskével együtt a keresztfiunknak fogadunk.

- De hát kicsoda kend? kérdeztem a mulató embertől:

- Mögmondom azt is. Én vagyok a Rózsa Sándor, e mög itt a szeretőm, a Jáger Mári!...[232] (Tetten érhetjük, amint a hírhedt méregkeverő Jáger Mari már életében folklórizálódni kezdett.)

Rózsa Sándorról a folklór dalok és ponyvák formájában is emléket őrzött meg. Békés István könyvében két fejezetet is szentelt ennek: Rózsa Sándor        betyárok csillaga 108. p., és Rózsa Sándor a Lélekidomár markában,    229. p.[233] Legutóbb Bálint Sándor a válogatásában adta közre Kálmány Lajos[234] és Szeghy Endre[235] gyűjtéséből azt a két dalt, amelyeknek egyazon címe van: Nóta Rózsa Sándorról. Szabó Mátyás gyűjtése: Rózsa Sándor rabulejtése.[236] A vásárhelyi Dura Lajos könyvkiadónál jelent meg egy ponyva a Kis regények sorozatban, négy kötetben, amelyet Fejérváry József írt: A betyárvilágból. Rózsa Sándor esetei a vásárhelyi Erős Molnár Áronnal címmel. ( ? kép.) Kiss Lajos: Régi népdalok Hódmezővásárhelyről[237] c. gyűjtésében két dalt is közöl Rózsa Sándor nótája címmel. Ez a felsorolás csupán töredék a Rózsa Sándorról szóló folklórirodalomból.

A forradalom bukását követően, Vásárhelyről meg kell még említenünk a Szabó testvéreket: Mihályt és Pált, akik Németh Istvánné Vata Mári Hatrongyos útféli tanyájában gyakran menedéket kaptak. Gátlástalan rablók voltak, akikről megannyi legenda, ponyvairodalom keletkezett. A testvérek orgazdája Nagy Szabó Pál volt. Dús István földbirtokos tette ártalmatlanná őket. Makó közelében, Kiszombor határában, Perjámos alatt, 1858. jún. 16-án, éjfél után 3 órakor, egy istállóban mélyen aludt a két zsivány. Dús rájuk ordított, és a felpattanó Miskát ő, vagy a róluk szóló dal szerint a zomobri nótárius, szíven lőtte. Palkót, a bátyját Dús többed magával megkötözte és Szegedre húrcolta. Halálra ítélték. A szegedi vár udvarán kikötötték és, hogy halála biztos legyen, 6 katona lőtt rá.[238]

A folklórból a Szabó gyerekek sem hiányozhatnak. Fekete, azaz Fejérváry József ponyváján kívül, Kiss Lajos népdalgyűjtésében is szerepelnek. A 29. dal Szabó Palkó nótája. A hosszú szöveget teljes terjedelmében, Kiss Lajos eredeti közlésében a Rózsa Sándor nótájával együtt alább mellékeljük:

(Lásd: a sz. képet.)

Kiss Lajos idézett kötetében még ezt írta: Azt is mondják, hogy Nótás Szabó is szóbeli embör lett, mivel cimboraságban állott Szabó Pál és Miska vásárhelyi betyárokkal, de sohase keveredett bajba, nem úgy, mint a fia Pista, ki Ráday kezébe került és fel is akasztották Szegeden.[239]

Kiss Lajos a fentebb közölt vers eredetéről így írt: A nóták szereplőiről meg kell említenem a következőket. A 29 számú szövege A két Szabó cím alatt megjelent a helyi lapban. Vetró Lajos Endre tette közzé. Szabó Palkó és Miska híres, nevezetes betyárok voltak Vásárhelyen és a szomszéd vármegyékben; az öreg Nótásnak rokonai, 1859-ben készítette róluk e verset[240] ti. Nótás Szabó Pál.

A betyárkodás, czégéres ragadozás, rablás, falásás, kegyetlenkedés mind általánosabbá vált. Néhány vonatkozó hirdetést idézünk az 18501860-as évekből: A Rablások, lopások már annyira elhatalmaztak városunkban, miként tovább az éjjeli őrök öreg gazdái hanyagságukat söt a városi lakosság némely részének makacsságát elhalgatni nem lehet, azért is szoros kötelességűl tétetik minden öreg gazdáknak és a lakosságnak, hogy kerűleteikben azonnal éjjeli őrt fogadjanak, és a felfogadott éjjeli őrt a város biztosánál be irassák, mert a kik ezen rendeletnek makacsul ellen szegűlnek azoknak részükre tulajdon költségekre a város által fog bár mi árért éjjeli ör fel fogadtatni, kinek fizetésit ha másként nem executio [végrehajtás] utján is megfogják fizetni.[241]

Hirdetmény. Tekintve a múlt évi [1854] October 28tól Csongrád megye terűletén elő fordult rőgtön birósági eseteket, tekintve a sűrűn előforduló s rögtönbírósági eljárást igénylő bűntényeket, a rögtönbíróság további fen állása szükséges. -[242]

Tapasztaltatván, miként sokan csolnakokkal a víz által elöntött tanyák között járnak és ott a helyett hogy jót tennének lopnak, azért is szigorúan meghagyatik minden csólnak és hajó tulajdonosoknak, hogy csolnakjukat se maguk, se pedig más által ily czélra használni meg ne engedjék[...][243]

Gyömrő Molnár Istvánnak a Kutasi utfelen levő tanyáján életes kamarája gonosztevők által kiásatván 6 köböl búzáját elvítték, a nyombautasítónak neve titokba tcrtása mellett 10 f[orin]t jutalmat ajánl. [244]

Csanki József és Péter helybeli lakosok Szöllősoldalon levő tanyájukról f[olyó]. hó 14én virradóra két lovaik lopattak el[...][245]

Lőkös Pálné 1579. sz[ám] a[latti] lakásáról tolvaj kulcs kinyitásával 7 véka buzája és 4 véka lisztje eltolvajoltatott[...][246]

Szél Pálnak pusztai tanyáról, f[olyó]. évi Dec[em]b[er] 9re viradora 7 zsák búza, 1 zsák liszt, 1 véka tarhonyát kamarájábol ellopatott[...]

Folyó hó 12én szombatra víradóra Toth Pál Pusztai tanyájáról, a kamara kiásása után el oroztattak[...][247] (és hosszas felsorolás következett az elrabolt ingóságokról.) Stb.

Levéltárunkban az 186364-ből fennmaradt jegyzék, egy évig nyomon kísérte a fogvatartott személyeket, és jó társadalmi keresztmetszetet adott arról, hogy kik, miért és mennyi időre kerültek lakat alá? Megtudjuk, hogy 107 férfi és 29 nő, összesen 136 ember raboskodott. A férfiak foglalkozásuk szerint így különültek el:

1szolga, 3 béres, 1 csősz, 1 dohánykertész, 10 tanyás, 38 napszámos, 19 földműves, 4 juhász, 1 csordás, 5 kupec, 1 éjjeli őr, 1 kocsmáros, 1 kereskedő inas, 11 iparos (csizmadia, molnár, szűcs, cukrász, ács, tálas és cserepes), 1 csavargó, 1 kiskorú (anyjával van), 2 szakmája nincs, 3 Csanád megyei elítélt rab, 1 elítélt rab, 1 jogász és 1 zongoratanító.

A nők foglalkozásuk szerint így különültek el: 6 szolgáló, 6 napszámos, 1 földmíves nő, 2 elítélt rab, és 14 foglalkozás nélküli.

Vallási felekezetük szerint a férfiaknál volt 80 református, 20 római katolikus, 2 görög nem egyesült hitű, 1 evangelikus, 1 izraelita, és 3 személynél nem volt jelezve. Nőknél: 23 református, 3 római katolikus és 3 esetben nincs jelezve.

Családi állapotuk szerint a férfiak között volt 18 nőtlen, 83 nős, 1 özvegy, és nem jelezték 5 főnél. Nőknél: 11 hajadon, 17 férjes és 1 özvegy.

Az elkövetett bűntett és vétség megnevezése, férfiaknál: 1 rablógyilkosság, 5 gyilkosság és vétkes emberölés, 1 gyilkossági bűnszerzés, 1 életbiztonság elleni kihágás, 4 rablás, 2 rablásbani elősegítés, 1 lopás, 37 tolvajlás[248], 2 súlyos testi sértés, 1 vérfertőzés, 3 erőszakos nemi közösülés, 1 testi sértés és kegyetlenkedés, 2 veszélyes fenyegetés, 1 gyermekvesztésben való részvétel, 1 csalásban részesség, 1 gyújtás (gyujtogatás), 2 bűnpalástolás, 33 orgazdaság, 1 zsarolással párosult csalás, 6 vallásháborítás, 1kihágás.

Nők esetében: 4 gyermekvesztés, 1 gyermekvesztésbeni részvétel, 4 tolvajlás, 2 lopás, 15 orgazdaság, 1 gyilkossági bűnszerzés, 1 bűnpalástolás, 1 gyújtás (gyujtogatás).[249]

1869-ben, amikor már elviselhetetlenné vált a közbátorság, Szegeden megjelent Ráday Gedeon királyi biztos, és hű vallatója Laucsik Márton vizsgáló bíró. Még az 1842-43-as, már feledésbe merült eseteket is elővették. Középkori kegyetlenséggel bántak el betyárral, ellenzéki értelmiséggel egyaránt. Vásárhely hivatalos értesítést kapott a gróf úr megérkezéséről:

Hmvásárhely város tanácsa

A Tekintetes főszolgabírói hivatalnak

                                                                         Helyben

Gróf Rádai [így!] Gedeon belügyminiszteri osztálytanácsosnak a többek közt Csongrád megye területére is, a közbátorság helyreállítása végett királyi biztosúl lett kiküldetését tárgyazó, és továbbá ezen királybiztosnak nagy horderejű működésébeni esély támogattatását meghagyó 147/869 eln[öki]. sz. magas belügyminiszteri leirat[...] tudomás és szoros ahoz alkalmazkodás végett megjegyeztetvén[...]

Január hó 21. tartott üléseiből[...]

                                                             A főbíró.[250]

Ráday két év múlva városunkba is ellátogatott:

                          Tekintetes Tanács!

Midőn f[olyó]. November hó 6án gr[óf]. Ráday Gedeon kir[ályi] biztos úr városunkat látogatásával szerencséltette, a tiszteletére rendezett banketten, a kiséretiben levő Kormos Béla, Laucsik Máté, Kapeller János vizsgáló birók, továbbá Vichovich Imre főszolgabíró s Szél Farkas s[egéd]. szolgabiró s Török Bálint első alispán úrak társaságában mint a város vendégei részt vevén, tisztelettel kérem a t[ekintetes] tanácsot méltóztasék fön tisztelt urak, mint a város vendégeit fejenként illetékes 2 f[orin]t. 2 xr [korona] részvény dijt. összesen 15 f[o]r[int] 40 xr. [krajcár] kifizetés végett a közpénztárból kiutalványozni.

HMVásárhely 1871 Nov. 16án

Teljes tisztelettel A tekintetes tanácsnak alázatos szolgája

                                                                                     Ábrai Károly

                                                                          mint bankett rendező.[251]

Rádayéknak sikerült a dél-alföldi betyárvilágot majdnem teljesen fölszámolni. (1872-ben távozott.) Nem így Vásárhelyen, ahol ennek az első világháborúig megannyi nyomát találjuk.

A Vásárhely és Vidéke írta: Három évvel ezelőtt, 1899 szeptember kilenczedikének egyik sötét éjszakáján történt, hogy Lázár Lajos földbirtokosnak réti tanyájáról vakmerő bátorsággal eltolvajoltak 4 darab szép lovat, melyek mintegy 2000 korona értéket képviseltek.[252]

Néhány évvel később újabb betyárról tudósít a lap: [...]Érdekes vendége érkezett tegnap városunknak, a kinek nevére még sokan fognak bizonyára emlékezni. Forrai János helybeli illetőségü magyar ez a vendég, a ki most szabadult ki a váczi fegyházból, ahol nyolcz évet töltött legutóbb, mert máskor is volt lakója a hires váczi fegyháznak. Forrai egy elkésett alakja volt a régi betyárvilágnak, a kinek a lókötés volt legkedveltebb foglalkozása, de azért más egyéb is odaragadt a kezéhez, ha hozzáférhetett.[253] A börtönben 164 koronát keresett és kitanulta a szabóságot.

Tompai Ferencz nevezetes ember is volt annak idején. Most már kissé megöregedett, megtörte a sok raboskodás[...]

Tompai egyike volt azoknak, akiknek nagyon sok bajuk volt a rendőrséggel, törvényszékkel és börtönnel is. Hét vármegyében ismerték a nevét. Vásárhelyen módos gazda volt Tompai, de azért nem idegenkedett attól, hogy elkalandozva, messze vidékre, egy-egy lovat ne lopjon, hol innen, hol amonnan.

Háza volt a városban, kün pedig Kutas mellett a Kispusztán 13 hold jó földje is.

[...]Összesen vagy 56-szor állt a birák előtt[...] Legutóbb 1904. október hó 7-én szabadult ki; akkor orgazdaság miatt volt elitélve.

[...]1905-ben lólopás miatt két évi fegyházbüntetésre itélték és Váczra vitték el a fegyházba. Innen tegnap bocsátották szabadon[...]

[...]A földecskéje, a mely még az apjától maradt rá, eluszott. Elment mindennek az ára a rabtartásra[...][254]

Zöldi Márton a Vásárhely és Vidéke 1909. áprilisi egyik lapszámában két romantikus történetet beszélt el Elek Istvánról, aki szintén híres betyár volt városunkban.[255]

Az utolsó betyár Farkas Jancsi volt. Róla is született ponyva, amelynek néhány tanúságos mondatát érdemes idéznünk:

Ki ez a Farkas Jancsi?

Egy dologtalan semmirekellő, a ki az eszét mindig azon jártatja, hogyan lehet becsületes emberek becsületes kenyerét elrabolni[...]Negyvenkét rablás terheli Farkas Jancsit, és egy gyilkosság bűntette.[256]

Farkas Jancsi kocsin járt, dohánycsempészéssel és nagy állatok, elsősorban szarvasmarhák elrablásával foglalkozott, de a disznótolvajlást sem vetette meg. A Tisza-szélen Maczelka Jóska volt az egyik orgazdája, a másik pedig Nemes Nagy Pál, akinek Kistelek melletti tanyájában, ahol bort is mértek, gyakran meghúzta magát. A ponyva szerint húsz évet ült már rablógyilkosságért. Amit bizonyosan tudunk, hogy 1890 őszén Tyll László csendőr főhadnagy felszámolta Farkas bandáját, de 1891, febr. 26-án megszökött. A kisteleki csárdában elfogták és tíz évet kapott. Fiatal szeretője, Kovács Eszti öngyilkos lett. Farkas, a szabadulását követően a vásárhelyi Kistópart utcában lakott. Sűrűn eljárt a nagy állomás felé, a Török vendéglőbe inni. Miután ott egy legény megsértette, fokosával kizavart minden ivót, de többé nem betyárkodott.

Az egykori betyár, aki már pár éve csendes lakója a városnak, arra vetemedett, hogy a közönséges verekedők módjára, másodmagával megtámadott Ujvároson egy mészárost miután agyba-főbe verték, a rendőrök közbeléptére hagyták ott a véres verekedés szinhelyét[...] Ebben az időben Farkas Jancsiról azt beszélték, hogy disznókupecséggel foglalkozott. Történt, hogy Fejes János kupectársával a Széchenyi tér 7. szám alatt, Pap Sándor kocsmájában megtámadták Kovács János mészárost, aki felindulásában hazaszaladt egy taglóért, de visszatérve vele, fejes kicsavarta a kezéből, és a földre gyűrte, ahol taposni kezdte, miközben Farkas Jancsi egy bottal iszonyúan verte. A mészáros már sok sebből vérzett, amikor a rendőrök megmentették a haramiák kezéből.[257]

1910, szept. 22-én egy újságíró beszélgetett Farkas Jancsival, az 1880-as évek hírhedt betyárjával, akit egy időben 200 csendőr üldözött. Így jellemezte Farkas küllemét: [...]még mindig egyenes dereku öreg ember[...]

Farkas Jancsi a csendőrök hibáit így foglalta össze: 1. Mindig éjszaka akarták elfogni, amikor a sötétben könnyebben megugrott, különösen azért,        2. mert nagy zajat csaptak. Így vélekedett: Járni-kelni kell szabadon, félelem nélkül, emberek közt, városban, falun, lehetőleg közel a csendőrök fészkéhez, itt az ördög sem gyanakszik rá. Igy csináltam én. Elbeszélte, hogy ha a csendőrök polgári ruhában járnának, akkor is nagyobb eredményt érnének el, mint a sok zörgő sarkantyúval, karddal, amely messziről elárulja őket. De azért én czivilben is megismerem a csendőrt, mert mind ugy jár, mintha nyársat nyelt volna.

Érdekes és fontos megjegyzést tesz a betyártörténetek folklorizálódására. Mondja, hogy volt rá példa, amikor őt egy nap alatt a nép négy különböző helyen is látta, miközben ő itthon heverészett Vásárhelyen; mert A nép csak képzelődik s ezzel félrevezeti a csendőröket.[258]

 

              Gyilkosok és gonosztevők

A magzatvesztéstől, újszülött-ölésen keresztül az idős emberek elpusztításáig nagyon sokféle gyilkossággal találkozhatunk. Két egyforma körülmény nincs közöttük. A motivációk is szerteágazók, hiszen a vallási fanatizmustól a szerelmi féltésig, a szégyentől és felelősségre vonástól való félelemtől a nyereségvágyból elkövetett gyilkosságokig e bűntett megannyi típusával találkozhatunk. A kiváltó ok viszont minden esetben a társadalmi körülmény elsősorban a szegénység és munkanélküliség , amely a tudatlansággal párosul. A bűnperek vádlottjai gyakran a nevüket sem tudták leírni, helyette keresztet rajzoltak. Városunkban a református egyház hiába igyekszik iskolába kényszeríteni híveit, hiába működik már 1723 óta gimnáziumunk. Ebben a korban: 17001920 között, aki a butaságra alapoz, az kősziklára épít.

Az erőszakos halálesetek száma a XIX. században rohamosan emelkedik Vásárhelyen. Böszörményi Ede kutatása szerint 18001810 között még csak 5, 18411850 között 14, míg 18511860 között már 24 fő volt. A század első felében 42, a második felében pedig 78, szinte megduplázódott,[259] míg a város lakosságának száma nem ilyen arányban növekedett.

1723-ban egy vásárhelyi asszony, Csengeri Zsuzsanna mérgezni kezdte urát. Az esetről Kovács Erzsébet tanú vallotta, hogy amikor elment hozzá egy másik asszonnyal találta és: [...]egy Tálba kovász formába keveritő valamelly materiat egyőtt kapta, mellyetis azonnal hamariába elduktannak, és azután az Embereh soha jora valo élete, és egesseghe nem vólt, mind addigh meghlen egy Tót Aszszony orvossaghot adván nekie, be adott mérghet ki nem hánta vólna[...]

Kovács Katalin tanú vallotta, hogy Csengeri Kata és nővére a köszvényes lábukra [...]szedne merghes pokot, ha /: szarik vál[adék]ot :/[...] és azt magyarázták Kovács Katalinnak, hogy [...]mivel ez mi Gazdánk Toth Szabo Matyas, és Moczy Marton roszszul tartyák Felesseghieket, enekkem Predikatorné fonyásomra egy mariast fogh adni es azon palinkat vévén mind ezen mi Gazdánk[na]k Tóth Szabó Mattyassnak, és mind Móczy Martonnak gyuk megh innyi abb[a] pok mérget és ugy az Uranakis adgyuk jol palinkat innyi, hogy atul el aluván mi hárman, tudni illik én. és te[...], fojczuk megh Gazdat, ha hamar megh nem talalna halnyi[...] A mérgezést követően, amikor Csengeri Zsuzsa férje a hánytató gyógyszetől jobban lett, megölte feleségét.[260]            Városunk egyik legsötétebb gyilkossági sorozatát, csecsemőik elpusztításával a lustaságáról már fentebb említett, biszexuális Barta István a XVIII. század közepén folyamatosan követte el feleségével együtt. Bűnperét 1756-ban tárgyalták. Kérdezik Bartát: [...]miképpen tőrtént a Gyermekidnek meg őletéssek?

Két gyermekim természet szerént való halállal hólt meg, a több[i] 10. gyermekeim Feleségemmel egymásnak őnként való akaratyából esett halálok[...] az feleségem mondotta : vagy ágyékát vagy torkát, vagy szíve iránt meg kell nyomni, mindjárt meg hal s. mások nem veszik észre, a mintis úgy cselekedett a feleségem az én eltőkéllett akaratommal együtt.

Az asszony vallotta: Az első természeti halállal hólt meg, a másikis, a harmadikis. Ketteit meg nyomtam szoptatásban s. úgy hóltak meg, a tobbit torkánál fogva kezemmel fojtottam meg.

Mi okra nézve cselekedted ezeket?

Azért cselekedtem mert mindenkor kínzott az Uram hogy úgy mond szaporán lésznek gyermekeim, és azon okból cselekedtem[...][261]

Ugyancsak 1756-ban történt városunkban, hogy önbíráskodó férfiak egy gyalog katonákkal szerelmeskedő koldus asszonyt agyonvertek. Horváth Mihály, az egyik vádlott vallotta: [...]Csaki Pál malma alatt meg találtuk, és ott lévén az István nevü emberis, eö kezdette mindgyárt verni[...] es miis ütöttük vertük baltákkal [értsd: fokosokkal...]

Micsoda Tagjába vágta Méhszáros János az baltát azon Aszonynak?

Tulajdon szájjából hallottam hogy majd a s[alva] v[enia] valagába akasztom a baltát, amintis Szemem láttára oda vágta, s úgy húzta vonta[...] Egy bottal a lábát verték, ruhájából kiforgatták és mezítelen huzkodták, majd az árokba beledobták.

Pap István vallotta: [...]Méhszáros János a baltát a szemérem testébe belé vágta[...], ezután Horváth vagy háromszor meg űtötte a balta nyelével, mondván kely fel, eleget aluttál már[...] De a farába akasztott fokos minduntalan kiszakadt. Végül kihúzták az utca közepére és ott hagyták. Az asszony három óra múlva meghalt.[262]

1780-ban Horváthné Csontos Erzsók 30 éves asszonyt vallatták:

Hány gyermeked volt egész életedbe[n]?

Volt tíz gyermekem, és mostis viselös vagyok a tizen egyedikkel.

Varga Jánosné bába vallotta: [...]egymás után öt gyermeke halva Születet, kik közzül kettönek a feje öszve volt törve. A hetedik elevenen Született, de hasáról és lábárol darabonként Szakadozott le a böröcske. A nyolczadikis eleven vólt, de a tanu egyik[ne]k sem vólt halálán jelen. A kilenczedik halva született[...] A Tizedik[ne]k semmi baja nem volt egésséges Fiu gyermek volt tsak hogy kicsiny volt, ez is miképpen halt meg a Tanu nem tudgya[...]

Aranyné Erdös Judit tanú vallotta: [...]A midön halva hordozta [Horváthné] a gyermekét, a Tanu elött, es mások elöttis jó kedvel beszéllette. No ugymond meg halt már a bubám nállam, nem érzem mozgását, holott más jámbor asszonyok az ollyatén véletlen történetet inkáb Sirva panaszolnák mások elött.

Amikor terhes volt, a magzatokat méhében összetörte, s [...]ugy zörgöttek mint a csont a fejek. Máskor magzatűző-szert ivott, a megszült gyerekeket pedig megölte.[263]

1829-ben tárgyalták Tompai Anna 20 éves lány pörét, aki immár másodszor érett lánygyermeket szült hajadon fővel. A szülés az ólban zajlott:  [...]a tőle született gyermeket a Patkányok kölönös prádályára az Ol szinbe a gaz kőzzé tette mind anélkül hogy valakinek túttára adta volna[...] Részlet az orvosi halotti látleletből: [...]A test húsatúl nagyobb részint meg fosztva, nevezetessen : a Képe, úgy hogy a nyelve a száj nyíláson ki tsüngne, a nyaknak kivalt képen bal óldala; a bal karja egészen hibázott, hasonloképen a bal lábának nagy része.[264] A patkányok ugyanis elevenen szétrágták.

1842-ben tárgyalták Brinzik Erzsébet gyermekvesztő bűnpörét. A lányanya fiúgyermeket szült. Így vallott: [...]kimentem a házvégibe egykis szín alá, ott alig állottam meg, azonnal meglett a kis gyerek[...] az se nem mozdult, se nem nyikkant egyetis, én tehát a szégyent akarván kikerülni, hirtelen az ott lévő s két fára felállitott kád alá tettem, az alatt a kád alatt volt egy két kapa sarga föld, azt elébe taszitottam a kis dednek[...]

[...]hogy a szégyent kikerüljem valahogy, az egyik ujammal feje lágyát benyomtam[...]

Részlet a halotti orvosi vizsgálat jegyzőkönyvéből: [...]Az homlok csont felső része le vólt nyomva; bal szeme külső szegleténél karczolásnak jelei látszotak, hasonló csekély karczolások nyomai nyakának mind hátulján, mind elején találkoztak. A szajnak jobb szeglete másfél hüvelynyi hosszaságra be vólt szakitva; az also állkapcza két helyen összetörve[...][265]

Az 1874-ben zajlott gyermekgyilkosságot vallási fanatizmus motiválta. Idézzük a Vásárhelyi Közlöny Helybeli újdonságok c. rovatából A nazarénus szélmolnár áldozata című írást:

Terjedelmes nyilatkozatott vettünk a hivők (nazarénusok) gyülekezetének nevében Nagy János és Tóth Ferenc hivőktől, melyben először jelzik, hogy Szabó Józsefnek borzasztó tettét, ki gyermekét megáldozta, magok is elitélik, másodszor csak szóbeszédnek s igy valótlannak nyilvánitják azon hirünket, mintha egy társuk ujabban lóval áldozott volna, azt kérdezik, tovább mért nem mondjuk meg annak nevét aki ezt tette egyébbiránt fönebb emlitett Szabó József is csak nevét viselte a hívőségnek, valósággal nem volt az! Fölhozzák hogy ezért őket nem lehet elitélni, hisz más felekezetbeliek közül is hányan ülnek börtönben? hányat fogatott el Ráday? végül kijelentik hogy senkivel visszálkodásba élni nem akarnak, áldozataikat a soltár szerint folytatják s végre az isten szerető lelkét kivánják mindnyájunkra! Ámen![266]

Böszörményi Ede írta: A nazarénusok fanatizáltságának legszomorúbb példája Sz[abó] J[ózsef] szélmolnár levágta másfél éves leánya fejét 1874-ben, a református halotti anyakönyv [VIII. k. 93. 1.] az észrevételek rovatban megjegyzi: Ábrahám módjára akarván áldozni.[267] Az utóbbi mondatot Böszörményi Ede nagytiszteletű lelkipásztor szóban így magyarázta: Mózes I. könyve 22. fejezetének 10-13. részében az olvasható, hogy amikor Ábrahám felvitte a hegyre gyermekét feláldozni, már éppen nyúlt fiáért, hogy késével elvágja torkát, amikor az égből Isten angyalának szózatát hallotta: Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt[...] , hanem helyette áldozd föl a bokorba szarvánál fogva fennakadt kost. A szélmolnár is késsel a kezében várta a mennyei hangot, de az most nem jött. Istenfélő ember lévén, levágta hát lánya fejét. Nem kívánunk felekezeti vitába keveredni, a magunk álláspontját illetően annyit azonban elmondhatunk, hogy a cselekedethez elsősorban vallási fanatizmusra volt szükség, amely bármelyik szekta vagy nagy vallás hívében egyéni adottságától függően kialakulhatott.

A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár a folklór szempontjából is különleges anyagot őriz: helyi történetekből, dalokból álló ponyvairodalmat, amelyet vásárhelyi, szegedi és szabadkai nyomdákban állítottak elő. Szerzőik az esetek egy részében ismeretlenek, illetve föltételezzük, hogy ezeket maga a kiadó fogalmazta. A néhány lapból álló, fedőlapjukon illusztrált füzetek datálás nélküliek, korábban sehol sem gyűjtötték és nem jegyezték be, de az eseményeket követő napokban, hetekben már árulták őket, így mégis következtetni tudunk a megjelenésük korára. Közülük nem egy a XIX. század végén sűrűsödő, erkölcsileg mind fölháborítóbb, helyi tömeggyilkosságokról, néha prózában, máskor pedig versben szól olvasóihoz. Becses értékek, hiszen nemcsak az eseményeket követik nyomon igen nagy tárgyi hűséggel, hanem a közvélemény ítéletét, tehát a közösség véleményét is tükrözik.

Egy fakult ponyva lapjairól, 1887-ből megtudjuk, hogy Kotormán Ferenczné Olasz Juliannán a gyilkosa 11 mély sebet szúrt és vágott késével. A dulakodás közben még a haját is kitépte. A tettes ismeretlen maradt.[268]

Ezekben az évtizedekben Külső Tarján Észak-nyugati részén találtak rá özvegy Sinka Katalin holttestére, akit szerelemféltésből a saját szobájának gerendájára akasztott föl a menye, Karácsonyi Lidia. A családi tragédia úgy történt, hogy az özvegy összeállt Budai Istvánnal, akit a menye elszeretett. Nem akart rajta az anyósával osztozkodni, ezért előbb megfojtotta, majd azt a látszatot keltve, hogy az idős asszony öngyilkos lett, a testet fölakasztotta.[269]

1891-ben Mihály Lajos Erzsébet-útszéli tanyás gazda családjával dolgozni ment egy másik tanyára. A 10 éves Etelka nevű lányát otthon hagyta a 19 éves Kopornyik István béresének felügyeletére bízva. A [...]béres a kis leányt, miután megerőszakolta, torkánál fogva a földhöz nyomta és fejét egy fejőszékkel oly kegyetlenül verte széjjel, hogy mikor az orvosok boncolták a kis leány hült tetemét, 18 darabra törve találták a koponyáját. A béres véres tette után megszökött, de elfogták.[270]

A következő megrázó gyilkosságot 1893-ban jegyezték föl. Jellemző, hogy több ponyva is született a rémtörténetből. Göcző Florián törvénytelen gyermek volt, aki anyja egyik szerelméből született. Az asszony később férjhez ment Diószegi Máté tanyás gazdához, aki a ponyva szerint a kutasi út elején, a Városi Téglagyár után lakott. A gazda örökbe fogadta és a nevére íratta a fattyút, de sohasem egyeztek egymással. Augusztus végén ünnepély volt a városban, ahová a legény hazajött mulatni.

A városi népünnepélyen tánczra kért egy szép kékszemű leányt, kinek nevét nem tudja. A leány nem ment el vele tánczolni s lenézte, mert szegény. Ez őt nagyon elkeserítette s haza ment a tanyára. Este 11 és hajnali 1 óra között volt otthon. Megvacsorázott, majd mikor a család elaludt [...]ekkor fogamzott meg lelkében a démoni gondolat, hogy elpusztítja apját, anyját és testvéreit, hogy vagyona legyen.[271] Behozott egy baltát és azzal az ágyukban az egész alvó családot lemészárolta. Ez bevert homlokkal, az széthasadt       fejjel[272] találtatott. (A további részletek: a temetésről szóló siralmas versek és a nyolc meggyilkolt búcsúztatója voltak.) Flóris ezután visszament a népünnepélyre és még két lánnyal táncolt. A nyolcszoros gyilkost 1894. febr. 22-én ítélték el. Ifjú korára való tekintettel 15 évi fegyházbüntetést kapott. Jellemző, hogy a gyilkosságról még két további ponyva is született.[273]

A gyilkosról 1910-ben újra értesülünk. November 30-án levelet írt a vásárhelyi rendőrségre. A cikkből megtudjuk, hogy Diószegi Flóris leülte a rászabott 15 évet az illavai fegyházban és kitanulta a szabó mesterséget. Szabadulása után [...]uj életet kezdeni és tisztességes munkával keresni kenyerét, kivándorolt Amerikába, ahonnan most, a napokban adott először életjelt magáról.

Diószegi Flórián még az elmult esztendő nyárutóján kiszabadult a fegyházból s hazaérkezve Vásárhelyre, a rendőrségen kieszközölte, hogy részére egy Amerikába szóló utlevelet adjanak, hogy szégyenével elbujdosson az ismerős emberek elől. Az utlevelet a börtönben teljesen megjavult embernek Darvassy Gyula rendőrfogalmazó szerezte meg[...]

Egy éve már, hogy átvitorlázott a tengeren s Clevlandban telepedett le, ahol e hónap elején meg is nősült. Göcző Flórián néven élt tovább. Levelében ezt írta haza:

Itt Clevelándban, ahol igen sokan vannak magyarok, nyitottam szabóműhelyt és egy magyar családnál váltottam kosztot és lakást. Ennek a családnak volt egy 22 éves leánya, aki már Amerikában született. Ezt a leányt november hó másodikán elvettem feleségül.

Most már tudom, érzem, hogy teljesen elszakadtam a multtól és megkezdtem azt az életet, amelyben becsületes munkával akarom levezekelni a bünt[...] Cleveland egyik forgalmas utcájában nyitotta meg az üzletét.[274]  

Az országosan nagy felháborodást kiváltott arzénes gyilkossági pert részletesen ismertetjük, hiszen a népi kuruzslás, az önemésztő népi mentalitás, és a deviáns életmód tipikus példáját látjuk benne. A per a szegedi királyi törvényszék kirendelt bírósága előtt, Hódmezővásárhelyen zajlott. A vádlottakat a tárgyalásra a szegedi Csillagbörtönből nagy kísérettel hozták, vitték.

Az orvul megtámadott társadalom torló hatalma, a bíróság, eljött számon kérni[...] a vádlottaktól s ezek között a boszorkányok nagy és fő mesterétől, Jáger Maritól azokat az ép testből erőszakos módon kiüzött lelkeket, akik nekik semmit sem vétettek soha életükben.

[...]némelyike sápadt, vézna, félig kiaszott arczczal ül a bírák előtt[...] még is átvillan a nézők lelkén a szánalom, valami, a részvétszerűségnek egy kis halovány sugára, hogy lehetnek ezek a bűnösök félig áldozatok is.[275]

Jáger Mári bába volt. Leírását, jellemzését így kaptuk meg: [...]telt ránczos arczával, szúró, bántó szemeivel[...] nézett; illetve: Jáger Mári arcza nem árult el semmit. A fagyos közöny, a semmivel nem törődés, szinte a határtalan megrögzöttség kinyomatát festi ránczokkal telt arczára, honnét sanditva szúr két bent ülő sötét szeme.[276] A tárgyalásokon rendre süketséget szimulált és arra hivatkozott, hogy nem érti mi történik körülötte. Dr. Balassa Ármin törvényszéki orvos a vádlottak elmebeli állapotáról így nyilatkozott a tárgyalások végén: [...]akaraterejük változást nem szenvedett s így elmebeli állapotuk a rendes s korlátoltságot nem mutat.[277]

A királyi törvényszék elnökbírója: Báró Konrádseim Oszkár, szavazóbírák: dr. Czukor Ignátz és Hevesi Kálmán törvényszéki bírók, pótbíró: Kurucz Antal. Közvádló: Dobák Béla királyi főügyész-helyettes.Védők: Singer Sándor ügyvéd, dr. Wilheim Arnold, dr. Draskóczy Pál, és mások. A tárgyalást 1897, március 16-án kezdték.

Elsőnek Kóti Juliánna meggyilkolását tárgyalták, aki Gulyás Kisékhez szegődött cselédnek. Ezt követően több életbiztosítást kötöttek rá a helyi temetkezési társulatokkal. Gulyás Kis Sámuel vádlott mondta: A feleségem iratta be a halotti társulatba[...]

Elnök: Hány helyre iratták be Kóti Julist?

Vádlott: 17 helyre.[278]

Ezt követően megkezdődött a mérgezése. Jáger Máritól azt kérdezik, hogy adott-e szerecsikát, higany tartalmú mérget a szegénységben élő Kóti Juliannának, de ő ezt tagadta. Azt viszont elismerte, hogy székfű és timsó keverékét készített neki. Kóti Julianna hányt és hasmenése volt. A halála után 100 f[orint]t. hiján megkapták érte a biztosítási pénzeket. Az ügyész meg is kérdezte Gulyás Kis Sámuelt: Azt mondta a felesége ugy-e, hogy ha Julist megmérgezik, hát sok pénzt Kapnak?

Balassa Ármin kérdezte tőle: Hány órát dolgozott naponként?

Vádlott: Éjféli 1-2 óráig én voltam fent, azután a feleségem. Délbe, este egy órát pihentünk, mert iparember voltam én mindég.[279] Nyilvánvaló, hogy a sok munka, a viszonylagos szegénység és a jobb életre való törekvés motiválta tettét.

Július másodikán Varga Julianna meggyilkolását tárgyalták. Varga Julisra 14 egyletben kötöttek biztosításokat. Vádlottak: Jáger Mári, Varga Lidi, Csordás Lidi és Szappanos Juczi.

Varga Julis mérgezésére a Vásárhelyen kedvelt népi ételbe, a dörölyébe keverték bele a szerecsikát. Azonban senkit se tévesszen meg e név, hiszen Jáger hazudott, mindenki arzénport kapott! Az elnök kérdezi is tőle: Tudja maga mi a szerecsika?

Jáger M.: Tudom hogy szappanfőzésre használják.

Elnök: Hát az arzént, vagy egérkövet?

Jáger M.: Nem ismerem[...][280]

Dr. Baranyi Elek orvos, mint tanú beszélte Varga Julisról: Észrevette, hogy gyöngéd elméjű, de a húga azt mondta, ez a gyöngeelméjűség búsulásból származott.[281] Varga Julis egyébként ép, egészséges öreglány volt. A halálok: hashagymáz és bélvérzés volt. A kórtünetek sem higany, hanem arzénmérgezésnek feleltek meg.

A tanúkihallgatás során még egy jellemző példa került elő népünk életéből: Dobák: Milyen szokás van itt a városban? A halottat a szegénység is fényesen és pompával szeretik [így!] temetni?

Zsarkó Sándor tanú: igen, itt a szegénység is fényesen szeret temetkezni, egyszerű iparos temetése is belekerül 60-80 f[o]r[in]tba.

Czukor: De csak azok ugy-e, a kik így biztosítás által jutnak pénzhez?

Zsarkó S.: Igen.[282] Párhuzamul ide kívánkozik az a palóc mondás, amely a ház fényére utal, hogy Hadd korogjon, csak ragyogjon! Vásárhelyről is ismertek azok a kiterjedt rokonságot, szomszédságot sőt még a város koldúsait is vendégül látó halotti torok, amelyek a temetés költségeivel együtt nem egyszer fölélték a család egész vagyonát, pedig biztosítási csalás nem húzódott meg mögöttük.

Jelen perben persze jelentős összegek forogtak vérdíjként. Palóczné Cselei Julis tanút kérdi az elnök: Hány [biztosítási] könyvet kapott maga Varga Liditől?

Tanú: 11 könyvet, de csak 6-ra vettem ki 350 forintot.[283]

Varga Julcsát a Kincses temetőben kihantolták. [...]a bonczolás alkalmával az exhumált hulla a feloszlásnak és rothadásnak olyan stádiumában volt, hogy a halálnem constatálása [megállapítása] lehetetlen volt, hogy épen [így!] ezért ugy a hulla részekből, mint a koporsó deszkájából, a földből stb egyes darabok küldettek fel az országos művegyészhez, a ki a hullarészek átvizsgálása után, határozottan arzén-mérgezést állapított meg.[284]

Dobák kérdezi: [...]a két bors szem nagyságú arzén körülbelül milyen súllyal bírt?

Balassa Á.: Egyik-egyik 10-10 czentigramm, tehát együtt mintegy 20 czentigramm súlyú lehetett.

Dobák: Elégséges lehetett-e az a 20 centigramm egy élet kioltására?

Balassa: Már 10 centigramm arzén elég az élet kioltására[...]

Hevesi Bíró kérdéseire Balassa előadja, hogy szinre és alakra nézve a szerecsika és arzén igen keveset különbözik egymástól.[285] Az arzént egyébként megtörve, por alakban keverték az ételhez.

Július 5-én így fogalmazott a tudósító: [...]Jáger Mári tudásának és ismeretének [köszönhető, hogy], odáig vitte e szerencsétlen embereket és némbereket, ahol pénzbeli üzlet mellett az emberi élet semmi s a méreg által való ölés megélhetési eszköz, napi foglalkozás és a becsületes munkálkodás helyett életczél.

Egyik ember játékot űz a másik életével s ennek a játéknak eredménye halál, jutalma a nyomorult nehány forint, ritkán nehány száz.[286]

Ezután Csordás Nagy Jánosné meggyilkolásának tárgyalása következett. Lányát, Csordás Lidit kérdezi az elnök: [...]miként pusztították el maguk az édes anyját?

Vádlott: Elmondja, hogy Szalai Jáger Mári rábeszélte, hogy ha édes anyja beteg lesz, menjen el ő hozzá, ő elment, Jáger port adott, ő azt beadta neki, az édes anyja rosszul is lett, ekkor Szappanos orvost hívta el, aki jeget rendelt[...]

Elnök: Hát ha nem volt terhére az édes anyja, miért pusztitotta el?

Vádlott: Hát kérem a szegénység is[287]

Szinte refrénként tér vissza a szegénység, az elnyomorodás.              [...]hányódtam, vetődtem, nyomorogtam a más házán, oszt úgy jött az a gondolat[...], hogy megmérgezi az anyját. Miután Jáger Mári méregporát gátlástalanul beadta, az anyja egy hétre rá kiszenvedett.

Elnök: Ráállott maga rögtön a Jáger Mári szavaira, hogy menjen el hozzá méregért?

Vádlott: Ráállottam, csak beszélgettünk.

Elnök. Valami jutalmat kötött ki Jáger Mari?

Vádlott: Három forintot kért a porért anyám halála után.[288]

Csordás Lidi ezután csak akkor hajlandó tovább vallani, ha az elnök zárt tárgyalást rendel el. Ekkor Előadja, hogy Jáger Márihoz méregért sokan jártak, egyizben az az asztalosné 100 forintot tett le Jáger Mári elé az asztalra.

Én Jáger Márinál laktam az ipammal, Hódi Ferenczczel, s ott vettem észre, hogy van valami viszony közöttük, valami szerelmi viszony, mert az ipam sokszor ajándékozott neki kukoriczát, buzát, és pénzt. Mikor azután terhére lett az öreg Hódi Ferencz, engem kezdett biztatni, hogy adjak be neki mérget. S adtunk is be neki port apránként, mitől elpusztult az ipam, lassan elhervadva[...]

Engem még az anyám elmérgezése előtt kért Szappanos Juczi, hogy hozzak Jáger Máritól a férje, Bán Ferencz részére mérget. Én mondtam neki akkor is, hogy hisz az ura jó ember, minek akarja elpusztitani, ő azonban egyre küldött a méregért, miután én három forintért hoztam is.

Elnök: Meg tudná-e azt mondani, hogy honnan szerezte Jáger Mári a mérget?

Vádlott: Annyit tudok, hogy valami laboránstól kapta, ki éjjel járt hozzá s Nagy Julissal mulatoztak együtt Kóti Zsófinál[...]

Elnök: Mondja, hányszor adott Jáger Mári mérget, tudja-e?

Vádlott: Ötször. Hódi Ferencznek, Béni Ferencznének, az édes anyámnak, az öreg Varga Istvánnénak és Varga Julisnak[...]

Hevessy Kálmán bíró kérdéseire határozottan bevallja, hogy a gondolat, miszerint édes anyját pénzszerzés czéljából elföldelje, tőle ered.[289]

Az viszont különös, hogy a tárgyalás során a mérget kiadó laboránsról többé még csak szó sem esett, felelősségre vonásáról nem tudunk, holott az elsőrendű felelősség őt terhelte volna. Az is kiderült, hogy jóval többen vittek mérget, mint ahány mérgezési halálesetre fény derült. Nagy a valószínűsége annak, hogy a tényleges arzénmérgezésben elhaltak száma sokkal nagyobb volt, esetleg a biztosítási csalás nem forgott fenn, így az esetük titokban maradt. A nép szerint Jáger Mári [...]harminc esztendős tevékenysége alatt mintegy százra rúg[...][290] az áldozatainak száma.

Ezután az elnök Jáger Márit kérdezte: [...]mit tud maga a Csordás Lidi anyjának, a Nagy Andrásné, Hódi Judit haláláról.

Vádlott: Én nem tudok ögyebet, mint hogy Csordás Lidi panaszolta, hogy ő nagyon szegény, ő az anyjának enni ád. [Ti. mérget.]

Elnök: Hogy érti ezt?

Vádlott: Hát hogy mögeteti.

Elnök: Mit mondott maga neki erre?

Vádlott: Azt mondtam: ám te lásd. [...]a szögénysége, mög a maga iskolázatlan tökfeje vitte rá.[291]

Jáger Mári református volt. Vallását nem gyakorolta. Csordás Lidi férje: Hódi Ferenc a pletyka szerint Jáger Mári szeretője volt. A CsordásHódi házaspár egy időben Jáger Márinál is lakott.

A tárgyalás július 6-án Csordás Nagy Andrásné meggyilkolásának tárgyalásával folytatódott. Megtudtuk, hogy a mérget lánya ostyába adta be az édesanyjának. Varga Mihály tanú szeretője volt Csordás Lidinek. Kovács Juliánna is lakott Jágernál egy évig. Jáger korábban már ült börtönben, itt ismerte meg Kovács Julist, aki váltóhamisításért ült. Ezekből az adatokból kiderül, hogy mind a személyes kapcsolatok, mind a bűnök elkövetése igen szövevényes. A szegénység tehát elég rafinériát is kölcsönzött ahhoz, hogy minél mélyebbre kerüljenek a lelki fertőben, a társadalom fenekén. Az országos művegyész Csordás Nagy Andrásné holttestéből 3,2 milligramm arzénsavat mutatott ki.

Július 7. Jáger Mári mellett Csordás Lidi volt a másik főbűnös. Átkos keze nyoma mindenik bűnügyben ott vereslik vértől, tanuságot téve a leghatártalanabb elvadultságról és elvetemültségről[...] szívéből kihalt minden jó érzés, minden természetes ösztön s nem maradt abban más, mint a legundokabb kapzsiság és kegyetlenség[...] írta a tudósító.[292] Végül is sajnálja:

Ha látjuk ezt a beteg, fogság gyötrelmeitől összetört alakot, a mint ott áll bírái előtt, szinte könyörgő bizalommal tekintve rájuk; lehetetlen hogy mély szánalmat ne érezzünk irányában s ez a szánalom nem erőszakolt, nem erővel ránk tuszkolt, de természetes, őszinte.[293]

A tárgyalás során az is kiderült, hogy a mérget leginkább savanyú ételbe, tejfölös levesbe, borba, kávéba, dörölyébe adták be. Az ételeknek mérgezéshez való felhasználása sem új keletű. Ha csak a honfoglaló eleinkkel rokon népek esetében vizsgálódunk, megtudhatjuk, hogy Borban beadott méregről a Szijazsar eposzban; mérgezett lepényről mordvin népmesékben, ételbe kevert méregről Geszer kán történetében és a Mongolok titkos történetében [Budapest, 1962. Fordította és közreadta: Ligeti Lajos.] olvashatunk[...][294] Európában a reneszánszban kiterjedt, úri szokás volt a megmérgezés.

Egyébként Jáger Mári így oktatta ki az ügyfeleit a mérgezés véghezviteléről: - Várjatok, míg annak, akkit el akartok tenni láb alól, valami baja támad. Hivassatok tüstént orvost. Ne sajnáljátok a pénzt. Az orvos felír valami medicinát [gyógyszert], hozassátok el a patikából, a benne levő port cseréljétek el az én porommal, azt adjátok be a betegnek[...][295]

Varga Istvánné Imre Erzsébet meggyilkolásának tárgyalása következett. Varga Lidi Vargáné lánya a mérget közvetett úton, Csordás Liditől kapta. Őt kérdi az elnök: Hát miféle érdeke volt magának ezen ügyben?

Vádlott: Megigérték, hogy majd a Julis néni eseténél nekem is fognak könyvet váltani.

Elnök: Talán már akkor meg volt a tervök a Julis elpusztítására is?

Vádlott: Igen.

Elnök: Mi tervök volt a Julis édes anyjának elölésével?

Vádlott: Hogy azután ne vigyék ki a Julist a tanyára.[296] Ugyanis nem szívesen látták a tanyán. Ennyi elégséges volt ahhoz, hogy valakit megöljenek.

Július 8. Vargáné Imre Erzsébet tárgyalása folytatódott. Megtudjuk, hogy a 75 éven felüli asszony a méreg beadása után 11 napig szenvedett, mire kimúlt. Varga Lidi a felvett biztosítási összegből 119 forintot kapott Búzás Jánostól, a meggyilkolt vejétől. A mérget előbb fekete kávéba adták be, majd kétszer levesbe.[297]

Júl. 9. Vetró Lajos Endre így fogalmazott: Hat bűneset, hat vádlott s e hat közül három anyagyilkosság, három anyagyilkos. S a három anyagyilkos között két asszony!

Csordás Lidi megöli édes anyját, Varga Lidi méreg által pusztítja el szülőjét, ifj. Horváth János anyagi bajaiban segítségül veszi az édes anyja vérdíját![298]

A tárgyaláson gyakran elhangzott Jáger Mári cinikus hazugsága, amellyel primitív módon akarta magát tisztán láttatni: Istent imádtam és embert becsültem.[299]

Ezután idős Horváth Jánosné Kalocsai Erzsébet tanyai bábaasszony meggyilkolásának tárgyalása következett. A gyilkos: ifj. Horváth János 45 éves, aki a vallását tudakozó kérdésre így válaszol: Egy isten vallású vagyok, azaz unitárius. Minden hájjal megkent ügyeskedő, aki foglalkozását illetően volt szűcs, kárpitos, szatócs és tartott hentes üzletet. A mészárosság jól illett jelleméhez. Özvegy Jakó Jánosné tanú vallomása szerint ifj. Horváth bort adott anyjának, amitől az hányni kezdett.[300]

A mérgezés után az asszony szüntelen hányt és égő gyomra, belei csillapítására csak jeget és havat evett, ugyanis január 25-e volt. A vádlott az anyját így jellemezte: Ha jobban érezte magát, kiment a tanyára. Sokat változtatta a lakását és nagyon sokat sírt-rítt, mert siratta az apámat és a testvéremet is, a kit megátkozott és a ki őt megátkozta.[301]

Jellemző, hogy a tömény méreg hatására miként maródott fel és lökődött ki a szerencsétlen asszony gyomrának szövetrészlete. Fia így fogalmazott:            [...]az anyám gyomrából több szál és rost olyanféle mint a vászon rost, belől piros, kivül fehér jött ki, nagyon bűzös volt.[302] Elképzelhető, milyen szenvedést élhetett meg. Fia és egy bábaasszony gondozták. Csillapíthatatlan, szörnyű fájdalmai miatt egy törülközővel öngyilkos akart lenni, de ezt megakadályozták. Ezután mezítelen kifeküdt a hó tetejére enyhülést keresni. Az anya a mérgezés után [...]kézzel akarta kivágni a bélit, úgy fájt neki. Gyilkos fia 18 egyletbe íratta be az anyját, és annak halála után 30 forint híján 1400 forintot kapott. A hullában 22 milligramm arzént találtak.[303]

Dobák azt vallotta, hogy a haldokló fia [...]nem engedte ki az anyját a házából, mikor az esdve könyörgött[...] Maga székekkel torlaszolta el az ajtót, hogy ki ne mehessen az anyja.

Vádlott: Mert meg akarta magát ölni.

Dobák: Azt is elhiszem, mert a maga anyja biztosan részt vett a maga apja és ipa megmérgezésében, hát tudta, hogy őt is el fogják veszteni, ez az igaz, így van a dolog.[304]

Itt jegyezzük meg, hogy az anyja két testvére korábban már öngyilkos volt. A Vásárhelyre sajnos oly jellemző aberráció (itt: kóros eltérés), a máig kiderítetlen szociográfiai, esetleg biológiai okok miatt, halmozottan előforduló öngyilkosságok, nem egy családot szinte predesztináltak (előre kijelöltek) az önpusztításra. A Szőrhát nevű tanyarészen volt egy dűlő, amelynek majd minden tanyájában előfordult ez a deviancia.[305] (Erről a magatartásról fejezetünkben külön azért nem emlékezünk meg, mivel dr. Böszörményi Ede több kiváló, általunk is hivatkozott tanulmányában korábban már részletesen beszámolt.)

A vádlott: ifj. Horváth János, a biztosítóktól anyja halála után annyi pénzt gyűjtött össze, hogy Szegeden 2700 forintért olyan házat vásárolt magának, amely az állami kölcsönterhelést levonva, 6-7000 forintot ért. Az is kiderült, hogy a meggyilkolt asszony túlnéző volt, vagyis szeretőt tartott, túlnézett a férjén, más férfi után. Gyermekét is megátkozta, aki ezt követően két hétre meghalt. Az anya a férje sírján szintén meg akarta ölni magát. Már az 1860-as években is volt öngyilkossági kísérlete, akkor alig tudták megmenteni.

Júl. 10. Asztalos Mihály tanú, ifj. Horváth szomszédja vallotta:              Észrevette, hogy Horváth szinte örvendve várta édes anyja halálát. A környékbeliek előtt feltünt, hogy a kit ő bebiztosít, az mind meghal, úgy gondolták, hogy a halállal szövetséget kötött, mert volt vagy 40 könyve. Neki egy izben azt mondta Horváth, hogy vagy 6000 f[o]r[in]tot kapott a társulatoktól.[306] Horváth Jusztina tanú szerint Horváth János anyja halála után 3800 forintot vett fel a biztosítóktól. Szarvas Pál tanú szerint Horvátéknak 21 halotti könyvet és 6 házassági könyvet adott át.[307] Különös, hogy a pontos összeget nem tudják megállapítani.

 Érdekes, hogy Horváth János is, miként Jáger Mári, a tárgyalás során, amikor csak szót kap, állandóan Istenre hivatkozik, mint tanújára, aki látja az ő erkölcsi tisztaságát. Amikor szóhoz jut, állandóan a Bibliából idéz,              prédikál, és szüntelenül kioktatja bíráit.

Júl. 12-én és 13-án a tárgyaláson, a tanúkihallgatások folytatódtak. Ezek során kiderült, hogy szódavizet is itattak a mérgezettekkel, és azok többek között vérvizelésben is szenvedtek.

Júl 14-én került sor Mucsi Mihály meggyilkolásának tárgyalására. A férfi alsó bajban = bujakórban = csúf bajban szenvedett, azaz el volt romolva. Ezek a kifejezések vidékünkön a XVIII. század eleje óta ismertek és nemi betegséget, többnyire vérbajt jelentettek, már amennyire az akkori diagnosztikában megbízhatunk! Az elhalt betegségét Jáger Márival             gyógyíttatta, így került vele kapcsolatba. Felesége megundorodott tőle. Jágertől üvegben valami fehér folyadékot kapott. Ez a feloldott arzén lehetett. A férje halála után a felesége víg özvegy-ként szeretőt tartott.

Az elnök a tárgyaláskor Jáger Márihoz ezt a mondatot intézi: Toth Lidi már két izben bevallotta, hogy maga tanította őt arra, hogyan küldjék az urát túl a tón. A kifejezés mögött az élők földjét a holtakétól elválasztó mitológiai kép húzódik meg. Ennek legkorábbi irodalmi változatát a Gilgames eposzban találhatjuk. A X. tábla újasszír szövegének részlete szerint Gilgames a barátja, Enkidu elvesztése után bolyong és eljut a halál tengeréhez, ahol találkozik Szidurival, az istenek kocsmáros-nőjével. Gilgames át akar kelni a tenger túlpartjára, az alvilágba, hogy élet és halál kérdéséről szót váltson isten-sorban élő ősével, Um-napistivel. Sziduri így figyelmezteti:

[...]az átkelőhely messze innét, fáradságos az út odáig;

sötét vizei a halálnak tolózárként állnak előtte!

E vízen hát miként kelnél át, megtört testű, szegény halandó?

Tolózárként gördül elébed Gilgames, hagyj föl a reménnyel!

Azaz várj csak itt látom éppen Um-napisti bátor hajósát,

Ur-sanábit; mezőn füvet szed; kézügyében a kőtáblák is

Szólítsd meg s szép szóval beszéld rá, hogy a hajón vigyen magával;

ha meghallgat, kelj át békével[...][308]

 A görög mitológiából pedig így ismerjük a holtak birodalmába való átkelést: Amikor a szellemek leszállnak a Tartaroszba, amelynek főbejárata az óceán partján egy fekete nyárfaligetben található, istenfélő rokonaiktól egy ércpénzt kapnak. A pénzt a holttest nyelve alá dugják. Ezzel fizetik ki a kapzsi Kharónt, aki egy rozoga csónakban átviszi őket a Sztüxön. Ez a szörnyű folyó nyugat felől határolja a Tartaroszt.[309]

Vásárhely határában tenger ugyan nem volt, de erek és megannyi tó létezett. Köztük a legnagyobb, a Hód-tó, amelyet bár ekkorra régen kiszárítottak, mégis elevenen élt a helynévben és az emlékezetben. Az itteni nép nyilvánvalóan ezt helyettesítette be a holtak tengere, ill. folyójaként. Révésze sem volt, bár egykor a bárkák több helyen is, rendre kikötöttek a partján. Esetünkben tettével maga a gyilkos bírta rá áldozatát, hogy átkeljen a tó túloldalára, a holtak birodalmába.

Júl. 15. Bán Ferenc mint tanú, Tóth Lidi másod-unokatestvére, Mucsiné szeretője vallotta, hogy Mucsinét az anyja erőltette férjhez és urát sohasem szerette. Többször éltek külön és gyakran veszekedtek. A következő tanú Kovács Lidi, Jáger Mári lánya, aki nem hajlandó az anyja ellen vallani. Mucsi Mihály a mérgezését követő 20-22 napra halt meg. Hullájának darabjaiból a művegyész 16 milligramm arzénsavat mutatott ki.[310]

Júl. 17. A tárgyalás Kóti Julis meggyilkolásának perével folytatódott. Őt 18 helyen biztosították. Már halálakor olyan rossz állapotban volt a mérgezett test, hogy a nyútóztató asszony klórmeszet szórt a véknyára, hogy föl ne fúvódjon.[311]

Júl. 19. Dobák királyi főügyész-helyettes megkezdi a vádbeszédet:           Vádolom Jáger Máriát a Csordás Nagy Andrásné elleni gyilkosság és a Varga Juliánna elleni gyilkosság büntettében, mint bűnrészest, illetőleg mint felbujtót.

Vádolom Csordás Lidit a b[üntető] t[örvény]k[öny]v 70 §-ába ütköző bűntettben, mint tettest és a b[üntető] t[örvény]k[öny]v. 65. és 69. §-a pontjába ütköző bűntettekben, mint bűntársat.

Vádolom Varga Lidiát az anyja ellen elkövetett gyilkosság bűntettében, mint tettest.

Vádolom Szappanos Juditot Varga Juliánna ellen elkövetett gyilkosság bűntettében, mint tettest.

Vádolom Tóth Lidiát a férje Mucsi Mihály ellen elkövetett gyilkosságban, mint tettest,

továbbá ifj. Horváth Jánost az édes anyja Kalocsai Erzsébet ellen elkövetett gyilkosság bűntettében, mint tettest;

és Gulyás Kis Sámuelt a Kóti Julis ellen elkövetett gyilkosság bűntettében, mint bűnsegédet.[312]

Egy családban két nőt is meggyilkoltak: Imre Erzsébetet és lányát Varga Juliannát. Ifjú Horváth János apját elmérgezte egy kulacs borral, ipát, majd anyját teszi el láb alól. Kiderült, és különös a tárgyalásnál több nyoma nem maradt! , hogy mérgezte még Kaszást és Turi Jánost is. Az újabb megállapítás szerint, öt halálesetből tisztán 3650 forint ütötte a markát.

özv. Aracsi Sándorné Szalai Jáger Márira az előadottak szerint a b[üntető] t[örvény]k[öny]v. 278 §-a alapján halálbüntetést kérek.

Csordás nagy Lídiára az előadott indokok alapján halálbüntetést.

Varga Lídiára tekintettel, hogy a rokoni kötelékeket tépte szét, szintén halálbüntetést.

Szappanos Juditra, mint tettesre, a Varga Juliánna ellen elkövetett gyilkosság ügyében szintén a halálbüntetést.

özv. Mucsi Mihályné szül. Tóth Lidiára a b[üntető] t[örvény]k[öny]v 91 §-a alkalmazását, életfogytiglani fegyház alkalmazását.

Ifj. Horváth Mihályra, az előadott indokok alapján, életfogytiglani fegyház alkalmazását.

Gulyás Kis Sámuelre, az enyhítő körülmények folytán időleges fegyház alkalmazását kéri kiróni.

Egyidejűleg kéri vádlottak ellen a hivatalvesztést szintén kimondani.[313]

Júl. 20-án a védőbeszédek következtek. Ezek ráeső részéből kiderült, hogy Jáger Mári az egész tárgyalás során csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy három izben adott ki a kezéből szerecsikát, amely vegyületnek a lakásán a nyomozó hatóság még a nyomát sem találta.

Júl. 21-én dr. Soós István, Varga Lidi védője beszélte: Az alacsonyabb néposztály szívvilága és műveltsége igen elmaradott, érzelmei nem fejlettek s a külső behatásoknak könnyen enged.

A valóság hiánya csak növeli a romlottságot. Ma a becsület látszata a legfőbb becsület.

Az általános erkölcsi viszonyok teszik érthetővé e boldogtalan vádlottak szörnyű bűnsorozatát is.

A halotti társulatok csábító ereje, a magánviszonyok nyomorúsága vitte bűnre Varga Lidiát is.[314]

Ítélethozatal: 1897. júl. 23-án, pénteken 11 órakor következett: Szalai Jáger Marit, Varga Lidit, Csordás Nagy Lidit és Szappanos Juczit a törvényszék kötél általi halálra, Horváth Jánost és Mucsiné Tóth Lidiát életfogytiglani fegyházra, Gulyás Kis Sámuelt pedig 6 évi fegyházra       ítélte[...][315] A Vásárhely és Vidéke 1897. júl. 25-i számában Szomorú tanulságok címmel, összefoglaló erkölcsi ítéletet olvashatunk, amelyhez ma se sokat lehet hozzátenni:

A megélhetési viszonyok javítása azonban a jelen kötelessége. És e tekintetben a felelősségteljes kötelesség vár a kormányra és a hatóságokra épp úgy, mint városunk egész társadalmára. A vagyontalan proletár elem nálunk nagyobb, mint e hazában. Ennek munkát biztosítani és megélhetést lehetővé kell tenni, különben a szenzációs bűneseteknek jövőben is melegágya marad városunk.

A megélhetési nehézségek mellett nem hagyhatjuk figyelmen kivül az alsóbb néposztály körében a nőknek azon sajátságos és indokolatlan helyzetét, melynél fogva ők ugy szolván minden kenyérkereső munka alól mentesitve vannak. Házi dolgaikat a nap kis részében elvégzik s idejök legnagyobb része tétlenség és henyélés közt telik el, már pedig régi igazság szerint ez az ördög párnája és minden rossznak kútfeje. Azok az elvetemült méregkeverő asszonyok sem merültek volna el annyira a bűnben, ha munkában és munkára neveltettek volna fel és nem lett volna annyi idejök, hogy az ördöggel czimboráljanak.

De a legszomorúbb és legsötétebb képet a bűnügy tárgyalása a közerkölcsiség megdöbbentő aláhanyatlására nézve mutatta fel. A vádlottak közt alig találkozott egy, kinek benső családi élete erkölcstelen viszonyoktól ment lett volna s ez a nagy erkölcsi sülyedés képes csak megmagyarázni azt az elvetemültséget, hogy még a természet által is szentnek kijelölt vérségi kapcsolatot sem tekintették a gonosztevők s nem kimélték a testvért, a hitvestársat, sőt még az anyát sem. Ennek a nagy erkölcsi sülyedésnek az alapját nem lehet találni máshol, mint a, sajnos, mind szélesebb körökben jelentkező vallástalanságban, mert a hol a műveltség nem oly foku, hogy erkölcsi érzésre intse az embert, ott egyedül a vallás az, mely az erkölcsi rend oszlopait tartja. A mi alsóbb néposztályunk körében a vallásos hit már szélesebb rétegekben nemcsak megrendült, de teljes kihalóban van.[316]

A cikkíró végül a temetkezési társulatok, azaz a biztosítók könnyelmű és felületes ügykezelését marasztalta el. A per utóéletéhez tartozik még néhány fontos adat. Amikor az ítélethozatal után az elítélteket a Csillagbörtönbe szállították Jáger Mari egy hajtü szurással akarta az ítéletet megsemmisíteni, önakaratúlag megakarván válni szép életétől, a mi azonban nem sikerült     nékie.[317] Az történt, hogy Jáger Mári két hajtűt húzott ki a hajából, ezeket kiegyenesítette és gyomron szúrta magát. Szegeden egyenesen a rabkórházba szállították, ahol megműtötték. Bár az egyik tű benne maradt, meggyógyult.

A rabok mind fellebbeztek. Hosszú jogi csűrés-csavarás után a bűnösök valamennyi ítéletét enyhítették, így egyetlen halállal végződő társadalmi megtorlás sem született. Az érdekes eset változatlanul foglalkoztatta a közvéleményt. Nyomon követhetjük a rabok sorsát. 1902-ben írták:

[...]ma már csak Jáger Mari, Szappanos Judit és Mucsi Mihályné van életben. Csordás Lidi és Varga Lidi halálában a fegyencznők az isten ujját látják. Ez a két nő, amint a fegyházba került, sulyos beteg lett és amint egyik betegségből kiépült, ujabb még kinosabb betegségbe esett. Két éven át folytonosan iszonyúan szenvedtek, míg végre a halál mind a kettőt egy napon megszabaditotta kinjaiktól.

A másik három rabnő napjai is megvannak számlálva. Szappanos Judit van a legjobb szinben, még dolgozik reggeltől estig, de tüdejét megtámadták a baczillusok, a tuberkulózis[...] Éjjelenkint, mikor az intézetben néma csend van, lelkifurdalások gyötrik, amelyek megfosztják őt álmától, nyugalmától. Felijed, rémalakokat lát maga körül s gyermek módjára sirni kezd[...]

Mucsi Mihályné a legcsinosabb és a legintelligensebb[...] csak a haja őszült meg idő előtt. Különben az őrültségnek egy specziális tünete kezd [rajta] mutatkozni. Olykor megborzad, undorodik az elébe tett ételtől és a világért sem izlelné meg. Attól fél, hogy az étel meg van mérgezve, őt is szerecsikával akarják megölni, amint ő megölte az urát[...]

Jáger Mari, aki sulyos beteg, a kórházban fekszik[...] Mikor beszállitották az intézetbe, izgága, lobbanékony, durva, káromkodó, szenvedélyes nő volt. Később kissé fölhagyott rakonczátlankodásával, a bűnbánó nőt adta és szorgalmasan forgatta a bibliát. Feltűnően öregszik. A még nem rég életerős asszony ma már csak rom. Ekkor 70 éves. Panaszkodott, hogy a hasában maradt hajtűtől szörnyű fájdalmai vannak, és emiatt van most is a kórházban. Rendre Bali bátyám-at, a hóhért emlegeti. Tőle félvén akart öngyilkos lenni.[318]

A méregkeverők által végrehajtott biztosítási csalás a temetkezési biztosítókat is tönkre tette. Kmetykó József főjegyző, a városháza udvarán, mintegy ezer ember előtt számolt be arról, hogy a 21 társulat közül csupán 2 életképes. A város is felelős a kialakult helyzetért, hiszen nem ellenőrzött megfelelően, és több százra rúg azon vásárhelyi szegény családok száma, akik bottal üthetik a pénzüket. Ime, idáig jutott tehát a temetkezési társulatoknak a dolga, melyeknek ügyével a méregkeverők tárgyalása során foglalkoztunk először[...][319]

Szathmáry Tihamér fél évvel később már azt írja, hogy miniszteri rendelet alapján a csődbe jutott társulatokat be kell olvasztani. Egyelőre az országos pénztár [így!] vette át őket. [...]több százezer koronára tehető az a veszteség, amely a részben feloszlott, részben feloszlás előtt álló társulatoknál a tagokat érte.[320]

Jáger Mari eddig 10 évet töltött Mária-Nostrán, és 2 évet Szegeden vizsgálati fogságban. 1907-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Lánya és veje várták a vásárhelyi állomáson. Az öreg asszony vejének, Balogh Péternek a lakásán van, kint Tarján végén, az Álmos-utczában Amikor a hírlapíró meglátogatta, [...]ruhástól feküdt az ágyon, mert a lábai fájnak s menni már nem tud. Az arcza azonban egészségéről tesz bizonyságot. A cikkből megtudjuk, hogy [...]egy évig volt Jáger Mari magánzárkába. Azután kimehetett a többi rabok közé. Akkor azután megtanult olvasni, kézimunkázni és attól kezdve mindig dolgozott. Keresett is csinos összeget, amiből 50 forintot hozott haza. A többit elköltötte legnagyobb részt könyvekre. Mikor csak tehette, olvasott. A fegyházi apácák között ateistából istenfélővé vált.

A cikkből továbbá megtudjuk, hogy Szappanos Juci a fegyházban suszter lett, és a templomban énekel. 1912-ben szabadul. Mucsiné Tóth Lídia pedig hímez és ezzel sokat keres. Neki már csak 4 hónapja van, azután végleg szabadul.[321]

Érdekesen alakult Istenes Horváth János sorsa, aki eleddig szintén fegyházban élt. Fia szerint ugyanis nem az apja, hanem az édesanyja, H. Nagy Mária volt nagyanyjának, H. Kalocsay Erzsébetnek a gyilkosa. Amíg a férj ült, addig a feleség meghalt, de a halálos ágyán állítólag bevallotta fiának, hogy ő végezte el a mérgezést.[322] A helyi lap írta: A legellenszenvesebb vádlott kétségtelenül Horváth János volt. Ez az erős, sugár termetű férfiu, apró, szúrós, barna szemével, merő szenteskedés volt elitől-végig[...][323]

Ifjú Horváth János ügyében fellebezés után perújrafelvételt, és ennek kapcsán új főtárgyalást is elrendeltek.[324] Horváth előbb Illaván raboskodott és a 3960. számot viselte. Az újságíró ekkor még úgy nyilatkozott róla, hogy előbb az anyját mérgezte el, majd Szegedre költözése után a feleségét is. Ekkor fogták le. Két gyermekük viszont szorgalmasan gyűjtögette a bizonyítékokat a perújrafölvételhez. Horváth ekkor 55 éves. (A tövényszék előbb a perújrafölvételi kérelmet elutasította.) Közben Horváth a jó magaviselete miatt Illaváról Vácra került.[325] Kiderül, hogy állítólag azért halt meg a felesége, mert magát mérgezte meg, hiszen öngyilkossági kísérletet hajtott végre, miközben férje a fegyházból Ártatlanul szenvedő Horváth János aláírással látta el és küldözgette leveleit.[326]

A következő róla szóló cikk szerint Szegeden 820, míg Illaván 1111 napot, összesen 1931 napot, 5 évet és negyedfél hónapot töltött magánzárkában. Mindösszesen 12 évet és 3 hónapot ült. A rabságban mint esztergályos dolgozott, illetve pulétírozó[327], azaz politúrozó, bútorfényező.      A 12 éve raboskodó, állítólag ártatlan Horváthot felmentik és hazaengedik.[328]

Mucsi Mihályné Tóth Lidia 1908, január 28-án kiszabadult. Miután lánykorában hozzákényszerítették egy olyan férfihoz, akit nem szeretett, urát elmérgezte és vadházasságban élt Bán Ferencel. Az életfogytig tartó fegyházat előbb 15 évre módosították, és egy évet töltött magánzárkában. A 3653. rabszámot viselte. 12 év után azonban szabadon becsájtották. Vásárhelyen, a Könyök utca 16. szám alatti házukban élt anyjával és két lányával.[329]

Jáger Mari közben valamilyen váltóhamisítás miatt pert indított és a tárgyalásra Szegedre utazott. (A cikkkből több nem derült ki.)[330] A következőkben egy újságírónak többek között elmondta, hogy - A cselédeimmel vagyok, Vásárhelyen, az Álmos-utczában lakunk. Nem csinálok én már semmit, csak lefekszem, fölkelek, lefekszem, fölkelek, hogy miért? Azért, hogy imádkozzam. Nagyon öreg vagyok, nagyon bünös...

[...]Ha süt a nap, odakeczmergek, ahol süt. Leülök a zsámlira, varrok, foltozok. Pápaszemmel látok még varrni, pedig 1836-ban születtem[...] Gyermekein, unokáin kívül 2 dédunokája is van, akik nagyon szeretik. A cikkben tesz egy különös kijelentést is: Én ugyan csak egyet mérgeztem el, de előbb be köllött volna fogni![331]

Jáger Mari, mint bűnelkövető, hamarosan újra hallat magáról. Kocsin       [...]azért járt egyes házakhoz, mert büvös-bájos, boszorkánykenőcs [így!] és itallal gyógyitott egyes betegeket.

Régi kenőcsei, melyek eldugva hevertek titkos helyeken, ujra előkerültek hazajövetele után és Mári néni hozzáfogott gyógyítani. Különös, hogy viselt dolgai után egyes személyeknek még mindig volt hozzá bizalma. Előbb egy Kistópart utcai földmívest kezelt:

Reggel 8 órakor beadta Rácz Mihálynak a szert, amely zöldes-fakó szinü por volt. A földmivest nehány perczczel a szer bevétele után erős hányinger fogta el, majd 10 óra körül Jáger Mari szemeláttára összeesett és nyomban meghalt.

A másik eset[...] Szántó Pál gorzsai tanyáján játszódott le. Szántónak a felesége, Varga Lidia volt beteg[...]

A vén boszorkány tejszerü folyadékkal kezelte az asszonyt, a ki tüdővészes volt. Varga Lidia április 15-én elhunyt. Márit letartóztatták. A rendőrség házkutatást is tartott a vén boszorkány Álmos-utcza 27. számu házánál, ahol rengeteg titkos szert talált.[332] Az ügyben még Horváth Jánost, az egykori bűntársat is megszólaltatták.[333]

Az újabb Jáger Mari botrányt szélnek röpíti a sajtó és ismét országos ügy válik belőle. Vásárhely lesz a célpont, a bűnös város, ahol ilyesmi rendre megtörténhet. Rágalomáradat és védekezés kezdődik. Itt is jól érzékelhető, hogy egyes szépírók, publicisták, ha történelmi, tárgyi alapismeretek híján vannak, ha személyiségük nem Németh László-i sámán, miként torzíthatják el az eseményeket.

A fővárosi Az Ujság-ban Bródy Sándor írta: [...]A hely, ahol élt [ti. Jáger Mari], az ugynevezett paraszt Páris, egy óriási kiterjedésü és népességü falu, a melyben ugyszólván mindenki a buza által és a buzáért él. A földdel jóllakott és földéhes parasztok sehol ugy meg nem borzasztottak, mint e helyen. Gőg és gyülölködés czikázik ki a férfiszemekből; az aszonyokéból más, amit nem tudok nevén nevezni. A magyar paraszt nem érzéki és én nem értem, nem tudom hová tenni ezeket a hosszuczopfos szép vásárhelyi leányokat? A férfifajta nem szép; hamar hektikás[334] lesz[...]

[...]Fáztam e várostól, amelynek pedig vastag a levegője a forró homoktól[...] Ugy tetszett nekem akkor, hogy az egész Hódmezővásárhely a temetés kedvéért él és csakis erre volt berendezve.

Itt élt és működött Mari néni.[335]

Bródy tárgyi ismereteinek tökéletes hiányát, itt a sok közül, egyetlen fonák megjegyzése is bizonyítja, nevezetesen, hogy a levegőnk forró homoktól vastag. Megértenénk, ha sárról, agyagról, netán szikről regélt, vagy ha a DunaTisza-közi Homokhátságon járva tudósított volna.

A Kolozsvári Hirlapban A bönös város címmel, Hanzy aláírással újabb gyalázkodás született: [...]Műveletlen, feslett erkölcsü felfogások, bünös, erőszakos bujaságok tipusa ez a város! Sommás ítélkezés, és nyilvánvaló, hogy ideológiájában messze túlterjedt a Jáger-féle peren. További idézet Hanzy úr cikkéből: Rothadt gőzök, a csatornázatlan városból kiömlő gyilkos gázok jellemzik még napjainkban is a nagy paraszt város tradicziós eredetét, melytől elnevezését is örökölte. A lefolyt 100 év alatt mi sem változott rajta, csak a hód-ok pusztultak ki belőle.[336] Ha nem is tradiciós eredetünket jellemzi a csatornázatlanság, az bizonyos, hogy ebben az időben mind Vásárhely, mind az összes többi alföldi település a saját szennyvizén úszik , ahogy fogalmaznak manapság a természetvédők. Ez azonban aligha vásárhely bűne. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy nevünket a hódoktól eredeztette, hiszen egyetlen ásatás sem bizonyította; nagy határunkban eddig egyetlen hód csontocskája sem került elő. Föltételezték még azt, hogy a település a Hód-tó félhold alakjától kaphatta a nevét. Régi okiratokban, térképeken nem egyszer szerepel a Hold-tó, Hold-Mező-Vásárhely elnevezés is. Szeremlei várostörténeti monográfiájában már a század elején világosan bizonyította és a helytörténészek is máig ezt vallják , hogy városunk nevének kezdő szótagát, egykori földesuráról kapta.[337]

Még a per kezdetének évében, 1897-ben, Mezőtúron jelent meg egy ponyva: A hódmezővásárhelyi Méregkeverő-banda története[338] címmel. Ebben a szerzők odáig mennek, hogy a vásárhelyi arzénes gyilkossági sorozatért a szocialistákat teszik felelőssé, mert ez olyan város, ahol Szántó Kovács Jánosnak és társainak van a fészke, akiktől minden társadalomellenes rossz kitelik. Idézünk a verses ponyvaszövegből:

              Hódmező-Vásárhely nagy és népes város,

              Szegeddel, Szentessel s többivel határos,

              Szocialistáknak vagyon itt tanyája,

              Kik a bűnt rátolják egymásnak nyakára.[339]

Nyilvánvaló volt már akkor is, és a kutatások ezt máig sem cáfolták meg, hogy a szocialistáknak semmi köze sem volt az arzénes mérgezéshez, azt a nép felvilágosultság szempontjából legalsó rétegének tudatlanságának, a belőle eredő elképesztő kapzsiságának és szívtelenségének könyvelhetjük el. A per egyeseknek csupán újabb ürügyül szolgált a szocialisták, rajtuk keresztül pedig a város elleni bőszült támadásnak, amelyik település megtűrte őket. Itt is tetten érhetjük a társadalmi parázs egymásra dobálását, ahogy boszorkányméregkeverőszocialistakulák bűnbakok egymást váltják.

Nem azt vizsgálták, hogy lélekben miért elnyomorodott ez a népréteg; hogy a szocialista eszméket milyen elnyomatás szülte és tartotta fenn; hogy miért éppen a XIX. század végén halmozódtak a gyilkosságok, és jelentkezett a fennálló rendszerrel szembeszegülő ideológia, hanem a nem tetsző jelenségeket sarkítva állították a társadalom elé rossz példának. Ez a szocialista-ellenes gyűlölet hogy visszaütött az 1950-es években a kuláküldözésekben!

Egyébként Jáger Mári külső megjelenését is a végletekig torzították, testi jegyeit, hibáit gusztustalanul kihangsúlyozva eltúlozták, ahogy Németh László írta le a kulákasszonyt, a vénségtől eltorzult banyák jellemzését. A ponyvákban és az újságcikkekben Jáger Mari mindenütt vén méregkeverő, sánta bába, az egérkőport eladó, bűnös vénség, vasorrú bába, boszorkányok főmestere, ráncosképű, szúró, bántó tekintetű, bent ülő, sötét szemű szörny stb.[340]

Ifjú Bibó Lajos írásával először ekkor jelent meg a sajtóban. Modern mesék c. munkája több szépirodalmi tárcából állt. Az első címe: A bűn és a város, valószínű, hogy a Jáger-féle újabb pör kapcsán kirobbant gyalázkodás ösztönzésére íródott.[341] Idős dr. Szappanos Mihály két ízben is kifejti védelmét városunk mellett.

Védelmünk országos jelleget öltött. A Borsszem Jankó című újságban valószínű Lipcsey Ádám tollából ezt olvashatjuk: [...]aki a magyar parasztot bántja, gyanusitja, rossz hirét költi: vagy bolond, vagy gazember.[342]

A helyi sajtó Jáger Mariról sem feledkezett meg: [...]már alig bir a lábain járni. Két rövid mankóra támaszkodva tipegett el a villamosig, amelyen igen elcsodálkozott.

[...]A vén bünös asszonyt már a villamoson felismerte a közönség, mikor pedig abból kiszállva, a törvényszék felé tipegett két mankóján, nagy tömeg kisérte odáig[...]

[...]ujabb üzelmei miatt megszünt a feltételes szabadasága.[343] Ekkor még közel 2 éve volt hátra az eredeti büntetéséből. Az igazságügyminiszter személyesen döntött, hogy a szegedi Csillagbörtönből hová kerüljön. [...]Az exhumált holttestekből ugyanis Felletár, az országos vegyész, nem talált mérget. Az áldozatok tehát nem az ő kotyvalékától pusztultak el. A bíróság ennek alapján most már csupán kuruzslás czimen folytatja ellene az eljárást[...][344] Ez fordulópontot jelentett a pörben és Jáger Mari életében. Visszakerült Mária Nostrára, ahonnan az első hírek szerint 1911, jún. 11-én szabadult volna.[345] De nem így történt. Bár jól viselte magát, 3 évet kapott magzatelhajtásért, 10 napot pedig a kuruzslásért. Így újabb évek vártak rá.

Az 1913-ban kiszabaduló 73 éves asszony 18 évet ült.[346] Jáger Marit az állomáson nem várták, beüzent, hogy vigyék haza, mert már nem bír járni. Jött is érte a rendőrség kocsija, és Darvassy Gyula rendőrkapitány fogadta. Szabadulása után itt készült vele az első interjú: Az egykor erős, szivós asszony most már csak roncs! A lábán állni nem tud, de szelleme ép. A kérdésre, amit hozzá intéznek bátran felel[...]

- Mostanában már évek óta feküdtem. Nem dolgoztam, nem is kerestem semmit. Üres kézzel jöttem haza. Néha olvasgattam. Szép könyveket, meg a bibliát, Krisztus urunk szenvedéséről[...]

[...]haragszom az urakra, miért irták, hogy én boszorkány vagyok. Nem vagyok boszorkány, nem is voltam. Gyógyitottam, de nem boszorkánysággal[...][347] Vejéhez, Balogh Péter Száraz utcai házába ment haza.

A méregkeverők a szabadulásuk után a bűnöző életmódot már nem folytatták. Jáger Mariról a Vásárhelyi Reggeli Ujság 1913-ban hosszú riportot közölt. Többek között megtudjuk, hogy Fél emberöltőt töltött a börtönben s amikor kiszabadult, Hódmezővásárhelyen telepedett le az unokáinál, hogy életének hátralevő részét polgári nyugalomban élje le. Unokái szivesen fogadták a vén asszonyt, akinek oly sok vezekelni valója van. Nemcsak szeretetből és gyöngédségből, hanem azért is, mert Jáger Marinak egy kis vagyonkája is van s halála után örökölni fognak az unokák. Úgy látszik, hogy a vagyonhoz bármi áron való ragaszkodás nép- és korszellem volt. A cikk így folytatódott:

Alig tud mozogni Mari néni s a napokban mégis vonatra ült, hogy elutazzék Szegedre, s a belvárosi temetőben meglátogasson egy sírt, melyben régen elhalt, legkedvesebb lánya pihen. Veje és egyik unokája kisérte el a temetőbe a betegesen elhájasodott, mankós öreg asszonyt. Jáger Mari lerogyott az igénytelen sirhalomhoz, ahol Erzsébet leánya nyugszik és csaknem egy óra hosszáig zokogott keservesen, hangosan. Azután enni kért[...]

Ekkor ment hozzá és beszélgetett vele egy névtelen maradt újságíró. Márit idézzük: [...]Nagyon sokat összehazudoztak rólam, nagy pocskot tettek     velem Most csak azért jöttem át, hogy még egyszer lássam a boldogult kislányom sirját[...] Gyerekszülésben halt meg az én kezeim közt[...]

- Hogy nem halok én még meg? Értek én ahhoz Uram-teremtőm, elég is volt már. Nagyon dagadtak a lábaim, tulsok már a háj a szivemen. Csak ne kinlódjak soká. Ha most hazamék, azt se bánom, ha nem ébredek föl többet. Tiszta a lelkiösmeretem. Most már bevallhatnám, hogy bünös voltam, mérgeztem, most már mindegy volna. De ha sohase voltam bünös! Ennek az Isten a tudója!

Elbeszéli, hogy nem él nyugodtan, máig zaklatják: Orvosságért jönnek hozzám mindég. Nemcsak magamszörü parasztok, hanem uriasszonyok is Tudják azt nemcsak Vásárhelyen, hanem nagyföldön erre, hogy nagyon jó gyógyítósasszony voltam én. Mert az voltam. Tudtam én a füvek, virágok titkát, jobban mint az orvosok, jobban mint Mészáros, a csorvási csudadoktor. Azért gyönnek hozzám most is, mert tudják, hogy nem mérgeztem én, hanem gyógyítottam. De hiába gyönnek! Mert én kikergetem őket. Szóba se állok velük, nem koméndálok senkinek orvosságot[...]

Mint az már a per során érzékelhető volt, Jáger Mári bizonyíthatóan maga talán nem is mérgezett, csak a mérget szolgáltatta ki, gyilkos tanácsaival együtt, hogy miként és mibe keverve adják be hozzátartozóiknak. A továbbiakban az újságíró a kuruzslásáról faggatta. Mári erről többek között ezeket mondta:

[...]Én nem vagyok nem voltam az soha! Az a kuruzsló, aki pénzért gyógyit. De én nem fogadtam el pénzt a gyógyitásért[...] Nem mondom, ha valakit meggyógyitottam, hát az, ha tehetős volt, adott egy malacot, káposztát, aprójószágot Hanem pénzt nem is fogadtam el[...]

A riporter kérdése kapcsán így szólt gyilkos társairól: [...]Csak azt tudom, hogy engem azok mártottak bele a mocsokba. Pedig az én dörölyémet megehette volna akárki: az ugyan nem rontotta volna el a gyomrát

A beszélgetés után még sírva ráborult lánya hantjára, alig tudták onnan elhúzni. Az unokája ennyit mondott: - Mindég a halálát emlegeti, szögény öreganyánk. Nem is élhet soká, tul a nyolcvanon[348]

Jáger Mári a városhoz fordult segítségért, hogy kereset híján nem tud megélni. Havi 6 korona segélyt kapott, de ez nem volt neki elég. Korábbi betegének feleségét, özv. Rácz Mihálynét kezdte zsarolni, hogy nekik közös titkuk van, és ha nem akarja, hogy rávalljon, miszerint ő kért mérget férje megöléséhez, akkor fizessen. Az asszony első ijedtségében fizetett is. Csakhogy Mári néni kocsija ezt követően is megállt a háza előtt, újabb zsarolási kísérlet végett. Az özvegy elunván a dolgot, följelentést tett. Márit ismét bevitték a rendőrségre, de a kihallgatása után szabadon engedték, és visszament a veje kopáncsi bérletén lévő tanyába, ahol egy ideje már lakott.[349]

1917 késő őszén jött a hír, hogy Vasárnap délelőtt meghalt a Klauzál utca 132 szám alatti háznál a vásárhelyi méregkeverők feje Szalay Jáger Mária. Aggkori gyengeségében halt el a hires kuruzsló 88 éves korában[...] utóbb a város kiadta Balogh Mária gondozásába akinél befejezte hányatott életét.[350]

Nem egy ponyva született a per kapcsán. Említettük már a mezőtúri kiadványt, amelyet Nagy K.Csató I. írt. Jellemző volt a tények korabeli torzítására a ponyva címlapja is, amelynek eredetét bravúros nyomozással Békés István derítette ki, és bizonyította, hogy semmi köze sincs a képen látható bolti jelenethez, a Jáger Mári-féle méregvásárláshoz. A címlapon ugyanis a        Zacherin nevű a Kis Ujság 1891. évi egyik számában közreadott reklámrajzról plagizált német gyártmányú rovarirtó-szer reklámja látható.

Jáger Mari, a méregkeverő sántabába az Eisler G. ponyvakiadónál jelent meg. A Hódmező-Vásárhelyi Méregkeverők. Írta: Ifj. Nótás Szabó Pál (Ára 3 kr[ajcár].) HmVásárhely, 1897. Nyomatott Lévai F. nyomdájában. Ez a ponyva többek között így rímelt:

              A boszorkány mester, hires Jáger Mári,

              Tudta a módját, bár sánta volt a lába,

              Ördöggel czimborás vén vasorru bába[...]

              Ismerője volt ő kilónak és latnak,

              Ő adta a gyilkos mérget mind a hatnak[...]

              Rég, még nem született kis csecsemőket ölt[...]

Az utóbbi mondat utalás arra, hogy mint bába, amikor a szülészetet gyakorolta, gyakran végzett tiltott magzatelhajtást, vagyis a gyilkosságot nem a mérgezéssel kezdte.

A HódMezőVásárhelyi mérgezési gyilkosság bűnöseinek elitéltetése. Írta: Zalán Elemér. (ára: 3 kr[ajcár].) Lepage Lajos könyvnyomdája, H. M. Vásárhelyen. Többek között ezt írta:

              [...]meg is vendégeltek, még dörölyét gyurták

              Szegény Varga Julis, mért ettél belőle?[...]

Végezetül Kőszegfalvi Ferencet idézzük: Weisz Mihály. Tanult mesterségére nézve csizmadia, egyébiránt költő, keramikus, műpártoló, közéleti személyiség[...] [...]mestersége folytatása mellett Cseszkó Máté, A politikus csizmadia álnéven humoros verseket írt[...] Kéziratban maradt drámát is szerzett a századvég hirhedt méregkeverő-bűnesetéről. (A dörölye)[351] címmel.

Vásárhely a XIX. század végi arzénes gyilkossági per után, sajnos, nem sokáig váratott az újabb rémtettekkel, amelyeket Németh László is megírt az        Égető Eszter-ben. Megdöbbentő büntény a tanyák között 1905, szept. 23án közölte a Vásárhely és Vidéke. (A gyilkosság 22-re virradóra történt.) Minden emberi érzést felháborító, megdöbbentő büntény történt pénteken éjszaka városunk határában[...]

[...]egy lóhátas ember jelent meg a pusztai csendőrörsön s arczából kikelve jelentette, hogy Döme Istvánt és nejét Ladik Máriát, valamint egyik unokaöcscsüket, a kis Döme Józsefet megölték peczérczésháti 270 számu tanyájukon [, amely az iskola mellett volt...]

A szobában, melyben a butorok feldöntögetve voltak, a vetett ágyon feküdtek keresztben Döme István és a felesége, meghalva és elboritva aludt vérrel.

Az asszonynak a nyaka volt keresztülmetszve egy késsel, az embernek pedig a feje szétverve és a nyaka átszurva, szintén egy késsel. Körülöttük az ágy, a párnák, a falak mindenütt csupa vérrel voltak borítva, hogy borzalom volt nézni.

Döme József, a kisfiú az ágy lábánál, a vaczokban feküdt meredt tagokkal, halva. A koponyája szét volt verve s agya a földre locscsant ki, a hol a kifolyt vérben egy párna is hevert.

És ott volt a földön egy három arasz hosszu, összetört karabély és egy nagy, éles kanyhakés, melyekkel a gyilkosok rémes tettüket végrehajtották[...]

[...]Döme Istvánt és a kis fiut, Döme Józsefet a karabélylyal verték agyon a gyilkosok, mely a sulyos csapások folytán össze is törött, az asszonynak pedig késsel vágták el a nyakát[...] Szurtak azonban egyet a Döme István nyakába és a kis fiu fejébe is, sőt Dömének a szemét is kiszurták, hogy haláláról biztosak legyenek.

Megállapitotta végül a csendőrségi nyomozat, hogy a tanyából a gyilkosok csupán pénzt vihettek el, mert az hiányzott az utolsó fillérig[...]

Döme Istvánnak körülbelül 300 korona készpénze lehetett a tanyában, melyet közelebbről kapott hizott sertésekért; ez a pénz pedig hiányzik, de a pézes zacskó üresen az ágy alatt megtaláltatott.[352]

Németh Lászlóról Grezsa Ferenc így írt az eset kapcsán: A regényíró Németh lászló most dolgozik először forrásokból: Galyasi Miklós múzeumigazgatótól kölcsönzi Kenéz Sándor a regénybeli Égető Lőrincz 1900 és 1906 közt megjelenő lapja, a VásárhelyiHíradó vaskos köteteit[...][353] Az eseményeket kövessük nyomon mi is ebből a lapból, össehasonlítva, hogyan jelentek meg Németh László regényében.

Miután a hullákat felboncolták, majd nagy részvét mellett eltemették őket a katolikus temetőben. A boncolás eredménye: A szerencsétlen Döme István fején az orvosi vizsgálat több, egész az agyvelőig ható ütés nyomát találták [így!], a mely már magában véve is biztos halált okozott volna. De rögtöni halált okozott volna a bal mellkason, a 7ik és 8ik borda között a belső részekig hatoló nagy késsel ejtett mély szúrás is.

Ladik Mária, a meggyilkolt Döme István felesége halálát agyroncsolás okozta, ami a fejére mért számtalan ütéstől eredt. Biztos halált idézett volna elő azonban már magában véve az a szurás is, amelyet a nyakán egy nagy késsel ejtettek, amely szurások egész a nyakcsigolyákig hatoltak. Ezeken kivül találtak még rajta szintén késsel ejtett 10 rendbeli szurást és vágást is.

Döme Pál 9 éves fia István halálát szintén több, a fejre mért ütés következtében elő állt agyroncsolás idézte elő. Ezenkivül rajta is az álla alatt és a nyakán több késszurás és vágás nyoma találtatott.[354]

Németh László írta: Bora hozta a hírt, hogy kinn Kardoskút felé, egy tanyán az egész családot kiirtották. Hárman voltak: a tanyás, a felesége meg egy gyerek, az ember testvérének a fia, akit az állatot hajkurászni adott oda az apja. Úgy találták meg őket vérben, összekaszabolva. Délben nagytata is hazajött s megerősítette a dolgot: benn volt a Híradóban. Attól fogva a konyhán meg az ebédnél is csak erről a gyilkosságról folyt a szó[...] Juszti néni az államot kárhoztatta, hogy nincs erősebb kézzel a csavargókhoz. Ő megállítaná. Hol dolgozol, mi a munkád, s ha nem tudja igazolni magát, gyerünk be valami fogházba, kosarat fonni.[355]

Anélkül, hogy ezzel bántani kívánnánk nagy író elődünket; és hogy ez bármit is levonna a regénye értékéből, megjegyezzük, hogy miként itt is, más regényeknél is, főleg a betyárkép romantikus kialakításánál, a szépírók sokat segítettek folklorizálni. Ez érhető tetten az Égető Eszter c. regény további részleteiből is:

Így tudta meg Esztike, hogy a gyilkosságot a gyerek apja vette észre. Épp kiment a bátyjához, a fiút vitte volna haza, mert beállt az iskola. A tanyában sehol senki. Azt gondolta, tán ebédelnek, mert dél volt, s a meleg elől behúzódtak a sötétre. Bemegy a pitvarba s onnét szól be: István, idebenn vagytok? Elképzelhető, mit érzett, amikor a szobába benyitott[...] Nem úgy volt, ahogy Bora tudta, hogy egy vasdarabbal ütötték le őket; a Döme tulajdon karabélyával. Csak amikor az ember fején eltört s még mindig mozgott, akkor vette ki a konyhakést a félretolható tetejű asztalból. Az meg az ember állkapcsába tört bele.[356]

Juszti néni különösen azt szerette volna tudni, mitől félt a Döme család. Mert Döméné panaszkodott Macsinénak, hogy rossz fogja őket érni.[357] Végül: A kisfiúnak a fejebúbja egészen hiányzott. Ott feküdt az ágy végében a vackon, s amikor hallotta, hogy a bátyjáékat ölik, bebújt a dunyhája alá. Ezért verték széjjel a fejebúbját[...] Döméék egy idő óta korán bezárkóztak. Ott ültek a sötét házban, s várták, hogy mit hoz az éjszaka[...] [A gyilkos] A kisfiút is még a sötétben ölte meg[...] Mint a kievett tojás, olyan volt a boldogtalannak a kis koponyája.[358]

Németh László a mártélyi Szomor-tanyai gyilkosságról is írt az Égető Eszterben: A Döméék dolgának az vetett végett, hogy új gyilkosság      történt.[359] Idézzük ismét a Vásárhely és Vidékét, amely azt írta, hogy Szomor Ferenc hódmezővásárhelyi gazdálkodónak a mártélyi uton, közvetlenül a mártélyi dombhoz vezető lénián[360] fekszik a tanyája[...]

Az ereszet alatt két szalmával bélelt, egyszerü deszka vaczkon, két iszonyuan megcsonkitott hulla feküdt, a Szomor Pálé és a Kádár Imréé.

Szomor Pál bal arcza teljesen összeroncsolva, a lőfegyver kilobbanó füstjétől koromfeketére égve borzalmas látványt nyujtott.

Homlokán egy halálos lőseb, mellén közvetlen a szive fölött egy másik halálos lőseb. Mindkettő lövés vadászfegyvertől származik.

Szomor Pál a vaczkon keresztüldőlve fekszik, lábai a földet érik, ökleit görcsösen szorítja egybe véres mellén.

Vele szemben, a másik vaczkon Kádár Imre borzalmasan eléktelenitett hullája pihen.

Kádárt nem érte golyó, őt álmában, valami sulyos fadoronggal, vagy feszitő vassal verhették agyon.

Feje a szó teljes értelmében darabokra zuzva s a felismerhetetlenségig eltorzitva.

Bal halántékán egy iszonyu, tátongó nyilás van, ezen verte ki a gyilkos a szerencsétlen áldozat agyvelejét, mely három méternyi magasságban, véres csikokkal lepve, boritja a tanya falát.

A földön, a vaczkon, a falon, az ereszet lábjában mindenütt csak vér, vér és tömérdek sok agyvelő roncs.[361]

A továbbiakban megtudtjuk még, hogy Kádár Imréné, aki 33-34 év körüli asszony, a kisfiával a tanyában aludt, amikor a magányos gyilkos, valószínű egy mindszenti dohánycsempész kint végzett a két férfivel, majd bekiáltott a tanyába:

- Nyisd ki az ajtót, vagy add ki a pénzedet[...]

Az asszony elővette a kb. 85-90 koronát és kitette az ablakba. Ezt követően a gyilkos a padlásról elvitt még egy viseltes subát is. Az asszony többek között azt vallotta a rendőrségen, hogy

-[...]félelmemben az ágyba vetvén magamat, egész éjjel mozdulni sem mertem a fiacskám mellől[...]

[...]Mikor pirkadt, támolyogtam ki a tanya elé s kiabáltam fel a szomszédságot.[362]

Németh László a Vásárhelyi Hiradó vonatkozó számait olvasta el. Ezekből a következőket tudhatta meg: a Mártély 2563. sz. tanyán éjféltájban       [...]egy hatalmas dörrenés rászkódtatta meg a tanyaépület falait s rá nemsokára fájdalmas hörgés és nyöszörgés hallatszott[...]

A Kádár Imre agyveleje, akit a vadállatias gyilkos borzalmasan vert agyon, vérrel keverve, márványszerüleg tarkitotta be a falat, míg ő maga kocsonyaszerüleg megaludt vérben feküdt.

Vele szemben a Szomor Pál holtteste, a kit közvetlen közelből revolverrel lőttek halántékon[...]

De még ezzel nem elégedett meg az elvetemült ember, hanem, miután a szerencsétlen Szomor Pál ülő helyzetben volt, még egyszer mellbe lőtte.

E lövés következtében a meggyilkolt inge és a paplana öt helyen meggyulladt.

A megégett paplant az udvaron a sárba tiporva találták meg.[363]

Két nappal később az újság ezeket közölte: A tanyás családban állandó volt a viszály, sőt 2 évvel ezelőtt el is akartak válni. Kádár Imréné ellen több sulyos és alapos gyanu merült fel[...]

[...]A tanyán tartott házkutatás alkalmával találtak is az ágyban egy vértől ugy, ahogy megmosott keményfából készült nehéz sulykot. Ez nem a nő ártatlanságát bizonyitja[...]

[...Kádár Imrén] mindkét ütés tompa eszközzel, valószinüleg sulyokkal történt. Halála a hajnali órákban következett be.[364]

Egy nappal későb: [...]a rendőrség biztosra veszi az asszony bünrészességét.[365] A következő napon: [...]a vizsgálat vezetői határozottan meg vannak győződve arról, hogy az asszony részes a tett elkövetésében. Szeretője, Rácz Imre nem tud védekezni[...][366] Október 7-én már azt is megtudjuk, hogy a puska Rácz Imréé volt. Végül az okt. 8-i számban található: Rácz Imre [...]az utóbbi időben Kádárnéval szerelmi viszonyt kezdett, e célból Kádárék lakásán többször, sőt éjjel is megfordult. A gyilkosság előtti nap egész délután estig Kádáréknál volt, ott beszélgetett az asszonynyal és Szomor Pállal, haza várta a városról este későn ittasan hazaérkező Kádárt, aki átadta neki a tőle előzőleg vásárolt sertések járlatát[...]

[...]Kádár Imréné határozottan vallja, hogy a gyilkosság éjjelén Rácz Imre hangját felösmerte, ő volt az, a ki az oldalablakon elferditett hangon bekiáltott és fenyegetések között pénzének kiadására kényszeritette[...][367]

A két gyanusitottat másnap a szegedi királyi ügyészségnek adták át.

Németh László regényében így jelentkezik a történet: Az új gyilkosság a körtvélyesi tanyákon történt, s Bora abból a faluból való volt[...] Az asszony is benne van[...] Az asszonyt letartóztatják. Ennek a hírnek Juszti néni sem tudott ellenállni. Az asszony? A tanyásné? Értették egymást a gyilkossal magyarázta Bora[...] Hogy ez olyan türelmesen kivárta a hajnalt, s csak akkor kezdett jajveszékelni. Emlékszik, hogy elírta tegnap kapott az emléken Bora , mit kellett annak a szegény asszonynak ott kiállani. Amikor az ajtót feszegették. S hogy adta ki a pénzt az ablakon[...][368]

Németh László esetében itt is szembesülhetünk a sámánnal, aki N. Drury korábban idézett megállapítása szerint egyfajta pszichikus nyomozó. Az író a valóságélmények, a leírt nyomozati tények alapján gyűjtötte témáját, amelyet kiegészített mindazzal az elképzeléssel, amellyel szerinte a bűncselekmény végbemehetett. Ahány ember, annyi fantázia, és annyi változata volna lehetséges a történet befejezésének. Németh László a maga elbeszéléséhez fölhasználta korábbi tapasztalatait, orvosi ismereteit. Amikor rekonstruálta a lapokban le nem írt eseményeket, egyszerre végzett pszichológiai szintézist, és írt szépirodalmat. Amikor az Égető Eszter c. regényben a gyilkosági történetet olvassuk, azért nem kételkedünk annak valóságában, mert írósámán fogalmazta, akinek mi is a révületébe estünk. Így függenek össze a lélek megnyilvánulásai.

A Vásárhelyi Hiradó október 24-én fejezte be a történetet. Kádár Imréné Balogh Juliannát és Rácz Imrét, az állítólagos szeretőt, kellő bizonyítékok hiányában, a szegedi királyi ügyészség szabadlábra helyezte. Kádárné hazajött Tarjánba, a Dobosi utcában lévő házukhoz.

 

              Különcök és bolondok

Köztudott, hogy gyakran keskeny a mezsgye az értelmesnek vélt, a különc és a bolond között. Egyes pszichiáterek teljesen épelméjű embert nem is ismernek el, szerintük mindannyiónknak van egy kis bibije. Ennek realitásába nem bocsátkozhatunk bele, inkább vizsgáljuk meg, hogy a szájhagyomány milyen különcöket őrzött meg Vásárhelyről. A folklórrá válás, vagy végleges eltűnés előtt most van meg az utolsó lehetőségünk, hogy meglássuk a valódi arcát azoknak, akik köztünk jártak és éltek, csak némely vonásaikban elütöttek sors- és kortársaiktól fogalmaztuk másfél évtizeddel ezelőtt.[369]

Elöljáróban rá kívánunk mutatni Vásárhely egész lakosságának gondolkodását érintő különcségre, amelyet az itteniek természetesnek vettek és csak a más településeken élők tartották különcködésnek. Ez volt a művészkedés, és annak elfogadása. Ha egy városi ház, vagy tanya mellett állványt állítottak le, és egy szalmakalapos ember festeni kezdett, a parasztok mögé álltak, majd csodálni kezdték az alkotást. Vendégül látták a művészt és olykor ellátták élelemmel. Nem egy helyen így kaptak és őriztek meg kiváló műalkotásokat. Más kérdés, hogy a gazda azért nem adta volna a lányát az éhönkórászhon, de nem nézte le a mesterségét, és főleg nem zavarta el maga mellől, mint tették nem egy vidéken. Befogadták a másságát, ha követendő példát nem is láttak benne.

Ebből a magatartásból következik, hogy azt a parasztot sem közösítették ki, aki a gazdálkodása mellett művészkedni kezdett. Sőt egyfajta tisztelettel övezték. A feltétel az volt, hogy ne váljon élősködővé, kapa-kasza kerülővé, hanem saját eltartása érdekében fogja mög a szërszám boldogabbik végit. Így azután nótaköltők, festők, fa- és rímfaragók, megannyi művészkedő vált belőlük. A XX. század második felében már hivatalosan is elismerték valamennyit. Népművészként, naiv- és parasztművészként címkézték őket. Egyikből-másikból még amatőrsége ellenére is elismert művész vált. Ilyen volt például Tornyai Jánosnak a nép legalsó rétegéből származó mindönös asszonya, Kovács Mária (Mári).

Népünk korábban egy ténykedést nem, vagy csak nehezen ismert el, s ez volt az írás. Az mindig gyanús volt, ha egy egyszerű ember nem a szerszám, hanem a tollforgatásban jeleskedett. Érje be gazdasági naplójának vezetésével, válaszoljon fiának, férjének, ha tábori lapot küld a frontról, de fölöslegesen ne firkáljon. Úgy tartották, hogy előbb-utóbb okoskodni kezd, és vagy lenézi a sorstársait, vagy gondolataival bajt okoz. Különösen az újabb változást sürgető, forradalmi eszméktől tartottak, amelyek eltérnek Kossuth 48-as szellemiségétől. Nagy András Jánosról is az a szóbeszéd járta, hogy 1884-ben a köznek saját pénzén azért fúratott artézi kutat az Újtemplom előtt, mert a tudomány mán sok embör eszit mögrontotta, de a hideg víz még sönkijét s.

A Szentesen, 1855. aug. 7-én született és Hódmezővásárhelyen, 1909. nov. 3-án elhunyt Pócsy Mihályt alfejezetünkben, mint különös, hóbortos alakot említenünk kell. A helyi újságokban rendszeresen írt. Kárász József így fogalmazott róla: Gazdálkodó, író. Szentesi, illetve vásárhelyi református papi család sarja[...] Verseit és prózai műveit vásárhelyi tájszólásban írta, fonetikusan[...][370] Ismert személyeket, társadalmi jelenségeket, eseményeket gúnyolt ki, vulgáris, gyakran obszcén kifejezéseket használt, vaskos népi humorral átszőve. Írásait a halála után kezdték összegyűjteni, de csak két kötete jelent meg: 1926-ban A tilosban és 1936-ban a Pócsy-versek.

Az 1980-as években a sóshalmiak már hangszalagra rögzítették, másolatban terjesztették, majd halálát követően összegyűjtötték a közmegbecsülésnek örvendő, jó humorral megáldott Csorcsán Szűcs Imre egykori gazda, téesztag parasztverseit. Ezekben önmagát sem kímélte, de elsősorban a szövetkezetben átélt visszásságokat gúnyolta.

 Czeglédi Józsefről Kérdő Szűcs Ernő gazda adatközlőnk[371] visszaemlékezését közöljük: Czöglédi József tősgyökeres vásárhelyi paraszt volt. Az apjátul jókora vagyont örökölt, de mulatós volt, oszt gyorsan elprédálta. Közben tekintélyös ivócimborákat szörzött, akik a sok dorbézolást azzal szolgálták mög, hogy a városnál végrehajtói állást szöröztek neki. Ezt a tisztségöt nem a hivatal, hanem a lakosság mögelégödésire látta el.

Egy alkalommal, az 1860-as évek elejin, a hivatalba mönet összeakadt a városháza előtt Nótás Szabó Pál versölő parasztembörrel, és kérte, hogy rúla is költsön gy versöt. Nótás Szabó Pál nem sokat teketóriázott, hanem így felelt:

                          Suvickos csizma, nagy bunda,

                          Nincs is a hombárban búza.

                          Eltemetted apád, anyád,

                          Mögbaszhatod mán a kutyát.

Czöglédi József végighallgatta a versöt, de azután mögsértődött, és           lintötte Nótás Szabó Pált, hogy rúla további rímöket faragjon. A vers ögyébként talált, mert Czöglédi József a nagy szögénységben is adott magára. Jól öltözött, csizmában, bundában járt, azért emlögette ezt Nótás Szabó Pál, aki még ezt a versöt is költötte rúla:

                          A kaszinó előtt járok,

                          Mint a páva, úgy sétálok.

                          Büszkén mondom Janikámnak,

                          Húzza el az én nótámat.

                          Kan Jancsi hegedűje,

                          Veszett vóna az erdőbe.

                          Ha olyan szépen nem szólna,

                          Én tönkre nem möntem volna.

Hozzá köll tönnöm, hogy az akkori hírös cigányprímást, Nagy Jánost Kan Jancsinak csúfolták. Ő segítött a Czöglédi vagyont elhegedülni.

Czöglédi József különcséginek híre még Budára is eljutott. Fölhívatták az udvarhon gy nagy bálba, ahová bűgatyába állított föl. Még a királynét is mögtáncoltatta.

Amikor Czöglédi József szakállasan kilépött a fodrásztul, mögkérdözték tűle az embörök: Hogy maradt kend brtválatlan, amikor a borbélytul gyün? Czöglédi József azt felelte, hogy Most én brtváltam mög a borbélyt. Ugyanis behajtotta rajta az adót.[372]

 Kérdő Szűcs Ernő további visszaemlékezéseit közöljük. Miután Lázár Ferenc gazduramat eltemették a Dilinka temetőben, a múlt század végin, ëgy éjszaka nagyon ugattak a csősz kutyái. Hallja ám, hogy a sírok felől muzsikaszó gyün. Hát a Sülthús cigány muzsikált az ëgyik hantnál.

Másnap a csősz följelentötte a muzsikust, hogy zavarja a halottak nyugalmát. Póka kapitány magáhon hívatta a cigányt, és kérdözi tűle: Miért és kinek muzsikáltál a temetőben? Feleli a cigány: Én azzal tartoztam, tekintetös úr, mert a halott kívánságát teljesítöttem. Gazduram még életiben mögfizetött érte. Oszt melyik nótát húztad?

                          Temetőbe körösztre száll a rigó,

                          Valamennyi szép asszony van, gy s jó.

                          A szömibe hízelög az urának,

                          Háta mögött szeretőt tart magának.

Tetszött a móka a kapitánynak, mert ő maga is mulatós volt. Böcsületös embör kend, möhet Isten hírivel![373]

 Negyedik Kérdő Szűcs Pétör 48-as honvéd rokonomat Mulatós Pétör gazdának nevezték. gy dáridózása után kivitte magával Béla cigány bandáját, és egész éjszaka hegedültetött velük.

Röggel, amikor a cigányok haza akartak mönni, kihúzatta a kocsit az udvarra. A muzsikusok fölültek. Pétör gazda azt mondta nekik, hogy húzzanak el még gy nótát. Azok a kocsin újra rázöndítöttek. Az ötödik nótánál gyüttek rá, hogy Mulatós Pétör gazdának esze ágában sincs hazavitetni űket, csak muzsikáltat velük.

Ögye mög a fene a szívit Pétör gazdának, nem vitet haza szidták a cigányok, majd libasorban, gyalog hazaindultak.[374]

Mulatós, különc öregek voltak azok az emberek is, akiket ifj. Bibó Lajos író társalgás közben az utolsó Bölényök-nek nevezett. A második világháború végéig minden este a Fekete Sasban gyűltek össze. Jó modorú, a régi gazdákból és iparosokból, öreg értelmiségiekből összeverődött baráti társaságokban, foglalt asztaloknál ültek és heccelődtek. Nem egyszer vaskos tréfákkal bosszantották egymást, és nagyon szépen tudtak mulatni. Közülük is a legutolsó volt a több, mint 90 évet megélt, utolsó vásárhelyi szűrszabó mester, aki minden alkalommal alaposan felöntött a garatra. A pajzánkodásra kapható nőknek pénzt kínált, akikkel már nem tudott mást tenni, mint a szoknyájukat emelgette és simogatta őket. Arra sem kellett biztatni, hogy magyar nótákat énekelve az asztal tetején táncoljon, a poharak és karafinák között.

Röszketős Szűcs Ferenc családi viszály miatt a tanyáját eladta, Tárkány Szűcs András szomszédnak. Amikor Tárkány Szűcsék először disznót vágtak, az ablakon még nem volt függöny. Mikor kinéztek, nagyon mögrémültek.

Nézzétök csak, micsoda torz alak van ott! mondta az gyik. Két nagy pofája van, de az orrát elhízta válaszolta a másik.

Ijedtükben fölkapkodták a disznótoros késöket, és kimöntek a szörnyet elzavarni. Akkor látták, hogy Röszketős Szűcs Ferenc ijesztött rájuk, aki ltolta a nadrágját, és a mezítelen ülepit dugta az ablakba.

A töttit azzal magyarázta, hogy mert Ti ezön az ősi földemön vigadoztok, és nem híttatok mög. Mondták neki Tárkány Szűcsék, hogy          Gyűjjék b, kend. De az öreg nem fogadta el a möghívást.[375]

Herczeg Mihály többek között így írt Kérdő Mártonról: Jómódú, majd eladósodó gazda, 48-as nemzetőr, a passzív ellenállás városszerte népszerű személyisége, hírneves hazafi[...] A helybéli tanácsvezetőkkel is többször konfliktusba került. Vagyonos gazda létére, 1865-ben nem engedték szavazni[...] Később főleg elmeállapotára hivatkozva kiforgatták vagyonából. Vérvörösre festett házából (mai Toldi utca környéke) karhatalommal kilakoltatták. Különös alakja (kalapján vörös árvalányhaj, sarkantyús csizma) beillik a vásárhelyi népi igazságkeresők sorába.[376]

Kérdő Szűcs Ernő folklórként értékelhető visszaemlékezésének néhány vonatkozó részletét idézzük: Kérdő Mártonról az is elterjedt, hogy nem ösmer el más fajta pénzt, csak a Kossuth-bankót. gy alkalommal lóháton jött a tanyájárul hazafelé a csomorkányi úton. Tóth Samu szélmalmánál fogadtak az őrletők, hogy Kérdő Márton a némöt pénzt nem vöszi majd föl, mert Ferenc József képe van rajta. Ltötték elébe az útra, hogy észrevögye, majd elbújtak előle a malomba, hogy ő viszont sönkit s lásson.

Az őrletők a malombul lesték a hatást. Amikor Kérdő Márton odaért a pénzhön, möglátta, és mérgesen lugrott a lovárul. A mindég nála lévő karikás ustorral szétverte a pénzt, pedig 100 forintos volt.

Kérdő Mártontul Világosnál elvötték a kardját. Amikor hazagyütt, fakardot faragott magának, oszt azzal járt. Amikor mög adót köllött fizetni, akkor s fogta mög a császár pénzit, hanem gallyal lükdöste a tisztviselő elé.

Kossuth apánk tudta, hogy Vásárhelyön milyen különc életöt él Kérdő Márton. Vásárhelyrül a gazdák gy népes csoportja röndszörösen kijárt Kossuthhon Olaszországba, és elmesélték neki azt is, hogy Kérdő Márton a Kossuth-bankón kívül más pénzt mög nem fog. Kossuth így válaszolt nekik:

Szeretnék még gyször olyan magyar kezet szorítani, mint a Kérdő Mártoné.

Mikor a gazdák hazagyüttek Turinbul, elmondták Kérdő Mártonnak, hogy mit kíván a nemzet apostola, a nagy magyar szabadsághős. Kérdő Márton hazafias érzülete azonnal föllángolt, és úgy nyilatkozott, hogy lóháton mönjenek. Erről a nehéz vállalkozásrul igyeköztek a többiek lbeszélni. Kérdő Márton úgy érvelt, hogy:

Kényelmesebb lóháton, mint a vagonyban.

Végül csak abban gyeztek mög, hogy vonaton mönnek[...] Mikor a gazdák kiértek Turinba, kifogták a lovakat Kossuth kocsijábul, és azt tisztöletadásbul maguk húzták végig az utcákon[...]

1869-ben Szilágyi Virgilt választották a 48-as Kossuth-program képviselőjivé Vásárhelyön. Pünkösd első napján a Hajda vendégfogadó udvarán volt fölállítva az ünnepi sátor, és ökröt sütöttek nyárson, boroshordókat vertek csapra. A lakoma ingyen volt. Öhetött, ihatott boldog, boldogtalan. Ezt a dáridót Kérdő Márton röndözte.[377]  

Áttérve a bolondokra, az ő történetük Vásárhelyen is az emlékezés ködébe vész. Mint minden településen, különösen a parasztközösségekben, az eszelős, együgyű embereknek is megvolt a maguk sajátságos helye. Tisztelet nem övezte őket, annál több kibabrálás és kacaj, mégsem bántották őket. Mint a természeti népek legtöbbjénél, itt is eltartották őket, és amit lehetett rájuk bíztak. Nem egy közülük segített a kondás, kanász mellett, a csordás megfogadta dudásnak, de felhasználták kifutónak, bevásárlónak, árnyékszék tisztítónak stb. Dr. Meggyesi János elmeorvos már 1914-ben előadást tartott városunkban arról, hogyan lehet a gyengeelméjű gyermekeket, főleg a mezőgazdasgában úgy foglalkoztatni, hogy hasznosak lehessenek és állapotuk javuljon.[378]

Bukott szabadságharcunkat követően [...]egy csaló Hódmező-Vásárhelyen is megfordult, a ki itt magát Petőfinek adta ki[...]

1850. április végén, egy hódmezővásárhelyi asszony jött fel a mágocsi pusztára, ahol akkor Szendrey, Petőfi apósa lakott s Bathó tiszttartóval kivánt beszélni[...] A vele lévő kislány meglátta a szobában Petőfi arcképét és rögtön kinyilatkoztatta:

- Nini! ez itt annak a bácsinak a képe, aki nálunk lakik!

A hír hallatán Bathó azonnal Vásárhelyre utazott, ahol beszélt az ál Petőfivel, aki valóban a költő szakasztott mása volt, és olyan intimitásokat tudott Petőfi életéből, amit csak a legszűkebb család ismert. Végül már a tiszttartó is megingott. Viszament Mágocsra, hogy elhivatja hozzá Szendreyt, de mire urát megelőzve, Bathó másodszorra is megérkezett városunkba, az előzőleg 20 forintot kapott ál Petőfi ezen vett egy szép csizmát, amelyben végleg eltávozott.[379]

1901-ben Vásárhelyen már ismertük az elmebetegek számát. A belügyminiszter körrendelete alapján, dr. Berger Ferenc tisztifőorvos jelenti:       [...]91 elmebeteg van városunkban és külterületén, ezek között 57 férfi és 34 nő. Nőtlen 38, hajadon 26, házas 18 (14 férfi, 4 nő), özvegy 9 (6 férfi, 3 nő). Gyengeelméjű van 29 (19 férfi 10 nő); alkoholizmusban szenved 4 férfi, hülye testi fogyatékosság nélkül 54 (32 férfi 22 nő), testi fogyatkozással 4 (2 férfi 2 nő.)[380]

A század elején újra megjelent városunkban egy ál Petőfi. Csaló volt-e, aki kihasznált egy sereg együgyű, hiszékeny embert, hiszen este, amikor a rendőrök keresni kezdték már nem volt sehol, vagy bolond, ki tudja? Inkább az utóbbira szavazunk. Az viszont elmondható, hogy akit még 1907-ben is azzal lehet becsapni, hogy Petőfit látja, az az itteni szólásmondás szerint, csak kalahüttyös lehetett. Idézetek egy korabeli helyi lapból:

Tegnap pedig azért került ismét szóba a Petőfi neve, mert megjelent Susánban. Persze csak a hiszékeny nép ült fel és az okosabbak nem hittek az ál Petőfinek. Ugyanis egy ősz ember állitott be a susáni házakhoz, rongyos, kopott gunyában és szánalmat keltő ábrázattal. Szemeiből látszott, hogy nem ép elméjü, de azért sokan hittek neki, mikor e szavakat mondta:

- Ne hagyjatok csufosan elpusztulni, hisz én a nemzet nagy dalnoka vagyok. Ne hagyjatok, ne hagyjatok!

Persze mindenütt segitettek a nyomorult emberen és elég jól jövedelmezett neki a nagy név használata.[381]

Elsősorban a két világháború között tevékenykedett Esernyős Nagy Sándor, aktív baloldali, aki elvetélt feltaláló volt. E minőségében persze nem ő volt az egyedüli. Dékány Dezső városi kamarás és pirotechnikus Vásárhelyen kiváló röppentyűket, tűzijáték-rakétákat állított elő, és tűzijátékokat rendezett meg. A második világháborúban szovjet fogságban optikai világszabadalmai születtek. Elvitték Moszkvába tanítani, és alig akarták hazaengedni. Visszakerülése után a Budapesti Műegyetem hadmérnöki karán sikerrel tanított.[382]

Tipikus figurája volt a városnak Mónus úr, aki megrögzött agglegényként előbb a helyi lánylíceumba, majd a Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolába, a fizika szakos tanárokhoz rendszeresen járt. Találmányaival, elsősorban elektromos kísérleteivel, a Magyar Rádióba és a Magyar Televízióba is szerepelt, főleg Öveges professzor alkalmazta. Találmányainak persze nem volt gyakorlati haszna. Valamennyi tanuló lányhoz plátói módon vonzódott. A diákbálakban rendszeresen megfordult, és a nálánál emberöltővel fiatalabb lányokat táncoltatta. Állandó gúny tárgya volt. A fiúk a bálakban fogpasztát nyomtak kopasz fejére és elkenték.

Szathmáry János építészmérnök visszaemlékezésében említi az egyik Szűcs család nagyapját, [...]nevezetes Bodrogi János tói csőszt. Mindig a kanális túlsó partján üldögélt élete fogytáig, teljes fegyverzetben. Hátán függött egy valóságos mordály, madzagon, mellette a félkéz fegyver, egy ódivatú forgópisztoly. Ha pedig valaki nem engedett a megállásra szóló parancsának, akkor jött a bot, vagy ha volt, a bicikli kerekei közé lökve ugyanazt. De elvihették tőle fél tói föld termését. Nekünk pedig mesélt Rózsa Sándorról, akinek a bandájához tartozott szerinte...[][383]

 A második világháború során, nyilvánvalóan a hadi események hatására, megjelent a Csutkás Vitéz, mások szerint Csutkás katona vagy huszár. Ötven körüli férfi volt, aki rongyokban járt. Kabátját széles övvel fogta össze, és mögé balról csutkából, később fából faragott kardot dugott, jobbról pedig bajonettet. Vállán bodzafapuskát hordott madzagon, fején pedig papírcsákót. Amikor a gyerekek bandába verődve követték és csúfolták, kardjával hadonászva, puskájával durrogtatva megkergette őket. Naphosszat bolyongott a Kossuth-téren, az akkor még működő Promenádon, és a Népkertben, ahol padon feküdve töltötte az éjszakákat. Könyöradományokból, kéregetésből élt. Egy nap eltűnt a városból.

A város utolsó parádés, helyi kiejtéssel prádés kocsisa csupán együgyű ember volt, aki a kocsmákat járta, de az ital csakham